2
A mióma izomból és rostos szövetből képződő jóindulatú daganat a méh falán. Kialakulásának oka, gyógyításának módja egyelőre ismeretlen az orvostudomány számára. A kezelése hormonokkal vagy műtéti eltávolítással történik. Mivel a fogamzóképes korban lévő nőket érinti leginkább és a menopauza után nem jelentkezik vagy akár el is tűnhet, egyelőre az ösztrogén nevű tüszőhormon túlműködésével magyarázzák a kialakulását, és ennek a csökkentésével végzik a hormonális kezelést. A növényi ösztrogén, amely sok táplálékban: szója, lenmag, alma, répa és néhány gyógynövényben: cickafark, zsálya, körömvirág, fehér árvacsalán is megtalálható, nem ugyanúgy működik, mint a szervezet által termelt hormon. A tudományos magyarázatot mellőzve röviden az a lényeg, hogy a növényi ösztrogén egyaránt működhet ösztrogén túltermelés és alultermelés esetén. Utóbbi esetben elfoglalja az ösztrogén hormon helyét a receptorokban, mintegy “csatát vívva” vele a szabad helyért, így az nem tud bejutni a sejtekbe, csökken a hatása. Olyannyira igaz ez, hogy a fitoösztrogén növényeket anti-ösztrogén növényeknek is nevezik. A gyógynövények tehát nem hozzáadnak vagy elvesznek valamit a szervezetből, hanem szabályozzák annak működését: ahol túltermelés van, levesznek belőle, ahol nem elegendő a termelés, ott ösztönzik azt. Így működik ez a fitoösztrogén tartalmú növényeknél is. Kezelés: tiszító kúrával kell kezdeni 4 héten keresztül. Utána felváltva, egyenként vagy egymással keverve kell inni a fent említett gyógyteákat naponta egy csészével étkezések között, az orvos utasításait is betartva. A ricinusolajjal való kezelés is hatásosnak bizonyult. Hetente háromszor, naponta egy órán keresztül kell egy olajjal átitatott textillel a hasat borogatni. Étkezésselnagyon sokat lehet segíteni a miómán. Sok rostot és kevés állati zsíradékot kell fogyasztani, ez 36%-kal csökkenti a vérben az ösztrogén szintjét már néhány héten belül. A növényi ösztrogén jó hatása a mellrák megelőzésére, a változó kori hormonhiányra tudományosan bizonyított tény. Forrás: http://gyorgytea.hu/fooldal/gyogynovenyek-miomara?newsletter=1 Továbbá bővebben a petefészek cisztáról, miómáról: https://www.facebook.com/notes/szabó-gyuri-bácsi/petefészek-ciszta-mióma/ 284941558274674 Gyógynövények miómára | Györgytea.hu gyorgytea.hu Gyógynövények miómára - Lehet-e miómára ösztrogén tartalmú gyógyteákat inni? Ez a kérdés időről időre előkerül és mindig

A mioma

  • Upload
    viking

  • View
    15

  • Download
    1

Embed Size (px)

DESCRIPTION

g

Citation preview

Page 1: A mioma

A mióma izomból és rostos szövetből képződő jóindulatú daganat a méh falán. Kialakulásának oka, gyógyításának módja egyelőre ismeretlen az orvostudomány számára.

A kezelése hormonokkal vagy műtéti eltávolítással történik. Mivel a fogamzóképes korban lévő nőket érinti leginkább és a menopauza után nem jelentkezik vagy akár el is tűnhet, egyelőre az ösztrogén nevű tüszőhormon túlműködésével magyarázzák a kialakulását, és ennek a csökkentésével végzik a hormonális kezelést.

A növényi ösztrogén, amely sok táplálékban: szója, lenmag, alma, répa és néhány gyógynövényben: cickafark, zsálya, körömvirág, fehér árvacsalán is megtalálható, nem ugyanúgy működik, mint a szervezet által termelt hormon. A tudományos magyarázatot mellőzve röviden az a lényeg, hogy a növényi ösztrogén egyaránt működhet ösztrogén túltermelés és alultermelés esetén. Utóbbi esetben elfoglalja az ösztrogén hormon helyét a receptorokban, mintegy “csatát vívva” vele a szabad helyért, így az nem tud bejutni a sejtekbe, csökken a hatása. Olyannyira igaz ez, hogy a fitoösztrogén növényeket anti-ösztrogén növényeknek is nevezik.

A gyógynövények tehát nem hozzáadnak vagy elvesznek valamit a szervezetből, hanem szabályozzák annak működését: ahol túltermelés van, levesznek belőle, ahol nem elegendő a termelés, ott ösztönzik azt. Így működik ez a fitoösztrogén tartalmú növényeknél is.

Kezelés: tiszító kúrával kell kezdeni 4 héten keresztül. Utána felváltva, egyenként vagy egymással keverve kell inni a fent említett gyógyteákat naponta egy csészével étkezések között, az orvos utasításait is betartva.

A ricinusolajjal való kezelés is hatásosnak bizonyult. Hetente háromszor, naponta egy órán keresztül kell egy olajjal átitatott textillel a hasat borogatni. Étkezésselnagyon sokat lehet segíteni a miómán. Sok rostot és kevés állati zsíradékot kell fogyasztani, ez 36%-kal csökkenti a vérben az ösztrogén szintjét már néhány héten belül.

A növényi ösztrogén jó hatása a mellrák megelőzésére, a változó kori hormonhiányra tudományosan bizonyított tény.

Forrás: http://gyorgytea.hu/fooldal/gyogynovenyek-miomara?newsletter=1

Továbbá bővebben a petefészek cisztáról, miómáról: https://www.facebook.com/notes/szabó-gyuri-bácsi/petefészek-ciszta-mióma/284941558274674

Gyógynövények miómára | Györgytea.hu gyorgytea.huGyógynövények miómára - Lehet-e miómára ösztrogén tartalmú gyógyteákat inni? Ez a kérdés időről időre előkerül és mindig aktuális. A betegség sok nőt érint, az interneten keringő válaszok ellentmondásosak.