27
1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet a Polgármesteri Hivatal dísztermében tartottak. Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester Ignácz János képviselő Miseta Zoltán képviselő Nagy László képviselő Országh Zoltán képviselő Lendvai Attila képviselő Szentesné Szekér Piroska képviselő Szücs Orsolya képviselő Dr Kovács Tamás aljegyző Szabó Józsefné irodavezető Bősze István irodavezető Szászné Boros Krisztina műszaki ügyintéző Németh Norbert VÜSZ igazgató Csöröncsics Zoltán jkv.vezető A polgármester a rendkívüli nyílt ülést megnyitja, megállapítja, hogy a képviselő- testület határozatképes, mert A polgármester kéri a képviselőket, aki a meghívó szerinti napirendet elfogadja, kézfelemeléssel jelezze. Megállapítja, hogy a képviselő-testület az alábbi határozatot hozta: A képviselő-testület 2014. február 5-i rendkívüli ülésének napirendjéről. 1.) Az önkormányzat 2014.évi költségvetési rendeletének megalkotása. Előadó: Kenéz István polgármester (írásos előterjesztés) 2.) A temetők rendjéről és a temetkezési tevékenység végzéséről szóló 33/2012.(XI.30.) önkormányzati rendelet módosítása. Előadó: Kenéz István polgármester (írásos előterjesztés)

Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet

  • Upload
    others

  • View
    5

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet

1 � � � � � � � � � � � � � � � �

Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet a Polgármesteri Hivatal dísztermében tartottak. � � � � � � � � � � � �

Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester Ignácz János képviselő Miseta Zoltán képviselő Nagy László képviselő Országh Zoltán képviselő Lendvai Attila képviselő Szentesné Szekér Piroska képviselő Szücs Orsolya képviselő

� � � � � � � � � � � � Dr Kovács Tamás aljegyző Szabó Józsefné irodavezető Bősze István irodavezető Szászné Boros Krisztina műszaki ügyintéző Németh Norbert VÜSZ igazgató Csöröncsics Zoltán jkv.vezető

� � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � ! " �A polgármester a rendkívüli nyílt ülést # $ � % & ' � � �

megnyitja, megállapítja, hogy a képviselő-testület határozatképes, mert ( � � � � � � ) � � ( " � � � � � � � � � * A polgármester kéri a képviselőket, aki a meghívó szerinti napirendet elfogadja, kézfelemeléssel jelezze. Megállapítja, hogy a képviselő-testület ( + � � � � � � � � � � � � � � , � � - � � � � . � � � � � � � � � � �

az alábbi határozatot hozta: / � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � - � � � � � 0 � + � � � � ' � � � � � � � � � �1 % 2 1 ! # % * 3 4 4 * 5 * 6 � � � . � � � � � � � � � � A képviselő-testület 2014. február 5-i rendkívüli ülésének napirendjéről. 1.) Az önkormányzat 2014.évi költségvetési rendeletének megalkotása. Előadó: Kenéz István polgármester 7 � 8 / , 9 / / , : 8 /

(írásos előterjesztés) 2.) A temetők rendjéről és a temetkezési tevékenység végzéséről szóló 33/2012.(XI.30.) önkormányzati rendelet módosítása. Előadó: Kenéz István polgármester (írásos előterjesztés)

Page 2: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet

2

3.) Balatonlelle, Orgona utca tulajdonrendezése érdekében - önkormányzati tulajdonban levő ingatlan útkorrekció céljára történő cseréje tárgyában – kötendő megállapodás elfogadása. Előadó: Kenéz István polgármester 7 � 8 / , 9 / /

(írásos előterjesztés) 4.) Fizetőstrand területén föveny kialakításáról döntés és a megvalósításhoz szükséges engedélyezési és kiviteli tervek elkészítéséhez ajánlatok bekérése. (Helyben kerül kiosztásra) Előadó: Kenéz István polgármester 7 � 8 /

(írásos előterjesztés) � � � � � � �1.) DDOP-2.1.1/D-12-2012-0010 azonosító számú, „A 21. századi balatonlellei kulturális és turisztikai központ létrehozása” tárgyú pályázat kivitelezőjének kiválasztása. (Helyben kerül kiosztásra) Előadó: Kenéz István polgármester 7 � 8 /

(írásos előterjesztés)

# * 6 � � ) � � � � � � - � � � 1 ! # % * � + � ) � � � � � � � � + � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � *� � � � � � � � � � � 4 � � � � � 0 � � � � � � � � � �3 � � � � � � � � � � � � � � � � � � 6 � + � � � � � � � � � � � 0 � � � - + � � � � � � " � � � � � � � � + � + � � � � � � � � � � ) � � �

A bizottság a rendelettervezetet megtárgyalta és néhány módosítással elfogadásra javasolja. A költségvetés képe talán lehetőséget biztosít arra, hogy nagyobb irányú fejlesztésekben is gondolkodjunk. A módosító javaslatok a következők: A Zene Város Alapítványtól 100.000. Ft átcsoportosítását javasolja a Sotto Voce együttes javára. A civil szervezetek részére biztosított 2,7 M Ft-os előirányzatot javasolja 3,5 M Ft-ra megnövelni a költségvetés általános tartalékának a terhére. A 8. mellékletben a céltartalékban a meglévő 10 M Ft felújítási alapot 25 M Ft-ra javasoljuk növelni a Balatonlelle-Balatonboglárt összekötő Munkácsy u felújítására. Ehhez Balatonboglárnak is van ugyan ilyen irányú hozzájárulása. Végre talán ez a kérés teljesülhet. A VÜSZ költségvetésébe javasoljuk a javítási költségsoron szereplő 2 M Ft-ot a felhalmozási kiadás költségsorra átcsoportosítani egy új multifunkciós traktor vásárlására. Javasoljuk továbbá, hogy a 8. számú mellékletben a térburkolat-közvilágítás kiépítésére a feltöltésen 10 M Ft-ot a céltartalékon belül elkülönítésre. A bizottsági ülésen elhangzottak további felújítások javaslatok, amire költségbecslések készülnek a későbbiek során –szabadtéri mozi felújítása, bérlakások felújítása-. Ezekkel a módosításokkal a költségvetést a bizottság elfogadja. 4 � � � � � � � � � � � � � - � � � � + � � � � � � � � � � � + � + � � � � � � � � � � ) � � �

A bizottság a Munkácsy utca tekintetében az alap megemelését és az egyesületek támogatásának megemelését és a térburkolat kialakítását nem javasolta. A többi javaslattal egyetértett a bizottság és így javasolja elfogadni a rendelet tervezetet. � � � � � � � � � � � � � � � � � � 0 � � + � + � � + � + � � � � � � � � � � ) � � �

A bizottság a módosításokkal javasolja -a pénzügyi bizottság javaslata alapján- a költségvetés elfogadását a testületnek.

Page 3: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet

3 � � � � 4 � � � � � 0 � � � � � � � � � � �

A javaslatok közöl annyi maradt ki, hogy a Szociális Társulás költségvetését a társulás módosította és a költségvetésbe tervezett 7. 269.000. Ft helyett 4.917.000. Ft-ot javasol beépíteni. A különbözet a tartalékkeretbe kerüljön átcsoportosításra. � � � � � � + � � � + � � � 0 � + � � � � �

A társadalmi szervekkel kapcsolatos összeg emelésével kapcsolatban nem értek egyet, mert információ hiány van. Akkor lenne célszerű ebbe dönteni, ha a testület átlátná, hogy miért van erre szükség. Azt a társadalmi szervezetet kellene támogatni, aki valós tevékenységet végzett az elmúlt időszakban. Hozzájárult a település színfoltjának az emeléséhez, a közélet színvonalának emeléséhez. Figyelembe kellene venni a beszámolót, a közpénzekkel kapcsolatban. � + � � � � � � � � � � � 0 � + � � � � �

Több civil szervezetet a Leader támogat, aminek az előlegét biztosítottuk a támogatáshoz. A támogatásnak olyan adminisztratív költsége van ami gyakran 100.000-150.000 Ft-ot is elérheti. Egy nagyobb egyesület ezt ki tudja gazdálkodni, de egy kicsi nem. Ezért indokolt a növelése, de ez átlagosan 30.000 Ft-ot jelent. � � � � � � � � � � � � � � 0 � + � � � � �

Egyetértek, hogy az összegekkel el kell számolni akár egy nyomtatvány formájában. Ugyanakkor ez nem egy adomány, hanem közpénz és ezzel el kell számolni. Az elképzeléseibe célokat kell meghatározni, hogy mire akar költeni. Javaslatomban ez volt az elképzelésem. � � � � - � � � + � � � � � � � � 0 � � � � � � � � � � �

Ez nem olyan magas összeg és egyszer volt már ilyen magas. Az más kérdés, hogy disztingválni kell, hogy ki mennyit kapjon. A mozival kapcsolatosan javasoltam, hogy legyen egy napirend vagy klub foglalkozáson vagy következő bizottsági ülésen, amikor legalább elviekben el tudjuk dönteni mit akarunk, hogy a tervezés költségét tudjuk kalkulálni. � � � � � � � � 0 � � � 0 � + � � � � � � � � � ( " � *

A polgármester kéri a képviselőket, aki a módosító javaslatokkal a rendeletet elfogadja, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselő-testület ( + � � �

� � � � � � � � � � � , � � - � � � � . � � � � � � � � � � �

az alábbi rendeletet alkotta: / � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � - � � � � 0 � + � � � � ' � � � � � � � � � �& 2 1 ! # % 3 4 4 * � * 6 ) � � � � � � - � � � + � � � � � � � � �� � � � � � � � � - � � � 1 ! # % * � + � ) � � � � � � � � � � �Balatonlelle Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény 143 § (4) bekezdés b) és h) pontjaiban, valamint az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 23. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) és f) pontjaiban meghatározott feladatkörében eljárva az Önkormányzat 2014 évi költségvetéséről az alábbi rendeletet alkotja. 4 * � � � � � � 7� � 7 � � � � � � � � � � � � � � � � � � �# * � � � � � � � � � � � � � � - �# * �

A rendelet hatálya kiterjed Balatonlelle Város Önkormányzatának Képviselő-testületére, annak bizottságaira és az Önkormányzat fenntartásában működő intézményekre. 4 4 *

Page 4: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet

4 � � � � 7 � � � � 7 � � / � � 7 � � � 4 � � � 4 � � � � � 44 * � � � � � � � � � - � � � � � ) � � � � � � � � + � � � � � � + � � � 1 ! # % * � + � ) � � � � � � � � �1 * �(1) A Képviselő-testület az önkormányzat és költségvetési szervei együttes 2014. évi költségvetésének a) tárgyévi költségvetési bevételek főösszegét 1 564 706 e Ft-ban aa) működési költségvetését 1 021 225 e Ft-ban bb) felhalmozási költségvetését 543 481 e Ft-ban b) tárgyévi költségvetési kiadások főösszegét 1 564 706 e Ft-ban ba) működési költségvetését 901 249 e Ft-ban bb)felhalmozási költségvetését 551 459 e Ft-ban bc) tartalékokat 111 998 e Ft-ban melyből: általános tartalék 21 998 e Ft-ban és céltartalék 90 000 e Ft-ban hagyja jóvá.

/ � � � � � � � � � + � � � � � � , � � � � + � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � �& * �

(1) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2014. évi költségvetési mérlegét az 1. melléklet szerint hagyja jóvá. (2) A Képviselő testület az Önkormányzat 2014. évi összevont bevételi és költségvetési szervek szerinti kiadási főösszegének jogcímek és kiemelt előirányzatok szerinti részletezését a 2. és 3. melléklet szerint hagyja jóvá. (3) A Képviselő-testület az Önkormányzat felhalmozási kiadások előirányzatait a rendelet 4. melléklete szerint hagyja jóvá. . (4) A Képviselő-testület a működési és felhalmozási kiadások összetételét, megoszlását a rendelet 5. melléklete szerint hagyja jóvá. (5) Az Önkormányzatot a központi költségvetésből megillető hozzájárulásokról szóló kimutatást a 6. melléklet tartalmazza. (6) A Képviselő-testület az Önkormányzat éves létszámkeretét összesen, valamint költségvetési szervenként a rendelet 7. melléklete szerint hagyja jóvá. (7) A költségvetési évet követő három év tervezett előirányzatai bemutató mérlegét a 10. melléklet szerint hagyja jóvá. (8) A Képviselő-testület a közvetett támogatásokat, azok jellege, összege és kedvezményezettje szerinti részletezettséggel a 11. melléklet szerint hagyja jóvá.

Page 5: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet

5

(9) A Képviselő-testület az európai unió támogatásával megvalósuló projektek bevételeit és kiadásait a 12. melléklet szerint hagyja jóvá. (10) A Képviselő-testület a 2014. évi költségvetés bevételi és kiadási előirányzatainak felhasználási ütemtervét havi bontásban a 13. melléklet szerint hagyja jóvá. � � � � � � � � � � � � � � � � � � �% * � (1) A 2014. évi költségvetés általános és céltartalékát e rendelet 8. melléklete tartalmazza. (2) A tartalékkal és céltartalékkal való rendelkezés jogosultja a Képviselő- testület. 7 ) � � � � � � + � � � � � � � � � � � � " � � � � � � � �5 * �A Képviselő-testület az Önkormányzat által felvett hitelállomány alakulását lejárat szerint, éves bontásban és összesítve a 9. melléklet szerint hagyja jóvá. � � ) � � � � � � � � + � + � � - " + � � � � � � � � � � � �� * � Az Önkormányzat 2014. évben tervezett feladatok végrehajtásához az esetleges likviditási gondok megoldására csak likvidhitelt vehet igénybe Képviselő-testületi döntés alapján megkötött folyószámlahitel- keret szerződésben megjelölt összeghatárig 4 4 4 *� 1 ! # % * � 4 � � � 7 � � � � 7 � � � � � � : � � 7 � � � � � � � � � / � � � � 4� � ) � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � - � � $ * � (1) A költségvetési szervek éves költségvetésének végrehajtásáért, a gazdálkodás

jogszerűségéért, a takarékosság érvényesítéséért, a bevételek növeléséért az alapfeladatok sérelme nélkül a költségvetési szerv vezetője a felelős.

(2) A költségvetési szervek éves költségvetését a megállapított önkormányzati támogatás

és saját bevételei terhére úgy köteles megtervezni, hogy abból biztosított legyen az éves gazdálkodás, illetve kötelezően ellátandó feladatait maradéktalanul teljesíteni tudja.

(3) A költségvetési szervek saját bevételek elmaradása nem vonja automatikusan maga után

a költségvetési támogatás növelését.

Page 6: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet

6

(4) A költségvetési szervek számadási kötelezettséggel tartoznak a részükre juttatott céljellegű támogatás rendeltetésszerű felhasználására vonatkozóan.

(5) A költségvetési szervek kizárólag a Képviselő-testület előzetes jóváhagyásával

nyújthatnak be szakmai pályázatokat abban az esetben, ha a pályázattal megvalósuló feladat ellátása költségvetési többlettámogatást igényel.

(6) Az Önkormányzat költségvetési szervei éven túli fejlesztési kötelezettséget csak a

Képviselő-testület jóváhagyásával vállalhatnak. � * � A helyi önkormányzati költségvetési szervek pénzmaradványát a Képviselő-testület hagyja jóvá. � � ) � � � � � � � � + � � � � � � � � + � � � - � � � ' � � � � � � � � � � � � � � � � � � - � +( * �(1) A költségvetési szervek a Képviselő-testület által jóváhagyott költségvetési főösszegét és a kiemelt előirányzatokat kötelesek betartani. A főösszegek, kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosításra csak a Képviselő-testület előzetes engedélyével van lehetőség. (2) Az önkormányzat költségvetési szervei a kiemelt előirányzatain belül saját hatáskörben előirányzat-módosítást hajthat végre. Az előirányzat módosításáról a jegyző előkészítésében a polgármester a képviselő-testületet 30 napon belül tájékoztatni köteles. A Képviselő-testület a költségvetési szervek saját hatáskörben végrehajtott előirányzat- változásai miatt, valamint évközi többletbevétel vagy képviselő-testületi határozat alapján a költségvetési rendeletet legalább félévenként – adott év június 30-ig, illetve december 31-i hatállyal ( a külön jogszabályban meghatározott határidőig) – módosíthatja. (3)A költségvetési szervek a jóváhagyott bevételi előirányzataikon felüli többletbevételeiket a költségvetési rendeletbe történő módosítása után a Képviselő-testület jóváhagyásával használhatják fel. (4) Az önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek a felhalmozási jellegű kiadási előirányzataikat saját hatáskörben nem emelhetik fel, csak a Képviselő-testület jóváhagyását követően. � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � 0 � � � � � � � � � � � � � � � � �# ! * �A költségvetési szerv vezetője önálló létszám és bérgazdálkodási jogkörében eljárva a költségvetési szerv részére engedélyezett létszám (álláshely) keretet a tényleges foglalkoztatás során köteles betartani. � � ) � � � � � � � � + � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � - � +# # * � (1) Az Önkormányzatok költségvetési szerveinek egységes szabályok kialakítása és betartása mellett kell gazdálkodásukat. folytatni.

Page 7: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet

7

(2) Az átláthatóság követelményének eleget téve a költségvetési szerveknek külön-külön elemi költségvetés készül, valamint gazdálkodásáról önálló beszámolót kell készíteni. 4 * � � � � � � 7� � � � � � � � � � � � � � � � �# 1 * �(1) Az átmeneti időszakban beszedett bevételek és teljesített kiadások e rendeletben

beépítésre kerültek. (2) Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2014. január 1.

napjától kell alkalmazni.

/ � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � - � � � 1 ! # % * � + ) � � � � � � � � � ) � � � � � � � � + � � � � �1. Működési költségvetési bevétel

474 774 1. Működési költségvetés 904 501

Önk. intézmények bevételei

179 774 Személyi juttatás 312 542

Közhatalmi bevétel. 295 000 Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájárulási adó

89 279

2. Működési támogatások

415 339 Dologi kiadások 325 401

3. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek

13 535 Ellátottak pénzbeli juttatásai

48 050

4. Támogatásértékű bevételek

431 058 Egyéb működési célú kiadások ( pe. átadás)

125 977

Működési célú 7 400 2. Felhalmozási kiadás 551 459 Felhalmozási célú 423 658 Beruházások 103 061 5. Pénzmaradvány 230 000 Felújítások 447 190 Működési célú 123 712 Egyéb felhalmozás

célú kiadások 1 208

Felhalmozás célú 106 288 3. Tartalékok 111 998 Céltartalék 90 000 Általános tartalék 21 998

1 * � � � � � � � � & 2 1 ! # % * 3 4 4 * � * 6 ) � � � � � � - � � � + � � � � � � � � � � �

Page 8: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet

8 / � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � - � � � 1 ! # % * � + � � � � � � � + " � � � � � � � � � �� � � � � � ' � � � � Megnevezés

1 ! # 1 * � + � � � � 1 ! # & * � + � � � � 1 ! # % * � + � � � � I. Működési költségvetés 591 928 513 900 474 774 � � � � � � � - � � � � � � � � + � � � - � � � � �� ) � � � � � � � � + � � � � � � � � � � � � � � + # $ � � # � 1 # # % $ 5 # $ ( $ $ % Általános és Zeneiskola 30 615 - - Városüzemeltetési Szervezet 113 260 175 411 171 660 Óvoda 3 181 5 064 5 114 Művelődési Ház és Könyvtár 5 000 5 000 2 000 Szoc. Alapszolg. Központ 18 760 23 000 - Polgármesteri Hivatal 6 000 3 000 1 000 � ) � � � � � � + � � � � � � � � % # 5 # # 1 & ! 1 % 1 5 1 ( 5 ! ! ! Helyi adók 240 000 257 000 250 000 építményadó 98 000 115 000 103 000 idegenforg. adó 55 000 55 000 55 000 iparűzési adó 85 000 85 000 90 000 pótlék, bírság 2 000 2 000 2 000 Átengedett központi adók 144 612 14 925 15 000 SZJA helyben maradó része 40 352 - - Jövedelemkülönbség mérséklése

68 260 - -

Gépjármű adó 36 000 14 925 15 000 Bírságok, díjak és más fizetési kötelezettségek

30 500 30 500 30 000

Egyéb sajátos bevétel (talajterhelés, lakbér)

3 000 3 000 3 000

Egyéb bírságok, pótlékok ( végrehajtási, -éprend. bírság )

1 500 1 500 1 000

Területhasználat 26 000 26 000 26 000 II. Támogatások 368 424 370 602 415 339 Normatív hozzájárulás 285 451 255 829 285 000 Kieg. tám. egyes közokt.fel. 33 559 - Egyes szoc. feladatok tám. 45 000 35 798 35 000 Idegenforgalmi adó diff. kieg. 4 414 5 038 9 830 Központosított tám.( kurtaxa) - 73 937 85 509 III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek

34 535 13 535 13 535

Osztalék, hozam 1 000 1 000 1 000 Vagyoni jog értékesítése (földhasználat) 9 000 9 000 9 000 DRV eszközhasználati díj 3 535 3 535 3 535 Ingatlan értékesítés 21 000 - - IV. Támogatásértékű bevétel # # % % $ # # 1 � ! # � % & # ! 5 � Támogatás értékű működési bevétel 94 612 11 497 -

Page 9: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet

9

/ � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � - � � � 1 ! # % * � + � + � � � � � +� � � � � � ' � � � � � � � � � � � � � 1 ! # 1 * � + � � � � 1 ! # & * � + � � � � 1 ! # % * � + � � � �� � � � � � � - � � � + � + � � � �

személyi jellegű kiadás 4 651 4 650 16 770

Többcélú Kist. Társulástól átv. pénz Szoc.Alapsz.hoz

8 451 - -

Többcélú Kistérs. Társ.-tól átvett pénz Ped. Szakszolg.

26 121 - -

Többcélú Kist. Társ.tól átvett pénz társ. szerz. alapján

7 118 - -

Karád Iskola-Óvoda működéséhez pénzeszköz átv. Karádi településtől

42 000 - -

Egyéb Önkormányzattól ( Látrány) 500 - - Egyéb Önkormányzattól lakosság arányos hj. ( Szoc. Alapszolg.)

6 829 8 730 -

Gamás Önkormányzattól lakosság arányos hj. ( Szoc. Alapszolg.)

- 1 881 -

Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás finanszírozása

3 593 886 -

Véglegesen átvett pénzeszköz 19 859 16 722 7 400 Egészségbiztosítástól átvett pénz 6 635 6 722 7 400 Egyéb bevétel ( felm. bér, pályázati kölcsön, egyéb)

13 224 10 000 -

Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről:

99 799 423 658

Európai Uniós támogatások DDOP-3.1.3./D-11/2012-0015 ( „Füles Mackó „bölcsöde beruházás) TIOP-1.2.3.-11/1-2012-0283 ( balatonlellei könyvtár az információáramlás szolgálatában

91 799

8 000

91 247

-

DDOP-2.1.1/D-12 Művelődési Ház és Színpadfelújítás

332 411 � � � 7 � � � � 7 � � 4 / � � 7 � � � � � � * # # ! ( & 5 � # ! 1 � ! 5 5 # & & % $ ! � * 8 � � � � � � � � � - # % � 1 ! ' 1 & ! ! ! ! 4 * � + � � � � � � � � � � � + � � . � � � � � � $ % 5 & 5 ' '/ � � � � � � � ) � � � � � � � # # ( � 5 # & # ! 1 � ! 5 5 # 5 � % $ ! �

Page 10: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet

10

munkaadót terhelő járulék 1 148 1 150 4 587 dologi jellegű kiadás 13 691 32 054 27 020 Működési kiadás összesen # ( % ( ! & $ � 5 % % � & $ $Felhalmozási kiadás 11 871 107 372 537 401 � + � � � � ) � � � � � � � & # & � # # % 5 1 1 � 5 � 5 $ $ �� ) � � + � � � � � � � 1 % # & ! 1 $ 5 ! ! & � ! ! !� � � � � � � � � � 0 � � � � � + � � � � � � � � � 5 % 5 ! ! % 5 5 ! ! % � ! 5 !8 � � � � � � ) � � � � � � � , � � - � � � � � � � � � �

- működési célú -felhalmozási célú Összesen:

35 483 3 535 & ( ! # � & ( 5 ! 1& 5 ( � $& 5 & 5 # # ( � % 15 5 & 5# 1 5 & $ $

� � � � � � ) � � � � � � �

. dologi kiadás

� � � � � � � � � 1 # ! ! 1 ! ! ! & # 5 !� + � � � � ) � � � � � � � # 5 # # ! ( 1 5 ( $ 1 � $ ( � & 5 58 � � � � � � � � � � + : + � � � � �

személyi jellegű kiadás 128 129 101 120 99 270 munkaadót terhelő járulék 32 550 26 277 28 553 dologi jellegű kiadás 73 047 46 960 37 940 Működési kiadás összesen 233 726 174 357 165 763 Felhalmozási kiadás 3 500 3 000 - � + � � � � ) � � � � � � � 1 & $ 1 1 � # $ $ & 5 $ # � 5 $ � &

� � � * � � � � � + � � � � �

személyi jellegű kiadás 191 873 - - munkaadót terhelő járulék 48 504 - - dologi jellegű kiadás 84 298 - - Felhalmozási kiadás - - - � + � � � � ) � � � � � � � � & 1 % � $ 5 ' '

� � � �

személyi jellegű kiadás 10 971 munkaadót terhelő járulék 2 800 dologi jellegű kiadás 2 000 � + � � � � ) � � � � � � �

15 771 � � � � � � � � � � � � + � � � � � � � � �

személyi jellegű kiadás 77 290 113 320 109 598 munkaadót terhelő járulék 21 533 28 317 33 820 dologi jellegű kiadás 99 500 173 858 176 020 pe. átadás 591 600 Működési kiadás összesen 198 323 316 086 320 638 Felhalmozási kiadás 1 525 6 600 12 850 � + � � � � ) � � � � � � � � # ( ( � % � & 1 1 � � �

332 888

Page 11: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet

11

/ � � � � � � � � � � � + � � � � �

személyi jellegű kiadás 45 174 48 585 60 424 munkaadót terh. járulék 11 762 11 961 15 388 dologi jellegű kiadás 15 917 19 519 20 022 Működési kiadás összesen 72 853 80 065 95 834 Felhalmozási kiadás - - - � + � � � � ) � � � � � � � � $ 1 � 5 & � ! ! � 5 ( 5 � & % � ) � � � � + � � � � + � � + � � � � 0 � � � � � * � ) � 0 *

személyi jellegű kiadás 34 087 33 522 - munkaadót terhelő járulék 7 710 8 030 - dologi jellegű kiadás 36 645 39 025 - Működési kiadás összesen 78 442 80 577 - Felhalmozási kiadás - - - � + � � � � ) � � � � � � � � $ � % % 1 � ! 5 $ $ '

� � � * : � � � � ) � - � � � �

személyi jellegű kiadás 15 227 15 910 15 509 munkaadót terhelő jár. 3 700 3 860 4 131 dologi jellegű kiadás 18 981 16 890 23 249 Működési kiadás összesen 37 908 36 660 42 889 Felhalmozási kiadás 500 500 - � + � � � � ) � � � � � � � � & � % ! � & $ # � ! % 1 � � (Hosszúlejáratú hiteltörlesztés 15 432 15 432 1 208 Rövidlejáratú hit.törl. 43 520 - FINANSZÍROZÁS KIADÁSAI 58 952 15 432 1 208 � � � � � � 4 � � � � # # � # 5 # & ( $ & ! ! 5 # % 5 1 $ ! �Céltartalék 32 000 30 000 90 000 Általános tartalék 5 000 23 050 21 998 4 * � + � � � � + � � ) � � � � � � � # # ( � 5 # & # ! 1 � ! 5 5 # 5 � % $ ! �% * � � � � � � � � & 2 1 ! # % * 3 4 4 * � * 6 ) � � � � � � - � � � + � � � � � � � � � � �� � � � � � � � � � + � � . � + � � � � 1 ! # % * �

� � � � � � ' � � � �� � � � � � � � � / � � � � � � � � � � � . � � � � � � � - � " � � � *� + � � * � � � � � � � � 9 � � �

Szökőkút 2 000 2 000 AGT traktor 500 500 Felnőtt medence burkolata 1 000 1 000 Strandépület 3 000 3 000 Közterületi WC-k 3 000 3 000 Pénztárgépek (online) 1 050 1 050

Page 12: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet

12

Zuhanyzó fotocella 300 300 Gépfelújítás 2 000 2 000

� � � � � � � � � # & 5 ! # # 5 ! ! # 1 � 5 !� � � � � � � - � � � �

„Füles Mackó Bölcsőde „ beruh.

101 711 101 711

Művelődési Ház felújítás 435 690 435 690 Egyéb felh. kiadás ( hiteltörlesztés)

1 208 1 208 � � � � � � � � � # ! # $ # # % & 5 � ( ! # 1 ! � 5 & � � ! (� + � � ) � � � � � � � � # ! & ! � # % % $ # ( ! # 1 ! � 5 5 # % 5 (

Page 13: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet

Működési és felhalmozási kiadások összetétele címenként

�� � �� �� � �� � �� �� � � �� � �� � �� � � ��� � � � � � �� � � � � �� � � � � � �� ���� � � � � �� � ��� � ��� � �� � �� � � �� ��� � � � �� � � �� �� !� � " � #�� �� � � $ � �%� � � �� � !� � � �� ��� � � & � � �� ���� � � ' � ��� � � ( �� � ���� � �) � � � � � $ ��� 16 770 4 587 66 170 48 050 125 377 260 954 101 711 435 690 1 208 538 609

* + + + + , - * * . * - - / 0 -�� � � � � � � �� � �1 � �� �� � 99 270 28 553 37 940 165 763

- 0 / 2 0 34� � � � � � � � �� �� � � 10 971 2 800 2 000 15 771

- / 2 2 -5 6 � 7

109 598 33 820 176 020 600 320 038 1 350 11 500 12 850

3 3 , . . .8 �� ��

60 424 15 388 20 022 95 834

* / . 3 9� � � 1 � � ��( � � $ � � � � 15 509 4 131 23 249 42 889

9 , . . *) � � �� � � � 3 - , / 9 , . * , 2 * 3 , / 9 + - 9 . + / + - , / * 2 2901 249

- + 3 + 0 - 9 9 2 - * + - , + . / / - 9 / * * + + + + , - * * . - / 0 9 2 + 0�� � � � � � �� : �� , + + / 2 , + 2 3 - . -57.6

0 0 , . / + - 3 / , / . - 9 - + + +

Page 14: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet

� � � � � � � � � � - + � � +� � - � � � � � � � � � �

I. Helyi önkormányzat működésének általános támogatása

Önkormányzati hivatal működésének támogatása beszámítás után: Településüzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása összesen: ebből: beszámítás után: - zöldterület gazdálkodással

kapcsolatos feladatok beszámítás után

- közvilágítás fenntartásának támogatása beszámítás után

- köztemető fenntartásával kapcsolatos feladatok támogatása beszámítás után

- közutak fenntartásának támogatása beszámítás után

- egyéb önkormányzati feladatok támogatása beszámítás után

19.11

87 523 800 87 523 800 52 241 692 32 593 388

11 888 130

22 797 600

15 037 426 5 200 806

5 200 806 12 355 156 12 355 156

13 713 300

6 856 650

.Hozzájárulás a pénzbeli szociális ellátásokhoz beszámítás után

fő 17 329 061

8 664 530 Beszámítás összege -35 169 485

Általános feladatok támogatása beszámítás után

135 638 368

II.A települési önkormányzatok egyes köznevelési és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

II.1.Óvodapedagógusok, és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása

Óvodapedagógusok elismert létszáma 8 hó

fő 10.9 29 153 867

Page 15: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet

Óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők száma 8 hó

fő 8.0 9 600 000

Óvodapedagógusok elismert létszáma 4 hó

fő 10.5 14 042 000

Óvodapedagógusok elismert létszáma ( pótlólagos összeg) 4 hó

fő 10.5 361 200

Óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők száma 4 hó

fő 8.0 4 800 000

Bértámogatás óvodában összesen 57 957 067

II.2. Óvodaműködtetési támogatás 8. hó

fő 4 853 333

Óvoda működtetés támogatása 4. hó

fő 2 352 000

Óvoda működtetés támogatása összesen

7 205 333

Köznevelési feladatok összesen 65 162 400

III.Szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása

III.1.Családsegítés-gyermekjóléti szolgáltatás társulási kiegészítés

12 935 190

III.2.Szociális étkeztetés-társulás által történő feladatellátás III.3. Házi segítségnyújtás társ. által történő feladatellátás III.4 Időskorúak nappali intézménye

195 90

12

11 874 720 16 965 000 1 962 000

Szociális és gyermekjóléti feladatok összesen

43 736 910

III.5. Gyermekétkeztetés támogatása elismert dolgozói létszám alapján

" � � , # 19 987 840

III.6. Gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatása

22 775 396

Gyermekétkeztetés támogatása 32 763 236

Települési önkormányzatok támogatása a nyilvános könyvtári ellátás és a közművelődési feladatokhoz

fő 5 079 5 790 060

Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok

228 780

Page 16: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet

Szerkezetátalakítási tartalékból támogatás

1 680 000

Egyéb támogatás 7 698 840 7 � � � � � � � � � ) � � � � � � � 1 � % ( ( ( $ 5 % $ * � � � � � � � � & 2 1 ! # % * 3 4 4 * � * 6 ) � � � � � � - � � � + � � � � � � � � � � �/ � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � - � � � � ) � � � � � � � � + � � � � � � + � � � 1 ! # & * � + � � � � � � � � � � +

1.

Polgármesteri Hivatal 1 fő pm, 24 fő köztisztviselő 3.5 fő fizikai idegenforgalmi adóellenőrök 11 fő,

29

13

42

2.

Védőnői szolgálat

2 2

3. Gazdasági Ellátó Szervezet 4 4 4.

Lellei Óvoda

22 1 23

5.

Művelődési Ház és Könyvtár egyéb nyári foglalkoztatás 3 fő

7

1

8

6. Városüzemeltetési Szervezet szezonális létszám 38 fő ebből: oktatási intézménytől átvett létszám ( 16 fő fizikai, 2 fő adminisztratív),

51

35

86

Page 17: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet

8* � � � � � � � � & 2 1 ! # % * 3 4 4 * � * 6 ) � � � � � � - � � � + � � � � � � � � � � �

/ � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � - � � � 1 ! # % * � + � � � � � � � � + � � � � � � ' � � � �

Céltartalék: ebből: - pályázati önerő (tervdokumentációk, saját erő, ) - bölcsőde működési

kiadás10 000 e Ft - műfüves pálya saját

erő 10 314 e Ft - út és járdafelújítás

10 000 e Ft - Munkácsy út

felújításra elkülönítés 25 000 e Ft

- Szabadstrand- Gyöngyvirág u-ig járda, közvil. felújítás 10 000 e Ft

90 000

Képviselő-testület

Általános tartalék:

21 998

Képviselő-testület

Page 18: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet

9

Ft-ban!

1.Bérlakáshitel ( költségalapú )

790

790

790

790

790

790

790

790

790 2. Bérlakáshitel: (szociális célú)

790 790 790 790 790 790 790 790 790

Bérlakáshitel összesen:

1 580 1 580 1 580 1 580 1 580 1 580 1 580 1 580 1 580

3. Hosszú lejáratú hitel törlesztés OTP bank Nyrt.

2 912

2 912

2 912

2 912

2 912

2 912

2 841

4. Hosszú lejáratú hiteltörlesztés OTP bank Nyrt.

1 920 1 920 1 920 1 920 1 920 1 920 1 920 1 128

Összesen:

- Bérlakásépítés: felvett hitel 30 000 000 forint, törlesztés kezdete 2003. év, lejárat 2022 év - Hosszúlejáratú hiteltörlesztés: felvett hitel 41 425 043 forint, törlesztés kezdete 2006. év, lejárat 2020. év - Hosszúlejáratú hiteltörlesztés: felvett hitel 160 000 000 forint, törlesztés kezdetet 2007. év � lejárat 2021 év

Page 19: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet

19 # ! * � � � � � � � � & 2 1 ! # % * 3 4 4 * � * 6 ) � � � � � � - � � � + � � � � � � � � � � �� ) � � � � � � � � + � � � � ) � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � + � � � - � � � � + �� � � � � � � � � � �

Intézményi működési bevétel

220 000 230 000 230 000

Önkormányzat sajátos működési bevétele

325 000 330 000 335 000

Önkormányzat költségvetési támogatása

420 000 440 000 444 000

Felhalmozási és tőke jellegű bevétel

14 000 15 000 15 000

Működési célú pénzeszköz átvétel

31 000 25 000 25 000

Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel

90 000 70 000 80 000

Felhalmozás célú hitel - - - Forráshiány - - -

Működési célú kiadás 910 000 910 000 915 000 Személyi jellegű kiad. 320 000 330 000 335 000 Munkaadói járulék 90 000 95 000 97 000 Dologi juttatás 357 000 360 000 363 000 Pénzeszköz átadás 94 000 85 000 80 000 Ellátottak juttatása 49 000 40 000 40 000 Felhalmozási kiadás 110 000 130 000 144 000 Hiteltörlesztés - - - Tartalék 20 000 20 000 20 000 Céltartalék 60 000 50 000 50 000 # # * � � � � � � � � & 2 1 ! # % * 3 4 4 * � * 6 ) � � � � � � - � � � + � � � � � � � � � � �� + � � � � � � / � � � � � � � � � � � � � � � 1 ! # % * � + � ) � � � � � � � � � � � � � � � � + � � � � � � � � � ' � � � �7 � � � � � � �� � � � � � � - � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � Építményadó

méltányosság

30 db

150 000

Gépjárműadó

méltányosság

15 db

50 000 � � � � � � � � � % 5 � � 1 ! ! ! ! !

Page 20: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet

20 # 1 * � � � � � � � � & 2 1 ! # % * 3 4 4 * � * 6 ) � � � � � � - � � � + � � � � � � � � � � �/ � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � - � � � 1 ! # % * � + � � � � 0 � + � � + � � 7 � � � � � � � � � � � � � � � � � � � �0 � � � � � � � , 0 � � � � � � � �

� � � � � � ' � � � �� � � � � � � � � 7 � � � - � + � � � � � � 7 � � � - � + � + � � � � 7 � � � � � + � � � � � �DDOP-3.1.3./D-11/2012-

0015 ( Füles Mackó bölcsöde

beruházás

91 247 101 711 0

DDOP-2.1.1-D-12-2012-0010

Művelődési Ház és Színpadfelújítás

332 411 435 690 0 � � � � � � � � � % 1 & � 5 � 5 & $ % ! # !

Page 21: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet

21

� �� � ! �� �� � �� � � �� � �� �� � �� �� �� � � !� � � � � � � ' � � � � � � �� � � " � �� � � " � �� � �� �� � �� � �� � � � � � � � �� � ) � � �� � ��I. Bevételek

2. Működési bev. 14 981 14 981 14 981 14 981 14 981 14 983 14 981 14 981 14 981 14 981 14 981 14 981 179 774 3. Közhat. bev. 7 426 7 426 13 001 19 466 47 626 11 126 18 926 22 126 53 466 30 465 23 067 40 879 295 000 4. Támogatások 31 000 34 200 35 178 34 000 32 900 30 600 30 500 30 704 36 200 43 170 37 650 39 237 415 339 5. Felh. bev. 1 500 2 035 1 500 500 500 500 1 000 1 500 2 000 2 000 500 13 535 6. Tám. értékű bev. 616 616 616 616 616 616 616 616 616 616 616 624 7 400 7. Felh. célú átv. p. 0 25 000 33 123 33 123 0 0 65 500 88 970 0 88 971 88 970 0 423 658 8. Finansz. bev. 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

9. Pénzmaradvány 230 000 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 230 000 10. Bev. össz.: 284 023 83 723 98 934 103 686 96 623 57 825 131 023 158 397 106 763 180

203 167 284 96 221 1 564 706

II. Kiadások 11. Műk. kiadás 67 500 66 000 64 748 66 000 66 500 66 500 68 500 88 000 87 500 83 000 88 000 89 001 901 249 12. Felhalmozási

kiadás 60 123 39 000 42 000 35 000 50 000 80 000 110 000 135 336 551 459

13. Tartalék 111 998 111 998 15. Összesen 179 498 66 000 124 871 105 000 108 500 101 500 118 500 168 000 197 500 218 336 88 000 89 001 1 564 706

Page 22: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet

22 1 * 6 � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � + � � � � � � - � � � � � � � � � � � � � � & & 2 1 ! # 1 * 3 � 4 * & ! * 6) � � � � � � - � � � + � � � � � � � � � � � � � � � � � *� � � � � � � � � � � 4 � � � � � 0 � � � � � � � � � �3 � � � � � � � � � � � � � � � � � � 6 � � � � 4 � � � � � 0 � � � � � � � � � � �

Az előző ülésen a rendeletet nem szavaztattam meg. Ezt a bizottságok már tárgyalták. � � � � � � � � 0 � � � 0 � + � � � � � � � � � ( " � *

A polgármester kéri a képviselőket, aki a rendelet módosítást elfogadja, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselő-testület ( + � � �

� � � � � � � � � � � , � � - � � � � . � � � � � � � � � � �

az alábbi rendeletet alkotta: / � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � - � � � �% 2 1 ! # % * 3 4 4 * � * 6 ) � � � � � � - � � � + � � � � � � � � �� � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � + � � � � � � - � � � � � � � � � � � � � �& & 2 1 ! # 1 * 3 � 4 * & ! * 6 � � � � � � � - � � � + � � � � � � � �

� � � � � � � � � � � �Balatonlelle Város Önkormányzata az Alaptörvény 32. cikk (1) a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény (továbbiakban: Tv.) 41. §. (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a 33/2012. (XI.30.) Önkormányzati rendeletet az alábbiak szerint módosítja: 1.§ A rendelet 15. § (4) bekezdése az alábbiak szerint módosul: 15.§ (4) E rendelet – az (5) bekezdésben foglaltak kivételével – 2013. január 01 –én lép hatályba. 2.§ A rendelet 15.§ (5) bekezdése az alábbiak szerint módosul: 15.§ (5) A rendelet 2.§ (5) bekezdése, 3.§ (15) bekezdése, 6.§ (1) bekezdés e) pontja, 6/A §-a, 6/B §-a, 6/C §-a 2015. január 01 –én lép hatályba. 3.§ A rendelet 15.§ (5) bekezdésének számozása (6) –ra, a (6) bekezdésének számozása (7)-re változik. 4.§ (1) E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. Kihirdetéséről - a rendelet Polgár- mesteri Hivatal hirdetőtábláján való kifüggesztésével - a jegyző gondoskodik.

(2) E rendelet a hatályba lépést követő napon hatályát veszti. & * 6 / � � � � � � � � � � � , � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � ' ) � � � � � � - � � � +� � � � � � � � � � � � � � � + � � � � � � � . � � � � � � � � + � � � � � � � � ) � � � � � � � � � � � � � � - � � � � � � ) � � � � � � � � � � � 0 � � � � � � " � � � � � � � *� � � � � � � � � � � 4 � � � � � 0 � � � � � � � � � �3 � � � � � � � � � � � � � � � � � � 6 � � � � 4 � � � � � 0 � � � � � � � � � � �

A kérelmező kérte, hogy közösen bonyolítsuk le a dolgot. Az értékbecslés és a megállapodás is elkészült. Ezzel lerendeződik a hosszú évek óta fennálló probléma.

Page 23: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet

23

� + � � � � � � � � � � � 0 � � � - + � � � � � � " � � � � � � � � + � + � � � � � � � � � � ) � � � A bizottság a határozati

javaslatot elfogadásra javasolja a testületnek. 4 � � � � � � � � � � � � � - � � � � + � � � � � � � � � � � + � + � � � � � � � � � � ) � � �

A bizottság a határozati javaslatot elfogadásra javasolja a testületnek. � � � � � � � � 0 � � � 0 � + � � � � � � � � � ( " � *

A polgármester kéri a képviselőket, aki a határozati javaslatot elfogadja, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselő-testület ( + � � �

� � � � � � � � � � � , � � - � � � � . � � � � � � � � � � �

az alábbi határozatot hozta: / � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � - � � � � � 0 � + � � � � ' � � � � � � � � � �1 5 2 1 ! # % * 3 4 4 * 5 * 6 � � � . � � � � � � � � � �

Döntés a Balatonlelle, Orgona utca tulajdonrendezése érdekében - önkormányzati tulajdonban levő ingatlan útkorrekció céljára történő cseréje tárgyában – kötendő megállapodás elfogadásáról

1) Balatonlelle Város Képviselő-testülete a Balatonlelle, Orgona utca tulajdonrendezése érdekében - önkormányzati tulajdonban levő ingatlan útkorrekció céljára történő cseréje tárgyában – kötendő, jelen határozat mellékletét képező megállapodás tartalmát elfogadja, és annak aláírására a polgármestert felhatalmazza. 2) Balatonlelle Város Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a tulajdonrendezés kapcsán a telekalakítási vázrajzokat készíttesse el, és a záradékolt telekalakítási vázrajzok alapján elkészített – az ingatlanok kisajátítását pótló cseréjére vonatkozó – végleges szerződés tervezetét terjessze a testület elé. 3) Balatonlelle Város Képviselő-testülete Dr. Komáromi József ügyvédet bízza meg a tulajdonrendezéssel kapcsolatos megállapodások, szerződések elkészítésével és az ingatlan nyilvántartásban történő átvezetéssel kapcsolatos eljárás bonyolításával. � � � � � � � �

Kenéz István polgármester : � � � � + � � �az előzetes megállapodás aláírására 2014. február 15.

% * 6 � + � � � � � � � � � � � � � � � � � " ) � � � - � + � � � � � � � � � � � � � ) � � � � � � � � � � � � � � � � � � �� � � � � � � � � � � � � - � � � + � � + � + � � � + � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � *� � � � � � � � � � � 4 � � � � � 0 � � � � � � � � � �3 � � � � � � � � � � � � � � � � � � 6 � � � � 4 � � � � � 0 � � � � � � � � � � �

Az ajánlatok bekérését a bizottság meghatározta. Itt a testületnek csak arról kell dönteni és azt javaslom a testületnek, hogy csináltassuk meg mind a hármat - a kiviteli terveket és az engedélyeztetési terveket, mivel azok öt évig érvényesek-. � + � � � � � � � � � � � 0 � � � - + � � � � � � " � � � � � � � � + � + � � � � � � � � � � ) � � �

A bizottság az alábbi határozati javaslat elfogadását javasolja. Balatonlelle Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Fizetőstrand területén 3 db., kb. 20 m X 30 m alapterületű föveny kialakítását tervezi megvalósítani. Balatonlelle Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy a benyújtott ajánlatok alapján a legkedvezőbb ajánlattevővel a megbízási szerződést kösse meg. A tervezés kapcsán a Képviselő-testületnek lehetősége legyen a tervezőkkel való egyeztetésre. Mind az engedélyeztetési tervek mind a kiviteli tervek

Page 24: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet

24

elkészítésére valamint egyéb költségre max. bruttó 6 M Ft összegét a tartalékkeret terhére a testület biztosítja. � � � � � � � � 0 � � � 0 � + � � � � � � � � � ( " � *

A polgármester kéri a képviselőket, aki egyetért a pénzügyi bizottság határozati javaslatával, az igen gomb megnyomásával jelezze. Megállapítja, hogy a képviselő-testület ( + � � �

� � � � � � � � � � � , � � - � � � � . � � � � � � � � � � �

az alábbi határozatot hozta: / � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � - � � � � � 0 � + � � � � ' � � � � � � � � � �1 � 2 1 ! # % * 3 4 4 * 5 * 6 � � � . � � � � � � � � � �

Döntés a Fizetőstrand területén föveny kialakításáról és a megvalósításhoz szükséges engedélyezési és kiviteli tervek elkészítéséhez ajánlatok bekéréséről

1) Balatonlelle Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Fizetőstrand területén 3 db. kb. 20 m X 30 m alapterületű föveny kialakítását tervezi megvalósítani.

2) Balatonlelle Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy a benyújtott ajánlatok alapján a legkedvezőbb ajánlattevővel a megbízási szerződést kösse meg. 3.) A tervezés kapcsán a Képviselő-testületnek lehetősége legyen a tervezőkkel való egyeztetésre. 4.) Mind az engedélyeztetési tervek mind a kiviteli tervek elkészítésére valamint egyéb költségre max. bruttó 6 M Ft összegét a tartalékkeret terhére a testület biztosítja. � � � � � � � �

Kenéz István polgármester : � � � � + � � � a megbízási szerződés aláírására 2014. február 14.

7 ) � � � � 0 + � � � � � � � � � � 0 � � � � � � � � � � � � � � � � � � � + � - � � � � � � # � � ! $ ' � � � � � � � � � � *� " *

� � * � � � � � � 7 � � � � � � � 4 � � � � �� � � � � - � � 0 � � � � � � � � � �

Page 25: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet
Page 26: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet
Page 27: Kenéz István polgármester Somogyvári László alpolgármester ... · 1 Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2014. február 5-i rendkívüli nyílt üléséről, amelyet