Click here to load reader

„CSUPÁN AZ EMLÉK MARADANDÓ” Emlékképek Dr. Kállay ......„Csupán az emlék maradandó” Gyermek- és ifjúkor A római katolikus hitû kézdivásárhelyi Vásárhelyi

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Text of „CSUPÁN AZ EMLÉK MARADANDÓ” Emlékképek Dr. Kállay ......„Csupán az emlék maradandó”...

  • LAKATOS SAROLTA:

    „CSUPÁN AZ EMLÉK MARADANDÓ”Emlékképek

    Dr. Kállay Kristófné Vásárhelyi Vera életébõl 1

    Dr. Nagy Ferencnek barátsággal

    Felmenõk, családi háttér

    A Vásárhelyi família2 az Aranybulla társadalmában gyökerezõ Bács megyei család, õsifészkük a Tisza torkolatánál fontos átkelõhely, Kisdivásárhely3 volt. Egyik leszármazó-juk Vásárhelyi András minorita szerzetes, kinek 1508-ban írt Szûz Mária éneke a magyarnyelvû költészet elsõ teljes szövegû emléke.4 A mohácsi vész után Szatmárba és Beregbehúzódtak fel, 1630 táján Báthory Zsófia ecsedi várának egy Vásárhelyi volt a várnagya.Az õ utódai kerülhettek Beregbe, 1669-ben a Borzsova-vidéki Bene községben Vásárhe-lyi Ferenc már birtokos nemesember, felesége nemes Kozma Katalin. A família leszárma-zása tõle szakadatlan. Nemesi elõnevüket Kézdivásárhelyi5 jelöléssel használták s hasz-nálják. A 19. század közepén fiágon kihalt idõsebb águkon találjuk a fiutód nélküli Vá-sárhelyi Pált (1795–1846), a Vaskapu és Tisza-szabályzó mérnököt, az MTA tagját. A ter-jedelmes aradi fõág megalapítója Vásárhelyi Márton (felesége nemes Jeremiás Sára) re-katolizált, leszármazói máig a római katolikus vallás követõi. Unokájának, Vásárhelyi Já-nos (1758–1837) királyi tanácsosnak, aradi híres alispánnak, Simándi Bánhidy Annávalkötött házassága (1799) nyitott utat a megye nemesi elitjéhez, és nyerte felesége kezévelLõkösházát. Vásárhelyi János nagyértékû könyvtárat gyûjtött, behatóan foglalkozott azirodalommal s mûvészetekkel, önmaga is írt novellákat. Fiának, Vásárhelyi János(1800–1843) csanádi alispán, szabadelvû követnek, László nevû utódával (1840–1904)kezdõdõen a lõkösházi földbirtokos apák és fiúk jeles közéleti szereplõk, országgyûlési

    1 A dolgozatot Vásárhelyi Vera hagyatékával a Kállay Gyûjteménybe került levelezésébõl, naplóiból és iratokból(közel 1500 tételszám) állítottam össze, és felhasználtam a vele s férjével folytatott beszélgetéseim során elhang-zott visszaemlékezéseiket is.

    2 A Vásárhelyi família családfáját Vásárhelyi Miklós neves genealógus (Vera testvére) állította össze, a Csernovicsfamíliáról közölt adatok Vajda Miklóstól, Vera anyai unokatestvérétõl származnak.

    3 VAJAY Szabolcs: A Máltai Rend magyar lovagjai 1530–2000. I. MMLSZ, 2002. (a továbbiakban VAJAY, 2002.)712.

    4 VAJAY, 2002. 712.5 Uo. 712–713. szerint a szakirodalom (sõt még az 1754. évi nemesség megerõsítõ címeres levelük is) forráskritika

    nélkül vette át az elõnév használatát; valószínûsíthetõ, hogy a török által feldúlt Kisdivásárhelyrõl való származá-suk feledésbe merült, s a 17. század végén a hasonhangzás alapján jóhiszemûen a székelyföldi, háromszéki Kézdi-vásárhelyhez vélték köthetni magukat.

    387

  • Lakatos Sarolta

    képviselõk, így Vásárhelyi László és fia, József (1868–1922), József fia: András – utób-bi Vásárhelyi Vera édesapja.

    Kézdivásárhelyi Vásárhelyi András (*Lõkösháza,1895. 08. 22. – † Róma, 1981. 10.16.) lõkösházi földbirtokos, Csanád-Arad-Torontál k.e.e. vármegyék Törvényhatósági Bi-zottság örökös tagja, országgyûlési képviselõ Aradon, 1920. március 1-jén vezette oltárelé mácsai Csernovics Esztert (*Arad, 1900. 03. 01. – † Budapest, 1957. 04. 23.).

    A görögkeleti hitvallású mácsai Csernovics família felmenõi között találjuk Cserno-vics Arzén ipeki pátriarkát, ki a 17. században negyvenezer szerb családdal menekült atörök elõl Magyarországra. Egy másik felmenõ, Péter gróf temesi fõispán, ki KossuthPesti Hírlapját pénzelte, és a családi krónikák szerint 1849-ben õ szöktette ki az ország-ból hintaján a menekülõ kormányzót. Vásárhelyi Vera anyai dédapjának (CsernovicsGyörgy) nõvére, Csernovics Emília az aradi vértanú, Damjanich János tábornok feleségevolt (nem születtek utódaik), özvegyként a pesti jótékony nõegyletek élén állt. A jogi vég-zettségû nagyapa, Csernovics Diodór (*Arad, 1857 – † Bp., 1924) 1918-ban menekültcsaládjával Budapestre. Felesége, kádári báró Duka Olga (1874–1934) Pesten trafikotnyitott, özvegyként ez volt egyedüli anyagi forrásuk; Horthy kormányzó felesége, jószásiPurgly Magdolna még Aradról volt jó barátnõje, Pesten is tartották a kapcsolatot. Cser-novics Diodórnak és báró Duka Olgának 3 leánya született: Eszter, Erzsébet és Judit.Csernovics Erzsébet a pesti Képzõmûvészeti Fõiskola hallgatója volt, Szõnyi István tanít-ványa is 1 évig, majd írással foglalkozott. Kádár Erzsébet írói néven 1936-ban megnyer-te a Nyugat novellapályázatát, 1940-ben Babits Mihálytól vette át a Baumgarten-díjat.Egyetlen kötetet publikálhatott (Harminc szõlõskosár c. novelláskötet, 1944), mert fiata-lon, 1946-ban meghalt. Csernovics Judit a pesti Zeneakadémiára járt, kiválóan hegedült,de anyagi okokból abba kellett hagynia a tanulmányait. Értékes hegedûjét egy bombátólmegvakult 12 éves zsidó gyermeknek ajándékozta. Szép hölgy volt, sokan udvaroltak ne-ki, így pl. Illés Endre is. Férje dr. Vajda Ödön (†1946), a fõváros egyik vezetõ ügyvédjelett, kinek elsõ felesége a Nemzeti Színház híres színésznõje, Bajor Gizi volt. Válásukután testvéri – baráti kapcsolatban maradt volt férjével, a második feleséggel s annak csa-ládjával. Az elsõszülött lányt, Csernovics Esztert vette nõül kézdivásárhelyi VásárhelyiAndrás. Házasságukból 2 gyermek született: Veronika (dr. Kállay Kristófné) és Miklós(*Lõkösháza, 1921 – †New Rochelle N.Y., 2005), aki Keszthelyen a Gazdasági Akadé-mián szerzett oklevelet, 1955-ben az USA-ba emigrált, kiváló genealógus volt, 1960-tólmáltai lovag.

    388

  • „Csupán az emlék maradandó”

    Gyermek- és ifjúkor

    A római katolikus hitû kézdivásárhelyi Vásárhelyi Veronika6 Lõkösházán született1920-ban, Skorpió havában, november 15-én. Apja szép tornácos kúriája egy pusztán ál-lott (legközelebbi falu 12 km-re), a birtokon s a gondozott tanyán kívül nem volt más la-kott hely körülöttük, csak az állomás, amely egyszersmind határállomás is volt Magyar-ország és Románia között. Szülõházának emléke haláláig elkísérte: a vadszõlõvel futta-tott kúria, a ház sarkán lángoló aranyesõ bokrok, a nagy udvar nyárfasorokkal és fenyves-sel, a gyümölcsös- és veteményeskert, a szõlõskert, a méhkaptárak, a baromfiudvar, a lo-vak s tehenek, a zsemleszínû magyar vizslák, spanielek, dakszlik. Boldog és gondtalan,harmonikus gyermekkora volt, amelynek megismételhetetlen békéje, biztonsága, a sohaki nem hunyó emlékek jelentették számára az emigrációs években a kapaszkodót, amitszámos elbeszélésében is megörökített.

    Apjától – testvérével együtt – mindent megkapott, amire szüksége volt. Az apa szûk-beszédû, jó humorú, csöndes ember volt. Életük az édesanya körül forgott, õ volt a lelkemindennek. „Pusztán nõtt, egészséges, virgonc gyerekek voltunk, hajlékony, nevelhetõtermészettel, – szülõk, nevelõk feszes istrángján tartva.” Kutyák és lovak, állatok közt él-tek, közeli barátként szerették azokat, s ami a legfontosabb volt számukra, a természet-ben, szabadon nõhettek fel. Mindennapi lõkösházi életüket szertartásszerû eseményekszabályozták, amelyeknek megvolt a maguk nemzedékrõl nemzedékre szálló íratlan tör-vénye: a nagymosás a cigányok faragta barna mosóteknõben, a kenyérsütés, a tarhonya-készítés, a mézpergetés, a disznóölés és disznótor izgalmas eseményei.

    Az elemit magántanulóként végezte otthon egy tanító irányításával. Majd Budára, asashegyi francia apácákhoz került bennlakónak, a Notre Dame de Sion intézetbe, az or-szág egyik legelõkelõbb zárdájába. Amilyen szabad és boldog volt Lõkösházán, olyannyi-ra rabnak érezte magát az intézetben. Nélkülöznie kellett a számára legfontosabb életele-meket, a derût, a meghitt, biztonságot nyújtó családi fészket, a fesztelen vidéki életet, atermészet világát. Már gyermekként minden idegszálával érezte a természet legapróbbrezzenéseit, csodálta színeit, szépségét, a „térdig érõ húsos füvet, a melegtõl párolgó föl-det, az erdõk-mezõk virágait, állatait”. Szenvedett a ridegségig eltúlzott intézeti szabá-lyoktól, lelki erõszaknak tartotta azokat. Egy ír apáca (Marie) vette pártfogásába, „nekiköszönhettem, hogy nem tévesztettem össze Istent egy elavult, szûklátókörû nevelési mód-szerrel”. Az intézetben kötött egy életre szóló barátságot kaposmérei Mérey Györgyné-vel (szül. báró Ulmann Erzsébet), osztálytársa volt.

    17 éves, az intézet utolsó osztályát végzi, amikor édesanyja kíséretében egy pesti osz-tálytársnõjénél rendezett teadélutánon megismerkedett Kállay Kristóffal, „egy erõs-szemöldökû, komolyarcú, magas fiatalemberrel, s amikor kezet szorítottam vele, töretlen

    389

    6 A mindennapi életvitel során, ahogy írói névként is a Vera (s nem Veronika) keresztnevet használta.

  • Lakatos Sarolta

    biztonsággal tudtam, hogy vele, egyedül vele tudom elképzelni az életemet. Vannak ilyenegyedülálló és döntõ pillanatok, amikor eldõl egy ember sorsa. A teadélután után Kristó-fot azonban elnyelte a világ, sokáig még csak nem is hallottam róla.”

    1938 júniusában lámpalázasan vizsgázott, az eredménye nem érdekelte, dacos volt éstürelmetlen, repülni szeretett volna az intézetbõl. Az érettségi után búcsú nélkül vágta bemaga mögött a zárda nehéz tölgyfakapuját. 1938 õszén, a radványi Károlyi-kastélyszál-lóban töltött egy éjszakát Csernovics Judit nagynénjével a visszacsatolt Kassa felé utazó-ban, itt találkozott újból Kállay Kristóffal. Ettõl kezdõdõen amennyi idõt csak lehetett,együtt töltöttek. Még a Pázmány Péter Egyetemre is elkísérte, és kedvéért végighallgattaaz „unalmas jogi, és államtudományi elõadásokat”. Tulajdonképpen titokban találkoztak,mert mindkettõjük családja túlságosan fiatalnak tartotta õket egy elkötelezõ kapcsolatra.

    Eljegyzéstõl az emigrációig

    1940. januárban Kállay Kristófot Párizsba helyezték külkereskedelmi szolgálatra, apjamájusban rendelte innen vissza, amikor a németek már 40 km-re voltak a francia fõváros-tól. 1941-ben lépett szolgálatba a Külügyminisztériumban, s ekkor komolyan elhatároz-ták hogy összeházasodnak, csak elõbb Kállay Kristófnak meg kellett szereznie a család-ja és a Külügyminisztérium engedélyét a nõsüléshez.

    Az eljegyzés 1942. április 30-án volt hivatalos vacsora keretében a Sándor-palotanagy ebédlõjében, amikor az édesapa, dr. Kállay Miklós már miniszterelnök, Kristóf fiapedig az õ magántitkára. „A vacsorát anyósom rendezte Bárczy István miniszterelnöksé-gi államtitkár segítségével, ahol a kormányzói pár, a kormányzóhelyettes és felesége, né-hány miniszter, barát és rokon volt jelen a két családon kívül. Szüleim azonban kikötötték,hogy az esküvõ Lõkösházán lesz, szûk családi körben. Minden eljegyzés két fõszereplõjeaz eljegyzendõ pár. A mi esetünkben a protokoll miatt másként alakult a helyzet. Még csakegymás mellé sem kerülhettünk, mivel a kormányzót és feleségét illette a fõhely. Szomszé-dom Horthy István volt, Kristóf Horthy Ilona mellé került, az asztal túlsó oldalára. Az ün-nepi, de szerény vacsora étlapját a kettõnk fényképe díszítette. Kristóf a vacsora elõtt húz-ta ujjamra az eljegyzési gyûrût, és egy aranypántot kapcsolt a csuklómra.”

    Az esküvõ 1942. július 16-ra volt kitûzve. Mint megbolygatott méhkas zúgott a lõkös-házi tanyavilág, a cselédasszonyok frissen meszelték házuk falát. A kertbõl fölhozott ró-zsákkal, szegfûkkel, liliomokkal, borsóvirágokkal és tátikákkal díszítették fel a kúriát, akápolnát rózsákkal és szegfûkkel. „Anyával Pesten már megvettük a kelengyét – de a len-vászon fehérnemû, a herendi porcelán, a címeres ezüst, a kézzel varrt és kikézimunkázottasztalnemû alig volt az enyém. Legtöbbjét elvitték az országot 1944-ben megszálló SS ka-tonák, ami megmaradt, késõbb »elzabrálták« az oroszok.” A hófehér menyasszonyi se-lyemruha a pesti Józsa-szalonban készült, a hosszú menyasszonyi fátyol a mirtuszkoszo-rúval a Kató kalapos-szalonban, a fehér selyemcipõ a Váci utcában a Kovács-mûhelyben.

    390

  • „Csupán az emlék maradandó”

    A menyasszonyi csokor szegfûkbõl, fréziákból és narancsvirágokból állott, hosszú fehérszalagját mirtuszvirágok díszítették. A menyasszonyt Gellér Terus, édesanyja szobalányaöltöztette, egy Gyõr melletti faluból való parasztlány, „nagycsontú, sovány, jóhumorú,négy évvel idõsebb tõlem, ki úgy hozzánõtt az emigrációban az életemhez, mintha testvé-rem lenne, félelmet nem ismerõ, vakmerõ természetével késõbb sok nehéz helyzetemben asegítségemre volt.”

    A võlegény Miklós öccsével autón érkezett a nagy napra, a miniszterelnöki örömszü-lõk a LÉL nevû miniszterelnökségi különvonattal, 16-án reggel. Kállay Kristóf a fehér se-lyemdolmánya fölött meggypiros mentét viselt nyestprém díszítéssel, kócsagtollas föve-gét kezében tartotta. A szertartások elõtt az udvaron a kúria elõtt a Magyar Távirati Irodakiküldöttje hivatalos fényképeket készített.

    A szûk családi körben, 11 órától tartott polgári esküvõ a kúriában zajlott, FerenczyBéla, Csanád-Arad-Torontál k.e.e. vármegyék alispánja eskette õket. Az egyházi esküvõt12 órától a közeli családi kápolnában tartották, az esketõ pap a Kállayak régi szabolcsibarátja, Marnó Gyula fõesperes, rk. plébános volt, „romantikus lélek, több magyar nótátõ zenésített meg, többek között a Mit susog a fehér akác c. mûdalt.” Esküvõi tanúk: grófPongrácz Kálmán tiszaeszlári földbirtokos, és báró Urbán Gáspár fõispán, pusztakengye-li földbirtokos.

    Minden menyasszony álma a nászút. Vásárhelyi Veráé Velence volt, „de apósom le-intett. Háború van, a miniszterelnök fia és menye nem mehetnek külföldre nászutazni.Menjünk a Kárpátokba, s ott Kristóf megkapja elsõ medvéjét.” Salánkon, Visón és Rahóntöltöttek két hetet, amit az ifjú feleség nem kifejezetten élvezett, férje vadászatai miatt.

    Budapesten, a Sándor u. 10-ben béreltek lakást, elegánsan berendezték. Házasságukelsõ 2 éve egybeesett dr. Kállay Miklós miniszterelnökségével, s így tulajdonképpen nemvolt magánéletük, alig látták egymást. Kállay Kristóf korán reggel a miniszterelnökségrement kocsiján, és csak késõn, sokszor éjfélkor tért haza. Délben általában Vera asszonyértküldték a hivatali kocsit, fölment ebédelni a Sándor-palotába. Az ebédeken követek, mi-niszterek, hivatalos meghívottak vettek részt, így hallgatólagos résztvevõje volt a beszél-getéseknek, sok mindenrõl értesült, apósa 1-1 igen bizalmas iratot vele gépeltetett, de õta politika nem érdekelte. A Sándor utcai lakás akkor telt meg élettel, amikor 1944. janu-ár 5-én kora reggel a Fasor-szanatóriumban megszületett András fiúk (keresztanyja Horthy Istvánné), – Vera asszony minden percét az anyaságnak szentelte.

    1944. március 18-án éjjel Kállay András testõr fõhadnagy, Kállay Kristóf testvére,felrendelte õket a Sándor-palotába, mert már bizonyos volt, hogy a németek megszálljákaz országot. A sebtében összepakolt kis csomaggal éjfélkor már a miniszterelnökségenvoltak. Március 19-én reggel 6-kor az SS-ek elzárták a palota kijáratait, majd jelentették,hogy Weesenmayer kéreti a követségükre Kállay Miklóst és családját, „hogy biztos hely-re szállítsák”. Késõbb bebizonyosodott, hogy Németország lett volna ez a hely. Ekkoregy földalatti alagúton – ami a Várral volt összekötve – erõltetett tempóban szaladtak

    391

  • Lakatos Sarolta

    valamennyien a középkori folyosókon, 300 lépcsõn kellett futva felkapaszkodniuk, mertminden perc drága volt. Amikor felértek a Várba, a kormányzó és felesége már várta õket,s egy lakosztályt bocsátottak Kállay Miklós és családja rendelkezésére. A 2 és 1/2 hóna-pos András szájából a szaladás közben kiesett a gumicuclija, ennek sajnálatos következ-ményei lettek. Két álló napon át egyfolytában bömbölt a cuclijáért. Hiába adtak neki egymásikat, neki csak a szétrágott régi kellett. Az állandó gyereksírás nem tett jót a családpattanásig feszült idegeinek. Kállay Miklós nem akarta megnehezíteni a kormányzó hely-zetét, ezért március 20-án telefonált Kececi török követnek, és menedékjogot kért tõle.Egy földalatti folyosón a kis udvaron kijutott a Várból, ahonnan egy autón Fáy Andrásmenekítette a rózsadombi török követségre. Ismert, hogy 1944. november 19-én innenhurcolták el az SS-ek és a nyilasok, felesége pedig 1945. február 7-én a követségen ször-nyethalt egy bomba aknaszilánkjától.

    Horthy kormányzó közbenjárására Kállay Kristófnak és családjának a németek kény-szerlakhelyet jelöltek ki Bikolon (Süttõ mellett, apai nagynénje kúriáját), azzal a feltétel-lel, hogy nem hagyhatják el, és Kállay Kristóf nem keres összeköttetést sem apjával, semmással. 1944. október 9-én – egy testõr figyelmeztetésére – beszöktek Budapestre. Veraasszony a karon ülõ fiával hamis papírokkal, mint Vasvári Veronika a törvénytelen gyer-mekével, ismerõsöknél, óvóhelyeken rejtõzködött. Kállay Kristóf elõbb Gecsõ Bözsi is-mert rádió bemondónõnél bújt meg, innen az Üllõi úton a maristáknál, majd a Horánszkyutcai ciszter rendház padlásán rejtõzködött, ahol gerendákon feküdt az ott bujtatott zsi-dókkal együtt a nyilas házkutatások idején. A jezsuiták beöltöztették és Kalmár Károlymenekült erdélyi pap néven hamis okmányokkal látták el. A Veress Pálné utcában egypincében bujkált, amikor egyszer megkérték, hogy misézzen. Kínjában azt válaszolta,hogy büntetésbõl eltiltották egy idõre a misézéstõl. Még jó darabig reverendában járt,hogy az oroszok el ne vigyék malenkij robotra.

    1945. február közepén csikorgó hideg télben, nyitott teherautón, Pestrõl Debrecenbevitte Kállay Kristóf a családját, innen szekéren Kállósemjénbe, az ottani kúriájukba. Ap-ja ugyanis a semjéni kúriát s birtokokat majdan Kristóf fiának kívánta örökségül hagyni,s aki ezért számba kívánta venni atyai jussát. 1945. karácsony és újév között Kristóf ki-szökött Bécsbe egy vöröskeresztes kocsival, itt meghallotta, hogy apja Capri szigeténvan, s ekkor véglegesen eldöntötte, hogy emigrálnak. Vera a semjéni hónapok alatt végigbetegeskedett, 1946. március végén már Pesten édesanyja orvoshoz vitte, aki szívizom-gyulladást állapított meg az öthónapos terhes asszonynál, és 1 hónap szigorú fekvést ren-delt. Ezt nem lehetett teljesíteni, mert 1946. április 14-én, virágvasárnap este 8 órakor egyautón elindultak a határhoz. 300 dollárjukba került az embercsempész. Velük szökött hû-séges Gellér Terusuk is. Csak a legszükségesebbeket vihették magukkal: törülközõt, lepe-dõt, pelenkákat, egy szatyorban élelmet, – ez mentette meg õket Bécsben az éhhaláltól.Minden vagyonuk a kis András pelenkájába rejtett 2 napóleon arany volt, amit Kristóf egymegbízhatónak vélt olasszal késõbb el akart adatni, de sem a pénzt, sem az olaszt soha

    392

  • „Csupán az emlék maradandó”

    393

    Vásárhelyi Vera

    Vásárhelyi Vera jogosítványa, 1941.

  • Lakatos Sarolta

    394

    többé nem látták. Április 15-én hajnal 5 órakor érkeztek meg Bécsbe, április 21-én indul-tak tovább hálókocsival, autóbusszal (1-1 pihenõnap beiktatásával), és május 1-jén reggelérkeztek meg Rómába, ahol dr. Kállay Miklós várta az õ „pompás kis családját”; május3-án Nápolyból hajóval jutottak el Capriba, és itt az exminiszterelnök bérelt villájában(Villa Chiara) leltek otthonra.

    Emigrációs évek

    Dr. Kállay Miklós villájában élénk társadalmi élet folyt, szerteágazó levelezést is folyta-tott, a leveleket Vera gépelte. 1946. augusztus 7-én hajnalban a nápolyi kórházban meg-született ifj. Kállay Miklós. Szülés után Vera asszonynak hosszú heteken át igen magasláza lett, megröntgenezték, s egy foltot találtak a tüdején, súlyosan üregesedõ, cavernástbc. (Anyai dédanyja és nagyanyja tbc-ben hunytak el, így vélhetõen génjeiben hordoztaa betegséget.) Nem szoptathatott, újszülött Miklós gyermekét s 2 éves András fiát nemengedték a közelébe. Ekkor még nem volt penicillin, beteg tüdejének pumpálással valóösszelapítása volt az egyetlen gyógymód, a pumpálás hónapokon át tartott. Egy évig ful-ladozott, amíg a szervezete valamelyest hozzászokott az állandó oxigénhiányhoz. 3-4 hó-napos szanatóriumi kúrákon, hegyi pihenõkúrákon vett részt, s 8 évig tartott, amíg úgy-ahogy meggyógyult, – s bármennyire is szeretett volna egy harmadik gyermeket, nemszülhetett. 1951-ben Amerikába szerettek volna kivándorolni, de tbc-je miatt nem kapottbeutazási vízumot. Majd viszonylag hamar megjelentek nála a szintén anyai ágú betegsé-gek, a magas vérnyomás és a mind súlyosabbá váló reumatikus bántalmak is. Kímélõéletmódra szorult, a hûséges Terus a gyermekek nevelésében, a háztartásban minden gon-dot levett a válláról. Nagyon hitt az alternatív gyógymódokban, több természetgyógyászis kezelte.

    1949. májusában apósa a Rómától 22 km-re fekvõ Castelgandolfóban egy emeletes,szép villát vásárolt, körülötte tó s gyümölcsös, a család ide költözött át Capriról. Vásár-helyi Vera azonban önálló családi életre vágyott, 1951. augusztusában apósáék nélkül be-költöztek egy római bérelt lakásba, s megkezdték a 45 évig tartó római életüket. (Dr. Kál-lay Miklós 1953. decemberében áttelepült New York-ba második feleségével, FényesMártával.) Magyar állampolgárságukról sohasem mondtak le, de 1956-ban osztrák állam-polgárságot is nyertek.

    Kállay Kristóf és családja az emigráció elsõ 6-7 évében igen nehezen, és csakDr. Kállay Miklós szerény anyagi támogatásából élt. Az ifjú családfõ minden lehetõségetigyekezett megtalálni az üzleti életben a vállalkozások körül, de ezek többnyire tiszavi-rág életû kísérletek maradtak. Állandóan úton volt valamilyen állás reményében. Veraasszony – férje támogatásával – még ilyen körülmények között is heti-havi rendszeres-séggel küldte a csomagokat az otthon nyomorgó szüleinek, számos Kállay rokonnak, ésjó barátnak (élelmiszerektõl a ruhanemûkig), még akkor is, ha az igen szûkös háztartási

  • „Csupán az emlék maradandó”

    pénzbõl, önmaguktól kellett megvonni erre a fedezetet. Minden idegszálával Magyaror-szágon járt, rettegett a szeretteiért, iszonyatos honvágya volt. Férje az atyai jóbarátok se-gítségével 1951-ben végre álláshoz jutott, az Európai Állattenyésztõk Szövetségének tit-kára lett, majd 1967-ben osztályvezetõi állást nyert a római székhelyû FAO-nál. Mintmáltai lovag is szépen emelkedett a ranglétrán, 1969-ben a MMLSZ elnöke, 1978-ban pe-dig a Szuverén Máltai Lovagrend szentszéki nagykövete lett.

    1957-ben nagy lelki megrázkódtatás érte Verát. Elvesztette imádott édesanyját, aki-nek közelségét, betegségében gyógyító szavait, simogatását, az emigrálásuk óta nélkülöz-te. Szülei az internálásuk után, 1957 áprilisában kézhez vették végre útlevelüket Rómá-ba, de édesanyja 10 nappal az indulás elõtt agyvérzésben hirtelen meghalt. Özvegy édes-apja kivándorolt hozzájuk, 1981-ben Rómában tért meg a Teremtõjéhez.

    Az aggódó édesanya a távolból több mint óvta leveleiben a lányát, hogy nincs önbi-zalma, nincsenek barátnõi, nehezen barátkozik, hogy „vad” lett s nem szeret emberekközzé menni; ezt a természetét az anyai nagyanyjától örökölte, ezért nagyon küzdjön el-lene. 1957-ben egy másik csapás is érte, elvesztette Hlatky Endrét,7 azt az embert, akitmég Caprin a bizalmába, „pótapjává” fogadott, s akivel együtt fedezték fel Róma igaziarcát. Vera asszony „Kedves Barátja Lelkemnek” titulálta, az irodalom szeretete kötötteõket egymáshoz. Hlatky Endre is – az édesanyával azonosan – nem egyszer szóvá tette,hogy „fogadott leánya csukott lelkû, túlzottan hideg és kimért”, hogy nagyon megkemé-nyedett. Vásárhelyi Vera az 50-es, 60-as években bizonyára nem egyszer nézett magába,több feljegyzése utal erre. Pl. 1950-ben így vallott magáról: „Megtanultam, hogy az élettúl kemény, semhogy elbánjunk vele, inkább mi törünk meg a csapásai alatt. Én sose tá-madok, a maximum a passzív rezisztencia ameddig eljutok.” Késõbb, a Fiugge-i útinap-lójában (1961): „Egy elveszett gyerek határozatlansága, félelme bujik meg bennem, csakahol érzem hogy szeretnek, ott vagyok biztos és harmónikus. Talán senki sem merít úgymásokból erõt mint én, megtartom ugyanakkor belsõ magányom igényét. Gondolkodni,teremteni, élni belsõleg csak a magányban tudok, – de boldog lenni, csak másokon keresz-tül.” Még szépkorában sem tudta önmagának megmagyarázni, hogy miért olyan önmar-cangoló, hogy miért mutatja magát mások elõtt a legrosszabb színben. „Más voltam minta többiek, mintha a bõrömrõl egy réteg hiányozna. Betegesen érzékeny, szeszélyesen han-gulatos, de csak azért, mert erõsebben válaszoltam mindenre, mint a többiek. Ez a seho-vá se tartozás, elkísért egész életemben”. Egy biztos: egész életét sírás és panasz nélkülélte le, „ahogy azt nevelésünk, büszkeségünk, osztályunk hagyománya tõlünk elvárta”, sbenne volt a Skorpió jegyében születettek kettõssége: józan kötelességtudat, szívósság,

    395

    7 Hlatky Endre dr. juris (*Nagyvárad, 1895 – †Róma, 1957): 1919–1933 között a Külügyben, ill. a Miniszterelnök-ség sajtóosztályán dolgozott, majd a Magyar Rádió mûsorigazgatója, rövid ideig nagyváradi fõispán; a Lakatos-kormányban miniszterelnökségi államtitkár. A nácik Dachauba hurcolták, õ is tagja a Dél-Tirolban megmenekültVIP csoportnak. Olaszországban maradt, ferences harmadrendû, camalduli szerzetes lett. Franciából közel 200 kí-nai verset fordított magyar nyelvre, irodalmi hagyatéka a Kállay Gyûjteménybe került.

  • Lakatos Sarolta

    396

    kitartás, ugyanakkor menekülés az élet kiábrándító valósága elõl a képzelet világába. Ez-zel együtt hitte és tudta, hogy az élet nagy felelõsség és csodálatos ajándék, amit nagyonmeg kell becsülni. Így élte életét. Elbeszélései mindezeket kiválóan visszatükrözik.

    Fiai ahogy cseperedtek, egyre több szabad ideje lett. Majd még több, amikor férjeúgy döntött, hogy a családi hagyományok szerint a fiait bennlakásos (svájci) intézetbentaníttatja. Anyai szíve azonban sohasem tudta elfogadni, hogy András és Miklós gyerme-kei csak az iskolai szünetekben lehetnek ezentúl az õ védõszárnyai alatt.

    1951 márciusában nagy boldogság érte, álláshoz jutott az Actio Catholicában, titkár-nõ lett. Báró altorjai Apor Gábor8 karolta fel. „Apor egy angyal, ilyen jóságot még én éle-temben nem láttam. Amit mindnyájunkért tesz, ez fantasztikus, nem riad vissza soha sem-mi áldozattól, szeret minket, segített rajtunk – mindezt kevés szóval, szívbõl.” – írja 1951.június 24-én. 25 éven át dolgozott a Katolikus Szemlénél szerkesztõként Békés Gellértíró és teológus, fõszerkesztõ mellett, és az olasz rádió magyar nyelvû stúdiójában is mun-kát kapott. A családi gének „dolgoztak benne”, mert egymás után kezdte írni s publikálnielbeszéléseit, döntõen a Katolikus Szemlében, de írt a Szivárvány, az Új Hungária, az Iro-dalmi Újság, a Krónika, a Nemzetõr emigráns lapokba is. Elismert írónõ lett. 1962-benRómában jelent meg a Katolikus Szemle kiadásában a Keserû babér c. novelláskötete,1974-ben szintén Rómában a Fondor magány c. novelláskötete (magánkiadásban), 1978-ban az Újváry Griff kiadásában Münchenben a Fogyó holnapok c. novelláskötete, majd1988-ban Rómában magánkiadásban a legnagyobb közönségsikert hozó, Skorpió hava c.önéletrajzi írása, a gyermekkoráról. 1978-ban Sík Sándor irodalmi díjban9 részesült aFondor magány c. novelláskötetéért, különös tekintettel a Bettina c. elbeszélésért. Az1990-es évek közepén magánkiadásban még két írását jelentette meg: Olvadó jég kezem-ben az idõ; Naplótöredékek olaszországi életünkrõl (Róma, 1995), valamint a Csupán azemlék maradandó. Gondolatok Rónay György: A kert címû verseskötetének olvasásakor(Róma, 1996).

    Elsõdlegesen a Katolikus Szemlében harmincnál több recenziója jelent meg, Alexan-der Lénárt, Ferdinándy György, Rónay György, Márai Sándor, Vadnay Zsuzsa, Saáry Éva,Tollas Tibor, stb. mûveirõl.

    Széleskörû levelezést folytatott, a nyugati magyar irodalom legkiválóbbjait barátjá-nak tekinthette (Saáry Éva, Szabó Ferenc, Tollas Tibor, Vadnay Zsuzsa, Tûz Tamás, CsíkyÁgnes Mária, Kabdebó Tamás, Vándor Györgyi, Fáy Ferenc, Cs. Szabó László stb.).

    8 Báró altorjai Apor Gábor (*Sepsikõröspatak, 1889 – †Róma, 1969) a Monarchia összeomlásától 1944-ig a Külügy-minisztérium alkalmazásában állt, dolgozott európai nagykövetségeinken is tanácsosi, majd nagyköveti minõség-ben. 1944-ben a német megszálláskor visszaadta megbízólevelét, és Rómában maradt. Támogatta a Magyar ActioCatholicát, a Katolikus Szemlét és az Anonymus Könyvkiadót. Magas rangú máltai lovag volt, a Rend nagykan-cellárja 1952–1958 között. Hagyatéka a Kállay Gyûjteménybe került. Testvéröccse a vértanúhalált halt, boldoggáavatott Apor Vilmos gyõri megyéspüspök.

    9 A Sík Sándor irodalmi díjat Rómában alapították a Katolikus Szemle munkatársai s barátaik. Az elsõ díjat Fáy Fe-renc kapta (1973), a következõt Lõkkös Antal (1974), a harmadikat Vásárhelyi Vera. A díj 1978 után megszûnt.

  • „Csupán az emlék maradandó”

    Tollas Tibor az 1987 júliusában írt Bújócska Istennel c. versét, Szabó Ferenc költõ 1988-ban az Emlék – éden c. versét, Cs. Szabó László 1985-ben az Õszi óda c. versét neki aján-lotta, ahogy õ maga pl. a Szabálytalan négyszög c. novelláját 1975-ben „Csé Lacinak”.Írótársai róla alkotott véleménye közül néhány: Fáy Ferenc szerint (1974) „VásárhelyiVera valami különös Istenáldást hordoz magában, írásai a nagy íróasszonyt mutatják,nagy írót apró mozaikokban”; Csíky Ágnes (1979): „…a te saját zászlód, emblémád, afelolvadás a természetben.”; Kerényi Magda (1988): „…nyelved gazdagságát és árnya-latosságát mindig megbámultam.”; Tûz Tamás (1979): „Az emigráció egyik legjobb, deszerénysége folytán a nagyközönség által kevésbé ismert írónõ, írásai a természet és mû-vészet, lélektan, dráma, líra nemes ötvözete, az írásmûvészet legmagasabb szintjén.”;Saáry Éva (1988): „A nyugati magyar emigráció legkiválóbb prózaírója.”

    Dedikációk a hagyatékával szintén a Kállay Gyûjteménybe került könyvtárának né-hány kötetébõl: Márai Sándor (1971, 1973) barátsággal ajánlja köteteit; Illés Endre(1980): „Egy váratlan felfedezés örömével, gyönyörûségével, fájdalmat keltõ szépségé-vel, az Elefánttemetõ írójának, Vásárhelyi Verának.”

    A természetjárás, barangolások, az olvasás és írás mellett a harmadik szenvedélye afestés volt. Elsõ festõleckéjét még gyermekkorában Lõkösházán, Csernovics Erzsébetnagynénjétõl kapta. A nagynéni már ekkor felfigyelt a gyermek tehetségére, hogy nemcsak látja, de érzi is a színeket. Majd négy évtized múltán fogott legközelebb ecsetet a ke-zébe, amikor Triznya Mátyás tanítványa lett Rómában. A festõ felesége, Szõnyi Zsuzsa,az egyik legjobb barátnõje volt Vera asszonynak Rómában. Gyakran összejártak, közöscsaládi programokat szerveztek, Vera asszony és férje rendszeresen részt vettek a neveze-tes római Triznya „kocsma” rendezvényein. A Triznya házaspár rendszeresen olvasta Vá-sárhelyi Vera írásait, s amikor elolvasták A cethal gyomrában c. novellát, a nagy festõ úgytalálta, hogy „Veruska színekben látja a világot, festenie kell.” Karácsonyi ajándékul egykomplett festõdobozzal ajándékozták meg, majd gyakorlatilag a Maestro haláláig (1991)Vera asszony rendszeres festõleckéket kapott tõle. Vásárhelyi Vera szép akvarelleket ha-gyott maga után.

    Férjét imádattal szeretõ feleség volt, aki bizony sokszor, erején felül segítette, támo-gatta az érvényesülését. Saját kedvteléseit (írás, festés) is félretéve, kongresszusról kong-resszusra kísérte õt, szervezte a kongresszusi asszonyprogramokat. Kállay Kristóf nagy-követi kinevezését követõen a római diplomáciai élet sûrûjében is keményen helytállt, no-ha a hivatalos ebédek s vacsorák hetente-kéthetente követték egymást. Õ maga valójábannem kedvelte ezeket a „zajos” fogadásokat („papagájkalitkában” érezte magát), de férjetisztsége nem egyszer megkövetelte tõle a háziasszonyi teendõk ellátását is. BeutaztákEurópát, a látott csodálatos tájak, az ottani emberek mind visszaköszönnek elbeszélései-ben, vagy fennmaradtak a még kiadatlan útinaplóiban.

    1969-ben Vásárhelyi Verát felvették a Szuverén Máltai Lovagrendbe. Mint máltai dá-ma maximálisan igyekezett teljesíteni a vállalt kötelezettségeit. Ez a feladatkör közel állt

    397

  • Lakatos Sarolta

    Balról: Kállay Miklós miniszterelnök, Kállay Miklósné Fényes Márta,Kállay Miklós, Dr. Kállay Kristófné Vásárhelyi Vera, áll: báró altorjai Apor Gábor

    Castelgandolfo, 1951.

    Dr. Kállay Kristóf, Dr. Kállay Kristófné Vásárhelyi Vera és Barcs Györgymáltai lovagok a Máltai Lovagrend római kápolnája elõtt, 1972.

    398

  • „Csupán az emlék maradandó”

    399

    hozzá, mert a szegények, elesettek segítése, támogatása már gyermekkorától szívügyevolt. 1981-ben a Rend emlékéremmel tüntette ki az 1980. novemberi dél-olaszországiföldrengést követõ karitatív munkájáért. Férjével együtt szélesre tárták házuk ajtaját a Ró-mába vetõdõ magyarok elõtt, legendássá vált Vera asszony kedves háziasszonyi vendég-látása saját otthonukban és a római Szent István Házban. Hosszan lehetne írni az 1956-osmenekültek körül végzett munkájukról is, amikor a már Rómában élõ magyarok egy em-berként segítették az éhezõ, pénznélküli menekült honfitársaikat.

    Idõközben fiai kirepültek a családi fészekbõl, mindkettõ családot alapított. András fi-ától Katalin, Krisztina és Kristóf, Miklós fiától András és Heléne unokája született, sahogy minden nagymamának, Vera asszonynak is õk lettek a legfontosabbak, akikre min-dig tudott idõt szakítani. (Az unokák Svájcban, Németországban és Olaszországban él-nek, világpolgárok, kevés magyar érzelmi kötõdéssel.)

    Hazatérés

    1990-ben lépett elõször 45 év múltán ismét magyar földre. Férje döntését inkább tudomá-sul véve, 1995-ben véglegesen visszatelepedtek. Valószínûleg a hazatelepülés okozta lel-ki trauma miatt 1994-ben még Rómában súlyos szívinfarktusa volt. Személyi igazolvá-nyuk tanúsága szerint az õsi Kállay település, Kállósemjén polgárai voltak halálukig.„Magammal hoztam emlékeimet, de azt nem sejtettem, hogy mennyire fog hiányozni areggeli – esti harangszó az Aventino számos templomából, milyen szomorú hónapokignapfény nélkül élni, látni, mint lett idegen szinte felismerhetetlen a régen elhagyott, demindig visszavágyott »haza« s az »élned – halnod kell« – bõl már csak a »halnod« szó is-merõs. Az »élned kell« felismerhetetlen lett. Idegen. Újra meg kellett tanulni valahogy él-ni egy idegenné vált országban.” – írja naplójában. Élete utolsó 5 évében súlyos betegvolt, pesti lakásukat igen ritkán hagyta el, a nyarakat a jó levegõjû hegyi panziókban, fõ-leg svájci unokáival töltötte, vagy az itthoni erdõs tájak szállodáiban. Férje 2000-bennagy Kállay világtalálkozót szervezett Nyíregyházán, amin Vera asszony is részt kívántvolna venni. Elõbb Lillafüreden, majd Nyírkátán, egy reprezentatív vadászházban tartóz-kodott s várta a nagy napot. A rendezvény elõtt 3 nappal rosszul lett, azonnal a pesti kli-nikára vitték, ahol 2000. augusztus 27-én megtért Teremtõjéhez. Férje 2006. április 26-ánkövette õt, mindketten a kállósemjéni családi kriptában nyugszanak.

    „Én az életem minden egyes napján magamat csak magyarnak éreztem. Ezért szeret-ném, ha gyermekeink, menyeink, unokáink sem felejtenék el, hogy õk is magyarnak szü-lettek. Ez dicsõséget, illetve a tény, hogy õk valamennyien Kállayak, kötelességet is je-lent.” (Vásárhelyi Vera végrendeletébõl.)

  • Lakatos Sarolta

    SAROLTA LAKATOS:

    „Only Memories Are Fadeless”Traces from the life of Vera Vásárhelyi

    (Dr Kristóf Kállay’s Wife)

    The author gives an outline of the life of Vera Vásárhelyi, wife of Dr Kristóf Kállay using letters,diaries, documents that can be found in Kállay Collection and reminiscences that came up duringinterviews done with her and her husband. Moments of her childhood, youth, marriage, theexcitement when escaping from the country, the emigration and return to the country – as if theywere all pictures of a film we are watching.

    400

    Vásárhelyi Vera akvarellje