TARTALOM

TAKÁTS GYULA versei - - - - - - - - - - 8 6 7KALÁSZ MARTON versei - — 870MÉSZÖLY MIKLÓS: Ahol a macskák élnek (elbeszélés) - 871ESTERHÁZY PÉTER: Bevezetés a szépirodalomba

(elbeszélés) _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ 883PÁL JÓZSEF versei - - 885PARTI NAGY LAJOS versei - - - - - - - - - 887IHÁSZ-KOVÁCS ÉVA verse - - - - - - - - - 8 8 8

*

JÉKELY ZOLTÁN: Kirepül a madárka (kisregény,III. rész) - 889

CSÁNYI LÁSZLÓ: Útközben írtam - - - - - - - 897TÓTH ÉVA versei - 903MATYIKÓ SEBESTYÉN JÓZSEF versei - - - - - 904BALIPAP FERENC versei - - 905

*

CSOÓRI SÁNDOR: Három bevezető - - - - - - 907NÉMETH LAJOS: Balázs Irén textilművei - - - - - 913WEÖRES SÁNDOR versei - - — — - — — - — 915JU R IJ SKROBINEC verse (W eöres Sándor fordítása) - - 917WILLIAM JAY SMITH verse (W eöres Sándor fordítása) - 918KÁROLYI AMY: Szlovéniai sorok - - - - - - - 919

*

Versről versreKASSÁK LAJOS: A költő önmagával felesel (A versről Lator

Lászlóval D om okos Mátyás beszélget) _ _ _ _ _ 921

55 je le n k o r 865

XXII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 1979. OKTÓBER

A nyugati magyar irodalomrólBÉLÁDI MIKLÓS, CZIGÁNY LÓRÁNT, CZINE MIHÁLY, ILIA MIHÁLY, KARÁTSON ENDRE, PARANCS JÁNOSés SZABOLCSI MIKLÓS beszélgetése (II. rész) - - - - 928

*

POMOGÁTS BÉLA: Való és ábránd (Takáts Gyula:Polgárjelöltek) - - - - - - - - - - - - 939

FENYŐ ISTVÁN: Kolozsvári Grandpierre Emil: Béklyók és bará­tok (943), BÁTHORI CSABA: Mándy Iván: A trafik (945), BA­KONYI ISTVÁN: Végh Antal: Az almafákat évente kell metszeni (946), VÁRÓCZI ZSUZSA: Sándor Iván: A helyszín (947), CZÉRE BÉLA: Kende Sándor: Mondani valamit (949), ERDŐDY EDIT: Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából (950), HORPÁCSI SÁNDOR: Kutasi Gyula: Az üveghegyen innen (952), FUTAKY HAJNA: Benjámin László: Vallomások, viták (953), PÉCZELY LÁSZLÓ: Nemes István: Radnóti Miklós költői nyelve (955),CSORDÁS GÁBOR: Gazdátlan hajók (957)A Jelenkor krónikája - - - - - - - - - - - 959

K É P E K

KÁLDI JUDIT rajzai: Mór kapuk II. (869), Alhambra (882),Mór kapuk III. (902), Mór kapuk I. (906), A fa élete(912), Lőrések (920)

BALÁZS IRÉN: Triptichon - - - - - - - - - 914MARTYN FERENC rajza - - - - - - - - - - 9 3 8RIPPL-RÓNAI JÓZSEF rajza - - - - - - - - 9 4 2

(Nádor Katalin íotói)

M ű m e l l é k l e t e n

1 - 2. BALÁZS IRÉN: Leány, Vonaton

A b o r í t ó n

1. FERY ANTAL rajza2 - 3. SZATYOR GYŐZŐ rajzai

4. TAKÁCS DEZSŐ rajza

J E L E N K O RIRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT

Megjelenik havonta Főszerkesztő: SZEDERKÉNYI ERVIN

Szerkesztő: PÁKOLITZ ISTVÁNKiad ja a Baranya megyei Lapkiadó V. 7625 Pécs, H unyadi János út 11. Te le fon : 15-000. F. k .: Braun Károly

Szerkesztőség: 7621 Pécs, Széchenyi té r 17. I. em elet. Te le fon: 10-673.Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Terjeszti a M agyar Posta. Előfizethető bárm ely postahivata lná l és a Posta Központi H ír la p Irodánál (1900 Budapest, József Nádor tér 1.) közvetlenül, vagy átu ta lássa l a KHI MNB 215-96162 pénzforgalm i

jelzőszám ára. Évi e lőfizetési d íj 12C,— Ft.79-4262 Pécsi Szikra Nyomda — F. v . : Szendrői György igazgató

Index: 25-906. ISSN 0447-6425

866

T A K Á T S G Y U L A

A nagy tabló

Ezt vártam én . . . Már régtől ezt a percet, hogy lábam szikládra tehessem H ispánia. . . És titkon - bár reméltem - , nem gondoltam, hogy ezt megérem, hogy itt az Alcázár tövében próbálgassam a toledói pengét, mint egykor Zrinyi; nem itt, de ott a tüskevárak közt, ahol lakom :Babócsa, Berzence s egy tégla-vár, mit széjjelverni kész német, tatár. . .

Hát itt m agam ból most kilesve, nézem várkastélyodat Toledó.Vörös szikládat, gó t bástyáidat s ott lent a San Martin h id a t. . .De más ez íg y ! . . . Együtt és romtalan! Ahonnan jöttem, a magyarnak, mit érez itt, kimondhatatlan, hogy mindig, mindig csak a tűz s a c é l . . .

Nézem e pen gét. . . N ekem beszél! . . .N ekem és nem e vásári népnek:- Te tartasz most! - De én tartottalak! - és kosarában a kezem ég.- Hallgass! - súgom. - Szép volt, de már elég a Zrinyi-sors és a Balassi-tánc. . . -

Folyó ívében büszke Toledó ne pengéd. Grecót küldd nekem!Házát is láttam . . . M ég Krétában, ott s gályás Velencét is, ahol la k o tt . . .Egy régi ismerős Pannóniábóláll itt műved csodálva s városod;s ahogy Orgaz fölött rámnéz szemed,engedd m egfogni kezedet,amely szablyát alig, de ecsetet,s a nagy tabló sziklát-lelket ragyogva. . .Hadd térjek így; Veled, honomba!

1979. június

867

A Giralda alatt

Egy sekrestyében több van itt, mint amit meghagytál nekünk füstölgő magyar történelem, szennyezve hazát és egünk.

Kövek? . . . Csak fö ld a ló l . . . S lókoponya; cirógatlak, de itt ragyogva töretlen úszik Krisztus, kagyló; arany horgonyt vetett a flotta

az óriás tornyok alatt és fényben tobzódik Sevilla.Kert-tükrű, kékszem ű folyón a hold nekem kétágú villa

s nem vízbe, de szívembe verve!És azték-magyar vér csorog a fényes, hűs márvány-erekbe, mit ránk m értek a századok . . .

Á llok a pajzsos Szűz alatt.A mór torony fölött forog . .Most vált a sz é l! . . . Nyakat fölszegve lesem s körben magyar K olum buszok. . .

1979. június

Levlap Granadából Baranyába

Ig en . . . Ide kellett a pénz! Templomba, palotákba fénylett a kereszt s az arany M adridból átfolyt Flandriába.

Kert és ötvös . . . Soha egy végvár! És várhatta Lajos király.Az f olydogált, csak a Csele s fénylett a baranyai táj.

És lőn ! . . . Bizony, hogy lett csoda!S m elyik nagyobb? . . . - Hogy itt vagyok, vagy Granada? . . . E lorcai- világ, amelyben járok,

mert kelet jött otthon is!Ragyogva, mint a páva . . .Dráván a híd s nagy m ozaik Konstantinápoly álma . . .

1979. Pünkösd

869

K A L Á S Z M Á R T O N

Délibáb

Lábadozva abban a f ényben szerzett egészségemből, épp lábadozom. A levelek pöttyös harmóniája s erek m élykék m élyében lapuló métely volt; s ahogy a torony fehérével átlábolt a nyári határon most is, ahogy gázlómadár állt m eg délibábja alatt torsos vizen. Ahogy én is nem hőkölve magamra megálltam, nyakam nyújtogattam, - apró szárnyam nagy árny szegélyén, erdő f alán arasszal fölf elé haladtam.S ahogy régen naptűzte iskola falán jött szem be velem pattanóbogár, jöttek s taszítottak le a fuvalmak délre. Ültem aztán a csönd, irtózatosan magas vályú, végén, láttam, maga az ég a gém je; s terelődik lassan az álló levegő, a hőség gulyája hűsünk fe lé.

Rónay György emlékének

Rádöbbentem rég a hiányra ébren máig kifogyhatatlan m otyogok öreg neveket helyette nem teleneket is közhelyeket

lm e zöld reggel könnyen árnyal mint bábot m agába csavarna ha elnémulnék lenne-e m egoldás s szépséggé támadva jönnék elő

A szépség hiány e bensőm hiánya töredelmem már lemeztelenítve nem-szűnő tejem baját kire vessem ki nem ad rám testnemű anyagot

870

M É S Z Ö L Y M I K L Ó S

Ahol a macskák élnek

Egy olyan pontos élet, mint Tóth főkönyvelőé, abban is kimerülhetne, hogy csak azokat az ablakokat hagyja nyitva, amelyeket úgysem lehet be­csukni. A gyerekkor meg távoli, mint a zsinegen eleresztett sárkány. A macs­kák különös kivételt jelentenek az életében, noha ő maga soha nem tartott macskát, pedig egyedül él, és két szobában egy macska bőven elfér, sőt, több is. Agglegény, és azok közé tartozik, akiknek a háború most már végképp a tizennégyes háború marad. Így él tehát, macskák nélkül, egy háborúval a háta mögött, holott kettővel kellett megosztania az életét; s ha az ember job­ban belegondol, csakugyan évre év, a fák egyre magasabbak a háza előtt - csak persze, meddig. Kárörömre mindig lehetne ok. Még kamaszkorában volt egy barátja, aki flóberttel lődözte a macskákat. Nem tudta helyeselni ezt a szenvedélyt, viszont a barátságukról sem tudott lemondani, s ez komoly töp­rengést okozott neki, lelkileg megviselődött. Megesett, hogy titokban követte a barátját, alkonyatkor, vagy mikor már teljesen besötétedett, és undorodva megfigyelte a macskavadászat technikáját. Tulajdonképpen annyira egyszerű, hogy muszáj is valami nehézséget közbeiktatni, másképp nem szórakozás, s hiába az eredmény, végül is hasznavehetetlen. Van a macskáknak egy külö­nös tulajdonságuk: a bizalmatlan bizalom. Hogy valójában mi ez, ki tudja. Elfoglalnak egy távoli-közeli őrhelyet, olyan nyugalommal, mintha csak egy világvége tudná elmozdítani őket, esetleg még dorombolást is hallatnak, mint­egy jelezve, hogy a rokonszenv valamilyen minősége e pillanatban belőlük sem hiányzik, majd váratlanul másképp döntenek, s eltűnnek, mintha sosem lettek volna. Sokan állítják, hogy vannak olyan helyek, házak, ahová erővel sem lehet becsalogatni őket, legalábbis nem akkor hajlandók oda merészked­ni, amikor mi látjuk - de ez legenda csak. Amilyen az ő két szobája, való­színűleg száz is akad a kisvárosban, csak éppen hozzá hasonló nem. Az író­asztala mellől egy barokkos homlokzatra és háztetőre nyílik kilátás, kicsit átlósan, két topolyafa között. A nézőszögnek ez a nem túlzott, harmonikus ferdesége, ez a lehiggadt szabálytalanság (persze, az is mihez képest?) — meg­nyugtatja. Olvas, felnéz, s anélkül, hogy a fejét mozdítaná, egy otthonos rész­letet lát az áttekinthetetlen világból, s biztos lehet benne, hogy ez a látvány indokolatlanul nem változik, ott marad a helyén. Ami nem kis dolog. A világ tele van alattomos réssel, amit legtalálóbban megszakadt folytonosságnak lehetne mondani. Tavaly óta, például, egy fekete macska látogatja a barokkos ház tetejét, néha nappal is, de inkább estefelé, s főképp bizonyos éjszakákon, kiismerhetetlen rendszerességgel. Az ágyából is odalát, s nem kell feltétlenül az íróasztal mellé ülnie a macska kedvéért, bár meglehetősen sokat ül ott, szenvedélyes olvasó, s még olyan könyvekkel is megbirkózik, amelyeket csak homályosan ért. Bízik benne, hogy a kíváncsiságát vezérli valami, egyszóval, hogy az ösztöneiért nem ő felelős. Ám ez sem életbiztosító érzés - újabban gyakran kerülgetik ilyen gondolatok. Pár napja egy fedéllap nélküli, hiányos könyvet olvas, az antikváriumban akadt a kezébe, és megvette. Sem a szerző.

871

sem a könyv címe nem állapítható meg a példányból, ami egyáltalán nem zavarja, sőt; egy új könyv már önmagában is felfrissíti a szertartást. Éjsza­kára elfüggönyözi az ablakot, csak a két felső szárnyat hagyva nyitva, így a szellőztetést is megoldja, és a fákra, a háztetőre is kilát. Nagy csésze tejes­kávét készít az ágy mellé, és azt „bolondítja meg" féldeci Zöld Vadász gyo­morkeserűvel. Az olvasás koncentrációja igazában akkor kezdődik el, mikor nekinyomja talpát a rézágy végének, s az egyik cirádás rézrudat befogja a nagylábujja közébe. Olyan így a fekvés, mint egy függőhídé. Most is ezt teszi, majd újra fölkel, átmegy a sötét nappalin, visszasétál a háló- és dolgo­zószobába, egy pilanatra nekitámaszkodik a szekrénynek. A név hirtelen ugrik be; ahogy egy szúrós gesztenye esik le a fáról, mikor egyáltalán nem számít rá az ember. Kamaszkori barátját csúfolták Walter Buszkónak az „al­sóvárosiak", akik más szenvedélynek hódoltak, mint ő: egyszer lappadtra száradt szamarat bontottak szét, s a hasaljából baltával vágták ki a dobnak való bőrt. Buszkó nem vett részt a munkában, mellettük guggolt, egy pocso­lyából vizet markolt föl, azt nézegette, s valami olyasmit mondott, hogy a szúnyog fél a víztől, mégis oda rakja a petéit. Buszkó később pap lett, be­lépett a jezsuita rendbe, és St. Paolóba rendelték világi misszióra, ahol egy selyemfonóban kezdett dolgozni munkásként, vagy ahogy ő írta egyszer lati­nosan, egy filatóriumban. Az ilyen hírek azonban már rég lezuhantak egy aknába, ahonnét évtizedekig nem hallatszott fel hang. Nem mintha most fel­hallatszanának, csupán egy-két régi dolog átvonul a színen - még így lehetne legjobban jellemezni a helyzetet. S ami marad utánuk, nem annyira a dol­gok maguk, hanem a helyük. Nehezen mozdul el a szekrény mellől, de azért félrehúzza a függönyt, és kinéz; a hold éppen csak készülődik a háztető fölött. A könyvben ott folytatja az olvasást, ahová a ceruzáját szórakozottan bedug­ta, és többször is elolvassa ugyanazt a pár sort — „Az éjszakában fény villan fel: egy deszka megvilágítódik, egy kutya reszket, egy ember tűnődni kezd. Három változata a létnek; s hiábavaló fáradozás, hogy egynek lássuk őket." Próbál tovább olvasni, de valahogy elkalandoznak a gondolatai, végül lámpát olt, és mozdulatlanul fekszik hanyatt, kitámasztott lábbal. Nem érzi rosszul magát, és tulajdonképpen jól sem. A szokottnál hangosabban dobban a szíve, hallható ütemjelzés a szoba csendjében, megereszkedett heréi ráfeküsznek a lepedőre, kezét maga mellett heverteti, majd belemarkol a lepedőbe. Pillan­tása újra kitéved az ablakon,- a macska napok óta nem mutatkozik. Félig alszik már, mikor még mindig gondolatfoszlányok tévednek be a tudatába,- ahogy a hullám dobálja az ismeretlen eredetű uszadékfát. Végül is hol élnek a macskák, amikor nem látjuk őket? Persze, hülye kérdés. Mégis nyugtalanul alszik, még reggel is nyirkos a párnája. A felső ablakon besüt a nap, hasonlít egy hosszan becsúsztatott fénycsőhöz, csupán súrolja, ami útjába esik, viszont biztos lendülettel találja meg a sarokba akasztott világháborús messzelátót, a kopott bőrtokon a réz csatot. Mint valami diszkrét betörés - talán ilyesmit érez, de pontosan nem tudja megfogalmazni, hogy mi történt.

Ha szép az idő, délutánonként fel szokta keresni a tombános malmot - gyermekkorában hívták így a tömzsi falábakra épített, hajóformára kivágott egykövű malmokat - , s ez már elég messze esik a várostól, és a patak sincs már meg, amelyik a malmot hajtotta. A maga módján mégis él ez a malom, és éppen ezt szereti benne, akár órákat is el tudna itt tölteni. Olyan a fekvése, hogy folyton jár benne egy kis szél, s ha a nyárfasorról elkanyarodik, már akkor megüti a fülét a nyiszorgó-duruzsoló hang. Bizonyára ki lehetne derí­

872

teni az okát, csak kérdés, hogy mire kapnánk választ, mert ha belép az épen maradt malomszögletbe, a hang is megszűnik. Amikor Walter Buszkó errefelé vadászott, még működött a malom, a süket Vendel kezelte, s a süket felesége vitte neki az ebédet egy dróttal körbefont agyagedényben. Emlékszik, a két öreg szinte ugyanazon a héten halt meg, mintha összebeszéltek volna. Az ő temetésük után került sor egy sokáig emlegetett fiaskóra. Egy foltos macska volt a főszereplője, lehetett már tizennégy éves, egy igazi matuzsálem, szo­morú, kénsárga szemekkel, de ez a szomorúság ugyanakkor kifejezéstelen volt, személytelen, a szőre csomókban hullott. Valószínűleg már akkor is így nézett ki, amikor még folytak az ásatások a malom közelében, a patak túlsó partján, ahol az egykori Alisca városszéli építményei után kutattak. Sok lelet került elő, mintha egy zsibárus raktárát sodorta volna idáig valamilyen ára­dás. Nagy halom embrió formájú onyx kő, phallikus jáspis, teknőcös heverő fejrésze, széttört kristály serlegek, egy ragacsos üszökbe foglalt murrha-kupa, női marhabőr szandál, valamivel távolabb egy majdnem épségben megmaradt lares szentély, a háziistenek széttört agyagszobraival: magasra tűzdelt ruhájú, táncoló figurák csizmában, koszorúval a fejükön. Még így széttöredezve is vidám és magabiztos benyomást keltettek. Ha nem is istenek, de legalábbis istenkék, akik tudják és teszik a dolgukat, bármi történjék velük vagy a világgal. Ma ott láthatók a városi múzeumban, valamennyi lelet, a szétsze­dett és újra összerakott kő szentéllyel együtt. A cloaca szintén a lelőhely közelében húzódott, néhány csonka boltívére akadtak rá, köveit széthordták a századok alatt. A régészek annak idején betemették a kiásott gödröket, csak egy deszkával letakart kisebb akna maradt vissza, az alján újabb keletű, értéktelen csontokkal. Ez még megvolt az ő gyerekkorukban, s Buszkó, ha arra járt, latrinának használta. A szentély helyére hársfát ültettek. Barátja ennek a tövénél várakozott a matuzsálemi macskára, és ő ezúttal sem vadász­társként volt jelen, most is titokban követte a fiút, és a malom mögött bújt meg. Tudott a foltos macskáról, s a zavara azért volt nagyobb a szokottnál, mert Buszkó úgy beszélt róla, mint egy megkímélendő, rezervátumi példány­ról. A macska az egyik boltív alól bukkant fel, gyors és takarékos mozdulat­tal, mint egy zsinórpadlásról irányított bábu. A hold megvilágította. A rögtön beirányzott, figyelő testtartás azonnal elárulta, hogy észrevette Buszkót; s volt türelme és nyugalma, hogy még akkor se mozduljon, amikor a puska célba vette. Az éles csattanást követő perceket azonban majdnem lehetetlen értelmesen megmagyarázni. A macska olyan hangot hallatott, mint egy bics­kára szúrt labda, csupán nem összelappadt, hanem földobta magát, és egy elképesztően hatalmas ugrást produkált. Nem lehetett tudni, hogy szándé­kosan-e, mindenesetre a deszkával lefedett akna felé repült, sőt, rá is zuhant, legalábbis nem volt ok másra gondolni, mert az egyik deszkavég fölfehérlett a holdfényben; s maga a főkönyvelő is úgy emlékszik, hogy tisztán hallotta a tompa puffanást - ti. az akna aljából. Hogy a macska oda zuhant volna. Buszkó egy keskeny rést talált két deszkaszál között, az akna azonban üres volt. És semmi nyom (véres nyom) vagy zörej nem árulkodott, hogy a macs­ka tovább lopakodott. Mindez ugyanakor rettenetes hosszú percekig tartott, a macska feltűnésétől az eltűnése pillanatáig, különösen a főkönyvelő szá­mára, aki még a lövés után sem akarta leleplezni magát, továbbra is a malom mögött lapult. Buszkó bizonyosra vette, hogy egyedül van, és semmi nem tar­totta vissza, hogy gátlástalanul adja át magát a dühnek és zavarnak. Nevetsé­ges mániákussággal újra és újra lehasalt, derékig belógatta magát az aknába.

873

motyogva-vakkantva szólította a macskát, majdnem hogy beszélt hozzá. És itt jött közbe egy olyan mozzanat, amiről a főkönyvelő a mai napig úgy érzi, hogy nincs „felhatalmazása" beszélni róla. Tisztában van vele, hogy gyerme­kes és oktalan ez a titkolódzás, vénasszonyos babona, ahogy még hatvanöt évesen is hallgatni képes az egészről, ahelyett, hogy iróniával gondolna rá, mint az első, ügyetlen szeretkezésére. Mégis, minden okosságánál erősebb, ami akkor este megrendítette. A hold a romos malomba is bevilágított. Is­merte jól minden szögletét, a kövek, gerendák és vasak egyszerű és áttekint­hetetlen topográfiáját, egy minden célszerű használattól érintetlen tér higgadt rendjét. A magára hagyott pusztulás tud csak ilyen nyugalmat árasztani. Buszkó még az aknánál szólítgatta a macskát, mikor a főkönyvelő nem vala­milyen neszre, inkább egy alig észrevehető elmozdulásra lett figyelmes. A foltos macska felpúposított háttal gubbasztott a kövek és vasak között, me­reven nézett a kénsárga szemével, ügyet sem vetve a főkönyvelőre, mindenen kívül helyezkedve, mégis a legteljesebben belül. A létezés nullpontján? - de ezek már olyan későbbi okoskodások. Tény, hogy ez a kép rögzült benne úgy, mint egy illetéktelen bepillantás. Valami időelőtti. S hirtelen olyan vize­lési ingere támadt, hogy nem is tudta visszatartani, lélekzetvisszafojtva gug­golt, a térdhajlatánál még forrónak érezte a csípős nedvességet, a szandáljába onnét csöpögött le. Azóta százszor is végiggondolta, hogy a macska hogyan tudott olyan észrevétlenül belopakodni a malomba; a kép azonban, ami benne élt, változatlan maradt: a macska már előbb, már eleve ott gubbasztott. És erről nem lehetett beszélni. Megvárta, míg Buszkó visszaindul a nyárfasor felé; és később sem árulta el soha, hogy tanúja volt a fiaskónak, bár a ba­rátja, kicsit kozmetikázva, többször is szóba hozta a felsülését. A portyái viszont attól kezdve ritkultak meg.

Mindennek közel ötven éve. A főkönyvelő számol vele, hogy van valami abnormális abban, ahogy ezt a históriát felduzzasztotta magában, s hagyta beépülni a normális és praktikus gondolatai közé. Már gondolt rá, hogy egy­szer beszél egy orvossal, de utolsó pillanatban mindig letett róla, ugyanis rá­jött, hogy bármennyire fontos is számára minden mozzanat, ami a rögeszmé­jéhez kapcsolódik, mégis kétértelmű ez a fontosság: szégyellné hangosan ki­mondani, félne, hogy kinevetik, s akkor már ő sem tudna őszintén mást tenni, mint velük nevetni. Mikor nyár végén Marcela felhívja Budapestről, hogy szeretné meglátogatni, váratlanul őt lepik meg olyan érzések, mint a nagyobb utazások előtt. A lány az unokahúga, ötvenhat óta Barcelonában él, egy kis butikja van a Ramblason, a nyár egy hónapját a tengeren tölti, az éjszakákat a butik fölött egy kis ötször négy méteres szobában, a nem sűrűn, de mindig „jó pillanatban" magához engedett új szerelmével. Ablaka keskeny udvarra néz, tele virágzó oleanderrel, öreg citromfával; a lombok mögött végleges nyugalommal rajzolódnak ki a fehér boltívek, a függőfolyosó fa-mellvédje, a mórosan gazdag cirádák. Az egyik bolthajtás pillérében mohos szikladara­bokkal kirakott üreg, benne egy ritkán látható kegy-szobor. Szent Iváné, nem is titkolva a kultusz pogány eredetét, a nap és tűzimádást: a szobor mellett aranyszínű lángnyelv áll őrséget, a lángnyelv tetején sugaras napkorong. Marcela most harmincöt éves. Van egy emléke tizenhét éves korából, egy délután, amelyet együtt töltött a főkönyvelővel. A szülei már elváltak akkor, s az édesanyja valamilyen családi ügyben küldte le a rokonságtól elidegene­dett, különc hírében álló testvéréhez. Marcela egész délután félt, s amíg ott volt - végülis a késő esti vonattal utazott vissza Pestre - , folyton ellensú­

874

lyozni igyekezett a szorongását. Azelőtt soha nem volt hosszabb ideig egye­dül a nagybátyjával, így a kapcsolatuk és beszélgetéseik is ennek megfelelő volt, nem unalmasabb és érdekesebb a szokásos rokoni érintkezésnél. Meg- ragadhatóan semmi különös nem történt, legfeljebb az, ahogyan ez a semmi folyamatosan történt, a vonatindulásig. Marcela kamasz fantáziáját megra­gadta a „világháborús" távcső; a sarokban lógott akkor is, kiszedte a tok­jából, s majdnem egész idő alatt a nyakában tartotta, még teázás közben sem vált meg tőle. A játék, amire bármelyik pillanatban föl lehetett használni, segített közvetlenebbé tenni a modorát, a hangját, azt a rokoni közvetlensé­get, ami többször is megbicsaklott, hol az egyikük, hol a másikuk hibájából. „Nem látlak" - mondta, például, míg teáztak, s a karszékben hátradőlve a nagybátyjára emelte a távcsövet. A főkönyvelő szembefordult vele, erősen a lencsébe nézett, s közben újra begombolta az ingét, ami — a végérvényesen kitágult lukak miatt - megjósolhatóan hiábavaló volt: a következő percben úgyis kigombolódtak, s valóban rokoni lezserséggel tették szabaddá a fél mellét. „Fordítsd meg" - mondta, és nem vette le szemét a lencséről. Mar­cela szót fogadott, s így már valamennyire élessé lehetett tenni egy távoli, kicsire zsugorított arcot. Elég sokáig maradtak így, és egyikük sem kezde­ményezte a következő mozdulatot. A tea hűlt. Marcela végül leengedte a táv­csövet, foga közé vette az egyik körmét. „Mit csinálsz te azzal a sok évvel, ami mögötted van?" - kérdezte vontatottan, s elpirult, hogy minden átmenet nélkül ilyesmit kérdez. Pedig még világosabban azt szerette volna kérdezni (ha meg tudott volna birkózni a szavak összekeresgélésével), hogy „kivel vagy mivel osztod meg azokat az éveket?". Megvárták, míg lemegy a nap, akkor indultak el sétálni a nyárfasorba. Az ég kitartóan vörös és lila volt; Marcela halvány rózsaszín ruháján, alul, fehér csipkeszegély tette hangsú­lyossá a surlódó szoknyafodrokat. A főkönyvelő, aki a kárpáti utóvédharcok­ból sem maradt ki negyvenháromban, mégis ezerkilencszáztizenhétről kez­dett mesélni, az olasz frontról, ahová gyerekfejjel került le - s nevetett: „Tizennyolc évesen!" Marcela javasolta, hogy nézzék meg a tombános mal­mot, sokat hallott már róla, de még nem látta. Mint mindig, most is járt egy kis szél. Megnézték a cloaca boltívének a maradványát; a magasra nőtt gaz­ban alig találták meg. A deszkával fedett gödör rég betemetődött, a főköny­velő a helyét sem tudta pontosan megmutatni. A szentély emlékfája viszont hatalmasra terebélyesedett közben. Marcela itt ült le, hátát nekivetette a törzs­nek. Szoknyáját úgy rendezgette el, mint egy ernyős lebernyeget, a szél alá­fújt, visszaejtette. A főkönyvelő összefont karral állt előtte. „Fogalmam sincs, hogy mért jöttél" mondta, s egy ragacsossá gyúrt levelet forgatott az ujjai között. „Megírtam anyádnak, hogy engem nem érdekelnek a végrendeletek. Én magam sem írnék soha. Én ezt nyitva hagyom. Hogyan legyen akaratom, ha egyszer nincs már? És ami egyszer elkésett. . ." Nem fejezte be; s anél­kül, hogy Marcelára nézett volna, elindult a malom felé, belépett a romos ajtónyíláson, és a szemközti fal repedésén hajolt ki, onnét nézett vissza. A lány ugyanúgy ült, ahogy ott hagyta, szeme elé emelt távcsővel; s valahogy sehogysem akart tovább alakulni a színpadias jelenet. A főkönyvelő úgy érez­te, hogy a legkisebb arcrezdülése ormótlan elmozdulássá nő, fejét duzzadás puffasztja föl, pusztán attól, hogy a távcső rászegeződik. És hogy szólnia kell, ha azt akarja, hogy ismét a régi legyen. „Nem jössz be?" - kiáltott ki. Mar­cela nem engedte le a távcsövet. „Most nem" - kiáltott vissza. Barcelonában élt már, mikor egyszer szokatlan élességgel felidéződött ez a délután. Éppen

875

„honvágyas" hetei voltak, többször is megkereste a rádióján Budapestet, amit különben tudatosan került, továbbcsavarta a keresőt, ha magyar szót hallott. Egy fiatal medikus járt fel hozzá akkoriban, egy córdobai fiú; akár egy mór herceg. Szülei elpusztultak a polgárháborúban, és sokat mesélt a harcokról, amelyeket gyermekként élt át; Marcela meg ötvenhatot mesélte el, olyan részleteket, amelyek végképp ki szoktak maradni a történelemírásból. Így került sor arra a szovjet tisztre is, aki a Vigadó előtt kiszállt a tankból, és látható rokonszenvvel nyugtatta az odasereglett egyetemistákat, legvégül az­zal, hogy ha már megtörténik ilyen, utána mindig több a kenyér és a munka- alkalom. Amit viszont nem mesélt el: a nagybátyja ügyetlen történetét az olasz frontról. Majdnem sötét volt a nyárfasorban, ahol lépés távolságra lép­kedtek egymás mellett. Távolabbról egy kutya követte őket, a nem tisztázott hűség olyan tartózkodásával, amilyenre csak egy kutya képes. Marcela több­ször is visszafordult, hogy ellenőrizze, a kutya ott van-e még. Egészen hazáig kísérte őket. A főkönyvelőt idegesítette a forgólódás, de nem szólt, s vala­hogy végigmondta a történetet. Akkora köd volt, hogy elszakadt a járőrétől, és egy kiürített, üres faluban töltötte az éjszakát. Ahová benyitott, az orvos háza volt. A rendelőben érthetetlen módon működött a telefon, s találomra felhívott egy számot, a falra akasztott naptárról olvasta le. Olaszul válaszol­tak, s így tudta meg, hogy ellenséges területre tévedt. Amíg bátorságot gyűj­tött, hogy ismét elhagyja a falut, az asztalon talált vérnyomásmérővel meg­mérte a vérnyomását, ahogy még a háziorvosuktól látta. És fölírta a naptár- lapra az eredményt, a nevét s a dátumot - „1917 november 9.-én hajnali 1/2 3-kor, Bosciban". - „Ez egy biztos adat" tette hozzá mosolyogva. „Mégha a ház kiégett, akkor is biztosabb a többinél." Később, Barcelonában, elég különösen hatott ez a sehová nem illő történet; s talán egyedül a nyárfasor­ban jelentett valami mást is, mint amiről szólt. Vagy esetleg ott sem? Lehet, hogy már ott is másutt hangzott el? Míg a falrepedésnél támaszkodó nagy­bátyját nézte, tulajdonképpen azért nem ment oda, mert az a képtelen érzése támadt, hogy a szíve abban a pillanatban megáll majd, és a nagybátyjáé is, de nem úgy, hogy meghalnak, hanem egyszerűen megállt szívvel nézik majd egymást, és nem tudják elszakítani magukat a malomtól. S ez, így visszate­kintve és újra felidézve, még a polgárháború és ötvenhat borzalmait is törpé­vé és mulandóvá tette.

Mikor a kisváros állomásán megpillantják egymást, inkább csak intui­cióval döntik el, hogy az a másik „ő lehet". Húsz éve nem látták egymást. Marcela ruhája paszteles drapp vászon, fluoreszkáló szálakkal átszőve, mint­ha permet-finom verejték ütne át rajta. Asszonyosan megállapodott, a hangja, a mozdulatai a vonásai; ahogy éppen elül egy hullámzás, s csak annyi érző­dik, hogy a már sima víztükör is a hullámzáshoz tartozik, még annak a záró üteme. Mintha a kettő között nem volna rés. Az Alisca kerthelyiségében ebé­delnek. A főkönyvelőt is meglepi, hogy mennyi gavalléros apróságra, figyel­mességre emlékeznek még a reflexei. Közben sok mindenről szó esik - csa­lád, politika, Spanyolország, utazás, az összezsugorodott világ, a legújabb vallásos mozgalmak, a tudás és ismeret határa, egy most már valóban utolsó háború balesete; s még egy csomó téma, gondolattöredék, két fogás közé be­morzsolt, de gazdátlanul ott is hagyott fél mondat - egy káprázatosan sike­res század banálisan tanácstalan közhelyei. Csak személyes életük nem kerül szóba, a minden híradás nélkül eltelt húsz év. Ezt kerülik, és egyáltalán nem látszik, hogy zavarná őket. Ha van intim determinizmus, aminek egy év

876

annyi, mint száz, akkor az ő együttlétüket ez meglehetősen jellemzi. Kisebb séta és kávézás után visszamennek a lakásba, nagyjában akkortájt, amikor annak idején teáztak. „A távcső", mosolyodik el Marcela. Igazában semmi nem változott a két szobában, sem a mellékhelyiségekben. A könyvek szapo­rodtak meg. Változatlanul nincs rádió, nincs televízió. S egy kicsit mindenen ugyanaz a por, ami még nem rendetlenség, de nem is „rend", ami választéko­san mindig megsért valami mást, esetleg hibátlanabb törvényt, igazabbat. A főkönyvelőtől távol áll minden ilyen nemes önkény, a „rend" kifinomult ag­ressziója. Különös, hogy ennek ellenére milyen pontos és rendezett volt az élete, és most is az, sőt, sokkal inkább, mint azoké, akik annyira törekszenek rá. Bent a lakásban hamarosan kialakul köztük a húsz év előtti délután ön­kéntelen utánzása, bár az ilyesmire az azonos környezet könnyen ráveszi az embert; hogy hová üljön le, mit vegyen a kezébe, mire milyen megjegyzést tegyen. Marcela a butikjáról mesél - miközben ugyanazokból a csészékből teáznak —, és megemlíti a Szent Iván kegy-szobrot. „Ez a tűz, ez is szépen időszerű lett megint" — mondja kesernyésen. A főkönyvelő röviden nevet, és egy folyton félrecsúszó tealevelet igyekszik a csésze szélére kormányozni. „A macskák bezzeg nem sopánkodnak!" — „A macskák?" - lepődik meg Marcela. A nagybátyja hosszan kortyol. „Igen . . . Hát nem szeretik meg bolondulnak érte? És mégis félnek tőle" - s nem veszi észre, hogy Buszkó hajdani bölcsködését ismétli meg. Marcela odanéz az ágyra, és megfogja az egyik cirádás rézrudat. „Te mért nem tartasz macskát?" - s az enyhén hátra- döntött székét nem engedi vissza, cipője orrával tartja az egyensúlyt. Eddig semmilyen kihívó mozdulata nem volt, és ez a mostani sem az, a főkönyve­lőt mégis ütésszerűen éri, kis verejték ül ki a homlokára. „Tudod, örültem, hogy telefonáltál, de úgy őszintén. . . úgy most se tudom, hogy mért jöttél" - mormogja. „Honnét tudnánk!" - nevet föl Marcela, és kimegy a fürdőbe. Egy pillanatig vaksin áll az ablaktalan helyiségben. Amikor felgyújtja a vil­lanyt, kutatva nézi az arcát a tükörben, először közelről, aztán eltávolodva. A saját fürdőszobája jut eszébe, a két helyiség közötti távolság és űr, s az a minden ésszerűséget meghaladó tény, hogy itt van. És az a napsütés ott! A sétálók tömegétől hullámzó éjszakai Ramblas, a rengeteg virágárus, a madár és állatkereskedők magasra tornyozott ketrecei, dugig tömve a letargiásan bámuló áruval, félig vakultan a szemükbe tűző műfénytől. Odolos vizet ke­ver, és kiöblíti a száját; közben hallja, hogy a vécéajtó nyílik, csukódik. A szobában belelapoz a noteszébe, s megnézi, hogy mikor indul visszafelé vo­nat. A főkönyvelő a vécében mos kezet. A mini-csap fölött régies kajütablak, legfeljebb egy gyerekfej fér át rajta. Ezen is odalát a háztetőre, a cserepeket hamvas rétegként vonja be a kicsit már őszies napfény. Csillog a televízió­antennán. Valahányszor ráesik a pillantása, mindig újra megállapítja, hogy zavarja az összképet, nem odavaló, meg különben is elbizakodott erőlködés. Ezek azonban már túlságosan is kusza gondolatok. Az igazság az, hogy ő maga még a távcsövet se veszi kezébe évtizedek óta. Egyszer a fekete macs­ka fél délelőtt ott ült a kémény tövénél, mint aki kegyesen közszemlére bo­csátja magát, de aztán ennyi is volt csak - mellékesen odadobott alamizsna. És akkor se jutott eszébe a távcső. Marcelának már vállán lóg a szatyra, mikor visszamegy a szobába. „Megvan még a malom?" - kérdezi. A fő­könyvelő kis szünet után az íróasztalához lép. „Jó, induljunk" - bólint, s közben odébb tol néhány könyvet; nem rendet csinál, inkább csak jelzi, hogy az ittléte helyett most a távolléte következik. Ahogy végigmennek a

877

celtisfás főtéren, mind a kettőjükön érződik valami gépies, de ez mégsem természetellenes, ha csak a szokatlan természetessége miatt nem, s így nincs is értelme, hogy változtassanak rajta, hiszen épp ezzel tennék kényszeredetté a sétájukat. Mikor kifordulnak a nyárfasorról, a sorrend úgy alakul, hogy Marcela kicsit előbbre kerül, vagyis fordítva helyezkednek el, mint eddig- az agglegény főkönyvelőben ugyanis fel se merült, hogy udvariatlanság, ha folyton megelőzi a partnerét, egyszerűen nem szokta meg, hogy valaki más­sal lépést tartson. S igazában most sem az történik, hogy Marcela lépked gyorsabban, önkéntelenül ő kezd el lassítani, s végül már annyira egymás mögé kerülnek, hogy a lány éppen megtámaszkodik a bodzalombokkal takart ajtónyílásban, mikor a nagybátyja még csak a hársfa alá ér. Ami lehetne a húsz év előtti jelenet emlékeztető utánzása is; csupán a szándékosság hiány­zik belőle. Mindenesetre jó alkalom, hogy rájátsszanak a véletlenre: Marcela úgy emeli szeméhez a kezét, mintha távcsövet tartana, és hirtelen ötlettel a főkönyvelő is ezt teszi. A játék azonban mégsem vállalható sokáig, el kell ütni egy nevetéssel. Mire a főkönyvelő odaér a malomhoz, Marcela már bent ül egy keresztgerendán. És nem is bánja, hogy a belépéskor nem volt ott senki — legalább nem kellett kiszolgáltatni az arcát, és ideje is jobban maradt, pontosan maga se tudja, mire. Az bizonyos csak, hogy ide kellett jönnie, különben dolgavégezetlenül utazik vissza. S egyszerre sokkal nyugodtabb, mint az itt-tartózkodása óta bármikor. Vágyakozva ül, hallja a közeledő lépé­seket, lábát lóbálva tépdesi a bent is sarjadó gazt. Nagybátyja kint áll meg, és visszanéz a nyárfasor felé, anélkül, hogy odapillantana rá. Aztán kis idő múlva a csend lesz túl súlyos. Van olyan színpadi szünet, amikor nem az intsrukció betartásáról van szó, hanem arról, hogy a szó tényleg abban a pillanatban születik. Marcela valahogy így szólal meg. „Neked csakugyan van valami a bőröd alatt" - mondja, és abbahagyja a tépdesést, helyette a cipőjét nyomkodja a besüppedt kövekhez. - „Egész délelőtt törtem a fejemet, hogy mért akarok kijönni ide . . . még egyszer kijönni. . . pedig nem akartam többet találkozni veled. Azelőtt se volt különösebb ok rá, hogy találkozzunk, a magad módján mindig kiestél a rokoni hálózatból. De most, hogy anya is meghalt. . . Apánk meg sose törődött velünk. És el is évül sok minden, az ember annyi mindenből kikopik. Bár én igazán sose voltam boldog . . . igaz, boldogtalan se. Tudod, mit gondolok? Amikor a messzelátóval néztelek itt, hirtelen jött valami kép, és azóta se tudom, hogy mi. Szerintem te magad se tudod, hogy mit csináltál annyi évig. Vagy hogy most mit csinálsz. Olyan voltál akkor a távcsőben, hogy féltem. Nem tőled. Mintha laknának ben­ned . . . vagy lakna valaki. Figyelsz rám? Most jobb is, ha nem nézel ide . . . Az ember persze hogy tud magáról ezt-azt - hogy csinos, hogy a húsa ke­mény, és ez még nem beképzeltség. Azt is tudom, hogy az én harmincöt évem nem harmincöt, hanem huszonöt, és ezt úgy is veszem, hogy igen, mindig visszalopok magamtól néhány évet, és félrerakom . . . Csakhát, ez is csalás"- és egy friss nevetést igyekszik erőszakolni magára. - „Mint azok az el­süllyesztett atomkukák vagy m i . . . De mindegy. Ez van. Közben meg el­adogatom a különböző frincfrancokat, mert szeretem eladni őket, és elren­dezgetni a kirakatot. . . Ahogy szeretek azzal lefeküdni, akivel jólesik, és valahányszor jólesik. És nem szégyenlem, hogy ez nekem fontos. Az ember minden alkalommal újra bedobja a zsetont. . . vagy nyelvére veszi az ostyát? És mindig messzebb akar elmenni, még messzebb, a szemed kifordul, ordítasz, és esküdsz rá, hogy ez a legjobb .. . Mintha egymás karját akarnátok hátra­

878

felé hajlítani. Közösen. Szóval, kizsarolni ezt az érzést, hogy milyen volna nem egyedül meghalni. És akkor a halál is el lenne intézve. Csak mire lemo­sakodsz, már világos, hogy meddig, hogy milyen messze lehet. . . Tavaly ott a Ramblason kinyúlt egy fiatal fiú, aki gyakran járt be hozzám vásárolni - tetszettem neki? vagy csak gyűjtötte a frincfrancokat? Végül is mindegy. Az ilyen már nem tesz hozzá, és nem is vesz el belőle. Ott a butikkal szemben esett le a padról a virágos vödrök meg ketrecek mellé. És azok az egymáshoz préselt állatok a drót mögött, a néma szemükkel! Csak mint a golyók, pedig élnek még. Élnek? Persze úgy, hogy mégsem. Vagy a kettő között? Hol? Szerintem itt van valami, amit nem tudunk, és erre találjuk ki a különböző dolgokat, hogy egyszerre nincs semmi, elvágták, vége, vagy éppen hogy van, és ez a koronája mindennek. És ha nem? Ha mégis olyan az egész, mint ami­kor tényleg egyedül maradsz egy forgóajtóban, és ott már folyton csak az van, hogy tudod, hogy nem vagy. . . Mert tudod." Marcela mindezt csende­sen, színesen mondja, olyan kertelés nélkül, ahogy ritkán tudunk megszólalni. A főkönyvelő alig mozdul közben, és minden valóságérzékét elveszíti. Csak később kezd elsápadni. A bőre száraz, ez a korral jár, s most ez a száraz bőr lesz olyan, mint a dob. A furcsa csak az, hogy hiányzik belőle a lámpa­láz, pedig érzi, hogy valami hasonló volna indokolt. E helyett — és tulajdon­képpen ettől sápadt ki — legszívesebben megölné az unokahúgát. Nincs rá értelmes magyarázata, hogy miért, csak az ösztönzése világos és erős, s mást a bíróságon se tudna mondani, legfeljebb azt, hogy „kérem, mindenkiben van olyasmi, amihez nem lehet hozzányúlni, az ember maga se nyúlhat hozzá, mert másnak van fenntartva." Az alacsonyra ereszkedett nap már a hársfán verődik át; bentről ugyanakkor folyamatos neszezés hallatszik ki. Végül Mar­cela hangja. „Akkor még nem értettem kamasz fejjel, meg féltem is, de most már nem . . . Mondd, mi a csudát tudsz te? Mibe ártod magad? Mit akarsz te kizsarolni? Vagy nem is akartál soha?" Mikor a sétát indítványozta ott­hon, még csak arra gondolt, hogy majd a malomban pihennek meg, és ott várják meg a naplementét - most mégis gyorsan és fegyelmezetten kezd el vetkőzni, teljesen rögtönzésszerűen, s utána állig felhúzott térddel visszaül a gerendára. Csak mikor a nagybátyja megfordul, akkor hagyja, hogy a két térde lecsússzon, és kinyissa magát - akár egy keskeny résbe zuhant állókép. És ez elég sokáig kitart. Pillantásuk közben többször is megváltozik, kutató és zavart várakozás keveredik bennük, de legalább annyira a megkönnyeb­bülés is. Mind a kettőjükében. A főkönyvelő annyit lép csak előre, hogy oda­ereszkedhessen Marcela elé, s halkan mond is valamit, de ő maga sem hallja a saját hangját, erre motyogva megismétli: „Pedig nem tudom, hogy mért nem félünk . . . " — ami azonban majdnem üresen hangzik most; Marcela vi­szont épp ettől bátorodik fel, és már mosolyogni is mer. S ahogy magához húzza a nagybátyját, szinte az első pillanattól érzi, hogy képtelen lesz ural­kodni magán, noha semmit nem akarna jobban, mint azt, hogy együtt. Ügy ölelik egymást, mintha kapaszkodnának. Kétszer és háromszor bukik át a „forró határon", aztán megint újra, még átmenet sincs, csak ájult zsibbadtság és összemosódás; és közben mégis az kísérti, hogy a nagybátyja valami mó­don másutt is jelen van, nemcsak vele, és ez a száraz, szikár test nemcsak tőle kapja az erejét, hanem orozza valahonnét. Ettől pedig szó szerint félté­keny lesz. Nincs megnevezhető tárgya ennek a féltékenységnek, mégis úgy hat rá, mint egy torokszorítás; majd hirtelen megint másképp érez - hogy mégis boldog, és semmit sem bánt meg. Kábult és tiszta a feje. Már mind a

879

ketten túl vannak, amikor váratlanul újra elbizonytalankodik: egyszerűen képtelen eldönteni, hogy a nagybátyja őt nézi-e vagy csupán néz, ahogy kö­nyökölve föléjehajlik. Igaz, még mindig annyira erős benne a feszítő zsib­badtság, hogy az is befolyásolhatja, a mozdulatlanságuk, s hogy még percek múlva sem tudják elengedni egymást, pontosabban, az ő teste nem akar el­lazulni, az ágyéka, és bárhogy igyekszik elernyeszteni magát, az tőle függet­lenül továbbra is tapad és szorít. Tudja, hogy az ilyesmi nem ismeretlen, de az betegség, ez pedig nem az! — s kis ideig még furcsa öröm is vegyül a nem lankadó szorításba. Felzárkózás? - a falrepedésen bevöröslő égaljon nincs semmi elmozdulás: mintha egy szétáradó megszűnés magát szemlélné egy elfogyott, és mégis kimeríthetetlen időben. Az ilyen hasonlat vagy érzés kétségkívül alkalmas rá, hogy csábító legyen, sőt, még a valósághoz is köze lehet, csak ettől a percek még múlnak. S a levegő hűl. És ők is mind jobban kénytelenek érzékelni maguk alatt a ferdén besüppedt követ, az elszórt va­sakat, a melléjük szoruló gerenda élét, amitől a helyzetük is egyre szeren­csétlenebb lesz, és elkerülhetetlenül komikus is - ha volna harmadik, akinek a számára az lehetne. S egyre inkább a növekvő szégyen és rémület ül ki Marcela arcára, hogy minden segítség nélkül így maradnak ott a malomban. És eredmény nélkül? Mert továbbra is bizonytalannak érzi, hogy a nagy­bátyja honnét, és milyen félmosollyal néz rá; bár a hangjában annyi a meleg­ség, amikor megszólal, hogy egyszerre sírni kezd tőle. „Most már várd ki" - mondja a főkönyvelő, és megsimogatja az arcát. És végül is ez oltja ki benne a már fájdalmasan szaggató spasmust. Egy ideig sír még, aztán szótlanul fel­öltöznek. Anélkül, hogy bántani akarná, igyekszik távolabb húzódni a nagy­bátyjától, a ruhájába is így bújik bele, s lopva többször is rajta felejti a sze­mét. De nem szól. A nyárfasoron is így sétálnak végig, egészen hazáig, egyet­len szót sem ejtve arról, ami történt. Otthon megteáznak, Marcela harap valamit, és az esti fél tízessel elutazik. Megkéri a nagybátyját, hogy ne kísér­je ki az állomásra; ugyanakkor egy sereg pipere-apróságot felejt a fürdőszo­bában, s a fotelben egy zöld-zománcos cigarettacsavaró dóznit, pedig egész idő alatt nem dohányzott.

Aztán elmúlik néhány hónap. A Ramblason még novemberben is nagy a forgalom. A virágos-vödrök megfogyatkoznak ugyan, az állatketrecek la­kói azonban nem - azok „télállóak", mondja a Barrio Chino aszfalt-humora. Mert bármennyire is kiszolgáltatottak és rövidéletűek, mégis a megszüntet- hetetlenség benyomását keltik, mintha folyton ugyanazok volnának, és ugyan­úgy. Az utóbbi időben Marcela még érzékenyebb az ilyen gondolatokra és tűnődésekre. Késő estig ott ül a bizsui között, s mintha kevésbé várakozón bámulna ki az utcára a kirakatban lógó gyöngyök, játékfigurák és mobilok rácsán keresztül. Az ismerősei is észreveszik rajta, hogy megváltozott. „Csak nem a honvágy?" - kérdezik, és maga is meglepődik, hogy mennyivel bo­nyolultabban próbálja felfogni és érteni ezt a szót, mint azelőtt. S hirtelenjé­ben nem is tud talpraesetten válaszolni. S valahogy többet is iszik. Gyakrab­ban váltogatja a fiúit. Érzi, hogy kevésbé igényesen válogat, de ösztönösen törekszik is rá, hogy távolabb tartsa magát a „problémás" igényességtől, egy­szerűbb higiéniai józansággal bonyolítja az életét. S közben olyan szép és karikás, amilyen hosszú évek óta nem volt. A főkönyvelő életében még ennyi változás sem történt, és nem is történik. Tovább vásárolja a könyveket, este továbbra is a felső ablakot hagyja nyitva, az ágya mellé változatlanul oda­készíti a „megbolondított” tejeskávét. Marcela ott felejtett holmijait egy do­

880

bozba gyűjti, régies vignettával körberagasztja, és az íróasztal alsó fiókjában keres neki helyet. A történteket igyekszik nem bolygatni magában; ahogy egy túlzott közelsége miatt kiesett nevet is a sorsára szokott hagyni. Ha ki­esett is, bizonyos, hogy nem végleg, csak mélyebbre süllyedt. Vagy talán túl pontosan maradt ugyanott, ahol volt, és éppen ez árnyékolja le. Közben a megszokott szórakozásáról sem feledkezik meg, napjában többször is oda­pillant a barokkos ház tetejére, este sétát tesz arrafelé. Már esős november­vég van, amikor Marcela először kapcsolja be a pult alatt a hősugárzót. Durva szövésű, magasnyakú pulóverben ül, a meleg alulról csap fel, a lába és a combja majdnem felforrósodik, fönt meg borzong. Váratlan sokként hat rá ez az apróság; mintha a hónapok óta tartó lenyugodott tompaságából ébresztené föl. Hazaérkezése óta többször is elhatározta, hogy ír egy lapot a nagybátyjának, de valahogy mindig elmaradt. Néhány üdvözlő sorra gondol - különben se valószínű, hogy olyasmit tudna írni, ami bármit világosabbá tehetne köztük - , de még ez is azon csúszott el, hogy nem talált megfelelő képeslapot, beszédes képeslapot, amelyhez szinte szó sem kell, csak címzés és aláírás. Ami persze meglehetősen romantikus megoldás, Marcelától elég szokatlan ötlet, az ő esetükben azonban mégse tartja romantikusnak, vagy legalábbis nem veszi észre, hogy az. Most viszont hirtelen sürgetéssel érzi, hogy nevetséges görcs, ha nem küldi el a lapot, most már nem halogathatja tovább. Csak éppen ez a belső sürgetése zavarbahozóan erős és zaklatott, sokáig nem tud mit kezdeni vele. Többnyire késő estig nyitva tart, ezen a napon azonban korábban becsuk, felmegy a lakásába, és órákig ugyanazt a lemezt teszi fel, Vivaldi Négy évszak-át. Erre a mániájára mondta egyszer a córdobai fiú, hogy „ezzel kárpótolja magát a hiányzó ötödikért". Aztán tíz óra felé lemegy a Ramblasra, kétszer is végigsétál a hosszú sétányon, s amikor újra rákezd az eső, az Asalto utca torkolatánál a Bon-Sol-ban köt ki. Kopott kis drinck-bar, majdnem teljesen üres; rajta kívül csak egy fiatal pár a sarokban, a bárpulthoz közelebb egy idősebb házaspár. Marcela a má­sik hátsó sarokban ül le, és nem sürgeti, hogy kiszolgálják, lehunyt szemmel nekitámasztja a fejét a falnak. Később odahozzák a konyakját. A kassza fölött, egy polcon, a tévékészülék a legerősebb fényforrás a helyiségben. Éppen bikaviadalt közvetítenek valahonnét délről; helyesebben nem éppen, mert alig van hét, hogy a corrida hiányozna az adából. A készülék néma, a küzdelem álomszerű hevességgel zajlik a képernyőn. A kassza melletti asz­talkán a tele-pong kisebb képernyője. Üzemel az is, csak játékos híján nem játszik: a kataton-szürke mezőben halk pik-pik hanggal röpköd a fehéres pontlabda, ötletszerű röppályán, teljesen indetermináltan. Amilyen halk ez a hang, annyira átható, majdnem engesztelhetetlenül szakad ki az utcazajból, az eső surrogásból. A pult mögött a fiatalember olvas, a fiatal pár egymás lába közé csúsztatott lábbal ül (ahogy zárás után az összecsukható székeket teszik el másnapra), egymásnak döntött homlokkal, kezükben az üres pohár. Marcela képtelen felfogni, hogy mi történik vele ezekben a pillanatokban. Keze az ölébe nyomódik, de mozdulatának egyszerűen nincs előzménye. Csinálódik. Éppen csak annyira érintgeti magát, hogy újra és újra összerán- duljon, egészen a túlságosan is ismert határig; s közben hol a röpködő pont- labdát, hol a tévéernyőt nézi. Annyit már ő is ért hozzá, hogy észrevegye: a faena utolsó harmadát követi éppen a kamera. A matador egyre kényszere- dettebb forgásra veszi rá a bikát a skarlátszínű muletával, ugyanakkor ő ma­ga is zárt lábakkal forog, anélkül, hogy elmozdulna a helyéről. És a végén

5á JELENKOR 8 8 1

döf. Nem azonnal húzza ki a kardot, a szarvak fölött még magasabbra homo- rodik, s egy csuklónyival mélyebbre nyomja a pengét. Ahogy a lámpa kial­szik, a bika egyből bukik le a két első térdére, s a kamerával közel hozott fej hirtelen állóképbe merevíti az eddigi mozgalmasságot. Aztán lassan olda­lára dől a nagy test. Kis idő múlva Marcela keze is visszakerül az asztalra, csak a mutatóujját tartja távolabb a többitől, mintha tisztátalan volna. Olyan undort érez, amihez mégsincs köze; inkább valamilyen homályos gyászhan­gulathoz, amiről halálbiztosan tudja, hogy ezekben a pillanatokban időszerű. A pultnál fizet, s közben egy pillantást vet az öreg házaspárra, akik szemben ülnek a tele-pong képernyőjével, - nyilván egész idő alatt azt nézték, nem a tévét, ez valahogy az arcukra van írva. Ez a kép napokig nem megy ki a fejéből; s csak hónapok múlva jut el hozzá a hír, hogy a nagybátyja meghalt. Az íróasztala mellett találtak rá, mikor feltörték az ajtót; az olvasólámpája égett, a félrehúzott függöny résén besütött a nap. Túlzás volna azt mondani, hogy a hír hallatára lelkiismeretfurdalás kísérti meg, annyi azonban tény, hogy szokatlan tompasággal rendül meg; mintha egy vereségről értesítenék másodszor. Életében először érez olyan felelősséget, amiről nem tud számot adni. És már tavasz van a Ramblason; de már nem a régi.

Kisoroszi. 1979. augusztus 16—26.

882

E S T E R H Á Z Y P É T E R

Bevezetés a szépirodalomba

Nem akarja zavarni a háziakat, kicsit tart a szívélyességüktől, meg­kerüli a házat. Nagy kitérőt kell tennie fájós lábaival, átverekszi magát egy bozótoson, viharkabátja nyitva, egy ág felkarmolja a nyakát, a felső inggomb is nyitva. Szikrázik az idő, a levegő alapvetően hűs, de érződik, hogy reggel óta süt a nap. Lefelé a völgy felé zöld rétség van, a halotta­kat szedegetik, valami parkőrféle áll a szélén, megemeli a kalapját. Látja rajta, hogy zavarban van. Sokan odavesztek, kérdezi. A parkőr csak he­beg, szájaszélén kis nyálgömb van. Nyugodjon meg, mondja keményen. Jobb lábával a füvet turkálja, baljára nehezedik, fáj a bal lába feje. Jó ruganyos a talaj. A parkőr nem nézve sehova se mondja, naponta henge- rezem. Leül, kibontja a bakancsát, a gyapjúzokniban sem izzad a lába. A parkőr figyel, jobb lenne kapca, nem igaz? A zoknit óvatosan húzza, a lábkörme túl hosszú, könnyen beakadhat az érzékeny gyapjúba, nem válaszol. A parkőr zavartan folytatja, minden az én dolgom, eltakarítani mindent, körbemutat, saroglyákon viszik a testeket, a közellévőket csak úgy húzogatják. Jó gyöp, mondja, és jelzi, hogy véget ért a beszélgetés. Csúnya, elég csúnya, mondja a parkőr a lábára távoztában. Az egyik ujja egészen bedagadt, piros, fényes, úgy fénylik, mintha szét akarna durran­ni, kellemetlen sebesülés. A fény jót tesz neki, gondolja, napoztatja. Amint érezni kezdi a tavaszi föld hűvösét, rendberakja magát, feláll. A lába rosz- szabb, felkapaszkodik a dombon, érzi a bokák körül az izmok feszülését, feszítését, jóleső érzés. A letarolt fél ház, a félbevágott szoba, olyan, mint egy újszerű építési megoldás. Fölmászik a létrán. A létrát úgy lopattam, szóltam a legényemnek, és megértettem vele a helyzetet, nagyot kacsintott. Igyekszik talpközéppel érinteni a létrafokokat, így kevésbé fáj, de mivel jobban hátra kell hajolnia, veszélyesebb is, labilisabb. Mikor egy utolsó fájdalommal belép a kis szobába, azt mondja, még jó hogy ilyen nehéz, tömör ez a létra. Az asszony felpócolt párnái közt fekszik, olyas, szer­vusz, drága, mi van a létrával. Legyint, mindig majdnem leesek, bicegve megy a rézágy felé, az asszony felsikolt, jesszusom, mi történt. Bosszant­ja a hang élessége, és egyáltalán ez a reakció. Nem a fájdalomtól biceg, hanem a mászáskor fölvett aszimmetrikus tartást nem tudta levetkezni hir­telen. Nem érdekes, igazán nem érdekes. Mutasd. Nem ellenkezik, tudja, így olcsóbb, rángatja a bakancs merev fűzőjét, tessék, semmiség. Az asz- szony ráteszi a lába fejére a kezét. Hűvös a kezed. Mondhatom, randa, olyan, mint egy dagadt hernyó, egy pajor, ein Wurm; ujjával megböki, felszisszen. Forró. Az asszonyról lóg le a hálóing, átmenet a hálóing s a pongyola közt. Nincs egy öved, kérdi az asszonytól, mivel túl erősen ér­zékelte a lógást. Az asszony idegesen magára rántja a takarót, ez nem sikerül egészen, mert maga is a takarón ül, rángatja, mit akarsz tőlem, végre kirántja maga alól a takarót, a lendülettől elhemperedik az ágyon, vékony combjai ijedten szétválnak, a comb belső felén hosszú heg van

883

és rajta könnyű kötés. Az asszony elhelyezkedik, indulatosan liheg. Visz- szabiceg, mezítláb, a dohányzóasztalka mellé, nézi kint a dombot. Eltervezi, hogy majd alaposan szemügyre vesz egy rügyet. Milyen bátor vagy ma, mondja az asszony, még mindig liheg. Javul a sebed, kérdi az asszony­tól. Ügy utálom, hogy úgy kérdezel engem, mintha én itt se volnék, mond­ja csöndesen az asszony, már kezd szépen varasodni, csak viszket. Va­karod? Igen, vakarom. Csönd lesz, óvatosan húzza a gyapjúzoknit, gyö­möszöli a lábát a nehézkes cipőben. Megkapaszkodik egy téglasorban - mint a fogak - , a keze kormos lesz, a korom zsíros tapintású. A parkban olyan hullabűz volt, édes hullabűz, csípte a szemem, mondja. Sötétedik. Az asszony elrendezi magát az ágyon, felhagy védekező és sértett duzzo- gásával, célszerűen húzogatja a takarót. Beleszippant a levegőbe. Jó föld­szag van. Azért ez az előnye megvan. Az asszony nevet, megigazítja a ha­ját, az biztos, szellőzésre nincs gond, megborzong, de azért hűvös van, különösen éjszaka. Ezt hangsúlyosan mondja, különösen éjszaka, itt ma­radsz, kérdezi gyorsan, nem nézve rá, mint aki elszégyellte magát, hogy taktikázik vagy hogy taktikázásra kényszerül. Magamra szoktam teríteni a kabátomat és még egy lepedőt fölülre. Felugrik a dohányzó asztalka mellől, az ágyhoz ugrik, s nem lendületesen, de föltartóztathatatlanul a nő­re fekszik. A nő kinyúlik alatta, csapkod, tekereg, nem, nem. Belecsókol a szájába, marják egymást. A nő néha följajdul, a combja fáj. Félkézzel húzza el közülük a takarót, rántja, reccsen a huzat. Hűvös szél fúj. Az asszony kibontja a nadrágot. Behúzza a hasát, hogy segítsen, a csípőjét megemeli. A hálóing felcsúszik az asszony melléig. Belemarkol a vénusz- dombjába, fáj. Ne haragudj, suttogja, és megint belemarkol; rugdossa, rán­gatja le magáról a nadrágot. Az asszony hálásan zárja a szemét, nagy ka­rikák, bemélyedések vannak az arcán, a vékonyka hajszálak tövében izzad- ságcsöppek vannak. Egy utolsót rúg kifelé, így kibújt a nadrág egyik szá­rából, a másik már megy gyorsan, szinte egymásból vesznek levegőt, szá­juk élénk, a vérbőségtől duzzadó piros. Térdével szétfeszíti az asszony lá­bait, kell hozzá erő, s úgy zuhan közéjük, mint egy darab kő, belezuhan egyszerre az asszonyba, mint egy kő. Az asszony felsikít, csapkod az egész teste. Szorítja le és engedi föl, de semmi sincs itt a játékosságból, csak a belső lendület van. Keményen csattannak egymásba. Te drága. Elemeli a száját az asszonyétól, fejét beejti az asszony nyakába. A bőr nyirkos. Arra riad, hogy az asszony óvatosan kihúzódik alóla, mássz le rólam. Gábor Áron rézágya, mondja kedvesen az asszonynak. Baj van, mondja az asszony. A hangja olyan, hogy rögtön felül az ágyban. Rászáradt az izzadság. Rosszul vagyok, mondja a nő, lemászik az ágyról, meztelensége fehéren világít a furcsa, nyitott szobában, szinte iszkol a fürdő felé. Utá­namegy, dörzsöli a fenekét, mert fázik. Az asszony nekiütközik a mosó­gépnek, lelök egy bontatlan harisnyanadrág-csomagot, a mosdótál fölé ha­jol, teste megfeszül, okádna, de nem tud. Dugd le az ujjad. Egyik lábá­ról a másikra áll, mert a kő hideg. Az asszony megereszti a vizet, öklen- dezik, aztán egyszerre bő sugárban tör ki száján át az anyag, valami sár­gásság. Az asszony be van görbülve; olyan, mintha púpos volna, a hasa lóg le a mosdókagyló fölé. Szegény combjai! Az asszony arca fehér. Meg­könnyebbültél?

884

P ÁL J Ó Z S E F

Azok a málé ottavak

és méla tercinák rágcsálva m ég a f őtt kukoricát biztosan éppen tőle jöttek el a bozótba csörtetve tűnnek el s előcsordáznak Simonfa alatt összeordibálva hetet-havat hogy jönnek a szonettek is csak lem aradtak fürdőzni és csodájára a bőszénfaiaknak mert harmincöt f ok van s a nap a nap a motor okádja a nap a nap az agyam is felforrt a nap a nap ott a fürdősapkás szonett csapat jam bikus lábuk patakvízbe kóstol most jöhettek el Parti Nagy Lajostól s azok a málé ottavák és méla tercinák elhajítva végre a lerágott kukoricát előcsordáznak Terecseny alatt összeordibálva hetet-havat hogyhát a Patkó Bandi útján a Patkó Bandi útján Patkó Bandit üldözik két pisztollyal m eglövik két csöpp vére csöppenik az angyalok fölszedik csodájára terecsenyieknek bőszénfaiaknak és az úton kocsim előtt ott kavarognak a málé ottavák a m éla tercinák a szonettek rájuk dudálok de röhögve nyelvet öltögetnek hogy ne féltsük őket lesz pénzük elég éticsigákat gyűjtenek m ajd exportra a franciáknak s gyógynövényt szednek tíz vagonnyi köteggel szétküldhetjük Európába ilyen rem ek reklám szöveggel EGYEN SZONETTEK GYŰJTÖTTE CSIGÁT EZT SZEDTÉK ÖNNEK A TERCINÁK TUDJA MÁR HOGY AZ OTTAVA TEA A LEGJOBB OTTAVA s tudja az ég mit kiabáltak még míg a kocsim körül ott hajcihőztek futkostak ha hazaérünk mindezt elmondom m ajd Parti Nagy Lajosnak

885

A szélvédőüvegen

széttört kitin lepkeszárny szétrobbant potroh és lep kék egyéb kacatja és szétlapult drosophila m elanogasterek és poszm éhek bagócsok karcsú darazsak s a pöttynyi koszból k i tudhatja hányféle bogár a gyalogosnak a járdán és ahol járda nincs útpadkán vagy a kerékpárúton kell közlekednie és a lakott területen kívül pedig az úttest menetirány szerinti bal oldalán tehát a közlekedő járm űvekkel szemben a gyalogosok ne közleked jenek szárnyakon és ne szárnyaljanak a közutak felett

vödör szivacs autósampon langyos víz takarítás temetés

Gilvánfánmég sohase találtam nyitva

a KLUBKÖNYVTÁR ajtaját pénteken szombaton vasárnap

Gilvánfán mindig nyitva találtamaz ITALBOLT ajtajátpéntekenszombatonvasárnap

lehet hogy Gilvánfánhétfőnkeddenszerdáncsütörtökönvan nyitva a KLUBKÖNYVTÁR

lehet hogy Gilvánvánhétfőnkeddenszerdáncsütörtökönvan zárva az ITALBOLT

P A R T I N A G Y L A J O S

Esernyőnek való ének

lányok! mindegy, hogy csorba a pohár, ha rum hintázik benne, s ünnepek véletlen kigöngyölt lobogóján csak ákom bákom ok, s nem kőtöm ör jelek, mindegy, hogy szipog az eső, mindegy, ha esernyőnk csak denevérnyi, mindegy a tanári szoba, lányok, ha oly nehéz is beleférni, mindegy, hogy nincsen nyitva semmi sem és nincs a holdnak udvara, s krachok és Tervek múlnak el, míg lesz egy zárható szoba, lányok! szirénák tengelyén pörög a város fázós éjszakában és elm aradnak a hetvenes évek sántító kacsalábbal, mindegy lányok, ha így ragyog fel f ejrázástok csodája minden esőben, így, ahogy ma, mindegy míg így lehet vitorlaénekekkel magunkat röptetni, lányok, addig csak eltalálunk, hova is? csak eltalálunk, eltaláltok.

887

Daljárok az orgonaszagban pereg rám bogár-zápor fölöttem filléres szappan olvad kéken világol

kezem tavaszom kékü l ropog az esti kavics tapossa ízleli s végül eszi cipőm a nápolyit

a sétány végén már az ég csillag merül el benne: szúnyog kezem nek odasúgja még „én most kihúnyok"

I H Á S Z - K O V Á C S É V A

Úton

M ióta így, a sokdioptriás magányban élek, s fájni kezd a nyárvég, nem érzem már, hogy hozzád eltalálnék kopogva s e m . . . A százszor megcsodált

m ezőről indulok, mint bárki más, ha késve is, mert árnyékára vár még, a f élve-vállalt életért, halálért, mégis m egyek. Egem viszem tovább.

Egem viszem, az összetört eget,amerre még előttem em bereknem láttak élőt, ott a nagy-nagy Éjnek

vigyázva hátat fordítok, m ikor sehol se lesz az ismerős fasor, a biztos útról hirtelen letérek.

J É K E L Y Z O L T Á N

Kirepül a madárka

5. fejezet

A POKOL TORNÁCÁN

Lily, mihelyt betette a lábát Erszényi lakásába, mintegy varázsütésre, egyszerre kijózanodott; de jobbnak látta, ha egyelőre tovább játssza a pityó- kosat, hadd lássa, mit akar a fiú.

Erszényi sikerében bízva, rutinosan fogott a dologhoz. Mindenekelőtt be­kapcsolta a rádiót, s addig nem nyugodott, míg valami forró, tropikus dzsesszmuzsikát nem talált. Egy szekrény mélyéről likőrös készletet vett elő s a rekamié előtt terpeszkedő alacsony asztalkára helyezte. Az autóból már ismerős bőrtarisznya mélyéről egy Chesterfield-tasakot vett elő, s rágyújtott.

- Akarod, hogy hangulatvilágítást csináljak? - kérdezte.- Így jobb - ravaszkodott Lily. - Jobban láthatlak!- Ugye levetkőzöl? - vetette oda Erszényi, nem könyörgő, inkább bla-

zírt hangsúllyal, mint akinek az eredmény nem is olyan fontos. - Gyújts rá!- pöccintett ki a tasakból Lily orra elé egy szál cigarettát.

Lily ekkora vakmerőségre mégsem számított; alig türtőztette elképedé­sét.

- Köszönöm - hárította el. - Nem főznél egy feketét? - kérdezte elte­relő hadmozdulatképpen.

- Az bizony nem ártana - ugrott fel Erszényi, kisietett a kis főzőkony­hába, s az edényekkel olyan zörgést csapott, mintha három mosogató konyha­lány volna egyszemélyben.

Lily macskalépésekkel járta körül a legényszobát. Egy porcelán-nympha, néhány Bonzo-figura, öt-hat rózsaszín és hasonló koloritú regényke a lépcső­zetes fali-polcon; köztük, mint legnagyobb érték: Piszkos Fred a kapitány, Ime, Erszényi tápláléka. Szellemi bicsérdistaság . . .

Az egyik ruhásszekrény mögött, szorosan a falhoz lapítva, terjedelmes, aranykeretű kép.

Egyetlen, indiszkrét mozdulat árán ismerős női arccal találta magát szemben: Ludmilla, a bártáncosnő! A kép fehér mell-síkján előkelősködő, szálkás betűk hirdették: „Micsunak, eljegyzésünk napján, Mila."

Lily fogta a képet és sürgős rehabilitálásul feltételezett helyére állította.- Szervusz Mila! - mosolygott vetélytársnőjére. - Ugye nem haragszol?

- Megőrültél? - csapott rá Erszényi s Mila képét úgy bevágta a sa­rokba, hogy csak úgy csörömpölt. - Mit kotorászol, ahol nem kell?

- Nem is tudtam, hogy vőlegény vagy! - döfte szíven Lily.- Nézd, kisanyám - próbált szelídebb húrokat pengetni a lovag - , ez

csak afféle humbug! Nem gondolod, hogy feleségül vennék egy bártáncosnőt!- S egy színésznőt igen?

889

- Óh, te egészen más vagy - ereszkedett térdre Lily előtt. - Te vagy az Igazi, akit eddig hiába kerestem égen-földön!

- Milának is ugyanezt mondtad!- Ő mondta nekem, becsületemre - s röhögni próbált a lovag.- Nyári mese! Engem nem szédítesz el, szépfiú — s arra gondolt, hogy

milyen érzés volna, hogyan viselné el, ha előbb adja neki magát, s azután bukkan rá Mila fényképére.

Erszényi térdre rogyva, megkorbácsolt kutya módján nyalogatta Lily ke­zét, s közben, egyszuszra dőlt belőle a dallamtalan „nagyária":

- Hát sose hallottál megtért bűnösökről? Egyszer majd mindent, min­dent elmondok. Ha megtévelyedtem, magadra vess: miért nem ismerhettelek hamarább? Értsd meg, mindent jóvá akarok tenni, melletted! Meglásd, bol­dogok leszünk, ha te is úgy akarod! Kell zálog? Itt ez a gyűrű! Neked adom. - S erővel igyekezett Lily ujjára húzni súlyos, monogrammos aranygyűrűjét.

A töredelem nem tévesztett célt: Lily elérzékenyülve túrt bele a térdeplő gavallér bozontos hajába: - Szegény bolond fiúcska - suttogta s még valami könnycsepp is megcsillant a szeme sarkán. — De mi a szándékod Milával?

- Bízd csak rám! - vetette fel a fejét a fiú. - Úgyis torkig vagyok vele. Elintézem.

- Vagy ő téged! Esetleg engem . . .- Ne félj! A kezemben van. Minden piszkos dolgáról tudok. Különben

sem volt igazi menyasszonyom. Gyűrűt sem váltottunk . . . Ez a gyűrű a tied. Fogadd el, ne sérts meg, ne tégy tönkre!

Lily engedelmesen tűrte, hogy a gyűrűt felhúzzák a középső ujjára; nagy volt, sehogysem akart megállni rajta.

A szobát hirtelen elöntötte a fövő kávé illata. Lily kisietett s pár perc múlva maga szolgálta fel.

- Most aztán igazán menjünk - jelentette ki azután.- Legyen úgy, ahogy te akarod - ölelte át a megjuhászodott fiú. Még

szerencse, hogy az indulást Lily indítványozta, különben rövidesen attól kel­lett volna rettegnie, hogy Ludmilla, lévén közel a bárok zárórája, betoppan, s akkor kő kövön nem marad a garzonlakásban.

# * *

Forgó abban a pillanatban, amikor a villany kialudt s a fénypallót hir­telen elnyelte a homály, koromsötétben találta magát. Annyira belemerült a görcsös bámészkodásba, hogy jóformán azt sem tudta, hol van? — Csak tud­jak lekecmeregni innen, - fohászkodott neki a visszavonulásnak - , soha, míg a világ, bástyára nem mászom - fogadta meg, s csörtetve hurcolta dermedt tagjait a száraz giz-gaz, vadszőlőindák és ürömszárak között. Lelkében egy­mást váltogatták a csalódás s a megelégedés hullámai, mint némely nyári alkonyaton cserélgetik egymást a vetekedő hűvös és meleg légáramlatok. Csa­lódott, mert nem lehetett tanúja semmi vérkorbácsoló csodának, de éppen azért volt egyszersmind elégedett. Mert, hacsak azalatt sem történt semmi, amíg ő a falon kereste útját felfelé, akkor Lily valóságos szent! . . . De holnap, vagy holnapután több mint valószínű, hogy elbukik, s ezt minden eszközzel meg kell akadályoznia! A nagy feladatra azonban ő egymagában kevés, tehát szövetségest kell találnia. Márpedig ez nem lehet más, mint Gréberné, akinek legalább olyan mértékben érdeke Lily tisztaságának meg­

890

óvása, mint neki magának. Egyelőre mindennél fontosabb, hogy már csak a szent ügy érdekében is, - ép tagokkal jusson le innen. Csak tudná megtalálni azt a pontot, ahol feltornászta magát! Most azonban, hogy az ablakok hirte­len megvakultak, még nagyobb sötét uralkodott el az egyenetlen, romos, giz- gazos városfalon.

Az autó odalent éppen berregni kezdett - s Forgó leleményességét ez megkétszerezte. Tapogatózva indult vissza a már felfelé is nyaktörő útján. Botját, hogy fölösleges tehertől szabaduljon, előredobta. Négykézlábra eresz­kedett, úgy ért ahhoz a ponthoz, ahol a hajdani lépcsőfokokon felérkezett. Sikerült 2 -3 méternyit ereszkednie — de hirtelen megingott, a vadszőlőt hiába markolta, s félig csúszva, félig zuhanva nagyot puffant a bűzhödt, giz-gazos várfal tövében.

Egy perc is eltelt, amíg moccanni mert. Úgy érezte, minden csontja el­tölt. Feltápászkodott és reszkető kézzel tapogatta sorra végtagjait. Csak a lábában ne volna az a szörnyű nyilallás — ugrándozott féllábon, nem volna semmi baj, s már a botját kereste. Szerencséje volt: fényesre csiszolt acél vége világított, mint egy szentjánosbogár. Felvette, és bicegve, nyögve indult a Főtér felé.

Feje fölött egy gömbölyű, piros burájú lámpa kelleténél jobban világolt. Jaj neki, ha meglátja valamelyik erre koslató tanítványa, vagy egy fiatal, sűrűvérű tanár! Oda volna a becsülete . . . A fal mentén, sánta kutya módján, kínjában fogát csikorgatva, fel-felszisszenve kullogott el végzetessé válható kalandja színterétől.

* * *

Másnap délelőtt bebicegett az özvegy szobájába. Irtózatos erőfeszítésébe került, hogy titkolja bokája dagadását, fájdalmas nyilallásait.

Gréberné nyihogó örömmel fogadta. Repesett a boldogságtól, mert a nagy, monogrammos aranygyűrű - inséges években felbecsülhetetlen értékű jegyajándék, - megnyugtatta, sőt rózsaszínű álmokba ringatta Lily kapcsola­tának természete felől. Mi több. Forgót most már több eséllyel tekinthette a maga zsákmányának.

- Mit szól hozzá professzor úr: a leányom menyasszony!- Magasságos ég! - bődült el Forgó s széles tenyerével a homlokára

csapott. - Ki mondja?- Lily maga!- S kinek a menyasszonya?- Erszényi Miklósnak.- Boldog Isten! — hörögte Forgó s lerogyott egy székre; a rokonhangú

reccsenés abban a pillanatban eszébe juttatta tegnap éjjeli kalandját. - Asszo­nyom - kezdte magából kikelt ábrázattal - , én, úgy is mint felesküdt peda­gógus, úgy is, mint aki tiszta, mondhatni atyai érzésekkel viseltetem Lilykénk sorsa iránt, kötelességemnek tartom nagysádot a való helyzetről tájékoztatni.

- Ne ijesszen meg!- Nem,. . . nem akarom megijeszteni; mindazonáltal legyen erős.- Tud valamit?- Mindent! Még annál is többet: leánya egy minden hájjal megkent gaz­

fickó karmai közé került!- Az unokaöccséről beszél?- Rokonait az ember nem válogathatja meg - mondta Forgó s a fejét

egy pillanatra mellére horgaszto tta.891

Azzal mindent elmesélt, amit egy Erszényi Miklós nevű anyaszomorító kalandorról, kapcabetyárról tudott. Azt is, hogy tegnap éjjel, „merő véletlen folytán" - tanúja volt, amint Lily besurrant a Bástya u. 21. számú ház kapu­ján, és legalább másfél órás együttléttel ajándékozta meg elvetemült csábí­tóját.

- Mért nem futott utánam azonnal? - ájuldozott az özvegy. - Tán meg­akadályozhattuk volna!

Forgó jobbnak látta nem ismertetni tapasztalatszerzése körülményeit; a jóvátehetetlen mulasztást ekképpen próbálta menteni:

- Nem tehettem! Honnan tudtam volna, hogy nem mennek-e még egye- büvé is onnan? Nyomukban óhajtottam maradni . . .

- Köszönöm, így is köszönöm - borult Forgó vállára az asszony. - Most aztán mitévők legyünk?

Forgó komor töprengéssel meredt maga elé.- Cselekedni kell! Cselekedni!- Hogy képzeli a dolgot?- Mindenekelőtt: Lilyt felvilágosítani csábítójának kiléte felől! Ezt

naccsádkámra bízom. Azután, ha a leányzó hajthatatlannak bizonyul, rázár­ni az ajtót. Szobafogságra vetni! Végül: ezt a ficsúrt kizsuppoltatni a város­ból!

- De hátha Lily utána szökik?- Majd vigyázunk rá!Gréberné félájultan omlott Forgó karjaiba.- Drága barátom! - pihegett a férfiú keblén. - Nem is tudom, hogyan

háláljam meg atyai gondoskodását. . . Még rágondolni is rossz, milyen tehe­tetlen volnék e szörnyű ügyben, ha nem állna mellettem maga! . . . Örök hálára kötelez . . . Ne hagyjon el!

Forgó úgy gondolta, nem élhet vissza egy kétségbeesett anya kiszolgál­tatottságával. A görcsösen kapaszkodó, félmeztelen karokat lefejtette nyaká­ról.

- Bízhat bennem asszonyom! - mondta. - Szerepeinket koordináljuk. Kegyed ma délután kérdőre vonja a leányt. Ha végképp elvakultnak bizo­nyul, lerántja a leplet csábítójáról! Én azalatt, mindenesetre, levelet írok neki, ugyanis néhány nap óta nem áll szóba velem — s eljuttatom a szín­háznak becézett bűntanya főportájára. Meglesz a hatása!

- Köszönöm, köszönöm — rebegte az asszony. - Magát a gondviselés küldte! . . . Már rég a Szamosba öltem volna magam! . . .

- Higgyen! Erősen higgyen! Minden jóra fordul - szuggerálta Forgó, és homlokon csókolta e gyöngédségnél többet, másvalamit esdeklő asszonyt.

- Köszönöm, drága ember - kínálta száját Gréberné. - Hogyan hálál­jam meg? . . .

Forgó lökésszerű elhárító mozdulattal jelezte, hogy semminemű hálá­ra nem tart igényt, sarkon fordult és bevonult a szobájába.

Asztalhoz ült, előkotort cókmókja közül egy dolgozat-füzetlapot, a tin­tásüveget kidugta, tollat ragadott, s a következő sorokat vetette papírra:

„1946. október havának 13-án.Eltévedt báránykám! A Bástya utca 21-et a szemben levő örömtanyától

csak egy macskaugrás választja e l ! . . . S az út, melyen haladsz - oly bizto­san tudom, mint hogy élek - , odavezet! A tegnap éjjeli borzalmas tapaszta­lás óta fejemen érzem a töviskoronát. Lilym, kérve-kérlek, halld meg a han­

892

got, mely a férfiszenvedés kútjából üvölt feléd: én veled vagyok, a gondvi­selés rendelt melléd, hogy életmentőd és pásztorod legyek! Ugye nem du­god be rózsás fülecskédet e hang elől s nem engeded, hogy az életrehívó szózatot elnémítsa egy ördögkormányozta automobil csábító duruzsolá- sa . . .

Remegő, de erős kezét nyújtja feléd F. G."

Forgó, átfutván a feddésnek szánt, de gyöngédre sikerült sorokat, úgy találta, hogy valami hiányzik belőlük a biztos meggyőzéshez: a fő-fő érv, melyet siettében elfelejtett beleadagolni. . . Sebtiben utóiratot firkantott:

„P. S. Arról az egyénről, akinek személyében maga a Sátán vonult fel ellened minden furfangjával, édesanyád kíván bővebb felvilágosítással szol­gálni."

Borítékja nem volt - mindjárt vesz a sarki trafikban, határozta el - és útnak indult. . .

Lily nélkül, s szeme előtt mégis állandóan az ő alakjával, oly furcsa volt követnie a tegnap esti útvonalat! Mintha az emberekkel együtt, kik teg­nap itt őgyelegtek, ő maga is kicserélődött volna. A döntő lépés szele so­dorta; hatalmasnak, legyőzhetetlennek érezte magát, mint eszménye szolgá­latában egy templárius lovag .. . Dagadt, nyilalló bokáját is úgy vonszolta, mint valami harctéren kapott sebet.

A színház sarkán körülnézett, megfogott egy rikkancsot s némi pénz kíséretében rábízta a levelet. Aztán sietve távozott a színház közeléből.

* * *

Gréberné azalatt még a piacon, a kofák és a vásárlók zsivajában is azon rágódott, milyen szavakkal szorítsa sarokba leányát, mihelyt az hazavetődik. Abból a szörnyűségből, amit tud, az elején semmit sem árul e l . . . Csak ne­hogy a bolond Forgó elébe vágjon! Még ebédfőzés közben is a végleges szövegen törte a fejét, s körmönfont keresztkérdéseket csereberélgetett.

Lily két óra tájban végre hazaérkezett. Fejkendőjét, kabátját szeleburdi széles mozdulatokkal vetette le, s megjátszott derűvel robbant be a konyhá­ba.

- Csókollak, Memikém! Mit adsz ebédre? Örült éhes vagyok!. . . — csacsogta, s hatalmas csókot cuppantott anyja konyhaillatú, sülthagyma- füstben párolt arcára.

Grébernét kihozta sodrából ez az átlátszó képmutatás.- Hallatlan romlottság! - törölte le egy konyharonggyal Lily csókját,

s mit sejtő lányát messzire penderítette magától.Lily ebből a durvaságból mindent megértett.Forgó, a nyomorult, kiszolgáltatta! A levél, melyet az alkalmi postás

idejében átadott, egy álszent őrült műve; félrevezette, aljas bosszút állt raj­ta, a nyomorult!

Hát jól van. Így is jól van - reménykedett. - Majd csak kivágja ma­gát. Egyelőre megpróbálja szépíteni a dolgot, hátha mégse tud éppen „min­dent" az anyja.

- Takarodj a szemem elől! - förmedt reá az asszony.Lily kislányos megszeppenést erőltetve közeledett ismét az anyjához:- Az istenért, mi bajod? Nem értelek!

893

- Még színészkedsz is? Még van kedved színészkedni? Angyal szerepet játszol, te piszkos kis kurva! - rikácsolta, s csapkodni kezdte az edényeket a konyha bádogasztalán.

Lily, ártatlansága tudatában, szemét égre fordítva fogta könyörgésre a dolgot:

- Hát nem hiszel nekem, édesanyám? Bedőlsz mindenféle pletykának? Csak éppen a lányodnak nem hiszel?

- A lányomnak! . . . Hát van még nekem lányom? Volt, szó se róla, azt hittem, az enyém, a véremből való . . . Tudod, mi vagy? Ringyó, becste­len ribanc, mindenféle jöttment kapcája! - üvöltötte és zokogva szorította arcára a piroscsíkos konyharuhát.

Lily hirtelen elsápadt. Fojtott hangon szólalt meg, s keze reszketve nyúlt ki anyja felé.

- Nem akarsz meghallgatni, anyám? — kérdezte s arcvonásai fenyege­tően megkeményedtek. Vége volt már színészkedésnek, csűrés-csavarásnak.

- Azt hiszed, van valami mentséged? Számomra meghaltál! — hörögte az anyja.

- Hallgass meg anyám, míg nem késő: sohasem voltam senkié!- Így hazudni! Inkább azt mondanád meg, mióta jársz oda!- Tegnap voltam először - és utoljára.- Egy szavadat se hiszem!- Kár. Én többet nem mondhatok,- Délután eljössz velem az orvoshoz: megvizsgáltatlak! Még örülni fo­

gok, ha nem talál áldott állapotban, vagy nem fedez fel valami szörnyű be­tegséget! Te elvetemült!

Most már betelt a mérték. Lily megborzadt, arcát elöntötte a vér. Szin­te sikoltotta:

- Komolyan gondolod? Kész volnál így megalázni?- Ebéd után alómars, indulunk! Gyújts be a fürdőszobába. Előbb tisz­

tálkodni fogsz!Lily, mintha anyja parancsát követné, szó nélkül sarkon fordult, s olyan

rángásokkal az arcán, mintha szívében kést forgatnának, kitámolygott az előszobába. De esze ágában sem volt begyújtani. A fogasról leakasztotta kabátját, a kockás skót: sálat hajára borította, a garderob tükrébe búcsúpil­lantást vetett, s halk de határozolt lépésekkel kivonult anyja hajlékából.

Már majdnem a lépcsőház földszintjén járt, amikor a rikácsoló hang szívenütötte:

- Lily! Azonnal gyere vissza!Szó nélkül haladt tovább.Az utcára érve, felülről, az ablakból hasított belé anyja visítása:- Nem hallod? Parancsolom!Lily fel se nézett; szinte szaladva igyekezett tovább . . . Csak le ne ves­

se magát az a szörnyű asszony!- Te disznó! Te szemét! Többet ne kerülj a szemem elé! - hallotta

anyja búcsúszózatát. És most már tudta, hogy anyja nem tesz kárt magá­ban. Még ma beszaladgálja ismerőseit, s mocskos rágalmait világgá kürtöli. És ezentúl lánya gyalázása lesz az életeleme.

* * *

894

Forgó éppen jókor fordult be az utcába; a látványos és hallatos búcsú­jelenetnek egy kőhajításnyiról tanúja volt. A helyzetet azonnal felismerte, háziasszonyával néhány kalimpáló jelet váltott, és sántikálva Lily nyomába vetette magát.

Lily erről mit sem sejtve, úgy loholt tovább, hogy egyszer se fordult hátra. De ha hátra fordult volna, üldözőjét akkor se pillantja meg: szemére hályogot vontak patakzó könnyei.

Inkább a szembejövőktől tartott. Hogy háta mögött mi történik, azzal már nem törődött. A híd javában égett mögötte, tán már le is szakadt. . .

A sarkon túl lassított. Érezte, szíve összevissza kalapál. Ájulástól félt; falnak, fának dőljön-e? Most nem adtak tanácsot rendezők, sem elég tapasz­talatot színpadi ájulásai. . . A malomárok gyaloghídján megállt, belebámult az átlátszó, zöldes vízbe. Egy babakocsi roncsa, gyökéren fennakadva, ka­limpált, félig a parton. A látvány teljesen lekötötte, eszmetársításokat kí­nált. Egyetlen pillanat alatt felszínre vergődött s megfogamzott lelkében az elhatározás; most már azért is felrohan az első nőgyógyászhoz, kinek cím­tábláját megpillantja, megvizsgáltatja magát, s két példányban állíttat ki szüzességi bizonyítványt; egyikkel az anyját, a másikkal Forgót örvendez­teti meg . . . De a következő pillanatban felülkerekedett az undor, az irtózás: még sohasem volt nőgyógyász kezében. Pedig ha valamivel, ezzel a papírral örökre el tudná őket némítani, sőt, alázatos, megtört rabszolgáivá tehet­n é . . . Csak égjen rajtuk, a leikükön, ha van, hogy ő, Gazdag Lily, színmű­vésznő, az úr 1946. esztendeje október havának 14-ik napján, délután 4 óra­kor, olyan ártatlan, mint a ma született bárány! S ha 5 vagy 6 órakor már nem lesz az, vére azok lelkén száradjon, akik végzetes tettére sarkallták . . .

Forgó levelének egyszeri elolvasása is elég volt ahhoz, hogy ezt a sze­rencsétlen fanatikust végképp megutálja. Most kivette táskájából a papír­darabot, dirib-darabokra tépdeste s a gyorsfolyású vízbe szórta.

Forgó, aki tisztes távolságban lesben állt, mert Lily öngyilkosságától tartott, tanúja volt az aktusnak; de inkább valami „bűnjel" eltüntetését vél­te észlelni ebben a műveletben . . .

Lily kissé megnyugodva indult tovább: szinte behunyt szemmel haladt a Bástya utca felé a város koradélutáni forgatagában. A 30-as évek elején épült, sárgára vakolt modern ház nemsokára ismerősen és hívogatóan állt előtte.

Mint aki kálváriajárásának végére ér, megadással lépett be a ház kitárt üveges kapuján. Első emelet, a lépcsőtől balra - rekonstruálta tegnap éjjeli útvonalát. Ha Erszényit otthon találja: jó - ha nem, az se baj, legalább kés­leltetheti a végső lépést. Becsengetett.

Erszényi borzas feje megjelent a lesőlyukon. Arcán meghökkenés, a hir­telen, néma haditanács vibrálásai, majd széles, elégedett vigyor.

- Lilykém - zárta karjaiba a váratlan vendéget. — Ez igazán édes tő­led! - S csókkal borította mindkét arcát.

- Semmi programod ma délután? — kérdezte Lily.- Mi volna? Vártalak! Éreztem, tudtam, hogy jönni fogsz! Egész éjjel

veled álmodtam — áradozott a dalia s a kulcsot kétszer is megfordította a zárban. A kerek lesőlyuk ablakát azonban elfelejtette belülről bereteszelni.

Lily körülnézett a nappali világítású szobában. Az ablak nyitva, odaát vén várfal, rajta vadszőlő vörös foltjai, túl a templomtorony és rengeteg háztető, az égen rózsás, hosszan elfekvő fellegek . . .

895

A kereveten, ahol Erszényi eddig sziesztázott, nyitott könyv, hamutar­tó. A likőröskészlet, a cigaretta változatlanul azon a helyen, ahol éjjel hagy­ták . . .

- Kínálj meg! - bökött állával a hasas üvegre, mely valami gyanúsan zöld itallal volt tele, s nyújtotta a kis talpas poharat.

Erszényi boldogan engedelmeskedett. Lily egy hajtásra kiitta.- Gyenge - fitymálta. - Nincs valami komolyabb italod?Erszényi térült-fordult s a bárszekrény mélyéről egy üveg whiskyt vett

elő. Vizespoharat hozott, félig töltötte, s Lily kezébe adta.- Amerikai, kincstári whisky! Rejtett tartalékom ...Lily az ablak felé emelte a poharat; a barna folyadékon átszűrődött,

opálosan ragyogott az alkonyati nap . . . — Whisky? . . . Először iszom. Egész­ségedre - mondta s amíg egy csepp volt benne, el nem vette szájától a po­harat.

Erszényi térdét csapkodta nevettében. - Először? Ezt nekem akarod beadni? . . . Szóval whiskytől még szűz vagy! . . . - s hogy el ne maradjon, ő is ivott egy-két korttyal.

- Most pedig menj ki s főzz egy feketét! - rendelkezett Lily.Erszényi ugrott s rohant. És mialatt vígan zenebonáit odakünt a főző­

konyhában, Lily másodszor is töltött magának, másodszor is felhajtotta. Egyetlen mozdulattal kibújt a ruhájából, cipőjét lerúgta, harisnyáját lerán­gatta, mintha többet sohase lenne rá szüksége, kombinéjából kibújt, bugyi­jából kilépett, s végigfeküdt a rekamién; szíve úgy lüktetett, hogy bal keb­le meg-megrándult bele.

Mire Erszényi visszajött, vendégét az első pillanatban nem találta: fi­gyelmét az elszórt ruhadarabok annyira lekötötték. De nem sokáig kellett keresnie.

- Hát ezt jól csináltad! Vagány kölyök vagy, nem mondom! - heheré- szett, de azonmód valami aggodalom és ború öntötte el az arcát. Még sze­rencse, hogy az ajtót jól bezártam! — gondolta.

És odarogyott Lily mellé.- Hogy dobog a szíved! Nekem ne játszd meg magad! - Kedélyeske-

dett, s a lüktető mellet gyűrni, markolászni kezdte.Lily behunyt szemmel, foga közé húzott, összepréselt ajkakkal, halotti

mozdulatlanságban feküdt; csak a szíve dobolt, s mint valami ököl, dönget­te bordáit. . . Rózsaszínű testén végigesett a napsugár. Az alkohol gyors utat talált központi idegrendszeréhez, személyiségét kikapcsoló bódulat kör­nyékezte . . .

(Folytatjuk)

896

C S Á N Y I L Á S Z L Ó

Útközben írtam

IL RINOCERONTE

A settecento Velencéje a boldog romlottság, a magától értetődő züllött- ség időszaka, amikor illik eltékozolni az apák összekuporgatott pénzét. Lát­szólag még minden a helyén van, a Hivatal komolykodva végzi munkáját, s egyáltalán nem mindegy, hogy valakiről mit jelentenek a besúgók, de a cal- lék vizében már Casanova árnya ring, s az álarcos dámák Goldoni vígjáté­kain derülnek. Egy lángész és egy szélhámos . . . A farsang hat hónapig tart, a koldusok is álarcban kéregetnek, a zárdákban bábszínházat játszanak, s éj­szakánként apácák vágnak át a néptelen utcákon, találkára sietve. Mindenki úr, mindenki gazdag és könnyelmű.

De a settecento Velencéjének van egy másik arca is, amely a pusztulás partján szelíd elégedettséggel néz életére, s kispolgári megrögzöttségekben él. Tiepolo, Piazetta, Bellotto, Zuccarelli barokk színpompája mögött, sze­génysége örökkévalóságában él a vidékies Velence kispolgársága: Pietro Longhi művészetéből tudjuk, s erre figyelmeztet az arcképek pasztelljével mentegetőző Rosaiba Camera is.

Ezek a portrék tulajdonképpen a magyar biedermeier ártatlan arcmásai­val rokonok, ami természetesen nem jelenti azt, hogy értékben sem emelked­nek fölébük, de ugyanaz a megbocsátható vágy fűti őket, a kicsinyes sóvárgás a maradandóság után. Minden bevégeztetett, most már az örökkévalóság az egyetlen lehetőség, amiben még hinni lehet. Carriera ezt is a lágy és porózus pasztellre bízza, mintha azt mondaná, így is, a valóság szép színeivel együtt, porból vétettünk és porrá leszünk.

De mégsem ő az igazi settecento, hanem Pietro Longhi, aki egy fotori­porter buzgalmával örökítette meg napjait. Képein az egész társadalom fel­vonul, a szép parasztlánytól a közönyös lordig, s ha festményeit egymás mel­lé állítjuk, kibővítve azt, amit a Ca Rezzonicoban láthatunk, a XVIII. század Velencéje vonul el előttünk; hibátlan körkép. Urak és dámák, papok, apácák, vadászok, jósnők, alchimisták, iparosok, mindenki. Természetesen a rinocé- rósz is, a századközép velencei szenzációja.

Ez a kép sem nagyobb, mint a többi, a hatvanszor ötven körüli méretet szerette, miután a fiatalkori balsiker leszoktatta a monumentális utáni vágy­ról.

Ne várjunk csodát ettől a kis képtől, melynek nagyobbik felét a szénát ropogtató rinocérosz tölti ki. Semmivel sem mond többet, mint amit ígér, be­mutatja a rinocéroszt, s a gyöngébbek és kételkedők kedvéért terjedelmes szöveget is rajzolt a képre: Vero ritratto di un Rinocerotto, condotto in Vene- zia l' anno 1751: fatto per mano di Pietro Longhi per commissione del N. O. Giovanni Grimani dei Servio Patrizio Veneto.

Longhi rinocéroszán kívül nem láttam rinocéroszt, az ábrázolás hűségét illetően tehát nem vagyok megbízható tanú, bár nem tudom, hogy van-e

57 JELENKOR 897

ennek jelentősége. Ugyanis fontosabb maga a tény: egy festő úgy érzi, nem térhet ki a valóság elől, még akkor sem, ha az egy rinocérosz képében jelenik meg előtte. Bizonyára először látott ilyen állatot, tisztelete jeléül nagybetűvel írta nevét, s oly érdeklődéssel szemlélte, ahogy mi néznék azt a Mars-lakót, aki szemünk láttára szállna ki a szentendrei hajóból. De beéri a ténnyel, nem keres titokzatos összefüggéseket, nem érdekli a magyarázat, csak a valóság érdekli, vagyis a rinocérosz, amelynek képét Grimani úr egyébként is meg­rendelte tőle.

Tisztelettel hajlok meg a jóravaló Longhi alázata előtt.

DREZDA

A történelem tanúja: amikor először jártam itt, Drezda még romokban állt. A Prager Strasse, az újjáépült város egyik büszkesége, vigasztalan rét volt, kopár mezőség, melynek végén árván meredt a Kreutzkirche tornya. A Zwingeren dolgoztak, a hajdani Frauenkirche romjairól sem döntöttek, - ma a háború iszonyatának emléke, akkor a városkép természetes része volt. A Hofkirchét állványok fogták közre, de a főhajót már büszkén mutogatták az ide tévedt turistáknak, azzal együtt, hogy az egykori márványoszlopok helyébe festett gipsz került. „A megtévesztésig hasonló" - mondta egy hölgy, s bátortalanul bólintottam, mert éppen megtévesztő volta zavart.

Ha ma végigmegyek a Prager Strassén, félénk csodálattal nézek mindent; enyhén kispolgári bevezető egy ma is szép városhoz. Túl sok a beton, az agyafúrt szökőkutakból kevesebb is elég lenne, s a körmozit is elengedném. De ez az én dolgom.

Mert ha ezt a kulisszákkal kirakott díszfolyosót elhagytuk, egyszerre egy Canaletto-kép részei vagyunk, amit az Elba szürke szalagja szel át. A múlt jelenné vált, indulhatunk.

Mi egy város titka? Drezdát elesettségében szerettem meg, romok közt bukdácsolva, az apokaliptikus pusztítás után, amikor sokan abban is kétel­kedtek, hogy egyszer majd kikéi romjaiból. A vendéglőben idős nők egyked­vűen beszéltek a tragédia részleteiről, s egyikük azt mondta, hogy a halotta­kat úgy rakták egymásra az Altmarkton, mint a fahasábokat.

Nem tudom, hogy Drezda szebb-e ma, mint hajdanán. Ha a Neustadt felől érkezünk vonattal, az egymás mellé sorakozó tornyok ujja nosztalgiá­val mutat az égre, de nem tudom, hogy mit jelent. Istenre mutatnak, 1944 februárjának bombázókkal fedett szörnyű egére, vagy csak megszokásból nyúlnak a magasba?

A Zwinger a német barokk tovább nem fokozható pompája, a Brühl- -terasz a hivalkodás nélküli elegancia. Közben egy kis középkor, pontosan annyi, amennyi néhány percnyi megállásra késztet. S rögtön mellette a Fürs- tenzug, százkét méteres átlagon aluli középszerűsége egy másik Németország­ból üzen.

Drezda mást is jelent, remekművek sorát, s itt őrzik az egyik legszebb görög szobor, Skopas őrjöngő mainaszának római márványmásolatát. Egy régi utca is megmaradt, ha Drezdában járok, mindig elsétálok erre. Bürger- wiese, ma is így hívják. Péterfy Jenő lakott ebben az utcában, s mint levelei­ből tudjuk, innen indult naponta a képtárba. De azt már elfelejtettem, hogy melyik házban vett szállást. Ha tudnám, se sokra mennék vele, mert Péterfy

898

után fél évszázaddal csak az utcanév maradt, a környék csendjét a háború után gaz verte fel, s amikor újjáépítették, nem vették észre, hogy békés szel­lem lebeg a múlt romjai felett. Péterfy volt.

WEIMARI CSEND

A Herder-templom és a Graben között minden nagyon öreg, az utcák macskakövén még visszhangzik a régen meghalt dámák lépteinek kopogása, pedig már unokáik is vénséges anyókák, akik délutánonként ölükbe ejtett kézzel ülnek a földbe süppedt házak előtt, s arra gondolnak, mikor hozza a nyugdíjat a postás, s mikor kopogtat be egyszer a postás helyett a halál.

A Grabenen túl vége a világnak, ez már a Jakobsfriedhof örök csendje, százados fákkal és néhány nagyon öreg madárral, amelyek akkor is itt röp­ködtek, amikor Goethe kegyelmes úr örök hűséget esküdött Christianenak. Mert ez is itt történt, 1806 október 19-én, a környezethez illően zajtalanul, feltűnés nélkül. Szegény Christiane! Amikor Goethe „lelkiismereti házasságot” kötött vele, nem sokkal itáliai útja után, 1788 július 22-én, - mert ezt is fel­jegyezte - még viruló szépség volt, melyből a valódi házasságra semmi sem maradt. Christiane közben rútul elhízott, arca kivörösödött, talán a bortól és pezsgőtől, amire az évek során ugyancsak rákapott. Nem telt belé tíz év, s Christiane a Fraueplanról mint Goethené költözött át a Jakobsfriedhofba, s azóta is egyedül didereg a lapos kővel borított sírban, mert a kegyelmes úr­nak, aki a halált sem siette el, előkelőbb környezet dukált, fejedelme mellett.

Más is történt. Schillert 1805-ben temették a ma is látható tömegsírba, ahonnan 1826-ban emelték ki csontjait. Goethe magához vette koponyáját, napokig íróasztalán tartotta, ezután majd egy évig a könyvtárban őrizték, s csak 1827-ben került Schiller teteme a Fürstengruftba, a fejedelmi sírboltba, hogy itt várja Goethe érkezését.

Meg akartam nézni a templomot, de be volt zárva, s nem volt értelme, hogy megkeressem az egyházfit; építészetileg jelentéktelen, XVIII. századi szabvány. Lucas Cranach sírjának sincs jelentősége, az eredeti követ bevitték a Herder-templomba, s ide csak a másolata jutott. De Christiane itt maradt, mintha halálában is hű akart volna lenni esküvője boldogságának pillanatá­hoz.

Sokáig ődöngtem sírja körül. Ilyen az élet, tensasszony, mondtam vállat vonva, lám, kegyed tudta az illemet és mértéket, amit soha nem lépett túl, nem hivalkodott férje rangjával, akinek egyébként sokáig a nevét se tudta leírni, s örökké a Geheimerat maradt neki. Vagy legyünk csak pontosak, a halál is ilyen, tensasszony, lám az urak az elmúlásban is összetartanak, Steine nagysága is, a múlhatatlan szerelem, odaát nyugszik a Geheimerat közelében, csak a feleséget semmizték ki még a halál nyomorúságában is. Vagy nem is ez a fontos, tensasszony kérem? A hűség nem vár jutalmat, önmagáért és önmagában van, beéri saját tényével?

Esőre hajló őszi délután volt. Siettem, másnap reggel utaznom kellett. A kapuból bizonytalanul intettem; majd legközelebb folytatjuk. Mert tudtam, hogy visszatérek majd. Christianeért, a hűség tanulságáért? Minek is firtat­nánk?

899

KÍSÉRTETJÁRÁS NAGYŐRÖN

Nagyőr - Késmárk és Podolin között - mint a neve mutatja, valóban őrvár volt, székely és kabar határőrök lakták, majd a titokzatos templáriu- sok kapták meg, akiknek komor történetéhez Jókai képzelete is tett valamit. A milites templi egyházi lovagrendet jelentett, s kezdetben oly szegények voltak, hogy két lovag ült egy lovon, mint a rend címere is mutatja. A Szent­föld védelmére fogadtak szegénységet, szüzességet és engedelmességet, s köz­ben annyi kincset raboltak, hogy gazdagságuk gyanút keltett, s minden el­képzelhető gonoszság, titkos bűn, fekete misék véres vádja tapadt nevükhöz, hogy Szép Fülöp francia király máglyára küldött minden rendtagot, akit csak elfoghatott közülük. Végül a pápa feloszlatta a tulajdonképpen már nem is létező rendet.

A nagyőri templáriusok bűneinek nyoma sem maradt, ami ma is látható, azt egy derék humanista építette, bizonyos Horváth-Stancsics Gergely a XVI. század végén. A kastélyt később a Thökölyek bírták, majd újabb száz eszten­dők múltával egy kisfiú bolyongott a komor falak között, akiről az újkori legenda azt beszélte, hogy cigányok rabolták el s éveken át velük rótta az utakat. Ebből persze egy szó sem igaz, mert Mednyánszky László mindig egyedül rótta az utakat, a Kárpátokban és egész Európában, s közben szünet nélkül rajzolt és festett, mert csak abban a világban volt igazán otthon, amit ő teremtett, vonalakból és színekből.

S egy másik árny, emennél jóval fakóbb, Czóbel Istváné, aki Med­nyánszky rokona volt, s a reménydús Justh Zsigmond barátja, aki német nyel­ven írta meg roppant művét Die Genesis der Kultur címen, s aminek szerzője szándéka szerint meg kellett volna fejtenie a világrejtélyt, de amit azóta sem olvastak, nyilván senki nem volt kíváncsi a rejtélyre.

„A házban egy térdnadrágos, mókusképű, evetfürgeségű öreguracska lakott" - adjuk át Krúdynak a szót, de akiről csak azt derítette ki, hogy „testvérbátyja ama Czóbel Minka nevű költőnőnek". Az erre bolyongó Krúdy urat érthető okokból jobban érdekelték a podolini takácsnék vagy a késmár­ki lupanar kertészkedő örömhölgyei, mint a mókusképű öreguracska, aki re­ményeiben csalódva már csak a múlt kísértetei között élt, maga is kísértetté válva.

Árnya is mellékes és jelentéktelen, akár beállhatna templárius barátnak is a még mélyebb múltba. Mert az elhanyagolt parkban Mednyánszky emléke leng a tavaszi szélben a nagyon öreg fák között, szinte ott áll egyik képe mögött, amit a képzelet hív elő a fél-feledésből: a szép harangtorony a hegy­re mutat, a Bélai-Tátra titokzatos csúcsára, melynek fehér szépsége emlékezve csillog a tavaszi fényben.

Mehetünk is tovább, barátaim.

PODOLINI KÍSÉRTET

Podolin csendes és jelentéktelen. És felejthetetlen.„Az ódon házak bolthajtásos kapuján ugyanazok a kendős öreg asszony­

ságok lépegetnek ki, mint abban az időben", s a kendős öreg asszonyságok­nak is nyilván így idézték anyjuk, öreganyjuk idejét. Podolinban mindig „ab­ban az időben" történt valami, azóta viszont megállt az idő, s ami ezt a rég­

900

múltat őrzi, inkább ábránd, mint valóság. Krúdy álma, hogy pontosak le­gyünk, elképzelt gyerekkorának emléke, melynek elmosódott rajzán csak a piaristák templomának kettős tornya volt valóság. Nem is igen lehetett több. Krúdy mindössze három gimnáziumi osztályt járt a piaristáknál, s ez a három év később, az emlék fénytörésében, mindig mást mutatott, szerelmet, szépasszonyokat, kísértetet, Szlabóczki takács ingerlő feleségét.

Híres kézművesek laktak itt, fafaragók, gubakészítők, takácsok, itt rej­tőzött a bécsújhelyi hóhérpallos elől menekülő Rákóczi, azoknál a piaristák­nál, akiket Lubomirski herceg telepített ide 1600 táján, s akik a gótikus templom közelében építették fel szép barokk templomukat. Nagyon öreg egyházfi kormányoz át bennünket a gyerekzsivajtól hangos udvaron, s mu­togatja a templom megmaradt kincseit, a sekrestye festett bútorait. Az öreg egyházfi nyugodtan elmehetne főhősnek egy Krúdy-novellába, biztosan kide­rülne róla, hogy előtáncos volt a késmárki bálokon, s telente, amikor farka­sok vonyítottak az erdőkben, a nyugtalan Szindbád társaságában röpítette a csengős szán a behavazott úton.

Ez Podolin valósága: hozzá kell álmodni azt, ami soha nem volt, ami Krúdy életének és történeteinek jelzésszerű díszlete csupán, de amiből mégis egy világ épült fel.

Parolázunk az öreg egyházfival, megnézzük még a régi templomot is, körbejárjuk a pártázatos harangtornyot, s ődöngünk az időtlen főtéren, amely csak emlékezni tud. Arra, ami volt, s még inkább arra, aminek nem lehetett tanúja, mert csak a képzeletben él, Krúdy lapjain, vagy még ott sem, mert a tétova vágy kelti életre, ködös hajnalokon, de ez valószínűleg így lesz most már az idők végeztéig.

SELMECBÁNYA LÁTKÉPE

A hegygerincről a mélybe pillantva hirtelen kitárul a táj. A hullámzó vidék egyértelmű, emberhez méretezett, s inkább az otthon örömét kínálja, mint a földben rejlő kincs utáni sóvárgást, ami betöltötte a hajdani bánya- tulajdonosok szívét. S most, miután a föld mélye már odaadta minden kincsét, amit csak adhatott, egyszerre ahhoz a képhez hasonlít, amilyennek egy bol­dogtalan festő önfeledt perceiben látta. A festő, akinek az őrültség égi sugal­lata azt mondta, hogy nagyobb lesz, mint Raffael, Csontváry Kosztka Tiva­dar itt állt meg a hegygerincen, 1902-ben innen nézett le a mélybe, ahol a város várta, hogy örök életet nyerjen a vásznon, melyen valóságból és kép­zeletből újra épülnek falai; még az, ami, de ugyanakkor más is, mert a fel­ismerhető és azonosítható mögött egy másik valóság él, önmaga modellje­ként. Nem a való, nem is annak égi mása, mert a valóság topográfiailag is ellenőrizhető elemeiből a teremtő képzelet alkotta újjá, a festő egyszeri tör­vénye szerint, s éppen ezért örökérvényűen.

Csak pillanat az egész: a mélyben a legendás város, a múlt tapintható emlékeivel, de innen a magasból nézve nem tud szabadulni a Csontváry-kép igézetétől: pontosan olyan, amilyennek lennie kell.

Végigjárjuk a várost, a helyi történelem még őriz neveket, amelyek viselőit csak hajdan volt tulajdonuk idézi, mert a Fritz, Rubigall, Belházy, Hellenbach uraság régen elköltözött, s házuk is feledte titkát és gazdagságát, ahogy elveszejtette féltve őrzött aranyát is. Ami megmaradt, titoktalanul állja

901

az időt, vastag falakkal, konzervált műemlékként, gótikus, reneszánsz címké­vel, s egy-egy bolthajtás, kecses kapu, a várfal maradványa bölcs közönnyel viseli el a mindig siető turista és a módszeresen dolgozó műtörténész fürkész tekintetét.

A város, itt a mélyben, műemlékeivel, pazar Szentháromság-szobrával, Szent Katalinnak szentelt templomával, vagy a várral, tulajdonképpen keve­sebb, mint ami abban a másik valóságban látszik, amely a boldogtalan festő látomásában kel újra meg újra életre, midőn a hegygerincről lepillantunk. Itt mindenre címkét ragaszt az emlékezet, vagy éppen a fontoskodás: A Szentháromság-szobor 1764-ben készült, nem előbb és nem később, a Szent Katalin templomot 1491-ben építették, a Kálváriát 1744-ben. Szolgálhatunk még adatokkal. A múlt század végén 360 kilométer hosszan nyúltak el a bá­nyák alagútjai s a kincstári érczúzók évenként 400 kiló aranyat és 15 000 kiló ezüstöt termeltek. De nemcsak a múlt században, jóval előbb, már a rómaiak is . . . de hát csaknem minden város története így kezdődik.

S van még valami, ami legalább ennyire fontos. 1902-ben itt járt egy festő, bizonyos Csontváry Kosztka Tivadar, megállt a hegygerincen, hogy örökül hagyja ránk a várost. Minden a helyén van: a Kálvária, a vár, még a Nagyboldogasszony templom is, annak pedig semmi jelentősége nincs, hogy a mellette levő egykori piarista kolostorból azóta művelődési központ lett. Csak a kép előterében álló három nőt - egyiknek most már mindörökre ge­reblye van a vállán - nem találom sehol.

902

T Ó T H É V A

Dies irae

Jön m ajd idő a szenvedésre csontig csupaszra ve tkezésre

leapad m ajd a hús dagálya csak csontja marad és ruhája

ennek a boldogságos testnek mint a keresztre-feszítettnek

szemem világa szám virága ítélve vakság- s némaságra

f ülem ítélve siketségre kezem örök semmittevésre

lábam egyhelyben maradásra egész magam elporladásra

de addig é lek és kiáltok soha egy percre m eg nem állok

naponta újul testem-lelkem naponta küzd a semmi ellen

naponta épül szépül arcom napod és holdad: eléd tartom

megtarthatnád mindig magadnak. J a j neked, ha én m egtagadlak!

Hommage a Unamuno

Az örökkévalóság nem érdekel de ez az egy pillanat tartson örökké különben ez se kell

903

M A T Y I K Ó S E B E S T Y É N J Ó Z S E F

Angyalkapcás-lidérc

A lét harminc ezüstje hitvány; lefordulnak a hózekés tulipánok, nikotin-kesztyűs tátika-csöndben: hülyítő békanyál, páva-paszományok!Isten-sóhaj a vak-Föld kalapján, korpaiszaptól kötényes lángok; Kitakarlak: hazából — hazába. Kitakartalak: szopok jégvirágot!

Aranyláng-párta láng-lepedőben, hová örökkétig marasztlak, nyárutó nedvein vesztem veretlen: és vérköreim benned havaznak!

,, Vakoknak mondom“Áprily Lajos emlékének

A Nagy-víz ma ölig temető; szállnak alá, Égi m adarak — fölf énylenek, toll hull a hóba: fö l — le, lehullanak!

H álóba nyaklott jó halak: kifosztva minden vizekbűl — hallgat a Tó, főn torka locsog,rianó jég-vasa döndül!Rianó jég-vasa döndül!

Rúgott éveink sárgulásaÁllunk, pofozva, fő-lehajtva bádog-Krisztusok aszalta réten, s elnémulunk a léghuzatban — trágya-arcú Nyár szájüregében.

Pedig a „minden" van alattunk! „Tapskisiklások", ezernyi váltó: rúgott éveink vérkörébe sós­havat szór Balatonszárszó.

S m érjük: lépnénk a Sehovába (szakállt növeszt Balaton-ország, szíveket írunk a platánba) gúzsolt lépteink iszonyú jussát!

904

B A L I P A P F E R E N C

A pályaudvari töm egben

( J . A . em lék én ek )

Ezek a sínek eldalolták rozsdán túli énekét a vasnak.Idáig hajszolt a magadvagy, itt roskadt f öléd Magyarország.

Földrészen átnyúló keresztet ácsol égtájakra villám.Fény-szivárvány-ostor pupillán perselyföld-csillaga tested. - -

Tele vagonban bőg a reggel.Minden ablakból integetsz.A pályaudvari tömegben

keresünk kétségbeesetten, jövődért jövőnkkel éhesek - H ol lehetsz ?

Az em ber is

Zivatarlovak égen Hóhegyet ugranak át

Beszakad szakadék lesz Köztem és közted a világ

Mint amputált remény Reggel fö lkel a Nap

Bégetésben kolom prím ek M utatják az utat

Az ősz magára vár A fák levelei alatt

M agára vár az em ber is M ikor magára marad

905

Ima

A minden határozatot tervet akaratot végrehajtók beszámolóitól

a hitben olvasók szemüvegétől és titkos tanácskozásaitól

a magukat jövőnkben egyedül illetékesnek tudók hivatal-hatalom dem agógiájától

a k ik ha szólnak örökkön a nép hibátlan hangját hallatók bűzös tejétől szódögétől

a m enekülés közbeni vétkeink miattf elettünk tulajdonosként ítélkezőktől

a szárnyaink alábeszorult f ejűekzsineg- és kalickakegyelm étől

ments m eg minket. Uram!

906

C S O Ó R I S Á N D O R

HÁROM BEVEZETŐ

NAGY LÁSZLÓ FORDÍTÁSAI A RÁDIÓBAN

A M a g y a r R ád ió m é g a lig h a v á lla lk o z o tt h a so n ló fö la d a tr a : k ile n c h ó n ap o n á t - h a v o n ta e g y a lk a lo m m a l - N a g y L á sz ló m ű fo rd ítá sa it is m e rte ti m e g h a ll­g a tó iv a l. E ls z ó rt és v é le tle n sz e rű m ű s o ro k h e ly e tt e g y m ű s o r-lá n co la to t k o v á cso l össze , a m e ly h a csa k a tö re d é k é t k ép v ise li is a k ö ltő fo rd ító i m u n k á ssá g á n a k , sű rítő és ö ssz p o n to sító e re jé v e l a te lje ss é g k é p z e té t k e lth e ti.

T alán m é g rá g o n d o ln u n k is s z e n ts é g tö ré s , h o g y e s z o k a tla n v á lla lk o z á s t és m e g k ü lö n b ö z te te tt f ig y e lm e t a h a lá l s ie tő s jó v á té te lé n e k tek in tsü k . Iro d a lm i v i ­g a sz n a k a v e sz te s é g ü n k é rt. A N a g y L á sz ló -i é le tm ű h a ra g o s a n d o b n á le m a g á ró l a z ily en v ig a sz o k a t. N em a k e g y e le tü n k re , h an em a fig y e lm ü n k re v a n szü k ség e . A z é le tü n k re , a k ív á n cs isá g u n k ra , m e rt m in d en s o rá b a n é le t v a n : e le v e n é g b o lt, eleven p ü n k ö sd i ró z sá k , h a ra g és v é g te le n sé g .

A z, h o g y m in d en s o rá b a n - ez e g y é rte lm ű e n a z t je le n ti , h o g y a fo rd ítá ­saib an i s ! H isz e n ő fo rd íta n i is ú g y fo rd íto tt , a h o g y a v e rs e it ír ta . F é lt tő lü k , já ts z o tt v e lü k , m e g h u rc o lta ő k e t a sz ig lig e ti h ó esésb en , a b a k o n y i sá rb a n s itt , Ó b u d án is , a D u n a m a s k a rá s , fo ly a m -á la rc a e lő tt. F ö ld a ra b o lta , h a lá lra k ín o z ta a z id egen k ö lte m é n y e k e t, h o g y a z tá n ú jra sz ü lh e sse ő k e t m a g y a ru l. É s fo rd ítá s k özb en is - a k á rc s a k írá s k ö zb en - o tt ta lá lt le g in k á b b m a g á ra , ah o l sz e n v e d é ­ly ek b e ü tk ö z ö tt, ah ol a v e rs p e rz se li a v é r t , m in t ü v e g sz ilá n k o s k e n ő cs , a h o l b e ­le rú g n a k a m ú z sá k b a , e lh e sse n tik a z a n g y a lt s „ m e g n e m e sítő h a jsz á já b a n m in d en v ilá g n a k " a k ö ltő k e t a lá z a d á s n a g y k ö v e te in e k te k in tik . E g y s z ó v a l : m á s o k v e rse u g y a n o ly a n s é rth e te tle n és fo n to s v o lt s z á m á ra , m in t a s a já tja .

E m lé k sz e m , v a la m ik o r a z ö tv e n e s é v e k v é g é n , T o ln ai G á b o r p ro fe ss z o r m e g ­h ív o tt n é h á n y u n k a t e g y e te m i s z o b á já b a : N a g y L á sz ló t, S zécsi M a rg ito t , B e re k K a ta lin t s e n g e m , h o g y le já tss z a n ek ü n k h a n g le m e z rő l G a rc ia L o rc a T o rre á d o r - s ira tó já t e g y sp an y o l sz ín észn ő e lő a d á sá b a n . A fo jto tt , a h isz té rik u s , a té b o lly a l p a rá z n á lk o d ó , id e g e n m o n d a to k b ó l c s a k fé ls z a v a k s é rte le m -sz ilá n k o k h a síto tta k b elén k , de a k ö v e th e te tle n sz ö v e g b ő l is m in d n y á ju n k a t m e g cs a p o tt a h a lá l s z á ja - íz e ; m e g cs a p o tt , fa lh o z lö k ö tt az a fe k e te to rn á d ó , a m e ly o tt a szo b áb an , a v e rs h a llg a tá sa k ö zb en k itö rt . É v e k k e l k éső b b u g y a n e z t a sö té te n tü n te tő , fé rfia s g y á sz t é re z te m k isz a k a d n i a m a g y a ru l m e g je le n t sz ö v e g b ő l is. M in th a N a g y L ászló n em is a v e rse t, h an em a h a lá lt fo rd íto tta v o ln a m a g y a r ra . A v é r t , az a ré n a seb eit, S p a n y o lo rsz á g m in d en fe k e te b á rs o n y á t.

E g y k ö ltő v e l - a h o g y L o rc á v a l ő - e g y m á sik k ö ltő s z e re n csé s ese tb en m é g az o n o su lh a t, de e g y m á sik n ép p el v a ló já b a n c sa k e g y m á sik n ép tu d n a azon osu ln i. N a g y L ászló a k iv é te le ss é g jo g á t e té re n is k iv e re k e d te m a g á n a k : m e g á ld v a b a rtó k i v o n z a lm a k k a l és k é p e s sé g e k k e l e g y m a g á b a n is é le tm ű te r je ­d elm ű n é p k ö lté sz e ti s z ö v e g e k e t m a g y a r í to t t : b o lg á r t , d é lsz lá v o t, a lb á n t, m a g y a r - o rsz á g i c ig á n y t, v o g u lt, c su v a s t, n em b e sz é lv e a rró l , a m it a lk a lo m sz e rű e n a s p a ­n y o l, a ro m á n , a le n g y e l n ép k ö lté sz e tb ő l ü lte te tt á t n y e lv ü n k re . A fo rd ítá s i k u l­tú rá já ra jo g o s a n b ü szk e m a g y a r iro d a lo m b a n k é t e m b e rt é rz e k k ö z v e tle n e lő d ­jé n e k : a B ib liá t fo rd ító K á ro lit s a K a le v a lá t m a g y a rra h o n o sító V ik á r B élá t. E g y é n i h a jla m a ik o n s m e g sz á llo ttsá g u k o n túl is v a n b enn ü k v a la m i d ia d a lm a sa n k ö z ö s : a n y e lv e r e je ! A te re m te tt és a te re m tő n y e lv é . A v a ló s á g és a lá to m á ­

907

sok a n y a g á b ó l ö s s z e g y ú rt m a g y a r n y e lv é . A z e u ró p a isá g b ó l és m e ta fo rik u s k é p ­zele tb ő l k io lv a s z to tt új le h e tő s é g e k n y e lv e !

N a g y L ászló s z á m á ra a n y e lv so h a n e m a z e m lé k e z e t n y elv e v o lt , n em az e g y sz e rsm in d e n k o rra m e g sz e rz e tt ő s -é lm é n y , ő s -a n y a n y e lv , h an em a v á lto z ó v i ­lá g g a l n a p o n ta szem b esü lő . H a ő v e rsb e n v a g y v e rsfo rd ítá s á b a n le ír ta a z t a szót, h o g y : v é rb ü k k , h o g y sa sto ll, h o g y cse p ü in g , d ö g z sír v a g y v a d ib o ly a , érezn ü n k k ell, h o g y k iv á la s z to tt szav ai n e m az iro d a lo m s z e rta rtá s o s h ív á s á ra jö tte k elő a m ú ltb ó l v a g y a s z ó tá ra k csö n d jé b ő l, h a n e m e g y v a d o n a tú j é lm é n y sz ó lítá sá ra .

E g y k ö zö s sz ig lig eti n y a ra lá s u k k a p c sá n Ö rk é n y Is tv á n ír ja m e g , h o g y an sz e g ő d te k N a g y L ászló h o z e z e k a z új é lm én y ek . „ Ő - m á rm in t N a g y L ászló - a k á r a tó ró l, a k á r e g y m a g á n y o s sé tá ró l té r t v issz a , m in d ig h o z o tt v a la m i h ír t s z á m o m ra , ú ja t, s z e n z á ció sa t. N em p le ty k á t, ú js á g h ír t, fu tó e s e m é n y t: ő m in d ig a v ilá g m in d e n sé g b ő l jö tt h a z a s b e sz á m o lt az o tt lá to tta k ró l, fá k ró l, m a d a ra k ró l, g y o m o k ró l, g y ík o k ró l, v irá g o k ró l — a z ö rö k tő l fo g v a v a ló és ö rö k k é v a ló t e r ­m é s z e trő l, am e ly b e n , sa jn o s , n e m v a g y o k o tth o n o s . M it tu d ta m én a v a d ib o ly á ­ró l, c iro k ró l, n y ú lsó sk á ró l? A f in á n c b o g á rró l? A k ö z ö n s é g e s fa lig y ík ró l? A k ő ris ­b o g á rró l - a m e ly k ő ris fa h íjá n - az o rg o n á k z ö ld jé t is k o p a sz ra r á g j a ? M o ­s o ly g o tt s é lv e z te cso d á lk o z á s o m a t, én m e g a z ő m in d en b en já r ta s s á g á t , a költő­ben a prózai m in d en tu d á s t ."

E z a m in d e n -tu d á s a fo rd ítá sa ib a n is o tt v irtu sk o d ik .L e g u to lsó b u lg á ria i ú tjá ró l p éld áu l e g y d u d a b ő rt h o z o tt h a z a e g y ik b u d ap esti

n ép zen ész fiú n ak . M e g s z e re z h e tte v o ln a e z t az a já n d é k o t szó fia i b a rá ta i s tisztelő i ré v é n is, b oltb ó l v a g y m ú zeu m b ó l, d e a z a já n d é k íg y n em le tt v o ln a ig a z i. A d u ­d a v á s á rh o z n ek i a z e re d e ti h ely szín ek h a n g u la ta is k e lle tt : a szél, a n ap sü tés , a h e g y i ju h n y á ja k b ó d o rg á s a ; k e lle tte k a c s e rz ő m e le n cé k , fa k é re g k á d a k ; k e l­le tt a R o d o p e h e g y s é g zö ld b e á tv á ltó le g e n d á ja , a z é g a la t t e lk é sz ü lő ürü h ú s íze , a p á sz to ro k v á llta r tá s a , n e v e té se , é n e k lő to ro k h a n g ja . T an ú k m o n d tá k el k é r - d ezetlen ü l, h o g y N a g y L ászló e z e r k ilo m é te r t u ta z o tt e g y valódi dudabőrért.

N ép k ö lté sz e ti fo rd ítá sa ib a n te h á t n e m csa k a k ö ltő i te h e tsé g e re jé t é rz i az e m ­b e r, h a n e m e z t a m in d en t m e g é rin tő , m e g é lő , s e jtje ib e n fö lh a lm o z ó d ó ta p a s z ta ­la to t is . L á tta tn i a z é r t tu d o tt e g y s z e r re lá to m á so sa n és tá rg y s z e rű e n , m e r t e lőb b m a g a n é z te m e g tö v ü k rő l-h e g y ü k rő l a d o lg o k a t. Ö n é rz e te se n v a llo tta tö b b sz ö r is, h o g y ih le t és é lm é n y h e ly e tt n ek i g y a k ra n e lé g e g y e tle n fe lö tlő szó , ő ab b ó l is tu d k e re k v e rs e t írn i. P e rs z e , h o g y tu d o tt, m e r t m in d e g y ik szó k ö rü l tü zes él­m é n y e i k e rin g te k , a k á r e g y n a p re n d sz e rb e n .

H a a k ö lté s z e t titk a - m in t m o n d já k - a zo n o s a z e m b e ré v e l, a m ű fo rd ítá s titk a se le h e t m á s , m in t a z e m b e ré , a m e n n y ib e n k ö lté s z e t ó h a jt m a ra d n i s n em csu p á n a tisz tes ip a r te rm é k e . Senki se is m e rte e z t a tö rv é n y t jo b b a n N a g y L á sz ló n á l. L o rc a -fo rd ítá s a ib a n u g y a n ú g y , m in t a b o lg á r b a lla d á k v a g y b á jo ló k á t ­ü lte té sé b e n ő m in d e n e k e lő tt a lé th e ly z e te k e t s a lé th a n g u la tok a t fo rd íto tta le. E z é r t is s z o lg á ltá k ő t fö lb e csü lh e te tle n h ű sé g g e l a sz a v a k . A ra n y fe d e z e tü k a v i ­lá g v o lt , h ite le s ítő jü k e g y le ro n th a ta tla n élet.

A SZERENCSEJÁTÉKOS KÖLTŐ

S zécsi M a rg it k ö ltő i e s tje leh e tn e a z ü n n ep lés e s té je is. A z e lism e ré s é , a h ó ­d o la té , a k ísé rté s e k e s té je , h o g y - b e ö ltö z v e a k ö lté s z e t ű r-ru h á já b a - n éh án y ó r á ra fö lrö p ü lh e ssü n k m a g u n k f ö lé : a h é tk ö z n a p o k s z á ra z m o rz sá i k özü l e rő te l­je se b b tü n d ö k lésb e.

É s leh e tn e a n é m a s á g é is , a k iro b b a n ó g y á sz é , h iszen , a k ik m a e s te e l jö t ­tü n k id e , m a g u n k k a l h o ztu n k e g y h a lo tta t is. A H a lo tta t , a k i m a g a is a k a r t jö n n i, itt-le n n i k ö ztü n k , b e le k ó sto ln i sz a v a in k b a , lé le g z e tü n k b e . Ú g y g o n d o lo m : k ü lö n a z ő k e d v é é r t is le g y e n e z a z e s te a z , am i a s a já t tö rv é n y e sz e rin t is leg in k áb b le h e tn e : a k ö lté sz e t k o m o ly s á g á é .

908

K ö lté s z e t k o m o ly s á g a ? A z e m b e r k im o n d ja a s z a v a k a t, a z tá n z a v a r ta n k ö rü l­n é z : n em h a llo ttá k -e a v a ta tla n o k ? N em h a llo ttá k -e a m in d e n t k é tsé g b e v o n ó k , s z é tn e v e tő k , a z iró n ia d iv a to z ó v ilá g fia i , a k ik a z e lcsö n d e sü lé st, a m e g h a tó d á s t szin te m á r tö rté n e lm ile g b e fe je z té k . S en n ek e lle n é re , h a v a la m it m é g k o m o ly ­n ak , fo n to sn a k ta r ta n a k a z éle tb en , sem m ik ép p en sem a k ö lté sz e t az . K o m o ly a fe g y v e rk e z é s , a n é p e ssé g ro b b a n á s , a g é p e k h id eg ő rü le te , k o m o ly a tö r té n e ­lem , a k ö z g a z d a s á g ta n , a z ip a r , a te rm é sz e ttu d o m á n y , a m e ly n e m c sa k su so g és sz a v a l, de k ép es á ta la k íta n i a v a ló s á g o t is. V a g y k o m o ly a k a m e g fo g h a ta tla n p o ­litik a n a p p a li á lm a i. A té te lü k e t p e rsz e m é g p ő ré b b e n is m e g fo g a lm a z h a tju k : a fe ln ő tt e m b e rn e k n in cs sz ü k sé g e se m m iféle csa c so g á n y o s l í r á r a ! É s v a ló b a n : a v o n a to k o n , a z sú fo lt fö ld a la ttin k é p e s la p o t, ú jsá g o t, re g é n y t, sz a k k ö n y v e k e t o l­v a s n a k a z e m b e re k . V e rs e t m á r -m á r c sa k v é le tlen ü l. A z e s té k csö n d jé b e n p ed ig a té v é re ta p a d n a k . H ír k ell m in d en k in ek , h ír, ú jd o n s á g ! F o g y a s z th a tó , s g y o rsa n fö lszív ó d ó h ír. N em a z ö n is m e re t iz g a lm a k ell, h a n e m a v ilá g re k lá m o z h a tó iz ­g a lm a i. A fe lsz ín m in d en n ap i b o rz o n g á sa .

M i len n e , h a e g y s z e r a k ö lté s z e t e lem i h íre ire is o d a fig y e ln é n e k a fü le k ! P éld áu l az aláb b i k é t J ó z s e f A ttila s o r r a :

Le v a g y o k g y ő z v e , (g y ő z e le m , h a v a n ), de n in cs ak in e k m e g a d ja m m a g a m .

M e g g y ő z ő d é se m , h o g y ez a k ö ltő i fö lism e ré s é v tiz e d e k ó ta é rv é n y e se b b ig a z ­s á g o t k ö zö l m in d en ú jsá g h írn é l. M e r t m a g u n k ró l szól. A sz á z a d lé le k b e n szab ad em b e re fo g a lm a z z a m e g b en n e k e ttő s h e ly z e té t. A z a z : a h e ly z e tü n k e t: le v e re té - sü n k et a c iv iliz á ció , a p o litik a , a k ö rü lm é n y e k h a ta lm á tó l s u g y a n a k k o r en n ek a le v e re té sn e k a re la tiv iz m u sá t is , h iszen h a b á to r szem m el n ézü n k szét m a g u n k k ö rü l, n in cs sen k i, ak in e k lé le k b e n is m e g a d n á n k m a g u n k a t.

Jó z s e f A ttila m e g id é z é se S zécsi M a r g i t sz e rz ő i e s tjé n c sa k lá ts z a tra je le n t k ité rő t, m e r t S zécsi v e rse i is h a so n ló h íre k e t s u g á ro z n a k felén k . A le v e rh e te tle n - sé g ü zen ete it.

M é g e lfo g a d h a tó a n fia ta lo k v o ltu n k , a m ik o r e z t í r ta e g y ik v e rs e z á ró s z a k a ­száb an :

É n a h itte l r á é r e k : n y e k e g ő cip ő m h ó b an já r . H a lá l m in d en lé p ésem , é p p ú g y leh etn e ró z sa sz á l.

M i m ás v o lt ez a s z é lső sé g e k re h a n g o lt m a g a b iz to ss á g , m in t a lé te z é s m a g a - b iz to s s á g a ! A sejtek b en sz e rv e z k e d ő tu d a t, a m e ly k éső b b ily en so ro k b a n r o b ­b a n t k i: „ A z én sz e re n cs e já té k o m a z élet. É n m e g h a lo k v a g y n y e re k ."

E z az a m a g a ta r tá s b e li és k ö ltő i m a g , am i k ö ré a S zé cs i-é le tm ű o d a s z e rv e z ő ­d ö tt. E k ö rü l k e rin g e n e k a C so k o n a i-, a Jó z s e f A ttila -i , a N a g y L á sz ló -i d a lo k k a l r o ­k o n és e g y e n ra n g ú d a la i ; a h o sszú v e rsn e k n e v e z e tt n a g y líra i k ö lte m é n y e i : a P a p írk o ro n a , a P a ra d ics o m n y o m o rú s á g a , a K ö ltő a H o ld b an , a z Im á k , a M a d á r-e a z D e n e v é r, h o g y c sa k n é h á n y a t e m lítse k k özü lü k .

V a n n a k jó n e v ű líra -m a g y a rá z ó k , a k ik a z t á llítjá k , h o g y a h u sz a d ik század k ö lté sz e té b e n n e m a lé lek , h a n e m a tu d a t á lla p o ta k e rü lt e lő té rb e . S n e m csa k h o g y á llítjá k , d e h e ly e slik is a fo ly a m a to t. É n ép p a h osszú v e rse k ó ceán i m o z ­g á s á t f ig y e lv e m á s fé le fo ly a m a to t lá tta m . A m á so d ik v ilá g h á b o rú u tá n i n a g y a la p -k ö lte m é n y e k — p éld áu l G in sb e rg Ü v ö lté se , Ju h á s z S z a rv a s-é n e k e , N a g y L ászló M e n y e g z ő je , Szécsi Im á k ja e g y s z e r re o s tro m o ljá k a tu d a tu n k a t, a k é p z e le tü n k e t, a z id e g re n d sz e rü n k e t. M in d e n e k e lő tt a z é r t , h o g y sem m iféle n a iv itá s ra n e ta lá l ­h assu n k m e n tsé g e t. Se az é rte lm i, se a z érz e lm i m e n e k ü lé se k re , se a s e m le g e s ­s é g v ig a s z á ra . A k ö ltő te h á t k o ru n k b a n se leh et m ás , m in t a P a ra d ics o m b ó l k i­

909

ű z ö tt, e lső em b e r. Á d á m v a g y É v a , a k i h a n o s z ta lg iá t é re z is az e lv e sz e tt d olg o k m ia tt , a n o s z ta lg iá ja n em to rk o llh a t m á sb a , m in t a sz a b a d sá g b a .

A m i n e m z e d é k ü n k e t a z e sz m é k é d e n k e rtjé b ő l ta s z íto tta ki a so rs a z e g y e z ­m é n y e s tű ré s p u sztá ib a . S h a n em is a le g h a m a ra b b , d e m in d n y á ju n k k özü l Szé- csi ta lá lt le g in k á b b m a g á ra . P o n to sa b b a n a k iű z e té sü n k e t ő v á lto z ta tta á t le g ­m a g a sa b b szin ten k ö ltő i n y e re s é g g é . „ J ó le ck e a z , h o g y m a g a m a t e g y sz e r b e ­húzn i h a g y ta m ” - ír ja a M ié r t cím ű v e rsé b e n . E h a n y a g , k ö ltő ie tle n k ije len tés h á tte ré b e n z a jlo tt le S zécsi k o m o ly k ö ltő i fo r r a d a lm a : ő le tt a z u to lsó n e g y e d ­század le g p o litik u sa b b k ö ltő je . N e m csa k fö lism e rte , h o g y k o ru n k b a n - eszm ék , filo z ó fiá k , is te n e k h e ly e tt - p o litik á k h a rc o ln a k a z „ e m b e ris é g le ik é é r t" , de az ú j h e ly z e t k ih ív á sá t is e lfo g a d ta . H a Jó z s e f A ttila a K ü lv á ro s i é jb ő l em elte fö l a fe jé t , h o g y a m in d en ség b en , a tö rté n e le m b e n és s a já t m a g á b a n s z é tp illa n t­son , S zécsi a p o litik a é jsz a k á ib ó l em eli fö l. M in d e n v is z o n y la t m ö g ö tt - á t té te ­lesen v a g y k ö zv etlen ü l — a p o litik a je le n lé té t fed ezi fö l. A p o litik á é t, a m e ly n ézi á lm a in k a t, b eleszó l le lk iism e re tü n k b e , a fé le lm e in k e t á tsz ín e z i, le fo k o z , m e g a já n ­d ék o z , a re m é n y n e k ú jab b és ú jab b á ln e v e k e t eszel k i. Id ő n k in t szin te a m e ta fi­z ik á k e lta n u lh a ta tla n tá n clé p é se it u tá n o z v a szö k d el k ö rü lö ttü n k .

A p o litik a á lta l k is a já títo tt lé tb e n S zécsi M a rg it is , m in t m in d en ig a z i k öltő , sa já t é rz e lm i és sze llem i sz u v e ré n itá sá t v éd i. A fö la d h a ta tla n , b e lső fü g g e tle n ­s é g e t. E g y b o k o r, e g y b o d z a v irá g , e g y n á d a s ő s isé g é t. A lilio m o s te n g e r , a h alál, a sz e re le m n a g y s á g o s v o ltá t.

K o ru n k - n e m tito k - , m in t v a la m i új V e le n ce , v ilá g m é re tű k o m p ro m issz u ­m o k in g a ta g cö lö p e in áll. H a a tá rs a d a lm i é rte le m e lfo g a d ja is , a k ö ltő i lé t soh a n e m fo g a d h a tja el a k o m p ro m issz u m o k a t. F e le lő ss é g é rő l és ön n ön k o m o ly s á g á ró l m o n d a n a le . E d rá m a i h e ly z e te t é rz é k e lv e , n éh a a z t é rz e m , h o g y a k ö lté sz e tn e k e g y re h a tá ro z o tta b b a n A n tig o n é sz e re p é b e n k ellen e fö llé p n ie az in tézm én y esed ő K re o n -i v ilá g g a l szem b en.

H a túl c é lz a to s e h a so n la t, fe le jtsü k el. A rra a z o n b a n a z e d d ig ie k n é l sok kal jo b b a n fig y e ljü n k o d a, h o g y S zécsi M a r g i t v e rse ib e n - e g y e se n d ő sé g é b e n is h a jlíth a ta tla n - k ü lv á ro si, v a g á n y o s A n tig o n é ism étli el ú jra és ú jra iz g a to tt m o n d a ta it.

OROSZ JÁNOS SZEKSZÁRDI KIÁLLÍTÁSA

N é h á n y h e te z á ru lt B u d a p e ste n O ro sz Já n o s m ű csa rn o k b e li g y ű jte m é n y e s k i­á llítá sa . A n é g y ó riá s te rm e t m e g tö ltő k é p e k e t, ra jz o k a t , sz o b ro k a t h a rm in ce z e r e m b e r n ézte v é g ig . A k a d ta k , a k ik tö b b sz ö r is e lm en tek , m e rt o tth o n é re z té k m a ­g u k a t a m ű v e k v ilá g á b a n , m in t a k ik e t m e g v ig a sz ta l a n a p fé n y , m e g v ig a sz ta ln a k a fá k , v a g y v e n d é g ü l lá t a te n g e r.

S ajn o s, a b u d a p e sti k iá llítá sh o z v isz o n y ítv a ez a s z e k sz á rd i b em u ta tk o z á s sz e ré n y n e k s tö re d é k e s n e k te k in th e tő . N a g y és le n d ü letes ab la k n y itá s h e ly e tt in ­k áb b c s a k a fü g g ö n y e lh ú z á sa e g y széles a b la k ró l.

E z z e l a le ta g a d h a ta tla n té n n y e l a z o n b a n n em a k e d v e tle n s é g e t a k a ro m b e ­c sa lo g a tn i eb b e a te re m b e , h a n e m a k ív á n cs isá g o t. N em a sa jn á lk o z á st, n e m a f a ­n y a r v a g y lé h a n o s z ta lg iá k a t, h a n e m ép p a z t az e rő t, a m e ly le g y ő z i ő k et. M e r t h a a sze k sz á rd i m ú z e u m n a k k o rlá to z o tta b b a k v o lta k is a te re m le h e tő sé g e i, m in t a M ű cs a rn o k n a k , a k é p z e le tü n k e t sem m i és sen k i n e m k o rlá to z h a tja ab b a n , h o g y m i - a k ö rü lm é n y e k e lle n é re - n e k e re ssü n k m a g u n k n a k k á rp ó tlá s t. Ú g y g o n ­d o lo m : a v e s z te s é g e t e g y e tle n m ó d s z e rre l v á lto z ta th a tju k á t n y e re s s é g g é : h a m i a ré s z le te k a la p já n is az e g é s z rő l b eszélü n k .

M i a z , am i eb b en a te re m b e n első lá tá s ra is a szem ü n k b e ö tlik . M in d e n b i­zo n n y a l az a n é h á n y n a g y m é re tű v á sz o n , a m e ly e g y e tle n e lk ép zelés szü lö ttje s N a g y L á sz ló fö ld i v o n u lá sa c ím e t v ise li.

910

A s o ro z a t iro d a lm ia s c ím e so k ak b an jo g o s a n éb re sz th e tn e iro d a lm ia s k é p z e t- tá rs ítá s o k a t : m e g re n d ü lé s t, g y á sz t, h ó d o la to t ; é b re sz th e tn é a z e lv e sz íte tt k ö ltő és a z e lv e sz íte tt b a rá t u tán i ik e r-fá jd a lo m é rz é se it. V a la m it, am i a fe s té sz e te n túl m é g sz a v a k k a l is to v á b b m o n d h a tó . A k i a z o n b a n m e g á ll e z e k e lő tt a v á sz n a k e lő tt, sem m i iro d a lm ia s é lm é n y -k a p a sz k o d ó t n em ta lá l ra jtu k . A N a g y L á sz ló - s o ro z a t k é p e i n em a h iá n y , n em a v e s z te s é g k é p e i e lső so rb a n . A v e s z te s é g tu d a t, a m e ly a k ö ltő h a lá la k o r u g y a n ú g y m e g c s a v a r g a tta és m e g rá z ta O ro sz t, m in t m in d n y á ju n k a t, a fes tm é n y e k e n szin te e g y á lta lá n n e m je len ik m e g . A v á sz n a k o n n e m in d u lato k s n e m b e sz é d e s é rz e lm e k k e rü ln e k szem b e a h a lá lla l, h an em maga a festészet k e rü l szem b e v ele . A fo rm á k , a z a la k o k , a s z ín e k : a s e jte le m ­v ö rö s , a se jte le m -fe h é r , a k o n o k -zö ld , a k o n o k -fe k e te , a sz ín ek a ló l e lő d e re n g ő te s te k , fé lte s te k , a rc -tö re d é k e k , fák , a m e ly e k e m b e re k is leh e tn é n e k és fé n y fo r­rá s o k is. A p o n to ssá g h e ly e tt a tu d ato s e ln a g y o lts á g ? A k é z z e lfo g h a tó v a ló s á g h e ly e tt a v a ló s á g s e jte té s e ? A b e sz é d e s száj h e ly e tt a száj fe h é r lé le g z e te v a g y a z id e g re n d sz e r ü sz k e i? Ig e n ! O ro sz m in d ig v a la m i h a tá ro z o tt é lm én y b ő l és g o n ­d o la tb ó l in du l k i, h o g y a z tá n festés k ö zb en e lju sso n v a la m i n eh ezeb b en m e g h a - tá ro z h a tó ig . A m e g é g e tt e m b e re k s o ro z a ta p é ld á u l, a m e ly b ő l it t c sa k h á ro m k é p e t á llíto tt ki O ro sz , v a g y a N ap , h o m o k , te n g e r tíz ó riá s v á sz n a , a m ely b ő l e g y e t se, k iv é te l n élk ü l e n n e k a b o n y o lító , e lv o n a tk o z ta tá s i m ó d sz e rn e k a z e re d m é n y e . A z elsőb en a X X . sz á z a d o t v e szély b e so d ró c iv iliz á ció k o m o rs á g á b ó l in d ít és a g é ­p e k , to rló d á so k , k a ra m b o lo k illu s z trá lá s á t k ik e rü lv e e lju t a z ö n m a g á t e ls ira tó és ö n m a g á t k e re s z tre fesz ítő e m b e risé g lá to m á sá ig . A N ap , h o m o k , te n g e r s o ro z a t­b an p ed ig a te n g e rp a rti é lm én y ek , fe s té s k ö zb en , e g y s z e rre c sa k a z ő s -é lm é n y e k v ilá g á b a s ik la n a k v issz a . O d a , ah ol a fén y , a p á ra , a n a g y h a ta lm ú te n g e r s a sz í­n ek b o ld o g d ik ta tú rá ja m e g sz ü n te ti a z e m b e rfö lö tti tá rs a d a lm i e rő k é rv é n y e ss é ­g é t és a v ilá g ú jra k e z d ő d ik b e n n ü n k : ú jra k e z d ő d ik a s e jte k b e n , a te s tisé g b e n , a k észü lő d ésb en , a v iz e k fö lö tt k ó sz á ló m á m o ro k b a n .

V ajo n az e ffé le se jte té s , b o n y o lítá s n e m a z e lté v e ly e d é s e sz té tik á já b ó l k ö v e t- k e z ik -e ? N em a z -e a m ű v é sz m in d en k o ri d o lg a , h o g y a b o n y o lu lt v ilá g m e g é r té ­sé t m in d en le h e tsé g e s eszk ö zzel m e g k ö n n y ítse s z á m u n k ra ? A v á la sz e g y é rte lm ű : d e ig e n ! A g o n d csa k a ttó l n eh ezü l e l tö b b n y ire , h o g y e g y re k e v é sb é tu d ju k : m i is az e g y sz e rű s é g , a p o n to ssá g , a m é ly é rte lm ű s é g k o ru n k b a n ? M i a lé n y e g e s , a fo n ák , a lé n y e g te le n ? M i az ú jd o n sá g és m i az e re d e ti? O tt ü lü n k n a p o n ta a te ­lev ízió e lő tt s ö m ö ln e k e lén k a v ilá g e s e m é n y e i: h á b o rú k , ta n á cs k o z á so k , sz é p ­s é g v e rse n y e k , p o litik u si m o so ly o k s m in él töb b d o lo g ró l é rte sü lü n k , a n n ál k e ­v ésb é tu d ju k , m i a z ig a z i h í r ; m i a z , a m i é le tü n k é rte lm é t fö lfe d n é és k itá g íta n á elő ttü n k . N éh a e g y -e g y m e g é rz é s m é ly e b b re h a to l és m e ssz e b b re é r , m in t a m e d ­d ig a jó lé rte sü ltsé g c sá p ja i n y ú ln a k . . . M i b o n y o lu ltab b e g y tö k é le te se n m ű k ö d ő s v á jc i ó rá n á l - k é rd i tű n ő d v e e g y ik írá s á b a n Illy és G y u la - E g y a lm a ! - fo g a l­m a z z a m e g a v á ra tla n , m e g h ö k k e n tő fe le le te t. Já té k o s g o n d o la ta a z é r t m e g s z é ­g y e n ítő g o n d o la t, m e rt m á r se a k é rd é s , se a v á la sz n e m ju t eszü n k b e. Ily en s iv á r le lk i tá ja k ra ju tv a , n e m a z le h e tn e -e a m i le g fo n to sa b b ú jd o n sá g u n k , h a v is s z a ­ta lá ln á n k a d o lg o k le g a la p v e tő b b e re d e té h e z ; h a a so k féle tu d ásu n k h a tá ro z o tt ­sá g á b ó l k iin d u lv a e lju tn á n k m i is e g y n eh ezen m e g h a tá ro z h a tó , de a m a in á l iz- g a to tta b b lé t ö v e z e té b e , ah o l n a p v a n , h o m o k v a n , te n g e r , sz e re le m , h a lá l ; ah ol a tö rté n e le m is b en n ü k ta lá lja m e g - z en ei m ű sz ó v a l é lv e - leg ő sib b e lle n p o n ­to z á s á t ; ah o l a z e m b e r ú jra m e g cs o d á lh a tja sa já t k e z e fe jé t, sz e m b o g a rá b a n az e m b e riv é z s u g o ro d o tt v ilá g m in d e n sé g e t.

O ro sz a s e jte té s t , a lá to m á so s k é p z e ttá rs ítá s t e z é r t tek in ti fo n to s eszk ö zén ek . M ű v é sz i é r te lm e z é se sz e rin t a z p o n to s , am i m e g h a tá ro z h a ta tla n , m e r t ab b an m é g o tt v á ra k o z ik rá n k a te lje ss é g e sé ly e , a z é le t m in d e n k o ri fo ly ta th a tó s á g a .

N em á llíto m , h o g y e z t m in d ig tö re tle n ü l és e g y é rte lm ű e n sik erü l e lé rn ie , de a z t ig en , h o g y e g y re in k áb b eb b e a z irá n y b a h a to l e lő re , m e rt tu d ja , h o g y a m ű ­v é sz e t csa k ritk á n v a g y csa k ré sz b e n e sz té tik a i je le n sé g . S ok k al in k áb b a z e m ­b e r szellem i lé te z é sé n e k és to v á b b é lé sé n e k fo ly to n m e g ú ju ló te re p e . A m i k ép es

911

á ta la k u ln i, a z h a lh a ta tla n ! T a lá n n em tú lzo k, h a a m ű v é sz e t m e ta m o rfó z isa in a k e lső sz á m ú a la p tö rv é n y é t e b b en a g o n d o la tb a n é rz e m k ife je z ő d n i a b a rla n g fe s tm é ­n y e k tő l P ica s só ig , a su m é r sz o b ro k tó l H e n ry M o o rig és m á so k ig .

O ro sz t a m ű v é s z e t m e ta m o rfó z is a n e m csa k tá v o li e s z m e k é n t iz g a tja , de sze­m ély es ü g y k é n t. M ió ta is m e re m , ú g y b ú jik á t e g y ik s tílu sb ó l a m á sik b a , m in t ak in e k ez a s z a b a d sá g á t je le n ti : a re a liz m u sb ó l a sz ü rre á lisb a , a g ro te sz k b ő l a sz im b o lik u sb a , a z elv o n tb ó l a b e n ső sé g e sb e .

H a e b e v e z e tö sz a v a k itt -o tt el is k a la n d o z ta k O ro sz Já n o s fe stő i v ilá g á tó l, m e g v a n rá a m e n ts é g e m : s z e re tte m v o ln a a k é p e k e n túli v ilá g b a is a b la k o t n y it­n i, m e rt ez a v ilá g is O ro sz Já n o s v ilá g a .

912

N É M E T H L A J O S

BALÁZS IRÉN TEXTILMŰVEI

B á r a z Ip a rm ű v é sz e ti F ő isk o lá t v é g e z te , m ég is fe s tő k é n t je le n tk e z e tt a k iá llí­tá so k o n B alázs Iré n , m é g p e d ig e lő s z ö r töb b m in t k é t é v tized e , a F ia ta l K é p z ő m ű ­v é sz e k S tú d ió ja k iá llítá sa in . N e m csa k tá v la tk é p e k e t fe s te tt, n é h á n y m o z a ik ja k i­v ite le z é s re is k e rü lt. T e h e tsé g e s fe s tő n e k in d u lt, m é g is m ű v é sz e ti m ű fa jt, te ch n i­k á t k e lle tt v á lta n ia ah h o z , h o g y ig a z á n ra n g o s , e g y é n i m ű v é ssz é v á lh a sso n . E g y év tiz e d e te tte m e g e lé p é s t : á tp á r to lt a te x tilm ű v é sz e k tá b o rá b a és c sa k h a m a r m a rk á n s e g y é n is é g é v é v á lt a sok n em z e tk ö z i s ik e rt e lé rt új m a g y a r te x tilm ű v é ­szetn ek , az e lm ú lt é v tiz e d ta lá n le g e re d m é n y e se b b m ű v é sz e ti á g á n a k .

H o g y B a lá z s Iré n a h a g y o m á n y o s é rte le m b e n v e tt k ép z ő m ű v é sz e ti m ű fa jo k ­b ól a z ip a rm ű v é s z e t felé fo rd u lt, a b b a n m é g n in cs sok eg y én i v o n á s , a h a tv a n a s é v e k k ö z e p é tő l k ezd v e n álu n k is m in d tö b b en te tté k ez t m e g , és v é g té re is B a ­lázs Iré n a z Ip a rm ű v é sz e ti F ő isk o lá n v é g e z te ta n u lm á n y a it, h a n em is te x tile s ­k én t. N álu n k is e g y é rte lm ű v é v á lt , h o g y a m ű v é sz e ti á g a k , m ű fa jo k , te ch n ik á k k ö zö tti h a tá ro k m eg szű n ő b en v a n n a k , a h a g y o m á n y o s tá b la k é p fe s té sz e t m ind fu n k ció já t, m in d stílu sát te k in tv e e g y re in k áb b p ro b le m a tik u ssá v á lt. T öb b k é p z ő ­m ű v ész k e re s te a k iv e z e tő u ta t a z ip a rm ű v é s z e ti á g a k és te ch n ik á k irá n y á b a .

B alázs Iré n n é l a z o n b a n tö b b rő l v a n szó en n él. A fe s té sz e ttő l ú g y k ö z e le d e tt az ip a rm ű v é sz e th e z , h o g y n e m a k a r t lem o n d an i a k ép z ő m ű v é sz e ti a la k ítá s ró l sem , n em a k a r t p u sztán d e k o ra tív , d ísz ítő fe la d a to t v á lla ln i. M e r t h a a h a g y o m á n y o s é rte le m b e n v e tt k é p z ő - és ip a rm ű v é s z e t k ö z ö tt a h a tá ro k c sa k u g y a n k ép lék en n y é is v á lta k , a te ch n ik á k is ö ssz e k e v e re d te k , de a k ü lö n féle m ű v e k k ife je z ő é rté k e , v á lla lt e s z té tik a i p ro b lé m á já n a k a m é ly sé g e k ö z ö tti e lté ré s m e g m a ra d t. N em m in d eg y , h o g y az a lk o tó sz á n d é k a csu p á n d e k o ra tív -d ísz ítő é r té k v a g y m ély eb b je le n té s k ö rt m a g á b a fo g la ló , tö b b ré te g ű é r té k s tru k tú ra lé tre h o z á s a . B a lá z s Irén ú g y h a g y ta o tt a k é p z ő m ű v é sz e t h a g y o m á n y o s m e g o ld á sa it, h o g y v a la m i k ö ztes te rü le te t k e re s e tt, a m e ly b e n m e g ő riz h e tte fig u rá lis a s p irá c ió it is, u g y a n a k k o r a m e g csin á lá s m ik é n tjé v e l, a te ch n ik á v a l, a z a n y a g g a l, a b elő le a d ó d ó m an ip u la- tív le h e tő sé g e k k e l új je le n té s e k e t is c sa to lh a to tt h o zzá , te h á t új k ife je z é si le h e tő ­s é g e k e t is fe lfe d e z h e te tt m a g á n a k . E z t ta lá lta m e g a te x tilm ű v é sz e tb e n , m é g p e ­d ig an n ak n e m a h a g y o m á n y o s g o b e lin fo rm á já b a n .

A m a g y a r k é p z ő m ű v é sz e tb e n v o lt m á r p é ld a a r r a , h o g y fe s tő k sz ő n y e g e t, g o b elin t te rv e z te k . A m a g y a r sz e ce ssz ió festő i, m in d e n e k e lő tt V a sz a ry és a g ö ­d öllő iek u g y a n c sa k szép p é ld á já t a d tá k , h o g y m ik é n t le h e t m e g ő riz n i a k ép i é r té ­k ek et és u g y a n a k k o r a sző n y eg több le g y e n a le sz ö v ö tt fe stm é n y n é l. E z t e ls ő s o r­b an a n em es s tiliz á lá ssa l, a szö v és te ch n ik a i le h e tő sé g e in e k a fig y e le m b e v é te lé ­vel é rté k el, fo k o z tá k a k ép d e k o ra tív é rté k e it. F e re n c z y N o ém i p ed ig a z ip a r ­m ű v é sz e t o ld a lá ró l in d u lv a a g o b e lin n e k a d o tt o ly a n fo rm a i z á rts á g o t , g a z d a g a rtik u lá c ió s je le n té s k ö rt, h o g y m ű v ei je le n té s k ö re tú le m e lk e d e tt a d e k o ra tív fu n k ­ció le h e tő sé g e in .

B a lá z s Iré n n em e z t az u ta t já r ta . V aló b an v a la m i o ly an k ö z te s te rü le te t a la ­k íto tt k i m a g á n a k , a m e ly b e n e lv eszti é r te lm é t a k ép z ő m ű v é sz e th e z v a g y a z ip a r ­m ű v é sz e th e z v a ló s o ro lá s k é rd é se . N em is a h a g y o m á n y o s g o b elin te c h n ik á t, a sz ö v é st v á la s z to tta , h a n e m u g y a n c sa k ö ss z e te tt te ch n ik á t. H o g y rá ta lá ljo n a n eki le g jo b b a n m e g fe le lő k ife je z é si le h e tő s é g e k re és te c h n ik á ra , ab b an s e g ítsé g é re v o lt a n é p m ű v é sz e t is. N em e g y sz e rű e n a n ép i m o tív u m o k a t, té m á k a t v e tte á t, hiszen a k k o r m e g m a ra d h a to tt v o ln a m é g a fo lk lo rizm u s sz in tjé n . M e g je le n te k u g y a n is a je lle g z e te s m o tív u m o k is, a szív tő l, a v irá g tó l k e z d v e a p á v a és a b e ­

58 JELENKOR 913

ty á r a la k já n á t a m é z e s k a lá cs fo rm á k ig , d e fo n to sa b b v o lt en n él, h o g y a n épi szö v és , fo n ás , v a r rá s , a k ö té lle l, fo n a lla l v a ló m an ip u lá lá s , cso m ó z á s , te h á t a k ü ­lö n féle n ép i k ézm ű v es te c h n ik á k szellem éb en , a z o k ta n u ls á g a it fe lh a sz n á lv a k e z ­d e tt d o lg o z n i. N em m e g ta n u lt é s fe lh a sz n á lt k ü lö n féle m e g o ld á so k a t, h a n e m a n é ­pi k é z m ű v e se k te v é k e n y s é g é n e k lé n y e g é t, sz e lle m é t é r te tte m e g és tra n s z fo rm á lta v a la m ik é p p . H ím z e tt-v a rro tt ju ta re lie f je i , csík o k b ó l ö s s z e ró tt fig u rá i, a z sin ó ro k g u b a n c já té k a , a k itö m ö tt fo rm á k p la sz tik á ja , a z á tg o n d o lt s z e rk e sz té s és te c h ­n ik a , az a n y a g a d ta v é le tle n n e k a tu d a to s k o n fro n tá lá s a , a p a szte llsz ín ek b ő l a d ó ­dó sz ín h a rm ó n ia e g y é n i s tílu ssá n e m e se d e tt te x tilm ű v é sz e té b e n . G y a k ra n el is s z a k a d t a s ík tó l, te x tilsz o b ro t m in tá z , re lie f je i v a s ta g p la sz tik á ja e g y s z e r re ad v i ­zu ális és tak tilis é lm é n y t. S z e lle m e ssé g , já té k o s s á g c sa k ú g y je lle m z i m ű v é sz e té t, m in t a n o sz ta lg ik u s v a g y k o m o ra b b h a n g , de b á rm e ly ik k e rü ljö n is e lő té rb e , n e m csö k k e n m ű v ei k ife je z ő é rté k e .

914

W E Ö R E S S Á N D O R

Háromszor három

Az árnyakat megetetni, domborúra felhizlalni:

elkerülhetetlen.

A fényektől szállást kérni,aztán hajlékukban lakni:

utolérhetetlen.

A holtakkal levelezni, és mindenre választ kapni:

elveszíthetetlen.

A felső fényA felső fénybe ér a szenvedély, az árny a felső fénybe ér, az éj s minden hiány a felső fénybe ér.

A felső fénybe ér minden veszély, minden a felső fénybe ér, a tér minden veszélye felső fénybe ér.

A felső fénybe ér a lenti fény, a fény a felső fénybe ér, a fény minden más fény a felső fénybe ér.

SzürkeOrszágos köddel közöm bös a reggel, a szürkeségnek ostroma kelt fel.

A varjak tánca hatol a szobába, települ a székre, kúszik az ágyba.

915

Éjből maradt árnyak sarokba állnak, m aradék álom teszül a világnak.

Elkallódom itt benn a mogorva ködben, mint húsztilléres a sötét szögletben.

Lettem kísértet, nincs bennem élet, valaki helyettem a ködben beszélget.

FERENC-HEGYI BESZÉLGETÉS WEÖRES SÁNDORRAL

— Kérlek, tájékoztasd olvasóinkat itt közölt verseid és fordításaid keletkezés- történetéről!

— A Háromszor három ab b ó l az ig é n y b ő l fa k a d t, h o g y a r itm u s t a rím et m ásk ép p en a lk a lm a z n i, m in t a h o g y a n ez s z o k á so s ; a sz a v a k h o ssz ú sá g á t, rö v id sé ­g é t e rő se n tek in te tb e ven n i. A m ásik , A felső fény sz in tén fo rm a já té k , fo rm a ­p ro b lé m a , ah o l u g y a n a z o k a s z ó c so p o rto k té rn e k v issza m á s-m á s v a r iá c ió b a n . A m i a h a rm a d ik a t, a Szürke c ím ű t ille ti, ez a z z a l k a p c so la to s , h o g y m o sta n á b a n ig y e k ­szem tíz -h ú sz -h a rm in c so ro s rö v id és le h e tő le g tö m ö r v e rse k e t írn i, és k e le tk e z é s­m ó d ju k a t m e g le h e tő se n a v é le tle n re bízni. A S zü rk e ú g y á llt ö ssze , a h o g y a szél e g y m a ré k p o rt s á r rá k a v a r , a h o g y a te rm é sz e t v é le tle n e i m ű k ö d n ek .

A k é t fo rd ítá s k özü l a z e g y ik Jurij Skrobinec, ré g i b a rá to m m u n k á ja , ak i u k rá ­nül és m a g y a ru l e g y a rá n t í r v e rse k e t. E z e g y u k rá n n y e lv ű v e rse , am in ek a m a g y a r n y e rs fo rd ítá sá t m a g a a sz e rz ő k é sz íte tte , és ö rü lö k , h o g y rá m b íz ta fo r ­d ítá sra . William Jay Smith sz in tén jó b a rá to m , e z a v e rse , a m ik o r n ek em á ta d ta , m é g k é z ira tb a n v o lt, m é g n em je le n t m e g , ső t a z t sem tu d o m , h o g y a z ó ta is m e g je le n t-e v a g y sem .

— Mikor találkoztatok?— U to ljá ra ta lá n e g y éve N ew Y o rk b a n .

— Jay Smith maga is több versedet tordította angolra.— Ig e n , ő so k m a g y a r v e r s e t fo rd íto tt a n g o lra , n e m c sa k tő lem , h a n e m ré g e b b i

m a g y a ro k a t is , és k o r tá rs a k a t is . E z a v e rse , a m i i t t á ll fo rd ítá sb a n , a fia la k o d a l­m á ra k észü lt, és stílu sb an az an g o l E rz s é b e t-k o r lírá já h o z k a p cso ló d ik .

916

J U R I J S K R O B I N E C

De kár azokért

De kár azokért a szép napokért. Mi fájdalom ért: fékezte a vért a tiszta leány.

De kár azokért, végső napokért. Mi fájdalom ért f ékezte a vért a szajha leány.

De kár azokért. De kár azokért,első napokért. végső napokért.

De kár azokért, első napokért.De kár azokért, végső napokért.

W E Ö R E S S Á N D O R fo rd ítá sa

— Miért fa lu si ez a lakodalmi ének? Az író falusi származású, vagy falusi lányt vett el a fia? Netán csak egy Erzsébet-kori műfajra utal fa jelző?

— N em . V a ló b an e g y a m e rik a i fa lu b a n v e tt m a g á n a k a je g y e s p á r h á z a t, k is fö ld b irto k o t, és a k k o r falu n é ltek . H o g y a z ó ta so rsu k h o g y a n a la k u lt, a z t n e m is ig e n tu d o m . F a lu ra m e n te k m e g te le p e d n i, és íg y a la k u lt, h o g y e g y ily en E rz s é b e t- k o ri falu si h a n g u la t szö v i á t J a y S m ith fia la k o d a lm á t ü n n ep lő k ö lte m é n y é t.

— Termékeny szakaszodban vagy, sokat publikálsz. Említetted, hogy többnyire rövid, tömör verseket írsz, s keletkezésüket a véletlenre bízod. Foglalkoztat-e emellett valami — a Psychéhez vagy a Verebekhez hasonló — nagyobb vállalkozás? Például a még pécsi éveidben tervezett irodalomtörténeti fantáziajáték?

— E z a te rv , h o g y m e g írn i e g y k é p z e lt n ép iro d a lo m tö rté n e té t, és m e g írn i az iro d a lo m tö rté n e th e z a s z ö v e g b e té te k e t, ez c sa k u g y a n o ly an te rv , a m i é v tiz e d e k ó ta fo g la lk o z ta t, és ta lá n n ek i k e lle n e e g y s z e r fo g n i, h o g y e z t m e g v a ló sítsa m . E g y e lő re n a g y o b b , h o sszab b k o m p o zíció te rv e n em fo g la lk o z ta t, m o st rö v id v e r ­se k e t íro k . D e leh et, h o g y m a jd fe lé p íte m e z t a k é p z e lt n ép iro d a lo m tö rté n e té t, m e g fe le lő szám ú szem elv én n y el e g y ü tt.

(A szerk.)

917

W I L L I A M J A Y S M I T H

Falusi lakodalmi ének

Télen jöttünk, vidéki szobába, mely hevít, családja és vendégi e jegyespárnak itt, áldásunk hozzuk nékik, m egosztjuk örömük, kívánjuk, évre évek jól bánjanak velük.

Erdei rétjük óvják, frigyük legyen mennyország.

A sólyom magasan száll dús vadonuk fölött, tüskésdisznó poroszkál haraszt és f ű között, szarvas jő, legelésző, nyír és gyalogszeder tövén a tiszta, fénylő hideg patak hever.

Erdei rétjük óvják, frigyük legyen mennyország.

Lomb visszatér tavaszra, tölgyfán hintázik, ég; hát gyulladjon s lobogva terítse köntösét az alvó szeretőkre, fékezve a fagyot őszi csípős időben, míg tuskótüz ropog.

Erdei rétjük óvják, frigyük legyen mennyország.

Hol a lég hüssé válik, jégár vándorkövet hengerget a tisztásig, ott kis forrás ered, hó hull rá szakadatlan, mint szerelmük, fehér, legyen lágy fehér paplan a szálló fenti dér.

Erdei rétjük óvják, frigyük legyen mennyország.

918W E Ö R E S S Á N D O R fo rd ítá sa

K Á R O L Y I A M Y

Szlovéniai sorok

CAPELA

Capela múlt századból maradt itt. Törékeny em lék-vakolat tartja össze a házait.

Temploma szőlőhegyen áll, a táj győzelmes asszonya, ezért a falu, a határ az ő nevéről Capela.

*

Okkult. A szomszéd asztalnál Fülep professzor ül, szlovén ki­adásban. Ugyanaz a keskeny hosszú figura, fejforma, ironikus re- zerváltság. De hol a Fülep-i szellem? Csak egy híres filmrendező.

Minden absztrakt művészet őse a víz és a tűz. Pillanatonként elvont ábrákat fodroz és lobog.

Brecht: A jóság rettenetes kényszere.*

Jó l gondold meg, míg a jóság mellett döntesz. Kényelmetlen, kegyetlen, hálátlan. Csak a megváltozhatatlan után törleszt.

A szökőkút nimphája körül kiapadt a víz, csak az orrából cso­rog egy kevés. Ijedten tartja oda a tenyerét, mint akinek az orra vére megeredt.

919

K ajetán K ovic, szlovén költő 1931-ben született Mariborban. Egy szőke, kék szemű fiatal Szabó Lőrinc. A külsőből olykor a belsőre lehet következtetni. Ő a természet gyermeke, aki a gép­korszakba született bele. Pán, aki autót vezet. Magyar kötete idén jelent meg Lator László fordításában. „Őrültekháza" című verse előbb jelenik meg magyarul, mint szlovénül. Kéziratból fordítot­tam.

ŐRÜLTEKHÁZA

Van hely, ahol örökre rákovácsolt lakatta l az ajtó éjjel-nappal lezárva, hol egy körte

a szellem kam arái f ölött függ m eztelen, s bádog-kanál lárm ázik eltom pult ínyeken,

hol fa lak b ó l az éjben , nyirkosság k é l sötétben az asztalt m egérintve

em lékezés ecetreés epére, aholken yér és só is m egrom ol

920

VERSRŐL VERSREKASSÁK LAJOS : A KÖLTŐ ÖNMAGÁVAL FELESEL

A VERSRŐL LATOR LÁSZLÓVAL DOMOKOS MÁTYÁS BESZÉLGET(E lh a n g z o tt a M a g y a r R ád iób an . S z e rk e sz tő -re n d e z ő : L a jta K álm án )

A KÖLTŐ ÖNMAGÁVAL FELESEL

Hej, Kassák Lajos, derék Kassák Lajosde sokait neheztelnek rád, vicsorítják fogaikat és fenik a késüket.Miért mondod, kedves és bőkezű hazádban nincs semmi ami előtt érdemes lenne mélyen kalapot emelni együgyű képpel hajlongni jobbra, balra a hála és köszönet nevében.

Hej, egyszer majd megtanítanak kesztyűbe dudálni.Ahelyett, hogy szétnéznél a börzén, közvetítenél, vagy kereskednél költeményeket firkálsz, meggyalázva az anyagot és formát mindenki megvet érte a maga kis értelmével s hiszi, joggal süti le pilláit, ha rólad van szó,

Hivatlan vendég vagy köztünk és sajnosnem találsz ki az ajtón, amit annyiszor feltártak előtted.Menj, mondják, nem állhatjuk szúrós tekinteted kusza, darabos verseid kellenek az ördögnek nevetéseddel és konok tagadásaiddalne sebezz meg bennünket, akik különben is annyira vérzékenyek vagyunk.

- Minek ez a sok szentencia, no lám csak vagyok, amilyen vagyok, az Atya egyetlen fiakényelmes és folyton rohanó, konok és engedékeny egyszerre dologkerülő a munkások közt, törvénybontó a költők előtt akiknek nehezen viselem el irígységét és szánom őket hogy olyan öregen jöttek a világra, s fáradtan üldögélnek üres kaptáraik körül.

- Öreg vagy már te is, méheid feleszik saját mézüket s ezért haragos a tekinteted és keserű a szádíze.

- Eljön majd az idő, mikor leültök az asztalomhoz mézet kanalazni és gyönyörködtök a kiszállt rajokban melyek az én dalaimat daloljáka virágzó rétek felett s tükröződve a csobogó patakok ezüstjében.

D M : - M ik o r fe le se lt íg y , ö n m a g á v a l, K a ss á k L a jo s ; m ik o r ír ta m e g en nek a b első p á rb e sz é d n e k a fe sz ü ltsé g é b ő l e z t a v e r s e t? - n a p tá ri p o n to s sá g g a l nem tu dju k m e g m o n d a n i. F e lsz a b a d u lá s e lő tti u to lsó v e rse s k ö n y v e , a Szombat este, 1 9 4 2 -b e n je le n t m e g : a k ö v e tk e z ő , Kassák Lajos összegyűjtött versei c ím m el, szin te a n a g y tö rté n e lm i v á lto z á s első p illa n a tá b a n , 1 9 4 5 -b e n . E n n e k zá ró -cik lu sa u g y a n csa k A költő önmagával felesel c ím e t v ise li, s a la tta u g y a n c sa k 1 9 4 5 é v s z á ­m a o lv a sh a tó , m in th a a k ö ltő a z t ó h a jto tta v o ln a je le z n i, h o g y a k ö ltő i é le tm ű v é t ö sszeg ző k ö n y v v é g é n , ím e , ez az az új v e rs a n y a g , am iv e l á tlé p a z új v ilá g b a .

921

(P e rs z e , m in d ez b izo n y o s m é rté k ig c sa k a d o lg o k im m an en s lo g ik á já h o z tap ad ó k ö v e tk e z te té s , m e r t K a ssá k n a k a k ö z elm ú ltb an k é t íz b e n is m e g je le n t a k öltő i é le tm ű v e , de ezek a k ia d á s o k s a jn á la to s m ó d o n n élk ü lö zik a z o k a t a filo ló g ia i ú t ­m u ta tá so k a t, a m e ly e k ilyen érte le m b e n is seg íth e tn é k K a ssá k ú tjá n a k és k ö lté sz e ­tén ek ig a z a b b , h ív eb b tö rté n e ti m e g é rté s é t.) A n n yi azo n b an filo ló g ia ila g is b iz o ­n y o s , h o g y e rre a fe le se lé sre a n a g y tö rté n e lm i v á lto z á s s z o rítá sá b a n k e rü lt so r, s az is té n y , h o g y a cik lu sb an n em ez az e g y e tle n v e rs , a m e ly b e n K a ss á k a sa já t k ö ltő i h e ly z e té n e k - h ol in d u lato s , hol e lé g ik u s , hol s z a rk a sz tik u s h a n g ú - m e g ­ra jz o lá s á r a tö re k s z ik . V a ló sá g o s k is a n to ló g iá t leh etn e ö ssz e á llíta n i a c ik lu sn ak az o k b ó l a v e rse ib ő l (Különbségek, Múzsám, Kaland és öröm. Magányos fa a par­ton, Kereszttel a vállamon, Tört hullámok. Menetelés közben, és íg y to v á b b ), a m e ly e k e g y fo ly a m a to s k ö ltő i p e r líra i p e rira ta ik é n t, b e a d v á n y a i és fo ly a m o d ­v á n y a i g y a n á n t is h a tn a k az o lv a s ó ra , ú g y h o g y n em a la p ta la n u l v e tő d ik föl a k é r d é s : - k iv e l is fe le se l v a ló já b a n K a s s á k ? Ö n m a g á v a l? V a g y ö n m a g á n k e re sz ­tül - a v i lá g g a l? S p lá n e : a z új v i lá g g a l?

L L : - H o g y k iv e l-m iv e l fe le se l K a s s á k ? A le g k e v é sb é a lig h a n e m ö n m a g á v a l. H ad d id ézzem fel ö n é le tra jz i re g é n y é n e k , az Egy ember életé-n ek e g y je llem ző , a k á r je lk é p e se n is é rte lm e z h e tő je le n e té t. A m é g fé lig -m e d d ig k a m a s z K a ssá k a k ­k o r ép p en a sz ü lő v á ro sá b a n , a fű tő h ázb an d o lg o z o tt. F iz e té s k o r a k o csm áb an iv o tt , id e g e n e k k e l, ism e rő sö k k e l. E g y s z e r csa k „ v a la m i m e g m a g y a rá z h a ta tla n é r ­z é s se l" m e g re n d e lte az összes k a p h a tó k o c so n y á t, és v a d in d u la tta l az e g é s z e t r á - h a jig á lta , rá m á z o lta a k o csm a ú ri sz o b á já n a k a fa lá ra . E z a z e lk e se re d e tt , in g e ­rü lt k ih ív á s a ro ss z n a k tu d o tt-é rz e tt v ilá g g a l szem b en n e m csa k a so rs á v a l e lé ­g e d e tle n , b é k é tlen f ia ta le m b e rre , h an em a k ö ltő re is je lle m z ő . Íg y v a g y ú g y m in ­d ig szem b en á llt a v ilá g g a l n em csu p án tá rs a d a lm i, p o litik a i é r te le m b e n (m in t a m a g y a r l íra első p ro le tá rk ö ltő je ) , h an em ú g y is , m in t e g y o ly an új m ű v é sz e t k é p ­v ise lő je , a m e ly a d d ig M a g y a ro rs z á g o n ism e re tle n v o lt. M á s k é p p e n k é p z e lte a sz é ­p e t, m in t k o r tá rs a i . V ilá g n é z e té v e l, „ s z ú ró s te k in te té v e l" , p ro le tá r in d u la tá v a l a t á r ­sad alm i é rz é k e n y s é g e t, „ k u sz a , d a ra b o s " , o ly a n id eg en ü l c s ik o rg ó v e rs e iv e l a h a ­g y o m á n y o s , ső t, a z ép pen a k k o r fo rm á ló d ó új íz lé st is sé rte tte .

D M : — A jó fé lé v sz á z a d ig ta r tó h ev es k ö z e lh a rc n a k , a m e ly e t K a ss á k és k o ra v ív ta k e g y m á s sa l, v a ló b a n je lk é p e s e re jű n y itá n y a le h e t a z á lta la d fe lid é z e tt k o c s ­m a i je le n e t, és a m in d k é t fél - K a ssá k és v á lto tt e llen fele i - ré s z é rő l m e g n y i­la tk o z ó in d u la t h e v e s sé g é n e k is h ű k ife je z ő je . A K a ss á k -p e r fél é v sz á z a d o n á t la n ­k a d a tla n u l m e g ú ju ló s z u ro n y ro h a m a i v é g e t é r te k , ta n u lsá g a i azo n b an m á ig é rv é ­n y e se k , s eb ből a szem p o n tb ó l m a g a K a ss á k is k u lcsv e rsn e k é re z h e tte a z t a k ö l­te m é n y é t, m e rt a m ik o r a h a tv a n a s év ek b en m á r , a h a rc o k e lc situ ltá v a l a R ád ió a rch ív u m a sz á m á ra e lm o n d ta n é h á n y új v e rs é t , eh h ez is v issz a n y ú lt. D e h o g y e n ­n e k a „ fe le s e lé sn e k " az ig a z i d im en zió it é rz é k e lh e ssü k , ah h o z n e m csa k em b e ri és k ö ltő i p o r tr é já t k ellen e felid ézn ü n k k ö lté s z e te te rm é s z e tra jz á n a k le g k a ra k te ris z ­tik u sab b v o n á s a iv a l e g y ü tt, d e fel k elle n e id ézn ü n k a „ k a ss á k i s z itu á c ió t" i s : a 2 0 . század i tö rté n e le m n e k és a 2 0 . század i m ű v é sz e tn e k a z t a p á ra tla n u l g a z d a g és p á ­ra tla n u l e lle n tm o n d á so s s z ö v e v é n y é t, a m e ly a z ő v á lla lk o z á s á n a k a s z ín te re v o lt, s am in e k e g y ü tte s fö lid ézése - m é g é rin tő le g e se n is - szin te le h ete tlen v á lla lk o z á s .

L L : - E z a „ k a ss á k i s z itu á c ió " m in d e n e k e lő tt a b e fo g a d á s és a k ö ltő i b á ­to r s á g k é rd é sé t ve ti fö l. K a ss á k első k ö te te , a z Eposz Wagner maszkjában 1 9 1 5 - b en je le n t m e g . K a ss á k n a g y o n sz ig o rú a n v á lo g a tta a n y a g á t : c s a k tiz e n h á ro m v e r ­s é t íté lte m éltó n a k , h o g y k ö te té b e fe lv e g y e . E z e k a k ö lte m é n y e k a k k o r író d ta k , a m ik o r a N y u g a t k ö ltő i ép p en fo rra d a lm a t c s in á lta k a m a g y a r lírá b a n . A N y u g a t, m in t k ö z tu d o tt, a z e g y re szű k ö seb b é , v id é k ie se b b é so rv a d ó n é p i-n e m z e ti irá n y z a t ellen éb en rá h a n g o ló d o tt a m o d e rn n y u g a t-e u ró p a i l í rá r a , p o n to sa b b a n a r r a , a m it e g y m e g le h e tő se n b iz o n y ta la n je le n té sű s z ó v a l szim b o lizm u sn ak szo k ás n evezn i. K a ss á k a m a g y a r l íra m e g ú jítá s á n a k e g y m á sik le h e tő s é g é t v á la s z to tta . N a g y b á ­to rs á g k e lle tt h o z z á , h o g y v a la k i a N y u g a t o ly an m e g e jtő e n k ite lje s e d ő k öltő i fo rra d a lm á n a k id e jé n e g y m á s ik a t k e z d je n , o ly a t, a m e ly ik n e k sem m i, v a g y csa k n a g y o n k e v é s k ö ze v a n a N y u g a té h o z . C sak e g y o ly a n fü g g e tle n , p o n to sa b b a n :

922

k ö te tle n sz e lle m le h e te tt r á k é p e s , m in t am ily en K a s s á k L a jo s v o lt , ez a z is k o lá ­z a tla n v a sm u n k á s és v ilá g c s a v a rg ó . A sz á z a d o ly a n s z a p o rá n b u rjá n z ó a v a n g á rd m o z g a lm a ib a n ta lá lta m e g a n ek i v a ló p éld á t. „ V é g ig m e n te m az izm u so k fe j lő ­d é sé n , s v é g e re d m é n y b e n ta lá n s ik e rü lt leszű rn ö m o ly a n e re d m é n y e k e t, a m ik az is m e rt k ísé rle te z é s e k n élk ü l so h a se m jö h e tte k v o ln a lé tre . H isz e m , h o g y m a g a m is u g y a n ú g y , m in t a k ü lfö ld k ísé rle te z ő i k özü l a v a ló b a n a lk o tá s ra h iv a to tta k , á t ­lé p te m az irá n y z a to k h a tá rv o n a la in , s k ö lté sz e te m b e n a z isk o lá k c é lja i eszk ö zzé és m ó d sz e re k k é a la k u lta k á t e g y m a g a sa b b re n d ű , e g y e te m e s m ű v észi k ife je z é s é r ­d e k é b e n " - m o n d ja Összegyűjtött verseinek e lő sz a v á b a n . C sak cso d á ln i leh et, m ily e n b izto s ösztö n n el ta lá l t r á K a ss á k a h a jla m a in a k , é lm é n y e in e k le g in k áb b m e g fe le lő m e s te re k re , s h o g y a n le t t a k e z é n , n o h a so k féle h a tá s t k é sz v o lt b e ­fo g a d n i, m in d en té v e sz th e te tle n ü l k a ssá k iv á . K ö ltő i v á lla lk o z á s á h o z az k e lle tt , h o g y le ro m b o lja , e lv esse a h a g y o m á n y o s fo rm á k a t, s ő t ta r ta lm a k a t is . A fo rm a b o n tá s c sa k szűk ebb é rte le m b e n je le n ti a r ím e s , k ö tö tt fo rm á v a l v a ló s z a k ítá s t (am ib en m e lle s le g m e g á ta lk o d o tta n k ö n y ö rte le n v o lt, c sa k é le te v é g e fe lé k e z d e tt m é g is a k ö tö tt fo rm á k le h e tő sé g e iv e l fo g la lk o z n i), ig a z á b a n a v ers e le m e i, é p íté sm ó d ja v á lto z o tt m e g a k ezén .

D M : - K a s s á k te h á t ú g y lé p e tt be a m o d e rn m a g y a r l íra m e g sz ü le té sé t c é l­zó n a g y m ű v é sz e ti fo rra d a lo m b a , h o g y m in d já rt fo ly ta tta is e z t a fo rra d a lm a t, m é g h o z z á ú g y , h o g y n y o m b an szem b e is k e rü lt en n ek a fo rra d a lo m n a k a z első h u llá m á v a l, a N y u g a tta l . A N y u g a tn a k a „szép v e rs " -e s z m é n y é v e l szem b en , a m ely új b o rz o n g á so k a t, új iz g a lm a k a t és új s z e n z á c ió k a t h o z o tt a m a g y a r l írá b a , K a s ­s á k a z t h a n g o z ta tta , h o g y e g y k o n stru k tiv is ta , „ é p ítő v e rs " -e s z m é n y t k e ll m e g ­v a ló síta n i, s n e c sa k a z t a m ű v é sz t d ics é rjü k , a k i tü k rö z i a k o rá t , d e a z t is , a k i m e g a k a rja v á lto z ta tn i. K a ss á k h itt ab b a n , h o g y a k ö lté s z e t e lső so rb a n tett; v a l ­lo tta , h o g y a k ö lté sz e tb e n m e g v a n a z a z e rő , a m it Illy é s — a k tiv is ta k o rs z a k á ­b a n - ú g y fo g a lm a z o tt m e g , h o g y „ a z ig a z i a k tiv is ta k ö ltő n e m é n ek el a z e ső rő l, h an em e ső t c s in á l" . E n n e k a fo rra d a lm a t az izm u so k irá n y á b a k ö n y ö rte le n ü l to v á b b le n d ítő in d u lá sn a k és a h o z z á fű ző d ő a rs p o etik á n a k te rm é sz e te se n m e g ­v o lt a z tá n a z u g y a n c sa k h ev esen e lu ta sító v issz h a n g ja is. A N y u g a t felő l az o ly a sfa jta m e g á lla p ítá s o k b a n , h o g y p éld áu l K a ss á k „ zsen i a ro m b o lá sb a n - sz e ­ré n y te h e tsé g a z é p íté sb e n ." (K o m ló s A la d á r) M e g k a p ta ő is , a k á rc s a k a N y u ­g a t e lső n e m z e d é k e , a h a z a fia tla n s á g v á d já t, de n e m c sa k a k o n z e rv a tív iro d a lo m tá b o rá b ó l. N em v o lt „ n e m z e ti k ö ltő " , a b b a n a z é rte le m b e n , a h o g y B a la s sitó l A d y ig és to v áb b an n y i k ö ltő je a m a g y a r k ö lté sz e tn e k , e z é r t k e z d té k a z t is k é tsé g b e v o n n i, a N y u g a t b e rk eib en is, h o g y e g y á lta lá n m a g y a r k ö ltő -e K a s s á k ? A h ú ­szas é v ek b en v a la k i m e g á lla p íto tta a v e rse irő l - ez v o lt e g y é b k é n t K a ss á k le g ­v a d a b b d a d a is ta , s z ü rre a lis ta k o rs z a k a - h o g y „ se m m i m a g y a r íz n in c s e n " b e n ­n ük . S csa k jó v a l k é ső b b , G y e rg y a i A lb e r t 1 9 3 5 -b e n , R ad n ó ti M ik ló s 1 9 3 9 -b e n fig y e lm e z te tn e k a r r a , h o g y a W h itm a n h o z , C e n d ra rsh o z , M a ja k o v s z k ijh o z k a p ­cso ló d ó K a s s á k k ö lté sz e te r e j te t t h a jsz á le re k e n k e re sz tü l eg é sz e n P ető fi és B e r ­zsen y i v ilá g á ig n yú lik v issz a . D e ez c sa k az e g y ik fro n tja K a ss á k tö b b év tized es „ f e le s e lé s é n e k " : ez a v a sm u n k á sb ó l le t t fo rr a d a lm á r k ö ltő m á r fe llép ése p illa ­n a tá tó l szin te , a m o z g a lo m m a l is - u g y a n c sa k több év tiz e d e s - k o n flik tu sb a k e ­v e re d ik : „ M a m á r tisz tá n lá tju k , - í r ja a Ma 1 9 2 2 . m á rc . 1 5 -i s z á m á b a n - a m ű ­v é s z e t : M ű v é s z e t és n em töb b és n e m k e v eseb b en n él. É s n em ten d en ció zu s o sz tá ly o k v a g y p á rto k é rd e k e i sz e rin t, h a n e m m a g a a tisz ta é le tte n d e n c ia ." - E g y e sz te n d ő v e l k éső b b p ed ig íg y í r : „ M ű v é s z e t c s a k e g y fé le v a n : m ű v é sz e t. N in cs p o litik a i cé lz a tú és n incs u tilita risz tik u s cé lz a tú m ű v é sz e t. M in t a h o g y n in cs m ű ­v észi cé lz a tú p o litik a és n in cs m ű v észi cé lz a tú u tilita r iz m u s ." K a ss á k , ez n y il­v á n v a ló , a k o ra b e li m o z g a lo m sz e m sz ö g é b ő l v ita th a tó , ső t e re tn e k e lem ek b ő l is felép ü lő e lm é le te k k e l h a rc o lt e g y v ita th a ta tla n ig a z s á g é r t : a m ű v é sz e t s z u v e re n i­tá s á é r t . E z é r t a z tá n é v tiz e d e k e n á t o s z to z o tt Jó z s e f A ttila so rsá b a n is , és m e g ­k a p ta ő is re n d re a „ k is p o lg á r" , „ r e n e g á t" , „ á r u ló " , „ o p p o rtu n is ta " , stb . je lz ő ­k e t a m o z g a lo m tó l. Ő , ak i a z t v a llo tta , h o g y „ a m ű v é sz e tn e k n em c é lja , h an em o k a v a n " , m in d e n fa jta , a k ö lté sz e th e z ta p a d ó cé lk é p z e te t (p o litik a it is , a h o g y an

923

a z t e g y szek tás szem léle tű k o rsz a k é r te lm e z te ) , in d u la to sa n - s e b e k e t osz tó és s e b e k e t k a p ó v itá k h ev éb en - u ta s íto tta el m a g á tó l. A m o z g a lo m „ h iv a ta lo s " k ö ltő je . C sizm ad ia S án d o r, ak ih ez p á ly á ja k ü szö b én e lv itte a v e rs e it , n em é re z ­te m e g , m i m o z g a tja K a ssá k o t. G y e rg y a i A lb e rt, 1 9 3 5 -ö s k r itik á ja ta n ú sá g a s z e ­r in t v isz o n t m e g é rte tte , h o g y K a ss á k L a jo s n em „ a m u n k á so sz tá ly le g n a g y o b b k ö ltő je a k a r t le n n i" , n y ilv án a z é r t , m e rt a z ily esm ib en m in d ig v a la m ily e n le k e ­z e lé sre g y a n a k o d o tt (te h á t, h o g y ah h o z k é p e st, h o g y ő e g y v a sm u n k á s , a z é rt eg é sz e n tű rh e tő v e rs e k e t í r ) , h an em ő a r r a tö re k e d e tt - í r ja G y e rg y a i - h ogy „ a m u n k ásb ó l e m b e rt, a sz o cia lis tá b ó l szo ciá lis e m b e rt, ö n m a g á b ó l, a m e s te r ­e m b e rb ő l, a lk o tó e m b e rt fo rm á ljo n ." K un B é lá v a l v a ló , e m lé k e z e te s , 1 9 1 9 -e s k o n f­lik tu sa m ély én is ez feszü l, s sz o m o rú tö rté n e lm i d é já vu az é le té b e n , h o g y ez a k o n flik tu s 1 9 4 9 -b e n m e g ism é tlő d ik : m é g m e g je le n ik a Szegények rózsái cím ű v e rse s k ö te te , a z tá n b e k ö v e tk e z ik „ a k o n stru k tív , fo rra d a lm i a lk o tó szellem re n d e ­leti ú to n v a ló m e g b é n ítá sa - a h o g y a n a Naplójá b a n ír ja - , v a g y fo rm a i k ís é r le ­te in ek e ltiltá sa , a m it csa k az a lk o tá s fo ly a m a tá n a k n e m ism e ré se , v a g y a d o l­g o k új a rc á tó l v a ló félelem s z ü lh e t." A m in ek k ö v e tk e z e té b e n h é t esz te n d ő re az „ é lv e -e lte m e tte té s " lesz a k ö ltő so rsa . - E z e k a d o lg o k , a k á r m in t e lő é rz e te k , szin tén b e n n e re z e g n e k A költő önmagával felesei ro p o g ó s , h osszú - en g em m in ­d ig a frisse n v a s a lt v a s á rn a p i, h osszú u jjú fe h é r in g re e m lé k e z te tő - so ra ib a n . - D e h á t id eje k ö z e le b b rő l is m e g n é z n i: m ilyen m é z e t g y ű jtö tte k K a ss á k m é - h e i? V a g y is : m ik a je lle g z e te s v o n á sa i e n n ek a k ö lté s z e tn e k ?

L L : - K a ss á k csa k u g y a n so k fro n to n m e g ü tk ö z ö tt, sz ü k ség k ép p en szem b en - á llt a N y u g a tta l is. H ad d id ézzem m ég is a K a s s á k -v e rs je lle m z é s é re a N y u g a t első n em z e d é k é n e k o ly an é les szem ű k ö ltő jé t-k ritik u s á t, K o sz to lá n y i D e z s ő t: 1 9 1 5 - ben íro tt lu cid u s k ritik á ja n e m csa k a z t ta n ú s ítja , h o g y m ily en e lfo g u la tla n u l k ö ­z e le d e tt e g y n y ilv á n n ek i is n a g y o n rik ító szín ezésű k ö lté sz e th e z , h a n e m a z t is, h o g y p o n to san é re z te , tu d ta , m ily en a z a v e rs , a m it K a ssá k c s in á l : „ Ú j fo rm á t k e re s . A z e x p resszio n izm u sb an ta lá lja m e g . E g y s z e rr e so k é rz é s g o n d o la t ro h an m e g b e n n ü n k et, és e z e k e t e g y s z e rre k ell k ife jezn ü n k , e g y m a rk o lá ss a l. Ü g y , ah o g y n é h á n y új fe s tő e g y sz e rre á b rá z o lja , a m it lá t, n é h a e g y m á s ra k e n v e k é t k é p e t. C sa k h o g y a k ö lté sz e t időbeli m ű v é sz e t, a k ö ltő n e k in k áb b m ó d já b a n v a n ez az á b rá z o lá s , a k ísé rle te n em fe n e k ü k m e g a k o m ik u m b an . A v á lla lk o z á s m e ré sz és é rd e k e s . H a e lo lv a ssu k e z t a v e rse s fü z e te t, m e g g y ő z ő d h e tü n k a rró l , h o g y a k ö ltő néhol k ö zel j á r a cé lh o z , a v e rse k v é g te le n , fo rra d a lm a s , k áo tik u sa n v a ­jú d ó , tű zb en és fü stb en te k e rg ő so ra i a m a i le lk e t z e n g e tik m e g , és a sz a v a k , a m e ly e k e t m in th a fe lro b b a n to tt v o ln a a v ilá g k a ta s z tró fá ja , új p á ly á k o n k e rin ­g e n e k . E g y -e g y szó v ilá g ít , e ld u g v a a so ro k v é g te le n jé b e n , m in t a tű z m a g , az e lő z ő k re és k ö v e tk e z ő k re , e g y -e g y m é ly rő l jö tt és m é ly re h ato ló szó , ú j é rz é s e ­k e t és k é p e k e t id é z v e ." - A lig h a leh e tn e jo b b an é rz é k e lte tn i a K a ss á k -v e rs t e r ­m é s z e té t : az e g y -in d u la t ö s s z e ta rto tta d isszo n án s h a n g z a ta it , e g y m á s b a é k e lt v a g y é p p en e g y m á s ra m á s o lt ta r ta lm a it , k ép e it, a té rb e n és id őb en e g y m á s tó l távo li é l­m é n y e k sz im u ltán k ife je z é sé t, m e g je le n íté s é t. T e g y ü k m é g h o z z á eh h ez a z ő s z a ­v a i t : „ M in d e n ily en k ö lte m é n y k ü lö n , ö n m a g á b a n k e re k e n le z á r t v ilá g , zen ei n y e lv e n szó lv a e g y o rc h e s te r sz ázh an g ú ze n g é sé h e z h a so n ló . A z o lv a só n em an - d a lo g h a t el v a la m ifé le m e g a d o tt fo n á l m en té n - m in th a e g y k e r t k ö z e p é b e lé p ­ne b e , e g y s z e rre ta p o ssa a fö ld e t, lá tja a m a g a s e g e k e t, v ib rá ln a k e lő tte a v i r á ­g o k szín ei, é rz i a fa n y a r és éd es i l la to k a t ."

D M : - A n n y it h ad d s z ú rja k it t k ö z b e , a m it szin tén K a ssá k í r t v a la h o l, h o g y eb b en a k e rtb e n „ a fa n em a z é r t v irá g z ik , h o g y n ek ü n k te ssé k , h a n e m v irá g o z n i k é n y sz e rü l ö n tö rv é n y e i s z e r in t."

L L : - Ig e n , a m ű a lk o tá sn a k e z t az a n y a g á b ó l k ö v e tk e z ő tö rv é n y s z e rű sé g é t K a ss á k n ag y o n fo n to sn a k ta r to tta . A k ö lte m é n y c sa k lá tsz ó la g lo m b o so d ik a s z a ­b ad a s sz o ciá c ió k szeszély ei sz e rin t, v a ló já b a n sz ig o rú k o m p o zíció fo g ja ren d b e . D e n o h a e z t a lá tá sm ó d o t, a v e rsé p íté sn e k e z t a m ó d s z e ré t m in d v é g ig o tt é re z ­zü k K a ss á k k ö lté sz e té b e n , fia ta lk o ri és k é se i v e rse i n a g y o n is e lü tn e k e g y m á s ­tól. M ib e n is v o lt o ly an k ih ív ó a n ú jsz e rű p á ly á ja k e z d e té n ? N e b eszéljü n k m o st

924

a k ö z é p o sz tá ly b e li o lv a só é tó l o ly a n n y ira elü tő é lm é n y e irő l, sz e m lé le té rő l: m a r a d ­ju n k k ö ltem én y ei jó l lá th a tó je g y e in é l. E lső v e rse i rik ító a k , h a rs á n y a k , m in t e g y - e g y p iaci p la k á t. M in th a z s o ltá rt , ó d á t, h im n u szt ze n g e n e , a z a n a g y p á to sz h a r ­s o g b elő le , m in t le g ö re g e b b m e s te re , W a lt W h itm an k ö lté sz e té b ő l. D e m in d ig e m elt, m in d ig p ró fé tik u sa n ü n n ep ély es k ö lte m é n y é b e v a d h u m o rú , ú tszélien n y ers h a n g z a to k a t v e g y ít , á ts z e lle m ü lt a r c a o ly k o r-o ly k o r k e se rű b o h ó cfin to rb a to rz u l. S z e re ti a m eg h ö k k e n tő , k ép te len fo rd u la to k a t, új je le n té s e k e t, á rn y a la to k a t c s i­k a r ki a sz a v a k b ó l, v a g y ép p en h a la n d z sa -s z ö v e g e k e t ik ta t a v e rsb e , a m e ly e k a z é r t c sa k a m a g u k m ó d já n , a v e rsb e li h ely ü k ö n je le n te n e k v a la m it. Ú j ig é k e t k é p e z („ m e llé d o s z lo p o s o d ta m " , „ ily e n k o r b irk á sa n ö s sz e fe lh ő z té k '') v a g y azzal é r el k ü lö n ö s n yelvi h a tá s t, h o g y a tá rg y a tla n ig é k e t tá rg y a s a n h a sz n á lja („ e m ­b e rv é r t b ita n g o l a h a lá l” , „ a tü zek fö lre m e g ik h o zzá k o ld u s -te s tv é r k a r ja ik a t" ) . A m o d e m te ch n ik a , tu d o m á n y m é g k é tsz e re se n id e g e n sz a v a it tű zd eli v e rse ib e . U g y a n ily e n ú jsz e rű , o ly k o r k im ó d o lta n m e g b o trá n k o z ta tó a n ú jsz e rű a k é p a n y a ­g a is . K é p te le n -g ro te s z k („ c s a k a k ö ltő k és a tá n y é rsz e m ű s ib e re k ú szn ak m é g id e -o d a a le v e g ő b e n " , „m in isz te re ln ö k ü n k teh en e e g y k o r B is m a rc k n e v e z e te s tin ­ta ta r tó ja v o lt" ) és fá jd a lm a s a n szép , n o szta lg ik u s („ a lá n y o k lilio m o t é g e tn e k a szem ü k b en s h a m e g é rin tik ő k e t fe lz e n g n e k b en n ü k a h a n g s z e re k " , „ É b re n v a ­g y u n k s a m á ju si k e rte k fe lsz á lln a k k ö rü lö ttü n k m in t a k itü ze sed e tt m a d a r a k " ) , k é p e k e t dob e g y m á s m ellé , íg y a la k u l k i a K a s s á k -v e rs e k o ly a n z a v a rb a e jtő e n ú jsz e rű sz ép ség e . D e o ly k o r m é g a k é p e k e lem ei is n y u g ta la n ító a n széth ú zó ak . P e rs z e , h o g y m in d ez h o rz so lta a m á sh o z szo k o tt íz lést. É s a z tá n p e rsz e z a v a r ­h a tta az o lv a só t az is , h o g y ezek b ő l a k ö lte m é n y e k b ő l a lig h a le h e te tt k io p e rá ln i a z t a ta r ta lm i g e rin c e t, a z ú g y n e v e z e tt m o n d a n iv a ló t, a m it h a jla m o s a k v ag y u n k a v e rs lé n y e g é n e k v éln i. A K a ss á k -v e rs e k ra v a s z tü k ö rre n d sz e re o ly a sm it v e títe tt az o lv asó elé , a m it se h o g y se tu d o tt m e g n y u g ta tó a n sz a v a k b a fo g n i, le fo rd íta n i.

D M : — N a g y o n p o n to san je lle m e z te d a K a ss á k -v e rs a r c u la tá t : a z t, a m it V as Is tv á n a „ k a ss á k i ö n te t" -n e k n e v e z e tt. M i a d ja e z t m e g ? A v e rs b első s z e rk e ­z e te , a szab ad v e rs fo rm á já t k ia la k ító b első s tru k tú ra , „ a z a d ó d ó té m a , é le td a ra b tu d ato s ce n tru m b a lö k é s e " , a h o g y a n m é g 1 9 1 6 -b a n ő m a g a ír ta eg y ik c ik k é b e n . A k o lle k tív in d iv id u u m : m a g a K a ssá k . F u ra , h o g y a z a k ö ltő , ak i o ly v é g le te se n szem b e n á llt B a b its -c sa l, v o lta k é p p e n u g y a n ú g y ö n m a g a a h ő se m in d e g y ik d a lá ­n ak , m in t a h o g y B ab its p a n a s z o lja ö n m a g á ró l a Lírikus epilógjá-b án . D e h á t m ié rt n e ? H iszen K a ss á k v a llo tta a z t is, h o g y „ a s z o cia lis ta tá rs a d a lo m n em e llen ség e , h an em sz ü lő a n y ja és v é d e lm e z ő je az É n -n e k . K é tsé g te le n - ír ta 1 9 3 4 -b e n - , h o g y M a rx és L en in és a fo rra d a lm á ro k v é g te le n so ra n em h olm i b irk a n y á j e g y e d e i, h an em e m b e ri e g y é n isé g e k v o lta k . D e n em a N ie tz sch e -i v a g y S tirn e r-i b e te g in ­d ivid u u m o k . Ő k nem a k a rta k e lszak ad n i a k ö z ö ssé g tő l. F ö le m e lk e d te k a tö m e g ­b ől, h o g y a k ö z ö s s é g e t re p re z e n tá lh a ss á k . N e v ü k : k o lle k tív in d iv id u u m ." - D e eb ben a v e rsb e n , a m e ly rő l b eszélü n k , m á r nem é rezn i a z t a fa jta b o n y o lu ltsá g o t, a m irő l szó ltá l. V alam i é re z h e tő e n m e g v á lto z o tt K a ss á k h a n g já b a n , an élk ü l h o g y a k ö ltő m e g ta g a d ta v o ln a ö n m a g á t, v a g y p ro g ra m já t.

L L : - Ig e n , K a ss á k l írá ja m á r a h ú szas é v e k b e n tisztu ln i k e z d e tt, m o n d h a t­n á m : m eg in d u lt a k la ssz iciz á ló d á s fe lé . V ag y is az a „ b o trá n y o s " h a n g , a m e ly ­rő l ed d ig b eszéltü n k , ig a z á b a n csa k n é h á n y é v ig szó lt. S ezzel n em áll e g y e d ü l : so k é le tm ű v e t tu d n ék fe lso ro ln i, a m e ly az a v a n g á rd d a l, a z a v a n g á rd b ó l sz ö k ö tt fel, s a z tá n e g y sz e rű s ö d ö tt , á tte tsz ő b b é , v a g y m o n d ju k : k ö z é rth e tő b b é v á lt . O tt v a n m in d já rt A ra g o n és É lu a rd , C o cte a u v a g y P a s z te rn a k , P ab lo N e ru d a v a g y ép p en Jó z s e f A ttila . D e a k á r a z t is m o n d h a tn á m , h o g y m a g a a m o z g a lo m is ezt a p á ly á t fu to tta b e : a k ih ív ó , a b iz a rr , a b o trá n y k e re s ő , p o lg á r r io g a tó l íra e s z ­k ö zei (k é p a lk o tá sm ó d ja , n y elv i le le m é n y e i, v e rsé p íté se ) e lh a g y o g a tv a s z é lső sé g e i­k e t, s z e rte le n s é g e ik e t, b eé p ü lte k a m o d e rn líra k lassz ik u sab b (s a lig h a n e m ta r - tó sab b ) é le tm ű v e ib e . C sa k e g y -k é t n e v e t : S u p erv ie lle v a g y Jo u v e , M o n ta le v a g y G a rc ia L o rc a l í rá já r a g o n d o lo k . A z é re t t K a ssá k lírá ja m á r n a g y o n e g y sz e rű , e l ­ső p illa n tá sra a lig h a n e m k ö z é rth e tő , a k á r a z t is m o n d h a tn á m , h o g y fin o m an é r ­ze lm es (e z t n em ro ssz a lló a n m o n d o m , s ő t h o z z á te h e tn é m : én m á r a k o ra i v e r ­

925

4

seib en is sz o k sz o r é rz e k v a la m i le p le z e tt m e g h a tó d á s t) . M é g is , eze k n e k az e g y ­s z e rű v e rse k n e k a m ély eb b ré te g e ib e n b en n e v a n az a k ö ltő i ta p a s z ta la t, a m it a z izm u sok m ű h ely éb en sz e rz e tt. A lá tá sm ó d b a n , a k ép e k b e n , a k é p e k tá rs ítá s á ­b an , a sz e rk e sz té sb e n , v a g y , a h o g y L e n g y e l B a lá z s o ly a n ta lá ló a n m o n d ja : a te m ­p ó já b a n .

D M : - S ta lá n a v e rs e k h an g u la ti ré te g z ő d é sé b e n . A z a k ö ltő i jó z a n s á g , a m e ly a z e x p resszio n izm u sb ó l szü lető , v a d k ife je z é se k e lle n é re is je lle m z i a K a s- s á k -v e rs e k e t, (o ly a n n y ira , h o g y e g y s z e r fel is te tte ö n m a g á n a k a k é rd é s t : „ le h e t-e k ö ltő o ly a n jó z a n em b e r, m in t a m ily e n én v a g y o k ? " ) , s am ib e ez a k o lle k tív in ­d iv id u u m b e á g y a z ó d ik , k e v e re d ik e g y ré s z t a z á lo m n a k a v a ló s á g á v a l , a m it Álom- valóság c ím ű v e rsé b e n ő m a g a is m e g v a ll , m á s ré s z t p e d ig az e m lé k e z é sn e k a v a ­ló s á g á v a l. Ka ssá k k ö lté sz e te te le v a n a v e rse in v é g ig v o n u ló m o tív u m o k k a l, m in t p é ld á u l a g y e re k , a m e ly re n d sz e r in t a g y e re k k o r , a z if jú sá g , a t isz ta s á g irá n ti n o s z ta lg iá k a t sű ríti m a g á b a ; a m a d á r , a m e ly re n d sz e r in t v a la m ily e n fe n y e g e té sse l tá rsu l v e rs e ib e n ; a szél, a m e ly a z id ő t te s te s íti m e g ; az a n g y a l, ak i a fo rra d a lo m ­n ak is , m e g a m o d e rn lírá n a k is a d é m o n a ; a z ö re g a s sz o n y , v a g y a v irá g . N os, á llju n k m e g e g y p illa n a tra a v irá g n á l, m e r t en n ek a m o tív u m n a k , a v á lto z á s a i­n a k a tü k réb en n a g y o n sze m lé le te se n k ira jz o ló d ik a K a ss á k e g é s z k ö lté s z e té re je l ­lem ző v á lto z á s , á ta la k u lá s fo ly a m a ta és te rm é sz e te . A z t m o n d já k , h o g y „n in csen ró z s a tö v is n é lk ü l" , s e z t n em az o lcsó é lce lő d és k e d v é é rt id é z e m , h a n e m a z é r t , m e rt K a ss á k első k o rs z a k á n a k v irá g -m e ta fo rá i szin te tö rv é n y s z e rű e n a tö v ise ik k e l fo rd u ln a k az o lv a só felé . A 1 8 -a s sz á m o t v ise lő v e rs e , a m e ly k é p v e rs , és a Világ - anyám c ím ű k ö te tb e n je le n t m e g 1 9 2 1 -b e n , íg y k e z d ő d ik : „ E s te a fá k a la t t / L is- p itz ú r /fé s ü lg e ti szép h a já t / d e m é g is az é r / a le g k e v e s e b b e t / a k in e k é r te l­m e v a n / n e n yú lj a v irá g h o z / m e r t k ih u lla n a k a fo g a id " - H á t ez h o g y a n le ­h e ts é g e s ? K a s s á k v ilá g á b a n ig e n is le h e tsé g e s , m e r t a z ő k ö ltő i v ilá g á b a n , ta n ú ­s ítja e z t a 7 0 -e s szám ú v e rs e , ,,A v irá g n a k a g y a ra v a n , a fe lh ő n e k zöld k e csk e - s z a k á lla ." K é ső b b , a m ik o r a v e rsíz lé se , s a v e rs rő l v a ló fe lfo g á s a m e g v á lto z ik , e z t a s o rt is á ta la k ítja , a k ö v e tk e z ő k é p p e n : „ A v irá g n a k á rn y é k a v a n , a felh ő n ek a ra n y b ó l k o ro n á ja ." A z ere d e ti v a d , g ro te s z k k é p e t K a ss á k m e g z a b o lá z ta , s ez a m e g sz e líd ü lé s , m e g cse n d e se d é s és e g y sz e rű sö d é s , am i en n ek a k é p n e k az a r ­ch ite k tú rá já b a n v é g b e m e n t, p o n to sa n je lle m z i, v é le m é n y e m sz e rin t, a z t a v á lto z á st, a m i a m a g y a r s z ü rre a liz m u s, d a d a liz m u s, v a g y h a te ts z ik : fu tu rizm u s h ú szas é v e k ­beli tü n d é rjá té k a u tán K a ss á k lírá já t á lta lá b a n is á ta la k íto tta . „K ö lte m é n y e im sz ű k sz a v ú b b a k le tte k — v a llo tta e rrő l a v á lto z á sró l ő m a g a - , m á r n em m in d en t, h a n e m a lé n y e g e s t a k a r ta m elm o n d an i. E z a tö re k v é se m b izo n y o s fo rm a i v á lto ­z á s t is e re d m é n y e z e tt. V é g e m in d en féle sze ce ssz ió n a k , a k ü lső fé n y h a tá s t b első iz z á s h e ly e tte s íte tte ."

L L : - N a g y o n fo n to sn a k é rz e m , a m it a K a s s á k -líra te rm é sz e té n e k m e g v á l­to z á s á ró l m o n d tál. É s h o g y a v á lto z á sá b a n is m e g ő rz i a z é r t k o rá b b i v a ló já t. É s csa k u g y a n m e g ő riz b izo n y o s k é p e k e t, m e ta fo rá k a t , a m e ly e k nem le fo rd íth a tó je l ­k é p e k , de b izo n y o san h o zzáju k ta p a d v a la m i fo n to s ta p a sz ta la t, é rz é s , h an g u la t. D e a h o g y ezek a k é p e k m in d e n v e rsb e n m á s-m á s fé n y tö ré sb e k e rü ln e k , ta r ta l ­m u k v á lto z ik , m ó d o su l is . B izo n y o s, h o g y K a ss á k „ m e g sz e líd ü lé s é b e n " fo n to s s z e re p e v a n k ö ltő i sz em léle te m e g v á lto z á sá n a k . E z n e m c sa k a v e rs e k m e g fo rm á ­lá sá b a n , h an em a n y a g u k b a n is é rz ik . V o lt, ak i e z t a h a n g v á ltá s t p á lfo rd u lá sn a k , az if jú k o ri esz m é n y e k e lá ru lá sá n a k íté lte , és v o lt , ak i „ m e g té ré s n e k " .

D M : — S v o lt , ak i g a z d a g o d á sn a k . M e r t R a d n ó ti p éld áu l a z t í r ta ró la , h o g y K a ss á k h a n g ja e lm ély ü l és m e g je le n ik b en n e e g y n a g y o n v o n z ó , ősi h a n g z a t i s : „ a b ib liai n é p ie s sé g " h a n g ja . D e m e g k ellen e v iz sg á ln i e g y m á s ik k é rd é s t i s : v a jo n c sa k u g y a n ú g y v a n -e , a h o g y a n a z iro d a lo m tö rté n e tírá s á llítja , h o g y K a ss á k ­n ak e fé lé v sz á z a d o s h a rc c a l se m s ik e rü lt m a g a fe lé h a jlíta n i a z u ra lk o d ó , a h a ­g y o m á n y o s m a g y a r v e rs típ u st és v e rs íz lé s t? E n n y ire e ls z ig e te lt m a r a d t v o ln a K a s ­s á k v e rsé p ítő k o n stru k tiv iz m u s a ? C sak v itá k a t s z ü lt?

L L : - H a a m a g y a r k ö lté s z e te t a k ö z é p - v a g y k e le t-e u ró p a i sz o m széd ain k é­h o z h a so n lítju k , ú g y te tsz ik , h o g y K a ss á k L a jo s n a k n e m s ik e rü lt a z a z á ttö ré s .

926

am i a cseh , a le n g y e l, v a g y a d élsz láv lírá b a n m e g tö r té n t. S zázad u n k m a g y a r lí­rá já b a n m e g le h e tő se n v é z n a a z a v a n g á rd v o n u la t, de K a ss á k h a tá s a m é g is b e ­h ato lt, b e sz iv á rg o tt n a g y o n so k k ö ltő n k é le tm ű v é b e . O tt v a n m in d já rt Jó z s e f A t­tila , ak i a Nem én kiáltok id e jé n szin te a K a ss á k h a n g já n szó lt, n e m tu dom , ig a z -e , v a g y c sa k a n e k d o ta , h o g y K a ss á k m a g a m o n d t a : Jó z s e f A ttila ír ja a le g ­szeb b K a s s á k -v e rs e k e t. - K ö z tu d o tt, h o g y a fia ta l V as Is tv á n ra , Z e lk Z o ltá n ra m ilyen v o n z á s t g y a k o ro lt . É s p e rsz e , K o sz to lá n y ira , m e rt u g y an a Meztelenül sz a ­b ad v ersei so k k a l tisz tá b b a k , k la ssz ik u sa b b a k , m in t a z a v a n g á rd K a ss á k , m é g is K a ssá k tó l k a p h a tta a k ö z v e tle n ö sz tö n z é st, a h o g y ta lá n a s z a b a d v e rse k e t író B a ­b its is. E m líth e tn é m a fia ta l I lly é st és S zabó L ő rin c e t, s n ek em n y ilv á n v a ló , h o g y D sid a Je n ő , a m a g y a r k ö tö tt v ers e g y ik le g n a g y o b b m ű v é sz e , első v e rse ib e n a K a ss á k -s z a b a d v e rs f o ly ta tó ja ; lé g ie s -tü n d é rie s v e rse ib e n is o tt é rz e m K a ss á k te c h ­n ik á já t. B e rd a n y e rs -v a s k o s , m ég is e m e lk e d e tt d ik ció ja is K a ss á k is k o lá já b ó l n ő tt k i. S a lig h a n e m a m o sta n á b a n n e m ig e n o lv a s o tt B á n y a i K o m é i is s o k a t k ö sz ö n ­h e t n ek i.

D M : - T a m k ó S ira tó K á ro ly sem k é p zelh ető el n é lk ü le . . . D e S á rk ö z ire is h a to tt , és W e ö re s S á n d o rra is . D e m ik o r k ö v e tk e z e tt e l, a m it en n ek a v e rsn e k a v é g é n is m e g jö v e n d ö l, h o g y e ljö n m a jd a z id ő , a m ik o r „ le ü ltö k a z a sz ta lo m h o z m é z e t k a n a la z n i, és g y ö n y ö rk ö d tö k a k isz á llt ra jo k b a n , m e ly e k a z én d a la im a t d a lo ljá k " ? V a g y is m ik o r tö r té n t m e g a z , a m it G y e rg y a i A lb e r t m á r 1 9 3 5 -b e n sz o rg a lm a z o tt n a g y K a ss á k -ta n u lm á n y á v a l, h o g y ti. K a ss á k „ b e ik ta tó d jé k v é g re a m a g y a r k ö lté sz e t te le k k ö n y v é b e ? " (G y e rg y a i k ife je z é se ).

L L : - A z t h iszem , ez ig a z á n c s a k a h a tv a n a s é v ek b en tö r té n t m e g , a k k o rtá jt je le n t m e g ró la n é h á n y fo n to s tan u lm án y , a G y e rg y a i A lb e rté , a L e n g y e l B a lá z sé , s a z tán a R ó n a y G y ö rg y k ö n y v e .

D M : - S e m líth etn én k B o ri Im re K a ss á k -k ö n y v é t is, b á r a z ő írá s a m é g tü k rözi a z o k n a k a v itá k n a k a k ile n g é se it is , a m e ly e k K a ss á k m u n k á s sá g á t fé lé v ­század o n á t v é g ig k ísé r té k . A m e g íté lé sn e k a sz é lső sé g e s p ó lu sai jó l je lz ik e g y é b ­k én t, h o g y m ily e n szélső ség es é rté k íté le te k k ö z t o s z c illá lt a k ritik á b a n és a z iro ­d a lo m tö rté n e tírá sb a n a k a ssá k i m ű a d a p tá lá s a ille tő le g e lu ta sítá sa . - E g y é b k é n t sz e re tn é m m e g je g y e z n i, m a g á ra K a s s á k ra h iv a tk o z v a , h o g y K a ss á k en y h e g y a ­n a k v á ssa l te k in te tt a z ő é le tm ű v éb ő l is b á to r ítá s t m e rítő n e o a v a n g á rd b u rjá n z á s ­r a : „ . . . . a z iz m u so k n e m fo ly ta th a tó k , ille tv e n em v e z e th e tn e k el b en n ü n k et a m é ly p o n tró l. - Í r ta Naplójába 1 9 5 5 -b e n , a m it R ó n a y G y ö rg y id é z K a ssá k -k ö n y - véb en . - . . . A z izm u so k n ak n em p o z itív e re d m é n y e ik b e n , h an em a ta g a d á s s z e l­le m é t fö lk e ltő n e g a tív e re jü k b e n v a n k o m o ly h a tá su k . É s a h o g y a n az ig a z i t á r ­sad alm i fo rra d a lm á rn a k n em a fo rra d a lo m á lla n d ó sítá s a , h an em h a m ásk é p p e n n em m e g y , fo rra d a lo m á rá n is a z ú jra é p ítk e z é s , a v ilá g a n y a g i és sze llem i á b ­rá z a tá n a k ú jjá , é le tk é p e s sé , te rm é k e n n y é és e lv ise lh e tő v é a la k ítá s a a c é lja , u g y a n ­ú g y a p ro d u k tív a lk o tó sz e lle m ű m ű v é sz e t c é lja sem le h e t k ísé rle te z é s a k ís é r ­le te z é sé rt , h an em h o g y a k ísé rle te k ré sz le te re d m é n y e ib ő l, ö ssz e h o z z á k , m e g te ­re m tsé k a m ű e g é s z é t . . . T u d ato s m e g g y ő z ő d é se m sz e rin t a m ű v é sz e t tú lju to tt a fo rra d a lm a k sza k a sz á n . . . és a P icasso u tán k ö v e tk e z ő n e m z e d é k e k le g k iv á ló b b ­ja in a k tu d a to sa n v a g y á tg o n d o la tla n u l is csa k a z le h e t a tö re k v é sü k , h o g y az a d d ig an a litik u s je lle g ű k ís é r le te k e t s z in te tiz á ljá k , h a cs a k n em a k a rn a k a z e lő ­d eik tő l rá ju k m a ra d t, m a m á r isk o la i je lle g ű k ísé rle te z é se k z sá k u tcá já b a n elszu n y - n y a d n i." N a g y o n fo n to s v a llo m á s e z : b en n e v a n u g y a n is a n n a k a b e lá tá sa , h o g y a m ű v észet, íg y a k ö lté s z e t sem v á la s z o lh a t u g y a n a rra a k ih ív á sra m ech an ik u s m ó d o n u g y a n ú g y 1 9 4 5 u tá n , m in t a h o g y a n a v ilá g a n a rc h iá já ra és a p o k a lip s z i­s é re az első v ilá g h á b o rú a la t t és u tá n re a g á lt . D e b en n e v a n a z a m e g sz ív le l­n i v a ló fig y e lm e z te té s is , h o g y a m ű v e k é r té k e e s z té tik a ila g so h a se m ig a z o lh a tó a m ű v e t é rte lm e z ő k iá ltv á n y o k k a l és p ro g ra m o k k a l. N y ilv á n K a ss á k is tu d ta , h o g y a m it c s in á lt fé lé v sz á z a d o n á t fe le se lv e a v ilá g g a l, a n n a k n em a b b an v an a lé tjo g o s u lts á g a , h o g y e lm é le te k illu s z trá lá s á ra a lk a lm a s s z ö v e g a n y a g , h an em a b b a n a m á ig su g á rz ó k ö ltő i e rő b e n , am i az e lm é le te k tő l fü g g e tle n ü l, ső t a te ó ­riá k ö v e z e té t á tü tv e á ra d v e rse ib ő l, a m e ly e k e t ép p en csa k „ e ld ú d o lt a s z é lle l ."

927

A NYUGATI MAGYAR IRODALOMRÓLRádió-beszélgetés. Szerkesztette Kulcsár Katalin

II .

BÉLÁDI MIKLÓS: B e sz é lg e té sü n k felén él ta r tv a , a n n y it m á r m o st m e g á lla ­p íth atu n k , h o g y a n y u g a ti m a g y a r iro d a lo m n a k ö n á lló tö r té n e te v a n , k ia la k u lt az in té z m é n y re n d sz e re , m ű k ö d n ek a fó ru m a i, k ife jlő d ö tt az a u to n ó m lé té t d o k u m en ­tá ló ö n tu d a ta . A z in té z m é n y e k e t te k in tv e , a z o k v isz o n y la g o s s z ilá rd s á g a és széles h á ló z a ta szem b eö tlő . K ia d ó k , fo ly ó ira to k , tá rs a s á g o k te v é k e n y sé g é b ő l, tan u lm án y i ö s s z e jö v e te le k és író i e lő a d ó e s te k ism étlő d ő a lk a lm a ib ó l te v ő d ik ö ssze a z , a m it iro d a lm i é le tn e k n ev ezh etü n k . H a c sa k a z t n ézn én k , h á n y k iad ó és fo ly ó ira t, m e n y ­n yi tá rs a s á g és s z e rv e z e t él n a p ja in k b a n od ak in n , m ily g y a k ra n re n d e z n e k ta lá lk o ­zó t a z író k is — a z t m o n d h atn án k , h o g y a n y u g a ti m a g y a r iro d a lo m k ü lső k ö rü l­m é n y e it, h a k e d v e z ő n e k n em is , n a g y já b ó l m e g fe le lő n e k ta rth a tju k . A z író k n a k v an n a k fó ru m a ik , k ö n y v eik m e g je le n n e k , o lv a só ik k a l is ta lá lk o z h a tn a k . A lá tsz a t v a ló b a n ez — ig a z á b a n a n y u g a ti m a g y a r író h e ly z e té re m é g is a z a je lle m z ő , h o g y a rá n y ta la n u l sok a k a d á lly a l kell m e g k ü z d e n ie ; n a g y á ra v an an n a k , h o g y id egen n y elv ű k ö rn y e z e tb e n a n y a n y e lv é n p u b lik ál. A z iro d a lo m ra szab ad id e jé t és p én zét á ld o z z a : k ö n y v e t s a já t k ö ltsé g é n a d h a t k i, a fo ly ó ira to k b a n v a ló m e g je le n é s é rt h o n o rá riu m o t á lta lá b a n n em k ap . A k ritik a i v issz h a n g is e lé g g y é r , v é le tle n sz e rű . A n y u g a to n élő m a g y a r író g y a k ra n é re z h e ti m a g á t e lsz ig e te ltn e k , m a g á n y o sn a k , n éh a m é g fe le s le g e sn e k is. A z iro d a lo m m in t a z e m b e ri cse lek v és és k o m m u n ik á ­ció s a já to s v á lf a ja : ö n k ife je z é s , de e g y ú tta l tá rs a d a lm i in tézm én y is. A k o rlá tla n ö n k ife je z é s le h e tő s é g é é rt a tá rsa d a lm i in té z m é n y -je lle g z s u g o ro d á s á v a l k ell fizetn ie en n ek az iro d a lo m n a k . M á ra i S á n d o rn a k , C s. Szabó L á sz ló n a k , H a tá r G y ő ző n ek fo ly a m a to sa n je le n n e k m e g a k ö n y v e i; ő k s n éh án y an m é g , in té z m é n y sz e rű s z e re ­p e t tö lte n e k be, ille tv e v á lla ln a k , m ű v eik n ek m essze su g á rz ó h a tá sa v a n , n e m csa k k in n , h an em itth o n is fig y e ln e k rá ju k .

M e g r a g a d tu k a z a lk a lm a t, és a M a g y a ro rs z á g o n ta rtó z k o d ó C z ig á n y L ó rá n to t és K a rá ts o n E n d ré t is b e v o n ju k a b e sz é lg e té sb e . E lö ljá ró b a n e g y -k é t szó v al be k ell ő k e t m u ta tn o m . M in d k e tte n iro d a lo m tö rté n é s z e k , C z ig á n y L ó rá n t L on d o n b an él, k o rá b b a n a z a m e rik a i B e rk e le y -i e g y e te m e n ta n íto tt, je le n t m e g iro d a lo m tö rté ­neti s z a k m u n k á ja itth o n , az A k a d é m ia i K ia d ó n á l, s n e m ré g k é sz ü lt el a m a g y a r iro d a lo m tö rté n e té n e k te lje s á tte k in té sé v e l, a m e ly e t a n g o l n y elv en ír t , a m e rik a i k iad ó s z á m á ra . K a rá ts o n E n d re P á riz sb a n él, a L ille -i e g y e te m ta n á ra . A m a g y a r sz im b o lizm u sró l í r t a la p v e tő m u n k á t, a m o n o g rá fia P á riz sb a n je le n t m e g a z E g y e ­tem i K ia d ó n á l, fra n ciá u l, te rm é sz e te se n . R ég eb b en n o v e llá s k ö te te is n a p v ilá g o t lá to tt , u g y a n c sa k P á riz sb a n és m a g y a ru l. C z ig á n y L ó rá n t sz é p iro d a lm i m u n k át k ö ­te t a la k b a n m é g n em p u b lik ált, d e a jo b b m e m ó riá jú o lv a só k e m lé k e z h e tn e k a rra , h o g y ta v a ly e lő tt a z É le t és Iro d a lo m b a n m e g je le n t e g y iro n ik u s h a n g v é te lű n o v e l­l á j a ; e g y é b k é n t n o v e llá t m é g ezen k ív ü l is k ö zö lt n é h á n y a t. P e rsz e , m o n d an o m sem k ell ta lá n , h o g y m in d k e tte n á lla n d ó a n írn a k iro d a lm i k r itik á k a t is . I ly e n fo r­m án n e m csa k a z ille té k e ssé g ü k v a n m e g ah h o z , h o g y ré s z tv e v ő i le g y e n e k k e re k ­asz ta lu n k n a k , h an em é rd e k e lte k is a tá rg y b a n . A rra n in cs e lé g id ő n k , h o g y rész le t- k é rd é se k b e n e lm e rü ljü n k — m i e g y e b e t k é rd e z h e tn é k te h á t tőlü k , m in t azt, m it ta r ta n a k m a és itt k ie m e lk e d ő n e k a n y u g a ti m a g y a r iro d a lo m s z e rte á g a z ó p ro b lé ­m a k ö ré b ő l?

CZIGÁNY LÓRÁNT: E b b ő l a s z e rte á g a z ó p ro b lé m a k ö rb ő l itt és most csu pán e g y k é rd é s é rd e k e l : a n y u g a ti m a g y a r iro d a lo m h a z a i so rs a . S z ere tn ém e z t a k é r ­d é st e lő s z ö r is tö r té n e tile g á tte k in te n i, m á rm in t a n y u g a ti m a g y a r iro d a lo m n a k a fo g a d ta tá s á t M a g y a ro rs z á g o n . H a a n y u g a ti m a g y a r iro d a lm a t e ls ő s o rb a n a z 1 9 4 5

928

ó ta n y u g a to n íro t t s z é p iro d a lm i és k ritik a i m u n k á k n a k ta rto m , a k k o r e z e k rő l a z t m o n d h atn ám , h o g y h á ro m k o rs z a k a v o lt a m a g y a ro rs z á g i re c e p ció já n a k . A z e lső ő s- és h ő s k o ra v o lt , a m ire ta lá n m é g az id ő seb b h a llg a tó k e m lé k e z n e k , a m ik o r le z a j­lo tt e g y rá d ió v ita v a g y b e sz é lg e té s 1 9 5 4 -b e n T a m á s i Á ro n és M á ra i S á n d o r k ö z ö tt, M á ra i S á n d o rn a k Halotti beszéd c ím ű v e rs e k a p csá n , am i a h id e g h á b o rú lé g k ö ré ­ben lé tre jö tt v ig a sz ta la n h e ly z e trő l szó ló v e rs v o lt, és e r r e T a m á s i Á ro n fe le lt. E z u tá n , a z t h iszem , h osszú csen d k ö v e tk e z e tt , a fo rd u la t 1 9 6 2 — 6 3 tá já n k ö v e tk e ­z e tt be, a m ik o r a M ü n ch e n b e n s z e rk e sz te tt L á tó h a tá r cím ű fo ly ó ira t k é t sz e rk e sz ­tő je h a z a té rt M a g y a ro rs z á g ra és ez a fo ly ó ira t e g y id e ig m e g je le n t fé lig M a g y a r - o rsz á g o n , fé lig p ed ig k ü lfö ld ö n . M in t tu d ju k , e z a fo ly ó ira t id ő k ö zb en m e g sz ű n t és e g y új fo ly ó ira t k ö v e tk e z e tt e z zel a n é v v e l, a m it n y ilv á n so k k al jo b b a n is m e r­n ek és so k k a l n é p sz e rű b b . A h a rm a d ik k o rs z a k , sz á m u n k ra ez a le g iz g a lm a sa b b , e r r e a z t m o n d a n á m , h o g y ez a h a tv a n a s é v e k v é g é n k e z d ő d ö tt. 1 9 6 9 -b e n , V a s Is t ­v án n a k a N é p sz a b a d sá g b a n m e g je le n t e g y n a g y o n m e le g h a n g ú és a m e lle tt n a g y o n ré sz le te s és sok té m á ra k ite k in tő c ik k e , e g y n y u g a ti m a g y a r k ö ltő i a n to ló g ia k a p ­csán . E z k ü lfö ld ö n n a g y o n so k e m b e rt m e g le p e tt , m e r t a c ik k h a n g v é te le a z t su ­g a llta , h o g y M a g y a ro rs z á g o n a n y u g a ti m a g y a r iro d a lo m s o rs a n e m te lje se n k ö ­zö m b ö s. A k ö v e tk e z ő lé p é se k e t a z a n y a n y e lv i k o n fe re n c iá k s o ro z a ta je le n ti, a m i 1 9 7 0 ó ta fo ly ik , és i t t a z t em lite n é m m e g , h o g y a le g u tó b b i n é h á n y év b en szám o s — n y u g a to n élő — m a g y a r sz e rz ő n e k je le n t m e g k iseb b írá s a itth o n , b á r ta lán m é g a z t ten n ém h o zzá , h o g y k ü lfö ld i s z e rz ő n e k s z é p iro d a lm i je lle g ű m u n k á ja , p éld áu l v e rse s k ö te t, m é g n e m je le n t m e g itth o n . E n n y it m o n d a n é k b e v e z e té s k é n t és m in t­e g y á tte k in té sk é n t e rrő l.

BÉLÁDI MIKLÓS: B iz ta tó je ln e k , b á r v a ló b a n c sa k a z első lép ésn ek te k in t­h e tjü k , h o g y a z A lfö ld , a z É le t és Iro d a lo m , a z É le tü n k , a Je le n k o r , a K o rtá r s , a M ű h e ly , a V ig ilia h o z z á lá to tt a n y u g a to n élő m a g y a r k ö ltő k k ö zléséh ez . F ő k é n t az É le tü n k , a Je le n k o r és a V ig ilia v é g z e tt e szem p o n tb ó l k ü lö n m é ltá n y o lh a tó m u n ­k át. A h a z a i k ritik a i tu d o m á su lv é te l is k ezd re n d sz e re se b b é v áln i. E z a re c e p c ió azo n b an m é g m e g le h e tő se n fé lo ld a la s , k ö ltő -c e n tr ik u s ; b iz o n y á ra n em len n e a k a ­d ály a a n n a k , h o g y a fo ly ó ira to k n e k iv á g ja n a k a k in ti e ssz é iro d a lo m h a z a i m e gism e rte té s é n e k is.

KARÁTSON ENDRE: B é lá d i M ik ló s e g y e te m i ta n á rk é n t és író k é n t m u ta to tt be. A z t h iszem , a z zal k e ll k e z d e n e m , h o g y e g y e te m i ta n á rk é n t fo g la lk o z o m b iz o ­n y o s k o ro k iro d a lm á v a l, sem m iféle m ó d o n n em fo g la lk o z o m a z o n b an a n y u g a ti m a ­g y a r iro d a lo m m a l e g y e te m i szin ten . F o g la lk o z o m a n y u g a ti m a g y a r iro d a lo m m a l k iz á ró la g o lv a só k é n t és ig e n s z ó rv á n y o sa n . A m a g a m n e v éb en n y ila tk o z o m é s fő ­k ép p en ta lá n ú g y , m in t m a g y a r í ró . E g y é n i szem p o n t, am ih e z m é g a z tá rsu l, h o g y h a a n y u g a ti m a g y a r iro d a lm a t te k in te m , a k k o r v o lta k é p p e n se m m ifé le fe lm é ré s t n em tu d o k e lv é g e z n i, e g y sz e rű e n a z o k a t a k ö n y v e k e t is m e re m , a m e ly e k h o z z á m e lé rk e z n e k , m e r t b a rá to k elk ü ld ik ő k e t, v a g y e se tle g é rd e k lő d é se m fe lé b re d , és a k ­k o r a sz e rz ő n é l m e g re n d e le m a k ö n y v e t. H a v é g ig te k in te k a n y u g a ti a lk o tó k o n , szép író k o n , p ró z a író k o n , k ö ltő k ö n , e s sz é író k o n , k ritik u so k o n , a k k o r a z t lá to m , h o g y eg y én i, e ls z ig e te lt m u n k á ró l v a n szó , n in csen sem m iféle k a p c so la t, n in csen s e m m i­féle p o litik a i te n d e n cia sem , m e ly e t v a la m e n n y ie n e g y ü tte se n v á lla ln á n a k . T a lá n a m á so d ik szem p o n t, a m it k ie m e ln é k , a z a z , h o g y b izo n y o s ta g o z ó d á sró l m é g is c sa k le h e t b eszéln i, k ro n o ló g ia ila g le h e t e z t m e g h a tá ro z n i, h á ro m n em z e d é k v a n , a k á rc s a k h a jd a n á b a n a N y u g a tb a n , a z e lső a z id ő seb b g e n e rá c ió , a m á so d ik az a g e n e rá c ió , é s ta lá n e z a le g n é p e se b b , le g a lá b b is e z je le n tk e z ik zö m éb en , ez a z 5 6 u tán k ü lfö ld re s z a k a d t g e n e rá c ió , és ezen k ív ü l m e g k ell em líten i a z t a g e n e rá ­c ió t is, a m e ly u tán u n k k ö v e tk e z ik , m e r t m in k e t, C z ig á n y L ó rá n to t, m a g a m a t is a z 5 6 -o s o k k ö z é ta rto z ó n a k ta rto m , a k ik a z ó ta k e rü lte k n y u g a tra és a z ó ta fo ly ta t­n ak író i te v é k e n y s é g e t, é s a k ik n e k a m u n k ái le g k e v é s b é lá tn a k n a p v ilá g o t. T a lá n e g y sz e rű e n a z é rt , m e rt n e m k ív á n já k e z t, ta lá n a z é r t , m e rt m é g n em is m e rik ő k e t

59 JELENKOR 929

— , té n y a z , h o g y e z e k e t m i se m n a g y o n is m e rjü k . N a m á rm o s t e z t a h á ro m n e m z e ­d é k e t, h a ú g y te tsz ik , v a la m ifa jta k a p o cs ö ssz e k ö ti. M i k ö ti ö s s z e ? T a lá n k é t d o ­lo g ró l le h e t itt b eszéln i, az e g y ik a z , h o g y n y u g a ti k ö z e g b e n m a g y a r n y elv en ír ­n a k , a m á s ik p e d ig a z , h o g y fe lm é rh e te tle n n e h é z sé g e k k e l k ü zd en ek .

BÉLÁDI MIKLÓS: M ik re g o n d o lsz e ls ő s o rb a n ?

KARÁTSON ENDRE: T ö b b m in d e n re . A m a g a m g y a k o rla tá b ó l in d u lo k ki. A m ik o r írn i k e z d e k , a k k o r fö lv e tő d ik m á ris a k é rd é s , h o g y k ih ez íro k , k in e k íro k . N em tu d o m , h o g y k in e k íro k , ö n m a g am n a k íro k é s a z tá n v a g y v a n e n n e k v a la m i­fa j ta v issz h a n g ja , v a g y n in csen , d e se m m ifé le k é p p e n n em le h e t re n d sz e re s v issz ­h a n g ra szám ítan i. H a ú g y te tsz ik , m é g e g y m á sik d ön tés is h o z z á ta rto z ik eh hez a p ro b lé m á h o z , n e v e z e te se n a z , h o g y m ié r t íro k m a g y a ru l, h iszen írh a tn á m u g y an ezt m ás n y e lv e n is. A m i e n g e m ille t, és e z t ig y e k e z te m h o ssz a s ö n v iz s g á la t u tán k id e ­ríte n i, a z t a v á la s z t a d h a to m , a m i ta lá n h u m o ro sa n h a n g z ik , d e a z t h isz e m , h o g y e g é sz e n m é ly d o lg o k ra ta p in t rá , a n n a k íro k , a k irő l ú g y é rz e m , h o g y n e m tu d fra n c iá u l (fra n c ia k ö z e g b e n é le k u g y a n is ) . L eh et, h o g y e g y á lta lá n n em ta n u l m e g fra n c iá u l, leh et, h o g y m é g n em tu d fra n c iá u l. M in d e n e se tre m in d m á ig , 5 6 ó ta m in d m á ig n e m tu d . E n n e k íro k .

BÉLÁDI MIKLÓS: E z n e m h a n g z o tt v a la m i d e rű se n , ré sz in t n e g a tív , red u k áló m e g h a tá ro z á s a az író i a lk o tó m u n k á n a k .

KARÁTSON ENDRE: E z é r t n e m íro k fra n ciá u l. F ra n c iá u l c sa k e g y e te m i é r te ­k e z ő p ró z á t íro k , n e m íro k sz é p iro d a lm a t. N o, h á t a n e h é z s é g e k m á r itt k e z d ő d ­n ek , v a n e g y ily en v á la s z tá sb e li n e h é z sé g , v a n a z , h o g y e g y sz e rű e n n in c s e n e lv á ­rá s , sen k i sem v á r ja el az t, h o g y ír ja k . H a íro k , a k k o r a z é r t íro k , m e r t v a la m i b első k é n y sz e r v isz rá . E g y id ő u tá n , m ik o r v a la k i m á r a z e lső v a g y a m áso d ik k ö te té t m e g je le n te tte , a k k o r a b a rá ta i a z t m o n d já k n ek i, h o g y m ié r t n em írsz e g y h a rm a d ik k ö te te t, n a g y o n é rd e k e s v o lt, v a g y n a g y o n fo n to s v o lt, d e e z a z e lv á rá s , ez a z ig é n y , e lé g k éső n h a n g z ik el. A d d ig e lju tn i c s a k b első in d ítta tá s s o rá n le ­h et.

CZIGÁNY LÓRÁNT: H a d d k a p c so ló d ja k eh h ez rö g tö n a z z a l, h o g y n a g y o n é r ­d ek es ez a té m a , h o g y k in ek is ír a k ü lfö ld ö n é lő m a g y a r író . E z fe lm e rü lt e g y sz e r e g y v itá b a n a Szepsi C so m b o r K ö rb e n is , és o t t Szabó Z o ltán , a k it n y ilv á n a z id ő ­seb b ek jó l ism e rn e k . Szabó Z o ltá n m o n d ta a z t , m iu tá n ő is e lm é lk e d e tt e rrő l a p ró b á ró l, h o g y a m a g y a r író a k á rh o l ír , n e m valak in él? í r , h an em a p a p írra ír . E z ta lán so k a k n a k cin ik u s m e g h a tá ro z á s n a k tű n n e , v a ló já b a n n a g y o n so k ig a z s á g o t ta r ta lm a z , h a jo b b a n b eleg o n d o lu n k . E g y r é s z t a z é r t , m e r t a m ik o r az író ül és a l­k o t, a k k o r v a ló já b a n n incs ig a z á n szem b en a k ö z ö n sé g é v e l, m é g h a g o n d o l is e g y ­fa jta k ö z ö n sé g re , te h á t ez a z t je le n ti , h o g y írn i b á rh o l le h e t. M á s o d so rb a n jelen ti a z t is , h o g y a z író b ízik ab b a n , h o g y a p a p ír m a jd e lv isz i a s z ö v e g e t a z o lv a s óh o z , b á rh o l is é lje n az.

BÉLÁDI MIKLÓS: S zellem es m e g h a tá ro z á s e z , c s a k ép p en n e m n a g y o n h i­szem el, h o g y íg y v a n , fő k én t h a S zab ó Z o ltá n k itű n ő e ssz é it is m a g a m elé id é ­z e m : a z o k b a n ép p en h o g y a v a la k ih e z b e sz é lé s m a g a ta r tá s a a lé n y e g e s . G o n d olok itt h irte le n é b e n a N é m e th L á sz ló ró l, I lly é s rő l, V e re s P é te rrő l , B ib ó Is tv á n ró l szóló ta n u lm á n y a ira , a k ü lö n b ö ző ta lá lk o z ó k o n e lm o n d o tt b e sz é d e ire .

KARÁTSON ENDRE: Ig e n , a p ap ír v a la m ily e n m ó d o n s z á m o n k é r i a z e m ­b e rtő l a z t , h o g y m it ír , a z t is , h o g y m ily e n m ó d o n í r j a m e g a d o lg o k a t, és a z t h i­szem , h o g y itt v a la m ifa jta sz e m é ly re , v a g y p ed ig a sz e m é ly e n tú li k ö z ö s s é g re a z é r t leh et assz o ciá ln i. N em tu d o m , é rd e m e s -e eb b e a v itá b a b elem en n i, h iszen ez e g y

930

v ilá g m é re tű író i p ro b lé m a , m in d e n e se tre a z o n b a n m e g e m líth e tn é m a b e lső a la n y i n eh é z sé g e k e n tú lm en ő en a k in ti a n y a g i n e h é z sé g e k e t. E z e k ó riá sia k , és n e m tu ­d om , m e n n y ire v a n a z itth o n i o lv a só k ö z ö n sé g , h a llg a tó s á g e rrő l tá jé k o z ó d v a . N in csen o ly an k ia d ó , a m e ly ik v á lla ln á a k ia d á si k ö lts é g e k e t, és a m e ly ik v a la m ily e n fo rm á b a n ú g y ére z n é , h o g y h a sz n o t is h ú z h a t eb b ő l a k ia d v á n y b ó l. T e h á t m a g á ­n a k a sz e rz ő n e k k ell fed ezn i a k ia d á st. H o n n a n szerz i a k ü lfö ld i m a g y a r í ró a k i­ad ásh o z szü k ség es ö s s z e g e t? B élád i M ik ló s e g y s z e r n ag y o n v ilá g o s a n és cé lb a ta - lá ló an rá ta p in to tt a r r a , h o g y a n y u g a to n élő m a g y a r í ró t a z k ü lö n b ö zte ti m e g a M a g y a ro rs z á g o n élő író tó l, h o g y k ü lö n m u n k á t k e ll v á lla ln ia , á llá sb a n k e ll len n ie , é s csa k a m e lle tt, m á s o d fo g la lk o z á s k é n t v é g e z h e ti író i te v é k e n y sé g é t. I t t k e z d ő d ­n e k m á ris a z a n y a g i n e h é z sé g e k . H a v a la k i d o lg o z ik , v a la k in e k á llá sa v a n , a z é r t fiz e té s t k a p , ab b ó l fé lre ra k h a t v a la m it, a m in n em vesz a u tó t, a m in n e m v e s z v í- k en d h á z a t, a m in n em m e g y el fö ld k ö rü li u ta z á s ra , h a n e m k ö n y v e t a k a r k ih o zn i b elő le . D e a k k o r jö n a n e h é z s é g : h o l je le n te ti m e g , n a g y o n k e v é s a k iad ó . M e g je ­le n te th e ti m in d en k ép p en a sa já t n ev én , és a m a g a sz e rz ő i jo g á v a l , d e ez e n tú lm e ­n ő en n a g y o b b tá m o g a tá s t n e m k a p , te h á t g o n d o lo k it t a te r je s z té s i p ro b lé m á k ra , a m ik o r a k ö n y v m e g sz ü le tik , m e g é rk e z ik az író h o z a m e g fe le lő p é ld á n y s z á m , a n y - n y i, a m e n n y it m e g re n d e lt . M e g re n d e lte ö tsz á z v a g y e z e r p é ld á n y b a n , á lta lá b a n a z t h iszem — n em tu d o m , h o g y C z ig á n y L ó rá n t e g y e té r t-e v e le m — , de a z t h iszem , h o g y e z e r p é ld á n y n á l tö b b e t n e m ig e n s z o k ta k k iad n i.

CZIGÁNY LÓRÁNT: V a ló b a n n em , á lta lá b a n e z t én is m o n d h a to m , k ia d ó i g y a k o rla tb ó l, tu d n iillik a Szepsi C so m b o r K ö rn e k is v an k ö n y v k ia d ó i p ro g ra m ja . V e rse s k ö te te k e t á lta lá b a n ö tsz á z p éld á n y b a n szo k tu n k k iad n i, ta n u lm á n y o k a t n y o lcsz á z p é ld á n y b a n , k iv é te le s e se tb e n e z e r p é ld á n y b a n . P e rs z e fe lv e t e g y m á s ik k é rd é st, é sp e d ig a z t, a m irő l m á r e g y s z e r ta v a ly v o lt a lk a lm a m b eszéln i a z É le t és Iro d a lo m n a k a d o tt in te rjú b a n , h o g y v a ló já b a n n a g y o n sok o ly a n k ö n y v je le n ik m e g N y u g a t-E u ró p á b a n m a g y a r n y e lv e n , a m e ly le g te rm é s z e tsz e rű b b e n a m a g y a ro rs z á ­g i p ia co n h ely e z ő d h e tn e el, h a e r r e len n én ek a lk a lm a s c s a to rn á k , a m ik e n k e re s z ­tü l ezek a k ö n y v e k m e g é rk e z h e tn é n e k a m a g y a ro rs z á g i k ö n y v e sb o lto k b a .

KARÁTSON ENDRE: A m ik o r ez a k ö n y v m e g je le n ik , és a m ik o r a c so m a g , az ö tsz á z p é ld á n y , a z e z e r p é ld á n y a z író h o z e lé rk e z ik — , a k k o r a z író n a k m a g á n a k k ell p o stá z n ia e z e k e t a m u n k á k a t. A c ím z e tte k n e k a 9 9 s z á z a lé k a le g fe lje b b o lv a ­só , g y a k o rlo tt v a g y k e v é sb é g y a k o rlo tt , h o z z á é rtő , v á jtfü lű , v a g y n em v á jtfü lű o l­v a s ó , d e m in d e n e se tre o lv a só , és e g y sz á z a lé k a z , a k i h a jla n d ó e rrő l re c e n z ió t í r ­n i. P ed ig a z t h iszem , re n d sz e re s iro d a lm i te v é k e n y s é g h e z m in d en k ép p en tu d n om k e lle n e , m ily en m a g y a r í ró v a g y o k , m e rt m e g je le n t u g y a n e g y -k é t k r itik a ró la m , d e e zek a k ritik á k e g y m á s sa l e lle n tm o n d ta k , sem m iféle v é g le g e s , m e g n y u g ta tó , e l­ig a z ító tá rs a d a lm i v issz h a n g h o z z á m el n em ju to tt. T e h á t a tá rs a d a lm i b e fo g a d á s ­n ak a p ro b lé m á já ró l v a n szó , a rr ó l , h o g y k ik o lv a ss á k a z t , a m it íro k , m ié r t o lv a s ­sá k , m it k ív á n n a k tő le m e se tle g . N em m in th a a z t írn á m m e g , a m it k ív á n n a k tő le m , d e a k ö z v é le m é n y é rd e k e l e n g e m és m in d e n e se tre é lte tn é a lk o tó i te v é k e n y s é g e m e t. T e h á t ez a tá rs a d a lm i b e fo g a d ó d im en zió h ián y zik .

CZIGÁNY LÓRÁNT: E g y m á sik g o n d o la t, am i fe lv e tő d ik a n y u g a ti m a g y a r iro d a lo m n a k m a g y a ro rs z á g i re c e p c ió já v a l k a p c so la tb a n , h o g y m e g k é rd e z e m ö n m a ­g a m a t, v a jo n m it tu d n é k a n y u g a ti iro d a lo m m e n tsé g é ü l felh o zn i, m ié r t g o n d o lo m a z t, h o g y e r r e ig é n y e v a n a m a g y a r o lv a só n a k . É n h á ro m té m a k ö rt lá to k , a m e ly e k k özü l az e lső k é tsé g te le n ü l a h a z a i e m lé k e k n e k e g y fa jta d e sz tillá lá sa , am i k é ts é g ­telen ü l é rd e k e s a n n y ib an , h o g y h o sszú é v e k utá n k ü lö n ö s b ú v ó p a ta k -re n d sz e re k e n á t jö n e lő a z író k b ó l ö t, tíz , tizen ö t, h ú sz é v m ú lv a , és b á r a n o s z ta lg ia á tjá r ja , m é g is o ly a n sz e m lé le te t tü k rö z , a m i itth o n ú jsz e rű n e k tű n h et. É r té k é t p e rsz e a z h a tá ro z z a m e g , h o g y ki i r ta . A m á sik ily en té m a — és a z t h iszem , a z , h o g y a n y u g a ti m a g y a r iro d a lo m az v a ló já b a n k ü lö n álló entitás, ab b an a z é rte le m b e n , h o g y

931

m iv el m á s k ö z e g b e n k e le tk e z ik , a je le n sé g e k e t m á s m ó d o n , m á s g o n d o la tm e n e te k a la p já n re a g á lja le és az n a g y o n é rd e k e s le h e t a m a g y a ro rs z á g i o lv a só n a k , a lehet­séges m a g y a ro rs z á g i o lv a só n a k . A h a rm a d ik té m a k ö r , am i fe lm e rü l, az , h o g y v a ló ­já b a n a n y u g a to n élő m a g y a r író a k a rv a -a k a ra tla n u l — s ez s o k sz o r ö m a g á n a k se te tsz ik , d e — M a g y a ro rs z á g o t b izo n y o s p e rs p e k tív á b ó l, „ m a d á rtá v la tb ó l" lá tja , és e z é rt g y a k ra n k ritik á v a l ille ti. E z n em sz ü k sé g sz e rű e n je le n t o ly an k ritik á t, a m e ly e t n e m lá tn a u g y a n ú g y e s e tle g e g y m a g y a ro rs z á g i á lla m p o lg á rs á g ú író is, h a k ü lfö ld ­rő l n ézn é M a g y a ro rs z á g o t e g y id eig , h a n e m csu p á n a n n y it je le n t, h o g y it t is s o k ­sz o r te lje se n ú jsz e rű sz e m p o n to k m e rü lh e tn e k fel.

BÉLÁDI MIKLÓS: É rth e tő , m a g á tó l é r te tő d ő , e g y sz e rsm in d á lta lá b a n h aszn os is, h o g y e z a z iro d a lo m k ö tö d ik a m a g y a r iro d a lo m h o z és M a g y a ro rs z á g h o z , te m a ­tik u sa n, n o s z ta lg iá v a l, v a g y k ritik á v a l, e ltá v o lító h a n g sú ly o k k a l. D e h a ig a z a v an C z ig á n y L ó rá n tn a k , h o g y a n y u g a ti m a g y a r iro d a lo m k ü lö n entitás — m á rp e d ig v a ló b a n a n n a k te k in th e tjü k — , a k k o r e z t a k ü lö n lé te t a z is d o k u m e n tá lja , h o g y ez a z iro d a lo m a k in ti é lm é n y v ilá g b ó l, ta p a sz ta la ti a n y a g b ó l is tá p lá lk o z ik . G o n d o l­h a tu n k itt C s. S zab ó , M á ra i , H a tá r G y ő ző tö b b m u n k á já ra , a M a g y a r M ű h e ly s z e r­k e sz tő i tr iá s z á n a k és B a k u cz Jó z s e fn e k a m ű v e ire . P e rs z e , m á s p é ld á t is id é z h e t­n én k . H o rv á th E le m é r k ez d e tb e n e z o te rik u s v e rs e k e t í r t , ú ja b b a n e g y re tö b b v e rs e i­b en a h azai m o tív u m . — A n y u g a ti m a g y a r iro d a lo m b a n , a h azaih o z v a ló k ö tő d és m e lle tt, e rő sö d n e k a z o k a tö re k v é se k , h o g y m in d en te k in te tb e n le g y e n ö n álló , a u to ­n ó m lé te . S e z t e lső so rb a n jó m ű v e k k e l d o k u m e n tá lh a tja ; a z e s z té tik a i sz ín v o n ala t sem m ily en n o s z ta lg iá v a l, k ritik a i é sz re v é te lle l n em le h e t p ótoln i.

KARÁTSON ENDRE: A m it C zig án y L ó rá n t m o n d o tt, a z t a z z a l e g é sz íte n é m ki, h o g y v a n n a k o ly an m ű v e k , a m e ly e k M a g y a ro rs z á g g a l fo g la lk o z n a k , v a n n a k o ly an m ű v e k , a m ik a z e g y e s b e fo g a d ó o rs z á g re a litá s á v a l fo g la lk o z n a k és v a n n a k oly an m ű v e k , a m e ly e k n em fe lté tlen ü l re a lis ta ig é n y ű e k , h a n e m v a la m ifa jta m á s v a ló ­s á g n a k a m e g e le v e n íté sé v e l, á b rá z o lá s á v a l fo g la lk o z n a k . I t t a z é rt m e g e m líte n é m a z t , h o g y v a n a n y o m o ra , a g y e n g e s é g e m e lle tt a n y u g a ti m a g y a r iro d a lo m n a k e g y ­fa j ta e re je , a m it ú g y fe je z n é k k i, h o g y k i-k i csa k m a g á n a k ta rto z ik fe le lő ssé g g e l, te h á t o ly an b á tra n m e h e t el a h a tá ro k fe sz e g e té sé b e n , a h o g y a n e g y tá rs a d a lm i k ö ­ze g b e n élő író e s e tle g n em teh eti. V o lta k é p p e n a m it é rd e m e s h a n g sú ly o z n i, a z m é g isc sa k a z , h o g y leh essen a n y u g a to n élő m a g y a r író k n a k m a g y a ro rs z á g i k iad ási le h e tő sé g e . T u d já k m e g , h o g y k icso d á k , tu d já k m eg , h o v a ta rto z n a k , tu d já k m eg , m ire é rté k e lh e tik m a g u k a t a tá rs a d a lo m tü k ré b e n és e r r e szü k ség v a n . H a d d te g y e m h o zzá k e re k e n : e rre v a n e lső so rb a n sz ü k sé g , s a rá d ió b e s z é lg e té sn e k a n y u g a ti m a ­g y a r iro d a lo m ró l a k k o r v o ln a te lje se b b é rte lm e , h a a k ö z ö n sé g a z e lh a n g z o tta k a t e g y b e v e th e tn é a m a g a o lv a só i ta p a s z ta la tá v a l , sz em ély es k im ó d o lt v é le m é n y é v e l.

BÉLÁDI MIKLÓS: Ú g y lo g ik u s, h o g y m o st a k ö rü n k b e n je le n le v ő P a ra n cs Já n o s h o z fo rd u lja k . É v e k e t tö ltö tt k in t P á riz sb a n , ré s z t v e tt a z in d u ló M a g y a r M ű ­h e ly sz e rk e sz té sé b e n és sz em ély es b e n y o m á sa i v a n n a k m in d a rró l, a m it a z előbb h allo ttu n k , jó len n e , h a ő is e lm o n d a n á a z em lé k e it, v é le m é n y é t, é s z re v é te lé t.

PARANCS JÁNOS: A z e lső v e rse s k ö te te m , a Félálom, a M a g y a r M ű h e ly k i­a d á sá b a n je le n t m e g . S őt, e g é s z e n p o n to sa n n e m is a k ia d á sá b a n , h a n e m a fo ly ó ­i r a t n e g y e d ik sz á m a k é n t. Í g y u tó la g v is s z a g o n d o lv a , ú g y v é le m , n e m v o lt v a la m i sz e re n csé s ö tle t a k ö te te t a fo ly ó ira t k ü lö n sz á m a k é n t m e g je le n te tn i, d e h á t fia ta l v o lta m , ta p a sz ta la tla n v o lta m , m e g a z tá n a p é n z te le n sé g is e z t a m e g o ld á st su g a llta . A k k o rib a n , 1 9 6 3 -b a n u g y an is a n n y ira n em v o lt p én zü n k , h o g y h ó n a p o k o n á t n em tu d tu k m e g je le n te tn i a fo ly ó ira t k ö v e tk e z ő , n e g y e d ik s z á m á t. N e k e m se v o lt so k p é n z e m , de v a la m i k e v é sk e a z é r t v o lt , és e g y k ö te te t is n a g y o n s z e re tte m v o ln a m á r. Íg y a z tá n e lh a tá ro z ta m , h o g y ö ssz e á llíto k e g y v e rs e s k ö te te t, s a k ia d á s k ö lt­sé g e in e k e g y ré s z é t is m a g a m fize tem . E g é s z e n p o n to sa n , a z 5 0 0 p é ld á n y b a n m e g ­

932

je le n t k ö te t k ia d á si k ö ltsé g e in e k a fe lé t én fiz e tte m , a m ásik fe lé t p ed ig a fo ly ó ­ira t . E n n e k fe jé b e n 2 5 0 p é ld á n y az e n y é m le tt , 2 5 0 p é ld á n y p e d ig a fo ly ó ira té , s a k ö te tb e b e írtu k , h o g y ez a fo ly ó ira t I. é v fo ly a m á n a k 4 . sz á m a . A Félálom c ím ű v e rse s k ö te te m íg y a z tá n k ö te t is , m e g fo ly ó ira tsz á m is eg y b en . A m irő l p e d ig m o st m á r e g y k ics it á lta lá n o sa b b a n b eszéln i sz e re tn é k , a z tu la jd o n k ép p en a n y u g a to n é lő , k o ro sz tá ly o m b e li k ö ltő k n e k , író k n a k a h e ly z e te . A b b ól u g y a n is , h o g y k in t é l ­n ek , so k h e ly z e ti e lő n y és sok h e ly z e ti h á trá n y sz á rm a z ik . A le g k é z e n fe k v ő b b , il­le tv e a leg n y ilv á n v a ló b b e lő n y , h o g y k ö n n y e b b e n . u ta z h a tn a k , tá jé k o z ó d h a tn a k a v ilá g b a n , k ö n n y eb b en m e g ta n u lh a tn a k e g y n y e lv e t, m in t m i, és én ú g y lá to m , h o g y so k e lő n y s z á rm a z ik ab b ó l is, h o g y k ív ü lrő l lá tjá k a z itth o n i iro d a lm i é le te t. K ív ü l­rő l, m in te g y m a d á rtá v la tb ó l lá tjá k a z itth o n i iro d a lm a t. N em k e ll tö rő d n iü k a k ü ­lön b öző cso p o rté rd e k e k k e l, h iszen á lta lá b a n k éső n , v a g y e g y á lta lá n n em sz e re z n e k tu d o m á st p éld áu l a sz em ély es to rz sa lk o d á s o k ró l, v itá k ró l, te h á t m in d en e lfo g u ltsá g nélkü l fig y e lh e tn e k a m ű v e k re , és c sa k a m ű v e k re . Í té le te ik e t n em b e fo ly á so ljá k a k ü lö n b ö ző p ro to k o ll listá k . B elü lrő l lá tjá k v isz o n t a b e fo g a d ó o rs z á g iro d a lm á t, s ez sz in tén e lő n y , h iszen e z e g y e g é sz e n k ü lö n leg es n é z ő p o n to t, ille tv e á té lé si l e ­h e tő s é g e t a d . A m a g y a r fo rd ítá s iro d a lo m k ö z tu d o m á sú a n ig e n g a z d a g , so k m in d en t le fo rd ítu n k , s tö b b n y ire m a g a s sz ín v o n alo n , d e a z t h iszem , h o g y a h ely szín en é lv e so k k al in k áb b fö l tu d n a k fig y eln i o ly a sm ire , am i ép p en sz ü le tő félb en v a n , ép p en a le g fo n to sa b b v a g y a le g iz g a lm a sa b b . A k ö v e tk e z ő , am i ig e n fo n to s, h o g y a k ö z lé ­se k é r t sem m i p én zt n em k a p n a k , s ez — n o h a ö n m a g á b a n v é v e sa jn á la to s k ö rü l­m én y — sok ü re s já ra ttó l , lo c s o g á s tó l m en ti m eg ő k et. G on d o lju n k c sa k a r r a , h o g y a m a g y a r k ia d ó k a v e rs e k e t so ro n k é n t, a p ró z a i a lk o tá s o k a t ív e n k é n t fizetik . O d a ­k in t az író r á v a n k é n y sz e rítv e a r r a , h o g y csa k a le g fo n to s a b b a t ír ja m e g , és c sa k a z t je le n te s s e m e g e g y -e g y k ö n y v b en , g y a k ra n a s a já t p én zén , a m it ig a z á n jó n a k és sz ín v o n a la sn a k ta rt . E g y m á sik lé n y e g e s p o n t, a m i e g y k issé k én y es k é rd é s is , h o g y o d a k in t ő k s z a b a d a b b a n írh a tn a k n é h á n y d o lo g ró l, m in t m i id e h a z a . Ig a z , e g y ú tta l fe le lő tlen eb b ü l is. F é lre é rté s ne essé k , e lső so rb a n n e m k ö z v e tle n ü l p o liti­k ai je lle g ű k é n y e s d o lg o k ra g o n d o lo k . E g y é b k é n t is az á lta la m is m e rt é s k e d v e lt n y u g a ti m a g y a r író k sz in te soh a, c s a k a le g r itk á b b e se tb e n írn a k ily e sm irő l, s in ­k áb b a m ű v ek b en m e g fo g a lm a z o tt , in d iv id u ális szin ten je le n tk e z ő tá rs a d a lm i, ille t­v e k ö zö sség i k é rd é se k rő l v a n itt szó , m é g is e g y o ly a n k ité rő v e l p ró b á lo m m e g v ilá ­g ítan i, h o g y m ire g o n d o lo k , am i e g y b e n p o litik a i je lle g ű is. A h a llg a tó k k özü l b i­z o n y á ra tö b b e n o lv a stá k O rb á n O ttó n a k a K o rtá rs 1 9 7 8 . o k tó b e ri s z á m á b a n Az ádáz szemtanú c ím en m e g je le n t ta n u lm á n y á t, ö n v a llo m á sá t. E b b en v a n e g y ré s z le t, ah o l O rb á n a rró l ír , h o g y A m e rik á b a n já rv a , a z E lő k e lő Ü z le te m b e re k K lu b já b a n e g y b izon yos B o b b al b e sz é lg e te tt , ak i e g y s z e rre c sa k n e k isz e g e z te a k é rd é s t : „ Í rh a t- n a k -e ön ö k n él az író k a k o rm á n y z a t e l le n ? " O rb á n n a g y o n őszin tén k ije le n ti, h o g y érte lm isé g i lév én , író lév én , s z á m á ra e z a k é rd é s lé n y e g b e v á g ó a n fo n to s. U g y a n a k k o r b e v a llja , h o g y n em tu d ja e z t a k é rd é s t e lv á la sz ta n i a ttó l, h o g y M a g y a ro rs z á g o n az iro d a lo m és a v a ló s á g k a p c s o la ta é v s z á z a d o k ó ta so k k al sz o ro sa b b , m in t N y u g a to n . S eb ből so k m in d en k ö v e tk e z ik . M a g y a rá n , n álu n k a s á r , a csa to rn á z á s , a falu si j á r ­d a , a n y o m o r m in d ig o ly n a g y sú lly al n e h e z e d e tt r á a z iro d a lo m ra , h o g y „m ife lé n k eszm e és v a ló s á g n a g y o n is s a já to s m ó d o n k ö tő d ik e g y m á s h o z " , s ak i e z t n e m v e ­szi fig y e le m b e , az se m m it sem é r t m e g , se m m it sem é rth e t m e g ró lu n k és a z i r o ­d alm u n k ró l. S e g y é b k é n t is , v á g v issz a O rb á n , m u ta sso n B ob e g y o ly a n ré s z le te t F a u lk n e rn á l, a m i a ttó l jó , h o g y a z író a k o rm á n y z a t e llen ír ta . D e h o g y a n y u g a ti m a g y a r író k h o z v is s z a té r je k , a b b ó l h o g y ő k k ö te tle n e b b ü l írh a tn a k , ab b ó l, h o g y n ek ik e sz m e és v a ló s á g k ö tő d é sé n e k e s a já to s m ó d já v a l m á r n em k ell tö rő d n iö k , ab b ó l a k é tsé g te le n e lő n y ö k m e lle tt h á trá n y o k is sz á rm a z n a k . V a la h o g y a z a b e ­n y o m áso m u g y a n is , h o g y g y a k ra n s z u b je k tív eb b e k és ö n célú b b ak m in t k ellen e, é rz ő d ik írá s a ik o n , fe lv e te tt p ro b lé m á ik o n , h o g y a s z e rz ő jü k c sa k la z á n k a p c s o ló ­d ik a k ö z ö ssé g i, a tá rs a d a lm i életh ez . D e m e n jü n k to v á b b . C z ig á n y L ó rá n t e m lí­te tte a z im én t V as Is tv á n ta n u lm á n y á t. E b b en a ta n u lm á n y á b a n ír ja V as Is tv á n , h o g y a k in t é lő k ö ltő k m e s te rs é g b e li tu d á sa , ú g y tű n ik , m in th a g a z d a g a b b len n e, m in t a z itth o n ia k é , m in th a ők tu d a to sa b b a n m ű v e ln é k a n y e lv e t. Ü g y v é le m , V as

933

Is tv á n n a k ig a z a v a n . A k in t é lő k ö ltő k és író k u g y a n is fé ln ek a n y elv i e ls iv á ro so - d á stó l. É n is fé lte m tő le , a m íg P á riz sb a n é ltem . E z ellen e g y ré s z t, V as Is tv á n t a ­lá ló k ife je z é sé v e l é lv e , a fen teb b stílle l v é d e k e z n e k , m á s ré s z t p e d ig a g y a k o ri, a re n d sz e re s h a z a lá to g a tá s s a l. K ö zü lü k n é h á n y a n é v e n te tö b b sz ö r is h a z a lá to g a tn a k , h o g y a z élő , a k ö z n a p i n y e lv v e l ta lá lk o z h a ss a n a k . A h e ly z e tü k b ő l s z á rm a z ó m ásik h á trá n y , m e r t m o st m á r tu la jd o n k é p p e n a h á trá n y o k ró l b e sz é le k , a k ifu lla d á s , az e lh a llg a tá s , v a g y le g a lá b b is a g y é r , az e g y re ritk u ló a lk o tá s , ille tv e k ö zlés . Sokan k ö zü lü k , a te h e tsé g e se b b e k k özü l is , ré s z le g e s e n v a g y te lje se n e lh a llg a tta k az e l ­m ú lt év tized b en . A z e lh a llg a tá s o k a i p e rsz e s o k ré tű e k , de b iz o n y á ra sz e re p e t j á t ­sz o tt, ille tv e já tsz ik b en n e az a z é rd e k te le n s é g is , am i k ö rü lv e sz i ő k e t. N in cs ig azi o lv a só tá b o ru k , k e v é s a k ö zlési le h e tő sé g ü k , s m e g je le n ő k ö te te ik e t is tö b b n y ire v is s z h a n g ta la n , sü k et csö n d fo g a d ja . N éh án y száz e m b e re n és a z író tá rs a k o n , a b a ­rá to k o n k ívü l n e m ig e n ju t e l m ásh o z a k ö n y v ü k , s le g fe lje b b m é g a M a g y a ro rs z á g ­r a b e k ü ld ö tt p é ld á n y o k ró l b eszélh etü n k . A m á sik a la p v e tő h á trá n y , h o g y v a la m i­fé le k ö z te s á lla p o tb a n éln ek , ig a z á n se od a, se id e nem ta rto z v a , v a la m ifé le lé g ü re s té rb e n fu ld o k o lv a . N in cs o ly a n k ö z ö s s é g , a m e ly h e z te lje s v a ló ju k b a n k ö tő d n én ek . M a g y a ru l írn a k , jo b b á ra a m a g y a r o lv a só k n a k , M a g y a ro rs z á g ra , s u g y a n a k k o r — s e z lé tü k fö lo ld h a ta tla n e lle n tm o n d á sa — ezzel az o lv a s ó tá b o rra l se m v á lla ln a k se m m ifé le k ö z ö ssé g e t. A lk o tá slé le k ta n i sík o n a z tá n eb b ő l sok b aj sz á rm a z ik . E lsz i­g e te lts é g ü k k e l m a g y a rá z h a tó ta lán a z is, h o g y a le g sz ín v o n a la sa b b m ű v e ik e t az e l­id e g e n e d é s rő l, a m a g á n y ró l, a z é le t k iü rü lé sé rő l és e ls iv á ro so d á s á ró l ír já k . V an p e r ­sze v a la m ifé le k e ttő s k ö tő d é s re is le h e tő s é g ü k ; T h in sz G éza le g u to lsó v e rs e s k ö te ­téb en o lv a sh a tu n k e rrő l n é h á n y n a g y o n szép v e rse t. D e n e m csa k n á la , V itéz G y ö rg y n é l, K e m e n e s-G é fin L á sz ló n á l és H o rv á th E le m é rn é l is fö lm e rü l e z a le h e ­tő s é g . A rró l , h o g y a jö v ő b e n m ik é n t a la k u l, író ila g te rm é k e n y és é lh ető le sz -e ez a k e ttő s k ö tő d é s , a z t n e m tu d o m , m in d e n e se tre e g y e lő re ez lá tsz ik a le g já rh a tó b b ú tn ak .

SZABOLCSI MIKLÓS: M in d a z , a m it P a ra n c s Já n o s e lm o n d o tt, fe lv e t e g y ú ja b b n eh éz k é rd é st. A rra k elle n e v á la s z t a d n u n k , és e z sa jn o s a k ritik u s , az i r o ­d a lo m tö rté n é sz m in d e n k o ri h á lá tla n fe la d a ta , h o g y v a n -e a z u tó b b i h a rm in c évb en s z ü le te tt — N y u g a t-E u ró p á b a n , a z E g y e s ü lt Á lla m o k b a n sz ü le te tt — je le n tő s m a ­g y a r m ű v ek k ö zü l v a ló b a n e s z té tik a ila g é rté k á lló , je le n tő s é rté k , v a g y m ásk ép p en fo g a lm a z v a a k é rd é st, en n ek a z iro d a lo m n a k a te rm é se h o g y a n illeszk ed ik a v ilá g - iro d a lo m , ille tő le g a m a g y a r iro d a lo m v is z o n y la t- és é r té k re n d sz e ré b e . H ad d j e ­g y e z z e m m é g , h o g y a k é rd é s n e m csa k eb b en a v o n a tk o z á sb a n m e rü l f e l ; itth o n sem o ly a n b izto s a z e s z té tik a i é rté k re n d ü n k , és ez a z a k é rd é s , a m e ly a szom széd o rsz á g b e li m a g y a r iro d a lo m m e g íté lé sé b e n is n é h a n a g y o n te rm é k e n y ítő k é rd é sfe l­te v é s , n é h a e lm é rg e s e d e tt v itá k fo rrá s a . A k i id e h a z a v a n , a z t a k á r a k a r ja , a k á r n em , m é g h a a b s z tra k t e szk ö zö k k el d o lg o z ik is , m é g h a p a ra b o lá k a t í r , a k k o r is a v a ló s á g m in d en n ap i lá tv á n y a , a felszín , a m in d en n ap o k é le te b e fo ly á so lja és a la ­k ítja . N os, a k i ta r tó sa n tá v o l é l, és k ü lö n ö sen a z , ak i n y e lv ile g is e ls z ig e te lt k ö ­zeg b en él — , a n n a k m ű v e ó h a ta tla n u l m a g á n v ise li e z t a z e ls z ig e te ltsé g e t — , és a le g tö b b s z ö r s a já to s , e lőb b a lig é s z re v e h e tő re p e d é s m u ta tk o z ik a m ű v ö n , m a jd la s ­sú és fo k o z a to s d e fo rm á ló d á s . N a g y o n e rő s , e re d e ti te h e tsé g le g y e n , a k i en n ek a z á ta la k u lá s n a k e lle n t tu d o tt á lln i, és ak in e k m ű v e m a g y a r k ö z e g h íjá n is ig a z á n é r ­té k e s m a ra d . M á s ré s z rő l : a z e lle n té t a v a ló sá g k ö z e lsé g és a tá v o lró l lá tá s k ö zö tt lé tre h o z e g y sa já to s , ú jab b fe sz ü ltsé g e t, e lle n té te t. E z e k e t a z e lle n tm o n d á so k a t t a ­lá n le g te rm é k e n y e b b e n a te o re tik u so k tu d já k fe lo ld an i, ille tő le g tu d a to síta n i és m ű v é v á lto z ta tn i. É s ta lá n n em v é le tle n , h o g y a n y u g a t-e u ró p a i m a g y a r iro d a lo m e g y ik le g e rő s e b b á g a a ta n u lm á n y , a k ritik a , a z e sszé . O ly a n e g y é n is é g e k , m in t A lb e rt P á l, je le n tő s k ritik u s és h a a m a g y a r iro d a lo m é rté k re n d jé b e n szám ítom , a k k o r a m a g y a r k ritik á b a n is je le n tő s h e ly e t fo g la l e l. O ly a n te o re tik u s , m in t K ib é - di V a rg a Á ro n , v a g y P e tő fi S. Já n o s , h o g y csa k a z iro d a lo m tu d o m á n y , a p o étik a szű k eb b k ö re it e m líts e m — , je le n tő s sz e re p e t já tsz a n a k m a g y a r és n em m a g y a r

934

n y elv en í r t m ű v e ik k e l, C s. Szabó L ászló te o re tik u s írá s a iró l, e ssz é irő l n e m is s z ó l­v a . . . A m i m á r m o st a „ s z é p iro d a lm i” m ű v e k e t ille ti, a z t h iszem , n em k é tsé g e s , h o g y a k é t v ilá g h á b o rú k ö zti m a g y a r iro d a lo m e g y ik le g je le n tő se b b a la k ja , M á ra i S án d o r, je le n tő s m ű v e k e g é s z s o rá t a lk o tta a z e m ig rá c ió b a n . K ö n y v e it a m a M a ­g y a ro rs z á g á v a l szem b en i te lje s e lu ta sítá s és ezzel e g y ü tt a m a g á n y , a z e ls z ig e te lt­s é g , a düh ös e lsz ig e te ltsé g v á lla lá s a je le n ti. E z t a rá n k n é z v e é p p e n n e m k e d v e z ő , e rő s in d u la to t tü k rö z i e g y s o r m ű v e ; m á so k b a n a r á m in d ig is je lle m z ő n a g y k u l­tu rá lis h á tté r , á rn y a lt h e ly z e t- és e m b e rá b rá z o lá s , s a já to s á tte tts é g él to v á b b (A San Gennaro vére). A k é t v ilá g h á b o rú k ö zti m a g y a r p ró z a e g y ik á g á n a k to v á b b ­é lése , m e g h o ssz a b b ítá sa , s m in d en estü l g a z d a g o d á s a M á ra i S á n d o r ú ja b b m ű v e . Cs. Szabó L á sz ló m ű v ei is a N y u g a t e ssz é író n e m z e d é k e , a N y u g a t u to lsó é v fo ly a ­m a i és a M a g y a r C sillag le g jo b b s z in tjé t fo ly ta tjá k to v áb b . A m a g y a r iro d a lo m fo ly a m a tá b a n je le n tő s m ű v e k e t h o z o tt lé tre H a tá r G y ő ző a m a g y a r s z ü rre a lis ta p ró z a erő s te h e tsé g ű k é p v ise lő je , e g y o ly a n v á lto z a tn a k , a m e ly n e k S zen tk u th y M ik ­ló s a le g je le n tő se b b e g y é n is é g e . A z ő m ű v e in e k tö lté s e a m in d en h a ta lo m düh ös ta g a d á s a , a z e m b eri tö rté n e le m v é re s ú tv e s z tő jé n e k é rz e te , m in d ez az „ ö rö k e m ig ­rá n s ” , a z ö rö k k ív ü lá lló sze m sz ö g é b ő l. N em fo ly ta to m a so rt , n y ilv á n ti h o z z á f o g ­to k szóln i, h o g y a k ö z é p n e m z e d é k lírik u sa i és p ró z a író i lé tre h o z ta k -e ily en je le n ­tős m ű v ek et.

CZINE MIHÁLY: G on d o lo m , to v áb b k ellen e ezt a n é v s o rt — le g a lá b b n éh án y n év v el — vin n i. I lia M ih á ly m á r e m líte tte a T o ro n tó b a n élő F á y F e re n c e t . I t t e m ­líten ém T ű z T a m ást i s ; g y ű jte m é n y e s k ö te te m u ta tja , h o g y é le tm ű v e m ily te lje ssé ala k u lt. S ok s e b z e tts é g g e l, s é r tő d ö tts é g g e l u g y a n a z e g y e s v e rse k b e n , d e k ö lté s z e te eg é sz é b e n a h u m á n u m n a k a z é rv é n y e síté sé v e l. H a szab ad Á p rily L a jo s s o ra it k ö l­c sö n v e n n i: a z ő k ö lté sz e té b e n is „ a z e m b e r d a lla m a ” száll m a g a s ra . E m líte n é m a k ö zép ső n em zed ék b ő l — F á y F e re n c és T ű z T a m á s a k in ti id ő seb b n em zed ék h ez ta rto z ik — K a n n á s A la jo s n a k a n e v é t. K ö lté sz e té b e n a n n a k id e jé n v a la m i o ly an in d u lt, a m i itth o n , n álu n k a n e g y v e n e s é v e k v é g é n Ju h á s z F e re n c n é l és N a g y L á s z ­ló n ál k e z d ő d ö tt. K a n n á s A la jo s a v e lü k v a ló ro k o n s á g tu d a tá b a n in du lt. P e rsz e k é ­sőb ben , É s z a k -A m e rik á b a n é lv e , a z ú tja sok te k in te tb e n m ó d o su lt, s m ó d o su lt a k ö ltő i h a n g ja is.

Az, e s sz é író k n é v s o rá t is s z e re tn é m to v á b b m o n d an i. V a ta i L á sz ló v a l, ak in e k az A d y -k ö n y v e é rd e m e s e re d m é n y , s G o m b o s G y u lán ak a S zabó D e z ső -k ö n y v é - vel. H a h a n g sú ly a i m á s o k is h e ly e n k é n t, m in t a m i S zab ó D e z ső -k é p ü n k é , e l k ell ism ern ü n k , h o g y töb b k é rd é s t fö lv e te tt S zab ó D e z ső v e l k a p c so la to s a n , a m e ly e t a h azai iro d a lo m tö rté n e t-írá su n k k e rü lt , v a g y m e g sem fo g a lm a z o tt . I t t em líte n é k e g y h a rm a d ik n ev e t i s : T ro m b itá s D e z ső t. T ro m b itá s u g y a n fo g la lk o z á sa sz e rin t n em a z iro d a lo m tö rté n e t m u n k á sa — re fo rm á tu s le lk ész L os A n g e le sb e n — , de m e g je le n t essz é i, ta n u lm á n y a i a z a m e rik a i m a g y a r é le trő l, sz o c io ló g ia i v o n a tk o z á s ­b a n ig a z á n a la p v e tő e k . S o k szo r é leseb b en és k e m é n y e b b e n ír a z e m ig rá n s le lk ü ­ié irő l, a k in ti s o rs o k a la k u lá s á ró l, v á lto z á sa iró l, s tá rg y ila g o s a n , m in t a m e n n y ire a h a zai — a m a g y a ro rs z á g i — iro d a lo m b a n e g y á lta lá n k ísé rle t tö rté n t.

BÉLÁDI MIKLÓS: M in t m ű fa j, a k ritik a , ta n u lm á n y és e sszé , a k in ti iro d a ­lo m első v o n a lá b a n áll, s m in t a z iro d a lo m h a tá r te rü le te , a z iro d a lo m - és tö r té n e t- tu d o m án y , a n y e lv tu d o m á n y és s tilisz tik a n a g y o n sz ín v o n a la sa n e g é sz íti k i a z t a szellem i m o z g á s te re t, a m e ly b e n a z iro d a lo m is te v é k e n y k e d ik . S zab o lcsi M ik ló s az előb b m á r h iv a tk o z o tt n e v e k re , h ad d e g é sz ítse m ki e z t a s o rt n é h á n y ú ja b b a l. E l­sőn ek B o rb á n d i G y u lá t em líte n é m , ak i sz e rk e sz tő i m u n k á ja m e lle tt é r té k e s ta n u l­m á n y o k a t is p u b lik á l; s a jn á lh a tju k , h o g y a n épi író k m o z g a lm á ró l szó ló n é m e t n y e l­v ű ta n u lm á n y a v isz o n y la g k e v é s sé is m e rt itth o n . K a ssa i G y ö rg y e g y e te m i ta n á r n y e lv é sz e ti, s tilisz tik ai, iro d a lo m e lm é le ti ta n u lm á n y a it a le g jo b b k in ti e re d m é n y e k k ö z ö tt ta r th a tju k szám o n , s u g y a n íg y H a n á k T ib o r k ö n y v e it, filo z ó fia i és iro d a lo m - k ritik a i í r á s a i t ; le g ú ja b b m u n k á ja a tá rg y a lt té m a k iv á ló á tte k in té s é t n y ú jtja . H i­v a tk o z h a tn é k G o szto n y i P é te r tö r té n e ti ta n u lm á n y a ira s h ad d e m lítse m m e g én

935

is i t t A lb e rt P ál, a k in t élő le g jo b b k ritik u s n e v é t, a k in e k fin o m an csíp ő s b írá la ­ta it m in d ig é lv e z e tte l o lv a sh a tju k .

A k ö ltő k rő l, író k ró l sz ó lv a , b eszéln i k elle n e az a m e rik a i A n d rá s S á n d o rró l, B a- k u cz Jó z s e f rő l, H o rv á th E le m é rrő l , M a k k a i A d á m ró l, a k a n a d a i B é k y -H a lá sz Iv á n ró l, K e m e n e s-G é fin L á sz ló ró l, V itéz G y ö rg y rő l, a z an g lia i G ö m ö ri G y ö rg y rő l, S ik ló s Is tv á n ró l, a N o rv é g iá b a n élő S u ly ok V in cé rő l és a S v é d o rsz á g i T h in sz G ézá­ró l . A n e v e k e t m é g h o sszan so ro lh a tn á n k , á m e h e ly e tt m o st v issz a k ellen e k a n y a ­ro d n i o d a , a h o n n a n elin d u ltu n k — fö lten n ém te h á t a k é rd é s t : h o g y a n lá tjá to k , lé ­te z ik -e e g y sé g e s m a g y a r iro d a lo m és a n y u g a ti m a g y a r iro d a lm a t h o v á s o ro lh a t­ju k ? C sak fü g g e lé k e -e a m a g y a r iro d a lo m n a k v a g y e g y e n jo g ú ta g ja a m a g y a r i r o ­d a lm a k k ö z ö s s é g é n e k ?

CZINE MIHÁLY: L é te z ik e g y sé g e s m a g y a r iro d a lo m , és csak is e g y sé g e s m a ­g y a r iro d a lo m lé te z ik . A z e g y sé g e s m a g y a r iro d a lo m n a k a z o n b a n e g y e n é rté k ű r é ­szei v a n n a k ; e rrő l B é lá d i M ik ló s is b eszélt n e m ré g ib e n . E g y s é g e s s é te sz i a m a g y a r iro d a lm a k a t a n y e lv , e g y sé g e ss é a h a g y o m á n y , e g y sé g e ss é a h u m án u m , am ely ik v a la m e n n y i m a g y a r iro d a lo m b a n je le n v a n . N em is te k in th e tjü k m ásk é p p e n a m a ­g y a r iro d a lm a t, m in t ö tá g ú síp n ak , a h o g y Illy é s G yu la m o n d ta ; te m p lo m épül ezek b ő l a z iro d a lm a k b ó l. A m a g y a r iro d a lo m n a k , a m a g y a rs á g n a k a tem p lo m a. E h h e z a tem p lo m h o z m in d en m a g y a r iro d a lo m a d h a t té g lá k a t. A d is. M é g is , v a la ­m i m e g k ü lö n b ö z te té s t k ell h o g y te g y ü n k , a z e g y e s iro d a lm a k je lle g e sz e rin t. V an k ü lö n b sé g a szo m széd o s o rs z á g o k m a g y a r iro d a lm a s a m a g y a r d ia sz p ó ra iro d a lm a k ö z ö tt. A k ik a szo m széd o s o rsz á g o k b a n m ű v e lik a m a g y a r iro d a lm a t — m á r u ta l­tu n k r á — a z o k n em ö n k é n t v á la s z to tta k la k ó h e ly e t és s o rso t. A tö rté n e le m h o z ta ú g y , h o g y o ly a n h e ly e n , o ly a n k ö z ö ssé g b e n a lk o s sa n a k , te re m tse n e k m a g y a r n e m z e tisé g i iro d a lm a t, a m e ly s z o m sz é d sá g á b a n a m a g y a r etn ik u m , a m a g y a r nép s a já t á lla m á b a n é l ; a m e ly a z á lla n d ó sá g o t, a b iz o n y o s s á g o t je len ti v á lto z a tla n u l. A N y u g a t-E u ró p á b a n , A m e rik á b a n le v ő iro d a lo m m ö g ö tt ez a k ö z ö ssé g b iz o n y ta la ­n a b b ; a z é r t is , m e r t m á s n y e lv ű n ép ek k ö z ö tt, sz é tsz ó ró d v a é l ; n e m tek in th et v is s z a so k s z á z a d ra .

SZABOLCSI MIKLÓS: P a ra n c s Já n o s b eszélt a k e ttő s k ö tő d é s rő l. E n n e k a k ettő s k ö tő d é sn e k v a n e g y fá jd a lm a s h iá n y o k a t o k o zó o ld a la , de v a n e g y fe lo ld ó és e re d ­m é n y e k e t h ozó o ld a la ; a lk a lm a t a d a r r a , és a le g tö b b en e z t a fe la d a to t v á lla ljá k is , h o g y a k é t iro d a lo m k ö z ö tt k ö z v e títő sz e re p e t v á lla lja n a k . H a d d m o n d ja m m e g , m in d n y á ja n tu d ju k , h o g y a m a g y a r iro d a lo m k iju tá s á n a k a v ilá g iro d a lo m b a — le g n a g y o b b a k a d á ly a a n y elv i a k a d á ly , e n y e lv i a k a d á ly o k le k ü z d é sé b e n ép pen e k e ttő s k ö tő d é sn é l fo g v a e d d ig is so k a t s e g íte tte k és ez u tá n is n y ilv án so k a t fo g ­n a k se g íte n i a N y u g a t-E u ró p á b a n élő m a g y a r író k m é g a k k o r is , h a e z t a sz erep et, h a e z t a fe la d a to t n éh a k ics it p a n a s z k o d v a v a g y fo g c s ik o rg a tv a , d e v á lla ljá k , k ö z ­v e títik a m a g y a r iro d a lm a t. E b b e n a m u n k á ju k b a n a z t h iszem , h o g y b en n ü n k o k ­v e tle n ü l se g ítő re k ell, h o g y ta lá lja n a k . M in t a h o g y lé n y e g é b e n e d d ig is ta lá lta k .

ILIA MIHÁLY: T e lje se n e g y e té r te k S zab o lcsi M ik ló s sa l, h o g y a n y u g a ti m a ­g y a r iro d a lo m n a k e z a k ö z v e títő s z e re p e re n d k ív ü l n a g y , és a z író k n e m is m in d ig k é n y sz e rb ő l v á lla ljá k , h an em a m a g y a r iro d a lo m ra o ly je lle m z ő fo rd ító i h a jla m n y ila tk o z ik m e g b en n e . P éld áu l T h in sz G é z á n a k és S u ly o k V in cé n e k fo rd ító i s z e re ­p e e g y e n ra n g ú a z ö n á lló sz é p író i s z e re p ü k k e l; o ly an sv éd és n o rv é g író k a t n y e rte k m e g a m a g y a r iro d a lo m fo rd ítá s á ra , a k ik e t h a z u lró l m i so h a n em tu d tu n k v o ln a m e g n y e rn i. É s a z se m h a g y h a tó fig y elm en k ív ü l, h o g y ő k tu d já k , h o g y m i kell a m i iro d a lm u n k b ó l a sv éd ek n ek , n o rv é g e k n e k . V a g y p éld áu l a r r a a m e g n em je len t a n to ló g iá ra u ta lo k , m e ly e t Cs. Szabó L ászló ta n u lm á n y a v e z e te tt v o ln a b e és C zi- g á n y L ó rá n t v o lt a sz e rk e sz tő je . E z az a n to ló g ia v a ló sz ín ű , h o g y p o n to sa b b a n j e ­lezte v o ln a a z a n g o l o lv a só n a k a z ig é n y é t a r r a v o n a tk o z ó a n , h o g y b elő lü n k m i é r ­d ek es sz á m á ra . V issz a u ta ln é k C z ig á n y előb b i m o n d a n d ó já ra , h o g y ti. ő k táv la tb ó l

936

m ásk é p p e n lá tjá k M a g y a ro rs z á g o t . V an eb b en ig a z s á g és m e g g o n d o la n d ó , ép p en ö n sz e m lé le tü n k k e l v o lt b aj s o k sz o r a tö rté n e le m fo ly a m á n . A n y u g a ti m a g y a r sz e l­lem i éle tb en fö ltű n ő te lje sítm é n y e i v a n n a k a tu d o m á n y o ssá g n a k . A z iro d a lo m tu d o ­m á n y n a k is. A z író i m u n k á b a n a z o n b a n az esszén ek , a ta n u lm á n y n a k is n a g y s z e re ­p e v a n . M e g e m líte n é m m é g a z t is, h o g y a z u tó b b i id ő b en a n y u g a ti m a g y a r iro d a ­lo m b an fö ltű n t a s z o c io g rá fia , az a u sz tr ia i (S zép falu si Is tv á n ), k a n a d a i, é s z a k ­a m e rik a i m a g y a r író k , iro d a lm á ro k , tö rté n é s z e k fo g la lk o z n a k a z o tta n i m a g y a rs á g é le té n e k s z o c io g rá fia i fö lm é ré sé v e l. M é g B o rb á n d i G y u la is ab b an a ta n u lm á n y á ­b an , a m e ly e t B é lá d i M ik ló s e m líte tt, n e m a n y u g a ti m a g y a r iro d a lo m tö r té n e té t í r ­ta m eg , h a n e m in k áb b a n n a k s z o c io g rá fiá já t a d ta .

SZABOLCSI MIKLÓS: E z az a sz e re p , a m e ly e t a n y u g a t-e u ró p a i m a g y a r i r o ­d alo m b an h íd -s z e re p n e k s z o k ta k n ev ezn i. A z, a m it ú g y fo g a lm a z n a k , h o g y k ö z e ­lebb lév én a n y u g a t-e u ró p a i sze llem i é le th e z , a n n a k á ra m la ta it , e sz m é n y e it, m ű ­v e it, tö re k v é se it jo b b a n , k ö z v etlen eb b ü l é rz é k e lik és tu d já k M a g y a ro rs z á g ra k ö z ­v etíten i. E n n e k a h íd -sz e re p n e k — v a llju k be őszin tén — v o lt b izo n y o s jo g o s u lts á ­g a n é h á n y év tiz e d d e l e z e lő tt , a m ik o r a m i szellem i é le tü n k m e g le h e tő se n e lz á rt v o lt, ép p en a n y u g a t-e u ró p a i szellem i é le ttő l. M a ú g y é rz e m , h o g y a m a g y a r s z e lle ­m i é le t — a z t h iszem , a m a g y a r in te lle k tu á lis , tu d o m á n y o s és iro d a lm i é le t is — m á r in k áb b sz in k ro n b a n v a n a v ilá g iro d a lo m m a l. U ta z á so k ré v é n , a n y e lv tu d á s n ö ­v e k e d é se ré v é n , n e m u to lsó so rb a n a n a g y s z á m ú fo rd ítá so k ré v é n . A h íd -sz e re p fen n áll, d e eg y e d ü li v o lta , fo n to ssá g a , k iz á ró la g o s s á g a v a la m iv e l csö k k e n t. A z a je le n sé g p e d ig , a m it I lia M ih á ly ú g y em líte tt, h o g y a h azai iro d a lo m , a h a z a i sz e l­lem i é le t b izo n y o s m e g n y ilv á n u lá s a iv a l szem b en k r itik á t g y a k o ro ln a k , e lle n tm o n ­d áso s é rté k ű . V aló ig a z , m in d en e g y e s a lk o tó k ritik a , m é g h a a z k e m é n y és k e g y e t­len is, v a la m ire f ig y e lm e z te t. H a d d m o n d ja m m e g , h o g y a C s. Szabó L á szló n ak o ly an írá s á b a n , a m e ly n em b a rá ts á g o s és a m e ly a m a g a m fa j ta ún. m a rx is ta e lk ö te ­le z e ttsé g ű k ritik u s o k a t sz e m é ly sz e rin t is tá m a d ja , a z é r t m in d ig n a g y o n so k fig y e l­m e z te tő t lá tta m és lá to k . Cs. S zab ó e g y s z e r p éld áu l e g y re n d k ív ü l sz ig o rú k ritik á t í r t a rró l a z ún. Kis magyar irodalomtörténetről, a m e ly e t m á so k tá rs a s á g á b a n í r ­tam . E g y so r d o lo g b a n n em é rte k v e le e g y e t, d e m á so k b a n ig a z s á g g a l fig y e lm e z te ­te tt. S zó v al, ez a k ív ü lrő l jö v ő , n é h a k e g y e tle n k ritik a is so k m in d en b en se g ít , ha a sa já t á llá sp o n tu n k v ilá g o s , h a jó l á llu n k a láb u n k o n , n e m k e ll fé ln ü n k e ttő l a k ritik á tó l, m e g tu d ju k k ü lö n b ö zte tn i, m i a z , am i b en n e h e ly te le n és m i az , a m it elfo g ad u n k . N a g y o n is é r th e tő o k o k b ó l, d e s a jn á la to s m ó d o n a z e m ig rá c ió e g y e s le g jo b b ja ib a n k ia la k u lt h e ly z e tü k n e k e g y s a já to s fe ln ö v e sz té se , e g y s a já to s sz e re p ­tu d a ta , e g y o ly an m a g a ta r tá s , h o g y ő k a z eg y e d ü li, p riv ile g iz á lt, v a ló d i ő rz ő i a m a g y a r k u ltú rá n a k , e m b e rs é g n e k , e u ró p a is á g n a k , és ez a z „ e g y e d ü li ő r z ő " m a g a ­ta r tá s és s z e re p tu d a t a z , a m i n éh a n eh ézzé teszi a v a ló b a n k o n stru k tív d ia ló g u st velü k .

CZINE MIHÁLY: A s z e re p tu d a t fe ln ö v elése v a ló b a n tö b b sz ö r m e g v a n , s o k ­sz o r in d o k o la tla n u l és e lé g g y a k ra n b á n tó n is. D e a z elő b b iek b en m in th a itth o n ró l n éztü k v o ln a c sa k a d ia sz p ó ra , ille tv e a n y u g a ti m a g y a r iro d a lo m sz e re p é t. V an m á sik s z e re p e is, a m it a m a g u k k ö z ö ssé g é b e n k ell h o g y e lv é g e z z e n e k . S ez n em v o ln a k e v e se b b , m in t a k in t élő m a g y a rs á g o t o ly a n ö n tu d a tta l tá p lá ln i, a m e ly az e m b e rs é g e t és a m a g y a r s á g o t e g g y é tu d ja k o v á c s o ln i, v a g y m é g te lje se b b é tu d ja ten n i. N e m csa k a m a g y a r s á g m e g ő rz é se sze m p o n tjá b ó l v o ln a fo n to s ez a s z e re p ; a m a g y a rs á g ró l v a ló h ely es k ép k ia la k ítá s á b a n is se g íth e tn e a v ilá g n a k . A z o k a k ö z ö ssé g e k , a m e ly e k rő l a le g e le jé n b eszéltü n k , ré sz b e n a k in ti iro d a lo m , rész b e n a h azai iro d a lo m és a szo m széd o s o rs z á g o k m a g y a r iro d a lm á n a k a tu d a to sítá sá v a l tu d n ak a m a g y a rs á g ró l e g y te lje se b b és ig a z a b b k é p e t a la k ita n i. Ö n m a g u k s z á m á ­ra , a f ia ik s z á m á ra , és ö n m a g u k o n és fia ik o n k e re s z tü l a z e g é sz v ilá g sz á m á ra .

937

BÉLÁDI MIKLÓS: N a g y o n ig a z , a m it C zine M ih á ly m o n d o tt, ú g y is , m in t h e ly z e tk é p és ú g y is , m in t k ív á n a lo m , p ro g ra m , a k in ti iro d a lo m e lő tt álló fe l­a d a t. H o g y a n lesz k é p e s e r r e a z ó riá si m u n k á ra , n em tu d ju k , m in d e n e se tre v a n n a k a g g a s z tó je le k , m e ly e k a n y u g a ti m a g y a r iro d a lo m to v á b b é lé sé v e l, fe n n m a ra d á ­sá v a l k a p c so la to s a k . Cs. S zab ó L á sz ló p a n a sz k o d ik a r r ó l , h o g y n e m c sa k é rd e k lő ­d és, h an em k ö z ö n y és é rd e k te le n s é g is ö v e z i m u n k á ju k a t, h o g y a n y u g a to n élő m a g y a ro k a rá n y s z á m á h o z k é p e st m ily k e v e se n v á s á ro ln a k k ö n y v e t, fo ly ó ira to t, é r ­té k e s iro d a lm a t. A h o g y n a g y o n ta lá ló a n m o n d ja , b á rk i an n y i g ic c s e t n y o m a t k i m a g y a r , sz é k e ly , su m é r v a g y a ra b u s n y e lv e n , a m e n n y it a k a r . A k o m o ly iro d a lo m irá n t m e g elto m p u l az ig é n y , a z író n a k v iss z h a n g ta la n sá g g a l k e ll sz á m o ln ia — de h á t e rrő l n a g y o n é rz é k le te se n b e sz é lt m á r K a rá ts o n E n d re . S ok an ú g y v é lik , a n y u g a ti m a ­g y a r iro d a lo m n a k h o sszú tá v o n n in cs jö v ő je , e lfo g y n a k a lk o tó i és e lfo g y k ö rü lö tte a le v e g ő . Cs. S zabó szerin t ez a z iro d a lo m a h a tv a n a s év ek b en v á lt n a g y k o rú v á és a k ih a lá s tö rv é n y e i sz e rin t m e g é rh e t e g y n e g y e d s z á z a d o t, m e r t d élib áb o s áb rán d len n e a z 1 9 4 5 u tá n s z ü le tő k re m a g y a r író k é n t sz á m ítan i. A n n y ira lo g ik u s ez a v é ­le m é n y , h o g y szo cio ló g ia i m e g a la p o z o tts á g á v a l szem b en n eh éz b á rm it is felh ozn i.

L á tju k v isz o n t a z t is, h o g y n ö v ek szik a m a g y a r n y e lv ta n u lá sa és a m a g y a r k u ltú ra m e g ism e ré s e irá n ti ig é n y , az a m e rik a i fö ld ré sz e n ép p a z e lm ú lt id őb en k é t ö n álló m a g y a r ta n sz é k is a la k u lt, e g y ik T o ro n tó b a n , B is z tra y G y ö rg y , a m ásik n e m ré g B lo o m in g to n b a n , S in o r D én es p ro fe ss z o r v e z e té sé v e l. S h a a z in tézm én y ek , tá rs a s á g o k é b ren tu d já k ta r ta n i a m a g y a r k u ltú ra és a m a g y a r h a g y o m á n y o k irá n ti é rd e k lő d é st, s en n ek ré v é n n e m tom p u l, h a n e m e rő sö d ik a z e tn ik ai tu d a to ss á g sz e l­lem e, a k k o r a d ia sz p o rá n a k le sz iro d a lm a n e g y e d sz á z a d m ú ltán is.

938

P O M O G Á T S B É L A

VALÓ ÉS ÁBRÁND- Takáts Gyula: Polgár jelö ltek -

J ó m á sfé l é v tiz e d e v e tte m m e g T a k á ts G yu la re g é n y é t, a Polgárjelölteket e g y M ú zeu m k ö rú ti an tik v á riu m b a n . A r a k tá ra k m é ly é rő l k e rü lt e lő n é h á n y p é ld á n y a z 1 9 4 5 -ö s e lső k ia d á s b ó l; a b o rító ro ss z , h á b o rú s p a p ír ja m é ly b a rn a le tt a h osszú é v e k so rá n . M in t a le g tö b b k ö n y v n e k , e n n e k is m e g v o lt a m a g a so rsa . E re d e tile g 1 9 4 4 -b e n k e lle tt v o ln a az o lv a só k e z é b e k e rü ln ie , a h á b o rú s e s e m é ­n y e k s o d o rtá k m a g u k k a l a m e g je le n é s t, k ish íjá n a k é z ira to t. A z e lső k ia d á s v é g ü l is m á r a fe lsz a b a d u lá s u tán lá to tt n a p v ilá g o t a P ü sk i S á n d o r-fé le M a g y a r É le tn é l, a népi író k k ia d ó já n á l. A c ím la p o t S zab ó V la d im ir m o z g a lm a s és iro n ik u s ra jz a d ísz íte tte , a k isv á ro s i é le t je lle g z e te s fig u rá iró l. M o s t a M a g v e tő jó v o ltá b ó l je le n t m e g a m á so d ik k ia d á s .

A re g é n y cse le k m é n y e e g y d é l-d u n á n tú li v á ro s b a n já tsz ó d ik a h ú szas é v ek k ö zep én . S zép fe k v é sű , h íre s m ú ltú , d e an n ál á lm o sa b b , m o z d u la tla n a b b v á r o s ­sal ism e rk e d ü n k . „ O tt ü ld ö g é l a d o m b so r és a fen n sík k ö z ö tt — o lv a ssu k — , o tt, ah ol a fo ly ó a k é t tá j k ö z ö tt te r je d e lm e s v ö lg y e t szé le síte tt. E b b en a m o cs a ra s v ö lg y b e n la p u lt v a la m ik o r a ré g i v á r is. A m o ly a n te k n ő sb é k a fo rm á jú , n é g y to r ­n y o s v íz i v á r v o lt. E z e k e t a to rn y o k a t le b o n ta tta a z tá n a k ö z h a tá ro z a t, m e r t m i­n e k ? Ú g y is v a n m ú lt, am iv e l k é rk e d h e tik a p o lg á r s á g ! A k ö z g y ű lé se n ú g y in d o ­k o ltá k ezt, h o g y a k i lá tn i a k a r ja a b á s ty a to rn y o k a t, a z n é z e g e th e ti id ő tlen id ő k ig a v á ro s c ím e ré b e n . N ek ü n k m a r h a v á s á r té rre v a n s z ü k sé g ü n k ! A rra p e d ig e z t a h e ly e t ta lá ltá k a le g a lk a lm a s a b b n a k ." A b ü szk e v á r és n e m e si szék h ely h elyén p o lg á rv á ro s a la k u lt k i, a k a rd fo rg a tó m e g y e i u ra k a t s z o rg a lm a s k o c s ig y á rtó k , fe g y v e rm ű v e s e k , csiz m a d iá k , tím á ro k és a s z ta lo so k v á lto ttá k fel. A h e ly „ s z e lle ­m e " a z o n b an v á lto z a tla n m a ra d t. A re n d i tá rs a d a lo m g o n d o lk o d á sm ó d ja és m a g a ­ta r tá s fo rm á i m é ly e n b e iv ó d ta k a z a la k u ló p o lg á r i v ilá g b a . M in d e n e k e lő tt a „ k a s z t­s z e lle m ", a ra n g és a te k in té ly tisz te le te . A d e ré k p o lg á ro k e g y fe u d á lis h a g y o ­m á n y o k a t k ö v e tő , re n d k ív ü l z á r t tá rs a d a lo m b e lső ré te g z ő d é se sz e rin t h e ly e z k e d te k el. „M in d e n k i v a la m i lá th a ta tla n lé trá t m á s z o tt — h a n g z ik a z í r ó sz a v a . — M in ­d en te ttü k k e l, m o z d u la tu k k a l ez e n a lá th a ta tla n lé trá n to rn á s z ta k , m in t a k ife s te tt a rtis tá k id ő n k é n t a v á s á r té re n , a k ife s z íte tt p o n y v á k a la t t ."

A ra n g lé tr á t m á sz ó v á ro s ia k k o n z e rv a tív h a g y o m á n y o k sz e rin t é ln ek , ép p en az — a v á lla lk o z ó szellem , a c se le k v ő k é sz s é g — h iá n y z ik b elő lü k , a m e ly a m o d e rn p o lg á rs á g je lle g é t a d ja . É le tü k e t sz in te te lje se n b e tö lti a re n d i tá rs a d a lo m h o z tö r ­té n ő a lk a lm a z k o d á s . V aló d i cse le k v é s , ig a z i e se m é n y e k n élk ü l fo ly n a k n a p ja ik . „ Ö rö k ö s sz o m jú sá g g y ö tr i a le lk e k e t a z ily en k isv á ro s o k b a n — olv assu k . -— M in t a s iv a ta g , fü stö l a csen d és a m o z d u la tla n sá g a z a g y a k o n ." A sz ív e t h am is v á g y a k tö ltik b e , a te v é k e n y s é g v e sz e d e lm e s és n e v e ts é g e s p ó tcse le k v é sb e k é n y sz e rü l. A v á rm e g y e i tisz tv ise lő k v a d á s z n a k , a ta n á ro k s p o rth o rg á sz n a k , a z o rv o s v in c e llé r ­n e k á lcá z z a m a g á t . „ Íg y él a v á ro s e lő k elő b b ré s z e . M e z ő k rő l , e rd ő k rő l és p a ta ­k o k ró l m esé ln e k . M e ssz i fa lv a k a t és r é g h o lt c sa lá d o k a t e m le g e tn e k . [ . . .] R e g g e l és e ste v a la m i ö rö k s é g rő l v a g y s z e re n csé s s o rs je g y rő l á lm o d o z n a k . E sz te n d ő k óta tu d ja m in d e g y ik , h o g y m e ly ik lesz a z a b irto k , a m e ly e t m e g v e sz n e k a z tá n . H o g y m ib ől éln ek , le g tö b b n é l n e h é z m e g m o n d a n i, m e r t ő k v é le tle n é ln ek i t t ." É s a „ p o lg á r o k " , a z ip a ro s o k és k e re s k e d ő k ? Ő k is v a d á s z n a k , h o rg á sz n a k , sz ő lő b irto ­k o sn a k tu d já k m a g u k a t. A m e g y e i u ra k s z o k á sa it u tá n o z z á k , a s z ta ltá rs a s á g o k a t a la p íta n a k , c ig á n y o s m u la tsá g o k a t re n d e z n e k , ) ,m e z ő já ró k " le sz n e k , én ek es m a d a ­

939

ra k a t n ev eln ek , le g é n y e s g e sz tu so k k a l h a jtjá k a lo v a k a t, e lc sá b ítjá k a sz é p a ssz o ­n y o k a t.

E k isv á ro si v ilá g s o rra k ü lö n cö k e t te re m t. Ily en k ü lö n c a fő h ő s : S ám so n F e li­cián , to v á b b á a h e g y e k b olon d d o k to ra : F e rd in á n d , s a z e rd ő b e n élő p a ra s z te m b e r : M a g á n y o s M ih á ly . A k ü lö n c e lb e sz é lő iro d a lm u n k h a g y o m á n y o s e m b e ra la k ja i k özü l v a ló . Jó k a i , K e m é n y , M ik sz á th és K rú d y m ű v eib ő l a m a g y a r k ü lö n cö k e g ész a rc k é p c s a rn o k á t leh etn e ö ssz e á llíta n i, de b ő v e n m e g ta lá lh a tó a k ü lö n c M ó ric z , B ab its, K o sz to lá n y i és N ém eth L ászló re g é n y e ib e n is. (N e m csa k h a zai je lle g z e te s sé g , az o ro sz , le n g y e l, sz lo v á k , ro m á n , á lta lá b a n a k e le t-e u ró p a i iro d a lm a k b a n is igen g y a k o ri.) L u k á cs G y ö rg y , ak i e lm életi ig é n n y e l p ró b á lta le írn i a szép iro d alo m b an ten y észő k ü lö n cö k te rm é s z e tra jz á t, a r r a fig y e lm e z te te tt , h o g y e fu rc s a fig u rák k ü lö n ö s v ise lk e d é sé t n em p szich ik ai, h an em szo ciá lis m o tív u m o k a la k ítjá k k i. „ A k ü lö n c [. . .] e m b e ri a lk a tá n a k e lto rz u lá s a i, a z é rte le m és az é rz e lm e k k ö z t va ló h a sa d á s stb . — ír ja — m in d ig tá rs a d a lm i ok o k b an g y ö k e re z ik : e g y b iz o n y o s­fa jta tá rs a d a lm ila g és e m b e rile g e lto rz u lt a lk a lm a z k o d á sb a n o ly a n h ely zeth ez , a m e ly e t az eg y é n , n ém i szu b je k tív jo g o s u lts á g g a l, sz e n v ed ély esen v is sz a u ta s ít, de n em tu d m e g v á lto z ta tn i, ső t m é g csa k e n y h íte n i sem . A k ü lö n c s é g : a z e g y és u g y a n a rra a h e ly z e tre v o n a tk o z ó , lé n y e g é n é l fo g v a ö ss z e e g y e z te th e te tle n e lu ta sítá s és a lk a lm a z k o d á s e g y a z o n szem ély b en v a ló e g y ü ttlé te z é s é n e k e re d ő je ." Ily en k ü lö n cö k T a k á ts G y u la h ő sei i s : e lu ta s ítjá k a k isv á ro s i é le t e llen szen v es e sz m é ­n y e it és sz o k á sa it, m in d a z o n á lta l k é p te le n e k ig a z á n fellép n i ellen ü k , s íg y rész b e n alk a lm a z k o d n i k é n y sz e rü ln e k a z o k h o z a n o rm á k h o z , a m e ly e k e t m e g v e tn e k és e l ­u ta síta n a k , In n en ere d a z e g y é n is é g ü k re je lle m z ő sk riz o fré n ia , a m e ly k ezd etb en in k áb b a tá rs a d a lm i e lh e ly e z k e d é s , a sz e re p v á lla lá s ö v e z e té b e n érv é n y e sü l, ám k éső b b — a k u d a rc b a fú ló e rő fe s z íté se k h a tá s á ra — m e g tá m a d ja e m b e ri szem é­ly is é g ü k e t is. N e m v é le tle n , h o g y F e rd in á n d d o k to r s z o k a tla n te tte ire a z e lm e- g y ó g y á s z a ti cé d u la a d m e n le v e le t, s h o g y F e lic iá n v é g ső ú tja a z e lm e o sz tá ly ra v ezet.

P e d ig F e lic iá n a le g ro k o n sz e n v e se b b k ü lö n c a re g é n y c s o d a b o g a ra i k özü l. T u dós em b e r, k o llég iu m i ta n á r , eg y ed ü l ő tud a v á ro s b a n g ö rö g ü l. Á rk á d ia i é le te t te re m t m a g á n a k a d u n án tú li tá jb a n . „ G ö rö g m in tá ra [. . .] é lte n a p ja it e b e csü le te s d o m ­b o k k ö z ö tt, a k a d é m ia i lig e téb en . H á z a fé lig v illa , fé lig p e d ig b o rh á z v o l t ." K lasz- szik u s id e á lo k je g y é b e n e lé g e d e tle n ü l szem léli a v á ro s s iv á r é le té t. N y u g ta la n sá g a m in d a z o n á lta l ő t is h am is á b rá n d o k b a , k ü lö n ck ö d ő p ó tcse le k v é se k b e v ezeti. E lő ­sz ö r a s p o rth o rg á s z a to t a k a r ja fe llen d íten i, s e g y n e v e ts é g e s tö r té n e t h ő se , g y ilk o s­s á g g a l v é g z ő d ő ese m é n y e k e lin d ító ja lesz . E lfo rd u l az e m b e re k tő l, csa ló d ik v á ro s - b o ld o g ító te rv e ib e n , m a g á n y b a v o n u l. A te rm é sz e tb e n k e re s v ig a sz ta lá s t , a h e rce g i e rd ő k m ély én c sö rg e d e z ő p a ta k b a n s z e re tn e p isz trá n g o t te lep íten i. Á m ez a te rv e is k u d a rc b a fu llad , m e g h a so n lik u to lsó b a rá ta iv a l , m e g sz ö k te tik fe le s é g é t, s ő h á b o rg ó szív v el, e lb o ru lt e lm é v e l k erü l az in tézeti á p o lta k k özé . A n a g y á lm o k sz e rte fo sz la n a k, a v a ló s á g m e g cs ú fo lja a z á b rá n d o k a t. D e m ik is v o lta k ezek az á lm o k ? E g y k ü lö n c á lm ai.

Á b rá n d és v a ló ü tk ö zik ö ssze a re g é n y k isv ilá g á b a n , s e k é t e lv k o n flik tu sán ak á b rá z o lá s a T a k á ts G y u la tá rs a d a lo m k ritik a i h a jla m á ra u tal. A Polgárjelöltek a z t a vid ék i p o lg á rs á g o t íté li m e g , a m e ly k é p te le n b e tö lte n i a m a g a sz e re p é t, k ép te len elv é g e z n i tö rté n e lm i fe la d a ta it. A h e ly e tt, h o g y fe llen d íten é és k o rsz e rű síte n é a v á ro s , a m e g y e , az o rs z á g g a z d a s á g i, p o litik a i és szellem i é le té t, id e jé t m ú lt á b rá n ­d o k k ö z é fe le d k e z ik , a ré g i u ra k sz o k á sa it m a jm o lja , le g fe lje b b k ü lö n c v is e lk e ­d éssel p ró b ál u ta t k eresn i a k isv á ro s i é le t szű k ö s k e re te i k ö zü l. E k isv á ro si p o l­g á ro k te h e te tle n s é g e és k é sz ü le tle n sé g e fo ly tá n m a ra d fen n a re n d i tá rsa d a lo m k o rsz e rű tle n é p ü le te , k o n z e rv á ló d n a k a fe u d á lis m ú lt esz m é n y e i és sz o k á sa i. V a ló ­já b a n n em p o lg á ro k , le g fe lje b b „ p o lg á r je lö lte k " e z e k a k isv á ro si é rte lm isé g ie k , k e re s k e d ő k és ip a ro s o k . „ Ig e n — o lv a ssu k — , m in d e z t a k e re te k és a k ié rt é le t­fo rm á k h iá n y a teszi . . . A z é le t , a te rv és a szó ú g y le n g itt k ö ztü n k , a k á r a f ü s t . . . M in d e n csa k alak u l és k észü lő d ik ezek k ö z ö tt a re n g e te g e rd ő k és g azd ag szá n tó fö ld e k k ö z ö t t . . . M in d e n a la k ta la n , m e rt n in cs m it m á s o ln ia . . . Se m in ­

940

t a ! . . . Se m é r t é k ! . . . N ézz k ö rü l! V á ro s e z ? . . . P o lg á r je lö lte k . . . " A m a g y a r v á ro s i é le t fe jle tle n sé g é rő l, a p o lg á ri fe jlő d és tö rté n e lm i z a v a ra iró l o lv asu n k .

T alán sz o k a tla n ez a sz ig o rú és h a tá ro z o tt tá rs a d a lo m b írá la t an n a k , ak i csak T a k á ts G yu la „ á rk á d ia i" k ö lté sz e té t ism e ri. A k ö z tu d a t sz e rin t a k ö ltő b ölcs h a rm ó n iá v a l a la k íto tta ki a m a g a é le tre n d jé t, a te rm é sz e tb e n , a d u n án tú li tá jb a n , a tö rté n e lm i e m lé k e k k ö z ö tt k e re s e tt ih le te t. Jó z a n és d erű s k ö ltő i v ilá g o t te re m ­te tt, a m e ly e t lá tsz ó la g n em re n d íte tte k m e g a k ö z é le ti g o n d o k , a tá rs a d a lm i lé t e lle n tm o n d ásai és k ü zd elm ei. N em eg é sz e n íg y tö r té n t : T a k á ts G y u la is m ély en élte á t a m a g y a r é le t n a g y sz o ciá lis és e rk ö lcs i k o n flik tu sait. E r rő l ta n ú sk o d n a k re g é n y e i és e lb e sz é lé s e i: a Vágják a berket, a Színház az „Ezüst Kancsó"-ban, a Kinek könnyebb?, e rrő l á ru lk o d n a k a szü lő fö ld d el fo g la lk o z ó írá s a i. É s e rrő l tesz v a llo m á st sz á m o s k ö lte m é n y e , k ö z ö ttü k a z o k — a Magyarok, a Somogyi búcsú, az Utolsó pohár, a z Országúton c ím ű v e rs e k re g o n d o lo k — , a m e ly e k szin te a Polgárjelöltek sz ü le té sé v e l e g y id ő b e n v e te tte k sz á m o t az o rs z á g p u sz tu lá sá v a l, súlyos b a ja iv a l. K ö z é jü k ta rto z ik a Való és ábránd c ím ű k ö lte m é n y is, a m e ly a re g é n y h e z h aso n ló b írá ló in d u la tta l szól a v id ék i é le t fe jlő d é si z a v a ra iró l, a n e m ­zeti illú zió k v e sz e d e lm e s k ö v e tk e z m é n y e irő l. (Illy és G y u la h íre s v e r s é v e l : a Nem volt eléggel s z o k tá k e g y b e v e tn i a so ra ib a n k ife je z é sre ju tó fe le lő ss é g tu d a to t és ö n v izsg áió s z ig o rú s á g o t!) „ A z ö n tu d a t k a n á sz i v o lt. / M it m ás b e já rt , m i á lm o d ­tu k csu p án . [. . .] N em v o lt m in ék ü n k g y a rm a tu n k . / H a z á n k is a lig , á m d e v á r ­m e g y é n k / v a g y h a tv a n h á ro m k isk irá ly / tü n d ö k lő h íré t h o rd ta s z e r te s z é t" — h a n g ­z o tt a k ö ltem én y .

A h a zai p o lg á rs á g h am is e sz m é n y e in e k és tév es m a g a ta r tá s á n a k b írá la tá t te k in t­v e T a k á ts G yu la m u n k á ja iro d a lm u n k e rő s so d rá sú á ra m la tá h o z ta rto z ik . A zo k h o z a re g é n y e k h e z , a m e ly e k a m a g y a r p o lg á rs á g k é sz ü le tle n sé g é t, ö n á lló tla n sá g á t, tö r ­tén elm i m u la s z tá s a it és „ h a m is tu d a tá t" b írá ltá k . E n n e k a z á ra m la tn a k a h a g y o ­m á n y á t o ly a n m ű v e k k é p v ise lté k , m in t p éld áu l A m b ru s Z o ltán Midas király, B ab its Kártyavár, M ó r ic z Rokonok, K o sz to lá n y i Aranysárkány c ím ű m ű vei. A Polgár­jelölteken is é rz ő d ik ö rö k sé g ü k , de é rz ő d ik a fe lsz a b a d u lá s k ö rü li é v ek p o lg á r ­b írá ló re g é n y e in e k sz e lle m e is. V a ló já b a n k é t irá n y z a t ta lá lk o z á sá n á l fo g la l h ely et. A z e g y ik irá n y t a n épi író k n a k a z o k a m ű v ei — p éld áu l N ém eth L á sz ló Iszonya és Égető Esztere, K o d o lá n y i Süllyedő világa, T a ta y S án d o r Simeon családja — je lz ik , a m e ly e k h a tá ro z o tt k ritik a i sz e m lé le tte l v iz s g á ltá k a m a g y a r v id ék (a vid ék i p o lg á rsá g és p o lg á rp a ra s z ts á g ) te rm é sz e té t. E ze k b e n a re g é n y e k b e n a re a lis ta i r o ­d alo m sz o ciá lis és lé le k ta n i é rd e k lő d é se , v a la m in t e rő s e lk ö te le z e ttsé g e ö ltö tt a la ­k o t. A m á sik irá n y z a to t a N y u g a t „ h a rm a d ik n e m z e d é k é n e k " ö n v iz sg á ló p o lg á r ­re g é n y e i k ép v ise lik . O ly a n m ű v e k re g o n d o lo k , m in t K o lo z sv á ri G ra n d p ie rre E m il Tegnap és Szabadság, S ő té r Is tv á n Templomrabló és Bűnbeesés, R ó n a y G y ö rg y Az alkony éve és T h u rz ó G áb o r Nappalok és éjszakák c ím ű k ö n y v e i. E z e k a r e ­g é n y e k a m o z d u la tla n és te h e te tle n m a g y a r p o lg á rs á g n a k á llíto tta k tü k rö t. A c s e ­lek v és n élk ü li tá rs a d a lm a t o ly an ep ik u s fo rm á b a n p ró b á ltá k á b rá z o ln i, a m e ly v isz o n y la g k e v é s te re t a d a cse le k m é n y n e k , in k áb b a te h e te tle n s é g , a m o z d u la t­lan ság k ü lö n ö s (o ly k o r n y o m a sz tó ) a tm o s z fé rá já t id ézi fel. K o lo z s v á ri G ra n d p ie rre E m il az e s sz é re g é n y a la k já b a n te re m te tte m e g e z t a z a tm o s z fé rá t , S ő té r Is tv á n , R ó n ay G y ö rg y és T h u rz ó G áb o r a s z ü rre a liz m u s esz k ö z e iv e l. A h o g y S ő tér m e g ­á lla p íto tta : „ v a n n a k k o rs z a k a i az á lo m n a k , a ta lá n y o s fé lh o m á n y n a k , a té n y e k és tö rv é n y e k d e re n g é sé n e k , m id őn a m ű v é sz e t m in d en é rz é k e lé se b izo n y ta la n n á , tö b b é rte lm ű v é , k é je se n se jte lm e ssé , ir re á lis s á v á lik ." E z a fé lh o m á ly és d e re n g é s sző tte á t a „ h a rm a d ik n e m z e d é k " k ritik u s szellem ű p o lg á rre g é n y e it .

T a k á ts G y u la m u n k á ja , a h o g y m o n d o ttu k , e k é t irá n y z a t ta lá lk o z á sá n á l fo g la l h e ly e t. T isz tá n m e g m u ta tk o z ó tá rs a d a lo m k ritik á ja a n épi í ró k szo ciá lis e lk ö te le ­z e ttsé g é h e z k ö zelíti (a n e g y v e n e s é v e k e le jé n v o lta k is b izo n y o s k a p c so la ta i a n ép i m o z g a lo m m a l). A tö r té n e t g ro te s z k je lle g e , a z író i sz e m lé le t en y h e iró n iá ja és az e lő a d á s k ö ltő i e re je p ed ig a „ h a rm a d ik n e m z e d é k " re g é n y e ih e z . A Polgár­jelöltek g ro te s z k és iro n ik u s író i a lk o tá s , h o g y m a g á tó l a sz ö v e g tő l k ö lcsö n ö zzü k a szem léle tes k é p e t : „h ol a tra g é d ia , m á s k o r m e g a k o m é d ia szik láin tá n c o lt" .

941

N e v e tsé g e se n k isv á ro s i p e rp a tv a ro k és in trik á k in d ítjá k m e g az ese m é n y e k n e k a z t a s o rá t, a m e ly az u tá n tra g ik u s k ife jle th e z : a k la rin é to s c ig á n y m e g ö lé sé h e z , ille tv e F e lic iá n e lm é jé n e k e lb o ru lá sá h o z v e z e t. (A g ro te s z k és k o m ik u s cse le k m é n y i r o ­d a lm u n k n a k a r r a a h a g y o m á n y á ra u ta l, a m e ly n e k k e z d e té t C so k o n ai v íg já té k a i és P e tő fi sz a tirik u s e p o s z a : A helység kalapácsa je lz ik .) E z a g ro te s z k cse le k m é n y és irö n ik u s e lő a d á s k ö z e lítik T a k á ts G yu la re g é n y é t ah h o z a „ s z ü rre a lisz tik u sa n " se jte lm e s tö b b é rte lm ű sé g h e z , a m e ly a „ h a rm a d ik n e m z e d é k " re g é n y e ib ő l o lv a s ­h a tó k i.

A Polgárjelöltek m é g se m „ s z ü r re a lis ta " re g é n y , m é g a b b a n az é rte le m b e n sem , m in t S ő té r, R ó n a y és T h u rz ó re g é n y e i. A g ro te s z k és az iró n ia a „ h a rm a d ik n e m ­z e d é k " e lb e sz é lő tö re k v é s e ire u ta l, a lé le k ra jz b a n é rv é n y e sü lő „ ta lá n y o s fé lh o ­m á ly " sz e re p é t a z o n b an m in d en k ép p en a k ö ltő is é g fo g la lta e l. A z e lő a d á s , a n y e lv , a stílu s k ö ltő is é g e , a m e ly T a k á ts G y u la tá jv e rse in e k és é le tk é p e in e k e g y ­sz e rre v a ló sz e rű és tü n d éri k ö ltő i v ilá g á ra u ta l. A re g é n n y e l n a g y já b ó l e g y id e jű Hazám, világom, hazám, Aesculap, Fakutyán, lényben és Angyali követ c ím ű v e r ­s e k re g o n d o lo k . E z e k a v e rse k tisz tá n m e ts z e tt, o ly k o r á lo m sz e rű k é p ek b en m u ta t­tá k be a d u n án tú li tá ja t és te rm é sz e te t. H a so n ló k ö lté s z e tte l í r ja le a z e rd ő s tá ja t , a ta v a s z i v izek v ilá g á t v a g y a s z ő lő h e g y e k b u k olik u s é le té t a Polgárjelöltek is. H a d d id ézzem m o st csu p á n a z á p o r u tán é led ező e rd ő á b rá z o lá s á t , e g y ik é t a re g é n y k ö ltő i te rm é s z e tle írá s a in a k : „ R e g g e lre a z tá n o ly a n fe k e te v o lt m in d en fa tö rz s , m in th a n e m is eső , d e tű z k o rm o z ta v o ln a be. A le v e le k a z á p o r u tán m e g sö té te d te k , m in t a m é ly z o m á n c . K é k v o lt a z é g , de h id e g és m é ly ra g y o g á s ú . A k i te g n a p k in t v o lt, és lá tta a z ék te le n tö m e g v iz e t, a z tu d ja c sa k elk ép zeln i, h o g y m ily e n re tte n tő n a g y o k le h e tn e k a z e rd ő k k ú tja i. M á r a lig s z iv á rg o tt a v íz . B e itta m in d a z e r d ő ." E z e k b e n a te rm é sz e ti k é p e k b e n ö lt te s te t a k ö ltő szem léle te és k é p z e le te . E g y s z e rs m in d e zek a k ö ltő i k é p e k e lle n sú ly o z z á k a g ro te s z k tö r té ­n e te t, a cse le k m é n y a la k ítá s á b a n és a s z e re p lő k ra jz á b a n é rv é n y e sü lő iró n iá t. Á l ta ­lu k le s z T a k á ts G y u la re g é n y e — m in d en tá rs a d a lo m k ritik a i in d u la ta e lle n é re — a h a rm ó n iá t k e re s ő e m b e r m ű v e . A k ö ltő v a llo m á s a , ak i v é g ü l is a te rm é sz e tb e n , a z e rd ő k és v iz e k k ö z e lé b e n ta lá lta m e g a b izto s re n d e t, a szép h a rm ó n iá t.

942

K o l o z s v á r i G r a n d p i e r r e E m i l :

BÉKLYÓK ÉS BARÁTOK

A Hullámtörők, Kolozsvári Grandpierre Emil regényes emlékírásának előző kötete legnagyobbrészt a második világháború éveiről számolt be. Az író sorsa egy törté­nelmi katekizma közepette, az emberi és az alkotói függetlenség, önállóság esélyei egy mind szolgaibbá váló korszakban — e helyzet változatainak lehettünk tanúi. A most megjelent folytatás, a Béklyók és ba­rátok fejezetei pedig folytatólagos és sem­mivel sem kevésbé veszélyes kataklizmáról adnak számot: a személyi kultusz időszaka éppoly próbája volt embernek és írónak, mint a világégés és a fasizmus. Annál is inkább, mert Kolozsvári Grandpierre Emil az intézményesített bizalmatlanság korszakának első éveiben a Rádió irodalmi osztályának vezetője volt, utóbb a Hungá­ria Könyvkiadó vezető lektora, emellett sokáig egy irodalmi folyóirat főszerkesztő­je is: tevékenysége az átlagosnál jobban a közfigyelem előterében állott. Hatalom volt a kezében, tehát fokozottan függött az akkori idők hatalmasságaitól. Ráadásul egy olyan embernek jutott ekkor osztályrészéül ez a hatalom, aki azt nem kívánta, nem érezte arra termettnek magát, pontosabban: másra tartotta magát elhivatottnak. A sze­mélyi kultusz politikája és kultúrpolitikája legtöbbször a közvetlenül politikus alkatok­nak sorsát, pályáját is fejtetőre állította, nemegyszer megtörte hitüket, meggyőződé­süket, hogyan viselte el hát mindezt az az alkotó egyéniség, akinek számára a kéz- iratpapír társaságában töltött órák az élet legfontosabb feladatai, illetve adományai közé tartoznak?

Azt eleve sejthetjük, hogy nem könnyen. A színszerű, apró jelenetek, élés és plaszti­kus képek sokasága, amelyeken az emlék­írás épül, derűjükkel, ma már kacagtató helyzeteikkel együtt minden kommentár nélkül is tanúsítják, hogy a kor Szküllái és Karübdiszei közepette az író majdnem egyedül értelmére számíthatott — az érte­lem hatalmára a hatalom értelmetlenségé­vel szemben. Gyakran bizony az sem segí­tett, mégis: a gondolkodás képességénektudata, integritásának óvása a leghatéko­nyabb támaszt jelentette a gondolkodásról való leszoktatás gyakorlóival szemben. Erő­

forrás volt emellett az élniakarásnak, fel­pezsgő vitalitásnak az az árama, amely a Hullámtörőknek szintúgy egyik vezérszóla­ma volt. A létezés elemi örömei — nem utolsósorban a sokasodó konfliktusok elle­nére megannyi változatban újraélt szerelem — feltöltik őt akkor is a továbbélés ener­giáival, amikor a hamis értékrendek, a sar­kaiból kifordított logika, a szellemet gyil­koló képmutatás korában időnként volta­képpen szívesen abbahagyná már az életet is. S végül e kettőből: gondolkodás és életigenlés társulásából származik a harma­dik azilum, a Béklyók és barátok történe­tein elömlő humor, amelyet Kolozsvári Grandpierre írásainak ismerői már régóta élveznek. Az előző kötet elemzőbb volt, értelmezőbb, a mostaniban az előbbinél is több, patakzóbb a humor: ezúttal már nem a háború, azaz a sarkaiból kilódult idő, hanem maguk a szokványos hétköznapok termelték mindegyre annak hol szivárvá- nyos, hol pedig mind szorongatóbb alap­anyagát.

Az író szorongása különben — mintegy 1948— 1949-től kezdve — a szivárványon is mindinkább átüt. Bizonyságul említjük második házasságkötésének, az anyakönyv­vezetővel folytatott vitának esetét. Volta­képpen innen vagyunk még a személyi kul­tuszon, ám az ábrázolás szuggesztiója sze­rint a história a nemzetiszínű szalaggal övezett tökfejjel már annak két lényeges alkotóelemét rejti magában: a butaságét egyfelől, a hatalommal való visszaélést, a hivatalnak való kiszolgáltatottságét másfe­lől. Életre keltésében nagyot villan az írói kedv: az alakteremtés, a törpe zsarnok fi­gurájának karikírozó tipizálása megtelik sistergő ítélettel, az egész korszakra érvé­nyes tendencia-érzékeltetéssel.

Közelkép, kinagyitott művészi totálfelvé­tel mutatja be ezt a groteszk körítésű es­küvőt, s ily közelképekkel ábrázolja Ko­lozsvári Grandpierre Emil a legkifejezőb­ben a személyi kultusz korszakában átélte- ket is. Beszédesebbek, a kor társadalom­pszichológiáját, főleg pedig légkörét kifeje­zőbbek és leleplezőbbek ezek bárminő írói kommentárnál. Nem manapság már tudva­levő konkluziókat, rezonőr megállapításo­kat adnak történelmünk e szakaszáról, ha­nem metszeteket a kor lényegi vonásaiból, nem teóriát, hanem életet. Az alakok és helyzetek, az alakok viselkedésének és az általuk előidézett helyzeteknek abszurditá­

943

sa, közöttük, illetve bennük a hajszoltan hadakozó író figurája revelálóan idézi fel azt a prést, amelyben akkor egy ország fuldoklott. E közelképek oly tiszták, ponto­sak, vizuálisak, hogy az írónak csak (per­sze ez a „csak" nagyon sokat jelent!) egyes hangsúlyokra van szüksége ahhoz, hogy a maga utólagos állásfoglalását jelez­ze. Egypár ilyen „totál" a legsikerülteb­bekből: a műsorstruktúrát tartalmazó levél rettegő keresése, háttérben az ÁVH embe­reivel; a KEB-vizsgálat a szilveszteri műsor ügyében; a letartóztatásukra legszüksége­sebb holmijuk összecsomagolásával már előre készülő Káldor Györgyék kettőse a budai este sötétjében; Szarvas elvtárs, a csodakáder már-már szimbolikus sziluettje; a boltvezető, aki a békeharc támogatására „felajánlásból" nyitva tart, ám nem áru­sít; s leginkább és mindenekelőtt Révai Jó­zsef sajátságos előadása a Népművelési Minisztérium tanácstermében az általa földre dobott, szálló, aláhulló, a földön he­verő papírlapokkal. . .

Politikáról, szerelemről, kulturális köz­életről bőven esik szó a Béklyók és bará­tok lapjain — az írói munkáról, közelebb­ről a művek geneziséről s főleg az azokat átható törekvésekről, eszmei és esztétikai összetevőkről viszonylag kevés, túl kevés. Többnyire a végeredményt kapjuk csak: egy-egy mű kalandos sorsát, az esetleges írói kálvária stációit, a mű és író, téma és író, belső alkotásfolyamat és író kölcsön­hatásába ezúttal Kolozsvári Grandpierre Emil az igényeltnél szűkszavúbban avat be. E törekvések kétségkívül a legtöbbször ha­jótörést szenvedtek, vagy legalábbis kisebb léket kaptak az „ideológiai éberség" és az öncenzúra zátonyain — ezzel együtt hoz­zátartoznak az írói személyiség alakulásá­hoz. Annál is inkább hiányolnunk kell ezt, mivel a saját ekkori műveivel való kriti­kai szembenézés lehetővé tette volna azok­nak a mozzanatoknak kijelölését, amelyek­ben az író maga is engedett a személyi kultusz nyomásának. Éppígy bővebben ér­dekelne — már kontrasztképpen is — A csillagszemű művé válásának folyamata: Kicsi Jankó történetének művészi sugallata merőben ellentétes az akkori idők felülről diktált látszaterkölcsével. Még akkor is megérné, hogy róla több szó essék, ha éret­te esetleg le kellene mondanunk valamely fess alakú nővel való találkozás érzékcsik- landó ábrázolásáról.

Ismert könnyedségével, a fesztelen me­sélés kötetlen és közvetlen módján kompo­nálja Kolozsvári Grandpierre Emil egymás­hoz lazán csatlakozó történeteit, a maga frivol, kissé kihívó és jólesően „tisztelet­ien" hangján nyilatkozik meg ezúttal is. Ugyanakkor ez a természetesség és lezser tónus nagyon is megmunkált nyelvvel, a nyelv mélyáramaiban érződő külön jelen­téssel társul. Kifejezetten alkotott stílus az övé, aláfesti a vezérgondolatok fonalát, második szólamként járul a mű egészéhez.

Ezzel kapcsolatosan érdemes szólni ar­ról, hogy a Béklyók és barátok szerzője mennyire, mily állhatatosan szereti a sza­vakat. A színes, érzékien lobogó jelzőket, a gránitkemény, tárgyiasan súlyos megne­vezéseket, a határozott, mégis cikázó igé­ket — a bennük való elmerülés számára megannyi mozdulat a világ meghódítására. De talán legjobban a jelzőket szereti, álta­luk tud viszonylag legtöbbet kiharapni a nyelv lehetőségeivel a világból. A szavak, a mondatok záporával a kimondó egyéniség teljesebbé válik, körvonalai megnőnek, hi­szen minden szó egy darab valóság, egy szál más világok felé. A szó maga a léte­zés: kimondása csillapítja az íróban oltha- tatlanul élő-égő valóságéhséget, egyszer­smind újra is lobbantja ezt az életvágyat. Elringat és cselekvésre serkent egyszerre.

Hasonlatai a konkrét realitást emelik be folyvást a fogalmak közé, ismétlései, gon­dolatritmikus szerkezetei nemcsak az állí­tások erősítésére, az élet teljességének tük­rözésére is szolgálnak. Erőt és összpontosí­tást sugároz továbbá az is, hogy a jelentős szavakat a mondatperiódus elején helyezi el, felütésszerűen kezd. s ez az indító nyo­maték tovahullámzik az egész mondattes­ten — egészen a poénokig. Ezek pedig az­által is gyorsan hatnak, mivel Kolozsvári Grandpierre ugyan mondatkomplexumokat épít, de lehetőleg egyszerű mondatokból, vagy legalábbis éles és világos tagolással. Figyelembe veszi a közönséget: amit mon­dani akar, az azonnal előtűnik, a közlés fogalmi anyaga áttetszően érvényesül. Az olvasónak nem kell a „megfejtéssel" tölte­nie az idejét. Megtarthatja, gyűjtheti erejét és kedvét a csattanókra.

Túlélni, áttelelni, a megváltó fordulatig kibírni — ezek az író önmaga elé tűzött vezérszavai 1949 és 1953 között. Ez évek megjelenítéséből mégis árad a felpezsgető életbizalom. Következtethetünk ebből arra.

944

milyen lesz majd azoknak az időknek áb­rázolási atmoszférája, amikor előbb szaba­dabbá, majd szabaddá vált idehaza az élet és az alkotó tevékenység. (Magvető Ki­adó)

FENYŐ ISTVÁN

M á n d y I v á n :

A TRAFIK

Úgy gondolom, semmi részrehajlás és ravasz szándék nincs abban, ha sietősen igyekszem leszögezni, a tévedés és a szán­déktalan homály ódiumát is vállalva, hogy a magyar irodalom, mely elsősorban még­sem novellairodalom, hanem költészeti iro­dalom, noha nagy novellaremekei is van­nak, eredendő novellistát mutathat föl Mándyban. Meghökkentő és megnyugtató, hogy van par excellence novellairónk, aki valószínűleg igen pontosan fölmérte magá­ban ennek a dolognak a természetét; meghökkentő ez azért, mert elszoktunk at­tól, hogy valaki egy műfajt bérelt volna ki magának, megnyugtató azért, mert meg­látni rajta a mesterségbeli tudás nyomait, de azt is mondhatnám, e tudás mögött egy olyan lélek lenyűgöző megnyilvánulásait, mely minden élményt be tud szorítani a novella abroncsai közé. A megnyilvánulás talán a legszabatosabban fejezi ki azt, amit Mándy műveire elmondhatunk: megnyil­vánulások, nem magasztos értelemben, bár fölöttébb tiszta és szerényen bújtatott mon­dandója elő-előbukkan a sorok között, ha­nem emberi értelemben, tehát, úgy, hogy műveiben mindig a legszemélyesebb álcá­zott emlékek tolulnak föl. Az élmény lehet hogy öreg már, de ott van a bőrfelület alatt, ne mondjam, a tollhegyen.

A Trafikban is, mint az utóbbi idő­ben megjelent Mándy-művekben, egy vi­lágteremtő nosztalgia működését érezzük; ez a nosztalgia nem édeskés és álmodozó merengést jelent, hanem valami nemes ragaszkodást és bizonyos megtartó „kon­zervativizmust”, ami természetesen az író és szereplői között fölszabadító magára- ta'álást fejez ki. A nosztalgia véredény- rendszere: az emlékezés „módszertana". Nem lehet megmondani, hogy Mándy leír-e vagy emlékezik; úgy tűnik, hogyha leír,

elpalástolja, hogy tulajdonképpen emléke­zik, ha emlékezik, azaz ha nyilvánvaló, hogy egy benne rögzült emlékdarabot mu­tat föl, elpalástolja, hogy pusztán leír val- lamit. A dolgok megüdvözítéséről, a múlt és jelen egybemosásáról, az író jelenvaló emlékezésének és múltbéli emlékeinek az összeláncolásáról van itt szó; gyanítom, abban az értelemben, hogy a leírt történet és a leírt szereplők egyben átélt történetek és megértett szereplők, az egész műnek a hőse maga Mándy. A mű nemesen átszelle­mült és finoman ironikus; mintha minden egy pillanat alatt történt volna, de lehetet­len hogy egy pillanat alatt ki tudja monda­ni: ez az alapvető feszültség, ami a műben munkál. Nincsenek benne „drámai" csomó­pontok, óriási konfliktusok, súlyos pár­beszédek. Folyik-folyik egy bizonyos benső emlékfolyamat és a hitelesség, melyet a mű hitelességének nevezünk, ennek a belső emlékezésnek a felhőtlen őszintesége és keresetlensége: ez tölti be a cselekmény üres medrét, ez szabja meg ennek a vi­lágnak a mozgásterét. Maguk az apró tör­ténések pusztán mentőövek értelmünk szá­mára, de a legfontosabb, hogy az író ve­zérlő és az olvasó alázatos intuíciója mi­előbb egymásrataláljon; azt mondhatnánk, a Mándy-művekről való tapasztalatunknak legbiztosabb forrása az intuíció. A műfor­málás mögött két igen hatékony erőterű koordináta van: komoly részvét és komoly szeretet: Mándy mosolya nem kaján, mert a részvét és a szeretet elűzi belőle a ka- jánságot.

Víz alatt ha valaki átúszik egy folyót, csak harmad karcsapásonként kapkodva levegőért, nehéz föladata van: megtanul­hatja a mélyúszás természetét. Mándy mű­veinek az olvasása hasonlít az ilyenfajta úszáshoz: ahol az emlékezés förgeteges folyamatán át-átrebben a cselekmény, le­vegőt kap, föllélegzik, megnyugszik s erőt gyűjthet az újabb alámerüléshez. Alig kell mondani, hogy ezek közt a biztosító stá­ciók közt izgalmas dolgokról értesül: in­tuíciója megéled s nem is tudja miképpen és miről, de megtud valamit, valami el­igazító tapasztalatot, ami nélkül a további tapasztalatokat nem érthetné meg. Semmi­képp nem nevezném okos dolognak, ha valaki csak belelapozna a Mándy Trafik­jába és egyéb műveibe; az a tény, hogy a mű cselekménye a szokott értelemben hiányzik, nem jelenti azt, hogy ezeknek a

60 JELENKOR 945

műveknek nincs belső építkezése, nincs keletkeztető genézise. Igaz, nem láthatni pontosan honnan indul és hová érkezik, hiszen nincs bevezetése, katartikus zónája, de föltétien logikus mozgás van benne, félelmetes lendületű mozgás; alig ismeri jobban más ezeknek a belső történéseknek a hangulati értékét és minőségét mint Mándy. Nem események szálait fonja szö­vetté, hanem egy szövetet bont szálaira; azt mondhatnám, ebben a műben nincse­nek következetlenségek s tán nem is le­hetnek következetlenségek: bizonyos meg­fontolások vannak, de e megfontolások szi­táján soha nem esik át olyan ötlet, mely oda nem illő volna. Stiláris biztonsága s pontos önismerete nem buktat föl semmi bántó „illetlenséget" avagy következetlen­séget; nem a nézőpontjainak a kamera- mozgása gyönyörködtet, hanem a trafikok, a Trafik iránt érzett szenvedélyének az áb­rázolása. Pergő ritmusban vetít elénk több képet, s mégis érzünk benne valami meg- rendíthetetlen állandóságot; egy fiú áll a trafik előtt, bent ül egy hölgy, a trafikosnő és közben megjelenik valami tengerész és közben megjelenik egy füstfelhő és egy billiárdgolyó és két billiárdgolyó és közben más dolgok is megtörténnek és ennyi: az egész. Sok minden, mégis egy hatalmas és sokszínű állókép van előttünk, ahol mindezt együtt látjuk, mint egy pointilista realizmussal festett képen: a pontok, a mo­zaikok mozognak-mozognak és egyszercsak hirtelen vége van és megrögzül a kép, megtorpan a vetítőgép és mi csodálkozunk, hogy „máris vége? pedig néztük volna" — vagyis, jó filmet láttunk. . . On Fortune's cap we arc not the very button.

Van a tárgyaknak könnyük, mondja Vergilius; bizonyos, hogy eltűnő koroknak is van könnyük; Mándy műve az emberi kapcsolatoknak bizonyos eltűnt bensőséges- ségét mutatja meg; ez a bensőségesség nem valami szervezeti forma vagy klub összetartása volt, hanem eredendő, magá­tól értetődő és édes összetartozás. Ilyen­formán tekinthetjük a művet „történelmi­nek". Hatékony jóság és fegyelmezett nosztalgia van benne, részeg együttérzés, valami fölöttébb megindító harmónia, meg­örökítő erő, egy csöpp irónia és férfias kacérság.

BATHORI CSABA

V é g h A n t a l :

AZ ALMAFÁKAT ÉVENTE KELL METSZENI

Végh Antal nagy igazmondóink egyike. Egyszer arról beszélt egy író—olvasó-ta­lálkozón, hogy nem esti altató könyveket akar írni, hanem olyanokat, melyek föl­rázzák és gondolkodásra késztetik az em­bereket. Számos sikere után e mostani ri­portkötet is ilyen gyűjtemény.

Az almafákat évente kell metszeni írá­saiban gyakran találkozunk öreg nyugdí­jassal, elhagyatott tanyasiakkal, zárszám­adásukat ülő téesz-tagokkal vagy éppen egy falu közösségével. Legfőképpen a pa­rasztság létkörülményeit mutatja be — többféle szemszögből. Nem a sémák ra­gadják meg persze Végh Antal írói-ripor­teri fantáziáját, hanem a mélységesen em­beri és társadalmi problematika. Amikor jelenkorunk összetett viszonyait kutatja, visszapillant a letűnő régi világra is. Ala­nyai általában megértéssel vagy éppen lel­kesedéssel fogadják a születő újat, bár nosztalgiájukat sem titkolják (A lápi em­ber). Helyenként a nagyepika feladataival egyenrangú a riporteri vállalkozás: bemu­tatni esetleg egy egész életet, a kiszemelt főhős hányattatásait, küzdelmeit, min­dennapi létét. Az ábrázolás mélysége per­sze szükségszerűen marad el a regényé­től. Ez viszont nem értékmérő, csupán mű­faji sajátosság. Más „szépirodalmi" tu­lajdonságok is belopakodnak írásaiba: pél­dául a líraiság, amely a Géza bátyánk nyolcvanötödik születésnapjára szelíd raj­zát éppúgy jellemzi, mint a nem is igazi riportnak számító írást, a Darvas József alakját fölidéző Emlékeim egy ember kö­zeléből címűt.

Persze mégsem a líraiság a fő megkü­lönböztető jegy. Sokkal inkább a Végh An­taltól megszokott puritán és szenvedélyes hang, amely nem hagyhatja cserben a szerzőt, ha igazságtevő utakra indul. Most is az ilyen írások a legizgalmasabbak. A már említett Darvas-portré föltétlenül az élre kívánkozik. A másik ember ábrázolá­sa mellett az „irói-riporteri én" képe is itt a legteljesebb. Azé az. alkotóé, akinek szeme előtt Veres Péter, Szabó Pál, Dar­vas, Németh László, Illyés neve lebeg. A

946

középpontban a nagy port kavart 1968-as penészleki riport áll (kár, hogy maga az írás nem került be a kötetbe!). Az ekörü- li csatározásokkal mutatja meg Darvas igazságtevő erejét, hajthatatlanságát. Olyan ez a portré, hogy egyszuszra kell végig­olvasni, kerek, olvasmányos és szép — a szó nemes értelmében. „Tudom, nem sze­ret ott lenni, ahol most van . . . Évenkint egyszer, egy nyirkos, hűvös decemberi na­pon kimegyünk a temetőbe. Megállunk a sírja előtt. Ennyi. Pedig sokunktól sokkal több is kijárna néki."

Másutt is találunk úgynevezett kényes témákat. A Kántorjánosi csütörtök például szól az ottani iskola létét feszítő dolgok­ról, az emberek elemi gondjairól, érinti a jórészt cigány származású tanulók korai nemi életét, a helyi (járási) hatalmassá­gok túlkapásait. „Hátha holnap esik, és utána talán nem lesz ilyen fojtogató leve­gő a falu felett." Végh Antal szakadat­lanul a „fojtogató levegő" ellen küzd, vál­lalva útjának buktatóit is. Fönnáll ugyan­is ilyenkor annak a veszélye, hogy a min- dent-elmondani-akarás esetleg szétfeszíti az adott riport kereteit. Az író szelekciója viszont bizonyára sokat hasznosít majd e valóságelemekből.

Van persze pozitív példája is a váloga­tásban. Ilyennek indul a Mány, a szürke község. A szerző számára a vélt szürke­ség válik rokonszenvessé. Az a falu, ahol egyszerűen és becsülettel dolgoznak az emberek, nem sikkasztanak és csalnak, ahol nincsenek országos vihart -kavaró bot­rányok. „Nincsenek itt sejtelmes titkok, pecsétes írásos engedély sem kell semmi­hez, azt tudunk meg, ami nekünk tetszik." (A többes szám első személy mögött még a kötet kiváló fotósa, Kékesdy Károly áll.) Mitől érdekes mégis e riport? Ismét attól, hogy Végh Antal a kezdeti harmónia el­lenére azért fölfedez bizonyos nehézsége­ket is. Szót ejt a termelőszövetkezet mun­kaerő-gondjairól vagy egy egyesülés bo­nyodalmairól. Aztán tömör portrét is ta­lálunk egy tizenhét éves menyasszonyról, s olvashatunk a mai falusi-tanyasi ifjúság szorongató életéről. Ezúttal az indulat hiányzik, puritán realista a stílus, S végül a pusztai lét nyugtalanító tüneteinek jel­zése föltétlenül emlékezetes.

Fentiekből talán nem igazolható egyér­telműen e riportok értéke. Hiszen ilyen

témákról manapság már gyakran olvasha­tunk a lapokban. A Végh Antal határozott­ságával persze nem is oly gyakran! S ami még kétségkívüli erény: a tudatos írói al­kotás. Nincsenek fölösleges részletek, nincs túlírtság. Minden szó, minden mondat „a helyén van", úgy, ahogy az irodalmi áb­rázolás is megköveteli. Tudom, hogy azt is kifogásolják egyesek, hogy Végh Antal általában a negatívumokról ír, a visszás­ságok mozgatják tollát, azok keltik föl indulatait. A vállalkozás jobbító szándé­kát illetően nem lehet kétségünk. A hasz­nosság persze nem egyértelmű, mint ahogy az irodalom gyakorlati hasznát is nehéz (manapság) megítélnünk. A Kicserélik a görbe fát? egyik kérdése ez: „— De ha nem ismerik a helyzetet, akkor, hogy le­hetnek vezetők?" Ilyen dolgokat firtat új könyvében is Végh Antal, s kérdésfölte­véseiben a legtöbbször válaszra lelünk. A megoldás nem elsősorban az író feladata. (Magvető, 1979.)

BAKONYI ISTVÁN

S á n d o r I v á n :

A HELYSZÍN

Sándor Iván művészete fontos téma kö­rül forog: a XX. századi ember értékrend­jének, eszményvilágának, életformájának a történelmi megrázkódtatások kiváltotta válsága körül. Előző regénye, a Földközel­ben e válság okait, létrejöttének folyama­tát kutatta, új könyve a legyőzéséért ví­vott küzdelmet jeleníti még.

A helyszín egy regény születésének elő­történetét beszéli el, a művészi alkotás létrejöttének első fázisát, a valóság „mű­vészetelőtti" átélésének folyamatát ábrá­zolja. A külső életből csak az kap helyet a regényben, ami ezzel a belső történéssel közvetlenül vagy közvetve összefügg, min­den, ami előttünk megjelenik, ennek a fo­lyamatnak a részeként, ebbe beágyazottan jelenik meg.

A regény főhőse, központi alakja Áron József, a regényíró, aki négy éve fejezte be utolsó művét, és szorongva érzi, hogy „ha nem tudja elkezdeni a következőt, ha nem tudja gondolatainak kapcsolódási sorrendjét megteremteni, semmit sem ér, amit addig írt." — Tehetetlen kínlódásának

egy régi katonanapló vet véget, amit ba­rátja, a történész-szerkesztő Sinkó ás elő számára a szerkesztőségben kallódó kézira­tok közül. Áron, megérezve, hogy megta­lálta a rég keresett témát, nyomába ered a történetnek. Sorra járja a helyszíneket, felkeresi a naplóíró életének még élő sze­replőit, személyes ügyeit feledve, minden­napi életét felfüggesztve alámerül az ide­gen sorsokba, míg megszületik benne a megirandó mű „víziója", s megvilágosul előtte saját emberi-írói feladata is.

A művészi elképzelés születésének folya­matával párhuzamosan, azzal szerves egy­ségben bontakozik ki előttünk a napló- részletekből, visszaemlékezésekből, az iró fantáziálásaiból a majdani hős „modelljé­nek", Eke Gáspárnak az élettörténete. Eke, a fejedelmi elnyomás elől Bukovinába me­nekült s a századvégen Bácskába telepí­tett székelyek ivadéka, a családjától tá­vol, a trianoni Magyarország nacionalista- -soviniszta eszméin nevelődik; azzal a meggyőződéssel indul a háborúba, hogy az igaz ügyért, a magyarság, népe jobb jö­vőjéért folyik. Az emberséget sértő tapasz­talatok és a gyóntatójával folytatott be- szélfletések hamarosan kikezdik illúzióit. a lengyel ellenállók között eltöltött hónapok élményei pedig új irányt adnak életének; ráébresztik az „emberi közösséghez" tar­tozásából eredő kötelességeire, s felkeltik benne az igényt, hogy a körülményeivel szembenézve maga is részt vegyen sorsa és világa alakításában. Az „öntudat szüle­tésének" folyamata azonban nem teljesed­het ki. Elfogják, büntetőszázadba soroz­zák, s a halál árnyékában elfonnyad az éppen csak kicsírázott individualitás: hogy kibírja a rá váró megpróbáltatásokat, megkísérel nem tudomást venni a vele, körülötte történő szörnyűségekről, később már észre sem veszi őket, s végül maga is beáll sorstársai gyilkosai közé.

Áron sokáig pusztán áldozatnak tekinti hősét, s mélységes együttérzéssel kíséri útját. Regényét mintegy a történelem elle­ni vádiratnak szánja, amely maga alá gyű­ri, lealjasítja, eltorzítja az embert. Ahogy azonban egyre többet ismer meg az ese­ményekből, s egyre mélyebbre hatol, meg­érti, hogy első értékelése hamis volt: bár vannak olyan korok, helyzetek, amelyek­ben az emberi autonómia lehetősége mini­málisra szűkül, teljesen még akkor sem szűnik meg, ha relizációja súlyos külső kö­

vetkezményekkel jár is az egyénre nézve.A bujkálás,, az „átvészelés" helyett az el­lenállásban való részvételt választó Slo- viczky példája éppúgy emellett tanúskodik, mint azé a munkaszolgálatosé, aki inkább vállalja a halált, mintsem hogy sorstársai­ra lőjön.

S ezt bizonyítja Eke jelenbeli ellenpont­jának, Sinkónak a története is. Sinkó, akár­csak barátja, ahhoz a háború idején fel­serdült nemzedékhez tartozik, amely a fel- szabadulás után „életreszóló szenvedéllyel vetette bele magát a megváltónak hitt po­litikába", és csak későn vette észre, hogy akarata, legjobb szándékai ellenére maga is — cselekvő és szenvedő — részese lett az „emberi botrány következő felvonásá­nak." A börtönből szabadulva Sinkó fel­hagy a politikával, és a tudomány segítsé­gével próbál választ keresni a történelem feltette kérdésekre. A regény indításakor helyzete kedvezőbbnek tűnik a főhősénél: míg Áron még vakon tapogatózik emléktö­redékei és gondolatfoszlányai dzsungelében, ő már félig el is készült a kelet-európai értelmiség cselekvéslehetőségeit és maga­tartásformáit vizsgáló monográfiájával. Belső drámája akkor kezdődik, amikor rá­döbben: azoknak az összefüggéseknek afeltárásához, amiknek az ismerete a jövő szempontjából igazán fontos lenne, soha nem juthat el, felkészültségéből legfeljebb egy jól jövedelmező, de haszontalan „köny­vecske" „összevágására" futja. Alternatívá­ja — ha a tét nem is a fizikai lét, „csu­pán" a pozíció, az anyagi előny — legmé­lyebb lényegét tekintve azonos Ekéével. Sinkó azonban, egész addigi életútjával, korábbi választásaiban kiformálódott egyé­niségével összhangban, ellenkezőképpen dönt: felbontja szerződését, lemond tudo­mányos álmairól, vállalja azt a szerényebb helyet, ahol valóban használhat közösségé­nek. Partikuláris énje számára ez minden­képpen kudarcot, vereséget jelent, erkölcsi személyisége azonban — s ezt nemcsak ő maga, hanem Áron is világosan érzi — károsodás nélkül, sőt a katarzisban gazda­godva kerül ki a belső konfliktusból.

Ennek a felismerésnek a fényében átérté­kelődik Áronban Eke pártfogójának, a kez­detben egyértelműen pozitívnak látszó Ke­nyeres bírónak az alakja is. Kenyeres szembenáll a háborúval, elitéli a fasizmus céljait és módszereit, és nem hajlandó te­vékenyen együttműködni, de — nem látva

948

értelmét — az aktív ellenállás gondolatát is elutasítja. Meggyőződése, hogy az adott helyzetben az egyetlen reális cél: a közös; ség, a nemzet megmaradásának biztosítá­sa, ez pedig csak az egyéni lét megóvásá­val valósítható meg. Ezért áll az áldozat­nak kiszemelt Eke mellé is: élete megmen­tésének szubjektíve becsületes szándékától vezetve igyekszik benne leszerelni az „el­lenszegülés szenvedélyét", megteremteni számára a „túlélés belső feltételeit". Ter­mészetes, nem arra biztatja, hogy a mások élete árán mentse a magáét, csupán arra, hogy ne lássa, ne hallja, ami körülötte történik, de nem számol azzal, hogy „akik úgy akarják az eseményeket túlélni, hogy semmi mással nem törődnek, észre sem veszik, hogy megszűnnek embernek lenni, és a bőrükért végül mindenre kaphatók."

A Kenyeressel folytatott beszélgetés dön­tő fontosságú Áron számára, mert ez segí­ti hozzá saját szerepének, lehetőségeinek, feladatának tisztázásához: annak a felisme­réséhez, hogy a lelki torzultságért és a tor­zult ember bűneiért nem csak az egyén fe­lelős, hanem azok is, akik a hamis illúziók lenyesegetésével együtt, annak ürügyén, aláássák az embernek önmagába vetett hi­tét, a fatalisztikus kiszolgáltatottság érzé­sét erősítik benne; azok is, akik — ideoló­giát kínálva a személyes érdekek védelmé­nek racionalizálásához a partikuláris lét emberi létként való igazolásához — előse­gítik az önfeladást, a személyiség leépülé­sét. Így születik meg benne végül a „ter­hek alatt eltorzult ember" történetével ki­fejezni szándékozott meggyőződés: „veszít­hetsz, mégsem törvényszerű, hogy szemle­sütve haladj a sorsod oldalán".

Sándor Iván művészi magatartásának legsajátosabb vonása filozofikus-intellek­tuális beállítódása, a valóság gondolati megragadására irányuló igénye. A megra­gadott lényegeket azonban nem mindig si­kerül művészi képpé formálnia: a megva­lósítás korábbi műveiben gyakran alatta maradt a belső elképzelésnek. A helyszín­ben a művészi alkatának megfelelő tárgy és a szerencsésen megválasztott belső for­ma következtében jórészt sikerül leküzde- nie felidéző erejének korlátait, új regénye ezért nemcsak gondolati tartalmánál fogva tarthat számot érdeklődésre, hanem alkal­mas egy jelentős emberi élmény közvetíté­sére is. (Szépirodalmi.)

VÁRÓCZI ZSUZSA

K e n d e S á n d o r :

MONDANI VALAMIT

Kende Sándor új novellás kötetének szinte mindegyik írása az emberi kapcso­latok kiürülésére, riasztó hiányaira figyel­meztet. Nem új téma ez persze irodal­munkban, de fontosabb, aktuálisabb kevés van ennél. Az író szenvedélyesen vall az egymás mellett rendszerint csendesen, szinte észrevétlenül elsikló, egymással alig-alig találkozó emberi sorsok tragiku­máról s ennek az egyéniséget deformáló tragédiának az okairól. Kende Sándor egyáltalán nem pesszimista alkat. Túlzá­sokba nem hajlik, tartózkodik minden pá­tosztól, a jelenünk egyre magányosabb emberéért kiáltó szenvedélyét pontos tár­gyilagosság mögé rejti. Az emberi értékek védelméért szól minden írása, s ennél töb­bet egy író aligha tehet. Persze felvillan­nak „látványos" tragédiák is a kötetben, de ezekben az írásokban — a művészetét korábban is elsősorban a lélektani vizsgá­lódásnak alárendelő Kende — éppen a pszichológiai motiváció kidolgozásával ma­rad adósunk (Mondani valamit) vagy csak a véletlen által elindított tragédiáról ké­szít látleletet (Kétszer születni).

Az író régi, meghatározó élménye, a má­sodik világháború is mindenekelőtt ehhez a lélektani vizsgálódáshoz nyújt kitűnő al­kalmat. A két hajdani barát, a frontot együtt megjárt katonatárs meg sem szólít­ja egymást a vidéki vendéglőben (Hol vagytok?). De ugyanígy szó nélkül megy el a novella főhőse amellett a régi bajtár­sa mellett, akit súlyos tüdőlövéssel cipelt a lövészárokból a kötözőhelyre az ellenséges pergőtűzben. Miért van ez az embertelen közöny, a vé­letlen újratalálkozás némasága? „Hogy most már maradjon csak meg abból a múltból minden olyannak, amekkorára megnőtt? Vagy épp hogy nem nőtt meg eléggé — ezért nem nézünk egymásra?" — kérdezi az író. De a válasz mélyebben rej­lik: az emberi viselkedés szinte már köte­lező tipológiájában. Az önmagába zárult ember fél a másik ember zajos „kitárulko­zásától", mert már eleve feltételezi róla, hogy ő is magányos, s hangos pózolásával csak az igazi, sebzett énjét akarja leplez­ni, és így „viszonthazudozásra" kényszerí­

949

ti a másikat is. A második világháború borzalmaiba száll alá a Furcsa lány c. el­beszélés is. De a feszes, drámai szerkezetű írásban (mennyire különbözik a művészi érték vonatkozásában a belőle kinőtt azo­nos című regénytől) sem a mostohaanya elhurcolása és az idősebbik lány öngyilkos­sága foglalkoztatja elsősorban az írót. Ezek a magyar történelem brutalitását jel­ző tények. A Furcsa lányba n az ösztönvi­lág és az értelem konfliktusa áll Kende Sándor figyelmének középpontjában, s ez az emberi kapcsolatokat romboló, lehetet­lenné tevő konfliktus minduntalan felizzik a kötet novelláiban. Mert az elbeszélés hősnőjének, a „furcsa lánynak" az igazi tragikai vétsége — hiszen a megsemmisítő deportálásba és az öngyilkosságba a törté­nelem kényszerítette a novella szereplőit —, az a kritikátlan, az ösztönvilág homá­lyából feltörő rajongás, amellyel a család­jához méltatlan színésznő anyja mellé áll, s szembefordul az emberi értelem igazsá­gát, méltóságát képviselő apjával, mosto­haanyjával, nővérével. Idillbe torkollik vé­gül, de évtizedeken át az üres formalitás­ba zárta két ember házasságát ez a konf­liktus a Születésnapi torta c. elbeszélés­ben is. Pedig az asszony és a férfi házas­ságát nem a szeretet hiánya tette lehan­golóan konvencionálissá. Ahol az „intellek- tualitást" egyedül képviselő, a feleségét csak az ösztönök és a praktikus elfoglalt­ságok játékszerének tekintő férj észre sem veszi, hogy az ő gondolatait mindig is kö­vető, abban osztozni akaró asszony kinőtt már ebből a méltatlan szerepből, ott két, szellemileg is egyenrangú ember között nem lehet szó igazi társas viszonyról, szö­vetségről. Ugyanez a lélektani probléma foglalkoztatja Kende Sándort a Két férfi — egy lány c. novella furcsa szerelmi három­szögének felvázolásakor is. Érzékeivel a fiatal nő a józan prakticizmust képviselő mérnökhöz vonzódik egyértelműen. Még­is, amikor a férfi gúnyt űz abból az életet jobbá tenni akaró — de a saját életüket legalábbis mindenképpen szebbé tevő — álomvilágból, amelyet a lány és a zeneta­nár közösen építgettek, a hisztérikus vitá­ban a lány szakit a mérnökkel. Más kér­dés — s ez az írás. gyengéje — , hogy en­nek az álomvilágnak az értékéről s általá­ban a zenetanár alakjáról elég keveset tu­dunk meg az elbeszélés folyamán. A kapcsolatok, a családi élet egészen

más, még súlyosabb torzulásait idézi elő az az ember, aki megbocsáthatatlan bűnnel szándékosan a lét peremére, a vegetáció mocskába taszította önmagát. A Hamis ka­pocs munkakerülő, alkoholista főszereplő­jének rajzával — a feleségével együtt magukhoz vett kislány elvesztésével döb­ben rá egész életének, házasságának csőd­tömegére —, még csak a táma felszínét érinti Kende Sándor. De Az írástudatlan c. elbeszélésben viszont már az emberi lélek s az ösztönvilág legmélyebb rétegei­be hatol a konfliktus elemzésével. A haj­dan megsérült kezét folyton egy mocskos rongyban rejtegető álnyomorék egész, a világból könnyedén kivonuló, a saját és a gyerekei, unokája életét egyaránt tönkrete­vő bűnének jelképe ez a „kötés". S ez a bűn még fiatal artista korába ereszti mér­ges gyökereit, amikor egy műlovarnő szerelmét úgy remélte kicsikarni, hogy a ló farába nyomott késsel nyomorékká, s így magához „méltóvá" akarta tenni a lányt. Kende Sándor hősei képesek az ön­magukkal való szembenézésre. A saját éle­tén már nyilván nem tud változtatni Az írástudatlan öregembere. De a késői talál­kozás azzal a régi társsal, aki kemény aka­rattal küzdötte fel magát az emberhez méltó szintre, benne is elindítja azt a ka­tarzist, amely a tiszta, értelmes élet felé legalább az unokáját elindítja. Mert hogy a házasságok tönkremenésének, devalváló­dásának korában a gyermekek védelmére milyen fokozott mértékben szükség van, erre figyelmeztet a kötet több, megindító erejű novellája is. (Szépirodalmi, 1979.)

CZÉRE BÉLA

H a j n ó c z y P e t e r :

A HALÁL KILOVAGOLT PERZSIÁBÓL

Két párhuzamos, ellentétes irányú folya­matot kísér végig Hajnóczy Péter kisregé­n ye: az egyik magát az alkotás folyamatát rögzíti, tétje, hogy a múlt valóság-darab­kái, a fiókok mélyén hányódó feljegyzések összeállnak-e szerves egésszé, megszületik-e a - könyv? Míg az írás szerveződik, a

950

(könyvbéli) alkotó lassú széthullását kísér­hetjük figyelemmel a regénybeli jelen idő­síkján; a múlt megtalálásának és felidézé­sének ára a jelen realitásának elvesztése. (Hogy ennek a bomlási folyamatnak köz­vetlen előidézője az alkohol, ennek jelen­tőségét és szerepét nem szabad eltúlozni; adalék csupán ez is, a többi között.)

A múlt: egy sajátos életforma-modell ki­alakítása, a személyiség minden áron való szuverenitásának megőrzésére irányuló kí­sérlet. A jelen: ennek a felépített és féltve őrzött integritásnak a felmorzsolódása, egy olyan állapotba való érkezés, ahová már csak kívülről érkezhet a segítség, a meg­váltást csak egy másik személy hozhatja el.

Mindez azonban csak kerete, kifejeződé­si formája Hajnóczy mondandóinak. Nem mintha nem hordozna fontos információkat a felrajzolt életmodell, mely emlékeztet ugyan az író nemzedéktársai (elsősorban Császár István) által felvázolt és képviselt önmegvalósítási, kritikus kívül- és szem- benállási, vagabundus színezetű attitűdök­re, mégis, egyéni és egyszeri. Azzá teszi az önmegvalósítás, a személyiség-építés végle­tes — olykor riasztónak tűnő — követke­zetessége, mely mindenfajta függőséget, emberi, családi, társadalmi kötelmet eluta­sít, s csak az elemi szükségletek szintjén kapcsolódik az őt körülvevő világhoz. Ke­mény és rosszul fizetett fizikai munkával keresi meg a létfenntartásához szükséges összeget, s a kompromisszumot kínáló, be­illeszkedésre csábító szerelmi kapcsolatot a biológiai szükséglet szintjére redukálja. A létezés lényegi tartalmait keresi, s elveti a formák, a hagyományos társadalmi nor­ma- és értékrendszer megszabta életforma­keretekét; az értelmiségivé válás hivatalos intézményrendszerén kívül szerzi meg az általa valóban lényegesnek ítélt — s nem az előírt — műveltség és ismeretanyagot.

Negatív példázatként, erősen karikírozott kontraszthatásként épül a regénybe Krisz­tina figurája, akinek életvitelét a társadal­mi karrierre való céltudatos törekvés ha­tározza meg. Lényegtelen számára, hogy ezt a karriert mint slágerénekesnő vagy mint jogász éri el: mindenképpen pozíció­ra és elismerésre vágyik, akár mint a tö­megek divatigényének kiszolgálója, akár mint vörös diplomával rendelkező „értel­miségi". A pozíció természetesen a rende­

zett anyagiakat, a konszolidált, nyugodt életet is jelenti Krisztina és anyja számá­ra: egyfajta vidám, kiegyensúlyozott, har­monikus életminőséget, mely kirekeszt minden kellemetlen, zavaró körülményt, mely akár a család tragikus múltjából (Krisztináék egész családja Auschwitzban pusztult el), akár a jelenből előbukkanhat- jia, s megzavarhatná az idillt.

Ál-egyensúly, ál-harmónia és optimizmus, nevetséges kicsinyesség és kisszerűség, a formák gondos betartása, a látszatok őrzé­se, az érzelmekkel és a szellemi javakkal való kufárkodás — ezek a Krisztina-féle életmodell koordinátái. A pocsolya-létezés perspektíváit villantja fel Krisztina alakja, azt a boldogságot, mely „lágy volt, szőke és másfél mázsa” — szemben a főszereplő életútjának kegyetlenül zord és magányos, ritka levegőjű fennsíkjaival. Mi a célja és értelme ennek az önpusztító, szigorú, erőt és idegeket morzsoló életformának? A re­gény világos válasza: az írás, az alkotás maga, valami maradandónak a létrehozá­sa, az, hogy majd egyszer, igazolás és ta­núságképpen, megszülethessék a Mű.

A múltbéli folyamat tehát ezen a pon­ton érintkezik a regénybeli jelen síkjával— mely, ismételjük meg, sokkal több mint az alkoholmámor kialakulásának, fokoza­tainak bravúros és pontos pszichológiai ál­lapotrajza. Iszonyatos, pokolbéli képek je­lennek meg az író-hősnek az alkohol hatá­sára; az erőszak, a kiszolgáltatottság, a ha­lál, a különféle testi kínszenvedések és perverzitások hátborzongatóan félelmetes tárgyiasításai. A képek kiváltotta sokkha­tást csak fokozza az író szenvtelen, lefoj­tott hangú, ridegen tárgyilagos előadás­módja; a pontosság és fegyelmezettség, mely Hajnóczy minden sorát tisztán átte­kinthetővé, plasztikussá rendezi.

Ez a pokol azonban nemcsak a fősze­replő magán-pokla; rémképei — noha gyakran szürrealista elemeket is hordoznak— nem az alkohol felajzotta agy fantázia- szüleményei, hanem a huszadik század második felének, a közelmúlt és napjaink történelmének nagyon is valóságos, hely­hez és időhöz kötött poklait idézik. Ezt a félelemmel, szenvedéssel és kegyetlenség­gel zsúfolt világot befogadni és tudatosíta­ni: ehhez (ehhez is) szüksége van a hős­nek az alkoholra, mely fellazítja a józan és racionális agy önvédelmi rendszerét. Ez

951

a természetes önvédelem ugyanis nem en­gedi meg, hogy teljes mélységében és in­tenzitásában átélhessük veszélyeztetettsé­günket, a XX. századi ember veszélyezte­tettségét. A kisregény hőse nem a szoron­gást és félelmet elűzendő menekül a fél- öntudatlanságba, éppen ellenkezőleg: rémképei felidézésével a veszélyeztetettsé­get akarja tudatosítani, saját magában és olvasóiban. E látomások lidércfényénél vá­lik különösen komikussá — s ugyanakkor etikátlanná is — a Krisztina képviselte ál­harmónia és optimizmus.

Az alkotó személyiség, s az ember, mint etikus lény, nem menekülhet el saját korá­ból, vállalnia kell azt összes bugyraival együtt; s hogy méltóképpen tanúskodhas- sék, meg is kell járnia e bugyrokat — mondja az író — még ha beleroppan is, még ha közben oly kietlenné és üressé is válik benne és körülötte minden, mint a halott perzsa város, ahol a csermely és a bokor zöldje már csak halvány reményként jelenik meg a tudat legmélyén. A szemé­lyiség csak azért és annyiban fontos, hogy létrehozhassa a Művet: „Titkon, úgy remél­te, ő nem hal meg az alkoholmérgezésben, és nem lesz öngyilkos, talán ő az, aki a sors által kiszemeltetett, akinek az a kül­detése, hogy éljen és írjon, és kizárólagos tulajdona: rémképei, látomásai előtt tanú legyen, hogy hűvös, kissé kopár, száraz hangon — megtartva tárgyától a három lé­pés távolságot — elbeszélje, leírja őket munkáiban."

Az író önjellemzéséhez szinte nincs is mit hozzátenni. Módszere, a száraz okada­tolás, az emóciókat kizáró leírás nem új a modern prózában. Hajnóczy tollán mégis újszerűen, egyéni hangon és tökéletes tech­nikai biztonsággal szólal meg. Írói alapál­lása a modern technika korának króniká­sai: a fotósok, filmesek szituációjával ro­kon; akik a tett, a beavatkozás lehetősége nélkül, a megörökítés reményében fotóz­zák, filmezik a közvetlen közelben leját­szódó, gyakran véres eseményeket.

Hajnóczy Péter már elbeszélésköteteivel is bizonyította, hogy igen magas szinten tud írni. A halál kilovagolt Perzsiából nem terjedelmes, de döntő bizonyíték: az új ma­gyar próza kimagasló teljesítménye. Azt hiszem, felesleges rögtön a „de hogyan to- vább"-ot emlegetni. Bízzuk az íróra.

ERDŐDY EDIT

K u t a s i G y u l a :

AZ ÜVEGHEGYEN INNEN

Két érzéssel viaskodik az olvasó Kutasi Gyula novelláival ismerkedve. Az egyik ér­zés az őszinte örömé. Ismét jelentkezett egy írástudó a külvárosokból, ismét első forrásból kapunk híradást a munka és a munkások világából. A másik érzés ezzel ellentétes: milyen kár, hogy ez a híradás nem kiérleltebb, esztétikailag is súlyosabb, kvalitásosabb!

A munkásélet „mint olyan" igen nehezen „adja meg magát": nem könnyű ábrázol­ni. A recenzió keretei szűkek ehhez, hogy ennek okát elemezzük, taglaljuk. Inkább Kassák példájára utalnánk, hivatkoznánk. Hogyan van az, hogy az „egyszemélyes ma­gyar avantgard" a verseiben szinte már jelentkezésekor megtalálja a saját hangját, mással Össze nem téveszthető stílusát, szemléletét, míg a prózájában (a két első novelláskötete kivételével) a hagyományos, már-már konzervatívnak mondható megol­dásokhoz nyúl? Ugyanakkor ez a Kassák próza is átitatódik lírai elemekkel, tehát azok az írásai élnek-hatnak ma is, ame­lyekben személyes tud maradni? (Lásd az Egy ember élete; Angyalföld, Mélyáram stb.)

Az okot abban látjuk, hogy a munkás­sorsról eleve csak az tud hitelesen írni, aki maga is megélte; ugyanakkor aki meg­élte, az nem képes ebből a személyes köz­vetlenségből kilépni. Azaz önkéntelenül is betüremkednek a lírai elemek, amelyek egyrészt megemelik ezeket a történeteket, ábrázolt sorsokat; másrészt — úgy tűnik — ez a leghatásosabb ellenszere a natu­ralizmusnak. Ez utóbbi ugyanis a legna­gyobb csapda, amely az íróra leselkedik ebben a témában. Itt még mindent ponto­san, alaposan le kell írni. Nem azért, mert a tények teljesen ismeretlenek az olvasó előtt, hanem, mert a munkássors, munkás­élet nem vonatkoztatható el azoktól a kö­rülményektől, amelyekben él és dolgozik.

Kutasi novelláinak főhőse többnyire ugyanaz a fiatalember, aki nedves szoba- konyhás lakásban lakik az apjával, majd a feleségével és a kislányával. Vágyai, céljai, de a gondolatai is szűk körben mo­zognak: lakást kell szerezni, ehhez pedig

952

sok-sok pénz kell. Hogyan szerezhet vala­ki fizikai munkával „sok” pénzt? Úgy, hogy a legnehezebb, legembertelenebb „tróger” munkát vállalja! Igen, de ez oly­annyira kizsigereli, megviseli, hogy szinte magát a vágyat és a célt öli ki az ember­ből! Minden energiáját leköti maga a munka, illetve a fizikai munkaerejének az újratermelése. Eközben egyre messzebb tolódik maga a cél (nevezzük ezt lakás­nak, emberibb életnek), s marad a „vigasz­talásnak" az alkohol, amely eleve önpusz­títás, a lehetőségek lerontása. (Ünnepron- tók, Asszonyok nélkül.) Ez az, amit általá­ban „hátrányos helyzetnek” szoktunk ne­vezni.

Mindez igaz — vetheti ellen valaki —, de nem érvényes a munkásság egészére. Nem állítja ezt Kutasi sem. Mégis csak né­hány hősében fogalmazódik meg a kitörési vágy, mert hová is törhetnének ki? Egyik gyár, munkahely olyan, mint a másik. A társadalmi mobilitás lelassult. Kitömi csak úgy lehet, ha valaki megtagadja és hátat fordít a munkás életnek. Ehhez azonban ma már tanulni kell, de arra — a fenteb­biek miatt — sem erő, sem kedv a nehéz fizikai munkába belefáradt emberekben! Egyedül a Csillagnézők főhősének sikerül „megszökni”, de az ő távozása az üzem­ből tulajdonképpen kudarcként is felfog­ható, hiszen megtagadja a társai életfor­máját. Hiába csinálja meg a látcsövet, nem viheti ki a gyárból, s távozta után fi­zikailag is megsemmisítik éppen a munká­sok. Talán a magánélet szférája ad valame­lyes vigaszt? Még az sem. Ezeket az em­bereket valahogy nem szeretik a nők. S ez nem véletlen! „Nem értenek" a nőkhöz, noha állandóan rajtuk jár az eszük, róluk beszélnek munka és poharazgatás közben. Igen, de ez a vágy motiválatlanul jelent­kezik, mint az éhség vagy a szomjúság. Nem tudják kifejezni, szavakban is megfo­galmazni az érzéseiket. Inkább cseleked­nek. Mint ahogyan Az öltöző agglegény főhőse is teszi, aki felépíti szerencsétlenül járt munkatársa helyett a házat az özvegy­nek. Nyilvánvaló, hogy az érzelmek, a ki­bontakozó szerelem motiválja ezt, de ezt a szót egyszer sem írja le a novellában Kutasi, mert a hősei sem mondják ki, gon­dolnak rá. Minél mélyebbek az érzelmek, annál hallgatagabbak és szemérmetesebbek az emberek. S éppen ebből fakad az a lí- raiság. amelyről már szóltunk.

Kutasi Gyula lényeges dolgokat tud erről a világról, s nagyon jó, hogy elmondja ezeket, mert fontos erről a világról beszél­ni. Félő azonban, hogy a második kötete nehezen fog megszületni. Nem azért, mert kifogyott a mondaivalóból, hanem mert ez a kötet így, ebben a formában még alig több, mint tudósítás. A fontos témát nem mélyíti el a megírás módja, színvonala. Az írónak tovább kell lépnie: a valóság meg­ismerésében — tehát új, más összefüggés­ben is megmutatni ezt a világot —, ugyan­akkor a formában, a jellemábrázolásban, nyelvi igényességben is. A jelenség és a gesztusok megmutatásától el kell jutnia a lényegig: az ember ábrázolásáig. (Magve­tő, 1979.)

HORPÁCSI SÁNDOR

B e n j á m i n L á s z l ó :

VALLOMÁSOK, VITÁK

Napjaink lírájában élő költőink egyik elsője hallgatásával van jelen. Most kiad­ta az utóbbi, kb. tíz évben írott prózai cik­keinek válogatott kötetét. Csábító lenne megkísérelni (nem is volna lehetetlen), le­vezetni a Vallomások, viták-ból a költői csend okait, ha a szerző higgadtan, sziká- ran, de igen markánsan körvonalazott problémakörei nem lennének oly ingerlően közgondok, hogy friss gondolati reakcióin­kat mind maguknak követeljék. A kötet három ciklusának darabjai sokszor nem­csak a cikluson belüliekkel, de távolab- biakkal is igen szorosan érintkeznek; így legcélravezetőbbnek látszik a kiemelkedő gondolatvonalakról beszélni.

Irodalomtörténeti igazságtétel-értéke van annak az öt tanulmánynak, melyekben a két háború közötti idők — főleg a har­mincas és a háborús évek — „munkás"- íróinak irodalmi küzdelmeiről, helyzeté­ről, kapcsolatairól, néhányuk egyéni mun­kásságáról ír mintegy tanúságtételként. Er­ről a munkásíró-csoportról alig tudni; Ben­jámin — jóllehet maga is közülük jött — kiváló arány- és kvalitásérzékkel ítéli meg jelentőségüket, szerepüket, egyben helyet és teret kér, jelöl ki nekik a kor irodalom­képében. Több hangsúlyos tanulságot is rejtenek ezek az írások, pl. az, mely a cso­

953

port belső erőviszonyainak jellegét is elem­zi, mint a gyengeség egyik okát: , , , . . nem volt közöttünk teoretikus . . . Nagy István . . . ki is fakadt, hogy ha nem lesz kombat- táns elméleti emberünk, az egész csoport szét fog esni, nem lesz értelme továbbcsi­nálni.” A ..kevés műveltséggel" rendelkező csapat szorongatott létében ez a hiány sors­döntőnek látszott, fel is ismerték; vajon, nem felelőtlenül cselekszünk, ha csendben, ma gyakran hivalkodva lebecsüljük a „kom- battáns" elméletet? Benjámin tartózkodik az érzelmi túlértékeléstől, ennyivel hitele­sebben mutathatja be, miképpen vezetnek merőben ellentétes alapú egyoldalúságok szinte közös eredményhez: a munkásírók semmibevevésében, sőt még József Attila megítélésében is — a 30-as évek kurzus­kritikája és az 50-es évek szektás szélső­ségei részéről például.

Az aktuális vitakérdések két csoportja — munkás- és közművelődés meg a mai irodalom megítélése — több csatornán egy központibb gondban találkozik; hogy ti. „kinek írunk", hogy tömegeink fo­gyasztják-e vagy miért nem az irodalmat, egyáltalán fogyasztható-e mai költésze­tünk? Utóbbiról, a 70-es évek össztermését tekintve, Benjáminnak az a véleménye, hogy „a líra megszűnt irodalmunk vezető műfaja lenni, helyét a széppróza foglalta el”, ami­nek egyetlen (nagy!) „szépséghibája, ho gy . . . a mai magyar próza egy lesán- tult költészetet előzött meg." . . . a líra újabb termésének nem kis hányada a leg­szárazabb szakszövegeknél is unalmasabb." Mitagadás, a mai költészet körüli közér­deklődés és vélekedés ismeretében senki nem mondhat mást, mint hogy fogadtatása az olvasók — és nem a lihegő álműveltek, főleg nem a joggal elmarasztalt kritika — térfelén, meg is felel ennek: jobb esetben a hallgató közöny. (A versköteteket 90%- ban könyvtárak és más intézmények vásá­rolják, kötelességből.) A cikkíró sejteti, hogy manapság a költők egymásnak és a kritikának írnak, az pedig nekik, de nem az olvasók — akár megemelt — igényeit, véleményét közvetíti, csupán a maga agyon- diplomatizált, dodonai, sanda, érdekvadász „értékelését", amit egy íratlan protokoll- lista szabályoz. De mitől van ez így; miért alakult irodalmunk alkotó és fogyasztó szférájának kapcsolata ennyire a valódi szándékoktól, törekvésektől eltérően? A va­lóságos, szókimondóan jellemzett jelenség

mélyebb okainak, eredőinek feltárásához vezethetne egy széles körű és módszeres elemzés, de erre Benjámin, sajnos, nem vállalkozik. Az okos, telibetalálóan aktuális írások olvastán emiatt alakul némi hiány­érzetünk; a helyzetek, összefüggések elem­ző átvilágítása elmarad. Így is kivirul az öröm, hogy „valaki köntörfalazás nélkül megírta", de ez csekély hatályú esemény, mint minden „odamondás", amit nem kísér alapos, tetteket kihívó bizonyítás. (Persze az érvelés hegyeket mozdító hatását sem illuzionálom, legfeljebb ha egy catói kórus kitartásával szólna; Benjámin László fel­kent kórusvezető lehetne.) Az okok kutató vizsgálatának hiánya azonban nem lehet mentség rá, hogy a költő keserű állapotjel­zéseit közéletünk tudomásul ne vegye.

A mai munkás- vagy közművelődés kihűlt világát illetőeket különösen. A prob­léma felvetése a szerző kitűnő valóságérzé­kelését árulja el; a jobb megoldások, a kibontakozás keresésében azonban a törté­nelmi, szociológiai elemzés ismét hiányzik, és az űrt a nosztalgiákkal árnyalt javas­latok nem töltik be. A munkásmozgalom hajdani csoportjainak művelődés igénye és -parancsa harci kérdés volt, ezt a szerző igen jól tudja, elemzi is. A „kisüzemi" (jó szó!) kulturáJódás módjait és kereteit azonban aligha csupán a személyi kultusz gyanakvó voluntarizmusa szüntette meg, a társadalmi változások objektíve is ez irány­ban hatottak. A bajt nem a „kisüzemi" módszerek elhalásában kellene talán keres­ni, inkább abban, hogy „a tanulás lehető­ségének teljes elvi megnyitásá"-val alá- szállott a művelődés érzelmi, erkölcsi és gazdasági értékfunkciója, illetve értékeltsé- ge. Merőben megváltozott a légköre, indí­téka, motivációja. Már nem olymódon útja-tartozéka a társadalmi emancipáció­nak, mint az elnyomatás idején, nem harci kérdés — gyakorlatilag. Fájdalmasan hiányzik belőle az egyéni többé lenni aka­rásnak a közösségért tenni akarással páro­sult szenvedélye, amit — érvel Benjámin — a közösségekben művelődés szított föl régen. Úgy véli, a kis közösségek ma is betölthetnék ezt a szerepet, csak ujjá kel­lene őket éleszteni. Attól tartok, amit jog­gal hiányol, az jórészt nem szervezeti ke­reteken múlik. Kis művelődési közösségek ma is szép számmal vannak (szakkörök, klubok, művészeti csoportok, szoc. brigá­dok), művelődési tevékenységük azonban

954

minimális hatásfokú, kereteik között gyak­ran sebesen fluktuál a tagság, kulturáló- dásuknak nincsen komoly tétje. Ami régen közösségi ambíciót fejezett ki és szolgált, ma csak egyéni ambícióra épül, legfeljebb ezek összeadódnak ideig-óráig. Nem szán­dékom kiegészítést rögtönözni Benjámin László gondolataihoz, bár amit felvet, és a felelősség amivel teszi, határozottan in­spirálhat a közérdekű téma helyzetének kendőzetlen feltárására, reális tények és nem kozmetikázott jelentések alapján. Itt valóban „szocializmus. . . felé haladó társa­dalmunk nagy ellentmondása" rejlik.

Ellentmondások partjain jár a kötet­nek szinte minden írása. Olyan ember szól, háborog bennük, akinek életét és művészetét meghatározta, megtöltötte a szocialista elkötelezettség, aki ebből az állapotából köz- és irodalmi életünk szá­mos jelenségét divergens, zavaró elemnek tartja, és nem vonakodik róla véleményt mondani. Azt pl. hogy „a költői én mérték­telen felpuffadása", vagy az avantgarde- sematizmus, vagy a tervekkel szájaló tenni- képtelenség ártalmas a tiszta világnézeti (horribile dictu: politikai) célú művészeti- és közéletre. Vitamódszere azonban hétmér­földre van a türelmetlen önérvényesítés­től: hajlékony, világos logikával elmélke­dik, érvel (ha néha nem is elég kimerí­tően), nem előretolt bókok mögül döf, és nem sunyin helyesel; sorai közt, gondolatai közt tiszta a levegő.

Ha pedig az olvasót mégis a költő hallgatásának titka izgatja, érdekli — en­nek rejtjeleit is kinyomozhatja a kötetben.

FUTAKY HAJNA

N e m e s I s t v á n :

RADNÓTI MIKLÓS KÖLTŐI NYELVE

A költészet anyaga a nyelv. Vizsgálata elsőrendű feladata az irodalomtudomány­nak. Nemes István meglehetősen szerény hazai irodalmi előzmények után vállalko­zott egy magyar költő, Radnóti Miklós költői nyelvének csaknem teljesnek, mono­grafikusnak mondható vizsgálatára. Már a

vállalkozás méretei, részletessége, alapossá­ga és sokrétűsége miatt is elismerés illeti meg e munkát, mely mintegy másfélévtize­des érlelés eredménye. Rendkívül gazdag irodalomra támaszkodik. A hazai és a kül­földi (főképpen orosz, angol, francia, né­met) szakirodalom ismeretével felvértezve dolgozik, legtöbb esetben közvetlenül az eredeti műre, tanulmányra hivatkozva.

Módszere a hagyományos és az új eljá­rások szerencsés ötvözete, bizonyítva, hogy nem csupán a legújabb módszerek üdvözí­tenek, hogy a jól bevált úton haladva, sze­rény, szolid szakemberi magatartással is le­het jelentős eredményt felmutatni. Funk­cionális szemlélete, elemzéseinek komp­lexitása, a genetikus és a szinkrón mód­szer, a deskripció és az interpretáció egy­sége, továbbá az egzakt módszerek (sta­tisztikai adatok, ábrák) kellő helyen és megfelelő mértéktartással való alkalmazása viszont a munka korszerűségét dokumen­tálják.

Szemlélete nem sztatikus, mert minden fejezetben nyomon követi a költő fejlődé­sét — végigvezetve az olvasót az izmusok hatásain s elvezetve a végcélhoz: a lírai realizmushoz. Ezzel szerencsés kézzel adja meg a dolgozatnak a koncepcionális egy­séget. Emellett minden egyes fejezetben megtaláljuk a fejlődés fonala mögött a tör­téneti-társadalmi hátteret, s lépten-nyomon meggyőződünk arról, hogy az egyéni stílus nem elszigetelt jelenség, hanem a korból és a korstílusból mint háttérből emelkedik ki. S ez utóbbi téren nagyon biztos, szi­lárd és széles körű ismereteken nyugvó tájékozottságot árul el. Ugyanez mondható a magyar és a világirodalomban való ott­honosságáról is.

Bár nem tartozik témája körébe, mégis számos esetben (és szükségszerűen) utal a nyelv és a ritmus egységére. Ez utalások minden esetben funkcionális szemléletből fakadnak, s verstani szempontból is csak­nem kivétel nélkül hibátlanok.

Erénye még a dolgozatnak, hogy a pél­dákkal bőségesen illusztrált stilisztikai fo­galmaknak valóságos tárháza. Szinte oda­kívánkozik a végére egy kis stilisztikai lexikon. Olyan fogalmak és terminus technicusok merülnek fel ugyanis benne, amelyekkel a modern irodalomtudomány lépten-nyomon él, s ismeretük, tömör defi­níciójuk olvasását nagyban megkönnyíte­né.

955

Csupán tényként említem meg, hogy Ne­mes István Fábián, Szathmári, Terestyéni: A magyar stilisztika vázlata c„ ez ideig legjobb stíluselméletünk rendszerezését kö­veti. Így a hagyományos stilisztikára tá­maszkodik ugyan, azonban gyümölcsözően használja fel az újabb kutatási eredménye­ket is.

Bevezető fejezetében az irodalom- és nyelvtudomány korszerű követelményeinek megfelelően helyesen jelöli meg módszerét: az egyedi és az általános dialektikáját a diakrónikus és a szinkrónikus szemlélet szintézisét és a funkcionalitás következetes szemmel tartását. Az értékelés szempontját csak felveti, de mint az elemzés szükséges kísérőjét már itt nem ártott volna pár mondat erejéig fejtegetni. A későbbiek so­rán ugyanis az értékelés mozzanata állan­dó velejárója vizsgálódásainak.

A Lírai örökség c. fejezetben áttekinti a magyar líra fejlődéstörténetét Vajdától Jó­zsef Attiláig. A hangok informatív szere­pének általános jellemzését s az elemzés­ben e téren leselkedő buktatókat valamivel részletesebben, s a probléma bonyolultsá­gát tekintve nem ártott volna differenciál­tabban kifejteni, főképpen Fónagy könyvé­nek (A költői nyelv hangtanából) főbb ta­nulságait levonva. E kérdés széles körű iro­dalmára is talán jobban lehetett volna utal­ni. Hangtani elemzései általában meggyő­zőek, néhány alkalommal azonban ő is be­leesik az impresszionisztikus ráképzelés hi­bájába. Az elemzések többsége mégis fino­man árnyalva mutat rá a hangzósságnak arra az információs funkciójára, amellyel második szólamként a logikait szolgálja, színezi, erősíti. Elemzései mindazonáltal meggyőzőbbek volnának, ha a kiragadott példák csupán illusztrálói lennének azok­nak a megállapításoknak, amelyek kötetek­re és ciklusokra, tehát a versek nagyobb számára irányuló vizsgálódásokból levont statisztikai adatokon nyugodnának. Így ott, ahol az 1933—38 közötti fejlődési szakasz elégikus hangulatú, mélytónusú verseiről ír, különösen elkelnének a versek nagyobb körére vonatkozó bizonyító statisztikai ada­tok. Ugyanez áll az életszeretetet, majd a himnikus lendületet kifejező hangzóssági elemzésre. A szép funkcionális elemzések gazdag sora tárul az olvasó elé az enjam- bcment-nal, az alliterációval és a rímelés­sel kapcsolatosan. Mint később másutt, itt

is szerét ejti a költői nyelv vizsgálatában alig mellőzhető ritmikai utalásoknak.

Jó munka eredménye a szókincsről szóló fejezet. Itt is szükség van a megállapítások egzaktabbá tétele érdekében a statisztikai adatokra, táblázatokra, ábrákra. E fejezet­ben él is velük a szerző. Némely szó vagy szintagma neologizmus-volta ellen némi kétségünk támad. A „drasztikus", „durva" megjelölés helyett inkább csak az enyhébb „vulgáris" megjelölést használnám. Viszont nagyon is helytálló ez a végkonkluziója: „ma aligha lehetséges olyan szó, amely költőivé (helyesebben talán: „irodalmivá") ne válhatnék, ha lényeges szerepe lehet a költői információban."

Igen lényeges fejezete e résznek az, amely a szókincset a vers egész kontextu­sában mint szövegkörnyezetben vizsgálja, hisz végső soron ez dönti el a szó hangu­lati és expresszív értékét. Jók az egzakt módszerű teljes szövegelemzések. Az ábrá­kat azonban nem ártott volna jobban meg­magyarázni.

A dolgozat főfejezetének tekinthető A képszerűség eszközeit tárgyaló. Az író stí­lusára ható tényezők felsorakoztatásával, továbbá a szóképek funkcióinak megjelö­lésével jól alapozza meg az erre vonatkozó vizsgálódásokat, s a képi jelenségek sokol­dalú megközelítését ígéri. A metaforák részletes tárgyalását jól készíti elő elméleti leírásukkal és funkcióik kifejtésével. Rá­mutat lélektani hatásukra, sőt keletkezésük lelki hátterét is felderíti. Ha a fejlődés szempontja már a hangtani és a szókincset vizsgáló fejezetben is szóhoz jutott, ezt er­ről a főfejezetről még inkább el lehet mondani. A „meglepő, látszólag képzavar határán járó" metaforáknak azonban nem­csak jogosultságát, hanem szükségszerűsé­gét is hangoztatnám, hisz épp ezek a mo­dern értelemben vett költői metaforák. Jó a komplikációs metaforák stiláris értéké­nek vizsgálata. Nagy alapossággal mutatja meg egy-egy természeti jelenségnek sokirá­nyú, a legkülönbözőbb funkciókat betöltő felhasználását, azt továbbá, hogyan huma­nizálja Radnóti megszemélyesítéseivel a ter­mészetet, s mindez mögött nemcsak a köl­tőt láttatja meg, hanem a társadalmi-törté­neti hátteret is. Az allegória fogalmával függ össze, hogy a róla szóló fejezetben már egész költeményeket elemez, mégpe­dig az apró részletekre is rátapintó érzé­kenységgel. Sokoldalúan, gazdag formai és

956

funkcióbeli változataiban és árnyalataiban vizsgálja a hasonlatokat is. Helyeslőleg kell hangsúlyozni, hogy utal Radnóti stílu­sának negatív jelenségeire is, így pl. az expresszionizmus hatására visszavezethető képi túlburjánzásra és oldottságra. Vártuk és megelégedéssel olvastuk a képszerűséget tárgyaló főfejezetnek egész versekre kiter­jedő komplex stílusvizsgálatát.

A versmondattani jellegzetességek termi­nus technicust nem tartom eléggé szeren­csésnek, mert versmondattanin verstan­ban szereplő, ritmikai igényű jelenségeket értünk, mint amilyen az inverzió, az elto­lás, a közölés. Azt hiszem, nyugodtan élhe­tünk a hagyományos „alakzatok" (figurae) megjelöléssel. Nagyon jó Nemes dolgozatá­nak ebben a részében a figura etimologi- cának mint az ismétlés egyik fajtájának a hangzóssági szempontokkal való összekap­csolása.

A versszerkesztés jellegzetességei c. feje­zet mintegy betetőzi a dolgozatot, mert Radnóti verskompozícióinak típusaival fog­lalkozva, dokumentálja, hogy a képek nem elszigetelten, hanem csakis a vers­egészben élnek és funkcionálnak, sőt lírai költemények kompozícióját gyakran csak a képi struktúrákon mérhetjük le. Az Este, Asszony, gyerekkel a hátán c. vers a szer­ző szerint is alig illik a szürrealista mód­szerrel megszerkesztett verstípusba. Miért elemzi mégis itt? Azután a sztatikus táj dinamikussá változtatása nemcsak a mo­dern versek sajátja, hiszen remek példáit szolgáltatta ez eljárásnak már Petőfi. Vi­szont egy sor szép elemzést tartalmaz e fejezet is, s a szerző modern szemlélete s eredetisége főképpen ebben a fejezetben tűnik ki.

A dolgozatot pár lapnyi tömör összefog­lalás zárja. Radnóti egyéni stílusvonásainak felsorakoztatásával, a korral való kapcso­lataik és a fejlődésben betöltött helyük megjelölésével. Az az érzésem, nem lett volna baj, ha ez az összegezés kissé bő­vebb lenne, s az egyes fejezetek végén már korábban sem fukarkodnék ilyennel.

Nemes István dolgozata nyeresége sti­lisztikai, közelebbről az egyéni stílust vizs­gáló szakirodalmunknak, sőt hasonló mun­kákra ösztönző, mintául szolgáló funkcióra is számot tarthat. (Irodalomtörténeti Füze­tek, 94. sz. Akadémiai Kiadó. Bp. 1979.)

PÉCZELY LÁSZLÓ

GAZDÁTLAN HAJÓKSzegeden élő fiatal költők antológiája

Egyre bizonyosabbnak tűnik, hogy az 1945—55 közé eső születési évszám nem­zedéki csoportosulást fémjelez a magyar lírában. Súlya és jelentősége — ma még, a próbatételek előtt — kétséges, ám más­ság a egyre kevésbé vitatható. Gyanúm, hogy éppen e várható — és várt — próba­tétel tudata a választóvonal huszonöt év alatt és harmincöt fölött. Ahogy a nyílt víztükör hullámai partközeiben egymást beérve, a visszaáramló víz ellenállásával szemben tarajossá torlódnak, úgy áraszt­ják el a hetvenes évek közepétől e nem­zedék képviselői a folyóiratok, antológiák lapjait. Elsőköteteseit is mostanában, né­hány év alatt veti felszínre az évtizednyire széthúzott mezőny.

Akárcsak Debrecenben, Pécsett, Mis­kolcon — Szegeden is ugyanezek a hullá­mok csapkodnak. Bizonyítja friss antológiá­juk, a GAZDÁTLAN HAJÓK, melynek szer­zői — egy kivétellel — a jelzett évtized­ben születtek. Ugyanakkor mást is bizo­nyít, azt, hogy a vers teremtése mindennek ellenére magányos feladat, a kockázat és felelősség mértékét ki-ki magának szabja meg így is. A föld kifejti vonzerejét, s a költők fajsúlyuk szerint engedelmesked­nek e vonzásnak.

A nemzedéken belüli elkülönülések fő irányai ebből a könyvből is kiolvashatók — annak ellenére, hogy a válogatás és szerkesztés munkáját végző Szigeti Lajos öreglikú hálóval merített, s nem szerepel mindenki, aki a helybeli bölcsészkaron versírásra adta a fejét, — és annál inkább, hiszen így országos antológiát, kötetet, döntéseket, választásokat s a bizalom ártat­lanságát maguk mögött tudó alkotók kerül­tek egymás mellé. (Ha már szóba került, hadd jegyezzem meg: Kár, hogy Baka Ist­ván és Zalán Tibor akkor jut antológiá­hoz Szegeden, mikor már második, illetve első verseskönyvüket nyomják Budapesten.)

Ilia Mihály — akinek irodalomszerve­zőként meg nem mérhető, de nem kicsi része van az antológia létrejöttében — említi a bevezetőben, hogy Szegeden in­duló költők számára sajátos próbakő a Juhász Gyula hagyatékához való viszony.

957

Petri Csathó Ferenc le- is rója a kötelező tiszteletkört (Itt maradni), aminthogy itt szereplő húsz verséből további hat is csak efféle elsietett hommage, kanonizált rekvi- zitumokat felsorakoztató, felszínt borzoló csevegés. Lehet, hogy a fülemben van a hiba, de még csak iróniát sem tudok ki­hallani abból, amit például József Attiláról ír: „Mivel hogy ellátott a mai korba, / ki­tépték kezéből a tollát, / s kattant a csuk­lóján bilincs." (József Attila). Harminc év minden új nemzedékének igazodási pont­ján a szokott tankönyvi torzkép bújik elő. Más verseiben Naconxipán sűrű. emlegeté­se, a „végül" és „végtére" szavak iránti vonzalom az Itt maradni hűségére a meg- rekedtség árnyékát veti. Látszólag kisebb igényű, epikus darabjai (Mária ünnepei, Paradicsomi albérlet) lényegesen jobbak, s jelzik igazi lehetőségeit.

Petri Csathó ellenpólusa Baka István, az ő költészetének egyik kulcsa talán éppen e hagyomány megtisztítása a rá­hordott kellemes borongástól. Szoros eresz­tékekkel ácsolt verseiből a Juhász Gyula-i tikkadt és feszült Magyar nyár forró leve­gője csap fel. Az ő Juhász Gyulája nem bús, hanem keserű, tudhatjuk akkor is, ha nem címzett hozzá üzenetet. Tájain „Isten veszít s fizet. . . a láthatár, mint halszáj, összezárul, / s égtájak célkereszt­jén megáll és vár a vad." (Körvadászat). Az antológiában zömmel korai művekkel szerepel, melyek jellegzetes szerkesztés- módjukkal is kitűnnek: kötőanyag nélkül illesztett erős képekből állnak. Rend van bennük, csontok rendje, mikor a hús már lefoszlott, s egy bomba alkatrészeinek rendje, robbanás előtt. Mint minden rend, ez is az erők egyensúlyán alapul, az enyé­szet és a lázadás kölcsönhatása tartja pontosan a megfelelő távolságban a szava­kat.

Tónusban, léptékben ellentéte, tehet­ségben társa Zalán Tibor, Immanuel Kant akaratos alanya egy hegeli világban. Tónu­sa világosabb, léptéke tágasabb. Monda­nám, hétmérföldes csizmája mesebeli, de költészetről van szó, s amíg nincs alkalom mese és valóság összevetésére, a kérdés nem dönthető el. Az ige: „Uram! Szakíts le énrólam minden kurvulást" (Elfoglalt örökség) csak a próba idején válik visszá- hatóvá', ám tagadhatatlanul hozzá tartozik a majdani helytállás megalapozásához.

Kettőjük költészetét számtalan rejtett szál köti össze mégis. Mintha Baka Mag­dolna reménységére válaszolva írná: „A betlehemi játék véget ér t . . . Halva a három király / hamis pénzt ver belőlük az idő" (Az eszmélet terei). Mégis, mire jut: „Sorsom egy népé, nem leszek más" (Elfoglalt örökség). Oda, ahol Baka — a maga szemérmesebb módján — kezdettől fogva otthon van. És aki — újabb egy­másra vetítés — a játék végét kevesebb kárörömmel, több keserűséggel jelenti be: „papír, papír — Isten nevét nem / írom reád többé soha." (Tűzbe vetett evangé­lium). Értelmetlenség lenne azt kérdezni, melyiküknek van igaza. Saját, egyformán erős fényüket vetik egymásra, s kiárnyal­ják országos domborzatát egy nemzedék­nek, melynek legjobbjai közé tartoznak.

Rajtuk kívül három, valóban (költő­ként fiatal) fiatal költőnek, Téglásy Imré­nek, Géczi Jánosnak és Belányi Györgynek nyújt lehetőséget az antológia arra, hogy a folyóiratbeli közlések esetlegességein túl kapcsolatot találjanak olvasóikkal. Téglásy korai virtuozitással bújik öt-hat számmal nagyobb göncökbe, a beléjük növés iránt kevés hajlandóságot mutatva. Szenvedel- mes Télemakhosza bizony megnehezítené Odüsszeusz dolgát. Egy helyen, az Uraim­ban civil öltözetben lép elénk, e vers nyeglesége éretlen, fiatal emberre vall.

Belányi György még szertelenül bánik a kifejezés eszközeivel. Képei szépek, de kioltják egymást. A mű helyben topog, s az olvasó sem jut előbbre általa. Legjob­ban meglátszik ez a Csillagtőr, kőkereszt című versben. „Úsznak ellenünkre sziget- nyi jéghegyek . . . Föltárt ereken hajózik a fegyelem" — az ilyen sorok leleplezik a szándék hozzávetőlegességét, a gondo­lat bizonytalanságát. Mindazonáltal e pont­ból kiindulva még jó bizonyosság is vá­lasztható.

Géczi Jánosnak az. antológiában sze­replő versei más-más irányú próbálkozások dokumentumai, köztük a Hegyalja címet viselő hibátlan Baka István-vers. Kétségte­len, de nem eléggé magabiztos tehetsége megleli majd saját csapását. A Feliratok Juhász Gyula szobor-talapzatára az egész könyv legjobb lapjai közé tartozik. Nagy találat „hazánk annasága", nemzedéki mi- tológinákbari Utassy tengerlátó ja, Nagy Gáspár szaltószabadsága mellett kér helyet.

958

Ha jól számolom, a találati arány ötven százalékos, hatból három komoly tehetséget sikerült Szegeden összeválogatni, ami vidéki antológiák esetében igazán nagy ritkaság, A város bánja, hogy nem

lesz belőlük helyben nemzedék — Géczi azóta már Veszprémben, Zalán Budapesten él, csak Baka István maradt Szegeden.

csordás Gá bo r

A JELENKOR KRÓNIKÁJA + A JELENKOR KRÓNIKÁJA + A JELENKOR K

PÁKOLITZ ISTVÁN költőt 60. születés­napja alkalmából a munkaérdemrend arany fokozatával tüntették ki. A kitünte­tést szeptember 20-án adta át Tóth Dezső kulturális miniszterhelyettes. — Pécsett szeptember 17-én a Megyei Tanács fogadó- termében köszöntötték a költőt a megye és a város vezetői. — Ugyanezen a napon a pécsi Doktor Sándor művelődési köz­pontban rendezték meg Pákolitz István szerzői estjét. Bevezetőt mondott Pomogáts Béla. Bertók László és Csorba Győző Páko­litz Istvánnak ajánlott versét olvasta fel. Közreműködött Bánffy György, Csernus Mariann, ifj. Kőmíves Sándor, Labancz Bor­bála, Mádi Szabó Gábor és Vallai Péter színművész, Marczis Demeter operaénekes, Simonfai Mária zongoraművész, valamint a Dobó István úti gimnázium kamarakórusa és a Mátyás király utcai általános iskola gyermekkara. P. I. verseit Várnai Ferenc zenésítette meg. A műsort a Magyar Rádió számára Dénes István szerkesztette.

*

A keletnémet URANIA VERLAG ismeret- terjesztő könyveiből kiállítást rendezett szeptember 19—26-ig szerkesztőségünkben a Gondolat Könyvkiadó és a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat, A megnyitó közön­ségét dr. Krauth János, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének el­nöke köszöntötte, megnyitó beszédet mon­dott dr. Rudoli Winkler, az Urania Verlag irodalmi vezetője.

*

A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ prózai be­mutatói az új évadban: Shakespeare:Ahogy tetszik — Konter László rendezésé­ben, október 5-én; Illyés Gyula: Homok­zsák — Sík Ferenc r.; Hochwalder: A köz­

vádló — Sík Ferenc r.; Lemet—Holenia: Spanyol leves — Nógrádi Róbert r.

A kamaraszínházban: Ibsen: A tengerasszonya — Szikora János rendezésében, október 27-én; Camus: Az igazak — Kato­na Imre r .; Boris Vian: A birodalomépí­tők, avagy a Smürc — Szikora János r.; Czakó Gábor: Mint a mókus — Konter László r.; Maljagin: UFO — Galina Volcsek r. — A gyermekszínházban: Tor Age Brig- svaerd: A hatalmas színrabló — mesejáték.

Opera-bemutatók: Puccini: Pillangókis­asszony; Benjamin Britten: Albert Herring.

Balett: Eck—Petrovics—Sárospataky: Sa- lome, Tóth Sándor: Balett, 1980.

*

FRANK MAGDA Franciarországban élő szobrászművész kiállítása — a Nemzeti Galéria után — szeptember 7-én nyílt meg a Pécsi Galériában a művész jelenlétében, A kiállítás szeptember 30-ig tekinthető meg. — Frank Magda három kiváló alko­tását a pécsi Janus Pannonius Múzeumnak ajándékozta, s részt vett a villányi szob­rász szimpozion idei munkájában.

*

Megjelent a DUNATÁJ c. Szekszárdon szerkesztett tudományos és művészeti szem­le ez évi második száma. A szám élén Bár­dosi Németh János verseit olvashatjuk. A további közleményekből figyelmet érdemel Csányi László: Ihlet és értelem (Egy elkép­zelt irodalomtörténet körvonalai) c. esszé­je, Gál István: Szilasi Vilmos, Babits filo­zófus barátja, Szabó Sándor: A nagy triló­gia születése, (Kodolányi János levelei Vár­konyi Nándorhoz) valamint Halász Péter: Moldovának sűrű vize . . . c. írása. A kriti­kai rovatban többek között Bodri Ferenc Két képzőművészeti interjúgyűjtemény cím-

me Csapó György: Művészek műhelyek és Tüskés Tibor: Műteremben c. kötetét is­merteti.

*

SOMOGY MEGYE MÚLTJÁBÓL címmel megjelent a Somogy megyei Levéltár év­könyvsorozatának 10. kötete, Kanyar Jó­zsef levéltár-igazgató szerkesztésében. A kötet gazdag anyagából a következő tanul­mányokra hívjuk fel a figyelmet: Péterffy Ida: Kazinczy János somogyi prédikátor könyvtára; Illyés Katalin: Földvári Antal somogyi emlékei — Naplórészletek az 1805—1822. közötti esztendőkről. Kanyar József: Népiskola és középfokú oktatás a Dunántúlon (1849— 1867), Andrássy Antal: Katonai terror Somogyban 1919 őszén, Til- kovszky Lóránt: A magyarországi német mozgalom válságának a kibontakozása (1930— 1932). — Az évkönyvsorozat vala­mennyi kötete megrendelhető a Somogy megyei Levéltárnál: 7401 Kaposvár, Rippl- Rónai tér 1.

*

TÜSKÉS TIBOR írót és HONTY MÁRIA iparművészt augusztus 20-án a Somogy megyei Tanács művészeti díjával tüntették ki.

*

A GYERMEK VILÁGA címmel kiállítás nyílt a Somogy megyei képzőművészek munkáiból a kaposvári Somogyi Képtárban. A kiállítás szeptember 14— 30-ig tekinthető meg.

*

ZRÍNYI-EMLÉKÜNNEPSÉGET rendeztek Szigetváron szeptember 6— 9. között a vár védőinek hősi halála 413. és a Szigetvári Várbaráti Kör megalakulásának 20. évfor­dulója alkalmából.

VARGA HAJDU ISTVÁN rajzait kiállítá­son mutatták be a jugoszláviai Verőcén szeptember 8—25-ig. A kiállítást Tüskés Tibor nyitotta meg.

*

DRÁVA SZÉLÉN LAKOM címmel száz ormánsági népdal szövegét és kottáját ad­ta ki a Sellyei nagyközségi Tanács. A kö­tetet Olsvai Imre és Várnai Ferenc szer­kesztette.

*

AMERIGO TOT október 1—2-án Pécsre látogatott. Részt vett a Komarov emlékére c. köztéri szobrának avatásán. Hetvenedik születésnapja alkalmából a megyei taná­cson köszöntötték a megye és a város ve­zetői.

*

Sikerrel rendezték meg szeptember 1—2- Pécsett a baranyai és országos sajtó- és tömegkommunikációs intézmények a BÁ­NYÁSZNAPI RANDEVÚT. Ebből az alka­lomból jelent meg Rab Ferenc Színes go­lyók c. riportkötete Bertha Bulcsu elősza­vával.

*

KELLE SÁNDOR festőművész képeiből szeptemberben a komlói, októberben pedig a mohácsi művelődési központban nyílik kiállítás.

*

A pécsi Képcsarnok bemutató-termében szeptember 20-tól október 4-ig BOLGÁR J ÓZSEF képei láthatók.

960