Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja

2017. évi középiskolás díjazottak

Helyezés Pályázó neve Intézmény Pályamunka címe Műfaj

I. helyezett Kupai Dániel

Ferenc

Karcagi Szentannai Sámuel Középiskola és

Kollégium A felvidéki magyarság átkos

sorsa Esszé

II. helyezett Monori Veronika

Karcagi Szentannai Sámuel Középiskola és

Kollégium A lakosságcsere sérelmei Esszé

III. helyezett Antal Réka Komáromi Selye János Gimnázum

Minket csak úgy átdobtak a határon Esszé

Egyetemista díjazottak

Helyezés Pályázó neve Intézmény Pályamunka címe Műfaj

I. helyezett Wágenhoffer

Gergely

Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar - Mosonmagyaróvár Kollektív (bűn)ősök Esszé

II. helyezett Arkhely Fruzsina

Eötvös Loránd Tudományegyetem -

Budapest A felvidéki magyarok

kálváriája Esszé

III. helyezett Tóth Krisztián

Babeş-Bolyai Tudományegyetem -

Kolozsvár

A második bécsi döntés utáni helyzet és az 1947-es

felvidéki lakosságcsere Esszé

I.helyezett Kupai Dániel Ferenc Karcagi Szentannai Sámuel Középiskola és Kollégium A felvidéki magyarság átkos sorsa

Történelmi előzmények:

Közvetlenül nekünk magyaroknak, a huszita zsoldosok tobzódásaitól eltekintve az 1400-as

években, egészen Beneš színrelépéséig különösebb bajunk, ellentétünk nem volt a csehekkel.1 A

csehszlovák emigráns politikusok magyar kérdéshez való viszonyulása a frontvonallal együtt

változott: jogok elismerésétől a kitoloncolásig mindenféle elképzelés napvilágot látott

Eduard Benes, a csehszlovák emigráció vezetője a teljes körű macchiavellizmus híve.

Az elnöki iroda titkára: „ Benes munkára született masina, minden emberi érzelem nélkül”, a „jelenkor

legnagyobb Macchiavellije”

Edvard Benest egy olyan embernek tudnám megítélni ha lehet így ezt megfogalmazni amilyen önző

embert nagyon nem lehet ismerni. Iga saját népét,hazáját tartotta szem e lőtt de véleményem szerint

akkor sem lehet ez tenni más nép,népek embereivel. Olyan könyörtelenül szétszakítva akár

családokat is mint ezt ők megtették azt nem lehet megbocsájtani.

A mostani családunk és magyarságunk szerencsésnek érezheti magát hogy teljességben

MAGYAROK maradhattunk. Hiszen nem kellett elhagynunk ebben a nehéz időkben az

országunkat.

Ki is volt valójában Edvard Benes?

Edvard Beneš cseh politikus, Csehszlovákia második, vitatott megítélésű elnöke,

Csehszlovákia létrehozásának legerőteljesebb hirdetője és megvalósítója. Külpolitikai tevékenysége

nagymértékben hozzájárult Magyarország világháborúkban betöltött szerepének hátrányos

megítéléséhez, és a trianoni békeszerződésben meghatározott területvesztéseihez. A csehországi

Kožlany (Plzeň mellett) faluban született szegényparaszti családban. Kiváló tanuló volt,

középiskolai és egyetemi tanulmányait Prágában (itt a filozófiai szakon Masaryk, későbbi

harcostársa is tanította), illetve a Sorbonne-on végezte, majd Dijonban folytatott politikai és

szociológiai tanulmányokat, ahol 1908-ban megszerezte a jogi doktorátust. Disszertációjának

megvédése a Habsburg Birodalom további fennmaradásából indult ki és annak föderalizálásával

1 http://www.multkor.hu/20100304_a_csehek_szerint_ervenyesek_a_benesdekretumok

javasolt változtatásokat. Három évig a Prágai Kereskedelmi Akadémián, később pedig a Károly

Egyetemen tanított.

Edvard Beneš szobra Prágában Az első világháború kitörése után titkos ellenállási mozgalmat szervezett Maffia néven, és ő

felelt a kommunikációs útvonalakért az akkor éppen Svájcban tartózkodó Masarykkal. Végül 1915

szeptemberében maga is emigrált Párizsba, ahol aktívan terjesztette a független Csehszlovákiával

kapcsolatos elképzeléseit. Masaryk Párizsban bemutatta Benešnek Milan Rastislav Štefánikot, aki

neki korábban szintén tanítványa volt a Károly Egyetemen .

Kiépítette a futárszolgálatot a Maffia és a Tomáš Garrigue Masaryk , Milan Rastislav Štefánik

és általa vezetett emigráció között. Párizsi tartózkodása idején Beneš a Sorbonne-on szlavisztikát

oktatott, és rengeteg cikket publikált. 1916-ban kulcsszerepet játszott a Csehszlovák Nemzeti

Tanács megalakításában, aminek ő főtitkára lett.

A Csehszlovák Nemzeti Tanács vezetői igyekeztek meggyőzni a nyugati államokat saját

igazukról, és sikeresen elérték, hogy cseh-szlovák légiók jöjjenek létre Franciaországban,

Oroszországban és Olaszországban.

„ Meg kell semmisíteni a Habsburg-birodalmat és visszaállítani a csehszlovák nemzetet!2 ”

A Csehszlovák Nemzeti Tanács a versailles-i béketárgyalásokon is képviseltette magát. Beneš

1918-1919 között Genfben és Párizsban tárgyalt az újonnan megalakult Csehszlovákia sorsáról és

határairól, immár külügyminiszteri minőségben. Az első világháború lezárása után komoly szerepe

volt Magyarország feldarabolásában, túlzó igényeit azonban már a győztespárti békekonferencia

sem tartotta kielégíthetőnek.

2 Edvard Beneš, 1916. március 16.

A háború során, a későbbi Csehország területén, elkövetett szörnyűségeket helytelen módon a

nemzeti kisebbségekre vetítette ki, s kollektív bűnösnek kiáltotta ki mind a szudéta -németeket,

mind a magyarokat. Az 1920-as évek második felében már rendre összekülönbözött Masarykkal.

„

Én egyáltalán nem igazságokra törekszem, én politikát

csinálok. S ezért olykor tudatosan követek el jogtalanságokat,

az állam érdekében és személyes érdekemben.3

”

Štefánik és Beneš között a békekonferencián konfliktus bontakozott ki, mert Beneš a francia

orientáció híve volt, Štefánik pedig inkább Olaszországra akarta építeni a csehszlovák külpolitikát.

Masaryk azt javasolta Benešnek, hogy konfliktusukat tartsák titokban a békekonferencia idejére. A

kormányon levő Csehszlovák Nemzeti Szocialista Párt alelnökeként Beneš nagy befolyással bírt a

belügyekre nézve is.

Kis megszakítással 1919-től 1935-ig országgyűlési képviselő volt, majd Masaryk lemondása után

ő lett az utódja az elnöki székben a felvidéki magyar képviselők többségének támogatásával, mert

Beneš megígérte (de nem tartotta meg), hogy a magyar pártok által előterjesztett követeléseket teljesíti.

Elnöki minőségében szövetséget kötött az addig szinte teljesen izolált Szovjetunióval, és támogatta

belépését a Népszövetségbe is. A németlakta csehszlovák területeket (jelesül a Szudéta-vidéket)

követelő náci Németország ellen Beneš mozgósítást rendelt el, bízva az ígért brit-francia

segítségben. Ehelyett azonban a müncheni egyezményben a nyugati hatalmak beleegyeztek a fent

említett területek átadásába, mire az elnök október 5-én emigráns kormányt alakított meg

Londonban. Utódja Emil Hácha lett, aki tehetetlenül nézte Szlovákia függetlenedését és a Cseh–

Morva Protektorátus létrehozatalát.4

Beneš a müncheni egyezmény hatására elvesztette minden bizalmát a nyugati államokban, és

korábbi kommunistaellenességét levetkőzve a Szovjetunióban látta a csehszlovák függetlenség

egyetlen lehetséges biztosítékát. 1943 decemberében tehát Moszkvába távozott tárgyalni az ottani

csehszlovák kommunista emigránsokkal. 1945-ben, Németország bukása után Moszkvából

érkezett diadalmenetben Prágába. Pavel Anatolijevics Szudoplatov NKVD és KGB tábornok

visszaemlékezéseiben (Special tasks. The memoirs of an unwanted witness – A Soviet spymaster) ír arról,

hogy a csehszlovák elnök 1938-tól kezdve a szovjet titkosszolgálat ügynöke volt, akit Pjotr Zubov

titkosszolgálati rezidens szervezett be. Állítólag tervezte a jugoszláv király megölését, hogy

3 Edvard Beneš, Párizsi béketárgyalások 4 Ádám Magda: Ki volt valójában Edvard Beneš? (Gondolat, 2009) ISBN 9789636931995

németellenes fordulatot idézzen elő a délszláv államban. A német megszállás idején Prágából is az

NKVD mentette ki Londonba, ahonnan Moszkvába utazott.5

Benešt 1945. október 28-án helyezték vissza hivatalába, és a következő évben

újraválasztották. Hiába bízott a Szovjetunióban, az 1948 februárjában bekövetkezett kommunista

fordulatnak már ellenállt, de – Szudoplatov visszaemlékezése szerint némi győzködés hatására –

június 7-én lemondott. Sezimovo Ústíban halt meg még abban az évben.

Beneš dekrétumai

Az 1945. április 5-én kiadott kassai kormányprogram megvalósulását a következő

időszakban kiadott elnöki rendeletek és a Szlovák Nemzeti Tanács által kibocsátott törvények

biztosították (ez utóbbiak nem egyszer megelőzték a prágai intézkedést).

Edvard Beneš rendelkezései elsősorban a németeket sújtották, azonban a magyarokról sem

feledkezett meg. 1945. május 14. és október 27. között 143 dekrétum született, melyek közül 13

közvetlenül, körülbelül 20 közvetve érintette a két kollektívan bűnösnek tekintett etnikumot.

Benes május 9-én, a szövetségesek győzelmi ünnepén: „a németek és magyarok nagy részének el kell tőlünk mennie. Ez a végérvényes elhatározásunk…”

Ezek közül valószínűleg Beneš 1945. augusztus 2-án kiadott 33. elnöki dekrétuma járt a

szlovákiai magyarság számára a legsúlyosabb következményekkel. A rendelet – híven a kassai

programban megfogalmazottakhoz – automatikusan megfosztotta őket állampolgárságuktól, ami a

nyugdíj és más állami járadékok megvonását, az állami alkalmazásból való elbocsátást is maga után

vonta. A magyar nemzetiségű magánalkalmazottak elbocsátását egy júniusban kiadott rendelet írta

elő. Betiltották a magyar nyelv használatát a közéletben, kizárták a magyar hallgatókat az

egyetemekről, feloszlatták a magyar kulturális egyesületeket, befagyasztották a magyarok

bankbetétjeit. Lehetővé tették és szabályozták a németek és magyarok földjeinek elkobzását,

melyekre cseheket és szlovákokat telepítettek.6

1945. augusztus 2-án adta ki Edvard Benes csehszlovák elnök magyarokat és németeket sújtó

33. dekrétumát, mely az ország területén élő nem-szláv népességet megfosztotta

állampolgárságától. Az 1945 májusa és októbere között hatályba léptetett Benes-dekrétumok a

magyar és német lakosságon torolták meg Csehszlovákia széthullását, és előirányozták a

kisebbségek kitelepítését, illetve erőszakos beolvasztását.7

5 Nemere István: Beneš, az ügynök. In: Rubicon, 2006/2-3. 115. oldal. 6 Romsics Ignác: A cseh-szlovák határigények változásai az I. világháborút lezáró béketárgyalások során 7 Szarka László (szerk.): Jogfosztó jogszabályok, id. m. 8–89.

Az 1945 áprilisában közzétett kassai kormányprogram már elővetítette az Edvard Benes nevéhez

köthető dekrétumokat, ugyanis a felvidéki városban közzétett dokumentum VIII. pontja a magyar

és német népességet kollektív háborús bűnösnek nyilvánította. A május 14-e után hozott jogfosztó

rendeletek elsősorban a németek ellen irányultak – őket hamarosan ki is telepítették az új német

határon túlra – de Benes a magyarságot sem kímélte; utóbbi kisebbséget az 1938-as bécsi döntés

nyomán bekövetkezett revízió, és a széthullás fő felelősének nyilvánították.

Az új csehszlovák politikai vezetés már az ország felszabadulása előtt igyekezett kiaknázni a

magyar háborús vereséget, tehát az 1920 után tapasztalt erőszakos asszimilációs programnál is

agresszívabb fellépést tervezett.

A beolvasztás első állomása a nem-szláv nemzetiségek kollektív jogfosztása volt; Benes és a

csehszlovák politikusok abban bíztak, hogy a mostoha körülményekkel elüldözhetik majd a

kisebbségek jelentős hányadát, az ottmaradókra pedig deportálás és erőszakos asszimiláció

„lehetőségei” vártak. Ennek jegyében az 1945 májusa és októbere között hozott 143 rendelet közül

13 közvetlenül, 20 közvetetten a nem-szláv kisebbségek ellen irányult.8

A Benes-dekrétumok már május 19-én vizsgálat alá vették a magyarok és németek vagyonát,

június során döntöttek a mezőgazdasági tulajdon elkobzásáról, július 20 -a után pedig a prágai

kormány már a magyar területek kolonizálásáról – azaz szlovákok és csehek betelepítéséről –

határozott. Mindeközben a csehszlovák hivatalok elbocsátották a magyar köztisztviselőket,

száműzték az egyetemekről a magyar diákokat, és megszüntették a magyar oktatási intézményeket.

Szerte az országban „magyar perek” indultak, melyek a kollektív bűnösség elve alapján ezreket

ítéltek el – Kassán például egy eljárás során 600 embert találtak vétkesnek. 9 A jogfosztó program

tetőpontja az 1945. augusztus 2-án hatályba léptetett 33. dekrétum volt, mely valamennyi magyart

és németet megfosztott állampolgárságától, vagyis de facto kizárta őket a társadalomból, és

ellehetetlenítette életüket. A rendelet kiadásában nagy szerepet játszott, hogy a júliusban tartott

potsdami konferencián a győztes nagyhatalmak nem támogatták a magyarság egyoldalú

kitelepítését, ezért a csehszlovák kormánynak más módszert kellett találnia arra, hogy

megszabaduljon nem kívánt kisebbségéről. Erre a legcélszerűbb eszköz a lakosságcsere volt, amit

Vladimir Clementis csehszlovák külügyminiszter egyezkedés és zsarolás – a felvidéki magyarok egy

részének deportálása a németek által elhagyott Szudéta-vidékre – árán 1946 februárjában

egyezményben, 1947 tavaszán pedig a gyakorlatban is elért. A Benes-dekrétumok időközben – 1946

8 Vadkerty Katalin: A belső telepítések és a lakosságcsere, id. m. 166–169,194–197. 9 Földesi Margit: Kitelepítés, lakosságcsere és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság, In: Szarka László

(szerk.): Otthontalan emlékezet, id. m. 127–132.

tavaszán – törvényerőre emelkedtek és egészen az 1948-as, Klement Gottwald nevéhez fűződő

kommunista hatalomátvételig a kisebbségi politika fő oszlopát képezték. 10

A Benes-dekrétumok számos ponton sértették az alapvető emberi jogokat, mivel nemzetiségi

alapon diszkrimináltak, kényszermunkát vezettek be, és önkényesen rendelkeztek milliók

tulajdonáról. Mindennek dacára a jogfosztó törvényeket mind a rendszerváltás utáni Csehszlovákia,

mind a szétváló cseh és szlovák állam – egyes rendeletek kivételével – megőrizte jogrendjében, sőt,

2007 során az utódállamok még azt is elérték, hogy azok az Európai Unió lisszaboni szerződésének

keretein belül is hatályban maradhassanak.

A Benes-dekrétumok fájó emléket jelentenek az egykor jogfosztottak – és utódaik – számára,

érvényben tartásuk máig feszültséget eredményez a közép-európai nemzetek között.11

A magyarok kényszermunkára való elhurcolása része volt a Magyarországra irányuló

nyomásgyakorlásnak, amelynek célja a lakosságcsere-egyezmény végrehajtatása volt. A

lakosságcsere terve azután vetődött fel a csehszlovák vezetésben, miután a potsdami konferencián

illetve a párizsi békekötést megelőző tárgyalásokon elutasították a magyarok egyoldalú kitelepítését

– ellentétben a hárommilliós német kisebbséggel. A Szovjetunió támogatásával végül sikerült

rábírni a magyar kormányt, hogy 1946. február 27-én aláírja az erről szóló egyezményt. A

Gyöngyösi János magyar külügyminiszter és Vladimír Clementis csehszlovák külügyi államtitkár

által aláírt egyezmény értelmében a csehszlovák hatóságok annyi szlovákiai magyart voltak

jogosultak Magyarországra áttelepíteni, amennyi magyarországi szlovák önként jelentkezett a

Szlovákiába való áttelepülésre. Az egyezmény megkötése után a szlovák hatóságok nagyarányú

toborzási akcióba kezdtek a Magyarországon élő szlovákok körében. Érveiket elsősorban arra

alapozták, hogy a többnyire szerény vagyonú szlovákok számára jól működő gazdaságokat és

könnyebb életet ígértek.

A Magyarország számára rendkívül hátrányos egyezmény szerint a magyar fél vállalta, hogy a

meghatározott kvótán felül átveszi a háborús bűnösöket is. Ezzel visszaélve a csehszlovák

bíróságok tömegesen vonták felelősségre a háború alatt állítólag elkövetett bűneikért a felvidéki

magyarokat, s végül több mint 70 ezer személyt írtak össze, akinek háborús bűnösként kellett volna

elhagynia szülőföldjét. Csehszlovákia végül a deportálások elindításával bírta rá a magyar kormányt

a lakosságcsere lebonyolítására, amely 1947 áprilisában kezdődött a dél-alföldi szlovákok és a

10 L. Juhász Ilona A kitelepítés és a lakossá gcsere emlékezete című írása az Új Szó 2013. április 27-i

lapszámában 11 http://www.mult-kor.hu/20100304_a_csehek_szerint_ervenyesek_a_benesdekretumok

mátyusföldi magyarok kicserélésével. A vasúti szerelvények naponta szállították összes

ingóságukkal együtt a kijelölt családokat Magyarországra.

A végleges adatok szerint a Magyarországról Szlovákiába önként áttelepült 60 257 szlovákkal

szemben 76 616 magyar volt kénytelen a szülőföldjét elhagyni. Óriási különbség mutatkozott

azonban a hátrahagyott vagyonban.

Mivel a szlovák hatóságok általában a módosabb gazdákat jelölték ki az áttelepülésre, a

szlovákok által Magyarországon hagyott 15 ezer kataszteri holddal s 4400 lakóházzal szemben a

Magyarországra áttelepített magyarok 160 ezer holdat és 15 700 lakóházat hagytak maguk mögött.

Az utolsó áttelepülők 1949 nyarán lépték át a csehszlovák–magyar határt.12

Lakosságcsere egyezmény megkötésének története

A magyarok kényszermunkára való elhurcolása része volt a Magyarországra irányuló

nyomásgyakorlásnak, amelynek célja a lakosságcsere-egyezmény végrehajtatása volt. A

lakosságcsere terve azután vetődött fel a csehszlovák vezetésben, miután a potsdami konferencián

illetve a párizsi békekötést megelőző tárgyalásokon elutasították a magyarok egyoldalú kitelepítését

– ellentétben a hárommilliós német kisebbséggel. A Szovjetunió támogatásával végül sikerült

rábírni a magyar kormányt, hogy 1946. február 27-én aláírja az erről szóló egyezményt.13 A

Gyöngyösi János magyar külügyminiszter és Vladimír Clementis csehszlovák külügyi államtitkár

által aláírt egyezmény értelmében a csehszlovák hatóságok annyi szlovákiai magyart voltak

jogosultak Magyarországra áttelepíteni, amennyi magyarországi szlovák önként jelentkezett a

Szlovákiába való áttelepülésre. Az egyezmény megkötése után a szlovák hatóságok nagyarányú

toborzási akcióba kezdtek a Magyarországon

élő szlovákok körében. Érveiket elsősorban arra alapozták, hogy a többnyire szerény vagyonú

szlovákok számára jól működő gazdaságokat és könnyebb életet ígértek. 14

A Magyarország számára rendkívül hátrányos egyezmény szerint a magyar fél vállalta, hogy

a meghatározott kvótán felül átveszi a háborús bűnösöket is. Ezzel visszaélve a csehszlovák

bíróságok tömegesen vonták felelősségre a háború alatt állítólag elkövetett bűneikért a felvidéki

12 L. Juhász Ilona A kitelepítés és a lakosságcsere emlékezete című írása az Új Szó 2013. április 27 -i

lapszámában 13 Földesi Margit: Kitelepítés, lakosságcsere és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság, In: Szarka László

(szerk.): Otthontalan emlékezet, id. m. 127–132. 14http://www.archivnet.hu/politika/csehszlovakmagyar_lakossagcsere_es_deportalasok.html

magyarokat, s végül több mint 70 ezer személyt írtak össze, akinek háborús bűnösként kellett volna

elhagynia szülőföldjét. Csehszlovákia végül a deportálások elindításával bírta rá a magyar kormányt

a lakosságcsere lebonyolítására, amely 1947 áprilisában kezdődött a dél-alföldi szlovákok és a

mátyusföldi magyarok kicserélésével.15

A vasúti szerelvények naponta szállították összes ingóságukkal együtt a kijelölt családokat

Magyarországra. A végleges adatok szerint a Magyarországról Szlovákiába önként áttelepült 60 257

szlovákkal szemben 76 616 magyar volt kénytelen a szülőföldjét elhagyni. Óriási különbség

mutatkozott azonban a hátrahagyott vagyonban. Mivel a szlovák hatóságok általában a módosabb

gazdákat jelölték ki az áttelepülésre, a szlovákok által Magyarországon hagyott 15 ezer kataszteri

holddal s 4400 lakóházzal szemben a Magyarországra áttelepített magyarok 160 ezer holdat és 15

700 lakóházat hagytak maguk mögött. Az utolsó áttelepülők 1949 nyarán lépték át a csehszlovák–

magyar határt.

15 Tóth László (szerk.): „Hívebb emlékezésül…” Csehszlovákiai magyar emlékiratok és egyéb

dokumentumok a jogfosztottság éveiből 1945–1948, Kalligram Kiadó, Pozsony, 1995. 112–115.

A Felvidéken még kevés emlékhely, kopjafa, tábla emlékeztet a kitelepítés átélt

borzalmaira, s ahol emléket állítanak, ott is gyakori az ellentmondás.

Svábok és felvidéki magyarok kitelepítése a világháború után - Az 1948-as sváb

kitelepítések

Csehszlovák Áttelepítési Bizottság (CSÁB)

Az 1946. február 27-én megkötött magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény, amelyet a

magyar országgyűlés csak heves vita után erősített meg (1946. évi XV. tc.), rendkívül előnytelen

volt Magyarország, különösen pedig a felvidéki (az 1945 után újjáalakuló Csehszlovákia területén

élő) magyarság számára. A magyar kormány és mindenekelőtt Gyöngyösi János külügyminiszter

azonban mérlegelte az ország akkori igen kedvezőtlen nemzetközi megítélését, ezért

kényszerűségből elfogadta az akkori csehszlovák kormányt képviselő Vladimír Clementis

államtitkár feltételeinek döntő többségét, vállalta az egyezményt.

A 14 cikkelyből és a hozzákapcsolódó függelékből álló egyezmény a csere csaknem minden

lényeges pontját érintette. A trianoni országterületen élő szlovák lakosság önkéntes áttelepülési

lehetőségéről az I. cikkely rendelkezett, míg az V. cikkely a Szlovákia területén élő magyarok egy

részének Magyarországra történő átköltöztetését szabályozta, vagyis számukra gyakorlatilag

kényszerkitelepítést jelentett az egyezmény. Az áttelepítendők kiválasztásának joga ugyanis ez

esetben nem az egyént, hanem a csehszlovák kormányt illette. Az I. és V. cikkely szerinti

kicserélendő személyek lélekszámát azonosan állapították meg a szerződő felek. Továbbá vállalnia

kellett még Magyarországnak az ún. "háborús bűnös" szlovákiai magyarok (VIII. cikkely szerint

áttelepülők) egyoldalú befogadását is. [...]

Ugyancsak az egyezmény tette lehetővé a csehszlovák kormány számára egy olyan, ún.

különbizottság felállítását, amelyik a magyarországi szlovákok figyelmét és érdeklődését volt hivatva

felkelteni az áttelepülés iránt (II-IV. cikkely).

A trianoni Magyarország legnépesebb szlovák ajkú közösségei az összefüggő Kárpát-

medencei szlovák nyelvterülettől mintegy 250-300 km-re alakultak ki. [...] A 18. századi alapítású

településeket (Békéscsaba, Szarvas, Mezőberény, Tótkomlós), amelyeknek népessége zömmel a mai

Közép-Szlovákiából (az egykori Hont, Nógrád és Zólyom vármegyékből) származó lutheránus

vallású volt, további, a 19. és 20. században alakult újabb szlovák vagy részint szlovák települések

(Pitvaros, Csanádalberti, Ambrózfalva, Medgyesegyháza, Nagybánhegyes, Kondoros, Csabacsűd)

követték. Az új községek lakói azonban már nem a Felvidékről (a mai Közép-Szlovákia területéről)

kerültek az Alföldre, hanem jórészt a 18. századi anyatelepülések bocsátották ki fölös népességüket,

vagy pedig magának az anyatelepülésnek a külterületi határából önállósodtak (Gerendás). [...]16

A Csehszlovák Áttelepítési Bizottság A csehszlovák kormányzat valószínűleg már a

kétoldalú diplomáciai tárgyalások idején (1945 vége-1946 eleje) részletes tervezetet dolgozott ki,

hogy magyar-országi népcsoportjait minél nagyobb számban nyerje meg az áttelepülésre.

Mindenesetre az egyezmény aláírását követő napokban (1946. március 4 -től) a Csehszlovák

Áttelepítési Bizottság (CSÁB) vagy Különbizottság igen rövid idő alatt szervezte meg toborzási

körzeteit. A trianoni országterületet kezdetben 16, majd (március közepétől) 18 körzetre osztották

fel. [...] A Magyarországra érkező bizottsági tagok (lelkészek, pedagógusok, művészek, gazdasági

szakemberek) a szlovák politikai élet szinte valamennyi árnyalatát (a nemzetiektől a kommunistákig)

képviselték. A CSÁB döntő fontosságúnak ítélte a "nagy alföldi szlovák tömb" állásfoglalását, ezért

több neves szlovákiai politikus személyesen kívánt szólni az itt élőkhöz. [...]

A toborzás

Az 1946. március 4-től április közepéig (mintegy hat héten át) engedélyezett, valamint ezt

követően mintegy másfél évig tartó "nem hivatalos" toborzási akció során a lakosságcsere, az

áttelepülés lehetőségének híre a legeldugottabb magyarországi szlovák faluba, tanyára is eljutott. Az

agitációt élőszóban, rádión, röplapokon keresztül folytathatták a CSÁB tagjai. Továbbá minden

szlováklakta településen (az egyezmény értelmében) két-két nyilvános nagygyűlést is tarthattak az

érdeklődők számára. A magyarországi szlovákok megnyerését az áttelepü lésre hatékonyan

támogatták a Magyarországi Szlávok Antifasiszta Frontja (szlovák rövidítéssel AFS) szervezetei, és

tagjainak jelentős része is. Sőt az AFS lapja, a Sloboda szinte minden erejével a népcserét propagálta.

A Magyarországon tartózkodó szlovákiai aktivisták kezdetben elsősorban érzelmileg

igyekeztek megnyerni a szlovák kisebbséget. Arra hívták fel a figyelmüket, hogy a történelem most

páratlan lehetőséget kínál az évszázadokon át elnyomott szlovákság számára, amely így

16 KUGLER JÓZSEF: Szlovákok áttelepítése Magyarországról

visszaszerezheti szétszóródott, asszimilálódott vagy az asszimiláció útjára lépett "gyermekeit".

Egyúttal a nemzetiségi kérdést is megoldani vélték a lakosságcserével. [...] A toborzó gyűlésekkel

egy időben jeles szlovákiai művészek, művészeti együttesek mutatkoztak be az érdeklődő

közönségnek. Az anyaországi kultúra (színház, zene) értékeinek bemutatásával elsősorban a kettős

kötődésű, illetve már a magyarosodás útjára lépő szlovákokat (szlovák származásúakat) kívánták

megnyerni, visszahódítani.17

A racionálisabban gondolkodó aktivisták azonban rögtön a kedvezőbb csehszlovákiai

gazdasági kilátásokat ajánlották hallgatóságuk figyelmébe. Állást, házat, földet, vállalkozási

lehetőséget, a gyermekek számára pedig biztosabb csehszlovákiai jövőt ígértek. Számos esetben,

hogy nyomatékot adjanak a CSÁB tagjai a hazai jólétnek, ruhaneműt és cipőt osztattak szét a nehéz

körülmények között élő, az áttelepülés iránt érdeklődők között. Sok száz magyarországi szlovák

gyermek tölthetett hosszabb-rövidebb időt, nyelvgyakorlással egybekötve, valamelyik szlovákiai

hegyvidéki üdülőhelyen. A hagyományos vallásos értékrendhez és a szülőföldjéhez ragaszkodó

paraszti családok megnyerését a CSÁB az egyházak, pontosabban a lelkészek bevonásával

igyekezett fokozni. [...]

A szlovákságot ért vélt vagy valódi sérelmek állandó hangoztatása is fontos részét képezte az

agitációnak. [...]18

Az új haza, Szlovákia magyarlakta részeinek megismertetése sem maradt ki a CSÁB

tevékenységéből. 1945 tavaszától egyre-másra kaptak lehetőséget az érdeklődők, hogy leendő

szlovákiai lakóhelyüket megtekintsék. A Slobodában is hétről hétre térképmelléklettel ellátott

fényképes beszámolók hívogatták a békés-csanádiakat a Mátyusföldre és a Csallóközbe.

Az átköltözést fontolgató, végleges döntést azonban még nem hozó családok meggyőzését a

rémhírek "segítették", amelynek terjesztésében a CSÁB tagjai mellett az AFS aktivistáinak egy része

is részt vett. Többek között azzal ijesztgették a szlováklakta települések lakóit: ha most (1946/47-

ben) önként nem költöznek át Szlovákiába, akkor a későbbiekben már a magyar kormány kötelezi

őket, ingóságaik nélkül, az ország elhagyására.

A lakosság érdekei

A magyarországi (délkelet-alföldi) szlovák (szlovák gyökerű) lakosság többsége érdeklődéssel

fogadta a Szlovákiából érkezetteket, a jelentkezési, "kitelepülési" lap aláírására azonban nehezen

szánták rá magukat. A Csehszlovák Áttelepítési Bizottság kampánya mellett azonban számos más

ok is befolyásolta, alakította a délkelet-alföldi szlovákok döntését a kitelepülés vagy az itthon

17 Szarka László: A szlovákok története. Bereményi Könyvkiadó, Budapest, 1993. 18 KUGLER JÓZSEF: Szlovákok áttelepítése Magyarországról

maradás kérdésében. A két világháború közötti Magyar- ország nem kielégítő szociális viszonyai a

nemzetiségi lakosság (így a szlovákok) egy részében azt a képzetet keltették, hogy nyomorúságos

sorsuk oka éppen nemzetiségi származásukban rejlik. Ezért a szlovák vagy szlovák gyökerű

szegényebb rétegek jelentős számban próbáltak maguk és családjuk sorsán a Csehszlovákiába

költözéssel javítani. [...] Az átköltözés mellett döntött jó néhány olyan szlovák vagy részben szlovák

származású polgár is, aki a háború alatt a különböző szélsőjobboldali pártoknak volt a tagja,

vezetője.

A jogos felelősségre vonástól vagy pedig a bíróságok szubjektív döntésétől való félelem

egyaránt fokozta az átköltözési hajlandóságot a szlovák vagy szlovák őssel is rendelkezők körében.

Ugyanakkor csaknem mindegyik délkelet-alföldi szlováklakta településen olyan esetek is ismertek,

hogy politikai múltjuk miatt vagyonelkobzást vagy szabadságvesztést szenvedett személyek nem

települtek ki, holott ezt, családjuk szlovák eredetére hivatkozva, megtehették volna.

Kitelepülők, maradók

A CSÁB agitációjának eredményeként, a végleges adatok szerint, 1946. június végére közel

100 ezer magyarországi szlovák, illetve szlovák származású vagy magát annak valló személy kívánt

élni az önkéntes átköltözés lehetőségével. Minden felnőtt (18 éven felüli) jelentkezőnek egy -egy ún.

jelentkezési "szlovák" lapot kellett kitöltenie és aláírásával hitelesítenie. [...] A jelentkezők

foglalkozási összetételét tekintve megállapítható, hogy az önállóak (a 18 éven felüli személyek)

között igen sok (több mint negyede) volt a napszámos. Viszonylag alacsony a földművesek (20

százalék körüli) aránya. Arányaiban ugyan nem nagy, de számszerűségében mindenképpen jelentős

(kb. 2300 család, 10 ezer személy) kis- és középparaszti (5-20 kat. hold) réteg is foglalkozott az

áttelepülés gondolatával. Szép számmal (kb. 4 ezer fő) vállalták a Szlovákiába való átköltözést az

értelmiségiek, a közalkalmazottak és szabadfoglalkozásúak is. Ez a réteg elsősorban a fővárosból,

Miskolcról, valamint Békéscsabáról s e városok környékéről toborzódott, és jelentkezésük okát

mindenekelőtt a háború utáni magyarországi lét- bizonytalanságban kell keresnünk. [...]

A lakosságcsere-egyezmény alapján kitelepülni szándékozó délkelet-alföldi szlovákok

többsége a szegényebb sorsú társadalmi rétegekből került ki. A földműves családok harmada -fele

az 1945. évi földreform során lett tulajdonosa földjének, vagy pedig korábbi 1 -5 kat. holdas

ingatlanát egészítette ki a reform eredményeként hasonló nagyságú területtel. Ugyanakkor

kétségtelen tény az is, hogy a szociális szempontok mellett a jelentkezők kisebb részének döntését

erős szlovák nemzeti öntudata is befolyásolta. Ezek a családok ugyanis úgy vélték, hogy szlovákként

csak Szlovákiában lehet élni. Elhatározásukat minden bizonnyal befolyásolta a CSÁB propagandája,

miszerint aki Magyarországon marad, az elvész a szlovákság számára, feloldódik a "magyar

tengerben".19

Aristide Briand francia, Austen Chamberlain brit, Vittorio Scialoja olasz és Edvard Beneš

csehszlovák külügyminiszter

Felvidék ma cikke 2014. ÁPRILIS 12: Még mindig sújt a felvidéki kitelepítések emléke

Felvidéken talán nincs is olyan család, akit a kitelepítés borzalmai és annak máig sújtó

fájdalmai ne érintenének. Ezúttal egy komáromi, egy szímői és egy bodrogszentesi visszaemlékezőt

kérdeztünk. Mindannyian keserűen gondolnak a történtekre. A második világháború után az

újjáalakult Csehszlovákiában az 1945. április 5-i kassai kormányprogram a magyarokat és a

németeket kollektívan tette felelőssé az ország "felbomlasztásáért".

1939 tavaszán Kárpát-Ukrajnát Magyarországhoz csatolták, Szlovákia függetlenné vált, Cseh-

és Morvaországot pedig közvetlen német fennhatóság alá vonták. Csehszlovákia vezető politikusai

a német és magyar kisebbség kollektív bűnössége ürügyén kitelepítéseket hajtottak végre.A Beneš-

dekrétumok nyomán megszűnt a magyarság 97 százalékának állampolgársága. 1945 -46 telén

fűtetlen marhavagonokban 40-45 ezer magyart deportáltak a csehországi Szudéta-vidékre. Beindult

a reszlovakizáció is, a hatóságok 327 ezer magyart nyilvánítottak szlováknak.20

19 Szarka László: A szlovákok története. Bereményi Könyvkiadó, Budapest, 1993.

Majd a prágai kormánynak sikerült a magyar kormányt megegyezésre kényszerítenie a

határmódosítás nélküli lakosságcseréről. Az 1946. február 27 -én Budapesten aláírt lakosságcsere-

egyezményt, mely értelmében a csehszlovák hatóságok annyi magyart telepíthettek át

Magyarországra, amennyi szlovák önként távozott onnan.

A kitelepített magyarokat szállító első szerelvény 1947. április 12 -én, az utolsó 1949. június 5-

én indult, e két időpont között szinte naponta vitték a kijelölt családokat összes ingóságukkal együtt

Magyarországra. Szlovákiából összesen 76 616 magyart szállítottak át.

Az áttelepítendő magyarok kiválasztásánál elsősorban a vagyoni, politikai, területi és etnikai

kritériumokat vették figyelembe, miközben a fő cél a magyar etnikum három vagy négy részre való

feldarabolása volt. Igyekeztek mindenekelőtt a szlovákiai magyarság köréből a városi polgárságot

és a módosabb földműveseket, valamint az értelmiséget kitelepíteni, mely 28 magyarlakta dél -

szlovákiai járást érintett.

Csehszlovákia az 1948 februári kommunista hatalomátvétel után, szovjet nyomásra lezárta a

beneši kisebbségellenes időszakot. Az 1948. október 25-i törvény hűségeskü letétele után visszaadta

a magyar nemzetiségűek állampolgárságát, de a Beneš-dekrétumok hatályon kívül helyezését, az

elkobzott vagyonok visszaadását a kommunizmus összeomlása után sem Csehszlovákia, sem az

1993 óta önálló cseh és szlovák állam nem tűzte napirendre. 21A csehszlovákiai magyarokat sújtó

jogfosztások, kényszertelepítések a kisebbségi közösség történeti tudatában, nemzeti identitásában

máig meghatározó jelentőségű történeti élmények.

21http://www.multkor.hu/20100304_a_csehek_szerint_ervenyesek_a_benesdekretumok Hunnia Baráti

Kör; Az EP elé vinnék a Benes-dekrétumok ügyét

Egyéni szinten a családok, rokoni közösségek szétszakítása, szétszórattatása a deportálások és

kényszertelepítések során, az emberi méltóság máig élő sérelmét jelentik" – írja Molnár Imre -

Szarka László az Otthontalan emlékezet könyvben, s ezt az áldozatok valóban így élik meg. 22

Popély Árpád történész megtalálta a lakosságcsere keretében, valamint a háborús bűnösség

ürügyén áttelepítésre kijelölt magyarok csaknem teljes névjegyzékét.A fellelt több ezer oldalas

iratanyag feldolgozása jól árnyalja majd a csehszlovákiai magyarok második világháború utáni

jogfosztottságának időszakáról, azon belül a kitelepítésről alkotott eddigi képet. A lap terjedelmes

beszélgetést közöl az anyagot feltáró történésszel, aki elmondja: Csehszlovákia közel kétszázezer

felvidéki magyart vett fel a Magyarországra kitelepítendők listájára.`Az 1946. február 27-én aláírt

lakosságcsere-egyezmény arra hatalmazta fel Csehszlovákiát, hogy annyi szlovákiai magyart

telepítsen Magyarországra, amennyi Magyarországi szlovák önként jelentkezik a Csehszlovákiába

való áttelepülésre.

Ezen felül jogot szerzett arra is, hogy egyoldalúan áttelepítse a szlovák népbíróságok által háborús

bűnösnek minősített magyarokat ̀ .A történész feltételezi, hogy a névjegyzék a Szlovák Telepítési

Hivatal pozsonyi levéltárban őrzött, ám máig nem kutatható iratanyagában is nyilvánvalóan ott

rejtekezik. A háború alatt Londonban felállított csehszlovák emigráns kormány vezetője, a magyar

és a német kisebbség teljes kitelepítését eltervező Eduard Benes így akarta elejét venni annak, hogy

a jövőben Csehszlovákia kárára bármiféle határmódosítás bekövetkezzen. 23

"Magyarország kezdetben ellenezte mind az egyoldalú kitelepítést, mind a kényszerű lakosságcserét, ám a

nagyhatalmak nyomásának engedve - és tekintettel arra a körülményre, hogy Csehszlovákia megkezdte a felvidéki

magyarok kényszermunkára deportálását - tárgyalni kényszerült a lakosságcseréről", végül aláírta az

egyezményt, amelynek értelmében 1947 áprilisától 1948 decemberéig megközelítőleg 90 ezer

szlovákiai magyart telepítettek át Magyarországra, ahonnan a helyükre 72 ezer szlovák települt át

Csehszlovákiába.

Benesék tervei szerint azonban "jóval nagyobb méreteket öltött volna a magyar lakosság kitelepítése" , s noha

a csere a paritás elvére épült, a csere keretében kijelölt magyarok száma mégis tízezerrel több volt

annál, amennyiben megállapodtak.

Csehszlovákia eredetileg azzal számolt, - és a hivatalos propaganda is ezt hirdette - hogy

Magyarországon négy-ötszázezer szlovák él, és így majd több százezer szlovák érkezik a szlovákiai

22 Szarka László: A szlovákok története. Bereményi Könyvkiadó, Budapest, 1993. 23 Popély Árpád: A (cseh) szlovákiai magyarok történeti kronológiája, id. m. 99.

magyarok helyére.

"Ehhez képest nyilvánvalóan csalódást jelentett, hogy csak 95 ezren voltak" a szlovákiai áttelepülésre

jelentkező szlovákok, akik közül végül csak 72 ezren szánták el magukat, hogy Szlovákiába

költözzenek, jóllehet, az ő soraikban a csehszlovák hatóságok nyílt toborzást folytathattak: a

kényszerűen Magyarországra települő, a lényegesen módosabb felvidéki magyarok házaival,

földvagyonával csábíthatták el őket Magyarországról.

Csehszlovákia jogot szerzett arra, hogy egyoldalúan kitelepíthesse azokat is, akiket a népbíróságai

háborús bűnösnek nyilvánítottak. Sokakat csak azért, mert "1938-ban részt vettek a községükbe bevonuló

magyar honvédek fogadásán, vagy magyar pártok, szervezetek tagjai voltak. A háborús bűnösként áttelepítendők

listájára mégis már 1946 augusztusában 23 ezer személyt vettek fel, ami családtagokkal együtt 75 ezer embert

jelentett. Itt is aránytalanul nagy az eltérés. Nyilvánvalóan nagy részüknél hiányzott az elmarasztaló bírósági

ítélet" - mondta a történész.

Popély Árpád azt is jelezte: a most fellelt névjegyzék tanúsága szerint a kitelepítésre kijelölt

magyarok száma 181 ezer volt, de mert "a névjegyzékek feldolgozása még folyamatban van, az eddigi

vizsgálatokból azonban máris arra következtethetünk, hogy az áttelepítésre kijelöltek (magyarok) száma" ennél

is több volt: "megközelítőleg 185 embert terveztek Magyarországra telepíteni" a homogén cseh-szlovák

nemzetállamot álmodó csehszlovák politikusok.24

Elhúzódó problémák

"Az Alkotmánybíróság (AB) 1996-ban meghozott 37-es határozata miatt indítottuk meg egy évvel

később a harcunkat azért, hogy a Felvidéken elveszített értékeink után részleges kárpótlásban részesüljünk" -

24 Popély Árpád: A (cseh) szlovákiai magyarok történeti kronológiája, id. m. 99.

mondja Hankó Ferenc, Hankó Lászlóné fiatalabb, közgazdászként dolgozó fia. Levelek tucatjait

írták jogi képviselőjükkel a magyar politikai élet vezetőinek, megkeresték az Európai Közösségek

Bíróságának luxemburgi hivatalát, az Európai Bizottság elnökét, José Manuel Barrosót, a témában

jártas jogtudósokat és a sajtót is - mindeddig eredménytelenül.

A második világháborút lezáró párizsi békeszerződés 29. cikkelyének 3. pontjába foglalt

magyar kötelezettségvállalás szerint "a magyar kormány kötelezi magát, hogy azokat a magyar

állampolgárokat, akiknek javait e cikk értelmében elvették és nem adták vissza, kártalanítani fogja".

Az Alkotmánybíróság 37/1996-os határozatában megállapította, hogy alkotmányellenes helyzet állt

elő azzal, hogy Magyarország nem tett eleget az 1947. évi XVIII. törvénnyel becikke lyezett párizsi

békeszerződés idézett pontjának. Ezért az AB "felhívta az Országgyűlést, hogy 1997. június 30-áig

- a különböző országokkal kötött vagyonjogi egyezményekre is figyelemmel - tegye meg a szükséges

intézkedéseket a békeszerződés hivatkozott rendelkezésének végrehajtására".25

Ez máig nem történt meg, így már több mint 13 éve mulasztásos törvénysértést követ el a

törvényhozás, míg a magyar állam 63 éve nem teljesíti a nemzetközi szerződésben vállalt

kötelezettségét. A megoldás persze nem egyszerű. Kérdés először is, hogy 1945-48 között hány

magyar hagyta el a Felvidéket akár menekültként, akár a lakosságcsere keretében. Mint említettük,

a németekhez hasonló egyoldalú és minden magyarra kiterjedő kitelepítést a nagyhatalmak,

különösen az angolszászok nem támogatták.

Romsics Ignác Az 1947-es párizsi békeszerződés című könyvéből tudjuk, hogy közbülső

megoldásként 200 ezer magyar egyoldalú kitelepítését javasolta a csehszlovák kormány a

béketárgyalásokon, utóbb eredménytelenül. A lakosságcseréről végül 1946 februárjában kötött

megállapodást a csehszlovák és a magyar kormány: szervezett keretek között annyi magyart

telepítenek át a Felvidékről Magyarországra, ahány magyarországi szlovák önként vállalkozik arra,

hogy Csehszlovákiába menjen. A lakosságcsere 1947 áprilisától 1948 végéig tartott.

A határon túlra került magyarok és a Magyarországon élő szlovákok száma azonban

jelentősen eltért. Romsics Ignác a tanulmányában Szegedy-Maszák Aladár diplomatára, a párizsi

magyar tárgyalóküldöttség tagjára hivatkozva idézte, hogy a csehszlovákiai magyarok száma 1945-

46-ban legalább 650 ezer, míg a Magyarországon élő szlovákoké az 1930 -as népszámlálás alapján

104 ezer volt. Romsics a könyvében egyértelműsíti, hogy a korabeli magyar adatok szerint a

lakosságcsere keretében 53 ezer magyart telepítettek át Csehszlovákiából Magyarországra, ezen

25Tilkovszky Loránt: A szlovákok történetéhez Magyarországon 1919–1945. Akadémiai Kiadó, Budapest,

1989.

felül 39 ezer magyar települt át az anyaországba. 26 Utóbbiak egy részét elűzték, másik részük az

üldöztetés elől menekült. Ez az összességében 92 ezres szám némiképp különbözik a csehszlovák

adatoktól, mivel az elüldözötteket a túloldalon nem vették figyelembe. Kugler József történész

kutatásai szerint a kétoldalú csere és a "háborús bűnösként" Magyarországra került magyarok száma

meghaladja a 100 ezret. És van még egy fontos különbség: az áttelepülők vagyoni helyzete. 27 Míg a

Szlovák Telepítési Hivatal a reszlovakizációt visszautasító módosabb magyarok név jegyzékéből

válogatta ki az áttelepülőket, addig helyükre többségükben minimális vagyonú magyarországi

szlovákok érkeztek.28

Az 1947-es párizsi békeszerződés azt is tartalmazta, hogy Magyarországnak pénzbeli

jóvátételt kell fizetnie, többek között Csehszlovákiának 30 millió dollárt. Az összeg

meghatározásánál figyelembe vették az áttelepítéskor fennálló vagyoni különbségeket, s azt is, hogy

a kényszerrel kitelepített magyarok kárpótlását a budapesti kormány magára vállalta.

Az ún. Béketábor szerveződésekor - szovjet elvárásra - rendezni kellett a békeszerződés függő

ügyeit, ezért 1949 nyarán a Csorba-tónál egyezséget kötött a csehszlovák és a magyar kormány. A

felek kölcsönösen lemondtak egymással szemben fennálló követeléseikről.

Ez a prágai vezetésnek nem esett nehezére, mert addigra Magyarország áruszállításban jórészt

teljesítette a 30 millió dolláros jóvátételt.

Később - 1964-ben - a Kádár-kormány szűkített keretek között adott lehetőséget "egyes magyar

állampolgároknak" a Csehszlovákiában és Jugoszláviában társadalmi tulajdonba vett értékeik utáni

kárpótlásra. A 17/1964-es kormányrendelet a lakóingatlanok és ingóságok után tette lehetővé a

kárpótlást néhány tízezer forint értékig.

Kugler József a Kárpótlásra várva című tanulmányában (Magyar Szemle, 2004/3.) azt írja, hogy

azokra, akik házingatlan-juttatásban részesültek, nem terjedt ki a jogszabály hatálya, ahogy a

termőföldekre, vállalkozásokra és üzemekre sem - hiszen azok elvesztése a kapitalista rend

felszámolásával járt együtt.29

Bezárul a kör

26 Romsics Ignác: Az 1947-es párizsi békeszerződés. Osiris Kiadó, Budapest, 2006. 27 Kugler József: Lakosságcsere a Délkelet-Alföldön 1944-1948, Osiris – MTA Kisebbségkutató Műhely,

Budapest, 2000. 28-34. 28 Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2005.

29 Romsics Ignác: Az 1947-es párizsi békeszerződés. Osiris Kiadó, Budapest, 2006.

2007 kora nyarán Hankó Lászlóné Takács Albert igazságügy-miniszternek és Sólyom László

köztársasági elnöknek ír levelet az elmaradt kárpótlás miatt. Az államfő nevében válaszoló

Sonnenvend Pál, a Köztársasági Elnöki Hivatal jogi főosztályának vezetője többek között arra

emlékeztetett, hogy az igazságügyi tárca elkészítette a vagyoni kárpótlás tervezetét, amit a kormány

2004-ben megtárgyalt, majd további előkészítést rendelt el. Hankóné ezek után arra kérte az

államfőt, hogy a "jogállamiság védelme érdekében" éljen törvénykezdeményezési jogával.

"Tőlem minden eddigi fórumon türelmet kértek. Én nem vagyok türelmetlen ember, azonban halhatatlan

sem. A hetvenedik életévemet betöltöttem, ezért úgy érzem, hogy a felvetett probléma nem tűr további halasztást" -

írta Solyóm Lászlónak 2007 júliusában Hankóné. Ekkor éppen 60 évvel voltunk a kit elepítés után,

s tíz évvel azt követően, hogy a nyugdíjas asszony kezdeményezte jogos kárpótlását. Ugyanabban

az évben az Európai Közösség Bírósága luxemburgi hivatalánál keresetet nyújtott be jogi

képviselője segítségével annak érdekében, hogy állapítsák meg az alperes magyar állam jogsértését,

amivel érdemben nem foglalkoztak, mivel az eset nem az EU alapszerződésével összefüggő.

Hankóné a magyar igazságügy-minisztertől kért segítséget, hogy melyik nemzetközi vagy hazai

fórumhoz fordulhat panaszával.

Kérdésére nem kapott ugyan választ, de a tárca arról tájékoztatta, hogy a több változatban is

elkészült törvénytervezet előterjesztését az is nehezíti, hogy azzal a Rákóczi Szövetség és a

Magyarok Világszövetsége nem ért egyet. 2007 augusztusában Szili Katalin házelnök, Gyurcsány

Ferenc kormányfő, valamint a parlamenti pártok elnökei voltak a címzettek.

A levelekkel folyamatosan bombázott igazságügyi tárca 2007. augusztus közepi válaszában

leírja: "A Magyar Köztársaság kormánya is tudatában van annak, hogy a rendszerváltás óta megkezdett

kárpótlási folyamat még nem zárult le. A kormány 'nem a kivárás taktikáját folytatja', hanem a kérdéskör

körültekintő szabályozására törekszik."30

2007 őszén Hankó Lászlóné José Manuel Barrosóhoz, az Európai Bizottság elnökéhez

fordult, aki munkatársain keresztül elegánsan elhárította a megkeresést, de írt több magyar európai

parlamenti képviselőnek is - visszhangtalanul. "Vagyonvesztés kárpótlás nélkül" címmel Hankó Lászlóné

levele alapján Domokos László fideszes képviselő 2008 nyarán Draskovics Tibor igazságügy-miniszterhez fordult.

Draskovics terjedelmes válaszában az idő múlását, az esetek egyediségéből adódó nehézségeket, a részben vagy

egészben hiányzó dokumentumokat, valamint a kárpótlási igény nagyon nehezen becsülhető nagyságrendjét nevezte

30 Szarka László (szerk.) Otthontalan emlékezet, id. m. 92–100. Vö.

olyan problémaegyüttesnek, amely miatt a sok tízezer embert érintő kérdés hosszú idő óta nem oldódott meg.

"Előzetes számításaink szerint az érdekvédelmi szervezetek által javasolt teljes kártalanítás össze ge 20-25 ezer

milliárd forintba kerülne. Amennyiben a korábbi vagyoni kárpótlási elvek mentén kerülne elfogadásra a

törvényjavaslat, akkor lényegesen változnának ugyan a számszerű arányok, de még ilyen körülmények között is

igen jelentős, több milliárd forintos összeg jelezhető előre" - írta Draskovics.31

Teljes kártalanításról komolyan persze soha nem volt szó, vagyis az igencsak vad 20 -25

ezer milliárdos összeg figyelmen kívül hagyható. Az esetleges néhány milliárd forint a jogos

kárpótlás ára. Draskovics kifejtette levelében, hogy 1992 óta a kérdést 12 törvényjaslat -változat

próbálta rendezni, de megnyugtató megoldás nem született, ezért nem került egyik sem a parlament

elé.

"Megítélésem szerint 8-10 ezer család nagyjából félszázezer tagjára lenne ma érvényes közvetlenül és közvetetten a

lakosságcsere miatti részleges kárpótlás. Ennek anyagi alapját döntő részben az otthagyott és a Magyarországon

szerzett - igaz, az idő távolából nem könnyen bizonyítható - ingatlanok közötti értékkülönbözet adná. Kisebbik

részben pedig az akkor zárolt bankbetétek összege" - mondta Kugler József történész.32

Ha eddig a politikai egyetértés hiánya volt a kérdés megoldásának legnagyobb gátja - ami

korántsem biztos -, akkor a 2010 áprilisától meglévő kétharmados kormánytöbbséggel ez az akadály

elhárult. Elő lehetne venni például a Fidesz három politikusának 2005-ös önálló képviselői

indítványát, ami törvényjavaslattá gyúrva beterjeszthető volna a parlament elé. Ez eddig nem történt

meg, így hatvanhárom év múltán sem tudni, mikor és mekkora kárpótlásban részesülhetnek Hankó

Lászlónéék és a több tízezernyi érintett.

Felhasznált szakirodalmi források:

❖ Ádám Magda: Ki volt valójában Edvard Beneš? (Gondolat, 2009) ISBN 9789636931995

31http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1946_februar_27_a_csehszlovak_magyar_lakossagcsere_egye

zmeny_alairasa/ 32 Kugler József: Lakosságcsere a Délkelet-Alföldön 1944-1948, Osiris – MTA Kisebbségkutató Műhely,

Budapest, 2000. 28-34.

❖ Balogh Sándor – Földesi Margit (szerk.): A magyar jóvátétel és ami mögötte van…

Válogatott dokumentumok 1945–1948. Napvilág Kiadó, Budapest 1998;

❖ Földesi Margit: Kitelepítés, lakosságcsere és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság, In: Szarka

László (szerk.): Otthontalan emlékezet, id. m. 127–132.

❖ Kugler József: Szlovákok áttelepítése Magyarországról. História 2002/2

❖ L. Juhász Ilona: A kitelepítés és a lakosságcsere emlékezete című írása az Új Szó 2013.

április 27-i lapszámában

❖ L. Nagy Zsuzsa: Magyarország története 1918–1945. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 1995.

❖ Nemere István: Beneš, az ügynök. In: Rubicon, 2006/2-3. 115. oldal

❖ Ortutay András: Szlovák lakosságcsere Kesztölcön. Limes, 1992. 1. szám.

❖ Petrik József: Kesztölc története. Rövid történeti áttekintés. Kesztölc, 1997. Szerző–Kesztölc

Község Önkormányzata

❖ Popély Árpád: A (cseh) szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1944–1992. Fórum

Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2006. 105.

❖ Popély Árpád: A (cseh) szlovákiai magyarok történeti kronológiája, id. m. 99.

❖ Popély Árpád: A (cseh) szlovákiai magyarok történeti kronológiája, id. m. 177.

❖ Romsics Ignác: A cseh-szlovák határigények változásai az I. világháborút lezáró

béketárgyalások során

❖ Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2005.

❖ Radovics Istvánné: Kesztölc története. Forrásfeldolgozás és bibliográfia. Kesztölc, 2001.

❖ Szabó Károly: A csehszlovák–magyar lakosságcsere története. (MTA kézirat)

❖ Szarka László (szerk.) Otthontalan emlékezet, id. m. 92–100. Vö.

❖ Szarka László: Jogfosztó jogszabályok, id. m. 230–251.

❖ Tóth László (szerk.): „Hívebb emlékezésül…” Csehszlovákiai magyar emlékiratok és egyéb

dokumentumok a jogfosztottság éveiből 1945–1948, Kalligram Kiadó, Pozsony, 1995.

112–115.

❖ Tilkovszky Loránt: A szlovákok történetéhez Magyarországon 1919–1945. Akadémiai

Kiadó, Budapest, 1989.

❖ Vadkerty Katalin: A belső telepítések és a lakosságcsere, id. m. 166–169,194–197.

❖ Vadkerty Katalin A reszlovakizáció, Kalligram Kiadó, Pozsony, 1993. 31-36.

❖ http://www.multkor.hu/20100304_a_csehek_szerint_ervenyesek_a_benesdekretumokH

unnia Baráti Kör; Az EP elé vinnék a Benes-dekrétumok ügyét

❖ http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1946_februar_27_a_csehszlovak_magyar_lakos

sagcsere_egyezmeny_alairasa/

II.helyezett Monori Veronika Karcagi Szentannai Sámuel Középiskola és Kollégium A lakosságcsere sérelmei

A magyar nemzet a XX. század ezen felében ismét meglehetősen sokat szenvedett. Ott volt a

trianoni „békeszerződés” ahol Magyarország elveszítette területének és lakosságának mintegy

kétharmadát, ennek megfelelően 320 ezer négyzetkilométer területű, húszmilliós középhatalomból

90 ezer négyzetkilométeres, hétmillió lakost számláló kisállammá vált. Románia megszerezte a

Partiumot és Erdélyt, a délszláv állam a Délvidéket, Csehszlovákia pedig a Felvidéket és Kárpátalját.

A béke minden más szempontból is gúzsba kötötte az országot, miután a háború egyik felelőseként

tetemes jóvátételt szabott ki Magyarországra, hadseregét 35 000 főben határozta meg, és számos

egyéb gazdasági és katonai kérdés kapcsán sértette a vesztes állam szuverenitását.

A második bécsi döntés elfogadásával a Trianon által tépázott ország területe tovább csökkent.

Sokakkal megesett, hogy egyik napról a másikra a település, sőt az utca kellős közepén meghúzott

országhatár miatt útlevéllel juthatott csak át családjához, barátaihoz, vagy akár a sarki kisboltba, ami

lehet, hogy egy házzal volt arrébb. Az István, a király c. rockoperából ismert „ oly távol vagy tőlem,

és mégis közel” így sajnos átalakult számukra, „oly közel vagy hozzám, és mégis távol” -ra. Ha

belemegyünk, mind a kettő lehet igaz a határon túli és belüli magyarság viszonyára, hiszen

földrajzilag legyenek bárhol, mi összetartozunk, „egy vérből valók vagyunk”, de a második rész

pedig azért, mert lehet, hogy helyileg közel vannak, mégis egy érthetetlenül meghúzott hat ár

elválaszt minket egymástól egy bizonyos mértékben. 33

33 http://mult-kor.hu/cikk.php?id=41206

Az 1918-ban az Osztrák-Magyar Monarchia romjain létrejött Csehszlovákia határai közé

kisebbségként mintegy egymillió magyar is bekerült. 1918-ban az Osztrák-Magyar Monarchia

romjain létrejött Csehszlovákia határai közé kisebbségként mintegy egymillió magyar is bekerült. A

második világháború után az újjáalakult Csehszlovákiában az 1945. április 5 -ei kassai

kormányprogram a magyarokat és a németeket kollektívan tette felelőssé az ország

"felbomlasztásáért". Minket, magyarokat átvertek. Elénk toltak egy egyezményt, mely szerint a két

ország – Magyarország és Csehszlovákia – áttelepítés során rendezi a második világháború miatt

ismét felmerülő kisebbségi kérdést. Hogy hogyan „játszottak ki” minket? A válaszhoz jobban bele

kell magunkat ásnunk a témába.

Szlovákia 1939. március 14-én kikiáltotta függetlenségét, másnap a magyar hadsereg bevonult

Kárpátaljára, Cseh- és Morvaországot pedig közvetlen német fennhatóság alá vonták. A második

világháború után újjáalakult Csehszlovákiában az 1945. április 5-ei kassai kormányprogram a

magyarokat és a németeket kollektívan tette felelőssé az ország "felbomlasztásáért". Az 1945.

júniusi potsdami konferencián a nagyhatalmak nem engedélyezték a magyarság egyoldalú

kitelepítését, csak a lakosságcserét, azt viszont megengedték, hogy Lengyelország, Magyarország és

Csehszlovákia "rendezett és humánus módon" kitelepíthesse az ottani német lakosságot.

Csehországból az 1945. május-augusztus közötti "vad kiűzés" során 750 ezer, 1946-48-ban pedig

további 2-2,2 millió németet telepítettek át Németországba. 34

Benes politikai szerepe

Volt ugyanis a csehszlovák államnak egy második elnöke, akinek érdemeit hazájában elismerik,

mint a második önálló csehszlovák állam megteremtője, köztudottan magyar- és németellenes

politikát folytatott (főként a második világháború után- dekrétumok ), s hogy kiről is van szó

bizonyára minden történész, vagy történelemben jártas ember tudja. Ez az ember nem más, mint:

Edvard Benes.35 A kormányzó élete teljesen másképp is alakulhatott volna, legfeljebb egy-egy

válogatottbeli góllal keseríthette volna meg az életünk, ugyanis diákként játszott a Sparta Praha

futballklubban.

Természetesen a történelemben sincs sok keresnivalója a „mi lett volna, ha…” kezdetű

dolgoknak, de ez azért elgondolkodtató. Mennyi magyar tényleg otthon lenne, azaz magyar

34 Szarka László (szerk.) Otthontalan emlékezet, id. m. 92–100. Vö.

35 http://index.hu/tudomany/tortenelem/bende5235151/

határokon belül, s talán nem is lenne miről megemlékeznünk április 12 -én. De nem így lett, és a

múlton nem lehet változtatni.

Benes az 1918. október 28-án megalakult Csehszlovákia külügyminisztere lett, egészen 1935-

ig töltötte be ezt a tisztséget, emellett 1921-22-ben

miniszterelnök is volt.

A versailles-i békekonferencián sikerült megerősítenie a területi igényeket jóváhagyó korábbi

nagyhatalmi ígéreteket. Ő kovácsolta ki az új délszláv állammal és Romániával kötött

megállapodások révén a kisantantot, s szoros kapcsolatokat épített ki Franciaországgal, később a

Szovjetunióval. 1935-ben lemondott elődje, Masaryk, s Benesből köztársasági elnök lett. Néhány

nappal a müncheni döntést követően ( 1938. szeptember 29) lemondott, emigrált és kénytelen volt

végignéznie Csehszlovákia széthullását. 1945. május 16-án visszatért és hamarosan ismét elnöknek

választották. A nemzetgyűlés létrehozásáig elnöki dekrétumokkal kormányzott, az 1945 májusa és

októbere között kiadott 140 rendeletet később törvényerőre emelték és elvileg ma is hatályosak.

Ezek nagyobb része az ország újjáépítésével foglalkozott, de 33 közvetlenül vagy közvetve a nem

szláv nemzetiségek ellen irányult. A dekrétumok az ország széthullásáért a magyar és a német

lakosságot tették felelőssé, s a kollektív bűnösség elvéből kiindulva alapvető jogaikat korlátozták.

A csehszlovák elnök 200 000 háborús bűnösnek nyilvánított felvidéki magyart akart eltávolítani

országából, az ott maradók nagy részét pedig „reszlovakizálta”, tehát megpróbálta

„visszaolvasztani” a maga nemzetébe.

A tiszta szláv állam megteremtésén fáradozó csehszlovák kormánynak a magyar kisebbség

felszámolására más, kevésbé direkt módszereket kellett találnia. Az Edvard Benes államfő által

1945. május és október között életbe léptetett, de csak 1946-ban törvényerőre emelt dekrétumok

közül 33 közvetlenül vagy közvetve a magyarok és a németek alapvető jogait korlátozta.

Az 1945. augusztus 2-án hatályba léptetett 33. számú dekrétum pedig még állampolgárságuktól

is megfosztotta őket.36 A 88. számú rendelet lehetővé tette a közmunkaszolgálat elrendelését az

ország teljes területén, és ennek nyomán 1945-46 telén mintegy 40 ezer felvidéki magyart

deportáltak fűtetlen marhavagonokban a csehországi Szudéta-vidékre. A rendeletek lehetővé tették

a magyarok földjeinek elkobzását, elbocsátásukat állásukból, hivatalos nyelvhasználatuk és

kulturális egyesületeik betiltását.

Kiűztek 36 ezer, 1938 előtt magyar állampolgárságú embert, internálták a pozsonyi, a kassai, a

komáromi magyarokat, lakásaikat pedig elkobozták. Beindult a reszlovakizáció, ami lehetőséget

adott "az évszázadok során elmagyarosodott szlovákoknak az anyanemzethez való visszatérésre",

gyakorlatilag a vagyonelkobzástól és a kitelepítéstől való megmenekülésre, az állampolgári jogok

megszerzésére. Az akció során 423 ezer megfélemlített, fenyegetett magyar adta be kérvényét, és a

hatóságok 327 ezret nyilvánítottak közülük szlováknak.

A nagyhatalmak magyar szempontokat elutasító álláspontja és a felvidéki magyarokat sújtó

"nyomásgyakorlás" révén a prágai kormánynak sikerült a magyar kormányt megegyezésre

kényszerítenie a határmódosítás nélküli lakosságcsere ügyében. Az 1946. február 27 -én Budapesten

aláírt lakosságcsere-egyezményt a magyar parlament 1946. május 14-én cikkelyezte be. A

lakosságcsere 1947. április 12-én kezdődött és 1949. június 5-én fejeződött be, a vasúti szerelvények

az első időszakban naponta szállították összes ingóságukkal együtt a kijelölt családokat

Magyarországra.37

Az egyezmény szerint a csehszlovák hatóságok annyi magyart telepíthettek át, amennyi

szlovák önként távozott Magyarországról. Csehszlovákia jogot szerzett arra is, hogy egyoldalúan

áttelepítse a szlovák népbíróságok által háborús bűnösnek minősített magyarokat, a listára összesen

181 ezer magyar neve került fel.

A prágai kormány várakozásával ellentétben az áttelepülésre alig 60 ezer (egész pontosan 59

774) magyarországi szlovák jelentkezett, holott körükben szabályszerű toborzó kampányt folytattak

(a hivatalos csehszlovák propaganda azt hirdette, hogy Magyarországon négy-ötszázezer szlovák

él). A csehszlovák hatóságok még színleg sem törekedtek a kvóta betartására, Szlovákiából 76 616

magyart szállítottak át Magyarországra.

36 Végső cél a dekrétumok hatályon kívül helyezése; V. Krasznica Melitta írása az Új Szó 2012. február

3-i lapszámában 37 Popély Árpád: A (cseh) szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1944–1992. Fórum

Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2006. 105.

A Szovjetunió teljes támogatását élvező Csehszlovákia a párizsi békekonferencián szerette

volna elérni, hogy a reszlovakizáció és a lakosságcsere után megmaradt 200 ezer magyart is

egyoldalúan áttelepíthessék, ez ellen azonban az amerikaiak vétót emeltek. A kitelepítések és a

reszlovakizáció súlyos következményekkel jártak a felvidéki magyar közösségre nézve, az anyagi

veszteségek mellett a települések etnikai arculata is a magyarokra nézve hátrányosan változott meg.

Csehszlovákia az 1948. februári kommunista hatalomátvétel után szovjet nyomásra lezárta a benesi

kisebbségellenes időszakot.

Az 1948. október 25-ei törvény hűségeskü letétele után visszaadta a magyar nemzetiségűek

állampolgárságát.38 A két ország 1949. július 25-ei megállapodása értelmében az áttelepített

magyarok hátramaradt vagyona fejében Csehszlovákia elengedte a 30 millió dollár háborús jóvátétel

hátralévő részét. A kényszer szülte reszlovakizációs nyilatkozatokat 1954 -ben érvénytelenítették,

ugyanakkor a Benes-dekrétumok hatályon kívül helyezését, az elkobzott vagyonok visszaadását a

kommunizmus összeomlása után nem tűzte napirendre sem Csehszlovákia, sem az 1993 óta önálló

cseh és szlovák állam.39

Benes nem elégedett meg a hatalma alá került kisebbségek sanyargatásával és azok

életlehetőségeinek fokozatos, de módszeres elsorvasztásával. Benes a kollektív bűnösségre alapuló

végleges megoldás módszerével oldotta meg Csehszlovákiában a nemzetiségi kérdést, a háború

utáni gazdasági nehézségeket, és a demokrácia kérdéseit is. A Benes dekrétumok, a mai napig is a

cseh, és a szlovák jogrendszer teljes mérvű megcsúfolásának példaképe. Edvard Benes egyik

életrajzírója40 felteszi a kérdést: hogyan jutott a fényes politikai pályát befutott Edvard Benes oda,

hogy pályafutásának végén, kitoloncoltatta a szudeta-németeket és a felvidéki magyarokat ősi

szülőföldjükről.

A szudeta-németek több mint hétszáz éve, a magyarok pedig több mint ezer éve élnek a

felvidéken. A Benes dekrétumok rendelkezései alapján 80,000 magyart telepítettek ki ősi

szülőföldjükről, csak azért, mert magyarok voltak. Masaryk és Benes politikai örökségéhez való

38 Kugler József: Lakosságcsere a Délkelet-Alföldön 1944-1948, Osiris – MTA Kisebbségkutató

Műhely, Budapest, 2000. 28-34. 39 http://www.hunsor.se/kitekinto/kitelepitesek060228.htm 40 Zbynek Zeman with Antonin Klimek : The Life of Edvard Benes, 1884-1948: Czechoslovakia in Peace

and War (Oxford: The Clarendon Press, 1997). 293pp. Index. ISBN 0-19-820583-X

http://www.pecina.cz/files/www.ce-review.org/99/22/books22_crampton.html

hűségének jeléül, a szlovák parlament 2007. szeptember 21-én „ megerősítette” a Benes

dekrétumok érvényességét és sérthetetlenségét.

A Cseh köztársasság 2002-ben szintén hozott hasonló rendeleteket. A jelenlegi írás első része

azt igyekszik bizonyítani, hogy a szudeta-németeknek és a felvidéki magyarok jogfosztása, és ősi

szülőföldjükről való kitelepítése, kezdettől fogva Masaryk, és Benes politikájának a céljai közé

tartozott. Vagyis, a Masaryk, és Benes elképzelései alapján megvalósított

Csehszlovákiában, a németeknek és a magyaroknak kezdettől fogva nem volt, sem előrelátott

helye, sem a demokrácia elveialapjén alapján előrelátott szerepe. Az írás második része, pedig a

Benes dekrétumok előírásainak szövegét elemzi, és a dekrétumok megerősítésének okait vizsgálja.

Hátrányos megkülönböztetés:

A tetőpontot az 1945. augusztus 2-án hatályba léptetett 33. számú dekrétum jelentette, amely

megfosztotta őket állampolgárságuktól, a 88. számú rendelet pedig lehetővé tette a

közmunkaszolgálatot az ország teljes területén. Ezekkel a csehszlovák kormánynak kettős szándéka

volt, hiszen amellett, hogy javította az asszimiláció esélyeit, a kollektív jogfosztás Budapesttel

szemben is kiváló zsarolási alapot nyújtott. A rendeletek lehetővé tették a magyarok földjeinek

elkobzását is, elbocsátásukat állásukból, hivatalos nyelvhasználatuk és kulturális egyesületeik

betiltását. Ennek az előnynek tudható be, hogy 1945 decemberében, majd 1946 februárjában

Gyöngyösi János tárgyalóasztalhoz ült Vladimir Clementis külügyi államtitkárral, február 27 -én,

Budapesten pedig megkötötte vele a hírhedt lakosságcsere-egyezményt. A szerződés az áttelepülést

paritásos alapon kívánta megvalósítani, vagyis a tervezet szerint annyi magyart költöztettek volna

ki Csehszlovákiából, ahány magyarországi szlovák kinyilvánította távozási szándékát. Paradox

módon Gyöngyösiék részéről ez az egyezmény az időnyerést szolgálta, hiszen február 27 -e után

kissé enyhült a felvidéki magyarok helyzete – ritkultak a vagyonelkobzások és az elbocsátások –, a

lakosságcsere-program megindulásának időpontja pedig sokáig homályba burkolózott.

Gyöngyösi és Clementis 1946 őszére tervezték az áttelepítés megkezdését, miután azonban a

csehszlovák fél egyoldalúan kijelentette, hogy a Magyarországra indulók mégsem vihetik magukkal

ingóságaikat, a folyamat több hónapra megakadt. Prága ekkor ismét zsarolással próbálta megtörni

a magyar kormányt, nevezetesen azzal, hogy az elnéptelenedett Szudéta-vidékre – a már kitelepített

németek helyére – több tízezer magyart deportált, akiket a cseh telepesek cselédként,

kényszermunkában dolgoztattak. Clementis és a csehszlovák külügy aztán idővel mégis hajlandó

volt engedni az ingóságok kérdésében, így 1947 áprilisában megindulhattak az első transzportok.

Az áttelepítés első hulláma 1947 decemberéig tartott, majd 1948 tavaszától – számos

megszakítással – 1949 nyaráig további transzportok keltek át a csehszlovák-magyar határon. Az

átverés szele pedig már az első transzport kezdete előtt lengedezett, hiszen macska -egér játékot

játszottak velünk. Az egyik indok a fenti sorokban rejlik, azaz: eredetileg úgy volt, hogy egyenlő

opcióink lesznek, de az áttelepítés előtt ellentmondást nem tűrően kijelentették, hogy a magyarok

magukon kívül gyakorlatilag semmit sem vihetnek. További számunkra kedvezőtlen dolgok

történtek: míg honfitársainkat egy felsőbb akarat kényszerítette távozásra, addig a hazai szlovákság

körében nacionalista szervezetek kampányoltak annak érdekében, hogy minél többen kezdjenek új

életet a Felvidéken. A magyarok körében szó sem volt ilyesmiről, az átte lepülők legtöbbször egész

életüket, mindenüket hátrahagyták, hogy Magyarországon – szerencsés esetben egy szlovák család

helyén – próbáljanak zöld ágra vergődni. Mindehhez társult, hogy Prága egyáltalán nem törekedett

a kvóta betartására: annak ellenére, hogy mindössze 60 000 szlovák jelezte áttelepülési szándékát, a

határ túloldalán több mint 76 000 embert kényszerítettek otthonuk elhagyására. Szomorú és

értelmetlen epizódja volt ez a két nemzet közös történelmének, hiszen a lakosságcsere gyakran

többgenerációs együttélést szakított meg, hosszú barátságokat cserélt fel gyűlöletre.

Azért, mert magyarok voltak

Zbynek Zeman és Antonyn Klinek: „ Edvard Benes élete 1884 – 1948: Csehszlovákia

háborúban és békében” c. könyvükben megállapítják, hogy Benes politikája kizárólag a

világhelyzet” nyújtotta lehetőségek kihasználására, az Osztrák-Magyar Monarchiában kiépült cseh

liberális diplomáciai kapcsolatokra, és a pénzen vett (főleg magyarellenes) propagandára épült.

Benes számára, tehát a belpolitika külpolitika volt.

A fenti szerzők megállapítják, hogy Benesnek, a “ világhelyzetre” , illetve a külső körülmények

kihasználására épülő politizálásának az volt az elkerülhetetlen következménye, hogy Benes a külső

körülmények alapján bekövetkezett kedvező helyzeteket a saját tehetségének tu lajdonítja, és ennek

következtében indokolatlan önbizalomra tesz szert, felelősségérzése, pedig mindinkább csökken.

A fentiek következtében Benes a sikertelenségekért mindig másokat okolja. Az árral való úszás

túlkapásai, illetve az előnyös helyzeteknek a mértéken felüli kihasználása, Benes politikai pályájának

szinte minden fordulópontján kimutatható.

Benes, a karcsú diplomata

A Versailli Szerződést követően, Benes diplomáciai pályájának tetőfokán állt. A New York

Times, 1922. április 16. számában, „ A DIPLOMÁCIA ÚJ CSILLAGA – Az ifjú karcsú professzor

Közép Európa legkiemelkedőbb államférfia – s Genfben képviselt politikája” 41című egész oldalas,

Benest felmagasztaló írásában tolmácsolja „ az áldott tudatlanságban” (blissful ignorance) élő

amerikaiak számára Masaryk és Benes, Európa hosszantartó békéjét biztosítani hivatott

„ ragyogó” elgondolását:

Masaryk volt a szellemi ihlető erő, Benes professzor, pedig a megvalósításhoz szükséges ész. Ez

volt talán a modern történelem legragyogóbb és a legkiválóbban megvalósított politikai gondolata…

Az alapeszme a következően foglalható össze: „ Európában addig nem lesz tartós béke, és

megszakítatlan gazdasági fejlődés, amíg Európa politikai térképe nincs összhangban a természetes

térképpel – más szóval mindaddig, amíg nyolcvanmillió ember, a Balti tengertől az Égei -tengerig,

a Bécsi, és a Berlini Kongresszus által gúzsba kötve, ma is idegen elnyomás alatt él…”

Az írás szerzője, Eugene S. Bagger, azonban nem magyarázza meg „ az áldott

tudatlanságban élő” amerikaiaknak, hogy mit jelen a „ természetes térkép” , és ez nyolcvanöt év

távlatából a magyarok számára sem világos. A legrosszabbakat feltételezve gondolhatunk csak arra,

hogy a „ természetes térkép” Masaryk, és Benes szerint a csehek, és esetleg a szlovákok faji

fensőrendűségén alapuló, létüket a térségben biztosító élettérre vonatkozik. A felvidéki magyarok,

több mint ezer éve élnek a felvidéken, a szudeta-németek, pedig szintén több mint nyolcszáz éve

élnek a sudeta területeken.

A fenti írás szerzője, Eugene S. Bagger. Eugene S. Bagger, az első világháborút követő

években, az Amerikai Egyesült Államokban, szervezett formában zajló magyarellenes propaganda

roppant összeköttetésekkel rendelkező, és igen termékeny újságírója volt , akinek a „ magyar

revansizmus” , és „ irredentizmus” veszélyét mértéktelenül eltúlzó írásai, a New York Times, a

New Republic, a Harper’ s Magazine-ban jelentek meg.. Eugene S. Bagger, a saját bevallása

szerint, magyar. 42 (Bagger Szekeres Jenő).

A “ létező” Csehszlovákia életképességének alapvető ellentmondásai

41 New York Times, April 16, 1922

http://query.nytimes.com/gst/abstract.html?res=9906E4DE1339E133A25755C1A9629C946395D6CF

42 Glant Tibor: Magyarország az amerikai sajtóban az első világháború idején

http://www.worldlibrary.net/eBooks/Wordtheque/hu/AAADCU.TXT

A versaillesi békekötés folyamatában, Masaryk, és Benes diplomáciai erőfeszítései arra

összpontosultak, hogy a békekötő nagyhatalmakat meggyőzzék arról, hogy Európa tartós békéjét,

és megszakítatlan gazdasági fejlődés csak a „ tiszta” nemzeti alapon megszervezett nemzeti

államok biztosíthatják. Az Európa tartós békéjét biztosító, nyugatbarát csehszlovák nemzeti állam

fent említett ragyogó eszméjének, azonban ellentmond több olyan “jelentéktelen” tény, amely

lehetetlenné tette volna a „tiszta” Csehszlovák nemzeti állam gazdasági életképességét: A szudeta

területek képezik Csehszlovákia természetes határait, amelyek nélkül Csehszlovákia csak roppant

nehézségek árán biztosíthatja önállóságát.

Az eljövendő Csehszlovákia természeti kincsei, és ipari központjai, a bányák, a gyárak a szudeta

területeken vannak. A szudeta területeken, azonban több mint nyolcszáz éve szudeta -németek

élnek. A felvidék gazdag termőföldje nélkül Csehszlovákia élelemellátása, tehát politikai önállósága

nem biztosítható. (Az élelem fegyver.) A felvidéken, azonban több mint ezer éve magyarok élnek.

Masaryk, és Benes államának a valóságban való működőképtelensége a liberális politika alapvető

önellentmondásainak következménye. Egy brilliáms eszme, amelybe belerontanak a tények, s

emiatt a tényeket, a valóságot kell megváltoztatni. A csehszlovák nemzeti állam ideáljának a fenti

„ szépséghibáit, a békekötő nagyhatalmak úgy oldották, meg, hogy a sudeta területeket, és a

felvidéket gazdasági okokból Csehszlovákiához csatolták, de elhitették önmagukkal és a világgal,

hogy Csehszlovákia a cseh és a szlovák nép nemzeti állama. A Trianoni békediktátum alapján

létrejött Csehszlovákia nemzetiségi összetétele 1921-ben a következő volt: csehek 51%, szlovákok

16%, németek 22%, magyarok 5%, ruszinok 4%. A fenti adatokba nincs beleszámítva a

Csehszlovákiába került 300, 000 zsidó, és 100. 000 lengyel, sem pedig a romák, és a horvátok.

Csehszlovákia gazdasági életképességét, azonban még az a tény is megnehezítette, hogy a

Csehszlovákiát nyugat Európával összekötő vasúti hálózat, és gazdasági kapcsolatai Ausztrián, és

Németországon keresztül vezet nyugat Európába. A cseh acéliparnak, például svéd ércre volt

szüksége ahhoz, hogy a gyengébb minőségű cseh eredetű érc minőségét feljavítsa. Svédországba,

pedig szintén Németországon, és Ausztrián keresztül vezet az út. Megdöbbentő, hogy sem Benes,

sem a békekötő nagyhatalmak nem számoltak a fenti kényszerhelyzet hosszú távon való

tarthatatlanságával, és a Csehszlovákia megalapításában rejlő háborús veszély valószerűségével. Az

amerikai Time Magazine 1938. június 27-i száma „ Optimista” címen hosszú cikket közöl Edvard

Benesről és Csehszlovákiáról. A Time Magazine cikke Csehszlovákiát, a demokrácia sarkkövének

minősíti kelet Európában. A cikk a továbbiakban azt tárgyalja, hogy a csehszlovák hadsereg egy

esetleges Hitler általi támadás esetén készen áll az ország védelmezésére, s az első német katona,

amely átlépi Csehszlovákia határát, egy halott német katona lesz. 43 Benes abban is bízott, hogy Hitler

hadserege a franciákkal való első összecsapás alkalmával összeroppan. Nem ez történt.

Benes, a végső megoldás híve

A müncheni döntést követően Benes lemond, és Londonban várja a megfelelő alkalmat, egy

új, de most már „ tiszta szláv” Csehszlovákia megalapítására. Ebben a légkörben íródtak a Benes

dekrétumok. Amint láttuk, Benes teljes egészében félreismerte Hitler hatalmát, és emiatt a háború

első szakaszában tétovázó, és tehetetlen volt. A sztálingrádi csata után, (1943. január), majd a

szovjet hadseregnek a Kurknál aratott gzőzelmét követően, azonban ismét úgy ítélte, hogy a

dolgok a javára fordultak. A franciák, és az angolok megbánták, hogy Münchenben cserbenhagyták

Csehszlovákiát, és ismét megértően viszonyultak Benes követelésihez. Benes, ezt a kedvező

hátszelet és újonnan helyreállított népszerűségét ismét a saját képességeinek tulajdonítja, s úgy dönt,

hogy a zavaros háborús körülményeket kihasználva összhangba hozza Csehszlovákia demográfia

térképét, annak „természetes térképével, megszabadul Csehszlovákia nem szláv lakosságától. A

felvidéki magyarok háború utáni kilakoltatása, a védtelen polgári lakosság ellen elkövetett gyáva

cselekedet.

Benes 1945. május 16-án ünnepélyes körülmények között, a Szovjet Unióból érkezik meg

Prágába, és azonnal hozzálát a „nemzeti forradalomnak a gazdasági forradalommal való

összhangjának megvalósításához.44 Vagyis, Benes a szudeta-németek, és a magyarok kiűzetése árán

igyekszik a gazdaságilag működőképes Csehszlovákiát megteremteni. Csehszlovákia végre szláv

állam lesz. A németeket és a magyarokat kitelepíti, s azok elkobzott gazdasági javai szolgáltatják a

háború utáni gazdaság beindításához szükséges lendületet. Benes tervei szerint a németek, és a

magyarok kitelepítésével létrejön majd a szociáldemokrácia működését biztosító egyöntetű,

csehszlovák érzelmű szavazótábor. Benes nem elégedett meg a hatalma alá került k isebbségek

sanyargatásával és azok életlehetőségeinek fokozatos, de módszeres elsorvasztásával. Ezért a

kollektív bűnösségre alapuló végleges megoldás módszerével oldotta meg Csehszlovákiában a

nemzetiségi kérdést, a háború utáni gazdasági nehézségeket, és a jövendő demokrácia kérdéseit

is. A Benes dekrétumok, a mai napig is a cseh, és a szlovák jogrendszer teljes mérvű

43 Time Magazine, 1938. június 27.

http://www.time.com/time/covers/0,16641,19451022,00.html 44 http://www.hrad.cz/en/prezident_cr/benes.shtml II. A Benes dekrétumok megerősítése

Európa szégyene

megcsúfolásának példaképe, azok végrehajtása pedig, a védtelen polgári lakosság ellen elkövetett

gyáva cselekedet.

A Benesi dekrétumok megerősítése

A Benes dekrétumok megerősítése, ma már nem a dekrétumok előírásainak a végrehajtására

vonatkozik, hiszen kétszer ugyanazokat az embereket tényelegesen kiűzni ősi szülőföldjükről

lehetetlen. A Benes dekrétumok megerősítése, ma a kollektív bűnösség elve mellett való további

elkötelezettséget jelenti. Edvard Benes, egyik 1942-ben írott, utolsó akaratának, és végrendeletének

szánt okiratában a következőket írja: „ Legyetek hűek Masaryk és az én politikámhoz, és minden

jó lesz.” Masaryk és Benes politikai örökségéhez való hűségének jeléül, a szlovák parlament 2007.

szeptember 21-én „ megerősítette” a Benes dekrétumok érvényességét és sérthetetlenségét. A

Cseh köztársasság 2002-ben szintén hozott hasonló rendeleteket.45

A Benes dekrétumok, a törvényesség intézményének a teljes mérvű megcsúfolása

Az „ eredeti” dekrétumokat Benes 1945-ben, szabad földön, Londonban fogalmazta meg, s

azokat a (csak cseh és szlovák képviselőkből összetevődő) Cseh Nemzetgyűlés, és a Szlovák

Nemzeti Tanács 1946-ban megerősítette. A Cseh Köztársaság, pedig ezeket a „ megerősített”

rendelkezéseket 2002-ben ismét „ megerősítette.” A jelenlegi szlovák parlament, 2007. szeptember

20. határozata, pedig már a Csehszlovákia, és a Cseh Köztársaság által is megerősített

rendelkezéseket „ erősíti.” Amíg az „ eredeti” Benes dekrétumok megvalósításához egyetlen

nagyhatalom sem adta meg kifejezett beleegyezését, a Benes dekrétumok „ megerősítése” , ma az

Európai Unió hivatalos beleegyezésével történik.

Ma általánosan elfogadott az a vélemény, és ezt a csehek sem tagadják, hogy a Benes dekrétumok

megerősítése elsősorban az áldozatokat megillető kárpótlási követeléseinek elutasítását hivatott

biztosítani.

45 Szlovákiai jelentés a magyar kisebbsáégek állapotáról, A Csehszlovákiai Magyar Kisebbségi Jogvédő

Bizottság jelentése, Magyar Füzetek 4. 1982. Parizs, 8-12.o., 99.o.

A kollektív bűnösségre alapuló Benes dekrétumok

végrehajtási rendelete alapján, a felvidéki magyarok, több

mint ezer év verejtékes munkájuk jutalmául, a

következőket vihették magukkal:10 kg liszt, 3 kg hüvelyes,

1 kg mák, 20 kg krumpli, 5 kg zöldség vagy lekvár, 1 kg zsír,

2 kg füstölt hús, korlátozás nélkül baromfi.

Tilos volt elvinni lovat, marhát, disznót. Bútorokat és

ruhákat lehetett vinni, de szerszámot, tűzhelyet és kályhát nem. A háború utáni idők zűrzavarában,

és mostoha körülményei között végrehajtott rendeletek külön lehetőségeket szolgáltattak a

magyarok elleni egyéni bosszúra, írígységen alapuló feljelentésekre, és a végrehajtó szervek

túlkapásaira. A cseh, és a szlovák kormányok fölényes, és cinikus magatartása ebben a kérdésben

arra utal, hogy az ár, illetve a „világhelyzet” ismét kedvez a cseh, és a szlovák vezetőknek, különben

nem azonosulnának Benesnek, a kollektív bűnösségre épülő, hatvan évvel ezelőtti dekrétumaival.

A szlovák kormánynak Benes dekrétumokat „ megerősítő” határozatát igazoló érvek egyik

csoportja arra vonatkozik, hogy a Benes dekrétumok rendelkezései nem a kollektív bűnösség

elvére épülnek. (A magyarokat és a szudeta-németeket azért toloncolták ki Csehszlovákiából, mert

árulók és kollabránsok voltak.)46

A fenti érvek egyik alcsoportja szerint viszont, a szlovák kormánynak a Benes dekrétumokat

“ megerősítő” határozata eltávolította az eredeti dekrétumokból a kollektív bűnösség elvére épülő

részleteket. Különös, azonban, hogy ezekben a vitákban a Benes által megfogalmazott, eredeti

rendelkezések szövegét, vagy a „ megerősített” határozatokat, sem a cseh, sem a szlovák

politikusok, történészek, vagy szakemberek soha nem idézik. Vajon miért? Azért, mert a Benes

dekrétumok szövege, a kollektív bűnösség, a nyers kapzsiság megnyilvánulásának a párját ritkító,

és elrettentő példája.

A következőkben vizsgáljuk meg a Benes dekrétumok ide vonatkozó előírásainak

szövegrészleteit:

Az 1945. május 19. Dekrétum bevezetőjében a következőket olvassuk: A Köztársaság Elnök 1945.

május 19. Dekrétuma a megszállás időszakában kötött adásvételi szerződések érvénytelenségéről,

és a németek, a magyarok, az árulók, és kollaboránsok, és bizonyos egyesületek, és szervetek

46 Marek Madjarics, a szlovák kulturális miniszter egyik, ma már hírhedté vált kijelentése szerint: "Csak

az árulókat és kollaboránsokat költöztették át Magyarországra. Én azt mondom, hogy egyetlen

magyar sem lakoltattak ki, vagy telepítettek át Magyarországra csakis azért, mert magyar volt."

http://www.felvidek.ma/modules.php?name=News&file=article&sid=13503

http://barikad.hu/node/8336

vagyonának államosításáról. A fenti szöveg felsoroló jellegű, és külön csoportban említi a

magyarokat, a németeket, és külön csoportban az árulókat, és kollaboránsokat. Benes fenti

dekrétuma a magyarokat, és a németeket, tehát nem, mint árulókat és kollaboránsokat nevezi meg,

hanem faj, illetve eredet alapján sorolja fel.

A fenti törvény IX Adalékának 3. Paragrafusa szeri az államosítás azokra vonatkozik,

akikre az állam nem támaszkodhat. A IX. Adalék 4. Paragrafusa így hangzik:

A természetes személyek, akikre az állam nem támaszkodhat a következők:

a német, és magyar nemzetiségű egyének, azok a személyek és szervezetek, akik a Csehszlovák

Köztársaság ellen tevékenykedtek, akik az ilyen tevékenységeket kezdeményezték, vagy azokat

tudatosan támogatták.

A IX. Adalék 6. paragrafusa szerint:

Magyar, és német nemzetiségűeknek minősülnek azok, akik az 1929 -es népszámlálást követően,

bármely népszámláláskor németnek vagy magyarnak vallották magukat. Németeknek, és

magyaroknak minősülnek azok is, akik németeket, és magyarokat tömörítő nemzeti csoportnak,

szervezetnek, vagy politikai pártnak a tagjai voltak.

A fenti rendelkezés alapján a jogilag önálló akarattal nem rendelkező, s a szülői gyámság alatt

lévő kiskorúakat is büntetik, mert szüleik magyarnak vallották magukat. A magyar műkedvelő

színtársulatok, olvasókörök, és tánccsoportok tagsága is elegendő volt ok volt a vagyonelkobzásra

és a kitelepítésre. A Benes dekrétumok durván sértik személyi felelősség elvét, mely szerint

“ egyetlen személy sem büntethető olyan kihágásért, amelye nem ő személyesen követett el .47

A XII. Adalék 2 paragrafusa szerint:

Azok a személyek, akikre a rendelkezések vonatkoznak, de akik bizonyítani tudják, hogy soha

nem követtek el semmit a cseh és a szlovák nép ellen, vagy tevékenyen résztvettek az ország

felszabadításáért folyó küzdelemben, vagy pedig bántódás érte őket a Nacionalista Szocializmus

önkényuralom részéről, azok megtarthatják Csehszlovák állampolgárságukat.”

Az ártatlanság bizonyításának terhe a barbár kor világát idézi. Az ártatlanság feltételezésének

civilizációs elve alapján minden személy ártatlan, amíg annak felelőségét a vádló be nem bizonyítja.

A bizonyítás terhe, tehát nem a vádlott, hanem a vádló kötelessége.

47 Marek Madjarics, a szlovák kulturális miniszter egyik, ma már hírhedté vált kijelentése szerint: "Csak

az árulókat és kollaboránsokat költöztették át Magyarországra. Én azt mondom, hogy egyetlen

magyar sem lakoltattak ki, vagy telepítettek át Magyarországra csakis azért, mert magyar volt."

http://www.felvidek.ma/modules.php?name=News&file=article&sid=13503

http://barikad.hu/node/8336

A Benes dekrétumok csak a magyarokat, és németeket kötelezték arra, hogy lojalitásukat igazolják

egy olyan papíron létező állam iránt, amelynek kormánya öt éven át Londonban székelt.

A dekrétumok nem határozzák meg, hogy mi az, amit Csehszlovákiában minden egyes magyar,

beleértve a kiskorúakat, öregeket is, elmulasztott megtenni. A Csehszlovákiához csatolt magyarok

azt sem értették, és a mai napig is felfoghatatlan, hogy mit keresnek a magyarok a szláv testvériség

(pánszlávizmus) eszménye alapján megalakult Csehszlovákiában. Kelet Európa második

világháború utáni végleges sorsa szempontjából, beleértve Csehszlovákiát is, az ilyen, vagy oly an

lojalitásnak különben sem volt semmi értelme, mert a végén Lengyelország, amelynek a Szövetséges

hatalmak közül a negyedik legnagyobb hadserege volt, és a végsőkig tevékenyen harcolt a

szövetségesek oldalán, a háború után ugyanúgy a Szovjetunió fennhatósága alá került, mint

Magyarország és Szlovákia, melyeknek hadseregei a náci Németország oldalán harcoltak.

A Benes dekrétumok „ megerősítőinek” szószólói azzal érvelnek, hogy az eredeti Benes

dekrétumokból kiiktatták a kollektív bűnösségre vonatkozó részeket. A kollektív bűnösség elve,

azonban nem a Benes dekrétumok részleteiben van, hanem a dekrétumok alapját képezi. Ha

azokból kihagyjuk a magyarok a németek, és a magyarok nemzetiségi alapon történő bűnösökké

nyilvánítását, valamint az ártatlanság bizonyításának az áldozatokra háruló terhét, és a nemzeti

hovatartozás alapján történő vagyonelkobzást, akkor ezekre külön rendelkezésekre nincs szükség,

mert az ellenséggel közreműködők és az árulók felelőségre vonását az alkotmány és az ország

törvényei a személyes felelősség alapján különben is szavatolják. Nincs tehát az az emberi furfang,

ügyvédi fifika, pénzen vásárolt nemzetközi összeköttetés, amely a Benes dekrétumokból a kollektív

bűnösség elvét eltávolíthatná. Ez csak a dekrétumok teljes hatályon kívül helyezésével érhető el.

A Benes dekrétumok és Európa

Az Európai Unió jogi szakértőinek véleménye szerint a Benes dekrétumok nem jelentenek

akadályt a Cseh Köztársaságnak az Európai Unióba való felvételéhez. A Cseh Köztársaság, és

Szlovákia közötti jogfolytonosság következtében, a fenti szakvélemény Szlovákiára is vonatkozik.

Az Európai Uniónak a Benes dekrétumokról szóló jogi szakvéleménye 2002-ben keletkezett, de

annak magyar nyelvű változata a mai napig sem olvasható az Európai Parlament hivatalos

honlapján. Olvasható viszont többek között, cseh, szlovák, és másik tizenegy európai nyelven.

Ennyit talán a nyelvek egyenlőségének az európai eszményéről, és Magyarország európai parlament

képviselőinek nemzeti öntudatáról. A fenti jogászi szakvélemény szerint, a Benes dekrétumok a

cseh jogrendszer részét képezik, azok régi dolgok, és azok rendelkezéseit „ nem mai szemmel kell

nézni.”

A fenti szakvélemény továbbá megállapítja, hogy a Benes dekrétumoknak a jelenre vonatkozólag

nincs hatásuk. A fenti szakvéleménynek azzal a megállapításával kapcsolatban, mely szerint a

kollektív bűnösségen alapuló rendelkezések egy állam jogrendszerének részét képezik, a jogállam

elvének a megcsúfolását jelenti. A Benes dekrétumok alapján, a magyarokat többek között csupán

azért telepítették ki, mert az ország érvényben lévő népszámlálási törvénye által megengedett

lehetőségekkel élve magyaroknak vallották magukat. Ez vonatkozott a kiskorúakra, és a saját

akaratával nem rendelkező, gyámság alatt lévő személyekre is.

Az Európai Unió jogászai szerint a Benes dekrétumok régen íródtak, és azokat “ nem mai

szemmel kell nézni.” Ez az állítás viszont ellentmond maguknak a szakjogászoknak azzal a

véleményével, mely szerint a dekrétumok a cseh jogrendszer szerves részét képezik. A „ nem mai

szemmel kell azt nézni” szakvéleménnyel kapcsolatban felmerül, a második világháború

időszakában más népek ellen alkalmazott hasonló rendelkezések érvényességének kérdése is,

amelyeket azóta érvénytelenekké nyilvánítottak, és az áldozatok megkapták a megfelelő kártérítést.

Ismét a méltó és méltatlan áldozatok kérdésével találjuk magunkat szemben, és Európában a

magyarok továbbra is méltatlan áldozatoknak számítanak. A szakvélemény második fő érve szerint

a Benes dekrétumoknak ma már nincs hatásuk. Ha, a szakbizottság véleménye alapján, a Benes

dekrétumoknak nincs hatása, akkor hogyan lehetséges azokat a fenti szakvélemény ellenére

többszörösen „ megerősíteni?” Hacsek: Most már érti? Sajó: Most már nem! Ha, mindez nem

lenne ilyen lesújtóan szomorú a magyarokra nézve, akkor ez a tárgykör a történelmi bohózatok

műfajába tartozna.

Különleges, hogy az Európai Unió elfogadja a magyarokat érintő kollektív bűnösségre

alapozott dokumentumok érvényességét, de következetesen, és messzemenően elzárkózik a

határon túli magyar nemzeti közösségek kollektív jogainak elismerésétől. Az Európai Unió

határozott formában, megtagadja a határon túli magyarok demokratikus közösségalkotásának a

jogát - az önrendelkezési jogot. Az Európai Unió, ténylegesen az anyanyelv használtának a jogát

sem biztosítja. Az Európai Uniónak a tájnyelvekre és kisebbségi nyelvek védelmezéséről szóló

dokumentuma, a “ European Charter of Regional and Minority Languages” Hivatalos

Magyarázatának. 3. paragrafusa szerint, a helyi, és kisebbségi nyelvek védelme, nem a kisebbségek

jogai alapján védelmezi az egyes nyelveket, hanem „ kulturális alapon.” A Magyarázat, továbbá

kihangsúlyozza, hogy az európai kisebbségi nyelveket védelmező dokumentum alapján nem

keletkeznek, sem egyéni, sem kollektív jogok . A szóban forgó európai nyelvvédelmi dokumentum,

tehát csak egy plakát.

Arról nem is beszélve, hogy mi a helyi, és a kisebbségi nyelvek ellenkezője Európában?

Nagyhatalmi nyelvek? Fensőrangú nyelvek? A nyelveknek ez a rangsorolása, a t izenkilencedik

századbeli nyelvi imperializmus kirívó példája.48

A Benes dekrétumok megerősítése, és ismét a bomba

Amint azt már említettük, nyilvánvaló, hogy a Benes dekrétumok „ megerősítésére” az

áldozatokat megillető kártérítés megtagadásának jogi lehetőségét szolgálja. Felmerül, azonban a

kérdés, miért éppen most kerül sor a Benes dekrétumok „ megerősítésére” ? A Masaryk, és Benes

szellemében politizáló szlovák, és cseh vezetők magabiztossága, és önteltsége, valamint az Európai

Unió szolgalelkűsége arra utal, hogy a Cseh Köztársaság, és Szlovákia is, ismét roppant fontos a

nagyhatalmak számára. A cseh, és a szlovák vezetők ismét úsznak az árral. A „ kedvező ár” , a

hátszél, azonban csak a cseh, és a szlovák vezetők megítélése szerint kedvező. A cseh, és a szlovák

vezetők ma egy roppant veszélyes, világméretű katasztrófa lehetőségét rejtegető helyzetből

igyekeznek kisszerű, és önző előnyöket kovácsolni.

A következőkben vizsgáljuk meg a Cseh Köztársaság, és Szlovákia jószerencséjének forrásait.

Az Amerikai Egyesült Államok, megszegte, és ezzel felmondta az 1972. óta érvényben lévő

Ballisztikus Lövedékek Szabályozására Vonatkozó Egyezményt. (Anti-Ballistic Missile Treaty),

amely túlélte az (első) hidegháború viszontagságait, és a Szovjetunió megszűnését is. Az Amerikai

Egyesült Államok új védelmi rendszert épít ki Európában. Ezek a rakéta bázisok Lengyelországban,

és a Cseh Köztársaságban épülnek. Az amerikai védelmi rendszer kiépítése, ma a legnagyobb

zsírosbödön a világon. Vagyis, annyi pénz áll rendelkezésére, amennyire csak szükség van - csak

nem mindenki számára. Szlovákiában, ennek ellenére, továbbra is nagy a munkanélküliség. A

Magyar Nemzet 2007. november 6. jelentése szerint: „Prága ingyen kívánja az Egyesült Államok

rendelkezésére bocsátani azt a területet, amelyen felépülhetne a tervezett amerikai radarállomás

Csehországban.”

A fentiek alapján az is feltételezhető, hogy ha, esetleg Prága nem ingyen adná a radarállomások

felépítéséhez szükséges területeket, akkor, az Amerikai Egyesült Államok rábírhatnák Prágát a

48 Legal Opinion on the Benes Decrees and the Accession of the Czech Republic to the European

Union(DGIV working paper (PE 323.374), October 2002 (PDF)):

Common Conclusions and Legal Opinions by Prof. U. Bernitz, Prof. J.A. Frowein and Lord Kingsland

Q.C.

http://www.europarl.europa.eu/studies/default_en.htm

Benes dekrétumok károsultjainak a kártalanítására. Prága számára, tehát ez az amerikaiaknak

nyújtott ajándék, a szudeta-németek, és a felvidéki magyarokat megillető kárpótlás körüli alkudozás

eredménye. Fejpénz. Az Amerikai Egyesült Államok rendelkezésére bocsátott “ ingyen” cseh

fölterületekért, a cseh vezetők, azt tesznek a Benes dekrétumokkal, amit akarnak. Az Európai

Parlament, pedig az amerikai rakétaállomások fontossága miatt készségesen eleget tesz a cseh

vezetők minden kívánságának.

A kiújult fegyverkezési verseny közepette az urániumnak ismét meghatározó fontossága van.

A volt Csehszlovák urániumbányák egy része ma Szlovákiában van (Kuriskova), és a szlovák

kormány tárt karokkal fogadja az uránium bányákat feltáró, és üzemeltető nemzetközi befektetőket.

A jelenlegi szlovák vezetők, a rendszer működéséhez szükséges pénzt az ország kiárusításának

jutalékából, és nemzetközi nagyvállalatok juttatásaiból fedezik, a belső politikai támogatottságot,

pedig továbbra is a magyargyűlöletre építik. A jelenlegi szlovák vezetők, az uránium kelendőségének

köszönhetően ismét úsznak az árral, és a jósszerencséjüket a maguk rátermettségének tulajdonítják,

és ismét elvetik a sulykot: „ Megerősítik” a kollektív bűnösség elvére épülő Benes dekrétumokat.

Az ország kiárúsításából származó juttatások, azonban csak a rendszer működtetésére, és a vezető

réteg eltartására elegendő. Szlovákiában a munkanélküliség továbbra is növekszik. Mi a teendő? A

magyarok a hibásak, mert támadnak bennünket a benes dekrétumok "megerősítése miatt. A szlovák

- Benesi belpolitika ismét a külpolitika. (Lásd: Keresztes Lajos: Miért „fontosak” a Benes

dekrétumok, MN.2007.09.23.)49

Ha az Amerikai Egyesült Államok rakéta fegyvereket szándékozik telepíteni a Cseh Köztársaság

területére, és szüksége van a szlovák urániumra, akkor az európai Unió „szakjogászai” mindenben

igazat adnak a Cseh Köztársaságnak, és Szlovákiának. Szlovákia, tehát ismét úszik az árral. A Cseh

Köztársaság belpolitikája, ismét a külpolitika, jelenleg éppen az Amerikai Egyesült Államok

oldalán. A Cseh Köztársaság kormánya a közelmúltban nemmel szavazott az Egyesült

Nemzeteknek arra a határozatára, amely felhívja a figyelmet az uránium katonai célokra való

használatának növekvő veszélyére, illetve az urániumnak a katonai célokra való korlátozására. 122

állam közül mindössze hat állam szavazott a fenti ENSZ határozat ellen, beleértve a Cseh

Köztársaságot is.50

49 Keresztes Lajos? Miért „fontosak” a Benes dekrétumok , MNO, 2007.09.23 50 Duray Miklós: A (cseh-) szlovákiai magyarok 1944-1949 közötti jogfsztottsága

http://www.duray.sk/index.php?option=com_content&task=view&id=329&Itemid

=45

Szlovákia uránium bányái az Amerikai Egyesült Államok urániumbányái tulajdonosainak a

kezében vannak, Szlovákia, azonban teljes egészében az orosz olajra, és földgázra támaszkodik.

Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke Londonban úgy nyilatkozott, hogy az oroszokkal való

viszonyt Szlovákia kizárólag a gazdasági együttműködésre korlátozza. Vagyis, Szlovákia az

amerikaiaknak adja el az Oroszország ellen irányított atomlövedékekhez szükséges urániumot, de

teljes egészében az orosz olajra, és földgázra támaszkodik.

Szlovákia jelenlegi miniszterelnökének kijelentés felettébb emlékeztet Benes két urat szolgáló,

illetve két szék között a pad alatt, típusú politikájához. Mi történik, ha Oroszország a küszöbön

lévő hidegháborút szószerint értelmezi, és elzárja a gázcsapot?51

A határon túli magyarok többszörösen megtapasztalták, hogy amikor az utódállamokban a dolgok

rosszra fordulnak, akkor a magyarokat okolják. Ne feledjük, ami egyszer megtörtént, máskor is

megtörténhetik. Ma azonban ez a veszélyes, kelet-nugat közötti játék, nem csak a felvidéki

magyarok megmaradását veszélyezteti.52

Lakosságcsere történelme és annak következményei

A magyarok kényszermunkára való elhurcolása része volt a Magyarországra irányuló

nyomásgyakorlásnak, amelynek célja a lakosságcsere-egyezmény végrehajtatása volt. A

lakosságcsere terve azután vetődött fel a csehszlovák vezetésben, miután a potsdami konferencián

illetve a párizsi békekötést megelőző tárgyalásokon elutasították a magyarok egyoldalú kitelepítését

– ellentétben a hárommilliós német kisebbséggel. A Szovjetunió támogatásával végül sikerült

rábírni a magyar kormányt, hogy 1946. február 27-én aláírja az erről szóló egyezményt.53 A

Gyöngyösi János magyar külügyminiszter és Vladimír Clementis csehszlovák külügyi államtitkár

által aláírt egyezmény értelmében a csehszlovák hatóságok annyi szlovákiai magyart voltak

jogosultak Magyarországra áttelepíteni, amennyi magyarországi szlovák önként jelentkezett a

Szlovákiába való áttelepülésre. Az egyezmény megkötése után a szlovák hatóságok nagyarányú

toborzási akcióba kezdtek a Magyarországon

élő szlovákok körében. Érveiket elsősorban arra alapozták, hogy a többnyire szerény vagyonú

szlovákok számára jól működő gazdaságokat és könnyebb életet ígértek. 54

A Magyarország számára rendkívül hátrányos egyezmény szerint a magyar fél vállalta, hogy

a meghatározott kvótán felül átveszi a háborús bűnösöket is. Ezzel visszaélve a csehszlovák

51 Kugler József: KÁRPÓTLÁSRA VÁRVA Magyar Szemle, 2004. június 52 Gulyás László: Münchentől Kassáig - Edvard Benes második emigrációja 1938-1945 53 Földesi Margit: Kitelepítés, lakosságcsere és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság, In: Szarka László

(szerk.): Otthontalan emlékezet, id. m. 127–132. 54http://www.archivnet.hu/politika/csehszlovakmagyar_lakossagcsere_es_deportalasok.html

bíróságok tömegesen vonták felelősségre a háború alatt állítólag elkövetett bűneikért a felvidéki

magyarokat, s végül több mint 70 ezer személyt írtak össze, akinek háborús bűnösként kellett volna

elhagynia szülőföldjét.

Csehszlovákia végül a deportálások elindításával bírta rá a magyar kormányt a lakosságcsere

lebonyolítására, amely 1947 áprilisában kezdődött a dél-alföldi szlovákok és a mátyusföldi

magyarok kicserélésével.55 A vasúti szerelvények naponta szállították összes ingóságukkal együtt a

kijelölt családokat Magyarországra.

A végleges adatok szerint a Magyarországról Szlovákiába önként áttelepült 60 257 szlovákkal

szemben 76 616 magyar volt kénytelen a szülőföldjét elhagyni. Óriási különbség mutatkozott

azonban a hátrahagyott vagyonban. Mivel a szlovák hatóságok általában a módosabb gazdákat

jelölték ki az áttelepülésre, a szlovákok által Magyarországon hagyott 15 ezer kataszteri holddal s

4400 lakóházzal szemben a Magyarországra áttelepített magyarok 160 ezer holdat és 15 700

lakóházat hagytak maguk mögött. Az utolsó áttelepülők 1949 nyarán lépték át a csehszlovák–

magyar határt.

1940. augusztus 30-án leírhatatlan lelkesedéssel és örömmel fogadja a falu lakossága a bécsi

döntés hírét. Huszonkét év elnyomás és kiszolgáltatottság után észak-Erdély újra visszatér

Magyarországhoz.

A magyarországi (délkelet-alföldi) szlovák (szlovák gyökerű) lakosság többsége érdeklődéssel

fogadta a Szlovákiából érkezetteket, a jelentkezési, "kitelepülési" lap aláírására azonban nehezen

szánták rá magukat. A Csehszlovák Áttelepítési Bizottság kampánya mellett azonban számos más

ok is befolyásolta, alakította a délkelet-alföldi szlovákok döntését a kitelepülés vagy az itthon

maradás kérdésében. A két világháború közötti Magyar- ország nem kielégítő szociális viszonyai a

nemzetiségi lakosság (így a szlovákok) egy részében azt a képzetet keltették, hogy nyomorúságos

sorsuk oka éppen nemzetiségi származásukban rejlik. Ezért a szlovák vagy szlovák gyökerű

szegényebb rétegek jelentős számban próbáltak maguk és családjuk sorsán a Csehszlovákiába

költözéssel javítani. [...]

Az átköltözés mellett döntött jó néhány olyan szlovák vagy részben szlovák származású polgár is,

aki a háború alatt a különböző szélsőjobboldali pártoknak volt a tagja, vezetője. A jogos felelősségre

vonástól vagy pedig a bíróságok szubjektív döntésétől való félelem egyaránt fokozta az átköltözési

hajlandóságot a szlovák vagy szlovák őssel is rendelkezők körében.

55 Tóth László (szerk.): „Hívebb emlékezésül…” Csehszlovákiai magyar emlékiratok és egyéb

dokumentumok a jogfosztottság éveiből 1945–1948, Kalligram Kiadó, Pozsony, 1995. 112–115.

Ugyanakkor csaknem mindegyik délkelet-alföldi szlováklakta településen olyan esetek is

ismertek, hogy politikai múltjuk miatt vagyonelkobzást vagy szabadságvesztést szenvedett

személyek nem települtek ki, holott ezt, családjuk szlovák eredetére hivatkozva, megtehették

volna.56

Kitelepülők, maradók

A lakosságcsere-egyezmény alapján kitelepülni szándékozó délkelet-alföldi szlovákok

többsége a szegényebb sorsú társadalmi rétegekből került ki. A földműves családok harmada -fele

az 1945. évi földreform során lett tulajdonosa földjének, vagy pedig korábbi 1-5 kat. holdas

ingatlanát egészítette ki a reform eredményeként hasonló nagyságú területtel. Ugyanakkor

kétségtelen tény az is, hogy a szociális szempontok mellett a jelentkezők kisebb részének döntését

erős szlovák nemzeti öntudata is befolyásolta. Ezek a családok ugyanis úgy vélték, hogy szlovákként

csak Szlovákiában lehet élni.

Elhatározásukat minden bizonnyal befolyásolta a CSÁB propagandája, miszerint aki

Magyarországon marad, az elvész a szlovákság számára, feloldódik a "magyar tengerben".57

Az áttelepítések és áttelepülések lezajlása.

1946. februárjában megkötötték a szerződést. Ami azt foglalta magába,hogy annyi magyart

lehet kitelepíteni Csehszlovákiából amennyi szlovák nemzetiségű jelentkezik, a hatóságoknál,hogy

elszeretné hagyni Magyarországot és a szlovák állam keretei között szeretne élni. A kitelepülő

szlovákok, amit hátra hagynak ingatlant Magyarországon azután kárpótlást kapnak az ingóságaikat

magukkal vihetik. A nagy arányú szlovák települést heves szlovák és cseh propaganda kísérte az

ország területén.

A csehszlovákok 1947. április 27-én kezdték el kitelepíteni a magyarokat. Elsőnek nagyobb

városokból, falvakból kezdték őket kitelepíteni.

56 Földesi Margit: Kitelepítés, lakosságcsere és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság, In: Szarka László

(szerk.): Otthontalan emlékezet, id. m. 127–132. 57 Szarka László: A szlovákok története. Bereményi Könyvkiadó, Budapest, 1993.

A jobb módú családokkal kezdték a kitelepítést, de nagyon sok szegényebb ember is a

vonaton találta magát. A dél-felvidéki magyar tömböt szerette volna első sorban megbontani a

szlovák állam. Volt egy falu(Felsőszéli) ahol a lakosság többsége magyarnak vallotta magát a

népszámláláskor. Itt az adatok szerint 90%.-a magyarnak vallotta magát. Mikor megkezdődött a

kitelepítés az állam adott egy esélyt az embereknek,hogy ha ,,reszlovakizálódnak” akkor maradhatnak.

Néhányan a becsült adatok szerint úgy 400-500 fő ezt el is fogadta de a többiek továbbá is

magyarnak vallották magukat. Őket egy felszólító levél után ki is telepítették. Nagyon sokan

Baranya megyét vették úti tervbe és indultak el. Még mások Tótkomlóst és környékét próbálták

megközelíteni.58

Elviekben kártérítést kaptak a Magyarországra érkezők, de ebből gyakorlatban nem valósult

meg sok minden mivel vagy nem kaptak vagy csak nagyon minimális összegről volt szó. Ennek

okai azok voltak,hogy:A kitelepülő németek vagy szlovákok nem olyan színvonalon éltek, mint a

helyükre érkező magyarok. A másik oka ennek pedig az, hogy a háború után elég súlyos gazdasági

állapot állt be a magyaroknál és így nem engedhették meg maguknak ezt a pénz kiadást. Csallóköz

volt az a város ahonnan a legtöbb magyart telepítették ki. A Szlovák családokban többnyire voltak

nézeteltérések ennek az egyik oka az alábbi ,,Menni vagy maradni?” kérdés. Az áttelepülésre

propagandisták próbálták rábírni a Tótkomlósi falu lakóit. Volt két nyomós okuk, amiért volt

értelme velük menni. És jobb életet élni.

58 Kugler József: Lakosságcsere a Délkelet-Alföldön 1944-1948, Osiris – MTA Kisebbségkutató

Műhely, Budapest, 2000. 28-34.

Az egyik: Csehszlovákia a második világháború győztes országai közé tartozik, így a háború

utáni újrakezdés sokkal könnyebb lesz, nem kell jóvátételt fizetni, a gazdaság és az ország

újjáépítését gyorsan és eredményesen véghez fogják vinni. 59 A második pedig így szolt: továbbá az

áttelepülőknek jó munkahelyeket, rengeteg jó minőségű földet, birtokokat, házakat kínáltak, amiket

a távozó magyarok hátrahagytak. Ez a próbálkozásuk sikerrel járt és több ezer szlovák

jelentkezett,hogy ők szeretnének menni. Komlósról jelentkeztek ezek az emberek és 1947. április

19-én el is indult velük az a vonat, ami kivette őket Szlovákiába. A Békés megyei föld hivatal adatai

szerint Komlósról, Pitvarosról, Ambrózfalváról, Nagybánhegyesről 5858 szlovák állam polgár

települt át Szlovákiába. Az ott hagyott ingatlanokba a szegényebbek szerettek volna beköltözni,de

ez nem sikerült az állam meg akadályozta őket ebben. Ennek az oka az volt,hogy számítani lehetett

a dél-felvidéki magyarok betelepülésével. Ez ellen próbált tiltakozni a komlósi szlovákság de

mindhiába nem sikerült ezt meg akadályozni.60

Az első „magyar vonat” 1947. május 25-én, pünkösdkor érkezett a településre és körülbelül egy

év leforgása alatt be is fejeződött a lakosságcsere . A különbözet nyomán a korábban lakástalan

szegény családok közül is többen jutottak „fedélhez”. Tótkomlós lakosságszáma és annak etnikai

összetétele az áttelepítések következtében tehát jelentősen megváltozott. A kitelepítések és

áttelepítések lebonyolítására 1947. júliusa és 1948 nyara között került sor. Ekkor Csehszlovákiából

110 ezer magyar embert kényszerítettek kitelepülésre és ,,csak” 73 ezer szlováknak kellett elhagynia

hazánkat mikor a szerződésben nem ez szerepelt… A családokat,rokonokat próbálták egy

helyre,településre küldeni, de ez nem mindig sikerült, sőt java részt az ország leg különbözőbb

pontjaiba lettek szét telepítve ezzel korlátozva kapcsolat tartási lehetőségeiket. Ezt nem

szándékosan tették csak így sikerült megoldani, hogy mindenkinek fedél legyen a feje felett. A

gútaiak ebben a formában szerencsésnek mondhatják magukat mivel azt a kis városkát sikerült

nagyjából egy helyre telepíteni és nem különböző országrészekbe. De voltak olyan szlovák

polgárok, akik a magyarok mellet önként elhagyták településüket. Ezzel jelentősen megváltoztatták

a települések etnikai és vallási összetételét.

1949. Csorba-tói Egyezmény: a felek lemondanak kölcsönös igényeikről. Ekkor már javában

zajlik a kommunista hatalomátvétel, a „proletár internacionalizmus” a feledés fátylát borítja a

59 Popély Árpád: A (cseh) szlovákiai magyarok történeti kronológiája, id. m. 177. 60 Szarka László: Jogfosztó jogszabályok, id. m. 230–251.

kisebbségi kérdésre. A szlovákiai magyar társadalom lefejeződik, értelmiségétől megfosztva vág

neki az előtte álló kommunizmus által meghatározott évtizedeknek. 61

Csehszlovákia az 1948. februári kommunista hatalomátvétel után, szovjet nyomásra lezárta

a Beneši kisebbségellenes időszakot.62Az 1948. október 25-i törvény hűségeskü letétele után

visszaadta a magyar nemzetiségűek állampolgárságát. A két ország 1949. július 25 -i megállapodása

értelmében az áttelepített magyarok vagyona fejében Csehszlovákia elengedte a Magyarország által

fizetendő 30 millió dollárnyi háborús jóvátétel hátralévő részét. A magyar Országgyűlés 2012.

december 3-i határozatában rögzítette, hogy szükségesnek tartja méltóképpen megemlékezni a

Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített

magyarokról, valamint azt is, hogy támogatja olyan megemlékezések szervezését, oktatási anyagok

készítését, amelyek a kitelepítéssel kapcsolatosak.63

Keserű számok tükrében

Másik dolog az, hogy eredetileg úgy volt a kőbe vésve, hogy ugyan annyi szlovák és magyar

cserél hont. Sajnálatos módon ismét jött a már-már szokásos változás, illetve az egyik fél

(természetesen nem mi) nem tartotta magát a megegyezéshez, és több magyarnak kellett otthonát,

földjét, biztonságát és mindenét hátrahagynia és továbbállnia a bizonytalanságra, s ingoványos

területre lépnie- átvitt értelemben, és persze a fenti példákkal megegyezően sokkal kedvezőtlenebb

körülmények között, mint a deportálásbeli „társaik”. Egyes adatok szerint végül mindössze 60 ezer

szlovák nemzetiségű lakos hagyta el az országot, míg a lakosságcsere során kitelepített felvidéki

magyarok száma 90 ezer volt legalább, amihez 30 ezer korábban kitoloncolt adódik még hozzá.

Vannak persze más adatok a magyarországi szlovákok kivándorlására, így előfordul 73 ezres

statisztika is.

A kitelepített magyarok a Felvidéken hátrahagytak 160 ezer katasztrális hold földet és 15 700

házat. A szlovákok Magyarországon hagytak 38 000 katasztrális hold földet és 4 400 házat. Az

egyenlőtlen feltételeket tükröző tények önmagukért beszélnek.

61 Popély Árpád: A (cseh) szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1944–1992. Fórum

Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2006. 105. 62 L. Juhász Ilona: A kitelepítés és a lakosságcsere emlékezete című írása az Új Szó 2013. április 27 -i

lapszámában 63http://mult-kor.hu/tobb-tizezer-magyart-tartottak-szlovakiai-munkataborokban-a-haboru-

utan-20150412

A KIHURCOLT MAGYAROK IMÁJA

Édes jó Istenem, fent a magas égben, Tekints már reánk, szegény magyar népre. Kik Hozzád

emelik fájó panaszaik, Záporként hullajtják keserves könnyeik. Ki szívből óhajtja látni még hazáját,

Benne felkeresni elpusztult hajlékát, Hozzád emelem fel remegő imámat, Ne hagyj már szenvedni,

mert megöl a bánat. Ránk beborult eged, fekete felhőidet Vidámítsd ki, Atyám, ne nézd

keservünket. A szép kék égbolt egén süttesd ki napodat, Hogy ne gyötörjön bennünket annyira a

bánat. Nem kérünk mi Tőled, jó Atyám, egyebet, Csak segíts még vissza hazánkba minket. Százszor

megcsókolom azt az áldott földet, Amiért a szívem oly sokat szenvedett. Nem tudom, virrad-e

ránk életünk csillaga, Vagy sötét köd a szemünket bevonja. Hazátlan maradtunk, mint egy árva

madár, Amely hazájától messze, messze száll.

Fájdalmas szívemet meddig hagyod fájni? Az én szeretteimtől hogy kellett elválni, Akiket

szívemnek felejteni soha nem lehet, Csak mikor majd a hideg föld takarja testemet. 64

Csehország, 1947. augusztus 10.

Felhasznált szakirodalmi források:

❖ Duray Miklós: A (cseh-) szlovákiai magyarok 1944-1949 közötti jogfsztottsága

http://www.duray.sk/index.php?option=com_content&task=view&id=329&Itemid=45

❖ Földesi Margit: Kitelepítés, lakosságcsere és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság, In:

Szarka László (szerk.): Otthontalan emlékezet, id. m. 127–132.

❖ Glant Tibor: Magyarország az amerikai sajtóban az első világháború

idején http://www.worldlibrary.net/eBooks/Wordtheque/hu/AAADCU.TXT

❖ IZSÁK LAJOS: A felvidéki magyarság jogfosztása és kényszerkitelepítése c. tanulmánya

❖ Keresztes Lajos: Miért „fontosak” a Benes dekrétumok, MNO, 2007.09.23

❖ Kugler József: KÁRPÓTLÁSRA VÁRVA Magyar Szemle, 2004. június

❖ Kugler József: Szlovákok áttelepítése Magyarországról. História 2002/2

❖ L. Juhász Ilona: A kitelepítés és a lakosságcsere emlékezete című írása az Új Szó 2013.

április 27-i lapszámában

64 https://library.hungaricana.hu/hu/view/SOMORJA_magyar_jeremiad/?pg=154&layout=s

❖ MADARI ZA DUNAJ!” Felvidéki magyarok kitelepítése és deportálása 1945-1948

között: Szöveggyűjtemény a korszak tanulmányozásához

❖ Popély Árpád: A (cseh) szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1944–1992. Fórum

Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2006. 105.

❖ Popély Árpád: A (cseh) szlovákiai magyarok történeti kronológiája, id. m. 177.

❖ Stefan Sutaj - Sápos Aranka: nogradhistoria.eu,

❖ Szabó Károly: A csehszlovák–magyar lakosságcsere története. (MTA kézirat)

❖ Szarka László: Jogfosztó jogszabályok, id. m. 230–251.

❖ Vadkerty Katalin A reszlovakizáció, Kalligram Kiadó, Pozsony, 1993. 31-36.

❖ SNA, Szlovák Liga alapja, 72. Kart.

❖ bibl.u-szeged.hu: ki kicsoda?

❖ http://www.multkor.hu/20100304_a_csehek_szerint_ervenyesek_a_benesdekretumokH

unnia Baráti Kör; Az EP elé vinnék a Benes-dekrétumok ügyét

❖ http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1946_februar_27_a_csehszlovak_magyar_lakos

sagcsere_egyezmeny_alairasa/

Egyéb források, külső hivatkozások:

➢ http://www.hunsor.se/kitekinto/kitelepitesek060228.htm

➢ Zbynek Zeman with Antonin Klimek : The Life of Edvard Benes, 1884-1948:

Czechoslovakia in Peace and War (Oxford: The Clarendon Press, 1997). 293pp. Index.

ISBN 0-19-820583-X

➢ http://www.pecina.cz/files/www.ce-review.org/99/22/books22_crampton.html

➢ New York Times, April 16, 1922

http://query.nytimes.com/gst/abstract.html?res=9906E4DE1339E133A25755C1A9629

C946395D6CF

➢ Time Magazine, 1938. június

27.http://www.time.com/time/covers/0,16641,19451022,00.html

➢ http://www.hrad.cz/en/prezident_cr/benes.shtml II. A Benes dekrétumok megerősítése

Európa szégyene

➢ Szlovákiai jelentés a magyar kisebbsáégek állapotáról, A Csehszlovákiai Magyar

Kisebbségi Jogvédő Bizottság jelentése, Magyar Füzetek 4. 1982. Parizs, 8 -12.o., 99.o.

➢ Marek Madjarics, a szlovák kulturális miniszter egyik, ma már hírhedté vált kijelentése

szerint: "Csak az árulókat és kollaboránsokat költöztették át Magyarországra. Én azt

mondom, hogy egyetlen magyar sem lakoltattak ki, vagy telepítettek át Magyarországra

csakis azért, mert magyar volt."

➢ http://www.felvidek.ma/modules.php?name=News&file=article&sid=13503

http://barikad.hu/node/8336

➢ Legal Opinion on the Benes Decrees and the Accession of the Czech Republic to

the European Union(DGIV working paper (PE 323.374), October 2002 (PDF)): Common

Conclusions and Legal Opinions by Prof. U. Bernitz, Prof. J.A. Frowein and Lord

Kingsland Q.C.

http://www.europarl.europa.eu/studies/default_en.htm

III.helyezett Antal Réka Komáromi Selye János Gimnázum Minket csak úgy átdobtak a határon ...

Tartalomjegyzék

Előszó ......................................................................................................................................... 3

“Az volt a bűnünk, hogy magyarok voltunk...”..................................................................................... 4

Falu a Csábrád-völgyében ............................................................................................................ 5

Varsányi István életnek története ................................................................................................. 6

Bibliográfia ................................................................................................................................ 11

Fényképmelléklet ........................................................................................................................12

Előszó

Feltehetjük a kérdést, hogy miért kezdtem el foglalkozni ezzel a témával, mi volt az, ami megfogott benne. A válasz egyszerű: történelmünk iránti érdeklődésem, valamint egy előadás keltette fel a figyelmemet.

2016. április 12-én a palásti Rákóczi Szövetség által rendezett megemlékezésen a ma Dunabogdányban élő Varsányi Viola, nyugalmazott tanár tartott előadást, aki saját bőrén tapasztalta meg a kitelepítések borzalmait. Az ő családját nagyban érintette e szörnyűség, főként édesapját, aki kántortanítóként tevékenykedett falunkban.

Sok ember megszenvedte a meghurcoltatásokat, „Éppen ezért elmondhatjuk, hogy mindazt a szenvedést, ami a felvidéki magyarságot érte a beneš politika bűne volt. Ezt a ma élő utódoknak ugyanúgy nem szabad elfelejteniük, mint ahogy a zsidók sem engedik elfeledtetni az ő holokausztjukat.” (Molnár, 2013: 428)

Hosszú kutatómunkák gyümölcseként született meg történelmi esszém, mely hiteles életképet fest a háború utáni Csehszlovák Köztársaságról, illetve Palástról, s elmeséli Varsányi István életének, meghurcoltatásainak történetét.

”Az volt a bűnünk, hogy magyarok voltunk...“

A második világháború lecsendesedése után a lakosság abban a hitben hajtotta álomra fejét,

hogy béke és nyugalom lesz életükben, hazájukban. Sajnos az igazi szenvedés sokuknak csak ezek

után kezdődött.

Az ujjá alakult Csehszlovák Köztársaság 1945. április 5-ei kassai kormányprogram a magyarokat

és németeket tette felelőssé az “ország felbomlásáért”. Először nem engedélyezték a magyar

lakosság egyoldalú kitelepítését, csak a lakosságcserét. Eduard Beneš 1945. augusztus 2-án adta ki

a főként magyarokat és németeket sújtó dekrétumait. A 33. dekrétum az ország területén élő nem

szláv lakosságot megfosztotta állampolgárságától. A 88. számú rendelet lehetővé tette a

közmunkaszolgálat elrendelését az egész országban. 1945-46 telén mintegy 40 ezer magyart

deportáltak fűtetlen marhavagonokban a csehországi Szudéta-vidékre. Már 1920-38 között is tilos

volt minden nemzeti megnyilvánulás a kisebbségnek, Himnusz, magyar zászló nyilvános használata.

Ezen dekrétum elfogadása után még sötétebb jövő várt az itt élő magyarokra. Azért kellett üldözött

földönfutóvá válniuk, hogy az államfő álma valóra válhasson: tiszta szláv államot szeretett volna

létrehozni.

Megindult a kisebbségek kitelepítése, elkezdődött a reszlovakizáció. Ezekben az időkben nem

volt annyira elterjedt az, hogy másnak vallják magukat, mint akik, vagy hogy megtagadják

hovatartozásukat. A nagyhatalmaknak erre is volt fegyverük: megfélemlítéssel (ha nem vallották

magukat szlováknak, akkor elestek a nyugdíjtól, a társadalmi és egészségügyi ellátástól) sikerült

elérniük, hogy 423 ezer magyar beadja a kérvényt, így a hatóságok 327 ezret nyilvánítottak közülük

szlováknak. Ennek következtében a szlovákiai magyarok száma 350 ezerre csökkent. Olyan nagy

volt a félelem a lakosság körében, hogy az 1950-es népszámláláson mindössze 354 532-en vallották

magukat magyarnak. Tíz év múlva, a reszlovakizációs törvény visszavonása után nőtt a kisebbség

száma 578 782-re.

Falu a Csábrád-völgyében

Szlovákia déli részén, a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik palócia végvára, Palást község.

Történelme során sok megrázkódtatásban, szenvedésben volt része, mely hatással volt nem csak a

múlt, de a jelen idők történéseire is.

1947-et írunk, a parlamentben február 27-én aláírták a magyar-csehszlovák lakosságcsere-

egyezményt. 1947. április 12-én elindult az első vasúti szerelvény Magyarország felé. Mindent itt

kellett hagyniuk: vagyont, házat, de legfőképp szülőföldjüket, hazájukat. Vitték őket az

ismeretlenbe, nem volt választásuk. Illetve volt, de ők inkább azt választották, hogy elmennek

magyarként, minthogy itt éljenek tovább úgy, hogy szlovák nemzetiségűnek vallják magukat. Sokan,

amint tehették visszajöttek, de többen maradtak távol szeretett falujuktól. Könnyes szemmel

gondolnak vissza az akkori időkre, arra, hogy mit kellett átélniük, csupán azért, mert magyarok

voltak

„... ha nem írják alá ezt a dekrétet 24 órán belű, akkor el köll hagyniok az országot. A dekrétet visszavitték

az MNV65-re, aztán jött a hadsereg autókkal, teherautókkal. Kényszerrel dobáták föl az embereket az autóra,

ezt személyesen is láttam. Mink is kaptunk kétszer papírt, da mivel édesapám szívbeteg vót, minket nem vittek le.

Megvárták, még a legöregebb bátyám betölti a 18. évét, s őt elvitték helyettünk. Nagyon nehéz dolgok ezek...

Pontosan nem tudni, hány család lett kitelepítve Palástról. Nagyon rossz világ vót akkor, nem lehetett rajta

változtatni. Legrosszabb a kényszer vót, amikor odaálltak a ház eél, s ha nem vó tak otthon, akkor mentek értük

65 Miestný Národný Výbor-Helyi Nemzeti Bizottság

éjjel. El nem felejtem, hogy a Partról az egyik családban vót egy 25-30 éves lány, 3-4 katona kínlódott vele, amíg

föl tudták őt tenni az autóra, nagy ordítások közepette. Sok, rengeteg családot tönkretettek. Többnyire olyanokat

vittek el, akiknek gyermekeik vótak. A katonák között magyarok is vótak, azok sokszor jobban sirattak, mint

azok, akiket vittek el, mert hát a saját nemzetükből valókat kínoztak. De a legfontosabb, hogy az vót a legnagyobb

bűnünk, hogy magyarok vótunk!”-emlékezett vissza a ma is élő 79 éves Fábián Pista bácsi, akinek

családja szintén megtapasztalta a meghurcoltatások szörnyűségeit.

A községből 122 család volt kijelölve kitelepítésre.

„1946 december 16-án szombat este a katonaság körülzárta a községet, és megkezdték széthordani a

kitelepítési iratokat. A községet senkinek sem volt szabad elhagynia. Másnap orvosi vizsgálat volt a kocsmában.

Hétfőn befutottak a teherautók, és fölpakolták a kijelölt családokat 25 -28 fokos hidegben. Marha-szállító

vagonokban szállították tovább őket, mint a rabszolgákat. Ez volt a magyarság sorsa abban az időben!”- írta a

palásti Kiss (Berec) István sajátkézzel írott krónikájában, melyet kedvtelésből jegyezgetett az utókor

számára.

Az 1947-es év ugyanúgy kezdődött, mint ahogy az előző véget ért. Jött a kitelepítés második

hulláma. A faluban a bíró Martinik Miklós volt, aki bár szlovák ember volt, de lelkiismeretesen

fellépett a kitelepítendő magyarok érdekében. Annyit sikerült kiharcolnia, hogy csak a családfőket

vitték el.

„Nagyanyámat, Jakab Máriát (kép 1) is érintette a kitelepítés törvénye. Már a teherautó a házuk előtt állt,

de az utolsó pillanatban sikerült szerezni egy igazolást arról, hogy ágyon fekvő, nem szállítható beteg, így nem vitték

őt el. ”- mesélte ma is élő 62 éves nagyapám, Bohus József.

Varsányi István életének története

„Az embert ki lehet szakítani a hazájából, a hazáját azonban nem lehet kiszakítani az emberből. ” (Röhring

Géza)

Varsányi István (kép 2) Paláston született, s itt élte családjával mindennapja it kántortanítóként.

Ha egy idősebb falubeli embernek megemlítjük e nevet, rögtön tudja kiről van szó, s mi több,

hosszú történetek mesélésébe kezd. Rögtön felelevenítik a "rádiós-történetet", a "zászlós-

történetet", vagy éppen csak egy igaz magyar hazafi névvel illetik őt.

Az esztergomi gimnáziumban töltötte diákéveit, majd tanítóképzőben folytatta tanulmányait.

Szegény családból származott. Reggelente korán kelt, hogy ministrálhasson a reggeli misén, így

ingyen kapott reggelit. „Úgy megszokta a korán kelést, hogy egész életében megmaradt ez a szokása.“- írta

lánya, Varsányi Viola egy édesapjáról készült életrajzi alkotásban. 1916-ban a tanítóképzőből

jelentkezett önkéntesen a frontra. Testközelből élte át a háborús harctér borzalmait, keményen

harcolt a hazáért. 19 évesen már hadnagy volt. Miután hazatért a frontról, befejezte a tanítóképzőt

és letette a kántorvizsgát Székesfehérváron. A csehek 1919-es támadásakor jelentkezett a vörös

hadseregbe, ezáltal részt vett a felvidéki hadjáratban, amellyel sikerül t a cseheket kiüldözni. 1920-

ban alkalmazták kántortanítónak, egészen 1945-ig, s közben még igazgatóvá is előléptették.

Természetesen a szerelem sem hiányozhatott életéből, 1927. szeptember 27 -én feleségül vette

Bihary Arankát (kép 3), aki ettől kezdve szintén Paláston tanított. Bizonyára mind ismerjük a

történetet, hogy 1920-38 között az ún. benesi kormány alatt minden nemzeti megnyilvánulás tilos

volt.

„Apámnak volt egy telepes rádiója. Mivel a faluban nem volt villany, csak azoknak lehetett működő

rádiókészüléke, akik akkumulátorral működtették. Apám ügyes rádióamatőr volt, így rádiót is tartott.

Természetesen Budapestet hallgattuk, s mivel délben a harangszó után vasárnaponként felhangzott a Himnusz,

hogy, hogy nem a rádiónk nyitott ablakba került, s a környéken harsogott az Isten, áldd meg... A cseh rendőrök

ettől kissé begurultak, elővették apámat. Ő adta az ártatlant, nem tudott arról, hogy anyósa a nyitott ablaknál

hallgatja a rádiót. Nagymama nagyothallására hivatkozott. Őt már nem piszkálhatták.”- mesélte, s mi több,

le is írta e nem mindennapi történetet leánya.

„...apa megmutatta néha, mi a magyar virtus. Például augusztus 20-án, Szent István napján, az ő névnapján.

Ilyenkor évről évre megjelent a falu különböző pontján a magyar zászló. Hol itt, hol ott. A csendőrök dühöngtek,

a zászlót elkobozták, de az iskola padlásán volt elég belőle. Természetesen apámra gyanakodtak. Mikor már

jónéhány éve megismétlődött az István-napi zászló titokzatos megjelenése, a csendőrparancsnok közölte apámmal,

hogy rá fogja bizonyítani ezt a dolgot. Apám felajánlotta, hogy kész egész éjjel járőrözni velük. Akkor talán

elhiszik, hogy ő nem tehette. A parancsnok beleegyezett. Apu titokban megbeszélte volt tanítványaival, hogy amerre

éjjel járni fog a csendőrökkel, rejtőzzenek el. Mikor a rejtekhely mellett elhaladnak, ő erősen megszívja a szivarját.

Arról tudni fogják a legények, merre halad az őrjárat. Akkor lehet cselekedni. Így is történt. A falu sötét volt,

villany híján, apám a járőrökkel rótta az utakat. A legények l eshelyénél elhaladva felizzott a szivarja, a parázsló

szivarvég jelezte az utat. Másnap reggel a magyar zászló a csendőrlaktanyán lengedezett... Apámra semmit sem

lehetett rábizonyítani.”

E történet szintén Varsányi Viola tollából maradt fenn az utókornak. Nem csak egy jó történet,

de kiolvasható belőle, hogy egy kis bátorsággal és rafináltsággal megoldást lehet találni a

problémákra.

Miután Palást 1938-ban visszakerült az anyaországhoz, Varsányi István mindent megtett azért,

hogy a magyar iskola mellett egy szlovák nyelvű is nyílhasson a községben, ehhez minimum 15 fő

volt szükséges. Ekkoriban még csak pár szlovák család volt a faluban, így alig lehetett összeszedni

azt a 15 gyereket. Tanítójuk a felsőtúri Gubás János lett. Kijelenthetjük, hogy Varsányi István nem

a más nemzetiséget utasította el, csak nem tűrte az igazságtalan politikát és képviselőit.

Munkája mellett a faluban megszervezte a Hitelszövetkezetet, hogy a gazdák könnyebben,

egyszerűbben jussanak kölcsönökhöz.

A háború utolsó éveiben őt is behívták tartalékos tisztként. Ő oktatta a helyőrségi kaszárnyában a

leventéket. Szívesen foglalkozott tehetséges falusi fiatalokkal.

1944. december 15-én jöttek be az oroszok Palástra, a szomszéd falu, Rakonca még német kézen

volt. A falu fölé naponta szálltak német repülők, és lebombázták az orosz ütegeket 66. Az oroszok

titkos leadóra kezdtek gyanakodni.

„Mivel a faluban tudták, hogy apám ért a rádióhoz, hamarosan megjelent egy orosz csopor t nálunk, s követelte,

hogy adja elő apám a rádióleadót. Hiába tiltakozott, odavezették az autótisztító gödörhöz, s közölték, hogy itt lesz

eltemetve. A sok fenyegetőzés közben alaposan berúgtak, apám az ablakon át meglépett. Összeszedett bennünket

is, akik az iskola alatti pincénkben lappangtunk, s elmenekültünk. Ki a pincénkhez, onnan a hegyeken át

Rakoncára. Ott még németek voltak. Háromnapi keserves menekülés után érkeztünk Nyitranagykérre, ott

nagybátyáméknál húztuk meg magunkat. Csak a háború elvonulása után, április 14-én tértünk vissza Palástra.

Házunk üresen, kifosztva kongott. Semmink sem volt. A palásti nép azonban nem hagyott cserben. Hozott nekünk

élelmet, ellátott, amivel csak tudott, úgy, hogy még vetni való krumplira is telt. Nem hiszem, hogy ezt bármelyik

más falu megtette volna.“

1945-ben a benesi dekrétumok megfosztották őt állásától, állampolgárságától. Megszűnt a

magyar iskola, s innentől kezdődtek a kegyetlen meghurcoltatások. Először Korponára hurcolták

táborba, ahol követ kellett volna törnie, ám gyomorfekélyre hivatkozva kért valami könnyebb

66 A tábori tüzérség szervezeti és közigazgatási alapegysége, mely több, közös parancsnok alatt egy

kötelékbe osztott egynemű ügyűnek egy egységbe osztása által keletkezik.

munkát. Egy német rohamsisakkal kellett a latrinát67 méregetnie. Egy kis idő múlva a fekélye

meggyógyult...

Ezen idők alatt indult meg az erőszakos reszlovakizálás. Amikor Varsányi István otthon volt,

szót emelt a magyarság megtartása érdekében, s a falu népe hallgatott is rá. Ez miatt kellett a

hatalomnak eltávolítania őt és a papot, Bartal Ráfaelt, s még jó néhány tekintélyesebb embert. Őt

magát hatszor tartóztatták le, de mindig szabadon engedték, mert nem találtak rajta "fogást". Végül

hazaárulással akarták őt vádolni. Ekkor félve a börtönbüntetéstől vagy a felakasztástól, megszökött.

Ipolyságnál ment át a határon, ebben szlovák barátja segítette a következőképpen:

Addig tartotta szóval a határőröket, akikkel "véletlenül" összefutott, míg biztos nem lehetett

abban, hogy barátja már átjutott.

Keresték ám a csendőrök Varsányit Paláston, bizonyára ekkorra érkezett meg a letartóztatási

parancs. Volt, hogy az éjszaka közepén zörögték fel a még otthon maradt családtagokat. Felesége

mondta is nekik: „Keressétek Varsányit az ágy alatt!”

A helyi csendőrparancsnok és a jegyző saját felelősségre megengedte, hogy felesége és lánya

ugyancsak átmenjen Magyarországra – titokban, végzés nélkül, éjjel. Örültek, hogy a kántortanító

eltűnt a faluból pereputtyostul.

„Először Alsódabasra kerültünk, mert ott egyik nagybátyám tudott állást adni szüleimnek. Innen egy év múlva,

1947 novemberében költöztünk Dunabogdányba. Apám azért pályázott ide, mert hiányzott neki a víz, a hegy,

amit az alföldi táj igencsak nélkülözött Dabason. Egy évig itt is kántortanítóként működött, de a kommunista

fordulat 1948 után kénytelen volt megválni az egyházi szolgálattól. Mint állami tanító , nem lehetett egyszersmind

kántor is. A Rákosi-rendszer idején hamar felfigyeltek tehetségére, szívesen kiemelték volna kádernek, ha belép a

pártba. Jártak is a nyakára, agitálták. Mikor már megsokallta, annyit mondott: Jó, belépek, de csak akkor, ha a

párt beveszi programjába az elszakított magyar területek visszaszerzésének célját. Ezután leszálltak róla...“

Soha nem nyugodott bele, hogy nem térhet vissza szeretett falujába. Dunabogdányba kb. 30

felvidéki családot telepítettek ki különböző felvidéki falvakból: Somorjáról, Zselízről, Gútáról.

Varsányi István megszervezett egy-egy estet, ahol összejöhettek a sorstársak, beszélgettek,

búslakodtak, emlékeztek. Ezt nem tűrte a Rákosi-rendszer. Varsányi rendőri felszólítást kapott,

hogy hagyja abba a szervezkedést.

1953-ban meghalt az édesanyja Paláston. Szörnyen érezte magát az miatt, hogy sorsára kellett

hagynia, amikor elmenekült. Édesanyja Györgyi húgára maradt, de fájdalmas volt mindkettejüknek,

hogy többé nem láthatták egymást. Még a temetésére sem mehetett el, mert azokban az időkben

teljes határzárlat volt. Próbálkozott az útlevelek elintézésével, de mindenütt elutasították. Először

1955 őszén kaptak útlevelet.

„Sosem felejtem el az akkori hazalátogatásunkat! Apámat lépten-nyomon megállították a palástiak, mindenki

beszélni akart vele, hívták ebédre, vacsorára, pincézni... Antal Gyula bácsi pincéjénél felejthetetlen találkozásra

került sor: összegyűlt apám hajdani énekkara, s elénekelte neki sok régi, kedves nótáját. Vasárnap orgonálnia

kellett a misén. Mikor megzendült ujjai alatt régi, kedves orgonája, többen sírtak a templomban. Ettől kezdve

minden évben hazalátogatott.”

Dunabogdányban sem maradt tétlen, létrehozott a palásti Hitelszövetkezet mintájára egy

takarékszövetkezetet.

67 (Tábori) közös és nyitott illemhely.

„Családapaként csak mi őrizzük emlékét. Jó volt mellette élni, összetartotta a családot. Nemcsak fizikai

szükségleteinkről gondoskodott: eszméivel, hazaszeretetével, emberségével övéinek lélekellátója volt. Egész életében

hazavágyott Palástra.“

Varsányi István élete és munkássága, azt kell, hogy mondjam példaként tárul elénk, hiszen

inkább választotta a nehezebb utat, mint a könnyebbet, s így megmaradt igaz magyar embernek.

Varsányi István Palást iránti szeretetét egy szívhez szóló versben örökíti meg, melyben leírja

falunk történelmét, illetve azt, hogy mennyire visszavágyik szülőfalujába.

Varsányi István: Áll az öreg hársfa...

Küldöm a levelem Palást falujába,

Drázga, Brézó, Csongrád, Kutyahegy aljába,

Hol a hídnál cseveg a halk szavú patak,

Korpona és Csábrág egymás felé szalad.

Hol a templom előtt áll egy öreg hársfa,

Villámverte sebér világ elé tárva.

Mintha mondaná: ha ő is tud így élni,

Sújtson bármi veszély, de tudjunk (még) remélni.

Talán ezért bírt ki törzse ennyi vihart,

Mert az Isten háza mellett végig kitart.

Mert a harangszóra hajlong minden ága

Isten dicsőségét magasztalva-áldva.

Bárcsak erős törzse, védő koronája

Az egész falunak oltalmára volna.

Hisz annyi nehéz esztendőket látott

Ez a szegény falu, mintha verné átok.

Tatár elől futott Kutyahegy aljába,

Hol a Bába patak fut be barlangjába.

Török martalékok megölték bíráját,

Karóba húzva őt, ki védte faluját.

Dali réteken tombolt szörnyű csata,

Magyar vér hullott a zöldellő pástra68.

Régi, régi idők, mostoha századok,

A Sipka-oldalban egyre több a halott.

Mennyi kedves ember ballagott ki oda,

Azaz hogy vitte már a Szent Mihály lova.

Ha felébrednének, mennyit mesélnének,

Sok kedves szép szokást felélesztenének:

Kukoricafosztás, szüret, disznótorok,

Rengetők dalától hangos karácsonyok,

A Drázga-hajlatban, Estétó völgyében

Zengő majálisok voltak nem is olyan régen,

68 A felvidéken apró fűvel benőtt legelő, rendesen liba legel rajta, azért libapást is a neve.

Cukoreső hullott szanaszét a fűbe,

Iskolás gyerekek nagy-nagy örömére.

Minden elmúlt... Olyan más a falu képe,

Csak ki ne vesszen a lélek belőle.

Nem járnak az utcán összekarolkozva

Vidám lányok, fiúk, nótákat dalolva.

Traktorok füstölögnek, berregnek, robognak.

Magnózene üvölt... Mit hoz még a holnap?

Valamit elvittek magukkal az ősök,

Sipka oldalában régi ismerősök.

Egy kedves Palástot, kedves szülőföldet,

Melynél a jó Isten se teremtett szebbet.

Melynek lágy ölébe mindig visszavágyok,

Hajdani út kit-kit messze vágott.

Utószó

Sajnos a felvidéki magyaroknak a XXI. században is több nehézséggel kell szembenézniük. De

minden nehézség ellenére ki kell tartanunk, tisztelnünk és ismernünk kell múltunkat, tanulnunk kell

őseink példamutató életéből.

Bibliográfia

CSÁKY Károly: A második világháború utáni tragédiák Paláston. Börzsönyi Helikon. X. (2015), 6. sz.

30-32.

KISS (Berec) István: Saját kezűleg írt krónikája alapján (nem kiadvány).

KISS László, Dr.: Palócia végvára 850 – Bašta Palócie (2006). Komárom, KT Könyv- és Lapkiadó

Kft., 131-136. ISBN 80-8056-520-1

MOLNÁR Imre: Esterházy János élete és mártírhalála (2013). Budapest, Magyar Közlöny Lap- és

Könyvkiadó, 427-429. ISBN 978-963-9722-69-9

ZSILKA László: Palástok palástja palócia végvára (1996). Nagymegyer, Valeur Kft., 95-98. ISBN 80-

85509-50-4

VARSÁNYI Viola: Édesapámról, Varsányi Istvánról

INTERNETES FORRÁSOK:

web 1: http://ujszo.com/online/kozelet/2016/02/26/70-eve-irtak-ala-a-kitelepitesekrol-szolo-

egyezmenyt (2017. február 3.)

web 2: http://felvidek.ma/2015/04/a-kitelepitettek-emleknapja-a-parlamentben-

budapesten/#&ui-state=dialog (2017. február 3.)

web 3: https://hu.wikipedia.org/wiki/Bene%C5%A1-

dekr%C3%A9tumok#Bene.C5.A1_dekr.C3.A9tumai (2017. február 14.)

web 4: http://ujszo.com/online/kozelet/2016/02/26/70-eve-irtak-ala-a-kitelepitesekrol-szolo-

egyezmenyt (2017. február 27.)

web 5: http://ujszo.com/online/panorama/2016/04/12/ma-van-a-kitelepitettek-emleknapja

(2017. március 8.)

web 6: https://hu.wikipedia.org/wiki/Edvard_Bene%C5%A1 (2017. március 12.)

web 7:

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1945_augusztus_2_eletbe_lep_benes_33_szamu_dekr

etuma/ (2017. március 12.)

web 8:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Csehszlov%C3%A1k%E2%80%93magyar_lakoss%C3%A1gcse

re#A_lakoss.C3.A1gcser.C3.A9ben_.C3.A9rintett_felvid.C3.A9ki_telep.C3.BCl.C3.A9sek_.28n

em_teljes_lista.29 (2017. március 12.)

Fényképmelléklet

Kép 1: Jakab Mária, üknagyanyám

Kép 2: Varsányi István

Kép 3: Bihary Aranka, Varsányi István felesége

Kép 4: Varsányi István figyelmeztetése – 1927

Kép 5: Varsányi István fegyelmi vizsgálata - 1929

Kép 6: Az iskola épülete, ahol Varsányi István tanított. Ma néprajzi múzeumként működik.

I.helyezett

Wágenhoffer Gergely Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Kollektív (bűn)ősök Kollektív bűnösség. Ennek a különös, és értelmezhetetlen szóösszetételnek alapján ítélkeztek ki

tudja hány ártatlan ember felett a „békére” törekvő európai országok között. Hogy mit is jelent? A

népirtás és a teljes elnyomás között valahol félúton. Az ember mindig is szeretett másokat

hibáztatni, remélve, hogy neki jobb lehet, vagy ha neki nem is, legalább valaki másnak rosszabb…

Kitalált hát egy olyan fogalmat, mellyel bárkit, bármikor megbélyegezhet, és kérdőre vonhat,

pusztán az alapján, hogy hova és kik közé született. Hiába idős, vagy újszülött, nő, vagy férfi,

gazdag, esetleg szegény, de valamiben más, mint ő. Ez a „másság” pedig látható, igazolható és le

nem tagadható. Mert az éppen járni tanuló kisgyermek első szavai érthetetlenek más számára, pedig

csak a szüleit utánozza. Mert a szülők máshogyan öltöznek, mint amit megkövetel a jelenkori

többség. Mert az idős ember még ma is kijár a temetőbe, azokhoz, akiknek az életét köszönheti, és

valahogy azokon a régi sírköveken a betűk értelmetlen szavakká állnak össze… A kívülálló minden

bajnak okozóját, minden problémájának gyökerét látja bennük. Kötelességének érzi, hogy tegyen

valamit ellenük, ha éppen tönkre is teszi ezzel mások jelenét, jövőjét, és „múltját”. Mik a

következmények? Megbélyegzés, kilakoltatás, teljes vagyonelkobzás, kitelepítés.

Az 1945 áprilisában kiadott Kassai kormányprogramot követték a mai napig érvényben lévő Benes

dekrétumok, melyekkel hivatalosan is megpecsételődött a Csehszlovákia területén élő kisebbség-

kiváltképpen a magyarság és a németség sorsa. Ezek az események feljogosították a „többségi”

lakosságot, hogy bármit megtehessenek a nemzetállam „belső” ellenségeivel. A korábban is történt

atrocitások megszaporodtak: verések, kilakoltatások, gyilkosságok nap, mint nap.

1946. november 19-én megkezdődtek a kényszermunkára történő deportálások Csehországba.

Részben hasonló volt a helyzet a magyarországihoz, abból a szempontból, hogy többen a

kitelepített németek helyére kerültek. Az állomásokra befutó vonatról a csehszlovák gazdák

rabszolgaként válogatták a magyarokat, hogy évekig embertelen körülmények között dolgoztassák

őket. A „fehérlapot” kézhez kapók fellélegezhettek, mert ez mentesítette őket a kényszermunkára

hurcolás alól, ellenben azt is jelentette, hogy szülőföldjüket, otthonukat minden bizonnyal örökre

hátra kell hagyniuk. Ennek előzménye az 1946. február 27-én aláírt kikényszerített (!) Lakosságcsere

egyezmény, melynek értelmében annyi magyart telepítenek át Magyarországra, amennyi itteni

szlovák önként jelentkezik áttelepülésre. Ez azonban megvalósíthatatlan volt, hiszen habár volt

szlovák kisebbség, ezek száma jócskán elmaradt a felvidéki magyarokétól. Sőt, többségük nem is

akart elmenni. A magyarságnak kiskapuként maradt a reszlovakizáció. A csehszlovák állam egy

újabb irreális eszköze, mellyel időt és energiát spórolva érhették el a „tiszta” nemzetállam formáját.

Felfogásuk szerint a lakosság csak elmagyarosodott szlovákokból állt, így megadták az esélyt, hogy

ismét szlováknak vallhassák magukat. Az érintettek száma háromszázezer körül volt. Elítélni őket

ezért nem lehet, hiszen egyetlen esélyüket ez jelentette a maradásra. Sokan életük végéig szégyellték

és titkolták ezt.

Szintén ezekben az években özönlöttek a felvidéki menekültek a megmaradt anyaországba. Ők a

bizonytalanságot hagyták ott régi életükkel együtt.

„AMIKOR AZ ÖREG FÁT ÁTÜLTETIK…”

Az általam megismert családok, személyek élete külön-külön megérdemelne egy saját könyvet. Az

évek alatt gyűjtött történetek, visszaemlékezések 76 család kálváriájáról mesélnek.

1. Táblázat: A kitelepített családok családfői, eredeti otthonuk, új lakóhelyük

és a velük érkező személyek száma

Családfő Eredeti

lakóhelye Hova

telepítették

Családtagok (és a velük) áttelepítettek

száma

Belák András Garamdamásd Bakonypéterd 2

Belák András Garamdamásd Románd 6

Belák István Garamdamásd Bakonygyirót 3

Belák János Garamdamásd Bakonygyirót 5

Belák Lajos Garamdamásd Bakonypéterd 6

Bélik András Garamdamásd Bakonypéterd 6

Bényi Jónás Garamdamásd Bakonygyirót 3

Bognár János Pozsonypüspöki Románd 4

Csurgai József Garamdamásd Bakonygyirót 4

Demeter Kálmán Garamdamásd Bakonygyirót 2

Foglszinger Ferenc Pozsonypüspöki Románd 6

Földi Dezső Garamdamásd Bakonygyirót 2

Füle Mihály Pozsonypüspöki Románd 5

Göndör Vince Pozsonypüspöki Bakonypéterd 6

Gutléber József Pozsonypüspöki Románd 6

Gyurek Zoltán Garamdamásd Bakonygyirót 2

Horváth Ignác Pozsonypüspöki Románd 4

Jeskó Ferenc Felsőpatony Bakonypéterd 8

Juhász István Garamdamásd Bakonypéterd 4

Juhász Károly Garamdamásd Románd 5

Juhász Sándor Garamdamásd Románd 2

Kanávor Károly Pozsonypüspöki Románd 4

özv. Karácsonyné Muzslai Gizella Garamdamásd Románd 3

Kelemen Lajos Garamdamásd Bakonygyirót 4

özv. Kollár Ferencné Garamdamásd Bakonygyirót 2+1*

Kovács Lukács Garamdamásd Románd 2

Kristóf István Garamdamásd Románd 6

Kürt Ferenc Pozsonypüspöki Románd 6

Magyari József Garamdamásd Bakonygyirót 3

Major András Garamdamásd Bakonygyirót 4

Major István Garamdamásd Bakonypéterd 5

Major Károly Garamdamásd Bakonygyirót 7

Major Lajos Garamdamásd Bakonygyirót 3

Marton József Pozsonypüspöki Románd 2

Marton Miklós Pozsonypüspöki Románd 6

Mészáros János Sárrétpuszta Bakonypéterd 6

Muzslai István Garamdamásd Bakonygyirót 2

Nagy András Vámosladány Bakonygyirót 2

Nagy Benő Lekér Bakonygyirót 3

G. Nagy Ferenc Pozsonypüspöki Románd 5

Nagy Ferenc Pozsonypüspöki Románd 5

M. Németh András Garamdamásd Románd 2

P. Németh András Garamdamásd Bakonygyirót 4

Németh Ferenc Garamdamásd Románd 2

P. Németh Géza Garamdamásd Románd 3

D. Németh István Garamdamásd Bakonygyirót 7

D. Németh József Garamdamásd Bakonypéterd 4

M. Németh József Garamdamásd Bakonygyirót 2

M. Németh József Garamdamásd Bakonypéterd 2

P. Németh József Garamdamásd Bakonygyirót 3

ifj. M. Németh Lajos Garamdamásd Bakonypéterd 6

M. Németh Lajos Garamdamásd Románd 2

M. Németh Lukács Garamdamásd Románd 2

Obertol Lajos Garamdamásd Bakonypéterd 7

Pammer Gyula Pozsonypüspöki Románd 5

Polcsák András Garamdamásd Bakonygyirót 2

Polcsák Lajos Garamdamásd Bakonypéterd 4

Puksa Lajos Garamdamásd Bakonypéterd 4

Rabai László Doborgaz Bakonypéterd 4

Razgyel János Nagylég Bakonypéterd 5

özv. Rotyik Andrásné Garamdamásd Románd 3

Rotyik Ferenc Garamdamásd Bakonygyirót 3

Rotyik István Garamdamásd Bakonypéterd 4

Rotyik János Garamdamásd Bakonypéterd 2

Rotyik József Garamdamásd Bakonygyirót 3

Szóda Lajos Garamdamásd Bakonypéterd 5

Taliga Sándor Vámosladány Bakonygyirót 2

ifj. Taliga Sándor Vámosladány Bakonygyirót 4

Tánczos István Felsőpatony Bakonypéterd 7

Tóth András Garamdamásd Bakonygyirót 6

Tóth Jónás Garamdamásd Románd 5

Tóth Lajos Garamdamásd Bakonypéterd* 6

Turpinszky József Léva Bakonygyirót 4

Virth István Kislég Bakonypéterd 5

Zsernoviczky Mihály Pozsonypüspöki Románd 4

Zsernoviczky Sándor Pozsonypüspöki Románd 4

összesen: 309 személy

* özv. Kollár Ferencné élettársa, a szintén damásdi Juhász Lajos már valószínűleg

Bakonyoszlopon csatlakozott hozzájuk 1949 körül.

*Tóth Lajos családja először Romándra került, majd rövid idővel később Bakonypéterdre.

Forrás: Saját szerkesztés

Menekült családok

„Családunkra kényszermunka várt volna Csehországban, ezért inkább amellett döntöttünk, hogy szinte mindent

hátrahagyva a megmaradt Magyarországra jövünk” – Razgyel Jenőné.

Ebbe a csoportba tartozik 21 csallóközi (1 doborgazi, 2 felsőpatonyi, 1 kislégi, 1 nagylégi, 15

pozsonypüspöki, 1 sárrétpusztai), valamint 3 vámosladányi, 1 lekéri és 1 lévai család. Ők nem a

Lakosságcsere keretei között érkeztek, hanem mint „menekültek” lépték át a határt. Sorsuk külön-

külön egyedi. A közös, hogy életüket kockáztatva, számtalan veszélyt leküzdve értek át. Volt

közöttük, akire kényszermunka várt volna, sőt, olyan is, akit el is vittek, de megszökött. Hasonlóan

tragikus sorsa volt azoknak, akiket birtokuk új, szlovák „gazdája” űzött el fegyverrel. Nem volt hát

maradásuk. A Duna jegén átkelve jöttek és szerencsésen át értek – nem úgy, mint sok sorstársuk.

Érkezésük időben megelőzte a fehérlaposokét.

Az utolsó csallóköziek egyike később így emlékezett vissza: „Minket a felvidékiek között is

megkülönböztettek… Úgy hívtak minket batyusok. Kezdetben bántott, de ma már úgy vagyok vele, hogy ez az egy

szó mindent elmond a sorsunkról.” – Németh Vilmosné.

Fehérlaposok

„ Alig öt éve laktuk házunkat, amikor kiraktak bennünket. Utoljára édesanyám jött ki, aki átkarolta a ház

egyik oszlopát, majd összeesett. Őt is felrakták a teherautóra. Meg sem nézték él -e…” – Tamás Jánosné.

1. kép Damásdi fehérlap

Ebbe a csoportba többségében (vagy kizárólag) a damásdiak

tartoznak, akiket 1946-ban jelölték ki a Lakosságcserére.

Mindvégig bíztak maradásukban és még az utolsó évben is

vetettek, mert nem tudták elképzelni, hogy ez megtörténhet.

’47 őszén teherautókkal szállították őket a zselízi állomásra.

Ellenkezni nem mertek, mivel hallották, hogy az egyik

környékbeli településen a lakosság megpróbálta, mire a

csehszlovák hadsereg kivonult és erőszakkal távolították el

őket.

„Családunk hajnalban indult útnak. A közeli falvakban minden

rokon kint állt a vasút mellett, hogy elbúcsúzhasson. Nagyapám ekkor

már haldoklott, így a családnak kisebb gondja is nagyobb volt, mint

a pakolás. A varsányi állomáson több értékünket lopták el, melyeken

a Garamdamásdon épülő új házukba terveztünk.” – Bucsi Béláné.

Zselízen marhavagonokba rakták őket mozdítható értékeik

nagy részével együtt, ezzel is magyarázható, hogy volt olyan

család, aki 9 vagonnal lépte át a határt- igaz, a háború anyagilag megviselte őket, hiszen 3 hónapig

állt a front a térségben. A hivatalosan kijelölt személyek mellett, néhány rokon is elbújt a

szerelvényeken, hogy később visszaszökve beszámoljanak, arról, hogy hová vitték a damásdiakat.

Hiszen ekkor még nem tudták, hogy hova tartanak. Egyszerre 2-4 család utazott ugyanazon a

szerelvényen. Szobon igazoltatták őket hivatalosan először, ahol a pénzváltás is megtörtént. Aztán

Rákosrendezőn álltak napokig, míg a vagonokra rá nem írták: „Varsányi állomás”. Azonban

továbbra sem tudták, hogy hol van az említett település. Végül a legalább egy hetes (egyeseknek

több) út végén Bakonypéterdre, Bakonygyirótra és Romándra irányították őket. (Damásdi

fehérlaposok kerültek még Békéscsabára és Bakonyszentivánra).

1. Ábra: Damásdi magyarság sorsa

Forrás: Saját

Forrás: Saját szerkesztés

Kényszermunká-ra deportált

10,27%

Reszlovakizált10,45%

Kitelepített36,22%

Menekült (becsült)

3,60%

Egyéb39,46%

ELŐZMÉNYEK BAKONYPÉTERDEN, BAKONYGYIRÓTON ÉS ROMÁNDON

2. Táblázat: Az 1941. évi népszámlálás alapján a nemzetiségi, az anyanyelvi és a

nyelvismereti adatok a három érintett sváb faluban

Népesség Nemzetiség Anyanyelv

német egyéb német egyéb

Bakonygyirót 567 57 510 457 110

Bakonypéterd 522 83 439 373 149

Románd 545 3 542 311 234

Forrás: 1941. évi népszámlálás

Bakonygyirót, Bakonypéterd és Románd a bakonyi svábság végvárai voltak. A török hódoltság

idején néptelenedtek el és 1700-1721 között települtek újra, németajkú, katolikus telepesekkel.

Egészen 1947-ig a lakosság többségében német anyanyelvű volt. Az 1941-es összeírást erősen

befolyásolták (szerencsére) a községek vezetői, tehát a bírók és a tanítók, akiknek hatására

többségében német anyanyelvűnek és magyar nemzetiségűnek vallották magukat. Ez később

döntőnek bizonyult. Fontos még kitérni a Volksbund kérdésére is, amely sajnos Gyiróton és

Péterden sikerrel agitált tagokat – bár az máig kérdés, hogy pontosan hány embert. Romándon

azonban a lakosság közömbös maradt mindvégig.

1945-ben már megkezdődött az itteni svábok meghurcoltatása. Hiába ért véget a háború, ők nem

lélegezhettek fel.

A svábság hóhérait több társadalmi réteg adta. A kitelepítő bizottság(ok) nagy segítségére voltak

az „újtelepesek”. Ezek az emberek mindannyian előző életüket próbálták titkolni. Az ország

legkülönbözőbb pontjairól érkeztek és korábban is szélsőséges nézeteket vallotta, igaz, akkor még

éppen a másikat… Bűneik közül talán csak a gyilkosság hiányzott. Hazug, koholt vádak alapján

fizikailag-, szellemileg is bántalmazták a svábokat.

Hozzájuk csatlakoztak – főként Péterden – a szegényebb, pár évtizede, éve itt élő családok, akik

társadalmi felemelkedésben bíztak.

A kitelepítendő személyek névjegyzékeinek alapja az 1941-es népszámlálás volt, vagy inkább

lehetett volna. Tehát kit is lehetett listára tenni?

1. „aki az 1941. évi népszámláláskor német nemzetiségű volt”

2. „aki a Volksbundnak vagy valamelyik német fegyveres alakulatnak (SS) tagja volt”

3. „aki magyarosított családi nevét visszanémetesítette”

4. „aki német anyanyelvű és magyar nemzetiségű volt, de a 2. vagy a 3. indok fennállt, vagy a

német fasizmust anyagilag vagy más módon önként támogatta”

5. „végül, aki áttelepítésre önként jelentkezett, és azt a miniszteri biztos elfogadta.”

Voltak mentesítő feltételek is. Mentességet kaphatott, aki „1. aki valamely demokratikus pártnak cselekvő

tagja volt; 2. aki legalább 1940 óta a Szakszervezeti Tanács kötelékébe tartozó szakszervezet tagja volt; 3. aki

német anyanyelvű és magyar nemzetiségű volt, ha igazolni tudta, hogy nemzethű magatartásáért üldöztetést

szenvedett.” A mentesítő bizottság még ekkor sem mehetett 10% fölé.

Kivételezettnek volt továbbá tekinthető, akinek házastársa nem német nemzetiségű és nem német

anyanyelvű (tehát elméletben azok a családok, ahol a házastársak közül legalább az egyik magyar

volt). Érvényes volt ez azokra, akik már 1946 előtt is egy háztartásban éltek velük.

Ezeket a listákat aztán folyamatosan változtatták.

3. Táblázat: A Németországba kitelepítendő személyek száma a három érintett sváb

településen

Kitelepítendő

személyek száma Dátum

Ténylegesen

kitelepített

Bakonygyirót 79 1948. január kb. 68

Bakonypéterd 89* 1948. január 55

Románd 83 1947. június 1

*Bakonypéterd esetében a névjegyzék tartalmazott négy olyan nevet, akik valójában nem éltek itt.

Forrás: Saját szerkesztés levéltári adatok alapján

Mint korábban említettem Bakonygyirót és Bakonypéterd legnagyobb vesztét az a néhány család

okozta, akik megalapították a Volksbundot. Hiába nem voltak ők rossz szándékú emberek és csak

„nemzeti identitást” kerestek, de ez elég indok volt arra, hogy a kitelepítést irányítók, befolyásolók

véghezvigyék terveiket.

Romándon a helyzet más volt. A számtalan bizonyítéknak hála törölniük kellett a névjegyzéket,

hiszen itt szélsőséges nézeteket senki nem vallott. Sőt, a zsidóság mellett példásan kiálltak: bújtattak

és az itt áthaladó munkaszolgálatosoknak élelmet adtak, sőt, egyiküket méltóképpen temették el a

helyi temetőben.

A Németországba történő kitelepítések mellett 1948-ban történtek áttelepítések is. Főként

Döbröntére és Fenyőfőre - hiszen továbbra sem volt elég hely az érkező felvidékiek, a belföldi

telepesek, valamint az „újtelepesek” számára.

A KEZDETI ÉVEK

A felsorolt előzmények miatt félve fogadták a sváb községek lakói a Veszprémvarsány felől

közeledő embertömegeket. A menekült családok érkezésbe megelőzte a fehérlaposokét. Az itt

letelepedők 12-15 hold földet kaptak. Azok, akik mégis többhöz jutottak – ez akkor állt fenn, ha

mondjuk a szülők, nagyszülők is igényeltek – később a kulákságot kockáztatták. A családok közül

ekkor egyébként még sokan várták haza a frontról fiaikat, férjeiket – egyesek hiába… A

legidősebbek 85-92 év közöttiek (egyesek szinte „csak meghalni jöttek át”), a legfiatalabbak 1 év

alattiak voltak.

A három településre telepített személyek teljes névsora a következő:

Bakonygyirót

Garamdamásdiak

1. Belák István, Major Irén (neje), Belák István (fia)

2. Belák János, Rotyik Ilona (neje), Belák Valéria (lánya), Belák József (édesapja),

Verebes Mária (édesanyja)

3. Bényi Jónás, Tóth Julianna (neje), Balázs Anna (házvezetőnő)

4. Csurgai József, Roma Irén (neje), id. Csurgai József (édesapja), Molnár Júlia

(édesanyja)

5. Demeter Kálmán, Kovács Gizella (neje)

6. Földi Dezső, (M.) Németh Mária (neje)

7. Gyurek Zoltán, Kovács Margit (neje)

8. Kelemen Lajos, Jeszenszki Eszter (neje), Kelemen Lajos (fia), özv. Jeszenszki

Jánosné Pénzes Róza (anyósa),

9. özv. Kollár Ferencné Dóka Ella, Kollár István (fia), Juhász Lajos (élettársa)

10. Magyari József, Balogh Ilona (neje), Tóth Lajosné Magyari Zsófia (édesanyja)

11. Major András, Belákné Juhász Emília (anyósa), Belák Emília (neje), Major Magda

(lánya)

12. Major Károly, Hikkel Ernesztin (neje), Major Ernesztin (lánya), Major Rózsa

(lánya), Major Károly (édesapja), Karácsony Emerencia (édesanyja), özv. Hikkel

Gyula (apósa)

13. Major Lajos, Kiss Julianna (neje), Major Éva (lánya)

14. Muzslai István, Stefanovszki Vilma (neje)

15. (P.) Németh András, Hojka Mária (neje), Németh András (fia), Hojka Józsefné

Suta Ilona (anyósa)

16. (D.) Németh István, özv. Puksa Jánosné (nejének nagyanyja), Juhász Ilona

(neje), Németh István, Németh Sándor, Németh Kornélia (gyermekei), Juhász

Ernő (apósa)

17. (P.) Németh József, Rotyik Julianna (neje), Németh József (fia)

18. (M.) Németh József, Antal Erzsébet (neje)

19. Polcsák András, Karácsony Mária (neje)

20. Rotyik Ferenc, Pálinkás Ilona (élettársa), Rotyik Rózsa (lánya)

21. Rotyik József, özv. Rotyik Jónásné Ficzura Matild (édesanyja), Rotyik Magdolna

(lánya)

22. Tóth András, Pethő Emerencia (neje), Tóth Endre (fia), Dóbiás Margit (menye),

Tóth András (unokája), Tóth Vilmos (fia)

Lekéri, lévai, vámosladányi családok

23. Taliga Sándor, Nagy Ernesztin (neje), Taliga Sándor, Taliga Géza (fiai)

24. id. Taliga Sándor, Suhajda Erzsébet (neje)

25. Nagy András, Szücs Rozália (neje)

26. Nagy Benő, Geichardt Katalin (neje), Nagy Csaba (fia)

27. Turpinszky József, Turpinszky Józsefné (neje) és két gyermekük.

Bakonypéterd

Csallóköziek

28. Göndör Vince, Fehérvízi Paula (neje), Göndör Sándor, Göndör József, Göndör

Vince, Göndör Paula (gyermekei)

29. Jeskó Ferenc, Losonszky Franciska (neje), Jeskó Judit, Jeskó Zoltán, Jeskó Mária,

Jeskó Anna, Jeskó Hedvig (gyermekei), Losonszky Boldizsárné Juhász Mária

(anyósa)

30. Mészáros János, Szabó Anna (neje), Mészáros Ilona, Mészáros Mária, Mészáros

Rozália, Mészáros Erzsébet (lányai)

31. Rabai László, Mikus Julianna, Rabai Teréz, Rabai László (gyermekei)

32. Razgyel János, Nagy Anna (neje), Razgyel Dezső, Razgyel Jolán, Razgyel Jenő

(gyermekei)

33. Tánczos István, Baán Teréz (neje), Tánczos Gábor, Tánczos Irén, Tánczos

Erzsébet, Tánczos Lóránt (gyermekei), Tánczosné Orbán Eszter (édesanyja).

34. Virth István, Biber Mária (neje), Virth István, Virth László, Virth Margit

(gyermekei)

Garamdamásdiak

35. Belák András és Vaniga Erzsébet (neje)

36. Belák Lajos, Csudai Anna (neje), Belák Lajos, Belák Rózsa (gyermekei), Tóth

Ferencné Belák Mária (húga), özv. Belák Lajosné Molnár Mária (édesanyja)

37. Bélik András, Csurgai Ilona (neje), Bélik Lajos (fia), Pethő Ilona (menye), Bélik

Zoltán (unokája), Csurgai Istvánné Puksa Rozália (anyósa)

38. Juhász István, Belák Ilona (neje), ifj. Juhász István (fia), özv. Juhász Józsefné

Hornyák Rozália (édesanyja)

39. Major István, Sáska Mária (neje), özv. Sáska Sándorné Puksa Rozália (anyósa),

özv. Major Istvánné Földi Jolán (menye), Major Jolán (unokája)

40. (D.) Németh József, Juhász Margit (neje), Németh Ernesztin (lánya), Németh

Vilmos (fia)

41. (M.) Németh József, Csudai Rozália (neje),

42. (M.) Németh Lajos, Rotyik Gizella (neje), Németh Kornélia (lánya), özv.

Rotyikné Holicskó Rozália (anyósa), Rotyik István (nejének nagyapja), özv.

Holicskó Mihályné Belák Rozália (nejének nagyanyja).

43. Obertol Lajos, Nyéki Eszter (neje), Obertol Lajos, Obertol Sándor, Obertol

László (fiai), özv. Nyéki Sándorné Puksa Eszter (anyósa), özv. Puksa Andrásné

Németh Rozália (anyósának édesanyja)

44. Polcsák Lajos, Skolnyik Margit (neje), ifj. Polcsák Lajos (fia), özv. Skolnyik

Istvánné Janyik Mária (anyósa)

45. Puksa Lajos, Sáska Mária (neje), ifj. Puksa Lajos (fia), özv. Puksa Andrásné

Gubik Ilona (édesanyja)

46. Rotyik István, Skolnyik Gizella (neje), ifj. Rotyik István (fia), Janyikné Tóth

Mária (nejének nagyanyja)

47. Rotyik János, Németh Ilona (neje)

48. Szóda Lajos, Puksa Ilona (neje), özv. Szóda Lajos (édesapja), Sáska Lukács

(nejének nagyapja), Karácsony Julianna (nejének nagyanyja)

49. id. Tóth Lajos, Földi Ilona (neje), ifj. Tóth Lajos (fia), Rotyik Mária (menye),

Tóth Tihamér (unokája), özv. Tóth Istvánné Rotyik Julianna (édesanyja)

Románd

Garamdamásdiak

50. Belák András, Szabó Julianna (neje), Belák András (fia), Németh Jolán (menye),

Belák Gizella, Belák Irén (unokái)

51. Juhász Károly, Tarnyik Julianna (neje), Juhász Lajos (fia), Raj Anna (menye),

Juhász Lajos (unokája)

52. Juhász Sándor, Németh Ilona (neje)

53. özv. Karácsonyné Muzslai Gizella, Karácsony Géza (fia), özv. Muzslainé Molnár

Julianna (édesanyja)

54. özv. Kovács Lukács és özv. Tóth Lajosné Rotyik Mária

55. Kristóf István, Rotyik Eszter (neje), Kristóf István (fia), Németh Magdolna

(menye), Kristóf István (unokája), Sivok Ilona (cseléd)

56. (M.) Németh András, Tóth Mária (neje)

57. Németh Ferenc, Juhász Eszter (neje)

58. (P.) Németh Géza, Rotyik Mária (neje), Németh Géza (fia)

59. (M.) Németh Lajos, Kovács Julianna (neje)

60. (M.) Németh Lukács, (P.) Németh Rozália (neje)

61. özv. Rotyik Andrásné Belák Rozália, özv. Rotyik Jánosné Molnár Emerencia

(anyósa), Rotyik István (fia)

62. id. Tóth Jónás, Németh Julianna (neje), ifj. Tóth Jónás (fia), Sáska Ilona (menye),

Tóth Sándor (unokája)

Pozsonypüspökiek

63. Bognár János, Steindl Erzsébet (neje), Bognár Antal, Bognár Jenő (gyermekei)

64. Foglszinger Ferenc, Gutléber Mária (neje), Foglszinger Izabella, Foglszinger

Klára, Foglszinger Erzsébet (gyermekei), Gutléber Antalné Linter Anna (anyósa)

65. Füle Mihály, Fehérvízi Mária (neje), Füle Márta, Füle István, Füle Róbert

(gyermekei)

66. Gutléber József, Nagy Veronika (neje), Gutléber Vilma, Gutléber Márta,

Gutléber Lajos (gyermekei), Szelepcsényi Péter (fogadott fia)

67. Horváth Ignác, Szolga Anna (neje), Horváth Miklós, Horváth László (fiai)

68. Kanávor Károly, Csóka Erzsébet (neje), Kanávor József, Kanávor Erzsébet

(gyermekei)

69. Kürt Ferenc, Fehérvízi Erzsébet (neje), Kürt Erzsébet, Kürt Ilona, Kürt Mária,

Kürt Kató (lányai)

70. Marton József, Foglszinger Borbála (neje)

71. Marton Miklós, Pammer Veronika (neje), Marton Károly, Marton Mária, Marton

István, Marton József (gyermekei)

72. Nagy Ferenc, Tóth Magdolna (neje), Nagy Borbála, Nagy Ferenc, Nagy Jolán

(gyermekei)

73. G. Nagy Ferenc, Tóth Vilma (neje), G. Nagy Vilma, G. Nagy Dániel, G. Nagy

Johanna (gyermekei)

74. Pammer Gyula, Gutléber Anna (neje), Pammer Márta, Pammer Anna, Pammer

Irma (gyermekei)

75. Zsernoviczky Mihály, Varga Rozália (neje), Zsernoviczky József, Zsernoviczky

Gabriella (gyermekei)

76. Zsernoviczky Sándor, Gutléber Erzsébet (neje), Zsernoviczky Ferenc (édesapja),

Jeck Vilmos (mezőgazdasági segéd)

1946-47-ben tehát megérkeztek a felvidékiek. Azonban a Németországba és a mai Magyarország

más területeire történő áttelepítések csak 1948-ban történtek meg. Addig mindhárom faluban óriási

káosz uralkodott. Családok vándoroltak házról házra. A svábok közül sokan pincékbe,

melléképületekbe kerültek – egyesek örökre. A kitelepítést irányítók kegyetlensége abban is

megmutatkozott, hogy még a svábokat is „cserélgették egymás között” azért, hogy senki ne érezze

magát otthon…

2. Kép: A svábok kilakoltatása még 1948 júniusában is zajlott

Forrás: Saját

1948 legvégén viszonylag állandósult a helyzet. Voltak házak ahol még mindig 2 -4 család élt együtt.

Rátelepítés (felvidékieket svábokra) inkább csak Gyiróton volt jellemző, de ott több esetben is

történt ilyen. Péterden és Romándon elvétve fordult csak elő, hogy a felvidékiek a svábokkal

kerüljenek egy háztartásban.

„Szüleim mindig csak úgy emlegették a kitelepítést, hogy „három gyerekkel, és két öreggel jöttünk”. A család

másokhoz hasonlóan a még ki nem telepített svábokkal egy háztartásba kényszerült. Zsúfoltan éltünk a házban.

A mai napig jól emlékszem, ahogyan a másik szobából hallatszott, ahogyan a sváb fiú a leckét tanulta.” – Samu

Csabáné.

Hiába a levéltári források és visszaemlékezések, nagyon nehéz nyomon követni pontosan, hogy

melyik házban ki és mikor lakott.

A kijelölt házak birtokba vétele két véglet között mozgott. Voltak családok, akik addig nem voltak

hajlandóak beköltözni, míg az előző tulajdonos „áldását nem adja” rá. Sokan úgy gondolták, hogy

hamarosan haza mehetnek és lemondtak földekről, pincékről az eredeti tulajdonos javára. Sőt, volt

olyan is, ahol együtt töltötte a karácsonyt a régi és az új tulajdonos.

Természetesen nem szabad elfogultnak lenni. Akadtak ellenpéldák is. Vannak (voltak) olyanok is,

akik egész életükben haragudtak a másikra. Volt olyan sváb család, akit az utolsó utáni pillanatban

lakoltattak ki és olyan is, akit nem tűrt meg a rátelepített felvidéki.

Megbélyegzésként többször szitkozódtak a helyiek, hogy cselák, tót, szlovák stb. Igyekeztek

kellemetlen helyzetbe hozni őket. Az egyik falu vezetője rendszeresen megalázta őket tájszólásuk

miatt. A németajkú lakosság pedig gyakran váltott németre, ezzel is kizárva maguk közül a

„telepeseket”. Bizonyos fokig ez érthető is, mivel 48-ban folytatódott a svábok deportálása,

melynek következtében Veszprém megye német lakossága 10%-ról alig 6 %-ra csökkent. Volt helyi,

aki hivatalos igazolást kapott a falu vezetőitől, hogy tulajdona nem forog veszélyben, de később a

helyhiány miatt kirakták házából, vagy rátelepítették a magyarokat. Főleg az idősebb „őslakosok”

között váltott ki nagy örömöt, ha egy-egy pletyka szárnyra kapott arról, hogy a felvidékiek mennek

vissza. Pedig, ha tudták volna, hogy ez minden vágya a „száműzött” magyaroknak.

Alapjába véve azonban hamarosan mindenki rájött, hogy a két népcsoport egy ágról szakadt és nem

csak, hogy egy ágról szakadt, de még egymásra is estek. Ehhez több dolog is hozzájárult.

A felvidékiek mezőgazdasági gépei messze meghaladták a bakonyiakét, de részben

használhatatlanok voltak a dombos terepen. L. Balogh Béni tesz említést arról, hogy milyen

gépekkel rendelkezett a 60-70 garamdamásdi és lekéri kitelepített család. Ebben leírja, hogy volt

köztük két zöldség és virágkertész minden felszereléssel, két fuvaros 10 tonnás vontatókkal, 12

cséplőgarnitúra, 6 traktor, 9 aratógép, 28 kaszálógép tulajdonos… (ebben benne vannak azok a

családok is, akiket máshová telepítettek).

Néhány helyi ezt látva megértette, hogy ezek az emberek nem önszántukból jöttek, mert otthon

mindenük meglehetett. Még a menekült családok közül is volt olyan, aki később a jégen átvontatta

gépeit.

További megerősítést jelentett abban, hogy jó emberek, hogy mindannyian mélyen vallásos,

katolikus családok voltak, akárcsak a svábok. Például amikor megérkeztek a templom előtt a férfiak

megemelték kalapjukat, az asszonyok pedig mind keresztet vetettek.

Sőt, a három sváb településen éltek olyan hivatalos személyek, akik korábban dolgoztak Felvidék

vagy Kárpátalján, így tudták, hogy mi zajlik ott.

A két népcsoport, valamint a hozzájuk csatlakozó régi magyar családok „kizárták” maguk közül a

svábok kitelepítéséért felelősöket – kiváltképp az „újtelepeseket”, akik végül távozni kényszerültek.

1949-50 körül már történt egy-egy vegyes házasság, de ekkor még ez igencsak ritkaság számba

ment. Körülbelül az ’50-es évek második felétől lettek megszokottak a „vegyes párok”.

A svábok és a felvidékiek két alappillérjét adták a későbbi közösségnek, mind falu vezetéséből,

mind az egyházi életből kivették részüket. Természetesen akadtak olyan felvidékiek is, akik nem

találták meg itt számításaikat és pár hónap, vagy év múlva tovább álltak.

AZ OTTHON GONDOLATA

A felvidékiek közül többen minden alkalmat megragadtak arra, hogy hazaszökjenek látogatóba.

Ezek nem voltak veszélytelenek:

„Rotyik Jánosnéval az Ipolyon átkelve próbáltunk hazaszökni. A rokonokat szerettem volna meglátogatni, ő pedig

elhunyt két kisfiára akart gyertyát gyújtani. Hosszas bolyongás után megpillantottunk pár épültet, melyek felé el is

indultunk. A szembe jövő csendőrök azonnal őrizetbe vettek minket. Órákig voltunk bezárva. Végül a csendőrök

is belátták, hogy semmi rossz szándékunk nincsen és megmutatták a helyes utat. A lelkünkre kötötték, hogy arról

le ne térjenünk, mert ha ott elkapnak, akkor nem lesz már szerencsénk.” – Major Istvánné.

Azonban az egyik hazaszökés tragédiával ért véget. Özv. Tóth Lajosné Rotyik Máriát a határon

fogták el, amikor unokájához próbált hazaszökni. Az idős asszony Budapesten fogdában halt meg

és valahol ma is jeltelen sírban nyugszik.

Ekkoriban nagyon kevés információ jutott el a határ egyik feléről a másikra. Csak a késve küldött

levelekből értesültek az otthoniak az itt történtekről:

„Kedves Jolánka és kedves családja Mindnyájan! Üdvözlő lapodat megkaptuk és nagyon megörültünk neki, mivel

szánakoztunk, hogy odaát ti sokat szenvedtek és megvagytok-e szerencsésen. Már nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy

a rokonok hogy vannak. A Lukács bácsi családja, meg aztán az Ilonkáé Romándon. (...) Kedves Jolánka, ha egy

kis időd van légy szíves írj, hogy van a nagymama, a mamáka él -e még? És a kis Jolika talán már férjhez is ment.

Nagyon szeretnénk tudni rólatok, mert bizony a sors igen messzire dobot egymástól bennünket és nagyon jól esik,

ha valamit hallunk a rokonságról. Istenem szegény Mariska is már elment közülünk. Még csak az utolsó útjára

sem kísérhettük el, mint rokon. A Lukács bácsi és a Feri bácsi is elment már. A Feri bácsi temetésén mi is voltunk.

Adjon Isten neki örök nyugodalmat! Szegény Ilonka sem jelenhetett meg az apja temetésén. Akkor jött a távirat,

mikor mi odaértünk, hogy nem jöhet el, csak temessék el az apját. Fájdalom fogta el a szívemet, átgondoltam azt a

gyermeki szeretetet, amit egy szülő után

érez az ember (…) Mészáros család,

Kisgyarmat”

1952-től kezdődően aztán

hivatalosan is haza látogathattak.

Azonban egyesek soha többet nem

voltak képesek visszatérni, mert

nem bírták látni, hogy mennyire

megváltozott az otthon…

A rokonság ilyenkor mindig

visszakísérte őket, ameddig tudta.

Volt olyan, akitől nagyapja egyszer

így búcsúszott: „Mi már többet nem

találkozunk” – és sajnos igaza lett.

Aztán jött a rendelet, hogy

amennyiben a Csehszlovák állam terhére nem lesznek, és semmiféle kárpótlást nem kérnek,

hazamehetnek. Többen kérvényezték ezt, ám gyakran csak a család egyik felének hagyták jóvá. Az

itt felsoroltak közül mindösszesen heten (id. M. Németh Lajos, Polcsák András és neje, Csurgai

Józsefné, Bényi Jónás és neje, valamint Balázs Anna) mehetett véglegesen haza.

Ha nem is települtek vissza, de az otthon közelsége miatt költözött Vámosmikolára (Péterdről)

Rotyik Istvánné és fia is.

A TSZ-EKTŐL A RENDSZERVÁLTÁSIG

Már a 40-es évek legvégén megalakultak az első TSz-ek. Azonban sem a felvidékiek, sem a

módosabb svábok nem kívántak csatlakozni. Egészen 1952-ig húzták, amikor az aszályos év és a

beszolgáltatások mértéke miatt kénytelenek voltak belépni. Mindhárom faluban több TSz is alakult,

hiszen a lakosság megoszlott, mint nemzetiségileg, mind politikai nézetek terén, de volt olyan is,

aki csak azért lépett be ide vagy oda, mert az közelebb volt lakóhelyéhez.

3. kép: Hazatelepedési kérvény

Forrás: Saját

1956-ban újból felszínre törtek a sérelmek. Az a hír járta, hogy mindenki visszakapja régi házát, a

felvidékieket pedig „hazatelepítik”. Ennek persze semmi alapja nem volt. Arra azonban jó alkalom

kínálkozott, hogy aki tehette, kilépett a TSz-ből. Végül 1959-ig mindenkit visszaléptettek…

Az ’50-es évektől megkezdődött, ami a ma napig megfigyelhető a kis falvakban. A fiatalok más

településeken próbálnak boldogulni. A legtöbben Győrben és Veszprémben telepedtek le, de az

egész ország területén szétszóródtak. Csak az idősek maradtak itt. 1941-1990 között óriási változás

következett be az anyanyelv összetétele szempontjából. A kitelepítések után a svábság közül már

csak nagyon kevesen merték egyáltalán a német anyanyelvet is megjelölni. 1990-ben is csak 10-en

vállalták sváb anyanyelvüket összesen a három faluban (Romándon például senki). Ettől függetlenül

ekkor még több idős jól beszélte a mára már szinte kihalt dialektust.

3. Ábra: Bakonygyirót anyanyelvi összetétele 1941-ben és 1990-ben.

Forrás: Saját szerkesztés az 1941. évi népszámlálás és az 1990. évi népszámlálás alapján

4. Ábra: Bakonypéterd anyanyelvi összetétele 1941-ben és 1990-ben.

Forrás: Saját szerkesztés az 1941. évi népszámlálás és az 1990. évi népszámlálás alapján

110216

457

1

0

100

200

300

400

500

600

1941 1990

Bakonygyirót magyar német (sváb)

149252

373

9

0

200

400

600

1941 1990

Bakonypéterd magyar német (sváb)

5. Ábra: Románd anyanyelvi összetétele 1941-ben és 1990-ben.

Forrás: Saját szerkesztés az 1941. évi népszámlálás és az 1990. évi népszámlálás alapján

NAPJAINKBAN

Az elmúlt 70 év során akárcsak a svábság, a felvidéki magyarság is megfogyatkozott – mind itt,

mind pedig otthon. Az ide telepített felvidékiek közül Bakonygyiróton 3, Bakonypéterden 1,

Romándon 0 személy él. A legidősebb megélői a történteknek 70 és 93 év közöttiek. Ők még ma

is Felvidéket tartják az otthonuknak:

„Amikor én a Dunán átmegyek, akkor boldog vagyok, mert otthon vagyok…”- Major Istvánné.

Két-három „magtalan család” – ahogyan az idősek mondják – kivételével mindnek él örököse a

környéken. Az, hogy a leszármazottak miként emlékeznek a felvidékiek kálváriájára, változó. Egyes

családok nem ismerik őseik történetét, mások pedig még ma is hazajárnak.

Odahaza, Felvidéken az érintett települések nemzetiségi összetétele is nagymértékben

megváltozott. A közel színtiszta magyar falvak ma már más képet mutatnak:

Doborgaz 1921-ben a lakosság száma 669 volt, amelyből 642 magyar nemzetiségű volt. 2011 -ben

már csak 428-an éltek itt és a magyarság 70%-ra esett vissza (315 fő).

234351

3110

0

200

400

600

1941 1990

Románd magyar és egyéb német (sváb)

Garamdamásd 1941-ben 578 lakosából 575-en magyarnak vallották magukat. 1968-ban

egyesítették Lekérrel és Garamvezekénnyel.

Lekér 580 magyar és 9 szlovákot írtak össze 1941-ben. A fordulópont a közelmúltban következett

be. Habár körülbelül fele-fele arányban élnek itt magyarok és szlovákok, de az egyesített Lekéren

(Hrnovoce) 2011-ben 771 szlovák és már csak 619 fő (kb. 44%) magyar élt.

Léva 12 758 lakosa volt 1941-ben, melyből 11 763 magyarnak vallotta magát. Ma körülbelül 35

ezren élnek itt, de a magyarság száma jócskán 10 % alatt van.

Felsőpatony 1940-ben Lögérpatony és Benkepatony egyesítéséből jött létre. A lakosságot szinte

kizárólag magyarok alkották. Jelenleg már csak körülbelül 80% vallja magát magyarnak.

Kislég és Nagylég 1941-ben Szász községgel együtt 98,7%-ban magyarok lakták. 2011-ben már

körülbelül 40:60 volt a szlovákok és magyarok aránya Légen (melynek része Kislég, Nagylég, Szász

és Előpatony).

Vámosladány 98%-ban magyarok lakták 1941-ben. 2011-ben már többségében szlovákok lakták

(973 lakosából 590-en szlovák nemzetiségűnek tartották magukat).

Elvitték a falubírót, elvitték a tanítót, elvitték a nagygazdákat, a kisgazdákat, a zselléreket, majd

mindenkit. Az otthon maradottak akarva, vagy akaratlanul beolvadtak. Eltűnt hát egy falu, majd

még egy és még egy. Nem létezett már többé az, amit egyszer ezek az emberek és őseik építettek

fel. Az, hogy ez a folyamat milyen hosszú időt vesz igénybe? Változó. Néhol már a háború után

lezajlott, máshol pedig emberfeletti küzdelemre van jelenleg is szükség, hogy megakadályozzuk.

Pedig valaha mindenkinek megvolt a helye a világban.

u.i.: 2013. augusztus 10-én ünnepélyes keretek között Bakonypéterd és Lekér (Hronovce- melynek 1968-tól

Garamdamásd is része) polgármesterei testvér-települési megállapodást írtak alá.

Néhány lekéri fiatalnak köszönhetően idén, 2017 -ben, április 22-én az utolsó esélyt megragadva, találkozót

szerveznek a Lekérről, Garamdamásdról és Garamvezekényről kitelepített családok számára.

Az itt felsorolt felvidékiek közül többen csatlakoztak a Csáky Pál által kezdeményezett felhíváshoz.

Fényképmellékletek:

Adatközlők:

Bucsi Béláné,

Csöndes Kálmánné,

Gaskó Lajosné,

Hatvani Lajosné,

Jeskó Zoltán,

Juhász Gábor (Garamdamásd),

Juhász István,

Kovács István (Garamdamásd)

Major Istvánné,

Mogyorósi Jánosné,

Nagy Imréné,

Németh Vilmosné,

Raj Dezsőné,

Razgyel Jenőné

Rohonczi Józsefné,

Samu Csabáné,

Tamás Jánosné,

Tánczos Lóránt,

Tóth Lajosné,

Tóth Sándor,

Tóth Tihamérné,

Virt László,

Wágenhoffer Károlyné,

Zsernoviczky József,

valamint Bakonygyirót, Bakonypéterd és Románd sváb lakossága.

Forrás- és irodalomjegyzék

• A szlovákiai magyarok kényszertelepítésének emlékezete, 1945-48. Komárom, MTA

Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet Kecskés László Társaság, 2003.

• A visszatért Felvidék Adattára, Budapest, Mahr Ottó és tsa „Rákóczi”, 1939.

• CZEPEK Gyula – WÁGENHOFFER Gergely: Péterd története. Győr, Palatia Nyomda

és Kft, 2015.

• CZIBULKA Zoltán - HEINZ Ervin - LAKATOS Miklós: A magyarországi németek

kitelepítése és az 1941. évi népszámlálás. Budapest, 2004.

• DANCSECZ Mónika: Felvidéki magyar menekültek és áttelepültek Győr-Moson megyében.

Tanulmányok a Kisalföld múltjából, Győr, Győr-Moson-Sopron megye Levéltára,

2007.

• ILA Bálint - KOVACSICS József: Veszprém Megye Helytörténeti Lexikona I., Budapest,

Akadémia Kiadó, 1964.

• IZSÁK Lajos: A felvidéki magyarság jogfosztása és szülőföldjéről való eltávolítása (1944-

1949), GROTIUS, 2007.

• L. BALOGH Béni: Csehszlovák–magyar lakosságcsere: ki- és betelepítések Komárom-

Esztergom vármegyében a II. világháború után. Esztergom, Levéltári Évkönyv 1993–

1994. 1994.

• LÁSZLÓ Péter: Fehérlaposok Bonyhád, Völgységi Tájkutató Alapítvány 2003.

• POPÉLY Árpád: A Lévai járás etnikai arculata a csehszlovák telepítési politika és a

reszlovakizáció tükrében, Kisebbségkutatás, 2003/1. szám.

• SZARKA László: A csehszlovák–magyar lakosságcsere helye a magyar kisebbség tervezett

elszámolásában 1945-1948 között, Kisebbségkutatás, 2007/3. szám.

• TÓTH Ágnes: Telepítések Magyarországon 1945-1948 között, Kecskemét, 1993.

• VADKERTY Katalin: A kitelepítéstől a reszlovakizációig (1945-48). Pozsony, Kalligram,

2007.

• 1941. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3/a Anyanyelv, nemzetiség, nyelvismeret II. Táblázatok 3.

A népesség nyelvismeret szerint/ Községenkénti adatok/ Veszprém megye, Központi

Statisztikai Hivatal, 1983, Budapest.

• 1990. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS Anyanyelv, nemzetiség településenként 1980, 1990

Központi Statisztikai Hivatal, 1993, Budapest.

Levéltári források

• Veszprém Megyei Levéltár XXIV. 201. A Veszprém Megyei Földhivatal iratai./ b.

A Birtokrendezési Osztály iratai/Bakonygyirót (1945-1950)

• Veszprém Megyei Levéltár XXIV. 201. A Veszprém Megyei Földhivatal iratai./ c.

A Telepítési Osztály iratai /Bakonygyirót (1947-1949)

• Veszprém Megyei Levéltár XXIV. 201. A Veszprém Megyei Földhivatal iratai./ b.

A Birtokrendezési Osztály iratai /Bakonypéterd (1945-1950)

• Veszprém Megyei Levéltár XXIV. 201. A Veszprém Megyei Földhivatal iratai./ c.

A Telepítési Osztály iratai /Bakonypéterd (1947-1949)

• Veszprém Megyei Levéltár XXIV. 201. A Veszprém Megyei Földhivatal iratai./ b.

A Birtokrendezési Osztály iratai /Románd (1945-1950)

• Veszprém Megyei Levéltár XXIV. 201. A Veszprém Megyei Földhivatal iratai./ c.

A Telepítési Osztály iratai /Románd (1947-1949)

• Veszprém Megyei Levéltár XXI.3. Veszprém vármegye Törvényhatósági

Bizottsága Központi Választmányának iratai/1945/Bakonygyirót

• Veszprém Megyei Levéltár XXI.3. Veszprém vármegye Törvényhatósági

Bizottsága Központi Választmányának iratai/1947/Bakonygyirót

• Veszprém Megyei Levéltár XXI.3. Veszprém vármegye Törvényhatósági

Bizottsága Központi Választmányának iratai/1949/Bakonygyirót

• Veszprém Megyei Levéltár XXI.3. Veszprém vármegye Törvényhatósági

Bizottsága Központi Választmányának iratai/1945/Bakonypéterd

• Veszprém Megyei Levéltár XXI.3. Veszprém vármegye Törvényhatósági

Bizottsága Központi Választmányának iratai/1947/Bakonypéterd

• Veszprém Megyei Levéltár XXI.3. Veszprém vármegye Törvényhatósági

Bizottsága Központi Választmányának iratai/1949/Bakonypéterd

• Veszprém Megyei Levéltár XXI.3. Veszprém vármegye Törvényhatósági

Bizottsága Központi Választmányának iratai/1945/Románd

• Veszprém Megyei Levéltár XXI.3. Veszprém vármegye Törvényhatósági

Bizottsága Központi Választmányának iratai/1947/Románd

• Veszprém Megyei Levéltár XXI.3. Veszprém vármegye Törvényhatósági

Bizottsága Központi Választmányának iratai/1949/Románd

• Halotti anyakönyvi másodpéldány Bakonygyirót 1951-1970

• Halotti anyakönyvi másodpéldány Bakonypéterd 1951-1970

• Halotti anyakönyvi másodpéldány Románd (benne Bakonypéterd és

Bakonygyirót) 1943-1975

II.helyezett Arkhely Fruzsina Eötvös Loránd Tudományegyetem A felvidéki magyarok kálváriája

1. Bevezetés

Nálunk Gömörben az a szóbeszéd járja, hogy a palóc ember igen nyakas, dolgozik látástól-

vakulásig, de a család az család. Arra mindig van ideje és szeretete. Egy öleléssel a nap is szebben

indul és zárul.

Az én felmenőim egyszerű paraszt emberek leszármazottai, akik gyermekeik boldogulásáért

fáradoznak mind a mai napig. Nagyon szerencsés ember vagyok, akit négy nagyszülő kényeztetett.

Ha haza megyek, első utam hozzájuk vezet. Féltem őket, és boldog vagyok, hogy meghallgathatom

napi gondjaikat-bajaikat, úgyszintén ők is aggódó arccal figyelnek, ha a velem történt dolgokról

mesélek.

Kisiskolás koromban Nagyival napi kapcsolatban voltam, gyakran a hétvégéket is náluk

töltöttem. Ha megkértem, hogy meséljen, gyakran előkerült a nagy cipős doboz, ami rengeteg

fényképet rejtett. A második világháború utáni felvidéki magyarok deportálását az ő családja is

megszenvedte. Megsárgult fényképek őrzik a múltat. Egyszer könnyes szemmel, máskor nevetve

mesélte kifogyhatatlan emlékeit a csehországi életükről. Egy gyerek más szemmel látja a világot,

mint a felnőttek: Ha ölelő szülei veszik körül, a bajban is megtalálja az örömet. Szomorúan

emlékezett arra, hogy édesanyja szeméből mindig csak a könny hullott és nem látta mosolyogni

soha, de nevetve beszélt a „babalagziról”, amire még tortát is sütöttek, vagy a nővére

huncutságairól, aki igazi rosszcsont hírében állt.

Ezek a történetek, amik ismerős emberekhez köthetők keltették fel bennem az érdeklődést

a történelem iránt. Hogy lehet az, hogy felnőtt szlovák emberek hetven év távlatából sem tudnak

semmit a velük élő magyarok meghurcolásairól? Vajon miért lehetnek még mindig érvényesek egy

modern Európai Únió-s demokráciában a Beneš-dekrétumok, melyek kimondják a Szlovákiában

élő magyarok kollektív háborús bűnösségét a ma napig? Számtalan kérdés merült fel bennem: Hogy

lehet egy négy éves gyereket elítélni, akinek az édesapja nem a fronton harcolt, hanem otthon

küzdött, dolgozott azért, hogy kenyeret adjon a családjának és négy lányának? Mennyi emberrel

történt meg ez az igazságtalanság? Minél mélyebben foglalkoztam ezzel a témával, annál jobban

lenyűgözött az akkori emberek tartása, hazaszeretete és az otthonhoz való kötődésük. Példaképekre

leltem köztük a mai ifjúság számára.

Kutatásom alatt próbáltam a család csehországi kihurcolását egy interjú segítségével is

feltárni, és a visszaemlékezések sorát bővíteni azzal. Riportomat nagyikám nővérével készítettem,

aki akkor már 15 éves volt, így több emléket fel tudott idézni. Hogy az interjút tágabb történeti

kontextusba tudjam helyezni, segítségemre voltak korabeli folyóiratok és levéltári anyagok, illetve

az eseményekkel foglalkozó kutatók munkái.

2. Előzmények

A második világháború során, az alig húsz éve létrejött Csehszlovák Köztársaság felbomlott.

Eduard Beneš vezetésével megalakították a londoni csehszlovák emigráns kormányt, a kommunista

politikusok pedig Klement Gottwald irányításával Moszkvában kerestek menedéket. Mindkét

politikai csoportosulás külföldön töltött ideje alatt, a leendő második Csehszlovák Köztársaság

jellegének kialakításával foglalkozott. 69

Eduard Beneš már 1941-ben megfogalmazta az etnikai határ gondolatát. Kezdetben, a nem

szláv lakosságtól való megszabadulásra a megoldást határmódosításokban, illetve a lakosság

kölcsönös kicserélésében látta. Elképzelései azonban hamar radikalizálódtak, mivel korán

felismerte a későbbi események adta új lehetőségeket. Egyértelművé vált számára, hogy a háborúból

Németország vesztesként fog kikerülni. Kezdetleges elképzeléseit szláv nemzetállam kialakításáról

nemsokára felváltották a területi engedmények, és határmódosítások nélküli magyar és német

kisebbség kollektív kitelepítésének gondolata. 70

A Gottwald által irányított kommunista vezetés Moszkvában töltött száműzetése alatt, még

nem rendelkezett kiforrott véleménnyel a német és magyar kisebbség sorsával kapcsolatosan, ennek

köszönhetően a keleti és nyugati szárny, az 1943-as moszkvai értekezleten hamar közös nevezőre

jutott, a második világháború után újonnan létrejövő Csehszlovák Köztársaság milyenségével

kapcsolatban.71

69 Vadkerty Katalin: A deportálások. Pozsony, 1996. 8.

70 Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Somorja, 2014. 31-32.

71 Vadkerty Katalin, 1996. 8.

Csehszlovákia a müncheni egyezmény72 által történt felbomlásának okát, a magyar és német

kisebbség tevékenységében látta, ezért a csehszlovák politikusok fő célként Csehszlovákia szláv

nemzetállammá alakítását tűzték ki maguk elé és ennek értelmében a nem szláv lakosság

likvidálását.73

A német lakosság kollektív kitelepítéséhez hamar találtak mind nyugati, mind keleti

támogatót. Azonban a magyar lakosság deportálásához nem sikerült megszerezniük Anglia és

Amerika beleegyezését, sem az 1945-ös potsdami, sem az 1946-os párizsi békekonferencián. Az

ügy rendezését a két államra bízta.74

Ellentétben Moszkvával. Sztálin és Molotov az 1943-as moszkvai tárgyalások alatt a „szláv

szolidaritás eszméje”–re hivatkozva támogatásukat adták Beneš kisebbség felszámolására irányuló

törekvéseihez.75

Külföldi támogatás hiánya miatt elvetették a magyar lakosság egyoldalú, tömeges kitelepítését.

Céljuk megvalósításához elengedhetetlenné vált a szükséges jogalap megteremtése.

A kitelepítések előkészítésével párhuzamos megkezdődött a jogfosztó rendeletek

kiadásának sora. Az első ilyen törvényt 1944. augusztustusában a Szlovák Nemzeti Tanács 76 adta

72 A müncheni egyezményt 1938. Szeptember 30-án hagyták jóvá Mussolini olasz diktátor, Daladier

francia, valamint Chamberlain brit miniszterelnök Hitler Csehszlovákiával szemben támasztott

területi követeléseit. Az egyezménynek köszönhetőn Hitler megszerezte a főként németek lakta

Szudéta-vidéket, valamint kilátásban helyezték a magyar és lengyel igényekről való tárgyalás

lehetőségét is. In.: RUBICONONLINE, Tarján M. Tamás: A müncheni egyezmény aláírása.

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1938_szeptember_30_a_muncheni_egyezmeny_ala irasa/

(2016.04.03.)

73 Popély Árpád: A Csehszlovákiai magyar kérdés „belső rendezésének” eszközei. In: Popély Árpád-

Štefan Šutaj-Szarka László (szerk.): Beneš-dekrétumok és a magyar kérdés 1945-1948.

Máriabesenyő-Gödöllő, 2007. 49.

74 Vadkerty Katalin, 1996. 9.

75 Szarka László: A kiszolgáltatottság. A csehszlovákiai magyarság jogfosztása 1944 -1948 között. Új

Forrás, 23. évf. (1991) 11.sz. 24-30.

76 Szlovák Nemzeti Tanács: legfelsőbb szlovák államigazgatási szerv. Speciálisan szlovákiai kérdésekkel

foglalkozott, például a magyar kérdést rendező törvények és rendeletek kiadásával. Hivatalosan 1943

decemberében alakult meg, azonban tevékenységét az 1944. évi szlovákiai felkelés után kezdte meg.

Nem ismerte el a csehszlovakizmust, és helyette az önálló szlovák koncepciót szorgalmazta, a

szlovák nemzet önállóságát. 1944 őszétől sorra alakulta országszerte a SZNT helyi szervezetei In.:

Gyönyör József: A Kassai Kormányprogramtól a jogtipró “Beneši dekrétumokig” In: Mayer Judit

(szerk.) Edvard Beneš Elnöki Dekrétumai avagy a magyarok és a németek jogfosztása. Bratislava,

1996. 77-78.

ki, amely feloszlatta a gróf Esterházy János által vezetett szlovákiai Magyar Pártot, betiltotta a

magyar és német nyelvű oktatást, valamint az istentiszteleteket77 is korlátozta. 78

2.1 Esterházy János

Esterházy Jánost joggal tekinthetjük a csehszlovákiai magyarság szimbólumának, hiszen egész életét

a magyar kisebbségért áldozta. Munkássága alatt mindvégig képviselte a felvidéki magyarság

politikai, gazdasági és kulturális érdekeit, valamint, szorgalmazta a magyarok és a szlovákok békés

együttélését és hangsúlyozta e két nemzet egymásrautaltságát, történelmi okokra hivatkozva.

Felszólalásaiban mindig a két nemzet közötti kiegyezést igyekezett előre mozdítani.

Harmincegy éves korától kezdve részt vett a politikában, majd ügyvezető elnökévé

választotta az 1936-ban létrejött Egyesült Magyar Párt. E pártot nemegyszer feloszlatták, tagjait

internálták, mivel elutasították a nemzetszocializmus elvét, amit a szlovák kormány provokációnak

vélt. Mindvégig megmaradtak enyhén konzervatív pártnak, és kitartották keresztény-nemzeti

eszméik mellett.79

„A szlovákiai magyarság csak magyar. Keresztény és nemzeti alapon állunk, de a nyilaskeresztes

beállítottság épp oly távol idegen számunkra, mint a bolseviták sarlós kalapácsa.” 80

Mannfred von Killinger, Németország volt pozsonyi nagykövete joggal nevezhette

Esterházy Jánost „Közép-Európa legbátrabb emberé”-nek, hiszen ő volt az egyetlen aki elutasította

a zsidó deportálásokról szóló törvényjavaslatot.81 Élete során mindvégig szembehelyezkedett a náci

ideológiával, nevéhez fűződik számos zsidó család megmentése a koncentrációs táborok nyújtotta

biztos halál elől.

77 Az 1945.szept. 17-én kiadott 6/44.számú SZNT rendelet Kassán megtiltotta a magyar-és németnyelvű

istentiszteletek végzését azokban az államilag elismert és bevett egyházközségekben, amely eket

1938. október 6-a után vezettek be, és csak egy magyar nyelvű templomot jelölhettek ki, ahol a

meghatározott időben a magyar templomi énekek éneklése nélkül tarthatták istentiszteletüket. In.:

MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 56. doboz, 22/pol-1945.

78Popély Árpád: A csehszlovákiai magyar kisebbség jogfosztása: deportálás, lakosságcsere és

reszlovakizáció. In: Bárdi Nándor–Fedinec Csilla–Szarka László (szerk.): Kissebségi magyar

közösségek a 20.században. Budapest, 2008. 210.

79 Popély Gyula: Esterházy János emberi és politikusi pályája. In.: Mayer Judit (szerk.) Edvard Beneš

Elnöki Dekrétumai avagy a magyarok és a németek jogfosztása. Bratislava, 1996. 143-161.

80 Szigethy Gábor, Főhajtás. In.: Molnár Imre, Esterházy János élete és mártírhalála . Budapest, 2013. 5.

81 „mint magyar és keresztény és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom.” In.:

Molnár Imre, Esterházy János élete és mártírhalála . Budapest, 2013. 252.

Háború után sem menekült el hazájából, mivel az újonnan megalakult Csehszlovák Köztársaságban

is képviselni akarta a felvidéki magyar kisebbséget.82

Amikor elment dr. Gustáv Husák belügyi megbízotthoz jelentkezni, hogy újonnan

rendelkezésére áll, letartóztatták és 1946. június 10-én tíz év kényszermunkára kötelezték.

Kényszermunkában töltött ideje alatt 1947. szeptember 16-án a Szlovák Nemzeti Bíróság

pedig kötél általi halálra ítélte, valamint polgárjogainak elvesztésére és vagyonának elkobzására. A

felhozott vádak ellene a következők voltak: a Csehszlovák Köztársaság szétverése és fasiszta

eszmék terjesztése.83

„Az áldozatok újra mi vagyunk, mert Esterházy személyében az egész szlovenszkói magyarságot

ítélték el: a kötelet a mindnyájunk nyakába dobták.”84

E döntést később életfogytiglani börtönbüntetésre enyhítették, majd 1957. március 8 -án

az embertelen körülményeknek köszönhetően a morvaországi Mírov börtönében halt meg.

Rehabilitására a mai napig nem került sor.85

3. Jogfosztó rendeletek 3.1 A Kassai Kormányprogram

1945 április 5-én a Zdenék Fierlinger vezetésével megalakult új csehszlovák kormány Kassán

fogadta el a programját, amely alapjául szolgált a második világháború után elkövetett

jogtalanságoknak, a kisebbségben élő magyar és német lakossággal szemben. 86

E hírhedt kormányprogram tartalmazza a németek és a magyarok kollektív bűnösségét.

Megtiltotta az anyanyelv használatát, valamint oktatást és kulturális tevékenységeiben is korlátozta

a német és magyar kisebbséget.87

82 „Gyökereim oly mélyen kötnek ide, hogy nem tudnék idegenben é lni. Ott felfalna a honvágy, és

elveszteném erkölcsi egyensúlyomat, annyira, hogy már nem tudnám szolgálni magyarjainkat. Csak

úgy tudok hasznukra lenni, ha itt maradok.” In.: Molnár Imre , Esterházy János élete és mártírhalála.

Budapest, 2013. 302.

83 Popély Gyula,1996. 143-161.

84 Fábry Zoltán Szalatnai Rezsőhöz 1947. szeptember 17 -én. In.: Fábry Zoltán: Az őrhely megszólal.

Pozsony, 2007. 226.

85 Popély Gyula, 1996. 143-161.

86 Popély Árpád, 2008. 210.

87 Vadkerty Katalin, 1996. 9.

A magyar, illetve a német kisebbség helyzetével foglalkozó fejezetekre szeretnék bővebben

is kitérni. Az V. fejezet, az államigazgatás átszervezése érdekében elrendeli, hogy a közügyek

intézésére, nép által választott nemzeti bizottságok jöjjenek létre. Kivételt képeznek a nem szláv

többségű járások és községek, ahol az irányítást átveszik az államhoz hű járási és községi

közigazgatási bizottságok.88 A VIII. fejezet az állampolgárság kérdésével foglalkozik. A kollektív

bűnösség elve alapján a magyar és német kisebbségek megvonja csehszlovák állampolgárságától,

kivéve ha igazolni tudja antifasiszta múltját. A XI. fejezet a nemzetárulók földjének elkobzásáról

rendelkezik, és azok belföldi szlovák telepeseknek, illetve külföldről hazatelepült szlovákoknak való

átadásáról. A magyar és a német kisebbségre vonatkozó utolsó fejezet a XV. amely iskoláik

bezárásáról rendelkezik, valamint a nem kívánatos személyek elmozdításáról az oktatási és kulturális

intézményekből, illetve a sajtó, rádió és film területéről. 89 Az intézkedések egyértelműen a magyar

és a német kisebbség identitásának és kultúrájának ellehetetlenítését célozták.

Emanuel Mandler cseh történész szerint a kassai kormányprogram sokkal inkább nemzeti

céljaik elérését segítette elő, mint a szociális helyzet módosulását. Elsődleges feladata a két

kisebbség teljes felszámolása volt.90

A program megjelenése után a szláv lakosság körében is magyarellenes hangulat lett úrrá,

és kezdetét vette a kisebbséggel szembeni atrocitások sorozata. 91

3.2 Az 1945. évi köztársasági elnöki dekrétumok

Az 1945. évi köztársasági elnöki dekrétumok vagy ismertebb néven a Beneš-dekrétumok. Edvard

Beneš 1945. április 2-a és október 27-e közt kibocsájtott 93 dekrétuma közül közvetlenül 13 érinti

a magyar és német kisebbséget. Közvetve viszont még több dekrétum tartalmaz magyarokra

vonatkozó részeket.92

Kassai kormányprogram elvein alapuló elnöki dekrétumok közül a legsúlyosabb az 1945.

augusztus 2-án kiadott 33. számú alkotmánydekrétum volt, amelyben csaknem a teljes magyar és

88 Gyönyör József, 1996. 85.

89 Gyönyör József: 1996. 86-87.

90 Szarka László: A kollektív bűnösség elve a szlovákiai magyar kisebbséget sújtó jogszabályokban 1944

és 1949 között. In.: (szerk.) Szarka László: Jogfosztó jogszabályok Csehszlovákiában 1944-1949.

Komárom, 2005. 25.

91 Gyönyör József, 1996. 87.

92 Szarka László, 2005. 26.

német lakosságot megfosztotta csehszlovák állampolgárságától. Ezzel ellehetetlenítették a két

kisebbség helyzetét egykori hazájukban, hiszen állampolgárságuk hiánya révén elbocsájtották őket

egykori állásukból, elestek nyugdíjuktól valamint egyéb állami járulékoktól. Nem folytathatták

tovább tanulmányaikat sem, kizárták őket az egyetemekről, főiskolákról, nemzeti bizottságokból

valamint a politikai pártokból is.

1945 május 19-én kiadott 5. számú dekrétum 4. paragrafusa kimondta, hogy kiket kell

állami szempontból megbízhatatlannak tekinteni: a „német és magyar nemzetiségű személyeket”

valamint „azokat a személyeket, akik olyan tevékenységet fejtettek ki, mely az állam szuverenitása,

függetlensége, egysége, demokratikus-köztársasági államformája vagy a Csehszlovák Köztársaság

Biztonsága és védelme ellen irányult. Akik ilyen tevékenységre késztettek vagy ösztönöztek más

személyeket bármilyen más módon szándékosan támogatták a német és magyar megszállókat.”

Hatodik paragrafusa szabályozta, hogy kik számítanak magyar és német nemzetiségűnek:

„Német vagy magyar nemzetiségűeknek tekintendők azok a személyek, akik az 1929 -ik év óta

megtartott bármely népszámlálás során német vagy magyar nemzetiségűeknek vallották magukat,

vagy pedig német vagy magyar személyeket magában foglaló népcsoportok-vagy alakulatok, vagy

politikai pártok tagjaivá lettek.”93

„Az 1945. évi 5, 12. számú elnöki dekrétum, németek és magyarok mezőgazdasági

vagyonának elkobzásáról, a 16. számú pedig a náci bűnösök, háborús bűnösök megbüntetéséről, a

rendkívüli népbíróságok létrehozásáról intézkedett. ”94

3.3 A Szlovák Nemzeti Tanács és a Megbízott Testület rendeletei

A dekrétumok és kormányprogram végrehajtását a Szlovák Nemzeti Tanács, továbbá a szlovák

megbízott testület rendeletei pontosították, esetenként átformálták. Az első magyarokra vonatkozó

jogfosztó rendeletet az SZNT alkotta meg, ugyanis a 6/1944 Szlovák Nemzeti Tanács rendelete

alapján bezárták a középiskolákat, és a magyarok számára csak a népiskolákat hagyta meg. Továbbá

„az SZNT 1945. évi 4. számú rendelete szabályozta a szlovákiai németek és magyarok

mezőgazdasági vagyonának elkobzását. Az SZNT 1945. évi 33. számú rendelete pedig konkretizálta

a népbíróságok hatáskörébe tartozó szlovákiai német és magyar fizikai, illetve jogi személyek körét.

Az elkobzott német és magyar vagyon nemzeti gondokság alá helyezéséről az SZNT 1945. 50.

93 MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 56. doboz, 36/pol-1945.

94 Szarka László, 2005. 27.

számú rendelete intézkedett, a szlovákiai munkatáborokról pedig az 1945. évi 105. számú rendelet

határozott.” 95

Az Szlovák Nemzeti Tanács utasítása alapján rendelték el, hogy közkórházakban,

magángyógyintézetekben és szanatóriumokban magyar betegeket nem kezelhettek. Ezenkívül

4027-III/2-1945. számú rendelettel elkobozták a magyar nemzetiségű orvosok rendelőit és orvosi

felszereléseit, valamint a magyar kézben lévő gyógyszertárákat is eltulajdonították. 96

4. Asszimilációs törekvések 4.1 A csehszlovák-magyar lakosságcsere

A csehszlovák kormány mivel nem kapott szabad kezet a magyarság egyoldalú kitelepítéséhez,

1945. augusztus 16-án újabb jegyzékkel fordult a nagyhatalmakhoz, amiben beleegyezésüket kérték

a lakosságcsere lebonyolításához Magyarország és Csehszlovákia között . A magyar kormány

kezdetben határozottan elutasította a lakosságcsere gondolatát, később azonban rákényszerült

annak elfogadására, mivel a csehszlovák kormány megkezdte a magyarok széttelepítését országon

belül. A nagyhatalmak érdektelenséget mutattak az ügy iránt.

Kényszerítő körülmény hatására 1946. február 27-én írták alá Budapesten a csehszlovák-

magyar lakosságcsere-egyezményt, aminek értelmében annyi állampolgárságától megfosztott

magyar köteles elhagyni szülőföldjét, amennyi magyarországi szlovák önként vállalja a szlovák

földre való áttelepülést. Az egyezményt magyar oldalról Gyöngyösi János magyar külügyminiszter,

szlovák részről pedig Vladimír Clementis csehszlovák külügyi államtitkár írta alá.

Magyarország alárendeltsége jól megfigyelhető az aláírt egyezmény cikkelyeiben is. Ugyanis

az I. cikkely alapján a magyarországi szlovákok önként jelentkezhettek az áttelepülésre, szemben a

felvidéki magyarokkal akiket a Szlovák Telepítési Hivatal jelölt ki a kötelező átköltözésre. A III.

cikkely lehetővé tette a csehszlovák kormány számára, hogy toborzó akciót szervezhessen a magyar

állam területén a minél magasabb jelentkezés eléréséért. A propaganda kampányt Magyarországon

a Csehszlovák Áttelepítési Bizottság végezte. A magyarországi szlovák lakosság meggyőzésre

három hónap állt rendelkezésükre, akciójuk azonban nem teljesítette be a várt sikert.

A csehszlovákiai magyarok VI. cikkely értelme szerint magukkal vihették ingóságukat az új

hazába, azonban a VII. cikkely rendelkezése alapján hátrahagyott ingatlanuk átszáll

Csehszlovákiára, majd később az 50 hektárt meg nem haladó részéért kárpótlást kapnak. A VIII.

95 Szarka László, 2005. 28.

96 MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 56. doboz, 32/pol-1945.

cikkely előírta a magyar kormány számára, hogy a paritásos népcserén túl is köteles átvenni azokat

a személyeket, akik bűncselekményt követtek el a szlovák állammal szemben. 97

Az Áttelepítési Bizottság a magyarországi szlovákság meggyőzésére nem kimondottan a

szlovák nemzethez való tartozás élményét emelte ki, inkább, az áttelepüléssel járó gazdasági

előnyöket hangoztatta. Ezenkívül különböző plakátokat, illegális nyomtatványokat terjesztették. 98

A két ország közötti lakosságcsere 1947. április 12-én indult meg és 1948 decemberéig

tartott. Az áttelepítésre kényszerülők listájára a szlovákiai magyarok közül a módosabb gazdák, ún.

kulákok, illetve értelmiségieket kerültek. Ezáltal nem csak az áttelepülő családok mennyisége

okozott különbséget, hanem a maguk után hagyott vagyon értéke is. 99 1948 áprilisáig 73.273 szlovák

kérte önkéntes áttelepülését Csehszlovákiába, akik 24.000 kataszteri földet hagytak maguk után,

míg a magyarok közül 80.000 személyt köteleztek Magyarországra való áttelepülésre, akik után

137.000 kataszter föld maradt.100

4.2 A reszlovakizáció

A belső intézkedésnek számító reszlovákizáció, ahogy a deportálások is, szintén a csehszlovákiai

magyarság felszámolására irányult. A „visszaszlovákosítás” lehetővé tette az évszázadok alatt

elmagyarosodott, vagy elmagyarosított szlovákok számára, hogy visszatérjenek eredeti

nemzetiségükhöz.101 Szerintük ez a folyamat különösen a 19. századra volt a jellemző, az akkori

magyar politika heves asszimilációs törekvéseinek köszönhetően. Az akció fő ideológusa Anton

Granatier volt, kinek legfőbb célja, saját elmondása alapján, az volt, hogy visszaszerezze mindazt

amit az évszázadok során a magyarok elloptak tőlük, szlovákoktól.

Saját érvelésük igazát vélték felfedezni az 1921. évi csehszlovák népszámlálás során történt

200.000 elmagyarosodott szlovák kérvényének benyújtásában, akik szerettek volna visszatérni

97 Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Somorja, 2014. 30-54.

98„Nevezetesen Magyarország igen súlyos gazdasági helyzetben van, pénze nem ér semmit. Szlovákiában

több fizetése van egy utcaseprőnek, mint a magyar miniszterelnöknek. A kivándorlók házat, földet

és gazdasági felszerelést kapnak teljesen ingyen, vagyis sokkal jobb helyzetbe juttatják őket, mint

most élnek. Magyarország képtelen lesz kivergődni a mostani válságból. Jóvátételt kell fizetni

Magyarországnak, így a szlovák aki átjön mentesül alóla, sőt abba a helyzetbe kerül, hogy neki fog

fizetni Magyarországnak. A kitelepüléssel mindenki jobb gazdasági helyzetbe kerül.” In.: MNL OL,

KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 38. doboz, 1096/pol-1946.

99 Vígh Károly: A szlovákiai magyarság kálváriája 1945-1948. Budapest, 1998. 94.

100 Föglein Gizella: Nemzetiség vagy kisebbség? Budapest, 2000. 131.

101 Popély Árpád, 2007. 52.

eredeti nemzetükhöz, majd ez a szám 1930-ig tovább növekedett további 50-60 ezer személlyel.

Ők azonban még további 200-250 ezerre teszik az heves magyarosító politika során identitásukat

vesztett szlovákok számát. 102

A reszlovakizáció gondolata már 1945-ben megszületett a csehszlovák politikusok körében,

akkorra ugyanis világossá vált számukra, hogy a nagyhatalmak nem fogják támogatni a

csehszlovákiai magyarság egyoldalú kitelepítését. Hatályba lépését közvetlenül a párizsi

békekonferencia előttre időzítették. Céljuk ezzel az volt, hogy a konferencián már akciójuk

sikerességét hangoztathassák és támogatást kapjanak a belső tisztogatások (vagyis a lakosságcsere

és reszlovakizáció) után megmaradt 200 ezer csehszlovákiai magyar egyoldalú kitoloncolásához.103

Dr. Čierny a szlovák Telepítésügyi Hivatal egyik vezető tisztviselője, a pozsonyi rádióban

tájékoztatta a hallgatókat a fentebb említett akcióról, amiben számba vette a magyaroktól való

megszabadulás lehetőségeit. A tisztviselő szerint a 120–150 ezer szlovák fog áttelepülni

Csehszlovákiába, és ugyanennyire tehető azoknak a magyaroknak a száma, akiktől sikeresen

megszabadulhatnak a lakosságcsere keretén belül. Az ezen felül maradó kb. 600 ezer magyarból,

400 ezernek lehetővé teszik, hogy felvegyék a csehszlovák állampolgárságot. A többi itt maradó

magyartól pedig remélhetőleg a békekonferencia után sikeresen megszabadulhatnak az egyoldalú

kitelepítés során.104

„A reszlovakizációt hivatalosan Július Viktory belügyi megbízott 1946. június 17-én kelt

20.000/I-IV/1-1946. számú reszlovakizációs hirdetménye indította útjára. A hirdetmény

értelmében a reszlovakizáció keretén belül szlovák nemzetiségűnek jelentkezhetek: „ „1. azok a

személyek, akik az 1930-as népszámlálás során szlovák, cseh vagy más szláv nemzetiségűnek

vallották magukat, 2. azok a személyek, akik ma ilyen nemzetiségűnek vallják magukat és szlovák,

cseh vagy más szláv származásúak, ha a) sohasem vétettek a Csehszlovák Köztársaság ellen, b) nem

voltak fasiszta magyar politikai pártok vagy szervezetek funkcionáriusai, c) nem támogatták a

magyarosítást.” ” Továbbá tényezőnek számított még a szlovák kultúrához való viszony, a

családnév, a vallás, a szüleitől örökölt szlovák nyelvismeret, a szlovák származástudat, valamint a

szlovák rokoni kapcsolatok.105

A csehszlovák kormány az elmagyarosodást vállalók sorába mindössze 200.000 magyar

jelentkezését várta, azonban a végső eredmény ezt jóval meghaladta. 1946. június 17 -e és július 1-e

között zajló reszlovakizációs kampány során 352.038 magyar kérte a szlovákká minősítését, majd

102 Popély Árpád, 2014. 79-80. 103 Popély Árpád, 2007. 52.

104 MNL OL KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 37. doboz, 36/pol-1946.

105 Popély Árpád, 2014. 81.

ez a szám tovább növekedett. Az akció alatt nyilvánvalóvá tették a magyarok számára a

visszaszlovákosítás előnyeit, ugyanis aki jelentkezett, az visszakapta csehszlovák állampolgárságát,

valamint mentesült a vagyonelkobzás és kitelepítés alól. 106

5. Kitelepítések 5.1 A deportálások első hulláma

A háború okozta óriási károk rendbehozatala végett általános jelenség volt Európa szerte az

önkéntességen alapuló közmunkákra való toborzás. A csehszlovák politikusok hamar felismerték a

toborzás adta lehetőséget, és összekapcsolták a magyar és német kisebbség felszámolásának

tervével, ugyanis Csehszlovákiában már ekkor is nemzetiségi alapon döntötték el, kik kötelesek

részt venni az akcióban.

Kassán 1945. május 4-e és 7-e közt tartott közmunkarendeletről szóló tárgyalás során Jozef

Šoltész felvetette a közmunkákra való kényszerítés lehetőségét, amit majd később Prágában a

magyar és német kisebbségre korlátoznak. 107

A németek kitelepítése miatt, munkaerőhiánnyal küszködő cseh országrészekbe a felvidéki

magyarokat kell átcsoportosítani, ezáltál megkezdődik a magyarság beolvadása a szláv nemzetbe és

egyúttal a gazdasági problémák is megoldódnának. A csehszlovák kormány kezdettől fogva nyíltan

vállalta, hogy a nemzetiség alapján elrendelt kényszerített közmunkával a céljuk a magyar elem

felszámolása, vagyis a déli övezet elszlávosítása, valamint Magyarország rákényszerítése a

lakosságcseréről való tárgyalások megkezdéséhez.

A felvidéki magyarság Csehországba deportálásának első hulláma 1945. október 25 -én

kezdődött és december 4-én ért végett, amikor megindultak Prágában a tárgyalások a lakosságcsere-

egyezményről Csehszlovákia és Magyarország között. Az 1945 őszén lezajlott deportálás alatt

összesen 9247 magyart köteleztek, hogy a részt vegyen a közmunkákban Cseh- és Morvaországban.

A deportálások végrehajtását a Szlovák Telepítési Hivatal végezte. 108 Akciójuk azonban

sikertelennek bizonyult, ugyanis a magyar közmunkások amint tehették hazaszöktek, a cseh

gazdáknak viszont a németek deportálása miatt állandó munkaerőre volt szükségük. Legtöbben

azonban megértőnek bizonyultak a munkára kényszerített magyarokkal szemben, és megértették

hazavágyódásukat. 109

106 Popély Árpád, 2007. 53. 107 Vadkerty Katalin, 1996. 11.

108 Popély Árpád, 2007. 50. 109 Vadkerty Katalin, 1996. 15-16.

5.2 88/1945. számú elnöki dekrétum

1945. október 17-én kiadott 88/1945. számú elnöki dekrétum szabályozta a felvidéki magyarság

1945 majd 1946-47 során végbemenő kényszerközmunkáját. Beneš 1945. szeptember 19-én kiadott

71/1945. számú elnöki dekrétuma szintén a kényszerközmunkáról szól, ez viszont, csak a cseh

területekre volt érvényes.

A nemzetiségi megkülönböztetés nélküli 88/1945. számú elnöki dekrétum alapján

munkaszolgálatra kirendelhető minden 16 és 55 év közötti férfi, valamint 18 és 45 év közötti nő a

Csehszlovák Köztársaság bármely területére közhasznú munkák elvégzése céljából. A rendelet

azonban, tartalmaz különböző mentesítő körülményeket is. Nem kötelezhetők közmunkára a

katonák, az egyetemisták, az egyetemi felvételire készülő középiskolások, a középiskolák és a

szakmunkásképzők tanulói, a külképviseletek csehszlovák állampolgárságú dolgozói és ezek

családtagjai. Felmentesítésben részesültek azok a nők is akik, terhességük harmadik hónapjában

jártak, illetve a legalább egy 15 évnél fiatalabb gyermekről gondoskodók, valamint a háztartásukat

egyedül vezető nők. Nős férfiakat is csak akkor lehetett kirendelni, ha nem volt elegendő munkára

fogható nőtlen férfi. 110

A dekrétum a munka időtartamát 1 évben határozta meg, amely még adott esetben 6 hónappal

meghosszabbítható volt. 111

5.3 A deportálások második hulláma

A csehszlovák kormány, hogy minél hamarabb felszámolja a magyar kisebbséget, nagyszámú

magyar nemzetiségű személyt nyilvánított háborús bűnösnek, ezáltal megfosztották őket

állampolgárságuktól és a lakosságcsere-egyezmény rendeletei alapján Magyarország köteles volt

befogadni az ilyen embereket a megállapított paritásos népcserén felül is. Ezért Csehszlovákiának

hiába sikerült megkötnie 1946 február 27-én a csehszlovák–magyar lakosságcsere–egyezményt,

Magyarország nem egyezett bele a népcsere azonnali megindításába. 112

110 Vadkerty Katalin, 1996. 12-13.

111 Popély Árpád, 2007. 50.

112 Popély Árpád, 2014. 55.

A magyar kormány kikötötte, hogy a népcsere a két ország között nem kezdődhet el a vitás

kérdések meg nem tárgyalásáig. Ezek a vitás kérdések az áttelepülők számának megállapítása, illetve

a lakosságcsere időpontjának, valamint a vegyesbizottság munkájának meghatározása voltak.

Ugyanis a vegyesbizottság képtelen volt eddig megoldani a technikai és pénzügyi kérdéseket, ezért

feladatkörét a csehszlovák és magyar delegáció egyidejűleg fogja megoldani. 113

Továbbá az ingóságok rendezése is kérdéses. A lakosságcsere-egyezmény VI. cikkelye

biztosította az áttelepülők számára az ingóságaiknak korlátozás nélküli, szabad átvitelét. Ebből

adódóan az államnak minden eszközt biztosítania kellett az ingóságok szállításához és az ingatlanért

pedig, kártalanítást kellett vállalniuk. Ezzel szemben a vegyesbizottság július 22-én meghozott 16.

számú határozata jelentősen korlátozta a lakosság ingóságának szabad átvitelét. A korlátozások a

kötött gazdálkodás alá eső ingóságokat érinti, valamint külön kategóriát állít fel az ú. n .

kompenzációs ingóságok tekintetében. Az új határozat miatt tömegesen keresték fel a pozsonyi

magyar meghatalmazottat ügyük orvoslása végett, kérdéses volt ugyanis, hogy kompenzáció során

megfelelő kárpótláshoz jutnak-e. A kompenzáció ugyanis csak a teljes áttelepülés befejezése után

lesz készpénzben, természetbeni vagy esetleg más áruban elszámolandó. Az ügyek rendezéséig a

magyar kormány nem volt hajlandó elindítani a lakosságcserét.114

Ezzel párhuzamosan 1946 nyarán zajlott le a német lakosság kitelepítése Csehszlovákiából,

emiatt az érintett területek később óriási munkaerőhiánnyal küzdöttek. Nem volt, aki megművelje

a földeket és learassa a termést. E probléma megoldása végett a csehszlovák kormány ismételten

munkaerő toborzásához kezdett. Az akció a szlovák lakosok körében nagyon népszerű volt, ugyanis

közel 200 ezer szlovák jelentkezett önként munkavállalásra. A szlovák családok azonban nem

vállaltak cselédmunkát, csak önálló gazdaságokban kívántak dolgozni. 115

1946. július 16-ai kormány ülés döntése alapján a csehországi munkaerőhiányt az

állampolgárságuktól megfosztott magyarok áttelepítésével fogják megoldani. Ezzel a döntéssel nem

titkolt szándékuk Magyarországra való nyomásgyakorlás volt, a lakosságcsere mielőbbi megkezdése

végett. 116

Közben befejeződött a magyarlakta déli területek kolonizációs terve is, így már emiatt is sürgőssé

vált a magyarok likvidálása, hogy helyükre minél hamarabb megkezdhessék a szlovák

113 MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 43. doboz, 92/pol-1947.

114 MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia 43. doboz, 88/pol-1947.

115 Vadkerty Katalin, 1996. 17-21.

116 Popély Árpád, 2014. 56.

nemzetiségűek betelepítését.117 Így 1946. november 15-én újból elindították a magyarok

transzportját a cseh területekre.

A két deportálás közt azonban nagy különbség van, ugyanis az 1945 őszi kitelepítés során

csak a munkaképes magyar férfiakat kötelezték, míg a második során már egész családokat jelöltek

ki áttelepítésre. Az egész akció sokkal erőszakosabbnak bizonyult mint az első. Ez már rendőrségi

felügyelet mellett zajlott, és nem egyszer katonai erőszakot is alkalmaztak. Ez tulajdonképpen egy

tudatosan eltervezett deportálásnak tekinthető.118

A munkára való toborzás ismét nem hozta a várt eredmény, ugyanis a kormány mintegy

negyven-ötvenezer magyar önkéntes jelentkezését várta, azonban csak 1919 személyt

regisztráltak.119

5.3.1 Kényszerítés elrendelése

Az 1946. augusztus 6-a és 7-e között zajló pozsonyi értekezleten a csehszlovák kormány

szükségesnek tartotta a magyar kisebbség csehországi munkára való kényszerítését, mivel önkéntes

alapon csupán 114 magyar gazdasági egységet sikerült áttelepíteniük a cseh területekre.

A kényszerítést azzal magyarázták, hogy a magyarok munkakerülők, és nem járulnak hozzá

a kétéves terv teljesítéséhez. Az 1946. augusztus 23-i belügyi körlevélben kiemelték a deportálás

előnyeit, mivel ez által az állampolgárságuktól megfosztott magyar lakosság javítha t társadalmi

helyzetén, valamint egyenlő polgári jogokat biztosít számukra a szláv lakossággal.

Az 1945-ös őszi deportálástól eltérően ez alkalommal egész családokat telepítették ki. Egy

család jelentette azt a ,,gazdasági egységet” amelynek kötelezően egy fedél alá kellett kerülnie.120 Az

akció irányítója ismét a Szlovák Telepítési Hivatal volt, és a deportálásokat az 1946 november 4 -ei

12-770-I/1-1946. számú rendelet irányelvei alapján hajtották végre.

E szerint Dél-Szlovákia 23 járásából121 - csupán a zárt etnikai területekről - a

reszlovakizáltak, illetve a Magyarországra áttelepítésre kijelölteken kívül kitelepíthető az összes

117 Vadkerty Katalin, 1996. 18.

118 Szarka László: Kikényszerített lakosságcsere. In.: History, 2015. V. évf. 11. szám. 34-40.

119 Popély Árpád, 2014. 56. 120 Vadkerty Katalin, 1996. 22-23.

121 Dél-Szlovákia kijelölt 23 járása: Somorja, Dunaszerdahely, Galánta, Vágsellye, Érsekújvár, Ógyalla,

Komárom, Párkány, Zseliz, Verebély, Léva, Ipolyság, Kékkő, Losonc, Feled, Rimaszombat,

Tornalja, Rozsnyó, Szepsi, Kassa, Tőketerebes, Királyhelmec, Nagykapos. In.: Vadkerty, 1996. 23.

(Eduard Beneš 33/1945. számú alkotmánydekrétum alapján) állampolgárságától megfosztott

magyar nemzetiségű személy. A közmunkára kijelölhető személyek korhatára eltérően a 88/1945.

sz. dekrétumtól122 férfiaknál 60, nőknél 55 évben állapították meg. 123

A kormány ez alkalommal is nyíltan vállalta a terv asszimilációs természetét. Fierlinger, a

szociáldemokrata elnökhelyettes, Holice községben a magyarok deportálásáról tartott beszédében,

előre vetítette 90 ezer felvidéki magyar beolvadását a csehszlovák nemzetbe. Kijelenti, hogy

céltudatos áttelepítés fogja kezdetét venni. Felszólalásában összefoglalta a leendő körülményeket

ahová majd kerülni fognak a kitelepítések során. Szerinte a szlovákiai magyarok leendő új

lakhelyeiken emberséges elbánásban fognak részesülni, (ez megfelelő elszállásolást és munkabért

jelentett) és nagyrészt jobb sorsuk lesz, mint régi otthonaikban. Ezen körülmények hatására,

valamint, hogy a csehek között elszórtan, anyanyelvű oktatás nélkül maradt, a magyarság hamar

teljesen beleolvadt volna a cseh nemzetbe.124

5.3.2 A deportálások végrehajtása

A magyar politikusok hiába szólították fel a csehszlovák kormányt a vitás kérdések megtárgyalására,

1946. november közepén inkább újra elindították a magyarok transzportjait a cseh és morva

területekre, immár másodjára.

A magyar kényszermunkások elszállítását a karhatalmi erők irányították. Az akció során

először körül zárták a kijelölt településeket katonai egységekkel, majd kijárási és csoportosulási

tilalmat rendeltek el. Az előre kijelölt családok számára kézbesítették a csehországi

munkaszolgálatról szóló végzést, amit sokan nem írtak alá, azonban a bele nem egyezés sem

számított mentesítő körülménynek, és ilyenkor is kötelezően részt kellett venniük a

kényszermunkákon. 125

A pozsonyi Szlovák Telepítési Hivatal főnöke dr. Čech János 1947 január 26-án Szalatnai

Rezsőhöz tett nyilatkozata szerint, a szlovákiai magyarok áttelepítését Csehországba csak így

rajtaütés-szerűen lehet végezni, hogy ne legyen az embereknek idejük pánikra és riadalomra. Ezért

minden hétre más-más járás lesz kijelölve, és csupán néhány óra áll majd a karhatalmi erők

122 88/1945 sz. elnöki dekrétum alapján közmunkára kötelezhető nők korhatára 45, férfiaknál pedig 55

évben határozták meg. In.: Vadkerty,1996. 12.

123 Popély Árpád, 2014. 57-58.

124 MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 43. doboz, 56/pol-1947.

125 Popély Árpád, 2014. 59.

rendelkezésére az emberek összegyűjtésére. Elképzelései alapján déli határsávból 1947 februárjáig

a magyarság többségét sikeresen átszállítják az ország másik végébe. Majd március vagy április

végéig, amíg az oroszok ki nem vonulnak a többi magyarra is sort kerítenek. 126

Köbölkúton történő események is jól mutatják a végrehajtások során alkalmazandó

koncepciót. 1946 november 17-én a települést megszállta a szlovák csendőrség és katonaság. A

lakosság egyharmadának kézbesítették a behívókat, hogy másnap kötelesek vonatokkal

Csehországba utazni kényszermunkára. A családtagok nemre és korra való tekintet nélkül

követniük kell a családfőt. A községben „ostromállapotszerű jelenségek” voltak, ugyanis az utcákat

ellepték a csendőrök és este hat óra utánra kijárási tilalmat rendeltek el. A környező községekben

is hasonló állapotok uralkodtak. 127 Sok esetben próbáltak megszökni a deportálások elől, ilyenkor

általános volt a fegyver használata, mely gyakran halálos következményekkel végződött. 128

„Bizony nagy dolgok voltak azok abban az időben. A háború teljesen tönkre tett bennünket, sokat

szenvedtünk. Édesapám juhász volt, háború után a Jukapusztán éltünk családommal. Éppen, hogy

véget értek a borzalmak, máris kihirdették a Beneš-dekrétumokat, amelyben a felvidéki

magyarságot kollektíven háborús bűnösnek nyilvánították. Nem értettük mit vétettünk mi a szlovák

állam ellen, édesapám nem szolgált a hadseregben, egyszerű juhász család voltunk. Szépen lassan

egyik rémhír követte a másikat. Lakosságcsere, deportálások, rettegtünk mi is, hogy mit hoz a jövő.

Lassan tudatosult bennünk, hogy feleslegessé váltunk szülőföldünkön, nem fértünk bele a tiszta

szláv nemzetállam kereti közé.

A Svantner család is felkerült a Csehországba deportáltak listájára. 1947 januárját írtuk,

hideg téli nap volt. Nem lehetett előre tudni, kik vannak kijelölve a kihurcolásra, ezért nagyon

váratlanul ért minket a bizottság látogatása. Nem emlékszem pontosan, de körülbelül hatan

lehettek, és rendőrök is voltak köztük. Bejöttek köszöntek, kérdezték hol a gazda. Édesapánk nem

volt még otthon. Felolvastak egy levelet, hogy az éjszaka pakoljunk össze, mert reggel indulnunk

kell Csehországba, munkaszolgálatra. Édesanyánk elé tették a papírt, hogy írja alá. Anyu, ahogy

elolvasta a levelet magán kívüli állapotba került, leült egy székre és csak sírt. Várta aput, hogy haza

jöjjön, és csináljon valamit.

126 MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 43. doboz, 19/res-1947.

127 Magyar Nemzet, 1946 november 21, II. év 262. szám.

128 A Gutorrúl menekülők a Dunán át igyekeztek magyar területre. Amikor a csehszlovák csendőrök, akik

a Duna védőgátján cirkáltak, észrevették a csónakon menekülőket, utánuk lőttek. A magyar határőrök

a tüzet viszonozták. A kialakult tűzharcnak tragikus következmény e volt, hogy a lövöldöző

csehszlovák csendőrök a csónakon menekülő Sindler Ferenc 48 éves kovácsot nyakszirten találták,

úgyhogy nyomban meghalt. In.: Magyar Nemzet, 1946 november 23. II. év 264. szám.

Mikor apu hazajött, anyu már olyan beteg volt. Egész este csak sírt, nem pakoltunk semmit,

azon gondolkodtunk mi tévők legyünk. Apu bement a Tisztelendő úrhoz tanácsot kérni. Hiszen a

családban négy kiskorú lány gyerek van, miért visznek minket ki, semmi bűnünk nincs, nem volt rá

okuk hogy minket kivigyenek. A Tisztelendő úr azt javasolta, hogy próbáljunk meg az orvostól

igazolást kérni, hogy a családban csecsemőkorú gyerekek vannak és édesapámon kívül nincs aki

alkalmas lenne bármiféle munkára. Felkeltek legidősebb nővéremmel Mariskával 4 órakor és

begyalogoltak Tornaljára az orvoshoz. Vincze doktor adott is igazolást. Mire az igazolással

hazaértek, már csak pontosan annyi idejük maradt, hogy a teherautóra felugrottak, addigra már

minden fel volt hányva. A faluból az emberek adtak kölcsön ládát, és segítettek felpakolni a

holminkat. Két teherautóra felfért az össze vagyonunk. A Svantner család nem reszlovakizált,

menni kell.” 129

A családokat a településhez legközelebb lévő vasútállomásokra szállították katonai

tehergépkocsikon130, majd marhavagonokba zárták őket és indították Csehországba. A

deportálásokat a leghidegebb hónapokban végezték, általában mínusz 20-25 °C körüli

hőmérsékletben, és legtöbbször a marhavagonokat sem fűtötték, legfeljebb amelyikben a nők és

gyermekek tartózkodtak. 131

Több feljegyzés is tanúskodik az óriási hóviharokban való szállításról, amely miatt a

szerelvények gyakran elakadtak, és több óráig a fűtetlen vagonokban kellett fagyoskodniuk az

embereknek. 132

Nem elég, hogy a deportálások lebonyolítására a leghidegebb hónapokat választották, de

arról is tudomást szerezhetünk, hogy a szükséges szén mennyiséget sem biztosították. A

rendelkezés alapján egy vagonra a szlovák határig 30 kg szenet szabad adni, azonban a

129 Válent Ilonával 2016. március 13-án Rimaszombatban általam készített interjú. Az interjúról

hangfelvétel készült, ami a birtokomban van.

130 “A katonasággal egyidőben nagyszámú UNRRA-tehergépkocsi érkezett ezekbe a falvakban is,

amelyeken a lakosokat katonai felügyelet mellett az állomásra szállítják. Az állomásokon szomorú

jelenetek játszódnak le, nők és gyermekek sikoltoznak. A cseh katonaság állandóan járatja a nagy

tehergépkocsik motorját, hogy azok zaja elnyomja a deportáltak siránkozását. Az ellenállókat a

katonaság testi fenyítékkel kényszerítette távozásra. Barát Jánost a partizánok megkötözve dobták a

teherkocsira. Molnár Bélát és Halász Istvánt súlyosan megverték. A deportáltak között sok a bekötött

fejű férfi, ami arra mutat, hogy a csendőrök az erőszakot igen nagy mértékben használják. Sindler

Ferenc gutori lakost agyonlőtték. Felesége minden vagyonát elkobozták.” In.: Magyar Nemzet, 1946

november 23, II. év 263. szám.

131 Popély Árpád, 2014. 60.

132 MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 43. doboz, 751/pol-1947.

marhavagonok kifűtésére még egy mázsa szén sem lett volna elegendő, ugyanis a legtöbb szerelvény

öreg, rossz állapotban volt. Legtöbb esetben a határon nem is kaptak újabb szén adagot. Az előírás

szerint a deportáltaknak meleg ételt is kellett volna biztosítaniuk, ez az azonban csak a legritkább

esetekben fordult elő. 133

„Teherautóval vittek le minket a pusztától nem messze lévő tornaljai állomásra, ott pedig

marhavagonokba raktak. Az igazolást figyelembe se vették. Külön vagonokba kerültek a nők és a

férfiak. A kisgyerekes anyáknak volt vagy két személykupé. A férfiaknak pedig a marhavagonokban

kellett együtt utazniuk a jószággal. Nem volt fűtés, háromnap hároméjszaka mentünk az ismeretlen

felé. Az út során csak egyszer álltunk meg. Három nap alatt semmi meleg ételt nem kaptunk, csak

ilyen dzsem szerűséget, úgy hívtuk marmeládé. Azonkívül semmi más ételt nem adták, csak azt

ettük amit otthonról hoztunk. Harmadnapra érkeztünk meg.”

A kitelepített magyarokat megérkezésük után a cseh gazdák már várták az á llomásokon, ezt

követő események végleg összetörte emberi méltóságukat, hisz a gazdák úgy válogattak köztük akár

hajdan a rabszolgák közt. Az otthonuktól távolra került magyaroknak addig az állomásokon kellett

tartózkodniuk amíg valamelyik cseh gazda ki nem választották őket. Először természetesen a

munkaképes családtaggal rendelkezők keltek el. Előfordult, hogy a kisgyermekes családoknak,

esetleg idősebb nagyszülőkkel érkezőknek napokig várakozniuk kellett az állomásokon. 134

„Mikor megérkeztünk a cseh gazdák már ott vártak minket az állomáson, nem kellett sokáig

várakoznunk, hamar gazdára találtunk. Hozott magával egy szekeret amire felpakoltuk

ingóságainkat, és elindultunk az új „otthonunk” felé. Megesett rajtunk a szíve, el akart vinni minket

egy étterembe, de édesanyánk hallani sem akart róla. Hisz hogy néztünk ki három napos út után,

akár a cigányok. Áh, szóval azt nem lehet kimondani amit az út során átéltünk. Mire hazaértünk

már készen várt minket az új lakásunk. Hosszú, régi paraszt ház volt, négy csa lád kényelmesen

elfért benne. Az egyik helyiségben egy német család lakott, akik az istálló körül feladatokat látták

el. Az állomáson a gazdával sikerült megegyezni, hogy édesapám testvére Pista bátyámék is velünk

jöjjenek. Így legalább velük egy helyre kerültünk. Aznap este leraktuk az otthonról hozott dunnákat

és elaludtunk.

Másnap a správca berendelte édesapám, és kérdőre vonta hogyan lehetséges, hogy négy fiatalkorú

gyermekes családot jelöltek ki közmunkára. Az elején a cseh gazdák nem voltak vele tisztában hogy

a magyar családokat kényszerítik. Hisz a vagonok oldalán is az állt, hogy „önkéntes munkások”.

Az első transzportokkal érkező szegény sok gyermekes családok nagyon meglepték a cseh

gazdákat, hiszen nekik kemény munkaerőt ígért a csehszlovák kormány. Eleinte arra gyanakodtak,

133 MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 43. doboz, 152/pol-1947.

134 Popély Árpád, 2014. 60.

hogy a módosabb magyarok megváltották magukat, és ezért hoztak ennyi szegény családot a

közmunkára. A szlovák közvélemény is rögtön korrupcióra gyanakodott. Érthető módon a

tehetősebb magyarok minden eszközt próbáltak bevetni otthon maradásuk érdekében, amit sok

esetben kihasználtak. Nem egy csaló járta a magyarlakta délvidéket, azt hazudva, hogy egy kis

pénzért mentesíthetik a magyarokat a deportálás alól.135

Hiába fizettek a magyarok, ha nevük felkerült valamelyik transzportlistára menniük kellett.

Csehországi deportálások valóban a szegényebb földműves lakosságot érintette, de a módosabbak

nem amiatt maradhattak otthon mert megváltották magukat, hanem mert nevük már a

lakosságcserére kijelöltek közt szerepelt.136

A második deportálás során szinte semmire sem voltak tekintettel, több ponton

megsértették az elnöki dekrétumok által hozott határozatokat. Korhatár nélkül bárkit kötelezhettek

közmunkára. Gyermekeket, öregeket, terhes asszonyokat deportáltak. A kényszerítések során pedig

rendszeresen fegyvert is alkalmaztak. 137 Többek közt a vegyesházasságok sem számítottak

mentesítő körülménynek, nem egyszer előfordult, hogy szláv nemzetiségű asszonyokat is köteleztek

férjeikkel az áttelepülésre.

Sok esetben nem jártak sikerrel a lakások felszabadításában, hiszen a korra jellemzően több

generáció lakott egy fedél alatt, így nem oldotta meg a fiatalok száműzése a lakáshiányt, mivel az

idősek otthon maradtak, már ha nem kötelezték őket is kényszerközmunkára.138

Nem vették emberszámban a magyarokat a deportálások alatt. Szenvtelenül telepítettek ki

asszonyokat gyerekeikkel, idős szüleikkel együtt, miközben férjeik fogságban voltak.139

135 Vadkerty Katalin, 1996. 36.

136 Popély Árpád, 2014. 60. 137 Popély Árpád, 2014. 63.

138 Vadkerty Katalin, 1996. 36.

139 MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 43. doboz, 177/pol-1947. Középtúri, felsőtúri és parlásti

deportálások során alkalmazott túlkapások: „Középtúrról deportálták Satek Erzsébetet, akinek férje

fogságban van. Felsőtúrról deportálták Ferenc Józsefnét, 2 éves fiával, 7 éves leányával és 74 éves

édesapjával együtt, aki az úton meg is betegedett. Ferenc Józsefné férje szintén fogságban van. Budai

Rozália, akinek férje szintén fogságban van, ugyancsak deportálták. Elvitték Szarka Jánosnét is 1

éves és 6 éves kisgyermekeivel együtt, holott férje már régóta Morvaországban dolgozik. Paláston

több durvaság fordult elő. Így pl.: egy embert véresre verve dobtak az autóra és egy öngyilkosság is

előfordult.”

5.3.3 A deportáltak új élete a cseh területeken

„Aztán csak muszáj voltunk ott maradni, nem toloncolhatott minket vissza a gazda, még ha nem

is ilyen munkaerőre volt szüksége. Kimeszeltük a házat, szépen lassan sikerült berendezkednünk.

Édesapám, mivel otthon is juhász volt, a gazdánk hozatott neki vagy száz juhot. Apánkon kívül

egyedül a legidősebb nővérünk Mariska dolgozott a földeken, aki ekkor már 19 éves volt. Én másik

iskolás korú húgommal folytattam tovább az iskolát, immár cseh nyelven. Az iskola egy közeli

településen Lomecon volt, 5 kilométerre a tanyától. Az iskolában találkoztunk több hozzánk

hasonlóan kitelepített magyar gyerekekkel is. Nem volt problémám a beilleszkedéssel, sosem

bántottak azért mert magyar voltam. Emlékszem az elején nagyon nehéz volt, hisz nem értettünk

egy szót sem csehül, de nagyon hamar sikerült megtanulni, szinte egy hónap alatt. Sose felejtem el

azt a napot, mikor egyik nap énekelni kellett egy dalt az iskolában. A tanárnő mondta nekem, hogy

nembaj ha magyar dalt éneklek, de én akkor már ismertem egy rövid kis cseh dalt. Emlékszem,

hogy meglepődött mindenki mikor én is csehül kezdtem el énekelni. Nekünk gyerekeknek sikerült

hamar beilleszkedni, megtanulni egy új nyelvet, de nem volt ezzel így édesanyánk. Egyszerűen nem

tudta megszokni az idegen környezetet. Mi gyerekek segítettünk neki intézni a mindennapi

dolgokat, bevásárlás, stb. Minden nap csak sírt, és kérlelte édesapánkat, hogy intézze el valahogy,

hogy hazamehessünk. Pedig végtelenül rendes családhoz kerültünk, nagyon megszerettek

bennünket. Három gyerekük volt, akikkel állandóan együtt játszottunk. Szerették volna ha kint

maradunk örökre, esetleg tudtak is volna intézni nekünk valamilyen kisebb gazdaságot. De hát nem

úgy megy az, mi gyerekek hamar beilleszkedtünk, de az idősebbeknél nem megy olyan könnyen

már. Szívük csak hazahúz, a gömöri kis falu után.”140

1946 decemberében a Magyar Nemzet c. napilap kiküldött egy tudósítót Észak-

Csehországba, hogy felmérje milyen körülmények közt élnek ott a deportált magyarok. A felkeresett

magyarok közül többen is úgy nyilatkoznak, hogy „emberséges emberek ezek a csehek” . Csehekkel

egyenlő jogokat, lakókörülményeket biztosítanak számukra, de „mégsem maradnék itten még ha

tízszer annyi földet is adnának nekem, mint amennyi otthon volt”. Legtöbb esetben elviselhetőnek

tartották a helyzetet, esetenként jobb házakba, munkahelyre kerültek, mint ami otthon volt.

Megkérdezettek legtöbbje azonban mind úgy nyilatkozott, hogy semmi pénzért se maradnának ott.

Nem panaszkodhatnak, de haza vágynak. Féltek, hogy gyermekeik ha itt járnak iskolába, itt nőnek

fel elfejtetik mit jelent magyarnak lenni.141

140 Interjú Válent Ilonával, 2016. március 13, Rimaszombat.

141 Magyar Nemzet. 1946. december 25. II. év 291. szám.

„Magyarnak születtem és sohasem tudnám magamat másnak érezni. Én érzem, hogy más sohasem

lehet, de a gyerekek... mi lesz velük? A gyermekek már cseh iskolákba járnak. A tanítónő kedves,

megértő és szereti a magyar gyerekeket. A cseh gyermekek is barátságosak. Attól félek, hogy olyan

nyelven fog beszélni, olyan lélekkel fog érezni a gyermekem, ami számomra idegen.”142

Természetesen nem csak jószívű csehekkel találkoztak a kitelepített magyarok. A cseh

gazdák bánásmódjáról negatív visszaemlékezések is szép számban fellelhetők. Előfordult, hogy

istállókban, fűtetlen helyiségekben, pajtákban kellett egész családoknak élniük. Ha a munkáról volt

szó, általában keményen bántak velük. Egy munkanap kora hajnalától késő estig tartott, és a bér és

jóval alacsonyabb volt az ígértnél. 143

5.3.4 Az egyház menedéke

A magyarok csehországi kálváriáját tovább nehezítette vallásgyakorlásuk lehetőségének hiánya,

hiszen nem értették a cseh prédikációkat. Ez a jelenség azonban a lakosságcsere során

Magyarországra került felvidéki magyaroknál is problémát okozott, hiszen legtöbb esetben a

kitelepített németek helyére kerültek, ahol szintén nem magyarul folyt a mise.

„Elérkezett az első vasárnap. Templomba kell menni. Nálunk ilyen a családunk rendje. ... Az

istentisztelet a római katolikus szertartás szerint és latinul folyt. Ezt megértettük, de azt már nem,

hogy a pap a prédikációt csak német nyelven mondta. Istenem, hová is kerültünk? Nem értettük,

hogy a pap miről és mit beszélt. Valami összeomlott bennünk. Ki éri ezt? Kinn, Szlovákiában

magyarul prédikált a pap. Magyarországon a templomi igehirdetés németül folyik. Hol vagyunk mi

otthon? A felvidéki magyarokat ezért kár volt idetelepíteni. Lelki békénket végképp elvesztettük. A

magyarságunknak igazi kárvallottjai valójában itt és most lettünk.” 144

A Csehországba kitelepített magyarok elkeseredett állapotukban segítség híján sokszor

szülőfalujuk plébánosához fordultak. Az egyház kezdettől fogva igyekezett támogatni híveit.

Kezdetben a 80-90 ezer deportált magyar számára, mindössze két magyarul beszélő pap volt

kirendelve. A magyar papok pásztori tevékenységének engedélyezésében nagy szerepet játszott

142 Interjú Konrád Lajossal. Jicini járás beli Psínice községbe került. Kényelmes kétszobás lakást kapott,

ahol feleségével és öt gyermekével lakik együtt. Szemete községben laktak kihurcolásuk előtt. In.:

Magyar Nemzet. 1946. december 25. II. év 291. szám.

143 Vadkerty Katalin, 1996. 48.

144 Pelle Emil: Bölcső a máglyán. Budapest, 2000. 151.

Havasy Gyula ekecsi káptalan, aki sok minden elkövetett, hogy minél több magyar lelkész

szolgálhasson a cseh területeken. 145

A szlovák vezetés azonban politikai okokból kifolyólag kifogásolta a magyar papok

kirendelését Csehországba, ugyanis a színmagyar lelkipásztorok nemzetiségüknél fogva nem

megbízhatóak és csak államellenes irredentizmusra buzdítják a híveiket. Ennek elkerülése végett

csak nemzetiségi megbízhatósági tanúsítvánnyal rendelkező papok járhatnak közre a magyarok lelki

üdvéért.146

Később a prágai püspök engedélyezte, hogy a nagyszombati káptalan kijelölhet 10

színmagyar147, de szlovákul beszélő papot, akik lelkészi feladatokat láthatnak el a cseh

országrészekbe deportált magyarok számára. 148 A cseh papok megértően viselkedtek a magyarokkal

szemben, olykor még magyar nyelvű felhívásokat is kifüggeszthettek. 149

5.3.5 A magyar kormány reakciója a deportálásokra

A magyar kormány, élén Rákosi Mátyással élesen bírálta Csehszlovákia magyarellenes politikáját.

Rákosi hiába tartotta a nemzeti érzékenységet a Horthy-korszak után itt ragadt betegségnek, tudta,

hogy a hazai közvélemény számára mennyire fontos a határon túliak ügye és a mellettük való kiállás.

Ez a fajta politizálás is természetesen Moszkva beleegyezésével történt. Erre az időszakra Moszkva

ösztönzésére az összes kommunista pártra erőteljes nemzeti érdekérvényesítés volt jellemző.

Magyarország minél előbb szeretett volna Csehszlovákiával baráti viszonyba kerülni, amihez

elkerülhetetlen a felvidéki magyarság helyzetének rendezése. Rákosi 1947 és 1948 során nyilvánosan

is többször felszólalt a határon túli magyarok ügye mellett. A csehszlovákiai magyarsággal történő

teljes jogfosztás kizárólagos felelősének Benešt jelölte meg a nagyközönség előtt, míg ő maga

tisztában volt a kommunista vezetők szerepével is. 150

145 Vadkerty Katalin, 1996. 48-49.

146 MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 43. doboz, 161/pol-1947.

147 Deportál magyarok lelkipásztorai: Cseri János csallóközi plébános, Záreczky István nagyszombati

adminisztrátor, Vida Tivadar, Molnár József, Mészáros Gyula, Paksi László, Szepesi Walter, Fehér

Damár. In.: Vadkerty Katalin, 1996. 49.

148 MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 43. doboz, 123/pol-1947.

149 Vadkerty Katalin, 1996. 50.

150 Sipos Péter: Rákosi Mátyás és a szomszédos országok magyarságának ügyei 1945 -1949. Világosság,

33. évf. (1992) 8-9. sz. 710-713.

5.3.6 A deportáltak hazatérése

„Az én anyukám amíg másfél évig ott voltunk állandóan csak sírt, de hiába mondta apunak csináljon

valamit nem lehetett azt csak úgy mindjárt egyik napról a másikra. Később édesapám jóban lett az

állomásfőnökkel. Édesanyám csak sürgette, hogy minél hamarabb szökjünk haza. Otthonról jöttek

a levelek. „Gyertek valahogy haza, mert ha nem jöttök már soha többet nem látjuk egymást.”- írta

mama. Az állomásfőnöknek sikerült intéznie nekünk egy vagont, édesapánk öccsével, Pista bátyával

egyik éjjel rudakon elvittek pár bútor darabot, majd felrakták a vonatra, mi hárman gyerekek

édesanyánkkal egy nappal korábban ültünk vonatra, édesapánk Mariskával másnap szöktek

utánunk. A gazdának nem szóltunk előre, csak reggel vette észre, hogy hazaszöktünk, mikor már

bőgött a juh. Hazaértünk, szerencsére visszaköltözhettünk az otthonunkba, nem utalták ki szláv

betelepülőknek. Nincstelenek lettünk újra, de otthon voltunk. A szeretet átsegített minket minden

bajon. Édesapánk boldog mosolyát nem feledem soha, mikor ránk mutatott és azt mondta

édesanyánknak: - Herminkém, hát van tőlünk gazdagabb ember? Mi érne többet ennél a négy szép

gyereknél? 151

A Csehszlovák Kommunista Párt 1948 február 20–25-e között puccsal átvette a

teljhatalmat az országban.152 A kommunista hatalomátvétel után, Moszkva számára fontossá vált,

hogy az újonnan fennhatósága alá került országok között jó viszony alakuljon ki, ennek

köszönhetően a Csehszlovák állam területén élő kisebbségek fokozatosan nyerték vissza

állampolgári jogaikat.153

A „proletár internacionalizmus eszméjéből, valamint a sztálini tanításból kiindulva”

szükséges, hogy a lakosságcsere után Csehszlovákiában maradt magyarok jogaikat visszakapják. A

Szlovák Kommunista Párt központi bizottsága „egyetért azzal, hogy elismerjék csehszlovák

állampolgároknak azokat a magyar nemzetiségű személyeket, akik nem vétettek a Csehszlovák

állam ellen. Ezek a magyarok minden politikai, polgári demokratikus jogokat megkapnak, a teljes

nemzeti, gazdasági és művelődési fejlődés lehetőségével együtt. 154

Kezdetben, a hatalomátvétel után is, ugyanúgy folytatódtak a magyarellenes intézkedések,

a lakosságcsere, és a reszlovákizációs kampány.155

151 Interjú Válent Ilonával, 2016. március 13, Rimaszombat.

152 Sipos Péter, 1992. 714.

153 Popély Árpád, 2014. 70.

154 Új Szó, 1948. december 15. I. évfolyam, I. szám.

155 Popély Árpád, 2014. 70.

A hatalomátvétellel párhuzamosan tárgyalás vette kezdetét a két ország között. A Magyar

Kommunista Párt és a Csehszlovák Kommunista Párt február 24-én a vitás kérdésekről tárgyaltak

Budapesten. A magyar fél továbbra is engedélyezte a lakosságcserét, a csehszlovák kormány pedig

garantálta, hogy a magyarok helyzete nem fog tovább romlani. A tárgyalás azonban

eredménytelenül zajlott, mert a csehszlovákok nem tartották be a szavukat, ugyanis továbbra is

erősödtek az atrocitások. 156

A deportált magyarok nagyszámban próbáltak hazaszökni, ami váratlanul érte a szlovák

hatóságokat, így a helyzet hamar kezelhetetlenné vált. Ezért 1947. június 3-án a Megbízottak

Testülete elrendelte, hogy csak a hivatalosan hazatérők kaphatják vissza birtokaikat, a többieket

pedig vissza kell toloncolni a cseh országrészekbe. 157

Ez volt az első olyan magyarság felszámolását célzó intézkedésük amiben enyhítésre

kényszerültek. Hiszen 1948 májusára a deportálások törvényes alapja is megszűnt, ezentúl már

nehéz volt mire hivatkozniuk. A hazatérésüket azonban muszáj volt meggátolni, hiszen sok esetben

a házaikat már idegen betelepülőknek utálták ki. Ezért, hogy ottma radásra tudják bírni a

kitelepítetteket, bizonyos engedményeket kívántak adni. A Népjóléti Minisztérium az

állampolgárság visszaadását szorgalmazta a tartósan kitelepült magyarok számára, valamint, hogy

mentesülhetnek a magyarokat sújtó diszkriminatív intézkedések alól. Az állampolgárság

visszaadásával sem tudták volna megakadályozni a hazatéréseket, ezért 3-4 évig terjedő időtartamra

ideiglenes állampolgárságot kívántak adni, amit bármikor visszatudnának vonni.

1946. április 13-án adták ki az 76/1948. számú rendeletet, amely szerint minden olyan

német és magyar személy visszakapja csehszlovák állampolgárságát, aki „nem szegte meg a

csehszlovák állampolgár kötelességeit, nem szerzett más állampolgárságot, és akinek állandó

lakhelye a Csehszlovák Köztársaság területén van.” A végleges állampolgárság megszerzését a

kérvény benyújtásától kezdődően három év után lehetett csak elnyerni.

Továbbá az állampolgárság visszaadásáról rendelkezik még az 1948. április 16 -án kiadott

77/1948. számú belügyminiszteri hirdetmény, amely hatálybalépését követő hat hónapon belül

kérvényezhetik csehszlovák állampolgárságuk visszaadását azok a magyarok, akiknek az állandó

lakhelye Csehországban van, vagy akik legalább egy éve Csehországban tartózkodnak

családtagjaikkal, vagy ha a rendelet hatálybalépése után kérték áttelepítésüket.

A csehszlovák kormány mindent próbált megtenni annak érdekében, hogy akciója sikeres

legyen és minél több szlovákiai magyart Csehországban tudjanak marasztalni. Némely esetben

pénzbeli támogatást is felajánlottak, máskor zsaroláshoz folyamodtak.

156 Sipos Péter, 1992. 715.

157 Vadkerty Katalin, 1996. 79.

Propaganda kampányukba hiába fektettek annyi energiát, mivel mindössze 2209 személy

kérte állampolgársága visszaadását, és közülük is csak 1531-en jelentették letelepedési szándékukat.

Ezzel szemben rohamosan nőtt a hazaszököttek száma.

A csehszlovák kormánynak lassan bekellett látnia, hogy nem fogja tudni a felszámolni a teljes

magyarságot az ország déli övezetéből, ezért köteles lesz helyzetüket minél hamarabb rendezni.

Edvard Beneš 1948 június 2-án lemondott államfői tisztségéről, és helyette a Nemzetgyűlés

június 4-én Klement Gottwaldot választotta Csehszlovákia köztársasági elnökévé. Hamar elkészült

a magyarok állampolgárságáról szóló tervezet, és az arról rendelkező törvényt a Nemzetgyűlés 1948.

október 25-én hagyta jóvá 245/1948. számmal.

Az állampolgárság visszaadása után sem tudták tovább visszatartani a hazatelepülni

vágyókat. A csehszlovák hatóságoknak komoly gondot okozott, hogy az általuk előidézett helyzetet

orvosolni tudják, hiszen sok esetben a kitelepítettek házaiba már idegen embereket ültettek,

valamint a deportáltak hátrahagyott vagyonának rendezésével is számolniuk kellett.158

A magyar kényszerközmunkások két szakaszban tértek haza szülőföldjükre. Az első szakasz

1949. január 7-e és április 11-e között zajlott le, amikor is hivatalos transzportokkal érkeztek haza.

Második szakaszban pedig menetrend szerinti vonatokkal térhettek haza 1949 végén. 159

5.3.7 A deportáltak vagyonának elrendezése

A deportáltak vagyonáról a csehszlovák kormány végül, a korábbi sikertelen tanácskozások után,

1948. március 19-én hozott döntést. Ez alapján, a csehországi letelepedést vállaló magyarok

számára kilátásba helyezték állampolgárságuk visszakapását, ám ez egyúttal azt is jelentett e, hogy a

hátrahagyott vagyonukat elkobozták, és kiutalták azt, a bizalmiak160 számára.161

A bizalmiak először csak, mint kezelők kapták meg a magyar vagyont, később azonban, a

kormány biztosította számukra a vagyon feletti tulajdonjogokat is. A kormány így akarta

megakadályozni, hogy a bizalmak esetleg átköltözzenek a fejlettebb cseh országrészbe. 162 A

158 Popély Árpád, 2014. 70-73.

159 Vadkerty Katalin, 1996. 81.

160 “A bizalmiak, olyan szlovák vagy más szláv nemzetiségű személyek, akik hivatalos végzés alapján

üzemeltették a közmunkára Csehországba irányított magyar földművesek gazdaságait.” In.:

Vadkerty, 1996. 65.

161 Popély Árpád, 2014. 71.

162 Vadkerty Katalin, 1996. 65.

kényszermunka lejárta után nagyon kevés család döntött a Csehországban maradás mellett, így a

szlovák kormányra ismét nehéz feladat hárult. A Belügyi Megbízotti Hivatal szerint csak azok a

magyarok térhettek vissza otthonaikba, akik házát még nem utálták ki bizalmiak számára. Akiknek

a vagyonát már elkobozták, és akiknek a házába már idegen személyeket költöztettek, azok közül a

földműveseket más birtokokon helyezték el, a nem földművelőket pedig Szlovákia bármely részén

munkába állíthatták. Emiatt is volt szükség arra, hogy a hazatérést szervezett transzportokkal

irányítsák, hogy ne alakulhasson ki konfliktus a régi otthonaikba beköltözni akaró magyarok és a

már ott lakó bizalmiak között.

A szervezett transzportok során 4602 család térhetett vissza szülőföldjére, ám ezeknek csak

a fele 2070 család költözhetett vissza a régi otthonába, 1186-ot rokonaiknál helyeztek el, 1346 család

pedig kiutalt lakásokba került. 163

A Megbízottak Testületének 1948. november 4-én kiadott rendelete alapján, a

Csehországból hazatért és állampolgárságát újonnan visszaszerzett magyarok mezőgazdasági

vagyonát feloldják az elkobzás alól. Azonban ez csak maximum 50 hektár kiterjedésű földre volt

érvényes (ha nagyobb földjük volt korábban, akkor is csak ennyit adtak vissza nekik) és csak azok

kaphatták vissza földjeiket, akik vagyonát még nem osztották szét a bizalmiak közt. 164

Az általam olvasott visszaemlékezések, illetve a hallottak alapján megállapítható, hogy a

falvak és a kisvárosok lakossági összefogásának köszönhetően rövid időn belül szinte mindenkinek

sikerült visszaszereznie házát, földjét, erdőit a betelepülő kolonistáktól.

„A házainkat elfoglaló szlovákokat a nép közönséges rablóknak tekintette. Hogy nem ők voltak a

rablók, hanem az akkori csehszlovák kormány, legfőképpen Beneš, a legnagyobb rabló, az nem

érdekelte az embereket. A tolvaj az, aki elveszi a tulajdonunkat. ... Ők a rablók őket kell innen

kiűzni. ... A házam és a birtokom visszaszerzéséhez először törvényes utat választottam. Egy

ügyvéddel szlovák nyelvű kérvényt írattam, amelyben azt kértem, hogy mint büntetlen előéletű

állampolgárnak a tőlem jogtalanul elkobzott vagyonomat adják vissza. Hosszú idő elteltével, 1949.

május első napjaiban érkezett meg a válasz. Közölték velem, hogy a birtokomat törvény szerint

jogosan tulajdonította el az állam mint olyan magyar egyéntől, aki nem reszlovakizált és aki így a

tulajdonhoz való jogát elvesztette. Ez a végzés mélységesen elkeserített. Elhatároztam, hogy most

már akármilyen áron is, de visszaszerzem a birtokomat. Addig nyomorgatom Rejdovját, amíg

magától el nem megy a házamból. ... Rejdovjának meg állandóan mondtam, hogy még mindig itt

van, mikor megy már vissza Telgártba, oda ahonnan jött, miért birtokolja az én tulajdonomat, nem

szégyelli magát, hogy más fészkébe költözik, míg egyszer kibökte, hogy ő elmenne, de ha ő innen

163 Popély Árpád, 2014. 72-74.

164 Új Szó, 1949, Újév. II. évfolyam, 1. szám. 5.

elmozdul, a többiek agyonverik, mert akkor azoknak is menni kell. ... Itt vagyok azon a földön, amit

véres tenyeremmel és szemembe futó izzadsággal fogtam művelés alá, ami nekem a mindenem, a

boldogságom volt. A szántó és az erdő. És csak úgy elvették tőlem. Évekig kuporgattam rá a pénzt,

hogy megvegyük. Most elrabolták tőlünk. Kinek az igazsága, és milyen igazság ez? Éktelen haragra

gerjedtem. ... a tisztáson megláttam Rejdovjánt és a feleségét. Megmarkoltam a fejszém nyelét.

Rejdovján, ha egy héten belül nem hagyod el a házamat, megöllek! .. Rejdovján Simon és családja a

házamból kiköltözött és visszament oda, ahonnan jött, Telgártra. .. Gyorsan elterjedt a hír, hogy

nekünk sikerült elűzni a bitorlókat. Ha nekünk sikerült a kiebrudalás, másnak is sikerülhet, csak

meg kell próbálni. ... Rejdovjánék elköltözése után rövid idő múlva a Lőkös Máté lakója, Sipula

Martin is elhurcolkodott. .. Azután elköltöztek a kolonisták Galo Gergely Istvánék, Szögedi

Lászlóék és Lesták Pál házából is.” Közös erővel az összes kolonistát sikeresen kiűzték szeretett

kis falujukból. 165

5.3.7.1 A csorbatói egyezmény

Magyarország a jóvátétel egyezményt 1946 április 6-án írta alá Csehszlovákiával szemben. Erőss

János166 magyar miniszterelnökségi államtitkár és Vladimír Clementis csehszlovák

külügyminisztériumi államtitkár látta el kézjegyével a dokumentumot. Az egyezmény értelmében,

Magyarország 30 millió dollárt köteles fizetni a Csehszlovák Köztársaságnak hat éven belül. A

jóvátétel összetételét közös megegyezés alapján, az összegnek megfelelő nehézipari termékek,

nyersanyagok, valamint mezőgazdasági cikkek szállításában határozták meg. 167

A kommunista hatalom átvétel után a Magyar Köztársaság kormánya és a Csehszlovák

Köztársaság kormánya szerette volna „kapcsolatát szorosabbra fűzni”, ezért 1949 április 16 -án

Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segélynyújtási Szerződést kötöttek.168 Még ebben az

évben létre jött a csorbatói-egyezmény, hogy a két kommunista uralom alá került ország közötti

pénzügyi és gazdasági kérdéseket rendezze, amelyet 1949. július 25-én Antos István magyar

pénzügyminisztériumi államtitkár és Vladimír Clementis szlovák külügyminiszter írt alá. 169 Az

165 Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul. Pozsony, 1991. 121-131.

166 Szlovákiai Magyar Adatbank: http://adatbank.sk/kronologia-cimke/eross-janos/. (2016 április 3)

167 Földesi Margit: A megszállók szabadsága. Budapest, 2002. 131-134.

168 Balogh Sándor-Földesi Margit: A magyar jóvátétel és ami mögötte van... 1945-1949. Budapest, 1998.

142.

169 Földesi Margit, 2002. 131-134.

egyezmény értelmében a szerződő felek kölcsönösen lemondtak az egymással szemben felállított

követeléseikről. Csehszlovákia elengedte a háború után Magyarországtól követelt jóvátétel maradék

részét, míg a magyar kormány lemondott a lakosságcsere keretén belül Magyarországra áttelepített

szlovákiai magyarok hátrahagyott vagyonáról.170

A csorbatói egyezmény létrejöttével a magyar kormány önkényesen rendelkezhetett a

lakosságcsere által Magyarországra került magyarok vagyonáról. A felvidéki magyarságot (mind a

lakosságcsere során áttelepült magyarokat, mind pedig az otthon maradt családokat), a második

világháború után átélt erkölcsi veszteség mellett, óriási gazdasági károsodás is érte. A mai napig

sokan képtelenek belenyugodni ebbe és próbálnak jogi alapot keresni elkobzott földjeik

visszaszerzésére, melyre őseik vér és verejték árán tettek szert.

6. A Belső Telepítések

A belső telepítések, a lakosságcseréhez, a reszlovakizációhoz és a deportálásokhoz hasonlóan, a

felvidéki magyarság Csehszlovákia déli területeiről való likvidálására irányultak. A déli

határövezetbe betelepített szlávok segítségével akarták reszlovákosítani ezt a zónát. A betelepítések

segítségével szerették volna megvalósítani a tiszta szláv nemzetállam vízióját. Arra törekedtek, hogy

eggyé tegyék az etnikai és az államhatárokat és ezzel együtt, meggyorsítsák a magyarok

asszimilációját a szláv nemzetbe.

A Szlovák Nemzeti Tanács e tervezettel 1945. május 25-én foglalkozott először, amikor a

belső telepítéseket összekapcsolták a felvidéki magyarság kiűzésével. Elképzelésük szerint a Dél -

Szlovákiába betelepített szláv lakosságot majd, a kényszermunkára besorozott magyarok által

hátrahagyott ingatlanokban fogják elhelyezni. Eduard Beneš 27/1945. számú dekrétuma alapján

„„belső telepítésen olyan intézkedések összeségét kell érteni, amelyekkel különleges előírások

alapján elérhető a Csehszlovák Köztársaság valamennyi térségének visszajuttatása az eredeti szláv

elem birtokába.””

A 28/1945. számú dekrétum rendelkezése szerint a földjuttatás csupán „„ a cseh és a

szlovák, valamint más szláv nemzet tagja kérhet, aki állami és nemzeti szempontból megbízható.””

Beneš által kiadott dekrétumok csupán csak a cseh országrészben voltak hatályosak, a

szlovák területeket a Földművelés- és Földreformügyi Megbízotti Hivatal 1945. június 2-án kiadott

96. számú hirdetménye szabályozta. A földosztásban részesülőket nemzetiségi hovatartozás alapján

határozták meg. A német és a magyar kisebbség földvagyonára a szlovákokat és cseheket tartották

170 Szlovákiai Magyar Adatbank: http://adatbank.sk/lexikon/csorbatoi-egyezmeny/ (2016 április 3)

jogosultnak. Céljuk egyértelműen a német és magyar kisebbség gazdasági tönkretétele volt. Dél -

Szlovákia szláv jellegének kialakítását, a lakosságcserével haza csalogatott magyarországi

szlovákokkal, illetve Szlovákia északi részeiből származó telepesekkel akarták véghezvinni.

Összességében 23 037 telepes érkezett Dél-Szlovákia 25 járásának 281 községébe, amelyből

263 volt magyar, a többi német és szlovák. A telepesek között 44 822 hektár földet, és 1881 házat

osztottak szét. Ezen felül a helybéli szlovákok is részesülhettek a magyarok elkobzott vagyonból.

A 43 376 helybéli szlovák között szétosztottak további 26 785 hektár földet, valamint 706 házat is

kiutaltak számukra.171

7. A Dél-akció

A deportálás után hazatért magyarok elhelyezése nehéz feladat elé állította a Csehszlovák államot.

1949-re Magyarországon Csehszlovákiához hasonlóan megtörtént a kommunista hatalomátvétel.

A kommunista államok közötti jó viszony fenntartása érdekében elengedhetetlen volt a lakáshiány

problémájának megoldása úgy, hogy sem a magyarok, sem a bizalmiak nem károsodhattak. Az

újonnan hozott rendeletek alapján minden állampolgárságát megszerzett magyarnak lehetősége van

a hazatérésre és elhelyezésüket az államnak biztosítania kell.172

A kialakult helyzetet az állam egy újabb telepítési akcióval próbálta megoldani, amit Dél -

akciónak neveztek el. Ezen akció során az osztályszempontból és politikailag megbízhatatlan

személyeket akartak újonnan a csehországi vidékre kitelepíteni, és az ő házaikba költöztették volna

be a házak nélkül maradt magyarokat.173

Az akciót a hivatalos szervek 1949. szeptember 7. és október 12. között tárgyálták. A Dél -

akció megnevezés csupán fedőnévként funkcionált. Egymás között, az „osztályszempontból nem

megfelelő magyar nemzetiségű lakosság csehországi deportálásáról” beszéltek. A deportálás az

1948. október 25-i 245/1948. számú törvényrendelet szerint állampolgárságukat vissza nem kapó

magyarokat is érintette volna. Ide, azok a személyek sorolhatók, akik aktívan részt vettek a magyar

politikai pártok tevékenységében, valamint az 1938 után elcsatolt területen működő magyar

egyesületek tagjai voltak, vagy akiket a második világháború után a népbíróság által ítéltek el. Dél-

171 Popély Árpád, 2014. 101-110.

172 Šutaj, Štefan: A Dél-akció, In.: Regio 3. évf. 2. sz. 1992. 91-112.

173 Popély Árpád, 2014. 74–75.

Szlovákia elmagyarosításával vádolták meg őket, amihez az új kommunista rezsim hozzákapcsolta

az osztály és politika ellenességet is. 174

A Dél-akciót három fennálló probléma megoldására hozták létre, melyek a következők

voltak: „a dél-szlovákiai betelepítésben érdekelt lakossági csoport követeléseinek kielégítése”,

értendő ezalatt a csehországi kényszermunkáról hazatért magyarok, valamint a bizalmiak is. A

második témakörbe tartozott a „dél-szlovákiai problémák megoldásához szükséges házak felépítése

és felújítása”, valamint a „magyar nemzetiségű lakosság kijelölt csoportja csehországi

kitelepítésének megvalósítása”.

Az osztályszempontból nem megfelelő lakosság kitelepítése csak segédeszközként

funkcionált volna az első két pont megoldásához. Kezdetét vette a névsor összeírása, akik

ismételten szülőföldjük elhagyására lesznek kötelezve. Erre a névsora felkerülhettek, akik

valamilyen bűnt követtek el Csehszlovákia és annak népi demokratikus berendezkedése ellen, akik

nem kapták vissza csehszlovák állampolgárságukat az 1948/245. számú törvény alapján.

Összeírásra került azon kulákok névsor listája is akiknek még államosították tulajdonát, valamint

akik még nem kerültek sorra a Magyarországra való áttelepítés során. Nemcsak a magyarok, de a

szlovákok körében is felmerült a kérdés, hogy miért éppen a magyarok körében kezdik meg a

kommunista párt számára nem kívánatos elemek tisztogatását.

Az akciót szinte kivétel nélkül az 1945 óta tartó magyarság felszámolására irányuló akciók

folytatásának tartották. 175

A kitelepítésre kijelöltek listájára kerülőket már más szempontok alapján határoztak meg,

mint a korábbi deportálások alkalmával. Az államilag és politikailag megbízhatatlanság már más

jelentéstartalommal bírt. „Az osztályharc szellemében egyre inkább figyelembe vették a vagyoni

viszonyokat, az egy bizonyos réteghez, szociális csoporthoz való tartozás.”176

A pártelnökség 1949. szeptember 14-i határozata 644 családot tekintett kitelepítésre

alkalmasnak. Deportálásuk után 146 lakást hagytak volna maguk mögött. 177

Hiába hangoztatták az osztályszempont alapján történő válogatást, a Csehszlovák

Kommunista Párt Központi Bizottsága leállította az akciót arra hivatkozva, hogy a

személyválogatás során nem csak az osztályszempontot vették figyelembe, és a listára munkások és

kisparasztok is felkerültek. 178

174 Šutaj, Štefan, 1992. 95.

175 Šutaj, Štefan, 1992. 98-99.

176 Šutaj, Štefan, 1992. 103.

177 Vadkerty Katalin, 1996. 86.

178 Šutaj, Štefan, 1992. 109.

8. Összegzés

A csehországi deportálások, a lakosságcserével ellentétben, nem segítették a déli határövezet etnikai

összetételének megváltoztatását. Eleinte hazaszökések útján, később szervezett transzportok

segítségével, de szinte kivétel nélkül mindenki visszatért szülőföldjére.

A csehszlovák kormány a magyarok felszámolására irányuló törekvései közül az emberek

visszaemlékezései alapján, a legnehezebben feldolgozható akciónak a csehországi kitelepítések

bizonyultak.179 Megszokott életükből, az etnikailag zárt, magyar falvakból való kiszakítottság, és egy

nyelvében és kultúrájában idegen területre való száműzetés mély nyomott hagyott a magyarok

lelkében.

A csehszlovák kormánynak még ha azonnal nem is sikerült teljes mértékben kialakítani egy

tisztán szláv nemzetállamot, akciójukkal megkezdődött felvidéki magyarság asszimilációja és ennek

a mai napig érezhetők hatásai. A kisebbségi lét, az évtizedeken keresztüli rettegés, mikor még az

utcán sem lehetett a magyaroknak anyanyelvükön megszólalni, rányomta bélyegét a felvidéki

magyarság sorsára.

Felhasznált szakirodalom:

Balogh Sándor - Földesi Margit: A magyar jóvátétel és ami mögötte van. 1945-1949. Budapest, 1998.

Fábry Zoltán: Az őrhely megszólal. Pozsony, 2007.

Föglein Gizella: Nemzetiség vagy kisebbség? Budapest, 2000.

Földesi Margit: A megszállók szabadsága. Budapest, 2002.

Gyönyör József: A Kassai Kormányprogramtól a jogtipró “Beneši dekrétumokig” In: Mayer Judit

(szerk.) Edvard Beneš Elnöki Dekrétumai avagy a magyarok és a németek jogfosztása. Bratislava, 1996. 74-

107.

Magyar Nemzet, 1946 november 21. II. év 262. szám.

Magyar Nemzet, 1946 november 23. II. év 264. szám.

179 Popély Árpád, 2014. 78.

Magyar Nemzet, 1946. December 25. II. év 291. szám.

Molnár Imre, Esterházy János élete és mártírhalála. Budapest, 2013.

Pelle Emil: Bölcső a máglyán. Budapest, 2000.

Popély Árpád: A Csehszlovákiai magyar kérdés „belső rendezésének” eszközei. In: Popély Árpád-

Štefan Šutaj-Szarka László (szerk.): Beneš-dekrétumok és a magyar kérdés 1945-1948. Máriabesenyő-

Gödöllő, 2007. 49–55.

Popély Árpád: A csehszlovákiai magyar kisebbség jogfosztása: deportálás, lakosságcsere és

reszlovakizáció. In: Bárdi Nándor – Fedinec Csilla – Szarka László (szerk.): Kissebségi magyar

közösségek a 20.században. Budapest, 2008. 210-215.

Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Somorja, 2014.

Popély Gyula: Esterházy János emberi és politikusi pályája. In.: Mayer Judit (szerk.) Edvard Beneš

Elnöki Dekrétumai avagy a magyarok és a németek jogfosztása. Bratislava, 1996. 143-161.

Sipos Péter: Rákosi Mátyás és a szomszédos országok magyarságának ügyei 1945-1949. In.:

Világosság, 33. évf. (1992) 8-9. sz. 710-713.

Šutaj, Štefan: A Dél-akció, In.: Regio 3. évf. 2. sz. 1992. 91–112.

Szarka László: A kiszolgáltatottság. A csehszlovákiai magyarság jogfosztása 1944-1948 között. In.:

Új Forrás, 23. évf. (1991) 11. sz. 24-30.

Szarka László: A kollektív bűnösség elve a szlovákiai magyar kisebbséget sújtó jogszabályokban

1944 és 1949 között. In.: (szerk.) Szarka László: Jogfosztó jogszabályok Csehszlovákiában 1944-1949.

Komárom, 2005. 7-32.

Szarka László: Kikényszerített lakosságcsere. In.: History, 2015. V. évf. 11. szám. 34-44.

Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul. Pozsony, 1991.

Új Szó, 1949, Újév. II. évfolyam, 1. szám.

Új Szó, 1948. december 15. I. évfolyam, 1. szám.

Vadkerty Katalin: A deportálások. Pozsony, 1996.

Vígh Károly: A szlovákiai magyarság kálváriája 1945-1948. Budapest, 1998.

RUBICONONLINE, Tarján M. Tamás: A müncheni egyezmény aláírása.

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1938_szeptember_30_a_muncheni_egyezmeny_alairas

a/ (2016.04.03.)

Szlovákiai Magyar Adatbank: http://adatbank.sk/kronologia-cimke/eross-janos/ (2016.04.03.)

Szlovákiai Magyar Adatbank: http://adatbank.sk/lexikon/csorbatoi-egyezmeny/ (2016.04.03.)

Fórum Kisebbségkutató Intézet: http://foruminst.sk/staff/popely-arpad/ (2016.04.09.)

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár:

MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 38. doboz, 1096/pol-1946.

MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 43. doboz, 161/pol-1947.

MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 43. doboz, 123/pol-1947.

MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 43. doboz, 751/pol-1947.

MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 43. doboz, 152/pol-1947.

MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 43. doboz, 177/pol-1947.

MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 43. doboz, 88/pol-1947.

MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 43. doboz, 56/pol-1947.

MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 43. doboz, 19/res-1947.

MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 43. doboz, 92/pol-1947.

MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 56. doboz, 36/pol-1945.

MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 56. doboz, 32/pol-1945.

MNL OL, KÜM-TÜK, Csehszlovákia, 56. doboz, 22/pol-1945.

Képmelléklet:

Kép 1. Nagyikám Csehországban a kitelepítés alatt.

Kép 2. Nagyi kisgyerekként Csehországban.

Kép 3. Csehországban készült családkép. A kép jobb szélén interjú alanyom Válent Ilona látható.

Kép 4. A kép közepén látható a két családot befogadó cseh gazda, két szélén pedig a befogadott családfők.

Kép 5. A kitelepített magyarok női tagjai.

Kép 6. A fénykép hátán olvasható felirat.

Kép 7. Csoportkép a “babalagziról”.

Kép 8. A fénykép hátán olvasható kézirat.

Kép 9. A kényszermunkára fogott kitelepítettek.

Kép 10. Öregmama látogatása unokáinál Csehországban.

Kép 9. Máté Jolánka a marhavagonban történt utazása alatt jegyezte le ezt a verset.

Szerzője ismeretlen.

III. helyezett Tóth Krisztián Babeş-Bolyai Tudományegyetem A második bécsi döntés utáni helyzet és az 1947-es felvidéki lakosságcserekülöndíj

Tartalomjegyzék

Bevezetés ................................................................................................................................. 134

Kontextus ................................................................................................................................ 135

A dél-erdélyi magyarok helyzete a II. bécsi döntés után............................................................ 136

Felvidék helyzete a világháború után ........................................................................................ 138

Előzmények ......................................................................................................................... 138

A lakosságcseréről szóló egyezmény .................................................................................... 139

A lakosságcsere a sajtóban és az emlékezetben......................................................................... 142

Összegzés ................................................................................................................................ 144

Felhasznált források és szakirodalom ....................................................................................... 146

Források .............................................................................................................................. 146

Szakirodalom ....................................................................................................................... 146

Mellékletek .............................................................................................................................. 147

Bevezetés

Tanulmányunk középpontjában két olyan esemény áll, amely földrajzilag két, egymástól

lényeges távolságra levő régióban ment végbe, azonban több részletben is összefüggéseket

fedezhetünk fel köztük. Elsőként a második bécsi döntés után Erdélyben kialakult helyzetet

elemezzük, leginkább a Dél-Erdélyből Észak-Erdélybe történő menekültek sorsát, esélyeit. A

tanulmány második felében pedig már a háború utáni magyar-csehszlovák lakosságcserét tekintjük

végig, itt is kiemelve az egyes emberi sorsokat. Mind a két esetben próbáltunk minél több elsődleges

forrást is felhasználni, elsősorban korabeli újságcikkeket, mivel ezek nem kevés esetben képekkel

is segítettek megérteni a közölt híreket.

Ahogyan az alcím is mutatja, elsősorban egy összehasonlítótörténetet szeretnénk megírni a

két esemény között. Valamivel nagyobb teret kapnak a felvidéki események leírása, mivel idén lesz

70 éve, hogy a csehszlovákiai magyarok kénytelen voltak elhagyni otthonaikat. A jobb

átláthatóságért röviden foglalkozunk a csehszlovákiai németek helyzetével is, amely hasonló volt a

magyarokéval. A dolgozat másik fő részét képző erdélyi menekültek helyzete a szerző erdélyi

származása miatt került be a dolgozat szerkezetébe. Annak ellenére, hogy Dél-Erdélyben nem

hoztak semmilyen rendeletet magyarok kitelepítéséről több százezren indultak el Észak -Erdélybe

azonnal a bécsi döntés kihírdetése után, és mindenképp kijelenthető, hogy ezen menekültek sorsa

is hasonlított felvidéki sorstársaik helyzetéhez.

A tanulmány szerkezeti felosztása elsősorban kronológiai sorrendben hozza az eseményeket,

így kerül legelőször tárgyalásra a második bécsi döntés és annak kontextusa, majd ezt követően az

Erdélyben kialakult helyzet megfigyelése. Ezután az elemzésben áttérünk a Második világháború

után kialakult felvidéki helyzet vázolására, majd ezután összegezve a tárgyalt eseményeket elérjük

azon célunkat, hogy összehasonlítva az erdélyi és felvidéki történéseket, láthassuk a hasonlóságokat

és eltéréseket a két meneküléshullám között. Végül a tanulmány végén közöljük mindazon

függelékeket, (képek, térképek, újságcikkek) amelyek segítenek jobban megérteni a vázolt

történéseket és összefüggéseket. Ahogyan a címből is sejthető, a tanulmány során tárgyalt időszak

eseményeit a terjedelem következtében nem lehet kimerítően tárgyalni, de minden fontos kérdés és

problémás pont tárgyalásra kerül, azonban így is lehet majd hosszabb tanulmányokban még jobban

kifejteni ezen témát.

Kontextus

A második bécsi döntést megelőzöen Magyarország több fontos tárgyalásban vett részt

Németországgal és Olaszországgal. Az 1938. augusztusi sikertelen tárgyalások után, amikor is

Magyarország vezetői nem vállalták Hitler támogatását szlovákiai támadásakor, 1938. október 9-én

került sor az első fontos tárgyalásra Komáromban magyar és csehszlovák felek között, akik

azonban nem tudtak megegyezni a Magyarországnak átadandó terület méretében. Végül ezt a

problémát az I. bécsi döntés oldotta meg 1938. november 2-án, amikor Magyarországhoz csatoltak

11. 927 km2 területű országrészt.180 Ezen döntés a tanulmány második felének témájához is

szorosan kapcsolódik, így ott bővebben lesz tárgyalva.

A magyar területszerzések második epizódja Kárpátalján ment végbe. Még az 1939.

márciusában történt események előtt a magyar vezetés biztosította magát Németország

támogatásáról181 a tervezett katonai akció esetére. Végül a magyar csapatok berlini beleegyezés

mellett, 1939. március 15. és 18. között megszálltak egy 12.000 km2 nagyságú területet.182

Azonban a magyar politikai életben a revízios politika beteljesedését csak Erdély megszerzése

után látták befejezettnek. Erre az 1939. év még nem adott megfelelő alkalmat, mivel Románia

nemzetközi helyzete Nagy-Britannia és Franciaország támogatása révén stabil volt és Hitler sem

szerette volna, ha egy kétséges magyar akció felbórítaná az egyensúlyt a térségben. Ezt a helyzetet

változtatták meg a német győzelmek és a Szovjetunió előrenyomulása a következő évben, így 1940-

ben Hitler engedélye mellett júliusban megkezdődtek a tárgyalások a román kormánnyal. A magyar

küldöttség igényét183 a román kormány nem fogadta el ezért a tárgyalások augusztus 24-én

megszakadtak és csak egy Hitler által összehívott német-olasz döntőbíróság tudta megoldani a

kérdést egy kompromisszumos döntéssel, amelyet Bécsben hoztak meg és a II. bécsi döntés nevet

kapta a történetírásban. Ennek értelmében Magyarországhoz egy 43.000 km2-nyi területet csatoltak

vissza, amely Székelyföldet és Észak-Erdélyt jelentette. Dél-Erdélyben a becslések szerint mintegy

400.000 magyar lakos maradt.184

180 ROMSICS Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris kiadó, 2010. 245-246. 181 Volksbund engedélyzése, kilépés a Népszövetségből 182 ROMSICS: i. m. 246-247. 183 70.000 km2 terület visszaszerzése 184 ROMSICS: i. m. 247-249.; HITCHINS, Keith: România 1866 – 1947. Bukarest, Humanitas kiadó, negyedik

kiadás, 2013. 519 – 521.

A történelmi előzmények tárgyalása révén láthattuk, hogy milyen események zajlottak le 1938.

és 1940. között a magyar revíziós politika részleges elérése céljából, amely azonban azt

eredményezte, hogy Magyarország kénytelen támogatást nyújtani Németország számára a

világháborúban és ennek ellenére maradtak magyar lakosok akik nem tartoztak Magyarországhoz.

Ezen lakosok közül a következő részben a Dél-Erdélyből önkéntesen Észak-Erdélybe menekülők

sorsát próbáljuk meg részletezni.

A dél-erdélyi magyarok helyzete a II. bécsi döntés után

Mintegy a fejezet témájának felvezetéseként fontosnak tartjuk, hogy röviden elemezzük azon

helyzetet, amelyet a harmincas években vitattak meg többször is. Ez a helyzet a magyar-román

lakosságcserét állította középpontba. Először is a román kormányok és hatóságok célja volt, hogy

a magyar többséggel rendelkező területeket folyamatos betelepítésekkel úgyszólván

„elrománosítsák”, vagy felvetették egy esetleges román – magyar lakosságcsere ötletét is, amely

közelebb hozza Felvidéket és Erdélyt, ezen tanulmány fő témájának egyfajta kapocsa is 185.

Másodsorban a magyar kisebbségpolitikusok fő célkitűzése a két világháború között az volt, hogy

minél jobban megőrizze a magyar öntudatot Romániában. Így kerülhetett arra sor, hogy Paál Árpád

a romániai Országos Magyar Párt tagja előálljon a kollektivitás elméletével, amelynek értelmében a

szorvány kérdését tömbökbe való telepítésekkel oldják meg és a telepítések révén létrejött

tömböknek népcsoportjogot kellene kapniuk, ezáltal képesek lesznek megmaradni és munkájuk

gyümölcsét nagyobb mértékben élvezhetik.186

A tanulmány alcímében megjelölt összehasonlítás első részeként egy olyan folyamatot

szeretnénk röviden bemutatni, amely habár nem azonos a felvidéki lakosságcserével, de nagyon

nagy a hasonlóság az emberi sorsok tekintetében. A II. bécsi döntés után Észak -Erdély és

Székelyföld elcsatolásával számos magyar maradt Dél-Erdélyben, képeslapok (2. melléklet) is jelzik,

hogy minden erdélyi magyar felkészülve várta a csatlakozást, azonban ez nem teljesült be mindenki

számára. Többek között Erdély szentéletű püspöke Márton Áron is végig kitartott szorványban élő

népe mellett187. Azonban sok dél-erdélyi magyar önkéntesen választotta az emigráció

185 a lakosságcsere tervéről lásd: L. BALOGH Béni – OLTI Ágoston: A román – magyar lakosságcsere kérdése

1940 – 1947 között. http://adatbank.transindex.ro/regio/kutatoioldalak/htmlk/pdf515.pdf (letöltve 2017. 03. 09.)

186 HORVÁTH Sz. Ferenc: Határon innen és határon túl.

http://adatbank.transindex.ro/vendeg/htmlk/pdf4457.pdf (letöltve 2017. 03. 11.) 187 Csíkszeredai Róm. Kat. Segítő Mária Gimnázium évkönyve az 1940-41. tanévről.; Székelyudvarhelyi

Baróti Szabó Dávid Róm. Kat. Gimnázium évkönyve az 1940-41. tanévről.; ZATHURECZKY Gyula:

Metamorphosis Transylvaniae http://hitellapszamok.adatbank.transindex.ro/?lid=24 (letöltve 2017. 03. 06.)

viszontagságait az immár Magyarországhoz tartozó Észak-Erdély irányába. Fejezetünkben

megjelenő információkat elsődleges források bevonásával szeretnénk minél jobban alátámasztani,

hogy a lehető legközelebbről megismerjük az akkori magyarok nehézségeit.

Elemzésünket nem egy erdélyi lapban megjelent cikk ismertetésével kezdjük, hanem a

budapesti bizalom című lap első oldalán megjelent hírt tartjuk fontosnak kiemelni. A szeptember

1-én, tehát két nappal a II. bécsi döntés aláírása után a vezető hírek egy rövid cikkje azt közli az

olvasókkal, hogy a román-magyar tárgyalásokban nincs változás és ennek következtében még nem

csatoltak Magyarországhoz semmilyen román területet. 188 Ezen cikk tartalmát azért tartottuk

fontosnak beemelni elemzésünkbe, hogy példázhassuk azt a helyzetet, ami az akkori újságírásban

fennállt, vagyis hogy az információkat még mindig kisebb késésekkel közvetítették az olvasókhoz.

A fejezet folytatásában egy erdélyi újságban és egy gyöngyösi lapban megjelent írást részletezünk.

Az unitárius Keresztény Magvető címú lapba dr. Ferenczy Géza főgondnok által írt két

oldalas cikkje nagyon pontosan megfogalmazta azt a lelkiállapotot, ami az erdélyi magyarság

körében létezhetett a bécsi döntés utáni napokban. Már a cikkjének a címe is mérvadó:

„Örömkönnyek – fájdalomkönnyek”. A szerző habár Erdélyi északi részéhez tartozó

egyházkerületben írta meg cikkét, mégis nagyon jól kihámozható belőle és következtethető, hogy

nagyjából hozzá hasonlóan érezhettek a déli részen maradott magyarok is. Írásának első részében

Ferenczy az öröm és üröm okait ismerteti, azonban a cikk második fele már egy teljesen más

hangnemben íródott. Ferenczy szavaiból kivehető, hogy történelmi érveket felhozva, hogyan

próbálja meg bátorítani hittársait, hogy még ezen nehéz időkben se csüggedjenek, mivel a

történelem során már többször sikerült nehézségeket legyőzni, ezzel adva lelki támaszt a

Romániában maradt magyaroknak.189

A gyöngyösi lap augusztus-szeptemberi számának első cikklye egy aradi származású szerző

tollából származik, aki először megemlíti, hogy még bizonytalan a visszacsatolandó területek

mérete, de számára evidens volt, hogy Máriaradna visszakerül Magyarországhoz, ezért a cikk

folytatásában a radnai zarándokútra bíztatja az olvasókat. Azért is fontos az írás, mert a szerző

tisztában van az 1918. után kialakult viszonyokkal is és pontosan leír román intézkedéseket is.

Továbbá kiolvasható a szerző szavaiból, hogy nagyon szeretné Aradot is Magyarország részének

tudni190 és leírja a jövőbeni Arad kinézetét is.191

188 Bizalom, XI. (1940), 17. sz. 1. 189 FERENCZY Géza: Örömkönnyek – fájdalomkönnyek. Keresztény Magvető, LXXII. (1940), 4 – 5 füzet, 1 –

2. 190 végül Románia része maradt (1. melléklet) 191 Gyöngyösi Katolikus Tudósító, XII. (1940), 8 – 9 sz. 1 – 3.

Az emlékiratok sorában fontos helyet foglal el Zathureczky Gyula írása, aki egy időben az

Erdélyi Magyar Újságírószövetség tagja is volt. Zathureczky a Temes megyei Őszényben született,

tehát jól ismerte a kisebbségben élő magyarok helyzetét és lelki világát is. 192 A Metamorphosis

Transylvaniae című munkájában Zathureczky kiemeli azt a nagy elkeseredettséget, amelyet a dél -

erdélyi magyarok éltek át a II. bécsi döntés érvényesítése után és hangsúlyozza, hogy a magyarságot

rosszabbul érintette ez a döntés mint a Trianonban meghozott döntés. Kiemeli Márton Áron

püspök személyiségét, aki egyedüliként bíztatta a magyarokat a kitartásra és körlevelét idézi,

amelyben a püspök kéri híveit, hogy ne adják fel olyan hamar a reményt és hitüket. A körlevél

soraiból kivehető, hogy már több dél-erdélyi magyar is átköltözött Erdély északi részébe vagy

hozzálatott a költözéshez. Áron püspök elhatározását támasztja alá az is, hogy minden papjától

kérte a szolgálati helyük azonnali elfoglalását, hogy a magyar nép ne maradjon pásztorok nélkül.

Végül Zathureczky kiemeli, hogy a szorványban élő magyarságnak fennmaradási lehetőségeit szinte

ellehetetlenítették a román hatóságok.193

Felvidék helyzete a világháború után

Előzmények

A világháború előtti utolsó népszámlálás idején a statisztika 691.923 magyar lakost említ, ami

4,8%-át jelentette Csehszlovákia népességének. Ezen magyar ajkú népesség kellett azt elviselje,

hogy a világháború után Csehszlovákia a teljes magyar lakosság eltávolítását követelte.194

Még a világháború alatt, 1945. január 23-án a szlovák kormány és a parlament nemzeti

önrendelkezési jogot hírdet, majd ennek következménye, hogy a február 1-én létrejött Szlovák

Nemzeti Tanács február végén kiad egy olyan rendeletet, amely szinte teljesen ellehetetleníti a

csehszlovákiai németek és magyarok életét. A rendelet alapján gyorsított eljárással elkoboztatik

minden mezőgazdasági vagyona a szlovák nép ellenségeinek, amely alatt elsősorban a magyarokat

és németeket értették. A helyzetet tovább rontotta, hogy 1945. folyamán először áprilisban a Kassai

Kormányprogram fosztja meg csehszlovák állampolgárságuktól a magyar lakosokat, majd ezt az

intézkedést erősíti meg az 1945. augusztus 2-án kiadott 33. számú köztársasági elnöki rendelet.195

Két jelentős momentuma a lakosságcserét megelőző időszaknak a 27. számú elnöki rendelet 1945-

ből, amely létrehozta a Telepítési Hivatalt, hogy tovább intézze a magyarok kitelepítését és a 88.

192 Kenyeres Ágnes (szerk.): Magyar életrajzi lexikon. Zathureczky Gyula szócikk

http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ (letöltve 2017. 03. 10.) 193 ZATHURECZKY: i. m. http://hitellapszamok.adatbank.transindex.ro/?lid=24 (letöltve 2017. 03. 06.) 194 TARICS Péter: Magyarként a Felvidéken 1918 – 1993. Budapest, Püski kiadó, 1994. 16. 195 TARICS: i. m. 19., Edvard Beneš elnöki dekrétumairól a História folyóiratban:

http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/historia/02-02/ch03.html (letöltve 2017. 03. 09.)

számú elnöki rendelet, amely munkatáborokba küldött több mint 40.000 csehszlovákiai magyar

lakost. A lakosságcsere megkezdése előtt több ezer magyar lakost telepítettek át a szudéta-németek

lakóhelyére, hogy ott pótolják a munkaerőhiányt, továbbá az egyre szigorodó előírások 196 révén

megindult egy önkéntes kivándorlás is a cseh területek irányába. 197 Még az 1945-ös év eseményeihez

tartozik, hogy 1945. szeptember 20-án a szövetséges hatalmak külügyi képviselői Londonban

eldöntötték, hogy a magyar határokat az 1938. előtti állapotokba helyezik vissza, így Felvidék

esetében is, ami végül annyiban vátozott, hogy 1946. május 7-én a Külügyminiszterek Tanácsának

döntése szerint a trianoni határvonalak lesznek újra érvényesek. Ezt a döntést ismerték el végül a

párizsi békekonferencián is 1946. szeptember 5-én.198

Csehszlovákia a nagyhatalmaknál próbálta elérni, hogy megvalósuljon a lakosságcsere. 1945.

végén és 1946. elején lefolyt prágai tárgyalások eredményeként írták alá Budapesten 1946. február

27-én a lakosságcseréről szóló egyezményt, amelynek szövegét a következő fejezetben fogjuk

elemezni.

A felvidéki magyarság Második világháború utáni helyzetének tárgyalásakor nem kerülhetjük

meg az úgynevezett Beneš-dekrétumokat199. Edvard Beneš emigrációja során sikerült egyezséget

kötnie Sztálinnal és a pánszlávizmus fenntartásának értelmében tervezték a Csehszlovákiában élő

magyarok és némeket kitelepíteni, annál is inkább, hogy háborús bűnősöknek voltak beállítva.

Visszatérte után Beneš kiadta az új kormányprogramot és a magyarságot illetőleg fokozatosan

szűntette meg annak jogait, így az állampolgárság elvételével és a magyar tannyevlű iskolák

bezárásával. Azonban a legnagyobb megpróbáltatás a felvidéki magyarságra és németekre 1945.

május 14. és október 27. között várt, amikor Beneš köztársasági elnökként 33 olyan rendeletet adott

ki, amely közvetetten vagy közvetlenül érintette a két nemzetiséget. 200

A lakosságcseréről szóló egyezmény

1946. február 27-én Budapesten dr. Gyöngyösi János külügyminiszter és dr. Clementis

Vladimír külügyminisztériumi államtitkár állapodott meg az egyezmény végső szövegéről, amely 14

196 kártérítés nélküli vagyonelkobzás, nyugdíj vagy öregségi segélyek megtagadása 197 TARICS: i. m. 19 – 21. 198 ROMSICS: i. m. 298 – 301. 199 A dekrétumok szövegei elérhetők itt:

http://kisebbsegkutato.tk.mta.hu/uploads/files/archive/428.pdf (letöltve 2017. 03. 10.) 200 HORVÁTH Attila: A Beneš-dekrétumok és a hozzá kapcsolódó diszkriminatív intézkedések

Csehszlovákiában 1945 és 1948 között. http://real.mtak.hu/34847/7/benes_dekretumok.pdf (letöltve 2017. 03. 10.)

cikkelyből állt. Mindkét politikus országuk köztársasági elnökének megbizásából vett részt az

egyezmény véglegesítésén és írta azt alá.201

Már az egyezmény első cikkelyében találunk intézkedést arra, hogy leginkább a csehszlovák

kormány szerette volna kezében tartani a lakosságcsere megvalósítását, mivel az első cikkelyben

pontosítják, hogy a Magyarországon állandó lakhellyel rendelkező szlovák és cseh lakosok

bármilyen akadályozás nélkül áttelepülhetnek Csehszlovákiába, azonban az ország kormánya egyes

esetekben ezt meg is tagadhatja, és ha ezt nem fogadná el a magyar kormány, akkor egy

Vegyesbizottság döntene az illető személyek jövőjét illetően. Az előbb említett bizottságot ezen

egyezmény alapján hozták létre, így később még kitérünk annak működésére. A cikkely második

fele pedig rendezi a leendő csehszlovák állampolgárok jogi helyzetét azáltal, hogy megszűnik

magyar állampolgárságuk és ezáltal Magyarországhoz kötödő kötelezettségeik is megszűnnek. A

második, harmadik és negyedik cikkely annak a Különbizottságnak a működését rendszerezi, amely

a csehszlovák kormány megbízásából Magyarországon működik majd. Ennek a bizottságnak a

tagjai az egyezmény értelmében védelmet és támogatást kapnak a magyar kormánytól, továbbá

szabad utazást, rádió- és újsághasználatot, hogy képes legyen elérni minden cseh és szlovák lakost

Magyarország területén, hogy egy névjegyzéket állíthassanak össze. A harmadik cikkely végén

olvashatjuk azt az ígéretet, amelyet a bizottság tagjai kötelesek letenni, hogy Magyarország

szuverenitását nem sértik meg működésük során. A negyedik cikkely 3 hónapot szán a cseh és

szlovák lakosoknak, amely idő alatt leadhatják kéréseiket a lakosságcserében való részvételhez. Majd

a határidő lejárta után a bizottságnak kell leadnia egy névjegyzéket, amelyen szerepel minden

kérelmező.202

Az ötödiktől a nyolcadik cikkelyig végig a csehszlovákiai magyarok jogállásáról és

kitelepítésük lefolyásáról pontosít az egyezmény. Az ötödik cikkely meghatározza, hogy egyező

számú magyar lakost kell áttelepíteni Csehszlovákiából Magyarországra, mint amennyi cseh és

szlovák lakos települ Csehszlovákiába, azonban a csehszlovák kormány fentartotta magának a

jogot, hogy ezen a számon felül még további magyarokat áttelepítsen, amelyeket a nyolcadik

cikkelyben említ és később látni fogjuk. Lényeges különbség, hogy Magyarországnak nincs

lehetősége különbizottságot küldenie, hanem a csehszlovák kormány kijelentette, hogy az

egyezmény aláírásától számítva hat hónapon belül közli az áttelepítésre kijelöltek névsorát a magyar

kormánnyal. A hatodik és hetedik cikkely a csehszlovákiai magyar lakosok inóságainak és

201 A csehszlovák – magyar lakosságcsere – egyezmény

http://kisebbsegkutato.tk.mta.hu/uploads/files/archive/425.pdf (letöltve 2017. 03. 8.) 202 A csehszlovák – magyar lakosságcsere – egyezmény

http://kisebbsegkutato.tk.mta.hu/uploads/files/archive/425.pdf (letöltve 2 017. 03. 8.)

ingatlainjak sorsát rendezi. Ezek értelmében a magyar lakosok magukkal vihetik összes ingóságukat

és nem eshetnek vámellenőrzés alá a határ átlépésekor, azonban az ingatlanok minden esetben az

állam, jelen esetben a csehszlovák állam tulajdonába jutnak és kártérítést 50 hektárig állapítottak

meg. Ahogyan azt az előbb említettük, a nyolcadik cikkely azon személyek áttelepítését írja elő, akik

valamilyen bűncselekményt követtek el, azonban rájuk már nem vonatkoznak a hatodik és hetedik

cikkelyben említett kedvezmények. A kilencedik cikkely pedig meghatározza az áttelepítés során

vállalt kötelezettségeket a két állam részéről, vagyis mind a két ország saját területükre költöző

lakosok áttelepítési költségeiket fizetik. A cikkely az áttelepítés során felmerülő technikai és

pénzügyi problémák megoldását a Vegyesbizottság hatáskörébe utalja. 203

Ahogyan azt már többször említettük, a tizedik cikkelyben szögezik le egy Vegyesbizottság

létrehozását, továbbá a tizenegyedik cikkelyben ennek működését határozzák meg. A tizedik cikkely

szerint a bizottság négy tagból áll, értelemszerűen két magyar és két csehszlovák tagból, akiket

kormányaik neveznek ki és ugyanezen kormányok hivatottak a bizottság költségeit fedezni. A

Vegyesbizottság eljárási szabályzatának megalkotása a tagok feladatkörébe tartozott, továbbá

megfelelő szakemberek alkalmazása és a kormányokkal való kommunikáció lehetőségének

biztosítása. A tizenegyedik cikkelyben a bizottság határozatainak meghozatalát illetően találunk

pontosításokat.204

A tizenkettedik cikkely röviden azt jelenti ki, hogy az egyezmény határozatai nem

vonatkoznak mindazon csehszlovákiai magyar lakosokra akik 1938. november 2-a költöztek

Csehszlovákiába. A tizenharmadik cikkely pedig azt határozza meg, hogy az egyezmény nem érinti

Magyarország kötelezettségeit, amelyeket az 1945. telén Moszkvában aláírt Fegyverszüneti

Egyezményben írtak elő.205

Végezetül a tizennegyedik cikkely az egyezmény hitelesítését illetően rendelkezik, amely

alapján Prágában cserélik ki a megerősítő okiratot és attól a naptól fogva lép érvénybe az fentebb

tárgyalt egyezmény is, és attól a naptól kezdve indulhat meg a második cikkelyben említett

Különbizottság munkája is, amely a magyarországi cseh és szlovák lakosokat veszi névjegyzékbe.206

203 A csehszlovák – magyar lakosságcsere – egyezmény

http://kisebbsegkutato.tk.mta.hu/uploads/files/archive/425.pdf (letöltve 2 017. 03. 8.) 204 A csehszlovák – magyar lakosságcsere – egyezmény

http://kisebbsegkutato.tk.mta.hu/uploads/files/archive/425.pdf (letöltve 2 017. 03. 8.) 205 A csehszlovák – magyar lakosságcsere – egyezmény

http://kisebbsegkutato.tk.mta.hu/uploads/files/archive/425.pdf (letöltve 2 017. 03. 8.) 206 A csehszlovák – magyar lakosságcsere – egyezmény

http://kisebbsegkutato.tk.mta.hu/uploads/files/archive/425.pdf (letöltve 2 017. 03. 8.)

Az egyezmény szövegéhez még szorosan hozzátartozik egy függelék is, amelyben a szerződő

felek néhány cikkelyhez fűztek rendelkezéseket. Így az első cikkely első bekezdésénél pontosították,

hogy mások nevében kik azok a személyek, akik kinyílváníthatják áttelepülési szándékát az illető

személynek. Az első cikkely második bekezdéséhez fűzött rendelkezés felsorolja azon okokat,

amelyekért a csehszlovák kormány elutasíthatja a kérvényezőket. Továbbá a cikkely harmadik

bekezdéséhez hozzátették, hogy áttelepültnek számít az is, aki Magyarországon állandó lakhellyel

rendelkezett, de már Csehszlovákiába költözött annak felszabadulása után. 207 A harmadik

cikkelyhez egy hosszabb kiegészítést fűztek, amely részletesen felsorolja mindazon intézkedéseket,

amelyeket a magyar kormány köteles végrehajtani a Különbizottság működése idején, amely a

kiegészítés alapján 1946. március 4-én kezdődött és hat hetet tartott. Végül a függelék még tartalmaz

egy rövidebb kiegészítést az ötödik cikkelyhez, amely szerint bele kell számolni az áttelepítettek

számába azon magyarokat, akiket már átköltöztettek Magyarországra, kivéve a nyolcadik cikkelyben

megjelenő személyek esetét.208

Rövid exkurzusként fontosnak tartottuk, hogy a törzsszöveg részeként említést tegyünk arról

a fontos lépésről, amelyet a szlovákiai magyar adatbank weboldalán találhatunk meg. 209 Popély

Árpád összeállításában egy olyan adatbankot hoztak létre, amely tartalmazza mindazon személyek

abécés rendezésű névsorát, akiket a lakosságcsere keretén belül a csehszlovák kormányzat

Magyarországra szeretett volna telepíteni. Véleményünk szerint ezen névsorok nagyon értékesek

lehetnek akár családtörténet kutatás során, de ugyanúgy településtörténetek elkészítésekor is.

A lakosságcsere a sajtóban és az emlékezetben

A történetírás fontos része, hogy lehetőleg a legtöbb információt a kutatók elsődleges

forrásokból210 kiindulva építsék bele tanulmányaikba, ezért mi is fontosnak tartjuk, hogy a

lakosságcsere lefolyását közelebbről megismerjük a korabeli sajtóból és a telepítésekben részt vett

lakosok visszaemlékezéseiből.

A visszaemlékezések feldolgozásához nagyszerű támaszt nyújt a Szarka László által

szerkesztett kötet211 azon része, amelyben több tíz személy eleveníti fel az 1940-es években

207 az utóbbi kiegészítés azért lehet lényeges, mivel ezáltal a csehszlovák kormány tovább tudta növelni

a papíron áttelepültek számát, hogy minél több magyar lakost áttelepíthessen Magyarországra. 208 A csehszlovák – magyar lakosságcsere – egyezmény

http://kisebbsegkutato.tk.mta.hu/uploads/files/archive/425.pdf (letöltve 2 017. 03. 8.) 209 Az adatbank elérhető itt: http://adatbank.sk/dokumentumok/a-lakossagcsere-kereteben-

magyarorszagi-attelepitesre-kijelolt-szlovakiai-magyarok-nevjegyzekei-1946/ 210 levéltári iratok, sajtó, emlékiratok stb. 211 SZARKA László: A szlovákiai magyarok kényszertelepítéseinek emlékezete 1945 – 1948. Komárom,

2003. http://mek.oszk.hu/12500/12521/12521.pdf (letöltve 2017. 03. 07.)

végbemenő eseményeket és Tarics Péter újságíró kötete is, amelyet már az előzőekben is

felhasználtunk. Tanulmányunk ezen fejezetében törekedtünk a földrajzilag minél nagyobb terület

lefedésére ezért Szarka László kötetéből régiónként néhány településről származó személy emlékeit

elemezzük a következőkben. Három szomszédos megye, Nagyszombat megyei, Nyitra megyei és

Besztercebánya megyei településekből származók történeteit összegezzük, teljes elemzésre

tanulmányunk terjedelme miatt nincs lehetőség, de az alább kiemelt életutakhoz hasonló sorsuk

volt a kötetben megjelenő személyeknek nyílvánvalóan néhány eltéréssel. Tarics Péter könyvéből

három személy visszaemlékezése kerül bemutatásra.

Tarics interjúi közül Gáspár Tibor magyar-történelem szakos gimnáziumi tanárral készített

beszélgetését tartjuk fontosnak. A Kulcsodon született és ott is nevelkedő tanár úgy emlékszik

vissza a lakosságcsere idejére és annak következményeire, hogy szülőfalujában megszűnt a magyar

nyelvű oktatás és egyre kevesebb magyar gyerek járt iskolába a faluban, továbbá a felsőbb évesek is

csak szökve jártak át Magyarországra tanulni.212 A következő interjú, amely betekintést nyújt a

tárgyalt időszakába állapotaiba Grendel Lajossal készült, aki József Attila -díjas író. Grendel azt

emelte ki, hogy a lakosságcsere és elvándorlások következtében a felvidéki magyarság nagyrészt

elvesztette értelmiségét, így az irodalmuk is nehéz sorsra jutott.213 Végül a harmadik interjúalany

Tóth Lajos pedagógus és iskolaalapító volt. 1938-ban született és családjával együtt felkerült a

kitelepítési listára, mivel megtagadták a reszlovakizációt, de sikerült megoldaniuk, hogy ne kelljen

elhagyniuk szülőföldjüket. Bevallása szerint azonban az ezt követő időszakban kénytelen voltak

elviselni az állami teher nehézségeit.214

Szarka László kötetéből elsőként a doborgazi Szelle Vince visszaemlékezését mutatjuk be.

Két olyan esetet említ Szelle, amelyek jól bemutatják az akkori helyzetet. Először egy szakácsnőt és

gyermekét szöktette át Magyarországra, majd mikor egy számára ismeretlen nemzetiségű érkezett

a falujába elkobozta a bérelt házát és szóváltásuk tettlegességig fajult ezért Szell ének menekülnie

kellett és Nyugat fele haladva vállalt különböző munkákat, Csehországban rabszolgaként (3.

melléklet) is árulták.215 A sorban a következő az ipolyszakállasi Szeder Hermina története. A

meghurcolások időszaka számára 1946-ban kezdődött, amikor családjával együtt Csehországba

deportálták mezőgazdasági munkára és minden vagyonukat szülőfalujában kellett hagyniuk. Ezt a

vagyont visszatértükkor már nem találták meg. Bútorokat is csak a németektől 216 elkobzott

212 TARICS: i. m. 116 – 117. 213 Uo. 122 – 123. 214 Uo. 199. 215 SZARKA: i. m. 48 – 49. 216 A csehszlovákiai németek hasonló és helyeken még rosszabb sorsra jutottak mint a felvidéki

magyarság.

bútorszállítmányból kaptak.217 A visszaemlékezések sorát a várgedei Fekete József memoárjával

zárjuk. Először megemlékezik, hogy édesapját többször zaklatták a hatóságok, majd elbeszél

néhány esetet a szomszédos falukból, ahol a magyarokat kitelepítették Csehországba. Végül

elbeszéli családja történetét, hogy a Beneš-dekrétumok hogyan nehezítették el létüket. Apját

elítélték, őt katonának hívták be és csak hosszú idő után, 1990-ben sikerült mindenét

visszaszereznie.218

Áttérve a fejezet második felére, megnézzük, hogyan jelent meg a magyarság helyzete a

korabeli sajtóban. Ennek megfelelően Betlen Oszkár cikkjét elemezzük, amely a Társadalmi Szemle

című folyóiratban jelent meg. Betlen a kényszertelepítések kérdésével foglalkozik és kijelenti, hogy

ezek a csehszlovák nemzetiségpolitika folytatása. Ezután felsorol három forrást arra nézve, hogy

miért olyan ellenségesek a csehszlovák hatóságok a magyarokkal. Szerinte elsősorban a revizíós

politikától való félelem vezérli a csehszlovák politikusokat, másodsorban a nemzetiségi politika

nehézségeitől való félelem, végül a csehszlovák demokráciai erőviszonyok okozta nehéz helyzet is

hozzájárul a magyarsággal szemben folytatott politika alakulásához.219

Megfigyelhető a fentebb említett életsorsokon keresztül, hogy mennyire is nehéz időszakot

jelentett a felvidéki magyarság életében az 1940-es évek megpróbáltatásai. Ami a sajtót illeti

elmondható, hogy a lakosságcsere-egyezmény aláírásának időszakában valószínűleg több újság

foglalkozott a felvidéki magyarság helyzetével, ahogyan azt a fenti példa is mutatja és lehetséges,

hogy levéltárakban még több újságra lelhetnek a kutatók, amelyekben erről a témáról tárgyalnak.

Összegzés

Ahogyan azt kifejtettük a bevezetőben is törekedtünk arra, hogy a címben rögzített útvonalat

kövessük, vagyis először az erdélyi események végigtekintése a II. bécsi döntés után, majd ezután a

70 éve kezdődő felvidéki magyarok kitelepítését tekintettük át kitérve előzményekre és

következményekre is mind a két megvizsgált időszak esetében.

Szembeötlő ahogyan a visszaemlékezéseket vagy sajtóanyagokat olvassuk, hogy mennyire

hasonló emberi sorsok jelennek meg mind a két esetben, tehát a földrajzi távolság nem ok arra,

hogy ne lehetne együtt tárgyalni a két eseményt. A tanulmányban nem tértünk ki részletesen a

felvidéki németek sorsára, amely nagyon nagy hasonlóságokat mutat a magyarság eseteivel.

217 SZARKA: i. m. 84 – 85. 218 Uo. 138. 219 BETLEN Gábor: A szlovákiai magyarok kényszertelepítése. Társadalmi szemle, II. (1947), 1. sz. 65 – 68.

Azonban egy hosszabb tanulmány keretében bevonható egy újabb összehasonlítótörténet

megírásához.

Végezetül ezen tanulmány segítségével szeretnénk tiszteletünket kifejezni mindazon emberek

előtt, akik végigmentek mindazon nehézségeken, amelyek fentebb végigtekintettünk és remélve,

hogy a jövőben ehhez hasonló incidensek elkerülhetőek lesznek hozzásegítve az emberiséget

kulturális értékeinek gyarapításához és nem gátolva azt.

Felhasznált források és szakirodalom

Források

A csehszlovák – magyar lakosságcsere – egyezmény

http://kisebbsegkutato.tk.mta.hu/uploads/files/archive/425.pdf (letöltve 2017. 03. 8.)

BETLEN Gábor: A szlovákiai magyarok kényszertelepítése. Társadalmi szemle, II. (1947), 1. sz. 65 –

68.

Bizalom, XI. (1940), 17. sz. 1.

Csíkszeredai Róm. Kat. Segítő Mária Gimnázium évkönyve az 1940-41. tanévről.

FERENCZY Géza: Örömkönnyek – fájdalomkönnyek. Keresztény Magvető, LXXII. (1940), 4 – 5 füzet,

1 – 2.

Gyöngyösi Katolikus Tudósító, XII. (1940), 8 – 9 sz. 1 – 3.

Székelyudvarhelyi Baróti Szabó Dávid Róm. Kat. Gimnázium évkönyve az 1940-41. tanévről.

ZATHURECZKY Gyula: Metamorphosis Transylvaniae

http://hitellapszamok.adatbank.transindex.ro/?lid=24 (letöltve 2017. 03. 06.)

Szakirodalom

Edvard Beneš elnöki dekrétumairól a História folyóiratban:

http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/historia/02-02/ch03.html (letöltve 2017. 03. 09.)

HITCHINS, Keith: România 1866 – 1947. Bukarest, Humanitas kiadó, negyedik kiadás, 2013.

HORVÁTH Attila: A Beneš-dekrétumok és a hozzá kapcsolódó diszkriminatív intézkedések Csehszlovákiában

1945 és 1948 között. http://real.mtak.hu/34847/7/benes_dekretumok.pdf (letöltve 2017. 03. 10.)

HORVÁTH Sz. Ferenc: Határon innen és határon túl.

http://adatbank.transindex.ro/vendeg/htmlk/pdf4457.pdf (letöltve 2017. 03. 11.)

L. BALOGH Béni – OLTI Ágoston: A román – magyar lakosságcsere kérdése 1940 – 1947 között.

http://adatbank.transindex.ro/regio/kutatoioldalak/htmlk/pdf515.pdf (letöltve 2017. 03. 09.)

ROMSICS Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris, 2010.

SZARKA László: A szlovákiai magyarok kényszertelepítéseinek emlékezete 1945 – 1948. Komárom, 2003.

http://mek.oszk.hu/12500/12521/12521.pdf (letöltve 2017. 03. 07.)

TARICS Péter: Magyarként a Felvidéken 1918 – 1993. Budapest, Püski kiadó, 1994.

Mellékletek

Magyarország területgyarapodásai 1938 és 1941 között (forrás Romsics: i. m. 250.)

Képeslap Brassóról, amely Románia része maradt a II. bécsi döntés után is

(forrás http://itthon.transindex.ro/?cikk=17965 letöltve 2017. 03. 09.)

Magyarok deportálása Csehországba (forrás:

http://vilagpolitika.blog.hu/2014/07/22/marhavagonokban_rabszolgasorba letöltve 2017. 03.

10.)