Krakkói kalandozások

7/28/2019 Krakkói kalandozások

http://slidepdf.com/reader/full/krakkoi-kalandozasok 1/5

2012. ÁPRILIS 7., HÉTVÉGE HULLÁMTÉR MAGYAR HÍRLAP 15MÚLT

Számomra gyermekkoromban, dél-vidéki szülőföldemről nézve a triano-ni határvonalak legnagyobb őrületét,legérthetetlenebb és legértelmezhe-tetlenebb részletét mindig is Lengyel-ország jelentette, s bevallom (mertkicsit vallomásos a hangulatom má-ma…), ezt volt a legnehezebb tiné-dzser értelmemmel felfognom. Hi-szen, ahogy a régi pohárköszöntő ismondja:

Polak, W ę gier, dwa bratanki I do szabli, i do szklanki Oba zuchy, oba ż wawi Niech im Pan Bóg bł ogos ł awi.

Jó, persze, azt nem várom el, hogy

a nagyszerű lengyel filmrendező,Andrzej Wajda 1968-ban készült kivá-ló filmjének mindenki tudja és ismerjeis az eredeti címét, miszerint Wszystkona sprzedaz, magyar változatban pe-dig egyszerűen csak Minden eladó, deezt a pohárköszöntőt szerintem min-denki ismeri, számtalan magyar vál-tozata, illetve fordítása közül éppenezért nem idézek most egyet sem.Nézzük inkább közelebbről gyermek-kori dilemmáimat: van egy ország, tő-lünk rettenetesen messzire, amelybe

utazva a múlt század hetvenes-nyolc-vanas éveiben három határellenőrzé-sen át kellett esnünk. Ma pedig márakár négyen is – minden csak a terve-zett útvonal függvénye. Ha pedig a Ju-goszláv Szocialista Szövetségi Köztár-saságban (ezt az államalakulatot sohaki nem törölhetem életrajzomból, föl-di pályafutásom során mindvégig ez állmár majd az anyakönyvi kivonatom-ban…) született kortársaimra, nemze-déktársaimra gondolok, hát akkor ne-kik ötöt-hatot is.

S mégis… Szülővárosom, a vajda-sági Zenta több mint hatszáz kilomé-terre fekszik Krakkótól, következőúti

célunktól, de a földrajzi távolság az or-szág f ővárosától, Varsótól (oda is ha-marosan benézünk majd megboldo-gult apósommal, Mihajlovits Péter(1943–2004) délvidéki magyar bioló-giatanárral, hiszen az ő, a halála utánaz újvidéki nagyszülői ház padlásá-ról előkerült gyermekkori képeslap-gyű jteményének véletlenszerűségeihatározzák meg most utazásunk út-vonalát…) mintegy hatvan kilomé-terrel még a kerek ezrest is megha-ladja. Iszonyatos távolságnak tűnt ez

Nagy királyok és kis csatlósaik koptatták a város nevezetességeit felderítő kalandtúra kiindulópontját, a főtér kövét FOTÓ: MH

gyermekfejjel, és a maga módján iszo-nyatos távolság ez ma is. S közben pe-dig az egykori, határvonalaktól akkormég nem szabdalt nagy közös állam-ból, a Magyar Királyságból ennek azelérhetetlen távolságban lévő ország-nak (és népnek…) is jutottak terüle-tek. Tehát úgy kalandozhattunk volnaegykor még a megjelölt desztinációkközött, hogy időközben sehol sem juteszébe senkinek elkérni az útleve-lünket, s nem is nyomnak bele pecsé-tet egyenruhás f ők, nem lépünk át ál-lamhatárokat, s jószerével a hazánkatsem hagyjuk el… Iszonyú távolságokkötöttek össze bennünket egykoron

ugyanazon államhatárok között.

Piros vonalakCsak remélni merem, hogy az együ-vé tartozás érzését, a pohárköszöntő-be foglalt testvériséget a megváltozottviszonyok időközben nem törölhettékel, s a némely rossz kezek által sebté-ben a térképekre rajzolt piros vonalaknem állhattak közénk. Lengyelországa trianoni békeszerződésben eredeti-leg Csehszlovákiának juttatott terüle-

tekből tartott igényt azokra a régiókra,amelyekben lengyel anyanyelvű la-kosság élt, és meg is kapott közel hat-száz négyzetkilométernyi területet, azakkori adatok szerint huszonnégyezerf őnyi népcsoporttal. Ez a történelmi

Árva vármegye tizennégy járását, és aSzepesség tizenhárom községét fog-lalta magába.

KrakkóEzen a vidéken haladunk hát most ke-resztül Krakkó felé véve utunkat… Ittvan Ostrava, de Érsekújvár és Zólyomsincs túl messze. Az utakat azóta át-szabták, az új határokhoz és a meg-változott közigazgatási viszonyokhozigazították, de azok kuszasága mégmindig érezteti az utazóval, hogy itt,ezen a tájon valaha egészen más volt ahelyzet. Krónikásaink feljegyezték aztis, hogy a magyar urak – élükön azzala Szapolyai Istvánnal, akit még Má-tyás királyunk nevezett ki az elhódí-tott osztrák, nyugati területek kor-mányzására – az uralkodó halála utánmindenképp szerették volna vissza-szerezni a megelőző harminckét esz-tendőben, a koronás Hunyadi-sarjuralkodásának idején elvesztett ki-váltságaikat, az általuk – minden bi-zonnyal – túlnyomó részt jogtalanakés igazságtalannak érzett módon el-vesztett „régi szabadságaikat”.

„Elnyomást és szorongatást em-leget az, kinél többet senki sem kö-szönt Mátyás kegyének” – jegyzi megszemrehányóan például Marcali Hen-rik is. A magyar uraknak lényegébenmindegy volt, kit tesznek meg koro-nás f ővé, csak olyan legyen, „ki lehető legtöbbet ad, és a legkevesebbet köve-tel érte”. Megtalálták hát maguknaka Jagelló-házból való II. Ulászlót, akitöbbnyire minden itt jelzett elvárá-suknak megfelelt, s lényegében ezértnevezzük őt ragadványnevén a mainapig is Dobzse Lászlónak. A dél felőlakkoriban már egyre erőteljesebbenelőrenyomuló töröknek is nagyban akezére játszott, hogy zavaros idők vol-tak (már megint…) ezek is történel-münkben. A Magyar Királyság újfentanarchiába hanyatlott. Ekkor jelent-keztek a Habsburgok és a Jagellók is azország trónján, és itt voltak bizony aHunyadiak is, akik a helyüket keresték– és átmenetileg meg is lelték – histó-riánkban, s akik ugyancsak érdekeltekvoltak igen sok tekintetben…

SportnyelvenVolt koronás f őnk, akinek fejére he-

lyezték ugyan az uralkodói ékszert,de ma már nem is jegyzik őt történé-szeink a magyar uralkodók névsorá-ban – sem számozással, sem anélkül –,s mindösszesen negyven (más forrá-sok szerint csak harminckilenc…) na-pig uralkodott, még ha valóban törvé-nyesen is; mielőtt ellenlábasai eltettékvolna láb alól. A föld alá. Az egész ká-osz tulajdonképpen akkor kezdődött,amikor Nagy Lajos királyunk halálávalfiúágon kihalt az Anjou-ház. Bekö-szöntek hát a Jagellók a magyar trón-ra. Lajos persze nem véletlenül kap-ta utóbb a Nagy melléknevet, érezte,sejtette ő is már előre, még életében,hogy hamarosan baj lesz ebből: ezértis fiúsította másodszülött leányát, Má-riát. S ezzel lényegében ő adta az el-

ső valódi királynőt (olyat, aki valóbanuralkodott is, és nem csak az országfejének felesége, királynéja volt…) Ma-gyarországnak. Mária volt az első nő,aki teljes joggal tehette a fejére a SzentKoronát. Akkoriban még minden bi-zonnyal egészen másképp gondolták(ezt is…), de mai szemmel nézve, maiértékrendünk szerint már ezért is jár atisztelet Nagy Lajos nevének.

Utolsó Anjou-házi királyunknakkét házasságából csak leányai szület-tek, s habár korábban még elsőszülött

gyermekét, Katalint szánta a magyar –és perszonálunióban a lengyelt – trón-ra, előbb nehezítette elképzeléseit,hogy akkorra már eljegyezték a lyánytV. Károly francia király másodszülöttfiával, Lajossal, tehát a koronás szülők

által kijelölt életútján neki ekkor in-kább már egy idegen ország élén jutottvolna kiemelt szerep. Másfelől azon-ban 1378-ban bekövetkezett halálatette visszafordíthatatlanná a helyze-tet, ez volt a döntő tényező, hogy Má-ria a rangsorban is előrébb léphetett.

Röviden áttekintve az egymást ek-koriban gyors egymásutánban vál-tó uralkodók névsorát, már csak avázlatosság kedvéért is, szaladjunkmost végig ezen a korszakon: Máriátmár édesapja temetésének másnap-

ján, 1382. szeptember 17-én király-lyá (a korszellemhez igazodva, latino-san: rex és nem regina…) választottáka magyar f őurak. Ezzel pedig márismegkezdődött a népmesékbe illő, ésa népmesei motívumokkal igencsakgazdagon tarkított hajsza kezének el-nyeréséért. Végül is a később – a her-cegi birtokai nyomán – Luxembur-gi Zsigmond néven jegyzett királyunkpápai engedéllyel vette feleségül távolirokonát. Egyszerű földi halandók (f ő-leg akkoriban…) nem is álmodhattakvolna ilyen családon belüli menyeg-zőről. Átmenetileg tehát helyreállt arend, még ha Dalmácia tartósan el isveszett Magyarország számára.

Időközben azonban, még mielőttZsigmondot törvényesen megkoro-názták volna, és a már ismertetett,igencsak „nagyvonalú” vállalása-it sorra mind megtette volna, a dél-vidéki Horváti család – élén HorvátiPál zágrábi püspökkel és Horváti Já-nos macsói bánnal – hathatós segítsé-gével, nyomásgyakorlásával és támo-gatásával magyar királlyá koronáztákaz Anjou-ház egy másik ágáról szár-mazó Károlyt… Van itt egy kis zavar azuralkodói számozásban. Ez a bizonyos– Durazzói néven is ismert – Károlyugyanis sorrendben harmadik voltezen a néven Szicília királyainak lajst-romában, első az Akháj Fejedelemségélén, és második a Magyar Királyság-ban. Sportnyelvre fordítva a dolgo-kat: a dobogó mindhárom fokát meg-

járta hát…Ő a mi II. Károlyunk. Nagyszerencse, hogy épp a sportnyelvbőlhoztunk itt most hasonlatot, ugyan-is sokkal egyszerűbb lesz, ha ragad-ványnevén, Kis Károlyként beszé-lünk róla. Feljegyezték róla, hogy a Kismelléknevet nem történelmi jelen-tősége, hanem termete miatt kapta.

Ő volt az az uralkodónk, aki összesennegyven napig mondhatta magáénaka Magyar Királyság legeslegelső em-berének címét. Röviddel megkoroná-zása után a Horváti család ellenfelei,Mária édesanyja, vagyis Kotromanić Erzsébet anyakirálynőés Garai Miklósnádor megbízásából Forgách Balázspohárnokmester leszúrta. Halálárólazonban maradtak ránk olyan feljegy-zések is, amelyek szerint megmérgez-ték vagy megfojtották… Eltüntettékőta magyar történelem (kamara)szín-padáról. Teljesen mindegy, hogy csakharminckilenc napig uralkodott-e,vagy csak a negyvenedik napon lehel-te ki lelkét.

Sokkal fontosabb azonban, hogyaz Anjou-házba benősült, s utána ha-

talomra jutott, majd a hosszabb időnát uralkodó Luxemburgi Zsigmond isfiúgyermek nélkül hunyt el, így ke-rülhetett hazánk élére (igaz, mind-össze szűk két esztendőre) az ő veje– leányának, Luxemburgi Erzsébet-nek (1409–1442) a férje, I. Albertünk,Magyarország elsőHabsburg uralko-dója, a későbbi (Utószülött) V. Lászlóédesapja… folytatjuk

SZABÓ PALÓCZ ATTILA

Krakkói

kalandozások



2012. ÁPRILIS 28., HÉTVÉGE HULLÁMTÉR MAGYAR HÍRLAP 15MÚLT

Zavaros idők voltak (azok is…) tör-ténelmünkben, amikor beköszön-tött az országba az első Jagelló-király:nálunk I., a lengyeleknél III. Ulász-ló. Ő valójában törvényesen lénye-gében egy ezred másodpercig sem,gyakorlatilag azonban négy eszten-deig uralkodott az országban (ígyhát megítélésünkben tulajdonkép-pen akár egy egyszerű ellenkirállyáis töpöríthetjük, silányíthatjuk alak-

ját, ha épp úgy hozná úri kedvünk…):a Szent Koronát időközben ugyaniskicsempészték Visegrádról, tehát hí-vei Ulászlót csak egy másik, alkalmifejdísszel igyekeztek a trónra emelni

1440. július 17-én. Időközben azon-ban, nem egészen két hónappal ko-rábban, május 15-én az eredeti, való-di koronával szentesítették más urakaz akkor még egészen csöppnyi cse-csemő, nem is egészen három hóna-pos Utószülött László uralkodását.Volt hát kavarodás, históriai katyvaszbecsülettel, szó se róla…

Történt pedig négy évvel később,hogy az 1444. november 10-i várnaicsatában, vagy röviddel utána (eztmár soha nem tudhatjuk meg teljes

bizonyossággal) Ulászló királyunk-nak nyoma veszett. S ezzel megsza-kadt, megtört az uralkodók rendje,nem volt felkenhető, hadra fogha-tó, megkoronázható örökös, s így kö-zel kétesztendei interregnum állt bea magyar trónon. Időközben régens-ként (ma már akár kormányzónak ismondhatnánk) Hunyadi János intéz-te a király nélküli királyság ügyes, shelyenként, esetenként még bajo-sabb dolgait. Ekkor döntöttek úgy arendek az 1446. áprilisi országgyűlé-sen, hogy amennyiben Ulászló király– akinek a csata utáni sorsáról ad-digra még mindig nem lehetett sem-

mit sem tudni – május 30-ig nem térhaza, nem kerül elő, nem ad életjeletmagáról, akkor halottá nyilvánítják,és az utószülött, a kisgyermek Lászlótismerik el királyuknak.

A II. Pius néven később pápáváis választott (de akkor még „csak”)Enea Silvio Piccolomini néven sienaipüspök – Frigyes császár bizalmasa-ként – már ekkor is rosszallóan érté-kelte a fiatal magyar uralkodó élet-vitelét: „Reggel, alighogy ágyábólfelkel, görög csemegeborral és cu-

korba f őtt dióval kínálják, mely utánmisét hallgat, majd amikor termei-be visszatér, terített asztal várja,szárnyas sültekkel és magyar borral.Ebédre mindig legalább tizenháromfogást és erős osztrák borokat szol-gálnak föl, ezalatt bohócok, énekes-nők és táncosnők előadásaikkal a ki-rály érzékiségére hatnak, míg gyengeelméjét hízelgő udvaroncok a nagy-ság álomképeivel töltik meg.

Ebéd után a király pihen. Mikor fel-ébred, erős bor és gyümölcsbef őtt azérzékeket új gyönyörökre teszik fogé-konnyá. Ekkor a király néha a tanácso-sokkal tart megbeszélést, de legtöbb-

ször a városba lovagol kecses hölgyeklátogatására. Visszajövet készen talál-

ja a vacsorát, mely válogatott gyönyö-reivel késő éjjelig tart. És ennek dacá-ra lefekvés előtt újból borral és cukrosgyümölccsel kínálják.” Hát, valóbanszörnyű… Nemde? S nem is értem, mikifogása lehetett a derék püspök úr-nak a gyümölcsbef őttek ellen…

Habár tagadhatatlan, hogy a hízel-gő udvaroncok és a nagyságról szö-vögetett álomképek tárgyában II.Piusznak messzemenően igaza volt.

Kosciuszko Tádé lovas szobra FOTÓ: MH

V. László uralkodásáról és halálárólmár beszéltünk sorozatunk előző ré-szében, de szót váltottunk erről – bi-zalmasan, sutyorogva – útközben,előbb még csehországi tájakon bo-lyongva is, s bizony nagyon jól láttuk,

hogy neki „köszönhető

” az is, hogy akésőbbi király, az akkor még ugyan-csak gyermek Hunyadi Mátyás a hu-szita cseh uralkodó, Podjebrád fogsá-gába került…

Erről az eseményről, és ezekről azévekről, azok történéseiről sokat (ta-lán a kelleténél is többet) beszélget-tünk, érveltünk és regéltünk is talánkalandtúránk korábbi állomáshelye-in megboldogult apósommal, akineka halála után az újvidéki nagyszülőiház padlásáról előkerült képeslap-gyű jteményének féltveőrzött darab-

jai alapján jelöltük ki most – legna-gyobbrészt olvasmányélményekrealapozott – utazásaink fiktív útvo-nalát. Mihajlovits Péter (1943–2004)délvidéki magyar biológus, peda-gógus – nyugodjék békében! – jelentörténetünkben egy másik képes-lapot emel a magasba, s úgy tűnik,csak azért teszi, mert ezzel is jelezniszeretné, hogy nem kell itt túlzottanleragadnunk.

Krakkónak még számtalan máslátványossága van…

Oké, rendben, hogy ez itt most aJagelló Egyetem épülete volt, amitaz előző képeslapunkon láttunk, degyerünk tovább, itt van még Krak-kóban például Adam Bernard Mickie-wicz (1798–1855), a neves lengyel író-költő szobra is.

Lényegében az egész várost be- járhatjuk akkor is, ha csak a külde-ményeket, nyomtatványokat vizs-gálgatjuk. Integet is apósom, hogyinduljunk, gyerünk már tovább…

Nagy szerencse, hogy nem a karom-nál fogva akar odébb cibálni, rán-cigálni. Itt van például most rögtönKrakkóból érkezett, sorrendben ha-todik képeslapunkon a város barba-kánja… Hogy most csak ezt az egyetemeljem ki a látványosságok közül.No persze,őmár könnyen beszél…

Kalandtúránkat mindenképp foly-tatni kell – nem ragadhattunk le né-hány nappal korábban Prágában sem,s nem tehetjük meg most sem ugyan-ezt, akárki akármit mondjon is, akrakkói Jagelló Egyetem épülete előttsem –, nem állhatunk meg csak úgy,egykönnyen, illetve könnyelműen.

Megbeszéltük, még mielőtt azuralkodói családról elnevezett egye-tem épülete elől egy cigarettára

gyújtva továbbindultunk, hogy bi-zony beköszöntek hát a Jagellók is amagyar trónra. Egy újabb sarjuk, aza bizonyos második (vagyis a ma-gyar urak által a Corvin Mátyás kirá-lyunknak tett esküjüket megszegve– tehát lényegében elárvulva őt –, aházasságon kívüli kapcsolatából szü-letett, de később mégis törvényesítettfia, Corvin János helyett trónra segí-tett…) Dobzse László pedig azért fon-tos most a történetünkben, mert tőlekapott egykor délvidéki szülőváros-om, Zenta városi rangot. 1506. feb-ruár elsejét mutatott aznap a naptár.Hiszen mondtuk szépen: a lehető leg-többet adta és a legkevesebbet köve-telte érte… S valljuk be őszintén: el-lenkező esetben nem is válhatott

volna belőle törvényes uralkodó; ezpedig már ugyanannak az érménekvagy aranytallérnak a másik olda-la. Nem válhatott volna belőle olyantörvényes király, akit az akkori ma-gyar urak maguk fölé emeltek volnauralkodójuknak.

Ebben a tudatban és meggyőző-désben érkezünk most, és állapo-dunk meg megboldogult apósommal– ahogy sorrendben harmadik krak-kói képeslapunk nyomtatott szöve-ge is eligazít bennünket – a Market

Square-en, a Ryneken, vagyis a ta-tár pusztítások után felújított, és lé-nyegében mai formáját már akkori-ban elnyert piactéren, Mickiewicz, aköltő szobra előtt. Nem tudom, ho-gyan lenne elképzelhető az, hogy

két fotográfus készít el együtt, szor-gos együttműködésben egy felvételt,a nyomtatvány hátlapjának tanúságaszerint azonban mégis A. Kaczkowskiés P. Mystkowski örökítette meg kö-zös felvételén a teret.

Zsolnay Mariettát üdvözölte en-nek a krakkói képeslapnak a feladója– a budapesti Felvinci úton, valami-kor 1962-ben.

Ez a tér volt (talán nem tűnik túl-zásnak, ha azt mondjuk, hogy…) év-századokon át Krakkó gazdasági éstársasági életének központja, az or-szág nyugati kapcsolattartásánakegyik legfontosabb helyszíne. Góc-pontja. Ahol összefutottak a szálak…Akárhonnan érkeztek is! S ahol ta-lálkoztak a kereskedők, ahol gaz-dát, illetve tulajdonost cserélt a por-tékájuk… Ez volt ugyanis a középkoriEurópa legnagyobb piactere.

A Wawelre sétálunk innen meg-boldogult apósommal… Itt áll ugyan-is Andrzej Tadeusz BonawenturaKościuszko (1746–1817), vagyis ma-gyaros írásmódban Kosciuszko Tá-dé lovas szobra, s azt olvastuk azinterneten még indulás előtt, hogybizony ezt sem szabad kihagyni egyKrakkóban töltött fél nap program-

jából sem. A képeslapon látható fény-képet pedig ismét az imént említettkét fotográfus készítette – megintcsak együtt. Vélhetően egyszerrenyomták le mutatóujjukkal a fény-képezőgép exponáló gombját… Vagynem csak a szerzői jogok megosztása,megoszthatósága érdekében jegyzikfolyamatosan közösen ezeket a fel-vételeket? Szép kis turpisság lenne…S csak remélni merem, hogy kevés-sé hatásos!

Az pedig egy dolog – mondhat- juk talán szimpla érdekességnek is –,hogy ennek a Tádé gyereknek a nevéta mai napig is megtalálhatjuk Buda-pest térképén, hiszen a Krisztinavá-rosban teret neveztek el róla, no deegy egészen másik történelmi vonat-kozását világítja meg az a tény, hogya lehető legtávolabbi kontinensen pe-dig az őnevét viseli a földrész legma-gasabb hegycsúcsa…

Az Orosz Birodalom ellen indí-tott 1794-es lengyel felkelés vezető-

jének nevét 1840-ben Paul EdmundStrzelecki lengyel felfedező ragasz-

totta Ausztrália 2228 méteres he-gyére, vagyis a Kościuszko-csúcsra,amely körül azóta már kialakult aKościuszko Nemzeti Park is. Pedigez a nemesi családból származó, apiarista szerzeteseknél képzett, majda varsói katonai akadémiára iratko-zó fiatalember – hogy úgy mondjukmost itt megboldogult apósommalegyetértésben – ellenkező irányba,egy másik, ámbár ugyancsak távo-li kontinens felé tekintgetett: Geor-ge Washington katonájaként – ezre-desi rangban – vett részt az amerikaifüggetlenségi háborúban, s tette eztolyan sikeresen, hogy 1783-ban adandártábornoki előléptetését akongresszus szavazta meg. Így hát1794-ben már az Amerikai Egyesült

Államok állampolgáraként állt a II.Katalin orosz cárnő megszálló had-serege ellen indított lengyel felkelésélére.

Emlékezetes fogadalmát pedig,miszerint „sikerre viszi az ügyet amegszálló orosz és porosz csapatokellen”, itt tette Krakkóban, nem vé-letlen hát az sem, hogy szobrot állí-tottak az emlékére… folytatjuk


Krakkói

kalandozások



2012. JÚNIUS 23., HÉTVÉGE HULLÁMTÉR MAGYAR HÍRLAP 15MÚLT

Továbbra is Krakkó régi városrészé-ben, a helyi Óvárosban bolyon-gunk, miközben továbbra is a meg-boldogult apósom, Mihajlovits Péter(1943–2004) délvidéki biológus és pe-dagógus halála után, az újvidéki nagy-szülői ház padlásáról előkerült gyer-mekkori képeslapgyű jteményéneklegféltettebb, legnagyszerűbb darab-

jai határozzák meg kalandozásaink,kalandtúránk útvonalát, s döntenekannak legfontosabb állomáshelyei-ről is. Így érkeztünk hát Krakkóba is.Hiszen írja szépen a kollekció sorbankövetkező darabján is – persze len-gyel nyelvű eredetiben –, hogy Wieżaratuszowa w Krakowie (ezúttal éppa magányosan dolgozó, talán indivi-dualista A. Bobrowski fényképfelvéte-lén…), s ez is a város egyik kihagyha-tatlan idegenforgalmi nevezetessége,turisztikai látványossága.

Az 1820-ban megsemmisült góti-kus városháza tornya. Ennyi maradtmeg az egykori épületből… Már a ké-peslapra nyomtatott felvételen is csakfák állnak körülötte. No persze, a maimodern képe nem ennyire idillikus, stávolról sem ennyire környezetbarát,de azért – s ezt meg kell hagynunk –a modern urbanisztika által belakotttérben is igyekeztek meghagyni, meg-őrizni a környék egykor volt jellegze-tességét, illetve az azokból táplálkozó

hangulatát…

És itt járunk most, igen, a már em-

lített barbakánnál is… Itt keresünkmost egy padon ülőhelyet magunk-nak (ez tetszik nekem, tegyük hát szo-kásunkká… akárhová vetődjünk iskalandtúránk során, mindenhol te-lepedjünk le egy-egy padra, vegyünkbirtokunkba, akárha csak negyedórá-nyi pihenőre is, mintha laza kis újság-olvasgatós felszusszanásra a munkábólkiszaladt, vagy kora délutáni kirándu-lásra otthonról elszabadult helybelieklennénk… idomuljunk hát mindenhola helyi adottságokhoz… Rómában vi-selkedj úgy, mint egy római... Krak-kóban viselkedj úgy, mint egy krak-kói...), a várfalak közvetlen közelében.Született krakkói polgárokat mímelve.Mindenképp le kell ülnünk egy pilla-natra, megpihennünk, mert engem

még mindig a Jagelló Egyetem épüle-tének fényképe, az első innen érkezettképeslapunk foglalkoztat. Illetve nemis elsősorban maga a nyomtatvány,hanem a gondolatsor, amit elindítottbennem…

Kezdjük olvasással.– Ajánlhatok egy verset – fordulok

most felvont szempillákkal megbol-dogult apósomhoz.

Beszédes István – a József Attila-dí- jas délvidéki költőnk – 2006-ban, aII. Ulászló által kibocsátott, szülővá-

rosomnak városi elő jogokat biztosítóadománylevele aláírásának ötszázadikévfordulóján jegyezte fel versébent El-telt sok év, már nem világos címmel:

Ha este van, s a szem opálos,arról mesél a nagyivó,hogy élt itt egy bicikligyáros,János volt, Johann vagy Ivó?Eltelt sok év, már nem világos.

Egy szó, mint száz, most sok bolond teker az utcán mindig éjjel,kinek a járda csak porond,manézs, hol packázik veszéllyel,s nyakán nem bólogat kolomp.

Meg azt mesélte még a kortárs,abrosz fölött, éjfél el ő tt,hogy élt itt egy jószív ű portás,s osztott ápoltnak kimen ő t,azóta oly kihalt a kórház.

És kiürült az elmegyógy,a doktor úr még most sem éber,álmában osztja a bogyót,hiszi, hogy nyája van, hogy héber igével választ szét folyót.

És nincs a világban balansz,kifosztva áll a bringagyár,s azóta ez a Tour de France,

pörög a föld, csapágya jár:s éjfél után is dúl a transz.

Amikor sok bolond pedáloz,attól hangos a nagy ivó,hogy élt itt egy bicikligyáros,János volt, Johann vagy Ivó?Eltelt sok év, már nem világos.

Van elmélet, mi rendszabályoz,a Három barátban pár tudor két részre oszt egy éji várost:ez áll, az rohan, de mind botor,az okos spannolja a ráfot.

S nem lehet másféle zárszó,Szarapka urat méltató:biciklin jön a Dobzse László,n ő jön a kedv, s a hídadó,erre kevés a valahány szó.

Megboldogult apósom ismét jelez,hogy bármit, bármit, bármit, csakleragadni nem kellene most, hiszenKrakkó nem csak a Jagellók korában

játszott jelentős szerepet.– Mi történt, talán nem tetszett a

vers? – nézek rá ismét kérdőn.– A város történelmének igen fontos

pillanatai voltak azok is, amikor kere-ken ezer esztendővel Krisztus születé-se után ide helyezték a püspöki szék-helyet – erősködik ő –, vagy amikora Visztula környéki mocsaras vidék-re nem sokkal korábban megépítettéka település erődítményét, a csaknemkétszázharminc méteres mészkő-dombon, a Wawelen. A szó eredeti je-lentésében lengyelül ezzel együtt is:vízmosásos terület…

– Igen, igen – bólogatok erre énkötelességtudóan.

De kötelességtudat ide vagy oda,valóban igen, tagadhatatlanul nagy-nagy igent kell minderre mondanom,hiszen a Kis-Visztula fölé magasodóWawel-dombon láttuk épp az imént arendszerint zavart okozó sorszámozás

jegyében ezúttal mégis egyértelműen,zavarkeltés nélkül III., avagy cseppetsem lebecsülendő, sőt, épp ellenke-zőleg, igenis megtisztelő ragadvány-nevén Nagy Kázmér lengyel király A krakkói Jagelló egyetem kalandtúránk egyik legfontosabb ihlető je FOTÓ: MH

(1310–1370) által, a 10. századi erőd éstemplom romjain újjáépítetett királyivárat és székesegyházat. Az pedig márcsak egy mellékszála lehetne ennek atörténetnek, hogy ez a bizonyos III.,alias Nagy Kázmér éppen LuxemburgiZsigmond királyunk dédapja volt…

Itt koronázták évszázadokon át alengyel királyokat, s itt hozták meg alegfontosabb állami döntéseket is. Sőtkis sétát tettünk – még érzem is az alsóvégtagjaimban – a királyi palota rene-szánsz kerengő jén, de az indiszkréciótsem megtagadó módon, belestünk apalotatermekbe is. A Wawel bástyá-

ját pedig T. Hermańczyk örökítettemeg sikerült felvételén, a kalandtú-ránk tervezésekor készített válogatá-sunkba sorrendben kilencedikkéntbekerült képeslapon. És igen, a te-lepülés történelmének kiemelt fon-tosságú pillanatai közé tartozott azis, amikor Újító Kázmér – lengyelül:Kazimierz Odnowiciel – uralkodásaidején a Krakkót tette meg az országf ővárosává…

Sőt magyar vonatkozásokat iskönnyűszerrel találhatunk a városutcáit járva, látványosságait kémlel-ve, történelmi emlékeiben gyönyör-ködve, titokzatos pontjait felfedezve,képeslapjait vizslatva, hiszen amikorII. Zsigmond Auguszt uralkodásá-nak lezárásával 1572-ben kihalt a Ja-

gelló-ház, Báthory István követte őta lengyel (és az ezzel összefonódottlitván…) trónon. Ízig-vérig Bátho-ry városa hát ez a mai napig is, hiszenaz egykori erdélyi fejedelem ma is ittnyugszik, a Wawel katedrálisának al-templomában helyezték örök nyuga-lomra királyi pompával.

Fővárosi státusát pedig Krakkó ak-kor veszítette el, amikor már nagyjá-ból egy évtizeddel a magyar uralkodóhalála után – a hosszú háború néven is

jegyzett tizenöt esztendei Habsburg-török hadakozásban – a Vasa dinasz-tiából származó III. Zsigmond lengyelkirály 1596-ban Varsót tette meg ki-rályi székhellyé. Krakkó ezután még1734-ig – a mi Székesfehérvárunk-hoz hasonlatos módon – megmaradt

koronázóvárosi rangjában.

Nagyra értékelem hát apósom ér-veit, mégis kicsit még mindig a Ja-gellók kötik le a figyelmem, DobzseLászló felé fordul az érdeklődésem,bevallottan és felvállaltan önző mó-don, már csak szülővárosom törté-netében játszott fontos szerepe miattis, hiszen akárhogy legyen is, a vá-rosi rang azért mégis csak nagy meg-becsülést jelentett ám abban az idő-szakban. A pénztárcámban turkálokvehemensen, de ezúttal most nemeuróérmét keresek a sarki, nyilvánoskávéautomatához, nem ám, hanemegy néhány évvel ezelőtti kártyanap-tárnak tudnék igazán őszintén örül-ni ebben a pillanatban… Belenézek azautó kesztyűtartójába is, de ott semtalálok ilyesmit, esetleg az ülés alá es-hetett… De nem. Vagy egy öröknaptáris kiváló szolgálatot tehetne, ha mostlenne nálam laptop, vagy internethez

juthatnék valahol… Keressünk moströgvest egy netkávézót! De gyorsan…Történt ugyanis, hogy augusztus else-

je 2010-ben vasárnapra esett, s ezért– részben szakítva a rendezvény ha-gyományaival, amelyek ezzel szem-ben inkább az első hétvégére tennéka búcsú dátumát –, egy héttel később,a hónap második víkendjén tartottákmeg a tatai Porcinkulát. S habár ezaz esemény nem egyértelműen len-gyel vonatkozásokra épül, mégis igen

nagy mértékben kötődik a Jagellók-hoz, illetve Dobzse Lászlóhoz.

A tatai Porcinkula néven ismertnépművészeti vásárt, amelyet még aferences barátok honosítottak meganno a vizek városában, a magyar-országi Kisalföld és a Dunántúli-kö-zéphegység találkozásánál, mindenévben utcai szórakoztató műsorok-kal egybekötve szervezik meg a he-lyi Várkanyarban. Mert régmúlt idő-ket idézővárat persze itt is találunk…Egy évvel korábban, tehát 2009-benpéldául a komáromi Szevasz Színházlépett fel itt a Mátyás király kútja cí-mű zenés mesejátékával, a Budapes-ti Utcaszínház társulata pedig a LudasMatyi címűprodukciójával szórakoz-tatta a vásári forgatagot. De voltak

itt gólyalábas bohócok és pantomi-

mesek, és játszóház a legkisebbek-nek. S hasonlóképp szinte mindenesztendőben…

A rendezvény nevét egy itáliai ká-polnáról kapta, amelyik Assisi vá-rosának közelében állt, illetve sajátosmódon áll, megőrződött a mai napig isPerugia és San Marino közelében, Ta-tától közúton ezeregyszáz és harminc-három kilométerre – légvonalban va-lószínűleg kevesebb lenne, de tegyükhozzá gyorsan, hogy az autósoknakmeg kell kerülniük az Adriai-tengert.Az olaszországi kápolna pedig a ha-gyomány szerint a Szentföldről ho-zott kis földre épült, s ezért is neveztékrészecskének, azaz porciunkulának.Máig él, ugye, nyelvünkben az ugyan-

csak latin eredetű, és etimológiailagis azonos gyökerekre visszavezethe-tő, hasonló jelentésűporció kifejezés…Portiuncula, „kicsinyke osztályrész”.

No, de a történetnek ez a része máregészen messzire vinne bennünketKrakkótól, s Lengyelországtól is, ezérthát nem is haladunk most továbbmegboldogult apósommal kalandtú-ránk nyomvonalán ebben az irány-ban... Megtelepszünk itt a kellő ala-possággal kiválasztott kis padunkon,és gyönyörködünk az idő múlásában,a krakkói estében... És innen indulunkmajd tovább.Hamarosan. folytatjuk


Báthory városa hátez a mai napig is, hi-szen az egykori er-délyi fejedelem mais itt nyugszik…

Magyar vonatkozá-sokat is találhatunka város utcáit járva,látványosságaitkémlelve…

Krakkói kalandozások

VIGYÁZÓ TEKINTETÜNK LENGYELORSZÁGBÓL IS TATÁRA ÉS ASSISIRE VETJÜK



falak, előbb az Assisi határában ál-ló, aprócska Szent Damján-templom,majd a Szent Péter- és a Porciunkula-kápolna. Utóbbit azonban csak a nép,csak a köznyelv jelölte így, eredeti ne-ve Angyalos Boldogasszony volt. Mi-után 1209. április 16-án III. Ince pápaengedélyezte az új rend megalapítását,és jóváhagyta a ferencesek szabályza-tát, Assisi Szent Ferenc ugyancsak ide,a Pociunkula-kápolnába tért visz-sza testvéreivel. Itt alakult meg a rendanyakolostora. „A legendák apró vi-rágocskái, melyek később annyi bájtés költőiséget árasztottak erre a pá-ratlanul termékeny korszakra, ekkorfogantak meg és ekkor hajtottak ki aszívek televény talajából” – jellem-zi az 1933-ban megjelent, négykötetesSzentek élete ezt az időszakot. Ferencazonban nyughatatlanul továbbin-dult, Marokkóba készült, majd eljutottEgyiptomba és a Szentföldre is. Ké-sőbb már csak 1226-ban, röviddel ha-lála előtt, súlyos betegen vitték visz-sza testvérei az első szerzetesközösséglakóhelyére. Utoljára tehát akkor váltmeghatározó jelentőségűvé Ferencéletútjában a Porciunkula, amikor azesztendő október havának harmadiknapján itt hunyt el. Testvérei a temp-lom kertjében temették el. A sírhe-lye fölé magasodó, s ma is álló SantaMaria degli Angeli- (Angyalokról Ne-

vezett Miasszonyunk) bazilikát 1568-ban emelték…

Egyáltalán nem véletlen hát, hogya tatai ferencesek is ezt a nevet válasz-tották búcsújuknak, ami mára már –a világi tartalmak erdejében – nép-művészeti kirakodóvásárrá alakult,hiszen a Porciunkula-búcsú a rendalapítója, Assisi Szent Ferenc felszen-telésének emléknapja; a hagyományszerint augusztus másodika. Kísérő-rendezvényeinek sorában pedig pél-dául a már felemlegetett 2010-ben istartottak utcaszínházi előadást, voltzenés-táncos bemutató, vérbővásárikomédia, kiállítás, gyermekprogra-mok, valamint ételek és italok gazdagválasztéka – hogy még II. Piusz pápais megszólhatta volna –, még ha né-

hány napos késéssel is, a hónap nyol-cadik napján.

A vizek városa azonban – ahol azországban az elsők között, már 1894-ben közteret neveztek el Kossuth La-

josról – más évszázados történelmiemléket is őriz: két héttel később, jú-nius 19-én és 20-án a település a tataiországgyűlés ötszázadik évfordulójátünnepelte. Ez ma még a magyar tör-ténetírás nagy talánya, nem kis fel-adat lesz ugyanis elsősorban annak atisztázása, hogy egyáltalán megtör-tént-e ez az esemény. Akárhogy le-gyen is azonban – biztos, ami biztosalapon – a jeles ötszázadik évfordulótbecsülettel megünnepelte Tata vá-rosa. Az eddig feltárt magyar forrásokugyanis egyelőre nem erősítik meg,

hogy ilyen történelmi esemény való-ban lezajlott, megesett volna.

Itt lép be most ismét, dicsőségetmímelő fanfárok hangjának kíséreté-ben a képbe a Jagelló-házból származóDobzse László… Pasqualigo Péter lo-vag, a Velencei Köztársaság Magyar-országra küldött követe számolt belevelezésében az 1510-es tatai ország-gyűlésről. Talján forrásból értesülhe-tünk hát ennek a magyar történelmieseménynek a megtörténtéről, s ez ígymár önmagában is históriai érdekes-

ség. Történt ugyanis, hogy az Egyhá-zi Állam, a Német–Római Császárságés Franciaország 1508-ban szövetsé-get kötött a velenceiek ellen. FraknóiVilmos történetíró az Erdődi BakóczTamás élete 1442–1521 című köteté-nek (Méhner Vilmos kiadása, Buda-pest, 1889) harmadik fejezetében ígyír erről: „Mikor tehát az 1508-dik évutolsó napjaiban, II. Julius pápa, Mik-sa és XII. Lajos a cambrayi szövetségetVelencze ellen megkötötték; a magyarkirályt is fölhívták, hogy csatlakozzékhozzájok, és Dalmátiát, a magyar ko-rona egy század előtt elvesztett mel-léktartományát, foglalja vissza.

Azonban törekvéseiket a köztár-saság magyarországi ügyviselő je,Guidoto Vincze, képes volt Erdődi Ta-más közreműködésével ellensúlyoz-ni. A király ugyanis nejének halálával,a kezdeményezés bátorságának azoncsekély mértékét is elvesztette, a mita trónra magával hozott. A f őurakbanhiányzott a hazafias ambitió és áldo-zatkészség. A zilált viszonyok és pénz-ügyi zavarok közepett, mikor a vég-várakat is alig birták a törökök ellenmegoltalmazni, új foglalásokra gon-dolni sem lehetett.

Tétlenűl szemlélték tehát az 1509tavaszán megindúlt háborút, melyVelenczére súlyos vereségeket ésveszteségeket hozott.” A szövetsé-

gesek azonban továbbra is szerettékvolna elérni, hogy a Magyar Király-ság csatlakozzon a Velence-ellenes li-gához, ezért még a háborús eszten-dő nyarán a pápa újabb felhívássalfordult a döntésképtelenségéről el-híresült II. (Jagelló) Ulászlóhoz. Azuralkodó ódzkodott attól, hogy el-kötelezze magát Velence ellenében,mert a tengermelléki köztársaságanyagilag is támogatta Magyarorszá-got, és – mellesleg – a törökök előre-nyomulása ellen is természetes szö-vetségesként számított volna rá.

A válaszom egy határozott talán –mondja a manapság divatos vicc. Va-lahogy így lehetett ezzel a maga korá-ban II. Ulászló is – aki bezzeg a magyarkoronára nem habozott ennyire rá-

bólintani –, s aki sok-sok határozotttalánt mondott azokban a napokban,igyekezett halogatni a döntést, igye-kezett elodázni a pillanatot, amikorvégre egyértelmű választ kell adnia.Velence mellett, a köztársaság érde-kében lobbizott többek között ErdődiTamás is, akit azonban hamar fél-reállítottak, kénytelen volt mindenkapcsolatot megszakítani GuidotoVinczével is. Egy alá sem írt, titokbanelküldött levelében ekkor már így fo-galmazott: „Érzelmeim nem változ-tak; de okos ember alkalmazkodik azidők követeléseihez… és mikor a vi-szonyok fölött nem uralkodhatik, ő hajol meg előttük.”

A következőesztendőben érkezett ela pillanat, amikor II. Ulászlónak végre

döntést kellett volna hoznia, nem ha-logathatta tovább a válaszadást. De ő még ekkor sem vállalta magára a fele-lősséget, ezért inkább országgyűlés elévitte volna a kérdést. S talán vitte is…

A magyar korona népeit azonbanebben az időben nemcsak a török, de apestisjárvány is tizedelte. Az eredetilegSzékesfehérvárra összehívott ország-gyűlést – talján forrásból tudjuk így –ezért Tatára helyezték át. „A Vértes tö-vében, kies vidéken fekvő királyi vár,melyhez vadakban bővelkedőerdősé-

gek tartoztak, már Zsigmond uralko-dása alatt is zajos ünnepélyek és világ-történelem jelentőségűtanácskozásokszínhelye vala. De Mátyás idejében éltefénykorát. Az aranyban és színpom-pában ragyogó palotákról, az oszlop-csarnokokról, kertekről és vízijátékrólelragadtatással szólanak az egykorútörténetírók” – írta Fraknói Vilmos.A köznemesek ekkor negyven meg-bízottat küldtek Tatára, ahol a kirá-lyi udvar és a f őurak oltalmat kerestekmaguknak a pestisjárvány elől, ezért1510. május 23-án Visegrádról ide tet-ték át székhelyüket.

Pasqualigo Péter lovag, velenceikövet feljegyzése szerint a tatai or-szággyűlés június 24-én kezdődött,

és végül a tengermelléki köztársaság-gal szemben ellenséges oldal került kigyőztesen az egyezkedésből. Minden-nek azonban lényegében már semmi

jelentősége sem volt, mert erő, aka-rat és pénz hiányában konkrét lépé-seket nem tettek, nem kezdtek egyújabb értelmetlen háborúba. Ötszázéves történelmi távlatból talán ma márkimondhatjuk azt is, hogy: szerencsé-re. Az Egyházi Állam ekkor már nemtámogatta a Velence-ellenes szövet-séget, ezért július 10-én a pápai követátadta II. Ulászló királynak a II. Gyu-la pápa által 1509 karácsonyán meg-áldott díszkardot és pallost, a Szent-szék ugyanis ezzel igyekezett rávenni amagyar rendeket arra, hogy Dalmácia

visszavívása helyett inkább a török el-len induljanak hadjáratra.

Hiába tehát, hogy az eddig feltártmagyar források nem igazolják a tataiországgyűlés megtörténtének tényét,mindenképp Pasqualigo Péter tudósí-tásának igazát támasztja alá, hogy ez adíszkard ma is látható a Magyar Nem-zeti Múzeumban.

Tata városát a f őnemesség vélhe-tően néhány héttel később, július má-sodik felében, a király pedig augusztus10-én hagyta el, mert a pestisjárványekkor már ezt a települést is komolyanfenyegette…

Minket pedig most nem holmi be-tegség vagy halálos járvány fenye-get. Nem, csak annak a veszélye,hogy túlzottan is leragadunk Krak-

kóban – habár több hetet vagy hóna-pot és több monográfiát is megérnemár önmagában is ez a város –, ezértmáris padlógázzal robogunk tovább,megboldogult apósom a képeslapo-kat rendezgeti katonás ábécérendbe– vagy, pedagógus lévén, mint test-nevelésórán a nebulókat a tornasorba–, én pedig úgy markolom a volánt,mintha az életem függne tőle… folytatjuk


2012. JÚLIUS 14., HÉTVÉGE HULLÁMTÉR MAGYAR HÍRLAP 15MÚLT

Egészen messzire vitt bennün-ket Krakkótól és Lengyelországtól,amikor megboldogult apósommal,Mihajlovits Péterrel (1943–2004),megbecsült délvidéki biológussal éspedagógussal a halála után, az újvidé-ki nagyszülői ház padlásáról előkerültgyermekkori képeslapgyű jteményé-nek legféltettebb és legnagyszerűbbdarabjai nyomán kalandtúránkon ki-tekingettünk kicsinykét a anyaorszá-gi Tata irányába is. Persze volt kite-kintésünknek krakkói, meg lengyelvonatkozása is, akármilyen önző le-gyen is az, hiszen a délvidéki szülő-városomnak, Zentának egykor városirangot adományozó Dobzse László-hoz kötődött…

Megboldogult apósommal éppmegtelepedtünk itt, Krakkóban egykellő alapossággal kiválasztott pa-don, és gyönyörködtünk az idő mú-lásában. És innen indulunk most to-vább, amikor kissé talán öncélú ésenyhén vélhetően önismétlésnek tű-nőmódon felelevenítjük, hogy a tatai,Porcinkula néven ismert népművé-szeti vásárt a ferences barátok hono-sították meg anno a vizek városában.A búcsú nevének eredete pedig egyszenthez kötődik…

A Porciunkula-kápolna – As-sisi városának közvetlen közelé-ben, Perugia és San Marino mellett –

ugyanis igen fontos szerepet játszott

Assisi Szent Ferenc (1182–1226) életé-ben. A feljegyzések szerint ugyanis itt– ebben az Assisitől délre fekvő temp-lomban – jelent meg neki az Úr Jézusés a Szűzanya. Arra biztatták, hogykérjen valami „nagy kegyelmet”,bármit mondhat, teljesítik kívánsá-gát. Ő pedig azt kérte, hogy aki ezt akápolnát meglátogatja, az „teljes bú-csút” nyerhessen. Az Úr Krisztus pe-dig személyesen ígérte meg Ferenc-nek, hogy akik ebben a templomban„érvényesen meggyónnak, teljes bú-csút nyernek”, azaz feloldozásbanlesz részük. Ez különleges kiváltságot

jelentett az adott korban, mert ak-koriban úgy tartották, hogy csak aznyerhetett teljes búcsút, aki a Szent-földre zarándokolt. A kiváltság jelen-tőségét hangsúlyozta a kápolna bejá-rata fölött elhelyezett felirat is: „Ez azörök élet kapuja, bejárata.”

Egy másik, korábbi üzenet-ben pedig, amikor Ferenc a SzentDamján- (San Damiano) templom-ban imádkozott, Jézus így szólítot-ta meg őt: „menj, építsd fel hajléko-mat; hisz látod, csaknem romokbanhever.” A gazdag posztókereskedő,Bernardone Péter (avagy eredeti taljánírásmódban: Pietro di Bernardone) fiaezért, miután megtagadta testi szülő-atyját, a környék templomainak hely-reállítását tekintette legf őbb felada-

tának. Sorra újultak meg a felszentelt

„Menj, építsd fel hajlékomat” FOTÓ: MH

Apósommal megtele-pedtünk Krakkóbanegy padon, és gyö-nyörködtünk az idő múlásában.

Krakkói kalandozások (4)



2012. AUGUSZTUS 4., HÉTVÉGE HULLÁMTÉR MAGYAR HÍRLAP 15MÚLT

A krakkói barbakánnál ültünk még azimént egy padon, Dobzse Lászlót fel-emlegetve megboldogult apósommal,Mihajlovits Péterrel (1943–2004), adélvidéki biológussal és pedagógus-sal, akinek a halála után, az újvidékinagyszülői ház padlásáról előkerültekgyermekkori képeslapgyű jteményé-nek legféltettebb és legnagyszerűbbdarabjai. A kollekció véletlenszerűsé-gének diktátuma vezérli már hosszabbideje kalandtúránk kanyargós, időn-két a logika minden törvényét is meg-cáfoló útját, útvonaltervét… Mert vanaz úgy, kérem tisztelettel, az életben,hogy bizony, bizony mondom nék-tek… Most meg máris autóval robog-nánk tovább?!

Így igaz… Indulás előtt azonbantettünk még egy röpke, laza kis kité-rőt… Persze, nem kell ebben sem kü-lönösebb megalapozottságot s nagyívű összefüggéseket keresni, egysze-rűen csak Adam Bernard Mickiewicz(1798–1855), a neves lengyel író-költő verseit olvasgattuk, s így jutottunk ar-ra a sorsfordító megállapításra, hogymég egy kicsit maradunk, még egy-szer elsétálunk a városban találha-tó szobrához s talán egy, az út mel-lett hanyagul, egy laza mozdulattaltépett virágot is elhelyezünk annaktalapzatán…

„Jó reggelt! – Nem merem zavarni…Tünde látvány!

Fél-lelke mennyei tájak fölött lebeg,a fél meg angyali orcáin szendereg,mintha a nap felét ezüst gomolyba látnám.

Jó reggelt! – Fölpiheg, s a ködl ő recehártyán csillannak szeliden lágy fények és tüzek, –Jó reggelt! – ajakán egy makacs légybizseg…Csak nézem, és a nap megvillan édes ágyán.

Jó reggelt hoztam ím, s álmodó,gödrös orcád úgy megfélemlitett. No fordulj ide,szólj hát:Vidáman kelsz-e ma? S szeretsz-e

még vajon?

Jó reggelt! – A kezed… meg sem csókolhatom?Azt mondod, menjek el? No jó…Tessék a szoknyád.S kelj, öltözz és gyere… Jó reggelt,angyalom!”(Adam Mickiewicz: Jó reggelt!,Kardos László fordítása)

Búcsú a Flórián kapunálKrakkó Flórián kapuját néztük megmegboldogult apósommal sebtében,mielőtt a gázpedált valóban padló-ig nyomta volna… Az Óvárosban kó-boroltunk még, amelyet egykor tel-

jes egészében falak vettek körül, de a

19. század elején, sajnálatos módon,elpusztultak, mert vesztükre épp azenyészettel találtak közösködni.

Mi már csak fákat találtunk a falakhelyén, kivéve a Flórián kapunál, aholmég az egykori építmények egy részeis áll, felvillantva kicsiben, miniatűr-ben – de torzóban is egyben –, hogymilyenek is voltak az egykori város-falak. A Flórián kaput – nevét Krakkóvédőszentjéről, Szent Flóriánról kap-ta – 1307-ben építették. Az egyko-ri városfalakon összesen nyolc ehhez

hasonlatos kapun keresztül lehetettátjutni, és akkoriban még mindegyik-hez tartozott egy felvonóhíd is. A Fló-rián kapu – s ezt már csak úgy, mel-lesleg súgom itt most megboldogultapósom fülébe –, azért is különleges,mert ezen keresztül vezetett a királyútja, a f őtéren át a Wawelbe. Nos hát,az unikornisok, a törpék és óriások,a sárkányok és sárkányölők, kedvestündérek és ártó boszorkányok, szép-séges mostohák és tökhintók, a fehérparipán „robogó” békakirályfiak, el-varázsolt hercegnők és a vártoronybólösszecsomózott lepedőkön menekü-lőkirályleányok, csodálatos élőlényekés még csodálatosabb megzabolázó-ik népmesei kora már rég lejárt, le-tűnt a történelmi emlékezet félidejé-ben – béka poraira –, így ma már nemholmi koronás f ők, de nem ám, csakvalami szurkolók botorkálnak errefe-lé, rajokba verődve, falkában üvöltve,ugatva a Holdra, ahogy jobban szem-ügyre vesszük őket, a Flórián kapunáltal a Wawel felé, mindenféle nem-zeti lobogókkal felékesítve magukat,trikolórok színeire festve arcukat, al-karjukat, mellkasukat. Ha pedig ko-ronáról kérdeznénk őket, legfeljebb apénztárcájuk után nyúlnának, a far-zsebükhöz kapnának – nemzetiségükfüggvényében –, illetve cigarettamár-kára gondolhatnának, előhúzva meg-kezdett doboznyi Koronájukat ingük-ből, avagy mellényzsebükből. De nem,

köszönöm, most nem kérek, nemis lenne időm elszívni, hiszen meg-boldogult apósom már a volánnál ül,nyomja is a pedált, mintha sürgetnébárki is…

De, őt nem sürgeti senki, most ő sürget engem.

Igen, ma már olimpia van, London-ban (hulljon hát a „liquid sunshine”,no meg persze az éremeső, a gólöröma sportolókra a ködös Albionban…), denéhány hete még, nem is olyan régen,Lengyelország, többször pedig Krak-kó volt a vezető hír a sportlapokban,az Ukrajnával közösen szervezettlabdarúgó-Európa-bajnokság ürü-gyén. Százával tűntek/tünedeztek hátelőazokban a hetekben a nemzeti szí-nekre festett, nemzeti színekbe öltö-

zött szurkolók, a focidrukkerek is aFlórián kapu aljából, mi tagadás, ese-tenként kótyagosan is, olykor egy-egyitalra megállva a kiülős vendéglői tera-szok valamelyikén, de természetesenspórolósabban is, kisboltok, éjjel-nap-pali üzletek lépcső jén, illetve valamelyközelebb eső padon megtelepedve.Ahogy mi is tettük még az imént meg-boldogult apósommal, habár a foci-őrületnek immár vége – látnám csakegyszer, csak egyetlenegyszer ezeketa terebélyes, „széles néptömegeket”ugyanígy tombolni akármelyik, talá-lomra kiválasztott nemzetközi ope-rafesztiválon! (a zenehallgatásra kü-lönösképp ajánlott művek jegyzékétpedig kérésre megküldöm…) –, a tu-rista mégis turista marad, tök mind-

egy, hogy milyen eseményre, milyencélzatossággal érkezett.

S ahogy beülök most megboldogultapósom mellé az autóba, s bekötömmagamon a biztonsági övet (egyreszűkebb rám ez a vacak…), már hallomis a rádióból az összegzést, az elégedettértékelést, miszerint milliók szurkol-tak a lengyelországi helyszíneken…Közel három egész és hat tized milliószurkoló látogatott el a lengyel–ukránközös rendezésű labdarúgó-Európa-bajnokság lengyelországi csoportmér- Egykor a királyok közlekedtek a Flórián kapun át a Wawelbe FOTÓ: MH

kőzéseire – mondja most a búgó hangúbemondónő, a kimért és távolságtar-tó, s mégis megborzongató intonáci-óval és dikcióval megszólaló hírolva-só, akit mintha csak a nagyszerű(igen,szerintem igenis nagyszerű!) ameri-kai filmrendező, Walter Hill 1979-esWarriors (A Harcosok) című filmjébőlszerződtettek volna át ebbe a krakkóirádióstúdióba.

A mennyei rádió híreiA Port.hu ismertető je szerint: „A NewYork-i bandák szokásos éves gyűlésénmeggyilkolják a szónokot. A f ővezérmegölésével a Harcosok nevet vise-lő banda tagjait gyanúsítják. Bár va-lójában ártatlanok, kénytelenek me-nekülésre fogni a dolgot, nyomukbanüldözőikkel. A Harcosok megpróbál-nak visszajutni a saját területükre, deehhez keresztül kell vágniuk szinte azegész városon. Minden egyes keresz-teződés, minden egyes metrómegál-ló halálos csapdát rejt számukra, min-den rivális bandaőket akarja elkapni anagyvárosi dzsungelben. A véres ösz-szecsapásokban egyre fogyatkozika Harcosok létszáma.” Habár én jó-val többet gondolok erről a filmről,amelynek most a stáblistáját böngé-szem épp, ezen a sorsszerű anyós-ülésen megtelepedve, a telefonomon(már elnézést, de kicsit új még nekemez a világ, ez a mobilos internetezés…),

de a f őbb szereplők nevét minden-képp fel akarom még jegyezni, mie-lőtt továbbindulnánk: Michael Beck(Swan), James Remar (Ajax), Dorsey

Wright (Cleon), Brian Tyler (Snow),Mercedes Ruehl (Rendőrnő), DavidHarris (Cochise), David Patrick Kelly(Luther), Marcelino Sánchez (Remb-randt). Igen ám, de a rádióbemon-dó nem tartozik a f őbb szereplők kö-zé, azőnevét már egy olyan honlaponkell megkeresnem, amelyiken sokkalrészletesebb stáblistáknak biztosíta-nak tárhelyet. Irány az Imdb.com, ittDJ-nek nevezik a szpíkert, de mind-egy is, hiszen ez ma már mindez teljes-séggel egyre megy… Sajnos, már csaka mennyei rádióból szólhat hozzánkezen a hőgutás, kánikulás, hőségri-adós, bedöglött klímaberendezésesszombat délutánon Lynne Thigpen(1948–2003), aki mellékszerepében isa Warriors című film egyik meghatá-rozó vizuális és fonikus élménye volt.Soha rosszabb jellegzetességeket egyilyen alkotásnak…

A külvárosi gyártelepen átA Lengyel Nemzeti IdegenforgalmiKépviselet összegzése szerint az or-szágban rendezett tizenöt mérkőzéstösszesen száztíz országból hatosszázés ötvenes és kettes ezernyien tekin-tették meg a stadionokban, a szurko-lói zónák látogatottsága pedig elérte akétmillió és nyolcszáznyolcvanezret,vagyis erőst közelítette a hárommilli-ót – halljuk hát most a rádióból ezen azigéző, feledhetetlenül búgó női hangon

(én már a filmkockát is magam előttlátom, mintha ide, pont ide vetítetnékelém a szélvédő belsőoldalára…), mi-közben megboldogult apósom tövig

nyomja a gázpedált, s immár Krak-kó külvárosában járunk, ez itt már egygyártelep, a kevésbé látványosak egyi-ke, képeslapra csak tévedésből nyom-tatnak ilyesmit, nem is találtunk ró-la felvételt a gyű jteményben. – Az ötszurkolói zóna, vagyis Varsó, Poznan,Wroclaw, Gdansk és Krakkó mellettnégyszáz másik helyszínen nézték tö-megesen a szurkolók a meccseket azországban, ezeket a helyeket összesenkét és fél millióan keresték fel – búgjatovább a mennyei rádió bemondónő-

je, de ekkor már valami interferenciais zavarja az adást, egyre rosszabb a vé-tel, s mire az automatikus keresőújabbfrekvencián, egy számunkra teljesenúj megahertzen állapodik meg, márigen, valami egészen mást, már csakolimpiai híreket hallunk. Ahogy au-tónk zöttyen egyet a külvárosi gyárte-lep ránk leselkedőkátyúján, keresztetvetünk még, Lynne Thigpen lelki üd-véért motyogunk gyors imát, s márisújabb képeslapok között keresgélünk:mire az autópályához érünk, el kellenedöntenünk, melyik véletlenszerűség-nek engedve határozzuk meg kaland-túránk további útvonalát. Ki kellenetalálnunk, hogy milyen irányba ka-nyarodjunk a felüljárón – előtt, alattvagy után –, de egyelőre csak abbanvan teljes egyetértés közöttünk, hogyegy ideig még biztosan Lengyelor-szág útjait, városait és falvait, köveit ésszikláit koptatjuk, egy jó ideig itt ront-

juk még a levegőt a polákok földjén.vége


Krakkói kalandozások (5.)

Documents

Krakkói kalandozások