8
Egészségügyi- szociális ösztöndíj Havi 250 lejes egészségügyi-szociális ösztöndíjra pályázhatnak azok az I-XII. osztályos marosvásárhelyi gye- rekek, akik krónikus betegségben szenvednek. Az RMDSZ által kezde- ményezett és a városi tanács által márciusban megszavazott határozat kitér azokra a diákokra is, akik árván maradtak, vagy a tanév közben súlyos sérülést szenvedtek és ebből kifolyó- lag ideiglenesen kórházi ellátásra szo- rulnak. ____________2. Tavasz a kisteremben A Rotary Téka Club válogató és díjki- osztó ünnepsége azonban olyan él- ményt jelentett, amit a résztvevők hosszú ideig megőriznek emlékeze- tükben. ____________2. Lángarc, hangverseny és felnőtté válás Hét színészhallgató, néhány téma, számtalan történet, millió mondani- való. A múltjuk, a jelenük és a jövőjük ötvöződik ebben az előadásban. Kér- dések, amelyeket feltehet bárki, prob- lémák, amelyekkel önszántunkból aligha foglalkozunk. ____________4. Dzsessz- fesztivál-zárógála a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban A rendezvény zárógálájára a Marosvá- sárhelyi Nemzeti Színház Nagytermé- ben kerül sor május 13-án, vasárnap 19 órától, mely alkalommal a műfaj jeles előadóit hallgathatják meg az ér- deklődők. ____________5. Négy hetet kell még a művészetbarátoknak várniuk arra, hogy marosvásárhelyi múzeumokban éjszakázhassanak. A Maros Megyei Múzeum május 17–19. között tizenharmadik alkalommal szervezi meg az Európai Múzeumok Éjszakájá- hoz kapcsolódó összművészeti rendezvénysorozatot, amely- nek során kiállításmegnyitók, koncertek és megannyi gyermek-, illetve felnőttprogram vár a látogatókra. Az idei kínálatot a csütörtöki sajtótájékoztatón a Kultúrpalota kis- termében körvonalazta Soós Zoltán múzeumigazgató és Fülöp Tímea, a program koordinátora. A 13. Múzeumok Éjszakáját új programok és partnerek teszik gazda- gabbá. A rendezvénysorozat már az elmúlt években kinőtte az egynapos időkeretet, rendszerint már csütörtökön pörögni kezdtek a kulturális ese- mények. Így lesz ez idén is. Május 17-én, csütörtökön, azaz a nulladik napon nyílik meg újra a Kultúrpalota Modern Magyar Művészeti Galériája. A felújított és meg- nagyobbított kiállítótérben a korábbinál jelentősen több festmény kap helyet, többek között azok a műalkotások is megtekinthetők lesznek, amelyeket nemrégiben vásárolt a múzeum. Az új kincsek között szerepel egy Hollósy Simon-festmény, illetve Hegedűs László monumentális (Folytatás a 2. oldalon) 2018. április 21., szombat LXX. évfolyam 89. (19874.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 1,13 lej) Idén új kiállítás lesz látható a Kultúrpalota előcsarnokában Fotó: Nagy Tibor (archív) Nagy Székely Ildikó Tizenharmadik múzeumi éjszaka Új kincsek a Kultúrpalotában SZÖVEG NÉLKÜL

Új kincsek a Kultúrpalotában - e-nepujsag.ro 21 szombat.pdf · Közzétette idei, 73. évadának májusi mű-sorrendjét a Marosvásárhelyi Nemzeti Szín-ház Tompa Miklós Társulata

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Új kincsek a Kultúrpalotában - e-nepujsag.ro 21 szombat.pdf · Közzétette idei, 73. évadának májusi mű-sorrendjét a Marosvásárhelyi Nemzeti Szín-ház Tompa Miklós Társulata

Egészségügyi-szociális ösztöndíj Havi 250 lejes egészségügyi-szociálisösztöndíjra pályázhatnak azok az I-XII. osztályos marosvásárhelyi gye-rekek, akik krónikus betegségbenszenvednek. Az RMDSZ által kezde-ményezett és a városi tanács általmárciusban megszavazott határozatkitér azokra a diákokra is, akik árvánmaradtak, vagy a tanév közben súlyossérülést szenvedtek és ebből kifolyó-lag ideiglenesen kórházi ellátásra szo-rulnak.____________2.Tavasz a kisteremben A Rotary Téka Club válogató és díjki-osztó ünnepsége azonban olyan él-ményt jelentett, amit a résztvevőkhosszú ideig megőriznek emlékeze-tükben.____________2.Lángarc, hangverseny és felnőtté válásHét színészhallgató, néhány téma,számtalan történet, millió mondani-való. A múltjuk, a jelenük és a jövőjükötvöződik ebben az előadásban. Kér-dések, amelyeket feltehet bárki, prob-lémák, amelyekkel önszántunkbólaligha foglalkozunk. ____________4.Dzsessz-fesztivál-zárógála a MarosvásárhelyiNemzeti SzínházbanA rendezvény zárógálájára a Marosvá-sárhelyi Nemzeti Színház Nagytermé-ben kerül sor május 13-án, vasárnap19 órától, mely alkalommal a műfajjeles előadóit hallgathatják meg az ér-deklődők. ____________5.

Négy hetet kell még a művészetbarátoknak várniuk arra,hogy marosvásárhelyi múzeumokban éjszakázhassanak. AMaros Megyei Múzeum május 17–19. között tizenharmadikalkalommal szervezi meg az Európai Múzeumok Éjszakájá-hoz kapcsolódó összművészeti rendezvénysorozatot, amely-nek során kiállításmegnyitók, koncertek és megannyigyermek-, illetve felnőttprogram vár a látogatókra. Az ideikínálatot a csütörtöki sajtótájékoztatón a Kultúrpalota kis-termében körvonalazta Soós Zoltán múzeumigazgató ésFülöp Tímea, a program koordinátora.

A 13. Múzeumok Éjszakáját új programok és partnerek teszik gazda-gabbá. A rendezvénysorozat már az elmúlt években kinőtte az egynaposidőkeretet, rendszerint már csütörtökön pörögni kezdtek a kulturális ese-mények. Így lesz ez idén is.

Május 17-én, csütörtökön, azaz a nulladik napon nyílik meg újra aKultúrpalota Modern Magyar Művészeti Galériája. A felújított és meg-nagyobbított kiállítótérben a korábbinál jelentősen több festmény kaphelyet, többek között azok a műalkotások is megtekinthetők lesznek,amelyeket nemrégiben vásárolt a múzeum. Az új kincsek között szerepelegy Hollósy Simon-festmény, illetve Hegedűs László monumentális

(Folytatás a 2. oldalon)

2018. április 21., szombat LXX. évfolyam 89. (19874.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 1,13 lej)

Idén új kiállítás lesz látható a Kultúrpalota előcsarnokában Fotó: Nagy Tibor (archív)

Nagy Székely Ildikó

Tizenharmadik múzeumi éjszaka

Új kincsek a Kultúrpalotában

SZÖVEG NÉLKÜL

Page 2: Új kincsek a Kultúrpalotában - e-nepujsag.ro 21 szombat.pdf · Közzétette idei, 73. évadának májusi mű-sorrendjét a Marosvásárhelyi Nemzeti Szín-ház Tompa Miklós Társulata

Tavasz a kisteremben A Rotary Téka Club ötödik díjkiosztóján

Nagyságos Bethlen Gábor feje-delem tudósai igencsak elcso-dálkozhattak április 17-én amarosvásárhelyi művészeti kö-zépiskola sok tehetséges diák-jának a teljesítménye láttán,holott a Kultúrpalota kistermé-nek üvegablakait őrizve sokrendkívüli rendezvénynek aszemtanúi lehettek az évekhosszú során át. A Rotary TékaClub válogató és díjkiosztó ün-nepsége azonban olyan él-ményt jelentett, amit arésztvevők hosszú ideig meg-őriznek emlékezetükben.

A fellépő diákok kivételes teljesít-ménye mellett illesse dicséret a szer-vezőket.

A Rotary Téka Club jótékonyságibáljain kiemelt célként fogalmazzameg a művészeti középiskola zene ésképzőművészet szakos diákjainak tá-mogatását, akik közül évente 3–3 di-ákot kiválósági díjjal tüntetnek ki –hangzott el többek között KarácsonyErdei Etel, a klub elnökének beveze-tőjében.

Április 17-én a kisterem színpadáta gazdag képzőművészeti mezőnybőlhárom diák alkotásaiból készült válo-gatás keretezte. Rendkívül érett gon-dolkodásra valló, kiváló szín- ésformaérzékkel, ötletes vonalvezetés-sel megalkotott, kifejező festménye-ket, grafikákat és egy kisplasztikát is

kiválogatott a Mana Bucur és KutiDénes elismert művészekből állózsűri. A diákok sokoldalúságát, tehet-ségét, komolyságát, termékenységétés vezetőtanáraik hozzáértését is kie-melték az értékelés során. Az elsődíjat a XI. osztályos Kiss Norbert(felkészítő tanárai Kolumbán KántorZita, Căpriţă Petre), a második díjat aszintén XI.-es Miholcsa Dávid (felké-szítő tanárai Kolumbán-Kántor Zita,Nagy Annamária, Gyarmathy János),a harmadik díjat Román Krisztina(Kolumbán-Kántor Zita tanítványa)nyerte.

Az ünnepségen a különleges háttérelőtt tíz zene szakos diák lépett fel.Ávéd Éva, az iskola aligazgatója hívtaszínpadra őket, és kérte meg, hogy abemutatkozáson kívül mondják el,hogyan, miért választották a hang-szert, amelyen játszanak. Mint kide-rült, az ifjú zenészek egy-kétkivételtől eltekintve nem a szavakemberei, de a hangszerüket olyan te-hetséggel, átéléssel szólaltatták meg,hogy a közönség köréből senki semirigyelte a Cazan Vasile, dr. ElekesMárta és Péter Béla alkotta zsűrit,amelynek ki kellett választani ahárom legtehetségesebb fiatal ze-nészt. Annyi érzelmet, olyan drámai-ságot, annyi játékosságot szólaltattakmeg, a különböző korok zeneszerző-inek műveit játszva, hárfán, klariné-ton, zongorán, hegedűn, fuvolán,oboán és harsonán, olyan változatos,színes hangversenyt mutattak be aszépen szóló zongorakísérettel, ami-

lyent ritkán lehet hallani. A szál virágmellett, amelyet a klub nevében a leg-többjüknek dr. Kikeli Pál professzornyújtott át, a magam nevében szeret-ném az összes fellépőt kiválósági kö-zönségdíjjal jutalmazni. Haelgondolom, hogy a mindennapi ta-nulás mellett az órákig tartó gyakor-lással ezek a diákok mekkoratöbbletmunkát vállalnak, az elismeré-sünket nagyon megérdemlik. Jó érzéslátni, tudni, hogy ilyen tehetséges,komoly fiatal nemzedéket bocsát útraa marosvásárhelyi művészeti iskola.

A zeneértőkből álló keményebbszívű zsűri döntése értelmében hosz-szas tanácskozás után a kiválósági dí-jakat a következő diákok vehették át:1. díjat a klarinéton játszó XII.-esBoşca Darius (Călugăru Călin tanít-ványa, zongorán kísérte BejanMaria), 2. díjat a XI.-es, fuvolán ját-szó Pethő Rebeka (Geréd Jolán tanít-ványa, zongorán kísérte SzigetiEmanuela), 3. díjat a klarinéton játszóStrăulea Darius (Călugaru Călin ta-nítványa, zongorán kísérte BejanMaria).

És végül soroljuk fel a többi fel-lépő nevét is, akiket jó volt hallgatni,és akik hozzájárultak e szép tavasziünnep sikeréhez: Bíró Zsuzsánnahárfa (XI.), Antal Andrea zongora(XI.), Ferencz Mátyás harsona (XII.),Bálint Beatrix hegedű (XI.), SiposTamás hegedű (XI.), Floştoiu Şerbanoboa (XII.), Berekméri Ágoston zon-gora (XII).

munkája, a Herkules a válaszú-ton. A Modern Román Művé-szeti Galériában szintén várnakmajd újonnan vásárolt műreme-kek a látogatókra, például egyNicolae Tonitza-festmény.

A rendezvénysorozat hivata-los megnyitóját 18-ára, pén-tekre tervezik. EkkorMednyánszky Istvánnak, a szá-zadforduló építészete jelentősképviselőjének munkáiból nyí-lik kiállítás a Palota előcsarno-kában. A megnyitót követőenSebestyén Aba, Cári Tibor ésFitz Alexandra Kor-Társakcímű zenés irodalmi estjét lehetmegtekinteni a Kultúrpalotá-ban.

A Múzeumok Éjszakájánakszombati programja a megszo-kott forgatókönyv szerint dél-előtt 10 órakor kezdődik, akiállítóterek éjjel 2 óráig várjáklátogatóikat. Természetesen aközkedvelt gyermekprogramok,múzeumpedagógiai foglalkozá-sok sem maradnak el, a vár ud-varán megnyílik a régészetijátszóház, a természettudomá-nyi múzeum udvarán a Salva-mont közreműködésévelfalmászás is lesz – tudtuk megSoós Zoltántól. Az intézmény-vezető az érdekességek közöttemlítette egy 1953-as Ford au-

tómodell kiállítását is, a jármű-vet a néprajzi múzeum udvaránlehet majd megtekinteni.Új partnerek és helyszínek

Fülöp Tímea a rendezvény-sorozat új partnereiről és hely-színeiről számolt be. Idén azAquaserv is csatlakozik a mú-zeumi éjszakához, a Vízmúze-umba várják az érdeklődőket. Aprogramba a MarosvásárhelyiÖrmény-Magyar KulturálisEgyesület és az Örökségünkőrei verseny Szem csapata isbekapcsolódott, nekik köszön-hetően rövid időre látogathatólesz a főtéri ferences templomtornya, ahol kuriózumnak szá-mító fotókiállítás nyílik, vala-mint a Köteles Sámuel utcaiminorita templom és a Keresz-telő Szent János-plébánia krip-tája.

A programban a tematikusséták is helyet kapnak, Sebes-tyén Spielmann Mihály többekközött a zsidó temetőbe kalau-zolja el az érdeklődőket.

Fülöp Tímea arra is felhívtaa figyelmet, hogy a múzeumiéjszaka belépőjegyeinek áranem változik, a felnőttek 6, agyermekek 3 lejért válthatnakkarszalagot a kiállításokra. Arendezvénysorozat részletesprogramjára időben visszaté-rünk.

Havi 250 lejes egészségügyi-szociális ösztöndíjra pályázhat-nak azok az I-XII. osztályosmarosvásárhelyi gyerekek, akikkrónikus betegségben szen-vednek. Az RMDSZ által kezde-ményezett és a városi tanácsáltal márciusban megszavazotthatározat kitér azokra a diá-kokra is, akik árván maradtak,vagy a tanév közben súlyos sé-rülést szenvedtek és ebből kifo-lyólag ideiglenesen kórháziellátásra szorulnak.

Major Márta, a MarosvásárhelyiPolgármesteri Hivatal szociális osz-tályának vezetője lapunk érdeklődé-sére kifejtette, az egészségügyi-szociális ösztöndíjra vonatkozó kér-vényeket már fogadják a szociálisosztály Dózsa György utca 9. számalatti székhelyén.

A kérvényeket összesítik, és annakfüggvényében, hogy hányan igénylika havi 250 lejes támogatást, kiszámol-ják, hogy mekkora összegre vanszükség ezek kifizetésére, és költség-vetés-kiegészítést fognak kérni. Azérintettek előreláthatólag a következőtanévtől kapják majd meg a szóbanforgó ösztöndíjat. Az idén márciusbanmegszavazott 87-es számú tanácsi ha-tározat mellékletében fel vannak so-rolva azok az iratok, amelyeket azigénylőknek a kérvényhez kell csatol-

niuk. Fontos, hogy szakorvosi bi-zonylat szükséges a krónikus beteg-ség igazolására, ugyanakkor csatolnikell az illetékes hatóság által kiállí-tott, fogyatékossági besorolást iga-zoló iratot. A szóban forgó határozatmellékletében ugyanakkor fel vannaksorolva azok a betegségek, amelyekesetén igényelhető az egészségügyi-szociális ösztöndíj. Jogosultak többekközött a tbc-s, valamint cukorbeteggyerekek, továbbá azok, akik asztmá-ban, epilepsziában, krónikus veseelég-telenségben vagy veleszületettszívbántalmakban szenvednek, vala-mint a HIV-fertőzöttek.

Ugyancsak kérhetik a havi 250lejes támogatást azok a marosvásár-helyi diákok, akik árván maradtak, il-letve meghatározott időre azok is,akik a tanév közben valamilyen bal-eset következtében egészségügyi el-látásra szorulnak. Havonta több száz lejbe kerül a vér-cukorszint nyomon követése

Rodica Molnar, a Maros MegyeiCukorbeteg Gyerekek és FiatalokEgyesületének elnöke lapunknak el-mondta: a szóban forgó ösztöndíjnagy segítség lesz a családoknak,ugyanis havonta több száz lejt emésztfel csak a gyerek vércukorszintjéneka nyomon követése. A gyerekeknélkétszer annyi vércukorszintmérőtesztre van szükség, mint amennyit aminisztérium az országos diabétesz-

program keretében biztosít számukra.Sok család, főként ahol kisebb gyerekérintett, szenzoros készüléket vásárol,amellyel tűszúrás nélkül, folyamato-san, a nap 24 órájában követhető avércukorszint. Ezen készülékek be-szerzését nem támogatja az állam,tehát a családoknak saját zsebből kellállniuk a több mint ötszáz eurós kia-dást, amennyiben meg szeretnékkönnyíteni cukorbeteg gyerekük ésnem utolsósorban a saját mindennap-jaikat. Mindemellett bizonyos fogyó-anyagokkal is számolni kell, ennélfogva átlagban kéthavonta továbbihatvan euró terheli a családi kasszát.Az ösztöndíj tehát legalább ezt a kia-dást szinte fedezi majd – mutatott ráRodica Molnar.

A cukorbeteg gyerekeket és fiata-lokat felkaroló egyesület évek ótapróbálja felhívni a döntéshozók fi-gyelmét ezekre a hiányosságokra, vi-szont a mai napig nem sikerült elérniazt, hogy biztosítsanak ingyenesenelegendő vércukorszintmérő tesztet.Jelenleg az 1-es típusú diabétesszeldiagnosztizált 18 év alattiak napinégy ingyenes tesztre jogosultak azországos diabéteszprogram kereté-ben, miután viszont betöltik a 18.életévüket, már csak napi egy járnekik. Ezáltal a a családok arra kény-szerülnek, hogy megvásárolják a tesz-teket, hiszen egy cukorbeteggyereknek naponta hét-nyolc, de akárennél több tesztre is szüksége lehet.

IDŐJÁRÁSTiszta égboltHőmérséklet:

max. 220Cmin. 8 0C

Ma KONRÁD, holnap CSILLA ésNOÉMI napja.CSILLA: írói névalkotás a csillag szó-ból. Először Dugonics András hasz-nálta 1788-ban megjelent Etelka címűregényében, valódi névhasználatúvá té-telét Vörösmarty Mihálynak köszön-hetjük. NOÉMI: héber eredetű bibliai női név,jelentése: gyönyörűségem.

21., szombatA Nap kel

6 óra 25 perckor, lenyugszik

20 óra 17 perckor. Az év 111. napja, hátravan 254 nap.

2 NÉPÚJSÁG _______________________________________________ HÍREK – TUDÓSÍTÁSOK _______________________________________ 2018. április 21., szombat

Bodolai Gyöngyi

(Folytatás az 1. oldalról)

Támogatás a krónikus betegségben szenvedő diákoknakEgészségügyi-szociális ösztöndíj

VALUTAÁRFOLYAMBNR – 2018. április 20.

1 EUR 4,66061 USD 3,7886

100 HUF 1,50101 g ARANY 163,2421

Menyhárt Borbála

Új kincsek a Kultúrpalotában

Focioktatás Marosvásárhelyen! Labdarúgás iránt érdeklődő fiúk és lányok jelentkezését várja

az MSE Focisuli. Ha betöltötted az 5 évet, nálunk a helyed! Kezdők és haladók is jelentkezhetnek, új csoportok is indulnak.

Az MSE a város első sportklubja, a Székelyföld LabdarúgóAkadémia marosvásárhelyi alközpontja. Az oktatás magyar

nyelven folyik. Telefon: 0720-522-618, www.focisuli.ro. Kezdj el focizni még ma!

FELHÍVÁSA MAROS MEGYEI VADÁSZ- ÉS SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET

(AJVPS Mureş) felkéri a horgászati problémákkal foglalkozó alelnöki tisztségrepályázó jelölteket, hogy nyújtsák be pályázatukat és akizárólagos együttműködésre, hűségre és lojalitásra vonatkozóegyezményt.

A formanyomtatványokat a Maros Megyei Vadász- ésSporthorgász-egyesület székhelyén is kitölthetik.

Kötelező betartani az egyesület szabályzatát, valamint aválasztási törvényt.

A formanyomtatványok benyújtásának határideje 2018.április 23., 14.30 óra.

A Maros megyei AJVPS vezetősége. (20056)

Page 3: Új kincsek a Kultúrpalotában - e-nepujsag.ro 21 szombat.pdf · Közzétette idei, 73. évadának májusi mű-sorrendjét a Marosvásárhelyi Nemzeti Szín-ház Tompa Miklós Társulata

Közzétette idei, 73. évadának májusi mű-sorrendjét a Marosvásárhelyi Nemzeti Szín-ház Tompa Miklós Társulata. Amint azt asoron következő repertoárban olvashatjuk, amájusi műsorrendben szerepel vendégjáték,bemutató és koncert is, a tavaszi kínálat ér-

dekesnek és gazdagnak ígérkezik. A részletesprogramot az alábbiakban olvashatják.

Május 7-én, hétfőn 19 órakor – MUND-RUC / rendező-koreográfus: Könczei Árpád/ táncszínházi produkció / Nagyterem. A sep-siszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes ven-

dégelőadása. BernádyGyörgy-mecénásbérlet

Május 11-én, pénteken 19.30órakor bemutató: LE MISANTH-ROPE – AZ ÚJ EMBERGYŰ-LÖLŐ / komédia / rendező:Bodolay / Kisterem. BernádyGyörgy-mecénásbérlet.

Május 12-én, szombaton 19.30órakor – Pozsgai Zsolt: LISE-LOTTE ÉS A MÁJUS / tragiko-média / rendező: Harsányi Zsolt /Kisterem. Az előadás időtartama1 óra 30 perc (szünet nélkül).

Május 13-án, vasárnap 19 óra-kor – 10-TH INTERNATIONALYOUTH JAZZ COMPETITION&FESTIVAL / Budapest Jazz Or-chestra (hu); George Enescu U.Big Band Iaşi (ro) / Nagyterem.Bernády György-mecénásbérlet.

Május 14-én, hétfőn 19.30 óra-kor – LE MISANTHROPE – AZÚJ EMBERGYŰLÖLŐ / komé-dia / rendező: Bodolay / Kiste-rem.

Május 15-én, kedden 19 órakor– William Shakespeare: MAC-BETH / tragédia / rendező: Ke-resztes Attila / Nagytermistúdiótér. Az előadás időtartama:1 óra 45 perc (szünet nélkül).Május 16-án, szerdán 19 órakor –

William Golding – Nigel Williams: A LE-GYEK URA / túlélőjáték | ifjúsági előadás /rendező: Vidovszky György / Nagyterem.

Május 17-én, csütörtökön 19 órakor – Wil-liam Golding – Nigel Williams: A LEGYEKURA / túlélőjáték | ifjúsági előadás / rendező:Vidovszky György / Nagyterem. Delly Fe-renc-nyugdíjasbérlet.

Május 18-án, pénteken 19 órakor bemu-tató: Karácsony Benő – Kincses Elemér:PJOTRUSKA / színpadi játék / rendező: Kin-cses Elemér / Underground terem. BernádyGyörgy-mecénásbérlet.

Május 19-én, szombaton 17 órakor – ALÉLEK MEZTELEN LAZASÁGA / mo-nodráma / rendező: Beczási Áron / Underground terem.

Május 19-én, szombaton 19 órakor – Wil-liam Golding – Nigel Williams: A LEGYEKURA / túlélőjáték | ifjúsági előadás / rendező:Vidovszky György / Nagyterem.

Május 20-án, vasárnap 11 órakor – Wil-liam Golding – Nigel Williams: A LEGYEKURA / túlélőjáték | ifjúsági előadás / rendező:Vidovszky György / Nagyterem.

Május 21-én, hétfőn 19.30 órakor – BartisAttila: A NYUGALOM/ színmű / rendező:Radu Afrim / Kisterem. Az előadás időtar-tama: 2 óra 45 perc.

Május 23-án, szerdán 19 órakor – Kará-csony Benő – Kincses Elemér: PJOTRUSKA/ színpadi játék / rendező: Kincses Elemér /Underground terem.

Május 24-én, csütörtökön 19 órakor – Hen-rik Ibsen: HEDDA GABLER / dráma / ren-dező: Keresztes Attila / Nagytermi stúdiótér.Az előadás időtartama 1 óra 50 perc (szünetnélkül).

Május 26-án, szombaton 19 órakor –

Anton Pavlovics Csehov: SIRÁLY / rendező:Keresztes Attila / színjáték / Nagytermi stú-diótér. Az előadás időtartama: 2 óra 40 perc(egy szünettel).

Május 27-én, vasárnap 19.30 órakor – IvanViripajev: RÉSZEGEK / színmű / rendező:Radu Afrim / Kisterem. Az előadás időtar-tama 3 óra 15 perc (egy szünettel).

Május 28-án, hétfőn 19.30 órakor – IvanViripajev: RÉSZEGEK / színmű / rendező:Radu Afrim / Kisterem. Az előadás időtar-tama 3 óra 15 perc (egy szünettel).

Május 29-én, kedden 19 órakor – SomogyiGyula – Eisemann Mihály – Zágon István:FEKETE PÉTER / operett / rendező: Keresz-tes Attila / Nagyterem. Az előadás időtar-tama: 2 óra 50 perc (két szünettel).

Május 30-án, szerdán 19 órakor – SomogyiGyula – Eisemann Mihály – Zágon István:FEKETE PÉTER / operett / rendező: Keresz-tes Attila / Nagyterem. Az előadás időtar-tama: 2 óra 50 perc (két szünettel).

Május 31-én, csütörtökön 19.30 órakor –Timur Vermes: NÉZD, KI VAN ITT! / szatíra/ rendező: Theodor Cristian Popescu / Kiste-rem. Az előadás időtartama 2 óra (szünet nél-kül)

Jegyek és bérletek válthatók a színház Kul-túrpalotában működő jegyirodájában (kedd-péntek 12 és 17.30 óra között, tel.0372-951.251) és a színházban működő jegy-pénztárban (kedd-péntek 9 és 15 óra közöttés előadás előtt egy órával, tel. 0365-806.865), valamint online, a www.biletmas-ter.ro honlapon. Jegyfoglalás kizárólag aszínház pénztáraiban lehetséges. Kérik a né-zőket, hogy lefoglalt jegyeiket legkésőbb 30perccel előadás előtt váltsák ki. Ellenkezőesetben a foglalások törlődnek és a felszaba-dult jegyeket kiárusítják. A színház fenntartjaa műsorváltoztatás jogát – áll az intézményközleményében. (Knb.)

Magyar KönyörgésÓ mért nem küldöd sugárodat,Ó mért nem küldöd sugárodat,Isten, mennyei kardodat.

Ó mért nem küldöttél látnokot,Hunyt szemmel ki vezetni szokott,Rettenetes lángoszlopot.

Mit mutassunk? nyitott sebeket,Sáros, szeges, nyüves szíveket,– Megalázottat ki szeret.

Emeld fel még egyszer a főnket,Gyűjtsd össze megtört kis erőnket,Könyörgeni hogy tudjunk előtted.

(Megjelent: Nyugat, 1923. 9. szám)

Bemutatók, koncertek, vendégjátékokA Tompa Miklós Társulat májusi kínálata

SZERKESZTETTE:KAÁLI NAGY BOTOND

1329. sz., 2018. április 21.

Füst Milán

Maro

svás

árhe

lyi N

emze

ti Sz

ínhá

z, To

mpa

Mikl

ós T

ársu

lat: M

acbe

th

F

otó: R

ab Z

oltán

A nyugalom

Page 4: Új kincsek a Kultúrpalotában - e-nepujsag.ro 21 szombat.pdf · Közzétette idei, 73. évadának májusi mű-sorrendjét a Marosvásárhelyi Nemzeti Szín-ház Tompa Miklós Társulata

4 __________________________________________________________________MÚZSA ________________________________________________2018. április 21., szombat

Elküldte soron következő műsorrendjét a Marosvá-sárhelyi Művészeti Egyetem is. Eszerint április 22-én, vasárnap este 7 órától a budapesti EötvösLoránd Tudományegyetem Zenei Tanszéke Mind-szenty Zsuzsánna karnagy vezette Pro Musica ve-gyes karának, valamint a MarosvásárhelyiMűvészeti Egyetem Zeneintézete Orosz-Pál Józsefkarnagy által irányított Szalman Lóránt énekkará-nak közös hangversenyére kerül sor a főtéri Keresz-telő Szent János-plébániatemplomban.

Április 24-én, kedden 19 órától az És akkor én most elen-gedlek, és felnövök! című előadás látható Hatházi András ren-dezésében az egyetem Köteles Sámuel utcai StúdióSzínházában.

Hét színészhallgató, néhány téma, számtalan történet, milliómondanivaló. A múltjuk, a jelenük és a jövőjük ötvöződikebben az előadásban. Kérdések, amelyeket feltehet bárki,problémák, amelyekkel önszántunkból aligha foglalkozunk.De ők most foglalkoznak, ők most megkérdezik, és próbálnakválaszt találni önmagukban vagy épp társaikban. A produkcióérdekessége, hogy a rendező által dramatizált, a szereplők, va-lamint évfolyamtársaik, Dőry Brigitta, Fekete Róbert, Nagy

Norbert és Szabó J. Viktor által írt szövegek, monológok hang-zanak el tömör másfél órában.

A „játékban” részt vesz, a megszólalás sorrendjében: Szilá-gyi Míra, Jáger Simon, Zsenák Lilla, Erős Brigitta, Mesés Gás-pár, Bajkó Edina, Lukács Ivett Andrea végzősszínészhallgatók. Díszlet- és jelmeztervező: Sós Beáta másodéves látványtervező szakos hallgató; zene: FeketeHunor harmadéves zenepedagógia szakos hallgató; produkciósmunkatárs: Kelemen Roland másodéves teatrológia szakoshallgató.

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházábanáprilis 26-án, csütörtökön 19 órától látható a Marius vonMayenburg drámája alapján készült Lángarc című előadásHarsányi Zsolt rendezésében.

Kurt és Olga testvérek, első látásra normális családbanélnek, azonban hamarosan kiderül, hogy valami nincs rendben.Szüleik figyelmen kívül hagyják, hogy a testvérpár kapcsolatanem teljesen megszokott, és Kurt piromániája is egyre veszé-lyesebb. A történet az Y generáció feszültséggel teli kitörésivágyáról szól, a szülőktől való elszakadás azonban brutálisnakbizonyul. A Lángarc a Marosvásárhelyi Művészeti EgyetemAkadémiai Műhelyének előadása. Az Akadémiai Műhelycélja, hogy a végzős hallgatók vizsgaelőadásai mellett a Stúdió

Színház teret adjon más, kísérletijellegű művészeti tevékenységek-nek is, illetve lehetőséget biztosít-son az egyetem hallgatóinak éstanárainak arra, hogy – más ma-rosvásárhelyi művészekkel közö-sen – alkotó munkátvégezhessenek. Az előadásban aMarosvásárhelyi Művészeti Egye-tem oktatói – Tompa Klára és Har-sányi Zsolt – mellett háromhallgató, Bajkó Edina, PásztorMárk és Barabás Hunor lép szín-padra. A produkció rendezőasz-szisztense Pignitzky Gellért (I. év,magiszteri színész szak), díszlet ésjelmeztervező Papp Gyopár (II.év, látványtervező szak).

Bővebb információt a www.studioszinhaz.ro oldalon ta-lálnak az érdeklődők. (Knb.)

Lángarc, hangverseny és felnőtté válás

Manapság lassan „napja” van szinte min-dennek. Mint ahogy ideje is van mindennek:„ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek”. Áp-rilis 11-én ideje és napja van a magyar költé-szetnek. De vajon csak ezen az egy naponelmélkedünk a költészetről? Kortárs költőinktevékenysége rácáfol erre. Ők folyamatosanalkotnak, „verselnek” . A verssel csaknem na-ponta találkozunk valamilyen formában. Rá-dióadásból elkapott versfoszlány, egy verssor,mely megüti fülünket, amint gyermekünk aházi feladatát gyakorolja, egy jó barátunkrögtönzött, rímekbe szedett társalgási stílusa,kedvesünk távollétekor hozzánk írt líraisorai…, és ki tudja felsorolni, még hányféleélethelyzetben jön szembe velünk a vers.Mégis, az április 11-i ünnepnap sokunk szá-mára piros betűs. Egy átlagos naphoz viszo-nyítva lelkünket és testünket is ünnepi ruhábaöltöztetjük, keressük azt a helyet, ahová áhí-tattal léphetünk be hallgatni, élni a verset, ke-

ressük azt a méltó helyet és méltó társaságot,ahol szép élményre számítva tudunk ünne-pelni. A Vár-lak irodalom- és műkedvelő tár-saság és barátai idén méltó hajlékot találtak aVersnek a marosszentgyörgyi római katolikusegyház hittantermében. Számtalan esetben ta-lálkoztunk a helyszínnel, a marosszentgyör-gyi magyar közösségnek gyakran nyújt lelkifelüdülést gazdag és változatos kulturálisprogramjaival. Az összekötő kapocs, BariczLajos lelkész-költő szívélyes meghívására ér-keztek ezúttal is a vendégek, lelki barátok.Természetesen lennie kell mindig valakinek,aki a „nyájat” egybefogja. A fáradhatatlanszervező, Bölöni Domokos író, a Vár-lak ba-ráti társaság lelke, hetekkel az eseményt meg-előzően lázas levelezést folytat pennásbarátokkal. A felhívásra, meghívóra készség-gel és örömmel érkeznek a válaszok, ki sze-mélyesen, ki versei által ígéri, hogy jelen leszaz ünnepségen. Kilyén Ilka, aki immár csa-ládtagnak számít, Csíki Hajnal, Kárp György,Székely Szabó Zoltán színművészek, Bodoczi

Erzsébet tanárnő örömmel vállalták, hogyművészi színvonalon szólaltatják meg a lírát.Bensőséges pillanatokat szerzett, külön örömvolt a költők személyes jelenléte.

Három fiatal tehetség: Simon Csenge,Simon Janka és Moldovan Szabolcs a zenehangjaival üdvözölte az egybegyűlteket. Mol-dovan Irén tanárnő köszöntő szavai előkészí-tik lelkünket, ráhangolódunk a lírabefogadására: „A verset, a költészetet nemlehet tanulni. Nem lehet megtanulni. Sem ta-nítani. Érezni kell. Kihalászni a lélek bugy-raiból, szavakba önteni, s a jó emberekasztalára tenni. Erre pedig csak egyvalakiképes.A Költő. A nagybetűs. Annak hatalmavan.Vizet fakaszt a pusztaságban, életet lehela pusztuló romokba, lehozza az égről a csil-lagokat, dalolásra készteti a lombos erdőt.Varázsló, aki a szavakból fénycsóvákat sző,táplálékot ad a léleknek. Ő az érzelmek Nost-radamusa, a sokak lelkiismerete, a csendesekés magányosok szókimondója. Példát mutat.Szeret és szeretetre vágyik. A Poéta. A Költő.A vers Atyja. Adott a szép szó. Adott az Atya.És megfogan a Vers. Ha jön az ihlet.”

Pataki Ágnes olvassa József Attila A Du-nánál című költeményét, majd Kárp György

következik a Thomas Mann üdvözlésével.Szerre hangzanak el Székely Benczédi Endre,Nagy Attila, Hadnagy József, Bölöni Domo-kos, Elekes Ferenc, Fülöp Kálmán, AlbertLőrincz-Márton, Ráduly János sorai, KilyénIlka, Csíki Hajnal, Kárp György, SzékelySzabó Zoltán és Bodoczi Erzsébet tolmácso-lásában. Elhangzanak Kedei Zoltán lírai gon-dolatai. A személyes jelenlét bensőségesebbétette az olvasó–szerző viszonyt, amikorKomán János, Demeter Attila, Márton Ká-roly, Nagy József Levente olvasták verseiket.Végül Baricz Lajos lelkész-költő versei zár-ják az estébe nyúló délutánt.

Befejezésként hadd idézzük Nagy JózsefLevente Ha elalszik bennünk a világ címűszép versét: „izzik a parázs, fogy a szó,/ ál-mosan csobban, ringató,/ takaróm megosz-tom veled,/ gyere, ülj ide – közelebb. //szemedben csillagfény ragyog,/ holdat öklelőszarvasok/ szerelme virraszt, ránk vigyáz,/ selalszik bennünk a világ. //alszik a föld, al-szik az ég,/ Isten is lehúnyja szemét,/ s továbbálmodja önmagát. //lelkünkön átszakad a gát./gyere, bújj hozzám – közelebb,/ életem osz-tom meg veled.”

Csokorba szedett versek

Komán János Fotó: Kerekes Péter Pál

Doszlop Lídia

Nagy József Levente

Lángarc Fotó: Oproiu Nicolette

Page 5: Új kincsek a Kultúrpalotában - e-nepujsag.ro 21 szombat.pdf · Közzétette idei, 73. évadának májusi mű-sorrendjét a Marosvásárhelyi Nemzeti Szín-ház Tompa Miklós Társulata

2018. április 21., szombat ________________________________________________MÚZSA__________________________________________________________________ 5

Mint arról korábban is hírt adtunk, ez évben immár tizedikalkalommal szervezik meg Marosvásárhelyen a NemzetköziIfjúsági Dzsesszfesztivált. A május 9-e és 13-a között sorra ke-rülő, nemzetközi nyelven 10-th International Youth Jazz Com-petition & Festival néven ismert zenei rendezvénysorozat aJazz&Blues Club, a Marosvásárhelyi Diákművelődési Ház, aPartitura Kulturális Egyesület és a Marosvásárhelyi NemzetiSzínház együttműködésével valósul meg, az esemény fő tá-mogatói a Bioeel gyógyszergyár, a Nemzeti Kulturális Alapés a Hangfoglaló Könnyűzene-támogató Program.

A rendezvény zárógálájára a Marosvásárhelyi NemzetiSzínház Nagytermében kerül sor május 13-án, vasárnap 19órától, mely alkalommal a műfaj jeles előadóit hallgathatjákmeg az érdeklődők – áll a színház közleményében.

Az est első vendége az UNAGE Big-Band, mely a Jászvá-sári George Enescu Nemzeti Művészeti Egyetem 2015-benalapított, legfiatalabb zenekara. Kiemelt didaktikai célja aFúvós- és Ütőhangszerek Tanszék diákjainak – akik jelenlegklasszikus zenét tanulmányoznak – zeneihorizont-tágítása.Ugyanakkor célja az is, hogy a Dzsessz és KönnyűzeneszerzésTanszék hallgatói zenekari tapasztalatokkal gyarapodjanak.Elismert jászvásári jazz-zenészek, egyetemi előadó tanárok ésvolt hallgatók működnek együtt alkalmanként az együttessel,megosztva tapasztalataikat hangszeres kollégáikkal. AzUNAGE Big-Band karmestere Dan Spinu, a Művészeti Egye-tem oktatója.

A gála másik jeles fellépője a Budapest Jazz Orchestra,

amely húsz éve világszínvonalon mutatja be a dzsesszmuzsikaszinte minden válfaját. A zenekar tagjai diplomás dzsessz- ésklasszikus művészek, szabadidejükben más, populárisabbegyüttesekben is játszanak. Ez is lehetővé teszi, hogy a BJOzenészei bármilyen stílusban képesek professzionálisan és szó-rakoztatóan zenélni, kezdve a standard dzsesszklasszikusoktólegészen az „ismertebb”, sokak által dúdolt slágerekig. Éppenezért, a Budapest Jazz Orchestra már nem csak rétegzene,hanem több korosztály és különféle rendezvények számára isszórakoztató zenei nagyprodukció.

A zenekar a hagyományos 17 tagú big band felállást követi:szaxofon – Kollmann Gábor (zenekarvezető), ifj. LudányiTamás, Csejtei Ákos, Zana Zoltán, Varga György; harsona –Schreck Ferenc, Skerlecz Gábor, Frolov Ákos, Nagy ViktorDániel; trombita – Tulkán Péter, Magyar Ferenc, Koós-HutásÁron, Pecze Balázs; zongora – Juhász Attila; gitár – Birta Mik-lós; bőgő – Hárs Viktor; dob – Serei Dániel.

A 10-th International Youth Jazz Competition & Festivalzárógálájának sztárfellépői Fehér Adrienn, Urbán Orsi, Ko-szorus Krisztina és Sandu Bantaş.

A gálaestre érvényesek a Bernády György-mecénásbérletek.Jegyek válthatók a színház Kultúrpalotában működő jegyiro-dájában (kedd-péntek 12 és 17.30 óra között, telefon: 0372-951.251) és a színházban működő jegypénztárban(kedd-péntek 9 és 15 óra között és előadás előtt egy órával, te-lefon: 0365-806.865) valamint online, a www.biletmaster.rohonlapon. (Knb.)

Dzsesszfesztivál-zárógála a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban

Április közepén immár 37. alkalommalrendezték meg Budapesten az Országos Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt. A Ha-gyományok Háza ismét lemezkiadványt je-lentetett meg a jeles alkalomra.

A Hagyományok Háza évente ősszel írjaki a lemezpályázatot hivatásos és műkedvelőnépzenei együttesek, hangszeres és énekesszólisták, illetve énekegyüttesek részére. Ajelentkezőknek egy hónap áll rendelkezé-sükre, hogy a felvételeket beadják, melyeket

egy háromtagú szakmai zsűri, Agócs Gergely,Navratil Andrea és Árendás Péter bírál el. Afelhívás célja, hogy a népzenei mozgalom kü-lönféle előadóinak színvonalas produkcióiigényes válogatásban, CD-n is megjelenhes-senek. A lemez megszokott módon, így idénis az Országos Táncháztalálkozóra készült el,a 2018-as Táncház-Népzene kiadvány 16 szá-mot kínál.

„Az erdélyi felvételek közül szívesen aján-lom az erdőszombattelki tánczenét, az Erdőfű

zenekar rutinos zenészeivel – hívja fel a CDnéhány különlegességére a figyelmet Áren-dás Péter szerkesztő. – Igazi kuriózum a so-mogyi beás citerakettős, melyet a Bogdántestvérpár játéka alapján a ZeneakadémiaNépzene Tanszékének két hallgatója, Debre-czeni-Kis Helga és Dömény Krisztián ad elő.A Délvidéket a vajdasági Pendergő tambura-zenekar, valamint Szabó Annamária énekesképviselik. A párkányi Milus Fruzsina stílu-sos énekszáma igazán figyelemreméltó,mintha egy Zoboralján született adatközlőthallanánk a felvételen. Amennyiben egy táj-egység vagy hangszer-összeállítás nem sze-repel a nyertes pályázók anyagában, úgyszerkesztőként élek a meghívás lehetőségé-

vel. Így a tavalyi Fölszállott a páva versenyenkategóriagyőztes felvidéki Pósfa zenekarkürti muzsikájával zártam a felvételeket.”

A sorozat jelentős múltra tekint vissza, azelső bakelitlemez – még Táncháztalálkozónéven – 1983-ban jelent meg a Hungaroton-nál, s az akkori rendezvény koncertjének élőfelvétele hallható a korongon. Később márpályázni lehetett a felvételre. A Hungarotonátalakulásával, az 1990-es években EredicsGábor szerkesztésével a Magyar MűvelődésiIntézet folytatta a hanganyag kiadását. 2001-től a megalakuló Hagyományok Háza vetteát a sorozatot, amit azóta is töretlen koncep-cióval, arculattal gondoz. A lemezsorozatneve is ekkor változott Táncház-Népzenére.

Táncház-Népzene 2018A Hagyományok Háza új lemeze

Ez év április 18-a és 22-e között zajlik aBukarestben immár 7. alkalommal sorra ke-rülő Cinepolitica – Politikai Filmek Feszti-válja, mely az „Egyetlen politikánk a filmpolitikája” szlogen alatt kifejezetten politikaifilmeket sorakoztat fel (legyenek azok hosszú- vagy rövidfilmek, fikciós vagy doku-mentumfilmek) – tájékoztatott a Balassi In-tézet – Bukaresti Magyar Intézet. Mint írják,új és eredeti szemléletével a Cinepolitica afilmművészet révén tárja fel a közönség előttmindazokat a politikai mechanizmusokat ésmotivációkat, amelyek mindnyájunk életétmeghatározzák. A fesztivál nemzetközi ver-senyszakaszába olyan új filmeket válogatnakbe a világ minden pontjáról, amelyek sajátosmódon közelítik meg a politikumot és annakimplikációit. A versenyen kívüli programokontematikusan csoportosított filmek a jelenkorfontos személyiségeit mutatják be, vitatott té-mákat elemeznek és vitára buzdítanak.

„Talán egyik művészet sem kötődik any-

nyira a politikához, mint a film. Rendkívülinépszerűségének köszönhetően a mozi amegjelenésétől kezdve hatékony manipulá-ciós eszköz. Miért van szükség a politikai fil-mek fesztiváljára? Az értékes film a politikaiinformációk és magatartás leghűségesebbhordozója, s ezt tanúsítják az első filmművé-szeti alkotások is. A politikai témájú feszti-válnak pedig feladata napjaink problémáielőtt kitárni az ablakokat, és feltárni egy me-chanizmus minden oldalát, amelyet informá-ciók hiányában gyakran figyelmen kívülhagyunk. A megismerés kikristályosíthatja amagatartást. A művész gyakran a hatalommalkonfliktusban álló szabad ember. Jelentősfilmművészeti alkotások voltak megcson-kítva, betiltva, és szerzőik szenvedtek mun-káikért. A fesztivál ugyanakkor az igazság ésaz egyetemes értékek szolgálatában álló bátorfilmesek elismerési fóruma” – mondja CopelMoscu fesztiváligazgató a fesztivál koncep-ciójáról. A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar In-

tézet kezdetektől a Cinepolitica fesztivál part-nere, olyan magyar filmek bemutatásátidőzítette a bukaresti filmes fesztiválhoz,mint Bűn és büntetlenség, A vizsga, Drágabesúgott barátaim, A tartótiszt, Túlélés vagynépszolgálat? Mikó Imre és a Securitate,Janus vagy a Határon 1988–89 című filmek,és volt a fesztivál történetében magyar zsűri-tag is dr. Aáry-Tamás Lajos (oktatási jogokbiztosa) személyében, két éve pedig a Hajna-lodik 1956–2016 (az 1956-os forradalom em-lékének szentelt installáció) kiállítás aCinepolitica kísérőrendezvénye volt.

A fesztivál idei programjában két magyarfilm látható: Kovács Patrick Utolsó adáscímű tévéfilmje a 4. Magyar Filmhéten a leg-jobb magyar tévéfilm kategóriában kapott je-lölést, és a Cinepolitica programjában aPanoráma szekcióban lesz bemutatva. Az1956-os szovjet elnyomás idején egy moz-gássérült fiatalember amatőr rádiósként tele-fonos kapcsolatba kerül egy amerikai

telefonos kisasszonnyal a bécsi nagykövet-ségről, és úgy kezdenek el kommunikálniegymással, hogy nem beszélnek egy közösnyelvet és mindketten tudják, hogy soha nemis találkozhatnak.

Vranik Roland Az állampolgár című nagy-játékfilmjét több nemzetközi fesztiválon dí-jazták (San Joséban a legjobb filmdráma díja,Japánban, a Skip City fesztiválon a zsűri kü-löndíja, Torontóban közönségdíjas), a meg-rázó szerelmi történet amatőr színészekkel,minimalista eszközökkel és sok humorralmutatja be egy másik országba való beillesz-kedés emberi drámáit.

A fesztivál idei programjában több film ve-títésének a helyszíne a Balassi Intézet – Bu-karesti Magyar Intézet vetítőterme: Megafon,román–német koprodukcióban készült doku-mentumfilm, Pocreacai lecke, román kisjá-tékfilm és Meghalni harmincévesen franciadokumentumfilm. A fesztivál teljes prog-ramja megtalálható a www.cinepolitica.ro ésa www.bukarest.balassiintezet.hu oldalakon.

Magyar filmek a bukaresti Cinepolitica Nemzetközi Filmfesztiválon

Az állampolgár

Utolsó adás

Page 6: Új kincsek a Kultúrpalotában - e-nepujsag.ro 21 szombat.pdf · Közzétette idei, 73. évadának májusi mű-sorrendjét a Marosvásárhelyi Nemzeti Szín-ház Tompa Miklós Társulata

Több mint 170 program és 26 ország160 kiállítója várja a közönséget a 25.Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivá-lon, amely csütörtökön vette kezdetéta Millenáris parkban.

A könyvfesztivál díszvendége idén DanielKehlmann német író. A Budapest NagydíjatSzalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapesthumán területért felelős főpolgármester-he-lyettese és Gál Katalin, a Magyar Könyvkia-dók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE)elnöke adta át a német szerzőnek, akit Dar-vasi László méltatott a négynapos rendez-vény megnyitóján.

A kortárs német irodalom „csodagyereke-ként” számontartott író 1975-ben München-ben született, jelenleg Bécsben és Berlinbenél. Regényei és esszékötetei már huszonéves

korában hatalmas kritikai és közönségsikertarattak Németországban, a világhírt pedig Avilág fölmérése című regénye hozta meg szá-mára: csak Németországban 2,3 millió pél-dányt adtak el belőle, és 46 nyelvre, köztükmagyarra is lefordították. Kritikusai világ-szerte kifinomultságát, hatalmas tárgyi tu-dását, intelligenciáját és páratlan humorátdicsérik.

A könyvfesztivál díszvendég országa ezút-tal Szerbia, ehhez kapcsolódva számos szak-mai program, könyvbemutató éspódiumbeszélgetés várja a délszláv országirodalma iránt érdeklődőket. A Szerb Köztár-saság részéről Vladan Vukosavljevic kultú-ráért és médiáért felelős miniszter mondottköszöntőt a fesztivál csütörtöki megnyitóján.

A vasárnapig tartó rendezvény egyik kie-

melkedő eseménye az Európai Elsőkönyve-sek Fesztiválja, amelyre idén 18 országból ér-keznek résztvevők. A KKM-Balassi Intézethét országból vár könyves szakembereketidei programjára. A Kis Könyves Éjen 30 bu-dapesti és vidéki könyvesbolt szervez kultu-rális programokat, amelyekről akiskonyves.blog.hu oldalon lehet tájéko-zódni.

A könyvfesztivál részletes programját awww.bookfestival.hu oldalon tekinthetikmeg az érdeklődők.

Május 2-ig lehet jelentkezni a Janikovszky Évameseíró pályázatra, amelyet 14. alkalommalhirdetett meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárés a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó – mondtael Zahovai Fanni, a könyvtár kulturális szerve-zője az M1 aktuális csatorna csütörtöki műso-rában.

A pályázók három korcsoportban (7-9 évesek, 10-13évesek, 14-16 évesek) indulhatnak, tematikai megkötésnincs, a terjedelmi korlát legfeljebb öt oldal – tette hozzá.

Pályázni magyarországi és határon túli településekről

is lehet, a pályaműveket május 2-ig várják elektronikusformában a [email protected] címen.

Tavaly ötszáz mese érkezett, az előzsűrizést mindig akönyvtárosok végzik, majd a száz kiválasztott meséből azsűritagok döntenek a legjobbakról – magyarázta.

Az elmúlt 14 évben a mesék témája változott legin-kább, mostanság szinte mindegyik írásban megjelenik avirtuális valóság – fűzte hozzá.

Zahovai Fanni arra is kitért, hogy a pályázók gyakortaírnak traumákról – szülők válása, iskolai bántalmazás –,valószínűleg saját életükből merítve példát. Ja

niko

vszk

y Éva

6 __________________________________________________________________MÚZSA ________________________________________________2018. április 21., szombat

Támogatók:

Május másodikáig lehet jelentkezni a Janikovszky Éva meseíró pályázatra

Április 6-án ünnepelte ötvenedik szü-letésnapját Kovács Ákos Kossuth-díjas énekes-előadóművész. Az MTVASajtóadatbankjának portréja:

Budapesti jogászcsaládban született, a köz-gazdaságtudományi egyetemen 1992-benvégzett külgazdaság szakon. 1987-ben a Csil-lag születik című tehetségkutatóra alakítottameg Hauber Zsolttal és Menczel Gáborral aBonanza Banzai nevű zenekart, amelyben azéneklés mellett dalszövegíróként és zeneszer-zőként is dolgozott. A Magyar Hanglemezki-adók Szövetsége által alapított Arany Zsiráfdíjak első átadásakor három kategóriában isnyertek (Az év koncertje, Az év popzenekaraés Az év poplemeze).

Ákos 1993-tól szólókarrierbe kezdett. Elsőönálló albuma, a Karcolat, amelynek nem-csak zeneszerzője és szövegírója, hanem pro-ducere és kiadója is volt, aranylemez lett. Azangol nyelvű változat So Much Larger címenjelent meg, és abban az évben a U2 előtt lép-hetett fel a Népstadionban.

Szinte évente jelentetett meg új nagyle-mezt. Első koncertalbuma, az Élő dalok1996-ban, első remixalbuma, az ÚjRaMIX akövetkező évben, első válogatáslemeze, azIsmerj fel 1999-ben jelent meg. Eddig hu-szonegy magyar nyelvű és hat angol albumotkészített.

Az éneklés mellett gitáron, basszusgitáron,szintetizátoron és dobon játszik. Számos or-szágjáró turnéja volt, fesztiválok rendszeresfellépője, az összes jelentős hazai koncert-színpadon megfordult már. Fellépett London-ban, Groningenben, Barcelonában,Moszkvában, Rómában, Párizsban, Amszter-

damban, Erdélyben, Felvidéken és Brüsszel-ben is.

Eszenyi Enikő felkérésére 1995-ben zenétírt Bertolt Brecht Baal című darabjához aVígszínházban, 1998-ban a Madách Színház-ban az Oliver! című musical egyik főszerepétjátszotta. A következő évben elkészítette aTarzan című Disney-film Phil Collins-dalai-nak magyar fordítását és Leslie Mandokimüncheni stúdiójában énekelte a számokatlemezre. Az ExperiDance társulat Revanscímű táncprodukciójában 2003-ban a Nem-zeti Színházban és a Szegedi Szabadtéri Já-tékokon többször élőben énekelte afinálédalt, amelynek szövegét is ő írta. Ákos2002-ben a budapesti Terror Háza Múzeum,2006-ban a hódmezővásárhelyi Emlékpontmúzeum kiállításához szerzett tárlatvezetőzenét, 2013-ban a megújuló közmédia rádió-inak komponált és rögzített adóazonosító ze-néket.

A sokoldalú zenész maga rendezi video-klipjeit, filmleveleket írt egy mozimagazinba,filmes kurzust tartott az ELTE-n. A NagyKönyv című televíziós akcióban az 1984című Orwell-regényt népszerűsítő kisfilmnarrátora, főszereplője és zeneszerzője volt.Irodalmi felolvasóesteken lép fel, verseket ír,eddig öt kötete látott napvilágot, 2001-ben je-lent meg A hét parancsszó című hangjátéka,amelyet saját verseiből készített Kaszás Atti-lával és Balázsovits Edittel. 2008-ban KrúdyGyula novelláiból készített hangoskönyvet, aKaland a régi királlyal című kiadványhozmaga válogatta az írásokat. A hangfelvételtSzigethy Gábor irodalomtörténész rendezte,

akivel rendszeresen tart Krúdy-estet, egyebekmellett az Andante Borpatikában, amelyet2005-ben harmadmagával hozott létre. 2017-ben jelent meg Arany János verseiből készí-tett Arany-hangoskönyve, amelynek színpadiváltozatát a Nemzeti Színházban mutatta be.Saját stúdiójában dolgozik, saját produkciós,menedzsment és zeneműkiadó cége van.

Munkásságát számos díjjal ismerték el:többszörös Arany Zsiráf és Fonogram-díjas,1994-ben megkapta a Huszka Jenő-díjat,1999-ben és 2004-ben az eMeRTon-díjat,2004-ben az Artisjus-díjat. 2002-ben a Ma-gyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjé-vel, 2006-ban a Polgári Magyarországértdíjjal tüntették ki. 2008-ban a VIVA Comet Amagyar könnyűzenéért életműdíját, 2011-bena Budapestért díjat vehette át. 2012-ben Kos-suth-díjat kapott „stílusteremtő zeneszerzői,előadóművészi tevékenységéért, az igényespop-rock magyarországi térnyeréséhez valótevőleges hozzájárulásáért, műfajgazdag éssokoldalú, a zene, a próza, a vers és a színházvilágában egyaránt maradandót alkotó, nagynépszerűségnek örvendő művészi munkás-sága elismeréseként”. 2015-ben Józsefvárosdíszpolgára lett, 2016-ban elnyerte a közmé-dia Petőfi Zenei Díját Az év koncertje kate-góriában.

Ákos ötvenedik születésnapját és pályafu-tásának harmincadik évfordulóját – egy évkoncertszünet után – Ákos 50 című jubileumikoncertsorozattal ünnepelte, amely a Buda-pesti Tavaszi Fesztivál keretében április 7-éndupla fellépéssel indult a Müpában.

Kovács Ákos 50 éves

Zajlik a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Page 7: Új kincsek a Kultúrpalotában - e-nepujsag.ro 21 szombat.pdf · Közzétette idei, 73. évadának májusi mű-sorrendjét a Marosvásárhelyi Nemzeti Szín-ház Tompa Miklós Társulata

ÖSSZEHÍVÓMarosvásárhely polgármesterének 2018. április 19-ei 2474-es számú rendelete

értelmében rendes ülésre hívják össze a marosvásárhelyi tanácsot április 26-án,csütörtökön 14 órára a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal

Győzelem tér 3. szám alatti székhelyére, a 45-ös terembe, a következő

NAPIRENDDEL:

1. Határozattervezet a helyi tanácsnak az érvényesítési bizottság megválasztására vonatkozó 2016. június 24-ei 1-esszámú határozata 1-es cikkelyének módosításáról.

2. Határozattervezet Hermann Mark Christian helyi tanácsos mandátumának megszűnéséről és a marosvásárhelyi ön-kormányzatban egy tanácsosi hely megüresedetté nyilvánításáról.

3. Határozattervezet a Szabad Emberek Pártjának listáján szereplő Tatár Lehel helyi tanácsosi mandátumának érvénye-sítéséről.

4. Határozattervezet Marosvásárhely megyei jogú város és a dél-koreai Heavenly Culture, World Peace, Restoration ofLight (HWPL) egyesület közötti MEGÁLLAPODÁSI NYILATKOZATRÓL („MI”).

5. Határozattervezet a Marosvásárhely közigazgatási egység 2017. évi IV. negyedévére vonatkozó végrehajtási és pénz-ügyi kimutatások elfogadásáról.

6. Határozattervezet a Marosvásárhely közigazgatási egység 2018. évi I. negyedévére vonatkozó végrehajtási kimuta-tások elfogadásáról.

7. Határozattervezet a 2019. évre vonatkozó helyi adók és illetékek mértékéről. 8. Határozattervezet a 2019. évre vonatkozó bizonyos különadók elfogadásáról.9. Határozattervezet a 2019. évre vonatkozó, a földalap és mezőgazdasági nyilvántartási osztályon keresztül begyűjtött

bizonyos különadók mértékének elfogadásáról. 10. Határozattervezet a 2019. évre vonatkozó, a Műszaki Igazgatóság által nyújtott szolgáltatások ellenértékének elfo-

gadásáról. 11. Határozattervezet a 2019. pénzügyi évben a Főépítészi Igazgatóság tevékenységéhez tartozó tanúsítványok, jóvá-

hagyások és engedélyek kibocsátására vonatkozó helyi adók mértékének meghatározásáról.12. Határozattervezet a 2019. pénzügyi évben a Főépítészi Igazgatóság által begyűjtendő bizonyos különadók mérté-

kének meghatározásáról. 13. Határozattervezet a 2019. évre vonatkozó, a városi közüzemi szolgáltatások osztálya által nyújtott szolgáltatások

ellenértékének elfogadásáról.14. Határozattervezet a 2019. évre vonatkozó, a Maros Sport- és Szabadidőközpont, illetve a Mircea Birău uszoda által

nyújtott szolgáltatások ellenértékének elfogadásáról. 15. Határozattervezet a 2019. évre vonatkozó, a Parkok, Üvegházak és Zöldövezetek Igazgatóságán keresztül begyűjtött

bizonyos különadók és bírságok mértékének elfogadásáról.16. Határozattervezet a 2019. évre vonatkozó, a közterület-felügyelő hatóság által nyújtott szolgáltatások ellenértékének,

valamint az ezekre alkalmazandó jogsértések és szankciók elfogadásáról.17. Határozattervezet bizonyos közterületfoglalási illeték bevezetéséről a Marosvásárhelyi Napok rendezvényen, vala-

mint 2018-ban szervezendő egyéb eseményeken. 18. Határozattervezet a városrendezési dokumentáció elfogadásáról a térségi városrendezési terv (PUZ) – a funkcionális

területek részleges helyreállítása az LV2z-zóna magánház-alövezetében, P (földszint) és P+M (földszint+tetőtér) magasságibesorolásban, ritkán beépített lejtőkön, nagyon alacsony zsúfoltság, illetve a teljes lejtő megerősítése és technikai megol-dások alkalmazása mellett, egy családi ház építésére a Negoj utca 75. szám alatt, a helyi vonatkozású városrendezési sza-bályozás szerint. Kezdeményező: Bâta Claudiu és Bâta Anca-Voichiţa.

19. Határozattervezet a városrendezési dokumentáció elfogadásáról a térségi városrendezési terv (PUZ) – ismételt al-kalmazkodás a szabályozáshoz kereskedelmi központ építése, bekerítése és közüzemi csatlakoztatása kapcsán, a helyi vo-natkozású városrendezési szabályozás szerint, a Segesvári úton, szám nélkül. Kezdeményező: Tîrgu Mureş Shopping CityKft.

20. Határozattervezet Marosvásárhely polgármesteri szakapparátusa működési és szervezési szabályzatának frissítésérőlés a szervezeti felépítés (organigram) elfogadásáról.

21. Határozattervezet együttműködési megállapodás megkötésének elfogadásáról Marosvásárhely Polgármesteri Hi-vatala és a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság között, a „Rendőrség – helyhatóságok, partner-közszolgálatok” közérdekűprojekt alkalmazása kapcsán.

22. Határozattervezet a helyi tanács 2017.07.27-ei 226-os számú határozata 1-es cikkelyének módosításáról, amely aszociális lakás-, visszaszolgáltatott házak lakóinak bérlakás-, szükséglakás-, állami bérlet- és fiataloknak szánt bérlakás-igényléseket elbíráló szakbizottság összetételének frissítésére vonatkozik.

23. Határozattervezet a Jövő utca 16. szám alatti ingatlan 1-es és 2-es lakrésze rendeltetésének megváltoztatásáról,óvodai közigazgatási egységből oktatóknak szánt szolgálati lakássá.

24. Határozattervezet a támogatási kérelem jóváhagyásáról a rendszeres nyilvántartásba vételi munkálatok elvégzésekapcsán, amelynek tárgya Marosvásárhely közigazgatási területén található szektorok, és az országos kataszteri és föld-könyvi program keretében elvégzett folyamatos, terv szerinti nyilvántartásba vételi munkálatokra vonatkozó támogatásiszerződés megkötéséről.

25. Határozattervezet együttműködési megállapodás megkötésének elfogadásáról a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hi-vatal és a Román Triatlonszövetség között a Multisport European Championships Festival 2019 sportrendezvény meg-szervezése érdekében.

26. Határozattervezet Marosvásárhely egyik utcájának átnevezéséről (a Sportolók utcáját dr. Czakó József utcává).27. Határozattervezet telekcsere elfogadásáról Niţu Ioan Marcel és Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala között, va-

lamint a helyi tanács 2011. 06. 30-ai 268-as számú határozata 4-es cikkelyének visszavonásáról..28. Határozattervezet a helyi tanács 2018. 01. 30-ai 9-es számú határozatának kiegészítéséről, amely a 2018-as évben

bérbeadásra szánt lakások (az állami lakásalapból, szociális lakások, lakások a visszaszolgáltatott lakásokból kiköltöztetésreítéltek számára, nyugdíjaslakások) odaítélésének prioritási szabályzatára vonatkozik.

29. Határozattervezet a Marosvásárhelyi Városi Sportklub belső működési szabályzatának, szervezeti felépítésének ésa sporttevékenységre vonatkozó pénzügyi normáknak az elfogadásáról.

30. Határozattervezet a Marosvásárhelyen, az Alma utcában található 1855 négyzetméteres telek 87-ed részének(87/1855) áttelekeléséről Zsigmond Leventétől Marosvásárhely tulajdonába.

31. Határozattervezet a feladatfüzet elfogadásáról, amely arra vonatkozik, hogy Marosvásárhely megyei jogú város te-rületén a fizetéses parkolók karbantartását és értékesítését haszonbérbe adják, valamint a Marosvásárhely területén találhatófizetéses parkolók karbantartását és értékesítését végző osztály szervezési és működési szabályzatának módosításáról,amelyet a helyi tanács 2017. évi 213-as számú határozatában hagyott jóvá és a helyi tanács 2017. évi 268-as számú hatá-rozata módosított.

32. Határozattervezet a Marosvásárhelyen, a Vasile Săbădean utcában található 41 négyzetméteres telek átadásáról Ma-rosvásárhely megyei jogú város tulajdonába Radu Ioantól és feleségétől, Radu Olgától.

33. Határozattervezet bizonyos vagyontárgyaknak Marosvásárhely tulajdonába vételéről, amelyek a „Vízvezeték-csat-lakoztatás a Constantin Hagi Stoian utcában” projekthez tartoznak, Ştefan Florin befektetőtől és ezek átadása az AquaservRt. ügykezelésébe.

34. Határozattervezet a Marosvásárhelyen, az 1989. December 22. utca 35. szám alatt található 106 négyzetméteres te-rület áttelekeléséről Marosvásárhely megyei jogú város közvagyonából a magántulajdonába.

35. Határozattervezet a Marosvásárhelyen, az 1989. December 22. utca 35. szám alatt található 119 négyzetméteres te-rület áttelekeléséről Marosvásárhely megyei jogú város közvagyonából a magántulajdonába.

36. Határozattervezet a Marosvásárhelyen, az 1989. December 22. utca 35. szám alatt található 161 négyzetméteres te-rület áttelekeléséről Marosvásárhely megyei jogú város közvagyonából a magántulajdonába.

37. Határozattervezet egy 129 négyzetméteres marosvásárhelyi terület átadásáról Marosvásárhely megyei jogú várostulajdonába Berbecar Valentintől és feleségétől, Berbecar Nicoleta-Ralucától.

38. Határozattervezet a helyi tanács 2018. 01. 30-ai 16-os számú határozatának kiegészítéséről, a „Multifunkcionálisépület és parkolók Jedden – az autóbuszvonal végén” projekt megvalósíthatósági tanulmánya műszaki-gazdasági muta-tóinak elfogadása kapcsán.

39. Határozattervezet a részvényesek közgyűlése (A.G.A.) képviselőjének, Bakos Leventének a megbízásáról, hogy jó-váhagyhassa az Aquaserv Rt. 2018. 05. 15-i részvényesi közgyűlésének rendes és rendkívüli ülésén napirenden szereplődokumentumokat.

40. Határozattervezet a Maros Sport- és Szabadidőközpontban (Víkendtelep) található vendéglátói egységeknek szántterületek bérbeadási szabályozásáról.

41. Határozattervezet a helyi tanács 2018. 01. 30-ai 19–23. számú határozatainak kiegészítéséről.42. Határozattervezet a helyi tanács 2016. évi 6-os számú határozatának módosításáról, amely a marosvásárhelyi helyi

tanács szakbizottsági tagjainak megválasztásáról rendelkezik. Dr. Dorin Florea polgármester

ADÁSVÉTEL, BÉRBEADÁSKIADÓ 4 szobás lakás a Parânguluiutcában. Tel. 0740-279-793. (8096-I)

TŰZIFA eladó. Tel. 0758-548-501.(7978)

ELADÓ tavalyi, bálázott, jó minőségűlucerna (80 bála) Marosjárában(Gernyeszeg község), a 183. szám alatt.Tel. 0744-531-878. (8006)

ELADÓ családi ház Deményházán. Tel.0740-035-020. (8095)

MINDENFÉLEKÉSZÍTÜNK, szerelünk: külső mű-anyag redőnyöket, szalagfüggönyö-ket, harmonikaajtókat, termopánPVC-nyílászárókat, szúnyoghálókat.Tel. 0744-121-714, 0265/218-321.(7664)

ALKALMAZUNK hegesztőket, laka-tosokat. Tel. 0766-519-187. (19976-I)

MEGEMLÉKEZÉS

„Csak a szeretetet lehet végnélkül osztogatni úgy, hogyközben mégsem fogy el.”Ezt kaptuk és tanultuk tőled.Köszönjük, hogy itt voltál, éshogy velünk vagy. Nyugodjbékében, drága édesanyánk,TRÓZNER ERKEL SÁRA!(7972)

Fájó szívvel emlékezünkáprilis 22-ére, amikor 15 éve ahalál hirtelen elragadtaközülünk a felejthetetlenférjet, édesapát, nagytatát,dédtatát, SZABÓ ISTVÁNT(Pityu tata). Nyugodjálbékében! Szeretteid. (8053)

Szomorú szívvel, soha el nemmúló szeretettel emlékezünkáprilis 21-én, id. SAGYEBÓISTVÁN halálának elsőévfordulóján. Emléke legyenáldott, nyugalma csendes!Emlékét őrzi bánatosfelesége, Márta, gyermekei,unokái és azok családja.(8051-I)

Hirtelen elmentél, egy percalatt,Számunkra csak a döbbenet és a fájdalom maradt. Kicsordul a könnyünk asírodnál, mélységes a fájdalom, hogytávoztál. A búcsúszó, mit nem mondtálki, elmaradt, de szívünkben örökké velünkmaradsz.Fájó szívvel emlékezünk afeledhetetlen id. SAGYEBÓISTVÁNRA halálának elsőévfordulóján. Szerető unokáiés azok családja. (8051-I)

ELHALÁLOZÁS

Mély fájdalommal tudatjuk,hogy a szeretett édesanya, test-vér, sógornő, anyós, nagy-mama, dédmama és jószomszéd, a mezőbándi szüle-tésű

özv. GÁLICZ SÁNDORNÉ szül. SZABÓ ROZÁLIA

marosszentkirályi lakos éle-tének 93. évében türelemmel vi-selt szenvedés után csendesenmegpihent. Temetése április 21-én, szombaton délben 12 óra-kor lesz a marosszentkirályitemetőben. Emléke legyen ál-dott, nyugalma csendes! Nyu-godj békében, drágaédesanyám!

A gyászoló család. (8092-I)

Fájó szívvel, de Isten akaratátelfogadva búcsúzom egyetlentestvéremtől,

özv. GÁLICZ ROZÁLIÁTÓL. Békés nyugodalmat kívánokcsaládommal együtt.

Birton Mária (Manci). (8086-I)

Szomorú szívvel tudatjuk, hogya szeretett édesanya, nagy-mama, testvér, rokon, a maros-vásárhelyi születésű

TAMÁS ILONA volt csíkszentdomokosi lakos2018. április 19-én 61. évében,betegségben elhunyt. Teme-tése 2018. április 23-án 15 óra-kor lesz a mezőcsávásireformátus temetőben. Nyu-godjál békében, szeretett Édes-anyánk!

Búcsúznak tőle szeretettleányai: Ágnes és családja:

gyermekei: Istike és Annamari,Barnika; Krisztina és családja:Ernő és gyermekei: Huni, Szidi

és Nomi. (8103-I)

Mély fájdalommal tudatjuk,hogy a hagymásbodoni szüle-tésű

IMREH ILONA szül. MÓRÉH

életének 82. évében elhunyt.Temetése 2018. április 23-án,hétfőn 14 órától lesz a családiháztól.

A gyászoló család. (-I)

RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS

Kegyelettel és őszinte részvéttelosztozik a Deák Farkas ÁltalánosIskola – Nyárádszereda –munkaközössége nagyra becsültkolléganőnk, Dániel Eszterangoltanárnő fájdalmában áldottNAGYMAMÁJA égi hazábaköltözésekor. (sz.-I)

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Köszönetet mondunk minda-zoknak, akik drága ha-lottunk, NEMES PÁL temetésénrészt vettek, sírjára virágothelyeztek és fájdalmunkbanosztoztak. A gyászoló család (-I)

A hirdetési rovatban megjelent közlemények, reklámok tartalmáért

a hirdetésfeladó vállalja a felelősséget!

„Egy nap hazamegyünk fapados vonatonnem viszünk mást, csak a régi szavakat…”

(Hervay Gizella: Nosztalgia)Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy

Dr. LUKÁCSY (sz. Szilveszter) IBOLYA a marosvásárhelyi November 7. és Kárpátok sétány

lakónegyedek volt gyermekgyógyász körorvosa 2018. április 8-án Székesfehérváron visszaadta lelkét Teremtőjének.Gondolatban mindig a Bolyai utcában sétált, lélekben soha nemhagyta el szeretett szülőhelyét, Kibédet és csodálatos iskolaváro-sát, Székelyudvarhelyt. Most, hogy átbotorkált az üdvösség folyo-sóján, és reményeink szerint az öröklét dimenziójába lépett, máronnan fentről figyeli tovább székely népének szenvedéstörténetét.

A gyászoló család. (8101-I)

2018. április 21., szombat ______________________________________KÖZLEMÉNY – HIRDETÉS_________________________________________________________ 7

Page 8: Új kincsek a Kultúrpalotában - e-nepujsag.ro 21 szombat.pdf · Közzétette idei, 73. évadának májusi mű-sorrendjét a Marosvásárhelyi Nemzeti Szín-ház Tompa Miklós Társulata

8 NÉPÚJSÁG ______________________________________________ REKLÁM – KÖZLEMÉNY _______________________________________ 2018. április 21., szombat

MAROSVÁSÁRHELY POLGÁRMESTERI HIVATALAversenyvizsgát szervez a következő üres állások betöltésére a

városi közüzemi szolgáltatások osztályán

Az üres állások betöltéséhez a pályázóknak teljesíteniük kell a módosított és kiegészített2011. évi 286-os számú kormányhatározatban jóváhagyott keretszabályozás 3-as cikkelyében előírt feltéte-leket.

– egy referensi állás – turisztikai menedzsment és projektek részlegSajátos feltételek:

- idegenforgalmi gazdasági szolgáltatás szakon középfokú végzettség- a 2016-os új közbeszerzési szabályozásra vonatkozó képzés- legalább 2 év szolgálati idő

– egy szakmunkás állás – turisztikai információs részlegSajátos feltételek:

- középfokú vagy általános iskolai végzettség- idegenforgalmi, recepciós képesítés- legalább 6 hónap szolgálati idő

– három szakmunkás állás – Somostetőt ügykezelő osztálySajátos feltételek:1. középfokú vagy általános iskolai végzettség

- ács, lakatos szakképesítés- B kategóriás gépkocsivezetői jogosítvány

2. középfokú vagy általános iskolai végzettség- lakatos, gépész szakképesítés- B kategóriás gépkocsivezetői és traktorra érvényes jogosítvány

3. középfokú vagy általános iskolai végzettség- lakatos, autószerelő szakképesítés- B és C kategóriás gépkocsivezetői jogosítvány- legalább 2 év szolgálati idő

– egy őr állás – Somostetőt ügykezelő osztálySajátos feltételek:

- középfokú végzettség - őrző-védő képesítés- legalább 2 év szolgálati idő

– két szakmunkás állás – városi park és sportpályák Sajátos feltételek:

1. középfokú vagy általános iskolai végzettség- pincér, bartender, elárusító szakképesítés

2. középfokú vagy általános iskolai végzettség- szerszámkészítő-odorkovács (öntőforma-készítő) szakképesítés- legalább 2 év szolgálati idő

– egy szakfelügyelői állás – vár, házasságkötő terem Sajátos feltételek:

- oklevélszerzéssel zárt felsőfokú tanulmányok a gazdaság- és üzleti tudományok területén

- turisztikai menedzseri engedély- legalább 2 év szolgálati idő a gazdaságtudományok területén

– egy szakmunkás állás – vár, házasságkötő terem Sajátos feltételek:

- középfokú vagy általános iskolai végzettség- pincér, szakács, cukrász szakképesítés- legalább 2 év szolgálati idő

– egy őr állás – vár, házasságkötő terem Sajátos feltételek:

- középfokú végzettség - őrző-védő képesítés- legalább 2 év szolgálati idő

– egy referensi állás – mozik és nyári kertSajátos feltételek:

- középfokú végzettség elektrotechnika szakon - a tűzvédelem területén szerzett gyakorlat- legalább 2 év szolgálati idő

– két szakmunkás állás – mozik és nyári kertSajátos feltételek:1. középfokú vagy általános iskolai végzettség

- asztalos, kárpitos szakképesítés2. középfokú vagy általános iskolai végzettség

- elárusító, bartender szakképesítés- legalább 6 hónap szolgálati idő

– egy szakmunkás állás – Jeddi úti és remeteszegi városi temetőSajátos feltételek:

- középfokú vagy általános iskolai végzettség- mechanikus-gépészeti szakképesítés- legalább 2 év szolgálati idő

– két szakmunkás állás – közvécérészlegSajátos feltételek:1. középfokú vagy általános iskolai végzettség

- asztalos, lakatos szakképesítés2. középfokú vagy általános iskolai végzettség

- lakatos, vezetékszerelő szakképesítés- legalább 2 év szolgálati idő

A versenyvizsgát a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal székhelyén (Győzelem tér 3.szám)/a városi közüzemi szolgáltatások osztályának székhelyén szervezik, és magába foglal:- írásbeli/gyakorlati vizsgát- állásinterjút.

A versenynaptár:- 2018. május 7., 12 óra – a jelentkezési iratcsomók benyújtási határideje- 2018. május 14., 10 óra – írásbeli/gyakorlati vizsga - 2018. május 18., 10 óra – interjú.

A versenyvizsgához szükséges iratok jegyzéke és a bibliográfia megtalálható az intézmény honlapján,a www.tirgumures.ro elérhetőségen.

További információk a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal (Győzelem tér 3. szám) 85– ös számúszobájában, valamint a versenybizottság titkáránál a 0265– 268.330– as telefonszám 110– es mellékén igé-nyelhetők.

Dr. Dorin Floreapolgármester

A Surub Trade S.R.L . dinamikusan fejlődő csavargyárába keresünk munkatársakat a következő munkakörökbe:

fémesztergályosElvárásaink:esztergályos, fémforgácsoló vagyfémmegmunkáló szakképesítéspontosság, megbízhatóságlojalitás

gépbeállító, gépkezelő

Előny, de nem feltétel: műszaki rajz alapfokú ismerete, lakatos, esztergályos, fémforgácsoló vagy fémmegmunkáló szakképesítés

A gépek kezelését megtanítjuk.

Önéletrajzok leadhatók személyesen a Surtec áruház vevő-szolgálatán (Gh. Doja 145/a) vagy a cserefalvi Surtec vevő-szolgálatán (Cserefalva,115 szám), illetve e-mailben: [email protected]. További információ a 0742-074-194telefonszámon.

Elvárásaink: • megbízhatóság• pontosság• lojalitás• tanulékonyság

Amit kínálunk:• stabil, modern munkahely• állandó fejlődési lehetőség• versenyképes bérezés

Rágcsáló- és rovarirtásA Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatallal kötött 2011. szeptember

13-i 313-as koncessziós szerződés alapján a Coral Impex Kft. felhívjaa lakosság figyelmét, hogy április 20–án rágcsálóirtásra kerül sor Ma-rosvásárhelyen, közterületen. A felhasználandó szer a Facorat Pasta.

Április 23-29. között rovarirtás lesz a város közterületén.A felhasználandó szer a K-Othrine Profi EC 250 (hatóanyaga a del-

tametrin) és a Biopren 50 (hatóanyaga az S-metopren), az Egészség-ügyi Minisztérium által engedélyezettek, mérgezés szempontjábólártalmasnak (Xn) és irritálónak (Xi) minősülnek. Kérjük, fokozottanfigyeljenek oda a gyerekekre és a háziállatokra, hogy ne kerüljön a szera szervezetükbe. Baleset esetén mielőbb jelentkezzenek a megyei kór-ház sürgősségi osztályán. Az esetleges nézeteltérések elkerülése vé-gett emlékeztetjük az érdekelteket, hogy a Coral Impex Kft. az egyetlenengedélyezett társaság, amely rágcsáló-, rovarirtást és fertőtlenítést vé-gezhet Marosvásárhelyen közterületen, lakótársulásoknál, magán-házaknál és gazdasági egységeknél egyaránt.

Az RCS&RDS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG marosvásárhelyi kiren-deltsége alkalmaz TELEKOMMUNIKÁCIÓSHÁLÓZAT-KEZE-LŐT. Az állás leírása: az előfizetők hibabejelentésének átvétele,azonosítása és orvoslása; az RCS&RDS telekommunikációs hálózatánkarbantartási munka végzése. Követelmények: középfokú technikaivégzettség, felelősségteljes és ügyfélközpontú magatartás, a tapasz-talat és az ismeretek ezen a téren előnyt jelentenek, stressztűrés, jókommunikációs készség, rugalmas munkaprogram vállalása, legalábbegyéves B kategóriás hajtási jogosítvány. Alkalmazunk ÁRUMOZ-GATÓT. Az állás leírása: az áru fel- és lepakolása, az áru elhelyezésea raktárban, a megrendelt áru előkészítése szállításra, leltárkészítés, amunkahely tisztán tartása. Követelmények: alkalmasság fizikai mun-kára, stressztűrés, a tapasztalat lerakatban és az ismeretek ezen a térenelőnyt jelentenek. Az érdekeltek benyújthatják önéletrajzukat a ma-rosvásárhelyi Digi Store üzletekben vagy az RCS-RDS székhelyén:Marosvásárhelyen, a Dózsa György út 65-67. szám alatt, a titkárságon,vagy elküldhetik a [email protected] e-mail-címre. (sz.)

ASZTALOSOKAT keres MAGYARORSZÁGI ABLAKGYÁRTÓCÉG Bélapátfalván. Szállást biztosítunk (családnak is). Részletek a+36-30-983-1354 telefonon. (sz.-I)

Az ELECTROMUREŞ RT. alkalmaz tapasztalattal rendelkezőFRÖCCSÖNTŐGÉP-BEÁLLÍTÓT. Az önéletrajzokat benyújthatjáka cég székhelyén: Marosvásárhely, Călăraşilor utca 112-114. szám.Érdeklődni a 0744-390-767-es telefonszámon. (sz.-I)

KERESKEDELMI TÁRSASÁG alkalmaz ÉPÍTKEZÉSBE VIL-LANYSZERELŐT, VILLANYSZERELŐ-SEGÉDET, SZAKKÉP-ZETLEN MUNKÁST, RAKTÁROST, TELEKOMMUNIKÁCIÓSTECHNIKUST, BIZTONSÁGI BERENDEZÉSEKHEZ TECHNI-KUST. Amit ajánluk: vonzó jövedelemcsomag, étkezési jegyek, azutazás költségeinek elszámolása. További információkért hívják a0365/430-240, 0785-210-682-es telefonszámot. Fax: 0365/430-241.E-mail-cím: [email protected]. (sz.-I)

KFT. alkalmaz KŐMŰVESEKET és ÁCSOKAT. Tel. 0744-798-270.(6104-I)

Szolgáltatás – Üzleti ajánlat