8
A közvagyonnal eredményesen gazdálkodó állami erdészeti társaságok idén elôször ebben a formában is számot adnak tevékenységükrôl a széles nyil- vánosság elôtt. Ez az összeállí- tás képet kíván nyújtani az ál- lami erdészeti társaságok el- múlt évi tevékenységérôl, az erdôvel való felelôs törôdés sokrétûségérôl. Az erdô sokszínûségét sem leír- ni, sem megmutatni nem lehet a maga teljességében, hiszen az er- dô minden érzékszervünkre hat. Ha nyitott lélekkel járatjuk végig tekintetünket Magyarországon, örömmel láthatjuk, hogy a hoz- záértô erdôgazdálkodás úgy tud- ja biztosítani a természetes anya- gok felhasználásának lehetôsé- gét, hogy közben megteremti és fenntartja az erdei életközösség egészségét, erejét. Hazánkban 1,2 millió hektár er- dô állami tulajdonban lévô nem- zeti kincs, és tartósan 100%-ban állami tulajdonban vannak az ezt kezelô társaságok is. Kivételes hivatás az erdészeké. Az erdôben és az erdôért dolgoznak: szere- tik, és büszkék rá. Büszkék arra is, hogy Magyarország területé- nek 20%-a erdô, s hogy ez az er- dôterület az elmúlt 80 évben 1 millió hektárral, 500 ezer futball- pályányi területtel nôtt, és folya- matosan nô. Az erdô Földünk, s a rajta élô emberek egyik életforrása, a ter- mészeti tényezôktôl és emberi beavatkozásoktól függô életkö- zösség és élôhely. Éppen emiatt válik egyre fontosabbá az egyén számára is. Ez az a legfejlettebb szárazföldi életközösség, amely magában foglalja a talajban élô mikroorganizmusokat, a földfel- színen élô mohákat, gombákat, lágy és fás szárú növényeket, a benne élô rovar-, madárvilágot és vadállományt. Magyarország erdôterülete az elmúlt mintegy 80 évben tö- retlen ütemben gyarapodott. Az erdész szakemberek irá- nyításával megvalósult nagyará- nyú erdôtelepítések és fásítások eredményeként az 1921-ben még alig több mint 1 millió hektár er- dôterületünk ma már meghaladja a 2 millió hektárt. Nemcsak eu- rópai viszonylatban, de a világon is egyedülálló ez a változás. Mindez a tradicionális, a fenn- tartható, tartamos erdôgazdálko- dás mellett elkötelezett erdôke- zelô szakembereknek — nevez- zük nevén — az erdészeknek, er- dômérnököknek köszönhetô. Az erdôk hármas — környe- zetvédelmi, közjóléti és gazdasá- gi — rendeltetését az 1972-es Erdészeti Világkongresszus ma- gyar szakemberek javaslatára fo- galmazta meg. A 2006-ban élet- be lépett Nemzeti Erdôprogram alapján a jövôben is folytatódnak majd az erdôtelepítések, így er- dôsültségünk a közeljövôben meghaladja majd az ország terü- letének 25%-át. Erdei gazdagság Aligha szeretne bárki is egy szintetikus világban élni, ahol mû- anyagból van a parketta, az asztal és a szék. Talán nincs is olyan nép, akinek monda- és hiedelemvilágából kimaradt volna az erdô titokzatos világa. Az áthatolhatatlan, rejtelmes erdô mélyén sejtette az ember az élet titkos forrásait. A mai kor embere pedig már az er- dô mérhetetlen gazdagságára csodálkozik rá. A természetjárónak az erdôrôl a tiszta levegô, a madárdal jut eszébe. De a kérdésre, hogy mi az erdô, a természettudós válasza is jól követhetô. „Az er- dô fás és lágy szárú növények alkotta, többszintû növényi társulá- sokból álló közösség, amelyben a növény- és állatvilág szoros köl- csönhatásban él egymással és környezetével.” A Nemzeti Erdôstratégia és Erdôprogram éppen ezért az alábbiak szerint foglalja össze az erdôgazdálkodás stratégiai elemeit, és fôbb területeit: Az erdô szerepe a globális szénháztartásban és a klímaváltozás enyhítésében Biológiai sokféleség, biotóp és fajvédelem, talaj- és levegôvé- delem és az erdô egyéb védelmi hatásai Az erdô, mint a pihenés és felüdülés színhelye és infrastruktu- rális szolgáltatásai Az erdô, mint a környezetbarát nyersanyagok szolgáltatója Tartamos erdôgazdálkodás a fenntartható fejlôdés részeként és érdekében. AJÁNLÓ Az erdészeti társaságok mérlege és eredménykimutatása (6. oldal) Az ÁPV Zrt.-hez tartozó 19 erdészeti társaság 2006-ban is sikeresen teljesítette feladatait, kötelezettségeit Szépség, érték az erdô fáiban (7. oldal) Hosszú távon biztos az állami erdôk jövôje Magyarországon Magyarország túlnyomórészt az európai lombhul- lató erdôk, az Alföld egyes részei az erdôs sztyepp zónájába tartoznak, de hazánk területének csak 9%-án maradt fenn az eredeti növénytakaró, az emberi tevékenység következtében. Növényfajok- ban való gazdagsága viszont a Föld átlagának csaknem tizenötszöröse. A területének nagyobb hányadát elfoglaló al- földi térségre kevés csapadék és szélsôséges hô- mérsékleti viszonyok jellemzôek. A nyugat-du- nántúli régió, valamint középhegységeink, a 400 métert meghaladó tengerszint feletti magasságú területeink a természetesen erdôsült tájaink, ahol az évi csapadék általában meghaladja az erdôk el- tartásához szükséges 600 mm-t. Az alföldi tájakon zárt erdô természetes körülmények között csak ak- kor jelenhetett meg, ha a kevés csapadékot vala- milyen más vízforrás kiegészítette. Ilyen a fagyö- kerek számára elérhetô közelségû, de nem túl ma- gas talajvíztükör, vagy a folyók mentén az ismét- lôdô vízkiöntéseknek a talajokat vízkapacitásig feltöltô vízkészlete. Az állami erdôk Magyarországon Jelentés az állami erdészeti társaságok 2006. évi tevékenységérôl Növekedés, felelôs törôdés Az állami erdôk jó kezekben Természetes növénytakaró Hamarosan elérhetô: www.erdô.hu Az utóbbi évtized egyik legszembetûnôbb változása, hogy az információk és élmények összegyûjtésé- ben az internet vette át a vezetô szerepet. Erre a — szakkifejezéssel élve: médiahasználati — sajátosság- ra reagálva hamarosan az állami erdôk is „elérhetôk és felfedezhetôk” lesznek a világháló segítsé- gével. A magyar állami erdôgazdálkodás hivatalos portálja a www.erdô.hu (igen, így ékezettel írva az internetes oldal címét) gazdag és széles keresztmetszetet kínáló tudásbankként, interaktív közvetítôként és hírforrásként szolgál majd minden érdeklôdôt. Az adatokkal, térképekkel, képgalériákkal színesített összeállításban kiemelt szerepet kap az erdô és az ember kapcsolatának, és az erdôk természeti értékeinek bemutatása. Az elôkészületben lévô internetes oldal szerkezete híven követi majd az erdô és erdôgazdálkodás hármas, gazdasági, környezetvédelmi és rekreációs szerepét.

Az állami erdôk Magyarországon · 2012. 5. 23. · 2 Az állami erdôk Magyarországon Sopron az erdészeti oktatás-ku-tatás magyarországi fellegvára. Az egyetlen hazai felsôfokú

  • Upload
    others

  • View
    3

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

  • A közvagyonnal eredményesengazdálkodó állami erdészetitársaságok idén elôször ebbena formában is számot adnaktevékenységükrôl a széles nyil-vánosság elôtt. Ez az összeállí-tás képet kíván nyújtani az ál-lami erdészeti társaságok el-múlt évi tevékenységérôl, azerdôvel való felelôs törôdéssokrétûségérôl.

    Az erdô sokszínûségét sem leír-ni, sem megmutatni nem lehet amaga teljességében, hiszen az er-dô minden érzékszervünkre hat.Ha nyitott lélekkel járatjuk végigtekintetünket Magyarországon,örömmel láthatjuk, hogy a hoz-záértô erdôgazdálkodás úgy tud-ja biztosítani a természetes anya-gok felhasználásának lehetôsé-gét, hogy közben megteremti ésfenntartja az erdei életközösségegészségét, erejét.

    Hazánkban 1,2 millió hektár er-dô állami tulajdonban lévô nem-zeti kincs, és tartósan 100%-banállami tulajdonban vannak az eztkezelô társaságok is. Kivételeshivatás az erdészeké. Az erdôbenés az erdôért dolgoznak: szere-tik, és büszkék rá. Büszkék arrais, hogy Magyarország területé-nek 20%-a erdô, s hogy ez az er-dôterület az elmúlt 80 évben 1millió hektárral, 500 ezer futball-pályányi területtel nôtt, és folya-matosan nô.

    Az erdô Földünk, s a rajta élôemberek egyik életforrása, a ter-mészeti tényezôktôl és emberibeavatkozásoktól függô életkö-zösség és élôhely. Éppen emiattválik egyre fontosabbá az egyénszámára is. Ez az a legfejlettebbszárazföldi életközösség, amelymagában foglalja a talajban élômikroorganizmusokat, a földfel-színen élô mohákat, gombákat,

    lágy és fás szárú növényeket, abenne élô rovar-, madárvilágotés vadállományt.

    Magyarország erdôterületeaz elmúlt mintegy 80 évben tö-retlen ütemben gyarapodott.

    Az erdész szakemberek irá-nyításával megvalósult nagyará-nyú erdôtelepítések és fásításokeredményeként az 1921-ben mégalig több mint 1 millió hektár er-dôterületünk ma már meghaladjaa 2 millió hektárt. Nemcsak eu-rópai viszonylatban, de a világonis egyedülálló ez a változás.Mindez a tradicionális, a fenn-tartható, tartamos erdôgazdálko-dás mellett elkötelezett erdôke-zelô szakembereknek — nevez-zük nevén — az erdészeknek, er-dômérnököknek köszönhetô.

    Az erdôk hármas — környe-zetvédelmi, közjóléti és gazdasá-gi — rendeltetését az 1972-esErdészeti Világkongresszus ma-

    gyar szakemberek javaslatára fo-galmazta meg. A 2006-ban élet-be lépett Nemzeti Erdôprogramalapján a jövôben is folytatódnak

    majd az erdôtelepítések, így er-dôsültségünk a közeljövôbenmeghaladja majd az ország terü-letének 25%-át.

    Erdei gazdagságAligha szeretne bárki is egy szintetikus világban élni, ahol mû-anyagból van a parketta, az asztal és a szék. Talán nincs is olyannép, akinek monda- és hiedelemvilágából kimaradt volna az erdôtitokzatos világa. Az áthatolhatatlan, rejtelmes erdô mélyén sejtetteaz ember az élet titkos forrásait. A mai kor embere pedig már az er-dô mérhetetlen gazdagságára csodálkozik rá. A természetjárónakaz erdôrôl a tiszta levegô, a madárdal jut eszébe. De a kérdésre,hogy mi az erdô, a természettudós válasza is jól követhetô. „Az er-dô fás és lágy szárú növények alkotta, többszintû növényi társulá-sokból álló közösség, amelyben a növény- és állatvilág szoros köl-csönhatásban él egymással és környezetével.”A Nemzeti Erdôstratégia és Erdôprogram éppen ezért az alábbiakszerint foglalja össze az erdôgazdálkodás stratégiai elemeit, és fôbbterületeit: ● Az erdô szerepe a globális szénháztartásban és a klímaváltozás

    enyhítésében● Biológiai sokféleség, biotóp és fajvédelem, talaj- és levegôvé-

    delem és az erdô egyéb védelmi hatásai● Az erdô, mint a pihenés és felüdülés színhelye és infrastruktu-

    rális szolgáltatásai● Az erdô, mint a környezetbarát nyersanyagok szolgáltatója● Tartamos erdôgazdálkodás a fenntartható fejlôdés részeként és

    érdekében.

    A J Á N L ÓAz erdészeti társaságok mérlege éseredménykimutatása (6. oldal)

    Az ÁPV Zrt.-hez tartozó 19 erdészeti társaság 2006-ban is sikeresen teljesítette feladatait,kötelezettségeit

    Szépség, érték az erdô fáiban (7. oldal)Hosszú távon biztos az állami erdôk jövôje Magyarországon

    Magyarország túlnyomórészt az európai lombhul-lató erdôk, az Alföld egyes részei az erdôs sztyeppzónájába tartoznak, de hazánk területének csak9%-án maradt fenn az eredeti növénytakaró, azemberi tevékenység következtében. Növényfajok-ban való gazdagsága viszont a Föld átlagánakcsaknem tizenötszöröse.

    A területének nagyobb hányadát elfoglaló al-földi térségre kevés csapadék és szélsôséges hô-mérsékleti viszonyok jellemzôek. A nyugat-du-nántúli régió, valamint középhegységeink, a 400

    métert meghaladó tengerszint feletti magasságúterületeink a természetesen erdôsült tájaink, aholaz évi csapadék általában meghaladja az erdôk el-tartásához szükséges 600 mm-t. Az alföldi tájakonzárt erdô természetes körülmények között csak ak-kor jelenhetett meg, ha a kevés csapadékot vala-milyen más vízforrás kiegészítette. Ilyen a fagyö-kerek számára elérhetô közelségû, de nem túl ma-gas talajvíztükör, vagy a folyók mentén az ismét-lôdô vízkiöntéseknek a talajokat vízkapacitásigfeltöltô vízkészlete.

    Az állami erdôk MagyarországonJelentés az állami erdészeti társaságok 2006. évi tevékenységérôl

    Növekedés, felelôs törôdésAz állami erdôk jó kezekben

    Természetes növénytakaró

    Hamarosan elérhetô: www.erdô.huAz utóbbi évtized egyik legszembetûnôbb változása, hogy az információk és élmények összegyûjtésé-ben az internet vette át a vezetô szerepet. Erre a — szakkifejezéssel élve: médiahasználati — sajátosság-ra reagálva hamarosan az állami erdôk is „elérhetôk és felfedezhetôk” lesznek a világháló segítsé-gével. A magyar állami erdôgazdálkodás hivatalos portálja a www.erdô.hu (igen, így ékezettel írva azinternetes oldal címét) gazdag és széles keresztmetszetet kínáló tudásbankként, interaktív közvetítôkéntés hírforrásként szolgál majd minden érdeklôdôt.

    Az adatokkal, térképekkel, képgalériákkal színesített összeállításban kiemelt szerepet kap az erdô ésaz ember kapcsolatának, és az erdôk természeti értékeinek bemutatása.

    Az elôkészületben lévô internetes oldal szerkezete híven követi majd az erdô és erdôgazdálkodáshármas, gazdasági, környezetvédelmi és rekreációs szerepét.

  • Az állami erdôk Magyarországon2

    Sopron az erdészeti oktatás-ku-tatás magyarországi fellegvára.Az egyetlen hazai felsôfokú er-dészképzés jelenleg a Nyugat-Magyarországi Egyetem kerete-in belül az Erdômérnöki Karonfolyik. A kar ôse a III. Károly ál-tal 1735-ben Selmecbányán ala-pított Bányatisztképzô iskola,melyet Mária Terézia 1770-benakadémiai rangra emelt. Az ön-álló erdészképzés az intézmény-ben 1808-ban indult meg és máraz elsô világháború elôtt — Ma-gyar Királyi Bányászati és Erdé-szeti Fôiskola néven — húsz jólfelszerelt tanszékkel mûködött.

    A világháborút követôenSelmecbánya az újonnan alakulóCsehszlovákiához került, ezértaz iskola 1919-ben Sopronba te-lepült át. Abban, hogy a béke-szerzôdéssel Sopront nem csa-tolták el Magyarországtól, nagyszerepet játszott az idekerült fô-iskolások fegyveres ellenállása(Ágfalvi csata), s a szavazás so-rán tanúsított magatartása. Ettôlkezdve a hét karral rendelkezôNyugat-Magyarországi Egye-tem 2000. január 1-i megalapítá-sáig az oktatás számos szerveze-ti és tartalmi változáson ment át.A szakma szempontjából a leg-jelentôsebbek között említendôa Faipari Mérnöki Kar 1957. évi,

    a Székesfehérváron mûködôFöldmérési és Földrendezôi Fô-iskolai Kar (ma GeoinformatikaiFôiskolai Kar) 1972. évi meg-alapítása, a Róth Gyula Gyakor-ló Szakközépiskola és Kollégi-um egyetemi fenntartásba kerü-lése (1999), továbbá a Nyugat-Magyarországi Egyetem szel-lemiségének a „zöld egyetem”szlogennel történô meghatározá-sa. Utóbbi annyit tesz, hogy ter-mészeti, társadalmi, emberi kör-nyezetét az életminôség megôr-zése és javítása érdekébenigyekszik alakítani, karait a kör-nyezettudatos gondolkodásmódjellemzi. Ma az Erdômérnöki

    Karon erdômérnöki, környezet-mérnöki, környezettudományi,vadgazdamérnöki, természetvé-delmi mérnöki szakokon folyikfelsôfokú képzés. Az oktatástbotanikuskert, informatikai la-boratórium, jól felszerelt könyv-tár, valamint erdészeti, faipari ésföldméréstörténeti gyûjtemény(múzeum) segíti.

    Az egyetemtôl szervezetilegfüggetlen gazdasági társaság-ként ugyan, de közcélú feladataiközött elsô helyen a gyakorlatioktatás és a kutatás segítésétszerepeltetve mûködik a soproniszékhelyû, a TAEG TanulmányiErdôgazdaság Zrt.

    Az Országos Erdészeti Egyesület az erdészeti ágazat legrégebbi éslegnagyobb tagsággal rendelkezô szakmai érdekképviseleti civil-szervezete, 1866-ban alapították. Az Egyesületben 35 helyi cso-port, 23 szakmai szakosztály, 4300 fô egyéni és 77 jogi tag végzi amunkát. Az Egyesület életében meghatározó szerepet töltenek beaz állami erdészeti társaságok. Az Egyesület tagságának több mintkétharmadát az erdészeti társaságoknál aktív munkát végzôk vagymár nyugállományba vonult munkatársai adják.

    Az Egyesület a 2006. évben 287 rendezvényt szervezett, melye-ken 16 685 fô vett részt, nagyobbrészt a társaságok közremûködé-sével. A legnagyobb szabású éves rendezvény a Vándorgyûlés, me-lyen hagyományosan mintegy 700 erdész vesz részt.

    Erdeink jelenlegi területe, álla-pota a több évszázados emberitevékenység során alakult ki. Azerdô által nyújtott termékekre,szolgáltatásokra hosszú távoncsak akkor számíthatunk, haszakszerûen kezeljük erdeinket,megóvjuk ôket a káros hatások-tól, a túlzott használattól ésigénybevételtôl. Biztosítjuk anövény- és állatvilág sokfélesé-gét, az erdei életközösség dina-mikus egységét. Az erdô fenn-tartása és védelme az egész tár-sadalom érdeke, jóléti szolgálta-tásai minden embert megillet-nek, ezért az erdôvel csak a köz-érdekkel összhangban, szabá-lyozott módon lehet gazdálkod-ni. Ennek a célnak a megvalósí-tását szolgálják az erdôrôl és azerdô védelmérôl szóló 1996. éviLIV. törvényben (erdôtörvény)megfogalmazott elôírások, gaz-dálkodási szabályok. Az államitulajdonban lévô erdôkkel szem-ben törvényi szinten megfogal-mazódik a közérdekû feladatokfokozottabb ellátása, ami az er-dôk védelmi (környezetvéde-lem, természetvédelem), egész-ségügyi-szociális, turisztikai,oktatási-kutatási szolgáltatásai-nak biztosítását jelenti.

    Mindezen feladatok megva-lósulásának az alapja, hogy azerdôkben a gazdálkodás az erdé-szeti szakigazgatás által jóváha-gyott — a körzeti erdôtervekreépülô — tízéves üzemtervek

    alapján folyik. Az üzemtervek-ben szereplô feladatokat éveserdôgazdálkodási szakaszokrakell lebontani, melyeket az er-dészeti szakigazgatás illetékesszerve hagy jóvá, és ellenôrziannak végrehajtását. Az üzem-tervi elôírásoktól eltérni csak ki-vételesen indokolt, engedélye-zett esetekben, például elemikár esetén lehet.

    Magyarországon az erdészetiszakigazgatás hagyományosanaz agrárigazgatáshoz, a Földmû-velésügyi és VidékfejlesztésiMinisztériumhoz kötôdik. Az er-dôtörvény az erdészeti igazgatáshárom szintjét különíti el. A hie-rarchia legfelsô szintjén a mi-niszter, középsô szintjén az or-szágos erdészeti hatóság — aminisztérium illetékes fôosztá-lya —, legalsó szintjén pedig azországos erdészeti hatóság terü-leti szerve, az Állami ErdészetiSzolgálat áll. Az erdészetiszakhatóság feladatai egyrésztszervezési, másrészt hatóságijellegûek. Ezek közül a legfon-tosabbak az erdôvagyon változá-

    sát leíró adatok gyûjtése, a fenn-tartható erdôgazdálkodást bizto-sító körzeti erdôtervek elkészíté-se, az országos és körzeti ho-zamszabályozás elkészítése, azerdôvagyont leíró naturális ada-tok elemzése, az erdôvagyonrólés annak változásáról szóló tájé-koztatás, az erdôgazdálkodástervszerûségének biztosítása azüzemterveken és az éves erdô-

    gazdálkodási terveken keresztül,az erdôgazdálkodás jogszabály-ban meghatározott ellenôrzése,az erdôgazdálkodók nyilvántar-tása, az erdészeti szakszemély-zet nyilvántartása, az erdôgaz-dálkodással kapcsolatos államitámogatások odaítélése és fel-használásuk ellenôrzése.

    A szigorú gazdálkodás tulaj-dontól függetlenül minden Ma-gyarországon található erdôre,fásításra, valamint erdôtelepí-tésre kijelölt területre egyfor-mán érvényes. Nagyrészt ennekköszönhetô, hogy a szakszerû éstartamos erdôgazdálkodás vo-natkozásában hazánk világvi-szonylatban is élen jár.

    Nem középiskolás fokon

    Évente félszáz jól képzett erdômérnök hagyja el a nagy múltúsoproni egyetemet

    ÁLLAMI TULAJDONBAN LÉVÔ ERDÔK

    Kezelôi vagyon tulajdonlás

    Erdôkezelés

    Az erdô tulajdonosijogainak gyakorlása

    Természetvédelmiterületeken

    Természetvédelemmel nemérintett területeken

    Állami Privatizációsés Vagyonkezelô Zrt.

    HonvédelmiMinisztérium

    Erdôgazdasági zrt.-k(19 társaság)

    Erdôgazdasági zrt.-k(3 társaság)

    A Pénzügyminisztériumnevében eljáró

    Kincstári VagyoniIgazgatóság

    A Földmûvelésügyi ésVidékfejlesztésiMinisztériumnevében eljáró

    Nemzeti Földalap

    vagy

    onke

    zelé

    si s

    zerz

    ôdés

    vagyonkezelési szerzôdés

    Az állami erdészeti irányításszervezete

    Generációk tudásavigyázza az erdôt

    Az erdészek minden évben szakmai találkozókon bôvítik ismereteiket

    A törvény szigorával védve

    Alkalmazott tudományAz erdészeti kutatások döntô többsége alkalmazott jellegû, így azeredmények kutatási jelentések, szakértôi anyagok, szaktanácsa-dás, valamint továbbképzés formájában állnak a gyakorlat rendel-kezésére.

    Az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) szervezeti egységei-nek (tudományos osztályok, kísérleti állomások) tevékenysége akövetkezô: erdei ökoszisztémák víz- és szervesanyag-forgalmánakvizsgálata; az ökológiai potenciál és a fatermôképesség közötti ösz-szefüggés pontosítása, termôhely térképezés; a természetszerû er-dôk erdômûvelési kérdéseinek tisztázása; gyorsan növô fafajok ter-mesztéstechnológiájának a fejlesztése; energetikai ültetvényekökológiai megalapozása, nagy hozamú szaporítóanyag elôállítása;egészségi állapot-monitoring mûködtetése, erdôvédelmi technoló-giák kidolgozása; új ellenálló fafajták elôállítása és az ôshonos fa-állományaink genetikai erôforrásainak fenntartásához szükségesirányelvek kidolgozása; a természetvédelmi korlátozások hatás-elemzése és jövedelmezôségi vizsgálatok.

  • Az állami erdôk Magyarországon 3

    Az ember a természet erôforrásai-ból biztosítja a megélhetését, ésennek érdekében gazdálkodik akörnyezetében és a környezeté-vel. A jelenlegi ismeretek szerintaz egyetlen újratermelhetônyersanyagforrás a növényzet,így az erdô is, aminek termeszté-sével az emberiség biztosítja táp-lálékát, kielégíti nyersanyag- ésenergiaigényét. A megújuló, kör-nyezetkímélô energiaforrásokközött a fás szárú növények fon-tos helyet foglalnak el. A szük-ségletei kielégítése érdekében azember évszázadok óta használja,gazdálkodik az erdôvel.

    A mai kor erdészének legfon-tosabb feladata, hogy a meglévôfavagyonnal hosszú távra elôre-látva tartamosan úgy gazdálkod-jon, hogy a társadalom erdô irán-ti igényeinek mind magasabb fo-kú kielégítése mellett a favagyon

    sem mennyiségben, sem érték-ben ne csökkenjen, és a gazdál-kodás lehetôsége a jövô nemze-dékei számára is fenntarthatómaradjon.

    Az erdészek, erdôgazdálko-dók célja a folyamatosan fenn-tartható fejlôdés biztosítása azerdô javainak használata során.Jelenleg a magyarországi erdôk350 millió m3 fakészlete évente11 millió m3-rel gyarapszik a fáknövekedése révén, a fakitermeléspedig 7–8 millió m3. Ennek közela fele az állami erdôkbôl, s közela fele a magánerdôkbôl kerül ki,ez utóbbi folyamatosan gyarap-szik.

    A természet védelme a kör-nyezetvédelem alapvetô eleme,nemcsak egy ország társadalma,hanem az egész emberiség jólfelfogott érdeke. A természetvé-delemben az erdészek úttörô sze-

    repet játszottak, és tevékenysé-gük ma is meghatározó. A termé-szetvédelem alapjait a szakszerû-en gazdálkodó erdész rakta le, ésaz erdô folyamatos gondozásá-val szinten tartja. Az erdész-szakma, az erdészek által alkal-mazott erdôkezelési technológi-ák folyamatosan fejlôdnek — azerdôket alkotó fajok várható élet-korát áttekintve ez néha ember-öltôkkel mérhetô —, figyelembevéve a társadalmi igények és ér-dekek változását. Fontos kérdés-sé és feladattá vált, hogy a termé-szetközeli erdôkben természet-közeli erdôgazdálkodás valósul-jon meg, ami a természeti folya-matokat mintázó, azokat optimá-lisan felhasználó, a biológiaisokféleséget biztosító gazdálko-dási mód.

    Ezek a termelési módokigénylik az erdei úthálózat bôví-tését, és a gyakori kis volumenûtermelést, mely tényezôk a költ-ségek növekedését okozzák.

    Az erdôk hozama hagyomá-nyos vágásos üzemmód mellettis alacsony tôkearányos jövedel-met biztosít, ennek ellenére másagrárágazatokhoz viszonyítvaegyre csökkenô mértékben tá-mogatott.

    Az erdészeti társaságok az ál-lami erdôket, az ország erdeinek56%-át kezelik, szakmailag elhi-vatott, hozzáértô szakemberek-kel. A magyar jogrendszer törvé-nyi szinten — több uniós országelismerését is kivívva — garan-tálja az erdôgazdálkodást. Az er-dészeti társaságok is ezen törvé-

    nyek alapján, az erdészeti ható-ságok által — védett területekesetében a természetvédelmi ha-tóságok engedélyével — kiadott10 éves üzemterv, és az abból, agazdálkodók által évente készí-tett, és a hatóság által engedélye-zett erdôgazdálkodási terv sze-rint végzik munkájukat.

    Védett területeken a termé-szetvédelmi szakma részérôl aszükségesnél lényegesen na-gyobb a korlátozás —, mint a vá-gáskorok emelése, a fakitermelé-sek mennyiségi, idôbeni és tér-beli korlátozásai, az elôírt fafaj-cserék, munkarendszerek, vegy-szerhasználati korlátozások — afakitermelések mennyiségénekcsökkenését, a faanyag minôsé-gének romlását, és többletköltsé-geket okoznak. Ezekkel a költsé-gekkel számolunk, gazdálkodá-sunk részét képezik.

    Az állami erdészeti társasá-gok. ahol ez lehetséges, az öko-lógiai érdekeket is szolgáló, és

    ökonómiai szempontokat is fi-gyelembe vevô természetközeligazdálkodási munkamódszerek-kel dolgoznak. Ilyen az állandóerdôborítás, szálalás, természe-tes (csoportos, vonalas) felújító-vágások, ôshonos fafajokra valóerdô-átalakítás (pl. fenyveseketbükkösökké). A termôhely, a klí-ma adottságait figyelembe vévea természetes, természetközelierdôgazdálkodási módszerekmaximális kiterjesztésére törek-szenek.

    Az állami tulajdonú társasá-gok kezelésében lévô erdôknagysága teszi lehetôvé, hogy akülönbözô minôségû és adottsá-gú erdôterületek jövedelmeit, il-letve veszteségeit kiegyenlítve,a rossz minôségû, gyenge ter-môhelyen álló erdôterületekfenntartását és a bevétellel nemfedezett közcélú, közjóléti szol-gáltatásokat is biztosítani tudja ajobb termôképességû erdôk ho-zamából.

    ErdôtanúsításAz FSC erdôtanúsítási bizonyítvánnyal rendelkezô er-dôgazdálkodók olyan — világviszonylatban rögzítettés elfogadott — gazdálkodási feltételeknek felelnek meg, amelyek tel-jesülése bárki számára igazolja, hogy a gazdálkodó a tartamosság, ter-mészetszerûség, jogszerûség elveit betartva, szakmailag megalapozotttervek iránymutatásaival, a biológiai sokféleség (biodiverzitás) fenn-tartásának követelményeit maximálisan betartva végzi munkáját.

    Az ember felelôssége megnôtt atermészeti folyamatok megérté-sében, mûködôképességénekmegôrzésében és a környezetiállapot javításának és fenntartá-sának terén.

    Az erdô olyan ökoszisztéma,amelynek szerves része a termô-hely, az erdô természetes nö-vény- és állatvilága — a faállo-mánnyal és a vadállománnyalegyütt —, valamint az erdôhöztartozó egyéb természeti és kör-nyezeti értékek, ezért ezek egy-ségként kezelhetôk. Mint a leg-kevésbé háborított élôhely, biz-tosítékot nyújt az élôvilág fenn-maradásához, védi a talajt, a vi-zeket, tisztítja a levegôt, pihe-nést biztosít az ember számára,tájalkotó elem, a kultúra egyikszínhelye és anyagi-természetialapja, ugyanakkor megújíthatóanyagi-társadalmi javakat isszolgáltat.

    A természetközeli erdôgaz-dálkodást akkor lehet legjobbanmegvalósítani, ha a természetfolyamatait, és az erdôre gyako-rolt hatásait megismerjük, és azerdô kezelése során a természet-

    ben végbemenô folyamatokkedvezô hatásait alkalmazzuk.

    A hosszú távon kialakulótermészetes folyamatok megis-merése érdekében 72 erdôrezer-vátum került kijelölésre 3800hektár magterülettel, és a hozzátartozó 9600 hektár védôzóná-val az ország különbözô, arra al-kalmas helyein.

    Erdôrezervátumnak nevezzükaz olyan jogszabályi oltalomalatt álló erdôterületet, ahol azerdônek az emberi beavatkozásnélküli természetes fejlôdési fo-lyamatait ismerjük meg hosszútávú megfigyelések eredménye-ként. Az erdôrezervátum egy ki-emelkedô természetvédelmi ér-téket jelentô erdei ökoszisztémamegóvása, ahol a kutatáson kí-vül semminemû emberi tevé-kenység nem történik.

    A társaságok a jóváhagyottéves erdôgazdálkodási tervek-ben a természetvédelmi hatósá-gok által meghatározott elôírá-sok, gazdálkodást korlátozó in-tézkedések végrehajtásábanszorosan együttmûködnek azérintett nemzeti parkok szakem-bereivel.

    A természetvédelmi szem-pontok fokozott elôtérbe helye-zését szolgálja a Madárvédelmiés az Élôhelyvédelmi céllal kije-lölt Natura 2000 területe, melyhazánk területének közel 21%-án megtörtént. Az eredeti védettterületeink csaknem mindegyi-ke bekerült a hálózatba.

    Tudja-e...◆ hogy a vegetáció, ezen belül az erdôtakaró jelentôs szerepet

    játszik a klíma stabilizálásában;◆ hogy a magyarországi erdôkben tárolt szén mintegy

    380 millió tonnára becsülhetô;◆ hogy ez a tárolt szén 1,3 milliárd tonna légköri szén-dioxidnak

    felel meg;◆ hogy egy hektár erdô több mint 10 tonna szén-dioxidot von ki

    a légkörbôl, a magyarországi erdôk 6,9 millió tonnát mindenévben;

    ◆ hogy egy hektár erdô 10 tonna oxigént termel minden évben,ami 57 ember szükséglete;

    ◆ hogy egyetlen fa évente hat zsák port szûr ki a levegôbôl, egyhektár erdô pedig 60 tonnát;

    ◆ hogy egyetlen fa által kibocsátott vízpára megtöltene egygyermekfürösztô kádat;

    ◆ hogy a 2007. évben az év fája a szelídgesztenye, az év madaraa mezei veréb;

    ◆ hogy az ibolya magvait a hangyák terjesztik;◆ 3 másodpercenként 1 bruttó köbméterrel növekszik az élôfa-

    készlet Magyarországon?

    Természetközeli gazdálkodás

    Természetvédelmi szolgáltatások,erdôrezervátumok

    „Erdô” helyén „erdô” „Erdô” alatt „erdô”

  • Az állami erdôk Magyarországon4

    Tudja-e...◆ hogy Magyarország erdôterületébôl 60% az állami erdôk

    területaránya;Minden egyes magyar állampolgárra több mint 1000 m2

    (0,1 ha) állami erdô jut;◆ hogy Magyarország legintenzívebben visszaerdôsülô területe

    Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, ahol az éveserdôtelepítéseknek közel 20%-a történik. Egyben e megyébena legalacsonyabb az állami erdôk aránya, mely csupán 29,8%;

    ◆ hogy Magyarország összterületének 8,9%-a országosjelentôségû védett terület;Hazánk összterületének mintegy 21%-a a Natura 2000hálózathoz tartozó védett terület.Magyarországon ma 73 kijelölt erdôrezervátum található,melyek közül 70 az állami erdészeti társaságok kezelésében áll;

    ◆ hogy Magyarországon 260 km hosszúságú erdei vasútvonalmûködik. Ezeken a vonalakon évente 1 millió kirándulóutazik;

    ◆ hogy Magyarországon 30 jegyzett erdészeti erdei iskolatalálható;Ezek közül 22-t az állami erdészeti társaságok üzemeltetnek és tartanak fenn saját költségükön;

    ◆ hogy aki az összes erdôben lévô, vagy erdôt nagyobbmértékben érintô jelölt turistaútvonalon végighalad, az kb.annyit kell hogy gyalogoljon, mintha Magyarországot ahatárvonalán nyolcszor körbejárná?

    Az erdô és az erdôgazdálkodáselválaszthatatlan mindennapja-inktól. Az erdô nemcsak a tisztakörnyezetet, a természetközeliélményt, vagy a jó levegôt je-lenti, hanem nagyon sok emberszámára a munkát, a minden-napi kenyeret is biztosítja. Sokezerre tehetô azoknak a csalá-doknak a száma, akik részben,vagy — például egyes hegyvi-déki területeken — kizárólag azerdôgazdálkodásból szerzett jö-vedelembôl élnek. A síkvidékierdôgazdálkodásból élôk meg-élhetésüket ki tudják egészítenihagyományos mezôgazdaságitevékenységekbôl is.

    Az állami erdômûvelési köz-munkaprogramok nemcsak azállástalanoknak jelentenek 3–9hónapra munkalehetôséget, ha-nem ennek nyomán az erdészetitársaságok is munkaerôhöz jut-nak erdôápolási feladatok el-végzésére, közjóléti létesítmé-nyek karbantartására. Az elsôerdei közmunkaprogram 1997-ben indult, akkor még csak 3, azÁPV Zrt. erdészeti portfóliójá-hoz tartozó társaság részvételé-vel. 2004-ben 8, 2006-ban pedig17 erdészet élt a felajánlott lehe-tôséggel. Az idei közmunka-programban több mint 400 tele-pülésrôl már átlagosan 2100 re-gisztrált állástalan dolgozik,1,713 milliárd forintos projekt-költséggel. A költségek 80%-áta Szociális és Munkaügyi Mi-nisztérium, és a tulajdonos ÁPVZrt. biztosította. Új elem, hogy amunkanélküliek egy része szak-képzésben is részesül. A foglal-koztatott munkanélküliek és a

    tavaly például több mint 4000érintett család anyagi helyzeté-nek javításán túl a közmunka-program jelentôsen hozzájárulta hazai erdôvagyon minôségi ésmennyiségi gyarapításához.Összességében az erdei köz-munka az azonnal jelentkezô éskézzelfogható eredményein fe-lül anyagiakban ki nem fejezhe-tô társadalmi és környezeti ér-tékteremtô erôvel bír.

    Nagy kihívást jelent az álla-mi erdôvagyonnak a megóvásais. Az illegális fakitermelés egy-egy térségben már nemcsak azún. megélhetési bûnözés és en-gedély nélküli gallyszedés, tûzi-fagyûjtés kategóriáját meríti ki,hanem kifejezetten erdôirtássáfajult, ezzel az egyik legsúlyo-

    sabb természetkárosítást okoz-va. A közmunkaprogramokban abéren kívüli juttatásként alkal-mazott illetményfa segítségetjelenthet az engedély nélküli fa-kitermelés visszaszorításában is.

    Az erdészmunka sokak szá-mára nemcsak hivatás, haneméletforma, sôt létforma is. Nem-ritkán generációkon keresztülöröklôdik a mesterség, apák afiúknak adják át ismereteiket.Az erdôkezelési feladatok ellá-tásának a szokványos nyolcórásmunkaidô-beosztással elegettenni nem lehet. Ma, amikor egyerdészkerület átlagos nagysága800–1200 hektár, az erdészszinte napi 24 órás szolgálatbanvan.

    Munkahelyeket teremt az erdôAz erdészeti közmunkaprogram a legkiterjedtebbMagyarországon

    Az erdei közmunkaprogramok anyagiakban ki nem fejezhetô értéketteremtenek

    Értékteremtô gazdálkodás a fávalEgy fejlett társadalomban az egy fôre jutó faanyag-felhasználás fo-lyamatosan növekszik. Az emberek szeretnek a szûkebb és tágabbkörnyezetük alakításához természetes anyagokat használni. Hazánkfából, fatermékekbôl importra szorul, ezért különösen fontos az itt-hon megtermelt fa minél magasabb színvonalú hasznosítása, a ma-gyar faipar fenntartása és fejlesztése.

    Közgazdasági megközelítésbôl sem mindegy, hogy egy adotttermék hozzáadott értékét mennyire lehet emelni, hiszen a piacon amagas készültségû, jó minôségû termékek a jól értékesíthetôk. Azállami erdészeti társaságok élen járnak a fa, a faanyag hasznosítá-sában. A társaságok több mint fele mûködtet fûrészüzemet, a ma-gyar parkettatermelés 55%-át a három állami tulajdonban lévô par-kettagyár (Gyöngyös, Csurgó, Zalahaláp) adja. Több társaság fog-lalkozik rakodólap és csomagolóanyag elôállításával, sôt a Tanul-mányi Erdôgazdasági Zrt. kész faházakat is gyárt. A faanyag magasszínvonalú feldolgozása nem csak azért fontos, mert a dédapáinkáltal ültetett, nemzedékek során nevelt, esetenként 100–150 éveskorban kitermelt fa megérdemli a tiszteletet, megbecsülést, hanemazért is, mert a fafeldolgozás árbevétele kiegyenlíti az erdôgazdál-kodás szezonális jellegét, valamint az üzemek munkahelyeket tar-tanak fenn, és nem utolsósorban jövedelmet termelnek. Az erdô-gazdálkodás a fa kitermeléséig ökológiai alapokon nyugvó biológi-ai rendszer, a fa felhasználása, hasznosítása viszont már egyértel-mûen a közgazdasági szabályozók által determinált folyamat, a pi-aci verseny része.

    A fafeldolgozók az utóbbi három évben — tulajdonosi támoga-tással — több mint négymilliárd forintot fordítottak faipari fejlesz-tésekre, ami elengedhetetlenül szükséges volt a versenyképességmegtartásához. A hazai fából készült szárított, gôzölt fûrészáru, aszalagparketta és a hagyományos svédpadló, a rakodólapok és szá-mos más fatermék zöme az állami erdészeti társaságok üzemeibôlkerülnek a hazai és a külföldi felhasználókhoz.

    A fa — mint ahogy az „Erdô fohásza” azt csodálatosan megfo-galmazza — a bölcsôtôl a sírig végigkíséri az ember életét, szolgál-ja igényeit, ezért óvjuk, védjük az erdôt, és kezelését bízzuk a hoz-záértô erdészre.

    Házépítésre is alkalmasak a hazai erdôk fái

  • Az állami erdôk Magyarországon 5

    Világrekordok diktálta követel-mények mellett is megmaradni atermészetes viszonyok között —talán így foglalható össze a hazaivadgazdálkodás jövôje. Az álla-mi tulajdonú erdészeti társasá-gok e kijelentés mindkét felébeneddig is komoly szerepet vállal-tak. Munkájuk eredményességéta közeli múltban is világrekor-dok jelzik, a természetes viszo-nyok fenntartása pedig az általukkezelt erdôk hosszú távú meg-maradásának záloga.

    Az erdôkben a vadgazdálko-dás legfôbb feladata, hogy az er-dôk természetes tûrôképességé-nek megfelelô, azonban minô-ségben kiváló vadállományt tart-son fenn. Az állami erdészetekkezében a vadászat és a vadgaz-dálkodás az aktív természetvéde-lem fontos eszközévé vált. Az el-múlt évszázadok során az emberaz erdôk területét jelentôsencsökkentette, a nagyobb erdô-tömböket szétaprózta. A mezô-gazdasági, ipari és lakott terüle-tek növekedése, az utak építéseközvetlenül hozzájárult a nagy-

    ragadozók (medve, farkas, hiúz)élôhelyének megszûnéséhez.

    A nagyobb testû növényevôvadfajok, mint a szarvas, ôz és avaddisznó állománya így kike-rült természetes ellenségeik ál-landó felügyelete alól. Elszapo-

    rodásuknak csak a táplálékmennyisége, a különbözô beteg-ségek, és az ember szab határt.Az ember szabályozó szerepenélkül ez a jelenség akár az er-dôk területének jelentôs csökke-nését is maga után vonhatná,ugyanis a túlszaporodott vadállo-mány kártétele megakadályoz-hatná az erdô természetes ésmesterséges felújítását is. Az1996. évi vadászati törvényugyanakkor a vadat természetikincsként — a jövô nemzedékekszámára megôrzendô esztétikai,tudományos, kulturális és geneti-kai értékek hordozójaként — je-löli meg. Mindemiatt fontos,hogy az egységes szervezetbendolgozó, de az ország csupánmintegy 10%-án vadgazdálkodóállami erdészetek szakembergár-dája az erdô és a vad ökológiaiegyensúlyának megteremtésénélirányt mutató szerepet töltsön be.

    A fenntartható erdôgazdálkodásés vadgazdálkodás egységességeelsôsorban az erdészeti társasá-gok területén tud megvalósulniúgy, hogy az üzletág egyúttal jö-vedelmezô vállalkozás is.

    A vadászat régen az emberélelemszerzô tevékenyégénekképezte fontos részét. NapjainkEurópájában a vadászat elsôsor-ban az egészséges természetikörnyezet fenntartásának eszkö-ze. Emellett százezrek számárajelent aktív kikapcsolódást. AMagyarországról származó tró-feák évtizedek óta a világranglis-ták elsô helyein szerepelnek. Eza tény, illetve a Magyarországonkialakult magas vadászati kultú-ra, továbbá az itt elérhetô bizton-ságos vadászat külföldön is ked-veltté tette vadászterületeinket.

    A magyar vadgazdálkodásnemzetközi jó hírnevét — mely-nek jelentôs idegenforgalmi von-z-ereje is van — nagyobbrészt azerdészeti társaságok területén lé-vô vadállomány alapozza meg.Napjainkban a különbözô bevá-sárló-, fürdô-, bor- stb. turizmu-sok között a „vadászturizmus”már önálló fogalomként jelenikmeg. Az erdészeti részvénytársa-ságok a vadállomány ésszerûhasznosításával, a vadászati lehe-

    tôségek biztosításával jelentôs te-ret ölelnek fel a magyar vadkeres-kedelmi piacon. Tevékenységükszigorúan a természet védelmétés megôrzését szolgálja, deugyanakkor nyereségorientált is.A lôtt vad húsa ma már korszerûés az EU normák szerinti vadfel-dolgozó üzemeken keresztül jutel a fogyasztókig. A nagy áruház-láncolatok hûtôpultjain a messzi-rôl jött tengeri halak és egyébínyenc-ségek mellett a magyarvadhús mindenhol megtalálható.E jó minôségû árualap jelentôsrésze szintén az erdészeti rész-vénytársaságok által kezelt va-dászterületeken képzôdik, (a ha-zai felvásárlás 40%-a köthetôhozzájuk). Termékeik a hazai pia-cokon túl, Nyugat-Európa számosélelmiszerpiacára is eljutnak.

    Az állami kezelésben lévônagyvadas vadászterületek igazivédjegyét a róluk származó világ-rekord trófeák jelentik. Egy-egyvilágelsô gímbikát nevelt a zalaiés a gemenci erdô, és összesenhat világbajnok lapátost produ-kált a két leghíresebb dámvadasterület, Gyulaj (4) és Guth (2). Je-lenleg is világrekord a 2002-benelejtett guthi dámbika trófeája, ésa 2003-ban Budakeszin terítékrehozott vadkan agyara.

    Erdészeti gépkereskedelem, vad-gyümölcsök gyûjtése, vadász-bolt-mûködtetés — az erdészetitársaságok több lábon állása amai kor alapvetô követelménye.A szakembergárda és a rendelke-zésre álló technika segítségévelaz állami társaságok jelentôsrészt vállalnak a hazai erdôk te-

    rületének növelésében, az autó-pályák környékének fásításábanés a magánerdôk kezelésében is.

    Az állami tulajdonú erdészetitársaságok egyre több magáner-dô-tulajdonos erdôkezelési fel-adatait végzik el. A szerzôdéseskapcsolat alapján újabb erdôterü-letek szakszerû kezelése válik

    így biztosítottá. Az erdészetekmeglévô piaci kapcsolatai segítikaz erdôbôl kikerülô faanyag leg-jobb áron történô értékesítését.Az erdôfelújítások során elôny-ben részesítik a nagyobb biológi-ai sokféleséget eredményezô ter-mészetes felújítási módokat.

    A társaságok — a tulajdonosÁPV Zrt. elvárásainak megfele-lôen — fontos stratégiai feladat-nak tekintik az országos erdôte-lepítési programban való aktívrészvételt. Az uniós pénzforrá-sok hatására az elmúlt három év-ben jelentôsen megnôtt az eddigmezôgazdaságilag hasznosítottterületeken végzett erdôtelepítésnagysága. A 2006 ôszén Ópusz-taszeren végzett erdôtelepítésselhazánk erdôterületének nagysá-ga elérte a kétmillió hektárt. Mi-vel általában nem rendelkeznekszabad földterülettel, az államitársaságok szerzôdés alapján,

    magántulajdonú területeken vég-zik az erdôsítéseket. Tôkeerôsvállalatokként a támogatásokátutalásáig meghitelezik a telepí-tési költségeket.

    A társaságok az erdôgazdál-kodási alaptevékenységen felül,ahhoz kapcsolódó egyéb üzletitevékenységet is folytatnak. Van,

    ahol vadfeldolgozó üzemet mû-ködtetnek, vagy faházak építésé-vel, forgalmazásával foglalkoz-nak. Ezek a kiegészítô tevékeny-ségek a cégek több lábon állásá-nak biztosításán felül új munka-helyeket teremtenek, és hozzájá-rulnak a hazai fogyasztói igé-nyek kielégítéséhez.

    Vadregényes tájak MagyarországonVilágrekordok — természetesen hazánkban!

    Sokoldalú erdôgazdaság

    Magánerdôben is dolgoznak az erdôgazdaságok korszerû gépeiFolyamatosan gyarapodnak a közjóléti létesítmények, szépülnek azarborétumok

    A gímszarvas a magyar erdôk koronás királya

    Szigorúan óvják a vadászati hagyományokat Sok vadász álma: erôs muflonkos

  • Az állami erdôk Magyarországon6

    Felelôs, gondos tulajdonos az államAz erdészeti társaságok mindegyike önálló piaci szereplô. Az ÁPV Zrt.-hez tartozó 19 erdészeti társasághagyományosan nagyüzem és 14 év óta részvénytársaságokként mûködnek. 970 ezer hektár, több mint1000 milliárd Ft értékû állami erdôt kezelnek, 57 milliárd Ft saját vagyonnal. A kezelt erdôterület közel40%-án olyan különleges természetvédelmi szolgáltatásokat végeznek, valamint rendszeres közjóléti fel-adatokat látnak el a köz javára — mint például az erdei iskolák, erdei vasutak, pihenôparkok, sétautak,kilátók és berendezések stb. üzemeltetése —, amely mögött bevétel alig van, a költségek pedig jelentô-sek. A közjóléti, a közhasznú feladatok ellátására külön ellentételezés nélkül a 2006. évben mintegy 2,4milliárd forintot fordítottak. Mindezt a társaságok úgy biztosítják, hogy közben az erdôvagyon tartamoskezelése, védelme, gyarapítása és a fenntartható fejlôdése, valamint az erdô biológiai egyensúlyánakfenntartása mindenképpen megvalósuljon. Az ilyen sokrétû, különleges, a köz javára végzett, üzleti ala-pú vállalkozáson túli feladatok elvégzéséhez szükséges, hogy a cégcsoport pénzügyileg tartósan stabilanés jövedelmezôen mûködjön. Az ÁPV Zrt. a tulajdonosi elvárások teljesítése érdekében az elvégzendôfeladatok közhasznúsága miatt évek óta és a 2006. év után sem vont el osztalékot, azt visszahagyja azerdôvagyon-kezelési feladatok színvonalasabb végzésére. Ezzel együtt a társaságok 2006. évi költségve-tési befizetései 4,2 milliárd forinttal haladják meg a költségvetési támogatások összegét. Az elmúlt év-ben az erdészeti társaságok közel 6000 fônek adtak közvetlenül munkát, továbbá 10 ezer vállalkozásnakés 40 ezer családnak biztosítottak közvetve megélhetést.

    Az állami erdôk kezelésében fokozottan teret kap a természetközeli technológiák alkalmazása, a fa-kitermelések során a természetes úton való erdôfelújítás, és különösen a város környéki erdôkben a fo-lyamatos erdôállapotot biztosító módszerek elterjesztése. Folytatódtak a 9,5 millió, erdôtulajdonnal nemrendelkezô lakosság érdekében történô ökoturisztikai fejlesztések. A 2006. évi dunai és tiszai árvíz utá-ni helyreállítási munkák az erdôsítésekben és erdei infrastruktúrában nagyrészt befejezôdtek, ezzel a kö-zel 1,5 milliárd forintnyi kár helyreállítása valósult meg.

    Mindezek a folyamatok is visszaigazolják, hogy az állami erdôk jó kezekben vannak. Az ÁPV Zrt.erdészeti társaságai az állami erdôk vagyonkezelése során eleget tettek a magas szintû szakmai elvárá-soknak, a fenntartható fejlôdés alapelveinek és a társadalom közhasznú, közcélú igényeinek. Ezt úgy tet-ték, hogy gazdálkodásuk tartósan eredményes volt, ezzel az agrárszektor egyetlen jelentôs költségvetésibefizetôi maradtak. Ezek az eszközök további természetvédelmi és közcélú feladatok finanszírozásáhozbiztosíthatnak forrást. Az erdészeti szakhatóság a szakmai munkát a 2006. évben is társaságonként jó-nak, illetve kiválónak minôsítette.

    A jól teljesítô erdészeti társaságok a 2006. évben 61,1 milliárd forint nettó árbevételt, 1,4 milliárd forintüzemi eredményt és 1,8 milliárd forint adózás elôtti eredményt értek el. Az elmúlt évben minden erdé-szeti társaság nyereségesen gazdálkodott. A saját tôkearányos jövedelmezôség mértéke a bázis idôszaki1,8%-ról a 2006. évben 3,2%-ra nôtt.

    Az ágazatok eltérô súllyal és hatékonysággal járultak hozzá a társaságok teljesítményéhez. Az árbe-vétel 57,7%-át a fakitermelés adta az ágazatok közötti legnagyobb jövedelmezôség mellett. Ezt követisorrendben a fafeldolgozás, majd a vadgazdálkodás ágazat. A fafeldolgozás technológiája javult, ami-ben a tulajdonosi tôkeemelések hatása is fontos szerepet játszott. Az intenzív vadgazdálkodás fejleszté-sének eredményeképpen érzékelhetô a jövedelmezôség javulása. Ma már nem elhanyagolhatóak az olyanegyéb vállalkozás típusú tevékenységek sem mint az autópálya-fásítás, erdôtelepítési szolgáltatás, fa-anyag felvásárlás, egyéb kereskedelmi tevékenység, valamint ökoturisztikai szolgáltatás.

    Az erdészeti társaságok csoportszinten 7,9 milliárd forint beruházást valósítottak meg tavaly, 31,0%-kal többet, mint 2005-ben. A beruházások 55,6%-át saját forrásból, és 31,6%-át tulajdonosi tôkeemelés-bôl és támogatásból valósították meg.

    A beruházások döntôen a meglévô fafeldolgozó kapacitások piaci igényekre alapozott technológiaikorszerûsítését, bôvítését, valamint a természetvédelem igényeit kielégítô fakitermelési technológiák ésaz erdôgazdálkodás termékkörének, szolgáltatásainak bôvítését, azok piacra jutását elôsegítô fejlesztése-ket biztosították. Kiemelt fejlesztések történtek az informatika — ügyviteli informatika, vezetôi informá-ciós rendszer, szakmai és térinformatika, terepi adatrögzítés — területén, és az erdô közcélú, közjólétifeladatainak ellátásával kapcsolatos szolgáltatások érdekében.

    Állami erdészeti társaságokmérlege (ezer forintban)

    Megnevezés Erdôcsoport 2005. év tény 2006. év tény

    Eszközök (aktívák) összesen 69 897 746 77 033 009A Befektetett eszközök 39 857 034 44 584 807

    I. Immateriális javak 277 245 335 951II. Tárgyi eszközök 36 914 967 41 409 595

    III. Befektetett pénzügyi eszközök 2 664 822 2 839 261B Forgóeszközök 28 772 646 31 080 880

    I. Készletek 7 578 450 7 281 340II. Követelések 10 839 982 9 779 268III. Értékpapírok 3 800 383 4 119 257IV. Pénzeszközök 6 553 831 9 901 015

    C Aktív idôbeli elhatárolások 1 268 066 1 367 322Források (passzívák) összesen 69 897 746 77 033 009D Saját tôke 53 069 325 56 933 015

    I. Jegyzett tôke 21 768 710 22 915 710II. Jegyzett, de még be nem fizetett tôke (–) 0 0

    III. Tôketartalék 19 399 807 20 677 463IV. Eredménytartalék 10 488 123 10 961 181V. Lekötött tartalék 617 128 778 185

    VI. Értékelési tartalék 0 0VII. Mérleg szerinti eredmény 795 557 1 600 476

    E Céltartalékok 304 741 397 256F Kötelezettségek 12 468 629 13 646 363

    I. Hátrasorolt kötelezettségek 0 0II. Hosszú lejáratú kötelezettségek 3 481 428 2 579 050

    III. Rövid lejáratú kötelezettségek 8 987 201 11 067 313G Passzív idôbeli elhatárolások 4 055 051 6 056 375

    Forrás: ÁPV Zrt.

    Állami erdészeti társaságokeredménykimutatása (ezer forintban)

    Megnevezés Erdôcsoport2005. év tény 2006. év tény

    I. Értékesítés nettó árbevétele 54 772 384 61 098 489II. Aktivált saját teljesítmények értéke 1 629 090 1 494 529

    III. Egyéb bevételek (A) 7 211 911 7 724 098Egyéb bevételekbôl 12 004 21 816visszaírt értékvesztés

    IV. Anyagjellegû ráfordítások 36 865 686 40 655 993V. Személyi jellegû ráfordítások 17 545 806 19 863 826

    VI. Értékcsökkenési leírás 2 908 316 3 123 155VII. Egyéb ráfordítások (A) 5 458 014 5 295 022

    Egyéb ráfordításokból: értékvesztés 530 665 503 950A Üzemi (üzleti) tev. eredménye 835 561 1 379 120VIII. Pénzügyi mûveletek bevételei 670 834 1 153 153IX. Pénzügyi mûveletek ráfordításai 557 588 755 045B Pénzügyi mûveletek eredménye 113 246 398 108C Szokásos vállalkozási eredmény 948 807 1 777 228X. Rendkívüli bevételek 160 637 95 781

    XI. Rendkívüli ráfordítások 149 459 73 367D Rendkívüli eredmény 11 178 22 414E Adózás elôtti eredmény 959 985 1 799 642XII. Adófizetési kötelezettség 164 428 199 166F Adózott eredmény 795 557 1 600 476

    Forrás: ÁPV Zrt.

  • Az állami erdôk Magyarországon 7

    Bakonyerdô Erdészeti ésFaipari Zrt.89-513-136, 135, 100; 89-513-120, 8500 Pápa, Jókai u. [email protected] Délalföldi ErdészetiZrt.62-425-510, 62-551-340, 62-551-341, 6721 Szeged, Zsótér u. 4/[email protected]Ô Erdészeti Zrt.36-801-501, 36-801-5073300 Eger, Kossuth L. u. [email protected]ÉSZAKERDÔ ErdôgazdaságiZrt.46-501-507, 46-501-5053525 Miskolc, Deák tér [email protected] Erdô- és VadgazdaságZrt.79-321-049, 79-326-387, 79-324-1816500 Baja, Szent Imre tér [email protected] Erdészeti és VadászatiZrt.74-573-940, 74-473-9857090 Tamási, Szabadság u. [email protected] ERDÔ Zrt.35-300-769, 35-301-4242660 Balassagyarmat,Bajcsy-Zsilinszky u. [email protected]öldi Erdôgazdaság Zrt.96-529-451, 96-526-5869023, Gyôr, Corvin u. [email protected] Kiskunsági Erdészetiés Faipari Zrt.76-510-400, 412, 76-328-3186000 Kecskemét, József A. u. [email protected] Erdészeti Zrt.72-508-212, 200; 72-508-2107623 Pécs, Rét u. [email protected] Nagykunsági Erdészetiés Faipari Zrt.56-512-111,110,121;56-512-121,1205000 Szolnok, József A. út 34. [email protected]ÍRERDÔ Nyírségi ErdészetiZrt.42-598-456, 42-598-450, 42-598-4584400 Nyíregyháza, Kótaji u. [email protected] Parkerdô Zrt.26-598-050,051; 26-397-401; 26-398-2292025 Visegrád, Mátyás kir. út [email protected] Erdészeti és FaipariZrt.82-505-102,103; 82-505-1017400 Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. [email protected] Erdészeti Zrt.94-329-974, 94-329-9739700 Szombathely, Zanati u. [email protected] TanulmányiErdôgazdaság Zrt.99-506-830, 810; 99-506-8479400 Sopron, Honvéd út [email protected] Mezôföldi Erdô- ésVadgazdálkodási Zrt.22-510-501, 22-327-5258000 Székesfehérvár, Tolnai u. [email protected]értesi Erdészeti és FaipariZrt.34-310-967, 34-316-2262800 Tatabánya II., Dózsakert út [email protected]ô Erdészeti Zrt.93-500-201,200; 93-500-2518800 Nagykanizsa, Múzeum tér [email protected]

    Az erdôk egyre szélesebb kör-ben ismertté vált sokrétû jelen-tôségének és hasznosságánakmegôrzése és bôvítése mindenfelelôsségteljesen gondolkodómagyar állampolgár alapvetô ér-deke. Az állami erdôgazdálko-dás jövôbeni feladatai tehát vál-tozatlanok: olyan, szakszerû er-dôgazdálkodást kell folytatni,amely nem veszélyezteti az erdôfennmaradását, és lehetôvé tesziaz erdei haszonvételeket — ezenbelül elsôsorban a fa, mint meg-újuló nyersanyag és energiafor-rás kinyerését, a vadgazdálko-dást —, a természetvédelmi ér-tékek és egyéb hasznos hatások,például a szén-dioxid megkötés;talaj-, víz-, levegôvédelem éstisztítóhatás; egészség- és népes-ségmegôrzô képesség sérülésenélkül.

    Az állami erdôvagyon akincstári vagyonnak egy sajátos,sokrétû funkcióval bíró szeletétképezi. A természetvédelmi ol-talom alatt álló, vagyonkezelterdôterület mintegy 40%-ra te-hetô része esetében a KincstáriVagyoni Igazgatóság, míg a töb-bi, nem védett terület felett aNemzeti Földalap gyakorolja atulajdonosi jogokat. Az erdôketkezelô részvénytársaságok tulaj-donosai az ÁPV Zrt., illetve ki-sebb hányadban a HonvédelmiMinisztérium. Talán ennyi iselegendô annak érzékeltetésére,

    hogy ez a bonyolult tulajdonosiviszonyrendszer a XXI. század-ban nem tartható fenn. Szakmaivélemények szerint a kezelt és akezelôi vagyonnak egy államivagyonkezelô szervezetben kel-lene összpontosulnia, hiszen azállami erdôgazdálkodás rend-szere akkor a leghatékonyabb,ha egyszerû és áttekinthetô.

    A kincstári erdôvagyonnalvaló gazdálkodás törvényességé-nek letéteményese a rendkívülszerteágazó szakhatósági fel-ügyelet — mezôgazdasági szak-igazgatási hivatalok erdészetiigazgatóságai, valamint a kör-nyezetvédelmi, vízügyi és ter-mészetvédelmi igazgatóságok—, amelyek csakúgy, mint a tá-volabbi múltban, az erdészetitársaságok 14 éves mûködésemellett is kiválóan látta el funk-cióit. Az állami erdôterületekfolyamatosan javuló állapota ér-zékelteti a jelenlegi rendszermegôrizhetôségét.

    Az állami erdészeti társasá-goknál hosszú évek során felhal-mozódott szellemi tôke, szakér-telem és a természeti értékekreépítô tradíciók hosszú távon in-dokolttá teszik az állami erdôkkezelésében való szerepvállalá-suk fenntartását. Sôt, az e szer-vezetekben koncentrálódó tôkeés nagy értékû termelôeszköz-állomány alkalmassá teszi ôketarra is, hogy a jelenleg rendezet-

    len vagy kifogásolható módonkezelt területek is jövôbeni fel-adatukat képezze.

    Az Európai Unió tagállamai-hoz hasonlóan, hazánkban isegyre erôsödik a társadalmiigény, hogy az erdô ne pusztán atársadalom faanyagszükségleteelôteremtésének színhelyéülszolgáljon, hanem aktív pihenés-

    re, a szabadidô eltöltésére is le-hessen használni, beleértve a tú-rázást, a gombagyûjtést, a gyü-mölcsszedést és az élôvilágmegfigyelését is. Az állami erdôbôvülô közcélú feladatainak el-látását önálló mûködésre alkal-mas, gazdasági szempontbólhosszú távon stabil, tôkeerejébôladódóan életképes szervezet tud-ja biztosítani, ami Magyarorszá-gon hagyományosan az államierdôgazdálkodás intézmény-rendszere.

    Az állami erdôgazdálkodókönfenntartó módon vigyázzák ésgyarapítják a rájuk bízott erdô-vagyont úgy, hogy a fakiterme-lésük során kevesebb fatömegettermelnek ki, mint amennyimegterem, ezért az állami erdôkélôfakészlete évrôl évre bôvül.A gondos gazdálkodás jelentô-sége az iparosodással sajnálato-san együtt járó környezet-szennyezési problémák tükrébenfelbecsülhetetlen.

    A fosszilis energiahordozók (kô-olaj, szén) rohamosan növekvôfelhasználásával felborult az atermészetes egyensúly, amelybiztosította a szén körforgását alégkör-bioszféra-földkéreg kö-zött. A viszonylag gyorsan lég-körbe került többlet szén-dioxidüvegházhatást idéz elô, ami bi-zonyítottan összefügg a Föld klí-

    májának megváltozásával. Azerdô szerepe a globális szénház-tartásban és a klíma alakulásá-ban rendkívüli. Az óceánokplanktonállománya után az er-dôk a Föld légkörének leghaté-konyabb szén-dioxid megkötôi.Az erdôterületek növelése, meg-ôrzése a globális szénforgalomszinten tartásához nagymérték-ben hozzájárul.

    A hazai erdôkben lekötöttösszes szén mennyisége mintegy400 millió tonna. Mivel a kibo-csátás országosan 16 millió ton-na/év, az erdôállományok mint-egy 25 év kibocsátását tárolják.A Földön naponta 375 négyzet-kilométer erdôterület — ez éven-te Görögország nagyságának fe-lel meg — csökkenés következikbe. Magyarországon és az Euró-pai Unióban azonban az erdôte-rület folyamatosan növekszik. Ahazai állami erdôgazdálkodás te-hát folyamatosan javítja a szén-mérleget.

    Szépség, érték az erdô fáibanHosszú távon biztos az állami erdôk jövôje Magyarországon

    Tudja-e...◆ hogy a csalán egészen fiatal levelei összezúzva állatoknak takarmány, fôzve teaként iható, a szárának rostjait meg lehet szôni mint a

    kenderét, gyökerei konyhasóval vegyítve szép sárga festékül szolgálnak; ◆ hogy az erdészek 1 ha területre 10 000 tölgycsemetét ültetnek, melybôl 200–250 db éri meg a vágásérett kort;◆ hogy a tiszafa egyetlen nem mérgezô része a magot körülvevô vörös húsos magköpeny;◆ hogy a „farkas” elônevû növények mérgezôek, pl: farkasalma, farkaskutyatej, farkasszôlô, farkasölô sisakvirág, farkasboroszlán stb.;◆ hogy az „útilaput köt a talpa alá” szólásmondás arra ad magyarázatot, hogy a hosszú úton a cipô feltörése ellen gyulladáscsökkentôként

    alkalmazták;◆ hogy a mindenki által ismert kékvirágú mezei katángból készítik a pótkávét, azaz a cikóriakávét, a gyerekeknek koffeinmentes

    tejeskávéként adják;◆ hogy a becenéven emlegetett „suszterbogár” nem bogár, a kaszáspók nem pók, az övesbagoly nem madár, a fülbemászó pedig nem

    mászik az ember fülébe;◆ hogy a Mecsek-teát az erdôben található nagylevelû méhfûbôl fôzik;◆ hogy a kökény virágzata teaként hashajtó, viszont a termésébôl készült lekvár hasfogó;◆ hogy a fekete bodza szárított virágai meghûléses betegségek esetén izzasztószerként nagyobb mennyiségben fogyasztva hatásosak?

    Friss hajtása nagyon erôs hashajtó. Bogyójából C vitaminban dús, finom lekvár készíthetô;◆ hogy az erdei mályva, más néven papsajtmályva száraz lomblevelei a száj, torok, gyomor és a bélrendszer gyulladásainak enyhítésére

    használhatók és a gyulladás okozta fájdalom csillapítására?

  • Élmények, felejthetetlen pillana-tok, órák a gyermekkorból, me-lyek a felnôttkorba is elkísérnek.Ôszi lomb, csigaház, érdekes ka-vics vagy szép naplemente, me-lyek valós vagy jelképes hátizsá-kunkba kerülnek. Hol van ez acsodálatos, pazarlóan jótékonyhely? Itt van körülöttünk, hiszenez a magyar erdô! És hogyan le-het ebbe a csodálatos világba el-jutni? Ebben segítenek az erdô-gazdaságok. Közhely, hogy aXXI. század embere leterhelt, ro-han és kevés az ideje. Ezért kí-nálják az állami tulajdonú erdôkaz aktív pihenés, a természetrevaló rácsodálkozás megnyugtatólehetôségét. Az erdôbôl pedigüres kézzel, üres lélekkel nem le-het hazatérni.

    Normafa, Dobogókô, Csóvá-nyos, Szalajka-völgy — éventemilliók által látogatott kiránduló-helyek. Kevesen gondolnak rá,de a kirándulások, erdei élmé-nyek legnagyobb részének az ál-lami erdôk adnak otthont. Az ideiesztendô a zöld turizmus éve,ezért különösen a figyelem kö-zéppontjába került az erdôk köz-jóléti szerepe. Az egész társadal-mat megcélozza a kitûzött cél: azév végére a lakásból kilépve mi-nél többen tudják, hogy merrekell indulni a legközelebbi erdeipihenôhely, természeti látványos-ság felé.

    Az erdôk közjóléti szerepé-nek kihangsúlyozása a magyarerdészet egyik legjelentôsebbhozzájárulása a nemzetközi erdé-szeti politika modernizálásához.A közjóléti szerep elôtérbe helye-zése nagyban köszönhetô az1969-ben létrehozott, a fôvároskörnyéki erdôket kezelô, PilisiÁllami Parkerdôgazdaság gya-korlati tapasztalataiból levont kö-vetkeztetéseknek.

    Napjainkban egyre nô az ér-deklôdés a szabadban eltölthetô,

    egészséges életmódhoz kapcso-lódó szabadidôs tevékenységekiránt. Ezek legfontosabb színtereaz erdô. Csak a fôváros tágabbkörnyezetének parkerdeibenévente 10 millió látogatónapotregisztrálnak. A látogatási szoká-sok átalakulóban vannak. A vá-roshoz közel egyre több a napirendszerességgel futó, sétáló, ba-bakocsit toló városi polgár. A la-kott területektôl távolabb esô er-dôket pedig hagyományosan abakancsos turisták keresik fel.

    Az állami erdôk gondozóisokszor történelmi, 100–150 évesmúltra visszatekintô parkerdeiinfrastruktúrát tartanak fenn. Er-dészeti kezelésben van számtalankilátó, több ezer kilométer jelzettturistaút, kerékpárút és sétaút,tanösvények, természeti és kultu-rális értékeket bemutató kiállító-helyek. A Zempléntôl Gemencig,Zalától Nyírségig, a Vértestôl aMecsekig számos helyen kiépí-

    tett erdei kisvasutak nemcsak va-súttörténeti ritkaságok, hanemvonzó turisztikai célpontot is je-lentenek.

    A köz javát szolgáló erdôkfenntartása sok gonddal jár. Mi-közben az erdôgazdaságok a maitársadalmi elvárásoknak megfe-lelôen alakítják át gazdálkodásimódszereiket, a létrehozott érté-keket semmibe véve a társadalomegy része továbbra is szemétlera-kóként használja az erdôket.Ilyen szempontból legterhelteb-bek a parkerdôként funkcionálóés településközeli erdôtömbök.Például a Budapest környékiparkerdôkbôl évente 9000 köb-

    méter hulladékot gyûjtenek összeaz erdészet munkatársai. Az or-szágosan, évrôl évre erre fordítotttöbb százmillió forint az erdeijátszóterek, kilátók, egyéb beren-dezések fenntartásától ellopottpénz. Szintén városokhoz közelierdôk problémája a hajléktalante-lepek megjelenése. Az utóbbiidôben már nem csak a budapesti

    erdôkben, hanem például a deb-receni Nagyerdôben is találunkhajléktalanokat. A megoldásugyanúgy társadalmi szándék ésfelelôs szerepvállalás kérdése,mint például a védett erdôterüle-ten való terepmotorozás megaka-dályozása. E problémák kezelé-sére az erdôgazdálkodó mindenjóakarata — és pénze — kevés.

    A gyümölcs azonban talánhamarosan beérik. Hiszen Ma-gyarországon az állami erdôgaz-dálkodókhoz köthetô az erdei is-kolák népszerûségének megte-remtése. A környezeti tudatfor-málás a Föld jövôjének záloga.Az örömtelien töretlen érdeklô-dés következtében az erdészetierdei iskolák kapacitásuk felsôhatáráig fogadnak csoportokat. Apedagógusokat segítô erdészszakemberek jelenléte biztosítjaaz oktatás magas színvonalát. Ahelyben lévô tudás felhasználásakedvezô árak kialakítására ad le-hetôséget. Így a korszerû ismere-tek mindenki számára elérhetôek.

    Hazánkban az erdôterület szaba-don látogatható. Csak rajtunkmúlik, megismerkedünk-e rejté-lyeivel, magunkba szívjuk-e fris-sítô levegôjét. Azonban sétáink,önfeledt játékunk, hosszú túráinksorán se feledkezzünk meg arróla tömérdek munkáról és törôdés-rôl, amely megteremti számunkraa felüdülés lehetôségét.

    Az állami erdôk Magyarországon8

    Az állami erdôk MagyarországonKiadják az ÁPV Zrt. erdészeti társaságai

    Felelôs kiadó: Koleszár István ügyvezetô igazgatóA szerkesztôbizottság vezetôi: Gémesi József ügyvezetô igazgatóhelyettes és Káldy József vezérigazgató

    A szerkesztésben közremûködtek az állami erdészeti részvénytársaságokFotók: Az erdészeti részvénytársaságok archívuma, Németh János, Gyarmati Csaba, Körtvélyesi László

    Kivitelezés: Ferling PR & Communications Kft. ü Nyomdai munkák: V-TESA, PécsváradMegjelent: 160 ezer példányban ü 2007. június

    Megnyugodni az erdô ölénHívogató élményt, kalandokat ígérnek az erdei kirándulások

    Egy csepp MecsextrémKülönleges erdei park PécsettVan egy hely az országban, amely az aktív kikapcsolódás szerel-meseinek különleges élményeket kínál: a Mecsextrém Park. APécs melletti vadon kellôs közepén, mégis modern környezetbenlévô Park koncepciója Európa-szinten is párját ritkítja. A játékele-mek elrendezésénél elsôdleges szempont volt, hogy az „extrém”szórakozásra vágyók és a családok számára is igazi vonzerôt te-remtsenek. Az alapötlet olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy apark 2006-os megnyitása óta folyamatosan bôvül.

    Az adrenalinbombáról a szédítô iramban robogó quadok, a há-romdimenziós élményt nyújtózorb, gokart- és hegyikerékpár-pályák gondoskodnak; az izmo-kat kötélpálya, mászófal dol-goztatja meg. A játékos kedvûe-ket csúszdák és a játszóházemeletei várják, a természetba-rátokat pedig kirándulások ka-lauzolják a vadonba. Vérpezs-dítô különlegesség a legújabb„szerzemény”, az erdei bob.

    Számtalan kilátó van erdészeti kezelésben