24
Mostanában csak kapkodjuk a fejünket a szo- katlanul sok csapadék, a korai meleg miatt. Úgy tűnik, hogy az időjárás változásaira fel kell ké- szülni az önkormányzatnak és mindenkinek magának is! A közterület-fenntartási csoport már változtatott a munkarendjén, a meleghez al- kalmazkodva, és most a Jegyző úr is elrendelte a forró napokra a reggel fél 7-es munkakezdést a Hivatalban is, amely délután kettőig tart! A meleg napok érkezése most is egybeesett a ballagással, illetve a tanévzáróval. A ballagáson immár hetedik alkalommal adtam át a Polgár- mesteri díj kitüntetést az arra érdemeseknek! Bányai Dorina, Bődi Péter Levente és Vella Do- nát Antal került a díjazottak közé! Gratulálok mindhármuknak és valamennyi most ballagó nyolcadikosnak. Igazgató asszony elmondta, hogy minden továbbtanulót felvettek középis- kolába, méghozzá nagy többségüket oda, ahová első helyen jelentkeztek! Nem kis szó ez! És ha már az Igazgató asszonynál tartunk, akkor el kell mondanom, hogy az évzárón utoljára vezé- nyelte le a tanév búcsúztatását! Úgy tudom, hogy a tanévkezdésnél még segít, de utána nyugállományba vonul. A nyárra jó pihenést kí- vánok Neki és a tantestület valamennyi tagjának is! Igazgató asszony munkájának méltatására még vissza fogok térni, megfelelő alkalommal! A már nyertes pályázatainkkal kapcsolatban már nemigen merek bármit is mondani az eset- leges kezdési időpontról! A „nagy utas” felújítá- sok kapcsán írtam, hogy szeretném nyár köze- pére elfelejteni. Hááát, nem ennyire egyszerű a dolog! Most már tényleg csak arra várunk, hogy a Miniszter úr aláírja a többlettámogatást bizto- sító szerződést, és máris foghatunk neki a mun- kának. Mire az aláírás meglesz, addigra talán le- zajlik az érvényes közbeszerzés és köthetünk kivitelezői szerződést! Muszáj igyekeznünk, mert a szerződés szerint szeptember közepére készen kell lennünk! Az egészségügyi központ előkészítő munká- ja is halad, de itt egy picit le vagyunk maradva a tervek részbeni átalakítása miatt. Elégedett len- nék, ha a nyár végén el tudnánk kezdeni, leg- alább a bontást! Június elején biológusok és botanikusok hada lepte el Dömsödöt. Háromnapos rendez- vényen nálunk rendezték meg a Biodiverzitás Napokat. Ezek a tudósemberek évről évre más településen vizsgálják a környezet élővilágát, növényeit és állatait. Ezekből a tapasztalatok- ból a jövőnkre nézve nagyon fontos tanulmá- nyokat készítenek nemcsak a jelen, hanem a jövő számára is! Külön öröm számomra, hogy 15 felső tagozatos tanulónk a szombati napon végigkísérhette a tudományos munkatársak te- vékenységét, ezzel is bővítve tudásukat! Még egyszer írok a zöldhulladékgyűjtésről. A szolgáltatóval kötött szerződésben az van, hogy egy hónapban 2 db zöld zsákba tett zöld- hulladék elszállításának ellenértékét fizetjük meg. Bármennyi további zsákot ki lehet tenni, de csak az OMK-ban péntekenként megvásá- rolható, DTkH-s felirattal ellátott zsákokban, amelyek jelenleg kék színűek! Bármennyi kék vagy zöld zsákot teszünk ki, csak kettő üreset fogunk visszakapni!!! Az elmúlt hétvégén rendeztük a XIII. Hal- Víz Napot. Tudjuk, a tizenhármas nem túl sze- rencsés szám, és ez be is igazolódott. Az előző években mindig nagy látogatottságnak örven- dő rendezvény mostanra kicsit „kiürült”. Ke- vesebben főztek, és a nézelődőkből, sétálók- ból is kevesebben voltak. Felmerült a rende- zőkben, hogy talán ki kellene hagyni egy-két évet, és utána újra indítani a főzőversenyt. Vi- szont akik főztek, vagy csak ott voltak, vala- mennyien hitet tettek amellett, hogy jövőre is legyen folytatása! Balogh István Ferenc bará- tom most is nagy lelkesedéssel, hozzáértéssel látta el a főszervezői feladatát! Köszönet érte! Július elseje a köztisztviselők és az egész- ségügyi dolgozók napja. Mindkét hivatás gya- korlói napról napra közvetlen kapcsolatban vannak Dömsöd polgáraival, hiszen életük könnyítéséért dolgoznak! Köszönet és hála Valamennyiüknek! Jegyző úrral ismét egy 90 éves lakótársun- kat köszönthettük születésnapja alkalmából! Obornyik Ferencné töltötte be ezt a szép kort! További jó egészséget kívánunk Kati néninek! Bár még nem teljesen állt össze a XXV. Dömsödi Napok programja, de az már most látszik, hogy méltóképpen ünnepeljük nem- csak a negyedszázados jubileumot, hanem Dab és Dömsöd nyolcvan évvel ezelőtti egye- sülését is! Várunk mindenkit szeretettel a kü- lönböző műsorszámok megtekintésére. Biztos vagyok abban, hogy minden korosztály meg- találja magának azt az előadót, akit élőben is szívesen meghallgatna! Bencze István A HELYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XXIX. évfolyam 7. szám www.domsod.hu 2019. július Ára: 250.- Ft AKTUÁLIS AKTUÁLIS Dömsödi Napok programsor 3. o. Verseny a szeretet és barátság jegyében interjú Ócsai Julival, a Kék Duna Euromusic Nemzetközi Énekverseny házigazdájával 6-7. o. Iskolai hírek 12-13. o. Szabó Lajos tanító úr emlékének adózva 14-15. o. Ismét szól a tárogató 19. o. 50, 60, 70 éve konfirmáltak 20-22. o. Melléklet: Dömsöd múltja / Bana Gábor Tartalom Tassi Lászlóné fotója

AKTUÁLIS - domsod.hu

  • Upload
    others

  • View
    5

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: AKTUÁLIS - domsod.hu

Mostanában csak kapkodjuk a fejünket a szo-katlanul sok csapadék, a korai meleg miatt. Úgytűnik, hogy az időjárás változásaira fel kell ké-szülni az önkormányzatnak és mindenkinekmagának is! A közterület-fenntartási csoportmár változtatott a munkarendjén, a meleghez al-kalmazkodva, és most a Jegyző úr is elrendeltea forró napokra a reggel fél 7-es munkakezdésta Hivatalban is, amely délután kettőig tart!

A meleg napok érkezése most is egybeesett aballagással, illetve a tanévzáróval. A ballagásonimmár hetedik alkalommal adtam át a Polgár-mesteri díj kitüntetést az arra érdemeseknek!Bányai Dorina, Bődi Péter Levente és Vella Do-nát Antal került a díjazottak közé! Gratulálokmindhármuknak és valamennyi most ballagónyolcadikosnak. Igazgató asszony elmondta,hogy minden továbbtanulót felvettek középis-kolába, méghozzá nagy többségüket oda, ahováelső helyen jelentkeztek! Nem kis szó ez! És hamár az Igazgató asszonynál tartunk, akkor elkell mondanom, hogy az évzárón utoljára vezé-nyelte le a tanév búcsúztatását! Úgy tudom,hogy a tanévkezdésnél még segít, de utánanyugállományba vonul. A nyárra jó pihenést kí-vánok Neki és a tantestület valamennyi tagjánakis! Igazgató asszony munkájának méltatásáramég vissza fogok térni, megfelelő alkalommal!

A már nyertes pályázatainkkal kapcsolatbanmár nemigen merek bármit is mondani az eset-leges kezdési időpontról! A „nagy utas” felújítá-sok kapcsán írtam, hogy szeretném nyár köze-pére elfelejteni. Hááát, nem ennyire egyszerű adolog! Most már tényleg csak arra várunk, hogya Miniszter úr aláírja a többlettámogatást bizto-sító szerződést, és máris foghatunk neki a mun-kának. Mire az aláírás meglesz, addigra talán le-zajlik az érvényes közbeszerzés és köthetünkkivitelezői szerződést! Muszáj igyekeznünk,mert a szerződés szerint szeptember közepérekészen kell lennünk!

Az egészségügyi központ előkészítő munká-ja is halad, de itt egy picit le vagyunk maradva atervek részbeni átalakítása miatt. Elégedett len-nék, ha a nyár végén el tudnánk kezdeni, leg-alább a bontást!

Június elején biológusok és botanikusokhada lepte el Dömsödöt. Háromnapos rendez-vényen nálunk rendezték meg a BiodiverzitásNapokat. Ezek a tudósemberek évről évre mástelepülésen vizsgálják a környezet élővilágát,növényeit és állatait. Ezekből a tapasztalatok-ból a jövőnkre nézve nagyon fontos tanulmá-nyokat készítenek nemcsak a jelen, hanem ajövő számára is! Külön öröm számomra, hogy15 felső tagozatos tanulónk a szombati naponvégigkísérhette a tudományos munkatársak te-vékenységét, ezzel is bővítve tudásukat!

Még egyszer írok a zöldhulladékgyűjtésről.A szolgáltatóval kötött szerződésben az van,hogy egy hónapban 2 db zöld zsákba tett zöld-hulladék elszállításának ellenértékét fizetjükmeg. Bármennyi további zsákot ki lehet tenni,de csak az OMK-ban péntekenként megvásá-rolható, DTkH-s felirattal ellátott zsákokban,amelyek jelenleg kék színűek! Bármennyi kékvagy zöld zsákot teszünk ki, csak kettő üresetfogunk visszakapni!!!

Az elmúlt hétvégén rendeztük a XIII. Hal-Víz Napot. Tudjuk, a tizenhármas nem túl sze-rencsés szám, és ez be is igazolódott. Az előzőévekben mindig nagy látogatottságnak örven-dő rendezvény mostanra kicsit „kiürült”. Ke-vesebben főztek, és a nézelődőkből, sétálók-ból is kevesebben voltak. Felmerült a rende-zőkben, hogy talán ki kellene hagyni egy-kétévet, és utána újra indítani a főzőversenyt. Vi-szont akik főztek, vagy csak ott voltak, vala-mennyien hitet tettek amellett, hogy jövőre islegyen folytatása! Balogh István Ferenc bará-tom most is nagy lelkesedéssel, hozzáértéssellátta el a főszervezői feladatát! Köszönet érte!

Július elseje a köztisztviselők és az egész-ségügyi dolgozók napja. Mindkét hivatás gya-korlói napról napra közvetlen kapcsolatbanvannak Dömsöd polgáraival, hiszen életükkönnyítéséért dolgoznak! Köszönet és hálaValamennyiüknek!

Jegyző úrral ismét egy 90 éves lakótársun-kat köszönthettük születésnapja alkalmából!Obornyik Ferencné töltötte be ezt a szép kort!További jó egészséget kívánunk Kati néninek!

Bár még nem teljesen állt össze a XXV.Dömsödi Napok programja, de az már mostlátszik, hogy méltóképpen ünnepeljük nem-

csak a negyedszázados jubileumot, hanemDab és Dömsöd nyolcvan évvel ezelőtti egye-sülését is! Várunk mindenkit szeretettel a kü-lönböző műsorszámok megtekintésére. Biztosvagyok abban, hogy minden korosztály meg-találja magának azt az előadót, akit élőben isszívesen meghallgatna!

Bencze István

A HELYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA

XXIX. évfolyam 7. szám

www.domsod.hu

2019. július Ára: 250.- Ft

AKTUÁLISAKTUÁLIS

Dömsödi Napok programsor 3. o.

Verseny a szeretet és barátság jegyében interjú Ócsai Julival, a Kék DunaEuromusic Nemzetközi Énekversenyházigazdájával 6-7. o.

Iskolai hírek 12-13. o.

Szabó Lajos tanító úr emlékénekadózva 14-15. o.

Ismét szól a tárogató 19. o.

50, 60, 70 éve konfirmáltak 20-22. o.

Melléklet: Dömsöd múltja / Bana Gábor

Ta r t a l om

Tassi Lászlóné fotója

Page 2: AKTUÁLIS - domsod.hu

2 XXIX. évfolyam 7. szám

Aki ismer, tudja, hogy van néhány dolog, ami a szívem csücske. Ilyen azene, ilyen az informatika, és ilyen a fotózás is. Gyermekkorom óta érde-kel. Örök emlékeket őrzök: közös fényképezés édesapámmal, az elsőfilmhívások, az első saját fényképezőgép, és még számos kis boldogság-szilánk. Az élet úgy hozta, hogy hét évig taníthattam multimédiát - azonbelül fotózást és videózást felnőtteknek, tanfolyamok keretében is.

Az igazán nagy dolgok spontán születnek. Legalábbis majdnem spon-tán. Az életem egy részét az interneten élem, napi rendszerességgel tájé-kozódom és használom a közösségi oldalakat, amelyek egyaránt lehetnekjó vagy rossz hatással is az egyénre és az egyénen keresztül a társadalom-ra. Ha jóra használjuk, akkor hasznos. Így gondolkodtam, amikor létre-hoztam egy közösségi csoportot a Facebook-on, a fenti néven, hogyösszekapcsoljam azokat a dömsödi vagy Dömsödhöz kötődő embereket,akiket érdekel a fotózás, akik szívesen készítenek képeket útközben, vagycélirányosan, véletlenül, vagy éppen átgondolva, kreatívan.

Magam is meglepődtem, amikor egyik napról a másikra – majdnemmagától – elkezdett működni, és egy jó hangulatú, kreatív közösséggénőtte ki magát kis csoportunk! A csoportba bár-kit nagy szeretettel várunk, jelenleg több mint370 tagunk van. Van aki csak a képeket nézegeti,és vannak aktív tagok, akik folyamatosan töltikfel fotóikat, vizuális történeteiket, több-kevesebbsikerrel. A csoportba bárki tölthet fel fotót, a sza-bályok a következők:

– csak saját képeket lehet feltölteni egyen-ként,

– a napi maximális mennyiség 2 db kép,– egy kép csak egyszer szerepelhet,– a csoport kizárólag a fotóról, fotózásról

szól.

A csoport nagy célja, hogy minél több jó képkészüljön Dömsödön, Dömsödről. Minél kreatí-vabb és eredetibb ötletek szülessenek, és úgymutassuk be Dömsödöt, ahogyan eddig mégnem láttuk. Ez egy szubjektív, baráti közösségamatőr fotósokkal, ahol az ügyesebbek segítenek a kezdőknek, vagy csakegyszerűen jó nézegetni a képeket. Büszkén mondhatom, hogy hétről-hétre sikerül egy-két profibb képet is produkálni. Büszke vagyok rá, hogya csoport működése kapcsán – az alakulás után már néhány hónappal – le-hetőséget kaptunk a Dömsödi Hírnök címlapfotóira is, illetve erre az önál-ló dömsödi fotós rovat indítására.

Terveim szerint mindig az elmúlt hónap „terméséből” fogok kiválasz-tani néhány képet, amit szeretnék a Kedves Olvasókkal is megosztani –esetleg a kép készítésének, körülményeinek leírásával, vagy éppen né-hány használható tippel a tarsolyomban, hogy hátha olyanok is kedvetkapnak a fotózáshoz, akik eddig nem éreztek késztetést erre.

A fotósaink között vannak igazi meglepetések is, akiknek képeit az el-következőkben szeretném megismertetni az újságolvasókkal. Csapjunk isa közepébe!

Közösségünk egyik legkedveltebb témája természetesen a Duna, a Du-na-part. Számos képet kapunk, különféle napszakokban, esti vagy reggelifényekkel, a naplemente, napfelkelte csodálatos színeivel, vagy az emberés a természet harmóniájával, a magányos csónakossal, vagy éppen egyhattyúcsalád mindennapjaival.

A fenti kép nagyon közel áll hozzám, egyik kedvencem, FülöpViktor fotója. A kép egyébként a csoportban el is nyerte a „HÉT FO-TÓJA” címet.

A kép valószínűleg telefonnal készült, bőven nagy látószögű beál-lítással. Néha az ember nem is gondolja, hogy milyen pillanatot örö-

kít meg. Csak jókor van jó helyen. Ha ez tuda-tos, akkor már egy lépéssel előbb vagyunk a jóképek készítése útján.

Az ég gyönyörű, a színek nagyon szépen ki-egészítik egymást az égszínkék égbolton azaranysárga lemenő nap fénye által megvilágítottfelhők, a lemenő nap vakítóan sárga foltja a szi-luettjüket mutató túlparti fák felett, hihetetlennyugalmat és harmóniát ad a képnek. Jót tesz azégbolton a felhők és a nagylátószög játéka, akép perspektívát kap tőle, és a nézőnek olyan ér-zése lesz, hogy azok a narancsszínű felhők bi-zony igyekeznek, hogy az éjszakai pihenő előttmég elérjék a lenyugvó napot. A képnek jót tesza széles kivágás, és a horizont elhelyezése a képalján. A téma itt egyértelműen az ég kékjén ját-szadozó fények és felhők szépsége.

Amint azt említettem, számos naplementéskép készül a csoportban. Ezek azok a képek, amelyek egyszerűenszépek. Talán ezért próbálják ezt a műfajt a legtöbben megörökíteni.Ha naplementét szeretnénk fotózni, akkor a fenti képhez hasonlóanmindenképpen javasolt a nagy látószög használata. Figyeljünk oda,hogy – ahogy a reklám mondja – „a lenyugvó napnak is van még ere-je”, bizony, néha próbálgatni kell, hogy az automatika vagy esetlegkézzel mi is megtaláljuk a gépen vagy a telefonon a helyes beállításo-kat, amikor a nap fénye már nem elég erős, látszik az ég és az ellen-fény sem zavaró. Hát ezt bizony ki kell várni…!

Mindenképpen jobb lesz az a felvétel, amikor az ég nem egyszínű kék,hanem felhős. Az alulról megvilágított felhők csodálatos színeket és for-mákat tudnak kölcsönözni a képnek, érdemes tehát egy enyhén felhős es-tén kimenni a Duna-partra!

A naplemente fényképezése közben nyissuk ki jól a szemünket, háthaaz esti fényekben még egy kis történetet is sikerül a hangulathoz begyűjte-ni. Ez lehet egy magányos horgász vagy csónakos, lehet a lenyugvó napfényében csókolózó szerelmespár, akinek a sziluettjét be tudjuk kompo-nálni a fotóba. Figyeljük az állatokat, a hattyúkat, kacsákat, keressük azo-kat a szögeket, ahonnan össze tudjuk hozni a hátteret a történettel. Ez per-sze azt jelenti, hogy néha hason fogunk csúszni a fűben, de ez egy vérbeliamatőrfotósnál alap. Ha a „szimpla” naplementés képhez még hozzá tu-

DÖMSÖD MÁS KÉP(P)

Page 3: AKTUÁLIS - domsod.hu

XXIX. évfolyam 7. szám 3

KÉPVISELÕIFOGADÓÓRA!2019. aug. 07. szerdán 14-15 óráig

MUZS JÁNOSMUZS JÁNOSképviselő úr, a Gazdasági és

Műszaki Fejlesztési Bizottságelnöke tart fogadóórát.

Helye: Petőfi Sándor Oktatási ésMűvelődési Központ

dunk tenni egy történetet is, amit a kép elmesél,tettünk egy újabb lépést a jobb fotó felé.

Ha végleg nem történik semmi (általában min-dig történik, csak meg kell tanulni észrevenni),akkor jön a dzsóker: a KREATIVITÁS! Nagyonhatásos hangulatképeket vagy éppen meghök-kentő fotókat lehet készíteni egy-egy különlegesvagy éppen egyszerűbb ötlet megvalósításával.

Csontos István Károly fotója erre példa. Egykreatív kép. Naplemente, esti tükröződések,Duna és kontrasztként egy sárga virág. Istvánegyébként folyamatosan próbálja, keresi a sajátstílusát, néha meglepő, néha kézenfekvő kép- éstématársításaival, de mindenképpen kreatívan.Úgy gondolom, hogy a csoport tagjai sokat ta-nulhatnak tőle. Sok jó ötlete van.

A fenti kép vágása talán nem szerencsés, a vi-rág középre komponálása nem feltétlenül indo-kolt. Jobb lett volna, ha a kép tetején a fák tetejétis láthatnánk, illetve egy laposabb szögből lehet,hogy a víztükörből is kevesebbet lehetne mutat-ni, és így szűkebbre lehetett volna vágni a képet,

a virágot pedig valamelyik harmadoló pontbahelyezni. A kép viszont nyugalmat sugároz, ésaki szereti az „egyszerűen csak szép” érzést, an-nak biztosan tetszeni fog.

Kedves Olvasó!

Bemutatkozásként remélem tetszett ez a né-hány gondolat, és szívesen nézték a bemutatott ké-peket! Nem titkolom, hogy ez a rovat tartalmilagmég képlékeny, és szívesen fogadok bármilyenvisszajelzést azzal kapcsolatosan, hogy a képekkelkapcsolatosan miről írjak többet vagy kevesebbet.

A magam részéről óriási lehetőségnek tartom,hogy fotós csoportunk képeit és munkáit itt is be-mutathatom hónapról hónapra, és a célom az,hogy ezt minél szórakoztatóbban tegyem. Vároma kritikákat és az ötleteket a rovattal kapcsolatosan.Bárki elérhet interneten az [email protected]ímen! A levél tárgyába kérem, írják be, hogy:„DÖMSÖD MÁSKÉP(P) ROVAT”.

Köszönöm a figyelmet, kellemes nyarat, jónyaralást és sok jó képet kívánok Mindenkinek!

Ispán Imre

2019. 07. 12. péntek:18:00 óra Külföldi vendégek üdvözlése – köszöntése – A rendezvényt megnyitja: Bencze István polgármester– Köszöntőt mondanak testvérvárosaink polgármesterei:– Zachar Stepanka, Fűr polgármestere (Szlovákia) – Knüllwald tartomány polgármestere (Németország) 19:00 óra Dömsödért Alapítvány Jótékonysági Bálja– XXV. Dömsödi Napok Ünnepélyes Megnyitója– Dömsödért Emlékérmek kitüntető cím, valamint Emléklapok ünnepé-

lyes átadása. Fellépő vendégművész: ÉLIÁS TIBOR operaénekes,előadóművész.

A bálon zenél: BGB Zenekar. Belépődíj vacsorával együtt: 2000 Ft. Helyszín: O.M.K. nagyterem.

2019. 07. 13. szombat:11:30 óra DÖMSÖD – FERENCVÁROS

öregfiúk labdarúgó mérkőzés a futballpályán

Délutáni program a kosárlabdapályánál:

13:00 – 16:00 Egészségügyi szűrővizsgálatot tart Dr. Wágner Viktor aszínpad melletti sátorban

13:15 óra MENTŐS LACI mulatós műsora14:00 óra „Héthatár együttes” Fodor Ottilia, Marton-Lézer Már-

ta, Pál Attila, Kovács András Jó ebédhez szól a nótaműsora

15:00 óra Óvodások műsora15:10 óra Zumba Perger Évivel15:30 óra Kék Duna Euromusic Nemzetközi Énekverseny résztve-

vője, TÓTH GERGŐ műsora16:00 óra NOSZTALGIA NŐI KAR retró műsora FŰR településről16:30 óra A DALVARÁZS SHOW KÓRUS műsora

17:00 óra SZTÁRVENDÉG – RICO X MISS MOOD17:45 óra Dezső Lajos AMI társastánc és klasszikus balett bemu-

tatója. Felkészítő: Bábel Brigitta.18:30 óra KOLI MUSICAL SZÍNPAD műsora19:00 óra SZTÁRVENDÉG – MÁRIÓ KUNU19:30 óra Tűzoltó bemutató19:45 óra JU ÉS ZSU TÁRSULAT műsora: Juhász Botond,

Szabó Petra, Szijártó Mónika, Szabó Bettina, CsikósZsuzsi, Kátai Dorottya, Ócsai Juli, Kudar Zsolt, FehérRichárd, Donec Szergej.

20:30 óra SZTÁRVENDÉG – G.W.M.21:00 óra Utcabál – Dj Boxy-val (kosárlabdapályánál)

2019. 07. 14. vasárnap:11:00 óra Falvédő kiállítás a Petrovics portán.

Délutáni program a kosárlabdapályánál:13:00 óra MESE előadás gyerekeknek: VÁSÁRI KOMÉDIA 14:00 óra LEBLANCZ GYŐZŐ és TÓTH ÉVA

Jó ebédhez szól a nóta műsora15:00 óra SZTÁRVENDÉG – LOLA16:00 óra SZTÁRVENDÉG – PÉTER SRAMEK 17:00 óra SZTÁRVENDÉG – ZOLTÁN ERIKA18:00 óra SZTÁRVENDÉG – BURAI KRISZTIÁN19:00 óra SZTÁRVENDÉG – LL JUNIOR20:00 óra Il Silenzio – Hajdú László

A kétnapos rendezvény helyszíne a kosárlabdapálya, ahol a Greznár Vidámpark biztosítja a gyerekeknek a kikapcsolódást,

valamint Kocsi Ferenc ugrálóvárai. Kirakodóvásár.

Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete

XXV. DÖMSÖDI NAPOK2019. július 12-13-14.

Page 4: AKTUÁLIS - domsod.hu

4 XXIX. évfolyam 7. szám

Azt gondolom, hogy már most is ott tart a világ, hogy az egymás közöt-ti kommunikáció az interneten, azon belül is a közösségi oldalakon zajlik.Egyre egyszerűbb a világhálóhoz hozzáférni, és gyakorlatilag az intelli-gens eszközök (telefon, tablet) térhódításával és elterjedésével a közössé-gi oldalakon való kommunikáció a mindennapjaink részévé vált.

Informatikával foglalkozóként magam is itt bonyolítom a kommuniká-ció nagy részét, itt tartom a kapcsolatot az ismerősökkel, tájékozódom ahírekről, információt gyűjtök – ami éppen szükséges. Azt szoktam mon-dani, hogy ami az interneten nem megtalálható, az nem létezik!

Az elmúlt hónapokban többször jelentek meg közéleti írásaim a közös-ségi oldalakon, ezekkel kapcsolatosan sok pozitív visszajelzést kaptam. Amagam részéről élvezem azt, amit a digitális kommunikáció nyújt a szá-momra. Írásaim nyomán többen is jelezték, hogy nem is biztos, hogy énlátok másként – lehet, hogy a körülöttünk lévő világ változott meg?

Ezzel a rovattal több szempontból is óriási lehetőséget és bizalmat kap-tam. Először is, a fentiek ellenére nagyon sokan vannak Dömsödön, akik-hez az interneten vagy a közösségi oldalakon megjelenő gondolataimnem jutnak el. Remélem, hogy a Dömsödi Hírnök segítségével és bizal-mával a jövőben lesz lehetőségem elgondolkodtató, de egyben szórakoz-tató módon is rávilágítani azokra a témákra, amiket másként látok.

Egy másik lehetőség, hogy az az ötletem – ötletünk támadt, hogy vala-milyen módon jó lenne összekötni a DÖMSÖD.HU honlapon és az inter-neten zajló kommunikációt. Terveim és reményeim szerint ez a rovat eztis meg tudja valósítani! Hogy hogyan? Arra is van ötletem, de erről mostnem írok, mert úgyis elég hosszúra sikeredett ez a bevezető.

No, akkor kezdjük is!Itt megjelenő első írásom egy közösségi oldalon már hetekkel ezelőtt

megjelent. Aktualizáltam a jelenlegi megjelenésre. Jó szórakozást hozzá!

A fotelMeglehetősen régi és nagy becsben tartott bútordarab. Lehet kicsi, le-

het nagy, egyszerűen karfás, vagy az egész testet körbeölelő süppedős.Lehet színes vagy egyszínű, fából, szövetből, vagy akár fémből is. Lehetúj vagy ócska. Sok eltérő tulajdonsága van. Van azonban sok közös is.Példának okáért az, hogy egyre többen imádják. Egyre kényelmesebb lettaz idők folyamán. Egyre több funkció integrálódik bele.

Nézzük csak ott azt a barnát! Valamikor szebb napokat is látott. Egy-szerű, mégis kényelmes. Tulajdonképpen műbőrrel bevont téglatestekhalmaza. A váza talán fából lehet. Pályafutása kezdetén nagy dolgokhoznyújtott segítséget. Számtalan értekezletet, megbeszélést, gyűlést, vitátszolgált végig. Mindig nyitott volt a gondolatokra, néha az adott szituáci-ótól függően vált kényelmessé vagy kényelmetlenné. Évtizedeken ke-resztül szívta magába a büdösebbnél büdösebb cigaretták füstjét – ez lett aveszte is. Sosem szellőzik ki teljesen. Ha beleülsz, beszívhatod a múltat.Évekkel ezelőtt leselejtezték, kikerült a tárgyalóból először a folyosóra,majd egy darabig a raktárba. Miután már ott is csak a helyet foglalta, az újtulajdonosa ingyen elvihette. Most újra a régi funkciót tölti be. Gondola-tok születnek benne. Kényelmesek.

Ott az a másik? Jaaaa igen! Ez egy nem régen gyártott darab. Semmi külö-nös, de azért már modernebb formák. Rugók helyett kényelmes szivacspár-nákat kapott, műbőr helyett pedig a szobabútor színéhez passzoló sötétbarnaszövet kárpitot. Az alján műanyag görgők vannak, így aztán oda húzhatod aszobában, ahová akarod. Ebből lehet nézni a tévét, jókat lehet benne aludni,de legalábbis megpihenni egy-egy nehezen sikerült nap után. Az ember dol-gozik egész nap, megy a daráló, majd hazaérsz és belezuhansz. Aztán szívodmagadba az információt. Tévéből, internetről – esetleg talán az újságból. Ér-zed, hogy kezd körülölelni. Jól érzed magad benne. Szomorkodsz, nevetsz,mérgelődsz, felháborodsz vagy meghatódsz. Ilyen ez. Aztán jönnek a gon-dolatok. Hűűű de jók! Olyan tutik! Ott a fotelben. Kényelmesen.

Van ott az a jó nagy – látod? Ott kicsit messzebb, az a harmadik. Fullextra, több százezer forintos. Valódi bőr, állítható háttámla és karfák, fűt-hető, állítható magasság és masszírozó funkciók. Relaxációs fotel. Annakhívják. Az ember beleül, és szempillantás alatt mindent elfelejt. Átadjamagát a kényeztetésnek, a masszázsnak, élvezi a lebegést, a puha anyago-kat és formákat, amik körülveszik. Általában az első tíz percben bealszol.Pláne munka után. Persze ez is gurul, oda lehet húzni a tévé vagy a számí-tógép elé. Na nézzük, mi történt a nagyvilágban? Nézzük. Mindent. Válo-gatás nélkül. Illetve ez így nem igaz. Nagyon okos rendszerek nekünk elő-re kiválogatják, hogy mit akarunk nézni. Nekünk csak az a dolgunk, hogyeldöntsük, hogy tetszik vagy nem tetszik. Sokszor hitelesség és valóság-alap nélkül. Amúgy érzelmi alapon – akár indulatból. Jóvanazúgy. Aztánjönnek a gondolatok. A fotelből. Kényelmesen.

Na, talán legyen még az az egyszerű darab. Ez nem is fotel. Mondjuk:karosszék. Vagy még az sem. Csak odahúzod az asztalhoz. Vacsora utánmég megnézed, mi az ábra. Nézegeted a képeket. Szöveggel nem bíbe-lődsz, nincs hozzá türelmed. Néhány képre úgyis rá van írva egy vicc, vagyvalami hülyeség. Jót röhögsz. Jó ez az internet. Legalább felvidít. Kezdeszjobb hangulatra derülni, belemerülsz a világ nagy dolgaiba. A fotelből.Vagy a karosszékből. Érzed, hogy részese vagy. Mármint a nagy dolgok-nak. Ott történnek nálad a szobában. Döntéshelyzetben vagy. Eldöntheted,hogy tetszik vagy nem. Hát ez egy nagy dolog! Van véleményed! Ha nemtetszik, meg is írod! Azzal bíbelődsz egy kicsit. Na, kész is. Jól megmond-tad! Mert ha jönnek a gondolatok, akkor muszáj. (Tessék már megjegyez-ni, hogy NEM „LY”! – bocs...) Persze más is így van ezzel. Mindenki ott üla kis foteljében és kommunikál. A fotelből. Kényelmesen.

Tulajdonképpen észre sem vesszük, hogy a fotel egy addiktív eszköz. Habeleülünk, egyre nehezebb belőle kiszállni! Olyan, mint a dohányzás. Aligvárod, hogy rágyújthass, hogy beleülhess a nap végén. Vagy egyáltalán bár-mikor. Mert jól érzed magad benne. Érzed, hogy véleményed van, azt elol-vassák, és milyen jót tudsz beszélgetni! Milyen másképp működött ez régen!Az ember elment a kocsmába, és a cimbikkel megbeszélte a világ nagy dol-gait. Oszt' kész. Jóvanazúgy. Másnap semmilyen következménye nem volt.Persze mielőtt mindenkit ledegradálnék és kocsmázással gyanúsítanék –nyilván volt, aki nem kocsmába járt, hanem klubba, sportkörbe, kávéházba,színházba stb. Olyan is volt aki otthon maradt. Kinek mire volt lehetősége ésigénye. A világot megváltani nem otthonról lehetett. Legalábbis a világmeg-váltó közösségi beszélgetéseknek nem az otthoni fotelek voltak a helyszínei.

Nincs ezzel semmi baj, a fotelek kinőtték magukat. Új funkciójuk van.Mint mindent – ezt is lehet jóra és lehet rosszra használni. Ez már nem afotelen múlik. Ha az ember megtalál(na) egy egészséges középutat, hogymikor kell bent maradni és mikor kiszállni a fotelből, akkor akár működ-hetne is. Akkor mi a probléma? A fotel kezdi átvenni az irodalom, a mű-vészet, a színház, a kávéház közösségformáló szerepét. Szerintem ez abaj. Minél idősebbek vagyunk, annál inkább. Annál nehezebb kiszállni afotelből! Nézzük meg a fiatalokat! Minél fiatalabbak, annál könnyebbenszállnak ki a fotelből! Sőt, ha jobban boncolgatjuk ezt a témát, nekik márnincs is szükségük a fotelre! Pedig ők is kommunikálnak! MÁSKÉPP!Idegesítően. Boltban, buszon, metrón, mindenhol nyomogatják a telefont– fotel nélkül! Na, akkor most hogy is van ez? Van ami jó, van ami nem?Pontosan. Ha jóra használjuk, jó. Na nem, akkor meg rossz.

Nem fogjuk tudni megváltoztatni ezt a trendet. Ők ilyenek. Így kommuni-kálnak. Teljesen természetesen használják a legmodernebb eszközöket, amitnekünk meg kell tanulni. Sajnos vagy nem, de ez van. Van aki meg fogja ér-teni közülük is, hogy az emberi kapcsolatokhoz kell a személyesség, van akinem. Mert lehet, hogy nem is lesz rá igénye. Mármint a személyességre.

Jó dolog a fotel. Körbeölel, megnyugtat. Pihentet. Kényelmes. Hasz-náljuk jó célra, de ha kell, szálljunk ki belőle!

Ispán Imre

GONDOLATÉBRESZTÕavagy egy dömsödi lakos szubjektív gondolatai közéletrõl, médiáról, meg még sok másról...

Page 5: AKTUÁLIS - domsod.hu

XXIX. évfolyam 7. szám 5

Az elmúlt év májusában az Értéktár gazdagodott egy csodálatos kemen-cével, amit a dömsödi önkormányzat tett lehetővé. A beszerzésben és a ha-zaszállításban is segítségünkre voltak. Ezúton is köszönjük a segítő szán-dékot! Ez a kemence „mobil”, ami azt jelenti, hogy targoncával szállítható,de jellemzőiben és használatában a hagyományos kemencéket idézi.

Új szerzeményünk a 2018. májusban megrendezett Ízek és Mestersé-gek Udvara rendezvényen debütált. Az Ipartestülettel közösen megszer-vezett programra sokan ellátogattak, és a kézműves foglalkozásokon (ke-nyérdagasztás, korongozás, szappanöntés, csuhébaba-készítés) szívesenelidőztek az emberek. A kemencében sült kenyérlángost, amelyhez ízesí-tett tejfölöket és lekvárokat kínáltunk, szinte mindenki megkóstolta.

A tavalyi nyár folyamán az ipartestület udvarán sütöttünk még június20-án a dömsödi református hittantáborosoknak, illetve június utolsó he-tében a dabi református hittantáborosoknak. Július 14-re a kemence bázis-helyére került, a Petőfi utca 17.-be. Így július 14-én a Nyitott Portán is sültbenne a kenyérlángos. Július 20-án a GYEJÓ által szervezett nyári napkö-zis táborosoknak sütöttünk kenyérlángost. Elmondhatjuk, hogy mind az 5alkalommal nagy sikere volt és az utolsó darabig elfogyott.

A kemence megvásárlásával a hagyományőrzés megelevenítése volt acélunk, az hogy az utókor ne csak írott formában találkozzon a hagyo-mánnyal, hanem részesévé válhasson. A kemence megrakását, begyújtá-sát és a sütést Vass Ilona végezte, akinek minden alkalommal voltak segí-tői. Igyekeztünk fiatalokat is és más érdeklődőket is bevonni, akik mindignagy kedvvel és odaadással segédkeztek. A tábori alkalmakon a hozzáva-lókat a rendezvények szervezői biztosították.

Az elmúlt év második felében Értéktárunk új taggal bővült Bede Kor-nélia személyében, akit ezúton is üdvözlünk körünkben. Neki és ifj. JancsóAttilának hála, hamarosan elfogadásra és az értéktárba felvételre kerül a„Tóth Sándor és a dömsödi autocross” című adatlap. Ezenkívül Nelli nénia dömsödi iskolák után kutat és készít róluk gyűjtést.

Varga Gézáné Ági néni egy részletes nagy terjedelmű anyagon dol-gozik, amelyben összegyűjti a Dömsödön valaha praktizált orvoso-kat, védőnőket, szülészeket, orvosi asszisztenseket és gyógyszerésze-ket. Ez az anyag az Értéktárra vonatkozó kormányrendelet által sza-bott keretek között (2 oldalas terjedelem van megszabva) nem leszmajd hivatalosan elfogadható terjedelme és részletezettsége miatt.Csupán kivonatolt, lerövidített változata lesz beemelhető az Értéktár-ba, de mint gyűjtés eddig nem létező, nagyon értékes anyag. Bazso-nyi Arany és Vecsési Sándor művész házaspár életrajzát, illetve adömsödi malom történetét Vass Ilona dolgozza fel.

Ifj. Jancsó Attila az elmúlt időszakban Szabó Lajosról és Borza Nán-dorról szóló könyvein dolgozott.

Rengeteg tervünk van a jövőre nézve, ahogy a Dömsödhöz fűződő ér-tékek tára is szinte végtelen.

Szívesen vesszük, ha az itt lakók tevékenyen vesznek részt az értékekgyűjtésében, számunkra javaslatot adnak, hogy szerintük mi kerülhetnebe Dömsöd Értéktárába.

Mi kerülhet be a helyi értéktárba? Minden, amiről a közösség úgy dönt,hogy méltó arra. Ezt a vonatkozó törvény fogalmazza meg így.

Az értékek több témakörön belül fogadhatóak el. Ezek a következőek:1.) Agrár- és élelmiszergazdaság, 2.) Egészség és életmód, 3.) Ipari és mű-szaki megoldások, 4.) Kulturális örökség, 5.) Sport, turizmus és vendéglá-tás, 6.) Természeti és épített környezet.

Tarr-Sipos Zsuzsa, a Dömsödi Értéktár elnöke

Tisztelt Magánfõzõ!Tájékoztatom Önt, hogy 2016-ban megalakult a Magyar Magánfő-

zők Pálinka Egyesülete Szegeden. Az egyesület létrejöttének oka, hogylegyen érdekképviselete azoknak a személyeknek, akik pálinkát, a hiva-talos megnevezés szerint párlatot otthon főznek. Az Egyesület tagjai azország különböző pontjain főzik maguknak és családtagjaiknak, baráta-iknak azt a nedűt, amely egyben egy Hungarikum. A „hungarikum” amagyarság csúcsteljesítményét jelölő gyűjtőfogalom, amely olyan meg-különböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelez, amely a magyarságrajellemző tulajdonság, egyediség, különlegesség és minőség. Mi a pálin-ka? A pálinka kizárólag Magyarországon termett, húsos, magozott, bo-gyós gyümölcsből készül.

A Magyar Magánfőzők Pálinka Egyesületének égisze alatt terveinkszerint 2019. július hónapban létrehozzuk a Magyar Magánfőzők Pálin-ka Egyesülete közép-magyarországi szervezetét. A szervezet tagjai Bu-

dapesten és Pest megyében, illetve a Pest megyével szomszédos me-gyékben tevékenykedő magánfőzők lesznek. A szervezet alakuló ülésénelnökséget választunk és meghatározzuk a szervezet tevékenységét.Meghatározzuk, hogy mikor szervezzen a közép-magyarországi szerve-zet pálinka- és párlatversenyeket, amelyre meghívjuk az ország határainbelül és a határokon kívül tevékenykedő magánfőzőket.

Önnek is mint minőségi pálinkát készítőnek ebben a szervezetben vana helye, és az Ön javaslataira is szükség van.

Legyen Ön is alapító tagja ennek a szervezetnek és küldje el jelentke-zését a kezdeményező Dankó Gézának a következő elérhetőségek egyi-kére: Cím: 2330 Dunaharaszti, Fő út 150., e-mail: [email protected],és kérdéseivel hívja a 06-70-417-5434-es telefonszámot.

Az ismeretségében lévő magánfőzőket is invitálja, hogy legyenektagjai ennek a Magánfőzők érdekeit képviselő szervezetnek.

A jelentkezési határidő: 2019. július 20.Dankó Géza, a Magyar Magánfőzők Pálinka Egyesületének

alapító tagja, a Pálinka Lovagrend ceremóniamestere

Dömsödi Értéktár beszámolója az elmúlt idõszakról

Page 6: AKTUÁLIS - domsod.hu

6 XXIX. évfolyam 7. szám

Verseny a szeretet és barátság jegyébenBeszélgetés Ócsai Julival, a Kék Duna Euromusic Nemzetközi Énekverseny

háziasszonyával

Június 1-2-án került megrendezésre a Kék Duna Euromusic Nemzet-közi Énekverseny, melynek idestova immár 16 esztendeje ad otthontDömsöd település. A versenyt idén is fantasztikus produkciók, csodálatoshangok, korrekt szakmai zsűri, lendületes stáb és fergeteges hangulat jel-lemezte. A rendezvény háziasszonya Ócsai Juli, a Petőfi Sándor Oktatásiés Művelődési központ igazgató asszonya volt. Vele összegeztük az eltelt16 esztendő és az idei verseny tapasztalatait:

– Kedves Igazgató Asszony! Így visszatekintve tizenhat esztendőbizony hosszú idő, amelyben voltak kiugró sikerek, melyeket aztánkisebb hullámvölgyek tarkítottak. Kérem összegezze ezeket!

– Igen, mindenütt vannak mélypontok, nálunk is volt ilyen időszak, demindig túléltük! Vagy a külföldi, vagy a magyar résztvevőktől kaptunkakkora lendületet, hogy volt értelme tovább csinálni. A nehézségek köztakadt szervezési jellegű, de leginkább az anyagi kivitelezés jelent évrőlévre igazán nagy próbatételt.

– A verseny finanszírozását hogyan tudják megoldani?– Vannak támogatóink, szponzoraink, és bizony az Ő segítségük nélkül

nagy gondban lennénk! Itt kell megemlítenem elsőként Dömsöd Nagy-község Önkormányzatát, ahonnan anyagi segítséget kapunk. Emellett je-lentős az egyéni támogatások mértéke is. Itt szeretném megemlíteni NagyFerenc Györgyöt, aki minden évben támogatja az énekversenyt, idén is.Szomor Dezső vállalkozót, akinek jóvoltából külföldi vendégeinknekmindig kedveskedhettünk egy kis hazaival. Faragóné Pádár Tünde frissensült palacsintával lepte meg a versenyzőket, a Banya Klub tagjai pedig afinom házi pogácsáról gondoskodtak.

– Kik voltak idén a támogatók?

– Dömsöd Nagyközség Önkormányzata, Nagy Ferenc György, KékHold Együttes, Mészáros Miklósné Manyika néni, Rakszegi Piroska.

– Szakmai szempontból milyen megmérettetést jelent ez a versenya résztvevőknek?

– Az ilyen jellegű versenyek azért is fontosak, mert valóban érdemimunka, értékelés folyik itt. Ez nem show műsor, hanem valós verseny,megmérettetés igazi szakmabeli zsűri előtt. Idén az ország minden szegle-téből érkeztek hozzánk versenyzők. Sokaknak ugródeszka a Kék DunaEuromusic Nemzetközi Énekverseny, hiszen innen indul énekes pályafu-tásuk. Ilyen ismert énekesek akik itt kezdtek: Antal Tímea, Lola, IllyésDzsenifer, Szirota Dzsenifer, Dallos Bogi, Veréb Tamás, Lakatos Kriszti-án, Hofmann Richard és a hazaiak közül Csikós Zsuzsi és Fehér Ricsi, aki2018-ban megkapta a Pest megye Hangja díjat.

– Kik ültek idén a zsűriben?– Állandó zsűritag és elnök: Farkas Katalin menedzser, zenei producer,

zenetanár, aki a Petőfi rádió zenei szerkesztője is volt. Földesi Korsós And-rea: énektanár és a Dalvarázs Show Kórus vezetője. Morvai Pálma: ének-művész, operaénekes. Donec Szergej: karmester, zenetanár. És jómagam.Azt hiszem sokan tudják rólam, hogy nemcsak a művelődési ház vezetésé-vel foglalkozom, hanem egyben énekes előadóművész is vagyok.

– A versenyzők hogyan szerepeltek?– Összesen 90 produkciót hallgathattunk meg pop és musical kategóri-

ában. A zsűrinek pedig kifejezetten nehéz dolga volt, hiszen fantasztikushangok töltötték be a nagytermet.

– Voltak-e, vannak-e dömsödi résztvevők?– Igen, öröm számomra, hogy majdnem minden esztendőben voltak

Page 7: AKTUÁLIS - domsod.hu

dömsödi versenyzők, akik igen szépen teljesítettek. Idén Szabó Petra gye-rek 2 pop kategóriában indult és első helyezést ért el. Juhász Botond gye-rek 1 musical kategóriában első helyezést ért el, pop kategóriában pedigmásodik helyezést. Szabó Bettina junior 2-ben pop és musical kategóriá-

ban egyaránt első helyezést ért el. A szakmai zsűri döntése alapján Ő ve-hette át a Grand Prix díjat.

– Egyik nyilatkozatában azt mondta, hogy ez a verseny a szeretetés a barátság jegyében zajlik…

– Igen! Ez a szeretet a zenével szemben is és egymás iránt is értendő. Aversenyzők visszajárnak, és egymással jó kapcsolatot alakítanak ki. Leve-leznek, meglátogatják, biztatják egymást. Zenei alapon nyújtanak segítségeta másiknak. Szeretetben, érzelemben egyaránt támaszkodhatnak egymásra.

– Ön a kezdetektől benne van a verseny megszervezésében és a he-lyi gyermekek felkészítésében, s teszi ezt minden ellenszolgáltatás nél-kül, viszont annál több munkával. Mi motiválja?

– Szeretetből, önzésből, lokálpatriotizmusból csinálom mindezt! Sze-retetből, mert szeretem. Önzésből, mert az általam felkészített gyermekeksikere az én sikerem is. Lolkálpatriótaként, mert szeretem a szülőfalum!

Bízom abban, hogy a Kék Duna Euromusic Nemzetközi Énekversenya jövőben is sok jó hangú énekesnek nyújt majd útmutatást. Bízom abban,hogy az az áldozatos munka, mely ezen az énekversenyen folyik, gyü-mölcsöző lesz, és számos karrier indulhat el innen, Dömsödről!

Szöveg, fotók: Vass Ilona

XXIX. évfolyam 7. szám 7

Mi a 112-es segélyhívószám?A „112” az Európai Unió tagállamainak a

nap 24 órájában hívható segélyhívó száma,mely hívásával azonnali segítség kapható a ké-szenléti szervektől (Rendőrség, Mentőszolgá-lat, Katasztrófavédelem). A 112-es segélyhívó-számot közel 30 évvel ezelőtt az Európai Uniókezdeményezése alapján hozták létre azzal acéllal, hogy a bajbajutottaknak csak egy se-gélyhívószámot legyen szükséges megjegyez-ni függetlenül attól, hogy mentőt, tűzoltót vagyrendőrt szeretnének hívni.

A 112-es segélyhívó szám minden nyilvá-nos, vezetékes és mobiltelefonról ingyenesenhívható. A legtöbb mobiltelefonon a 112-esszám a billentyűzár feloldása nélkül is hívható.Abban az esetben is lehet 112-es hívást kezde-ményezni, ha nincs hálózat a mobiltelefonon.

Hol fogadják a segélyhívást?Hazánkban Miskolcon és Szombathelyen

alakították ki a hívásfogadó központokat, ahola hívásfogadó operátorok fogadják és szükségesetén onnan továbbítják a bejelentéseket az il-letékes, intézkedő készenléti szervek részére.

A hívásfogadó központok átadása:http://www.police.hu/hu/hirek-es-informa-

ciok/ legfr issebb-hireink/szervezet i-hirek/hivasfogado-kozpontok-atadasa-fotokkal

Statisztikai adatok a hívásfogadó központoktevékenységéről:

http://www.police.hu/sites/default/files/%C3%9Cgyelet%20SK%202019.%2004.pdf

Segélyhíváskor mit kell mindenképpenelmondani?

A 112-es segélyhívószám felhívását követő-en a hívásfogadó központ operátora jelentke-

zik, aki az alábbi alapinformációkat fogja meg-kérdezni (a körülmények és a lehetőségekfüggvényében amennyire lehet nyugodtan, ta-goltan és érthetően kell válaszolni):

• a bejelentő neve, telefonszáma;• az esemény helyszíne;• mi történt, kinek van szüksége segítségre;• az esemény kapcsán felmerül-e valakinél

közvetlen életveszély;• esetleges sérültek száma, a sérülés(ek) foka;• az esemény folyamatban van-e vagy már

lezajlott.Mi történik, ha valaki indokolatlanul fel-

hívja a 112-es segélyhívószámot?A segélyhívó számok rendeltetéstől eltérő

használata és a valótlan bejelentés is szabály-sértésnek minősül és pénzbírság megfizetésétvonhatja maga után.

Az indokolatlan hívások túlterhelhetik arendszert, veszélybe sodorva azoknak az életét,akik valóban a rendőrség, mentőszolgálat vagya katasztrófavédelem segítségére szorulnak:

https://www.youtube.com/watch?v=Em2V9u3y_QQ

Kiemelkedő esemény, bejelentésRendszeresen leírunk egy-egy esetet a hívás-

fogadó operátorok munkájának bemutatása ér-dekében, ezzel is szemléltetve szerteágazó, azélet minden területére kiterjedő tevékenységüket.

SEGÉLYHÍVÁS 2019. FEBRUÁREgy megtört hangú bejelentő tájékoztatta a

hívásfogadó operátort, hogy Budapesten él,vállalkozása csődbe ment, nem tudja fizetni aszámláit, tartozásai vannak, ezért elkeseredé-sében öngyilkos lesz.

A hívásfogadó operátor együttérzően, empa-tikus módon, irányított kérdésekkel megtudta a

bejelentő nevét, majd a célirányos, irányítottkérdésekkel a lakhelyét is, így azt is, hogy hovakell küldeni a segítséget. A bejelentő nagy türe-lemmel, de határozottan irányította a beszélge-tést, amely során több alkalommal nehézségek-be ütközött, ugyanis a bejelentő kissé „törte” amagyar nyelvet, nem mindent értett meg, ezzelpárhuzamosan kijelentette, hogy nem akar semmentésirányítóval, sem tevékenységirányítóvalbeszélni. Volt olyan pontja a beszélgetésnek,amikor elkeseredésében ki akart ugrani az ab-lakon. Ekkor a hívásfogadó operátor empati-kus kérdésekkel a bejelentő családjáról kérde-zett, majd a háttérben ugató kutyájára terelte abeszélgetés menetét. A személyes hangvételűbeszélgetés elterelte a bejelentőt öngyilkosságiszándékától, egyben meg is nyugtatta őt, és ez-által a hívásfogadó operátor elnyerte a bizal-mát. Az ezt követő beszélgetés során már lehe-tett érzékelni a bejelentő hangján, hogy kezdmegnyugodni.

A hívásfogadó operátor miközben beszélge-tésben tartotta a bejelentőt, párhuzamosanrögzítette a bejelentési adatlapot, azon a meg-ismert releváns információk alapján meghatá-rozta a bejelentő pontos helyzetét és megküldteazt elektronikusan a BRFK Tevékenység-irá-nyítási Központ részére.

Miközben a hívásfogadó operátor szóvaltartotta a bejelentőt, megszólalt a kapucsengő,amelyről a bejelentő azt gondolta, hogy a ba-rátnője érkezett meg. A hívásfogadó operátorkérte, hogy addig ne szakítsa meg a beszélge-tést, amíg beengedi a barátnőjét. A bejelentőajtót nyitott, a kiérkező rendőrök átvették a te-lefont és megköszönték a hívásfogadó operátorsegítségét.

AZ ORFK RENDÉSZETI FÕIGAZGATÓSÁGÜGYELETI FÕOSZTÁLY 112-ES HÍRLEVELE

Page 8: AKTUÁLIS - domsod.hu

8 XXIX. évfolyam 7. szám

A közelmúltban volt száz éve az első világháború lezárásának. Számosnemzeti ünnepről megemlékezünk, de a világháborúk nagy küzdelmeirőlszinte sohasem.

A harcokban a Magyar Királyság több mint hárommillió katonája vettrészt, akikből több mint félmillió életét vesztette. A legsúlyosabb harcokaz olasz fronton folytak. A két és fél évig tartó állóháború, az Isonzó folyókörnyéken zajló tizenkét csata magyar katonák százezreinek életébe ke-rült. Az Osztrák-Magyar Monarchia és az Olasz Királyság határán folyódühöngő küzdelem frontszakaszát nem véletlenül nevezték el Doberdodel Lagóról, mert a neve dobpergésre emlékeztette a magyarokat. MonteSan Michele hegyét pedig Haláldomb névre „keresztelték” katonáink,ahol ma egy emlékoszlop őrzi ezt az írást :

„Ez ormokon olaszok és magyarok hősiesen harcolva, testvériesenegyesültek a halálban.”

A régi mondás azt tartja, nem hal meg, akire emlékeznek. A kommu-nizmus évtizedei alatt nyilvánosan és hivatalosan nem emlékezhettünk azelső világháborúban elesettek sírjainál. A rendszerváltás hozta meg a vál-tozást, amikor a magyar falvakban, városokban előkerültek a féltve őrzött,titkolt, háborúban eltűnt, elesett nagyapák, apák, fiak nevei, és méltó mó-don felkerültek az emlékművekre. A magyar katonák többsége az első vi-lágháború vége felé tudta, hogy elesett társai nem fognak hazai földbennyugodni. Ezért építették fel például a Doberdóhoz tartozó Visintini falu-ban a budapesti, székesfehérvári és szegedi bakák azt a kápolnát, amelyszámukra a magyar hazát szimbolizálta, és emlékeztette őket elesett társa-ikra. A magyar kápolna helyét a frontra látogató IV. Károly királyunk je-lölte ki. A kápolna felszentelésére a front összeomlása miatt nem kerülhe-tett sor. De hála az emlékezőknek, a kápolna ma régi fényében ragyog.

Aki felkeresi ezt a helyet és megnézi a kemény mészkőbe vájt lövészár-kokat, alagutakat, elgondolkodik, hogy milyen lelki és fizikai erővel bír-tak azok a magyar honvédek, akik folyamatos ágyútűzben és golyózápor-ban ezeket megépítették.

Május utolsó vasárnapja a Magyar Hősök emlékünnepe. Azokra a ma-gyar katonákra emlékezünk, akik életüket áldozták Magyarországért.Először 1917-ben iktatták törvénybe a hősök napját. Ezt követően 1924-ben a XIV. törvénycikk mondta ki, hogy minden esztendő májusánakutolsó vasárnapját a magyar nemzet a hősi halottak emlékének szenteli.

1945-től az emléknapot nem tartották meg. A rendszerváltás után,2001-ben fogadták el a parlamentben azoknak a hősöknek az emléknap-ját, akik vérüket áldozták a hazáért. Erről a napról a legtöbb országban mais megemlékeznek.

1924-ben, a törvénybe iktatást követően alig egy esztendő alatt 350 hő-si emlékmű állt kőbe vésve az országban. Dömsöd községben ugyaneb-ben az évben, 1924. november 30-án leplezték le a Hősök szobrát, amelyemlékmű Farkas Béla, állami nagydíjas ifjú szobrász alkotása. Farkas Bé-la a nemzet gyászát mintázta meg az emlékművön. Másfél év alatt 9 köz-ségben leplezték le szobrait, köztük Dömsödön, Abán, Öcsényben, Pol-gárdin és Abonyban.

Dömsöd községben a szoboravatási ünnepély vármegyénk alispánjá-nak, Agorasztó Tivadarnak jelenlétében folyt le. A községbe érkező alis-pánt és előkelőségeket a szoborbizottság és a közönség ünnepélyes, lelkesfogadtatásban részesítette. József főherceg képviseletében Álgya PappSándor tábornok vett részt az ünnepélyen, míg a honvédelmi minisztertBertalanffy Sándor ezredes képviselte. A leleplezésnél a kerület képvise-lője, dr. Varsányi Gábor mondott nagyhatású ünnepi beszédet, majd a fő-ispán szólt buzdító szavakkal a jövő nemzedékhez.

Hrenkó Ferenc dömsödi plébános 1915-ben vonult be katonának az 1.számú honvéd gyalogezredhez mint önkéntes. Az olasz frontra vitték,ahol előbb az ezred, majd a honvéd tábori ágyúsezred kötelékében harcolta Mount Saint Michelén. Itt 1915. október 21-én súlyosan megsebesültés csapatszolgálatra alkalmatlanná vált. 50 százalékos rokkanttá minősí-tették. Miután hazakerült, hosszú éveken át vett részt azokon az ünnepé-lyes találkozókon, ahol volt bajtársaival elhunyt társaikra emlékeztek, s

ezeken az emlékünnepeken rendszeresen gyászmisét tartott. A ’20-as, ’30-as években megjelenő újságokban gyakran találkozunk nevével. A plébá-nos fontosnak tartotta az emlékezést… Dömsöd népe 1924-ben fontosnaktartotta az emlékezést, amikor emlékművet emelt hősi halottainak.

Eltelt 100 év, elhaltak a hős katonák, elmúltak a nagy küzdelmek, meg-fakultak az emlékek.

A Hősök ünnepét elfeledte a nemzet. Most május utolsó hétvégéjét írjuk.Szerettünk volna megemlékezni róluk, akik alig húsz évesen, otthonuktól,családjuktól távol áldozták fel életüket a haza oltárán. Fontos volt erre időtszakítani. Amikor a kiállítás képeit rendezgettük, hálás szívvel gondoltamarra, hogy vannak még hazafiak, akikben él az emlékezés. Akikben nemmúlik a tisztelet. Akik elzarándokolnak az eldugott kis temetőkbe, felkere-sik a sok egyforma sírt, kegyelettel adóznak a hősök emlékének.

Él köztünk egy honfitársunk, aki csendesen és szerényen teszi a dolgáta hétköznapokban, majd amint ideje engedi, útnak indul és felkeresi azemlékhelyeket. Lerója kegyeletét a hős honvédek előtt, akik távol a hazá-tól nyugszanak a Monarchia határain együtt azokkal a katonákkal, akik el-lenségeik voltak egykor.

Mert a sírban nincsenek győztesek és vesztesek…Nagy István fényképein elhozta nekünk ezt a csendes békét. Válogatott

szép fotókat láthatunk gyűjteményéből, amelyek Galícia, Itália, Felvidékés Erdély katonai temetőiben készültek. A fotós kiváló ismerője az elsővilágháború színtereinek és eseményeinek. Tájékozott a katonai sírhelyeklétrejöttének körülményeiben, történetükben és ápolásukban. Odaadássalés mélységes tisztelettel végzi ezt a küldetést. Példát állít azoknak, akik el-tévednek a mindennapok anyagias útvesztőiben, s megfeledkeznek a szel-lemi javak fontosságáról, a nemzet összetartozásáról, a haza egységéről.

Szabó Andrea

Nagy István fotókiállítására

Hétfő: ZárvaKedd: 08-14

Szerda: 08-14Csütörtök: 08-14

Péntek: 08-14Szombat: 08-12

A könyvtár aug. 1-20-ig zárvatart, nyitás augusztus 21-én.

Tel.: 06-24-519-711 Mindenkit szeretettel várunk!

Dömsöd múltjából állandó helytörténeti

kiállítás a könyvtárbanKovács László tanítóúr gyûjteményébõl.

Nyitva tartás a könyv-tári nyitvatartási rend

szerint.

A Kluch Rózsa NagyközségiKönyvtár nyári nyitva tartása

Page 9: AKTUÁLIS - domsod.hu

Kedves Olvasóink, folytatjuk közös utazásunkat településünk I. és II.világháborús emlékművei körül.

A júniusban megjelent írást követően több észrevétellel lettem gazda-gabb, hiszen Szabó Andrea hívta fel figyelmem, hogy a községháza előttálló szoborcsoport alkotója nem a 40 éves dömsödi Dózsa jubileumi év-könyve szerint megjelölt Szentgyörgyi Lajos, hanem Farkas Béla, államinagydíjas ifjú szobrász volt. Kutatásai szerint az emlékmű átadása 1924.november 30-án történt.

Köszönjük a hasznos információkat!Júniusi összefoglalómban fontosnak éreztem, hogy néhány mondattal

megemlítsem a néhai Soós István gyógyszerész által állíttatott Turul szob-rot, mely ma is azon a helyen áll, ahová eredetileg építtetője tervezte. Kó-nya Miklós bácsi emlékei szerint a gyógyszerész úr Felvidékről szárma-zott. Ezért a gyógyszerész úr a szobor talapzatát alkotó kődomb köveinekmindegyikét más-más felvidéki bányából hozatta. (Ezen információ is-meretében még inkább kifejező a kövek és a turulmadár jelentése!) Kö-szönjük, hogy megosztotta velünk ezt az értékes emléket!

A dabi templom oldalfalán található gránittáblán olvashatjuk a NagyHáborúban elesett dabi hősök névsorát.

A tábla állíttatásának dátumát a rendelkezésemre álló források nem tün-tették fel, ezért Balogh László Levente tiszteletes úr volt ebben segítségem-re. Rendelkezésemre bocsátott két korabeli fotófelvételt, melyek a tábla el-helyezésekor készültek, illetve felhívta figyelmemet arra a tényre, hogyeredetileg az utcához közel eső falra helyezték. Később 1929-ben, a temp-lom felújításakor került a gránittábla jelenlegi helyére. Tiszteletes Úr meg-mutatta azt a számlát, mely magáról a gránittábla megrendeléséről és an-nak kifizetéséről szól. Ennek alapján egyértelmű, hogy a táblát Dab községelöljárósága állíttatta, melyet 1924-ben rendeltek meg, és a teljes vételárat1925. április 30-án fizették ki.

„Akad. Szobrászok, Gerenday A. és Fia, első országosan szabadal-mazott síremlékek gyára. Alapíttatott 1847-ik évben. Budapest, Főraktáriroda és műterem: VIII. Köztemető út 7. sz.

Számla, Budapest 1924. november 26.Tekintetes Községi Elöljáróság, Dad (Dab)Folyó hó 22-én kelt költségvetésünkben körülírt fekete svéd gránit emlék-

tábla, mészkőkerettel, a megadott szövegű felirati betűk (átlag 24-25 mm-magas) vésésével és aranyozásával, két darab sárgaréz koszorútartóval és afelállításhoz egy szakember kiküldetésével, telepünkön átvéve. 15,000.000.-

Előleg 8,000.000.-Marad 7,000.000.-

A hátralékos 7,000.000.- korona folyó évi december havában kiegyen-lítendő.”

A számlán folyóírással a következő szöveg áll még:„Jelen számla a mai napon kifizettetett. Budapest 925. április 30.”

És most időzzünk kicsit Dabon, kísérjük figyelemmel a történéseketegészen napjainkig! 1925, az I. vh-ban elesett Dabi Hősök nevét megjele-nítő emléktábla elhelyezése a község főterén álló református templom fa-lán. A templommal majdnem szemben (kicsit délebbre) a jegyző háza és aközségháza. Aztán alig telik el 13 esztendő, és Dabot Dömsödhöz csatol-ják. A főtér jelentősége az idők folyamán alaposan megváltozik. Emléke-im szerint a ’70-es, a ’80-as és a ’90-es években is a kis tér és a templom-kert csendesen húzódott meg az egykori főutca mentén, egészen 2000-ig.Ekkor lelkes civil összefogással, június 04-én Trianonra emlékező össze-jövetelnek adott helyet a tábla előtti kis templomkert. Azóta minden áldottesztendőben e helyen emlékeznek Trianonra Dömsöd lakói.

A dömsödi Polgármesteri Hivatal előtt húzódó Petőfi tér az idők folya-mán szintén számos eseménynek volt helyszíne. Az 1940-es évekbenmárcius 15-ét ünnepelt itt a falu lakossága. A szocialista érában csendesenhúzódott meg a tér fontos jelképeivel az akkori Tanácsháza mellett. Arendszerváltást követően lépésről lépésre kezdett újra a figyelem közép-pontjába kerülni, megemlékezések, ünnepségek helyszínévé vált.

1993-ban a hősök szobrának talapzatára, az I. világháborús dömsödi hő-sök neve mellé felkerültek a tanácsköztársaság dömsödi áldozatai: Földvá-ri Bálint, Várkonyi Bálint; Dab és Dömsöd községek II. világháborúban el-esett, eltűnt hősei, valamint polgári áldozatai. Az itt megrendezett augusztus20.-i állami ünnepségek megható pillanatává vált, mikor a hozzátartozók le-hetőséget kaptak 1-1 szál virág vagy koszorú ünnepélyes elhelyezésére.

Október 23. eseményeire és mártírjaira is emlékeztünk a téren, ahon-nan fáklyákkal indultunk a művelődési ház irányába.

2010 áprilisában a Katyn-i mészárlás áldozataira megemlékező lengyeldelegáció repülőgép-szerencsétlensége okán április 17-ét a Magyar Kor-mány Nemzeti Gyásznappá nyilvánította. Ezen a napon Dömsödön, aHősök szobra előtt emlékeztünk mécsesekkel, virágokkal.

Október 06. magyar történelmünk krónikájában kiemelt nemzeti gyász-nap. 2016 óta erre emlékezünk a Hősök szobra előtt, a Petőfi téren.

Így visszatekintve, megnyugtató érzés, hogy az esztendő bármely sza-kában, Dömsödön és Dabon van hol megállni, van hol emlékezni a Hő-sökre, akik a mi Őseink!

A fent említett terek aktuálpolitikától, eszmerendszerektől függetlenülmegvannak. Arculatuk a rajtuk lévő növényzetnek köszönhetően némilegváltozik, funkciójukat pedig időről időre megújulva töltik be. Vass Ilona

XXIX. évfolyam 7. szám 9

I. világháborús emléktábla és emlékmû Dabonés Dömsödön I-II. (második rész)

Page 10: AKTUÁLIS - domsod.hu

10 XXIX. évfolyam 7. szám

A DDezsõ LLajos AAlapfokú MMûvészeti IIskola hhíreiA tanév végére jól besűrűsödtek a programok. Növendékeink sike-

resen levizsgáztak, megtartottuk a bemutatókat.Május 2-án volt a Csepel-sziget Ifjú Tehetségei XVIII. Regionális

Képző- és Iparművészeti Pályázat díjátadója a budapesti Nagy ImreÁltalános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. A következő gye-rekek részesültek díjazásban:

I. korcsoport: Fődíj – Ács Bálint, Kadók László Levente, Szeibert Simon, Zsák

Tamás: TársasjátékKülöndíj – Nagy Gergő Zsigmond: Kedvenc játszóteremII. korcsoport Fődíj – Kadók Boglárka: BábszínházDíjazott – Kunu Szebasztián: GitárjátékDíjazott – Felelj, ha mersz! – csoportos alkotás – Danyi Zsanett,

Kadók Boglárka, Katus Olivér, Kunu Szebasztián, Varjas AlexaFelkészítő tanárok: Brusztné Firnigl Judit és Germán Fatime.17-én a Tökölön megrendezett Pünkösdi Népdalünnepen Csécs

Aliz növendékünk bronz minősítést kapott. Felkészítő tanára: DonecSzergej.

22-én rendeztük a II. Házi Rajzversenyt. A versenyen 9 arany, 8ezüst és 2 bronz minősítést értek el a képzős növendékek. Felkészítőpedagógusok: Brusztné Firnigl Judit és Germán Fatime.

25-én társastánc gálán mutatták be tudásukat társastáncosaink. Fel-készítő tanárok: Bábel Brigitta és Tóth Andrea. Mindig sokat jelent agyerekeknek, ha tanáraikat láthatják tánc közben. Ez alkalommalTóth Andrea tanárnő és férje, Király Gyula bemutattak egy latin ko-reográfiát.

29-én rendeztük a II. Házi Fúvósversenyt. 14 növendékünk vállaltaa megmérettetést. 5 arany, 7 ezüst és 2 bronz minősítést értek el agyerekek. Felkészítő tanárok: Bai Barbara és Kanderka Andrea.

Június 2-án a szolfézs csoportjaink részt vettek Dabon a NemzetiÖsszetartozás Napján rendezett megemlékezésen. Felkészítő pedagó-gus: Donec Szergej.

Még ugyanezen a napon Bábel Brigitta társastáncosai szerepeltek aművelődési házban megrendezett Kék-Duna Euromusic NemzetköziÉnekversenyen.

Június 5-én Bábel Brigitta társastánc csoportjai adtak műsort aközségi Pedagógusnapon.

Minden versenyző növendékünknek és felkészítő pedagógusnakgratulálok az elért eredményhez, és további szép sikereket kívánok!

Június 22-én társastáncosaink felléptek a Dömsödi Hal-Víz Na-pon. Felkészítő tanáruk: Bábal Brigitta.

Ugyancsak június 22-én a Még 1000 Év Dömsödért Egyesület általszervezett Zenés Nyári Esték nyitó műsorát adták zenész pedagógu-sok és növendékek. A programban részt vevő tanárok: Bai Barbara –fuvola, Berki Artúrné – zongora, Donec Szergej – ének, zongora ésütőhangszer, Kanderka Andrea – klarinét, Kovács Ferenc – furulya.Fellépő növendékek: Balogh Kristóf, Szécsényi Bíborka, Kadók Le-vente, Végvári Vivien, Kadók Boglárka, Stasinska Hanna, LaczóBence, Sas Annamária, Horváth Fanni, Stasinski Hugó.

Nagy örömmel jelentem, hogy két növendékünket képzőművészetiszakgimnáziumba vettek fel, Katus Olivér a Forrai Gimnázium ésMűvészeti Szakgimnáziumba, Varjas Alexa a Jaschik Álmos Művé-szeti Szakgimnáziumba nyert felvételt. Tanáraik: Brusztné FirniglJudit és Germán Fatime.

Június 6-án Bene Jánosné iskolatitkár, Faragóné Pádár Tünde jel-mez- és viselettáros, valamint Donec Szergej pedagógus tankerületidicséretben részesült, az elismerő oklevelet a Kiskunlacházán meg-rendezett központi tankerületi pedagógusnapon vették át.

A rendezvényen a tankerületi szimfonikus zenekarban három taná-runk is szerepelt: Bai Barbara, Turóczi-Koós Claudia és CsernovMiklós.

A nyári szünidőre kellemes kikapcsolódást, jó pihenést kívánokvalamennyi növendékünknek és pedagógusunknak. Remélem, szep-temberben mindenki kipihenten, frissen érkezik vissza az iskolába!

Köntös Ágnesintézményvezető

Rajzverseny

Házi társastánc verseny

Page 11: AKTUÁLIS - domsod.hu

XXIX. évfolyam 7. szám 11

Májusban két fontos ünnepünk is volt itt aKisherceg Gyerekházban. A hónap elején azédesanyákat ünnepeltük. Nagyon fontos ünnepez nekünk, amikor megállunk egy pillanatra, ésazokat az anyukákat helyezzük a középpontba,aki az év minden napján áldozatot nem sajnálvanevelik a hozzánk járó piciket. Különösen szép,de nehéz feladat ez ebben az életkorban, amikoranyának lenni 24 órás szolgálatot jelent még akicsik mellett. Idén Rakszeginé Kovács Mónikajóvoltából egy közös anya-gyerek fotózássalleptük meg a bejáró édesanyákat és gyerekeket.Azt gondolom, minden anya-gyerek párosról si-került igazán jó, kifejező, spontán, de mégisprofi fotókat készíteni, amiket az édesanyákanyák napi ajándék gyanánt kinyomtatva ismegkaptak. Ezúton is köszönjük Mónikának aszép felvételeket.

A hónap végén pedig gyereknapot tartottunk.Ezen a napon még jobban megpróbáltunk agyerekek kedvében járni és érdekes programo-

kat szervezni. Óriási nagy sikere volt a Dömsö-di Tűzoltó Egyesület tűzoltóautójának. Mindengyerek áhítattal nézte, a bátrabbak bele is ültek.Fel lehetett próbálni a tűzoltó bácsi sisakját,csizmáját, ruháját, ezzel is egy kicsit olyan hős-sé válni, mint ő. Hatalmas öröm volt, hogy agyerekek kitekerhették a tömlőket, megnézhet-ték a különböző tűzoltó fecskendőket, sőtKlszák Tamás tűzoltó bácsi még azt is megen-gedte, hogy óvatosan meglocsolhassák a gyere-kek a kertet a fecskendővel, mintha igazi tüzetoltanának. Persze a hab a tortán a sziréna kipró-bálása volt. Szintén nagy sikere volt a lufihajto-gatásnak. Perger Évi gyönyörű virágokat, va-gány kardokat és aranyos állatokat hajtogatott agyerekeknek, nagy örömet szerezve nekik ez-zel. Nem kellett sok idő hozzá, hogy mindengyerek valamilyen szép lufi figurával szaladgál-jon, még ha néha türelmük még kevés lévén azanyukáknak kellett kivárni, amíg elkészült a vá-gyott alkotás. Az arcfestést is sokan kérték, kis

pókemberek, cicák és pillangók népesítették bea Gyerekházat és az udvart. Aki eljött, szerin-tem egy nagyon vidám, élménydús napot tölt-hetett nálunk, amiért ezúton is szeretnék köszö-netet mondani a közreműködőknek.

Természetesen az ünnepi alkalmakon kívül ahétköznapokon is sok minden történik nálunk.A heti rendszeres programjainkat is szeretik agyerekek. Mindig sikere van keddenként Szűcs-Balázs Zsuzsi mondókás mesés délelőttjének,mint ahogy kéthetente csütörtökön az újraindu-ló Zene-bonának is, amit Horváth-Nagy Emesetart. Természetesen a többi napon is mindigigyekszünk valamilyen jó mókát kitalálni, a fes-tés, rajzolás, gyurmázás, a mozgásfejlesztő fog-lalkozások és egyéb játékok mind-mind részeiaz életnek a Kisherceg Gyerekházban, ahovászeretettel várunk minden 0-3 év közötti gyer-meket nevelő családot.

Fenntartó: „Még 1000 Év Dömsödért” Egyesület 2344 Dömsöd, Bajcsy-Zs. u. 6.

Kisherceg Gyerekház2344 Dömsöd, Petõfi tér 2-3., e-mail: [email protected]

Ez történt a Gyerekházban májusban

Page 12: AKTUÁLIS - domsod.hu

12 XXIX. évfolyam 7. szám

IISSKKOOLLAAII HHÍÍRREEKK •• IISSKKOOLLAAII HHÍÍRREEKK •• IISSKKOOLLAAII HHÍÍRREEKKIISSKKOOLLAAII HHÍÍRREEKK •• IISSKKOOLLAAII HHÍÍRREEKK •• IISSKKOOLLAAII HHÍÍRREEKK

A Szigetszentmiklósi Tankerületi Központaz idei Pedagógusnapot a kiskunlacházi Pe-tőfi Művelődési Központban tartotta meg.

Az intézmények meghívott pedagógusaitdr. Pálos Annamária tankerületi igazgatómegnyitója után a művészeti iskolák tanárai-ból alakult zenekar koncertje szórakoztatta.Ezt követően dr. Pálos Annamária megkö-szönte a pedagógusok egész évi munkáját,majd kitüntetéseket adott át.

Iskolánkból négy pedagógus kapott elis-merést.

– A pedagógusi munkájuk elismeréseként,nyugdíjba vonulásuk alkalmából, az EmberiErőforrások Minisztere által adományozott,Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitünte-tést kapták: Major Anna Mária és PatonaiIstván Józsefné tanítók.

– Kiemelkedő szakmai tevékenysége elis-meréseként az Emberi Erőforrások Miniszte-re által adományozott Miniszteri ElismerőOklevelet kapott Mészáros Pálné intéz-ményvezető.

A Szigetszentmiklósi Tankerületi Központáltal kiírt elismerésekre, kitüntetésekre fel-terjesztett pedagógusok közül:

– A pedagógus pályán eddig eltöltött kiemel-kedő szakmai tevékenységért, tanár kategóriá-ban a Tankerület Kiváló Pedagógusa kitünte-

tő címet Ácsné Jaksa Szilvia matematika-föld-rajz szakos kolléga nyerte el.

– A 2018/19. tanévi szakmai munkájáért Tan-kerületi Elismerő Oklevelet kapott Major An-na Mária és Patonai István Józsefné tanítók.

Gratulálunk a kitüntetetteknek!

Kitüntetések pedagógusnapon

„Azért vagyok pedagógus, hogy a természet-nek nyers gyémántját szép vigyázattal, csend-ben csiszoljam kristályba!”

/Németh László/

Pörög a naptár, szaladnak a napok, hónapok,évek. Változik a körülöttünk lévő világ és ben-ne az emberek. Az élet kapuján folyamatosankinyílik egy új ajtó, mely az ismeretlenbe ve-zet, s becsukódik egy régi, mely lezárja a múlttörténéseit, megőrizve az összegyűjtött szépemlékeket, feledve a rosszat.

A naptárat lapozgatva a szeptember és júni-us hónapoknál egy kicsit elidőztem, s eszembejutottak az emlékek. Elkezdtük a tanévet, várvaa kihívásokat, új tanulókat, majd néhány hónapelteltével már a június rövid, de eseményekbenbővelkedő napjait éltük. Számtalan programonvettünk részt tanulók, szülők, pedagógusokegyütt. Köszöntöttük a szülőket, gyermekna-pot tartottunk, majd bennünket, nevelőket mél-tattak munkánk elismeréseként.

Az idén három kollégánkat, Mészáros Pál-nét, Patonai István Józsefnét és Major AnnaMáriát köszöntöttük nyugdíjba vonulásuk al-kalmából.

Személyükben olyan pedagógusokat ismer-tünk meg, akik évtizedeken keresztül magukravállalták azt a felelősséget, amellyel a felnö-vekvő nemzedék oktatása-nevelése jár.

Formálták növendékeik gondolkozását, ta-

nuláshoz, élethez való viszonyát. Munkájuksorán végigjárták a pedagógus pálya mindenútvesztőjét, megízlelve annak szépségét, kese-rűségét.

Feltétel nélküli elfogadásuk, empátiájuk, ma-gas érzelmi intelligenciájuk mind-mind erre ahivatásra tették alkalmassá mindhármukat. Apedagógus pályára születtek. A gyermekekkelteljes odaadással foglalkoztak, nyugodtan, csen-desen, végtelen türelemmel és határozottsággal.Hitték, ha kevéssel is, de hozzájárulnak annakmegalapozásához, hogy a gyermekek majd po-zitívabb értékrendet képviseljenek. Értékeketközvetítettek, amelyek mindenki számára köve-tésre méltók. A becsületes, tisztességes, maxi-malista munkavégzést, a hitet, a gyermekszere-tetet, elfogadást a gyermeknevelésben.

Elérkezett számukra a célba érés, a megér-demelt pihenés ideje, mely egy hosszú, sokerőfeszítést, kitartást igénylő útszakasz célál-lomása. Egy új ajtó küszöbe, amelyen most átkell lépniük, s elindulniuk az ismeretlen felé.Lépteik eleinte bátortalanok lesznek, de aho-gyan pörögnek naptárunk lapjai, egyre bát-rabban haladnak egy még sohasem álmodottút felé. Emeljétek fel fejeteket, s helyezzétekálmaitokat a csillagok fölé! Bízzatok maga-tokban állhatatosan, és vágjatok bele az újutazásba!

A Szigetszentmiklósi Tankerületi Központáltal szervezett Pedagógusnapra meghívták

mindhárom nevelőnket, ahol dr. Pálos Anna-mária tankerületi igazgató kitüntetéseket adottát számukra.

Nyugdíjasaink mellett kötelességem meg-említeni Ácsné Jaksa Szilvia felsős pedagógu-sunkat is, kinek szakmaszeretete, nevelés-okta-tás iránti elhivatottsága példamutató. Oktatómunkája során törekszik a tanulók megfelelőterhelésére, differenciálására, korrepetálására,tehetséggondozására. Versenyekre készíti feldiákjainkat, akik kiemelkedő eredményekkelemelik iskolánk hírnevét. A nevelőtestületegyik legmotiváltabb pedagógusa, aki szereti akihívásokat, ötletgazdag, feladataiban kitartóés eredményes.

Munkája elismeréseként a tankerületi Peda-gógusnapon, tanár kategóriában, a tankerületegyetlen Tankerület Kiváló Pedagógusa kitün-tető címet Ácsné Jaksa Szilvia vehette át.

Büszkék vagyunk munkásságára!Lev Tolsztoj szavaival gratulálunk és tiszte-

letünket fejezzük ki előttetek:„Ha egyszer a pedagógus szereti a munká-

ját, akkor jó pedagógus lesz. Ha szereti tanuló-it úgy, mint apja és anyja, akkor jobb pedagó-gus lesz annál, mint aki minden könyvet elolva-sott, de nem szereti sem a munkáját, sem a ta-nítványait. Ha pedig egyesíti önmagában mun-kájának s tanítványainak szeretetét, akkor tö-kéletes pedagógus.”

Bábelné Varga Judit

Azért vagyok pedagógus…

Page 13: AKTUÁLIS - domsod.hu

XXIX. évfolyam 7. szám 13

KITŰNŐ1. a Farkas Boglárka Emma

Fazekas BiankaSavanya Levente Gergely

1. b Balogh László LeventeBokor BoglárkaBucsi BenceHorváth AnnaJakos CsengeKiss ÁronNagy Gergő ZsigmondOmiliák DávidSzabó Balázs

2. a Bányai TamásKultsár Heidi GerdaMendi Karina KittiPelle Regina OlíviaSzabó Nóra

2. b Gonda Eszter IzabellaKakas Zoé ViktóriaTarr Csenge

Timár Renáta3. a Balogh Kristóf

Balogh Lelle LídiaCsorba Krisztina HenriettaMadarász ZalánRab Sára DorkaRakszegi Zamira

3. b Basa Lara NoaJakos Csongor

4. b Barta Csanád MárkCzeller-Kovács Olivér IstvánLáng Rege RékaTarr Zoltán

5. a Balogh Zoltán István5. b Katona Vivien

Papp Mihály6. a Horváth Fanni

Lacza HannaKakas Bence Zoltán

6. b Ambruska BernadettKatona Marcell

Perger Panka Zsófia7. b Balogh Virág Csenge

Sas Zsuzsanna8. a Vella Donát Antal8. b Bányai Dorina

Csörgő Lujza LillaJELES

1. a Ambruska LászlóCrisan Krisztián BenettFabók FruzsinaFodor FanniGacsó Jázmin

1. b Balogh Viktória KatalinVarga Petra

2. a Gonda JózsefVarga Csilla

3. a Ács Bálint MiksaSlezák Tímea PetraSzabó Vanda

3. b Csécs AlízMendi Amira Evelin

Pető Zita Nóra4. a Berki Boglárka

Bilász Amanda Felicitász4. b Crisan Krisztina Beatrix5. a Balogh Antal

Csepregi ZsanettSzabó AnnaVárkonyi Imre Márton

5. b Danyi Zsanett ErikaJuhász Vivien ViktóriaTakács Tímea

6. a Csaplár TündeTakács ÁgnesTakács Zita

6. b Csimma Roland GáborDobrai NóraLiptai Áron

7. a Durbák BenceFarkas Edina

7. b Szabó Petra8. a Várkonyi Valéria Eszter

2018/2019. tanévben nevelőtestületidicséretben részesülnek

4. b Tarr Zoltán5. a Balogh Antal

Balogh Zoltán IstvánCsepregi ZsanettSzabó AnnaVárkonyi Imre Márton

5. b Katona Vivien6. b Baranya Ábel7. b Balogh Virág Csenge

Sas ZsuzsannaSzabó Petra

8. b Bányai DorinaPolgármester által alapított díj

8. a Vella Donát Antal8. b Bányai Dorina8. b Bődi Péter Levente

SZMK által adott díjak8. a Kiss Georgina Magdolna8. a Kovács Laura8. a Tarr Zsófia8. a Várkonyi Valéria Eszter8. b Bányai Dorina8. b Bődi Péter Levente8. b Csehi Lilla8. b Csörgő Lujza Lilla8. b Katus Olivér

Érmet kap a sportban nyújtott kimagasló tevékenységéért

4. a Csörgő Ádám6. a Mészáros Fanni7. b Balogh Virág Csenge, Sas Zsuzsanna,

Varju Dániel8. a Keresztes Adrienn, Kincses Attila,

Lantai Tímea

8. b Ács Zoltán Péter, Péter Anna Ildikó,Vályi Veronika TündeSzép magyar beszédért díj

7. b Balogh Virág CsengeTankerület díjazottjai

5. a „Vidorkák csapat”: Balogh Antal,Balogh Zoltán István, Kadók Boglár-ka, Várkonyi Imre Márton

6. b Baranya Ábel7. b Szabó Petra7. b „Tudorkák csapat”: Balogh Virág

Csenge, Nagy-Molnár Martin, Sas Zsuzsanna, Varju Dániel

Gacsné G. Marianna emléklap4. b Czeller-Kovács Olivér István

Fafaragó szakkör emléklapok6. a Matus Alexandra Virág 7. a Kovács Viktória

Kitûnõk, jelesek a 2018/2019-es tanévben

Díjak, kitüntetések az évzárón és a ballagáson

Hagyományaink szerint szombaton 9 órakortartottuk meg iskolai ballagási ünnepélyünket.Ebben a tanévben két osztályt indítottunk útra.

A búcsú azonban már korábban megkezdő-dött. Kedden szerenáddal kedveskedtek taná-raiknak. Csütörtökön, a banketten, csokorbaszedték iskolás éveik felejthetetlen emlékeit,esetenként finom humorral átszőtt mondatok-kal, versikékkel köszönték meg munkánkat, ésgyönyörű táncokkal színesítették műsorukat.Sokunk szemébe szökött könny, amikor a gye-rekek a szüleiket kérték fel, és együtt keringőz-tek a táncparketten. Ezen az estén, hagyomány-teremtő céllal, nyolcadikosaink fát ültettek a

Széchenyi úti iskola udvarán. Reméljük, ez agesztus is mélyíti a volt iskolájukhoz, települé-sünkhöz való kötődésüket. Majd ezt követőengyertyás ballagással vettek búcsút otthont adótantermeiktől.

A szombati ballagáson, tanítóik, tanáraik és ameghívott vendégeik megtisztelő jelenlétébenhallgatták meg az elköszönő gondolatokat, ésők maguk is búcsúztak tanáraiktól, iskolatársa-iktól. Természetesen megköszönték szüleik fél-tő, óvó gondoskodását is.

A nyolcadikosok szüleinek nevében búcsúzóBődi Endre nem csak megköszönte nevelő-ok-tató munkánkat, hanem a gyerekek számára is

megfogalmazott megszívlelendő útravaló gon-dolatokat.

Búcsúbeszédemben a pályaválasztásról, az egy-re fokozódó egyéni felelősségvállalásról és a ma-gánélet, a család fontosságáról beszéltem tanítvá-nyaimnak. Elköszönő gondolatként Ady Endreszavait idéztem kedves ballagóinknak: „Nem kívá-nom senkitől, hogy csodás dolgot tegyen, de joggalelvárom mindenkitől, hogy mindig ember legyen!”

A nyolcadikosok számára ezt az eseményt atanévzáróval kötöttük össze. A különböző terü-leteken elért eredményeik miatt jutalmaztuk ta-nulóinkat, itt került sor a Polgármesteri díjak ésa Szülői Munkaközösségtől az „Emberségesmagatartásért” díjak átadására is.

Dömsöd, 2019. 06. 17.Mészáros Pálné iskolaigazgató

Ballagás 2018/2019. tanév

Page 14: AKTUÁLIS - domsod.hu

14 XXIX. évfolyam 7. szám

„Vigyáztunk rá, hogy semmi ne változzék…”(Magyar Ifjúság, 1968)

Egy olyan személyt szeretnék Önöknek be-mutatni, akinek neve lassan a feledés homályábaveszik ahogyan múlnak az évszázadok. Történ-hetett ez azért is, mert az utódok megfeledkezteka tiszteletadásról, az emlékezés fontosságáról.

Idézzük hát fel a múltat, annak az egyszerűdabi községi tanítónak az emlékét, aki nagy hi-vatásszeretettel tanított ebben a községben sok-sok nemzedéket.

Szabó Lajos Őrszentmiklóson látta meg anapvilágot, ahol édesapja, Szabó Lajos refor-mátus lelkész volt. A lelkész anyai ágról döm-södi származású volt, hiszen édesanyja, KarasziJulianna a szintén református kántor tanító,Karaszi Zoltán leánya volt. A lelkészi szolgálatmesszire vitte a családot Dömsödtől, de a sorsrendelése folytán a legkisebb gyermek mégisvisszakerült ide. A családban öt gyermek szüle-tett, négy maradt életben. A legkisebb, Lajosszületésekor az édesanya meghalt. Rövid időnbelül a gyermekek édesapjukat is elvesztették.Az árvák gyámjául Ónody Zsigmondot jelöltékki. A legkisebb gyermek, Lajos – akinek sürgő-sen szoptatós dajkát kellett keresni – Dömsödrekerült atyai nagyanyjához. „Préci Néni”, aho-gyan a nagymamát a helybeliek ismerték, Petőfikortársa volt. Akkoriban a Kukucskáné-féle ház-ban egy Máté Juliska nevű asszony lakott, akivégül a gyermek dajkája lett. Talán már az semvolt véletlen, hogy ennek folytán hároméveskoráig a Petőfi-féle házban nevelkedett…

A felnövekvő gyermek az elemi iskolát Döm-södön végezte, majd Kunszentmiklóson jártgimnáziumba. Ezt követően a kiskunfélegyházitanítóképzőben folytatta tanulmányait. 1922-

ben szerzett oklevelet, majd hazatért Dömsödretanítani. Először református tanítóként Dabon,majd községi tanítóként Dömsödön dolgozott.Nyugdíjazásáig ebben a faluban töltötte be tanítóihivatását. Az igazi tanító nemzedékhez tartozott.Délutánonként még az otthonában is gyerkőcöktanulgatták az ákom-bákom betűk írását…

Felesége, Szacsvay Olga szintén tanítónő volt.Házasságukból egy fiúgyermek született: Géza.

Petőfi iránti szeretetét nagyanyja oltotta belé.Préci néni 11 éves volt, amikor Petőfi a „Salgó”c. költeményt írta. A kislány gyakran megfor-dult Kukucskáné házában, ahol a költő lakott.Ezekről az emlékekről rengeteget mesélt uno-kájának.

Tanítói munkája mellett Szabó Lajos teljesszabadidejét a Petőfi kutatásnak és Dömsödhelytörténeti kutatásának szentelte. A Petőfivelkapcsolatos tárgyi és írásos emlékeket módsze-resen gyűjtötte. Egyetlen probléma az volt, hogynem tudta hol elhelyezni ezeket a tárgyakat.

Egy ház volt, ahol el tudta mindezt képzel-ni, ahová őt magát is személyes emlékek fűz-ték: Petőfi egykori lakhelye. A tanács akkor-tájt egy cigány családot költöztetett az 1823-ban épült, Petőfivel egykorú, éppen az om-lás szélén álló házba …

A Szabad föld című újság 1960-ban így tudó-sított erről az épületről:

„Afalu közepén állt még egy rozzant, szél tép-te, becsurgó tetejű, nádfedeles kis parasztház.Árván, jeltelenül arra várt, hogy a kegyetlen idővégképp elsodorja. Nem is sok kellett volna márahhoz sem. Pedig ez a fehérfalú, hallgatag kisvityilló mennyi-mennyi emléket őrzött…”

Szabó Lajos olyan ember volt, aki nem hagy-ta sem pusztulni, sem veszni a múltat. Kaló Má-tyás tanácselnöknél sikerült elérnie, hogy ren-delkezésére bocsátották Kukucskáné (KovácsJózsefné) összedőlés szélén álló házát.

Kaló Mátyás tanácselnök, M. Nagy Gábor, aHazafias Népfront elnöke és Szabó Lajos tanítóvezetésével munkához láttak. A tanács végrehaj-tó bizottsága a községfejlesztési alapból megvá-sárolta a telket és rajta a már-már düledező épü-letet. Akkor derült ki, hogy sok-sok pénz kell ah-hoz, hogy a ház eredeti alakjában újjáépülhes-sen. De ekkor a Magyar Gyapjúfonó- és Szövő-gyár is bekapcsolódott a mentési munkákba, és aCsepeli Posztógyár, valamint a Hazai Fésűsfonóvállalta a restaurálással járó tetemes anyagi áldo-zatot. Elküldte Dömsödre szakembereit, és csak-hamar épült, szépült Petőfi egykori lakóhelye.

A Nádgazdaság és a Vízügyi Igazgatóság1200 kéve ingyen náddal, a dömsödi általánosiskola úttörői segédmunkával és romeltakarítás-sal, a Kiskunsági Állami Gazdaság fuvarral és amunkabérek kifizetésével, a Dömsödi Szikvíz-

üzem ingyen munkaerővel járult a restaurálássok emberi erőt és anyagi költséget igénylőmunkálataihoz. Amikor a ház elkészült, az em-lékmúzeum berendezéséről is gondoskodni kel-lett. A Magyar Gyapjúfonó- és Szövőgyár üze-meiben nagyszerű tárlók készültek, a községi ta-nács anyagi segítsége pedig lehetővé tette, hogya Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos munka-társai felépíthessék Petőfi életművét és dömsöditartózkodását bemutató állandó kiállítást. Keve-sen tudják, hogy Szabó Lajos nemcsak igazi ta-nító volt, hanem régész, helytörténész és Petőfikutató is… Nagyon komoly régészeti kutatáso-kat folytatott, feltárásokon vett részt, ismerteDab és Dömsöd évezredes történelmét.

A Képes Újság 1976-ban így tudósított aSzabó Lajos által létrehozott helytörténeti gyűj-teményről:

„Dömsöd egész múltja feltárulkozik. A tár-lókban gyapjas orrszarvú csontjai, pattintottkőeszközök, bronzkori urnák, lándzsahegyek,középkori kaloda, empir amulett, faragott fapi-pa, múlt századi népi bútorok és munkaeszkö-zök, Dömsöd múltjáról beszélnek. A szoba,amelyben Petőfi dolgozott, az újjászületett ésfrissen meszelt ház a múltat tisztelő jelenrőlszól és az összefogás erejéről.”

(Képes Újság, 1976. VII. 17. évf.)

Petőfi-emlékek és legendák fáradhatatlangyűjtője, Dienes András, éveken át szorgalmaz-ta az emlékház helyreállítását. A már nyugal-mazott Szabó Lajost minden ügybuzgalmábanés kezdeményezésében támogatta.

A Petőfi Irodalmi Múzeum közreműködésé-vel 1960. október 16-án megnyílhatott az em-lékmúzeum. A mai látogatót megközelítőenugyanaz a kép fogadja, amit Petőfi láthatott,mint ahogyan a faluban is őrzi még néhánymegrozzant házikó a múlt század jobbágyi épít-kezésének az emlékét.

Dömsöd büszkén őrzi a legnagyobb magyarköltő emlékét, a valóság és a legendák kibogoz-hatatlan keveréke által övezett alakját.

Egyetlen dolog van, amire nem lehetünkbüszkék: méltatlanul elfeledtük annak a hűsé-ges dömsödi tanítónak a nevét, aki mindezt agyűjteményt saját keze munkájával létrehozta.Sem a község elöljárói, sem a múzeum későbbivezetői nem állítottak emléket személyének.

Sehol, semmilyen formában nem emlékez-tünk meg munkásságáról.

Ezzel a méltatással közel 60 évet késtünk.Nagy szívfájdalma volt, hogy életműve feledés-be merült. Talán ez is volt az oka annak, hogyhamarosan nyugdíjazását követően Budapestreköltözött, s nem látogatta többé Dömsödöt. Bu-dán halt meg, távol szeretett kis falujától.

Egyetlen gyermekét, Szabó Gézát rengeteg

Emlékezés Szabó Lajosra, a Petõfi emlékház alapítójára1900–1975

Page 15: AKTUÁLIS - domsod.hu

XXIX. évfolyam 7. szám 15

gyermekkori emlék fűzi Dömsödhöz. Amikorvele találkoztam, megértettem, mekkora hibátvét az, aki elfelejt megemlékezni az elődökről.Géza Bácsi édesapja emlékét és munkásságáthíven őrzi, tőle még sokat tudhatunk meg Pető-firől és a hozzá kapcsolódó kultuszról. Tőle tud-ható, hogy édesapja idős éveiben milyen nehe-zen viselte a mellőzöttség érzését.

Szerettem volna, ha helyrehozzuk a nagymulasztást… Fontos, hogy Szabó Lajos nevétés munkásságát minél többen megismerjék.Dömsöd Nagyközség Önkormányzatának Ok-tatási, Közművelődési és Sport Bizottsága 2019márciusában előterjesztést nyújtott be a képvi-selő-testülethez, amely egy emléktábla állításátjavasolja a Petőfi Emlékmúzeum falára. Ez azemléktábla állítana emléket Szabó Lajosnak,aki létrehozta és kialakította a Petőfi Múzeu-mot. Neve így méltán fennmarad az utókorramindaddig, amíg a múzeum áll. A képviselő-testület támogatta az előterjesztést.

Az emléktáblát a 2019. évi Dömsödi Napo-kon fogjuk bemutatni, majd ezt követően a Pe-tőfi Múzeum falán elhelyezni.

Szabó Géza és Jancsó Attila közreműködésé-vel egy új kiadvány van nyomdai előkészítésalatt: Szabó Lajos felesége, Szacsvay Olgavisszaemlékezései. Ebből az írásból idéztem felén is a család történetét. A kiadványt a JancsóAlapítvány jelenteti meg. Bemutatója a Dömsö-di Napok rendezvénysorozaton lesz. E meleghangú, szeretetteljes írás sok személyes emléketárul el erről a rendkívüli, irodalmat és költésze-tet kedvelő emberről. Megismerhetjük belőleverseit, amelyekből régmúlt évtizedek dömsödiarcai, nevei, szokásai bukkannak fel, már isme-retlen messzeségből.

A Petőfivel egyidős, kicsinádfedelű ház ma is áll. A ben-ne található számunkra felbe-csülhetetlen értékű helyi leletekáldozatul estek a közelmúlt köz-gyűjteményi politikájának. Min-dent elvittek, amit a múzeumalapítója összegyűjtött. Ami amiénk volt, amiért ő annyitdolgozott, az most más múze-um tárlójában ékeskedik. Ott,ahol senkinek nem fontos.Megbocsáthatatlan nagy vé-tek ez, különösen azzal szem-ben, aki a saját két kezévelszedte elő azokat, gondozta,egybegyűjtötte és tárlókba ren-dezgette. Mert mindezt Döm-södnek szánta!

Sem vinni, sem adni nem lettvolna szabad!

Ma már mindennek hűlt he-lye: az ágy, amelyben Petőfiszületett, a mészárszék, a versekkéziratai, amelyek egy dabi idősbácsi ajándékai voltak… a többezer éves leletek…

Senki nem harcolt értük. A múzeumot ki-fosztották, de a kis nádfedeles házat nem tud-ták elvinni. Hogy ma is így áll, egyedül nekiköszönhetjük. Ezen emlékek és a tiszteletreméltó múlt arra tanít minket, hogy foggal-körömmel ragaszkodnunk kell ahhoz, ami asajátunk. Ha akad néhány hű lélek, akinekmindez fontos, talán nem radírozzák le majda történelmünket.

Szabó Lajos példája erre tanít minket.

Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklő-dőt a Dömsödi Napok rendezvénysorozatára,ahol megismerhetik Szabó Gézát, a dömsödi ta-nító fiát. Egy kis kiállítás keretében láthatják etiszteletre méltó ember néhány személyes tár-gyát is. A Szabó Lajos életét megismertető ki-adványból, amelyben életének története, irodal-mi munkássága megtalálható, a helyszínen le-het vásárolni.

Szabó Andrea

Az idei Zenés Nyári Esték előadásai kellemes, nyári időjárás esetén aPetőfi Múzeum udvarán lesznek megtartva 19.00 órai kezdéssel.

Esős, szeles időben a Kisherceg Gyerekház nagytermében tartjukmeg az előadást.

Várható előadások:

2019. július 20. szombat Ady emlékest2019. augusztus 17. szombat Népi színmű / záró est.

Sok szeretettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt.

KútfúrásKútfúrás

110-es csatornacsővel – garanciával.

06-30-964-0485

Zenés Nyári Esték 2019

Szilánkok1. Egyre többet hangoztatják a zöldfelületek szükségességét a klímaváltás kapcsán. Községünkben alapvetően rendben van a

zöldfelületek mennyisége. Talán bizonyos helyeken túl sok is van. A járdára, útra kilógó ágak, a járdát elfoglaló virágok, a lekaszálat-lan árkok, a közművekre ültetett növények inkább bosszúságot okoznak mint környezetvédelmet. Jó volna, ha lakostársaim meg-szívlelnék ezeket a dolgokat, és e szerint cselekednének.

2. Tisztelet azon sporttársaknak, akik annak ellenére, hogy a falu felől nyitva volt a kerítés a Dömsöd : Ráckeve mérkőzésen,mégis a kapun, a jegyet megváltva, az egyesületet ezzel is segítve léptek be a nézőtérre.

Varsányi

Page 16: AKTUÁLIS - domsod.hu

16 XXIX. évfolyam 7. szám

Szeretettel meghívjuk Önt és Családját

DÖMSÖDI ÍROTT FALVÉDŐKcímű időszaki kiállításunkra.

Időpont: 2019. július 14. vasárnap, 11 óra.Helyszin: Petrovics-ház (Dömsöd, Petőfi utca 17.)

A kiállítást megnyitja: Jáki Réka etnográfus, a ráckevei Árpád Múzeum igazgató asszonya.A kiállítás megtekinthető szeptember 01-ig, a múzeum nyitva tartása szerint (kedd, péntek,

szombat 10-16-ig), illetve előre egyeztetett időpontokban.Információs telefonszám: 06-20-253-2589

PETŐFI EMLÉKMÚZEUM

Bazsonyi Arany és

Vecsési Sándorállandó kiállítása.

Nyitva tartás: kedd, péntek,szombat 10–16 óráig.

Telefon: 06-20-253-2589Belépőjegyek:

felnőtt: 200 Ft; nyugdíjas, diák: 100 Ft.

MeghívóMeghívó

Ebben a bajnoki rendszerben nincs olyan,hogy döntő, mégis úgy hozta a sors, hogy azutolsó fordulóra jutott a bajnokság sorsának el-döntése. Az utolsó forduló előtt csapatunk ve-zette a tabellát Ráckeve előtt, azonos pontszám-mal. A hazai 3:2-es vereség azt eredményezte,hogy Ráckeve lett a bajnok. A dömsödi játéko-sok és szurkolók szomorúak voltak a mérkőzésután. Ez teljesen természetes. Mégsincs ok bús-lakodásra, hiszen rendkívüli módon helytálltcsapatunk a 2018-19-es bajnokságban.

Az utolsó mérkőzésen két dolog miatt szomor-kodhattunk igazán. A mérkőzés gyászszünettelkezdődött, Varsányi Elemér 80 éves korában el-hunyt! A kiváló sportember az NB I/B-ig vitte já-tékos karrierjét. Sokáig erősítette Dömsöd csapa-tát is a ’70-es években. 48 éves koráig volt igazoltjátékos. Példamutató sportszerű életmódja példalehet a mai ifjúság előtt is. Még gyermekkorábanárván maradt Elemér, saját erejéből érte el, hogya közösség tisztelje, szeresse. Családja mindigfontos volt számára. Rövid, de súlyos betegségután hunyt el. Emlékét megőrizzük! Hiányoznifog nem csak a családjának, hanem a dömsödifoci közösségének is. A másik szomorúságraokot adó dolog Palotai György sérülése volt, a17. percben izomszakadást szenvedett egy össze-csapás után. (Ez is befolyásolhatta a mérkőzés ki-menetelét.) Felépülése hosszú időt vesz igénybe,mielőbbi gyógyulást kívánunk neki.

A szurkoló szemével néhány dolgot szeret-

nék kiemelni, amelyet a bajnokság során ta-pasztaltam. A csapatban van néhány kiemelke-dő tudású játékos, akik meghatározzák a csapateredményességét. Amikor valamelyikük nemjátszik vagy nincs jó formában, mindjárt meg-látszik a csapat játékán. Ezek a kiemelkedő játé-kosok: Szilágyi Gergő, a fiatal kapus, FaragóGábor, aki középpályán és a védelem közepénis biztos pont, Rösch Péter, aki 17 góllal járulthozzá a csapat teljesítményéhez, és labdabizton-sága, pontos passzai nagyban hozzájárultak acsapat jó szerepléséhez. A csatársorban Cserna

Gábor volt, aki 25 góljával és gólpasszaivalmegörvendeztette a szurkolókat. Ki kell mégemelni Szabó István 19 gólját is. A többiek, akikmég játszottak, mindannyian megfeleltek, egy-általán nem lógtak ki a csapatból. Szabó Zoltán,Czigler Gyula, Turcsán Tamás, Palotai György,Végh Gábor is nagyban hozzájárultak a jó ered-ményhez. Meg kell említeni Kerekes Zoltánt, akikiváló képességű, hasznos játékos, de 18 sárgalapjával „megyei első” lett. Ezen javítani kell.

Az egész csapat, akiket most nem említettem,örömet szerzett a szurkolóknak. Az utolsó mér-kőzésen futballünnepet varázsoltak a pályára.Ennél nagyobb sikert a 80-as évek végén ért eldömsödi csapat: Elekes István edző vezetésévelbajnok lett. Varsányi Antal

hely csapat m gy d v lg kg gk p1. Ráckeve VAFC 28 19 5 4 76 28 48 622. Dömsödi SE 28 18 5 5 87 41 46 593. Tárnok BKSK 28 16 5 7 60 37 23 534. Pátyi SE 28 14 4 10 59 43 16 465. Ócsa VSE 28 14 3 11 55 54 1 456. Szigethalom SC 28 13 6 9 64 42 22 457. Délegyháza KSE 28 14 3 11 64 63 1 42 (-3 pont)8. Perbál SC 28 11 5 12 61 48 13 389. Inárcs VSE 28 11 2 15 50 64 -14 3510. Sóskút SKE 28 10 4 14 60 62 -2 3411. Gyáli BKSE 28 9 7 12 60 70 -10 3412. Diósdi TC 28 9 6 13 51 48 3 3313. Ecser SE 28 8 7 13 49 64 -15 3114. Újlengyel DSE 28 7 6 15 45 75 -30 2715. Táborfalva KSE 28 3 0 25 22 124 -102 8 (-1 pont)16. Kiskunlacháza SE (Kizárva) 0 0 0 0 0 0 0 0

https://adatbank.mlsz.hu/match/1420484.html

Bajnoki döntõ DömsödönPest megye felnõtt labdarúgó bajnokság III. osztály nyugati csoport végeredménye

Page 17: AKTUÁLIS - domsod.hu

XXIX. évfolyam 7. szám 17

Kedves Olvasók!Üdvözlöm Önöket!

Köszönöm a fogyasz-tóvédelmi ismeretekiránti érdeklődést! Eza cikk az egyéni vál-lalkozóknak és a tár-sas vállalkozások ve-zetőinek segít eliga-zodni abban, hogy a

vállalkozásnak milyen szerepe van a békéltetésfolyamatában és mit jelent számára az együtt-működési kötelezettség?

A vállalkozás szerepe a békéltető eljárásban– ha a fogyasztói panasz vagy reklamáció ren-dezése elmarad – azzal kezdődik, hogy a fo-gyasztónak a jogvitában érintett vállalkozássalelőször közvetlenül meg kell kísérelnie a vitásügy rendezését. A békéltető eljárást megindítaniabban az esetben lehet, ha a fogyasztói panaszrendezése nem vezetett eredményre vagy a pa-naszt elutasították. (Fgytv. 27. §)

A fogyasztónak a békéltető eljárásban okirat-tal – jegyzőkönyvvel, munkalappal, írásos beje-lentéssel, tértivevényes-ajánlott levéllel – iga-zolnia kell, hogy a jogvita rendezését megkísé-relte közvetlenül a vállalkozással, de nem veze-tett eredményre. Így például a bejelentésrőljegyzőkönyv nem készült, a panasz indokoltsá-gát vitatták, a felszólító levélre nem válaszoltak,át sem vették vagy a panaszt elutasították. Tele-fonos vagy szóbeli fogyasztói panasz és a vál-lalkozás szóbeli válasza nem bizonyítható, azeljárásban nem minősül bizonyítéknak.

A Békéltető Testület a vállalkozást a fo-gyasztói kérelem másolatának, mellékletei-nek és az eljáró tanácsba jelölhető testületitagok listájának egyidejű megküldésével kel-lő időben előzetesen értesíti azzal a felhívás-sal, hogy a vállalkozás az eljáró tanácsba je-lölhető tagra vonatkozó javaslatát legkésőbbaz értesítés részére történt kézbesítésétől szá-mított nyolc napon belül tegye meg, ellenke-ző esetben a kijelölésről a Békéltető Testületelnöke hivatalból gondoskodik.

A Békéltető Testület az értesítésben a vállal-kozást felszólítja, hogy az értesítés kézhezvéte-lét követő nyolc napon belül írásban nyilatkoz-zon (válaszirat) a fogyasztó igényének jogossá-gát és az ügy körülményeit, valamint a tanácsdöntésének kötelezésként történő elfogadását(eseti alávetés) illetően, nyilatkozatában jelöljemeg az állításait alátámasztó tényeket és azokbizonyítékait, valamint csatolja azokat az okira-tokat másolatban, amelyek tartalmára bizonyí-tékként hivatkozik.

A vállalkozás a békéltető testületi eljárásbanegyüttműködési kötelezettsége körében kötelesa felhívásban rögzített tartalommal és a meg-

adott határidőn belül válasziratát megküldeni aBékéltető Testületnek. A vállalkozás nyilatko-zattételének elmaradása esetén az eljáró tanácsa rendelkezésére álló adatok alapján határoz. Aválaszirat elmaradása bírság kiszabását vonjamaga után.

A Békéltető Testület a meghallgatás időpont-ját tartalmazó értesítésben közli a kijelölt eljárótestületi tag(ok) nevét, egyben felhívja a figyel-met arra, hogy a felek – együttesen – nyolc na-pon belül kérhetik, hogy a testület háromtagútanácsban járjon el. Az eljáró tanácsba jelölt tagszakértő jogállású személy, aki pártatlan, nemképviselője a vállalkozásnak.

A vállalkozás a meghallgatáson egyezség lét-rehozatalára feljogosított személy részvételétbiztosítani köteles. Ha a vállalkozás székhelye,telephelye vagy fióktelepe nem a területileg ille-tékes békéltető testületet működtető kamaraszerinti megyébe van bejegyezve, tehát nemPest megyében, a vállalkozás együttműködésikötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelőírásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlá-sára terjed ki.

Az együttműködési kötelezettségét meg-sértő vállalkozásról a Békéltető Testület érte-síti a székhelye szerint illetékes fogyasztóvé-delmi hatóságot, Pest megyében az Érdi Já-rási Hivatalt.

„Fogyasztói Jogviták” című fogyasztó-védelmi magazinműsor elérhető és vissza-nézhető a FIX Televízió www.fixhd.tv hiva-talos honlapján és a YouTube oldalon. Két-hetenként új műsor látható a képernyőn pá-ros héten, csütörtökön 21 óra 15 perckor. Aműsor ismétlésének időpontját a Műsorújságtartalmazza. A műsor házigazdája és műsor-vezetője a cikk szerzője.

Nézzék a televíziós fogyasztóvédelmi mű-sort és olvassák a Dömsödi Hírnök fogyasztó-védelmi cikkeit!

Ha a t. Olvasó fogyasztói panaszt kíván be-nyújtani, postán feladott küldeményként azalábbi címre küldheti:

Pest Megyei Békéltető Testület1119 Budapest, Etele út 59-61. 2. em. 240.Honlap: www.panaszrendezes.huTelefon félfogadási időben:(+36- 1) 269-0703, (+36- 1) 784-3076

Dr. Csanádi Károlya Pest Megyei Békéltető Testület

elnöke

A vállalkozások együttmûködésikötelezettsége a fogyasztói jogvitákban

Dr. Csanádi Károlyelnök

A DömsödiÁltalános

Ipartestületbérbeadja 2344Dömsöd, PetőfiS. u. 11-13. sz.alatt található

igényesenfelújított

nagytermét,mely alkalmas rendezvények, baráti,családi összejövetelek megtartására

(max. 60 fő)!Érdeklődni lehet:

2344 Dömsöd, Petőfi S. u. 11-13. Tel.: 06 24 435 416, 06 30 921 8293

[email protected]

című állandó kiállítás

megtekinthető az Iparos körben

minden hétköznap délelőtt, ill.

csoportoknak előre megbeszélt

időpontban, tárlatvezetéssel.

Érdeklődni a következő

számokon:

Szabó Andrea: 06 30 5947 169

Jancsó Attila: 06 20 80 221 99

A DDömsödiA DDömsödiÁltalánosÁltalános

IpartestületIpartestülethíreihírei

Page 18: AKTUÁLIS - domsod.hu

18 XXIX. évfolyam 7. szám

Lakásban tartott macskák esetében több alkalom-mal fordultak már hozzám gazdik a fenti problémá-val, akik hasonló gondokkal küzdenek, azoknakpróbálok segíteni az alábbiakban.

Legelőször az egészségügyi okok kivizsgálásaindokolt, és ha kiderül, hogy a macska egészséges,a problémát valószínűleg valamilyen viselkedésizavar, lelki probléma okozza.

A zavart kiváltó okokat alapvetően két kategóri-ába sorolhatjuk:

1. A macska valami miatt idegenkedik az alom-tálcától.

2. Valamilyen stresszhelyzettel hozható összefüg-gésbe ez a viselkedés.

Leggyakrabban a probléma az, hogy a macskaszámára az alom vagy az alomtálca visszataszítóváválik. Ez sokszor annak nem megfelelő tisztaságamiatt alakul ki. A másik gyakori ok az, hogy amacska nem kedveli az alom anyagát. Ez főként újtípusú alom használatakor jelentkezik, de az is le-hetséges, hogy a macska idővel „megunja” a szoká-sos alomanyagot. Az alomillatosító szaga is zavarhatja. A macskák na-gyon érzékenyen reagálhatnak a környezetükben bekövetkező kisebb-nagyobb változásokra. Így számtalan lehetséges ok is felmerülhet, ezekközül a leggyakoribbak a következők:

1. Idegen ember (gyakran újszülött baba) jelenléte.2. A család valamely tagjának elköltözése.3. Új bútorok, függönyök, szőnyegek.4. A lakás átrendezése.5. Új helyre költözés.6. Új háziállat megjelenése.7. A megszokott háziállatok „eltűnése” a lakásból.8. Szokatlan zajok (házfelújítás, új kutya a szomszédban).9. Végül a legnagyobb stresszhelyzet: másik cica befogadása a lakásba.Az alábbi esetekben a legvalószínűbb az, hogy a macska rendellenes

viselkedése gyorsan megszüntethető ha:• A probléma kevesebb mint egy hónapja jelentkezett először,• Csak a lakás egy-két pontján üríti a macska vizeletét vagy bélsarát,• Meghatározható és megszüntethető a stresszhelyzetet okozó tényező,• Csak egy macska lakik a lakásban.Leggyakrabban a különböző nevelési módszerek mellett gyógysze-

rek alkalmazása is szükséges az almon kívüli vizelet- és bélsárürítésrőlvaló leszoktatáshoz.

A cél az, hogy a macskát az almostálca használatára ösztönözzük, il-letve, hogy a tiltott területektől távol tartsuk. A tiltott területek kijelölé-sére az alábbi módszerek bizonyulnak a leghasznosabbnak az esetekdöntő többségében:

• A vizelet, illetve bélsár szagát próbáljuk meg eltüntetni a macskaáltal megjelölt területekről. Fontos, hogyha a szőnyegen végezte el adolgát, a szőnyeg alatti padlót is alaposan mossuk fel.

• Azt a felületet, amit a macska gyakran használ vizelet- vagy bélsár-ürítésre, borítsuk be alumínium fóliával. A fólia zörgése a macskáknagy részét zavarja, így azt a területet inkább elkerülik.

• A macskák számára a citromfélék illata kellemetlen. Citromillatúlégfrissítő vagy speciálisan e célból készült spray használata távol tart-ja a macskát a befújt területtől.

Ha régi az almostálca, vásároljunk újat, ugyanis még a rendszeresentisztított láda anyaga is idővel egyre több szagot köt meg, ami a macskaszámára kellemetlen lehet. Egyes macskák idegenkednek a tetővel ren-

delkező almosládáktól. Átmenetileg távolítsukel a láda tetejét, hátha ez zavarja a macskát. Haújfajta alomanyagot használunk, próbáljunkmeg visszatérni a régi fajtára, és fokozatosanhozzászoktatni a cicát az új alomhoz. Mindennap kicsivel többet keverjünk az új típusú alom-ból a megszokotthoz. Ha úgy tűnik, a macska arégi alomanyagot „unta meg”, próbáljunk ki újtípusút. Helyezzük átmenetileg az almostálcát amacska által almon kívüli vizelet- és bélsárürí-tésre használt terület közelébe, majd ha látható-an ebbe végzi el a dolgát, minden nap kicsivelközelebb helyezhetjük azt az eredeti helyéhez.Ügyeljünk rá, hogy az alom mindig tiszta le-gyen. Akár naponta többször távolítsuk el belő-le a szennyeződött részeket. Ha több macskánkvan, lehetséges, hogy több almostálca használa-ta megoldja a problémát. A probléma súlyossá-gától és természetétől függően esetleg nyugta-tók vagy feromon készítmények átmeneti alkal-

mazására is szükség lehet.Sajnos nem minden macskát lehet leszoktatni erről a rossz szokásról.

Az időben elkezdett kezeléssel, odafigyeléssel és türelemmel megold-ható ez a probléma.

dr. Siket Péter állatorvos

Tisztelt állattartók!

A Dömsöd, Bajcsy-Zs. u. 24. szám alatti rendelőm (bejárat a Bocskaiu. felől, a Horváth-kert mellett!) rendelési ideje 2018. 01. 01-től azalábbiak szerint módosul: Rendelési idő: hétfő, szerda, péntek: 18.00–19.00

kedd, csütörtök: 8.00–9.00szombat: 8.00–10.00

– Betegellátás,– Védőoltások beadása,– Mikrochip beültetés, állatútlevél kiállítása,– Lágysebészeti műtétek (ivartalanítás, daganat-eltávolítás, baleseti

sebek stb.)– Ultrahangos fogkőeltávolítás,– Állatgyógyszerek, állatgyógyászati készítmények.

dr. Siket Pétertel.: 06-30-9963-668(Rendelési időn kívüli betegellátás a fenti számon történő egyeztetéssel!)

Állatorvosi tanácsokMacskák almon kívüli vizelet- és bélsárürítése

Page 19: AKTUÁLIS - domsod.hu

XXIX. évfolyam 7. szám 19

Felelős szerkesztő: Vass Ilona GyörgyiFelelős kiadó: Dömsöd Nagyközségi

Önkormányzat, Dr. Bencze Zoltán jegyzőSzerkesztôség címe: 2344 Dömsöd, Petôfi tér 6.

ISSN: 2060-2820Lapzárta: július 20.

Kérjük a lapzárta pontos betartását, azon túl be-érkező anyagokat, illetve a pdf formátumban kül-dött cikkeket nem áll módunkban megjelentetni!

Várható megjelenés: augusztus eleje

Az írások és fotók elfogadása nem jelenti azokfeltétlen megjelentetését!

Rovatvezetők és az újság megjelenésébenközreműködők:

Bábel László, Bábelné Varga Judit, Bencze István,Budai Szilvia, dr. Csanádi Károly, Csonka Nóra,

Földvári Attila, Habaczellerné Juhász Judit,Ispán Imre, Iván Zsuzsanna, Kónya Miklós,

Korona Sándor, Köntös Ágnes, Lázár Józsefné,Mészáros Pálné, Mucsi Edina, Ócsai Juli,

Orbánné Kiss Judit, dr. Siket Péter, Szabó Andrea, Szabóné Lévai Csilla, Tarr-Sipos Zsuzsa, Varsányi Antal.

Készült 800 példányban. Az újság Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat

támogatásával jelenik meg.

Szedés, tördelés, nyomda:Press+Print Kft. Kiskunlacháza,

Gábor Áron u. 2/a

Háziorvosi rendelésI. körzet: Dr. Szőnyi Alíz Dömsöd, Zrínyi u. 8/bTel.: (06-24) 435-103, 06-20/485-6060Rendel: hétfő, szerda: 13.00-17.00 óráigkedd, csütörtök, péntek: 7.30-11.00 óráig

II. körzet: Dr. Wagner Viktor (Előjegyzés telefonon és e-mailben is lehet-séges!)Dömsöd, József Attila u. 8.Tel.: (06-24) 434-455, 06-70/605-7056e-mail: [email protected]: hétfő, kedd, szerda, péntek: 7.30-11.30 óráig, csütörtök: 13.00-17.00 óráig

III. körzet: Dr. Rókusfalvy Sylvia Dömsöd, Zrínyi út 8/aTel.: (06-24) 436-180, 06-30/9523-588Rendel: hétfő, szerda: 07.30-11.00 óráigkedd, csütörtök: 13.00-17.00 óráigpéntek: 07.30-11.00 óráigA szabadságok, helyettesítések a rendelők-ben kifüggesztve találhatók.

Gyermekorvosi rendelő: Dr. Szakály IlonaDömsöd, Szabadság u. 42.Tel.: (06-24) 435-153, 06-20/9422-698

Hétfő, kedd, csütörtök, péntek: 9-12 óráigSzerda: 12-15 óráigTanácsadás: csütörtökön 13-15 óráig

Fogorvosi rendelés: Dr. Magyar BoglárkaDömsöd, Szabadság u. 42.Tel.: (06-24) 434-998Rendel: hétfő: 8-13 óráig, kedd, csütörtök:12-17 óráig, szerda: 8-13 óráig (8-10 óráigiskolafogászat), péntek: 9-13 óráig.

Felhívjuk kedves betegeink figyelmét, hogyidőpontkérés szükséges.

Háziorvosi ügyelet(Morrow Medical Zrt.)

Ügyeleti idő: hétfőtől–csütörtökig: 17.00–07.00 óráig; péntek: 12.00–07.00 óráig,

hétvége és ünnepnap: 07.00–07.00 óráig. Ügyelet helye: Ráckeve, Szent István tér 5.

(Rendelőintézettel szemben) Ügyelet telefonszáma: 06/24-385-342

A Magyar KoronaGyógyszertár nyitva tartása:

Hétfőtől péntekig: 7.30 – 18.30 Szombaton: 7.30 – 12.00

Tel.: 06-24-519-720

Tisztelt Lakosaink! TájékoztatjukÖnöket, hogy a rendőrség segélyhívó

száma a 112-es központi szám.

HAHA BAJ VAN:BAJ VAN:defibrillátor elérhetősége a Sion Security számán:

06-70-634-5434Dömsödi Tűzoltó

Egyesület:Ha baj van, segítünk!

24 órában hívható számunk:Tárkányi Béla parancsnok:

06-20-383-5407

HORGÁSZIRODA:DÖMSÖD, KOSSUTH L. ÚT 31.

JÚLIUS HÓNAPBAN: MINDEN SZOMBATON DE. 10-12 ÓRAKÖZÖTT.

AUGUSZTUS HÓNAPTÓL AZ EGYESÜ-LET REGISZTRÁCIÓS PONTJAIN:

DÖMSÖDCÉLPONT(Y) HORGÁSZ SZAKÜZLETÁTRIUM ÜZLETHÁZ

DUNAHARASZTIVÍZIPÓK HORGÁSZ SZAKÜZLET (FŐÚT 33.)

TÁJÉKOZTATÁS: 06-30-260-0957; 06-30-350-8820

Dömsödi Horgász Egyesület nyitva tartása

Születtek:Holló József – Schmidt Gizella

BENCEFábián Gergő – Göllény Piroska

JANKACsécs Gábor – Kázmér Katalin

BÍBORKATörök Tibor – Árkosi Nóra

BENCEMózes Péter – Császár Nóra

ÁKOSKorponai Ádám – Varga Beatrix Klaudia

ZORKA

Házasságot kötöttek:Gecze Péter – Kun-Gazda Bettina

Elhunytak:Balassa Imréné Murár Julianna 84 évesHargittai Attila 64 évesSzombati László 59 éves

Anyakönyvi hírek

Polgárõrök elérhetõségeÉszrevételeiket, bejelentéseiket az alábbi

telefonszámon tehetik meg:Klszák Tamás elnök: 06-70-453-0743

Ismét szól a tárogatóa dömsödi református templom tornyából

Hagyomány szerint Dömsödön a reformá-tus templom tornyában, nyári időszakban va-sárnap esténként felcsendül a tárogató hangja.

Ilyenkor zsoltárok, dicséretek, magyar éne-kek és népdalok hangoznak el.

A hangszert Hajdú László szólaltatja meg,a megszokottól eltérően minden második va-sárnap este 6 órai kezdéssel. Ekkor hallgat-hatjuk a tárogató messze szóló hangját. Jöjje-nek el ezekre az alkalmakra július 07-én és21-én, valamint augusztus 04-én és 18-án ésszeptember 1-jén, hogy önöké lehessen ez akülönleges élmény!

Page 20: AKTUÁLIS - domsod.hu

20 XXIX. évfolyam 7. szám

Immár 22 éve igen szép hagyománya gyülekezetünknek, hogy akik 50, 60,illetve 70 éve tettek konfirmációi fogadalmat, újra eljönnek, hogy találkoz-zanak egymással. Az ötletet néhai Jaksa Istvánné sz. Sass Eszter néni szorgal-mazta. Szabó Péter tiszteletes úr és felesége, Szabóné Lévai Csilla beosztott

lelkész felkarolták ezt az indítványt, így huszonkét esztendeje évről évremegszervezik pünkösdkor a kofirmandus találkozót. Ezeket a találkozókatsokszor megindító pillanatok és történetek teszik meghitté és emlékezetessé.

Így volt ez az idén is. Összeáll.: Vass Ilona

Az 50, 60 és 70 éve konfirmáltakat köszöntötte gyülekezetünk

A konfirmációi csoportkép 50 évvel ezelőtt, 1969. április 27-én készültÜlő sor: Szabó Mária, Baracskai Eszter, Balassa Julianna, Cziráki Ilona, Kovács László lelkipásztor, Nagy Gábor lelkipásztor, Bödő Ágnes,

Domokos Erzsébet, Budai Mária, Szabó Erzsébet.Középső sor: Bárány Margit, Gyökeres Mária, Kató Krisztina, Nagy Mária, Pálffi Magdolna, Keresztesi Eszter, Molnár Éva, Katona Erzsébet, Laczi

Mária, Horváth Edit, Fabók Ilona, Barta Éva, Cser Emília, Gyökeres Erzsébet, Horváth Margit.Felső sor: Varsányi Antal, Sujkó Sándor, Dani János, Berze Balázs, Kozák József, Nagy Lajos, Budai Imre, Bangó Bálint, Ispán Ignác.(Saller Edit nincs rajta, mert abban az évben konfirmált, de nem a többiekkel.)

1959. május 10-én, 60 éve konfirmáltak névsora az egyházi nyilvántartás szerint:Budai László; Gáspár Gyula; Józsa György; Kovács László; Madarász András; Orosz László; Péter János; Varga Gyula; Bottlik Judit; Brassó Emília;

Brassó Julianna; Brassó Margit; Doroszlay Katalin; Gózon Lídia; Gyöngyösi Ilona; Kiss Mária; Kovács Gizella; Májer Erzsébet, Nagy Zsuzsanna;Orosz Eszter; Szűcs Katalin; Tóth Mária; Varga Emília; Velencei Éva.

Kedves Olvasók! A 60, illetve 70 éve konfirmáltak eredeti csoportképe először kerül közlésre. A képek alatt a névsort a rendelkezésünkrebocsátott szempontok szerint közöljük. Sajnos a képen szereplők azonosítása várat magára, ebben kérjük segítségüket!

Page 21: AKTUÁLIS - domsod.hu

XXIX. évfolyam 7. szám 21

50 éve konfirmáltak:Szabó Mária, Ispán Ignác, Pappné Domokos Erzsébet, Budai Imre, Bencze Gáborné Cser Emília, Sujkó Sándor, Szabó Péter lelkipásztor, Varsányi

Antal, Kincses Lászlóné Szabó Erzsébet, Sipos Lászlóné Pálffi Magdolna, Feketéné Budai Mária, Berze Balázs, Faragó Józsefné Saller Edit.

60 éve konfirmáltak:Madarász András, Lázár Józsefné Szűcs Katalin, Doroszlay Lászlóné Bottlik Judit, Dömsödiné Doroszlay Katalin, Szabó Péter lelkipásztor,

Honti Györgyné Tóth Mária, Kovács László, Sáfrán Józsefné Velencei Éva, Orosz László.

Fotó: Bábel László

Fotó: Bábel László

Page 22: AKTUÁLIS - domsod.hu

22 XXIX. évfolyam 7. szám

Konfirmációiemlék 75.

Az ember megy a kijelölt úton, egyszer hát-ranéz és a múlt villan fel mögötte. Kissé homá-lyos a kép, de érződik rajta, hogy nincs elfeled-ve. Néha nem egészen pontos, de nem veszettel. Jó, hogy fel tudjuk éleszteni. Hátranézve énis 75 évre tekintek vissza, tehát a naptárunk1944. évet mutatja. Régi csoportkép is igazolja,hogy ebben az évben konfirmáltunk. Az em-lékhez tartozik, az még más világ volt. Istvánkirály és Mária országa. Kis falunk akkor mégPest-Pilis-Solt Kiskun vármegyéhez tartozott.Egyház részéről a Dunamenti ReformátusEgyházhoz tartoztunk. Dr. Ravasz László püs-pök úr volt az egyházmegye vezetője, aki aKálvin téri templom lelkésze volt.

1944 már nem a béke éve volt, hiszen 4. évetartott a háború, és ebben az évben bombáztákBudapestet is. Ném éreztük eddig a háborút, demost már igen.

Ilyen körülmények között zajlott az életünk,és ekkor konfirmáltunk mi is. Az anyakönyv ta-

núsága szerint 38-an, de a valóságban 42-en,mert a református egyház segített azokon, akik apolitika nyomásának engedve, régi vallásuk (iz-raelita) üldöztetése miatt hozzánk menekültek.

Emlékezve a mi konfirmációnkra, Sebes-tyén Pál nagytiszteletű urunk vezetésével, azelőkészítésünkben Bana Mária néptanító ésNagy Gábor teológus is segítségünkre volt.Öröm rá visszaemlékezni, mert akkor még ese-ményszámba menő ünnep volt. Emlékszem,hogy ezen a napon béke volt. Nem zavarta megsemmi az ünnepet.

Igen, ünnep volt. Tele volt a templom ün-neplő emberekkel. Szülők, testvérek, rokonokjöttek el, szomszédok és jó barátok kísérték azünneplőket. Bizony nagy esemény volt a 15éves emberke életében, amikor konfirmációután az egyház nagykorú tagjává fogadták.Még ma is hallom, amikor a tele templom zúg-ta, hogy ígérem és fogadom. Kísért is egészéletemben. Régi emlékek, amelyek elevenenélnek ma is.

De azóta nagyon megváltozott az életünk.Minden ami a rendünkhöz tartozott, egyszerű-en megváltozott vagy el is tűnt. Régen az em-berek köszöntek egymásnak, volt egy pár jó

szavuk, megálltak beszélgetni, érdekelte őket,hogy mi van a másikkal. Ma már nem divat aköszönés!

A környezetünket tönkretettük. Nyelvünketszintúgy. A tudás ma már hatalom. Nyelvünketa hadarás váltotta fel. Két magyar ember ha be-szél, nem érti meg egymást. Szép és kifejezőnyelvünket az idegen szavakkal úgy tönkretet-tük, mintha idegenek lennénk. A ma emberenem beszél, hanem kommunikál. Azok az em-berek, akiknek a hivatása a beszéd, azt mond-ták, hogy kilencvenkettő hat (:Rádióbemondó:).Az úton járó ember kezében az okostelefon, fü-lében a hallgató, zsebéből kilógó vezeték, megyaz utcán, se lát se hall, csak hümmög valamitmagába. Nem technokrata, hanem robot. Hátez a szép új világ! Ez a világ és az ember meg-tagad mindent. Igaz, a régi embert vezérelte aTízparancsolat, amely irányított és vezetett,mára már megtagadott!

Az ellenkezője az igaz! Hogy hova fog ve-zetni ez az út, még elgondolni is rossz! De Ma-dách Imre remek írónk már több mint száz évelátta ezt és biztatásunkra leírta, hogy:

„Ember küzdj, és bízva bízzál!”Kónya Miklós

1949. május 26-án, 70 éve konfirmáltak névsora az egyház nyilvántartása szerint:

Ács Piroska; Bajnóczi Katalin; Bábel Margit; Bíró Julianna; BődiIlona; Csabai Krisztina; Csizmadi Margit; Gergely Irén; Grósz Eszter;Gudmon Eszter; Gyöngyösi Borbála; Kiss Julianna; Kovács Ilona;Lacza Katalin; Nagy Erzsébet; Nagy Ilona; Nagy Piroska; OroszMargit; Rajkó Mária; Sass Mária; Szőnyi Mária; Tóth Emília; TuriJulianna; Ujj Mária; Végh Éva; Ágoston László; Balassa József;Bődi László; Cser Zsigmond; Csizmadi Imre; Dobos József; GyengeLászló; Gyökeres Lajos; Horváth Mihály Keresztes József; KissFerenc; Korona Sándor; Kovács Ferenc; Kristóf József; Laczi Gábor;Magyar László; Marjai Gyula; Muzs János; Őri Gyula; PamukJózsef; Rajkó József; Tóth József; Vereczki György; Sass Mihály.

Dani Jánosné Gyöngyösi Borbála, Laczi GáborDani Jánosné Gyöngyösi Borbála, Laczi Gábor, , Szabó Péter lelkipásztorSzabó Péter lelkipásztor, Necsász Istvánné Csizmadi Margit, , Necsász Istvánné Csizmadi Margit,

MészárMészáros Józsefné Oros Józsefné Orosz Margitosz Margit

Fotó: Bábel László

Page 23: AKTUÁLIS - domsod.hu

XXIX. évfolyam 7. szám 23

2019-ben ballagó osztályok

8. a – osztályfőnök: Sasné Boldizsár MáriaFelső sor balról jobbra: Patonai István, Kincses Attila, Bódog Zsolt Richárd, Vella Donát Antal, Papp Lénárd, Nagy Péter

István, Bajnóczi Attila, Kun György Dominik, Varga Patrik Márk, Patkó Gábor. Középső sor: Faragó Attila, Budainé Dorosz-lay Judit, Pethesné Nyári Katalin, Herman Ramóna Edina, Bak Vivien, Keresztes Adrienn, Kiss Georgina Magdolna, FöldiMelinda Valentina, Pénzes Fanni Mercédesz, Sasné Boldizsár Mária, Lantai Tímea, Csóka Bernadett, Kovács Laura, Jónás

Viktória, Bajnóczi Vivien Alexandra, Várkonyi Valéria Eszter, Horváth Melissza Etelka, Tarr Zsófia, Ispánné CzibolyaAndrea, Balázs Lajosné, Gábor Tünde. Ülő sor: Csömöri Elly, Béczi János, Krnájszki Istvánné, Pergerné Kenesei Krisztina,

Mészáros Pálné, Bábelné Varga Judit, Thamó Emőke, Ácsné Jaksa Szilvia, Gerenday Éva.

8. b – osztályfőnök: Gerenday ÉvaFelső sor balról jobbra: Katus Olivér, Bak Kevin Rudolf, Hicz Adrián Marcell, Boruzs Milán Zoltán, Szücs Levente, DuzmathPéter, Pergel Dávid, Turcsán Bence, Ács Zoltán Péter, Kincses József, Kunu Szebasztián Gyula, Bődi Péter Levente, IspánnéCzibolya Andrea, Patonai István. Középső sor: Faragó Attila, Budainé Doroszlay Judit, Pethesné Nyári Katalin, Péter AnnaIldikó, Horváth Dzsenifer Szilvia, Gerebenes Piroska, Burján Dzsenifer, Ujvári Cintia, Tóth Luca Dorina, Gerenday Éva,

Csehi Lilla, Ádám Lúcia Rozália, Komir Alla, Csörgő Lujza Lilla, Bányai Dorina, Vályi Veronika Tünde, Varjas Alexa Diána,Feketéné Patonai Nóra. Ülő sor: Csömöri Elly, Béczi János, Krnájszki Istvánné, Pergerné Kenesei Krisztina, Mészáros Pálné,

Bábelné Varga Judit, Thamó Emőke, Ácsné Jaksa Szilvia, Sasné Boldizsár Mária, Patonai Istvánné.

Page 24: AKTUÁLIS - domsod.hu

Engedjék meg, hogy cikksorozatunk 3., egyben befejező részét a figyelmükbe ajánljam.Korábban bemutattuk Önöknek Vállalatunk kezdeti lépéseit, növekedését, területi elhelyezkedését,

valamint szolgáltatási koncepcióit. Most szeretnénk elmondani, hogy jelen pillanatban, milyen pozíci-ót foglalunk el a távfelügyeleti ágazatban, milyen elosztásban védjük lefedett területünk lakóingatlan-jait, intézményeit.

Ügyfélszámunk napjainkban elérte a 11.000-et. Erre méltón büszkék vagyunk, és azt eredményezi,hogy a magyarországi távfelügyeleti cégek rangsorában a 3. helyet foglaljuk el. Előttünk csak egyszintén nagy múltú, hatalmas területet lefoglaló magyar vállalkozás van, és egy multinacionális biz-tonságtechnikai cég. Viszont teljesen egyértelműen, a szolgáltatási területünkön, ami a teljes Csepel-szigetet magába foglalja, valamint az azt körülölelő településeken, hosszú évek óta egyeduralkodó-ként elégítjük ki meglévő ügyfeleink biztonságérzetét. Az Érték-Őr Kft.-vel történt fúziónk óta pedigSzentendre – Leányfalu térségében is jelentős szerepet töltünk be.

A védett intézményeink tekintetében, a teljesség igénye nélkül a következő objektumokban válla-lunk távfelügyeleti szerepet:

Kiskunlacházi Sportcsarnok, Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal, Ráckeve Római KatolikusTemplom, Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, Gárdonyi Általános Iskola, Vörösmarty ÁltalánosIskola, Speciális Tagozatos Iskola, Munkácsy Általános Iskola, Dezső Lajos Alapfokú Művészeti In-tézmény, Érdi Szakképzési Centrum, Gávavencsellő Polgármesteri Hivatal, Postás SporthorgászEgyesület, Ráckeve Város Önkormányzata, Áporkai Református Egyházközség, Bugyelláris Hagyo-mány- és Értékőrző Egyesület, hogy csak néhányat említsünk.

Az elmúlt években több esetben bizonyítottuk a társadalmi szerepvállalásunk fontosságát, hogy csaka kiskunlacházi gyermek futballcsapat támogatását, vagy a 2018-as Kis-Duna Vízi Fesztivál támogatóiszerepkörét említsem. Magunkénak érezzük mind a közbiztonság kérdését, mind a biztonságérzet stabi-litását, melyet a távfelügyeletünk és járőrszolgálatunk jelenléte megkérdőjelezhetetlenül támogat.

Örömmel vettük, hogy figyelmet fordítottak írás sorozatunkra és betekintést adhattunk Cégünk éle-tébe! Legyen további szép nyaruk!

És tudják?! Velünk biztonságban van!