Dr. Dezső Zsigmondné

A szellemi munka technikája/Ismeretszerzés (gyorsolvasás), -rögzítés, -közlés/

Budapest1985

ISBN 963 592 442 9

© OMIKK Felelős kiadó: Mártyán Gyula A kötésterv Vasvári László munkája

Készült az OMIKK házi sokszorító üzemében Wang szedéssel B/5 formátumban Megjelent 2000 példányban, 303 oldal terjedelmben

Budapest I., Gyorskocsi u. 5 —7. Nyomdavezető: Tóth Károly

Engedélyszám: 51676

TARTALOM

ELŐSZÓ............ ............... .............................................................................. ...... , 1Kinek íródott ez a könyv ...................................................... ........................ 7...és m ié rt? ................................ .................................................................... 8Mit vár Öntől a szerző? ............................................... ............................. 12

MAGATARTÁS .............................. ............... ............................................. ....... 15FIGYELEM ........................................................................................................ 15

Ne ossza meg figyelmét! ............................................................................... 19Miért nem figyelünk? ................................................................................... 29Teremtse meg a figyelemösszpontosítás feltételeit! .................................. 40

Külső körülmények ........................................................................ ........... 41Külső körülmények — belső tényezők................................................... 45Belső hozzáállás ................... ..................................................................... 53

Jó szokások kialakítása.................................................................................. 67MILYEN GAZDAG A SZÓKINCSE? ......................................................... 72

Szókészlet (szókincs)..................................................... .................... .......... 72A szókincs vizsgálata .............................................................................. . 76A szókincs fejlesztése................................. ;......................... ....................... 82ÖSSZEFOGLALÁS...................................................................................... 97

ISMERETSZERZÉS .............................................................................................. 99Adatgyűjtés?...Tájékozódás?...Tanulás? .................................................... 99

OLVAS ÁS?...“GYORS”OLVASÁS?............ ................................................ 101Milyen az olvasási készsége? ................ ....................................................... 104Szem m űködés............................. .............. ................................................... 114Jó szokások — rossz szokások................... .................................................. 123

Amiről le kell szokni — a regresszió ....................................................... 123Amit meg kell szokni — a cél szerinti olvasás....................... ................ 127

Kérdezzen!... kérdezzen!... kérdezzen! ..................... ................................ 129Az olvasmány megközelítése.......... ..... ............... ...................................... 133

Első átolvasás — skim m ing............................. ...... ;............ .................... 134Második (teljes) átolvasás........................................................................ 143Harmadik átolvasás — összegezés ........................................ ................. 148IK3Át .......................................................................................................... 149

Skipping ............................................. ........................................................... 150Gyakoroljon!... Gyakoroljon!... Gyakoroljon!.............................. ............. 153

HALLGATNI?... MEGHALLGATNI?... ODAHALLGATNI!.................. 155SZÁMVETÉS..................................................................................................... 162

MEGŐRZÉS - RÖGZÍTÉS ............ ................................................................ 167EMLÉKEZET...................................... .............................................................. 167

Hogyan működik emlékezetünk? .............................................. ................ 167Milyen az emlékezőképessége?................................................................... 170A bevitel jelentősége......................................................................... ...... ••••• 173

Nem nézni kell, hanem látni! ................................................................ . 174Akarja eszébe vésni ! ............................ ................................ ..................... 176Csak a lényeget! .................................... ............ ........................... ............ 178Tárja fel az összefüggéseket!.............................................. ...................... 185

Beszámolóra, vizsgára készü l? ................................... ................................. 187A RÖGZÍTÉS KÉZZELFOGHATÓ SEGÉDESZKÖZEI ......................... 191

A bevésés szellemi mankója — a jegyzet ....... ............................................ 192Ismerettár = munkaeszköz ......................................................................... 195

Az anyaggyűjtés nem kampánym unka................................. ................. 196Az egyéni kartotékrendszer.............................................. ....................... 198Mindent a maga helyére! ......... ...... ................................ ......................... 202

ISMERETKÖZLÉS................................................................................................. 209ÍRÁS ÉS/VAGY BESZÉD............................... ................ ...... .................... 209

Üljön le és gondolkozzék! ............................................................................ 211Építse fel a szerkezetet.............................................................. ............ ....... 213Néhány gondolat a kifejezésmódról............................................................. 216Kedves Olvasó! — Tisztelt Hallgatóim!............................. ........................ 225

ÍRÁS ............................................... ............................................................. ...... 231. Az első fogalmazványok (=p iszkdzat)....................................................... 231

Ellenőrzés — á tírás ........................................................................................ 232A könyv részei......................................................................... ...................... 235Illusztráció.......................... ....................................................................... . 240

BESZÉD....................................................... ...................................................... 243Készüljön fel! ..................................................... ........................................... 243A hallgató nem káposztafej .......................................................................... 247“Szólj! S ki vagy, elmondom ...” ......... ........................... ........................... 254

Ügyeljen a megjelenésére ........................................................... .............. 256A beszéd dinamikus cselekvés................................................................. 257

Lámpaláz és egyéb kalamitások ................................................................... 263Egy kép ezer szóval ér fel .............................................................................. 268Gyakorlat teszi a mestert! ............................................................................. 273

BEFEJEZÉS............ ............................... .................................................... ..............276FELOLDÁSOK ...................................................... .......................... .......................279FÜGGELÉK....................................................... ................. ................. ................ ..289IRODALOM..... ......................... ................. .............. ........................ ......................294AJÁNLOTT IRODALOM ........ ....................... ....................... ............................ 297IDEGEN NYELVŰ ÖSSZEFOGLALÓK ......................................................... 299

ELŐSZÓ

Többen lesznek kiválóvá gyakorlás, mint pusztán termé­szetes tehetség folytán (Démokritosz)

Kinek íródott ez a könyv. ..

Önnek, aki talán már el is határozta, hogy elsajátítja a szellemi munka techni­káját, mert hatékonyabban akar dolgozni, azaz kevesebb fáradsággal, rövidebb idő alatt eredményesebb, jobb munkát végezni és ehhez keresi az alkalmas eszközö­ket, módszereket. Nyilván a szükség kényszerítő hatására néz valami megoldás után, talán mert egyre nehezebben birkózik meg az elolvasandó és feldolgozandó információkkal, vagy mert gondolatait, eredményeit kívánja megfelelő formában, világosan, érthetően közreadni.

Önnek, aki egyelőre még csak céltalanul lapozgat, ismerkedik a könyv tartal­mával, de felkeltette figyelmét a szellemi munka technikájának — ha nem is új, de hazánkban fel-felbukkanó, majd ismét ködbe vesző — fogalma. Kérem, lapoz­gasson még egy kicsit, ismerkedjék meg jobban a könyvvel, hátha kedvet kap ahhoz, hogy jobban belemélyedjen, tanácsait, javaslatait megszívlelje.

Önnek készült akkor is, ha hosszú évek tapasztalatával e téren már kellő gya­korlatra tett szert, kialakította saját módszerét, de az újra fogékonyan nem zárkózik el az elől, hogy kifejlesztett készségét ellenőrizze, hogy azon, ha kell változtasson, hogy esetleges hibáit leküzdje. A velünk született vagy már kialakított készsége­ket, jó szokásokat csak erősíti azok tudatosítása, ha pedig mégis akadnak még ne­hézségei, könnyebben lehet úrrá rajtuk, ha tudja miből erednek.

Önnek íródott még abban az esetben is, ha netán korábban már foglalkozott gyorsolvasással, sőt akkor is, ha esetleg már el is sajátította. Kérem, ha ezért is­merős gondolatokkal találkozik, tekintse ismétlésnek őket, segítségükkel újítsa fel tudását, a könyv kibővített ismeretanyagával pedig fejlessze tovább már megszer­zett készségét.

De talán elsősorban Önnek szól a könyv, akinek még nincs sok tapasztalata, gyakorlata, esetleg egyelőre csak tanulmányai elvégzéséhez, saját készségeinek ki­alakításához és továbbfejlesztéséhez van szüksége mások — elméleti és gyakorlati

7

szakemberek, pszichológusok, pedagógusok — összegyűjtött tapasztalataira, ta­nácsaira, útmutatására.

Önöknek készült tehát a könyv, és mindazoknak, akik a szellemi munkának ennek a döntően fontos ágával, az ismeretek, eredmények, információk, befogadá­sával, rögzítésével és közlésével foglalkoznak, vagyis minden felnőtt korosztály­nak, vezetőknek és beosztottaknak, szakembereknek és diákoknak egyaránt.

. . . és miért?

Az ember — minden más természeti lénnyel ellentétben — kevés tudást kapott a természettől, csaknem mindent magának kell megtanulnia. Míg azonban ezt számos területen tudomásul veszi és hosszú évek fáradságos munkájával készül fel egy szakma, mesterség vagy akár csak a kisebb-nagyobb napi tevékeny­ségek gyakorlására, addig az élet más területein minden előkészület nélkül vág a dolgokba. Eszébe sem jut, hogy megtanuljon tanulni, figyelmesen hallgatni, gon­dolatokat, információkat rendszerezni, vagy megtanulja őket világosan és érthető­en kifejezni. Egyes területeken pedig — pl. az olvasásnál — beéri annyival, ameny- nyit kisiskolás korában, ennek megfelelő szinten elért. Hányan vannak, akik még az olyan egyszerű dolgokkal sincsenek tisztában, hogyan és milyen adatokat je­gyezzenek fel, ahhoz, hogy egy egyszer már elolvasott cikket újra megtaláljanak. Vagy elég egy pillantást vetni a szakirodalomba, hogy észrevegyük, néha a legna­gyobb tudású — főleg műszaki — szakember is mennyire elbizonytalanodik, ha eredményeiről írásban kell beszámolnia.

Ha meggondoljuk, mennyire kézenfekvőnek tartjuk, hogy a termelésben vagy más gyakorlati tevékenység során meg kell tanulni és be kell gyakorolni az egyes műveletek valamennyi fortélyát, önkéntelenül felvetődik a kérdés, miért nem találjuk ugyanilyen nyilvánvalónak, hogy ezt tegyük a szellemi munka terén is. Pedig ahogy még a legegyszerűbb eszközök, kéziszerszámok használatának is megvannak a maga szabályai, fogásai, ugyanígy akadnak a szellemi munkát, az is­meretek kezelését megkönnyítő szabályok, módszerek, fogások is.

Nos, a könyv ezek ismertetésére, illetve az egyes módszerek felhasználásá­nak, alkalmazásának előmozdítása érdekében i ródott.

8

M it várhat Ön a könyvtől..

Ez nagyjából már kitűnt; segítséget a szellemi munkában, illetve annak egyik döntően fontos részterületén.

Hogy mi ez a részterület, mely úgyszólván minden szellemi munka alapját képezi?... Álljunk itt meg egy pillanatra! Ha idáig eljutott az olvasásban, bizonyára emlékszik a könyv alcímére (hogyan is szól pontosan?), gondosan átnézte a tarta­lomjegyzéket, vagyis túl van a könyvvel való ismerkedés legfontosabb mozzanata­in. Amellett figyelt a bevezetésben eddig mondottakra. Akkor pedig már pontosan tudja, hogy a könyv célja és tárgya........................... ................ .......................................

Ha gondolatban befejezte a mondatot, elmondhatja magáról, hogy valóban fi­gyelmesen olvas, tisztában van a könyv megismerésének elemi szabályaival, és a lényeg felismerése sem okoz gondot Önnek.

Ha mégsem tudná egyértelműen meghatározni, miről is szól ez a könyv, kérem — most már a választ keresve — olvassa el figyelmesen a címet, a tartalom- jegyzéket és a bevezetést.

Nos, ez egy kis ízelítő volt a könyv elsődleges céljának jelzésére. Olyan, több­nyire kézenfekvő dolgokra kívánjuk felhívni a figyelmet, melyekre — általános ta­pasztalatok szerint — néha ügyet sem vetünk.

A tárgykört ugyancsak körülírtuk már, egyértelmű megjelölése azonban mégis kissé bajos. Nevezhetnénk kommunikációnak vagy akár információközlés­nek — így talán még jobban is hangozna. Hogy mégsem ezt tesszük, annak e kifeje­zések többértelmű, félreérthető volta az oka. (Egy amerikai szakember megpró­bálta összeszámolni a kommunikáció fogalmának a szakirodalomban megjelent meghatározásait, de a százat megközelítve felhagyott a reménytelennek tűnő vál­lalkozással.) Az információval nyilvánvalóan hasonló, vagy még rosszabb a hely­zet. Ezt a fogalmat már több új szakma is kisajátította magának, amellett értelmét kissé már bizonytalanná is koptattuk.

így esett a választás — jobb híján — a szellemi munka technikája kifejezésre, annál is inkább, mert ezzel az elnevezéssel elvétve már találkozhattunk.

Ismételten hangsúlyozni kell, hogy a szellemi munkának csupán egyik rész­területéről van szó. Ez azonban az olyan egyszerű értelmi munkától, mint egy üzleti levél vagy kezelési utasítás elolvasása, az alkotó gondolkodásig minden szel­lemi tevékenységre kihat.

9

Ez a Hatás a dolgok — ismeretek, gondolatok, cselekedetek — összefüggésé­ben rejlik. Aki például megszokta, hogy az olvasmány lényegét keresse, szerzett is­mereteit rendszerezve tárolja, az gondolatait is lényegre törően, rendszerezve fogja továbbadni.

E könyv a tárgykörén belül található összefüggéseket igyekszik szerkezeté­ben is kifejezni. Első helyen áll a helyes magatartás kialakítása. Ez minden munka feltétele, így minden fejezetre, valamennyi abban foglalt részfeladatra összességé­ben és külön-külön egyaránt vonatkozik. Szinte megkockáztatnánk annak kijelen­tését, hogy ez a könyv legfontosabb része, ezért került az elejére. Akinek sikerült magáévá tenni az ott elmondottakat, annak szinte már gyerekjáték lesz a továbbiak elsajátítása.

Az összefüggés az olvasás és írás, illetve a beszéd, azaz a gondolatok átvétele, befogadása, valamint a gondolatok kifejezése, átadása között, eléggé egyértelmű. Ezek az egymástól távolálló, szinte ellentétesnek tűnő cselekvések ugyanis olyan kommunikációs folyamat részei, mely nemcsak azért alkot önmagába visszatérő kerek egészet, mert az írás eredménye újabb ismereteket, gondolatokat közlő ol­vasmánnyá válhat. Az információszerzés és -közlés között összekötő kapcsolatot teremt a feldolgozás munkája is. Az olvasás útján szerzett új információk csak azok rendszerezésével rögzíthetők, és csak akkor válnak hasznunkra, ha összefüggésbe hozzuk őket korábbi ismereteinkkel. Ez a rendszerezés, az összefüggések feltárása viszont összeötvözve az önnön munka eredményeként kapott alkotó gondolatok­kal, egyben kiindulási alapja a közlés folyamatának.

Akadnak azonban egyéb szerkezeti összefüggések, melyek már némi gondot okoztak a könyv felépítésében.

Általános szabály, hogy a szerző és olvasója, az előadó és hallgatója között mindenkor szoros kapcsolatnak kell kialakulnia. Ennek feltétele, hogy a szerző, az előadó ismerje azokat az akadályokat, melyekkel az olvasónak, a hallgatónak meg kell küzdenie ahhoz, hogy a kapott információkat minden különösebb nehézség nélkül befogadhassa. Az olvasó, a hallgató viszont úgy könnyítheti meg saját fe­ladatát, hogy figyel az írásmű szerkezetére, az előadás logikai felépítésére. Minde­zek ismerete tehát kölcsönösen kihat egymásra.

Ez a könyv azonban értelemszerűen egymástól távoleső fejezetekben tárgyal­ja az információk befogadásának, illetve közlésének tudnivalóit, holott ezek gon­dolatai sokhelyütt összetartoznak. Ezeket (az ábrán látható) összefüggéseket igye­keztünk egymásra utalásokkal, a legfontosabb gondolatok rövid megismétlésével feltárni.

10

Sokkal több nehézséget jelentett azonban a belső, azaz hatásukat tekintve egészen szoros összefüggések feltárása, egyes módszerek hovatartozásának megítélése.

Az olvasott szöveg megértése, lényegének felismerése, a szókincs gazdagí­tása, az érdeklődést, aktivitást ébrentartó folyamatos kérdésfeltevés mindmeg­annyi, a gyorsolvasás módszeréhez tartozó szabály. így joggal a gyorsolvasást is­mertető fejezetbe illenék, annál is inkább, mert éppen ezek a szabályok bizonyít­ják, milyen téves az a felfogás, mely a gyorsolvasást felületességgel vádolja. Ugyan­akkor viszont ezek a szabályok nemcsak jelentős szerepet játszanak a helyes maga­tartás kialakításában, hanem betartásuk egyszersmind nélkülözhetetlen biztosítéka a félreértésektől mentes, pontos emlékezetbevésésnek is. Ezért ezek a szabályok— kissé igaztalanul bár — többségükben a gyorsolvasás helyett, értelemszerűen, részben a magatartás, részben pedig a rögzítés, megőrzés fejezetébe kerültek.

Mint általában minden felosztásnál, egy könyv szükségszerű fejezetekre ta­golásánál is helyenként elkerülhetetlen a mechanikus, nem egy esetben szinte erőltetett csoportosítás. Ez főképen azoknak a gyakorlatoknak az ismertetésére vo­natkozik, melyek egyszerre több célt szolgálnak, azaz több tényezőre — a helyes szemműködésre, a megfigyelőképességre, a koncentrációs készségre, az emléke­zet erősítésére — többé-kevésbé egyformán hatnak. Itt is csupán rövid ismétlések, utalások jelenthettek megoldást.

Az összefüggések feltárásának külsődleges szerkesztési eszközökkel át nem hidalható nehézségeit tehát magának az olvasónak kell megoldani. Az egymástól bármily messze került fejezetekben rejlő gondolatok, módszerek, szabályok között a lényeges kapcsolatoknak, az asszociácóknak megteremtése Önre vár, annál is inkább, mert az, mint az ismeretszerzés hatékonyságának egyik alapvető feltétele, a könyvben tárgyalt szellemi munkának legfontosabb részfeladatai közé tartozik.

11

Mindebből már kitűnt, hogy nem tudásanyagot közvetítő tankönyvet, hanem inkább módszereket, szabályokat ismertető útmutatót tart a kezében. A benne foglaltak nem arra szolgálnak, hogy a szöveget — mint például egy vizsgára készülve — megtanulja. Ennek a könyvnek az a célja, hogy segítségévei az olvasó készséget, jártasságot szerezzen. Ehhez azonban tudnia kell, mit gyakoroljon és hogyan.

Mint ahogyan nem elég, ha valaki beül a volán vagy az Írógép mellé, beugrik az úszómedencébe, ha nincs meg hozzá a szükséges elméleti felkészültsége, és fo­gaimé sincs arról, milyen szabályai vannak az autóvezetésnek, gépelésnek vagy a helyes kéz- és lábtartásnak úszás közben, ugyanígy a szellemi munkához sem elég az elolvasandó szöveg, a teleírandó papírlap és a golyóstoll vagy az előadói dobogó. Tudni kell azt is, milyen nehézségekkel kell megküzdeni a szellemi munka vég­zése közben, mik azok a kisebb-nagyobb fogások, melyek megkönnyítik a munkát.

Ön talál majd a könyvben örökérvényű, szigorúan betartandó szabályokat, mint pl. a koncentrált figyelem elengedhetetlen követelménye, figyelmeztetést nyilvánvaló, ám a hétköznapok sietségében gyakran elhanyagolt, de az eredmény szempontjából nem mellőzhető körülményekre és tennivalókra, és alkalma nyílik arra is, hogy egyes magyarázatokat, javaslatokat saját lehetőségeinek, adottságai­nak megfelelően alkalmazzon.

A kpnyvtől tehát tájékoztatást, útbaigazítást várhat. De

... mit vár Öntől a szerző?

Schopenhauer szerint jó lenne, ha a könyvvel együtt megvásárolhatnánk az elolvasáshoz szükséges időt is, ám gyakran összetévesztjük a könyvek beszerzését tartalmuk elsajátításával.

Nos, Ön abban a szerencsés helyzetben van, hogy a könyvvel együtt időt is vásárolt, hiszen a munka hatékonysága — aminek elérése könyvünk célja — a jobb teljesítmény mellett mindig kevesebb idő- és energiaráfordítást is jelent. Persze csak akkor, ha Ön nem esik a fent említett tévedésbe. Ha beéri a könyv megvásár­lásával, abból Önnek még korántsem (legfeljebb a kiadónak) lehet haszna.

De azt is hiába tökéli él e könyv olvasója akár a legjobb szándékkal, hogy a könyvbe “majd” belemélyed, ha azzal csak az íróasztalán tornyosuló elintézendők nyomasztó halmazát növeli — ez bizony többet árt, mint használ.

12

Ne tegye tehát félre a könyvet, hanem mától kezdve foglalkozzék vele rend­szeresen. Foglalkozzék vele, azaz ne érje be azzal, hogy csupán végigolvassa. Ne higgye, hogy bármely módszer ismerete önmagában már olyan csodaszer, mély fá­radság nélkül ajándékozza meg kiváló eredményekkel. A könyv csak útmutatást adhat, aminek alapján a készséget, jártasságot önmagának kell megszereznie. Ahhoz pedig, hogy valaki valamilyen készséget megszerezzen, hogy valamiben jártas legyen, az szükséges, hogy azt begyakorolja, hogy az számára megszokássá váljék. Visszatérve korábbi példánkhoz: a jártasság az autóvezetésben, gépírásban, úszásban megszokáson alapszik. Egy cselekvés megszokásának pedig nincs más módja, mint maga a cselekvés és csak úgy tanulhatunk meg valamit tenni, ha azt minél gyakrabban tesszük. Hiába olvassa el valaki a legvaskosabb kötetet az autó­vezetés szabályairól, ha sohasem ül a volán mellé, kárbavész minden magyarázat ujjaink használatáról, ha nincs hozzá egy igazi írógépünk, és hiába tanuljuk meg a legjobban megszerkesztett útmutatóból, mit tegyünk kezünkkel, lábunkkal a vízben, emellé még úszómedence is kell, sok víz, egy csomó pacskolás és fröcskölés, míg eljutunk odáig, hogy gyakorlott úszónak mondhassuk magunkat. Mivel pedig az olvasás, az írás, a beszéd is készség, amit nem könyvből, hanem gyakorlás útján kell elsajátítani, Önre is vonatkozik az elmondottakból következő szabály, melyet nem hangoztathatunk eleget: gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni!

Amint tehát új gondolatokkal, magyarázatokkal találkozik, ezeket napi mun­kája során máris használja fel, és ettől kezdve mindig ügyeljen alkalmazásukra.

A könyvben mintákat is talál olyan gyakorlatokra, melyek látszólag talán semmiféle összefüggést nem mutatnak napi munkájával, 1 de ugyancsak előmoz­dítják a készség jártasság fejlesztését. Az útmutatások alapján keressen hasonló le­hetőségeket a gyakorlásra, a jó szokások kialakítására, — vagyis az olvasottakat megszívlelve aktívan cselekedjék!

Sok vita folyik újabban arról, hogy teljesítményeink milyen arányban függnek velünk született, illetve tanult, tudatosan kifejlesztett képességeinktől. A modern lélektan afelé hajlik, hogy az utóbbinak tulajdonítson nagyobb jelentőséget.

A 70-es évektől kezdve különböző közlemények jelentek meg az agy kihasz­náltságának — elsősorban a tartós emlékezet felvevőképességének — mértékéről. Bár az ezekben közölt számszerű becslések hitelessége erősen vitatható, mivel ki­számításukhoz a tudománynak semmiféle megalapozott ismerete nincs, azon mégis el kell gondolkodnunk, hogy agyunk kihasználtsági fokát a világ minden táján, egyöntetűen meglehetősen alacsonyra becsülik. Ezek szerint annyit megálla­píthatunk, hogy képességeink nincsenek kellően kiaknázva, a bennünk lappangó szellemi adottságok messze meghaladják használtságuk mértékét. Agyunk szel­lemi tartalékait és felhasználásuk arányát ahhoz a nagyteljesítményű számítógép­

13

hez lehetne hasonlítani, mellyel tulajdonosa csupán a négy számtani alapműveletet végezteti, mért nincsen tisztában a készülékben rejlő lehetőségekkel.

A szakterületek egész sora, a művelődési, didaktikai, intelligenciafejlesztési, valamint a kreativitás- és szocializációkutatás dolgozta ki, illetve továbbra is keresi azokat a módszereket, melyek ezeket a rejtett tartalékokat az egyén és a társadalom számára felszínre hozhatják. Kétségtelen, hogy nem mindenkinek azonosak a ké­pességei, de lehetőségeinek maximális kihasználása — e módszerek segítségével— mindenkinek módjában áll.

Fogadja el tehát e könyv nyújtotta kihívást a kedves olvasó — keljen verseny­re önmagával, hozza felszínre rejtett képességeit, erőtartalékait. Ne veszítse el a kedvét, ha netán néha kudarc éri. Örüljön a legyőzött nehézségeknek, minden újabb, kisebb-nagyobb teljesítménynek, lelje kedvét a tanulásban — és az ered­mény nem fog elmaradni.

14

MAGATARTÁS

Semmiféle módszer vagy tudomány nem pótolhatja az örökké éber figyelmet (Thoreau)

FIGYELEM!

Kezdjük talán mindjárt egy egyszerű gyakorlattal. Nézzen az órára és mérje, mennyi időt fordít az elvégzésére. Nem kell sietnie, ráér nyugodtan gondolkodni, annál fontosabb viszont, hogy különös gonddal és figyelemmel dolgozzék, ponto­san kövesse az alábbi, pontokba szedett utasítást. Kérem kezdje!

1. Mielőtt bármibe belefogna, először fussa át az egész gyakorlatot2. Vegyen elő egy darab papírt.3. A papírra írja fel a következő mondatot: “Az utasításokat előbb mindig

gondosan végig kell olvasni, a részfeladatok teljesítése előtt átfogó képet kell kapni az egészről.”

4. Próbálja megfogalmazni a magatartás szó meghatározását.5. Keressen minél több, a “magatartás” kifejezéséhez illő jelzőt.6. Alkosson egy-egy mondatot, melyben a helyes, illetve a helytelen maga­

tartás szerepel, de a “magatartás” szó helyett használja annak szinonimá­it.

7. Egy kis számolás, illetve logika következik: írja fel az alábbi számsorok logikus folytatását.:2 ,4 ,8 ,1 6 , ................4 5 ,3 6 ,2 7 ,................3 ,6 ,5 ,1 0 ,9 , ................

8. Nézzük meg néhány szóalkotást: minden szópár közé olyan szót kell találnia, mely az első szó utótagjaként, a másodiknak pedig előtagjaként egy-egy — egymással semmiféle összefüggésben nem levő — összetett szót hoz létre (pl.: ügy — fél — bolond).

15

káposzta.......... . mosáspálya................hölgybika................bosszúcigány................bor.

9. Magyarázza meg néhány szóval, miért kell az írott utasításokat különös figyelemmel elolvasni, illetve őket pontosan követni.

10. Kérem, ne pillantson most már vissza a feladat elejére (esetleg húnyja be a szemét), és úgy próbálja felidézni, mi is volt az 1. pont utasítása.

11. Ha az 1. pont utasítását pontosan követte, azaz mielőtt a megoldásba be­lefogott volna, előbb gyorsan — de azért figyelmesen — végig olvasta a gyakorlatot és így jutott el idáig, jutalmul már nem is kell az egyes felada­tokkal vesződnie. Ne tegyen mást, csupán — emlékeztetőül, — ami a 2. és 3. pontban áll.

És most nézzen az órára. Mennyi időt fordított a gyakorlatokra? Ha csak azt a néhány másodpercet, mely alatt — az 1. pont utasítása értelmében — az egész fel­adatot végigolvasta, akkor Ön nemcsak figyelmesen olvas, hanem megszokta már azt is, hogy először mindig átfogó képet kapjon egy olvasmány vagy feladat egészé­ről és csak azután mélyedjen a részletekbe.

Persze lehet, hogy lényegesen több időt töltött el, mert az utasítás ellenére azonnal vagy valahol menetközben belefogott az egyes részfeladatok elvégzésébe. Akkor pedig álljunk meg egy percre.

Kérem gondolkodjék el egy kicsit és válaszoljon egészen őszintén: mielőtt aláír egy szerződést, el szokta olvasni annak valamennyi pontját, a nyomtatványok apróbetűs részeit is? Sohasem kezelt vagy alkalmazott még helytelenül valamilyen új készüléket, szert? Nem töltött még ki tévesen kérdőívet, csupán azért, mert ügyet sem vetett a mellékelt utasításra? Nem töltött el egy csomó időt feleslegesen azzal, hogy saját feje után próbálkozzék valaminek az összeszerelésével, az egyes alkatrészek összeillesztésének megállapításával, az egész működés felfedezésével, ahelyett, hogy azonnal megnézte volna a csatolt útmutatót?........ ..............................

Általános tapasztalat, hogy az efféle kérdésekre adott válaszok, akárcsak azok az eredmények, melyeket kísérletek, előadások során a fentihez hasonló vagy egyéb, tényleges odafigyelést igénylő gyakorlatok adnak, igen szomorú képet mutatnak. De vajon miben rejlik a magyarázat?

Nyilván sejti már a választ. De azért nézzünk még két, az életből merített rövid példát.

16

Egy főiskolán szokás volt lélektani teszteket adni a hallgatóknak, melyeknél egy-egy állításról azt kellett megállapítaniuk, hogy igazak-e vagy hamisak. Ott állt az írott utasítás, mely szerint a hallgatóknak saját megítélésük szerint megfelelő jelet kell tenniük az igaznak vagy hamisnak vélt állítás mellé. Ezt az utasítást a hall­gatók közül senki nem vette figyelembe, hanem utólag, hosszan vitatkoztak azon, mennyire volt hamis a szöveg.

Egy vidéki szakember csak azért utazott a fővárosba, hogy a tudományos köz­lemények hivatkozásait tartalmazó indexekben kutasson, majd azzal tért haza, hogy ezek az indexek sajnos nem adnak hírt könyvekről, neki elsősorban ezekre lett volna szüksége. Pedig nem kellett volna mást tennie, mint egy pillantást vetni az index belső borítóján erős nagyításban közölt, részletes magyarázatokkal és pél­dákkal ellátott szö vegrészre. Ott megláthatta volna, hogy az a jel — melyet teljesen önkényesen valamiféle biológiai tárgykör kódjának vélt — az indexben igenis sze­replő könyvek műfaji jelölésére szolgál.

Az említett főiskolai hallgatók magatartását nyilvánvalóan a felületesség jel­lemzi. A vidéki szakember minden bizonnyal azzal a beíső meggyőződéssel lapoz­gatott az indexben, hogy ő úgyis tudja, mit kell tennie. Márpedig az effajta “tuuu- dom, tuuudom” hozzáállás olyan lelki korlát, mely erősen gátolja a pontos, egyér­telmű ismeretszerzést. A mi előbbi kis gyakorlatunknál pedig a fegyelmezetlenség, a kitartás hiánya az, ami a legjobb szándék ellenére is eltereli a lényegről a figyel­met és arra indítja az olvasót, hogy belebonyolódjék a részletekbe.

Ezzel lassan már megközelítjük a kulcskérdést.A fejezetcím láttán Ön talán arra gondolt: miért kerül ide a m agatartás, még­

hozzá mint önálló, hosszú fejezet? Miért kell erről ennyit beszélni? Különben is, a könyvet Ön csak azért vette kézbe, hogy hatékonyabban olvasson, segítséget kapjon egy dolgozat összeállításához vagy megtanuljon módszeresen tanulni — mi köze mindennek ahhoz, hogy eközben hogyan viselkedik?

Nos, éppen erre akartunk bevezető — kétségtelenül kissé beugrató — gya­korlatunkkal és példáinkkal választ adni. A magatartás a hozzáállást, az elvégzendő feladatokhoz, munkához való viszonyulást, az ezek iránt tanúsított viselkedést jelenti.

Csupán két, szinte csak kapásból kiragadott példát említettünk, de még sokáig folytathatnánk azoknak az eseteknek, példáknak hosszú sorát, melyekben a hibák eredete mindenkor a helytelen hozzáállás. A káros következmények között éppen úgy találhatunk — szerencsésebb esetben — kisebb bosszúságot, feleslege­sen elfecsérelt időt, mint komolyabb kudarcokat, súlyos veszteségeket, sőt esetleg még igazi tragédiát is.

17

Ha tehát a hiba a hozzáállásban van, ha a helytelen magatartás magában hor­dozza a valószínű kudarc lehetőségét, nyilvánvaló, hogy a siker, az eredmény érde­kében ezen a magatartáson kell elsősorban változtatni.

De mit kell megváltoztatni és hogyan?A magatartás önmagában még meglehetősen tág fogalom, hiszen sokféle, az

ember személyiségjegyeit meghatározó magatartás létezik. Azzal, hogy a magatar­tásról, mint a munkához való viszonyról beszéltünk, már némileg leszűkítettük ugyan a fogalmat, de menjünk még tovább egy lépéssel.

A magatartás számos tényezőből tevődik össze, ezekből minket a szellemi munka szempontjából csupán néhány, de annál jelentősebb összetevő érdekel, ezek közül is az egyiknek van kiemelkedő fontossága.

Példánk kapcsán már nagyjából megpróbáltuk kielemezni, mi volt a hiba ezekben a magatartásokban. Bár többféle magyarázatot találtunk, mindegyiknek van egy közös vonása. Valamennyi magatartásból hiányzott az a döntően fontos elem, mely az egész szellemi munkának meghatározója. Ez az elem egyetlen jelzős szekezettel, illetve hiánya a magatartás egyetlen jelzőjével kifejezhető.

Kérem, álljunk meg most ismét. Ne olvasson — gondolja végig az eddig olva­sottakat, biztosan tudja már, miről is van szó:_______________________________

Nos bizonyára rátalált a helyes megoldásra: a szellemi munka döntően fontos eleme a koncentrált figyelem és ennek hiánya vezet a helytelen hozzáállást leg- szembeszökőbbenjellemző, mondhatni a legveszélyesebb következményekkel járó, minden szellemi munkát akadályozó figyelmetlen magatartáshoz.

Életünket, magatartásunkat a napi életritmus szétesése, a kapkodás, a dekon­centrál tság jellemzi. Megfigyelőképességünk legalábbis fogyatékosnak mondható, a munkákkal, befogadásra váró ismeretekkel, egész környezetünkkel szemben ta­núsított vakságunk kihat tudásunkra, munkánkra, sőt egész életvitelünkre is.

Túl általános megállapítás? Lehet, de ha szétnézünk környezetünkben — no és netán egy kissé önmagunkba is tekintünk —, mit tapasztalunk? Olvasás közben gondolataink elkalandoznak, félfüllel hallgatunk arra, amit nekünk mondanak, és azt sem látjuk meg, ami a szemünk előtt van. Mindennek sajnálatos következ­ményei a félig megértett, tudatunkba homályosan behatolt gondolatok. A félszem­mel, félfüllel szerzett információ hamis információ, melynek természetes folyomá­nya a sok félreértés, a félig felfogott, helytelenül végrehajtott utasítás, az összeza­vart, kusza ismeretek, a félműveltség. Ennek következtében jön létre mindennapi életünkben a legtöbb pletyka és rémhír is.

18

Mint már mondtuk, a magatartás és ebből következően a szellemi munka ha­tékonysága több tényezőtől függ. Valamely jó vagy rossz szokás kialakulásának számos összetevője van. Ezek munkánkat külön-külön is befolyásolhatják, de többnyire inkább együttesen hatnak. Ezek az összetevők bonyolult összefüggés- rendszert alkotnak és egymásnak gyakran függvényei. Hogy ebből a rendszerből éppen a koncentrált figyelmet, illetve az ennek hiányából adódó figyelmetlenséget emeljük ki, és ennek okait próbáljuk elemezni, azt azért tesszük, mert tudjuk, hogy egy lánc erősségét mindig a leggyengébb láncszem minősége határozza meg. Általános tapasztalatok szerint a szellemi munkának az egész lánc erejét veszélyez­tető, leggyengébb láncszeme a koncentrált figyelem. Ennek gyengesége, sőt netán hiánya a teljes munkafolyamat hatékonyságát veszélyezteti, és kihat a többi ténye­zőre is.

A figyelmetlenség különböző külső, elsősorban azonban belső tényezők kö- vétkezménye, de rájuk visszahatva éppen így lehet okozójuk, illetve > erősítőjük is. így például a figyelmetlenül végzett munka többnyire kudarchoz vezet, ami csökkenti, rontja a munkakedvet, márpedig a munkakedv a koncentrált figyelem egyik alapvető feltétele.

A tényleges munkát kisérő koncentrált figyelem mellett azonbana figyelmet mint kialakítandó magatartásunk alapját tágabban értelmezzük, amikor a szellemi munkának egyéb alkotóelemeiről is beszélünk, amelyekre ugyancsak ügyelnünk kell. Fel kell figyelnünk eddigi hibáinkra, a rossz időbeosztásra, a munka elvégzésé­nek állandó halogatására figyelmet kell tanúsítanunk az alkalmazandó munkamód­szerek iránt figyelemmel kell kísérnünk új szokásaink kialakulását figyelmet kell for­dítanunk szókincsünk gyarapítására és fejlesztenünk kell megfigyelöképességünket.

Már az eddigiekből is egyértelműen kitűnt a hatékony munkavégzés legelső szabálya.

Ne ossza meg figyelmét!

Mi is a figyelem, illetve koncentráció, és mi a kettő kapcsolata?A figyelem nem önálló lelki jelenség, mint pl. az érzékelés vagy gondolkodás,

hanem e lelki működések aktivitásának mértéke, a különböző felismerési folyama­tok világos és hiánytalan lezajlásának feltétele. A figyelem és koncentráció fo­galma nem választható el élesen egymástól. A koncentráció a latin concentrare szóból származik és egy bizonyos dologra összpontosított (centrum), különösen intenzív figyelmet jelent, érzékelésünk, gondolataink, elképzeléseink összeszedett állapotát. A tudat egy bizonyos dologra irányul, minden mellékes figyelmen kívül

19

marad, így a középpontba került tárgy vagy dolog különösen élesen és világosan hatol tudatunkba. Ezért is szokták fénynyalábhoz hasonlítani. Minél szűkebb ez a fénynyaláb, azaz minél koncentráltabbak a fénysugarak, annál világosabb, és éle­sebb a megvilágított terület, annál jobban homályba borul az esetleg zavaróan ható környezet. A szellemi koncentrációnak hasonló a hatása: minél erősebben összpontosítjuk figyelmünket egyetlen tárgyra, minél nagyobb érdeklődéssel for­dulunk feléje,1 annál élesebben emelkedik ki az érzékleti összképből, míg más rész­letek a háttérbe szorulnak. (Jó példa erre a már közhellyé vált szórakozott pro­fesszor, akinek gondolatai oly mértékben szűkülnek le egyetlen pontra, az őt fog­lalkoztató problémára, hogy szinte semmit nem érzékel környezetének jelenségei­ből.) Ezért lesznek élesebbek és pontosabbak a figyelem központjában álló tár­gyakkal vagy dolgokkal kapcsolatos megfigyeléseink, gondolataink. Emellett a koncentráltan végzett gondolkodási folyamatok gyorsabban és eredményesebben zajlanak le, javul a felismerési képesség és fokozódik a teljesítmény.

Ebből következik, hogy minél szélesebb a fénynyaláb, minél kevésbé irányul egyetlen pontra, annál nagyobb kört világít meg ugyan, de ezzel arányosan csökken az intenzitása is. Ugyanez vonatkozik a figyelemre. A figyelem szóródásával, kö­rének kiterjesztésével fordított arányban áll koncentrációja, intenzitása.

Előfordulhatnak az életben helyzetek, amikor szükség van a kiterjedt, megosztott figyelemre, de akkor meg kell alkudnunk az intenzitásnak ezzel járó csökkenésével.

20

A szellemi munkának tárgykörünkbe tartozó folyamatai: az olvasás, a ta­nulás, az írásmű összeállítása nem tartozik az efféle feladatok közé: itt az eredmény érdekében a figyelem minél teljesebb koncentrációjára, intenzitására van szükség.

Tegyük fel, hogy valaki sima, forgalommentes úton gépkocsivezetés közben rádión híreket hallgat. Egyszerre nehezen áttekinthető, forgalmas kereszteződés­hez ér. Mit gondol, innen és egy tisztázatlan forgalmi helyzetből kikeveredve utóbb pontosan fel tudja idézni, hogy miről szóltak a hírek az alatt a néhány perc alatt, míg újra egyenes útra tért?............... ......................................................................

Nem valószínű, sőt azt sem igen vehette észre, mikor váltott át az adás példá­ul hírekről zenére. Mert mi is történt itt voltaképpen?

Környezetünk fény, hang, illetve hő stb. formájában az ingerek tömegét su­gározza állandóan felénk, amit szemünk, fülünk orrunk, bőrünk, vagyis külön­böző érzékszerveink jelfogók, ún. receptorok segítségével felfognak. Ezek a recep­torok azonban egyben apró leadok is, melyek a kapott ingereket az agyhoz, azaz tu­datunkba továbbítják.

Az érzékelt ingernek, az információnak az útja az idegpályákon keresztül az agyig bonyolult biológiai, lélektani folyamat. Leírására csak az arra hivatott szakember illetékes. Mi érjük be a népszerűsített ismertetésekből kölcsönvett ha­sonlatokkal, ill. ábrával.

Az információkat az agyhoz továbbító idegpálya olyan csatornához hasonlít­ható, melynek meghatározott átmérője, azaz áteresztőképessége van. (Szakembe­rek az információelméletből átvett mértékegység felhasználásával ennek mértékét is megállapították.)

A koncentrációs problémák megoldásával világszerte sokat foglalkoznak. A kiindulópont minden esetben mindenütt az a szabály, hogy egyszerre mindig csak egyetlen dologgal foglalkozzunk, és attól semmivel se hagyjuk magunkat eltéríteni. Ez viszont látszólag ellentmond a csatornaelméletnek, mert ha az igaz, akkor miért ne lehetne egyszerre több dologra is figyelni, pl. olvasni és ugyanakkor rádi­ózni is, hiszen így különböző receptorok lépnek működésbe, és az általuk felvett információk sem futnak azonos csatornán. Ha az agyat olyan tartálynak képzeljük el, melybe az információk golyók formájában töltődnek be, akkor elvben lehet­séges lenne, hogy a különböző csatornán érkező golyók egyszerre hulljanak a tartályba.

21

Az információs lélektan legújabb modellje szerint azonban a csatornák — vál­tozatlan kapacitás mellett — úgy futnak össze, hogy az agy-tartályba egyszerre csak annyi, bárhonnan érkező információ-golyócska juthat be, amennyit egyetlen csa­torna áteresztőképessége megenged.

Azt is kiderítették, hogy az a mennyiség, amely az információ-golyócskákból az agy-tartályba ténylegesen eljut, elenyészően csekély töredéke annak az óriási ingerhalmaznak, melyet a receptorok érzékelnek. Figyelembe véve a csatorna vi­szonylag szűk kapacitását, ez kézenfekvő. Tudnunk kell azonban azt is, hogy a lé­nyegtelen információknak ezt az önkéntelenül bekövetkező, hatalmas mérvű leé­pülését és az ezt kiegészítő, a csatorna áteresztőképességéhez igazodó szükséges válogatást még egyéb információveszteség is követi. Az egyetlen csatornán tuda­tunkba végül bekerült információknak ugyanis ismét csak egy kis hányada rögzítő­dik emlékezetünkben.

Mi következik mindebből?

22

Ha az érzékszerveinkhez érkező információknak csak csekély hányadát tudjuk a szűk kapacitás következtében tudatosítani, majd rögzíteni, nyilvánvaló, hogy ezt a kapacitást jól kell kihasználnunk, ésszerűen kell gazdálkodnunk vele. A dologhoz nem tartozó de a szűk csatornába beerésztett információ-golyócskák azt az utat foglalják el, melyet a hasznos információk számára kellene fenntartanunk. Azon túlmenően, hogy kirekesztik a befogadni, tudatosítani kívánt információkat, közébük furakodva elszakítják egymástól az összetartozókat, megzavarják, össze­kuszálják rendezett soraikat. Ezért arra kell törekednünk, hogy feltétlenül küszö­böljük ki mindazt, ami nem tartozik a szóban forgó dologhoz, vagyis ún. zajt képez. Ha felesleges, talmi információ-golyócskákat engedünk agy-tartályunkba, a kapacitást kihasználtuk ugyan, de rosszul gazdálkodtunk, hiszen hagytuk, hogy az össze nem illő golyócskák tarka zűrzavarrá keveredjenek, miközben mindaz, amire szükségünk lett volna, valahol útközben veszendőbe ment.

Egy másik hasonlat szerint környezetünknek érzékszerveinket több oldalról egyszerre bombázó ingertömege úgy igyekszik tudatunkba tódulni, mint ahogyan az utasok csúcsforgalomban a járműveket rohamozzák meg. Egymást nyomva és taposva tülekednek, az egy személyre méretezett ajtón mind egyszerre akarnak ke- resztülpréselődni, miközben egymást akadályozzák. Csaknem meggátolják, de mindenesetre erősen lassítják a felszállást. Esetleg éppen az marad le, akinek leg­fontosabb lett volna az útja, a többi pedig nyilván erősen megtépázott állapotba kerül végül a kocsi belsejébe. Valahogy ilyenformán juthattak az információk annak a férjnek a tudatába is, aki buzgón olvasott, miközben a rádió tavaszt kö­szöntő műsorában a nyíló ibolyákról harsogott, a feleség pedig közölte, hogy a leves tálalva van. A bejelentésre ügyet sem vető férj a “ ... mondd, mire figyelsz te egyáltalában ...” szemrehányásra azzal kérkedett, hogy ő igenis képes többfelé is fi­gyelni és mindenről pontosan tud, ami körülötte történik. Amikor a feleség vissza­kérdezte, tudja-e, mit mondott neki, a férj diadalmasan kivágta: “Hogyne tudnám. Azt, hogy ibolyalevest főzöl.”

Az eset megtörtént, és ha a férj tudatába került információk ilyetén való összekuszálódásának az adott körülmények között szerencsére nem is volt jelentő­sége, a példa, éppen jellemző voltánál fogva nagyon is tanulságos.

Komoly baj származhat abból, ha — e két köznapi információnak, az ibolyá­nak és a levesnek értelmetlen összekapcsolásához hasonlóan — figyelmünk megosztása következtében összekeverednek a szakirodalomból, előadásból a munkatársak jelentéséből vagy egyéb közlésekből származó, fontos információk. Márpedig ha egyszerre több információnak is megpróbálunk utat engedni tuda­tunkba, ez könnyen előfordulhat és különösen akkor lehet veszélyes, ha az így ke­

23

letkezett tartalmi képtelenség a felületes szemlélő előtt valamiképpen még értel­mesnek is tűnik.

Az emberi természetnek tehát az a sajátossága, ht>gy egy adott pillanatban csupán egyetlen dologgal tud kellő intenzitással, tudatosan foglalkozni. Ez nem­csak az érzékelésre — vagyis, az információk befogadására —, hanem a gondolko­dásra és cselekvésre is egyaránt vonatkozik, vagyis többek között az — ugyancsak tárgykörünkbe vágó — közlésre is érvényes. Itt a gondolkodás vált ki olyan impul­zusokat, melyek az idegpályákon (csatornákon) áthaladva a beszélőszerveket, az izomzatot cselekvésre: beszédre, írásra, gesztusokra késztetik.

Térjünk vissza gépkocsivezetőnkhöz. Most már nagyjából megérthetjük, mi is történt vele. A megkülönböztetett figyelmet igénylő forgalmi helyzetre és a hí­rekre nem tudott egyszerre koncentrálni, mert a tudatához vezető csatornát a szá­mára fontosabb információ foglalta el, arra volt kénytelen gyorsan átváltani. De ugyanez a helyzet a cselekvésnél is, vezetés közben nyugodtan beszélgethet, mi­közben munkáját automatikusan végzi, de abban a pillanatban, amikor a két tevé­kenység egyike intenzívebb figyelmet kíván, arra vált át. Ha a könnyed beszélgetés nagyobb odafigyelést igénylő komoly fejtegetéssé válik, vagy a kocsi belekerül a csúcsforgalomba, egyik teljesítmény hatásfoka megnövekszik, a másiké ennek megfelelően csökken.

Itt álljunk meg egy pillanatra. Vajon miért is kell kihangsúlyozni, a munka­végzés tudatos voltát, illetve mit is jelenthet ez az átváltás? van erről valami elképzelése?.............................. ...........................

Tud Ön minden nehézség nélkül, könnyen, gyorsan írógépen írni? Ha igen, akkor természetesen, azonnal és folyamatosan leírhatja gondolatait úgy, ahogyan azok eszébe ötlenek. De ha nincs a gépírásban gyakorlata, jóformán alig vagy egyál­talában nem ismeri az írógép billentyűzetét, ezért figyelmét az egyes betűk keres­gélésére kell összpontosítania, vajon mennyi figyelmet tud még szentelni közölni kívánt gondolatainak?

Bár tudományos megállapítás, hogy a figyelem megosztása, vagyis két vagy több különböző tevékenység végzése, — szűkebb értelemben véve — teljesenegyenlő figyelem-intenzitással nem lehetséges. Tágabb értelemben gyakorlatilag megvalósítható, de csak akkor, ha két művelet egy egységbe összevonható vagy az egyik tevékenység automatizált, azaz nem tudatos, így nem igényel semmiféle koncentrált figyelmet. '

24

Ez a helyzet a gépírásnál, ha az számunkra annyira automatikus tevékenység, hogy nem köti le figyelmünket, tehát gondolatainkra összpontosítunk. Ezt ta­pasztalhattuk a gépkocsivezetőnél is.

De hát amikor határozottan leszögezzük, hogy az ember tudatát egyszerre mindig csak egyetlen dolog foglalkoztatja, elfeledkeztünk volna Napóleonról, mint sokat emlegetett ellenérvről? Akik azzal kérkednek, hogy egyszerre több do­logra is tudnak figyelni, rendszerint őrá hivatkoznak^ hiszen azt tartják róla, hogy pl. több levelet is tudott egyszerre diktálni.

Nos, korántsem akarjuk elvitatni Napoleon valóban kiváló képességeit, de fel kell hívni a figyelmet arra a körülményre, hogy ő nem hangszalagra diktált vagy fürge ujjú gépírónőknek, hanem lúdtollal meglehetősen lassan körmölő írnokok­nak. így már érthetőbb, hogy volt közben ideje a gyors és tudatos átváltásra.

Ha valaki látszólag egyszerre két vagy több szellemi tevékenységet végez, egyszerre többfelé figyel — mint pl. a szimultán sakkozó — akkor nem egyidejű­ségről, hanem mindig villámgyors figyelemváltásról van szó, amikor a figyelem az egyik részletről tudatosan tér át a másikra. Ha ez a gyors átváltás egyazon terület részletei között történik, ez elősegíti a munkát, mert ezáltal jobban átlátjuk, megis­merjük az egész területet. A gépkocsivezető gyors figyelemváltása ugyancsak hasznos volt, mert ezzel elhárította egy figyelmetlenségből esetleg bekövetkező baleset veszélyét. Annál károsabb azonban ez a figyelemváltás, ha az céltalan, egyik területről a másikra, össze nem tartozó dolgokra irányul. Ilyenkor az össze­függő, egységes kép helyett homályos, kusza elképzelés — ibolyaleves — kerül tudatunkba.

Hogy meg kell akadályozni ezt a káros átváltást, erre késztető — sajnos gyak­ran tapasztalható — hajlandóságunkat le kell küzdeni, ez nyilvánvaló. Ez kétségte­lenül akaraterőt, önfegyelemet kíván, akárcsak a figyelemösszpontosításnak a kö­rülményekhez és a feladatokhoz alkalmazkodó gyors és tudatos átváltása. Ez utóbbi nehézségeit és buktatóit számos lélektani kísérlettel is bizonyították.

Az egyik kísérlet például abból állt, hogy rendezetlen betűkből értelmes sza­vakat kellett képezni (stirgi = tigris). Az egyes feladatokat oktatógép adta ki gombnyomásra a kísérleti személy által diktált tempóban, de a felhasznált időt a gép automatikusan jegyezte. Ugyanakkor a gép felső szélén rendszertelen időkö­zökben, de viszonylag sűrűn különböző színű lámpák gyulladtak ki, melyekre ugyancsak gombnyomással kellett azonnal reagálni. A kísérleti személyeket meg­kérték, hogy mindkét feladatot igyekezzenek teljesen egyforma figyelemmel, a lehető legpontosabban és leggyorsabban elvégezni. A kísérletnél az történt, hogy amikor a betűk rendezése gyorsabban ment, nőtt a színes lámpákkal kapcsolatos feladatoknál elkövetett hibák száma. Egy bizonyos szakasz után a kísérleti szemé-

25

lyek kevesebb hibát követtek el a színes fényeknél, viszont sokkal lassabban ment a betűk rendezése. Az ilyen kényszerű figyelemmegosztásnál ugyanis motivációs zavar következik be. A figyelem az egyik feladat végézésénél erősebb lesz, ezáltal a másik feladat teljesítményé hanyatlik. Ezt a kísérleti személy is érzékeli, és a kudarcélményre jellemző kedvtelenséget, bosszúságot érez. Ez arra ösztön^, hogy átváltson az elhanyagolt feladatra, a hibák kiküszöbölésére való törekvés lesz az erősebb motiváció, tehát a második feladatra terelődik a nagyobb figyelem. Egy kis idő elteltével a helyzet megismétlődik, és ismét átváltás következik.

Figyelmünk átváltása — egy bizonyos határig — megtanulható és begyako­rolható ugyan, de nem könnyű feladat. Lehetőleg csak akkor alkalmazzuk tehát, ha arra valóban szükség vaa^ha az efféle megoldás elkerülhetetlen, azaz ha az el­végzendő feladat hatalmas információmennyiség csaknem egyidejű feldolgozását követeli meg.

Ilyen feladatot lát el pl. a pilóta, akinek pszichés teljesítőképességét rendsze­resen ellenőrzik. A laboratóriumi körülmények között végzett vizsgálatok között olyan is akad, mely éppen ezt a gyors át váltókészséget figyeli. Különböző helyeken felvillanó ábrákat kell a pilótának felismernie, de ezt a feladatot hangjelek zavarják, melyeket meg kell számolnia. A feladat — a pilóták saját bevallása szerint is — nehéz. A két művelet egyidejű elvégzésére törekedve a pilótáknál is ugyanaz a mo­tivációs zavar következik be, mint az előbb leírt kísérletnél. Közben megváltozik a pilóta fizikai állapota is: addig egyenletes; pulzusa 120-130 lesz, vérnyomása emel­kedik, nyugodt szemmozgása gyors, nyugtalan kereső mozgássá válik.

Itt is a már ismert jelenséggel találkozunk: a több helyről érkező ingerek közül az erősebb elnyomja a másikat, az ingerek nem egyszerre, hanem csak egymás után, vagy egyáltalában nem képesek a tudatig eljutni. Amikor pl. a pilóta rádión küldött utasításokra figyel, szeme követi ugyan a műszer állását, de annak adatait nem veszi tudomásul. Éppen ezért a pilótáknak megtiltják, hogy feleslege­sen szót váltsanak egymással. Rádión is csak akkor beszélnek, ha arra valóban szükség van.

Ugye látott már Ön figyelmeztető táblát: “A vezetővel beszélgetni tilos!” . Nos, legközelebb, ha utazás közben szemébe tűnik a tábla, gondolkodjék el ennek az utasításnak a jelentőségén és próbáljon visszaemlékezni olyan esetekre, amikor önmagán is tapasztalhatta, vagy másokon megfigyelhette, hogyan vész homályba

* minden egyéb, amikor teljes figyelmét egy dologra irányítja.No igen, most már sok mindent tudunk és remélhetőleg megszívleltünk.

, Tudjuk, hogy Napoleon megcsodált teljesítményének titka az olyan gyors figye­lemváltásban rejlett, amilyenre a pilótákat külön képzik amellett, hogy őket gon­dosan meg is óvják a zavaró hatásoktól. De mit tehet az a szellemi dolgozó, legyen

26

az vezető vagy tanuló, akinek zsenialitása egyáltalában nem vetekszik Napóleoné­val, és akit ráadásul párnázott ajtók védenek külső zavaró hatásoktól, akit szakiro­dalom olvasása, gondolatainak rendezése közben fontos vagy jelentéktelen ügyek­kel zavarnak, akinek tanulását vagy más szellemi tevékenységét félbeszakítják?

' Mivel Ön most már tudja, hogy két különböző szellemi tevékenységet egyi­dejűleg, egyforma intenzitással nem végezhetünk, meg kell szoknia, hogy mindig mindent tudatosan csináljon és egyszerre mindig csak egyetlen dologgal foglalkoz­zék. Ez az első lépés. Ha olvas, ír, vagy bármilyen szellemi tevékenységet végez, ne engedje gondolatait másfelé kalandozni, még akkor sem, ha azok olvasmánya vagy éppen végzett munkája kapcsán ötlöttek eszébe, vagy később még fontosak lehetnek. Ha észreveszi, hogy gondolatai az eredeti feladattól eltérnek, döntse el, hogy az új szál, amelyen elindultak, fontos-e vagy sem. Ha igen, új gondolatát je­gyezze fel és tegye félre addig, amíg azzal behatóbban foglalkozhat vagy elintézésé­re sor kerülhet. Ezután pedig azonnal térjen vissza az eredeti feladathoz, és attól semmivel ne hagyja magát eltántorítani.

Vegyünk egy köznapi példát. Hivatalos levelet diktál és közben megszólal a telefon. Persze, hogy fel kell vennie, nem lenne reális, ha azt kívánnánk, hagyja nyugodtan csörögni, és csak eredeti feladatára koncentráljon. Ilyenkor azonban ál­talában az történik, hogy csapot-papot feledve, vagyis gondolkodás nélkül kapjuk fel a kagylót. Ennek aztán az a következménye, hogy a beszélgetés befejeztével ne­hézséget okoz feladatunkhoz azonnal visszatérni. Ismerjük a “ ...hol is tartot­tunk...” , “ ...mit is akartam mondani...” féle keresgélést az elszakadt szál után.

Ehelyett igyekezzék befejezni, tudatosan lezárni azt a gondolatot, amit a tele­fon csöngése megzavart. Ha lehet, fejezze be a mondatot, de még inkább rögzítse további mondanivalóját akár úgy, hogy feljegyzi, akár úgy, hogy azt tudatosan em­lékezetébe vési. Nem megoldhatatlan feladat: a feljegyzésre elég a lényeget tartal­mazó egyetlen kulcsszó, a gondolat fonalára pedig tudatos meggondolással, azaz a visszaemlékezés szándékával mintegy áz elvesztését megakadályozó “szellemi csomót” köthet annyi idő alatt, amíg a kagyló után nyúl.

Ha letette a kagylót, csak azután térjen vissza eredeti feladatához — a félbe­hagyott levélhez — miután a telefonálás kapcsán esetleg felmerült teendőket elin­tézte. (Persze a világért sem úgy, hogy azonnal felugrik intézkedni!) Egyszerűen ismét csak egy rövid feljegyzéssel, a dolog természetének megfelelően a határidő- naplóba beírt vagy csupán egy cédulára vetett néhány kulcsszóval, névvel vagy rövid mondattal tudatosan zárja le a diktálást félbeszakító beszélgetést. És főleg ne akarja az emélkezetét terhelni a későbbre hagyandó intéznivalókkal. Ez csak feles­leges feszültséget okoz, és zavarja előbbi munkájának befejezését.

27

Hasonló a helyzet, ha pl. előadás vagy magyarázat közben kérdéssel vagy köz­beszólással megzavarják. Azt sem teheti meg, hogy a közbeszólást — csak azért, hogy saját gondolatának logikus ipenetében ne legyen fennakadás — figyelmen kívül hagyja. Az persze lehetséges, hogy a választ későbbre igéri (de akkor erről nem szabad megfeledkezni), előfordulhat azonban, hogy azonnal kell reagálnia. Ha így netán egy kis vita is kerekedik, mire az lezajlik, abba a kellemetlen hely­zetbe kerülhet, hogy elveszti a gondolat fonalát. Különösen előadás közben kínos, ha kétségbeesetten kell emlékezetében keresgélnie. Megbeszélések, élénk viták során pedig az is megtörténhet, hogy a gondolat, amit még el akart mondani, végleg elvész, mert a beszélgetés — az asszociációk sodrásában — más irányba terelődik.

Itt megint csak azt kell tennie, amit a diktáláskor: tudatosan zárja le a félben- hagyott mondanivalót akár egy kulcsszóval, akár a jegyzeteibe tett jellel. Építsen hidat a már kifejtett és a még elmondandó gondolatok közé, azaz szándékosan rög­zítse, tudatosítsa emlékezetében a megszakított gondolatot, majd teljes tudatosság­gal összpontosítsa figyelmét a közbeszólásokra, az azokra adandó válaszokra. (Később még szó lesz arról, hogy az emlékezetbevésésnél a szándéknak milyen meghatározó szerepe van.)

Túlságosan egyszerűnek tartja a megoldást? Valóban az, de a gyakorlatban ez nem is mindig olyan könnyű. Vagy úgy véli, nem reális, mert a minduntalan adódó zavaró tényezők mellett kivihetetlen? Higgye el, csak akarat és önfegyelem kérdése.

Mit gondol, az a szellemi dolgozó, aki az íróasztalán álló rádió hangjai mellett egyszerre, egy időben az elébe tett jelentést böngészgeti, miközben telefonál, kávét iszik és netán fél szemmel még tetszéssel szemlélgeti csinos kolleganőjét is, milyen hatékonyan végzi munkáját?

Most pedig ismét csak ne olvasson tovább. Gondolja át a fejezetben mondot­takat. Milyen tanulságot vont le belőle? Hogyan hangzik az az — ismételten hang­súlyozott — alapszabály, melyhez mától kezdve most már mindig igazodnia kell?.

28

Miért nem figyelünk ?

A hibák kiküszöbölésére vezető úton az első lépés, hogy megismerjük őket, felfigyeljünk rájuk. Haladjunk tehát tovább azon az úton, mely a hibák eredetét elemezve elvezet leküzdésükhöz.

A figyelem hiányát, a dekoncentrált, figyelmetlen magatartást korszakunk betegségének tartják, de inkább csak rossz szokásról, helytelen beidegződésről van szóvamit, ha nem is könnyen de le lehet vetni.

A figyelmetlenség egyik legkézenfekvőbb oka, hogy a mai ember egész nap rengeteg hatásnak van kitéve, utcán, munkahelyen, és otthon egyaránt. Mindenütt zaj veszi körül, ami ellen valamiképpen védekeznie kell. Ha dolgozni akarunk a kollégák beszélgetése, telefonálgatása és járkálása közben, ha olvasunk, miköz­ben a másik szobában a televízió vagy a rádió, esetleg mind a kettő szól, és talán még beszélgetnek is mellettünk, kénytelenek vagyunk valamiféle “lelki fülvédőt” feltenni, mely útját állja a hangoknak és hatásoknak, megvéd a feleslegestől, unal­mastól, sőt, nemegyszer a károstól is. (Ezt a külső ingerek ellen védekező lelki be­állítottságot látszik igazolni az a kísérleti eredmény is, mely szerint a vidéki gyere­kek sokkal jobban tudnak figyelni, mint a több külső hatásnak kitett városiak.) Kétségtelen, hogy az öntudatlan védekezés nagyon hasznos és legtöbb esetben fel­tétlenül szükséges lehet, de ugyanakkor veszedelmet is jelent, mert megszokássá válik.

Figyelmetlenségünk egyik alapvető oka tehát az ingerek, benyomások és tö­meges hatások özöne. A túlzottan ingergazdag környezet, az információk túlmére­tezett kínálata közvetlenül hathat egészségünkre, idegessé tesz, tehát károsan be­folyásolhatja a hatékony munkavégzéshez nélkülözhetetlen jó közérzetünket. A külső és belső konfliktusok, a zaklatottság, a határidők nyomasztó szorítása olyan görcsös feszültséget okoz, mely lehetetlenné teszi az összpontosítást.

Furcsa ellentmondás, hogy a másik negatív hatás ennek éppen az ellentéte: az impulzusok elszegényedése, az egyhangúság, a csökkentett követelmények, az elkényelmesedés, az emberi kapcsolatok hiánya ugyancsak szétszórtsághoz vezet­het. Ilyenkor ahhoz kezdünk hozzászokni, hogy agyunkat nem kell foglalkoztat­nunk, szellemünk tehát lassan tunyaságra ítéltetik, mert leegyszerűsítve, készen, feldolgozva, “előfőzve” kapjuk az ismereteket. A híreket kommentár magyarázza, a szakirodalmat kivonatolva tálalják nekünk (ami persze a maga helyén és idején használva mitsem von le ezek értékéből), az irodalmat felváltja a képregény, ol­vasás helyett tévét nézünk. Az ezek hatására lassan kialakuló elernyedt, passzív magatartást éppen ezért tévé-tartásnak is nevezik.

29

Márpedig ez a passzivitás a figyelmetlenség melegágya. Sok veszélyt rejt ma­gában, ezért behatóbban is kell vele foglalkoznunk.

A passzivitásnak, ennek a latin eredetű, nemzetközi kifejezésnek minden formájában, minden szakterületen negatív töltése van. A passzív a köznyelvben = tétlen, részvétlen, közömbös, a műszaki nyelvben = tényleges munkát nem végző. A nyelvészeti terminológiában a passzívum az igeragozás szenvedő formá­ját jelzi és azt jelenti, hogy az alany nem cselekszik, hanem eltűr elvisel valamely vele történő cselekvést, történést, állapotot, azaz az alany valamely mástól kiin­duló cselekvés tárgya lesz. A kereskedelemben a passzív jelentése veszteséges, de itt ebbe a jelentéskörbe tartoznak a terhek, tartozások, sőt a vagyonnak nem érté­kesíthető, hasznot nem hajtó vagy tönkrement része is.

De hát mi köze van a szellemi munka végzésének a nyelvészet vagy a ke­reskedelem kifejezéseihez? Nos, nagyon is sok, mert a hasonlóság a szenvedő szerkezethez és a veszteséghez is kézenfekvő.

Mielőtt tovább olvasna, nem volna-e kedve megvonni a párhuzamot a passzív magatartás velejárója, illetve következménye és az említett szómagyaráza­tok között?................................................................................' ...................................

A passzivitás végletes példája a felületes lapozgatás az orvos várószobájában kitett füzetekben, melyek tartalmára alig-alig figyelünk. De hát ez ebben a helyzet­ben érthető is. Annál kevésbé érthető viszont egy felmérés eredménye: arra a kér­désre, figyelemmel kíséri-e munkaterületének szakirodaimát, a megkérdezettek 87%-a igen-nel válaszolt. Amikor azonban az olvasott információkra vonatkozó konkrét kérdésekre került sor, a megkérdezettek tekintélyes hányada már nem tudott számot adni arról, hogy mit is olvasott. A szakirodalom szükségességét a szakemberek zöme elismerte, idejének egy részét az olvasásnak is szentelte, de csak igen kicsi volt azoknak a száma, akik az intenzív, aktív munka eredményeké- pen meg is tudták határozni mit, miért és hol olvastak.

A kitartó üldögélés az íróasztal mellett, a lapozgatás a folyóiratokban ugyanis nem jelent mindig tényleges olvasást, komoly eredményeket hozó munkát, ha ma­gatartásunkat — a felmérésben résztvett szakemberekéhez hasonlóan — a passzi­vitás jellemzi. Ez főleg az ismeretszerzésre vonatkozik, de ha megszokjuk, minden más munkára is kihat. (Egyéb káros következményei mellett e magatartás veszélye még a lelkiismeret megnyugtatása: a szakember átnézte a szaklapokat, a diák többször is végigolvasta az elsajátítandó tananyagot, tehát — látszólag — megtette kötelességét. A gyászos eredményért — úgy véli — ő nem lehet felelős.)

30

A passzivitásnál a baj ott kezdődik, hogy nem állítjuk be magunkat előre az ismeretszerzésre, hanem a szerzőtől, az előadótól, beszélgető partnertől várjuk, hogy majd valahol, valamikor mond nekünk valami érdekeset. Aktív közreműkö­désünk hiányában szellemi kapacitásunk — mely, mint már említettük, általában amúgy sincsen kellően kihasználva — ebben a helyzetben szinte egyáltalában nincs lekötve, így gondolataink szabadon kalandozhatnak. Ez pedig több veszélyt is rejt magában.

Ha az érdeklődés felkeltését mástól várjuk, ahelyett, hogy magunk mennénk kellő felkészüléssel, célunk kitűzésével, előre megfogalmazott kérdésekkel a befo­gadandó ismeretek elébe, könnyen eltájolódhatunk.

Egy-egy szerző könnyed, kellemes stílusa, egy jó előadó kiváló szónoki ké­pessége valóban felkeltheti érdeklődésünket, de előfordulhat, hogy történetesen nem ott és nem arra hívja fel figyelmünket, ami eredeti szándékunkkal és céljaink­kal megegyezik, hanem arra, aminek kiemelését a szerző vagy az előadó tartja fon­tosnak. Az így felkeltett spontán érdeklődés hangsúlyeltolódással járhat, jelenték­telen mellékkörülményekre terelődhet és hamis asszociációkhoz vezethet, miköz­ben elsikkad a lényeg. A kellően irányított, kordában tartott asszociációnak fontos szerepe van az ismeretszerzésben, ez segíti elő, hogy az új információkat logikus kapcsolatba hozzuk korábbi ismereteinkkel. Ez képezi alapját az alkotó gondolko­dásnak is. Aktív közreműködésünk esetén az asszociáció igazodik a gondolathoz, passzív magatartásnál viszont a gondolat követi engedelmesen az asszociációkat, melyek kényük-kedvük szerint vezetik képzeletünket. Nem mi cselekszünk már, gondolataink menete valamely kiragadott szóból, fogalomból, elképzelésből kiin­duló kívülről ható inger “szenvedő” tárgya lesz.

(Hasonló jelenség az alkotó folyamatnál is megfigyelhető, a kettő között azonban lényeges különbség van. A figyelmetlen, passzív magatartás következté­ben a képzettársítások szétszóródnak és messze elterelnek a tárgytól. Ezzel szem­ben az alkotó jellegű asszociációk egyetlen problémára összpontosított, a megol­dással szüntelenül foglalkozó gondolatokból kiindulva tudatunk mélyéről törnek fel és véletlenszerűnek tűnő, gyakran meghökkentő eredményre vezetnek. A kettő semmiképpen sem tévesztendő össze egymással.)

Ugyanígy félrevezethet azonban a nehézkes, döcögő stílus, a nehezen követ­hető, tekervényes mondatszerkezet vagy a gyakorlatlan, netán félszeg előadó mo­noton szakállába-motyogása is. Köztudomású, hogy a kiváló szakismeret (különö­sen műszaki szakembereknél) nem mindig párosul kiváló íráskészséggel vagy szó­noki képességgel. Lehet, hogy az ügyetlen kifejezésmód mögött sokkal több ér­tékes gondolat, gazdagabb tartalom rejlik, mint a szunnyadó érdeklődésünket időnként fel-felriasztó csillogó produkcióban. A vontatott, szürkén ható előadás-

31

módtól azonban hiába várjuk, hogy az felkeltse és ébren tartsa érdeklődésünket. Aktív munka, a tartalomra összpontosított figyelem helyett a sült galambra vár­tunk, mely azonban — saját magatartásunk miatt — messze elkerült. Passzivitá­sunk következtében terméketlen munkára fordítottunk értékes órákat, melyek időnknek immár nem értékesíthető, hasznot nem hajtó részét képezik. Hozzávéve ehhez az ily módon elszalasztott gondolatokat, információkat, melyek számunkra történetesen sokat jelenthettek volna — a veszteség nyilvánvaló.

Részben még a passzivitásnak lehet káros következménye az egyik gyakran előforduló olvasási hiba, az úgynevezett regresszió, azaz a már olvasott szóra, mondatra vagy egész bekezdésre való visszatérés. Olvasás közben azon kapjuk ma­gunkat, hogy szemünk gépiesen siklik tovább a sorokon anélkül, hogy a szemmoz­gást szellemi tevékenység követné — gondolataink ismét csak újra meg újra elka­landoztak. így azután az olvasó elveszti a gondolat fonalát és kénytelen az egyszer már elolvasott szövegre, visszatérni. Ez nemcsak azért okoz újabb veszteséget, mert az így elpazarolt idővel lassul az olvasás üteme, hanem mert a megértést is nehezíti. Az állandó ismételgetésekből összerakott szöveg értelmetlenné válik, ne­hezebb kihámozni belőle a gondolatok lényegét és követni azok logikus fonalát. (Természetesen nem a tanulásnál szükséges. — értelmes — ismétlésekről van itt szó, sem arról az esetről, amikor egy-egy gondolat annyira megragadja a figyel­münket, hogy arra tudatos szándékossággal térünk vissza.)

A regresszió azonban figyelmetlenségünknek egy másik okából is következ­het. Ugyancsak gyakori — és passzivitással rokon vonásokat mutató — tünet az a szellemi korlát, melyet saját gondolatainkból az ismeretek befogadásának útjába állítunk.

Bábel tornyának építésénél Isten az emberek nagyravágyását azzal büntette, hogy összezavarta nyelvüket, és ezzel megszűnt a gondolatok kicserélésének minden lehetősége. Senki nem tudta többé, mit is akar a másik, mit ért az alatt, amit mond, mindenki másképpen értelmezte ugyanazt a kifejezést. így hát lassan elfordultak egymástól, mindenki már csak magának beszélt.

Egy-egy vitát, az értekezletek egymást követő felszólalóit vagy akár csak egy társaság beszélgetését hallgatva szinte az lehet az érzésünk, a büntetés még nem ért véget. Látszólag ugyan egy nyelvet beszélünk, de valahogy mégsem egy nyel­ven. Mintha Isten nem a nyelveket, hanem az emberi logikát, következtetőkészsé­get zavarta volna meg. Bábel tornya építőinek közös monológja mindmáig tart. Mindenki csak saját magára, saját gondolataira, mondanivalójára figyel, és nem ad agyának alkalmat arra, hogy felfogja, megértse, befogadja a másik gondolatait. Ennél az úgynevezett ping-pong beszélgetésnél mindenki csak arra vár, hozzá ke­rüljön a labda, ő jusson szóhoz. Ez különösen vitáknál figyelhető meg, amikor

32

mindenki saját érveinek, véleményének kifejtésére készül, azzal van úgy elfog­lalva, hogy meg sem hallja, mit is mond a másik.

Ezt igazolja az a kísérlet is, melynél a résztvevőket három csoportra osztot­ták, és két csoportot felszólítottak, hogy egy akkor megjelölt témában — melyre tehát előre nem készülhettek fel — vitát folytassanak. A harmadik csoportnak csak a hallgató szerepe jutott. Két hét múlva megkérdezték a résztvevőket, mire emlékeznek az akkori beszélgetésből. A két vitatkozó csoport mindegyike ponto­san emlékezett saját érveire, de semmit nem tudott felidézni a vele szemben álló csoport véleményéből, gondolataiból. A harmadik, a passzívan álló csoport pedig jóformán semmire sem emlékezett a lezajlott vitából.

Itt főleg beszélgetésekre, felszólalásokra, vitákra utaltunk. Nem ritka azonban ez a jelenség az olvasásnál, előadások hallgatásánál sem, amikor magunkban foly­tatunk vitát a szerzővel, előadóval. (Az efféle belső párbeszéd — mint azt a későb­biekben látni fogjuk — az ismeretek befogadásához hasznos és szükséges, de ennek valóban tárgyilagos, a szerző, előadó gondolatait állandóan figyelemmel kísérő párbeszédnek kell lennie, nem holmi, egyetlen kiragadott gondolatból kiin­duló belső monológnak.)

És ismét fel kell hívni a figyelmet az asszociációk veszélyére. Egy leírt vagy kimondott szóra egy minket éppen foglalkoztató gondolat olyannyira rezonálhat, hogy úgy járunk, mint egy ostobácska kis anekdotában szereplő egyszeri ember, aki fel sem fogja mit mond a másik az őt ért “ kutya szerencséről” , mert gondolatait éppen az éjszakai nyugalmát háborító szomszéd kutya foglalja le. A véletlenül kiej­tett, a lényeggel semmiféle vonatkozásban nem levő jelző, illetve azzal asszociáló gondolatai megakadályozzák, hogy a másik mondanivalóját, azaz annak szerencsé­jét egyáltalában meghallja.

Hogy ez a példa kissé túlzott? Lehet, de ajánlunk egy próbát. Figyeljen meg egy baráti beszélgetést. Amikor egy idő múlva az eredetileg felvetett tárgytól már merőben eltérő gondolatok foglalkoztatják a társaságot, igyekezzék visszafelé gom­bolyítani a beszélgetés fonalát és megállapítani, miféle asszociációs láncon át veze­tett egyik gondolat a másikhoz. Még érdekesebb lehet ez a próba olyan esetben, amikor két beszélgetőtárs egy időre elhallgat, majd némi szünet után az egyik ismét megszólal. Ha ekkor próbálják közösen felidézni azt a gondolatsort, mely az illetőben az utolsónak elhangzott mondatról, hosszabb-rövidebb asszociációs láncon keresztül a kimondott gondolatig vezetett, néha egészen meglepő ered­mény tapasztalható. (Hasonló módszert alkalmaz a pszichoterápia is, amikor ún. szabad asszociációi révén igyekszik felderíteni és a felszínre hozni a beteg tudata mélyén lappangó problémáit.)

33

Az asszociációra, a dolgok összefüggésének jelentőségére még visszatérünk. Nem magának az asszociációnak a jelensége az, ami káros következményekkel jár, csupán a figyelmetlen, fegyelmezetlen elme kordában nem tartott asszociációi okozhatnak súlyos veszteséget. Az asszociáció — nem győzzük hangsúlyozni — a szellemi munka nélkülözhetetlen, fontos segédeszköze, de mint minden eszköz, ha elveszítjük felette az uralmat, ellenünk fordulhat, és nemcsak akadályozza célja­ink elérését, hanem komoly károkat is okozhat.

Saját gondolataink azonban nemcsak nekik tulajdonított fontosságuk vagy az asszociációk következtében akadályozhatnak meg abban, hogy mások mondaniva­lóját követni tudjuk, a látott tárgyakat, a leírt gondolatokat pontosan megfigyeljük. Korlátot vonhat a megmerevedett, az újat befogadni nem képes gondolkodásmó­dunk, a megszokás, a sablon is, mely nemcsak cselekedeteinket, hanem gondola­tainkat, megfigyelőképességünket is befolyásolhatja. (Erre a megszokásra épít pél­dául a festőművészet, ennek eredménye a kép térhatása, az, hogy a sík vászonra festett térbeli tárgy bennünk a térbeliség látszatát kelti.)

Életünkben, munkánkban sok a változatlan, merev egyformaság, rendszeres ismétlődés. Ennek következtében gondolkodásunkban óhatatlanul kialakulhatnak olyan sablonok, melyek az azoktól eltérő, új gondolatok befogadását veszélyezte­tik, vagy akár teljesen meggátolják. Ha pedig megszoktunk egy sztereotip formát, aminek következtében gondolatunk automatikusan az állandóan ismétlődő, kikop­tatott nyomvonalra siklik és azon halad tovább, az új elől máris elzáródott az út.

Vegyünk egy konkrét köznapi példát. Egy ismeretanyagát és gyakorlatait 28 napra programozott tankönyv előszava az olvasót arra kéri, lapozzon előre a 16. naphoz. Több panasz is érkezett, mely szerint hibás a könyv, mert a 16. oldalon semmi nincs, ami az előszó mondanivalójával kapcsolatba hozható lenne. Ezek után további kérdezősködésre kiderült, hogy az olvasók többségének ugyanez a ta­pasztalata, míg azonban a buzgóbbak az általuk felfedezett “hibát” szóvá is tették, a legtöbben beletörődtek és elsiklottak felette.

Mi is történt itt voltaképpen? A megszokás, a sablon, az a tény, hogy az uta­lások csaknem mindig oldalszámra történnek, megakadályozta az olvasókat abban, hogy a szokottól eltérő nap-ra utalást észrevegyék, sőt, gondolataikban már a gyakoribb oldal-lal helyettesítették a nap helyett figyelmetlenül lap-nak vélt szót.

Az általános tapasztalat — jelen esetben az oldalszámra utalás — vagy a szol­gai módon elfogadott, megmerevedett minta a gondolat útját egyirányú utcává ala­kítja, melyet bejárni lényegesen kényelmesebb, mint a valóságos tényekre figyelni, különösen akkor, ha azok számunkra újak, szokatlanok. Ha ezt a kényelmet a fá­rasztó gondolkodással szemben előtérbe helyezzük, az éber figyelem elalszik.

34

Ezért igen nehéz — vagy teljesen lehetetlen — a való tényeket felismerni. A szo­katlanban a lényeget, az igazat megkeresni erőfeszítéssel jár, mert a belénk rögző­dött sémák elhagyását követeli meg. Könnyebben hajiunk arra, hogy azt véljük igaznak, amit megszoktunk, ami egybevág eddigi tapasztalatainkkal.

Hogy milyen nehéz a különöset, a szokatlant, lehetetlennek tetszőt befo­gadni és megfelelően értelmezni, azt az úgynevezett képtelen ábrák is szemléltető­en bizonyítják.

A sablonos gondolkodásmód gátolja a valódi okok kiderítését és téves értel­mezésekhez, hamis következtetésekhez, általánosító ítéletekhez vezet. így például a gyenge eredményeket elérő, rossz tanulóra egyszerűen rámondjuk, hogy buta, mert ez az általános tapasztalat, a megszokott, sztereotip ítélet. Ennek folytán azután elmulasztjuk egy kevésbé általános, ritkábban előforduló ok — pl. gyenge látás vagy hallás — feltárását.

Hogy ez a merev gondolkodásmód mennyire szöges ellentétben áll az alkotó gondolkodással, és hogy azt egyértelműen lehetetlenné teszi, azt talán szükségte­len is külön hangsúlyozni.

Ha nem is pontosan a sztereotip gondolkodás, de egy ezzel rokonítható, lelki korlátot vonó hozzáállás egy korábbi példánkban már felvetődött. Vissza tud

emlékezni, milyen ismeretek szerzését gátolták, illetve milyen felesleges utazga­tással járó veszteséget okoztak a tényekre nem figyelő saját — téves — elképzelé­sek? .......................................................... ................ .....................................................

A sablonos gondolkodásmódnak van azonban még egy, különösen káros válfaja.

Két kísérleti csoportot megkértek, hogy ugyanarról a személyről, fényképe alapján, pontos személyleírást adjanak. De míg az első csoportnak azt mondták, a kép egy neves professzort ábrázol, a másodikat úgy tájékoztatták, hogy az egy bűnözőről készült. Az első csoport a “professzort” sokkal jobb külsejűnek írta le, míg a második^csoport a “bűnözőn” lényegesen rosszabb külső jegyeket vélt felfedezni.

És még egy — tipikusan amerikai — példa. A memória, a megfigyelőképes­ség vizsgálatára egy csoportnak olyan dulakodást ábrázoló képet mutattak, melyen fehérek és négerek egyaránt szerepeltek. Ezután a kép részleteit emlékezetből kel­lett a kísérleti személyeknek leírniuk. A látottakat a fehér amerikaiak többsége úgy adta vissza, hogy az egyik néger késsel támadott, pedig a képen a kés a fehér ember kezében volt.

De hát mi is homályosította el ennyire mindkét kísérletben a résztvevő sze­mélyek látását, mi terelte el figyelmüket az igazságról:................................................

Minden bizonnyal rájött már: valóban az előítéletről van szó. Ez olyan véle­mény, mely rendszerint a környezetből, a kor helytelen közszelleméből készen átvett, vagy valamilyen felszínes benyomás hatására tárgyi bizonyítékok és az igaz­ságra való törekvés nélkült alakult ki. Olyan belső gát ez, mely akadályozza a pontos, objektív megfigyelést, eltereli a figyelmet a való tényekről, eltorzítja, meg­hamisítja a kapott információt.

Toscaniniről mesélik, hogy zenekarának egyik hegedűsét állandóan szidta és bírálta, mert annak foltos arcát, kellemetlen külsejét ki nem állhatta. Egyik hang­versenye alkalmával valamelyik hegedűs rosszkor lépett be. Toscanini dühében azonnal “fekéte bárányá”-t tette felelőssé és kezdte korholni, holott az — amint később kiderült — betegsége miatt nem is vett részt a hangversenyen.

Az előítéletnek ugyanis különös sajátossága az erős — többnyire negatív — érzelmi töltés, ami még jobban megnehezíti a tisztánlátást, a helyes ítéletalkotást. A nr;ggyökeresedett elképzelések merevsége az érzelmek befolyása alatt még ne­hezebben oldható, károsító hatása pedig fokozottabban érvényesül.

36

Szellemi tevékényseggel, logikus gondolkodással, ismeretszerzéssel és -közléssel foglalkozva vajon nem tévedünk-e egyré inkább idegen vizekre, amikor most már érzelmekről is kezdünk beszélni? Egyáltalában, mi köze lehet az érzel­meknek az agy, a józan ész munkájához? Mi erről a véleménye?..........................

Remélhetőleg egyetért Francis Bacon-nel a 16 —17. században élt angol filo­zófussal, aki szerint "... könnyebben elhisszük... azt, amit igaznak óhajtunk... száz meg száz, gyakran fel sem ismerhető módon torzítja el és fertőzi meg tehát értel­münket az érzelem.” ,

Azt talán említeni sem kell, hogy sorscsapások, tragédiák, az életünkben elő­forduló érzelmi vagy egyéb konfliktusok többnyire teljesen kizárják, hogy másra is figyeljünk. Valóban súlyos problémákkal küzdve a figyelmetlenség természetes és érthető. Zaklatott lelkiállapotban nehéz, sőt lehetetlen másra koncentrálni. A belső érzelmi zavarokat ugyanis általában nehezebb legyőzni, mint úrrá lenni a külső körülmények okozta akadályokon.

Némely esetben azonban a dolog megfordítható. A koncentrált figyelem eről­tetése — különösen, ha azt a feladat iránt érzett érdeklődés is kíséri — segíthet helyreállítani a belső rendet, elvonhatja a figyelmet a bajokról, tompíthatja a fájdalmat.

Rendszerint azonban nincs ilyen komoly dologról szó. Inkább csak apró bosszúságok, kisebb-nagyobb sérelmek vagy akár örömök, apró-cseprő napi ügyek keltette érzések furakodnak újra meg újra gondolataink és az elvégzendő feladat közé, vonják el figyelmünket a munkáról, akadályozzák az összpontosítást.

Az érzelmek hatásának van azonban egy másik, nemcsak életünk egyéb terü­leteivel, hanem magával az elvégzendő munkával kapcsolatos oldala is.

Gondoljon az efféle kifejezésekre: “elvakította a lelkesedés, ... a lehetőség, ...a harag” stb. Vagyis az érzés, az indulat akár éles ellentétben is állhat a szellemi munkához, illetve a koncentrált figyelemhez szükséges tárgyilagos higgadtsággal, befolyásolhatja a józan ítélőképességet, megfoszthat a lényeg felismeréséhez szük­séges tisztánlátástól.

Persze, hogy igaza van: bár előfordulhat, de a szellemi munkára általában nem jellemző, hogy mindent vörös ködbe burkoló indulatokat váltson ki. De az is megállapított tény, hogy mindenhez fűződik érzelem, mely tapasztalatból, hitből, előítéletből, haragból vagy vágyakból van összetéve. Minden gondolatot, cselek­vést és véleményt kísért valamiféle érzés, még akkor is, ha ez olyan halvány, hogy figyelembe sem vesszük és közvetett hatását tapasztalva fel sem ismerjük a valódi

37

okot. Gyakran nem is sejtjük, miért megy nehezebben a munka, miért tudunk ke­vésbé koncentrálni.

Az érzések, hangulatok az emberi magatartáson kívül a felfogókészséget, az ítélőképességet, az egész intellektuális tevékenységet befolyásolják, méghozzá aszerint, hogy ezek az érzések pozitívak vagy negatívak, helyeslőek vagy elítélőek. A negatív érzések gátlóan hatnak. Sokkal kevésbé tudunk figyelni olyan szerzőkre vagy előadókra, akikkel szemben előítélettel viseltetünk, vagy olyan olvasmá­nyokra, előadásokra, melyekkel nem értünk egyet. Ilyenkor szinte valamiféle “ér­zelmi ellenző” ereszkedik le tudatunk és az olvasott vagy hallott gondolatok közé, melyen azok fennakadnak vagy csak eltorzulva szűrődnek keresztül. A harag nega­tív következtetések levonására késztet és falat vonhat körénk az ellenkezés ösz­töne is.

De az érzéseknek figyelemelterelő, torzító hatása pozitív érzelmeknél is je­lentkezhet. Jobban odafigyelünk arra, ami szép, jó, kellemes érzetet vált ki. Szíve­sebben halljuk ki a közölt mondanivalóból azt, ami céljainknak, elképzeléseinknek jobban megfelel, vagyis azt, amit hallani szeretnénk.

Különösen erős befolyása van a negatív érzéseknek, amikor valamilyen “nemszeretem” feladatot kell elvégeznünk. Bármi legyen is az ellenszenv oka. maga a dolog, esetleg az azzal kapcsolatos személyek vagy körülmények, a munká­val szemben fellépő belső ellenállás az egész tevékenységre rányomja bélyegét. Az öröm nélkül, kelletlenül, kényszerből végzett, érdektelennek tartott vagy lebe­csült, képességeinket ki nem elégítő tevékenységre nehéz figyelmünket összpon­tosítani. Az így végzett munka tovább tart, időnket elfecséreljük, az eredmény pedig ugyancsak gyenge lesz.

Lélektani kísérletek során az ellenkezés hatását is vizsgálták. Míg egy csopor­tot arra buzdítottak, hogy erejét megfeszítve igyekezzék a feladatra koncentrálni, a másik csoportnak kifejezetten elvették a kedvét a végzendő munkától, sőt olyan helyzetet teremtettek, mely csak fokozta a kellemetlenség érzetét. A két csoport teljesítményét összehasonlítva világosan kitűnt, hogy az első csoport nemcsak ha­talmas mértékben szárnyalta túl a másodikat, hanem az utóbbi még a normális munkavégzéstől is eltérő rendkívül rossz eredményeket mutatott.

És még mindig az érzelmek körében maradva: hisz-e Ön abban, hogy kon­centrálóképességét, memóriáját fejlesztheti, hogy olyan módszereket sajátíthat el, melyek eredményesebb munkához segítik? Nem? Akkor ne is folytassa tovább. Máris dugja ezt a könyvet szekrénye leghátsó sarkába, mert ilyen hozzáállással va­lóban kétséges lesz minden eredmény.

Az eredményekbe és az önnön képességekbe vetett hit nélkül semmiféle módszer, jótanács nem segíthet. Ugye, ha bármilyen sok pénze is lenne, azt nem

38

fektetné egy eleve sikertelennek mutatkozó vállalkozásba? Ahhoz, hogy akárcsak a legkisebb összeget fordítsa valamire, nyilvánvalóan bíznia kell abban, hogy meg­kapja érte a megfelelő ellenértéket, vagy hogy eléri vele a meghatározott célt, elő­segíti szándékát, tervei megvalósulását. A munkánál másfajta, pénzzel nem is mér­hető értékről: energiáról és időről van ^zó, amit egy nehéz vállalkozásba: informá­ciószerzésbe, tanulásba, egy tanulmány vagy előadás összeállításába fektet. Ha nem bízik benne, hogy megkapja az ellenértéket, vagyis hogy valóban eredményt ér el, nem lehet igazi és erőteljes a szándéka sem. Hiszen rhiért is látna neki teljes erőbedobással olyan dolognak, 'melynek a kimenetelében nem bízik? A szellemi munkához — főleg a cél kitűzéséhez, a szándék felkeltéséhez — bizonyos mennyi­ségű önbizalom is kell. Az önbizalom hiányának különös lélektani hatása van: gátol a koncentrációban, az új ismeretek befogadásában, az írásban, beszédben egyaránt. Beszélje be magának, hogy a feladatot nem tudja elvégezni és valóban kudarcot is fog vallani! A saját képességeinkbe vetett hit és a kételkedés egyaránt önmaga igazolására törekszik. A kétkedés bizonytalanná tesz, letör és megbénít.

Az önbizalom hiányának azonban egyéb, különös hatása is lehet.Amerikai pszichológusok jutottak arra a megállapításra, hogy a tennivalók

elintézésének húzása-halasztása belső konfliktusokról árulkodik. A Berkley Egye­tem örökös időzavarban levő hallgatóiból kísérleti csoportot állítottak össze. A velük végzett vizsgálatok megállapítása szerint az örökös halogatás, az állandó hu­zavona arra való, hogy ne kelljen szembenézni a kérdéssel, valóban meg tudjuk-e oldani a vállalt feladatot. Az utolsó pillanatra halasztott munkavégzés tülajdonké- pen csak kibúvó. Megvan a mentség: nincs már idő csúcsteljesítményre, de íme, még az utolsó percben is ügyesen ki tudtuk magunkat vágni. Kár, hogy soha senki nem fogja megtudni, mire lennénk képesek, ha időnk engedné. Ha valaki az utolsó percben is tud elfogadhatót nyújtani, megőrizte saját kiválóságának illúzió­ját, megvédte önbecsülését. A halogató taktika egyik oka tehát a csekély önbizalom is lehet.

Márpedig az örökös halasztgatás nemcsak kellemetlen, hanem veszélyes is. Kellemetlen, mert az el nem végzett munka tudata nemcsak zavarja a szórakozást, hanem rendszerint abban is akadályoz, hogy nyugodt szívvel belefogjunk valami­lyen másirányú elfoglaltságba. És veszélyes, mert elkedvetlenít. Az örökös huza­vona még nehezebbé, kényelmetlenebbé, kellemetlenebbé teszi az amúgyis kelle­metlennek tartott munkát és végképp kiöli a sikeres tevékenységhez oly nélkülöz­hetetlen munkakedvet. Ez a magatartás még a kelletlen, kényszeredett munkavég­zésnél is rosszabb.

A halogatással rokon a lassú munkatempó. Míg a halasztgatásnál a nekifo- gást, a lassú munkánál a részletek kidolgozását húzzuk el. A lassúság egyáltalán

39

nem bizonyítéka az alapos munkának, mint ahol a gyorsaság sem jelent egyszer­smind felületességet. A lassúság veszélye a passzivitáséhoz hasonló: gondolataink nincsenek kellően lekötve, szellemünknek sok szabad ideje marad az elkalando­zásra, néha csak rövidebb, majd esetleg mind hosszabb kiruccanásokra. Agyúnk talán félig-meddig követi a gondolat fonalát, de vissza-visszatérve a munkára azon kapjuk magunkat, hogy a logikus gondolatmenet megszakadt, valahol elvesztettük a lényeget. A lassú munka tehát ismét csak akadályozza a koncentrált figyelmet s minél gyakrabban fordul elő, annál inkább megszokássá válik.

Az, hogy megpróbáltuk kielemezni figyelmetlenségünk, helytelen magatar­tásunk néhány döntő tényezőjét, az eredményes munka egynémely kiküszöbö­lendő akadályát, korántsem jelenti még, hogy a hibák felsorolását nyugodt szívvel zárhatjuk le. Az önismeret és az akaraterő hiánya, testi-szellemi energiáink oktalan elfecsérlése. erőink hasznos felhasználási lehetőségeinek fel nem ismerése, első­sorban pedig mulasztásainknak, hanyagságunknak szinte elválaszthatatlan kísé­rője, a fegyelmezetlenség, mind-mind több figyelmet, pontosabb részlétezést érde­melne, mint amennyit e könyv szorosan vett tárgya és terjedelme lehetővé tesz.

Kérem,, egészítse hát ki az eddig mondottakat saját gondolataival. Ne olvas­son most tovább. Gondolkodjék el egy kissé saját munkavégzésének körülménye­in, vizsgálja meg - önnön magatartását, próbálja kielemezni esetleges hibáit, rossz szokásait, felismerni azokat a negatív beidegződéseket, emlyek a gyorsabb, haté­konyabb munkában gátolják ......................... .................................- - - .................. -

Teremtse meg a figyelemösszpontosítás feltételeit!

Emlékszik még. mivel is kezdtük a koncentrált figyelem zavaró körülményei­nek felsorolását ? * .................. ....... ....................... ..................................................... .

Valóban, a túl sok ingerről beszéltünk, és arról, mi történik, ha ezekből többre próbál egyszerre figyelni. Ugye, erre is em lékszik?..........................................

40

Nyilvánvaló tehát, hogy minden lehetőt el kell követni a zavaró ingerek ki­küszöbölésére és meg kell teremtenünk az eredményes munkavégzés külső feltételeit.

Külső körülmények

Igen gyakran nem is törődünk velük, pedig néha erősen befolyásolhatják te­vékenységünket és teljesítményünket. Tény, hogy figyelmünket a külső zavaró té­nyezők ellenére is összpontosíthatjuk, sőt a nyugodt környezetben végzett munká­val teljesen egyenértékű teljesítményt is nyújthatunk, csak éppen sokkal nagyobb energiaráfordítással és fokozottabb kifáradás árán. A zavaró hatások leküzdése az aktivitás fokozását követeli meg. Ez sokszor külsőleg, így az izmok megfeszítésé­ben is megnyilvánul, pl. erősebben nyomjuk a papírra a tollat vagy szorítjuk meg a könyvet. Ez a belső feszültség fokozásához és nagyobb kifáradáshoz vezet.

Jelentőségét tekintve az egyik legfontosabb környezeti tényező a világítás. A szellemi munkánál érzékszerveink közül az esetek többségében (írásnál, olva­sásnál minden esetben) a szemnek jut a legtöbb munka, kímélése érdekében tehát ügyeljünk rá, hogy az adott körülményeket a legkedvezőbben használjuk fel.

A szem eredetileg természetes fényhez és távolba nézésre “készült” . Ezért, ha csak lehetséges, inkább természetes, mint mesterséges fénynél dolgozzék. (Bár a túl éles és meleg napfény is kellemetlen lehet, főleg ha maga a környezet sem csendes, nyugodt.)

A fény minőségének hatását a munkára, azaz a látás intenzitását, a homályo­san látott képek számával mérve az alábbi eredményt kapták:

Megvilágítás A látás intenzitásának csökkenése2 órai 3 órai

olvasás utánNappali világítás mellett 5 6Szórt fénynél 10 19Közvetlen vakító fénynél 37 ' ' 81

Kerülje tehát a szemet kápráztató, közvetlen, vakító fényt. Ne dolgozzék fénnyel szemben és az ne tükröződjék a szemébe az asztal vagy a papír fényes felü­letéről sem. A világítás fentről vagy oldalról érje.

Mesterséges világításnál a legjobb megoldás, ha az egész szobát gyengén be­világító szórt fény mellett a munkára állólámpa vetíti a fényét (de úgy, hogy maga a fényforrás látómezőnkön kívül essék).

41

Az íróasztalon álló lámpa meghitt fénykörének hangulatteremtő hatása is van:'optikailag kikapcsolja a külvilágot, elhatárol a tompa félhomályban derengő tárgyaktól és — mintegy bűvös kört vonva körénk — figyelmünket egy pontra, a megvilágított munkára irányítja.

A megfelelő megvilágítással nemcsak szemünk épsége miatt kell törődnünk. A jó világításnál hangulatunk is jobb, míg a gyenge világítás, a kevés fény fáraszt, álmosít, a túl erős fény. idegesít, nyugatalanít.

Ügyelnünk kell a szellőzésre is. Agyunk oxigénigényes szerv, oxigénfogyasz­tása koncentrált szellemi munka végzése közben 15%-kal is megnőhet, kellő oxi­génellátás hiányában pedig a koncentráció csökken. Ezért mindig jól szellőztetett szobában dolgozzunk — persze munka előtt egy kiadós séta a szabadban ugyancsak jó hatással van az agy oxigénellátására.

Bár az optimálisnál kisebb mértékben eltérő hőmérséklet nem hat közvetle­nül a szellemi teljesítményre, a szélsőséges hőmérsékleti hatások kényelmetlen ér­zetet okozva ugyancsak elvonják a munkáról a figyelmet. A hőségben vagy hideg­ben végzett munka nagyobb erőfeszítést kíván, tehát hamarabb kifáraszt.

A munkahely megválasztása inkább az adott lehetőségektől, mint saját elha­tározásunktól, ízlésünktől függ. Jobb kialakítása érdekében azért tehetünk egyet-mást.

A munkahelynek, sőt magának az íróasztalnak is olyan hangulatteremtő ereje van, melyet nem szabad lebecsülni.

Nyilván látott már olyan íróasztalt, melyen naponta mind több könyv, folyói­rat, irattartó halmozódik, netán néhány oda nem illő tárggyal keveredve. (Főleg ti­zenévesek asztalán tarkítja gyakran a tankönyvek egyhangúságát néhány krimi, tornacipő vagy ping-pong labda is.) Az efféle zűrzavar vajon milyen hangulatot áraszt?

Az íróasztalon tornyosuló papírhalom nem dokumentál a külső szemlélő szá­mára semmiféle intenzív munkát, annál kellemetlenebből hat viszont gazdájára, aki talán nem is sejti, miből fakad elégedetlenségének, nyugtalanságának nyo­masztó érzése. A munkahely összevisszasága, állandó figyelmeztetésével a még hátralevő ezernyi elintéznivalóra, a hajszoltság érzetét kelti, feszültséget teremt. És ha emellett még csábító szórakozásokra is emlékeztet, végképp elvonja a figyel­met az éppen végzendő munkáról. Következménye a kapkodás és a szétszórtság.

A szellemi munkához nyugodt, józan semlegességet árasztó “kedvcsináló” munkahelyre van szükség, melynek hangulatteremtő ereje sem az íróasztal pom­pájától, sem a berendezés luxuskivitelétől nem függ. Megteszi egy sima asztal, mely elég nagy ahhoz, hogy minden szükséges eszközt elhelyezzen rajta. Hogy mire van szükség, azt természetesen mindenkor az adott munkajellege határozza

42

meg. A legfontosabb segédeszközök — segédkönyvek, jegyzetfüzetek, írószerek stb. — legyenek állandóan a keze ügyében, anélkül, hogy a sok holmi korlátoznáaz íráshoz, jegyzeteléshez szükséges szabad területet. Minden egyéb, ami nem a

émunkával kapcsolatos, az nem odavaló. Egyelőre azt is tegye félre ami nem az éppen elvégzendő feladathoz kell (persze úgy, hogy amint szüksége lesz rá, azon­nal megtalálja).

Azt a rendet kell megszoknia, mely lehetővé teszi, hogy olyan biztonsággal ismerje ki magát az asztalon levő segédeszközök között, mint a zongorista a billen­tyűkön. Enélkül csak feleslegesen keresgél és ez nemcsak időveszteséget okoz, hanem ki is zökkenti munkájából és ismét csak zavarja a koncentrált figyelmet. Tartson tehát rendet és ha ez munka közben mégis felborul, munkája végeztével állítsa újra helyre.

Ha netán hajlamos a szétszórtságra, próbáljon meg inkább könyvtárban dol­gozni, mint teljesen egyedül. Lélektani vizsgálatok kimutatták a mások társaságá­ban végzett munka hatékonyságának növekedését. Emellett a könyvtár rendje, rendszabályainak fegyelmező ereje is segíti, mert óhatatlanul arra kényszeríti, hogy munkája mellett maradjon.

Talán a legkellemetlenebb és sajnos gyakran ki sem küszöbölhető külső za­varforrás a zaj. Ebből ered a legtöbb munkahelyi ártalom. A zaj által okozott káro­sodást szenvedettek száma évről évre nő, de ennek körébe nemcsak az üzemi zaj okozta halláskárosodás tartozik. Munkavédelmi szakemberek megállapították, hogy a zaj koncentrációs zavarokat, stresszhatásokat, idegességet idéz elő. A zajban végzett munkához több energia kell — tehát ugyancsak fárasztóbb.

A szellemi munkához, a koncentrált figyelemhez feltétlenül csendre van tehát szükség. Amikor ezt egyértelműen leszögezzük, sokat vitatott kényes pont­hoz érkeztünk: mi legyen munka közben a rádióval, magnóval, általában a zenével?

Vannak, akik a leghatározottabban állítják, hogy csak zeneszó mellett tudnak szellemi munkát végezni. Főleg a fiatalok vallják, hogy rádió vagy magnó nélkül képtelenek tanulni, és szívósan ragaszkodnak azok fülsiketítő harsogásához.

Velük szemben állnak a csend hívei. Legszigorúbb képviselőik véleménye: ha valaki úgy érzi, hogy a teljes csendet nem tudja — még munka közben sem — elviselni, és feltétlenül szüksége van a rádió állandó bömböltetésére, vegye tudo­másul, hogy idegállapota komoly aggodalomra ad okot. Nem igaz, hogy zeneszóval minden jobban megy, az sem érv, hogy a tehenek több tejet adnak, ha az istállót zeneszóval árasztják el.

Nos, a zaj nem mindig, főleg nem mindenki számára egyformán zavaró. A szurkolók lelkes kiáltásai a sportolót fellelkesítik: ösztönzően hat rá és fokozza tel­

43

jesítményét. Egy pattogó induló vidám hangjai feledhetik a menetelés fáradságát és a rakodók hangos “hórukk” -ozása erőtartalékaikat mozgósítja. Ezeknél a tevé­kenységeknél azonban a testi, fizikai tényezők állnak előtérben, melyekre a buz­dításba zene serkentőleg hat. De figyelte már, milyen csönd lesz, amikor a sportoló vagy az akrobata felkészül, vagy életveszélyes mutatványát végzi? A sportoló, az akrobata ilyenkor minden erejét megfeszítve összpontosít. Ehhez teljes csöndre van szüksége — a közönség ezt tudja és tiszteletben tartja.

Az összpontosításnál tehát nincs már helye a serkentésnek, stimulálásnak. Márpedig szakemberek megállapítása szerint a tanulás közben a fiatalok fülébe harsogó zene élénkítőszernek, izgatószernek, stimulánsnak számít. Rendszeres “használata” , mint minden izgatószeré, megtámadja a szervezetet, komoly ideg- rendszeri károsodást és — zajról lévén szó — halláskárosodást okoz. Aki pedig látott már koncerteken szinte extázisban üvöltöző, rángatódzó fiatalokat, az nehe­zen tudja elképzelni, hogy ugyanaz a fiatal ugyanannak a zenének a hangjai mellett adott alkalommal elmélyülten, koncentrált figyelemmel tudjon tanulni.

Ezen azért kellene egy kicsit gondolkodni és talán mégiscsak jobb lenne ta­nulás közben elzárni azt az utcára is kiharsogó rádiót vagy magnót. (Mellesleg már csak azért is, hogy mások nyugalmának, munkájának vagy csendes zenehallgatásá­nak cseppet sem ildomos zavarását elkerüljük.)

A zene jó hatását főleg az egyhangú, mechanikus munkát végzők élénkítésé­nél tapasztalták. A szellemi munka azonban bonyolult tevékenység, mely semmi­képpen sem nevezhető egyhangúnak és mechanikusnak — még akkor sem, ha néha álmosítónak és unalmasnak találjuk. Sőt, éppen ilyenkor kell a legjobban ügyelni arra, hogy semmi ne terelje el a figyelmet, mert akkor a legnagyobb a kí­sértés, hogy bármi másra — akár a zenére is — jobban figyeljünk, mint a feladatra.

Mielőtt azonban — mint a zeneszóra végzett munka híve — sarokba vágná a könyvet, kössünk kompromisszumot.

Azt a zenepártiak is elismerik, hogy a szünetekkel, konferálásokkal meg­megszakított, prózai betétekkel tarkított, rövid számokból álló műsorok valóban zavarhatnak. Ennek fejében fogadjuk el, hogy a minden megszakítás nélkül, folya­matosan — és halkan — szóló klasszikus zene egyesekre megnyugtathatóan hathat. Ha pedig arra szolgál, hogy az egyéb zavaró zajokat elnyomja, mintegy védő hangfüggönyt vonjon a külvilág és a munka közé, akkor mindenképpen indokolt.

A teljes igazság kedvéért tegyük még hozzá, hogy ma már egyes kórházak műtőiben is zene mellett dolgoznak, részben a beteg, részben az orvosok nyugodt közérzetének biztosítására. Különleges, fokozott koncentrációt igénylő nagy műtéteknél azonban teljes a csend, zene mellett inkább csak a rutin műtéteket

44

végzik. És mindig csak halk, kizárólag nyugtató hatású, klasszikus muzsikát 'sugároznak.

Most pedig, mielőtt tovább mennénk, nem volna kedve kicsit szétnézni az íróasztalán? Gyakran érzi úgy, hogy a munka kimeríti? Nem lehetséges, hogy ennek oka külső zavaró hatásokban, a rossz világításban vagy a zajban keresendő?.

Külső körülmények — belső tényezők

Maradjunk még mindig a zenénél. Kísérletek bizonyították, hogy a zene hatása az egyén hozzáállásától, belső beállítottságától függ: fokozhatja vagy csök­kentheti a munkakedvet aszerint, hogy az illető a zenét segítségnek vagy zavarás­nak fogja-e fel. (Csak közbevetve: meggyőződött már róla, hogy az asztalán szóló rádiót közvetlen munkatársai Önhöz hasonlóan segítségnek, nem pedig zavarás­nak érzik-e?)

Ezt a felfedezést igyekezzék hasznára fordítani olyankor, amikor a zaj forrását nem tudja kiküszöbölni. Ha a zaj nem közvetlenül Önre irányul, pl. a beszélgetés nem Önnek szól, próbálja meg egyszerűen elereszteni a füle mellett. De ha ez mégsem sikerül, ne akarja elfojtani ingerültségét. Főleg pedig ne lovalja bele magát a bosszankodásba. Ha valakit pl. a színházban a mögötte ülőnek cukorkáspa- pír zörgése, vagy szipákolása annyira kihoz a sodrából, hogy egyre dühösebben már csak arra figyel, végül alig hall valamit az előadásból. Az efféle magatartás he­lyett próbálja meg egyszer higgadtan, emóciók nélkül, tudatosan megfigyelni a munkáját zavaró zajokat. ítélkezzék tárgyilagosan: milyen gyakran ismétlődő és va­lóban mennyire átható ez a zaj? Tényleg annyira zavaró? Bosszankodás helyett próbáljon meg némi rokonszenvet, de legalábbis egy kis megértést tanúsítani. Nem lehetséges, hogy közvetve vagy közvetlenül az érdekeit szolgálja (mint pl. a szemétszállítás, a közlekedés zaja s tb j? Azt a zajt, amivel rokonszenvezünk vagy aminek létjogosultságát elfogadjuk, már nem érezzük annyira zavarónak. Talán részben ez is az oka, hogy a mechanikus és folyamatos zajt (pl. a gépek dübörgését, egy motor állandó búgását), melynek szükségességét elismerjük, kevésbé érezzük munkánk közben zavarónak, mint az “értelmes” zajt, vagyis a zenét vagy — főleg a suttogó — emberi beszédet. Persze a beszélgetés zavaró hatása abból is ered, hogy az inkább felkelti érdeklődésünket.

45

(Mit is mondtunk az ellenkezés, a negatív érzelmek koncentrációt gátló hatá­sáról? Vissza tud még rá em lékezni?....................................... ....... ........................... .

.................................................................. ......................................... .......... ......................)És ha már ismét a hangulatok területére tévedtünk, térjünk vissza munkahe­

lyünkre és üljünk le dolgozni — természetesen a megfelelő testtartásban.Általában puha karosszékben, elomolva szokott szakirodalmat olvasni? Ké­

nyelmes he verőn elnyúlva rendezgeti közreadandó gondolatait? Ezt persze megte­heti, de csak akkor, ha tárgya úgy leköti, hogy osztatlan figyelemmel, teljes érdek­lődéssel tud arra koncentrálni, és nincs kitéve annak, hogy ez az ellazulás egyben ellustítja, kalandozásra csábítja gondolatait.

A testtartás, a külső megjelenés ugyanis nemcsak jelzi a belső magatartást, hanem befolyásolja is azt. Általában inkább azt vesszük természetesnek, hogy az érzelmek befolyásolják szervezetünket, pl. hogy hatásukra szívünk hevesebben ver, vagy hogy azok kiülnek arcunkra: elmosolyodunk, homlokunkat ráncoljuk stb. Kevésbé gondolunk rá, hogy mindez fordítva is érvényes. Ha valamilyen ke­délyállapot fizikai jellemzői fellépnek magatartásunkban, ha azokat szándékosan magunkra öltjük, hatásukra előbb-utóbb az ennek megfelelő hangulat is jelentkezik.

Senki nem kívánja, hogy kényelmetlenül érezze magát munka közben, de a szellemi aktivitás bizonyos összeszedettséget, fegyelmezett magatartást kíván, tehát figyelmét könnyebben ébren tudja tartani, ha ezt a “készenléti állapot”-ot testtartása is kifejezi. Ezért jobb, ha kemény széken, egyenesen ül, mintha teljesen elernyedve omlik el a karosszékben — különösen akkor, ha szétszóródásra haj­lamos és munkája sem köti le túlságosan. Persze nem kell olyan túlzásba esni, mint Buffon, a felvilágosodás korának egyik tekintélyes párizsi természettudósa, aki mindig teljes udvari viseletben, karddal az oldalán ült neki az írásnak. Hasonló túlzásba esik azonban az is, aki — ha nem is ruházatával —, de kényelmetlenül merev testtartással, összeráncolt homlokkal,- szigorú arckifejezéssel, felhúzott vállal akarja kifejezni tettre készségének komolyságát, szellemi aktivitását.

A szellemi munkához nyugodt, higgadt lelkiállapotban kell hozzáfogni, ez azonban nem nélkülözheti az. érdeklődés, munkakedv keltette feszültséget. Ez a feszültség kellő adagolásban (akár a gyógyszer) jótékonyan hat és egyben az ered­ményes munka nélkülözhetetlen feltétele is. Ezzel szemben a görcsös feszültség, amit általában a hajszoltság érzése, az elvégzendő teendők áttekinthetetlennek tűnő sokasága vált ki, mint minden túladagolás, káros.

A megfelelő adagolás egyik alkalmas eszköze a tervkészítés, a jó4dőbeosztás.Mint ahogyan a jó mesterember nem fog a kivitelezésbe anélkül, hogy át ne

46

gondolná elvégzendő munkáját, elő ne készítené szerszámait, ugyanúgy fel kell készülni a szellemi munkához is. A tárgy körülhatárolása, a feladatok logikus egy­másutánjának átgondolása, a segédeszközök (könyvek, jegyzetek stb.) előkészí­tése, az egyes munkafolyamatok tervszerű, rendszeres ütemezése, a szellemi munka lényegéhez tartozik.

Sok tanuló — de némely felnőtt is — azt vallja, hogy tanulni vagy egyéb szel­lemi munkát végezni csak kötetlenül, saját hajlama, pillanatnyi kondíciója szerint tud. A szellemet, alkotókedvet — mint mondják — nem lehet gúzsba kötni, meg kell tehát várni, míg a pillanatnyi ihlet, az inspiráció hatására a termékeny gondola­tok megérkeznek. Newton sem tervezhette be előre, mikor pottyanjon a fejére az a bizonyos alma, és Archimedes is legfeljebb a fürdő időpontját ütemezhette be, fel­fedezésének pillanata nyilván nem szerepelt határidőnaplójában.

Az efféle érvelések valamilyen külső erőnek, a múzsa csókjának, isteni szik­rának tulajdonítják a váratlan felfedezéseket. Arra nem gondolnak, hogy mennyi tényleges munka és gondolkodás előzte meg a nagy pillanatot. Ha Newtont és Ar­chimedesi nem foglalkoztatják olyan behatóan a fizika jelenségei és törvényszerű­ségei, ha nem szerezték volna meg a kéllő alapismereteket, akkor nem lett volna, ami emlékezetük mélyebb rétegeiből hirtelen a felszínre törjön és lehetővé tegye a villámcsapásszerű felismerést. így hát mégis csak ajánlatosabbnak tűnik, ha némi tervszerűséggel dolgozni kezdünk, és nem ütjük agyon egyéb foglalatosságokkal az időt, amíg az ihlet megérkezik. A teljes kötetlenség, az önfegyelem, önuralom hiánya inkább kudarchoz vezet, semmint önmegvalósításhoz vagy személyiségfejlesztéshez.

A rutinosabb szakember többnyire belátja, hogy bizonyos önfegyelmező rendszeresség, tervszerűség nélkülözhetetlen minden tematikusán körülhatárol­ható munkánál. Ennek szükségessége, főleg pedig mértéke egyénileg változó. Minél gyengébb az őszinte érdeklődésből fakadó belső hajtóerő, annál fontosabb az a kívülről ható kényszer, amit a gondosan kidolgozott terv nyújt. Ennek hiányá­ban pillanatnyi elképzeléseink, kedvteléseink céltalan sodrásában elveszhetnek legjobb szándékaink is. Nem merev, percekre beosztott időtáblázatokra, csupán bi­zonyos tervfegyelemre van szükség, ami még messze nem fenyegeti a spontanei­tást, az alkotó gondolkodást.

A szellemi munka természetéből adódik, hogy tervezésének megvannak a maga korlátai. A tervezés oly mértékben függ a tudomány- vagy szakág jellegétől, az egyes részfeladatok, folyamatok közötti különbségektől, nem utolsó sorban pedig az egyéni adottságoktól és lehetőségektől, hogy mindezeket a tényezőket képtelenség szigorú szabályokba merevíteni. Aki a tervkészítésben egy kaptafára

47

húzott, általános érvényű előírásokat akarna kiagyalni, az legfeljebb a gyakorlattól elrugaszkodott, szürke elméletet gyárthat.

Ezért érjük be a jó tervkészítés általános feltételeinek, illetve előnyeinek körvonalazásával.

Elképzeléseink csak álmok maradnak, ha őket nem alakítjuk konkrét, meg­valósítható és kényszerítő erejű célokká. De ne tüzzünk ki magunk elé egyszerre sokféle célt. A cél — legyen bármilyen távoli — határozott körvonalakban álljon előttünk, és ne tartalmazzon nagy általánosságokban megfogalmazott közhelyeket.

A cél kitűzésénél Ön is legyen inkább szerény. Ne akarjon egyszerre túl nagy falatot lenyelni, mert ha az nem sikerül, a kudarc kedvét szegheti. A kezdeti siker­élmény, annak bizonyítása, hogy célját el tudja érni, annál jobb hatással van egész további munkájára.

Nagyob lélegzetű munkánál vagy tanulásnál a cél kitűzése egyszersmind hosszúlejáratú terv is lehet, mély áttekintést nyújt az elvégzendő munka egészéről, olyan keretet ad, melybe a részfeladatok összessége értelemszerűen beilleszthető.

A munka második lépése a célhoz vezető út kijelölése, az egyes munkafolya­matok megtervezése. Ennek a mit? mikor?és hogyan?kérdésekre kell válaszolnia, azaz tartalmaznia kell a munka tárgyát, az ésszerű időbeosztást és az alkalmazandó módszert. Senki nem képes arra, hogy — bármilyen sürgős és fontos dolga legyen is ott — egy ugrással fent teremjen az emeleten, ezért tervezték meg a lépcső egy­másba illeszkedő fokait. A rövidebb távra szóló részletes tervnek éppen így kell lé­pésről lépésre haladva a célhoz vezetnie.

A jó ütemtervnek, a célszerű időbeosztásnak több előnye van.A munka halogatásának kellemetlen kihatásairól már beszéltünk. (Mivel >

kapcsolatban is volt erről szó?) ............. ............................................ ...... ...... ...............

Az időhúzásnak további oka lehet, hogy nem tudjuk összeszedni azt a lendü­letet, energiát, ami ahhoz kell, hogy munkához lássunk. De ha előre meghatároz­zuk a konkrét teendőnket és ennek megfelelő időpontját, nemcsak ezt a kezdeti energiát takarítjuk meg, hanem azt az időt is, melyet annak eldöntésére fecsére­lünk, hogy az adott pillanatban éppen mihez is fogjunk. A döntés már a terve­zéskor megszületett, tehát nem kapunk tanácstalanul hol egyik, hol másik mun­kába, hanem teljes figyelemmel fordulunk az éppen soron levő feladat felé, vagyis egyszerre mindig csak egyetlen dologgal foglalkozunk. (Miért nem ajánlatos pár­huzamosan több dologgal foglalkozni egyszerre? ......................... ................................

)

48

A tervezésnél mód nyílik arra, hogy mindenki saját hajlamai és az elvégzendő munka összevetésével állapítsa meg az egyes teendők végrehajtásának optimális idejét. Köztudomású, hogy az embernek fizikai és ezzel együtt szellemi állapota az egyes napszakok szerint változó. A nagy átlag teljesítőképessége a reggeli órákban— némi bemelegítés után — meredeken megy felfelé, a kora délutáni órákban va­lamennyire visszaesik, majd késő délután újabb emelkedés következik. Ez termé­szetesen egyénileg változó is lehet, elképzelhető ezzel teljesen ellentétes bioritmus is.

napszakHa tudja, hogyan alakul saját energia-görbéje, a nehéz feladatokat nyilván

arra az időpontra teszi, amikor a legfrissebbnek és legfogékonyabbnak érzi magát, így nem fordulhat elő, hogy a legértékesebb órákat pazarolja jelentéktelen dolgok elvégzésére, hogy azután kifáradva, csökkenő energiával kelljen nekiugrania teljes erőt igénylő feladatoknak. Tervében viszont nyilván szerepelnek majd olyan egy­szerűbb feladatok is, melyeket esetleges szellemi üresjáratok alkalmával is el tud végezni.

Az írásban rögzített tervnek vagy a feladatok jegyzékének van még egy kü­lönös előnye: azzal, hogy egy-egy feladat elvégzésének szükségességét és időpont­ját írásban rögzítettük, mintegy lezártnak tekinthetjük, egyelőre elvetjük a gondját, és így — persze csak a megjelölt időpontig — elfelejtjük. Egyelőre tehát nem ter­heli emlékezetünket, lelkiismeretünket, és nem vonja el figyelmünket az éppen soron levő feladatokról.

Ennek a jelenségnek a fordítottja is igaz: a megoldatlan problémát, félbesza­kadt tevékenységet tovább őrzi meg emlékezetünk, mint azt, amit valamilyen for­mában lezártunk. A befejezetlen feladat tovább foglalkoztatja gondolatainkat, és olyan feszültséget kelt bennünk, mely ösztönösen is arra késztet, hogy a félbeha­gyott munkához visszatérjünk. Érdemes ezt a lélektani sajátosságot a tervezésnél

49

— főleg a nagyobb lélegzetű munkáknál —, elsősorban pedig a közbeiktatott rövid pihenőknél szükség esetén szintén kihasználni. (Ez persze korántsem jelenthet jogcímet arra, hogy munkánkat felébe-harmadába hagyva másfelé kapkodjunk. A kisebb feladatokat igyekezzünk mindig egyszerre befejezni.)

Szükségtelen hangsúlyozni, hogy a tervezés nem öncél. A legjobban meg­szerkesztett időtáblázat sem ér semmit, ha nem a tényleges munka segédeszközé­nek, vezérfonalának hivatását tölti be. Időről időre nemcsak önmagunkat, vagyis tervünk végrehajtását, az egyes munkafolyamatok elvégzését kell ellenőrizni, hanem magát a tervet, annak érvényességét, realitását is. A munka során ismerete­ink bővülhetnek, gondolataink úf irányt vehetnek. Ez természetesen megkívánja tervünknek eszerint való módosítását is. A szellemi munka általában csak egy bi­zonyos határig szorítható szűk keretek közé, és ritkán lehetséges, hogy egy előre kiszabott tagolást elejétől végig egészen pontosan kövessünk. (Ez többnyire még egy egyszerű iskolai dolgozatnál sem nagyon sikerül.)

A terv határait és korlátait a szellemi munkában éppen úgy fel kell ismerni, mint hasznos mivoltát. Meg kell találni kényszerítő erejének és rugalmasságot kö­vetelő realitásának kellő arányát. Ennek, és mindig céljainknak, a munka jellegé­nek és saját egyéniségünknek megfelelően kell tehát felállítani és felhasználni terveinket.

Mielőtt Ön nagyobb munkába fog, meg szokta tervezni annak menetét? Ha eddig nem tette, nem volna kedve kipróbálni? Mi lenne, ha ennek a könyvnek át­tanulmányozásával, felhasználásával kapcsolatban kezdené?.......... ..........................

A részletes időbeosztás készítésekor célszerű figyelembe venni a pihenésre szánt időt, a rövidebb-hosszabb szüneteket is.

A szellemi munka technikájával foglalkozó külföldi szakirodalom meglepő részletességgel tárgyalja az egészséges életmód jelentőségét, az alvás és ébrenlét szabályos változásának, a helyes táplálkozásnak és a testedzésnek fontosságát, az alkohol, a fáradtság érzetének elfojtását szolgáló túlzott koffeinfogyasztás, vala­mint a dohányzás ártalmait. Ezekre nekünk talán felesleges is kitérnünk. Általáno­san ismert dolgokról van szó, amelyekről eleget beszélünk mostanában. (Hogy milyen eredménnyel, az más kérdés.) Erről csupán annyit: ha komoly teljesít­ményt akar a szellemi munka terén elérni, ezeket a tényezőket valóban nem hagy­hatja figyelmen kívül.

A pihenés jelentőségével azonban érdemes kicsit részletesebben is foglalkoz­nunk. Gyakran éppen a becsvágyó szakember, a szorgalmas tanuló akarja a mun­kára szánt időt teljes egészében, megállás nélkül végigdolgozni. A fellépő fáradtság

50

tüneteit, a teljesítőképesség csökkenését görcsös igyekezettel, rengeteg fölösleges energiát fogyasztó feszültséggel próbálja leküzdeni.

A fáradtság általában a munkabírás hanyatlásával, az erős és gyenge ingerek által kiváltott reakciók aránytalanságával, azaz a lényegfelismerő képesség gyengü­lésével és ingerlékenységgel jelentkezik. Ezeket a tüneteket a központi idegrend­szer kimerülése váltja ki. A fáradtság érzete Pavlov megállapítása szerint az agy aktív teljesítménye, védőgát, melynek célja, hogy a szervezetet megóvja a túlterhe­léstől. A legjobb megoldás a kifáradásnak, azaz a védekező mechanizmus műkö­désbe lépésének megelőzése.

Az ésszerű pihenés, a kikapcsolódás nem semmittevés, hanem testünk, ideg- rendszerünk regenerálása. Kísérletek hosszú sora igazolta, hogy a kifáradás beállta előtti pihenés szinte csodákat tehet. Hatalmas nyersvastömböket rakodó szállító- munkások amellett, hogy munkájukat sokkal kevésbé érezték fárasztónak, teljesít­ményüket is csaknem a négyszeresére emelték pusztán azzal, hogy nem folyama­tosan dolgoztak, hanem minden forduló után pihentek. Hasonló jelenség tapasztal­ható a szellemi munka terén is.

A pihenés, lazítás gyakran ösztönösen is fellép: agyunk kikapcsol. Ez köny- nyen a gondolatok elkalandozásához vezethet, ezért célravezetőbbek a tudatosan közbeiktatott szünetek.

Ezeket a szüneteket ismét csak a munka jellegének megfelelően kell megválasztani.

Többrétű feladatoknál, mint pl. tanulmányok összeállítása, felkészülés elő­adásra, vagy általában olyan esetekben, amikor a feladat egyes elemeibe Ön már belefárad, de más irányú tevékenységre még van energiája, célszerűbb, ha másfél órai koncentrált munka után 5 percet mozog. Ezt követően 15 perc könnyű, de a feladattal kapcsolatos tevékenység (feljegyzések átnézése, előkészítése, egy-egy kifejezés ellenőrzése az értelmező szótárban stb.), után újabb 5 percig mozogjon. Ez a 25 perc bőven elég a pihenésre, úgy, hogy ezután újabb másfél órát szentelhet a koncentrált munkának. Ennek az időbeosztásnak további előnye, hogy nem un rá a főfeladatra, és nem következik be a telítettség érzése.

Olvasás, tanulás, jegyzetelés — azaz egyféle munka során —, általában egy­órai munka után tartson 5 — 6 percnyi szünetet. EnnéMiosszabb megszakítás nem ajánlatos, mert kiesik a lendületből és újabb energiába kerül, míg ismét beleme- legszika munkába. Mintegy 15 perc szünetet csak egyes témák között vagy külön­böző feladatok váltogatása esetén érdemes beiktatni.

Hogy a rövid szünetek alatt mi pihenteti legjobban, azt ismét csak önmagá­nak kell megállapítania.

51

Ha úgy érzi, főleg feszültséget kell oldania, akkor lazításra van szüksége. A relaxációs módszereknek, az autogén tréningnek jótékony hatását külföldön általá­nosan ismerik, ezért világszerte oktatják, gyakorolják őket. Ezek lényege, hogy a testi szabályozás, azaz megfelelő gyakorlatok útján, az izmok ellazításának techni­kájára építve érhető el az emberben felgyűlt feszültségek testi-lelki káros követ­kezményeinek elhárítása, a belső nyugalom. A gyakorlatok több irányú kedvező élettani hatása megfelelő műszerekkel jól mérhető. A lélektani változások termé­szetesen nem mutathatók ki ilyen objektíven,a tapasztalatok azonban egyértel­műen igazolják a módszerJiasznos voltát. Kár, hogy itthon csak elvétve találkozha­tunk bevezetésükre irányuló kísérletekkel.

így be kell érnie azzal, hogy egyedül, külső segítség és irányítás nélkül pró­bálja — lehetőleg nyugodtan fekve, vagy (pl. a munkahelyen) csak ülve — izmait ellazítani. Ezt valamivé^ megkönnyíti, ha előbb görcsösen megfeszíti és ezután er- nyeszti el teljesen izmait. Próbálja meg gondolatait is kikapcsolni. Ez sem könnyű, ennél talán egyszerűbb egyetlen — semleges — pontra koncentrálni.

Ne feledkezzék meg — főleg hosszú időn át tartó olvasásnál — szemének pi­hentetéséről sem. Szemünk állandó balról jobbra mozgatása, az alkalmazkodás a szöveg betűihez fárasztó és ezért ugyancsak megköveteli a kikapcsolódást. Külö­nösen kisbetűs, rosszul olvasható szövegek olvasása után van szükség arra, hogy szemét időnként pihentesse anélkül, hogy bevárná, míg elfáradása korlátozza to­vábbi munkáját. *

Akár csak az egyébb izmoknál, a szemnél is a torna pihentet legjobban. Ez az 1 —2 percig tartó szemtorna abból áll, hogy az állandóan vízszintesen futó szemiz­mokat ellentétes mozgásra kényszeríti, vagyis nézzen előbb a könyv lapjain, majd a szoba falán függőleges irányban fel-le. Végezzen szemével körkörös mozdulato­kat, előbb mindig közelebbre, majd távolabbra tekintve. Nézze meg a szobában ta­lálható, közelebb és távolabb fekvő tárgyakat, de tudatosan és alaposan, úgy, hogy valóban lássa is azokat. Jó, ha az ablakon kitekintve minél távolábbi pontra is néz, de megteszi a szoba sarkának egy képzeletben minél távolabbra helyezett pont is. A szemtornának teljesen könnyednek és játékosnak kell lennie, ha megerőltető­nek érzi, azonnal hagyja abba, de ne adja fel — egy idő múlva kezdje el újra.

A pihenés szükségességének hangsúlyozása korántsem jelenti azt, hogy a kitűzött szünetek idejét és az időbeosztást szigorúan merev, áthághatatlan elő­írásként kell kezelni: ha csak kevés van hátra a munka befejezéséig, ne tartson szü­netet akkor sem, ha eljött a beütemezett ideje. Nyugodtan végigdolgozhat 2 —3 órát is egyhuzamban minden szünet nélkül, ha olyan lelkesedéssel és érdeklődés­sel végzi a munkát, hogy nehezére esne akár csak néhány percre is megszakítani. Ha viszont nagyon elfáradt, és valóban úgy érzi, hogy nem megy tovább, lassul a

52

tempója, és sokat hibázik, hagyja abba akkor is néhány percre, ha a beosztás szerint nem lenne még jogos a pihenés. Ez nem jelenti azt, hogy állandóan keresse magá­ban a fáradtság tüneteit, főleg pedig ne tévessze össze ezeket az unalommal vagy a kényelemszeretettel.

Van azonban egy másfajta szünet is, aminek nemcsak jótékony hatását érez­heti, hanem alkotó jellegét is. Előfordulhat, hogy semmiképpen nem boldogul munkájával: nem érti az elolvasandó szöveget, nem találja a megírandó tanulmány logikai fonalát stb. Legyen őszinte és becsületes önmagával: elsősorban azt ítélje meg szigorúan, nem csupán kényelemszeretetről, a feladat elodázásáról van-e szó. Ha valóban nehézségbe ütközött, bosszankodás, idegeskedés helyett — aminek hatására a termékeny gondolatok még inkább elkerülik — próbáljon meg egy sokak számára már jól bevált módszert: tegye félre az anyagot. Néha elég néhány perc, mozgás, lazítás, valamilyen irányú fizikai tevékenység, és gondolata­ink szinte maguktól kitisztulnak, vagy emlékezetünknek valamely rejtett zugából felszínre kerül a megoldás. Agyunk ugyanis olyan különleges műszer, mely előt­tünk sokszor érthetetlen módon működik: akkor is tovább dolgozik egy problé­mán, amikor valami mással vagyunk elfoglalva: zenét hallgatunk, sportolunk vagy éppenséggel alszunk. Komoly fennakadás esetén az“ ...aludj rá egyet...” alapjában véve nem rossz tanács. Előfordulhat, hogy meglepve tapasztalja: a megoldás, amellyel tegnap annyit kínlódott, ma minden nehézség nélkül eszébe jut. De persze csak akkor, ha elég anyagot szolgáltatott agyának ahhoz, hogy tovább dol­gozzék a feladaton, ha azzal előzőleg alaposan és behatóan foglalkozott. (Mivel kapcsolatban is merült fel már korábban hasonló gondolat?................. ......................

........................................... .................................... ............................................... )Feltehetően pihenni akar most egy kicsit. Megpróbálkozik a lazítással, vagy

inkább a könnyű kis tornát választja?.................................................................... .........

Belső hozzáállás

Remélhetőleg kellően felfrissült és rátérhetünk azokra a fontos kérdésekre, melyek megszívlelésén állhat vagy bukhat minden jószándéka, erőfeszítése, sőt akár egész szellemi tevékenységének eredménye.

Eddig viszonylag könnyű dolga volt. Csak követnie kellett a hibák elemzését (ugye azért tartott közben egy kis önvizsgálatot?) ellenőrizni külső körülményeit,

53

ami nyilván nem került sok fáradságba. Mert egyszerűbb dolog pl. megfelelő erős­ségű körtét csavarni a lámpába vagy akár rendet rakni az íróasztalán, mint megte­remteni azt a belső rendet és hozzáállást, aminek kialakításába most bele kell fognunk.

Démokritosz szerint a hibák oka a jobbnak a nem ismerése. Ideje hát, hogy a hibák felismerése után megismerkedjünk a jobbal, a követendő úttal is.

Eddig bizonyára figyelmesen olvasott, tehát kérem, gondolja végig, milyen hibákat, helytelen magatartásformákat, figyelemelterelő körülményeket kell a jö­vőben elkerülnie?...................................... .......................................................................

Mielőtt* továbblapozna, próbálja emlékezetébe idézni mindazt, amit a figye­lemről — jelentőségéről, felkeltéséről stb. — korábbi olvasmányai vagy tapasztala­tai alapján tud, hiszen nincs szó meglepő új dolgokról. Kérem, foglalja össze ezzel kapcsolatos ismereteit és saját véleményét — csak ezután folytassa az olvasást.___

A figyelem és annák intenzitása, szívóssága és kiterjedése az egyén beállított­ságától, magatartásától, elsősorban pedig akaratától függ. A kitartó, intenzív kon­centrált figyelemre minden egészséges, normális ember képes. E képesség hiányát emlegető panasz többnyire csak hanyagságot, felületességet takaró kifogás.

Akaratunk irányítására a szándékolt koncentrált figyelemnél van szükség. Ez mindig aktivitást, erőfeszítést kíván, sokszor erős akaratba, fegyelembe, önlegyő­zésbe kerül. (Ennek azonban soha nem szabad átcsapnia görcsös igyekezetbe, mert ez nemhogy segítené, hanem csak gátolja a koncentrációt.) ■

A külső ingerek hatására spontánul jelentkező, önkéntelen, passzív figyelmet a külvilág jelenségei — vagy akár saját gondolataink — akaratunktól függetlenül vonják magukra és irányítják. (Ennek az a veszélye, hogy megváltoztathatja a szán­dékolt figyelem irányát vagy legalábbis nagymértékben nehezíti ébrentartását.)

A szándékolt és az önkéntelen figyelem között nincsenek merev határok, a kettő egymásba folyhat, keveredhet egymással. A passzív önkéntelen figyelembe, mint ahogy a szándékolt önkéntelenné válhat.

Míg a szándékolt figyelem felkeltése és ébrentartása sokszor megerőltető, semmiféle erőfeszítésre nincs szükség, ha a szellemi munkát az önkéntelen figye­lem irányítja, ha a kezdetben szándékolt figyelem a munka során — az érdeklődés, munkakedv hatására — önkéntelenné válik. A kettő keveredése esetén a fáradtság mindig fordított arányban áll az önkéntelen figyelem mértékével.

54

A szellemi munka szempontjából ennpk döntő jelentősége van. Módunkban áll ugyanis, hogy az önkéntelen figyelmet magunkban felkeltsük és munkánkra irá­nyítsuk, esetleg csupán arányát növeljük, vagy ha ez sem sikerül, szándékolt fi­gyelmünket legalább intenzívebbé, kitartóbbá tegyük.

Ennek lehetőségét a motiváció, azaz az indíték, a tevékenység hátterében feltételezett hajtóerő teremti meg számunkra.

A motiváció lényegét jelzi, hogy a latin movere = mozogni, mozgásba hozni szóból származik, akárcsak a motívum, azaz az indítóok, erkölcsi indíték, az a cse­lekvésre késztető belső tényező, mely energiát szolgáltat a cselekvés megindításá­hoz és fenntartásához, és meghatározza a cselekvés főirányát.

A motiváció, azaz az indíték jelentőségét egy angol egyetemen végzett kísér­let is bizonyítja. Felvételük alkalmával a hallgatókkal szellemi képességeiket vizs­gáló teszteket végeztettek, majd ezeket később összevetették tanulmányi eredmé­nyeikkel. Ennek alapján a hallgatókat két csoportra osztották: a túlteljesítőkre, akik jó eredményeket értek el annak ellenére, hogy szellemi képességeik az átlag alatt Voltak, és az alulteljesítőkre, akik átlagon felüli szellemi képességeik ellenére kudarcot vallottak. Kiderült, hogy az utóbbiaknak több mint felénél hiányzott vagy csak igen gyenge volt a tanulásra serkentő motiváció (pl. nem a tanult szak­mában kívántak elhelyezkedni), míg az előbbiek érős szakmai érdeklődésből, hi­vatástudatból vagy más határozott célból tanultak. Vagyis az eredményes jó munka és a gyenge teljesítmény közötti alapvető különbség nem a képességekben, hanem a beállítottságban rejlő különbségekből fakadt.

Jelentőségére való tekintettel a lélektan az utóbbi években különös érdeklő­déssel fordult a motivációs problémák kutatása felé. Különböző elméletek és felosztások születtek. Ezek közül számunkra figyelemre méltó az a megállapítás, mely különbséget tesz az ún. primer és szekunder motiváció között. Az előbbi ha­tására egy élő szervezet magának az aktivitásnak a kedvéért válik aktívvá, mert ez számára alapvető szükségletet jelent, míg a szekunder motiváció által kiváltott cse­lekvés pusztán valamely cél elérésének eszköze.

Talán szükségtelen hangsúlyozni, mit jelent a szellemi munka terén a primer motiváció. Ennek hatására a munkát, tanulást alapvető szükségletnek érezzük, a munkát a munka kedvéért, az ismeretszerzést igazi tudásvágyból végezzük, az a belső indíték pedig, mely tevékenységre serkent, az a munkakedv, az érdeklődés, a cselekvés öröme.

A munka hatékonysága, a figyelem intenzitása tehát a motiváció jellegétől és erejétől függ.

A legerősebb ösztönző hatása kétségtelenül az érdeklődésnek van. Ez magas fokon a legerősebb külső és belső zavaró tényezőket is teljes mértékben ki tudja

55

kapcsolni. Gondoljunk csak a gyerekre, aki játék közben valóban nem hallja meg a leghangosabb hívó szót sem, akár csak az apja, aki egy futballmérkőzés izgalmas fordulatait követi a képernyőn.

Az érdeklődés elsődleges motiváló hatása olyan közismert és nyilvánvaló, hogy nem szorul különösebben bizonyításra. Tény, hogy az a munka, ami érdekel és teljesen leköti figyelmünket, jóformán egyáltalán nem fáraszt. Ami a fáradtság érzetét kelti az elsősorban az unalom. Laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy minden érdeklődés nélkül végzett, unalmas — bár könnyű és kevés — munka nemcsak álmosít, hanem ingerlékennyé is tesz, a teljes kimerültség komoly tünetei mellett az anyagcserében, vérnyomásban is észlelhető változásokat okoz.

Az érdeklődés tehát a figyelem összpontosításának egyik központi tényezője, a figyelem közvetlen energiaforrása. Az érdeklődés a figyelmet éberré, hatásossá, kitartóvá tudja tenni és mozgásba tudja lendíteni a cselekvést is. A legjobban, leg­eredményesebben az tud dolgozni, aki nagyfokú érdeklődést tanúsít munkája iránt.

Az érdeklődés elsődleges szerepét az ismeretszerzésben mi sem bizonyítja jobban, mint az a hatalmas tudás, amihez valaki hobbijával, kedvtelésével kapcso­latban az idők során minden erőfeszítés, fáradságos munka nélkül, szinte észrevét­lenül jut. Talán már arra is alig emlékszik, honnan és hogyan ragadt meg benne mindaz, amit tud.

Arról tehát', ami érdekel,'sokat tudunk, és minél többet tud valamiről az ember, az annál érdekesebbé válhat számára, főleg pedig annál könnyebben sze­rezhet hozzá újabb ismereteket. Olyasmi, amiről alig hallottunk, legyen az szakte­rület, tárgy, ember vagy bármely más dolog, nem is érdekelhet igazán. Ahhoz, hogy felkeltse érdeklődésünket, tudni kell róla valamit. Ezt bizonyítja például az is, hogy amint egy regény megfilmesített változata a moziban vagy a televízióban megjelenik, óriási mértékben megnő a kereslet a könyv iránt.

Ha arra figyelünk, ami érdekel, akkor érdeklődnünk kell aziránt, amire fi­gyelni akarunk. Ez minden megismerési folyamat lényege, a szellemi munka alapja. Az érdeklődés felkeltésének egyik módja tehát az, hogy megpróbálunk minél többet megtudni arról, amivel foglalkoznunk kell. Ezért Ön is igyekezzék tárgyát minél több oldalról megközelíteni. Olvasson hozzá, tanulmányozza törté­netét, társadalmi hatását, összefüggéseit, kapcsolatát más tárgyakkal, korábbi is­mereteivel, és ha lehet, próbálja vonatkozásba hozni saját életével, személyével; érdekeltségeivel. Ezt megkönnyíti az a különös lélektani jelenség, hogy ha valami érdeklődésének homlokterébe kerül, érdeklődése tárgyának és a vele kapcsolatos dolgoknak olyan tömege merül fel környezetében, melyekre eddig nem is ügyelt. Ennek oka, hogy az észlelés attól is függ, ami az embert éppen foglalkoztatja. Ha

56

az éhes ember elé villanásnyi időre különféle képeket vetítenek, ezek közül sokkal hamarabb felismeri azokat, amelyek ennivalót ábrázolnak. Általában az ember előbb veszi észre azt, ami érdekli, mint azokat a jelenségeket, amelyek iránt közömbös.

Persze az érdeklődés felkeltésének ezt a több munkával járó módját főleg olyan feladattal kapcsolatban célszerű alkalmazni, amellyel hosszú időn át, részle­tesen és behatóan kell foglalkozni. Kisebb részletkérdések, jelentéktelenebb fel­adatok esetén erre nemigen van mód, csak szétforgácsolná az ember idejét és energiáját.

Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a kisebb feladatokban ne kereshetne valamit, ami érdeklődését felkeltheti. A napi rutinmunkában ne hagyatkozzék csupán a megszokásra, kivált, ha kissé unja ezt a munkát. Ne fogadja el kritikátla­nul a szokott sablonokat, próbálja a feladatot más oldalról megközelíteni, új voná­sokat felfedezni benne. Igyekezzék rajta — akár csak apró részfolyamatain — vala­mit változtatni, javítani. Ha figyelmét erre irányítja, nemcsak érdeklődését keltheti fel — ez már önmagában is megkönnyíti munkáját —, hanem ösztönzést is kaphat arra, hogy megtalálja a feladat ésszerűbb, hatékonyabb teljesítésének formáját vagy eszközét.

Az új feladatokban keresse a fontos, jellemző és érdekes részeket. Higgyen abban, hogy nincs olyan dolog, melyben ne lenne valami érdekes, csak fel kell fi­gyelni rá. Soha ne mondja semmire, hogy nem érdekli. Honnan tudja, ha még nem is próbált a dologgal foglalkozni. Adja meg mind önmagának, mind a munkának, a tárgynak a lehetőséget, hogy felkeltse érdeklődését.

Soha ne fogjon kelletlenül a munkába. Győzze le magában az ellenkezést, ke­rülje a negatív hozzáállást, az elutasító érzelmeket.

(Mit is mondtunk a negatív érzelmek figyelmet gátló hatásáról?......................

Keresse meg munkája kedvező oldalát. Törekedjék a pozitívumokra való be­állítódásra, fejlessze ki magában a pozitív gondolkodást, a helyeslő, egyetértő érzé­seket. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy kritikátlanul kell mindent elfo­gadnia vagy rózsaszínűre festenie. A pozitív gondolkodás nem jelent kritikátlansá­got, nem nélkülözi a bíráló értékelést, mint ahogy a negatív beállítottság sem egyenlő a kritikus gondolkodással. Ellenkezőleg, ha feladja előítéleteit, mechani­kusan kialakult sztereotip ítélkezési rendszerét, akkor éri el azt a tárgyilagos odafi­gyelést, amire a szellemi munkánál szüksége van. A cél az, hogy ha látja is eset­leges negatívumait, próbálja felfedezni a feladatnak értékeit, pozitív vonásait is.

57

Önismerettel, akarattal az érzések is irányíthatók, fejleszthetők. Forduljon pozitív érzésekkel munkája felé, próbálja meg sajátjának érezni, azonosulni vele. Az azonosulás (a szociológia nyelvén a munkával való identifikáció) ösztönző ha­tására jellemző, hogy a teljes azonosulás már a szenvedély határát súrolja. Ez az az állapot, melyben a munka nem fáradság, hanem a legnemesebb kielégülést, felol­dódást nyújtó örömforrás. Az igazán kiugró teljesítmények általában ilyen körül­mények között születnek. Jó példa erre Edison, aki napi 14—16 órai tevékenységét nem munkának, harfem örömnek, szórakozásnak tekintette.

Ezek tudott dolgok. Kiemelésüket mégis fontosnak tartottuk, mert sajnos időnként hajlamosak vagyunk arra, hogy az érdeklődés és pozitív hozzáállás jelen­tőségéről elfeledkezzünk. Főleg szervezett tanulásnál, történjék akár iskolai ok­tatás, akár — főlegicötelező — továbbképzés keretében gyakran hajiunk arra, hogy minden meggondolás, mérlegelés nélkül, eleve ellenérzésekkel vágjunk a dologba.

A gyakorlott szakember munkájánál már többnyire inkább érvényesül az el­mondottak igazsága. Példa erre egy felmérés eredménye. Arra a kérdésre, hogy az anyagi ösztönzésen kívül munkájában milyen motivációk játszanak közre, magyar mérnökök az alábbi válaszokat adták:® a munka szeretete, a hivatás, a szakma szeretete, belső kényszer, alkotási vágy,

tudásvágy;® önbecsülés, erkölcsi elismerés, a környezet megbecsülésének kiváltsága;® hiúság, becsvágy;® kötelességérzet.

A felsorolásból is kitűnik, hogy — főleg érzelmi indíttatású — primer és sze­kunder motivációk között sem mindig húzható éles határvonal.

Ha az őszinte érdeklődésnél esetleg kevesebb örömet is okoz, de ahhoz ha­sonlóan maximális erőkifejtésre, áldozatvállalásra és kiváló teljesítményekre kész­tethet a világosan megfogalmazott tudatosan vállalt cél is. A mindennapok gyakor­latában általános jelenség, hogy bár a szekunder motiváció hatására, azaz valamely cél érdekében fogunk a munkába, ez menet közben többnyire az érdeklődés felkel­tését is segíti, hiszen ami előbbrevisz céljaink megközelítésében, az feltétlenül kell, hogy érdekeljen.

A határozott cél kitűzésének jelentőségéről már szóltunk. (Emlékszik még, mit is olvasott erről?.............................. ........................................................................ .

................................................................................................................... ............)A tervezésnél a célnak magára a tárgyra, az egyes munkafolyamatokra kell

vonatkoznia, a “mit akarok tenni?” kérdésre kell felelnie. Ösztönzésül viszont a “miért akarom tenni?” kérdést kell magunknak feltennünk.

58

Mind a munkával, mind az ismeretszerzéssel sokféle célunk lehet, ezeket ajánlatos végiggondolni, sőt, amennyiben az nem elég világos, akár össze is írhat­juk, elérése milyen előnyökkel járhat számunkra. Kár lenne tagadni, hogy gyakran az anyagi javak (lakás, kocsi, magasabb bér) állnak első helyen. Ezek mellett azon­ban hasonló, vagy talán még nagyobb mértékben serkenthetnek belső kielégülést, örömet okozó célok: jobb beosztás, érdekesebb munkakör, nagyobb műveltség, szélesebb látókör, elismerés, sikerélmény stb.

A legerősebb ösztönzésre általában a munka megkezdéséhez van szükség, de a célt menet közben sem szabad szem elől téveszteni. Különösen akkor idézzük emlékezetünkbe, ha valahol netán elakadunk, nem várt, kedvünket szegő nehéz­ségekbe ütközünk, esetleg egy egyébként örömmel végzett feladat kevésbé ér­dekes, fárasztó részletét, mellékes, jelentéktelen mellékmunkáját kell elvégezni, vagyis úgy érezzük, unalmas kásahegyen kell magunkat átrágni. Ekkor segíthet legjobban a cél, a kásahegy túloldalán található mesebeli slaraffia felidézése. Hiszen ha egy feladat elvégzése után nem is mindjárt tejjel-mézzel folyó mese­ország, de valamiféle eredmény, jutalom biztosan vár ránk.

Ilyenkor akár egy kicsit szabadjára is engedheti a fantáziáját. Képzelje el, milyen jó érzés lesz, ha munkáját, vagy éppen felmerült részfeladatát befejezte: az íróasztalán nem halmozódnak az elintéznivalók, megismerte a legújabb szakirodai­mat, összeállította előadása anyagát, dolgozatának kézirata már csak tisztázásra vár, vagy ismét új, érdekesebb feladatba foghat. Gondoljon arra hogyan alakul majd az élete, ha célját elérte: ismeretei, készségei megsokszorozódtak, teljesítő- képessége nőtt, kivívta az elismerést, élvezi a sikert.

Hogy túljusson az akadályon, megkönnyítse a cél érdekében vállalt áldozatot, lemondást, vagy legyőzze a szórakozásra csábító kísértéseket, képzeletében előre- viheti az elért eredmények örömét. Az ezzel töltött néhány perces pihenő ismét lendületbe hozhatja, de nagyon ügyeljen arra, hogy ez valóban csak néhány perc legyen, mert ábrándjai serkentés helyett könnyen terméketlen álmodozásba rin­gatják. Az ábrándozás ugyan kellemes időtöltés, de ha a cselekvés helyét foglalja el, az elképzelt siker helyett biztos kudarcra ébredünk.

Kétségtelen, hogy a komoly eredményeket ígérő, távoli nagy célok az értéke­sebbek, de a hozzájuk vezető út is göröngyösebb. Néha hiába tűzzük ki a legneme­sebb célt, könnyen kidőlhetünk a félúton, ha elérése csak a messze jövőben vár­ható. Tapasztalati tény például, hogy akinek ^sak általánosságokban mozgó homá­lyos elképzelései vannak egy, majd idővel elerendő nyelvtudás hasznáról, hama­rabb lemorzsolódik, míg az, akinek a nyelvtudással konkrét és lehetőleg közeli célja van (utazás, külföldi kiküldetés), rendszerint nemcsak kitartóan dolgozik, hanem többnyire átlagon felüli eredményeket is ér el.

59

Ezért jó a részletes tervbe iktatott egyes munkafolyamatok, részfeladatok el­végzéséhez kapcsolva kisebb, köznapi, könnyen elérhető célokat is keresni. A

/szakirodalom tanulmányozásánál pl. elhatározhatja, hogy annak érdekesebb rész­leteiről másnap beszámol valakinek, azokat érvként használja egy vitában (mind­járt jobban fog figyelni a lényegre), vagy egyszerűen csak memóriáját edzi. Ha pedig apró erőpróbákkal köti össze, pl/elhatározza, hogy csak akkor gyújt rá, ha egy részfeladattal végzett, ezzel egyúttal önfegyelmét, akaraterejét is erősíti, kon­centrálóképességét fejleszti és megszokja, hogy mindig a dolognármaradjon.

Előfordulhat, hogy egy feladat nagyon ellenére van, és csak másnak az utasí­tására vagy kívánságára fogott bele. De ha már beleegyezett, elvállalta, ezzel együtt elfogadta az előlegezett bizalmat, jóindulatot, azzal visszaélni nem lehet — legalábbis nem illik. Ebben az esetben az a konkrét cél, hogy megfeleljen a biza­lomnak, és egy esetleges kudarctól megóvja önbecsülését, önbizalmát.

A sikerélmény, mások elismerésének, saját önbecsülésünknek kivívása nemcsak cél, hanem egyben belülről fakadó indíték is. Az érvényrejutás vágya (di­vatosabban szólva az önmegvalósításra törekvés) bennünk rejlő ősi és erős ösztön, melynek kielégítésére valamennyiünknek szüksége lenne, de sajnos sem mások, sem magunk ez irányú törekvéseire a legkevésbé sem vagyunk tekintettel. Félre­értés ne essék, nem a kíméletlen vagy az olcsó sikerhajhászásról van szó, hanem az egészséges önbizalom megteremtéséről, egyensúlyban tartásáról.

(Milyen hatással is van munkánkra az önbizalom hiánya?.......................... ......

Az önbizalom reális, józan mértékét nem is olyan könnyű megtalálni. (Lehet, hogy részben ezért is vagyunk sokszor kiegyensúlyozatlanok?) Megfelelő önisme­retre van szükség, és teljes őszinteségre önmagunkkal szemben, mert enélkül nem tudjuk felmérni, hogy a kitűzütt cél nem marad-e jóval alatta képességeink­nek vagy nem haladja-e meg azokat. Saját képességeink alábecsülése éppen olyan káros, mint túlértékelése. Általános jelenség, hogy megalkuvásból, netán kénye­lemszeretetből, kishitűségből, régi kudarcaink hatására kevesebbet várunk el ma­gunktól, mint amennyire képesek lennénk, vagy az esetleges kudarctól való féle­lem alacsonyabbra állíttatja velünk á mércét. Márpedig egy képességeinknél alacso­nyabb szintű feladat elvégzése nem alkalmas arra, hogy kielégítse érvényesülésre, önbecsülésre serkentő ösztöneinket

De talán még nagyobb hiba képességeink — nem egyszer inkább akarate­rőnk, kitartásunk — túlbecsülése. Ha valaki célját kitűzte, elhatározását végre is kell hajtania. Az erőnket meghaladó cél kitűzésének gyakori következménye, hogy a munka félbemarad, egyik célról a másikra ugrunk anélkül, hogy az egyes

60

feladatokat egymás után és következetesen végrehajtanánk. Ez nem csak a mun­kára, hanem egész személyiségünkre is károsan hat és a sorozatos kudarcok végül még a reális célok kitűzésétől is elveszik a kedvünket.

Meg kell tehát határoznia a nehézségeknek azt a fokát, mellyel még meg tud birkózni. Önbecsülését csak olyan eredmények erősíthetik meg, melyeket megfe­lelő szintű munkával ér el. Ez a szint feleljen meg képességeinek, de ugyanakkor követeljen bizonyos erőfeszítést, összeszedettséget is Öntől. Ha célját a realitások­nak megfelelően akarja kitűzni, legjobb, ha a legutolsó sikeres teljesítményének mérlegeléséből indul ki, de a mércét emelje valamivel magasabbra, miként a ma­gasugró, aki a lécet minden elért eredmény után 1-2 cm-rel feljebb helyezi, míg csak fel nem ér képességeinek csúcsára.

Ne töprengjen régi kudarcain, főleg ne aggályoskodjék esetleges megismétlő­désükön. Inkább tekintse őket kihívásnak: bizonyítsa be környezetének, főleg pedig önmagának, hogy eredményes, jó munkát is tud végezni. Esetleges korábbi balsikereivel csak addig foglalkozzék, amíg le nem vonta belőlük a tanulságokat és ki nem szűrte a jövőben elkerülendő hibákat. Ezután azonban felejtse el őket. Em­lékeznie már csak az eddig elért eredményeire, jó teljesítményeire, sikereire szabad. Ezekből merítse azt az önbizalmat, mellyel jelenlegi feladatába belevág, menet közben pedig erősítse azokkal a kisebb-nagyobb sikerekkel, melyeket a munka során elért. Az elért eredmények állandó figyelemmel kísérésének és érté­kelésének a munkában és tanulásban egyaránt fontos szerepe van. Egyforma ké­pességű, egyforma feladatokat végző csoportok közül azok, melyekkel rendszere­sen közlik, milyen eredményeket értek el, sokkal jobban haladnak, mint azok, amelyek soha nem tudják, jól vagy rosszul végezték-e munkájukat.

Az ábra két csoport koncentrációs feladatának eredményét mutatja. Az egyik (szaggatott vonallal jelzett) csoport végig nem tudta meg, hogyan is végezte mun­káját, a másik csoporttal minden forduló után közölték az eredményt.

Egy másik kísérlet során három csoporttal dolgoztak. Két csoport munkáját figyelemmel kísérték, de míg az egyik csoportot dicsérték, buzdították, a másikat dorgálták, bírálták. A dicsért csoport kimagasló, a másik átlagos eredményt ért el. A harmadik csoportnak, melyre ügyet sem vetettek, teljesítménye jóval az átlag alatt maradt.

61

teljesítmény

Ennek a visszacsatolásiak, főleg pedig a dicséretnek buzdító hatását általában szintén alig vesszük figyelembe. Egy felmérés során kapott válaszok szerint a megkérdezett mérnököknek csupán 24%-a volt tisztában azzal, hogy végzett mun­kájával meg vannak-e elégedve, 71% nem, 5% csak részben tudta, hogyan értéke­lik teljesítményét. (Bár nem tartozik a tárgyhoz — azért kérem, beosztottaival, munkatársaival, gyermekeivel szemben ezentúl mindig alkalmazza az ösztönzés­nek ezt a csupán egy kis odafigyelést, kevés fáradságot igénylő módját.)

De ha már másoktól nem várhatja el, legalább önmaga végezze el ezt az ál­landó ellenőrzést. Ha elkészítette az előzőekben javasolt tervet és időbeosztást, ennél mi sem lehet egyszerűbb. Most már csak az van hátra, hogy — ha már más nem teszi — amennyiben rászolgált, önmagát veregesse vállon. Ne restellje meg­ünnepelni a sikereket: egy kísérlet befejezését," egy kéziratnak — vagy egyes fejeze­teinek — elkészültét, egy tanfolyamnak eredményes befejezését. De ne menjen el figyelmetlenül kisebb eredményei mellett sem, és ne sajnáljon önmagától akár kisebb jutalmakat se. Főleg pedig örüljön a kisebb eredményeknek is, hiszen ezek a célhoz vezető útjelzőkövei.

62

Semmi sem ösztönöz további sikerekre úgy, mint a már elért siker. A sikerél­mény öröm, az örömmel végzett munka pedig ... De hiszen erről már mindent el­mondtunk. Kérem, annak alapján Ön fejezze be a mondatot! ..................................

Ehhez még csak annyit: egy adoma szerint egy gyáros kiváló fürjpástétomot állított elő, amivel olyan nagy sikere volt, hogy alig győzött eleget tenni a rendelé­seknek. Arra a kérdésre, honnan vesz annyi fürjet, bevallotta, hogy kiegészítésül lóhűssal keveri. A keverési arány pedig egyszerű: egy az egyhez — egy fíirj, egy ló.

Ehhez a pástétomhoz hasonlít egy kicsit a szellemi munka is. A ló nekiru­gaszkodása, ereje éppen olyan nélkülözhetetlen hozzá, mint a fíirj örömteli, ma­gasba szárnyaló lendülete. Az igavonó ló inkább csak nógatásra indul és tart ki fá­rasztó munkája mellett, míg a fürj ösztönei szavára hallgatva repüli át kitartóan a hazáját Afrikától elválasztó hosszú mérföldeket. És hogy milyen a kettő keverési aránya a szellemi munkában? Nos, ez már csak Önön múlik!

Ennyit a motivációról. A figyelmet gátló okok között azonban részletesen tár­gyaltuk az egyik negatív tényező által előidézett veszélyeket, de még nem tértünk rá ennek — főleg az ismeretszerzésnél fontos — pozitív ellentétére. Kérem, még ne lapozzon vissza, próbáljon emlékezetből válaszolni arra, ugyan melyik hiba le­küzdésének módja van még h á tra? .............................................. ............... ..................

Ha sikerült helyesen válaszolnia, Öftnek nem csak az emlékezete kitűnő, hanem valóban figyelmesen, átgondoltan is olvas.

Ha azonban mégsem jött volna rá, mire is gondoltunk, kérem ismétlésül fussa át a passzivitásról korábban mondottakat. ?

A passzivitás egyik veszélye — mint azt már hangsúlyoztuk — nem jelentke­zik egyformán a szellemi munka minden területén. Az nyilvánvaló, hogy az írás, a beszéd (bár az elkalandozásnak némi veszélye itt is fennállhat), szemmel látható aktív cselekvés.

Ugyanakkor az ismeretszerzés, az olvasás, tanulás, előadások hallgatása álta­lában valamiféle passzív elfoglaltságnak tűnik, holott egyáltalában nem az és sem­miképpen sem szabad, hogy azzá váljék.

Következzék ismét egy kis önvizsgálat.Tegyük fel, hogy valakivel találkozást, beszélgetést kezdeményez azzal a

céllal, hogy tőle egy Önnek nagyon fontos kérdéssel kapcsolatban információkat szerezzen. Hogyan viselkedik ebben az esetben? Persze most nem az udvariassági

63

formákra gondolunk, hafiem arra, mit tesz annak érdekében, hogy a szükséges in­formációkat megkapja, és azokat emlékezetében pontosan megőrizze. Kérem, tegye le néhány percre a könyvet és gondolkodjék el egy kicsit, képzelje el saját magatartását......... ..................... .............................. .................. ............. .........................

Nos, igen, minden valószínűség szerint előre felkészül a találkozásra. Ponto­san tudja, mit fog kérdezni, illetve ügyel arra, hogy ha a beszélgetés során felme­rülő új szempontok újabb kérdéseket vetnének fel, azokat is feltegye, azokra is kie­légítő választ kapjon. Persze ahhoz, hogy jól kérdezzen, előbb rendezi a tárgyra vo­natkozó gondolatait, ismereteit vagy legalábbis elképzeléseit. Tisztában van azzal, hogy saját érdeke, hogy jnindent megtudjon, amire szüksége van, és amit hall, meg is jegyezze, ezért teljes figyelemmel és aktívan vesz részt a beszélgetésben. Ez az aktivitás minden bizonnyál egész magatartásán, arckifejezésén, testhelyzetén is meglátszik.

Most pedig hasonlítsa össze ezt az aktív figyelmet azzal a magatartással, mellyel munkához lá t.......................................................................................................

Nos, mi az összehasonlítás eredménye?Ha szakirodalmat, tananyagot vagy bármely más, ismeretszerzést célzó olvas­

mányt, vagy egy előadást ugyanazzal a feszült érdeklődéssel kísér végig, amellyel egy fontos beszélgetést, akkor Önben már kialakult az aktív odafigyelés fontos és jó szokása.

Ha azonban az önvizsgálat során kénytelen volt beismerni, többnyire csak passzívan várja, hogy a szerző vagy az előadó keltse fel érdeklődését, akkor erről a passzivitásról feltétlenül le kell szoknia, és továbbra is intenzíven kell gyakorolnia a hatékony ismeretszerzés alapvető feltételét, az aktív közreműködést a szerző vagy előadó munkájában.

Ezt a gyakorlást ugyanis már korábban megkezdte.Nyilván feltűnt már, hogy a szövegben az Ön által elvégzendő kiegészítéseket

hol így :......., hol pedig így:...............jelöljük. Bizonyára rájött már arra is — haeddig erről nem is esett szó —, hogy ezzel a - .......... jellel akkor találkozik, ha nemaz eddig olvasottak alapján kell válaszolnia, hanem kizárólag saját gondolataira, el­képzeléseire, esetleg korábbi ismereteire van utalva. Ezek segítségével kell elébe vágnia a könyvben csak ezután következő gondolatoknak, ezek kényszerítik rá, hogy következtetéseket levonva, példákat felhozva, esetleg saját tapasztalatait ösz- szegezve vagy logikus magyarázatokat keresve teljes aktivitással együtt haladjon,

64

szinte együtt dolgozzék a szerzővel, és ne egyedül rá bízza a kettőjük között végbe­menő kommunikáció egész munkáját.

A módszer egyszerű: mielőtt egy olvasmányt kézbe vesz (vagy egy előadást meghallgat), próbálja meg magában összegezni, mit tud már annak tárgyáról, Ön mit mondana el róla. Ha a témával esetleg még nem foglalkozott behatóbban, vagy ha első pillanatra talán úgy gondolná, hogy a szóban forgó kérdésről még soha nem hallott, akkor se adja fel azonnal. Meglepetéssel fogja tapasztalni, hogy sokkal többet tud az egyes dolgokról, mintsem hinné, csak vennie kell a fáradságot, hogy kissé utánagondoljon. Egy ilyen rövid felkészülés bizonyára kíváncsivá teszi, mennyiben fedi az olvasmány vagy az előadás korábbi ismereteit, mivel egészíti ki azokat, vagy miben tér el tőlük, mennyiben egyezik azzal, amit a tárgyról elképzelt stb.

Ez az aktív együtt-, illetve előregondolkodás elsősorban az érdeklődését tartja ébren és a figyelem összpontosítását segíti. Ez a figyelem teszi lehetővé az is­meretek megbízható bevésését, amitől az emlékezésnek, illetve az ezt követő to­vábbi két mozzanatnak, a megőrzésnek és a felidézésnek pontossága, teljessége függ.

' És ha ezzel már úgyis előre szaladtunk az ismeretszerzés és -megőrzés terüle­tére, már itt felhívjuk a figyelmét egy-egy olvasott szakasz vagy gondolat azonnali, rövid ismétlésének jelentőségére. De ezzel az ismétléssel egy időben a kapott új in­formációkat, gondolatokat már össze is kell kapcsolnia meglevő ismereteivel, vala­mint meg kell találnia az összefüggéseket az egy-egy olvasmány különböző szaka­szaiban tárgyalt gondolatok, ismeretek között. (Ugyan hol is említettük már ezt? ...

................................................................. ............................................................................................... )Ezt a célt szolgálja a könyvben található másik fajta, azaz ez a .......jelölés.

Ennél mindig arra kell törekednie, hogy — most már minden külön felszólítás nélkül — egyszeri elolvasás után, anélkül, hogy vissza kelljen lapoznia, fel tudja idézni a korábban olvasott szöveg leglényegesebb gondolatait. Ha ez nem sike­rülne, akkor viszont feltétlenül keresse vissza az így jelzett gondolatot, de semmi esetre se hagyja a feltett kérdést válasz nélkül.

Meg kell szoknia, hogy az ismeretszerzésnek ezt az aktív módját ezentúl már mindig, minden területen alkalmazza. Ehhez könyvünk csak mintául szolgálhat, azt, hogy olvasmányaiban egy-egy gondolatsor lezárása után hol célszerű az efféle rövid visszapillantás, természetesen Önnek kell — az olvasmány jellegének és saját céljainak megfelelően — eldöntenie. Arra persze ügyelnie kell, hogy ez az át­gondolás vagy visszalapozás valóban rövid legyen és ténylegesen az összefüggések feltárását szolgálja, anélkül, hogy összekuszálná a gondolatok logikus menetét.

65

(Mi is az a regresszió és mit is mondtunk róla?

......................................................... .........................................................................................................)

Az ismeretszerzésnek ez az aktív módja a lényeg kiemelését és a gondolatok rendszerezését is egyaránt.segíti.

A legerősebb benyomást ugyanis mindig saját aktív cselekvésünk kelti ben­nünk. Tudományos vizsgálatok kimutatták, hogy általában

a hallottak 20%-át, a látottak 30%-át, a hallottak és látottak 50%-át, saját kimondott szavaink 70%-át, saját aktív cselekvésünk 90%-át

jegyezzük meg.Ezért segíti az ismeretek rögzítését minden olyan tényleges cselekvés is,

mint pl. a jegyzetelés, vázlatkészítés stb. vagyis a kapott gondolatoknak rendszere­zése, más formába öntése, természetesen mindig az anyag és céljaink megszabta módon. Az ismeretanyag passzív fogyasztása helyett az ismeretanyaggal való aktív foglalkozás nem csak hasznosabb, hanem szórakoztatóbb, sőt kielégítőbb is.

A tettvágy ugyanis^— több más, alig figyelembe vett hajlamunkhoz hasonló­an — olyan velünk született ösztön, melynek kielégítetlensége éppen olyan kelle­metlen érzetet okozhat, mint akár az önfenntartás kielégítetlen ösztöne, azaz az éhség. A ki nem elégített tettvágy negatív érzésekben: unalomban, elégedetlenség­ben, békétlenségben (szélsőséges esetekben garázdaságban) nyilvánul meg. Az al­kotási vágynak, a teremtés bennünk szunnyadó ösztönének kézzel fogható ered­ményekben mutatkozó kielégítése jól ismert örömforrás. De aktivitásra törekvő hajlamunk az ismeretszerzésben is jól kiaknázható, főleg, ha az ugyancsak ösz­tönös kíváncsiság, érdeklődés társul hozzá. (Jó példája és döntő bizonyítéka ennek a gyerekben még nagy mértékben meglevő kíváncsisággal párosult játékos ösztön, melyet a korszerű pedagógia — no meg az ötletes játékgyártás — a gyerek képessé­geinek fejlesztésénél igyekszik is minél jobban hasznosítani.)

Mielőtt tovább mennénk, kérem, csupán gondolatban, sorolja fel a figyelmes munkát motiváló tényezőket! .........................................................................................

66

Jó szokások kialakítása

Az aktivitást megelőző gondolatsor végén felhozott példánkban két állát sze­repelt. Ha figyelemmel olvasott, nem eshet nehezére visszaemlékeznie arra, mi a közös ennek az egymástól homlokegyenest eltérő két állatnak a viselkedésében....

Nyilván felfedezte a lényeges vonást, a kitartást, ami nélkül mit sem ér akár a leglelkesebb nekibuzdulás sem. A kitartáshoz pedig többnyire már önfegyelemre, akaraterőre is szükség van.

A fegyelem az a képesség, melynek segítségével egy feladatot minden erejé­vel és energiájával kötelességszerűen végrehajt, függetlenül attól, közben milyen nehézségekbe ütközik. Fegyelem kell ahhoz, hogy a kellemesebb, szórakoztatóbb időtöltésnek kísértését legyőzze, a súlyosabb problémák megoldását ne halogassa, elhatározása mellett tántoríthatatlanul és céltudatosan kitartson.

Fegyelmezetten, kitartóan dolgozni nem mindig könnyű, de ez is csak ne­velés — felnőttekről lévén szó, önnevelés — és megszokás kérdése. A fegyelem nem velünk született tulajdonság, hánem a nevelés eredménye, ennek a nevelés^ nek az eszköze pedig a szoktatás, a jó szokások kialakítása.

Ismét csak nem vagyunk hivatva arra, hogy egy szokás kialakulásának bioló­giai folyamatát vagy természeti törvényeit ismertessük. Érjük be annyival, hogy minden cselekvést, gondolatot, íviselkedést az idegpályákon áthaladó áramlás vált ki. Ha egy cselekvés — egy kifejezés, szólás mondogatása, egy-egy gesztus stb. — többször egymás után megismétlődik, az áramlás ugyanazt az utat követi és nyomot hagy az idegpályán. Ezután már mind kevesebb, gyengébb utasításra van szükség, hogy az áramlás ugyanarra az útra térjen, sőt ez végül önkéntelenül is be­következhet, anélkül, hogy akarnánk vagy akár tudnánk róla. (Próbáljon meg vala­kit például állandó szavajárására figyelmeztetni. Az illető bizonyára elcsodálkozik majd, mert fogalma sincs róla, hogy égy-egy szót vagy kifejezést folyton ismételget.)

Valamely tartósabb befolyás hatására minden valamennyire is képlékeny, ru­galmas anyag ugyancsak megváltoztatja alakját, formáját, irányát vagy működését, vagyis új “szokást” vesz fel, mint ahogy pl. még a könyv is magától szétnyílik a gyakran felütött oldalon. A szeles hegytetőn álló fa szélcsendes napokon is a gyako­ri széliránynak megfelelő görbületet mutatja. És miként a fa koronája az ismételt befolyásokhoz oly módon alkalmazkodik, hogy a jövőben várható hatásokat köny- nyebben elviselhesse, ugyanígy idegsejtjeink is berendezkednek arra, hogy a hatá-

67

sok —' ingerek és parancsok — áramlását könnyebben átengedjék. A korábbi hatá­sok útján az újabb hatások mind kevesebb ellenállásba ütköznek.

A megszokás ereje éppen ebben rejlik. A megszokott cselekvés szinte auto­matikusan következik be, anélkül, hogy azt különösebben erőltetnünk kellene vagy energiát és figyelmet kellene ráfordítanunk. A cselekvés könnyen, simán' megy és ügyesebben is végezzük.

A megszokás tehát valamely állandó ismétlődés folytán szokásossá, gépiessé vált, beidegződött cselekvés eredménye, gyakran szinte második természetünkké válik.

Persze, hogy ezt mindenki tudja, hiszen már közhelyként emlegetjük a szokás hatalmát. Jelentősége miatt azonban mégis szólnunk kell róla. Vajon igazán belegondolunk-e ennek a hatalomnak hasznos vagy káros voltába, egész magatar­tásunkra, munkavégzésünkre gyakorolt befolyásába, jellemformáló erejébe? Igyekszünk-e kihasználni mindazt, ami előnyünkre válik belőle, és elkövetünk-e mindent, hogy kártékony hatását kiküszöböljük?

A munkát nehezítő, a koncentrált figyelmet akadályozó tényezőkről eddig már sok szó esett. Ezek közül vajon melyeket okozhatják a rossz szokások, helyte­len beidegződések? .......... ................. .............. .............. .................................................

A szokások hatalmát azonban mégsem kell túlbecsülnünk, hiszen — még ha szinte észrevétlenül is ivódtak idegrendszerünkbe — mi magunk vagyunk felelő­sek értük, ezért felvehetjük vagy le is győzhetjük őket. De egyetlen szokás sem hagyja magát, mint valami ruhadarabot, hirtelen felöltem vagy újra levetni. Ehhez idő kell, nagyon sok idő, türelem, kitartás. És önismeret kell. Őszinte számvetés, szokásaink hasznos vagy káros voltának mérlegelése, annak kiderítése, hogy miről kell leszoknunk, vagy mihez kell hozzászoknunk annak érdekében, hogy a kitűzött célt elérjük.

Nem lenne kedve egy efféle önvizsgálatba most mindjárt belevágni? Hiszen éppen az imént gondolta végig, milyen rossz szokások is zavarhatják a munkát. Eközben talán fel is figyelt valamelyik kisebb-nagyobb rossz szokására, vagy a mondottak alapján már el is határozta, mire is akar — rendre, tervszerű időbeosz­tásra stb. stb. — rászokni. N os?..... ........... .................... ............... ................................

68

Ugye arra is emlékszik, amit az ellenőrzés, a visszacsatolás jelentőségéről ol­vasott? .............. .......................... ...... .................... *...... ....... .................................. ........

Elhatározását írja most fel egy cédulára. Majd lapozzon előre, és tűzze a cédu­lát az ismeretszerzéssel foglalkozó fejezet végéhez. De ne feledkezzék meg róla: ha az olvasás során odaér, elő kell majd vennie, hogy ellenőrizze, mit és milyen mértékben sikerült abból végrehajtania.

Ha eldöntötte, milyen szokásán akar változtatni, íme néhány szabály a “hogyan” kérdéssel kapcsolatban.

1. szabály: Legyen tisztában az okokkal, amelyek az új szokások kialakítására késztetik. Lássa be ezek előnyeit, hasznosságát, ha kell, írja össze mellettük szóló érveit. És felejtse el régi rossz szokásait. Ne is gondoljon rájuk többet, mert ha to­vábbra is foglalkozik velük, ezzel jelentőssé válnak, ezért nem szabad már figyel­met szentelnie nekik.

2. szabály: Igyekezzék elhatározásának érzelmi töltést adni: gondoljon az elé­rendő célra, fogjon a végrehajtásba valamilyen — persze csak egészen közeli — ne­vezetes napon, fogadjon valakivel, hogy szándékát keresztülviszi, vagy válasszon bármi más módot saját ösztönzésére, ha kell, keressen külső segítséget ingadozó akaraterejének megszilárdítására.

3. szabály: Ne akarjon mindent egyszerre! (Mit is mondtunk a lépcsőfokról, illetve a kisebb, köznapi, könnyen elérhető célokról?.............. ............... ..................

4. szabály: Inkább azt határozza el, hogy mit akar megszokni, mint azt, hogy miről akar leszokni. Ugyanis könnyebb valamit tenni, mint valamivel felhagyni. Ne azt mondja, ezentúl nem lesz figyelmetlen, hanem azt tökélje el, hogy minden nap valamivel jobban igyekszik koncentrálni a munkájára. Ez látszólag csak megfo­galmazás kérdése, mégis döntő jelentősége van. A véghezvitt cselekedet ugyanis legyen bármilyen jelentéktelen, jobban is mérhető.

5. szabály: Térjen ki minden kísértés elől. Remek érzés legyőzni a kísértése­ket, de legtöbbünk számára egyszerűbb és biztosabb, ha nem kell megküzdenünk velük.

6. szabály: Ragadjon meg minden alkalmat az új szokások begyakorlására. (Mi a feltétele egy új készség kialakításának? ................ .............................................

.)

69

Az emberi agy működése éppen úgy fejleszthető, mint az izmoké. Azt min­denki természetesnek tartja, hogy testi kondíciónk fenntartása érdekében nagyobb1 erőfeszítéseket kell tennünk és hogy nagyon hasznos, ha önmagukban céltalannak tűnő, de izmaink megmozgatására kiválóan alkalmas gyakorlatokat végzünk, mint amilyen a húzódzkodás vagy a helybenfutás. Tudjuk, hogy erőnlétének megőrzése, fejlesztése érdekében a birkózó olykor fát vág, a hosszútávfutó térdhaj- lításokat végez, vagyis nem csupán tényleges versenyszámát gyakorolja. Arra vi­szont már senki sem gondol, hogy gondolkodó vagy memóriagyakorlatokat végez­zen, melyeknek más konkrét célja nincs, mint hogy agysejtjeit egy kicsit megmoz­gassa, vágy hogy agyunk koncentrációs gyakorlatok segítségével megszokja, hogy tudatosan egy dolognál maradjon. Pedig az efféle gyakorlatok jelentőségére már sok helyen felfigyeltek. Főleg pedagógusok foglalkoznak a kérdéssel, sőt Ameriká­ban specializált ”figyelemtanfolyamok“ rendezését is bevezették, nem csak kollé­giumokban, főiskolákon, hanem nagyvállalatok mérnökei számára is.

Könyvünknek sem jellege, sem terjedelme nem teszi lehetővé, hogy logiku­san egymásra épülő gyakorlatokat közöljünk. De rejtvényújságokban (pl. Füles) mind többjátékos, és-egyúttal megfigyelőképességet, pontosabb látásmódot, lo­gikus gondolkodást igénylő feladat található, mint például két látszólag egyforma kép kisebb eltéréseinek felfedezése, rejtett figurák megkeresése, labirintusok vo­nalainak szemmel követése, egymást követő ábrák logikus rendjének megállapí­tása stb. Arra kérjük tehát, hogy szerezzen be néhány rejtvényfüzetet, és végezze el teljes figyelemmel ezeket a gyakorlatokat. Higgye el, ez nem céltalan, komolyta­lan játék. A külföldi tapasztalatok tanúsága szerint a legtöbb koncentrációs gyakor­lat lényegében a megfigyelőképességen alapszik, illetve annak fejlesztését szolgálja.

Ezért közöl számos ilyen és hasonló feladatot valamennyi, pszichológusok és pedagógusok által összeállított tan- és gyakorlókönyv is, mely a koncentrációs- és emlékezőképesség fejlesztését célozza. Említettük már, hogy a szellemi munka ha* tékonysága több tényezőtől is függ, az egyes gyakorlatok pedig általában nem csak egyetlen célt szolgálnak, hanem a magatartás több tényezőjére is hatnak. (Hol is beszéltünk e rrő l? .......... .......................................... .........................................................

70

A feladatok legtöbbje amolyan türelemjáték, amit főleg félbeszakítani tilos. Minél nagyobb kísértést érezne erre, annál inkább törekedjék e szabály betartá­sára, mert e gyakorlatoknak éppen az a célja, hogy arra szoktassorf.......... — dehiszen ezt éppen most mondtuk. Vagyis mire szoktatnak? ............................ ............

Példaként — no meg egy kis kikapcsolódás kedvéért — következzék egy gya­korlat, mely dr. Ernst Ott-nak, a pedagógia professzorának “Das Konzentrations- program” című könyvében található.

Minden szám 1-től 6-ig egy bizonyos jelnek felel meg. Ellenőrizze, hogy az egyes sorokban az egyes számoknál a megfelelő jel található-e. Az első hibát már megjelöltük. Igyekezzék minél gyorsabban dolgozni, majd a feloldásban ellenő­rizze, hogy valamennyi hibát felfedezte-e.

123 45l6oAOXOO1 S 3 4 6 6 7 S 9 10 11 IS 13 14 16

2 6 5 11 314 2 3 CD. ...

j 1 4 6 3 6 2A ©OiOiO XA O 0

oo□©X□

*

co 2 6 4 1 5 CM 5 3 4 2 1 4 CD CO

AOXO oA O □ XAOX ©o

c

Ol 4 CD 1 2 5 2 3 1 6Í2Í5Í4 3 CD

□ X©OXO > □ Ö □©O<©

©

D

2 1 5 co CD 1 Í4 5 2 3 5' 2 1

CD 5A O o □ 0 O X oA □ <► > Ö ©A3 4j6|1l2|4|6[5[2[1[4|3 |2|6 3

, b l o o ' o A O Q O i A Q x a AiO lia

Most pedig, mielőtt továbbmennénk, kérem, az eddigiek alapján foglalja össze, miért van szükség kitartásra és önfegyelemre, vagyis mi történik gondolata­inkkal, ha hagyjuk, hogy gyakran vagy hosszabb időre elkalandozzanak, illetve ha— külső körülmények vagy belső hozzáállásunk — megzavarják őket .................. .

Tisztáztuk tehát, hogy mit és miért kell tennie, hogy figyelmét jobban összpontosíthassa munkájára. A jövőben azonban több figyelmet kell fordítania a szellemi munkának (mondhatni a kommunikáció egész folyamatának) még egy fontos tényezője. Következzék hát az újabb, a döntő kérdés.

MILYEN GAZDAG A SZÓKINCSE?

Bár többféle értelmezése miatt nem használjuk a kommunikáció kifejezést, könyvünk végső soron mégis csak arról szól, vagyis az információknak, gondola­toknak, ismereteknek egy erre szolgáló jelrendszer útján történő közlésével, köz­vetítésével foglalkozik.

Szókészlet (szókincs)

Közvetítő eszközünk jelen esetben elsősorban a nyelv, mely a szavak összes­ségéből (szókincsből) és az ezek összekapcsolásának, alkalmazásának szabályaiból, azaz a nyelvtanból áll.

Könyvünk keretei között természetesen nem bonyolódhatunk bele nyelvé­szeti kérdésekbe, de amikor a szellemi munkának azzal a részével foglalkozunk, melynek építőeleme az olvasott, hallott, írott és kimondott szó, ennek az elemnek nagyobb figyelmet kell szentelnünk. Akinek csak kevés és selejtes téglája van, az csak szegényes, silány házat tud építeni, akinek kicsi és hiányos az egyéni szó­kincse, az csak gyenge, alacsonyrendű szellemi munkát tud — ha egyáltalán tud — végezni.

72

A beszédkészség és a szókincs fejlődése mindenkinél csaknem teljesen azonos minta szerint történik. Egészen kicsi, 1-2 éves korban ez a fejlődés olyan gyors, az új szavak olyan hirtelen bukkannak fel a gyermek szókincsében, hogy azt szinte lehetetlen a megfigyelőnek követnie. Ez a gyors fejlődés az első iskolaévek­ben még mindig megtalálható, ebben a korszakban megy a legkönnyebben az idegen nyelvek tanulása is. A felsőbb iskolákban ez a folyamat lelassul, az egyén szókincse most már sokkal kisebb mértékben bővül, az iskolai tanulmányok befe­jeztével pedig az átlagos felnőttnél már csak viszonylag igen kis fejlődésről beszél­hetünk ezen a téren. Az egyéni szókincs kialakult és a felnőtt számára — ha csak új szakterülettel nem ismerkedik — hiányzik az a kényszerítő erő is, mely új szavak tanulását kívánná meg tőle. Érdekes jelenség, hogy a legtöbb felnőtt nem is mutat különösebb érdeklődést új szavak tanulása iránt. Ha ilyenekkel találkozik, a legrit­kább esetben veszi magának a fáradságot, hogy értelmüknek utánanézzen, arra pedig nem is gondol, hogy őket saját szókincsébe beleépítse.

Pedig nincs olyan képzett, tanult felnőtt, akinek erre ne lenne szüksége. A magyar nyelv szókincsét a lexikon adatai 800 ezer—1 millió szóra becsülik. Hogy ebből valaki mennyit ismer, az egyénileg teljesen különböző. Egy-egy ember szó­kincsének mind mennyiségi, mind minőségi kialakulását rengeteg tényező, külső és belső körülmény, a környezet, hivatás, műveltség, érdeklődés stb. befolyásolja.

Maga a nyelv, főleg pedig szókincse szintén nem egységes, hanem változa­tokra tagozódik. Ezek között kisebb-nagyobb eltérések mutatkoznak.

Munkánk szempontjából a legfontosabbak azonban az egész szókincshez vi­szonyítva annak jelentéktelen nagyságrendű, mégis sok nehézséget okozó ténye­zői, a csoportnyelvek vagy rétegnyelvek. Minél differenciáltabbá válik ugyanis egy társadalom, annál jobban elkülönülnek a tevékenységét alkotó foglalkozások, cselekvések. Nem csak a tevékenységi körök, hanem gyakran egész környezetük különböző, mások a tárgyak, melyekkel foglalkoznak, és az ezekkel végzett mun­kafolyamatok. Mindezek elnevezésére pedig külön szókincset, kifejezéskészletet alakítanak ki részben új szavak teremtésével, részben idegenek átvételével vagy a köznyelvi szavak új, különleges értelemmel való megtelítésével. Ezek a be nem avatottak számára teljesen idegen, vagy éppenséggel félreérthető szavak nagy mér­tékben gátolják, sőt esetleg teljesen lehetetlenné teszik az ezektől hemzsegő, a szakmai zsargonban megfogalmazott szöveg megértését, ami pedig az illető terület szakembere számára semmiféle nehézséget nem jelent.

A társadalmi — technikai, művelődési — fejlődés egy-egy nagyobb szakaszá­ban elsősorban az idegen szavak beáramlásának folyamata gyorsul és erősödik. Amíg ez a folyamat, mint a haladás kísérő jelensége, annak a célját is szolgálja, szükségszerű és indokolt is lehet. Sok esetben azonban fölösleges és káros. Az

73

idegen szavak gyakran éppen azt gátolják, amire teremtődtek, vagyis a gondolatok félreérthetetlen közlését, illetve egy ér tel m űiéi fogását akadályozzák. A szakembe­reknek (kutatóknak, szakfordítóknak) e téren különösen nagy a felelőssége, mert a szakmai zsargon ma már egyre jobban túllépi saját kereteit, és kifejezései átszivá­rognak a köznyelvbe is, ahol homályhoz, félreértésekhez, érthetetlenségekhez ve­zethetnek. (Ez persze még szakmai körökön belül is előfordulhat.)

A minél nagyobb szókincsre a kommunikációs folyamat mindkét végén, vagyis mind az ismeretszerzésnél, mind az ismeretközlésnél egyaránt szükség van. A szókincs ugyanis egyrészt végtermék, környezeti hatások, tapasztalatok, tanul­mányok eredménye, másrészt egyszersmind kiinduló pont is: további ismeretek szerzésének éppen olyan fontos eszköze, akár csak meglevő ismereteink közlésé­nek, továbbadásának. Kicsi, szegényes szókinccsel gondolatvilágunk is szegénye­sebb: nem csak az új ismeretek szerzése ütközik nagyobb nehézségbe, hanem az is nehezünkre esik, hogy magunkat szabatosan kifejezzük.

Ismeretszerzésnél, főleg olvasás közben az ismeretlen szavak, melyeken minduntalan fennakadunk, mindenképpen erősen gátló tényezők. Egyrészt akadá­lyozzák az olvasás sebességét, mert ezekre a szavakra önkéntelenül is vissza­visszatérünk, elkezdjük őket betűnként silabizálni — kivéve azt a megbocsáthatat­lan vétket, amikor még ezt a fáradságot sem vesszük magunknak, hanem csak úgy körülbelül megjegyezve alakjukat, továbbsiklunk felettük —, másrészt ha sok van belőlük, zavarossá tehetik az egész követendő gondolatot és félreértésekhez vezethetnek.

Nem egyszer tapasztalható az is, hogy az idegen szavak indokolatlan haszná­lata zavart okozhat az írásműben vagy előadásban. Az alakilag hasonló szavak összecserélése, egyes szavak téves vagy mesterkélt idegeneskedő ejtése nevetsé­gessé teszi az írót, illetve előadót.

Az idegen szavak túlzott használatának okai közé tartozik egyrészt a divat kö­vetése, másrészt a kényelemszeretet. Nincs szükség gondolkodásra, hogy “organi- zacija” , “Struktur” vagy “function” helyett azok magyaros változatát használjuk. Mennyivel egyszerűbb dolog is ez, mint netán még azon is törni a fejünket, vajon mi illik jobban az adott szövegkörnyezetbe: organizáció helyett szervezés, elren­dezés, szervezet vagy szerkezet, illetve a struktúra esetében szerkezet, alkat, felé­pítés, szervezet, rendszer, vagy az oly különféle jelentésű funkció megfelelőjeként hivatás, rendeltetés, szerep, feladatkör, tisztség, hatáskör, megbízatás vagy esetleg inkább működés, tevékenység, ténykedés?

A nemtörődömség mellett az idegen szavak gyakori használatának egyik jel­lemző oka a-■nagyképűség,j^e|o!$^ az íromáiiy vagy

74

előadás akkor lesz csak igazán tudományos, ha az idegen szavaktól hemzseg, és csak minél szűkebb szakmai kör által érthető.

A világ egyes országai az idegen szavak beáramlásához különböző módon viszonyulnak. Az orosz nyelv — ha nem is válogatás nélkül — számos kifejezést befogad, míg a francia rendeleti úton igyekszik meggátolni az idegen szavak túl­burjánzását. A mi nyelvészeink, hivatásos nyelvművelőink csupán a szükségtelen és tényleges rendeltetés nélküli idegen szavak ellen veszik fel a küzdelmet. A szerző, előadó feladata, mondhatni kötelessége, hogy ehhez segédkezet nyújtson, és harcoljon a nagyképűség, szakmai gőg és kényelemszeretet ellen. Ehhez termé­szetesen feltétlenül szükség van irodalmi műveltségre, az anyanyelv felsőfokú is­meretére és persze gazdag szókincsre is.

Az ismeretszerzés során valamivel könnyebb a helyzet, noha az idegen sza­vakkal .zsúfolt szöveg megfejtéséhez többnyire gondolkodás, utánjárás, elsősorban pedig a szókincs bővítése itt is okvetlenül kell.

Nyilván megszokta már, hogy ismétlésül vissza-visszatérünk korábbi monda­nivalónkra. Most kérem, foglalja össze véleményét a következő kérdésekről:

A stimuláció ab ovo domináns és determináns faktora a daták és faktumok adekvát appercepciójának és optimális aktualizálásának..............................................

A feladat maga nyilván nem jelentett az Ön számára nehézséget, hiszen ko­rábban már sok szó esett arról, hogy az ösztönzés, indíték (motiváció) eleve ural­kodó és meghatározó tényezője az adatok és tények pontos felfogásának és emlé­kezetbe idézésének.

Igaz, hogy mondatunk túlzottan kacifántosra sikeredett. Amellett, hogy nagyképűen tudományoskodó, piég bizonytalan szóhasználatról is árulkodik, hiszen a “determináns” ma már önmagában is jelenthet “meghatározó tényező”-t, a “faktor” tehát akár el is maradhat. Azért — bár lehet, hogy csak némi fejtörés árán — bizonyára rájött, miről is van szó. De most próbálja meg mondatunk minden egyes szavának egy vagy több helyes magyar megfelelőjét (magyar fordítá­sunk felhasználása nélkül) egyenként megadni......... ....................................................

75

A szókincs vizsgálata

Az egyéni szókincs értékelése nem könnyű feladat.Az, hogy egy szót valóban ismerünk-e vagy sem, gyakran nem is olyan egyér­

telműen határozható meg. Sok esetben van valamiféle elképzelésünk vele kapcso­latban, és ha megfelelő szövegkörnyezetben találkozunk vele, nem is jelent külö­nösebb akadályt. Igen gyakran előfordul azonban, hogy a szavak árnyalatát, mel­lékjelentését már nem ismerjük, vagy pedig önmagukban, a mondatból kiragadva nem tudjuk pontos értelmüket. Ezek a szavak legfeljebb passzív szókincsünk szá­mára jelentenek némi — kétes — értéket, aktív szókincsünkben, vagyis olyan ese­tekben, amikor szóban vagy írásban ki akarjuk magunkat fejezni, már nem állnak rendelkezásünkre.

De melyek azok a biztos tünetek, melyekről a szegényes szókincsű olvasó félreérthetetlenül felismerhető?

® Gyakran érzi, hogy a megértést egyes ismeretlen szavak akadályozzák.® Sok olvasmányban találkozik olyan szavakkal, melyeket nem ismer fel

azonnal, egyes szavak értelme pedig csak homályosan él benne.® Olvasás közben betűzget egyes szavakat.® Nehézségbe ütközik, hogy pontosan kifejezze saját gondolatait, és gyakran

úgy érzi, nem találja a megfelelő kifejezést ahhoz, hogy megmagyarázza gondolatai lényegét.

® Elkerüli egyes szavak használatát, mert nem biztos az értelmükben.® Ugyanazt a kifejezést gyakran kell újra és újra megnéznie a szótárban,

mert nehézségbe ütközik, hogy egyes szavak értelmére vagy helyesírására visszaemlékezzék.

® Ritkán fordul segítségért a szótárakhoz, ill. azokat inkább csak a helyesírás ellenőrzésére használja.

® Ismeretlen szavak jelentésének megállapítását csak a találgatásra bízza.® A szó értelmének megállapítására nem próbálja azt összetevői szerint ele­

mezni.® Nem szokta meg, hogy a lényeget saját szavaival, egy-egy találó, rövid ki­

fejezéssel összefoglalja.® Nem törődik az újonnan megismert szavakkal, csak addig, amíg abban az

adott helyzetben segítenek a gondolat továbbvitelében.® Ritkán tanul meg egy-egy új szót, hogy azt azután írásban vagy szóban al­

kalmazza is.

76

Ezek a tünetek részben arra utalnak, hogy valakinek szegényes a szókincse, részben pedig arra, hogy nem is igyekszik azt fejleszteni.

Mint azt már említettük, a szókincs kialakulása igen sok tényezőtől függ, ezért egységes, mindenki számára egyenlő értékű fokmérőként szolgáló, általános tesztet szinte lehetetlen kidolgozni. Aki vidéken nőtt fel, annak meghitt ismerősei lesznek olyan szavak, melyeket a városi sohasem hallott. A latin műveltségű ember számára természetesnek hatnak olyan kifejezések, melyek mások számára teljesen idegenek. Másként viszonylik egyes szavakhoz az idősebb korosztály, mint a fiatalabb stb.

Ennek ellenére igyekeztünk tesztünkbe az élet különböző területeiről olyan magyar és viszonylag meghonosodott idegen, köznyelvi — tehát nem szűkebb ér­telemben vett szakmai — szavakat összegyűjteni, melyek mindennapi életünkben vagy a legismertebb irodalmi alkotásokban előfordulnak ugyan, de viszonylag ritkán, illetve olyan szavakból, kifejezésekből válogatni, melyeket esetenként ösz- szetévesztünk, helytelenül használunk.

A tesztben szereplő kifejezéseket nyilván ismeri, valahol, valamikor biztosan találkozott már velük. De hogy jelentésüket egészen pontosan tudja vagy csak kö­dösen sejti-e, az akkor derül ki, ha az alábbi szavak mellé írt és betűkkel jelölt 4-4 szó vagy kifejezés közül határozottan felismeri azt, amelyik legközelebb áll a fela­dott szó jelentéséhez. Ez nem lesz mindig pontos szinonima, lehet, hogy csak ha­sonló fogalom, esetleg magyarázat, de mindenképpen egy kifejezés, mely csaknem pontosan fedi a megadott szó értelmét — ezt kell megtalálnia.

A teszt nem időre megy, ráér nyugodtan gondolkodni.

2. gyakorlat

1. HACSAKNEM

2. HELYT AD

3. KIJEGECESEDIK

A) hanem — B) semmiképpen — C) legfel­jebb — D) feltéve, abban az esetben

A) sajtótermékben leközöl — B) valaminek előnyt ad, előtérbe helyez, pártfogol — C) valamit valahová tesz, azzal a céllal, hogy az hosszabb ideig ott maradjon — D) javas­latot, kérést, óvást, panaszt elfogad, teljesít, orvosol

A) megfagy, deres, jégvirágos lesz —

77

4. JÓLLEHET

5. HELYKÖZI

6. KERESETLEN

7. HEVENY

8. HARMADFÉL

9. ZSARÁTNOK

10. AJÓKA

11. ÍROTT MALASZT

B) megalvad — C) határozott alakot ölt, ki­kristályosodik — D) összemegy, túróssá válik, sűrűje a tetejére kicsapódik

A) meglehetősen — B) bár, noha — C) fel­téve, amennyiben — D) elképzelhető

A) egymástól távolabb eső, különböző helyek, helységek között — B) helyi járat— C) egy közigazgatási egység meghatáro­zott helyei között — D) a kiindulási helyére mindig visszatérő (körjárat, körforgalom)

A) alacsony szintű, kezdetleges — B) kedves, barátságos — C) egyszerű, termé­szetes, mesterkéltség nélküli — D) kereső foglalkozást nem folytathat

A) hirtelen, nagyjából elkészített, rögtön­zött — B) éles, heves (fájdalom, betegség)C) — hirtelen fellépő, gyorsan lefolyó (fáj­dalom, betegség) — D) hosszan húzódó, kitartó, makacs (fájdalom, betegség)

A) három és fél — B) két és fél — C) másfél — D) egy egésznek három egyenlő része közül valamelyik

A) lobogó fáklyaláng — B) elégett anyag* könnyű szállongó maradványa — C) kialvó­ban levő, csak belül izzó parázs — D) az országot gyalogosan járó kolduló barát

A) fúvós hangszer — B) táncos népi játék— C) apró tengeri hal — D) gyomnövény

A) isteni kegyelem, áldás — B) be nem tel­jesülő, puszta ígéret, üres szó — C) szűk-

12. EGYENLŐRE

13. BONYOLÍT

14. EREDŐ

15. FÁRADSÁG

16. ÚGYMOND

ségpénz, átmeneti pénz — D) illetéktelen személy által készített, érvénytelen, jogosu­latlan írás

A) most, jelenleg még — B) egyenletesre— C) azonosra — D) valamely korábbi idő­ponttól számított bizonytalanul rövid ideig

A) valamely ügyet hivatali munkaként, ál­landó jellegű feladatként irányít, a vele kapcsolatos teendőket végzi — B) valamely ügyben eljár, azt a megoldáshoz közelebb viszi — C) valamit bonyolulttá tesz, egybe­kever, összezavar — D) több mozzanatból álló feladat egyes tételeit lépésről lépésre el­végzi

A) valamiből keletkező, származó, valami­nek eredményeként létrejövő — B) azoknak a körülményeknek összessége, amelyekből valami származik; keletkezés, származás — C) forrásterület, forrásvidék — D) a maga nemében időrendben első, amelyből egy vagy több későbbi származik, ered

A) valamely tevékenységtől, munkától ki­merült állapot — B) rendszerint nagy vagy sok vesződséggel járó, kimerítő cselekvés, munka — C) levertség, reménytelen, fásult lelkiállapot — D) valamely munka végzésé­hez szükséges erő, energia elfogytával be­következő lelassulás

A) szavakkal vagy beszélve kifejez, közöl, hallhatóvá tesz — B) "így szólt“ (régies, csak ebben az alakban, mondat közé ékelve, annak kifejezése, hogy valakinek a szavait szó vagy lényege szerint idézzük) —

79

17. CÉLKITŰZÉS

18. ÖDALISZK

19. FRENETIKUS

20. AD HOC

21. NESZTOR

22. HEURÉKA!

C) jelzése annak, hogy valami csak szavak­ban, beszédben, nem pedig a valóságban van meg — D) a szóban forgó vagy előfor­duló dolgot valaminek nevezi, valamit em­leget

A) az, amire akarati tevékenységünk irá­nyul, amit meg akarunk valósítani — B) valamely elérendő cél meghatározása és kitűzése — C) valamely cél elérésének, megvalósításának elősegítése — D) a jövőben végrehajtandó tevékenység folya­matának, egyes részleteinek kidolgozása

A) magas, felfelé keskenyedő, négyszög­letes kő, emlékoszlop — B) épületelemként alkalmazott női alakot ábrázoló szobor —C) hárem úrnőjének szolgálólánya, esetleg az úr ágyasa — D) indiai táncosnő

A) hangos, lármás — B) dühöngő, tomboló— C) nagy erővel jelentkező, hatalmas, erős — D) rendkívüli lelkesedést kifejező, keltő, magává ragadó

A) kezdettől — B) tetszés szerinti — C) al­kalmi, egyszeri, ideiglenes — D) hirtelen, váratlanul felötlő

A) idősebb tanácsadó, pártfogó, nevelő —B) szellemi irányító — C) bőkezű pártfogó— D) valamely testület, csoport legidősebb tagja

A) előre! — B) megvan, megtaláltam! —C) nagyszerű, éljen! — D) "Dicsérjétek az Urat!“ (e szókkal kezdődő egyházi ének)

23. MENTOR A) idősebb tanácsadó, pártfogó, nevelő —B) adományozó, fenntartó — C) emlékez­tető — D) tapasztalt aggastyán

24. OBSKURUS A) homályos, kétes, zavaros — B) er­kölcstelen, szégyentelen — C) római pénznem — D) leszerelt katona

25. MORÉNA A) felhalmozódott kőzettörmelék — B) tengeri halfajta — C) tengerszem — D) északi síkvidék

Nos, hány kifejezés megfelelőjét tudta teljes határozottsággal kiválasztani, mennyiben volt bizonytalan és vajon hány esetben tévedett? Ha úgy is érzi, hogy biztos a dologában, kérem, ellenőrizze eredményét a feloldásban. Az egyes szavak megfelelőinek látszólagos hasonlósága ugyanis könnyen megzavarhatta, főleg akkor, ha a feladatot nem végezte elég figyelmesen. Ezért — ahol ennek szükségét éreztük —, további félreértések elkerülésére valamelyes magyarázattal is szolgáltunk.

Természetesen minél több helyes válaszainak a száma, annál büszkébb lehet szókincsének gazdagságára, műveltségére, olvasottságára. De a számszerű ered­mény önmagában még nem elég. A szellemi munka, elsősorban a közlés, vagy az írás, a beszéd szempontjából a 12 — 17. számú szavaknak, illetve egyértelmű, minden félreértést kizáró felismerésüknek van jelentősége. Ha ezeknél tévedett, feltétlenül szüksége van arra, hogy a nyelvműveléssel behatóbban foglalkozzék, mielőtt gondolatait, ismereteit, eredményeit szóban vagy írásban másokkal is kö­zölni akarja. (Vagy netán az is elég, ha jobban megszívleli a koncentrált figyelemről mondottakat?)

A rosszul használt, összetévesztett szavaknak, kifejezéseknek sajnos igen bő választékából inkább csak találomra, példaként emelhettünk ki néhányat. Erre hi­vatott szakembereink azonban a sajtóban, rádióban, televízióban és kiadványaik­ban sokat foglalkoznak nyelvünk tisztaságával. Kérem, szenteljen ezeknek a jövő­ben az eddiginél nagyobb figyelmet és kövessen el mindent szókincsének gazdagítására.

81

A szókincs fejlesztése

Ennek is megvan a maga módszere.A magyar nyelv közel egymillió szavát valóban senki nem ismerheti teljes

egészében, arra azonban feltétlenül törekednünk kell, hogy szókincsünk állandóan bővüljön. Amellett, hogy ez mindenkinek egyéni érdeke, mondhatnánk talán, hogy még kötelessége is, mert ezzel is harcol nyelvünk, s ezzel együtt a gondol­kodás és kifejezési készség elszegényedése ellen, aminek tüneteivel sajnos elég gyakran találkozhatunk.

De hogyan gyarapíthatjuk szókincsünket, mit tehetünk ennek érdekében?A két legfontosabb szabály itt is az érdeklődés, az akarat felkeltése és önma­

gunk megismerése. Figyeljen tudatosan az új szavakra és változtasson azon a régi szokáson is, hogy csak úgy elsiklik felettük. Legyen kíváncsi egyrészt a többé- kevésbé ismeretlen szavak pontos értelmére, másrészt saját tudására, ellenőrizze, hogy az valóban egyértelmű és határozott-e. Általában meg vagyunk róla győ­ződve, hogy tisztában vagyunk egy-egy szó jelentésével csak azért, mert nem aka­dályozza különösebben a szöveg egészének megértését, és valami bizonytalan el­képzelésünk van róla. De ha tudatosan keressük ezeket a szavakat, és ha kissé kri­tikusabban vizsgáljuk és ellenőrizzük magunkat, tapasztalni fogjuk, hogy sok eset­ben nem árt, ha egy-egy szóval, kifejezéssel behatóbban foglalkozunk.

Keresse és figyelje tehát az új szavakat, tartsa fülét nyitva számukra. Meg­lepve fogja tapasztalni, hogy lépten-nyomon, olvasmányban, rádióban vagy beszél­getés közben milyen gyakran találkozhatunk velük. Váljék ez a figyelem állandó szokásává.

Olvasás közben teljes figyelmét az olvasásnak szentelje, ne szakítsa meg minduntalan szótárazással, kivéve, amikor olyan kulcsszóval van dolga, melynek ismerete nélkül az egész szöveg értelmetlenné válik. Olvassa tovább és próbálja meg a szó értelmét a szövegkörnyezetből kitalálni. Ha újságról vagy olyan saját könyvről van szó, melynél nem számít rongálásnak, tegyen már olvasás közben egy kis jelet az ismeretlen szó mellé. A fejezet vagy a szakasz végén azonban feltét­lenül térjen vissza az ismeretlen vagy homályos értelmű szóra, és most már szen­telje annak teljes figyelmét. De egyelőre ne forduljon még a szótárhoz segítségért. Az élet minden területén sokkal közelebb kerülünk olyan tényekhez, adatokhoz, megoldásokhoz, melyekhez saját következtetéseink útján jutottunk, melyekkel egy kicsit behatóbban foglalkoztunk, mint azokhoz, melyeket könnyen, külső se­gítséggel szereztünk meg. így tehát könnyebb lesz emlékezetébe vésni azt, a szót is, melyet nemcsak a szótár alapján próbál mechanikusan rözíteni. Éppen ezért,

82

mielőtt a szótárhoz fordulna, időzzön el még egy kicsit az ismeretlen szónál, és ha a szerző nem adott hozzá bővebb magyarázatot, próbáljon előbb a maga erejéből boldogulni vele. Ezután viszont — akár sikerrel járt próbálkozása, akár nem — ok­vetlenül vegye elő a megfelelő szótárt vagy lexikont, és nézzen most már pontosan utána, jól következtetett-e, vagy ha nem jutott volna eredményre, mi is hát tulaj­donképpen annak az ismeretlen szónak a jelentése.

Nézzük meg kissé közelebbről — persze csak nagy vonalakban — melyek azok a nyomravezető jelek, melyek munkánk során segítségünkre lehetnek.

Első lépésként a szövegkörnyezetből próbáljunk következtetni. Nézzük pél­dául a következő két mondatot.

A nóniusszal ellátott mérőműszerrel a leolvasás úgy történik, hogy leol­vassuk a főskálán a nóniusz 0 pontjának a helyét egész osztásrészben, pl. mm-ben, ehhez hozzáadjuk tized osztásrészben (1/10 mm-ben) a nóniusz skála azon vonalához tartozó értéket, amely a főskála valamely vonalával egybeesik.

A nóniusz fajtának az 1816 — 33 években Mezőhegyesen vetették meg az alapját. Az utódok egyes hibáinak kiküszöbölésére és a törzs nemesítésére 1862 óta angol teli véreket is használtak.Elképzelhető, hogy valaki nem ismeri a nóniusz szó mindkét jelentését, eset­

leg kizárólag csak az egyikkel találkozott vagy valamelyikről csak homályos elkép­zelései vannak. Ez az olvasást különösebben nem zavarja, hiszen a szöveg viszony­lag eléggé megmagyarázta, miről van szó, főleg az első mondatnál. Ha ez azonban arra késztet, hogy ezzel beérjük, és nem foglalkozunk a szóval tovább, ennek a futó találkozásnak semmi haszna nem lesz, elképzelésünk homályos marad, sőt esetleg későbbi félreértésekhez is vezethet. Ha azonban a fejezet végeztével újra visszatérünk az első mondatra és behatóbban vizsgáljuk azt, most már tudatosabbá válik bennünk, hogy valamiféle, a pontosabb mérést szolgáló segédskáláról lehet szó. A második mondatnál viszont már nem olyan könnyű a helyzet, mert abból csak annyi derül ki, hogy tenyészállatról van szó. Kétségtelen, hogy a telivér kifeje­zést kezdetben valóban csak az angol lótenyésztésben használták és aki erre em­lékszik, az rájön, hogy lófajtáról szól a mondat. (A dolog külön érdekessége a két elnevezés közötti összefüggés. Nonius-nak, a mérőeszközt kifejlesztő portugál ma­tematikusnak nevét kapta az a tény észmén, melynek e fél vér lófajta, a nóniusz törzs kialakításában jelentős szerepe volt.) De másfajta tenyészállat is szerepel­hetne a mondatban, mert az utolsó fél évszázadban a telivér kifejezés általában tisztavérűséget jelent, és marhát, juhot vagy más állatot egyaránt jelölhetnek vele. Itt tehát már semmiképpen sem elégedhetünk meg a szövegkörnyezet magyaráza­

83

tával, de ezzel lehetőleg — bármilyen hasznos segítséget is nyújtott — egyetlen újonnan megismert szónál se érjük be.

Félreértések elkerülése végett itt valamit meg kell jegyeznünk. Bár ismétel­ten hangsúlyozzuk, hogy egy számunkra ismeretlen szó felismerésénél a szöveg- környezet nagy segítséget nyújthat, ez korántsem jelent állásfoglalást abban a filo­zofikus nyelvészeti vitában, mely a jelentés és a szövegösszefüggés viszonya körül folyik.

Könyvünk a szavak jelentésének csupán gyakorlati vonatkozásaival foglalko­zik, és szűkre szabott keretei között legfeljebb arravállalkozhat, hogy nyomatéko­san felhívja a figyelmet a szójelentések pontos és egyértelmű felismerésének jelen­tőségére, valamint, hogy a felismerőkészség fejlesztéséhez némi útmutatást adjon.

Egyes magyar és közszájon forgó idegen kifejezések használatában sajnos elég sok a hiba, a félreértés. Ezért mindenfajta — egyébként tiszteletben tartott — elméleti megállapítástól függetlenül úgy véljük, joggal vethetjük fel a kérdést: vajon mindenkor annyira tisztában vagyunk-e a szó pontos jelentésével, hogy azt annak alapján egy adott környezetbe tehessük anélkül, hogy ezzel ott félreértést okoznánk, gondolataink világos kifejezése helyett homályt, zavart keltenénk?

Immár szövegkörnyezetünk segítsége, illetve vagylagos megfelelőjük válto­zatai nélkül példaképpen következzék egy rövid válogatás gyakran felcserélt, rosz- szul, figyelmetlenül használt szavakból. Kérem, nézze meg ezeket figyelmesen, próbálja röviden megfogalmazni meghatározásunkat, illetve egy-egy példamondat­ban mindegyiket megfelelő szövegkörnyezetébe illeszteni.

3. gyakorlat

1. adaptál — adoptál2. relevál — revelál3. datál — dotál4. bejáratos — bejáratos5. gondtalan — gondatlan6. helység — helyiség7. istenes — isteni8. ijedség — ijedtség9. jólét — jóllét — jobblét

10. tanulság — tanúság11. felsőbbség — fensőbbség12. látszata — látszatja

13. méghozzá — mégpedig14. öregbít — öregít15. semmiség — semmisség16. válság — váltság17. lélektelen — lelketlen18. érem — érme19. szível — szívlel20. példaképp — példakép21. tartalma — tartama22. egyezség — egy esség23. megorrol — megorront24. közhasznú — közhasználatú

84

Ugye ezeket a szavakat Ön sohasem cserélte fel egymással? Vagy ha netán fá­radtabb, figyelmetlenebb perceiben ez mégis előfordult volna, így, egymással szembe állítva most már nyilván határozottan felismerte őket. A biztonság kedvé­ért a feloldásban az esetleges félreértések elkerülését a rövid magyarázatok, meg­határozások mellett egy-egy példamondat is segíti.

Ha több esetben mégis tévedett volna, figyelmébe ajánljuk A magyar nyelv értelmező szótárának, valamint Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótá­rának forgatása mellett Tótfalusi István: Vademacum c. könyvét, melyből gyakor­latunk szavainak nagy része is származik.

A szavak jelentésének megfejtését ugyancsak előbbre viheti a ragok, képzők, összetételek elemzése.

Nagyon megkönnyíti helyzetünket, ha valamennyire tisztában vagyunk a nyelvtannal, mert az egyes szavakat, amelyeknek jelentését nem ismerjük vagy csak homályosan sejtjük, felismerhetjük mondatbeli szerepükről, ragjaikról, kép­zőikről is. Ettől nem kell megijedni, nincs szükség azért elmélyült nyelvészeti bú­várkodásra. Sokszor már az egészséges nyelvérzék is segít, és főleg egy kis gondol­kodás. Egészen természetes például, hogy ha nem is tudjuk pontosan, mi az a si­lózás, képzőiből könnyen kitalálhatjuk, hogy műveletet, tevékenységet jelöl, míg a siló nyilván e tevékenység tárgya, eszköze vagy eredménye lehet csak.

Idegen szavainknál is vannak ilyen többé-kevésbé ismert nyomjelzőink, melyek részletes ismertetése megint csak nagyon messzire vezetne. De gondoljon csak az olyan előképzőkre, mint amilyen pl. a latin co- vagy com- = együtt, -val, -vei, mely igen gyakran előfordul mindennapi életünkben is, pl. a koefficiens (együttható), kooperáció (együttműködés), koedukáció (két nembeli ifjúság egy­üttes nevelése) kifejezésekben.

Szóösszetételek előtagjaként szerepel pl. a görög bio = élet szó. Ha ennek is­meretét tudatosan felhasználjuk, akkor nem csak olyan eddig is közismert kifejezé­sek nem jelentenek problémát, mint a biológia (élettan), hanem olyan újkeletű szavak sem, mint a bioklimatológia, mely az időjárási és éghajlati viszonyoknak az élőlényekre gyakorolt hatásával foglalkozó tudományágat jelöli.

Ezek a példaképpen felhozott képzők általában közismertek, megemlítésük­kel csak az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a szavak tudatos elemzésének gyakorlati használatára, mert napjainkban állandóan születnek mind újabb és újabb műszavak, méghozzá olyan ütemben, hogy azt a különböző értelmező és magyarázó szótárak kiadása nem tudja elég gyorsan követni, ezért — különösen egyes szakkifejezések esetében — nem mindig tudunk hová fordulni magyarázat­ért. Az új szavak nagy része azonban a régi tövekre és képzőkre vezethető vissza.

85

Ha tehát megpróbáljuk ezeket az új szavakat alkotóelemeikre bontani, megvilágo­sodik előttünk értelmük is.

Sokan azt hiszik, hogy az ismeretlen szavak “nehéz” kifejezések, hosszúak és bonyolultak. Erről szó sincs, éppen a hosszú szavak bomlanak szét legkönnyeb­ben elemeikre, az elemzés során ezekkel boldogulhatunk a legkönnyebben. Több­nyire éppen a rövid szavak, a szógyökök okozzák a bajt, ha ezeket nem ismerjük, velük valóban csak a szótár segítségével ismerkedhetünk meg, mert a szóelemzés, a képzők ismerete nem segít.

Egyelőre azonban maradjunk még az idegen szavak összetételének néhány leggyakoribb elő- és utótagjánál, képzőjénél. Annak példázatára, hogy milyen se­gítséget nyújthat az összetételek egyes tagjainak ismerete, újabb gyakorlat következik.

Az alábbi szavaknak a már ismert módon keresse meg — ismét csak egyetlen— megfelelőjét, majd a feloldásban előbb csak annak nézzen utána, eredményében mennyi a jó megoldások száma.

4/a. gyakorlat

1 .POLIFON A) sokoldalú, több formában előforduló —B) többszólamú — C) a szó jelentését meg­változtató hang — D) többtagú kifejezés

2. ANTROPOMORF A) emberalakú — B) a természet jelensége­it, képzeletbeli lényeket emberi alakkal, tu­lajdonságokkal ábrázoló vagy felruházó szemlélet — C) személynevek hangalakja'— D) élő szervezetek és az egyes szervek^ alakja, felépítése

3. NEKROPOLISZ A) világváros — B) görögkeleti főpap — C) nagy kiterjedésű temető egyes ókori váro­sok környékén (holtak városa) — D) ókori görög városok rendszerint magaslaton álló erődített része

4. TRIKOLOR A) sportolók, akrobaták testhez álló, sok­színű öltözete — B) ókori római hármasfo­gat — C) fényerősségen, színelnyelésen ala­puló műszer — D) háromszínű zászló

86

5. DECELERÁCIÓ

6. TERMIKUS

7. AFÓNIA

8. HIDROFON

9. ATRÓFIA

10. POLIGLOTT

11. AGRÁFIA

12. MONOFÓBIA

A) gyorsulás, felgyorsított folyamat — B) egyenletes sebesség — C) ésszerűsítés — D) lassulás, sebességcsökkenés

A) határidős, megszabott időre szóló — B) műszóval meghatározott — C) a meleggel, hőmérséklettel kapcsolatos — D) éghajlati, időjárási viszonyok összességére vonatkozó

A) kóros hangtalanság, susogó beszéd —B) gondolattöredék, töredékes, odavetett megállapítás — C) egyenlőtlenség, össze­illés hiánya — D) rossz hangzás, hangzavar

A) folyadéknyomásos; az összenyomhatat­lan folyadékok nyomása vagy mozgása alap­ján működő (gép) — B) forrás, szökőkút, ill. annak építészeti, szobrászati foglalata —C) folyadékban terjedő hanghullámok ész­lelésére szolgáló készülék — D) elektromos áramrezgéseket zenei hangokká alakító hangszer

A) kóros álmatlanság — B) mértéktelen na­gyítás, túlzás — C) sorvadás, pangás — D) hadizsákmányból összeállított győzelmi jel­vény

A) szójegyzék — B) nyelvjárási — C) több- nejűségben, ill. többférjűségben élő — D) többnyelv

A) beteges írásszenvedély — B) írás­elemzés, ill. kézírásból való jósolás — C) írásképtelenség — D) rendellenes, eltérés á szabályszerűtől

A) a külvilág elhanyagolása, kóros befelé fordulás — B) egybehangzás, egyszólamú- ság — C) rögeszme, kényszerképzet — D) beteges félelem az egyedülléttől, magánytól

87

Ha csak egy vagy két szó érteimét nem tudta, vagy bizonytalan volt benne, keresse ki a most következő felsorolásból az Ön által fel nem ismert vagy rosszul értelmezett szavak összetevőit és most már ezek segítségével — és nem csupán a feloldásban talált betűjel alapján — próbálkozzék újra a megoldással, ami így feltét­lenül sikerrel fog járni. Ha több szó értelmét nem tudta pontosan meghatározni, ol­vassa gondosan — esetleg többször is — végig a vonatkozó összetevők itt követ­kező felsorolását és próbálja megjegyezni értelmüket.

a-, an- tagadás, valamilyen tulajdonság amorális — erkölcsi érzékhiánya, -talan, -telen nélküli

amfi- az utótag kettősségét, kétfélesé- amflbiák — kétéltűekgét jelzi; kettős, két-

anti- ellentét, szembenállás; antialkoholistaellenes, ellen- — alkoholfogyasztás

ellenzőjeaut-, autó- önmagától, saját adottságából, automata — önműködő

antropo-önerejéből való képesség; ön- emberre vonatkozó, vele kap­ antropológia — embertan

asztro-csolatos; ember­csillagokkal való kapcsolat; asztronómia — csillagászat

baro-csillag­légnyomással való kapcsolat; lég­ barométer — légnyomás­nyomás, légsúly- mérő

bio- életfolyamatokkal kapcsolatos; biológia — élettan

de-élet-megfosztottság, eltávolítás, decentralizál — központo­hiány stb.; -tói, -tői; -ról, -ről sítást megszüntet, széttele-

glotto-, nyelvvel való kapcsolat; nyelvpítglossitis — nyelvgyulladás

glosso-helio- a Nappal kapcsolatos, a Napra heliocentrikus — napköz­

vonatkozó; nap­ pontú (világnézet)hidro- vízzel való kapcsolat; víz-, vízi- hidrológia — víztanhigro- nedvességgel, folyadékokkal higroszkóp — nedvesség­

való kapcsolat; nedvesség­ mutatóhiper- túlzó, túlságos, fokozott hipermodern — a modern­

mono-, magában való, egyedi; egy-séget túlzásba vivő monoton — egyhangú

-mon

88

nekro- elhalással, halállal kapcsolatos; nekrológ — elhunytat mél­halotti, halott- tató .cikk vagy beszéd

poli- sokszoros, többszörös, összetett; polihisztor — sokoldalú,sok-, több- egyetemes tudós

tele- nagyobb távolsággal való kapcso­lat; távol-, messze-

telefon — távbeszélő

termo- hővel, hőmérséklettel kapcso­latos; hő-

termométer — hőmérő

transz-, túl, mögött, át, keresztül, a transzplanetáris — bolygóntranz- túlsó oldalon levő túlitri- az utótag 3 elemből való volta;

háromszoros-, három-triangulum — háromszög

kolor-,-kolor

szín, színű kolorálás — színezés

-fii a vele összetett fogalom kedve­lője, barátja

bibliofil — könyvbarát

-fóbia beteges félelem, iszony, gyűlölet aerofóbia — légiszony-fon, hangos, hanggal kapcsolatos, telefon-fónia -hangzás-fór vezetés, vivés; -vezető, -vivő hidrofor — fecskendőbe

vizet préselő szivattyú-gám, 1. -házasuló, -párosuló, monogámia — egynejűség,-gámia -házasság; 2. termő egyférjűség-gráf 1. mérő és eredményt feljegyző 1. termográf — feljegyző­

műszer; 2. irat, írás; 3. nyomda­ szerkezettel ellátott hőmé­gép rő; 2. telegráf — távíró; 3.

hektográf — sokszorosító­gép

-gráfia 1. leíró tudományág; 2. írásmód, 1. geográfia — földrajz; 2.írás; 3. nyomdai eljárás — kalligráfia — szépírás; 3. li­nyomás tográfia — kőnyomtatás

-polisz város, település metropolisz — világváros-id hasonló, formájú, -szerű negroid — négerszerű-ikus 1. tevékenységet kifejtő, foglal­ pl. 1. technikus —

kozó személy; 2. tulajdonság, va­lamihez tartozás, valamire jel­lemző

2. centrikus — középponti

-lógia -tudomány, tan geológia — földtan

89

-morf alak, -alakú-szkóp vizsgálatra szolgáló eszköz,

morfológia — alaktan teleszkóp — távcső

-tükör-trófia növekedés, fejlődés hipertrófia — mértéktelen

nagyítás, túlzás

Ha gondosan átnézte felsorolásunkat, lapozzon vissza és most már az össze­tevők ismeretében végezze el újra a gyakorlatot.

Most pedig nézze át a következő szavakat, és fordítsa le őket magyarra. Lehet, sőt valószínű, hogy a szavak nagy részét ismeri, de akkor is elemeikre bontva, tudatosan elemezve állapítsa meg az odaillő helyes magyar szót vagy rövid magyarázatot, hogy később egy másik összetételben már teljes biztonsággal is­merje fel az összetevők jelentését. Szükség esetén egy kis segítségért visszatérhet előbbi felsorolásunkhoz.

4/b gyakorlat

1. — a m o rf ............................................................................................................2. — asztrográfia..................................................................................................3. — helioszkóp.................................................................................. ;................4. — m onofónia....................................................................................................5. — higrofil .........................................................................................................6. — koloratúra.....................................................................................................7. — heliofizika ...................................................................................................8. — hidrofóbia ...................................................................................................9. — dehidrál...................... ...... ...... ....................................................................

10. - hidrofil.........................................................................................................11. — term ofil...................................................................................................... .12. — transzformái.................................................................................................13. — telekommunikáció .....................................................................................14. — glottológia ...................................................................................................15. — poligámia.............................. ......................................................................16. — antropoid......................................................................................................17. — amfibjológia .................................................................................................18. — term obarográf.............................................................................................19. — antimagnetikus............................................................................................20. — hiperfunkció ../.............................................................................. ..............

90

A biztonság kedvéért ellenőrizze eredményét a feloldásban, mielőtt belefog a következő feladatba.

4/c gyakorlat

Az itt következő szavak mindegyikében ismét találkozik egy-egy összetevő­vel, melyet az alábbi gyakorlatok közben ismert meg, illetve tudatosított, és amelyről már teljes bizonyossággal fel kell ismernie a megadott szót még akkor is, ha az új — Ön előtt ismeretlen, illetve felsorolásunkban nem szereplő — összete­vővel áll együtt vagy ha esetleg nem szó szerint a megismert hangalakkal fejezi ki értelmét. A szó felismerése semmiképpen nem okozhat nehézséget, sőt most már minden bizonnyal csak mosolyogni fog egyes alternatívákon, melyek korábban talán félrevezethették volna. Ezért még egy lépéssel tovább kell mennie. Miután az ismert összetevő alapján helyesen választotta ki a megadott szó megfelelőjét, ál­lapítsa meg a másik — eddig nem használt — összetevő jelentését is. Könnyítésül ezek az ismeretlen összetevők általában kétszer is előfordulnak: Ha leírta, illetve megmagyarázta ezeket a képzőket, elő- és utótagokat, ellenőrizze ennek eredmé­nyét is a feloldásban.

1. ANTIFRIKCIO

2. AMFIKARPIA

3. HELIOSIS

4. HIDROFITA

A) pártcsoport — B) siklatás; a dörzsölés le­küzdése vagy kiküszöbölése — C) dör­zsölés, súrlódás — D) töredék, hiányosan vagy befejezetlenül maradt műalkotás

A) növényi tulajdonság (fold felett és föld alatt egyaránt termő, illetve kétféle gyü­mölcsöt hozó) — B) 19. századi angol társa­dalmi mozgalom — C) fontos politikai jogo­kat tartalmazó okmány — D) a növények zöld részeinek beteges sápadtsága, sárgulása

A) májgyulladás — B) az ógörög szellem, művelődési elemek kutatása — C) vérsejtek kóros oldódása — D) napszúrás

A) tele vény lakó, iiordaléklakó, holt szer­vesanyag maradványokon élő növény — B) élősdi, élősködő állat, növény — C) vízinö­

91

5. MIZANTRÓP

6. MONOFÁG

7. AUTOGÁM

8. IZOGLOSSZA

9. HELIOTROPIZMUS

10. MIZOGÁM

11. AEROFON

12. SZUBAKUT

vény — D) mindkettőnek kölcsönös hasz­nára más szervezettel együttélő

A) fukar, zsugori — B) álszent, szen­teskedő — C) embergyűlölő, emberkerülőD) ínséges, nyomorúságos

A) mindig egyféle táplálékon élő — B) fürtös virágzatú — C) az őskorból származó— D) növényevő

A) sajátkezű aláírás — B) önbeporzó (növény) — C) autóversenyek céljára épült körpálya — D) apajogú (társadalmi rend­szer)

A) az azonos nyelvi jelenségeket összekötő görbe — B) szabályos áökszög — C) gyűjte­ményes mű, tudományos sokszög — D) rag, képző

A) képletes, a szókép területére tartozó, vele kapcsolatos — B) a Föld légkörének vizsgálata — C) a forró égöv, általában forró, csapadékos vidék kutatása — D) több növénynek az a sajátossága, hogy a fényforrás felé hajlik, vagy attól elfordul

A) kellemetlen, nyomorúságos — B) nő­gyűlölő — C) házassággyűlölő — D) több- nejű, illetve többférjű

A) oxigénigényes, levegőt kívánó — B) fúvós (hangszerek) — C) légszomjban szenvedő — D) rosszhangzású, kellemetlen hangzású

A) hőemelkedés, enyhén lázas állapot —B) a hevenynél valamivel enyhébb lefolyású— C) égető, sürgős — D) saját felfogása, nézete, érzése szerint

13. HIDRÓZIS

14. IZOTERMIÁS

15. HIGROFITA

16. POLIKARP

17. ANTROPOFÁG

18. AEROTROPIZMUS A) növények fény felé fordulása - B) el­hajlás, elfordulás az oxigéndúsabb tér felé— C) vízkórság, vízibetegség — D) forró égövi tájakon előforduló kóros elváltozás

Félreértés ne essék: nem valószínű, hogy munkája során vagy élete folyamán éppen ezeknek a szavaknak ismeretére lenne szüksége, vagy hogy ezekre akartuk volna megtanítani. Hiszen emlékszik ugye arra, amit a szókinccsel kapcsolatos, de általában valamennyi gyakorlatunkról mondtunk? Céljuk nem lehet más, mint fi­gyelemfelhívás, az érdeklődés felkeltése é& iítmutatás -a további munkához. Az itt felsorolt szavak összeállítása is kizárólag a gyakorlat céljának megfelelően történt, és csupán azt kívántuk velük bizonyítani, milyen könnyen belebonyolódhatunk az idegen kifejezésekbe — főleg ha azok alaki vagy értelmi hasonlóságot mutatnak — de az összetevők ismeretében azonban hamar megtalálhatjuk a kivezető utat.

Gyakorlatunk természetesen nem tartalmazza még a legfontosabb, a magyar nyelvben leggyakrabban használt idegen képzőket, elő- és utótagokat sem. Egy tel­jesebb válogatás nem csak jóval meghaladná a könyvnek mind célját, mind terje­delmét, hanem felesleges is lenne, hiszen a legfontosabb elemek nagy részét nyil­ván ismeri, más részét viszont érdektelennek tartja, mert kívül esik olvasmányai,

A) az izzadás zavarai — B) kőbán tál om, kő­képződés a szervezetben — C) valamely szerv kóros megnagyobbodása — D) be­szédzavar

A) egyenlő hajlású, egyenlő szög alatt hajló— B) egyenlő hőfokú, azonos hőmérsékletű— C) megszabott határidejű — D) gyógy- vizes, gyógyiszapos (kezelés)

A) élősdi, másokon élősködő — B) szikla­növény — C) nedvességkedvelő növény —D) egysejtű véglény

A) egy termésű, egyetlen virágot, termést hozó — B) az idő, a pillanat kihasználása —C) többtermésű — D) szivacsos, nyálkás tengeri állat

A) mindenevő — B) baktériumok elnyelé­sének, megemésztésének képessége — C) földevő (giliszta) — D) emberevő, kannibál

93

munkája, érdeklődése körén. A legjobb tehát, ha az idegen szavak valóban szük­séges elemeinek jegyzékét mindenki tetszés szerint egyénileg állítja össze magának.

Az összetétel elemzésén kívül további segítséget jelent a szavak eredetének figyelembevétele is. A könnyebb megjegyezhetőség kedvéért az olyan szavakkal is foglalkozzék egy kicsit behatóbban, melyek jelentését egyedül csak a szótárból álla­píthatja meg. Sokszor érdekes — és az emlékezet számára feltétlenül hasznos —, ha egy kis nyomozást is végez a szavak eredetével kapcsolatban. Persze ez megint nem jelenti azt, hogy komoly nyelvészeti tanulmányokat folytasson. Egyes szótá­rak, lexikonok sok esetben megadják a szavak eredetét is, egy kis nyelvtudás birto­kában pedig fellapozhatja a nagyobb külföldi értelmező szótárakat, lexikonokat, ahol idegen eredetű szavainkra vonatkozóan gyakran érdekes adatokra bukkanhat.

Kevesen tudják pí. hogy cinterem szavunk a latin coemeterium szóból szár­mazik, tehát nem valamiféle termet, hanem temetőt jelent. Származása alapján rokona az ugyancsak temetőt jelentő angol cemetery, valamint az olasz cimitero szónak. Persze a cinterem köznapi beszédünkben már nem fordul elő, és inkább csak az érdekesség kedvéért foglalkozunk néha régies, feledésbe merült szavaink­kal. Mivel azonban közülük nem egy szólásainkban még ma is él, bizony előfordul, hogy eredeti jelentésüket nem ismerve, helytelenül alkalmazzuk őket. Nem érdek­telen tehát, amennyiben időnk engedi, ezekkel is foglalkozzunk egy kicsit.

Jelentősebbek azonban az újonnan meghonosodott, köznyelvünkben egyre nagyobb helyet foglaló szavak, melyekkel viszont mind gyakrabban találkozunk és éppen ezért kénytelenek vagyunk közelebbi ismeretséget kötni velük. Ilyen eset­ben valóban sokat segít mind magának a szónak és helyesírásának megjegyzésé­ben, mind helyes alkalmazásában, ha a szavak eredetéből kiindulva ismerkedünk meg azok tartalmával. Könnyebben jegyezhetjük meg a konténer kifejezést és annak jelentését, ha'tudjuk, hogy eredetileg a latin continer-ből szármázik és az angol “ to contain”-en keresztül jutott el hozzánk és mindkét nyelvben annyit jelent: tartalmazni. így már természetes, hogy nem jelenthet mást, mint valamiféle tartályt, jelen esetben speciális, az iparban, szárazföldi, vízi és légi szállításban használatos tartályt. Közelebb kerülünk a gazdasági-műszaki jellegű szellemi terméket jelentő know-how-hoz is, ha tisztában vagyunk azzal, hogy az angol to know = tudni és how = hogyan szavakból tevődik össze.

* A Magyar értelmező kéziszótárban a leggyakrabban előforduló képzők, elő- és utótagok a be­tűrend megfelelő helyén megtalálhatók. Bakos Ferenc:: Idegen szavak és kifejezések szótárának végén a leggyakoribb idegen utótagok és képzők magyarázatukkal együtt már csokorra vannak szedve, az előtagok pedig a könyv betűrendes főrészében szerepelnek. Maguk a szótárak — amennyiben nem lennének kaphatók — bármelyik könyvtárban rendelkezésre állnak.

94

A szókincs fejlesztésének természetesen jelentős segédeszköze az idegen szavak szótára, főleg pedig a magyar értelemző szótár. Használatát kösse össze az új szó emlékezetébe vésésével is.

Először is alaposan és pontosan nézze meg a szót. Főleg idegen szavaknál ügyeljen az írásra, “hogy néz ki” az a szókép, megfigyelés alapján másnap le tudná- e helyesen írni? Mi a szó helyes ejtése? ízlelgesse egy kicsit, próbálja meg kiejteni— természetesen idegen, a magyar írásmódtól eltérő ejtés esetében. Nézze meg az eredetét, és most már a szótár segítségével elemezze, válassza le elő- és utóképző­it, esetleg próbáljon belőle más származékszókat alkotni. Ne hanyagolja el a szótár­ban felsorolt példákat sem, ezek segítségével tisztázhatja végleg a jelentést és ke­rülhet el minden későbbi félreértést. Egy-egy szónak többféle jelentése is lehet, ezeket se hagyja figyelmen kivül. Olvasson el minden meghatározást, vegyen szemügyre minden mellékjelentést, árnyalatot is. Vizsgálja meg a szinonimákat. Gyakran úgy érthetjük meg igazán egy-egy szó pontos értelmét, ha összevetjük egy-két rokonértelmű de jelentésében árnyalati eltérést mutató szóval is. Néha vi­szont az segít, ha a szót saját ellentétével hasonlítjuk össze.

Ha a szótárral végzett, térjen vissza eredeti olvasmányához, és olvassa végig még egyszer azt a szakaszt, melyben az ismeretlen szó előfordult. Eközben ugyan­abban a környezetben találkozik vele, mint először, de most már nem lesz szokat­lan és zavaró, hiszen mindent tud már róla. Emellett látja, hogyan, milyen érte­lemben használta azt a szerző, érezni fogja a szó atmoszféráját, megérti összefüggéseit.

Nos, ha eljutott idáig, egészen világos és tiszta lett az eddig ismeretlen vagy homályos értelmű szó pontos jelentése. De még ez sem elég. Ha valóban ennyi gondot fordított rá, valószínű, hogy ha legközelebb belebotlik, fel fogja ismerni — de még ez sem egészen biztos. Lehet, hogy elfelejti vagy újra csak elhalványul, el­torzul emlékezetében az új szónak a már egyszer fáradsággal megszerzett jelentése.

Ha történtesen fel is ismerjük legközelebb az újonnan megtanult szót, ez egy­előre csak annyit jefent, hogy az passzív szókincsünk részévé vált. Természetesen lehetnek szavak, kifejezések, melyeknél ennyivel be is érhetjük, főleg, ha magyar szavakkal világosan és egyértelműen helyettesíthető idegen szavakról van szó. Ezeknél természetesen nem az a cél, hogy aktív szókincsünkbe átvive most már útort-útfélen használjuk őket, csupán arra kell törekedni, hogy ne törlődjenek ki többé emlékezetünkből.

Ezzel szemben viszont meggyökeresedett, mindenki által ismert és használt, nyelvünkbe hangzásukba is beillő idegen eredetű, valamint a gondolkodásunkat, kifejezésmódunkat gazdagító magyar szavaknak helyet kell kapniuk aktív szókin­csünkben. Ehhez pedig még egy kicsit törődnünk kell az újonnan megismert

95

szóval. Különösen fontos — és nem is mindig könnyű — feladat ez akkor, ha netán rájövünk, hogy egy-egy kifejezést tévesen használtunk, és helyette immár a helyes szót vagy szókapcsolatot kell bevinnünk aktív szókincsünkbe.

A legegyszerűbb, ha felírja, esetleg külön jegyzéket készít magának ezekről a szavakról, ezt — legalábbis egy darabig — magánál hordja, üres perceiben pedig előveszi és ismételten átnézegeti.

Főleg, ha egy új szakma megtanulásához, esetleg fordításhoz van szüksége több új szó alapos begyakorlására, jó módszer, ha mindegyikről külön kis kártyát készít, melyekre minden adatot kiírhat, a szó eredetét, esetleg származék szavait, fő- és mellékjelentéseit, előfordulását a mondatban stb.

Ha ez megvan, kezdődhet a gyakorlás. Használjon fel minden alkalmat arra, hogy az új szóval éljen is. Szakkifejezéseknél ez nehezebb lesz, mint a köznyelvi szavaknál, de ha ilyenekkel már foglalkozott, akkor nyilván munkájával vagy ta­nulmányaival együtt jár és lehetőség nyílik arra,hogy írásban vagy szóban alkal­mazza őket.

Köznyelvi szavaknál ne csak magát a szót használja, hanem szinonimáit is. Gazdagabb, szebb, színesebb lesz írása, beszéde, ha felhasználja a jelentésár­nyalatok adta lehetőségeket.

Ha elég őszinte és komoly az elhatározása, hogy szókincsét fejleszti, egyszer­re észreveszi, hogy mennyi lehetőség nyílik rá. Olvasson újságot kizárólag olyan céllal, hogy kikeresi belőle az ismeretlen vagy bizonytalan jelentésű szavakat. Ha alkalom adódik, lapozgasson az értelmező szótárban, az idegen szavak szótárában vagy lexikonban és keressen ki esetenként egy-két soha nem hallott kifejezést. Ha pedig úgy találja, hogy ezekre a szavakra szüksége van, akkor foglalkozzék is velük behatóbban.

Nem kell hozzá más, csak eltökélt szándék és egy kis ötletesség, hogy a szó­kincs fejlesztésénél sokféle szórakoztató módját is megtalálj^. íme néhány példa:

® keressen tetszés szerinti főnevekhez, igékhez vagy melléknevekhez miriél több rokonértelmű szót, vagy kifejezést;

® kerese meg ugyanezek pontos ellentétét;® fordítson le közhasználatú vagy kevésbéismert idegen szavakat, kifejezése­

ket; keresse meg a fogalmat legpontosabban fedő magyar kifejezést vagy rövid magyarázatát;

® játszón valakivel: adjon fel egy szót, és társa azonnal soroljon fel minél több szinonimát, gyorsan vágva rá a szó ellentétét vagy magyar fordítását.

Ugye nem gondolja komolyan, hogy az efféle játék nem való Önnek, és hogy a szellemi munka terén csak a kedélytelen erőfeszítésnek lehet helye? Hiszen amikor sportol, izmait nyilván igyekszik örömet adó, szórazkoztató formában fej­

96

leszteni. Akkor pedig miért-ne lehetne ugyanígy, amikor szókincsét, figyelme összpontosítását vagy megfigyelőképességét kívánja gyakorlás útján tökéletesíteni? Ha a gyakorlást játéknak tekinti, nem fogja fárasztó munkának érezni, de a hatás, az eredmény ugyanaz — illetve jobb és kedvezőbb — lesz, mintha komor erőfeszí­téssel igyekezne bármit elsajátítani.

És hogy miért van égető szükség arra, hogy szókincsét az ajánlott módszerek bármelyikével rendszeresen gazdagítsa? Nos, erre most már minden bizonnyal meg tud felelni................................................................................................................ .

Nyilván sikerült röviden összefoglalni: a gazdagabb szókincs általában a vilá­gosabb gondolkodás, ismeretszerzésben a megértés, a közlésnél pedig a szabato- sabb, gazdagabb, árnyaltabb kifejezésmód elengedhetetlen feltétele, és az élet számos más területén is érezteti hatását.

Most, hogy mindezt már megszívlelte, ugye elhatározta, hogy a jövőben jobban figyel szókincsének állandó bővítésére is? Kérem, gondolja végig, hogy — csupán mintául szolgáló tesztjeink alapján — ezután milyen irányban és milyen módszerekkel fogja szókincsét tovább fejleszteni. Nem volna-e kedve vázlatos tervét esetleg írásban is rögzíteni?..................................................................................

ÖSSZEFOGLALÁS

Könyvünk terjedelme nem teszi lehetővé, hogy az eddigi mondottaknak ösz- szefoglalásként akár csak legfontosabb elemeit is újra felsoroljuk. Ezért kérem, hogy a fejezet összefoglalását a szerző helyett Ön készítse el.

Kezdje talán azzal, amit a magatartás fontosságáról mindjárt a bevezetőben mondtunk. És ha erre nem emlékeznék, vagy mindennek ellenére úgy vélné, túl­ságosan sokat foglalkoztunk a magatartás és a figyelem jelentőségével, meggyőzé­sére hadd hívjuk segítségül Franklin Benjámin ismert mondását: “Egy kis hanyag­ság bajt okozhat... mivel egy szeg hiányzott, elveszett a patkó, mivel a patkó hiány­zott, elveszett a ló, mivel a ló hiányzott, elveszett a lovas... ”

97

A szellemi munkát számtalan ilyen apróbb és nagyobb szellemi szeg tartja össze, ezeket próbálja meg — az eddigiek alapján — előbb emlékezetből felsorolni. Ha ez nem sikerülne maradéktalanul, vagy ha ellenőrizni kívánja önmagát, utólag forduljon segítségért a tartalomjegyzékhez.

Hogy erre az összegzésre miért van szükség, arról a korábbiakban esett szó. Emlékszik is rá ugye?................ ............................ ............ ........................................

De vajon ezen kívül mit is gyakorolhat még az efféle összefoglalás készítésé­vel? Talán erről is van valami elképzelése?__ _____ ___________ ______ _____

Természetesen a lényeg felismerését, kiemelését gyakorolja, hiszen enélkül semmiféle rövid összefoglalás sem lehetséges.

Ha úgy tartja jónak, készíthet általános, tájékoztató jellegű kivonatot, mely­ben minden fontos tényezőt felsorol. De ha saját munkájához hasznosabbnak véli, a fejezet mondanivalóját saját szempontjainak megfelelően át is dolgozhatja. Mel­lőzheti vagy csak röviden jelezheti az Ön számára lényegtelen (jól ismert, napi munkájában már gyakorolt) tényezőket, hogy csak a fontosakat emelje ki, esetleg megjegyezve egyes gyakorlatokat, módszereket, melyekkel a jövőben behatóbban akar foglalkozni.

Bármilyen megoldást is választ, magát a feladatot — akár hosszabban, akár csak vázlatos formában — okvetlenül végezze el.

Kérem, lásson munkához!

98

ISMERETSZERZÉS

Ne hagyd, hogy olvasmányaid uralkodjanak rajtad, te uralkodj rajtuk. (Lichtenherg)

Adatgyűjtés?...... . Tájékozódás?........Tanulás?

Mit értünk ismeretszerzés alatt? Azt a megismerő tevékenységet, melynek során fáradsággal, céltudatos munkával valamely elméleti vagy gyakorlati ismeret­körben tudásra, tájékozottságra, hozzáértésre, képzettségre teszünk szert.

E meghatározás alapján tulajdonképpen tanulásról is beszélhetnénk és ennek meg is lenne a létjogosultsága, hiszen ma a permenens tanulásnak, önmagunk szinte kötelező, állandó és rendszeres továbbképzésének nagy jelentősége van. Hogy a “tanulás” kifejezést mégis mellőzzük, annak oka, hogy e szónak sokak szá­mára riasztó, kellemetlen mellékzöngéje van, ami bizonyos fokig érthető is. Az el­lenérzést évezredek iskolarendszerei, vesszőzések, katonás vakfegyelem, száraz adatok besúlykolása, félelem és unalom alakította ki és örökítette nemzedékről nemzedékre, ma pedig a nádpálca helyett a görcsös teljesítményre-törekvés, eset- leg egy-egv rossz előadó, nyakatekert, rosszul szerkesztett tankönyv, gyenge peda­gógus tartja ébren.

Maga a permanens tanulás sem azonos a kínos vizsgázással, kényelmetlen tanfolyamra-járkálással, unalmas magolással, hanem a meglévő tudás, szakisme­ret, műveltség rendszeres bővítését, fejlesztését, azaz az állandó, folyamatos isme­retszerzést jelenti.

Bár az ismeretszerzés egyes folyamatainak közvetlen, konkrét céljai kisebb- nagyobb eltéréseket mutatnak, ezek inkább csak fokozató különbségek. Akár a munkához szükséges egyes adatok, információk megszerzéséről, akár általános tá­jékozódásról, akár egy szigorú vizsgára való felkészülésről legyen is szó, általános, közös szándéka, rendeltetése, végső célja az ismeretszerzés valamennyi fokozaté: nak azonos: a fárasztó munkával megszerzett és számunkra fontos tudásanyag megőrzése, illetve felidézése, felhasználása. Ennek elérése érdekében elkerülhe­tetlen, hogy a későbbiek során ki ne térjünk a tanulás egyes módszereire is.

A fogalmat tovább pontosítva azonban meg kell jegyeznünk, hogy könyvünk tárgykörének megfelelően csupán a nyelvileg megformált, azaz elsősorban az

99

írásba foglalt tudásanyaggal foglalkozunk, ill. csak részben, ezt kiegészítendő* az előadottal.

Az írásbeli közlésforma egyeduralma a kommunikációban hatalmas verseny­társai ellenére még mindig fennáll, amint azt több, erre vonatkozó vizsgálat ered­ménye is bizonyítja.

Sok szó esett a közelmúltban a Gutenberg-Galaxisról, McLuhan-nak az ol­vasás és az írott művészetek közeli végét megjósoló elméletéről. Kérdés azonban, milyen közeli ez a vég. Nem vitás, hogy az adatok, információk keresésében a sok kötetes, néha bizony eléggé nehezen kezelhető, gyorsan elavuló nyomtatott kézi­könyvek, lexikonok, adattárak szerepét a mind inkább előtérbe kerülő elektronika veszi majd át. A kidolgozás alatt álló teledata rendszer segítségével hazánkban is egyre több előfizetőnek lesz módjában napi információkat televíziója képernyőjére vetíttetni, és talán nincs messze az az idő sem, amikor a szakember íróasztalán ott áll majd az online, azaz a felhasználó és a számítógép közötti közvetlen kapcsolatot biztosító adatvégállomás. Az információhordozó tehát változhat, de ha a számító­gép különböző kódrendszerekkel dolgozik is, az adatbankok közvetítette informá­ciók felhasználója számára a kód még mindig változatlanul a betű, a szó, az írás, hiszen a képernyőről az ott megjelenített szövegeket a hagyományos módon kell leolvasnia. Egyelőre azonban zömmel az eddigi módszerekkel, fáradságos munká­val feldolgozandó nyomtatott művekre vagyunk utalva.

Fejezetünkben ennek a munkának, illetve a hatékony ismeretszerzés készsé­gének, a nyelvi kommunkációs folyamatnak első szakaszára, azaz a megismerésre helyezzük a hangsúlyt, és az olvasott (ill. hallott)! ismeretek gondos megfigyelésé­vel, a világos, egyértelmű, pontos felfogással, befogadással foglalkozunk.

Ennek első lépéseként mondanivalónkat a hatékony olvasás módszerének is­mertetésével kezdjük.

Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a tényleges olvasás lényegében már a második lépés, az első tulajdonképpen az ismereteket tartalmazó könyvek, folyó­iratok stb. kiválogatása, megszerzése. Ez többnyire a könyvtárakban történik. Ezek és az általuk nyújtott egyre sokrétűbb szolgáltatások használata, valljuk be, első pillantásra kissé bonyolultnak és körülményesnek tűnik,, de csak addig, míg rendszerük logikáját meg nem ismertük, meg nem értettük.

A könyvtár az olvasóért, tehát Önért is van. Használatát mind a könytárosok, mind az eligazító táblák igyekeznek megkönnyíteni, vegye igénybe őket. Ne szé- gyellje, ha azonnal nem ismerné ki magát, kérjen útbaigazítást a rendszer és a szol­gáltatások megismeréséhez. Ha hagyja, hogy az esetleges kezdeti apró nehézségek elriasszák, sok hasznos segítségtől, szellemi élménytől fosztja meg önmagát.

100

Kérem, gondolkodjék el egy kicsit: mikor járt utoljára könyvtárban? Teljes biztonsággal kiismeri-e magát a katalógusok rengetegében? Tisztában van-e azzal, milyen igénybevehető szolgáltatások állnak rendelkezésre? Ha eddig nem, vagy csak futólag tette, nem volna-e kedve egy felfedező könytárlátogatásra?____

OL VASÁS.... “GYORS”OL VASAS?

Ahhoz, hogy olvasási készségének fejlesztésébe belefogjunk, először hatá­rozzuk meg, mi is az az olvasás. Kezdjük ismét egy kis fejtöréssel.

Egy fiatal mérnöknek technikatörténeti kutatásai közben egy gót betűkkel írott, régi, német szövegrészlet kerül a kezébe. Bár kitűnően beszél németül, a gót betűket nem ismeri. Rövid töprengés után eszébe jut, hogy grafikus barátja jól ért a különböző betűtípusokhoz, a gót betűk megfejtése tehát semmi problémát nem jelenthet számára. A mérnök fel is keresi barátját, aki szívesen vállalkozik a segít­ségre. A bökkenő csak az, hogy ő viszont egy szót sem tud németül. Nyilvánvalóan csak egy megoldás kínálkozik: a grafikus felolvassa a szövegrészletet — melyből azonban egy szót sem ért —, a mérnök pedig — aki viszont az írást nem tudja ki­betűzni — végighallgatja és megérti a szöveget.

Mit gondol, tulajdonképpen melyikük olvasott? Karikázza be a helyesnek tartott választ:

a) a mérnökb) a grafikusc) egyik semd) mind a kettőHa eldöntötte a kérdést, megpróbálná megindokolni a választ?........................

A helyes válasz c), azaz egyik sem. A mérnök és a grafikus külön-külön fog­lalkozott az olvasás együttesen ható két összetevőjével; a felismeréssel és a felfo­gással Az olvasás ugyanis bonyolultan összetett művelet, melyben szemünk és agyunk egyformán részt vesz. A Magyar értelmező kéziszótár szerint — az egyéb forrásokban található meghatározásokhoz hasonlóan — aki olvas, az “ írásjelek

101

során szemével végig haladva a szöveg értelmét felfogja” . Ebből pedig számunkra az a tanulság, hogy jelenlegi olvasási készségünk fizikai és szellemi tényezőit egy­formán fejleszteni kell, a kettő elválaszthatatlan egymástól.

Ezt a tényt soha nem szabad szem elől téveszteni, még akkor sem, ha céljain­kat és előttünk álló feladatainkat világosabb körvonalazásuk érdekében megpró­báljuk valamiképpen rendszerezni. így csoportosításunk szerint az, amit jelenlegi készségünkkel szokásainkkal kapcsolatban meg kell változtatni

® magatartásunk® az olvasás technikája (szemműködés)® az olvasmány megközelítésének módja.

Az első — és mondhatni legfontosabb — lépésen már túl vagyunk. Hiszen a magatartást, mint a szellemi munka minden folymatában egyaránt nélkülözhetelen alapfeltételt, kiemelten megbeszéltük. Ennek alapján pedig azon már sokat is vál­toztatott, ugye? Esetleg egynémely téren már komolyabb sikerekkel is dicseked­het?......... ....... ............................................ ....... .............................................. ................

De hát miért is kellene a másik két tényezőn változtatni? Elvégre mindnyá­jan, akik szellemi munkát végzünk, gyerekkorunk óta tudunk olvasni, arra már az iskolában meggtanítottak.

Nos, éppen itt a bökkenő!Jelenlegi olvasási készségűnket még az iskolában sajátítottuk élj és fejlesz­

tettük tovább, mintegy 10-12 éves korunkig. A szervezett oktatás, melyben része­sültünk, a legtöbb tantárgyban hosszú évek során át fokozatosan fejlesztette képes­ségeinket, magával az olvasással, annak módszereivel és technikájával azonban vajmi keveset foglalkozott. A felsőbb osztályokban ugyan mind több és nehezebb olvasmánnyal láttak el bennünket, de ezekkel teljesen magunktól kellett megbir­kóznunk, és nem figyelmeztettek arra sem, hogy később az életben a mind meny- nyiségileg, mind komplexitásában hatalmasra nőtt olvasnivalókat valamilyen fej­lettebb módszerrel kellenne megközelíteni. Általában csak arra szoktattak, hogy elővegyük a könyvet — vagy bármi más olvasnivalót —, és azt szép egyenletesen, elejétől a végéig elolvassuk, az egyes szavakat felismerjük, és azokat egymás mellé kiolvasva összerakjuk belőlük a mondatokat. Eddig csak ezt a módszert ismertet­ték meg velünk.

A hírközlés gyorsasága, a hírtovábbítás eszközeinek hatalmas száma megvál­toztatta a közlések tartalmát, szerkezetét, stílusát is.

102

Ezzel szemben olvasási készségünk hosszú évszázadok alatt csupán annyiban fejlődött, hogy a középkori szerzetesek tagolt, hangos olvasásáról, betűzgetéséről áttértünk a teljes szavak, szóképek olvasására.

Erre az ellentmondásra Amerikában a húszas években pedagógusok figyeltek fel először. Kutatásaik során feltárták az olvasók rossz szokásait, és keresni kezd­ték azokat a módszereket, melyekkel a hibák leküzdhetők, illetve kialakíthatók a hatékony, jó olvasás szokásai. A kutatások eredményeképpen a harmincas évek­ben megindultak a tanfolyamok is, először csak az iskolákban és kollégiumokban. De közben a kutatások változatlanul tovább folytak, többek között az e célra létesí­tett intézményekben is. Ezek eredményei tovább fokozták a közben mind széle- sebbkörben terjedő tanfolyamok hatékonyságát.

A második világháború alatt a hadügy foglalkozott az olvasási készség fejlesz­tésével. Ekkor állapították meg az amerikai légierőknél működő pszichológusok azt is, hogy az átlag olvasó jelenlegi olvasási sebessége csak mintegy fele vagy ne­gyede annak a sebességnek, melyre az ember veleszületett adottságainál fogva képes lenne.

Az olvasási készség természetesen még az általános iskolai szinten is egyéni­leg változó.

A lassú olvasó számára az olvasás rendszerint nehéz, fárasztó kötelesség. Tu­lajdonképpen sohasem olvas, hanem mindig mindent inkább tanulmányoz, mivel meg van győződve arról, hogy csak így ragadhatja meg a szövegben levő informáci­ót. Ezért minden időt — sőt élvezetet is — feláldoz ennek a célnak, és rendszerint nem is olvas időtöltésből vagy szórakozásból. Szerencsére ezt a típust a legköny- nyebb a gyorsolvasásra megtanítani. Számtalan tanfolyam tapasztalata szerint a lassú olvasók viszonylag rövid idő, 5-6 hét alatt már jelentős előrehaladást tesznek.

A gyorsan olvasó azt hiszi, hogy a jó olvasás egyetlen titka a gyorsaság. Nem sokat törődik az olvasás céljával, sem az olvasmány jellegével mindenen egyforma sebességgel száguld végig. Végül csaknem ugyanarra az eredményre jut, mint a lassú olvasó, mert felületességének következményeként az időráfordításhoz képest viszonylag kevés információt tud megragadni.

A gyenge olvasó nemcsak lassan olvas, hanem felfogásának mértéke is ala­csony. Ezért egyformán fárasztó számára akár időtöltésből, akár kötelességből olvas. Néha megpróbálja fokozni a sebességet, de ez még gyengébb felfogáshoz vezet. Ha az olvasottak felfogására összpontosítja figyelmét, újra csak csalódás éri, mert ahelyett, hogy a helyes módszerrel a lényegre ügyelne, az egyes sorokat újra és újra olvasva elvész a részletekben.

A jó olvasónál amellett, hogy elég gyorsan olvas, a szöveg felfogásának mér­téke is jó. Rendszerint éppen ezek a jó olvasók azok akik készségüket még tovább

103

akarják fejleszteni, és ez általában jó eredménnyel, gyorsan sikerül is nekik. “Bármilyen jó olvasó is legyen valaki, biztos, hogy nem ismerheti az újonnan kiala­kított módszerek valamennyi részletét, és talál még olyan új mesterségbeli fogáso­kat, melyekkel tökéletesítheti készségét.

Milyen az olvasási készsége?

Amikor erre a kérdésre keressük a választ, természetesen nem csupán olva­sási sebességét kell mérnünk, hanem — elsősorban — a felfogás mértékét is.

Mit értünk ezalatt?Ha a köznapi beszédben a felfogásról, valakinek a felfogóképességéről esik

szó, általában inkább csak a megértésre gondolunk, arra, hogy valaki könnyen felér-e ésszel valamit vagy sem. Hogy az olvasás, ismeretszerzés során ez a kife­jezés többet fed, az világosabbá válik, ha a szó másik jelentésére gondolunk, arra, amikor pl. a kiömlő folyadékot egy edényben felfogjuk, abban összegyűjtjük, tárol­juk. Amikor tehát a továbbiakban felfogásról beszélünk, abba (akárcsak az angol “to comprehend” vagy a német “erfassen”) a szónak mindkét jelentését beleért­jük. Felfogásnak nevezzük azt a teljes folyamatot, amikor egy olvasott szöveget be­fogadunk, értelmét, jelentését megállapítjuk azáltal, hogy miközben korábbi isme­reteinkhez viszonyítjuk, kapcsoljuk, egyúttal azonban olyan mértékben el is sajá­títjuk, hogy lényegét saját szavainkkal vissza is tudjuk adni. Az olvasási teljesít­mény mérésénél pedig a felfogás mértéke alatt az olvasmányban levő adatoknak gondolatoknak azt a mennyiségét értjük, amelyet egyszeri elolvasás után megjegy- zünk azaz az adott kérdésre helyesen és pontosan felidézzük.

A gyorsolvasásnak egyik fontos — de nem a legfontosabb — célja a sebesség bizonyos fokú növelése, természetesen az ésszerűség határain belül. Lényege és elsődleges célja azonban a felfogóképesség fejlesztése, bár ugyancsak az ésszerűség keretei között. Nem minden információ éri meg ugyanis a megjegyzés, megőrzés nehéz munkájával járó fáradságot, és csak ritkán van arra szükség, hogy egy-egy is­meretanyag valamennyi adatát, gondolatát megjegyezzük.

Szükségtelen tehát 100%-os felfogásra törekednünk. Ennél sokkal fontosabb, hogy a munkánkhoz valóban szükséges információkat válogassuk ki, és az olvasot­taknak a lényegét ragadjuk meg. A felfogóképesség fejlesztésénél tehát a cél sem­miképpen sem az emlékezetbe vésett adatok mennyiségének növelése,

104

hanem az olvasással járó szellemi tevékenység, a gondolkodás minőségének tökéletesítése.

Bár a különböző tanfolyamokon mindig is ellenőrizték a felfogás mértékét, ennek módszere is egyre inkább differenciálódik. A hangsúlynak a tartalomra toló­dását mutatja, hogy — a kezdeti általánosabb jellegű kérdésekkel ellentétben — különválasztják a tartalom megértésének és az emlékezetnek a megítélését. Az utóbbi vizsgálata természetesen könnyebb, hiszen elég a maximálisan adható 100 pontot elosztani az olvasmányban előforduló adatok számával és aszerint, hogy ki hány adatra emlékszik vissza, a teljesítmény máris osztályozható. A megértésnek, a lényeg megragadásának megítélése már nehezebb feladat. Ennek fokmérője a szövegben található kapcsolatok, összefüggések felismerése, a lényeg kifejezése egy-egy tárgyszóval, rövid tartalmi összefoglalással. Emellett célszerű a figyelmes olvasást külön is ellenőrizni, mert elég egy kis figyelmetlenség, hogy .... de hiszen már úgyis tudja, hogy a figyelmetlenség milyen kisebb vagy nagyobb következmé­nyekkel járhat. Ugye emlékszik még, mit is mondtunk e rrő l? ...................... .............

A felfogás, a tartalom elsőbbségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a legújabb külföldi szakirodalom — a kezdeti publikációkkal ellentétben — már nem is igen használja a meglehetősen félrevezető “gyors” olvasás kifejezést, inkább az olvasástechnikát, az olvasási készség fejlesztésének módját ismerteti.

A félreértések további tisztázása érdekében a most következő olvasási gya­korlatot összekötjük a gyorsolvasással kapcsolatos rövid magyarázattal is, vagyis gyakorlatunk tárgya maga a gyorsolvasás. Persze lehet, hogy korábban már foglal­kozott a kérdéssel, akkor kérem, nézze el, ha egy-egy lényegesebb gondolattal esetleg újra találkozik. De — a kísérletek során szerzett tapasztalatok alapján — arra is kérem, vigyázzon, nehogy az ismerősnek vélt szöveg felületességre, figyel­metlenségre csábítsa.

Jó, ha a sebesség mérésére kéznél van egy stopperóra. De ha ez nem áll ren­delkezésre, jegyezze fel az olvasás megkezdésének és befejezésének időpontját. Természetesen a másodperceket is. (Legegyszerűbb, ha bevárja, míg a másodperc- mutató kerek percet jelez és akkor kezdi az olvasást.) Az olvasással töltött percek és másodpercek alapján a Függelékben megadott táblázatból kikeresheti olvasási sebességét.

Az olvasási gyakorlatot csak egyszer olvassa végig, a már elolvasott részekre ne térjen vissza. A gyakorlat után feltett kérdésekre kizárólag emlékezetből vála­szoljon anélkül, hogy az olvasmányba még egyszer belenézne.

105

Holnaptól kezdve, igyekezzék mindig egy kicsit gyorsabban és nagyobb figye­lemmel olvasni, mint ahogyan azt megszokta és az kényelmes lenne. Most azon­ban az a célunk, hogy megállapítsuk, milyen az a készség, ahonnan elindul, tehát a következő gyakorlatot még ugyanúgy végezze el, olyan sebeséggel és olyan figye­lemmel, ahogy az eddig természetes volt.

Most pedig nézzen az órára és kezdje az olvasást.

5. (olvasási) gyakorlat

Néhány gondolat a gyorsolvasás körüli félreértésekről

A gyorsolvasásnak hazánkban viszonylag új fogalmát még kevesen is­merik, vannak azonban, akik félreértik célját és elsajátításának lehetőségét. Éppen ezért lényegének közelebbi megismerését a félreértések eloszlatásával kell kezdeni.

Nézzük előbb az új módszer ellenzőit. Szerintük a gyorsolvasás felüle­tességre szoktat, mert ők a gyorsaságot minden gondosságot, alaposságot nél­külöző eisietéssel, kapkodással asszociálják. Nos, ezzel a felületességgel éppen ők vádolhatok, hiszen anélkül, hogy előbb kissé tájékozódnának, csupán a “gyorsolvasás” szóból indulnak ki, már pedig ez az elnevezés az egész módszernek csak egyik — bár kétségtelenül fontos — tényezőjét hangsúlyozza. Most már késő azt vitatni, mennyire kifejező és helyes ez az el­nevezés. Az azonban bizonyos, hogy nemigen akad egyetlen olyan újonnan felbukkanó fogalom sem, melynek lényegét egyetlen szóból álló elnevezése teljes mértékben kifejezné olyannyira, hogy kizárólag annak alapján a fogal­mat már valóban ismerhetnénk, sőt pálcát is törhetnénk felette. Már pedig az ellenzők ezt teszik. Ők nyilvánvalóan egyáltalában nem ismerik sem a gyorsa­ság szerepét a “gyors”-olvasásban, sem az egyéb tényezők jelentőségét, me­lyeket pedig minden gyorsolvasással foglalkozó közlemény — még a legrövi­debb hír is — állandóan hangsúlyoz.

A gyorsaság szerepének helyes megvilágítására vegyük példának a ter­melést, mely annál ésszerűbb és gazdaságosabb, minél kevesebb ráfordítással érhet el nagyobb eredményt. Hasonlóképpen az olvasás is — melyről már megállapítottuk, hogy ugyancsak munkafolyamat — akkor racionális, ha ke­vesebb időráfordítással és kisebb fáradsággal minél nagyobb eredményt

106

érünk el, azaz minél több információt fogunk fel az olvasmányból. Bár­mennyi gondot is fordítanak a termelésben az ésszerűsítésre, a ráfordítások csökkentésére, ez sohasem öncélú, közben nem téveszthető szem elől az igazi, végső cél, a termelés eredménye, a mennyiségileg és minőségileg egya­ránt megfelelő termék. Ugyanígy, bármennyit is fáradozunk azon, hogy meg­tanuljunk gyorsan olvasni, végső célunk nem az, hogy hihetetlen sebességgel tudjunk végigszáguldani a sorokon, hanem hogy - meglepő módon éppen a nagyobb sebesség következtében - egyúttal sokkal több eredményt is érjünk el.

A gyorsabb olvasásnak az az előnye, hogy azonos idő alatt, adott mennyiségnek két-, háromszorosát tudjuk elolvasni, egészen nyilvánvaló. Arra azonban már kevesen gondolnak, hogy éppen a nagyobb sebesség hoz még jobb eredményt is. A gyorsolvasás egyik alaptétele, hogy nem szavakat, hanem összefüggő szócsoportokat, teljes gondolategységeket olvasunk — ehhez kell a tanulás során szemünket és agyunkat hozzászoktatni. Ez pedig— ha már megtanultuk — szemünknek és agyunknak sokkal kevésbé fárasztó, mint a szavankénti olvasás, vagyis jelenlegi olvasási módszerünk. Kísérletek hosszú sorával bizonyított tapasztalati tény, hogy jelenlegi vizuális képessé­geink 1/5-ét sem használjuk ki. A gyorsabb olvasással viszont agyunk teljes kapacitása le van kötve, nem tudunk úgy elkalandozni, jobban kell figyel­nünk, mint a lassú olvasás közben. Ennek á lekötött figyelemnek természetes következménye a jobb, teljesebb felfogás. A gyorsolvasásnak ez a koncentrált figyelem éppen olyan alapvető jellemzője, mint a gyorsaság. A gyorsaság és a felületesség közé semmmiképpen nem tehetünk egyenlőségjelet, mint ahogy azt a felületes bírálók teszik.

Sokan a szépirodalom olvasásának élményét, az esztétikai élvezetet féltik a gyorsolvasástól. Ebben tökéletesen igazuk is lenne, ha abban verse­nyeznénk, ki tud nagyobb sebességgel átfutni egy hangulatokkal, érzésekkel, gondolatokkal teli lírai verset, novellát vagy drámát. De nem győzzük eleget hangoztatni: a gyorsolvasás módszere az olvasással járó munkát akarja meg­könnyíteni, gyorsabbá tenni, csak á gyakorlati prózára vagyis azokra az olvas­mányokra vonatkozik, melyek munkával, tanulással, ismeretszerzéssel függ­nek össze. A szépirodalom körünkön kívül esik, azzal egyáltalában nem fog­lalkozunk, bár a gyorsolvasás kedvező mellékhatásai érvényesülnek akkor is, amikor az esztétikai élvezetért olvasunk. A megszokott nagyobb figyelem, teljes koncentráció, valamint a tudatosan gazdagabbá tett, bővített szókincs, az a törekvés, hogy minden olvasott szó értelmével teljesen tisztában le­gyünk, ne érjük be valamiféle homályos, ködös sejtéssel és főleg, hogy már

107

nem siklimk el gondtalanul egy-egy ismeretlen szó fölött: az olvasmányokkal szemben tanúsított új magatartásunknak ezek a tényezői — melyek a gyakor­lati próza olvasása céljából váltak állandó szokásunkká — csak hasznára válnak a szépirodalom olvasásának is.

Nem helytálló ugyanis az ellenzőknek az a kifogása, hogy ha valaki hoz­zászokott a gyorsabb olvasáshoz, nem tud többé lassan olvasni. Ezek szerint egy autóversenyzőt, aki megszokta a versenypályán a hihetetlen sebessége­ket, nem szabad többé beengedni a nagyváros állandó tilos jelzésekkel, közle­kedési dugókkal teli forgalmába?

Nos, ennyit a bírálók ellenvetéseiről. Náluk veszélyesebb azonban a lelkes hivők túlzott optimizmusa. Ők azt hiszik, elég, ha beiratkoznak egy tanfolyamra, elolvasnak egy tankönyvet vagy éppenséggel meghallgatnak néhány előadást és már minden magától menni fog. Sajnos ez nem így van. A gyorsolvasást meg lehet tanulni, az mindenki számára hozzáférhető, de türe­lem, szorgalom és főleg kitartás szükséges hozzá. Időt kell rá szentelni, el kell végezni minden előírt gyakorlatot, és már tanulás közben, a napi munka során is törekedni kell az újonnan tanultak alkalmazására; be kell idegződnie minden új szokásnak; és végül az eredményesen elvégzett tanulást sem szabad soha befejezettnek tekinteni, mindig vigyázni kell arra, hogy a régi szokások vissza ne térjenek.

Jelenlegi olvasási készségünk 160-250 szó percenkénti sebesség, 50-60%-os felfogással — attól függően, mennyire gyakorlott j ó olvasóról, il­letve milyen jellegű olvasmányról van szó. A külföldi tapasztalatok szerint (néhány kimagasló rekordteljesítmény, illetve átlag 3%-nyi lemaradás mel­lett) a tanfolyamok hallgatóinak átlaga két-, háromszorosára fokozta olvasási sebességét, felfogása pedig 70-80%-ra emelkedett.

Megállapították azonban azt is, hogy ha valaki el is érte ezt a teljesít­ményt, de többé nem gyakorolt, teljesítménye rövid időn belül újra visszae­sett, ha nem is egészen a kezdeti szintre, de hozzávetőleg a régi és új teljesít­mény közé.

Nem szabad tehát alábecsülnünk a nehézségeket, melyek az elsajátítás során várnak ránk. A gyorsolvasás készség — akár az úszás, gépírás vagy au­tóvezetés — állandó gyakorlás nélkül elhalványul, feledésbe merül, elszo­kunk tőle.

A túlzott optimisták lelkesedése azért veszélyes, mert könnyen érheti őket csalódás, könnyű, gyors sikert várnak, és ha ez elmarad, rögtön elvesz­tik kedvüket, sutba dobják a tankönyvet és ostobaságnak, szemfényvesztés­nek minősítik az egész gyorsolvasást. Őket már nehezebb lesz meggyőzni té-

védésükről és rábírni arra, hogy kezdjék újra a tahulást, de most már a kellő szorgalommal és kitartással. Ezért jobb, ha mindenki előre tudja: amire vál­lalkozik, az komoly feladat, nehéz munka. Tudni kell azonban azt is, hogy megéri: megkapja jutalmát a hatékonyabb olvasási készségben, a jobban, gyorsabban végzett munka örömében, a nagyobb olvasottságban, műveltség­ben, tájékozottságban és nem utolsósorban a több szabadidőben.Idő :................. ..... Szavak száma: 1000Sebesség:............................................ Felfogás mértéke: ............................ .Nézzen ismét az órára. Mennyi idő alatt olvasta végig az olvasmányt?

.................................perc ...................... .....másodpercOlvassa le a Függelékben található táblázatból, hogy ez az időtartam milyen

olvasási sebességnek felel m eg:....... sz ó/perc.Most pedig — mint már mondtuk — anélkül, hogy a szövegre még egyszer

visszalapozna, kizárólag az olvasottak alapján, emlékezetből válaszoljon sorban a következő kérdésekre. Ha valamelyik kérdésre nem tudott felelni, de egy további kérdésről kiderülne az arra adandó helyes válasz, már ne térjen vissza és utólag ne írja be az így megállapított eredményt.

Válaszait jegyezze fel egy darab papírra, és a feloldásban csak akkor ellenő­rizze azokat, amikor már valamennyit leírta. A feloldásban megtalálja az egyes vá­laszok értékét is, vagyis minden helyes feleletért az ott megadott százalékösszeget kapja. Ezek végösszege adja meg az olvasottak felfogásának mértékét, vagyis ez jelzi, milyen arányban tudta a szöveg tartalmát újra felidézni.

Előfordulhat, hogy egy kérdésre a válasz egy rövid felsorolás. A százalékot ilyenkor is az egész válaszra egy összegben adtuk meg. Lehet azonban, hogy az egyes felsorolandó tételeknek csak egy részére emlékszik vissza, ekkor természe­tesen csak ennek megfelelő százalékot számíthat fel. Ha például egy kérdésre 5 tételt kellene felsorolni és ezért 10% jár, ebből viszont csak 3 tételt tud megadni, akkor természetesen csak 6%-ot írhat az eredményhez. Ha más jellegű kérdéseknél is előfordulna, hogy válasza nem egészen pontos, a lényeget csak részben tartal­mazza, akkor megfelelő arányban — saját lelkiismerete szerint — számítson le valamennyit az elérhető százalékszámból.

Most pedig nézzük a kérdéseket.1. Mi az olvasmány pontos címe?2. Mivel vádolhatok az ellenzők? (válassza ki a helyes választ)

a) rosszindulattalb) figyelmetlenséggelc) felületességgeld) igazságtalansággal

109

3. Milyen két hasonlatot hoz fel a szerző érvei megvilágítására?4. Mit kell a nagyobb sebesség ellenére elérnünk?5. A gyorsolvasásnak mely tényezői hatnak a szépirodalom olvasására?6. Az ellenzőknek arra a vádjára, hogy aki már hozzászokott a hatalmas^ se­

bességhez, nem tud többé lassan olvasni, szerző csak egy hasonlattal vá­laszol. Le tudná vonni abból a hasonlatból a ki nem mondott következte­tést — ami egyébként a gyorsolvasás egyik alaptétele?

7. Milyen eredményt érnek el általában a tanfolyamokon (az olvasmányban ezzel kapcsolatban említett valamennyi számadattal) ?

8. Mit tud a lelkes hivők túlzott optimizmusáról?9. A következő tartami összefoglalók közül melyik adja vissza legjobban az

olvasottak lényegét?a) A gyorsolvasás ellenzői, úgy vélik, a gyorsaság egyenlő a felületesség­

gel, aminek következtében elvész az olvasás esztétikai élvezete. Pedig a gyorsolvasás csak a munkát és tanulást szolgáló gyakorlati prózára vo­natkozik, melyet igyekeznünk kell jelenlegi olvasási készségünknél két-, háromszor gyorsabban olvasni. Ilyen sebességet érnek el általában a külföldi tanfolyamok hallgatói is. A lelkes hivők azonban túlzott opti­mizmusukban még többet várnak ettől az új módszertől.

b) A gyorsolvasás ellenzői felületességgel vádolhatok, mert nem tájéko­zódnak kellően az új módszerről. A gyorsolvasás részben az ipari terme­léshez hasonlítható, mert arra törekszik, hogy minél kisebb ráfordítás­sal minél nagyobb eredményt érjünk el. Ez az elérhető átlageredmény a külföldi tanfolyamok tapasztalatai szerint az olvasási sebességnek és a felfogóképességnek egyaránt két-, háromszorosára emelése. A cél nem az, hogy minél nagyobb sebességgel fussunk át érzésekkel hangulatok­kal teli lírai verseket. A lelkes hívőknek meg kell tanulni, hogy a gyor­solvasás készség, mely állandó gyakorlás nélkül elhalványul, feledésbe merül.

c) A gyorsolvasás ellenzői az elnevezésből kiindulva csak a gyorsaságotveszik figyelembe és azt felületességgel azonosítják, holott a gyorsaság az eredmény fokozása érdekében alkalmazott eszköz, mely egyszer­smind nagyobb figyelemmel is együtt jár. Nem kell félteni a szépiroda­lom esztétikai élvezetét sem, mert az új módszer csak a gyakorlati pró­zával foglalkozik. Két alaptétele, hogy nem szavakat, hanem gondolato­kat olvasunk és mindig a célnak megfelelő sebességet alkalmazzuk. A lelkes hivők túlzott optimizmusa veszélyesebb az ellenzők alaptalan

110

vádjainál, mert bár a gyorsolvasást mindeiiki elsajátíthatja, ennek ne­hézségei elriaszthatják azt, aki gyors eredményt vár.

Kérem, nézze meg a feloldásban, melyik kérdésre válaszolt helyesen. Ahol kerek mondatokban kellett válszolnia, ott természetesen nem kell a feloldásban megadott felelettel szó szerint egyeznie, fontos, hogy ha más szavakkal is, de a lé­nyeget fejezze ki. Adja össze a helyes válaszokra kapott százalékszámot, a felfogás m értéke:......%.

Most pedig az egyes válaszok mellett található jeleknek megfelelően tegyen a közölt kocka megfelelő helyére egy-egy keresztet — de csak a helyes válaszok esetén! Ha tehát az 1. kérdésre jól válaszolt, a kereszt az A vízszintes 1. kockájába kerül. Amennyiben az 1 . kérdésre nem tudott felelni, a kocka üresen marad.

Ha így végigment mind a 9 kérdésen, a kis kockából azt is leolvashatja, miben a legerősebb: az olvasottak lényegét jól megragadja-e; milyen figyelmesen olvas, nem lehet-e könnyen félrevezetni; jól vissza tud-e emlékezni egy-egy ke­vésbé jelentős, nem szorosan a lényeghez tartozó részletre, adatra. Ebből azt is megállapíthatja, mire kell a továbbiakban elsősorban ügyelnie, főleg mit kell gyakorolnia.

Ha teljesítménye nem érte el az 50%-ot, vagy ha kockájában az A vízszintes teljesen üresen maradt, kérem lapozzon vissza és olvassa el az egész gyakorlatot még egyszer figyelmesen.

1 2 3

a lényeg megragadása A

figyelmes olvasás B

emlékezés részletekre, adatokra C

Nos, hogy van megelégedve teljesítményével?Ha olyan kiváló eredményt ért el, hogy nem látja szükségét a további gyakor­

lásnak, vagy nem kíván a gyorsolvasással behatóbban foglalkozni, kérem akkor is fussa át a következő oldalakat. Ennek a fejezetnek az a célja, hogy felhívja a figyel­mét a gyorsolvasás módszerének néhány olyan gyakorlati fogására, melyeket eddig talán még nem ismert, vagy ha már — netán ösztönösen — eddig is alkalmazott, tudatosabbá tegye használatukat. Bármilyen kitűnő is jelenlegi olvasási készsége, miért ne akarná azt még tovább fejleszteni és ezzel munkáját még eredményesebbé tenni?

111

Ha a felmérés eredménye alapján úgy döntött, hogy egy kis gyakorlás hasz­nára válnék, keressen ehhez olyan szöveget, melyet nem talál túlságosan nehéz­nek: egy rövidebb népszerű ismertetést, egy-egy cikket saját szakterületéről vagy akár könnyű, szórakoztató olvasmányrészletet, amit amúgyis el akart olvasni.

Ha módjában van megkérni valakit, hogy olvasás után tegyen fel az olvas­mányból kérdéseket, annál jobb. De ha nem, akkor próbálja meg saját magának fel­idézni az elolvasottakat, emlékezni konkrét adatokra, egyes részletekre, összefog­lalni az olvasmány lényegét úgy, hogy azt az előbbi olvasási gyakorlatból tette.

# A gyakorláshoz még egy kis segítség. Kiszámították, hogy a magyar szavak átlag 8 betűből állnak. A legegyszerűbb tehát, ha egy-egy oldal n számait (betűk, il­letve betűhelyek száma) megszámolja (sorok száma szorozva az egy sorban talál­ható betűhelyek számával), és az így kapott összeget elosztja nyolccal. Ekkor ±. 5%-os biztonsággal megkapja az egy oldalon található szavak számát, amit termé­szetesen meg kell még szorozni az elolvasott oldalak számával.

sor + betűhely + oldalszám---- ----------------- 1------------- —----------------= szavak száma

8Az olvasási gyakorlatnál mérje az időt is. Az idő és a szavak száma alapján a

függelékben levő táblázatban megkeresheti az eredményt, vagyis megtudhatja, hány szó/perc sebességgel olvasott.

Azt, hogy az állandó rendszeres gyakorlás mellett milyen nagy jelentősége van a munkavégzéssel — és így természetesen az olvasással — kapcsolatos helyes szokások kialakításának is, már nemcsak elméletben tudja. Hiszen e fejezet végén, ugye, várja egy, elhatározásait felsoroló odatűzött cédula? És ha már belefogtunk olvasási készségének felmérésébe, egyúttal fordítsunk egy kis figyelmet olvasási szokásaira is, elvégre azzal most már teljesen tisztában van, mennyi belső és külső körülmény befolyásolhatja a figyelmes munkát, azaz jelen esetben az olvasást.

Kérem, nézze meg gondosan a következő táblázatot. Abban olyan szokások is szerepelnek, melyek jelentőségét már megbeszéltük, még sem árt, ha azokkal kapcsolatban ismét tart egy kis lelkiismeretvizsgálatot. Mások részletezésére csak ezután térünk rá, így talán még tárgyilagosabban tudja megítélni, hányadán is áll velük.

Minden egyes megállapításnál tegyen egy-egy jelet a megfelelő kockába. Azután számolja meg, hány jel van a veszélyt jelentő vastag vonaltól balra. Ha ezt a számot megszorozza 100-zal, majd elosztja 33-mal, akkor azt is megtudhatja, je­lenlegi szokásainak hány százalékán kell sürgősen változtatnia. Ezekre a továb-

112

biakban fordítson fokozottabb figyelmet, nehogy akadályát képezzék a gyorsol­vasás elsajátításának.

A) Fizikai állapotSokáig tudok olvasni, anélkül, hogy elfáradna a szememEgy idő múlva egy pillanatra megállók és a tá­volba nézve pihentetem a szemem Törődöm azzal, hogy jól van-e megvilágítva az olvasmány40-50 cm-re tartom magamtól a papírt Egyenesen és nyugodtan ülök, izmaimat nem feszítem megSemmiféle fizikai mozgást nem végzek, csak a szemem mozogLehetőleg nyugodt, csendes, zavartalan helyen olvasokKényelmesen, kellemesen érzem magam ol­vasás közben

B) FigyelemOlvasás közben ki tudom magamban kapcsolni az elkerülhetetlen külső zajokat Kikapcsolom saját, más irányú gondolataimat is Olvasás közben nem csinálok semmi mást (telefon. utasítások beosztottaknak, stb)Könnyű dolog számomra az olvasmányra figyelni Mindig követni tudom a gondolatmenetet, anélkül. hogy elveszíteném a f onalat Regresszió nélkül olvasom végig a szöveget

közvetlenül utána Visszaemlékezem az olvasottakra

néhány nap múlva

C) Az olvasmány megközelítése Határozott célom van egy-egy anyag elolvasásá­nálElőször m egnézem az olvasmány szerkezetét, felépítésétMegpróbálom m egkeresni az alapgondolatot, a lényegetAz egész mű, vagy egyes részek után vázlatot vagy összefoglalást tudok készíteni a lényegről Figyelek a szerző gondolatm enetére és m egtu­dom találni hibáit, következetlenségeit is. Kérdéseket vetek fel, melyekre választ keresek Könnyen megtalálok egyes adatokat vagy részleteketAz ábrák, grafikonok és táblázatok valóban se-

soha ritkán néha rendszerint mindig

113

gítségemre vannak a megértésben Tisztában vagyok a nyelvtani szerkezettel, az egyes szavak és az írásjelek szerepével A választott olvasmány megértéséhez alapismere­teim, szókincsem kielégítő Az előttem ismeretlen szavak jelentésének utánanézekÖrömmel olvasok, anélkül, hogy azt megerőltetés­nek érezném

D) Az olvasás sebessége Általában elég gyorsan olvasok hangtalanul, ajakmozgás nélkül olvasok A sebességet a célhoz és az anyaghoz alkalmazom Szócsoportokat olvasokA gondolatot keresem, anélkül, hogy az egyes sza­vakkal törődnék.

Szemműködés

Tisztázva minden félreértést, most már azt is tudja, hogy a gyorsolvasás el­sődleges célja és lényege........................................... ................ ......................................

Ezzel azonban korántsem akarjuk alábecsülni a gyorsolvasás fizikai tényező­jének jelentőségét, hiszen elsősorban a helyes szemműködés kialakítása segíti az olvasási sebesség növelését, ez pedig — mivel nemcsak időmegtakarítást jelent, hanem nagyobb figyelmet is kíván — az olvasás hatékonyságát is növeli. Tudnunk kell azonban azt is, hogy ennek begyakorlása — főleg idősebb korban — nem könnyű feladat és sokakat elriasztott már a gyorsolvasás elsajátításától. Szervezett oktatása nálunk, a külföldön e célra használt különféle gépi berendezések hiányá­ban,sajnos egyelőre ugyancsak nehézségekbe ütközik. Számítógéppel, illetve egy e célra kidolgozott programmal egyszer talán ez is megoldható lesz. Addig azonban be kell érnünk egyszerű eszközökkel, melyekhez csak egy kis ügyesség, no meg sok szorgalom kell.

Valamelyes gyakorlásra már csak azért is szükség van, mert — bár ennek köz­vetlen célja, hogy a szemet pontosabb látásra, hatékonyabb működésre szoktassa, — ez nem történhet önállóan, a szellemi tevékenységtől különválasztva. A

soha ritkán néha rendszerint mindig

114

szemműködést fejlesztő gyakorlatok többsége beletartozik a koncentrált figyelem, megfigyelőképesség és emlékezetfejlesztés körébe is, és csaknem valamennyit lé­nyegében koncentrációs gyakorlatnak is nevezhetnénk.

De mi is ennek a szemműködés-fejlesztésnek a lényege?Szemünk mozgását 4 egyenes és 2 ferde, azaz 6 kicsi, de erős, a szemgolyó

külső részéhez kapcsolódó izom irányítja. Ezek az izmok a szív és a légzőszervek izomzata után testünknek egész nap fogalkoztatott, tehát legerősebben igénybe­vett részei, éppen ezért ésszerű működtetésük mind általában, mind a helyes ol­vasás szempontjából igen lényeges. Amikor ezek az izmok elfáradnak, akkor érez­zük úgy, hogy “ fáradt a szemünk” , “megerőltettük a szemünket” .

Olvasás közben ezek az izmok nem egyenletesen, hanem apró, hirtelen löké­sek sorozatával csúsztatják végig a szemet a sorokon. Az olvasás tehát haladás — megállás (fixáció) váltakozásából áll. Az olvasás idejének legnagyobb részét, több mint 90%-át a fixációk veszik igénybe, míg a továbbhaladás az olvasás idejének nem egészen 10%-át tölti ki. Az egyes fixációk ideje az olvasmányfajták és az egyéni képességek szerint 200-300 ezredmásodpercig tart. Ezzel szemben a fixáci­ók közötti mozgások időtartama mindössze 10-20 ezredmásodperc. Hozzávető­leges számítással tehát egy-egy fixáció 1/4 másodpercig tart és egy átlagolvasó fixá­déinak száma másodpercenként 4.

Az olvasó a fixációk alatt ismeri fel a betűket, szavakat vagy szócsoportokat. Az egy fixáció alatt felismert egység nagysága (jelek száma) az olvasó látószögének nagyságától, szófelismerési és felfogóképességétől, a tárgykör nehézségi fokától, valamint az olvasandó jelek fizikai jellemzőitől függ. A gyenge olvasó nemcsak sokkal több, hanem lényegesen hosszabb fixációs szünetekkel olvas, mint a jó olvasó.

A lassú olvasás fixációknak és ugrásoknak gyakori változásából ered és ez szemünknek és agyunknak egyaránt fárasztó, mint általában minden, amit a maga természetes üteménél lassabban végzünk.

Tudna erre a mindennapi élet egyéb területeiről vett példát mondani?..........

Például fárasztóbb, ha egy óra alatt — áljandó járás mellett — 2 kilométer tá­volságot teszünk meg, mintha 4 kilométert haladnánk előre, mint ahogy fárasz­tóbb figyelemmel követni a szokásosnál lassabban beszélő előadót is.

A gyakori fixációknál tehát szemünk izmai fáradnak el, ezért is álmosít a gyenge, lassú olvasás, mert az elfáradás következtében a sokat mozgatott izmok megállása még sűrűbb és egyre hosszabb lesz, míg végül szemünk lecsukódik, elalszunk.

115

Ugyanakkor a lassú olvasás szellemi tevékenységünkre' is kedvezőtlenül hat. A gyakori fixációnál egyes szavakat olvasunk. Mi ennek a következménye?

A szavankénti olvasásnál agyunk kénytelen minden egyes szót az• JL ■ • • « • ■ » 0 *

előzőhöz hozzáfűzni ez pedig erősen csökkenti a megértést.• • • • • • • •

Sokkal egyszerűbb szellemi tevékenység az összefüggő szócsoportok

teljes értelmének egyszerre történő megragadása.

A fixációk számának csökkentésével járó sebességnövelés

ezért segíti elő a jobb felfogást is.

Érdekes megfigyelés, hogy a lassú szemroozgás nem annyira oka, mint inkább tünete a gyenge olvasásnak. Amikor elhatároztuk, hogy gyorsabban fogunk olvasni, főleg pedig akkor, amikor a szöveg értelmére koncentrálunk, a szemmozgás automatikusan meggyorsul, az egyes fixációk sokkal rövidebbek lesznek.

A tényleges olvasási folyamat meggyorsításának és egyúttal a felfogás javítá­sának tehát feltétele, hogy hozzászoktassuk szemünket — és agyunkat! — ahhoz, hogy az eddiginél kevesebb fixációval olvassunk, sőt az egyes fixációk idejét is csökkentsük. Hogyan érhető ez el?

Háromféle módon és ennek megfelelően háromféle gyakorlattal:® értelmes szócsoportok felismerése egyetlen fixációval ® látószög növelése ® ritmikus szemmozgás begyakorlása.

Az első két gyakorlatfajta mind módjában mind hatásában szorosan összefügg egymással. Ahhoz, hogy értelmes szócsoportokat egyetlen fixációval felismerjünk, egyszerre több jelet (betűt vagy számot) kell érzékelnünk, vagyis növelni kell azt a távot, melyet szemünk az írott sorok vízszintes vonalán átfogni, átívelni képes. Ezt a távot nevezzük látószögnek, azzal a megjegyzéssel, hogy — bár ez a kifejezés ennél többet foglal magában ■— jelen esetben ez alatt csak a pillantásunkkal átfogott jelek mennyiségét értjük. A két gyakorlatfajtánál a szellemi tevékenységnek van vezető szerepe.

116

A ritmikus szemmozgás begyakorlása — amennyiben azt az előbbi két gya­korlattól függetlenül, önállóan végezzük — az egyetlen valóban mechanikus művelet, melynél szellemi tevékenységünknek jóformán semmi szerepe nincs. Célja, hogy a szemmozgás ütemét és a fixációk idejét egyenletesebbé tegyük.

Ezekhez a gyakorlatokhoz sok külföldi tanfolyam audiovizuális eszközöket használómért ezek nagymértékben segíthetik az új megszokás, a figyelem összpon­tosításának beidegződését, az emlékezetbevésés serkentését és a pontosabb látás­mód fejlesztését. A gyorsan változó vizuális ingerekkel kapcsolatos azonnali asszo­ciációra és a tűnő benyomások pontos felismerésére tanítanak. Érdekes megfi­gyelés, hogy a tanulás során az audiovizuális eszközöknek ösztönző, serkentő hatása is mutatkozik.

Maga a módszer, melyet a gyorsolvasó tanfolyamok is felhasználnak, egyál­talában nem új, egészen egyszerű és számos területen alkalmazzák: egy másodperc töredéke alatt látott kép minél több részletét kell megfigyelni, emlékezetbe vésni és újra felidézni. Ilyen jellegű kísérleteket és gyakorlatokat a világon mindenütt folytatnak, a leningrádi Krupszkaja Kultúrintézetben és az amerikai egyetemeken egyaránt. Az eredmények egészen meglepőek. Voltak, akik 1/10 másodperc alatt 15 értelmetlen jelet is felfogtak egyszerre, de a 20—30 betűből álló szócsoportok felismerése ennyi idő alatt némi gyakorlás után könnyűszerrel elérhető.

A programot általában értelmetlen jelekkel végzett gyakorlatokkal kezdik. A vetítés, ill: felvillantás ideje a jelek számától, nehézségi fokától függően 1/1000 másodperctől néhány másodpercig tarthat. Ennek célja — akár csak az ezt követő értelmetlen betű és számkombinációké — hogy rászoktasson a nagyobb figyelem­re. Értelmes szavakat ugyanis sokkal könnyebb felismerni és újra felidézni, anél­kül, hogy nagyobb erőfeszítéseket kellene tennünk, míg az értelmetlen jelek sokkal nagyobb figyelmet igényelnek. Az értelmetlen anyagnál a nehézséget az okozza, hogy az emlékezetnek is tevékenyen részt kell vennie a munkában.

A jelkombinációk mind hosszabbakká és bonyolultabbakká válnak. A 3—4 tagú szám- vagy betűcsoportokat viszonylag könnyű egyetlen pillantással felis­merni, illetve megjegyezni. A nehézség az 5 jeles csoportnál kezdődik, és 6 vagy még több jelet egyetlen pillantással felfogni a kezdő számára először lehetetlennek tűnik. Két hét után — rendszeres gyakorlás mellett — azonban már ez az ered­mény is elérhető. Meglepő, hogy 6 jelről 7 jelre áttérni újabb nehézségbe ütközik. De beérhetjük a 6 értelmetlen jel felismerésével is, hiszen akinek ez sikerül, az már könnyen fog át 20—30 jelből álló értelmes szöveget is. Ez pedig azt jelenti, hogy egy 60 betűhelyből álló gépelt sort az eddigi 6 —7 fixáció helyett 2—3 fixádé­val tud elolvasni.

117

Különböző nehézségi fokot jelent a jelek egymás melletti elhelyezése is. Leg­könnyebb a szabályos egy-jelnyi köz (3 4 5), míg a szorosan zárt jelcsoport (345) már nehezebb. A legnehezebb a szabálytalan elhelyezés (34 5; 3 4 5). A számoknál nehezebbek a kis- majd a nagybetűk, végül legnehezebbek a számok, kis- és nagy­betűk rendszertelen távolságban elhelyezett kombinációja (F jv 7 4 ni). A gyakor­latokon természetesen a nehézségi fokoknak megfelelő rendben kell végigmenni.

Ha az értelmetlen jelekből álló gyakorlatok már nem jelentenek különösebb nehézséget, közben fokozatosan beiktatják az értelmes szavak vetítését is. Kisebb, rövidebb szavakkal kezdenek, majd egyre növelik a szavak hosszát, egészen a 20—25 jeles szavakig. Következő lépés a szócsoportok, gondolat-egységek felvil­lantása ugyancsak a rövid kifejezésektől a hosszabb címekig, szólásokig.

Egyes tanfolyamokon hiányosan írt szavakat is vetítenek. Ezeknél vagy egész betűk hiányoznak, esetleg másokkal cserélik fel őket, mint a sajtóhibáknál, vagy— mint a rossz nyomásnál — a betűk egy-egy része hiányzik. Itt is elsősorban a gyors felismerés, a megfigyelőképesség fejlesztése a cél.

A gyakorlatok alatt a hallgatóknak teljes figyelmüket a látásra kell összponto­sítaniuk. Az olvasást hanggal kísérni, még önmagukban, zárt ajakkal is szigorúan tilos. Egy-egy jel felvillantása után a hallgatóknak azonnal le kell írniuk, amire a látottakból emlékeznek, de találgatni nem szabad. Utána a jelet újra vetítik, hogy mindenki ellenőrizhesse eredményét. Ha az egész csoportnál túl nagy a hibák száma, akkor az anyag nehéz, esetleg túl nagy lépésekkel haladtak előre. Ha vi­szont a hibaszázalék csökken, fokozzák az ütemet.

A különböző tanfolyamok módszereit vizsgálva azonban egy másik megol­dással is találkozunk, mely elsősorban az olvasás tempóját diktálja, meggátolva a regressziót, de ugyanakkor jobb megfigyelésre is serkent. Itt a szöveget csak egé­szen rövid szakaszonként kapja a hallgató, mert az elolvasott rész azonnal eltűnik. Az ütemet is á követelményeknek megfelelően szabályozzák, ezzel kényszerítve a hallgatót a szöveg gyors követésére. Egyik ilyen gyakrabban használt eszköz az ac- celarator vagy spacer, mely a már elolvasott szöveget úgy takarja le, mint ahogyan a redőny ereszkedik alá. A takarás gyorsasága beállítható. Másik megoldás a film­vetítés, ahol egy nyomtatott oldal látható, melyből azonban csak rövid részletet vi­lágítanak meg, vagy állítanak élesre, a szöveg többi része olvashatatlan marad. Az olvashatóság végigmegy az egész szövegen, a hallgatóknak tehát — a film által dik­tált tempóban — az egész oldalt végig kell olvasniuk. Ez a film a regresszió mega­kadályozásán kívül szabályozza a szem átfogóképességének nagyságát és ritmusát is.

Kétségtelen, hogy ezek az audiovizuális eszközök kiváló segítői de — a kül­földi szakirodalom egybehangzó megállapítása szerint — nem okvetlenül szük­

118

séges feltételei a gyorsolvasás elsajátításának. Részletes ismertetésükre csak azért tértünk ki, mert ezeknek a gyakorlatoknak elvét és módszereit kell átvennünk, de ez nagyon könnyen, primitív kis segédeszközökkel is megoldható.

Mindebből nyilván rájött már, mit és hogyan kell gyakorolnia:.........................

Az audiovizuális tanfolyamok elveit és módszereit alkalmazva egy-egy villa­násnyi időre szemébe tűnő szám- és betűjelek felismerésének képességét kell fej­lesztenie. Miután az elveket most már ismeri, ezeket a gyakorlatokat könnyen el­készítheti. Csupán értelmetlen jeleket kell — lehetőleg géppel — egymás alá írnia, egy-egy oszlopba 25 — 30-at, ügyelve arra, hogy ezek felismerése fokozatosan mind nehezebbé váljék, úgy, ahogyan azt a tanfolyamok ismertetésénél leírtuk. Vagyis........................................................................ .................................................. ......

(De ha mégsem emlékezne pontosan, lapozzon vissza a jelkombinációk összeállításáról mondottakra.)

Először tehát próbálkozzék a legegyszerűbb gyakorlattal:3 5 82 7 3

8 7 6 5 7 4 3 2

8 7 6 6 5 7 5 3 5 1 .

(Egy-egy fajtából persze legalább 3—4 oszlopnyit készítsen) majd eredmé­nyei által megszabott ütemben térjen át a bonyolultabbakra, míg eljut a legnagyobb követelményeket támasztó feladatokig, mint pl.:

K 46L 5 6Bf Va 1

CM 86 öK végül az egyre hosszabbodó szavakig, szócsoportokig:

ez cikk

ország gondolat

intézkedés szőnyegpadló

0 '0

119

®Központi Statisztikai Hivatala új gázszolgáltatási szabályzatot

az ország hárommillió lakosa közül

De vajon hogyan pótolhatók az efféle gyakorlatokhoz használatos gépi beren­dezések? ............................................ ................................................................................

Megfelelő gép híján tökéletesen megteszi egy darab karton és egy villámgyors kézmozdulat is. A kartonnal letakarja a jeleket, majd hirtelen lehúzza a kartont a legfelső jelről, de ugyanazzal a lendülettel már vissza is csúsztatja rá. Az egész gya­korlat lényege ennek a mozdulatnak olyan nagy sebessége, hogy szeme semmikép­pen ne mozdulhasson tovább és kénytelen legyen egyetlen fixációval az egész jel­sort megragadni. Ezért fontos; hogy a karton jól csússzon, mozdulata pedig köny- nyed, de óvatos legyen, mert ha nagyon hirtelen rántja meg a lapot, a következő je­leket is kitakarja és figyelme önkéntelenül is megoszlik a sorok között. Jó, ha a gya­korlat megkezdése előtt magát a kézmozdulatot is gyakorolja egy kicsit.

A karton közepére húzzon egy függőleges vonalat és felső végére rajzoljon egy nyilat. Próbálja meg a nyilat a jelsor közepéhez tenni és miközben lehúzza a kartont, szögezze pillantását a nyíl hegyére. Ez lesz a fixáció helye, ahonnan kiin­dulva jobbra és balra kell látószögét szélesíteni. Előfordulhat azonban, hogy a hibák aránytalan mennyiségben és következetesen a nyíl hegyének egyik vagy másik oldalára esnek, ekkor csúsztassa el a kartont, kicsit közelebb ahhoz az oldal­hoz, amelynél több hibát követett el. A legtöbb embernek ugyanis nem működik egyformán a két szeme, rendszerint az egyik élesebben lát. Hogy a vonalat milyen mértékben kell elcsúsztatnia, azt mindig egyénileg kell ki kísérletezni.

A feladat az lesz, hogy a másodpercnek az alatt a töredéke alatt, míg egy-egy jelsort kitakar, felfogja amit látott. Ezt azonnal írja is le, majd húzza le újra a kar­tonlapot és ellenőrizze, nem tévedett-e.

Hogy a haladást ellenőrizhesse, mindennap írja fel a hibátlanul felfogott jelso­rok számát. Nem szabad elcsüggedni, ha egy újabb nehézségi fokra áttérve a hiba­szám nagy mértékben növekszik. Ha minden sor hibás, de becsületesen igyeke­zett, a gyakorlatnak meglesz a pozitív hatása és az eredmény nem marad el. Egy kis idő múlva a helyesen felfogott sorok száma újra nő, bizonyítékául annak, hogy a szem pontosabban Iát és az agy jobban rögzít, mint eddig.

Minden napra egy gyakorlatot szánjon, de egy-egy gyakorlaton többször is végigmehet, esetleg néhány nap múlva előveheti a korábbi gyakorlatokat is. A ta­pasztalatok azt mutatják, hogy értelmetlen jeleket 6—8 alkalommal is átvehetünk,

120

anélkül, hogy tartalmuk túlságosan ismerőssé válnék. Az értelmes szócsoportok­kal már nehezebb a helyzet főleg azért, mert a hosszabb szavak általában szokatla­nabbak, azok könnyebben megragadnak emlékezetünkben.

A szó, illetve szócsoport gyakorlatokkal ugyanaz a teendő, mint az értelmet­len jelekkel. A felismert szót itt is írja le, mielőtt összehasonlítaná az eredeti szö­veggel, mert az értelmes szavaknál is könnyen tévedhet teljesítménye ellenőrzésénél.

Megközelíthetjük azonban a megoldást úgy is, hogy a szemünket hozzászok­tatjuk ritkább fixációkhoz. Ezt általában úgy szokták begyakoroltatni, hogy a fixá- ciós helyeket pontokkal, vonalakkal jelölik, az egyszerre elolvasandó szócsoporto­kat tört vonallal vagy eltérő betűtípusok használatával választják el egymástól. Ezeknek a megoldásoknak azonban mind megvan az a hátrányuk, hogy nem felel­nek meg az átlagos olvasási gyakrolatnak. A fixációk számát és főleg a helyét nem lehet mechanikusan kimérni, mert az a szöveg nehézségi fokához alkalmazkodva a gondolati egységek és a szóképek szerint állandóan változik.

Ennek ellenére szükség van arra, hogy szemét a ritmikus olvasásra, kevés fixádéra rászoktassa. Ehhez jó és főleg könnyű gyakorlat az is, melynél fixációként csak égy jelet kell egyszerre elolvasni.

a b cd e fg h i

A ritmikus olvasás és a látószög növelése együttes célja az alábbi kombinált gyakorlatnak, melynél minden fixációs helyet egy jellel bővítünk egészen addig, míg a szöveg teljes sorokká olvad össze.

2 is jó le2 hó úr ló3 sem néz azt3 már még fel4 megy mert haza6 nélkül otthon döntés

16 politikai légkör színházi előadás angol pénzegységjegyzőkönyvbe vette : A megoldás nélküli utópisztikus terveket

Mindezek a 3 fixációra osztott gyakorlatok 60 betűhelyes gépelt oldalakra vonatkoznak, hiszen az átlagosan elérendő cél: 20 betűhely = 1 fixáció. Ebből a

121

meggondolásból kiindulva más szövegen is gyakorlolhat. így pl. nagyon jól bevált eszközök az újságok 20—25 betűhelyes hasábjai, melyeket igyekezzen egy-egy fix- ációval végigolvasni. Segítséget jelent, ha a fixációs hely megjelölésére a hasáb kö­zepén (vagy szeme működésének megfelelően a középtől szükség szerint kicsit jobbra vagy balra) függőleges vonalat húz.

Ezeket a gyakrolatokat is végezze el napjában többször, hogy szeme végül magától vegye át ezt a ritmust. . . ,

Olvasás közben akárcsak lépéseink

hogy az elterelje mint ahogy sétánál

és nem helyezzük Ez csak akadályozná

“Egy pillantásnyi” nem egyforma,

Ilyen gyakorlatok szemünket ahhoz

szemünk mozgása amikor sétálunk

figyelmünket sem emeljük

a másik elé automatikussá vált

körülbelül ennyi azt az értelem

mindennapi olvasása hogy egyszerre

szükséges és fontos De soha nem szabad az olvasott gondolatokról

egyik lábunkat tudatosan és szándékosan,

cselekvésünket.‘ A szócsoportok hossza

határozza meg. hozzászoktatja lassan

értelmes csoportokat fogjon át.

Nem vitás, hogy mindez nehéz és fáradságos munka, amihez erős akaratra, sok türelemre van szükség. De kérem — főleg, ha a fiatalabb korosztályhoz tarto­zik — vegye azért magának a fáradságot és kövessen el mindent helyes szemmű­ködésének kialakítására, hiszen......................................................................................

Ha a gyakorlást mégis túlságosan nehéznek és körülményesnek találná, ha ez annyira kedvét szegné, hogy legszívesebben a sarokba hajítaná a könyvet és abba­hagyná az egészet, kérem, ezt ne tegye! Akkor már inkább mondjon le a tökéletes szemműködéséről.

Az olvasás sebességének növelése ugyanis nem pusztán mechanikus folya­mat. Ellenkezőleg, a gyorsolvasás kulcsa a figyelem teljes összpontosítása az olva­sott szövegre. A koncentrált figyelem és a szándék, hogy ezentúl az eddiginél gyor­sabban olvasson már önmagában is a sebesség — bizonyos fokú — növeléséhez vezet.Végezzen el az ismertetett gyakorlatokból annyit, amennyihez éppen kedve van — főleg azokból, melyek a koncentrációt, a gyors felismerést szolgálják —, és összpontosítsa energiáit a szellemi tényezőkre és a gyorsolvasás meghatározóbb szabályainak betartására, a rossz szokások levetésére, jó szokások kialakítására. De mindenképpen tartson velünk továbbra is!

122

Jó szokások — rossz szokások

Amiről le kell szokni — a regresszió

Ugye emlékszik még, hogy mi is ez a folyamatos olvasést erősen gátló, gya­kori hiba? És persze arra is, hogy ez miért olyan káros? ..............................................

(Ha nem emlékeznék pontosan, kérem, lapozzon vissza és fussa át a regresz- szióit ismertető bekezdést még egyszer.)

Vagy talán már meg is próbált a regresszióról leszokni? Ha ezt eddig nem tette volna, most már mindent el kell követnie, hogy ezt a rossz szokást levesse. Higgye el, ez egyáltalában nem lesz nehéz. Sőt, ha megfogadta, amit eddig a kon­centrált figyelemről mondtunk, ha megpróbálja olvasási sebességét növelni, és ha eléri azt, hogy nem szavakat, hanem szócsoportokat, gondolatokat olvas, akkor ez a regresszióra való hajlam magától megszűnik, vagy legalábbis erősen csökken. így alig lesz szüksége nagyobb erőfeszítésre.

Azért nem árt, ha elvégez néhány — valóban könnyű és egyszerű — gyakor­latot. Ez már csak azért is hasznosamért az egyes gyakorlatok az olvasás több té­nyezőjére is halnak. Ez a komplex hatás fordítva is érvényes: a valamely téren elért eredmény megkönnyíti több, másfajta gyakorlat végzését, illetve meggátolhat egyéb rossz szokásokat is.

Emellett szükség lehet némi önellenőrzésre is. A regresszió ugyanis nem is mindig tudatos, főleg pedig — legtöbb esetben — nem is indokolt. Amikor valami­képpen megakadályoznak ebben a regresszióban, rendszerint kiderül, hogy agyunk közben mégis csak olvasott, és ha valahol újra találkozunk az elveszettnek vélt gondolattal, meglepve ismerjük fel, rájövünk, hogy tulajdonképpen nem is hagytunk ki olvasmányunkból semmi lényegeset. Rósz szokásról van szó, melynek eredője a bizalmatlanság saját magunkkal, agyunk működésével, felfogókészsé- günkkel szemben.

A gyakorlás módja egyszerű: meg kell akadályozni, hogy szeme visszatér­hessen a már elolvasott szövegre. A külföldi tanfolyamokon ezt milyen eszközök segítségével érik e l ? ................... ......................................................................................

123

Mi a véleménye, mivel lehet ezeket az eszközöket a legnagyszerűbben pó­tolni? ...................................................................................... ............. .........................

Természetesen ismét csak egy darab papírral, amit az olvasás sebességének megfelelő ütemben csúsztatunk rá a már elolvasott szövegre, folyamatosan elta­karva azt. Ha egy kis ügyességgel a papírt kissé ferdén tartva csúsztatja, úgy, hogy bal sarka valamivel lejebb érjen, akkor nemcsak az elolvasott sorokat, hanem még az egyes sorok elejét is el tudja takarni, így szeme még az éppen olvasott sor kezdő szavaira sem tud visszatérni.

A regresszió ugyanis lehet függőleges, felfelé irányuló (amikor főleg a so­rokra ugrik vissza) és vízszintes, balra, a sor elejére húzó (amikor csak egy-két szót ismétel).

Következő gyakorlatunk célja a vízszintes irányú regresszióról való leszok- tatás és lényege, hogy egy-egy sort kizárólag csak egyszer szabad elolvasnia és ennek az egyszeri elolvasásának alapján kell megoldani a feladatot anélkül, hogy újra visszatérve a már elolvasott kifejezésekre keresgélné a megfejtést.

A táblázatban 15 sorban 3 — 3 szót, illetve kifejezést talál. Lényegében minden sor egy-egy külön feladat: döntse el, hogy azzal a kifejezéssel, mely mellett semmiféle jel nincs, az (a) és (b) betűvel jelölt kifejezések közül melyik áll asszoci­ációs kapcsolatban: Például:

1. Fű zöld (a) kék (b)2. tél (a) KÁNIKULA nyár (b)

A megoldás nyilvánvalóban első esetben (a), a másodikban (b). A feladatok egyszerűek, de nehezíti a megoldást, hogy a jel nélkül álló kifejezés — melyhez a kapcsolódó másik kifejezést kell megkeresnie — nem mindig áll az első helyen.

Kérem, vegyen egy darab papírt — akkorát, hogy az egész oldalt takarja — és írja rá a sorok számát 1-től 15-ig. Az írószert tartsa a kezében. A papírt bal kezében tartva tegye azt az oldal felső széléhez, az első sor fölé. Olvassa el — de csak egy­szer és lehetőleg gyorsan — az első sort, csúsztassa rá — fentről lefelé — azonnal a papírt és közben máris döntsön, hogy (a) vagy (b)-e a helyes megoldás. Ezt írja le a szám mellé:

1. — a2. - b

124

így haladjon végig az egész oldalon. Mielőtt azonban elkezdi, nézzen az órára. Mérje az időt, igyekezzék minél gyorsabban dolgozni. Eredményét végül el­lenőrizze a feloldásban.

6. (Regressziót gátló) gyakorlat

1. Petőfi (a) Talpra magyar... Arany (b)2. szinonima rokon értelem (a) ellentét (b)3. kiszolgál (a) felszolgál (b) ebéd4. egyelőre (a) most még... egyenlőre (b)

5. eszperantó természetes (a) mesterséges (b)

6. helyzetjelentés (a) előrejelzés (b) jövőkutatás7. alkotás művészet (a) mesterség (b)8. elintéz (a) bonyolít összezavar (b)

9. ellenvetés egyetértés (a) véleményeltérés (b)

10. elárul (a) felfed titkol (b)

11. ragadozó (a) egér rágcsáló (b)

12. ügyes (a) ügyetlen (b) jól csinálta

13. ejnye no... feddés (a) dicséret (b)

14. győzelem (a) nagy ünnepet ülni vereség (b)15. helyzetjelentés (a) történelem (b) krónika

Id ő :...................................... Helyes döntések száma: ....

Másik gyakorlatunk célja, hogy leszokjon a függőleges irányú regresszióról. Lényege ennek is az, hogy egyszeri elolvasással végezze el a feladatot. Semmi­képpen sem szabad visszatérnie a már elolvasott szövegre és úgy keresni a megol­dást, azaz eldönteni, hogy az egyes szakaszok után következő, a-e betűkkel jelzett 5 kifejezés közül melyik illik a felette álló szöveg kipontozott helyére. Itt is egy-egy számozott mondat vagy szakasz egy-egy külön feladat.

Kérem, most vegyen elő két papírt. Az egyikkel a lap alját takarja le, vagyis azokat a gyakorlatokat, melyek még nem kerültek sorra. A másik lappal — azt fentről lefelé húzva — gátolja meg, hogy szeme önkéntelenül visszaugorjon a már

125

olvasott szövegre. Az 5 kifejezést, melyekből a megfelelőt kiválasztja, letakarni nem kell.

Mérje az időt és igyekezzék gyorsan dolgozni. Eredményét ellenőrizze a feloldásban.

7. (Regressziót gátló) gyakorlat

1. A ................... jellegű dokumentumműsorok közül kiemelkedett az amerikai el­nökválasztásról készített összeállítás, amelyet a magyar alkotógárda legjobbjai készítettek.a) belpolitikai, b) külpolitikai, c) kulturális, d)földrajzi, e)szórakoztató

2. Tervezőink úgy érzik, többre képesek, mint amit ma igényelnek tőlük. /íz eűW/g/ tervezői gyakorlatot felülvizsgálva vállalják, /zogy a korábbinál minden szem- pontból............. terveket készíteneka) takarékosabb, b) nagyobb, c) bővebb, d)jobb, e) szebb

3. ENSZ közgyűlésén a felszólalók többsége érintette a leszerelés kérdését Ez érthető, hiszen az emberiséget sok probléma foglalkoztatja ugyan, ezek közül az egyik legfontosabb a .......................a) rák leküzdése, b) békés egymás mellett élés, c) túlnépesedés, d) környezetvé­delem, e) osztály harc kiélezése

4. * Tavaly meglehetősen nagy műtrágya- és növényvédőszer-készletek gyűltek össze a raktárakban, á mezőgazdasági termelők ugyanis inkább gépeket vásá­roltak. Az idén fordult a helyzet, lényegesen keresettebbek a ...........a)arató-cséplőgépek, b) vegyszerek, műtrágyák, c) vetőmagok, d) mezőgazda­sági gépek, e) háziállatok

5. A fővárosban nagy sikerrel vetítették egy politikai gyilkosság teljes hitelességgel ábrázolt történetét. Az alkotók?nem monográfiát akartak nyújtani a munkás- mozgalom hajdani mártírjairól, hanem figyelmeztetni kívánnak a politikai bru­talitás veszélyeire. így a ................meglehetősen sötét tónusú.a) regény, b)színmű, c) rádiójáték, d) könyv, e) film

6. Nemzeti ünnepünk alkalmá val a kormány....... . területén végzett kiemelkedőmunkája elismeréseként kitüntetéseket adományozott. A kitüntetéseket a Nép­stadion sajtótermében, a Magyar Testnevelési és Sportszövetség elnöke adta át. aj ipari termelés, b) tudományos kutatás, c) filmművészet, d) kultúrális ne­velés, e) testnevelés, sport

126

7. A környezeti ártalmak közül a .......... definiálható a legnehezebben, mertamíg a levegő és a víz szennyezettségének mértékét könnyű fizikai és kémiaimérésekkel megállapítani, a , . ............eléggé szubjektív fogalom. Az emberifiúinem egyformán érzékeny a különböző rezgésszámú hangokra.a) levegő szennyezettsége, b) víz szennyezettsége, c) zajártalom, d) környezetiártalom, e) zöldövezet hiánya.

Ehhez a gyakorlathoz valóban nem kellett más, mint egy kis figyelem. Ha egy kicsit igyekezett, valószínűleg nem is követett el hibát. De azért akkor is jó, ha néha kicsit gyakorol, vagy legalábbis néhány alkalommal — amikor pl. fáradtabb vagy az olvasmány nem érdekli eléggé — újabb próbát tesz. A regresszió Ugyanis nagyon gyakori hiba. Lehet, hogy mostani jó eredményét csak annak köszönheti, hogy jobban összeszedte magát. Nos, ezt az összeszedett, figyelmes magatartást kell megszoknia, állandóvá tennie.

Ha viszont gyenge volt az eredménye, akkor nyilván nem szívlelte meg eléggé azt, amit a koncentrált figyelem fontosságáról mondtunk. Nem lenne kedve ezt a szakaszt újra átfutni? Azután pedig még nagyon sokkal kell gyakorolnia.

A gyakorlat módját már ismeri, és csupán egy darab csúsztatható papír s tetszés szerinti szöveg kell hozzá. Az olvasásnak ez a módja eleinte bizonyára egy kicsit zavaró lesz, de ha így rákényszerül a fokozott figyelemre, ahhoz hamarosan hozzászokik és örömmel könyvelheti el sikerét.

A mit meg kell szokni — a cél szerinti olvasás

Az imént felmérte olvasási szokásait, jeleket téve táblázatunk megfelelő he­lyeire. Térjünk most vissza két megállapításra:

.® határozott célja van egy-egy anyag elolvasásával;® a sebességet a célhoz és az anyaghoz alkalmazza.

Nos, itt jelei melyik rovatba kerültek? ..................... ...........................................

Amennyiben ezekre “mindig” ügyel, máris tovább lapozhat és áttérhet a kö­vetkező fejezetre. Ha a jelet a “rendszerint” rovatba tette, nagyjából fussa át a kö­vetkező lapokat. De ha az olvasás célját “soha” , “ritkán” vagy csak “néha” veszi figyelembe, kérem, figyelmesen olvassa végig ezt a fejezetet és kövessen el min­dent, hogy ezentúl “mindig” a célnak megfelelően olvasson.

127

Vajon mit is érthetünk “cél szerinti olvasás” alatt és miért olyan fontos sza­bálya ez a gyorsolvasásnak? Van erről valami elképzelése?............................ ...........

Emlékszik még arra, mi is jellemzi a lassú, illetve a gyorsan olvasót?

Nos, mindkettőt az egyforma sebesség minden olvasmányfajtánál.A gyorsolvasásnak nem célja, hogy a lassú olvasás szűk körét a nagy olvasási

sebesség szűk körével váltsuk fel. A cél az, hogy a kört lefelé és felfelé egyaránt szélesítsük, és olvasási készségünk széles skáláját alakítsuk ki, akárcsak néhány szavas percenkénti sebességtől az igen gyors, olvasásnak tulajdonképpen már nem is nevezhető átlapozásig. A jó olvasó többféle olvasási tempóval él és ezekre a szükséghez mérten — akár egy olvasmányon belül is — úgy kapcsol át, mint a jó autóvezető a különböző sebességekre, vagy ahogy mi célunktól függően balla­gunk, bandukolunk, sétálunk, járunk, haladunk, futunk vagy rohanunk. Ugyanígy különbözőek olvasmányainkkal kapcsolatos céljaink is, melyeket éppen úgy figyelembe kell venni, mint az olvasmány jellegét. A szerző szándékától és a mű tárgyától függően ugyanis különböző olvasmányokkal kerülünk szembe, és aki nem tud az olvasmány jellegének és saját szándékának megfelelő technikát alkal­mazni, hanem mindent teljesen egyformán akar elolvasni, az mindig csak töké­letlen teljesítményekre lesz e téren képes.

Nincs a világon olyan munka, a levesfőzéstől a házépítésig, mely ne a célkitű­zéssel indulna meg. A cél kitűzésének az intenzitása és a ráfordított idő persze egé­szen különböző lehet, de jelentősége mindenütt egyformán fontos, mert minden tevékenységünket ez határozza meg.

Ugyanez a helyzet az olvasásnál is. Az olvasás egész további menetét, sebes­ségét, technikáját minden egyéb tényezőnél döntőbben befolyásolja az olvasó szándéka. Hiszen általában senki sem szokott “csak úgy” olvasni (főleg gyakorlati prózát nem), mindig van valami okunk, célunk, szándékunk az olvasással. Hogy az olvasásnak mennyire különböző céljai lehetnek, és hogy ezekhez igazodva — ha nem is mindig tudatosan — már eddig is különböző sebességgel és módszerek­kel fogtunk az olvasáshoz, erre elég bizonyíték, ha az újságolvasásra gondolunk. Más és más a célunk a vezércikkel, a kül- és belpolitikai hírekkel, a tárcákkal, hu­moreszkekkel, hasznos tanácsokkal, műsorismertetésekkel és apróhirdetésekkel. Gondolatokat, szempontokat keresünk, tájékozódni akarunk, szórakoztatást, út­baigazítást várunk, meghatározott céllal egyetlen adatra vagyunk kíváncsiak.

128

Ennek megfelelően pedig lassabban követjük a gondolatokat, a nagybetűs címek alapján csak részleteket nézünk át, aprólékos gonddal olvasunk, vagy olvasás he­lyett csupán átfutunk hosszú hasábokat. De a válogatástól a vizsgára való felkészü­lésig ugyanígy számtalan célunk lehet a gyakorlati próza valamennyi olvasmányfajtájával.

Céljainkat az egyszerűség kedvéért két nagy csoportra is oszthatjuk.1. tájékozódás, válogatás, ismerkedés,2. bevésés, megőrzés.

Ezek részleteire még rátérünk.Nehogy félreértse: amikor azt mondjuk, az olvasás mindig a cél meghatározá­

sával, az előre meggondolással kezdődik, nem azt kívánjuk, hogy ezen hosszú per­ceket töprengjen. Elég ehhez az az idő, amíg kézbeveszi és felüti a könyvet vagy fo­lyóiratot. Hiszen általában készen állunk már a választásokkal azokra a kérdésekre: miért kell (akarom) elolvasni?.... mit várok tőle?.... mely részeinek kell különös fi­gyelmet szentelnem?.... stb. A fontos az, hogy ez az olvasást megelőző célkitűzés mindig tudatos legyen, és semmi esetre se kövesse ezentúl azt a rossz szokást, hogy minden előzetes mérlegelés nélkül esik neki az Ön előtt fekvő nyomtatott la­poknak és azokat — magát a szerzőre bízva — minden további gondolkodást el­mellőzve, egyazon módon akarja az első betűtől az utolsóig rögtön végigolvasni.

De mit gondol, ehelyett vajon mit kell tennie? (Erre a cél meghatározásánál már rá kellett jönnie) ................. ......... ....................................................

Kérdezzen!.. . . kérdezzen !... . kérdezzen!

Kérem, nézze meg az alábbi találós kérdést, de nagyon figyelmesen, hogy azután válaszolni tudjon a feltett kérdésre.

Egy hatalmas szálloda földszintjén beszáll a liftbe 8 ember, majd a harmadik emeleten még 2, de kiszáll 1. A negyedik emeleten beszáll 3, az ötödik emeleten a lift nem áll meg, de a hatodikon ismét beszáll 6, viszont kiszáll 2. A hetediken kis­záll 3, a nyolcadikon beszáll 5, de kiszáll 1 ......... .............. ...................................

N os,... Mi a válasz? Szorgalmasan kiszámolta, hány ember érkezett meg a te­tőteraszra? Az edigi tapasztalatok szerint ugyanis a legtöbben ezt teszik. De remél­

129

hetőleg Ön — aki ugye már figyelmesen olvas — észrevette a bevezető mondat pontatlan fogalmazását, azt, hogy nem is tettünk fel semmiféle kérdést. Ugyanis arra kellene válaszolnia, hányszor állt meg a lift. A tévedés éppen olyan nyilván­való, mint a leszűrhető tanulság: nem tisztáztuk előre, mi lesz a feladat, tehát nem is lehetett azt a célnak, a szándéknak megfelelően megoldani.

Persze ez a mulasztás, ha általában nem is jelentkezik ennyire egyértelmű, mondhatni primitív módon, mégis számtalan esetben előfordul.

A leggyakoribb hiba a pontatlan fogalmazás. Lehet, hogy az olvasóban is csak homályosan él valami elképzelés az elvégzendő feladatokról, de az is lehet, hogy csupán nem tudja célját egyértelműen kifejezni. Tájékoztató szakemberek jól isme-^ rik azt a szinte találós játéknak nevezhető beszélgetést, melynek során a felhaszná­lónak “ ... műszaki könyvet keresék.,.” kérésétől eljutnak a tárgykör pontosan kör­vonalazott, konkrét meghatározásáig. Márpedig a kérések, kérdések szabatos megszövegezését sürgősen meg kell tanulni. Nincs messze az az idő, amikor a szakirodalomra vonatkozó kérdéseket számítógépbe kell betáplálni, ez pedig a kér­déseknek minden félreértést kizáró, szigorúan pontos és egyértelmű megfogalma­zását követeli meg. Drága gépidők mehetnek veszendőbe a bizonytalan találgatá­sok következtében.

Egyelőre maradjunk a hagyományos olvasásnál, mert itt sem lehetünk meg a különböző okokból felteendő általános és/vagy speciális, de mindenképpen folya­matos kérdezés nélkül.

De hát mi is ennek a kérdezésnek a célja?A kérdezés két fontos okát már említettük: az egyik az aktivitás, a másik a cél

szerinti olvasás.Emlékszik még, mi az, ami az aktív olvasást leginkább segíti? ........................

Természetesen az előre-, majd az együtt-gondolkodás a szerzővel. Erre az előre-gondolkodásra könyvünk már eddig is rendszeresen alkalmat adott és ezzel kétségtelenül már engedett passzivitásából és mqgtette az első lépést a szerzővel való kommunikáció kialakítása érdekében. De ez még mindig nem elég, legalább olyan aktívnak kell lennie, mint egy élénk eszmecserénél, melyben valóban őszinte érdeklődéssel vesz részt.

Az igazi jó olvasás hasonló a társalgáshoz. Aki azt hiszi, hogy ez lehetetlen, mert hiszen csak a szerző beszél szüntelenül, az olvasó viszont kénytelen hallgatni, az még nem ismerte fel saját lehetőségeit, sőt kötelességeit az olvasással kapcsolatban.

130

Az olvasás — mint minden kommunikációs folyamat — kétoldalú, kölcsönös kapcsolat, melyben a adónak és a vevőnek egyaránt aktívan részt kell vennie és mindkettőnek megvan a maga feladata. E feladat teljesítését elsődlegesen az ál­landó kérdezés segíti, hiszen a szerzővel folytatott párbeszédnek az a legbiztosabb módja, hogy kérdéseket — lényegretörő, helyénvaló kérdéseket — teszünk fel, melyekre az olvasmányból keressük meg a választ.

Az aktív olvasás során ezek a kérdések nemcsak ébren tartják és a lényegre irá­nyítják a figyelmet, hanem az érdeklődést, a jótékony, előbbrevivő kíváncsiságot is felkeltik.

A cél szerinti olvasásnál nyilvánvaló, hogy a “miért?” kérdéssel kell kezde­nünk, de erről már beszéltünk. %

Azonnal rátérünk az olvasmány megközelítésének módjára. Elöljáróban azonban már itt fel kell hívni a figyelmet arra, hogy mind az ismerkedést, váloga­tást célzó skimmingnek, mind a kritikus olvasásnak, a gondolatok követésének fontos tényezője az állandó kérdezés. Az olvasásnál és az új ismeretek rögzítésénél egyaránt nélkülözhetetlen a lényeg felismerése, kiemelése, amit ugyancsak a jól megválasztott, célratörő kérdések segíthetnek elő.

Arról, hogy miféle kérdéseket is tehetünk fel, bizonyára van valami elképze­lése, netán tapasztalata is : ....................................................................................... .........

Az olvasmány ismeretanyagára, információira vonatkozó konkrét kérdéseket természetesen mindig a tárgykör szabja meg, azokat az olvasónak magának kell minden adott esetben megfogalmaznia. Nézzünk azonban — inkább csak mutató­ban — néhány példát, miféle általános kérdésekkel foghatunk az olvasásba, il­letve melyek viszik tovább gondolatainkat a tényleges olvasás folyamán.

0 Mire keresek választ, mit várok az olvasmánytól? Hasznos lesz-e szá­momra annak elolvasása?

0 Valóban várhatok-e az adott műtől választ, mit nyújthat az számomra?0 Az olvasmány jellege, stílusa, közreadási módja megfelel-e

szándékaimnak?0 Nem akad-e más olvasmány, mely jobban megfelel, inkább közelebb

visz a célhoz?0 Mi a mű tárgya, mi a probléma lényege? (Ez a kérdés túl egyszerűnek

látszik, hiszen erre a cím már megadta a választ. Nos, egyrészt a cím is lehet félre­vezető, másrészt viszont jó, ha ezt a kérdést olvasás közben állandóan észben tart­juk. Ennek segítségével hamarabb bukkanhatunk a mű alapgondolatára, és jobban megfigyelhetjük lényeges részleteit. Ha ezt megszokjuk, önkéntelenül újabb és

131

újabb kérdések fognak bennünk felmerülni a mű tárgyára, további részletekre, adatokra, információkra vonatkozóan, melyek mind előbbre viszik a gondolat egészének megértését.)

® Mi az, ami számomra mindebből fontos? Mit kell különösen kiemelni, megjegyezni?

® Mi a mű célja? (A gyakorlati próza általában tárgyilagos leírás kíván lenni, de a jó szándékú szerző, aki meg van győződve saját igazáról, természetesen olvasóját is meg akarja győzni elméletének helyességéről. Ez nemcsak termé­szetes, hanem helyes is. Előfordulhat azonban, hogy a cél az olvasó félrevezetése, ilyenkor a cél ismeretében hamarabb nyilvánvalóvá válnak a hamis okoskodások és a gyanús tézisek. Ezért vessük fel mindig ezeket a kérdéseket is: Miért közli most a szerző ezt az információt? Milyen következtetésekhez akarja vezetni az ol­vasót? Mik ezzel kapcsolatban a szerző saját érzései, állásfoglalása?)

® Mire akarnak az adott példák rávezetni? Milyen tanúlságok vonhatók le belőlük?

® Mi szól a mondottak mellett, mi szól esetleg ellenük?Amíg meg nem szoktuk a kérdések megfogalmazását, jó módszer, ha magát

a címet, a fejezetek címeit, az alcímeket, az egyes bekezdések egy-egy gondolatát alakítjuk át kérdéssé, de végső soron felhasználhatók a közönséges kérdőszavak is:

® mit? m iért?. mikor? mivel? miáltal? hogyan? hol? stb.Az efféle kérdések felvetésére — főleg amint megszoktuk és jótékony hatá­

sukat tapasztaltuk — jóformán egyáltalában nem kell külön időt szentelnünk. A kérdések legnagyobb része a cél meghatározásánál, ill. az olvasmánnyal való ismer­kedés során önkéntelenül is felmerül, hiszen az ezekre adandó válasz megkeresése ennek az előzetes elemzésnek a célja. De a tényleges olvasás (vagy az előadás hall­gatása) közben is már készenlétben tartott, vagy menetközben felmerülő kérdé­sekkel kell a gondolatokat követnie, vagy még inkább ezeknek elébe vágnia. Egy- egy gondolat lezárása után figyelje, várja: most merre tovább? Ha a szerző vagy előadó eddig eljutott, milyen irányban fűzi tovább gondolatait? Kiegészíti, magyarázza-e a már mondottakat, vagy új gondolatra tér át? Eközben már le is kell vonnia a szükséges következtetéseket és összegezni a mondattakat.

Ezt már nehezebb megszokni, ha azonban egyszer beidegződött, nem fogja többé elmulasztani, mert érezni fogja, milyen hasznos segítséget jelent az új isme­retek befogadásában.

132

Az olvasmány megközelítése

Ha az olvasásban idáig eljutott, nyilván már közelebbi kapcsolatba került könyvünkkel. Remélhetőleg nem fog különösebb nehézséget okozni, ha arra kérjük — ismét csak emlékezetből, anélkül, hogy a válaszoknak után a nézne — válaszoljon az alábbi kérdésekre.

® Mi ennek a könyvnek pontos címe, illetve alcíme? (Erre nyilván jól em­lékszik, hiszen ezt a kérdést egyszer már feltettük)............. .......................................

0 Ez a könyv melyik kiadónál jelent meg?

® Megnézte a kiadás évét is (bár ez jelen esetben nem olyan lényeges) ? ......® Ennek a könyvnek első, vagy egy további kiadását tartja a kezében?.........® Ez a könyv önálló mű vagy folytatása, netán előzménye valaminek?.......® Gondosan végigolvasta a bevezetést és — ahogyan azt abban kértük — a

tartalomjegyzéket? Mit állapított meg belőlük:— Mi a könyv célja? ............................................... ....... ......................... ..............— Milyen jellegű könyvről van szó? ......... ............. .............................................— Milyen a könyv szerkezete (hogyan, mi szerint, illetve hány részre tagoló­

dik?) ................. ...................... ...... ......................... ...........................— Melyik a könyv leghangsúlyosabb fejezete?.................................................. .— Csupán a tartalomjegyzék alapján vállalkozna-e a könyv néhány szavas is­

mertetésére? ......... ................. ..................................................................... ...................® A könyv gerincét képező szövegrészen kívül — szerves tartozékként

vagy függelékként — mi található még benne? ................................. ...........................

..................................................... •*.............. v ................... *.............*.................................

® Megnézte a könyv irodalomjegyzékét? Milyen következtetésre jutott belőle? .... ..........................................................................................................................

Nos, pontosan meg tudott válaszolni a kérdésekre? Természetesen nagyon megkönnyítette a dolgot, hogy ezeket a kérdéseket csak most tettük fel és nem akkor, amikor az első ismerkedés után belefogott a tényleges átolvasásba. Ha ettől eltekintünk és Ön valóban a könyvvel történt rövid ismerkedés alapján felelt az

133

összes kérdésre, akkor jól ismeri vagy legalábbis ösztönösen alkalmazza a gyorsol­vasás egyik fontos módszerét.

Első átolvasás — skimming

Ezt az angol elnevezést (akárcsak a skipping-et) azért hagytuk meg eredeti formájában, mert értelmét hamisítás vagy legalábbis bizonyos torzítás nélkül visszaadni nemigen lehet. Sem a szótár meghatározása szerint “ lefölözés” , sem a “felületes átolvasás” nem fedi a módszer lényegét. Hogy a gyorsolvasással kapcso­latban itt-ott találkozhattunk már a “ lefölözés” kifejezéssel, az részben azzal indo­kolható, hogy a dolgok tetején, felszínén maradva nem hatolunk le a mélyre. A “ lefölözés” azonban azt'a képzetet keltheti bennünk, hogy valaminek a javát szed­jük le — erről azonban a skimmingnél szó sincs. A “felületes átolvasás” azért hely­telen, mert itt nem beszélhetünk tényleges olvasásról (ha egy könyvvel a skim­ming módszerével megismerkedtünk, semmiképpen nem állíthatjuk, hogy azt elolvastuk), a felületesség pedig itH s tilos;, felszínes munkával a gyorsolvasás terén sem megyünk semmire.

Legjobban megközelíthetjük a lényeget a szó harmadik jelentésárnyalatával. Ez a felszínnek könnyű, futólagos érintése, mint amikor a halászó jégmadár a tó tükre felett elsuhanva éppen csak érinti szárnyával a víz felszínét, de közben az egész területet áttekintve tájékozódik, akad-e ott számára értékes falat. Nos, valami ehhez hasonló a skimming a gyorsolvasásban is.

De hát miről, miért és hogyan is akarunk a skimming segítségével tájékozódni? '

Sokan úgy gondolják, hogy a könyv az első fejezet első oldalán kezdődik és az utolsó fejezet utolsó oldalával ér véget — a kettő között találhatók a szerző gon­dolatai, azokon kell magunkat az első laptól az utolsóig becsületesen végigrágni. Pedig á könyv ezenkívül sok egyéb, elsősorban magára a műre vonatkozó tudniva­lót tartalmaz, amit érdemes még a tényleges átolvasás előtt figyelemmel kísérni, mert ez nemcsak megkönnyíti és meggyorsítja a további munkát, hanem sok feles­leges fáradságtól is megkímélhet.

Amikor egy olvasmányt (az egyszerűség kedvéért a továbbiakban: könyvet) kézbe veszünk, az első és legfontosabb, hogy átfogó képet kapjunk róla és össze­függő egészként tekintve meglássuk azt a keretet, melybe a megismerendő részle­teket bele kell helyezni. Ha előbb a részletekbe merülünk bele, előfordulhat, hogy nem látjuk meg a fáktól az erdőt, a részletektől az egészet. Főleg nagyobb lélegzetű műveknél fordulhat elő, hogy napokba vagy hetekbe kerül, míg a kis szakaszokra

134

tagolt részletek összeállnak — ha ugyan még összeállnak —, de ezekből a mű egé­széről utólag megalkotni az általános, teljes összképet sokkal nehezebb.

Az általános tájékozódás célja, hogy az olvasó ® képet kapjon az olvasmány általános mondanivalójáról, alapgondolatáról © megismerkedjék szerkezetével, felépítésével, á részletek arányával és a formai megoldásokkal ® tisztában legyen mind a külső formai, vagyis a nyomdai megoldásoktól függő, mind pedig a belső, azaz a stílusból, kifejezésmódból adódó olvashatósággal és ® it-ott felcsíppéntsen valamit a részletekből, adatokból is.

Tulajdonképpen ismét egy új szokással találkozunk: le kell szoknunk arról, hogy azonnal nekilássunk az olvasmány legelejének azzal a szándékkal, hogy azt lelkiismeretesen végigolvassuk. Hozzá'kell szoknunk ahhoz, hogy előbb ismerked­jünk az olvasmánnyal.

Erre az ismerkedésre több okból is szükség van.Az információrobbanás emlegetése elcsépelt közhely. Tény azonban, hogy ja

szakember számára mind több nehézséget okoz, talán nem is annyira az informáci­ók tömege, mint inkább az azokat többszörösen közlő papíráradat. Ugyanarra az információra rendszerint több forrásban is rábukkanunk, ami részben már követ­kezménye, de egyben további előidézője is a kommunikáció gátjának. Az aka­dozó, rosszul működő kommunikációnak következménye a — már elért eredmé-

. nyék ismeretének hiányában végzett — párhuzámos kutatás, felesleges duplamun­ka, illetve ezek eredményeinek ugyancsak párhuzamos, többszörös közlése, tovább növelve az információs áradatot, áttekinthetlenné téve a szakirodalmat, terhelve a kommunikációs csatornákat, akadályozva a kommunikációs folyamatot és ezzel zárva az ördögi kört.

Az információk szövevényét bonyolítja még a “zaj” is, az a tény, hogy egy- egy szükséges információt gyakran sűrűn teleírt oldalak szóáradatából kell kihá­mozni, következményeként annak, hogy a szakemberek tekintélyét ma még mindig az általuk megírt művek mennyiségével mérik, és részben talán annak is, hogy — jobb mérce híján — az írásműveket a teleírt ívek arányában fizetik.

Mi lenne, ha ezek után még mindig valamennyi közleményt végig kellene ol­vasni ahhoz, hogy meggyőződjünk róla, melyikre is van valóban szükség? És másként hogyan is lehetne megtudni, mi van a könyvben, hanem a skimming módszerével. (Más kérdés, hogy a gyorsolvasás nem csupán a nagyobb sebességgel teszi lehetővé több olvasmány feldolgozását, hanem a célratörő, lényeget kiemelő aktív olvasási technikával, az egyéni felfogóképesség fokozásával is.)

Amikor a szakember “ böngész” a szakirodalomban, természetesen nem olvas végig mindent, ahhoz azonban, hogy meg tudja állapítani, mivel érdemes be­hatóbban foglalkoznia és mi az, ami számára érdektelen, előbb valamelyest meg

135

kell ismerkednie az anyaggal. Az általános tájékozódásnak is ez a kiindulási alapja. És a tájékoztató szakember is így keresi ki a referálásra, szakirodalmi összeállításra érdemes anyagot. Ennek alapján állítja össze és tárja fel azt, ami a felhasználó szá­mára értékes, és szűri ki az értéktelent. Ezekben az esetekben tehát a skimming keresésre, válogatásra, szűrésre szolgál.

Sokszor a skimminggel be is érjük, mert ennek alapján eldöntöttük, hogy a könyvvel valamilyen okból nem kívánunk tovább foglalkozni.

Önálló módszer a skimming akkor is, amikor valamilyen okból egy már olva­sott művel kapcsolatban korábban szerzett ismereteink felújítása a cél. Ekkor ter­mészetesen felesleges lenne az egész művet teljesen végigolvasni, de fel kell idézni magunkban a mű egészéről korábban alkotott képet és mindazt, amivel álta­lában a skimming folyamán találkoztunk.

Hasonló a helyzet akkor is, ha magát a művet ugyan nem ismerjük, de a tárgykörrel már sokat és behatóan foglalkoztunk, és legfeljebb arról akarunk meg­győződni, hogy egy másik szerző hogyan viszonylik a kérdéshez, arról mennyit közöl. Ad-e esetleg még valami újat, hogyan rendszerezi az anyagot stb., vagyis ismert tárgykörben általános benyomást akarunk kapni egy adott műről.

Előfordulhat az is, hogy egy nem túlságosan ismert, de könnyű kérdésről csak felületes ismeretet akarunk szerezni, a részletek nem érdekelnek és olvasás he­lyett beérjük a skimminggel is. Ez azonban meglehetősen veszélyes vállalkozás, melyre csak nagyon ritkán kerülhet sor, és lehetőség szerint kerüljük el, mert könnyen ringathat abba a téves illúzióba, hogy “elolvastuk” az anyagot és ez va­lóban felületességre szoktat.

Maradjunk meg annál, hogy :a skimming kizárólag válogatásra ismétlésre és ismerkedésre szolgál.

De maradjunk még az ismerkedésnél.A gyorsolvasás módszerei közé tartozik a háromszori átolvasás, ami persze

korántsem jelenti azt, hogy minden olvasmányt valóban háromszor alaposan el kell olvasni: az első és a harmadik tulajdonképpen nem nevezhető olvasásnak.

Az első vagy felderítő olvasás módszere maga a skimming, és célja, hogy meg­könnyítse és hatékonyabbá tegye a teljes átolvasást. Ennek során alkothatunk fo­galmat arról is, hogy melyik részlettel kell behatóbban foglalkozni, vagy mit hagy­hatunk el esetleg teljesen, mert már nem mond semmi újat számunkra, jelenlegi céljainknak nem felel meg, vagy éppenséggel előbb még más forrásból bővebb is­mereteket kell hozzá szerezni.

Az erre fordított idő az olvasás céljától függ: tanulásnál, ismeretlen tárgyú nehéz szövegnél a leghosszabb, könnyű szórakoztató olvasmánynál el is maradhat— a két határeset között számtalan változat lehetséges. Tájékoztatásul: egy ismer­

136

tebb tárgykörrel foglalkozó, közepes nehézségű könyvre 10 — 15 percet fordítha­tunk. A mű megismerését azonban semmi esetre sem szabad felületesen, el­nagyoltan végezni. Az az idő, amit az előolvasásra fordítottunk a későbbi átolvasás során busásan megtérül.

Saját gyakorlatából nyilván már eddig is tudta, hogyan kell egy még ismeret­len olvasmányt megközelíteni, amellett, hogy erre feltett kérdéseink is rávezették. Kérem tehát, készítsen egy kis összeállítást: lehetőleg írja össze — de legalább gon­dolja végig — a könyvnek azokat a részeit, amelyeket az ismerkedés során figye­lembe kell venni. Melyik elemnek mi a jelentősége és miért, vagyis melyikből mit állapíthatunk meg? (A könyv legjellemzőbb — ha a tudományos Vagy szakmai munka során ma már talán nem is leggyakoribb — olvasmányunk, melyben minden számunkra fontos részlet megtalálható. Ezért alkalmas arra, hogy segítsé­gével a skimming minden részfeladatát végigvegyük.)................. ........... ..................

Ez bizonyára nem volt nehéz. Önmaga ellenőrzésére, no meg azért, mert feladatunk, hogy egyes tényezőkre nyomatékosan felhívjuk a figyelmet, és alkal­mazásukat tudatosabbá tegyük, kérem, vegye végig még egyszer, most már velünk együtt a könyv fontos részeit.

Kezdjük először is a borítóval, melynek a fedőlapra behajló oldalán, a fülén— de néha a teljes hátoldalán is — gyakran található a könyvre vonatkozó ismer­tetés, annotáció, esetleg utalás arra, miért is íródott a könyv, és nemegyszer néhány részlet a könyvről írt újságkritikákból is. Az utóbbi persze általában csak csupa kiollózott dicséret, hiszen a borítólap többnyire az üzleti célt, az olvasó vé­telre csábítását szolgálja.

Ugyancsak a borítólapon található a cím is. Talán furcsának találja, hogy ennek elolvasását eddig már kétszer is ellenőriztük, de tapasztalati tény, hogy a címnek általában nem szentelünk elég figyelmet. A legkülönbözőbb összetételű hallgatósággal végeztetett olvasási gyakorlatok során jóformán alig akadt, aki arra a kérdésre, hogy mi volt az olvasmány címe, pontos választ tudott volna adni. Már­pedig, főleg tudományos írásművek esetében, ahol a cím nem annyira a figyelem­keltésre, mint valóban a tartalom lényegének kifejezésére szolgál, nem szabad ezen figyelmetlenül átsiklanunk.

Mivel ebből kapjuk az első közvetlen információt a mű tárgyáról, fontos, hogy ezt a címet alaposabban megvizsgáljuk. Éppen ezért térjünk át inkább a belső címlapra, mert előfordulhat, hogy valamilyen okból — többnyire inkább csak formai meggondolásból — a cím csak rövidítve kerül a borítóra. Ezzel szemben a belső címlapon a teljes címet és annak kiegészítőit is megtaláljuk. A cím csaknem

137

mindig közli, hogy milyen általános tárgykörben íródott, amennyiben azonban va­lamilyen részletkérdést tárgyal, erről rendszerint közelebbi meghatározást is kapunk, amire okvetlenül fel kell figyelni. Lássunk egy példát: “Tények az intelli­genciahányadost meghatározó tesztekkel kapcsolatban.” Felületes rápiilantásra a legtöbb olvasónak valami ködös elképzelése lesz arról, hogy a szerző az intelligen­ciahányadosról ír. Pedig nem erről van szó, hanem a tesztekkel kapcsolatban kon­krét tényeket ígér. “A kereskedelem vezető szakembereinek felelőssége” ugyan­csak nem általában beszél a szakemberekről, hanem kizárólag vagy legalábbis első­sorban felelősségüket tárgyalja.

Könyveknél hamarabb j találkozhatunk általánosító,, a tartalomból keveseb­bet eláruló címekkel, míg egészen szűk részletkérdéseket tárgyaló tudományos munkáknak, pl. a doktori disszertációknak általában igen hosszú és többnyire ugyancsak elég kifejező a címük. A szakcikkek címei rendszerint szintén pontosab­ban fedik a tartalmat, mint a könyveké. A cím mellett néha találkozhatunk mégegyéb kiegészítésekkel is, mint pl. “Tanulmányok a .....” , Válogatások, ..... “ ,” .....előadásai“ , ” .....vázlata“ stb. Persze mindamellett ki vagyunk téve annak aveszélynek, hogy valami tetszetős, figyelemfelkeltő cím kelleti magát a címlapon, a könyv azonban nem váltja be azt, amit a cím ígér. A gyakorlott j ó lolvasót éppen az jellemzi, hogy meg tudja különböztetni az igazit a talmitól, vagyis tudja, hová forduljon még további információkért.

Némely esetben sokat mondhat számunkra, ha tudjuk, ki a szerző, mennyire ismeri a tárgyat amiről ír, mennyire illetékes az adott kérdésben állást foglalni? Erre a kérdésre néha elegendő a szerző közismert, tekintélyes neve. Némi támpon­tot nyújthatnak az irodalmi hivatkozások, a felhasznált források is. Előfordulhat az is, hogy a mű előszava mutatja be a szerzőt.

A címlapon szereplő lényeges adat a kiadás éve, amit feltétlenül meg kell ke­resnünk. Ha nem szerepel a címlapon, nézzük meg, nincs-e a verzón, azaz a címlap hátoldalán vagy az utolsó lapon, az ún. kolofonban elrejtve, esetleg az| elő­szónál feltüntetve. Ez különösen tudományos munkáknál egyik legfontosabb tám­pont, mert ebből tudhatjuk meg, elég időszerű-e a mű, tartalmazza-e már a leg­újabb eredményeket is. Ugyancsak fontos lehet megtudnunk, hányadik kiadás kerül a kezünkbe. Ha a könyvnek újabb, javított, bővített kiadása is megjelent már, esetleg nem is érdemes a régebbivel foglalkoznunk. Többszöri kiadás arról is tanúskodik, hogy keresett könyvet tartunk a kezünkben, és minden valószínűség szerint belső értéke indokolta gyakori kiadását.

Ugyancsak meg kell említenünk, a kiadó jelentőségét. A kiadó neve némely esetben a tárgykört is jelezheti, ismert hírnevükre kényes kiadók esetében ez a név minőségi szavatosságot is jelent.

138

A vérzőről értesülhetünk arról is, hogy a mű fordítás-e, és ha igen, mi az ere­deti címe, az hol és mikor jelent meg. Itt/kapunk további felvilágosítást a fordító­ról, esetleges közreműködőkről (illusztrátor stb.) és az előállítás körülményeivel, példányszámmal stb. kapcsolatos egyéb adatokról is.

A könyv egyik legfontosabb része, melynek/titkán szentelünk olyan nagy fi­gyelmet, mint amilyet megérdemelne, a tartalomjegyzék. Ennek elsőrendű feladata (az egyes'részletek kikereshetőségének biztosítása^ellett), hogy minél teljesebb áttekintést adjon a mű tartalmáról és szerkezetéről — hiszen a skimming légelső célja, hogy erről a tartalomról és szerkezetről teljes, átfogó képet szerezzünk. Ké­zenfekvő tehát, hogy a könyvvel való ismerkedés legfontosabb eszköze a tartalomjegyzék.

A jó tartalomjegyzék elénk tárja az összefüggéseket, az egyes összetartozó részek hierarchiáját. Ezt a fejezetek és alfejezetek elrendezésével fejezi ki.

A gondosan szerkesztett tartalomjegyzék lehetőséget ad arra is, hogy megis­merjük a gondolatok elrendezésének logikáját. A szerző célja, hogy az olvasót ter­mészetesen vezesse végig a megoldás felé, a közlendő információ természetéhez alkalmazkodva azonban ez a logikus elrendezés is többféle szempontból indulhat ki.

Előfordulhat az is, hogy a szerző nem tagolja eléggé művét és a tartalomjegy­zékből is csak az egyes kérdések egymásutánja derül ki. Ebben az esetben igyekez­zünk magunk vázlattá alakítani a tartalomjegyzéket az összefüggések összevonásá­val, esetleg valamilyen alá- és fölérendelés megállapításával.

Ugyancsak a tartalomjegyzékből derülhet még fény arra, hogyan hang­súlyozta a szerző az egyes részeket. Egészen egyszerűen, csupán az azokra fordított oldalak számából is némi támpontot nyerhetünk arról, egy-egy kérdést mennyire tart a szerző fontosnak, mennyire részletezi némelyiket bővebben, és mi az, amit csak egészen röviden érint.

A címből ugyan már megtudtuk, mi a mű tárgya, ezt azonban a tartalomjegy­zékből is ellenőrizzük, hiszen előfordulhat, hogy a szerző rosszul fogalmazta meg a címet, az túlságosan általános, nem elég világos és egyértelmű, vagy éppenséggel félrevezető.

A második vagy teljes átolvasás során egy-egy fejezet végeztével térjünk vissza a tartalomjegyzékhez, hogy az abból kapott összkép ne homályosodjék el bennünk, az összefüggéseket mindig szem előtt tartsuk és a nyilvánvalóan részle­tekben történő olvasás ne törhesse meg a mű egészének folyamatosságát.

A fejezet- és alfejezetcímek a jól beosztott tartalomjegyzékben benne vannak, ezt azonban ellenőrizni kell, mert a fejezetcímek a könyv tartalmának olyan fontos útjelzői, melyeket ugyancsak nem hagyhatunk figyelmen kívül. A

139

szakcikkeknél vagy egyéb rövid lélegzetű munkáknál, ahol nincs tartalomjegyzék, ezekből a fejezetcímekből kell magunknak a mű szerkezetét, vázlatát — természe­tesen csak gondolatban — összeállítani.

Az előszó vagy bevezető újabb lépcsőfok a könyv megismeréséhez. Ha nem a szerző írta az előszót, akkor az rendszerint bemutatja a szerzőt, munkásságát és magát a művet. A szerző viszont előszavában megismertet a könyv céljával, el­mondja kinek szól a könyv és hogyan kell azt használni, kiemeli, bemutatja a leg­fontosabb alapgondolatokat, szükség esetén ecseteli a nehézségeket, melyekkel a könyv írásakor szembe kellett néznie, és magyarázatot ad az esetleges hiányosságokra.

A könyvvel való ismerkedés során tehát soha ne hanyagoljuk el az előszót, és amennyiben az nem nyújt elég felvilágosítást, feltétlenül lapozzunk bele a beve­zetőbe vagy az ennek funkcióját betöltő első fejezetbe.

Az egyes fejezeteknek vagy a műnek végén felsorolt szakirodalmiforrásoknak hármas feladatuk is van. Egyrészt az állítások, adatok hitelét vannak hivatva tanú­sítani, másrészt a szerző becsületességét igazolják, mert felsorolásukkal nyíltan be­vallja, hogy a gondolatok nem tőle, hanem részben vagy egészben másoktól szár­maznak. Emellett ezekből tájékozódhatunk további forrásokról, ha többet kívá­nunk megtudni a tárgyról, és arról még egyéb műveket is akarunk olvasni. Min­denképpen jó szolgálatot tesz nekünk a szerző, ha az irodalomkutatásainak ered­ményeként, a tárgykörrel kapcsolatban kigyűjtött egyéb műveket is megnevezi. Ugyanakkor az irodalmi adatok pontossága vagy a rendetlenül összedobált adathal­maz képet nyújt a szerző pontosságáról, megbízhatóságáról vagy éppenséggel rendszertelenségéről is.

Forrásul szolgálhatnak még a kiadónak a könyvben található hirdetései ha­sonló vagy a rokon területek tárgykörében megjelentetett műveikről is.

Ha a könyvben utószó vagy összefoglalás van, az a harmadik átplvasást köny- nyíti meg számunkra és segíti a lényeg átismétlését, persze csak akkor, ha valóban tartalmas, értékes összegezése a megismert gondolatoknak. Folyóiratok egyre gyakrabban közük az egyes cikkek összefoglalásait. Ezeket persze nem annyira az ismétléshez, mint inkább annak elbírálásához használjuk fel, érdemes-e a cikkel egyáltalában foglalkoznunk vagy sem.

Terjedelmes könyvekben a tartalomjegyzék kiegészítéseként mutató (index) is található. Ennek feladata, hogy segítse az olvasót az őt érdeklő részlet könnyű megkeresésében, de a tartalomjegyzéknél sokkal pontosabb útmutatást ad arról, hol, hány helyen i fordul elő az adott fogalom. Persze a mutatóban a keresés nem is olyan egyszerű feladat, melyhez elég az ábécé pontos ismerete. Nem mindig könnyű a szerzővel közös nevezőre jutni, előfordulhat, hogy más elnevezés alatt

140

vagy eltérő elrendezésben keressük a szükséges fogalmat. Ilyenkor némi gondol­kodásra van szükség, a szinonimák ismeretére és meg kell figyelni azt is, hogy nem ad-e a szerző mégis valamiféle csoportosítást tárgyszavainak, és hová helyezi az összetett fogalmakat (az aktív szenet pl. az a betűhöz teszi-^ vagy pedig a szén­hez, míg az aktív jelzőt vesszővel különválasztva hátraveti) stb. A skimming során a mutatóban szúrópróbaszerűen keresgélhetünk, így állapítva meg, mennyire fog­lalkozik a könyv a számunkra fontos fogalmakkal.

(A mutatónak van még egy meglehetősen szokatlan felhasználási módja is, mely nem annyira a skimming, mint inkább a tanulás, emlékezet erősítése!során nyújthat különösen nagy segítséget. Ilyenkor a felfogás ellenőrzése céljából “olvas­suk” a mutatót. Tegyük fel, hogy Ön az első 100 oldalt már elolvasta, illetve meg­tanulta. Jelölje be vízszintes vonalkával mindazokat a fogalmakat, amelyek a már átvett első 100 oldalon szerepelnek, azután menjen sorba a megjelölt fogalma­kon és próbálja meg felidézni, mit mondott azokról a szerző. Ebben a saját tudását vizsgáló tesztben nem támaszkodhat más forrásokból származó ismereteire. Ha a kérdésre jól felelt, húzza át a vízszintes vonalat egy függőlegessel, hogy az így kapott + jel a jó eredményeket jelezze. Ha kudarcot vallott, lapozza fel a megadott oldalszámot és frissítse fel emlékezetét. Az ott maradó — jel emlékeztetni fog arra, hogy nem tudott pontos választ adni, oda térjen később újra vissza. A + és a— jelek arányából azt is megláthatja, mennyit jegyzett meg valóban a már elolva­sott szövegből.)

Néha az is segít, ha az indexben található fogalmat megkísérli a tartalomjegy­zék szabta keretbe helyezni, így idézve fel az összefüggéseket és a részletek helyét az egészben.

A nagy gonddal összeállított mutatót többnyire nem méltatják elég figyelem­re, pedig ha megpróbálja általánosabb felhasználását is, meglepve fogja tapasztalni, milyen hasznos szolgálatokat tehet.

Ha a skimming során valamivel mélyebbre is akar hatolni, közelebbről is meg akar ismerkedni a szerző gondolataival, akkor olvasson bele az egyes fejezetekbe is, főleg a könyv elején és végén. Rövidebb írásműveknél, pl. szakcikkeknél térjen át a bekezdésekre, szakaszokra. Megkönnyíti a munkát, hogy a művek szerkezete és a szerzők lélektana általában eléggé egyforma. Csaknem szabályként jelenthetjük ki, hogy minden bekezdés egy gondolatot tartalmaz, amit a szerző az esetek túl­nyomó többségében a bekezdés első mondatában közöl. Viszonylag sokkal ritkáb­ban fordul elő, hogy a lényeget hordozó mondat a bekezdés végén van elhelyezve. Ha tehát a mű alapgondolatát keresi, akkor mindig a bekezdés első mondatát ol­vassa el, kivéve, ha azt tapasztalja, hogy a szerző szakított ezzel a hagyománnyal és deduktív módon inkább a bekezdés végén foglalja össze a lényeget. Vigyázzon

141

azonban, hogy soha ne engedje elveszni a gondolat fonalát. Ha valahol törést lát, térjen vissza az előző bekezdés utolsó mondatához, erre rendszerint valamilyen utalást is talál.

Sokat mond a bekezdés formája is. Ha abból indulunk ki, hogy egy bekezdés egy gondolat, akkor a hosszú, tömör, terjedelmes bekezdésekben a szerző nyilván részletesen magyarázza, minden oldalról megvilágítja, teljességében kifejti a gon­dolatot. A rövid, kicsi bekezdések viszont arról tanúskodnak, hogy a szerző inkább csak felvetett egy-egy gondolatot, de az is sovány, szegényes, nincs kidolgozva.

Ha az olvasmány összes adottságaival meg akarunk ismerkedni nem feled­kezhetünk meg annak még egy lényeges tulajdonságáról, az olvashatóságról sem.

Az olvashatóság egyrészt az írott szöveg fizikai megjelenési formájára vonat­kozik. Ebben olyan tényezők játszanak közre, mint a betű típusa, mérete, a sorok hossza, a sorok és a betűk közötti távolság, a papír színe és minősége, a papír és a nyomtatás közötti kontraszt stb. stb. Az ezeknek az együtthatóknak összessége által meghatározott olvashatóság nagy mértékben befolyásolja olvasásunknak mind a sebességét, mind a nehézségi fokát.

Az olvashatóságot befolyásoló tényezők igen gyakran erősítik egymás hatá­sát. így pl. megfigyelték, hogy sem a betűk kedvezőtlen mérete, sem rosszul meg­választott típusa, sem á gyenge világítás külön-külön nem zavarták az olvasás mi­nőségét de a három tényező együttes hatására az olvasás sebessége mintegy 10%-kal csökkent.

Az olvashatóságot azonban nemcsak ezek a külső tényezők befolyásolják, hanem belső* a szövegből adódó jellemzők is. Ezalatt elsősorban a stílusból, mon­datszerkesztésből, kifejezésmódból eredő tulajdonságokat értjük és nem a mű lé­nyegét, annak gondolati tartalmát, ill. az ebből fakadó nehézségeket.

Külön figyelmet kell szentelnünk az illusztrációknak is, mert a tudományos irodalomban jelentős szerepük van. Az ábrák hozzávetőleges mennyiségéből arra következtethetünk, mennyi segítséget nyújt nekünk ezekkel a szerző adatainak könnyebb felfogásához. A mű tárgyának felderítésénél is hasznos, ha ezekből egyet-egyet alaposabban szemügyre veszünk.

A skimming egyik legfontosabb segédeszköze a saját mutatóujjunk, mely megfelelően használva segítségünkre lehet: lapozzunk és lapozzunk tovább, végig az egész művön, míg átfogó képet nem kaptunk az egészről.

142

Második (teljes) átolvasás

Ha a nagyvonalakban megismert olvasmánnyal behatóbban akarunk foglal­kozni, következik az olvasás folyamatának második szakasza, azaz a tényleges, teljes átolvasás. Ezt lehetőleg ritmikus szemmozgatással, kevés fixádéval, de min­denképpen teljes figyelemmel, aktivitással és a célnak megfelelő sebességgel végezzük.

Az elsődleges cél ennél a folyamatnál már az olvasással megszerzendő — és számunkra fontos — ismeretek minél megbízhatóbb felfogása és megőrzése. Ezt szolgálja a gyorsolvasásnak másik két módszere, a kritikus olvasás és a gondolatok követése.

A kritikus olvasás alapvető tételét Bacon már több mint háromszáz éve megfogalmazta: “Ne azért olvass, hogy ellenkezz és cáfolj; ne azért, hogy mindent elhiggy és elfogadj; ne azért, hogy legyen miről társalognod, hanem hogy mérlegelj és gondolkozz” .

A kritkus olvasást sokan összetévesztik az ellentmondással, erről pedig szó sincs, ellenkezőleg, ha teljes egészében elfogadjuk a szerző álláspontját az is kriti­ka, állásfoglalás, döntés — természetesen csak akkor, ha azt valóban kellő megfon­tolás előzi meg.

Ellenkezni is lehet, de ennek olvasás közben is — akár csak a beszélgetés során — megvannak a maga játékszabályai. Itt is végig kell hallgatni a másik felet. A figyelem kapcsán volt már szó arról, milyen áthatolhatatlan függönyt vonhat a leadó és felvevő közé az ellenkezés. Ezt tudatosan le kell győzni. Csak akkor ítél­hetünk, ha végigolvastuk és meg is értettük a szerző gondolatait. Amíg azokat tisz­tán és világosan nem láttuk magunk előtt nincs jogunk véleményt alkotni róluk. Előítélettel semmiképpen nem közeledhetünk olvasmányunkhoz, mert az előítélet azt jelenti, hogy már határoztunk, mielőtt a tényekkel megismerkedtünk volna. A kritikus olvasás nem ürügy arra, hogy kiolvassunk valamit a szövegből, ami nincs is benne, de nem is alkalom arra, hogy saját gondolatainkkal legyünk olyannyira el­foglalva, hogy nem is érünk rá megérteni a szerző szavait. Lehet, hogy ez kissé túl­zottnak hangzik, de sajnos elég gyakori olvasói magatartás, melynek legfeljebb fo­kozatbeli különbségei vannak.

(Ugye emlékszik még arra, amit a saját gondolataink és előítéleteink figyelemelterelő hatásáról m ondtunk?....................................... ................................. .

................................................................................................................................................................... .)Éppen olyan helytelen azonban, ha a leírt szöveget szentírásnak tartjuk, és

minden kritika nélkül elfogadjuk csak azért, mert nyomtatásban látjuk magunk

143

előtt. Sajnos az írott szónak még mindig van valami különös tekintélye, ami pedig éppen ma, a kiadványoknak ebben a hatalmas áradatában igen gyakran indokolat­lan. A szakkönyvekben is előfordulhat terjengősség, üres fecsegés vagy a gondola­tok összekuszálódása. Cervantes kijelentését, mely szerint nincs olyan rossz könyv, melyben ne lehetne valami jót találni, nyugodtan megfordíthatjuk: nincs olyan jó könyv, melyben ne lehetne hibát találni. Persze nem az a cél, hogy a szer­zővel kötekedjünk és rosszindulatúan vadásszunk gyenge pontjaira, de saját érde­künk, hogy csak az értéket fogadjuk el belőle és ne higgyük el kritikátlanul minden szavát.

Kétségtelen, hogy a kritikus olvasás nem könnyű. Élénk figyelmet követel, állandó készenlétet. Követni kell a szerző gondoaltait, ugyanakkor azt is ellen­őrizni kell, hogy azok valóban logikusan haladnak-e. Mérlegelni kell az érveket és ellenérveket, a módszert ahogy azokat a szerző felsorakoztatja, gondolatait kifejti, felül kell bírálni ítéleteit és egész gondolkodásmódját. Emellett szükség van ér­zelmi stabilitásra is. Ügyes szerző téves nézeteket is megfelelően tálalhat, úgy, hogy azonnal felkeltse az olvasó rokonszenvét, ugyanakkor az ügyetlen, darabos vagy ködös fogalmazás ellenszenvet — és ezzel természetesen ellenkezést — vált­hat ki, holott a rossz stílus mögött esetleg értékes, komoly gondolatok rejlenek. Nem szabad, hogy ezek a külsőségek és azok hatására ébredt érzéseink félrevezes­senek, mindig tárgyilagosan, pártatlanul kell ítélnünk.

(Mit is tud már az érzelmek hatásáról?..................................... ..............................

•..................................................................................... .................................................................................................... )A kritikus olvasás során is elsődleges segítség, ha kész kérdésekkel közelítjük

meg a művet.Természetesen az alapvető kérdés, hogy tudunk-e eleget a tárgyról ahhoz,

hogy ítélni tudjunk a mű felett? A kritikus olvasás első feltétele, hogy erre a kér­désre becsületesen válaszoljunk és ne bíráljunk akkor, amikor magunk sem tudjuk pontosan, mihez is szólunk hozzá.

Ez azt jelenti, hogy a kritikus olvasáshoz — mint a gyorsolvasáshoz általában— minél szélesebb körű ismeretek kellenek, mert bírálni, véleményt alkotni csak ezek alapján lehet.

Csak ha erre a kérdésre határozott igennel válaszolhat, akkor folytassa tovább a vizsgálódást, tegyen fel újabb kérdéseket.

Mik a mű korlátai? Gondosan és teljesen kifejti-e a szerző a problémát? Hogyan birkózik meg a határterületekkel, bele vesz-e mindent, ami a tárgy minden oldalról történő pontos megvilágításához szükséges, vagy elnagyolja ezeket a kérdéseket? Nem merül-e el túlságosan a részletekben? Megfelelő

144

helyen határolja-e körül a főtémát? Valóban arra a logikus következtetésre jut-e, melyre a bizonyítékok vezetnek?

Becsületes-e a szerző, megmutatja-e a kérdés mindkét oldalát, vagy inkább csak propagandafogásokkal él? Ezeknek a fogásoknak elég sok ismertetőjele van. Ide tartozik az érvek egyoldalú bemutatása, csak azoknak az érveknek az összevá- logatása, melyek a szerző véleményét szolgálják. Vigyázni kell az erősen emocio­nális kifejezésekkel, megfogalmazásokkal is, ezeknél előfordulhat, hogy a józan ész helyett az érzelmekre kívánnak hatni. Egy-egy gondolat gyakori ismételgetése ugyancsak az olvasó meggyőzését kívánja szolgálni. Ez azonban nem mindig elíté­lendő, mert amellett, hogy a szerzőt ebben az olvasó érdeke és őszinte szándék ve­zetheti, módszertani útmutatóknál tankönyvjellegű ismertetőknél ez az ismétel­getés hasznos emlékezeterősítő segítség is lehet.

Mi a szerző által gyakran használt kifejezések tényleges, belső forgalmi tar­talma? Nincs-e ezeknek félreérthető mellékjelentése, félrevezető érzelmi töl­tése? Mi magunk teljesen tisztában vagyunk-e ezek eredeti jelentésével? nem befolyásolhatja-e a szerző szándékának megértését valamely kifejezés értelmének eltorzulása, helytelen használat vagy közhellyé koptatás következtében hozzáta­padt hamis jelentésárnyalat?

Mindezek mellett természetesen szükség lehet egyéb, már említett általános, valamint a tárgyra vonatkozó konkrét kérdések állandó szem előtt tartására is.

A kritikus olvasást azonban gyakorolni is lehet. Nagyon jó módszer ismert, olvasott könyvek, látott színdarabok, filmek kritikáival kezdeni, ahol a tárgy pontos ismeretében hasonlíthatjuk össze saját véleményünket, elképzeléseinket, gondolatainkat a bírálóéval, miközben megfigyelhetjük tárgyilagos, vagy érzel­mekre ható, meggyőzni akaró hangvételét, érveinek helyességét, egyszersmind azonban saját tárgyilagosságunkat is. Elég szilárd-e saját meggyőződésünk, véle­ményünk ahhoz, hogy ne fogadjuk el fenntartás nélkül a kritikusnak a mienkkel esetleg ellenkező véleményét? Az első mondatok után indulatosan félrecsapjuk-e vagy pedig türelemmel végigolvassuk a kritikát akkor is, ha homlokegyenest az el­lenkezőjét mondja annak, amit mi mondanánk a műről? Egyáltalában — nem derül-e ki a bírálatból, hogy a tárgyalt művet csak felületesen olvastuk vagy néztük végig, és arra nem is figyeltünk annyira, amennyire az megérdemelte volna?

Még a kritikák olvasásánál is jobb módszer, ha valamely kérdésben két ellen­kező nézetet valló szerző műveit hasonlítjuk össze;persze csak akkor, ha a tárgyat legalább főbb vonalaiban ismerjük.

Ugyancsak az állandó kérdezés segíti a másik, a gondolatok követésének sza­bályát is.

145

Az írás közben a szerző agyában megszületett fogalmak, eszmék, gondolatok különös változáson mentek keresztül: szavakra bomlottak, melyek fekete jelek (betűk, szavak) formájában jelentek meg a fehér papíron. Ezt az átalakulást kell most visszafordítani, a szerző írásba merevített gondolatait kell megkeresni, kö­vetni és felfogni. A gondolatot a szavak, a szavakat a betűk, ezek az apró fekete jelek fejezik ki az igaz, de számunkra mindig a mögöttük rejlő lényeg, a gondolatok a fontosak.

A szavak fontosak, de nem mindenhatóak. Főleg pedig meg kell tanulnunk, hogy nem minden szó egyformán fontos. Ezt a tényt akkor látjuk, amikor táviratot adunk fel. Ugyanazt a gondolatot, melyet levélben esetleg egy egész oldalon közöl­nénk, a táviratban néhány fontos szóval ki tudjuk fejezni. A távirat szövege “ tömény” , “sűrű” , ugyanakkor vannak “híg” , “ritka” szövegek is, aszerint, milyen irányban keverednek bennük a lényeget hordozó szavak és a semmit­mondó holt részek. A szem ezeket is észreveszi, de az agy, amikor a gondolatot keresi, nem méltatja őket figyelemre, mert nincs bennük semmi, ami a gondolatot előbbre vinné.

Most pedig nézzük meg, hogyan tudnánk ennek értelmében lecsökkenteni az előbbi bekezdést.

szavak nem mindenhatók, nem minden szó fontos, látjuk táviratot adunk gondolatot levélben egész oldalon táviratban néhány szóval Távirat “tömény” vannak “híg” szövegek is. Aszerint milyen arányban keverednek lényeget hordozó és semmitmondó részek. Szem ezeket is észreveszi, de az agy nem méltatja figyelemre. Nincs semmi gondola­tot előbbre vinné.A bekezdésben először 94 szó volt, ezt 45 szóra csökkentettük, vagyis a csök­

kentés aránya ebben az esetben 52%. Ugyanezt minden szöveggel megtehetjük a legkisebb baj nélkül, legfeljebb a csökkentés aránya változik, de csak kis mérték­ben. Az átlag kb. 50%.

A szerzőt kötik az írás, a nyelvtan, a stilisztika szabályai, ő nem írhat távirati stílusban. De a jó olvasó, aki a gondolatot követi, csak a lényeget hordozó kulcs­szavakra és a gondolat irányátjelző, figyelmeztető kötőszókra ügyel, felhasználva az írásjelek nyújtotta segítséget is.

Az olvasásnak ez a módja nem jelenti azt, hogy kevesebbet látunk. Szemünk minden egyes szót érzékel, csak agyunk nem vesz tudomásul mást, mint a lé­nyeges kulcsszavakat és szókombinációkat. Ez nagyjából úgy történik, mint amikor a gépkocsivezető a forgalmas városi utcán halad át. Látóterében sok minden van, ami számára lényegtelen, ezek felett a dolgok felett észrevétlenül el- siklik, csak arra ügyel, amire szüksége van. Ha azonban a látóterében levő dolgok-

146

bán számára lényeges változás következik be, azt azonnal érzékeli. így pl. abban a pillanatban felfigyel, ha az út szélén szaladgáló gyerek, akiről eddig nem vett tudo­mást, a kocsija elé készül ugrani.

Ugyanez a helyzet az olvasásnál is. A kulcsszavak keresése közben a gondola­tok áramlásának irányát követjük, egyenesen, simán haladunk előre, ha azonban valami változás történik, azt azonnal érzékeljük. Az ilyen kis szavak, mint a nem, de, azonban, ellenkezőleg, annak ellenére, ahelyett figyelmeztető jelzései a mondat­nak. A gondolatra figyelve szemünk észleli őket és azonnal kapcsolunk, mert ezek ellenkező irányba térítették a gondolatot.

A szerző gondolatainak követése közben figyelemmel kell lennünk azokra a jelentéktelennek tűnő rövid kis szavakra is, melyek a gondolatot előbbre viszik. Mint ahogy egyes szavak megfordítják, ellenkező irányba sodorják a gondolatok áramlását, ugyanígy vannak természetesen olyanok, melyek viszont a kijelölt irányba terelik azt, esetleg kiemelnek valamilyen lényeges részletet. És, amellett, sőt, azonkívül, továbbá, először, másodszor, végül,következtében ezek mind elősegí­tik, kifejtik a gondolat egyenes irányát. Vannak szavak, melyek azt jelzik, hogy a gondolat megáll, magyarázat vagy részlet következik. Ilyenek többek között a mert, például, mint, feltéve stb. Ezek persze csak kiragadott példák, hiszen sajnos nincs arra módunk, hogy a nyelvészet és a stilisztika kérdéseibe mélyebben bele­menjünk. Csak szeretnénk felhívni a figyelmet arra a körülményre, hogy ezek sza­bályainak ismerete mennyire könnyíti az olvasást. Persze azért nem kell nyelvész­nek lennünk ahhoz, hogy a józan ész, egy kis egészséges nyelvérzék és főleg gondos figyelem alapján felismerjük és felhasználjuk ezeket a nyelv és stílus által nyújtott segédeszközöket.

A gondolatok olvasásának ez a módja a gyorsolvasásnak lényeges pontja, a módszert tehát feltétlenül meg kell tanulni, be kell gyakorolni. A gyorsolvasás lé­nyege, hogy megtanuljunk gyorsan látni, miközben agyunk nyugodtan kiértékeli és felfogja a gondolatot. Minden szót látunk, de csak azt olvassuk el, ami a szerző mondanivalója szempontjából valóban lényeges. Ezzel közelebb is kerülünk a szer­zőhöz, hiszen ez a módszer már egy kicsit hasonlít a beszélgetéshez. Ott sem mon­dunk ki minden szót, gondolatainkat gyakrabban fejezzük ki töredékekben, mint teljes, kerek mondatokban. Gondoljunk csak arra, milyen kevés szóra van szük­sége két olyan embernek, aki már jól ismeri és megérti a másik gondolatait.

Most pedig gyakorlat következik. Próbálja meg az alábbi szöveget olyan gyor­san elolvasni, amennyire csak tudja — persze csak egyszer — és utána feleljen a megadott kérdésekre.

kiadványtömeg hatására feltételezzük, kiadványok száma információk mennyiségének azonos növelését is. nem igaz. 1967-ben 240 000 refe-

147

rátumban nem kétszer annyi gondolat mint 1960-ban 120 OOOlmennyi- ség növekedés tünete állandó ismétlődés. Bernal már 1939-ben tu­dományos írásművek egyharmada nem érdemli publikálást. Ugyanezt 1958-ban Washingtonban nemzetközi konferencia, semmi javulás, pa­pírtömeg nő, tartalom viszonyítva kevés előrehaladást, kevesebb ere-deti anyag mintsem gondolnánk, másik tünet felduzzadás, szószapo-rí tás, hatásvadászó szakkifejezések halmaza nem gondolatok közvetíté-sét. washingtoni konferencia érdemes Írásművek 80%-a is drasz-tikus lerövidítésre;

1. Milyen téves következtetésre juthatunk a kiadványok számának emel­kedéséből?

2. Az 1960. évihez képest mennyire nőtt a referátumok száma?3. Mi a kiadványáradat egyik jellemző tünete?4. Mit mondott ezzel kapcsolatban Bernal professzor?5. Mit állapított meg a washingtoni konferencia?6. Mi a másik tünet?7. Mi a washingtoni konferencia javaslata?

Amennyiben első olvasásra mégsem tudott volna minden kérdésre válaszol­ni, kérem, olvassa el még egyszer, nagyon figyelmesen a szöveget.

Harmadik átolvasás — összegezés

Bármilyen figyelmesen is olvasott, helytelen lenne az utolsó sorokhoz érve— mint aki dolgát jól végezte — becsapni és félretenni a könyvet. Akár a mű egé­szének, akár az olvasmány egy-egy gondolati vagy formai egységének lezárása után álljunk meg egy pillanatra. Itt most nemcsak engedélyezett, hanem igen hasznos is egy rövid visszapillantás a már elolvasott szövegre. Ez a pillantás azon­ban a legtávolabbi rokonságot sem mutatja a bűnül felrótt regresszióval. Itt tudatos ismétlésről van szó, amikor tisztázzuk önmagunkban az olvasottak lényegét, a fő­gondolatot, és megpróbáljuk rögzíteni a legfontosabb részleteket, de gondosan megválogatva ezeket. Mint azt már mondtuk, nem lehet cél, hogy minden adatot magunkba tömjünk, az emlékezés értelmes folyamat, mely a lényeg kiválasztásán alapszik. Ezt kívánja ez az összegező visszapillantás elősegíteni, természetesen ismét csak megfelelő kérdések felvetésével:

® Megfelelt a mű a várakozásomnak? Azt az ismeretet, információt nyúj­totta, amire szükségem volt?

148

® Hogyan viszonyulnak az új információk már meglevő ismereteimhez? Megerősítik, kiegészítik azokat vagy netán ellenkeznek velük?

® Beérhetem ennek a műnek az elolvasásával? Nem kellene még hozzáol­vasni, további kiegészítések, változatok után nézni?

® Mi volt a mű lényege, mi volt abban számomra különösen fontos? Melyik részét kell gondosabban feldolgoznom?

® Mit tudok az olvasottakból felhasználni, hasznosítani ?® Milyen módszerrel tudom az olvasottakat legjobban rögzíteni, megőrizni?A rögzítéshez célszerű — akár csak gondolatban, akár egy kis lapozgatással —

újra áttekinteni a mű egészét. Eközben próbálja meg meglelni a szerző által bőveb­ben ki nem fejtett részleteknek, esetleg csak a sorok közül kiolvasható gondolatok­nak magyarázatát, próbáljon valamilyen fogódzót keresni a rögzítés megkönnyíté­sére, és kísérelje meg valamiképpen rendszerezni az olvasottakat.

Ennek során persze más, saját céljainak megfelelőbb vagy könnyebben meg­jegyezhető szempontok szerint át is csoportosíthatja a kapott ismereteket. A szerző gondolatainak kifejtésére a lehetséges megoldások közül csupán csak egy­féle felépítési módot választhat, ehhez azonban az olvasónak nem szükséges szigo­rúan ragaszkodnia. Sőt, az efféle átrendezésnek megvan az az előnye, hogy .............

(Nem emlékszik? Akkor lapozzon gyorsan vissza az aktív cselekvés jótékony hatásáról mondottakra.)

Az olvasmány megközelítésének módjaként a háromszori átolvasást ajánlot­tuk figyelmébe. De próbáljuk most meg ezt az olvasottak alapján másként magya­rázni, valamiféle támaszt keresve emlékezetének erősítésére.

Ez persze nem valamiféle rendkívüli új módszer tudományos képlete, és ha nem is holmi csodatévő varázsige, teljesen leegyszerűsítve mindkettőből akad benne egy szemernyi igazság. Ez ugyanis a megjegyzést segítő egyszerű kis rövidí­tése az értelmes, hatékony olvasás — és az ésszerű tanulás — folyamatának.

IK3Áí

Ebben

I — Ismerkedés K — Kérdezés

j 'Átolvasás 3Át —■) Átgondolás

ÁtismétlésV.

149

Ez a folyamat szorosan egymásba kapcsolódó zárt egész, még akkor is, ha első szakasza, az ismerkedés az olvasmánnyal, és az utolsó átismétlés látszólag — időben pedig ténylegesen — távol is esik egymástól. Amikor kézbe veszünk egy ol­vasmányt, hogy megismerkedjünk vele,az ismerkedés már eleve egy sor kérdést vet fel. A kérdések az átolvasás során egyre sokasodnak, és már menetközben is át­gondolásra késztetnek. Az átgondolás pedig összeköti az átolvasást az átismétlés­sel, egyik szakaszból a másikba vezet át, hiszen az átgondolás egyes kérdései egy­úttal az első átismétlést is szolgálják. Az átgondolás során helyenként már vissza- visszalapozunk az elolvasott szövegre, és miközben gondolatban újra átfogjuk az egészet, a részleteket az ismerkedés során kapott keretbe helyezzük, és felhasznál­juk az ismerkedés, azaz a skimming olyan módszereit, mint a tartalomjegyzék átfu­tását stb. is.

Ha valóban hatékonyan, minél eredményesebben akar olvasni, ezentúl mindig tartsa szem előtt egyszerű kis “varázsigénket” és soha ne mulassza el az át­gondolást, összegezést valamilyen formában elvégezni.

Nem volna kedve ezt valamelyik olvasmányán, könyvrészleten vagy folyói­ratcikken máris kicsit gyakorolni?________________________________________

Skipping

E fura szó egészen hétköznapi, mindenki által ismert és naponta végzett te­vékenységet takar. Hogy mégis beszélnünk kell róla, annak az az oka, hogy egyike a legnehezebb műveleteknek, mert a legerősebb koncentrációt igényli.

Elnevezése a skandináv eredetű skopa-hopa = ugrálni, szökdécselni kifeje­zésből származik és lényege, hogy táncos, könnyed mozgással tovahaladva, ki­kihagyunk valamit, pl. egy-egy lépcsőfokot. Ugyanézt tesszük némelyik olvasmánnyal, amikor benne lapozgatva kihagyunk sorokat, oldalakat, és csak szemezgetünk, mazsolázunk az olvasmányban. (Ezek a magyar igék kifejezik ugyan a skipping lényegét, csupán hangulati hatásuk miatt mellőzzük őket.)

A skippingnek egyetlen célja van, a keresés, válogatás, de mindig csak egy művön belül — szemben a skimminggel, melynek segítségével a dokumentumok tömegéből válogatunk ki egy vagy több megfelelőt.

így keresünk egyes szavakat, neveket, tényeket, konkrét adatokat, meghatá­rozott részleteket, esetleg röviden összefoglalt alapgondolatokat. így lapozunk a

150

szótárban, indexekben, katalógusokban, de skipping-nek (esetleg kiemelés-nek, kiválasztás-nak) nevezhetjük azt is, ha egyetlen pillantást vetünk egy táblázatra, hogy abból egy adatot kiragadjunk. A legköznapibb példája a telefonkönyvből egy számnak, a műsorfüzetből egy előadás helyének, időpontjának kikeresése.

A skipping-nek sajnos nincsenek leírható, elmagyarázható, pontokba foglal­ható szabályai. Egyetlen titka a figyelemnek olyan fokozott összpontosítása, mely- lyel tudatunkból minden mást kikapcsolunk úgy, hogy ha szemünk végig is siklik egy egész nyomtatott oldal sorain, az olvasással ellentétben nem érzékeljük, fel sem fogjuk ezeket, sőt meg sem látjuk, ami számunkra érdektelen. A gyakorlott jó olvasó számára azonnal szembeötlik a keresett adat, míg az oldal többi része értel­metlenjelek tömegévé válik.

A skipping tehát semmiképpen sem olvasás és csak akkor hatékony, ha a leg­nagyobb sebességgel végezzük, hiszen egy-egy adatot adott szövegkörnyezetéből lassan kibogarászni a leggyengébb olvasónak sem okoz nehézséget.

A feladatok nehézségi foka különböző. Néha elég az ábécé pontos ismerete és egy kis ügyesség. Viszonylag egyszerű a dolgunk, ha ismerjük a kikeresendő szó képét, nehezebb, ha a válasz, amit keresünk egy komplex gondolat, és nem tudjuk, arra az olvasmány melyik részén és milyen formában bukkanhatunk.

Az efféle keresés nyilván mindennapi gyakorlatában sokszor előfordul, így bizonyára arról is van valami elképzelése, mire miféle magatartásra van szükség, mi segíti leginkább az eredményes keresést........................................... ......................

Az erős dohányos, ha elfogyott a cigarettája, és kétségbeesve keres egy trafi­kot, nem is tudja, milyen egyéb üzletek mellett halad el, meg sem látja a boltokat, melyek sorából szinte szemébe ugrik az áhított dohánybolt. Nem volt nehéz erre rábukkannia, hiszen a legerősebb motiváló hatás, az érdeklődés vezérelte.

Már nem ilyen egyszerű a helyzet, ha példának egy szakmai kiállítás látogató­ját választjuk, aki kevés ideje alatt csak néhány meghatározott árút akar megnézni. Ha csak ide-oda lődörög és azt várja, hogy a váratlan szerencse vezesse útjába a kívánt pavilonokat, nemcsak rengeteg időt pocsékol el, hanem valószínűleg a felét sem fogja látni annak, amit akart, viszont megnéz egy sor felesleges dolgot, ami vé­letlenül, váratlanul felkelti érdeklődését.

A kiállítás látogatása csak akkor hatékony, ha arra példabeli látogatónk előre felkészül, pontosan tudja mit akar megnézni, és tájékozódik arról is, hogy azt a ki­állítás területén hol találja meg.

De ez is hiábavaló, ha nincs benne annyi önfegyelem, hogy ne hagyja magát céljától eltéríteni és ne engedjen az egyéb érdekes látnivalók csábításának.

151

Ugyanis vannak olvasók, akik, ha valamit keresnek, céltalanul kapkodva la­pozgatnak előre-hátra, itt-ott belekapnak valamibe, egész szakaszokat olvasnak végig, mert hirtelen megakadt azokon a pillantásuk, közben pedig értékes percek vagy akár félórák telnek el — semmivel.

Itt csak az segít, ha pontosan tudjuk, mit keresünk. Hosszabb olvasmányok­nál, főleg kézikönyvek, indexek, katalógusok, segédkönyvek és könyvtári szolgál­tatások esetében pedig megismerkedünk azok szerkezetével, felépítésével, rend­szerével, hogy tudjuk melyik részükben található a keresett adat. De kiváltképp nem hagyjuk, hogy bármiféle érdekes részlet elterelje a figyelmünket. Ki nem merült még bele a lexikonban való lapozgatás közben egy, a céljától igencsak távol­eső címszó váratlanul felmerült rejtelmeibe, ki nem kuksolt hosszú órákon keresz­tül a könyvespolc előtt, mert a keresett adatot tartalmazó könyv helyett hirtelen annyi érdekes, szép olvasmányra bukkant? Különös veszélyt jelentenek az olyan “lásd még...” utalások, melyek, ha nem vagyunk résen, hosszú elkalandozásokra nyújtanak lehetőséget.

Mindezen ismét csak a megszokás és a gyakorlat segíthet. A gyakorlásra számtalan lehetőség nyílik.

A legegyszerűbb eszköz az újság, apróhirdetéseivel, műsorismertetéseivel. Határozza el, mit keres (meghatározott munkakörben állást, lakást, eladó kisku­tyát, egy bizonyos film vetítésének helyét, adott időpontra rádióműsort stb.), és igyekezzék azt 30 másodperc alatt megtalálni.

Ha lehet, kérjen meg valakit, jelöljön ki az ön számára előbb kisebb feladato­kat: egy könyv oldalán egy-két, a sorok között megbújó szót vagy egy-egy kifeje­zést, amit 20-30 másodperc alatt kell megkeresnie; egyszerű adatok kikeresését a lexikonból, kiemelt részleteket az újságból; később nehezebbeket: gondolatokat, teljes válaszokat adott kérdésekre; többszörös utalásokkal elérhető adatokat stb. Közben mérje is a feladatok elvégzésének idejét.

De ha nincs segítsége, az sem baj, kijelölheti saját feladatait is. Gondolatok, információk, meghatározott kérdésekre adandó válaszokért kezdetben már ismert olvasmányban lapozzon vissza, olyan részletekre, amelyekre csak homályosan em­lékszik. Ilyen feladatokat jelentenek könyvünkben a kipontozott kérdések is, amennyiben azokra nem tud emlékezetből felelni. Ilyenkor igyekezzék azokat a lehető leggyorsabban megkeresni. Ez viszonylag könnyű feladat, mert könyvünk beosztását már jól ismeri. Persze ismeretlen könyvből adatokat, gondolatokat meg­keresni már jóval nehezebb, de ezt is gyakorolni kell, hiszen erre is szükség lehet.

Ha van kéznél lexikon, keressen pl. választ arra, hány bagolyfajta él a Földön? Mi Monaco hivatalos nyelve? Hatással van-e a Golf-áram Magyarország éghajlatára? A Föld különféle területein milyen állatokat tenyésztenek?

152

Ne higgye, hogy ez mindig egyszerű feladat, melyhez bőven elég a betűrend ismerete. Az utolsó kérdésre pl. hol keresné a választ?................................ .............

Az a “mezőgazdaság” címszó alatt található. Az ilyen jellegű feladat tehát már logikus gondolkodást is igényel, és rászoktat a kérdések átgondolására, pontos megfogalrftazására is.

A többszörös közvetítéssel, utalások útvesztőjén át elérhető válasznak, azaz az adatok keresésének ez a módja jó gyakorlat nemcsak a könyvek és mutatóik használatához, hanem — meg tudná-e esetleg mondani, milyen jártassághoz vezet még? ........................................... .......................................................................................

Elsősorban a könyvtárakban, tájékoztató szolgáltatásokban, a különböző in­dexekben, információs rendszerekben való jártassághoz, ami lényegében ugyan­csak hozzátartozik a szellemi munka technikájához, ezért minden gyakorlás, mely ehhez is közelebb visz, többszörösen is hasznára válik.

Ha pedig a lexikonokban keres valamit, az egyben koncentrációs, önfegyel­mező gyakorlatnak is számit.

És ha — remélhetőleg — elhatározta már, hogy igyekszik elsajátítani a gyors­olvasás valamennyi módszerét, akkor egyetlen teendő marad.

Gyakoroljon!... gyakoroljon!... gyakoroljon!

Most már valamennyi megismert módszert napi munkája során állandóan gyakorolnia, illetve alkalmaznia kell. És ha a hétköznapok olvasási kötelezettségei erre történetesen nem nyújtanának önmaguktól lehetőséget, akkor meg kell te­remtenie rá az álkaimat: olyan olvasmányokat kell keresnie, melyek megfelelnek a célnak.

Kiváló lehetőséget nyújt erre például az újság.A hasábokra tördelt rövid sorok rendkívül alkalmasak arra, hogy azokat egy-

egy fixációval egyszerre átfogja, így gyakorolva, növelve látószögét.A koncentrált figyelem és emlékezet fejlesztésére válasszon ki mindennap

egy-két kisebb közleményt, amelyben neveket, számadatokat lát: egyszeri gyors átolvasás után próbálja megjegyezni ezeket az adatokat.

153

A szókincs fejlesztésénél is jó szolgálatokat tehet, ha figyel azokra a szavakra, melyek jelentését esetleg csak homályosan sejti, majd meg is tanulja pontos értelmüket.

Felhasználhatja az újságot olvasási sebességének növelésére is.Válasszon egy hosszabb közleményt, és olvasson belőle 2 percig. Ezután

kezdje elölről a közleményt, de igyekezzék most már sokkal gyorsabban olvasni: 2 perc eltelte után lényegesen tovább kell jutnia a szövegben, mint első alkalommal.

Az egyes olvasási módszerekhez is jól felhasználható az újság. A háromszori átolvasáshoz ismét csak hosszabb cikket válasszon. A kritikus olvasás gyakorlására maguk a kritikák nyújtanak jó alkalmat, a vezércikkeken, kommentárokon pedig a hangvételnek, a szerző szándékának felismerését gyakorolhatja: javaslatot tesz? az olvasó támogatását kéri? csupán összefoglal vagy meg is akar győzni? eseményt magyaráz? ünnepel? stb., stb. A gondolatok követésének gyakorlásakor az újság­nak nagy előnye, hogy nem kell kímélni: húzza ki tehát a lényegtelen szavakat, csak a kulcsszavak és a gondolat irányátjelző szavak maradjanak meg, mintha csak táviratot akarna a szövegből feladni. Változtatni azonban semmit nem szabad, nemcsak új szavakat nem írhat bele, de még szóvégződéseket, ragokat sem tehet hozzá és nem húzhat át, a ceruza kizárólag a szavak törlésére szolgálhat. Számoljon utána, mennyi maradt a szövegből: 50% bőven elég kell, hogy legyen.

A skipping gakorlásának ugyancsak számtalan lehetősége van. Nemcsak az említett apróhirdetések és műsorok, hanem az egyes cikkek is módot nyújtanak erre. A főcímből állapítsa meg, milyen közelebbi adat is lehet a cikkben, és próbálja azonnal meglátni, hol találhat arról bővebb részleteket. A skimminget szinte em­líteni sem kell, hiszen az újságolvasás már maga válogatás az újság egészéből, kike­resése annak, ami számunkra érdekes és az átfogó kép kialakítása a nap legfonto­sabb eseményeiről.

És most, hogy ismét egy szakasz végére értünk, úgyis ajánlatos megállni egy rövid visszapillantásra. Ha szükségét látja, lapozgasson vissza és azután, kérem, vegye elő az újságot. Ugye, most gyakorolni fog egy kicsit?.......... .............. .............

154

HALLGATNI?... MEGHALLGA TNI? ...ODAHALLGA TNI!

Ma már, a könyvnyomtatásnak és a sokszorosítás-technikának ezen a fejlett fokán, a könyvekben, folyóiratokban, jegyzetekben és egyéb írott forrásokban minden szükséges ismeretanyag megtalálható. Akkor hát minek végigülni hosszú előadásokat, konferenciákon, megbeszéléseken végighallgatni végnélküli beszá­molókat, hozzászólásokat?

Önben még sohasem merült fel hasonló gondolat?..................................... ......

Ha nem, mert tisztában van az előadások minden előnyével, ha ezekből kíván újabb ismereteket szerezni, munkájához segítséget, ösztönzést kapni, ha őszinte érdeklődéssel kíséri végig az előadó szavait, ha igyekszik vele együttgon­dolkodni, úgy helyezkedik el — lehetőleg az első sorok közepe táján — hogy jól lássa, hallja az eiőadót és közben rövid jegyzeteket is készít — nyugodtan hagyja ki ezt a fejezetet.

Ha csak kényszerből bár, de meghallgat egy-egy előadást, immel-ámmal időnként oda is figyel, itt-ott le is körmöl belőle valamit, de gondolatai többnyire másutt járnak, kérem olvassa el figyelmesen ezt a fejezetet.

Ha azonban messze elkerüli az előadótermeknek még a környékét is, vagy ha már kötelezően végig kell ülnie egy előadást, akkor igyekszik minél hátrább helyet foglalni, hogy zavartalanul szunyókálhasson vagy nyugodtan foglalatoskodhassék valami mással, kérem, vegye egy kicsit fontolóra, valóban ésszerűnek tartja-e az efféle magatartást? ............................................................................................................

Persze korántsem arról van szó, hogy mindig mindenkinek az első sorba kell kerülnie, maga a tény azonban, hogy ki hol helyezkedik el szívesebben, sokat árul el az ismeretek befogadásával szemben viseltetett magatartásból is. Elől rend­szerint azok keresnek helyet maguknak, akik oda akarnak hallgatni a mondottakra (kivéve, amikor csak magukat akarják láttatni), akik pedig hátra törekszenek, álta­lában inkább ellenszenvvel, de legalábbis közönnyel viseltetnek a tárgy vagy az előadó iránt.

155

Az, hogy hová ül, még nem dönti el, mennyit akar és tud az előadásból hasz­nosítani, legfeljebb összefügg vele. A döntő az, hogy mit csinál az előadás alatt. Persze nem az illemről, jó modorról vagy éppenséggel a látszatról van itt szó — bár természetesen az sem közömbös. Ha mással foglalkozik azt az előadó többnyire észreveszi, és — főleg ha kevésbé rutinos — meglehetősen feszélyezi. Fecsegéssel, zajongással pedig a többi hallgatót is zavarja, még akkor is, ha esetleg éppen a hal­lottakhoz fűzi hozzá saját kommentárjait.

De hát most nem az illedelmes viselkedéssel, hanem kiemelten az ésszerű m agatartással kell foglalkoznunk.

Ha valamilyen szervezett oktatásban vesz részt, legyen az akár egyetemi, fő­iskolai tanulmány vagy továbbképző tanfolyam, ha már vállalkozott rá, akkor akár őszinte érdeklődésből, akár saját jól felfogott érdekében, akár becsületből, de végig kell csinálnia, vagyis az ismereteket el kell sajátítania, fel kell készülnie, eset­leg vizsgáznia is. Akkor pedig mi a “jobb üzlet” ?:

® teljesen céltalanul és feleslegesen eltékozolni az előadáson kötelezően el­töltött órákat (hiszen azalatt mással úgysem tud igazán, zavartalanul foglalkozni); azután megint csak legalább ugyanennyi időt (ha nem többet) arra fordítani, hogy fáradságos munkával saját maga bányássza ki a könyvekből azokat az ismereteket, melyeket az előadáson egyszerűen elengedett a füle mellett, vagy

® az előadáson — amit úgyis végig kell ülnie — az ismeretanyagból — amin előbb-utóbb mindenképpen át kell rágnia magát — annyit felszedni, amennyit csak lehet, megtakarítva ezzel sok időt a könyvből tanulás helyett?

Azt hiszem, ezen érdemes egy kicsit elgondolkodni.Az élőszónak és az előadó közvetlen hatásának mind egy-egy szakterület is­

meretanyagának terjesztésében, illetve megismerésében, mind a szervezett okta­tásban sok, többnyire pótolhatatlan előnye van.

Kezdjük azzal, hog az előadás, még az oktatás keretében sem szorítkozik egy­két könyvből vagy jegyzetből merített ismeretanyag puszta közlésére, a tények, adatok lexikális felsorolására. (Gyenge előadásnál ez hébe-hóba ugyan előfordul­hat, de még ebben az esetben is célszerűbb ezt akár előtanulmánynak, akár a meg­levő ismeretek felidézésének, ismétlésének tekintve, figyelmesen meghallgatni.) A legtöbb előadónak rendszerint inkább módjában áll saját szűkebb szakterületén olyan folyóiratokhoz és egyéb, frissebb, gyorsabban megjelenő kiadványokhoz is hozzájutni, melyek számunkra akár nyelvtudás, akár egyéb lehetőségek hiányában nem hozzáférhetőek, vagy amelyek létezéséről egyszerűen nincs tudomásunk. De az előadónak lehetnek saját eredményei, tapasztalatai is, melyekről más módon nem értesülhetünk. Az előadó tehát olyan kiegészítő vagy új adatokat információ­kat közölhet, melyek egyébként rejtve maradnának előttünk. Emellett a jó előadó

156

mondanivalójához magyarázatot is fűz, szemléltet, új szempontokra világít rá, segít azok felismerésében, az összefüggések feltárásában. Hangsúlyt, nyomatékot adva a fontos gondolatoknak megkönnyíti a lényeg felismerését, és élővé teszi a holt anyagot. A közvetlen, élő kapcsolat hatása sem lebecsülendő. Ha meg van győződve igazáról (márpedig enélkül remélhetőleg nem áll dobogóra), még a ke­vésbé jó előadó is ösztönzően hat, munkára vagy további ismeretek szerzésére ser­kent. Teheti ezt annál is inkább, mert — a könyvvel, de még a szakcikkel is ellen­tétben — kisebb közösséghez szól, többnyire ismeri hallgatóságát, vagy legalábbis tájékozódik annak összetételéről, tehát könnyebben igazodhat annak alapképzett­ségéhez, műveltségi szintjéhez, céljaihoz, érdeklődési köréhez. Egy egész közös­ség számára egyszerre megtartott és közösen végighallgatott előadás lehetőséget és ösztönzést ad a hallottak megvitatására is.

Sok esetben előnyös, hogy az akusztikus élményt vizuális benyomások is ki­sérik, vagyis nemcsak halljuk, hanem amellett látjuk is az előadót. Szemmel követ­jük mozdulatait, gesztusait, arcjátékát, táblára írt jeleit, vetített képeit. Ez mind könnyíti, segíti a felfogást, de csak akkor, ha valóban ezeket figyeljük. Ha viszont figyelmünket félrecsúszott nyakkendője, ideges dobolása az asztalon vagy egyéb, a tárgyhoz nem tartozó mellékes körülmény köti le, az erősen zavarhatja, nehezít­heti az odahallgatás nehéz munkáját.

Az előadás hallgatása ugyanis valóban nehéz, számos előnye ellenére az olva­sásnál fáradságosabb feladat. Míg azonban a hatékony olvasást mégis csak igyekez­nek most már egyre többen elsajátítani, arra már aligha gondol valaki, hogy az ész­szerű odahallgatás módját is begyakorolja.

Ennek nyilván az az oka, hogy a hallgatást merőben passzív dolognak tartjuk. Pedig bármilyen különösen hangzik is, az előadás, illetve ennek meghallgatása — akárcsak az olvasás és mint minden kommunikáció — kétoldalú folyamat. A lát­szat, mely szerint egy ember aktívan cselekszik, míg a többi passzívan ül és semmit nem csinál, csalóka. Persze a hallgatók között tétlen is akad szép számmal, ezeknek azonban nem is lesz sok hasznuk abból, hogy éppen csak jelen vannak.

De ha meg is van valakiben a becsületes szándék, hogy megnyissa fülét az előadó szavai előtt, ez önmagában még mindig nem elég. A hallgatónak is dolgoz­nia kell, tevékenyen részt kell vennie a kommunikációnak ebben az aktív és dina­mikus folyamatában.

Azzal egyetértünk, hogy az előadó tesz valamit: közli gondolatait. Minden előadó — még a legunalmasabb és a legbőbeszédübb is — mondani akar valamit: vannak gondolatai, mondanivalójának van tartalma, magja, lényege. Az ő m un­kája, hogy ezt a hallgatók tudomására hozza. A hallgató feladata, hogy az előadó gondolatait hordozó szavakból ezeket a gondolatokat egyidejűleg felfogja, megért­

157

se, lényegüket kibogozza, az újat kapcsolatba hozza meglevő ismereteivel, megje­gyezze és esetleges ellenérveit is átgondolja. Ez az egyik előadónál könynyebb, a másiknál nehezebb feladat. Sokat segíthet a jó előadás logikus gondolatmenete, vi­lágos fogalmazása, a lényeg ésszerű megismétlése, hangsúlyozása. Mindezt azon­ban a Hallgató nemigen befolyásolhatja. (A jó előadó persze figyeli a hallgatóságát és észreveszi, mikor van szükség további magyarázatokra, a gondolatok bővebb ki­fejtésére — de erre nem hagyatkozhatunk.)

De még a legjobb előadó esetében is nehezíti dolgunkat az, hogy a hallgatás keltette benyomás általában túl rövid, futólagos és tünékeny. A szó elrepül, az el­hangzott gondolatokra nem térhetünk vissza, itt nem lehet a figyelem kihagyásait visszalapozással jóvátenni. Ki vagyunk szolgáltatva a szavak áradatának, és ha nem törekszünk állandó követésére, esetleg éppen azt a gondolatot szalasztjuk el, melytől az egésznek megértése függ. A jó hallgató szüntelenül “csupa fül” . Nem elég az előadót meghallgatni, mindvégig oda is kell hallgatni rá. A szóbeli közlés felfogásának korlátait csak egész figyelemmel és teljes aktivitással ellensúlyozhatjuk.

Ugye ismerős fogalmak? Bizonyára fel is tudja már sorolni a figyelmes oda- hallgatás feltételeit:...................................... ............. .................................. ..................

Nos, hát igen, itt már alig mondhatunk sok újat. Újra csak felhívhatjuk figyel­mét mindarra, amit a koncentrált figyelem és a hatékony ismeretszerzés elenged­hetetlen feltételeiről mondtunk.

Az előadónak a hallgatóban, a hallgatónak pedig önmagában kell tudnia az ér­deklődést felkelteni. Ennek egyik fontos eszköze a kérdezés, ami az előadás hallga­tásánál talán még fontosabb, mint az olvasásnál.

A felkészülés az előadásra nehezebb, mint az olvasást előkészítő skimming, hiszen ehhez valószínűleg csak az előadás címe az egyetlen támpont. De azért ne mulassza el, hogy legalább ennek alapján felkeltse érdeklődését — hogy miként, azt az aktivitással kapcsolatban már részleteztük...................... ....................................

És hogy a tehetséges és gyakorlott hallgató hogyan halad együtt az előadóval, illetve miként vág elébe a várható gondolatoknak, azt is tudja már, hiszen az ál­landó kérdezést az olvasásnál már kezdi megszokni, ugye? ...... .......... .................

158

Senki nem állítja, hogy ez mindig könnyű feladat. Annál kevésbé az, mert a koncentrált figyelem — bármilyen őszinte érdeklődésből is fakadjon — nem egyenletes, hanem szakaszos: hol szorosan követi a gondolatot, hol kissé alább­hagy. Míg azonban az érdeklődő, gondolkodó hallgató a figyelem ritmikus váltako­zása során is saját — természetesen mindig a tárgyra vonatkozó — kérdéseivel, vé­leményével, elképzeléseivel járja körül az előadó gondoltait, egy percre sem eresztve el annak fonalát, a gyakorlatlan hallgató a koncentrált figyelemnek az ilyen kis, önkéntelen szüneteiben azonnal elkalandozik, mert amit hall, annak asz- szociációi könnyen elvezetik a tárgytól. Ha felriadva újra visszatér, az összefüggé­seket már nehezen fogja fel, többnyire csak egymástól elszigetelt szakaszokat ragad ki az előadás egészéből és természetesen később is csak ezekre az egyes rész­letekre fog az egészből, visszaemlékezni.

A figyelmet elterelő asszociációk veszélyeiről már több helyen is beszéltünk. Ezt milyen helytelen magatartásbeli hibák is okozhatják?............ ..............................

Ezeket a figyelmet elvonó asszociációkat azonban veszélyességük tudatában kordában is lehet tartani, csupán tudatosan kell rájuk ügyelni. Nézzünk erre egy egyszerű példát. Ha egy előadáson olyan új eljárásról esik szó, melyhez hasonlót a hallgató nemrégiben egy tudományos filmbemutatón látott, ez nyilván eszébe fog jutni. Míg azonban a gyakorlott hallgató a látott képet összekapcsolja az előadó sza­vaival, és magában még néhány kérdést is felvet azzal kapcsolatban (pl. kitér-e az előadó egy, a filmben megfigyelt jelenségre? mennyire felelnek meg a film egyes elemei az előadó szavainak? stb.), és ezekre érdeklődve várja a választ, addig a gyakorlatlan, figyelmetlen hallgató gondolatai a lényegről tovább siklanak, pl. a kö­rülményekre, melyek között a filmet látta, a kollégára, aki mellette ült, a kollégáról a folyóiratra, amit neki ígért, erről egy lejárt könyvtári határidőre, majd ezzel kap­csolatos egyéb intéznivalóira stb... miközben az előadás gondolatának fonala réges- régen elveszett. f {

Talán szükségtelen is külön hangsúlyozni, hogy az előadás hallgatását minden egyéb szellemi munkánál jobban befolyásolhatja az érzelem és az előítélet.Az előadó előnytelen megjelenése, gyakorlatlanabb előadásmódja vagy egyéb zavaró körülmények okozta ingerültség mindmegannyi olyan tényező, melyet ne­hezen bár, de leküzdhetünk, melyen fegyelemmel, józan mérlegeléssel feltétlenül úrrá kell lennünk.

Ezzel szorosan összefügg és ugyancsak fokozottabb mértékben áll az előadás hallgatására mindaz, amit a kritikus olvasásról mondtunk. A felkészülés nem azt jelenti, hogy kész referátummal a fejünkben — vagy jegyzeteinkben — induljunk

159

egy vitára, melynek nem ismerjük pontosan a gondolatait, érveit. Lehet, hogy az Ön ismeretei a tárgyban bővebbek, lehet, hogy az előadó sok mindenben téved, de akkor is nyitottan, a hallottak befogadására készen kell őt végighallgatni. Bírálni — akár önmagában, akár felszólalásában — csak meghallgatás, figyelmes odahall­gatás, átgondolás és alapos mérlegelés után szabad, előzetes elhatározás vagy csak felületesesen kiragadott gondolatok alapján soha.

Bár az előadás hasznosításának alapvető feltétele a belső magatartás, nem kö­zömbös maga a hallás, az akusztikus benyomások befogadásának készsége sem.

Ennek fejlesztéséhez kiváló segédeszköz a rádió. Válasszon ki egy előadást— megkönnyíti a dolgot, ha annak tárgya valóban érdekli —, állítsa a rádiót a szo­kott hangerőre, üljön attól lehetőleg legalább 3 méter távolságba, és figyeljen 2-3 percig. Ezután 2 percenként csavarja mind halkabbra és halkabbra a készüléket, és igyekezzék még megérteni a leghalkabb beszédet is.

A figyelmes hallgatást különféle — emberi és mechanikus — zajok is gátol­ják, de ezek befolyásának erőssége ismét csak megszokás és gyakorlat kérdése. Ezért meg kell edződnünk az esetleges zavarásokkal szemben is.

Állítson be két rádiókészüléket vagy a rádiót és a televíziót úgy, hogy két — lehetőleg szöveges — műsor szójjon egyszerre. Kizárólag az egyikre figyeljen, a másikat igyekezzék a tudatából teljesen kikapcsolni. A zavarónak szánt adást közben állítsa fokozatosan mind hangosabbra, hogy a meghallgatni kívánt műsor hangjait egyre nehezebb legyen kiszűrni.

A gyakorlat közben ne feledkezzék meg az állandó kérdésekről, a hallottak végiggondolásáról sem. Végezetül foglalja össze néhány mondatban, mit is hallott. Ezzel nemcsak hallási készségét, koncentrációs képességét fejleszti, hanem egyút­tal a lényeg kiemelését is gyakorolja.

De van még valami, amire az elröppenő szó rögzítése érdekében előadás közben feltétlenül szükség van: ez a jegyzetelés.

Erre egyértelmű, mindenkire érvényes receptet nem lehet adni. Míg az egyik hallgatónak sokkal több, részletesebb jegyzetre vart szüksége, addig a másik figyel­mét az írás mechanikus munkája teljesen elvonja az előadó gondolataitól. De a jegyzetek szükséges mennyiségét a hallgató egyéni beállítottságán kívül felkészült­sége, korábbi ismeretei, valamint az előadás tárgya, jellege és módja is befolyásolják.

■ Egy általános szabály azonban mégis van: igyekezzék azonnal felfogni, amit az előadó mond. Ez nem is olyan furcsa tanács, mint hinné. Éppen a jószándékú, szorgalmas hallgatónak legfontosabb törekvése, hogy annyit mentsen át az előadó szavaiból, amennyit csak képes papírra vetni — emellett a megértést gyakran ké­sőbbre hagyja. Az eredmény többnyire odavetett, töredékes, rendszerint olvasha­

160

tatlan macskakaparás, melyből nagyon nehéz, vagy csaknem lehetetlen a lényeget, értelmes gondolatokat kihámozni. Közvetlenül előadás után talán még úgy-ahogy sikerül, de ha a hallgatónak erre aznap nincs ideje — vagy elég szorgalma — később már valóban reménytelen vállalkozás a kúsza sorokat értelmes jegyzetté varázsolni. Semmilyen körülmények között sem helyes tehát, ha valaki az előadó szavaiból lehetőleg mindent papírra akar rögzíteni. Különben sincs olyan előadás, amelyet érdemes lenne szószerint lejegyezni. Ha úgy tele van zsúfolva informáci­ókkal, adatokkal, hogy minden mondata fontos, akkor már nem előadás — lega­lábbis nem jó előadás. Az előadás ugyanis oldottabb és bővebb, mint az írott szöveg. Több benne az ismétlés, a példa, megjegyzés, amire a továbbiakban nincs is szükség, és ami leírva el is veszti savát-borsát, jelentőségét. Ha valaki nem arra törekszik, hogy minél több betűt átmentsen az előadásból, előfordulhat — persze megint csak végletes esetben — hogy jegyzeteiben benne lesznek az összes példák, az élénkítésre, fűszerezésre szolgáló közbevetett, esetleg humoros meg­jegyzések, csak éppen az nem lesz sehol, hogy mindezek vajon mire is vonatkoznak.

Ne jegyzeteljen hát állandóan, nehogy az írás elvonja figyelmét a lényegéről és mindig lemaradjon néhány gondolattal vagy időnként ki kelljen hagynia egyes részeket. Semmiképpen ne törekedjék kerek mondatok leírására, erre nincs idő. De a másik végletbe sem szabad esni, valamennyi támaszra szüksége van az emlé­kezetnek, ne érje be hát néhány — éppenséggel egy újságlap szélére vagy cigaret­tásdoboz oldalára firkált — oldavetett szóval sem. (Az előadás jegyzetelésére kü­lönben is készüljön fel, vigyen magával kellő mennyiségű papírt, és tollat, lehető­leg ne ceruzát!)

Az előadásnak a magyarázaton és kiegészítéseken kívül egyik fontos célja, hogy rendszerezze az ismereteket. Mind az anyag megértésében, mind a jegyzete­lésben egyik legnagyobb segítséget az jelenti, ha ezt a rendszerezést, az ismeretek összefüggését felismeri, és már az előadáson való jegyzetelésnél alkalmazza is. Lehet, hogy az előadó már előre közli vagy a táblára fel is jegyzi vázlatát, akkor ezt természetesen írja le. De igyekezzék — mind tartalmában, mind formájában — vázlatot készíteni az előadásról akkor is, ha azt saját magának kell a folyamatos szö­vegből kialakítania. Sokkal könnyebb dolga lesz majd, amikor a rendezetten fel­jegyzett ismereteket kell újra felidéznie, mintha a folyamatos sorokba írt — de ilyen formában összefüggéstelen — szavakból kell az anyag felépítését, tartamát kibogozni.

161

Ha nem is mindig könnyű szétválasztani a lejegyzésre érdemest a lényegte­lentől, ebben általában segítségére van az előadás módja is. A legtöbb előadó szóban vagy apró szünetekkel, hangsúllyal jelzi ha új gondolatra tér át; erősebb nyomatékot ad szavainak, amikor a lényegre tér; lasabban, tagoltabban beszél egy-egv lejegyzésre érdemes gondolatnál, adatnál. Ha csak egy kicsit is figyel ezekre a jelekre, hamarosan könnyen felismeri majd őket, és segítségére lehetnek abban, hogy kialakíthassa mind az előadott ismeretanyagnak, mind saját céljainak, ismereteinek, információszerzési szokásainak legmegfelelőbb egyéni jegyzetelési módot.

SZÁMVETÉS

A jegyzetelés lényegében már a rögzítés, azzaz következő fejezetünk tárgykö­rébe tartozik. Mielőtt azonban erre rátérnénk, ne feledkezzünk el arról a számve­tésről, melyet ennek a fejezetnek a végére terveztünk. Most került elő az a cédula, melyre — ugye — feljegyezte levetkezendő rossz, illetve kialakítandó, fejlesztendő jó szokásait. Kérem tehát, vegye figyelmesen sorra korábbi megállapításait és elha­tározásait. Mit sikerült ezekből megvalósítani, mutatkozik-e már konkrét ered­mény? Tartson alapos lelkiismeretvizsgálatot: nagyobb gondot fordított-e azokra a szokásokra, magatartásának, módszereinek azokra a tényezőire, melyekkel nehéz­ségei voltak? Beváltotta-e saját magának tett Ígéreteit? Valóban felhasználta napi munkája során azokat a módszereket, melyek alkalmazását elhatározta? Melyik az a terület, melynél már határozott eredményt ért el és hol van még fokozottabb erő­feszítésre szükség?

Jelölje meg, vagy akár ki is pipálhatja azt a tételt — talán valamelyik könnyen átrendezhető külső körölményt — mely fáradozásai eredményeként már időszerű­ségét is vesztette. Tegyen + jelet ahhoz a tételhez, melynek megteremtése, meg­szokása érdekében már eredményes lépéseket tett, — jelet ahhoz, mellyel még semmiképpen sem boldogul: azaz, mellyel a következő napokban még feltétlenül foglalkoznia kell.

A jegyzék azonban még kiegészítésre szorul, hiszen közben újabb módsze­rekkel ismerkedett meg, további hibaforrásokra hívtuk fel a figyelmét. Annak ér­dekében, hogy semmi ki ne maradjon, kérem, írja össze — előbb lehetőleg emlé-

162

kezeiből — a hatékony ismeretszerzés valamennyi fontos tényezőjét. Elég, ha ezeket egy-egy kulcsszóval fejezi ki. Felsorolását azután a fejezet futó átlapozásával ellenőrizze..........................................................................................................................

Nyilván akadt ismét olyasmi, amire — saját megállapításai szerint — ezentúl különösen ügyelnie kell. Ezt is írja fel, és kövessen el mindent, hogy a jövő alka­lommal, amikor elhatározásainak jegyzékével ismét találkozik, minél több pozitív bejegyzést tehessen, kipipálhassa a legyőzött akadályokat és felsorolhassa az elért eredményeket. Céduláját egyelőre tűzze a következő fejezet végéhez.

Most pedig zárjuk ezt a fejezetet egy olyan gyakorlattal, mely a szókincs vizs­gálatát és a skipping gyakorlását egyaránt szolgálja, egyúttal azonban már a követ­kező fejezetünk tárgykörébe tartozó lényeg-felismerést is célozza. Hogy elvégzésé­hez koncentrált figyelemre is szükség van, azt talán nem is kell külön hangsúlyozni.

8. gyakorlat

A számozott mondatok egy-egy fogalomnak — a magyar értelmező szótár szerinti — meghatározását adják, de magának a. fogalomnak a megjelölése nélkül. A fogalmak megnevezései a meghatározások után — természetesen más sorrend­ben — egy-egy betűvel jelölve sorakoznak. A feladat az, hogy a megfelelő megha­tározáshoz kiválassza az odaillő fogalmat, vagyis annak betűjelét a kipontozott helyre beírja. A feladatot nehezíti, hogy több fogalomból kell kiválasztania az e- gyetlen megfelelőt, mert 5 fogalom meghatározás nélkül marad.

Igyekezzék a helyes fogalmat előbb nagyon gyorsan megtalálni, majd az egé­szet átgondolva ellenőrizze önmagát, és csak azután hasonlítsa össze eredményét a megadott feloldással.

I .................... az a személy, aki valamely szaknak, a tudomány valamelyágának vagy valamely szakmának alapos ismerője, kérdéseiben járatos, működésében gyakorlott.

2. Kőszén légmentes hevítése után visszamaradó kemény, lyukacsos, füst és korom nélkül égő, nagy fűtőértékű tüzelőanyag a ................

163

3. Az az egyébként magasabb képzettségű és iskolázottságú személy, aki saját szakjának kérdésein kívül semmi más iránt nem érdeklődik, semmi mással nem foglalkozik, a z ........... .

4. A ................árnyékos, nedves helyeken növő, a harasztokhoz tartozó,nagylevelű, spórákkal szaporodó virágtalan növény.

5. A pintyek családjába tartozó, verébnagyságú, dereka táján rozsdavörös, begyén, torkán sárgaszínű, rovar-és gyommagirtó kedves kis madár a

6. A ................enyhe, frissítő, nyugati szellő.

7. Olyan közösség vagy személy, amely vagy aki alaposan ért valamihez,mint szakmájához, ebben szerzett szakértelme átlagon felüli, a z ................ezért véleményét szakmai kérdésekben ki szokták kérni.

8. A kialakult társadalmi formák, az elfogadott nézetek semmibevevése, minden emberi cselekedetben önző egyéni érdek megnyilvánulását kereső, hit és eszmények nélküli és keserűen bántó kiábrándultsággal gúnyolódó ma­gatartás a ................

9. A dolgoknak, helyzeteknek, viszonyoknak alacsony szempontú, kicsi­nyes megítélése, szűk látóköre, röviden................

10.................. az olyan személy, akinek egy meghatározott szakmában vagyszaktudományban széles körben elismert tekintélye van.

11. Hirtelen pillanatnyi bosszúságot érez, kellemetlenül meglepődik valami miatt, azaz................

12. Enyhén csípős gúny, rosszmájúság, rossznyelvűség a ................

13. Elhalt vízinövények korhadt maradványaiból képződött, barnás szinű, sok szerves anyagot tartalmazó anyag a ................

14. Valamilyen (bánásmód, kijelentés, váratlan fordulat) bizonyos ideig le­sújtó, megdöbbentő, megszégyenítő hatást tesz valakire, ilyen érzést idéz elő valakiben, vagyis...............

15........... ....... akinek alkotásaiban, tevékenységében rendkívüli szellemi te­hetség nyilvánul meg.

16. Ősszel virító, keleti eredetű növény, amelyet fűszerként és gyógyanyag- nak használt bibéjéért termesztenek, a ................Összetört, szárított bibeszá­lait valaha drága fűszerként ízesítésre, ételek élénk sárgaszínűre festésére használták.

17. Aki hirtelen és rövid ideig kisebb megbotránkozást érez valaki vagy valami miatt, a z ............ .

18................. .. az, akiben hatalmas erejű tehetség és nemes, magasztos szen­vedély lobog, szenvedélyesen lelkesedik, küzd.

19. A ......... ........ kék vagy fehér színű, átlátszó, üvegfényű ásvány, igenbecses drágakő.

20.................. ha valaki a maga szűk, egyéni világába zárkózva, szűk látó­körűvé válik, elparlagiasodik, elszakad a fejlődéstől.

A — szakértő B — lángeszű C — sáfrány D — malicia E — tőzeg F — lánglelkű G — szaktekintély H - főnI — kutyaszorító

J — szakbarbár R — megütődikK — megütközik S — cinizmus .L — szakember T — dölyfM — elefántcsonttorony U — zafír

V — leforrázN — páfrány O —sármány P — zefir Q — betokosodás

X — salakY — kokszZ — békaperspektíva

Ne feledkezzünk meg a koncentrált figyelem gyakorlásáról sem — a kö­vetkezőkben ismét nagy szükségünk lesz rá.

9. gyakorlat

A következő ábrában minden számnak egy jel felel meg ezeket rajzolja be a hasábokban található számok mellé. Igyekezzék a feladatot minél gyorsabban elvégezni.

165

i n v t rH c o CM vf r-H m t ^ Vj-

(N t-H CO vo to VD T--1 nt <N VO CO rH

v r rH i n VD rH N * CN CO rH i n v o

rH CN CO in

+ V o . r c~ X • •

MEGŐRZÉS - RÖGZÍTÉS

A szerkezet rendet lop a rendetlenbe: a nehezen számon tarthatónak kulcsot ád, mellyel könnyen számon tartha- tóvá válik. Egy mű szerkezetét fölismerni: ugyanaz az él­vezet, mint egy problémát megfejteni, egy élcet vagy ha­sonlatot megérteni. (Németh László)

EMLÉKEZET

Remélhetőleg mindent megszívlelt: kialakultak jó szokásai, magatartása már semmi kívánnivalót nem hagy hátra, és pontosan tudja, mire ügyeljen az új ismere­tek befogadása során. De sajnos ezzel még mindig nem érhetjük be.

Hátra van még egy fontos mozzanat, az ismeretszerzés általános, közös céljá­nak elérése, azaz.............................................................................................................. .

Hiszen mit ér minden erőfeszítés, ha a megismert és felhasználni kívánt hasznos ismereteket nem őrizzük meg, ha azok — ahelyett, hogy szellemi áramkö­rünkbe jutnának — úgy, ahogy jöttek, ki is röppennek emlékezetünkből.

Hogyan működik emlékezetünk?

Hogy az emlékezet mechanizmusa, vagyis a tudatnak tartalmát fnegőrző és újra felidéző képessége hogyan működik, az az agynak mindmáig megfejtetlen rej­télye. Ennek ellenére az agykutatásnak, a lélektannak ma már sikerült több olyan eredményre jutnia, melynek ismerete gyakorlatilag munkánk során hasznunkra válik.

167

Ezek közül talán a legfontosabb a mai agykutatásnak az a megállapítása, mely szerint az agyhoz kötött képességeknek — tehát az emlékezet működésének is — kétségtelenül van ugyan velünk született, öröklött összetevője, de ez korántsem olyan meghatározó tényező, mint amilyen például az alkat vagy a haj szine. Az emberi agyra éppen az a képlékenység jellemző, mely alkalmassá teszi arra, hogy— megfelelő használat esetén — a gyűjtött tapasztalatokat új emléknyomok formá­jában tárolja, azaz tanulóképes legyen.

Mit jelent számunkra ez a tudományos m agyarázat?____________________

A jó emlékezőtehetséget legtöbben valamiféle különleges egyéni adottságnak tartják, és nyíltan hangoztatják, ha úgy érzik, ez nekik nem jutott osztályrészül. Arról panaszkodnak, hogy nem olyan szerencsések, mint azok, akik kiváló emlé­kezettel születtek. Márpedig éppen a tudományos megállapítás mutat rá arra, hogy a jó emlékezet nem szerencse dolga és nem az ég kegyes adománya, hanem fárad­ságos munka, aktív figyelem, élénk érdeklődés eredménye. A rossz emlékezet pedig nem velünk született, eleve elrendeltetett fogyatékosság, inkább csak abból adódik, hogy nem is igyekszünk emlékezetünket megerőltetni, fejleszteni, erősí­teni. Bizonyos mértékig minden készség — így az emlékezet is — fejleszthető. Nem kell hozzá más, mint akarat, elhatározás, némi gyakorlás és néhány egyszerű fogás alkalmazása.

Talán éppen rejtélyes volta miatt, az emlékezet működésének magyarázatára számos jobb-rosszabb hasonlat született. Bármilyen messze vannak ezek a hason­latok attól, hogy csak megközelítően is hű képet adjanak, némelyikük egyes elemei mégis fontos útmutatással szolgálhatnak’számunkra.

A korábbi telefonközpont hasonlatot naív egyszerűsége miatt már elvetették és helyét az információs rendszer korszerű számítógépe foglalta el.

Anélkül, hogy az agy és a számítógép sokat vitatott — és vitatható — hason­latába mélyebben belemerülnénk, átvehetjük belőle az input (bevitel), a tár és az output (kimenet) fogalmait. Tehetjük ezt annál is inkább, mert ezek teljesen meg­felelnek a bevésés — megőrzés, illetve felejtés — felidézés és felismerés klasszikus hármas tagolásának. E hasonlat mondanivalója számunkra az, hogy a számítógép— és az emlékezés — esetleges kudarcát a berendezés meghibásodása esetén a tár vagy a kimeíiet üzemzavara is okozhatja ugyan, de a visszakeresés szinte kizárólag a bevitel, illetve a program minőségétől függ. És ha természetszerűleg szükség is van az információk minél nagyobb mennyiségére, a döntő tényező mégis a prog­ram, az adatok kapcsolatrendszere, az összefüggések felépítése.

168

Óvakodnunk kell azonban attól, hogy a tár emlegetése téves elképzeléseket sugalljon. Az agy semmiképen sem hasonlítható megszabott befogadótérrel ren­delkező tárházhoz, melyre egy idő után ki kell teni a “megtelt” táblát, és amelynek egyes rekeszeiben a bevitt ismeretek szép rendben és békésen nyugszanak.

További mondanivalónkhoz közelebb visz az a kép, mely az emlékezetet egy kis világegyetemhez hasonlítja. Ebben különböző nagyságú égitestek különböző távolságokban keringenek egy-egy nap (központi gondolat, szemléletmód) körül, .és az egész rendszert a gravitáció törvénye tartja össze. Berobbanó szupernóvák­ként új gondolatok villannak fel, míg más csillagok elerőtlenednek és elhalnak, el­veszettnek vélt csillagok pedig láthatatlan fekete lyukakként talán ott élik titok­zatos életüket tudatunk mélyén. Egyes csillagok távolodnak és fényüket vesztik, míg mások egyre közelebb kerülnek a naphoz. Túltelítődés azonban sem a térben, sem emlékezetünkben soha nem létezik. A három dimenziós tér képzetéhez meg­kísérelhetjük hozzáfogni a relativitás-elmélet negyedik dimenzióját, az időt is. Az emlékezet működése az időt is áthidalja: szemléletünkben a múlt éppen olyan sze­repet játszhat, mint a jövő kilátásai, tudományos feltevései, elméletei és reményei.

A korszerűek után nézzünk most egy hagyományos, egészen egyszerű, de annál szemléletesebb hasonlatot.

Az érzékelés nyomán az idegrendszerben létrejövő elváltozás, az ún emlék­nyom olyan, mint a sáros úton haladó kocsi nyoma, mely annál pontosabb és hatá­rozottabb, minél mélyebben és erősebben vésődik a talajba. Stabilizálódásához idő kell: az útról hamarabb tűnik el az új nyom, mint a beszáradt régi, egy közvetlenül utána jövő másik, esetleg erősebb nyom pedig az előzőt el is törölheti, elmosódot- tabbá teheti. Azoknak a nyomoknak, melyek még másnap is látszanak, több esé­lyük van a megmaradásra, bár az idő lassan ezeket is elmoshatja. De az olyan földú­ton, melyen a kocsik nap-nap után rendszeresen végighaladnak, hatalmas erő­feszítés, gépek segítsége kell az így bevájt nyomok eltüntetéséhez.

Nos, levonva e hasonlatok gyakorlati tanulságait, ugye már nyilvánvaló, mit is kell tennünk és mire kell ügyelnünk ahhoz, hogy újonnan szerzett ismereteink megmaradjanak em lékezetünkben?............... .............................. ............. ..................

Ezek a hasonlatok természetesen a bevitel elsődleges jelentőségére, az össze­függések feltárására, a rendszerezés és az ésszerű ismétlések szükségességére hívják fel a figyelmünket. Ezekkel kell a továbbiakban kissé részletesebben foglalkoznunk.

Meg kell még jegyeznünk azt is, hogy minden törekvés a kifejező hasonlatra-, akárcsak valamennyi tudományos és gyakorlati megállapítás, egyértelműen arra

169

utal, hogy az észlelés, érzékelés, felfogás, figyelem, tanulás, emlékezés, gondol­kodás egyazon komplex folyamatnak mindmegannyi egymással szoros kölcsönha­tásban álló tényezője. Ezek működésükben semmiképpen sem, legfeljebb világo­sabb értelmezésük kedvéért a magyarázatok során bonthatók szakaszokra.

Milyen az emlékezőképessége ?

10. gyakorlat

Kérem, figyelje meg alaposan (2-3 perc alatt) ezeknek a köröknek az elhel>e zését, egymáshoz való viszonyát.

11. gyakorlat

Munkába menet-jövet nyilván mindig ugyanazt az útvonalat követi, utcákon, tereken megy át, üzletek, épületek mellett halad el. Kérem, vegyen elő papírt és tollat és írja össze, ami erről eszébe jut. Esetleg megszámozva is fel­sorolhatja az egyes részleteket: az útjába eső közlekedési lámpák vagy egy bi­zonyos szakaszon a keresztutcák számát, az üzletek sorrendjét; emlékszik-e rá. van-e útközben presszó vagy cukrászda, ha igen, mennyi és mi a nevük stb., stb. (A feladat részleteit pontosabban nem jelölhetjük meg, mert azok attól is függnek, milyen hosszú az útja, gyalog vagy járművön közlekedik-e, autót vezet, vagy van-e ideje kinézegetni a jármű ablakán stb., s tb .)___ ___

170

Nos, mennyire elégedett megfigyelőképességével, emlékezetével? Holnap, amikor újra arra jár, ellenőrizze a felsorolást.

Most pedig csukja be a könyvet és emlékezetből rajzolja le az előbbi köröket.A méretükkel nem kell törődnie, csak az elhelyezésük számít. Ha készenvan, ellenőrizze emlékezetét...Azt nyilván tudja, hogy általában két fő emlékezési típust különböztetünk

meg aszerint, hogy a megjegyzésben melyik tényező játssza a főszerepet: a látási, a vizuális tipus mindent látás útján fogad be legkönnyebben, a hallási, az auditív típus a hallottakra (előadás, hangos olvasás) emlékszik leginkább. Ezeket inkább csak kiegészíti a viszonylag ritkább mozgási, a motorikus tipus, akinek mozgási emlékezete az átlagosnál fejlettebb.

Bár az első, vagyis a vizuális tipus a leggyakoribb, lehet, hogy ez nem annyira adottság, mint inkább kényszerű megszokás eredménye, hiszen az ismeretszerzés legfontosabb eszköze még ma is az írott betű. Ezért a hallási és mozgási típus bizo­nyos mértékben hátrányban is van a vizuális típussal szemben. Tudni kell azonban azt is, hogy teljesen tiszta típus általában nem létezik, inkább csak arról van szó, hogy ki melyik módszer felé hajlik leginkább. Ha ezzel tisztában van. lehetővé válik, hogy adott körülmények között azt a módszert helyezze előtérbe, amellyel a legkönnyebben boldogul. De semmiképpen sem kell — és nem is lehet — csupán egyféle módszerhez ragaszkodnia. Mindegyiknek megvannak a maga sajátosságai, előnyei és hátrányai is. Ezeket megismerve ajánlatos lehetőleg valamennyit — a célnak és a körülménynek megfelelően — alkalmazni.

A vizuális típus az, aki gyorsan lefirkantja azt a szót, aminek helyesírásában bizonytalan, hogy a szókép alapján szemével bírálhassa el. Neki arra van szüksége, hogy a dolgok összefüggéseit szemével is érzékelje. Elsősorban neki készülnek az ábrák, grafikonok, legnagyobb segítsége pedig a jegyzet, főleg a leírt vázlat. Aján­latos tehát, hogy a jegyzet készítésénél olvashatóan írjon, mert ennek már a leírása­kor is szerepe van. A tiszta, világos írásképből agyába vésődik a szó képe s egy­szersmind a hozzá fűződő gondolat is.

Az auditív típus emlékezetébe hangok, ritmusok, szótagok ragadnak meg. Ha nem is emlékszik pontosan pl. egy idegen szóra, néhány jellemzőjét akkor is el tudja mondani (hány szótagú és melyik anyanyelvi szóra emlékeztet a csengése). Egyes vélemények szerint jobb az asszociációs készsége, mint a vizuális típusnak, jobban látja az összefüggéseket és pontosabban rendszerez.

Ennek a tanulási típusnak sajnos megvannak a hátrányai. A hangos olvasás a gyorsolvasásnak egyik legnagyobb akadálya; nemcsak az anyag megismerésénél vagy az ismétlésnél jelent nehézséget, hanem a logikus, összefüggő gondolatok fel­ismerésénél is. Akibe pedig a tanulás éveiben nagyon erősen belerögződött a

171

hangos olvasás szokása, annak — bár ez nem könnyű feladat — feltétlenül le kell erről szoknia, mert mindig gátolni fogja a hatékony olvasásban.

A hangos módszernek vannak előnyei is, amelyet érdemes még a vizuális tí­pusnak is kihasználnia. Főleg a mechanikus tanulásnál, azaz a szabályok, tételek, idézetek elsajátításánál a legjobb módszer, ha ezek olvasásánál és újra olvasásánál félhangosan — de tisztán és érthetően — ki is mondjuk ezeket. Ez elsősorban az idegen szavakra áll, akár nyelvtanulás, akár a szókincs bővítése legyen is a cél. Hiába válik meghitt ismerőssé az írott szókép, ha később hallás útján már nem ismeri fel az idegen szót, esetleg nem tudja — vagy nem meri — kimondani. Vizs­gára, előadásra, hozzászólásra készülve ugyancsak hasznos, ha hangosan is megfo­galmazza gondolatait. Ezzel elejét veheti annak, hogy zavarba jöjjön, amikor azokat mások előtt kell szavakba önteni, tehát segít a gátlások leküzdésében, egy­szersmind a beszédkészséget is fejleszti.

Az egyes ismeretszerzési módszerek tehát nem választhatók el élesen egy­mástól, hatásuk pedig erősíti egymást. Ezért a legjobb megoldás, ha — ahol ez csak lehetséges — valamennyit együtesen használja fel. így például az előbbi körök raj­zolásánál a motorikus emlékezet is segítségre lehetett. Ha az ábrát azzal a szándék­kal nézte, hogy azt később fejből utánarajzolja, könnyen lehetséges, hogy keze ön­kéntelenül is megindult, hogy szemével együtt kövesse a megjegyzendő mozdulatot.

Arra, hogy az egyes tanulási módszerek erősítik egymás hatását, a reklám- szakemberek is felfigyeltek. Ha az emberek ugyanazt a gondolatot sokszor kapják ugyanabban a formában, egy idő után az már nem hat rájuk eléggé, nem hatol a tu­datukba, és úgy mennek el mellette, hogy észre sem veszik. Ha tehát azt akarjuk, hogy egy gondolat alaposabban bevésődjék az emberek agyába, akkor azt több, kü­lönböző formában kell közölni velük. Ha okvetlenül meg akar valamit jegyezni, igyekezzék azt különböző módszerekkel, minél több formában agyába vésni. (Ezt a szabályt érdemes megjegyezni és szem előtt tartani akkor is, ha mások figyelmét akarjuk — akár írásban, akár szóban — valamire felhívni, gondolatainkat, meggyő­ződésünket úgy akarjuk másokkal közölni, hogy azt valóban felfogják és megjegyezzék.)

Ön már valószínűleg kitapasztalta, hogy melyik típusba tartozik. De ha ezzel mégsem lenne egészen tisztában, könnyen kiderítheti. Vegyen két egyforma ne­hézségű és terjedelmű rövid szövegrészletet. Az egyiket igyekezzék megjegyezni úgy, hogy teljesen hangtalanul olvassa, a másikat pedig úgy, hogy azt valaki felol­vassa. Utána próbálja meg felidézni, majd ellenőrizze az eredményt. Figyelje meg, melyik módszerrel jegyezte meg a szöveget könnyebben gyorsabban, főleg pedig pontosabban.

172

Emlékezetét — ha van kedve — többféle gyakorlaton is kipróbálhatja. Mérje ® azt az időt, amelyre szüksége van ahhoz, hogy egy ábra részleteit megje­

gyezze, vagy egy szöveget könyv nélkül megtanuljon;® egy szöveg hosszát vagy az idegen szavak számát, melyeket egy előre

megszabott idő alatt megjegyez;® azoknak a szótagoknak, négy jegyű számoknak a mennyiségét, melyeket

egyszeri látásra azonnal fel tud idézni.Bár teljesen objektív eredményt az efféle próbáktól nem várhatunk, hiszen

azt a körülmények, a megjegyezni kívánt anyag, az érdeklődés stb. mind befolyá­solja, ezek bizonyos határig mégis számot adnak a mindenkori készségről, azaz mérhető velük az elért fejlődés is. Jó játék, ha többekkel méri össze emlékezőte­hetségét, mert ilyenkor jobban igyekszik, tehát egyúttal a figyelemösszpontosítást, a megfigyelőképességet is gyakorolja.

A bevitel jelentősége

Bizonyára Ön is tapasztalta már, hogy ha valakivel megismerkedünk, ha az előadó először ül velünk szemben a dobogón, ha teljesen új körülmények közé ke­rülünk, a számunkra új helyzetek, személyek, körülmények valamiképpen hatnak ránk, valamilyen benyomást keltenek bennünk. De felfigyelt-e már arra, hogy mindaz, amivel először találkozunk, milyen erősen rögződik belénk, mégpedig úgy ahogyan azt akkor először láttuk — vagy látni véltük?

Hogy az első benyomás keltette vélemény vagy hangulat milyen erős, azt az is bizonyítja, hogy ha az ennek kapcsán kialakult kép esetleg téves, sokáig tart, amíg ezen később nagy nehezen mégis változtatunk.

Ezért van minden első találkozásnak jelentősége, akár az első randevúról, akár egy olvasmánnyal való ismerkedésről van is szó. Ezért törekszik általában mindenki — még ha többnyire nem is tudatosan — már a bemutatkozásnál jó be­nyomást kelteni, illetve az önmagáról alkotott képet másban is kialakítani. Ezért kell különös gondot fordítani az ismeretanyaggal való első találkozásra is, és ezért igyekeztünk meggyőzni az ismeretszerzés során tanúsítandó figyelmes magatartás, az alapos, gondos munka jelentőségéről.

Az új ismeretek bevésését soha nem szabad elsietni. A bevésés szakaszában megmutatkozó minden hanyagságnak, felületességnek később vallja kárát. A fel­színes, bizonytalan nyomok eltorzulnak, következményei a félig megértett vagy félreértett gondolatok, hibásan megtanult szavak, tévesen értelmezett fogalmak,

173

helytelenül rögzített meghatározások. Ezek pedig mindmegannyi akadályát képe­zik a végső cél, a felidézés, felhasználás elérésének. Sokkal könnyebb új ismerete­ket megtanulni, mint téves elképzeléseket ismeretünkből újra kitörölni.

A futó benyomások nem vésődnek megfelelően emlékezetünkbe, megjelen­nek, majd gyorsan el is tűnnek onnan. Ha úgy érzi, képtelen megjegyezni egyes dolgokat, ajánlatos visszamenni a kezdethez, megvizsgálni, vajon nem az alapos megfigyelés hiányzott-e. Bizonytalan nyomon nehéz visszafelé haladni. Hogyan is emlékezhetne valamire, amit meg sem tanult, aminek a megfigyelését, bevésését csak nagyjából végezte el?

A hangsúly tehát mindig a tanulás kezdetén van. Ezért itt soha ne törekedjék gyorsaságra, hanem mindig a teljes pontosságra. A pontos megfigyelésre, az alapos átgoqdolásra fordított idő megtérül, még ha pillanatnyilag időpazarlásnak is tűnik. Később aztán, ha már kitaposott ösvényen halad, és nem fenyegeti a félresiklás veszélye, gyorsíthatja a tempót; de a megfigyelés; a bevésés szakaszában nem.

Az alapos munka természetesen nem tévesztendő össze a lassú piszmogással, mert annak viszont az a veszélye, hogy a figyelem, a koncentrációs készség csök­ken és a gondolat elkalandozik.

(Nincs itt valami ellentmondás? A skimming is ismerkedés, márpedig ott gyorsaságra késztettük. Mi erről a vélem énye?_____________________________

Célunk most a rögzítés, ennek pedig elsőrendű követelménye, hogy a be­vésés pontos, meghatározott és mély legyen. Ennek több feltétele van.

Nem nézni kell, hanem látni!

Az imént arra kértük, írja össze mindazt, amit munkába menet útközben lát. Nos, hogyan sikerült ezt a feladatot megoldani?

Sokan úgy mennek el a dolgok mellett, hogy alig vesznek észre valamit, jó­formán még saját környezetüket sem tudják emlékezetből pontosan leírni. Ők a látás — és általában az érzékelés — megtanulásánál valahol az alsóbb fokon meg­álltak, nem használták ki adott lehetőségeiket. A látható világ nem jelenti ugyanazt számukra, mint azok számára, akik mindent meglátnak, megfigyelnek. Akik nem­csak néznek — vagyis nem érik be azzal, hogy tekintetüket ráirányítják valamire— hanem látnak, azaz tudatukban képet is alkotnak a dolgokról, azok a kapott be­nyomásokat, a külvilágból érkező információkat megfelelően fel is tudják dolgozni.

174

A legtökéletesebben működő érzékszerv, a legélesebb szem, a legkitűnőbb hallás sem elég. Hogy milyen kevéssé hagyatkozhatunk csupán érzékszerveinkre, arra döntő bizonyíték egy-egy esemény több szemtanújának egymástól homloke­gyenest eltérő vallomása, vagy az optikai csalódást keltő jól ismert képek, melye­ken a vonalak szögétől vagy a testek elhelyezésétől függően azok szemünkben a valóságtól eltérő méretűeknek tűnnek.

A téves megfigyeléseknek, benyomásoknak számos válfaja van, és ezeket különböző körülmények okozhatják. Valamennyi esetben, minden tévedés, érzéki csalódás, bármi is váltsa azt ki, a valóságban egyetlen közös okra, a hanyag, elégtelen, henye agymunkára vezethető vissza. Ha az érzékelést, információt ha­misan értelmezzük, tévedünk. Ezt a tévedést csak úgy kerülhetjük el, ha az értel­mezésnél, a felfogásnál agyunkat megfelelően foglalkoztatjuk.

Ugyanis nem a szemünkkel, hanem az agyunkkal látunk, az agykutatás meg­állapítása szerint a látás nemcsak örökletes lehetőségünk, hanem tanult tulajdonsá­gunk is. “ ... a természet ajándéka — a hatalmas fejlett és potenciálisan kimeríthe­tetlen emberi látóanyag — nem önmagától, nem automatikusan fejlődik olyanná, amilyen. ... mérhető különbségek vannak az ember látáskvalitásai között. Inger- szegény környezetben nevelkedett emberek látása (és látáskultúrája) pszichológiai vizsgálat szerint meg sem közelíti a megfelelő információs környezetben felnevel­kedettekét.44 (Hámori József: Az idegsejttől a gondolatig.)

Ebből pedig nyilvánvalóan következik, hogy a jó megfigyelőképesség nem­csak adottság, hanem megtanult, vagy akarattal, erőfeszítéssel, gyakorlattal megte­remthető megszokás.

Ahhoz, hogy az új ismereteket emlékezetünkben megőrizhessük, az első lépés, hogy azokat alaposan megfigyeljük. Ehhez a megfigyeléshez az érzékszervek közvetítette információk befogadásának és felfogásának helyes módját kell tehát megszokni, begyakorolni.

Ez viszonylag nem is olyan nehéz feladat és erre számtalan lehetőség nyílik.A megfigyelőképesség erősítését célozzák a korábban leírt, a szemműködést

fejlesztő gyakorlatok, de ezt szolgálja valamennyi koncentrált figyelmet igénylő feladat elvégzése is.

Divatba jöttek az összerakó és memóriajátékok. Ezek nemcsak a gyerekek készségeinek fejlesztésére jók. Mérje egyszer össze velük saját koncentráló- és em­lékezőtehetségét. (Könnyen lehet, hogy ők kerülnek ki győztesen!)

(A különböző koncentrációs gyakorlatok jelentőségét is említettük már, ugye? ...................................................................................................................................

175

Ha egy tárgyat, személyt, képet, stb. alaposan megfigyel, és utána megpró­bálja a látottakat nemcsak maga elé idézni, hanem szavakba is önteni, ezzel szintén fejlesztheti beszéd- és fogalmazókészségét is.

Úgy véli, nincs ilyesmire fölösleges ideje? Akkor használja ki az egyébként is veszendőbe menő perceket, az ún. holt időket.

Jó alkalmat nyújt erre a közlekedés. A körülményektől függően, pl. ha dugóba kerül, ha villamoson, autóbuszon utazik, ha járműre vár, figyelje meg a környezetet. Számolja meg, hányféle szín van egy hirdetőoszlopon, hány ablaka van egy háznak. Nézze meg jól a másik kocsiban vagy a szemben ülő személynek milyen színű a haja, milyen ruhát visel stb. Ezután hunyja be a szemét és próbáljon meg minél több részletet felidézni. Ennek megvan az az előnye, hogy újabb rápil- lantással ellenőrizheti megfigyelésének, emlékezetének pontosságát.

Próbálja meg az elsuhanó autók rendszámát, a közlekedési vállalat járműveit jelző sorszámokat, cégtáblákat, hirdetéseket elolvasni és minél többet megragadni a képből. Itt az eredmény persze nehezen ellenőrizhető. Moziban vagy a televízió­ban hosszan sorolják a film készítésében résztvevők nevét, többnyire elég gyorsan. Igyekezzék ezeket a hamar eltűnő neveket elolvasni — minden nevet és a műsorra vonatkozó minden információt. Ez a magyar nevek esetében könnyebb, előttünk ismeretlen nyelvű külföldi művek esetében elég nehéz, de mindig kiváló gyakorlat.

Kérem, ne vesse meg ezeket az apró kis játékokat. Lehet, hogy így leírva kissé primitíven hatnak, de ha megpróbálja, tapasztalni fogja, hogy végrehajtásuk nem is mindig egyszerű. Főleg akkor, ha betartja a játékszabályokat: a kiszemelt tárgy jellegének megfelelően rövid vagy még rövidebb idő alatt igyekezzék azt minél alaposabban megfigyelni. Számok, nevek esetén lehetőleg egyetlen pillan­tással próbálja a felvillanó benyomásokat felfogni, személyek, tárgyak aprólékos részleteinek természetesen több időt szentelhet. De mindig törekedjék a legtelje­sebb koncentrációra, a pontos megfigyelésre. Higgye el, ha minden olyan esetben, amikor idejét másra úgysem használhatja fel, azt bosszankodás és türelmetlen­kedés helyett gyakorlásra fordítja, nemcsak idegeit kíméli, de rövid idő múlva meglepődve fogja tapasztalni az eredményt is.

Akarja eszébe vésni!

Bizonyára naponta kezébe kerülnek különböző pénzérméink. Mindegyiket jól ismeri és hasonlóságuk ellenére sem téveszti össze őket. De most kérem — anélkül, hogy újra megnézné őket — csupán emlékezetből próbálja meg valamelyi­

176

két — esetleg a 20 forintost — egészen részletesen leírni. Milyen jelek, ábrák, számok vagy feliratok találhatók az egyik, illetve a másik oldalán, ezek hogyan he­lyezkednek el. Van-e az érmén kép és ha igen, kit ábrázol? Csak számjeggyel vagy betűkkel is szerepel-e az érték? A kibocsátásnak mely adatait tüntették fel rajta stb., s tb ...................................... .................................................... .................................

Sikerült a pontos leírás? Valószínűleg nem. Mit gondol, miért?

Mert hiába forgatta ugyan gyakran a pénzt, nem volt szüksége arra, hogy kö­zelebbről megnézze, nem érdekelte, nem is akarta jobban megfigyelni, nem állt szándékában minden részletét emlékezetébe vésni.

Ha azonban most azzal a szándékkal figyeli meg az érme részleteit, hogy vala­kit ugyanígy levizsgáztasson, tapasztalni fogja, hogy percek alatt megjegyzi azt, ami több éves állandó használat során nem ragadt meg emlékezetében.

Éppen ez az akarat, a szándék az, ami a tanulást megkülönbözteti a céltalan szemlélődéstől, a puszta lapozgatástól vagy a közömbös üldögéléstől az előadóte­remben. Enélkül a szándék nélkül tulajdonképpen nem létezik tanulás. Ezt tapasz­talhatta akkor is, amikor a megfigyeléssel kapcsolatos előbbi kis gyakorlatokat vé­gezte. Ezeknél a szándék, a tudat ráirányítása a bevésendő tárgyra segítette meg­látni, észrevenni azt.

A más vonatkozásban korábban felhozott példák közül van olyan, mely akár ide is illenék. Ön ezek közöl melyiket emelné át inkább (vagy is) ehhez a szakasz­hoz? ............ .............................. ............................................. ...... ......................... ...........

Természetesen a szakirodalomban passzívan — nyilván a bevésés határozot­tabb szándéka nélkül — lapozgató szakemberekét hozná ide példának. De megem­líthetnénk azt a találós kérdést is, melynél — a kérdezés jelentőségére utalva — nem jelöltük meg előre a célt, így nem is állhatott szándékában megjegyezni, hány­szor állt meg a lift.

De nem közömbös még a szándék “minősége,\ azaz az emlékezetbevésés célja sem.

Korábbi koncentrációs gyakorlatunknál egyes számokhoz az alábbi jeleket kellett tennie. Emlékszik még, melyik jel melyik betűhöz tartozik?

177

+

=

o

1!

?

X

;

Ha igen, akkor Önnek valóban kitűnő az emlékezete és a megfigyelőképes­sége is. Ha azonban nem emlékszik — ami valószínűbb —, bizonyára azért, mert a jeleket csupán a feladat elvégzésének tartamára igyekezett megjegyezni. A lélektan ugyanis a megjegyzés időtartama szerint különbséget tesz a mintegy 20 másodperc­nyi ultrarövid idejű, a nagyjából 20 percre tehető rövid idejű me&jegyzés és az — akár élethosszán megőrző — tartós emlékezet között.

Hogy mi kerül a rövidtávú emlékezetből a hosszú távra szóló rögzítést bizto­sító tartós emlékezetbe, azt számos összetevő, illetve ezek bonyolult összefüggései befolyásolják. Most azonban ezekből csupán az ismeretszerzésnek egyik fontos té­nyezőjére, a szándékra kívánjuk felhívni a figyelmét. Általános tapasztalat szerint az az ismeretanyag, amit például csak egy vizsga vagy egy előadás, hozzászólás ide­jére akarunk megjegyezni, röviddel később általában el is tűnik az emlékezetünk­ből, míg az a tudás, amit további felhasználás, tartós rögzítés szándékával vésünk emlékezetünkbe, később is megmarad.

Ha tehát arra kérjük, hogy amit meg kell jegyeznie, azt akarja is emlékezetébe vésni, ezt ne tekintse holmi szófacsaró okoskodásnak — kérem, inkább próbálja ki!

Csak a lényeget!

Amikor a pénzérme leírására kértük, csupán a szándék jelentőségére kíván­tuk felhívni a figyelmét, és semmiképpen sem arra rábeszélni, hogy ezentúl mindig mindennek valamennyi apró részletét emlékezetébe vésse. Elvégre kie­melve a pénzérmének meghatározó elemeit, ezek elegendőek ahhoz, hogy eliga­zítsanak a felismerésben.

178

Hasonló a helyzet az ismeretszerzés, a megismert tudnivalók bevésése során, hiszen itt is arra kell törekednie, hogy az anyag egészéből annak meghatá­rozó elemeit, lényegét emelje ki.

A lényeg felismeréséhez kétségkívül kell némi érzék, ez azonban szintén kia­lakítható. Döntő eleme csaknem mindaz, amit az eddigi fejezetekben a magatartás­sal, az ismeretszerzéssel kapcsolatban már elmondtunk. Ehhez még két újabb elem járul: a megértés és az értelmes felejtés. És persze itt is fontos szerepe van a gyakorlásnak, megszokásnak.

A megismerés alapja a megértés. Amit megértettünk, azt sokkal könnyebben is jegyezzük meg, amellett tovább is megmarad emlékezetünkben. Amit meg aka­runk jegyezni, azt először meg is kell érteni. Ez persze nem zárja ki azt, hogy ne le­hetne értelmetlen szavakat, teljes szövegrészeket mechanikusan bemagolni, ezt főleg a kisgyerek tudja könnyűszerrel megtenni. Ennek azonban — nagyon kevés kivételtől eltekintve — a világon semmi értelme sincs. Ezért általános szabályként leszögezhetjük: tilos bármit is emlékezetébe vésni, amit pontosan és világosan meg nem értett. Ha kell, térjen vissza a szövegre, olvasson hozzá, kérjen mástól segítséget, de addig ne tágítson, amíg meg nem értette a lényeget!

Hogy valamit megértett-e annak egyszerű próbája van: mondja el saját szavai­val! Hámozza ki a szavak sűrűjéből a gondolatokat, és ne féljen azokat akár a leg­egyszerűbb módon összefoglalni. Gondoljon arra: el tudná-e magyarázni egy tíz­éves gyereknek. Ha meg tudja tenni, biztos lehet benne, hogy megértett mindent.

Arra azonban vigyázni kell, hogy a megértést ne tévessze össze a tudással. Ha belátta az olvasottak vagy hallottak igazát, megértette a gondolatot, ez még nem biztosíték arra, hogy azt emlékezetébe is véste és később fel is tudja idézni.

A megértéshez a koncentrált figyelmen kívül szükség van minél több alapis­meretre és önálló gondolkodásra is. Sajnos azonban nem mindig vesszük magunk­nak a fáradságot, hogy a megértés nehézségeivel megbirkózzunk. (Edison szerint nincs az a kibúvó, amit az ember meg ne keresne, hogy a gondolkodás tényleges munkáját megkerülje.) Márpedig a szellemi táplálék hasonló a testihez: nem az éltet, amit elfogyasztunk, hanem amit meg is emésztettünk.

Ahhoz, hogy valamit megértsünk, le kell szoknunk arról, hogy a szavak sűrű­jében ne lássuk a fáktól az erdőt, a szavaktól a gondolatot, a mondanivaló lényegét. Különben úgy járunk, mint a KRESZ tanfolyam egyszeri hallgatója, aki ugyancsak csodálkozva hallotta, hogy a vasúti átjáróban az előzés "mindig" tilos, holott ko­rábban arról volt szó, hogy “sohasem ” szabad.

Gyakoroljunk most ismét egy kicsit. Egy-egy számmal jelzett mondat után 4-4 hasonló értelmű és hangzású mondat következik, melyek közül azonban csupán egy adja vissza teljesen minden kihagyás;ferdítés, megtévesztés nélkül a ki­

179

emelt mondat lényegét — ezt kell a négy változat közül megtalálnia. A gyakorlat nem időre megy, de azért igyekezzék egy kicsit.

12. gyakorlat

1.) Annak lehetőségét vizsgálják, nem lehetne-e a jövőben a derített szennyvizeket a tenger helyett a sivatagba elvezetni.

A. A szennyvíz problémát fogja megoldani ez az új eljárás, amellyel a tenger helyett a sivatagba vezetik a derített szennyvizet.

B. A jövőben minden valószínűség szerint a derített szennyvizet a tenger helyett a sivatagba fogják majd vezetni.

C. A derített szennyvizet a jövőben vagy a tengerbe vagy a sivatagba fogják majd vezetni.

D. A jövőben a tenger helyett a sivatagba szeretnék a derített szennyvi­zet elvezetni.

2.) A szerző riportszerű frisseséggel mutatja be a bűnözőket, esetüket, környezetűket.

A. A bűnözők, valamint esetük és környezetük bemutatásának stílusa olyan friss, mint egy riporté.

B. A riportok a legfrissebb bűneseteket mutatják be a bűnözőkkel és környezetükkel együtt.

C. A szerző összefoglalja a bűnözőkről, esetükről és környezetükről készült legfrissebb riportokat.

D. A szerző egy riporter frisseségével derítette fel és mutatta be a bűnö­zőket, esetüket és környezetüket.

3.) Az elméleti tudományos jövendöléseket gyakorlati kísérletek látsza­nak igazolni.

A. Az elméleti tudományos jövendöléseket gyakorlati kísérletekkel egészítik ki.

B. Gyakorlati kísérletekkel bizonyítják az elméleti tudományos jöven­dölések helyességét.

C. A gyakorlati kísérletek eredménye szerint az elméleti tudományos jövendölések valószínűleg helyesek.

D. A gyakorlati kísérletek szerint az elméleti tudományos jövendölések csak látszólag helyesek.

180

4.) Hozzájárult a visszaeséshez, hogy az eddigi szabályozómódosítások ne­gatívan érintették a szőlőt.

A. A visszaesés egyik oka az volt, hogy a szabályozómódosítások a sző­lőre nem vonatkoztak.

B. Fokozta a hanyatlást, hogy eddig nem szabályozták a szőlőtermelést.C. A visszaesést még fokozták a szőlőre hátrányos korábbi szabályozó­

módosítások.D. A visszaesés egyik oka az volt, hogy az eddigi szabályozómódosítá­

sok visszafejlesztették a szőlőtermelést.

5.) A költők annak az Európának a legkülönbözőbb tájairól érkeznek, mely előtt történelme során először rajzolódik ki a békés együttélés és biz­tonság reális lehetősége.

A. A költők a békéért harcoló, különböző szocialista országokból érkez­nek.

B. A költők Európának azokból az országaiból érkeznek, melyekben a történelem során először van lehetőség békés együttélésre és bizton­ságra.

C. A költők Európa legkülönbözőbb országaiból érkeznek; ebben az Európában a történelemben először van valóban remény a békés együttélésre és biztonságra.

D. A költők Európának azokból az országaiból érkeznek, melyek utat mutatnak a békés együttélés és biztonság reális lehetőségei felé.

6.) Jelenleg nem mutatkoznak nehézségek ezeknek a főként folyékony ál­lapotban tárolt hulladékoknak a biztonságos elhelyezésénél, de a jövő évti­zedekben számolni kell velük.

A. A folyékony hulladékoknak jelenleg még biztonságos elhelyezésénél a jövőben valószínűleg már nehézségek fognak mutatkozni.

B. A hulladékokat jelenleg még főleg folyékony állapotban tárolják, de a jövőben ez valószínűleg nem lesz elég biztonságos.

C. A jövőben számolni kell nagyobb mennyiségű folyékony hulladékok biztonságos elhelyezésével, melyeknél azonban a következő évtizedek­ben nehézségek fognak fellépni.

D. A jöyőben számolni kell azzal, hogy a hulladékokat főleg folyékony állapotban lehet majd biztonságosan, de nagyobb nehézségek árán el­helyezni.

181

7.) A méréstechnikai szakemberek számára, a korszerű futószalagos ter­melés körülményei között már rég elavult az az orosz közmondás, mely szerint hétszer kell megmérnünk az anyagot, mielőtt elvágnánk.

A. Egy orosz közmondás tanúsága szerint régen a mérést csak több­szörös ellenőrzés után tartották pontosnak és megbízhatónak, ez a fel­fogás azonban a termelés mai körülményei között már elavult.

B. A méréstechnikai szakemberek nem tartják a mai termelési formával öszszeegyeztethetőnek azt a régi orosz szabályt, mely szerint az anya­got csak hétszeri mérés után lehet elvágni.

C. A néphit régen azt tartotta, hogy az anyagba csak akkor szabad bele­vágni, ha azt már hétszer is megmérték. Ezt azonban a mai futószalagos termelés körülményei között a méréstechnikai szakemberek felesle­gesnek tartják.

D. A méréstechnikái szakemberek a mai futószalagos termelés körül­ményei között már elérték, hogy az anyagot felvágás előtt ne kelljen többször megmérni, mint ahogy azt még a régi oroszok tették.

8.) A központi béremelési keret elosztásának elveit és módszereit, a diffe­renciálás konkrét rendszerét még döntés előtt különböző tanácskozásokon megvitatták az érintett munkás-művezetői kollektívákkal, s a felosztásról— a kollektívák helyes és reális javaslatait figyelembe véve — a gazdasági vezetők a helyi szakszervezeti szervekkel egyetértésben gondoskodtak.

A. A központi béremelési keret elosztásáról a munkás-művezető kol­lektívák, a gazdasági vezetők és a helyi szakszervezeti szervek együtte­sen döntöttek.

B. A központi béremelési keret elosztásának elveit, módszereit és a dif­ferenciálás konkrét rendszerét különböző tanácskozásokon megvitat­ták, és arról a reális javaslatok figyelembe vételével a helyi szakszerve­zeti szervek és a munkás-művezető kollektívák döntöttek.

C. A gazdasági vezetők figyelembe vették mindazokat a helyes és reális javaslatokat, melyeket a munkás-művezető kollektívák a központi bé­remelési keret elosztásának helyi elveivel és módszereivel, a differenci­álás konkrét rendszerével kapcsolatban még a döntés előtt megvitattak.

D. A központi béremelési keret elosztásáról a gazdasági vezetők a helyi szakszervezeti szervekkel egyetértésben intézkedtek, tekintetbe véve a munkás-művezetői kollektíváknak előzetes tanácskozásokon kiala­kult javaslatait is.

182

Ez nyilván nem volt nehéz feladat, ha talán némi figyelmes átgondolást is kívánt. Az egyes feladatok azonban jól példázzák, hogy a gondolkodás nélküli felü­letesség mennyire félrevezethet. így például az 1. mondat értelmét elemezve sem­miképpen sem állíthatjuk, hogy az új eljárást be fogják vezetni, amikor annak még csak a lehetőségét vizsgálják, sőt azt még valószínűnek sem tarthatjuk, hiszen a vizsgálat kimenetele még bizonytalan, a ténye pedig egyelőre csupán csak a szán­dékot fejezi ki. (A helyes válaszokat a feloldásban megtalálja. Ha ezek nem egyez­nek saját megoldásaival, kérem, gondolja át az egészet még egyszer, bizonyára rá­talál a megtévesztésekre.)

E feladatokból is következik, hogy amikor a szavak mögött a gondolat felis­merésének fontosságát hangsúlyoztuk, ez korántsem jelenti a szavak jelentőségé­nek lebecsülését. Ellenkezőleg. A szavak kódjelek, melyek pontos ismerete és helyes értelmezése nélkül a lényeg felismerése nem lehetséges. Hosszan számít- gathatjuk például, hogy ha egy udvarban 50 csirkéből előbb 10, majd 25, végül 7-et leszámítva valamennyi elpusztult, mennyi is maradt; vagy eltöprenghetünk azon a jogi kérdésen, megengedik-e a törvények, hogy valaki összeházasodjék saját özvegyének testvérével — ha nem ragadjuk ki a lényeget hordozó “leszá­mítva” , illetve “saját özvegy” szavak értelmét. Ahhoz, hogy valakit ezekkel a csa- lafinta kérdésekkel beugrassunk, elég ezt az egy-egy kulcsszót megjegyezni, a hoz­záfűzött szöveget már tetszés szerint variálhatjuk. De ha valaki e kulcsszavak nélkül akarná továbbadni ezeket a tréfákat, abból bizony csak valami értelmetlen dolog sülne ki.

Beugrató találós kérdéseink szimpla példák, melyek azonban újabb tanulsá­gok levonására kell, hogy késztessenek. Hiszen ezeket sajnos bízvást kivetíthetjük a szakirodalomra, pl. az ott — a beugratás leghalványabb szándéka nélkül — leírt kificamodott mondatokra, sokszor nyakatekert fordításokra is. Ezért érdemes egy kicsit elgondolkodni azon, milyen következményei is lehetnek a felületes, az át­gondolást és megértést, a lényeget fel nem ismerő ismeretszerzésnek, főleg pedig mekkor veszélyeket rejt magában az így szerzett “tudás” felidézése és továbbadása.

Másik fontos tényezőnk, az emlékezés elengedhetetlen feltétele a felejteni tudás. Ennek a megállapításnak azonban csak akkor örüljön, ha a dolgok nem csak találomra, válogatás nélkül hullanak ki emlékezetéből, hanem az értelmes, ésszerű felejtésben van gyakorlata.

Meglepő, hogy a kisgyerek mi mindenre figyel és mi minden rögződik emlé­kezetében. A fiatal még nehezen szelektál az őt érő ingerek között. Ezzel szemben az értelmes felnőtt már szűr és válogat, inkább csak a lényegre figyel. Az őt érő in­gerek és rövidtávú emlékezetébe jutó információk közül csak a lényegest és fonto­

183

sat engedi tartós emlékezetébe rögződni. Sok nélkülözhetetlen, számunkra fontos információt kell emlékezetben tartanunk, felesleges hát időt és energiát pazarolni arra, hogy emlékezetünket haszontalan, mellékes információkkal, adatokkal ter­heljük. De nem csupán az értéktelen lim-lomtól kell szabadulni. Szükségtelen agyunkat lexikális adattárrá képeznünk. A kézikönyveknek, lexikonoknak az a dolguk, hogy az adatokat, információkat könnyen hozzáférhetőkké tegyék — azok maradjanak is ott. A lexikális tudás nem azonos a műveltséggel, főleg nem az alkotó gondolkodással. Az ésszerű felejtés nyitja a logikus gondolkodás. Az az ér­tékítélet, ítélőképesség, mellyel a kapott információkat rangsoroljuk, a lényegest a lényegtelentől különválasztjuk, többnyire már tapasztalaton alapszik és biztos fok­mérője az alkotó gondolkodás képességének.

Ez a képesség — akárcsak a többi — ugyancsak fejleszthető, gyakorolható.A lényeg kiemelésében ismét csak fontos szerepe van a kérdezésnek. Nyilván

jól emlékezik mindarra, amit ezzel kapcsolatban m ondtunk........... ..........................

A lényeg kiemelésének másik segédeszköze a jegyzetelés, főleg annak leegy­szerűsített változata, a kulcsszavak kiemelése, a vázlat készítése. A jó jegyzetelés ugyanis nem szolgai követése az olvasmány mondanivalójának, hanem már eleve Válogatás, a számunkra fontos, megjegyzendő információk kiemelése az egészből.

Gyakorlásul jó megoldás, ha egy-egy fejezetnek, szakasznak megpróbál címet adni: minél rövidebbet, annál jobb, a fontos az, hogy híven jelezze a fejezet mon­danivalóját. Bevált módszer: egy 6-8 oldalas szakaszt csökkentsen le először 3-4 ol­dalnyira, majd mondja el tartalmát egy oldalon. Minden alkalommal hagyja ki belőle a kevésbé fontos részeket. Tetszés szerinti olvasmányban (például újság­ban) húzza alá a lényeget hordozó kulcsszavakat.

Mivel kapcsolaban is végeztünk már hasonló gyakorlatot?.................... ....... .

Kérem, vegyen elő egy újságot. Válassza ki tetszése szerint a fent javasolt gyakorlatok valamelyikét, és próbálja ki saját lényegfelismerő képességét. Hasonló gyakorlatokat ezután máskor is végez majd ugye?_____________ ___________

184

Tárja fel az összefüggéseket!

Kérem, olvassa el háromszor az alábbi értelmetlen szótagokat azzal a határo­zott szándékkal, hogy minél többet megjegyez belőlük. Hajtsa be a könyvet és írja le, amit ezekből sikerült emlékezetébe vésni:

Iben zem vük láb gar fe zal zot dék géz ép bleMost pedig végezze el ugyanezt az alábbi értelmes szavakkal: tél narancs import repülőgép vám pénz kereskedelem piac ipar üzem munkásHogy melyik feladat volt könnyebb, az nyilvánvaló, de hogy miért, arra bizo­

nyára két magyarázatot is talált:_________________ _________________________

Egyrészt mert a második feladat értelmes szavakból állt, az értelemetlen anyagot pedig összehasonlíthatatlanul nehezebben jegyezzük meg. De megkönnyí­tette a dolgot az értelmes szavaknak az elrendezése is, amit nyilván észrevett és fel is használt: a szavak sorrendje lehetővé teszi olyan logikus kapcsolat, ún. asszociá­ciós lánc kialakítását, melynek segítségével egyik fogalom emlékezetünkbe idéz- heti a másikat.

Ennek a jelenségnek az emlékezésben, felidézésben fontos szerepe van. Egy zsúfolt nagy raktárból bajos dolog több egyforma golyót egyenként előkeresni, ha azonban ezek egymáshoz vannak fűzve, egyetlen tény vagy ismeret felidézése fel­eleveníti a vele kapcsolatban álló egyéb információkat, adatokat, körülményeket is.

Az asszociáció jelentőségét már többször említettük. Mivel kapcsolatban? ....

Ugye, először, amikor arra kértük, hogy a könyvünkben található összefüg­gések feltárásának külsődleges eszközökkel át nem hidalható nehézségeit igyekez­zék megoldani, majd amikor a passzivitás, az ismeretek befogadásának útjában álló saját gondolatok, illetve az előadás hallgatásánál a szakaszos figyelem követ­keztében felmerülő képzettársítások veszélyeire hívtuk fel a figyelmet.

Bár több különböző megfogalmazásban, több különálló fejezetben beszél­tünk az asszociációról, ez csak mondanivalónk szükségszerű tagolása érdekében történt. Lényegében egyazon gondolatnak több különböző oldaláról, több szem­pont szerinti vizsgálatáról volt szó. Ez természetszerűen előfordul minden na­gyobb lélegzetű de gyakran még a rövidebb munkáknál is.

185

Ebből pedig újabb tanulságot kell levonni. Mivel a gondolatok, adatok, infor­mációk sohasem jelentkeznek önmagukban, egymástól elszigetelten, hanem ösz- szefúggő szövedéket képeznek, az ismeretszerzésekor, főleg azok rögzítésekor mindig ezt az összefüggést kell megkeresni akár egyetlen művön belül, akár a ha­sonló tárgykörű szakirodalom több olvasmányában. Az új gondolatokat, adatokat pedig mindig összefüggésbe kell hozni már meglevő ismereteinkkel és a gondola­tok nagyobb egységében a megfelelő helyére tenni, így már nem is kell sok fárad­ság a megértésükhöz. Ezért hiba, ha megfelelő háttér, jól feldolgozott alap nélkül akarunk valamit megjegyezni. Az igazi alapos tudás csak fokról fokra, ezeken az összefüggéseken keresztül érhető el, ezért sokszor teljesen lehetetlen az egyes dolgok megértése, ha egyszerűen a közepébe vágunk bele.

A jó emlékezet, a bevésés, és rögzítés, az ésszerű felhasználás, és nem utolsó sorban pedig az alkotó gondolkodás nyitja tehát a kapcsolatteremtő gondolkodás- mód, amire be kell állítódni, a kapcsolatok kialakításának képessége, amit ki kell fejleszteni.

Akit például nagyon érdekel szakmájának valamilyen problémája, az egyre többet tud róla, mert valahányszor foglalkozik vele, ismétel is. Az új adatokat ösz- szefüggésbe hozza a régiekkel. így egy-egy új információnál visszaemlékszik az előzőekre, lassan kibontakozik előtte a kérdés teljessége, mert összekapcsol min­dent, amit megismert. Az egészről összefüggő képet kap, ugyanakkor felelni tud minden részletkérdésre is. Ez így van minden területen: minél többet tud valami­ről, annál több láncszem áll rendelkezésére, melyhez hozzákapcsolhatja az új isme­reteket és így annál könnyebben megjegyzi őket.

A tanulást, az új ismeretek befogadását tehát nagymértékben megkönnyíti a már meglevő, a korábban szerzett ismeretanyag. De csak akkor, ha ezeket az isme­reteket, adatokat, információkat nem egymástól elszigetelten, mintegy agyának egymástól elkülönített kis rekeszeiben tárolja, hanem megszokja, hogy felfigyeljen a dolgok, tények, jelenségek közötti összefüggésekre, és megtanulja összekap­csolni az összetartozó ismereteket akkor is, ha azok egymástól időben és térben távol bukkannak fel olvasmányaiban, munkájában vagy akár a mindennapi életben.

Két dolgot asszociációval összekapcsolni elemi dolog, éppen ezért sokat segít a mechanikus tanulásnál is. A legtöbb memória-trükk ezen alapszik. De most az értelmes asszociációról van szó, amikor teljesen bonyolult összefüggéseiben ismer meg segítségével valamit. Egy évszámol, pl. 1778-at, megtanulni nem nagy fela­dat. Megjegyezheti pl. úgy, hogy ha a két egyforma középső szám egyikéhez hozzá­adja az első számot megkapja az utolsót. így biztosan kevésbé felejti el. De egészen más értelmet, jelentőséget kap ez az évszám. az első gőzgép üzembehelyezésének

186

éve, ha történeti összefüggéseiben szemléli az ipari forradalom, a gépesített gyár­ipár kialakulását, összeveti egyéb technikai vívmányokkal, a 18. századi Anglia helyzetével, Európa szellemi áramlataival stb.

Hogy az efféle kapcsolatok kialakítása, az adatok, információk összefüggése sem történhet találomra, az nyilvánvaló. Ha azonban az új gondolatokat megértet­tü k kiemeltük lényegüket, mondanivalójuk magját különválasztottuk a kevésbé számottevő részletektől és kiszűrtük a felesleget, akkor az összefüggések feltárása során szinte megától alakul ki az egésznek tagolásokból, alá- és fólérendelésekből, főfogalmakból és egyenértékű csoportok mellérendeléséből, nagyobb egységek­ből, részadatokból és elemekből álló rendszere. Az ismereteknek ezt a rendszerét— melynek az anyaggyűjtés és közreadás során is nélkülözhetetlen szerepe van — már az ismeretszerzésnél, emlékezetbevésésnél ki kell alakítani és fel kell használni.

Egy gép működése — az alkatrészek minősége mellett — elsősorban azok megfelelő rendszerbekapcsolásától függ. Hasonló a helyzet tudásunk, gondolkodá­sunk és kombinációs készségünk esetében is, kiegészítve azzal, hogy itt már nem közömbös az “alkatrészek” minél nagyobb mennyisége sem.

Ez a titka az asszociáció újat teremtő erejének is. Az alkotó folyamat alapja éppen a szerzett információk) ismeretlen, rejtett összefüggéseinek feltárása. Gon­doljunk például csak a bionikára, mely az egyik tudományágnak, a biológiának az élő szervezettel kapcsolatban megismert elveit, tényeit, tudásanyagát egy másik szakterületen, a műszaki gyakorlatban igyekszik hasznosítani.

Ebben a kapcsolatrendszerben rejlik az asszociáció hatalmas befolyása: egy­részt a képzettársításoknak a szabadon csapongó gondolatokat félresiklató veszé­lye, másrészt az értelmes, logikus kapcsolatok kiépítésének, a problémamegoldó társításoknak felbecsülhetetlen haszna, segítő ereje.

Az asszociáció, a kapcsolatteremtés tehát a szellemi munkának jelentős té­nyezője. Veszedelmes és hasznos voltát egyaránt fel kell ismerni — hogy kiszolgáltatjuk-e neki gondolatainkat, vagy úrrá leszünk-e felette, csak rajtunk múlik.

Beszámolóra, vizsgára készül?

Az ismeretszerzésnek sokféle célja lehet, ennek megfelelően eltérő a rögzítés módja is. De bármi legyen is a szándéka az olvasással, egy előadás meghallgatásá­val, kérem, szívlelje meg az eddig mondottakat. Ezt a fejezetet azonban csak akkor

187

olvassa el, ha célja a tényleges tanulás. Ha nem, legfeljebb csak fussa át, vagy ha tetszik, akár ki is hagyhatja a következő oldalakat.

Szó volt már arról, hogy ha az új ismeretekre később is emlékezni akar, puszta megértésükkel nem érheti be. A tudás érzése a tanulás során ugyanis több­nyire derűlátóan csalóka, és arra késztet, hogy idő előtt megelégedjünk olyan fel­színes emléknyomokkal, melyek hamar elmosódhatnak.

Milyen hasonlatot is hoztunk fel az emléknyomok maradandóságával kapcso­latban? ...................... ........................................................................................................

A sáros úton haladó kocsi példájából levonható tanulság, hogy nem elég a legalkalmasabb időben és módon bevésni az új emléknyomokat, hanem ügyelni kell arra is, hogy ezek ki ne törlődjenek. Ennek pedig az egyetlen módja az, hogy elmélyíti, rögzíti az első, még halvány, tünékeny nyomot, azzal, hogy újra meg újra végighalad rajta — vagyis ismétel. De mint a tanulási folyamat minden szaka­szában, itt is ésszerűen kell dolgoznia, azaz idejében, gyakran és röviden.

A felejtés grafikonja meredeken induló és lassan enyhülő görbét mutat (az új nyom hamarabb elmosódik). Huszonnégy óra alatt az olvasottaknak vagy hallot­taknak akár 80%-a is kieshet emlékezetünkből, ugyanakkor az, ami megmaradt, viszonylag jól rögződik. Vagyis amire még másnap is emlékszünk, azt tudni fogjuk még az ötödik, hatodik napon is. Az első ismétlésre tehát a tanulás után hamarosan sort kell keríteni, hogy a már elillanni készülő nyomot idejében megragadhassuk.

Jól tudták ezt a nagy államférfiak — pl. Cato és Napoleon is —, akikről felje­gyezték, hogy közvetlenül egy-egy fontos tárgyalás után, illetve minden este leül­tek, hogy még egyszer átgondolják a tárgyalás vagy a nap megjegyzésre érdemes eseményeit.

Ezt a példát kell követnie.Az előadások meghallgatása után mielőbb — lehetőleg még aznap, de legké­

sőbb másnap — nézze át jegyzeteit, egészítse ki olyan fontos részletekkel, ame­lyekre még emlékszik. Ha az előadáson erre nem volt alkalma, akkor most építse fel az egésznek a vázát, rendszerét, főleg idézze emlékezetébe, hogy az ott sebté­ben odavetett kulcsszavak mire is vonatkoznak, vagy ha szükséges, tisztázza le az egész jegyzetet.

(Ezt az azonnali ismétlést kértük a gyorsolvasás ismertetésénél is ................

................................................................................................................................................................... )Az egyik leggyakoribb hiba, amit a t anulók e lköve tnek , hogy amint valami ­

lyen új anyagot meg i smer tek és azt jól-rosszul felfogták, azonnal leteszik a köny-

vet. Pedig éppen ebben a pillanatban kell megkezdeni a rögzítést, a tanultak azon­nali begyakorlását. Persze célszerűbb, ha ezen túlmenően este, lefekvés előtt, ugyancsak átfutja, átgondolja az aznap olvasottakat.

Félreértés ne essék. Fenti megállapítás semmiképpen sem lehet ürügy arra, hogy közvetlenül a vizsga vagy beszámoló előtt próbáljon mindent egyszerre emlé­kezetébe gyömöszölni. Agyunk nem gombnyomással működtethető gép, hanem élő szervezet, melynek a szükséges idegkapcsolatok kialakításához időre van szük­sége. Az ismeretek összefüggéseiről már mindent tud. Ezt még ki kell azonban egészítenünk azzal, hogy a kapcsolatok kikristályosodására egy kicsit várni kell, mert a tudás csak egy kis idő múlva “ül” .

Egyszeri ismétlés természetesen még a legkönnyebb tananyagnál sem elég. Arra minél gyakrabban van szüksége. A hangsúly azonban nem az ismétlések számán, mint inkább helyes elosztásán van. Ha valamit 3 napon át naponta ötször ismétel át, az sokkal hatásosabb, mintha ugyanazt egyetlen alkalommal tizenötször olvassa végig. De még több időt és energiát takarít meg, ha ennél is jobban szét­húzza a tanulás idejét — akkor még csak nem is kell annyiszor átvennie az anyagot, mégis jobb eredményt ér el.

Ha pl. mindössze 2-3 órája van egy héten arra, hogy nyelvet tanuljon, akkor is sokkal jobb, ha azzal naponta egy fél órát foglalkozik, mintha egy alkalommal nekiül és a 2-3 órát egyszerre letudja. Ha mégis csupán egyetlen napon áll rendel­kezésére ennyi idő, akkor még mindig némi segítséget jelent, ha ezt megszakítja, és közben valami mással foglalkozik, de lehetőleg ne szellemi, főleg ne hasonló szellemi munkát végezzen. A pszichológusok ugyanis bebizonyították, hogy a be­vésés attól is függ, mivel foglalkozunk közvetlenül a tanulás után. Minél jobban hasonlít egy új inger a régire, annál valószínűbb, hogy kioltja azt. Ha tehát több anyaggal kell foglalkoznia, ezek sorrendjét úgy kell összeállítani, hogy a kevésbé hasonlók kerüljenek egymás mellé, hogy az új tárgy ne legyen gátló hatással az előző rögzítésére.

Hogy hányszor kell valamit átismételni, arra senki nem állíthat fel szabályo­kat, azt mindenkinek magának kell megállapítania. De a tévesen megítélt tudás kö­vetkeztében választott kevés helyett még mindig hasznosabb egy kis felesleges több.

Nagyobb lélegzetű anyagnál természetesen nehézkes dolog lenne, de fölös­leges is, a már megtanult anyagot minden alkalommal újra meg újra elölről át­venni. Ennél sokkal fontosabb — mint azt már sokszor hangsúlyoztuk — , hogy ne részismereteket szerezzünk, hanem az újat és a régit értelmes kapcsolatba hozzuk egymással. A következő ábra azt szemlélteti, hogyan vonhatjuk össze a régi részle­

189

tek ismétlését az új szakaszok bevésésével úgy, hogy az anyag folyamatosságát, azaz emlékezetünkben annak teljes, átfogó képét biztosítsuk.

l.nap A ___________________________________________B

4. nap A

B C

B . C . D

c . _D E

D

Az, hogy a rögzítés érdekében többször ismételni kell, semmi esetre sem je­lenti minden alkalommal ugyanannak gépies — és minden valószínűség szerint fi­gyelmetlen — betűről-betüre való ujraolvasását. Erről szó sincs!

A tanulás — így az ismétlés is — aktív cselekvés, amit gyorsan és röviden vé­gezhetünk el:

Az első lépés a jegyzetelés. Ez mintegy átmenetet képez a bevésés és az első átgondolás, átismétlés között.

A különböző ismeretszerzési módszerek egymást erősítő hatásáról már be­széltünk, ugye? .................................................................................................................

Igyekezzék hát a jegyzetelés során az anyagot minél többféle formában fel­dolgozni: egyes szavakat aláhúzni, kulcsszavakat keresni, ha csak lehetséges táblá­zatba foglalni, grafikusan ábrázolni, rendszerezni, esetleg átcsoportosítani az ada­tokat, feltárni az összefüggéseket, kikeresni az előzményeket stb. Ezt az olvasottak alapján, már megszerzett ismereteire támaszkodva, azokat felidézve próbálja meg­tenni, de akár úgy érzi, hogy ez sikerült, akár nem, mindenképpen ellenőrizze munkáját, vesse össze jegyzeteit az eredeti tananyaggal.

Ezután már csak a tanulás végső céljával és az önellenőrzés legbiztosabb módjával, a felidézéssel foglalkozzék. Arra azonban nagyon vigyázzon, hogy ilyen­kor semmiféle hiba, téves elképzelés, pontatlanság ne rögződjék emlékezetében. Ezért — főleg az első ismétléseknél — vegye még igénybe jegyzetei segítségét. Egy rövid rápillantás már megindíthatja a felidézés, az emlékezés láncreakcióját.

190

Egy jól megszerkesztett, csoportosított jegyzet segítségével a gondolat, a lényeg eleveníthető fel, ami sokkal célravezetőbb minden memorizálásnál. Az egyes ismétlések alkalmával igyekezzék mind önállóbbá válni, egyre ritkábban vegye elő jegyzeteit, végül azokra csak akkor támaszkodjék, ha valóban elakadna.

Eközben ne feledkezzék meg arról, hogy az ismeretanyag nem választható külön nyelvi formájától, tehát már az ismétléskor jó a gondos megszövegezésre is ügyelni, ami persze semmiképpen nem jelentheti a szövegek szószerinti beszajkó- zását. A hangsúly mindig a gondolaton, a lényegen van, pusztán arról van szó, hogy gyakorolja közben ezek szabatos közlésmódját is.

És még egy apróság: azt is megfigyelték, hogy egy-egy feladatnak általában az elejét és a végét tanuljuk meg jobban és a közepe az, amit rendszerint egy kicsit el­hanyagolunk. Ennek tudatában most már erre is ügyeljen az ismétlésnél.

A legjobb módszere a rögzítésnek a tanultak alkalmazása, ami persze nem minden tananyagnál oldható meg, de némi igyekezettel és találékonysággal sok esetben lehetséges.

A fejezet végéhez érve, mit is fog most az olvasottak rögzítése érdekében ten n i?_______________________ ________________ ________________________

A RÖGZÍTÉS KÉZZELFOGHA TÓ SEGÉDESZKÖZEI

Az újonnan szerzett ismereteknek az emlékezést elősegítő írásbeli rögzítését többször is megemlítettük már. Bizonyára fel tudja sorolni ennek a munkánál, ta­nulásnál egyaránt tapasztalható előnyeit......................................................... ..............

191

A bevésés szellemi mankója — a jegyzet

A jegyzetelés hasznosságát kísérletekkel is bizonyították. Megállapították, hogy azok a hallgatók, akik jegyzeteltek, a tanulás után néhány héttel az anyag 65%-ára, akik nem készítettek jegyzeteket, csupán 25%-ára emlékeztek. Ennek oka nyilvánvaló, hiszen a jó jegyzet ® aktív munkára késztet, 0 feltárja az össze­függéseket, ® erősíti a vizuális emlékezést, ® rögzíti az elhangzottakat, ® lehe­tővé teszi az írásművekben talált ismeretanyag egyszerűsített, tömörített tárolását, ® az ismétlések nélkülözhetetlen eszköze.

De hogyan készül a felsorolt előnyöket mutató, valóban jó jegyzet?Az első kérdés: mikor kell a jegyzetelést elkezdeni? Nos, csak akkor, amikor

már teljesen, átfogó képet kaptunk az egészről. Ha helytelen a tanulást mindjárt az ismeretlen anyag teljes átolvasásával kezdeni, ezt a hibát még tetézi az, aki — még mielőtt tudná miről is lesz szó — ceruzával felfegyverezve ront rá a könyvre. Ere­deti céljától, miszerint csak a lényeget jelöli meg, egyre jobban eltérve, kritikátla­nul esik neki az első jelentéktelen adatnak, és mire felocsúdik, csaknem egész szö­vegét bejelölte már, hogy minél több aláhúzással vagy sűrűn teleírt papírlapokkal biztosítsa be emlékezetét a felejtés ellen.

A jegyzetelést tehát mindig az I-K-3Át folyamatának negyedik szakaszábankell végezni (ugyan, melyik is az?................. .. . ) , mert csak akkor tudja kiemelni alényeget, megfelelő helyére tenni a részleteket, amikor már felfogta az egészet.

A jegyzetelés legegyszerűbb módját, az aláhúzást, bejelölést természetesen csak saját, munkaeszközként használt könyvünkben, folyóiratunkban alkalmaz­hatjuk. Kölcsönvett írásműben ez szigorúan tilos. Nemcsak, azért, mert ez ebben az esetben illetéktelen rongálásnak számít, hanem azért is, mert ezekkel a saját cél­jainknak és szempontjainknak megfelelő jelekkel a másik használót befolyásoljuk az Ítéletalkotásban, és önző módon megakadályozzuk őt abban, hogy a lényeg ki­keresésének, az önálló gondolkodásnak hasznos munkáját maga is elvégezze.

Aláhúzás, jelölés közben azonban óvatosan kell bánni a ceruzával. (Aláhú­zásnál kivételesen jobb a ceruza, mert az esetleges tévedések könnyebben javítha­tók.) A módszer hátránya, hogy nagy a kisértés minél több szöveg aláhúzására, hiszen nem jár nagy fáradsággal, és mit lehessen tudni, hátha még arra a néhány to­vábbi sorra is szükség lesz. Csakhogy ezeknek a jelöléseknek az a feladatuk, hogy figyelmeztessenek, útmutatással szolgáljanak a gondolatok menetének követésé­nél. A sűrű aláhúzások, jelölések tömege tehát nem érheti el célját. Az ilyen módon kipreparált szöveg olyan, mintha valaki írás közben minden mondata után felkiáltójelet tenne. így az egész elveszti jelentőségét és komolytalanná válik.

192

Ugyanez vonatkozik arra, ha valaki túl bonyolult jelrendszert okoskodik ki magának. A jószándékú, de gyakorlatlan hallgató könyvében néha teljesen egy­másba bonyolódnak a keresztül-kasul rakott csillagok, keresztek, vonalak, írásje­lek. Ezért mindig kevés jellel kell kezdeni, szükség esetén a jelkészlet később még mindig kibővíthető.

Ne húzzon alá teljes mondatokat, csak egyes szavakat, legfeljebb kifejezése­ket. Hosszabb szövegrészeket a margón kell jelölni: egy függőleges vonallal a fontos, kettővel a nagyon fontos gondolatokat. Tegyen felkiáltójelet a kiemelkedő­en jelentős gondolatokhoz.

A színes ceruza veszélyes jószág, különösen a piros: esetleg jelentőségén felül irányítja a figyelmet egyetlen pontra, a többi gondolat rovására. Tartalékolja ezt az eszközt inkább a könyvben több helyen előforduló, több szempontból tár­gyalt gondolat, azaz az új összefüggések, asszociációk jelölésére. (Ebben a könyv­ben például erre számos lehetőség kínálkozik.)

Megkönnyítheti a könyvek használatát a gyakran felütött, fontos oldalak jelö­lése is. Ezekre például fent, lent vagy oldalt csikókat ragaszthatunk, vagy több oldal esetén ezek felső sarkát levágjuk, mint ahogy azt némely kézikönyvnél, zseb­könyvnél tapasztalhatjuk. Ez a megoldás azonban semmiképpen sem tévesztendő össze a szamárfülhajtogatás csúf szokásával, amikor egyetlen alkalom miatt ha­nyagságból rongáljuk a könyvet. A jelöléseket mindig alapos meggondolás után, meghatározott rendszer szerint kell alkalmazni.

Kevésbé kényelmes, de hasznosabb és jobban megfelel az aktivitás követel­ményének a magunk készítette írott jegyzet. Ennek legfontosabb szabálya: ne má­soljon, hanem alkosson!

Ne írjon ki szolgai módon kiragadott szavakat, kifejezéseket vagy teljes mon­datokat, amelyeket nem, vagy csak félig ért meg. Ha csak lehet, inkább fejezze ki magát saját szavaival. Ez ugyanis a legbiztosabb jele annak, hogy az újonnan megis­mert gondolatokat valóban felfogta, azaz beépítette őket saját gondolkodási és nyelvi rendszerébe. Persze arra mindig vigyázni kell,, hogy ez a “lefordítás” saját szavaira ne okozzon félreértéseket.

Ha gondolkodva, értelmesen tanul, valószínűleg lesznek saját gondolatai, kérdései. Legyenek is, de ezeket ne keverje össze a szerző gondolataival, hanem megfelelő jelöléssel (zárójel, színes ceruza) válassza külön őket.

A készítendő jegyzetek mennyiségeiíz anyag természetétől és meglevő isme­reteinktől függ. De még a kevesebb konkrét adatot tartalmazó vagy viszonylag ismert szövegnél se érje be egy-egy nagyritkán papírra vetett vagy a szövegből ön­kényesen kiragadott szóval. A jegyzetelés valamilyen formáját senki nem nélkülözheti.

193

De éppen olyan hiba, ha valaki túl sokat jegyzetel. Ezt rendszerint az teszi, aki nem tudja teljes biztonsággal megkülönböztetni a lényeget a lényegtelentől, az átgondolás szakaszában nem dolgozik elég gonddal és a megértést későbbre, a to­vábbi ismétlések idejére halasztja. Ilyenkor még azzal is tetézi a bajt, hogy folyama­tosan írja a szöveget, elvégre a tagoláshoz ismét csak gondolkodnia kellene..

Senki nem állítja, hogy a jegyzetelés könnyű feladat, hiszen ez egyben ítélet- alkotás is: el kell bírálni, mi a feljegyzésre érdemes lényeg, és meg kell állapítani a főgondolat és a részletek hierarchiáját.

Ennek legjobb módja a kulcsszavak kiemelése.A kulcsszó az a lehetőség szerinti legkisebb kifejezési egység (egyetlen szó

vagy kifejezés), mely egyszersmind a legnagyobb jelentéstömeget foglalja magá­ban. A kulcsszavak kiemelésével tehát a minimumra redukáljuk azokat a szavakat, melyek az ismétléskor az információk maximumát idézik fel bennünk.

A kulcsszó kiemelésénél feltétlenül ügyelni kell arra, hogy valóban a felidé­zést szolgálja, tehát a fontos információt tartalmazza és ne az általánost , ne a jelen­téktelent fejezze ki, aminek viszonylag kevés köze van a felidézett információtarta­lomhoz. A kulcsszó megállapításakor mindig azt kell szem előtt tartani, mi min­dent kell ennek az egyetlen kifejezésnek emlékezetébe idéznie.

Ebben az esetben, amikor a tanulás célját szolgálják, helytelen lenne talá­lomra összedobált vagy akárcsak mechanikus rendbe sorolt kulcsszavakkal dolgoz­nunk. A kulcsszavaknak az ismeretanyag logikus felépítését kell követniük. Ebből pedig az következik, hogy értelemszerűen kell őket elrendezni, vagyis ki kel velük fejezni az összefüggéseket és az egyes gondolatok nagyságrendjét is.

Az előbb már említettük, hogy a jegyzeteléskor nem írunk folyamatos szöve­get. Minden új gondolatot új sorban kezdünk, a főbb gondolatokat aláhúzzuk. A részletek hierarchiájának jelölésére az egyenrangú fogalmakat, kulcsszavakat egymás alá, az alárendelteket mindig egy kissé beljebb írjuk.

Ebből már ki is kerekedik a jegyzetelés legértelmesebb formája, a vázlat. E nnek előnyeit a korábbi részletezések után ugye már szükségtelen újra hangsúlyozni?

A megtanulandó anyag felépítését, vázát emlékezetünkbe vésve már könnyű az egyes szerkezeti pontokhoz a megfelelő részleteket, magyarázatokat hozzáfűzni. Hogy ezekből mennyit jelez a vázlatban, az már egyéni elhatározás kérdése. De ha csak a nyers vázat írja ki, és a részleteket inkább a könyvből ismétli át, írja ki a kulcsszavak mellé a fellapozandó oldalszámokat. Kár lerine minden ismétlésnél újabb keresgéléssel tölteni az időt.

A jó vázlat sokban hasonlít a tartalomjegyzékhez, de hiba lenne, ha ezzel akarná saját munkáját helyettesíteni. A tartalomjegyzék hasznos segítség lehet, és

194

a vázlat ellenőrzésére is szolgálhat. Nem biztos azonban, hogy akár a legjobban tagolt könyv is mindig úgy választja meg szempontjait, beosztását, ahogyan az Önnek is megfelel.

Bár természetesen a jegyzetek tartalma a fontos, nem hanyagolható el formá­juk sem. Helytelen, ha különböző, éppen kezeügyébe akadó papírdarabkákra firkál. Az efféle szakadt, rosszul olvasható sajtpapírok nem alkalmasak a későbbi felhasználásra, nehéz köztük rendet teremteni, belőlük tájékozódni. A tiszta, jól olvasható, kellemes benyomást keltő kivitelezés már a készítésnél is a jól végzett munka örömével tölthet el és az ilyet később is mindig szívesen vesszük kézbe.

A füzetbe vagy noteszbe írt, ún. komplex jegyzet előnye, hogy egy helyen megtalálható benne minden: az előadások és könyvek ismeretanyaga, magyaráza­tok, meghatározások stb. Ha megfelelő formában készül, folyamatában tükrözi a felkészülés egész anyagát, ezenkívül később is jól felhasználható.

Ennek ellenére azonban inkább a különálló lapok használatát javasoljuk. Persze egyforma méretű, tiszta lapokat kell használni és azokat megfelelő borítók­ban tartani. A célnak megfelelően vehet normál A/4 méretű, ún. Írógép papírt — éppen beleillik az általában használatos irattartóba — , de ha egy-egy gondolat­vagy tárgykörben keveset jegyzetel, elég ennek a méretnek a fele is. A jobb átte­kintés érdekében a lapnak mindig csak az egyik oldalára írjon. Különálló lapoknál vigyázni kell, nehogy elvesszen valami belőlük, vagy össze ne keveredjenek. De ezt a kis gondot megéri ennek a megoldásnak számos előnye. Míg a füzetbe írt jegyzetet a javítások, az utólagos betoldások, kiegészítések és húzások áttekinthe­tetlenné tehetik, a különálló lapokhoz utólag hozzátenni vagy azokból valamit ki­emelni nem jelent semmi nehézséget.

Azt mondtuk, könyvünk nem tankönyv, tehát nem kell megtanulni, így jegy­zetelni sem. Ennek ellenére nem volna kedve elkészíteni ennek a szakasznak rövid vázlatát? .................................................................................................................

Ismerettár = munkaeszköz

Szengyörgvi professzor szerint az agyat gondolkodásra, nem pedig raktáro­zásra kell használni. Az embernek csak azt kell tudnia, hogy az ismeretek tárolá­sára szolgáló könyvek közül mikor melyikhez kell a szükséges információért for­dulnia. (Hz azonban korántsem jelenti azt, hogy nincs szükség megfelelő alapra:

195

alapismeretekre és nyelvi ismeretek tömegére. Félremagyarázás lenne Szentgyör- gvi professzor szavait úgy értelmezni, hogy ne tanuljunk, ne gyűjtsünk ismerete­ket, az is megteszi, ha csak gondolkodunk.)

Persze ma már az információkat szolgáltató szakirodalom észben tartása sem mindig könnyű feladat. Emellett általában nincs is szükség arra, hogy emlékeze­tünket ezzel is terheljük. Sokkal jobb, ha az újraolvasásra szánt olvasmányok adata­iból, felhasználandó vagy éppen csak valamilyen okból megőrizni kivánt informá­ciókból, gondolatokból célszerűen felépített gyűjteményt állítunk össze magunknak.

Az anyaggyűjtés nem kampánymunka

A szellemi munkához annak minden területén minél több ismeretre, infor­mációra, adatra van szükség. Ennek összegyűjtéséhez sok idő kell, ezért nem is igen lehet — legalábbis kielégítő módon nem lehet — azt rövid határidőn belül el­végezni. Minél hamarabb fogunk az anyaggyűjtésbe, annál gazdagabb, értékesebb segédeszközt kapunk, és annál kisebb erőfeszítéssel, kapkodás, idegeskedés nélkül tudunk egy-egy konkrét feladat elvégzéséhez szükséges anyag birtokába jutni.

Az anyaggyűjtést sokszor még a gyakorlott szakember is csupán egy-egy meg­határozott feladat megoldását szolgáló alkalmi munkának tekinti, amit a feladat vé­geztével azonnal lezárhat, sőt az eredményeként kapott nyersanyagot akár el is dobhatja. Márpedig ki nem ismeri azt a bosszantó érzést, amikor az ember határo­zottan tudja hogy valahol, valamikor már találkozott egy adattal, információval, de akkor nem jegyezte fel, vagy jegyzetét felhasználás után eldobta, most pedig, amikor megint szüksége lenne rá, már nem emlékszik arra pontosan és fogalma sincs, hol is kereshetné meg újra.

De az irodalmi adatok mellett kár minden felvillant és újra feledésbe merülő saját ötletért, gondolatért is. Tévedés azt hinni, hogy egy fontos j ó gondolat mind­járt emlékezetünkbe is rögződik. Ez nem így van. Ma nem jegyezzük fel azonnal, és nem kerül bele gyűjteményünkbe, könnyen veszendőbe mehet. Tehát ezt sem ajánlatos csupán emlékezetünkre bízni.

A hörcsög — ösztönei parancsára — jó előre kiválogatja és összehordja azt a létfenntartásához nélkülözhetetlen táplálékot, amit majd inségesebb időkben elő­szedhet. Az előrelátó szellemi dolgozó hasonló módon, de értelmére hallgatva ésszerűen és meggondolva válogatja, gyűjtögeti és tárolja szellemi táplálékát, azt az ismeretanyag-készletet amit szükség esetén elővehet.

196

Az állandó rendszeres munkához, illetve ezen belül egy-egy konkrét feladat­hoz ajánlatos egy tágabb és egy szűkebb értelemben vett anyaggyűjtést végezni. Ezek közül az első, a tágabb értelemben vett, hosszú távra szóló általános anyag- gyűjtés a fontosabb. Ezt minél hosszabb időn keresztül, minél alaposabban és gon­dosabban végzi valaki, annál kevesebb munkája lesz az egyes konkrét feladatokhoz szükséges, szükebb értelemben vett anyaggyűjtéssel.

Ez az általános, átfogó, egész tevékenységi területére kiterjedő anyaggyűjtés azt jelenti, hogy megvonja érdeklődésének, szakmai feladatainak legtágabb érte­lemben vett körét és mindazt, amit e határokon belül tanulmányai, szakmai vagy társadalmi tevékenysége során tapasztal, olvas, hall vagy lát, feljegyzi és összegyűj­ti. Mivel ezt az anyagot nem előre meghatározott, konkrét céllal keresi, és azzal sem kell különösebben törődnie, hogy a talált adat, felmerült gondolat a gyakorlat­ban vajon mikor és hol lesz ténylegesen felhasználható, feljegyzése még csak külön gondot, sok fáradságot sem jelent.

Ezzel szemben valamely konkrét feladathoz — pl. egy szakcikk megírásához, egy előadás összeállításához — egyetlen alapgondolat köré csoportosuló, egyetlen szűk területre összpontosuló ismeretanyagra van szükség. A közvetlenül a munka megkezdése előtt, az utolsó pillanatban összeszedett anyag azonban többnyire hiá­nyos lesz. Ez pedig nemcsak a munka során okozhat nehézséget, de annak végez­tével is bánhatjuk, ha későn kerül kezünkbe egy-egy fontos adat, aminek felhasz­nálását elmulasztottuk. Ha viszont rendelkezésünkre áll egy hosszú időn, esetleg éveken át felépített gyűjtemény, ebből kiválogathatjuk azokat az éppen szükséges információkat, melyeket már csak a meghatározott célnak megfelelő, újabb ada­tokkal kell ismét csak viszonylag kevés fáradsággal, rövid idő alatt kiegészíteni.

Ezt a szűkebb értelemben vett gyűjteményt a munka során természetesen külön kezeljük, de utána ismét visszasoroljuk az alapállományba.

Mindenképpen célszerű nagyobb mennyiségű anyag összegyűjtése, hiszen ebből bármikor meríthet, erre mindig támaszkodhat. Ennek összeállításánál lénye­gesen nagyobb munka néhány hiányzó adat miatt esetleg utólag hosszabb keresgé­lésbe fogni.

Ennek az idők folyamán át apránként összeszedett szellemi tárnak azonban mindig újnak, frissnek, időszerűnek kell lennie, tehát az állandó fejlesztésre, bőví­tésre, javításra szorul. De nem válhat áttekinthetetlen papírtömeggé sem, ezért már eleve rendezni, ezenfelül pedig rendszeresen válogatni, értékelni, selejtezni kell.

197

Az ily módon, azaz néhány egyszerű formai szabály, ésszerű tartalmi és rendszerezési elv szem előtt tartásával összeállított és kezelt gyűjtemény lényegé­ben már az az egyéni kartotékrendszer, amely egyelőre nélkülözhetetlen segéd­eszközt jelent számunkra mindaddig, amíg a szükséges adatok nem lesznek elekt­ronikus úton otthonunkban is könnyen, gyorsan hozzáférhetők.

Bizonyára Ön is épített már fel magának valamiféle papír-emlékezettárat. Ha igen, az mennyire könnyen kezelhető? Kérem, vesse majd össze a következőkben ajánlott megoldásokkal és ellenőrizze, saját rendszere mennyiben felel meg a vázolt legelemibb követelményeknek. Ha viszont még soha nem tett volna félre néhány emlékeztető feljegyzést, vajon soha nem érezte ennek hiányát? Lehet, hogy nem volt eddig szüksége arra, hogy egy munka kiindulási alapjaként anyagot gyűjtsön. Ha most kellene ehhez hozzáfognia, hogyan csinálná? Van erről valami elképzelése?.............................................. .......................................................................

Az egyéni kartotékrendszer

Egy amerikai egyetem oktatószemélyzetével végzett korábbi felmérésben az alábbi eredményeket kapták: a kartotékrendszerek 60%-a 2000 vagy ennél keve­sebb cédulát tartalmazott. A növekedési ütem hozzávetőleg havi 30 adat, a gyűjte­mények 81%-át legalább hetenként egészítették ki. Az anyag döntő többségében folyóiratok és csak kis részben szabadalmak, prospektusok adatait tartalmazta. Az elévülést illetően a kutatók 38%-a az 5 évnél, 13%-a a 2 évnél nem régebbi anyagot tartotta használhatónak. A kartotékrendszerek 59%-a hierarchikus, 24%-a be­tűrendes, tárgyszerinti felépítésű volt.

Az értelmező szótár meghatározása szerint a kartoték “ ... egyenlő nagyságú karton lapok összessége adatok nyilvántartására és rendszerezésére dobozokban, (fiók/ok/ban vagy más tartó/k/ban elrendezve", illetve “ennek egy lapja” . Az utóbbi meghatározáshoz még annyit fűzünk hozzá, hogy az egyes lapok (kartonok, cédulák) általában A/5 (félbevágott géppapír) vagy A/6 (levelezőlap) méretűek. A kartotékrendszer pedig “a kartotéknak valamely célszerű elv szerint való elren­dezése, illetve az így rendezett kartonlapok összessége.”

Ennek a formának legnagyobb előnye, a rugalmasság. A gyűjtemény tetszés szerint bővíthető, vagyis a cédulák száma korlátlanul (persze ésszerű keretek között) növelhető, a választott rendben tárolt lapok közé az új adatok besorolha­tók, egy-egy elavult, szükségtelen adatot tartalmazó cédula a rendszer megbontása nélkül selejtezhető. Ha egy adat tartalmánál fogva rendszerünk több helyére is be­leillik, nem kerül sok fáradságba arról több cédulát (esetleg csak utalót) készíteni

198

és mindegyiket a maga helyére betenni. Az egyes lapok különböző szempontok szerint átrendezhetők, vagy egy meghatározott feladathoz kiemelhetők, majd újra visszahelyezhetők.

A kisebb cédulák hasznos tulajdonsága, hogy tömörségre, a lényeg összpon­tosítására kényszerítenek, s ez segíti a jobb áttekintést. Persze nem jelenti ez azt, hogy esetenként ne kerülhetnének ide hosszabb, A/4 méretű géppapírra írt és a karton méretére összehajtott, ahhoz hozzáfűzött feljegyzéseink is.

Az áttekinthetőség biztosításának legfontosabb követelménye a megfelelő tagolás. Bármilyen rendezési elvet is választ, áz egyes csoportokat határozottan különböztesse meg céduláinál valamivel nagyobb méretű, ún. osztólapokkal. Egy- egy osztólap után 50 cédulánál többet ne helyezzen el.

Ha módjában áll, tagolását színes kartonok segítségével még szemléletesebbé teheti, de megteszi az egyszerű, színes jelölés is a cédula felső sarkán. így pl. meg­különböztetheti az eltérő forrásokat (könyv, folyóirat, saját tapasztalat vagy ötlet), a szakirodalom jellegét (elméleti, gyakorlati stb.), a közreadó országot, nyelvet vagy az adat felhasználásának célját (előadás, szakcikk, kutatómunka stb.)

Ha netán ezt bonyolultnak tartja, nincs helye dobozokra vagy egy meghatáro­zott feladathoz csak viszonylag kevés feljegyzést gyűjtött össze, céduláit boríté­kokban is tarthatja. Anyaga így nem lesz olyan áttekinthető, éppen ezért még jobban kell a megfelelő csoportosításra ügyelnie. Minden csoporthoz külön boríté­kot kell rendszeresíteni, melyre írja rá a benne levő cédulák tárgykörét és/vagy egyéb tudnivalóit, pl. hogy azok egy készülő írásmű bevezetésének, befejezésé­nek, illetve melyik fejezetének gondolatait tartalmazzák.

Alapvető szabály, hogy akár tapasztalatainak, eredményeinek, gondolatainak rögzítéséről, akár irodalomból vagy egyéb forrásból merített információk feljegyzé­séről legyen is szó, minden egyes gondolatot, adatot, információt külön cédulára írjon fel. Minden cédulán csak egyetlen forrásból merített adat állhat. Ez talán az energia — és főleg a papír — felesleges pocsékolásának tűnhet de ez a legegysze­rűbb megoldás, mert később a cédulák és ezzel együtt gondolatainak rendezésekor igen sok munkát takarít meg.

Másik fontos szabály, hogy jegyzeteit, bármit is tartalmazzanak, mindig gon­dosan, főleg pedig nagyon pontosan kell készítenie. Hogy tudományos megfigyelé­seit, eredményeit vagy az olvasmányaiból merített adatokat rögzíti-e ily módon, az most gyakorlatilag mindegy. A fő, hogy minél kevesebbet bízzon emlékezetére. Az írás pillanatában a gondolat még világosan és egyértelműen áll előttünk, ez pedig arra csábíthat, hogy szűkszavú utalást, később nehezen megfejthető rövidíté­seket, hiányos forrás-adatokat vessünk papírra. A tömörség soha nem mehet a ké­sőbbi felidézés rovására.

199

Hogy a kutató- vagy egyéb tevékenység során kapott adatokból mit és mennyit — adott körülményeket, alkalmazott módszereket, műszereket stb. — jegyez fel, azt természetesen a dolog jellege határozza meg, de a körültekintően végzett, minden lényegesre kiterjedő feljegyzés annál fontosabb, minél nagyobb a rögzítendő adatok mennyisége.

Elsősorban az irodalomból vett adatok, idézetek kiírásánál fontos szabály, hogy ezek mellé mindig fel kell tüntetni a forrást is, amelyből származnak, még­hozzá olyan pontosan, hogy- bármikor könnyen vissza lehessen keresni őket. Ez látszólag nyilvánvaló. De a könyvtárosok köteteket tudnának mesélni arról, milyen gyakran kell hanyagul odavetett, hiányos adatok miatt nekik és a felhaszná­lónak hosszú órákat, rengeteg energiát nemegyszer reménytelen keresgélésre elvesztegetniük.

A cím kiírása önmagában semmiképpen nem elég. A szerző neve nélkül könyvet visszakeresni nehéz, sőt néha csaknem kilátástalan vállalkozás. Folyóirat- cikk keresésekor ugyan nem ennyire fontos a szerző, de az irodalmi hivatkozás szempontjából itt is nélkülözhetetlen, tehát feltétlenül kiírandó adat.

Könyvnél szükség van még a kiadás helyére, a megjelenés évére, a kiadó nevére és a mű teljes oldalszámára. Fel kell tüntetni azt is, a könyv hányadik kiadá­sát használta fel. Ez főleg akkor lényeges, ha a könyvön belül egy-egy oldalszámot is meg kell jelölnie.

Folyóiratcikknél a legfontosabb adat a cím, illetve szerző mellett a folyóirat pontos címe (esetleg annak könnyen feloldható, egyértelmű rövidítése), a megje­lenés éve és/vagy kötetszáma és füzetszáma, valamint a -tói -ig oldalszám.

Ha olvasmányait több helyről válogatta össze, fel kell tüntetni a lelőhelyet: a könyvtárt, a vállalatot, esetleg a kollegát, ahol illetve akinél a dokumentum megtalálható.

Sok fáradságot, felesleges keresgélést takaríthat meg, ha a könyvek, folyóira­tok, elsősorban azonban a nehezebben visszakereshető egyéb dokumentumok — disszertációk, fordítások, médiatári anyagok stb — értelemszerűen adódó adatai mellett azok könyvtári jelzetét (raktári számát) is feljegyzi.

A visszakeresés biztosítása és az irodalomjegyzék előkészítése mellett a másik fontos szempont az anyag ésszerű feltárása. Ez határozza meg, hogy mennyi tartalmi elemet, illetve azt milyen formában írjuk ki.

A tartalm i feltárás legkisebb egysége és egyben a rendszerezés elengedhe­tetlen eszköze a tárgyszó. (Mind a kulcsszó, mind a tárgyszó elsősorban könyvtári fogalom, ezért megkülönböztetésének is ott van jelentősége. E két rokon fogalom közül azonban — bár esetünkben szerepük csaknem azonos — a gyűjtemény készí­

200

tésével és rendszerezésével kapcsolatban inkább a tárgyszót, mint egy írásmű, feje­zet, szakasz pontos és teljes kifejezési formáját használjuk.)

Ezt a tartalmat jelölő kifejezést céduláinak jobb vagy bal felső sarkában, de mindig egységesen tüntesse fel. Ennek a rendszerezésnél, illetve a keresésnél van jelentősége.

Irodalmi adatnál érdemes főleg a kevésbé kifejező címet legalább egy mon­datban kiegészíteni. Nézzünk erre egy példát. Négy különböző cikkről van szó, de mindegyik a gépi fordítással foglalkozik. Hasonló címük nagyjából a következő megjegyzésekkel magyarázható:1.) Gépi fordítás

(A Kyoto Egyetemen kidolgozott angol-japán fordítás algoritmusának jellem­zése)

2.) A gépi fordítás elmélete és gyakorlata (Történeti áttekintés)

3.) A gépi fordítás problémái(A szószerinti és értelem szerinti gépi fordítás lehetőségei)

4.) Természetes nyelvek gépi fordítása(Az alapelvek rövid jellemzése és a különböző országokban végzett munkák. Részletesen ismerteti az angliai Fizikai Laboratóriumban végzett munkákat az orosz szövegek gépi fordításával kapcsolatban.)

Efféle rövid megjegyzések nélkül egy későbbi felhasználás alkalmával sokkal nehezebb kizárólag a cím alapján megállapítani, melyik cikkre is van szükség.

Nyilvánvaló, hogy könnyen hozzáférhető könyvek, folyóiratok esetében elég egy rövid utalás, viszont részletesen írjon ki mindent azokból a dokumentu­mokból, — kéziratokból, sokszorosított anyagokból — melyeket előreláthatólag nem tud újra megszerezni.

Bővebb kivonatokat akár úgy készíthet, hogy az egész tartalmat több tárgy­szóval és tárgyszó csoportokkal jelzi, akár úgy, hogy a lényeget összefüggő monda­tokkal, szövegszerűen adja vissza. Szükség szerint kiírhat konkrét adatokat, ténye­ket, vagy a közölt ábrák, táblázatok, grafikonok számát is (pl.: á: 5, t: 2, g: 3).

Hasznos lehet — akár valamilyen önmaga számára alkotott jellel — a doku­mentum minősítését is feltüntetni. Pl.: A — új eredmények; B — ismert adatok; C— összefoglalás stb.

Végezetül még egy egyszerű szabály: feltétlenül jegyezze fel azt, aminek megállapítására sok gondot fordított, vagy amire olyan váratlan helyen bukkant, ahol visszakeresésére valószínűleg nem is gondol.

Jegyzeteinek készítése soha ne legyen öncélú. A józan ész szavára hallgatva és a célt szem előtt tartva egy kis gyakorlattal hamar kialakul az egyéni kartoték-

201

Rendszer felfektetésének, illetve állandó gondozásának az a módja, amely saját­maga számára a leghasznosabbnak bizonyul.

Mindent a maga helyére!

Egy röpke memóriagyakorlat erejéig térjünk még vissza az emlékezetre. 30 másodpercet kap arra, hogy emlékezetébe vésse az alábbi szavakat. Majd hajtsa be a könyvet és írja le, mit jegyzett meg belőlük:

fenyő gyalu paliszander tölgy fonás gyapjú selyem vésőfűrész hurkolás szövés viszkóz

Ugye meg sem kísérelte, hogy a megadott rövid idő alatt minden gondol­kodás nélkül minél több szót agyába erőltessen? Hiszen most már tudja, hogy minden feladatot figyelmesen és átgondoltan kell megközelíteni, így rögtön észre­vette, hogy a fa- és textilipar egy-egy nyersanyagát, illetve szerszámát vagy eljárá­sát soroltuk fel. így rendszerezve és emellett az egyszerűbb fogódzót, a betűrendet is felhasználva a feladat csupán gyerekjáték lett.

Hol is említettük már a rendszerezés jelentőségét?..........................................

Azt már tudjuk, hogy amit meg akarunk jegyezni, azt előbb rendszerezni kell. De hasonlóképpen az anyaggyűjtés során összehordott és írásban rögzített számtalan ismeret, adat, információ is csak cédulahalmaz marad, ha azt nem ren­dezzük használható munkaeszközzé.

Ha azt mondjuk, hogy az információ gyűjtése megfelelő rendszerezés nélkül értelmetlen és céltalan tevékenység, ez olyan kézenfekvő megállapításnak tűnik, mely nem szorul bizonyításra. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ezt az egyszerű igazságot sajnos mégsem hangoztathatjuk eléggé.

Igaz, a rendszer kialakítása kezdetben némi munkával jár. Ez azonban később bőven megtérül, mert sok időpocsékolástól, utánjárástól, bosszúságtól kímél meg. Emellett munkának jobbára csak a cédulázás manuális részét tekinthet­jük, maga a rendszer felépítése inkább logikai játék, egy kis elmegyakorlat, hiszen agyunk alapvetően hajlamos az állandó rendszerezésre.

A dolgok belső lényegében rejlő rend többnyire már magából a tárgyból adódik. A törvényszerűségek és viszonyulások természetes rendje szinte önmagá­tól feltárul — persze csak az előtt, aki megértette a lényeget, felismerte az össze­függéseket és elvégezte az együttgondolkodás munkáját.

Gyakran szükség lehet azonban a dolgoknak egy másik, céljainktól, akara­tunktól függő értelmezésére, külső jegyek alapján meghatározott elvek, szabályok szerint felállított mechanikus rendjére is.

A rendszer kialakításának alapja az osztályozás. Ennek célja a rendezett fel­tárás mellett a tartalom kifejezése, azzal, hogy összehozza az egymáshoz hasonló dolgokat, az egymástól különbözőket pedig elválasztja egymástól. Azt persze nem állíthatjuk, hogy ehhez elég néhány találomra kiválasztott tárgyszó, mely alá az egész gyűjtemény könnyen besorolható. Az első döntő kérdés, és az első nehézség, amibe munkánk során ütközünk a feltárás, azaz az osztályozás szempontjainak helyes megválasztása. Amíg nem kerülünk szembe ezzel a feladattal, nem is gon­doljuk, hányféle szempontból osztályozhatunk akárcsak egy olyan egyértelműnek tűnő fogalmat, mint például az acél:

előállítási mód szerint: Bessemeracél, elektroacél összetétel szerint: szénacél, ötvözött acéltulajdonság szerint: hőálló acél, lágy acél ffelhasználás szerint: szerszámacél, mágnesacél

de a példákat még sorolhatnánk tovább.Nehezíti a dolgot, hogy az ismeretek, gondolatok, fogalmak ma már egyre

bonyolultabban összetettek, egymásba nyúlnak, a szakterületek határai elmosód­nak. Ugyanakkor azonban ügyelni kell arra, hogy gyűjteményünk ne veszítse el legnagyobb erényét, az áttekinthetőséget.

Egy kis gondolkodással, odafigyeléssel azonban mindez a probléma megoldható.

Először is azzal kell tisztában lennünk, hogy az osztályozórendszereket két nagy csoportra oszthatjuk. Az alárendelő (hierarchikus, szisztematikus) rendszerek­ben a fogalmak saját logikájuk törvényei szerint oszlanak egymás fölé-, illetve alá­rendelt főosztályokra, osztályokra, alosztályokra és csoportokra, az általánostól a mind szűkebben körülhatárolt kör felé haladva.Ha ezt a rendszert választja, ugyan­így kell eljárnia, vagyis előbb mindig az összefoglaló főfogalomból kiindulva, foko­zatosan határozza meg a részleteiben mind pontosabban körülírt fogalomcsoportokat.

Ennek a rendszernek legnagyobb előnye, hogy az összetartozó fogalmak lo­gikus rendben kerülnek egymás mellé. Segítségével könnyebb a tárgyban elmé­lyedni, az összefüggéseket feltárni, ez azonban feltételezi a szakterület és rész- problémáinak, azok tagolásának pontos ismeretét.

Nézzünk erre egy példát. Kérem, először keresse meg azt az egy vagy két szóból álló főfogalmat, melyhez az első hasábban található fogalmak véleménye szerint tartoznak. Ezután a második hasábban található sorok segítségével fejeze ki

203

ezek fölé- és alárendelt viszonyát. A hierearchián belül az egyenrangú fogalmakat tegye betűrendbe. (A feladathoz nem kell építész szakembernek lennie, csupán egy kis logikus gondolkodásra van szükség. Eredményét azért ellenőrizze a feloldásnál.)

13. gyakorlat

Ásványi anyagú padlóburkolat oki.------------------------------------------------------ -Belső falak ---------------------------------------------Fából készült padlóburkolatok — ------------------------------------------Falak. Falazatok I I .------------------------------------------------------Födémek. Padlók ------------------------------------------ —Hajópadlók. Deszkapadlók ---------------— ---------------------Kupolák. Boltíves tetők —-------------—---------------- ------Külső falak :-------------------------------------Padlóburkolatok --------------------------------------Parketta I I I .----------------------------------------------------Sátortetők ------------------------------------- — -----Síktetők ----------------------------------------------Tetők és tetőfedések --------------------------------------

Ez a hierearchikus elrendezés különösen alkalmas arra, hogy a főfogalom alá előbb az egész tárgykört átfogó általános jellegű könyvek ismertetését sorolja, ezután következhetnek a több részletet is tárgyaló könyvrészietek, folyóiratcikkek, míg egy-egy adat, gondolat a sor végén kerül a maga helyére.

A másik megoldás a mellérendelő osztályozás, ahol a megadott tárgyszavak betűrendben követik egymást. Itt nem a logikus rend dominál, hanem az egyenér­tékű fogalmak mechanikus sorrendben, az összefüggések egymástól elszakítva ke­rülnek egymás mellé. Ez feltétlenül hátrány, viszont előnye az egyszerűbb felé­pítés, illetve használat.

Míg a hierarchikus rendszer nagyjából egy tudásanyagát következetesen felé­pítő, mondanivalóját értelemszerűen tagoló tankönyvre emlékeztet, a melléren­delő módszer inkább lexikonra hasonlít.

Hogy melyik rendszert választja, azt anyagának jellege és persze a felhasz­nálás célja dönti el.

Rendszerének kialakításánál előbb várja meg, míg kellő mennyiségű anyag gyűlik össze ahhoz, hogy arról már némi áttekintése lehessen. Kezdeben elég 5-10

204

főfogalom szerinti durva csoportosítás. Ez az előrendezés még inkább csak próbál­kozás, ezért a választott tárgyszavakat céduláira még ne — vagy csak ceruzával — vezesse rá.

A gyűjtemény növekedésével azután lassan kirajzolódnak az összefüggések, kialakulnak az egyes tárgykörök és akkor már meghatározhatók a végleges tárgy­szavak — már amennyire egy ilyen élő, folyton változó rendszerben végleges meg­oldásról egyáltalában beszélni lehet.

A tárgyszó jelentőségére annak rokon fogalmával, a kulcsszóval kapcsolat­ban már utaltunk. Mi is a kulcsszó és mi a szerepe a jegyzetelésnél?..........................

Hasonlóképpen a tárgyszó is a céduláinkon szereplő könyv- vagy cikkismer­tetés, irodalmi adat, idézet, gondolat stb. témakörének, alapgondolatának, szem­pontjainak összefoglaló jelölését szolgálja. Éppen ezért megválasztásánál pontos és meggondolt munkára van szükség, hiszen ettől függ, hogy olyan meghatározó je­lentést hordozó kifejezést talál-e, mely a keresésnél semmiféle félreértést nem okoz és azt egyértelműen szolgálja. (Ez a munka azzal a haszonnal is jár, hogy fi­gyelmes olvasásra kényszerít és ránevel a lényeg kiemelésére. — De hiszen ezt a korábbiak alapján meg is szokta már, ugye?)

Hogy egy-egy tárgyszó alá hány cédula kerüljön, azt ismét csak a gyűjtemény tárgya, jellege, célja, valamint mennyisége határozza meg. Irányelvnek tekinthet­jük azonban, hogy egy csoportba mintegy 30 cédula osztható be.

Kisebb gyűjteménynél — vagy ha a felhasználás céljának ez is megfelel — elég a tárgy tágabb meghatározása (pl. belsőégésű motorok). Minél nagyobb anyaggal dolgozik, annál pontosabb, részletesebb alosztásokra, szűkebb meghatá­rozásokra van szükség (pl. porlasztók).

Ha egy tárgyszó már túl gyakran szerepel, feltétlenül további bontásra van szükség. Ha a hierarchikus rendszer mellett döntött, az alosztásoknak magából a tárgy logikájából kell adódniuk. Tárgyszavas megoldás esetén a finomítás egyszerű módja a fogalomcsoport felbontása. így pl. a “munka” tárgyszó mellé az alábbi elemek kerülhetnek:

Munka-adó-alkalombér-brigád-

-egység-erőidény- -idő stb.

205

Az efféle bontás természetesen a szükségnek megfeleljen kifejezhet tema­tikus, földrajzi, formai stb. szempontokat is.

Általában célszerűbb tárgyszóként egyetlen szó többesszámú alakját választani.

Összetett fogalmaknál a tárgyszóként használt szókapcsolatok következete­sen azzal a szóval kezdődjenek, mely az adott konkrét összefüggésben a lényeget fejezi ki. Ezért itt fordított szórendet használunk:

acél, bázisos acél, Bessemer acél, savas stb.

Ez szorosan összetartozó kifejezésekre (pl. részecske gyorsítók) természete­sen nem vonatkozik.

Ez a megoldás, ha nem is pótolja a hierarchikus rendszer logikus fölé- és alá­rendeléseit, részben kiküszöböli a betűrendes tárgyszórendszer hátrányait. Ezért feltétlenül ajánlható. Alkalmazására a betűrendbe sorolásnál is mindenképpen ügyelni kell.

Hátra van még a szinonimák kérdése. Itt ismét csak a következetes, átgon­dolt munka segít. Ne iktassa be pl. új tárgyszóként a “transzformátor”-t, ha a gyűj­teményében már szerepel az “áramátalakító” . Ez a keresésnél sok bosszúságot okozó hiba főleg akkor fordulhat elő, ha olvasás közben a szöveghez kötődve annak kifejezéseiből meríti tárgyszavait. Hanem bízik egészen emlékezetében, inkább tegyen utalót ahhoz a rokon értelmű kifejezéshez is, melyről feltételezi, hogy a későbbi keresésnél az fog eszébe ötleni.

Az anyaggyűjtéssel kapcsolatban arra biztattuk, inkább több, arra érdemes­nek tűnő adatot, gondolatot jegyezzen fel, nehogy valami fontos veszendőbe menjen, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy gyűjteményébe válogatás nélkül mindent bele kell vennie.

A válogatás a rendszerezés egyik fajtája, amikor nem az egyes fogalmak helyét keresi, hanem a fontosat keresi ki a kevésbé fontos részek közül. A felesleg­gel terhelt, túlzsúfolt tár nehézkessé válik, a hiányos viszont hamis képet nyújthat és téves eredményekhez vezethet. A válogatás tehát gondos mérlegelést és a szakma alapos ismeretét követeli meg. A döntést mind a besorolásnál, mind az időnként végrehajtandó selejtezésnél ismét csak a célra és az információ jellegére, minőségére, fontosságára vonatkozó kérdések megválaszolása viheti előbbre. (Pl.: A feljegyezni kivánt adat, dokumentum stb. valóban tartalmaz-e valami alapvető­en újat és számomra fontosat? Nincs-e már gyűjteményemben ugyanerről a kér­désről újabb, pontosabb, részletesebb adat? stb., stb.)

206

Rendszerezni azonban nemcsak céduláinkat, hanem gyűjteményünk egyéb iratait is kell. Mind többet használjuk folyóiratcikkek, esetleg könyvrészietek fénymásolatait, de lehetnek prospektusaink, rajzaink, fordításaink stb. is. Ezeket természetesen valamilyen irattartóban (áttetsző aktafedél, tasakos dosszié stb.) tároljuk.

Viszonylag kevés számú anyagnál célszerűbb a tartalom szerinti tárolás. Ennél az egymással logikusan összefüggő tárgyköröket nem választjuk el egymás­tól, a hasonló tartalmú anyagok egy-egy közös irattartóba, vagy nagyalakú borí­tékba kerülnek. Természetesen az irattartóra is rákerül a megfelelő tárgyszó, ami a nyilván összetettebb tartalomnak megfelelően inkább a témakört tágabban megha­tározó főfogalom legyen.

Nagyobb, gyorsabban szaporodó anyagnál kevesebb helyet foglal el a beszer­zés sorrendjében lerakott és megszámozott irat. Ezekről azonban feltétlenül meg­felelő, tárgyszóval és a sorszámmal ellátott, tetszés szerint bővebb ismertetést vagy egyszerűen csak rövid utalást tartalmazó cédulát kell készíteni és azt a karto­ték megfelelő helyére sorolni.

Kérem, mindig tartsa szem előtt, hogy semmiféle rendezési elv nem állhat mereven a célszerűség és a gyakorlat útjában, nem szabad, hogy fékezően hasson. Nincs szükség bonyolult rendezési elvekre, szigorú szabályokra. Semmi szükség pl. arra, hogy hierarchikus rendszeréhez átvegye a könyvtári osztályozás bonyolult jelzetelését, bőven elég, ha ahhoz is csak tárgyszavakat használ. Betűrendes tárgy­szórendszeréhez viszont nyugodtan kapcsolhat — és alkothat — új alösztásokat, beépíthet munkájához szükséges fogalmakat, hiszen a rendet kizárólag saját hasz­nálatára alakítja ki. Csupán arra ügyeljen, hogy fogalmai logikusan illeszkedjenek választott rendszerébe és az ne cédula-temető legyen, hanem mindig a könnyű visszakeresést szolgálja. Ha szükségét érzi, tárgyszavainak vagy logikai rendjének megválasztásához mintának betekinthet egy Ön által már ismert könyvtári rend­szerbe, de a világért se akarjon valamilyen hatalmas dokumentum anyagra, sokféle célra és a felhasználók széles rétege számára kifejlesztett, bonyolult rendszert szol­gaian lemásolni.

Most pedig, végezetül, tegyük fel, hogy könyvünk, esetleg annak egyik feje­zete tartalmáról néhány cédulát akarna készíteni. Ehhez milyen tárgyszavakat vá­lasztana és azokat hogyan rendezné el. Nem volna kedve ezt most röviden össze­írni? ___________________________ _____ ____________ __________ _ _ _____ _

207

Ugye nem feledkezett el az újabb számvetés céljából most előkerült feljegy­zéséről sem?______________ _______________ ____ ____________ ___ ________

208

ISMERETKÖZLÉS

Hányszor van úgy, hogy valaki csak beszél- beszél, és az emberek nem értik meg, amíg meg nem találja az igazi egyszerű szót, ami mindent megvilágít (Gorky)

ÍRÁS ÉS/VAGY BESZÉD

“ Bagoly tűnődve nézett rá és arra gondolt, pillanatig, nem volna-e a legegy­szerűbb, ha szépen lelökné Nyuszit az ágról. P e aztán eszébe jutott, hogy ezt később is megteheti. így hát még egy kísérletet tett, hogy megtudja, vajon miről beszélgetnek ők ketten.”

A hallgató nem mindig olyan türelmes, mint Milne Micimackójának tudá­lékos barátja. Ha nem is lökheti le az előadót a dobogóról, de kiosonhat a teremből, az olvasó pedig hamar összecsaphatja a Könyvet, ha nem tudja meg rögtön, mit is akarnak neki mondani.

A szerző vagy előadó munkája és felkészülése során tövéről hegyére megis­merte tárgyát, ő előtte annak minden részlete teljesen világos. Vele összehason­lítva az olvasó vagy hallgató a tárgyban kevésbé — vagy egyáltalában nem — já­ratos. (Ha nem így lenne, akár szerepet is cserélhetnének.) Ennek figyelembevé­tele — ami semmiképpen sem jelenthet holmi lebecsülést — arra kötelez, hogy mondanivalónkat, annak lényegét tisztán és félreérthetetlenül közöljük és lehe­tőleg minél előbb felkeltsük az érdeklődést.

Minden embernek tudnia kell — kellene!— , hogyan közvetítheti legeredmé­nyesebben gondolatait, érzéseit, szándékát. Döntően fontos azonban ennek isme­rete mindazok számára, akiknek munkájuknál vagy akárcsak érdeklődésüknél, ügyszeretetüknél fogva, szélesebb vagy szűkebb olvasókör, vezetőik vagy tanáraik számára könyvet, szakcikket, beszámolót, szakdolgozatot kell írniuk, kisebb cso­portok vagy nagyobb nyilvánosság előtt kell beszélniük.

209

Persze senki sem tudhatja előre, nem kell-e valamikor eredményeiről, írás­ban beszámolnia, hol, milyen körülmények között kell megszólalnia.

Valóban, mi a véleménye, mikor, milyen alkalomból kell pontosan, szabato­san fogalmaznia, helyesen, értelmesen beszéln ie?............... ................................... ..

Ha válaszát meggondolta, nyilván nem sorolt fel néhány különleges felada­tot, kivételes alkalmat, ünnepi pillanatot. A helyes válasz csak az lehet, hogy ér­telmes, szabatos fogalmazásra, szép beszédre nemcsak ritka pillanatokban, hanem mindig szükség van. A magánlevéltől a szakcikkig, a baráti beszélgetéstől az előa­dásig csak mennyiségi és fokozati különbségek vannak. Egyik esetben természete­sen oldottabban, kötetlenebbül írunk vagy beszélünk, máskor viszont az adott kö­rülményeknek megfelelően igyekszünk magunkat választékosabban, az alkalom­hoz illőbb formában kifejezni. De eszközeink — gondolataink logikája, szókin­csünk, a nyelvtan szabályai — általában azonosak. Aki levélben vagy baráti beszél­getés közben kusza mondatokkal vagy egyhangú unalommal próbálja kifejezni ren­dezetlen gondolatait és nem szokott hozzá, hogy a mindennapi életben, a legköz­napibb helyzetekben is szabatosai) adja elő mondanivalóját, az soha nem lesz sem jó szerző, sem jó előadó.

Márpedig annak képessége, hogy világos gondolatait helyesen fogalmazott mondatokkal, meggyőző kapcsolatteremtő erővel közölje, lehet, hogy még kiakná­zatlanul, de mindenkiben megvan. De mint minden készség elsajátításához, ehhez is némi útmutatásra és sok-sok gyakorlásra van szükség.

Útmutatásként a legfontosabb tudnivalókat, általános irányelveket megadjuk. Merev szabályokkal, pontos receptekkel azonban nem szolgálhatunk. Nemcsak azért mert az ismeretközlés formája a vaskos kötetektől a néhány oldalas feljegyzé­sig, az ünnepi szónoklattól a szerény hozászólásig olyan sokrétű, hogy annak vala­mennyi részletére nem térhetünk ki, hanem azért sem, mert a közlés módjára, a szerző vagy előadó szakismeretének, személyiségének, egyéni stílusának rá kell nyomnia a maga sajátos bélyegét.

Ehhez kell a gyakorlás. Gyakorlás az is ha az írásműveket és az előadókat fi­gyeli. Véleménye szerint mit csinálnak jól és mit nem? Ön hogyan csinálná? Hogyan fogalmazna, hangsúlyozna inkább? Persze nem fölényes bírálgatás, hanem a követendő példák, vagy az elkerülendő hibák megfigyelése a cél.

De a gyakorlathoz tartozik az is, hogy ha van mondanivalója, ne húzódozzék annak leírásától, ha van használható gondolata, ne kerülje el az alkalmat annak kimondására.

i | 0

Üljön le és gondolkozzék!

Sokan azt hiszik, az írás akkor kezdődik, amikor a szerző nekiül és papírra veti első gondosan megformált mondatait. Ezt a műveletet legfeljebb a kellő meny- nyiségű papír és írószer beszerzése előzi meg. Mások azt tartják természetesnek —és legfeljebb egy kis irigységgel figyelik —, ha valaki fellépve a dobogóra élvezete­sen szépen beszél. Fel sem tételeznék, hogy a logikus gondolatok világos kifeje­zése talán nagyon is sok fáradozásba, töprengésbe került, a könnyednek ható írást vagy előadást gondolatok, érvek, adatok gondos mérlegelése, logikus elrendezése, szerkesztése és újraszerkesztése előzte meg.

A hangsúly az előzetes munkán, azon belül pedig elsősorban a gondolkodá­son van. Az alap, a kiindulópont a gondolat, aminek közvetlen megvalósulása az írás vagy beszéd. Picasso-ról mesélik, hogy arra a kérdésre, mennyi idő kell neki egy kép lefestéséhez, azt válaszolta: “2 év és 10 perc. 2 év, amíg minden problémát tisztázok és 10 perc, amíg a képet megfestem."

Ha ez talán kissé túlzó hasonlatnak tűnik is, mégis azt példázza, hogy semmi nem pótolhatja azt a folyamatot, amikor csendben eltűnődik mondanivalóján, tisztázza önmagában annak lényegét, rendezi gondolatait, megfontolja a megköze­lítés lehetőségeit.

A tervkészítésről és annak hasznáról már szóltunk ugye? ................................

Fontosságát itt ismét hangsúlyozni kell. Aki készületlenül ül neki egy dolgo­zat vagy előadás kidolgozásának, kellemetlenül lepődhet meg, ha nem jut eszébe semmi, holott már az első mondatokat akarta leírni.

A tervezés lényege a tudatosság. Ki kell tűzni a célt, meghatározni az alap- gondolatot, számbavenni a figyelembe veendő szempontokat, a rendelkezésre álló eszközöket és meghatározni a cél eléréséhez megteendő lépéseket. A terv a szer­vezett munka alapvető eszköze, az a vezérfonal, mely nélkül munkánk csak kap­kodó és rendszertelen lehet.

Munka közben természetesen előfordulhat, hogy a gondolatok saját belső lo­gikája másként érvényesül, mint ahogyan azt előre megtervezte, tehát előzetes el­képzelésein menet közben esetleg kisebb-nagyobb módosításokat kell végrehajta­nia. Ez azonban nem mond ellent az előzetes tervezés feltétlen szükségességének.

A tervezés kiindulópontja a témaválasztás, azaz közlendőnk alapgondolata. Előfordul, hogy ezt más — felettes vagy tanár — jelöli meg. Ez látszólag egysze­rűbb, de csak látszólag, mert amint egy kicsit belegondolunk az első hallásra egyér­

211

telműnek tűnt témába, kiderülhet, hogy annak sem közelebbi célját, sem egyes szempontjait, határait nem jelölték meg világosan. Ezeket mindig pontosan tisz­tázni kell. Nemcsak azért, mert a pontos körvonalazással elkerülhetők utólag, már késve kiderülő félreértések, hanem azért is, hogy a szerző vagy előadó is kifejt­hesse saját elképzeléseit. Esetleges módosítással elejét vehetjük annak, hogy egy ránk kényszerített, mereven szigorú témakijelölés gúzsba kösse saját gondolatainkat.

Az alapgondolat és a hozzáfűzendő részletek mérlegelésénél ismét tanácsos a kérdezés módszerét alkalmazni:

® Elég egyértelmű a tárgykör megfogalmazása? — ® Nem homályos, bi­zonytalan vagy túlságosan általános? — ® Hol kell megvonni a határait? — ® Ok­vetlenül érinteni kell-e a határterületek egyes fogalmait és ha igen, mi az, ami ezekből elengedhetetlenül szükséges? — ® Milyen mélyén kell és lehet az egyes részletkérdésekbe belemerülni? stb., stb.

Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre válaszolni tudjon, elsősorban tisztában kell lennie munkája céljával, formai kereteivel.

Az első lépés az olvasókör vagy hallgatóság összetételének tisztázása.Az utóbbi lényegesen könnyebb, ugyanakkor finomabb megkülönböztetéseket is kíván. Néhány általános kérdést azonban itt is fel kell tenni:

® Milyen szintű, képzettségű olvasókörhöz, hallgatósághoz akar szólni? — ® Lehetnek-e a tárgykörben már korábbi ismereteik, szerezhettek-e már valami­lyen előképzettséget? — ® Mennyire ismerhetik az egyes fogalmakat, a szakkife­jezéseket? — ® Milyen kifejezések használhatók minden további nélkül, melye­ket kell megmagyarázni és esetleg melyeket kell kerülni? — ® Mit akarnak az írásműből vagy előadásából megtudni? — ® Mit kell feltétlenül közölni és miről felesleges beszélni?

Közhelynek számító, de igaz, jó tanács: próbáljon beleilleszkedni az olvasók vagy hallgatók gondolat- és érzelemvilágába. Mindig az ő érdekeiket tartsa szem élőit. Tegye fel önmagának a kérdést: miért jó az nekik, hogy írását elolvassák, elő­adását meghallgatják? Kövessen el mindent, hogy abból valóban hasznuk származ­zék: új gondolatokkal, ismeretekkel gazdagodva tegyék le a könyvet, távozzanak az előadásról. Ne azt nézze, mire akarja őket megtanítani — aztftartsa szem előtt, ők mit akarnak megtudni, vagy mit kell megtanulniuk. Ez nem fogalmazás, hanem magatartás, hozzáállás kérdése.

Bár a tervezéshez tartozik, de többnyire nem önkényes elhatározásunk kér­dése a műfaj megválasztása. Ez néha megbízás, munkaköri vagy tanulmányi köte­lesség, azaz külső körülmények függvénye, ugyanakkor szorosan kapcsolódik a tárgykörhöz és a célhoz. Meghatározza munkánk tartalmi és alaki sajátosságait, fi­

212

gyelembe veeendő szempontjait. Ehhez talán elég, ha csupán az összefoglaló tan­könyv, új eredményekről számot adó jelentés vagy egy szakdolgozat, illetve egy szakmai előadás, vizsgabeszámoló vagy egy fokozottabb munkára buzdító felszó­lalásegymástól merőben eltérő követelményeire utalunk.

A műfaj — több-kevesebb megszorítással — megszabja az írásmű terjedel­mét, illetve az előadás időtartam át, ami viszont kihat a tárgykör pontos körülhatá­rolására és a közölhető részletek, magyarázatok mennyiségére, az egésznek a tago­lására. így pl. ha egy felszólaláshoz összesen 20 perc áll rendelkezésre, és mondani­valója 3 fő gondolatra tagolódik, akkor ebből 3 percet a bevezetésre, 2 percet a be­fejezésre kell szánnia, és egy-egy gondolat részletezésére 5-5 perc marad.

Ez persze semmiképpen nem jelenti azt, hogy az egyes gondolatokra fordít­ható terjedelmet vagy időt olyan szabályosan egyenlő részekre kellene szabdalni, mintha egy tortát szeletelne fel. Természetes, hogy a hangsúlyosabb, esetleg a tárgykör egészét érintő ismeretek nagyobb teret kapnak, mint az azt kiegészítő, ke­vésbé fontos vagy a netán csak nagy általánosságban érinthető részletek. Az ará­nyok nagyobb eltolódását azonban kerülni kell.

Építse fe l a szerkezetet

Ön hogyan kezd hozzá egy hosszabb írás vagy előadás felépítéséhez? Vagy ha még soha nem fogott efféle munkába, hogyan képzeli annak m enetét? ...................

Ha korábbi rendszeres munkájának eredményeként rendelkezésére áll napra készen tartott személyi kartotéka, az anyaggyűjtéssel már nemigen lesz gondja.'

Ha azonban — pl szakdolgozat írásához — csak most kezd anyagot gyűjteni, ajánlatos az általánosból kiindulva haladni a kérdés speciálisabb részletei felé. Vagyis előbb egy-két könyvből szerezzen átfogó képet a tárgykörről, megkeresve annak összefüggéseit és a határterületekhez való kapcsolatát. Innen lépésről lépés­re közeledhet a részletkérdéseket tárgyaló szakcikkek és esetleges egyéb irodalmi források felé.

Hogy a legkülönbözőbb forrásokból származó ismereteket, adatokat, gondo­latokat milyen formában kell kiírnia, azt már tu d ja ...................................... ...............

213

Valószínű azonban, hogy korábbi, főleg a tágabb értelemben vett anyaggyűj­tésnél az anyag nagyobb egységekre oszlott, más a tagolás, az elrendezés logikája, mint amire most, egy adott munkához szüksége van. Ezért a nagyobb gyűjtemény­ből nyilván válogatni kell, emellett most már minden részadatot, gondolatot stb. külön-külön cédulán kell szerepeltetnie. Ha az általános anyaggyűjtésnél egy cédu­lára például egy cikk összefoglaló ismertetése került, most annak felhasználandó adatait — a további elrendezés érdekében — külön kell választani.

A tervezés során talán már kialakult — bár még meglehetősen homályos és bizonytalan — elképzelése mondanivalójának szerkezetéről. Esetleg nyers vázlatot is készített és van egy halom cédulája. Most ezt a kettőt kell összeegyeztetnie.

Nem árt, ha még egyszer gondosan átnézi kiválasztott céduláit, miközben már mérlegel, értékel. Ami semmiképpen nem egyeztethető össze a korábban megfogalmazott alapgondolattal és céllal, azt emelje ki. Ha egyébként érdekes, jó adat, visszakerül a kartotékba: Figyeljen az átfedésekre, nézze meg, mit lehetne egyszerűsíteni, összevonni; elég pontos-e minden adat, nem kell-e valamint kiegészíteni.

Már eközben is lassan kialakulnak az összefüggések, az egyes gondolatok lo­gikus lánccá rendeződnek, mind élesebben kezd kirajzolódni mondanivalójának váza, gerince.

Most pedig terítse ki céduláit az asztalra. Próbálja meg őket már valamiféle— egyelőre csak hevenyészett — formában elrendezni. Ehhez — ha szükségét látja — felhasználhatja az évszázados hagyományokon alapuló tagolást:

® a tárgy megjelölése — ® a tárgy bővebb kifejtése, magyarázat — ® ér­velés, indokolás — ® ellentét, esetleges ellenérvek — ® hasonlatok, példák — ® bizonyítás — ® befejezés.

Ezt az ősrégi szabályt ma már alig vesszük figyelembe, pedig esetenként hasznos segítséget jelenthet. Veszélye azonban, hogy nem hagyja érvényre jutni a tárgy természetes összefüggéseit, saját belső logikáját. Ezért inkább csak kiindulási alapként, átmenetileg alkalmazza.

A logikus gondolatmenet általában mindig az általánostól az összetettebb, az ismerttől az ismeretlen irányába halad. A rész-egész, a konkrét-elvont, a gyakorlat­elmélet stb. szembeállításának sorrendje viszont felcserélhető.

Kiterített céduláinak térbeli áttekintése, az összefüggések kézzelfogható ki­rajzolódása nagymértékben segíti a most következő munkát.

Lehetséges, hogy rájön: helytelenül csoportosította a cédulákat, nem jól vá­lasztotta meg a gondolatok helyét jelző tárgyszavakat. Ez csaknem természetes. Az anyaggyűjtés során elveszhetett a részletekben, most már viszont távolabbról szemlélve átfogó, teljes képet kapott a tárgy egészéről. Az újrarendezéshez egy-egy

214

külön cédulát is készíthet a főfogalmak, illetve alcsoportok (fejezetek, tagolások) tárgyszavainak vagy címeinek, és azt is jelezheti, mi tartozik az előszóhoz, beveze­téshez, összefoglaláshoz stb.

Egy-egy csoportban lassan összekerülnek az együvé tartozó tényadatok (példák, hasonlatok, érvek stb.) Ezután a részproblémákat — a hozzájuk kapcsolt adatokkal együtt — olyan sorrendben helyezheti el, hogy az megadja az egész mon­danivaló szerkezetét. Olyan lesz ez mint a pasziánsz, nem munka, hanem szóra­koztató kártyajáték, mely miközben logikai érzékét, asszociációs készségét is fej­leszti, igazi örömet jelent, ha a végén “kijön” , vagyis összeáll az egésznek logikus felépítése.

Játékszabály helyett pedig ismét tegyen fel néhány segítő, ellenőrző kérdést az “összerakásához:

®Világosan kitűnik az alapgondolat? — ® Eléggé kidomborodnak a főbb gondolatok? — ® Hamar rátér a tárgyra? — ® Nem hangsúlyoz túl mellékes dolgokat?

® Helyesek és logikusak az összefüggések? — ® Okfejtése elég világos? — ® Tisztán felismerhetők az okok és indítékok? — ® Egyértelműen kitűnnek ezek következményei?

® Helyesen ítélte meg az egyes részek arányát? — ® A példák és hasonlatok nem szorítják háttérbe a lényeget? — ® Nem zúdit túl sok adatot az olvasóra vagy hallgatóra?

® Lépésről lépésre, folyamatosan halad a cél felé?A fentieken kívül! még sok kérdés felmerülhet, és ez újabb és újabb módosí­

táshoz, csiszoláshoz vezet. Hiszen ennek az összerakósdinak az eredménye már ki­dolgozott vázlat, de még mindig csak vázlat, több mint az első homályos elkép­zelés, de kevesebb, mint a végleges, megszilárdult forma.

Ezt a vázlatot lehetőleg minden esetben, de hosszabb lélegzetű munkáknál feltétlenül vesse papírra. Ehhez elég a kulcsszó vagy odavetett mondattöredék, hiszen a kidolgozott részlet céduláin már úgyis rendelkezésre áll.

A vázlat sok előnyével már tisztában van, ugye?.................................................

A cédulák kirakásával a munka nagyját már elvégezte. Akkor miért kell még a leírással is vesződnie?......................................................................................

215

Nos, a cédulák segítségével kialakult szerkezet rögzítése már nem kerül olyan nagy fáradságába, hogy az busásan meg ne térülne.

A leírt szó visszahat gondolataira, és segít azokban most már a végleges rendet megteremteni. A szemléletesen — tetszés szerint különböző nagyságú be­tűkkel, színes ceruzákkal, nyilakkal stb. — felvázolt gondolatmenet pontosan meg­jelöli az egyes részletek helyét, így elkerülheti, hogy azok oda kerüljenek, ahová nem illenek be, vagy netán kimaradjanak. Kijelöli a követendő utat, és úgy tagolja mondanivalója egészét, hogy egyszerre csak egy szakaszra kelljen figyelmét össz­pontosítania. Menetközben elég egy pillantást vetnie a vázlatra, hogy lássa, mi is következik. Ez megvédi az elkalandozástól is.

A vázlat és az ennek alapján sorba rendezett (esetleg csoportonként egy-egy borítékban tárolt) cédulagyüjtemény erősen leegyszerűsíti a további munkát és sok felesleges utólagos átszerkesztéstől, újra fogalmazástól, átírástól kímélheti meg. Ezért itt nagyon gondos munkára van szükség. Ne sajnálja hát: húzzon, töröl­jön, szúrjon közbe és dolgozza át az egészet újra meg újra, ahányszor csak jónak látja.

Deák Ferencnek tulajdonítják a következő hasonlatot: "Nekem az egész úgy tetszik, mint a sokgombú huszár, amidőn dolmányán egy gombot hibásan gombol­ván be, minél tovább megy, annál inkább észreveszi, hogy rendetlenségbejött be- gombolásával és kénytelen az egészet ki és újra begombolni.“

Jobb tehát mindjárt az első gombot újra kigombolni és az első felfedezett lo­gikai bukfencen azonnal változtatni. Az egyik következetlenség a másikat vonja maga után és kérdés, lesz-e még utólag kedve és ereje a sok vesződséggel végig­gombolt dolmánnyal a bíbelődést újra élőiről kezdeni.

Néhány gondolat a kifejezésmódról

Elérkeztünk az előkészítésnek ahhoz a szakaszához, amikor a rendben sora­kozó gondolatokat vagy papírra kell vetni, vagy, ha előadásra készül, át kell gon­dolni, nagyjából — fejben — meg kell fogalmazni azok kifejezési formáit.

Előtérbe kerül tehát a nyelv, a szó, mint a gondolatok kifejezésének eszköze, mondhatni szerszáma, melynek jó vagy helytelen alkalmazásától függ írásunk vagy előadásunk sikere, eredménye. Nem közömbös tehát, hogyan használjuk, hiszen a meg nem felelő vagy az ügyetlenül, rosszul kezelt szerszámmal végzett munka veszélyezteti a cél elérését.

216

A szókinccsel és fejlesztésének fontosságával korábban már részletesen fog­lalkoztunk. Ha megszívlelte az ott mondottakat, haladjon tovább. Ha azonban mégsem tett volna meg mindent szókincsének fejlesztésére (ami, ugye, nem va­lószínű?), mielőtt tovább mennénk, kérem fussa át még egyszer a fejezetet. Ha pedig csak itt ütötte fel a könyvet, mert csupán az ismeretközlés érdekli, olvassa át gondosan mindazt, ami a szókincsre vonatkozik...........................................................

Kétségtelen, hogy az elsőbbség a gondolaté, a tartalomé.. Gyakran éppen itt a bökkenő. Ha a kifejtendő gondolatok nem világosak és egyértelműek, ha végig nem gondolt ötlettöredékek rendszertelen, összefüggéstelen tömegéből tevődnek össze, a következmény csak kúsza mondatokból álló írás, zavaros felszólalás, rossz előadás lehet. Ha valaki azt mondja: “Ez a kérdés sokkal bonyolultabb annál, semhogy egyszerű szavakkal ki tudnám fejteni” , felmerülhet a gyanú, nem kellene-e ezt így lefordítani: “ Magam sem értem az egészet eléggé ahhoz, hogy vi­lágosan el tudjam magyarázni. ”

Még rosszabb a helyzet, ha valaki nyakatekert tudálékossággal akarja olvasóit vagy hallgatóit elkápráztatni és a sok cikornya mögött csak néhány szegényes gon­dolat húzódik meg. A dagályos, mesterkélt stílus nem egy esetben mellébeszélésre szolgál.

Nos, ehhez nincs hozzáfűzni valónk. Az ismeretek hiányán, gondolatsze­génységen, a leplező szándékon semmiféle módszertani útmutató nem segíthet.

Más a helyzet, ha a szakmailag kiváló alkotás magyartalan, ha azt nyelvi vét­ségek teszik nehezen érthetővé. Sajnos a szekemberek egy része meg sem kísérli, hogy egyszerűen és közérthetően írjon, mert erre senki sem ösztönzi, a szerkesztő pedig nem mindig meri vállalni a stílustalan, rosszul tagolt szöveg javítgatásának kényes feladatát. A rosszul tálalt mondanivaló nehezen találja meg útját az olvasó­hoz — vagy hallgatóhoz — sőt célját is tévesztheti.

Gyakran a kezdő szakíró vagy a szakdolgozat készítője téveszti össze a tudo­mányt a dagály ossággal, úgy véli, hatásosabbá válik, ha az egyszerű szavakat körül­ményes körülírással helyettesíti.

A szakírótól senki nem várja el egy lírai költő emelkedett szárnyalását (a “fentebb stil” már amúgysem divat), vagy egy előadótól az egykori nagy szónokok fennkölt dikcióit, sőt még azt sem, hogy egy szakcikk vagy előadás kedvéért hosszas nyelvészeti tanulmányokba merüljön. De az joggal megkívánható min­denkitől, hogy, ha már személyi adataiban az “anyanyelve magyar” bejegyzés sze­repel, valóban tudjon is magyarul, és tisztában legyen a legelemibb nyelvtani sza­bályokkal és a tiszta, világos, közérthető mondatszerkesztés módjával. A szerző és

217

előadó olvasóinak és hallgatóinak nemcsak mondandója tartalmáért, hanem közös anyanyelvűnk használatáért is felelősséggel tartozik.

El szokta legalább olvasni a nyelvünk védelmében itt-ott megjelenő cikke­ket? Meghallgatja ezeket a rádióban? Egyáltalában odafigyel mások és saját nyelv- használatának módjára?......................... .........................................................................

Ha ezt eddig nem tette volna, kérem ezentúl törődjön ezzel is egy kicsit jobban.

Véleménye szerint milyen a jó stílus? Kérem, anélkül, hogy a könyvbe bele­nézne (hunyja le a szemét), próbálja meg ennek követelményeit néhány jelzővel meghatározni............................................ ...... ......................... ......................................

Ezeket a jelzőket választotta: egyszerű, világos, közérthető, színes, válto­zatos, szemléletes?

A természetes egyszerűség nem jelent primitívséget — gazdag szókincsen alapuló világos fogalmazás, ennyi a titka.

A szókincsről és az idegen szavakról már sok szó esett. Kiegészítésül csak annyit, hogy olyan szavakat használjunk, melyek a közlést szolgálják. Szemfény­vesztő mondatokat — esetleg nem is létező — műveltségének fitogtatására — néhány ügyesen összeválogatott idegen szó segítségével bárki összeállíthat. Ennek szemléltetésére egy külföldi szakíró kis táblázatot állított össze, melyből bárme­lyik, találomra kiválasztott, három szép, hosszú idegen szóval igen hatásos, de semmitmondó, sőt értelmetlen kifejezés állítható össze. Ezek a kifejezések írásműbe vagy előadásba illetsztve úgy hatnak, mint Pomádé király új ruhája, amit senki nem lát, de ezt nem meri bevallani, nehogy ostobának tartsák. Ezeket a kife­jezéseket sem érti senki, de erről mélyen hallgat. Az ilyen hatásvadászatból azon­ban senkinek sincs haszna.

A komoly szakember persze nem hatásvadászatból használja szakmája idegen szavakkal tűzdelt tudományos tolvajnyelvét. Csak éppen nem gondol arra, hogy alig akad olyan szakkifejezés, amelynek ne lenne magyar megfelelője. Bár tu­dományos joga, hogy műszavai nemzetközi megfelelőjét használja, munkája semmit sem veszít tudományos jellegéből, ha gondolatait magyarosabban, szaba­tosabban, világosan fejezi ki.

Az egyszerűséggel ugyancsak szöges ellentétben áll a hivataloskodó (vagy inkább fontoskodó?) stílus. Bonyolult mondatszerkesztése, a köznyelvben nem használatos kifejezései, jelzős és határozós szerkezetekkel zsúfolt mondat-kígyói

218

tekintélytartó merevségükkel mintha inkább elriasztani, mintsem megnyerni kí­vánná az olvasót vagy hallgatót.

Hogy a világos, közérthető kifejezésmód elsősorban a logikus gondolkodás függvénye, már tudjuk. Ehhez — csupán az érdekesség kedvéért — egy furcsa kí­sérlet. A huszas, harmincas években az olvashatóság meghatározására olyan mód­szert dolgoztak ki, melyben a fokmérő a szövegben található szavak és mondatok hossza. Ennek alapján minősítették a szöveget egészen könnyűnek vagy gyakorla­tilag olvashatatlannak. A két végpont között természetesen igen sok fokozat léte­zett. Az emberi érdekeltséget a szövegben előforduló személyes vonatkozású szavak és mondatok számával mérték és minősítették az unalmastól a drámaiig. Ezt a módszert nagy iparvállalatok is alkalmazták kiadványaik és a munkatársak számára készülő írásos anyagok olvashatóságának mérésére. De mérték a szokat­lan, speciális szavak számát, illetve az 1000 szavas mintában előforduló szavak ará­nyát is.

E törekvésekben megmutatkozik annak felismerése, milyen jelentősége van a tiszta, világos kifejezésmódnak. Bizonyos mértékig az is igaz, hogy a könnyed egyszerű stílusra inkább a rövidebb szavak és mondatok, a gyakran használt, közis­mert szavak jellemzők. Maga a módszer, illetve hatékonysága azonban vitatható.

A zavart ugyanis nem annyira a mondatok hossza okozza, mint inkább a többszörös közbeékelésekkel bonyolított szózuhatag. A jószándékú tömörítésre törekvés következtében álegyszerűnek nevezhető, azaz nyelvtanilag egyszerű mondatok, de bennük bonyolult, többszörösen összetett szószerkezetek jönnek létre. Ezáltal az értelmileg egyébként szorosan összetartozó mondatrészek olyan messze szakadhatnak egymástól, hogy megakadályozzák a lényeg kihámozását. Ezeket a túlburjánzásokat érdemes még akkor is inkább összetett mondattá bon­tani, ha ettől a szöveg valamelyest hosszabb lesz.

Ugyanakkor a sok rövid mondat ellentétben áll a színes, változatos stílus kö­vetelményével. Egy orvos-szerzőknek készült amerikai útmutató éppen attól az egyhangúságtól óv, melyet a legfeljebb néhány határozóval vagy más módosítóval kibővített, de szabályos egyhangúsággal mindig alannyal kezdődő, egyszerű mon­datok okoznak. A megoldás a rövidebb és — főleg az előadásnál mérsékeltebben— hosszú mondatok váltakozása.

Mind a közérthető, mind a színes, változatos stílus megköveteli az új gondo­latok, ismeretek és az azokat kísérő, befogadásukat megkönnyítő “vivőanyag” helyes arányát.

219

A tömörség szép erénye hibává torzul, ha elfelejti, mire is volt figyelemmel a tervezés so rán .................. ............ ................................ ................ ....................... ............

Még a jobb képességű olvasónak vagy hallgatónak is némi időre van szüksége ahhoz, hogy az új gondolatokat befogadja, de törődni kell — főleg az előadásnál — a lassúakkal, hamarabb fáradókkal, a jegyzetelni kívánókkal is. Helytelen, ha a gondolatok sűrű egymásutánban követik egymást, esetleg csak a legfontosabb in­formációk, szabályok puszta felsorolása zúdul megemészthetetlen masszaként az olvasóra vagy hallgatóra. Az ilyen túlterhelés a figyelem csökkenéséhez, szakaszos kihagyásokhoz vezet, aminek legsúlyosabb következménye a félreértett gondola­tok, tévesen értelmezett fogalmak és összefüggések rögzítése lehet.

A nehezebben feldolgozható tömörséget feloldó vivőanyag a megértést segítő képekből, hasonlatokból, példákból álljon és minden részletével a megértést szolgálja. De az üres szószaporítástól óvakodni kell! Régi kínai mondás: aki sokat lövöldöz, még nem jó vadász, aki sokat beszél, még nem jó előadó.

A főnevesítés lehetőleg kerülendő. A sok főnévvel rendelkező mondat egy­hangú. Inkább az igék használata ajánlatos.

Lehetőleg kerülje a főnevek túlzott használatát. A sok főnév egyhangúvá teszi mondatait, ezért mondanivalóját inkább igékkel fejezze ki.

Nos, melyik mondatszerkesztés tetszett jobban?................................................

A sok főnév nemcsak egyhangúvá, hanem személytelenné, passzívvá és bi­zonytalanná is teszi a mondanivalót. Ez persze — sajnos — olykor cél is lehet. Fele- lőtlenebbül hangzik és nem olyan egyértelmű, mint a konkrét kijelentés vagy ígéret. A pszichológusok szerint a félénk emberek részesítik előnyben a főneveket az igékkel szemben.

A cselekvést, mozgékonyságot érzékeltető igék frissebbé, erőteljesebbé, ele­venebbé teszik a stílust. Az igék aktivizáló hatására az olvasó vagy hallgató köny- nyebben fogadja be gondolatait, mint amikor azokat személytelen, passzív megfo­galmazásban közvetítik számára.

Lessing, a 18. században élt német esztéta, Homéroszt dicséri, amiért Achilles pajzsának leírása helyett annak létrejöttét mondja el, nem Trója szépségét, hanem annak hatását ecseteli. Ez persze szépirodalmi fogás, de gyakran alkalmaz­ható a szakirodalomban is. Ha módjában áll, ne szorítkozzék egy tárgy vagy ered­mény leírására, hanem annak működését, létrejöttét, módszerét mondja el — ter­

220

mészetesen csak akkor, ha ezt a tárgy megengedi és ez nem teszi művét teijengőssé.

De félreértés ne essék: óvva intünk attól, hogy ezt az igésítést úgy akarja megoldani, mint ahogyan azt az előbb csúf "főnévvel rendelkezik" kifejezésünk­ben tettük. Ma már szinte senkinek és semminek sincs tárgya, tulajdonsága, gya­korlata, képzettsége, sőt még adóssága vagy hibája sem, mindezekkel "rendelke­zik". Az efféle terpeszkedő kifejezés éppen úgy elszürkíti, elposványosítja nyel­vünket, mint amikor pl. "intézkedés történik11, vagy valami "befejezést nyert“ , stb.

Ez egyúttal már a szöveget ugyancsak ellaposító divatszavak fogalomkörébe tartozik.

Vannak szavak, kifejezések, amelyeket időnként felkap a nyelvhasználat. Először talán kedvezően érvényesültek, lelkesítettek vagy groteszkségükkel szel­lemesen, tréfásan hatottak. Tetszettek, hát mondogatták, az unalomig ismételget­ték őket, amíg el nem veszett eredeti ízük, savuk-borsuk, megkoptak, semmit­mondókká váltak. Veszélyük, hogy állandóan a köztudatban álnak, szinte szaba­dulni sem lehet tőlük, és minden megerőltetés, gondolkodás nélkül a szerző vagy előadó eszébe ötlenek. Ugyanakkor az olvasó és a hallgató is telítve van velük, így használatuk unalmassá, egyhangúvá teszi számunkra az olvasmányt vagy előadást. Főleg a hivatalos stílus hemzseg tőlük (pl. probléma, téma, elvárás, anyag, alap­vető stb.). Kérem, még ha erőfeszítésébe kerül is, álljon ellen nekik, és keressen helyettük nyelvünk gazdag szókincséből más kifejezést.

Az olvasót vagy hallgatót soha nem szabad untatni, és nem szabad kétségek között hagyni. Mindkét veszélyt elkerülheti, ha szemléletesen adja elő mondani­valóját, úgy, hogy szinte megelevenedjék az ismertetett fogalom, tárgy, esemény. Ez az írásműnél is hasznos, az előadásnál azonban elengedhetetlen feltétel. Ne higgye, hogy a szemléltetés csak a költők, regényírók dolga, és nincs köze a tárgyi­lagos mondanivalóhoz. A szemléltetés életet visz a legszárazabb tárgyba is. Eszkö­zeit azonban mindenesetre körültekintően kell megválasztani.

Érdeklődést kelthetnek köznapi események, felhasználhatók az olvasmányok­ból átvett történetek, újsághírek, részletek, de ezeknek mindig a legszorosabb kapcsolatban kell állniuk a tárggyal, a mondottakat kell példázniuk. Egy-egy élén­kítő és lazító, egyszersmind a lényeget pontosító színezéssel a puszta tényközlésnél hatásosabb módon adhatja át gondolatait.

Egyik legrégibb módszer, mely nemcsak szemléltetésre, hanem érvei alátá­masztására is szolgál: nagy emberek szavainak idézése. Kettős feladata miatt külö­nösen hasznos, de néhány szabályt itt is be kell tartani. Az első, hogy ne idézzen mást, csak feltehetően ismert és elismert tekintélyt. Azért biztosabb, ha — a legna­

221

gyobbakat kivéve — röviden jelzi, kiről is van szó. Az idézetet csak arra a területre vonatkoztassa, amelyről szó van és amelyen valóban nyomatékot ad szavainak. Legyen mértéktartó — a túlságosan hosszú idézet unalmassá válhat, a sok és ál­landó idézgetés pedig olybá tűnik, mintha nem lennének saját eredeti gondolatai. Az idézet legyen mindig hiteles.

Külön figyelmet érdemel a hasonlat. Érzékletesebbé, képszerűbbé teszi a mondanivalót és olyan asszociációkat kelt, amelyek meglendítik az olvasó vagy hallgató képzeletét. így megkönyíti számára a megértést. Közölheti persze pl. azt is, hogy

“ ... egy nano-szekundum egy másodperc ezredmilliomod része...” , de meny­nyivel érzékletesebb, ha azt mondja:

“ ... egy nano-szekundum úgy aránylik a másodperchez, mint egy másodperc 32 életévhez (esetleg: 1 mm 1000 km-hez)...” .

A hasonlat akkor jó, ha egyszerűen érthető, nem szorul sok magyarázatra, és ha a bemutatandó új fogalmat jól ismert, az olvasóhoz vagy hallgatóhoz közel álló fogalomhoz hasonlítjuk. Nyilván nem kell külön hangsúlyozni, hogy szorosan kell a tárgyhoz kapcsolódnia, mert egy jónak látszó, de tárgyával csak lazán összefüggő hasonlat megzavarja a gondolatok menetét.

A mindennapi életben is sok hasonlatot használunk, ezért eléggé el is koptat­tuk már. Egy picit minden hasonlat sántít, enélkül nem hásonlat, hanem azonosság lenne, de amelyik nagyon sántikál, azt inkább mellőzze. Ugyancsak kerülje az el- nyűttet, semmitmondót, a túlzót és a túlcifrázottat. Különösen az utóbbi — több­nyire ünnepi szónokok minél ékesebbre sikeredő szavaiban — lehet zavaros és nevetséges.

A szemléltetés nem lehet öncélú. Ha szükségtelen mértékben zsúfoljuk a szövegbe, erőltetetten, mesterkélten hat.

Legnagyobb veszélye azonban a képzavar. Sok nevetséges példája forog jól ismert tréfaként közszájon. Ha két dolog között nincs valóságos kapcsolat, ha a ha­sonlat össze nem illő, inkább csak erőltetett elemekből áll, ha valaki nincs tisztá­ban a szólások értelmével, ha keveri az egymáshoz hasonlókat és összecseréli a kü­lönböző szólások szavait, nevetséges, zűrzavaros torzszülöttet hoz létre. Sajnos ez a jelenség szinte járványszerűen terjed. A hanyagul odavetett mondatokban mindig újabb és újabb, eredeti formájukból és értelmükből kiforgatott csinálmá- nyokra bukkanhatunk. Úgy tűnik, hamvába holt (nem pedig hullt!), azaz eleve ku­darcra itélt nyelvművelőink minden erőfeszítése. Bár egy kis fantáziával elképzel­hető, például, hogy némely érzékeny lelkületű nyelvész iszonyú kínokat áll ki, amikor reménytelenül sóvárog az elérhetetlen, azaz az ízes magyar beszéd elterje­dése után, munkája mégsem lehet soha tantaluszi, hanem csak sziszifuszi, vagyis

222

kimerítő és hiábavaló, eredménytelen, meddő, hasztalan, terméketlen, kilátásta­lan, emberi erőt meghaladó stb., stb. Aki előtt tehát nem világos a két mitológiai király büntetése és az ebből származó szókapcsolatok közötti különbség, az inkább a sok értelmes magyar jelző között keresgéljen. Az ügyetlen szemléltetés, akár szá­nalmasan, akár nevetségesen hat, mind önmaga, mind mondanivalója szempontjá­ból egyaránt káros.

A hasonlat, a szólás nem annyira a szakirodalom, mint inkább az ismeretter­jesztés, elsősorban pedig az előadás eszköze, akárcsak a humor .

A helyesen alkalmazott humor, a csendes derű feszültségoldó hatásánál alig van az előadásnak hatásosabb eszköze, de csínján kell vele bánni. Erőltetése balul üthet ki, de akinek van humora, az rosszul értelmezett tekintélyféltésből ne fojtsa el. De akár a fűszer: túl sok belőle élvezhetetlenné, teljes hiánya viszont ízetlenné, unalmassá teheti az előadást.

A humor alkalmazására nincs általános recept, de néhány dolgot tudni kell róla. Olyan mint a bor: évjárata van. Amin nagyapáink nevettek, azt ma már ritkán találjuk tréfásnak. A humor legyen időszerű és álljon összhangban mai életünkkel.

A humor nem azonos a viccel, főleg nem a szellemtelen, lapos vagy éppen­séggel durva élcelődéssel. Ha a szemléltetésnél felhozott — főleg negatív — példák humorosak, ezeket mindig név nélkül kell elmondani, kerülve annak lehe­tőségét, hogy nevetségessé tegyünk valakit. Bárkit kicsúfolni szigorúan tilos! Tilos az irónia, a gúny, a lekicsinylés. A hallgatóságnak együtt kell nevetnie az előadó­val, egyetlen tagja sem érezheti úgy, hogy rajta nevetnek. A mások rovására tör­ténő élcelődésnél megszűnik a humor.

Az előadó ne akarjon vicceket mesélni. Rövid, szellemes megjegyzések, melyek a hallgatóban a megértés, az “aha élmény” kellemes érzetét keltik, de amelyek mindig emberi együttérzésről, pozitív életszemléletről tanúskodnak, kel­lemes légkört teremthetnek. Az a fajta szívből jövő őszinte derű, mely távol áll mindennemű hatásvadászattól vagy bántó szándéktól, feloldja a feszültséget, meg­nyeri az esetleg még ellenkezőket, leszereli a vitatkozókat, kibékíti az ellentéteket és nem utolsó sorban segíti a mondanivaló megértését és rögzítését. Ne féltse hát tekintélyét egy kis derűtől. A humor pozitív tényező — de csak ha helyénvaló.

Mi volt ennek a fejezetnek a címe? ............... ...... ................................................

Ugye felfigyelt rá, hogy csak néhány gondolatot ígértünk. Amire figyelmez­tettük, arra ezentúl ügyelnie kell, de ezzel semmiképpen nem érheti be. Hiszen csupán szemelvényeket adhattunk a követendő tanácsok és az elkerülendő hibák gazdag tárházából.

223

Ha legközelebb egy könyvesbolt felé visz az útja, vagy bevetődik egy könyv­tárba, kérem, nézzen szét egy nyelvműveléssel foglalkozó népszerű könyv után. Meglátja, ez nemcsak hasznos, hanem sokkal élvezetesebb olvasmány is lesz, mintsem hinné.

Emlékszik még, mit is mondtunk a megfigyelőképesség fejlesztéséről?..........

És a koncentrált figyelemről?

Válasszon ki egy kezeügyében levő, tetszés szerinti tárgyat: hamutartót, go­lyóstollat vagy akár egy egyszerű iratkapcsot. Nézze meg jól. Képzelje el, hogy valaki ilyet még soha nem látott (most sem látja), fogalma sincs annak használatá­ról sem. írja le — kb. 25-30 sorban — mindazt, amit arról tudni kell. Vagyis megvan a téma, az olvasó és a terjedelem — sőt a műfaj is. Hogyan közelíti meg a tárgyat? (Miből van? Miért abból az anyagból készült? Milyen a formája? Mi a ren­deltetése? stb., stb.) Hogyan építi fel mondanivalóját? Olvasója teljesen tájékozat­lan, tehát gondosan kell ügyelnie arra is, hogy kifejezésmódja — nos milyen is legyen?..................................................................................................................... ....... .

Vigyázzon, semmi lényeges ne maradjon ki, de a megszabott terjedelmet se lépje túl. Főleg pedig ne engedje közben gondolatait elkalandozni.

A feladat, ha valóban lelkiismeretesen akarja elvégezni, nem is olyan könnyű, mint hinné, az első próbálkozás nem is lesz valami mestermunka. De ez a gyakorlat kiválóan alkalmas arra,, hogy egyszerre többféle — sőt, szinte valameny- nyi korábban tárgyalt — készségét és képességét továbbfejlessze.

Holnap válasszon egy másik tárgyat, arról pedig rögtönözzön egy 5 perces kiselőadást.

És , ugye, máskor is végez majd hasonló, félig játékos, félig céltudatos gyakor­latokat? .................................................... ........................................... ..............................

224

Kedves Olvasó! — Tisztelt Hallgatóim!

Az anyaggyűjtésnek, a gondolatok elrendezésének egyes részleteit külön­böző szempontok befolyásolhatják ugyan, de magának az előkészítő folyamatnak elvei közösek. Amint azonban munkánkban előrehaladunk, mind inkább kitűnik az olvasónak szánt írásmű és a hallgatónak szóló előadás követelményeinek, figye­lembe veendő előnyeinek és hátrányainak különbsége. Ezt részben már a kifeje­zésmódról mondottaknál is tapasztalhatta. Amikor azonban az egyszerűség kedvé­ért szerzőről és előadóról, írásról és előadásról beszélünk, mind a párhuzam, mind a megkülönböztetés nem annyira az írásmű vagy előadás alkotójára vonatkozik, mint inkább a címzett, azaz az olvasó és a hallgató, illetve a kétféle közlésmód, az írás és a beszéd szabta követelményekre.

Természetesen más az írott és más kell hogy legyen a szabadon előadott szöveg stílusa. A szemnek szánt írásban előfordulhatnak hosszabb mondatok, kisebb-nagyobb kitérők, hiszen az olvasó elidőzhet egy-egy gondolatnál. A legszi­gorúbban tilos azonban minden nyelvi vétség. Az írás szabatos kifejezésmódjával, a legkisebb részletekig gondosan kidolgozott fejtegetéseivel győz meg.

Az élőbeszédnél nem ilyen szigorú a mérce, kötetlenebb a hangvétel. A meg­győzéshez az előadó bevetheti egész személyiségét, hangját, gesztusait. De sem gondolatmenete, sem könnyen felfogható rövid mondatai nem tekeredhetnek, csavarodhatnak semmilyen irányba, azok csak nyílegyenesen haladhatnak a cél felé.

Az olvasó lapozgathat, kiválaszthatja magának a fontos részleteket, azokra újból visszatérhet. A hallgatónak végig kell ülnie és figyelemmel kell kisérnie az egész előadást, és egyszeri hallásra kell mindent megjegyeznie. Ezért az előadónak kötelessége az ismétlés, egy-egy gondolat rövid összefoglalása. Ezt az írásmű szer­zője legfeljebb egyes műfajoknál (tankönyvnél, útmutatónál, meggyőzésre szánt írásnál) és ott is csak korlátozott mértékben engedheti meg magának.

Az előadó a vele szemben ülő valóságos személyekhez szól. Ennek előnye, hogy figyelemmel kísérheti szavainak hatását, a kapott finom jelzésekre szükség szerint módosíthat mondanivalóján, az érdeklődéstől szárnyakat kaphat. Igaz, a gyakorlatlan előadót zavarhatják is a rászegeződő tekintetek. Ezzel szemben a szerző minden élő kapcsolat híján dolgozik, ami azonban nem jelentheti azt, hogy szellemi elszigeteltségben, olvasóitól elvonatkoztatva végezze munkáját. Ha nem tudja magában felkelteni olvasóinak, eleven emberek legalább egy csoportjának képzetét, az eredmény csupán holmi stílusgyakorlat marad. Helyzetének kihaszná­landó előnye viszont, hogy van ideje írásának csiszolgatására.

225

Van azonban az írásműnek és az előadásnak két olyan fontos, a leggondosabb csiszolásra szoruló részlete, melynek együttes tárgyalását, illetve megoldásuk szembeállítását a közös cél indokolja.

Az egyik az írásmű vagy előadás első része, a bevezető. Ez az a gondolat, az a néhány szó vagy akár egész fejezet —, melyből az olvasónak, illetve hallgatónak választ kell kapnia a számára legfontosabb kérdésekre, mégpedig azonnal és úgy, hogy érdeklődését is felkeltse.

Igazán jó bevezetőt találni nem könnyű. Lehetséges, hogy az olvasó eleve ér­deklődéssel veszi kezébe a könyvet, a hallgató pedig feszülten várja, mit fognak neki mondani. De ez egyáltalában nem biztos. Valószínűbb — és ezért biztonságo­sabb, ha ebből indul ki —, hogy mondanivalójával ellentétes irányú, szétszórt gon­dolatokat kell visszafordítani, közös nevezőre hozni, és megfelelő mederbe terel­ni.

Amikor az előadó belép a terembe, természetesen felrezzenti a hallgatóságot gondolataiból és magára vonja a figyelmet. Ezt a pillanatot fel kell használni, ezt a figyelmet meg kell ragadni. Nem szabad engedni, hogy egy unalmas, érdektelen vagy kínos zavarban elhadart bevezető a hallgató gondolatait újra elterelje. Onnan még egyszer visszacsalogatni már sokkal nehezebb lesz, ha egyáltalában sikerül.

Az írásművet létrehozó szerzőnek nem adatott meg még ez a pillanatnyi előny sem. Vele együtt pedig olvasója is nélkülözi azt a légkört, melyet a többé- kevésbé egynemű hallgatóság személyes jelenléte már eleve jelent. Ennek ellensú­lyozására viszont — főleg ha könyvet ír —, az előadó egy-két mondatával szemben az írónak akár néhány oldalnyi terjedelem is rendelkezésére áll.

A szerző számára a kapcsolatteremtés legjobb eszköze az előszó. Ez nem azonos a bevezetéssel! A bevezetés már a mű szerves tartozéka, míg az előszó ahhoz csak közvetve kapcsolódik — olyannyira, hogy néha még a tartalomjegyzék elé is kerülhet. Az előszó kisérő- vagy inkább ajánlólevél, mellyel a szerző (vagy valaki más) a művet útjára bocsátja. Ezért ebben helye lehet személyes megjegy­zéseknek, magyarázatoknak is.

Az előzetes ismerkedés, azaz a skimming során mit kell az előszóból megtud­nunk? .................................................................................................................................

Az előszó, akár egy személyes beszélgetés a szerző és olvasója között, meg­szabja miről, milyen szempontból és miért fognak beszélgetni.

Az, hogy a szerző (vagy valaki más)ír-e előszót, az általában a céltól, az adott helyzettől vagy a terjedelemtől függ. Előszó hiányában a tárgyra és célra vonatkozó tudnivalókat a bevezetés tartalmazza. Ennek azonban nem okvetlenül szükséges

226

“ Bevezetés” címmel ellátott, szabályszerű fejezetnek lennie. Főleg rövidebb írásműveknél ez beépülhet a tanulmány egészébe, de akkor sem szabad elfeled­kezni fontos feladatáról, azaz .......................... ...............................................................

Mind az írás, mind az előadás színezetét azonban nemcsak a tárgy adja meg. A szakismeret közlése nem jelenti azt, hogy abban ne nyilvánulhatna meg a szerző vagy előadó személyisége, vérmérséklete. Az élénk, erélyes előadó (vagy szerző) a rosszul értelmezett tárgyilagosság kedvéért ne fojtsa gondolatait szürke unalomba, ne féljen az érzelmekre is hatni, főleg ha meggyőzés a célja. Akinek higgadt, nyu­godt az alaptermészete, az viszont ne törekedjék okvetlenül meghökkentő hatásokra.

Az érdeklődést keltő bevezetőnek ugyanis van néhány hatásos, de veszélyek­kel is járó fogása.

Általános lélektani sajátosság, hogy mindenkit saját problémái érdeklik a leg­inkább. Ha a körülmények lehetővé teszik a közvetlenebb hangvételt, jó indítás lehet a mindennapi élettel kapcsolatos példa, egy köznapi eset Ha megtalálja a hall­gatót (olvasót) érdeklő személyes vonatkozásokat, nyert ügye van: emberközelbe hozza a mondanivalót és egyben szórakoztat is. A csattanós kis történetre is bizto­san felfigyel mindenki. Ez, akárcsak az idézet, hasonlat, a legjobb bevezetők közé tartozik, de csak akkor, ha egyrészt önmagában is szellemes, másrészt közvetlenül és egyértelműen rávezet a tárgyra.

Mit is mondtunk a szemléletes kifejezésmód egyes eszközeiről?.....................

Nos, akárcsak az írás vagy előadás további folyamán, a bevezetőben is többet árt, mint használ még a legjobb példa, hasonlat, idézet vagy humor is, ha a szundi­kálót felkelti ugyan, de a figyelmes hallgatót (olvasót) megzavarja, mert fogalma sincs, mi módon hozható az a tárggyal összefüggésbe. Míg ezen töpreng, esetleg kedvét is veszti, mert azt hiszi, csak ő nem érti meg azt, ami nyilvánvaló.

Jó indítás a szónoki kérdés is, ha a témával kapcsolatban a hallgató közvetlen érdeklődési köréhez tartozó tárgyra, eseményre utal. Még erőteljesebbé válik a hatás, ha azonnal mozdulásra is készteti a hallgatót: “Tegye fel a kezét az, aki....”

A bevezető lehet drámai hatású, érzelmekkel teli, főleg ha segítségre vagy megelőzésre akarunk mozgósítani. De ne sokkoljuk a hallgatót vagy olvasót: “ Még néhány év és mindnyájan megfulladnak a füstben, porban és gázban, amit naponta beszívnak!”

227

Ezzel már nagyjából el is érkeztünk a kerülendő formulákhoz.Helytelen a semmitmondó, üres forma, az ilyesféle megszólalás: “Ha megen­

gedik, ma egy érdekes témával kapcsolatban bátorkodom véleményemet kifej­teni.” Hasonlóan tartalmatlan a mentegetődzés is. Ha valóban nem ért a tárgyhoz, nem volt ideje felkészülni, ne üljön le írni, ne álljon ki beszélni, de ne kérjen előre bocsánatot a gyenge eredményért. (Erre úgy sincs bocsánat!)

Kerülni kell a közhelyeket, kopott frázisokat. “Mint már a régi görögök is...” már annyira elcsépelt, hogy semmiképpen nem hatásos kezdet.

Meggondolandó, nem lehet-e néhány ügyes bevezető mondat után rátérni például a rövid, tömör történeti áttekintésre, pl. ha a mondanivaló feltétlenül megkívánja.

Annak ellenére, hogy e könyvre is vonatkozik a szabály: az állandó ismétel­getés az írásműben tilos, mégis újra és kifejezetten hangsúlyozzuk: a bevezetőnek minél hamarabb meg kell határoznia az előadás vagy a mű tárgyát.

Jó, ha sikerült ügyes, érdekes kezdést találni, de ennek gyorsan és szinte ész­revétlenül át kell mennie a tárgy megjelölésébe. A hatásvadászattól óvakodni kell. Kétes esetben, főleg ha az ellenkezik egész személyiségével, előadásmódjával, inkább mondjon le mindenfajta kockázatról és térjen azonnal a tárgyra.

Ennek módját nagyjából a már felépített szerkezet szabja meg, de több, a ter­vezésnél már figyelembe vett körülmény is befolyásolja.

Mi mindenre is kellett ennek során ügyelni?.......................................................

Ha tárgya egy nagyobb, átfogó terület részlete, célszerű indítás lehet a kire­kesztés vagy a körülhatárolás. Erre főleg akkor van szükség, ha a cím nem elég konkrét. Ne hagyja, hogy az olvasó vagy a hallgató egész idő alatt várja, mikor tér rá szerinte a tárgyhoz tartozó kérdésekre. Ezzel nemcsak a félreértéseknek veszi elejét, hanem körül is határolja tárgyát, kiemeli a rokonterületek közül. De körül­tekintően kell eljárni, nehogy ez a kizárás a kimaradó részletek nevetséges felsoro­lásává váljék.

Hasonló módszer, amikor az általánosabb, nagyobb terület egy konkrét ada­tával kezdve halad a bővebben kifejtendő részlet felé.

Ne cserélje össze a tárgyat a céllal. A kettő nem azonos, a tárgy a mit?, a cél a miért? kérdésre felel. Ha szükségét látja, indokolja meg miért éppen erre a terület­re esett a választása és lehetőleg azt is jelezze, milyen szempontból foglalkozik a tárggyal, mit kíván különösen hangsúlyozni.

Előadásnál megkönnyíti a hallgató dolgát, ha röviden ismerteti előadása fel­építését. Ez az áttekintés már a bevezetés végére kerül és átvezet az ún. “tárgya­lás” szakaszába.228

Az első mondatok megválasztása talán a legnehezebb feladat, de megéri a gondos megfogalmazásra szánt időt és fáradságot. Az előadást nem tanácsos, sőt mondhatnánk tilos előre szó szerint betanulni. A bevezetés ez alól kivétel. Azt addig csiszolgathatja, amíg tökéletes nem lesz, és be is tanulhatja. Minél jobban előkészíti, annál biztosabban léphet a hallgatók elé. Ez segít abban is, hogy a kez­deti lámpalázat elleplezze. A jó indítás jó fogadtatásra talál — ettől pedig a lámpaláz is hamar elszáll.

Ugyanilyen nehéz jó befejezést találni.A gyenge művön, főleg az előadáson nem sokat segíthet ugyan, de a hatásán

még enyhíthet valamit. Egy rossz befejezés azonban leronthatja még a sikerült elő­adás egész hangulatát is. Míg a bevezetés kelti a legmélyebb benyomást, a legtar­tósabb hatása a befejezésnek van.

Akad előadó, aki úgy véli, elmondott már minden elmondhatót, el is fáradt, igyekszik hát végetvetni az egésznek. Szinte minden átmenet nélkül összekapkodja jegyzeteit, és sietve távozik. Van, aki mind inkább elhalkul és szavai lassan apad­nak el. A harmadik észreveszi, hogy kifutott az időből, s persze a megszabott terje­delemből, és utolsó gondolatait még gyorsan, egy lélegzetvételre hadarja el.

Ennek éppen az ellentéte — de ugyanilyen helytelen —, ha valaki húzza- nyújtja előadásának (írásának) végét. Bejelenti, hogy elérkezett a befejezéshez, de még sok minden eszébe jut, amit feltétlenül közölni akar, és csak beszél, beszél. Ez különösen kínos, ha csak azért locsog tovább, mert egyszerűen nem tudja, hogyan hagyja abba. A hallgatóság már rájött, hogy az előadó kifogyott a gondola­tokból — de sajnos nem a szavakból —, és ezt fészkelődéssel, rámolással tudtára is adja (vagy összecsapja a könyvet.)

Ha az előadó azt mondja, hogy előadásának végére ért, 5-10 mondatnál többet már nem mondhat. Sokkal hatásosabb azonban, ha nem bejelentéssel, hanem a gondolatok és a hangsúly erejével jelzi a befejezést.

A hallgatóság figyelme az előadás folyamán nem egyenletes. Az elején a lege­rősebb, közben egyre inkább lankad, hogy a végefelé újra felerősödjön. Hasonló a helyzet az olvasásnál is. Segítse hát a hallgatót (és az olvasót) az újabb figyelem­csúcs elérésében az erőteljes, végső felfokozással, valahogy úgy, ahogyan egy zenemű a vége felé zengő akkordokkal fejeződik be.

A befejezéshez is többféle megoldás közül választhat.Az összefoglalás általában a beszámoló jellegű írásműnek és csaknem

minden esetben az előadásnak tárgyilagos befejezése. Természetesen csak a mon­dottak lényegét kell nagyon röviden és lehetőleg más szavakkal összegezni, hogy ne hasson unalmas ismételgetésnek. Hasonlít a kivonathoz, de attól annyiban kü­lönbözik, hogy nem önálló egész, hanem az írásmű szerves része. Előadásnál jó

229

megoldás a legfontosabb gondolatok tételes felsorolása, mert rendszerezésével segíti a gondolatok befogadását, emlékezetbe vésését.

Lépésről-lépésre haladó logikus gondolatsor vége lehet a következtetés. Ebbe a befejezésbe csak az egész mondanivaló világos, tömör végeredménye kerül és csak olyan adatok, magyarázatok eredője lehet, melyeket az előzményekben való­ban kifejtett. Főleg beszámolóknál, jelentéseknél tesz jó szolgálatot az olyan olva­sónak, akit csak a végeredmény érdekel. A következtetésnek néha természetes folytatása lehet a javaslat. Mindkettőnek önként kell adódnia. Ha a következtetés vagy javaslat a végén meglepetést okoz, akkor baj volt az egész gondolatmenettel.

A javaslat, főleg a cselekvésre buzdítás, mozgósítás, az értelem mellett az ér­zelmekre is kíván hatni. Ügyelni kell tehát arra, hogy indítványa az előzményekből logikusan következzék és azt kellően alá is támassza. Jó, ha a legerősebb érveket— de legalább egyet — csattanóként a végére tartogatja. Az érzelmi ráhatásnak pedig őszintének és természetesnek kell lennie, és igaz meggyőződését tükrözze. A valódi érzéseket nélkülöző, hamis, giccses befejezés súlyos hiba, mely inkább el­lenérzésre hangol.

A kérdés nemcsak akkor lehet jó befejezés, ha hozzászólásra buzdít. Néha még az írásműben is alkalmazható, ha további gondolkodásra késztet. Ez persze|nem vonatkozhat új, korábban nem tárgyalt információkra, eredményekre. Az sem baj, ha ez a kérdés a bevezetőben elhangzott már, most meg lehet ismételni, de más hangsúllyal, végső meggyőződésként, esetleg más megfogalmazásban. Egyetlen jól megválasztott kérdéssel elérheti, hogy a végső következtetés még sokáig.visszhangozzék az olvasó vagy hallgató emlékezetében.

Az ismertetett megoldások akár egybe is illeszthetők. Az idézetekhez, szólá­sokhoz pedig csak annyit fűzhetünk hozzá, hogy ezekkel a befejezésnél még inkább csínján kell bánni.

Ha sikerült erőteljes, meggyőző befejezést találni, mely az értelemhez és ér­zelemhez egyaránt szól, nem szabad az elért hatást egy tétova “Csak ezt akartam mondani, elvtársak,...”-kal lerontani.

Előadás végén szokás ugyan megköszönni a hallgatók figyelmét, de az is már eléggé elkoptatott formula. Amellett inkább a hallgatóknak van köszönnivalójuk— amennyiben az előadó erre valóban rászolgált.

Az imént arra kértük, írjon le röviden egy tetszés szerinti tárgyat. Most lát­tassa be képzeletbeli olvasójával vagy hallgatójával annak előnyeit. Ehhez keressen hatásos bevezetőt, meggyőző befejezést.

230

ÍRÁS

Nincs olyan téma, amelyet teljesen kimeríthetnénk. Mindig akad még egy könyv vagy cikk, amelybe bele kellene olvasni, újabb adat, mellyel gyűjtött anya­gunkat kiegészíthetnénk. Mégis eljön az idő, amikor hozzá kell fogni az írás műveletéhez.

Ez persze nem okozhat különösebb nehézséget. Ott a tervrajzként szolgáló vázlat és a mű szerkezetének megfelelően elrendezett cédulaanyag, tehát már csak a megszövegezés van hátra. Mégsem ajánljuk, hogy gondolatait mindjárt végleges formába öntse.

A z első fogalmazványok ( = piszkozat)

A kezdő rajzolónak azt tanácsolják, használja kilószámra a papírt. Jó tanács ez — főleg a kezdő — szerző számára is. Ha több kilóra nincs is szükség, takarékos­kodni sem kell vele.

Ez nem azt jelenti, hogy eleve szépen megírt, gondosan kidolgozott művét kell újra meg újra átírnia, amíg tökéletes nem lesz — vagy tökéletesen el nem megy a kedve tőle. Márpedig könnyen így járhat, ha azzal a szándékkal lát neki a munkának, hogy egy menetben elkészíti végleges kéziratát. Ilyenkor fordul elő, hogy a kezdetben szépen csiszolt írás helyenként elnagyolt és vázlatos lesz, gondo­latai pedig itt-ot nagyokat döccennek. Ha ugyanis folyton meg-megáll egy-egy mondat lelkiismeretes formázgatása, egy találó idézet hasonlat vagy helyesírási szabály kikeresése kedvéért, megzavarja gondolatait, megszakítja a spontán kifeje- zési folyamatot.

Véleménye szerint hogyan kell nekilátni a m unkának?.....................................

Engedje el magát, hagyja, hogy vázlata, jegyzetei megihlessék. Csak a tarta­lomra koncentráljon, ne törődjön most a formával, ne engedje, hogy az gúzsba- kösse, megmerevítse születőben levő gondolatait. írása sokkal elevenebb és kifeje­zőbb lesz, ha gyorsan és folyamatosan ír, úgy, ahogy a szavak szinte maguktól to­lulnak tolla hegyére. Ebben a szakaszban a gondos nyelvi megformálás, sőt az írás­

231

kép is akadályt jelenthet. Főleg a hibátlan, szabályos gépírás hatása veszélyes. Azt sugallja, hogy a mű elkészült. Ez az elsietett érzés meggátolja abban, hogy beleja­vítson, szükség szerint változtasson rajta. Amellett, hogy sajnálja kihúzni nagy fá­radsággal csiszolgatott mondatait, esetleg inkább lemond a gépelt szöveg nehézke­sebbjavítgatásáról is.

Gondoljon a szó jelentésére: még csak piszkozatot ír. A hevenyészetten pa­pírra vetett gondolatgyüjteményt többször is nyugodtan telepiszkíthatja törlésekkel és áthúzásokkal, a sorrendek felcserélésével, betoldásokkal és jelzésekkel. De ha kell, egész oldalakat papírkosárba dobhat, ezzel még nem vesztett sokat.

Ha az egyes gondolati egységeket külön-külön lapokra írja, megkönnyíti ezeknek sorrendbe rakását, esetleges cseréjét és a betoldásokat, kiegészítéseket is.

Nagy sortávolsággal, széles margóval írjon, hogy helye legyen a javításoknak és az idézetek, adatok, lábjegyzetek jelzéseinek. Ezeket ugyanis nem kell a piszko- zatban magával hurcolnia, de azt azonnal fel kell tüntetni, mi hová való. Az utó­lagos keresgélés és nyomozás fáradságba kerül és zavart okozhat.

Az egyes részleteket akár tetszőleges sorrendben is megírhatja. Bár cél­szerűbb az elején kezdve az egészet folyamatosan végigírni, de kezdheti a lénye­get alkotó középső résszel is. Lehet, hogy könnyebben boldogul, ha egy szívéhez közelebb álló szakasz segítségével lendül bele a munkába. A tetszés szerinti részle­tet nyugodtan kiemelheti, hiszen a logikus rendet a vázlat eleve biztosítja.

Lehetőleg minél huzamosabb ideig írjon egyfolytában. Az alkotó munka ne­hezen állja ki a megszakításokat. Akárcsak a gépkocsinak, a gondolatmenetnek is nagyobb kezdeti energiára van szüksége.. Minél hosszabb volt a szünet, annál több idő kell ahhoz, hogy újra munkába lendüljön.

Az első piszkozat elkészülte után azonban jó, ha azt pár napig, ha lehet akár néhány hétig is pihenteti. Ez lehetővé teszi, hogy művét már bizonyos távlatból, az első lelkesedés lecsillapodása után, tárgyilagosan szemlélje.

Ellenőrzés — átírás

Úgy véli, eljött végre az ideje, hogy hozzálásson hamarjában odavetett mon­datai fésülgetéséhez?........................................................................................................

232

Kérem, ezt még mindig ne tegye. Előbb megszakítás nélkül olvassa át az egészet, de most is csak a tartalomra ügyeljen. Ne álljon meg egy-egy javítás ked­véért, csak a lap szélére tegyen jelet, melyhez később vissza kell térnie.

Vegye elő a vázlatot, és hasonlítsa össze vele első fogalmazványát: pontosan követte annak menetét? Kisebb-nagyobb eltérés általában gyakran előfordul, hiszen a kidolgozás felszínre hozza a tárgy eladdig még rejtett összefüggéseit is. De jól gondolja meg: nem lehetséges, hogy csak gondolatai siklottak félre?

Ennél az első átolvasásnál még további kérdésekre kell választ keresnie: vilá­gosan kifejezte az alapgondolatot? Nem maradt ki lényeges szempont vagy adat? A közlemény felépítése megfelel az olvasók igényeinek?

Nincsenek írásában semmitmondó, a tárgyhoz nem tartozó, lényegtelen rész­letek, felesleges szószaporítások? Az előkészületek során nyilván sok ismeretet, adatot gyűjtött össze, de ezt a világért sem kell mind az olvasóra zúdítani. Húzzon ki minden ismétlődést és minden gondolatot, ami nem tartozik szorosan a tárgy­hoz, és nem visz közelebb a megoldáshoz, még akkor is, ha az egyébként érdekes. A tárgyat kell kimeríteni, nem az olvasót.

De arról is győződjék meg, hogy fáradtság vagy időhiány miatt nem hanyagolt-e el egy-egy részletet. A gyenge, hiányos pontokat dolgozza át, esetleg bővítse ki újabb adatokkal.

Most kell helyükre illeszteni az ábrákat, adatokat, a színesítésre szánt idéze­teket, hasonlatokat stb. Előbb azonban újból vizsgálja felül őket: valóban alkalma­sak a felhasználásra és ha igen oda kerültek-e ahová tényleg valók?

Az olvasónak együtt kell gondolkodnia a szerzővel. Hogyan is kell felkészül­nie az olvasásra? .................................... ...........................................................................

Miképpen segítheti őt ebben?

A tagolatlan, hosszú írásmű úgy hat, mintha valaki pontok és vesszők érzé­keltetése nélkül, azaz sehol szünetet nem tartva, egyetlen hangmagasságon beszél­ne. Az ilyen munka átolvasása fárasztó és az olvasónak az a benyomása támad, hogy őrá nincsenek tekintettel.

Az olvashatóvá tagolás legfontosabb eszköze a fejezet. Ez egyrészt egybefog­lalja az egymással összefüggő gondolatokat és információkat, másrészt szétvá­lasztja azokat, amelyek a tárgy különböző részleteihez tartoznak. A mű egészének fejezetekre bontása ahhoz a művelethez hasonlít, amikor különböző árukat címké­zett dobozokba osztályozunk. Az áru itt a mondanivaló, a cimke pedig a fejezet

233

címe, illetve az egész fejezet lényegét kifejező törzsmondat. Tegye fel tehát a kér­dést: miből, mennyi kerüljön egy dobozba és mi legyen a cimkén, hogy az valóban az eligazodást és az áttekintést szolgálja. Erre a vázlatban feltüntetett alapgondolat, illetve tárgyszó valószínűleg már meg is adja a választ. A fejezet- és alfejezetcím gondos megválasztásával megkönnyíti annak az olvasónak is a munkáját, aki nem kívánja az egész művet végigolvasni, hanem csak egy-egy részletet akar gyorsan megtalálni.

Vigyázzon a fejezetek arányára és összefüggéseire. Zökkenőmentesen illeszkednek-e össze az egyes fejezetek? Egy-egy mondattal teremtse meg közöt­tük az átmenetet. Különösen a bevezetéshez és a befejezéshez kell az írásmű tör­zsének olyan szorosan kapcsolódnia, hogy az olvasó összefüggő, folyamatos írást kapjon, és ne érezzen törést az egyes szakaszok között.

Rövid közleményeket természetesen nem láthat el fejezetcímekkel, de a ta­golást itt is igyekezzék megoldani. A következő információra jellemző szavakat a bekezdés elején vagy akár a szöveg közben aláhúzással vagy a többi szövegrésztől eltérő írásmóddal kiemelheti.

Ha mindent nagyjából rendben talált (teljesen elégedett úgysem lehet soha), most már elkezdheti a formának szentelt második átolvasást. Itt az ideje, hogy fi­gyelmét a stílusra, a nyelvhelyességre fordítsa. Erről már tud egyet-mást, ugye? ...

Az első fogalmazvány rendszerint hosszabb és bőbeszédűbb, mint a végleges írásmű. Ez nem baj, könnyebb dolga lesz, ha hosszabb szövegből húz, mintha egy rövidre sikerült írást akar utólag bővíteni. A kihúzás szorosan összefügg a csi­szolás, a helyes mondatszerkesztés munkájával. Elsősorban a felesleges szavakat (rendszerint a túlságosan sok jelzőt és határozót) hagyja el.

Hasznos módszer, ha a hangzásra is ügyel; olvassa el hangosan írását. Az azonos szavak gyakori használata, egymással rímelő hangalakok bántani fogják a fülét, így könnyebben felfedezheti őket.

Nem akad olyan mondat, melyet másodszor is el kell olvasni ahhoz, hogy ki­hámozza az értelmét? Inkább álljon meg és fogalmazza át a mondatot, a bonyolult körmondatokat bontsa fel.

Figyeljen az egyes szavakra, kifejezésekre. A pontatlan műszóhasználat könnyen megzavarhatja az olvasót, és félreértésekhez vezet. Nem használt-e ho­mályos kifejezéseket? Közhelyeket? Nem merült-e el a kelleténél jobban a csak kevesek által érthető szakzsargonban? Következetes volt-e a szóhasználatban, je­lölésekben, nevek és rövidítések használatában?

234

Ügyeljen a helyesírásra, és ne nagyolja el az olvasót irányító írásjelek alkalma­zását sem. Ezek is segítik őt abban, hogy a szavak útvesztőjében megtalálja a gon­dolat egyenes útját.

Munkája ellenőrzését okvetlenül el kell végeznie, méghozzá gondosan és lel­kiismeretesen. Ha kell, akár többször is menjen végig a szövegen, és ha szükséges— ami valószínű —, írja át legalább a legkevésbé sikerült részeket. Igaz, ez fárad­ságos munka, sok figyelmet és türelmet kíván, néha több időt emészt fel, mint az első fogalmazvány elkészítése. De ne sajnálja ezt a munkát, főleg ne sajnálja ezért önmagát és ne higgye, hogy egyedül Önnek kell az írással ennyit vesződnie. Külö­nösen az egyes területek kiemelkedő művelői kínlódnak meg legjobban a végső e- redményért. Gondoljon csak a nagy festők vázlataira vagy arra, hogy Goethe egyik versének például 42 szövegváltozata ismeretes.

Legtöbbször éppen a könnyednek ható, gördülékeny szöveg az, amit újra meg újra javítottak, átírtak, mindaddig, amíg semmi nem érződik rajta a közben hullott verítékből. Az íráson észrevehető erőfeszítés kevés fáradozásról árulkodik.

És ne feledkezzék majd el a tisztázat alapos ellenőrzéséről sem!

A könyv részei

A gyorsolvasás egyik módszere, a skimming kapcsán átnéztük a könyv egyes részeit. Mi ezekkel kapcsolatban az olvasó feladata?...................................................

Ha nem emlékszik rá pontosan, kérem, fussa át még egyszer azt a szakaszt, mert most rátérünk annak kiegészítésére, vagyis arra, mi ezekkel a szerző teen­dője. Mit gondol, most kinek a szempontjából vesszük sorra az egyes részeket? . _

Ugye nem gondolta komolyan, hogy most a szerző szempontjait vizsgáljuk? Szó sincs róla. Most is az olvasó szempontjaira figyelünk, hiszen a szerzőnek mindig, mindenben az olvasó érdekeit kell szem előtt tartania, őt kell a felfogásban segítenie.

Ennek egyik eszköze a cím. Jó címet találni elég nehéz. Bár a tudományos írásműveknél kevésbé érvényesülnek a kereskedelmi szempontok, és nem is az az elsődleges céljuk, hogy a vásárlót már a cím megragadja, itt sem lehet közömbös, hogyan fejezzük ki a tartalom lényegét.

235

Sajnos sok szerző nem érzi át a címadás jelentőségét és nem veszi magának a fáradságot, hogy legalább megkísérelje tárgyának világos meghatározását. így pl. megelégszik a “Félvezetők” címmel akkor is, ha csupán néhány oldalas cikket ír, melynek terjedelméből még arra sem futja, hogy az egyes típusokat felsorolja. Ilyen általános címet legfeljebb csak olyan könyv kaphat, mely átfogóan tárgyalja a tárgy egészét. Sajnos, gyakori jelenség, hogy a cím csak jelzi a tartalmat, ahelyett, hogy azt pontosan körvonalazná, vagy — ami még nagyobb vétség — csak közhe­lyekből áll.

Ennek főleg az információkeresésnél látja kárát az olvasó. Semmitmondó címük miatt értékes közlemények elsikkadhatnak, figyelemkeltő, de nem a lénye­get közlő címek viszont arra késztetik az olvasót, hogy számára érdektelen művek­kel töltse idejét.

A szerzői tevékenység — és az olvasóra odafigyelő magatartás — szabálya, hogy már magának a címnek ki kell fejeznie a mondanivaló lényegét, és a lehető legtöbb információt kell tartalmaznia. A cím legyen tömör és szabatos, amellett kellően tájékoztasson arról, miről szól a mű.

Jó megoldás, ha a rövid, tömör címet alcímmel egészíti ki. Előnye, hogy álta­lában elég a focimét idézni, az alcím viszont részletes felvilágosítást, magyarázatot ad a tartalomról.

Többnyire jobban tükrözi a lényeget az utólag megfogalmazott — vagy átfo­galmazott — cím, mint az, amit előre meghatározott. A szerző előtt írás közben kristályosodik ki teljesen tárgyának tömören megnevezhető magja, ezért jobb, ha megírását — akárcsak az előszóét — a végére hagyja.

A tartalomjegyzékről nem is maradt sok mondanivalónk hátra, hiszen jelen­tőségére a skimminggel kapcsolatban már rámutattunk. A szerző vázlatának kidol­gozásával, művének fejezetekre tagolásával pedig vagy már teljesen el is készítette tartalomjegyzékét, vagy legalábbis kidolgozta annak alapját. Most már csak olyan formába kell öntenie, hogy az tükrözze a mű tagolását. Ennek többféle módja van, az általánosan elfogadott, szokott forma a következő elrendezés, illetve jelölés:

236

I —

A

1. ---a.). .b.)_ c.)_ .

aa)bb)

2 . — B= = =

II. --------------------------------------------------------------------------------;----- -----------------

A több fokozatú tagolást, a másod-, harmadrendű alcímeket különböző be­tűtípusok is kifejezhetik. Ezt a kéziratban aláhúzásokkal jelezheti.

Mélyrehatóbb alosztásnál a betűk és számok használata nehézkessé válik. Az ún. decimális megoldás megkönnyíti a bonyolultabb tagolás kifejezését, valamint a vázlat további finomítását, bővítését is.

1 -------------------- ;--------------------------;--------------------------- --------

.1 ---------------------------------- --------------------------------------- ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ —

.2-------------------------------------------------- :--- :-------2 ---------------------------------------------------------------------- --------

.1-------------------------------------------------------------------------------

.2---------------------------------------------------- ------------------------

.221--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------:----------------------------

.222 ---------------------------------------------------;------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

.222.1 --------------------------------------------------------------------------------------------------------

.222.2-----------------------------------------------------------------------------3 ---------------------------------- ,------- ----------

Az oldalszámok beírása csak a nyomdai tördelés után történhet, de ez általá­ban már a szerkesztő, illetve a kiadó dolga.

A — mindig a könyv végén található — mutató (vagy index) a mű tartalmi feltárásának hasznos eszköze. Készítéséhez a józan ész logikája mellett szükség van magának a műnek alapos ismeretére, valamint a tárgyszókészítés és a be­tűrendben sorolás néhány szabályának betartására.

237

Először a szövegen végighaladva alá kell húzni a mutató számára kiírandó fo­galmakat, illetve, ahol nem szószerint fordulnak elő, oda be kell azokat írni. Innen minden tárgyszó külön cédulára kerül, természetesen már az oldalszámokkal együtt. A tárgyszavak megállapításánál szigorúan ragaszkodni kell a szöveg szó- használatához, ami azt jelenti, hogy a szinonimákat kerülni, illetve ezekre szükség szerint utalni kell. A cédulák betűrendbe sorolásánál különösen az összetett kifeje­zések okozhatnak félreértéseket.

A mutató készítése hosszadalmas, aprólékos munka, és csak akkor van ér­telme, ha valóban nagyon gondosan végezzük. Átfedések, kihagyások, rosszul megválasztott tárgyszavak, illetve ezek logikátlan besorolása, mindmegannyi hiba. mely többet árt mint használ. Mutató készítésére csak akkor vállalkozzék, ha elég ideje és türelme van az alapos és lelkiismeretes munkához.

Ha a tárgy úgy kívánja — pl. képletekről, rövidítésekről, stb. — külön mutató is készülhet. Általában azonban a tárgyszavak és a — személy-, földrajzi stb. — nevek egybe sorolhatók. Szétbontásuk a mutató használatát nehézkessé teszi.

Az összefoglalás (vagy kivonat, annotáció) nem azonos a befejezésben alkal­mazott összegezéssel. Nem szerves tartozéka a műnek, hanem önálló egész, mely­nek a mű ismerete nélkül is érthetőnek kell lennie. Ez az egész mű sűrítménye, amit többnyire magának a szerzőnek kell megírnia. Ez kézenfekvő, hiszen ő tudja legjobban, mit akart művében elmondani, mi annak kiemelendő lényege, vagyis minek kell az összefoglalóban feltétlenül szerepelnie.

Készítésekor gyakori hiba, hogy bevezető mondata a címben már közölt in­formációt ismétli meg. Ügyeljen rá, hogy a rendelkezésre álló rövid terjedelem el­lenére minél több tájékoztatást nyújtson a tárgyról. Nevezze meg a lényeges adato­kat, kapott végeredményeket, stb. Ne azt írja “ ... megmértük a keresztmetszetet is...” , hanem “ ,...a keresztmetszet 6,25 ± 0,02 mm”.

Az összefoglaló terjedelmét a szerkesztő vagy a kiadó szabja meg, de az álta­lában nem lehet több, mint egy-másfél gépelt oldal, 2-300 szó.

Az irodalomjegyzék (vagy bibliográfia), azaz az irodalmi forrásoknak a mű végére kerülő felsorolása nem jelent külön munkát, ha az anyaggyűjtés közben ügyelt a bibliográfiai adatok pontos kiírására.

Milyen adatoknak kell feltétlenül szerepelniük? ................................................

Az, hogy külön csoportosítja, vagy egybesorolja-e az átnézett és felhasznált, illetve az egyszerűen csak a tárgyhoz tartozónak és hasznosnak ítélt, (javasolt) műveket, az többnyire elhatározás kérdése. A kettőt főleg az a szerző vonja össze, aki sok könyvet, cikket átnézve egyes művekből gondolatokat merített, másokat viszont inkább csak a megismert tényeknek vagy saját ismereteinek, meggyőződé- 238

sének megerősítése, ellenőrzése céljából lapozott át. Ilyenkor már nehéz megálla­pítania, hogy a több helyen fellelt gondolatok közül melyiknek a szerzőjét kellene tulajdonképpen kiemelni.

Az irodalomjegyzék legegyszerűbb közlési módja a szerzők betűrendje, de nagy mennyiségű cím esetén különböző szempontok (az idézés sorrendje, műfaj stb.) szerint is rendezheti az anyagot.

Ha egy művet többször idéz, elég ha adatait egyszer pontosan megadja, később csak hivatkozik rá, pl.: i.m.: 56 (= idézett mű 56. oldala). Ezt azonban csak akkor teheti, ha felsorolása kevés tételből áll. Ez a megoldás terjedelmes iro­dalomjegyzéknél zavaróan hat.

Lábjegyzetet rendszerint akkor ír a szerző, ha logikus gondolatmenetét nem akarja egy-egy kitérőt jelentő újabb gondolat, megjegyzés vagy idézet kedvéért megszakítani. Az irodalmi adatok közül csak azok kerülhetnek lábjegyzetbe, me­lyeket a műben, sőt annak ugyanazon a lapján idéz. Ezt a megoldást inkább csak akkor alkalmazza, ha aránylag kevés hivatkozási adata van és nem akar a néhány műről külön irodalomjegyzéket készíteni.

A lábjegyzet — mint az elnevezése is jelzi — többnyire a lap aljára, azaz a szöveg közelébe kerül. Előfordulhat azonban, hogy a vonatkozó megjegyzések, idézetek — főleg, ha sok van belőlük és hosszabbak — “ Megjegyzés,” “ Hivatkozá­sok” vagy “Jegyzetek” címmel a mű végére kerülnek.

Kevés és csak a lap alján közölt lábjegyzet esetén a szövegben a vonatkozó gondolat vagy idézet után valamilyen kis jelet (csillag, kereszt) vagy arab számot teszünk. Ezt a jelet a lap alján megismételve utána írjuk a megjegyzést vagy iro­dalmi forrást.

Ha a megjegyzések stb. a mű végére kerülnek, jelölésükre a szövegben folya­matosan arab számozást használunk. A mű végén a feloldást ugyancsak folyamato­san, a számok sorrendjében, jegyzék formájában írjuk.

A szövegben elhelyezett számozásnál, jeleknél csak arra vigyázzon, hogy ezek ne legyenek félreérthetők. Ez különösen képleteknél, matematikai jeleknél fordulhat elő. A szövegben a számokat zárójelben vagy kitevőként (fél sor emelés­sel) írjuk le.

Általános szabály, hogy a szöveg legyen lábjegyzet nélkül is érthető. Takaré­koskodjék a lábjegyzetekkel, mert zavarják az olvasás menetét. Különben sem arra valók, hogy a szövegből kifelejtett magyarázatokat ezekkel utólag pótolja. Semmit ne tegyen lábjegyzetbe, ami fontosabb, mint maga a szöveg, vagy annak éppenség­gel ellentmond. Ami pedig nélkülözhető, azt amúgyis jobb kihagyni.

A függelék feladata, hogy a — természetesen terjedelmesebb — művet olyan részletes adatokkal egészítse ki, melyek a műbe építve megbontanák annak

239

logikus egységét. Újabban főleg a jelentéseknél fordul elő, hogy az olvasmányo­sabb szövegrészt kiegészítő technikai adatokat külön függelékben közlik.

Tekintélyes mennyiségű statisztikai adatokat feltétlenül külön függelékben közöljön. A könyv lapjainál nagyobb méretű táblázatok, diagramok, grafikonok, fényképek vagy egyéb illusztrációk ugyancsak ide kerülnek. A függelékbe teheti az alkalmazott módszerek és berendezések részletes leírását, példákat, gyakorlatokat is.

Fentiek mellett a tudományos irodalom fontos része még az illusztráció, a mondanivaló “ megvilágítása” , szemléltetése.

Ezzel persze nem mondtunk semmi újat, annál kevésbé, mert könyvünk kü­lönböző fejezeteiben nem egy olyan részlet akad, mely ennek szerepére és készíté­sének módjára is vonatkoztatható.

Vajon melyek ezek a részletek? Milyen érvek szólnak a szemléltetés mellett, illetve mire kell ezzel kapcsolatban a szerzőnek ügyelnie?

Kérem, mielőtt továbbmennénk, az eddig olvasottak és a saját véleménye alapján gondolja végig a választ................ .................................................................

Ha végzett a feladattal, legfeljebb már csak össze kell hasonlítania saját elkép­zeléseit a következőkben vázolt gondolatokkal.

Illusztráció

Az emberek többsége — főleg a műszaki szakember — vizuális beállított­ságú, könnyebben jegyzi meg azt, amit lát, mint amit csak szavakkal próbálunk meg számára körülírni. De nemcsak erre a típusra, hanem kivétel nélkül minden­kire vonatkozik, hogy a szemléltetés a felfogást megkönnyíti és a megjegyzést is e- rősíti: lélektani megfigyelések szerint az emlékezés tartóssága a képi ábrázolás nyomán 30-40%-kal is növekszik.

A gondolatok rendszerezéséhez ajánlott vázlat sem más, mint szemléltető eszköz. Mind a szerző, mind az olvasó számára hasonló célt szolgálnak az illusztrá­ció egyes fajtái, elsősorban a táblázatok, diagramok.

Többször hangoztattuk a lényeg kiemelésének és az összefüggések feltárásá­nak fontosságát. A lényeget a részletek kinagyításával, mellékes elemek elhagyásá­val, rajzon vastagabban kihúzott vonalakkal, fényképen retusálással könnyen kie­melhetjük, az összefüggéseket pedig a táblázatok, grafikus ábrázolások hasonlítha­tatlanul jobban megvilágítják, mint akár a legbonyolultabb körülírás.

240

Legszorosabb kapcsolata az illusztrációnak a stílussal, a kifejezésmóddal van, aminek követelményei általában rá is vonatkoznak.

Az illusztráció olvashatóbbá teszi az írásművet. Tartalmilag és formailag egy­aránt fellazítja az egész szövegnek, vagyis mind a gondolatoknak, mind a betűk halmazának tömörségét. Az ismerkedés során nemcsak a tartalom felismerését gyorsítja meg, hanem az érdeklődést is felkelti. Ennek hatásáról pedig már eleget beszéltünk.

Az illusztráció — és kapcsolódása a szöveghez — legyen egyszerű, világos, és közérthető.. Csak a lényegre szorítkozzék, hagyja el a felesleges részleteket, ame­lyek csak elterelik a szemlélő figyelmét.

Igyekezzék az ábrát egyszerűen megszerkeszteni, és ne tegye azt egymás hegyére-hátára halmozott feliratokkal kuszává és zavarossá. Ha az egyes részek megne vezésére szükség van, azokat az abrában számokkal vagy betűkkel jelezze, a jelzéseket pedig a képaláírásban vagy a szövegben oldja fel. Ne felejtse el jelezni a kinagyított részleteknek és az eredeti méreteknek viszonyát (pl. .‘...“mérték: 1:2”...)

A mű egészébe szervesen beépülő ábrához a szövegben található, egyszerűen és érthetően megfogalmazott magyarázat éppen úgy hozzátartozik, mint a tömör, világos felirat, illetve aláírás.

Az ábra ne előzze meg a hozzátartozó fejtegetést. Az olvasó esetleg hosszú percekig próbálgatja a kép értelmét kibogozni, míg fel nem fedezi, hogy azt a szerző csak a következő oldalon tisztázza. Persze azért a világosan megszerkesz­tett, megfelelő aláírással ellátott ábrának önmagában, bonyolult magyarázatok nélkül is, legalább nagyjából érthetőnek kell lennie.

Minden egyes ábrát gondosan vizsgáljon meg, nehogy tévedés, hiányos vagy pontatlan adat, aránytalanság félrevezesse az olvasót, hiszen még igaz és pontos adatokkal is készülhetnek megtévesztő ábrák. így pl. a grafikon sokkal meredekeb­ben ível felfelé, ha a síkbeli derékszögű koordináta rendszerben a függőleges ten­gelyt kisebb egységekre bontjuk, vagy ha azonos skálabeosztás mellett a vízszintes tengelyt szorosabbra húzzuk, illetve a függőleges skálát szélesebb közökkel írjuk fel.

Az illusztráció — értelemszerűen — a színes, változatos, szemléletes stílushoz áll legközelebb. Az ilyen kifejezésmód segítségével az olvasó (de persze a hallgató is) képzeletében megjeleníti a példákat, hasonlatokat stb. De mi a biztosítéka annak, hogy valóban azt képzeli-e el, amit a szerző ki akar fejezni? Ezért a szemlé­letes, színes közlésmódnak a szavaknál biztosabb eszköze a szövegközi ábra.

Ez nem jelentheti azt, hogy az illusztrációt díszítőelemként alkalmazzuk, vagy válogatás nélkül minél több ábrát igyekezzünk a szöveg közé biggyeszteni.

241

Az öncélú, díszítő jellegű illusztrációnak a szakszövegben nincs helye. Viszont egész szövegrészeket megtakaríthat, ha már menetközben figyel arra, hogy köz­lendő adatai között nincsenek-e olyanok, amelyek illusztrációkkal jobban kifejezhetők,

így pl. a táblázat inkább csak átmenet a szövegrész és az ábra között, mert ál­talában olyan, főleg számadatokat közöl, amelyeket szövegben is ki lehetne fe­jezni. Míg azonban ezek a szöveg vízszintes soraiban, folyamatosan leírva ijesztően hatnak, oszlopokba rendezve, táblázatként áttekinthetővé válnak. Tulajdonképpen inkább csak az adatok világosabb közreadási formájáról van szó.

Mérések, vizsgálatok egyes eredményei, törvényszerű összefüggések, időbeli folyamatok, tulajdonságok, változások kifejezésére a grafikus ábrázolás különböző formái (diagramok, grafikonok, sémák stb.) szolgálnak. Míg a rajz magát a tárgyat ábrázolja és igyekszik ahhoz minél jobban hasonlítani, a grafikus ábrázolás annak működését jelzi, elsősorban az állapot vagy körülmény, mennyiségi viszonyok szimbolikus közlése, elemzése. Inkább csak vázolja az adott helyzetet vagy körül­ményt — szóbeli megfelelője is a vázlat.

A mondanivalót a célnak megfelelően képek, azaz rajzok és fényképek is alá­támaszthatják. Egy berendezés működésének, keresztmetszetének vagy kapcsola­tainak bemutatására a rajz rugalmasabban alkalmazható, viszont a fénykép valószerűbb.

Ma már mind többször találkozhatunk tudományos igényű művekben derűs, első pillantásra talán komolytalannak tűnő rajzocskákkal is. Alkalmazásuk célját és követelményeit lényegében a színesítéssel — főleg a humorral — kapcsolatban már elmondtuk. Harmonikusan illeszkedve a szövegbe nemcsak feloldó vivőa­nyagként szerepelnek, hanem kiegészítik, vagy éppen humoros ellentmondásuk­kal megvilágítják a mondanivalót. A tárgyilagos grafikus ábrázolásokkal szemben ezeknek elsősorban érzelmi hatásuk van, ez pedig — amint ezt már úgy is tudja ....

Hogy az illusztrációk melyik fajtáját választja, azt az anyag természete mellett az olvasók előképzettsége és a nyomdatechnikai lehetőség határozza meg. Ha az adatok arra szolgálnak, hogy az olvasó felhasználja azokat, vagy ha pl. szakembe­rekkel statisztikai adatokat akar közölni, akkor a táblázat az ajánlatosabb forma, mert arról az értékek közvetlenül és pontosan leolvashatók. Ha azonban nincs szükség szigorúan pontos értékekre — mint pl. a népszerű, ismeretterjesztő iroda­lomban —, célszerűbb a le- vagy felkerekített értékeket feltüntető grafikus ábrázolás.

242

Meggondolandó, hogy a bonyolult műszaki rajzokat az olvasó megérti-e. A fényképnél pedig előzetesen tájékozódni kell, hogy a sokszorosítás után nem kapunk-e éles kép helyett csak elmosódott szürke packát, mert akkor már bizto­sabb a vonalas ábrát választani.

Tágabb értelemben az illusztrációhoz tartozik minden, ami a szöveg tipográ­fiájától eltér, vagyis még a fejezetcím, a felsorolás, kiemelés stb. is. Ezért ezekkel is csínján kell bánni, és csak azt hangsúlyozza ki, ami erre valóban rászolgál.

A szöveg illusztrálása tehát éppen olyan gondosan elvégzendő szerzői munka, mint maga a mű megírása. Ez nem jelenti azt, hogy az ábrákat is a szerző­nek kell elkészítenie, sőt jobb, ha ehhez hozzáértő szakembert hív segítségül. De minden egyes ábránál tegye fel a kérdést: az valóban hozzájárul-e ahhoz, hogy mondanivalóját kiegészítse, azt világosabbá, érthetőbbé tegye? A rossz minőségű, kivehetetlen, félreérthető vagy logikátlanul alkalmazott szemléltetés megzavarja az olvasót és nem igen használ a szerző hírnevének sem.

BESZÉD

A gondolkodási idő lejárt — közeledik a nap, amikor el kell hagynia az Íróasz­tal biztos menedékét, hogy szembenézzen a hallgatóságnak az előadóra szegezett pillantásaival.

Készüljön fel!

Az adatgyűjtéssel, a tartalom rendszerezésével, a gondolatok felépítésével nyilván már minden rendben van. (Ehhez még csak annyit, hogy az előadónak tár­gyáról többet kell tudnia annál, mint amit elmondani készül.)

A további felkészülés azonban — a szerzői tevékenységgel ellentétben — nem azt jelenti, hogy szépen csiszolt körmondatok tömegét rója a papírra azzal a szándékkal, hogy azokat majd az olvasó helyett felolvassa, esetleg bemagolva fel­mondja a hallgatóknak.

243

De ha egyszer ez a biztonságos megoldás, miért ne lehetne ezt választani? Mi erről a véleménye? ................................................ ...............................................

A felolvasás szinte kizár minden emberi kapcsolatot, megakadályozza, hogy a hallgatóságra figyeljen és alkalmazkodjék annak reakcióihoz. Olyan ez mint a pilóta vakrepülése: süketen és vakon, a külvilágtól elszigetelve halad előre a kije­lölt pályán.

Indokolt esetben mégis előfordulhat, hogy kötött, előre megállapított szöve­get, (esetleg másnak az előadását) kell felolvasnia. Ez téma, közönség, alkalom és műfaj kérdése. Ünnepi beszédet, tudományos, pl. kongresszusi előadást általában inkább fel szokás olvasni, tudománynépszerűsítő vagy egyetemi előadást viszont szabadon illik elmondani. Itt elég széles a skála. De hogy a szükség szabta felol­vasás mégse legyen vakelőadás, ahhoz tudni kell felolvasni. Erre is fel kell készülni.

Gondoskodjék arról, hogy az előadás szövege géppel legyen írva, mégpedig széles sortávolsággal. Ismerkedjék a szöveggel: előzőleg többször olvassa végig és jelölje be a hangsúlyozandó részeket. Ismerje jól az anyagát és anyagának papírfor­máját is. Az efféle fél-reprodukcióban a papír ne legyen más, mint biztonsági mankó.

Kívülről kell tudnia, mikor kell lapozni, esetleg többet lapozni, ha — a visz- szajelzések hatására — a gondolatok felcserélésére vagy kihagyására van szükség.

Gyakorolja a lassabb olvasást. Lélektani kísérletek megállapítása szerint a fel­olvasás sebessége általában több mint háromszorosa a kötetlen előadásénak, ez pedig nehezíti a hallottak befogadását.

Felolvasás közben minél többször nézzen fel, pillantson a hallgatókra. Közben papírt tartó kezének kinyújtott ujja észrevétlenül segítheti abban, hogy a megfelelő sorra visszataláljon.

A kéziratról előre betanult szöveg felmondása sem tesz mélyebb benyomást hallgatóira, amellett több veszéllyel jár, mint a kötetlen, szabad előadás. A betanult szöveg általában hamisnak, megjátszottnak hat. Élettel megtölteni nehéz, erre leg­feljebb csak a rutinos színész képes, csak hát az előadás nem színészi produkció. A betanultak felidézése leköti az előadó minden figyelmét, sem ideje, sem ereje nem marad arra, hogy a hallgatókkal törődjék. Ha pedig a gondos tanulás ellenére mégis előfordul, hogy belesül a szövegbe, annak vége bizony csak szánalmas dadogás lesz. És hogy egy szószerint betanult előadás menetét mennyire megzavarhatja egy esetleges közbeszólás, az könnyen elképzelhető.

244

Ha mégis elkerülhetetlen, hogy valamilyen okból — esetleg ünnepi meg­emlékezésnél — betanulja a beszédét, akkor se a szavakat és mondatokat akarja gé­piesen emlékezetébe vésni. Az egész előadást olvassa többször végig, miközben a gondolatokra és azok logikus egymásutánjára koncentráljon. Ha előadás közben valamit mégis kifelejtene, menjen tovább, talán később más helyre befűzheti a ki­hagyott gondolatot. Ha nem sikerül, legfeljebb kimarad, senki nem fogja észre­venni, azt azonban igen, ha szemmel láthatóan küszködik efeletti zavarával.

Felolvasásra, felmondásra kizárólag csak akkor kerülhet sor, ha erre külső körülmények kényszerítik. Higgye el, az efféle módszernek a vége nem lehet más, mint merev, élettelen, tömény unalom.

Akkor viszont, véleménye szerint, mi a megoldás? És mire kell alaposan, gondosan felkészülnie?.......... ........................ ......................................... ............. .........

Biztos sikerre csak a tartalmilag előkészített, de a hallgatóság előtt szabadon megformált, annak reakcióihoz és a körülményekhez rugalmasan alkalmazkodó előadás számíthat.

A felkészülés során logikus lánccá rendeződött mondanivalóját emlékezetébe kell vésnie, de gondolatainak nem lehet megfogalmazott, kicsiszolt, végleges for­mája. Ha szükségesnek látja, jegyzetet is készíthet, ez azonban nem lehet más, mint előadásának vázlata, a főbb gondolatok címszavakban tömörített sorrendjé­nek rögzítése. Ebbe itt-ott bejelölhet néhány megjegyzést, vagy a — szóbeli vagy technikai segédeszközökkel történő — szemléltetés helyét. Ez a “szamárhíd” csupán megnyugtatására szolgálhat, hogy abból szükség esetén “puskázzon” , de semmiképpen nem lehet nélkülözhetetlen segédeszköz. Úgy kell felkészülnie, hogy ezeket a papírokat akár el is fujhassa a szél, előadását ezek nélkül is zökkenő- mentesen meg tudja tartani.

A felkészülés során — a témaválasztásnál és a kifejezésmód végiggondolásá­nál is — már figyelembe vette a hallgatóság összetételét. Azért most gondolja még egyszer végig, valóban mindenre tekintettel volt-e. Nem állított fel túl ala­csony vagy túl magas követelményeket a hallgatókkal szemben? Ha szakemberek­kel beszél, kerülje a számukra maguktól értetődő, ismert részleteket, felesleges magyarázatokat. A nem szakmabelieknek több magyarázatra van szükségük, nekik viszont nem szabad túl hosszan beszélni, itt tehát még pontosabban kell tudni, mit is akarnak az előadótól hallani. Kerülje a szakkifejezéseket, illetve pél­dákkal és hasonlatokkal magyarázza meg őket. Ne törekedjék teljességre. Lehet, hogy szaktudásával elkápráztathatja a közönséget, de sokkal többet nyújt, ha mér­téket tud tartani.

245

Feltétlenül tudnia kell, hogy ismeretanyagából, illetve eltervezett mondani­valójából mennyi fér bele a rendelkezésére bocsátott időbe. Ne sajnálja a fáradsá­got, hogy ezt akár egy magnetofon, akár egy másik személy segítségével kimérje.- Erre a gyakorlatlan előadónak feltétlenül szüksége van, mert akár az időből, akár a mondanivalóból fogy ki, kellemetlen helyzetén éppen a kellő rutin hiányában ne­hezen lesz úrrá. A hallgató számára kellemes beszédtempó a 100-120 szó percen­ként. Egy félórás előadás tehát hozzávetőleg 12 (25 soros) gépelt oldalnyi szöveget tartalmazhat. (De ezt csak azért közöltük, hogy némi fogalmat alkothasson az arányokról.)

Tájékozódjék a körülményekről, melyekhez alkalmazkodnia kell.Különbözőképpen kell felkészülni a más-más napszakban sorra kerülő előa­

dásokra. A délelőtti órákban, amikor még mindenki frissebb, fogékonyabb, tömö­rebben fogalmazhat, több új információt közölhet. Általában kedvezőek még az ál­talános bevezetéseket, üdvözléseket, illetve a hosszabb szüneteket követő időpon­tok is.

A kora reggeli, ebéd utáni vagy az esti órákban viszont, amikor mindenki még bóbiskol, elpilledt az ebédtől, vagy már fáradt, talán éhes is, nehezebben kisé­rik figyelemmel a közölt gondolatokat. Ilyenkor az egész előadást oldottabbra kell megszerkesztenie, jobban kell ügyelni a könnyebb érthetőségre, nagyobb szerepe van a kiemeléseknek, összefoglalásoknak, főleg több “ vivőanyagot” , szemléltetést kell az előadásba szőni.

Jó, ha felkészül egyéb zavaró külső körülményekre is. Az esti előadásnál a fáradt hallgató türelmetlenebb és érzékenyebben reagál minden hangulati tényező­re. Lehet, hogy Öné az utolsó előadás és az elfáradt, túltelített hallgatóság csupán a most rá váró újabb szóözönnel szemben viseltetik eleve ellenérzéssel. Még jobban megnehezíti a helyzetét, ha egy előzőleg végigszenvedett gyenge előadás után a hallgatóság már ingerülten, kellemetlen közérzettel ül be az előadóterembe és rossz hangulatát átviszi a következő előadóra is. A kevésbé rutinos előadót ez a rá átsugárzó, elutasító hangulat könnyen megzavarhatja, bizonytalanná teszi. Hiba, ha ettől merev és barátságtalan lesz.

Ha előre sejti, hogy esetleg szembekerülhet efféle nehézségekkel, jó, ha már a felkészülés során meggondolja, hogyan tudja majd ezt a negatív beállítottságot udvarias, barátságos fellépéssel, vagy — ha ez minden erőltetés nélkül lehetséges— egy kis humorral, általános derültséget keltve áthangolni.

Gyakran előfordul, hogy az előadók túllépik a kiszabott idejüket és az utolsó­nak jóval kevesebb, például a megbeszélt 45 helyett már csak 30 perc jut. Ilyenkor nemcsak a hallgató, hanem az előadó is jobban jár, ha inkább kurtábbra fogja mon­danivalóját, mint hogyha mereven ragaszkodik az őt jogosan megillető 45 perchez.

246

Ha ilyesmire is számítani lehet, már előre gondolja meg, esetleg vázlatán is jelölje be, mi az, amit szükség esetén elhagyhat. Még mindig jobb, ha nyugodt körülmé­nyek között előre kiválaszthatja a kevésbé fontos részleteket, mintha esetleg éppen a végére tartogatott lényeg elmondásában megakadályozzák, vagy azt az ál­talános figyelmetlenséggel dacolva a lehető leggyorsabban mégis elhadarja.

A jó előadáshoz az alapos tartalmi előkészítés éppen úgy hozzátartozik, mint a forma, azaz az előadásmód, a beszédkészség, amit ugyancsak meg kell tanulni.

Igaz, hogy a gondolatszegény, tartalmatlan előadás, mely csak ragyogó reto­rikai fogásokkal igyekszik hatást kelteni, üres demagógia. De aki csak a tartalomra épít és másra nem ügyel, biztosan kudarcot vall. A legtisztább logikával felépített okos gondolatok sem hatnak, ha azokat feszes alapállásban, mozdulatlan faarccal, hangsúlytalan egyformasággal, minden érzelmi töltés nélkül hozza hallgatói tudo­mására. Sokan bizonytalanságukat rejtik a merev magatartás, az élettelenül fel­mondott adattömeg mögé. Mások szerint elegendőek a tények és gondolatok, mél­tatlannak tartják, hogy azokat a személyes ráhatás erejével “adják el” a hallgatóság­nak. Ez súlyos tévedés. Az előadónak nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy hallgatóit segítse és motiválja — hiszen miért is szólna, ha nem akarná, hogy gon­dolatait el-, illetve befogadják. Ehhez viszont az kell, hogy ne csupán a tartalomra, hanem a hallgatóságra is koncentráljon.

A hallgató nem káposztafej!

“Sose félj, gondold, hogy csupa káposztafej ül veled szemben!..” Melyik lám­palázas előadó nem hallotta még ezt a régen közhellyé vált, tréfának és tanácsnak egyaránt badar mondatot. Az ilyen tanács lehet jószándékú, de tudatlanságról árul­kodik, és ellentmond annak a tiszteletnek, amellyel mindenki, aki előadásra, fel­szólalásra vállalkozik, tartozik hallgatóságának, bármilyen legyen is annak összeté­tele. A hallgatóság nem közömbös káposztafejekből, hanem gondolkodó, érző em­berekből, méghozzá többnyire nagyonis elfoglalt emberekből áll, akik más, szük­séges, hasznos vagy akár csak szórakoztató tevékenységre fordítható idejüket ál­dozzák arra, hogy meghallgassák. Ezért az áldozatért — akár önszántukból, akár kötelességből vállalják — cserébe kapniuk kell valamit. Új ismereteken kívül tiszteletet és megbecsülést is.

Az előadás, a felszólalás soha nem öncélú! Nem az előadó itt a főszereplő, a központi személy, hanem a hallgató, akinek érdekében az előadás elhangzik. Az előadó felelősséggel tartozik a hallgatónak, akinek szempontjait, érdeklődését, kí­

' 247

vánságait mindig szem előtt kell tartania, reagálását, visszajelzéseit állandóan fi­gyelemmel kell kísérnie és akihez gondolatai felépítésével, közvetítésük módjával, egész magatartásával alkalmazkodnia kell.

Véleménye szerint az előadó hogyan fejezheti ki együttérzését, mit tehet a jó kapcsolat kialakítása érdekében?................................................................................

Erre a legkönnyebben úgy kaphatja meg a választ, ha a hallgató helyébe kép­zeli magát. Gondoljon arra, ha Ön ülne ott köztük, hogyan reagálna az előadó sza­vaira, viselkedésére.

Valami hasonlót már a tervezéssel kapcsolatban is mondtunk az olvasó vagy hallgató érdekeinek szem előtt tartásáról.................. ;...................................................

A figyelmetlenség okait elemezve sok szó esett arról, hogy érzelmek nélkül semmihez nem tudunk viszonyulni, hogy a kapott gondolatok befogadása nemcsak az értelem, hanem érzelem dolga is. Ez legnagyobb mértékben az előadás hallgatá­sára, a személyes emberi kapcsolatban való részvételre vonatkozik. Az előadás sikere nagyrészt ennek a kapcsolatnak a kialakításán áll vagy bukik.

A korábbiakban a hallgató figyelmét igyekeztünk felhívni arra, hogy pozitív hozáállása megkönnyíti számára az ismeretszerzést. De most azon kell elgondol­kodni, milyen szerepe van ebben a hozzáállásban, a pozitív légkör kialakításában a közlés szándékának, módjának és körülményeinek. Hiába ostorozzuk a hallgató elutasító vagy akár Csak közömbös figyelmetlenségét, ha ezt éppen az előadó maga­tartása idézi elő. Ugyanakkor a hallgatóval eleve rokonszenvező, együttérző maga­tartás már szinte önmagában, szavak nélkül is hat és az előadó és a hallgató munká­ját egyaránt megkönnyíti.

Ha az előadó azt akarja, hogy közölt gondolatait a hallgatóság megértse, ma­gáévá tegye, vigyáznia kell arra, hogy viselkedésével ne váltson ki olyan negatív érzelmeket, melyek falat vonnak szavai és a hallgatóság közé.

Éppen ezért súlyos hibát követ el az az előadó, aki felkészülése során szerzett ismereteinek biztos tudatában saját fensőbbségét éreztető, vállveregető módon beszél a hallgatósággal. De még ennél is veszélyesebb ez a lebecsülés akkor, ha va­lamiféle “ ...ezeknek így is jó..." meggondolásból készületlenül áll a hallgatóság elé és bizonytalanságát komor szigorral, nagyképű, fölényes fellépéssel próbálja lep­lezni. Tudást, hozzáértést nem lehet színlelni. A hallgatókat megbecsülve, őszin­tén és világosan elmondott egyszerű gondolatok is jobban hatnak, mint a lekezelő, fölényeskedő álokoskodás, melyen a hallgató hamar átlát.

248

Bármi legyen is az indíték, az ilyen ellenszenves magatartás már eleve lehe­tetlenné teszi az elmondottak befogadásához szükséges légkör megteremtését, és teljesen ellenkező hatást vált ki. Az így keltett negatív érzelmek az előadóról átte­vődnek az előadás tárgyára is. Nemcsak a felfogást és emlékezést nehezítik, hanem meggyőzés, lelkesítés helyett a tagadás, ellenkezés szellemét hívják ki.

Jól ismert helyzet, amikor két hajdani iskolatárs találkozik és felelevenítve a régi emlékeket kitűnően szórakozik, miközben a házastársak mindenből kire­kesztve némán és kissé sután álldogálnak mellettük. Hasonló tapintatlanságot az előadó is elkövethet. Ha pl. azt mondja: “ ... Mi, akik a helyzetet saját tapasztalatból ismerjük,...” akkor kirekeszti mindazokat, akik a helyzetet saját tapasztalatból nem ismerik. Ők úgy érzik, nem hozzájuk szólnak, passzívvá válnak, mert felesle­gesnek érzik magukat. Még rosszabb, ha ehhez némi lekicsinylés is járul: “ ... Aki ezen a területen nem szakember, természetesen nem is alkothat magának az egészről véleményt.” Ha ez így is van, így soha nem szabad beszélni. Minden ilyen és hasonló melléfogás következtében néhány hallgató kikapcsol.

A pozitív légkör megteremtésének egyik fontos feltétele a tapintat. Mindig úgy kell fogalmazni hogy minden egyes hallgató érezze, beletartozik az előadó és az egész hallgatóság áramkörébe. Erre szolgálhat egy ilyesféle közbevetés, mint pl. "... És mi mindnyájan, akik itt ülünk..."

A hallgatóságnak ez a bevonása aktivizál és ösztönöz. Ezt a célt szolgálja egy- egy kérdés is, mellyel akár egy várható ellenvetést is leszerelhetünk: " . . . Most persze azt kérdezhetik: hogyan lehet ezt megoldani? Nos, mint azt mindnyájan t u d j u k . I l y e n k o r még az sem baj, ha a hallgatónak egyelőre fogalma sincs, hiszen a mondat másik felében megkapja a megfelelő magyarázatot, anélkül, hogy tudatlanságát éreztették volna vele.

A legnagyobb tapintatra, körültekintésre a hibák feltárásánál, a bírálatnál van szükség. Sok függ a kifejezési forma helyes megválasztásától. A bírálat soha ne hangozzék gáncsoskodásnak, vádaskodásnak. Legjobb, ha saját személyét is be­vonja, vagyis a hibák ismertetésénél többesszám első személyben beszél. Ne kiok­tató hangon zúdítsa a hallgatókra a szemrehányások özönét, hanem inkább jól megválasztott kérdésekkel, megfelelően beütemezett szünetekkel késztesse őket gondolkodásra, a hibák fel- és beismerésére.

Tapintatra van szükség akkor is, ha észreveszi, hogy valaki nem figyel, lapoz­gat, beszélget. Ne hívja fel rá az egész hallgatóság figyelmét, pl. úgy, hogy az aszta­lon kopogtat vagy netán rászól az illetőre. Az efféle kipellengérező, iskolás mód­szer erős ellenérzést vált ki.. Csak ha nagyon zavaró ez a figyelmetlenség, akkor emelheti meg egy kicsit a hangját, esetleg a mondat közepén rövid szünetet tarthat.

249

Ha azonban általános figyelmetlenséget, mozgolódást tapasztal, akkor ezt a jelzést azonnal figyelembe kell venni, erre azonnal reagálni kell. Persze nem holmi homlokráncoló szigorúsággal, éreztetve haragját, amiért ilyen haszontalan hallgatósággal van dolga. A hiba nem a hallgatóságban, hanem az előadásban, annak tartalmában vagy előadásmódjában van. (Esetleg lehet a körülményekben is, de erre az előbbiek értelmében már fel kellett készülnie.)

Nyilván kifárasztotta a hallgatóságot. Vagy túl töményen zúdította rá az adatok özönét vagy ellenkezőleg, lényeget alig tartalmazó szózuhataggal, felesleges ismételgetésekkel árasztotta el. Az egyhangú, unalmas előadásmód, az álmosító dünnyögéssé, mormolássá olvadó beszéd ugyancsak nyugatlanságot vált ki. A hall­gató “ torkig van” , más megoldás híján legalább némi helyváltoztatásra törekszik, fészkelődik, izeg-mozog, beszélget és az egész hallgatóság körében szemmel lát­ható a nyugtalanság.

Bár az előkészített mondanivalón nem könnyű változtatni, mégis azonnal meg kell próbálni oldottabbá, illetve tömörebbé tenni az előadást — hogy a kettő közül melyik megoldásra van szükség, azt mondanivalójának ismeretében tudnia kell. Ügyeljen a hangjára. Lehet, hogy már szintén elfáradt és ezért elhalkult, egy­hangúvá vált.

Igyekezzék valamiképpen újra felébreszteni az ellankadt figyelmet. Próbálja valamilyen megválaszolandó, ha lehet vagylagos, kétféle lehetőséget felvető kér­déssel gondolkodásra késztetni a hallgatóságot. Lehet, hogy gondolatait nem értet­ték meg. Fogalmazzon úgy, hogy azt a bizonyos “ahá élményt” azaz a felismerés örömét keltse a hallgatóban.

Mindezt persze nehéz menet közben megtenni; ezért is jó, ha a felkészülés eredményeként van a tarsolyában néhány kérdés, feloldódást segítő mondat.

A fontos, hogy ne essék pánikba. Inkább próbálja jóindulatát külső eszközök­kel is hallgatói tudomására hozni. Ha ezt a bevezetőben még nem tette, most kö­zölje, miről akar a továbbiakban beszélni és — ha ezt az előadás módja és tárgya le­hetővé teszi — miért érdekelheti a hallgatót, amit mondani fog, mi előnye szárma­zik abból, ha arra figyel.

Végszükség esetén válassza a legbiztosabb megoldást, tartson szünetet. Je­lezze, hogy észrevette fáradtságukat, és beszélje meg a hallgatókkal, hogyan osszák be az előadás folytatásának és a szüneteknek idejét. Ha ezzel érzékelteti, hogy figyel rájuk és együttérez velük, leszerelheti ellenkezésüket, de legalábbis enyhíthet a rossz hangulaton. Ez a szünet nemcsak a hallgatókat frissíti fel, hanem az előadónak is alkalmat ad arra, hogy végiggondolja, mit is tudna még tenni, hogy megmentse a helyzetet.

250

De ne gondoljunk mindjárt a legrosszabbra, inkább vegyük elejét az efféle üzemzavarnak.

A kapcsolat megteremtésének és fenntartásának érzékelhető külső eszköze a szem, a nézés, az ún. szemkapcsolat is. Ha az előadó nem néz a hallgatóságra, hanem messzire, valahová a távoli semmibe réved, merőn bámulja az asztalt, saját kezét vagy a mennyezetet, az megint csak sértő módon fölényeskedő, öntelt visel­kedés, mely éppen úgy lehet a hallgatóság lenézésének, mint a teljes bizonytalan­ságnak a jele.

Ügyeljen arra, hogy mindenki jól láthassa. Ezt 20 főnél nagyobb hallgatóság esetén akkor éri el, ha legalább 2-3 méter távolságban áll vagy ül tőlük. Kettesben lezajló beszélgetésnél az őszinte, becsületes beszédmód az, ha a beszélgető partne­rének egyenesen a szemébe néz. Az előadásnál az egész hallgatóság a beszélgető partnere, tehát vele is nyíltan szembe kell néznie. Az, hogy egy akár 40-60 vagy 80 személyből álló hallgatóság minden tagja úgy érezze, hogy ránéz, a következőkép­pen oldható meg. Nézzen előbb balra, majd középre, végül jobbra, egy-egy hallga­tóra. Ezt később ismételje meg úgy, hogy most az előbbiektől 3-4 székkel távolabb ölökre pillant. Bár célzottan egy személyre néz, a hallgatóságnak legalább 4-8 tagja úgy érzi, őrá nézett, őhozzá szólt. El kell azonban kerülni az ún. fcfcablaktörlő,n jel- tegű, azaz az állandóan ide-oda vándorló szemmozgást, a pillantásnak legalább 5-10 másodpercig kell egy-egy hallgatón nyugodnia.

Ennek a szemkapcsolatnak kettős célja van. Egyrészt á hallgatókban kelt jó benyomást, érezteti, hogy valóban hozzájuk, nekik szól és nem önmagának vagy a levegőbe beszél. Másrészt így ellenőrizheti legjobban szavainak hatását, megfigyel­heti hogyan reagálnak a szavaira, magatartására, egyáltalában érdeklődnek, figyelnek-e.

A hallgatók iránt tanúsított jóindulatát azonban azzal is kifejezheti, ha meg­könnyíti gondolatainak befogadását.

Mit is mondtunk a szerzői munkánál a tagolásról, a fejezetekre bontásról? ....

Nos, a hasonlatot meg is fordíthatjuk. Nincs olyan írásmű, melyben az első szótól az utolsóig tagolás, kiemelés, bekezdések nélkül követné egymást az egy­forma sorok áradata. Egyetlen szerzőnek, szerkesztőnek vagy kiadónak sem jutna eszébe, hogy kizárólag az olvasóra bízza, hogy maga állapítsa meg, mikor van vége egy gondolatsornak, hol kezdődik egy új gondolat, vagy hol ágazik el valamelyik határterület felé. A jó olvasó ki is használja ezt a tájékoztatást, amit a fejezet- és al- fejezetcímek, új bekezdések, kiemelések nyújtanak számára.

251

De mit tehet a hallgató, ha az előadó minden jelzés nélkül úgy zúdítja rá sza­vainak áradatát, mintha abban a nemlétező könyvben kellene lapozgatnia, mely csupa egyforma sor tagolatlan özönéből áll? Nemcsak a figyelés munkája lesz szá­mára sokkal fárasztóbb, hanem kétséges lesz az is, elér-e a célhoz, vagyis befogadja-e a közölt gondolatokat, főleg felismeri-e az összefüggéseket.

A figyelmes előadó tudja, hogy a hallgatónak nagyobb szüksége van arra a se­gítségre, amelyet az olvasó egy könyv tagolásából, tipográfiai segédeszközeiből meríthet. Vagyis biztosítania kell az összkép felismeréséhez szolgáló keretet és me­netközben érzékeltetnie kell a szükséges jelzéseket.

A cím — így az előadás címének — fontosságáról már beszéltünk. Az olvasó­hoz hasonlóan a hallgató számára is az előre megadott, kifejező cím teszi lehetővé, hogy azt kérdéssé alakítva kellően felkészüljön. Ettől függetlenül — mint ahogyan azt már szintén tudja — a bevezetőben világosan meg kell jelölni az előadás tárgyát.

Miután a hallgatók elé felvázolta az előadás célját és esetleges szempontjait, következik a másik feladat, az egésznek jól érzékelhetően különválasztott részekre bontása, az egység megfelelő tagolása, a részletek és részcélok megismertetése. Ez a tagolás nem más, mint az írásmű optikai jelzéseinek, azaz a fejezeteknek akuszti­kai jelzésekké alakítása. A fejezetekre bontás megkönnyíti a megértést, ezzel együtt az emlékezetbevésést és nem utolsó sorban a jegyzetelést. Emellett csök­kenti az egyhangúság szubjektív érzését, vagyis elejét veszi a kifáradásnak, túltelí- tődésnek. Menetközben ismételten felkelti áz érdeklődést és ezzel elősegíti a folya­matos figyelést.

Lehet, hogy szebb az olyan előadás, melyben művészien csiszolt átmenettel siklik egyik gondolat a másikba. Ezt az írott szöveg szerzője esetleg meg is enged­heti magának. De a hallgatónak nagyobb segítségre van szüksége . Inkább recseg­jen egy kicsit a “fejezeteket” összetartó csuklópánt, mint hogy a hallgató ne érzé­kelhesse a tagolást.

Ezt a tagolást a kisebb egységek előzetes meghatározásával fejezheti ki. Ter­mészetesen nem közölheti a fejezetcímet úgy, mint a szerző, hanem azt kellő hangsúlyozással, egy-egy gondolat lezárása után az új gondolatra átvezető szavak­kal kell jeleznie. “Elöljáróban vessünk egy rövid pillantást a kérdés történeti hátte­rére..” , vagy “ ...Ezzel rátérek a legfontosabb kérdésre, a módszer értékelésének szempontjaira...” . Az ilyen és hasonló mondatok útjelzői lehetnek az előadás me­netének, de csak ha valóban a soron következő lényeget emelik ki.

A tagolás másik eszköze, mellyel jól kell tudni bánni, az ismétlés. Ha sok van belőle, túltelítődéshez és unalomhoz vezet, de élni sem lehet nélküle.

252

Mit is mondtunk a szakaszos figyelemről?

Gyakran még a legjobb szándékú előadó is gyorsan ugrik egyik gondolatról, egy érv vagy elemzés egyik pontjáról a másikra anélkül, hogy megszakítaná szavai­nak folyamatos áradását. Vagy nagyon siet, hogy mindent elmondhasson vagy eset­leg attól tart, ha az egyes gondolatok között megáll, azt a hallgatóság megtorpanás­nak, akadozásnak véli. Inkább gyorsan egymásba ölti szavait, nehogy bizonytalan­nak tűnjék. Eközben a figyelemnek óhatatlanul bekövetkező kihagyásai és a visz- szalapozás lehetőségének hiánya miatt elveszhetnek a legfontosabb gondolatok vagy részletek.

Inkább mondjon le tehát egy-egy kevésbé jelentős információ közléséről, de feltétlenül hagyjon rá időt, hogy egy-egy szakasz lezárásakor annak fő gondolatát megismételje. (Túl sokféle gondolatot amúgysem zsúfolhat egy rövid előadásba.)

Az ismétlés összegezi a lényeget, segíti annak felismerését és emlékezetbevé­sését. Az ilyen összegező mondatnál a nagyobb nyomaték kedvéért nyilván már ösztönösen is felemeli a hangját, hogy részben ezzel, részben pedig az “ ... összege­zésül. "... megállapíthatjuk, hogy...” vagy “ ...egyetérthetünk abban...” féle ki­fejezésekkel, valamint a “tehát” , “vagyis” és hasonló kötőszavakkal külön hang­súlyozza a mondat jelentőségét. Ugyanakkor világosan értésére is adja a hallgató­ságnak, hogy egy szakasz lezárult és egy új következik.

Másik fontos eszköz, melyet ugyancsak jól lehet és kell is használni, az a sziinei. Nemcsak a fáradtság megszüntetésére, illetve megelőzésére szolgál, hanem a tagolást, azaz az egyes gondolatok lezárását és egy másik kiemelését is jelzi, amellett, hogy megtöri a beszéd egyhangú folyamatát. Egyes szakírók annyira jelentősnek tartják, hogy azt javasolják, az egész előadás 5-10%-át a szünetek tegyék ki.

A tudatosan közbeiktatott szünetek növelik a szavak hatását. A mondat végén — mintegy pontként — tartott szünet a legritkább esetben zavar, sőt, időt hagy a hallgatónak, hogy befogadja a hallottakat és felkészüljön a következő gon­dolatra. Emellett szinte valamennyi írásjelet, vesszőt, pontot, a kettőspontokat, sőt a felkiáltójelet is érzékelteti. A legnagyobb jelentősége az írásmű gondolat- és kérdőjelét helyettesítő, vagyis az együttgondolkodást biztosító szünetnek van. Ha az előadó csak szózuhatagával hengerli le a hallgatót, hogy az gondolkodás nélkül átvegye véleményét, ennek hatása nem tartós. Ellentmondást nem tűrő kijelentő vagy felkiáltó mondatok helyett sokkal eredményesebb, ha a hallgatóságnak lehe­tőséget ad a gondolkodásra és hatásos szünetekkel — és persze, ha lehet, megfelelő

253

kérdésekkel — vezeti rá a helyes megoldásra. Különösen fontos ez vitáknál vagy ha abban a kényelmetlen helyzetben van, hogy hibákra kell rámutatni.

Bármilyen jó segédeszköz, sok mindenre felhasználható jelzés is a szünet, he­lyesen kell vele gazdálkodni. Óvakodjék attól, hogy rossz pillanatban tartott vagy túl hosszúra nyújtott szünettel megszakítsa a gondolat fonalát, megtörje az előadás lendületét vagy lehűtse a hallgató aktivitását.

A hosszabb előadásoknál — az iskolai előadásokhoz hasonlóan — 5-10 perces szüneteket szokás tartani. Ennél hosszabb szünet azonban előadás közbén nem ajánlatos, mert túlságosan kizökkenti a hangulatból mind az előadót, mind a hallgatót. A szünet előtt zárja le az éppen tárgyalt részletet és lehetőleg jelezze, hol fo&ja a szünet után folytatni. Ezzel biztosítja az előadás folyamatosságát. Szünet után kezdje mondanivalóját egy egészen rövid, de jó bevezetéssel. Hogy egy parázs vita kellős közepén tilos vagy éppenséggel szükséges-e szünetet elrendelni, azt mindig csak az adott helyzet — a gondolatok, vélemények egészséges kibonta­kozása vagy a vita káros elfajulása — dönti el.

Tapintatot, együttérzést könyvből megtanulni persze nem lehet. De sok erő­feszítés sem kell ahhoz, hogy kitekintve a magunk szűk kis köréből, szemünk legyen meglátni a mások szempontjait. Egy kis figyelem és jóindulat mellett némi akarás, gyakorlás, illetve szokás dolga az egész.

Holnap egész nap, minden találkozásnál, beszélgetésnél élje bele magát a másik helyzetébe. Gondoljon arra: hogyan reagálna, mit mondana, mit tenne a másik helyében? Ha látja, hogy siet, fogja rövidebbre mondanivalóját, ha untatja, fejezze be a mesélést. Azt mondja, ami a beszélgetőpartnert érdekli, arról beszél­jen, ami neki fontos. Egyelőre gyakorlásul egy egész napon át. Azután próbálja meg holnapután is, ha lehet még körültekintőbben. Az előadás sikere érdekében feltétlenül gyakoroljon tovább. Hogy meddig... ? Nos, nem volna kedve ezt a ma­gatartás immár állandó szokásává tenni? ___________ ____ ______ ____________

“Szólj! S ki vagy, elmondom. . . ”

... ne tovább, ismerlek egészen...” - mondotta egykor Kazinczy Ferenc. Vi­lágosabban és tömörebben nem is lehetne megfogalmazni, hogy a beszéd - minden hozzá tartozó metakommunikációs eszközével együtt - az ember legjel­lemzőbb megnyilatkozási formája.

254

Ha a résztvevőket megkérdezik, milyennek találtak egy előadást, azonnal kész az általános ítélet: “jó” vagy “gyenge” . De ha tovább faggatjuk őket a részle­tekről, melyek alapján megalkották véleményüket, már csak tétovázva jön a válasz. Az ember ugyanis általában az összbenyomás alapján ítél, ebbe pedig a

' közölt gondolatok mellett közrejátszik a beszélő egész személyisége. Egy lelkesítő tüzes szónoklat például egész tömegeket ragadhat magával. De ha ennek szövegét valaki szenvtelen fahangon felolvasná, ugyanazok a szavak meg sem közelítenék a szónok által kiváltott hatást.

A szakelőadó nem szónok, nem is kell, hogy az legyen. De neki is tudnia kell, hogy a beszéd összhatásában a szavak csak bizonyos arányban veszik ki részü­ket. A gondolat és előadásának módja, a tartalom és a forma nem választható külön egymástól, a kettő jól vagy rosszul, de együttesen hat.

A kommunikáció, ez a divatszóvá előlépett tudományos kifejezés valamely jelrendszer segítségével történő kapcsolatteremtés egészét jelenti. Ebbe a jelrend­szerbe szorosan beletartozik a metakommunikáció, vagyis a közléshez a szavakon túl, azokon kívül felhasznált minden egyéb kifejező eszköz: a testtartás, arcjáték, hangsúly, gesztus is. Ezeknek többnyire szándékunktól, tudatunktól független használata sokszor többet árul el a beszélő gondolat- és érzelemvilágából, egész lé­nyéről, szándékáról és őszinteségéről, mint kimondott szavai. A szakirodalomban még olyan vélemény is található, mely szerint az összbenyomás

7%-ban a tartalom,38%-ban a hanglejtés, hanghordozás,55%-ban a gesztusok és arcjáték függvénye.

Ez az arány a tárgyilagosságra törekvő, ismeretközlő előadásra nyilván nem áll. Ennek ellenére tudomásul kell vennünk, hogy amit egész magatartásunkkal kifeje­zünk, annak még az ismeretközlésnél is csaknem akkora jelentősége van, mint ki­mondott szavainknak.Ha gondolataink rendezettek, figyelmünk a hallgatókra irányul, akkor ezek szerint mit kell még az előadás érdekében tennünk? ...............................................................

Semmi esetre sem azt, hogy megpróbálja megtadni személyiségét és azzal homlokegyenest ellenkező magatartást akarjon felvenni. Erre egyszer már utal­tunk is ugye?..................................... ........................................................... .....................

255

Az előadó személyiségéhez nem illő, csupán felvett, kínos igyekezettel be­gyakorolt, mesterkélt magatartás visszariasztja a hallgatóságot, és nevetségessé teszi az előadót. Az előadást az előadó személyisége, egyéniségének kisugárzása jellemzi ha ez nem őszinte és természetes, hanem tettetett és modoros, már az első alapfeltétel megteremtésénél, azaz a bizalom megnyerésénél megbukik.

A most következő tanácsok nem állnak ezzel ellentétben. Bátran megfogad­hatja őket, nem kívánják egyénisége megtagadását, csak jó irányba ható kibontako­zását, kiteljesedését, fejlesztését.

Csak...?

Ügyeljen a megjelenésére

A hallgató az első benyomást az előadó külső megjelenéséből szerzi. Régeb­ben még nem igen léphetett volna előadó a hallgatóság elé sötét ruha, merev gallér és nyakkendő nélkül. Ma már semmiféle szigorú megkötés nincs, legfeljebb annyi, hogy az ápolt külső és az alkalomhoz illő ruházat kötelező, mint a hallgató­ság iránti tisztelet jele.

Viszont ajánlatos kerülni minden feltűnőt, ami a figyelmet elvonhatja a lé­nyegről. Hogy a hallgató milyen behatóan képes foglalkozni egy félrecsúszott nyak­kendővel vagy elálló hajfürttel, azt a televízió nézése közben magunkon is megfigyelhetjük.

A kedvező benyomást keltő megjelenéshez a megfelelő testtartás is hozzátartozik.

A hallgatóság várakozással néz az előadóra, aki az Íróasztal mellett áll, illetve lassan és ütemesen inog. Az első sorokból jól látni, hogy az íróasztalba védelmet keresve csimpaszkodó kezén mint fehéredik el a körme. Tekintete nyugtalanul jár valahol a terem egy bizonytalan pontja és jegyzetei között. Majd egy kis torokkö­szörülés után halkan és villámsebesen beszélni kezd.

Vajon mit sugall az ilyenfajta fellépés?.................................................................

Az efféle megjelenés nem kelt sok bizalmat a hallgatóságban. Az előadó szemmel látható tétova bizonytalanságának hatása óhatatlanul áttevődik gondola­tainak hatására is, és negatívan befolyásolja elfogadásukat. Lehet, hogy a további­akban zavarát leküzdve biztosabb tartást vesz fel, de ekkor már jóval nehezebb lesz a rossz benyomást elfeledtetni.

256

Az első benyomás jelentőségéről és a jó bevezetés fontosságáról már több helyen is szó volt, ugye? ..................................................................................................

Az első — és éppen a legnehezebb — percekben kell tehát a legjobban ügyel­ni a megjelenésre és arra, hogy lámpalázát még testtartása se árulja el.

Korábban már említettük, hogy a kedélyállapotnak szándékosan magunkra öltött fizikai jellemzői egész belső magatartásunkat befolyásolhatják. Nos, a határo­zott testtartásnak az előadói magatartás során is megvan az önszabályozó szerepe: az előadó lelkiállapotára visszahatva segít a lámpaláz, a bizonytalanság, határozat­lanság leküzdésében.

Álljon egyenesen, de lazán és kényelmesen, a díszőrséget álló katona merev­sége nélkül. Ha egyik lábát valamivel a másik mögé helyezi, szilárdan fog állni a talpán és nem billeg, hintázgat ide-oda beszéd közben.

Ha ülve beszél ne kucorogjon elfogódottan a szék szélén. Gondoljon arra, amit a testtartással kifejezett “készenléti állapotról” az általános magatartással kapcsolatban mondtunk....................................................................................................

A megnyerő külső egyik fontos tényezője a barátságos arckifejezés.Képzelje el annak hatását, ha valaki “örömmel üdvözli” a hallgatókat, de

közben összevont szemöldökkel, szigorú pillantással méregeti őket. A hallgatók iránt tanúsított őszinte rokonszenvező magatartás viszont arcára is kiül, hacsak azt gátlástól vagy lámpaláztól megmerevedett arckifejezése el nem leplezi. A barátságr talannak tűnő viselkedés a közömbös hallgatót minden esetben barátságtalanná; a barátságos jóindulatú résztvevőt legjobb esetben közömbössé hangolja.

A beszéd dinamikus cselekvés

A középkori iskolákban, ahol a klasszikus hagyományokon alapuló retorika a nevelés fontos részét képezte, gyakori próbatétel volt, hogy a szünetben valame­lyik tanulót igaztalanul és alaptalanul megvádolták. Ha az erre csak vállvonogatás- sal, néhány halk szóval felelt vagy elsomfordált, akkor lehetett egyebekben kiváló, akár ragyogó filozófus is, de szónoki képességeit nem sokra becsülték. Ha azonban élénken védekezni kezdett, egyik vádat a másik után cáfolta meg lehengerlő érve­léssel, és az igazságtalanság ellen heves védőbeszéddel reagált, akkor biztosak voltak benne, hogy kitűnő szónok válik belőle.

257

Még ha nem is szónoklatra készülünk, érdemes elgondolkodni ennek a véle­ménynek az igazságán. Az előadásnak mindig hatnia kell, még ha célja nem is a világ megforgatása, hanem csupán új ismeretek közlése, elfogadtatása. Aki előadói készségét vizsgálja, ne azt kérdezze magától, elég fürgén pereg-e a nyelve, hanem van-e elég akaratereje, amellyel ösztönözni, formálni, tanítani tudja az embere­ket és környezetét. Ami a hallgatóságot meggyőzi, tettre indítja vagy gondolatainak elfogadására készteti, az mindig az akarat lendülete, de csak ha az őszinte és mély érzésből fakad. Az előadás nem lehet színjátszás, az előadó csak azt fogadtathatja el mással, amiben maga is hisz. Horatius ezt úgy fejezte ki, hogy aki meg akarja őt ríkatni, annak előbb magának is sírnia kell.

Ez nincs ellentétben azzal, amit az előadó egyéniségéről mondtunk, sem azzal, hogy az előadói készség elsajátítható. Ha egyébként csendes, halkszavú, nem kell mennydörgő, tüzes szónoklatot kivágnia — a meggyőzés ereje, a terv­szerű önműveléssel kifejlesztett akaraterő a nyugodt előadásmódon is átsugárzik.

Elsősorban azonban ismernie kell saját hangját, beszédmódját és ennek vár­ható hatását. Ezt magnetofon segítségével könnyen megállapíthatja. A kritikus ön- megfígyelés beszédkészsége, fejlesztésének első lépése.

Nem mindenkinek adatott meg az önmagában is figyelemkeltő, erőteljes szép hang. Az egyéni adottságon nehéz változtatni, de a maga egészséges, termé­szetes hangján is bárki lehet jó előadó, ha ügyel néhány elemi szabály betartására.

Sajnos sok előadó egyáltalában nem a maga egészséges, természetes hangján szólal meg. A hivatalos megszólalás ténye, a szokatlan körülmények nemcsak arra késztetik, hogy köznapi szavait nyakatekertté cifrázza, hanem tetejébe még egyéb­ként kellemes, természetes hangját is több hangértékkel megemeli. Ez a termé­szetellenesen magas, elvékonyodott, erőltetett hang gyakran rekedtnek tűnik és ellenszenvesen hat.

Hangképzésére tehát ügyelnie kell, de vajon hogyan?____________ ______

Minden működéshez energiára van szükség, amit valamilyen üzemanyag szolgáltat. Beszédünket a beszédszervek öszehangolt működése biztosítja, ennek pedig alapja a helyes beszédlégzés, különösképpen a kilégzéskor a tüdőből kiáramló levegő.

Aki csak kicsiket lélegzik, kevés levegőt szív be, természetesen csak kevés levegőt lélegezhet ki, vagyis nem tud hangtámaszt létrehozni, sem pedig elegendő levegőt biztosítani a hangszálak keltette rezgések továbbításához. A hangszálak elégtelen működése következtében hangja kellemetlenül éles és rekedtes lesz, beszéde eltorzul. A helytelen légzés következtében hamar kifullad, hiszen éssze-

258

rűtlen és zavaró, nehéz testi munkát végez. A gyakran elakadó lélegzet ismét csak az előadó bizonytalanságának látszatát kelti.

A helytelen légzés könnyen felismerhető külső jele a váll és a kulccsont ál­landó emelkedése. Ezzel szemben a helyes, ún. rekesz- vagy hasi légzésnél be- légzés közben a hasfal emelkedik ki, beszéd közben pedig lassan húzódik vissza, miközben elég levegőt biztosít a kellemes, nyugodt beszédmód számára.

Ezt a helyes légzést, amelyet a csecsemő még kiválóan tud, az évek során va­lahogy elfelejtettük, ezért újra meg kell tanulni, be kell gyakorolni, természetesen szintén még felkészülés közben. (Nem árt, ha ehhez az ide vonatkozó szakiroda- lom részletes útmutatását is segítségül hívja.)

Az írás és a beszéd között az egyik különbség a mondatok közölhető hosszú­sága. Véleménye szerint hogyan függhet ez össze a helyes légzéssel?......................

Hosszú és bonyolult körmondatokat nem lehet “egy szuszra” elmondani, úgy beosztani viszont, hogy azok egy-egy lélegzetvételnyi szünettel értelmes gon­dolatrészekre tagolódjanak, elég nehéz. Ha pedig a gondolattöredék közepén levegő után kapkod, az nemcsak a mondanivaló szempontjából káros. Idegesen lihegő beszédmódjával a jóindulatú hallgatóban részvétet, másban esetleg kaján kárörömet, de mindenképpen rossz benyomást kelt. Úgy tagolja rövid mondatait, hogy minden nehézség és a gondolatok széttördelése nélkül vehessen közben levegőt.

A bevezető mondatok előtt vegyen nagyobb lélegzetet, azután kezdjen lassan beszélni. A legtöbb előadó túl gyorsan beszél, anélkül, hogy ennek tudatá­ban lenne. Beszédtanításnál tapasztalták, hogy ha valaki a tanár utasításában meg­jelölt tempóban beszél, azt ő maga túlságosan lassúnak érzi. Ez az érzés azonban félrevezető. A túl gyors beszédnek nemcsak az a hátránya, hogy ideges, kapkodó benyomást tesz, hanem a kiejtés tisztaságát is csökkenti. Ezzel szemben a lassú beszéd nyugalmat, biztonságot áraszt és érthetővé teszi a kiejtést. Természetesen arra vigyázni kell, hogy ez a lassú beszédtempó ne váljék vontatottá, mert az a hall­gató számára legalább olyan fárasztó, mint az elhadart gondolatok követése.

Beszéljen telt hangon. A legtöbb gyakorlatlan előadó egyik hibája, hogy túl hangosan szól, a másik hibája, hogy túlságosan halkan beszél. A jól kivehető, hangos beszéd persze nem azonos a kiabálással. Ez megint csak zavaró, amellett az előadót idő előtt ki is meríti. Ha azonban — főleg nagy teremben — csak az első sorok hallgatóihoz szól, a hátsó sorokban ülőkkel megszakad, vagy létre sem jön a kívánt kapcsolat.

259

Általános retorikai szabály, hogy az előadó a leghátsó sorokban ülő — tehát legkedvezőtlenebb helyzetben levő — hallgatókhoz intézze szavait. Ez nemcsak a beszéd technikájára, hanem egész beállítottságára is vonatkozik. Bármilyen helyi­ségben van, hangja erejét úgy állítsa be mintha a szemben levő hátsó falnak beszél­ne, akkor biztos lehet benne, hogy az utolsó sorokban is meghallják, amit mond. Ha tekintettel van hallgatóira, biztosan megtalálja a megértéshez szükséges hange­rőt, a középutat a kiabálás és a suttogás között.

Különösen mikrofonba nem szabad sem túl hangosan, sem gyorsan beszél­nie. Ettől előadása — főleg nagy teremben — könnyen érthetetlen hangzavarrá válhat. A mikrofon, illetve a teremben elhelyezett hangszórók esetleges torzító ha­tására mindenképpen tekintettel kell lennie. Ha erre mód van, célszerű ezt előzete­sen kipróbálni.

Beszéd közben jól érthetően ejtse ki és ne nyelje el a szavakat. Ez a hiba főleg a szavak és mondatok végén fordul elő. A hallgató nincs abban a helyzetben, hogy megismételtethesse az érthetetlenül elmotyogott szavakat. Ha a hallgatóságnak azon kell fáradoznia, hogy a hallott hangokat tagolt beszédre lefordítsa, ez az eről­ködés — még ha ennek nincs is tudatában — annyira leköti a figyelmét, hogy már nem tud a közölt gondolatokra koncentrálni. Olyan ez, mint amikor valakinek halvány, elmosódott vagy olvashatatlan írást kell nagy kínnal kibogoznia. A klasz- szikus retorika egyik szabálya szerint az előadónak nem úgy kell beszélnie, hogy a hallgatóság képes legyen megérteni, hanem úgy, hogy képtelen legyen meg nem érteni. Ez a szabály természetesen nem csupán a szavak tiszta kiejtésére vonatko­zik, de arra is feltétlenül alkalmazható.

Óvakodjék a felesleges töltelékszavaktól és az értelmetlen töltelékhangoktóL Az állandóan ismételgetett “hát” , “izé” , “kérem szépen” , “szóval” vagy más, egy-egy időszakban felkapott és az unalomig ismételgetett beszéd-vagy mondat­kezdő, hiánypótló, helyetettesítő divatszó azt az érzést kelti a hallgatóban, hogy az előadó figyelmetlen, vagy egyszerűen felkészületlen és alkalmatlan gondolatainak közlésére. A felesleges töltelékszavak használata csak rossz szokás, a hétköznapi beszélgetés során is felbukkan, az előadás okozta zavar, idegesség következtében azonban csak halmozódik, esetleg számos elnyújtott “ ...ööö...”-vel is kiegészül. Zavaróan, kellemetlenül érinti a hallgatót, aki, ha jóindulatú, csak azért szurkol, hogy sikerüljön az előadónak végre megtalálnia a keresett szót. Ez persze megint csak eltereli a figyelmét a lényegről. Az ilyen felesleges, tagolatlan hangokat, nyög- décselést egyetlen előadó sem engedheti meg magának.

Ehelyett sokkal célszerűbb a már javasolt gondolat- vagy mondat végi szünet, ami lényegében ugyanazt a célt szolgálja, mint egy-egy hosszan elnyújtott “há- á-á-á-t” , vagyis hozzásegíti gondolatainak rendezéséhez, viszont nem bosszantja,

260

hanem segíti a hallgatót. Ezek a lélegzetvételnyi, ésszerűen beosztott szünetek — a lassúbb beszédtempóhoz hasonlóan — nyugalmat árasztanak, a higgadt megfon­toltság érzetét keltik. Úgy tűnik, az előadó egész lénye biztonságot sugároz, és közben kevésbé tűnik fel, ha a beszélőnek a következő mondat esetleg nem jut eszébe.

Annak azonban, hogy az előadás valóban dinamikus cselekvés legyen, van még más, el nem hanyagolható eszköze is. Ön mire gondol? . . . __ ___________

Egy világhírű rendezőről mesélik, hogy a nála felvételre jelentkező színészt— miután az a saját elképzelései szerint már elmondta a kiválasztott szöveget — a leghatározottabban felszólította, adja elő még egyszer ugyanazt, de egyetlen gesztus, minden arcjáték nélkül, csupán szavakkal. Ha erre a színész képes volt, el­küldte, mert nem tartotta elég tehetségesnek. Ha azonban ajelölt nem állta meg, a beszéd lendülete annyira magával ragadta, hogy elfeledkezett minden utasításról, és mégis arcjátékkal, gesztusokkal kísérte előadását, a rendező azonnal alkalmazta. Igaz, az előadás és a színjátszás nem ugyanaz, de kifejező eszközei hasonlóak és a példa számunkra is tanulságos lehet. Egy előadó, aki mozdulatlan merevséggel csupán szavaira hagyatkozik, nem “beszél” igazán.

A gesztus ugyanis spontán reflex, mellyel megjelenítheti vagy aláhúzhatja mondanivalóját. Sokszor egy-egy kézmozdulattal könnyebben szemléltethetjük azt, amit szavakkal csak körülményesen tudnánk körülírni. Amikor például a csi­galépcsőről beszélünk, karunk szinte automatikusan lendül, hogy csigavonalat raj­zoljon a levegőbe. Ugyanilyen önkéntelen és természetes mozdulattal jelezhetjük valaminek a nagyságát, formáját is.

Máskor viszont a gesztus kimondott szavaink hatását vizuálisan is megerő­síti. Ha az előadás során három lényeges pontra akarjuk felhívni a figyelmet, fele­melt újjunkkal kiszámolva a hármat, szinte az írott szöveg aláhúzását pótoljuk.

A mondanivalót szemléltető és alátámasztó gesztus segíti a felfogást és a sza­vaknál tartósabb “aha élményt” biztosít a hallgató számára. A gesztusoknak lélek­tani hatása van, mert ösztönösen rájuk érzünk, a tartalmukat, mondanivalójukat közvetlenebbül, élményszerűen ismerjük fel, míg a szavak csak az értelem, a felfo­góképesség szűrőjén keresztül jutnak el tudatunkba.

A gesztusoknak azonban mindig illemük kell a helyzethez. A szavakat soha nem pótolhatják, és nem szabad azok hatását agyonvágniuk. A gesztus mindig csak nyomatékost'tó kísérőjelenség.

A gesztusok alkalmazásának nincsenek általános szabályai, mint valamikor régen, amikor a szónoklástan kézikönyveiben ábrákon mutatták be a különböző

261

érzelmek kifejezésére pontosan kidolgozott kéztartások mintáit. Ez már a múlté. A ma embere kevésbé mutatja ki érzelmeit, így az ezeket kifejező jelzések is lerö­vidültek, visszafogottabbak, tartózkodóbbak lettek. Mint ahogyan a századelő színjátszásának a heves érzelmi kitöréseket jelző taglejtései ma már éppen ellen­kező hatást váltanak ki, és inkább nevetésre ingerelnek, épp olyan visszatetszően színpadias lenne az állandóan hevesen gesztikuláló előadó is.

A világért se akarjon tehát betanult, tükör előtt begyakorolt mozdulatokkal hatni, még akkor sem, ha itt-ott még a mai könyvekben is található néhány kife­jező mozdulat leírása, értelmezése. A betanult gesztusok azért is veszélyesek le­hetnek, mert másképpen illeszkednek a beszédhez, mint a spontán mozdulatok. A spontán gesztus ugyanis általában előbb indul, mint a szó, így tehát mintegy előre jelzi a kimondott gondolatot, míg a betanult gesztus rendszerint késik. Ez érvényes egyébként a többi nonverbális közlésre, még a hangszinezésre is. Viselkedjék ter­mészetesen, pontosan úgy, mint máskor. Ha mondanivalóját őszinte meggyőzés hatja át és beszéde nemcsak szavak puszta közlése, hanem akarattal átfűtött, aktív, dinamikus cselekvés, nyugodtan elfeledkezhet a kezéről: az önmagától mozdul, mégpedig úgy, ahogy az az adott pillanatban a leghelyesebb.

A szerző és az előadó személyiségének megnyilvánulásáról már több ízben is esett sz ó ................................................................. ............................................................

Nos, mindaz a gesztusokra és az arckifejezésre is vonatkozik, (utóbbira ter­mészetesen azzal a megszorítással, hogy az mindig barátságos legyen.)

A mimikának, az arcjátéknak hasonló jelentősége van, mint a gesztusnak: kimondott szavak kísérője, azok hangsúlyozása vagy éppenséggel cáfolata. Arca is éljen szavaival együtt. Kérdésnél váljon arckifejezése is kérdővé, és ne szégyelljen mosolyogni, há oldottabb előadásmódjával derűt keltett. Nem közömbös, milyen arckifejezéssel kíséri például helyzetfelmérésnél a hiányosságok vagy elért ered­mények ecsetelését. Nagy baj, ha azt mondja “nagyszerű” , de — talán csak gátlás­ból, lámpalázból — arckifejezése ennek átérzéséből semmit nem árul el. Éppen a szakelőadások egyik gyakori kísérő jelensége a rezzenéstelen faarc — ezt soha ne öltse magára.

262

Lámpaláz és egyéb kalamitások

A leggyakoribb gátló tényező — amit talán kivétel nélül mindenki, aki na­gyobb nyilvánosság elé lép, jól ismer — a lámpaláz. A félelem, különösen a kezdő előadónál, már napokkal előbb fokozatosan nő, míg a nyilvánosság elé lépést megelőző egy-két negyedórában csúcspontjához ér és igencsak kellemetlenné válik. A lámpalázas előadóban akkor már teljessé válik a bizonyosság, hogy sem kellő tudása, sem képessége az előadás megtartására nincs, és gondosan előkészí­tett beszédéből semmi nem jut eszébe, legfeljebb egy-két összefüggéstelen szó. De most már semmi nem segíthet rajta, mindenki csak őrá vár, el kell indulnia a dobogó felé.

Ez a lámpaláz egészen természetes jelenség, a szervezet szükségállapota, a meglevő erők összpontosítása a megoldásra váró feladat optimális teljesítése érde­kében. Ezt az is bizonyítja, hogy egy időben megpróbáltak vizsgázóknak éppen vizsgaláz ellen kikísérletezett nyugtatót adni — a következmény azonban feltűnő­en gyenge, rossz vizsgaeredmény lett. A lámpaláz tehát voltaképpen nagyon hasznos — de csak bizonyos határig. Ha túlzott mértéket ölt, akkor már gúzsba köti, egyetlen feszült . görcsbe merevíti az ember erőit és attól merev, darabos lesz az egész előadás is. Ezzel szemben szerencsés — vagy jobban mondva nor­mális — esetben az első szavak elhangzása után a bénító lámpaláz megszűnik és nem marad belőle más, csak a nehézségeken átsegítő, egészséges, jótékony feszültség.

Persze, hogy ezt elérje, igyekeznie kell, hogy lámpalázát egészséges korlátok közé szorítsa, annak ne gátló, hanem serkentő hatása érvényesüljön. Vajon mit tehet ennek érdekében?_________________ _____ _____ _________________

Először is tudomásul kell venni az előadás előtti idegesség létezését. Ez egé­szen normális reakció, annak jele, hogy komolyan veszi a feladatát és a hallgatósá­got — tehát már eleve jó jel.

A legnagyobb színészek és államférfiak — saját bevallásuk szerint — életük végéig minden fellépés előtt lámpalázzal küzdenek. Teljes közönnyel legfeljebb csak néhány érzéketlen, felelősséget nem érző rutinos előadó tud a hallgatóság elé lépni. Ezt ne irigyelje. A hallgatóság szívesebben megbocsátja az őszinte lelkese­dést mutató kezdő néhány bakiját, mint a csupán tapasztalatokra, nagy gyakorlatra épült hideg, számító rutint.

Különben sincs semmi oka az izgalomra, ha előzőleg alaposan felkészült, és eddigi tanácsainkat megfogadta. Aki tárgyáról mindent tud, és még szereti is azt,

263

teljes biztonsággal állhat a hallgatók elé. Még a gyakorlatlan, gátlásos előadó is vi­szonylag egészen jól tud beszélni, ha kedvelt területén szerzett tudásából kell a hallgatóknak valamit átadni. Minden zavar, elfogódottság, idegesség legbiztosabb ellenszere a teljes tárgyi tudás biztonsága.

Előadás előtt inkább a feladatra koncentráljon, ne az esetleges kudarcot ecse­telje magának élénk színekkel, és ne azon töprengjen, hogy vajon jó benyomást kelt-e a hallgatókban. Higgye el, őket nem a személye érdekli, hanem mondaniva­lója. Gondolja végig a bevezető mondatokat és az előadás menetét. Ezekkel a gon­dolatokkal kösse le figyelmét, és akkor — meglepő módon — a félelmet inkább a közlés vágy türelmetlen izgalma fogja felváltani.

A műszerekkel is kimutatható fizikai elváltozásokat okozó lámpaláz a meg­szólalás előtti percekben a legerősebb. Amikor a hallgatók elé lép, várjon egy-két pillanatig és — bármit is érez, — nézzen nyugodt, barátságos arccal hallgatóira. Bárkik legyenek is, tekintse őket barátainak, beszélgető partnereinek. Nyilván nem ideges, amikor jól ismert tárgyáról néhány emberrel beszélget. Nos, most sincs másról szó, legfeljebb a szokottnál valamivel többen vannak, akik meghallgatják. (Az előadásnak is csak használ, ha inkább társalog, mint előad.)

Alaposan meggondolt, kicsiszolt bevezető szavait megtanulta, ezeket nyu­godt, higgadt tempóban kezdje el kimondani. Ha a kezdő mondatokat a dobogóra érve azonnal hadarni kezdi, később már nehezebb rátérni a nyugodtabb, lassúbb ütemre. Ha kell, inkább azután kezdje beszédét fokozatosan gyorsítani.

Előadás közben is előfordulhatnak kisebb-nagyobb zavarok, váratlan, kelle­metlen helyzetek.

Megtörténhet, hogy valahol megakad. Ez hosszabb idő után a kifáradás ter­mészetes jele. Megbocsátható, ha egy pillanatra kikapcsol, elveszti a fonalat, de megbocsáthatatlan, ha ebből a csávából nem tud kievickélni.

Az ilyen pillanatnyi rövidzárlatot természetes jelenségnek kell felfogni, amitől nem szabad elvesztenie a fejét. Egyik megoldás, hogy teljes nyugalommal megismétli az utolsó gondolatot. Mivel rövid, összefoglaló ismétlések nélkül amúgy sem lehetünk meg, ettől a hallgató sem fog meglepődni. Ha a folytatás még így sem jutna eszébe, egyszerűen mondjon le arról a gondolatról, ami logikusan következne és utaljon arra, hogy nem sorolhatott fel minden figyelembe vehető szempontot vagy adatot. Amennyiben az előadást vita követi, jelezze, hogy arra esetleg még akkor sor kerülhet — addigra bizonyára eszébe jut a kimaradt gondo­lat. Ha az előadás közepe körül tart, és még mindig úgy érzi, baj van, egyszerűen tartson rövi szünetet. Az efféle üzemzavart azonban megelőzheti, ha kéznél van előkészített és jól olvasható vázlata.

264

Az előadót ugyancsak zavarba hozhatja egy vártlan közbeszólás is. Ha azonnal eszébe jut egy talpraesett válasz, nyert ügye van. Ezt esetleg pótolhatja egy, az adott helyzethez illő hasonlat vagy idézet, amit minden eshetőségre felkészülve már eleve készenlétben tart. Egyetlen hallgató sem fog rájönni, hogy a gyors válasz előre elkészített vagy rögtönzött volt-e. De ha hirtelen nem jut eszébe egyetlen ügyes válasz sem, nem kell azonnal reagálnia. Az előadás további részében, annak végén vagy a vita során azonban feltétlenül vissza kell térnie a közbeszólásban el­hangzottakra. így a hallgatóságnak az lesz a benyomása, hogy az előadó a megfelelő összefüggésben amúgyis megemlítette volna a kérdéses szempontot.

A közbevetett kérdésekkel óvatosan kell bánni. Igaz, ez egyrészt az érdeklő­dést bizonyítja, de azt mindenképpen el kell kerülni, hogy ebből néhány résztvevő és az előadó párbeszéde alakuljon ki. Helytelen azonban az is, ha a későbbi vitára hivatkozva a közbekérdezőre azonnal belefolytja a szót. A legjobb taktika, ha az első kérdésre azonnal felel. Ezzel tanujelét adja annak, hogy nem akar kitérni a vá­laszadás alól. Még egy esetleges második kérdést is röviden válaszoljon meg, de ez után már megkérheti a résztvevőket, hogy az előadás meghallgatása után együtte­sen vitassák meg az esetleges még nyitva maradt kérdéseket. Tegye hozzá, reméli, hogy egyetértenek ezzel a javaslattal.

Közben ügyeljen, hogy mindez ki ne zökkentse gondolatmenetéből. De hiszen valahol már volt is szó az ilyenkor szükséges gyors átváltásról. Emlékszik még rá? ............ .................................................................................... ...................... .

A gondos és alapos előkészítés során nyilván nemcsak saját érveit, hanem a várható ellenérveket és gondolatainak, javaslatainak esetleges gyenge pontjait is számbavette. Ha előadásában ezeket is megemlítette, hogy egyúttal meg is cáfolja őket, elejét vette annak, hogy más talán nagyobb nyomatékkai világítson rájuk. Ennek ellenére — vagy ha mégsem gondolt mindent alaposan végig — előfordul­hat, hogy az előadást követő vita során ellenvéleményekkel találja magát szemben. Az ilyen kényelmetlen helyzet sok tapintatot és körültekintést kíván.

Első szabály: a vitapartnert soha nem szabad lebecsülni, főleg nem ledoron­golni. Neki is lehetnek logikusnak tűnő érvei, amelyeket higgadtan és nyugodtan meg kell válaszolni. Minél agresszívabb a hang, amellyel vitába kell szállnia, annál jobban meg kell őriznie önuralmát.

A másik fontos szabály, hogy figyelembe kell venni a másik fél szempontjait és érzékenységét. Sokkal hamarabb ér célt, ha egy kis diplomáciával jár el és nem veti el azonnal, egyértelműen a másik fél álláspontját, főleg ha ezt nem vágja nyer­sen a szemébe, hogy már az első mondatokkal maga ellen hangolja.

265

Keresse meg a másik fél szavaiban azt, ami helytálló, összegezve emelje ki az elfogadhatót — valami mindig akad —, és esak azután cáfolja meg azt, amivel nem ért egyet. Ha a másik fél azt látja, hogy egyes pontokban osztja véleményét, szíve­sebben és nagyobb türelemmel hallgatja meg ellenvetéseit. Ha ezekből netán mégsem ismer el semmit, akkor legalább méltányolja és köszönje meg, hogy figye­lemmel kísérte az előadást.

Ezután udvariasan, logikus érvekkel alátámasztva, tömören foglalja ősze (el­len) véleményét. Azt is megteheti, hogy kérdéseivel rászorítja ellenfelét, sorolja fel ő az érveit, bizonyítsa be ellenvetéseit. Lehet, hogy ezzel sikerül kifognia a szelet vitorláiból. De gondosan kerüljön minden bántó gúnyolódást, lekicsinylést. Vita közben érveit a tárgyból merítse és ne akarja azokat személyeskedő megjegy­zésekkel helyettesíteni.

Az előadó feladatait, tannivalóit már nagyjából tisztáztuk, de a hallgató dolgát a korábbiakban csak mint befogadóét ismertettük. Márpedig előfordulhat, hogy rövid időre szerepet cserélnek, akkor, amikor a hallgatóból egy értekezlet vagy vita alkalmából hozzászóló lesz.

Nem vélelten, hogy erre éppen itt, a nehézségek, kellemetlen helyzetek között térünk rá. Ki ne ismerné azt a kényelmetlen érzést, amikor pontosan tudja, hogy szólnia kellene, nem mert csupán a hangját akarja hallatni, hanem mert van mondanivalója, mert tapasztalataival, szempontjaival, jól meglapozott véleményé­vel hozzájárulhatna a probléma megoldásához, az összejövetel sikeréhez. Gondo­latai azonban egyelőre rendezetlenek, gátlásai is visszatartják. Körülötte már annyi kúsza mondat, hosszú szóáradatba vesző aprócska gondolat, állandó ismételgetés hangzott el, hogy a sok rossz példa láttán nem mer belevágni a rögtönzés nehéznek tűnő feladatába. Benne reked hát a szó, átengedi azt a bátrabb fecsegőknek, de közben nem érzi jól magát.

Vagy ha mégis belevág, és utána úgy véli, nem azt és nem úgy mondta el, ahogyan akarta, közérzete csak tovább romlik.

Néhány egyszerű szabály betartásával mindezt könnyen elkerülheti.A legfontosabb, hogy végig teljes figyelemmel kísérje az előadást és a felszóla­

lásokat, nehogy olyasmit mondjon vagy arra kérdezzen rá, ami már elhangzott, mi­közben gondolatai elkalandoztak. De erre nem kerülhet sor, hiszen az oldahallga- tásról már mindent tud, ugye? ................. ............................................ .........................

A rögtönzésnél ugyanaz a teendője, mint az előadás előkészítésénél, azzal a különbséggel, hogy itt mindennek gyorsabban és egyszerűbben kell lezajlania.

266

Az előadás jegyzeteléséről már szóltunk. Ehhez hasonlóan írásban kell rögzí­tenie a hozzászólásában elmondandó gondolatait is. De vigyázzon, mert a sebtében telefirkált tucatnyi noteszlap kusza szövevénye csak megzavarja. Megteszi néhány világos, tartalmas kulcsszó is, melyet az előadásról készített jegyzeteihez fűz. Még jobb módszer a cédulázás: ha a hozzászólás egyes gondolatait külön lapokra írja, lo­gikai sorrendbe rendezésük nem okozhat gondot.

Maradjon meg egy kiválasztott alapgondolatnál és ne akarjon mindent el­mondani, ami eszébe jut és főleg ne egyszerre. De ha netán több fő gondolata is van, ezeket a megfelelő logikai összefüggések sorrendjében mondja el. Nagyon ügyeljen, hogy ezek részleteit, a hozzájuk tartozó érveket, példákat, hasonlatokat a nagy sietségben össze ne keverje. Az egész felszólalásnak ez a rendszerezés a lé­nyege. Ha ez megvan, már nem lehet semmi baj. A legtöbb kusza felszólalás azért lesz nehezen érthető, mert a felszólaló ezt a rendszerezést elmulasztotta, gondola­tai egyszerre tolulnak ajkára, össze-vissza keverednek, egymáshoz nem illő részle­tek fonódnak egymásba. Hallgató legyen a talpán, aki ezeket kibogozza. Pedig ez az anyaggyűjtésnél, a közlés előkészítésénél már jól megtanulta, gyakorolta.............

Hozzászólásának értéke nagymértékben függ attól, milyen logikusan tudja azt a tárgyhoz kapcsolni. Ne a második lépéssel, saját véleményének kifejtésével kezdje mondandóját. Állásfoglalása világosabb és egyértelműbb lesz, ha elöljáró­ban megjelöli, hogy a már elhangzottak közül melyik gondolathoz akarja saját kö­zölnivalóját hozzáfűzni. Azt talán fölösleges hangsúlyozni, hogy ez a kapcsolatte­remtő bevezetés inkább egy, mint két mondatból álljon. A hozzászólásnál egyik legnagyobb — és leggyakoribb — vétség az állandó ismételgetés.

Ha kinyilvánította véleményét, azt természetesen meg is kell indokolnia, de mindig csak a lényegre szorítkozva, tömören és világosan.

Sokan még mindig nem látják át, hogy a vita nem az előadásban elhangzottak újra meg újraszajkózása, hanem a tények és érvek, ellenérvek ütköztetése, javasla­tok elvetése, módosítása vagy gazdagítása. Ezért csak az ügynek használ, ha nem rejti véka alá saját — jól átgondolt — ellenvetéseit sem. Hogy ezt hogyan kell tennie? ................................................................................................... ............................

Felszólalásának vége egyetlen mondatban foglalt összegezés legyen. Ezzel újabb nyomatékot ad szavainak és elősegíti a vita további alakulását, mert az így ki­hangsúlyozott állásfoglaláshoz könnyebb újabb gondolatokat hozzzáfűzni.

267

Az előadást gyakran követi kínos szünet. Mindenki a másikra vár, hogy megszólaljon. Pedig az első felszólalónak van a legkönnyebb dolga. Egyrészt felold egy kellemetlen feszültséget, és ezzel kedvező légkört teremt önmaga és mondani­valója számára. Másrészt övé a gondolatok széles választéka, ahhoz kapcsolódik, amelyik hozzá legközelebb áll, arról beszél, amit a legfontosabbnak tart (persze mindig csak a tárgynál maradva!). Ez a választék minden hozzászólással egyre szűkül, a felszólalók mind nehezebb helyzetbe kerülnek és egyre sűrűbben hang­zik fel a mentegetődzés: “Mint ahogy az előttem szólók már elmondták...” , “Nem akarom ismételni, amit előttem már többen kifejtettek, de ...” stb. Próbáljon meg legközelebb elsőnek szót kérni. Ezzel nemcsak az ügynek, a vitavezetőnek és az egész hallgatóságnak, hanem önmagának is jó szolgálatot tesz.

Ne féljen hát a hozzászólástól. Amellett, hogy ez az egész közösség számára hasznos lehet, vajon saját készségeinek fejlesztése szempontjából milyen előnyök­kel járhat? ........ ............................................... ............. ........... ............................. ...........

Nos, kiváló alkalma nyílik az eleven gondolkodás, a gyors rendszerezés, a vi­lágos kifejezésmód gyakorlására. A hozzászólás, azaz a rögtönzés, legnagyobb előnye, hogy fürge észjárásra szoktat, mert rászorít a közösség gyorsan alakuló gondolatainak állandó követésére, elemzésére.

A hozzászólásnál tehát éppen úgy, mint bármilyen váratlan esetben, esetleg kellemetlen, kényelmetlen körülmények között, mindig úrrá lehet minden helyze­ten, ha logikusan felépített biztos tárgyi tudásának birtokában megőrzi nyugalmát, és mindvégig higgadt, udvarias, tapintatos marad.

Egy kép ezer szóval ér fe l

Ennek a szintén közhellyé koptatott régi kínai mondásnak igazságát a szöveg illusztrálásával kapcsolatban már vázoltuk. Ezért, mielőtt mindezt az előadáson al­kalmazható szemléltetés legfontosabb tudnivalóival röviden kiegészítenénk, kérem, fussa át még egyszer az ott mondottakat, hiszen csaknem minden, amit a szövegközi ábráról tudni kell, itt is érvényes ...................................................... ..........

268

Különbség persze azért adódik. A szemléltetés előnye itt még szembeszö- kőbb: minden előadásnak jót tesz, ha a szavak áradatát időnként megszakítva újra felkeltjük és ébrentartjuk a hallgatók figyelmét, és vizuális hatásokkal is biztosítjuk a jobb megértést, a tartósabb megőrzést. Ugyanakkor a szemléltetésnek több há­tulütője is lehet, amire ügyelni kell.

A kifejezetten vetítettképes előadástól (pl. útibeszámolótól) eltekintve a fő­szerep soha nem lehet a képé. Mindig a tartalom, az előadás az elsődleges, és azt a szemléltetésnek csak alátámasztania, szolgálnia szabad.

A szemléltetésnek többféle segédeszköze létezik. Megválasztásuk részben az előadás tárgyától, a felhasználás körülményeitől, részben természetesen az adott— főleg gazdasági — lehetőségektől függ. De befolyásolhatja a választandó eszköz egyszerűbb vagy bonyolultabb kezelési módja is. Rangsort nehéz felállítani. Nem biztos, hogy mindig az olcsó a gazdaságos megoldás, és azt sem állíthatjuk, hogy a korszerűbb, drágább berendezés a hatékonyabb. Adott körülmények között eset­leg éppen a legegyszerűbb mód lehet a legcélravezetőbb.

Tárgyak és modellek bem utatásának csak akkor van értelme, ha ezek olyan nagyok, hogy részleteik a terem minden részéből jól kivehetők. A tárgyak kézről- kézre adogatása egészen kis létszámú hallgatóságnál még esetleg elfogadható, na­gyobb teremben azonban semmiképpen sem ajánlatos. Ezek továbbadása, nézege­tése eltereli a figyelmet az előadóról, aki esetleg már az ötödik tárgy részleteit ecse­teli, miközben a hallgató még csak az elsőt tartja a kezében.

Egyike a legegyszerűbb megoldásoknak, ha az előadó táblára ír vagy rajzol. Ezt sokan csak szükségmegoldásnak tartják, holott — főleg műszaki tárgyú előadá­soknál — az egyik legcélszerűbb formája a szemléltetésnek. Ellentétben a legtöbb segédeszközzel, melynél az előre elkészített képeken egy-egy kidolgozott részlet, vagy elkészült egész látható, a rajzolás lehetővé teszi, hogy a hallgatók — azaz nézők — szeme láttára alakuljon ki egy-egy szerkezet, kapcsolási rajz stb. A táblán mindig csak az jelenik meg, amiről az előadó éppen beszél, így a hallgatókat nem zavarják meg olyan részletek, amelyekről éppen akkor nem esik szó.

Vigyázni kell azonban, hogy pontosan ezt az előnyös hatást ne rontsa el azzal, hogy közvetlenül a tábla előtt — és természetesen a hallgatóságnak háttal — állva eltakarja a készülő rajzot. Igyekezzék, amennyire lehet, oldalt állni és inkább kinyújtott karral dolgozni, hogy zavartalanul figyelemmel kísérhessék felépítésé­nek menetét.

Hosszú rajzolgatásnak sem lehet helye, csupán néhány vonásból álló, egysze­rű ábrákat vázoljon fel, amelyek a beszéddel egyidejűleg el is készülnek,

A tábla hasznos volta különösen a rögtönzéseknél nyilvánul meg, például amikor a hallgatók kérdéseire kell kapásból újabb magyarázatokkal szolgálnia.

269

A nagy felület a terem minden részéből jól látható. Ezt az előnyt használja ki: se az írás ne legyen kicsi, se a rajz vonala vékony. A tábla legyen mindig száraz, mert ha nedves, felülete zavaróan tükröződik.

A szemléltetés gyakori módja a vetítés.Az episzkóppal átlátszatlan, tehát bármilyen papírra, műanyagra felvitt nyom­

tatott vagy rajzolt szövegek kivetíthetők. Előnye tehát, hogy meglevő fényképek, könyvoldalak, újságkivágások felhasználhatók, így nem kell a szemléltetéshez bo­nyolult és drága eljárásokkal külön felvételeket készíteni. Hátránya viszont a gyenge képminőség, az életlen kontrasztok. A vetítés a kép felületéről visszavert fénnyel történik, amihez nagy fényerejű világítóforrásokra van szükség. Ezért a készülék és a vetítendő kép is gyorsan felmelegszik, óvatosan kell hát a készülék­kel bánni. A vetítés csak sötétben történhet, különösen a színes képek minősége függ az elsötétítés fokától. Hátrányai tehát messze meghaladják egyetlen előnyét, használata inkább csak szükségmegoldás.

Legismertebb az általánosan használt diavetítés, az ehhez szükséges vetítő a legtöbb helyen rendelkezésre áll.

A diapozitív filmek nedvességre, hőre, karcolásra és különféle szennyeződé­sekre érzékenyek. Kezelésüknél és tárolásuknál tehát óvatosan kell velük bánni. Különböző célokra különféle méretű diaképek készülnek, az általános kis méret kerettel együtt 5x5 cm. Emellett 35 mm-es normál filmre készülő diafilmszalago- kat is használnak. A színes dia kétségtelenül szebb és mutatósabb, de amellett hogy költségesebb is, nem ad olyan éles képet, mint a fekete-fehér, ami különösen nagy teremben hátrány.

Bár a kivetíthető kép mérete a vetítőgép minőségétől függ, a képek készítésé­nél ajánlatos az elterjedtebb, kisebb vetítőfelületet adó gépek lehetőségeihez alkal­mazkodni. Figyelembe kell venni azt is, hogy a kép nagy teremben másként hat, vagyis nehezebben kivehető, mint az otthoni körülmények között. A rosszul kiol­vasható, nehezen érthető ábra vagy írás zavaró, és ezáltal megint csak elvonja a fi­gyelmet. A terem méretéhez, a hallgatók számához kell tehát alkalmazkodni és gondolni kell a hátsó sorokban ülőkre is.

Általános szabály, hogy a kivetített kép hatszorosa az a maximális távolság, ahonnan az még jól látható. Vagyis egy 2 m széles kép 12 m-ről még kivehető. Ez persze a legalacsonyabb érték, minél kedvezőbbek ezek az arányok, annál köny- nyebb dolga van a hallgatónak és a képet előkészítő előadónak. A mérce természe­tesen mindig a legkisebb betű, illetve a legvékonyabb vonal.

Egy folyóirat vagy könyv ábráinál az olvasó saját tetszése szerint fordíthat elég időt arra, hogy a látottakba belemélyedjen. Az előadásnál viszont csak rövid— és más által meghatározott — idő áll rendelkezésre.

270

Milyen következtetéseket kell mindebből a képek készítésénél, illetve vetíté­sénél levonni? _ ......................................... ....................................... ................................

A kép még akkor se legyen zsúfolt, ha a legkedvezőbb körülményekre szá­míthat. Az legyen egyszerű, könnyen érthető, mellőzzön mindent, ami felesleges. Mindig csak egyetlen gondolathoz kötődjön és csak addig maradjon kivetítve, amíg beszél róla. Ha kell, inkább készüljön egy-egy adathoz több felvétel, mintsem hogy minden részlet egyetlen bonyolult ábrába tömörüljön. Sokan még a képfelira­tok ellen is tiltakoznak. Ha ezekre mégis szükség van, szorítkozzék a legszüksége­sebb szavakra és ezeket jól olvashatóan írja fel. Függőlegesen vagy rézsútosan ne menjen írás, hiszen a vetítőernyőt nem lehet oldalra fordítani, mint pl. egy könyvet.

A sok adatot tartalmazó, teljes táblázatok sem vetítésre valók. Zsúfolt, a hátsó sorokból olvashatatlan képet adnak, melyeknek sem tanulmányozására, mégkevésbé leírásásra nem jut idő. A vetítendő adatokat a minimálisra kell csök­kenteni, és ezeket is inkább első pillantásra felfogható grafikonná alakítsa át.

Az egyes diafilmek berakása és cseréje az egyszerűbb vetítőgép-típusoknál nehézkes. Ha gyakorlatlan személy kezeli a berendezést, gyakran előfordul, hogy a képek fejenállva vagy oldalukra fordulva jelennek meg a képernyőn. Ha vastag a keret, a kép szorul, akadozva megy a csere. A kellemetlen meglepetések elkerülé­sére ajánlatos előadás előtt próbát tartani. Ez valamennyi segédeszköz alkalmazá­sára vonatkozik.) A korszerűbb vetítők kezelése könnyebb, mert ezek félig vagy teljesen automatikus képváltóval, azaz a képek befogadására alkalmas tárolóval és tolószerkezettel vannak ellátva.

A képek összeállításánál nagyon ügyeljen a sorrendre. Kínos, ha előadás közben kell az összecserélt képek között keresgélnie. De éppen ilyen kellemetlen, ha a már levetített képet azért keresi, mert az később újra szóba kerül és arra még egyszer szüksége van. Ilyen esetben inkább soroljon be arról még egy másolatot a megfelelő helyre.

A diavetítés legnagyobb hátránya, hogy ehhez sötétségre van szükség. Mivel a képeknek csak alárendelt szerepük lehet és az előadást szolgálják, ne sokat be­széljen a sötétben. A lényeget még világosban mondja el, azután kerüljön sor a ve­títésre. Ezalatt csak a legszükségesebb megjegyzésekre szorítkozzék és, ne mond­jon semmit, ami nem az éppen látható képre vonatkozik. Világosban könnyebb egységes közösséggé összefogni a hallgatóságot, mely a sötétben hamar saját gon­dolatokkal elfoglalt egyedekre hullik szét.

271

Előfordulhat, hogy az előadás egy-egy nagyobb szakasza után következik a vetítés. Itt is óvatosan kell eljárni: a világosság és sötétség túl gyakori váltakozása zavaróan hat és fárasztja a szemet. Egy-egy előadás alatt erre a váltakozásra legfel­jebb 4-6 alkalommal kerülhet sor. A bevezetésnek és a befejezésnek pedig feltétle­nül világosságban kell elhangzania.

Az írásvetítő átvilágítható anyagok vetítésére szolgál. Magában foglalja a tábla és a diavetítő előnyeit azok hátrányai nélkül. Az előadó a hallgatósággal szem­befordulva használja a készüléket, amelybe vagy előre elkészített képeket helyez, vagy egy kb. 20-25 x 20-25 cm nagyságú felületre rajzol. A készülék a képet az előadó háta mögé felnagyítva vetíti ki nappali fénynél is; így az előadónak nem kell a hallgatóságnak háttal állva a táblára rajzolnia, tehát nem okoz számára nehézsé­get, hogy a beszédet és a rajzot szinkronba hozza. Nem gépet működtet, hanem saját személyes kifejező eszköztárát gazdagítja. Emellett a szokott méretben rajzol­hat, hiszen a nagyítást a vetítő végzi, míg a táblán erre neki kell ügyelnie. A hall­gató ugyanúgy látja a készülő képet, mint az előadó, így teljesen azonosíthatja magát vele, szinte az lehet az érzése, mintha ő maga rajzolna. Ennek ugyancsak megvan a maga jó lélektani hatása.

A tábla használatának előnye, vagyis valamely tárgy részleteinek egymásra épülő bemutatása nemcsak a helyszínen készülő rajzokkal, hanem az előre elkészí­tett tehát gondosan kidolgozott — ábrákkal is lehetséges. A vetítendő képeket ugyanis mindig átlátszó anyagra, az ún. transzparensekre kell felvinni. Ezek az át­látszó lapok előadás közben egymásra helyezhetők, így tehát a több lapból álló so­rozat ugyancsak fokozatosan mutathatja be pl. egy gépkocsi szerkezetét vagy az emberi test felépítését. Az ilyen sorozatokat — a táblára rajzolt ábrákkal szemben— természetesen csak egyszer kell elkészíteni, hiszen sokszor felhasználhatók.

A transzparenseket bárki, akinek néhány színes zsírceruzája, műanyag transzparensfóíiája és némi rajzkészsége van, könnyűszerrel megcsinálhatja. Egy teljes sorozat elkészítéséhez sem bonyolult felszerelésre, sem hosszú időre nincs szükség. A gyorsan készülő transzparenseket még montírozni sem kell, tehát el­marad a diaképek készítésének hosszú átfutási ideje. Ezért ezek mindig korsze­rűek, naprakészek lehetnek.

A képek általában csak egyetlen példányban vannak meg, tárolásuk is na­gyobb helyet igényel. A sorozatok többnyire házi gyártmányok és nem olyan látvá­nyosak, mint a diaképek, bár megvan a lehetősége a különböző tekercs- és lapfóli­ák korszerű eljárással készülő, kiváló minőségű központi gyártásának is.

Mivel az egész megoldás meglehetősen egyszerű, eleinte a szemléltetésnek egy alsóbb, a diavetítésnél kezdetlegesebb fokaként tartották számon. A gyakorlat azonban bebizonyította, hogy a hallgatók szívesebben veszik, mint a diavetítést.

272

Kétségtelen, hogy minden egyszerűsége mellett több eredményt hozhat, mint a tö­kéletesen kivitelezett, de csupán hatásvadász, öncélú megoldások..

Hogy a szemléltetés valamennyi megoldásának a legszorosabban bele kell épülnie az előadás logikus menetébe és a mondanivalóhoz kell igazodnia, azt feles­leges is hangsúlyozni. Az ábrák előkészítését ne hagyja az utolsó percre, szánjon elég időt az esetleges javításra, válogatásra. Az előadás tartamába bele kell számí­tani a vetítésre fordítandó időt, amibe beletartozik a képek továbbításának, cseré­jének ideje is. Alaposan gondolja meg, valóban szükség van-e valamennyi képre, sőt szükség van-e egyáltalában a vetítésre. Ez ugyanis nemcsak mutatós, hanem di­vatos megoldás is, így sokan akkor is ragaszkodnak hozzá, ha azzal inkább bonyo­lítják, mint segítik az előadás menetét.

Nem szóltunk a diaporámáról, sem a mozgófilmről, a zártláncú televízióról, a hangrögzítő berendezésekről, sem a mind nagyobb tért hódító képszalag rendsze­rekről. Ezek nem tartoznak az előadás általános kellékei közé. Általában más célt szolgálnak. Az élőbeszéd élénkítésére legfeljebb csak kivételes esetekben, rövid betétként jöhetnek szóba.

Gyakorlat teszi a mestert...

Az előadás gyakorlásához már eddig is kapott néhány ötletet. Remélhetőleg nem hagyta ezeket figyelmen kívül. Ha elkezdte, folytassa tovább, ha még nem tette volna, kezdje el a gyakorlást. Az előadói készség kifejlesztésének sok lehető­sége van, ezekből említünk meg még néhányat.

Azt már tudja, ugye, milyen hasznos lehet, ha mások előadását, beszédmód­ját megfigyeli. Ezt most már, az általános szabályok ismeretében tudatosabban tegye. Erre a rádió és a televízió kitűnő lehetőségeket kínál. Időnként koncentrál­jon egy-egy részfeladatra: hogyan kezdi mondanivalóját az előadó, mennyire tudja felkelteni az érdeklődést, milyen ügyesek vagy mennyire sablonosak bevezető, il­letve befejező mondatai.

Okuljon egyes riportalanyok elrettentő példáiból. Ha meghallja azt a riasztóan sok “ ... háááát...” -tal kezdődő mondatot, nyilván mindent elkövet majd, hogy ne essék ilyen és hasonló hibákba.

Figyelje meg mások gesztusait. Ez gyakorlatnak is jó, de játéknak még jobb, főleg ha közben nem hallja a szavakat, például úgy, hogy távol áll a beszélőktől vagy a televízióban leveszi a hangot. Próbálja meg ezekből és az arcjátékból kita­lálni, miről is lehet szó.

273

A színészek, hivatásos bemondók, riporterek megtanulták a szöveg értelmes tagolását. Kövesse példájukat.

Olvasson el egy rövid szöveget — esetleg újságcikket —, és írja le saját szavai­val a lényegét. Ezen jelölje be, elmondva hogyan tagolná: hol jelezne új gondolatot, hol tartana hosszabb, hol rövidebb szünetet.

A magnetofon használatát is ajánlottuk már. Olvasson fel egy szövegrészle­tet, majd ugyanazt mondja el saját szavaival. Visszahallgatva figyelje meg a két elő­adásmód, a felolvasás és a szabad, kötetlen beszéd közötti különbséget.

Olvasson el egy cikket olyan tárgykörben, amelyben jártas.. 3-4 perc alatt ké­szítsen el hozzá egy 2-3 perces hozzászólást.

Válasszon ki egy közérdekű, napjainkban sokat vitatott témát (pl. környezet- védelem, többgenerációs család együttélése stb.). Sorakoztassa fel és hangsúlyozza ki a saját véleményét alátámasztó érveket, de gyűjtse össze a lehetséges ellenérve­ket is, hogy azokat azonnal megcáfolhassa.

Több személy részére ajánlhatunk egy jó játékot is. Osszák ki a szerepeket: legyen a társaságban tudós, orvos, mérnök, szakács, költő, stb., kinek-kinek meg­győződése és tetszése szerint. Képzeljék el, hogy olyan helyzetbe kerülnek, amikor egyiküket fel kell áldozni. Mindegyikük igyekezzék bebizonyítani, miért éppen ő nem lehet az áldozat, miért van rá még szükség. Teljes meggyőződéssel, ésszerű indokokkal és érzelmi ráhatással vitázzon, de óvakodjék attól, hogy tapin­tatlan legyen. Higgadtan érveljen és kerülje a bántó, személyeskedő megjegyzéseket.

Szakmája, ismeretei vagy kedvetelései területéről, egyszerű vázlat segítségé­vel ismertessen és magyarázzon meg egy tárgyat, szerkezetet, műveletet, lehetőleg úgy, hogy azt kialakulásának folyamatában ábrázolja.

Állítson össze egy 10 perces előadást arról, melyek a jó előadás ismérvei, az előadó személyiségének meghatározó jegyei. Előbb állítsa össze a gondolatmene­tet, keressen hozzá szemléltetésre alkalmas példákat, hasonlatokat, idézeteket, és illessze be azokat az előadás megfelelő helyére. Ez az előadás olyan hallgatóknak szóljon, akik ilyesmivel még soha nem foglalkoztak. Győzze meg őket arról, hogy a világos, szemléletes stílus, a helyes beszéd, a figyelemkeltő előadásmód nem e- gyesek kiváltsága, hanem mindenki által elsajátítható készség. Egy-egy érvért gon­dolatért a könyvben vissza-visszalapozhat. De vigyázzon! Nem a lecke felmondá­sát kérjük, hanem igazi,jó előadást!

Gyakorlatainak összeállításánál vegye figyelembe a címzetteket is. A szerke­zetet, nyelvhasználatot stb. ugyanis nagy mértékben meghatározza az, hogy kinek szól. Próbálja meg ugyanazt különböző szintű és összetételű hallgatósághoz szabva elmondani.

274

Összeállított szövegeit mondja el hangosan. Használjon magnetofont vagy szóljon akár csak az üres falaknak, de szokja saját hangját. Keressen társakat, akik meghallgatják, szokjon hozzá a figyelő tekintetekhez. Ha van mondanivalója (amihez mindenkor könnyen szerezhet megfelelő ismereteket), ragadjon meg minden alkalmat a gyakorlásra. Beszéljen, beszéljen — bátran és nyugodtan, sem­mitől se riadjon vissza (no persze kivéve az üres szócséplést)!

Ha Plautusnak fejezetünk címéül választott, jól ismert mondása sem győzné meg eléggé, most hadd biztassuk még az ifjabb Plinius szavaival: “Gyakorlat növeli a merészséget” .

Kérem, szívlelje meg őket!

275

BEFEJEZÉS

Az empírikusok egyre csak gyűjtenek, mint a hangya és felélik, amit gyűjtöttek, a racionalisták önmagukból szőnek fonalat, akár a pók. Pedig a méh választja kettő­jük közül a helyes utat, mert a kert és a mező virágaiból hordja össze anyagát, de saját képességeinek megfelelően alakítja át és rendezi el. (Francis Bacon)

Akár írásról, akár előadásról legyen is szó, a befejezés mindig nehéz. (“ ... az ember öröktől fogva szereti minél tovább nyújtani a búcsúzkodást” — mondotta erről Anatole Francé)

A befejezéshez milyen megoldások közül is választhatunk?.............................

Tehát most elsősorban tartalmas, értékes összegezést kellene nyújtanunk. De kérem, tekintsen el ettől, hiszen talán már. eddig is a kelleténél többször bocsát­koztunk ismétlésekbe. Persze arra a bizonyos harmadik átolvasásra, az olvasottak összefoglaló átgondolására mégiscsak szükség van. Arra kérjük tehát — mint aho­gyan azt egyszer már korábban is megtettük — végezze el a szerző helyett ezt a munkát. De ez az összegezés legyen egyben újabb és most már teljes számvetés is. Amikor — esetleg a tartalomjegyzék segítségével — végiggondol mindent, egyút­tal Ítélje meg saját eredményeit. Vegye számba elhatározásait: mennyit valósított meg belőlük? Nem maradt-e valamelyik csak puszta szándék? Vagy nem merült-e mégis feledésbe egyik-másik kedvezőtlen szokásának megváltoztatása?............ .

Akkor nézzük hát a másik módszert.Könyvünk egészének ismeretében annak jellegéről, illetve közlésmódjának

szelleméből immár nyilván levont két fontos következtetést.......................................

Igyekeztünk átfogóan megtárgyalni a szellemi munka e részterületének vala­mennyi fontos kérdését. Elsődleges célunk az volt, hogy egyetlen kötetbe foglaljuk

276

össze mindazt, amit az ismeretek megszerzésétől azok közléséig a tárgykörben tudni kell. Ebből természetesen következik, hogy a legfontosabb ismeretekre összpontosítva sok esetben csak a nélkülözhetetlen tudnivalókra, vagy azok puszta jelzésére kellett szorítkoznunk és kénytelenek voltunk lemondani főleg azoknak a részleteknek — pl. a nyelvi, stílusbeli problémáknak — bővebb kifejté­séről, amelyeket az e kérdéseknek szentelt kiváló művek alaposan és behatóan megvitatnak.

Technikát, mesterségbeli tudást, készséget ígértünk. Bár ehhez a “szellemi munka” kifejezést választottuk, lényegében mindvégig a kommunikációról beszél­tünk. Márpedig a kommunikáció, az emberi kapcsolatoknak ez a legáltalánosabb kifejezési formája, sokkal többet rejt magában, mint hideg fejjel kidolgozott szabá­lyokat, csupán ész-okokon nyugvó, semleges és józan technikát. Nem vagyunk be­programozható robotok, amelyek mindenkor pontosan a betáplált utasításoknak megfelelően működnek. Reakcióinkat számos egyéni tényező befolyásolja. Ne higgye, hogy túlhangsúlyoztuk ennek jelentőségét, amikor mondanivalónkat, hol nyíltan kimondva, hol csak a sorok között, de végig át- meg átszőtte a figyelmez­tetés: a kommunikáció csak akkor lehet hatékony, ha elég fogékony az emberi ér­dekeltség, szempontok,állásfoglalások, esetleges gátlások iránt. Enélkül, önmagá­ban mit sem ér a legnagyobb műgonddal kidolgozott technika, a legbuzgóbb szor­galommal megszerzett rutin sem.

Mindebből milyen javaslat is következhet?........................................................

Nos, befejezésül megismételjük, amit már menetközben is kértünk: ne érje be a tőlünk szerzett alapismeretekkel. Bővítse, mélyítse azokat tovább néhány — az Önnek legfontosabb részletekről — mélyrehatóbban tájékoztató könyv segítsé­gével. (Néhányat irodalomjegyzékünkben is felsoroltunk.) Könyvünket azonban ne tegye félre polcának nehezen hozzáférhető zugába. Használja annak aminek szántuk: kézikönyvnek, gyakorlati útmutatónak. Időnként vegye elő, lapozza át. E- rősítse vele elhatározásait és törekedjék újabb, még jobb eredményekre.

Közben azonban soha ne tévessze szem elől az emberi tényezőt, mely nem­csak hallgatóira, olvasóira, hanem önmagára is hat és az eredményhez szükséges visszhangot kiváltja.

Roger Bacon, 13. századi angol filozófus szerint: “Két úton jutunk el a megis­meréshez: okoskodással és tapasztalással.”

Könyvünknek és így az okoskodásnak is végére értünk. Következzék hát a tapasztalás, vagyis a gyakorlati munka, melyet most már Önnek egyedül kell elvégeznie.

277

Abban a reményben, hogy elértük ki nem mondott, de könyvünk egészéből nyilvánvalóan kisugárzott célunkat, a meggyőzést, hadd tegyük fel végezetül az utolsó kérdést:

Ugye nem hagyja abba, hanem valóban elvégzi ezt a megkezdett munkát és tovább halad a kijelölt úton legjobb képességeinek kiteljesedése fe lé? .....................

Ehhez kívánok sok sikert!

278

FELOLDÁSOK

1. gyakorlatA 8, 10, 15,B 1, 3, 5, 12 C 1, 5, 13,D 5, 15,E 2, 6, 10

(A maximális teljesítményt akkor érte el, ha mind a 14 hibát 2 perc alatt megtalálta)

2. gyakorlat (szókincs)1 -C Tagadó mondat után, ha egy dologra nem érvényes a tagadás: “Nincs

sehol....... a padláson”

2 - D 3 -C4 - B Megengedő mondat bevezetésére “Nem csinált k á rt,... elég élénk gyerek” 5 - A6 - C7 - C Az orvosi “akut” kifejezés magyar megfelelője8 - B9 - C

10- C Ha erre rájött, Ön nyilván jó megfigyelő, feltehetően észrevette, hogy a “ringli”-s dobozon általában feltüntetik az “ajókagyűrű” elnevezést is.

11 -B12 - C Ugye észrevette a csapdát és nem esett bele? Ha tévedett, akkor vagy a he­

lyesírása szorul javításra, vagy nem olvasott elég figyelmesen. A “most, je­lenleg még” megfelelője ugyanis az “egyelőre”.

13 - C Bizony, aki bonyolít (és nem lebonyolít) valamit, az összekuszál, gabalyít,bonyolulttá teszi az egyszerűt. (Lehet, hogy ennek a szónak széles körű el­terjedése a hivataloskodó nyelv használóinak a tudatalattiból feltörő, ön­

279

kéntelen vallomása?) De ugye ezentúl Ön minden ügyet simán lebonyolít, ahelyett, hogy azt bonyolítaná?

14 - A Az eredő mértani, illetve fizikai fogalom, jelentése két vagy több különfélenagyságú és irányú erő együttes hatásának megfelelő egyetlen erő. Átvitt értelemben is valaminek eredménye, következménye: okozat,, és semmi­képpen sem használható ok, eredet, forrás értelemben.(“Gondatlanságból eredő kár” nem pedig: “A kár eredője a gondatlanság.”)

15 - B A fáradság = fáradozás nem tévesztendő össze annak esetleges következ­ményével, a fáradt, kimerült állapottal. Ha mégis eltévesztette, akkor ennek oka a figyelmetlenség, a gyenge helyesírás, vagy esetleg a fáradtság lehet.

16 - B Egyre jobban elharapódzó divatszó, nem egyszer fölösleges töltelékszó.Gyakran "ahogyan mondani szokás“ vagy ” mondhatni “ értelemben hasz­nálják — helytelenül.

17 - B Gondolja csak meg: maga a kitűzött cél semmiképpen nem lehet azonosazzal az eljárással, melynek során ezt a célt meghatározzuk, azaz magunk elé tűzzük, kitüzzük. Ugye ezentúl mindent elkövet, hogy célját elérje, de sohasem akarja többé "célkitűzését megvalósítani14?

18- C A = obeliszk19 - D A megadott magyarázatok kétségtelenül kissé félrevezetők: A/ rokonér­

telmű szóként kevés, erőtlen — a frenetikus ennél többet fejez ki, B/ a ”dühöngő“ nem mindig cserélhető fel a ” tomboló“-val, pl. mint a siker jelzője.

2 0 - C ,21 - D Homérosz Iliászában szereplő idős, tapasztalt és bölcs görög király, Nestor

nevéből. Nem tévesztendő össze a hasonló hangzású és jelentésű “mentor” -ral

22 - B Ebből származik a heurisztika, azaz a feltalálás, valamire rájövés művésze­te, ill. a heurisztikus, rávezető, kitaláltató módszer elnevezése.

23 - A A Télemakhosz nevelőjének, az Odisszeában szereplő Mentor-nak nevé­ből.

2 4 -A2 5 -A

280

3. gyakorlat (szókincs)

1 •) adaptál — alkalmassá tesz, átalakít, átdolgoz adoptál — örökbe fogad(A kutató tudományos művét a nagyközönség számára adaptálta.Az árva gyereket jólelkű emberek adoptálták)

2.) relevál — beszéd közben kiemel valamit, fontosságot tulajdonít valaminek revelál — kinyilatkoztat, felfed, fényt derít vmire(Az előadó azt a tényt releválta, hogy a művész művében egész lényét reve- lálta)

3.) datál — keltezdotál — díjaz, javadalmat fizet(Tegnapról datált levelében megerősítette, hogy a színházi előadásokat az állam dotálja)

4.) bejáratos — szabad bejárása van vhová, vhol bennfentes bejáratos — bejáratás alatt levő (gépkocsi)(Felsőbb körökbe is bejáratos, ahol büszkén mutogatja új, még bejáratos kocsiját)

5.) gondtalan — nincsenek gondjai; derűs, nyugalmas (időszak)gondatlan — teendőit felületesen, hanyagul végzi, nem visel gondot arra, amit

rábíztak(Gondtalan jólétben élt, amíg gondatlanságából baj nem származott)

6.) helység — kisebb-nagyobb emberi település, falu, község, város helyiség — épület, lakás elkülönített része(A helység művelődési házában 8 helyiség van)

7.) istenes — tűrhető, elviselhető, elfogadható, ill. Istenről szóló isteni — nagyszerű, elbűvölő, fenséges(Tanulmányi eredménye még csak istenes, de a modora rossz, énekhangja viszont isteni)

8.) ijedség — ijedelem, megijedés, megrémülés hirtelen élménye ijedtség — a riasztó esemény kiváltotta állapot(A betörő nagy ijedséget okozott, de nagyobb volt az ijedtség, mint a baj)

9.) jólét — kedvező anyagi helyzet jóllét — jó közérzetjobblét — (csak ebben a szókapcsolatban) -re szenderül, azaz meghal, (ritkán: kedvező anyagi helyzet.)

281

(Az örökség jólétet, egészsége jóllétet biztosított számára, amíg csak jobblétre nem szenderült)

10.) tanulság — példából, eseményből, tapasztalatból levont hasznos ismeret, okulástanúság — bizonyságtétel, bizonyítás, bizonyíték(Lelkierőről teszel tanúságot, ha a káros következményekből levonva a tanul­ságot, felhagysz az ivással)

11.)felsőbbség — felsőbb hivatal, irányító szerv; értelmi, erkölcsi v. hatalmi fölényfensőbbség — magasabbrendűség, tekintély, hatalom, ül. ennek tudata, érzete vagy hite, képzelt vagy valódi fölény érzete, éreztetése (Azért mert a felsőbbséghez tartozott még nem kellett volna olyan fen- sőbbségesen viselkednie)

12.) látszata — vmely dolognak érzékelhető, látható külső megjelenése, amely nem egyezik igazi, valódi lényegévellátszatja — látható, érzékelhető eredménye(Munkájának nem sok látszatja van, pedig sürgölődésének az a látszata, mintha folyton dolgozna)

13.) méghozzá — ráadásul, hozzámégmégpedig — (pontosabb jelölés, részletezés bevezetésére)(Ebédet főzött, méghozzá sokat, kétféle körettel, mégpedig rizzsel és fő­zelékkel)

14.)öregbít — gyarapít; mértéket, hírnevet, tekintélyt növelöregít — a valóságnál öregebbnek tűntet fel; megtört, az öreg emberhez hasonlóvá tesz(Gyenge előadása nem öregbítette hírnevét, sötét ruhája pedig nagyon öregítette)

15.) semmiség — semmi, figyelemre sem méltó, jelentéktelen semmisség — valamely jogügylet érvénytelensége(Egy kis semmiség miatt semmisségi panaszt nyújtott be)

16.)válság — nehéz, súlyos helyzet, sorsdöntő esemény, mely rosszra vagy jóra is fordulhat

17.)váltság — kiszabadulásért, kötelezettség, teher, stb. elengedéséért fize­tendő összeg, érték; kiszabadítás, megmentés(Válságos helyzetében kénytelen a váltságot megfizetni)

18.) lélektelen — gépiesen, kedv, érdeklődés nélkül cselekvő, közömbös sze­mély v. így végzett munka

282

lelketlen — jóindulat, megértés, emberi érzés nélküli személy, szívtelen, kegyetlen(Munkáját lélektelenül végezte, ezért főnöke — bár nem volt lelketlen ember — megszidta)

19.) érem — díszített kis fémkorong, melyet kitüntetésül, stb. adnak; művészi alkotás (érme van)érme — fémből készült pénzdarab, fizetési eszköz (érméje van)(Az érem, amit győzelméért kapott, nem volt nagyobb egy húszforintos érménél)

20.) szível — (többnyire tagadó mondatban) (nem) kedveli, (nem) szereti látni, hallaniszívlel — megfogad (tanácsot), megjegyez (tanulságot)(Tanácsát megszívlelte, bár a tanácsadót nem nagyon szívelte)

21.) példaképp — példa gyanánt felhozott tény, adatpéldakép — követésre méltó, példát mutató személy v. dolog (Példaképp a gyerek közönyösségére megemlítette, hogy még példaképe sincs)

22.) tartalma — anyagi, alaki, tárgyi dolgok, illetve gondolatok összessége, melyek valamiben benne vannak, ill. elmondattak, kifejtettektartama — vmi időfolyamatának egy szakasza, az az idő, amíg vmi eltart (Előadásának tartalma gondolatokban gazdag volt, csak a tartama bizony­ult kissé hosszúnak)

23.)egyezség — vmiben való megállapodás, megegyezés egyesség — megértés, egyetértés(Miután a felek megkötötték az egyezséget, a közösségben helyreállt az egyesség)

24.) megorrol — megsértődik, megneheztel, felhúzza az orrát megorront — előre megérez, megneszel, megszimatol (Megorrolt, amiért nem hitték el neki, hogy megorrontotta a bajt)

25.) közhasznú — mindenkinek v. a legtöbb ember számára hasznos közhasználatú — a legtöbb embertől, ill. közösségtől általánosan használt, fogyasztott(Az ismeretterjesztés akkor lehet közhasznú, ha abban csak közhasználatú szavak szerepelnek)

283

4. gyakorlat (szókincs)4/a

1 - B2 - A3 - C4 — D5 - D6 - C7 - A8 - C9 - C

1 0 - D11 - C 1 2 - D

4/b1 — formátlan, alaktalan2 — a csillagos ég leírása3 — naptávcső4 — egybehangzás, egyszólamúság5 — nedvesség-és párakedvelő6 — zenei (főleg énekbeli) színezés, díszítés7 — napfizika8 — víziszony9 — víztelenít

10 — nedvszívó, vízzel könnyen keveredő11 — hőkedvelő12 — átalakít13 — távközlés14 — nyelvészet15 — többnejűség, többférjűség (vegyesvirágúság)16 — emberszabású17 — kétéltűek élettana18 — hőmérsékletet és légnyomást együttesen feljegyző készülék19 — mágneses hatásnak ellenálló20 — a szabályosnál fokozottabb működés

284

4/c1 - B2 - A3 — D4 — C5 - C6 - A7 - B8 - A9 — D

1 0 - C11 - B12 - B13 - A14 - B15 - C16 - C1 7 - D18 — Baero- = levegővel kapcsolatos; lég- frikció- = dörzsölés, súrlódás izo- = (alaki, vagy rendeltetési) hasonlóság mizo- = útálat, gyűlöletszub- = alárendeltség, alsó- alá; az utótagjelölte fogalom hiánya, kisebb foka, eny­

hébb volta-fág = a) elpusztító, faló; b) -evő, azzal táplálkozó -fita = növény-karp ( -gyümülcs, -termésű; a gyümölcs, termés sajátossága -ozis = előtagként szereplő testrész vagy lerakódás okozta bántalom- tropizmus = elhajlás, növési irányváltoztatás (inger hatására)

5. (Olvasási)gyakorlat1. Néhány gondolat a gyorsolvasás körüli félre-.........................................10% B 1

értésekről2. c/ ........................................... 5%B2

285

3. Az ipari termelést és az autóversenyzőt ................................... ....... 6% C 14. Sokkal több eredményt, de nem a nagyobb ........ ...............................15%B3

sebesség ellenére, hanem éppen annak kö­vetkeztében! (A 15% csak akkor jár — és aB3 kockába is csak akkor tegyen keresztet — ha az olvasmány és a feltett kérdés megfogal­mazásában levő ellentmondásra felfigyelt. A “több eredményt” válasz csak 5%-ot ér.

5. A koncentrált figyelem és a szókincs fejlesz-...........................................6% C 2tése

6. Az autóversenyző mindig a körülmények-.........................................20% A1hez, a célhoz (versenypálya, városi forgalom)igazodó sebességgel vezeti kocsiját. Ugyanígy a gyorsolvasásnál mindig a célnak és a körül­ményeknek (az olvasmány jellegének) meg­felelő sebességgel olvasunk

7. 160—250 szó/perc sebesség — két-három-.................................................8% C3szorosára50-60% felfogás - 70-80% -ra 3% lemaradás és kimagasló rekordteljesítmé­nyek

8. Könnyen csalódást okozhat és az egész.................. .............. ....... 10% A 2módszer elvetéséhez vezethet, mert gyors sikert remélnek, holott a gyorsolvasás elsajá­títása szorgalmat, kitartást és sok gyakorlást követel

9. c/ .................................... ........................ .................................................. 20% A 3

6. regressziót gátló/ gyakorlat

1 - a 6 - b 11 - b2 — a 7 — a 1 2 - a3 - b 8 - b 13 - a4 — a 9 — b 14 - a

JD1to 10 - a 15 - b

286

7. (regressziót gátló) gyakorlat1 —b2 - d

3 - b4 - b5 - e6 — e7 - c

8. gyakorlat1 - L 2 - Y 3 - J 4 — N 5 - 06 — P 7 - A 8 - S 9 — Z 1 0 - G

11 - R 12 - D 13 - E 1 4 - V 15 - B16- C 17- K 18 - F 19 - U 2 0 - Q

9. gyakorlat *10. gyakorlat * E gyakorlatnak — értelemszerűen nincs feloldása11. gyakorlat *

12. gyakorlat1 - D 5 - C2 — A 6 — A 3 - C 7 - A4 — C 8 - D

13. gyakorlatÉPÜLETRÉSZEK ÉPÜLETSZERKEZETEK

Ásványi anyagú padlóburkolatok Belső falakFából készült padlóburkolatokFalak. FalazatokFödémek. PadlókHajópadlók. DeszkapadlókKupolák. Boltíves tetőkKülső falakPadlóburkolatokParkettaSátortetőkSíktetőkTetők és tetőfedések

II.

III.

Falak, falazatokBelső falakKülső falak

Födémek, padlókPadlóburkolatok

Ásványi anyagú padlóburkolatok Fából készült padlóburkolatok

Hajópadlók. DeszkapadlókParketta

Tetők és tetőfedésekSíktetők

Kupolák. Boltíves tetőkSátortetők

288

FÜGGELÉK

Olvasási sebesség megállapítása

perc mp. 300 320 340 360 380 400 420 440

0 20 900 960 10200 30 600 640 680 720 760 800 840 8800 40 450 480 510 540 570 600 630 6600 50 360 384 408 432 456 480 504 5281 00 300 320 340 360 380 400 420 440

1 10 258 275 292 309 327 344 361 3781 20 225 240 255 270 285 300 315 3301 30 200 213 227 241 254 267 280 2941 40 180 192 204 216 228 240 252 2641 50 162 173 184 195 206 217 228 2392 00 150 160 170 180 190 200 210 220

2 10 157 166 175 184 193 2032 20 154 163 171 180 1882 30 152 160 168 1762 40 150 158 1652 50 156

289

460 480 500 520 540 560 580 600

0 30 920 960 10000 40 690 720 750 780 810 840 870 900

0 50 552 576 600 624 648 672 696 720

1 00 460 480 500 520 540 560 580 600

1 10 395 413 430 447 462 479 498 516

1 20 345 360 375 390 405 420 435 4501 30 307 321 335 348 362 376 389 4021 40 276 288 300 312 324 336 348 3601 50 250 262 272 283 294 305 316 3272 00 230 240 250 260 270 280 290 300

2 10 212 221 230 239 249 258 267 2762 20 197 205 214 223 231 240 248 2572 30 189 192 200 208 216 224 232 2402 40 173 180 188 195 203 210 218 2252 50 163 170 177 184 191 19S 207 2123 00 154 160 167 174 180 187 193 200

3 10 152 158 164 171 177 184 1903 20 150 156 162 168 174 1803 30 133 159 166 1723 40 ] 53 159 164

3 50 152 1574 00 150

290

perc mp. 620 640 660 680 700 750 800 850 900 050

0 40 930 960 990 1020 1050 1125 1200 1275 1350 -

0 50 744 768 792 816 840 900 960 1020 10801 00 620 640 660 680 700 750 800 850 900 950

1 10 533 550 567 584 600 645 690 730 774 814

1 20 465 480 495 510 525 562 600 638 675 713

1 30 415 429 443 457 470 503 536 570 603 633

1 40 372 384 396 408 420 450 480 500 540 570

1 50 338 349 360 371 382 405 432 460 486 518

2 00 310 320 330 340 350 375 400 425 450 475

2 10 285 295 304 313 322 345 368 390 414 4372 20 266 274 283 291 300 322 344 366 387 4082 3ü 248 256 264 272 280 300 320 340 360 3802 40 233 24u 248 255 263 282 300 320 338 3562 50 219 226 233 241 248 265 282 300 313 335

3 00 207 213 220 227 234 250 267 284 3u«i 310

3 10 196 203 209 215 221 236 253 268 284 3003 20 186 192 198 206 210 225 240 255 270 2853 30 178 183 189 194 200 214 228 243 258 2723 4u 169 175 180 186 191 205 218 232 246 2593 50 162 167 173 178 183 195 208 222 235 2484 00 155 160 165 170 175 188 200 212 225 243

4 10 154 158 163 168 180 192 204 216 2284 20 152 157 162 173 185 196 208 2194 30 151 155 167 178 190 200 2114 40 150 160 172 182 192 203

4 50 155 166 176 186 1965 00 150 160 170 180 190

5 10 155 165 175 184

5 20 150 160 170 1795 30 155 164 1735 40 150 160 168

5 50 155 1636 00 150 157

291

perc mp. 1000 1100 1200 1300 1400

1 00 100010 866 952 103720 750 825 900 975 105030 667 734 800 867 93440 600 660 720 780 84050 545 600 655 709 764

2 00 500 550 600 650 70010 462 508 554 60u 64720 429 472 515 558 60030 400 440 480 52o 56040 375 413 450 488 52550 óoZ 38tf 424 459 494

3 00 333 367 400 433 46710 316 347 379 411 44220 300 33ü 360 39" 42030 286 314 343 371 40040 273 300 327 3 55 38250 261 287 313 339 365

4 00 250 275 300 325 35020 231 254 277 300 32340 214 236 257 279 300

5 00 200 220 240 260 28020 188 206 225 244 26340 176 194 212 229 247

6 00 167 183 200 217 23320 158 174 189 205 22140 150 165 180 195 210

7 00 157 171 186 20020 150 164 177 19140 157 170 183

Ő 00 150 163 17520 156 16840 150 162

9 00 156

292

1500 1600 1700 1800 1900 2000

1 304050

1000900818

960873

1020927 982 1036

2 00 750 800 850 900 950 100010 693 739 785 831 877 92020 643 686 729 772 815 85830 600 640 680 720 760 80040 563 600 638 675 713 75050 529 565 600 635 671 706

3 00 500 533 567 600 633 66710 474 505 537 568 600 63220 450 480 510 540 570 60030 429 457 486 514 543 57140 409 436 464 491 518 54550 391 417 443 470 496 522

4 00 375 400 425 450 475 50020 346 369 392 415 438 46240 321 343 364 386 407 429

5 00 300 320 340 360 380 40020 281 300 319 338 356 37540 265 282 300 318 335 353

6 00 250 267 283 300 317 33320 237 253 268 284 300 31640 225 240 255 270 285 300

7 00 214 229 243 257 271 28620 205 218 232 245 259 27340 196 209 222 235 248 261

8 00 188 200 213 225 238 25020 180 192 204 216 228 24040 173 185 196 208 219 231

9 00 167 178 189 200 211 22230 158 168 179 189 200 211

10 00 150 160 170 180 190 20030 152 162 171 181 190

11 00 155 164 173 18212 00 150 158 16713 00 154

293

IRODALOM

ALTENEDER, A.: Fachvortrage vorbereiten und durchfiihren. 3. kiad. Berlin— München, Siemens AG. 1977.99 p.ANTAL GÁBOR: Mérhetők-e az élmények? Beszélgetés Bagdy Emőkével. = Magyar Nemzet, 1982. ápr. 14.ANTAL LÁSZLÓ: A jelentés világa. Bp. Magvető K. 1978.171 p.BASU, R. N.: Barriers to effective communication in the scientific world. = IEEE Transactions on professional communication, PC 15. k. 2. sz. p. 30—34. BAUMER, F.: Gewusst wo — gewusst wie (Eine Anleitung zűr Methodik dér geis- tigen Arbeit). Stuttgart, Klett Veri. 1967.111 p.BEER, U.: Methoden dér geistigen Arbeit. 7. kiad. Tübingen, Katzmann, 1978. 102 p.BEYER, G.: Gedachtnis- und Konzentrationstraining. München, Humboldt, 1977. 223 p.BÜCHLER, Ch.: Psychologie im Leben unserer Zeit. München/Zürich, Droemer, 1962.576 p.CAMPBELL, J. M .—FARRAR, G. L.: Effective communication fór the technical mán. Tulsa. The Petroleum Publishing Cp. 1972. 273 p.COOK, G. J.: The art of making people listen to you. West Nyack. Parker Pub­lishing Co. 1967. 204 p.DEZSŐ ZSIGMONDNÉ: Gyorsolvasás. Bp. K G M -M TTI, 1971.199 p.DEZSŐ ZSIGMONDNÉ: A gyorsolvasás programozott tankönyve. Bp. Közgazd. és Jogi K. 1974.347 p.DEZSŐ ZSIGMONDNÉ: Tanulni tudni kell! Bp. Ifjúsági Lapkiadó V. 1975.123 p. DEZSŐ ZSIGM ONDNÉ-SIDÓ ETA: Beszélni tudni kell! Bp. Ifjúsági Lapkiadó V. 1977.132 p.Du und dein Studium. (Autorenkollektiv) Berlin, Tribüné Veri. 1974.219 p.DUZS JÁNOS—FÜRJES JÓZSEF: Audiovizuális technika — műszaki informá­ció. Bp. OMKDK, 1968.2 k.FELDMANN, P.: Lerntraining. München, Heyné Veri. 1974.192 p.FERENCZY GÉZA: Magyarán. Bp. Tankönyvk. 1980.339 p.FISCHER, K. D .—PRÜSER, J.: Techniken des geistigen Arbeitens. 2. kiad. Her- ford, Maximilian Veri. 1972. 79 p.FISCHER SÁNDOR: Retorika. Bp. Kossuth K. 1975. 309 p.FOSKETT: A guide to personal indexes. London, Clive Bingley, 1967.80 p.

294

FÖLDI KATALIN: A műszaki alkotóképesség fejlesztése. Bp. MTESZ, 1980. 149 p.HEBB, D. O.: A pszichológia alapkérdései. 3. kiad. Bp. Gondolat, 1983.345 p. Hivatalos nyelvünk kézikönyve. (Szerk.: Grétsy László) Bp. Pénzügymin. Állam- igazgatási Szervezési Int. 1976.352 p.HÁMORI JÓZSEF: Az idegsejttől a gondolatig. Bp. 1982. (Kozmosz könyvek) 155 p.HARSÁNYI ISTVÁN: A figyelem összpontosítása a tanulásnál. = Élet és Tudo­mány, 26. k.6. sz. p 243—245.Idegen szavak és kifejezések szótára. (Szerk.: Bakos Ferenc) Bp. Akad. K. 1973. 927 p.IVANOV, SZ.: Az emlékezet labirintusa. Bp. Móra K. 1977.361 p.JACKSON, C. W.: Verbal information systems. Cleveland, Association fór Man­agement Systems, 1974.74 p.JAHODA, G .—HUTCHINS, R .—GALFORD, R.: Characteristics and use of per- sonal indexes maintained by scientists and engineers in one university. = Ameri­can Documentation, 17. k. 2, sz. p. 71—75.JUNG, A. L .—WOLF, J.: Informationen sammeln und schnell wiederfinden. Gra- fenau, Expert Veri. 1981.102 p.KATONA ZOLTÁN: A gyorsolvasás. Bp. BME Továbbképző Int. 1972.135 p. KING, L. S.—ROLAND, Ch. G.: Scientific writing. American Medical Associa­tion, 1968.132 p.KLAUSNITZER, J. E.: Logiktraining. München, Heyne Veri. 1973.142 p. KRÖBER, W.: Kunst und Technik dér geistigen Arbeit. 7. kiad. Heidelberg, Quelle und Meyer, 1971.202 p.LÁSZLÓFFY WOLDEMÁR—TERPLÁN ZÉNÓ: Gyakorlati vezérfonal a tudo­mányos munkássághoz. Miskolc, 1982. 85 p. (A Gépelemek Tansz. Közi. 449 sz.) MADDOX, H.: How to study. London, Pan Books Ltd. 1963.238 p.MARKS, H. E.: Berichten über Technik.Mündlich, schriftlich, audiovisuell. 3. kiad. Düsseldorf, VDI Veri. 1983.178 p.MAYES, J. T.: Information and memory. = The information scientist, 11. k. 2. sz. p 6 5 —73.MITSCHKA, R.: So lerntm an lemen. Wien, Leitner Veri. 1983.154 p.MORSE, G. V.: Complete guide to organizing and documenting research papers. New York, Fleet Academic Ed. 1974.156 p.A műszaki könyv írása és szerkesztése. (Szerk.: Pentsy Jenő) 3. kiad. Bp. 1973. 214 p.

295

NAGY SÁNDOR: A szellemi munka hatékonyságának fontosabb tényezői, kü­lönös tekintettel a mérnökökre. Bp. Szilikátip. Tud. E. 1966. 57 p.Nyelvművelő kézikönyv. (Főszerk.: Grétsy László, Kovalovszky Miklós) Bp. Aka­démiai K. 1980.2. k.OTT, E.: Das Konzentrationsprogram. Hamburg, Rowolt Taschenbuch Veri. 1981.157 p.PAULEY, S. E.: Technical report writing today. Boston, Houghton Mifflin Comp. 1973.324 p.PLATONOW, K.: Unterhaltsame Psychologie. 2. kiad. Leipzig—Jena—Berlin, Urania Veri. 1982. 296 p.PLOMAN, E. W.: The communication revolution. = Aslib Proceedings, 33. k.10. sz.p 373-382.POPPER PÉTER: A belső utak könyve. Bp. Magvető K. 1981.150 p.RIEKE, R. D .—SILLARS, M; O.: Argumentation and the decision making pro- cess. New York—London—Sydney—Toronto, Wiley Sons, 1975. 312 p. SMITMANS, H.: Studieren, aber wie? 8. kiad. Berlin, Tribüné Veri. 1974.213 p. STANDOP, E.: Die Form dér wissenschaftlichen Arbeit. Heidelberg, Quelle und Meyer, 1973.160 p.Szónokok, előadók kézikönyve, (összeáll.: Deme lászló) Bp. Kossuth K. 1974. 205 p.TAKÁCS MENYHÉRT: A gyorsolvasás problémája. = Magyar Könyvszemle, 73. k. 3. sz.p. 299-306.TERPLÁN ZÉNÓ: A műszaki szövegek készítéséről. Miskolc, Nehézip. Műsz. Egyetem, 1976.22 p.THOMAS, K.: Denken und Erinnen. Stuttgart, Steinkopf Veri. 1978.94 p. TÓTFALUSI ISTVÁN: Vademecum. Szokatlan szavak szótára. Bp. Móra K. 1983. 349 p.Új anyanyelvi kaleidoszkóp. (Szerk.: Felde Györgyi, Grétsy László) Bp. Gondolat, 1980.331 p.VESTER, F.:Denken, Lernen, Vergessen. 9. kiad. München, Deutscher Taschen­buch Veri. 1982.190 p.WACHA IMRE: A helyes beszédlégzés. = Szónokok, előadók kézikönyve. Bp. Kossuth K. 1974. p. 154-159.WERNECK, T. —ULLMANN, K.: Konzentrationstraining. 5. kiad. München, Heyne Veri. 160 p.WIEDEMANN, F.: Geisting mehr leisten. 14. kiad. Stuttgart, Forkel Veri. 1979. 257 p.

296

WINKLER, W.: Lerne schneller — behalte lánger. 2. kiad. Zürich, Veri. des Schweizerischen Kaufmannischen Vereins, 1974.108 p.ZETLER, R. L .—CROUCH, W. G.: Successful communication in Science and in- dustry. New York—Toronto—London, McGraw—Hill, 1961. 290 p.ZIELKE, W.: Denken — Formulieren — Schreiben. München, Moderne In­dustrie Veri. 1974. 280 p.ZIELKE, W.: Geben und Nehmen. München, W. Dummer, 1980. 264 p.ZIELKE, W.: Gedáchtnistechnik programmiert lemen. München, Moderne In­dustrie Veri. 1973. 255 p.ZIELKE, W.: Die Technik dér Gedachtnisschulung. München, Goldman Veri. 188 p.

AJÁNLOTT IRODALOM

ANTAL LÁSZLÓ: A tartalomelemzés alapjai. Bp. Magvető K. 1976. Gyorsuló idő. BOGNÁR ELEK: Beszédkötelezettségek a műszaki életben. Bp. 1980. (BMETo vábbképző Intézet előadássorozata 4648.)BUDA BÉLA: A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei. Bp. MRT TK 1974.BUDA BÉLA — LÁSZLÓ JÁNOS: Beszéd a szavak mögött. Bp.Tömegkommu- nikációs Kutatóközpont, 1981.DEME LÁSZLÓ: A helyes magyar kiejtés kérdései. = Nyelvművelésünk főbb kérdése. Bp. Akadémiai K. 1953. p. 199—240.DEZSÉRI—TERESTYÉNI: Nyelvi teljesítmények különböző beszédhelyzetek­ben. Bp. Tömegkommunikációs Kutatóközpont 1973. Tanulmányok 23.Helyes kiejtés, szép magyar beszéd. Szerk.: Grétsy László, Szathmári István. Bp. Tankönyvkiadó 1967.MONTÁGH IMRE: Közlemények a szavak mögött. (Az előadói magatartás non- verbális elemei.) Módszertani Füzetek 3. k. 13. sz. 1983. p. 26—33.O. NAGY GÁBOR—RUZSICZKY ÉVA: Magyar szinonimaszótár. Bp. Akadémiai K. 1978.PLÉH CSABA—TERESTYÉNI TAMÁS: Beszédaktus, kommunikáció, interak- ció.Bp. Tömegkommunikációs Kutatóközpont Szakkönyvtár 1979.WACHA IMRE: A beszédművelés a tudományban és az iskolában. = Magyar Nyelvőr, 1983.4. sz. p. 433—452.

297

WACHA IMRE: A rádióbemondó beszéde. Bp. MRT TK, 1973.ZRINSZKY LÁSZLÓ: A meggyőzés lélektana. Népfront, 24. k. 11. sz. 1979. p.18—22., 24. k. 12. sz. p. 15 — 19., 25. k. 1. sz. p. 31—36. (....), 25. k. 11. sz. p.15 — 19.

298

DEZSŐ, É.: Technology o f intellectual work. (Acquisition and recording ofknowledge, improved reading, knowledge transfer)

The important fields of intellectual work, the acquisition, recording and transfer of knowledge, have their own rules and methods as any other activities do. These techniques, however, in contrary to those of other professions, have never been educated. They, even if known, have nőt been considered seriously, though somé of them are simple and straightforward rules. This book calls up the reader’s mind to the importance of the methods of knowledge transfer. Several sample problems and examples referring to the text and stimulating questions induce the reader to intense attention and concert thinking. They are alsó exam­ples of how to change our attitudes, especially the bad habit of many individuals today, the inadvertence. When analyzing the reasons, it shows the ways to estab- lish conditions of external and internál circumstances fór the more effective work: the interest needed fór the attention, positive way of thinking, activity etc.

Enhanced attention is devoted alsó to the important búilding block of the whole mentái activity, the vocabulary.

The primary way of knowledge acquisition is reading. The development of present reading practices can be performed through the introduction of improved reading methodology. Its primary goals are thé enhancement of comprehension and increasing of the effectiveness of intellectual effort, its tools are the correct control of eye operádon, reading by objectives, the following of the thoughts and the proper approach to the piece of reading. The listening to a talk has alsó its diffi- culties which can equally be avoided.

The knowledge acquired can be of use only if it has been recorded mentally and/or by written notes. This book educates alsó the simple rules of learning, of sensible note making, of creating personal files as working tools.

This knowledge file created to support our memory can serve alsó as the starting base of knowledge transfer. Our selected notes give the framework of our message which can be completed with actual details or further explanations accord- ing to the purpose of the written work or talk.

Although priorities should be given to clear and logical sequence of ideas, the requirement of correct phraseology and style should alsó be considered. This principle holds both fór writing and oral presentation, the preparations being almost identical. Following the description of these principles, the book discusses the most important aspects of the writer’s work and of riarrative presentation separately.

299

This book while devoted to a discussion of the totál humán communication process has been intended nőt fór a single leafing-through, although it is nőt even a textbook. It is intended to be a directory urging activities fór both beginners and experienced professionals.

300

DEZSŐ, É.: Die technik dér geistigen Arbeit (Kenntnisse sammeln (Schnellesen), festigen und vermitteln)

Wie jede Aktivitát, so hat auch die geistige Arbeit, d.h. das Sammeln, Festi- gen und Vermitteln von Kenntnissen ihre eigenen Regein, Methoden. Diese werden aber im allgemeinen — im Gegensatz zu anderen Disziplinen — nirgends unterrichtet. Selbst wenn diese bekannt sind, wird dér Anwendung, den einfach- sten, naheliegendsten Kunstgriffen nicht genügend Sorgfalt zugewandt. Das vor- liegende Buch möchte auf die Bedeutung dieser Methoden hinweisen. Mittels eini- ger praktischer Beispiele, sowie eingefügter, teils auf den Text hinweisender, teils vorauszeigender, gedankenweckender Fragen regt es zu grösserer Aufmerksam- keit und gemeinsamer Denkweise an.

Gleichzeitig wird dadurch ein Beispiel dafür geboten, wie wir unsere Verhal- tensweise ándern können, vorallem dafür, wie mán die meist verbreitete schlechte Angewohnheit des heutigen Menschen, die Unaufmerksamkeit, bekámpfen kann. Durch eine Analyse dér Gründe hierfür wird dér Weg gezeigt, die ausseren und vorallem die inneren Umstánde einer wirksamen Arbeitsleistung zu sichern, d.h. wie das die Aufmerksamkeit sichernde Interesse, die positive Denkweise, die Aktivitat zu erwecken ist.

Ausserdem wird auch dem Wortschatz, einem wichtigen Baustein dér geisti­gen Arbeit, grosse Aufmerksamkeit gewidmet.

Das Sammeln dér Kenntnisse geschieht in erster Reihe durch das Lesen. Die Beschreibung dér Methode des Schnellesens dient dazu, unsere gegenwartige Le- sefáhigkeit zu entwickeln. Das wichtigste Ziel des Schnellesens ist die des Begrei- fens, die Erhöhung dér Wirksamkeit dér geistigen Leistung. Die Mittel hierzu sind — ausser dér Einübung dér richtigen Augentatigkeit — das zielbewusste Lesen, das Folgen dér Gedanken und die entsprechende Annáherungsweise an die Lektüre. Aber auch das Verfolgen von Vortrágen hat seine — ebenfalls ver- meidbaren — Haken.

Die gesammelten Kenntnisse werden nur dann von Nutzen sein, wenn mán diese im Gedáchtnis oder/und in Notizen festhalt. Daher gibt das Buch auch eine Anleitung für die einfachen Regein des Lernens, des vernünftigen Notierens, sowie des Aufbaus einer eigenen Kartei, die als einfaches Arbeitsmittel dient.

Dér Speicher von Kenntnissen, dér zűr Unterstützung unseres Gedachtnis- ses zusammengestellt wurde, dient gleichzeitig als Ausgangsbasis für die Vermitt- lung erworbener Kenntnisse. Das ausgewáhlte Karteimaterial bildet jenes Gerüst unserer zu vermittelnden Kenntnisse, an das aufgrund dér vorhandenen Anhalts-

301

punkte die weiteren Details, Erklárungen jeweils dem Zweck des Schiftwerkes bzw. des Vortrages entsprechend angeschlossen werden können.

Obgleich dér klare, logische Gedankengang den Vorrang hat, so müssen je- derzeit auch die Anforderungen an die Ausdrucksweise, an den Stil vor Augen ge- halten werden. Dieses Prinzip gilt sowohl fúr die Schrift als auch ftir den Vortrag, die Vorbereitungsarbeit ist bei beiden Aufgaben nahezu identisch. Nach dér Be- schreibung derselben werden die wichtigsten Details über die fúr den Autor bzw. den Vortragenden notwendigen Kenntnisse einzeln behandelt.

Dieses erste ungarische Vorhaben zűr Beschreibung des gesamten menschli- chen Kommunikationsprozesses ist nicht für ein einmaliges Durchblattern ge- dachí, aber es ist auch kein Lehrbuch. Es ist eine zűr Aktivitát anspornende Anlei- tung, die nicht nur dér Anfánger, sondern auch dér geübte Fachmann mit Nutzen studieren kann.

302

flEiKÉ, 3.:T exH H K a yMCTBeHHoro xp yaa: npHoőpereHHe snaHHH, ő m ct- p o e ^qrreHHe, 3anncb, nepe^a^ia

KaK y Jiioöoro po/*a achtcjibhocth, Tan h y npnoöpeTeHHH 3HaHHH — 3Toro Ba^cHoro BUR3. yMCTBeHHoro Tpyaa — ecn> cboh npaBH^a h MeTO/wa. Hx, or - HaKO, B npOTHBOnOJIO KHOCTb tfpyTHM BHflaM MaCTepCTBa, OŐbl HO HHTfle He H3y aK)T, a ecjm /laace mm h 3HaeM hx, to He 3a6oTHMca b aocTaToraoH Mepe 06 Hcn0Jib30BaHHH #a2Ke caMbix npocTbix h ecrecTBeHHbix npneMOB, KHHra oópamaer Harne BHHMaHHe Ha hx 3Ha eHHe, 3acTaB^Hex 3ajiyMaTbCH to c no- Mombio npaKTmecKoro npHMepa, to Bonpoca, oőpameHHoro jihőo oöparao k MaTepna^y KHHra, jih6o 3a6eraiomero Bnepea.

OflHOBpeMeHHO yK£l3bIBaeTCH C nOMOIItf>K) npHMepOB, KaKHM 0Öpa30M Mbl MO ceM H3MeHHTb CBOe HOBeA^HHe, T;iaBHbIM 0Öpa30M, H3ŐaBHTbCH OT ILHOXOH npHBbracH cero HHHiHero e OBeKa, — ot HeBHHMaTejn>HOCTH« B KHHre aHa- jiH3HpyiOTCH ee npmHHbi, yKa3biBaiOTCH nyTH co3,aaHHH BüeuiHHx h, ocoöeifflo, BHyTpeHHHX 4>aKTOpOBf cnocoöcTByiomHx 34>4>eKTHOMy Tpy^y, HHTepeca, 06- pa3a MblIHJieHHH, aKTHBHO CTH, B^eKyiIÍHX 3a COÖOH BHHMaHHe.

KpoMe 3Toro, yaejraeTCH noBbmieiraoe BHHMaHHe h 3an acy cjiob, hbjisho- meMycH Ba cHbiM cJ>yH£aMeHTaJibHbiM yc^ioBHeM Bcefi AesrrejibHOCTH.

npnoőpereH H e 3HaHHH nponcxoflHT r^aBHbiM oőpasoM b npoiiecce *rre-HHH. 03HaKOM7ieHHe C MeTOflOM ÖblCTpOrO tjTeHHH C yHCHT Ue^HM pa3BHTHH Hamefi cn0C0ŐH0CTH ^HTaTb. 3 t o cjiyaurr, b nepByio o^epe^b, rjix yjiy*mieHHH ycBaeMOcrrH h noBbinieHHH acjxjjeKTHBHOCTH yMCTBemoro Tpyaa, h flocTHraercH 6/raro^apH cJjopMHpoBaHHK) npaBH-^bHOH paöoTbi r;ia3, ue;ieHanpaB;ieHHOMy *rreHHio, c^e^OBaHHK) Mbic^eő, cooTBeTCTByiomeMy npHÖJimKeHHio OTTaeMoro MaTepnaTia. Ho h y npocjiyuiHBaHHH jxokjisljiob Toace ec*n> cboh TpyzmocTH, KOTopbie TaKHte Moryr öbiTb ycrpaHeHbi.

EípHOÖpeTeHHbie 3HaHHH TOJibKO T oraa M oryr cjiyacHTb HaM Ha no7n>3yf ecjn i mm 3a(^HKCHpyeM hx b naMHTH hjih 3an m n eM « IIoaTOMy KHHra o ö y ^ a e r Hac h npocTeHHiHM npaBH^aM oöyqeHHH, Be^emra pauHOHajibHOK 3airacH, a Taicace cocTaBJieHHio jiothoh KapTOTeKH, HBTraiomeHCH cpeacTBOM Tpyzia.

3 t o t apxHB CBe^eHHÖ, cocTaBJieHHbiii jvih no/ucpen;ieHHH Hanieö naMHTH, B TO HCe BpeMH HB;raeTCH OCHOBOH flJIH nepe^a^H CBefleHHH. IIo/jÖopKH H3 HaniHx 3anHceS cocTaB;raioT kocthk Hamefi pe*m, Ha KOTOpyro HaHH3biBaiOTCH jja^bHeHHiHe no^poŐHocTH, noncHeHHH, Ha ocHOBe OTnpaBHbix aaHHbix h b cooTBeTCTBHH c ixejibio ^OKjia^a.

XoTb H HBJIHeTCH TJiaBHblM HCHOe, JIOrH eCKOe pa3BHTHe TeMbI, Heoöxo- OTmo oöpamaTb BHHMaHHe h Ha TpeöoBaHHH ctyljik. 3 t o othochtch b paBHOH Mepe KaK k nncbMeHHOMy H3^o^ceHHiof TaK h k .noK^a^y, h n0^r0T0BHTe^bHaH paöoTa b oöohx c^y^anx b 3Ha*mTe;n>HOH Mepe aHajiorH^Ha. 3aTeM b KHHre paccMaTpHBaioTCb Ba^KHeSniHe no^poÖHocTH CBe^eHHH o pe^aKTopcKofi pa- 6oTe, noKjia&e, öecene.

3 r a KHHra — nepBaH nonbmca b OTe^ecTBeHHOH jrarrepaType AaTb Bceo6'beM;iiomyio HH^opMaizHio oTHocnrejibHo npoizecca Bceö ^ejioBe^ecKOH KOMMyHHKaixHH, oHa npe^Ha3Ha^eHa He ajih Toro, ^Toöbi ee npocTO o,zihh pa3 nepe^HCTa^H, He HBJineTCH OHa h y^eÖHHKOM. 3 t o TaKoe pyK0B0^CTB0 k ^eH-Te IbHOCTH, K0T0p0e MOECeT ÖblTb HCn0^b30BaH0 C n0JIb30H He TOJIbKO Ha^H- HaiOHlHM, HO H OüblTHblM cneiinajincTOM.

303

Ára: 1 2 0 - Ft

. . azért tartom különösen hasznosnak, mert olyan kérdéseket tárgyal és taglal, melyek idősebb, gyakorlott szerzők és előadók számára maguktól értetődőék — ezért eddig így még senki össze nem foglalta, le nem írta őket —, viszont a kezdő szakíróknak, előadóknak roppant gondot, kínlódást jelentenek,. . . a triviális, maguktól értetődő alapismeretek gyűjteménye ez a könyv, melyet azért kellett végre megírni, mert mivel mindenki — aki jártás — maguktól értetődőknek tartja a leírtakat, senki eddig nem gyűjtötte össze őket. A könyv tehát nagy segítség mindenkinek, aki szellemi munkával foglalkozik.. . a szakirodalom kézikönyvei közé be kell, hogy kerüljön, hogy a benne összegyűjtött sok hasznos tanács átmehessen a köztudatba.”

(Wacha-lnitekktotívéieményóból)