16
Első a duális képzésben

Első a duális képzésben - isc.kefo.huisc.kefo.hu/images/DUAL_reprezent_HUN_preview_FINAL.pdf · Továbbá az is fontos, hogy a képzési idő folyamán a hallga-tóknak határozott,

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Első a duális képzésben - isc.kefo.huisc.kefo.hu/images/DUAL_reprezent_HUN_preview_FINAL.pdf · Továbbá az is fontos, hogy a képzési idő folyamán a hallga-tóknak határozott,

Első a duális képzésben

Page 2: Első a duális képzésben - isc.kefo.huisc.kefo.hu/images/DUAL_reprezent_HUN_preview_FINAL.pdf · Továbbá az is fontos, hogy a képzési idő folyamán a hallga-tóknak határozott,

2

Page 3: Első a duális képzésben - isc.kefo.huisc.kefo.hu/images/DUAL_reprezent_HUN_preview_FINAL.pdf · Továbbá az is fontos, hogy a képzési idő folyamán a hallga-tóknak határozott,

3

A Kecskeméti Főiskola az országban elsőként indította el a duális típusú képzést 2012 szeptemberében járműmérnök alapszakon. Az újonnan indított szak és képzési forma is ipari igényre, vállalati és intézményi együttműködés eredményeként született meg. A német modellt a Knorr-Bremse Fékrendsze-rek Kft. és a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. munkatársaival közösen alakította át a főiskola vezetősége a magyar vállalati igényeknek megfele lően, a magyar felsőokta-tási előírásokhoz igazodva.

A duális képzésben a vállalatok mellett a felsőoktatási intéz-mények és a hallgatók is csak nyerhetnek. Az intézmény és a cég folyamatos kapcsolattartása során könnyebben alakul-nak ki együttműködések, az oktatók visszajelzést kapnak tananyaguk naprakészségéről, gyakorlati alkalmazási lehető-ségeiről, így segítve elő a felsőoktatás minőségi javulását. A hallgatók anyagilag függetlenedhetnek szüleiktől és 3,5 éves szakmai tapasztalattal, esetleges álláslehetőséggel vehetik át diplomájukat.

Bízunk Benne, hogy kiadványunk felkelti érdeklődését

a duális képzés nyújtotta lehetőségek iránt, és hamarosan

a kecskeméti főiskola duális vállalati partnereként

köszönthetjük!

Kiadványunkban a teljesség igénye nélkül igyekszünk

átfogó képet adni a duális képzés vállalatok számára

tartogatott lehetőségeiről az alábbiak mentén:

a duális képzés fogalma, jelentése, elvei;

duális képzés a gyakorlatban;

a duális képzés szereplői, kapcsolatuk;

a duális képzés vállalati szemszögből;

csatlakozási folyamat vállalatként a duális képzési

rendszerbe;

eddigi tapasztalatok.

A duális képzés olyan gyakorlatorientált képzési forma, amely keretében a cégek

már a felsőoktatási éveik alatt saját vállalati igényeiknek megfelelően alakíthatják

a hallgatók, vagyis leendő munkavállalóik szakmai ismereteit, gyakorlati tudását, így

a diploma szerzést követően a pályakezdők nem igényelnek továbbképzéseket,

alkalmazkodási időszakot a munkahelyi környezetbe, betanítást, hanem azonnal

képesek ellátni a vállalat tevékenységét támogató, hatékony, produktív munkát.

Bevezető

Page 4: Első a duális képzésben - isc.kefo.huisc.kefo.hu/images/DUAL_reprezent_HUN_preview_FINAL.pdf · Továbbá az is fontos, hogy a képzési idő folyamán a hallga-tóknak határozott,

4

A duális képzésről

A duális képzés a 2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsőok-tatásról 108. § 1. a) bekezdése szerint „a műszaki, informatika, agrár, természettudomány vagy gazdaságtudományok képzési területen indított gyakorlatigényes alapképzési szakon, illetve e képzési területhez tartozó mesterképzési szakon folytatott képzés azon formája, amelyben a szak – képzési és kimeneti követelményeknek megfelelően meghatározott, teljes idejű, a képzési időszakra, a képzés módszereire, a tanórára, a megszerzett tudás értékelésére egyedi rendelkezéseket tartalmazó – tanterve szerint a gyakorlati képzés a Duális Képzési Tanács által meghatározott keretek között, minősített szervezetnél folyik”.

A duális felsőfokú alapképzés alapvető célja olyan szakképzett munkaerő-utánpótlás biztosítása, akik felsőfokú képzésük befejezését követően, azonnal, több éves továbbképzés, és további anyagi ráfordítás nélkül képesek belépni a munka világába. Ezáltal gyors és hatékony eszköz a minőségi munka-erő hiányának kezelésére.

A képzés során vállalatok és felsőoktatási intézmények szoros együttműködése alakul ki a célok elérése érdekében. A válla latok a tananyagukat már a főiskolai tanterv és oktatási anyagok megismerése alapján alakítják ki, majd a tapasztala-tok alapján módosítják. Ezáltal az oktatók fontos visszajelzést kapnak az általuk átadott ismeretek gyakorlati hasznáról és naprakészségéről, a vállalati szakemberek pedig pontosan tudják, hol tart a szakmai tudás elsajátításában a duális hallgatójuk.

Amellett, hogy a duális képzésben a vállalatok leendő munka-vállalóik képzésében vehetnek részt, az együttműködések célja az is, hogy a felsőoktatási intézmények partnerei között üzleti haszonnal járó közös munka is kialakuljon, akár kutatás-fejlesztés, akár képzési és erőforrás-megosztás terén.

duális

célok

rendszere

GazdasáGi

szereplőK

számára fontos

GyaKorlati

ismereteK

Üzleti

haszonnal

járó intézményi–

vállalati

eGyÜtt-

műKödés

térséGben

fontos

munKaerő

utánpótlás

biztosítása

biztos

életpálya,

támoGatott

tanulási

folyamat

ruGalmas,

minőséGi

felsőfoKú

Képzés

FŐISKOLA ÉS DUÁLIS VÁLLALATI PARTNEREINEK

KÖZÖS FOLYAMATAI, AMELYEKET KÖZÖS

ELJÁRÁSOKBAN KELL MEGOLDANIA A FELEKNEK

.............

INTÉZM

ÉNYI DUÁLIS

PZÉSI F

ELADATOKVÁLLALATI DUÁ

LIS

KÉPZÉSI FELADATO

K

INT

ÉZ

N

YI FEJLESZTÉSEK VÁLLALATI F

EJLESZ

SE

K

EL

ŐK

ÉS

ZÍT

ÉS

E,

DU

ÁL

IS K

ÉP

S

ÉS

ÉR

KE

SE

LE

BO

NY

OL

ÍTÁ

SA

Page 5: Első a duális képzésben - isc.kefo.huisc.kefo.hu/images/DUAL_reprezent_HUN_preview_FINAL.pdf · Továbbá az is fontos, hogy a képzési idő folyamán a hallga-tóknak határozott,

5

A Kecskeméti Főiskola duális

képzésének legfontosabb jellemzői

A beiskolázást a főiskola és partnervállalatai közösen végzik: képzést és jövőképet együtt kínálnak. A jelentkező diákokat először a vállalatok választják ki, majd ezt követően felvételiz-nek a főiskolára.

A vállalatnál eltöltött képzési idő közel egyenlő a főiskolán töltött idővel, és ez az egész képzési időre nézve folyamatosan teljesül.

A képzés megkezdését követően a duális képzés meghatározott program szerint halad. A duális formájú tanulmányokat az első félévtől lehet kezdeni.

Minden szereplő között szerződéses jogviszony alakul ki: a főiskola és a vállalat között együttműködési megállapodás; a hallgató és a főiskola között hallgatói jogviszony; a hallgató és a vállalat között hallgatói munkaszerződés,

mely alapján a hallgató vállalja a mintatanterv szerinti előre-haladást, a vállalat pedig pénzbeli juttatást folyósít. A szerződés egyik fél részére sem tartalmaz kötelezettséget a képzés befejezése utáni időre.

A képzés során folyamatos kommunikáció valósul meg a válla-lat és a főiskola között.

Csak azon vállalatok lehetnek a főiskola duális partnerei, ame-lyek szándékukat nyilvánítják a hallgatók közös oktatására, a főiskola duális képzési oktatási folyamatába aktívan be kívánnak kapcsolódni, és egy előminősítési folyamat alapján alkalmasnak bizonyulnak erre.

1

3

56

Page 6: Első a duális képzésben - isc.kefo.huisc.kefo.hu/images/DUAL_reprezent_HUN_preview_FINAL.pdf · Továbbá az is fontos, hogy a képzési idő folyamán a hallga-tóknak határozott,

6

hallgató kezelése

hallgató kezelése

A hagyományos felvételi eljárásnak megfelelően a jelent-kező megjelöli az intézmény általa választott alapszakját a központi felvételi rendszerben.

A felsőoktatási intézmények weboldalán elérhető part-nerlista alapján kiválasztja a megjelölt (vagy megjelölni kívánt) alapszakhoz tartozó céget, ahova jelentkezni szeretne. A jelentkezés a cég által meghatározott módon és időben történik. A vállalat által kijelölt jelentkezési határidő megelőzheti a felsőoktatási jelentkezési határidőt, azzal megegyezhet, de később is lehet, figyelembe véve a toborzásra ren delkezésre álló lehetőségeket. A felvételizőket legkésőbb a sorrendmódosítás előtt 10 nappal tájékoztatni kell a kiválasztás eredményéről.

A duális képzés felvételi rendszere a továbbtanulók számára két lépcsőből áll:

A felvételiző akkor válik duális hallgatóvá, ha mind a két lépcsőt sikeresen teljesítette, vagyis: elérte a központi felvételi eljárás során meghatározott fel vételi ponthatárt, ezáltal felvételt nyert az adott alapszakra, kiválasztotta az a vállalat, ahova jelentkezett.

Hogyan válik a felvételizőből

duális hallgató?

megfelel-e

az előszűrésen?hallgató kezelése

vége

megfelel-e

a kiválasztáson?

Beiratkozik-e

a főiskolára?

felvételt nyert-e

a főiskola

duális szakára?

tanuló jelentkezik

a kiválasztott céghez

vállalat kiválasztási eljárásra

Behívja a hallgatót

tanuló Beadja a jelentkezést

a főiskola adott szakára

duális hallgatói jogviszony

létrejön a főiskolával

duális hallgatói munkaviszony

létrejön a vállalattal

iGen

iGen

iGen

iGen

nem

nem

nem

nem

1 2

vállalati kiválasztás 1.

vállalati kiválasztás 2.

intézményi felvételi

Page 7: Első a duális képzésben - isc.kefo.huisc.kefo.hu/images/DUAL_reprezent_HUN_preview_FINAL.pdf · Továbbá az is fontos, hogy a képzési idő folyamán a hallga-tóknak határozott,

7

A hallgatók munkája szorgalmi időszakban a főiskolai kurzu-sokon való részvétel, majd a vizsgaidőszakkal és szünetekkel egybeeső vállalati időszakban (az őszi félévben 8 hét, a tavaszi-ban 14 hét) vesznek részt a vállalat által biztosított képzésen, szakmai gyakorlaton, emellett teljesítik a főiskolai számonké-réseket, amelyekre a vállalat köteles őket elengedni, valamint felkészülési időt biztosítani.

A BSc képzés teljes időtartama 48 hét/év, ami intézményi képzési és a vállalati képzési időszakaszokból áll. A felső-oktatási intézmény és a duális képzésben résztvevő vállalat

„osztozik” a képzés feladatain és a képzési időn: a hallgató a tanulmányai során elvégzett munka legalább 40%-át az adott vállalatnál teljesíti.

A duális hallgatók a szünetekben is szakmai gyakorlaton vesznek részt. Amennyiben szünetet szeretnének, más munka-vállalókhoz hasonlóan szabadságot kell kivenniük.

A hallgatók és a vállalat közötti kommunikáció mellett az intézmény és a vállalat folyamatos kapcsolattartása fontos. A főiskola minden félév végén tájékoztatja a kapcsolattartó-kat a hallgatók teljesítményéről, valamint a cégek is félévente értékelik a fiatalok munkáját egy kérdőív segítségével, amivel visszajelzést küldenek a főiskolának. Emellett a hallgatók is tartanak egy beszámolót prezentáció formájában.

A hallgatói tanulmányi visszacsatolások mellett többször szük-ség lehet a vállalati szakemberek és főiskolai oktatók közötti egyeztetésekre a tananyagok és a követelmények összehango-lása kapcsán is.

Duális képzés a gyakorlatbanv

ál

la

la

tf

őis

Ko

la

főiskola

1. félév 13 hét

főiskola

2. félév 13 hétszaBadság

4 hét

vizsga

időszak

vizsga

időszak

vállalat

1. félév 8 hét

vállalat

2. félév 14 hét

Page 8: Első a duális képzésben - isc.kefo.huisc.kefo.hu/images/DUAL_reprezent_HUN_preview_FINAL.pdf · Továbbá az is fontos, hogy a képzési idő folyamán a hallga-tóknak határozott,

8

A duális felsőfokú képzés célja olyan fiatal szakemberek képzé-se, akik a főiskolán megszerzett elméleti és gyakorlati ismere-tek mellett több éves vállalati szakmai gyakorlatot is szereznek, valamint elsajátítják azokat a további készségeket (soft skills), amelyek segítségével a diplomaszerzést követően munkába álláskor azonnal hozzájárulhatnak munkaadójuk eredményei-hez és sikereihez.

A vállalatok már a három és fél éves képzési idő alatt részt vesznek a fiatalok képzésében, így végzésükkor olyan szakem-berekkel bővítik állományukat, akik nem igényelnek hosszú és költséges átképzést, továbbképzést; birtokában vannak a vállalathoz köthető specifikus szakmai

ismereteknek; képesek az önálló munkavégzésre; képesek a csapatmunkára; fejlett munkavégzési hatékonyságuk és eredményességük; jártasak a vállalati kultúrában és a munkakultúrában.

A cégek részvételükkel a duális képzésben a lehető legha-tékonyabb formában járulnak hozzá a magasabb minőségű felsőoktatáshoz.

Miért éri meg a vállalatoknak

csatlakozni a duális képzéshez?

1az elméleti tudás mellett

GyaKorlati tudást Kap

2munKaszocializációs

folyamatoKat él át

3munKahely ismeretet Kap

főisKolai oKtató –

napi termeléssel

Kapcsolatos

GyaKorlat ismeretet

Kap

vállalati oKtató –

Képzés módszertani

ismeret, szaKoKtatói

tudást Kap

HA

LLG

AT

ÓK

PZ

ÉS

E OK

TA

K K

ÉP

SE

G

YAKORLATI TUDÁ

S

ELMÉLETI TUDÁS

Közös tanulási folyamatok!

Page 9: Első a duális képzésben - isc.kefo.huisc.kefo.hu/images/DUAL_reprezent_HUN_preview_FINAL.pdf · Továbbá az is fontos, hogy a képzési idő folyamán a hallga-tóknak határozott,

9

A vállalat és az általa összeállított képzési anyag is többszörös minősítési eljárás során kerül akkreditálásra. Ebben a felsőoktatási intézmények mellett a Duális Képzési Tanács (a kormányzat, a vállalati szféra és a felsőoktatási intézmények képviselőiből áll) és az Oktatási Hivatal vesz részt.

Hogyan válhat egy cég

felsőoktatási duális partnerré?

a céG Kiválasztja azt az intézményt

és azt az alapszaKot, ahol

a profiljába illő Képzés biztosított.

az intézmény eGy személyes találKozó

Keretében bemutatja a Képzését.

meGvalósul a Közös Képzés

joGszabályi eGyeztetése,

eGyÜttműKödési meGállapodás

aláírása a vállalat és a fel-

sőoKtatási intézmény Között,

amely többeK Között tartal-

mazza a vállalati jelentKezés

módját és határidejét, a céG

KötelezettséGvállalását

a duális hallGatói Képzésére és

értéKelésére. melléKletKént

szerepel a hallGatói munKaszer-

ződés mintája.

a vállalat és az intézmény

seGítséGével elKészíti az adott

szaKhoz illeszKedő duális minta-

tantervet.

a felsőoKtatási szenátusa

elbírálja az adott céG

szaKindítási anyaGát. jóváhaGyás

esetén felterjeszti a duális

Képzési tanácsnaK.

a duális Képzési tanács meG-

vizsGálja a felterjesztett

anyaGot és határozatot

hoz a vállalati Képzés indítá-

sánaK enGedélyezéséről

vaGy elutasításáról. a minősí-

tési folyamat további részei:

a) önértéKelési Kérdőív

Kitöltése, amely során

vizsGáljáK a vállalati oKtató

alKalmassáGát

b) a KésőbbieK során folyama-

tosan minőséGellenőrzés.

a duális Képzési tanács jóvá-

haGyása után a felsőoKtatási

intézmény Kezdeményezi az

oKtatási hivatal felé a duális

partner és szaKmai GyaKorló-

hely bejeGyzését.

a vállalati duális partner

meGjeleniK a felvételi

tájéKoztatóban a jelölhető

alapszaKoK mellett láb-

jeGyzetKént, ezzel tájéKoz-

tatva a felvételizőKet

a duális Képzési lehetőséGről.

Page 10: Első a duális képzésben - isc.kefo.huisc.kefo.hu/images/DUAL_reprezent_HUN_preview_FINAL.pdf · Továbbá az is fontos, hogy a képzési idő folyamán a hallga-tóknak határozott,

10

Mit érdemes mérlegelni a duális

képzéshez történő csatlakozás előtt?

a képzés költségei

A törvényi szabályozásoknak megfelelően a duális hallgató minimum a mindenkori minimálbér 15%-ára jogosult hetente munkabérként. A vállalatok részesíthetik hallgatóikat maga-sabb bérben és béren kívüli juttatásokban, esetleg tanulmányi eredményüktől függően további „ösztöndíjakat” kínálhatnak számukra. Ezeket a hallgatói munkaszerződésben kell rögzíte-ni, majd ennek megfelelően a képzési idő – 3 és fél év – során minden hónapban folyósítani a hallgatóknak. A jelenlegi szabályok szerint a vállalatok havi rendszerességgel vissza-igényelhetik a hallgatói kifizetések egy részét a szakképzési hozzájárulási adóból.

szakmai kapacitás

A képzés megkezdése előtt föl kell mérni, hogy a vállalatnál a megfelelő oktatói kapacitás rendelkezésre áll-e, hiszen a hallgatók munkáját figyelemmel kell kísérni, oktatásukra időt kell szánni.

A vállalati oktatóknak szüksége lehet oktatás módszertani képzésre, hiszen gyakran nem rendelkeznek ilyen tapasztalattal.

a végzett hallgatók jövőképe

A duális képzés egyik legfontosabb célja, hogy az egyes vállalatok leendő munkavállalóikat képezzék a felsőoktatá-si évek alatt. A beiskolázandó hallgatói létszám évenkénti meghatározását érdemes összehangolni a vállalat HR-tervével. Továbbá az is fontos, hogy a képzési idő folyamán a hallga-tóknak határozott, a vállalat érdekeivel egybevágó jövőképe alakuljon ki.

hr-kapacitás

A Kecskeméti Főiskola minden évben nagy hangsúlyt fektet a beiskolázási kampányára, ahol természetesen a duális partnerek által kínált lehetőséget is népszerűsítik a kollégák, azonban a megfelelő merítéshez szükséges jelentkezői létszám eléréséhez elengedhetetlen a vállalatok képviselőinek aktív toborzási közreműködése.

Az első duális évfolyam hamarosan végez, a két képzést indító vállalat már szembesült a duális hallgatóik értékével: más cégek is felfigyeltek a tehetségekre, és kedvező anyagi és szak-mai lehetőségeket ajánlottak nekik. A képzés során rendel-kezésre álló idő során figyelmet kell fordítani a vállalat iránti lojalitás és elköteleződés kialakítására is.

Page 11: Első a duális képzésben - isc.kefo.huisc.kefo.hu/images/DUAL_reprezent_HUN_preview_FINAL.pdf · Továbbá az is fontos, hogy a képzési idő folyamán a hallga-tóknak határozott,

11

Első a duális képzésben – 3 év

tapasztalata a Kecskeméti Főiskolán

A Kecskeméti Főiskolán 2012 szeptemberében két partnervál-lalattal – Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. és Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. – és 25 járműmérnök alapszakos hallgatóval indult a duális képzés. A második évre már sok cég meglátta az újszerű képzésben rejlő lehetőségeket, nőtt partnereink és duális hallgatóink száma, újabb alapszakokat kapcsoltunk be.

A „kecskeméti modell” jól vizsgázott a hallgatói és a vállalati visszajelzések szerint is, ezért a kormányzat 2015 szeptemberé-től országosan is elérhetővé tette a duális képzést. Összesen 19 felsőoktatási intézményben, több mint 200 vállalattal került bevezetésre az új képzési forma.

A 3 éves „tesztidőszak” alatt a minden résztvevő rengeteg tapasztalattal gazdagodott. A legfontosabbak, amelyekre nagyobb figyelmet kell fordítani a jövőben a feleknek: A sikeres duális képzéshez a vállalatok szakemberei és a fel-

sőoktatási intézmények oktató részéről is nagyfokú nyitottság szükséges a másik tevékenységének megismerésére, további szakmai ismeretek megszerzésére, a fiatalok irányába.

A duális hallgató elsődleges feladata a tanulás, ennek megfe-lelően kell feladatokkal ellátni. Ezt a szemléletet a vállalatok vezetőségének erősítenie kell a munkavállalóik körében.

Nem lehet eleget hangsúlyozni a szereplők közötti kommu-nikáció és a visszajelzések fontosságát.

A duális hallgatók munkaerőpiaci szempontból valóban érté-kesebbek, mint a hagyományos képzésben részt vevő társaik, sok vállalat felfigyel rájuk a duális képzővállalat mellett.

Több figyelmet kell szentelni a képzők képzésére a felsőokta-tási intézményeknél és a vállalatoknál is.

partnervállalat

várhatóan

átvesziK

diplomájuKat

az orszáG

első duális

hallGatóimérnöKinformatiKa

alapszaKon is és

Kertészeti főisKolai

Kar KertészmérnöK

alapszaKján is

partnervállalat partnervállalat

duális hallGató

duális hallGató duális hallGató duális hallGató

115

66 168

16 40225

alapszaKon alapszaKon

2012szeptember 2013 szeptember 2014szeptember 2015szeptember 2016február

Page 12: Első a duális képzésben - isc.kefo.huisc.kefo.hu/images/DUAL_reprezent_HUN_preview_FINAL.pdf · Továbbá az is fontos, hogy a képzési idő folyamán a hallga-tóknak határozott,

12

A Kecskeméti Főiskolán elérhető

duális alapszakok

Az elmúlt három évben nem csak a partnervállalatok száma bővült, de további szakterületekről is jelezték az új képzési forma szükségességét. Ennek eredményeként a Kecskeméti Főiskola immár két karán és több alapszakján is elérhető a duális képzés a felvételizők és a vállalatok számára:

A GAMF Karon műszaki és gazdasági képzési területen: anyagmérnöki alapszak, gazdálkodási és menedzsment alapszak, gépészmérnöki alapszak, járműmérnöki alapszak, mérnökinformatikus alapszak, műszaki menedzser alapszak.

A Kertészeti Főiskolai Karon agrár képzési területen: kertészmérnöki alapszak.

a kecskeméti főiskola duális partnerei 2012-től a 2015/2016-os tanévig

computer

SKYLINE

knorr-bremse

Page 13: Első a duális képzésben - isc.kefo.huisc.kefo.hu/images/DUAL_reprezent_HUN_preview_FINAL.pdf · Továbbá az is fontos, hogy a képzési idő folyamán a hallga-tóknak határozott,

jegyzet

Page 14: Első a duális képzésben - isc.kefo.huisc.kefo.hu/images/DUAL_reprezent_HUN_preview_FINAL.pdf · Továbbá az is fontos, hogy a képzési idő folyamán a hallga-tóknak határozott,

Kiadja: Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Kar Felelős kiadó: Dr. Kovács LórántSzerkesztő: Kovács Zsuzsanna, Udvari Krisztina Fotó: Gramy-H Kft., Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.Grafikai tervezés és gyártás: Gramy-H Kft.

A kiadvány a TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0019 azonosító számú, A kecskeméti duális képzési modell a kiemelt járműipari térségben, a társadalom sikerességének, a nemzetgazdaság fejlesztésének szolgálatában című pályázat keretében készült.

© Kecskeméti Főiskola 2015

További információ a KecsKeméTi főisKola duális Képzéséről:

www.felveteli.kefo.hu/dualis-tipusu-kepzes

[email protected]

Kovács zsuzsanna

vezeTő, duális Képzési és módszerTani KözponT

KecsKeméTi főisKola

[email protected]

+36 76 516 309

További álTalános információ a duális felsőfoKú Képzésről:

www.dualisdiploma.hu

[email protected]

Page 15: Első a duális képzésben - isc.kefo.huisc.kefo.hu/images/DUAL_reprezent_HUN_preview_FINAL.pdf · Továbbá az is fontos, hogy a képzési idő folyamán a hallga-tóknak határozott,
Page 16: Első a duális képzésben - isc.kefo.huisc.kefo.hu/images/DUAL_reprezent_HUN_preview_FINAL.pdf · Továbbá az is fontos, hogy a képzési idő folyamán a hallga-tóknak határozott,

BEFEKTETÉS A JÖVŐBE

Európai SzociálisAlap