PAYOT:AZ AKARAT NEVELÉSE

FORDÍTOTTA: WESZELY ÖDÖNHARMADIK KIADÁS

ELSŐ KÖTET

BUDAPESTFRANKLINTÁRSULAT

1921

FRANKLINTÁRSULAT NYOMDÁJA

TARTALOM.Oldal

Előszó a második magyar kiadáshoz................ 1Bevezetés. Dr. Weszely Ödöntől .....................….....3Előszó az első francia kiadáshoz............................... 7Előszó a második francia kiadáshoz................….... 14

l.ELMÉLETI KÉSZ.

ELSŐ KÖNYV.Bevezetés.

Első fejezet.A legyőzendő baj: Az akarathiány különbözőalakjai a tanuló ifjúnál és a szellemi munkásnál.Az ernyedtség; a szétforgácsolás; irtózás a

személyes erőkifejtéstől; restség és tanult-ság; a középfokú oktatás bűnei .„, ™ ..„ 25

Második fejezet.A cél.

Állandó és egy cél felé irányított erőkifejtések 45

III

Harmadik fejezet.Az akaratra vonatkozó és elcsüggesztô elméletek

megcáfolása.Odal

I. Elmélet a jellem megváltozhatatlansá-gáról...................................................................... 53

II. A szabad akarat elmélete; megvizsgá-lása és cáfolata; a szabadság új elmé-lete ....................................................................... 63

MÁSODIK KÖNYV.

Az akarat lélektana.

Első fejezet.

A gondolatok jelentősége az akaratra nézve.

I. A gondolat hatástalan az ösztönök tö-megében....................................................... 76

II. Hatalmunk a gondolat fölött nagyon ki-terjedt. – Ε hatalom mechanizmusa ......... 88

Második fejezet.

A kedély áll apót ok szerepe az akaratban.

I. Az érzelmi állapotok mindenható erejefölöttünk.................................................... 93

II. A kedélyállapotok fölötti közvetlen ha-talmunk jelentéktelensége. Ε tehetetlen-ség okai......................................................... 107

V

OldalIII. Mindenhatók vagyunk gondolatainkkal

szemben, melyek hatástalanok, semmibefolyásunk érzelmeinkre, melyek min-denhatók. Helyzetünk kétségbeesettneklátszik........................................................................ 111

IV. De az idő fölszabadít bennünket................... 115V. Mit tehetünk az izgalmak anyagi oko- zóira nézve..................................................... 115

VI. A fejezet eredménye....................................... 121

Harmadik fejezet.Az értelem uralmának lehetősége.

I.A követendő cél és az eszmének erőskapcsolása a cselekvéssel ............................. 124

II. Az értelem sztratégiája a kedvező ér-zelmi mozzanatokkal szemben..................... 128

III. Az értelem sztratégiája az ellenséges ér-zelmi mozzanatokkal szemben..................... 145

IV. Taktika, midőn a szenvedélyek viharadühöng......................................................... 156

VI

HAHMADIK KÖNYV.

Belső eszközök.

Első fejezet.

A szemlélődő elmélkedés szerepe az akarat neve-lésében.

OldalI. Célja: Élénk lelkesedést vagy ellenszen-

vet teremteni.................................................... 162II. Szükséges, hogy hosszú időt engedjünk

a tudat azon állapotainak kristályosodá-sára, melyekről azt akarjuk, hogy meg-erősödjenek....................................................... 166

Hl. Általános programm arra nézve, hogyanlehet sikeresen elmélkedni............................ 170

IV. A szemlélődő elmélkedés abban áll, hogymindent határozottan lássunk a leg-kisebb részletekig.......................................... 172

V. A világos elhatározások szerepe. A kétnagy metafizikai elmélet. Nem választani,az is annyi, mint választani. A másod-rendű elhatározások...................................... 181

VI. A cselekvés előfeltétele az elmélkedés.Az emberiség nagyrészt marionettekbőláll. A nevelés, a. család, a környezet,a nyelv hatásai. A nyelv becsmérlimindazt, ami magasztos. A hiúság. Azelmélkedés képessé tesz e hatások ellen-súlyozására ........................................................ 191

VII

oldal

VII. Az emberiség minden termékeny mun- kája az elmélkedés eredménye. „ kap- kodás nem cselekvés. Az elmélkedés kizárja az előre nem látható véletlent, fokozza a tetterőt, világos élettervet

nyújt............................................................ 206VIII. Az elmélkedés kiválasztja az irányító

elveket a magatartás számára. Ez elvekszerepe: azzal hatnak, hogy határozot-tak és könnyen fölidézik azokat az iz-galmakat, melyeknek jelei............................ 214

IX. A VIII. fejezet összefoglalása....................... 220

ELŐSZÓA HARMADIK MAGYAR KIADÁSHOZ

Payot e kedvelt és népszerű munkájánakfordítását első ízben a Magyar TudományosAkadémia adta ki. A könyvet úgy, mint min-denütt Európában, nálunk is nagyon jólfogadta a közönség, s csakhamar nem voltegyetlen példány sem belőle. Minthogy aMagyar Tudományos Akadémia könyveibőlúj kiadást nem rendez, a Franklin-Társu-lat vállalkozott arra. hogy a második, sutána most immár a harmadik kiadást, melyiránt már eddig is nagy érdeklődés nyilvá-nult, megfelelő díszes köntösben kibocsássa.

A fordítást, mely a francia eredetibőlkészült s bővebb és teljesebb a német for-dításnál, az Akadémia megbízásából annakidején Ambrus Zoltán is átnézte. Az újkiadást igyekeztem még pontosabbá, s azeredetihez még közelebb állóvá tenni.

Budapest, 1919. dec. 20.

Dr. WESZELY ÖDÖN.

BEVEZETÉS.

A francia elmélkedők figyelme újabbidőben mind nagyobb mértékben fordul anevelés kérdései felé. Számos könyv jelentmeg az utóbbi években, melyek mind azta kérdést igyekeznek megfejteni: hogyanlehetne Franciaország hanyatlását megaka-dályozni, hogyan lehetne egy következőerős, egészséges és munkabíró nemzedékáltal a népek versenyében Franciaország-nak ismét az első helyet biztosítani? Ez akérdés a tudésokat és politikusokat egy-aránt arra indítja, hogy az ifjúság nevelé-sének ügyével foglalkozzanak s a jövendőFranciaország megerősítésén fáradozzanak.Legjobban jellemzik e törekvést Jules Le-maitre-nek a következő szavai: «Vannakszomorú igazságok, melyeket Önök mind-nyájan ismernek. Jelenleg más nemzetekfölülmúlnak bennünket, még pedig jóval

4

fölülmúlnak a produktív tevékenységben.Franciaország többé nem elsőrendű ipariés kereskedelmi hatalmasság. Kolónián-kat csak úgy tudjuk megmenteni, ha hasz-nos intézményeket tudunk létrehozni. Min-denki meg van győződve, hogy a legkomo-lyabb reformokra van szükségünk, tudja,hogy a reform, mely a többit magábanfoglalja és föltételezi, az egyének reformá-lása. De arra, nemde már késő, hogy ameglett, érett egyéneket reformáljuk; teháta következő nemzedékhez kell fordulnunk:gyermekeinket oly módon kell fölnevel-nünk, hogy egészségesebbek és erősebbeklegyenek, mint mi».*

Az ifjúság nevelése felé fordul tehát afigyelem.

A sok könyv közül, mely e kérdésselfoglalkozik, Payot könyve «Az akarat ne-velésé»ről több szempontból egészen sajá-tos érdekkel bír. Egyik az, hogy nem agyermek, hanem inkább az ifjú nevelésé-vel foglalkozik; a nevelés munkájának az-zal a részével, melyet önmagunk végezhe-

* Conférence à la Sorbonne 1898 június 5.

5

tünk s mely talán még fontosabb, mint az,melyet nevelőink végeznek. A könyv azt akérdést fejtegeti, mit tehetünk mi magunkakaratunk erősítésére, energiánk fokozá-sára?

A könyv másik érdekessége a tárgy, azakarat nevelése, mely — úgy látszik —nemcsak ott nagy jelentőségű, ahol bizo-nyos dekadencia mutatkozik, hanem min-denütt érdekkel bír, ahol az emberi kul-túra az intelligencia, azaz az értelmi képes-ség fokozásával jár. Mintha mindenütt na-gyobb gondot fordítottak volna az értelemfejlesztésére, mint a tetterő és az akaratnevelésére. Ε nagy bajt érzik minden mű-velt országban s érzi magán is mindenművelt ember, ki szellemi munkával fog-lalkozik.

Ez magyarázza meg első sorban Payotkönyvének óriási sikerét. A könyv rövididő alatt (első kiadása 1893-ban jelent meg)22 kiadást ért s csakhamar német, spanyol,lengyel, bolgár, orosz, román, svéd és szerbfordításban is megjelent. Sikeréhez hozzá-járult az, hogy a könyv szigorúan tudo-mányos alapon, a legmodernebb lélektani

6

fölfogás alapján áll s a kérdést, mindvégigérdekesen, világosan s a legkellemesebbelőadásban tárgyalja.

A szerző, kinek ez volt az első önálló mun-kája, 1859. április 10-én született Chamo-nix-ben (Savoyá-ban), Ribot-nak lelkes ta-nítványa, az egyetemi fokozatokon keresz-tülmenve tanár, majd tanulmányi felügyelővoit s jelenleg a Chambéry-i akadémiarektora. Számos kisebb közleményt írt aRevue Philoáophique, Revue Univeráiíaire,Revue Pédagogique c. folyóiratokba. Többimunkája: La Croyance. L'Education dela démocratie, Avant d'entrer dana la vie.Cours de morale, Les Idées du MonsieurBourru, mind oz első könyv után jelenimeg s bár szintén nagyon szíves fogadta-tásban részesült, még sem tett oly hatást,mint «Az akarat nevelése».

Hisszük, hogy e könyv magyar kiadásais szíves fogadtatásra fog találni.

Budapest. 1905. október 30.

WESZELY ÖDÖN.

ELŐSZÓAZ ELSÓ FRANCIA KIADÁSHOZ.

«Csudálatos, az emberek elismerik,hogy minden más dologban tanításraés útmutatásra van szükségük; tanul-mányozzák is azokat bizonyos gonddal:csak épen az életnek tudományát nemtanulják meg és nem is akarják meg-tanulni».

Nicole: Beszed annak szükségességé-ről, hogy ne bízzuk magunkat a vélet-lenre. «(Discours sur la nécessité de nepas se conduire an hasard.»)

A XVII. században és a XVIII. századegy részében kétségtelenül a vallás ural-kodott a lelkeken: az akarat nevelésénekkérdése nem léphetett előtérbe a magaegész általánosságában: azok az erők,amelyekkel a katholikus egyház, ez a pél-dátlanul álló jellemnevelő, rendelkezett,elégségesek voltak arra, hogy a hívők éle-tének célját és irányát nagy körvonalak-ban megadják.

De ma ez az irányítás a gondolkodó

8

elmék nagy részénél hiányzik. Nem pó-tolta semmi. Ezért hírlapok, folyóiratok,könyvek, sőt regények* egymással vete-kedve panaszkodnak azon, milyen csekélymost az emberekben az akaraterő!

Az akarat ez általános betegsége orvo-sokat teremtett. Ezek a lelki orvosok azon-ban, sajnos, az uralkodó pszichológiai el-méletekkel voltak eltelve. Az akarásban azelmének tulajdonítottak főszerepet. Aztképzelték, hogy a túlvilágról való bebizo-nyított metafizikai elmélet az, amire szük-ségünk van.

Tudatlanságuk azonban megbocsájtható.Az államgazdaságtanban elfogadott tör-vény, hogy a kultúra mindig a legtermé-ketlenebb, de a legkönnyebben kihasznál-ható talajból halad a legtermékenyebb, dea legnehezebben értékesíthető talajig.Ugyanez áll a pszichológia mezejére nézve

* Nevezetesen: Béranger, L'Effort., ArmandColin 1893. A mi szempontunkból ezt a köny-vet az teszi Jelentőssé, hogy a szerző csak nem-régen a párisi tanulók egyesületének az elnökevolt.

9

is. Kezdetben a legkönnyebb, de az élet-módra nézve lényeges eredményekben ke-vésbbé termékeny jelenségeket tanulmá-nyozták, mielőtt a főfontosságú jelensé-gekhez közelítettek volna, melyeknek tanul-mányozása nehéz. Csak nagynehezen kez-dik tisztán látni, hogy az eszmék a jel-lemre nézve milyen jelentéktelenek és ahajlamok rajában állandóan mily aláren-deltek. Az akarat érzelmi erő és mindeneszmének, ha hatni akar rá, szenvedélytőlkell színezve lennie.

Ha az akarat mechanizmusát közelebb-ről tanulmányozzák, rájöttek volna, hogya metafizikai elméletek keveset érnekés hogy nincs az az érzelem, mely szándé-kosan megválasztva, pszichológiai segéd-eszközeink öntudatos alkalmazása által netudná irányítani az egész életet. A fösvényfeláldoz minden testi igényt, rosszul táp-lálkozik, kemény a fekvőhelye, csupa pénz-vágyból barátok és örömök nélkül él ésmi kétségbe akarnók vonni, hogy lehetegy 'magasztosabb érzést választani s eztelég hatalmassá tenni arra, hogy az életetirányítsa? Nem is tudjuk, milyen sokféle

10

eszközt nyújt nekünk a pszichológia, hogylehetővé tegye, hogy azzá legyünk, amivélenni akarunk.

Sajnos, keveset foglalkoztak eddig az-zal, hogy a segélyforrásainkat ebből aszempontból megismerjék. Azok a gondol-kodók, akik az európai eszméket az utolsóharminc esztendő alatt irányították, kételmélet között oszlottak meg, mely elmé-letek kerek tagadásai az akarat nevelésé-nek. Az egyik abban áll, hogy a jellemetalakíthatatlan masszának kell tekintenünk,melyhez sehogysem lehet hozzáférni. Ezta gyermekes elméletet később fogjuk tár-gyalni.

A másik, első tekintetre, alkalmasabb-nak látszik az akarat nevelésére. Ez a sza-bad akarat elmélete. Maga Mill Stuart *annyira megy, hogy azl mondja: ez a tanaz ő védelmezőjében a «személyi kultusz»élénk érzetét keltette föl. Nos, egy deter-minista emez állításának ellenére is, a sza-bad akarat elméletét tartózkodás nélkül

* Logique. II. könyv. VI. fejezet. II. Paris, F.Alcan.

11

úgy tekintjük, mint amely ép annyira ve-szedelmes az önfegyelmezésre nézve, mintaz előző és végeredményében épen oly el-csüggesztő. Valéságban arra az eredményrevezetett, hogy a magunk fölszabadítását,mint valami könnyű, természetes dolgottekintsük. Pedig ez épen ellenkezőleghosszúlélegzetű munka, olyan munka, amelysok gonddal jár és amely lelki segélyforrá-saink pontos ismeretét követeli.

Épen egyszerűsége által terelt el ez azelmélet sok nagyon finom, nagyon élesszellemet az akarat mibenlétének tanulmá-nyozásától, így a pszichológiának és mond-hatjuk az emberiségnek, pótolhatatlan kártokozott.

Ezért ajánlom én e könyvet Ribot-nak.Nem annyira volt tanáromnak szentelemén ezt, annak a fórfiúnak, akinek a pszi-chológiai tanulmányok iránt való érzéke-met köszönhetem, mint annak a kezdemé-nyezőnek, aki Franciaországban elsőnekűzte ki a metafizikát a pszichológiából,ki határozottan mellőzte azt, hogy az ön-tudat jelenségeinek természetét tanulmá-nyozza és áttért arra, hogy tudományos

12

módszerrel – az intellektuális és akarat-beli állapotok előhírnökeit és meg nemhatározott mellékjelenségeit stb. vizsgálja.Ez a módszer, jegyezzük meg jól, épen-séggel nem tagadja meg a metafizikát:nem zárja ki a pszichológiát a metafiziká-ból, hanem csupán a metafizikát a pszi-chológiából, ami egészen mást jelent.

Ez a módszer abban áll, hogy a pszi-chológiát mint tudományt tárgyalja. Áma tudés célja nem az, hogy tudjon, hanemhogy képes legyen előre látni. Ha példáula fizikusnak nincs gondja arra, hogy afény hullám-elmélete csak be nem bizonyí-tott hipotézis, föltéve, hogy ez a hipo-tézis bevált, azaz gyakorlati eredménye-ket hozott létre: miért legyen gondja apszichológusnak arra, hogy hipotézise(például az idegállapotoknak és a lélek-tani állapotoknak kölcsönös vonatkozásá-ról szóló hipotézise) nincs beigazolva, föl-téve, hogy bevált légyen? Sikert elérni,a jövőbe látni tudni, a jelenségeket tet-szésünk szerint módosítani és általábanoda hatni, hogy a jövő olyan legyen,amilyennek mi akarjuk, íme a tudés

13

hivatása, következéskép a pszichológusé is.Legalább is ez a vázolt képe annak, amitmi feladatunkról magunknak alkottunk.

Az akarat gyöngeségének mostani okaitakarjuk kinyomozni. Azt hisszük, hogy egyöngeség egyedüli orvosságát a kedélyálla-potok ügyes művelésében kell keresnünk.Azokról az eszközökről, melyek fölszaba-dító érzéseket hoznak létre vagy erősíte-nek, melyek az önfegyelmezésre káros ér-zéseket megsemmisítik vagy elnyomják, ezlehetne még al-címe e könyvnek, amelyeta közönségnek bemutatunk. Ezen a térenmég mindent csak ezután kell majd tenni.Ε nagy jelentőségű munka érdekében föl-ajánljuk fáradozásaink adóját.

Ahelyett, hogy az akarat nevelését inabstracto tárgyalnók, tárgyul a folytonos,kitartó szellemi munka által megkívántatóakarat nevelését vettük. Meg vagyunk győ-ződve, hogy a tanuló ifjúság és általábana szellemi munkások hasznos útmutatásttalálnak benne.

Sok ifjút hallottam panaszkodni azon.hogy nincs útmutatás az önuralom meg-szerzésének módszerére nézve. Itt nyúj-

14

torn mindazt, amihez e tárgyról való csak-nem négy esztendei tanulás és elmélkedésútján jutottam.

Chamonix. 1893. augusztus hó 8.

PAYOT GYULA.

ELŐSZÓA MÁSODIK FRANCIA KIADÁSHOZ.

A francia és a külföldi sajtó jóakarófölkarolása, az olvasók buzgalma, amely-lyel az első kiadást néhány hét alatt el-kapkodták, azt bizonyítja, hogy ez a könyvépen kapóra jött és hogy a művelt közön-ségnél mélyen érzett szükségletet elégít ki.

Köszönet a levélíróknak és legkiváltképa jog- és orvostanhallgatóknak, akik olybő és becses bizonyító okiratokat szolgál-tattak nekünk az V-ik könyv I. fejezeténektámogatásához. Némelyek kikelnek «pesszi-mizmus»-unk ellen. Az ifjúság sohasem be-szélt még annyit a cselekvésről és tettről,mondják ők. Ámde nem elég oda a beszéd,ahol cselekedni kell. Úgy látszik, hogy az

15

ifjak legnagyobb része a lármát és izga-tást összetéveszti a teremtő cselekvéssel.Egyesek és a leginkább illetékesek, úgyvélik, hogy a főiskolák ifjúsága nagyrész-ben műkedvelőkből és ideggyöngékből te-lik ki. De a dilettantizmus és az ideggyön-geség az akarat két betegsége, amelyek-nek orvoslását meg kell kísérelni.

Az akarat nevelésének gyakorlati részecsaknem egyhangú elismerésre talált. Denem áll ez az I. könyv III-ik és a Il-ikkönyv I-ső fejezeteire. El voltunk rá ké-szülve, hogy e pontokat megtámadják, deúgy látszik, sok bíráló nem találta meg akérdés lényegét.

Mindenekelőtt vegyék figyelembe, hogysohasem állítottuk azt, hogy a gondolatnaképen semmi befolyása sincs az akaratra.Ösztöneinknek és szokásainknak nagy sze-repet engedtünk akaratnyilvánulásainkban.De amit továbbra is fentartunk, egyrésztaz, hogy a magasztosabb akarat abbanáll, hogy törekvéseinket az eszméknek alá-rendeljük; és másrészt, hogy az eszménekközvetlenül és egyenesen semmiféle erejenincsen az «alacsony ösztönök durva hor-

16

dáival» szemben. Az eszme ereje ilyen el-lenfelekkel szemben csak közvetett: ne-hogy sikertelen legyen az erőfeszítés, kény-telen az erőt onnan kölcsönözni, ahol épenvan, tehát az érzelmi állapotoktól.

Arra számítottunk, hogy a szabadság-ról szóló elméletünket a szabad akaratvédelmezői fogják majd hevesen megtá-madni. S különös, hogy éppen nem ők,hanem azok vették fel a harcot, akik a jel-lem öröklött voltát védik. A szabad akaratelméletét, úgy látszik mindinkább elvetika nevelők, akik nem elvont fogalmakkal, ha-nem élő valésággal foglalkoznak. Ε tárgyranézve közlik velem, hogy Marion, akinektekintélye ezen a téren olyan nagy, 1884—1885-iki élőadásaiban erélyesen rámutatottarra a bajra, amelyet nekünk a szabadakarat metafizikai hipotézise gyakorla-tilag okozott, megakadályozván bennün-ket a tényleges szabadság feltételeinek ta-nulmányozásában, mely korlátolt szabad-ságot saját erőnkkel megszerezni köteles-ségünk. Marion az erkölcsi szolidaritásrólszóló értekezésének előszavában Fouilléama tételével, hogy szabadságunk eszméje

17

fölszabadít minket, határozottan szembe-állítja azt a gyakorlatilag igazabb és hasz-nosabb szempontot, mely szerint magunkatilyen szabadoknak képzelvén, elmulaszt-juk magunknak biztosítani szabadságbólazt a részt, amelyet abból bírhatnánk.Semmi sem igazabb Marion ezen szavainál.Csak akkor vagyunk szabadok, ha képe-sek vagyunk arra, hogy szabadságunkatnehéz küzdelmek árán kivívjuk.

Ami pedig azt a szemrehányást illeti,hogy a szerző a veleszületett jellemneknem juttatott kellő szerepet, ez csak azonalapulhat, hogy a jellem képzete nem tö-kéletes.

A jellem nem egyszerű fogalom. Hajla-mok, eszmék stb. nagyon is összetett ere-dője az. Következéskép azt állítani, hogya jellem velünk született, annyi, mint lehe-tetlenséget állítani.

Mindenekelőtt azt jelentené, hogy ezaz eredő-erő, hogy a heterogénelemek ekeveréke, azaz: az erők csoportosításamódja is velünk születhetik; ez pedig ért-hetetlen.

Azonkívül azt jelenti, hogy a veleszüle-

18

tett elemet tökéletes tisztaságában is előlehet állítani, hogy meg lehet tisztítaniattól a salaktól, amellyel a környezet, anevelés befolyása azt körülveszi: ami lehe-tetlenség. Ez a lehetetlenség arra kötelez,hogy a veleszületett szerepének meghatá-rozásában a legnagyobb bizalmatlansággaljárjunk el.

Végezetül az az állítás, hogy a jellemvelünk született, azt a nézetet foglalja ma-gában, amely ellen egész belső tapaszta-latunk, a nevelők minden tapasztalata étaz egész emberiség gyakorlata fellázadtudniillik, hogy a jellem lényeges elemei:a hajlamok mindörökre változhatatlanokBebizonyítjuk azonban, hogy ez nincs úgv(II. 3.) és hogy módosítani, elfojtani vagyerősíteni tudjuk az érzést. Ha az egészemberiség nem ebben a véleményben volna,nem vennők magunkra a gyermekek ne-velésének a gondját. A természet vállalnáel azt egyedül a maga törhetetlen törvé-nyeivel.

Ezek az elméleti szempontok elegendőkarra, hogy a jellem veleszületettségénektanát meggyöngítsék. Egyebekben pedig,

19

hogy meggyőződésünket kiegészítsük, ol-vassuk el a jellemről megjelent legújabbmunkákat.* Olvassuk különösen Paulhanmunkájának harmadik részét és látni fog-juk, hogy ugyanabban az egyénben leg-gyakrabban a típus sokfélesége van meg;hogy a fejlődés hajlamokat tüntet el vagyébreszt a korral; hogy ugyanannál a sze-mélynél gyakori a jellem megváltozása.Mit jelentsen ez mást, ha azt nem, hogymilyen ritka az állandó jellem!

Gyermekeknél legtöbbször az ösztönökanarchiájának képét látjuk; a nevelőneknem az-e a célja, hogy ezt az összevissza-ságot rendezze, hogy abban az állandésá-got és az egységet szervezze? Sőt gyakran,midőn munkánkat már befejezettnek hisz-szük, beáll a serdülés válsága, mely minta szélvész fölforgat mindent: az anarchiaújból kezdődik és ha az ifjú, most mármagára hagyva, nem teszi a maga köte-

* Ribot: Revue philos. 189:2. nov.: Paulhau,Les Caractères, 1. kötet, 237 1. Paris, 1894. (Alcan),Perez, Caractère de l'enfant à l'homme. 1802.(Alcan.)

20

lësségévé az erkölcsi egyöntetűség mun-káját, ha nem teremti meg önmaga a jel-lemét, egyike lesz ama «játékbáb»-oknak.amelyekről szólunk. (25. lap.)

Különben, ha a jellem eredendő volna,ha kiki mint valami születésnapi ajándé-kot, készen kapná életének egységességét.akkor jellemeket látnánk magunk körül.

Hol vannak hát?Talán a politikai életben? Néhány ma-

gasabb kivételtől eltekintve, amely ez el-lentétet oly fájdalmasan kiemeli, alig lál-juk, hogy ott az egész élet valamely ma-gasztosabb cél felé volna irányítva; a gon-dolatok és érzések szétforgácsol ása olynagy, a kapkodás oly közönséges és a si-keres cselekedet oly ritka, hogy gyakrancsak gyermeklelket találunk férfitestben.

Nem láttuk-e az irodalomban, hogy az1870-iki rettenetes vihar után az írók csak-nem egy lélekkel szentelték erejüket azemberi állatiasság dicsőítésére? Mi semmutatja felsőbbséges igazságát Manzoni*véleményének, mint az, hogy a natalités

* V. ö. 210. 1.

27

abban a mértékben fejlődik vissza, mintamilyen mértékben az izgalmak gyarap-szanak. Ahelyett, hogy mindazt, ami ben-nünk nagy és nemes, serkentenék, csak-nem valamennyi írónk a mi alantas ösz-töneink felé fordult: úgy tekintettek ben-nünket, mint akiknek csak hátgerincük ésnyúltagyuk maradt: ahelyett, hogy gon-dolkodóknak való irodalmat nyújtottakvolna, fej nélkül valók számára írtak.

De hát minek folytassuk? Nem világos-e.hogyha a jellem egységet és állandéságotfoglal magában; hogyha azonkívül mégmagasztos célok felé való törekvést zármagába, nem lehet velünkszületett? Ez azegységesség és ez az állandéság, amely atermészetes anarchiának, mely a mi saját-ságunk, oly erősen ellentáll, csak lassanszerezhető meg. * Azoknak, akik erre nem

* Gyakran szemére lobbantották a szerzőnek,hogy ezt a kérdést: «Mit csináljunk a megszer-zett önuralommal?» válasz nélkül hagyta. A szerzőazt felelhetné, hogy műve egy pszichológus mun-kája és hogy ez magában véve elég. De tulajdon-képen úgy véli, hogy «Az akarat nevelésé »-rölszóló munka »Az élet filozófiája» nélkül

22

tudnak vagy nem akarnak igényt tartani,egyszersmind le kell mondaniok mindarról,ami az emberi egyéniség nagyságát al-kotja: a szabadságról és az önuralomról.Bar-le-Duc, 1894. január hó 20.

amely ennek kiegészítője — csonka mű lenne.Ez utóbbi különben régebb idő óta munkábanvan.

I.

ELMÉLETI RÉSZ.

ELSŐ KÖNYV.

BEVEZETÉS.

ELSŐ FEJEZET.

A legyőzendő baj: Az akarathiány különbözőalakjai a tanuló ifjúnál és a szellemi mun-

kásnál.

Caligula, a római császár, azt kívánta:bár volna valamennyi rómainak együttvéveegyetlenegy feje, hogy azt egy csapásraleüthesse. Nekünk nem kell hasonlót kí-vánnunk a mi legyőzendő ellenségünkkelszemben; valamennyi balsikerünknek scsaknem minden bajunknak, ugyanegy okavan, s ez: akaratunk gyöngesége irtózásaz erőkifejtéstől és főleg a tartés erőkifej-téstől. Tétlenség, könnyenvevés, szórako-zottság mind csak különböző elnevezés arra,ami alapjában véve restség. Ez pedig azemberi természetre nézve ugyanaz, ami azanyagra nézve a nehézkedő-erő.

Kétségtelen, hogy a tartés akarat igazi

26

ellensége csak valamely folytonosan hatóerő lehet. A szenvedélyek természettől fogvaátmenetiek; annál kevesebb ideig tartanak,minél kitörőbbek; minthogy csak megsza-kításokkal jelentkeznek, nem tekinthetjükőket magukban véve az akarat igazi gát-lóinak, kivéve azokat a nagyon ritka ese-teket, amelyekben oly erővel és határo-zottsággal nyilvánulnak, hogy szinte azőrültséggel határosak. Marad elég alkalome kitörések közt lévő szünetekben a munkatetemes mennyisége számára. De van azutánegy alap-természetű, abszolút folytonos álla-pot, amelyet bágyadtságnak, közömbösség-nek, renyheségnek, tétlenségnek nevezünk.Erőfeszítéseket tenni annyit jelent, minta küzdelmet e természetes állapot ellenmegújítani, még pedig végleges győzelemnélkül.

Azt mondjuk: az eredeti, természetes ál-lapot, mert az ember huzamosabb erőfeszí-tésre csupán a szükség kényszere alattvállalkozik. Világlátott utazók egybehang-zóan állítják, hogy műveletlen népeknélaz állandó erőkifejtésre való abszolút kép-telenség tapasztalható. Ribot helyesen

27

jegyzi meg, hogy a szándékos figyelemrevaló első törekvésnek az asszonyoknálkellett nyilvánulni, akik az ütlegektől valófélelmökben rendszeres munkára szoktak,mialatt uraik henyéltek és aludtak. Nemlátjuk-e eltűnni, úgyszólván saját sze-meinkkel a rézbőrűeket, akik inkább ki-irtatják magukat, hogysem rendszeres mun-kára szoknának, amely pedig teljes jóllétetbiztosítana számukra.

De nem is kell oly messzire mennünkjól ismert példákért. Nem tudjuk-e mind-nyájan, mily lassan szokja meg a gyermeka rendszeres munkát? Mily ritka az a szántó-vető ember és az a munkás, aki igyekez-nék a munkát jobban végezni, mint ahogyanelődei végezték, vagy mint most másokvégzik? Tartsunk csak szemlét Spencer-rel*a napközben kezünk ügyébe kerülő eszközö-kön: egy sincsen közöttük, amelyet kevés fej-töréssel céljának még inkáhb megfelelővéne lehetne tenni s a szerzővel együtt arra akövetkeztetésre kell jutnunk, hogy «valóban

* Spencer, Introduction à la science sociale.327., 328. 1. Alcan.

28

a legtöbb ember mintha célul tűzte volnaki, úgy élni át az életet, hogy az minél ke-vesebb gondolatába kerüljön*. Ha tanulóéveink emlékei közt kutatunk, hány iskola-társunkat tudnók megnevezni, akik dol-goztak? Nem igaz-e, hogy valamennyi csaképen azt a minimális erőt fejti ki, amelyőt a vizsgálatokon átsegíti? Tehát az egyénierőkifejtés, az elmélkedés munkája, már aziskolában mily gyötrelmes nekik! Más or-szágokban is úgy van, hogy a vizsgálatokoncsak egy kevés emlékezetbeli munkávalesnek át valahogy. Még eszményük semvalami magasztos. Amit óhajtanak, mintManeuvrier reánk, franciákra vonatkozólagoly találóan mondja: nem más, mintrosszul fizetett, jelentéktelen hivatalnokiállások, jövő és látókör nélkül, hol az em-ber egy ülőhelyében öregszik meg, holnaponkint részt vesz egy olyan jelentékte-len foglalkozásban, amely csak arra alkal-mas, hogy természeti képességei fokonkintösszezsugorodjanak, de ahol viszont fölta-lálja azt a kimondhatatlan gyönyört, hogynem kell gondolkodnia, akarnia és csele-kednie. A gyámkodó szolgálati szabályzat

29

az óraszerű gépies mozgás jellegét nyomjará működésére és megfosztja a munka ésélet fáradtságos díszétől».*

Ámde nem csupán a hivatalnokot kellvádolni. Minden mesterség, minden hivatás,bármily magasztos legyen is, mindig al-kalmatlan arra hogy a személyes tulajdon-ságokat, a tetterőt és az erélyt megóvja.A kezdet első éveiben a szellemnek mégcsak van miben magát cselekvőleg gyakorol-nia. De az új változatok és az elmékedéstés kutatást kívánó esetek száma csakhamarkevesbedik. A legnehezebb műveletek vég-rehajtása, ami látszólag nagy szellemi erő-kifejtést követel, egyszerűen szokás dolgalesz. Az ügyvéd, a bíró, az orvos, a tanármind szerzett alapból él, amely immár csaklassan és ritkán gyarapszik. Az erőfeszítésévről-évre gyöngül — évről-évre kevesbe-dik az oly alkalmak száma, hol a szellemfelsőbb képességeit kell latba vetni. A régikerékvágás már le van taposva, az elmééia gyakorlat híján eltompul, és vele együtt

* L'Éducation de la bourgeoisie, 3. edit. Leo-pold Cerf. 1888.

30

az ítélőképesség és a gondolkodás éberségeés biztossága. Ha hivatásunkon kívül nemválasztunk magunknak még más szellemifoglalkozást, a tetterőnek ezt. a fokozatosösszezsugorodását el nem kerülhetjük.

Minthogy könyvünk legfőkép tanulók-nak és szellemi munkásoknak van szánva:szükséges, hogy közelebbről megszemlél-jük azokat az alakokat, amelyekben ná-luk a «legyőzendő baj» jelentkezni szokott.

A tanulónál a baj legsúlyosabb alakjaaz a kimerültség (atonie), az a «szellemifásultság»,* mely az ifjú minden cseleke-detében nyilvánul. A szükségesnél jóvaltöbbet alszik; bágyadtan, leverten, kedvet-lenül kel föl; lustán, ásítva öltözködik éssok időt veszteget e mellett. Nem tud«lendületbe» jönni és irtózik mindenfélemunkától. Mindent «közömbösen, leverten,erőtlenül» végez. Ernyedtsége már arcánmeglátszik: lerí róla az unalom; tekintetetétovázó, egyszersmind bágyadt és szóra-kozott. Mozdulataiban semmi erő, semmibiztosság. Az elfecsérelt reggeli órák után

* Fénelon, Éducation des füles II. fejezet.

31

reggelihez ül, elmegy a kávéházba, ahol ahírlapokat az utolsó hirdetésig elolvassa,mert ehhez nem kell erőfeszítés. Délutánegy kis erőhöz jut, de azt üres fecsegésre,haszontalan beszélgetésre vesztegeti, delegfőkép (mert minden rest irigy is), másokmegszólására; a politikusok, írók, tanárok,mind megkapják részüket kritikájából.Este kétségbeesetten fekszik le a szeren-csétlen; sőt még elkeseredettebb, mint teg-nap volt — mert az a kedvetlenség, amely-iyel a munkához nyúl, kíséri őt legtöbb-ször a pihenés és szórakozás idején is:minden Örömnek fáradság az ára, mindengyönyör munkába kerül. Az olvasás, ármú-zeum látogatása vagy erdei séta mind olyankedvtelés, amely kezdeményező erőt kíván;ezek aktiv örömök. Minthogy pedig más-részt csupán ezek az aktiv örömök azok,melyek számba jöhetnek, melyek megismé-telhetők, tetszésünk és akaratunk szerint:a rest a legkietlenebb életre kárhoztatjaönmagát. Kiszalasztja kezei közül a kínál-kozó örömöket, mert utánuk még nyúlniis rest. Szent Jeromos tréfásan festett kato-nákhoz hasonlítja őket, akik kardjukat

32

örökösen fölemelve tartják, de sohasem súj-tanak le vele.

Az alapjában való restség épen nemzárja ki itt-ott az erély pillanatnyi fellob-banását. A vad népek boldogulását nem akitörő erőkifejtés hiánya akadályozza,hanem a rendszeres és folytonos munkahiánya, amely végre is jóval több energiátemészt föl. A bár gyönge, de állandó fo-gyasztás több, mint az olyan nagy erő-kifejtések, amelyek között hosszú pihenővan. A rest könnyen megbírja azt a harcot,amely csak pillanatnyi kitörő erőt kíván, smely után hosszabb tétlenség következik.Az arabok terjedelmes birodalmat hódí-tottak meg. Nem tudták megtartani, mertnem volt meg erélyüknek az az állandó-sága, mely az ország közigazgatását szer-vezi, utakat épít, iskolát és ipart teremt.Ép így csaknem minden lusta diák óriásierőt tud kifejteni a vizsgálatok közeled-tére. A mérsékelt, de hónapokon és évekenát naponkint ismétlődő erőfeszítés azonbannincsen ínyükre.

Az igazi, sikeres tetterő annyira a mér-sékelt, de folytonos erőfeszítésen alapszik.

33

hogy mindaz a munka, mely ettől a for-mától elüt, csak rest munkának tekinthető.Magától értetődik, hogy a folytonos munkamegkívánja az irány azonosságát. Mert azakarat energiája nem annyira az erőkifej-tések sokféleségében, mint inkább a szellemieróknek egy és ugyanazon cél felé valóirányításában nyilvánul. íme, egy példájaa lustaság valóban gyakori alakjának. Azifjú élénk, vidor, tetterős. Ritkán van munkanélkül. Napközben olvasott egy keveset ageológiából, egy fejezetet Brunetière-nekRacine-tanulmányából, átfutotta az újságo-kat, átlapozta jegyzeteit, belefogott egyértekezés tervébe, fordított is néhány lapotangolból. Egy pillanatig sem maradt tét-lenül. Barátai bámulják munkabírását ésfoglalkozásának sokféleségét. Mi azonbanezt az ifjút mégis restnek bélyegezzük.

A pszihológus szemében a munkánakez a sokfélesége nem egyéb, mint bizo-nyára széleskörű, de mégis önkénytelen,ötletszerű figyelem jele, amely azonbanmég nem lett szándékos figyelemmé. Ez azállítólag változatos munkaerő pedig csakaz akarat nagy gyengeségére vall. Ez a ta-

34

nuló a restségnek egy gyakori példájátmutatja, amelyet «szétforgácsolásnak» (typeéparpillé) nevezünk. Ez a «szellemi sétál-gatás» l bizonyára kellemes, de szórakoz-tató sétánál nem egyéb. Nicole «legyekmódjára» 2 (esprits de mouche) ide-oda röp-ködőknek nevezi azokat, akik így haszonés cél nélkül le-leszállnak ide is, oda is.Hogy Fénelon3 találó képét idézzük:«olyanok ők, mint a széljárta helyen égőgyertya».

A legnagyobb baj, amely az erők e szét-forgácsolásából ered, hogy a benyomások-nak nincs idejük a bevégződésre. Elmond-hatjuk, hogy a szellemi munkát az az ab-szolút törvény szabályozza, hogy azok agondolatok és érzelmek, amelyeket bensőnk-ben csupán úgy helyeztünk el, mint ahogyátutazás alkalmával «A vendégfogadók»-banlaktunk, reá nézve idegenek és azok ismaradnak, csakhamar el is felejtjük őket.A következő fejezetben látni fogjuk, hogy

1 Leibniz, Théodicée. 56. §.2 Nicole, Du danger des entretiens, L.3 Éducation des filles, V. fejezet.

35

a valódi szellemi munka valamennyi erőnk-nek közös cél felé való irányítását kívánja.Az igazi erőfeszítéstől való irtózáshoz,azaz az attól való irtózáshoz, hogy az ösz-szes erőket egy kitűzött cél szolgálatárarendeljük, még az egyéni kitartástól valónem kisebb félelem járul. Bizonyára másegy mű megteremtése, a föltalálás vagy aszerkesztés munkája, és más az emléke-zetbe való elraktározása annak, amit másokhoztak létre. A személyes erőfeszítés kifej-tése azért oly gyötrelmes, mert okvetlenülaz erők egymás mellé rendelését kívánja.A szellemi munka mindkét felsőbb alakjaelválaszthatatlanul egybe van forrva min-den produktiv munkában. Azt is láthatjuk,mennyire fél ettől a munkától a tanulóifjúság nagy része, pedig maholnap ez lesza «vezető osztály». A középiskolai legfel-sőbb osztály tanulói például valamennyienjó tanulók, az utolsó vizsgálat serkentiőket. Tevékenyek és általában pontosak amunkában. Sajnos, nem gondolkoznak. Eza szellemi restség abban nyilvánul, hogycsak épen a szavakkal való gondolkodásrahajlandók. így pl. a pszichológia tanulása

36

közben egy sem gondol arra, hogy szüle-tésétől fogva minden nap voltakép alkal-mazott pszichológiát tanul, (mint ahogyJourdain is prózában beszélt anélkül,hogy tudta volna) és hogy igen egyszerűvolna önmagát megvizsgálni és önmagábanpéldákat találni, ahelyett, hogy a könyvei-ben megírt példákat tanulja be. De nem,leküzdhetetlen hajlandéságuk van a be-tanulásra, nem a vizsgálódásra. Az em-lékezetükre ily módon rárótt fölöslegestehertől nem borzadnak meg annyira, minta legkisebb egyéni erőfeszítéstől. Minde-nütt passzív módon viselkednek. — Kivéte-lek bizonyára vannak, de nagyon kis mér-tékben, a jó tanulók legjava között.

Az egyéni erőkifejtésre való képtelen-ségnek tapasztalati bizonyítékait az .elsőhelyért való negyedévi versenyvizsgálatokszolgáltatják.* A növendékek legnagyobbrésze fél ettől a gyakorlattól. Arról van

* Franciaországban u. i. szokásban vannak aconcursusok, vagyis vizsgálati versenyek, melyek-ben az ország összes középiskolai tanulói részt-vesznek. (A fordító.)

37

szó, hogy egy kijelölt tárgyról írjanak, deanélkül, hogy valamit föl kellene találniok;csupán az előadásokon szerzett anyagotkell legtöbbször más beosztás szerint el-helyezni s a kidolgozásában tisztaságra ésaz olvasó által megkívánt «világosságra»(lucidus ordo) törekedniök — s ez márolyan munka, amely igen kellemetlen.

Ezt az önmunkásságtól való félelmetmagával viszi az ifjú az egyetemre is, —bár nincs belőle kára, mert egy vizsgála-ton sem törődnek azzal, hogy ki a jelölt,s mit ér, csupán emlékező tehetségét és amegtanult anyag mennyiségét vizsgálják.Minden lelkiismeretes és gondolkodó ta-nuló beismeri magában, hogy az orvositudomány, a jog, a természettudományok,a történelem egy-egy évfolyamában milycsekély az olyan munka, amely nem csu-pán az emlékezet munkája volna.

Érdekes figyelemmel kísérni, mily finomárnyalatai vannak a restségnek még a tu-désok között is. A lustaság bizonyára mégnem zárja ki a nagy munkásságot, széles-körű foglalkozást; mert a mennyiség nempótolja a minőséget. Sőt mi több: a

38

munka mennyisége gyakran a minőségrovására megy. Például a német tudésokelőszeretettel gúnyolnak minket azzal, hogymiként a mesebeli Raton, ők kaparják kia tűzből azt a gesztenyét, amit mi elköl-tünk. A hasonlat találó. Raton * valóbana tudés munka képviselője.

. . . Raton karmaivalÓvatosan

Kotor egy kissé a hamuban, de visszahúzza ujját.Majd megint többször oda nyúlS kikap egy gesztenyét, majd kettőt, majd hármat

[titokban . .

Ez olyan munka, melyet az ember abban-hagy, de újra kezd. Örökösen szövegekretámaszkodva, az elmének nem akad terem-teni való dolga, de így tanulmányozni mégakkor is sikerrel képes, amidőn már élétvesztette. Az idő e tekintetben igazat fogadni Renan jéslatának a tisztán eruditionalapuló tudományokról. Nincs jövőjük. Azáltaluk elért eredmény nagyon is bizony-talan és vitás – s az a húszezer kötet,mely évenkint a nemzeti könyvtárban föl-

* Raton egy macska neve Lafontaine egyikmeséjében. (A fordító.)

39

halmozódik, nem számítva ide a hírlapo-kat és az időszaki folyóiratokat, ötven évalatt egy millió kötettel gazdagítja a meg-lévő gyűjteményt. Egy millió kötet! Kö-tetenkint középszámítással két centimétertvéve a vastagság méretéül, olyan halomkönyvet ád ki, mely magasságra nézvenégyszer fölülmúlja a Mont-Blancot Nemvilágos-e, hogy a történelem mindjobbanmellőzni fogja a tulajdonneveket, hogyannál inkább kiemelje az okaiban és ered-ményeiben még mindig kétséges nagy szociá-lis eseményeket s hogy a tisztán emléke-zetbeli tudás, a rengeteg anyaghalmaz alattösszeroskadva, a gondolkodó elmék előttelveszti minden tekintélyét. Az adatok föl-halmozását mindegyre kevésbbé tekintikmunkának. Odáig jutunk, hogy az ezzeljáró munkát az igazi néven: «foglalko zás»-nak nevezzük. Munkának majd csakaz alkotást, a fölöslege részek kiválasz-tását, azt az összefoglalást fogják nevezni,melyet a gondolat fenséges ereje végez.Alkotni valóban annyit tesz, mint keresnia lényeges, jellemző körvonalakat és azokatkellő világításba helyezni. A haszontalan

40

részletek «a mellékesek» csak az igazsághátrányára vannak és a beavatott szemelőtt feltárják, hogy hol mindenütt láthat-juk az emberből kiirthatatlan restséget aszellemi munka mozgató erőibe felszívódva.És sajnos, elmondhatjuk, hogy ezt azeredeti szellemi restséget tanítási rendsze-rünk még csak növeli. A felsőbb oktatástervei mintha arra valók volnának, hogya tanulóból szórakozottat neveljenek. Ezekugyanis a szerencsétlen ifjakat arra kény-szerítik, hogy minden tárgyat érintsenekés a megtanulandó anyag sokfélesége általmegakadályozzák azt, hogy valaminek amélyére hatolhassanak. Ne jutna az ifjúarra a gondolatra, hogy az egész mai fel-sőbb tanítási rendszer képtelenség? Nemkiöl a tanulóból minden találékonyságotés a munkára való minden őszinte akara-tot? Alig néhány év előtt ágyúink hatásacsak közepes volt: ma már megtízszere-ződött. Miért? Mert azelőtt a tarack szét-robbant, amint az akadályra csapott; szét-robbant rajta anélkül, hogy kárt tett volnabenne. Ma pedig egy külön e célra fel-talált gyújtó-tű alkalmazásával a tarack lö-

41

vege a rácsapás után még tovább fúródik,mielőtt szétrobbanna: belehatol mélyen éscsak itt, az akadály szívében, minden ol-dalról szorítva, robban szét, törve, zúzvamindent. A mai nevelés rendszerében el-feledték megadni az elmének a maga gyújtó-tűjét. — A szerzett ismereteket sohasemengedik mélyen behatolni. Lassítani aka-rod lépteidet? Űznek: tovább, továbbiDe hiszen nem értettem még meg egé-szen, ez olvasmány hatása még csak aligébresztett bennem érzelmeket . . . Tovább!Tovább! Te ifjú bolygó zsidó, pihenés nél-kül rohannod kell folyton; be kell járnoda mathematika, a fizika, a chemia, azállattan, a növénytan, a földtan, valameny-nyi nép történelmének, az öt világrész föld-rajzának, két élő nyelvnek, több nép iro-dalmának, a pszichológia, a logika, azerkölcstan, a metafizika, a filozófia tör-ténelmének tereit . . . További tovább aközépszerűség felé! A líceumból vagy agimnáziumból vidd ki magaddal az életbeazt a szokást, hogy mindent csak felüle-tesen kell látni és a látszat után ítélni!Ez a gyors rohanás nem lesz lassúbb a

42

tudományegyetemen sem, sőt sok tanuló-nál még rohanóbbá lesz.Vegyük még hozzá azt is, hogy a modern

élet körülményei belső életünket mind-jobban megsemmisítik, a gondolkozástolyan mértékben szétforgácsolják, hogymár jobban nem is lehet. A közlekedéskönnyű volta, a gyakori utazás, kirándu-lások a tengerre, s a hegyek közé, szét-szórják gondolatainkat. Még olvasni sincstöbbé időnk. Izgalmas de egyszersmindüres életet élünk. A hírlapok, az a mes-terkélt izgatás, amellyel szellemünkre hat-nak, az a felületesség, amellyel érdeklődé-sünket az öt világrész különféle esemé-nyeiben meghurcolják, végül sokszor odáigviszik az embert, hogy egy könyv elolva-sását unalmasnak találja.

Hogyan tudjunk ellentállani a szellemszétforgácsolásának, amelyet körülményeinkokoznak, hogyha nevelésünkben semmi semtörtént, ami erre az ellentállásra alkal-massá tett volna? Nem lesújtó-e az a gon-dolat, hogy épen a legfőbb munkát, azakarat nevelését, nem gondozzák lelkiisme-retesen? Amit ebben az irányban tesznek.

43

azt is más dolgok iránt való érdekből te-szik: csak az elme benépesítésére gondol-nak és az akaratot csak abban a mérték-ben növelik, amennyiben a szellemi mun-kához szükséges. Mit is mondtam, művelik?csak ingerlik ez az egész. Csak a jelenregondolnak. Ma még egyrészt a tanár in-telme, a pajtások gúnyolódása, a bünteté-sek, másrészt a jutalmazások és dicséreteka mérséklés és serkentés eszközei. Holnapmár csupán a jogi, vagy az orvos-doktoriszigorlat távoli, kétes látóképe, amelyetvégül még a leglustábbnak is sikerül el-érnie. Az akarat nevelése a szerencsérevan bízva, pedig nem az akaraterő teszi-eaz egész embert? Nélküle az elme legtün-döklőbb adományai nem meddők-e? Nemaz akaraterő-e az az igazi eszköz, amellyelaz ember minden szépet és nagyot alko-tott?

Különös! Magában mindenki így gon-dolkodik, ahogyan most itt elmondtuk.Mindenki érzi azt az aránytalanságot azértelem túlzott művelése és az akarásgyöngesége között, S mégis, eddig nemjelent meg könyv az akarat helyes neve-

44

lésének eszközeiről. Az ember nem tudja,hogyan kellene megkezdeni azt a munkát,melynek tervét tanáraink még nagyjábólsem rajzolták meg. Kérdezzünk meg amunkátlan tanulók közül kapóra tizet;vallomásuk így foglalható össze: Azelőtt aziskolában a tanár minden napra, sőt mindenórára kiszabta a munkát, amelyet el kel-lett végezni. A végrehajtandó parancs ért-hető, pontos volt: ennyi fejezetet kellett atörténelemből, ennyi tételt a geometriábólmegtanulni, ilyen feladatot megfejteni,ennyi oldalt fordítani. Ezenkívül segí-tettek, bátorítottak vagy hibáztattak; anemes vetélkedést szeretettel és ügyesenápolták. Ma már egészen máskép van.Pontosan megállapított feladatról szó sin-csen. Időnkkel kedvünk szerint rendelke-zünk. Minthogy munkánk beosztásábansohasem volt saját akaratunk, s minthogyarra a módszerre, mely gyöngeségünknekmegfelel: nem is tanítottak: épen úgy va-gyunk, mint az az ember, akit egyszerremeztelenül a szabad vízbe dobnak, de akitelőbb háromszoros parafa-övvel gondosankörülkötve tanítottak úszni. Elmerülünk.

45

annyi bizonyos. Sem dolgozni, sem akarninem tudunk, mi több: azt sem tudjuk,hol tanuljuk meg a módját, mikép kellakaratunkat nevelni? Erre nézve nincs ismegfelelő könyv. Belenyugszunk sorsunkbaés iparkodunk elfeledni, hogy miről kellettlemondanunk. Ez pedig nagyon fájdalmas.De hát van kávéház, korcsma és vannakcimborák, akik mulatni is tudnak. így mú-lik el az idő . . .

Megkísérlettük megírni azt a könyvet,amelynek hiányáról annyi ifjú panaszkodik.

MÁSODIK FEJEZET.

A cél.Bár a tanítás tervei nem veszik figye-

lembe a gyermek és az ifjú akaratát,mégis érezzük, hogy érzékünket csakistetterőnk adja meg és hogy a gyönge em-berre semmikép sem lehet építeni. Mint-hogy másrészt jól tudjuk, hogy végzettmunkánk adja meg hozzávetőleges mérté-két akaratunk hatalmának — mindent el-követünk, hogy ebben a tekintetben érvé-nyesüljünk. Túlbecsüljük tehát a munkát.

46

amelyet végezünk. Könnyedén állítják,hogy reggel négy órakor kelünk föl. tudvaazt, hogy állításunk ellenőrzésével senkisem akar minket megsérteni. De ha reg-gel nyolc órakor valaki meglepné a mun-kának ezt a «bajnokát)) és azt ágyban ta-lálná, azzal mentené magát, hogy mindenilyen ritka látogatás összeesik egy rend-kívüli véletlennel: egy előző napi szín-házbamenéssel vagy estéllyel s ez megma-gyarázza, miért nincsen ma négy óra ótaa munkánál. A vége pedig az, hogy ez abuzgó munkás megbukott a vizsgálatokon.

Nincs olyan tárgy, amelyről a tanulókközött a hazugság oly általános volna,mint erről.

Egyébként nincs olyan ifjú, ki nem ál-tatná önmagát és nem ringatná magátfényes illúziókban a saját munkájára ésmunkabírására nézve. De mindez a ha-zugság mi egyéb, mint hódolás ama nagyigazság előtt, hogy az ember annyit ér,amekkora a tettereje?

Minden kételkedés, melyet mások aka-ratunkról nyilvánítanak, kegyetlenül sértminket.

47

Munkabírásunkat kétségbe vonni nemannyi-e, mint bennünket gyöngének ésgyávának tartani? Képtelennek tartani min-ket arra a kitartó törekvésre, amelynekhiányában le kell mondani arról, hogy azúgynevezett magasabb pályákra özönlőemberek legnagyobb részének szellemi sze-génységén fölülemelkedni tudjunk? nemannyi-e, mint bennünket menthetetlenül aközépszerűségek közé számítani?

A munka iránt így nyilvánuló tiszteletarra vall, hogy minden tanulóban megvanaz energiára való törekvés. Könyvünk nemegyéb, mint elemzése azon eljárásoknak,melyeket az ingadozó akarattal bíró ifjúkövethet, hogy magában a munkavágyatannyira megerősítse, hogy az erős, heveiés tartés elhatározássá, végül megtörhetet-len szokássá alakuljon át.

Mindenekelőtt szellemi munkán értjükvagy a természet és mások munkájánaktanulmányozását, vagy az önálló alkotást.Az alkotás munkája megkívánja előbb atanulmányozást és magában foglalja vala-mennyi alakját a szellemi erőkifejtésnek.Az első esetben a munka eszköze a szoro-

48

san vett figyelem és a másodikban a szem-lélődő elmélkedés vagy a gondolkodásösszpontosítása. De mind a két esetbenmégis figyelemről van szó. Dolgozni tehátannyi, mint figyelni. Baj, hogy a figyelemnem állandó, megállapodott és tartés álla-pot. Nem hasonlíthatjuk a folytonosanfeszített íj húrjához. Inkább bizonyos is-mételt erőfeszítésekben nyilvánul, melyekerősebbek vagy gyengébbek, kisebb vagynagyobb gyorsasággal követik egymást.Erélyes és begyakorolt figyelem mellettezek az ismételt erőkifejtések oly gyorsegymásutánban következnek, hogy a foly-tonosság látszatát keltik s ez a látszóla-gos folytonosság eltarthat naponta egy páróráig.

Az elérendő cél tehát az, hogy erős éskitartó figyelmező erőre tegyünk szert. Ésbizonyára egyik legszebb eredmény, amitaz önuralomra való nevelés elérhet, azépen az erőfeszítésnek ez a naponként valóbátor megismétlése, mely oly nehezéreesik a tanulónak. Mert a heves, szilaj ifjúvér állandóan az állati életet akarja ér-vényre juttatni az ifjúban, szemben a szel-

49

lemi munkások legnagyobb részének lát-szólag hideg, színtelen és természetellenesértelmi életével.

De a heves és kitartó erőfeszítések mégnem vezetnek célhoz, lehetnek azok fegyel-mezetlenek és szétforgácsoltak. Egy célfelé kell őket irányítani. Ahhoz, hogy va-lamely gondolat, valamely benyomás ben-nünk meghonosodjék és természetünkkéváljék, maradandéság, vele való foglalko-zás és vele való benső megbarátkozásszükséges. Szükséges, hogy ez a gondolat,ez a benyomás, lassan és kitartóan ter-jedő befolyás által érdekkörét minél inkábbkiterjessze, értéke által tekintélyt szerez-zen magának. Lássuk csak, hogyan jönlétre a művészi alkotás? Az eszme, melytalán még az ifjúkorból származik, deéletre való, kezdetben csak félénken, ho-mályosan szunnyad a lángeszű férfiúban.Egy olvasmány, valamely esemény, vagyvalamely más gondolatkörű szerzőnek sze-rencsésen odavetett kijelentése, aki észre-veszi ugyan a gondolatot, de nem látjameg annak egész gazdagságát, gyakranéletre kelti, értékének tudatára ébreszti a

50

eszmét s megmutatja jelentőségét. Ettől anaptól kezdve minden csak táplálja. Uta-zások, társalgás, különféle olvasmányokadják neki a tápláló anyagot, amelyet föl-vesz, melytől megtelik és amelytől erőrekap. Goethe is harminc éven át viseltemagában a Faust alapgondolatát. Ez alattaz idő alatt a gondolat kikelt, sarjadt, le-bocsájtá gyökereit mélyebbre és mélyebbre,a tapasztalatokból magába szívta az éltetőnedvet, melyből e mestermű alakult.

Így van ez, különböző körülményekmellett, minden jelentősebb eszmével. Hacsak épen átvillan agyunkban, akkor sem-mit sem ér, mintha nem is lett volna.Ismételt, gyakori és szíves figyelemre kellazt méltatni; nem szabad magára hagynunk,mielőtt életképessé válnék, mielőtt szer-vező középponttá lenne, soká kell tuda-tunkban megtartani, reá gyakran vissza-gondolni; így kapja meg a szükséges élet-képességet, hogy annál a titokzatos, dele-jes erőnél fogva, amelyet képzeitárBulás-nak nevezünk, termékenyítő gondolatokat,hatalmas érzelmeket ragadjon magához sazokat magába fölvehesse. A gondolat és

51

az érzelem szervezésének e munkája las-san, nyugodtan és türelmes elmélkedésáltal megy végbe. Ez a kristályosodásazonos a vegytani műhelyek csodás jegec-képződésével: valamely abszolút zavartalanfolyadék belsejében milliónyi tömecs lassúés szabályos lerakodása szükséges hozza.Íme, ilyen értelemben minden fölfedezéstaz akarat művének lehet tekinteni! New-ton a nehézkedés törvényének fölfedezésétis a «folytonos rágondolás»-nak köszöni.Ha még mindig kétségbe vonnók, hogy alángész nem egyéb, mint »hosszú türelem»,hallgassuk meg Darwin vallomásait: «El-mélkedésem és olvasmányom tárgyául min-dig azt választottam, ami gondolatamatközvetlenül olyan tárgyra irányította, ame-lyet már láttam, vagy amelyet valészínűlegmég látni fogok . . . bizonyos vagyokbenne, hogy a gondolkodásnak ez a fegyel-mezettsége tett engem képessé arra, amita tudományban elértem.» Fia még hozzá-teszi: «Atyám képes volt valamely tárgyalsok éven át megfigyelni.»*

* Vie et correspondance de Darvin, trad. Va-rigny, Paris Reinwald, 1888. 2. kötet 69. ëa 135. 1.

52

De hát miért is hangsúlyozunk annyiraegy kézzelfogható igazságot! Elég, haösszefoglaljuk az eddigieket. A szellemimunkás elérendő célja szándékos figye-lem energiája; olyan energia, mely nemcsupán az erőkifejtések erősségében ésgyakoriságában nyilvánul, de még inkábbés legfőkép abban áll, hogy valamennyigondolatunkat egy és ugyanazon cél feléirányítjuk s akarlitunkat, erjzej ünjket,, gon-dolatainkat alárendeljük ennek a nagy ésuralkodó eszmének, mely felé törekszünk.Ez oly eszmény, amelytől minket az em-beri gyarléság mindig elterel, de amely-nek a legteljesebb mértékben való meg-valésítására törekedni soha meg ne szűn-jünk 1

Mielőtt közelebbről megvizsgálnók an-nak a módját, hogyan kell a gyönge, inga-dozó hajlandéságot állandó akarattá át-formálni, foglalkoznunk kell két olyanegymással ellentétes filozófiai elmélettel,amelyek egyformán káros hatásúak az ön-megfékezés munkájára.

HARMADIK FEJEZET.

Az akarat nevelésére vonatkozó elcsüggesztőés téves elméletek megcáfolása.

I.A cáfolás sohasem lehet egyéb, mint

előkészítő munkálat, amelyet az írónakgondosan el kell végeznie, de aztán kizáró-lag magának tartania. Semmi sem oly hiába-való, mint a puszta tagadás: meggyőznia bírálat nem tud; kell, hogy a meggyő-ződést mindenki maga építse föl.

De épen, mert könyvünk ilyen önállóanfölépített mű, mert egy egészségesebb, defőleg a pszichológiának legbiztosabb ered-ményeire épített elméletet nyújt: meg kellcáfolnunk két nagyon elterjedt elméletet,melynek gyakorlati eredménye épen any-nyira sajnálatos, mint amily hamis elmé-letileg.

Hamis és a legnagyobb mértékben ká-ros a gyakorlatban az az elmélet, mely ajellemet változhatatlannak jelenti ki. Kanthirdette, Schopenhauer fölújította ezt ahipotézist, Spencer pedig támogatta.

54

Kant szerint, jellemünket meg a nou-menon-világban választottuk és ez a vá-lasztás most már megmásíthatatlan.* Jel-lemünk és így akaratunk is, ha már egy-szer alászállt a tér és idő világába, olyanmarad, mint amilyen, anélkül, hogy bár-mily kis mértékben is változtatni tudnánkrajta.

Schopenhauer szintén azt állítja, hogyaz emberek különböző jelleme öröklöttés változhatatlan. Nem lehet megváltoz-tatni például azon indító okok nemét,amellyel az önző ember akaratára hatnitudunk. Nevelés által «megtéveszthetjük»ugyan az önzőt, vagy jobban mondva,megjavíthatjuk gondolatait, megértethetjükvele, hogy ha van a boldogulásnak csalha-tatlan eszköze, hát az a munka s a becsü-letesség és nem a gazság. De mihelyt arrólvan szó, hogy lelkét mások bajai iránt

* Noumenou Kantnál határfogalom a meg-ismerhető és megismerhetetlen világ közt. Ε helytehát annyit jelent, hogy a megismerhetetlen saz emberi értelem számára hozzáférhetetlenvilágban állapodott már meg jellemünk. (A for-dító jegyzete.)

55

érzővé tegyük, le kell mondanunk az ered-ményről: ez már valóban sokkal inkábblehetetlen, mint az ólomból aranyat csi-nálni. Bebizonyíthatjuk az önzőnek, hogyegy kis haszonról való lemondás által na-gyobb eredményhez juthatna; a gonosznakbebizonyíthatjuk azt, hogy akkor, amidőnmásnak bajt okoz, magára még nagyobbatzúdít. De ami az önzésnek és gonoszság-nak okokkal való meggyőzését illeti, azlehetetlen; mint amennyire nem lehet be-bizonyítani a macskának, hogy ne szeresseaz egeret.*

Herbert Spencer, habár egészen másálláspontra helyezkedik is, megengedi, hogyaz emberi jellem idővel külső okok kény-szerítő hatása és az életviszonyok kény-szere alatt átalakítható; de ehhez a mun-kához évszázadok szükségesek és így a gya-korlatra nézve ez az elmélet is elcsüg-gesztő, mert a tanulás idejére s így ahajlíthatéságra nem lehet számítani tízszázadot, hanem csupán húsz esztendőt.

* Fondement de la morale, trad. Burdeau.Alcan. 172. 1.

56

Ha tehát a magam tökéletesítésére szán-nám is el magamat, nincs rá módom.Hiába küzdenek jellemem, ez örökségemellen, mely őseimről szállt reám és amelyévezredek, talán milliónyi éveknek agyambaszervesen elraktározott tapasztalatait kép-viseli. Mit tegyek az én gyönge személyesakaratom ellen dolgozó ősök e rettenetesszövetkezésével szemben, hogyha ez örök-ség egy részétől meg akarnék szabadulni?A föllázadásnak még a kísérlete sem lennetanácsos: a sikertelenség már előre bizo-nyos. De mégis megvigasztalódhatom, haarra gondolok, hogy ötvenezer év múlvaleszármazottjaim a szociális viszonyok ésaz átöröklés folytán századok előtt beiga-zított, tökéletesített gépekhez válnak majdhasonlókká és a liszt, amit e gépek őrléselétrehoz: önfeláldozás, önálléság stb.

Habár a jellem kérdésének ebből aszempontból való megvizsgálása tárgyunkkeretén kívül esik, mi mégis jónak látjukvizsgálni ezt a maga általánosságában ésabban a vonatkozásban, amely leginkábbkedvező ellenfeleink álláspontjára nézve.

Azok az elméletek, amelyeket itt kifej-

57

tettünk, épen a szellemi restség érdekespéldáiként tűnnek föl; oly szellemi restséggyanánt, mely bizonyos tekintetben a leg-nagyobb szellemek kitörülhetetlen ere-dendő bűne s mely teljesen aláveti őketa szavak szuggesztív hatásának. Annyiramegszoktuk már mindnyájan, hogy a sza-vakkal gondolkozzunk, hogy a szó elrejtielőlünk a valéságot, amelynek pedig csaka jele. És mert ez a jel egységes: a szókényszerít bennünket, hogy a dolgok reálisegységében higyjünk így a jellem váltó z-hatatlanságának kényelmes elméletét ajellem szó által ránk erőszakolt szuggesz-tiónak köszönhetjük. Pedig ki ne látná,hogy a jellem csak bizonyos erők ere-dője? (resultansa) És pedig olyan erőké,amelyek folytonos változásnak vannak alá-vetve. Jellemünk egysége Európa egységé-hez hasonlít: a szövetségek játéka. Vala-mely állam föllendülése avagy hanyatlásaszünetlenül módosítja az eredőt. Nos, ígyvan ez a mi szenvedélyeinkre, érzéseinkreés gondolatainkra nézve is, amelyek foly-tonos fejlődésben vannak és amelyekegyébként aszerint, amint szövetséget köt-

58

nek vagy bontanak egymás közt, megmá-síthatják az intenzitását, sőt a természetétis az eredőnek. Feladatunk tehát az lesz,hogy a jellem alakíthatéságát bebizo-nyítsuk.

Ha már most megvizsgáljuk azokat azérveket, amelyek az elmélet javára esnek,Kantnál csupán a priori nézeteket talá-lunk és ezek az a priori nézetek, amelye-ket ő a szabadakarat lehetőségének be-bizonyítására szükségeseknek ítél, szárazgally módjára hullottak volna le a rend-szer törzséről, ha Kant a fatalizmust és adeterminizmust össze nem cserélte volna,amint azt alább látni fogjuk.

Schopenhauernél sok olyan bizonyíté-kot találunk, amely csak a tanultság fitog-tatása s semmit sem mond, mert szeretitanultságát, tudományát mutogatni és sze-ret tekintélyeket idézni. Pedig a legcseké-lyebb tárgybeli bizonyíték többet ér, minta tekintélyek. íme, mindössze ezeket abizonyítékokat találjuk nála: 1. Ha a jel-lem tökéletesíthető volna, «észrevehetőlegtöbb lenne az erény az emberiség koro-sabb felében, mint az ifjabbikban», ami

59

pedig nincs úgy. 2. Akit egyszer gonoszembernek ismertünk meg, elvesztette örökrea bizalmunkat, ami azt bizonyítja, hogymindnyájan hiszünk a jellem változhatat-lanságában.

vajjon azt, aki gondolkozik, miről győ-zik meg ezek az érvek? Avagy érvek-eezek egyáltalán? Hát mennyiben bizonyít-ják ezek a különben általánosságban igazállítások azt, hogy senki sem változtat-hatja meg a maga jellemét?'Csak azt bi-zonyítják (és ezt senki sem vonja két-ségbe), hogy az élő emberek mérhetetlennagy része sohasem törekedett komolyan,jellemének megváltoztatására. Csak arramutatnak, hogy az élet csaknem mindendolgait a hajlamok intézik, az akarat közre-működése nélkül. Az emberek legnagyobbrésze külső befolyások hatása alatt áll; adivat, a vélemény után indulnak anélkül,hogy ellenállásra gondolnának, aminthogyeszünkbe sem jut, hogy a földet ne köves-sük a nap körül való mozgásában. Két-ségbe vonjuk-e, hogy a lustaság csaknemáltalános? Az emberek legnagyobb részea megélhetés módjának hajszolásában tölti

60

el életét: a kézművesek, a szegények, azasszonyok, a gyermekek, a világfiak épennem gondolkoznak: ezek «mozgatható bá-buk»,* (marionettek) bizonnyal bonyolultszerkezetű, öntudatos bábuk, de mozgá-suknak titka az Önkéntelen kívánságok ésidegen szuggesztiók körében van. Lassúkiválás útján a létért való küzdelem kény-szerítő szükségének hatása alatt emelkedikki legnagyobb részük az állatiasságból;mihelyt a külső körülmények szurdosásamegszűnik, a visszaesésre hajlandó. Ésmindazok, akikben az ideál után valószomj és bizonyos lelki nemesség nemébreszt belső indító erőt arra, hogy azállatiasságtói való minél teljesebb mentes-ség nehéz feladatát befejezzék, az elfajulásútjára tévednek, Nem csoda tehát, ha azttapasztaljuk, hogy az erényes öregek számanem haladja meg az erényes ifjak számátés méltán viseltetünk bizalmatlansággal anyilvánvaló gazember iránt.

Az egyedül meggyőző érvelés az lenne,ha bebizonyítanák, hogy minden harc

* Port-Royal, Logique.

61

hiábavaló, hogy az önző sohasem volt ké-pes nagy áldozatokra, habár óhajtotta is.Ilyen állítás figyelmet sem érdemel. Van-nak gyávák, kik szembeszállnak a halállal,csakhogy pénzt szerezzenek! Nincs olyanszenvedély, mely ne tudná sakkban tartania halálfélelmet! Pedig az önző legnagyobbkincse kétségtelenül az élet. Nem láttunk-emégis olyan önzőt, aki egy múló lelkese-dés hatása alatt mindenét a haza javára,vagy valamely nemes célra áldozta föl? Ésha ez a múló állapot lehetséges volt, mivélett ugyanakkor a híres operari sequitureáóe? Az a jellem, amely ily gyökeresenmegváltozik, ha csak egy félórára is, az ajellem nem lehet változhatatlan és reménylehet arra, hogy ez a változás gyakrabbanés gyakrabban bekövetkezik nála.

De hát hol is találkozhatott Schopen-hauer abszolút egységes, például az elsőgondolattól az utolsóig, az első érzéstől azutolsó érzésig, önző jellemekkel? Az em-beri természetnek ilyen egyszerűsítése való-színűleg sohasem volt meg a valéságban,s még egyszer mondjuk, az a hit, hogy ajellem egy egységes, a maga egészében

62

egynemű valami, csak a legfelületesebbmegfigyelésen alapszik. A jellem több kü-lönnemű erő eredője s ez az állítás, melyélő emberek megfigyelésén és nem ab-sztrakción alapszik, elég arra, hogy Kantés Schopenhauer naiv elméletét halomradöntse. Ami pedig Spencert illeti, elégmegjegyezni, hogy a jó hajlamok ép olyöröklékenyek és ép olyan erősen szervezet-tek, mint a rosszak és egy kis jó akarat-tal ép annyi öröklött erőt szerezhet megaz ember maga mellett mint maga ellen.A kérdés mindenesetre csak többé vagykevésbbé kérdés és reméljük, hogy e könyvtovábbi folytatásában sikerül megoldani.

De hagyjuk egyelőre a változhatatlanjellem elméletét, minthogy úgy sem állhatmeg. Áldjuk Schopenhauert, hogy azt beleoltotta Németországba. Két fegyverzetthadtesttel érne az föl, ha nálunk is nemvolnának ennek az elcsüggesztő elmélet-nek hirdetői; különösen ha nem hirdetnéazt Taine, aki oly nagy szellemnél annyiraérthetetlen rövidlátással nem tudta meg-különböztetni a fatalizmust a determiniz-mustól és aki a Cousin spiritualizmusa

63

ellen való visszahatás folytán annyirament, hogy az életet az akarattól teljesenfüggetlennek, az erényt pedig terméknektekintette, akár csak a cukrot. Gyermekies,naiv kép, mely kezdetlegességével sokidőre elvonta az elméket a pszichológiaideterminizmus tanulmányozásától és amelymegbénította Ribot Az akarat betegsé-geiről írott könyvének hatását már meg-jelenésekor, sőt még évek múltán is. Annyibizonyos, hogy legfőkép e finom dolgok-ban többet használ egy légió ellenfél, mintegy félremagyarázó, ügyetlen jóbarát.

II.

Hátra van még, hogy az utunkat meg-tisztítsuk attól a kevélyebb fellépésű elmé-lettől, mely az önuralom lehetőségét állítjaugyan, de a fölszabadítás e munkáját na-gyon könnyűnek tekinti, s épen annyi, sőttöbb szárnyaszegett követőt teremtett, minta fatalista elméletek. Ez a szabad akaratelmélete.

A szabad akarat, amelynek sorsát azerkölcsi szabadság sorsához akarták fűzni,

64

nemcsak hogy nem függ össze ezzel, deennek épen az ellenlábasa. Mert hiszen azifjaknak az önmegszabadítás hosszú, terhes,kitartást követelő munkáját, mint könnyűt,mint egyszerűen egy fiat-tól (legyen! szó-tól) függőt bemutatni, annyi, mint azokatmár előre is szárnyaszegettekké tenni.Abban a pillanatban, midőn az ókor ki-magasló, akaraterős férfiainak nyolc éviszorgalmas tanulmányozása az ifjút lelke-sedésbe ejtette: helyén van őt az igazifeladattal szembe állítani, semmiféle nehéz-séget előtte el nem titkolni, viszont rámu-tatni a biztos győzelemre, mely a kitartásnyomán jár.

Nem leszünk urai önmagunknak egy-szerű fiat által, mint ahogy Franciaország-ból 1870 után sem lett a mai hatalmasFranciaország csak úgy fiat által. Hazánk-nak húsz évi szakadatlan, keserves erőki-fejtésre volt szüksége, hogy ismét talpraálljon. Èp így a magunk fölemelése is ki-tartás dolga. Hogyan? Hány embert látunk,ükl harminc évig folytat nehéz mesterséget,csakhogy azután falun pihenhesse ki ma-gát! És az önfegyelmezés nagy, s oly ne-

65

mes munkájára semmi időt se fordítanánk?Ε munkától függ a mi értékünk követ-kezéskép ettől függ, hogy mik leszünkettől függ szerepünk az életben. Általaébresztünk mindenkiben tiszteletet és be-csülést magunk iránt. Általa nyílik meg szá-munkra minden jónak bő forrása, mertminden igazi, mély boldogság fegyelmeztettmunkásságunkon alapszik és épen ezzel amunkával ne törődnek csaknem egyetlenfelnőtt ember sem! Ez a tettetett nemtörő-dömség, melyet e munka iránt tanúsítunk,nyilvánvalóan titkos fájdalmat ta kar, amelyetkülönben már mindnyájan ismerünk. Melyikaz a tanuló, ki fájdalmasan ne érezte volnaazt az aránytalanságul-, amely a jótettrevaló hajlandésága és akaratának gyönge-sége közt van? Szabadok vagytok! mondákoktatóink. Pedig mennyi kétségbeesésseléreztük e kijelentés hazug voltát. Senkisem tanít minket arra. hogy az akarat csaklassan hódol; senki sem gondol arra, hogytanulmányozza, hogyan és mikép győzhetőle. Senki sem gyakorolt bennünket ebbena küzdelemben, senki sem támogatott, ésazután, természetes visszahal ás folytán,

66

lelkesedéssel fogadtuk el Taine és a fata-listák gyermekes doktrínáit, akik legalábbmegvigasztaltak minket és megtanítottak aharc hiábavaléságában való megnyugvásra.És megadással vezettettük félre magunkat,eltompítván magunkat, hogy ne érezzük arenyheségünket legyezgető doktrínák hazugvoltát. Óh! igen, az akarat fatalista elmé-leteinek főoka a szabad akarat bölcseineknaiv és egyszersmind végzetes elmélete!Az erkölcsi szabadságnak, valamint a po-litikai szabadságnak és mint általábanmindannak, aminek értéke. van- e földön,magasztos küzdelmek árán szerzett és fél-tékenyen őrzött eredménynek kell lennie.Ez az erősek, az ügyesek, a lankadatlanokjutalma. Csak az szabad igazán, akiérdemes arra, hogy szabad legyen.A szabadság nem jog, nem tény, hanemjutalom, a legmagasztosabb a boldogság-ban leggazdagabb jutalom: az élet mindenviszontagságában az, ami a napvilág a ter-mészetre nézve. És aki ezt ki nem vívja:annak nem lesz része az élet igaz, mara-dandó örömeiben.

Sajnos! semmi sincs annyira homályba

67

burkolva, mint a szabadság életkérdése.Bain a metafizika berozsdásodott la-katjá-nak nevezi azt. Bizonyos, hogy sza-badságon az önfegyelmezést értjük a ne-mesebb érzések és erkölcsi ideák biztosí-tott fölényét az állatiasság kitöréseivelszemben. A biztos, csalhatatlan önfegyel-mezésre azonban gondolni sem lehet: sok-kal kevesebb század választ még el minketbarlangokban bujkáló vad őseinktől, hogy-sem végképen meg tudnánk szabadulni azindulatosság, az önzés, a bűnös vágyak,a lustaság örökségétől, amelyet ők mi reánkhagytak. Azok a nagy szentek, akik emberitermészetünknek az állatiasságunkkal foly-tatott szakadatlan harcából győztesekkéntkerültek ki, nem élvezték a tiszta, zavar-talan győzelem örömeit.

De még egyszer megjegyezzük, hogy aza munka, amelynek körvonalait nagyjábólmegrajzoljuk, nem olyan nehéz, mint ma-gújukat a szentség állapotába helyezni;mert más az, ha valaki restsége és szenve-délyei ellen küzd és más az önzésnek ma-gunkból való tökéletes kiirtása.

De e korlátok közé szorítva is a küz-

68

delem hosszantartó és nehéz. Sem a tudat-lanok, sem az elbizakodottak nem győz-hetnek. Van valami taktika az eljárásban,amelyet ismerni kell és van benne hosszan-tartó munka; amellyel meg kell barát-kozni. Kilépni a küzdőtérre anélkül, hogyismernők a pszichológia törvényeit, vagyanélkül, hogy követnők azok tanácsát, akikismerik azokat, az épen annyi, mintha valakia sakkjátszmában meg akarná verni gya-korlott ellenfelét, bár a figurák lépéseit semismeri.

V. De – mondják a képzelt szabad aka-rat védelmezői ha nem tudtok semmitsem teremteni, ha egy önkényes fiat-tólnem tudtok az okoknak és rugóknak olyanerőt adni, amely azokban természetszerűlegnincsen meg: nincs szabad elhatározásotok.De igenis, van szabad elhatározásunk ésnein is akarunk másfélére szert tenni: nemakarunk, mint önök teszik, az indító oknakegyszerű akaratnyilvánítással, rejtelmes,különös, a tudomány törvényeivel ellenkezőcselekménnyel erőt adni; azt állítjuk, hogyezt az erői a társulás törvényének értelmesalkalmazása által lehet megadni. Az emberi

69

természetnek csak úgy tudunk parancsolni,ha engedelmeskedünk neki. Szabad elha-tározásunk egyedüli biztosítékai a pszicho-lógia törvényei, amelyek egyszersmind azönfelszabadítás egyedül lehető eszközei is.A szabad elhatározást csak a determiniz-mus ölében találjuk föl.

Most pedig. íme. elérkeztünk az igazivitás ponthoz. Azt mondják nekünk: hanem ismeritek el azt, hogy az akarat,anélkül, hogy bármiféleképp vágyód-nék reá, egyedül szabad iniciatívájábólbiztosítani tudja egy erőtlen indító ok túl-súlyát erővel teljes rugókkal szemben, máreleve föltételezték a vágyat. A ti tanu-lótok, ha nincs meg benne a munkára valóvágy, sohasem fog dolgozni. Visszatértetektehát a predesztinációhoz, még pedig olyan-hoz, amely még kegyetlenebb, mint a kál-vinizmus predesztinációja, mert a pokolrakárhoztatott kálvinista nem tudja, hogyneki mi van szánva és a mennyországhozvaló jussának reménye sohasem hagyja el.De a ti tanulótok, lelkiismeretének meg-vizsgálása után tudhatja, hogy nincs megbenne a vágy. a malaszt, s hogy ennek

70

folytán minden erőlködése hasztalan: mond-jon le minden reményről!

íme, lehetőleg világosan föltéve, ez akérdés: vagy van vágyam a javulásra vagynincs? — ha nincsen, minden törekvésemhiábavaló — már pedig a hajlandéság nemtőlem függ; hiszen a kegy, ahogy akarja, úgyosztogatja. íme: itt vagyunk a fatalizmus-nál, vagy inkább a predesztinációnál!Helyes; de ha ezt elfogadjuk, kevesebbetfogadtunk el, mint látszik. Jegyezzük meg,hogy a tökéletesedésre való vágy, bármilygyönge legyen is az, már elegendő, mertgondoljuk meg, hogy a kultúra megfelelőeszközeit alkalmazva, ezt a vágyat fejleszt-hetjük, állandésíthatjuk és szilárd, mara-dandó elhatározássá rögzíthetjük. De errea vágyra bármily kis mértékben kívánatosis, szükségetek van! Ha nincs meg ben-netek: nem boldogultok!

Megengedjük, sőt azt hisszük, hogy mégmaguk a fiat által lett szabadság követőiis megengedik nekünk, hogy nem lehetépíteni arra az elhatározásra, amely nema javulásra való kívánságon alapul! Egyhosszú lélegzetű munkát kedvünk ellenére

71

elvégezni, nem szeretni azt, amit megvaló-sítani óhajtunk, annyi, mint a sikerről márelőre is lemondani. Hogy sikerünk legyen,szükséges, hogy szeressük magát a célt*De, mondjuk ki még egyszer, a tanulónakvagy megvan ez a szeretete, ez a vágya,vagy nincsen. Ha nincs meg neki: vég-képpen veszve van. Igen, a vágy szüksé-ges; ha nincsen önfelszabadításra valóvágy, nincsen szabadság! De ennek az eleveelrendelésnek fájdalmas következményeicsak az emberek bizonyos kategóriáját érik,akiket maguk az abszolút szabadakarat vé-dői is szerencsétlen kárhozottaknak tekin-tenek.

Valóban, a mi predesztináltjaink csapatamegfelel azon szerencsétlenek csapatjának,akiket elért az erkölcsi téboly. El kell fo-gadnunk anélkül, hogy bizonyítani tud-nók — és egyedül azért, mert még soha-sem találkoztunk ellenkező esetekkel, —a következőt: Hogyha olyan embert kér-dezünk meg, akit még nem ért utói e téboly,vajjon Pasteur-nek dicsőséges pályafutásáttöbbre becsüli-e egy elzüllött korhelyénél,ez az ember igennel felelne. Nyilvánvalóan

72

ez itt föltétel, a mi föltételünk. De hát kivonná kétségbe?

Ismert-e valaki az ész fensége, a szép-ség, az erkölcsi nagyság iránt abszolút érzé-ketlen embereket? Ha van, avagy ha voltvalaha ilyen durva lény., én mondom, hogyesete engem hidegen hagy. És ha az énföltételem az emberséges emberek nagytöbbségére nézve fennáll, — pedig fennáll. — nekem ez elég. Mert mihelyt valaki azemberi faj legvisszataszítóbb példányai go-nosz elzüllésének egy Sokrates, egy Regulus. egy Paulai Szent Vince nagyságáifölébehelyezi: ez a többre becsülés, bármilygyönge legyen is, már elég. Mert többrebecsülni annyi, mint szeretni, vágyakozni,hajlani feléje. Ezt a vágyat és hajlandésá-got bármily múlékonynak is tartjuk, ápol-hatjuk, erősíthetjük. Nőni fog, ha műveljük.és a pszichológia törvényeinek ügyes alkal-mazása által át fog alakulni hathatés elha-tározássá, így lesz egy magból, melyet egyhangya fölemészthet, erős tölgy, mely dacola viharral.

Tehát a predesztináció ilyen értelmezésenem nyugtalaníthat, mert az őrültek csa-

73

patán kívül, akiket maguk a fiat által lehet-séges szabad akarat követői is föláldoznakés néhány tucat javíthatatlan gonoszonkívül, mi mindnyájan a jó gyakorlásáravagyunk predesztinálva. Az erkölcsneknincsen arra szüksége, hogy sorsát olyankétséges elmélethez kösse, amilyen a szabadakarat elmélete, amely ismételjük —nagyon elcsüggesztő. Az erkölcsnek csu-pán szabadóágra van szüksége, amiegészen inda valami. És ez a szabadságcsak a determinizmusban és csak általalehetséges. Hogy szabadságunkat bizto-sítsuk, elegendő, ha képzeletünk megváló-sítható élettervet tud kialakítani. A pszic