Kami Garcia és Margaret Stohl

Lenyűgöző sötétség

A mű eredet i címe: Beaut iful Darkness

A művet eredet ileg kiadta: Lit t le, Brown and Company, Hachette Book Group

Fordí tot ta: Antoni Rita

A szöveget gondozta: Ancsa T

Copyright © 2010 by Kami Garcia and Margaret Stohl

Book design by David Caplan

Hand let tering © Si Scott Jacket

Photograph © Marc Tauss

ISBN 978 963 245 469 6

© Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2012-ben

Tartalom

AZELŐTTAz Igéző lány

FEBR.15.Örök Nyugodalom

ÁPR. 17.Az odaégett gofri

ÁPR. 17.Citrom és hamu

MÁJ.1.Zuhanás

MÁJ.16.A hívás

MÁJ. 17.Senki sem maradt

JÚN. 12.A lány az álmaimban

JÚN.12.A tónál

JÚN.12.Az Igéző fiú

JÚN.14.A könyvmoly

JÚN.14.A csomagolópapír alat t

JÚN. 15.A Déli Ropogós

JÚN. 15.A Szerelmesek csatornája

JÚN. 15.A tévedhetet len

JÚN.15.Az Irányfény

JÚN.15.A Száműzöttek Klubja

JÚN.15.Háborgatva

JÚN. 16.Felismerések

JÚN.17.Az örökség

JÚN.17.Az Őrzés

JÚN. 17.A Fénygömb

JÚN. 17.Az ugrás

JÚN.18.Külső ajtók

JÚN. 18.Tükör országban

JÚN. 19.Bonaventura

JÚN. 19.

SebhelyekJÚN.19.

OdalentJÚN. 19.

Rossz kislányJÚN.19.

KövetkezményekJÚN. 19.

A jelentéktelenJÚN. 20.

A kép összeállJÚN. 20.

Senki fiaJÚN.20.

A Nagy GátJÚN. 20.

Ki a FénybőlJÚN. 20.

Hús és vérJÚN.20.

A hadseregJÚN. 20.

Sötét tűzJÚN.20.

Tizenhét HoldJÚN. 21.

Sötétség és FényJÚN.22.

HazafeléJÚN. 22.

Új vérJÚN.28.

NapfelkelteUTÓSZÓ

SzirénkönnyekKöszönetnyilvánítás

A könyvben szereplő karakterek és események a képzelet szüleményei.Mindennemű hasonlóság élő vagy holt személyekhez véletlen egybeesés, amely nem tükrözi aszerzők szándékát. A regényben előforduló személyek, szervezetek és földrajzi helyszíneknevei lehetnek valóságosak, azonban a szerzők ezeket szintén fikciós szándékkal használták,másféle értelmezésük nem helytálló.

Sarah Burnesnek,Jule Scheinának és Jennifer Bailey Huntnak,

akik, érthetetlen módon, nem engedték,hogy a borítón tüntessük fel a nevüket.

„ Megbocsátjuk, ha egy gyerek fél a sötétben.Az élet igazi tragédiája, ha egy férfi fél a fényben. ”

Platón

AZELŐTT

Az Igéző lány

Azelőt t úgy hit tem, hogy a városunk, mely az iszapos medrű Santee folyó mellet t , az istenháta mögött , Dél-Karolinában fekszik, a semmi közepén terül el. Fülledt porfészekkénttekintet tem rá, ahol soha semmi nem történik.

Meg voltam róla győződve, hogy it t nincs új a nap alat t , és ez így is marad azörökkévalóságig.

A pletykás szomszédok holnap ugyanolyan bágyadtan ejtőznek majd a veranda hintáján,ahogyan tet ték száz évvel ezelőt t ; és a rekkenő hőségben a jégkocka ugyanolyan gyorsanolvad el teájukban, ahogyan azt már időt len idők óta megszokhatták. A hagyományok it tmakacsul tartot ták magukat, lehetet lenség let t volna felkavarni poshadt állóvizüket. Át- megátszőtték tet teinket, sőt még a tét lenség hosszú óráit is. Születés, esküvő, temetés, egyrement: a metodisták ugyanúgy énekeltek.

Vasárnap mindenki templomba igyekezett , hét főn pedig bevásárolni a település egyet lenélelmiszerbolt jába, a Shop & Lopba. A hét többi részét a semmit tevés töltöt te ki, meg perszenémi pite, ha az embernek megadatot t a szerencse, hogy olyasvalaki szorgoskodottot thonában, mint Amma, családunk házvezetőnője és a megyei amatőr sütőverseny állandógyőztese. Az öreg, négyujjú Miss Monroe, a tánctanár rendület lenül oktat ta a cot illont ; fehérkesztyűjének egyik ujja üresen lifegett , miközben, nyomában tanítványaival, kecsesenvégigsuhant a parketten. Maybelline Sutter sem hagyott fel a fodrászattal Tűzd és Tekerdnevű üzletében, annak ellenére, hogy a hetvenedik születésnapja környékén majdnem teljesenmegvakult , így ha megszaladt a kezében a hajvágógép - és ez bizony gyakran előfordult ! -, abűzös borz mintázatát idéző csíkot szántot t pórul járt vendége fejére. Carlton Eaton pedig -ha esett , ha fújt - nem mulasztot ta el kézbesítés előt t gondosan felbontani a leveleket. Havalami megrázót olvasott , személyesen közölte a címzettel; elvégre nem sokkal elviselhetőbba lesújtó hír, ha az ember a földijétől értesül róla?

Nem mindig lehetet t eldönteni, hogy ez jó-e vagy rossz, de a város minden porcikánkbanáthatot t minket; ismerte minden bűnünket, t itkunkat és szégyenünket. Valószínűleg nemszorul további magyarázatra, hogy mi tartot t it t majdnem mindenkit , illetve az sem, hogy azonkevesek, akiknek mégiscsak sikerült elkerülniük innen, miért vonakodtak visszatérni.

Mielőt t megismerkedtem Lenával, úgy terveztem, hogy amint leéret tségizem a Jacksonban,az utóbbi tábort fogom erősí teni; eltűnök és vissza sem nézek.

Aztán beleszeret tem az Igéző lányba, és az ő révén megtudtam, hogy rozoga járdáink alat tegy másik világ húzódik, mely, rejtve a Halandók szeme elől, mindig is egyszerre létezett amiénkkel. A Lena által feltárt Gat lin rendkívül mozgalmas helynek bizonyult , ahol egyre-másratörténnek a lehetet lennek tűnő, természetfelet t i dolgok, melyek örökre megváltoztathat ják -vagy éppen ki is olthat ják - az ember életét .

Miközben a mit sem sejtő városlakók szorgosan metszették házuk előt t a rózsabokrokat, ésfinnyásan válogatták az út ment i bódénál a féregrágta barackot; különféle, párat lanképességekkel rendelkező teremtmények, Fényhozók és Sötét Igézők vívták véget nem érőharcukat. Voltaképp természetfelet t i polgárháború zajlot t , és semmi remény nem mutatkozott ,hogy bármelyik fél meglenget i a fehér zászlót . Azt a Gat lint , mely Lenának ot thont adott ,Démonok uralták, valamint egy átok, mely több mint száz éve nehezedett a családjára. Ésminél közelebb kerültem a lányhoz, ez a másik világ engem is annál jobban beszippantot t .

Néhány hónapja még azt hit tem, ebben a városban semmi sem változik.

Amikor megtudtam, hogy ez nem igaz, már visszakívántam volna az unott

eseménytelenséget.

Ugyanis at tól a pillanattól fogva, hogy az életem összefonódott egy Igézőével, egyet lenszeret temet sem tudhattam biztonságban. Lena azt hit te, a balsors csak az ő osztályrésze,de tévedett .

Az átok immár kettőnket sújtot t .

FEBR.15.

Örök Nyugodalom

Amma legjobb fekete kalapjának karimájáról eső csepeg. Lena csupasz térdei a sírtszegélyező nedves agyagba süppednek. Úgy érzem, mintha hátulról tűkkel szurkálnák anyakamat; túl közel állok Macon fajtájának több tagjához.

Incubusokhoz. Olyan Démonokhoz, akik alvó Halandók emlékeivel és álmaival táplálkoznak.A hang, amellyel át törnek az éjszaka sötét jén és eltűnnek napfelkelte előt t , a világonsemmihez nem hasonlí tható. Hátborzongató csapatot alkotnak, mint a varjak fekete serege,mely tökéletes összhangban száll fel a villanyvezetékről.

Ez volt hát Macon temetése.

Úgy emlékszem minden részletre, mintha csak tegnap let t volna, noha azt is nehéz elhinni,hogy egyáltalán megtörtént. A búcsúszertartások már csak ilyen rejtélyesek. Ahogyan -feltételezem - maga az élet is. Az ember fontos részleteket egy az egyben kizár, devélet lenszerű, jelentéktelen momentumok újra és újra megelevenednek előt te.

Amire élesen emlékszem: Ammára, ahogy felébreszt az éjszaka közepén, és azt mondja,napfelkelte előt t oda kell érnünk az Örök Nyugalom Kert jébe; Lenára, ahogy ot t áll lesújtot tan,összetörve, és azt kívánja, bár pusztulna el az egész világ, ha már Macon nincsen; és asötétségre, mely az égbolt ra és a sírt körülállók egyik felére borult , azokra, akik nem voltakemberek.

Mindvégig gyötört egy aggasztó gyanú; ot t bujkált elmém egy hátsó zugában a gondolat ,hogy történt valami, amire nem tudok visszaemlékezni. Lena születésnapja, a TizenhatodikHold óta igyekeztem felidézni - egyelőre hasztalanul -, a komor éjszaka óta, amikor Maconmeghalt .

Csak azt tudtam, bármi is legyen, muszáj, hogy eszembe jusson!

A temetés hajnalán odakint még koromsötét volt , de néhány holdsugár át törte a felhőket, ésbevilágí tot t a nyitot t ablakon. A szobám kihűlt , de nem törődtem vele. A tragédia óta eltelt kétéjszaka szándékosan nyitva hagytam az ablakot, hátha Macon betér hozzám, leül aforgószékemre, és elidőzik nálam egy kicsit .

Újra eszembe jutot t az éjszaka, amikor meglát tam, ahogy ot t áll a sötétben az ablakomelőt t . Akkor tudtam meg, mi ő.

Gyanúmmal ellentétben nem vámpír volt , vagy egyéb mitológiai lény egy könyv lapjairól,hanem igazi Démon. Dönthetet t volna úgy is, hogy vérrel táplálkozik, ehelyett azonban azálmaimat választot ta.

Macon Melchizedek Ravenwood. Az it teniek az Öreg Ravenwoodként, a város remetéjekéntemlegették. Lena nagybátyja volt , és egyben apja helyet t apja.

Már öltözködtem a sötétben, amikor megéreztem, hogy nem vagyok egyedül az elmémben.

Lena?A lány, szokása szerint a lehető legközvet lenebb formában, tudatom legmélyéből beszélt

hozzám, áthidalva minden távolságot. Ez volt a szavak nélküli érintkezési formánk, a Keltálás:az Igézők suttogó nyelve, melyet ők már jóval azelőt t használtak, hogy én akár csakgondolatként megfogantam. A szorongató szükség hozta létre e bensőséges nyelvetazokban az időkben, amikor valaki pusztán a mássága miat t máglyán végezhette. Mi ket ten,mivel én Halandó vagyok, elvileg nem lehettünk volna rá képesek; de valamimegmagyarázhatat lan oknál fogva mégis működött köztünk, ezért így beszéltük meg

mindazt, amit nem akartunk vagy nem lehetet t hangosan kimondani.

Nem megyek. Képtelen vagyok rá.Felhagytam a nyakkendővel vívot t küzdelemmel, és miközben az ősrégi rugók

megnyikordultak a súlyom alat t , visszaültem az ágyra.

Muszáj jönnöd. Soha nem fogod megbocsátani magadnak, ha távol maradsz.Lena egy pillanat ig hallgatot t , majd tovább ellenkezett .

Nem tudhatod, milyen érzés.De tudom.És azzal felidéztem azt a napot, amikor én voltam az, aki félt felkelni, félt felvenni az öltönyt,

az imakör tagjaival elénekelni az „Abide with me”-t , és a fényszórók gyászos menetének élénvégighajtani a városon át a temetőbe, elkísérni Anyát az utolsó út jára. Attól féltem, hogy ahalála mindezzel visszavonhatat lanul igazzá válik. Elviselhetet len volt a visszaemlékezés,mégis megnyitot tam elmémet, és betekintést engedtem Lenának.

Úgy érzed, menni sem tudsz, de nincs választási lehetőséged, mert Amma karon fog és azautóhoz vezet, majd betuszkol a templomi padba, keresztülvonszol a szánakozó tekintetekkereszttüzén. Hiába fáj minden mozdulat, hiába sajog az egész tested, hiába ég valamikimondhatatlan láztól.

Emberek tűnnek fel előtted, rájuk meredsz. Motyognak valamit, de nem hallod mit. Semmimást nem hallasz a fejedben az üvöltő hangon kívül. így hát hagyod, hogy Amma karon fogjonés vezessen, és végül túl leszel az egészen. Mert ha valaki azt mondja, kibírod, akkor úgy isvan.

A tenyerembe temettem az arcom.

Ethan...Mondom, hogy végig tudod csinálni, Lena.Öklömmel megdörzsöltem a szemem, és nedvességet éreztem. Felkapcsoltam a lámpát, és

a csupasz villanykörtébe néztem, kényszerí tve magam, hogy addig, míg el nem apadnak akönnyeim, ne pislogjak.

Ethan, nagyon félek.Itt vagyok, és veled is maradok.Ennél többet egyelőre nem tudtam mondani, így tovább bajlódtam a nyakkendőmmel, de

közben, mintha csak ot t ülne a szobámban, végig éreztem Lena jelenlétét . A ház üresnek tűntígy, hogy Apa nem volt it thon, de aztán meghallot tam az előszoba felől Amma motoszkálását.

A következő pillanatban házvezetőnőnk már az ajtóban állt , és a legjobb kézitáskájátszorongatta. Sötét szeme az enyémet kereste, és noha olyan apró termettel bírt , hogy alig érta vállamig, óriásinak tűnt. Ő volt sosem ismert nagymamáim helyett a nagymamám, és mostmár anyám helyett anyám is.

Az üres székre meredtem az ablak mellet t , ahová nincs még egy éve, hogy kikészítet te azöltönyömet, aztán kénytelen voltam visszafordulni és az olvasólámpám csupaszvillanykörtéjébe bámulni.

Amma kinyújtot ta a kezét, mire én átadtam a nyakkendőt. A jelek szerint nem csak Lenatudott olvasni a gondolataimban.

A karomat kínáltam Ammának, és felkaptat tunk az Örök Nyugalom Kert jéhez vezető sárosemelkedőn. Az ég sötétbe borult , és az eső már azelőt t rákezdett , hogy felértünk volna. Ammaa legelegánsabb fekete ruháját öltöt te fel, hozzá széles karimájú, a fehér csipkeszalagotleszámítva, szintén fekete kalapot, mely védte arcát az esőtől. Utóbbit , t isztelete jeléül, alegszebb kámeájával tűzte meg hátul. Mindezt lát tam tavaly már áprilisban, akkor is ugyanígyéreztem kesztyűje érintését a karomon. Akkor ő támogatot t fel engem az emelkedőn, most

viszont aligha lehetet t megállapí tani, ki támogat kit .

Annak tudatában, miként vélekedtek Ravenwood lakójáról a gat liniek, sehogy sem értet tem,miért akart e különc figura mégis a városi temetőben nyugodni.

De Nagyi, azaz Léna nagymamája szerint Macon szigorú rendelkezéseket hagyott hátra,hogy mindenképpen ide temessék el. Már évekkel ezelőt t megváltot ta magának a sírhelyet . Arokonság nem igazán örült , de Nagyi a sarkára állt , és ragaszkodott hozzá, hogy, becsületesdéli családhoz méltóan, tartsák t iszteletben az elhunyt kívánságát.

Lena? Ideértünk.Tudom.Éreztem, ahogy a hangom, mintha csak átöleltem volna, megnyugtat ja.

Felnéztem a dombra, ahol ponyvát feszí tet tek ki a gyászolók fölé. Úgy tűnt, minden olyanlesz, mint egy megszokott gat lini temetés alkalmával - ez, tekintve, hogy Macontbúcsúztat tuk, fölöt tébb csúfondárosan hatot t .

Még nem kelt fel a nap, így alig tudtam a távolban kivenni a sírok körvonalát .

Noha különböztek egymástól, egytől egyig roskatagnak tűntek. A gyermekek nyughelyétjelző, parányi, ódon sírkövek egyenet len sorai, aztán a burjánzó növényzettel benőtt családikripták, majd a konföderációs katonák emléke előt t t isztelgő, apró rézkeresztekkel díszí tet t ,omladozó fehér oszlopok. Jubal A.

Early tábornokot, akinek a szobra ot t állt a városközpontban, letekintve a róla elnevezettparkra, szintén ide temették.

Megkerültük néhány kevésbé ismert Moultrie családi parcelláját , mely már oly régi volt , hogya szélen álló magnóliafa sima törzse olyannyira ránőtt a legmagasabb sírkőre, hogy nemlehetet t megmondani, hol végződik az egyik, és hol kezdődik a másik. Azt viszont jól tudtam,hogy szent sírok ezek, tehát elértük a temető legrégebbi részét. Anyától megtanultam, hogyaz összes régi gat lini sírkőre az elsőként felvésett szó mindig a „Szent”.

Ahogy közeledtünk, és a szemem hozzászokott a sötétséghez, már tudtam, hová vezet asáros, kavicsos ösvény. Eszembe jutot t a füves lejtő és a magnóliákkal szegélyezett kőpad.Megjelent előt tem Apa, ahogy ot t ül, és képtelen megszólalni, megmozdulni. A lábaim nemakartak engedelmeskedni, mert ők is rájöt tek, amire én. Macon nyughelyét mindössze egymagnóliafa választot ta el Anya sírjától.

Kanyargós útjaink összefutnak.Érzelgős sor volt ez egy még érzelgősebb versből, melyet Valent in-napra í rtam Lenának. De

it t , a temetőben igazzá vált . Ugyan ki gondolta volna, hogy a szüléink, azaz anyukám és aLenához legközelebb álló személy, egyszer egymás mellet t i sí rban fognak nyugodni?

Amma megfogta a kezem, és Macon sírhelyéhez vezetet t .

- It t álljunk meg!

A sírt körülvevő, derékig érő fekete kerí tésen belülre léptünk -ilyesmi csak a leggazdagabbgat liniek nyughelyét szegélyezte. „Fehér léckerí tés”, holtak számára átalakí tva. Néha valóbanfehér lécből volt a kerí tés, de ez most kovácsoltvasból készült . A nyikorgó ajtó túlburjánzópázsit ra nyí lt . Macon sírhelye, gazdájához hasonlóan, egyéni jelleget öltöt t . Odabent a feketeponyva alat t , a vésett fekete koporsó mellet t sorakozott Lena családja: Nagyi, Del néni, Barclaybácsi, Reece, Ryan és Macon anyja, Arelia. Velük szemközt hosszú, fekete köpönyeget viselőnők és férfiak csoport ja zsúfolódott össze, t isztes távolságban a koporsótól és a ponyvától is.Ennek ellenére mind csontszárazak maradtak. Az elém táruló kép templomi esküvőreemlékeztetet t , ahol a padok közt i át járó két oldalán ülve, bizalmat lanul méreget ik egymást amenyasszony és a vőlegény rokonai. A koporsónál, Lena mellet t egy idős férfi állt . Mi mégéppen a ponyva alat t , a koporsó másik végénél találtunk helyet . Amma egyre erősebbenszorí tot ta a karomat, majd előhúzta blúza alól az arany amulet tet , melyet mindig magán viselt ,és az ujjai közt morzsolgatni kezdte.

Házvezetőnőnk enyhén szólva babonás volt , sőt , ennél jóval több: Látó. Hosszúleszármazási vonallal dicsekedhetet t , több nemzedéknyi női előddel, akik tarot-kártyábólolvastak, és kapcsolatot teremtettek a szellemvilággal. Ammának mindenre volt egy amulet t jevagy bábuja. Az, amelyik a kezében volt , védelemre szolgált . Megszemléltem a szemközt állóIncubusokat, és lát tam, hogy az eső nyom nélkül gördül le a vállukról. Csak remélni tudtam,hogy ők is azok közé tartoznak, akik álmokkal táplálkoznak. Próbáltam elfordí tani a fejem, denem ment könnyen. Volt valami az Incubusokban, mely pók módjára behálózta - mint bármelyvalamirevaló ragadozó - és foglyul ejtet te a Halandókat. Fekete szemük most a sötétségbeveszett , és már-már el lehetet t volna hinni, hogy csak egy csapat hétköznapi embert látok.Néhányon közülük Macon öltözködési szokásait figyeltem meg: ők sötét öltönyt viseltek, finomanyagú felöltővel. Mások farmerben és bakancsban, hanyagul zsebre vágott kézzel inkábbemlékeztet tek építőmunkásokra, akik hazafelé menet beugrottak egy sörre. A velük levő nőfeltehetően Succubus volt . Olvastam e lényekről, leginkább képregényekben, de akkoriban úgygondoltam, hogy akárcsak a vérfarkasok, pusztán dajkamesékben léteznek. Mostmegbizonyosodhattam tévedésemről, ugyanis egy közülük - épp oly szárazon, mint férfitársai -it t áll előt tem az esőben.

Az Incubusok meglehetősen különböztek Léna rokonaitól, akik mind ragyogó feketétviseltek. A pompás anyag magába szívta a kevés fényt, és úgy verte vissza, mintha magavolna a fény forrása. Korábban soha nem lát tam őket így.

Különösen festet tek, főleg, ha arra gondoltam, a déli nőknek milyen szigorú öltözködésielőírásoknak kell megfelelniük a temetések alkalmával. Lena középen helyezkedett el, éskülseje ebben a pillanatban nem sok mágikus erőt sugallt . Szemközt állt a koporsóval, ujjaitrezzenéstelenül nyugtatva rajta, mintha Macon tartaná tenyerében a kezét. Ruhájaugyanabból a csillámló szövetből készült , mint családtagjaié, de eset lenül lógott rajta ésárnyszerűvé tet te. Fekete haja szoros copfba volt kötve, egyet len kósza t incs sem hullot t azarcára. A lány megtörtnek és oda nem illőnek tűnt, mintha valójában a másik oldalon lenne ahelye: Macon másik családjával, odakint az esőben.

Lena?A lány felemelte a fejét , és tekintetünk találkozott . A születésnapja óta, amikor egyik szeme

aranyfényben kezdett ragyogni, míg a másik mélyzöld maradt, a két szín vegyülése sosemlátot t árnyalatot eredményezett . Lena szeme néha mogyoróbarna volt , más alkalommal pedigtermészetellenesen aranyló. Most inkább, a maga tompaságával és fájdalmával, a mogyoróhozközelí tet t . Úgy éreztem, ezt már nem bírom elviselni; legszívesebben felkaptam volna, hogyelvigyem innen messzire.

Beülhetnénk a Volvóba, és elhajthatnánk a part mentén Savannah-ig. Caroline nénikémnélmenedékre lelnénk.

Újabb lépést tet tem felé. A család szorosan a koporsó körül csoportosult , így ha közelakartam jutni a lányhoz, kénytelen voltam elhaladni az Incubusok mellet t - de ez semtántorí tot t el.

Ethan, állj meg! Nem biztonságos...Abban a pillanatban egy magas Incubus, akinek ádáz vadállat támadás nyomának tűnő

sebhely éktelenkedett az arcán, felém fordí tot ta a fejét . A köztünk támadt feszültség tóbahají tot t kő által vert hullámokhoz hasonlóan fodrozta a levegőt. Megcsapott az áramlat, sőtúgy kiszorí tot ta a levegőt a tüdőmből, mintha csak behúztak volna egyet - mégsem tehettemsemmit , mert bénultság vett erőt rajtam; tagjaim hasznavehetet lenül lógtak.

Ethan!Amma szeme elkeskenyedett , de mielőt t közbeavatkozhatot t volna, a Succubus a

Sebhelyes vállára tet te a kezét, és alig észrevehetően megszorí tot ta.

Erre a másik egy szempillantás alat t eleresztet t , mire a vérkeringés visszatért tagjaimba.Amma hálásan biccentet t , a hosszú hajú, hosszú kabátot viselő nő azonban ügyet sem vetet trá, csak újra elvegyült társai közt . A brutális támadás nyomával megbélyegzett Incubus újra

felém fordult , és kacsintot t . Szavak nélkül is értet tem az üzenetet : Viszlát az álmaidban!Fellélegezni sem volt időm, mire egy ősz hajú, ódivatú öltönyt és zsinórnyakkendőt viselő

úriember lépett a koporsóhoz. Sötét szemével és fehér üstökével úgy festet t , mint valamihátborzongató szereplő egy régi fekete-fehér filmből.

- A Sírigéző - sut togta Amma. Engem inkább sírásóra emlékeztetet t .

Az öregember megérintet te a sima fekete fafelületet , mire a koporsó fedelén levő faragottdísz aranyfényben kezdett izzani. Régi címerhez hasonlí tot t , amilyeneket múzeumokban,kastélyokban lehet látni. Dús lombkoronájú fát és madarat formázott , melyek alá napot ésfélholdat faragtak.

- Macon Ravenwood a Ravenwood-házból, Varjú és Tölgy, Föld és Levegő.

Sötétség és Fény.

Az ember levette a kezét, és a fény is vele távozott , újra homályba burkolva a koporsót.

- Ezt a fényt Macon idézi elő? - kérdeztem suttogva Ammától.

- A fény csak jelkép. A koporsó üres. Ugyanis nem maradt semmi, amit el lehetne temetni. AMacon-félék úgy halnak meg, ahogyan mi: porrá lesznek.

Csak náluk a folyamat gyorsabban megy végbe.

A Sírigéző hangja ismét felerősödött .

- Ki szenteli e lelket a Másvilágnak?

Lena családja előrelépett .

- Mi - felelték kórusban mindannyian, kivéve a lányt, aki csak némán meredt maga elé.

- És mi - léptek az Incubusok közelebb a koporsóhoz.

- Akkor hát adjuk át őt a túlvilágnak. Redi in pace, ad Ignem Atrum ex quo venisti.A Sírigéző a feje fölé emelte a fényt, mire az még vakítóbban ragyogott . - Menjetek békével,

térjetek vissza a Sötét Tűzbe, ahonnan jöt tetek!

Azzal felhají tot ta a fényt, melyből szikrák hullot tak a koporsóra, beleégetve magukat annakfájába. Lena rokonsága és az Incubusok, mintegy varázsütésre, egyszerre felemelték akezüket, és aprópénznél alig nagyobb ezüsttárgyakat kezdtek dobálni, melyek szintén akoporsóra hullot tak, és elvegyültek az arany lángocskák között .

Az ég színe, jelezve, hogy lassan felkel a nap, éjfeketéről kékre halványult .

Hunyorogtam, hátha meglátom, mik ezek a tárgyak, de még mindig túl sötét volt .

- His dictis, solutus est. E szavakkal, szabaddá válik.

A koporsó ekkor szinte vakító fehér fényt bocsátot t ki. Alig lát tam már a Sírigézőt, pedigtalán egy méterre ha állt tőlem. Olyan érzés let t rajtam úrrá, mintha a hangja messzireragadott volna mindannyiunkat, s többé már nem a gat lini temetőben állnánk.

Macon bácsi! Ne!A fény villámcsapásszerűen megvillant , majd kialudt. Újra a körben találtuk magunkat,

virágokkal borí tot t földhalom mellet t . A koporsónak nyoma veszett .

Del néni óvó mozdulat tal átkarolta Reece-t és Ryant.

Macon elment.

Lena térdre zuhant a sáros fűben.

Macon sírhelyének kapuja, anélkül, hogy bárki egy ujjal hozzányúlt volna, nagy csattanássalbecsapódott mögötte. Számára még nem volt vége. Senki nem mozdult .

Lena?

Az eső szinte nyomban, még jobban rákezdett . A tomboló elemek is fokozták a lány erejét ,aki Születet t volt , az Igézők világának leghatalmasabb fajtája.

Talpra küzdötte magát.

Lena! Már nem lehet változtatni rajta!A levegő hirtelen megtelt több száz szál olcsó fehér szegfűvel, művirágokkal,

páfránylevelekkel és í riszekkel; felkapta a díszeket minden sírról, melyet az elmúlt egyhónapban meglátogattak, és lesodorta őket a lejtőn. A városlakók még ötven év múlva isemlegetni fogják azt a napot, amikor a légáramlat majd az összes magnóliát lesöpörte az ÖrökNyugodalom Kert jéből. Az orkán végül oly ádázul fújt , hogy minden jelenlevő számára felértegy arculcsapással: kis hí ján feldöntöt t minket. Csak Lena maradt mozdulat lanulkiegyenesedve, és szorosan kapaszkodott a mellet te álló sírkőbe. Haja kibomlott , ésszabadon lobogott a szélben. A lányt már nem borí tot ta sötétség és árnyék. Éppellenkezőleg: ő volt az egyet len fényes pont a kavargó viharban, mintha az eget szétszakítóaranysárga villámok egyenesen az ő testéből csaptak volna fel.

Macon kutyája, Boo Radley, fülét hátralapítva nyüszítet t Lena lábánál.

Ó ezt nem akarná, Lena!A lány a tenyerébe temette az arcát, mire egy hirtelen széllökés felkapta a nedves földhöz

cövekelt ponyvát, és a jókora nejlontető megindult a virágok nyomában, lefelé a domboldalon.

Nagyi ekkor már közbelépett , lehunyta a szemét, és egy ujjával megérintet te unokája arcát.Abban a pillanatban a vihar abbamaradt, és tudtam, az idős hölgy, mint Beleérző, bevetet te aképességeit , és ideiglenesen magába szívta Lena erejét . A lány haragjának azonban még ősem tudott gátat vetni; ehhez senki nem bizonyult elég erősnek.

A szél elállt , és az eső is csak enyhén szemerkélt . Nagyi elhúzta a kezét az unokájától, éskinyitot ta a szemét.

A Succubus, aki furcsamód ziláltan festet t , feltekintet t az égre.

- Nemsokára pirkad.

A nap első halovány sugarai már valóban megjelentek a látóhatáron, és kezdtek át törni afelhők fátylán, fényt és életet ragyogva a sírok egyenet len sorai közé. Nem volt szükségtovábbi szavakra; az Incubusok levetet ték anyagi formájukat, melynek nyomán szívásraemlékeztető hang töltöt te be a levegőt.

Sőt, számomra inkább hasadó szövet zaját idézte az, ahogyan az eget szelve eltűntekszem elől.

Már megindultam volna Lena felé, Amma azonban a karomnál fogva visszarántot t .

- Mi a baj? Már elmentek!

- Nem mind! Nézd csak...

Igazat beszélt . Az utolsó Incubus még ot t támaszkodott egy síró angyalszoborral díszí tet t ,viharvert sírkőnek. Valamivel idősebbnek tűnt nálam, úgy t izenkilenc éves lehetet t . Rövid,fekete haja volt , és a fajtájára jellemző sápadt arcbőre. A többi Incubusszal ellentétbenazonban ő nem suhant el hajnalhasadás előt t . Miközben néztem, kilépett a tölgyfa árnyékából,egyenesen a ragyogó reggeli fénybe, majd lehunyt szemmel a nap felé fordí tot ta az arcát,mintha az csak neki sütne.

Amma tévedett , gondoltam, ő nem tartozhat közéjük. It t áll, megmártózva a napfényben,amire egy Incubus képtelen volna. De akkor mi ő? És mit keres it t?

Közelebb jöt t , és mintha csak tudná, hogy nézem, tekintete találkozott az enyémmel. Ésakkor meglát tam a szemét. Nem fekete volt , mint az Incubusoknak, hanem zöld, mint azIgézőknek.

A fiú megállt Lena előt t , zsebre dugta a kezét, és enyhén biccentet t . Nem hajolt meg, de amaga eset len módján mégiscsak a t iszteletét akarta kifejezni, és így, ha lehet, még

őszintébbnek tűnt a gesztus. Át lépte a láthatat lan választóvonalat , és abban a pillanatbanrokonszenves finom déli úriembernek tetszett ; lehetet t volna akár Macon Ravenwood fia is.Ettől rögtön megutáltam.

- Őszinte részvétem - mondta.

Azzal megfogta Lena kezét, és egy apró ezüsttárgyat csúsztatot t a tenyerébe, olyat ,amilyeneket a gyászolók Macon koporsójára dobáltak. A lány ujjai ráfonódtak az ajándékra.Mielőt t egy mozdulatot is tet tem volna, újra az a bizonyos összetéveszthetet len hanghasítot t a levegőbe, és az ismeret lennek nyoma veszett .

Ethan?Láttam, hogy Lena menten összeroskad az események súlya alat t - megviselte a

veszteség, a vihar és még az utóbbi jelenet is.

Mire odaértem mellé és átkaroltam, már el is áléit . A karomban vit tem le a lejtőn, el Macontőlés a temetőtől.

Összegömbölyödve aludt az ágyamban, megszakításokkal egy napot és egy éjszakát.Néhány gally beleakadt a hajába, az arcára pedig rászáradt néhány sárpötty, de nem akarthazamenni a Ravenwood-birtokra, és nem is kérte erre senki. Nekiadtam a legrégebbi,legpuhább pulóveremet, és szorosan köré tekertem a legmelegebb takarónkat, de még így isreszketet t , álmában is. Boo a lábánál őrködött , Amma pedig időnként benézett hozzá. Énabban a székben ültem, amelyet egyébként soha nem használok, és kibámultam az égre. Nemnyithattam ablakot, mert még mindig tombolt a vihar.

Miközben Lena aludt, ujjai elernyedtek, és akkor lát tam, hogy egy ezüstmadár van akezében, egy veréb. Ezt kapta ajándékba Macon temetésén az idegentől.

Amikor megpróbáltam kivenni a kezéből, megszorí tot ta, és nem engedte el.

Két hónap elteltével sem tudtam úgy ránézni egy madárra, hogy ne halljam az egetszéthasító hangot.

ÁPR. 17.

Az odaégett gofri

Négy tojás, négy csík szalonna, hatalmas adag (egy hadseregnek is elegendő), kizárólagtermészetes összetevőkből készítet t zabpelyhes házi keksz (Amma olyannyira t iszteletbentartot ta a hagyományokat, hogy még fémkanalat sem használt a tészta elkészítésekor!),háromféle dzsem, végül egy darab vaj, mézzel leöntve. És ez még nem volt minden: akonyhaasztalon felvert tészta várakozott , hogy négyzet alakúvá és porhanyóssá váljon azütöt t -kopott gofri-sütőben. Az elmúlt két hónap során Amma éjjel-nappal sütöt t -főzött . Akonyhában egymás hegyén-hátán halmozódtak a jénai tálak, színükig telve sajt tortával, rakottzöldbabbal, sült csirkével, és persze az elmaradhatat lan cseresznyesalátával, mely valójábanöntőformában zselévé szilárdult cseresznye, ananász és Coca-Cola. Ezek mellet t felfigyeltemmég egy kókuszos tortára, egy narancsos tekercsre és egy gabonapálinkás pudingrahasonlí tó édességre, de jól tudtam, ezzel sincs még vége. Amióta Macon meghalt , Apát pedigelvit ték, Amma megállás nélkül sütöt t -főzött , hogy abba fojtsa bánatát .

Mindketten tudtuk, hogy hiába. Amma Anya halála óta nem esett ilyen mély búskomorságba.Egy egész emberöltővel régebb óta ismerte Macont, mint én, vagy akár Lena. Függet lenülat tól, mily különös és kiszámíthatat lan volt a kapcsolatuk, mindkettejük számára sokatjelentet t . Barátság fűzte őket össze, noha elképzelhetőnek tartot tam, hogy ezt egyikük semlett volna hajlandó elismerni. De én akkor sem kételkedtem az igazságban, mely kiült Ammaarcára és a konyhára is.

- Dr. Summers telefonált - közölte házvezetőnőnk.

Ez az orvos apám pszichiátere volt . Amma fel sem nézett a gofrisütőből, én pedig nemakadékoskodtam azzal, hogy a gofri elkészí téséhez nem szükséges meredten bámulni akészüléket.

- És mit mondott?

A régi tölgyfa asztalnál ültem, és Amma hátát figyeltem, különösen a köténye masniját aderekán. Eszembe jutot t , gyerekként hányszor lopóztam házvezetőnőnk mögé azzal aszándékkal, hogy kioldozzam. Amma olyan alacsony volt , hogy a zsinór végei majdnem akötény aljáig értek. Igyekeztem a lehető legtovább merengni ezen. Minden jobbnak tűnt, mintapámra gondolni.

- Úgy véli, nemsokára hazajöhet.

- Nagyszerű.

Hát persze, remek. Valójában nem tudtam örülni a gondolatnak, hogy apám hazatérGat linbe, és megint pizsamában járkál majd fel-alá a városban. Így is épp elég őrült vet t körülminket, alig győztem őket kerülgetni, amikor a gyászban sütöt t egytálételeket vacsoraidőkörnyékén elvit tem az Első Metodisták székhelyére. Ami engem illet , nemigen tudtam, mikéntdolgozhatnám fel a bánatomat, Amma viszont az övét belegyúrta a süteménytésztába, ésvonakodott bárkit is beavatni, mi zajlik a lelkében. Inkább az elkészült ételeket osztot ta megmásokkal, mint az érzéseit . Próbáltam egyszer, a temetés másnapján beszélni vele erről, dehamar rövidre zárta a témát.

- Ami történt, megtörtént. Aki elment, nem jön vissza. Macon Ravenwooddal nem valószínű,hogy újra találkozunk, sem ezen a világon, sem a másikon.

Akkor úgy tűnt, belenyugodott , de két hónappal később még mindig tepsiszám hordtam asüteményeket és a rakott ételeket az egyházi szervezetekhez. Amma egyazon éjszaka alat tkét szeretet t személyt is elveszítet t : apámat és Macont.

Apám ugyan nem halt meg, de a konyhánkban nem érződött a különbség.

Ahogyan Amma mondta, aki elment, nem jön vissza.

- Gofrit csinálok — zökkentet t vissza a jelenbe. - Remélem, éhes vagy!

Feltételeztem, ez lesz minden, amit ma reggel hallok tőle. Fogtam a csokistejes dobozt, ésszokásom szerint teletöltöt tem a poharamat. Amma azelőt t mindig kifogásolta, ha ezt it tamreggelire. Most viszont azt is szó nélkül hagyta volna, ha egy egész karamellás roládotbekebelezek, és et től csak még rosszabbul éreztem magam. Ennél is árulkodóbb volt , hogy aNew York Times vasárnapi száma ezúttal nem volt kinyitva a keresztrejtvényrovatnál, ésfekete, tűhegyes FIB-s ceruzája a fiók mélyén pihent.

Amma kibámult a konyhaablakon a felhős égre.

SZŰK-SZA-VÚ. Vízszintes hét, és azt jelent i, Ethan Wate, hogy az illető egy kuka. MáskorAmma így beszélt volna.

Belekortyoltam a csokis tejbe, és kis hí ján megfulladtam. Túl édes volt , Amma meg túlhallgatag. Ebből tudtam, hogy a dolgok megváltoztak.

Meg abból, hogy az odaégetet t gofri füst je terjengett a konyhában.

Iskolába kellet t volna mennem, ehelyett azonban a 9-es utat választot tam, és megindultamRavenwood felé. Lena a születésnapja óta nem jöt t be. Macon halála után Harper igazgatónagylelkűen engedélyezte, hogy a lány ot thon tanuljon egy magántanár segítségével, amígnem érzi úgy, hogy vissza tud jönni Jacksonba. Tekintve, hogy az iskola vezetője Mrs. Lincolnmelléállt a hadjáratában, mellyel a téli bál után igyekezett kirúgatni Lenát, valószínűlegremélte, hogy az a nap sosem jön el.

Beismerem, kicsit irigykedtem. Lenának nem kellet t hallgatnia Mr. Lee motyogását az ÉszakiAgresszió Háborújáról és a Konföderáció szenvedéseiről, és nem kellet t angolon a jó szemoldalán ülnie. Csak én és Abby Porter ültünk ot t , így nekünk kellet t megválaszolni az összeskérdést a Dr. Jekyll és Mr. Hyde-dal kapcsolatban. Mi sarkallja Dr. Jekyllt arra, hogy Mr. Hyde-dáváljon? A két figura valóban annyira különbözik egymástól? Senkinek nem volt erről aleghalványabb fogalma sem, így a rossz szem oldalán mindenki aludt.

De a Jackson nem volt már ugyanaz Lena nélkül, legalábbis számomra biztosan nem. Ezértkét hónap elteltével már könyörögtem neki, hogy jöjjön vissza. Előző nap megígérte, hogymegfontolja a dolgot, mire én rávágtam, hogy ezen gondolkodhat útban az iskola felé is.

Azon kaptam tehát magam, hogy az elágazásnál elfordulok. Ez volt a mi utunk, az enyém ésLenáé. Az, amelyik letérí tet t a 9-es útról, egészen Ravenwoodig azon az estén, amikormegismerkedtünk. Akkor jöt tem rá, hogy ő az a lány, aki már azelőt t is folyton megjelent azálmaimban, hogy egyáltalán Gat linbe költözött volna.

Alighogy rátértem az útra, máris meghallot tam a dalt . Hangjai olyan természetességgeláradtak szét a Volvóban, mintha csak bekapcsoltam volna a rádiót . Ugyanaz a dallam.Ugyanaz a szöveg. Ugyanaz, ami két álló hónapja szólt , ha bekapcsoltam az iPodomat, ha aplafont bámultam, vagy újra és újra elolvastam az Ezüst Utazó ugyanazon oldalát anélkül, hogyaz értelmét felfogtam volna. Tizenhét hold. Ott volt mindenütt . Próbáltam váltogatni arádióállomásokat, de mit sem ért . A dal most már nem a hangszórókból harsogott , hanem afejemben, mintha csak valaki keltálta volna nekem.

Tizenhét hold, tizenhét év Sötét és Fény a szemedben ég

A nem zöld, az igen aranyló, Tizenhét lesz az utolsó.

A dal elhallgatot t . Tudtam, hogy nem szabad figyelmen kívül hagynom, de azt is, hogyanreagált Lena minden egyes alkalommal, amikor megpróbáltam előhozakodni a témával.

- Ez csak egy dal - felelte közönyösen. - Nincs semmi jelentősége.

- Mint ahogyan a „Tizenhat hold” sem jelentet t semmit? Ez rólunk szól!

Nem számítot t , hogy ezt neki is tudnia kellet t , nem gondolhatot t mást. Ez volt az a pillanat,amikor Lena rendszerint átváltot t védekezésből támadásba, és a beszélgetés kisiklot t .

- Úgy érted, rólam szól? Sötétség vagy fény? Vajon Sarafine-t választom, hogy együttmaradhassunk? Ha te már eldöntöt ted, hogy a Sötét oldalt kellene választanom, miért nemmondod ki egyenesen?

Ekkor általában, hogy témát váltsak, hebegni kezdtem valami badarságról.

Végül megtanultam hallgatni az egészről. így hát többet nem beszéltünk a fejembenismét lődő dalról, pedig ő is ugyanúgy hallot ta.

Tizenhét hold. Tudtam, hogy nem kerülhet jük el.

Biztosra vettem, hogy a dal Lena Kiválasztásáról szól, arról a pillanatról, amikor örökreFényhozóvá vagy Sötét Igézővé válik. És ez csak egy dolgot jelenthet: hogy még egyik oldalsem választot ta ki magának. Még nem. „A nem zöld, az igen aranyló”? Tudtam, mire utal a dal- a Sötét Igézők arany vagy a Fényhozók zöld szemére. Lena születésnapjának, TizenhatodikHoldjának éjszakája óta próbáltam győzködni magam, hogy vége, Lenát nem fogjákkiválasztani, ő valami úton-módon meg fogja úszni. Ez a lány semmilyen tekintetben nemmondható hétköznapinak, miért ne lehetne ebben is kivételes?

De tudtam, hogy ez nem így van. A Tizenhét hold volt rá a bizonyíték.

A Tizenhat holdat hónapokon át hallot tam Lena születésnapja előt t , mintegy az eljövendőesemények előjeleként. Most megváltozott szöveggel, de ugyanez történt, és tudtam, a dologújabb hátborzongató jóslatra utal. Sorsának el kellet t volna dőlnie, és Léna nem választot t . Adalok sosem hazudtak. Legalábbis eddig így volt .

Gondolni sem akartam erre. Miközben felfelé hajtot tam a Ravenwood-birtok kapujáig vezetőhosszú emelkedőn, még az a hang is, ahogy az autó kerekei megcsikordultak a kavicsosösvényen, az elkerülhetet len igazságot hajtogatta.

Ha tényleg sor kerül a Tizenhetedik Holdra, akkor az egésznek nem volt semmi értelme, ésMacon is hiába halt meg!

Lenának mindenképpen választania kell a Fény és a Sötét között , és akárhogy is dönt,örökre megpecsételi sorsát. Az Igézők számára nem létezik visszaút, nem állhatnak át egyikoldalról a másikra. És ha a lány végül elkötelezi magát, az a fél családjának az életébe fogkerülni. Vagy a Sötét Igézők vagy a Fényhozók - az átok szerint csak az egyik oldal élhet i túl.De hogyan reménykedhetünk abban, hogy egy olyan családban, ahol Igézők egésznemzedékeinek a legcsekélyebb beleszólásuk sem volt abba, hogy a t izenhatodikszületésnapjukon melyik oldal választ ja ki őket, Lena majd önállóan hozhat ja meg a döntését?

A lány másra sem vágyott egész életében, mint hogy ő választhassa meg a sorsát. Most,hogy megnyí lt előt te a lehetőség, olybá tűnt az egész, mint valamiféle kegyet len, kozmikustréfa.

Lefékeztem a kapunál, leállí tot tam a motort , és behunyt szemmel felidéztem az egyrefokozódó pánikot, a látomásokat, az álmokat, a dalt . Ez alkalommal már nem lesz ot t Macon,hogy elejét vegye a boldogtalan végkifejletnek. Nem maradt már senki, aki kihúzhatot t volnaminket a bajból, mely egyre közeledett .

ÁPR. 17.

Citrom és hamu

Amikor lefékeztem Ravenwood előt t , Lena az omladozó verandán ült , és várt .

Ódivatú inget viselt farmerrel, és az elnyűtt Chuck Taylor cipőjét . Egy másodpercig úgy tűnt,lehetnénk akár három hónappal korábban is, és ez is csak egy át lagos nap. De rajta volt Maconegyik csíkos zakója is - már nem lehetet t tagadni a változást. Most, hogy a tulajdonoseltávozott , világosan érezni lehetet t , hogy valami nincs rendjén Ravenwooddal. Olyan volt ,mint a Gat lini Megyei Könyvtár az egyet len könyvtárosa, Marian nélkül, vagy Az AmerikaiForradalom Leányai, az AAFL a leglelkesebb tag, Mrs. Lincoln nélkül. Vagy a szüleimdolgozószobája Anya nélkül.

Valahányszor eljöt tem, Ravenwood mindig egyre rosszabbul festet t . Ahogyvégigtekintet tem a szomorúfüzekből álló fasoron, alig tudtam elhinni, hogy a kert ilyen gyorsantönkrement. Azok a növények, melyekről Amma gyermekkoromban a lelkemre kötöt te, hogygondosan ki kell őket gyomlálni, ellepték a kiszáradt földet. A magnóliafák alat t jácint vegyülthibiszkusszal, és napraforgók nőttek a nefelejcsek között . A kert olyan benyomást keltet t ,mintha maga is gyászolna, ami nagyon is elképzelhetőnek tűnt. A Ravenwood-ház mindig issaját személyiséggel bírt - miért ne lehetne ez igaz a kertre is? Lena mély gyászavalószínűleg tovább rontot ta a helyzetet . Az épület tükrözte a hangulatát , csakúgy, mintkorábban nagybátyjáét.

Amikor Macon meghalt , Lenára hagyta Ravenwoodot, és időnként megfordult a fejemben,hogy talán jobb let t volna, ha másképp dönt. Az épület napról napra zordabbá vált , hiábareménykedtem a helyzet javulásában. Minden alkalommal, amikor felhajtot tam a dombra, azonkaptam magam, hogy lélegzet-visszafojtva kutatok az élet legcsekélyebb jele után, és arravárok, hogy megpillantsak valamit , ami a változás ígéretét hordozza magában. De amikorfelértem, csak újabb csupasz ágak meredtek rám.

Lena beszállt a Volvóba, de rögtön vonakodásának adott hangot.

- Nem akarok menni.

- Az iskola nem olyan hely, ahová bárki is kifejezetten vágyik.

- Tudod, hogy értem. Szörnyű az a hely. Inkább it thon maradok, még ha lat int is kelltanulnom egész nap.

Hát ez nem lesz könnyű, gondoltam. Hogy győzzem meg arról, hogy eljöjjön valahova, aholén sem vagyok szívesen? A gimnázium pocsék egy hely. Ez vitathatat lan igazság, és az, akikitalálta, hogy ezek az ember életének legszebb évei, vagy be volt rúgva, vagy csak áltat tamagát. Úgy lát tam, a fordí tot t pszichológia az egyet len esélyem.

- Azt mondják, a gimnáziumi évek a legrosszabbak az ember életében.

- Tényleg?

- Tényleg. Vissza kell jönnöd.

- És egész pontosan miért is fogom ettől jobban érezni magam?

- Nem tudom. Talán a gimnázium olyan rossz, hogy utána ehhez képest az egész hátralevőéleted nagyszerűnek fog tűnni.

- A te logikád szerint Harper igazgatóval kellene töltenem a napot.

- Vagy beállhatnál pomponlánynak.

Léna az ujja körül csavargatta a nyakláncát, mire az összegyűjtöt t emléktárgyai egymáshoz

ütődtek.

- Igazán csábító.

Elmosolyodott , majdnem felnevetet t , és akkor már tudtam, hogy velem jön.

Lena egész úton némán a vállamra hajtot ta a fejét . Mikor a parkolóba értünk, nem tudtarászánni magát, hogy kiszálljon az autóból. Nem mertem leállí tani a motort .

Savannah Snow, a Jackson gimi szépségkirálynője haladt el mellet tünk, miközben szűkfelsőjét igazgatta. Mögötte első udvarhölgye, Emily Asher haladt, és az autókat kerülgetveSMS-t í rt . Amikor észrevett minket, megragadta barátnője karját . Megálltak, ahogy egy jólnevelt gat lini lányhoz illik, ha olyannal találkozik, aki nemrégiben veszítet te el egy rokonát.Savannah magához szorí tot ta a könyveit , és szomorúan ingatta felénk a fejét . Olyan hatástkeltet t , mintha egy régi némafilm szereplője lenne.

A nagybácsid már egy jobb helyen van, Lena. Odafent áll a gyöngyházfényű kapuk előtt,ahonnan angyalok kórusa vezeti öt szerető teremtőjéhez - tolmácsoltam Lenának, de őnélkülem is tudta, mit gondolnak.

Hagyd abba!Lena az arca elé emelte gyűröt t spirálfüzetét , így próbált eltűnni. Emily felemelte a kezét, és

félszegen intet t . Félreállt az utunkból, így jelezve, hogy nem csak jól nevek, de jóérzésű is.Ahhoz sem kellet t gondolatolvasónak lennem, hogy megfejtsem, az ő fejében mi jár.

Nem megyek oda hozzád, mert nem akarlak zavarni a gyászodban, édes Lena Duchannes.De. és ezt őszintén mondom, mindig számíthatsz rám, melletted állok, ahogy azt a Szentírás ésanyukám tanítja.

Emily biccentet t Savannah-nak, mire a két lány oly lassú és szomorú léptekkel vonult el,mintha nem éppen ők alapítot ták volna az Őrangyalok nevű társaságot, a polgárőrségjacksoni változatát , melynek más célja sem volt , mint kirúgatni Lenát az iskolából. Bizonyosszempontból ez a fajta viselkedés még bántóbb volt . Emory a két lány után szaladt, de amikormeglátot t bennünket, ünnepélyesen lelassí tot ta lépteit , és az autómhoz érve megveregette amotorháztetőt . Hónapok óta nem szólt hozzám egy szót sem, most meg úgy tet t , minthaegyütt érezne. Ennyi képmutatót egy rakáson...

- Ne mondj semmit - szólt Lena, és összegömbölyödött az anyósülésen.

- El se hiszem, hogy nem vette le a sapkáját . Az anyukája laposra veri, ha hazaér.

Leállí tot tam a motort .

- Ha jól csinálod, te is bekerülhetsz a szurkolócsapatba, édes Lena Duchannes.

- Mind olyan... olyan...

Annyira dühösnek tűnt, hogy legszívesebben már visszaszívtam volna, amit az iméntmondtam. De hát, az egész nap folyamán erre lehetet t számítani, és azt akartam, hogyfelkészüljön, mielőt t át lépi a Jackson kapuját . Jól tudtam, hogy megy ez, én is sokáig voltam „aszegény Ethan Wate, akinek tavaly meghalt az anyukája”.

- Képmutató?

Ez még enyhe kifejezésnek tűnt.

- Birkák.

Ez is.

- Nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzájuk, még egy asztalhoz sem ülnék velük.Rám se nézzenek! Jól tudom, hogy Ridley vette rá őket a hatalmával, de ha nem rendeztekvolna part it a születésnapomon... ha bent maradtam volna a házban, ahogy Macon bácsikérte...

Jól tudtam, mit akar mondani. Azt , hogy akkor lehet, még mindig élne.

- Ezt nem tudhat juk, Lena - próbáltam vigasztalni. - Lehet, Sarafine akkor is megtalálta volna

a módját , hogy eljusson hozzád!

- Gyűlölnek, és ez így van jól.

Haja göndörödni kezdett , és egy pillanatra azt hit tem, mindjárt kitör a felhőszakadás.Tenyerébe rejtet te az arcát, mit sem törődve a könnyekkel, melyek eláztat ták zabolát lanfürt jeit .

- Valaminek muszáj változat lannak maradnia. Én a legkevésbé sem hasonlí tok rájuk.

- Gondolom, nagyon meglep, ha elárulom, soha nem is hasonlí tot tál, és soha nem is fogsz.

- Tudom, de valami megváltozott . Minden megváltozott .

Kinéztem az ablakon.

- Nem minden.

Boo Radley viszonozta a pillantásomat. A mellet tünk levő parkolóhely kopott fehérválasztóvonalán ült , mintha csak erre a percre várt volna. Boo, jó Igéző kutya módjára,továbbra sem szűnt meg mindenüvé követni Lenát. Eltűnődtem, vajon hányszor akartamelvinni az ebet autóval, hogy megtakarí tsak neki egy kis időt . De amikor kinyitot tam neki azajtót , soha nem szállt be, és most sem mozdult .

- Jó, ahogy gondolod - mondtam. Már csuktam volna be az ajtót , de a kutya hirtelenmeggondolva magát, felugrot t az ölembe, átvetet te magát a sebességváltón, és Lena ölébepattant. A lány kedvence bundájába fúrta az arcát, és mélyeket lélegzett , mintha a kutyábóláradó levegő más let t volna, mint az iskoláé.

A fekete haj és a fekete bunda egyet len borzas gombolyaggá változott . Egy darabig azegész világmindenség törékenynek hatot t , mintha pusztán at tól széteshetne, hogy rosszulveszem a levegőt, vagy hirtelen mozdulatot teszek.

Tudtam, mit kell tennem. A megérzés a homályból tört elő, de olyan erősen, mint az álmok,melyekben először pillantot tam meg Lenát. Mindketten ugyanazt álmodtuk, ráadásul erémképek oly valóságosnak tűntek, hogy igazi sarat hagytak a lepedőmön, vagy igazifolyóvizet csepegtet tek a szobám padlójára. Ez az érzés ugyanilyen erővel hatot t rám.

Tudnom kellet t , mit lépjek. Nekem kellet t felismernem a helyes irányt. Adott helyzetében alány nem lát ta t isztán az utat , így csak rám hagyatkozhatot t .

Közel járt hozzá, hogy teljesen elvesszen, és én ezt semmiképp sem engedhettem.

Beindítot tam a motort , és kitolat tam. Csupán a parkolóig jutot tunk, de meg se kellet tszólalnia, tudtam, jobb lesz, ha hazaviszem Lenát. Boo egész úton csukva tartot ta a szemét.

Fogtunk egy régi takarót , és Genevieve sírja mellet t , egy kis füves t isztáson, a márványsíremlék és az omladozó sziklafal között összebújtunk alat ta. Minden oldalról megfeketedettfák és fűcsomók vettek körül minket, alig néhány zöld folt tarkí tot ta it t -ot t a keményreszikkadt talajt . De ez még így is a mi helyünk volt . Ahol először beszélgettünk, miután Lenaegy pillantásával - és Igéző hatalmával - betörte angolórán az ablakot. Del néni nézni sembírta a leégett temetőt és a romokban heverő kertet , Lénát viszont ez nem érdekelte. It t lát tautoljára Macont, így it t biztonságban érezte magát. A tűz nyomai furcsamód meghit tnek, sőtegyenesen megnyugtatónak hatot tak. A lángok jöt tek, letaroltak mindent, ami az út jukbakerült , majd odébbálltak. A lepusztult környék olyan érzést keltet t , hogy már semmitől nem kellfélni.

A fű zöld volt és harmatos. Szorosabbra húztam magunkon a takarót .

- Bújj közelebb, reszketsz!

Lena elmosolyodott , anélkül, hogy rám nézett volna.

- Mióta kell okot keresni arra, hogy hozzád bújjak?

A vállamra hajtot ta a fejét , és csendben ültünk, testünkkel melegítet tük egymást.Összekulcsoltuk az ujjainkat, mire elektromosság futot t végig a karomon. Mindig ez történt, ha

megérintet tük egymást: enyhe áramütés, mely idővel egyre erősödött , zord mementó gyanánt,hogy egy Igéző és egy Halandó nem alkothat egy párt , vagy ha mégis, az a Halandó életébefog kerülni.

Felnéztem a göcsörtös fekete faágakra és a szürke égre. Emlékezetembe idéztem a napot,amikor először követtem Lenát ebbe a sírkertbe, és zokogva találtam őt a magasra nőttfűben. Néztük, ahogy a szürke felhők eltűnnek a kék égről - Lena mozgatta őket, a pusztagondolataival. A kék ég - ez voltam neki én. Ő volt Lena, a Hurrikán, én pedig Ethan Wate, aKőszikla, akire mindig számíthatot t . El sem tudtam képzelni az életem nélküle.

- Nézd! - magasodott fölém Lena, és az üszkös fekete ágak közül kibukkanó hibát lan, sárgacit romra mutatot t . Az egyet lenre az egész hamulepte kertben.

Leszakítot ta, mire fekete pernye kezdett szállingózni. Nézte, ahogy a sárga gyümölcsragyog a tenyerén, majd visszadőlt a karjaimba.

- Nézd! Nem égett le minden.

- Minden visszanő majd, Lena.

- Tudom.

Hangjából í télve annyira mégsem volt erről meggyőződve. Tovább forgatta a cit romot akezében. - Jövő ilyenkorra már semmi nem lesz fekete.

Lena felnézett a fejünk fölöt t lógó ágakra és az égre. Megcsókoltam a homlokát, az orrát , ahibát lan, hold alakú anyajegyet az arcán, ő pedig egyre közelebb húzódott hozzám.

- Minden zöld lesz. Még ezek az ágak is.

Összedugtuk a lábunkat, lerúgtuk a cipőnket, és ahogy meztelen bőrünk érintkezett , a jólismert elektromosságot éreztem. Oly közel voltunk egymáshoz, hogy Lena t incsei az énarcomba hullot tak. Rájuk fújtam, mire odébb libbentek.

A lány magával ragadott , elsodródtam a hullámmal, mely összekötöt t s egyúttal el isválasztot t minket. Lehajoltam, hogy a száját is megcsókoljam, mire az orrom elé tartot ta acit romot.

- Szagold meg! - biztatot t .

- Olyan illata van, mint neked.

Citrom és rozmaring, az illat , ami Lenához vonzott , amikor először találkoztunk. A lány isszimatolt , majd elfintorodott .

- Fanyar, mint én.

- Nekem te nem vagy fanyar.

Addig öleltem magamhoz, míg a hajunk tele let t fűvel és hamuval, és a savanyú cit romelveszett valahol a lábunknál a takaró alat t . Égett a bőröm, mint a tűz. Igaz, hogy az utóbbiidőben valahányszor megfogtam a kezét, csak csípős hideget éreztem, de amikorcsókolóztunk - úgy igazán -, akkor elöntöt t a forróság. Imádtam őt, minden porcikáját , és aztsem bántam volna, ha sejtenként eléget. Addig csókolóztunk, míg végül a szívem hevesenugrált , és minden, amit lát tam, hallot tam és éreztem, kezdett lassan elhomályosulni...

Lena, az én érdekemben, ellökött magától, és miközben feküdtünk a fűben, próbáltamlevegőhöz jutni.

Jól vagy?Igen... jól...Ez nem felelt meg a valóságnak, de semmi mást nem mondtam. Hirtelen égett szagot

éreztem, és rájöt tem, hogy a takaró az. Az alsó fele, ahol a földhöz ért , füstölt .

Lena felállt , és felkapta a takarót . Alat ta a fű megpörkölődött , és úgy nézett ki, minthaletaposták volna.

- Ethan! Nézd a füvet!

- Mi van vele?

Még mindig nem kaptam rendesen levegőt, de próbáltam nem mutatni. Lena születésnapjaóta, ami a fizikai részt illet i, a dolgok csak rosszabbodtak. Nem tudtam lemondani azérintéséről, noha az időnként elviselhetet len fájdalmat okozott .

- Leégett .

- Fura.

A szemembe nézett , tekintete egyszerre volt sötét és ragyogó. Végighúzta a kezét a füvön.

- Ez miat tam van.

- Hát, elég tüzes vagy.

- Nem igaz, hogy most is képes vagy viccelődni! Ez egyre rosszabb lesz!

Leültünk egymás mellé, és végignéztünk azon, ami Greenbrier-ből megmaradt. Annak amásik tűznek az erejét mértük fel.

- Akárcsak anyám - jegyezte meg keserű hangon.

A Csapásosztókat a tűzről lehetet t felismerni. A Sarafine által keltet t lángok Lenaszületésnapjának éjszakáján porig égettek it t mindent. Most pedig Lena akaratán kívül istüzet gyújtot t . Összeszorult a gyomrom.

- A fű is vissza fog nőni.

- És ha én nem akarom? - kérdezte halkan, furcsa hangon, miközben újabb marékmegfeketedett füvet szórt ki ujjai közül.

- Hogyhogy?

- Miért kellene, hogy visszanőjön?

- Mert az élet megy tovább, Lena. A madarak fészket raknak, a méhek beporozzák avirágokat, a magvak szétszóródnak, és minden visszanő.

- Hogy aztán újra leégjen, csak mert együtt leszünk.

Tudtam, ha úrrá let t Lenán ez a hangulat , nincs értelme vitatkozni vele.

Megtanultam már ezt akkoriban, mikor Amma búskomorságba esett .

- Előfordulhat - mondtam.

Lena felhúzta a térdét, és állával rátámaszkodott . Árnyéka jóval nagyobbnak mutat ta őt ,mint amilyen valójában volt .

- De akkor is szerencsés vagyok - tet tem hozzá.

Addig mozgattam a lábam, amíg a fénybe nem ért , és az árnyékom az övéhez simult .

Ott ültünk egymás mellet t , úgy, hogy a vállunk nem ért össze. A lemenő nappal a fekete fákárnyai elnyúltak, majd a szürkületbe vesztek. Szót lanul hallgat tuk a kabócákat, és próbáltunknem gondolni semmire. Aztán újra eleredt az eső.

MÁJ.1.

Zuhanás

A következő pár hét során összesen három alkalommal sikerült rávennem Lenát, hogymozduljon ki velem. Egyszer moziba mentünk Linkkel, aki másodikos korom óta a legjobbbarátom, de a lányt még kedvence, a karamellás csokigolyóval kevert popcorn sem vidí tot tafel. Egy másik alkalommal át jöt t hozzánk, és miközben Amma melaszos süt ijét majszoltuk,egész álló nap zombifilmeket néztünk. Nálam ez már ki is merí tené az álomrandi fogalmát,most mégsem sült el valami jól a dolog. Legutoljára sétára indultunk a Santee part ján, de t ízperccel és úgy hatvan rovarcsípéssel később már vissza is fordultunk. Egy szó, mint száz,Lena sehol sem érezte jól magát.

Ma végre változás történt. Végre nyugalmat talált , noha olyan helyen, ahol végképp nemszámítot tam volna rá.

Amikor beléptem a szobájába, a mennyezeten találtam szétvetet t tagokkal.

Haja fekete legyezőként terült szét a feje mellet t . - Mióta tudod ezt megcsinálni?

Mostanra már hozzászoktam Lena képességeihez, de a t izenhatodik születésnapja ótacsak még erősebbé és szeszélyesebbé vált , mintha, nehézkesen ugyan, de végül lassankiteljesedne Igéző valójában. Minden nappal, ahogy igyekezett felmérni egyre növekvőképességeinek a határait , egyre kiszámíthatat lanabbá is vált . Az utóbbi időben próbálkozásaileginkább a bajkeverésben merültek ki.

Egyszer például Link Roncs nevű járgányában az iskolába tartot tunk, és a rádióban - minthaa helyi állomás adná le - megszólalt barátom zenekarának egyik száma. Link olyannyiramegrökönyödött , hogy jó két lábnyi szakaszon letarolta Mrs. Asher sövényét.

- Vélet len volt - közölte Lena sunyi vigyorral. - Nem akar kimenni a fejemből a dallam!

Soha, egyszer nem fordult elő, hogy Link bármelyik szerzeménye a fülébe mászott volnabárkinek. Ő azonban hit t neki, és az eset végül tovább növelte Link amúgy sem csekély egóját .

- Mit is mondhatnék? - vigyorgott . - Hiába, ilyen hatást teszek a lányokra!

Bársonyos hangomtól olvadnak, mint a vaj!

Egy héttel később az előcsarnokban ácsorogtunk, amikor Lena megjelent előt tem, és mikorbecsöngettek, jó erősen megölelt . Azt hit tem, végre úgy döntöt t , hogy újra iskolába fog járni;de rá kellet t jönnöm, valójában nincs is jelen! Csak valamiféle kivet í tés volt - vagy ahogy azIgézők világában nevezik azt , amikor valaki balekot csinál a barát jából. Link azt hit te, őt akaromátölelni, ezért aztán napokig „Cicafiúnak” hívot t .

- De hát hiányoztál! Ez olyan nagy bűn?

Lena azt hit te, vicces volt , én viszont már szinte azt kívántam, bár lépne közbe Nagyi, ésí télné szobafogságra - vagy bármire, amivel a Születet teket szokták büntetni, ha kihágástkövetnek el.

Ne gyerekeskedj már! Mondtam, hogy sajnálom!Éppolyan veszélyes vagy, mint Link ötödikben, amikor szívószállal kiszívta anya

paradicsomaiból a levet!Nem teszek többé ilyet, esküszöm!Link is pont ugyanezt ígérte!De be is tartotta, nem?

Igen. Amikor már nem termesztettünk több paradicsomot.- Gyere le!

- De it t fent jobban érzem magam.

Megragadtam Lena kezét. Hullámok csaptak fel a karomon, de nem engedtem el, hanemlehúztam az ágyra magam mellé.

- Jaj!

Nevetet t . Lát tam, hogy rázkódik a válla, még így is, hogy hátat fordí tot t .

Persze az is lehet, hogy nem nevetet t , hanem sírt , ami akkoriban ritkábbá vált . A könnyekugyanis elapadtak, de felváltot ta őket valami sokkal rosszabb. Az üresség.

Az üresség igen félrevezető. Ezt a legnehezebb leírni vagy helyrehozni, és ennek alegnehezebb gátat vetni.

Akarsz róla beszélni, Lena?Miről'?Közelebb húztam magamhoz, fejünket egymásnak döntöt tük. A remegése csillapodott , én

pedig olyan szorosan öleltem őt, ahogy csak tudtam. Olyan volt , mintha még mindig a plafononlebegne, és én rajta csüngnék.

Semmiről.Nem kellet t volna panaszkodnom a mennyezet miat t . Vannak annál észbontóbb helyek is.

Például az, ahol akkor voltunk.

- Nem tetszik ez nekem!

Csurgott rólam a verí ték, de nem tudtam megtörölni az arcomat, a kezemmel ugyanismuszáj volt kapaszkodnom.

- Érdekes - mosolygott le rám Lena. - Mert nekem meg nagyon tetszik.

Haja lobogott a szélben, melyről nem tudtam eldönteni, milyen eredetű.

- Különben is, mindjárt ot t vagyunk!

- Nem fogod fel, micsoda őrültséget csinálunk, ugye? Ha erre jön egy rendőr, letartóztatnakminket, vagy beutalnak Apa mellé a Kék Horizontba!

- Ez nem őrültség, hanem romant ika! A párok ide szoktak járni.

- Lena, amikor azt mondtam, hogy az emberek a víztoronyhoz járnak, nem a tetejéregondoltam!

A tetejére, amitől alig néhány perc választot t el minket. Csak mi ket ten, meg az ingatagvaslétra úgy százlábnyi magasságban a föld felet t , és a vakítóan kék karolinai ég.

Igyekeztem nem lenézni.

Lena beszélt rá, hogy másszunk fel a tetejére. Volt valami különös izgatot tság a hangjában,amivel rávett a dologra: reménykedtem, hátha egy ekkora őrültségtől majd megint ugyanolyanjól fogja érezni magát, mint amikor legutoljára it t voltunk.

Boldogan mosolygott a piros pulóverében. Nem felejtet tem el; egy vörös fonaldarab ot tlógott a nyakláncán, a többi emlékkel együtt .

Biztosan neki is eszébe jutot t . így hát ot t másztunk, felfelé a létrán, és nehogy vélet lenüllenézzünk, felfelé szegeztük a tekintetünket.

Amikor végre felértünk a torony tetejére, és elénk tárult a táj, rájöt tem, hogy Lenának voltigaza. Ott fent tényleg jobb volt . Minden olyan távolinak tűnt, hogy szinte jelentőségétvesztet te.

A lábamat lógatva ültem a tető peremén, és így szóltam:

- Anya gyűjtöt te a régi víztornyok képeit .

- Tényleg?

- Igen, úgy, ahogy a Nővérek gyűjt ik a kanalakat. Anyát azonban inkább a víztornyok és aVilágkiállí tás képeslapjai érdekelték.

- Én azt hit tem, minden víztorony úgy néz ki, mint ez. Mint egy nagy fehér pók.

- Valahol Illinois-ban van egy, ami olyan, mint egy ketchupos üveg!

Lena nevetet t .

- És olyan is van, ami úgy néz ki, mint egy kis ház, ilyen magasan - mutat ta a föld felet t .

- Ott kellene laknunk. Egyszer felmennék, és soha többé nem jönnék le.

Hátradőlt a naptól átmelegedett , fehérre festet t lemezre, majd így folytat ta: - Szerintem azit teni víztoronynak barack formájúnak kéne lennie, egy hatalmas gat lini őszibaracknak.

Én is ledőltem mellé.

- Már létezik ilyen, de nem Gat linben van, hanem odaát Gaffney-ben. Úgy látszik, nekikhamarabb eszükbe jutot t .

- És mit szólnál a pitéhez? Kifesthetnénk ezt a tartályt úgy, hogy Amma pitéihezhasonlí tson. Biztos tetszene neki!

- Olyat még nem lát tam. De Anya gyűjteményében volt egy olyan, ami úgy nézett ki, mintegy kukoricacső.

- Mégis inkább a háznál maradnék - mondta Lena, miközben feltekintet t az égre, aholnyoma sem volt felhőknek.

- Nekem jó lenne a kukoricás, vagy a ketchupos üveg alakú is, ha te ot t lennél!

Lena a kezem után nyúlt , és sokáig úgy maradtunk, Summerville sima, fehér víztornyánakszélén, letekintve Gat lin megyére, mintha parányi játékváros lenne parányi emberfigurákkal,olyan kicsi, mint a karácsonyi makett , melyet Anya rakott oda minden évben a fa alá.

Ilyen apró emberkéknek hogyan is lehetnének problémái?

- Figyelj, hoztam neked valamit ! - szólaltam meg, mire Lena felült , és úgy nézett rám, mintegy kisgyerek.

- Mit?

A messzeségbe bámultam. - Talán várnunk kellene, míg olyan helyen leszünk, ahol nem állfenn a zuhanás veszélye.

- Nem fogunk meghalni, ne légy már ilyen gyáva nyúl!

A farzsebembe nyúltam. Nem volt nagy dolog, amit adni akartam neki, de egy ideje mármagamnál hordtam, és reméltem, hátha segít neki visszatalálni önmagához.

Előhúztam a mini filctollat , a végére erősí tet t kulcstartó karikával.

- Látod? Rá tudod tenni a nyakláncodra, így!

Miközben igyekeztem nem leesni, a lánc után nyúltam, melyet Lena soha nem vett le. A rajtafüggő számtalan emléktárgy közül mindegyik fontos volt számára - ot t volt például egykilapí tot t aprópénz az automatából, a Cineplexből, ahol először randiztunk. Aztán azezüsthold, melyet Macon adott neki a téli bál estéjén. Egy gomb a mellényről, melyet viseltakkor éjszaka, az esőben. Ezek jelentet ték az emlékeit , és mindenhová magával vit te őket,mintha at tól félne, hogy eme apró tárgyak nélkül elveszít i élete kevés boldog pillanatát .

Ráerősítet tem a láncra a filctollat .

- Most már bármikor tudsz írni, akárhol is vagy.

- Még a plafonra is? - nézett rám kissé szomorkás mosollyal.

- Még a víztornyokra is.

- Örülök! - mondta halkan, majd levette a filctoll kupakját .

Mielőt t észbe kaptam, már le is rajzolta a szívet, fekete t intával a fehérrel festet t felületre; asummerville-i víztorony tetejére.

Egy pillanatra megszédültem a boldogságtól, de aztán kénytelen voltam gyorsankijózanodni. Lena ugyanis nem kettőnkre gondolt , hanem a következő születésnapjára, aTizenhetedik Holdjára. Már most elkezdte a visszaszámlálást .

Nem kettőnk nevét í rta a szívbe.

Hanem egy számot.

MÁJ.16.

A hívás

Nem kérdeztem, mit í rt a víztoronyra, de nem is felejtet tem el. Hogy is tehettem volna, mikoraz elmúlt év mással sem telt , mint hogy számoltunk visszafelé az elkerülhetet lenig. Amikorvégül mégis rákérdeztem, miért í rta azt , amit , illetve mihez számol vissza, nem válaszolt . Voltegy olyan érzésem, hogy talán maga sem tudja.

És ez volt a legrosszabb.

Akkor már két hét is eltelt a víztornyos kalandunk óta, és úgy lát tam, Lena semmit nem írt ajegyzetfüzetébe. A kis filctollat a nyakláncán hagyta, de az ajándékom éppoly vadonatújnaktűnt, mint aznap, amikor megvettem a Shop & Lopban. Ijesztően furcsa volt , hogy nem lát tamírni, firkálgatni a kezére vagy a viseltes Converse cipőjére, melyet az utóbbi időben nemigenhordott . Helyette inkább a viharvert fekete bakancsát részesítet te előnyben. Még a haja ismás volt ; szinte mindig összekötöt te, mintha így akarta volna kiszorí tani belőle a varázserőt .

A verandánk legfelső lépcsőjén ültünk, ugyanott , ahol annak idején bevallot ta, hogy Igéző.Korábban soha nem osztot ta meg Halandóval ezt a t itkot . Úgy tet tem, mintha elmélyednék aDr. Jekyll és Mr. Hyde- bán, Lena pedig spirálfüzete üres lapjaira meredt, mintha a vékony kékvonalak közt ot t rejtőzne minden gondjára a megoldás.

Amikor épp nem Lenára néztem, akkor az utcát pásztáztam. Aznapra vártuk haza Apát.Amióta a nagynéném elhelyezte őt a Kék Horizontban, minden héten meglátogattuk Ammával.El kellet t ismernem, hogy ha még nem is a régi önmaga, lassan kezd épeszű emberhezhasonlí tani. De az aggályaim nem szűntek meg teljesen.

- It t vannak!

Hirtelen kivágódott mögöttem a szúnyoghálós ajtó, és Amma jelent meg a verandán, asokzsebes kötényében, melyet jobban kedvelt a hagyományosnál, főleg az ilyen napokon. Anyakában viselt arany amulet tet szorongatta.

Végignéztem az utcán, de senkit nem lát tam, csak Billy Watsont a biciklijén.

Lena is előrehajolt .

Nem látok autót.Én se lát tam, de tudtam, hogy öt másodperc, és it t lesz. Amma szeretet t büszkélkedni,

különösen a Látóként birtokolt képességeivel. Nem mondta volna, hogy it t vannak, ha nem let tvolna biztos benne, hogy hamarosan ideérnek.

Mindjárt itt lesz.És valóban, a következő pillanatban nagynéném fehér Cadillac-je bekanyarodott a Gyapot

utcába. Caroline néni letekerte az ablakot - mindig azt mondta, ez a légkondi és lát tam, hogyinteget a háztömb végéből. Felálltam, de Amma már tolt is félre az út jából, úgy sietet t azérkezők elé.

- Gyere már! - szólt vissza. - Apád igazán megérdemli, hogy méltóképpen fogadjuk!

Ez, kódoltan, annyit jelentet t , hogy: „Emeld fel a hátsó feled, de rögtön, Ethan Wate!”

Mélyet sóhajtot tam.

Jól vagy?Lena mogyoróbarna szemében megcsillant a napfény.

Igen.

Hazudtam. Biztos ő is tudta, de nem szólt semmit . Megfogtam a kezét. Hideg volt , ahogymostanában ő maga is, és az elektromosság szokásos hulláma most inkább csípős fagynaktűnt.

- Mitchell Wate! Ne merd nekem azt mondani, hogy valaki más pitéjéből et tél! Úgy nézel ki,mint aki fejjel előre beleesett a süteményes dobozba!

Apa tekintetén látszott , hogy ért i a gesztust . Amma nevelte fel, így hát tudta, hogy apiszkálódásában éppen annyi szeretet van, mint az ölelésében.

Miközben Amma úgy korholta Apát, mintha t ízéves kisfiú lenne, én csak álltam egy helyben.A házvezetőnőnk és a nagynéném úgy csevegtek, mintha csak a piacról jöt tek volna hazaapámmal, aki erőt len mosolyt küldött felém - pont olyat , amilyennel a Kék Horizontbanfogadott minket. Mintha azt mondta volna: „már nem vagyok őrült , csak szégyellem magam”.Régi Duke egyetemi pólóját viselte farmerrel, és mintha fiatalabbnak tűnt volna, mint ahogyemlékeztem rá. Leszámítva a szeme körüli ráncokat, melyek még inkább elmélyültek,miközben eset lenül magához ölelt .

- Hogy vagy? - kérdezte.

Elszorult a torkom, köhintet tem, majd végül kinyögtem:

- Jól.

- Örülök, hogy újra lát lak - fordult Apa Lenához. - Fogadd őszinte részvétem a nagybátyádmiatt .

Abban a pillanatban a jellegzetes déli udvariasság nehézkesnek tetszett . Még egy ilyenlehetet len helyzetben is muszáj volt nyugtáznia Macon halálát .

Lena próbált ugyan mosolyogni, de csak azt érte el vele, hogy az enyémhez hasonlófeszengés ült ki az arcára.

- Köszönöm, uram - felelte.

- Gyere Ethan, öleld meg a kedvenc nénikédet! - tárta ki felém Caroline a kezét.Legszívesebben a nyakába ugrot tam volna, hadd szorí tsa ki belőlem a szuszt.

- Gyerünk be! - intet t Amma Apának a verandáról. - Kólás süt it csináltam, és sült csirkét ! Hacsak it t ácsorogsz, a csirke még gondol egyet és hazamegy!

Caroline néni erre belekarolt Apába, és felvezette a lépcsőn. Hasonló barna haja és filigrántermete volt , mint Anyának, így egy pillanatra olyan benyomásom támadt, mintha a szüleimjöt tek volna haza, kitárva a Wate-lak szúnyoghálós ajtaját .

- Haza kell mennem - szólalt meg hirtelen Lena, miközben pajzsként szorí tot ta a melléhez ajegyzetfüzetét .

- Ne menj el! Gyere be!

Kérlek!Nem az udvariasság beszélt belőlem. Nem akartam egyedül bemenni. Pár hónappal ezelőt t

Lena rájöt t volna erre. De most máshol járhattak a gondolatai, mert nem kapcsolt .

- Jobb, ha most csak a családoddal foglalkozol.

Azzal lábujjhegyre állt és megpuszilt ; ajka alig érintet te az arcomat. Mire t iltakozásranyithattam volna a számat, már meg is indult a kocsija felé.

Néztem, ahogy Larkin járgánya kihajt az utcánkból. Lena már nem a halot taskocsival járt .Úgy tudtam, Macon halála óta rá sem nézett . Barclay bácsi leparkolta a régi pajta mögé, ésletakarta egy ponyvával, Lena pedig azontúl csak Larkin fekete, krómozott autóját vezette.Linket et te a sárga irigység, amikor meglát ta.

- Van fogalmad róla, mennyi csajt tudnék felszedni egy ilyennel? - dünnyögött .

Így, hogy unokatestvére elárulta az egész családot, nem értet tem, Lena miért épp az ő

kocsijára tart igényt. Amikor rákérdeztem, a lány csak vállat vont, és így szólt :

- Úgysem lesz már rá szüksége.

Talán Lena arra gondolt , hogy a járgány eltulajdonításával büntet i Larkint . A fiúnak részevolt Macon halálában, és tudtam, hogy ezt Lena soha nem fogja megbocsátani. Néztem,ahogy az autó kikanyarodik az utcánkból, és azt kívántam, bár én is eltűnhetnék vele.

Amikor beléptem a konyhába, már fortyogott a cikóriakávé - és a düh. Amma a mosogatóelőt t fel s alá járkálva telefonált . Néha tenyerével befogta a kagylót , és közvetí tet te abeszélgetést Caroline néninek.

- Tegnap óta nem lát ták - mondta éppen, majd visszaillesztet te a kagylót a füléhez. -Készíts Mercynek egy puncsot, és fektesd le, amíg megtaláljuk!

- Ki veszett el? - néztem kérdőn Apára, de ő csak vállat vont.

Caroline néni odahúzott maga mellé a mosogatóhoz, és suttogott , ahogy a déli hölgyekszoktak, ha valami túl szörnyűnek tűnik ahhoz, hogy hangosan kimondják.

- Lucille Ball! Nincs meg!

A nevezett nem volt más, mint Mercy néni sziámi macskája, aki ideje nagy részét azzaltöltöt te, hogy a dédnagynénikéim portáján szaladgált a ruhaszárí tó kötélre erősí tet t pórázon,azaz olyan tevékenységet végzett , melyet a Nővérek a „testgyakorlás” szóval illet tek.

- Hogyhogy?

Amma ismét letakarta a kagylót . Összeszűkült szem, megfeszítet t állkapocs - az abizonyos Nézés.

- Úgy tűnik, valaki beleültet te a nénéd fejébe a gondolatot , hogy a macskát nem kellmegkötni, mert úgyis hazajön! Neked persze, ha jól sejtem, semmi közöd a dologhoz, igaz?

Nem kérdésnek szánta. Mindketten tudtuk, hogy én vagyok az, aki évek óta ezt hajtogatta.

- De hát tényleg nem szoktam macskákat kikötve látni! - próbáltam védekezni, de már késővolt .

Amma dühös pillantást vetet t rám, és visszafordult Caroline nénihez.

- Úgy tűnik, Mercy néni egyre csak várja haza Lucille-t . Ott ül a verandán, és szomorúan nézia szárí tókötélről üresen lógó pórázt . - Amma levette a kezét a kagylóról, majd így folytat ta: -Beszéld rá valahogy, hogy menjen be, és polcolja fel a lábát! Ha megint gyengélkedik, készí tsneki pitypangfőzetet !

Mielőt t Amma dühe a tetőfokára hágott volna, kiosontam a konyhából.

Remek, gondoltam. A százéves nénikém macskája eltűnt , és én vagyok a hibás!

Eszembe jutot t , hogy felhívom Linket, és megkérem, hogy járjuk körbe a Ronccsal a várost ,hátha meglát juk Lucille-t . Könnyen lehet, hogy valamelyik demójukkal sikerülne kiugrasztani aszökevényt a rejtekhelyéről!

- Ethan?

Apa megállt az előszobában, nem messze a konyhaajtótól.

- Beszélhetnék veled egy percre? - kérdezte.

Ettől a jelenettől féltem: amikor majd bocsánatot kér mindenért , és kifejt i, miért nemfoglalkozott velem vagy egy évig.

- Igen, persze - bólintot tam, pedig egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy hallani akarom,amit mondani készül. Haragot azonban már nem éreztem.

Amikor kis hí ján elveszítet tem Lenát, a lelkem mélyén megértet tem, miért csúszott ki Apalába alól a talaj. El sem tudtam képzelni az életem Lena nélkül - és Apa több mint t izennyolcéven át szeret te Anyát!

Úgyhogy most már sajnáltam is, de azért a fájdalom sem múlt el egészen.

Apa a hajába túrt , és közelebb lépett hozzám.

- Azt szeretném mondani, hogy nagyon sajnálom - hebegte, majd lesütöt te a szemét. - Nemtudom, mi történt velem. Egyik nap még dolgoztam, a másik nap meg már csak anyádratudtam gondolni. Leültem a székébe, belélegeztem a könyvei illatát , elképzeltem, hogy avállam fölöt t beleolvas abba, amit í rok... - ekkor a kezére meredt, mintha hozzájuk beszélne, ésnem hozzám. Lehet, a Kék Horizontban tanítot ták neki ezt a módszert . - Csak így éreztem őtközel magamhoz. Nem tudtam elengedni.

Felfelé pislogott az ősrégi vakolt mennyezetre. Egy könnycsepp jelent meg a szemesarkában, és végiggördült az arcán. Apa elvesztet te élete szerelmét, és lassan az egészszemélyisége szétfeslet t , mint egy régi pulóver. Láttam, és semmit nem tet tem ellene. Talánnem csak ő volt a hibás a történtek miat t .

Tudtam, hogy most mosolyognom kellene, de nem éreztem kedvet hozzá.

- Értem, Apa. Bárcsak beszéltél volna róla! Tudod, hogy nekem is hiányzott .

Amikor hosszú hallgatás után megszólalt , hangja nagyon halk volt :

- Nem tudtam, mit is mondhatnék.

- Semmi gond.

Noha magamban nem tudtam eldönteni, hogy valóban így gondolom-e, lát tam, hogymegkönnyebbülés árad szét az arcán. Felém nyújtot ta a kezét, átölelt , és majdösszeroppantot t a karjaival.

- De most már it t vagyok. Akarsz róla beszélni?

- Miről?

- Azokról a dolgokról, amiket az embernek tudnia kell, ha barátnője van.

Bármi másról szívesebben társalogtam volna.

- Apa, nem kell, hogy...

- Tudod, van némi tapasztalatom. Anyád mellet t , az évek során megtanultam ezt-azt anőkről.

Ekkor már azon morfondíroztam, melyek a lehetséges menekülési útvonalak.

- Ha bármikor szeretnél beszélni a... tudod...

Legszívesebben kivetet tem volna magam az ablakon.

- ...az érzésekről.

Ennek hallatán majdnem az arcába nevettem.

- Hogy miről?

- Amma azt mondta, Lena nagyon nehezen viseli a nagybátyja halálát . Egy ideje minthakifordult volna magából.

A plafonon lebeg. Nem jár iskolába. Elzárkózik tőlem. Felmászik a víztorony tetejére.

- Nem, nincs vele különösebb gond.

- Nos, a nők olyanok, mintha egy másik fajhoz tartoznának.

Bólintot tam, és próbáltam kerülni a tekintetét . Fogalma sem volt , mennyire ráhibázott .

- Nagyon szeret tem anyádat, de sokszor nem tudtam volna megmondani, mi jár a fejében. Apárkapcsolat nagyon bonyolult dolog. Tudod, hogy tőlem bármit megkérdezhetsz.

Remek, szóval mit is kérdezzek először? Mondjuk, mi a teendő, ha kis hí ján megáll az emberszíve, amikor csókolózik? Mikor illik, és mikor nem, olvasni egymás gondolataiban? Milyenelőjelei vannak, ha az ember barátnőjét a jó vagy a rossz oldal kiválaszt ja magának?

Végül Apa még egyszer utoljára megszorí tot ta a vállamat. Aztán elengedett , de még mindignem sikerült összeraknom egy értelmes mondatot . Közben ő már a dolgozószoba felé bámult .

A hall faláról Ethan Carter Wate bekeretezett portréja nézett rám. Még mindig nem szoktamhozzá a látványához, pedig én magam akasztot tam ki Macon temetésének másnapján. Egészéletemben le volt takarva, és úgy gondoltam, ennek nem így kellene lennie. Ethan Carter Watemegszökött a háborúból, amiben nem hit t , és úgy halt meg, hogy megpróbált megvédeni egyIgéző lányt, akit szeretet t .

Így hát kerestem egy szöget, és kiraktam a képet. Így tűnt helyesnek. Aztán bementemApa dolgozószobájába, és felszedegettem a papírokat, melyek szétszórva hevertek, szerte ahelyiségben. Utolsó pillantást vetet tem a firkákra és a monoton sorjázó körökre - mindarra, amitanúsítot ta, milyen mély lehet a szerelem, és milyen elhúzódó a gyász. Aztán kitakarí tot tam, alapokat pedig kidobtam. Ez is helyesnek tűnt.

Apa odalépett a festményhez, és úgy bámulta, mintha most kerülne elé először.

- Rég nem lát tam ezt a fickót!

Akkora megkönnyebbüléssel töltöt t el a várva várt témaváltás, hogy valósággal dőlnikezdett belőlem a szó.

- Kiraktam. Remélem, nem baj. De úgy éreztem, it t kell lennie, és nem eldugva egy kopottlepedő alat t !

Apa egy percig csak némán bámulta a konföderációs egyenruhát viselő, nálam alig idősebbfiú képét.

- Gyerekkoromban ez a festmény mindig le volt takarva. A nagyszüleim nemigen beszéltekróla, és nem voltak hajlandók kitenni egy dezertőr portréját .

Mikor megörököltem a házat, a padláson találtam meg a letakart festményt, és lehoztam adolgozószobába.

- Miért nem raktad ki?

Elképzelhetet lennek tűnt, hogy Apa is ugyanazt a lepedővel borí tot t valamit nézte, amikorgyerek volt .

- Nem tudom. Pedig anyád szeret te volna. Imádta a történetét , azt , hogy ot thagyta aháborút, még ha ez az életébe is került . Ki is akartam tenni, de már annyira hozzászoktam,hogy letakarva látom. Mielőt t rászántam volna magam, anyád meghalt .

Végigfut tat ta a kezét a faragott keret alján. - Tudod, róla neveztünk el.

- Tudom.

Apa rám is úgy nézett , mintha először látna.

- Odavolt ezért a festményért . Örülök, hogy kitet ted. A falon a helye.

Nem maradtam le a sült csirkéről, de Amma vádló tekintetéről sem. Így hát vacsora utánnekilát tunk megkeresni Lucille-t , és bejártuk a Nővérek környékét.

Link, miközben szólongatta a macskát, zsíros papírszalvétába csavart csirkecombotfalatozott . Közben időnként a hajába túrt , mely minden alkalommal egyre fényesebb let t .

- Több csirkehúst kellet t volna hoznod. Megérezné a szagát. A kóbor macskák is madarakatesznek.

Link a szokásosnál lassabban vezetet t , így szemmel tarthattam az utat , míg ő a zenekaraborzalmas új számának, a „Szerelemkeksz”-nek a ritmusára dobolt a kormánykeréken.

- Miért , akkor mi lenne? Amíg te vezetsz, én kihajolok, és hadonászok a hússal?

Link nagyon át látszó volt .

- Csak szeretnél még Amma csirkéjéből - állapí tot tam meg.

- Naná, meg a kólás süt iből! - ismerte el, majd kinyúlt a combcsonttal az ablakon. - Cica! Cicc,

cicc!

A járdát pásztáztam, a sziámi macska reményében, de helyet te mást vet tem észre: a jólismert félholdat. Egy rendszámtáblán volt rajta, két lökhárí tó-matrica közt, melyek közül azegyik a Konföderáció zászlaját , a másik pedig a Bubba Teherautó Kft . lógóját ábrázolta.Láttam már vagy ezerszer dél-karolinai rendszámtáblát az állam jellegzetes szimbólumaival,de soha nem gondoltam bele, ezek pontosan mire is utalhatnak. Legyezőpálma és félhold -nem kizárt , hogy éppen az Igézők Holdja!

Az Igézők már tényleg jó régóta it t élhetnek, gondoltam.

- A kandúrnak nincs ki a négy kereke, ha nem jön elő Amma sült csirkéjére!

- Lucille Ball lány - helyesbítet tem.

- Egyre megy, macska, és kész - vont vállat Link, majd visszatolatot t , és ráfordult a főútra.Boo a járda szélén ült , és nézte, ahogy elgördül előt te a Roncs.

Mielőt t eltűntünk a szeme elől, megbillentet te a farkát, mintegy jelezve, hogy felismertminket - de csak egyszer. Arra gondoltam, nála magányosabb kutya nincs is az egészvárosban.

Boo lát tán Link megköszörülte a torkát.

- Ha már a lányokról beszélünk, hogy állnak a dolgok Lenával?

Az utóbbi időben nem sokat lát ta, noha még mindig többször, mint mások.

Lena többnyire a Ravenwood-birtokon tartózkodott , Nagyi és Del néni vigyázó szemei előt t ,vagy éppen elrejtőzni igyekezett az árgus tekintetek elől - at tól függően, hogy milyen napjavolt .

- Megvagyunk - mondtam, ami szigorúan véve nem is volt hazugság.

- Biztos? Olyan másnak tűnik! Nagyon furán viselkedik. Még önmagához képest is.

Link egyike volt a néhány embernek a városban, akik ismerték Lena t itkát .

- Meghalt a nagybátyja. Egy ilyen esemény megváltoztat ja az embert .

Linknek ezt mindenkinél jobban tudnia kellet t volna. Végignézte, ahogy próbálom felfogniAnya elvesztését, és azt , hogy az élet ezentúl nélküle megy tovább. Link is tudta, hogy ezlehetet len.

- Igen, de nem beszél, és a nagybátyja ruháit hordja. Nem gondolod, hogy ez kicsit fura?

- Lena jól van.

- Hát, ha te mondod...

- Csak hajts tovább! Meg kell találnunk Lucille-t !

Kinéztem az ablakon, bámultam a néptelen utcát. – Ostoba macska!

Link vállat vont, és felcsavarta a hangerőt. Zenekara, a Holy Rollers kínozta a hangszórókat,most épp a Lelépett a csajom című szerzeménnyel. Valahányszor Link í rt egy számot, azmásról sem szólt , mint hogy miként dobták ki. Ő így birkózott meg a veszteiével. Én még nemtudtam, hogyan fogok.

Nem találtuk meg Lucille-t , és a Linkkel meg Apával folytatot t beszélgetés sem ment ki afejemből. A ház csendbe burkolózott , ami nem a legszerencsésebb, ha az ember megpróbálelmenekülni a saját gondolatai elől. A szobám ablakát nyitva hagytam, de a levegő most is,mint egész nap, forró és áporodott maradt.

Tudtam, hogy Linknek igaza van, és Lena mostanában furcsán viselkedik. De alig egy-kéthónapja volt csak így. Reménykedtem benne, hogy majd kizökken ebből az állapotból, ésminden olyan lesz, mint azelőt t .

Az í róasztalomon felhalmozott könyv- és papírkupacok közt kotorásztam, gondoltam, jóljönne most a Galaxis útikalauz stopposoknak, hogy elterelje a gondolataimat. Egy halom régi

Sandman- képregény alat t azonban valami más bukkant elő. Egy csomag, a jellegzetesMarian-féle barna papírral borí tva, madzaggal átkötve. De nem lát tam rajta a Gat lin MegyeiKönyvtár bélyegzőjét .

Marian Anya legrégebbi barát ja volt , Gat lin megye főkönyvtárosa, az Igézők világában pedigaz Őrző: az a Halandó, aki vigyázta az Igézők t itkait és lejegyezte történelmüket. A feladathozMarian esetében az Igézők további kincseit rejtő könyvtár, a Lunae Libri felügyelete ishozzátartozott . Ő adta nekem ezt a csomagot, miután Macon meghalt , de teljesenmegfeledkeztem róla.

Macon naplója volt . Marian arra számítot t , hogy Lena majd igényt tart rá, de tévedett . A lánymeg sem érintet te, látni sem akarta, és nem is tűrte meg Ravenwoodban.

- Tartsd meg! - mondta. - Nem hiszem, hogy el tudnám viselni a kézírása látványát.

És azóta ot t porosodott az asztalomon.

Felvettem a kezembe. Nehéz volt , majdhogynem túl nehéz könyvnek.

Eltűnődtem, vajon hogy nézhet ki. Gyanítot tam, hogy biztosan régi és kopott bőr borí t ja.Lefejtet tem róla a madzagot, és kicsomagoltam. Nem akartam elolvasni, csak megnézni. Deamikor félrehúztam a papírt , lát tam, hogy nem is könyv, hanem egy fekete fadoboz, rajtabonyolult , vésett Igéző jelképekkel.

Végigsimítot tam a doboz tetején, és azon tűnődtem, Macon vajon miről í rhatot t . Nemtudtam róla elképzelni, hogy verseket, mint Léna. Hamarabb elhit tem volna, hogy kertészet ifeljegyzéseket hagyott maga után. Óvatosan felemeltem a fedelet . Látni akartam valamit , amitMacon mindennap megérintet t , valamit , ami fontos volt számára. A bélése fekete szaténbólkészült , benne megsárgult papírok, rajtuk Macon megkopott , szálkás betűi. Az ujjam hegyévelmegérintet tem az egyik lapot. Hirtelen forogni kezdett velem a világ, és úgy éreztem, minthazuhannék. Vészesen közeledett a padló, de ahogy földet értem, keresztülzuhantam rajta, éssűrű füst felhőben találtam magam...

A folyó mentén minden lángokban állt; az ültetvényeket már órák óta emésztette a tűz.Greenbrier is leégett, és a tűzvész már Ravenwoodot fenyegette. Az unionista katonákvalószínűleg lepihentek, megrészegedve a győzelemtől és a kitűnő italoktól, melyeket Gatlingazdagabb házaiból zsákmányoltak.

Abraham tudta, hogy nem sok ideje maradt. A katonák közeledtek, őpedig arra készült, hogyvégezzen velük. Ez volt az egyetlen lehetőség, hogy megmentse Ravenwoodot. AHalandóknak semmi esélyük nem volt vele szemben, még a képzett harcosok sem értek fel egyIncubusszal. És ha a testvére, Jonah visszatér a Járatokból, a katonáknak már kettejükkel kellszembenéznie. Abraham egyedül a puskák miatt aggódott. A Halandók fegyverei nem tudtakugyan végezni az ö fajtájával, mindazonáltal fennállt a veszély, hogy a golyó időlegesenharcképtelenné teszi, s közben a katonák felgyújtják Ravenwoodot.

Táplálkoznia kell, gondolta. És abban a pillanatban a füst-felhőn keresztül megérezte egyközeli Halandó félelmét, kétség-beesését. Ez éppen kapóra jött: a félelem gazdag táplálék,több erővel ruházza fel, mint az emlékek vagy az álmok.

Így hát Abraham megkezdte az Utazást az illat felé. De mikor a Greenbrier mögötti erdőbenújra anyagi formát öltött, rájött, hogy elkésett. A nyom egyre halványult. A távolban egy sárbanheverő holttestre borulva megpillantotta Genevieve Duchannes-t. Ivy, Greenbrier szakácsnőjea lány mögött állt, és valamit a szívére szorított.

Az idős asszony, amikor meglátta Abrahamot, odafutott hozzá.- Mr. Ravenwood, hála istennek! - kiáltott fel, majd suttogásra váltott. -Kérem, ezt vigye el! Tegye biztonságos helyre, míg érte nem jövök!Azzal egy súlyos könyvet nyomott Abraham kezébe. A férfi, alighogy hozzáért, rögtön érezte

az erejét.A könyv élt, eleven szívként lüktetett a tenyere alatt. Szinte hallotta, ahogy suttogva kéri,

hogy vigye el, nyissa ki, és eressze szabadon a belézárt erőt. A fedelén nem volt írás, csak egyfélhold. Abraham végigfuttatta ujjait a könyv gerincén.

Ivy közben tovább kérlelte a férfit, mert hallgatását habozásnak tulajdonította.- Kérem, Mr. Ravenivood, nem tudok senki mást, akire rábízhatnám! És a kisasszonynál nem

maradhat, most biztosan nem!Genevieve ekkor - mintha a szakadó eső és a recsegő tűz ellenére meghallotta volna a

beszélgetésüket - felemelte a fejét.Abraham meglátta az arcát, és rögtön megértette, mi történik. A lány szeme sárgán izzott a

sötétben. Mint a Sötét Igézőknek. Abban a pillanatban már azt is tudta, mit tart a kezében.A Holdak Könyvét.

Látta már korábban, Genevieve anyjának, Marguerite-nek az álmaiban.Határtalan erővel bíró könyv volt, az asszony félt tőle, de egyúttal nagyra is becsülte. Még

férje és lányai elöl is rejtegette, és soha nem adta volna Sötét Igéző vagy Incubus kezére.Abraham rögtön megértette, ez a könyv megmentheti a Ravenwood-birtokot.

Ivy ekkor előhúzott valamit a szoknyája redői közül, és megdörzsölte vele a könyv elülsőoldalát. Apró, fehér kristályok gördültek le a széleken. Só. A szigetekről érkezett babonás nőkfegyvere, akik elhozták a maguk sajátos képességeit a Cukor-szigetekről, ahol őseik születtek.Úgy hitték, a só elűzi a Démonokat, és Abraham ezen mindig jót mulatott.

- Eljövök érte, amilyen hamar csak tudok, esküszöm!- Biztonságban megőrzőm. Szavamat adom!Abraham lesöpört némi sót a fedélről, és közben érezte a könyv melegét a tenyere alatt.

Visszafordult az erdő felé. Úgy vélte, nem gond, ha Ivy kedvéért gyalogol pár mérföldet. AGullah nők mindig megrémültek, ha látták Utazás közben, és így szembesültek vele, miféle is ővalójában.

- Jól tegye el, Mr. Ravenwood! És történjék bármi, nehogy kinyissa! Ez a könyv csak bajt hozarra, aki kinyitja! Ne hallgasson rá, ha szólítja magát! Majd eljövök érte!

Ivy azonban elkésett a figyelmeztetéssel.A könyv hangja már bekúszott Abraham elméjébe.Amikor magamhoz tértem, a hátamon feküdtem a padlón, és a plafont bámultam. Mint a ház

összes mennyezete, ez is égkékre volt festve, hogy megtévessze a vadméheket, nehogyodafészkeljenek.

Kábultan ültem fel. A doboz mellet tem feküdt, a fedele csukva. Kinyitot tam, és ot t voltakbenne a lapok. Ezúttal nem érintet tem meg őket.

Semmit nem értet tem. Miért támadtak újra látomásaim? És miért lát tam AbrahamRavenwoodot, azt a férfit , akire generációk óta gyanakodva gondoltak a város lakói, mert az őültetvénye volt az egyet len, amely túlélte a Nagy Gyújtogatást? Nem mintha én hit tem volna aszóbeszédnek.

De amikor Genevieve medálja idézte elő a látomásokat, annak megvolt az oka. A rejtély,amit Lénának és nekem kellet t megfejtenünk. De mi köze hozzánk Abraham Ravenwoodnak?A közös pont a Holdak Könyve, mely szerepelt a medál előidézte látomásokban és mostebben is. De hát az elveszett !

Utoljára Lena születésnapjának éjszakáján lát tuk, ahogy ot t feküdt az asztalon a kriptában,a lángok közt. Mint oly sok minden, mostanra ez is hamuvá let t .

MÁJ. 17.

Senki sem maradt

Amikor másnap iskolába mentem, ebédnél csak Link ült mellém négy hamburgerével együtt .Amíg a pizzámat et tem, másra sem tudtam gondolni, csak arra, amit Lenáról mondott . Igazavolt . Lena fokozatosan megváltozott , olyannyira, hogy a végén már el is felejtet tem, hogymentek a dolgok azelőt t . Ha let t volna bárki, akivel megbeszélhetem, biztosan azzal biztat ,hogy az idő majd megoldja. Persze tudtam, az emberek ezzel akkor szoktak előhozakodni, hatehetet lenek, és képtelenek bármi egyebet mondani.

Lena azonban nem tűnt úgy, mint aki kifelé tart a gödörből, sőt egyre inkább távolodottönmagától. Tőlem pedig még messzebbre sodródott . Egyre inkább azt éreztem, hogy nemtudom elérni őt , nem tudok a gondolatai közé férkőzni, sem keltálással, sem csókkal - egyikkorábbi érintkezési módszer sem vált be, legyen bár egyszerű vagy bonyolult . Ha megfogtam akezét, semmi mást nem éreztem, csak a hideget.

És amikor Emily Asher az ebédlő túlfeléből rám sandítot t , szánalom ült a szemében. Ismétcsak a sajnálat jutot t nekem. De már más voltam, nem „Ethan Wate, akinek meghalt azanyukája”. A új címkémen ez állt : „Ethan Wate, akinek a barátnője meghibbant, miutánelvesztet te a nagybátyját .” Az emberek tudták, hogy „problémáink” vannak, mert nem lát tákvelem Lenát az iskolában.

Nem szeret ték Lenát, bár ennek nem volt jelentősége - a rosszindulatú embereknek mindignagy öröm mások szenvedését látni. Én ráadásul duplán szolgáltat tam nekik a gyönyört .Minden korábbinál rosszabbul éreztem magam, szánalmasabbnak, mint egy fél hamburger,melyet ot t hagytak a tálcán.

Magányos voltam.

Egy reggel - úgy egy héttel később - folyamatos, furcsa hangot hallot tam elmém egy hátsózugában. Reszeléshez, fém csikorgásához, papírszaggatáshoz hasonlí tot t . Éppen törióránültem, és a Rekonstrukciót vet tük, még a Polgárháborúnál is unalmasabb időszakot, amikor azEgyesült Államoknak újjá kellet t szerveződnie. Egy gat lini iskolában történelmünk e fejezeteinkább zavarba ejtő volt , mint lehangoló: nem kerülhettük meg a tényt, hogy Dél-Karolinarabszolgatartó állam volt , így a rossz oldalon állt . Mindannyian tudtuk ezt , de a tanár szerint aDél lerohanása példát lan erkölcstelenség volt az államok történetében. Az ilyen mély sebekhegeket hagynak, melyek sosem gyógyulnak be, bizonygatta Mr. Lee, majd tovább szajkózta amagáét, és minden egyes kijelentését drámai sóhajjal nyomatékosítot ta.

Próbáltam nem figyelni rá, amikor túlmelegedett motorra vagy izzóra emlékeztető, égettszag csapta meg az orromat. Körülnéztem a teremben. A szag nem a töriórák legvalószínűbbbűzforrásától, Mr. Lee-től származott , és rajtam kívül szemlátomást senki más nem vetteészre.

A zaj egyre fokozódott , a végén törés-zúzás, beszéd és sikoltozás kusza zűrzavarává vált .

Lena.Lena?Nem érkezett válasz. A zajon át hallot tam, hogy Lena verset mormol, de nem olyasmit , amit

az ember elküldene a kedvesének Valent in-napra.

„Nem jel voltam, csak fulladás...”Felismertem a verset, és cseppet sem nyugodtam meg. Stevie Smitht olvasott - ezt alig egy

hajszál választot ta el a legsötétebb napjától, melyet Sylvia Plath Üvegburájával töltöt t . Lena

így adta le a vészjelzést , és ugyanazt fejezte ki vele, mint Link, amikor Dead Kennedysthallgatot t , vagy mint Amma, amikor húsvágó bárddal szeletelte a zöldséget a tavaszi roládhoz.

Tarts ki, Lena! Jövök!Valami végre megváltozott , és mielőt t visszaváltozhatot t volna, fogtam a cuccaimat és

felpattantam a helyemről. Még mielőt t Mr. Lee megint sóhajtot t volna, már ki is viharzottam ateremből.

Amikor beléptem az ajtón, Reece kerülte a tekintetemet. A lépcső felé mutatot t , melynekalsó fokán Lena legfiatalabb unokatestvére, Ryan ült Booval, és szomorúan nézett maga elé.Amikor megborzoltam a haját , az ajkához emelte az ujját .

- Lenának idegösszeomlása van. Csendben kell maradnunk, míg Nagyi és Anya haza nemérnek.

Az „idegösszeomlás” enyhe kifejezés volt .

Az ajtó résnyire nyitva állt , és amikor belöktem, a sarokvasak - mintha csak abűncselekmény színhelyét közelí teném meg egy régi krimiben - megnyikordultak. A szoba úgynézett ki, mint ahol bomba robbant. A bútorok felborí tva, némelyik darabokra tört , vagy eltűnt .Szerte a helyiségben könyvek lapjai hevertek, kitépett , gyűröt t oldalak borí tot ták a falakat, amennyezetet és a padlót . Egyet len könyv sem maradt a polcon. Úgy nézett ki a hely, mint egyfeldúlt könyvtár. Néhány megperzselt , megbarnult lap még mindig füstölt a földön. Lenátviszont sehol nem lát tam.

Lena? Hol vagy?Körülnéztem a szobában. Az ágya fölöt t i falon nem kedvenc könyveinek lapjai voltak, hanem

valami más.

Senkivé lett, ki meghalt, senkivé, ki él Senki, az áldozat, és a senki, ki nem fél A senki, már nem hall engem, a senki, ki szeret A senki, ki eltűnt, a senki, ki rám mered Senki sincs velem, senki sem maradt Senki sem ért meg Csak a csupasz falak

Senkivé lett két ember... Az egyik, találgattam, biztosan Macon. Ki meghalt.És még kiről szól a vers? Talán rólam?

Valóban ez lennék én most: a Senki?

Vajon minden srácnak ennyire nehéz kiigazodni a barátnőjén? Nekik is a repedezettvakolatra filccel í rt talányos verseket kell megfejteniük?

Csak a csupasz falak.A falhoz érintet tem a kezem, és letöröltem az utolsó sort .

Ugyanis ezt túlzásnak véltem. Teljesen nem maradtunk magunkra, sem Lena, sem én. Nembiztos, hogy teljesen elveszítet te Macont. Abból sejtet tem, hogy Anya ugyan meghalt , de -mint ahogyan az utóbbi hónapokban megmutatkozott - egy része mégiscsak it t maradt velem.Mostanában egyre többet gondoltam rá.

„Válaszd ki magad!” Ezt üzente Anya Lenának, beleírva a könyvek oldalszámaiba, melyekkedvenc szobájának padlóján hevertek a Wate-lakban. A nekem szóló üzenetet nem kellet tleírnia, sem betűkkel, sem számokkal, sem álmokkal.

Lena padlója éppen úgy nézett ki, mint Apa dolgozószobája azon a bizonyos napon; nyitot tkönyvek hevertek mindenütt . Kivéve, hogy ezekből a könyvekből hiányoztak a lapok, így ajelenet egész más üzenetet sugallt .

Fájdalom és bűntudat. Ez állt a második fejezetében minden könyvnek, amit Carolinenénikém adott nekem a gyász öt , vagy mennyi szakaszáról. Lena már túljutot t a sokkon és atagadáson, így számítanom kellet t volna erre. Úgy tűnik, nála ez a fázis azzal járt , hogy el

akart pusztí tani valami szívének kedves dolgot.

A könyveit .

Legalábbis reméltem, hogy a látot taknak ez a magyarázata. Óvatosan át léptem az üres,megégett könyvborí tókon. Mielőt t megpillantot tam volna Lenát, megütöt te fülemet az elfojtot tzokogása.

Kinyitot tam a gardrób ajtaját . Ott kucorgott a sötétben, felhúzott térdeit magához szorí tva.

Semmi baj, Lena.Felnézett rám, de nem voltam benne biztos, hogy lát is.

Az összes könyvem az ő hangján beszélt. Nem tudtam elhallgattatni őket!Nem baj. Most már minden rendben lesz!De tudtam, hogy ez hazugság, semmi sem lesz rendben. Lena valahol a düh, a ret tegés és a

szenvedés közt átesett azon a ponton, ahonnan - tapasztalatból tudom - nincs visszatérés.

Nagyi végre kézbe vette a dolgokat, és kijelentet te, hogy - ha tetszik, ha nem - Lenának ajövő héttől újra iskolába kell járnia. A lánynak két választási lehetősége volt : az iskola, vagy -amit senki nem mondott ki hangosan - a Kék Horizont, illetve annak Igézők számárafenntartot t megfelelője. A héten már csak annyit engedtek vele találkoznom, míg elvit tem nekia leckét. Lehangoltan vánszorogtam fel az épülethez, értelmet len feladat lapokkal ésesszékérdésekkel megtömött Shop & Lop szatyorral.

Mit követtem el? Miért van ez?Azt hiszem, azért, mert nem akarják, hogy olyan legyen a közelemben, aki felizgat. Reece-től

így hallottam.Szóval én felizgatlak?Valami ekkor azt súgta elmém egy hátsó zugában, hogy Lena elmosolyodik.

Persze. Csak nem olyan értelemben, ahogy ők gondolják.Amikor végre kitárult előt tem hálószobájának ajtaja, a földre dobtam a szatyrot , és

magamhoz húztam. Csak néhány nap telt el a legutóbbi találkozásunk óta, de már hiányzotthajának megszokott cit rom- és rozmaring illata. Ma azonban nem éreztem. A nyakába fúrtamaz arcom.

Te is hiányoztál.Lena felnézett rám. Fekete pólót viselt , fekete, saját kezűleg összevagdalt cicanadrággal.

Haja kócosan, hátul hanyagul összefogva lógott . A nyaklánca megcsavarodott . Szeme körülsötét karikák éktelenkedtek, de nem a smink maradványai. Aggódtam miatta. De mikorelfordí tot tam a tekintetem, és körülnéztem a szobájában, még inkább aggódni kezdtem.

Nagyi most már nem hagyott rá semmit . A szobában nem lehetet t látni egyet len megégettkönyvet sem; minden a legnagyobb rendben volt . Éppen ez aggasztot t . Egyet len filctollvonástsem vettem észre, se egy verset, se egy könyvből kitépett lapot. A falakon képek voltak, szép,egyforma, szabályos sorokba rendezve - mint a börtönrácsok, úgy zárták körbe Lenát.

Szent. Alvó. Szeretett. Lányunk.A képek sírkövekről készí tet t fotók voltak - olyan közeliek, hogy csak a durva kőtömböket

lehetet t kivenni a finoman megmunkált , vésett betűk körül, és persze magukat a szavakat.

Apa. Öröm. Kétségbeesés. Örök béke.- Nem is tudtam, hogy szoktál fotózni - mondtam, és közben azon tűnődtem, mi mindent

nem tudok még róla.

- Csak néha - mentegetőzött zavartan.

- De ezek nagyon jók!

- Úgy gondolják, hasznomra válik. Be kell bizonyítanom, hogy tudomásul vet tem a halálát .

- Aha... Apának meg érzelmi naplót kell vezetnie.

Alighogy kimondtam, rögtön szeret tem volna visszaszívni. Kétségkívül nem hangzottbóknak, hogy apámhoz hasonlí tom Lenát, de ő szemlátomást nem akadt fenn rajta.Elgondolkodtam, vajon mennyi időt töltöt t az Örök Nyugodalom Kert jében afényképezőgépével, és hogy lehet az, hogy én erről semmit sem tudtam.

Katona. Nyugszik. Tükör által, homályosan.Amikor az utolsó képhez értem, csodálkozva lát tam, hogy az eltér a többitől.

Egy Harley-t ábrázolt , melyet egy sírkőhöz támasztot tak. A fényes, krómozott motorigencsak kirí t t a megkopott , régi kőtömbök közül. Amikor meglát tam, hevesebben kezdettverni a szívem.

- Mi ez?

Lena azonban csak legyintet t .

- Valaki kijöt t az egyik sírhoz, gondolom. Egyszerűen csak ot t volt ... Már le is akartam venni,borzalmas a világí tása.

Lena elnyúlt mellet tem, és egyenként kihúzta a rajzszögeket a falból. Amikor az utolsóhozért , a kép egyszerűen eltűnt, és csak négy apró lyukat hagyott maga után a szoba feketefalán.

A képeket leszámítva a helyiség majdnem teljesen üresen állt , mintha lakója összepakoltvolna, hogy a főiskolán tanuljon. Az ágy eltűnt . A könyvespolcnak, az összes könyvvel együtt ,nyoma veszett . Az ant ik csillár, mely annyiszor belengett miat tunk, hogy azt hit tem, leesik,szintén nem volt sehol. A padlón, a szoba közepén egy szivacs ágybetét mellet tmegpillantot tam a kis ezüstverebet.

A látványától elárasztot tak a temetés emlékei - kitépett magnóliák, és ez az ezüstveréb,Lena sáros tenyerén.

- Annyira más let t minden.

Próbáltam nem gondolni a verébre, és arra, miért van Lena ágya mellet t . Az okára, amineksemmi köze Maconhöz.

- Hát, tudod, tavaszi nagytakarí tás. Kidobtam pár dolgot.

Néhány megviselt könyv feküdt a matracon. Fogtam az egyiket , és gondolkodás nélkülkinyitot tam - csak aztán jöt tem rá, hogy a lehető legsúlyosabb bűnt követtem el. Noha a könyva borí tó alapján kívülről a Dr.

Jekyllés Mr. Hyde egy agyonolvasott , celluxszal megragasztot t példányának tűnt, belülegyáltalán nem a regény volt . Lena egyik spirál jegyzetfüzete bújt meg a fedél alat t - én megaz orra előt t kinyitot tam! Mintha semmiség lenne, mintha jogom lenne beleolvasni!

De aztán lát tam, hogy a legtöbb lap üres.

Ez a majdnem úgy megrázott , mint amikor felfedeztem, hogy Apa állí tólagos regényecsupán összefirkált lapokból áll. Lena bárhová ment, mindenhová magával vit te ajegyzetfüzetét . Tudtam, hogy ha már alig í r bele, akkor nagyobb a baj, mint gondoltam.

Valóban rosszabb állapotban volt , mint sejtet tem.

- Ethan, mit csinálsz?

Elhúztam a kezem, mire Lena megragadta a könyvet.

- Sajnálom! - mentegetőztem, de ő nagyon dühös volt . - Azt hit tem, ez csak egy könyv,mármint , teljesen úgy nézett ki. Nem gondoltam, hogy elöl hagyod a füzeted, ahol bárkinek akezébe kerülhet.

Lena kerülte a tekintetemet, és a mellkasához szorí tot ta a könyvet.

- Miért hagytad abba az í rást? Azt hit tem, szereted!

A lány a szemét forgatta, kinyitot ta a könyvet, és felém nyújtot ta.

- Most is í rok!

Végigpörgette az üres lapokat, mire azokon apró, kézzel í rot t szavak jelentek meg, többjaví tással, helyenként egész szakaszok áthúzva, majd újraírva.

- Szóval Megbűvölted?

- Eltüntet tem a szavakat a Halandók valóságából. Ha csak nem döntök úgy, hogy felfedemaz írást , az Igézőkön kívül senki nem tudja elolvasni.

- Hát ez nagyszerű, eltekintve at tól, hogy Reece, aki a legnagyobb eséllyel belekukkant, akivételek közé tartozik.

Reece a tapintat lan kíváncsiskodásnál már csak a parancsolgatást szeret te jobban.

- Neki nincs rá szüksége, az arcomról leolvas mindent.

Ez így volt . Reece, a Szibilla, lát ta mindenki gondolatait és t itkait , sőt , még azt is tudta, amireaz illető még csak készült - és ehhez elég volt a szemünkbe néznie. Nem csoda, halegtöbbször igyekeztem kerülni őt .

- Szóval, mi lesz a t itkolózással?

Lehuppantam a szivacsra, Lena pedig, ingatag lábain egyensúlyozva, odajöt t hozzám.Igyekeztem elt itkolni, mennyire aggaszt a helyzet.

- Nem tudom. Most is épp úgy van kedvem írni! Talán csak kevésbé vágyom rá, hogymegértsenek, illetve, úgy hiszem, ez kevésbé lehetséges.

- És ez rám is vonatkozik - szorult össze az állkapcsom.

- Nem így értet tem...

- Ugyan ki más Halandó olvasna bele a jegyzetfüzetedbe?

- Nem érted.

- Szerintem nagyon is értem.

- Egy részét eset leg.

- Megérteném az egészet, ha hagynád!

- Ez nem ezen múlik, Ethan! Nem tudom megmagyarázni!

- Hadd nézzem! - nyúltam a jegyzetfüzete után, mire ő, felvont szemöldökkel, átadtanekem.

- Nem fogod tudni elolvasni.

Kinyitot tam és megnéztem. Nem tudtam, hogy Lena műve volt -e, vagy magáé a könyvé, dea szavak lassan, egyesével kirajzolódtak előt tem a lapon. Láttam, hogy nem vers, és nem isdalszöveg. Nem volt ot t olyan sok szó, inkább furcsa rajzok, alakzatok és az oldal teljeshosszán fel s le kígyózó hullámok - mint valami ősi törzs t itkos jelei.

A lap alján lista állt .

Amire emlékszem: anya ethan macon vadászat a tűz a szél az eső a könyv a gyűrű

Amma talizmánja a hold

Lena kikapta a könyvet a kezemből. Volt még néhány sor a lapon, de azokat már nemtudtam elolvasni.

- Hagyd abba!

- Mi volt ez? - néztem rá kérdőn.

- Semmi, magánügy. Elvileg nem is láthattad volna!

- Akkor miért lát tam mégis?

- Valószínűleg elrontot tam a Verbum Celatum varázslatot . Az Elrejtet t Szót.

Aggodalmasan nézett rám, majd tekintete lágyabbá vált . - Nem számít . Csak megpróbáltamvisszaemlékezni arra az éjszakára, amikor Macon... eltűnt .

- Meghalt , Lena. Akkor éjszaka a bácsikád meghalt .

- Tudom, hogy meghalt . Hát persze, hogy meghalt . Egyszerűen csak nincs kedvemkimondani.

- Valószínűleg depressziós vagy, de ez normális.

- Micsoda?

- Ez a következő szakasz.

Lena szeme megvillant .

- Tudom, hogy anyukád meghalt , és a nagybátyám is meghalt . De az én gyászomnakmegvannak a maga külön szakaszai. Ez nem az érzelmi naplóm. Én nem vagyok az apád, ésnem is vagyok te, Ethan. Nem hasonlí tunk annyira, mint hiszed.

Úgy néztünk egymásra, ahogy talán még soha. Leírhatat lan pillanat volt .

Akkor jöt tem rá, hogy amióta ideértem, csak hangosan beszéltünk, és egy szót semkeltáltunk. Első alkalommal fordult elő, hogy nem tudtam, mire gondol, és az is elégnyilvánvalónak tűnt, hogy neki sincs sok fogalma arról, hogy én mit érzek.

Aztán rájöt t . Széttárta a karját , és megölelt , mert , akkor először, én voltam az, aki elsírtamagát.

Amikor hazaértem, már egyet len lámpa sem égett . Nem mentem be azonnal, hanem leültema verandán, és a sötétben pislákoló szent jánosbogarakat figyeltem. Egyedül akartam maradni.A gondolataimba akartam mélyedni, és elfogott az érzés, hogy Léna most nem figyel. Amikoraz ember egyedül ül a sötétben, eszébe juthat, milyen hatalmas a világegyetem, és hogymilyen távol is vagyunk egymástól. A csillagok oly közelinek tűnnek, mintha megérinthetnénkőket. De ez csak a látszat. Néha a dolgok sokkal messzebb vannak tőlünk, mint ahogy azthisszük.

Már jó ideje ültem a sötétben, amikor hirtelen mintha valami megmozdult volna az udvaron,az öreg tölgy tövében. Egy pillanat alat t felgyorsult a szívverésem. Gat linben a legtöbben mégcsak be sem zárják az ajtót , noha ők, velem ellentétben, nem tudják, hogy vannak lények,melyeknek mit sem számít a biztonsági zár. Lát tam, hogy megrezzen a levegő, aligészrevehetően, mint amikor a forró aszfalt fölöt t hullámzik. És akkor rájöt tem, hogy a rejtélyeslény nem betörő, hanem szökevény.

Lucille volt az, a Nővérek macskája. Láttam, ahogy felragyog a kék szeme, amint a verandáraoson.

- Mondtam én, hogy előbb-utóbb hazatalálsz! - fogadtam örvendezve. - Csakeltévesztet ted a házszámot!

A sziámi erre oldalra biccentet te a fejét .

- Tudod, hogy a Nővérek ezek után soha nem engednek szabadon a ruhaszárí tó kötélről!

Lucille, mintha tökéletesen értené, rám meredt. Mintha azt mondta volna, t isztában volt aszökés következményeivel, de mégis nekivágott .

Szent jánosbogár villant meg előt tem, a macska pedig felugrot t utána.

A rovar magasabbra szállt , de az oktondi állat továbbra sem adta fel. Úgy lát tam, nem fogjafel, milyen messze van. Mint a csillagok. Meg oly sok minden.

JÚN. 12.

A lány az álmaimban

Sötétség.

Az orromig sem lát tam, és éreztem, hogy elfogy a tüdőmből a levegő. Köhögtem. Vágnilehetet t a füstöt ; fuldokoltam.

Ethan!Hallot tam a hangját , de nagyon messziről. A levegő felforrósodott körülöt tem. Mindenütt

hamu szállt , és a halál szaga terjengett .

Ethan, ne!Egy kést lát tam megvillanni a fejem fölöt t , és baljós nevetést hallot tam.

Tudtam, hogy Sarafine az, csak az arcát nem lát tam.

Amikor a kés a hasamba fúródott , már tudtam, hol vagyok.

Greenbrier-ben, a kripta tetején, és haldoklom.

Kiáltani próbáltam, de egyet len hang sem jöt t ki a torkomon. Sarafine, kezében agyomromba mélyesztet t kés markolatával, fejét hátravetve kacagott .

Én az utolsó pillanataimat éltem, ő pedig nevetet t . Körülöt tem vértócsa gyűlt , és vér folyt afülembe, az orrlyukaimba és a számba is. Jellegzetes, fémes-sós íze volt .

A tüdőm, mint két súlyos cementeszsák. Amikor a fülemben doboló vér elnyomta a SötétIgéző hangját , letaglózott a veszteség jól ismert érzése. Zöld és arany. Cit rom és rozmaring. Avér, a füst és a hamu dacára is megéreztem: Lena.

Mindig úgy hit tem, nem tudnék nélküle élni. Most már nem is kell.

- Ethan Wate! Miért nem hallom, hogy zuhanyozol?

Hirtelen mozdulat tal felültem, és észrevettem, hogy úszom az izzadságban. A pólóm alányúltam, és végighúztam a kezemet a hasamon. Vért nem találtam, de még éreztem azálmomban belém fúródó kés okozta fájdalmat. Felhúztam a pólót , és ijedten meredtem aszaggatot t rózsaszín hegre, mely az alhasamon éktelenkedett , és éppen úgy festet t , mintegy szúrásnyom. A semmiből jelent meg rajtam, a sérülést álmomban szereztem.

Csakhogy ez a sebhely igazi volt , és fájt is! Lena születésnapja óta nem lát tam ehhezhasonló nyomasztó álmokat, és el sem tudtam képzelni, miért tértek most vissza. Azt mármegszoktam, hogy időnként sáros ágyban vagy füstszagúan ébredek, de fájdalmaimmostanáig nem voltak. Próbáltam lerázni az érzést, győzködve magamat, hogy ez valójábannem történt meg. De émelyegtem. A nyitot t ablak felé fordultam, és azt kívántam, bár it t let tvolna Macon, hogy ellopja az álom végét. És sok egyéb okból is örültem volna a jelenlétének.

Lehunytam a szemem, és összpontosí tani próbáltam, hogy megtudjam, Lena it t van-e.Sejtet tem, hogy nincs. Mindig megéreztem, ha elhúzódott - és az utóbbi időben sajnos szintemindig ez volt a helyzet.

Amma újból felkiabált az emeletre.

- Ha el mersz késni az utolsó vizsgádról, egész nyáron kukoricán fogsz térdepelni asarokban! Nem viccelek!

Lucille Ball, mint mostanában minden reggel, az ágyam végéből bámult rám.

Miután megjelent a verandánkon, természetesen visszavit tem Mercy néninek, de a macska

másnap megint a mi ajtónk előt t ült . Ezután Prue néni meggyőzte a nővéreket, hogy a jószágegy aljas áruló, és Lucille azontúl nálunk lakott .

Elhűltem a meglepetéstől, amikor Amma ajtót nyitot t neki, és hagyta, hogy egy állat csakúgy besétáljon az ot thonunkba, de rögtön előállt a magyarázattal.

- Semmi rossz nincs abban, ha van egy macska a háznál - jelentet te ki. - Sok mindent látnak,amit a legtöbb ember nem, például a visszajáró Túlvilágiakat, a jókat és a rosszakat. És távoltart ják az egereket is.

Aha, szóval Lucille Amma megfelelője az állatok birodalmában, következtet tem.

Amikor a zuhany alat t álltam, és csörgött rám a forró víz, úgy éreztem, minden rosszérzésem elpárolog. A seb azonban nem tűnt el. Még melegebbre állí tot tam a hőfokot, de ígysem sikerült elérnem, hogy csak a t isztálkodásra figyeljek.

Zavaros gondolatok kavarogtak a fejemben, az álmaimról, a késről, a nevetésről...

És az irodalom záróvizsgámról.

A fenébe.

Elaludtam, mielőt t mindent át ismételtem volna. Ha nem sikerül ez a dolgozat, meg fogokbukni, és ez már nem azon múlik, hogy a jó vagy a rossz szem oldalán ülök-e. Az eredményeimegyébként sem alakultak valami fényesen ebben a félévben, és ezt úgy kell érteni, hogy lassankezdtem megközelí teni Linket. Már a szokásos, közepes szintet sem hoztam. Történelembőlbukásra álltam, mivel Lena születésnapján mindketten elmulasztot tuk a Honey Hill-i csataújrajátszását. Tudtam, ha megbukom angolból, akkor az egész nyarat az iskolában fogomtölteni, a roskadozó épületben, ahol még légkondi sincs - vagy járhatom újra a másodikosztályt . A legégetőbb problémának az tűnt, hogy ilyen zaklatot t állapotban leszek kénytelenvizsgázni. Szóval... az asszonáncok olyan rímek, amelyek... Vagy konszonánsoknak hívjákőket? Dühömben már az se jutot t eszembe, amit megtanultam.

Már ötödik napja et tem annyit reggelire, amennyi egy kőműves brigádnak is elég let t volna.Egész héten záróvizsgák előt t álltam, és Ammát nem lehetet t eltántorí tani ameggyőződésétől, hogy egyenes arányosság áll fenn a bevit t táplálék és a teljesí tményszínvonala közt. Hétfőtől kezdve mindennap a saját testsúlyommal azonos mennyiségűszalonnát és tojást tömött belém. Nem csoda, hogy elrontom a gyomromat és rémálmaimtámadnak! Legalábbis ezzel próbáltam nyugtatni magam.

Most csak vonakodva piszkáltam a rántot tát a villámmal.

- Kérsz még tojást? - nézett rám Amma gyanakodva. - Nem tudom, mire készülsz, EthanWate, de nem vagyok olyan hangulatban, hogy packázz velem!

Ne most tedd próbára a türelmemet, jó?

Azzal egy újabb tojást csúsztatot t a tányéromra. Nem volt erőm ellenkezni; e nélkül is eléggond gyötört .

Apa betámolygott a konyhába, kinyitot ta a szekrényt, és a búza-pelyhet kereste.

- Ne cukkold Ammát! - szólt rám. - Tudod, hogy nem szeret i - figyelmeztetet t , majd akanalát rázva, felnézett házvezetőnőnkre.

- Hát a fiam igazán AR-CÁT-LAN egy kölyök, azaz...

Amma szeme dühösen villant , majd nagy hanggal becsapta a konyhaszekrény ajtaját .

- Mitchell Wate, mindjárt kapsz egy fülest , ha nem viselkedsz t isztességesen akonyhámban!

Apa felnevetet t , és noha nem lát tam Amma arcát, biztosra vettem, hogy a következőpillanatban ő is mosolygott . Elégedetten néztem, ahogy féleszű apám hatására a mi Ammánkkezdett újra a régi lenni. A pillanatnak hamar vége szakadt, de lát tam, amit lát tam, és tudtam,hogy a dolgok, ha lassan is, de rendbe jönnek.

Ugyanakkor még mindig nem szoktam hozzá teljesen, hogy apám napközbenkimerészkedik, reggelit csinál magának, és vidáman cseveg velünk.

Hihetet lennek tűnt, hogy alig négy hónapja a nagynéném kénytelen volt beadni őt a KékHorizontba. Noha apám, Caroline néni lerendezésével ellentétben, nem volt egészen olyan,mint újkorában, el kellet t ismernem, hogy sokat javult az állapota. Ott még azért nem tartot t ,hogy csirkesalátás szendvicset készítsen nekem uzsonnára, de a napokban már egyretöbbször dugta ki az orrát a dolgozószobából, sőt néha kimozdult ot thonról. Marian elintézettneki egy vendégelőadói meghívást a Charlestoni Egyetem angol tanszékére. Még ha anegyvenperces autóút busszal két óra hosszára is nyúlt - mert Apa egyelőre nem vezethetet tmajdhogynem boldognak tűnt. Úgy értem, önmagához viszonyítva; ahhoz képest, hogyazelőt t begubózott a szobájába, és firkálgatot t , mint egy elmeháborodott . Tény, annál nemvolt nehéz jobban lenni...

Azzal biztat tam magam, hogy ha Apa is kimászott a gödörből, és Amma is tud újramosolyogni, akkor hátha Lena is jobban lesz.

Nem tudtam elfogadni a lehetőséget, hogy örökké ilyen maradhat.

De a pillanatnak, mint mondtam, vége szakadt. Amma - lát tam az arcán - újra tombolt adühtől. Apa leült mellém, és tejet öntöt t a gabonapehelyre. Amma megtörölte a kezét akötényében, majd így szólt :

- Mitchell, egyél tojást ! A gabonapehely nem mondható t isztességes reggelinek!

- Neked is jó reggelt , Amma! - mosolygott rá Apa, ahogy, lefogadom, gyerekkorában is tet te.

Amma összeszűkült szemmel hunyorgott rá, és mit sem törődve azzal, hogy mostanábannem iszom ilyesmit , vehemens mozdulat tal egy pohár csokis tejet lökött a tányérom mellé.

- Hát nekem annyira nem jó ez a reggel - morgott , és tekintélyes mennyiségű szalonnátszelt a tányéromra. Beletörődtem már rég, hogy Amma szemében én sose leszek többhatévesnél. - Úgy festesz, fiam, mint egy élőholt ! - korholt . - Enned kell, hogy fogjon az eszed,és átmenj a vizsgákon!

- Igenis, asszonyom - bólintot tam, miközben majdnem kiborí tot tam a vizet , amit AmmaApának hozott . Házvezetőnőnk erre felemelte a hírhedt fakanalát , melynek lyuk volt aközepén, így Egyszemű Veszedelemnek hívtam. Amikor kisfiú voltam, és szemtelenkedtemAmmával, ezzel kergetet t fel-alá a házban, és noha valójában soha nem sózott rám vele,játékból mindig menekültem, vagy ahogy most is, lehúztam a fejem.

- És ha jót akarsz magadnak, át is mégy mindegyiken! Nem fogom eltűrni, hogy az iskolábankuksolj egész nyáron, mint annak a Pettynek a semmirekellő gyerekei! Dolgozni fogsz, ahogymegígérted!

Felhorkant, meglengette a fakanalat , majd így zsémbelt tovább:

- A szabadidő csak bajt szül, és neked abból már így is túl sok van!

Apa mosolygott , és elfojtot ta a kitörő kacagást. Biztos voltam benne, hogy amikor annyi idősvolt , mint én, Amma őt is e szavakkal t raktálta.

- Igenis, asszonyom - bólintot tam ismét.

Hirtelen autódudálást hallot tam. A Roncs hangját nem lehetet t eltéveszteni, így felkaptam ahát izsákomat. Távoztomban még hallot tam a fakanál suhogását a hátam mögött .

Bepattantam az autóba, és letekertem az ablakot. Nagyi keresztülvit te az akaratát , ígyLenának bejáró tanulóként kellet t befejeznie az évet. Egy hete, az első napján el is mentemérte Ravenwoodba - még azt is elterveztem, hogy megállunk a Shop & Lopnál, és veszek nekia hírhedt péksüt ijükből de mire odaértem, Lena már nem volt sehol. Utána is minden reggelegyedül ment iskolába, így Linkkel továbbra is ket tesben ücsörögtünk a Roncsban.

A zene olyan erővel dübörgött az autóból, hogy még a szomszéd háztömbben is kiszakadta lakók dobhártyája.

- Ne merj rám szégyent hozni az iskolában, Ethan Wate! - kiáltot t Amma. - Te pedig azonnalhalkí tsd le azt a zenebonát, Wesley Jefferson Lincoln! Még a sárgarépáim is kifordulnak aföldből et től a ricsajtól!

Link válaszul dudált egyet, Amma pedig az ajtófélfára ütöt t a fakanállal, majd hirtelenmegenyhült .

- Csak menjetek át a vizsgán, és akkor lehet, hogy sütök nektek pitét !

- De ugye nem gat lini barackot tetszik beletenni?

Amma felhorkant, és a fejét ingatta.

- Majd meglátom, fiacskám!

Soha nem vallot ta volna be, de az évek során Link végül belopta magát a szívébe. Abarátom persze annak tudta be a kedvességet, hogy a házvezetőnőnk biztosan sajnálja azanyukáját , amiért Sarafine megszállta a testét , de nem erről volt szó. Amma Linket sajnálta.

- El sem tudom hinni, hogy szerencsét len kölyöknek azzal a perszónával kell egy fedél alat télnie! Akkor is jobban járt volna, ha a farkasok nevelik fel!

Szó szerint ezt dohogta a múlt héten, miközben pekándiós pitét csomagolt neki.

Link rám vigyorgott .

- Ez a legjobb dolog, ami valaha történt velem! Hogy Lena anyukája belebújt az énanyukámba! Életemben nem ettem ennyit Amma pitéjéből!

Több kommentárt nem is fűzött Lena rémálomba illő születésnapjához. Gázt adott , mire aRoncs tolatot t , majd megindult . Már szóvá sem tet tük, hogy, mint mindig, most is késésbenvagyunk.

- Tanultál angolra?

Meg se kellet t volna kérdeznem, jól tudtam, hogy Link hetedikes kora óta egyet len könyvetsem nyitot t ki.

- Nem. Majd másolok valakiről.

- Kiről?

- Mit érdekel? Valakiről, aki okosabb nálad.

- Nem mondod! Múltkor is Jenny Mastersonról másoltál, és mindketten kettest kaptatok!

- Nem volt időm tanulni, új számot í rtam! Lehet, hogy a megyei búcsúban már játsszuk is!Hallgasd csak!

Link teli torokból énekelt , és ezzel elég bizarr hatást keltet t , mert a felvételről is az ő hangjaszólt .

- „Szó nélkül elhúzott / a nyalókás lány/ hívot t téged / de te süket voltál”

Nagyszerű. Újabb szám Ridley-ről. Nem kellet t volna, hogy meglepődjek, hiszen négyhónapja másról sem szóltak a dalszövegei. Már kezdtem azt hinni, hogy Link örökre rá leszkattanva Ridley-re, a zűrös unokatestvérre, aki cseppet sem hasonlí tot t Lenára. Ridley Szirénvolt , aki különös képességét, a Meggyőzés Erejét bevetve, csak belenyalt egyet a nyalókájába,és máris elérte, amit akart . És egy kósza szeszélyében éppen Linket akarta. Kihasználta, majdeltűnt, de a barátom nem felejtet te el ezután sem. Valahol együtt éreztem vele; biztosravettem, kegyet len lehet, ha az ember beleszeret egy Sötét Igézőbe.

Hiszen egy Fényhozóval sem volt könnyű.

A fülsiket í tő bömbölés sem verte ki a fejemből Lenát. Végül Link hangja is elhalványult , ésmeghallot tam - megváltozott szöveggel - a Tizenhét hold című dalt .

Tizenhét hold, tizenhét év, Sötét és fény a szemekben ég, Közel az idő, de ő a nyomodban jár,

Lángokban a holdra elmúlás vár...

Közel az idő? Ezt meg hogy ért i, amikor még nyolc hónap van hátra Lena születésnapjáig?De akkor mihez közeleg az idő? És ki az az „ő”, és a lángok mire vonatkoznak?

Ekkor Link meglökte a fejemet, mire a dal szertefoszlot t , barátom pedig megpróbáltatúlkiabálni a saját demóját .

- Figyelj már ide! Ha leveszem a basszust, majd jobban érvényesül a fülbemászó dallam! -lelkendezett .

Rámeredtem, mire ő újra fejbe kólintot t .

- Ne spilázd túl, ember! Ez csak egy vizsga! Épp olyan ütődöttnek tűnsz, mint Holdkórosasszonyság!

A szórakozott konyhás nénit hívtuk így, és Link valójában nem állt messze az igazságtól.

Amikor a Roncs beállt a Jackson gimi udvarára, semmi nem utalt arra, hogy ez a tanév utolsónapja. A végzősöknek valóban nem is volt az: másnap még várt rájuk a bizonyítványosztás -az egész éjszaka tartó buli után, mely rendszerint többek számára végződöttalkoholmérgezéssel. De mi, elsősök és másodikosok, örülhettünk, mert már csak egy utolsódolgozat választot t el minket a szabadságtól.

Savannah és Emily - tudomást sem véve rólunk - elsétáltak mellet tünk.

Bat ikolt , illetve rózsaszín kockás szoknyájuk a szokásosnál is rövidebb volt , és ujjat lanfelsőjük alól fürdőruha zsinórja villant ki.

- Nézd már, bikiniszezon! - vigyorgott Link.

Ki is ment a fejemből, hogy délután a tóhoz megyünk. Mindenki, aki számítot t , reggelfürdőruhát vet t fehérnemű helyett , mert a nyári szünet hivatalosan addig nem is vet tekezdetét , míg az ember meg nem mártózott a Moultrie-tóban. Nekünk, a Jackson diákjainakmeg volt a törzshelyünk, fent a Monck-saroknál, ahol a tó mély és széles volt , ígymajdhogynem az óceán érzetét keltet te. Leszámítva a harcsákat és a mocsári gyomokat,tényleg olyan volt , mint a tengerpart . Tavaly ilyenkor Emory bátyjával mentem, a teherautóhátuljában Emily, Savannah, Link és fél kosárlabdacsapat társaságában. De azóta más időkjártak.

- Jössz?

- Nem.

- Van még egy fürdőgatyám a Roncsban, bár az nem olyan menő, mint ez!

Link kivillantot ta a rikí tó cit rom- és narancssárga kockás ruhadarabot, mely épp annyira voltvisszafogott , mint Link maga.

- Kösz, de kihagyom!

Tudta jól, miért nem akarok menni, ha nem is szóltam egy szót sem.

Igyekeztem úgy tenni, mintha minden rendben lenne.

Mintha köztem és Lena között minden simán menne.

Link azonban ezúttal nem szállt le rólam.

- Biztosra veheted, hogy Emily neked tartogat ja a törülközője felét !

Persze csak viccelt ; mindketten jól tudtuk, hogy szó sincs erről. A színlelt szánalomidőszaka is elmúlt , ahogy előt te a gyűlölethadjárat . Talán mostanában olyan könnyűcélpontnak bizonyultunk, hogy már csak annyi szórakozást nyújtot tunk számukra, minthordóból halat fogni.

- Na, csak várd ki a végét!

Link hirtelen megállt , és engem sem hagyott továbbmenni. Mielőt t egyáltalán megszólaltvolna, ellöktem a felemelt kezét. Tudtam, mit akar mondani, és cseppet sem vágytam erre abeszélgetésre.

- Figyelj ide! Tudom, hogy meghalt a nagybátyja, de ne viselkedjetek már úgy, mintha mégmindig a temetésen lennétek! Megértem, hogy szereted őt , de...

Nem fejezte be, de mindketten tudtuk, mit akart mondani. Soha többé nem hozta fel, mert ővolt Link, aki akkor is mellém ült ebédnél, amikor mindenki más elkerült .

- Minden rendben.

Lesz, tet tem hozzá magamban. Majd megoldódik. El sem tudtam képzelni az életemet Lenanélkül.

- De nehéz ezt nézni, Ethan! Úgy viselkedik veled, mint ...

- Mint? - kérdeztem vissza kihívóan, és éreztem, ahogy ökölbe szorul a kezem. Csak egyokot mondjon, gondoltam, csak egyet lenegyet! Azt hit tem, felrobbanok, hajszál választot t elat tól, hogy üssek.

- Mint ahogy velem szoktak a lányok!

Szerintem arra számítot t , hogy erre majd behúzok neki egyet. Lehet, még csak nem is bántavolna, ha ez változtat valamin. Végül vállat vont.

Elernyedt a kezem. Link mégiscsak a legjobb barátom, hiába kívánom néha a pokolba.

- Bocs.

Link, miközben a szokásosnál gyorsabb léptekkel szelte át az előcsarnokot, halkanfelnevetet t .

- Semmi baj, te pszichopata!

Én is szaporázni kezdtem a lépteim az elkerülhetet len végzet felé, és közben belém mart amagány jól ismert érzése. Lehet, hogy Linknek igaza van. Nem tudtam, meddig mehet ez ígytovább Lenával. Már semmi sem volt a régi.

Ráébredtem, hogy ha már Link is lát ja, ideje szembenézni a tényekkel.

A gyomrom fájdalmasan összeszorult , és az oldalamhoz kaptam, mintha puszta kézzel kitudnám szorí tani magamból a szenvedést.

Hol vagy, Lena?Pontban csengetéskor estem be a padomba. Léna mellet tem ült , a jó szem oldalán, mint

mindig. De egyáltalán nem hasonlí tot t önmagára.

Túlméretezett , fehér, V kivágású trikót viselt , és olyan rövid fekete szoknyát, melyetkorábban nem is let t volna hajlandó felvenni. Alig látszott ki az ing alól, mely Maconé volt .Lassan már fel sem tűnt, hogy az ő ruháit hordja, a gyűrűvel együtt , melyet a nagybátyjacsavargatot t , ha a gondolataiba mélyedt. Az ékszer új nyakláncon függött , anyám gyűrűjemellet t . A régi lánc elszakadt a születésnapján, és elveszett a hamuban. Anyám gyűrűjétszerelmem jeléül adtam oda neki, noha már nem vehettem biztosra, hogy ez bármit is jelentLenának.

Mindenesetre, a lány továbbra is hűségesen magával hordozta a mi közös kísérteteinket, ésegyiktől sem volt hajlandó megválni. Az én elhunyt édesanyám, és az ő elhunyt nagybátyja -ot t voltak vele aranyból, plat inából és más nemesfémekből ötvözött gyűrűk formájában,nyakláncon lógva, olyan ruhadarabok alá rejtve, melyek nem a saját jai.

Mrs. English nekifogott kiosztani a feladat lapokat, és szemlátomást nemigen voltelragadtatva at tól, hogy a fél osztály fürdőruhában vagy hóna alat t strandtörülközővel jelentmeg. Emily egyszerre mindkét bűnt elkövette.

- Az öt rövid kérdés közül mindegyik t íz pontot ér - tájékoztatot t minket a tanárnő -, aztánkövetkezik a huszonöt pontot érő többszörös választás, végül pedig a szintén huszonöt

pontos esszéfeladat. Sajnálom, de Boo Radley nincs benne, csak a Dr. Jekyll és Mr. Hyde. Ésmég nincsen nyár, gyerekek!

A Ne bántsátok a feketerigót! az első félév anyagában szerepelt . Szép emlékként őriztem apillanatot , amikor Lena, a maga viharvert példányával együtt , először megjelent az osztályban.

- De tanárnő, Boo Radley már meghalt ! Karót döftek a szívébe!

Hátulról érkezett a megjegyzés; nem tudom, pontosan kitől származott - valamelyik lánytólEmily társaságából -, de mind tudtuk, hogy az illető Maconről beszél, és a rosszindulatúcélzást, mint a régi szép időkben, Lenának szánja. Hiába haltak el nemsokára a nevetés utolsóhullámai is, bennem csak nőtt a feszültség. Vártam, mikor remegnek meg és törnek be azablakok, de semmi nem történt. Lena nem reagált . Azt gondoltam, talán nem is figyelt , vagymár nem érdekli, mit mondanak.

- Fogadni mernék, hogy az öreg Ravenwood nincs is a városi temetőben! - kontrázott rávalaki pofát lanul, és rájöt tem, hogy Emily volt az. - A koporsója biztosan üres! - folytat ta. - Márha van egyáltalán!

- Fogd be! - sziszegtem, és Mrs. English is rászólt .

Lena végül megfordult , és egyenesen Emily szemébe nézett . Ennyi volt az egész - egyet lenpillantás. Emily, mintha bármi fogalma let t volna a Dr. Jekyll és Mr. Hyde-ról, szétnyitot ta afeladat lapját . Mégsem szálltak le Lenáról, dühöngtem, csakis rajta köszörülik a nyelvüket. Őlet t az új Boo Radley. Igazán szeret tem volna tudni, mit lépne erre Macon. Még mindig ezenméláztam, amikor a terem végéből sikoltás harsam fel.

- Segítség, tűz van!

A feladat lap égett Emily kezében. A lány ledobta a papírokat a linóleumpadlóra, és továbbsivalkodott . Mrs. English felkapta a pulóverét a széke háttámlájáról, a helyszínre sietet t , éselfordult , hogy a jó szemével lássa a történteket. Úgy háromszor lecsapott , mire a tűz kialudt;csak a megpörkölődött , füstölgő feladat lap maradt a megpörkölődött és füstölgő padlón.

- Esküszöm, ez spontán öngyulladás volt ! - sápítozott Emily. - Én csak írtam, és elkezdettégni!

- Valóban? - emelt fel Mrs. English egy fényes, fekete öngyújtót a lány padjáról. - Szeddössze a holmidat, és magyarázd el a történteket az igazgatónak!

Emily kiviharzott a teremből, Mrs. English pedig visszament a katedrához.

Ahogy elhaladt mellet tem, észrevettem, hogy az öngyújtóra ezüst félhold van festve.

Lena visszafordult előre, és hozzálátot t a feladatok megoldásához. Én csak bámultam rajtaa lötyögő inget, és alat ta a csörgő láncot. Haja eset lenül összekötöt t csomóként meredt a fejetetején - ezt az új hóbortot sem magyarázta meg soha. Megböktem a ceruzám végével, mireabbahagyta az í rást , rám nézett és halvány mosoly ült ki az arcára - az elmúlt napok tükrébenennél többet nem is várhattam.

Visszamosolyogtam rá, de ő lenézett a dolgozatra, mintha nálam jobban foglalkoztatnák azasszonáncok vagy konszonánsok... Mintha fájt volna rám néznie, vagy - és ez mégrosszabbnak tűnt - egyszerűen csak nem akart !

Amikor másodszor megszólalt a csengő, karneváli hangulat let t úrrá a Jackson diákjain. Alányok kibújtak a felsőikből, és bikiniben száguldottak a parkoló felé. Mindenki kiürí tet te aszekrényeit , és a szemetesbe hají tot ta a füzeteit . A beszélgetés harsány kiáltozássá, majdkurjongatássá erősödött . Mindenki túljutot t a vizsgákon, és elérkezett , amire oly régótavártunk: a szabadság, és a nyári szünet kezdete.

Mindenki úszott a boldogságban, csak én nem.

Lenával együtt megindultunk a parkoló felé. A lány táskája menet közben himbálózott , és avállunk súrolta egymást. Át futot t rajtam a korábbról ismert elektromosság, de az érzéstovábbra is hideg maradt. Lena elhúzódott .

- Szóval, hogy sikerült?

Oly kínosan keresgéltem a beszédtémákat, mintha idegenek lennénk egymásnak.

- Mi?

- A záródolgozat.

- Biztos egyes let t , nem nagyon olvastam el a kötelezőket.

Nehéz volt elképzelni, hogy Lena elhanyagolta a tanulást , hiszen amikor a Ne bántsátok afeketerigót! volt a téma, mindig mindenre tudta a választ .

- Igen? Én jó előre megszereztem a kérdéseket, a múlt héten elloptam a feladatsort Mrs.English asztaláról!

Persze füllentet tem; Amma inkább elfogadta volna, ha megbukom, mint azt , ha csalok. DeLena erre sem kapta fel a fejét . Meglengettem az arca előt t a kezem.

- Figyelsz?

Az álomról akartam neki beszélni, de először azt kellet t elérnem, hogy egyáltalántudatosuljon benne a jelenlétem.

- Sajnálom, sok minden kavarog a fejemben - mondta, és elfordult . Ezzel se mentem sokra,de még mindig több volt annál, amit az elmúlt hetek során ki tudtam belőle szedni.

- Mint például?

Ekkor szemlátomást elbizonytalanodott .

- Semmi.

Semmi jó? Vagy semmi olyan, amiről itt beszélni tudsz?Megállt , a szemembe nézett , és kizárt a gondolataiból.

- Elköltözünk Gat linből. Mindannyian.

- Micsoda?

Erre végképp nem számítot tam. És persze ő pontosan ezt akarta. Kizárt a gondolataiból,hogy ne tudhassam, mi jár a fejében, és ne tudjak a legutóbbi történésekről, meg az érzéseiről.Eddig azt hit tem, csak időre van szüksége, az eszembe sem jutot t , hogy nélkülem akar lenni!

- Nem akartam megmondani. Csak néhány hónapról van szó.

- Van ennek valami köze a...?

A jól ismert pánik let t úrrá rajtam, és összeszorult a gyomrom.

- Nem, nem róla van szó - mondta Lena szemlesütve. - Nagyi és Del néni úgy vélik, haelkerülök Ravenwoodból, kevesebbet gondolok majd rá. Őrá.

Ha elkerülök tőled. Egészen pontosan ezt hallot tam.

- Ez nem így működik, Lena.

- Mi?

- Attól, hogy elmenekülsz, nem fogod elfelejteni Macont - győzködtem.

A név hallatán megfeszültek az arcizmai.

- Tényleg? Ezt olvastad a könyveidben? Hol is tartok? Az ötödik szakaszban? Vagy avégén, a hatodikban?

- Úgy érzed?

- Hadd mondjak én is egy szakaszt! Hagyd az egészet, és lépj le, amíg megteheted! Mikorérek el ehhez?

Megálltam, és a szemébe néztem.

- Valóban ezt akarod?

A hosszú ezüst láncon függő emléktárgyait csavargatta, kezében tartva mindent, amikettőnket jelképezett , mindazt, amit együtt átéltünk, együtt lát tunk.

Olyan erősen szorí tot ta őket, hogy azt hit tem, menten összetörnek.

- Nem tudom - vallot ta be. - Egyrészt arra vágyom, hogy elmenjek és vissza se nézzek,másrészt viszont úgy érzem, képtelen lennék it t hagyni Ravenwoodot, amit ő annyiraszeretet t és rám hagyott .

Ez az egyetlen ok?Vártam, hogy folytassa, hogy rátérjen arra, hogy engem sem akar elhagyni. De nem szólt

többet.

Témát váltot tam.

- Talán ezért álmodtunk arról az éjszakáról - jegyeztem meg mintegy mellékesen, mireegyből felkapta a fejét .

- Miről beszélsz?

Láttam, hogy végre figyel rám.

- Arról, amit múlt éjjel álmodtunk, a születésnapodról! Úgy értem, egészen olyan volt , mint aszületésnapod, leszámítva azt a részt , amikor Sarafine megölt .

Az annyira valós volt . És - felhúztam a pólóm -, ezzel ébredtem!

Lena döbbenten meredt a kivillanó rózsaszín sebhelyre, mely cik-cakkos vonalként húzódottvégig a hasamon. Úgy festet t , mint aki menten elájul.

Elsápadt, és tekintetében páni félelem jelent meg. Hetek óta most lát tam először bármiféleérzelmet az arcán.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz. Én semmit nem álmodtam az éjjel.

Volt valami furcsa abban, ahogy mondta, az arckifejezése pedig igen komolynak tűnt.

- Fura. Mindketten szoktunk álmodni.

Próbáltam higgadtan beszélni, de éreztem, hogy a szívem egyre hevesebben ver. Álmainkmindig közösek voltak, amióta csak megismerkedtünk, sőt már azelőt t is! És Macon semvélet lenül járt éjszakánként a szobámban: elvet te az álmaim közül azokat, melyeket el akartrejteni Lena elől. Azt mondta, Lena és köztem olyan erős a kötelék, hogy a lány az én álmaimatálmodja. Ha már nem így van, az az eltávolodásunkat jelzi?

- A születésnapod éjszakája volt , és hallot tam, hogy hívsz. De amikor a kripta tetejéreértem, Sarafine állt ot t , késsel a kezében.

Lena émelygett ; a korábbinál is rosszabbul festet t . Lehet, hogy azon a ponton le kellet tvolna állnom, de nem tudtam. Magam sem értet tem, miért , de kényszert éreztem a folytatásra.

- Mi történt akkor éjjel, Lena? Sosem mondtad el pontosan! Lehet, éppen ezért álmodomróla!

Ethan, nem tehetem! Ne kényszeríts erre!El sem tudtam hinni. Újra ot t volt az elmém hátsó zugában, és megint keltáltunk. Próbáltam

feltörni az ő elméjének ajtaját , és újra behatolni a gondolatai közé.

De igenis tudunk róla beszélni! El kell mondanod!Bármit is érzett Lena, lerázta magáról. Szinte hallot tam, ahogy nagy erővel becsapja az

elméinket elválasztó ajtót .

- Tudod jól, mi történt. Elestél, miközben próbáltál felmászni a kriptára, és elvesztet ted azeszméletedet.

- De mi történt Sarafine-nel?

- Nem tudom - felelte Lena a hát izsákja vállpánt ját huzigálva. - Minden lángolt , nememlékszel?

- És ő csak úgy eltűnt?

- Nem tudom! - ismételte makacsul. - Semmit nem lát tam, és mire a tűz kialudt, már nem voltsehol!

Lena hangja védekezőnek tűnt, mintha az imént megvádoltam volna valamivel.

- Miért csinálsz ebből ekkora ügyet? Te álmodtál, én nem. És akkor mi van?

Ez nem olyan, mint a korábbiak, nem jelent semmit !

Már ot thagyott volna, de én elé álltam, és ismét felhúztam a pólómat.

- Akkor ezt mivel magyarázod?

Lena a hegre bámult , melynek durva felszínű, rózsaszín vonala egyértelműen elárulta, hogyfrissen gyógyult . A lány elkerekedett szemében visszatükröződött az első nyári nap fénye, ésa mogyoróbarna írisz most aranyszínben tündökölt .

Választ nem kaptam.

- És a dal is változik! Tudom, hogy te is hallod! Közel az idő? Nem beszélhetnénk erről?

Lena erre - feltételezem, mintegy válaszképpen -, hátrált egy pár lépést. De nem törődtemvele, nem számítot t , nem tudtam már leállni.

- Valami történik, ugye?

A lány a fejét rázta.

- De mi? Lena...

Mielőt t folytathattam volna, Link utolért minket, és rám sózott egyet a törülközőjével. - Úgynéz ki, senki nem megy ma a tóhoz, legfeljebb t i ket ten!

- Hogyhogy?

- Basszus, nézd már a kerekeket! Mind ki van lyukasztva, az összes kocsi defektes azegész parkolóban, még a Roncs is!

- Az összes kocsi?

Előre lát tam, hogy Hájas, a Jacksont felügyelő rendőr mennyire el lesz ragadtatva.Végiggondoltam, nagyjából hány autó lehet az iskola parkolójában.

Épp elég ahhoz, hogy az ügyet felterjesszék Summerville-be, talán egészen a megyeirendőrségre, ami már kívül esik Hájas hatáskörén.

- Lenáét kivéve.

Link a krómozott járgányra mutatot t . Még mindig nehéz volt hozzászokni a gondolathoz,hogy az Lena autója. A parkolón teljes zűrzavar let t úrrá. Savannah egyfolytában telefonált ,Emily pedig Edén Westerly-vel kiabált . A kosárlabdacsapat tanácstalanul ácsorgott .

Link a vállával megtaszítot ta Lenát.

- A többit megértem, de miért nem tudtad megkímélni a Roncsot? - kérdezte csüggedten. -Le vagyok égve, ez most egyáltalán nem hiányzott !

Ránéztem a lányra, aki csak állt , kővé meredve.

Lena, te tetted ezt?- Nem én voltam!

Tudtam, hogy valami nincs rendjén. A régi Lena a puszta gyanúsításért is leszedte volna afejünket.

- Szóval úgy gondolod, Ridley volt , vagy...?

Összenéztünk Linkkel, ki se mertem mondani Sarafine nevét.

- Nem Ridley tet te - rázta Lena a fejét . Hangja szokat lan bizonytalanságot tükrözött ; minthanem is ő let t volna! - Ha hiszitek, ha nem, nem ő az egyet len, aki gyűlöli a Halandókat.

Kérdőn néztem rá, és végül Link volt az, aki hangosan kimondta, amire mindkettengondoltunk:

- Honnan tudod?

- Tudom, és kész! - zárta Lena rövidre a kérdést.

A parkolóban tomboló zaj közepette valaki túráztat ta a motorját . A következő pillanatbanegy fekete pólós srác kanyarodott ki az autók közül, füstöt eresztve a feldühödöttpomponlányok arcába, majd kihajtot t a főútra, és eltűnt . Mivel bukósisakot viselt , nem lát tamaz arcát; csak azt , hogy a motor egy Harley volt .

Mégis összerándult a gyomrom, mert a jármű nagyon ismerős volt . Hol is lát tam korábban,tűnődtem. A Jacksonban nem járt senki motorral; az ismerőseim közül is csak Hank Porternekvolt egy ATV-je, ami tönkrement, amikor kapatos tulajdonosa Savannah legutóbbi bulija utánfelborult vele.

Legalábbis így tudtam - márpedig amióta kihúztak a meghívottak névsoráról, csak ahallomásra hagyatkozhattam.

Lena úgy bámult a járgányra, mint aki szellemet látot t .

- Gyerünk innen! - kiáltot t fel, majd, szó szerint lerohanva a lépcsőn, megindult az autó felé.

- Hova? - kérdeztem, miközben igyekeztem vele lépést tartani.

- Mindegy, csak el innen!

JÚN.12.

A tónál

De ha nem Ridley volt az, akkor a te kerekeidet miért nem lyukasztot ták ki? - tértem újra alényegre. Még mindig nem tudtam felfogni a parkolóban történteket, és egyfolytában csak ezjárt a fejemben. Meg a motor. Honnan volt olyan ismerős?

Lena rám se nézett , csak a vizet pásztázta.

- Biztosan vélet len - mondta. Kár, hogy egyikünk sem hit t a vélet lenekben.

- Tényleg? - kérdeztem vissza egykedvűen, és belemarkoltam a barna, kavicsos homokba.Linket leszámítva magunkban voltunk a tónál. A többiek valószínűleg az autószerelőműhelynél tolongtak, hogy új gumit vehessenek, mielőt t Ednek kimerül a készlete.

Az, aki máshol nőtt fel, a látvánnyal szembesülve valószínűleg visszaveszi a cipőjét , éskijelent i, hogy ez a sáros homok nem más, mint egy mocsár, de nekünk, gat linieknek a Moultrie-tó zavaros vize állt legközelebb ahhoz, amit strandnak lehetet t nevezni. Mindenki az északiparton szeretet t lógni, mert közel volt az erdő, és messze a parkoló, így az ember nagyvalószínűséggel nem futot t össze senkivel az iskolatársakon kívül, főleg nem a tulajdonszüleivel.

Valójában nem tudtam, miért vagyunk it t . Furcsa volt , hogy csak a miénk a tó, hiszen azegész iskola ide készült . Nem hit tem Lenának, amikor azt mondta, hogy ide akar jönni. Mégis it tkötöt tünk ki. Link már rég a vízben lubickolt , mi pedig egy piszkos törülközőn ücsörögtünk,melyet barátunk a Roncs csomagtartójából halászott elő indulás előt t .

Lena felém fordult . Egy percig úgy tűnt, minden visszatért a normális kerékvágásba, és alány jól érzi magát mellet tem. De ez az érzés csak addig tartot t , míg be nem állt a csend.Láttam, ahogy fehér bőre csillog a verí téktől. A vékony fehér ing kezdett a testéhez tapadni adél-karolinai június fojtogató, párás hőségében. A ciripelő kabócák hangja majdnemelviselhetővé tet te a kínos csendet. De csak majdnem. Lena fekete szoknyája lecsúszott acsípőjére.

Századszor kívántam, bárcsak rajtunk lenne a fürdőruhánk! Soha nem lát tam még Lenátfürdőruhában. Megpróbáltam elhessegetni a gondolatot .

Elfelejtetted, hogy hallom, mi jár a fejedben ?Felhúztam a szemöldököm. Szóval már megint it t van, elmém hátsó zugában, mintha soha

nem is távozott volna onnan. Az egyik percben alig akart hozzám szólni, a másikban pedig úgytet t , mintha semmi sem változott volna kettőnk között . Tudtam, hogy ezt meg kellenebeszélnünk, de nem volt kedvem a vitához.

Ha lett volna szerencsém a látványhoz, biztos lehetsz benne, hogy azt nem felejtem el!Erre odahajolt hozzám, fogta a pólómat, és áthúzta a fejemen. Éreztem, ahogy néhány

kósza hajt incse csiklandozza a vállamat. A nyakam köré fonta a karját , és közelebb húzottmagához. Az arcunk majdnem összeért , és feltűnt , hogy a napsugarak aranyfénnyeltükröződnek a szemében. Nem emlékeztem rá, hogy ilyen élénk színe let t volna!

Az arcomba dobta a pólót , és nevetve, futva megindult a víz felé. Ruhástól a vízbe vetet temagát, és közben úgy nevetet t , mint egy gyerek. Hónapok óta nem lát tam, hogy így elengedtevolna magát! Úgy éreztem, legalább egy délutánra visszakaptam őt, noha az okát nemtudtam. Elhessegettem a kételyeim és üldözőbe vettem, és a tó sekély peremét magammögött hagyva a vízbe vetet tem magam.

- Állj meg!

Lena lespriccelt , én meg visszavágtam. A ruhája átázott , ahogy az én nadrágom is, de mégisjó volt ot t lenni a szabadban, a napsütésben. Link messzire kiúszott a móló felé; így ténylegkettesben maradtunk.

- Lena, várj meg!

A lány a válla fölöt t rám mosolygott , és lebukott a víz alá.

- Nem menekülsz ilyen könnyen!

Mielőt t elsiklot t volna előlem, megragadtam a lábát, és magam felé húztam.

Lena kacagott , rugdalózott , és addig ficánkolt , míg én is bele nem estem a vízbe,egyenesen mellé.

- Azt hiszem, az előbb egy halhoz értem! - sikkantot t .

Megfogtam a derekát, és magamhoz húztam. Egészen közel hajoltunk egymás arcához;magunkban voltunk: csak a nap, a tenger, és mi ket ten. Most nem kerülhettük el egymást.

- Nem akarom, hogy elmenj! Azt akarom, hogy minden úgy legyen, mint régen! Nem lehetne,hogy visszamenjünk az időben, és...

Lena kinyújtot ta a kezét, megérintet te az ajkamat, hogy elcsit í tson. Ujja hegyéből melegségáradt szét az egész testemben. Már majdnem elfelejtet tem ezt az érzést: a forróelektromosságot. Lena végigsimítot t a karomon, majd összekulcsolta a kezét a hátam mögött ,és fejét a mellkasomra hajtot ta. Olyan érzés volt , mintha gőz szállt volna fel a bőrömről, ésLena minden érintése csípős bizsergést hagyott maga után. Már hetek óta nem kerültemhozzá ilyen közel. Mélyen belélegeztem az illatát . Cit rom, rozmaring... és még valami más.

Amit eddig soha nem éreztem.

Szeretlek, Lena.Tudom.Lena közelebb hajolt az arcomhoz, és én megcsókoltam. Pillanatok alat t a karjaimba olvadt,

úgy, ahogy hónapokkal korábban. Csókolózás közben elvesztet tük a fejünket; mintha valamikülönleges Igézet ejtet t volna minket rabul, mely ket tőnkből áradt. Hirtelen felkaptam őt, a vízfölé emeltem, majd, miközben lecsöpögött rólunk a víz, kivit tem a partra. Letet tem atörülközőre, és nemsokára már a sáros homokban hemperegtünk. A melegség vadul lobogótűzzé fokozódott . Tudtam, hogy le kellene állnunk, amíg tudunk uralkodni magunkon.

Lena!A lány zihált , ahogy teljes súlyommal ránehezedtem, majd ismét megpörgettük egymást a

homokban. Alig kaptam már levegőt. Lena, fejét hátravetve, felnevetet t , mire végigfutot t ahátamon a hideg. Jól emlékeztem erre a nevetésre, mégpedig az álmomból. Sarafine kacagottígy. Lenának abban a percben pontosan ugyanolyan hangja volt , mint neki.

Lena!Talán a képzeletem játszik velem, tűnődtem. Mielőt t rájöhettem volna a dolog nyit jára, Lena

rám feküdt, és onnantól kezdve minden más kiment a fejemből. A következő pillanatbanegymásba gabalyodtunk, és én elvesztem. A mellkasom megfeszült , és már-már fuldoklot tam.Tudtam, hogy ha nem hagyjuk abba azonnal, a sürgősségin kötök ki, vagy még rosszabb végelesz.

Lena!Ekkor égető fájdalom hasítot t az ajkamba. Lelöktem magamról a lányt , és döbbenten

elfordultam. Lena hátrált , felemelkedett és a sarkára ült . A szeme hatalmasra nőtt , ésaranyszínben izzott . Zöldnek szinte nyomát sem lát tam. A lány levegő után kapkodott .Előrehajoltam, és én is igyekeztem egyenletesen lélegezni. A testemben egyenként mindenidegszál lángra kapott . Lena felemelte a fejét . A sáros, zilált hajtömegtől alig lát tam az arcát,de szemének hátborzongató aranya tovább tündökölt .

- Tartsd magad távol tőlem!

Lassan beszélt , mintha a szavak lényének egy mély, megközelí thetet len részéből törtekvolna elő.

Link ekkor kijöt t a vízből, és egy törülközővel szárí tgatni kezdte tüskésre zselézett haját .Igazán vicces látványt nyújtot t ugyanabban az úszószemüvegben, melyet az anyukájaerőszakolt rá, amikor még kicsik voltunk.

- Lemaradtam valamiről? - kérdezte.

Megérintet tem az ajkam, és elhűlten meredtem az ujjamra. Vért lát tam.

Lena felállt , és távolodni kezdett tőlünk.

Meg is ölhettelek volna!Azzal sarkon fordult , eliramodott , és az erdő sűrűjébe futot t .

- Lena! - kiáltot tam, és utánaeredtem.

Nem kifejezetten kellemes mezít láb futni a dél-karolinai erdőkben. Már jó ideje nem esett ,így a tópartot körös-körül beterí tet ték a ciprusok elszáradt tűlevelei, melyek ezernyi aprótőrként döfködték a talpamat. Mégsem álltam meg.

Nemigen lát tam a menekülő Lenát, csak hallot tam, ahogy nem messze tőlem átverekszimagát a fák között .

Ne közelíts!Hirtelen egy súlyos fenyőág reccsent, majd levált a törzsről, és előt tem alig egy méterrel az

ösvényre zuhant. Rögtön ezután hallot tam a következő, letörni készülő fadarab hangját .

Lena, észnél vagy?Szerte körülöt tem ágak zuhantak az avarba; alig pár cent iméteren múlot t , hogy egyik-másik

el nem talált ! Fejbe éppen nem vágtak, de ahhoz elég közel estek, hogy világos legyen, miremegy ki a játék.

Azonnal hagyd abba!Ne gyere utánam, Ethan! Hagyj békén!Lena egyre távolabb került tőlem, én viszont, fit tyet hányva a kidőlő fatörzsekre és a

haladást nehezítő cserjékre, felgyorsí tot tam. Lena villámgyorsan cikázott a fák között , éstöbbször is letért az ösvényről. Lát tam, hogy a főút felé száguld.

Újabb fa dőlt ki elém az útra, vízszintesen a jobbra-balra fekvő törzsekhez képest. Hirtelencsapdába kerültem, így volt időm észrevenni a dőlés következtében fejjel lefelé fordultkócsagfészket. Lena, már amikor magánál volt , sosem bántot ta volna az állatokat! A gallyakfelé nyúltam, meg akartam nézni, összetörtek-e a tojások.

Ekkor motor bőgése ütöt te meg a fülemet, és görcsbe rándult a gyomrom.

Átvergődtem az ágakon. Közben megsebzett arcomon vér csörgött végig, de nem törődtemvele. Kiértem a főútra, és még éppen lát tam, hogy Lena felül valaki mögé egy Harley-ra.

Mi a francot művelsz?Lena egy pillanatra rám nézett , de aztán, lobogó fekete hajjal, eltűnt az út mentén.

Elhúzok innen.Sápadt karjaival átkarolta a Jackson parkolójában látot t ismeret len motorost , aki kilyuggatta

a kerekeket.

És akkor végre felismertem a járgányt is. Rajta volt Lena egyik temetői fotóján, mégpedigazon, ami nyomban eltűnt a faláról, ahogy rákérdeztem, mi az.

Lena biztosan nem pattanna fel egy vadidegen mögé.

Hacsak nem ismeri a motorost .

Hirtelen fogalmam sem volt , melyik lehetőség a rosszabb.

JÚN.12.

Az Igéző fiú

Amikor visszafelé jöt tünk Linkkel a tótól, nem sokat beszéltünk. El kellet t hoznunk Lenaautóját , de nem voltam olyan állapotban, hogy vezethessek. A talpam össze volt vagdosva,ráadásul, amikor megpróbáltam átmászni a legutoljára kidöntöt t fán, a bokámat is meghúztam.

Link nem bánta, hogy neki kell átvennie a kormányt, sőt igen nagy örömét lelte Lenakocsijának vezetésében.

- Hallod, ez repül! Ez az, kicsikém!

Aznap különösen bosszantot t , ahogy Link, szokása szerint , istenít i a járművet.

Szédültem, és nem tet t jót az állapotomnak, hogy barátom már századszorra dicséri agyba-főbe Lena kocsiját .

- Akkor gyorsí ts, ember! Meg kell találnunk! Egy idegen motorján ül!

Nem mondhattam el neki, hogy Lena tulajdonképpen ismeri az illetőt . Vajon mikor készítet teazt a képet a Harley-ról a temetőben? Dühömben belevertem az ajtóba.

Link nem mondta ki, amire gondolt : Lena megszökött előlem. Ennél nyilvánvalóbb már alighalehetet t volna: nem akarja, hogy megtaláljuk. De Link csak hajtot t tovább, én pedig azanyósülésen gubbasztva bámultam kifelé az ablakon, miközben a forró szél csípte azarcomon a száz meg száz apró karcolást .

Jó ideje már, hogy nem mentek rendben a dolgok, de idáig vonakodtam tudomásul venni.Talán valami külső tényező hatot t ránk, vagy én tet tem valami rosszat vele, eset leg ő velem?Még az is elképzelhetőnek tűnt, hogy ő ártot t saját magának! Az egész a születésnapjánkezdődött , Macon halálával. Azon is eltűnődtem, hogy utóbbiról Sarafine tehet-e.

Egész idő alat t azzal áltat tam magam, hogy minden a gyásznak az öt idióta fázisa miat tvan! Eszembe jutot t a szemében megcsillanó arany fény, és a nevetés az álmomban.Éppenséggel lehetséges, hogy valóban egy folyamat szakaszait láthatom, csak nem agyászét. Valami természetfelet t i bújik meg a háttérben? Valami Sötét?

Csak nem következik be, amitől kezdettől fogva féltünk?

Ismét belevágtam az ajtóba.

- Biztos vagyok benne, hogy Léna jól van. Lehet, hogy csak egy kis szabadságra vanszüksége. A lányok gyakran felemleget ik, hogy igénylik a szabadságot!

Link bekapcsolta a rádiót .

De aztán meggondolta magát, és kikapcsolta.

- Gyilkos hangzása van!

A szemem forgattam, mire ő így szólt :

- Figyelj, mi lenne, ha lemennénk a Tejponállóba, és megnéznénk, bent van-e Charlot te? Felis szedhetnénk, pláne ha ezzel az imponáló kocsival mutatkozunk!

Link csak a figyelmemet próbálta elterelni, de hiába.

- Persze, mintha nem tudná az egész város, hogy kié! - legyintet tem. - Mindenképpen hazakell jut tatnunk, különben Del néni aggódni fog.

Valójában azért akartam mielőbb Ravenwoodba érni, hogy megnézzem, ot t áll-e a Harley.Link azonban nem állt kötélnek.

- Haza akarod vinni Lena kocsiját úgy, hogy a lány meg sehol? Szerinted ez majdmegnyugtat ja Del nénit? Álljunk inkább meg, igyunk valami hideget, és gondoljuk át a dolgot! Kitudja, még az is lehet, hogy Lena a Tejponállóban van.

Nincs messze a főúttól.

Ezzel éppen nem mondott ostobaságot, de et től nem éreztem magam egy cseppet semjobban, inkább csak rosszabbul.

- Ha annyira tetszik a Tejponálló, miért nem dolgozol ot t a nyáron?

...Várjunk csak, te nem dolgozhatsz, mert egész nyáron békát fogsz boncolni az iskolában atöbbi élet fogytossal, akik megbuktak bioszból!

Az élet fogytosok azok voltak, akik többször járták az utolsó évet: egyfolytában végzősökvoltak, de az iskolát sehogy sem akarták befejezni. Azok az arcok, akik évekkel később is agimnáziumi sportcsapat egyendzsekijében szolgálták ki a vevőket a Shop & Lopban.

- Te beszélsz? Mér’, neked tán jobb programod van nyárra? A könyvtár, mi?

- Éppen adhatnék neked könyveket, csak ahhoz előbb meg kéne tanulnod olvasni!

Link meglehetősen furcsállot ta a tervemet, hogy nyáron a könyvtárban dolgozom Mariannel,de nem bántam. Továbbra is kavarogtak bennem a kérdések Lénával, a családjával, aFényhozókkal és a Sötét Igézőkkel kapcsolatban. Miért nem kellet t Lenának választania at izenhatodik születésnapján? Egyáltalán nem olyan dolognak nézett ki, ami alól csak úgy kilehet bújni. Valóban választhat, hogy Fényhozó avagy Sötét Igéző válik-e belőle? Mivel aHoldak Könyve megsemmisült a tűzben, egyedül a Lunae Libriben remélhettem választ akérdéseimre.

És ez csak egy volt a nyugtalanító dolgok közül. Próbáltam nem gondolni Anyára, idegenmotorosokra, rémálmokra, véres ajkakra és aranyfényű szemekre. Inkább bámultam kifelé azablakon, és néztem az út mellet t elsuhanó fákat.

A gyorsétkezde tömve volt , egy gombostűt nem lehetet t leejteni. Nem csoda, hiszen aJacksonból más szórakozóhelyet nem lehetet t gyalog megközelí teni.

Nyáron csak követni kellet t a legyeket, és az ember könnyedén megtalálta a korábbanTalponállóként ismert létesí tményt. Új nevét akkor kapta, amikor Gentryék megvették, és nemakartak sokat költeni a betűk cseréjére. Aznap mindenki a szokásosnál is izzadtabbnak ésdühösebbnek tűnt. Nem csoda: az egy mérföldnyi gyaloglás a dél-karolinai hőségben nem sokokot adott a vidámságra, főleg miután - a szokásos flörtökkel és meleg sörökkel együtt -meghiúsult a várva várt buli a tónál. A hangulat olyan volt , mintha a karácsony maradt volna el.

Emily, Savannah és Eden a legjobb asztalnál ültek a kosárcsapattal. A lányok mezít lábvoltak, bikinifelsőben és olyan falatnyi forrónadrágban, melyen a legfelső gombot nyitva lehethagyni úgy, hogy ne csússzon le, de kivillantsa a hasat és a bikinialsót . Még ők sem látszottakjókedvűnek. Az összes gumiabroncsot felvásárolták a szervizben, így az autók fele mégmindig az iskola parkolójában rostokolt . Mindenesetre folyt a szokásos vihorászás éshajdobálás. Emily melle majd kibuggyant az aprócska, háromszögletű bikinifelsőből, aktuálisáldozata, Emory legnagyobb örömére.

- Ezek ketten feltűnési viszketegségben szenvednek! - csóválta Link a fejét .

- Szerencsére én már nem mozgok a köreikben - feleltem.

- Ja. Úgy látom, rád fér egy ital, megyek sorba állni. Mit kérsz?

- Semmit , kösz. Adjak pénzt?

Linknek rendszerint nem volt egy vasa sem.

- Nem kell, majd megfűzöm Charlot te-ot .

Link bárkinek lyukat tudott beszélni a hasába. Elindult a pulthoz, én pedig át furakodtam atömegen, és igyekeztem az Emilyéktől legtávolabbra eső helyet elfoglalni. Végül ledobtammagam a legrosszabb sarokasztalhoz, a szódásüvegektől és az ország minden szegletéből

összegyűjtöt t italos palackoktól roskadozó polc alat t . Ezek egy része már akkor is it t állt ,amikor még apám is kisgyerek volt , és lehetet t látni, ahogy a ragacsos, barna, narancssárga ésvörös folyadékok szint je a sokéves tárolás alat t egyre csökkent.

Elég ronda látvány volt , főleg az ötvenes évekből it t maradt üdítős plakáttal és azelmaradhatat lan legyekkel kiegészülve. De ha az ember sokat járt ide, egy idő után már nemakadt fent rajta.

Leültem, és néztem a süllyedő sötét szirupot, hangulatom palackozott mását.

Vajon mi üthetet t Lenába a tónál? Az egyik pillanatban csókolóztunk, a következőbenelrohant tőlem. És aranyszínű volt a szeme, lát tam! Nem kellet t túl sok ész ahhoz, hogy azember tudja, ez mit jelenet. A Fényhozóknak zöld volt a szemük, a Sötét Igézőknek pedigarany. Lenáé nem vált ugyan teljesen arannyá, de akkor is épp elég aggasztó volt .

Egy légy szállt rá a fényes, piros asztalra. Meredten néztem. A gyomrom - mostanában márnem először - felkavarodott . A félelem és kétségbeesés tompa dühvé változott bennem.Hirtelen olyan mérges let tem Lenára, hogy legszívesebben bezúztam volna a boksz mellet t iablakot. Mindazonáltal azt is ki akartam derí teni, mi folyik körülöt tem, és ki volt az a srác aHarley-n. Csak hogy jól beverhessem a képét.

Link hirtelen leült velem szemben a legnagyobb kehellyel, amit valaha lát tam - a fagyi vagytíz cent is magasságban tornyosult a műanyag pohár pereme fölöt t .

- Charlot te-ot nem nehéz megfűzni - nyalta meg Link a szívószálat .

A desszert édeskés szagától még erősebben émelyegtem. Úgy éreztem, az izzadtság, afülledtség, a legyek, az Emoryk és Emilyk fojtogatón körbezárnak.

- Lena nincs it t , lépjünk!

Egyszerűen képtelen voltam úgy üldögélni, mintha minden a legnagyobb rendjén lenne.Linknek viszont ez soha, semmilyen körülmények között nem okozott gondot.

- Lazíts! Öt perc alat t eltüntetem!

Eden haladt el mellet tünk, a pult felé igyekezett újabb adag diétás kóláért .

Ránk mosolygott , oly erőltetet ten, mint mindig.

- Milyen szép pár! Látod, Ethan, nem kellet t volna a kis kerék-lyuggató, ablaktörőrevesztegetned az idődet. Linkkel remekül összeilletek, az isten is egymásnak teremtettbenneteket!

- Nem Lena volt az, Eden!

Előre borí tékolni lehetet t , milyen fényt vetnek a történtek Lenára. Elejét kellet t vennem aszóbeszédnek, mielőt t mind bevonják az anyjukat is.

- Nem bizony, én voltam! - szólt közbe Link teli szájjal. - Lena sajnálja is, hogy nem neki jutot teszébe elsőnek!

Link egyet len lehetőséget sem hagyott ki, hogy beszólhasson a szurkolócsapat tagjainak.Ezek a lányok nem akartak leszállni Lenáról. Már ők maguk sem tartot ták viccesnek a témát,de azért továbbra sem szűntek meg lovagolni rajta.

A kisvárosok már csak ilyenek. Ha valakiről kialakul egy vélemény, azt senki nem hajlandófelülvizsgálni akkor sem, ha az illető megváltozik. Ha a szurkolócsapaton múlik, Lena mégdédnagymama korára is a bekattant csaj marad, aki angolórán kitörte az ablakot. Mert nemvitás, hogy még akkor is Gat linben fog élni az egész osztály.

Engem kivéve. Legalábbis ha így maradnak a dolgok. Amióta Lena megjelent a városunkban,most gondolkoztam el először komolyan azon, hogy mégiscsak elköltözöm. A felsőoktatásitájékoztatókkal teli doboz jó ideje érintet lenül hevert az ágyam alat t . Amióta ismertem Lenát,már nem számoltam a hátralévő napokat, mikor tűnhetek el innen végre.

- Hűha, ez meg kicsoda? - kérdezte hirtelen Eden kissé hangosabban a kelleténél.

A Tejponálló bejáratára szerelt csengő megszólalt , mint mindig, amikor valaki belépett . Ajelenet hasonlí tot t egy Clint Eastwood-filmhez, amikor a hős, miután vérfürdőt rendezett avárosban, betér a kocsmába. Minden lány az ajtó felé kapta a fejét , csak úgy repkedtek azsíros szőke lófarkak.

- Nem tudom, de nagyon szeretném kiderí teni! - dorombolta Emily, aki épp akkor jelent megbarátnője mögött .

- Soha nem lát tam korábban. És te?

Láttam, ahogy Savannah lelki szemei előt t végigpörget i az évkönyvet.

- Biztos, hogy nem. Őt semmiképp nem felejteném el.

Szerencsét len fickó. Emily kinézte magának, és már meg is célozta csőre töltöt t fegyverével.Bárki legyen, esélye sem volt . Hátrafordultam, és megszemléltem az idegent, akit Earl ésEmory addig ütne, míg mozog, ha megtudnák, hogy a barátnőik rá csorgat ják a nyálukat!

Ott állt az ajtóban, agyonmosott fekete pólóban, farmerben, kopott fekete katonaibakanccsal a lábán. Utóbbit nem lát tam onnan, ahol ültem, de tudtam, hogy nem tévedek. Mertpontosan ugyanez volt a lábán akkor is, amikor utoljára lát tam: amikor a levegőt ket téhasítvatávozott Macon temetéséről.

A rejtélyes idegen volt , az Incubus, aki más, mint a többi. A napfénytűrő Incubus.Emlékeztem, hogy szorí tot ta Lena az ezüstverebet, amikor az ágyamban aludt.

Mit keres it t ez az alak?

Fekete tetoválás kanyargott a karján; a minta törzsi jelre emlékeztetet t , melyet mintha márlát tam volna valahol. Mintha kést forgattak volna a gyomromban.

Megérintet tem a heget: lüktetet t .

Savannah és Emily a pulthoz billegtek, mintha rendelni akarnának, mintha bármi mástfogyasztanának it t a diétás kólán kívül.

- Ez meg kicsoda? - kérdezte Link féltékenyen; nem mintha mostanában bárkinél is let tvolna esélye.

- Nem tudom, de lát tam Macon temetésén - mondtam.

Link továbbra sem vette le róla a szemét.

- Ő is Lena bizarr rokona?

- Nem tudom, miféle szerzet, de azt igen, hogy nem tartozik Lena családjához.

Tény, de mégis t iszteletét tet te a nagybátyja búcsúztatásán. Onnantól fogva, hogy előszörmeglát tam, éreztem, hogy valami nincs vele rendjén.

Ismét megszólalt a csengő, valaki megint bejöt t .

- Hé, Angyalarcú, várj már meg!

Megdermedtem. Ezer másik közt sem tévesztet tem volna el ezt a hangot. Link is azújonnan érkezőre meredt, és úgy nézett , mint aki kísértetet lát , vagy talán annál isrosszabbat...

Ridley-t .

Lena unokatestvére, a Sötét Igéző épp oly hiányosan öltözött volt , mint mindig, sőt a nyárihőség miat t még lengébb volt a ruhája. Szorosan tapadó, csipkés fekete haspolót viseltparányi fekete miniszoknyával, melyet talán egy t ízéves kislányra terveztek. Lába ígyhosszabbnak tűnt, mint valaha, és a tűsarkú szandállal, melyen egyensúlyozott , le lehetet tvolna döfni egy vámpírt . Most már nemcsak a lányoknak maradt tátva a szája. Az egész iskolaott volt a téli bálon, amikor Ridley elsöprő sikert aratot t . Most is sikerült dögösebben kinéznieakármelyik lánynál - egyet kivéve.

Hátrahajolt , mintha most ébredt volna hosszas szunyókálásából, és a feje fölé emelte a

karját . Összefűzte az ujjait , még magasabbra nyújtózott , ezzel még több bőrfelületet fedettfel, kihangsúlyozva a köldöke körül futó tetoválást , mely meglehetősen hasonlí tot t arra,amelyik barát ja karját díszí tet te. Most valamit a srác fülébe suttogott .

- Úristen, it t van...

Linknek nehezére esett megemészteni a tényt. Léna születésnapja óta - amikor lebeszélteRidley-t arról, hogy megölje az apámat - nem lát ta a Sötét Igéző lányt.

De nem is kellet t ahhoz látnia, hogy folyton csak ő járjon a fejében. Hogy nem felejtet te el,abból is egészen nyilvánvalónak tűnt, hogy azóta minden új dala róla szólt .

- Azzal az alakkal jár? Gondolod, hogy a fickó... tudod... gondolod, hogy olyan, mint ő?

Sötét Igéző. Kimondani is képtelen volt .

- Két lem. Nem sárga a szeme.

Akkor is úgy éreztem, hogy nem ember.

- Idejönnek.

Link a fagyijára meredt, Ridley pedig valóban közeledett az asztalunkhoz.

- Nahát, a két legjobb arc Gat linben! Milyen jó, hogy it t futunk össze! John és én majdszomjan halunk! - mondta, majd a válla fölöt t hátradobta szőke és rózsaszín t incseit . Velünkszemben becsússzam a bokszba. Intet t a srácnak is, hogy üljön mellé, de az nem mozdult .

- John Breed.

Úgy mondta, a szemembe nézve, mintha ez csak egy neve lenne a sok közül.

Szeme zöld volt , mint korábban Lenáé. De mit keres egy Fényhozó Ridley társaságában?

A lány rámosolygott .

- Ő it t Lenáé, tudod, az, akiről meséltem - mutatot t be, majd lilára lakkozott körmű kezévellegyintet t .

- Léna barát ja vagyok, Ethan.

John egy pillanatra összezavarodottnak látszott , de aztán rögtön visszanyertehiggadtságát. Az a fajta srác volt , aki mindig megőrizte a nyugalmát, abban a hiszemben, hogya végén úgyis minden a kívánságai szerint alakul.

- Lena soha egy szóval nem emlí tet te, hogy barát ja lenne.

Minden izmom megfeszült . Ismerte Lenát, én viszont nem ismerem őt. Szóval meglátogattaa temetés óta, legalábbis beszélt vele. Ez mikor történt, és Lena miért hallgatot t róla?

- Pontosan honnan is ismered a barátnőmet? - kérdeztem, nyilvánvalóan túlságosan emelthangon, mert több szempár is ránk szegeződött .

- Higgadj le, Rövid Gyufa! It t jártunk a környéken - magyarázta Ridley, majd Linkhez fordult . -Hogy vagy, Nagyfiú?

Link zavartan köhécselt .

- Jól - nyögte ki szerencsét len, vinnyogó hangon. - Nagyon jól. Azt hit tem, elmentél avárosból.

A lány nem felelt .

Továbbra sem vettem le a szemem Johnról, ő pedig, állva a tekintetemet, rosszindulatúanméregetet t . Talán ezernyi lehetőséget pörgetet t végig a fejében, hogy miként állí thatna félreaz útból. Mert valamit - vagy valakit - akart , és a jelenlétem zavarta. Máskülönben, véltem,Ridley nem mutatkozna vele a városban, főleg nem négy hónap után.

- Ridley, nem kellene it t lenned - jelentet tem ki, miközben továbbra is a fickóra néztem.

- Ne pánikolj, Vőlegény! Csak átutazóban vagyunk, most jövünk vissza Ravenwoodból.

Oly közömbösen ejtet te ki, mintha nem volna nagy dolog.

- Ravenwoodból? - nevettem fel. - Ajtót sem nyitnának neked! Lena hamarabb gyújtaná felaz egész házat!

Ridley és Lena együtt nőt tek fel, testvérként, míg Ridley át nem állt a Sötét Oldalra. Ridleyvezette Sarafine-t Lena nyomára, és a lány születésnapján emiatt majdnem mindannyianotthagytuk a fogunkat, beleértve az apámat is. Kizárt dolog, hogy Lena szóba álljon vele!

- Most már más idők járnak, Rövid Gyufa - mosolygott Ridley. - A család többi tagjávaltényleg nem vagyok valami jóban, Lenával viszont t isztáztuk a nézeteltérésünket. De miértnem kérdezed meg őt is?

- Hazudsz!

Ridley kicsomagolt egy cseresznyés nyalókát, mely ártat lan édességnek tűnt, az ő kezébenazonban fegyvernek minősült .

- Úgy látom, kórosan bizalmat lan vagy másokkal szemben. Szívesen segítenék ez ügyben,de sajnos tovább kell mennünk. Fel kell tankolnunk John motorját , már ha még lehet tankolniannál a lepukkant benzinkútnál.

Ennek hallatán olyan erősen kapaszkodtam meg az asztal szélében, hogy az ujjaimegészen elfehéredtek.

Szóval van motorja.Abban a pillanatban kívül esett a látóteremen, de meg mertem volna esküdni, hogy Harley,

méghozzá ugyanaz, amit a fényképen lát tam Lena szobájának a falán. Szóval John Breedvette fel Lenát a Moultrie-tónál! És mielőt t a fickó egy szót is szólt volna, tudtam, hogy eszeágában sincs eltűnni. Máskor is ot t fog állni készenlétben a sarkon, ha Lena el akar menekülni.

Felálltam. Nem is tudtam, mit akarok, de Link igen. Ő is felállt , és az ajtó felé kezdetttuszkolni.

- Tűnjünk innen!

- Hiányoztál ám, Cukipofa! - kiáltot t utánunk Ridley.

Próbált gunyorosnak tűnni, mintha csak viccelne, de a rosszmájúság a torkára fagyott , és avégén inkább őszintének hatot t a kijelentés. Belevágtam az ajtóba, mire az nagy lendület telkipattant.

Mielőt t azonban becsapódott mögöttünk, még hallot tam John hangját .

- Örülök, hogy találkoztunk, Ethan! Add át üdvözletem Lenának!

A kezem reszketet t , és Ridley nevetése tovább fokozta kínjaimat.

Ezúttal nem kellet t hazudnia, hogy ártson nekem; épp elégnek bizonyult az igazság.

Miközben Ravenwoodba hajtot tunk, nem szóltunk egymáshoz. Egyikünk sem tudta, mit ismondhatna. A lányok képesek ilyet tenni az emberrel, az Igéző lányok meg aztán végképp.Amikor elértük a Ravenwood-házba vezető hosszú felhajtó végét, a kaput - eddig soha nemtapasztalt módon - zárva találtuk. A kovácsoltvas indákat úgy benőtte a borostyán, mintha aház időt len idők óta üresen állna. Kiszálltam a kocsiból, és noha jól tudtam, hogy nem fogkinyí lni, megráztam a kaput. A rácsozaton keresztül felpillantot tam a házra. A sötétségbeborult ablakok zordságával már csak a komor égbolt vetekedett az épület fölöt t .

Mi történhetet t? Alapesetben tudtam volna kezelni Lena kiborulását a tónál, és talán rá isvehettem volna, hogy ne menjen el. Miért őt választot ta? Az Igéző fiút a Harley-val? Miótatalálkozgatot t vele úgy, hogy nekem semmit nem szólt a dologról? És Ridley-nek mi közeehhez?

Korábban soha nem voltam még ilyen dühös rá. Ha megbánt valaki, akit gyűlölsz, az egydolog. Sokkal rosszabb, ha olyan okoz fájdalmat, akit szeretsz, és akiről azt hit ted, ő isviszontszeret . Az olyan, mintha hátba döfnének.

- Jól vagy, haver? - kérdezte Link, miközben kiszállt , és becsapta maga után a kocsiajtót .

- Nem - dünnyögtem, és meredten néztem az utat .

- Én se - ismerte el. Bedobta a kulcsot a kocsiba a letekert ablakon, s gyalogosanmegindultunk lefelé.

Szép hosszú túrát tet tünk hazafelé. Link percenként hátrafordult , hogy ellenőrizze, nemkövet-e egy Harley bennünket. Én viszont nem számítot tam rá, hogy feltűnjön mögöttünk.Meggyőződésem szerint nem a várost szemelte ki célpontnak; valószínűbbnek tartot tam,hogy már rég a lezárt kapun belül volt .

Az első hibát ot t követtem el, hogy nem mentem le vacsorázni; a másodikat pedig ot t , hogykinyitot tam a fekete Converse cipős dobozt. Közben vélet lenül megráztam, így a tartalmaszerteszét repült az ágyamon. Üzenet, melyet Lena írt nekem egy gyűröt t csokipapírhátuljára, letépett végű jegy: az első közös mozizás, egyben az első randi emléke, megkopottszámla a Tejponállóból, és egy kiemelésekkel teli oldal, kitépve egy könyvből, mely Lenáraemlékeztetet t .

Mindez nekem ugyanazt jelentet te, amit neki a nyaklánc. Az efféle gyűjtögetés nem tűnttúlságosan férfias dolognak, így senkinek nem beszéltem róla, még Lenának sem.

A kezembe vettem a gyűröt t fényképet, mely a téli bálon készült , közvet lenül azelőt t , hogyaz állí tólagos barátaim olvadt hólével öntöt tek nyakon minket. A kép kissé homályos volt , decsók közben készült , és olyan boldognak látszottunk rajta, hogy most fájt ránézni.Visszagondolni arra az estére - még így is, hogy tudtam, milyen szörnyű pillanat következett afotó elkészülte után -, olyan érzést keltet t , mintha egy részem még mindig ot t lenne vele,abban a csókban.

- Ethan Wate, it t vagy?

Hallot tam a közeledő lépteket, így megpróbáltam mindent visszatuszkolni, de amikor az ajtókinyí lt , elejtet tem a dobozt, és az emlékek szétszóródtak a földön.

- Jól vagy? - kérdezte Amma, amikor belépett a szobámba. Leült az ágyam végébe - utoljáraakkor tet t így, amikor hatodikban vírusos gyomorhurutot kaptam. Nem mintha nem szeretet tvolna, csak egyszerűen az ágyra ülés már nem volt része a beszélgetéseinknek.

- Csak elfáradtam.

Amma végignézett a padlón, és így szólt .

- Nekem pedig igencsak úgy tűnik, hogy lógatod az orrod! És nálad már csak a sütésre várósertésszeletek festenek szerencsét lenebbül, lenn a konyhában! Mi a baj?

Előrehajolt , és kisimítot ta a szememből a hajam. Folyton azzal jöt t , hogy vágassam le.

- Tudom, tudom. A szem a lélek tükre, és menjek fodrászhoz.

- Fodrásznál jobban szükséged van valakire, aki kívülről lát ja a problémádat.

- Szomorúnak tűnt. Megragadta az államat, mintha azzal együtt engem is felemelhetne.Megfelelő körülmények közt ez nem is let t volna elképzelhetet len.

- Mert hogy van valami bajod.

- Úgy tűnik?

- Igen, fiam, és ez az én hibám!

- Hogyhogy?

Nem értet tem, hogy ezt most miért mondta, ő pedig, szokása szerint , nem fejtet te ki.

- Lena sincs jól, tudod - mondta halkan Amma, miközben kinézett az ablakon. - De az, havalaki nincsen jól, nem feltét lenül valaki másnak a hibája!

Van, hogy csak úgy megtörténik, mint az, amikor az ember rossz lapot húz.

Amma a világon mindent a sorsnak tulajdonítot t , mely bele volt í rva a tarot-kártyáiba, meg a

temetőben nyugvó csontokba, meg az egész univerzumba, melynek ő ki tudta olvasni a t itkait .

- Igen, asszonyom.

Amma rám nézett , és lát tam, hogy a szemében megcsillannak a könnyek.

- Néha a dolgok nem azok, amiknek tűnnek, és akkor még egy Látó sem tudja megmondani,mi következik.

Megfogta a kezem, és beletet t valamit . Vörös zsinór volt , belecsomózott apró gyöngyökkel -az egyik talizmánja.

- Kösd a csuklódra!

- De Amma, a fiúk nem hordanak karkötőt !

- Szerinted mióta foglalkozom én ékszerkészítéssel? Az olyan nőknek való, akiknek túl sokidejük van, és túl kevés eszük! - dohogta, majd egy rántással megigazítot ta a kötényét. - Avörös fonal összeköt a Túlvilággal, és megadja neked azt a védelmet, amit én nem tudok!Gyerünk, tedd fel!

Tudtam, hogy amikor ezt az arckifejezést látom Ammán - félelemmel vegyes szomorúságot,mely arra utal, hogy túl nehéz teher nyomja a vállát -, hiába is ellenkeznék. Megadóankinyújtot tam a karom és hagytam, hogy a csuklómra erősí tse a zsinórt . Mielőt t egy szót isszólhattam volna, az ablakomhoz lépett , maroknyi sót vet t elő a köténye zsebéből, és apárkányra szórta.

- Minden rendben lesz, Amma. Ne aggódj!

Házvezetőnőnk megállt az ajtóban, és miközben visszafordult , szeme sarkában elmorzsoltegy könnycseppet.

- Egész délután hagymát vágtam - magyarázta.

Ahogyan Amma is mondta, valami nem volt rendjén. De egyúttal azt is éreztem, hogy nemvelem van a baj.

- Ismersz egy John Breed nevű fickót? - kérdeztem, mire Amma lemeredt.

- Ethan Wate, ha felbosszantasz, a macska eszi meg a vacsorádat!

- Igenis, asszonyom.

Szóval tudott valamit , mégpedig rossz dolgot, de nem volt hajlandó beszélni róla. Olybiztosan tudtam ezt, mint a sertéssült recept jét , amihez nem kellet t egy szem vöröshagymasem.

JÚN.14.

A könyvmoly

Ha Melvil Dewey-nak megfelelt , jó lesz nekem is! - kacsintot t Marian, miközben kötegnyi újkönyvet emelt ki egy kartondobozból, és mélyen belélegezte a belőlük áradó illatot . Vastagkötetek hevertek mindenütt , majdnem embermagasságú halmokban.

Lucille e tornyok közt set tenkedett , miközben egy eltévedt kabócát igyekezettbecserkészni. Marian ezúttal eltekintet t a házirendtől, és megengedte, hogy állatot hozzak be- az emberek ugyanis nagy ívben elkerülték az intézményt.

Nincs az az idióta, aki könyvtárba megy a nyár első napján - ha csak nem valaki, akinekfigyelemelterelésre van szüksége. Olyan peches alak, aki nem beszél a barátnőjével, illetvenem hall felőle, sőt valójában azt sem tudja, együtt járnak-e még egyáltalán - ezek a kérdésekkínoztak életem két leghosszabb napján.

Azóta sem kerestem Lenát. Győzködtem magam, hogy azért , mert túl dühös vagyok hozzá,de ez csak hazugság volt , amivel az ember akkor áltat ja magát, ha nem biztos benne, hogyhelyesen cselekszik.

Az igazsághoz közelebb állt , hogy azt sem tudtam volna, mit mondjak neki.

Nem mertem kérdéseket feltenni, mert ret tegtem a válaszoktól. Különben sem énpattantam fel egy idegen mögé a motorra!

- Kész káosz van it t ! Úgy látom, a Dewey-decimális kifog rajtad! Egy csillagászat i évkönyvetkeresek, de nem tudok kiigazodni az it teni rendszerezési elven - már ha van egyáltalán!

A könyvkupacok közül kiszűrődő hangtól egészen megrökönyödtem.

- Ugyan, Olivia! - mosolygott Marian magában, miközben a kezében tartot t könyvek kötésétellenőrizte. Alig hit tem el, hogy ez a nő az anyám is lehetne.

Rövid hajába egyet len ősz szál sem vegyült , aranybarna bőrén pedig egyet len ránc semmutatkozott ; nem látszott harmincnál többnek.

- Ashcroft professzor, már nem 1876-ot í runk! Változnak az idők! - ellenkezett a fiatallányra utaló hang, melyben, arra t ippeltem, brit akcentus bújt meg. Legalábbis csak a JamesBond-filmek szereplőit hallot tam így beszélni.

- Ahogyan a Dewey-féle decimális rendszer is! Egészen pontosan már huszonkétalkalommal esett át módosításon - közölte Marian, miközben a helyére illesztet t egyelkeveredett kötetet .

- És mi a helyzet a Kongresszusi Könyvtár rendszerével? - kérdezte az imént i hang immáringerülten.

- Ó, csak várj még száz évet!

- És az egyetemes t izedes osztályozás? - érkezett az újabb, ezúttal már dühödt kérdés.

- Ez it t Dél-Karolina, nem Belgium!

- Akkor talán a Harvard-Yenching rendszere?

- Olivia, a megyében senki nem tud kínaiul!

- Ez nem igaz, Ashcroft professzor! - dugta ki a könyvkupacok mögül a fejét egy szőke,magas, vékony lány. - Legalábbis ha azokat is beszámít juk, akik a nyári szünetre jönnek ide!

- Te tudsz kínaiul? - tört ki belőlem önkéntelenül a csodálkozás. Amikor Marian a nyárra

érkező kutató munkatársról beszélt , elfelejtet te megemlí teni, hogy az önmaga t izenévesváltozata lesz. Leszámítva a melírcsíkos mézszőke hajat , a sápadt bőrszínt és az akcentust ,lehettek volna akár anya és lánya. Már első pillantásra észre lehetet t venni a jövevénybenvalami Marianre emlékeztető vonást, melyet ugyanolyan nehéz volt pontosan körülí rni, mint avárosban bárki másban felfedezni.

- Miért , te nem? - nézett rám a lány, majd a bordáim közé bökött . - Csak vicceltem! Úgylátom, errefelé még angolul se nagyon beszélnek az emberek.

Mosolygott , és a kezét nyújtot ta. Magas volt , de annyira azért nem, mint én, és úgy nézettrám, mintha máris biztos lenne abban, hogy jó barátok leszünk. - Olivia Durand vagyok, de hívjcsak Livnek! Te pedig biztosan Ethan Wate vagy, amit elég nehéz elhinni, ugyanis az alapján,ahogy Ashcroft professzor beszélt rólad, inkább egy lovagot képzeltem el, kezében karddal.

Marian felnevetet t , én meg elvörösödtem.

- Mit mondott neked rólam?

- Ó, csak azt , hogy hihetet lenül okos és bátor vagy, kiváló jellemmel, olyan, aki hősnekszületet t , és minden porcikájában méltó a drága Lila Evers Wate-hez.

És azt is mondta, hogy egész nyáron alázatos segédem leszel, és úgy ugráltathat lak, ahogykedvem tart ja - mosolygott rám újra, miközben én csak elképedve álltam.

Liv nem hasonlí tot t sem Lenára, sem a többi gat lini lányra. Ez már önmagábanérthetet lennek tűnt. Minden, ami rajta volt , viseltesnek nézett ki, kopott farmerjától kezdve acsuklójára tekert gyöngyökön és madzagokon át , elnyűtt , ragasztószalaggal úgy-ahogymegreparált ezüst magas szárú cipőjéig és agyonmosott Pink Floyd-pólójáig.

Az összhatást a zsinórok közt megbúvó nagy, fekete, idét len számlapos, műanyag óraegészítet te ki. Zavaromban megszólalni sem tudtam, Marian azonban a segítségemre sietet t .

- Livet nem kell komolyan venni, csak szórakozik. „Még az istenek is szeretnek tréfálkozni”,Ethan!

- Platón. És nem kell folyton felvágnod a műveltségeddel! - nevetet t fel Liv.

- Jó, jó - mosolyodott el Marian, akit fölöt tébb mulat tatot t a helyzet.

- Ő nem nevet - mutatot t rám Liv, hirtelen nagyon komolyra váltva. - „Kongó nevetésvisszhangzik a márványtermekben...”

- Shakespeare? - néztem rá kérdőn.

- Pink Floyd - kacsintot t Liv, és kihúzta a pólóját . - Látom, sokat kell még tanulnod!

Szóval tényleg még egy Marian, csak a t izenéves verziója. Erről nem volt szó, amikor nyárimunkát vállaltam a könyvtárban!

- Most pedig, gyerekek...

Marian felém nyújtot ta a kezét, és én felsegítet tem a földről. Még egy ilyen kánikulai naponis sikerült tökéletesen kinéznie, minden szál haja a helyén volt .

Mintás blúza suhogott , miközben elhaladt előt tem.

- A kupacokat rád hagyom, Olivia. Ethannek pedig különleges feladatot adok a levéltárban!

- Ó, hát persze. A magasan képzett történészhallgató pakolja csak a könyveket, a tudat lanújonc pedig mehet a levéltárba. Jellemző, ez Amerika... - forgatta Liv a szemét, miközbenfelemelte az egyik dobozt.

A levéltár nem sokat változott az elmúlt hónap óta, amikor bejöt tem érdeklődni a nyárimunkalehetőség felől, és aztán maradtam még beszélgetni Lenáról, Apáról és Maconről.Marian akkor is, mint mindig, rendkívüli együttérzést mutatot t . A polc Anya padja fölöt t régipolgárháborús jegyzékektől és az összegyűjtöt t régi üveg levélnehezékektől roskadozott .Csillámló, fekete gömböt lát tam az idomtalan agyagalma mellet t , melyet még elsőbenkészítet tem neki. Anya és Marian könyvei, jegyzetei még mindig halmokban álltak az asztalon,

Ravenwood és Greenbrier széthajtot t , megsárgult térképeivel együtt .

Minden egyes összefirkált papírfecni csak fokozta az érzést, mintha Anya még mindig élne.Ha úgy tűnt, kisiklot t az életem, minden rosszra fordult , it t akkor is jobban éreztem magam.Olyan volt , mintha Anyával lennék. Ő volt az egyet len, aki mindig tudta, mi a teendő, vagylegalább megpróbált meggyőzni róla, hogy minden problémára létezik megoldás.

De most más is járt az eszemben.

- Ő a nyári kutatótársad?

- Igen!

- Nem mondtad, hogy ilyen.

- Milyen?

- Hát olyan, mint te!

- Szóval ez zavar, Ethan? Az esze, vagy talán a hosszú szőke haja? Szerinted mindenkönyvtáros egyforma? Vastag keretes szemüveg és kontyba kötöt t őszülő haj? Pedigreméltem, hogy anyád és én legalább ebből az egy tévhitből kigyógyítot tunk! - Ezt nemvitathattam, mindketten a legszebb gat lini nők közé tartoztak.

- Liv csak rövid ideig lesz it t , és nem sokkal idősebb nálad. Arra gondoltam, a legkevesebb,amit tehetsz, hogy körbevezeted a városban, és bemutatod a korotokbeli társaságnak.

- Kire gondolsz? Mutassam be Linknek? Legalább fejlődne a szókincse, csak azt Liv pár ezeragysejt je bánná!

Azt már hozzá sem tet tem, hogy Link biztosan megpróbálna ráhajtani, noha gyanúm szerintnem let t volna sok esélye.

- Inkább Lenára gondoltam.

A hirtelen beálló csend még nekem is kínosnak tűnt. Hát persze, hogy ő Lenára gondolt , akérdés már csak az, hogy nekem ez miért nem jutot t eszembe?

Marian kifejezéstelen arccal nézett rám.

- Miért nem mondod el, mi nyomja a szívedet?

- Mi lesz a mai feladatom, Marian néni? - tértem ki a válaszadás alól, mire a könyvtárosnősóhajtot t , és visszafordult a levéltárhoz.

- Arra gondoltam, segíthetnél ezeket átnézni. Egészen bizonyos, hogy sok anyagottalálhatunk, melyek a medálhoz, Ethanhez és Genevieve-hez köthetők.

Most, hogy már tudjuk, hogyan végződött az ő történetük, foglalkozhatunk egy másikkal is.

- Milyen másikkal? - kérdeztem, miközben a kezembe vettem a régi fotót , mely a medáltviselő Genevieve-et ábrázolta. Visszaemlékeztem az első alkalomra, amikor Lénával együttlát tam. Mintha évek, és nem csak hónapok teltek volna el azóta.

- Nekem úgy tűnik, hogy ez a te történeted lesz, és Lenáé. A születésnapján történtesemények számos kérdést vetnek fel, melyek legtöbbjére nem tudom a választ . Soha nemhallot tam még olyan esetről, amikor egy Igézőnek nem kellet t a Kiválasztás éjszakáján a Fényvagy a Sötét mellet t döntenie - kivéve Lena családját , ahol a tagok sorsa előre ki van jelölve.Most, hogy már nem számíthatunk Macon segítségére, at tól tartok, magunknak kellmegtalálnunk a válaszokat!

Lucille ekkor felugrot t Anya székére, és hegyezte a fülét .

- Nem tudom, hol is kezdhetnénk.

- „Aki kiválaszt egy utat , melyen járni kíván, a célt is választ ja, .ihová az út vezet.”

- Thoreau?

- Harry Emerson Fosdick. Korábbi, és kevésbé ismert , de azt hiszem, it t most megállja a

helyét.

Marian elmosolyodott , és már meg is indult kifelé.

- Nem segítesz? - kérdeztem.

- Nem hagyhatom sokáig magára Oliviát , mert a végén még átrendezi az egész állományt,és kénytelenek leszünk megtanulni kínaiul.

Egy pillanatra mozdulat lanul állt , és ahogy rám nézett , nagyon hasonlí tot t Anyára. - Úgygondolom, elbírsz vele egyedül is. Legalábbis az elején biztos.

- Gondolom, nincs más választásom. De nem is nagyon segíthetnél, mert Őrző vagy.

Keserű volt annak idején a felismerés, hogy Marian tudott Anya kötődéséről az Igézőkvilágához, de soha nem beszélt ennek részleteiről. Annyi minden volt Anyával és a halálávalkapcsolatban, amit Marian tudott , de nem mondott el.

Mindig a megingathatat lan szabályokba ütköztem, melyek, Őrző mivoltánál fogva,megkötöt ték Marian kezét.

- Csak ahhoz tudlak hozzásegíteni, hogy magad járj utána a dolgoknak. Én nemavatkozhatom az események folyásába, a Sötétség és Fény harcába, a Dolgok Rendjébe.

- Ez baromság!

- Mi?

- Akárcsak az elsődleges irányelv a Star Trekben. Hagyni kell, hogy minden bolygó a magatempójában fejlődjön. Nem szabad megmutatni nekik a szubtér-technológia és a térhajtóműműködését, fedezzék fel maguk! De persze Kirk kapitány és az Enterprise legénysége a végénmindig megszegi a szabályt .

- Csakhogy velük ellentétben nekem nincs választásom! Az Őrző Kötelmei között szerepel,hogy egyik oldal kezére sem játszhat, nem segíthet i sem a Fényhozókat, sem a SötétIgézőket! Nem tudnék változtatni a végzetemen akkor sem, ha akarnék. Megvan a kijelölthelyem az Igézők világában, a Dolgok Rendjében.

- Felőlem...

- Ez nem döntés kérdése. Nincs jogom beavatkozni a dolgok menetébe! Ha csakmegpróbálnám, elvesznék, és velem pusztulnának mindazok, akiknek segíteni akarnék!

- De az anyukám mégiscsak meghalt .

Nem tudom, ezt miért mondtam; talán mert nem értet tem az egésznek a logikáját . Mariankénytelen volt pártat lan maradni, hogy védje a szeret teit , mégis meghalt az az ember, aki alegfontosabb volt a számára!

- Most azt kérdezed tőlem, hogy megelőzhettem volna-e anyukád halálát?

Tudta a választ . A cipőmet bámultam; nem voltam benne biztos, hogy hallani akarom azigazságot.

Marian az állam alá nyúlt , és felemelte az arcomat, majd mélyen a szemembe nézett .

- Nem tudtam, hogy anyád veszélyben van, Ethan. De ő is t isztában volt a kockázattal.

Kifejezéstelen hangjából tudtam, hogy túl messzire mentem, de úgy éreztem, muszáj volt .Már hónapok óta igyekeztem összeszedni a bátorságomat ehhez a beszélgetéshez.

- Bárcsak én let tem volna akkor helyet te az autóban! Hidd el, ezerszer elgondolkoztam,tehettem volna-e bármit , hogy megmentsem Lilát ... - hangja it t elcsuklot t .

„Pontosan ugyanezt érzem én is. Mindketten ugyanabból a szakadékból keressük a kiutat ,ugyanolyan reménytelenül.” Ezt akartam mondani, de végül csak némán tűrtem, hogy jóerősen megöleljen. Alig vet tem észre, amikor elhúzódott , és az ajtó becsukódott mögötte.

A papírkupacok felé fordultam. Lucille ekkor a székről felugrot t az asztalra.

- Vigyázz! - mondtam neki. - Ezek nagyon régiek!

A macska oldalra billentet te a fejét , és rám emelte kék szemét. Aztán mintha megkövültvolna, tágra nyí lt szemmel Anya székére meredt. Én nem lát tam ott semmit , de eszembejutot t , amit Amma mondott : „A macskák lát ják a halot takat.

Ezért van az, hogy néha olyan sokáig néznek meredten egy irányba, látszólag a semmibe.De ők látnak ot t valamit , amit mi nem!”

- Anya? - léptem közelebb a székhez. De semmi nem történt. Azaz valami mégiscsak, merta széken egy könyv hevert , ami egy perccel korábban még nem volt ot t . A Sötétség és a Fény:A Mágia Eredete. Macontől származott , lát tam korábban Ravenwoodban. Felemeltem, mirekiesett belőle egy rágópapír: kétségkívül Anya egy könyvjelzője. Lehajoltam a fecni után, mireforogni kezdett velem a helyiség. Különböző színű fények villóztak körülöt tem.

Próbáltam egy pontra koncentrálni, hogy ne essek el, de túlságosan szédültem. A fapadlófelém lódult , és ahogy földet értem, füst homályosítot ta el a látásomat...

Mire Abraham visszatért Ravenwoodba, a hamu már beszivárgott a házba is. Gatlin óriásiépületeinek tűz emésztette maradványai fekete hópehelyhekként hullottak a második emeletnyitva maradt ablakaiból. Miközben Abraham felfelé haladt a lépcsőn, lábnyomokat hagyott apadlót borító vékony, fekete hamurétegben. Úgy csukta be az emeleti ablakokat, hogy közbenegy pillanatra sem tette le a Holdak Könyvét. Ha akart volna, sem tudott volna megválni tőle. AGreenbrier öreg szakácsnőjének, Ivynek igaza volt: a könyv hívta őt, andalító suttogással,melyet rajta kívül senki más nem hallott.

Amikor a dolgozószobába ért, a polírozott mahagóniasztalra tette a könyvet. Azonnal tudta,hová lapozzon, sőt mintha a könyv magától pörgette volna a lapjait. Mintha tudta volna, mitakar. Noha Abraham korábban soha nem látta, nem kételkedett benne, hogy a választ,Ravenwood megőrzésének kulcsát, ezeken az oldalakon leli meg. A Könyv felkínálta neki azt,amire mindennél jobban vágyott. De cserébe ő is kért valamit.

Abraham a latin betűkre tekintett. Azonnal felismerte a szöveget. Ez volt az az Igézet, amirőlmár korábban olvasott más könyvekben, és amit mindig is csak legendának tartott. Most, hogymégis szembesült a létezésével, megbizonyosodhatott tévedéséről.

Hirtelen meghallotta Jonah hangját.- Abraham, el kell hagynunk a házat, jönnek az unionisták! Mindent leégettek, és Savannah-

ig meg sem állnak! Gyere, siessünk a Járatokba!Abraham eltökélt hangja még saját maga számára is furcsának tetszett.- Nem megyek sehova, Jonah.- Miről beszélsz? Mentsük, amit tudunk, és gyerünk innen! - ragadta meg Jonah a testvére

karját. Es akkor meglátta a nyitott könyvet. Döbbenten meredt az írásra, nem akart hinni aszemének.

- A Daemonis Pactum.M Démoni Szerződés? - hőkölt hátra. - Jól gondolom?Ez a Holdak Könyve?

- Meglep, hogy ráismersz! A tanulmányaink során nem mutattál túl nagy érdeklődést!Jonah már megszokhatta Abraham sértő megjegyzéseit, de észrevette, hogy ezúttal többről

van szó.- Abraham, ne tedd!- Nem te szabod meg, hogy mit tehetek és mit nem! Te elnéznéd, ahogy porig ég a ház,

anélkül, hogy a kisujjadat mozdítanád! Soha nem voltál képes megtenni, amit kell! Gyengevagy, mint az anyánk!

Jonah arcizma megrándult ennek hallatán - mintha a bátyja megütötte volna.- Honnan szerezted?

- Emiatt ne aggódj!- Abraham, gondolkozz ésszel! A Démoni Szerződés túl veszélyes! Könnyen kicsúszhat az

irányításod alól! Alkuba bocsátkozol úgy, hogy nem is tudod, mit kell cserébe feláldoznod!Vannak más házaink is!

Abraham félrelökte a testvérét. Alig ért hozzá, Jonah mégis a szoba szemközti faláhoztántorodott.

- Más házaink? Ravenwood a családunk székhelye a Halandók világában!Csak nem képzeled, hogy engedem, hogy egy szedett-vedett katonacsürhe porig égesse? E

könyv segítségével megmenthetem! - jelentette ki, majd emelt hangon folytatta: - Exscinde,neca, ódium incende; mors portám patefacit . Pusztíts, ölj, gyűlölj; a halál megnyitja a kaput!

- Abraham, hagyd abba!De már késő volt; a szavak oly gördülékenyen csorogtak Abraham ajkáról, mintha egész

életében ismerte volna őket. Jonah rémülten pislogott körbe, rettegett a következményektől. Defogalma sem volt, mit kért pontosan a bátyja.

Csak azt tudta, legyen bármi is, teljesülni fog. Az Igézet nagy hatalommal bírt, de cserébeolyan árat követelt, melyet sosem lehetett előre kiszámítani. Jonah a fivéréhez futott, mire kicsi,úgy tojás méretű, szabályos gömb csúszott ki a zsebéből, és gördült végig a földön.

Abraham felvette a lábánál izzó tárgyat, és megforgatta a kezében.- Mit akarsz ezzel az Fénygömbbel, Jonah? Talán csak nem egy bizonyos Incubust akarsz

foglyul ejteni ebben az ősi börtönben?Ahogy Abraham közeledett felé, Jonah lépésről lépésre hátrált, de testvére gyorsabb volt.

Egy szempillantás alatt a falhoz szorította Jonah-t, és vasmarokkal ragadta meg a torkát.- Nem - nyögte amaz. - Dehogy...De Abraham egyre erősebben fojtogatta.- Ugyan már, mi szándéka lehetne egy Incubusnak az egyetlen eszközzel, mely foglyul

ejtheti a fajtáját? Ennyire ostobának nézel?- Csak próbállak megvédeni magadtól!Abraham előrelendült, bátyja vállába mélyesztette fogait, és megtette azt, amire korábban

gondolni sem mert.Vért ivott.Azzal a szerződés megköttetett. Többé már nem emlékeken és álmokon fog élni, hanem vér

után fog sóvárogni.Miután teleszívta magát, a földre dobta fivére ernyedt testét, és lenyalta a hamut a kezéről. A

fekete szemcsékben még mindig érződött a hús íze.- Igazán vigyázhattál volna magadra!Abraham elfordult fivére testétől, és így szólt:- Ethan!

- Ethan!

Amikor kinyitot tam a szemem, a levéltár padlóján feküdtem, miközben Marian tőle szokat lanijedtséggel hajolt fölém.

- Mi történt veled?

- Nem tudom!

Felültem, és fájdalmas fintorral tapogattam meg a fejem. A hajam alat t púpot éreztem.

Biztos beütöt tem, mikor elestem.

Macon könyve ot t feküdt mellet tem a földön, kinyitva. Marian rám nézett azzal a különöstekintetével, mely az érzékszerveken túli érzékelés képességére utalt - annyira nem kellet tvolna ezen meglepődnöm, hiszen néhány hónapja ő is követet t a látomásaimba. Pármásodperc múlva hideg borogatással tért vissza, melyet lüktető fejemre szorí tot t .

- Újra látomásaid támadtak, igaz?

Bólintot tam. Elmémben sűrűn követték egymást a képek, de egyikre sem tudtamösszpontosí tani.

- Ez már a második alkalom. Az első akkor történt, mikor Macon naplóját tartot tam akezemben.

- És mit lát tál?

- A nagy gyújtogatás éjszakája volt , mint a nyakék előidézte látomásokban.

Ivy odaadta a Holdak Könyvét Abraham Ravenwood-nak, aki mindkét látomásban szerepelt .

A nevet nehézségek árán, zavarosan tudtam csak kimondani. Abraham Ravenwood voltGat lin megye múlt jának legret tegettebb figurája.

Megkapaszkodtam az asztal szélében, és próbáltam visszanyerni az egyensúlyomat. Vajonki akarja, hogy lássam ezeket az eseményeket? És ami ennél is fontosabb: miért?

Marian mozdulat lanul tartot ta kezében a könyvet, és aggódva nézett rám.

- És lát tam még valakit . J-vel kezdődött a neve. Judas? Joseph? Megvan!

Jonah! Azt hiszem, testvérek voltak, mindketten Incubusok.

- Többek annál - csapta be Marian a könyvet. - Abraham Ravenwood nagyhatalmúVérincubus volt , a Ravenwood Vérincubus leszármazottak atyja.

- Ezt meg hogy érted?

Tehát a történet, amit a városlakók évek óta mesélnek, igaz lenne? Újabb porrétegetsikerült lefújnom Gat lin természetfelet t i térképéről.

- Noha az Incubusok természettől fogva a Sötét Oldalon állnak, nem mindegyiküktáplálkozik vérrel. De ha egy megteszi, a vérszomj örökletessé válik.

Az asztalra támaszkodtam, miközben a látomás emléke kiéleződött az elmémben.

- Szóval Abraham az oka, hogy a Ravenwood birtok nem égett le, igaz? De nem az ördöggelpaktált le, hanem a Holdak Könyvével.

- Abraham rendkívül veszélyes volt , talán a valaha élt legveszélyesebb Igéző. El sem tudomképzelni, miért jelent meg neked. Szerencsére fiatalon meghalt , még Macon születése előt t .

- Fiatalon? - számolgattam magamban. - Meddig él egy Incubus?

- Százötven és kétszáz év között - felelte Marian, miközben visszatet te a könyvet azíróasztalra.

- Nem tudom, ennek mi köze akár hozzád, akár Macon naplóidhoz, de soha nem let t volnaszabad odaadnom neked. Beavatkoztam. It t kell hagynunk a könyvet, lezárva...

- De Marian néni...

- Ethan! Hagyd ezt , és ne beszélj róla senkinek, még Ammának sem! El sem tudom képzelni,mit szólna hozzá, ha kiejtenéd előt te az Abraham Ravenwood nevet!

Körém fonta a karját , és lagymatagon megölelt . - Most pedig végezzünk ezekkel akupacokkal, mielőt t Olivia kihívja a rendőrséget!

Az ajtóhoz fordult , és a zárba illesztet te a kulcsot.

Volt még valami, amit nem tudtam magamban tartani.

- Látot t engem, Marian néni. Abraham egyenesen rám nézett , és a nevemet mondta. Akorábbi látomásaimban soha nem fordult elő ilyesmi!

Marian megállt , és úgy meredt az ajtóra, mintha át látna rajta. Aztán elfordí tot ta a kulcsot azárban, és hirtelen mozdulat tal kitárta az ajtót .

- Olivia! Mit gondolsz, Melvil Dewey tudna téged nélkülözni, amíg megiszunk egy teát?

A beszélgetésnek ezzel vége szakadt. Marian Őrző volt , és az Igézők Könyvtárának, aLunae Librinek a főkönyvtárosa. Ennél többet nem mondhatot t úgy, hogy ne lépje túl ahatáskörét . Ö nem foglalhatot t állást egyik oldal mellet t sem, és ha az események lavinájaegyszer megindul, nem avatkozhatot t közbe.

Nem pótolhatta számomra Macont, ahogyan Anyát sem. Egyedül maradtam.

JÚN.14.

A csomagolópapír alatt

Ez az összes?

A kölcsönzőpulton három küldemény hevert , barna papírba burkolt könyvek.

Marian az utolsót is ellát ta a jól ismert „Gat lin Megyei Könyvtár” bélyegzővel, melyből mindigkettő került a fehér zsineggel átkötöt t küldeményekre.

- Nem, vigyétek még azt is! - mutatot t Marian egy további csomagra, mely a legközelebbiszállí tókocsin feküdt.

- Azt hit tem, ebben a városban senki sem olvas.

- Ó, dehogynem! Csak nem szívesen vállalják fel, hogy miket olvasnak.

Ezért nálunk nem csak könyvtárközi kölcsönzés van, hanem házhoz szállí tás is.

Persze csak a kölcsönözhető művekből, és két-három napos teljesí tési határidővel.

Nagyszerű. Eddig is féltem megkérdezni, mi van a barna papíros csomagokban, és ezekután végképp nem akartam tudni. Megemeltem az egyik küldeményt, és felnyögtem.

- Ebben meg mik vannak, lexikonok?

Liv kihúzta a bizonylatot a zsinegek alól, és így szólt :

- Egészen pontosan a Lőszerek Enciklopédiája.Marian kitessékelt minket az ajtón.

- Menj Ethannel, Liv! Még nem is lát tad a mi szép kis városunkat.

- Egyedül is elboldogulok! - ellenkeztem.

Liv sóhajtot t , és az ajtó felé lökte a szállí tókocsit .

- Ugyan már, Herkules! Segítek, együtt gyorsabban megleszünk! Hiszen a gat lini hölgyekmár alig várják a... - it t újabb bizonylatot vet t elő - Karolinnai Tortamester Szakácskönyvét.

- Karolinai - vágtam rá önkéntelenül.

- De hát én is ezt mondtam! Karolinnai.

Két órával később már kézbesítet tük a könyvek nagy részét, miközben elhaladtunk aJackson gimi és a Shop & Lop mellet t is. Amikor a Tábornok Parkjához értünk, rájöt tem, miértakart Marian olyan lelkesen felvenni a könyvtárba még így is, hogy a gyér látogatot tságbólí télve nemigen szenvedhetet t munkaerőhiányban: Liv mellé szánt idegenvezetőnek.

Munkakörömhöz tartozott a vendég pesztrálása: el kellet t kalauzolnom a tóhoz és aTejponállóhoz, és el kellet t neki magyaráznom, hogy it t az emberek a legtöbbször nem aztmondják, amire valójában gondolnak. Röviden, a fő feladatom lényegében abban állt , hogy Livbarát ja legyek.

Eltűnődtem, hogy Lena mit fog ehhez szólni - már ha észreveszi egyáltalán.

- Akkor sem értem, miért állí tanak a város közepén szobrot egy olyan háború tábornokának,melyet a Dél nemcsak hogy elvesztet t , de általában véve kínos is a régió számára.

Persze, hogy nem értet te.

- Az emberek it t t isztelik az elesetteket. Egész múzeumot szenteltek nekik.

Arról már nem szóltam, hogy az Elesett Harcosok Háza volt az a hely, ahol Apa néhány

hónapja, Ridley sugallatára, öngyilkosságot kísérelt meg.

A Volvo kormánya mögött ülve Livre sandítot tam. Már nem is emlékeztem rá, hogy Lenánkívül mikor ült utoljára lány az anyósülésen.

- Borzalmas idegenvezető vagy!

- Ez Gat lin. Kevés it t a látnivaló - néztem a visszapillantó tükörbe. - Legalábbis az olyanlátnivaló, amit szívesen megmutatok.

- Ezt meg hogy érted?

- A jó idegenvezető tudja, mit kell megmutatni és mit kell elrejteni.

- Akkor helyesbítek. Borzalmasan eltájolt idegenvezető vagy!

- Szóval én vagyok a félrevezetőd?

Az idét len beszólások lassan a védjegyemmé váltak.

- Az az igazság, hogy nem lelkesedem sem a szóvicceidért , sem az idegenvezetésrőlalkotot t szemléletedért - közölte Liv.

Ezúttal két fonott copfba kötöt te a haját , és az arca kipirult a hőségtől. Nem volthozzászokva a dél-karolinai párás levegőhöz.

- Mit szeretnél látni? Talán vigyelek el a 9-es út mellet t i régi gyapotüzem mögékonzervdobozokra lőni? Vagy a sínekhez, pénzérméket lapí tani? Netán kövessük a legyeketaz általunk Tejponállónak nevezett szutyokrakáshoz, ahol ételt csak a saját felelősségedrefogyaszthatsz?

- Naná! Akarom mindet, de kezdjük az utolsóval! Mindjárt éhen halok!

- .. .hét , nyolc, kilenc - dobta le Liv az utolsó könyvtári bizonylatot a két kupac egyikére.

- Ami azt jelent i, hogy én nyertem, te vesztet tél, és vedd le a kezed arról ahasábburgonyáról! Most már az enyém!

Azzal fogta a chilis sült krumplimat, és áthúzta a piros műanyag asztalon a saját térfelére.

- Úgy érted, sült krumpli.

- Úgy értem, az üzlet az üzlet .

A térfelén így is alig fért el a sok hagymakarika, a sajtburger, ketchup, majonéz és a jegesteám. Jól lehetet t látni, melyik fogás kit illet , mert Liv vonalat húzott ket tőnk térfele közé, amiúgy nézett ki, mint a kínai nagy fal sült krumpliból.

- „Jó szomszédság, jó kerí tés.”

A sor ismerős volt angolóráról.

- Walt Whitman! - találgattam, de Liv a fejét rázta.

- Robert Frost . Vedd csak le szépen a kezed a hagymakarikámról!

Ezt igazán kitalálhattam volna, hiszen milyen sokszor idézte, adaptálta Lena Frost verseit !

Megálltunk a Tejponállónál ebédelni, mert ot t állt az út mentén, nem messze az utolsó kétháztól, ahová könyveket kellet t szállí tanunk: az Útmutató a béltisztításhoz címűt Mrs. Ipswich-nek, A második világháború korának klasszikus erotikus képeit pedig Mr. Harlow-nak. Utóbbit afeleségének adtuk át , mert a címzett nem tartózkodott ot thon - és akkor végre megértet tem,mire jó a barna csomagolópapír.

- Nem hiszem el - mondtam, miközben galacsinná gyúrtam a szalvétámat. - Ki gondolná,hogy ez a Gat lin ilyen romant ikus hely?

Én a vallási művekre fogadtam, Liv pedig a szerelmes regényekre. Nyolc a kilenc aránybanveszítet tem.

- Nem egyszerűen romant ikus, hanem romant ikus és erényes. Nem tűnt fel, hogy az

Életvezetési tanácsok a Bibliából és az Istenien ínycsiklandó Delilah című műveket egyazonhelyre kézbesítet tük?

- Én azt hit tem, a Delilah egy szakácskönyv!

- Nem az, ha csak nem főz az a nő valami olyat , ami még a chilinél is csípősebb! - kacsintot t ,majd meglengetet t egy burgonyahasábot a levegőben.

- Sült krumpli - mondta.

- Pontosan.

Elvörösödve gondoltam vissza arra, milyen izgatot tnak tűnt Mrs. Lincoln, amikor leadtuk nekiezt a két könyvet. Nem árultam el Livnek, hogy Delilah rajongója a legjobb barátom anyukája,és a város legbigottabb asszonya.

- Szóval, hogy tetszik a Tejponálló? - váltot tam témát.

- Odavagyok érte! - lelkendezett a lány, majd beleharapott a sajtburgerébe, mely akkoravolt , hogy méretével még Linket is szégyenbe hozta volna. Azelőt t is feltűnt , hogy amit Livbetermel egy ebéd alat t , az elég lenne egy egész egyetemi kosárcsapatnak. Úgy tűnt,egyáltalán nem érdekli, mit gondolok róla, és ez nagy megkönnyebbüléssel töltöt t el, főleg így,hogy az utóbbi időben akárhogy próbáltam Lenához közeledni, csak hibát hibára halmoztam.

- És mondd, mi lenne a te barna papíros csomagodban? Vallási művek, szerelmes füzetek,vagy mindkettő?

- Nem tudom.

Több t itkot őriztem, mint amennyivel elbírtam, de egyet sem szándékoztam megosztanivele.

- Ugyan már! Mindenkinek vannak t itkai!

- Nekem nincsenek - hazudtam.

- Szóval semmi nincs a csomagolópapír alat t?

- Nincs. Legfeljebb további papírrétegek - bizonygattam, és azt kívántam, bár így lenne.

- Tehát hasonlí tasz a hagymához?

- Á, inkább a krumplihoz.

Lena felvet t egy újabb burgonyahasábot, és tüzetesen megszemlélte.

- Ethan Wate nem lehet hétköznapi krumpli. Maga, kérem, hasábburgonya - jelentet te ki,majd mosolyogva bekapta a falatot .

- Jól van - bólintot tam nevetve. - Akkor hasábburgonya vagyok. De nem vagyok barnapapírba csomagolva, nincs rejtegetnivalóm!

Liv a szívószállal megkeverte a jeges teát.

- Most már végképp bebizonyosodott a gyanúm. Egészen biztos, hogy szerepelsz azIstenien ínycsiklandó Delilah várólistáján!

- Sajnos, lebuktam.

- Nem ígérhetek semmit , de ismerem a könyvtárost . Sőt mi több, elég jól!

- Szóval kihasználod az ismeretséget?

- Téged használlak ki, haver! - kacagott fel Liv, és a következő pillanatban én iscsat lakoztam hozzá. Meghit t érzés volt a társaságában lenni, mintha mindig is ismertem volna.Jól éreztem magam, de a vidámságom, mikor abbahagytuk a nevetést , bűntudattá változott .Na, ezt magyarázza meg valaki...

- Szerintem mindenfajta t itkolózásban van valami romant ikus. Nem? - kérdezte, miután újrahozzálátot t a sült krumplihoz. Nem tudtam, mit felelhetnék erre, tekintve a városban őrzött ,igencsak számottevő mennyiségű t itkot .

- Az én szülővárosomban a vendéglő ugyanabban az utcában van, mint a templom, és agyülekezet a szertartás után egyből át is vonul. Néha még a vasárnapi vacsoraidő is ot t érminket.

- És istenien ínycsiklandozó a főzt jük? - mosolyodtam el.

- Majdnem, de azért annyira nem izgató. Viszont az italok nem ilyen hidegek. A jég, barátom- mutatot t a kezében levő burgonyahasábbal a teájára -, felénk olyasvalami, melyetgyakrabban talál az ember a földön, mint a poharában.

- Szóval valami gondja van a hölgynek Gat lin megye híres jeges teájával? - ékelődtem.

- Tudja, uram, a teát forrón kell felszolgálni, kannában! - nevetet t .

Elcsentem tőle egy sült krumplit , és én is a teára mutat tam.

- Hölgyem, igazság szerint egy ortodox déli bapt ista számára ez maga a Sátán itala!

- Azért , mert hideg? - csodálkozott Liv.

- Azért , mert tea! Tilos a koffein - magyaráztam vigyorogva.

- Tilos a tea? - bámult rám Liv döbbenten. - Hát én soha nem fogom megérteni ezt azállamot.

- Szóval, beszéljünk még az istenkáromlásról? - loptam el egy újabb hasábot.

- Azt még nem is meséltem, mi történt, amikor a főútnál Millie reggeliző bárjában elősütöt t ,mélyhűtöt t süteményt kezdtek felszolgálni. A dédnagynénikéim, a Nővérek akkora hűhótcsaptak, hogy majdnem összedőlt az egész kóceráj! Komolyan mondom, csak úgy röpködtek aszékek!

- Ők apácák? - kérdezte Liv, miközben egy hagymakarikát dugott a sajtburgerébe.

- Kik?

- Hát a Nővérek!

Újabb hagymakarika.

- Nem - mosolyodtam el. - Tényleg testvérek.

- Értem - mondta, miközben visszatet te a zsemlét az asztalra.

- Nem, ezt te nem értheted - ellenkeztem.

Liv felvet te a sajtburgert , és beleharapott .

- Persze, hogy nem! - hagyta rám.

Ismét felnevettünk, amikor meghallot tam, hogy Mr. Gentry odalép a hátam mögé.

- Elég lesz ennyi? - kérdezte, miközben egy rongyos konyharuhába törölte a kezét.

- Igen, uram - bólintot tam.

- És hogy van a barátnőd?

Hangsúlyából világosan érződött , hogy arra számít , hátha végre megjöt t az eszem, éskidobtam Lenát.

- Ööö, jól, uram.

Mr. Gentry csalódottan biccentet t , és visszafordult a pult irányába.

- Üdvözlöm Ammát! - fordult még hátra.

- Nekem úgy tűnik, hogy nem nagyon bírja a barátnődet - állapí tot ta meg Liv, majd kérdőnnézett rám, de nem tudtam, mit is mondjak. A barátnőmnek számít az a lány, aki lelépett egymásik sráccal? - Azt hiszem, Ashcroft professzor már beszélt róla.

- Lena... A bar... a neve Lena - nyögtem ki, és reméltem, nem veszi észre, milyenkényelmet lenül érzem magam. Látszólag megúsztam.

- Biztos találkozók majd vele a könyvtárban - mondta, majd újra belekortyolt a teájába.

- Nem tudom, bejön-e majd - jegyeztem meg félszegen. - A dolgaink elég furcsán alakulnakmostanában.

Nem tudtam, hogy ezt most miért kötöt tem az orrára. Hiszen alig ismertem Livet ! Mégis jóérzés volt kimondani, ami a szívemet nyomta; kicsit fel is engedett a bennem levő feszültség.

- Biztos megoldjátok majd! Odahaza én is folyton veszekedtem a barátommal - vallot ta bekönnyed hangon, azon igyekezve, hogy jobban érezzem magam.

- Mióta vagytok együtt? - érdeklődtem.

Liv legyintet t , és közben a fura óra lejjebb csúszott a csuklóján.

- Á, szakítot tunk. Egy tapló volt . Nem bírta elviselni, hogy a barátnője okosabb, mint ő!

Úgy éreztem, ideje leszállni a barátnők és exbarátnők témájáról.

- Szóval, elmondod, mi ez? - biccentet tem az óraszerű tárgy felé.

- Ez?

Liv az asztal fölé emelte a csuklóját , hogy láthassam a fura fekete kütyüt.

Három számlap volt rajta, és egy kis ezüst tű egy téglalapon, teli cikcakk vonalakkal, mint agépeken, melyek a földrengések erejét mérik.

- Szelenométer - közölte, mire én értet lenül meredtem rá.

- Szeléné az ókori görögök holdistennője. A meter meg lat inul azt jelent i: mérték -magyarázta, majd elmosolyodott : - Talán berozsdásodott a görög-lat in szókincsed?

- Egy kicsit - hagytam rá.

- A Hold gravitációs erejét méri - pontosí tot t , majd figyelmesen megszemlélte az egyikszámlapot. A mutató alat t számok jelentek meg.

- Miért érdekel a Hold gravitációs ereje?

- Amatőr csillagász vagyok, és leginkább a Hold érdekel. Óriási hatással van a Földre. Tudod,az árapály és hasonlók. Ezért készí tet tem ezt az eszközt.

Ennek hallatán majdnem kiköptem a kólámat.

- Te készítet ted? Ez komoly?

- Nem kell úgy odalenni, nem volt olyan nehéz!

Liv ismét elpirult ; zavarba hoztam. Az étel után nyúlt .

- Isteni ez a sült krumpli.

Próbáltam elképzelni Livet a Tejponálló angliai megfelelőjében, amint hegy magasságúsültkrumpli-rakás mögött ülve a Hold gravitációs erejét méri.

Kellemesebb gondolat volt , mint a kínzó kép, amint Léna felpattan John Breed Harley-jára.

- Akkor hát halljunk a te Gat linedről! A kisvárosról, ahol másképp hívják még a sült krumplitis.

Ami engem illet , Savannah-nál messzebbre sosem jutot tam, így el sem tudtam képzelni,milyen lehet az élet egy másik országban.

- Az én Gat linemről? - kérdezett vissza, miközben kivörösödött arca halványulni kezdett .

- A városról, ahonnan jöt tél.

- Londontól északra fekszik, a neve King’s Langley.

- Hogy mi?

- Tudod, Hert fordshire-ben!

- Ez nekem nem mond semmit .

Tovább et te a hamburgerét , majd így szólt : - Talán ez majd segít : az Ovalt ine-t it t találtákfel. Tudod, azt az italt ! - üres tekintetem látva felsóhajtot t . - Összekevered tejjel, és malátáscsoki italt kapsz!

- A csokis tejre gondolsz? - kerekedett el a szemem. - Olyan, mint a Nesquik?

- Pontosan. Igazán jó kis italpor, egyszer ki kéne próbálnod.

Kólaivás közben elnevettem magam, így sikerült lecsöpögtetnem a kopott Atari pólómat.Szóval az Ovalt ine-lány találkozik a Quik-fiúval. El akartam mesélni Linknek, de aztáneszembe jutot t , hogy biztosan rosszra gondolna.

Alig töltöt tünk együtt néhány órát , de máris úgy éreztem, hogy Liv a barátom.

- És amikor nem iszol Ovalt ine-t és nem alkotsz tudományos mérőműszereket, mivel töltődaz idődet King’s Langley-ben, Olivia Durand?

- Lássuk csak - kezdte, miközben összegyűrte a sajtburger papírját . - Többnyire olvasok, haépp nem az iskolában vagyok. Egy Harrow nevű helyen tanulok.

- Tényleg így hívják?

- Hogy? - kérdezett vissza értet lenül, az orrát ráncolva.

- Harrowing. Megpróbáltatás. MEG-PRÓ-BÁL-TA-TÁS. Vízszintes kilenc, mint például abbana mondatban, hogy „ahogy telnek az évek, egyre kevésbé bírom a megpróbáltatásokat, EthanWate”.

- Sose hagyod ki a lehetőséget, hogy valami rémes szófacsarással borzold a kedélyeket,igaz? - mosolyodott el Liv.

- Nem válaszoltál a kérdésre!

- Nem. A megpróbáltatás nem nekem való.

- Miért nem?

- Nos, kezdjük azzal, hogy én egy zseni vagyok.

Ezt olyan tényszerűen közölte, mintha csak azt mondta volna, hogy szőke vagy brit .

- És akkor miért jöt tél Gat linbe? Nem igazán mondható el a városunkról, hogy különösebbvonzerővel bírna zsenik számára.

- Nos, a THCS, azaz a Tehetséges Hallgatók Csereprogramjának tagja vagyok, mely a DukeEgyetem és az én iskolám közt működik. Ideadnád a majonnézt?

- Ma-jo-néz - tagoltam lassan.

- Én is ezt mondtam!

- És a Duke ugyan miért akarna Gat linbe küldeni? Hogy részt vegyél a summerville-iművelődési központ egy tanfolyamán?

El sem tudtam képzelni Livet akár egy művelődési központban, Summerville-ben.

- Dehogy, te észlény! Azért , hogy a szakdolgozatom konzulensénél, a híres Dr. MarianAshcroftnál tanulhassak, aki a témám egyet len érdemi szakértője.

- Miért , miből í rod a szakdolgozatot?

- A folklór és mitológia szerepéről a polgárháború utáni Amerika közösségeinekkialakulásában.

- A legtöbben it t még az Államok Közt i Háborúként utalnak rá - hívtam fel a figyelmét, mire őfelnevetet t . Örültem, hogy végre egy ember, aki ezt viccesnek találja. Számomra egyszerűenkínosnak tűnt.

- Tényleg igaz, hogy a déliek néha beöltöznek régi polgárháborús egyenruhákba, és

szórakozásból eljátsszák a korábbi csatákat?

Felálltam. Az egy dolog, hogy én mit szoktam erről mondani, de nem akartam Livtől is hallani.

- Szerintem induljunk. Még házhoz kell vinnünk néhány könyvet.

Liv bólintot t , és a maradék sült krumplija után nyúlt .

- De ezt ne hagyjuk it t , vigyük el Lucille-nak!

Nem mondtam el neki, hogy ezt a macskát Amma sült csirkével és maradék raguval etet i,méghozzá porcelántányéron - pontosan úgy, ahogy a Nővérek elrendelték. El sem tudtamképzelni, hogy az elkényeztetet t sziámi zsírban tocsogó sült krumplira fanyalodjon. Lucille,ahogy nénikéim is bizonygatták, kü-lön-le-ges macska volt , ráadásul Lenát is kedvelte.

Amikor az ajtó felé vet tük az irányt, a koszos ablaküveg másik oldalán egy autót vet temészre: Larkin járgánya fordult meg Y-alakban a kavicsos parkoló túlsó felén. Ezzel Lenavilágosan értésemre adta, hogy el akar minket kerülni.

Remek.

Csak álltam és néztem, ahogy a kocsi kifarol a Dove utcára.

Aznap éjjel álmat lanul feküdtem, és kezemet a fejem alat t összekulcsolva bámultam a kékmennyezetet . Néhány hónappal ezelőt t ilyenkor tértünk nyugovóra Lenával, külön, de mégisegyütt . Olvastunk, nevettünk, megbeszéltük, kivel mi történt aznap. Nélküle szinte még azelalvás is nehezemre esett .

Megfordultam, és megnéztem a régi, megrepedt telefonomat. Lena születésnapja óta nemműködött valami jól, de bíztam benne, hogy azért el tudnak rajta érni. Már ha valaki akarna.

Nem mintha Lenával szükségünk let t volna telefonra.

Abban a pillanatban visszavedlet tem a hétéves kisfiúvá, aki a puzzle darabkát egy óriási,rendet len kupaccá halmozta. Amikor kicsi voltam, Anyukám leült mellém a földre, és segítet t akáoszból kirakni a képet. De már nem voltam gyerek, és Anya se volt velem. Egyre csakforgattam a darabkákat az elmémben, de sehogy sem akartak értelmesen összeállni. Mégmindig ugyanabba a lányba voltam szerelmes, ez mit sem változott . Csakhogy ez a lányt itkolózott előt tem, és alig szólt hozzám.

És akkor még ot t voltak a látomások is.

Abraham Ravenwood, a Vérincubus, aki megölte saját testvérét , tudta a nevem, és látot tengem! Addig kell törnöm a fejem a puzzle darabkáin, amíg összeállnak valami értelmesmintává. Nem tehetem őket vissza a dobozba, ezzel már elkéstem. Arra vágytam, bárcsakvalaki a helyére illesztene legalább egy darabkát. Aztán anélkül, hogy végiggondoltam volna,mit teszek, felkeltem, és kinyitot tam a szobám ablakát.

Kihajoltam, és mélyen beszívtam a sötétség illatát . Hirtelen meghallot tam Lucillenyávogását. Azt hit tem, Amma vélet lenül kizárta. Már kiszóltam volna neki, hogy jövök, deaztán észrevettem, hogy a macska nincs egyedül. Boo Radley-vel ültek egymás mellet t azablakom alat t , a verandán.

Boo a farkával csapkodta a fapadlót , mire Lucille válaszul nyávogott . Úgy ültek ot t a verandalépcsőjén, farkat csóválva és nyávogva, mintha civilizált társalgást folytatnának, akár kétvároslakó egy meleg nyári estén. Nem tudom, miről pusmogtak, de biztos, hogy valami nagy hírvolt . Addig feküdtem az ágyban, hallgatva Macon kutyájának és a Nővérek macskájánakbeszélgetését, míg álomba nem merültem.

JÚN. 15.

A Déli Ropogós

Ethan Wate, egy ujjal se merj hozzányúlni a pitéimhez, amíg nem szólok! - dörrent rámAmma, mire én felemelt kézzel hátráltam.

- Csak segíteni akartam! - szabadkoztam.

Dühösen villant a szeme, a keze pedig sebesen járt , éppen a kétszeres győztesédesburgonyás pitéjét csomagolta t iszta konyharuhába. A tejfölös és mazsolás finomságok azíróval ízesí tet t pite mellet t vártak a sorukra, hogy ők is a hűtőtáskába kerüljenek. Agyümölcsös piték még a rácson hűltek, és az egész konyhát finom, fehér lisztréteg borí tot ta.

- Csak két nap telt el a nyári szünidőből, és te máris it t lábat lankodsz? - szitkozódott továbbházvezetőnőnk. - Ha csak egyet is le mersz ejteni a dí jnyertes pitéim közül, esküszöm, aziskolába fogsz visszavágyni, a bukottak mellé, a nyári tanórákra! Ha mindenáron segíteniakarsz, akkor ne it t szerencsét lenkedj, hanem eredj, és állj ki a kocsival!

Az indulatok olyan magasra kúsztak, mint a hőmérő higanyszála; miközben kidöcögtünk aVolvóval a főútra, így nem sokat beszéltünk. Én végképp eldugultam, na nem mintha bárki isészrevette volna. Elérkezett Amma várva várt nagy napja. Amióta az eszemet tudtam, mindenévben ő nyerte a Gyümölcsös Piték kategóriájának első, és a Krémes Piték kategóriájánakmásodik dí ját . Egyedül csak tavaly maradt el az elismerés, akkor ugyanis, mivel mindössze kéthónap telt el Anya balesete óta, nem mentünk el. Gat lin nem dicsekedhetet t azzal, hogy övéaz állam legnagyobb szabású vagy legrégebbi vására. A Hampton Megyei GörögdinnyeFeszt ivál két mérföldnyi terület tel és úgy húsz évvel megelőzött bennünket, a Gat liniBarackherceg és Hercegnő címével járó preszt ízs pedig aligha ért fel azzal amegt iszteltetéssel, ha az ember a Hamptoni Dinnyekirály és Királynő-választáson jártszerencsével.

De amikor behúztunk a poros parkolóba, Amma pókerarca nem verte át se Apát, se engem.Ez a nap a versenyekről és a pitékről szólt , így ha valaki nem becsomagolt süteménnyelegyensúlyozott olyan óvatosan, mintha újszülöt t csecsemőjét vinné a karjában, akkor pálcáttartó, bodorí tot t hajú gyerekét taszigálta a felállí tot t sátor felé. A Gat lini Barackokrólelnevezett szépségverseny szervezője Savannah anyja volt , Savannah maga pedig - milymeglepő a barackhercegnői cím állandó nyertese. Mrs. Snow naphosszat az eseménytfelügyelte. Megyénkben aligha akadt olyan ifjonc, akit túl fiatalnak tartot tak a koronához. Avásár nagy eseménye, a Legtündéribb Baba választása, ahol a kis pelenkások rózsásarcocskái mérettek meg, több nézőt vonzott , mint a Roncsderbi. Tavaly Skipették porontyátkizárták, miután arcocskája rózsás színe a bíró kezén maradt. A megyei vásáron szigorúszabályok uralkodtak: kétéves korig t ilos az ünneplőruházat, hatéves korig t ilos a smink, ésutána további hat éven keresztül is csak az „életkornak megfelelő smink” megengedett .

Régen, amikor még Anyukám élt , előszeretet tel krit izálta Mrs. Snow-t , és csipkelődései egyikkedvelt céltáblájaként éppen e szépségverseny szolgált .

Szinte hallot tam, ahogy mondja: „Életkornak megfelelő smink? Észnél vagytok, emberek?Ugyan milyen smink felel meg egy hétéves kislánynak?” De a családunk akkor semmulasztot ta el a megyei vásárt - az előző év kivételével.

Most pedig ismét it t találtuk magunkat: pitével a kézben furakodtunk a tömegen keresztül,mint régen.

- Mitchell, ne lökdöss! - szólt rá Apára szigorúan Amma. - Ethan, te meg ne maradj le! Nemfogom hagyni, fiaim, hogy Martha Lincoln, vagy bárki azok közül miat tatok megkaparintsaelőlem a dí jat !

Amma Mrs. Lincolnra, Mrs. Asherre, Mrs. Snow-ra és az AAFL többi tagjára utalt .

Mire végre ot t díszelgett a kézfejemen a belépő pecsét, úgy tűnt, három-négy megye teljeslakossága előzött meg minket. Senki nem akart lemaradni a Gat lin és Peaksville között elterülőszabadtéren megrendezett vásár nyitónapjáról - meg a vele járó, irdat lan mennyiségűpalacsintáról -, hiába tűzött a fülledt melegben a nap olyan erősen, hogy volt , aki el is ájult .Néhány szerencsés helyet szorí tot t magának, és hűsölt egy kicsit a Jövendő AmerikaiFarmerek tyúkóljai árnyékában. Ebben az évben csak a hőség várt rám, és a palacsinta semlelkesítet t különösképpen.

Apával együtt kötelességtudóan követtük Ammát a bírák asztalához, mely fölöt t egy óriásiDéli Ropogós hirdetés villózott . Minden évben másik cég szponzorálta a pitével valómegmérettetést ; ha nem a Pillsbury vagy a Sara Lee, akkor maradt a Déli Ropogós. Alátványos versenyek mindig nagy tömeget vonzottak, de a piték megmérettetése mindegyikentúltet t . Az indulók nemzedékek által rájuk hagyományozott családi receptek alapjánkészítet ték el műveiket. Minden egyes elnyert dí j dicsőséget hozott az egyik ősi családra, ésszégyent a többire. Az a szóbeszéd járta, hogy idén néhány versenyző nagyon szeretnéelorozni Ammától az első helyet . A morgásból í télve, amit egész álló héten hallgat tam akonyhában, ez talán akkor történik meg, ha a pokol befagy, és azok a nők korcsolyáznak rajta.

Mire megszabadultunk az értékes szállí tmánytól, Amma máris az asztalok elrendezésemiatt korholta a zsűrit .

- A cseresznyés után nem jó eceteset rakni, és az én krémeseim közé szó se lehet, hogyrebarbarás kerüljön! Elnyomja az ízüket - vagy maguk, fiaim, talán éppen ezt akarják?

- Most - mormogta Apa alig hallhatóan. És lön, a következő pillanatban Amma a bírákralövellte a Nézését, mire azok összecsukható székeiken feszengeni kezdtek.

Apa a kijárat felé sandítot t , és mielőt t felbőszült házvezetőnőnknek lehetősége támadtvolna minket is bevonni az ártalmat lan önkéntesek gyötrésébe és a bírák megfélemlí tésébe,észrevét lenül eloldalogtunk. Amint elvegyültünk a tömegben, két különböző irányba fordultunk.

- Egy macskával akarsz sétálni a vásárban? - nézett le Apa Lucille-re, aki ot t ült a lábamnála homokban.

- Miért ne?

Apa végre nevetet t - még mindig nem voltam hozzászokva, hogy már tud ilyet is.

- Hát, vigyázz magadra!

- Oké.

Apám biccentet t , mintha valóban szülő lenne, én pedig valóban gyerek.

Viszonoztam, és próbáltam nem gondolni a tavalyi évre, amikor kényszerű hirtelenséggelfelnőtté váltam és magamra maradtam, mert ő megzavarodott . Ő is ment a maga út ján, én isaz enyémen, és külön-külön eltűntünk a tömegben.

A vásárban tolongtak az emberek, mint a heringek, így időbe telt , mire megtaláltam Linket.Hozta a formáját , a játékos sátraknál lógott - abban a reményben, hogy végre felszedhetvalakit , különösen most, hogy lehetősége támadt más városokból érkező lányokkal istalálkozni. Az erőmérőnél állt , és remélte, hogy végre jól felvághat. Az ütéshez való kalapácsothanyagul a vállán egyensúlyozta. A dobos szerkója volt rajta, kopott Social Distort ion pólója,farzsebében a dobverők, melyek közül pénztárcája lánca fityegett .

- Hadd mutassam meg, lányok, hogy kell ezt csinálni! - hetvenkedett . - Álljatok hátrébb,nehogy bajotok essen!

Közönsége jót derült Linken, aki a tőle telhető legnagyobb erővel odasózott . A kismutatómegindult felfelé, mutatva a játékos erejét és csajozási esélyeit . Alul a „lúzer” és a „puhapöcs”értékek szerepeltek, legfelül, a harangnál pedig a „nagy kan” volt . Odáig azonban most nemszökött fel a mérőszál, ehelyett megállt félúton, a „csirkénél”. A lányok a szemüket forgatták,és megindultak a céllövölde felé.

- Direkt el van rontva! Mindenki tudja! - kiáltozott utánuk Link, miután a kalapácsotcsalódottan a földre dobta. Még ha igazat is beszélt , az a lényegen nem változtatot t .Gat linben semmi sem működik úgy, ahogy kellene, miért let t volna ez másként a vásárijátékokkal?

- Hé, van egy kis pénzed? - kérdezte Link, miközben, mintha fennállt volna az esély, hogyegy t ízcentesnél nagyobb értéket talál, a zsebeiben kotorászott .

A kezébe nyomtam egy ötdollárost , és a fejemet ráztam.

- Munkát kéne keresned.

- De hát van munkám, dobos vagyok!

- Az nem igazi munka! Olyanra gondoltam, amiért fizetnek is!

Link ez utóbbit elengedte a füle mellet t , és lányok vagy palacsinta reményében a tömegetpásztázta. Nehéz volt eldönteni, hogy most épp melyik jár a fejében, mert mindkettő lát tánegyformán reagált .

- Most próbálunk összehozni egy egész koncertre való repertoárt - közölte végül.

- És akkor a Holy Rollers a vásáron fog játszani?

- Mi, ezen a béna helyen? Soha! - t iltakozott , miközben a homokot rugdosta.

- Talán mert nem hívnának meg benneteket?

- Azt mondanák, bénák vagyunk. De a Led Zeppelinre is ezt mondták!

Ahogy körbejártuk a vásárt , egyre nehezebb volt nem észrevenni, hogy a körhinták évrőlévre egyre rozogábbá, a játékok meg egyre unalmasabbá váltak.

Eset len külsejű bohóc haladt el mellet tünk, kötegnyi léggömbbel a kezében.

Link megállt , és a karomba bökött .

- Figyeld, hat óránál! Tízpontos!

Linknél ez utalt a „legjobb nő” fogalmára. Egy szőke csajra mutatot t , aki mosolyogvaközeledett felénk - és nem volt más, mint Liv.

- Link... - kezdtem volna magyarázni, de felvillanyozott barátom már csak az új haditervéreösszpontosí tot t .

- Ahogy Anya mondaná, ezt az Isten is jókedvében teremtette! Halleluja, ámen! -lelkendezett .

- Ethan! - integetet t Liv.

- Hát ez meg hogy lehet?! - meredt rám felháborodott döbbenettel Link. - Neked már ot t vanLéna, ez nem igazság!

- Semmi sincs köztünk Livvel, és ami azt illet i, mostanság azt sem tudom, Lenával hogyállunk. Nyugi.

Livre mosolyogtam, és észrevettem, hogy kopott Led Zeppelinpólót visel. Ez persze Linkfigyelmét sem kerülte el.

- Ez a lány tökéletes! - áradozott .

- Szia Liv! Ez it t Link - mutat tam be a barátomat, akit egyúttal oldalba is löktem, hátha akkoreszébe jut becsukni a száját . - Liv Marian nyári kutatósegédje. Együtt dolgozunk akönyvtárban.

Liv a kezét nyújtot ta, Link pedig még mindig levegő után kapkodott .

- Vow!

Kedves barátom saját magát sose hozta zavarba, mindig csak engem.

- Cserediák Angliából.

- Azt a mindenit !

Vállat vontam, és Livhez fordultam.

- Én megmondtam!

Link a legszélesebb mosolyát villantot ta új ismerősére, és így szólt :

- Ethan egy szóval sem mondta, hogy egy ilyen elképesztően dögös csajjal dolgozik együtt !

Liv, meglepődést színiévé rám nézett :

- Nem? Hát ez elég szomorú!

Nevetet t , majd mindkettőnkbe belékarolt .

- Gyerünk, srácok! Magyarázzátok el szépen, hogy lesz ebből a fura, vat taszerű anyagbólcukor!

- De hölgyem, nem adhatok ki államtitkokat!

- Nekem ez nem gond! - vigyorgott Link, és karjával megszorí tot ta Liv karját .

- Mondj el mindent!

- A Szerelmesek Csatornáján vagy a Csókolózó fülkében?

- Hmmm... - rázta a fejét Liv. - Nehéz kérdés. Azt hiszem... az óriáskereket választom.

És akkor megpillantot tam a jól ismert fekete hajat , miközben a szellő elhozta a cit rom ésrozmaring illatát .

De semmi egyéb nem emlékeztetet t a régi Lenára. A lány ot t állt tőlem két méterre, egyjegyárusító bódé mögött , olyan cuccokban, amilyeneket Ridley szokott viselni. A fekete,ujjat lan felső szabadon hagyta a hasát, szintén fekete szoknyája pedig egy tenyérnyivelrövidebb volt a kelleténél. Hajában hosszú kék t incset pillantot tam meg, mely a választéktólfutot t az arca mellet t , le a hátára.

De nem is ez döbbentet t meg a legjobban, hanem az, hogy Lena, aki napvédő krémen kívülsoha semmi mást nem kent az arcára, most vastagon ki volt sminkelve. Vannak srácok,akiknek tetszik, ha egy lány ki van mázolva, de én sosem tartoztam közéjük. Lena feketévelkörberajzolt szeme különösen zavaró hatást tet t rám.

Levágott szárú farmerben rohangászó, izzadt, poros emberek vették körül, a háttérbenpedig piros-fehér kockás terí tővel letakart asztalok, és a mindenütt szétszóródott szalma -kirit tyentet t külsejével Lena nagyon nem illet t bele a képbe. Csak régi bakancsa voltváltozat lan, és a nyaklánca, mely a rajta fityegő emléktárgyakkal együtt még nyomokbanmegőrizte korábbi valóját . Más tekintetben azonban egyáltalán nem hasonlí tot t korábbiönmagára.

Három senkiházi bunkó bárgyún méregette - erős késztetést éreztem, hogy mindet jólpofán verjem!

Elengedtem Liv karját .

- Később találkozunk! - mondtam, mire Link nem hit t a szerencséjének.

- Semmi gond, menj csak! - biztatot t , miközben majd kiugrot t a bőréből.

- Megvárunk! - ajánlot ta fel Liv.

- Nem kell, majd később megkereslek benneteket!

Nem számítot tam rá, hogy it t találom Lenát, és nem tudtam, miként leplezzem, amit Linkmár észre is vet t : azt , hogy milyen szörnyen érzem magam. Mintha lehetne bárhogy isnyugalmat színlelni, miután az ember barátnője lelépett valaki mással!

- Ethan, már kerestelek - lépett hozzám Lena, és hangja úgy csengett , mint régen. Legalábbez emlékeztetet t arra a lányra, akit korábban ismertem; akibe őrülten szerelmes voltam, és akiviszont szeretet t . Ridley-s külső ide vagy oda, most is csak őt lát tam. Lábujjhegyre állt ,

kisöpörte hajamat az arcomból, közben ujjával lassan végigsimítot ta az államat.

- Érdekes szöveg azok után, ahogy a múltkor leráztál! - próbáltam úgy tűnni, mint aki lazánveszi a dolgot, de a düh mégiscsak kiütközött a hangomon.

- Nem ráztalak le! - ellenkezett Lena.

- Á, tényleg nem, csak fákat döntöt tél rám, és felpattantál egy idegen motorjára! - hánytama szemére a sérelmeimet.

- Én nem döntögettem fákat! - mentegetőzött Lena.

- Nem? - vontam fel a szemöldököm.

- Azok csak ágak voltak!

Afelől azért megnyugodhattam, hogy nem váltam közömbössé számára: lát tam, ahogy ujjaiközt a régebben tőlem kapott apró csillagos gémkapcsot forgat ja, olyan erősen, hogy azthit tem, mindjárt le is tépi a láncról.

- Sajnálom, Ethan! Nem tudom, mi történik velem - vallot ta be halk, őszintének tűnő hangon.- Néha úgy érzem, minden összecsap felet tem, és már nem bírom elviselni. Nem előledmenekültem ott a tónál, hanem saját magam elől.

- Biztos vagy benne?

Miközben a szemembe nézett , lát tam, hogy egy könnycsepp csorog végig az arcán. Atehetet lenségtől görcsös ujjaival letörölte, majd szétnyitot ta az öklét , és a szívem fölé, amellkasomra helyezte a tenyerét .

Nem te vagy az oka. Szeretlek!- Szeret lek! - ismételte hangosan is, és a szó ot t lebegett ket tőnk közt, immár nyilvánosan,

nem úgy, mint amikor keltáltunk. Ahogy kimondta, a szívem összeszorult , és a lélegzetemelakadt. Valami gunyoros válaszon törtem a fejem, de másra sem tudtam gondolni, mint hogymilyen szép, és mennyire szeretem.

Mégsem akartam, hogy ezúttal is könnyen megússza; így megtörtem a jelenet békéjét .

- Mondd el, mi folyik, Lena! Ha annyira szeretsz, miért kavarsz John Breeddel?

Félrefordí tot ta a fejét , anélkül, hogy egy szót is szólt volna.

Felelj!- Nem jöt tem vele össze, Ethan! John csak Ridley egyik barát ja! Nincs köztünk semmi!

- És mióta nincs köztetek semmi? Amióta lefényképezted a temetőben?

- Nem őt, csak a motorját . Ridley-vel találkoztam, és vélet lenül ő is ot t volt .

Feltűnt, hogy a tulajdonképpeni kérdésre nem is válaszolt .

- És mióta találkozgatsz Ridley-vel? Talán már elfelejtet ted, hogy szétválasztot t minket,csak hogy anyád lecsaphasson rád, és megnyerhessen a Sötét Oldal számára? És az iskiment a fejedből, hogy meg akarta ölni apámat?

Lena visszahúzta a kezét, és éreztem, hogy megint bezárkózik önmagába, olyan mélyre,ahol már nem tudom elérni őt .

- Ridley megmondta, hogy nem fogod megérteni - sóhajtot t szomorúan. - Halandó vagy.Semmit nem tudsz rólam, az igazi énemről. Ezért nem is szóltam neked az egészről.

Hirtelen szellő csapott meg, és fenyegető viharfelhők sűrűsödtek felet tünk.

- Honnan tudod, hogy megérteném-e, vagy sem, ha semmit nem mondasz?

Talán ha lehetőséget adnál, hogy megértsem, ahelyett , hogy a hátam mögött sunnyogsz,és...

- Mit akarsz, hogy mit mondjak? Azt, hogy fogalmam sincs, mi történik velem? Azt, hogy

valami változik, és nem értem, hogyan? Azt, hogy egy gnómnak érzem magam, és Ridley azegyet len, aki segíteni tud, hogy rájöjjek a válaszokra?

Minden szót hallot tam, amit mondott , de igaza let t : nem értet tem.

- Van fogalmad róla, mit beszélsz? Azt hiszed, Ridley tényleg segíteni akar?

Meg mersz bízni benne? Lena, ő egy Sötét Igéző! Nézz már végig magadon!

Szerinted ez te vagy? Valószínűleg éppen ő zavart össze!

Vártam a kitörő zivatarra, de ehelyett eloszlot tak a felhők. Lena közelebb húzódott , ésvisszatéve kezét a mellkasomra, esdeklő tekintet tel felnézett rám.

- Ethan, Ridley megváltozott ! - győzködött . - Nem akar már Sötét Igéző lenni! Az Átváltozástönkretet te az életét ! Mindenkit elveszítet t , beleértve saját magát is! Rid azt mondja, a SötétOldalra való átállás megváltoztat ja azt , ahogyan az ember mások iránt érez. Az illetőtudatában van a régi érzéseinek, mindennek, amit korábban szeretet t , de ezek az érzésektávolinak tűnnek.

Mintha valaki más érzései lennének.

- De korábban azt mondtad, hogy ezt nem lehet irányítani! - emlékeztet tem.

- Tévedtem. Gondolj csak Macon bácsira! Ő tudta, hogyan irányítsa, és Ridley is meg akarjatanulni.

- De Ridley nem Macon!

Egy villám cikázott át az égen.

- Te nem tudsz semmit !

- Persze, hogy nem, én csak egy oktalan Halandó vagyok, aki nem tudhat semmit aszigorúan t itkos Igéző világotokról, meg a romlot t lelkű Igéző unokatestvéredről, meg a Harley-s Igéző fickóról!

Lena megmakacsolta magát.

- Ridley meg én úgy nőttünk fel, mint két testvér, nem fordí thatok neki hátat ! Mint mondtam,szükségem van rá, és neki is rám!

Nem szóltam semmit . Lena olyan csalódottnak tűnt, hogy nem lepődtem volna meg, ha azóriáskerék meglazul és elgurul. Elértek hozzánk a körhinta fényei, a szemem sarkábanvibráltak, szédítően. Olyan érzés volt , mint amikor elvesztem Lena szemében. A szerelemilyen: akkor találunk rá a békére, amikor nem is törekszünk rá.

Néha meg a béke talál ránk.

Lena felemelte a kezét, a nyakamba kapaszkodva, ujjait összefűzte a tarkómon, majdmagához húzott .

Az ajkára hajoltam, és hamarosan úgy egymásba gabalyodtunk, mintha at tól félnénk, hogysoha többé nem lehetünk együtt . Ezúttal, amikor alsó ajkamat az ajkai közé fogta, nem vette avérem, csak a mohó vágy vezette. Megfordultam, és a jegyárusító bódé hátuljául szolgálókemény deszkafalnak nyomtam.

Szaggatot t légzése hangosabban visszhangzott a fülemben, mint saját zihálásom.

Ujjaimmal a hajába túrtam, és újra megcsókoltam. A mellkasomban egyre növekedett anyomás, fuldoklot tam, és csak a hang maradt, ahogy próbálom levegővel megtölteni kiszáradttüdőmet. A tűz.

Lena is megérezte. Eltolt magától, mire én előregörnyedve igyekeztem levegőhöz jutni.

- Jól vagy?

Mélyet sóhajtot tam, majd felálltam.

- Igen, jól. Ahhoz képest, hogy Halandó vagyok.

Lena arcán őszinte mosoly ragyogott fel, majd a kezem után nyúlt . Eközben észrevettem,hogy filctollal furcsa mintákat rajzolt a tenyerére. A fekete hullámok és csigavonalak atenyeréről felkígyóztak a csuklójára és az alkarjára.

A minta hasonlí tot t a hennafestéshez, melyet a jövendőmondó viselt magán, aki a vásártúlsó végében, vacak füstölőtől szagló sátrában várta az érdeklődőket.

- Mi ez? - ragadtam meg a csuklóját , de azonnal elhúzta. Eszembe jutot t Ridley és atetoválása, reméltem, hogy csak filctoll.

Az.- Gyere, veszünk neked valamit inni!

Hagytam, hogy kivezessen a bódé mögül. Nem haragudhattam rá tovább, főleg így, hogyfelvillant a lehetőség, hogy végre leomlik köztünk a fal. És alig egy perce, amikor csókolóztunk,éreztem, hogy megtörténhet. Ez most szöges ellentéte volt annak, mint amikor a tónálcsókolóztunk. Több okból is elakadt tőle a lélegzetem. Talán soha nem fogom megtudni, mifélecsók volt az ot t - ez a mostani viszont nagyon is ismerős volt , tudtam, hogy mit jelent: esélyt .

Ami mindössze két másodpercig élt .

Akkor ugyanis felbukkant Liv. Egyik kezében két vat tacukrot tartot t , a másikkal pediglelkesen integetet t . Abban a pillanatban megéreztem, hogy a fal újból felemelkedik, talánörökre.

- Ethan, gyere már! Hoztam neked vattacukrot ! Siess, le ne maradjunk az óriáskerékről!

Lena elengedte a kezem. El tudom képzelni, mit gondolt a helyzetről: egy magas szőke csaj,hosszú lábakkal, két vat tacukorral és várakozó mosollyal.

Sorsom már azelőt t megpecsételődött , hogy Liv többes szám első személyben beszéltvolna kettőnkről.

Ő Liv, Marian kutatósegédje. Együtt dolgozunk a könyvtárban.És együtt dolgoztok a Tejponállóban is? Meg a búcsúban is?Újabb dühödt villámcsapás hasítot ta szét az eget.

Lena, csak barátok vagyunk!Liv átadta nekem a vattacukrot , Lenára mosolygott , és a kezét nyújtot ta neki.

Ezzel a szőkeséggel?Lena szigorúan nézett rám.

Nem hiszem el!- Te vagy Lena, ugye? Enngem Livnek hívnak.

Á, az akcentus. Ez mindent megmagyaráz.- Szia, Liv - Lena olyan éllel mondta ki a nevét, mintha lenne vele kapcsolatban valami t itkos

poén kettőnk között . És nem fogott vele kezet.

Ha Livnek fel is tűnt Lena ellenséges hozzáállása, nem törődött vele, csak leengedte akezét.

- Végre! Már régóta kérem Ethant, hogy mutasson be minket egymásnak, ha már így alakult ,hogy nyárra össze vagyunk láncolva!

Ó, de romantikus!Lena kerülte a tekintetemet, miközben Liv le sem vette róla a szemét.

- Liv, őszintén szólva most ez nem a legjobb... - de hiába, már nem tudtam elejét venni akatasztrófának; olyanok voltak ők ketten, mint két , fájdalmasan lassan, de elkerülhetet lenülösszeütköző vonat.

- Ugyan már! - szakítot t félbe Lena, majd, mintha csak ő lenne a család Szibillája, és tudnaarcról olvasni, tüzetesen megszemlélte vélelmezett ellenlábasát. - Úgy örülök, hogytalálkoztunk!

Vigyed csak, a tied lehet! Es ha már úgy benne vagy, vigyed az egész várost is!Livnek további két másodpercébe telt , hogy rájöjjön: darázsfészekbe nyúlt .

Mindenesetre, utána is próbálta megtörni a kínos csöndet.

- Ethan és én egyfolytában csak rólad beszélünk! Tényleg brácsázol?

Lena lemerevedett .

Ethan és én. Livnek ezzel semmi mögöttes szándéka nem volt , de épp elég volt a pusztatény, hogy kimondta. Tudtam, mire következtet ebből Lena: Ethan és egy Halandó lány; olyan,amilyen ő soha nem lehet.

- Mennem kell - fordult meg Lena, mielőt t elkaphattam volna a karját .

Lena...Ridley-nek igaza volt. Csak idő kérdése. Elég, ha egy új lány jön a városba.Remek, vajon mivel tömhette még a fejét , füstölögtem.

Miről beszélsz? Mondtam, hogy csak barátok vagyunk, Lena!Mi is barátokként kezdtük!Lena ot thagyott minket, és ahogy át furakodott a tömegen, mint a dőlő dominók sora,

látszólag véget nem érően hullámzott a nyomában a zűrzavar.

Nem lát tam mindent, ami történt, csak azt , hogy a bohóc összevissza kapkod, mert akezében tartot t lufifigura kipukkadt, egy gyerek sír, mert a fagyija leesett , egy nő pedig sikí t ,mert a kukuricapattogtató gép füstölni kezdett , majd lángra kapott .

Lena a hőség, kapkodás és zaj ködös kavalkádjában mindenre hatással volt , ami mellet tcsak elhaladt; ahogyan a hold hat a tengerszintre, vagy a bolygók a Napra. Magával ragadottmég így is, hogy távolodni igyekezett tőlem.

Már indultam volna utána, Liv azonban a karomra tet te a kezét. Összeszűkült a szeme,mintha fel akarná mérni a helyzetet .

- Sajnálom, Ethan! Nem akartalak megzavarni benneteket, már ha egyáltalán ez történt, úgyértem...

Tudtam, azt akarja elérni, hogy közvet len faggatózás nélkül beavassam a történtekbe.Semmit nem szóltam, de feltehetően ezt is válasznak vette.

Az volt a nagy helyzet, hogy nem tet tem további lépéseket; hagytam Lenát elmenni.

Link átverekedte magát a tömegen, és három kólával, valamint a vat tacukrávalodaegyensúlyozott hozzánk.

- Halljátok, eszmélet len sor van az italoknál! - panaszkodott , majd Liv kezébe nyomta azegyik üdítőt . - Miről maradtam le? It t volt Lena?

- Igen, de már elment - vágta rá Liv, mintha ilyen egyszerű lenne a dolog, és én azt kívántam,bárcsak így volna.

- Mindegy. Felejtsük el az óriáskereket, menjünk inkább a nagy sátorhoz!

Mindjárt kihirdet ik a pitesütőverseny győzteseit , és Amma alaposan ellát ja a bajunkat, hanem leszünk tanúi megdicsőülése pillanatának.

- Almás pite? - ragyogott fel Liv arca.

- Jó hogy! És az ingedbe tűrt szalvétával kell megenned. Aztán kólát iszunk, és Chevybenülve énekeljük az „American Pie”-t !

Én csak hallgat tam, ahogy Link, Liv kedélyes nevetgélése közepette, hetet-havatösszehord. Nekik persze nincsenek rémálmaik, gondoltam keserűen. Őket nem kísért i semmi.Még csak nem is aggódnak.

Linknek igaza volt . Valóban nem maradhattunk le Amma nagy pillanatáról.

Az persze biztos volt , hogy nem én leszek a mai nap kitüntetet t je. Sőt, nekem ki se kellpróbálnom a kalapácsos erőmérőt ahhoz, hogy tudjam, melyik kategóriába tartozom. Lehet,hogy Link „csirke”, de én még a „lúzer”-nél is kevesebbnek éreztem magam. Akár a kalapáccsalis küzdhetnék mindazért , amire vágyom; az eredmény akkor is ugyanaz lenne. Akármit tet temaz utóbbi időben, az eredményjelző sosem kúszott a „nagy nulla” fölé, sőt , lassan kezdtemúgy érezni, hogy a kalapács nem is nálam van, hanem Lenánál. És már kezdtem érteni, miértnem tud Link más témáról í rni, mint hogy lapátra tet ték.

JÚN. 15.

A Szerelmesek csatornája

Ha még egy fokkal melegebb lesz, hullani fognak az emberek, mint a legyek!

Sőt, még a legyek is hullani fognak, mint a legyek! - pihegett Link, miközben végighúztanyirkos tenyerét verejtékező homlokán, és izzadságcseppekkel fröcskölte le a körülöt te állópeches nézőket.

- Kösz! - Liv egyik kezével megtörölte az arcát, a másikkal pedig elhúzta át izzadt pólóját atestétől. Nem festet t valami jól. A Déli Ropogós sátrában szorongtunk, mint a heringek, és adöntősök már felsorakoztak a deszkákból összetákolt , rozoga színpadon. Nyújtogattam anyakam, de hiába; az előt tem tornyosuló gigászi asszonyságok hátán kívül semmit nemláttam. Akkora tömeg gyűlt össze, mint a Jackson gimi büféjében, ha „egyet fizetsz, ket tőtkapsz” akció van.

- Alig látom a színpadot - mondta Liv pipiskedve. - Megy most valami?

Vagy már mindenről lemaradtunk?

- Várj! - felelte Link, miközben sikertelenül próbált előrébb furakodni az egyik jól megtermetthölgy mellet t . - Á, nem tudunk közelebb menni, feladom!

- Ott van Amma! - mutat tam előre. - Eddig majdnem minden évben ő let t az első!

- Amma Treadeau - egészítet te ki Liv.

- Igen, így hívják. Honnan tudtad?

- Ashcroft professzor emlí tet te.

Carlton Eaton szavai recsegtek a hangszórókból, miközben a postás a hordozhatómikrofonnal bajlódott . Mindig ő jelentet te be a győzteseket; a levelek illetéktelen felbontásánálcsak a rivaldafényt szeret te jobban.

- Bocsássanak meg, hölgyeim és uraim, de technikai nehézségeink támadtak... Várjatok!Hívja már valaki Redet! Vagy talán nekem kéne tudnom, hogy kell beállí tani ezt a rohadtketyerét?! Basszus, melegebb van it t , mint egy csirkekeltetőben! - átkozódott , és megtöröltea homlokát egy zsebkendővel.

Mint most is bebizonyosodott , hajlamos volt elfelejteni, hogy be van kapcsolva a mikrofon.

A jobbján büszkén feszí tet t , takaros, apró ibolyamintás ruhájában, kezében a dí jnyertesédesburgonyás pitéjével, Amma. Mellet te Mrs. Snow és Mrs. Asher tartot ták a sajátalkotásaikat - ők ketten már előre kicsípték magukat a piték megmérettetése után esedékesAnya-lánya Szépségversenyre. Mindketten egyformán ijesztően festet tek habos, tengerkék,illetve rózsaszín estélyi költeményeikben: akárcsak két túlkoros bálkirálynő a nyolcvanasévekből.

Szerencsére Mrs. Lincoln, aki erre a versenyre híres-neves tejespitéjével nevezett be, nemszerepelt a szépségverseny indulói között , így a szokványos, templomban viselt öltözeténélmaradt. Még mindig nehéz volt úgy néznem Link anyukájára, hogy ne jussanak eszembe aLena születésnapján történt hátborzongató események. Elvégre az ember nem minden naplát olyat , hogy a barátnője anyja kilép a legjobb haverja anyjának a testéből! Most is, ahogyránéztem Mrs. Lincolnra, ez a pillanat jutot t az eszembe, ahogy Sarafine, mint a bőrét levedlőkígyó, kiemelkedik belőle. Sokadszorra is kirázott a hideg - már a puszta emlékétől is.

- Hé, nézd már Savannah-t ! - bökött oldalba Link. - Még a koronát is a fejére tet te! Ő aztántudja, hogy hívja fel magára a figyelmet!

Savannah, Emily és Eden egymás mellet t ültek az első sorban, a szépségverseny többiindulójával; mindannyian át izzadták túlcicomázott báli ruhájukat. Savannah több yardnyi gat linibarackszínben pompázó kelmét tekert maga köré, és tökéletesen egyensúlyozta fején akoronát, még így is, hogy uszálya folyton beleakadt az ócska, összecsukható fémülőalkalmatosságba. A helyi ruhásbolt , a Lit t le Miss feltehetően Orlandóból rendelte számáraezt a szörnyűséget.

Liv, miközben le sem vette a szemét a Savannah Snow nevű helyi jellegzetességről,közelebb húzódott hozzám.

- Szóval ő a Déli Ropogós királynője? - kérdezte csillogó szemmel, miközben én arragondoltam, milyen bizarr lehet az egész esemény egy kívülálló számára.

- Majd csak lesz - mosolyodtam el végül.

- Nem is tudtam, hogy a sütés ilyen fontos az amerikaiak számára.

Antropológiai szempontból ez mindenképp nagyon érdekes!

- Nem tudom, másutt hogy van, de it t , délen a nők nagyon komolyan veszik a sütést . És ezGat lin megye legnagyobb pitesütőversenye.

Ekkor hirtelen Mercy néni hangjára let tem figyelmes.

- Ott van Ethan! - kiáltot ta.

Amikor odanéztem, egyik kezében a zsebkendőjét tartva integetet t , a másikban pedighírhedt kókuszos pitéjét egyensúlyozta. Thelma mögötte haladt; az idős hölgy kerekesszékével taszigálta odébb az embereket. Lelkes rokonom minden évben indult a versenyen, éssoha nem mulasztot ták el t isztelet teljesen megemlí teni a művét, noha az igazság az volt ,hogy Mercy néni a receptet vagy húsz éve elfelejtet te, és egyik zsűritagnak sem voltbátorsága megkóstolni a hevenyészett alkotást .

Grace néni és Prue néni, kart karba öltve, szintén felbukkantak, és maguk mögött húztákutóbbinak Harlon James névre hallgató Yorkshire terrierjét .

- Milyen jó, hogy it t találkozunk, Ethan! - üdvözöltek. - Eljöt tél megnézni, ahogy Mercyátveszi a szalagot, ugye?

- Ó, hát hogyne, Grace. Mi mást keresne egy öreg hölgyekkel telezsúfolt sátorban?

Be akartam volna mutatni Livet , de a Nővérek nem adtak rá lehetőséget, mert szünet nélkül,egymás szavába vágva beszéltek. Persze, mint ahogyan az várható is volt , Prue néni a magamódján a segítségemre sietet t .

- És ez it ten kicsoda, Ethan? - kérdezte. - Tán csak nem az új barátnőd? - találgatot t .

Mercy néni erre felkapta a fejét , és megigazítot ta a szemüvegét.

- Na és mi let t azzal a másikkal? — kérdezte kertelés nélkül. -A fekete hajúval, a Duchanneslánnyal!

- Ugyan, Mercy, ehhez neked semmi közöd! - torkollta le szigorúan Prue néni. - Nem kéneerről kérdezgetned, elvégre meglehet, hogy a lány fogta magát, és faképnél hagyta!

- Miért tet t volna ilyet? Ethan, ugye nem akartad pucérra vetkeztetni? - bizalmaskodotttovább a kíváncsi rokon.

- Mercy Lynne! - kapkodott levegő után Prue néni. - Mingyár’ belénk csap a ménkű, ha ígybeszélsz!

Liv ide-oda kapkodta a fejét ; feltehetően nem volt hozzászokva a százéves öregasszonyokerős akcentussal és hibás nyelvtannal terhelt civódásához.

- Nem akartam... - hebegtem. - Azaz, senki nem hagyott el senkit . Lena és köztem minden alegnagyobb rendjén van - hazudtam, noha tudtam, hogy ha legközelebb templomba mennek,úgyis megtudják az igazságot. Feltéve persze, ha elég magas fokozatra állí t ják ahallókészüléküket ahhoz, hogy meghallják a pletykákat.

- Ő it t Liv, Marian nyári kutatósegédje - közöltem, miután megköszörültem a torkom. - Együttdolgozunk a könyvtárban. Liv, ők it t a dédnagynénikéim, Grace néni, Mercy néni és Prudencenéni.

- Elég let t volna, ha azt mondod, a nénikéid - húzta fel az orrát sértődötten Prue néni, Mercynéni pedig hirtelen felkiáltot t :

- Ez az, eszembe jutot t ! Lena a neve! It t volt a nyelvem hegyén! - mosolygott Livre, akihasonlóképpen viszonozta a szórakozott hölgy kedvességét.

- Értem - biccentet t a lány. - Nagyon örülök, hogy megismerhetem önöket!

Ekkor Carlton Eaton ismét megkocogtat ta a mikrofont.

- Tehát, hölgyeim és uraim, azt hiszenn, elkezdhet jük!

- Lányok, gyerünk előre! Bármelyik pillanatban a színpadra szólí thatnak! - nyugtalankodottMercy néni, majd, mint akit puskából lőt tek ki, megindult a padsorok között t , és egy páncélosharcjármű erejével lökdöste félre az út jában állókat.

- Egész biztos, hogy az én pitém fog nyerni! - ismételgette.

A három bejáraton keresztül még több ember özönlöt t a sátorba. Lacy Beecham és ElsieWilks, az Egytálételek és a Grillezett sültek kategóriáinak győztesei, kezükben a kékszalaggal, elfoglalták helyüket a színpad mellet t . Az utóbbi igen jelentős kategóriánakszámítot t , még a Chilinél is fontosabbnak, így Mrs. Wilkst szemlátomást majd szétvetet te azelégedettség.

Amma büszke tekintet tel állt , és rá sem nézett azokra a nőkre. Hirtelen azonban, ahogy asátor egyik oldala felé sandítot t , elkomorult az arca.

- Hé, nézzed már! - döföt t Link újra a bordáim közé. - Figyeld, az a Nézés!

Követtük Amma szúrós tekintetét a sátor egy távoli sarkába - és amikor szembesültemrosszallása tárgyával, kővé meredtem.

Lena, szemét a színpadra szegezve, a sátrat tartó egyik oszlopnak támaszkodott . Nemfeltételeztem, hogy azért lenne it t , mert annyira érdekelné a pitesütőverseny. Nem zártam kiteljesen, hogy eset leg Ammának szurkol, de az illetékes tekintetéből í télve ez nem tűntkülönösebben valószínűnek.

Amma alig észrevehetően a fejét ingatta Lena felé.

A lány viszont elfordult .

Arra gondoltam, talán azt figyeli, hol vagyok, de aztán belát tam, hogy valószínűleg engemakar látni utoljára. Akkor hát mit keres it t , tűnődtem.

- It t ... it t van... - ragadta meg hirtelen Link a karomat.

Lena ekkor a vele szemközt i rúd felé pillantot t , melynek közelében Ridley állt rózsaszínminiszoknyában, és épp kibontot t egy nyalókát. Szemét, mintha valóban érdekelné, ki fognyerni, le sem vette a színpadról. Persze én jól tudtam, hogy őt a bajkeverésen kívül semmimás nem hozza lázba, és a sátor, a kétszáz fős tömeggel, kiváló terepnek ígérkezett kedvenctevékenységéhez.

- Mikrofonpróba, mikrofonpróba! - visszhangzott Carlton Haton ismét a tömegben. -Hallanak, hölgyeim és uraim...? Rendben, akkor kezdjük a Tejszínes Piték kategóriájával!Kedves közönségünk, idén is rendkívül erős a mezőny. Volt szerencsém megkóstolninéhányat a versenyzők remekművei közül, és be kell valljam, számomra mindegyik nyerő!Ugyanakkor legnagyobb sajnálatomra csak egyvalaki vihet i haza az első dí jat - hamarosanmegtudjuk, ki lesz az! Nézzük azonban először - tépte fel hangosan az első borí tékot apostás ki a harmadik helyezett ! A harmadik helyezett pedig nem más, mint ... Tricia Asherjégkrémes pitéje!

A nevezett hölgy arcát az első pillanatban csalódás homályosítot ta el, de aztán rögtönfelvillantot ta az erőltetet t mosolyt .

Folyamatosan Ridley-t figyeltem. Biztosra vettem, hogy készül valamire.

Ridley-t hidegen hagyták a piték, ahogyan bármi, ami Gat linben történt. Most megfordult , ésa sátor vége felé biccentet t . Arra fordultam.

Az Igéző Fiú mosolyogva fogadta a jeladást. A hátsó bejáratnál állt , és a döntősökreösszpontosí tot t . Ridley ekkor visszafordult a színpad felé, és lassan, kimérten belenyalt anyalókájába. Márpedig én úgy tapasztaltam, hogy ez nem jó jel.

Lena! - próbáltam szólni, de a lánynak szeme sem rebbent.

Hullámos haja, noha a levegő állt , lebegni kezdett ; tudtam, az Igézők Szele kapta szárnyra.A hőség tet te, vagy a bezártság, eset leg Amma zord tekintete, de annyi bizonyos, hogy erőtvett rajtam az aggodalom. Mire készül Ridley és John, és Lena miért állt neki éppen it t Igézni?Feltételeztem, hogy a Sötét ket tős által kifőzött gaztet tet Lena igyekszik ellensúlyozni.

Aztán feltűnt , hogy nem Amma az egyet len, aki, mintha kiterí tené kártyalapjait , bevet i aNézést. Ridley és John is meredten bámultak Lenára, de a kérdés egyelőre megválaszolat lanmaradt: vajon Ridley - vagy egyáltalán, bárki - van-e olyan ostoba, hogy ujjat húzzonAmmával?

A lány ekkor, mintegy válaszképpen, a szájához emelte a nyalókát.

- Ó-ó... - meredt rá ijedten Link. - Szerintem húzzunk kifelé!

- Miért nem mentek egy kört Livvel az óriáskeréken? - javasoltam, remélve, hogy barátomészreveszi nyomatékos pillantásomat. - Úgy néz ki, it t még jó darabig nem lesz semmi érdekes.

Ekkor persze Carlton Eaton, mintegy parancsszóra, a következőt harsogta a mikrofonba:

- Most pedig, hölgyeim és uraim, elérkeztünk az eredményhirdetés legizgalmasabbrészéhez! Lássuk, hogy e kedves versenyzők közül ki viszi haza a második helyezettnek járószalagot, és vele az ötszáz dollár értékű edénykészletet , valamint az első dí jat , és vele ahétszáz dolláros jutalmat, a Déli Ropogós ajándékát. „Mert a Déli Ropogós keksz nélkül nemlenne sem Dél, sem ropogós keksz, és...”

A bőbeszédű postás nem tudta befejezni a reklámversikét , hirtelen egyet len további hangsem jöt t ki a torkán. Ugyanis valami egészen más jöt t ki...

A pitékből!

A bádogtálcák megmozdultak, és beletelt még pár másodpercbe, mire a nézők rájöt tek, mifolyik, és sikí tozni kezdtek. A süteményekből hernyók, kukacok és felénk csakpalmettobogárnak becézett csótányok másztak elő, mintegy jelképezve a város mindengyűlöletét , hazugságát és képmutatását. Mintha a piték belsejéből most életre kelt volna Mrs.Lincoln, Mrs. Asher és Mrs. Snow, Harper igazgató, az AAFL, az iskolaszék és az egyházisegélyszervezetek minden rosszindulata. A színpadon álló összes pitéből egyre-másraözönlöt tek a bogarak, jóval több is, mint amennyi beléjük fért volna.

Csak egyvalaki pitéi maradtak érintet lenek. Amma a fejét rázta, és mint aki elfogadja akihívást, szeme összeszűkült . Tejszínes krémben úszó hernyók és csótányok egész hordáimasíroztak a versenyzők lába előt t , de a gusztustalan rohamosztag Ammához érve szépenkettévált , kikerülte, majd utána ismét egyesült .

Elsőként Mrs. Snow tért magához; elhají tot ta a pitéjét , és így szirupos gyümölccsel borí tot tbogarakat lövellt a levegőbe, melyek az első sorban ülőkre záporoztak. Mrs. Lincoln és Mrs.Asher, szintén felocsúdva, követték a példát, s hamarosan hernyók mocskolták be aszépségverseny leendő indulóinak szaténruháit . Savannah sikí tozni kezdett - ezúttal nemszínészkedett , hanem nagyon is valós, tébolyodott undorának adott hangot. Amerre csak aszem ellátot t , mindent ragacsos férgek borí tot tak; az emberek pedig azon igyekeztek, hogy elne hányják magukat. Egyeseknek sikerült uralkodniuk az ingeren, másoknak nem. Harperigazgató például a kijárat mellet t i kuka fölöt t görnyedve adta ki magából a nap folyamán befaltpalacsintát . Ridley tehát elérte a célját , szép kis felfordulást okozott .

Liv úgy festet t , mint aki menten elájul. Link próbált előrefurakodni a tömegen keresztül,

feltehetően azért , hogy az anyukáját mentse. Az utóbbi időben már nem először kellet t ezttennie, és tekintve, hogy Mrs. Lincoln viselkedése inkább ellenséges indulatokat szí tot t , együttéreztem barátommal.

A nézők tömege a kijáratok felé tülekedett , és a forgatagban Liv megragadta a karomat.

- Menj ki! - mondtam neki. - Arra, hátra! Látod, a többség az oldalajtók felé halad.

John Breed továbbra sem mozdult el a helyéről, és zöld szemét a színpadra szegezvegyönyörködött munkája eredményében. A szemszín nem tévesztet t meg, tudtam, hogy aljasfickóval van dolgom.

Link már a színpadon söpörte le az anyukájáról a hernyókat és a bogarakat.

Mrs. Lincoln magánkívül volt az iszonyattól. Én is odafurakodtam.

- Segítség, valaki! - esedezett Mrs. Snow. Ruháján nyüzsögtek a bogarak, ő maga pedig akétségbeesett rémületével egy horrorfilm szereplőjére hasonlí tot t .

Hiába gyűlöltem, most megsajnáltam; ezt talán még ő sem érdemelte.

Megpillantot tam Ridley-t , amint a nyalókáját szopogat ja, és minden nyalással újabb seregnyibogarat támaszt életre. Egyedül nem tudta volna mindezt véghezvinni, de az Igéző fiúsegítségével igen.

Lena, mi folyik itt?Amma még mindig ot t állt a színpadon, olyan tekintet tel, amivel összedönthette volna az

egész sátrat . A bogarak inkább gyáván átmásztak egymáson, mint hogy meg kelljen őtközelí teniük - még ők is tudták, kivel állnak szemben. Házvezetőnőnk összeszűkült szemmel,összeszorí tot t állkapoccsal meredt Lenára, azóta töret lenül, hogy az első bogár előbukkantMrs. Lincoln tejespitéjéből.

- Ne akard, hogy olyat tegyek, amit magam is megbánok! - sziszegte.

Lena a sátor szélén állt . Haja még mindig az Igéző Szélben lobogott , ajka pedig halványmosolyra húzódott , melyben felismertem a diadalit tas elégedettséget.

Most már mindenki tudja, miből is sütitek a pitét!Szóval, jöt tem rá, Lena nem azon igyekszik, hogy megállí tsa őket, hanem az ő oldalukon áll!

Lena! Fejezd be!De már késő volt .

Most aztán megfizet tek a gat liniek az Őrangyalokért , a Fegyelmi Bizot tság gyűléséért , aRavenwood elé képmutatásból letet t ételekért , minden színlelten szánakozó tekintetért ,minden egyes hazug pillanatért ! Lena egy darabig csak nyelt , majd addig halmozódott benne afeszültség, míg egyszerre ki nem robbant, egyenesen az álszent arcokba. Feltételezem, eztszánta búcsúzásnak.

Amma úgy beszélt Lenához, mintha csak ők ketten tartózkodnának a sátorban.

- Elég, gyermekem. Ettől a népségtől nem kaphatod meg, amit akarsz. De úgysem érne egyfabatkát sem a szánalom ettől a nyomorult várostól!

Hirtelen Prue néni kétségbeesett hangja hasítot t a fülembe:

- Jóságos Isten, segítsen valaki! Grace szívrohamot kapott !

Odakaptam a fejem, és lát tam, hogy Grace néni eszmélet lenül fekszik a földön. GraysonPetty ot t térdelt mellet te, és a pulzusát ellenőrizte, míg Prue néni és Mercy néni a csótányokatigyekeztek lehessegetni testvérükről.

- Azt mondtam, elég! - dörögte Amma a színpadról, és miközben Grace néni felé rohantam,biztosra vettem, hogy menten ránk zuhan a sátor.

Amikor lehajoltam, hogy segítsek, lát tam, hogy Amma kivesz valamit a ret iküljéből, és a fejefölé tart ja. Az Egyszemű Veszedelem volt , régi fakanalunk, a maga teljes dicső valójában.

Amma nagy csattanással lesújtot t vele az előt te álló asztal lapjára.

- Au! - kiáltot t fel a fájdalomtól megvonagló arccal Ridley a helyiség túlsó felében. Kiejtet te akezéből a nyalókát, mely - mintha Amma arra csapott volna le a Veszedelemmel - elgurult aporban.

És abban a másodpercben a zűrzavar megszűnt.

A szememmel Lenát kerestem, de eltűnt . Az átok - vagy mi lehetet t ez - egyszerre megtört .A palmettobogarak sietve kimasíroztak a sátorból; csak a hernyók és kukacok maradtak.

Én pedig Grace néni fölé hajoltam, azon aggódva, hogy lélegzik-e még.

Lena, mit műveltél?Miután kikeveredtünk a sátorból, Link arcán a szokásos zavarodott kifejezés ült .

- Hát én ezt nem értem... Miért segítene Lena Ridley-nek és az Igéző Fiúnak egy ilyenmutatványban? Valakinek tényleg baja eshetet t volna!

Körülnéztem, hátha megpillantom valamelyiküket, de hiába reménykedtem.

Csak az önkéntes mentőket lát tam, akik az áléit idős hölgyeket legyezték, és műanyagpoharakban vizet osztot tak a pokoli pitesütőverseny megviselt áldozatainak.

- Például Grace nénikémnek?

Link megrángatta a rövidnadrágját , nehogy egyet len kóbor hernyó is rajta maradjon, majd ígyfelelt :

- Azt hit tem, ot tmarad! Szerencse, hogy csak elájult ! Biztos a hőség miat t is.

- Igen, szerencse... - motyogtam, noha egyáltalán nem éreztem szerencsésnek magam;sokkal inkább dühös voltam. Mindenáron meg akartam találni Lenát, még akkor is, ha ő inkábbkerült volna engem. Ki akartam szedni belőle, hogy ugyan miért kellet t megrémítenie az egészközönséget csak azért , hogy kiegyenlí tse a számlát... Kivel is? Néhány hervadószépségkirálynővel? Link anyukájával, aki már szintén nem túl fiatal? Ilyesmit csak Ridleytenne, nem ő!

Már sötétedett . Link a felvillanó fények és a még mindig zaklatot t idős hölgyek közt Livetkereste a tekintetével.

- Hova ment? Miért nem maradt veled?

- Amikor a bogarak megjelentek, mondtam neki, hogy menjen ki hátul!

Link már a rovarok emlí tésére is összerezzent.

- Nem kéne megkeresnünk? - kérdezte.

Az Elvarázsolt Kastélynál nagyobb csoport tolongott , így megindultam arrafelé.

- Szerintem Liv tud magára vigyázni. Egyedül kell megkeresnünk őket!

- Akkor gyerünk!

Befordultunk a sarkon, néhány lépésnyire a Szerelmesek csatornájának bejáratától. Agondolákra emlékeztető, ütöt t kopott műanyag kocsik előt t megpillantot tuk Ridley-t , Lenát ésJohnt. Lena középen állt , vállára vetet t bőrdzsekivel, ami ot t hibádzott , hogy neki nem voltbőrdzsekije. Csak Johnnak.

- Lena! - kiáltot tam rá gondolkodás nélkül.

Hagyj békén, Ethan!Nem. Mit gondoltál, Lena, mire volt ez jó?Végre nem csak gondolkodtam, csináltam is valamit!Igen, valami hülyeséget.Ne mondd, hogy most már te is az ő pártjukat fogod!

Gyorsan szedtem a lábam, Link alig tudott lépést tartani velem.

- Most verekedni akarsz, ugye? - kérdezte. - Remélem, az Igéző csóka nem fog minketfelgyújtani, vagy kővé változtatni, vagy ilyesmi!

Link általában nem riadt vissza a bunyótól. Sovány volt ugyan, de majdnem olyan magas,mint én, és legalább kétszer olyan forrófejű.

Ezúttal azonban, hogy egy Természetfelet t i lény volt az ellenfél, mindjárt nem tűnt számáraolyan vonzónak az összecsapás lehetősége. Hiszen hasonló helyzetben már egyszerfelsültünk. Gondoltam, megkegyelmezek neki.

- Majd én elintézem! Te csak menj, és keresd meg Livet !

- Szó se lehet róla, haver! - ellenkezett . - Rám mindig számíthatsz!

Amikor odaértünk a gondolákhoz, John védelmezőn a lányok elé lépett , mintha őket kellet tvolna félteni tőlünk, és nem fordí tva.

Ethan, menj innen!Félelmet hallot tam a fejemben megszólaló hangban, de ezúttal én hagytam őt válasz nélkül.

- Szia, Vőlegény, hogy ityeg? - mosolyodott el Ridley, és kicsomagolt egy kék nyalókát.

- Fordulj fel! - válaszoltam nemes egyszerűséggel.

A Sötét Igéző lány ekkor észrevette Linket, és az arckifejezése megváltozott .

- Helló, Cukipofa. Jössz velem egy fordulót a Szerelem Alagút jában?

Incselkedőnek akart tűnni, de a kérdés inkább idegesre sikeredett .

Link erre megragadta a karját , és mintha valóban bizalmas viszonyba lennének, magáhozhúzta.

- Mit csináltatok a sátorban?! - vonta kérdőre. - Meg is ölhettetek volna valakit ! Ethannégyszáz éves nénikéje majdnem szívrohamot kapott !

- Ugyan, mit számít pár bogár? - rántot ta vissza Ridley a karját .

- Ne fogd már fel ilyen tragikusan! Jobban bírtalak, amikor kicsit behódolóbb voltál!

- Azt elhiszem! - gúnyolódott Link.

- Mi történt? - lépett elő Lena John háta mögül. - Jól van a nénikéd?

Újra az én kedves és együtt érző barátnőmnek tűnt, de már nem bíztam benne.

Alig pár perce lecsapott egy egész sátornyi emberre, csak hogy ártson annak a néhánynőnek, akiket gyűlöl - most viszont újra annak a lánynak tűnt, akit megcsókoltam a jegyárusítóbódé mögött . De nem gyengültem el.

- Mit műveltetek, mondd meg! Hogy voltál képes segíteni nekik? Addig, míg azon nemkaptam magam, hogy már üvöltök, észre sem vettem, milyen dühös vagyok. Johnnak perszeegyből feltűnt . Mellbe taszí tot t , mire hátratántorodtam.

- Ethan!

Annyi bizonyos, hogy Lena halálra vált a rémület től.

Fejezd be! Nem tudod, mit csinálsz!De. Ahogy te mondtad: végre csinálok valamit.Találj ki valami mást! Például húzz el innen!- Nem üthetsz meg vele szemben ilyen hangot! - sziszegte John. - Miért nem tűnsz el innen,

mielőt t bajod esik?

Miről maradtam le? Lena alig egy órája ment el tőlem, és John Breed máris úgy a védelmérekel, mintha az ő barátnője lenne!

- Na ne mondd! - feleltem pökhendin. - Inkább neked kéne vigyáznod, kit lökdösöl, Igézővakarcs!

- Igéző vakarcs! - lépett közelebb John ökölbe szorí tot t kézzel.

Fenyegetőnek tűnt. - Tudod, kit hívj így!

- Akkor hogy hívjalak, talán szarzsáknak?

Szándékosan hergelni akartam, hogy nekem rontson.

Láttam is, hogy ütésre lendül a keze, de végül mégiscsak én húztam be neki először, és -mint utólag belát tam - ez nem volt jó öt let .

Minden csalódottságomat és dühömet beleadtam az ütésbe, öklöm azonban puhánakbizonyult az ő természetfelet t i keménységű állához képest. Olyan volt , mintha betonfalrasóztam volna!

John meg sem érezte. Pislogott , és zöld szeme hirtelen szénfeketére váltot t .

- Én nem vagyok Igéző - vicsorgott .

Korábbi életem során rendesen kivet tem a részem a bunyózásból, de még ha ökölvívóbajnok vagyok se készülhettem volna fel John Breed ütésére.

Visszaemlékeztem a látványra, ahogy Macon harcolt testvérével, Hunt inggal - hihetet lenvolt az erejük és a gyorsaságuk. John alig mozdult meg, én mégis földre kerültem! Egypillanatra azt hit tem, kiütöt t , és vártam, hogy minden elsötétüljön előt tem.

- Ethan! - sikoltot t fel Lena, és szemfestékkel vegyülő könnyei feketén csorogtak végig azarcán. - John, hagyd abba! - kérlelte ellenfelemet.

A következő pillanatban, miután John taszí tot t rajta egyet, Link is hanyatt vágódott .Barátom javára legyen mondva, gyorsabban talpra állt , mint én - de sajnos azzal a lendület telvissza is puffant a földre. Összeszedtem magam, feltápászkodtam. Annyira nem tűntekvészesnek a sérüléseim, de előre lát tam, nehéz lesz Amma elől elrejtenem a kék-zöld foltokat.

- Elég legyen, John!

Ridley próbált higgadtnak tűnni, de a hangja, tőle igen szokat lan módon, inkább rémületrőlárulkodott .

- Gyerünk! - ragadta meg felbőszült cimborája karját . - Dolgunk van!

Link, annak ellenére, hogy a porban fekve nem tűnt valami határozottnak, egyenesen Ridleyszemébe nézett .

- Nem kell nekem szívességet tenned, Rid! - t iltakozott . - Tudok vigyázni magamra!

- Látom! Igazi feketeöves vagy!

Link, nem lehetet t tudni, hogy a csipkelődés hallatán vagy a fájdalom miat t , de elfintorodott .

Akárhogy is, nem szokott hozzá, hogy ő maradjon alul a bunyóban! Felpattant,megfeszítet te izmait , és már készen állt volna a visszavágóra.

- Vigyázz, öregem, erős az öklöm, és még csak most kezdek belejönni! - fenyegetőzött ,Ridley azonban megakadályozta, hogy ripityára veresse magát.

- Nem. Ennyi elég volt ! - lépett ket tejük közé.

Link csüggedten leengedte a kezét, és a porba rúgott .

- Áh, simán leverném, ha nem lenne... mi az ördög is vagy?

Nem adtam lehetőséget Johnnak a válaszadásra, mert egyre biztosabb voltam asejtésemben.

- Valamiféle Incubus - mondtam, és Lenára néztem. Még mindig sírt , arcát kezébe temetve,de meg sem próbáltam szólni hozzá, hiszen abban sem lehettem már biztos, hogy ki is őegyáltalán!

- Szóval azt hiszed, Incubus vagyok? Démonkatona? - nevetet t John.

- Vegyél vissza az arcodból - vágtam vissza -, ma már senki nem hívja az Incubusokatdémonkatonának!

- Én régi vágású vagyok - vont vállat John, majd megropogtat ta az ujjait .

- Azt hit tem, hogy t i, vámpírok nem jöhettek elő nappal! - jegyezte meg Linkösszezavarodottan.

- Én meg azt hit tem, hogy t i, déli parasztok, mind lerobbant t ragaccsal jártok, amotorháztetőre festet t konföderációs zászlóval! - nyerí tet t fel John, mintha az évszázadpoénját sütöt te volna el. Ridley arca rezzenéstelen maradt, és továbbra sem mozdult averekedők közül.

- És mit számít ez neked, Cukipofa? - fordult Linkhez. - Tudod, John nem egy szokványossrác. Ő, hogy is mondjam... egyedi. Úgy is mondhatnám, mindkét világban remekül elboldogul.

Nem értet tem semmit a Szirén magyarázatából. Annyi bizonyos, hogy bármi is legyen JohnBreed, valamiért a nyalókás lány sem akarta elárulni.

- Nem mondod! Én meg úgy szoktam rá gondolni, mint olyanra, aki húzzon vissza a sajátvilágába, és tartsa távol magát a mienktől! - kardoskodott Link, de amikor John ráemeltetekintetét , az összes vér kifutot t az arcából.

- Gyerünk! - fordult Ridley Johnhoz, aki végre hallgatot t rá.

Így hát visszakanyarodtak a Szerelmesek csatornája felé, ahol a gondolák még mindigkörbe-körbe jártak a kopott fa bolt ív alat t , mely egy velencei hidat let t volna hivatot tjelképezni. Lát tam, hogy Lena habozik.

- Ne menj velük! - kértem.

A lány egy másodpercig mozdulat lan maradt, mintha legszívesebben a nyakamba borultvolna. De valami mégis visszatartot ta. John súgott neki valamit , mire Lena beszállt a műanyaggondolába. Néztem az egyet len lányt, akit valaha szeret tem: fekete haj és zöld... pontosabban,arany szem.

Most már nem tehettem úgy, mintha ez a változás nem jelentene semmit !

Követtem a tekintetemmel, míg el nem tűntek, és magunkra nem maradtunk Linkkel.Mindkettőnknek jól ellát ták a baját , úgy nézhettünk ki, mint amikor ötödikben kikezdtünk ajátszótéren Emoryval meg a bátyjával.

- Gyere, tűnjünk innen! - mondta Link, és elindult . Már besötétedett , csak az óriáskerékfényei villogtak, ahogy a monstrum forgott .

- Miből gondoltad, hogy Incubus? - kérdezte. Úgy tűnt, Linket némileg vigasztalja a tudat,hogy egy Démonnal szemben maradt alul, és nem egy hétköznapi ellenfél fektet te két vállra.

- A szeme feketére váltot t , és úgy éreztem, mintha bokszerrel ütne meg! - mondtam.

- Hát igen, viszont nyugodtan jár-kel a napfényben! - vetet te ellen Link. - És neki isugyanolyan zöld szeme van, mint Lenának v...

Elharapta a szót, de tudtam, mit akart mondani.

- Mint Lenának volt? Tudom. Nem értem.

Ahogy az egész estéből sem értet tem semmit . Nem tudtam napirendre térni afölöt t , ahogyLena nézett rám. Egy pillanatra úgy éreztem, nem fog velük menni! Egyfolytában csak ez járt afejemben, Link viszont továbbra is Johnon tűnődött .

- Na és mi volt az a süketelés arról, hogy a fickó remekül elboldogul mindkét világban? Vajonmelyik ket tőben? A hátborzongató világban, meg a még hátborzongatóbb világban?

- Nem tudom! Én biztosra vettem, hogy Incubus!

Link, hogy felmérje a sérüléseit , körözni próbált a vállával.

- Bármi is legyen, komoly természetfelet t i képességekkel rendelkezik - állapí tot ta meg. -Kíváncsi vagyok, mit tudhat még!

Nem sokkal a Szerelmesek csatornája után elfordultunk a sarkon. Hirtelen megtorpantam.„Mindkét világban remekül elboldogul...” Talán ez azt jelent i, hogy John többre képes annál,hogy Incubus módjára hasítsa az éjszaka sötét jét , és laposra verjen mindkettőnket? Zöldszeme van. És ha valamiféle különleges Igéző, aki mint Ridley, a Meggyőzés Erejével bír? Úgyvéltem, a Szirén egymaga nem tudná befolyásolni Lenát, na de Johnnal együtt ...?

Ez megmagyarázhatná, miért viselkedik Lena ilyen érthetet lenül. Például, úgy tűnt, velemakarna jönni, egészen addig, míg John nem súgott neki valamit !

Vajon mióta duruzsolgat a fülébe?

- Hé! - bökött meg hirtelen Link a kézfejével. - Tudod, mi a legfurább?

- Mi?

- Az, hogy nem jöt tek ki?

- Micsoda?

- A Szerelmesek csatornájából! - mutatot t Link a kijárat felé.

Igaza volt . Máshol nem juthattak volna ki, a gondolák pedig egymás után jelentek meg,üresen.

- De akkor hol lehetnek?

Link megrázta a fejét ; már végképp semmit nem értet t .

- Fogalmam sincs. Talán bent maradtak, és édes hármasban orgiát rendeznek.

A gondolat tól mindketten elfintorodtunk.

- Nézzük meg! - javasoltam. - Nincs it t senki!

Link már meg is indult a kijárat felé.

Bebizonyosodott , amit mondott : a gondolák üresen jöt tek kifelé. Link átvetet te magát apalánkon, és beugrott a Csatornába. Alig volt hely a járat szélén, és igen nagy ügyességetkívánt, hogy az ember sérülés nélkül manőverezzen a mozgó gondolák között . Az egyik járművégül el is találta Link sípcsont ját .

- Nincs it t bent senki! - állapí tot ta meg sziszegve. - De akkor hova mehettek?

- Nem tűnhettek el csak úgy!

Eszembe jutot t , hogy John miként szívódott fel Macon temetésén. Ő

éppenséggel megismételhette a mutatványt, Lena és Ridley azonban nem tudtak Utazni.

Link végighúzta a kezét a falon.

- Gondolod, hogy lehet it t valami t itkos Igéző ajtó vagy hasonló?

Én csak a Járatokba vezető Igéző ajtókat ismertem, melyeken keresztül át lehetet t lépni aHalandók Világa alat t csendesen meghúzódó, föld alat t i labirintusokba. Ez, hiába volt aszámunkra is elérhető, mégiscsak egy másik világ volt , és olyannyira különbözött a mivalóságunktól, hogy még a tér és az idő is másként működött benne. Tudomásom szerintazonban a Járatokba vezető ajtók mind épületeken belül bújtak meg: például Ravenwoodban,a Lunae Libriben, vagy a greenbrier-i kriptában.

Egy furnérlemezekből összetákolt ingatag kerí tés viszont az én szememben nem merí tet teki az „épület” fogalmát, és úgy gondoltam, a Szerelmesek csatornája alat t a koszos földönkívül nemigen rejtőzhet semmi.

- És ha lenne is ajtó, hova vezetne? Ez a tákolmány a búcsú kellős közepén van, és alig párnapja húzták fel!

Link megindult kifelé.

- De hát akkor hova mehettek?

Eltökéltem, utána fogok járni, hogy John és Ridley tart ják-e a hatalmukban Lenát az erejüksegítségével. Ha így van, az persze önmagában nem magyarázná meg sem az elmúlthónapok történéseit , sem Lena szemének színváltozását, de legalább fényt derí tene arra, mivan közte és John között .

- Le kell mennünk!

Link már elő is vet te farzsebéből a slusszkulcsot.

- Nyakamat tet tem volna rá, hogy ezt mondod!

Követet t a Roncs irányába; a kavics ropogott az edzőcipője alat t , ahogy futva próbáltutolérni. Némi erőfeszí téssel kinyitot ta a berozsdásodott ajtót , és becsússzam akormánykerék mögé.

- Hova menjünk? Induljak egyből a...?

Még mindig mondta a magáét, amikor a fejemben meghallot tam a másik hangot - és néhány,szívbemarkoló szót.

Isten veled, Ethan!Aztán a hang elhalt , a lány pedig eltűnt az elmémből. Semmivé let t , mint egy

szappanbuborék, vagy vattacukor, vagy egy álom ezüstös emlékfoszlányai.

JÚN. 15.

A tévedhetetlen

A Roncs csikorogva, köpködő motorral, fél kerékkel a járdára tolatva állt meg a TörténelmiTársaság épülete előt t .

- Halkabban nem lehet? - méltat lankodtam, noha már megszokhattam volna Linktől ezt avezetési st í lust . - Valaki még meghall minket!

Alig egy köpésre parkoltunk le at tól az épület től, melyet a városiak azAAFL főhadiszállásaként ismertek. Feltűnt, hogy végre megjaví tot ták a tetőt , melyet annakidején - pár nappal a születésnapja előt t - megrongált a Lena nevű hurrikán. A katasztrófa aJackson gimit is érintet te, de az ot tani munkálatokat nem siet ték el. Nem is bántam,elsődleges érdekeink úgyis ide fűztek minket.

Dél-Karolinában szinte mindenkinek akadt konföderációs őse, így elvileg nem let t volnanehéz csat lakozni Az Amerikai Forradalom Leányaihoz. A tagság elnyerésének feltétele volt ,hogy a jelölt származási vonala visszavezessen olyasvalakihez, aki harcolt az AmerikaiFügget lenségi Háborúban. A problémát a bizonyítás jelentet te. Ha csak nem volt ot t az illetőszemélyesen a Függet lenségi Nyilatkozat aláírásakor, kilométernyi családfával kellet t igazolniajogosultságát. De hiába volt ez is kipipálva, akkor is csak meghívás esetén lehetet t jelentkezni,ehhez pedig a kedvében kellet t járni Link anyukájának, és aláírni az épp aktuális petícióját . Azilyesmi körül nálunk mindig is nagyobb hűhót csaptak, mint északon; talán, hogy bizonyítsuk,annak idején egy oldalon harcoltunk a háborúban. Városunk Halandó része éppen olyanérthetet len volt , mint az Igézők világa.

Aznap este az épület üresnek tűnt.

- Úgy látszik, nincs it t senki, aki meghallhatna minket. Amíg véget nem ér a Roncsderbi,mindenki a búcsúban lesz!

Linknek igaza volt ; Gat lin perpillanat szellemvároshoz hasonlí tot t . Legtöbben még mindig amulatságok helyszínén lebzseltek, vagy ha nem, akkor ot thonaikban a telefonon lógtak, ésizgatot tan mesélték ismerőseiknek a Déli Ropogós pitesütőversenyén végbementszörnyűségeket, melyek innentől fogva várhatóan évt izedekre bevonulnak majd a várostörténelmébe. Biztosra vettem, hogy Mrs. Lincoln egyet len AAFL-tagot sem mentet t fel ajelenlét alól a nagyszabású eseményen, melyen tervei szerint , el akarta orozni Ammától azelső helyet . El tudtam képzelni, Link anyukája most már inkább azt kívánja, bár érte volna be aSavanyúságok fordulójával, és maradt volna az okránál.

- Azért nem mindenki - jegyeztem meg végül.

Egyelőre kifogytam az öt letekből és a magyarázatokból, de tudtam, hol az a hely, ahol szerttehetünk mindkettőre.

- Biztos vagy benne, hogy ez jó öt let? Mi van, ha Marian nincs it t?

Link nyugtalannak tűnt. A tény, hogy Ridley egy mutáns Incubusszal lóg, nem dobta fel anapját . Nem mintha annyira aggódnia kellet t volna. Elég nyilvánvaló volt , kire hajt John Breed -és az a lány nem Ridley volt .

A telefonomon megnéztem az időt - t izenegyre járt .

- Gat linben munkaszünet i nap van. Tudod, hogy ez mit jelent: Mariannek már a LunaeLibriben kell lennie.

Így ment ez nálunk. Marian munkanapokon reggel kilenctől este hat ig a Gat lin MegyeiKönyvtárat vezette, munkaszünet i napokon viszont este kilenctől reggel hat ig az Igézők

Főkönyvtárosának t isztségét töltöt te be. Most a megyei könyvtár zárva volt , vagyis az IgézőkKönyvtára nyitva állt . És a Lunae Libriböl le lehetet t jutni a Járatokba!

Becsaptam magam mögött a Roncs ajtaját , Link pedig zseblámpát húzott elő akesztyűtartóból.

- Tudom, tudom - legyintet t . - A Gat lini Könyvtár zárva, az Igézők Könyvtára pedig egészéjjel nyitva áll, mégpedig azért , mert ennek az olvasói napközben nemigen merészkednek elő.

Link a zseblámpával rávilágí tot t az előt tünk magasodó épületre. Egy sárgaréz táblán akövetkező állt : Az Amerikai Forradalom Leányai.

- Hű, ha anyukám, Mrs. Asher meg Mrs. Snow megtudnák, mi van a székházuk alagsorában...- gondolt bele Link elborzadva, miközben úgy tartot ta a nehéz, fém zseblámpát, minthafegyvert szorongatna.

- Ezzel akarod leütni, ha valaki ránk támad? - kérdeztem.

- Ki tudja, mit találunk odalent - vont vállat Link.

Tudtam, mire gondol. Lena születésnapja óta egyikünk sem járt a Lunae Libriben, és azutolsó látogatásunk alkalmával tájékozódás helyet t a veszélyekre kellet t figyelnünk.

A veszélyekre és a halálra. Aznap éjjel hibát követtünk el, és a balszerencsés eseményekegy része odalent történt. Ha hamarabb érek oda Ravenwoodba, ha megtalálom a HoldakKönyvét, ha tudtam volna segíteni Lenának legyőzni Sarafine-t ... Ha valamit másképpcsinálunk, talán Macon még most is élne, gyötört tovább az önvád.

A holdfényben megkerültük a vörös téglás épületet . Link a zseblámpa fényét egy a földtőlnem sokkal magasabban levő rácsozatra irányítot ta, mire én lehajoltam.

- Készen állsz?

- Igen, ha te is - felelte, miközben, alig észrevehetően, megremegett a kezében azseblámpa.

Benyúltam az épület hátsó falára szerelt , már ismerős vasrácson, és a kezem, mint mindig,eltűnt a Lunae Libri látomásszerű bejáratában. Gat linben, főleg ha Igézőket is érintet t a dolog,semmi sem az volt , aminek látszott .

- Meglep, hogy ez a varázslat még működik - hüledezett Link, miközben nézte, ahogysértet lenül visszahúzom a kezem.

- Lena azt mondta, nem túl bonyolult . Larkin Igézete, valamilyen álcázó varázslat - mindig azjut róla eszembe, hogy eset leg csapda is lehet.

A zseblámpa fénye most már annyira reszketet t , hogy alig lát tam a rácsot.

- Csak egy módon tudhat juk meg!

Lehunytam a szemem és tet tem egy lépést. Egyik pillanatban még az AAFL-székházmögött i elvadult bokrok közt álltam, a következőben pedig a lépcsősor tetején, mely lefelévezetet t a Lunae Libri szívébe. Amikor át léptem a könyvtár elvarázsolt küszöbét, kirázott ahideg, de nem valami természetfelet t i érzés miat t . A kellemet len borzongás abból eredt, hogysemmi változást nem éreztem.

Ugyanazt a levegőt szívtam be a vasrács mindkét oldalán - a különbség csak az volt , hogyit t koromsötét vet t körül. Nem éreztem semmi varázslatosat, sem Gat linben, sem az alat tameghúzódó másik világban. Düh és sértet tség munkált bennem, mégsem hagyott el a remény.Korábban meg voltam róla győződve, hogy Lena érez valamit John iránt. De most, hogyfelvillant egy másik lehetőség is - azaz, hogy Ridley és John befolyásolják őt úgy éreztem,megéri újra a vasrács túloldalára merészkedni.

Link is átbotorkált a nyomomban, és hirtelen elejtet te a zseblámpáját . Az nagycsörömpöléssel legurult a lépcsőn, mi meg ot t maradtunk a sötétben, egészen addig, míg ameredek járatot szegélyező fáklyák egyenként, maguktól fel nem gyulladtak.

- Sajnálom! De ez mindig kiakaszt!

- Link, ha nem akarsz jönni...

Az arca árnyékban volt , így nem lát tam. Néhány pillanat ig habozott , majd azt mondta:

- Nyilvánvalóan nem akarok menni, de muszáj. Nem mondom, hogy Rid életem szerelme,mert nem az. Ez marhaság. Na de mi van, ha Léna igazat mondott , és Rid tényleg meg akarváltozni? Mi van, ha a Vámpír fickó őt is a hatalmában tart ja?

Kételkedtem benne, hogy Ridley-t bárki is a befolyása alá tudná vonni, de nem szóltamsemmit .

Mindenesetre megtudtam, hogy ez az egész nem csak nekem fontos. Sajnos Link mégmindig nem felejtet te el Ridley-t . Egy Igézőt is épp elég rossz volt szeretni, el sem mertemképzelni, mit művel egy Szirén az emberrel.

Megindultam Link nyomában a pislákoló fáklyafénnyel gyéren megvilágí tot t lépcsőn, lefelé avárosunk alat t megbúvó másik világba. Magunk mögött hagytuk a mi Gat linünket, ésközeledtünk az Igézők birodalmába. Próbáltam nem visszagondolni azokra az időkre, amikormindennél jobban vágytam erre.

Minden alkalommal, amikor át léptem a bolt ív alat t , melyre a „Domus Lunae Libri” felirat voltvésve, egy másik világban, egy párhuzamos univerzumban találtam magam. Ennek az idegenvalóságnak néhány részlete mostanra már ismerős volt számomra: a mohával benőtt kövekszaga, a polgárháború korabeli vagy talán még régebbi pergamenek pézsmás illata, a faragottmennyezet alat t gomolygó fáklyafüst látványa. Éreztem a nyirkos falak szagát, és hallot tam,ahogy a kőpadló alat t csordogál a talajvíz. De akadtak olyan dolgok is, melyeket, tudtam,sosem fogok megszokni. A sötétségbe vesző polcok, a könyvtár azon részei, ahol Halandósosem járt ... Eltűnődtem, Anya vajon mennyit láthatot t ebből.

Egyszer csak elértük a lépcső alját .

- És most?

Link megtalálta a zseblámpáját . A mellet te álló oszlopra világí tot t , mire kőből faragottgriffmadár meredt rá fenyegetőn. Arrébb vit te a fényt, akkor meg egy vízköpő szörnyvillogtat ta rá a szemfogait .

- Ha Igézőéknél ilyen a könyvtár, bele sem merek gondolni, milyen lehet a börtönük! -borzongott meg.

Ekkor fellobbanó lángok hangja ütöt te meg a fülemet.

- Csak várd ki a végét!

A termet szegélyező fáklyák egyenként kigyulladtak, és akkor meglát tuk az oszlopokat,melyek mindegyikének talapzatán egy egész sor mitológiai lény - Halandó és Igézőszármazású egyaránt - villogtat ta ránk megkövült tekintetét .

- It t valami nincs rendjén - jegyezte meg rémülten Link. - Csak úgy mondom...

Megérintet tem egy kőbe faragott , lángok közt szenvedő, elkínzott női arcot, Link pedig egymásik fejet tapogatot t , melynek szájából ádáz tépőfogak bukkantak elő.

- Nézd már ezt a kutyát! Teljesen úgy néz ki, mint Boo!

Csak amikor jobban megnézte, akkor vet te észre, hogy a fenyegető lény nem kutya, hanemember. Döbbenetében visszarántot ta a kezét.

Ahol én álltam, onnan nézve kanyargó füst látszatát keltve örvénylet t a vésett kő. Azoszlop körül tekergő hullámokból és redőkből - homályosan, de - ismerősnek tűnő arcbontakozott ki, és azt a benyomást keltet te, mintha azon igyekezne, hogy kitörjön a kövekmögül. Egy pillanatra azt képzeltem, hogy az ajka megmozdul, és beszélni próbál hozzám.

- Mi az ördög...? - hátráltam riadtan.

- Micsoda?

Link ot t állt mellet tem, és az oszlopra meredt, melynek faragott mintái egyszerrevisszaváltoztak semmitmondó hullámokká és csigavonalakká. Az imént látot t arcot úgyelnyelték a minták, ahogyan a fuldokló feje tűnik el a tenger hullámai közt .

- Az óceán, gondolom - találgatot t Link. - Vagy tűznek a füst je? De mit érdekel ez téged?

- Az előbb még nem így nézett ki! - bizonygattam.

- It t minden különös - vont vállat Link.

- Mindegy - mondtam, noha az eset - még ha nem is értet tem - nem ment ki a fejemből. Akőből előtűnő arc ismerős volt valahonnan. Biztosra vettem, hogy már korábban is lát tam. Azegész helyiség szörnyen hátborzongató volt , és emlékezetünkbe idézte, hogy az Igézőkvilága - függet lenül at tól, hogy az ember melyik oldalon áll - nem egy szívderí tő hely.

Újabb fáklya gyulladt ki, és a fény több kupac régi könyvet, kéziratot és Igéző Tekercsetvilágí tot t meg. Akár a kerék küllői, a szélrózsa minden irányába szertefutó oszlopokbansorakoztak, és a sorok vége eltűnt a sötétségben. Amikor az utolsó fáklya is felgyulladt ,megpillantot tam az íves mahagóniasztalt , ahol Marian szokott ülni.

Csakhogy most nem ült ot t . Noha Marian azt mondta, hogy a Lunae Libri ősrégi mágia hat jaát , mely nem a Fényhozóktól, és nem is a Sötét oldaltól ered, nélküle az egész könyvtárSötétnek tetszett .

- Nincs it t senki - állapí tot ta meg Link csalódottan.

Leemeltem az egyik fáklyát , a kezébe nyomtam, majd magamnak is vet tem egyet.

- Odalent vannak.

- Honnan tudod?

- Tudom, és kész!

Elindultam a könyvhalmok között , mintha let t volna bármi elképzelésem, hova is megyek. Alevegő nehéz volt a foszladozó könyvek, az ódon tekercsek és az évszázados feljegyzésektőlroskadozó, poros tölgyfa polcok szagától. A zseblámpával a legközelebbi polcra világí tot tam.„Toka, avagy Hogyan Igézzünk Szakállat egy Lányra; Trükkök Kötéshez és Igézéshez;Tejkaramella: mily Igézetet rejthet. ” A „T” betűnél jártunk.

- „Hogyan öljünk Halandókat, avagy a teljes pusztítás kézikönyve" - mormogta Link, és akötet felé nyúlt . - De hát ennek a „H”- nál kellene lennie! - állapí tot ta meg, mintha ez lennevele a legnagyobb gond.

- Hozzá ne érj! - kiáltot tam rá. - Megéget i a kezed!

Kemény leckét kaptam annak idején a Holdak Könyve által.

- Nem kéne legalább eldugnunk, vagy valami? Mondjuk a tej-karamellás mögé?

Úgy gondoltam, ez tényleg helyes volna.

Alig tet tünk pár lépést, amikor nevetést hallot tam. Kétségkívül egy lány hangja volt ;visszhangozva verődött vissza a faragott mennyezetről.

- Te is hallot tad?

- Mit? - fordult felém Link, és közben úgy tartot ta a fáklyát , hogy majdnem felgyújtot ta amellet te felhalmozott tekercseket.

- Ésszel! - förmedtem rá. - It t nincs vészkijárat !

A könyvrakások között egyszer csak útkereszteződéshez értünk. Újra felcsendült afülemben a dallamos nevetés. Gyönyörű volt , és meghit tség érzetét keltet te; hallatánbiztonságban éreztem magam, rögtön kevésbé tűnt idegennek ez a világ.

- Azt hiszem, egy lány nevet.

- Lehet, hogy Marian - vélte Link. - Ő is lány.

Valószínűleg úgy nézhettem rá, mintha meghibbant volna, mert rögtön helyesbítet t :

- Vagyis nő...

- Ez nem Marian! - ellenkeztem.

Intet tem neki, hogy figyeljen, de a hang elnémult . Arra indultunk, amerről a nevetésthallot tam. A járat addig kanyargóit , míg újabb terembe nem torkollot t , mely hasonlí tot t azelsőhöz.

- Gondolod, hogy Lena és Ridley it t vannak?

- Nem tudom. Gyerünk, erre!

Szinte már nem is hallot tam a hangot, de tudtam, kié. Valami azt súgta bennem, hogymegtalálom Lenát, bárhol is legyen. Megmagyarázni nem tudtam, egyszerűen csak biztosvoltam benne.

Elvégre, logikusnak tűnt. Ha oly erős kettőnk közt a Kötelék, hogy ugyanazt álmodjuk, éshang nélkül beszélgetünk, akkor miért ne lennénk képesek megérezni, hogy hol van a másik?Ez hasonlóképpen működhet, mint amikor az ember autóval megy haza az iskolából, vagyvalahonnan, ahová naponta jár, és csak annyi rémlik, hogy kihajt a parkolóból, a következőemléke meg már az, hogy ot thon van.

Most ő volt az út i cél. Mindig is feléje tartot tam, akkor is, ha nem tudtam róla.

Akkor is, ha neki nem én voltam a célja.

- Tovább!

A következő kanyar után a járat repkénnyel borí tot t falú járatban folytatódott .

Magasra emeltem a fáklyámat, mire rézlámpás gyulladt ki a levelek között .

- Nézd!

A lámpásból áradó fény egy ajtót világí tot t meg az indák közt. Addig tapogatóztam, mígmeg nem találtam rajta a hideg kilincset, mely az Igézők félholdjának formájára készült .

Ismét meghallot tam a nevetést . Biztos voltam benne, hogy Lena az. Vannak dolgok,melyeket az ember csak úgy megérez. Jól ismertem Lénát, és meg voltam róla győződve, hogynem tévedhetek.

A szívem hevesen vert , miközben kitártam a súlyos, nyikorgó ajtót , mely díszesenberendezett dolgozószobára nyí lt . A szemközt i fal tövében, az óriási baldachinos ágyon egylány feküdt, és kicsi, vörös jegyzetfüzetbe írogatot t .

- Lena! - szólí tot tam meg, mire ő meglepetten felnézett .

Nem Lena volt .

Hanem Liv.

JÚN.15.

Az Irányfény

Dermedt csendben álltunk, és bámultunk egymásra, aztán egyszerre kezdtünk beszélni, ésindulatosan lármáztunk. Link ráripakodott Livre, aki velem kezdett kiabálni, én viszont a közénktoppanó Mariannek estem neki, aki csak állt , és várta, hogy szóhoz jusson.

- Mit kerestek it t?

- Miért hagytatok magamra a búcsúban?

- Ő meg miért van it t , Marian néni? - üvöltöztünk egymást túlharsogva.

Marian csak arra várt , hogy mindannyian lehiggadjunk. Belökte a párnázott ajtót , és félreállvabetessékelt minket. Becsapta mögöttem az ajtót , és hallot tam, hogy el is reteszeli. Valamipánikféle rohant meg, egyfajta bezártsági érzés, amit nem értet tem, hiszen a helyiség nemvolt kicsi. De mégis olyan szűkösnek tűnt!

A levegő fojtogatóan áporodott volt , és olyan érzés tört rám, mintha valami bizalmasmagánlakrészbe kerültem volna, például valakinek a hálószobájába.

Akárcsak a nevetés az álmomban - ismerősnek tűnt, csak nem tudtam, honnan!

Mint a kőből kibontakozó arc.

- Hol vagyunk?

- Egyszerre csak egy kérdést tegyél fel, Ethan! Csináljuk úgy, hogy válaszolok egykérdésedre, aztán pedig te felelsz nekem, jó?

- Mit keres it t Liv?

Nem tudtam, miért , de fortyogtam a dühtől. Hát körülöt tem senki sem normális? Muszáj,hogy mindenkinek t itkos élete legyen?!

- Ülj le! Kérlek! - mutatot t Marian a szoba közepén álló kerek asztal felé.

Liv bosszús arccal felállt . Az ágya egy kandalló előt t állt , melyben túl fényes, fehér tűz égetta megszokott , narancssárgán lobogó lángok helyet t .

- Olivia azért van it t , mert ő a nyári kutatósegédem. Most pedig én kérdezek!

- Várj, ez nem válasz! Ezt eddig is tudtam!

Épp olyan makacsul követeltem a magyarázatot , mint Marian. Felháborodott hőbörgésemvisszhangzott a helyiségben, ahol a magas, bolt íves mennyezetről gazdagon díszí tet t csillárfüggött . Sima, fehérre polí rozott agancsból készülhetet t , de az sincs kizárva, hogy embericsontból. A kovácsoltvas tüskéken hegyes végű gyertyák égtek, egyes szegleteketmegvilágí tva, másokat árnyékban hagyva, lágy, pislákoló fénybe vonva a helyiséget. A túlsósarokban magas, ébenfából készült ágy körvonalaira let tem figyelmes. Biztosra vettem, hogymár lát tam valahol. Az egész napom egy merő déjá vu volt , és ez már kezdett megőrjí teni!

Marian, nyugalmát megőrizve, hátradőlt a széken.

- Ethan - kérdezte hogy találtál ide?

Mit is felelhettem volna erre, miközben Liv ot t állt mellet tem? Hogy azt hit tem, Lenát hallom,és az ő jelenlétét érzékelem, de ösztöneim ehelyett Livhez vezettek? Magam sem értet tem!

Elfordí tot tam a fejem. A falat a padlótól a plafonig fekete fából készült polcok borí tot ták.Csak úgy roskadoztak a könyvektől és a különös tárgyaktól, melyek szemlátomástolyasvalakinek a magángyűjteményét képezték, aki többet járt a világ egzot ikus tájain, mint én

a Shop & Lopban.

Az egyik polcon régi fiolák és üvegek sorakoztak, mint valami évszázados gyógyszertárban.A másik színükig volt pakolva könyvekkel. Az összhatás - leszámítva, hogy stószokba rakottrégi újságokat és a temető földjével teli befőt tesüvegeket nem lát tam - Amma szobájáraemlékeztetet t . Az egyik könyv kitűnt a többi közül. A Fény és Sötétség: A Mágia Eredetecímet viselte.

Felismertem a kötetet - meg az ágyat, a könyvtárat és a választékos ízlést , amivel atulajdonos elrendezte a dolgokat. Ez a szoba csak egy emberé lehetet t - azaz az illető nem isember volt .

- Ez Macon szobája volt , ugye?

- Meglehet.

Link hirtelen elejtet te a különös, rituális tőrt , amivel addig játszott . Az csörömpölve ért földet,barátom pedig idegesen próbálta visszatenni az eredet i helyére. Hiába volt Macon Ravenwoodhalot t , még így is rá tudta hozni az emberre a szívbajt .

- Gondolom, az Igézők egyik Alagút ja ezt a szobát közvet lenül összekapcsolja Maconhálószobájával.

A helyiség ugyanis - leszámítva a napfényt kirekesztő súlyos drapériákat-majdnem teljesenúgy nézett ki, mint a rawenwoodi szoba.

- Elképzelhető.

- Azért hoztad le ide azt a könyvet, mert nem akartad, hogy a levéltárban történtlátomásom után újra a kezembe kerüljön.

- Tegyük fel, hogy igazad van - fogott Marian óvatosan a válaszba -, és tegyük fel, hogy ezvolt Macon privát dolgozószobája, a hely, ahol elmélyedt a gondolataiban. De akkor is marad akérdés: hogy találtál ide?

Válasz helyet t a vastag indiai szőnyeget rugdostam a lábam alat t . Fekete-fehér,tekervényes mintákkal teleszőtt darab volt . Nem fűlöt t a fogam ahhoz, hogy elmondjam,miként keveredtem ide. Számomra is zavaros történetnek tűnt, ezért nem akarodzottszavakba önteni. Hogy történhet ilyesmi? Miként fordulhat elő, hogy az ösztöneim nemLénához vezetnek?

De aztán kénytelen voltam belátni, hogy ha nem felelek, talán soha nem jutok ki ebből aszobából. így hát az igazság felének feltárása mellet t döntöt tem:

- Lenát kerestem. It t vannak lent Ridley-vel és a barát jával, Johnnal, és szerintem Lénabajban van. Csinált ma valamit a búcsúban, valami...

- Elég, ha annyit mondunk, Ridley hozta a szokásos formáját - vet te át a szót Link -, a baj az,hogy Lena is úgy viselkedett , mint ő! Valószínűleg túl jól működik a nyalókás trükk!

Mindeközben Link egy csokis nápolyi bontogatásával ügyködött , így nem tűnt fel neki aszúrós tekintetem. Nem terveztem, hogy ezeket a részleteket is megosztom Mariannel ésLivvel!

- Odalent voltunk a könyveknél, és hallot tuk egy lány nevetését - folytat tam.

- Nem tudom, olyan... vidámnak hangzott . Követtem egészen idáig, mármint azt a hangot.Ennél pontosabban nem tudom megmagyarázni.

Lopva Livre pillantot tam. Láttam, hogy meredten bámulja a falon a nagy semmit , és sápadtarca lángba borul.

Marian, mintha korszakalkotó felfedezést tet t volna, összecsapta a tenyerét .

- Feltételezem, a nevetés ismerős volt .

- Igen.

- És gondolkodás nélkül, inkább az ösztöneidre hallgatva követted.

- így is mondhat juk...

Nem tudtam, hová akar kilyukadni, de szeméből most az őrült tudós nézett vissza rám.

- Amikor Lenával vagy, előfordul, hogy szavak nélkül is tudtok kommunikálni?

- Úgy érted, keltálni - bólintot tam, mire Liv döbbenten nézett rám.

- Hogy tudhat egyáltalán egy Halandó a keltálásról?

- Kitűnő kérdés, Olivia - dicsérte meg segédjét Marian, és a pillantás, amit azok kettenváltot tak, valamiért nagyon bosszantot t . - Annyira, hogy feltét lenül választ érdemel.

Marian a polchoz lépett ; olyan rut inosan kotorászott Macon könyvei között , mintha csak aslusszkulcsát keresné a táskájában. Zavart a látvány, hogy Macon könyveit bolygat ja, még ígyis, hogy Lena bácsikája már nem tudhatot t róla.

- Magától történt. Egyszer csak meghallot tuk a másikat a fejünkben.

- Szóval te tudsz mások gondolataiban olvasni, és nem mondtad el nekem?!

Link olyan tekintet tel meredt rám, mintha most tudta volna meg, hogy én vagyok az EzüstUtazó. Idegesen vakarta a fejét .

- Szóval mindent, amit én Lenáról... Te végig a bolondját járat tad velem!

Elfordí tot ta a fejét , és látszott rajta, hogy valami nagyon aggaszt ja.

- Most is azt csinálod? - kiáltot t fel. - Ugye, valld be, hogy most is azt csinálod! Azonnaltakarodj ki a fejemből! - dörrent rám, miközben addig hátrált , míg út ját nem állta a könyvespolc.

- A te üres fejedben nem tudok olvasni, idióta! - kiáltot tam rá. - Csak Lenával halljuk néhaegymás gondolatait !

Link erre szemlátomást megkönnyebbült , de azért teljesen nem nyugodott meg.

- Miket gondoltál Lenáról? - kérdeztem.

- Semmit , csak ugrat talak - felelte. Levett egy könyvet a polcról, és úgy tet t , minthafigyelmesen lapozgatná, hirtelen azonban Marian kikapta a kezéből.

- Megvan! - lelkendezett . - Pontosan ezt kerestem!

Kinyitot ta a kopott bőrbe kötöt t könyvet, és olyan határozottan pörgette a töredezett szélűlapokat, hogy nyilvánvaló volt , egy bizonyos részt keres. Maga a kötet régi tankönyvnek vagykézikönyvnek tűnt.

- Nézd! - nyújtot ta oda Livnek kinyitva. - Nem hangzik ez ismerősen?

A lány közelebb hajolt , és aztán bólogatva olvasták együtt a válaszokat rejtő fejezetet .Marian végül kiegyenesedett , és elhúzta Liv elől a szöveget.

- Szóval, Olivia, hogy tud egy közönséges Halandó keltálni?

- Sehogy, Ashcroft professzor. Csak akkor, ha nem közönséges Halandó - felelte Liv, majdúgy mosolyogtak rám, mintha kisgyerek lennék, aki most tet te meg az első lépéseit , vagypáciens, akinek az orvos most készül megmondani, hogy már nincs sok hátra - az egésznagyon idegesítő volt .

- Beavatnátok engem is a viccbe? - kérdeztem robbanásig feszülten.

- Ethan, ez nem vicc! Miért nem győződsz meg róla a saját szemeddel? - nyomta akezembe Marian a könyvet.

Megnéztem az oldalt , amit mutatot t . Igazam volt , valóban tankönyvféleséget tartot tam akezemben. Az Igézők Enciklopédiája volt , telezsúfolva idegen szavakkal és rajzokkal,melyeket nem értet tem. Akadtak azonban angol nyelvű részek is.

- Az Irányfény - olvastam, majd Marianre néztem. - Gondolod, hogy ez vagyok?

- Csak olvass tovább!

- Az Irányfény az, aki ismeri a helyes utat . Szinonimái: dux, speculator, gubernátor. Vezető.Aki mutat ja az utat . Aki elöl jár. Aki kijelöli a helyes ösvényt.

Zavartan néztem fel, nem értet tem semmit , viszont Link, úgy tűnt, most az egyszer nagyonis képben van.

- Szóval emberi iránytű? Hát, ha azt vesszük, másoknak milyen természetfelet t i képességeivannak, ez elég béna! Szóval te vagy Aquaman Igéző megfelelője.

- Aquaman? - csodálkozott Marian, aki nem sok képregényt olvashatot t életében.

- A halakkal beszélget - magyarázta Link, és a fejét rázta. - Hát, a röntgenszemmel nem érfel...

- Nekem nincsenek természetfelet t i képességeim! - t iltakoztam.

Vagy mégis?

- Olvass tovább! - szólí tot t fel Marian a lapra mutatva.

- „A Keresztes háborúknál is régebben szolgálunk. Sokféle névvel illet tek minket, de a névnem számít . Olyanok vagyunk, mint a hang, mely Kína első császárának fülébe sugdosott ,miközben az a nagy fal épí tését fontolgatta. A nagyot álmodó Halandók mellet t mindig volt ,aki tanácsokkal lássa el őket. Mi pedig azért vagyunk a világon, hogy Igézőket vezessünk nagytet tekre. Mi vagyunk a...”

Egy szót sem értet tem az egészből.

Aztán megszólalt Liv, mintha verset mondana fel.

- Ő az, ki megtalálja, ami elveszett . Ő az, ki ismeri az utat .

- Mondd el végig! - váltot t hirtelen Marian olyan komoly hangra, mintha e szavak ajövendölés erejével bírnának.

- A magasztosak mellet t vagyunk, akik magasztos célokért küzdenek, és magasztostet teket akarnak véghezvinni. Az irtózatosak mellet t vagyunk, akik irtózatos célokértküzdenek, és irtózatos tet teket akarnak véghezvinni.

Becsuktam a könyvet, és visszaadtam Mariannek. Elég volt ennyi is, többre nem voltamkíváncsi.

A könyvtárosnő arcáról nem sok mindent tudtam leolvasni. Egyre csak lapozgatta a köteteta kezében, majd Livre pillantot t : - Gondolod, hogy...?

- Lehetséges. Előfordult már.

- De nem a Ravenwoodok, vagy, ami azt illet i, a Duchannes-ek esetében.

- De maga mondta, Ashcroft professzor! Lena döntésének következményei lesznek. Ha aFényt választ ja, családjában az összes Sötét Igéző meghal, és ha a Sötét oldal mellet t dönt...

Livnek be sem kellet t fejeznie, tudtuk a mondat végét - akkor családjának Fényhozói esnekáldozatul.

- Nem gondolja, hogy jelentős, nagy tet tnek lehet nevezni egy ilyen döntést?

Nagyon nem tetszett nekem ez a beszélgetés, még így sem, hogy nem tudtam, hová isakarnak kilyukadni.

- Hahó! - szóltam rájuk. - Én is it t vagyok! Nem akartok bevonni?

- Ethan - kezdte Liv olyan lassú, tagolt modorban, mintha gyerek lennék, akivel a hangosolvasást gyakorolja -, az Igézők világában csak azok mellé jut Irányfény, akik igazán nagy célttűznek maguk elé. Irányfényből nem sok van, úgy száz évenként szület ik egy, és sosemvélet lenül. Ha Irányfény vagy, akkor oka van a létezésednek - valami magasztos vagy irtózatoscél. Te vagy a híd az Igézők és a Halandók között , és bármit is teszel, nagyon óvatosnak kelllenned!

Leültem az ágyra, Marian pedig mellém telepedett .

- Neked is megvan a magad végzete, mint Lenának. És ez azt jelent i, hogy a szálakigencsak összekuszálódhatnak.

- Úgy látod, hogy az elmúlt hónapok nem voltak már így is épp elég kuszák?

- Elképzelni sem tudod, milyen dolgokat lát tam. Vagy, hogy miket látot t édesanyád... -meredt Marian a távolba.

- Szóval úgy gondoljátok, én is az Irányfények egyike vagyok? Emberi iránytű, ahogy Linkmondta?

- Ez ennél sokkal többet jelent! Az Irányfények nem pusztán ismerik az utat .

Ők maguk jelent ik az utat ! Végigvezet ik az Igézőket azon az ösvényen, melyetrendeltetésüknél fogva be kell járniuk, az ösvényen, melyre maguktól lehet, hogy nemtalálnának rá. Lehet, hogy egy Ravenwood vagy egy Duchannes Irányfénye vagy - hogy kié, azegyelőre nem világos.

Liv nagyon magabiztosnak tűnt a mondandójában, pedig számomra elég zavarosnak tűnt,amit összehordott . Ahogy hallgat tam őt és Mariant, valami folyamatosan zavart .

- Marian néni, mondd meg neki! - szóltam végül. - Kizárt , hogy én Irányfény legyek. A szüleimközönséges Halandók!

Senki nem emlí tet te a nyilvánvaló tényt, miszerint anyukám, Marianhez hasonlóan, az Igézővilág része volt , ráadásul olyan formában, amiről senki nem akart beszélni, legalábbis nekemnem.

- Az Irányfények Halandók. Hidat képeznek az Igézők világa és a mienk között - ismételteLiv, majd egy újabb könyv után nyúlt .

- És persze anyukádról aligha lehetne állí tani, hogy közönséges Halandó volt , legfeljebbannyiban, mint én vagy Ashcroft professzor!

- Olivia! - kiáltot t fel Marian ijedten.

- Csak nem akarod azt mondani, hogy...?

- Az anyukája nem akarta, hogy tudja! Ígéretet tet tem, és ha történik valami...

- Fejezd be! - dörrentem rá, és lecsaptam a könyvet az asztalra. - Nincs türelmem az ostobaszabályaidhoz, főleg nem ma este!

Liv a tudományos kísérlet céljából készítet t óráját babrálta, és idegesnek tűnt.

- Hogy én milyen bolond vagyok...!

- Mit tudsz anyukámról? - hajoltam közelebb hozzá. - Azonnal mondd el!

Marian összehúzta magát a mellet tem levő széken, Liv pedig még jobban elpirult .

- Annyira sajnálom! - ingatta a fejét , miközben tehetet lenül nézett hol Marianre, hol rám.

Marian végül megadóan feltartot ta a kezét.

- Olivia mindent tud anyukádról, Ethan - árulta el, mire én Livhez fordultam.

Mielőt t megszólalt volna, már tudtam, mit fog mondani. Az igazság egyszerűen utat törtmagának az elmémbe. Liv túl sokat tudott az Igézőkről és az Irányfényekről, ráadásul it t voltlent , a Járatokban, Macon dolgozószobájában.

Ha nem zavart volna össze annyira az a kérdés, hogy ki vagyok én, már rájöhettem volna,hogy Liv miféle. Nem tudom, miért telt ez végül ilyen sok időbe.

- Ethan.

- Te is közéjük tartozol, mint Marian néni és Anya.

- Közéjük? - kérdezett vissza Liv.

- Őrző vagy.

Így, hogy kimondtam, még egyértelműbbnek tűnt. Egyszerre éreztem teljességet ésürességet. Szóval Anyukám is rendszeresen megfordult idelent a Járatokban, kezében tartvaMarian jókora Igéző kulcscsomóját . Anyukámnak volt egy t itkos élete, egy t itkos világban,melynek Apa és én soha nem voltunk és nem is lehettünk volna részei.

- Én nem vagyok Őrző - közölte Liv zavartan. - Még nem. Talán egy szép napon az leszek.Folyamatosan képezem magam.

- Képezed magad, hogy több legyél, mint Gat lin megye főkönyvtárosa, és ezért vagy it t , asemmi közepén a szuper ösztöndí jaddal. Már ha abból igaz valami egyáltalán. Vagy az iskamu volt?

- Szörnyen hazudok - vallot ta be Liv. - Valóban kapok ösztöndí jat , de egy olyan tudományostársaságtól, melynek alapítása jóval megelőzte a Duke Egyetemét.

- Vagy a Harrow Iskoláét.

- Vagy a Harrow-ét - ismételte bólogatva.

- Na és az Ovalt ine? Az legalább igaz?

- Valóban King’s Langley a szülővárosom - mosolyodott el Liv szomorkásán -, és valóbanszeretem az Ovalt ine-t , de őszintén bevallom, amióta Gat linben vagyok, jobban ízlik aNesquik.

- Hát én ebből egy kukkot se értek - huppant le Link csüggedten az ágyra.

Liv addig lapozgatot t a könyvben, míg, születésük sorrendjében, meg nem találta az Őrzőklistáját . Végigfutot tam a sort , és egyszer csak Anya neve nézett rám a lapról.

- Ashcroft professzor igazat mondott . Tanulmányoztam Lila Evers Wate munkásságát.Anyukád kiváló Őrző, és kiemelkedő szerző volt ! Tanulmányaim része, hogy olvassam át akorábbi Őrzők által hátrahagyott í rásokat.

Jól hallot tam, hüledeztem magamban. Szóval Anyának vannak olyan írásai, melyeket Livlátot t , én meg nem? Nehezen tudtam ellenállni a késztetésnek, hogy lyukat üssek a falba.

- Miért? Hogy ne kövesd el azokat a hibákat, amiket ők? Hogy ne végezd holtan egy olyanbalesetben, amit senki nem látot t , és senki nem tud megmagyarázni? - keltem ki magamból. -Hogy ne hagyd magára a családodat, miközben a t itkos dolgaidon töprengsz, és azon, hogynekik miért nem beszélsz ezekről?

Liv - már kezdtem egészen hozzászokni - ismét elpirult .

- Azért , hogy folytathassam a munkájukat, és tovább vigyem az örökségüket.

Azért , hogy ha majd egyszer én is Őrző leszek, tudjam, miként védjem meg az Igézőkarchívumát: a Lunae Librit, a tekercseket, az Igézők összegyűjtöt t műveit . És ez nem volnalehetséges az engem megelőző Őrzők munkájának ismerete nélkül.

- Miért nem?

- Mert ők a mestereim. A tapasztalataikból tanulok, mindabból a tudásból, amittevékenységük során felhalmoztak. Minden mindennel összefügg, és az ő feljegyzéseik nélkülnem érthetők a saját felfedezéseim sem.

- Én ezt nem értem - ráztam meg a fejem.

- Nem érted? Én azt se értem, hogy egyáltalán mi ez az egész! - szólt közbe Linkméltat lankodva.

- A hangok, amiket hallot tál, a nevetés - tet te Marian a kezét a vállamra -, én úgy gondolom,anyukád volt ! Lila vezetet t ide téged, leginkább azért , mert szeret te volna, hogy erre abeszélgetésre sor kerüljön. Azért , hogy megértsd a küldetésedet, meg Lénáét és Maconét!Mert Kötelék van közted, és egyikőjük családja, végzete közt. Csak még nem tudom, melyiküklehet az!

Felidéztem magamban az arcot az oszlopban, a nevetést és a Macon szobájában rám törő

deja vu érzést. Tehát Anya volt az? Hónapok óta vártam már tőle valami jelre, azóta, hogyakkor délután a dolgozószobában megtaláltuk a könyvekbe rejtet t üzenetet .

Szóval végre megpróbált kapcsolatba lépni velem?

De mi van, ha nem erről van szó?

Valami másra is rájöt tem.

- Ha egyike vagyok ezeknek az Irányfényeknek - már ha egyáltalán beveszem ezt a mesét -,akkor megtalálhatom Lénát, igaz? Akkor ugyebár nekem kell rá vigyáznom, mivel én vagyok aziránytűje, vagy mije...

- Ezt még nem tudhat juk biztosan! Összeköttetésben állsz valakivel, de még nem tudjuk,kivel.

Betoltam magam után a széket, és visszaléptem a könyvespolchoz. Macon könyve ot tfeküdt a szélén.

- De ismerek valakit , aki fogadni mernék, hogy tudja! - nyúltam a kötet után.

- Ethan, ne! - kiáltot ta Marian.

Alig érintet tem meg a borí tót , máris éreztem, hogy a padlóra zuhanok, a semmibe, majd egymásik világba.

Az utolsó pillanatban valaki megragadott .

- Ethan, vigyél magaddal!

- Liv, ne...!

A hosszú, barna hajú lány görcsösen kapaszkodott belé, és arcát a fiú mellkasáhozszorította. Az óriási tölgyfa lefelé hajló ágai között úgy érezték, egyedül vannak, pedig alig párméterrel arrébb ott magasodtak a Duke Egyetem borostyánnal benőtt épületei.

A fiú tenyerébe fogta a lány könnyáztatta arcát.- Azt hiszed, nekem nem nehéz? Szeretlek, Jane, és tudom, soha többé senki iránt nem

fogok így érezni. De nincs más választásunk! Te is tudod, hogy mindenképp eljönne az idő,amikor búcsút kéne vennünk egymástól!

- Mindig van más választás, Macon! - szegte fel Jane eltökélten az állát.- Ebben a helyzetben nincs. Csak olyan, ami veszélybe sodor téged.- De az anyád azt mondta, lehet, hogy van megoldás. Mi a helyzet a jóslattal?- Ugyan már, Jane! - csapott Macon a fa törzsére tehetetlen dühében. - Az csupán

dajkamese! Ha megpróbálnánk, mindenképp holtan végeznéd!- Tehát nem lehetünk együtt testileg. Nem érdekel! Attól még együtt maradhatunk, és csak ez

számít!Macon elhúzódott, arcát eltorzította a fájdalom.- Ha egyszer átváltozom, veszélyes Vérincubus lesz belőlem, aki csak a vérre szomjazik!

Apám azt mondja, én is ilyen leszek, akárcsak ő, meg az ő apja és minden férfi a családunkbana szépapámig, Abrahamig visszamenőleg!

- Persze, Abraham nagyapa, aki úgy hitte, hogy az elképzelhető legnagyobb bűn, amitTermészetfeletti Lény elkövethet, nem más, mint hogy beleszeret egy Halandóba!Mert ezzelbeszennyezi a nemes Természetfeletti vérvonalat!

Apádnak is ez a véleménye, nem bízhatsz benne! Csak szét akar minket választani, hogyvisszatérj az istenverte Gatlinbe, és föld alatti járatokban csússz-mássz, mint a bátyád! Mintvalami szörnyeteg!

- Késő - ingatta a fejét Macon. - Már érzem az Átalakulást. Éjjelente ébren maradok, éséhesen hallgatom a Halandók lüktető gondolatait. Hamarosan többre fogok vágyni a pusztaelméjüknél. Máris úgy érzem, hogy a testem pattanásig feszül; mintha a fenevad bármelyikpillanatban kitörhetne belőle!

Jane elfordult, szeme újra megtelt könnyel. Macon azonban ezúttal nem akarta hagyni, hogya lány figyelmen kívül hagyja a veszélyeket. Szerette őt, és éppen ezért akarta megértetni vele,hogy miért nem lehetnek együtt.

- Most is, ahogy itt állunk, érzem, hogy a fény égeti a bőrömet. Egyfolytában kínoz a nap.Megkezdődött az Átalakulás, ez csak egyre rosszabb lesz!

- Csak azért mondod, hogy elriassz magadtól!- zokogott Jane arcát a tenyerébe temetve. -Nem is akarsz megoldást találni!

- Igazad van! - ragadta meg Macon a lány vállát, így kényszerítve, hogy a szemébe nézzen. -Valóban rád akarok ijeszteni. Tudod, mit csinált a bátyám a Halandó kedvesével az Átalakulásután? - Macon itt némi hatásszünetet tartott, majd kibökte: - Darabokra tépte!

Aztán hirtelen hátrakapta a fejét; különös, fekete pupillái körül, mint két lemenő nap,felragyogott aranysárga szeme.

- Soha ne felejtsd el, Ethan - fordult el Jane-től. - Semmi sem az, aminek látszik.

Kinyitot tam a szemem, de amíg el nem oszlot t a köd, semmit sem lát tam. Végül lassankibontakozott előt tem a bolt íves mennyezet.

- Hú, hallod, ez ijesztő volt ! Tisztára mint az Ördögűző! - csóválta Link a fejét . Kinyújtot tamfelé a kezem, mire felsegítet t . A szívem még mindig hevesen kalapált , és próbáltam kerülni Livtekintetét . Lénán és Marianen kívül még soha, senkivel nem osztot tam meg a látomásaimat,így most elég kényelmet lenül éreztem magam. Valahányszor ránéztem Livre, csak arra apillanatra tudtam gondolni, amikor beléptem a helyiségbe abban a hiszemben, hogy ő Lena.

Liv, kissé imbolyogva felült .

- Ashcroft professzor mesélt ugyan a látomásokról, de azt nem mondta, hogy ilyenéletszerűek!

- Nem kellet t volna ezt tenned! - mondtam szemrehányón.

Úgy éreztem, elárultam Macont azzal, hogy betekintést engedtem Livnek a magánéletébe.

- Miért nem? - kérdezte, miközben a szemét dörzsölgetve próbált újra hozzászokni afényhez.

- Talán mert nem neked szánták a látomást!

- Én teljesen más szemszögből nézek egy ilyen jelenetet , mint te. Te nem vagy Őrző. Nemakarlak megsérteni, de hiányzik a megfelelő képzettséged!

- Miért mondod, hogy nem akarsz megsérteni, amikor pontosan azt teszed?

- Elég! - szólt ránk Marian, majd izgatot t várakozás ült ki az arcára. - Mi történt? - kérdezte.

Livnek egyébként igaza volt . Nem értet tem, mit akar jelenteni a látomás, legfeljebb annyittudtam belőle kihámozni, hogy az Incubusoknak is ugyanolyan rázós dolog Halandóbabeleszeretniük, mint az Igézőknek.

- Macon egy lánnyal beszélgetet t , és azt magyarázta neki, hogy Vérincubusszá fog válni!

- Macon éppen átesett az Átváltozáson - pontosí tot t Liv önelégülten. - Nagyonsebezhetőnek tűnt. Nem tudom, miért pont ez a pillanat tárult fel előt tünk, de valószínűlegnem ok nélkül történt.

- Biztos vagy benne, hogy Macont lát tad, és nem Hunt ingot? - kérdezte Marian.

- Biztos! - feleltük egyszerre. Döbbenten néztem Livre. - Macon nem olyan volt , mint

Hunt ing!

Liv egy pillanatra elgondolkodott , aztán az ágyon fekvő jegyzetfüzet után nyúlt . Gyorsanbelefirkantot t valamit , majd nagy csattanással becsukta.

Király. Még egy noteszos lány...

- Tudjátok mit? Ti vagytok a szakértők! Rátok bízom, hogy hámozzátok ki a történteket, énviszont megkeresem Lenát, mielőt t Ridley meg a cimborája ráveszik valamire, amit később megfog bánni!

- Szóval azt akarod mondani, hogy Lena Ridley befolyása alat t áll? Az nem lehetséges,Ethan! - t iltakozott Marian. - Lena Születet t , így egy Szirénnek nem lehet hatalma felet te.

Persze, ő nem tudott John Breedről!

- Na és ha segítőtársa is akadt? - kérdeztem vissza.

- Miféle?

- Olyan Incubus, aki bírja a napfényt, de az is lehet, hogy Igéző, aki Macon erejével és azUtazás képességével bír. Nem tudom, melyik lehet.

Nem hangzott túl értelmes magyarázatnak, de tényleg nem tudtam, miféle szerzet ez aJohn Breed.

- Ethan, biztosan elnéztél valamit . Ilyen képességekkel nem tartunk számon sem Incubust,sem Igézőt - közölte Marian, és már nyúlt is a könyvek után.

- Hát akkor mostantól lesz egy. A neve John Breed.

Ha Marian nem tudja, micsoda a srác, akkor aztán nem fogjuk megtalálni a választ azokbana könyvekben sem!

- Ha a leírásod megfelel a valóságnak, amit nehezen hiszek el, akkor nem lehetünk biztosakbenne, mire képes.

Linkre néztem, aki a tárcája láncát csavargatta. Úgy lát tam, egyre gondolunk.

- Meg kell találnom Lenát.

Meg sem vártam a választ .

Link elhúzta a reteszt .

- Nem mehettek utána! - pat tant fel t iltakozva Marian. - Túl veszélyes! A Járatokbanmérhetet len erővel rendelkező Igézők és lények ólálkodnak! Idáig csak egyszer jártatok it t lent ,és az a szakasz, amit lát tatok, semmi a nagyobb Járatokhoz képest! Azok szinte egy másikvilágot alkotnak!

Úgy éreztem, nincs szükségem engedélyre. Lehet, hogy Anya elvezetet t ide, de ez nemváltoztatot t azon, hogy nincs velem.

- Nem állí thatsz meg, mert nem avatkozhatsz be, igaz? Csak annyit tehetsz, hogy it t ülsz,végignézed, ahogy elszúrom a dolgokat, és í rsz róla, hogy Liv később tanulhasson belőle.

- Nem tudhatod, mit fogsz találni, és ha megleled - próbált tovább győzködni Marian -, nemfogok tudni segíteni neked!

Nem érdekelt . Mire Marian befejezte, már az ajtónál álltam. Liv is velem tartot t .

- Én is megyek, Ashcroft professzor. Gondoskodom róla, hogy ne érje őket baj.

- Olivia - lépett Marian is az ajtó felé. - Ez nem tartozik a munkaköri leírásodhoz!

- Tudom - felelte a lány. - De szükségük lesz rám.

- Nem változtathatsz azon, aminek meg kell történnie. Ki kell maradnod belőle, akárhogy isfáj. Az Őrző feladata annyi, hogy feljegyezze az eseményeket; csak tanúskodhat, nemavatkozhat közbe!

- Mint az iskola rendőre - vigyorodott el Link. - Hájas!

Liv szeme összeszűkült . Biztosra vettem, hogy Angliában is ront ják a levegőt a lógásokatszámon tartó felügyelők.

- Nem szükséges elmagyaráznia nekem a Dolgok Rendjét , Ashcroft professzor. Az általánosiskola befejezése óta tanulmányozom. De hogyan tanúskodhatnék olyasmiről, amit soha nemvolt alkalmam megfigyelni?

- Olvashatsz róla az Igézők tekercseiben, mint mindenki más.

- Tényleg? Na és a Tizenhatodik Hold? A Kiválasztás, mely megtörhette volna aDuchannes-átkot? Volt erről egy szó is a tekercsekben? - kérdezte kihívón Liv, majd aholdórájára sandítot t . - Valami történik. A soha nem látot t képességekkel bíróTermészetfelet t i lény, Ethan látomásai, meg a furcsa mérési eredmények... Hajszálnyieltérések, melyeket a szelenométerem mutatot t ki...

Hajszálnyi? Inkább nemlétező. Rögtön észreveszem, ha valaki blöfföl. Olivia Durand éppenúgy csapdában érezte magát, mint mi, és nem óhajtot ta kihasználat lanul hagyni alehetőséget. Nem az aggodalom miat t akart velünk jönni, hanem mert arra vágyott , hogypezsegjen kicsit körülöt te az élet .

Akárcsak egy másik lány, akit ismertem, nem is olyan rég.

- Ne felejtsd el, hogy...

Mielőt t Marian befejezhette volna, az ajtó már be is zárult mögöttünk.

JÚN.15.

A Száműzöttek Klubja

Az ajtó becsapódott . Liv a vállára vetet te viseltes bőr hát izsákját , Link pedig lekapott egyetaz alagút falán világí tó fáklyák közül. Mindkettő kész volt követni engem az ismeret lenbe -ahelyett azonban, hogy nekivágtunk volna, csak földbe gyökerezett lábbal bámultunkegymásra.

- Na, mi lesz? - noszogatot t Liv. - Nem űrhajót kell tervezned! Vagy tudod az utat , vagy nem,úgyhogy...

- Csit t ! Adj neki egy percet! - szólt rá Link, és Liv szájára tet te a kezét. - Az Erő veled van,Skywalker!

Úgy látszott , hogy ők vakon bíznak ebben az Irányfény dologban, mert szentül meg voltakróla győződve, hogy tudom, merre kell menni. A probléma csak az volt , hogy nem tudtam!

- Erre! - böktem találomra az egyik irányba, abban a reményben, hogy hátha majd menetközben megvilágosodom.

Marian azt mondta, hogy az Igézők Járatai a végtelenbe futnak, és egy másik világkénthúzódnak a mienk alat t ; de mindezt csak most értet tem meg igazán!

Amint az első saroknál befordultunk, az alagút nagyon megváltozott : a nyirkos falú, körkeresztmetszetű járat sokkal szűkebb és sötétebb let t , így inkább csőre emlékeztetet t , mintcsatornára. A falhoz simulva próbáltam előrébb jutni, de leejtet tem a fáklyámat a sárba.

- A fenébe! - mordultam fel, majd fogaim közé szorí tot tam a fáklya nyelét , és továbbnyomultam előre.

- Ennek annyi - motyogta Link mögöttem, miután az ő fáklyája is kialudt.

- Az enyémnek is - jelentet te be Liv, és azzal teljes sötétségben maradtunk.

A sáros, sziklás mennyezet oly alacsonyra süllyedt, hogy most már csak lehajolva tudtunkhaladni.

- Ez engem kikészít ! - panaszkodott Link, aki soha nem bírta a sötétséget.

- Előbb-utóbb eljutunk egy... - mondta Liv a hátam mögül, mikor hirtelen beütöt tem a fejemvalami kemény akadályba.

- Au! - jajdultam fel.

- ...ajtóig - fejezte be Liv.

Link végül elővette a zseblámpáját , mert kör alakú, halvány fény vetült az előt tem levő kerekajtóra, amely valamilyen rideg fémből készült , nem a korábbi bejáratoknál látot t szálkás fábólvagy málladozó kőből. Olyan volt , mint egy falba építet t aknafedél. Próbáltam vállal benyomni,de meg sem mozdult .

- Most mit csináljunk? - fordultam hátra Livhez, akit minden Igézőkkel kapcsolatos ügybenMarian helyet tesének tekintet tem. Már hallot tam is, ahogy pörget i jegyzetfüzete lapjait .

- Nem tudom! Talán ha erősebben nyomnád?

- Ehhez kellet t megnézni a füzetedet? - kérdeztem mérgesen.

- Miért , talán azt akarod, hogy én lökjem be helyet ted? - vágott vissza nem kevésbédühösen. Nála is kezdett betelni a pohár.

- Ugyan már, emberek! - mondta Link. - Majd én tolom Ethant, te tolsz engem, ő meg nyomja

az ajtót !

- Zseniális öt let ! - gúnyolódott a lány.

- Egyesítsük erőinket, Marian Kettő!

- Hogy mi?

- Olyan vagy, mint Marian, csak fiatalabb kiadásban. Ne kéresd magad! Te vágytál annyirakalandra! Van talán jobb öt leted?

Az ajtón nem lát tunk sem kilincset, sem reteszt . Az oldalánál sem lehetet t felfeszí teni; a köralakú fém tökéletesen illeszkedett a szintén kör alakú nyí lásba.

- Linknek igaza van! Nincs más választásunk, márpedig visszafordulni nem fogunk! -erősködtem, majd újból nekifeszültem az ajtónak.

- Egy, két , há! Gyerünk, nyomjátok!

Amikor óvatosan megérintet tem az ajtót , az kivágódott , mintha csak egy ujjlenyomat-felismerő rendszer nyitot ta volna. A lendület től Link elvágódott , rám zuhant, Liv pedig őrá.Ahogy földet értem, megint beütöt tem a fejem valami kőbe. Szédültem, nem lát tam semmit .Amikor kit isztult a kép, utcai lámpát pillantot tam meg a fejem fölöt t .

- Mi történt? - kérdezte Link nem kevésbé zavarodottan.

Tapogatóztam magam körül, és macskaköveket éreztem.

- Alighogy megérintet tem az ajtót , kinyí lt - magyaráztam.

- Elképesztő!

Liv felállt , és valósággal it ta a látványt.

És akkor rájöt tem, hogy egy város - talán London - utcáján fekszem. Mintha egytörténelemkönyvbe csöppentem volna! Mögöttünk meglát tam a kerek ajtónyí lást , az alagútvégét. Mellet te sárgaréz tábla hirdette: NYUGATI ÁTJÁRÓ, KÖZPONTI KÖNYVTÁR.

- Tyűha! - ült fel mellet tem Link, és hitet lenkedve dörzsölgette a szemét. - Ez a sikátor pontúgy néz ki, mint amilyenben Hasfelmetsző Jack szedte az áldozatait !

Igazat beszélt . Nagyon úgy festet t , hogy a t izenkilencedik századi London egyikmellékutcájába csöppentünk. Sötét volt , csak néhány utcai lámpa adott némi haloványanpislákoló fényt. A kis köz mindkét oldalán magas, téglából épült sorházak tornyosultak.

Liv felállt , és megindult az elhagyatot t macskaköves úton, majd felnézve egy ősrégiöntöt tvas táblára let t figyelmes: A TORONY.

- Biztosan ez ennek az alagútnak a neve. Hihetet len! Ashcroft professzor elmondta, mi vanit t , de nem gondoltam volna, hogy ilyen csodálatos! A könyvek nem érnek fel a valósággal,ugyebár!

- Igen, az biztos, hogy nem nagyon hasonlí t a képeslapokhoz! - helyeselt Link, miközbenfeltápászkodott . - Már csak arra lennék kíváncsi, hova let t a mennyezet?

Az alagút bolt íves teteje eltűnt a fejünk fölül, helyet te a sötét , éjszakai égboltot lát tuk,számtalan ragyogó csillaggal, mely semmivel sem különbözött at tól, amit saját világunkbanmegszokhattunk.

Liv előkapta a noteszét, és sebesen körmölni kezdett .

- Ti fel tudjátok ezt fogni? - lelkendezett . - Az Igézők járatai sokkal többek holmi föld alat t ialagútrendszernél, melyen keresztül a Természetfelet t i lények eljuthatnak a könyvtárba ősipergameneket kölcsönözni!

- Akkor hát mik ezek pontosan? - húztam végig a kezem a legközelebbi épület durvatéglafalán.

- Inkább mondhat juk őket másik világba vezető járatoknak. Vagy, bizonyos értelemben, egyegész külön világnak!

Hirtelen mintha hallot tam volna valamit , nyomban hevesebben kezdett dobogni a szívem.Azt hit tem, Lena próbál velem kapcsolatba lépni, de tévedtem.

Csak zene volt .

- Halljátok? - kérdezte Link, mire megkönnyebbültem. Ez egyszer nem a fejemben szólt ,hanem a sikátor túloldaláról. Hasonlí tot t az Igézők zenéjéhez, amit tavaly mindenszentekkorhallot tam Ravenwoodban, azon az éjszakán, amikor megmentet tem Lenát Sarafinetámadásától.

Hallgatóztam, vártam, hogy az emlékek hatására a lány megjelenjen az elmémben. De nemtörtént semmi.

Liv megnézte a szelenométerét , és még valamit belevésett a noteszébe.

- Carmen. Tegnap már feljegyeztem egyet.

- Érthetően, légy szíves! - vetet te oda Link, miközben még mindig az eget pásztázta, éspróbált magában magyarázatot találni a történtekre.

- Bocs. Azt jelent i: „Elvarázsolt Dal”. Az Igézők zenéje.

A hang után indultam, befelé a sikátorba.

- Bármi is legyen, arról jön!

Mariannek igaza volt . Ez most egészen más volt , mint a Lunae Libri nyirkos útvesztőibenbolyongani. Még csak nem is sejthettük, hogy mibe keveredtünk.

Csak annyit sejtet tem, hogy nem biztonságos.

Ahogy haladtam előre a kis utcában, a zene egyre hangosabbá vált , a macskakövekaszfalt tá simultak a lábam alat t , és a helyszín a régi Londonból egy mai nyomornegyedreváltot t . Az ember bármelyik modern nagyvárosban találhat ilyen elhanyagolt , lepukkantkörnyéket. Az épületek elhagyatot t raktárakhoz hasonlí tot tak, a betört ablakokat vasrácsokfedték, a megrongált közlekedési táblák maradványai pedig fluoreszkáló fénnyel pislogtak asötétben.

A járdát cigaret tacsikk és szemét borí tot ta, a málladozó falakon pedig különös Igézőgraffit ik virí tot tak, olyan szimbólumokkal, melyeknek nem ismertem a jelentését.

- Meg tudod fejteni valamelyiket? - fordultam Livhez.

- Nem, soha nem lát tam ilyesmit - rázta a lány sajnálkozva a fejét . - De az biztos, hogy mintaz Igéző világban minden, ez is különös jelentőséggel bír.

- Ez a hely még a Lunae Librinél is bizarrabb!

Link, mivel fel akart vágni Liv előt t , nagyon igyekezett úgy tenni, mint aki félvállról veszi atörténteket, bár nehezére esett a színészkedés.

- Vissza akarsz menni?

Gondoltam, kimentem, noha tudtam, neki is éppen annyi oka van idelent kóvályogni, mintnekem. Az ő indí téka csak annyiban különbözött az enyémtől, hogy szőke volt .

- Szóval azt hiszed, berezeltem? - háborodott fel, és már ki is kérte volna magának, amikorcsendre intet tem.

- Pszt!

Ugyanis meghallot tam.

Az Igéző zene fülbemászó dallama elhalt , mert valami más kiszorí tot ta. De ezt most csakén hallot tam.

Tizenhét hold, tizenhét, félsz Halál, szégyen, már nem remélsz, Keresd a jelet, hol sorsod visszanéz

A tizenhét egyet ismer: a száműzetést...

- Hallom! Már biztosan közel járunk!

Követtem a dal hangját , mely egyre erősebben zsongott a fejemben.

Link úgy nézett rám, mintha elment volna az eszem.

- Mit hallasz?

- Semmit ! Csak gyere utánam!

A koszos utcát szegélyező óriási fémkapukon egyforma horpadások és karcolásokéktelenkedtek, mintha egy óriási vadállat , vagy valami még elvetemültebb lény tombolt volnaerrefelé. Csak az utolsó maradt ép - az, amelyik mögül a Tizenhét hold szólt . Feketére voltfestve, és az eddigieknél is több Igéző graffit i borí tot ta. Az egyik jel különbözött a többitől, ésnem spray-vel fújták a felületre, hanem belevésték. Végigfut tat tam rajta az ujjam.

- Ez egészen másképp néz ki, szerintem kelta - vélekedtem.

- Nem kelta - helyesbítet t sut togva Liv -, hanem niád. Ősi Igéző nyelv; a Lunae Libribenszámtalan tekercset ezen írtak.

- És ez it t mit jelent?

Liv figyelmesen megszemlélte a jelet , majd így szólt :

- A niád nyelvet nem lehet közvet lenül szavakra lefordí tani. Úgy értem, annál sokkalösszetet tebb kifejezésmód! Ez a szimbólum it t valami helyre, illetve pillanatra utal, a tér-időegy pont jára - magyarázta, majd egy vonásra mutatot t . - Ez a vonal azonban áthúzza, látod?Így hát a hely helyet t a hely hiányára vonatkozik a jel.

- De hát az hogy lehet? Hogy lehet valami hely is meg nem is? Vagy ot t van az embervalahol, vagy nincs! - akadékoskodtam, noha tudtam, hogy nincs igazam. Már hónapok ótavesztegeltem hasonló nem létező helyen, akárcsak Lena.

- Úgy hiszem - mondta végül Liv -, valami olyasmit jelenthet, hogy száműzetés.

A tizenhét egyet ismer: a száműzetést.- Pontosan ezt jelent i - közöltem, mire Liv hitet lenkedve nézett rám.

- Ezt meg honnan tudod, talán hirtelen megtanultál niádul?

Szeme megcsillant , mert igenlő válasz esetén Irányfény mivoltom újabb bizonyítékát véltevolna felfedezni.

- Egy dalban hallot tam - feleltem kurtán, és már nyúltam volna az ajtó felé, de Livmegragadta a kezem. - Ethan, ez nem játék! Ez nem a pitesütőverseny a megyei búcsúban!Már nem Gat linben vagy! Veszélyes lények ólálkodnak errefelé, és sokkal veszélyesebbek,mint Ridley a nyalókáival!

Tudtam, hogy próbál rám ijeszteni; de nem sikerült neki. Lena születésnapjának éjszakájaóta többet tudtam az Igéző világ veszélyeiről, mint amennyit könyvtáros - legyen bár Őrző -valaha is fog. De nem nehezteltem Livre, amiért félt . Bolond let t volna, ha nem teszi - bolond,mint én!

- Igazad van - ismertem el ez nem a könyvtár. Megértem, ha nem akartok bejönni, nekemviszont muszáj! Lena it t van valahol!

Link erre kinyitot ta az ajtót , és olyan lazán besétált , mintha csak a Jackson tornaterméneköltözőjébe menne.

- Kit érdekel! Imádom a veszedelmes lényeket - hetvenkedett .

Vállat vontam, és követtem; Liv pedig megszorí tot ta a hát izsákja szí ját , és úgy tűnt, hogyszükség esetén kész jól fejbe vágni vele valakit . Óvatosan belépett , mire az ajtó becsukódott

mögötte.

Bent még sötétebb volt , mint az utcán. Az egyedüli fényt óriási kristálycsillárok szolgáltat ták,melyek meglehetősen elütöt tek a mennyezeten futó csupasz csövektől. Az egész klubegyet len helyiségből állt , és kör alakú, sötétvörös bársonnyal borí tot t bokszok szegélyezték.Közülük néhányat plafonra erősí tet t karnisokról lógó, súlyos drapériák vettek körül, melyeketigény szerint össze lehetet t húzni, ha az asztalnál ülők magányra vágytak. Hátul volt a pult ,mögötte kerek, krómozott ajtó kilinccsel.

Linkben is felébredt ugyanaz a gyanú, ami bennem.

- Az ot t az, amire én gondolok? - kérdezte.

- Páncélterem - bólintot tam.

A fura csillárok, a bárpult , ami inkább pénztárhoz hasonlí tot t , az óriási, fekete szikszalaggalleragasztot t ablakok, a páncélterem bejárata - ez a hely valamikor bank lehetet t , már ha azIgézőknek vannak ilyen intézményeik. Azon tűnődtem, vajon mit tarthatnak az ajtó mögött -azaz, jobban belegondolva, inkább nem akartam tudni!

De a legriasztóbbnak mégis az emberek bizonyultak - már ha a jelenlevők azok voltakegyáltalán! A tömeg hömpölygött , és éppen úgy, mint annak idején Macon összejövetelein, holsűrűbbnek tűnt, hol megritkult , at tól függően, hogy honnan néztem. Mindenki ivot t és táncolt .A lehető legvegyesebb társaság alkot ta a tömeget, a századfordulós öltözékbe bújt , MarkTwainre hasonlí tó úriemberektől a kikeményítet t fehér gallért és csíkos selyem nyakkendőtviselő résztvevőkön át a gótokig és a punkokig.

- Hallod, ugye ezek a bizarr, át tetsző alakok nem szellemek? - hebegett Link, miutánhátrahőkölt az egyik ködösen elmosódott figurától, és majdnem összeütközött egy másikkal.Nem volt szívem megmondani neki, hogy pontosan azok. Úgy néztek ki, mint Genevieve atemetőben, nem öltöt tek teljesen anyagi formát - és akadt belőlük több tucat. Genevieve-etazonban sosem lát tuk megmozdulni. Ezek a kísértetek nem lebegtek, mint a rajzfilmekbőlismert társaik, hanem ember módra járkáltak, táncoltak. Ugyanolyan tempóban, ugyanazokkala mozdulat tal változtat tak helyet , mint az élők - csak éppen mindezt a föld fölöt t tet ték úgy,hogy a lábuk nem ért le a talajra. Egyikük felénk sandítot t , és az egészségünkre emelte ürespoharát.

- Rosszul lát tam, vagy az a szellem tényleg megemelt egy poharat? - bökte oldalba Linkhitet lenkedve Livet .

A lány kettőnk közé lépett , haja súrolta a nyakamat. Olyan halkan beszélt , hogy közelebbkellet t hajolnunk.

- Szakszerűen nem nevezzük őket szellemeknek. Ők az Áttetszőek - azon lelkek, akik nemtudnak továbblépni a Másvilágra, mert befejezet len ügyeik maradtak az Igézők vagy aHalandók közt. Fogalmam sincs, miért gyűltek it t össze ennyien. Általában magányosanbolyonganak. Azt hiszem, valami nincs rendjén!

- It t semmi sincs rendjén! - kontrázott rá Link, aki továbbra sem vette le a szemét a poharátemelő Áttetszőről. - És nem válaszoltál a kérdésemre!

- Igen, meg tudnak fogni bármit , amit akarnak. Mit gondolsz, hogyan csapkodják az ajtókat,meg hogyan nyikorgat ják a bútorokat a kísértetházakban?

Engem viszont nem a szellemjárta épületek érdekeltek.

- Hogy érted azt , hogy befejezet len ügyeik maradtak?

Ismertem épp elég halot t embert , akiknek befejezet len ügyeik maradtak, és aznap már nemakartam többel találkozni.

- Valamit nem tudtak megoldani, mielőt t meghaltak, olyasmire gondolok, mint egy nagy erejűátok, elveszítet t szerelem, meghiúsult remény... Használd a képzeletedet!

Ismét Genevieve jutot t eszembe, meg a medálja, és eltűnődtem, vajon hány elveszett t itok,hány befejezet len ügy heverhet a gat lini temetők mélyén.

Linknek közben egy gyönyörű lányon akadt meg a szeme, aki aprólékosan kidolgozotttetoválást viselt a nyakán, hasonlót ahhoz, ami Ridley-re és Johnra volt festve.

- Nekem meg vele lenne egy befejezet len ügyem! - vigyorgott kajánul.

- Aha, persze, neki is veled - feleltem gúnyosan. - Mégpedig az, hogy mielőbb levesd magadegy szikláról.

Végigpásztáztam a termet, de nem lát tam Lenát. Minél figyelmesebben néztem körül, annáljobban örültem a szinte teljes sötétségnek. A bokszokat megtöltöt ték az iszogató vagy éppenegymásba gabalyodott párok, a táncparketten pedig lányok tömörültek - hullámzó, kígyózómozdulataikkal mintha hálót szőttek volna. Ha korábban valóban szólt is a Tizenhét hold,mostanra abbamaradt, és t itokzatosabb, szenvedélyesebb zene vette át a helyét , melyetleginkább a Ni ne Inch Nails Igéző megfelelőjeként tudnék jellemezni. A lányok igen sokfélest í lusban pompáztak; volt minden, a korhű középkori öltözéktől a bőr kezeslábasig. Nemhiányoztak a miniszoknyás, fekete, feszülős felsőt viselő Ridley-k sem, hajukban vörös, kékvagy éppen lila csíkokkal; egymás mellet t siklot tak-köröztek; ők egy másfajta hálót szőttek.

Elképzelhető, hogy mind Szirének voltak, nem tudtam megállapí tani.

Elbűvölően szépek voltak, ehhez viszont nem fért kétség. Azt is észrevettem, hogymindannyian a Ridley-n is látot t sötét tetoválást viselik.

- Nézzünk el hátra is! - javasolta Link.

Előreengedtem, hogy közrefoghassuk Livet . Tudtam, hogy a lány - hiába tetszeleg azaprólékos megfigyelő higgadt szerepében - be van rezelve. Kétség nem fért hozzá, hogy ez ahely nem Halandóknak való, így lelkiismeret-furdalásom támadt, amiért iderángattam Linket ésLivet .

Végig a fal mellet t haladtunk, így kerültük meg a tömeget. De nagyon sokan tolongtak,vélet lenül meglöktem valakit - érzésem szerint test tel bíró lényt - a vállammal.

- Bocs - fordultam oda ösztönösen.

- Semmi gond - felelte a srác, majd, miután végigmérte Livet , hozzátet te: - Sőt, nagyon isörülök! Eltévedtél? - emelte poharát a lány felé.

Ahogy elmosolyodott , fényes, fekete szeme felragyogott a sötétben, Liv pedig kővédermedt. Az idegen közelebb hajolt , a poharában vörös ital lötyögött .

- Nem - köszörülte meg Liv a torkát. - Minden rendben, koszi. Csak egy barátomat keresem.

- Majd leszek én a barátod! - vigyorodott el ismét bizarr beszélgetőtársunk, kinek fogaitermészetellenesen fehérlet tek a klub halovány fényében.

- Ööö... at tól tartok... én egy másik barátot keresek... - dadogta Liv, és észrevettem, hogyközben a hát izsák pánt ját szorongató keze erősen reszket.

- Ha megtalálod, gyertek oda hozzám, ot t leszek! - mutatot t az idegen a pult felé, aholIncubusok tolongtak újabb adag vörös italért , melyet egy különös üvegcsapból mértek nekik.Próbáltam nem belegondolni abba, hogy pontosan mi is lehet ez a furcsa folyadék.

Link hirtelen odatolt minket a falat borí tó bársonyfüggönyök egyikéhez.

- Kezdem azt gondolni, hogy ez nagyon rossz öt let volt !

- Na és mikor jutot tál erre a zseniális következtetésre? - kérdezte Liv, és Linknek fel semtűnt, hogy a lány gúnyolódik.

- Nem is tudom, talán akkor, amikor meglát tam, mi van annak a fickónak a poharában. Nembólé, az biztos - felelte, majd újra körbepillantot t a tömegben. - Honnan tudjuk, hogy egyáltalánit t vannak?

- It t vannak! - vágtam rá. Lena biztosan, gondoltam. Már készültem volna elmondani Linknek,hogyan hallot tam meg a dalt , és éreztem a lány közelségét, amikor a táncparkettforgatagában hirtelen ismerős rózsaszín csíkot pillantot tam meg egy szőke hajkoronában.

Igen, Ridley volt az.

Amikor észrevett minket, abbahagyta a pörgést, és megláthattam, mi folyik mögötte. JohnBreed táncolt valakivel, aki a nyaka köré fonta a karjait , ő pedig kezét partnerének csípőjénnyugtat ta. Testük szorosan egymáshoz simult , és igencsak úgy festet tek, mint akikmegfeledkeztek a külvilágról. Legalábbis annak idején, amikor én öleltem ugyanezt a lányt , ígyéreztem. Kezem ökölbe szorult , és a gyomrom összerándult . Már azelőt t tudtam az igazságot,hogy meglát tam volna a hullámos, fekete fürtöket.

Lena...Ethan?

JÚN.15.

Háborgatva

Ez nem az, amire gondolsz!Miért, mire gondolok szerinted'?Amint megindultam felé a táncparketten, ellökte magától Johnt, aki erre fekete szemével

fenyegető pillantásokat lövellt maga köré. Amikor észrevett , elmosolyodott , ezzel jelezve, hogynem jelentek számára fenyegetést . Tudta, hogy az erőm nem ér fel az övével, és azok után,ahogy táncolt Lenával, úgy gondolhatta, hogy más szempontból sem vagyok ellenfél.

És hogy én mire gondoltam?

Rögtön tudtam, hogy eljöt t a ret tegett pillanat: az, ami örökre megváltoztat ja az életemet.Olyan volt , mintha megállt volna az idő, még így is, hogy a mozgás nem szűnt meg körülöt tem.Az, amitől hónapok óta féltem, most tényleg megtörtént: Lena eltávolodott tőlem. És ezúttalnem a születésnapja vagy az anyja vagy Hunt ing vagy valami átok, Igézet vagy támadásmiatt !

Hanem egy másik srác miat t .

Ethan! Menj innen!Nem megyek sehova!- Csak lassan a test tel, Vőlegény! - lépett elém Ridley a hömpölygő táncolok közül. - Tudom,

hogy tökös gyerek vagy, de ez most őrültség!

Hangjában aggodalom csengett , mintha tényleg érdekelné, mi történik velem.

De nem dőltem be; hazugság volt ez, mint az ő egész lénye!

- Állj félre az utamból! - szóltam rá.

- Nincs it t semmi keresnivalód, Rövid Gyufa!

- Sajnálom, de a nyalóka vagy bármi, amivel befolyásoljátok Lenát, rajtam nem fog!

Ridley erre megragadta a karomat, jeges ujjai a bőrömbe vájtak. Csak akkor jutot t eszembe,milyen erős és hideg is valójában.

- Ne legyél hülye! - sziszegte halkan. - Elment az eszed! It t nincs esélyed!

- Te már csak tudod!

- Ezt te sem akarod! - szorí tot t meg még erősebben. - Nem szabadna it t lenned! Pucoljhaza, mielőt t ...

- Mielőt t? Mielőt t még több bajt okozol, mint máskor?

Link ekkor felzárkózott mellém. Tekintete találkozott Ridley-ével. Egy pillanatra úgy tűnt,halovány szikra csillant meg a lány szemében, mintha Link látványa valami majdnem emberithívot t volna benne életre. Majdnem olyan sebezhetőnek látszott , mint a barátom, de azelgyengülés, amilyen hirtelen megjelent a szemében, olyan gyorsan el is szállt .

Ridley zaklatot tnak tűnt, és úrrá let t rajta a pánik. Ezt abból vet tem észre, hogy majdnemteljesen kibontot ta a nyalókát, mire ki tudott nyögni valamit :

- Te meg mi a francot keresel it t?! - förmedt Linkre. Azonnal tűnj innen - fordult visszahozzám -, és vidd magaddal őt is!

Nyoma sem volt már a hangjában megbújó játékosságnak.

- Menjetek! - sürgetet t minket, miközben erőnek erejével taszigált .

Én azonban nem hagytam magam.

- Nem megyek sehova, amíg nem beszéltem Lenával!

- Ő sem akarja, hogy it t legyél!

- Azt mondja meg ő maga!

Gyerünk, mondd a szemembe, Lena!Lena kígyózva tört utat magának a tömegben. John Breed nem követte, csak meredten

bámult minket. El sem mertem képzelni, hogy a lány mit mondhatot t neki, hogy távol tartsa.Talán azt , hogy majd ő elintézi? Azt, hogy semmiség, csak egy szegény srác, aki nem tudjatúltenni magát rajta? Egy kétségbeesett Halandó, aki nem tud lépést tartani azzal, akivé őimmár vált?

Ellentétben vele.

John ot t volt mellet te, és a legfontosabb dologban alulmaradtam vele szemben.

John Lena világához tartozott .

Nem megyek el, amíg te nem mondod!- Nincs időnk a szarakodásra! - sürgetet t minket Ridley halkan, olyan komoly hangon, amilyet

soha azelőt t nem hallot tam tőle. - Elhiszem, hogy ki vagy akadva, de nem érted, mibe sodortadmagad! Ha John rátok támad, nagy valószínűséggel a többiek is ellenetek fordulnak!

- A kis mitugrász vámpír? Elbírunk vele! - tet tet te Link a lazaságot. Az biztos, hogy azutolsó csepp véréig hajlandó lenne küzdeni, ha a barátairól van szó.

- Dehogy bírtok, te eszement! - rázta Ridley a fejét , és még nagyobbat lökött rajta. - Ez ahely nem kiscserkészeknek való! Tűnjetek innen!

És azzal nyúlt volna Link arca felé, ő azonban, mielőt t a lány megérinthette volna, elkapta acsuklóját . Ridley olyan volt , mint egy gyönyörű kígyó: ha az ember közel engedte magához,mindig fennállt a veszély, hogy megmarja.

Lena már csak pár méterre volt .

Ha nem akarod, hogy itt legyek, mondd meg te magad!Lelkem egy része abban reménykedett , hogy ha közelebb kerülünk egymáshoz, valahogy

ellensúlyozhatom Ridley és John befolyását.

Lena ekkor megállt a Szirén mögött . Arca kifürkészhetet lennek tűnt, de észrevettem egyezüstös csíkot rajta. A szeméből kigördülő könnycsepp nyomát.

Mondd ki, Lena! Mondd ki, vagy gyere velem!Lena szemében furcsa fény villant , elnézett mellet tem Liv felé, aki a táncparkett szélén állt .

- Lena, nem kellene it t lenned! Nem tudom, hogy Ridley és John mit műveltek veled, de...

- Senki sem bántot t ! - csattant fel Lena. - És nem én vagyok az, akire it t veszély leselkedik.Én nem vagyok Halandó - sandítot t újra Livre.

Mint ő.Az arca elsötétült , és lát tam, hogy rakoncát lan fürt jei lassan tekergőzni kezdenek.

- De olyan sem vagy, mint ők, Lena!

A pult felet t villogni kezdtek a fények, a táncparkett felet t pedig szétrobbantak avillanykörték, szikrákat és apró üvegdarabokat záporozva a fejünkre. A tömeg - még e furcsatársaság is! - távolodni kezdett tőlünk.

- Tévedsz. Olyan vagyok, mint ők. Én idetartozom!

- Lena, találunk megoldást!

- Nem, Ethan, erre már nem.

- De hát együtt nem küzdöttünk le eddig is minden akadályt?

- Nem. Nem velem. A mostani énemről már semmit sem tudsz!

Egy pillanatra valami, amit szomorúságnak vagy talán megbánásnak véltem, át futot t azarcán.

Bárcsak másképp is lehetne, de nem lehet!És azzal lépésenként távolodni kezdett tőlem.

Oda, ahová most mégy, nem mehetek utánad, Lena!Tudom.Egyedül fogsz maradni!Nem fordult vissza.

Már most is egyedül vagyok, Ethan.Akkor mondd ki, hogy menjek el! Már ha valóban ezt akarod.Ekkor megállt , lassan megfordult , és a szemembe nézett .

- Nem akarom, hogy it t legyél, Ethan - jelentet te ki hangosan, majd sarkon fordult , és eltűnt atömegben. Mielőt t egy lépést is tehettem volna utána, meghallot tam azt a jellegzetes, levegőthasító hangot...

...és John Breed öltöt t testet előt tem, a fekete bőrdzsekijében, teljes életnagyságban.

- És én sem akarom! - ismételte meg Lena imént i szavait .

Alig fél méter választot t csak el minket.

- Elmegyek, de nem miattad - közöltem, mire gúnyosan elmosolyodott , és zöld szeme ismétfelizzott .

Hátat fordí tot tam neki, és utat törtem magamnak a tömegben. Nem érdekelt , hogy eset legfeldühítek valakit , aki kiszívhatná a vérem, vagy rávehetne, hogy ugorjak le egy szikláról.Megállí thatat lanul haladtam előre, mert mindennél jobban ki akartam jutni innen.

Végül a súlyos faajtó becsapódott mögöttem, és megszabadultam a zenétől, a fényektől ésaz Igézőktől.

Egyvalamitől azonban nem szabadultam meg. A kínzó képtől, amint John a kezét Lenacsípőjére teszi, és a lány haja hullámzik, ahogy összesimulva ringatóznak a zenére. Nemtudtam kiverni a fejemből, hogy egy másik srác karjaiban lát tam azt, akit szeretek.

Alig tűnt fel, hogy a sikátor a korunkbeli koszos aszfalt ról időközben visszaváltot t amacskaköves utcácskára. Még mindig azzal gyötörtem magam, hogy vajon mióta folyik ez, ésegész pontosan mi van kettőjük között . Az Igézők és a Halandók nem lehetnek együtt -legalábbis mintha a látomásaim és az Igéző világ mindenáron belém akarta volna sulykolni eszomorú tényt.

A hátam mögött kopogó léptek zajára let tem figyelmes, valaki egyre közeledett hozzám amacskaköveken.

- Ethan, jól vagy? - kérdezte Liv, majd megfogta a vállam. Nem is vet tem észre, hogymindvégig követet t !

Megfordultam, de nem tudtam, mit is mondhatnék. Ott álltam a múltbéli utcában, az Igézőkföld alat t i világában, Lenára gondolva, aki az én tökéletes ellentétemmel enyeleg; azzal azalakkal, aki egy csett intéssel elvet t mindent, ami egykor az enyém volt . A mai este kétségetsem hagyott efelől.

- Nem tudom, mit tehetnék! Lena nem önmaga! Ridley és John valamiféleképpen a hatalmukalá vonták!

Liv idegesen harapdálta az alsó ajkát .

- Tudom, hogy ez nem az, amit hallani akarsz, de Lena saját maga hozza meg a döntéseit .

Liv nem értet te. De nem is ismerte Lenát azelőt t , hogy Macon meghalt és John Breedmegjelent.

- Ebben ne légy olyan biztos! - ellenkeztem. - Te is hallot tad, mit mondott Marian néni! Nemtudhat juk, hogy John milyen képességekkel rendelkezik!

- El sem tudom képzelni, milyen nehéz lehet most neked.

Liv úgy beszélt , mintha már minden eldőlt volna, holot t Lenát és magamat illetően sohasemmiben nem lehettem biztos.

- Te nem ismerted őt , amikor még...

- Ethan, aranyszínű a szeme! - szakítot t félbe Liv sut togva.

Szavai úgy visszhangzottak a fejemben, mintha víz alat t fuldokoltam volna.

Az érzelmeim nehéz kőtömb módjára süllyedtek a mélybe, miközben a logika és a józan észa felszínre tört .

Aranyszínű a szeme!Olyan jelentéktelen apróságnak tűnt, pedig eldöntöt t mindent. Senki sem kényszerí thette,

hogy Sötét Igézővé váljon. Szemének színe csak magától változhatot t meg.

Tehát Lenát nem befolyásolta senki. Senki sem manipulálta a Rábeszélés Erejével, amikorfelpattant John mögé a motorra, és akkor sem, amikor engedte, hogy az az arrogáns fickó acsípőjét markolássza. Senki sem kényszerí tet te, hogy vele legyen! Egyedül döntöt t a sorsafelől, és őt választot ta! „Nem akarom, hogy it t legyél, Ethan!” - visszhangzott a fejemben újraés újra. És még csak nem is az volt a legrosszabb, hogy kimondta. Hanem az, hogy komolyan isgondolta!

Minden olyan homályosnak és lassúnak tűnt; mintha nem is lenne valóságos.

Liv arca aggodalmat tükrözött , ahogy kék szemét rám emelte. Volt valami megnyugtatóabban, hogy a pillantása nem zölden ragyog rám, mint a Fényhozók szeme, nem is feketén,mint az Incubusoké, és nem is aranyszínben, mint a Sötét Igézőké. Ez a lány a legfontosabbdologban különbözött Lenától.

Halandó volt . Biztosra vehettem, hogy Liv nem fog Fényhozóvá vagy Sötét Igézővé válni, éslelépni sem fog egy természetfelet t i erővel bíró alakkal, aki alvás közben kiszívja az emberekvérét , vagy ellopja az álmaikat. Igaz, hogy Őrzőnek tanul, de ha azzá válik, akkor is csakmegfigyelő marad. Teljesen sosem válik az Igéző világ részévé, ahogyan én sem. Márpedigabban a pillanatban másra sem vágytam jobban, mint hogy olyan messzire kerüljek azegésztől, amennyire csak lehet.

- Ethan?

Nem feleltem, csak kisimítot tam fényes szőke haját az arcából, és egészen közel hajoltamhozzá. Halkan lélegzett ; ajkaink olyan közel kerültek egymáshoz, hogy éreztem a leheletét ésbőre illatát , mely a tavaszi loncra emlékeztetet t . Édes tea és régi könyvek meghit t illata áradtbelőle.

Ujjaimmal a hajába túrtam, kezemet a tarkójára csúsztat tam. Bőre puha és meleg volt , mintegy Halandó lánynak. Nem zúdult rám elektromos hullám, nem ért áramütés. Csókolózhattunkvolna addig, ameddig csak akarunk. És ha összevesznénk, nem fenyegetne vihar, árvíz vagyhurrikán. Nem találnám soha a szobája plafonján lebegve. Nem törnének be az ablakok, nemgyulladnának ki a feladat lapok...

Liv, várva, hogy megcsókoljam, felemelte az arcát.

Vágyott rám. Nem citrom és rozmaring, nem zöld szem és fekete haj. Kék szem és szőkehaj...

Észre sem vettem, hogy keltálok, keresek valakit , aki nincs jelen. Mielőt t Liv bármit istehetet t volna, elhúzódtam.

- Ne haragudj, nem let t volna szabad...

- Semmi baj - felelte Liv reszketeg hangon, és a nyakához kapott , ahol az imént még akezem érintet te.

Pedig tudtam, hogy nagyon is baj. Érzelmek kavarogtak a szemében: csalódottság,zavarodottság, szomorúság.

- Nem számít - hazudta vörösre gyúlt arccal, miközben a földet bámulta. - Kibuktál Lenamiatt , megértem...

- Liv, én... - kezdtem volna, de eset len próbálkozásomat, hogy bocsánatot kérjek, Link hangjaszakítot ta félbe.

- Mit ne mondjak, ez aztán szép volt tőletek! - méltat lankodott .

- Kösz, hogy faképnél hagytatok!

Próbálta tet tetni, hogy viccnek fogja fel, de a hangja elárulta, mennyire ideges.

- Legalább a macskád ot t maradt velem! - tet te hozzá. Lucille szemlátomást nagynyugalomban ballagott mögötte.

- Hát ő meg hogy került ide?

Lehajoltam, megsimogattam az állat fejét , mire dorombolni kezdett . Liv nem nézettegyikünkre sem.

- Ki tudja? Éppúgy nincs ki a négy kereke, mint a nénikéidnek! Biztos követet t !

Azzal elindultunk, és ahogy haladtunk, még Link is megérezte a ránk telepedő csend súlyát .

- Szóval, mi is történt? - érdeklődött . - Lena összejöt t azzal a vámpír fickóval, vagy mi?

Gondolni sem akartam erre, és tudtam, hasonló cipőben járunk, mert ő is igyekszik elfelejtenivalakit , aki befészkelte magát a fejébe.

Liv pár lépéssel előt tünk haladt, de figyelt a beszélgetésünkre.

- Nem tudom - feleltem végül -, de nagyon úgy néz ki.

Nem let t volna értelme tagadni.

- Az Ajtónak it t kell lennie valahol - nyújtogatta Liv a nyakát, és közben majdnem felbukottegy macskakőben. Belegondoltam, hogy a történtek után milyen kellemet lenül fogjuk éreznimagunkat egymás társaságában. Hány dolgot lehet egy nap elrontani? Lehet, sikerült rekordotfelállí tanom.

- Sajnálom, haver - Link együtt érzőn a vállamra tet te a kezét.

- Ez tényleg olyan...

Liv megtorpant, olyan hirtelen, hogy Link nekiütközött .

- Hé, mit csinálsz, Marian Kettő? - bökte oldalba viccelődve Link Livet .

A lány azonban nem felelt , és nem is mozdult . Lucille is kővé meredt, felborzolta a szőrét , ésvalamit mereven nézett . Követtem a tekintetét , hogy megtudjam, mitől ijedt meg ennyire, denem lát tam semmit . Végül az utca túloldalán észrevettem az ólálkodó árnyat; éppen egykőoszlopokkal szegélyezett folyosó felé suhan. Alaktalan, sűrű ködöt lát tam, mely hullámszerűmozdulatokkal hömpölygött előre. Valami lepel- vagy köpönyegszerűségbe burkolózott .Szeme nem volt , de így is éreztem, hogy figyel minket.

- Mi a...? - hátrált ijedten Link, Liv azonban elcsit í tot ta.

- Ne vonjuk magunkra a figyelmét! - szólt rá, és lát tam, hogy minden vér kiszökik az arcából.

- Szerintem már késő - sut togtam.

Bármi is volt az ijesztő jelenség, egyre közelebb araszolt hozzánk.

Habozás nélkül megragadtam Liv kezét. Megéreztem, hogy valami rezeg a tenyerem alat t . Acsuklóján viselt mérőszerkezet volt az, a mutatói vadul pörögtek. Liv rámeredt, majd lecsatoltaa kezéről, hogy jobban lássa.

- Teljesen zavaros adatokat mutat - állapí tot ta meg halkan.

- Azt hit tem, te raktad össze!

- Igen - sut togta. - De most már másképp működik.

- És ez mit jelent?

- Fogalmam sincs!

Le sem tudta venni a szemét a megbolondult ketyeréről, pedig a fekete árny vészesenközeledett .

- Elnézést, Hogy meg kell zavarjalak, amikor ilyen jót szórakozol az óráddal - szóltam kisséironikusan -, de mi a fene az a lény? Egy Áttetsző?

A lány felnézett az eszeveszetten pörgő számlapokról, és keze reszketet t az enyémben.

- Bár az lenne - mondta. - Ez egy Háborgó. Csak olvastam róluk, még sose lát tam ilyet , ésnagyon reméltem, hogy nem is fogok!

- Nagyon bájos - jegyeztem meg epésen. - Miért nem húzunk kifelé, és beszéljük megutána?

Az Ajtó már látszott , és Link már neki is lendült , hogy összemérje gyorsaságát a SötétIgézőkkel és a Száműzetés birodalmának lényeivel.

- Hiába futsz - tet te Liv a karjára a kezét. - Tudnak Utazni. Eltűnnek, majd a következőpillanatban újra anyagi formát öltenek, ahol csak akarnak.

- Mint az Incubusok.

Liv erre bólintot t .

- Ez megmagyarázhat ja, miért lát tunk annyi Át tetszőt a Száműzöttek Klubjában.Elképzelhető, hogy a természet rendjében fellépett zavar okozza a szokat lan viselkedést. Ésa Háborgó megjelenésének is ez lehet az oka.

- Beszélj már érthetően! - szólt rá Link halálra váltan.

- A Háborgók a Démonvilághoz tartoznak. Ők a Gonoszság fogalmát legt isztábbanmegnyilvánító lények az Igézők és a Halandók világában egyaránt - sut togta Liv remegőhangon.

A Háborgó közelebb lebegett , mintha a szél fújta volna. De egyszer csak - mint aki várvalamire - megállt .

- Ez nem egy Áttetsző, vagyis szellem, ahogy t i mondjátok. A Háborgóknak nincs fizikaitestük, ha csak meg nem szállják az élőket. Kizárólag nagy hatalmú lények képesek őketmegidézni, a legsötétebb üzelmeikhez.

- Hé, már most is épp elég sötét helyen vagyunk - a föld alat t ! - szólt közbe Link, mialat t lesem vette a szemét a Háborgóról.

- Én nem így értet tem a sötétséget...

- Mit akar tőlünk? - kérdezte Link, megkockáztatva egy pillantást a sikátor felé, latolgatva,hogy vajon lenne-e esélyünk visszafutni a Száműzöttek Klubjába.

A Háborgó ismét megmozdult , köddé foszlot t , majd újból árnnyá állt össze.

- Úgy néz ki, mindjárt megtudjuk - mondtam, miközben újra megszorí tot tam Liv remegőkezét.

A fekete köd - azaz a Háborgó maga - mint dühödt, acsarkodó állkapocs lendült előre,

miközben metsző, fülsiket í tő ordí tást hallatot t . Leírhatat lan hang volt : egyszerre vad ésfenyegető, mint egy fenevad bömbölése, és hátborzongató, mint egy sikoly. Lucille füléthátracsapva fújt . A hang egyre erősödött , a Háborgó pedig felemelkedett , fölénk tornyosult , éslecsapni készült .

A földre löktem Livet , próbáltam a testemmel fedezni. Eltakartam a nyakamat, minthatestrabló Démon helyett grizzlymedve támadását akarnám elhárí tani.

Anyára gondoltam. Vajon ő mit érzett , mikor rájöt t , hogy hamarosan meg fog halni?

Aztán Lena arcát idéztem magam elé.

Az üvöltés elérte a tetőpont ját , mikor csat lakozott hozzá egy másik hang, mely nagyonismerősen csengett .

De nem Anya volt , és nem is Lena.

- Ördögtől való Sötét Démon, hajolj meg az akaratunk előt t , és hagyd el e helyet !

Felnéztem, akkor meglát tam őket, ahogy ot t állnak mögöttünk a lámpafényben. Az asszonyegy rózsafüzért tartot t maga elé, a többiek körülöt te álltak, ragyogó fénykörben, elszánttekintet tel.

Amma és a Nagyszerűek.

Leírhatat lan látvány volt . Ott állt Amma, őseinek szellemeivel - négy nemzedékrevisszamenőleg -, akik régi, fekete-fehér fotók megelevenedett figuráihoz hasonlí tot tak.Korábbi látomásaimból felismertem Ivyt ; magas nyakú blúzt viselt kalikószoknyával. Mostsokkal félelmetesebbnek tűnt, mint legutóbb. Az egyet len, aki még nála is ijesztőbbnekbizonyult , ot t állt a jobbján, kezét Ivy vállán nyugtatva. Minden ujján gyűrűt viselt , valaminthosszú ruhát, mely úgy nézett ki, mintha selyemsálakból varrták volna össze. Sulla prófétát islát tam, aki mellet t Amma oly ártalmat lannak tűnt, mint egy tanítónő a vasárnapi iskolában.

Volt vele két másik asszony is, akikben Delilah nénit és Nővérét véltem felfedezni, valaminthátul állt egy napégette arcú idős férfi, aki magát Mózest is megszégyenítet te volna aszakállával. Abner bácsi. Ha tudtam volna, hogy it t lesz, hozok neki egy üveg whiskyt .

A Nagyszerűek egyre szorosabban vették körül Ammát, és egy dalt kántálták újra és újra, acsalád ősi, Gullah nyelvén. Amma, magasra emelve a rózsafüzért , megismételte a szövegetangolul, és az ég felé kiáltot t :

- Segítsd a Bosszútól, Haragtól Elakadt Lelket , Siet tesd Út ját !

A Háborgó még feljebb emelkedett , köd és árny kavargott Amma és a Nagyszerűek fejefölöt t . A lény ismét velőtrázó üvöltést hallatot t , de Amma meg se rezzent. Az asszonylehunyta a szemét, és - válaszul a démoni üvöltésre - felemelte a hangját .

- Segítsd a Bosszútól, Haragtól Elakadt Lelket , Siet tesd Út ját !

Sulla felemelte karperecekkel teli karját , s két ujja közt pörgetni kezdett egy apróamulet tektől roskadozó, hosszú pálcát . Át tetsző bőre izzott a sötétben; kezét Ivy vállárólát tet te Ammáéra. Abban a másodpercben, ahogy hozzáért , a Háborgó egy utolsó, elhalóüvöltést hallatot t , majd elnyelte az éjszaka sötét je.

- Köszönöm a szívességet - fordult Amma a Nagyszerűek felé, mire azok úgy eltűntek,mintha it t se let tek volna.

Minden bizonnyal jobban tet tem volna, ha én is felszívódom velük együtt , mert Ammaarckifejezése világossá tet te: csak azért mentet te meg az életünket, hogy saját kezűlegvégezhessen velünk. A Háborgóval szemben is több esélyünk let t volna.

Amma, dühtől fortyogva, ránk szegezte gyilkos tekintetét .

- ARC-PI-RÍ-TÓ! - jelentet te ki, miközben, mintha egyet len lendület tel át akarna hají taniminket az Ajtón, a gallérunknál fogva megragadott ket tőnket Linkkel. - Azaz, kellemet len,aggasztó, kínzó, idegesítő! Folytassam?

A fejünket ráztuk.

- Ethan Lawson Wate és Wesley Jefferson Lincoln! Elképzelni sem tudom, mi dolgotok lehete Járatokban! - dühöngött , miközben ránk szegezte csontos ujját . - Annyi eszetek sincs, mintegy tyúknak, ha azt hiszitek, hogy felvehet itek a versenyt a Sötét Erőkkel!

- De Amma asszony - próbált Link magyarázkodni, amivel nagy hibát követet t el -, mi nemakartunk küzdeni a Sötét Erőkkel, becsszóra! Mi csak...

De a torkára fagyott a mentegetőzés, mert Amma ujja már csak pár cent ire volt a szemétől.

- Nekem ne jártasd it t a szád! - dörrent rá. - Ha végeztem veled, azt kívánod majd, bárcsakinkább elmondtam volna anyukádnak, mit csináltál nálunk a pincében kilencéves korodban!

A megrökönyödött Link addig hátrált , amíg az Ajtó mellet t út ját nem állta a fal. - Pedig az atörténet fölöt tébb szomorú! - toldotta még meg Amma, majd Livet vet te sorra. - Te megŐrzőnek tanulsz, mégse tudsz okosabb lenni, mint ez a két szerencsét len! Te tudtad, mirevállalkoztok, és mégis hagytad, hogy ez a két siheder ekkora veszélybe sodorjon! Ezért még elkell számolnod Marian előt t ! - fenyegetőzött , majd hozzám fordult . - És te. - olyan haragmunkálkodott benne, hogy összeszorí tot t állkapoccsal sziszegett . - Azt hiszed, nem tudom,mi jár a fejedben?! Abban reménykedsz, hogy csak mert egy öregasszony vagyok, a bolondjátjárathatod velem?! Ha háromszor ennyi eszed lenne, se tudnál engem rászedni! Amint Mariankinyögte, hogy idelent vagytok, egyből rátok leltem!

Nem kérdeztem, hogyan. Csirkecsontok, tarot-kártya, meg a Nagyszerűek - nem szenvedetthiányt módszerekben. Amma volt az, aki a körülöt tem levő emberek közül a legközelebb állt aTermészetfelet t i Lényekhez, anélkül, hogy maga is az let t volna.

Nem néztem a szemébe. A kutya támadásának is így lehet elejét venni: hajtsd le a fejed,fogd be a szád. Inkább szót lanul baktat tam tovább, miközben Link minden lépésnél ijedtenhátrafordult Amma felé. Liv összezavarodva szédelgett mögöttünk. Tudtam, nem számítot tarra sem, hogy Háborgó akad az utunkba, de Ammával végképp nem tudott mit kezdeni.

Megmentőnk zárta csoszogó lépteivel a sort , és magában - vagy talán, ki tudja, aNagyszerűekkel - zsörtölődött .

- Persze, azt hiszed, te vagy az egyet len, aki képes megtalálni valamit? Nem kell ahhozIgézőnek lenni, hogy meglássam, mire készültök t i, semmirekellők! - dühöngött , miközben a arózsafüzér szemei zörögtek. - Mit gondoltok, mér’ hívnak engem Látónak? Mert hakalamajkába keveredtek, én azt abban a pillanatban megtudom!

Még akkor is méltat lankodva rázta a fejét , amikor eltűnt az Ajtó mögött , anélkül, hogyegyet len sárfolt került volna az arcára, vagy gyűrődés a ruhájára.

Ami lefelé jövet nyúlüregnek tűnt, felfelé széles lépcsővé változott , mintha egyenesen MissAmma t iszteletére bővült volna ki.

- Még egy Háborgóval is bajlódjak, nem elég gond ez a gyerek önmagában is! - fortyogott adühtől. És ez egész úton így ment visszafelé. Livtől még a Járatokban elbúcsúztunk, aztángyalog mentünk haza. Link és én egymás mellet t kullogtunk, ügyelve, hogy t isztes távolságottartsunk a fenyegető mutatóujjtól és a rózsafüzértől.

JÚN. 16.

Felismerések

Mire ágyba kerültem, már majdnem felkelt a nap. Előre féltem, mi vár rám, ha reggel újraAmma szeme elé kerülök, és úgy gondoltam, Marian sem számít arra, hogy időben beérek. Ő isépp úgy tartot t erélyes házvezetőnőnktől, mint mindenki más. Lerúgtam a cipőmet, és amintletet tem a fejem a párnára, már aludtam is.

Valami elvakí tot t .

Egészen megbénítot t a fény. Vagy a sötétség?

Fájt a szemem, mintha túl sokáig néztem volna a napba, és sötét foltok táncoltak előt tem.Csak egy elmosódó körvonalat tudtam kivenni, ahogy kiemelkedik a ragyogásból. Nem féltem.Rögtön felismertem az árnyalakot: a karcsú derekát, a finom kezét, kecses ujjait , az IgézőSzélben tekergő hajt incseit .

Lena előrelépett , és felém nyújtot ta a kezét. Megkövültén néztem, ahogy a keze kinyúl asötétből a fény felé, ahol én álltam. A fénycsóvák felkúsztak a karján, majd a derekát, vállát ,mellét nyaldosták.

Ethan.Arca még mindig az árnyak közé rejtőzött , de ujjaival megérintet t , végigsimítot t a vállamon,

a nyakamon, végül az államon. Tenyerét az arcomhoz szorí tot tam. A bőre sütöt t , de nemforrón, hanem hidegen.

Itt vagyok, Lena.Szerettelek, Ethan. De el kell mennem.Tudom.Kinyitot ta a szemét. A sötétben is lát tam az átok aranyfényű izzását. Aztán már nem

éreztem hűs kezét az arcomon. Elfordí tot tam a fejem, és kényszerí tet tem magam, hogyfelébredjek.

Mire leértem a földszintre, felkészültem, hogy szembenézzek Amma haragjával.

Apa elment a Shop & Lopba újságért , így ket ten maradtunk, azaz, Lucille-t is beszámítva,hárman. A finnyás sziámi értet lenül bámulta a száraz macskakaját a tányérjában; azelőt tszegény valószínűleg sosem látot t ilyesmit . Amma dühe ezek szerint őt sem kímélte.

Házvezetőnőnk éppen egy tepsi pitét vet t ki a sütőből. Az asztal meg volt ugyan terí tve,reggelinek azonban nyomát sem lát tam. Se sült sajt , se tojás, még egy árva üres pirí tós sem.Ebből tudhattam, hogy a helyzet rosszabb, mint gondoltam. Amma utoljára Lénaszületésnapja után fogott neki sütni a reggelikészí tés helyet t , azelőt t pedig csak egyszer:Anya halálának másnapján.

Egy dí jbirkózó erejével dagasztot t . Haragjából kitelt annyi sütemény, hogy abból degeszreehették magukat bapt isták, metodisták egyaránt. Őszintén reméltem, hogy az eddig elkészültadagok már elpárologtat ták dühe oroszlánrészét.

- Sajnálom, Amma! - szólí tot tam meg. - Nem tudtam, mit akar tőlünk az a lény.

Házvezetőnőnk először nem felelt , és továbbra is csak a hátát mutat ta.

- Hát persze, hogy nem tudtad! - vágta be végül nagy csattanással a sütőajtót .

- Sok minden van, amit nem tudsz - folytat ta még mindig elfordulva -, de ez persze nemakadályozott meg abban, hogy ot t kódorogj, ahol semmi keresnivalód! Hogy jutot t egyáltalán

ilyesmi az eszedbe?! - dühöngött , miközben felemelte a tálat , és az EgyszeműVeszedelemmel - mintha az csak egy közönséges fakanál lenne, nem pedig Megigézettfegyver - megkeverte a tartalmát.

- Azért mentem oda le, mert meg akartam keresni Lenát. Ridley-vel volt , és biztosra vettem,hogy bajba került !

- Szóval azt hiszed, hogy Lena az, aki bajba került? - pördült meg Amma a sarkán. - Van rólafogalmad, miféle fenevaddal akadtatok össze? Elragadott volna benneteket, és átvisz amásvilágra! - dühöngött , szavait erőteljes keveréssel nyomatékosítva.

- Liv azt mondta, Háborgónak hívják, és akkor jelenik meg, ha egy nagyon erős lénymegidézi.

- Egy erős és Sötét lény, aki nem akarja, hogy te és a barátaid a Járatokban csatangoljatok!

- Ki akarna minket távol tartani? Talán Sarafine és Hunt ing? Na és miért?

- Hogy miért? - csapta le Amma a tálat az asztalra. - Miért kérdezősködsz folyton olyandolgokról, amikbe nem kéne beleütnöd az orrodat? Minden bizonnyal az én hibám, mert márakkor hagytam, hogy halálra gyötörj a folytonos kérdezősködéseddel, amikor még akonyhapult ig sem értél fel! - dohogott , majd a fejét rázta. - De ez most csakugyan kockázatos!És nem kerülhetsz ki belőle győztesként!

Remek. Már megint rébuszokban beszél, gondoltam magamban.

- Amma, ez mit is jelent pontosan? - kockáztat tam meg a kérdést.

- Azt , hogy semmi keresnivalód a Járatokban, megértet ted?! - szegezte rám ismét amutatóujját , éppen olyan fenyegetően, mint előző éjjel. - Lena nehéz időszakot él át , és el semtudom mondani, mennyire sajnálom, de egyedül kell átvészelnie! Te semmit nem tehetsz,úgyhogy tartsd magad távol a Járatoktól!

Odalent még a Háborgóknál is veszedelmesebb lények ólálkodnak!

Amma ezután visszafordult a süteményéhez, és a tölteléket az üres pitére zúdítot ta. Abeszélgetést ezennel befejezettnek tekintet te.

- Most eredj dolgozni, és be ne merd tenni a lábad a Járatokba! - parancsolt rám.

- Igenis, asszonyom.

Nem szívesen hazudtam Ammának, de azzal nyugtat tam magam, hogy a szó szorosértelmében most sem teszem. Hiszen valóban dolgozni indultam. Csak éppen előt te kerültemegyet Ravenwood felé. A múlt éjszaka után - hiába tűnt feleslegesnek minden szó - úgyéreztem, muszáj beszélnünk.

Válaszokat akartam. Mióta hazudik nekem Lena, és hetyeg mással a hátam mögött? Atemetés óta - azóta, hogy először lát tam őket együtt? Vagy azóta, hogy lefényképezte Johnmotorját a temetőben? Egyáltalán, hetekről beszélünk, vagy csak pár napról? Ha meg is csal,szeretném tudni, mennyi ideje! Úgy éreztem, amíg nem tudom meg az igazat, mardosnifognak ezek a kérdések, porba alázva megmaradt kevéske önérzetemet is.

Ami történt, megtörtént: hallot tam őt, kívülről és az elmémben is. Lát tam Johnnal, éskimondta: „Nem akarom, hogy it t legyél, Ethan!” Szóval köztünk - bár sosem hit tem volna, hogyez valaha is bekövetkezik - vége let t mindennek.

Odahajtot tam Ravenwood kovácsoltvas kapuja elé, és leállí tot tam a motort . Egy darabig akocsiban maradtam, és - noha fullasztó hőség tombolt odakint - még az ablakot sem tekertemle. Úgy éreztem, mindjárt megfulladok, de mégsem mozdultam. Lehunytam a szemem, éshallgat tam a kabócák énekét. Abba a hitbe ringattam magam, hogy ha nem szállók ki azautóból, nem kell szembesülnöm az igazsággal. Eszembe öt löt t , hogy talán legjobb lenne, habe sem hajtanék a kapun. A kulcs még mindig a gyújtáskapcsolóban volt . Elég lenneelfordí tanom, és máris vehetném a könyvtár felé az irányt.

Talán akkor meg nem történtté lehetne tenni ezt az egészet.

Elfordí tot tam a kulcsot, mire megszólalt a rádió. Pedig amikor leállí tot tam az autót , nem voltbekapcsolva! A Volvo sem fogta jobban az adást, mint a Roncs, a recsegésből mégis kihallanivéltem a következőt:

Tizenhét hold, tizenhét a bolygó is, A hold hamarabb felemelkedik, A csillagokkal változnak a szívek is, Egyik összetörik, másik kiüresedik.

A motor hangja elhalt , és vele együtt a zene is. Nem értet tem a holdra vonatkozó részt ,csak azt tudtam, hogy közeleg, de ez nem ment újdonságszámba. És arról sem szorultamfelvilágosításra, hogy melyikünk szíve törik össze.

Amikor végül mégis kinyitot tam a kocsi ajtaját , a fojtogató karolinai hőség hűvösnek tűnt abent i hőmérséklethez képest. Nyikorgott a kapu, ahogy kinyitot tam. Minél közelebb értem azépülethez, annál jobban lát tam, milyen nyomorúságos állapotban árválkodik most, hogy Maconmár nem lakik benne. A ház még rosszabbul festet t , mint legutóbb.

Ahogy felmentem a veranda lépcsőjén, minden egyes deszka recsegett a lábam alat t .Valószínűleg a kert is ugyanolyan elhanyagolt állapotban lehetet t , mint a ház, de nem néztemmeg. Bárhová is tekintet tem, csak Lenát lát tam magam előt t . Lena, ahogy Maconnel való elsőtalálkozásom estéjén próbál meggyőzni, hogy menjek haza; ahogy a születésnapja előt t egyhéttel narancssárga kezeslábasában ül a lépcsőn. Legszívesebben végigmentem volna azösvényen egészen Greenbrier-ig, Genevieve sírjáig, hogy ot t felidézzem a napot, mikor Lena,kezében a régi lat in szótárral, mellém kuporodott , hogy együtt próbáljuk meg kihámozni aHoldak Könyvének üzenetét .

De ezek már csak a múlt kísértetei voltak.

Megfigyeltem a bejárat fölöt t lévő faragványokat, és észrevettem az Igézők jól ismertHoldját . Felnyúltam, és megérintet tem a szemöldökfa szálkás deszkáját .

Haboztam egy ideig, nem tudtam, milyen fogadtatásra számíthatok. Végül mégiscsakbenyitot tam. Az ajtó kitárult , és Del néni mosolygott rám.

- Ethan! Bíztam benne, hogy meglátogatsz minket, mielőt t elmegyünk! - örvendezett , majdbehúzott az ajtón, és szívélyesen megölelt .

Bent sötét volt , de észrevettem, hogy az ajtó mellet t bőröndök sorakoznak. A bútorok nagyrésze lepedővel le volt takarva, az ablaktáblákat pedig becsukták.

Tehát igaz; megbizonyosodhattam róla, hogy valóban távozni készülnek. Lena az utolsótanítási nap óta nem beszélt a költözködésről, időközben pedig annyi minden történt, hogy kiis ment a fejemből. Azaz, az igazat megvallva, inkább nem akartam gondolni rá. Lena meg nememlí tet te, hogy máris csomagolnak. De hát, mostanában sok dolog volt , amit elt itkolt előlem.

- Azért jöt tél, ugye - hunyorí tot t Del néni összezavarodva -, hogy elbúcsúzz?

Palimpszesztként nem tudta elkülöníteni az idősíkokat, így mindig egy kicsit el volt tévedve.Abban a percben, ahogy belépett egy helyiségbe, rögtön lát ta a múltban, jelenben és jövőbenott végbemenő eseményeket, de - és a gondot ez okozta - egyszerre. Néha eltűnődtem, vajonmit láthat akkor, ha velem találkozik; de most először inkább nem akartam tudni.

- Igen, azért jöt tem, hogy elköszönjek - feleltem. - Mikor indultok?

Reece könyveket pakolt az étkezőben, de még így is lát tam, hogy összevonja aszemöldökét. Ösztönösen elkaptam a fejem. Más se hiányzott , mint hogy a Szibilla kiolvassa aszememből az elmúlt éjszaka történéseit !

- Vasárnap, de Lena még be sem csomagolt . Nehogy eltérí tsd a szándékától! - kiáltot tReece.

Szóval két nap múlva indulnak, és én erről nem is tudtam. El akart volna tőlem búcsúzniegyáltalán, ha most nem jövök?

Lehajtot tam a fejem, és benéztem a társalgóba, hogy köszönjek Nagyinak. Az idős hölgy,

kezében egy csésze teával és az újsággal, úgy ült a hintaszékében, mint akit ki sem lehetneonnan robbantani, mintha a reggeli nyüzsgés őt nem érintené. Elmosolyodott , és félbehajtot taaz újságot. Először azt hit tem, biztos a Stars and Stripes, de aztán lát tam, hogy valamiszámomra ismeret len nyelven íródott .

- Ethan, kedves, bárcsak velünk jöhetnél! Nagyon fogsz hiányozni, és biztos vagyok benne,hogy Lena is számolni fogja a napokat, amíg visszajövünk - mondta, majd felállt , és átölelt .

Az lehet, hogy Lena tűkön ül majd, csak éppen nem azért , amiért Nagyi gondolja. Acsaládjának immár fogalma sem volt arról, mi folyik ket tőnk közt, vagy hogy egyáltalán, mitörténik Lenával. Valami azt súgta, ők nem is tudnak róla, hogy a lány olyan föld alat t i Igézőlebujokba jár, mint a Száműzöttek Klubja, és azt sem gyanít ják, hogy John Harley-jánszáguldozik. Talán még magát John Breedet sem ismerik!

Felidéztem a napot, amikor először találkoztam Lenával; eszembe jutot t , milyen sok helyenélt , és korábban soha nem voltak barátai, sőt nem is járt iskolába. Elképzelni sem tudtam, miértakar most visszatérni a korábbi életébe!

Nagyi kíváncsian méregetet t , majd megsimogatta az arcomat - tenyere puha volt , mint aNővérek templomi kesztyűje.

- Megváltoztál, Ethan.

- Hogy ért i ezt , asszonyom?

- Nem tudom megmondani, de valahogy más vagy.

Lehajtot tam a fejem. Úgy éreztem, nincs értelme tet tetni, hogy minden rendben. Ha eddigmég nem jöt t rá, előbb-utóbb akkor is megérzi, hogy köztem és Lena közt megszűnt a Kötelék.Nagyi hasonlí tot t Ammához. Alig akadt nála tekintélyesebb, és ezt az akaraterejénekköszönhette.

- Nem én változtam meg, asszonyom - mondtam végül.

Nagyi erre visszaült a helyére, és újra kezébe vette az újságját .

- Ostobaság. Mindenki változik, Ethan, ez az élet rendje. Most pedig menj, és mondd meg azunokámnak, hogy csomagoljon! Indulnunk kell, mielőt t megfordul az apály, és örökre it trekedünk.

Rám mosolygott , abban a hiszemben, hogy kapható vagyok a viccelődésre.

Csakhogy nem voltam abban a hangulatban.

Lena ajtaja résnyire nyitva volt . A falak, a plafon, a bútorok - minden fekete volt . A feliratokmár nem filctollal készültek, hanem fehér krétával. A szekrényajtókon ugyanaz a sorismét lődött :

menekülökhogymegnyugvástleljekmenekülökhogymegnyugvástleljekmenekülökhogymegnyugvástleljek

Mint Lena verseiben gyakran, most is szét kellet t választanom a szavakat, hogykihámozzam az értelmüket. Ahogy sikerült , ráismertem egy régi U2-szám szövegére. Úgytaláltam, illik a helyzethez: „Menekülök, hogy megnyugvást leljek.”

Pontosan ezt csinálta Lena is, Macon halála óta.

Kis unokahúga, Ryan ot t ült az ágyon, Lena arcát a tenyerébe fogva. Ryan Taumaturgo volt ,és akkor vetet te be Gyógyító erejét , ha valaki nagy fájdalmaktól szenvedett . Erre általábannekem volt szükségem, de ma úgy látszik Lenának is.

Alig ismertem rá. Úgy nézett ki, mint aki egész éjjel nem aludt. Hálóing gyanánttúlméretezett , kifakult fekete pólót viselt , haja kócosán meredezett , szeme vörös volt éskarikás.

- Ethan! - kiáltot t fel örömében Ryan, és abban a pillanatban visszaváltozott hétköznapigyerekké. A nyakamba ugrot t , mire én magamhoz öleltem, és megpördültem vele.

- Miért nem jössz velünk? Így olyan unalmas lesz! - panaszkodott . - Reece majd ugráltategész nyáron, és Lena se valami szórakoztató!

- It t kell maradnom, Csodacsibém, hogy vigyázzak Ammára és az apukámra! - magyaráztam,majd óvatosan letet tem.

Lena feldúltnak tűnt. Leült a bevetet len ágyára, maga alá húzta a lábát, és kihessegetteRyant a szobából:

- Eredj ki, kérlek! - mondta, mire Ryan morcos grimaszt vágott .

- Rendben. Lent leszek, ha gusztustalan dolgokat csináltok, és megint szükség lesz rám.

A kislány már nemegyszer mentet te meg az életemet, amikor Lenával túl messzire mentünk,és a köztünk támadt elektromos hullámok miat t majdnem leállt a szívem.

John Breeddel nem lesz ilyen probléma, gondoltam keserűen, majd az is megfordult afejemben, hogy a lány nem az ő pólóját viseli-e.

- Mit keresel it t , Ethan? - kérdezte Lena, majd a plafonra szegezte tekintetét .

Én is odanéztem, könnyebb volt , mint rá.

Ha felnézel, / a lehetőségek kék egét látod, / vagy az akadályok sötétségét? / Látszengem?

- A tegnap éjszakáról szeretnék beszélni veled.

- Úgy érted, arról, hogy miért követtél? - vágta rá flegmán, és ezzel alaposan feldühítet t .

- Nem követtelek, hanem kerestelek, mert aggódtam miattad! De úgy látom, nem kellet tvolna, hiszen épp az új pasiddal enyelegtél!

Lena összeszorí tot ta a száját , és felállt ; lát tam, hogy a póló a térdéig ér.

- John és én csak barátok vagyunk - közölte hidegen. - Nincs köztünk semmi.

- Tényleg, és minden barátoddal ilyen meghit ten szoktál összeborulni?

Lena erre tet t felém egy lépést, zilált fürt jei felemelkedtek a válláról. A fejünk fölöt t a csillárinogni kezdett , amikor a szemembe nézett , és így vágott vissza:

- És te minden barátodat megpróbálod megcsókolni?

Nagy villanást lát tam, szikrák pattantak szét, és végül sötétség borult ránk. A csillárban azösszes villanykörte felrobbant, az apró szilánkok az ágyra záporoztak, kintről pedig az eleredőeső kopogása ütöt te meg a fülem.

- Miről beszélsz, én... - próbáltam mentegetőzni, de ő félbeszakítot t .

- Ne is próbálj hazudni, Ethan! Nagyon jól tudom, mit csináltál a Száműzöttek Klubja mellet ta könyvtáros csajjal.

Hallottalak.Hangja a fejemben éles volt és keserű.

Keltáltál. Kék szem, szőke haj... Ismerős, ugye?Igaza volt . Keltáltam, ő meg hallot t minden szót.

Nem történt semmi.Ekkor a csillár nagy csörömpöléssel az ágyra zuhant; alig pár cent in múlt , hogy nem rám! A

padló is megremegett a lábam alat t . Szóval hallot t ...

Azt mondod, nem történt semmi? Azt hitted, nem jönnék rá. Azt hitted, nem érezném meg?Rosszabb volt , mint Reece szemébe nézni. Lena mindent látot t , és ehhez még az ereje sem

kellet t .

- Összezavarodtam, amikor meglát talak Johnnal, és nem gondolkodtam! - próbáltam

védekezni.

- Éppen bemesélheted ezt magadnak, valójában azonban minden okkal történik! Majdnemmegcsókoltad, és miért? Mert ezt akartad! - vádaskodott Lena.

Lehet, hogy csak jól fel akartalak húzni, miután megláttalak egy másik sráccal!Vigyázz, mit kívánsz!Az arcát fürkésztem, karikás szemeket és szomorúságot lát tam.

A zöld szempárnak, melyet annyira szeret tem, nyoma sem volt , helyét a Sötét Igéző aranytekintete vet te át .

Mit akarsz tőlem, Ethan?Most már én sem tudom.Lena arcára kiült a letörtség, de gyorsan összeszedte magát.

- Ugye majd meghaltál, hogy ezt végre kimondhasd? - kérdezte keserűen. - Most márlelkiismeret-furdalás nélkül leléphetsz a kis Halandó barátnőddel - tet te hozzá, és sütöt t belőlea gyűlölet , ahogyan kiejtet te a „Halandó” szót. - Fogadni mernék, alig várod, hogy ki mehessvele a tóhoz - folytat ta. Ekkor már fortyogott a haragtól; egyre nagyobb vakolatdarabokpotyogtak a mennyezetről a csillár romjaira.

Akármekkora fájdalmat is érezhetet t , annak most a színt iszta indulat vet te át a helyét .

- Mire kezdődik az iskola, visszamehetsz a kosárlabdacsapatba, a barátnőd meg beállhat apomponlányok közé - gúnyolódott . - Emily és Savannah imádni fogják! - tet te hozzá.

Recsegés hallatszott , és újabb vakolatdarab puffant mellém a földre.

Összeszorult a szívem. Lena tévedett , de most önkéntelenül is megfordult a fejemben, hogymennyivel egyszerűbb lenne egy hétköznapi, Halandó lánnyal járni.

Mindig is tudtam, hogy erre vágysz. Tessék, most megkaphatod!Újabb puffanás, és most már tetőtől talpig beborí tot t a szakadó mennyezet fehér pora, a

lábam mellet t pedig egyre több vakolatdarab hevert .

Lena a könnyeivel küszködött .

Nem ezt akarom, te is tudod!Tudom? Csak azt tudom, hogy nem igazság, hogy ez ilyen nehéz! A szerelemnek nem volna

szabad nehéznek lennie.Engem ez sosem érdekelt.A hangja elhalkult , ahogy fokozatosan kizárt az elméjéből. És a szívéből is.

- Egy magadfajta mellet t a helyed, ahogy nekem is magamfajtára van szükségem, olyanra,aki megért i, min megyek keresztül! Már nem az vagyok, mint pár hónappal ezelőt t , deszerintem ezt mindketten tudjuk!

Miért nem hagysz fel az önkínzással, Lena? Nem a te hibád! Nem tudtad volna megmenteniMacont!

Fogalmad sincs, miről beszélsz!Tudom, hogy magadat hibáztatod a nagybátyád halála miatt, és azzal próbálsz vezekelni,

hogy bünteted magad!Amit tettem, arra nincs bocsánat.És már el is fordult .

Ne menekülj el!Nem menekülök. Már most sem vagyok itt.

Alig hallot tam a hangját a fejemben. Közelebb léptem hozzá. Nem számítot t , mit művelt , ésaz sem, hogy köztünk vége mindennek. Akkor sem tudtam végignézni, hogy tönkreteszimagát.

Magamhoz húztam, és átöleltem, mintha a vízben fuldokolna, és ki akarnám menteni.Valósággal égetet t a hidegsége. Ahol hozzáért az arca, elzsibbadt a mellkasom.

Akár együtt vagyunk, akár nem, te nem vagy olyan, mint ők, Lena.De olyan sem vagyok, mint te.Az utolsó szavakat már csak suttogta. A hajába túrtam. Minden porcikám t iltakozott ellene,

hogy elengedjem. Úgy tűnt, mintha sírna, de nem voltam biztos benne. Felnéztem a plafonra: acsillár helyén keletkezett lyukból ezernyi repedés szaladt a falak felé, nagyon úgy festet t , hogybármelyik pillanatban ránk zuhanhat az egész tető.

Szóval ennyi?Nem is vártam a válaszra; tudtam. Így hát legszívesebben elnyújtot tam volna az utolsó

pillanatot ; arra vágytam, minél tovább ölelhessem, és színlelhessem, hogy még mindig azenyém.

- A család két nap múlva indul, de holnap reggel, mire felébrednek, én már nem leszek it t .

- Lena, nem teheted meg, hogy csak úgy... - akartam t iltakozni, de a számra tet te az ujját .

- Ha valaha fontos voltam neked, és tudom, hogy az voltam, akkor ne avatkozz bele! Nemhagyom, hogy még valaki meghaljon miat tam!

- Lena...

- Ez az én átkom. Csak az enyém. Hadd küzdjek meg vele egyedül!

- És ha nem hagyom?

- Nincs más választásod - emelte fel arcát, melyre sötét árnyék vetült . - Nem lesz kedvedárulkodni, arról kezeskedem. És mellesleg, nem is leszel rá képes.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy Igézetet bocsátasz rám?

Egészen mostanáig í rat lan szabály volt ket tőnk közt, hogy nem tesz ilyet .

- Silentium - mosolyodott el, és ismét az ajkamra illesztet te ujját . - Lat inul azt jelent i: csend.Egy hangodat sem fogják meghallani, ha az indulásom előt t bárkit is megpróbálsz beavatniabba, hogy mire készülök.

- Nem, nem tennél ilyet !

- Már megtet tem.

Szóval, it t tartot tunk. A megdöbbentő tény, hogy mérhetet len erejét most valóbanbevetet te ellenem, végleg falat emelt közénk. Szeme élénk aranyfényben csillogott , zöldszínnek nyomát sem lát tam. Tudtam, minden szavát a lehető legkomolyabban gondolta.

- Esküdj meg, hogy nem jössz vissza! - szólí tot t fel, miközben kisiklot t az ölelésemből, éselfordult tőlem. Nem akart a szemembe nézni, és én sem bírtam volna elviselni megváltozotttekintetének látványát.

- Esküszöm.

Nem szólt , csak bólintot t , és letörölte arcáról a könnyet. Amikor kimentem, ismét hullanikezdett a vakolat .

Még egyszer utoljára végigmentem Ravenwood termein, és ahogy távolodtam, egyresötétebb let t a házban. Lena távozni készült , Macon sem lakott már it t .

Mindenki elment, és a ház mintha meghalt volna. Végighúztam a kezem a polí rozottmahagóni lépcsőkorláton. Emlékezni akartam a régi, lakkozott fabútorok sima tapintására,Macon külföldi szivarjainak füst jére, a konföderációs jázmin, a vérnarancs és a könyvek illatára.

Macon szobájának ajtaja előt t megtorpantam. Feketére volt festve, mint bármelyik másikajtó a házban. Pedig ez különbözött az összes többitől. Boo őrizte a küszöbét, gazdáját várva,aki többé nem jön haza. Szegény pára már nem hasonlí tot t farkashoz, csak egy hétköznapikutyához. Macon nélkül épp oly elveszett volt , mint Lena. Az állat felnézett rám, fejét szintenem is mozdítva.

Az ajtógombra tet tem a kezem, és benyitot tam. Macon szobája pontosan ugyanúgy nézettki, ahogy emlékeztem rá. Senki sem merte letakarni a bútorokat. A szoba közepén állt azébenfekete baldachinos ágy, és úgy ragyogott , mintha Ravenwood láthatat lan személyzetegondosan kifényesítet te volna. A fekete ablaktáblák teljes sötétségbe borí tot ták a szobát;nappal vagy éjszaka, egyre ment. A magas gyertyatartókban fekete gyertyák álltak, és amennyezetről fekete kovácsoltvas csillár függött . A fémbe olvasztva felismertem egyjellegzetes Igéző mintát . Először nem tudtam, pontosan hol lát tam, de aztán eszembe jutot t .

Ridley és John Breed bőrén éppen ilyen volt , a Száműzöttek Klubjában. Ez volt a SötétIgézők jele, amit mindannyian magukon viseltek. Mindegyik mintában volt némi egyéni jelleg, demégis összetéveszthetet lenül hasonlí tot tak egymásra. Mint egy bélyeg, csak ezt t intávalütöt ték, nem tüzes vassal.

Megborzongtam, és a fekete komódról felvet tem egy apró tárgyat.

Bekeretezett fénykép volt , rajta Macon és egy nő. Legalábbis a férfiban felismertem Lenanéhai nagybátyját , de a sötétben a nőnek csak a körvonalait , árnyszerű alakját lát tam.Eltűnődtem, vajon Jane lehet-e.

Hány t itkot vihetet t Macon magával a sírba? Vissza akartam tenni a képet a helyére, de asötétben elvétet tem a távolságot, és leejtet tem. Amikor lehajoltam érte, észrevettem, hogy aszőnyeg sarka felpördült . Hajszálra úgy nézett ki, mint az a szőnyeg, amit Macon másikszobájában, lent , a Járatokban lát tam.

Felemeltem, és alat ta szabályos négyszög alakú csapóajtót találtam a padlón, melyen egyember kényelmesen át fért . Megrántot tam a deszkát, mire az könnyedén engedett , ígyletekinthettem Macon dolgozószobájába. Lépcső azonban nem volt , és a kőpadló túl távolinaktűnt ahhoz, hogy agyrázkódás nélkül megússzam az ugrást .

Eszembe jutot t a Lunae Libribe vezető álcázott ajtó. Hogy it t mi van, nem fogom megtudni,csak ha kipróbálom - gondoltam -, így hát megkapaszkodtam az ágy szélében, és óvatosanmegkezdtem a leereszkedést. Egy pillanat ig csak a levegőben kapálóztam a lábammal, aztánhirtelen valami keményet éreztem a talpam alat t . Meglepődtem. Látni ugyan nem lát tam, deéreztem a lépcsőfokokat, így hát nem sok idő telt bele, hamarosan Macon dolgozószobájánakkőpadlóján álltam.

Szóval Macon nem alvással töltöt te a napjait , hanem a Járatokban, talán Mariannel. Mármeg is jelentek lelki szemeim előt t , ahogy kettesben mindenféle rég elveszett Igézőlegendákat tárgyaló ódon köteteket bújnak, vagy talán a polgárháború előt t i kertépítésrőlértekeznek a tea szürcsölgetése közben.

Elképzelhető, hogy Marian, leszámítva Lenát, több időt töltöt t Maconnel, mint bárki más.

Még az a lehetőség is felöt löt t bennem, hogy a képen szereplő nő Marian, és valójábanJane-nek hívják. Korábban ez eszembe sem jutot t , de most arra gondoltam, hogy ez sokrejtélyt megmagyarázna. Például a Macon dolgozószobájában szépen egymás mellérakosgatot t , a könyvtár barna papírjába burkolt csomagokat. Valamint azt a furcsaságot, hogya Duke Egyetem nagy tudású oktatója könyvtárosként, még ha Őrzőként is, de eltemet imagát egy olyan porfészekben, mint Gat lin. Fényt derí tene arra is, hogy Macon és Marian miérttűntek majdhogynem elválaszthatat lanoknak, és a nő miért tölthetet t olyan sok időt ameglehetősen visszavonult életet élő Incubus társaságában.

Igen, talán az elmúlt évek során mindvégig szeret ték egymást.

Addig nézelődtem a szobában, amíg végre meglát tam a fadobozkát, mely Maconlegféltet tebb gondolatait és t itkait rejtet te. Ott volt a polcon, ahol Marian hagyta.

Lehunytam a szemem, és a dobozért nyúltam...

Macon ezt akarta a legkevésbé, ugyanakkor erre vágyott a legjobban: hogy még egyszer,utoljára találkozhasson Jane-nel. Már hetek óta nem látta, leszámítva az estéket, amikor akönyvtártól hazáig követte, a távolból figyelte, és hevesen vágyott rá, hogy megérinthesse.

De már olyan közel járt az Átalakuláshoz, hogy nem akart kockáztatni. A lány most mégiseljött hozzá, hiába mondta neki, hogy maradjon távol tőle.

- Jane, el kell menned! Nem biztonságos!A nő végiglépdelt a szobán, és megállt vele szemben.- Hát nem érted? Nem tudok elszakadni tőled!- Tudom - ismerte el a férfi, majd magához húzta Jane-t, és még egyszer utoljára

megcsókolta.Ezután elővett valamit a szekrény mélyéről. Az apró tárgyat Jane tenyerébe tette, és

ráhajtotta az ujjait. Az ajándék kerek volt és sima, egy tökéletes gömb.Aztán fogta a nő kezét, és komoran így szólt hozzá:- Az Átalakulás után már nem foglak tudni megvédeni attól, ami a leginkább fenyegeti a

biztonságodat: magamtól.Lenézett összekulcsolt kezeikre, és gyengéden ringatta a féltve őrzött tárgyat.- Ha történne valami, és veszélybe kerülnél... használd ezt!Jane kinyitotta a tenyerét, és fekete, gyöngyházfénnyel ragyogó, opálos gömböt pillantott

meg. Ahogy nézte, a tárgy egyre változott, és világítani kezdett. Érezte a belőle áradó aprórezgések lüktetését.

- Mi ez? - kérdezte.Macon hátralépett, így, hogy a gömb életre kelt, óvakodott megérinteni.- Ez egy Fénygömb.- És mire jó?- Ha eljön az idő, amikor veszélyt jelentek rád nézve, védtelen leszel. Nem tudnál megölni

vagy megsebezni; erre csak egy másik Incubus képes.Jane tekintete elsötétült.- Sosem bántanálak - suttogta.Macon kinyújtotta a kezét, és gyengéden megsimogatta a nő arcát.- Tudom, de még ha akarnál, se tudnál. A Halandók nem tudnak Incubust ölni. Ezért lesz

szükséged a Fénygömbre. Ez az egyetlen módja fajtám bebörtönzésének. Az egyetlen mód,hogy megállíts, ha...

- Hogy érted azt, hogy bebörtönözni? - szólt közbe Jane, mire Macon elfordult.- Ez olyan, mint egy ketrec, Jane. Egyedül ezzel lehet megállítani minket.Jane lenézett a tenyerében izzó sötét golyóra. Most, hogy már tudta, mi ez, úgy érezte, lyukat

éget a kezébe, a szívébe. Ledobta az asztalra, mire az elgurult, és izzó fénye elhalványult.- Csak nem gondolod, hogy majd bezárlak, mint egy állatot?- Én rosszabb leszek, mint egy állat!Jane arcán lefutott egy könnycsepp. Megragadta Macon karját, és kényszerítette a férfit, hogy

nézzen a szemébe.- És mennyi ideig lennél odabent?

- Valószínűleg örökre.- Nem teszem meg - rázta erre Jane a fejét. - Soha nem ítélnélek téged ilyen szörnyűségre.Ekkor mintha Macon szemébe is könnyek gyűltek volna, pedig Jane tudta, hogy ez

lehetetlen. Az Incubusoknak nincsenek könnyeik, a nő most mégis megesküdött volna rá, hogymegcsillantak Macon szemében.

- Ha valami történne veled, ha netán bántanálak, sokkal rosszabb sorsra ítéltetnék az örökösbezártságnál!

A férfi fogta a Fénygömböt, és kettejük közt felemelte.- ígérd meg, hogy ha olyan helyzet adódik, hogy szükséged lesz rá, használni fogod!Jane a könnyeit nyeldesve, reszkető hangon így felelt:- Nem tudom, hogy...- Ígérd meg, Jane! - erősködött Macon, miközben homlokát kedvesééhez szorította. - Ha

szeretsz, megígéred!A nő az Incubus hűvös nyakába fúrta arcát, majd mély lélegzetet vett.- Megígérem - mondta nehéz szívvel.Macon ekkor felemelte a fejét, és átnézett a nő válla fölött:- Az ígéret szép szó, Ethan!

Ágyban tértem magamhoz. Az ablakon át fény áradt be, így biztosra vehettem, hogy ez márnem Macon dolgozószobája. A mennyezetre pillantva a gyászos fekete csillárnak nyomát semláttam, így kizárhattam a ravenwoodi szobáját is a lehetőségek közül.

Szédülten, összezavarodva ültem fel, és rájöt tem, hogy a saját ágyamban, a sajátszobámban vagyok. Az ablak nyitva volt , a szemembe tűzött a reggeli napfény. Próbáltamfelidézni a történteket - valószínűleg elájultam, na de hogy kerültem haza? Mi történt a térrel,az idővel, mi történt a fizika törvényeivel?

Melyik Igéző vagy Incubus lehet elég erős, hogy áthágja őket?

A látomások korábban soha nem hatot tak így rám! Abraham és Macon is látot t . Hogy lehetez, tépelődtem. Mit akar Macon üzenni, miért akarta megmutatni ezeket a látomásokat?Sehogy sem állt össze ez az egész. Csak egy dologban lehettem biztos: vagy a látomások,vagy én, de valami változott . Lena gondoskodott róla.

JÚN.17.

Az örökség

Ahogy megígértem, nem mentem Ravenwood közelébe. Reggelre Lena már messze járt .Azt sem sejtet tem, merre indult , és hogy John meg Ridley vele vannak-e.

Csak egy dologban lehettem biztos: egész életében arra várt , hogy végre kezébe vehesse asorsát - az átok ellenére ő maga dönthesse el, melyik oldalt választ ja. Nem akartam az út jábaállni, és elég világossá tet te, hogy ezt nem is engedné.

A sorsomra hagyott ; így hát, sorvadozva az önsajnálat tól, fel sem keltem az ágyból egésznap. Egyedül maradtam, legfeljebb a képregényeim társaságára számíthattam. Magamhoz isvettem egy köteggel, gondosan ügyelve, hogy ne legyenek köztük Aquaman-füzetek.

Gat lin azonban más terveket szőtt velem kapcsolatban.

A megyei búcsú a versenyekről, a pitékről és némi szerencsével, a flörtölésről szólt ; amindenszentek viszont egészen másról. Ekkor az emberek nem sortban és papucsbansétálgattak a mezőn, hanem a vasárnapi ruhájukat felöltve a temetőben töltöt ték a napot,hogy leróják kegyeletüket elhunyt hozzátartozóik előt t . Felejtsük el, hogy a mindenszentekeredet ileg egy november eleji katolikus ünnep. Gat linben nekünk megvannak a magunkszokásai; így a mi ünnepünk az emlékezésről szólt , a bűntudatról meg persze a versengésről,hogy ki tud több művirágot és angyalkát halmozni felmenői sírjára.

Mindenszentekkor az összes felekezet előkerült : a bapt isták, a metodisták, még azevangélikusok és a pünkösdisták is. Szokás szerint csak két ember nem mutatkozott e jelesalkalommal a temetőben: az egyik Amma volt , aki az ünnepet szülővárosában, Wader’sCreekben töltöt te, a másik pedig Macon Ravenwood. Eltűnődtem, nem lehet-e, hogy ők kettenilyenkor valójában együtt a mocsárhoz lopóznak, és kilátogatnak a Nagyszerűekhez. Aztánrájöt tem, hogy ez nem túl valószínű. Nehéz volt elképzelni, hogy akár Macon, akár aNagyszerűek különösebben el lennének ragadtatva a művirágoktól.

Az jutot t eszembe, hogy vajon az Igézők ünneplik-e valamilyen módon a mindenszenteket,és hogy Lena ugyanúgy érzi-e magát, mint én. Visszabújna-e legszívesebben az ágyba, hogya takaró alat t vészelje át a napot. Tavaly nem mentem ki a temetőbe; túlságosan friss voltmég a seb. Az azt megelőző években pedig olyan Wate családtagok sírjai fölöt t álltam, akiketegyáltalán nem ismertem, vagy ha igen, alig emlékeztem már rájuk.

A mai nap viszont, tudtam, más lesz, hiszen édesanyám sírját látogatom meg, akireszüntelenül gondolok, mindennap.

Amma elegáns, csipkegalléros fehér blúzban és kék, hosszú szoknyában feszí tet t akonyhában, aprócska, régimódi kézitáskái egyikét szorongatva.

- Jobban teszed, ha most azonnal indulsz a nénikéidhez! - utasí tot t , miközbenmegigazítot ta a nyakkendőmet. - Tudod, mekkora hűhót szoktak csapni, ha elkésel!

- Igen, asszonyom - bólintot tam, és elvet tem Apa slusszkulcsát az asztalról.

Öt úgy egy órája vit tem el az Örök Nyugodalom Kert jébe, mert szeretet t volna egyedül lenniAnyával.

- Várj csak egy pillanatot ! - szólt utánam, mire kővé dermedtem. Úgy éreztem, most nemtudnék Lenáról beszélni, és reméltem, hogy nem is fogja erőltetni.

Amma a táskájában kotorászott , és kivet t belőle valamit - de nem lát tam, mit .

Megragadta a csuklómat, és egy vékony aranyláncot nyomott a kezembe, melyen apró

madarat ábrázoló medál függött . Sokkal kisebb volt , mint azok, amiket Macon temetésekorlát tam, de azonnal felismertem.

- Veréb, anyukádnak - mondta Amma fátyolos szemmel. - Az Igézők számára a verebek aszabadságot jelent ik, a Látónak pedig a biztonságos utazást.

A verebek okosak. Messzire elmennek, de mindig hazatalálnak.

- Nem hiszem, hogy Anya fog még valaha is utazni - feleltem gombóccal a torkomban.

- Nos - törölte meg Amma a szemét, majd becsukta a táskáját -, te aztán nagyon biztosvagy mindenben, ugye?

Amikor odaértem a Nővérek kavicsos felhajtójára, és kinyitot tam a kocsi ajtaját , Lucille,ahelyett , hogy kiugrot t volna, az anyósülésen maradt. Tudta jól, hol vagyunk, és azt is, hogykiesett az it t lakók kegyeiből. Kicsalogattam az autóból, de megmakacsolta magát, és leült ajárda szélére.

Thelma már azelőt t ajtót nyitot t , hogy kopogtam volna. Egyénéin a macskára nézett , éskarját a mellén összefonva szólt hozzá:

- Na mi van, cicus?

Lucille lustán nyalogatta a mancsát, majd a farka t isztogatásával foglalatoskodott . Ügyetsem vetet t Thelmára.

- Azért jöt tél, hogy az orrom alá dörgöld, Amma koszt ja jobban ízlik az enyémnél?

Lucille válaszul - mintha lenne a témához néhány kereset len szava - nyávogott egyet. Rajtakívül nem ismertem olyan cicát , aki macskaeledel helyet t pecsenyén élt .

- Szervusz, Szépfiú - fordult hozzám Thelma. - Meghallot tam a kocsidat! - mondta, majdszokás szerint , cuppanós puszit nyomott az arcomra, ciklámen rúzsfoltot hagyva a bőrömön. -Jól vagy, minden rendben? - kérdezte.

Ő is tudta, hogy nehéz nap vár rám.

- Igen - feleltem kurtán. - Elkészültek már a Nővérek? - váltot tam sietve témát.

- Ugyan, elkészültek ezek a mihaszna lányok valaha is időre? - morgolódott Thelma csípőretet t kézzel. Mindig így emlegette a Nővéreket, pedig majdhogynem az unokájuk lehetet t volna.

- Ethan! - kiáltot t ki az egyik nénikém. - Te vagy az? Gyere be! Feladatom van számodra!

Találgatni sem tudtam, hogy ez mit jelenthet. Lehet, hogy épp felvagdossák a nemzet ilobogót, hogy fészket készítsenek egy mosómedvecsalád számára, eset leg Prue néninegyedik - vagy ötödik? - esküvőjét szervezik. Valódi szándékukra - ami persze engem isérintet t - egyáltalán nem gondoltam.

- Kerülj beljebb! - invitált Grace néni. - Mercy, adj neki a kék matricákból!

Grace néni egy régi templomi programfüzettel legyezte magát, ami feltehetően valamelyikférj temetéséről maradt hátra. Mivel a Nővérek sosem engedték, hogy ezeket a gyászolókhazavigyék, szép számban hevertek szerte az ot thonukban.

- Hozok, de nagyon óvatosnak kell lennem, a balesetem miatt . Ugyanis komplikációk léptekfel nálam!

A néni másról sem beszélt a megyei búcsú óta. Az egész város tudta, hogy elájult ; ő pedigmeg volt róla győződve, hogy majdnem el is halálozott . Emiatt jogot formált arra, hogy egészélete hátralevő részében kénye-kedve szerint ugráltassa Thelmát s két testvérét .

- Nem, nem, mondtam én, hogy Ethan a pirosat szeret i! Adj neki pirosat! - kontrázott rá Pruenéni, miközben eszeveszett tempóban körmök valamit egy sárga, vonalas jegyzetfüzetbe.Mercy néni erre átnyújtot t nekem egy levél piros pöttyös matricát .

- Gyerünk, Ethan - rendelkezett -, járd körbe a nappalit , és mindenre, ami tetszik, ragasszegyet-egyet ezekből! Rajta!

Várakozásteljesen nézett rám, és arra gondoltam, hogy ha nem nyomok rögtön egy matricáta homlokára, talán meg is sértődik.

- Mit jelentsen ez, Mercy néni? - kérdeztem inkább.

Grace néni erre leakasztot ta egy konföderációs egyenruhát viselő öregember képét a falról.

- Ez it ten Robert Charles Tyler tábornok, az utolsó Lázadó, akit megöltek az államok közt iháborúban. Adj csak egy matricát , ez jól jöhet majd, értékes!

Még mindig nem értet tem, mire megy ki a játék, de féltem megkérdezni.

- Most már indulnunk kell! - figyelmeztet tem őket. - Vagy talán elfelejtet ték, hogymindenszentek van?

- Dehogy felejtet tük! - vágta rá Prue néni sértődötten. - Éppen ezért vesszük számba azingóságainkat!

- Erre valók a matricák - vet te át a szót Mercy néni. - Mindenkinek megvan a saját színe.Thelmáé sárga, t ied a piros, apádé a kék - magyarázta, majd hirtelen, mint aki elvesztet te afonalat , elhallgatot t .

Valójában Prue néni fojtot ta belé a szót egyet len pillantásával, ugyanis ki nem állhat ta, hafélbeszakít ják.

- Azokra a tárgyakra, amelyeket meg szeretnél örökölni, ráragasztasz egy matricát , így hamajd meghalunk, Thelma pontosan tudni fogja, melyik kinek jár - világosítot t fel.

- Ezért kezdtünk el éppen mindenszentekkor tűnődni ezen - mosolygott büszkén Gracenéni.

- De nekem nem kell semmi, és nem akarom, hogy meghaljanak! - fakadtam ki, és ledobtam amatricákat az asztalra.

- Ethan - kezdte a győzködést Grace néni -, Wade idelátogat a jövő hónapban, és ő aztánnem ilyen szégyenlős! Azt akarjuk, hogy előbb te válassz!

Wade Landis bácsikám törvénytelen fia volt - még egy személy, akit nem tüntetet t fel aWate családfa.

Tudtam, hogy ha a Nővérek ilyen eltökéltek, felesleges velük vitatkozni, így a következő félórát azzal töltöt tem, hogy kis piros matricákat ragasztgattam össze nem illő étkezőszékek éspolgárháborús emléktárgyak aljára, de még így is unatkoztam egy sort , amíg a Nővérekmindenszentekhez illő kalapot választot tak maguknak. Ezt véresen komolyan vette mindenki;a város hölgyeinek nagy része már hetekkel korábban megjárta Charlestont beszerzőkörútcéljából. Ahogy az ember elnézte őket pávatollal vagy éppen frissen metszett rózsacsokorral afejük búbján, inkább azt gondolta volna, hogy kert i part ira igyekeznek, nem pedig a temetőbe.

Az egész házban eluralkodott a fejet lenség. Prue néni lecipeltet te Thelmával a ruhákkal,takarókkal és fotóalbumokkal teli dobozokat a padlásról. Utóbbiak megsárgult lapjain régifényképek sorakoztak: Prue néni különböző férjeivel, Mercy néni régi, Dove utcai háza előt t ,aztán a Wate-lak, amikor még a nagypapám kisfiú volt . Az utolsó oldalra lapoztam, ahol egymásik épület fogadott : a Ravenwood-ház.

De nem úgy nézett ki, ahogy én ismertem. A fotó szerepelhetet t volna a Történet i Társasággyűjteményében. A vakító fehér verandára felvezető lépcsőt ciprusfák szegélyezték. Mindenoszlop és minden ablaktábla frissen festve ragyogott . A növények fojtogató burjánzásának ésMacon Ravenwood roskadozó lépcsőinek nyomát sem lát tam. A szépen kerekí tet t betűkbőlálló képaláírás a következőképpen szólt :

Ravenwood-ház, 1865Ez tehát az Abraham-korabeli birtok.

- Hát te meg mit találtál? - kérdezte Mercy néni, aki malomkeréknyi, rikí tó rózsaszínkalapban bukkant elém, eltakarva arcát valami fura, fátyolszerű hálóval, feje tetejénvalószerűnek jóindulat tal sem mondható madár ült rózsaszín fészekben. Ha az idős hölgy

akár egyet len apró mozdulatot is tet t , az egész kompozíció - mintha a szárnyas bármelyikpillanatban elrepülhetne - megbillent .

Szó, ami szó; a néni túltet t még Savannah-n és barátnőin is.

- Egy régi fotóalbumot - feleltem, miközben próbáltam nem nézni a billegő madárra. - Enneka doboznak a tetején volt - mutat tam a helyére, majd átadtam az albumot.

- Prudence Jane, hozd csak ide a szemüvegemet! - kiáltot t testvérének Mercy néni.

Döngő léptek zaja hallatszott az előszobából, és kisvártatva megjelent - hasonlóanelképesztő méretű és zavaróan ízléstelen fejfedőben - Prue néni. Csak éppen ő a fekete színtrészesítet te előnyben, is az egész fejét beburkoló fátyollal úgy nézett ki, mint a maffiavezéranyja a temetésen.

- Ha a nyakadba akasztanád, ahogy már ezerszer mondtam, mindig kéznél lenne -morgolódott , de Mercy néni vagy letekerte a hallókészülékét, vagy ha hallot ta is a feddést,elengedte a füle mellet t .

- Nézd csak, mit talált Ethan! - tért inkább a lényegre.

Az albumot azóta sem lapozta el, így továbbra is a múltbeli Ravenwood-ház meredt ránk.

- Az isten szerelmére, nézd már! Így görbüljek meg, ha én ezt valaha is lát tam, ez csakis azördög műve lehet!

A Nővérek, ahogy a legtöbb idős ember Gat linben, szentül meg voltak győződve, hogyAbraham Ravenwood annak idején szerződést kötöt t az ördöggel, hogy megmentse a családbirtokát Sherman tábornok 1865-ös Nagy Gyújtogatásától, melynek nyomán az összes többifolyó ment i ültetvény hamuvá let t . És ha tudták volna, milyen közel jártak az igazsághoz!

- Nem ez volt az egyet len gaztet t , amit Abraham Ravenwood elkövetet t - jelentet te ki zordsejtelmességgel Prue néni, miközben ijedten hátrált az albumtól.

- Ezt hogy ért i? - kérdeztem.

A Nővérek kilencven százalékban sület lenségeket hordtak össze, a maradék t íz százalékraazonban annál érdemesebb volt odafigyelni. Ők meséltek rejtélyes ősömről, Ethan CarterWate-ről is, aki a Polgárháborúban halt meg. Nem tartot tam kizártnak, hogy AbrahamRavenwoodról is tudnak valamit .

- Semmi jó nem származik abból, ha felemleget jük - rázta a fejét Prue néni, Mercy néniazonban sosem tudott kihagyni egyet len lehetőséget sem, hogy ellentmondjon a nővérének.

- A Nagypapánk többször elmesélte, hogy Abraham Ravenwood átállt a Gonosz oldalára, ésmegkísértet te a sorsot - árulta el. - Nemcsak hogy az ördöggel cimboráit , de aboszorkánymesterséget is űzte, és gonosz lelkeket idézett meg!

- Mercy, elhallgass! - csit í tot ta Prue néni.

- Már mér’ ne mondhatnám el az igazságot? - méltat lankodott közlékenyebb testvére.

- Ennek az igazságnak semmi keresnivalója a mi házunkban! - dohogott Prue néni, demakacs nővére ezúttal sem törődött vele, ehelyett egyenesen a szemembe nézett , és ígyfolytat ta:

- De miután Abraham elvégezte a maga részét, az ördög ellene fordult , és úgy elbánt vele,hogy a végén már nem ember volt , hanem valami egészen más!

A Nővérek úgy gondolták, hogy minden gazság, ámítás vagy bűncselekmény az ördögműve, és jó ideje már meg sem próbáltam meggyőzni őket ennek ellenkezőjéről. Pedig miutánlát tam, mit tet t Abraham Ravenwood, tudtam, hogy alávaló személyének és aljas tet teineksemmi köze az ördöghöz.

- Összevissza hablatyolsz, Mercy Lynne, és jobban teszed, ha elhallgatsz, mielőt t a jóistenlesújt rád it t , ebben a házban, mindenszentek napján! - akadékoskodott tovább Prue néni. - Avégén majd még vélet lenül engemet is eltalál egy kóbor villám! - veregette meg bot jával Mercy

néni székét.

- Azt hiszed, ez a fiú nem tudja, miféle furcsaságok zajlanak Gat linben? - dugta be az ajtóna fejét , azaz előbb rémálomba illő, óriás levendulakék kalapját , Grace néni. Annak idején, amikorén még meg sem szület tem, valaki elkövetet t egy végzetes hibát: azt találta mondani, hogyremekül áll neki a levendulakék.

Minden ruhadarab, amit a néni azóta felvet t , egyértelműen bizonyítot ta ennek azellenkezőjét . - Késő bánat, eső után köpönyeg!

Prue erre bot jával az ajtót kezdte ütögetni. Rébuszokban beszéltek, ami arra utalt , hogytudnak valamit . Azt talán éppen nem, hogy Igézők bolyongnak a házuk alat t meghúzódóalagutakban, de valamit mindenképp!

- Néhány hibát könnyen helyre lehet hozni, azonban ha valaki megtud valamit , amit nemkéne... Én ebben nem veszek részt ! - közölte Prue néni, majd Grace néni mellet t kifurakodott ahelyiségből. - A mai napra aztán végképp érvényes, hogy halot t ról vagy jót , vagy semmit ! -fordult még vissza az ajtóból.

Grace néni odacsoszogott hozzánk. Karon fogtam, és leültet tem a díványra.

Mercy néni várt , figyelmesen hallgat ta távozó testvére bot jának egyre halkuló kopogását,végül így szólt :

- Ugye már elment? Nem tekertem fel eléggé a hallókészülékemet.

- Azt hiszem - bólintot t Grace néni, majd mindketten olyan mozdulat tal hajoltak hozzám,mintha a nukleáris fegyverek beindítására szolgáló t itkos kódokat akarnák velem megosztani.

- Ha most elmondok neked valamit , ugye megígéred, hogy nem adod tovább apukádnak? -kérdezte Mercy néni. - Ha elkotyogod, akkor mindnyájan az Otthonban végezzük!

A Summerville-i Nyugdí jasházra gondolt , azaz - az ő szemükben legalábbis - a pokollegmélyebb bugyrára.

Grace néni is nyomatékosan bólogatot t .

- Miről van szó? Esküszöm, hogy nem mondom el Apának! - ígértem.

- Prudence Jane téved - jelentet te ki Mercy néni, majd a halk beszédről sut togásra váltvafolytat ta. - Abraham Ravenwood még mindig it t van, és ez olyan biztos, mint az, hogy én it tülök!

Már majdnem kicsúszott a számon, hogy biztosan csak képzelődnek. Ki hinné el, hogy kétszázéves, szenilis öreg hölgy előt t megjelent egy ember - illetve egy, a többség által embernekhit t személy -, akit úgy száz éve nem látot t senki?

- Ezt hogy ért i? - kérdeztem végül.

- Saját szememmel lát tam, tavaly! A templom mögött , és másutt is! - jelentet te ki az időshölgy, és közben, mint aki a puszta gondolatra is menten elájul, hevesen legyezte magát azsebkendőjével. - Kedden a templom előt t szoktuk megvárni Thelmát, mert akkor tartbibliaórát az Első Metodistáknak - fogott bele a történet elmesélésébe. - Szóval, olyankorkiengedem a táskámból Harlon Jamest, hogy kinyújthassa a lábikóit ; tudod, Prudence Janemindig azt mondja, hogy vigyem kézben. De alighogy leraktam a földre, elszaladt a templommögé.

- Az a meggondolat lan jószág mit is törődik vele, ha életveszélybe sodorja magát! - rázta afejét Grace néni.

Mercy néni az ajtó felé sandítot t , és csak azután folytat ta:

- Hát, muszáj volt utánamennem, tudjátok, hogy odavan Prudence Jane azért a vakarcsért !Így a templom háta mögé kerültem, és épp amikor megfordultam, és kiáltot tam volna HarlonJamesnek, hirtelen meglát tam Abraham Ravenwood szellemét! Ott kinn a temetőben, atemplom háta mögött ! Azok a charlestoni progresszívek ebben az egyben nem tévedtek!

Nénikém ezzel arra célzot t , hogy a nevezettek a templomukat kerekre építet ték, mert úgyaz ördög nem tud elbújni a sarokban. Nem akartam azt mondani a Nővéreknek, hogy azördögnek meg sem kottyan végigmenni akár a főhajón is, legalábbis a helyi gyülekezetekbenez mindenképp megfigyelhető.

- Én is lát tam! - bizonygatta Grace néni. - És tudom, hogy ő volt az, mert ot t lóg a képe aTörténet i Társaság falán, és mindig látom, ha römizni megyek a lányokkal. Ott van fent, azAlapítók Körének felső részén, mert a Ravenwoodok az elsők közt érkeztek Gat linbe. Kétségnem fér hozzá, hogy Abraham Ravenwood volt az!

Mercy néni leintet te a testvérét ; most, hogy Prue nővérük nem volt jelen, úgy érezte, az őt iszte kisaját í tani az ügyeletes hangadó szerepét.

- Ő volt , persze! Odakint volt , Silas Ravenwood fiával. Nem Maconnel, hanem a másikkal,Phineasszel!

Ismerősen csengett a név, a Ravenwoodok családfáján szerepelt : Hunt ing PhineasRavenwood.

- Hunt ingra gondol? - kérdeztem rá.

- Senki nem hít ta a gyereket ezen a néven! Phineasnek szólí tot ták, mert az bibliai eredetű.És tudod, mit jelent? - kérdezte, majd némi hatásszünetet követően el is árulta: - A kígyónyelve.

Egy pillanatra elakadt a lélegzetem.

- Nem tévedünk, egész biztos, hogy a szelleme volt ! Isten a tanúm, hogy olyan gyorsanelinaltunk onnan, mint a szélvész! Pedig Isten a tudója, hogy nem mozgok valami jól, és amiótakomplikációim adódtak, végképp nem...

Tény, hogy a Nővéreknek nem volt ki a négy kerekük, de az sem vitás, hogy hibbantságukérta város története okolható. Nem tudhattam, hogy az igazság melyik verzióját adják elő, de aztigen, hogy nem hazudnak. Márpedig ez a történet, akárhogy is mesélték el, igen baljóslatúnaktűnt. Nem értet tem, de elhatároztam, hogy hamarosan utánajárok.

Lucille ekkor nyávogva kaparni kezdte a szúnyoghálós ajtót . Biztosan úgy érezte, már elegethallot t . Harlon James, aki a dívány alat t gubbasztot t , rámordult . Első alkalommal tűnődtem elazon, hogy ezek ketten, milyen régóta it t élnek, és mennyi mindent láthattak.

De tudtam, hogy nem minden kutya Boo Radley. Megesik, hogy egy kutya vagy macskacsupán hétköznapi állat . Mégis, ahogy kinyitot tam az ajtót , egy piros matricát nyomtam Lucillefejére.

JÚN.17.

Az Őrzés

Megbízható értesülésekért legjobb volt a gat lini lakossághoz fordulni, mely ráadásul olyanalkalommal, mint a mindenszentek, egyazon helyen zsúfolódott össze. Mire - a Nővéreknekköszönhetően, jócskán elkésve - odaértünk, már hatalmas tömeg tolongott a temetőben.Először Lucille tartot t fel minket, mert nem volt hajlandó beszállni a Cadillacbe, aztán pedigmeg kellet t állnunk az Édenkert virágüzletnél, mert Prue néni az összes néhai férje sírjához kiakart látogatni, és persze nem talált olyan csokrot , ami elnyerte volna a tetszését.

Amikor végre visszakászálódhattunk a kocsiba, akkor meg Mercy néni megt iltot ta, hogyharmincnál gyorsabban hajtsak. Ettől a naptól ret tegtem hónapok óta, és most elérkezett .

Magam előt t tolva Mercy néni kerekes székét, felkapaszkodtam az Örök NyugodalomKert jébe vezető kavicsos emelkedőn. Thelma mögöttem jöt t , egyik karján Prue nénivel,másikon Grace nénivel. A sort , tartva a t isztes távolságot és gondosan kerülgetve a köveket,Lucille zárta. Mercy néni lakkbőr ret ikülje a tolókocsi egyik fogóján himbálózott , és mindenmásodik lépésnél hasba vágott .

At tól tartot tam, hogy a kerekes szék majd elakad a sűrű pázsitban, és aztán Linkkel együtta vállunkon kell felvonszolnunk a nénit .

Végül gond nélkül felértünk. Elsőként Emilyt pillantot tuk meg, amint új, kifejezettenmindenszentekre vásárolt , fehér nyakpántos ruhájában illegette magát. Most az egyszer nemlehetet t strandpapucsot és ujjat lan felsőt látni, csak makulát lan alkalmi ruhákat. Az eseményinkább családi ünnepséghez hasonlí tot t , amikor összegyűlik az egész pereputty - és ebbenakadt is némi igazság, ha tekintetbe vesszük, hogy szegről-végről a város, sőt az egészmegye minden lakója rokonságban állt , ha máshogy nem is, legalább a szomszédság révén.

Emily végig nevetgélt , és Emoryn lógott .

- Hoztál sört? - kérdezte, mire a srác a kabát ja belső zsebéből ezüstflaskát húzott elő.

- Annál is jobbat! - vigyorgott .

Eden, Charlot te és Savannah a Snow család parcellájánál páváskodott , mely a legjobbhelyen, a sírkősorok közepén helyezkedett el. A csillogó művirágok és kerubfigurák mindentbeborí tot tak, sőt a legmagasabb síremlék mellet t még egy kis műanyag őzgida is legelt afűben. Igen, Gat linben a nyughelyek díszí tése is versengés tárgyának számítot t ; újabb mód,amivel az emberek igyekeztek bizonyítani, hogy ők és családtagjaik - a halot takat is beleértve!- jobbak, mint a szomszédaik. Senki sem maradt ot thon; serényen hozták a zöld nejlonbaburkolt műanyag koszorúkat, a csillogó nyúl- és mókusfigurákat, még madárfürdetőmedencéket is, és minden úgy felforrósodott a napon, hogy szinte leégette a bőrt a cipekedőkujjairól. A jó ízlés fogalma feledésbe merült , a felhalmozott giccs mennyisége nem ismerthatárokat.

Anya ezen mindig csak nevetet t .

Ezek is csendéletszámba mennek, hasonlí tanak a német és flamand festők műveihez, csaképpen műanyagból vannak - gúnyolódott . - Az érzés ugyanaz!

Gat lin szokásait illetően Anya mindig kinevette a rosszakat, és t isztelte a jókat.

Felteszem, így tudta csak elviselni az it teni életet .

Különösen részrehajlónak bizonyult az éjjelente felizzó, sötétben Világí tó keresztekkelszemben. Néha, egy-egy nyári estén kifeküdniük a temetőnél a domboldalra, és néztük, ahogyszürkületkor felnyúlnak, mint a csillagok.

Egyszer megkérdeztem, miért szeret Ilyenkor kijönni ide, és ezt nézni.

- Mert ez a történelem, Ethan - válaszolta. - A családok történeteinek összessége, benneaz emberekkel, akiket szeret tek, és akiket elveszítet tek. A kereszteket, meg azokat az idét lenművirágokat és állat figurákat mind-mind azért teszik ki, hogy megmutassák valakinek ahiányát. A szeret teink emlékét őrizni nagyon szép dolog, ezért fontos, hogy ezt megnézzük.

Apának erről sose beszéltünk, ezek a temetői esték csak kettőnkre tartoztak.

Ahhoz, hogy eljussak a temető szélén fekvő Wate-parcellához, el kellet t haladnom, át lépvenéhány műanyag nyúl felet t , majdnem az egész Jackson gimi mellet t . Még egy ok, amiért nemkedveltem a mindenszenteket: valójában vajmi kevéssé szólt az elhunyt szeret teinkről valómegemlékezésről. Tudtam, hogy nem kell egy óra, és mindenki, aki már elérte a nagykorúságot,csoportokba tömörülve fog pletykálni az élőkről - persze csak miután már eleget köszörülték anyelvüket a holtakon! -; aki pedig még nem, az a kripták jótékony takarásában lerészegedik.Egyedül én nem veszek részt egyikben sem - engem inkább az emlékezés köt le.

- Helló! - ért utol futva Link, majd a Nővérekre mosolygott : - Jó napot, hölgyeim!

- Hát hogy vagy, Wesley fiam? - üdvözölte szívélyesen a barátomat Prue néni. - Csak nősz,mint a dudva! - tet te hozzá zihálva, miközben homlokáról törölgette az izzadságot.

- Igen, asszonyom!

Ekkor Rosalie Watkins állt meg Link mögött , és intet t Prue néninek.

- Ethan - szólt a nénikém -, te csak menj tovább Wesley-vel! It t van Rosalie, és muszájmegkérdeznem, milyen liszt tel süt i az ananásztortáját !

Prue néni a földbe szúrta bot ját , Thelma pedig kisegítet te Mercy nénit a kerekes székből.

- Biztos, hogy minden rendben lesz?

- Hát persze - vetet t rám sértődött pillantást Prue néni. - Már azelőt t is tudtunk vigyáznimagunkra, hogy te meglát tad a napvilágot!

- Sőt azelőt t is, hogy apád meglát ta a napvilágot! - helyesbítet t Grace néni.

- Majd el is felejtet tem! - kiáltot t fel Prue néni, miközben kihalászott valamit a ret iküljéből. -Megtaláltam annak az átkozott macskának az oltási bilétáját - közölte, majd neheztelőnnézett le Lucille-re. - Nem mintha már bármi hasznát vennénk. Vannak, akiknek jelent valamit ahűség, míg mások, akik az ember tulajdon ruhaszárí tó kötelén járkáltak, egyszer csak fogjákmagukat és odébb állnak. De azt hiszem, akadnak emberek, akik még ennél is hálát lanabbaktudnak lenni.

A macska, anélkül, hogy akár egyszer is hátranézett volna, egyszerűen elballagott .

Forgattam a kezemben a bilétát , melybe Lucille neve volt vésve, majd zsebre csúsztat tam.

- Hiányzik róla a karika! - állapí tot tam meg.

- Hát akkor tedd a pénztárcádba, jól jöhet még, ha igazolnod kell, hogy nem veszett ! Mertelőfordul, hogy harap! Thelma majd hoz nekünk helyet te egy másik macskát.

- Köszönöm - bólintot tam.

A Nővérek - miközben gigászi kalapjaik folyton egymásnak verődtek - kart karba öltveelcsoszogtak a barátaik irányába. Még nekik is voltak barátaik!

Igazán lúzernek éreztem magam.

- Shawn és Earl hoztak sört meg Jim Beamet! - lelkendezett Link. Ő legalább kitart mégmellet tem, gondoltam. - Mindenki ot t gyülekezik a Honeycutt-kripta mögött !

Persze ő is tudta, hogy én sehol sem fogok berúgni. Inkább a halot t anyám sírjánál állok, ésarra gondolok, milyen jót nevetet t , amikor meséltem neki Mr. Leeről és az ő kifacsarttörténelemszemléletéről, vagy ahogy ő nevezte, az Amerikai Hisztériáról. Meg arra, hogyantáncolt Apával a konyhában James Taylorre mezít láb. És persze arra, hogy ő mindig tudott

valami hasznos tanáccsal szolgálni, és most, amikor az exbarátnőm inkább egy mutánsTermészetfelet t i lénnyel van, mint velem, elkeserí tő, hogy már nem fordulhatok hozzá.

- Jól vagy? - kérdezte Link, és a vállamra tet te a kezét.

- Igen, jól. Sétáljunk egy kört !

Oda akartam menni a sírhoz, de még nem éreztem úgy, hogy készen állok.

Még nem.

Lena, hol v...Hirtelen észbe kaptam, és próbáltam elterelni a gondolataimat. Nem értet tem, miért keresem

őt még mindig. Valószínűleg a szokás hatalma. Lena hangja helyet t azonban Savannah-éthallot tam meg. Ott állt előt tem, és az erős sminkből í télve, nagyon igyekezett , hogy csinoslegyen. Haja csillogott , szempilláján ragacsos csomókban éktelenkedett a festék, lenge nyáriruhája pedig masnira kötve a két vállán - valószínűleg azért , hogy a srácok minél hamarabb kiakarják őket oldozni. Már ha nem tudják, milyen elviselhetet len természete van a lánynak, vagynem törődnek vele.

Savannah megállt előt tem, és eset lenül megköszörülte a torkát.

- Igazán sajnálom, ami anyukáddal történt, Ethan - nyögte ki.

Valószínűleg az anyukája, a közösség oszlopos tagja, Mrs. Snow parancsolt rá, hogy jöjjönide részvétet nyilvánítani. Előre lát tam, hogy ma este, alig több, mint egy évvel Anya halálaután jó néhány tál ételt találok majd az ajtó előt t , csak úgy, mint a temetést követő napon. Azidő lassan múlik Gat linben, az eltelt éveket át kell számítani, ahogy a kutyák életkoránál - csakfordí tva. És abban is biztos voltam, hogy mint a temetés után, Amma most is érintet lenülhagyja e nagylelkű adományokat, hadd egyék meg őket az oposszumok.

Hát az oposszumok most sem fognak éhen maradni, gondoltam. Úgyis szeret ik a sonkásrakott almát.

De még így is ez volt a legkedvesebb mondat, amit Savannah szeptember óta hozzámintézett . Ha egyébként nem is érdekelt , mit gondol rólam, a mai napon jól jöt t , hogy legalább aző viselkedésétől nem kell rosszul éreznem magam.

- Köszönöm - feleltem, mire Savannah felvillantot ta műmosolyát, és mint aki jól végeztedolgát, elsétált . Menet közben cipője tűsarka folyton beleragadt a pázsitba.

Link kilazí tot ta a nyakkendőjét , ami eleve is ferde volt , ráadásul túl rövid.

Rájöt tem, hogy ez ugyanaz, mint amiben az általános iskolából elballagott . És az is feltűnt ,hogy valahogy sikerült kilopóznia az anyja házából egy „HÜLYÉKKEL VAGYOK” feliratúpólóban, melyről nyilak mutat tak minden irányba. Ez híven tükrözte azt , ahogyan én iséreztem magam: idiótákkal körülvéve.

Az eddigi kellemet lenségeket tetézte, hogy Savannah akciójával az ostrom még távolrólsem ért véget. Lehet, hogy a városlakók megsajnáltak, mert az anyám halot t , az apám megflúgos. De ennél is valószínűbbnek látszott , hogy Ammától félnek. Mindenesetre úgy tűnt,sajnálatra méltóbbnak tartanak még a háromszorosan megözvegyült Loret ta Westnél is,akinek az utolsó férje úgy halálozott el, hogy egy aligátor lyukat harapott a hasába. Ha erre isdí jakat osztogatnának, hazavihettem volna a kék szalagot. Ez látszott abból, ahogyan azelhaladók ingatták a fejüket. Mintha azt mondták volna: „Szegény Ethan Wate, meghalt azanyukája.”

Mrs. Lincoln is éppúgy rázta a fejét , mint a többiek, az arcára pedig olyasmi volt í rva, hogy „teszegény, eltévelyedett , elanyát lanodott fiú”. Felénk tartot t , de mielőt t odaért volna hozzánk,Link behúzott nyakkal elfordult .

- Ethan, csak azt akartam, hogy tudd, mindannyiunknak nagyon hiányzik az anyukád! -jelentet te ki álszent módon.

Szívesen megkérdeztem volna, ugyan kikről beszél? Talán az AAFL-beli barátairól, akik

egytől egyig ki nem állhat ták Anyát, vagy a „Tűzd és Tekerd”-ben pletykálkodó perszónákról,akik azt rebesgették, hogy túl sokat olvas, és ebből semmi jó nem származhat? Nem szóltamsemmit , mire Mrs. Lincoln egy nem létező könnycseppet morzsolt el a szeme sarkában.

- Jó asszony volt - folytat ta a színjátékot. - Emlékszem, mennyire szeretet t kertészkedni!Milyen szerető szívvel gondozta a rózsáit !

- Igen, asszonyom - hagytam rá.

Anyukámnak valójában annyi köze volt a kertészkedéshez, hogy egyszer Cayenne borsotszórt a paradicsomokra, hogy Apa ne ölj meg a nyulat , ami állandóan megdézsmálta őket. Arózsákat Amma ültet te, és ezt mindenki tudta.

Erősen kívántam, bárcsak ez A képmutató némber nála is megpróbálkozna a szeretőszíves maszlaggal!

- Vigasztaljon a gondolat , hogy most odafent van a mennyben az angyalokkal, és immár azÉdenkertben szorgoskodik - fokozta tovább a gyomorforgató hatást . - A Tudás Fáját metsziés gondozza, a kerubokkal meg a...

Kígyókkal?

- Meg kell keresnem az édesapámat, asszonyom - szakítot tam félbe sietve, mert már nembírtam tovább elviselni. Meg akartam szabadulni tőle, mielőt t belécsap a mennykő; vagy belém,amiért ezt kívánom.

- Mondd meg - kiáltot t még utánam -, hogy majd viszek neki a híres sonkás rakottalmámból!

Ez aztán feltet te az i-re a pontot : nekem í télték a kék szalagot. Iszkoltam, olyan messzire,ahogy tudtam. Csak az volt a bökkenő, hogy mindenszentekkor nem sok esély volt amenekülésre: alig rázta le az ember az egyik hajmeresztő rokont vagy kiállhatat lan ismerőst,rögtön megjelent a másik.

Menet közben Link apját pillantot tam meg, aki Tom Watkins nyakát átkarolva fejezte kiegyüttérzését.

- Earl volt a legjobb fickó! Neki volt a legszebb egyenruhája, ő találta ki a leghatékonyabbcsatarendet... - it t visszafojtot ta a részegségtől feltörő sírást , majd ekképp folytat ta: - És őállí tot ta elő a legjobb lőszert !

Ezt nem nagyon kellet t volna hangoztatnia, mert Big Earl történetesen épp egy balul sikerültlőszerkészítési akció miat t vesztet te életét . Ezentúl a Honey Hill-i csata újrajátszásaalkalmával Mr. Lincoln vált ja fel őt a lovasság élén. Az emiatt érzett bűntudatát jó adagwhiskey elfogyasztásával próbálta meg mérsékelni.

- El akartam hozni a fegyveremet, hogy kellőképpen t iszteleghessek Earl emléke előt t -szólalt meg egy cimborája -, de az Átkozott Doreen eldugta!

Ronnie Weeks feleségére már ráragadt e nem túl hízelgő név - sőt felütöt te fejét az Á.D.rövidí tet t változat is -, mert a férj folyton így utalt rá. Ő is jót húzott az italból.

- Earlre! - kiáltot ták, majd átkarolták egymást, és t isztelegve a sír felé emelték a sörösdobozokat és az üvegeket. Sör és Wild Turkey zúdult a sírkőre; Gat lin ily módon t isztelgett azelesettek előt t .

- Jó ég, remélem, nem fogjuk egyszer mi is így végezni! - jegyezte meg Link, miközbenodébb somfordált . Szülei viselkedése gyakorta kínosan érintet te. - Miért nem lehetnek nekemis olyan szüleim, mint neked? - tet te hozzá.

- Hogy érted, legyenek elmeroggyantak? - vágtam rá gúnyosan. - Vagy halot tak? Bocs, nemakarlak megbántani, de az első szerintem nálatok is megvan...

- Az apád már nem elmeroggyant, legalábbis nem jobban, mint bárki más errefelé. És meg islehet érteni, ha valaki kiborul és pizsamában mászkál, mert a felesége meghalt . Az énszüleimnek viszont nincs semmi kifogásuk, ők maguktól ilyen ütődöttek.

- Nyugi, mi nem fogjuk így végezni! - biztat tam. - Mert te híres dobos leszel New Yorkban,én meg... Nem tudom, mivel fogok foglalkozni, de az biztos, hogy olyasmivel, aminek semmiköze a konföderációs egyenruhához, meg a Wild Turkey-hez!

Próbáltam meggyőző lenni, pedig nem tudtam, melyik a kevésbé valószínű: az, hogy Linkbőlprofi zenész lesz, vagy az, hogy én elkerülök Gat linből.

Még mindig ot t lógott a szobám falán a térkép, melyen vékony zöld vonalakkal kötöt temössze azokat a helyeket, amelyekről olvastam, és amelyeket elhatároztam, hogy életem soránmeglátogatok. Az elmúlt években más sem járt a fejemben, csak a menekülés lehetségesmódjai. Aztán megismerkedtem Lenával, és a térkép mintha sose létezett volna. Azt hiszem,belenyugodtam volna abba is, ha it t ragadunk, csak együtt legyünk. Milyen furcsa, hogy atérkép éppen akkor veszítet te el a varázsát, amikor a leginkább szükségem let t volna rá!

- Jobb lesz, ha odamegyek Anyához - mondtam, olyan könnyed hangsúllyal, mintha csak akönyvtárba készültem volna, hogy beszéljek vele pár szót. - Tudod, hogy értem - tet temhozzá, mire Link öklével a kezembe bokszolt .

- Később megkereslek, addig sétálok egyet.

Micsoda, sétál, csodálkoztam magamban. Link ilyenkor nem sétálni szokott , hanem felöntenia garatra, és ráakaszkodni olyan lányokra, akik nem akarnak vele szóba állni.

- Jól hallom? - kérdeztem rá. - Nem vágsz neki, hogy megkeresd a következő Mrs. WesleyJefferson Lincolnt?

- Bár úgy lenne! - felelte Link, miközben zavarodottan megérintet te tüskés szőke haját . -Tudom, hogy hülyeség, de perpillanat csak egy lány jár a fejemben. Pont az, akire a legkevésbékellene gondolnom. Mit mondjak? Te is tudod, milyen érzés olyan lányt szeretni, aki nem akartőled semmit .

- Sajnálom - feleltem együtt érzőn. - Nem lehet könnyű kiverni a fejedből Ridley-t .

- Igen, és az, hogy tegnap este megint lát tam, nem javí tot t a helyzeten - ingattatehetet lenül a fejét . - Tudom, hogy ő Sötét , gonosz, meg minden, mégis úgy érzem, hogy amikettőnk közt történt, több volt színészkedésnél!

- Értem, mire gondolsz.

Egyforma szánalmas lúzerek vagyunk, remek. Noha nem tudtam elképzelni, hogy Ridleyképes lenne bármilyen őszinte érzelemre, nem akartam, hogy Link még nyomorultabbul érezzemagát. De megkönnyebbülten lát tam, nem vár választ .

- Emlékszel, miket mondogattál nekem arról, hogy az Igézők és a Halandók nem lehetnekegyütt , mert abba a Halandó belehalna? - kérdezte.

Bólintot tam. Hogy felejtet tem volna el; gondolataimnak úgy nyolcvan százalékát ez kötöt tele!

- Miért?

- Nemegyszer fordult elő, hogy majdnem lefeküdtünk - mondta, miközben a füvet rugdosvabarna folt tal csúfí tot ta el a tökéletesen gondozott pázsitot .

- Nem érdekelnek a részletek - hárí tot tam.

- De ez a lényeg, hogy nem én álltam le, hanem ő! Először arra gondoltam, hogy csakszórakozik velem, úgy áll hozzá a dologhoz, hogy csak erre vagyok jó, másra nem -magyarázta Link egyre zaklatot tabban -, de most, visszagondolva inkább úgy tűnik, hogytévedtem, és a valódi oka az volt , hogy nem akarta, hogy bajom essen!

Afelől kétségem sem lehetet t , hogy Link nagyon sokat törte ezen a fejét .

- Nem tudom... - feleltem óvatosan. - Mégiscsak Sötét Igéző!

Akárcsak, tet tem hozzá magamban, Sarafine, Larkin... és Lena.

- Tudom - vont vállat Link -, de álmodozni azért szabad, nem?

El akartam mondani Linknek, hogy mi történt, hogy Ridley és Lena mostanra már lehet, hogymessze járnak. Szóra nyitot tam a számat, de aztán meggondoltam magam. Ha Lena valóbanmeg is Igézett , nem akartam tudni róla.

A temetés óta csak egyszer mentem ki Anya sírjához, és akkor sem mindenszentekkor.Nem tudtam ilyen hamar szembenézni azzal, hogy nincs többé, és nem is érzékeltem atemetőben a jelenlétét úgy, ahogyan Genevieve-ét és a Nagyszerűekét. Inkább a levéltárbanés ot thon, a dolgozószobában tűnt úgy, hogy velem van. Ezek voltak a kedvenc helyei, és úgygondoltam, hogy ha rajta múlik, halála után is it t időzik.

Nem it t a temetőben a föld alat t , a sírgödör mélyén, melynél Apa térdelt arcát a tenyerébehajtva. Úgy tűnt, már órák óta mozdulat lan.

Megköszörültem a torkom, így hozva óvatosan Apa tudomására a jelenlétemet. Úgyéreztem magam, mintha kihallgatnék a szüleim közt egy meghit t beszélgetést . Apa letörölte akönnyeit , és felnézett .

- Minden rendben? - kérdezte.

- Igen - füllentet tem az egyszerűség kedvéért .

Apa erre zsebre dugta a kezét, és a sírkőre meredt, melynek tövében egy szál szép fehérvirág hevert . Konföderációs jázmin. A vésett sírfelirat a következő volt :

LILA EVERS WATE

SZERETETT FELESÉG ÉS ANYA

SCIENTIAE CUSTOS

- „Scientiae Custos"- ismételtem az utolsó sort . Már észrevettem, amikor legutóbb it t jártam,július közepén, néhány héttel a születésnapom előt t . De akkor egyedül látogattam ki, ésannyira megbénítot t a sír látványa, hogy mire hazaértem, elfeledkeztem a különös feliratról.

- Lat inul van - közölte Apa. - Azt jelent i, „A Tudás Őrzője”. Marian javasolta. Illik hozzá, nemgondolod?

Ó, ha tudta volna, mennyire!

- Igen - mosolyodtam el kényszeredetten. - Nagyon jól hangzik.

Apa átkarolt , és megszorí tot ta a vállam; pont úgy, ahogy gyerekkoromban, amikor azutánpót láscsapatunk elvesztet te a meccset.

- Nagyon hiányzik - mondta. - Még mindig nem tudom felfogni, hogy nincs többé.

Egyet len szót sem tudtam kinyögni. Torkomban gombóc volt , a szívem pedig úgyösszeszorult , hogy ájulás környékezett . Anya halot t . Soha többé nem láthatom, hiába nyitogatki könyveket, meg hiába üzenget nekem!

- Tudom, Ethan, hogy nagyon nehéz időket éltél át . Már rég el akartam mondani, mennyiresajnálom, hogy nem voltam mellet ted úgy, ahogyan kellet t volna. Én csak...

- Apa! - szakítot tam félbe. Éreztem, hogy gyűlnek a könnyek a szememben, devisszafojtot tam a sírást : eltökéltem, hogy nem adom meg a képmutató keselyűknek ezt azörvendetes látványt. - Semmi baj - mondtam.

- Kicsit egyedül hagylak vele - szorí tot ta meg Apa még egyszer a vállamat. - Én addigsétálok egyet.

Magamra maradtam, és tovább meredtem a sírkőre, melybe az Awen apró kelta szimbólumais bele volt vésve. Jól ismertem ezt a jelképet, Anya nagyon szeret te. A három vonalfénysugarakat ábrázolt , melyek fent egyesültek.

- Awen - hallot tam meg a hátam mögött Marian hangját . - Gall eredetű szó, azt jelent i,„költői ihlet” vagy „spirituális megvilágosodás”. Azaz két olyan dologra utal, melyet anyukádnagyon sokra tartot t .

Eszembe jutot tak a szemöldökfába vájt szimbólumok Ravenwoodban, meg a HoldakKönyvében látot t ábrák, és az, ami a Száműzöttek Klubjának ajtaján díszelgett . A jelképekmindig valamire utalnak, és - mint Anya is tudta - nem minden esetben egyszerűen szavakra.Eltűnődtem: talán ez lehetet t az oka, hogy Őrzővé váljon? Vagy a korábbi Őrzőktől tanultameg ezek fontosságát?

Belegondoltam, milyen sok dolog van, amit már soha nem tudhatok meg róla.

- Ethan, sajnálom! Szeretnél egyedül maradni?

- Nem - ingattam a fejem, és hagytam, hogy Marian átöleljen.

- Nem igazán érzem, hogy it t lenne. Érted?

- Igen - bólintot t , majd mosolyogva homlokon csókolt . Ezután kivet t egy zöld paradicsomot azsebéből, és a sírkő tetejére biggyesztet te.

Hátradőltem, és elmosolyodtam:

- Ha igazi barát lennél, meg is sütöt ted volna.

Marian átkarolt . A legszebb ruháját viselte, mint mindenki, de ő, kifinomult eleganciájával, atöbbieken is túltet t . Finom, vajszínű anyagból készült , a nyaka mellet t laza masnival. A rakottszoknyarésszel együtt úgy nézett ki, mintha egy régi filmből lépett volna elő - arra gondoltam,ez a ruha Lenán is remekül mutatna.

- Nincs szükség rá, Lila anélkül is tudja - húzott magához Marian még szorosabban. -Valójában csak miat tad jöt tem ki.

- Köszönöm, Marian néni. Elég nehéz napok vannak mögöttem.

- Olivia elmondta. Igézők klubja, Incubus, Háborgó, és mindez egyet len éjszaka alat t ! At tóltartok, Amma soha nem fog beleegyezni, hogy újra betedd hozzám a lábad.

Azt nem emlí tet te, hogy ő miként feddte meg Livet .

- Van még más is.

Lena. Arra sem tudtam rávenni magam, hogy a nevét kimondjam. Marian félresöpörte ahajamat a szemem elől.

- Tudom, és sajnálom. De hoztam neked valamit .

Azzal kinyitot ta a táskáját , és elővett egy apró, fából készült dobozkát, a tetején kopott ,faragott díszí téssel.

- Mint emlí tet tem, valójában miat tad jöt tem ki, hogy ezt odaadjam! - mondta, és felémnyújtot ta a dobozt. - Anyukádé volt , és nagy becsben tartot ta!

Ez volt a gyűjteménye legrégebbi darabja. Én úgy gondolom, azt szeret te volna, hogy a t iedlegyen.

Amikor elvet tem, észrevettem, hogy a dobozka a vártnál nehezebb.

- Vigyázz! - szólt Marian. - Törékeny holmi!

Óvatosan kinyitot tam, abban a hiszemben, hogy újabb polgárháborús ereklyét találok majdbenne - zászlófoszlányt, puskagolyót, csipkeruha egy darabját ...

Emléket a történelem és az idő mélyéről. De amikor kinyitot tam a dobozt, valami más voltbenne, egy egész másféle történelem és idő mélyéről felbukkanó emléktárgy. Az elsőpillanatban ráismertem.

A Fénygömb, a látomásaimból.

A Fénygömb, amit Macon Ravenwood adott a szerelmének.

Lila Jane Eversnek.

Eszembe jutot t , hogy Anya második nevét lát tam egyszer egy régi díszpárnájára hímezve.Jane. Caroline nénikém mesélte, hogy a nagymamámon kívül senki nem hívta így, ő viszont

meghalt , mielőt t én megszület tem volna, így nem tudatosult bennem, hogy Anyának van mégegy neve. Caroline néni azonban rosszul mondta. Nem csak a nagymamám hívta Anyát Jane-nek.

És ez azt jelent i, ébredtem rá, hogy a látomásokban szereplő lány nem más volt , mint azédesanyám.

És Anya életének nagy szerelme Macon Ravenwood volt .

JÚN. 17.

A Fénygömb

Anya és Macon Ravenwood. Eldobtam a Fénygömböt, mert valósággal égetet t .

A doboz leesett , és a tárgy - mintha veszedelmes természetfelet t i börtön helyet t csupánártalmat lan gyermekjáték let t volna - sértet lenül kigurult belőle.

- Ethan, mi a baj? - kérdezte aggódva Marian, akinek úgy tűnt, fogalma sincs, hogyfelismertem az ajándékot. Amikor a látomásokról meséltem neki, meg sem emlí tet tem. Nem istulajdonítot tam neki túl nagy jelentőséget; csak egy újabb érthetet len részletnek tűnt azIgézők világában.

Pedig fontos szerepet játszott .

Ha ez, gondoltam, valóban a látomásokból ismert Fénygömb, akkor anyám úgy szeret teMacont, ahogy én Lenát. És ahogyan apám őt.

Tudni akartam, vajon Marian t isztában van-e vele, hogy Anya honnan szerezte aFénygömböt; ki adta neki, és miért .

- Tudtad? - kérdeztem kurtán.

Marian lehajolt , és felvet te a gömböt, melynek sötét felszíne megcsillant a napfényben,aztán visszatet te a dobozba.

- Mit? Nem értem, mire gondolsz, Ethan!

A kérdések gyorsabban tolultak elmémbe, mint ahogy ki tudtam őket mondani. Holismerkedett meg Anya Macon Ravenwooddal? Mennyi ideig voltak együtt? Ki tudott mégkettejük kapcsolatáról? És ami a legfontosabb...?

Mit érzett Apa iránt?

- Tudtad, hogy anyám szerelmes volt Macon Ravenwoodba? - pontosí tot tam.

Marian arcára kiült a mély döbbenet, és ez egyben el is árulta a választ . Csak egyemléktárgyat akart átadni nekem, nem Anya legféltet tebb t itkát !

- Ezt meg ki mondta el neked? - hüledezett .

- Te. Amikor átnyújtot tad a Fénygömböt, melyet annak idején Macon adott a szerelmének.Anyámnak.

Marian, noha szeme megtelt könnyel, de uralkodott magán.

- A látomások. Maconről és... anyádról...

Lassan összeállt számára a kép.

Eszembe jutot t az első alkalom, amikor Maconnel találkoztam. Lila Evers, mondta. LilaEvers Wate, helyesbítet tem.

Macon emlí tet te, hogy olvasta anyám műveit , de úgy tet t , mintha személyesen nem ismernéőt. Újabb hazugság. Forgott velem a világ.

- Szóval tudtad.

Ezt már nem is kérdésnek szántam. Fejem ráztam, és azt kívántam, bárvisszapörgethetném az időt , és lerázhatnék magamról mindent, amivel szembesülnöm kellet t .

- És Apa tudja?

- Nem. És nem is szabad elmondanod neki, Ethan! Nem értené meg! - győzködött Mariankétségbeesetten.

- Nem értené meg? Én sem értem! - kiáltot tam fel, mire több ember felfüggesztet te apletykálkodást, és érdeklődve rám meredt.

- Annyira sajnálom! - hajtot ta le a fejét Marian. - Sosem gondoltam volna, hogy valaha is elkell mondanom. Hiszen ez anyukád története, nem az enyém!

- De, ha nem vetted volna észre, Anya halot t , így nem igazán tudok kérdezni tőle - vetet temoda nyers és bosszús hangon, mely egyben tükrözte is a pillanatnyi lelkiállapotomat.

- Igazad van - hajtot ta le a fejét Marian, és Anya sírkövére meredt. - Jogod van tudni.

- Az igazságot akarom! - követelőztem.

- És meg is fogod kapni - felelte Marian remegő hangon. - Ha felismerted a Fénygömböt,akkor minden bizonnyal azt is tudod, miért adta Macon Anyukádnak.

- Azért , hogy megvédje őt saját magától - jelentet tem ki.

Korábban sajnáltam Macont, de most undorodtam tőle. Júlia szerepébe kényszerí tet teAnyukámat egy kifacsart drámában, önmaga Incubus-Rómeója mellet t ...

- Pontosan - bólintot t Marian. - Macon és Lila ugyanazzal a problémával küzdöttek, mint teés Lena. Látva, hogy az elmúlt hónapok során mi minden történt veled, óhatat lanul is hozzájukhasonlí tot talak benneteket. El sem tudom képzelni, milyen nehéz lehetet t ez az egész Maconszámára!

- Kérlek, hagyd ezt abba! - t iltakoztam.

- Ethan, megértem, hogy mindezt most nagyon nehéz tudomásul venned, de a történtekennem változtat - jelentet te ki Marian. - Őrző vagyok, így csak a puszta tényeket tárom eléd.Anyád Halandó volt , Macon pedig Incubus. Azután, hogy Macon átváltozott , és azzá a Sötétlénnyé vált , amire születésétől fogva rendeltetet t , nem maradhattak együtt . Macon nembízott magában, ret tegett , hogy bántaná anyádat, így nekiadta a Fénygömböt.

- Tények vagy hazugságok, nem mindegy? - szakítot tam félbe, mert úgy éreztem, márbelefáradtam a sok t itokba.

- Ez tény. Jobban szeret te anyádat az életénél is.

Miért védi őt Marian ennyire, ütöt t szöget a fejembe a kérdés.

- Na és aztán, at tól, hogy valaki nem öli meg élete szerelmét, még nem válik hőssé! - vágtama fejéhez indulatosan.

- Majdnem belehalt , Ethan.

- Nem mondod? Nézz körül! Anya halot t , Macon is halot t , így megállapí that juk, hogy a tervenem sokat ért - jelentet tem ki keserű gúnnyal.

Marian mélyet lélegzett . Ismertem már jól ezt a pillantását; tudtam, hogy előadás következik.Karon fogott , és elvezetet t , távolabb az élőktől és a holtaktól is.

- A Duke Egyetemen ismerkedtek meg - kezdte. - Mindketten amerikai történelmet tanultak.Egymásba szeret tek, ahogyan a hétköznapi emberek.

- Úgy érted, ahogy egy hétköznapi, mit sem sejtő egyetemista lány és egy leendő Démon.Ha már így ragaszkodunk a tényszerűséghez - vetet tem közbe.

- „A Fényben ot t a Sötét , és a Sötétségben ot t a Fény.” Anyád mindig így mondta.

Most viszont egyáltalán nem érdekeltek az Igézők világa által inspirált filozófiai spekulációk.

- Mikor adta neki Macon a Fénygömböt? - kérdeztem lényegre törően.

- Macon egy idő után megmondta Lilának, mi is ő valójában, és azt is, hogy a közös jövőjükelképzelhetet len.

Marian lassan, óvatosan ejtet te ki a szavakat. Neki valószínűleg épp olyan nehezéreeshetet t elmesélni a történetet , mint nekem meghallgatni; így sajnáltam mindkettőnket.

- Ez összetörte Lila szívét , de Maconét is. Macon odaadta neki a Fénygömböt, melyetszerencsére Lilának sosem kellet t használnia. Macon aztán ot thagyta az egyetemet, éshazajöt t Gat linbe.

Marian várta, hogy erre majd valami gonoszságot mondok. Próbáltam is előhozakodni egycsípős megjegyzéssel, de végül inkább a kíváncsiságom győzött .

- Mi történt, miután Macon visszajöt t? Találkoztak?

- Sajnos nem.

- Sajnos? - néztem rá hitet lenkedve.

- Szomorú történet volt , Ethan - ingatta Marian a fejét . - Soha olyan letörtnek nem lát tamanyádat. Aggódtam miatta, és tehetet lennek éreztem magam. Annyira megviselték azesemények, hogy at tól féltem, belehal a bánatba!

Az Örök Nyugodalom Kert jét megkerülő sétányon köröztünk. Fák közé értünk, távol atemetőbe kilátogató emberek kíváncsi tekintetétől.

- És aztán mi történt?

Tudni akartam a történet végét, legyen bármilyen fájdalmas is.

- Anyád követte Macont Gat linbe, a Járatokon keresztül. Nem tudta elviselni, hogy nemtalálkozhatnak, és megesküdött , hogy megtalálja a módját , hogy együtt lehessenek. A végéreakart járni, miként élhet i le együtt egy Igéző és egy Halandó az életét . Egészen megszállot távált .

Megértet tem. Egyáltalán nem tetszett , amit hallot tam, de a lelkem mélyén meg tudtamérteni Anyát.

- Tudta, hogy a választ a kérdésre nem a Halandók, hanem az Igézők közt találhat ja. így hátanyád a világuk részévé vált , annak ellenére, hogy így sem lehetet t együtt Maconnel.

Ismét elindultunk.

- Arra gondolsz, hogy Őrző let t , igaz?

Marian bólintot t .

- Lila olyan hivatásra lelt , mely által tanulmányozhatta az Igézők világát, annaktörvényszerűségeit , a Fényhozókat és a Sötét Igézőket egyaránt. Közben próbálta keresni aválaszt .

- Hogyan kapta meg ezt a munkát?

Sejtet tem, hogy nem újsághirdetésre jelentkezett ; habár tekintve, hogy Carlton Eatonkézbesítet te a lapokat a Halandóknak és az Igézőknek is, nem zárhattam ki akár ezt alehetőséget sem.

- Akkoriban Gat linben nem akadt egyet len Őrző sem - Marian it t elhallgatot t , ésszemlátomást kényelmet lenül feszengett . - De egy nagy hatalmú Igéző előállt azzal, hogy,tekintet tel arra, hogy it t van a Lunae Libri, a Holdak Könyve, igényt tartana egyre.

Most már összeállt a kép.

- Macon volt az - adtam hangot vélekedésemnek. - És anyát kérte, ugyebár, mert végül ősem bírta ki, hogy távol legyen tőle.

- Nem ő - törölte meg Marian az arcát egy zsebkendővel -, hanem az anyja, Arelia Valent in.

- Miért akarta volna Arelia, hogy az anyám Őrző legyen? - csodálkoztam. - Még ha sajnáltais a fiát , biztosan tudta, hogy nem lehetnek együtt !

- Arelia nagy hatalmú Beleérző, és képes meglátni a jövő szilánkjait .

- Mint Amma, csak Igéző változatban? - kérdeztem.

- Akár így is mondhat juk - törölte meg Marian ismét az arcát. - Arelia meglátot t valamikülönlegeset az anyádban, rendkívüli képességet, melynek segítségével meglelhet i azigazságot, és megláthat ja, ami rejtve van. Úgy gondolom, bízott benne, hogy majd megtalálja aválaszt arra a kérdésre, hogy a Halandók és az Igézők miként lehetnek együtt . A Fényhozókközül többen vágytak volna erre, nem Genevieve volt köztük az első, aki Halandót szeretet t -Marian elnézett a távolba, ahol a családok gyülekeztek piknikre a lejtős füvön. - De perszeelképzelhető, hogy a fiáért tet te.

Marian megállt . Időközben újabb kört tet tünk, és Macon sírjához értünk. Már messzirőllát tam a szomorú angyalfigurát ; et től eltekintve viszont a parcella egyáltalán nem úgy nézettki, mint a temetéskor. Ahol korábban csak sár volt , most dúsan burjánzó kert pompázott , asíremléket pedig két, elképesztően magas cit romfa fogta közre. Ezek árnyékában jázmin- ésrozmaring virágok sokasága borí tot ta a földet. Eltűnődtem, hogy vajon Maconnek akadt-eegyet len látogatója is, aki észrevehette volna.

A halántékomhoz nyomtam a két tenyeremet, mert úgy éreztem, menten szétrobban afejem. Marian gyengéden megpaskolta a hátamat.

- Tudom, hogy sok ezt mind egyszerre megemészteni, de a lényegen semmit nem változtat !Anyukád szeretet t téged - bizonygatta.

- Hát persze - ráztam le magamról Marian kezét. - Csak Apát nem szeret te.

Marian megragadta a karom, és kényszerí tve, hogy a szemébe nézzek, magához rántot t .Anya egyúttal Marian legjobb barát ja is volt , és nem úszhattam meg szárazon, hogy megmertem kérdőjelezni a becsületességét.

- Ne merészelj ilyet mondani, Ethan Wate! - szólt rám szigorúan. - Anyád szeret te apádat!

- De nem miatta költözött Gat linbe, hanem Macon miat t - vélekedtem.

- A szüleid a Duke-on ismerkedtek meg, mikor a doktori értekezésünkön dolgoztunk.Őrzőként anyád a Gat lin alat t futó Járatokban lakott , és ingázott a Lunae Libri meg azegyetem között , ahol velem kutatot t . Nem élt magában a városban, az AAFL és Mrs. Lincolnszékhelyén. Így hát elmondható, hogy igenis apád miat t költözött ide. Kijöt t miat ta asötétségből a fényre, és hidd el nekem, nagy lépést tet t meg ezzel. Apád mentet te meg sajátmagától akkor, amikor erre senki más nem volt képes, se én, se Macon!

A Macon sírját szegélyező cit romfákat néztem, majd mögöttük anyám sírját , és felidéztema képet, ahogy apám térdel mellet te. Aztán a gondolataim visszakalandoztak Macon felé, akibemerészkedett az Örök Nyugodalom Kert jébe, csak hogy anyám közelében pihenhessen.

- Ideköltözött , ebbe a városba, ahol senki nem fogadta őt szívesen, csak mert apád, akitszeretet t , nem volt hajlandó elmenni innen.

Marian megragadta az államat, és nem engedte, hogy elfordí tsam a fejem.

- Csak nem apád volt az első szerelme, ennyi!

Megkönnyebbülten sóhajtot tam. Legalább nem vált hirtelen az egész életem hazugsággá.Szerette apát, még ha korábban ugyanígy érzett Macon Ravenwood iránt is. Elvet temMariantől a Fénygömböt. A kezemben akartam tartani, mert jelképezte mindkettőjüket.

- És soha nem találta meg a módját , hogy a Halandók és az Igézők együtt lehessenek -állapí tot tam meg.

- Elképzelhető, hogy ez nem is lehetséges - ölelt át Marian, mire én a vállára hajtot tam afejem. - De te vagy, Ethan, az Irányfény; talán épp te fogod kiderí teni!

Először azóta, hogy Lenát majdnem egy évvel ezelőt t meglát tam az esőben, elfogott abizonytalanság. Akárcsak az anyám, én sem találtam semmiféle választ . Ehelyett a kutakodáscsak további gondokat eredményezett . Talán Lena is ugyanerre a meggyőződésre jutot t?

A dobozra néztem Marian kezében.

- Ezért halt meg anyukám? Mert megpróbált válaszra lelni?

Marian megfogta a kezem, belehelyezte a dobozt, és rászorí tot ta az ujjaim.

- Elmondtam, amit tudok - jelentet te ki. - A következtetéseket vond le magad, én abba nemavatkozhatok bele. Ez a szabály. A Dolgok nagyszerű Rendjében én nem számítok. Az Őrzőksosem számítanak.

- Ez nem igaz.

Marian igenis számítot t nekem, de ezt nem tudtam kimondani. Anya is számítot t , ezt megmár hiába mondtam volna.

Marian elhúzta a kezét, és elmosolyodott .

- Nem panaszkodom, Ethan - bizonygatta. - Én magam választot tam ezt az utat . Nemmindenki mondhat ja el magáról, hogy megválaszthat ja a Dolgok Rendjében elfoglalt helyét .

- Lenára gondolsz? Vagy talán rám?

- Akár tetszik, akár nem, számítasz, ahogy Lena is. Ez nem döntés kérdése.

Kisimítot ta a hajamat a szememből, pont úgy, ahogy régen Anya szokta.

- Az igazság már csak ilyen. „Csak ritkán t iszta, és sohasem egyszerű”, ahogyan OscarWilde mondja.

- Hogyhogy?

- „Az igazságot mindig könnyű megérteni, ha megtaláltuk - megtalálni, az a nehéz feladat!”

- Ez is Oscar Wilde?

- Galileo, a modern csillagászat atyja. Újabb ember, aki nem volt hajlandó elfogadni a DolgokRendjében neki szánt helyet , azt a gondolatot , hogy a Nap forog a Föld körül. Talánmindenkinél jobban tudta, hogy azt , mi az igazság, nem választhat juk meg, legfeljebb afelőldönthetünk, hogy mit kezdjünk vele.

Eltet tem a dobozt, mert a lelkem mélyén megértet tem, hogy Marian miről beszél - még ígyis, hogy mit sem tudtam Galileóról, pláne Oscar Wilde-ról!

Akár akartam, akár nem, a dolgok részévé váltam. Tudomásul vet tem, hogy nemmenekülhetek el, ahogyan a látomásoknak sem vehetem elejét .

Csak afelől dönthetek, hogy mit kezdek mindezzel.

JÚN. 17.

Az ugrás

Amikor aznap éjjel lefeküdtem, előre féltem, hogy mit fogok álmodni. Azt mondják, az embermindig arról álmodik, amire legutoljára gondol lefekvés előt t . De minél erősebben próbáltamkiverni Macont és Anyát a fejemből, annál makacsabbul furakodtak a gondolataimba. A végénmár egészen kimerí tet t a nem gondolkodás, és csak idő kérdése volt , hogy mikor süllyedek afeketeségbe, s változik csónakká az ágyam...

A fejem fölöt t fűzfák bólogattak.

Éreztem, ahogy előre-hátra ringatózom. Az ég kéken és vakító t isztán borult fölém.Elfordí tot tam a fejem, és oldalra néztem. Szálkás fa, a kék olyan árnyalatára festve, mint ahálószobám mennyezete. Csónakban feküdtem, mely a folyón ringott .

Felültem, mire a csónak megbillent . Kicsi fehér kéz nyúlt a vízbe, egyik karcsú ujjávalvégigszántot ta a felszínt . Néztem, ahogy az általa keltet t hullámok megtörik az egyhangúkékség sima, mozdulat lan tükörképét.

Lena velem szemben feküdt a csónak másik végében. Csipkésfodros, apró gyöngyökkeldíszí tet t fehér ruhát viselt , olyat , amilyet a régi, fekete-fehér filmekben lehet látni. Feketenapernyőt tartot t a kezében, és haját , körmeit , sőt még az ajkát is feketére festet te. Azoldalán feküdt, összegömbölyödve, a csónak oldalához húzódva, kibontot t fürt jei pedigszétterültek mögötte.

- Lena? - szólí tot tam meg.

Nem nyitot ta ki a szemét, de elmosolyodott .

- Fázom, Ethan - felelte.

A kezére néztem, ami most már csuklóig a vízbe ért .

- Nyár van - mondtam. - Meleg a víz.

Megpróbáltam odamászni hozzá, de a csónak hintázni kezdett , mire a lány mégmesszebbre hajolt a csónak pereme fölöt t , miközben a felcsúszó ruhája alól kivillant a feketetornacipő.

Megkövültem.

A víz lassan a vállát nyaldosta, és a haja is együtt ringott a vízben a hullámokkal.

- Ülj fel, Lena! - kiáltot tam. - Bele fogsz esni a vízbe!

A lány azonban csak nevetet t , és eldobta a napernyőt, mely lebegve elúszott a vízen. Lenafelé hajoltam, mire a csónak ismét vészesen billegni kezdett .

- Nem mondtam? Már beleestem.

Kapkodva előrevetet tem magam. Ez nem történhet meg, gondoltam, de tudtam, mikövetkezik. Lehunytam a szemem, és tehetet lenül vártam a csobbanás hangjára.

Ahogy a csónak széléhez csapódtam, felpillantot tam. Az egész világ ringatózott , a lánypedig eltűnt . Lenéztem, és nem lát tam mást, csak a Santee-folyó sűrű, zöldesbarna vizét , ésbenne Lena sötét haját . Utánanyúltam, képtelen voltam gondolkodni.

Ugorj, vagy maradj a csónakban!A haj egyre messzebb lebegett , csendesen és lélegzetelállí tóan, mint valami mit ikus tengeri

lény. És a folyó mélyén - mintha üveg mögé let t volna zárva - egy elmosódott , fehér arcot

pillantot tam meg.

- Anya?

Verí tékben úszva, köhécselve ültem fel az ágyamban. Holdfény áradt be szobám ablakán,ami már megint nyitva maradt. A fürdőszobába támolyogtam, és addig it tam a vizet atenyeremből, míg a köhögés alább nem hagyott . A tükörbe bámultam, de a sötétben aligtudtam kivenni az arcvonásaimat. Az árnyak közt a szememet kerestem, de helyet te valamimást találtam... fényt a távolban.

És már el is tűnt a tükör, az elmosódott arcommal együtt . Csak a fény maradt, és az egymásután felvillanó képek.

Próbáltam összeszedni a gondolataimat, és megérteni a történteket, de minden olyangyorsan zúdult rám; mintha lovagolnék, fel s le hullámzottak a képek.

Láttam a járdát; vizes volt , csillogó és sötét . Alig félméternyire volt tőlem, így olyanbenyomást keltet t , mintha a földön kúsznék négykézláb. De továbbra sem értet tem, mi folyik,mert a képek szédítő sebességgel váltakoztak. It t -ot t magas, egyenes sarokkövek bukkantakfel, és az utca egyre emelkedett , úgy tűnt, menten rám szakad.

Csak a fényt lát tam, a járda most már riasztóan közelinek tűnt. Éreztem a hideg porcelánt is,ahogy megragadtam a mosdókagyló szélét , hogy el ne essek.

Szédültem, és a vibráló képek csak szüntelenül ömlöt tek rám, ahogyan a fény ismegállí thatat lanul közeledett . Egyszer csak változott a látvány - mintha befordultam volnaegy sarkon ebben az útvesztőben -, és minden fokozatosan lelassult .

Egy utcai lámpa alat t két alak támaszkodott egy téglaépület koszos falának.

Szóval ez volt a fényforrás, mely ki-be ugrált a látókörömből. Alulról néztem őket, mintha aföldön feküdnék. Körvonalaik lassan élesedtek.

- Hagynom kellet t volna egy üzenetet . A nagymamám aggódni fog!

Lena hangja volt . A lány ot t állt közvet lenül előt tem. Ez nem látomásnak tűnt, legalábbisazokhoz, melyeket a medál, illetve Macon naplója idézett elő, nem hasonlí tot t .

- Lena! - kiáltot tam, de a lánynak szeme sem rebbent.

A másik alak közelebb jöt t , és már akkor tudtam, hogy John az, amikor még nem is lát tam azarcát.

- Ha üzenetet hagysz, akkor egy egyszerű Felderí tő Igézettel könnyedén a nyomodrabukkanhattak volna. Főleg a nagymamád. Elképesztő ereje van!

Gondolom, családi vonás - simítot ta meg Lena vállát .

- De én nem érzem erősnek magam! - ellenkezett a lány. - Azt se tudom, hogy mit érzek!

- Nem bizonytalanodtál el, ugye?

John a lány keze után nyúlt , megfogta, majd felfelé fordí tot ta a tenyerét . Másik kezével azsebébe nyúlt , filctollat húzott elő, és szórakozottan firkálgatni kezdett Lena kezére.

A lány, miközben a készülő í rást figyelte, a fejét rázta.

- Nem - mondta. - Én már nem tartozom közéjük. A végén még bántódásuk esett volnamiattam. Csak ártanék mindenkinek, akit szeretek.

- Lena... - t iltakoztam volna, de belát tam, hogy felesleges, mert úgysem hall.

- Ha elérjük a Nagy Gátat , minden megváltozik! - biztat ta John. - Ott nincs Fény és Sötét ,nincsenek Születet tek és Csapásosztók, csak a mágia legt isztább formája, amiszükségtelenné tesz bármiféle különbségtételt vagy í télkezést.

Mindketten a lány tenyerére meredtek, miközben John már Lena csuklója körül húzta végig afilctoll hegyét. Lehajtot ták a fejüket, homlokuk csaknem összeért . A lány lassan megfordí tot taa kezét John tenyerében.

- Félek - vallot ta be.

- Soha nem hagynám, hogy bajod essen! - győzködte John, és a lány füle mögé igazítot tegy kóbor t incset. Eltűnődtem, vajon Lena emlékszik-e még rá, hogy valaha én is így szoktamtenni.

- Nehéz elképzelni, hogy ilyen hely valóban létezik - hangoztat ta tovább kétségeit Lena. -Az emberek egész életemben csak í télkeztek fölöt tem - nevetet t , de világosan hallot tam,színlelt derűjébe keserűség is vegyült .

- Éppen ezért megyünk oda! Hogy végre önmagad lehess! - mondta John, majd hirtelenfurán megrándult a válla. Fájdalomtól elkínzott arccal megragadta, de, mielőt t Lena bármit isészrevett volna az egészből, úgy tet t , mintha mi sem történt volna. Én viszont lát tam!

- Önmagam? De hát én sem tudom, ki vagyok! - sóhajtot t szomorúan Lena, majd néhánylépést távolodott a faltól, és az éjszaka sötét jét pásztázta. Az utcai lámpa megvilágí tot ta azarcélét , és a fényben megcsillant régi, bolondos nyaklánca is.

- Én nagyon szeretném tudni - hajolt John közelebb Lenához. Olyan halkan suttogott , hogyalig hallot tam, mit mond.

Lena fáradtnak tűnt.

- Ha megismerem, majd neked is bemutatom - ígérte, miközben jellegzetes, halvány mosolyakiült az arcára.

- Indulhatunk, cicuskáim? - bukkant fel Ridley hirtelen a kapuban, egy cseresznyepirosnyalókát szopogatva.

Miközben Lena megfordult , a fény megvilágí tot ta a tenyerét , melyre John az imént ráírtvalamit . De nem szavak voltak, hanem a fekete minta, melyet a búcsúban is lát tam már Lenakezén, sőt a jegyzetfüzete szélére firkálgatva is.

Mielőt t bármi mást megfigyelhettem volna, a kép megváltozott , és csak a széles utca és azelázott macskakövek maradtak a szemem előt t . Végül azok is a semmibe vesztek.

Nem tudom, mennyi ideig álltam még ot t , a csap szélét markolva. Úgy éreztem, haelengedem, elájulok. Kezem reszketet t , a lábam kis hí ján összecsuklot t alat tam. Mi volt ez?Nem egyszerű látomás! Olyan közel voltak, hogy úgy éreztem, elég lenne kinyújtanom akezem, és megérinthetem őket. De akkor Lena miért nem hallot t?

Végül is, gondoltam, nem számít . Hiszen megtet te. Elszökött , ahogyan ígérte.

Nem tudtam, most hol lehet, de épp eleget lát tam már a Járatokat ahhoz, hogy felismerjemőket.

Tehát elment, és a Nagy Gát felé tart , bárhol is legyen az. De többé semmi köze hozzám -gondoltam keserűen -, nem akarok vele álmodni, nem akarom őt látni, hallani.

Úgy éreztem, másra sem vágyom, csak hogy elfelejtsem az egészet, és visszafeküdjekaludni.

Ugorj, vagy maradj a csónakban!Micsoda egy elcseszett álom! Mintha rajtam múlna! A csónak így is, úgy is süllyed, akár

benne vagyok, akár nem!

Émelyegve elengedtem a csap szélét , öklendeztem egy darabig a vécécsésze fölöt t , majd aszobám felé vánszorogtam. Elhaladtam a fal tövében felhalmozott cipősdobozok mellet t ,melyek magukba zártak mindent, ami fontos volt nekem, vagy amit el akartam rejteni. Egypillanatra megálltam. Tudtam, mit keresek, csak azt nem, hogy melyik dobozba tet tem.

Tükörsima vízfelszín. Ez jutot t eszembe az álomban is.

Próbáltam rájönni, melyikben találom. Ez elég nevetségesnek tűnt, mert pontosan tudtam,mi van a dobozokban. Legalábbis előző nap még így volt .

Erősen gondolkodtam, de csak a hetven-nyolcvan, hirtelen egyformának tűnő cipősdobozt

lát tam. A fekete adidasos-ban lehet, vagy a zöld New Balance dobozában? Sehogy sem jutot teszembe.

Kinyitogattam vagy t izenkettőt , mire végre eljutot tam a fekete Converse dobozához. Afaragott faládika ot t feküdt benne. Kiemeltem a bársonybélésből a sima, finom gömböt, ami,mintha ezer éve nem mozdítot ta volna senki, sötét mélyedést hagyott maga után adobozban.

A Fénygömb.

Anya legféltet tebb kincse, és Marian nekem adta. De miért most?

Ahogy a kezemben tartot tam a halovány gömböt, lassan bevilágí tot ta körülöt tem az egészszobát, addig, míg az ívelt felszín megtelt élet tel, és különböző színekben vibrálni kezdett .Végül sápadt, zöld fényű izzásban állapodott meg. Lelki szemeim előt t ismét meglát tam Lenát,és a hangját is hallot tam: Csak ártanék mindenkinek, akit szeretek.

Az izzás lassanként elhalványult , s végül újra a fekete, át tetsző, hideg és élet telen gömböttartot tam a kezemben. De még mindig éreztem Lena jelenlétét .

Mintha a Fénygömb valamiféle iránytűként vezetet t volna hozzá, érzékeltem, hol van. Arragondoltam, talán mégis lehet valami ebben az Irányfény-dologban!

De hát - csüggedtem el aztán ennek az egésznek semmi értelme, hiszen máshová semvágytam kevésbé, mint ahol Lena és John voltak. Akkor hát, tépelődtem magamban, miértlátom őket mégis?

Elmémben egymást kergették a gondolatok. A Nagy Gát? Ahol nincs Fény és Sötét?Lehetséges ez egyáltalán?

Meg sem próbáltam visszaaludni.

Magamra rántot tam egy gyűröt t Atari-pólót , és már nem volt kétségem afelől, hogy mi is ateendőm.

Együtt vagyunk, vagy nem, ez az egész fontosabb, mint az én csip-csup problémáim. Talánolyan nagyszabású, mint a Dolgok Rendje, vagy az a pillanat, amikor Galileo rájöt t , hogy a Földforog a Nap körül. Megértet tem, mit sem számít , hogy én részese akarok-e lenni ennek azegésznek. Vélet lenek nincsenek: oka van annak, hogy lát tam Lénát, Johnt és Ridley-t .

Csak még nem tudtam az okot.

Ezért jutot tam arra az elhatározásra, hogy beszélnem kell azzal, aki Galileo szerepétjátssza ebben a történetben.

Amikor kiléptem a sötét utcára, Mr. Mackey törpekakasai épp elkezdtek kukorékolni. Hajnaliháromnegyed öt volt , és a nap még nem kelt fel, mégis úgy sétáltam a városban, minthaverőfényes délután lenne. Ahogy végigmentem a repedezett járdán és a ragacsos aszfalton,csak a saját lépteim zaja törte meg a csendet.

Hova tartanak Lenáék? Miért lát tam őket? Mi ennek a jelentősége, tépelődtem.

Hirtelen zajt hallot tam. Amikor megfordultam, Lucille-t lát tam, amint büszkén felcsapja azállát , és leül mögöttem a járda szélére. Megráztam a fejem, és továbbmentem. Ez a habókosmacska követni akart , de nem bántam. Talán csak mi ket ten voltunk ébren az egész városban.

Ebben tévedtem: Gat lin Galileója sem aludt már. Amikor befordultam a sarkon Marianutcájába, lát tam, hogy a könyvtárosnő szalonjában ég a villany.

Ahogy közeledtem, észrevettem, hogy a verandán még egy fény pislákol.

- Liv!

Felszaladtam a lépcsőn, mire a sötétből csattanást hallot tam.

- A pokolba is! - kiáltot t fel valaki, majd egy óriási távcső lendült felém, én pedig lebuktam. Livmegragadta a műszer végét, kócos copfjai csak úgy röpködtek utána. - Ne settenkedj ígymögém! - förmedt rám. Elfordí tot ta az egyik fogantyút, amivel a távcsövet szilárdan rögzítet te

a magas alumíniumállványhoz.

- Miért set tenkedés, ha az ember feljön a lépcsőn? - méltat lankodtam, és próbáltamfigyelmen kívül hagyni a pizsamaalsóként szolgáló rövidnadrágot, és a pólót , melyen a Plútóképe díszelgett , a következő felirat tal: „A TÖRPEBOLYGÓ ÜZENI: NE A KISEBBEL KEZDJ KI”- Nem lát talak! - mentegetőztem.

Liv beállí tot ta a távcső lencséjét , és újra belenézett .

- Egyébként is, miért nem alszol ilyenkor? - kérdeztem. - Talán holdkóros vagy?

- Épp ezt próbálom én is kiderí teni!

- Hadd takarí tsak meg neked egy kis időt , a válasz: igen!

- Ez most nem vicc!

Végigmért , aztán elővette piros noteszét, és nekifogott szorgalmasan körmölni.

- Figyelek közben - vetet te oda nekem. - Csak le kell jegyeznem pár dolgot.

- És mit vizsgálsz? - néztem fel a válla fölöt t .

- Az eget.

Újra belenézett a távcsőbe, aztán a szelenométerébe, és újabb számokat í rt le.

- Azt tudom!

- Nézd! - lépett arrébb, miközben intet t , hogy menjek közelebb. Belenéztem én is atávcsőbe, melynek lencséjén át sziporkázó fényeket, csillagokat és egy galaxis porát , amiegyáltalán nem hasonlí tot t a megszokott gat lini éghez.

- Mit látsz?

- Az eget. A csillagokat. A holdat. Elképesztő!

- Most nézd meg!

Elhúzott a távcsőtől, és felnéztem szabad szemmel az égre. Noha még mindig nem pirkadt,feleannyi csillagot sem lát tam, mint az imént.

- A fények nem olyan erősek.

Visszafordultam a távcsőhöz, mire az ég újra tele let t ezernyi ragyogó csillaggal.Elhúzódtam, és kibámultam a csupasz éjbe. A valódi ég sokkal sötétebb volt , homályosabb,mint valami elfeledett , magányos hely.

- Fura. A csillagok annyira másképp néznek ki távcsövön keresztül.

- Ez azért van, mert valójában nincs ot t mindegyik.

- Ezt hogy érted? Az ég ugyanaz!

- Kivéve, amikor nem - nézett fel Liv a holdra.

- Hogyhogy?

- Pontosan senki sem tudja. Vannak az Igéző csillagképek, és a Halandó csillagképek. És akettő nem ugyanaz. Legalábbis a Halandó szemeknek nem egyforma, mi ket ten pedig sajnoscsak ilyennel rendelkezünk.

Elmosolyodott , és átállí tot t valamit az eszközön.

- És azt is hallot tam - folytat ta -, hogy a Halandók csillagképeit meg az Igézők nem lát ják.

- Hogyan lehetséges ez?

- Hogyan lehetséges bármi?

- A mi egünk valódi? Vagy csak annak tűnik?

Hirtelen úgy éreztem magam, mint egy vadméh, amikor rájön, hogy becsapták, és a kékrefestet t mennyezetet égnek nézte.

- Van különbség? - kérdezte Liv, és az ég felé mutatot t . - Látod? A Nagy Göncöl. Ezt acsillagképet ismered, ugye?

Bólintot tam.

- Ha pedig megnézed, mi van alat ta, a két hátsó kerekétől ferdén lefelé, látod azt a fényeségitestet?

- Az a Sarkcsillag - mondtam. Ezt tudta mindenki, aki gyerekkorában a gat lini cserkészklubtagja volt .

- Pontosan. A Poláris. Most pedig a szekér alját nézd, a legmélyebb pont ját !

Látsz ot t valamit?

Nemet intet tem a fejemmel.

Marian erre a távcsőbe kémlelt , és elfordí tot t egy tárcsát, majd egy másikat is.

- Na, most nézz bele! - lépett hátra.

A lencsén keresztül meglát tam a Göncölszekeret . Ugyanúgy nézett ki, mint szabadszemmel, csak fényesebben ragyogott .

- Majdnem ugyanolyan - jelentet tem ki.

- Most pedig nézd meg a szekér alját ! Ugyanott , ahol az előbb! Mit látsz?

- Semmit - ráztam a fejem.

- Nézd meg még egyszer! - noszogatot t Liv hallhatóan ingerülten.

- Miért? - értet lenkedtem. - Ha egyszer nincs ot t semmi?

- Ez meg hogy lehet?

Liv dühösen lehajolt , és újra belenézett a távcsőbe.

- Kizárt , hogy nem látod! Kell, hogy legyen ot t egy hétágú csillag, amit a HalandókTündércsillagnak is neveznek!

Eszembe jutot t , hogy Lena is visel egy ilyen medált a nyakláncán.

Ez a Sarkcsillag Igéző megfelelője. Nem az északi, hanem a déli irányt jelzi, melynek különösjelentősége van az Igézők világában. Úgy hívják, a Déli Csillag. Várj! Megkeresem neked! -mondta, majd ismét a távcsőhöz hajolt . - De mondd közben, amit akartál! Gondolom, nemazért jöt tél, hogy kiselőadást hallgass a Tündércsillagról! Mi a helyzet?

Már nem let t volna értelme halogatni, hogy elmondjam az igazságot.

- Lena megszökött Johnnal és Ridley-vel - közöltem. - Odalent vannak valahol a Járatokban!

- Micsoda? - meredt rám, és már ügyet sem vetet t a távcsőre. - Honnan tudod?

- Nehéz elmagyarázni... Lát tam őket ebben a fura látomásban, mely nem is volt igazilátomás...

- Hasonló történt, mint amikor Macon dolgozószobájában megérintet ted a naplót?

- Most nem nyúltam semmihez - ingattam a fejem. - Egyik percben magamat lát tam atükörben, a következőben meg szédítő tempóban száguldottak előt tem a képek, mintharohannék! Amikor leálltak, ot t álltak Lenáék egy utcában, nem messze tőlem, de nem lát tak,nem hallot tak - magyaráztam hebegve.

- És mit csináltak? - kérdezte Liv.

- Valami Nagy Gát nevű helyet emlegettek, ahol állí tólag minden szép és jó, és boldoganélhetnek, míg meg nem halnak, legalábbis John szerint .

Próbáltam elnyomni a keserűséget a hangomban.

- Tényleg azt rnondták, hogy a Nagy Gáthoz mennek? - hitet lenkedett Liv. - Egészen biztos

vagy benne?

- Igen! - erősködtem. - Miért?

Hirtelen azt éreztem, Hogy a Fénygömb felmelegszik a zsebemben.

- A Nagy Gát a legrégebbi Igéző legendák egyike. Hatalmas erejű mágiát hordoz magában,és akkor keletkezett , amikor még nem létezett Fény vagy Sötét - olyan, mint a Nirvána. Havalakibe szorult egy kis józan ész, nem hisz a létezésében! - jelentet te ki Liv.

- Márpedig John Breed hisz benne! - vetet tem ellen.

- Vagy csak ezt mondja! - vélekedett a lány, és felnézett az égre.

- Ostobaság, bár igen csábító ostobaság. Mint a lapos föld gondolata, vagy az azelképzelés, hogy a Nap forog a Föld körül.

Mint Galileo. Hát persze.

Azért jöt tem ide, hogy bizonyságot nyerjek: nincs más dolgom, mint hogy visszafeküdjek, ésvisszatérjek a Jacksonba, meg a korábbi életembe. Olyan magyarázatot vártam, mely nemazzal indokolja Lena megjelenését a fürdőszobatükörben, hogy becsavarodtam, de egyúttalnem is vezet vissza Lenához. Hiába is reménykedtem.

Liv tovább mondta a magáét, szemlátomást nem tűnt fel neki, hogy összeszorult agyomrom, és a zsebemben izzik a kő.

- A legenda szerint , ha kitartóan követed a Déli Csillagot, végül megleled a Nagy Gátat .

- És mi van, ha a csillag nincs is ot t?

Ez a gondolat rögtön szült egy másikat, és a végén már szédültem az elmémbe kúszókételyektől.

Liv azonban nem válaszolt , mert eszelős megszállot tsággal állí tgat ta a távcsövet.

- Ott kell lennie! - dühöngött . - Vagy elromlot t a távcsövem!

- Na és ha eltűnt? A galaxis folyton változásban van, nemde-bár?

- Természetesen. Háromezerben már nem a Poláris lesz a sarkcsillag, hanem a GammaCephei, más néven Alrai, mely arabul „pásztort” jelent.

- Háromezerben? - kérdeztem vissza csodálkozva.

- Pontosan. Ezer év múlva. Egy csillag nem tűnik el csak úgy, hacsak nem történik valamikozmikus robbanás. Ami meg elég komoly dolog.

- „A világ így ér véget / Nem bumm-mal, csak nyüszítéssel.” - jutot t eszembe Eliot versénekegy sora, melyet Lena a születésnapja előt t sehogy sem tudott kiverni a fejéből.

- Nos, igen, én is szeretem ezt a verset, de a tudomány egy kicsit másként vélekedik.

Nem bumm-mal, csak nyüszítéssel. Vagy nem nyüszítéssel, hanem bumm-mal?

Nem tudtam pontosan felidézni, de amikor Macon meghalt , Lena ezt leírta a falra az egyikversbe.

Vajon már akkor tudta, hova vezet ez az egész? Forgott a gyomrom, a Fénygömb meg márannyira felforrósodott , hogy perzselte a bőrömet.

- Semmi baja nincs a távcsövednek.

- At tól tartok, valami nincs rendjén - meredt Liv a szelenométerére. - Nemcsak a távcsövek,hanem még a számok is megtébolyodtak!

- „A csillagokkal változnak a szívek is”- idéztem gondolkodás nélkül, mintha valami régi számnem akart volna kimenni a fejemből.

- Micsoda?

- A Tizenhét hold. Nem számít , csak egy dal, amit egyfolytában hallok. Lena

Kiválasztásához van köze.

- Előrevetí tő Dal? - meredt rám Liv hitet lenkedve.

- Így hívják?

Gondolhattam volna, hogy ennek is megvan a maga neve.

- Előrevetí t i az elkövetkező eseményeket. Egész idő alat t hallot tál egy Előrevetí tő Dalt?Miért nem szóltál nekem erről?

Vállat vontam. Biztos azért , mert egy idióta vagyok. Vagy azért , mert nem szeret tem LivvelLenáról beszélgetni. Eset leg mert szörnyű eseményeket vet í t előre a dal. Tessék, lehetválasztani.

- Mondd el, hogy szól az egész! - unszolt Liv.

- Van benne valami a bolygókról, meg arról, hogy a hold idő előt t felkel.

Aztán hogy a csillagok követ ik a szíveket... A többire nem emlékszem!

Liv leült a veranda legfelső lépcsőjére, és jelentőségteljesen rám nézett .

- Hamarabb felkel a hold? Biztos, hogy ez van benne?

Bólintot tam.

- Előbb a hold, aztán a csillagok, erre t isztán emlékszem.

Az ég már kezdett kivilágosodni.

- Idő előt t előhívják a Kiválasztás Holdját . Ez mindent megmagyaráz.

- Mit? A hiányzó csillagot?

- Ennél többről van szó - hunyta le Liv rémülten a szemét. - Ha idő előt t megidéznek egyHoldat, az akár a Dolgok Rendjét is megváltoztathat ja. Az égvilágon mindent. A mágnesesmezőtől a mágikus terekig! Megmagyarázná az Igézők egén megfigyelhető eltolódásokat is! Atermészet rendje az Igézők világában is pont olyan finom egyensúlyban van, mint aHalandóknál.

- És mi idézhet elő ilyesmit?

- Inkább úgy kérdezd: ki! - helyesbítet t Liv, és, az állához húzva a térdét, összekuporodott .

Tudtam, hogy csak egy személy jöhet szóba.

- Sarafine?

- Semmilyen feljegyzés nem utal arra, hogy létezhetne olyan Igéző, aki elég erős ahhoz,hogy korábban előhívja a Holdat. De ha valakinek mégis sikerült megzavarni a mozgását, akkorez azt jelent i, hogy nem tudjuk meghatározni a következő Kiválasztás idejét . Ahogyan ahelyét sem.

Szóval, gondoltam, bizonytalanná válik a Kiválasztás, és így Lena sorsa is.

Eszembe jutot t , amit Marian mondott a levéltárban. „Azt, hogy mi az igazság, nemválaszthat juk meg, legfeljebb afelől dönthetünk, hogy mit kezdjünk vele.”

- És ha a Kiválasztás Holdjával ez történik, akkor ez igencsak érint i Lenát! - döbbentem rá. -Ébresszük fel Mariant, biztosan tud nekünk segíteni!

De alighogy ezt kimondtam, bevillant elmémbe az igazság: még ha Marian tud is segíteni,egyáltalán nem biztos, hogy fog. Mint Őrző, nem bonyolódhat bele az eseményekbe.

Mint kiderült , Livnek is épp ugyanez járt a fejében.

- Gondolod, hogy Ashcroft professzor majd megengedi, hogy Lena nyomába eredjünk aJáratokban, azután, ami múltkor történt velünk odalent? Inkább valószínű, hogy egész nyárrabezár minket a ritka könyvek gyűjteményébe!

És, tet tem hozzá magamban, ami ennél is rosszabb lenne, hogy riasztaná Ammát is, és

aztán másból sem állna életem hátralevő része, mint hogy a Nővéreket szállí tom mindennap atemplomba Grace néni százéves Cadillacjével.

Ugorj, vagy maradj a csónakban!Rájöt tem, hogy ez nem választás kérdése, azaz most már nem. A döntést már akkor

meghoztam, amikor annak idején, azon az esős estén, a 9-es úton kiszálltam a kocsimból. Márakkor az ugrás mellet t döntöt tem. És most már nem maradhatok a csónakban, akár együttvagyunk Lenával, akár nem. Elhatároztam: nem fogom hagyni, hogy John Breed, Sarafine, egyeltűnt csillag, rossz hold vagy az Igézők megbolondult ege az utamba álljon! Ráébredtemugyanis, hogy ennyivel tartozom annak a lánynak, akivel akkor, a 9-es úton találkoztam.

- Liv, meg tudom találni Lenát - jelentet tem ki. - Nem tudom még, hogyan, de azt igen, hogyképes vagyok rá! Az órádon látod a hold állását, igaz?

- Tudom követni a hold mágneses vonzerejében bekövetkező változásokat, ha erre vanszükséged!

- És akkor meg tudod keresni az Igézők Holdját?

- Ha számításaim helyesek, ha az időjárás nem változik meg, ha az Igézők és Halandókcsillagképeinek jellegzetes eltérései ugyanazok maradnak...

- Igennel vagy nemmel válaszolj! - szakítot tam félbe türelmet lenül, mire Liv elgondolkodvababrált az egyik hajfonatával.

- Igen - bólintot t végül.

- Ha valóban ezt akarjuk, el kell tűnnünk, mielőt t Amma és Marian felkelnek!

Liv habozott . Mint Orzőtanoncnak, meg kellet t volna maradnia kívülállónak.

De ha mi ket ten összekerülünk, mindig megtaláljuk a módját , hogy bajba keveredjünk.

- Lena valószínűleg nagy veszélyben van...

- Liv, ha nem akarsz jönni...

- De akarok! - t iltakozott . - Ötéves korom óta tanulmányozom a csillagok állását és azIgézők világát! Soha, semmire nem vágytam jobban, mint hogy a részese legyek! Azelőt t , hogylementünk volna a Járatokba, mást se csináltam, csak olvastam róla, és az eget kémleltem!Elegem van abból, hogy örökösen csak a megfigyelő szerepe jusson nekem! Ashcroftprofesszor azonban...

Ahogy Liv az érzéseit fejtegette, rájöt tem, hogy tévedtem vele kapcsolatban: nem olyan,mint Marian. Soha nem elégedne meg azzal, hogy egész életében az Igézők tekercseitrendezget i a polcokon. Ő azok közé tartozik, akik be akarják bizonyítani, hogy a Föld nemlapos.

- Ugorj, vagy maradj a csónakban, Őrző! Jössz, vagy nem?

A nap lassan felkelt , az időnk pedig egyre fogyott .

- Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? - kérdezte, és kerülte a pillantásomat.

A kis hí ján elcsattant csók emléke falat emelt közénk.

- Ismersz valaki mást, akinek van holdmérője, és a fejében vannak a hiányzó Igéző csillagok?

Nem voltam biztos benne, hogy az általa számon tartot t változások, eltérések és egyébadatok a segítségemre lesznek. Afelől viszont nem kételkedtem, hogy a dal mindig igazatmond, és a ma este látot tak is ezt bizonyítot ták. Segítségre szorultam, ahogyan Lena is,függet lenül at tól, hogy a kapcsolatunknak vége van.

Szükségem volt egy Őrzőre, és megtet te egy szökevény Őrzőtanonc is a maga furaórájával és a fékezhetet len kalandvágyával, melyet a könyvek nem tudtak csillapí tani.

- Ugrok - mondta Liv halkan. - Nem akarok a csónakban maradni.

Halkan kinyitot ta a szúnyoghálós ajtót , hogy egy pisszenésnyi zajt se csapjon.

Tudtam, hogy a holmijáért lopózik be, és velem jön.

- Biztos vagy benne?

Nem akartam, hogy csak miat tam jöjjön, legalábbis nem szeret tem volna a kizárólagos oklenni. Ezzel győzködtem magamat, de aztán rájöt tem, hogy ez ostobaság.

- Miért , ismersz még mást is, aki van olyan eszement, hogy egy legendái hely kereséséreinduljon, ahol egy veszedelmes Természet-felet t i lény megpróbálja megidézni a KiválasztásHoldját? - fordult vissza mosolyogva az ajtóból.

- Ami azt illet i, igen!

JÚN.18.

Külső ajtók

„NYÁRI ISKOLA, AVAGY A JÓ PAP IS HOLTIG TANUL:”

Ez a felirat díszelgett a táblán, a máskor megszokott „HAJRÁ, VADMACSKÁK!” helyet t .

Liv és én a Jackson gimi bejárat i lépcsősorát szegélyező bokrok mögül leskelődtünk.

- Biztosra veszem, hogy odabent nem győznek tanulni a bukottak.

- Miért? Lehet, hogy elfogytak, mert a pótvizsgára készülés helyet t inkább elhúztakGat linből!

Tudtuk, hogy nem lesz könnyű: nyár ide vagy oda, Miss Hester, az iskolat itkár ugyanúgy ot tfog őrködni az irodájában, és árgus szemmel figyeli az érkezőket és a távozókat. Ha valakimegbukott egy tárgyból, be kellet t iratkoznia a nyári iskolába. Éppenséggel el lehetet t lógni azelőírt foglalkozásokat - de csak ha az illetőnek sikerült kijátszania Miss Hestert . Mr. Leerészéről ugyan csak üres fenyegetőzésnek bizonyult , hogy megbuktat ja azokat, akik nemvesznek részt a Honey Hill-i csata újrajátszásában, Link viszont valóban elhasalt biológiából,így tudtam, hogy nagy valószínűséggel bent találom. Már csak az volt a kérdés, hogy énmiként lopózhatnék be.

- Egész reggel it t fogunk kuksolni a bokorban? - kérdezte Liv durcásan.

- Legyél már egy kis türelemmel! Egész életemben csak azon gondolkodtam, hogyanlóghatnék ki a Jacksonból. Azon, hogy miként juthatnék be, nem sokat törtem a fejem! Deakkor sem vághatunk neki Link nélkül!

Liv erre rám mosolygott .

- Soha ne becsüld alá a brit akcentus hatalmát! Csak figyelj, és tanulj!

Miss Hester a szemüvege mögül végigmérte Livet , aki szőke haját kontyba tekerte. Nyárlévén Miss Hester ujjat lan blúzt és poliészter halásznadrágot viselt , papucscipővel. Én a pultalat t bújtam el a lány mellet t , és tökéletes rálátásom nyí lt a gyanakvó t itkárnő zöldrövidnadrágjára és bütykös lábfejére.

- Elnézést, mit mondott , milyen szervezet küldte ide magát? - kérdezte Miss Hester.

- A B.O.K. - felelte Liv, miközben ösztökélésképpen megrúgott , mire én az előcsarnok feléoldalaztam.

- Értem. És az mi is pontosan?

- A Brit Oktatási Konzulátus - felelte Liv türelmet lenséget színlelve. - Mint mondtam,kiemelkedően funkcionáló középiskolákat keresünk az Egyesült Államokban, hogy példakénttekinthessünk rájuk a saját oktatásunk megreformálása során.

- Kiemelkedően funkcionáló? - visszhangozta Miss Hester értet lenül, miközben énnégykézláb mászva elkanyarodtam a folyosó felé.

- Nem értem, hogy lehet az, hogy senki sem informálta önt az érkezésemről.

Beszélhetnék az elöljárójával, kérem?

- Elöljáró?

Mire Miss Hester kihámozta, hogy Harper igazgatóról lenne szó, addigra már felfelészáguldottam a lépcsőn, és megállapí thattam, hogy Liv előnyös külseje és kiemelkedőműveltsége mellet t más hasznos tulajdonságokkal is rendelkezik.

- Jól van, most már elég legyen a Babe-ből és a hasonló idét lenkedésből! Az egyikkezetekkel erősen tartsátok meg a mintapéldányt, a másikkal pedig felülről lefelé ejtsetekbemetszést a pengével a hasán! - szűrődött ki Mrs. Wilson hangja az ajtó mögül. De már apuszta szagból és a diákok izgatot t zsibongásából is tudhattam, mi a mai biológiaóra tárgya.

- Azt hiszem, elájulok... - pihegett valaki.

- Wilbur, ne! - kiáltot t a gyengélkedőre egy társa, de már csak a puffanás hallatszott .

Belestem az ajtó üveges részén. A laboratóriumi asztalokon kicsi, rózsaszínmalacmagzatok sorakoztak. A tanulók - Linket kivéve - fémtálcákra helyezett feketeviasztáblákra tűzték őket.

- Tanárnő, én nem tudom a pengével megnyitni a szegycsontot - jelentkezett a barátom. -Fickó túl nagy!

- Fickó?

- Fickó, a malacom!

- Akkor hozd ide az ollót a terem végéből!

Amikor Link elhaladt az ablak előt t , halkan megkocogtat tam az üveget, de nem hallot ta meg,Eden is ot t ült a hosszú laborasztalnál Link mellet t . Egyik kezével befogta az orrát , másikbanpedig csipesz segítségével matatot t a malac bendőjében. Igazán meglepett , hogy őt is it tlátom az elí téltek közt - persze nem azért , mintha annyira remekelt volna a reáltárgyakból,hanem mert arra számítot tam volna, hogy az anyukája az AAFL-es maffiával együttvalahogyan kihúzza a csávából.

A lány most éppen egy hosszú sárga cafatot húzott ki a malacból.

- Mi ez a sárga izé? - kérdezte olyan undorral, hogy azt hit tem, mindjárt felpattan és kirohana teremből.

Mrs. Wilson elmosolyodott ; az ilyen jelenetek bizonyultak számára az év fénypont jának.

- Miss Westerly, hányszor is járt a héten a Tejponállóban? - kérdezte. - Mit fogyasztot t ,shake-et , sült krumplit , hamburgert? Netán hagymakarikát , pitét?

- Miért? - meredt Eden a tanárnőre értet lenül.

- Ez zsír. Most pedig keresse meg a húgyhólyagot!

Amikor Link, kezében hatalmas sövényvágó ollóval ismét elmasírozott az üveg előt t , megintpróbáltam felhívni magamra a figyelmét. Végre észrevett , és már nyitot ta is az ajtót .

- Elnézést, tanárnő, ki kell mennem a mosdóba! - magyarázkodott kifelé jövet.

Hamarosan már a folyosón száguldott mellet tem, a nagy sietségben még a sövényvágó ollóis a kezében maradt. Amikor odaértünk a sarokra, ahonnan már látszott az iskolat itkár irodája,Liv, miközben becsukta a jegyzetfüzetét , éppen így szólt mosolyogva Miss Hesterhez:

- Mindenesetre köszönöm! Majd jelentkezem!

Mire kilépett a kapun, addigra mi már észrevét lenül kilopóztunk. Liv kontya kibomlott , de et tőlfügget lenül, a vak is láthatta, hogy nem oktatásügyi konzul, hanem egy t izenéves diák.

Miss Hester bentről dühösen figyelte, és a fejét rázta:

- Elképesztőek ezek a britek!

Linket többek közt azért kedveltem, mert mindig számítani lehetet t rá, és soha nemkérdezősködött feleslegesen. Velem volt , amikor kiskorunkban megpróbáltunk felhasítani egyóriási gumiabroncsot, hogy hintát eszkábáljunk belőle. Akkor is szó nélkül jöt t , amikormegkértem, hogy segítsen aligátorcsapdát építeni a hátsó udvarunkban. És akkor semtiltakozott , mikor elkértem a Roncsot, hogy egy olyan lány nyomába eredjek, akit az egésziskola dilinyósnak tartot t . Link kiváló barát volt , és néha bizony eltűnődtem azon, hogy ez rólamis elmondható-e; ugyanis mindig úgy alakult , hogy én hívtam, és ő jöt t .

Öt percen belül kigördültünk a Jackson utcájából, kikanyarodtunk a Dove-ra, és megálltunk aTejponállónál. Az órámra pillantot tam. Amma mostanára már biztosan észrevette, hogyeltűntem - gondoltam. Marian is türelmet lenül várja a könyvtárban Livet , sőt az is lehet, hogymár a reggelinél hiányolta. Mrs. Wilson pedig minden bizonnyal küldött valakit , hogy nézze meg,miért van Link ilyen régóta a mosdóban. Egy szó, mint száz, fogytán volt az időnk.

A végleges terv azonban csak akkor állt össze, amikor a sárga tálcára felhalmozott , zsírbantocsogó ételekkel együtt helyet foglaltunk a maszatos, piros asztalnál.

- El sem tudom hinni, hogy Léna lelépett a vámpírcsókával - szólalt meg Link.

- Hányszor mondjam még, hogy nem vámpír, hanem Incubus? - javí tot ta ki Liv.

- Nem mindegy? Ha Vérincubus, ugyanúgy vérrel táplálkozik! - ellenkezett Link, miközbenegy kekszet tömött a szájába, és a következőt már tunkolta is bele a szaftba.

- A Vérincubus Démon. Vámpírok viszont csak a filmekben léteznek - magyarázta Liv.

Nem szívesen tet tem, de muszáj volt még egy dolgot elárulnom.

- Ridley is velük van.

Link erre felsóhajtot t , és összegyűrte a keksz papírját . Arca rezzenéstelen maradt, debiztosra vettem, hogy a gyomra ugyanúgy összeszorult , mint az enyém.

- Hát, ez nem jó hír... - motyogta, miközben megcélozta a szemetest. Nem talált : a lövedék akuka széléről a földre pattant.

- Biztos vagy benne, hogy a Járatokba mentek? - kérdezte.

- Nagyon úgy tűnt!

Útban a Tejponálló felé meséltem Linknek a látomásról, de azt kihagytam, hogy afürdőszobatükörben jelent meg.

- Egy Nagy Gát nevű hely felé igyekeznek!

- Ami nem létezik - rázta Liv a fejét , miközben a szelenométerén váltakozó számokatfigyelte.

- Öntsünk t iszta vizet a pohárba! - tolta el Link magától a tányérját anélkül, hogy mindentmegevett volna. - Szóval lemegyünk a Járatokba, és Liv varázsórája segítségévelmegkeressük ezt a pályájáról kimozdult holdat?

- Szelenométer - helyesbítet t Liv, miközben fel sem nézett a piros noteszából, ahovábőszen másolta a számjegyeket.

- Mindegy! - legyintet t Link. - Miért nem áruljuk el Lena családjának, hogy mi folyik? Háthaláthatat lanná tudnának minket változtatni, vagy kölcsönadnának valami jó kis Igéző fegyvert !

Ami azt illet i, fegyverből nálam már most is akadt egy.

Éreztem, hogy a Fénygömb lehúzza a zsebemet. Fogalmam sem volt , hogyan működik, debíztam benne, hogy Liv, aki képes tájékozódni az Igézők égbolt ján, ezzel is t isztában van.

- Ez ugyan nem tesz minket láthatat lanná, de hátha jól jön - mondtam, és kitet tem aFénygömböt az asztalra.

- Jé, egy labda! Hát ez fantaszt ikus! - gúnyolódott Link, mivel nem volt különösebbenelragadtatva.

Liv viszont egészen elképedt. Óvatosan, kissé reszkető kézzel a tárgy után nyúlt .

- Ez az, amire gondolok? - kérdezte hitet lenkedve.

- Fénygömb - bólintot tam. - Marian adta nekem mindenszentekkor. Anyáé volt .

- Szóval Ashcroft professzornál végig volt egy Fénygömb - dohogott Liv, igyekezve lepleznia bosszúságát -, és nekem meg sem mutatta!

- Most láthatod. Tessék, örülhetsz! - dobtam oda Livnek a gömböt, aki viszont olyan

óvatosan tartot ta, mint a hímes tojást .

- Ne dobáld! - szólt rám. - Van róla fogalmad, micsoda ritkaság ez? - korholt , miközben lesem vette a szemét a csillogó golyóról.

Link addig szürcsölte jó hangosan a kóláját , amíg már csak a jégkockák kocogtak a poháralján.

- Beavatna valaki? - kérdezte aztán. - Mire képes ez az izé?

- Ez az Igézők világának egyik leghatalmasabb fegyvere, egyfajta metafizikai börtön -magyarázta Liv megbűvölten. - Bele lehet zárni egy Incubust, már ha az ember tudja használni.

Reménykedve néztem rá, ő azonban lehajtot ta a fejét .

- Sajnos én nem értek hozzá - vallot ta be.

- Szóval olyan az Incubusoknak, mint Supermannek a kryptonit?

- Valami hasonló - bólintot t Liv.

Kétség nem fért hozzá, hogy a Fénygömb nagy erővel bír, de úgy tűnt, hogy a legégetőbbprobléma megoldásában nem lesz segítségünkre. Kifogytam az öt letekből.

- Ha ez nem segít , hogy jutunk le a Járatokba?

- Hát, nem lesz egy fáklyás menet - mondta Liv, és vonakodva visszaadta a Fénygömböt. -Ha le akarunk jutni, akkor csak a Külső Ajtókon keresztül próbálkozhatunk, a Lunae Libri felőlnem.

- Szóval léteznek más bejáratok is? - kapta fel i fejét Link. - Ezek a Külső Ajtók?

- Igen - bólintot t Liv. - De csak az Igézők tudják, hogy hol vannak, és még néhány Halandó,például Ashcroft professzor. Ő viszont nem fogja elárulni. Az is lehet, hogy már ki is készítet tea holmimat az ajtó elé.

Livtől vártam volna a választ , de végül Link állt elő a megoldással.

- Tudod, hogy ez mit jelent? - vigyorodott el, és átkarolta Liv vállát .

- Végre megkapod a nagy lehetőséget. Irány a Szerelem Csatornája!

A búcsú helyén már csak a kopár mező maradt, nem győztem félrerugdosni a koszt és agyomokat.

- Nézzétek, még mindig látszik, hol állí tot ták fel a játékokat! - mutatot t Liv a mélyedésekre,miközben Lucille követte.

- Igen, de honnan tudod, hogy melyik volt it t? - kérdeztem letérten.

A Tejponállóban olyan jól hangzott az öt let , most viszont csak tanácstalanul ácsorogtunk.

- Azt hiszem, it t lehetet t az óriáskerék! - kiáltot t Link hadonászva. - A sok csikk alapjángondolom, mert a kezelő vénember szájában mindig ot t lógott a cigi!

Odasiet tünk hozzá, majd Liv kicsit távolabb egy fekete folt ra mutatot t .

- Nem ott látot t meg minket Lena?

- Micsoda? - kérdeztem, megrökönyödve a többes szám hallatán.

- Úgy értem, engem - pirult el. - Az a gyanúm, hogy it t robbant fel a kukoricapattogtató gép,amikor elhaladt mellet te. Mielőt t kipukkasztot ta volna a bohóc léggömbjét , és megríkat tavolna a kisgyerekeket.

Hogy is felejthet tem volna el?

A magas fű miat t nehéz volt megtalálni a nyomokat a földben. Lehajoltam, félretoltam a sokgyomot, de nem lát tam semmit , csak eldobott jégkrémes papírokat és jegyeket. Amikor újrakiegyenesedtem, éreztem, hogy a Fénygömb megint felmelegszik a zsebemben, és tompavibrálást bocsát ki. Amikor kivet tem a zsebemből, lát tam, hogy kéken izzik.

- Mit gondolsz, ez mit jelenthet? - fordultam Livhez, aki egy darabig figyelmesentanulmányozta a gömböt, és nézte, ahogy egyre élénkebbé válik a színe.

- Fogalmam sincs - mondta végül. - Soha nem olvastam, hogy képesek a színváltásra!

- Na hogy állunk, emberek? - lépett oda hozzánk Link, és szakadt Black Sabbath-pólójávalletörölte a homlokáról az izzadtságot. - Hű, ez olyan, mint a hangulat jelző karkötő! - jegyeztemeg. - Mióta ilyen?

- Egy másodperce - feleltem, és, magam sem tudtam, miért , de óvatosan tet tem pár lépést.A Fénygömb színe erre még élénkebbé vált .

- Ethan, mit csinálsz? - kíváncsiskodott Liv a hátam mögül.

- Kipróbálok valamit - válaszoltam, majd irányt változtat tam, mire a Fénygömb halványodnikezdett . Mit jelentsen ez, tűnődtem magamban.

Sarkon fordultam, és visszatértem a korábbi helyemre. Ahogy számítani lehetet t , aFénygömb minden lépéssel egyre melegebbé vált a kezemben, és rezgései egyre erősödtek.

- Nézd! - nyitot tam szét a tenyerem, hogy Liv is meggyőződhessen a visszatért mélykékárnyalatról.

- Ez miért lehet? - kérdezte, én azonban csak vállat vontam.

- Úgy látszik, minél közelebb jutunk, annál erősebben jelez.

- Csak nem hiszed, hogy... - Liv it t elhallgatot t , és morfondírozva bámulta a cipője orrát .Egyre gondoltunk.

- Lehetséges, hogy egyfajta iránytű? - öntöt tem szavakba a gyanúnkat, és megforgattam agömböt a kezemben.

Liv nézte, ahogy tűzijátékként felragyog, és Lucille ugrándozva kerget i a pattogó szikrákat,mint a szent jánosbogarakat.

Végül egy fakó, füves részhez értünk, ahol Liv megállt .

A Fénygömb koromsötét , kék színben kavargott .

- Nincs it t semmi - mondtam a földet pásztázva.

Liv is lehajolt , és arrébb tolta a füvet.

- Ne legyünk ebben olyan biztosak! - figyelmeztetet t , és amikor félresöpört egy kis port ,alat ta látszott is valami.

- Nézd csak! Olyan, mint egy ajtó! - vélte Link, és igaza is let t . Amit felfedtünk, pontosan úgynézett ki, mint a csapóajtó Macon szobájában.

Én is odatérdeltem a többiek mellé, és eltakarí tva a maradék port , végigfut tat tam a kezem abejárat peremén.

- Honnan tudtad? - meredtem Livre.

- Úgy érted, azon túl, hogy a Fénygömböd megőrült tőle? - nézett rám önelégülten. - Nemnehéz megtalálni a Külső Ajtókat, ha az ember tudja, mit keres.

- Remélem, kinyitni se olyan nehéz - mutatot t Link a bejárat közepén látható kulcslyukra.

- Be van zárva - sóhajtot t Liv. - Igéző kulcsra lenne szükségünk, anélkül nem jutunk be.

Link erre kihúzta az övéből a hatalmas sövényvágó ollót , amit még a bioszlaborból hozott el.

- Majd adok én neki Igéző kulcsot! - vicsorgott .

- Nem fog működni - guggolt le Link mellé a fűbe Liv. - Ez egy Igéző zár, nem azöltözőszekrényed! - mondta kissé gúnyosan, ezzel tovább dühítve Linket, aki a hasadékbadugta az ollót .

- Látszik, hogy nem vagy idevalósi! - vágott vissza. - Nincs a megyében olyan zár, amit ne

lehetne kinyitni harapófogóval vagy akár egy erősebb fogkefével!

- Meglátod, ki fogja nyitni - néztem Livre.

- Na, mit mondtam? - vigyorgott Link, mikor az ajtó egy reccsenéssel megadta magát.Barátom diadalit tasan feltartot ta a tenyerét .

- Adj egy ötöst ! - kiáltot t .

- Hát, erről egy szó sincs a könyvekben - jegyezte meg Liv hüledezve.

Link bedugta a fejét a nyí láson, és körülnézett .

- Sötét van odalent, és nem látok lépcsőt. Olyan, mint egy jókora akna!

- Csak nyújtsd be a lábad! - mondtam neki, mert már ismertem az ilyen lejáratokat.

- Neked elmentek ot thonról? - méltat lankodott .

- Csak bízz bennem!

Link végül kötélnek állt , belógatta az egyik lábát, és a következő pillanatban úgy festet t ,mintha megállt volna a levegőben.

- Nahát, az Igézők ezt hogy csinálják? Nekik is vannak saját ácsaik? Vagy egészTermészetfelet t i épí tőbrigádot dolgoztatnak? - találgatot t , majd eltűnt a szemünk elől.

- Nem olyan mély! - kiabált fel. - Lejöt tök t i is, vagy mi lesz? - türelmet lenkedett .

Lucille a sötétségbe bámult , majd beugrott a lyukba. Elhűlve néztem; arra gondoltam, azévek alat t valószínűleg ráragadhatot t egy kis hibbantság a nénikéimtől. Amikor lenéztem,pislákoló fáklyafényt pillantot tam meg, és Linket, aki közvet lenül alat tunk állt , lábánál amacskával.

- Hölgyeké az elsőbbség - tessékeltem előre Livet .

- Miért van az, hogy a férfiak csak akkor ilyen udvariasak, ha veszélyről van szó? - dohogott ,majd bizonytalanul az üregbe lógatta az egyik lábát. - Már meg ne sértődj! - tet te hozzá.

- A világért sem - mosolyodtam el.

Ezüst tornacipője a semmiben lebegett , ő maga pedig elvesztet te az egyensúlyát.Megragadtam a kezét.

- Tudod - néztem a szemébe -, ha megtaláljuk Lenát, lehet, hogy teljesen...

- Tudom! - szakítot t félbe.

Újra belenéztem a nyugodt kék szempárba, mely soha nem fog aranyszínűvé vagy zölddéváltozni. A napfény megcsillant mézszőke haján. Rám mosolygott , mire elengedtem a kezét.

Rájöt tem, valójában ő az, aki nekem segít visszanyerni az egyensúlyomat.

Én is utána siklot tam a sötétségbe, mire az ajtó, eltakarva az eget, hangosan becsapódottutánam.

Az alagút nyirkos volt és mohos, akárcsak az, ami a Lunae Libriből vezetet t Ravenwoodba.A mennyezet a lépcsők felet t alacsonyan húzódott . Minden lehulló vízcsepp és minden szóvisszhangot vert a kőfalakon. Az egész egy ódon, középkori tömlöc hatását keltet te.

A lépcső aljánál válaszúthoz értünk. Nem átvit t értelemben, hanem szó szerint .

- Akkor, merre menjünk? - nézett Link hol az egyik, hol a másik járatba, melyekmeglehetősen különböztek egymástól. Ezúttal több bonyodalommal kellet t számolnunk, mintlegutóbb, amikor a Száműzöttek Klubjánál lyukadtunk ki. Akkor csak egy út volt előt tünk, mostviszont választás elé kerültünk.

És a döntés terhét nekem kellet t magamra vállalnom.

A balra ágazó út inkább hasonlí tot t mezőhöz, mint föld alat t i járathoz. Egyre szélesedett , ésa távolban szomorúfüzek szegélyezték a porlepte ösvényt, melyek mögött vadvirágos rétek

terültek el, magasra nőtt , sűrű fűvel. A t iszta, felhőt len kék égbolt alat t lankás dombhátakemelkedtek. Az ember, ha nem tudta volna, hogy egy Igéző Járatban semmi sem az, amineklátszik, már várta volna, mikor hallja meg a madárcsicsergést, és mikor lát ja meg az ugrándozónyuszikat .

Jobbra sem szabályos alagút hívogatta a tanácstalan utazót, hanem kanyargós városi utcaaz Igézők égbolt ja alat t , melynek zord sötétsége élesen elütöt t a szemközt i járat napfényesvidékétől. Liv egyfolytában jegyzetelt . A válla fölöt t meglestem, mit í r.

„Eltérő időzónák a szomszédos alagutakban” - körmölte bőszen.

Egyedül egy motel pislákoló jelzőtáblája szolgáltatot t némi fényt az utca végén, és lassankibontakoztak a magas lakótömbök, a kovácsoltvas korlátos apró erkélyekkel, és a két oldalonfutó tűzlétrákkal. A házak között hosszú vezetékek húzódtak, szövevényes hálót alkotva,rajtuk néhány kiteregetet t ruhadarab. Az aszfaltban elhagyatot t villamos sínpár futot t végig.

- Na, merre menjünk? - kérdezte Link aggódva. A hátborzongató Igéző Alagutakban valóbóklászás nem tartozott a kedvenc elfoglaltságai közé. - Én az Óz, a csodák csodájáraszavazok! - jelentet te ki, és megindult a napfény felé.

- Nem hiszem, hogy a kérdést szavazással kellene megoldani - mondtam, és kivet tem aFénygömböt a zsebemből - a belőle áradó hő már azelőt t elkezdte melegíteni a kezemet,hogy meglát tam volna a fényt. Az ébenfekete felszín most sápadt zöldre váltot t .

- Elképesztő - sóhajtot ta Liv tágra nyí lt szemmel.

Tettem néhány lépést a sötét utca irányába, mire a fény felerősödött .

- Hát t i? - hallot tam meg Link hangját a hátam mögött . - Nem lát tátok, hogy megindultamamarra? Meg se akartatok állí tani? - méltat lankodott .

- Ide süss! - emeltem magasra a Fénygömböt, hogy lássa, de nem álltam meg.

- Gyilkos egy zseblámpa! - takarta el Link a szemét, Liv pedig a szelenométerére nézett .

- Igazad volt - mondta. - Úgy vezet minket, mint egy iránytű! Az adatok is megerősít ik!Ebben az irányban erősebb a Hold mágneses vonzása, márpedig az év ezen szakaszábanennek nem szabadna így lennie!

Link csalódottan rázta a fejét .

- Tudhattam volna, hogy a végén mégis ebben a kísértet ies zugban kötünk ki. Semmi baj,majd csak jön egy Háborgó, és kinyír minket, ugyan, mit számít ... - dünnyögött , miközbenfelénk kullogott .

Ahogy közeledtem az utca felé, a Fénygömb minden lépésnél a zöld egyre ragyogóbb ésmélyebb árnyalatában pompázott .

- Erre megyünk - jelentet tem ki.

- Ó, hát persze!

Noha Link meg volt róla győződve, hogy a biztos halálba rohanunk, a sötét utca végülveszélytelennek bizonyult : rövid és teljesen eseménytelen sétát tet tünk egy motel pislogócégtáblájáig. Végül zsákutcában találtuk magunkat, mely a neonfény alat t lévő ajtóhozvezetet t . Merőlegesen rá volt még egy másik utca is, kivilágí tat lan ajtókkal. A moteljelzés és amellet te magasodó épület között meredek lépcsősor vezetet t fel egy újabb Ajtóhoz.

- Most jobbra vagy balra? - kérdezte Liv, miközben visszalépett az utcára.

Megnéztem az izzó Fénygömböt, ami most smaragdzöldre váltot t .

- Egyik sem. Felmegyünk! - közöltem, és kivártatva már be is löktem a lépcső tetején levősúlyos ajtót .

Óriási kőbolt ív alól léptünk ki, és ahogy bizonytalan lépésekkel előrehaladtunk, egy roppanttölgyfa ágain átszűrődő napfény vetült ránk. Egy fehér rövidnadrágot viselő, fehér hajú nőtekert el előt tünk fehér kempingbiciklijén, az elülső, fehér kosárban fehér törpeuszkárral.

Mögöttük hatalmas golden retriever ügetet t , magával húzva a pórázát szorongató,egyensúlyát vesztet t férfit . Macskánk a nagy kutyára sandítot t , majd úgy döntöt t , menekülőrefogja a dolgot, és egy ugrással a bokrok közé vetet te magát.

- Lucille! - kiáltot tam.

Négykézlábra ereszkedtem, hívogattam, de mintha a föld nyelte volna el.

- Nagyszerű - állapí tot tam meg elkeseredetten. - Már megint elvesztet tem a nénikémmacskáját !

- Gyakorlat ilag a t ied, nálatok lakik! - mondta Link, miközben az azáleákat bolygatta. - Neaggódj! - vigasztalt . - Majd visszajön! A macskáknak nagyon jó a tájékozódási képességük!

- Ezt meg honnan tudod? - kérdezte Liv, és szemlátomást igen jót mulatot t .

- Macskák Hete. Olyan, mint a Cápák Hete, csak macskákkal - magyarázta, mirecsodálkozva rámeredtem.

- Na és aztán? - vörösödött el zavarában. - Anyukám sok baromságot néz a tévében!

- Ugyan, nem gáz!

Amikor kiléptünk a fák mögül, egy lila hajú lány ütközött Linknek, és közben majdnemelejtet te a nála levő óriási rajztáblát . Körülnéztünk, és további kutyákat, járókelőket, bicikliseketés görkorcsolyázókat pillantot tunk meg az azáleabokrokkal sűrűn beültetet t parkban, melyrehatalmas tölgyek vetet tek árnyékot. Középen díszes kőszökőkút csobogott , melyben faragottsellőfiúk köpték egymásra a vízsugarat. Innen minden irányba gyalogösvények ágaztak.

- Mi let t a Járatokkal? Hová kerültünk? - hebegett Link még értet lenebbül, mint máskor.

- Ez valami park - állapí tot ta meg Liv.

Én jól tudtam, hol vagyunk. Elmosolyodtam.

- Ez nem „valami park”, hanem a Forsyth Park. Savannah-ban.

- Mi? - csodálkozott Liv, miközben a táskájában kotorászott .

- Savannah, Georgia. Kiskoromban rengeteget jártam ide anyukámmal!

Liv kihajtogatot t egy térképet, mely az Igézők egét mutat ta. Felismertem rajta a hétágú DéliCsillagot, azt , amelyik időközben eltűnt.

- Hát én ezt nem értem - dohogott Liv. - Ha a Nagy Gát létezik is, amit nem hiszek, akkorbiztos nem egy Halandó város kellős közepén lesz!

- Ide vezetet t a Fénygömb - vontam vállat . - Nem tehetek róla!

- Alig tet tünk meg nyolc kilométert ! Ugyan hogy lehetnénk Savannah-ban?

Link még mindig nem fogta fel, hogy a Járatokban másként mennek a dolgok, mint a mivilágunkban.

Liv kipatt intot ta a tollát , és közben motyogott valamit magában.

- A tér és az idő nem a Halandó fizikai törvények szerint működik...

Két apró termetű idős hölgy haladt el előt tünk, akik parányi ölebeket toltak egy-egygyerekkocsiban. Ennek lát tán még biztosabbra vettem, hogy Savannah-ban vagyunk. Livbecsukta a noteszét.

- Tér, idő, távolság, ezek it t lent mind másként működnek - magyarázta. - A Járatok nem aHalandók, hanem az Igézők világának részei!

Ebben a pillanatban a Fénygömb ragyogó feketére váltot t vissza. A zsebembe csúsztat tam.

- És most mi lesz? - esett pánikba Link. - Honnan fogjuk tudni, merre menjünk?

Én azonban megőriztem a nyugalmam.

- Nincs már rá szükségünk - mondtam. - Tudom, hova kell mennünk.

- Na és hova? - ráncolta Link a homlokát.

- Csak egy embert ismerek Savannah-ban.

JÚN. 18.

Tükör országban

Caroline nénikém a Keresztelő Szent János-székesegyház közelében, az East Libertyutcában lakott . Az elmúlt években nem jártam nála, de emlékeztem, hogy csak egyenesen kellmenni a Bull utcán. Rokonom háza ugyanis a Savannah-i Történelmi Villamossínek menténhelyezkedett el, melyek éppen ezen az utcán futot tak végig. Az utcák egyébként is a parkotés a folyópartot kötöt ték össze, és minden háztömbnél köztéri jelzőtábla állt a járókelőktájékoztatására. Egy szó mint száz, Savannah-ban nem lehetet t eltévedni, és ehhez mégIrányfénynek sem kellet t lenni.

Savannah és Charleston között többféle témára épülő, idegen-vezetéssel kísért történelmiutazást lehetet t tenni, melyek bemutatták pl. az ültetvényeket, a déli államok konyháját , aKonföderáció Lányait , vagy ot t volt a személyes kedvencem, a szellemtúra, illetve a klasszikus„régi idők ot thonai”. Amióta az eszemet tudtam, Caroline néni háza utóbbi programján mindigszerepelt ; rokonom legapróbb részletekre is kiterjedő választékos ízlése ugyanis legendávávált , nem csak a családban, de egész Savannah-ban. Ő volt a Várostörténet i Múzeumkurátora, és oly behatóan ismerte minden egyes épület történetét , a Tölgyek Városának helyijellegzetességeit , a botrányokkal együtt , mint Anya a Polgárháborút. És ez nem kevés,tekintve, hogy errefelé a botrányok éppoly mindennaposak voltak, mint a helyismeret i körutak.

- Biztos vagy benne, hogy erre kell menni? Szerintem álljunk meg, és együnk valamit ! Ölnitudnék egy hamburgerért ! - panaszkodott Link. Úgy tűnt, jobban bízik a Fénygömbtájékozódási képességében, mint az enyémben.

Lucille, aki időközben újra csat lakozott hozzánk, leült a barátom lábához, és oldalrabillentet te a fejét . Ő sem volt meggyőződve arról, hogy jó irányba vezetem a csapatot .

- Csak gyerünk tovább egyenesen a folyó felé! - mondtam. - Előbb-utóbb eljutunk az EastLiberty utcába. Nézzétek csak!

A toronyra mutat tam, mely, alig néhány háztömbnyiről, már idelátszott .

- Az ot t a Szent János-székesegyház. Már majdnem ott vagyunk!

Húsz perccel később azonban még mindig csak körkörösen bolyongtunk a katedrális körül.Link és Liv lassan elveszítet ték a türelmüket, és meg is tudtam őket érteni. Végignéztem azEast Liberty utcán, hátha találok valami ismerős támpontot .

- Sárga házat keresünk - mondtam.

- Úgy látszik, népszerű ez a szín errefelé, mert minden második ház sárga.

Még Liv is haragudott rám. És nem ok nélkül, mert már harmadszor sétáltat tam vele körbeugyanazt a háztömböt.

- Azt hit tem, a Lafayette térnél van! - találgattam.

- Legjobb lesz, ha egy telefonfülkében kikeressük a számát a könyvből - jelentet te ki a lány,miközben letörölte az izzadságot a homlokáról.

- Arra nem lesz szükségünk - villanyozódtam fel, miután hunyorogva megfigyeltem egyalakot a távolban. - Ott a ház, a saroknál!

- Honnan tudod? - forgatta Liv a szemét.

- Onnan, hogy Del néni ot t áll előt te - közöltem.

Annál meghökkentőbbet aligha tudtam volna elképzelni, mint hogy miután alig néhány órátgyalogolunk az Igézők Járataiban, Savannah-ban kötünk ki; de a felismerés, hogy Caroline

házához elérve Del néni integet nekünk, mégis túltet t rajta.

- Ethan! De örülök, hogy végre megvagy! - lelkendezett Lena rokona. - Már annyi helyenkerestelek: Athénban, Dublinban, Kairóban!

- Képes volt elmenni Egyiptomba meg Írországba? - bámult rá Liv értet lenül, de legalább eztaz egy dolgot módomban állt t isztázni előt te.

- Ezek Georgia állam városai - magyaráztam, mire elpirult . Néha kiment a fejemből, hogy ez alány, még ha más értelemben is, de ugyanolyan távol áll Gat lintől, mint Lena.

Del néni megfogta a kezem, és gyengéden megpaskolgatta.

- Arelia megpróbálta a Beleérzés segítségével meghatározni a tartózkodási helyedet, deGeorgiánál konkrétabbal nem tudott előhozakodni. Sajnos a Beleérzés inkább adottság,mintsem fejleszthető készség. Hála az égnek, hogy megtaláltalak!

- De hát mit keresel it t , Del néni?

- Lena eltűnt, és azt reméltük, hogy veled van! - felelte, és mivel lát ta, hogy tévedett ,sóhajtot t egyet.

- Nincs velem, de remélem, hogy megtaláljuk! - vigasztaltam.

- Segíthetek - mondta Del néni, miközben kisimítot ta gyűröt t szoknyáját .

Link elgondolkodva vakarta a fejét . Korábban is találkozott ugyan Del nénivel, de még sohanem lát ta, amint Palimpszesztként bevet i a képességeit .

Világosan lát tam: a barátom erősen kételkedik benne, hogy egy szétszórt idős hölgykomolyan a segítségünkre lehet. A zord éjszaka után azonban, amit Del nénivel töltöt temGenevieve Duchannes sírjánál, én fenntartás nélkül bíztam benne.

Megemeltem a súlyos kopogtatót , és bezörgettem. Caroline ajtót nyitot t , ésD.N.L. feliratú kötényébe törölte a kezét. Délen Nevelkedett Lányok. Elmosolyodott , amitől aszeme sarkában apró ráncok jelentek meg.

- Ethan, hát téged meg mi szél hozott? - lepődött meg kellemesen. - Nem is tudtam, hogySavannah-ban vagy!

Akkor jöt tem rá, hogy elfelejtet tem kitalálni egy jó magyarázatot , hogy mit is keresek it t , ígycsak egy rosszra tellet t :

- Ööö... egy barátomat jöt tem meglátogatni.

- Hol van Lena?

- Nem ért rá.

Elléptem az ajtótól, és igyekeztem elterelni a figyelmét a témáról azzal, hogy bemutattam atöbbieket.

- Linket már ismered, ő it t Liv, ő pedig Lena nénikéje, Delphine.

Egészen biztosra vehettem, hogy miután elmegyek, Caroline néni első dolga lesz felhívniApát, hogy elújságolja neki, mennyire örült , hogy benéztem hozzá.

Szóval, gondoltam, ennyit a tervemről, hogy Amma elől elt itkolom a hollétem, és megérem at izenhetedik születésnapomat.

- Örülök, hogy újra látom, asszonyom.

Link tudott udvariasan viselkedni, ha a helyzet úgy kívánta.

Gondolkoztam, kit emlí thetnék, ha rákérdez, hol vendégeskedem, de rá kellet t jönnöm, hogyreménytelen. Savannah nagyobb volt ugyan, mint Gat lin, de a déli városok mind egyformák.Mindenki ismer mindenkit .

Caroline néni mindannyiunkat betessékelt , majd eltűnt , és alig néhány pillanat múlva újramegjelent egy kancsó finom teával, valamint egy tányérnyi Benne Babies-zel, kedvenc édes,

juharszirupos kekszével.

- Ma igazán különös napunk volt - állapí tot ta meg.

- Miért? - kérdeztem, miközben egy kekszért nyúltam.

- Mialat t a múzeumban voltam, valaki betört a házba, de még csak nem is ez a legfurcsább!Hanem az, hogy a betörő nem vit t el semmit . Feldúlta az egész padlást , de a ház többirészében hozzá sem ért semmihez.

Ennek hallatán Livre sandítot tam. Tudtam, hogy ez nem vélet len. Talán Del néni isegyetértet t volna velünk, de ezt nehéz let t volna megmondani. Elég zavarodottnak tűnt,feltehetően nehezen választot ta külön az eseményeket, melyek 1820 óta - akkor épültugyanis a ház - lezajlot tak a szobában. Amíg mi a kekszet majszoltuk, az Időolvasó előt tmintegy kétszáz év pergett le. Eszembe jutot t , mit mondott az adottságáról, amikorGenevieve-nél jártunk a temetőben.

Palimpszesztnek lenni nagy áldás, és még nagyobb átok.

Eltűnődtem, vajon mi ellopnivaló lehet Caroline néni házában?

- Mit tartasz a padláson? - kérdeztem.

- Igazából semmi különöset - hangzott a válasz. - Karácsonyi díszeket, a ház építészet itervrajzait , anyád régi papírjait ...

Az utolsó szavak hallatán Liv megsúgta a lábam az asztal alat t . Nekem is eszembe jutot t ,ami neki. Ezek miért nem kerültek a levéltárba?

- Milyen papírok? - kérdeztem rá.

Caroline néni kitet t még néhány kekszet. Link olyan tempóban tömte a fejét , hogy még egyilyen szívélyes vendéglátó sem tudta elég gyorsan utántölteni a tálat .

- Nem tudom... Halála előt t egy-két hónappal megkérdezte, it t hagyhat-e néhány dobozt.Tudod, anyukád, meg a rengeteg mappája!

- Nem bánnád, ha megnézném őket? - kérdeztem. - Idén nyárom Marian néninél dolgozom akönyvtárban, és hátha találok köztük olyat , ami őt is érdekelné! - magyaráztam, miközbenerősen próbáltam leplezni izgatot tságomat.

- Csak rajta, érezd magad ot thon! - bólintot t Caroline néni. - De előre szólok, hogy felfordulásvan odafent! - mondta, miközben elvet te az üres tányéromat. - Telefonálnom kell, meg ki kelltöltenem a rendőrségnek az űrlapot. De it t találsz lent , ha szükséged van rám!

Caroline néninek igaza volt , a padláson valóban jó nagy kupit találtunk.

Mindenfelé széthajigált ruhák és papírok hevertek; az illetéktelen behatolók valószínűleg azösszes dobozt kiborí tot ták. Liv felszedett a földről néhány kóbor papírlapot.

- Hogy a fa... - harapta el Link a szót, és zavartan Del nénire nézett -, ööö, hogy a fenébefogunk it t bármit is megtalálni, főleg, hogy azt sem tudjuk, mit keresünk? - tet te fel a nagyon isjogos kérdést, majd odébb rúgott egy üres dobozt.

- Bármit , ami Anyáé lehetet t ! - feleltem. - Valaki nagyon akart innen valamit , az biztos.

Mindenki nekilátot t egy-egy halomnak. Del néni talált egy kalapdobozt, benne polgárháborústöltényhüvelyekkel és puskagolyókkal.

- Milyen szép kalap volt benne! - állapí tot ta meg.

Én Anya régi középiskolás évkönyvére akadtam, és a gettysburgi csatatér alaprajzára.Utóbbi sokkal viseltesebbnek tűnt - igen, ez rá vallot t .

Liv egy papírkupac fölöt t térdelt .

- Azt hiszem, találtam valamit - szólt . - Úgy értem, ez szerintem anyukádé volt , de nemsokra megyünk vele: régi vázlatok a Ravenwood-házról, meg jegyzetek Gat lin történelméről.

Én viszont úgy gondoltam, bármi jól jöhet, aminek Ravenwood-hoz köze van.

Liv átadta a jegyzeteket, én pedig át lapoztam őket. Gat lini polgárháborús nyilvántartások,megsárgult rajzok a házról és a város régi épületeiről: a Történet i Társaság székhelyéről, a régitűzoltóállomásról, sőt még a mi házunkról, a Wate-lakról is. De egyik sem tűnt használhatónak.

- Gyere ide, cica! Cicc, cicc! - hallot tam meg Link hangját . - Nézzétek már, találtam egybarátot Lu... - kezdett volna lelkendezni, amikor azonban felemelte a preparált , rühes, feketebundás állat tetemet, a torkára fagyott a szó, és azonnal el is dobta. - Lucille-nek... - motyogtacsalódottan.

- Biztos, hogy van még it t más is - erősködtem. - Akárki is járt it t , mérget vehetünk rá, hogynem a polgárháborús nyilvántartásokért jöt t !

- Talán megtalálta, amit keresett , és elvit te - vont vállat Liv.

- Csak egy módon tudhat juk meg - jelentet tem ki, és Del nénihez fordultam.

Néhány perc múlva mindannyian keresztbe tet t lábbal ültünk a földön, mintha csak atábortűznél sütögetnénk. Vagy szeánszot tartanánk.

- Csak így derí thet jük ki, ki tört be ide, és miért !

Del néni bólintot t , de nem volt igazán elragadtatva az öt let től.

- Rendben - sóhajtot t . - Ne felejtsétek el, ha rosszul érzitek magatokat, hajtsátok le afejeteket a térdetek közé! Most pedig fogjuk meg egymás kezét!

- Miről beszél? - hajolt oda hozzám Link. - Ugyan mitől lennénk rosszul?

Bezárva a kört , megfogtam Liv kezét. Puhán, melegen simult az enyémbe. De mielőt tbelegondolhattam volna abba, hogy egymás kezét fogjuk, képek kezdtek peregni a szememelőt t ...

Egyik a másik után, kinyí ltak és bezárultak, mint az ajtók. Egymásra borultak, mint a dominókvagy a gyermekkoromban annyira szeretet t pörgetős könyvek lapjai.

Lena, Ridley és John egymás után borítgatják ki a dobozokat a padláson.- Itt kell lennie! Keressétek tovább! - szólítja fel a többieket John, miközben régi könyveket

dob a földre.- Miért vagy ebben olyan biztos? - kételkedik Lena, és fekete mintákkal díszített kezével egy

újabb doboz után nyúl.- Tudta, hogy találja meg, a csillag nélkül!Újabb ajtó nyílt ki. Caroline néni jelent meg, és dobozokat vonszolt végig a földön. ...Az egyik

előtt térdre roskad. Kezében anyám fényképe. Végigsimítja, és zokog.Újabb ajtó. Anyukám. Kibontott haja a válláig ér, homlokára tolva a piros olvasószemüvege.

Olyan tisztán látom, mintha itt állna előttem! Nagy igyekezettel ír valamit egy viseltes,bőrkötéses határidőnaplóba, majd kitépi a lapot, összehajtja, és egy borítékba csúsztatja. Erreráfirkant valamit, majd beteszi a napló hátuljába. Aztán elhúz egy régi bőröndöt a fal elöl, éskilazítja a faburkolat egyik deszkáját. Körülnéz - mintha megérezné, hogy valaki figyeli -, aztána keskeny résbe csúsztatja a naplót.

Del néni elengedte a kezem.

- Azt a kurva eget! - feledkezett meg Link egyszerre a t isztelet tudó modorról. Arca elzöldült ,és felidézve a tanácsot, a térde közé hajtot ta a fejét , mintha kényszerleszállást végrehajtórepülőn utazna. Akkor lát tam utoljára ilyen állapotban, amikor Savannah Snow addig cukkolta,míg meg nem ivot t egy egész üveg lejárt mentapálinkát.

- Annyira sajnálom! - veregette meg a barátom hátát Del néni. - Tudom, az első út után

nehéz a visszatérés. De ahhoz képest, hogy először csináltad, egész jól bírtad!

Nem volt időm mindent végiggondolni, amit lát tam, így hát csak az egyik mondatraösszpontosí tot tam: Tudta, hogy találja meg, a csillag nélkül !John a Nagy Gátról beszélt . Úgygondolta, Anya tudott róla valamit - amit beleírt a naplójába. Liv és én valószínűleg egyregondoltunk, mert mindketten a bőrönd után nyúltunk.

- Vigyázz, nehéz!

Amikor elhúztam a faltól, úgy éreztem, téglákkal van teletömve. Liv kifeszí tet te a deszkát,de nem nyúlt a résbe. Én megtet tem, és azonnal megéreztem a viharvert bőrkötést a kezemalat t . Kiemeltem a naplót , és egy ideig a kezemben tartot tam. Egykor Anyáé volt . Kinyitot tam avégénél, és az ismerős, finom kézírás nézett rám a Maconnek címzett borí tékról.

Ha ezt olvasod, az azt jelenti, hogy nem jutottam el hozzád időben, hogy személyesenmondjam el. A dolgok rosszabbul állnak, mint azt bármelyikünk is képzelte volna. Lehet, hogymár most is túl késő. De ha még van esély, akkor te vagy az egyetlen, aki tudja, mikéntvehetjük elejét, hogy a legszörnyűbb rémálmaink valóra váljanak.

Abraham él. Rejtőzködik, és nincs egyedül. Sarafine vele van, oly mélyen elkötelezetthíveként, mint egykor apád.

Meg kell állítanod őket, mielőtt lejár az időnk.LJ

Amikor az oldal aljára értem, megakadt a szemem az aláíráson. LJ. Lila Jane.

És még mást is észrevettem: a keltezést. Márc. 21. Mintha arcul csaptak volna.

Ez egy hónappal azelőt t i dátum, hogy Anya balesetet szenvedett . Azaz, hogymeggyilkolták.

Liv hátralépett , mert megérezte, hogy akarat lanul valami fájdalmas magánügy tanúja let t .Át lapoztam a naplót , hátha válaszokra lelek. Megtaláltam a Ravenwood-családfa egy újabbpéldányát. Már lát tam korábban is a levéltárban, de ez másként festet t , ugyanis néhány név kivolt rajta húzva.

Ahogy lapoztam, egy papír csusszant ki a naplóból, és vitorlázva a padlóra hullot t .Felvet tem, és nagyon óvatosan hajtot tam szét, mert lát tam, hogy törékeny pergamen. Enyhénáttetsző volt , mint a pauszpapír. A margóján furcsa ábrákat vet tem észre; eset len, girbegurbaoválisokat, melyek úgy festet tek, mint a felhők a gyerekrajzokon. Liv felé nyújtot tam, de őnémán megrázta a fejét .

Egyikünk sem tudta, mit jelenthetnek.

Összehajtot tam a lapot, és visszatet tem a naplóba, majd az utolsó oldalhoz lapoztam. Álltot t még valami, ami szintén értelmet lennek tűnt, legalábbis számomra.

In Luce Caecae Caligines sunt Et in Caliginibus, Lux In Arcu imperium est, Et in imperio, Nox.

A Ravenwood-családfa

Valami ösztönös sugallat hatására kitéptem a lapot, és a zsebembe gyömöszöltem. Anya alevél miat t halt meg, és gyanítot tam, hogy a t ragédiában a naplóban írot tak is szerepetjátszhattak. És most megtaláltam őket.

- Ethan, jól vagy? - kérdezte Del néni aggodalmaskodva.

Olyan messze álltam a jó közérzettől, hogy már el is felejtet tem, milyen az.

Úgy éreztem, ki kell jutnom ebből a helyiségből, mely fojtogatón sűrí t i magába a múltat .

- Mindjárt visszajövök - hadartam, majd leviharzottam a lépcsőn a vendégszobába, ésazonmód, koszos ruhában, végignyúltam az ágyon. A mennyezetet bámultam, mely csakúgy,mint a hálószobámban, kékre volt festve.

Ostoba méhek. Átejt ik őket, és még csak fel sem fogják.

De lehet - gondoltam -, hogy én is pont így jártam.

Kábultan szédelegtem az érzésektől, melyek megrohantak. Talán Del nénire törhet ráilyesmi, ha egy régi házban sétálgat.

Abraham Ravenwood nem a múlt része tehát. Él, és Sarafine-nel együtt az árnyak köztólálkodik. Anya tudott erről, következésképpen a Csapásosztó eltet te őt láb alól.

Bepárásodott a szemem. Könnyekre számítva megtöröltem, de a kezem száraz maradt.Összeszorí tot tam a szemhéjamat, de amikor kinyitot tam, csak villódzó színes fényeketlát tam, mintha futnék. Aztán egy fal jelent meg előt tem, majd horpadt kukák, cigaret ta-

csikkek... Nem tudtam, mi volt az pontosan, amit a fürdőszobatükör előt t tapasztaltam, demost újra átéltem. Próbáltam felállni, de nagyon szédültem. A képsor végigpergett , a furcsaműsor végre lelassult , és az elmém lépést tudott tartani vele.

Egy szobában voltam, talán hálószoba lehetet t ; onnan, ahol álltam, nem tudtammegállapí tani. A padló szürke beton volt , a fehér falakat pedig ugyanolyan fekete mintaborí tot ta, mint amilyet Lena kezén lát tam. Ahogy néztem, úgy tűnt, mintha mozogna.

Körbepillantot tam a szobában. Valahol it t kell lennie!

- Úgy érzem, senkihez sem hasonlí tok, még az Igézőkhöz sem! - hallot tam Lena hangját .

Felfelé néztem, ahonnan a hang jöt t .

Ott voltak a fejem fölöt t ; a feketére festet t mennyezeten feküdtek. Lena és John egyvonalban, a fejük búbja majdnem összeért , és beszélgettek, anélkül, hogy egyszer is egymásranéztek volna. Úgy bámulták a padlót , ahogyan én álmat lan éjszakáimon a kék mennyezetet .Lena haja a vállára hullot t , és a mennyezethez simult , mintha csak a földön feküdne.

Ha nem lát tam volna már hasonlót , el sem hiszem. Csakhogy most nem egyedül feküdt amennyezeten, és én sem voltam ott , hogy lecsalogassam.

- Senki sem magyarázza el, hogyan használjam a képességeimet, a családom sem segít .Még csak nem is tudnak róluk.

Hangja igen elkeseredettnek és távolinak tetszett .

- És minden reggel arra ébredek, hogy újabb és újabb képességek birtokában vagyok.

- Velem is ugyanez a helyzet - felelte John. - A minap például amikor felébredtem, eszembejutot t egy hely, ahová már rég el akartam menni, és a következő pillanatban már ot t is voltam!

John dobált valamit a levegőben. Számtalanszor feldobta - csak nem a plafon, hanem apadló felé -, és az visszahullot t a tenyerébe.

- Ezzel most azt akarod mondani, hogy nem tudtad, hogy kell Utazni? - csodálkozott Léna.

- Nem, amíg meg nem tet tem - hunyta le John a szemét anélkül, hogy a labdadobálástabbahagyta volna.

- Na és a szüleid? Ők sem tudták?

- Soha nem ismertem a szüleimet. Elhagytak, amikor kicsi voltam. A Természetfelet t i lényekse kedvelik a korcsokat.

Nem tudtam megállapí tani, hogy hazudik-e. Keserű, megsebzett hangja őszintének tűnt.

Lena az oldalára gördült , és a könyökére támaszkodva John felé fordult .

- Sajnálom - mondta együtt érzőn. - Szörnyű lehetet t ! Nekem legalább ot t volt anagymamám, aki a gondomat viselte.

A labdára nézett , ami erre megállt a levegőben.

- Most már nincs - fejezte be, mire a labda a földre zuhant. Pattogott egy párat , majdbegurult az ágy alá.

- It t van neked Ridley - nézett a lány szemébe jelentőségteljesen John. - És it t vagyokneked én is - tet te hozzá.

- Hidd el, ha majd igazán megismertek, fejvesztve menekültök előlem! - sóhajtot t lemondónLena.

- Tévedsz! - hajolt hozzá közelebb John. Már csak alig néhány cent i választot ta el őket. -Én is tudom, milyen magányosnak érezni magad, hiába nem vagy egyedül - győzködte.

Lena erre semmit nem felelt . Talán ő is ezt érezte velem? Egyedül volt mellet tem? Akkor is,amikor öleltem?

- Lena?

Undorodtam attól, ahogy a nevét mondta!

- Ha odaérünk a Nagy Gáthoz, minden rendben lesz. Megígérem!

- A legtöbben azt mondják, nem is létezik - adott hangot kételyének a lány.

- Csak azért , mert nem tudják, hol van! Csak a Járatokon keresztül lehet eljutni oda, és énelviszlek! - ígérte John, majd felemelte Lena arcát, és mélyen a szemébe nézett . - Tudom,hogy meg vagy rémülve. De én it t vagyok neked. Ha akarod!

Lena elfordult , és a keze fejével megtörölte a szemét. Láttam, hogy a fekete minták mégsötétebbek; egyre kevésbé hasonlí tanak filctollrajzhoz, sokkal inkább olyanok, mint Ridley ésJohn tetkói. Lena egyenesen felém nézett , de nem látot t .

- Gondoskodnom kell róla, hogy senkinek ne árthassak - mondta, miközben üres tekintet tela semmibe bámult . - Nem számít , hogy én mit akarok.

- Nekem viszont számít - felelte sokatmondón John. A hüvelykujjával letörölte Lenakönnyeit , és még közelebb hajolt . - Bízhatsz bennem, soha nem tudnék ártani neked! -bizonygatta, majd a mellkasára vonta a lányt , és fejét a vállára tet te.

Megengeded?Mást nem hallot tam, és egyre nehezebben tudtam Lenára fókuszálni a tekintetem, mintha

hirtelen távolodni kezdtem volna. Pislogtam, próbáltam koncentrálni, de amikor kinyitot tam aszemem, csak a kék mennyezet hullámzott előt tem. Oldalt fordultam, egy fal felé.

Rájöt tem, hogy újra Caroline néni szobájában vagyok, Lena és John pedig eltűntek. Szóval,legyenek bárhol is, együtt vannak.

Lena továbblépett , állapí tot tam meg nehéz szívvel. Megnyí lt Johnnak, ő pedig lénye olyanrészét ébresztet te fel, melyről azt hit tem, elveszett . És talán nem is az én dolgom volt újrameglelni.

Macon a sötétségben élt , Anya pedig a fényben.

Talán meg van írva, hogy nem találhat juk meg a módját annak, hogy Halandók és Igézőkegyütt legyenek; talán ez nem is lehetséges.

Valaki, noha az ajtó nyitva volt , bekopogott .

- Ethan, jól vagy?

Liv volt az. Halkan jöt t be, de hallot tam a lépteit . Nem mozdultam.

Amikor leült , kissé besüppedt alat ta az ágy. Éreztem, hogy megsimogat ja a fejem. Érintésemegnyugtató és meghit t volt , mintha már ezredszer ért volna így hozzám. Ezt éreztem olyanvonzónak Livben - mintha ezer éve ismerném.

Mindig ráérzett , hogy mire van szükségem, mintha olyan dolgokat tudott volna rólam, amiketén sem önmagámról.

- Ethan, minden rendben lesz! - vigasztalt . - Ki fogjuk derí teni, mi ez az egész. Megígérem! -mondta, és tudtam, hogy bízhatok benne.

Megfordultam. A nap már lement, a szoba sötét volt , de nem kapcsoltam villanyt . Csak a lánykörvonalait lát tam, ahogy fölém hajolt .

- Azt hit tem, nem szabad beavatkoznod - mondtam.

- Nem is. Ashcroft professzor ezt taní tot ta meg legelőször - felelte, majd egy időreelhallgatot t . - De nem tudom megállni - vallot ta be végül.

- Értem - bólintot tam.

Egy darabig csak néztük egymást a sötétben, keze az államnál nyugodott ; odakerült , amikorelfordultam, ő pedig nem húzta el. Most először lát tam őt igazán, a lényét, a benne rejlőlehetőséget. Nem tagadhattam, hogy gyengéd érzelmek ébredtek bennem iránta, és ezt Liv is- tudtam abból, ahogy rám nézett - észrevette.

Lassan lejjebb csúszott , és odabújt hozzám.

Anya megtalálta a módját , hogy túllépjen Maconön. Végül hozzáment Apához, ami elégbizonyíték arra, hogy az ember, miután elveszít i élete szerelmét, igenis képes újra ugyanúgyérezni valaki más iránt.

Vagy nem így van?

Halk sut togást hallot tam, ezúttal nem az elmémből, hanem leheletnyire a fülem mellet t . Livközelebb hajolt .

- Ennek is a végére jársz, mint mindennek. Ráadásul van valamid, ami a többi Irányfényneknem volt - mosolyodott el.

- Igen? - csodálkoztam. - És mi az?

- Egy kiváló Őrző!

- Ezért jöt tél el? - kérdeztem, miközben megsimogattam Liv tarkóját , mely lonc és szappanillatát árasztot ta. - Mert tudtad, hogy szükségem van egy Őrzőre?

A lány nem felelt azonnal; szinte érezni lehetet t , hogy azon töri a fejét , mit is mondjon.Mennyit fedjen fel az igazságból, mekkora kockázatot vállaljon?

Tudtam, mert én is ugyanezt latolgattam!

- Nem ez az egyet len ok, bár az egyet lennek kellene lennie - mondta végül.

- Mert nem szabadna belebonyolódnod?

Éreztem a mellkasomnál, hogy hevesen ver a szíve. Az, ahogyan a vállamra hajtot ta a fejét ,meghit t érzéssel töltöt t el.

- Mert nem akarok megsérülni.

Félt , de nem a Sötét Igézőktől, a mutáns Incubusoktól és nem is az aranyló szempártól.Olyasvalamitől félt , ami kevésbé bonyolult , de ugyanolyan veszélyes. Ami szokványosabb, deattól még nagyon erős.

- Én sem - mondtam, és közelebb húztam magamhoz. Ugyanis én is féltem.

Nem beszéltünk többet. Csak némán öleltem, és azon gondolkodtam, hányféleképpen tudegy ember megsérülni. Hányféleképpen tudom megsebezni őt és saját magamat. Ez a kettőerősen összefüggött . Nehéz ezt elmagyarázni, de ha valaki hónapokra úgy magába zárkózik,mint én, akkor újra megnyí lni olyan zavarba ej-tőnek tűnik a számára, mint meztelenrevetkőzni a templomban.

A csillagokkal változnak a szívek is, / Egyik összetörik, másik kiüresedik.Ez volt a dalunk, Lenáé és az enyém. És én összetörtem. Talán inkább üresnek kéne

maradnom? Vagy valami más sors vár rám? Netán egy másik dal?

Mondjuk, a változatosság kedvéért , Pink Floyd? Kongó nevetés visszhangzik amárványtermekben...

A sötétben elmosolyodtam, és Liv egyenletes légzését hallgat tam, míg a lány el nem aludt.Kimerült voltam én is. Hiába tértünk vissza a Halandókhoz, még mindig az Igéző világ részénekéreztem magam, Gat lin pedig hihetet lenül távoliak tűnt. Nem értet tem, hogy kerültünk ide,ahogyan nem tudtam lemérni sem a már megtet t kilométereket, sem a még előt tem állótávolságot.

Anélkül, hogy tudtam volna, mit teszek, ha célhoz érek, az öntudat lanságba süppedtem.

JÚN. 19.Bonaventura

Futot tam; üldöztek. Sövényeken furakodtam keresztül, néptelen utcákon száguldottamvégig, kerteken vágtam át. Hajtot t az adrenalin, nem állhat tam meg.

Aztán meglát tam a Harley-t , ahogy egyenesen felém száguld, vakí tó lámpája vészesenközeledik. Nem sárga, hanem zöld, és olyan élesen világí t a szemembe, hogy el kell takarnom aszemem a kezemmel...

Felébredtem. Nem lát tam mást, csak a vakító zöld fényt.

Azt sem tudtam, hol vagyok, amíg rá nem jöt tem, hogy a vibrálás a díszkivilágí tásban úszóFénygömbből származik. A tárgy, mely a matracon feküdt, valószínűleg kiesett a zsebemből.Maga a matrac is valahogy olyan másnak tűnt, és a fény eszeveszetten villódzott .

Lassan felidéztem az eseményeket: a csillagokat, a Járatokat, a padlást , a vendégszobát.

Aztán rájöt tem, mi az, ami furcsa: Liv eltűnt .

Nem tartot t sokáig rátalálni.

- Szoktál egyáltalán aludni? - kérdeztem.

- A jelek szerint nem olyan sokat, mint te - felelte, és szokása szerint , fel sem nézett atávcsőből, még ha ez jóval kisebb is volt annál, amit Marian verandáján hagyott .

Odaültem mellé a hátsó lépcsőre. Az udvar is - az ágas-bogas magnóliafa alat t elterülőfüves rész - tükrözte a ház lakójának békés, barátságos személyiségét.

- Miért keltél fel?

- Felébresztet t egy hívás - mondtam, és érzelmeim dacára próbáltam higgadtnak tűnni.Pedig nagyon bizarr dolog keltet t fel az álmomból. A második emelet i vendégszoba ablaka felémutattam. Még idelentről is látni lehetet t a vibráló zöld fényt.

- Különös. Azt hiszem, velem is ilyesmi történt. Nézz csak bele! - nyomta a kezembe Liv aminiatűr távcsövet, amely, eltekintve a végére erősí tet t nagyobbacska lencsétől, úgy nézett ki,mint egy zseblámpa.

Amikor elvet tem, a kezünk összeért . És nem ért áramütés.

- Ezt is te készítet ted? - kérdeztem, mire elmosolyodott .

- Ashcroft professzortól kaptam. De ne beszélj annyit , inkább nézz bele! Ott !

A magnóliafa fölöt t i részre mutatot t , mely halandó szemnek nem volt több sötét , csillagtalanéjnél.

A szemem elé emeltem a távcsövet. Most már fénycsíkok szelték át az eget, melyeket egy,a Föld felé suhanó kísértet ies köd húzott maga után.

- Mi az, hullócsillag? - kérdeztem. - A hullócsillagok hagynak maguk után ilyen csíkokat?

- Előfordulhat, csakhogy ez nem hullócsillag!

- Honnan tudod, hogy nem az?

- Lehet, hogy lefelé zuhan - paskolta meg Liv a látcsövet -, de ez egy Igéző csillag, mely azIgézők egéről hullik. Máskülönben láthatnánk a távcső nélkül is!

- Szóval ezt mondja az órád?

- Nem tudom pontosan - emelte fel a lány a szelenométert a legfelső lépcsőről addig, mígmeg nem lát tam, mi van az égen, azt hit tem, eltört !

A Fénygömb mindeközben zöld stroboszkópként folyamatosan vibrált az ablakban.

Eszembe jutot t az álmom, melyben a Harley egyenesen felém száguldott .

- Nem maradhatunk it t ! Valami történik!

It t , Savannah-ban.

Liv visszacsatolta az óráját a csuklójára.

- Bármi is legyen, odafent zajlik.

Azzal bedobta a távcsövet a hát izsákjába, és a távolba mutatot t . Indulnunk kellet t .

Nyújtot tam a kezem, hogy felsegítsem, de magától állt fel.

- Ébreszd fel Linket! - mondta. - Addig hozom a cuccaimat.

- Akkor sem értem, mért nem várhatot t ez reggelig! - dörmögött Link morcosán, kócos hajjal.

- Szerinted ez úgy néz ki, mint ami várhat reggelig? - mutat tam a Fénygömbre, mely márolyan erősen izzott , hogy bevilágí tot ta előt tünk az egész utcát.

- Nem tudod alacsonyabb fokozatra állí tani, vagy valami? Tekerd már lejjebb, túlságosanvakító! - panaszkodott álmos barátom, és eltakarta a szemét.

- Nem hiszem, hogy ez lehetséges.

Megráztam a Fénygömböt, de a vibráló zöld fény nem csillapodott .

- Biztos tönkretet ted a kristálygömböt! - förmedt rám Link.

- Még hogy én? Dehogy! - ellenkeztem. Aztán feladtam, és a zsebembe gyömöszöltem. - Azbiztos, hogy valami nincs vele rendjén.

A fény még a farmeremen keresztül is átvilágí tot t .

- Lehet, hogy valamiféle Igéző erőhullám hatot t rá, és felborí tot ta működésének normálisegyensúlyát! - vélekedett Liv, aki hangjából í télve, igen érdekesnek tartot ta a jelenséget.Linket viszont a legkevésbé sem nyűgözte le a dolog.

- Mint valami riasztó? Hát az nem jó...

- Nem tudhat juk!

- Hülyéskedsz? Soha nem jelent jót , ha Gordon felügyelő a denevérjellel üzen Batmannek,vagy ha a Fantaszt ikus Négyes meglát ja a négyes számot az égen.

- Értem.

- Te nem tudsz minket eljut tatni oda, ahova menni akarunk, ha már Ethan tönkrevágta akristálygömböt?

Liv újra a szelenométerre nézett , majd megindult .

- Nagyjából be tudom határolni a területet , ahová a csillag lehullot t - mondta, majd rámnézett . - Mármint , ha egyáltalán csillag volt . De az is lehet, hogy Linknek van igaza. Pontosannem tudom, hova tartunk, és azt sem, hogy mi vár ránk, ha odaérünk!

- Lehet, nem ártana nekem sem egy kert i olló - mondtam, miközben követtem Livet .

- Ha már szóba jöt tek az abnormális dolgok, nézz csak oda!

Link egy vörös ablaktáblás ház előt t i járdára mutatot t - Lucille úgy ült ot t , mintha még őlenne mérges, hogy megvárattuk.

- Mondtam, hogy meglesz!

A macska sértődötten nyalogatta a mancsát.

- Nem tudsz nélkülem élni, ugye, kislány? - vigyorgott Link, miközben megsimogatta az állatfejét . - Hiába, én mindig ilyen hatást teszek a nőkre!

A macska viszont a mancsával elhessegette a barátom kezét,

- Na, ne csináld! Hát nem jössz? - ösztökélte Link, de a sziámi meg sem mozdult .

- Hát igen, ilyen hatást tesz a nőkre - jegyeztem meg Livnek, amikor a macska kényelmesenelnyújtózott a ház előt t .

- Majd meggondolja magát - vont vállat Link. - Mind így szokták.

Lucille erre felpattant és elszaladt - nem amerre mi indultunk, hanem az ellentétes irányba.

Az éjszaka közepén jártunk, teljes let t a sötétség, ahogy kiértünk a városból.

Úgy éreztük, már hosszú órák óta gyalogolunk. Napközben a főút mindig forgalmas volt ,most viszont elhagyatot tan húzódott előt tünk. Tekintve az irányt, amerre vezetet t , ezen nemis csodálkoztam.

- Biztos vagy benne?

- Egyáltalán nem. Ez csak egy közelí tő számítás, a rendelkezésemre álló adatok alapján.

Liv úgy minden ötödik saroknál belenézett a távcsőbe; biztosra vettem, hogy az adatokatilletően nem téved.

- Bírom, mikor direkt úgy beszél, hogy senki ne értse!

Link meghúzta Liv copfját , mire a lány a kezére csapott .

A magas kőoszlopokra meredtem, melyek Savannah hírhedt Bonaventura Temetőjénekbejáratát jelezték. It t , a város peremén helyezkedett el a déli államok egyik legismertebb - és,nem mellesleg, legszigorúbban védett - sírkert je. Utóbbi igen nagy gondot jelentet t , mert akapukat alkonyatkor bezárták.

- Na ne szórakozzatok velem! - t iltakozott Link. - Biztos, hogy ide kell jönnünk?

Nem igazán örült , hogy éjszaka akarunk a temetőben csatangolni, főleg így, hogy egy őrstrázsál a bejáratnál, és elég gyakran kerül erre a járőrautó is.

Liv a szoborra nézett , mely egy keresztet ölelő nőt ábrázolt .

- Essünk túl rajta! - mondta, mire Link elővette a kert i ollót .

- Hát, lehet, hogy nem fog vele elbírni a kicsike...

- Ne a kapun menjünk be! - szóltam rájuk.

A fák túloldalán húzódó falra mutat tam.

- Inkább ot t !

Bakot tartot tam Livnek, ő pedig sikeresen összerugdalta az arcomat, lehorzsolta anyakamat, és még a lapockámba is belemélyesztet te az edzőcipőjét , de végül mégiscsaksikerült át tuszkolnom a vaságyastól húsz kilóját a falon.

Odafent azonban elvesztet te egyensúlyát, és huppanva érkezett a túloldalra.

- Jól vagyok, ne aggódjatok! - kiáltot t vissza.

Link és én egymásra néztünk, mire ő lehajolt .

- Menj te, én majd megoldom egyedül!

Így hát felmásztam a hátára, és megkapaszkodtam a falban. Link lassan kiegyenesedett .

- Hogy fogod csinálni? - kérdeztem.

- Keresek egy fát , ami elég közel van a falhoz! Csak nyugi, majd megkereslek benneteket!

Már a fal tetején voltam, és két kézzel kapaszkodtam.

- Nem szórakozásból lógtam ki annyiszor a suliból!

Elmosolyodtam, és leugrot tam.

Öt perccel és hét fával később a Fénygömb a temető mélyére vezetet t minket.

Elhaladtunk a málladozó konföderációs sírkövek, és a kriptákat őrző szobrok mellet t . Egydarabon sűrű, mohával dúsan benőtt tölgyesen kellet t átküzdenünk magunkat. A fák ágaibolt ívként hajoltak össze a csapás fölöt t . A Fénygömb megállás nélkül vibrált és lüktetet t .

- It t vagyunk! Ez az, ugye? - pillantot tam Liv válla fölöt t a szelenométerre.

- Hol? - nézett körbe Link. - Én semmit se látok!

- Biztos nem? - mutat tam két fa közé.

Liv is idegesnek tűnt, neki sem volt ínyére, hogy fátyolmohával benőtt , burjánzó cserjésbenbóklásszunk egy koromsötét temetőben.

- Most semmit nem tudok leolvasni! Megőrült a szelenométer!

- Nem baj. Egész biztos, hogy helyben vagyunk!

- Úgy gondolod, hogy Léna, Ridley és John it t vannak valahol?

Link úgy tűnt, azt latolgat ja, hogy inkább elrohan, és kint vár meg minket a bejárat előt t .

- Nem tudom.

Félrehajtot tam az útból néhány ágat, és továbbmentem.

Beljebb a fák még fenyegetőbben zárultak össze fölöt tünk, és teljesen eltakarták az eget.Végül egy t isztáshoz értünk, ahol hatalmas, imádkozó angyalszobor függesztet te az égretekintetét . A sírhelyeket szegélykövek választot ták el egymástól, szigorúan jelezve, holvégződik az egyik parcella, és hol kezdődik a másik. Épphogy csak a koporsók nem kandikáltakki a föld alól, hogy őrizzék a birtokukat!

- Ethan, nézd! - mutatot t Liv a szobor mögé, ahol a halvány holdfény mozgó alakok árnyaitrajzolta ki.

Ezek szerint társaságunk akadt.

- Ez nem jót jelent - rázta Link a fejét .

Egy pillanatra kővé dermedtem. Mi lesz, ha a két alak Lena és John? Vajon mit keresnek atemetőben kettesben, éjszaka? Továbbhaladtunk az ösvényen, melyet további angyalszobrokszegélyeztek: egyesek térdelve rimánkodtak az ég felé, mások sírva, szomorúan néztek leránk.

Felmerült bennem néhány lehetőség, amikor arra gondoltam, vajon kikre számíthatunk, deazokra, akiket végül megpillantot tunk, legmerészebb álmaimban sem gondoltam.

Ugyanis Amma és Arelia fogadott minket. Macon anyjával legutoljára a temetésentalálkoztam, most a sírok közt ült a földön, házvezetőnőnkkel az oldalán. Úgy éreztem,menten szörnyethalok. Tudhattam volna, hogy Amma úgyis megtalál!

Volt még velük egy harmadik nő is, akit nem ismertem. Kicsit idősebbnek tűnt Areliánál, ésugyanolyan aranybarna bőre volt . Haját vagy száz vékony fonatban viselte, nyakában pedighúsz-harminc gyöngysor csillogott ; a gyöngyök közt ékkövek, festet t üveg, kis állat figurákatformázó fémdíszek lógtak. Mindkét füle vagy t íz helyen ki volt fúrva, és a lyukakból hosszúfülbevalók csüngtek.

A háromfős társaság keresztbe tet t lábbal, egymással szemben ült , körülöt tük sírkövekálltak ki a földből. Fogták egymás kezét. Amma háttal volt nekünk, de tudtam, így is t isztábanvan a jelenlétünkkel.

- Elég sokáig tartot t - szólalt meg végül. - Már jó ideje várunk rátok, és tudod, mennyireutálok várakozni!

Hangjában nem izzott a harag, és ezt nem tudtam hova tenni, hiszen úgy tűntem el, hogymég üzenetet sem hagytam neki.

- Amma, kérlek, ne haragudj, én... - kezdtem bele a bocsánatkérésbe, de ő, mintha csak egylegyet hessegetne el, egyet len intéssel elhallgat tatot t .

- Erre most nincs időnk! - jelentet te ki, és megrázta a kezében tartot t csontot , melyrőlfogadni mertem volna, hogy az egyik sírból származik!

- Te vezettél ide minket? - néztem rá kérdőn.

- Azt nem mondanám. Valami más volt , valami nálam erősebb. Én csak tudtam, hogy jöt tök.

- Honnan?

Amma erre rám villantot ta jól ismert , szúrós tekintetét .

- Honnan tudja a költöző madár, hogy délre kell repülnie? Honnan tud a harcsa úszni? Nemtudom, hányszor kell még a szádba rágnom, Ethan, hogy nem viccből hívnak engem Látónak!

- Én is előre lát tam az érkezésed - szólt közbe Arelia. Tényszerűen állí tot ta, de Ammát - azarckifejezéséből világosan láthattam - ugyanúgy bosszantot ta, mintha dicsekedett volna.

- Miután én szóltam róla - szegte fel hetykén az állát .

Hozzá volt szokva, hogy ő az egyet len Látó egész Gat linben, és nem tűrte, hogylekörözzék, még akkor sem, ha a rivális egy természetfelet t i képességekkel megáldottBeleérző.

A másik nő, akit nem ismertem, odafordult hozzá.

- Kezdjük, Amarie. Várnak ránk!

- Gyertek, üljetek le! - intet t nekünk Amma. - Twyla már elkészült !

Twyla. Ismerősen csengett a név.

Arelia azelőt t válaszolt , hogy feltet tem volna a kérdést.

- Ő it t a nővérem, Twyla - mondta. - Messziről érkezett hozzánk ma este.

És akkor már eszembe jutot t , hogy Lena emlí tet te apja nagynénjét , Twylát , aki soha nemhagyta el New Orleanst. Egészen mostanáig.

- Rendben. Akkor hát ülj ide mellém, kedves! - paskolta meg az új ismerős a füvet magamellet t . - Ne félj, csak egy Látókört alkotunk.

Amma Twyla másik oldalán ült , és rám lövellte a Nézést. Liv hátrált . Elég rémültnek tűntahhoz képest, hogy Őrzőnek készült . Link a lány háta mögött maradt. Amma ilyen hatást tet taz emberekre, és az alapján, ahogy a dolgok álltak, valószínűleg Arelia és Twyla is.

- A nővérem Nekromanta - közölte büszkén Arelia, mire Link grimaszolva Livhez hajolt .

- Szóval halot takkal fekszik össze? Hát az ilyesmit jobb lenne, ha inkább megtartanámagának!

- Nem nekrofil, te idióta! - torkollta le Liv. - A Nekromanta olyan Igéző, aki képes megidézni aholtakat, és kommunikálni velük!

- Így van - bólintot t Arelia márpedig most olyan ember segítségére szorulunk, aki márelhagyta ezt a világot.

Azonnal tudtam, kiről beszél, legalábbis reméltem, hogy helyes a sejtésem.

- Maconnel próbálunk meg beszélni? - kérdeztem, mire Amma arcán szomorúság futot t át .

- Bár megtehetnénk, de oda, ahová Melchizedek távozott , mi nem érhetünk el.

- It t az idő! - szólt Twyla, majd elővett valamit a zsebéből, és várakozón Ammára és Areliáranézett . Szinte kézzelfogható volt a változás a viselkedésükben. Most mindhárman csak azelőt tük álló feladatra: a halot tkeltésre összpontosí tot tak.

Arelia a szája előt t szényitot ta az ujjait , és halkan a tenyerébe suttogott .

- Az én erőm a t i erőtök is, nővéreim! - mondta, majd apró köveket tet t a kör közepére.

- Holdkövek - sut togta Liv.

Amma egy szatyornyi csonttal rukkolt elő. Csirkecsontok voltak; nem tudtam volnaösszetéveszteni a jellegzetes illatot , amit ot thon éreztem mindig a konyhában.

- Az én erőm a t i erőtök is, nővéreim! - ismételte, és a holdkövek mellé tolta a csontokat.Twyla szétnyitot ta a tenyerét , melyben egy kis faragott madár lapult . Kimondta a szavakat,melyek által erővel ruházta fel:

Egyet erre a világra, egyet a következőre, Nyisd ki neki az ajtót, kit bezártál mögéje!Hangosan kántálni kezdett , és hamarosan bódulat let t úrrá rajta; felakadt szemmel;

számomra ismeret len szavakat kiáltozott . Arelia is csat lakozott hozzá, csak úgy rázkódtakhosszú gyöngysorai.

Amma megragadta az arcom, és maga felé fordí tot t .

- Tudom, hogy ez nem lesz könnyű, de van néhány dolog, amit meg kell tudnod.

A levegő a Látókör közepén kavargott , tajtékot vetet t , majd át tetsző, fehér köddésűrűsödött . Twyla, Arelia és Amma folytat ták a kántálást , mely lassan elérte tetőpont ját . A ködsűrűbb let t , és egyre gyorsabban, felfelé futó spirálban, tornádószerűen kavargott .

Twyla hirtelen vett egy mély levegőt, mint aki a víz alá készül bukni, és a köd eltűnt aszájában. Egy pillanat ig azt hit tem, menten holtan esik össze. Felakadt szemmel, tátot t szájjal,egyenes háttal, teljesen mozdulat lanul ült , hogy az ember azt hihette volna, szoborrá vált .

Link biztonságos távolba húzódott , Liv pedig Twyla felé nyúlt , hogy megvizsgálja, jól van-e.Amma azonban félúton elkapta a kezét.

- Várj!

Twyla kilélegzett . A fehér köd kiszökött a szájából, és a kör fölé emelkedett .

Lassan formát öltöt t . Tovább kavargott , és egy test bontakozott ki belőle. Előbb a csupaszlábfejek jelentek meg, majd fölöt tük a fehér ruha, melyet úgy töltöt t ki fokozatosan a test , mintamikor egy léggömböt felfújnak. Egy Áttetsző volt , ahogy kiemelkedett a ködfátyolból.Figyeltem, ahogy a köd még magasabbra kígyózik, kirajzolódik a finoman ívelt váll, a kecsesnyak, és végül az arc...

A jelenés nem más volt ...

...mint az édesanyám.

Sugárzó, éteri, mint az Áttetszőek általában, de a ködszerűséget leszámítva teljesen úgynézett ki, mint életében. Pislogott , és rám nézett . Többről volt szó egyszerű hasonlóságnál:Anya volt az, teljes valójában.

Amikor megszólalt , hangja ugyanolyan lágy és dallamos volt , mint ahogyan emlékeztem rá.

- Ethan, édesem, már vártalak!

Csak bámultam, gombóccal a torkomban. Rengetegszer álmodtam róla, amióta meghalt ,nézegettem a fényképeit , felidéztem a közös emlékeket - de ez most egész más volt .

- Olyan sok mindent kell megosztanom veled, amit eddig nem tudtam elmondani! Próbáltamutat mutatni, küldtem neked dalokat...

Szóval a dalok mögött is ő állt , melyeket csak Lena és én hallot tunk.

Megszólaltam, de a hangom oly távolinak tűnt, mintha nem is az enyém lenne.

Tizenhét hold - az Előrevetítő Dal.- Te voltál, egész idő alat t ...

- Igen - mosolyodott el. - Szükséged volt rám. De most neki van szüksége rád, ahogyanneked is rá.

- Kiről beszélsz? Apáról?

De tudtam, hogy nem róla van szó, hanem a másik férfiról, aki szintén sokat jelentet t

mindkettőnknek.

Macon.

Szóval Anya nem tudja, hogy meghalt .

- Maconre gondolsz? - kérdeztem, mire lát tam, hogy fény csillan a szemében. Muszájmegmondanom, gondoltam. Elvégre, ha valami történne Lenával, én sem akarnám, hogyelt itkolják előlem, akkor is, ha ez alapjában változtat meg mindent.

- Macon meghalt , Anya - mondtam szomorúan. - Néhány hónapja. Nem lehet mársegítségünkre.

Közben néztem, ahogy alakja izzik a holdfényben. Ugyanolyan szép volt , mint amikorutoljára lát tam, mikor megölelt az eső áztat ta verandán, mielőt t iskolába indultam.

- Figyelj rám, Ethan. Macon mindig veled lesz. Csak te szabadíthatod ki!

Azzal Anya alakja halványulni kezdett .

Feléje nyúltam, kétségbeesetten meg akartam érinteni, de a kezem csak a levegőt markolta.

- Anya!

- A Kiválasztás Holdját előhívták - mondta, miközben már félig elnyelte az éjszaka sötét je. -Ha a Sötétség győzedelmeskedik, a Tizenhét Hold lesz az utolsó.

Már alig lát tam Anyát.

A köd lassan kavargott a kör fölöt t .

- Siess, Ethan! Nincs sok időd, de meg tudod csinálni! Bízom benned.

Utoljára mosolygott , én pedig próbáltam mindörökre az emlékezetembe vésni ezt a képet,mert tudtam, hogy hamarosan eltűnik.

- És ha már késő? - kérdeztem még gyorsan.

- Próbáltalak megóvni mindettől. Tudhattam volna, hogy ez lehetet len.

Mindig olyan különleges voltál.

A fehér ködre meredtem, mely kavargott , akárcsak a gyomrom.

- Édes, drága kisfiam! Sosem feledlek! Szeret l...

Az utolsó szó már a semmibe olvadt. Anya it t volt . Legalább néhány percre láthattam amosolyát, hallhat tam a hangját . Most pedig újra eltűnt .

Ismét elveszítet tem őt.

- Én is szeret lek, Anya.

JÚN. 19.Sebhelyek

- Mondanom kell valamit - fordult hozzám Amma, miközben idegesen tördelte a kezét. -Lena születésnapjának éjszakájáról van szó, a Tizenhatodik Holdról.

Beletelt némi időbe, míg felfogtam, hogy hozzám beszél, mert még mindig a kör közepétbámultam, ahol Anya nemrég megjelent.

Ezúttal nem könyvekben vagy dalokban üzent, hanem lát tam őt!

- Mondd meg a fiúnak! - sürgette Ammát Twyla.

- Csit t ! - tet te a kezét Arelia nővére karjára.

- Hazugságok - zengett tovább a halot t idéző nő hangja. - A hazugságok által növekszik asötétség ereje! Mondd el a fiúnak, most azonnal!

- Miről beszélnek? - néztem kérdőn hol egyikükre, hol másikukra. Amma szúrós pillantástlövellt Macon testvérei felé, Twyla azonban válaszul csak megrázta fonott t incseit .

- Hallgass ide, Ethan Wate! - szólt végül Amma megadón. - Nem estél le a kriptáról,legalábbis nem úgy, ahogy mondtuk - jelentet te ki ingatag, reszketeg hangon.

- Hogy mi? - meredtem rá döbbenten.

Egy szót sem értet tem. Egyáltalán, miért éppen most jut eszébe előhozakodni Lenaszületésnapjával, amikor az imént lát tam a halot t anyám szellemét?

- Nem estél le, érted? - ismételte.

- Miről beszélsz? Dehogynem estem le! - bizonygattam. - A földön tértem magamhoz, ahátamon kiterülve!

- De nem estél le sehonnan - magyarázta Amma még mindig habozva. - Léna anyja volt .Sarafine leszúrt téged egy késsel - közölte, egyenesen a szemembe nézve. - Megölt .Meghaltál, de mi visszahoztunk.

Megölt.Addig ismételgettem magamban a szót, míg olyan gyorsan pörgött az elmémben, hogy

értelmét vesztet te. Rájöt tem, hogy...

...az álom nem álom volt , hanem emlék: nem lélegzem, nem érzek, nem gondolkodom, nemlátok...

...a testemen sár és égésnyomok, életem lángja kialszik...

- Ethan! Jól vagy?

Amma hangja volt , de messziről, nagyon messziről hallot tam, mint akkor éjjel is, amikor ot tfeküdtem a földön.

De fekhetnék a föld alat t is, mint Anya vagy Macon.

Igen, nekem is oda kellet t volna kerülnöm!

- Ethan! - rázott meg Link ijedten.

A testem csordult ig telt olyan érzésekkel, melyeket nem tudtam irányítani, és emlékeznisem akartam rájuk. Vér íze a számban, a vér dobol a fülemben...

- El fog ájulni! - aggodalmaskodott Liv, miközben a fejemet tartot ta.

A fájdalomra emlékszem, a zajra és még valamire... Hangokra. Formákra.

Emberekre...

Meghaltam.

A pólóm alá nyúltam, és végighúztam a kezem a hasamon húzódó sebhelyen, mely ezekszerint annak a nyoma, hogy Sarafine megszúrt egy - nem álombéli, hanem igazi - késsel. Márszinte teljesen elhalványult , de mindig örök mementója marad az éjszakának, amelyenmajdnem meghaltam. Felidéztem, hogyan reagált Lena, amikor megmutattam neki.

- Továbbra is ugyanaz vagy, aki voltál, és Lena változat lanul szerelmes beléd! - vigasztaltArelia. - Éppen az irántad érzett szerelme az ok, amiért most it t vagy! - tet te hozzá a bölcsekszelíd hangján. Kinyitot tam a szemem, és ahogy lassan magamhoz tértem, a ködfoltok újraemberekké élesedtek.

Gondolataim viszont szédülten kavarogtak, minden olyan zavarosnak tűnt.

- Hogy érted azt , hogy a szerelme miat t vagyok most it t? - kérdeztem.

Amma halkan beszélt , nagyon kellet t fülelnem, hogy megértsem.

- Lena volt az, aki visszahozott - árulta el. - Mi csak segítet tünk neki, én meg anyukád!

A szavak sehogy sem akartak értelmes történetté összeállni, így hát magambanmegpróbáltam felgöngyölí teni az események fonalát . Lena és Amma közösen visszahoztak ahalálból, és elt itkolták előlem, mostanáig. Megdörzsöltem a sebhelyet a bőrömön - minthamagát az igazságot érintet tem volna meg.

- Mióta tud Lena halot takat feltámasztani? - kérdeztem hitet lenkedve. - Ha lenne ilyenképessége, nem gondolod, hogy már rég visszahozta volna Macont?

Amma olyan rémület tel nézett rám, amilyet azelőt t soha nem lát tam a szemében.

- Nem a saját erejéből tet te, a Kötés Igézetét használta a Holdak Könyvéből - vallot ta be. -A varázslatot , ami összeköt i az életet s a halált .

Szóval Lena arra vetemedett , hogy a Holdak Könyvét használja!

Azt a könyvet, ami miat t átok ül Genevieve és Lena családján nemzedékek óta. Ami miat tt izenhatodik születésnapján minden gyereket kiválaszt magának a Fény vagy a Sötétség. Akönyvet, mellyel Genevieve is visszahozta Ethan Carter Wate-et az életbe. Igaz, csak egypillanatra sikerült , de a lány egész hátralevő életében fizetet t ezért a tet téért .

Nem tudtam ép ésszel gondolkodni. Kavargott bennem minden, és én képtelen voltammegragadni vagy akár követni száguldó gondolataimat. Genevieve. Lena.

Az ár.- Hogy hagyhattad ezt? - fakadtam ki, és kitörtem a Látókörből. Eleget lát tam már.

- Nem tehettem mást, Lena nem tudott elengedni téged! - felelte Amma. - És én sem - tet tehozzá szégyenkezve.

Nagy nehezen lábra álltam, és megráztam a fejem.

- Ez hazugság. Nem let t volna képes ilyesmire!

De tudtam, hogy nincs igazam. Nagyon is kitelt mindkettőjüktől. Tudtam, mert én ispontosan ugyanezt tet tem volna a helyükben!

Soha életemben nem haragudtam ennyire Ammára, nem csalódtam még benne ekkorát .

- Tudtad jól, hogy a könyv semmit sem ad anélkül, hogy valamit el ne venne cserébe! Temagad mondtad! - emlékeztet tem.

- Tudom - hajtot ta le a fejét Amma.

- Lenának meg kell fizetnie ezért , meg neked is, és mindez miat tam van! - ostoroztammagam.

Úgy éreztem, a fejem mindjárt ket téhasad és felrobban.

Kóbor könnycsepp csordult végig Amma arcán. Két ujját a homlokára téve lehunyta aszemét - ő a maga módján így vetet t keresztet és némán imádkozott .

- Már most fizet érte - mondta ki végül.

A lélegzetem is elakadt. A mutatvány a búcsúban. Szökés John Breeddel. A szavak, melyekrám találtak, hiába próbáltam nem meghallani őket.

- Miat tam válik Sötét té - sóhajtot tam.

- Ha Lena a Sötét oldalra áll, azt nem a Könyv miat t teszi! A Könyv más fizetséget követelt .

It t elhallgatot t , mint aki képtelen szavakba önteni a szörnyűséget.

- Miféle fizetséget? - unszoltam rémülten.

- Adott egy életet , és elvet t egy másikat. Tudtuk, hogy következménye lesz a dolognak -magyarázta Amma akadozva csak éppen arra nem gondoltunk, hogy Melchizedek halála leszaz.

Macon.

Az lehetet len!

Adott egy életet, és elvett egy másikat. Más fizetséget követelt.Az én életem ára tehát Macon halála volt .

És most már mindent értet tem. Azt, hogy miért viselkedett Lena olyan furcsán az elmúlthónapokban. Miért húzódott el tőlem, meg mindenki mástól! Miért kínozta az önvád Maconhalála miat t .

Tehát igaz. Ő ölte meg.

Azért , hogy engem megmentsen.

Eszembe jutot t a jegyzetfüzete, és az oldal, amire a lány Igézetet bocsátot t .

Vajon milyen szavak álltak rajta? Amma? Sarafine? Macon? A Könyv? ...Tehát ez annak azéjszakának az igazi története. Felidéztem a szobája falára í rt verseket is.

„Senkivé lett, ki meghalt, senkivé, ki él.”Az érme két oldala: Macon és én.

S zöld sem jut néked. Pár hónapja még azt hit tem, Lena rosszul idézte a Frost-verset, devalójában szándékosan változtatot t rajta. Mert magáról beszélt .

Belegondoltam, milyen fájdalmat érezhetet t , ahányszor csak meglátot t . Nem csoda, hogybűntudatot érzett . Nem csoda, hogy elmenekült . Eltűnődtem, vajon képes lesz-e valaha mégrám nézni. Mindent értem tet t . Nem az ő hibája volt .

Hanem az enyém.

Senki nem szólt egy szót sem. Innen már nem volt visszaút, egyikünknek sem.

Amit Lena és Amma aznap éjjel műveltek, nem lehetet t meg nem történtté tenni.

Tudtam, nem kellene most it t lennem - de it t voltam.

- Ez a Dolgok Rendje, és ezt nem lehet megváltoztatni - jelentet te ki Twyla, azzal lehunytaa szemét, és úgy tűnt, hogy hall valamit , amit én nem.

Amma zsebkendőt húzott elő, és megtörölte az arcát.

- Sajnálom, hogy eddig nem mondtuk el, azt viszont nem bántam meg, hogy megtet tük.Másképp nem menthettünk volna meg.

- Nem érted! - kiáltot tam rá. - Lena azt hiszi, hogy Sötét té válik! Megszökött valami SötétIgézővel, de az is lehet, hogy a fickó Incubus! Miat tam sodorta veszélybe magát! - vádoltammagam elkeseredetten.

- Ostobaság! A lány azért tet te, amit tet t , mert szeret téged! - győzködött Amma.

Miközben vitatkoztunk, Arelia összeszedte a földről a csontokat, a verébfigurát és aholdköveket.

- Semmi nem kényszerí thet i Lenát arra, hogy átálljon a Sötét Oldalra, Ethan!

Ezt csak ő maga dönthet i el!

- De azt hiszi, hogy már most Sötét , mert megölte Macont! Azt hiszi, hogy a Sötét Oldal márkiválasztot ta magának!

- Pedig ez nem igaz - szólt közbe Liv, aki eddig kissé odébb állt , hogy Ammávalnégyszemközt beszélgethessünk.

- Akkor meg kell találnunk, hogy elmondjuk neki - kapcsolódott be a beszélgetésbe Link is,aki pár lépéssel a lány mögött ült egy kőpadon.

Egyáltalán nem úgy viselkedett , mint aki épp most tudta meg, hogy meghaltam, ésvisszahoztak az életbe, hanem úgy, mintha minden a régi lenne. Odamentem, és leültem mellé.

- Minden rendben? - fordult felém Liv.

Liv... Rá se mertem nézni! Amikor féltékeny voltam és sebzett , belerángattam őt acsalódásom teremtette zűrzavarba! Csak, mert azt hit tem, Lena már nem szeret . De elvakultvoltam, és tévedtem! Lena annyira szeret , hogy hajlandó volt miat tam mindent kockára tenni!

Lemondtam róla, miután ő nem volt hajlandó lemondani rólam. Kiderült , hogy még azt is nekiköszönhetem, hogy élek. Ilyen egyszerű!

Ahogy végigfut tat tam az ujjaim a pádon, észrevettem, hogy szavakat véstek bele.

Azon a fagyos, fagyos, fagyos éjszakán

Ez a dal szólt akkor este Ravenwoodban, amikor először találkoztam Maconnel. Tudtam,hogy ez nem lehet vélet len, főleg nem egy olyan világban, ahol minden okkal történik. Így arragondoltam, valami jel lehet.

De mit akar nekem mondani? Mit tet tem Maconnel, kínzott a kérdés. El sem tudtamképzelni, Lena milyen szörnyen érezhette magát, amikor rájöt t , hogy értem cserébe, feláldoztaőt! És ha én is így veszítet tem volna el Anyát? Vajon képes lennék ránézni Lenára anélkül,hogy ne a halot t anyámat lássam?

- Mindjárt jövök - mondtam.

Felálltam a padról, és futva megindultam az ösvényen a fák közé, arra, amerről jöt tünk.Mélyen beszívtam az éjszaka hűs levegőjét - hiszen tudtam még lélegezni! Végül megálltam,felnéztem a csillagos égre.

Vajon Lena is ezt az eget nézi, vagy azt , amit én sosem láthatok? Tényleg ennyirekülönböznek a holdjaink?

Benyúltam a zsebembe, és - remélve, hogy majd elvezet hozzá - elővettem a Fénygömböt.Azonban a rejtélyes tárgy valami mást mutatot t ...

Macon soha nem volt olyan, mint az apja, Silas, és ezt mindketten jól tudták. A fiú inkábbanyjára, Areliára hasonlított, a nagy hatalmú Fényhozóra, akire akkor figyelt fel az apja, amikorNew Orleansban tanult a főiskolán. Történetük igencsak hasonlított arra, ahogyan ő és Janetalálkoztak a Duke Egyetemen. És Mac önhöz hasonlóan az apja is az Átváltozás előtt lettszerelmes; mielőtt a nagyapja meggyőzte volna, hogy a fajtájuk számára szégyenletes egyFényhozóval kapcsolatba bocsátkozni.

Évekbe tellett, míg Macon nagyapjának sikerült szétválasztani Silast és Areliát. Addigra mármegszületett három gyermekük: Macon, Hunting és Leah.

Anyjuk a végén már kénytelen volt Beleérző erejét használni, hogy megvédje magát Silasdührohamaitól és tomboló éhségétől. Végül New Orleansbe szökött, és magával vitte Leah-t.Azt apósa sosem engedte volna, hogy a fiúkat is elvigye.

Macon most már kizárólag az anyjához fordulhatott; egyedül ő értette meg, hogy egyHalandóba szeretett bele, azaz elkövette a fajtájukra, a Vérincubusokra nézve legnagyobbszentségtörést.

Hiszen ő egy Démonkatona.Macon nem értesítette anyját előre, hogy meglátogatja, de az asszony számított az

érkezésére, mert feljött a Járatokból a New Orleans-i, balzsamos nyáréjszakába. A sötétbenszentjánosbogarak pislákoltak, és magnólia illata szállt a levegőben. Arelia türelmesen vártafiát a verandán; közben csipketerítőt horgolt egy régi karosszékben ülve.

- Anya, szükségem van a segítségedre! - hallotta meg végre a kétségbeesett hangot.Letette a kézimunkát, és felállt.- Tudom. Minden készen áll, kedvesem.Csak egy dolog volt elég erős ahhoz, hogy megállítson egy Incubust -leszámítva a fajtársak keze általi halált.A Fénygömb.Az általános vélekedés szerint a középkorból eredeztethetők ezek a fegyverek, melyeket

azért hoztak létre, hogy ellenőrzés alatt tartsák, illetve bebörtönözzék az Ártokleghatalmasabbjait, az Incubusokat. Macon még sosem látott ilyet.

Mára nagyon kevés maradt belőlük, és azokat is lehetetlen volt fellelni.De az anyjának mégis volt egy, és neki szüksége volt rá.Macon követte Areliát a konyhába. A nő kinyitott egy kis szekrényt, mely a szellemek

tiszteletére felállított oltárként szolgált. Kicsomagolt egy apró fadobozt, melyen az Igézők ősi,Niád nyelvén a következő állt:

AKI KERESI, MEGTALÁLJA

A SZENTSÉGTELENSÉG HÁZA

A KULCS AZ IGAZSÁGHOZ

- Ezt apádtól kaptam, az Átalakulás előtt - mondta az asszony. - Nemzedékről nemzedékreöröklődik a Ravenwood családban. Nagyapád azt állította, hogy magáé Abrahamé volt, és énel is hiszem, mert süt róla az ő gyűlölete és vakbuzgósága.

Kinyitotta a dobozt, kivette belőle az ébenfekete gömböt. Macon anélkül is érzékelte azenergiáját, hogy hozzáért volna. Elborzadva gondolt bele, mily iszonyatos kín lehet időtlenidőkön át raboskodni a csillámló falak börtönében.

- Macon, meg kell értened! Ha egyszer egy incubus a Fénygömb csapdájába esik, nincsenszámára kiút, csak ha valaki szabadon bocsátja! Kizárólag olyannak add oda, akiben teljesmértékig megbízol, mert az életedet teszed a kezébe, sőt annál is többet! Ezer életet adsz neki,mert az öröklét odabent felér annyival!

Arelia magasabbra emelte a dobozt, hogy fia alaposan megszemlélje, és elképzelje abezártság tantaloszi kínjait.

- Értem, Anya. De Jane-ben megbízhatok. Ő a legbecsületesebb és legtisztességesebbember, akit ismerek, és szeret engem így is, hogy tudja, mi vagyok!

- Semmi baj nincs azzal, ami vagy, cher - simította meg Arelia fia arcát. - De ha lenne, azértis engem kellene okolnod, aki erre a sorsa ítéltelek.

Macon lehajolt, és megcsókolta az asszony homlokát.- Szeretlek, Anya! - mondta neki. - Nem a te hibád, hanem az apámé!

Tudta, hogy Silas valószínűleg még nála is nagyobb veszélyt jelent Jane-re nézve. Apjaugyanis rabja volt az első Ravenwood Vérincubus, Abraham nézeteinek.

- Nem a te hibád, fiam! Nem tudhattad, milyen volt a nagyapád, hogyan gyötörte a fiát addig,míg maga is át nem vette az ő kifacsart felsőbbrendűségi mániáját! Elhitette vele, hogy aHalandók kevesebbet érnek az Igézőknél és az Incubusoknál egyaránt, csupán táplálékforrástjelentenek, akik által csillapítható a vérszomj. Apádat is megfertőzte ez a felfogás, ahogyanelőtte az ő

apját is!Macont nem érdekelte; már rég megszűnt szánalmat érezni az apja iránt, ahogyan azon sem

törte többé a fejét, hogy vajon mit szerethetett benne az anyja.- Mondd el, hogy kell használni! - nyúlt inkább óvatosan a Fénygömb után. -Megérinthetem? - kérdezte.- Igen. Ha valaki bele akarna zárni, elszánt céltudatossággal kell, hogy megérintsen vele, de

az eszköz a titkos Igézet, a Carmen Defixionis nélkül még akkor is hatástalan!Anyja elvette a kis erszényt - egy gri-grit, a legerősebb vudu védelmi eszközt -a pinceajtóról, és eltűnt a lefelé vezető lépcsőn. Egy poros vászondarabba csomagolt

holmival tért vissza. Letette az asztalra, és kibontotta.A Responsum.

Szó szerinti fordításban azt jelenti: „a Válasz. ”Niád nyelven írták, és tartalmazott mindent, amit fajtájáról tudni lehetett.Nagyon régi könyv volt, és alig néhány példány akadt belőle az egész világon.Arelia óvatosan lapozta a porladó lapokat, amíg el nem ért a keresett részhez.- Carcer.

A Tömlöc.A Fénygömb rajza megszólalásig hasonlított a bársonnyal kibélelt dobozban lévőre, mely

anyja konyhájának asztalán, az érintetlen vacsora mellett hevert.- Hogy működik?- Elég egyszerűen. Csak meg kell érinteni a Fénygömböt és a bebörtönözni kívánt Incubust,

és ezzel egy időben elmondani a Carment. Utána a Fénygömb teszi a dolgát.- És ez a Carmen benne van a könyvben?- Nem, ahhoz túl nagy az ereje, hogy írásba lehessen foglalni!A Carment megkell, hogy tanítsa neked valaki, aki ismeri, csak az emlékezetedre

hagyatkozhatsz!Arelia - mintha attól tartana, hogy kihallgatják őket - suttogásra váltott, majd megosztotta

fiával a szavakat, melyek örökös szenvedésre ítélhetik őt.Comprehende, Liga, Cruci Fige.

Ejtsd foglyul, zárd be, gyötrődjön!Arelia lecsukta a doboz tetejét, és átadta Maconnek.- Vigyázz vele! A Fénygömbben erő lakozik, az Erőben pedig az Örök Éj.- Ígérem - mondta Macon, és megcsókolta édesanyja homlokát.Megfordult, és már indult volna, Arelia azonban még utána szólt.- Erre is szükséged lesz! - mondta, majd leírt pár sort egy pergamendarabra.- Mi ez? - kérdezte Macon.

- A kulcs az ajtóhoz - közölte az asszony, és a fiánál levő dobozra mutatott. -Az egyetlen módja, hogy kijuthass onnan!

Amikor kinyitot tam a szemem, újra a földön találtam magam, arccal a csillagok felé. AhogyMarian is mondta, a Fénygömb Maconé volt . Nem tudtam, hol lehet most: a Túlvilágon, vagy halétezik olyan, az Igézők mennyországában. Azt sem tudtam, miért mutat ja meg nekemmindezt, de ha ma este megtanultam valamit , azt mindenképpen, hogy semmi sem történik oknélkül.

És tudtam, rá kell jönnöm erre az okra, amíg még nem késő!

Még a Bonaventura Temetőn belül voltunk, noha már közeledtünk a kijárathoz.

Nem mondtam Ammának, hogy nem megyek vele haza - úgy tűnt, magától is tudja.

- Indulnunk kell - mondtam végül, és átöleltem.

Viszonzásul erősen megszorí tot ta a kezem, és a szemembe nézett .

- Csak légy észnél, Ethan Wate! Lehet, hogy az anyukád azt mondja, hogy képes vagy rá, deén azért minden lépésedet figyelni fogom!

Tudtam, milyen nehezére esik elengednie, amikor legszívesebben szobafogságra í télne éshét lakat alat t tartana, nehogy baj érjen.

Ezzel aztán végképp megerősítet t benne, hogy a helyzet pont olyan súlyos, mintamilyennek látszik.

Arelia előrelépett , és a kezembe nyomott valamit : egy kis bábu volt , hasonló azokhoz,amelyeket Amma szokott készí teni. Kétség nem fért hozzá, egy vudu figura volt .

- Hit tem anyádban, és benned is hiszek, Ethan! - mosolygott rám. - A magam módján ígykívánok szerencsét, mert tudom, hogy nem lesz könnyű!

- „A helyes út mindig rögösebb” - idéztem a bölcsességet, amit vagy százszor hallot tamAnyától. Tőlem telhetően igyekeztem is mindig észben tartani.

Twyla is megérintet te csontos ujjával az arcom.

- Az igazság együtt van meg a két világban, fiam - mondta. - Ahhoz, hogy nyerj, veszí tenedkell. Nem időzünk it t sokat, cher!

Figyelmeztetésnek szánta, mint aki tud valamit , amit én nem. Azok után, amit aznap lát tam,nem kételkedtem benne.

Amma, sovány karjával még egyszer utoljára megölelt , olyan szorosan, hogy ropogtak acsont jaim.

- Igyekszem neked szerencsét hozni, a magam módján - ígérte, majd Linkhez fordult . -Wesley Jefferson Lincoln, ha nem jössz haza épségben, megmondom anyukádnak, mitcsináltál nálunk, a pincében kilencéves korodban, megértet ted?

- Igen, asszonyom - mosolygott Link a jól ismert fenyegetés hallatán.

Amma Livnek semmit nem mondott , csak biccentet t felé. Tartózkodásával mutat ta ki: nemkívánja, hogy Léna helyébe lépjen. Most, hogy már tudtam, mit tet t értem az Igéző lány, meg isértet tem.

- Az őrök elmentek - köszörülte meg Amma a torkát -, Twyla azonban nem tudja őket avégtelenségig tartóztatni. Induljatok!

Kitártam a kovácsoltvas kaput, Link és Liv pedig követet t .

Jövök, Lena! Akár akarod, akár nem!

JÚN.19.Odalent

Mialat t a park és a Savannah-i Ajtó felé sétáltunk az út szélén, senki sem szólt egy szótsem. Úgy elöntöt tünk, már nem térünk vissza Caroline nénihez, mert Del néni valószínűlegragaszkodna hozzá, hogy velünk tartson. Miután ezt megtárgyaltuk, másra nem fecséreltük aszót. Link azon ügyködött , hogy extraerős hajzselével felálló tüskékbe rendezze a haját , Livpedig a szelenométerét nézegette, és olykor-olykor a leolvasott adatokat feljegyezte a kispiros noteszébe.

Úgy viselkedtek, mint máskor.

De hiába igyekeztünk úgy tenni, mintha mi sem történt volna; a pirkadat előt t i borongóssötétben immár semmi sem volt a régi. Fejemben egymást kergették a gondolatok,nemegyszer annyira beléjük feledkeztem, hogy megbot lot tam. Ez az éjszaka rosszabb voltbármilyen rémálomnál, mert ebből nem szabadíthatot t fel a megváltó felébredés. Még aszememet sem kellet t lehunynom, hogy lássam Sarafine-t a késével, és halljam Lenakétségbeesett kiáltását.

Meghaltam.

Halot t voltam, ki tudja, meddig.

Percekig?

Órákig?

Ha nem let t volna Lena, most én is az Örök Nyugodalom Kert jében feküdnék a föld alat t ,anyám mellet t , a családi parcellában elhelyezett újabb fenyőfa koporsóban.

Éreztem akkor, hogy mi történik? Láttam? És a történtek megváltoztat tak? A pólómonkeresztül megérintet tem a sebhelyet. Valóban az enyém? Vagy egy olyan esemény emléke,mely egy másik Ethan Wate-tel történt, aki, velem ellentétben, nem tért vissza?

Sűrű ködként kavarogtak előt tem az emlékképek, mint a Lenával megosztot t álmok, vagy azIgézők és a Halandók ege közt i különbség, mikor a Déli Csillag eltűnt . Mindebből mi igaz?Tudat alat t t isztában voltam vele, mit tet t értem Lena? Talán ezt éreztem mindazonesemények mögött , melyek azóta történtek velünk?

És ha Lena előre tudta volna mivel jár, akkor vajon másképp döntöt t volna?

Neki köszönhettem az életemet, de et től nem éreztem magam boldognak. Éppellenkezőleg: elkeserí tet t az újonnan nyert tudás. Úrrá let t rajtam a félelem a temető földjétől,a megsemmisüléstől, az iszonyú magánytól. Újra és újra átéltem Anya, Macon, és bizonyosértelemben, Lena elvesztésének fájdalmát. És még valami kínzott .

A szomorúság és a bűntudat, amiért én életben maradtam.

A Forsyth Park hátborzongató hatást keltet t hajnalban, mert korábban még sosem lát tamígy, hogy nem nyüzsögtek benne emberek. Alig találtam meg a Járatokba vezető ajtót . Nemcsilingelt a villamos, nem zajongtak a városnéző turisták; az aprócska kutyák sem szedték alábukat, és a kertészek nem gondozták az azáleákat. Hiányoltam az élő, lélegző Halandókat,akik napközben benépesítet ték a parkot.

- Hé, nem lát tad? - rángatta meg Liv a karom.

- Mit? - csodálkoztam.

- Az ajtót ! Az imént sétáltál el mellet te!

A lány igazat beszélt : figyelmet lenségemben elmentem volna az át járó mellet t .

Már majdnem elfelejtet tem, milyen kifinomult az Igéző világ: a fontos dolgok mindig ot tvannak elrejtve az ember szeme előt t ! Nem lát tuk volna meg a Külső Ajtót , ha nem keressük;az át járó, valószínűleg a saját Igézete által, örökösen árnyba burkolózott . Link rögvestmunkához látot t : beakasztot ta a kert i ollót az ajtó és a keret közt i keskeny résbe, és a bejárategy pillanat múlva hangos nyikorgással kinyí lt . A homályos alagút még riasztóbbnak tűnt anyári hajnal síri csendjében.

- El sem hiszem, hogy ez működik - ingattam a fejem.

- Én is ezen agyalok, mióta kitet tük a lábunkat Gat linből - ismerte el Liv. - Az a gyanúm, hogyez nem vélet len.

- Szóval egy nyamvadt sövényvágó ollóval ki lehet nyitni az Igézők ajtóit? - meredtem ráértet lenül.

- Ez a szép a Dolgok Rendjében! Mondtam, hogy létezik egy mágikus világrend, és egyanyagi - magyarázta Liv, miközben az égre függesztet te tekintetét .

- Mint a két ég - állapí tot tam meg, és követtem példáját .

- Pontosan! - helyeselt . - És egyik sem kevésbé valós, mint a másik! Mind a kettő egyszerrelétezik.

- Így hát a rozsdás kert i olló elbánhat a mágikus át járóval?

Nem is tudom, miért lepett ez meg annyira.

- Nem mindig. De ha a két világ összeér, mindig keletkezik egy varrat .

Világos?

Liv persze kristályt isztán értet te. Mit volt mit tenni, bizonytalanul bólintot tam.

- És az is elképzelhető, hogy az egyik világ ereje összhangba kerül a másiknak agyengeségével - morfondírozott tovább a lány, inkább csak magában.

- Úgy érted, hogy azért tudja Link olyan könnyedén kinyitni az ajtót , mert egy Igéző képtelenlenne rá? - következtet tem.

Tény, barátom remekül bánt a zárakkal. Liv azonban nem tudhatta, hogy Link már akkorfelcsapott amatőr lakatosnak, amikor hatodikos korában az anyukája először í télteszobafogságra.

- Lehet - bólintot t a lány. - Ahogyan azt is megmagyarázhat ja, mi történik a Fénygömbbel.

- Na és ahhoz a lehetőséghez mit szólsz, hogy azért tudom kinyitni az Igéző ajtókat, merterős vagyok, mint a bivaly? - húzta ki magát Link.

- Vagy azért , mert azok az Igézők, akik száz évvel ezelőt t megépítet ték ezeket azát járókat, nem számoltak a sövényvágó ollókkal - vágtam rá gúnyosan.

- Velem, az irdat lan erejű szuperhőssel nem számoltak egyik világban sem! - fényeztemagát tovább Link, miközben visszadugta az övébe az ollót . - Hölgyek előre - intet t aztánLivnek, aki megadó sóhajjal leereszkedett a Járatba.

- Ezen már meg sem lepődök! - morogta.

Leereszkedtünk a lépcsőn az állot t levegőjű alagútba. Néma csend fogadott minket, melymég lépteink zaját is elnyelte. A legapróbb nesz hiánya sűrű, fojtogató teherként nehezedettránk. A Halandók világa alat t a levegőre nem volt jellemző a fent i súlytalanság.

Leérve ugyanazon a sötét úton találtuk magunkat, melyen át Savannah-ba érkeztünk. Ottálltunk a már ismert keresztútnál: az egyik oldalon a korábban megjárt félelmetes, sötétsikátor, vele szemközt pedig a verőfényes rétek közt futó barátságos ösvény. Idelátszott amotel neonfénye, mely most pislákolt , de más változást nem vettünk észre.

Azaz egyet mégis: Lucille ot t feküdt alat ta összegömbölyödve; a fény, ahogy fel-felvillant ,visszaverődött fényes bundájáról. A macska, amikor meglátot t minket, nagyot ásí tot t , éslassan, ráérősen nyújtózkodva feltápászkodott .

- Lucille, szörnyű vagy! - korholta Link, majd leguggolt , és megvakargatta a fülét . A macskadorombolt , vagy morgott , pontosan nem is lehetet t megállapí tani, Link mindenesetre bóknakvette. - Rendben, megbocsátok! - jelentet te ki nagylelkűen.

- És most mi legyen? - tet tem fel a kérdést, amikor ismét ot t álltunk a keresztútnál.

- A lépcső a pokolba vagy a Sárga Út? Miért nem rázod meg a kristálygömbödet, hátha újraműködik! - ösztökélt Link, miközben felállt .

Kivet tem a Fénygömböt a zsebemből. Még mindig izzott és vibrált , de a smaragdzöld szín,mely Savannah-ba vezetet t minket, eltűnt . Most mélykékben pompázott , mint a Földrőlkészítet t műholdfelvételek.

Liv megérintet te, mire a szín az ujja hegyénél tovább mélyült .

- A kék sokkal intenzívebb, mint a zöld volt - mondta. - Szerintem egyre erősödik!

- Vagy a te szuper képességeid fejlődnek - lökött oldalba Link, hogy majdnem elejtet tem aFénygömböt.

- És még csodálkozol, hogy nem működik? - húzódtam el barátomtól bosszúsan.

Link továbbra sem adta fel.

- Próbálj csak meg olvasni a gondolataimban! - taszí tot t rajtam egyet a vállával. - Várj, ne!Inkább próbálj meg repülni!

- Állí tsd már le magad! - mordult rá Liv. - Te is hallot tad Ethan anyukáját !

Nincs sok időnk! Akár működik a Fénygömb, akár nem, válaszra van szükségünk!

Link kihúzta magát. Mindaz, amit a temetőben lát tunk, ólomsúllyal nyomta mindannyiunkvállát , és a fáradtság is kezdett kiütközni rajtunk.

- Csit t , maradjatok csöndben! - szóltam hirtelen a többiekre.

Tettem pár lépést előre, a magas fűvel szegélyezett alagút irányába. Most máregyértelműen hallani lehetet t a madárcsicsergést.

Visszafojtot t lélegzettel magasra emeltem a Fénygömböt. Azt sem bántam volna, haelfeketedik, és visszaküld minket a másik irányba, a baljós árnyak, a düledező épületek, a mállóvakolatú falakon lefutó rozsdás tűzlépcsők és a névvel, számmal nem jelölt ajtók közé, ha ot tválaszra találunk.

De ezúttal nem történt hasonló. Egyáltalán, semmi nem történt.

- Próbáld ki a másik irányt! - javasolta Liv, miközben egy pillanatra sem vette le szemét agömbről. Visszafordultam, de az akkor sem változott meg.

Szóval, ot t álltunk használható Fénygömb és ami azt illet i, Irányfény nélkül.

Ugyanis a lelkem mélyén tudtam, mondjanak akármit , a Fénygömb nélkül talán még a sajátházunkban is eltévednék, nem hogy a Járatokban!

- Úgy néz ki, ennyi a válasz - állapí tot tam meg letörten. - Ezt megszívtuk.

Zsebre tet tem a gömböt, Link pedig gondolkodás nélkül megindult a napfényes ösvény felé.

- Remek! - mondta közben.

- Hová mégy? - kérdeztem.

- Ne vedd sértésnek, de ha csak nem mutatsz fel valami t itkos természetfelet t i jelet , hogyaz a helyes irány, én ugyan el nem indulok arra! - bökött a sötétebb járat felé. - Jelenleg úgytűnik, hogy eltévedtünk, nem?

- Úgy fest - vallot tam be.

- Tehát úgy is lehet nézni - folytat ta Link -, hogy akármerre indulunk, ötven százalék esélyvan, hogy helyesen választunk! Ezért amondó vagyok, próbálkozzunk meg Óz birodalmával,

és próbáljuk derűsen felfogni a dolgot.

Elvégre, mit veszí thetünk?

Link logikájába, főleg az utolsó ponton, bele lehetet t volna kötni, de semmi érdemi érvet nemtudtam felhozni ellenében.

- Van jobb öt leted? - tapintot t rá ő is a gyengeségemre, miközben Livhez fordult .

- Nem gondoltam volna, hogy valaha is előáll ilyen helyzet, de nincs - ismerte el a lány, ígyhát követtük Linket.

A járat valóban úgy festet t , mint az a világ, amit Anya viharvert Frank L.

Baum könyvei alapján elképzeltem: fűzfák nyúltak a poros gyalogösvény fölé, a föld alat t i égpedig szikrázó kékben pompázott , és végtelennek tetszett .

A hely békéje engem egyáltalán nem nyugtatot t meg, talán mert már túlságosanhozzászoktam az árnyakhoz. Arra gondoltam, ez túl szép, hogy igaz legyen - cseppet semlepődtem volna meg, ha valamelyik dombocskáról hirtelen ránk vet i magát egy Háborgó, vagyteljesen várat lanul a fejemre esik egy tégla.

Az életem élesebb fordulatot vet t , mint azt valaha is képzeltem volna. Mit keresek it t , ezenaz ösvényen, tépelődtem. Hová is tartok valójában? Ki vagyok én, hogy felfegyverkezve egyszökevény macskával, egy egyedülállóan tehetségtelen dobossal, egy sövényvágó ollóval ésegy Ovalt ine-ivó Galileo-növendékkel felvegyem a harcot olyan erőkkel, melyeknek aműködését még csak nem is értem?

Ráadásul mindezt azért , hogy megmentsek egy lányt, aki nem akarja, hogy megmentsék?

- Várj már meg, ostoba macska! - csörtetet t Link Lucille után, aki átvet te a vezetést , éscikcakkban tört előre oly magabiztosan, mintha ő pontosan tudná, hova megyünk. Igazánironikus helyzet volt , mert nekem - most először - fogalmam sem volt .

Két óra elteltével a nap még mindig sütöt t , aggályaim pedig tovább fokozódtak.

Liv és Link előt tem haladtak, egymás mellet t - a lány a maga módján így próbált kerülniengem, illetve a kínos helyzetet . Meg tudtam érteni. Lát ta anyám szellemét, és hallot tmindent, amit Amma mondott . Tudta, hogy Lena mit tet t értem, és hogy ez magyarázatot adSötét és következet len viselkedésére. A történteken ez nem változtatot t , de a miértekegészen más megvilágí tásba kerültek. És már másodszor történt meg a nyáron, hogy egy lány- akivel fontosak voltunk egymásnak - nem tudott a szemembe nézni.

Ehelyett azzal ütöt te el az időt , hogy Link mellet t haladva jellegzetes brit sértésekretanítot ta a barátomat, és úgy tet t , mintha jót mulatna Link idét len t réfáin.

- A szobád lepusztult patkánylyuk, az autód meg lepukkant t ragacs - mondta a lánynevetve, de éreztem, hogy valójában nincs jelen.

- Honnan tudod? - kérdezte Link.

- Elég csak rád nézni! - felelte Liv a távolba révedve. Talán a piszkálódás mégsem bírt kellőfigyelemelterelő erővel.

- Miért , mi a baj velem? - kíváncsiskodott sértődést színlelve Link, miközben végigsimítot t atüskéin, ellenőrizve, hogy rendesen az égnek merednek-e.

- Lássuk csak... Te kretén!

- Ez ugye jót jelent? - bizakodott Link.

- Ó, hát persze! A lehető legjobbat - gúnyolódott nevetve Liv.

A jó öreg Link. A legcsekélyebb alapot is nélkülöző, vicces beképzeltsége kihúzott minket alegkétségbeejtőbb társas helyzetekből is.

- Halljátok ezt? - torpant meg hirtelen a lány. Általában az ének csak az én fülemben szólt ,és Lénához volt köze. Ezúttal azonban mindannyian hallot tuk, de a hangot össze semlehetet t hasonlí tani a Tizenhét holdat fülbemászó dallamával. Ellenkezőleg: az előadás

roppant hamis volt , még Lucille-nek is felállt tőle a szőr a hátán.

- Ez meg micsoda? - nézett körül döbbenten Link.

- Nem tudom, majdnem úgy hangzik, mint ... - és it t megálltam.

- Talán valaki bajban van? - emelte Liv a füléhez a tenyerét .

- Mintha az „Isten karjaiban megnyugodni”-t hallanám - mondtam.

Ez egy ősrégi egyházi ének volt , melyet a Nővérek gyülekezete rendszeresen műsorratűzött .

A következő kanyarnál Prue nénit lát tuk közeledni Thelma karján, miközben az idősasszony úgy dalolt , mintha vasárnapi istent iszteleten lenne a templomban. Fehér, virágmintásruhát viselt hozzáillő fehér kesztyűvel, és bézsszínű ortopéd cipőjében csoszogott .

Harlon James, aki méretben majdnem felvehette a versenyt a néni lakkbőr kézitáskájával, ot thaladt mögöttük. Úgy festet tek, mintha csak kedélyes vasárnap délutáni sétára indultak volna.

Lucille nyávogott egyet, és leült előt tünk a földre.

- Haver, most már látomásaim támadtak? - vakarta a fejét Link.

- Mert ezek nagyon úgy néznek ki, mint a hangyás nénikéd, meg a zsebbolhazsákja!

Nem tudtam rá mit mondani, én is azon törtem a fejem, hogy vajon nem valami Igézetnekvagyunk-e tanúi, mellyel félre akarnak minket vezetni? Mi van, ha közelebb megyünk, és Lenaanyja bújik ki a nénikém bőréből, és végez mindhármunkkal?

- Lehet, hogy Sarafine - gondolkodtam hangosan, keresve az értelmet az érthetet lenben.

- Nem hiszem - rázta Liv a fejét . - A Csapásosztók bele tudják ugyan vetí teni magukatvalaki másba, de nem tudnak egyszerre két testet elfoglalni, azaz a kutyát is beleszámítva,hármat!

- Ugyan ki számítaná be azt a vakarcsot? - grimaszolt Link.

Valami azt súgta legbelül, hogy legjobb lenne menekülőre fogni a dolgot, és majd aztánmegfejteni a rejtélyt . De észrevettek minket. Prue néni, illetve az a lény, aki Prue néninek adtaki magát, hevesen integetni kezdett a zsebkendőjével.

- Ethan! - szólí tot t meg.

- Megpróbáljunk elfutni? - nézett rám Link kérdőn.

- Nehezebb volt megtalálni téged, mint egy tucat macskát összeterelni! - kiáltot t rám idősrokonom, miközben a tőle telhető legnagyobb sebességgel csoszogott felénk a gyepen.Lucille, fejét oldalra billentve, rányávogott .

- Gyerünk, Thelma, ne maradj le!

Messziről is felismertem összetéveszthetet len, billegő járását, és parancsolóhanghordozása is egyértelműen a nénire vallot t .

- Nem, ez tényleg ő! - mondtam Linknek. Egyébként is késő let t volna menekülni.

- De hogy jutot tak le ide? - értet lenkedett a barátom, azonban hiába is várt tőlemmagyarázatot , ez egyszer épp olyan tanácstalan voltam, mint ő.

Azt még valahogy megemésztet tem, amikor megtudtam, hogy Carlton Eaton kézbesít i aLunae Libri leveleit is, de látni a százéves dédnagynénikémet, ahogy a vasárnapi ruhájában aJáratokban bandukol - ez már túlment minden határon.

A néni, a füves domboldalba döföt t bot jára támaszkodva igyekezett felénk.

- Wesley Lincoln! Csak állsz ot t , mint Bálám szamara, és tátot t szájjal nézed, ahogy egy idősasszony halálra erőlködi magát, ahelyett , hogy idejönnél, és felsegítenél a domboldalon? -rivallt rá meghökkent barátomra.

- Igen, asszonyom... Úgy értem, nem asszonyom... - hebegett Link, és majd felbukott , olyan

hévvel indult Prue néni segítségére. Végül ket ten közrefogtuk, és feltámogattuk adomboldalra; döbbenetünk azonban csak lassan hagyott alább.

- Prue néni, hogy jutot t le ide? - sikerült kinyögnöm a kérdést.

- Ugyanúgy, mint te, fiam! Az egyik ajtón át . Van egy közvet lenül az Első Metodistáktemploma mögött . Már akkor is azon át szöktem el a Bibliaóráról, amikor még annyi idős sevoltam, mint te!

- De honnan hallot t a Járatokról?

Sehogy sem tudtam felfogni. Talán követet t minket?

- Többször voltam én idelenn, mint ahányszor a bűnös megesküszik, hogy lerakja a kártyát !Azt hiszed, te vagy az egyet len, aki tudja, mi folyik ebben a városban?

Szóval tudja, hüledeztem. Közéjük tartozik, mint Anya, Marian, és Carlton Eaton - aHalandók közé, akik valamiféleképpen az Igéző világ részeivé váltak.

- Grace néni és Mercy néni is tudnak erről? - kérdeztem.

- Jaj, még csak az kéne - ingatta a fejét Prue néni. - Azok a lepcses szájúak akkor setudnának t itkot tartani, ha az életük múlna rajta! Édesapánk ezért csak engem avatot t be! Énaztán egy léleknek se kotyogtam ki, csak a végén Thelmának.

Nevezett szeretet teljesen megszorí tot ta a néni karját .

- Nekem is csak azért mondta el - árulta el mosolyogva -, mert már nem tud egyedül lejönni alépcsőn!

Prue néni erre meglegyintet te Thelmát a zsebkendőjével.

- Na, na, ne hazudj! Ez nem igaz! - t iltakozott .

- Ashcroft professzor küldte magukat utánunk? - nézett fel Liv idegesen a noteszából.

- Engem aztán senki nem küldözget sehova - horkant fel sértődötten Prue néni. - Kinőttemén már abból a korból, hogy ugráltassanak! Magamtól jöt tem! - bizonygatta, majd rámmutatot t : - Te viszont reménykedj benne, hogy Amma nincs még a nyomodban! Azóta, hogyelmentél, mást se csinál, csak csontokat főz!

Ó, ha tudta volna...

- Hát akkor mit keres idelent, Prue néni?

Még ha ismerte is a dörgést, a Járatok akkor sem tűntek biztonságos helynek egy éltes korúhölgy számára.

- Azért jöt tem, hogy ezeket odaadjam neked! - felelte, azzal kinyitot ta a táskáját , ésmegmutatta nekünk a tartalmát. A kisolló, a kuponok és a zsebkönyv méretű Biblia alólhatalmas kötegnyi, szépen összekötöt t , megsárgult papírlap kandikált ki.

- Rajta, fiam, vedd ki! - szólí tot t fel a néni, de ennyi erővel azt is mondhatta volna, hogyszúrjam le magam a kisollóval. Kotorászni az idős nagynénikém táskájában? Ez a déliillemszabályok legdurvább megsértése let t volna!

Liv, úgy tűnt, rájöt t , mi a gond.

- Szabad? - kérdezte.

Lehet, hogy a brit férfiaknak sem ildomos nők táskájában kutakodniuk.

- Hogyne, azér’ hoztam! - vágta rá türelmet lenül a néni, mire Liv óvatosan kiemelte a lapokat.

- Nagyon régiek - jegyezte meg, majd letet te a lapokat a puha fűre, és vigyázva leoldoztaróluk a madzagot. - Lehetet len, hogy ez az legyen, aminek látszik! - mondta elképedve.

Lehajoltam, és tüzetesen tanulmányozni kezdtem a lapokat. A rajtuk levő ábrák valamilyenvázlatok, talán építészet i tervrajzok lehettek. Különféle színekkel készítet te őketszemlátomást több kéz. A tökéletesen méretezett és nyí legyenes vonalak már-már kínos

pontossággal követték a négyzetrácsot. Liv kisimítot ta a lapot, és akkor lát tam, hogy ahosszú vonalak it t -ot t keresztezik egymást.

- At tól függ, mire gondolsz! - mosolyodon el a néni.

- A Járatok térképei? - találgatot t Liv reszkető kézzel, majd felnézett az idős hölgyre. - Nemsértem meg, asszonyom, ha megkérdezem, honnan szerezte ezeket? Soha nem lát tam ehhezfoghatót , még a Lunae Libriben sem!

Prue néni a legnagyobb nyugalomban kicsomagolt egy piros-fehér csíkos cukorkát, majd ígyfelelt :

- Apámtól kaptam, ő meg annak idején a nagyapámtól! Régebbiek, mint az országút!

Egy szót sem tudtam kinyögni. Amikor Lena azt hit te, hogy nélküle majd hétköznapi életetélhetek, nagyon tévedett ! A családfánk az átoktól függet lenül is összefonódott az Igézőkkel.

Meg a térképeikkel, amelyek most szerencsésen eljutot tak hozzám.

- És még távolról sincsenek készen! - folytat ta a néni. - Fiatal koromban nagyon jó műszakirajzoló voltam, de azóta az ízület i gyulladás kikezdte a vállamat!

- Megpróbáltam segíteni - vet te át a szót Thelma -, de nincs hozzá olyan tehetségem, minta nénikédnek!

Az asszony bocsánatkérő tekintet tel nézett Prue nénire, aki legyintet t a zsebkendőjével.

- Ezeket maga rajzolta? - kérdeztem döbbenten.

- Kivet tem belőle a részem - húzta ki magát büszkén a néni.

- De hát hogy lehet ez? - meredt a térképekre megilletődötten Liv. - Hiszen a Járatokvégtelenek!

- Apránként haladtunk. Ezek a térképek nem fedik le a Járatok egészét.

Leginkább a karolinai részt ábrázolják, és egy kicsit átnyúlnak Georgiába.

Körülbelül eddig jutot tunk.

Hihetet lennek tűnt. Az én szórakozott dédnagynénikém részt vet t az Igéző Járatoktérképeinek megrajzolásában?

- Hogy tudta mindezt elt itkolni Grace néni és Mercy néni elől? - kérdeztem, mert soha nememlékeztem olyan időszakra, amikor ők hárman ne let tek volna sülve-főve együtt .

- Nem laktunk mindig egy házban, Ethan - felelte Prue néni hirtelen olyan halk beszédreváltva, mintha at tól tartana, hogy két testvére hallgatózik valahol.

- És valójában nem bridzsezni járok csütörtökönként - tet te hozzá kacsintva.

Megpróbáltam megjeleníteni lelki szemeim előt t , amint Prue néni nagy szakértelemmelrajzolja az alagutak térképeit , miközben az AAFL többi idős tagja kártyázással üt i el az időt azegyházi társalgóban.

- Vigyétek őket magatokkal, biztos szükségetek lesz rájuk, ha már mindenáron idelennakartok mászkálni! - biztatot t minket a néni. - Egy idő után elég zavarossá válnak az alagutak.Régen egyszer addig kanyarogtam bennük, hogy a végén alig találtam vissza Dél-Karolinába!

- Köszönjük, Prue néni. De... - és it t elhallgat tam. Nem tudtam, hogy magyarázzam meg eztaz egészet: a Fénygömböt, a látomásokat, Lenát, John Breedet és a Nagy Gátat , a pályájárólelmozdult holdat és a hiányzó csillagot; a Liv óráján pörgő, megbolondult számokról nem isbeszélve. Sarafine-t és Abrahamet már szóba se akartam hozni. Ez a történet nem éppenGatlin egyik legidősebb polgárának való.

Prue néni azonban, mielőt t bármit is kinyöghettem volna, meglegyintet te az arcomat azsebkendőjével.

- El vagytok veszve fiam, mint disznó a mészárszéken! - jelentet te ki. - Ha nem akarod, hogyfejbe vágjalak egy karolinai mézes szószos üveggel, akkor nyisd ki a füled, de jól!

- Igen, asszonyom - biccentet tem.

Biztos voltam benne, hova akar majd kilyukadni a kiselőadásával; de akkorát tévedtem, mintSavannah Snow, amikor ujjat lan ruhában és a szájában rágóval jelent meg a templomikórusban.

- Figyelsz rám, fiam? - szegezte rám csontos ujját Prue néni. - Carlton át jöt t szimatolni, mittudok arról, hogy valaki feltörte az Igézők ajtaját a búcsúnál.

Aztán mesélte, hogy a Duchannes lány eltűnt , te és Wesley elszöktetek, azt a lányt megMariannái - tudod, aki tejet önt a teájába - mostanában nem látni sehol. Gyanúsnak tűnt ennyivélet len egybeesés, különösen Gat linben.

Ez aztán a meglepetés! Carlton pletykákat terjeszt .

- Bármiről is legyen szó, ezekre szükségetek lesz, így azt akarom, hogy vigyétekmagatokkal! Nincs időm sület lenségeket hallgatni!

Szóval jól gondoltam. Tudta, hogy megtesszük, amire készülünk, akár engedi, akár nem.

- Köszönöm, hogy így aggódik miat tunk, Prue néni! - hálálkodtam.

- Nem aggódok én! Feltéve, ha elviszitek a térképeket - mondta, és megpaskolta a kezem. -Meglelitek majd az aranyszemű Lena Duchannes-t .

Rossz pénz nem vész el!

- Remélem, asszonyom.

Prue néni ismét megpaskolta a kezem, majd a bot ja után nyúlt .

- Akkor hát fejezd be az öreg hölgyekkel való fecserészést, és menj elébe a bajnak, ha márnem akarsz kimaradni belőle! Fia Isten is úgy akarja, sikerülni fog! - biztatot t , majd elvezettetőlünk Thel-mát.

Lucille utánuk futot t egy darabig, nyakörvén csilingelt a kis csengettyű. Prue néni megállt , éselmosolyodott .

- Látom, még mindig megvan a macska! Alig vártam, hogy leoldozhassam a ruhaszárí tókötélről! Tud egy-két jó t rükköt! Majd meglátod. A bilétáját sem hagytad el, ugye?

- Nem, asszonyom, a zsebemben hordom - feleltem.

- Kell egy karika, hogy visszategyük a nyakörvére. Te csak őrizd meg a bilétát , én meg majdszerzek egyet!

Prue néni kicsomagolt egy újabb cukorkát, és ledobta Lucille-nek.

- Sajnálom, hogy aljas árulónak neveztelek, de tudod, hogy Mercy másképp nem let t volnahajlandó lemondani rólad! - szólt bocsánatkérőn a macskához, aki válaszul megszimatolta acukorkát.

Thelma integetet t , és felvillantot ta széles, Dolly Partonra emlékeztető mosolyát.

- Sok szerencsét, Szépfiú!

Néztem őket, ahogy lassan leereszkednek a domboldalon, és közben eltűnődtem, vajon mimindent nem tudok még a családom tagjairól. Akad vajon még köztük, aki látszólag szenilis ésütődött , valójában pedig árgus szemekkel figyeli minden lépésemet? Vagy aki szabadidejébenIgéző tekercseket és t itkokat őriz, eset leg olyan világról rajzol térképet, melyről Gat linlakosságának nagy része azt sem tudja, hogy létezik?

Lucille megnyalta a borsmentás cukorkát. Ha tudta is a választ , inkább megtartot tamagának.

- Rendben, szóval, van egy térképünk. Ez már valami, nem, Marian Kettő?

Link hangulata jelentősen javult Prue néni és Thelma felbukkanása óta.

- Liv? - szólí tot tam én is, de a lány nem felelt . Egyik kezével a notesze lapjait pörgette, a

másikkal pedig egy vonalat követet t a térképen.

- It t van Charleston - mutat ta -, és ez it t minden bizonnyal Savannah. - Így ha feltesszük,hogy a Fénygömb a déli út felé irányítot t minket, a part felé, akkor...

- Miért pont a part felé? - szakítot tam félbe.

- Egyenesen dél felé. Mintha a Déli Csillagot követnénk, emlékeztek? - dőlt hátra Livcsalódottan. - Olyan sok útelágazás van!

Ugyan csak néhány órányira vagyunk a Savannah-i Át járótól, ez idelent bármit jelenthet.

Igazat beszélt . Ha a tér és az idő szabályai nem egyeznek a fent i világban megszokottakkal,akkor azt sem lehet kizárni, hogy épp Kínában vagyunk.

- Még ha tudnánk is, hogy hol vagyunk, napokba telne megtalálni ezen a térképen!

- Nos, jobb, ha nekilátunk. Nincs más támpontunk.

A térkép mégiscsak adott egy halovány reménysugarat, hogy megtalálhatom Lenát. De nemtudtam eldönteni, hogy azért , mert az ábrák valóban elvezethetnek hozzá, vagy csak merthit tem ebben, bizakodóbbá váltam.

De mindez nem számít , ha időben megtalálom Lenát.

Ha Isten is úgy akarja.

JÚN. 19.

Rossz kislány

Derűlátásom rövid életűnek bizonyult . Minél erősebben győzködtem magam, hogymegtalálom Lenát, annál többször furakodott a gondolataimba John is. Mi lesz, ha Liv gyanújabeigazolódik, és Lena soha többé nem fog visszaváltozni azzá a lánnyá, akit azemlékezetemben őriztem? És fennáll a veszély, hogy már késő, keseredtem el, amikoreszembe jutot tak a kacskaringós fekete minták a kezén.

Akkor is ezen morfondíroztam, amikor a dalszöveg - először csak halványan - az elmémbekúszott . Egy pillanatra azt hit tem, Lena beszél hozzám. De amikor meghallot tam a már jólismert dallamot, tudtam, hogy tévedek.

Tizenhét hold, tizenhét év, Érezd a veszteséget, s tovább félj, Csak várd őt, ki elő is terem, Tizenhét könnycsepp, a szemedben...

Az Előrevetí tő Dalom. Próbáltam rájönni, ezúttal mit akar üzenni Anya. Nincs sok időd. Aszavak összefüggéstelenül kavarogtak az elmémben. Csak várd őt, ki elő is terem... Ez kirevonatkozik, talán Abrahamre?

És ha igen, akkor én ugyan mit tehetek?

Annyira belemerültem a dalszöveg kihámozásába, hogy észre sem vettem, hogy Linkhozzám beszél.

- Hallot tad ezt? - kérdezte.

- A dalt? - néztem rá.

- Milyen dalt? - értet lenkedett a barátom, majd intet t , hogy mindannyian maradjunkcsendben. Valami másra gondolt . Mintha elszáradt levelek ropogtak volna mögöttünk, és szélcsapkodta volna a fákat. Csakhogy még egy enyhe szellő sem mozgatta a levegőt!

- Én nem... - szólalt volna meg Liv, de Link elcsit í tot ta.

- Az összes amerikai srác ilyen bátor, mint t i? - biggyesztet te le ajkát a lány.

- Én is hallot tam! - jelentet tem ki. Körülnéztem, de egy élő lelket sem lehetet t látni. Lucille ishegyezte a fülét .

Minden olyan gyorsan történt, hogy követni is alig tudtam. Ugyanis nem élő lelket hallot tam.

Hanem Hunt ing Ravenwoodot, Macon testvérét - és gyilkosát.

Először fenyegető, cseppet sem emberi mosolyát pillantot tam meg. Az Incubus tőlünk aligegy méterre öltöt t testet , olyan gyorsan, hogy először csak egy ködfoltot lát tam. Aztán mégegy fajtársa jelent meg mellet te, majd még egy... A semmiből tűntek elő, egyik a másik után,sorban, mint a láncra fűzött gyöngyök.

Végül teljesen körbevettek minket.

Mindannyian Vérincubusok voltak, egyforma fekete szemmel és elefántcsontszínűszemfogakkal, egyet kivéve. Larkin, Lena unokatestvére és egyben Hunt ing csicskása, hosszú,barna kígyót tekert a nyaka köré, melynek sárga szeme volt , akár a gazdájának.

- Rezesfejű - közölte a fiú, miközben a veszedelmes állat lesiklot t a karján. - Alat tomos kis

jószág. Ugye nem akarod, hogy megharapjon? Nem mintha nem haraphatna meg sok egyébmás is!

- Egyetértek! - nevetet t fel Hunt ing, kivillantva félelmetes szemfogait . A háta mögött egyveszett vadállat kuporgott . A pofája bernáthegyire vallot t , de a fajtánál megszokott szelíd,álmos szemek helyett szúrós, sárga tekintet tel méregetet t minket. Hátán a szőrfelborzolódott , mint a farkasoknak. Szóval Hunt ing szerzett magának egy kutyát, vagy valamiolyasmit ...

Liv rémülten a karomba kapaszkodott , és ijedtében belém mélyesztet te a körmeit . Képtelenvolt levenni a szemét a Vérincubusról és annak fenevadjáról.

Biztosra vettem, hogy korábban legfeljebb az Igéző könyvekben látot t ilyen lényt.

- Falkavéreb. Arra van idomítva, hogy kiszagolja a vért . Tartsd magad távol tőle! - vigyorgotta Démon, majd cigaret tára gyújtot t .

- Á, Ethan, látom, felszedtél végre egy Halandó csajt - szólalt meg újra. - Ez jó hír, pláne,hogy neki legfeljebb könyveket kell őrizgetnie!

Hangosan kacagott saját , otromba tréfáján, majd nagy füstkarikákat lehelt az ég felé.

- Emiatt már majdnem úgy érzem, hogy legszívesebben elengednélek! - mondta, miközbenháta mögött vicsorgott a Falkavéreb. - De csak majdnem.

- Ny-nyugodtan elengedhet m-minket... - dadogta Link. - Nem mondjuk el senkinek, hogy it tjárt ! Esküszünk!

Erre az egyik Incubus hahotában tört ki. Hunt ing hátracsapta a fejét , mire alat tvalója rögvestelnémult . Nyilvánvaló volt , hogy ki a főnök.

- Miért is érdekelne, ha bárkinek elmondanátok? Kifejezetten szeretek a figyelemközéppont jában lenni, teátrális alkat vagyok! - jelentet te ki Hunt ing, majd, miközben végigengem nézett , közelebb lépett Linkhez. - Egyébként is, ugyan kinek mondanátok el? Most,hogy az unokahúgom megölte Macont! Erre nem számítot tam volna!

Hunt ing Falkavérebének már habzott a szája, és a többi csahosának is, az Incubusoknak,akik csak első ránézésre tűntek embereknek. Az egyikük közelebb araszolt Livhez, mire a lányhátrálni kezdett , és még görcsösebben szorí tot ta a karom.

- Miért nem hagytok fel az ijesztgetésünkkel? - szóltam rájuk.

Igyekeztem megőrizni hangomban a hidegvért , de nem hit ték el, hogy nyugodt vagyok, mertmindannyian bömbölve felnevettek.

- Szóval azt hiszed, hogy csak ijesztgetünk t iteket? No de Ethan, azt hit tem, ennél azértokosabb vagy! A fiaim éhesek, nem reggeliztünk!

- Csak nem azt akarja mondani, hogy... - rémüldözött Liv alig hallható hangon, mire Hunt ingrákacsintot t .

- Ne aggódj, kedvesem! Lehet szó arról is, hogy éppen csak megharapjuk a szép kisnyakadat, és magunk közé fogadunk!

A torkomban dobogott a szívem. Soha nem jutot t eszembe, hogy az Incubusok képesekmagukhoz hasonlóvá változtatni a Halandókat!

Vagy csak blöfföl?

Hunt ing néhány harangvirág közé hají tot ta a cigaret táját . Egy pillanatra megdöbbentem ahelyzet iróniáján. Egy falkányi bőrcuccba öltözött , cigaret tafüstöt eregető Incubus acsarkodikránk egy olyan derűs réten, ahol akár A muzsika hangját is forgathatták volna, és miközben afák ágain madarak énekelnek, végeznek velünk.

- Igazán kellemes veletek társalogni, de most már kezdem unni. Tudod, figyelemzavaromvan - gúnyolódott Hunt ing, majd elfordí tot ta a fejét , nagyobb ívben, mint ahogyan az egyember számára lehetséges lenne. Az én véremre szomjazott , míg a cimborái Linkre és Livre

fenték a fogukat. Hevesen vert a szívem, alig fogtam fel, hogy mi történik.

- Lássunk hozzá! - javasolta Larkin, majd kinyújtot ta kígyóéhoz hasonlatos, kétágú nyelvét.

Liv a vállamba fúrta az arcát; ezt már nézni sem bírta. Próbáltam valami mentő öt letetkitalálni. Tény, hogy nem vehetem fel a versenyt Hunt inggal, de az is igaz, hogy neki is lehetAchilles-sarka...

- Rajta! - vicsorí tot t Hunt ing a szolgáinak. - Egy se maradjon életben!

Elmém hevesen zakatolt . A Fénygömb! It t van nálam az aduász az Incubus ellen, ésfogalmam sincs, hogy kell használni!

- Nem - sut togta Liv. - Nincs értelme.

Lehunyta a szemét, én pedig közelebb húztam magamhoz. Úgy gondoltam, ha már meg kellhalnom, utolsó gondolatom a két lány legyen, akik fontosak számomra: Lena, akit már nemfogok tudni megmenteni, és Liv, akit épp most ölnek meg miat tam.

De Hunt ing nem támadott .

Ehelyett furcsán oldalra billentet te a fejét , mint amikor egy farkas fülel társa távoliüvöltésére. Hátrébb lépett , és a többi Incubus, Larkinnal és a démoni bernáthegyivel együtt ,követte példáját . Az alat tvalók nem tudták mitévők legyenek; kérdőn néztek egymásra, majdHunt ingra, várva a parancsát. Vezérük azonban egy szót sem szólt , csak lassan továbbhátrált , a többiek pedig, jobb hí ján, ugyanígy tet tek. Ahogy távolodtak tőlünk, Hunt ingarckifejezése egészen megváltozott , inkább hasonlí tot t emberre, mint a Démonra, akivalójában volt .

- Most mi történik? - sut togta Liv.

- Nem tudom! - feleltem, és úgy tűnt, Hunt ing csapata is erősen össze van zavarodva.Tovább köröztek körülöt tünk, de közben egyre messzebb kerültek tőlünk. Valami nyilvánhatot t rájuk, de mi?

- Még találkozunk - közölte Hunt ing a szemembe nézve. - Hamarabb, mint képzelnéd!

Szóval elmennek, gondoltam megkönnyebbülten, és feltűnt , hogy a vezér, mintha megakarna szabadulni valamitől - eset leg valakitől -, aki befurakodott az elméjébe, egyfolytábanrázza a fejét . A falkának ezek szerint új irányí tója akadt, akinek még ő is kénytelen voltengedelmeskedni.

Egy nagyon erős rábeszélő készséggel bíró irányító.

Aki nem mellesleg igen csinos is.

Pár méternyire a falka mögött Ridley támaszkodott egy fának nyalókáját szopogatva,miközben az Incubusok egyenként levetet ték anyagi formájukat, és elsuhantak.

- Ő meg kicsoda? - kérdezte Liv, mikor ő is észrevette. A Szirén, szőke hajában rózsaszíncsíkokkal, miniszoknyában, harisnyatartóban és tűsarkú szandálban nem is ütöt t el annyira akörnyezettől, mint ahogyan arra számítani lehetet t volna. Piroska Igéző változatáraemlékeztetet t , aki épp most viszi a mérgezett kalácsot gonosz nagymamájának. Liv aSzáműzöttek Klubjában nem nézte meg magának elég alaposan Ridley-t , de most bepótolta amulasztást .

- Ez az, igazi rossz kislány! - meredt Link elbűvölten megmentünkre.

Ridley - ahogy már megszokhattuk tőle - önbizalomtól túltengve, odabillegett hozzánk.

- Basszus, ez most sokat kivet t belőlem! - jegyezte meg.

- Te mentet tél meg minket? - kérdezte Liv még mindig döbbenten.

- Á, nem én, hanem Mary Poppins! Majd később ráértek megköszönni, most mielőbb el kelltűnnünk innen! Larkin egy idióta, Hunt ing bácsi viszont nagyon erős! Nem tudom sokáig abefolyásom alat t tartani!

A testvére, a nagybátyja - sok rohadt alma pottyant le Lenáék családfájáról.

Ridley megragadta a karom, azaz pontosabban Liv karját , mely még mindig az enyémetszorongatta. Levette a napszemüvegét, mire megcsillant aranyszín szeme.

- Mi lelte it t az embereket? - motyogott Liv, még mindig szédülten. - Állandóan MaryPoppinsszal hozakodnak elő. Talán az amerikaiak nem ismernek rajta kívül más brit irodalmialakot?

- Azt hiszem, még nem mutattak be minket egymásnak, pedig úgy tűnik, hogy mindenütt ot tvagy! - váltot t témát a Szirén, miközben összehúzott szemmel rám nézett . - Lenaunokatestvére vagyok, Ridley - mutatkozott be.

- Liv vagyok, együtt dolgozom a könyvtárban Ethannel.

- Nos, mivel lát talak már egy Igéző klubban, most meg egy Igéző Járatban találkozunk, talánnem tévedek, ha úgy vélem, nem arról a lepukkant gatfingi könyvtárról beszélsz. Ez viszont aztjelent i, hogy Őrző vagy. Jól sejtem?

- Valójában - engedte el Liv a karom -, még csak Őrzőtanonc vagyok, de meglehetősenszéles körű képzésben részesültem.

Ridley végigmérte Livet , majd, miközben lassan kicsomagolt egy rágógumit , így szólt :

- Talán mégsem lehetet t olyan széles körű, ha nem ismersz fel egy Szirént, amikor it t állelőt ted! - vetet te oda lekicsinylőn, majd Liv arcába fújt egy buborékot. - Mindenesetre, gyerünk,mielőt t a bácsikám ismét a saját fejével kezd gondolkodni! - sürgetet t minket.

- Nem megyünk veled sehova! - t iltakoztam.

Ridley erre a szemét forgatta, a rágót pedig jó hosszan kihúzta, majd az ujja köré tekerte.

- Ha inkább a nagybátyám ebédje akartok lenni, tőlem... Döntsetek, ahogy akartok, defigyelmeztet lek benneteket, undorí tó étkezési szokásai vannak!

- Miért segítet tél nekünk? Hol a csapda? - szegeztem neki a kérdést.

- Nincs it t semmiféle csapda - felelte Ridley, miközben Linket figyelte, aki most kezdettmagához térni a megrázkódtatásból, hogy újra lát ja. - Nem hagyhattam, hogy baj érje az éndrágaságomat!

- Persze, mert olyan sokat jelentek neked, mi? - mordult rá arrogánsán Link.

- Jaj, Cukipofa, ne nézz már olyan megsebzetten! Jót szórakoztunk, amíg tartot t !

Link megbántva érezte magát, és Ridley kényelmet lenül feszengett .

- Ha te mondod, kicsim... - gúnyolódott végül a barátom.

- Ne hívj kicsimnek! - csattant fel Ridley, majd megrázta a haját , és újabb buborékot fújt . -Döntsétek el, vagy követtek, vagy it t maradtok és szembeszálltok egyedül Hunt inggal! -mondta, azzal megindult az erdő sűrűjébe.

- A Vérfalka azon nyomban kiszimatol benneteket, ha megszűnik rajtuk a befolyásom!

Vérfalka. Elragadó név, gondoltam.

- Ridley-nek igaza van - öntöt te szavakba Liv azt , amit mindannyian gondoltunk. - Ha a falkaa nyomunkba ered, nem kell sok idő, hogy utolérjen minket! Nincs más választásunk - nézettrám, majd a Szirén után indult .

Tény, hogy nem volt kedvem Ridley-vel tartani, azonban az, hogy Vérincubusok gyilkoljanakmeg, semmivel sem tűnt kecsegtetőbb lehetőségnek.

Nem vitat tuk meg a dolgot Linkkel, de ő is hasonló véleményen lehetet t , mert elindult alányok nyomában.

Ridley igen céltudatosan tört előre, noha az sem kerülte el a figyelmemet, hogy Livmindvégig a keze ügyében tartot ta a térképeket. A Szirén, ügyet sem vetve a kitaposott útra,átvágott a mezőn, és megindult egy távoli facsoport felé.

Tűsarkú szandálja egyáltalán nem akadályozta a haladásban, sőt alig tudtunk vele lépésttartani.

Link előrekocogott , és megszólí tot ta:

- Szóval, Rid, igazából mit keresel errefelé?

- Igazán szánalmas ilyesmit bevallani, de azért jöt tem, hogy segítsek rajtad, meg azagyalágyult barátaidon - felelte flegmán a lány.

- Igen, persze - fojtot ta el Link a nevetést . - Már nem fognak rajtam a nyalókák, szóval fussneki újra, de most az igazat mondd!

Ahogy közeledtünk a fákhoz, az aljnövényzet egyre magasabb let t . Olyan gyorsan mentünk,hogy a levelek felsebezték a lábszáramat, de nem lassí tot tam.

Én is épp annyira meg akartam ismerni Ridley valódi szándékait , mint Link.

- Nincsenek hátsó szándékaim, Cukipofa! Nem miattad jöt tem, hanem, hogy azunokatestvéremnek segítsek.

- Mit érdekel téged, hogy mi van Lenával! - szóltam közbe, mire Ridley megtorpant, felémfordult és a szemembe nézett .

- Tudod, ki az, aki nem érdekel engem, Rövid Gyufa? Te! De valami oknál fogva közted ésLena közt Kötelék alakult ki, és valószínűleg te vagy az egyet len ember, aki meg tudja őtgyőzni, hogy forduljon vissza, mielőt t késő lesz!

Döbbenten megálltam, Liv pedig hideg tekintet tel nézett Ridley-re.

- Úgy érted, mielőt t eléri a Nagy Gátat? A helyet , amiről te meséltél neki?

Ridley szeme összeszűkült , ahogy Livre pillantot t .

- Adjatok neki kitüntetést ! Az Őrző csajszi tud egyet s mást.

Liv rezzenéstelen arccal, némán, vádlón nézett a Szirénre.

- Viszont nem én meséltem neki a Nagy Gátról, hanem John. Ő van érte annyira oda! -közölte Ridley.

- John? Tényleg, na ne mondd! Az a John, akinek te mutat tad be Lenát? Az a srác, akivelLena a te rábeszélésedre megszökött? - it t már szinte kiabáltam, és az sem érdekelt , ha azegész Vérfalka meghallja.

- Higgadj már le, Vőlegény! - csit í tot t Ridley. - Akár hiszed, akár nem, Lena magától döntarról, hogy mit csinál! Ő akart menni - tet te hozzá, némileg kevesebb éllel a hangjában.

Eszembe jutot t , amikor tanúja voltam John és Lena beszélgetésének a helyről, aholelfogadják őket olyannak, amilyenek. Ahol önmaguk lehetnek. Hogyne vágyott volna Lena oda!Hiszen egész életében erről álmodott !

- Mi ez a hirtelen pálfordulás, Ridley? Miért akarod most már megállí tani?

- A Nagy Gát veszélyes! Nem az, aminek ő gondolja.

- Úgy érted, Lena nem is sejt i, hogy Sarafine megpróbálja idő előt t előhívni a TizenhetedikHoldat? Amit persze te mindvégig pontosan tudtál, nem igaz?

A Szirén elfordí tot ta a fejét ; nyilvánvalóvá téve, hogy nem tévedek.

Ridley aztán elkezdte kapargatni körmeiről a lila lakkot; úgy látszik, mind a Halandók, mind azIgézők hajlamosak idegességükben ezt tenni.

- Sarafine nem egyedül csinálja mindezt - mondta. Eszembe jutot t , mit í rt Anya Maconnek.Abraham. Szóval Sarafine szövetkezett Abrahammel, mert kellet t neki valaki, aki elég erősahhoz, hogy segítsen előhívni az Igézők Holdját .

- Abraham - állapí tot ta meg Liv csendesen. - Még csak ez hiányzott .

- És ezt képes voltál elt itkolni Léna elől? - támadt Link Ridley-nek, megelőzve engem is. -

Tényleg ennyire elmebeteg vagy és ennyire romlot t?

- Én... - makogott a lány, de én a szavába vágtam.

- Csak gyáva, ennyi!

Ridley kihúzta magát, és arany szeme indulatosan villogott .

- Azért lennék gyáva, mert nem akarok meghalni? Van fogalmatok róla, mit tenne velem anagynéném, meg az a szörnyeteg?

Próbálta elnyomni a reszketést a hangjában, de sikertelenül.

- Megnézném, mit tennétek, ha szembe találnátok magatokat velük, Rövid Gyufa!Abrahamhez képest Sarafine olyan ártalmat lan, mint a cicuskád!

Lucille fújt .

- Nem számít - húzta ki magát még jobban Ridley -, csak Lena ne jusson el a Nagy Gát ig! Ésha meg akarjátok állí tani, jobb, ha belehúzunk! Nem tudom az oda vezető utat , csak azt , hogyhol váltam el tőlük.

- És akkor hogy akarsz eljutni a Nagy Gáthoz? - kérdeztem, még mindig kételkedve.Lehetet len volt megállapí tani, hogy hazudik-e!

- John ismeri az utat - állí tot ta.

- És ő tudja, hogy Sarafine és Abraham ott vannak? Netán egész végig az orránál fogvavezette Lénát?

- Nem tudom - ingatta a fejét Ridley. - Nehéz kiigazodni azon a srácon, vannak... furcsadolgai.

- És hogy győzzük meg Lenát, hogy ne menjen oda?

Egyszer már megpróbáltam lebeszélni a szökésről, és annak se let t jó vége.

- Az már a te dolgod. De ez talán segít - nyomott Ridley a kezembe egy viharvertjegyzetfüzetet , amit ezer közül is felismertem volna. Épp elég délutánt töltöt tem azzal, hogyLenát néztem, amint í r bele.

- Elloptad a naplóját? - meredtem Ridley-re, aki hátradobta a haját .

- Lopni, ez olyan csúnya szó! - fintorgott . - Mondjuk úgy, hogy kölcsönvettem, és inkábbhálás lehetnél nekem! Az is megeshet, hogy találsz valami hasznosat abban a gusztustalan,szent imentális csöpögésben!

Kicipzároztam a hát izsákomat, és belecsúsztat tam a jegyzetfüzetet . Különös érzés voltújra a kezemben tartani Lena lényének egy részét. Most már a lány t itkait a hát izsákombanhordtam, Anyáét pedig a hátsó zsebemben. Nem voltam benne biztos, hogy több t itok súlyátel bírnám viselni.

Livet viszont a jegyzetfüzet sorsánál jobban aggasztot ták Ridley szándékai.

- Várj csak... Most azt akarod, hogy elhiggyük, hogy jó útra tértél?

- A pokolba is, dehogy! Csontvelőig romlot t vagyok. Amúgy meg leszarom, hogy mit hiszel -mondta Ridley megvetően, miközben jelentőségteljes pillantást vetet t felém a szeme sarkából.- Inkább számomra nem egyértelmű, hogy t i mit kerestek it t !

Elálltam Ridley út ját , mielőt t elővenne egy újabb nyalókát, és rábírná Livet , hogy ajánlja felmagát Hunt ingnak desszertként.

- Ennyiről lenne szó? - kérdeztem. - Azt akarod, hogy segítsünk neked megtalálni Lenát?

- Pontosan, Rövid Gyufa! Lehet, hogy nem bírjuk egymást, de az érdekeink közösek.

Ridley végig Liv felé fordult , miközben hozzám beszélt .

- Ugyanazt az embert szeret jük, aki most bajban van! Így hát leléptem. Most pedighaladjunk, mielőt t a nagybátyám elkap benneteket!

- Hú, hát erre nem számítot tam - meredt Link elbűvölten Ridley-re.

- Ne képzelj bele többet a dologba, mint ami! - szólt rá szigorúan a lány. - Amint rávesszükLenát, hogy forduljon vissza, visszatérek az eredet i, gonosz énemhez.

- Sosem tudhatod, Rid - vigyorgott Link. - Még az is lehet, hogy ha megöljük a GonoszBoszorkányt, a Varázsló ad neked szívet!

Ridley elfordult , és a szandálja tűsarkát a sárba döfte.

- Mintha az annyira kéne nekem... - motyogta.

JÚN.19.

Következmények

Ridley villámgyorsan cikázott a fák között , mi meg próbáltunk lépést tartani vele. Livközvet lenül mögötte haladt, és sűrűn ellenőrizte a térképet meg a szelenométert . Nem bízotta Szirénben, ahogy Link és én sem.

Volt valami, ami nem hagyott nyugodni. Az egyik felem hit t Ridley-nek, és elképzelhetőnektartot ta, hogy a Sötét Igéző tényleg törődik Lena sorsával.

Persze ez nem tűnt túl valószínűnek, de arra jutot tam, hogy ha egy hajszálnyi esély ismutatkozik arra, hogy Ridley igazat beszél, akkor muszáj követnem.

Tartozom ennyivel Lenának, hiszen soha nem fogom tudni meghálálni, amit értem tet t !

Továbbra sem tudhattam, hogy lehet-e még közös jövőnk, hogy Lena visszaváltozik-evalaha azzá a lánnyá, akibe beleszeret tem. De ez most nem számítot t .

A Fénygömb egyre melegebb let t a zsebemben. Előhúztam, arra számítva, hogy aszivárvány valamelyik színében fog pompázni, de csak feketeség fogadott . A tárgy egészegyszerűen kiszámíthatat lanná vált .

Ridley, amikor meglát ta, elkerekedett szemmel meredt rá, és hosszú idő óta először, megállt .

- Ezt meg honnan szerezted, Rövid Gyufa? - kérdezte elhűlve.

- Mariantől kaptam - feleltem.

Nem akartam Ridley orrára kötni, hogy Anyáé volt , azt meg főleg nem, hogy ő kitől kapta.

- Hát, ez némileg a javunkra fordí that ja a dolgokat. Nem állí tom, hogy Hunt ingotbelezárhat juk, de talán falkája egyik tagját igen! - latolgatta esélyeinket a Szirén.

- Nem vagyok teljesen biztos benne, hogyan kell használni - vallot tam be, még így isszépítve az igazságot.

- Nocsak - vonta fel Ridley a szemöldökét -, Mindentudó kisasszony nem világosítot t fel?

Liv elvörösödött . A Szirén a legnagyobb nyugalomban kibontot t egy rózsaszín rágót, és aszájába hajtogatta. - Meg kell vele érinteni az áldozatot - árulta el hozzám hajolva -, és ez aztjelent i, hogy közel kell menned hozzá.

- Még csak az kéne! - t iltakozott Link, miközben Ridley mellé tolakodott . - Többen vagyunk,megoldjuk másképp! Hozzá vágjuk!

- Linknek igaza lehet - mondta Liv, miközben a füle mögé illesztet te a ceruzáját . Egész idáigjegyzetelt . - Én sem akarnék bármelyiküknek is a közelébe menni - ismerte el. - De ha nincsmás megoldás, meg kell kockáztatnunk!

- Nem elég csak hozzáérni, közben meg is kell Igézni! - figyelmeztetet t minket Rid. -Tudjátok, elmondani a varázsigét, és a többi.

A Sötét Igéző halványan mosolyogva egy fának támaszkodott . Tisztában volt vele, hogynem tudjuk a varázsigét. Lucille ot t ült a lábánál, és feszülten figyelte.

- Ha jól sejtem, nem fogod elmondani nekünk - mondtam nyersen.

- Én honnan is tudhatnám? Fénygömbök különben sem teremnek minden bokorban!

Liv szétterí tet te a térképet az ölében, és óvatosan kisimítot ta.

- Jó irányba megyünk - jelentet te ki. - Ha továbbra is kelet felé tartunk, ez az ösvény elvezet

minket a parthoz - mutatot t egy sűrű erdő felé.

- Biztos, hogy arra kell menni, be a susnyásba? - kérdezte kételkedve Link.

- Ne félj, Cukipofa! Majd fogjuk egymás kezét, én vezetem Jancsit , te meg Juliskát! -kacsintot t Ridley Linkre, mintha még bármi hatással lenne rá. Tény, valóban nem volt abarátom számára közömbös, de ennek már semmi köze nem volt Szirén adottságaihoz.

- Nekem jó lesz egyedül is. Miért nem csámcsogsz el még egy rágót? - felelte undokul Link,és, kikerülve a lányt , előrerobogott .

Úgy látszik, Ridley olyan volt , mint a bárányhimlő; csak egyszer tudta levenni a lábáról azembert .

- Meddig tart még? - türelmet lenkedett Ridley, és egy követ dobott a bokrok felé, melyekközt Link eltűnt .

- Hallot tam ám! - szólt ki az illetékes.

- Jó tudni, hogy legalább egy test i funkciód rendben van!

Liv rám nézett , és a szemét forgatta. Minél régebb óta gyalogoltunk, Rid és Link annáltöbbet civakodtak.

- At tól, hogy beszélsz hozzám, nem fog könnyebben menni!

- Talán menjek oda, és segítsek?

- Úgyse mernél!

Ridley nem teketóriázott , már indult is, mire Liv döbbenten meredt rá. A Szirén ennek lát tánelmosolyodott , és önelégülten visszaült .

Újra megnéztem a Fénygömböt, és lát tam, hogy a színe feketéről gyöngyházfényű kékreváltot t . Hát ezzel újfent nem megyünk sokra, gondoltam.

Lehet, hogy Linknek igaza van, és tényleg tönkretet tem.

Ridley egyszerre tűnt zavartnak és kíváncsinak. Nem tudtam volna megmondani, melyikérzés erősebb benne.

- Szóval, hogy is működik? - kérdezte.

- Mint egy iránytű. Világí t , ha jó felé megyünk - magyaráztam.

Legalábbis korábban így volt .

- Hmm. Nem tudtam, hogy ezek így viselkednek - vont vállat Ridley, és megint unott arcotvágott .

- Biztos vagyok benne, hogy sok mindent nem tudsz még - vetet te oda Liv ártat lanmosollyal.

- Vigyázz a szádra, vagy mindjárt rábeszéllek, hogy mártózz meg a folyóban! -fenyegetőzött válaszul Ridley.

Miközben a többiek vitatkoztak, én a Fénygömböt figyeltem. Megváltozott : fénye erősebbévált , és olyan tempóban lüktetet t , amilyet a Bonaventura Temetőben tet t látogatás óta nemláttam rajta. Liv-hez fordultam:

- Nézd csak, Le... Liv!

Ridley egy lapos pillantást küldött felénk, én meg jéggé dermedtem.

Majdnem Lenának szólí tot tam Livet !

Olyan gyorsan helyesbítet tem, hogy ő talán észre sem vette, Ridley-nek viszont nemkerülte el a figyelmét. A nyalókát ugyan nem vette ki a szájából, de szeme a döbbenettőlelkerekedett . Rám meredt, én pedig éreztem, hogy a saját akaratom fokozatosan elgyengül. AFénygömb kiesett a kezemből, és elgurult az erdő mohával borí tot t földjén.

Liv fölé guggolt .

- Ez különös - állapí tot ta meg. - Mit gondolsz, miért vibrál újra zölden?

Talán azt jelzi, hogy Amma, Arelia és Twyla újra meglátogatnak minket?

- Az is lehet, hogy bomba - szólt közbe Link, de én egy szót sem tudtam válaszul kinyögni,mert összecsuklot tam Ridley lábai előt t . A Szirén már jó ideje nem gyakorolta rajtamtermészetfelet t i hatalmát. Ahogy arccal a sáros földre estem, halovány gondolat futot t át azagyamon. Vagy Linknek van igaza, és már érzéket lenné vált a Szirén hatására, vagy a lánytényleg visszafogta magát vele szemben. Fia utóbbi, akkor újonnan vette fel ezt a szokást.

- Ha megbántod az unokatestvéremet - sziszegte Ridley -, sőt , ha csak megfordul afejedben bármi olyan, amivel megbánthatod, akkor nyomorult életed hátralevő részétrabszolgaként fogod leélni! Megértet ted, Rövid Gyufa?

A fejem, akaratomtól függet lenül, elfordult , annyira, hogy már majdnem a nyakam szegtem. Aszemem, noha be akartam csukni, makacsul nyitva maradt, így kénytelen voltam viszonozniRidley aranyló pillantását, mely oly fényesen lángolt , hogy egészen beleszédültem.

- Hagyd abba! - hallot tam meg Liv hangját . Megpróbáltam felállni, de még nem nyertemvissza a testem fölöt t az irányítást , így ismét a földre zuhantam. - Az isten szerelmére, mibajod?

A két lány farkasszemet nézett egymással. Liv a melle fölöt t keresztezte a karját , Ridleypedig meglegyintet te felé a nyalókáját .

- Nyugi már, Mary Poppins! Rövid Gyufa meg én barátok vagyunk!

- Nem úgy néz ki! - felelte Liv emeltebb hangon. - Ne felejtsd el, mindannyian az életünketkockáztat juk, hogy megmentsük Lenát!

Arcukat hirtelen vibráló fény világí tot ta meg: a Gömb megvadult , lüktetése még a fák ágaiközé is elért .

- Nem kell betojni - vetet te oda Ridley acélos tekintet tel.

Liv sem hagyta magát.

- Ne legyél már ennyire ostoba! Ha Ethan nem szeret i Lenát, akkor szerinted mit keresünkebben az istenverte erdőben, mi?

- Jó kérdés, Őrzőkém. Azt tudom, hogy én miért vagyok it t . De, hacsak nem vagy beleesve aVőlegénybe, nem egészen világos, hogy te mit keresel it t .

Ridley arca már csak pár cent ire volt Livétől, de a bátor Halandó lány most sem hátrált meg.

- Hogy én mit keresek it t? A Déli Csillag eltűnt , egy Csapásosztó a Nagy Gátnál idő előt telőhívja a holdat, és te még azt kérdezed, hogy mit keresek it t?

Ez most komoly?

- Szóval ennek semmi köze a Vőlegényhez?

- Ethan, aki jelen állás szerint senkinek nem a vőlegénye, semmit nem tud az Igézők világáról- jelentet te ki Liv teljesen higgadt hangon. - Nem tud benne eligazodni, és szüksége van egyŐrzőre.

- De te még csak Őrzőtanonc vagy! Tőled segítséget kérni olyan, mint ápolóra bízni aszívműtétet ! Ráadásul a munkaköri leírásod szerint nem is szabadna belebonyolódnod azeseményekbe. Úgyhogy amennyire én látom, nem lehetsz éppen mintaszerű Őrző!

Ridley-nek igaza volt ; az Őrzőknek szigorú előírásokhoz kellet t tartaniuk magukat, és Livezeket sorra megszegte.

- Lehet - ismerte el a lány viszont kiváló csillagász vagyok! Nélkülem nem tudnátokhasználni ezt a térképet, ahogyan nem tudnátok megtalálni sem a Nagy Gátat , sem Lenát!

A Fénygömb kihűlt a kezemben, és ismét feketére váltot t .

- Lemaradtam valamiről? - lépett elő Link a bokor mögül, miközben felhúzta a sliccét. Alányok felé kapták a fejüket, én meg igyekeztem talpra állni a sárból.

- Áh, mindig ez van! - legyintet t a barátom. - Kimaradok minden jóból!

- Mi a...? - kapott Liv a szelenométere felé. - Valami nincs rendjén. A mutatók megőrültek!

A fák közül robajló zaj hallatszott , mely visszhangot vert az egész erdőben.

Hunt ing utolért minket, gondoltam. Aztán eszembe jutot t még egy eshetőség, ami szinténnem kecsegtetet t túl sok jóval.

Talán valaki más, akinek nem tetszik, hogy követ jük. Valaki, aki képes uralni a természeterőit .

- Gyerünk! - sürgettem a többieket.

A recsegés-ropogás felerősödött . Két fa, mindenféle előjel nélkül, kidőlt , és alig egy hajszálonmúlt , hogy el nem találtak. Hátráltam. Amikor legutóbb történt hasonló, az bizony nem balesetvolt !

Lena! Te vagy az?Szerte körülöt tünk hatalmas, mohával borí tot t tölgyek és fenyők szakadtak ki gyökerestől a

földből, majd nagy puffanással a földre csapódtak.

Lena, fejezd be!- Csomagolj ki egy nyalókát, kicsim! - hebegte Link, miközben Ridley felé bot ladozott .

- Már megmondtam, hogy ne hívj így! - ellenkezett a lány, és sajnos ennél több nem tellet ttőle.

Hosszú órák óta első alkalommal megpillantot tam az égboltot . Csakhogy most sötétbeborult : az Igéző mágia fekete felhői gyülekeztek a fejünk fölöt t . Aztán, messziről, demegéreztem valamit .

Azaz, meghallot tam valakit .

Lenát.

Ethan, menekülj!Igen, az ő hangja volt , hosszú idő óta újra hallot tam. De ha Lena azt mondja, fussak, ki

tépkedi ki a fákat a földből?

Lena, mi történik?Nem hallot tam a választ . A látásomat is elhomályosítot ta a sötétség; az Igéző felhők oly

sebesen száguldottak az égen, mintha üldöznének minket. Aztán észrevettem, hogy mik isazok valójában.

- Vigyázzatok! - kiáltot tam, majd hátrarántot tam Livet , Linket pedig, az utolsó pillanatban,Ridley felé löktem. Mind a négyen bezuhantunk egy bokorba, éppen amikor fenyőfák kezdtekel záporozni az égből. Az ágak, éppen ot t , ahol az imént álltunk, óriási halomban értek földet. Afelszálló por csípte a szemem, és semmit sem lát tam. A torkomba is jutot t belőle, így rám törta köhögés.

Lena hangja elhalt , valami mást hallot tam meg helyette: zümmögést, mintha dühösméhrajba bot lot tunk volna, melynek mind az ezer tagja kész ölni a királynőért .

A por olyan sűrűn kavargott , hogy alig tudtam kivenni magam mellet t az alakokat. Link aföldön feküdt, és az egyik szeme fölöt t vérzett a homloka.

Ridley nyöszörögve ölelte át , és akkor lát tam, hogy barátomat a földre szegezte egy óriásifaág.

- Térj magadhoz, Cukipofa, kérlek! - hallot tam a Szirén pániktól remegő hangját .

Amikor feléjük kúsztam, a lány hátrált , és színt iszta rémület ült ki az arcára.

Nem tőlem ijedt meg, hanem valamitől a hátam mögött .

A zümmögő hang egyre erősödött . Éreztem, ahogy az Igéző sötétség hidege valósággaléget. Amikor megfordultam, a hatalmas tűlevélhalom, mely az imént kis hí ján betemetettminket, piramissá állt össze. A képződmény tetején halot t i máglya jelent meg. Az óriásihamvasztó emelvény egyenesen az égre mutatot t .

De a lángok nem vörösen lobogtak, és hőt sem árasztot tak. Aranylot tak, mint Ridley szeme,és csak hideget, fájdalmat, félelmet bocsátot tak ki magukból.

- It t van - rebegte Ridley még kétségbeesettebb, elhaló hangon.

Felnéztem. A máglya sistergő, sárga lángjaiból kőlap emelkedett ki, melyen egy nő feküdt.Majdhogynem békésnek tűnt, akár egy halot t szent is lehetet t volna, akit most készülnekvégighordozni az utcákon. Csakhogy a jövevény nagyon távol állt a szentektől.

Sarafine volt .

Szeme kipattant, ajka rideg mosolyra húzódott . Nyújtózott , mint egy szunyókálásból ébredőmacska, aztán felállt , és kiegyenesedett a kövön. Olyan mélyen álltunk alat ta, hogy ötven lábmagasnak tűnt.

- Talán másra számítot tál, Ethan? - gúnyolódott . - Megértem, hogy össze vagy zavarodva.Ismered a mondást: az alma nem esik messze a fájától. És ez a mi estünkben napról napravilágosabban beigazolódik!

A szívem hevesen vert . Lát tam Sarafine vörös ajkát , hosszú, fekete haját ...

Elfordultam. Nem akartam látni az arcát, mely oly kísértet iesen hasonlí tot t Lenáéra.

- Távozz tőlem, boszorkány! - sziszegtem.

Ridley tovább sírt , miközben összekuporodott Link mellet t , és, mint aki megtébolyodott ,előre-hátra ringatózott .

Lena? Hallasz engem?Sarafine kísértet ies hangja felszállt a lángokkal.

- Nem érted jöt tem, Ethan! Téged meghagylak az én drága kislányomnak.

Ugye milyen sokat komolyodott az idén? Nincs annál szebb, amikor egy szülő tanúja lehet,ahogy a gyermeke kibontakoztat ja a benne rejlő lehetőségeket! Ez nagy büszkeséggel tölt elegy édesanyát.

- Tévedsz! - ellenkeztem, miközben néztem, ahogy a lángok a lábát nyaldossák. - Lena nemolyan, mint te!

- Azt hiszem, ezt már nem először hallom. Talán Léna születésnapján is pont ezt mondtad.Csakhogy akkor hit tél benne, most meg hazudsz. Tudod nagyon jól, hogy elvesztet ted őt .Nem változtathatsz azon, aminek meg kell történnie.

A lángok már a derekáig értek. Sarafine is örökölte a Duchannes nők szép arcvonásait , deazok rajta mégis torznak tűntek.

- Lehet, hogy én nem változtathatok rajta, de Léna igen! Megteszek bármit , hogymegvédjem!

Sarafine elmosolyodott , én pedig megborzongtam. Mosolya annyira hasonlí tot t arra, amit azutóbbi időben Lena arcán figyeltem meg! Amikor a lángok már a mellénél jártak, a nő eltűnt .

- Olyan erős vagy, annyira hasonlí tasz az anyádra. Valami ehhez hasonlók voltak az őutolsó szavai is. Vagy mégsem?

Suttogást hallot tam a fülemben.

- Látod, el is felejtet tem, mert annyira lényegtelen!

Jéggé dermedtem. Sarafine most közvet lenül mellet tem állt , még mindig magán viselve alángkoszorút . Tudtam, hogy ez nem e világi tűz, mert minél közelebb jöt t , annál jobban

dideregtem.

- Anyád nem számítot t - mondta. - Halála nem mondható sem nemesnek, sem fontosnak.Akkor éppen arra támadt kedvem, hogy megöljem. De semmi jelentőséggel nem bírt ! - Alángok már a nyakáig értek, ellepve az egész testét . - Ahogyan te sem - tet te hozzá.

A torkának ugrot tam, ki akartam tépni, a kezem azonban átsiklot t rajta, mintha csak alevegőben kapálóznék. Nem volt ot t valóságosan, csak kivetülés formájában! Hiába akartammegölni, még csak meg sem tudtam érinteni!

- Csak nem hiszed, Halandó - kacagott fel Sarafine -, hogy majd arra vesztegetem a drágaidőmet, hogy hús-vér alakban jöjjek ide? - vetet te oda gúnyosan, majd Ridley-hez fordult , aki,tenyerét szájára szorí tva, szünet nélkül ringatózott . - Hát ez igazán mulatságos, nemgondolod? - kérdezte tőle, majd felemelte a kezét, és hirtelen szétnyitot ta az ujjait .

A Szirén erre felállt , és a saját torkát szorongatta. Aztán lát tam, hogy a tűsarkaielemelkednek, és lebegni kezdenek a föld felet t , miközben az arca egyre jobban elkékül, ahogyönmagát fojtogat ja. Haja ernyedten hullot t a vállára; úgy állt ot t , mint egy élet telen rongybaba.

Sarafine tünékeny alakja Ridley testébe olvadt, mire a lány bőre, haja, szeme sárgánfelizzott ; a pupillája is egészen eltűnt a ragyogásban! Nem volt elég, hogy a sötét erdő feléfordultam, el kellet t takarnom a szemem is. Ridley - mintha marionettbáb lenne, és valakizsinóron rángatná - hirtelen felkapta a fejét , és így szólt :

- Az erőm egyre növekszik. Hamarosan eljő a Tizenhetedik Hold - idő előt t , amit csak egyanya képes elérni! Én döntöm el azt is, hogy mikor nyugszik le a nap! A csillagokat iskimozdítot tam a pályájukról a gyermekem kedvéért , aki, ha majd Kiválaszt ja magát, az énoldalamra áll! Csak az én lányom volt képes ellenállni a Tizenhatodik Holdnak, és csak éntudom siet tetni a Tizenhetediket!

Az egész világon nincs hozzánk hasonló. Mi vagyunk a kezdet és a vég - fejezte be, ésRidley teste bénultan zuhant a földre.

A Fénygömb valósággal égett a zsebemben. Reméltem, hogy Sarafine nem veszi észre.Eszembe jutot t a vibrálás - a tárgy próbált figyelmeztetni!

Hallgatnom kellet t volna rá.

- Cserbenhagytál minket, Ridley - vádaskodott a Csapásosztó. - Áruló vagy.

És Apánk nem lesz olyan elnéző, mint én!

Apánk - ez csak egyvalakire vonatkozhat. A ravenwoodi Vérincubusok ősére, arra, akielindí tot ta ezt a vonalat : Abrahamre.

- Tőle kapod meg a büntetésed, nem veszem el az örömét! - visszhangzott Sarafine hangja,túlharsogva a lángok sistergését. - De én feleltem érted, és te szégyent hoztál rám! Így hátnem távozom anélkül, hogy búcsúajándékot adjak neked! - mondta, majd fenyegetőn magasraemelte két karját . - Mivel annyira serényen segíted ezeket a Halandókat, et től a pillanattólfogva te magad is Halandóként fogsz élni, és Halandóként halsz majd meg! Erőd visszatér aSötét Tűzbe, amelyből születet t !

Ridley teste megfeszült , és a lány fájdalmas üvöltése visszhangzott az erdőben. Aztánhirtelen elnémult . A kidőlt fák, a tűz, Sarafine, minden eltűnt, és az erdő visszaváltozottolyanná, amilyen alig néhány perccel korábban volt .

Sötét let t ismét és zöld, tele büszkén az égre törő fenyőfákkal, tölgyekkel. Az utolsó ág isvisszakerült a helyére, mintha mi sem történt volna.

Liv - noha az arca sáros és véres volt - úgy tűnt, épségben átvészelte a történteket; egyműanyag palackból megitat ta Ridley-t , aki holtsápadt arcával igen rosszul festet t .

- Ehhez hihetet lenül erős mágia kellet t . Hogy egy kivetülés képes legyen megszállni egySötét Igéző testét ... - csóválta Liv a fejét . Megérintet tem a sebet a szemöldökénél, mirefelszisszent. - Ráadásul - folytat ta -, még Igézett is közben, már ha igaz, amit Ridleyképességeiről állí tot t .

Kételkedve néztem a megviselt lányra: elég nehéz volt elképzelnem a Szirént a RábeszélésEreje nélkül.

- Akárhogy is - jelentet te ki Liv -, Ridley egy jó darabig nem lesz a régi, legalábbis átmenet ilegbiztos nem.

Aztán bevizezte a pulóvere alját , hogy megtörölje az álélt lány arcát.

- Fel sem fogtam, micsoda kockázatot vállalt azzal, hogy idejöt t ! Nagyon a szívén viselhet i asorsotokat! - vélekedett .

- Csak egyvalakiét - helyesbítet tem, miközben segítet tem talpra állí tani a gyengélkedőt.Ridley felköhögte a vizet , majd, szétkenve ciklámen rúzsát, kézfejével megtörölte a száját . Úgyfestet t , mint egy pórul járt pomponlány, aki túl sokszor húzta meg az iskolabálrabecsempészett piásüveget.

- Link? - nyöszörgött .

A barátom mellé térdeltem. A faágnak, ami rázuhant, nyoma sem volt , ő maga viszonttovábbra is fájdalmasan nyögött . Lehetet lennek tűnt, hogy megsérült , hiszen a történtekneksemmi nyoma nem maradt - a kidőlt fák eltűntek, még egy árva gally sem volt sehol letörve!Link karja mégis csúnyán belilult , kétszeresére feldagadt, a nadrágja pedig elszakadt.

- Ridley? - ez volt az első szava, ahogy kinyitot ta a szemét.

- Semmi baja - nyugtat tam meg. - Mindenki jól van - biztosí tot tam, és tovább hasítot tam anadrágot a sérült lába felet t . A térde erősen vérzett .

- Mit bámulsz? - próbált Link nevetni.

- Azt a rusnya képedet - hajoltam fölé, ellenőrizve a pupilláit .

Megállapí tot tam, hogy nincs agyrázkódása.

- Azért megcsókolni nem fogsz, ugye?

Annyira megkönnyebbültem, amikor lát tam, hogy megmarad, hogy abban a pillanatban talánmég az is kitelt volna tőlem.

- Szeretnéd, mi?

JÚN. 19.

A jelentéktelen

Aznap éjjel az erdőben aludtunk a valaha látot t leghatalmasabb fa kiálló gyökerei közt . Linktérdét bekötöztük a váltópólómmal, karját pedig, a jacksonos pulóverem egy darabjánakfelhasználásával, sínbe tet tük. Ridley a fa túloldalán feküdt, és tágra nyí lt szemmel, szót lanulmeredt az égre. Azon merengtem, vajon most a Halandók egét lát ja? Kimerültnek tűnt, de nemtartot tam valószínűnek, hogy egy szemhunyásnyit is tud majd aludni.

Vajon mire gondolhat, tűnődtem. Megbánta, hogy a segítségünkre sietet t? És valóbanelvesztet te az erejét?

Milyen érzés lehet Halandónak lenni annak, aki világ életében más volt , több volt? Aki sohanem érezte - ahogyan Mrs. English tavaly fogalmazott - „az emberi lét tel járókiszolgáltatot tságot”? A tanárnő H. G. Wells hőséről, a láthatat lan emberről beszélt , de abbana pillanatban Ridley sem tűnt kevésbé elveszettnek.

Lehet még valaki boldog, ha egyszer ráébred, hogy többé már nem különleges?

Na és Lena, ő lehet még valaha boldog? Vagy, ha velem élné az életét , az éppen olyankiábrándító lenne számára, mint ami Ridley-vel történt? Nem szenvedett már így is épp elegetmiat tam?

Az erejétől megfosztot t lányhoz hasonlóan nekem sem jöt t álom a szememre, én viszontnem az eget bámulva akartam tölteni a kényszerű ébrenlét óráit .

Jobban érdekelt , hogy mi van Lena naplójában. A lelkem mélyén tudtam, hogy ezzel durvánmegsértem az illendőséget, nem tartom t iszteletben a magánszféráját ; ugyanakkor nemkizárt , hogy a gyűröt t oldalakon rábukkanok valamire, ami segítségünkre lehet. Egyórányivívódás után meggyőztem magam, hogy jelen helyzetben nem elí télendő, ha belenézek afüzetbe, így aztán kinyitot tam.

Először nehezemre esett az olvasás, mert az egyedüli fényforrás a telefonom kijelzője volt .Miután a szemem hozzászokott a gyér világí táshoz, a vonalas lapokról Lena kézírása nézettrám. A születésnapja óta épp elégszer lát tam már ezeket a szálkás betűket, de nemgondoltam, hogy valaha is képes leszek megszokni őket. Annyira elütöt t a lányos, kerekbetűktől, melyekkel Macon halála előt t í rt ! Egyáltalán, már az is meglepett , hogy végre í rot tszavakat látok, a hónapok óta szokásos temetői fényképek és fekete minták helyet t . A SötétIgéző jelek azért most sem maradtak el, ot t kanyarogtak az összes margón. Az első néhánybejegyzés alig pár nappal Macon halála után születet t , amikor még rendszeresen írt .

Febr.. 14. üres zsúfolt nappalok-éjszakák / minden változatlan (többé kevésbé)/ vakmerővagyok és félek / várom, hogy az igazság megfojtson álmomban / már ha valaha fogok mégtudni aludni

Vakmerő vagyok és félek. Értet tem, mert pontosan így viselkedett . Kívül vakmerő volt , belülret tegett . Mint akinek már semmi vesztenivalója nincs, de ebbe a semmibe még görcsösenkapaszkodna.

Továbblapoztam, és az egyik keltezésen megakadt a szemem. Jún. 11. Az utolsó tanításinap.

Jún. 11. A sötétség ólálkodik, és azt hiszem, hogy meg tudom őt állítani / megfojthatom atenyeremmel / de amikor a kezemre nézek, rájövök hogy üres / és az ujjai csendesen körémfonódnak Újra és újra elolvastam ezt a részt . Ezt arról a napról í rta, amikor kimentünk a tóhoz,

és kissé messzire ment. Amikor akár meg is ölhetet t volna. De ki az, akiről beszél? TalánSarafine?

És mióta küzd ezzel az érzéssel? Mikor kezdődött? Aznap éjjel, amikor Macon meghalt?Vagy amikor elkezdte a halot t nagybátyja ruháit viselni?

Tudtam, hogy jobb lenne becsuknom a füzetet , de képtelen voltam rá. A szavait olvasnimajdnem olyan volt , mint ha újra hallanám a gondolatait . Olyan régóta kellet t nélkülöznöm, ésmost nem tudtam betelni vele. Így hát továbblapoztam, keresve a napokat, melyekszüntelenül kísértet tek.

JÚN. 14. halandó szívek és halandó félelmek / meg tudják osztani egymással, én megelengedem őt, mint a verebet A veréb az Igézők szemében a szabadságot jelképezi.

Egész végig azt hit tem, hogy le akar rázni, holot t valójában megpróbált elengedni. Mintha aziránta érzett szerelmem ketrec let t volna, amiből nem tudok kiszabadulni.

Most már becsuktam a füzetet ; eljutot tam arra a pontra, ahol már fájt olvasni, mivel Lenanagyon távolra sodródott tőlem - mindenféle értelemben.

Nem messze tőlem Ridley továbbra is üres tekintet tel meredt a Halandó csillagokra.Életünkben először ugyanazt lát tuk az égen.

Liv két kiálló gyökér közé vackolta el magát, köztem és Link között . Miután megtudtam azigazat Lena születésnapjáról, arra számítot tam, hogy Liv iránt i érzelmeim egy csapásramegszűnnek. Ehhez képest azon kaptam magam, hogy elgondolkodom, mi let t volna, ha adolgok másképp alakulnak, ha soha nem ismerem meg Lenát, vagy ha soha nem ismerem megLivet...

A következő órákban Liv arcát néztem, ahogy békésen alszik. Gyönyörű volt .

Nem Lena módjára, másképp. Elégedettséget sugárzott , mint egy verőfényes nyári nap, egypohár hideg tej, egy, még ki sem nyitot t új könyv...

Szenvedésnek, kétségeknek semmi jelét nem mutatta; úgy nézett ki, ahogyan én akartamérezni magam.

Halandónak. Reménytelinek. Elevennek.

Amikor végre elnyomott az álom, sikerült elérni ezt az érzést. Ha csak egy percre is...

- Ébredj, Álomszuszék! - rázott fel Lena. - Beszélnünk kell!

Elmosolyodtam, és a karomba vontam. Megpróbáltam megcsókolni, de nevetet t éselhúzódott .

- Ez nem olyan álom!

Felültem és körülnéztem. Macon ágyában voltunk, a föld alat t i szobájában.

- Dehogynem, nekem minden álmom olyan, Léna! Már majdnem t izenhét vagyok!

- De ez az én álmom, nem a t ied! És én még csak négy hónapja múltam t izenhat.

- Nem lesz dühös Macon, ha it t talál minket?

- Macon meghalt , elfelejtet ted? Látszik, hogy még alszol!

Igaza volt . Minden kiment a fejemből, de a tények mázsás súlyként zuhantak rám, éskezdtek újra nyomasztani: Macon nincs többé, a megállapodás...

Lena pedig elhagyott . Azaz, úgy tűnik, mégsem, ha egyszer it t van.

- Szóval ez most álom?

Próbáltam küzdeni, nehogy teljes erővel elárasszon a veszteség fájdalma, a tet teim miat t

érzett bűntudat, és mindaz, amivel tartozom neki.

Lena bólintot t .

- És kinek az álma? Én álmodlak téged, vagy te engem? - kérdeztem.

- Nem mindegy, ha rólunk szól? - igyekezett kitérni a válaszadás elől.

- Ha majd felébredek, már nem leszel it t? - próbálkoztam újra a kérdezősködéssel.

- Nem. De muszáj volt beszélnem veled. És ez az egyet len módja.

Az én fehér pólómat viselte, az egyik legrégibbet, legpuhábbat.

Kócos volt és elbűvölő: ahogyan a legjobban tetszett nekem, miközben ő azt hit te, hogypocsékul néz ki.

Átöleltem a derekát, és magamhoz húztam.

- Lena, lát tam az anyukámat! Mesélt Maconről. Szerintem szeret te őt .

- Szeret ték egymást. Előt tem is megjelentek a látomások.

Tehát ilyen értelemben még mindig nem szakadtunk el egymástól. A megkönnyebbüléshulláma futot t át rajtam.

- Olyanok voltak, mint mi, Lena - állapí tot tam meg.

- És nem maradhattak együtt , ahogyan mi sem - kontrázott rá a lány.

Legutolsó kétségem is elszállt afelől, hogy ez álom, ugyanis ezeket a szörnyű igazságokateddig csak valami különös távolságtartással tudtuk kimondani, mintha mindez mássaltörténne. Lena a mellkasomra hajtot ta a fejét , és a rászáradt sárdarabokat szedegette le apólómról. Hol let tem ilyen piszkos?

Próbáltam visszaemlékezni, de semmi nem jutot t eszembe.

- Most mitévők legyünk, Lena? - kérdeztem.

- Nem tudom, Ethan. Nagyon félek - vallot ta be a lány.

- Te mit akarsz?

- Téged - sut togta.

- Akkor miért ilyen nehéz?

- Mind tévedtünk - hajtot ta le a fejét Lena. - Minden olyan rosszul alakul, ha veled vagyok!

- És ez is rossz? - kérdeztem, miközben még szorosabban magamhoz húztam.

- Nem. De már nem számít , hogy én mit érzek - közölte, és éreztem, hogy nagyot sóhajt .

- Ezt meg ki mondta neked?

- Magamtól is tudom.

A szemébe néztem. Aranyszínben csillogott .

- Nem mehetsz el a Nagy Gát ig! - próbáltam lebeszélni. - Fordulj vissza!

- Most már nem tehetem! A végére kell járnom! - erősködött .

- És annak, hogy kettőnkkel mi lesz, miért nem kell a végére járnod? - kérdeztem, miközbenegy hajt incsével játszadoztam.

- Mert azt , hogy veled mi lesz a vége, már tudom!

- Éspedig?

- Ez - mondta, majd odahajolt hozzám, és megcsókolt . Haja esőként borí tot ta el az arcomat.Magunkra húztam a takarót , és ő közelebb bújt hozzám. Ahogy egyre hevesebbencsókolóztunk, éreztem, hogy az érintésétől felforrósodom.

Megfordultunk az ágyban, előbb én feküdtem rajta, majd ő kerekedett fölém. A hőség

fokozódott , már alig kaptam levegőt. Úgy éreztem, a bőröm mindjárt lángra kap, és amikorelhúzódtam tőle, valóban ez történt.

Mindketten tüzet fogtunk. A fellobbanó lángok magasabbra csaptak, mint ameddig ellát tunk,és az ágyról kiderült , hogy valójában kőlap. Körülöt tünk minden égett , elborí tot t minketSarafine tüzének sárga lángja.

Lena felsikoltot t és belém kapaszkodott . Lefelé néztem, és felismertem, hogy a kitört fákbólemelt piramis tetején vagyunk. A kőbe, amelyen feküdtünk, különös kör volt vésve, valamiféleSötét Igéző szimbólum.

- Lena, ébredj! - kiáltot tam. - Ez nem te vagy. Nem te ölted meg Macont!

Nem fogsz Sötét té válni! A Könyv a hibás! Amma mindent elmondott !

A halot t i máglya nekünk égett , nem Sarafine-nek. Hallot tam a nevetését - vagy Lenáé volt?Már nem tudtam a kettőt megkülönböztetni.

- Lena, hallgass rám! Erre semmi szükség...

A lány sikí tot t , és nem tudta abbahagyni.

Mire felébredtem, a lángok mindkettőnket elemésztet tek.

- Ethan? Ébredj! Mennünk kell!

Zihálva, izzadságban úszva ültem fel. Kinyújtot tam a kezem, de semmi. Nem lát tamégésnyomot, de még csak egy karcolást sem. Ez most kivételesen csak egy rémálom volt .Körülnéztem. Liv és Link már felkeltek. Megdörzsöltem az arcom. A szívem még mindighevesen vert , mintha az álom valóság let t volna, és csak kévésén múlt volna az életem. Ismételtűnődtem azon, hogy ez az én álmom volt -e, vagy Lenáé, és az is szöget ütöt t a fejembe,hogy vajon tényleg így fogjuk végezni? Tűzhalállal, ahogyan Sarafine szeretné?

Ridley egy kövön ült , nyalókát szopogatva, ami az új körülmények ismeretében némiképpszánalmasnak tűnt. Úgy lát tam, hogy az éjszaka folyamán a döbbenetből a tagadás fázisábajutot t , mert úgy viselkedett , mintha mi sem történt volna. Egyikünk sem tudta, mit lehetneilyenkor mondani. A poszttraumás stressz szindrómában szenvedő háborús veteránokhozhasonlí tot t , akik, hiába tértek haza, azt hiszik, hogy még mindig a harctéren vannak.

A lány Linket nézte, majd hátradobta a haját , és reménykedve így szólt :

- Nem jössz ide hozzám, Cukipofa?

Link a hát izsákomhoz bicegett , és kivet te belőle a vizespalackot.

- Kösz, kihagyom - mondta.

Ridley feje búbjára tolta a napszemüvegét, és még áthatóbb pillantást vetet t Linkre. Miutánez is hatástalan maradt, tagadni sem lehetet t többé, hogy az ereje elszállt . Ráadásul most, anapfényben olyan kéken csillogott a szeme, akár Livé!

- Azt mondtam, gyere ide! - próbálkozott újra, miközben feljebb ráncigálta miniszoknyájáthorzsolásokkal teli combján. Megsajnáltam. Már nem volt Szirén, csak egy Halandó lány.

- Miért? - kérdezte Link, és nem fogta fel, miről szól valójában a dolog.

Ridley nyelvét már élénk ciklámenre színezte a nyalóka, de azért újabb nyalássalpróbálkozott .

- Nem akarsz megcsókolni? - búgta csábítón.

Egy pillanatra azt hit tem, Link ezt talán nem hagyja ki, és belemegy a játékba - de még haígy is tesz, csak halogatta volna az elkerülhetet lent .

- Nem, kösz - hangzott a felelet . Ahogy elfordult , némi bűntudatot lát tam az arcán.

- Talán ez csak átmenet i állapot - remegett meg Ridley ajka -, és az erőm visszatér majd!

Nem annyira minket akart meggyőzni, mint inkább saját magát.

Úgy gondoltam, valakinek ki kell mondania az igazságot, mert minél később néz veleszembe, annál nehezebb lesz továbblépnie. Már ha egyáltalán képes lesz rá valaha.

- Azt hiszem - vet tem egy nagy levegőt -, tényleg elszállt az erőd.

A lány erre megpördült a sarkán, a szemembe nézett , és reszketeg hangon t iltakozott .

- Nem tudhatod! Csak azért , mert Igézőkkel lógtál, nem tudsz rögtön mindent!

- De azt igen, hogy a Sötét Igézőknek sárga a szemük.

Hallani lehetet t , ahogy erre Ridley lélegzete elakad. A döbbent lány megragadtabemocskolódott felsőjét , és felhúzta a hasán. Bőre továbbra is sima volt és aranybarna, aköldöke körül futó tetoválás azonban eltűnt. Végigfut tat ta a helyén az ujjait , majd magábaroskadt.

- Tehát igaz. Elvet te az erőmet! - motyogta.

Ujjai elernyedtek, és a nyalóka a porba hullot t . Zokogó hangot nem hallot tam, a lány arcánazonban két ezüst csíkban megeredtek a könnyek.

Link odalépett hozzá, és, ajánlkozva, hogy felsegít i, a kezét nyújtot ta neki.

- Ez nem igaz! - próbálta vigasztalni. - Azért még mindig elég gonosz vagy.

Meg dögös. Halandóhoz képest mindenképp!

Ridley erre magából kikelve talpra ugrot t .

- Szerinted ez vicces? - rivallt Linkre. - Azt hiszed, hogy elveszteni az erőmet olyan, mintamikor t i elveszt itek a hülye kosármeccseteket? Az erőm tesz azzá, aki vagyok, te idióta!Nélküle semmi vagyok! - kiáltot ta. Már fekete könnyeket sírt , és egész testében reszketet t .

Link felvet te a nyalókát, a palackból némi ivóvizet rácsurgatva lemosta, majd odanyújtot taRidley-nek.

- Csak légy türelemmel! - biztat ta. - Rájössz majd, hogy varázserő nélkül is lehetsz elbűvölő!

A lány üres tekintet tel meredt rá, aztán olyan messzire hají tot ta a nyalókát, amennyire csaktudta.

JÚN. 20.

A kép összeáll

Alig aludtam. Link karja dagadt volt és lila. Egyikünk sem volt abban az állapotban, hogy asáros erdőben bolyongjunk, de nem bővelkedtünk az egyéb lehetőségekben.

- Mindenki jól van? Indulnunk kellene.

Link megérintet te a karját , és felszisszent.

- Voltam már jobban is. Mondjuk ezelőt t mindig...

A vágás Liv arcán már kezdett behegedni.

- Én meg voltam már rosszabbul is - jelentet te ki a lány de az hosszú történet. Szerepelbenne a Wembley Stadion, egy balul sikerült metróút, és rengeteg gyros...

Felvet tem a hát izsákomat, de ekkor feltűnt , hogy a csapatunk nem teljes.

- Hol van Lucille? - kérdeztem.

- Ki tudja? - nézett körül a nyakát nyújtogatva Link. - Az a macska folyton eltűnik! Most márértem, miért kötöt ték ki a nénikéid!

Füttyentet tem a fák irányába, de a sziámi továbbra sem mutatkozott .

- Lucille! De hát, amikor felkeltem, még megvolt !

- Ne aggódj! Majd visszatalál. A cicáknak hatodik érzékük van, nem tudtad?

- Az is lehet, beleunt, hogy céltalanul kövessen minket, amikor soha nem jutunk sehova -vélte Ridley. - Annak a macskának egymagában több sütnivalója van, mint nekünk együttvéve!

Ezután elvesztet tem a társalgás fonalát , mert jobban lekötöt t az a beszélgetés, amit afejemben folytat tam saját magammal. Szüntelenül csak Lenára gondoltam, és arra, amit értemtett . Miért tartot t ilyen sokáig, hogy meglássam a fától az erdőt?

Tudtam, hogy Lena egész idő alat t büntet te magát. Az önként vállalt elszigetelődés,kézírása megváltozása, a morbid temetői képek, melyekkel kitapétázta a hálószobája falát , aSötét szimbólumok a naplójában és a testén, az új szokás, hogy halot t nagybátyja ruháithordta, ráadásul Ridley-vel és Johnnal lógott - mindez nem rólam szólt , hanem Maconről.

De mind ez idáig nem tudtam, hogy én is bűnrészes vagyok! Léna előt t egyfolytában újra ésújra felbukkant egy zord mementó, ami miat t szüntelenül ostorozta magát; ami újra és újra azemlékezetébe véste, hogy mit veszí tet t .

És ez a mementó én voltam.

Minden egyes nap látnia kellet t , fognia a kezem, csókolnia...

Menekülök, hogy megnyugvást leljek.Nem tudott megszabadulni a nyomasztó érzéstől, én nem engedtem! A legutóbbi álomban

elmondtam, hogy tudok az alkuról. Eltűnődtem azon, hogy vajon ő is ugyanezt álmodta, vajontudja-e, hogy én is osztozom t itkos terhén?

Hogy többé nem kell egyedül cipelnie?

Annyira sajnálom, Lena!Feszülten vártam, hátha válaszol az elmémben, hátha figyel rám. Nem hallot tam semmit , de

a szemem sarkából elsuhanó képekre let tem figyelmes.

Pillanatfelvételek sorozata áramlott mellet tem, sebesen, mintha száguldó járműveklennének egy autópályán...

Futot tam, ugrot tam, olyan gyorsan haladtam, hogy nem tudtam semmit megfigyelni. Ahogy aszemem hozzászokott a sebességhez, ki tudtam venni a fákat s az ágaikat. Először csaklevelek zörgését és a fülem mellet t süví tő levegőt hallot tam, aztán kiszűrődött néhány szó is.

- Vissza kell mennünk!

Felismertem Lenát, és követtem a hangját .

- Nem lehet, és ezt te is tudod!

Napfény sütöt t át a fák levelein. Először csak a bakancsokat lát tam, Lena ismerős, kopottlábbelijét , melyet az első randevúnkon is viselt a moziban, és John súlyos, fekete surranóját ,tőlem alig egykét méterre.

Aztán megpillantot tam az arcukat is. Lena igen makacsnak tűnt. Ismertem ezt a nézését.

- Sarafine megtalálta őket; az is lehet, hogy meghaltak!

John közelebb lépett , és az arca, mint ahogyan a fürdőszobai látomásban is, megrándult .Önkéntelen reakciónak tűnt valamilyen fájdalomra. Mélyen Lena aranyló szemébe nézett .

- Úgy érted, Ethan? - kérdezte.

- Úgy értem, mindannyian! - felelte a lány, miközben kerülte a fiú tekintetét .

- Egy kicsit sem aggódsz Ridley miat t? Eltűnt! Nem gondolod, hogy a két dolognak közelehet egymáshoz?

- Melyik két dolognak? - kérdezte John, mire lát tam, hogy Lena válla megfeszül.

- Az unokatestvérem eltűnésének és annak, hogy Sarafine megjelent a semmiből!

John előrenyúlt , megfogta Lena kezét, majd összefűzte ujjaikat , ahogyan valaha én isszoktam.

- Nem a semmiből tűnt elő, Lena. Anyád valószínűleg a világ legerősebb Sötét Igézője! Miértakarná bántani Ridley-t , aki az övéi közül való?

- Nem tudom - rázta Lena a fejét , miközben elszántsága lassan gyengült . - Csak...

- Csak mi?

- Annak ellenére, hogy már nem vagyunk együtt Ethannel, nem akarom, hogy baja essék!Megpróbált megvédeni!

- Mitől?

Saját magamtól.Hallot tam a szavakat, pedig ki sem mondtam őket.

- Sok mindentől. Akkor még másképp mentek a dolgok.

- Igen, tet tet ted, hogy más vagy, mint ami, csak hogy boldoggá tegyél másokat. Az egyszersem jutot t eszedbe, hogy ő nem megvéd, hanem visszafog?

Éreztem, hogy a szívem hevesebben ver, izmaim pedig megfeszülnek.

Én fogtam vissza öt.- Tudod, egyszer volt Halandó barátnőm - vallot ta be John.

- Tényleg?

Lenát megdöbbentet te a dolog.

- Igen - bólintot t a fiú. - Nagyon édes volt , szeret tem őt.

- És mi történt? - kérdezte Lena, és látszott rajta, hogy feszülten figyel minden szóra.

- Túl nehéz volt vele. Nem értet te meg, milyen az életem. Hogy nem tehetem mindig azt ,

amit akarok...

Meglehetősen úgy hangzott , hogy igazat beszél.

- És miért nem tehetted azt , amit akartál?

- Gyermekkoromban igen szigorú szabályok szerint éltem. Vasszigorban.

Levegőt is csak akkor vehettem, ha engedélyt kaptam rá.

Lena zavarodottnak tűnt.

- Mármint , úgy érted - kérdezte -, megt iltot ták, hogy Halandó lánnyal járj?

Johnnak ismét megrándult az arca, ezúttal még fájdalmasabban, mint az előbb.

- Nem, nem erről van szó - mondta. - Azért neveltek olyan szigorúan, mert más voltam. Anevelőapám - az igazit nem ismertem -, nem akarta, hogy valakinek ártsak.

- Én sem akarok ártani senkinek! - fakadt ki Lena.

- Te más vagy. Mi ket ten mások vagyunk - mondta John, majd megragadta Lena kezét, ésmagához húzta a lányt . - Ne aggódj! Megtaláljuk az unokatestvéredet! Lehet, hogymegszökött azzal a dobossal a Kínok Kert jéből.

A dobos éppen st immelt . Kínok Kert je? Lena a John-félékkel lógott olyan helyeken, mint aSzáműzöttek Klubja és a Kínok Kert je. Úgy vélte, hogy csak ezt érdemli.

A lány nem válaszolt , de nem is engedte el John kezét. Szeret tem volna tovább követniőket, de képtelen voltam rá. Nem én irányítot tam. De ez egyértelmű volt a szerencsét lenülmegválasztot t látószögből is; olyan közel voltam a földhöz, hogy alulról néztem őket. De márez sem számítot t , mert ismét futot tam, egy sötét alagútban. Vagy talán barlangban?Megéreztem a tenger illatát , ahogy a fekete fal mentén suhantam.

Amikor megdörzsöltem a szemem, meglepett , hogy Liv mellet t lépkedek, és nem a földönfekszem. Szédítő volt belegondolni, hogy egyszerre figyeltem Lenát, és követtem Livet aJáratokban. Hogy lehet ez?

A furcsa látomások, a különös nézőponttal és a viliódzó képekkel együtt - mit jelentsen ez?Miért jelent meg előt tem Léna és John? Muszáj volt kiderí tenem.

Lenéztem a kezemre. Nem volt nálam semmi különös, csak a Fénygömb.

Megpróbáltam visszagondolni az első alkalomra, amikor Léna ily módon jelent meg előt tem.A fürdőszobában történt, de akkor nem volt a kezemben a Fénygömb; az egyet len dolog, amitmegérintet tem, a mosdókagyló volt . Biztosra vettem, hogy van valami közös pont, defogalmam sem volt , mi lehet az.

Előt tünk az alagút csarnokká szélesedett , amelyből négy járat nyí lt .

- És most merre? - sóhajtot t Link.

Nem feleltem, mert amikor lenéztem a kezemben tartot t Fénygömbre, megpillantot tamvalami mást is.

Lucille-t .

A macska várakozón ült a szemközt i alagút szájánál. A hátsó zsebembe nyúltam, éskivet tem a sziámi nevével gravírozott bilétát , amit Prue nénitől kaptam. Közben szintehallot tam is az idős asszony hangját .

Látom, még mindig megvan a macskád! Alig vártam már, hogy eloldozhassam a ruhaszárítókötélről! Tud egy-két jó trükköt! Majd meglátod.

És akkor egy másodperc törtrésze alat t helyre kerültek a dolgok, már mindent értet tem.

A látomások mögött Lucille állt .

A szélsebesen száguldó képek, akkor suhantak el a macska mellet t , amikor futot t Lena ésJohn felé. A földközeli perspektíva is azzal magyarázható, hogy az ő szemével lát tam. A

különös nézőpont, mintha hason fekve tekintet tem volna fel rájuk. Minden világossá vált , mégLucille hirtelen eltűnései is. Egyik sem történt vélet lenül.

Próbáltam felidézni az összes alkalmat, amikor a sziáminak nyoma veszett , és egyesévelvégiggondoltam őket. Amikor először lát tam Johnt és Lenát, éppen a fürdőszobatükör előt tálltam. Nem emlékszem, hogy akkor este feltűnt volna a macska hiánya; arra viszont igen, hogymásnap reggel ot t ült kint a verandán, és ezen igencsak csodálkoztam, mert éjszakárarendszerint beengedtük!

Második alkalommal Lucille Savannah-ban, a Forsyth Parkban tűnt el a szemünk elől, és csakakkor csat lakozott újra hozzánk, miután elhagytuk a Bonaventura Temetőt. És a két eseményközt, Caroline nénikémnél újra megfigyelhettem a szökésben levő párost . Amikor visszafeléhaladtunk a Járatokban, Link észrevette Lucille-t , ot t termett előt tünk nem sokkal az után,hogy lát tam Lenát.

Azaz, nem én lát tam őt.

Hanem a macska. Szemmel tartot ta a lányt , ugyanúgy, ahogyan mi követtük a térképet, afényeket vagy a Hold pályáját . A macska szemével lát tam Lenát, ahogyan talán Macon is Booáltal nézelődött a világban. Hogy lehetséges ez? Én nem vagyok Igéző, és Lucille sem Igézőmacska.

Vagy mégis?

- Mi vagy te, Lucille? - kérdeztem.

A sziámi a szemembe nézett , és oldalra billentet te a fejét .

- Ethan? - fordult felém aggódva Liv. - Jól vagy?

- Igen - feleltem, és jelentőségteljes pillantást vetet tem Lucille-re, aki ügyet sem vetve rám,ráérős mosakodásba fogott .

- Ugye tudod, hogy ez egy macska? - nézett rám Liv továbbra is gyanakvón.

- Nyilván - bólintot tam.

- Jó, csak gondoltam, rákérdezek.

Dühös voltam, mert nem elég, hogy egy macskához beszéltem, még kínos helyzetbe ishoztam magam.

- Haladjunk! - sürgettem a többieket, Liv azonban mélyet sóhajtot t .

- Éppen ez a baj. At tól tartok nem tudunk továbbmenni.

- Miért nem?

A lány a porban kiterí tet t térképre mutatot t .

- Látod it t ezt a jelet? Ez a legközelebbi Át járó. Beletelt némi időbe, de rájöt tem néhánydologra a térképpel kapcsolatban. A nénikéd nem viccelt , valóban éveket tölthetet t amegrajzolásával.

- Feltüntet te rajta az Át járókat?

- Úgy tűnik. Nézd csak ezeket a piros, bekarikázott Á betűket!

Sok volt belőlük, elszórtan, mindenfelé.

- Meg ezeket a piros vonalakat! Azt hiszem, ezek közelebb lehetnek a felszínhez. Arragyanakszom, hogy minél sötétebb szín jelöli az adott helyet , az annál mélyebben fekszik.

- Szóval azt mondod, ezek lehetnek a legmélyebbek - mutat tam egy fekete vonalakból állóhálózatra, mire Liv bólintot t .

- Valószínűleg a legsötétebbek is. Maga az elképzelés, hogy Sötét és Fényes területekléteznek a föld alat t , újdonságnak számít . Legalábbis nem sokan tudnak róla.

- És mi a probléma?

- Ez - mutatot t Liv két szóra, melyek a legnagyobb lap legdélibb részén virí tot tak. LOCASILENTIA.

Eszembe jutot t , hogy a második szót már korábban is hallot tam, méghozzá Lenától, amikorIgézetet bocsátot t rám, hogy szökési szándékát ne tudjam elárulni a családjának.

- Azt mondod, hogy a térkép túl csendes?

Liv a fejét rázta.

- At tól tartok, ez az a hely, ahol a térkép elcsendesedik. Ugyanis elértünk a végéhez.Eljutot tunk a déli szegélyhez, ami azt jelent i, hogy it t vége a térképnek.

It t kezdődik a Terra incognita - állapí tot ta meg, és vállat vont. - Tudod, odaírják, hogy Hicsunt dracones.

- Igen, persze, már hallot tam róla - füllentet tem. Valójában fogalmam sem volt , miről beszél.

- „It t sárkányok vannak” - magyarázta Liv. - Ötszáz évvel ezelőt t ezt í rták a tengerészek atérképre, ha az véget ért , az óceán azonban nem.

- Nem baj, inkább jöjjenek a sárkányok, mint Sarafine! - bizakodtam, és jobban megnéztem apontot , ahová Liv illesztet te az ujját . Az Alagutak hálózata éppen olyan szövevényesnekbizonyult , mint az autóutaké.

- És akkor most hogyan tovább?

- Kifogytam az öt letekből - sóhajtot t a lány. - Amióta a nénikéd ideadta a térképet, mástsem csinálok, mint próbálok rajta kiigazodni, de még mindig fogalmam sincs, miként juthatnánkel a Nagy Gáthoz. És még most sem vagyok biztos benne, hogy létezik-e egyáltalán.

Együtt meredtünk a térképre.

- Sajnálom - hajtot ta le a fejét . - Tudom, hogy cserbenhagylak téged. Azaz, mindenkit .

Ujjamat végigfut tat tam a térképen a part mentén, amíg el nem értem Savannah-ig, ahol aFénygömb egyszer csak elnémult . A Savannah-i Át járó piros jele éppen a LOCA SILENTIA elsőL betűje alat t bújt meg. Ahogy a betűkre bámultam, és körülöt tük a piros jelzésekre, lassankezdett összeállni a kép. A Bermuda-háromszögre emlékeztetet t a dolog, mint egy nagy űr,ami mindent beszippant és elnyel.

- A Loca Silentia nem azt jelent i, hogy a térkép ot t elnémul! - jelentet tem ki.

- Hát akkor? - csodálkozott Liv.

- Szerintem inkább a térerő hiányához lehetne hasonlí tani. Gondolj csak bele! Mikor történt,hogy először nem működött a Fénygömb?

- Savannah-ban - mondta Liv némi hallgatást követően. - Pontosan az után, hogy mindentmegtaláltunk a padláson.

- Igen. Ahogy beléptünk a Loca Silentiaként jelölt területre, a Fénygömb már nem vezetet ttovább minket. Mintha, valami természetfelet t i repülési t ilalmi zónába kerültünk volna, mint aBermuda-háromszög, ahogy délebbre kerültünk.

Liv a térképről lassan felém fordí tot ta a tekintetét , miközben látszott , hogy szüntelenül járaz agya. Amikor végre megszólalt , nem tudta elnyomni hangjában az izgatot tságot.

- A varrat ! A varratnál vagyunk! És az a Nagy Gát! - lelkendezett .

- Milyen varrat?

- Az a hely, ahol a két világ összeér! - felelt Liv, és a csuklójára csatolt órájára nézett . - AFénygömb egész idő alat t mágikus túlterhelés alat t állhatot t .

Arra a pillanatra gondoltam, amikor Prue néni megjelent - éppen akkor talált ránk, amikor alegnagyobb szükségünk volt segítségre!

- Fogadni mernék, hogy Prue néni tudta, mekkora szükségünk van a térképekre -vélekedtem. - Éppen akkor léptünk át a Loca Silent ia-mezőbe, amikor átadta őket!

- De a térképnek vége, és a Nagy Gát nem szerepel rajta. így hogy találjuk meg? - sóhajtot tfel Liv.

- Anya képes volt rá. Meg tudta találni a csillag nélkül is.

Nagyon szeret tem volna, hogy velem legyen; megtet te volna akár a füstből, temető porábólösszesűrűsödő csirkecsontokkal előhívott , kísértet ies látomás is.

- Ezt is a feljegyzéseiben olvastad?

- Nem. John emlí tet te Lenának - nem szívesen gondoltam vissza az esetre, még akkor sem,ha a megszerzett értesülés hasznosnak bizonyult . - Mutasd még egyszer, hol vagyunk atérkép szerint !

- Pontosan it t - bökött Liv a térképre.

Néztük a hosszú, kanyargós vonalat , mely a déli part öbleit jelezte. Az Igéző járatokkeresztezték egymást, majd szétváltak, míg a vízpartnál újra össze nem találkoztak.

- Mik azok a kis foltok? Szigetek? - kérdezte Liv a tolla végét rágcsálva.

- Azok a Tenger-szigetek.

- Miért tűnnek olyan ismerősnek? - hajolt közelebb a lány.

- Én is ezen gondolkodtam! Lehet, csak azért , mert túl sokat bámultuk már a térképet...

Előhúztam a hátsó zsebemből egy papírköteget - Anya feljegyzéseit . És ot t volt , a lapokközé gyűrve, amit kerestem: a pergamenlap a különös Igéző mintákkal, melyek az ákombákomfelhőkre emlékeztet tek.

Tudta, hogy találja meg, a csillag nélkül.- Várj... - mondtam, mert támadt egy öt letem. A térképre helyeztem a pergament, mely olyan

volt , mint a pauszpapír vagy mint a hagymahéj Amma vágódeszkáján.

- Az jutot t eszembe, hogy...

Eligazí tot tam az át tetsző lapot a térképen, így a pergamen ábrái pontosan illeszkedtek azalat ta levőkhöz. Egyet kivéve, egy tünékeny körvonalat , mely csak akkor vált láthatóvá, amikora térkép egyik, részleges ábrája összeért a pergamen hasonlóan hiányos rajzával. Ez a kettőkülön-külön értelmet len krikszkraksznak tűnt.

De amikor megfelelően egymáshoz illesztet tem őket, a kép összeállt , és láthatóvá vált asziget rajza.

Olyan volt , mint egy Igéző kulcs két fele.

A Nagy Gát ot t volt a Halandó partvonal közepén. Hát persze.

Még egyszer tüzetesen megvizsgáltam a pergament, majd alat ta a térképet.

Igen, ot t volt . Az Igéző világ legerősebb mágiával át itatot t helye, mely megjelent az át tetszőpergamenen és az alat ta lévő vonalakból, mintha csak varázslat hívta volna elő.

Ott volt elrejtve az orrunk előt t .

JÚN. 20.Senki fia

Maga az ajtó már nem bizonyult ennyire szokat lannak.

És a járat sem, amin feljutot tunk hozzá, ahogyan az odáig vezető kacskaringós folyosó semtartogatot t meglepetéseket. Egyik kanyar a másik után a málladozó kőből és szálkásdeszkákból építet t alagutakban. Olyan volt , amilyennek egy föld alat t i járatnak lennie kell:nedves, sötét és szűk. Eszembe jutot t a nap, amikor Linkkel Summerville-ben követtünk egykóbor kutyát egy átereszbe.

Mindent összevetve, a legfurcsább éppen az volt , hogy miután végre megfejtet tük a térképt itkát , minden olyan szokványosnak tűnt! Követni a megtalált útvonalat már gyerekjáték volt .

Egy darabig legalábbis.

- Ez az. Ennek kell lennie - nézett fel Liv a térképről. Mellet te fából ácsolt lépcső vezetet t felegy rozoga ajtóhoz, melynek körvonalait a réseken átszűrődő fény rajzolta ki.

- Biztos vagy benne?

A lány bólintot t , és zsebre rakta a térképet.

- Akkor hát lássuk, mi van mögötte! - mondtam eltökélten, és megindultam a lépcsőn.

- Ne olyan hevesen, Rövid Gyufa! - szólt rám Ridley. - Mit gondolsz, mi van az ajtó másikoldalán? - kérdezte akadozva. Éppen olyan ideges volt , mint én.

- A legenda szerint ősi mágia, ami sem a Fényhez, sem a Sötétséghez nem tartozik -mondta Liv, tekintetét a földre szegezve.

- Fogalmad sincs, miről beszélsz, Őrző - rázta a fejét Ridley. - Az ősi mágia veszélyes.Határtalan az ereje. Káosz, a maga legt isztább formájában. Azaz, nem a legjobb ómen aboldog végkifejlethez.

Nyomomban szorosan Livvel és Linkkel, közelebb léptem az ajtóhoz.

- Gyere, Rid! - mondtam.

- Akarsz segíteni Lenának, vagy nem? - visszhangzott Link hangja a falakról.

- Én... én csak azt akartam mondani, hogy... - a varázserejét vesztet t Szirén hangján éreznilehetet t , hogy fél. Próbáltam elhessegetni a gondolatot , hogy utoljára akkor lát tam ennyirerémültnek, amikor Sarafine-nel kerültünk szembe az erdőben.

Nekifeszültem az ócska ajtónak. Nehezen adta meg magát, nyikorgott , megakadt. Detudtam, hogy még egy lökés, és ot t leszünk, a Nagy Gátnál.

Kicsit sem féltem, nem is értem miért . Eszembe se jutot t , hogy az ajtót kifeszí tve egymágikus univerzumba kerülünk. Haza gondoltam. A falemez meglehetősen hasonlí tot t abúcsúban, a Szerelmesek csatornájának helyén talált Külső Ajtóhoz. Átfutot t az agyamon,hogy ez talán valami jel - valami a kezdetekről, ami újra megjelenik az út végén. Hogy ez jóvagy rossz előjel, azt már nem tudtam eldönteni.

Nem számítot t , mi van az ajtó másik oldalán. Csak az lebegett előt tem, hogy Lena ot t van atúloldalán, és szüksége van rám, akár tud róla, akár nem.

Már nem volt visszaút.

A deszkának veselkedtem, és amikor az ajtó kinyí lt , vakí tó fehérség tárult elénk.

Kiléptem a bántóan erős fénybe, magam mögött hagyva a sötétet . Alig lát tam a lábam alat ta lépcsőfokokat. Belélegeztem a sós párától sűrű, a tenger közelségétől fanyarrá vált levegőt.

Loca Silentia. Most már értet tem, miért nevezik így. Attól a pillanattól, hogy kiléptünk aJáratok sötét jéből a széles, sima víztükör elé, egyedül csak a fény és a csend létezett .

A szemem lassan hozzászokott a megváltozott fényviszonyokhoz. Az elénk táruló látványleginkább a dél-karolinai sík sziklás tengerpart jára emlékeztetet t .

A part i fövenyt szürke és fehér osztrigahéj borí tot ta, és pálmafák egyenet len soraszegélyezte. Kissé odébb rozoga deszkákból álló gyalogjáró kanyargott a szigetekkelszemközt i part mentén. Ott álltunk mind a négyen, feszülten figyelve, hátha meghalljuk ahullámok morajlását, a szél zúgását vagy egy sirály vijjogását - de csak a nyomasztó csöndborult ránk.

A táj tökéletesen szokványosnak és egyben hihetet lenül szürreálisnak látszott .

A színek túl harsánynak tűntek, a fények túl vakí tónak. A parton túl, a messzeségben azárnyék túl sötét volt . Valahogy mégis olyan szépnek lát tam mindent, még a természetellenessötétséget is. Mindez egyszerre tört rám, elállt tőle a szavam. A mágia behálózott , körülölelt ésösszekötöt t minket.

Ahogy elindultunk a deszkákból rakott ösvényen, a távolban a Tenger-szigetek kerek öbleitűntek fel, mögöttük sűrűn gomolygott a köd. It t -ot t nád nőtt a víz szélén, s végig a partmentén fából ácsolt , roskatag mólók nyújtózkodtak a sima, töret len vízfelszín felet t , míg elnem halványultak a messzeségben. Hidak a semmibe.

Felnéztem az égre, és egyet len csillagot sem lát tam. Liv ellenőrizte a csuklóján rezgőszelenométert , és megütögette.

- Amit mutat , annak végképp semmi értelme, többé nem segít rajtunk - állapí tot ta meg,majd lecsatolta és zsebre vágta a hasznavehetet lenné vált eszközt.

- És most?

Link lehajolt , a sértet len kezével felvet t egy kagylót , és jó messzire hají tot ta. A víz egyet lenhang nélkül nyelte el. Ridley a barátom mellet t állt , rózsaszín t incseit ide-oda lebegtet te a szél.A kikötő távolabbi részén, a vékony póznára tűzött dél-karolinai lobogó - sötétkék alaponpálmafa és hold -, ahogy csapkodta a szél, úgy festet t , mint egy Igéző zászló. Amikorfigyelmesebben megnéztem, észrevettem, hogy némiképp eltér a megszokottól, mert alegyezőpálma és a félhold mellet t volt rajta egy hétágú csillag is. A Déli Csillag, mintha csakodahullot t volna az égből a zászlóra.

Arra gondoltam, hogy ha valóban it t helyezkedik el a varrat a Halandó és az Igéző világközött , nem sok nyomát lehet látni. Nem is tudom, mit vártam. De csak az a plusz csillag voltaz állami lobogón, és a mágia, ami sűrűn kavargott a levegőben, akárcsak a tenger sós párája.

A gyalogút elejénél utolértem a többieket. A szél feltámadt, és még erősebben csapkodta azászlót , ami azonban így sem adott ki egy árva hangot sem.

Liv elővette az összehajtot t térképet.

- Ha it t vagyunk, a megfelelő helyen, akkor, ahol most állunk, meg ot t a bóján túl lévő szigetközött kell lennie - jelentet te ki.

- Szerintem jó helyen vagyunk - vágtam rá magabiztosan.

- Honnan tudod? - kérdezte.

- A Déli Csillag, amiről meséltél, emlékszel? - kérdeztem vissza, majd a zászlóra mutat tam. -Gondolj csak bele! Ha egészen mostanáig a csillagot követtük, akkor az, hogy ot t van azászlón, azt jelzi, hogy célba értünk.

- Hát persze! A hétágú csillag!

Liv tüzetesen megvizsgálta a zászlót , megérintet te a szövetet , és talán, most először,végre hajlandó volt elhinni, hogy sikerrel jártunk.

Hosszas örvendezésre azonban nem volt idő; tudtam, hogy tovább kell mennünk.

- Akkor hát, lényegében mit is keresünk? Egy szigetet? Vagy valamit , amit emberi kézalkotot t?

- Most ezzel azt akarod mondani, hogy nem ezt? - kérdezte csalódottan Link, ésvisszacsúsztat ta a kert i ollót az övébe.

- Úgy gondolom, át kell kelnünk a vízen. Logikusnak tűnik. Mint ahogyan át kell kelni a Sztüxfolyón, hogy eljussunk Hádész birodalmába - mondta Liv, és kisimítot ta a térkép megfelelőrészét.

- Ezek szerint valamiféle összeköttetést keresünk, ami átvisz a vízen, magához a NagyGáthoz. Például egy homokzátonyt vagy egy hidat.

Aztán, miközben mind feszülten figyeltünk, a térkép fölé illesztet te a pergament.

- Igen, látom! - kiáltot t fel Link, és kikapta a lány kezéből a térképet. - Baromi jó! -lelkendezett , miközben hol bedugta a pergament a térkép alá, hol előhúzta. - Most látszik,most nem látszik.

Majd elengedte a térképet, mire az a homokban kötöt t ki.

- Óvatosan! - szólt rá Liv. - Te teljesen st ikkes vagy? - dühöngött , miközben felszedte alapokat.

- Ha az olyasmit jelent, mint a zseni, akkor igen! - vigyorgott Link. Ők ketten elég gyakranelbeszéltek egymás mellet t .

A lány eltet te a térképet, és újra nekivágtunk.

Ridley felvet te Lucille Ballt , és magához ölelte. Nem sokat szólt azóta, hogy elhagytuk aJáratokat. Valószínűleg így, karmaitól megfosztva, előnyben részesítet te a macskatársaságát. De persze az is lehet, hogy egyszerűen csak félt . Valószínűleg jobban t isztábanvolt az előt tünk álló veszélyekkel, mint mi többiek együttvéve.

Hirtelen éreztem, hogy a Fénygömb felizzik a zsebemben. A szívverésem felgyorsult , ésszédülni kezdtem.

Mit csinál velem? Amióta átkeltünk a térképen Loca Silentiaként jelölt senki földjére, aFénygömb nem az utunkat világí tot ta meg, hanem a múltat . Macon múlt ját . Rajta keresztüljöt tek a látomások, mint egy zárlatos vezetéken, melyet nem tudtam kikapcsolni. A képekidőnként fel-felvillantak, és Macon korábbi életének töredékei szakítot ták meg a jelent.

Ridley szandáljának tűsarka alat t kiszáradt pálmalevél reccsent. Aztán újabb hasonlóhangot hallot tam, és éreztem, hogy elsodródom...

Macon, ahogy a válla megroppant, érezte a törött csontokba hasító éles fájdalmat. A bőremegfeszült, mintha már képtelen volna bent tartani azt, ami benne ólálkodott. Úgy érezte,hatalmas súly nehezedik rá, elakadt a lélegzete.

Látása elhomályosult, és úgy érezte, zuhan, noha kövek téptek a húsába, ahogy a földönfekve vergődött.

Az Átalakulás.Tudta, hogy ettől a pillanattól fogva nem járhat Halandók közt a fényben, mert a nap

lepörkölné a húst a csontjairól. Es nem fog tudni uralkodni a késztetésen, hogy Halandókvérével táplálkozzon. Tudta, hogy most már közéjük tartozik. Újabb Vérincubus a Ravenwoodcsalád gyilkosainak hosszú sorában; ragadozó, aki leendő áldozatai közt jár, és várja, hogytáplálkozhasson.

Ebben a pillanatban magamhoz tértem, épp olyan hirtelen, mint ahogy rám törtek a képek.Odatámolyogtam Livhez.

- Haladjunk! A dolgok kezdenek kicsúszni az irányításom alól!

- Milyen dolgok?

- A Fénygömb... meg a látomások a fejemben... - hebegtem, mert hirtelen ennél jobban nemtudtam megmagyarázni.

- Sejtet tem, hogy nem lesz rád jó hatással - bólintot t a lány. - Nem voltam biztos benne, degyanítot tam, hogy egy Irányfényből erősebb reakciót vált ki, főleg, hogy te ennyire érzékenyvagy bizonyos Igézők vonzerejére... Már úgy értem, ha...

Ha valóban Irányfény vagyok. Be sem kellet t fejeznie a mondatot .

- Szóval - kérdeztem -, végre elhiszed, hogy a Nagy Gát létezik?

- Nem. Hacsak... - és a legtávolabbi mólóra mutatot t , egész a látóhatár peremén, amelyhosszabb volt a többinél, olyannyira, hogy nem is lát tuk a végét, csak azt , ahogy a ködbe vész.

- Ez lehet az a híd, amit keresünk! - vélekedett .

- Hát ez nem néz ki hídnak - szólt Link szkept ikusan.

- Csak egy módon tudhat juk meg! - mondtam, és megindultam.

Miközben a korhadó deszkákon lépdeltünk, kerülgetve az osztrigahéjakat, azon kaptammagam, hogy a tudatom át- meg átcsúszik a látomások világába. Jelen is voltam, meg nem is.Egyszer it t , másszor ot t . Egyik pillanatban még hallot tam Ridley-t és Linket civakodni; akövetkező pillanatban látásomat köd homályosítot ta el, majd újra Macon múlt jában találtammagam. Biztos voltam benne, hogy valami módon hasznomra lesz, amit látok, de olyan gyorsanperegtek az események, hogy képtelen voltam végiggondolni.

Eszembe jutot t Amma, meg az ő szavajárása: „Soha semmi nem történik ok nélkül.”Megpróbáltam elképzelni, vajon most mit mondana.

J.Ö.V.E.N.D.Ö.L. Vízszintes hét. Mint például abban a mondatban, hogy jól nyisd ki a szemed,Ethan Wate, mert amit most fogsz látni, megjövendöli, megmutat ja, mi fog történni a jövőben.

Ammának igaza volt , mint mindig, gondoltam, hiszen minden okkal történt, vagy nem? Haelég figyelmes vagyok, Lena viselkedésének változásából következtethettem volna azigazságra, ha képes let tem volna meglátni az igazságot. Ezért megpróbáltam összeilleszteni alátomások mozaikdarabkáit , hogy megfejtsem, mit akarnak mondani.

De nem maradt rá időm, mert ahogy elértünk a hídhoz, újra elszédültem, a járda imbolyognikezdett , Ridley és Link hangja elhalkult ...

A szobában sötét volt, Maconnek azonban nem volt szüksége fényre, hogy lásson. A polcok,éppen ahogy elképzelte, roskadoztak a vastag kötetektől.

Szerepeltek a gyűjteményben terjedelmes művek az amerikai történelem mindegyikidőszakáról, különös tekintettel a Függetlenségi Háborúra és a Polgárháborúra, melyek alegnagyobb hatást gyakorolták az ország sorsának alakulására. Macon végigfuttatta ujjait abőrkötéses könyvek gerincein, és arra gondolt, hogy ezek nem sok hasznára lesznek.

Ez egy másfajta háború. Igézők vívják, a saját családján belül.Ekkor a feje fölül lépteket hallott, majd azt, ahogy valaki beilleszti a félhold alakú kulcsot a

zárba. Az ajtó reccsent, és ahogy a mennyezeten rés keletkezett, aprócska fénysugár szűrődöttbe. Legszívesebben kinyújtotta volna a kezét, hogy lesegítse a nőt, de nem mert megmozdulni.

Mert már évek óta nem érintette őt, sőt nem is látta.Csak levélben tartották a kapcsolatot, és könyveken keresztül, melyeket a nőott hagyott neki a Járatokban. De közben egyszer sem látta az arcát, nem hallotta a hangját.

Marian gondoskodott róla, hogy ez véletlenül se fordulhasson elő. A nő most belépett amennyezetbe vágott ajtón, és a fény elárasztotta a helyiséget. Maconnek a lélegzete is elakadt:a vendég, aki fényes, barna haját a feje búbjára tolt vörös keretes olvasószemüveggel fogta

hátra az arcából, még szebb volt, mint ahogy emlékezett rá. Elmosolyodott.- Jane - üdvözölte őt a férfi. Rég volt, hogy utoljára hangosan kimondta a nevét. Most

valóságos dalként csengett.- Senki sem hívott így azóta... - sütötte le a szemét a nő. - Most már a Lilát használom.- Igen, persze, tudom.Lila érzékelhetően ideges volt, remegett a hangja.- Sajnálom, hogy személyesen kellett eljönnöm, de nem volt más mód -mondta, és közben kerülte a férfi tekintetét. Túl fájdalmas lett volna ránéznie. -Amit el kell mondanom, olyan dolog, amit nem írhatok le, nem hagyhatok ott neked, még a

dolgozószobádban sem, mert nem vállalhatom a kockázatot!Maconnek volt egy kis irodahelyisége a Járatokban, ahová visszavonulhatott az önként

vállalt gatlini száműzetésből. Lila időnként üzeneteket csúsztatott a könyvekbe, melyeket otthagyott számára, de ezekben soha semmi személyeset nem írt. Tartalmuk minden esetben aLunae Libriben folytatott kutatással függött össze, azaz a lehetséges válaszokkal arra akérdésre, mely mindkettőjüket kínozta.

- Jó újra látni téged - tett egy lépést előre Macon, mire Lila teste megfeszült.A férfinak ez szemlátomást rosszulesett.- Semmi baj - biztosította a nőt. - Most már képes vagyok uralni a késztetést.- Nem erről van szó... Akkor sem helyes, hogy itt vagyok. Azt mondtam Mitchellnek, hogy

sokáig kell dolgoznom a levéltárban. Nem szeretek hazudni neki.Hát persze. Lilát bűntudat gyötörte. Macon megállapíthatta, hogy még mindig ugyanolyan

becsületes, mint amilyennek megismerte.- Végül is, nem jártál olyan messze az igazságtól!- Ez a hazugság tényén nem változtat, Macon.A férfi, amikor meghallotta a saját nevét a nő szájából, mélyet sóhajtott. Aztán úgy döntött,

jobb lesz a lényegre térni.- Szóval, Lila, mi az a fontos ügy, ami miatt megkockáztattad velem a találkozást?- Rábukkantam valamire, amit az apád elrejtett előled.Macon tekintete elsötétült ennek hallatán.- Nem láttam az apámat évek óta - mondta. - Azóta, hogy...Nem akarta befejezni a mondatot. Azóta nem látta az apját, amióta az addig mesterkedett,

míg rá nem vette őt, hogy hagyja el Lilát. Silas és az ő kifacsart nézetei, a vakbuzgóság, amivela Halandókra és az Igézőkre tekintett... Macon ezt most mégsem említette, nem akartamegnehezíteni a nő helyzetét. Így csak ennyit mondott:

- Az Átalakulás óta.- Van valami, amit tudnod kell - közölte Lila olyan halkan suttogva, mintha a szörnyű

értesülést szavakba önteni is veszélyes lenne. - Abraham életben van.A férfinak nem maradt ideje felelni, mert hirtelen suhogó hangra lettek figyelmesek, és egy

alak öltött testet a sötétben.- Bravó! - szólalt meg az új jövevény. - Ez a nő sokkal okosabb, mint hittem.Lila, ugye? - kérdezte, majd hangosan tapsolni kezdett. - Elkövettem ugyan egy csúnya

taktikai hibát, de a nővéred majd helyrehozza, nem igaz, Macon?- Sarafine nem a testvérem! - tiltakozott Macon, szeme összeszűkült, mire Abraham

modorosan megigazította zsinórnyakkendőjét. Fehér szakállával, ünneplő öltönyében inkább

hasonlított egy barátságos öreg prédikátorra, mint valódi, gyilkos énjére.- Ugyan, ne légy már ilyen undok! Elvégre Sarafine az apád lánya.Szégyenletes, hogy ennyire nem tudtok kijönni egymással.Abraham beszéd közben megindult Macon felé, oly nyugodt léptekkel, mintha csak a

parkban sétálna.- Tudod, mindig is reménykedtem, hogy egyszer lesz alkalmunk találkozni -folytatta. - Biztos voltam benne, hogy ha egyszer beszélek a fejeddel, elfogadod majd a

Dolgok Rendjében kijelölt helyedet.- Én nagyon jól tudom, hol a helyem! - vágta rá Macon. - Évekkel ezelőtt úgy döntöttem, hogy

a Fény mellett kötelezem el magam.- Mintha ez lehetséges lenne! - kacagott fel hangosan Abraham. –Természetednél fogva Sötét lény vagy, egy Incubus! Ez a nevetséges szövetség a

Fényhozókkal, a Halandók védelmében - micsoda bárdolatlan ostobaság!Hozzánk tartozol, mi vagyunk a családod! - győzködte az öregember Macont, majd

megvetően Lilára nézett. - És mindezt miért? Egy Halandó nő miatt, akivel soha nem lehetszegyütt? Aki ráadásul más férfi felesége?

Lila tudta, hogy ez nem igaz. Macon nem csak miatta döntött így, bár részben ő isközrejátszott. A nő, összeszedve minden bátorságát, szembenézett Abrahammel.

- Meg fogjuk találni a módját, hogy mindennek véget vessünk, hogy Igézők és Halandók közttöbb is lehessen, mint hogy pusztán egymás mellett élnek!

Abraham arckifejezése egészen megváltozott; fenyegetővé vált, és már aligha hasonlítottegy tisztességben megőszült déli úriemberre. Gonoszul, vészjóslóan nézett Maconre.

- Apáddal és Huntinggal együtt reménykedtünk benne, hogy csatlakozol hozzánk.Figyelmeztettem Huntingot, hogy egy testvér könnyen csalódást okozhat. Akárcsak egy fiú, hamegtagadja az apai örökséget!

Macon elkapta a fejét, és az ö arca is olyan keménnyé vált, mint Abrahamé.- Én nem vagyok senki fia! - szűrte ki a fogai közt.- Akárhogy is, semmiképp nem engedhetem, hogy akár te, akár ez a nőszemély útját állja

terveinknek! Igazán sajnálatos. Hátat fordítottál a családodnak, csak mert szeretted ezt ahitvány Halandót, és most mégis meg fog halni, amiért belerángattad ebbe!

Abraham ekkor eltűnt, és a következő pillanatban már Lila előtt öltött testet.- Akkor hát legyen! - tátotta ki a száját, felfedve csillogó szemfogait.Lila felsikoltott, és a karjával próbálta védeni magát. A rettegett harapás azonban mégsem

következett be, mert Macon ott termett kettejük között. A nőérezte, ahogy a férfi teste az övének csapódik, és hátralöki.- Lila, fuss! - kiáltott rá a férfi.A nő egy pillanatra megbénult a rémülettől, mert látta, hogy a két Incubus egymásnak ront. A

hang, ami a küzdelmet kísérte, hátborzongatóan erőszakos volt, mintha maga a föld hasadtvolna ketté. Döbbenten nézte, ahogy Macon a földhöz vágta Abrahamet, aki fájdalmábanfelüvöltött. Nem bírta tovább; futott, ahogy a lába bírta.

Az ég, mint egy visszafelé tekert videoszalag, lassan hömpölygött körülöt tem.

Liv hozzám beszélt , de csak azt lát tam, ahogy az ajka szavakat formál, hogy mit mond, aztnem hallot tam. Ismét lehunytam a szemem.

Szóval Abraham ölte meg az anyámat. Lehet, hogy Sarafine keze által halt meg, deAbraham parancsára. Ebben egész biztos voltam.

- Ethan? Hallasz engem?

Liv hangja pánikról árulkodott .

- Jól vagyok - nyögtem ki, és lassan felemeltem a fejem. A többiek riadtan néztek le rám,Lucille pedig a mellkasomon ült .

Körülnéztem, és rájöt tem, hogy kiterülve fekszek a gyalogút korhadó deszkáin.

- Add ide! - szólt rám Liv, és ki akarta feszí teni a Fénygömböt az ujjaim közül. -Természetfelet t i csatornaként működik, nem tudod az irányításod alat t tartani!

De nem adtam. Túl értékes volt ez a csatorna, hogy hagyjam bezárulni.

- Legalább mondd el, mi történt! - sóhajtot t megadóan Liv, és kezét a vállamra téve próbáltegyensúlyban tartani. - Kit lát tál? Abrahamet, Sarafine-t?

- Semmi bajom. De nem akarok róla beszélni - hárí tot tam.

- Jól vagy, ember? - meredt rám Link.

Pislogtam. Olyan érzésem volt , mintha fodrozódó víz alól nézném a többieket.

- Igen, jól vagyok - bizonygattam.

Ridley úgy egy méterre állt tőlünk, és a szoknyájába törölgette a kezét.

- Ez is egy híres utolsó mondat - jegyezte meg ironikusan, és több hozzáfűznivalója nemvolt a történtekhez.

Liv felvet te a hát izsákját , aztán csak állt , és nézte a végtelenbe nyúló mólót .

Odavánszorogtam mellé.

- Ez az - néztem rá. - Érzem.

Megborzongtam, aztán észrevettem, hogy ő is reszket.

JÚN.20.

A Nagy Gát

Úgy tűnt, mintha már időt len idők óta mennénk. Ahogy haladtunk rajta, a híd mintha egyrehosszabbá vált volna. Minél messzebbre jutot tunk, annál kevesebbet lát tunk. A levegő egyrefényesebb, súlyosabb és párásabb let t .

Egyszer csak véget ért az időjárás kikezdte deszkák sora, és tömör ködfal magasodottelőt tünk.

- Ez lenne a Nagy Gát?

Leguggoltam, és odatet tem a kezem, ahol a fa véget ért . Semmit nem éreztem; nem volt ot tsemmiféle Igéző lépcső, csak a légüres tér.

- Várjatok, mi van, ha ez valami veszélyes energiamező vagy halálos pára? - kiáltot t fel Link.Elővette a kert i ollót , a ködbe lógatta, majd sértet lenül visszahúzta. - Jó, lehet, hogy nem az.De akkor is ijesztő! Honnan tudhat juk, hogy ha ezen átmegyünk, vissza tudunk majd jönni?

Barátom, mint mindig, csak azt mondta ki hangosan, ami mindannyiunkat aggasztot t .

A híd végén álltam, szemközt a nagy semmivel.

- Én átmegyek - jelentet tem ki.

- Alig tudsz járni! - felelte zaklatot tan Liv. - Miért?

Mert ez az egész az én hibám. Mert Lena a barátnőm volt . Mert , jelentsen ez bármit , lehet,hogy Irányfény vagyok.

Amikor elfordultam, Lucille-t pillantot tam meg, aki a karmaival erősen kapaszkodott Ridleyruhájába. Ahogyan a macskák általában, ő is irtózott a víztől.

- Au, hülye dög! - tet te le Ridley mérgesen, amikor az állat karma a bőrébe mélyedt.

Lucille erre tet t néhány óvatos lépést, aztán felém fordult , és mintha csak azt mondta volna,„gyerünk!”, oldalra billentet te a fejét .

A következő pillanatban egy ugrással a ködbe vetet te magát, és eltűnt .

- Csak úgy - feleltem végül Liv korábbi kérdésére, és anélkül, hogy megvártam volna, mikéntdöntenek a többiek, követtem a sziámit a felhők közé.

Ott voltam hát a Nagy Gát kellős közepén, a két világ közt, és egy pillanatra nem éreztemmagam sem Igézőnek, sem Halandónak. Amit éreztem, az maga volt a mágia.

Áthatot ta minden érzékemet; éreztem, hallot tam, szagoltam. Ott volt a sűrű levegőben, ahangokban, a sóban, a párában. Úrrá let t rajtam a vonzereje és az elviselhetet lennek tűnővágyakozás. Szeret tem volna, ha Lenával vagyok it t . De még annál is jobban akartam itt lenni.Minden ok vagy logikus magyarázat nélkül, csak az elsöprő erejű vágyakozás volt bennem.

It t akartam lenni, mindennél jobban vágytam erre.

Nem akartam választani a világok közt. Szeret tem volna mindkettőnek része lenni. Nemcsak az egyik eget akartam látni, hanem mindkettőt !

Haboztam egy ideig, aztán elszántam magam, és megtet tem az első lépést.

Kifelé a ködből, bele az ismeret lenbe.

JÚN. 20.

Ki a Fényből

Hirtelen olyan hideg levegő csapott meg, hogy egészen libabőrös let t a karom.

Mire kinyitot tam a szemem, a fényesség és a köd eltűnt . Csak a Holdat lát tam, melybesütöt t egy távoli, csipkézett sziklák övezte barlangba. A telihold t isztán, fényesen világí tot t .

Vajon most a Tizenhetedik Holdat nézem, tűnődtem magamban.

Lehunytam a szemem, és próbáltam felidézni az érzések hömpölygő áradatát , mely azelőbb, a két világ között rohant meg.

És újra megéreztem. Ott volt a levegő elektromos vibrálásában; mintha a világnak e részetele lenne élet tel, melyet nem láthatok, de mindenben ot t érezhetek magam körül.

- Gyere már! - tűnt fel mögöttem Ridley, maga után húzva Linket, aki szorosan behunyta aszemét. - Most már kinyithatod, te Szuperhős! - engedte el a kezét.

Kisvártatva Liv is megjelent. Egészen elakadt a lélegzete.

- Ez elképesztő volt ! - hüledezett , majd odalépett mellém. Kissé összekócolódott hajjal,csillogó szemmel nézte a hullámokat, ahogy a sziklákhoz csapódtak.

- Gondolod, hogy tényleg... - kezdte a kérdést, de még be sem fejezte, már válaszoltam is:

- Átkeltünk a Nagy Gáton.

Ami azt jelent i, hogy Lena it t van valahol, ahogy Sarafine is.

Meg a jó ég tudja, ki még.

Lucille letelepedett egy sziklára, és ráérősen nyalogatta az egyik mancsát.

Észrevettem, hogy mellet te, két kő között megcsillan valami.

Lena nyaklánca volt az.

- Nézzétek!

Lehajoltam, hogy felvegyem. Nem tudtam leküzdeni a kezem reszketését.

Soha nem lát tam Lenát a nyaklánc nélkül, egyet lenegyszer sem! Az ezüstgomb fénylet t aporban, a drótcsillagra rátekeredett a vörös fonaldarab. Ezek nemcsak az ő emlékei voltak,hanem a mi közös élményeink, minden, amit megismerkedésünk óta megosztot tunkegymással. Élete kevés boldog pillanatának tárgyi bizonyítékai ot t hevertek, töröt tkagylóhéjak és hullámok által partra mosott hínárcsomók közé hají tva.

Ha ez valami jel, akkor nem jót jelent.

- Találtál valamit , Rövid Gyufa? - kérdezte Ridley. Vonakodva kinyitot tam a tenyerem, ésmegmutattam a többieknek a láncot. Ridley-nek elakadt a lélegzete.

- Mi ez? - kérdezte Liv, mert ő nem ismerte fel az ékszert .

- Lena nyaklánca - válaszolt helyet tem Link, és szomorúan lehajtot ta a fejét .

- Lehet, hogy csak elvesztet te - jegyezte meg Liv gyanút lanul.

- Nem! - kiáltot t fel Ridley. - Sohasem vette le. Egyszer sem, mindig a nyakában volt ! Nemveszíthette el csak úgy! Abban a másodpercben észrevette volna, ha leesik!

- Lehet, hogy észrevette - vont vállat Liv -, csak nem törődött vele.

Ridley ekkor neki akart rontani Livnek.

- Ne merészelj ilyet mondani! - dühöngött , miközben Link a derekánál fogva tartot ta vissza. -Nem tudsz te semmit ! Mondd meg neki, Rövid Gyufa!

De már én sem tudtam, mit gondoljak.

Jó ideig gyalogoltunk, mire a part ment i sziklákba vájt barlangokhoz értünk.

Homokos aljukban pocsolyákba gyűlt az apály után megmaradt víz, a csipkézett falak pedigkirekesztet ték szinte az összes fényt. A sziklák közt húzódó gyalogút úgy tűnt, egyenesen azegyik barlanghoz vezet. Az óceán robajlot t körülöt tünk, úgy éreztem, bármelyik pillanatbanelsodorhat minket.

A hely hatalmas erőt árasztot t magából. A sziklák morajlot tak a lábam alat t , és minden, méga hold fénye is, olyan elevennek tűnt!

Addig ugráltam egyik szikláról a másikra, míg elég magasra értem ahhoz, hogy ellássak apart ment i barlangok kiszögellései fölöt t . A többiek szorosan a nyomomban maradtak,igyekeztek lépést tartani velem.

- Ott - mutat tam egy óriási üregre, mely a minket körülvevő barlangok mögött helyezkedettel. A hold fénye éppen rávetült , és a tetején hatalmas, cikcakkos repedést világí tot t meg.

És még mást is.

A halovány fényben először alig tudtam kivenni az árnyak közt mozgolódó alakokat, deaztán rájöt tem, hogy Hunt ing Vérfalkája az. Nem lehetet t őket összetéveszteni.

Senki nem szólt egy szót sem. Ezúttal nem egy megoldandó rejtéllyel álltunk szemben;nagyon is határozottan láthattuk a veszély forrását. Abban a barlangban ugyanis SötétIgézők, Vérincubusok és Csapásosztók vártak ránk, akikkel szemben mindössze egymásraszámíthattunk, meg a Fénygömbre.

- Törődjünk bele! - szólt Link, akit letaglózott a felismerés. - Mind a négyen halálra vagyunkítélve.

Lenézett a mancsát nyalogató Lucille-re, és hozzátet te:

- Még a macska is.

Sajnos nem tudtam semmiféle cáfolat tal előhozakodni. Amennyire rálát tunk a környékre,csak egyet len út vezetet t be és ki is. A barlang száját marcona őrök tartot ták szemmel, ésodabent még náluk is rosszabbra lehetet t számítani.

- Igaza van - sóhajtot t Ridley. - A nagybátyám valószínűleg ot t van bent az alat tvalóivalegyütt . És az erőm nélkül nem úszhat juk meg még egyszer a Vérfalka támadását.Kiszolgáltatot t Halandók vagyunk, semmink nincs, csak az a nyamvadt fénylő kő! - fakadt ki,és olyan csalódottan, amilyennek még sose lát tam, a homokba rúgott .

- Nem vagyunk teljesen kiszolgáltatot tak - ellenkezett Link -, csak Halandók. Majdhozzászoksz.

- Ha én ehhez hozzászokom, lőj le!

- Lehet, hogy ennél messzebb már nem juthatunk - tekintet t Liv a tengerre. - Még havalahogy ki is cselezzük a Vérfalkát , Sarafine-nel szembekerülni olyan lenne, mint ...

Mint aláírni a saját halálos í téletünket, fejjel rohanni a falnak, öngyilkosságot elkövetni...

Hol vagy, Lena?Láttam, ahogy a holdfény besüt a barlangba. Tudtam, hogy Lena it t van valahol, és vár rám.

Nem felelt ugyan, de ennek ellenére tovább kutakodtam utána az elmémben.

Jövök!- Talán Livnek igaza van, és meg kellene fontolnunk, hogy visz-szaforduljunk! - vélekedett

Link. - Hozhatnánk segítséget!

Igyekezett leplezni zihálását, de így is feltűnt , hogy még mindig fájdalmai vannak.

Ismét csak azzal szembesültem, hogy mennyi bajt okozok a barátaimnak, akik bíznakbennem!

- Nem fordulhatunk vissza - jelentet tem ki. - Legalábbis én nem!

A Tizenhetedik Hold közeleg, Lena pedig kifut az időből. A Fénygömb nem vélet lenülvezetet t ide. Eszembe jutot t , mit mondott Marian, amikor Anya sírjánál átadta.

A Fényben ott a Sötét, és a Sötétben ott a Fény.Sokszor hallot tam ezt Anyától. Előhúztam a gömböt a zsebemből. Most ragyogó zöldben

pompázott , és hihetet lenül erős fényt árasztot t . Éreztem, hogy valami történik. Ahogy újra ésújra megforgattam a kezemben, sorra visszaemlékeztem mindenre.

A magyarázat onnan nézett vissza rám, a gömb felszínéről.

Egy csomag, a jellegzetes Marian-féle barna papírral, madzaggal átkötve.A Fénygömbre meredtem, és most először megértet tem a dolgokat. Ahogy rám tört a

felismerés, képek jelentek meg az elmémben, és egyúttal a gömb felszínén is.

Kert, citromfák kis erdeje.Talán Ridley-nek igaza volt , gondoltam. Tényleg csak ez a nyamvadt fénylő gömb áll

rendelkezésünkre.

Aztán egy gyűrű, amit valaki megcsavar az ujján.A Halandók egyedül nem érnek fel a Sötét Igézők erejével.

Anya képe, az árnyak közt.Lehet, hogy a válasz mindvégig ot t volt a zsebemben?

És két fekete szem, mely visszatükrözte az enyémet.Nem voltunk egyedül. Soha. A látomások kezdettől fogva utaltak rá. A képek, éppoly hirtelen,

ahogy megjelentek, eltűntek, és szavak léptek a helyükbe.

A Gömbben ott az erő, az erőben pedig ott az Éjszaka.- A Fénygömb... Nem az, aminek hit tük! - visszhangozták szavaimat a körülöt tünk lévő

sziklafalak.

- Miről beszélsz? - nézett rám Liv meglepetten.

- A Fénygömb nem iránytű! - válaszoltam. - Soha nem is volt az.

Felemeltem, hogy mindannyian láthassák. Ahogy néztük, egyre vakítóbban ragyogott , mígvégül szabályos kör alakot vágott a sötétségben. Olyan volt , mint egy kis csillag. A végén márcsak a fényt lát tam, magát a gömböt nem.

- Most mi történik? - sut togta Liv csodálkozva.

A Fénygömb, melyet oly gyanút lanul elfogadtam Mariantől Anya sírjánál, nem iránytű volt .

Hanem Macon börtöne.

Magasabbra emeltem. A sekély, hullámok vájta üreg szivárványszínekben játszó fényébenmegcsillant a lábamnál a víz felszíne. A falakon, a kőzetbe ágyazódott legparányibbkvarcszemcsék is visszaverték a ragyogást. A sötétben a gömb mintha lángra lobbant volna.Gyöngyházfényben ragyogó felülete hirtelen át tetszővé vált , és betekintést engedett azeddig rejtőzködő, száz színben kavargó belső részbe. A lila a méregzöld árnyalataira váltot t ,aztán vakító sárgává robbant, mely végül narancsszínűvé, majd vörössé mélyült . És abban apillanatban megértet tem a szerepem.

Nem vagyok sem Őrző, sem Igéző, sem Látó.

Nem vagyok olyan, mint Marian és Anya. Nem nekem való megbízatás, hogy a felhalmozotttudás és történelem letéteményese legyek, őrizzem az Igézők világának összegyűjtöt tkönyveit , vigyázzam a féltet t t itkokat. Livben, aki felkutat ja az ismeret lent , és mérhetővé teszi

könyveit , vigyázzam a féltet t t itkokat. Livben, aki felkutat ja az ismeret lent , és mérhetővé teszia mérhetet lent , szintén nem ismerek magamra. Amma szerepét sem nekem találták ki; nemrám vár a feladat, hogy lássam, amit más nem lát , és kapcsolatot teremtsek a Nagyszerűekkel.És, ébredtem rá, végképp nem hasonlí tok Lenához. Nem tudom elhomályosítani a holdat, nemtudok vihart kelteni, vagy olyan felfordulást csapni, mint ő a búcsúban. Ridley korábbi énjévelellentétben, soha nem tudnék senkit meggyőzni, hogy ugorjon le a hídról. És Macontől is távolállok.

Elmém egy rejtet t , hátsó zugában számot vetet tem a lehetőségekkel, hogy mikéntilleszkedem a történetbe, és Lena életébe. Már ha egyáltalán jut benne nekem szerep.

Végül összeállt a történet. Mintha egész életemben a Járatok sötét jében bolyongtam volnazavarodottan, és most hirtelen kiértem volna a fényre. Végre tudtam, mi a teendőm, tudtam, mia szerepem.

Mariannek igaza volt , valóban Irányfény vagyok. Az a feladatom, hogy megtaláljam, amielveszett .

Vagy, jelen esetben azt , aki elveszett .

Hagytam végiggurulni a Fénygömböt a tenyeremen, az ujjam végéig, majd elengedtem.Magától is megállt a levegőben.

- Mi a… - hajolt közelebb Link hebegve.

Előhúztam a zsebemből az összehajtot t , megsárgult lapot. Azt , amelyiket Anya naplójábóltéptem ki, és, látszólag ok nélkül, mindvégig magammal hurcoltam.

A lebegő Fénygömb ezüstös csillogással árasztot ta el a barlangot. Közelebb léptem, ésfelemeltem a lapot, hogy felolvashassam a rajta szereplő Igézetet , még ha lat inul is í ródott .Óvatosan ejtet tem ki a szavakat.

„In Luce Caecae Caligines sunt, Et in Caliginibus, Lux.In Arcu imperium est, Et in imperio, Nox. ”

- Hát persze - sut togta Liv, és közelebb lépett a fényhez. - Az Igézet. Ob Lucem Libertas.Szabadság a Fényben - mondta, majd várakozón rám nézett . - Fejezd be!

Megfordí tot tam a lapot, de a másik fele üres volt .

- It t csak ennyi szerepel - vontam vállat .

- Nem hagyhatod félbe! - kerekedett el rémülten Liv szeme. - Úgy borzasztó veszélyes! AFénygömb, sőt mi több, egy Ravenwood Fénygömb ereje, meg is ölhet minket, és... őt is.

- Akkor segíts! - sürgettem.

- Nem tehetem, Ethan - rázta a fejét a lány. - Tudod, hogy nem tehetem!

- Liv! Ha nem segítesz, Lena meghal, te is, én is, Link és Ridley is, mindannyian! Olyanmesszire jutot tunk, amilyen messzire Halandó csak juthat.

Nélküled utunk it t véget ér! - győzködtem, és a vállára tet tem a kezem.

- Ethan - sut togta. Semmi mást nem mondott , csak a nevemet, de én hallot tam azokat aszavakat is, amelyeket képtelen volt kimondani; olyan t isztán, mint amikor Lenával keltáltunk.Livnek és nekem is megvolt a sajátos kötelékünk; nem mágikus, hanem meglehetősen emberi,és nagyon valóságos kötelék. Liv másként képzelte ket tőnk kapcsolatát , mint ahogyan azalakult , de végül elfogadta. Megértet t engem, és a lelkem mélyén bíztam benne, hogy későbbsem fog neheztelni rám. Azt kívántam, bár történhettek volna másképp a dolgok, úgy, hogy avégén Liv is rossz szájíz nélkül emlékezzen vissza az egészre. És ennek semmi köze nem volteltűnt égitestekhez vagy az Igézők egéhez. De akkor sem Liv felé vit t az utam. Ő csak az útrésze volt .

A lány, tekintetével kikerülve az izzó Fénygömböt, rám nézett . Alakját körülölelte aragyogás, mintha a nap előt t állna. Ahogy a Fénygömb felé nyújtot ta a kezét, bevillant azálmom, amikor Lena kinyúlt értem a sötétségből.

A két lány olyan volt , mint a Nap és a Hold. Az egyikük nélkül nem láthatom a másikat.

A Fényben ot t a Sötét , és a Sötétben ot t a Fény.

Liv megérintet te a Fénygömböt, és beszélni kezdett :

„In Illo qui Vinctus est, Libertas Patefacietur.Spirate denuo, Caligines.E Luce Exi. ”

Miközben a gömböt figyelte, könnyek csorogtak az arcán. Kínnal ejtet te ki a szavakat,mintha valósággal ki kellene őket tépnie magából; de nem hagyta abba.

A bebörtönzött Újra szabad lesz.Jöjj ki a Fényből, Támadj fel, Sötétség!

Liv hangja az utolsó szavaknál elhalkult . Lehunyta a szemét, és végül a befejezéstbelesuttogta az éjszakába:

- Jöjj ki! Jöjj...

Elfogytak a szavak. Felém nyújtot ta a kezét, mire én megszorí tot tam. Link odabicegetthozzánk, Ridley pedig a másik oldalról ragadta meg a karját . Liv egész testében reszketet t .Minden egyes szóval egyre távolabb került választot t hivatásától, az álmától. Nem tartot tamagát az elvárt semlegességhez; az egyik oldal mellé állt . Az Igézés révén szereplőjévé vált atörténetnek, amit csak lejegyeznie kellet t volna. Tudtam, hogy ha ennek vége lesz - haegyáltalán túléljük -, Liv nem lehet többé Őrző. Feláldozta, ami eddig értelmet adott azéletének.

El sem tudtam képzelni, milyen szörnyű érzés lehet ez.

De akkor már négyen ismételtük a szavakat; nem volt visszaút.

- E Luce Exi! J ö jj ki a Fényből!

A robbanás elemi erejű volt , a lábam alól szikladarabok csaptak fel, és vágódtak a falnak.Mind a négyen a földre zuhantunk. Tele let t a szám sárral és sós vízzel.

De már tudtam, mit próbált Anya elmondani, csak nem figyeltem rá eléggé.

A barlangban, a sziklák, moha, víz és homok örvényében egy kőből, árnyékból formálódóalak jelent meg. Eleinte, mintha csak valami kísértetszerű jelenés let t volna, át lehetet t látnirajta. Alat ta a víz felszíne sima maradt; nem érintet te a lába.

Aztán egyre sűrűsödött , és végül emberi formát öltöt t . Keze let t , törzse és arca...

Ott állt előt tünk Macon.

Hallot tam Anya szavait .

Most már veled van.Macon kinyitot ta a szemét, és rám nézett .

Csak te tudod kiszabadítani.Ugyanazt a megégett ruhát viselte, amiben akkor éjszaka meghalt . Csak egy dolog

változott meg rajta.

A szeme zöld volt .

Mint az Igézőknek.

- Örülök, hogy újra látom, Mr. Wate! - üdvözölt .

JÚN. 20.

Hús és vér

- Macon!

Alig tudtam megállni, hogy örömömben a nyakába ne ugorjak; ő viszont nyugodtan nézettrám, miközben égett pernyét söprögetet t a szmokingjáról.

Megváltozott szeme igen felkavaró látványt nyújtot t . Megszoktam, hogy MaconRavenwoodnak, az Incubusnak üveges, fekete szeme van, melyben az ember visszatükrözvelát ja saját , kicsinyí tet t képmását. Most pedig olyan zöld szemmel állt előt tem, mint egyFényhozó. Ridley is döbbenten meredt rá, és noha neki igen ritkán fagyott a torkára a szó,egyet len hang sem jöt t ki a száján.

- Igazán lekötelez, Mr. Wate, igazán - hálálkodott Macon, miközben ide-oda körözött anyakával, mint aki elgémberedett a hosszas alvásban, majd nyújtózkodott .

Lehajoltam a Fénygömbért , mely a sárban hevert .

- Tudtam. Maga végig odabent volt .

Milyen sokszor tartot tam a kezemben és hagyatkoztam rá, hogy vezessen!

Milyen ismerős volt a melegség, amit a kő árasztot t !

Linknek nehezére esett felfogni, hogy Macon életben van. Ösztönösen felé nyúlt , hogymegtapogassa, valódi-e. Mire a vélt kísértet nagyon is valós erővel odakapott , és barátomteljes megrökönyödésére megragadta Link karját .

- Elnézését kérem, Mr. Lincoln. At tól tartok, még nem tudom uralni a reflexeimet. Az utóbbiidőben nem túl gyakran adódott alkalmam használni őket - szabadkozott Macon.

- Erre nem volt semmi szükség, Mr. Ravenwood - dörzsölgette Link mérgesen a szorí táshelyét. - Csak azt akartam tudni, hogy nem-e...

- Mire gondolt? Hogy Áttetsző vagyok talán, eset leg Háborgó?

- Ahogy mondja, uram!

- Akkor hát tessék, parancsoljon! - nyújtot ta ki Macon a karját .

Link olyan óvatosan nyújtot ta felé a kezét, mintha egy rejtélyes születésnapi csomagotnyitna ki, és at tól tartana, hogy az, t réfás kedvű barátainak köszönhetően, mindjárt felrobban.Amikor már csak egy milliméternyire volt az ujja hegye Macon elrongyolódott szmokingjától,meggondolta magát, és inkább megtorpant.

A gyanúsítot t felsóhajtot t , a szemét forgatta, és odanyomta Link ujját a mellkasához.

- Érzi? Hús-vér test ! Ez az egy közös bennünk, Mr. Lincoln.

- Macon bácsi?

A felocsúdott Ridley lassan odalépett idáig halot tnak hit t rokonához; most már készen álltarra, hogy szembenézzen vele.

- Tényleg te vagy az? - kérdezte elhűlve.

Macon mélyen a lány kék szemébe nézett .

- Elveszítet ted az erődet - nyugtázta.

Ridley bólintot t , arcán könnycseppek gördültek végig.

- Te is - állapí tot ta meg szomorúan.

- Egy részét igen, feltételezem azonban, hogy új adottságokra tet tem szert .

Macon unokahúga keze után nyúlt , de a lány elhúzódott tőle.

- Nem tudom megállapí tani - folytat ta a férfi -, még alakulok. Olyan, mintha újra t izenéveslennék - mosolyodott el.

- De zöld a szemed! - jelentet te ki az unokahúga.

Macon a fejét ingatta, és széttárta a kezét.

- Igaz - ismerte el. - Incubus létemnek vége, de az Átalakulás még nem fejeződött be. Lehet,hogy a szemem olyan, mint a Fényhozóknak, de at tól még érzem magamban a Sötétséget is.Az új erőim még nem űzték ki teljesen.

- Én nem Alakulok! - kesergett Ridley. - Semmi vagyok; Halandó! - A lány az utolsó szót úgyejtet te ki, mintha ez a lét forma átok lenne. Hangja őszinte szomorúságtól csengett . - Többénincs helyem a Dolgok Rendjében - állapí tot ta meg csüggedten.

- De élsz! - mutatot t rá a lényegre Macon.

- Hiába - ingatta a fejét Ridley. - Úgy érzem, ez nem én vagyok! Nincs semmi hatalmam!

Macon egy darabig mérlegelte magában a hallot takat; próbálta felmérni unokahúga jelenlegiállapotát .

- Elképzelhető, hogy te is valamiféle Átalakuláson esel át - latolgatta az esélyeket -, hacsaknem eszelt ki a testvérem valami csavarosabb trükköt.

- Úgy érted, az erőm még visszatérhet? - derült fel Ridley arca.

- At tól tartok, Sarafine kegyet lenebb annál - sóhajtot t Macon a lány kék szemébe nézve. -Csak arra utaltam, hogy még nem vagy egészen Halandó. A Sötétség nem hagy el minketolyan könnyen, mint hinnénk.

A férfi magához húzta az elkeseredett lányt , aki, mintha újra kisgyerek lenne, hozzábújt , ésa szmokingjába fúrta könnyes arcát.

- Nem könnyű Fényhozónak lenni, ha azelőt t Sötét voltál - mondta Macon, miközbenvigasztalón simogatta Ridley hátát . - Majdnem lehetet len.

Én közben próbáltam gátat vetni az elmémbe toluló kérdésözönnek, és beértem annyival,hogy feltet tem az elsőt , azt is rövidre fogva.

- Hogy lehet ez?

Macon elfordult Ridley-től, és ahogy rám nézett , szemének új, zöld fénye valósággal égetet t .

- Nem tudna, kérem, pontosabban fogalmazni, Mr. Wate? - kérdezett vissza, hangjábanfinom iróniával. - Hogy lehet az, hogy nem a Ravenwood-kriptában vagyok, urnába zárthuszonhétezer darab hamuszemcse formájában? Hogy lehet az, hogy nem rohadok az örökNyugodalom Kert jének előkelő parcellájában a felázott föld alat t egy cit romfa árnyékában?Hogy találtam magam ehelyett egy kristálygömb börtönében, a maga piszkos zsebében?

- Kettő - vágtam rá gondolkodás nélkül.

- Hogy mondja, kérem? - vonta fel Macon a szemöldökét.

- Az ön sírja fölöt t két cit romfa van - helyesbítet tem.

- Mily nagylelkűség! Egy is tökéletesen elegendő let t volna.

Macon, igaz fáradtan, de elmosolyodott , ami figyelemre méltó teljesí tmény volt azok után,hogy épp most ért véget négy hónap raboskodása egy tojás méretű természetfelet t ibörtönben.

- Eset leg azon tűnődik, miként lehetséges, hogy meghaltam, majd feltámadtam? - kérdezte.- Előrebocsátom, mind e mögött olyan történet rejlik, melyen életük végéig csámcsoghatnak

Gyapot közi szomszédai!

- Csakhogy, uram, ön nem halt meg!

- Jól mondja, Mr. Wate. Mindvégig nagyon is életben voltam. Bizonyos értelemben legalábbis.

Liv bizonytalanul előrelépett . Tudta ugyan, hogy valószínűleg már sosem lesz Őrző, viszonta tudásvágy továbbra is ot t munkált benne.

- Mr. Ravenwood, feltehetek önnek egy kérdést?

Macon kissé oldalra billentet te a fejét .

- Kit t isztelhetek önben, kedves? Úgy rémlik, a maga hangja volt az egyik, mely előhívott aFénygömbből.

- Igen, uram - bólintot t elpirulva Liv. - A nevem Olivia Durand, és Ashcroft professzornáltanultam. De most, hogy... - hangja it t elhalt .

- Elmondta az Ob Lucem Libertas-t.Liv szégyenkezve bólintot t . Macon együtt érzőn nézett rá, és a lányra mosolygott .

- Tehát maga igen nagy áldozatot hozott , hogy megmentsen, Miss Olivia Durand. Az adósavagyok, és én soha nem feledkezem meg a háláról, ha valaki segít nekem. Természetesenkész vagyok megválaszolni a kérdését, ez a legkevesebb, amit tehetek önért .

Annyi bizonyos, hogy Macon a raboskodás után is talpig úriember maradt.

- Tudjuk, miként jutot t ki a Fénygömbből, de hogyan került bele? Egy Incubus nem tudjabebörtönözni saját magát, és az ön esetében ez végképp kizárt , hiszen, ahogyan mindenkiegybehangzón állí t ja, halot t volt .

Livnek igaza volt . Macon egyedül erre nem let t volna képes. Valakinek mindenképpensegítenie kellet t neki, és én tudtam is, hogy ki volt az.

Az az ember, akit mindketten ugyanúgy szeret tünk, még a halála után is, mint Lenát.

Anya - aki imádta a könyveket, a régiségeket, a hagyományokkal való szembeszegülést , atörténelmet és a rejtélyeket. Aki annyira szeret te Macont, hogy mikor az erre kérte, kisétált azéletéből, noha a gondolatát sem tudta elviselni, hogy elhagyja. És egy része soha nem ishagyta el igazán.

- Ő volt , ugye?

Macon bólintot t .

- Az ön édesanyja volt az egyet len, aki tudott a Fénygömbről. Neki adtam.

Bármelyik Incubus hajlandó let t volna ölni is érte, hogy megkaparinthassa és elpusztí tsa. Ezvolt az egyik utolsó t itkunk.

- Látta őt?

A tenger felé fordultam, és erősen pislogtam, hogy ne csorduljanak ki a könnyeim.

Macon higgadt arckifejezése megváltozott ; mély fájdalmat tükrözött .

- Igen - vallot ta be.

- És milyen volt?

Milyen let t volna? Boldog? Halot t? Önmaga?

- Gyönyörű, mint mindig. Gyönyörű, mint azon a napon, amikor it t hagyott minket.

- Én is lát tam - mondtam.

Visszagondoltam a Bonaventura Temetőben történtekre, és újra éreztem a gombócot atorkomban.

- De az hogy lehet?

Liv nem Macon őszinteségében kételkedett ; egyszerűen csak nem értet te a dolgot.Ahogyan egyikünk sem.

A férfi arcára kiült a gyász. Neki sem volt könnyebb Anyáról beszélni, mint nekem.

- Úgy gondolom, gyakran fog még, főleg az Igézők világában olyan esetekkel szembesülni,hogy a lehetet len mégiscsak lehetséges. De ha hajlandóak velem tartani egy kis ideig, meg ismutathatom.

Egyik kezét Livnek nyújtot ta, a másikat pedig nekem. Ridley előrelépett , és megfogta akezem, és végül, bizonytalanul ugyan, de Link is csat lakozott , kiegészítve a sort .

Macon rám nézett , és mielőt t megfejthettem volna az arckifejezését, a levegőt füst töltöt tebe...

Macon próbált kitartani, de érezte, hogy lassan elveszíti az eszméletét. Ráborul az ég,melynek feketeségét narancsszínű lángok szakítják meg. Nem látta a táplálkozó Huntingot, deérezte, ahogy testvére fogai a vállába mélyednek.

Hunting végül jól lakott, és a földre dobta fivére ernyedt testét.Amikor Macon úja kinyitotta a szemét, látta, hogy Léna nagymamája, Emmeline térdel fölötte.

Erezte, hogy az asszony gyógyító energiájának forró hullámai szétáradnak a testében. Ott voltEthan is. Macon beszélni próbált, de nem tudta, hogy a többiek hallják-e. Arra akarta kérni őket,hogy keressék meg Lenát. A fiú valószínűleg meghallotta, mert sarkon fordult, és eltűnt afüstben.

Macon megállapította, hogy Ethan természete hasonlít Amarie-éhoz, a fiú is éppoly makacsés rettenthetetlen. Anyja tulajdonságait is felfedezte benne: hűséges volt, becsületes, és a férfisejtette, hogy nagy eséllyel törik majd össze az ő szíve is, amiért Igézőt szeret. Mielőtt Maconeszméletét vesztette, az utolsó pillanatig Jane-re gondolt.

Amikor újra kinyitotta a szemét, a tűz eltűnt. A füst, a lángok sercegése, a robbanások -minden abbamaradt. Macon sodródott a sötétben, de nem úgy, mint Utazás közben. Most csaknyomasztó ürességet érzett, és nem tudta irányítani, merre megy. Amikor megállt, látta, hogy akeze elmosódott, csak részben öltött anyagi formát.

Rájött, hogy meghalt.Lena biztosan Kiválasztotta magát, gondolta, és a Fény mellett döntött. Még a sötétben is,

annak tudatában, hogy mi vár egy Incubusra a túlvilágon, megnyugvás töltötte el. Tudatosultbenne, hogy vége.

- Még nincs. Neked semmiképp!Macon azonnal felismerte a hangot, és megfordult. Lila jane. A nő beragyogta a sötétséget;

szépsége izzott, lángolt.- Janié! Annyi mindent szeretnék elmondani!A nő a fejét rázta, mozdulataival együtt hullámzott vállig érő barna haja.- Nincs idő - jelentette ki.- Most már előttünk az örökkévalóság! - ellenkezett Macon, Jane azonban felé nyújtotta

csillámló ujjait.- Fogd meg a kezem! - szólította fel a férfit.Alighogy Macon engedelmeskedett, a sötétséget elmosódó színek és fények váltották fel.

Ismerős képek és alakok lebegtek a szeme előtt, de ezek igen tünékenynek bizonyultak. Aztánrájött, hol vannak: a nő kedvenc helyén, a levéltárban.

- Mi történik, Jane? - kérdezte Macon.Látta, hogy a nő felé nyúl, de minden olyan homályos volt. Aztán meghallotta azokat a

szavakat, amelyeket egykor ő tanított meg neki.- E falak közt, hol nincs tér és idő...Jane a kezében tartott valamit. A Fénygömböt.- Kérlek, ne tedd ezt! - könyörgött Macon. - Itt akarok maradni veled!A nő alakja már imbolygott a szeme előtt, majd halványulni kezdett.- Megígértem neked, hogy ha az idő eljön, használni fogom. És most tartom a szavam. Nem

halhatsz meg-itt mára nő alakja a semmibe veszett, Macon csak a hangját hallotta -, szükségvan rád! A fiamnak szüksége van rád!

Macon el akarta volna még mondani neki, amit életében nem tudott, de már késő volt. Éreztea Fény gömb vonzását, és tudta, hiába is próbálna ellenszegülni. Ahogy beleszédült afeneketlen mélységbe, még hallotta a szavakat, melyekkel Jane megpecsételte a sorsát:

„Comprehende, Liga, Cruci Fige.Ejtsd foglyul, zárd be, kínozd meg!”

Macon elengedte a kezünket, mire a látomás szertefoszlot t . De még sokáig őriztem Anyaképét az elmémben; képtelen voltam elengedni. Megmentet te őt ; felhasználta a fegyvert ,melyet Macon adott neki, hogy megvédhesse tőle magát.

Lemondott miat tam a lehetőségről, hogy végre együtt lehessenek! Talán tudta, hogy Maconaz egyet len esélyünk?

Amikor kinyitot tam a szemem, Liv sírt , Ridley pedig igyekezett úgy tenni, mintha ő nemsírna.

- Ugyan már! Elég legyen ebből a sok drámából! - legyintet t unottságot színlelve, miközbenegy könnycsepp gördült végig az arcán.

- Sejtelmem sem volt róla, hogy egy Áttetsző ilyesmire is képes lehet - szipogott Liv, aszemét törölgetve.

- El sem tudja képzelni, mi mindenre vagyunk képesek, ha a helyzet megköveteli! Nem igaz,Mr. Wate? - veregette meg Macon a vállamat.

Tudtam, hogy így próbálja megköszönni, amit érte tet tem, de ahogy körülnéztem a viharverttáraságon, nem éreztem úgy, hogy hálát érdemelnék.

Ridley elveszítet te az erejét , Link megsérült , Liv pedig tönkretet te a jövőjét .

- Én nem tet tem semmit - hajtot tam le a fejem.

Macon erre megszorí tot ta a vállam, és kényszerí tet t , hogy nézzek a szemébe.

- Ön rávette magát, hogy figyeljen olyan részletekre, melyek fölöt t legtöbben elsiklot takvolna. Önnek köszönhetem, hogy most it t vagyok, ön hozott vissza!

Elfogadta a szerepét, és mint Irányfény, idetalált ! Ez nagyon nehéz lehetet t !

Végignézett Ridley-n, Linken és Liven.

- Mindenki számára - tet te hozzá, miközben az utóbbin állapodott meg a tekintete.

Mindenki számára, beleértve Lenát is.

Nagyon nehezemre esett elmondani, de nem vehettem biztosra, hogy tud róla.

- Lena azt hiszi, hogy ő ölte meg magát.

Maconnek egy pillanatra elakadt a szava, de amikor megszólalt , hangja higgadt maradt.

- Miért hinne ilyesmit?

- Sarafine engem szúrt le akkor éjjel, de maga halt meg. Amma mondta el.

Lena nem tudja megbocsátani magának a történteket, és a bűntudat egészenmegváltoztat ta őt .

Megfordult a fejemben, hogy talán érthetőbben kellene fogalmaznom, de olyan sok mindentkellet t hirtelen Macon tudomására hoznom!

- Úgy gondolom, a szíve mélyén meghozta a döntést akkor is, ha eset leg nem tudatosultbenne - folytat tam.

- Nem! - t iltakozott Macon.

Liv it t már nem tudta megállni, hogy ne szóljon közbe.

- A Holdak Könyve tehet mindenről, Mr. Ravenwood! Lena oly kétségbeesetten meg akartamenteni Ethant, hogy használta, és az a maga életét vet te el a segítségért cserébe. Lenanem tudta, hogy ez fog történni. A Könyv könnyen kicsúszik az irányítás alól, éppen ezért nemszabad, hogy Igézők keze ügyébe kerüljön!

A lány, miközben ezt fejtegette, jobban hasonlí tot t egy Igéző könyvtárosra, mint valaha.

- Értem - biccentet t Macon. - Olivia?

- Tessék, uram.

- Tisztelem az elkötelezettségét, de most nincs szükségünk Őrzőre. Azaz, jobb, ha a mainap bizonyos történéseit nem jegyzi le, és nem mondja el senkinek. Ért engem?

Liv bólintot t ; arckifejezése világossá tet te, hogy jobban t isztában van ezzel, mint magaMacon.

- Ő nem Őrző, most már nem - mondtam szomorúan.

Liv megmentet te az életét , ezzel meghiúsí tva a saját terveit . Mindenképpen rászolgáltMacon t iszteletére.

- Ezek után tényleg nem valószínű - sóhajtot t Liv is.

Egy darabig hallgat tam, ahogy a hullámok megtörnek a sziklákon, és azt kívántam, bármagukkal vinnék a gondolataimat a tengerbe!

- Minden megváltozott - állapí tot tam meg.

Macon ismét Livre pillantot t , majd hozzám fordult .

- Semmi sem változott meg, legalábbis a fontos dolgok nem. Még nem.

- De mit tehetünk? - szólalt meg Link, miután megköszörülte a torkát. - Úgy értem, nézzenránk! - folytat ta, majd szünetet tartot t . - Az ő oldalukon ot t áll egy egész Incubus-hadsereg, ésmég ki tudja milyen lények hordái...

- Nekünk pedig - mérte végig Macon a csapatot -, van egy erejét vesztet t Szirénünk, egyhivatását eláruló Őrzőnk, egy eltévedt Irányfényünk, meg egy... it t van ön is, Mr. Lincoln.Vegyes, ám ígéretes társaság. - És igen, önről sem feledkezünk meg, Miss Ball - tet te hozzá,miután a macska nyávogott egyet.

Én viszont úgy lát tam, szerencsét len egy csapat vagyunk; megviseltek, koszosak ésfáradtak.

- Mégis sikerült idáig eljutniuk! - folytat ta Macon. - És kiszabadítot tak engem aFénygömbből, ami szintén nem elhanyagolható teljesí tmény!

- Szóval azt mondja, hogy maga szerint elbánunk velük? - kérdezte Link, és olyan képetvágott , mint mikor Earl Petty verekedést kezdeményezett a Summerville-i gimi teljesfutballcsapatával.

- Azt mondom - felelte Macon -, hogy nincs időnk it t ácsorogni és a szót szaporí tani, bárrendkívül élvezem az önök becses társaságát. Ugyanis akad néhány elintéznivalóm.Legelőször az unokahúgom megmentése!

Macon eltökélten megindult a barlang szája felé, de az első lépés után összecsuklot t . Az

esés nyomán porfelhő szállt fel. Néztem, ahogy megégett szmokingjában ot t ül a földön, ésmegállapí tot tam, hogy sajnos még nem épült fel teljesen a Fénygömbben elszenvedettmegrázkódtatásokból. A tengerészgyalogságra sem számíthattunk, így más tervhez kellet tfolyamodnunk.

JÚN.20.A hadsereg

Macon igen kitartónak bizonyult . Állapota nem tet te lehetővé, hogy bárhova is menjen, demivel fogytán volt az idő, mindenáron velünk akart tartani. Nem szálltam vele vitába, mert úgyvéltem, ellenségeinkkel szemben Macon Ravenwoodnak még legyengülten is nagyobb esélyevan, mint négy védtelen Halandónak.

Tudtam, hová kell mennünk. A holdfény továbbra is áradt a messzi tengerpart i barlangba.Mire Liv és én eltámogattuk Macont az odavezető partszakaszhoz, addigra már alaposankifaggatot t engem, így végre feltehettem neki a saját kérdéseimet.

- Miért akarja Sarafine már most előhívni a Tizenhetedik Holdat?

- Mert minél hamarabb kerül sor Lena Kiválasztására, a Sötét Igézők annál hamarabbbiztonságban tudhat ják magukat! Lena napról napra erősebb lesz; ők pedig t isztában vannakvele, hogy minél tovább várnak, annál valószínűbb, hogy a lány saját maga dönt a sorsa felől.Ha ismerik az én pusztulásom körülményeit , feltehetően Lena sebezhetőségét ismegpróbálják majd a maguk javára fordí tani.

Eszembe jutot t , hogy Hunt ing azt mondta, Lena ölte meg Macont.

- Tudják - közöltem.

- Kulcsfontosságú, hogy mindenbe beavasson engem, a legapróbb részletekig! - jelentet te kinyomatékosan Macon.

Ekkor Ridley odalépett mellé.

- Lena születésnapja óta Sarafine szüntelenül gyűjt i az erőt a Sötét Tűzből, hogy elő tudjahívni a Tizenhetedik Holdat.

- Arra az eszement máglyára gondolsz, amit az erdőben rakott? - kérdezte Link olyanhangsúllyal, mintha a tónál az egyik éjjel kigyulladt szemeteskukáról lenne szó.

- Az nem a Sötét Tűz volt - rázta a fejét a lány. - Csak egy jelenés, mint Sarafine maga. Őhozta létre.

- Ridley-nek igaza van - bólintot t Liv. - A Sötét Tűz minden mágikus erő ősforrása. Ha azIgézők összegyűjt ik az energiákat, és visszaterelik ebbe az ősforrásba, akkor a végeredményegy sokszorosan hatalmasabb erő lesz. Olyan, mint valami természetfelet t i atombomba.

- Úgy érted, fel is robban?

Link már nem tűnt olyan megingathatat lannak abbéli meggyőződésében, hogy elbánunkSarafine-nel.

- Nem fog felrobbanni, észlény - felelte ajak biggyesztve Ridley.

- De a Sötét Tűz komoly károkat okozhat.

Felnéztem a teliholdra és a holdsugárra, ami egyenesen bevilágí tot t a barlangba. De nem aHold táplálta a tüzet, hanem a Sötét Tűz erejét terelték a Holdba. így tudta azt Sarafine időelőt t előhívni.

Macon figyelmesen tanulmányozta Ridley-t .

- Miért egyezett bele Lena, hogy idejöjjön? - kérdezte.

- Rábeszéltem, Johnnal együtt - vallot ta be a lány.

- Ki ez a John, és mi a szerepe a történetben?

- Incubus - felelte Ridley, miközben idegesen rágta lilára lakkozott körmét. - Azaz, félvér.

Félig Incubus, félig Igéző, és elképesztő erővel rendelkezik! A Nagy Gát megszállot t ja! Elhitet tevelünk, hogy ha eljutunk oda, minden tökéletes lesz.

- És tudta ez a fiú, hogy Sarafine it t lesz?

- Nem. Valóban hisz abban, amit állí t . Úgy véli, a Nagy Gát, mint valami Igéző utópia,megoldja minden problémáját - felelte Ridley megvető arccal.

Macon szemében harag villant . A zöld olyan erővel tükrözte érzelmeit , ahogyan a feketesoha.

- Hogy történhetet t meg, hogy te és egy olyan fiú, aki még csak nem is t isztességesIncubus, rá tudtátok beszélni Lenát egy ekkora képtelenségre?

- Nem volt nehéz - felelte Ridley, kerülve Macon tekintetét . - Lena rossz passzban volt .Szerintem azt hit te, hogy úgysem tehet jobbat.

Amikor az immár kék szemű Ridley-re néztem, önkéntelenül is megfogalmazódott bennem akérdés: vajon miként viszonyulhat most ahhoz a Sötét Igézőhöz, aki korábban volt?

- Még ha Lena felelősnek érezte is magát a halálomért , miért hit te, hogy hozzátok tartozik,egy Sötét Igézőhöz és egy Démonhoz? - hitet lenkedett tovább Macon.

Nem volt a hangjában lenézés, lát tam azonban, hogy a szavai még így is késkénthasítot tak Ridley-be.

- Lena utálja önmagát, és azt hiszi, Sötét té válik - magyarázta a lány, miközben felémsandítot t . - El akart menni egy olyan helyre, ahol nem tud ártani senkinek. John pedigmegígérte neki, hogy mindig ot t lesz mellet te, akkor is, ha mindenki más elhagyja.

- Én ot t let tem volna mellet te - visszhangzottak elkeseredett szavaim körös-körül akőfalakról.

- Akkor is, ha Sötét té válik? - szegezte nekem Ridley a kérdést, egyenesen a szemembenézve.

Minden világossá vált . Lenát bűntudat gyötörte, John pedig a rendelkezésére állt az összesválasszal, megadta neki, amit én nem tudtam.

Belegondoltam, mióta lehetnek már ket tesben, hány éjszakát tölthet tek el együtt a sötétjáratokban. John nem Halandó, így Lena érintésének ereje nem öli meg. Ők kettenmegtehetnek bármit , amit csak akarnak - mindent, amitől mi tartózkodni kényszerültünk.Elmémbe kúszott a kép, ahogy összeölelkeznek a sötétben, úgy, ahogy Liv és én Savannah-ban.

- Van még valami.

Nem hallgathattam el.

- Sarafine nem egyedül művelte mindezt. Abraham segítet t neki.

Macon arcára erre megfejthetet len kifejezés ült ki.

- Abraham. Nem lep meg - mondta.

- A látomások is megváltoztak. Miközben átéltem őket, úgy tűnt, hogy Abraham lát engem.

Macon elvétet te a lépést, majdnem feldöntöt t .

- Biztos benne? - kérdezte.

Bólintot tam.

- A nevemen szólí tot t .

Macon úgy nézett rám, mint a téli iskolabál estéjén, mikor Lenát táncolni vit tem. Minthamegsajnált volna, a rám váró teendők és a rám nehezedő felelősség súlya miat t . Most semértet te, hogy engem ez nem tántorí that el.

Tovább beszélt , én pedig próbáltam figyelni.

- Fogalmam sem volt arról, hogy ilyen gyorsan megváltoztak a dolgok.

Nagyon óvatosnak kell lennie, Ethan! Ha Abraham Köteléket alakí t ki önnel, akkor oly t isztánlát ja majd önt, ahogyan maga lát ta őt !

- Úgy ért i, nem látomásként, hanem a valóságban?

Annak lehetősége, hogy Abraham figyeli minden lépésemet, nem sok jóval kecsegtetet t .

- Pillanatnyilag erre nem tudok válaszolni. De amíg kiderí tem, legyen nagyon óvatos!

- Majd visszatérünk erre, ha legyőztük az Incubus-sereget, és megmentet tük Lenát.

Minél többször emlegettük fel a tervet, annál lehetet lenebbnek tűnt.

Macon hirtelen megfordult , és farkasszemet nézett Ridley-vel.

- Ennek a John nevű fiúnak van köze Abrahamhez? - kérdezte.

- Nem tudom. Annyi bizonyos, hogy Abraham győzte meg Sarafine-t , hogy képes előhívni aTizenhetedik Holdat.

Ridley elgyötörtnek látszott , kimerült volt és koszos.

- Muszáj elmondanod mindent, amit tudsz! - ösztökélte Macon.

- Nem én állok a tápláléklánc csúcsán - ingatta a fejét a lány.

- Még csak nem is találkoztam vele. Minden, amit tudok róla, Sarafine-től származik.

Nehéz volt elhinni, hogy ő volt az, aki majdnem rábeszélte apámat, hogy vesse le magát azerkélyről. Annyira szomorúnak és letörtnek tűnt.

- Uram? - szólt közbe Liv óvatosan. - Van valami, ami nagyon aggaszt azóta, hogy előszörlát tam John Breedet. A Lunae Libriben több ezernyi Igéző és Incubus családfát őrzünk,évszázadok történetét . Hogy fordulhat elő, hogy ő nem szerepel rajtuk? Úgy tűnik, egyszerűena semmiből került elő!

- Én is épp ezen tűnődöm - mondta Macon, miközben erősen oldalra dőlve, de újramegindult . - De ő nem Incubus.

- A szó szoros értelmében nem - felelte Liv.

- De éppolyan erős - jelentet tem ki, és a lábunk alat t lévő sziklába rúgtam.

- Legyen, én akkor is lenyomom! - húzta ki magát Link.

- Nem táplálkozik, Macon bácsi! - zárkózott fel újra hozzánk Ridley. - Azt lát tam volna!

- Érdekes.

- Fölöt tébb - bólintot t Liv.

- Olivia, ha nem bánja... - nyújtot ta Macon a lány felé a karját .

- Az önök vidékén, az óceán túloldalán, a feljegyzések szerint vannak ilyen félvérek?

Liv, átvéve a helyemet, hagyta, hogy Macon a vállára támaszkodjon.

- Félvérek? Remélem nincsenek.

Liv, Maconnel beszélgetve, továbbhaladt a sziklák közt, én pedig, miközben hátul kullogtammagamban, előhúztam a zsebemből Lena nyakláncát. Az ujjaim közt forgattam az apróemléktárgyakat, melyek nélküle értelmüket vesztet ték.

Az ékszer nehezebbnek tűnt, mint amilyennek emlékeztem rá, de az is lehet, hogy csak alelkiismeretem súlyát éreztem.

A barlang bejárata fölöt t i sziklaszirten állva felmértük a terepet. A tenger vájta fekete,vulkáni kőzetkamra óriási volt . A hold olyan alacsonyan függött a fejünk felet t , hogy úgy tűnt,bármelyik pillanatban leeshet az égről. Egy csapatnyi Incubus őrizte a főhadiszállás bejáratát .A hullámok a lábuk előt t törtek meg a fekete sziklaparton, és bokáig eláztat ták a csizmájukat.

A barlang azonban nemcsak a holdfényt vonzotta. A vízből kiemelkedő és az égbolt felőlérkező fekete árnyakat, több tucatnyi Háborgót lát tam. A barlang bejáratán és a mennyezet inyí láson át keringtek, mint egy természetfelet t i malomkerék. Megfigyeltem, mikor az egyikfelemelkedett a víz felszínéről, a tenger alat ta tökéletes pontossággal tükrözte visszakavargó árnyékát.

- Sarafine a Sötét Tűz táplálására használja őket - mutatot t Macon a kísértet ies alakokfelé.

Milyen esélyünk lehet egy egész hadsereggel szemben? A puszta kérdés is elborzasztot t . Ahelyzet rosszabbnak bizonyult , mint gondoltam, így a Lena megmentésébe vetet t reményeimis kezdtek szertefoszlani. Már csak abban bízhattam, hogy legalább Macon velünk van.

- Most mit tegyünk? - kérdeztem kétségbeesetten.

- Megpróbálhatok segíteni abban, hogy bejusson, utána azonban magának kell megtalálniaLenát! - felelte Macon. - Elvégre ön az Irányfény - tet te hozzá.

Segít nekünk bejutni? Reméltem, hogy csak tréfál.

- Ez most úgy hangzik, mintha nem óhajtana velünk tartani - jegyeztem meg óvatosan.

Macon arrébb csúszott a sziklán, és leült a végén levő kiszögellésre.

- A feltevése helyes - közölte.

- Maga viccel? - csattantam fel, meg sem próbálva leplezni a dühömet. - Nem erről volt szó!Csak nem hiszi, hogy meg tudjuk menteni Lenát maga nélkül? Egy Szirén, aki elvesztet te azerejét , egy Halandó, akinek soha nem is volt ereje, egy könyvtáros, meg én? Egy egészhordányi Vérincubussal, meg annyi Háborgóval szemben, amennyi képes volna elbánni a teljesLégierővel?

Ez most komoly? Ugye nem akarja azt mondani, hogy ennél jobb terve nincs? - támadtamneki kétségbeesésemben.

Macon, a hidegvérét megőrizve, feltekintet t a holdra, majd így felelt :

- Segíteni fogok, de innen teszem. Bízzon bennem, Mr. Wate, ennek így kell lennie.

Hitet lenkedve meredtem rá. Komolyan gondolta; tényleg egyedül akart beküldeni minket!

- Ha ezt megnyugtatásnak szánta, jelzem, hogy nem ért vele célt ! - közöltem vele.

- Odalent a csatát nem nekem kell megvívnom, és nem is a barátainak. Az a maga harca,fiam. Maga Irányfény, azaz Halandó, akinek nagy célja van az életben. Amióta csak ismerem,harcol: az önkényes nőkkel az AAFL-ből, a Fegyelmi Bizot tsággal, a Tizenhatodik Holddal, méga tulajdon barátaival is.

Nincs kétségem afelől, hogy ezúttal is győztesként kerül ki a küzdelemből.

Valóban már vagy egy éve harcban álltam, de ez abban a pillanatban egyáltalán nemvigasztalt . Lehet, hogy Mrs. Lincoln úgy fest , mint aki egyet len pillantásával ölni tudna, a szószoros értelmében azonban mégsem képes ilyesmire. Nem úgy, mint azok, akik odalent vártakránk.

Macon elővett valamit a zsebéből, s a kezembe nyomta.

- Tessék. Ez minden, amit adni tudok. Jelenlegi utazásom ugyanis meglehetősen hirtelenvette kezdetét , így talán elnézi nekem, hogy nem volt időm becsomagolni.

A tenyeremben csillogó aranyszínű tárgyra meredtem. Apró, kapcsos könyv volt az.Kipatt intot tam a zárat , mire a könyv kinyí lt . Anya fényképe volt benne, fiatal lányként, ahogy alátomásokban megjelent. Az a Lila Jane, akit Macon ismert .

- Tudja, vélet lenül éppen a zsebemben volt - mondta, kerülve a tekintetem.

A könyvecske azonban kopott volt , tele karcolásokkal, és minden kétséget kizáróan tudtam,azért volt most is Maconnél, mert , ki tudja hány év óta, minden áldott nap magánál hordta.

- Hiszek benne, hogy ez a tárgy jó szolgálatot tesz majd önnek, Ethan. Én sohasemcsalódtam benne. Ne felejtsük el, hogy a mi Lila Jane-ünk milyen erős volt . Még a síron túlról ismegmentet te az életemet!

És akkor a fényképen meglát tam Anya arcán azt a jellegzetes tekintetet , melyről azt hit tem,kizárólag nekem tartogat ja. Akkor nézett rám így, amikor az autóban ülve hangosanfelolvastam az út jelző táblák szövegét - akkor jöt t rá, hogy tudok olvasni. Meg amikor Ammaírós pitéjétől beteg let tem, és az ő ágyában feküdtem gyomorfájással és lázzal, mely olyankegyet len volt , mint a korholás, amit Ammától kaptam, amiért egyszerre befaltam az egészet.És így nézett rám azon a napon is, amikor először mentem iskolába, meg az elsőkosármeccsem előt t , és akkor is, amikor először let tem szerelmes.

Most pedig ugyanaz a tekintet nézett vissza rám az aprócska könyvből. Nem hagyott el, ésMacon sem. Lehet, hogy mégis forgat a fejében valamit , biztat tam magam. Elvégre a halált issikerült átvernie. A zsebembe csúsztat tam a könyvet, Lena nyaklánca mellé.

- Várj csak egy pillanatot ! - lépett mellém Link. - Örülök, hogy nálad van a kis aranykönyv,meg minden, de egy egész Vérfalka ólálkodik odalent, meg a Vámpírcsóka, plusz Lena anyja,meg a Sith Uralkodó, vagy mi az ördög ez az Abraham. És ahogy látom, Han Solo nem nagyonakar felbukkanni, hogy kisegítsen minket! Szóval nem gondolod, hogy eset leg kicsivel többrelenne szükségünk egy könyvnél?

- Linknek igaza van - bólintot t Ridley a barátom háta mögött . - Csak akkor van esélyedmegmenteni Lenát, ha épségben eljutsz hozzá.

- Mr. Ravenwood - hajolt Link sérült lába ellenére Maconhöz nem tudna mégis velünk tartani,és elintézni nekünk néhány fickót?

A férfi felvonta szemöldökét. Ez volt az első valódi beszélgetés, ami közte és a barátomközt zajlot t .

- Sajnos, fiam, a börtönben töltöt t időszak meglehetősen legyengítet t , és...

- Még tart az Átalakulás, Link - szólt közbe Liv. - Tényleg nem jöhet oda le, nagyonsérülékeny! - magyarázta, miközben folyamatosan támogatta Macont, hogy az össze neessen.

- Oliviának igaza van - sóhajtot t a férfi. - Az Incubusok hihetet len erővel bírnak, én viszontjelen állapotomban nem tudom felvenni velük a versenyt!

- De szerencsére én igen! - szólalt meg egy hang hirtelen a semmiből, majd valaki közénklépett a sötétségből. A megjelenő nő magas galléros, hosszú fekete kabátot viselt kopottfekete csizmával, és barna haja lebegett a szélben.

Azonnal felismertem benne a Succubust a temetésről. Leah Ravenwood volt az, Macontestvére. Macon ugyanúgy meglepődött a jövevény lát tán, mint mi.

- Leah?

A nő megpaskolta fivére hátát , és mélyen a szemébe nézett .

- Zöld? Kell még egy kis idő, amíg ezt megszokom! - mosolygott , majd éppúgy, ahogyanLena szokta, Macon vállára hajtot ta a fejét .

- Hogyan találtál ránk? - kérdezte a férfi.

- A Járatokban másról se beszélnek, csak rólatok! - nevetet t fel Leah. - Terjed a szóbeszéd,hogy a bátyám meg akar mérkőzni Abrahammel. És ahogy hallom, nagy haragra gerjesztet ted!

Tudtam, hogy ő Macon húga, akit Arelia, amikor elhagyta a gyermekei apját , magával vit tNew Orleansbe. A Nővérek meséltek róla.

- A Fény és a Sötét is kibontakozik.

Link ot t állt mögöttük. Tekintetünk találkozott . Tudtam, mit kérdez a szemével: támadjunk,vagy meneküljünk? Valóban nem tűnt egyértelműnek, hogy Leah Ravenwood mit akar tőlünk,illetve, egyáltalán mit keres it t . De abban biztos voltam, hogy ha olyan, mint Hunt ing, azaz

álmok helyet t vérrel táplálkozik, akkor jobb, ha mielőbb a nyakunkba szedjük a lábunkat! Livrenéztem, aki, alig észrevehetően, a fejét rázta. Ő is tanácstalannak érezte magát.

- Nocsak, mi járatban vagy, kedvesem? - villantot ta fel Macon ritkán látot t mosolyát.

- Azért vagyok it t , hogy kiegyenlí tsem az esélyeket. Tudod, mennyire szeretem a jó kiscsaládi perpatvarokat! - kacsintot t a nő a fivérére. Suhintot t egyet a karjával, mire hosszú,fényesre csiszolt fapálca jelent meg a kezében. - És ez is nálam van!

Macon értet lenül állt . Nem tudtam eldönteni, hogy aggodalom vagy megkönnyebbülés ült kiaz arcára, azonban egészen biztos lehettem, hogy alaposan meg van lepve.

- De miért? - csodálkozott . - Általában nem szoktad beleártani magad az Igézők ügyeibe!

Leah a zsebébe nyúlt , hajgumit vet t elő, és összefogta hosszú t incseit .

- Ez már nemcsak az Igézők viszálykodásáról szól - felelte. - Ha a Dolgok Rendje felborul, miis elpusztulhatunk!

Macon erre jelentőségteljes pillantást vetet t rá, mellyel mintha azt mondta volna: Ne agyerekek előt t !

- A Dolgok Rendje az idők kezdete óta áll fenn. Egy Csapásosztó kevés hozzá, hogymegingassa!

Leah elmosolyodott , és meglengette a pálcáját .

- Egyébként is ideje már, hogy valaki jó modorra tanítsa Hunt ingot! A szándékaim t iszták,akár egy Succubus szíve!

Macon felkacagott , azonban hallani véltem a nevetéséből, hogy annyira viccesnek mégsemtart ja a megjegyzést.

Fény vagy Sötétség - felőlem Leah Ravenwood bármelyik út ját járhat ja, gondoltam. Csakegyvalami érdekelt .

- Meg kell találnunk Lenát! - sürgettem a csapatot .

- Már vártam, hogy mikor mondod ezt ! - emelte fel Leah a pálcáját , Link pedig megköszörültea torkát:

- Khm, nem szeretnék udvariat lan lenni, asszonyom, de ahogy Ethan is mondja, Hunt ingodalent van a Vérfalkájával. Ne értsen félre, maga is elég keménynek tűnik, meg minden, demégiscsak egy nő, mindössze egy bottal!

- Ez - suhintot t Leah mágikus fegyverével, aminek vége Link orrától egy cent ire állt meg -nem bot, hanem Succubus-pálca. Én pedig nem egy hétköznapi nő vagyok, hanem Succubus!Ami a mi fajtánkat illet i, nálunk a nők vannak előnyben: férfi fajtársainknál gyorsabbak,erősebbek és eszesebbek vagyunk!

Vedd úgy, hogy mi vagyunk a Természetfelet t i világ imádkozó sáskái!

- Ugye azok a rovarok harapják le a hímek fejét? - kérdezte Link.

- Igen - hangzott a válasz. - Aztán meg is eszik őket.

Még ha Maconnek akadtak is fenntartásai Leah-val szemben, úgy tűnt megkönnyebbült ,hogy a nő velünk tart . Az utolsó pillanatban azonban felhívta még valamire testvére figyelmét:

- Larkin felnőtt azóta, hogy utoljára lát tad, Leah. Nagy hatalmú Illuzionista let t belőle.Vigyázz vele! Ráadásul Olivia szerint testvérünk idomítot t ebeket tart magánál, a Vérfalkát .

- Ne aggódj, bátyám! Nekem is van egy kis kedvencem! - felelte Leah, majd felnézett afelet tünk magasodó szirt re, ahol egy hatalmas, vad puma feküdt.

- Bade! - szólí tot ta.

A nagymacska talpra ugrot t , kivillantva borotvaéles fogait , nagyot ásí tot t , majd leugrot tmellénk.

- Bade már alig várja, hogy Hunt ing kutyusaival játszadozzon - mosolygott elégedetten agazdája. - Tudjátok, mi a szóbeszéd a kutya-macska barátságról!

- Bade a szél és a vihar vuduistene - sut togta Ridley Livnek. - Megbánja, aki ujjat húz vele!

A szélről és viharról Lena jutot t eszembe, így egy kicsit kevésbé zavart , hogy egy közelmázsás nagymacska bámul rám.

- A rejtőzéshez és a lesből támadáshoz ért a legjobban! - jelentet te ki Leah büszkén,miközben megvakargatta az állat füle tövét.

Lucille, amikor meglát ta a pumát, odaszaladt hozzá, és játékosan felé csapott a mancsával,mire Bade barátságosan megbökte a pofájával. Leah lehajolt , és felvet te Lucille-t .

- Hogy van az én drága kicsikém? - becézgette.

- Honnan ismeri a dédnagynénikém macskáját? - csodálkoztam.

- Ott voltam a születésénél - felelte Leah. - Anyám macskája volt , ő adta aztán később Pruenénikédnek, hogy segítsen neki tájékozódni a Járatokban - magyarázta, majd letet te asziámit , aki a hátára fordult Bade jókora mancsai közt .

Leah-val továbbra sem tudtam hányadán állunk, Lucille-ban viszont megbíztam. Kiválóemberismerettel rendelkezett , habár csak egy macska volt .

Igéző macska. Tudhattam volna.

Leah az övébe dugta a pálcát , jelezve, hogy ideje berekeszteni a társalgást.

Macon a kezét nyújtot ta, és én elfogadtam. Egy pillanatra éreztem a szorí tása erejét ,mintha valami számomra érthetet len, Igéző szavakat intézett volna hozzám. Aztánelengedett , mire én sarkon fordultam, és azon tűnődtem, látom-e még valaha.

Én vezettem a csapatot , a vegyes társaság pedig mögöttem libasorban követet t .

A barátaim, kiegészülve egy Succubusszal, meg egy szeszélyes vuduistenségről elnevezettpumával. Csak remélni tudtam, hogy ennyi elég lesz a győzelemhez.

JÚN. 20.

Sötét tűz

Amikor odaértünk a kőszirt aljához, elbújtunk egy szikla mögött , néhány méterre abarlangtól.

A bejáratot őrző két Incubus halkan beszélgetet t . Egyikükben felismertem a sebhelyes arcútMacon temetéséről.

- Nagyszerű.

Két Vérincubus, és még be sem mentünk. Sejtet tem, hogy a Falka többi tagja sem lehetmessze.

- Bízzátok csak rám őket, de jobb, ha nem néztek oda! - intet te magához Leah Bade-et.

A pálcából villám csapott ki, a két Incubusnak azonban nem volt ideje észrevenni. Az egyiketLeah terí tet te le, a másikat pedig Bade kapta el: a torkának ugrot t , és a földhöz szegezte.Leah kisvártatva felállt , ruhájának ujjába törölte a száját , majd köpött egyet, véres foltothagyva a homokban.

- Öreg vér, hetven-, vagy százéves. Érzem rajta!

- Nekünk is ezt kell majd csinálnunk? - döbbent meg Link.

Leah odahajolt a másik Incubus nyakához, majd a következő percben már intet t is, hogymenjünk.

Nem mozdultam.

- És mit csináljunk... csináljak? - kérdeztem.

- Harcolj! - felelte.

A barlang bejárata oly fényesen ragyogott , mintha a nap sütöt t volna odabent.

- Nem tehetem! - motyogtam.

- Miről beszélsz, ember? - sandítot t Link idegesen a barlangba.

- Szerintem nektek vissza kellene fordulnotok - néztem a barátaimra. - Túl veszélyes. Nemlett volna szabad belerángatnom benneteket!

- Engem senki nem rángatot t bele semmibe, én magamtól jöt tem, hogy... - Link it t félszegenRidley-re sandítot t , majd elkapta a fejét -, hogy magam mögött hagyjak mindent.

- Ami engem illet , biztos lehetsz benne, hogy nem miattad jöt tem, Rövid Gyufa - dobta hátraa haját színpadias mozdulat tal az egykori Szirén. - Ne képzelj túl sokat magadról! Bár nemrossz veletek lógni, de az unokatesómnak jöt tem segíteni! - közölte, majd Livre nézett : - És temiért is vagy it t?

- Hiszel a végzetben? - kérdezett vissza a lány halkan.

Erre mind úgy néztünk a bukott Őrzőre, mintha megbolondult volna, de ő nem törődött vele.

- Nos, én igen - mondta. - Amióta az eszemet tudom, figyelem az Igézők egét, és ha valamiváltozás történik rajta, azt én észreveszem. A Déli Csillag, a Tizenhetedik Hold, aszelenométerem, ami miat t ot thon mindenki csak piszkált - ez az én végzetem. Ide kellet t ,hogy jöjjek, még akkor is, ha... szóval, mindenképp.

- Értem - bólintot t Link. - Még ha el is rontot tál vele mindent, még ha tudtad is, hogy emiattkiraknak az állásodból, akkor is meg kellet t tenned.

- Igen, erről van szó.

- Akkor hát mi a terv? - kérdezte Link, és közben az ujjait próbálta ropogtatni.

Belegondoltam: ő a legjobb barátom azóta, hogy másodikban megosztot ta velem a Bombiszeletét a buszon. Most hagyjam, hogy kövessen a barlangba meghalni?

- Nincs semmiféle terv. És nem jöhetsz velem - közöltem ellentmondást nem tűrő hangon. -Én vagyok az Irányfény, ez az én felelősségem, nem a t iéd! - tet tem hozzá elszántan.

- Úgy veszem észre, hogy ezt az egész Irányfény dolgot nem magyarázták el nekedrendesen - állapí tot ta meg Ridley helytelenítő arckifejezéssel. - Nincsenek természetfelet t iképességeid! Nem tudsz egyet len lendület tel átugrani egyik felhőkarcolóról a másikra, és nemtudod legyőzni a Sötét Igézőket a bűvös macskáddal! - folytat ta, és Lucille-ra sandítot t , aki alábam mögül leskelődött . - A hangzatos elnevezés mögött mindösszesen annyi áll, hogyegyszerű idegenvezető vagy, aki semmivel sincs jobban felfegyverkezve a Sötét Igézőkkelszemben, mint Mary Poppins!

- Meg Aquaman - toldotta meg Link, és rám kacsintot t .

- Ridley jól mondja - szólalt meg Liv is, aki eddig hallgatot t . - Nem tudod egyedülvégigcsinálni.

Rájöt tem, hogy vesztet tem: eszük ágában sincs magamra hagyni.

- Ti teljesen idióták vagytok! - ráztam a fejem, mire Link elvigyorodott .

- Én inkább úgy fogalmaznék, ret tenthetet lenül bátrak!

Szorosan a falhoz lapulva, óvatosan mozogtunk az ellenség barlangjában, ahová amennyezet i nyí láson át továbbra is áradt a fény.

Ahogy befordultunk egy kiszögellésnél, a Hold sugárzása elképesztően felerősödött , ésmegpillantot tam alat tunk a halot t i máglyát. A barlang közepéből emelkedett ki, aranyszínűlángok lobogtak körülöt te, melyek egészen a fatörzsekből és ágakból álló piramis csúcsáigcsaptak fel. A tetején - mintha láthatat lan drótok rögzítet ték volna a helyére - maja oltárraemlékeztető kőlap egyensúlyozott , melyhez kopott kövekből rakott lépcsősor vezetet t fel.Mögötte, a barlang falán a Sötét Igézőkre tetovált kígyózó mintát lát tam felfestve.

Az oltár tetején Sarafine feküdt, éppen úgy, mint amikor az erdőben megjelent előt tünk.Ezen kívül azonban semmi sem hasonlí tot t az akkori látványhoz. A mennyezet i résen átbeömlő holdfény egyenesen a testére áradt, melyből, mintha prizmán tört volna meg, mindenirányba szertesugárzott . Úgy tűnt, a nő magába szívja az idő előt t előhívott égitest , LenaTizenhetedik Holdjának fényét. Még aranyszínű ruhája is úgy festet t , mintha ezernyi ragyogófémpikkelyből varrták volna össze.

- Soha életemben nem lát tam ilyet - sut togta Liv.

Sarafine valószínűleg transzban volt . Teste úgy t íz cent iméterre lebegett a kő felet t .Ruhája redői vízeséshez hasonlatosan omlottak le fekhelye peremén.

Elképesztő mennyiségű energiát vonzott magába.

Larkin az oltár aljánál állt . Néztem, ahogy egyre közelebb halad a kőlépcsőhöz, egyreközelebb...

Lenához!

A lány aléltan feküdt, lehunyta szemét, kezét pedig a lángok felé tárta. Fejét John Breedölében nyugtat ta, és szemlátomást nem volt teljesen eszméleténél. A fiú most másmilyennektűnt, mint korábban - mintha ő is valami sajátos önkívület i állapotba került volna.

Lena egész testében remegett . Még ebből a távolságból is éreztem a tűzből áradó, csípőshideget. A lány biztosan csonttá fagyott már, gondoltam. Az emelvényt Sötét Igézők álltákkörül. Nem lát tam, hogy pontosan kik, de aranyszínű szemük ragyogása egyértelművé tet te,mifélék.

Lena! Hallasz engem?Sarafine szeme hirtelen felpattant, az Igézők pedig kántálni kezdtek.

- Liv, mi történik? - sut togtam.

- Előhívják a Kiválasztás Holdját .

Nem kellet t értenem az Igézők szavait , hogy rájöjjek, mit művelnek. Sarafine előhívja aTizenhetedik Holdat, hogy Lena az ő Sötét Igézetének hatása alat t válassza ki magát. Vagy,és ez szintén felért egy Sötét Igézet erejével, lelkiismeret-furdalásának súlya alat t hozza mega döntést .

- Mit csinálnak?

- Sarafine minden hatalmát bevet i, hogy a Sötét Tűz energiáját , a saját jával együtt , a Holdbaterelje.

Liv olyan figyelmesen tanulmányozta a jelenetet , mintha minden apró részletét meg akarnájegyezni, figyelmen kívül hagyva, micsoda gonoszság megy végbe.

Még mindig az Őrző munkált benne, a késztetés, hogy lejegyezze a szeme előt t lejátszódótörténelmi eseményeket.

A barlangban hemzsegtek a Háborgók. Egyre szélesedő spirálban kavarogtak, egyre többenlet tek, és a végén már at tól kellet t tartani, hogy ledönt ik a falakat.

- Le kell jutnunk!

Liv bólintot t , Link pedig megragadta Ridley kezét.

Lejjebb ereszkedtünk a fal mentén. Mindvégig az árnyak közt maradtunk, míg le nem értünka barlang nedves, homokos földjére.

Észrevettem, hogy a kántálás abbamarad. Az Igézők, mintha valamiféle elmezsibbasztóvarázslatot bocsátot tak volna rájuk, néma áhítat tal nézték Sarafine-t a máglyán.

- És most? - kérdezte Link elsápadva.

Ekkor a kör közepén egy alak jelent meg. Nem kellet t találgatnom a kilétét , mert ugyanaztaz ünneplő öltönyt és zsinórnyakkendőt viselte, mint a látomásokban. A fehér ruhája miat tmég inkább elütöt t a Sötét Igézőktől és a feketén kavargó Háborgóktól.

Abraham volt az; az egyet len Incubus, aki elég erővel rendelkezett ahhoz, hogy ennyiHáborgót előszólí tson a mélyből. Larkin és Hunt ing ot t álltak mögötte. Megjelenésekor abarlangban tartózkodó összes Incubus fél térdre ereszkedett . Abraham az örvény felé emeltea kezét.

- It t az idő - jelentet te ki.

Lena! Ébredj!A máglya körül lobogó lángok a magasba csaptak, John Breed pedig gyengéden megrázta a

lányt, hogy felébressze.

Lena! Menekülj!A lány zavartan körülnézett . Nem reagált a szavaimra, így abban sem lehettem biztos, hogy

hallot t engem. Reszketeg mozdulataival olyan benyomást keltet t , mint aki azt sem tudja, holvan. Abraham John felé nyúlt , és lassan felemelte a kezét. John megrándult , majd a karjaibavette Lenát, és, mintha csak húznák, megindult felfelé. Lena!

A lány feje oldalra billent , és szeme újra lecsukódott . John felvit te őt a lépcsőn. Már nem azaz öntelt srác volt , akit megszoktunk; inkább egy zombihoz hasonlí tot t .

- Lena nincs magánál! - állapí tot ta meg Ridley, miközben közelebb furakodott . - Fogalmasincs, mi történik vele. A tűz hatása!

- De miért akarják teljesen kiütni? - kérdeztem. - Nem kell észnél lennie ahhoz, hogykiválassza magát?

Korábban ezt magától értetődőnek véltem.

Ridley a tűzbe bámult . Szokat lanul komoly volt a hanghordozása, és kerülte a tekintetemet.

- A Kiválasztás csak önként történhet meg. A döntést Lenának kell meghoznia. Hacsak...

- Hacsak mi?

- Hacsak már meg nem hozta.

Azzal, hogy elhagyott minket. Azzal, hogy levette a nyakláncot. Azzal, hogy lelépett JohnBreeddel.

- Az nem lehet! - vágtam rá gondolkodás nélkül. Hiszen ismertem Lenát, és tudtam, milyenokok állnak a viselkedése mögött . - Nem tehetet t ilyet !

John, nyomában Larkinnal, elért az oltár tetejéig, ahol a kígyófiú a Tizenhetedik Holdfényében egymáshoz kötözte Sarafine-t és Lénát.

A szívem hevesen dörömbölt .

- Oda kell jutnom hozzá! Tudtok segíteni?

Link felkapott két kődarabot, melyek elég nagyok voltak ahhoz, hogy kárt tegyen valakiben,ha elég közel jut hozzá. Liv a jegyzetfüzete lapjait pörgette, Ridley pedig kicsomagolt egynyalókát.

- Sose lehet tudni - vont vállat .

Ekkor újabb hangot hallot tam a hátam mögül.

- Soha nem jut tok fel oda, hacsak nem bántok el a Háborgókkal! Márpedig, ha emlékezetemnem csal, fiam, erre még nem tanítot talak meg!

Mosolyogva fordultam hátra, mert felismertem Amma hangját . Ráadásul nem egyedül jöt t :Areliát és Twylát is magával hozta.

Hárman együtt úgy festet tek, mint a görög mitológia sorsistennői, a Moirák.

Elöntöt t a megkönnyebbülés, egész idáig at tól tartot tam, soha többé nem látom Ammát. Anyakába borultam, ő pedig viszonozta az ölelést , majd megigazítot ta a kalapját . Amikorelengedett , akkor vet tem észre a Nagyi ódivatú, fűzős cipőjét . Emmeline lépett elő Areliamögül, így a felmentő sereg vele együtt négyfőssé bővült .

- Asszonyom - biccentet tem felé, ő pedig, mintha csak egy teával akarna megkínálni aRavenwood-ház verandáján, hasonló kimértséggel üdvözölt . Aztán rájöt tem, hogy egyáltalánnem ilyen rózsás a helyzet. Nem a Ravenwood-ház verandáján teázgatunk; Amma, Arelia ésTwyla pedig nem a Moirák, csak három kompressziós harisnyát viselő, idős déli asszonyság. ANagyi sem húszéves; tulajdonképpen egyiküknek sincs semmi keresnivalója a csatatéren.

És ha már it t tartunk, renegát elődjéhez hasonlóan a jelenlevő Wate-nek sem.

- Mit kerestek it t? - léptem hátra. - Hogy találtatok meg minket?

- Hogy mit keresek it t? - horkant fel Amma. - A családom már akkor eljöt t Barbadosról aTenger-szigetekre, amikor te még gondolatként sem fogantál meg az Úristen elméjében!Jobban ismerem ezeket a szigeteket, mint a tenyeremet!

- De Amma, ez egy Igéző sziget! Nem a Tenger-szigetek egyike!

- Hát persze. Hova máshová rejtenél egy láthatat lan szigetet?

- Igaza van - tet te Arelia a kezét Amma vállára. - A Nagy Gát a Tenger-szigetek köztrejtőzik. Lehet, hogy Amarie nem Igéző, de csak úgy, mint a testvérem és én, magáénakmondhat ja a Látás adományát.

Amma olyan erőteljesen rázta a fejét , hogy azt hit tem, mindjárt lerepül a nyakáról.

- Ugye te sem gondoltad komolyan, hogy magadra hagylak? - dorgált meg, mire én újramegöleltem.

- Honnan tudta, hol vagyunk, asszonyom? - kérdezte Link. - Mi is alig találtunk ide!

Barátom vagy egy lépéssel előt tünk járt , vagy ugyanennyivel mögöttünk kullogott . A négyidős nő úgy nézett rá, mintha hiányozna egy kereke.

- Gömböket robbantgattok? Olyan Igézettel, mely öregebb, az öreganyám öreganyjánál?Ennyi erővel tárcsázhattátok volna a Gat lini Segélyhívót is!

Amma tet t egy lépést Link felé, aki elővigyázatosságból ugyanennyit hátrált .

Házvezetőnőnk ugyanakkor nem engedett el. Ebből tudtam, mit mond valójában. Valamiilyesmit : „Szeret lek, fiam, és ennél büszkébb már nem is lehetnék rád! De ha hazaérünk, egyhónap szobafogság!”

- Gondolj bele, Cukipofa! - hajolt közelebb Ridley Linkhez. - Egy Nekromanta, egy Beleérzőés egy Látó. Jobbak az esélyeink, mint valaha!

Alighogy Ridley megszólalt , Amma, Arelia, Nagyi és Twyla mind ránéztek. A lány elpirult , ést isztelet tudóan lesütöt te a szemét.

- El sem hiszem, hogy it t vagy, Twyla néni! - mondta, majd nyelt egyet. - Nagymama!

Emmeline megfogta Ridley állát , felemelte a lány arcát, és belenézett annak kék szemébe.

- Tehát igaz - állapí tot ta meg, majd elmosolyodott . - Isten hozott újra köztünk, gyermekem!

Azzal arcon csókolta unokáját .

- Mondtam - jelentet te ki Amma önelégülten. - Kiolvastam a kártyáimból.

- Én meg a csillagokból - bólintot t Arelia.

- A kártyák csak a felszínt mutat ják meg - szólt Twyla lekicsinylőn, majd alig hallhatósuttogásra váltot t . - Ez it t egy mély vágás, csont ig hatolt , sőt átdöfte az egész testét .

Észrevettem, hogy a Nekromanta arca elsötétül.

- Mi a baj? - kérdeztem, de elmosolyodott , és az árnyék tovatűnt.

- Segítségre van szüksége. Odaátról - jelentet te ki Twyla, majd a feje fölöt t előre-hátralengette a kezét. Azaz, munkához látot t .

- A Túlvilágról - tolmácsolta Arelia.

Amma letérdelt , és oly komolysággal, mintha sebész lenne, aki a szikéket készít i elő aműtéthez, apró csontokkal és amulet tekkel teli csomagot bontot t ki.

- És az efféle segítség hívásához én értek a legjobban - büszkélkedett , nem alaptalanul.

Arelia kereplőt vet t elő, Twyla pedig leült , és kényelembe helyezte magát.

Elvégre, ki tudja, mennyi ideig fog tartani az idézés. Amma kipakolta a csontokat, majd egybefőt tesüveg kinyitásával küszködött .

- Dél-karolinai temető földje. A legjobb, ot thonról hoztam! - közölte.

Elvet tem tőle az üveget, és lecsavartam a fedelét . Az az éjszaka jutot t eszembe, mikorkövettem őt a mocsárba.

- Majd mi elintézzük a Háborgókat! - ígérte Amma. - Ez persze még nem fogja megállí taniSarafine-t , meg Melchizedek semmirekellő testvérét , de valamelyest csökkent i majd annak aperszónának az erejét !

Nagyi jól megnézte magának a Háborgókból összesűrűsödő sötét forgószelet , mely a tüzettáplálta, majd így szólt :

- Magasságos ég, tényleg nem túloztál, Amarie! Valóban rengetegen vannak!

Láttam, amikor tekintete Sarafine mozdulat lan testéről Léna felé siklot t , homlokráncaielmélyültek. Ridley közben elengedte a kezét, de nem maradt el mellőle.

Link megkönnyebbülten sóhajtot t .

- Hallod, ember, jövő vasárnap elmegyek a templomba, az biztos!

Nem szóltam semmit , de én is valami hasonlót gondoltam.

Amma letekintet t a lába előt t szétterí tet t temetőföldre.

- Visszaküldjük őket oda, ahová valók! - határozta el.

- Én pedig megfékezem a lányomat - közölte Nagyi, miközben megigazítot ta a kabát ját .

- Csak szép sorjában, mindent a maga idejében! Először szabaduljunk meg a Háborgóktól!

Amma, Arelia és Twyla törökülésben leültek a nedves sziklára, és megfogták egymás kezét.Nagyi hátralépett .

- Az nagyszerű lenne, Amarie - mondta.

A három asszony lehunyta a szemét. Amma erőteljes hangja a Háborgók kavargóörvényének suhogásán és a Sötét mágia moraján át is t isztán hallatszott .

- Abner bácsi, Delilah néni, Ivy néni, Sulla nagymama, ismét szükségünk van aközbenjárásotokra! Megidézlek benneteket! Találjatok utat a világunkba, és űzzétek el innenazokat, akik nem tartoznak ide!

Twyla, felakadt szemmel, kántálásba fogott .

Les lois, szellemeim, vezetőim, Romboljátok le a Hidat, Melyen át ezek az árnyak A t i világotokból idejutnak!

- Encore!- kiáltot ta Twyla, és a magasba emelte mindkét karját .

- Újra! - fordí tot ta Arelia.

Les lois, szellemeim, vezetőim, Romboljátok le a Hidat, Melyen át ezek az árnyak A t i világotokból idejutnak!

Twyla tovább kántált , francia-kreol szavai keveredtek Amma és Arelia angol beszédével.Hármuk hangja, mint egy kórus három szólama, eggyé olvadt. A barlang mennyezeténeknyí lásán keresztül látni lehetet t , hogy elsötétül az ég, mintha csak viharfelhőt hívtak volnaéletre. De a három asszony nem zivatart akart kelteni. Egy másik örvényt hoztak létre, melysötét tornádóként kavargott a fejük felet t , majd a tölcsér szára lenyúlt a kör közepéig. Egypillanat ig azt hit tem, hogy ezzel legfeljebb a halálunkat siet tet ik, mivel a látványos jelenségidevonzza majd az összes Háborgót és Incubust.

Butaság volt azonban kételkednem bennük. A Nagyszerűek kísértet ies alakjai hamarosanmegjelentek. Először Abner bácsi, aztán Delilah néni, Ivy néni, végül Sulla próféta. Homokból éssárból, szemcsénként formálódott a testük.

A három Moira pedig tovább szőtte a fonalat .

Romboljátok le a Hidat, Melyen át ezek az árnyak A t i világotokból idejutnak!

Néhány pillanat múlva még több túlvilági lélek tűnt fel, az Áttetszőek. A spirális örvénybőlbújtak elő, mint pillangók a bábból. A Nagyszerűek és a szellemek magukhoz vonzották aHáborgókat. Azok szörnyű rikoltással suhantak feléjük, ami már a Járatokban is elborzasztot t .

A Nagyszerűek alakja nőni kezdett . Sulla már akkorára dagadt, hogy számtalan nyaklánca

inkább kötélhez hasonlí tot t , Abner bácsinak pedig már csak egy villámra és egy tógára let tvolna szüksége, hogy Zeuszként magasodjon fölénk. A Háborgók, fekete sávokat hasítot takaz égre, ahogy kiröppentek a Sötét Tűz lángjaiból. Aztán villámgyorsan el is tűntek: aNagyszerűek egyszerűen belélegezték őket, éppen úgy, ahogy Twyla szippantot ta fel azÁttetszőket azon a temetőben töltöt t éjszakán.

Sulla próféta előresuhant, gyűrűkkel teli ujjait az utolsónak maradt Háborgóra szegezte.Megfordult , és a szélbe kiáltot ta:

- Romboljátok le a Hidat!

A Háborgók eltűntek, nem maradt más utánuk, csak egy sötét felhő a fejünk fölöt t , meg aNagyszerűek, élükön Sullával. A próféta alakja izzott a holdfényben, miközben e szavakkalbúcsúzott :

- A Vér köteléke megmarad, nem szakít ja szét az idő!

Azzal a Nagyszerűek eltűntek, a felhő pedig szertefoszlot t . Csak a Sötét Tűz gomolygófüst je maradt. A máglya még mindig égett , Sarafine és Lena pedig továbbra is a kőlaphozkötözve feküdtek.

A Háborgók örvénye nem volt sehol, de nem ez volt az egyet len változás.

Többé már nem rejtőzködhettünk, észrevét lenül várva az alkalmas pillanatra. A barlangbanminden Incubus és Sötét Igéző pillantása ránk szegeződött . Villogó tépőfogak és sárgánlángoló szemek vettek körül minket.

Ha akartuk, ha nem, most már nyakig benne voltunk.

JÚN.20.

Tizenhét Hold

Elsőként a Vérincubusok reagáltak, egyesével levedlet ték anyagi formájukat, majdfalkarendben öltöt tek ismét testet . Felismertem köztük a Sebhelyes arcút Macon temetéséről.Az első sorban állt , és fekete szemén látszott , hogy azon morfondírozik, vajon mi történhetet t .Hunt ing, ahogyan arra számítani lehetet t , felszívódott , túl fontos lévén ahhoz, hogy csak úgylegyilkolják. Larkin állt a csapat élén, a karján tekergő fekete kígyóval, mint helyet tesparancsnok.

A Démonok másodpercek alat t körbevettek minket, nem volt hova meneküljünk. Előt tünk afalka, mögöttünk a barlang fala. Amma, mint aki elhatározta, hogy puszta kézzel legyűri őket,előretolakodott , de esélye sem volt .

A nevét kiáltot tam, de már későn.

Larkin jelent meg, alig pár cent ire az apró termetű nőtől, kezében egy nagyon isvalóságosnak tetsző késsel.

- Vénasszonyhoz képest elég kiállhatat lan egy alak vagy, tudsz róla? - szólt szemtelenülAmmához. - Olyasmibe ütöd az orrod, amihez semmi közöd, meg állandóan megidézed ahalot t pereputtyodat! Ideje már, hogy csat lakozz hozzájuk!

Ammának azonban a szeme sem rebbent.

- Larkin Ravenwood, ezt még keservesen meg fogod bánni, ha elhagyod ezt a világot, éselindulsz a következőbe!

- Biztos vagy te ebben? - vágott vissza arrogánsán Larkin.

Láttam, hogy vállizmai megfeszülnek, és arra készül, hogy leszúrja Ammát.

Mielőt t azonban mozdulhatot t volna, Twyla széttárta a tenyerét , melyből fehér por szállt alevegőbe. Larkin felkiáltot t , kiejtet te kezéből a kést, és öklével a szemét dörzsölgette.

- Ethan, vigyázz! - hallot tam Link hangját , és minden mintha lassí tot t felvételen történtvolna. Láttam a nekem rontó falkát , és hallot tam valamit . A zümmögő hang mélyen kezdte,majd egyre magasabbra váltot t . Zöld fény villant fel előt tünk. Pont, mint amilyet a Fénygömbbocsátot t ki, Macon kiszabadulása előt t .

Reménykedtem, hogy ő az.

A zúgás hangosabbra váltot t , a fény vakítóvá vált , az Incubusok pedig hátrahőköltek.Körülnéztem, hogy mindenki épségben van-e.

Link, a térdére támaszkodva előrehajolt , mint aki mindjárt elhányja magát; de et től eltekintvesenkinek nem esett baja.

- Ez meleg helyzet volt - állapí tot ta meg Ridley. Megveregette Link vállát , talán kisséerősebben a kelleténél, majd Twylához fordult .

- Mit szórtál Larkinra? Valami elektromosan töltöt t anyagot? - kérdezte, mire az asszonyelmosolyodott , és harminc-negyven gyöngysora egyikét morzsolgatta.

- Nekem nincs szükségem elektromos töltésű anyagra, cherie.- Akkor mi volt ez?

- Sel manje - közölte vaskos kreol akcentussal, és Ridley nem értet te.

- Só - magyarázta Arelia.

- Nem megmondtam, Ethan, hogy a só távol tart ja a gonosz szellemeket? - csapott akaromra Amma. - Meg a gonosz fiúkat is.

- Haladjunk, nincs sok időnk! - szólt közbe a Nagyi, és bot ját markolva, már igyekezett is alépcső felé. - Ethan, gyere velem! - kiáltot ta.

Követtem őt az oltár felé. Útközben a tűz füst je sűrű fátyolként csavarodott körém, melyegyszerre volt mámorí tó és fojtogató.

Amikor felértünk a lépcsőn, Nagyi Sarafine-re szegezte a bot ját , mire a nő teste azonnalaranyfényben kezdett izzani. Hirtelen megkönnyebbültem: Nagyi ugyanis Beleérző volt . Nemrendelkezett saját erővel, képes volt viszont arra, hogy másokét használja. És ezúttal ajelenlevő legveszélyesebb nő erejét tet te magáévá: tulajdon lányáét, Sarafine-ét .

Azt az erőt , amelyik képes volt elterelni a Sötét Tűz energiáját , hogy előhívja a TizenhetedikHoldat.

- Ethan, hozd Lenát! - rendelkezett Nagyi, aki erejével fogva tartot ta Sarafine-t .

Nem kellet t kétszer mondania. Megragadtam a köteleket, és kioldoztam a csomókat, melyekanyát és lányát egymáshoz erősí tet ték. Lena alig volt eszméleténél, régóta feküdt már afagyos kövön. Megérintet tem. Jéghideg volt a bőre. Éreztem, a Sötét Tűz fojtogatószorí tásától az én testem is kezd érzéket lenné válni.

- Lena, ébredj! - kérleltem. - Én vagyok az!

Megráztam, de a feje erőt lenül ingott ide-oda, ajka pedig már lila volt a hidegtől. Felemeltem,magamhoz szorí tot tam, és igyekeztem átadni neki testem melegét.

Végre kinyitot ta a szemét, és beszélni próbált . Megsimítot tam az arcát.

- Ethan... - nyöszörgött , majd a szeme újra lecsukódott . - Menj innen! - lehelte még.

- Nem! - t iltakoztam, és megcsókoltam. Hiába kellet t annyi viszontagságonkeresztülmennem, ezért a pillanatért megérte. Végre újra a karomban tarthattam!

Sehova nem megyek nélküled!És akkor meghallot tam Link üvöltését. Az egyik Incubus kitört a nagy erejű fényfal mögül,

mely sakkban tartot ta a falkát . John Breed hátulról elkapta Link nyakát, és ajkát felhúzvakivillantot ta szemfogait . Még mindig azzal az üveges tekintet tel nézett , mely mutat ta, hogynem ura önmagának. A kábító füst hatása lehetet t . Ridley John hátára ugrot t , és megragadta.A fiút , szerencsére, meglepte a támadás, másképp az erejét vesztet t lány nem tudta volnalegyűrni.

Mindhárman a földre zuhantak, és dulakodni kezdtek.

Ennél többet nem lát tam, de ennyi is elég volt , hogy megállapí thassam, nagy bajbanvagyunk. Fogalmam sem volt , hogy a legyengült Macon meddig képes fenntartani a mágikusvédőfalat , mely a Falkát távol tartot ta tőlünk.

Tudtam, hogy Lena az, aki ennek véget vethet.

Letekintet tem rá. Nyitva volt a szeme, de úgy tűnt, nem lát engem.

Lena. Nem adhatod fel éppen most, amikor...Ne is mondd!De most van a Kiválasztásod Holdja.Nem az enyém. Az övé.Nem számít. Itt a Tizenhetedik Hold, Lena!Erre üres tekintet tel a szemembe nézett .

Sarafine hívta elő. Én ezt az egészet nem akartam!Választanod kell, különben mindenki, aki számít nekünk, meghal ma este!

Lena erre elfordí tot ta a fejét .

De ha nem vagyok rá kész?Nem bújhatsz el előle, Lena! Többé már nem!Nem érted. Ez nem csak egy választás, ez egy átok! Ha a Fény mellett döntök, a fél

családom meghal, Ridley-vel együtt. Ha pedig a Sötét oldalra állok, elveszítem Nagyit, Delnénit és az unokatestvéreimet. Hogyan is választhatnám bármelyiket?

Még szorosabban megöleltem, és azt kívántam, bár erőt adhatnék neki, vagymegszabadíthatnám a fájdalmától.

- Egyedül te hozhatod meg ezt a döntést ! - mondtam, és talpra állí tot tam. - Nézd meg, mitörténik! A szeret teid az életükért küzdenek, és ennek egyedül te vethetsz véget!

- Nem tudom, képes vagyok-e rá.

- Miért ne lennél?

Ekkor már kiabáltam.

- Mert nem tudom, mi vagyok! - kiabált vissza.

A szemében újabb változást lát tam. Az egyik szeme zöld volt , a másik pedig arany!

- Mi vagyok én, Ethan? Sötét Igéző vagy Fényhozó? - kérdezte.

Ránéztem, és rögtön tudtam a választ . Ő az a lány, akit szeretek, és akit mindig is szeretnifogok.

Ösztönösen megragadtam a zsebemben az aranyszínű könyvecskét. Melegnek éreztem,mintha Anya megtöltöt te volna élet tel. Lena kezébe nyomtam, és éreztem, ahogy a hőszétárad a testében. Azt akartam, hogy ő is érezze a könyvbe zárt szeretetet . Az olyanszeretetet , ami soha nem múlik el.

- Tudom, hogy mi vagy, Lena, a lelkedbe látok. Bízhatsz bennem, és bízhatsz magadban!

Lena a kezében tartot ta a kis könyvet, de ez még nem volt neki elég a bizonyossághoz.

- És ha tévedsz, Ethan? Mitől vagy ilyen biztos a megérzéseidben?

- Onnan, hogy ismerlek téged.Elengedtem a kezét. Nem bírtam elviselni a gondolatát sem annak, ami történhet vele, de

nem állí that tam meg az eseményeket.

- Lena, meg kell tenned! Nincs más mód! Azt kívánom, bár lenne, de nincs!

Lenéztünk a barlang felé. Ridley felemelte a fejét , egy pillanat ig úgy tűnt, meglátot t minket.

- Nem hagyhatom, hogy az unokatestvérem meghaljon! - nézett Lena szomorúan aszemembe. - Megesküdött , hogy igyekszik megváltozni! Már így is túl sokat veszítet tem!

Már elveszítettem Macon bácsit.El akartam mondani neki, hogy a nagybátyja életben van, de aztán eszembe jutot t , amit

Macon mondott . Még mindig tart az Átalakulás, és elképzelhető, hogy még ot t bujkál benne aSötétség. Márpedig, ha Lena megtudja, hogy életben van, és fennáll a veszély, hogy ismételveszíthet i, nem fog a Fény mellet t dönteni. Képtelen lenne rá, hogy másodszor is megölje.

A Hold közvet lenül a lány feje fölöt t ragyogott . Hamarosan kezdődik a Kiválasztás. Már csaka döntés hiányzott , de at tól tartot tam, hogy Lena végül nem szánja rá magát.

Ekkor Ridley lélekszakadva megjelent a lépcső tetején. Átölelte Lenát, elhúzva őt tőlem.Könnyes arcához érintet te a saját arcát. Akármi is történt, mégiscsak testvérekként szeret tékegymást, és ezt a köteléket semmi sem szakíthatta szét.

- Figyelj rám! - mondta. - Döntened kell!

Lena fájdalmas arccal elfordult , Ridley azonban megragadta az állát , és erővel maga felé

fordí tot ta. Lena azonnal észrevette a változást.

- Mi történt a szemeddel? - kérdezte.

- Nem számít ! - vágta rá Ridley. - Hallgass ide! Vissza tudsz emlékezni egyet len olyanesetre is, amikor én valami nemeset cselekedtem? Engedtem egyszer is, hogy előre ülj akocsiban? Átengedtem neked valaha az utolsó szelet tortát? Hagytam, hogy legalább acipőmet felpróbáld?

- Nem baj, mindig is utáltam a cipőidet - felelte Lena, miközben egy könnycsepp gördültvégig az arcán.

- Dehogy, nagyon is tetszettek neked! - mosolyodott el Ridley, és összekarcolt , véreskezével megtörölte Lena arcát.

- Mondhatsz bármit , nem teszem meg! - hangzott a makacs válasz.

A két lány farkasszemet nézett egymással.

- Lena, hidd el, minden porcikámban romlott vagyok! - bizonygatta Ridley. - Tedd meg!

- Nem!

- Bízzál bennem, jobb lesz így! Ha még mindig megbújik bennem némi Sötétség, akkorszívességet teszel nekem. Nem akarok többé Sötét lenni, de a Halandó létet sem nekemtalálták ki. Én Szirén vagyok.

Láttam, hogy Lena szemében megvillan a felismerés.

- Szóval, ha most Halandó vagy, akkor nem fogsz...

- Nem lehet tudni - rázta a fejét Ridley. - Ha a Sötétség egyszer a véredben volt , akkor... -nem fejezte be.

Eszembe jutot t , amit Macon mondott .

A Sötétség nem hagy el minket olyan könnyen, mint hinnénk.- Ugyan már, mit kezdenék magammal még hetven vagy nyolcvan éven keresztül? -

folytat ta Ridley a győzködést, miközben magához szorí tot ta Lenát. - Tényleg el tudszképzelni, amint Gatfingben lógok, és Linkkel kavarok a Roncs hátsó ülésén? - vázolta fel a neméppen kecsegtető jövőt. - Vagy azt próbálom kitalálni, hogy működik a gáztűzhely? - színeztemég sötétebbre a képet, elrévedve a messzeségbe. - Abban a nyomorult porfészekben mégegy rendes kínai kaját sem lehet kapni!

Lena megragadta Ridley kezét, ő pedig viszonozta a szorí tást , majd lassan, egyesévelelengedte unokatestvére ujjait , és Lena kezét az enyémbe tet te.

- Vigyázz rá helyet tem is, Rövid Gyufa! - hagyta meg búcsúzóul, majd, mielőt t egy szót iskinyöghettem volna, sarkon fordult , megindult lefelé a lépcsőn, majd eltűnt a szemünk elől.

Félek, Ethan!Itt vagyok, Lena! Nem megyek sehova. Meg tudod csinálni!De Ethan...Képes vagy rá, Lena. Válaszd ki magad! Nincs szükséged irányításra, tudod, mit akarsz!És akkor egy másik hang is csat lakozott hozzám, mely egyszerre szólt a végtelen

messzeségből és a szívem mélyéből.

Anya.

Együtt biztat tuk Lenát, hogy nemcsak tudja, mit akar tenni, de képes is rá.

Válaszd ki magad! - mondtam.

Válaszd ki magad! - visszhangozta Anya hangja.

Önmagam vagyok - felelte Lena. - Igen, önmagam!

Ekkor a hold, eget-földet megrengető hangrobbanás kíséretében, vakí tó fénnyel felizzott .Hatalmas szikladarabok váltak le a falról. Nem lát tam semmit , csak a holdfényt. Éreztem Lenafélelmét és fájdalmát, minden érzése erős hullámokban áradt keresztül rajtam is. Mindenvesztesége, minden elkövetet t hibája a lelkébe égett , a dühvel, az elhagyatot tsággal, a szívettépő fájdalommal és a könnyekkel együtt nyomot hagyott rajta, mint bőrön a tetoválás.

Az erős, vakí tó holdfény elárasztot ta a barlangot. Egy percig nem lát tam és nem ishallot tam semmit . Aztán Lenára néztem. Könnyek csorogtak végig az arcán, és újabbakgyülekeztek a szemeiben, melyek elnyerték végleges színüket.

Az egyik zöld volt , a másik arany.

A lány, fejét hátravetve, a hold felé fordult . Teste megrándult , lába elemelkedett a kőtől.Alant, a barlangban abbamaradt a harc. Senki nem mozdult , csend telepedett a jelenlevőkre.Minden Igéző és Démon tudta, mi történik, és azt is, hogy a sorsuk forog kockán. A lány fölöt t aHold vibrálni kezdett , egyre erősebben világí tot t , míg végül az egész barlang fehér fénybenúszott .

A Hold tovább dagadt. Mint valami álombéli jelenés, ket tévált , ket téosztva az eget is.Hatalmas, foszforeszkáló pillangóként ragyogott a lány mögött ; szárnyai izzottak. Az egyikzöld, a másik pedig arany fényben.

Reccsenő hang törte meg a csendet, és Lena felsikoltot t .

A fény eltűnt , ahogyan a Sötét Tűz is. Nem volt már sem oltár, sem máglya; a barlang talajántaláltuk magunkat.

Megszűnt minden mozgás; azt hit tem, vége, de tévedtem.

Villám cikázott át a levegőn, ket téágazott , és egyszerre érte el mindkét célpont ját .

Az egyik Larkin volt . Ahogy a villám belé csapott , arca eltorzult a rémület től, majd egészteste megfeketedett . Úgy tűnt, mintha belülről égne kifelé. Bőrét fekete repedések hálózták,aztán hirtelen porrá omlot t .

A villám másik ága az ellenkező irányban Twylát találta el.

Felakadt a szeme, és összecsuklot t ; mintha a lelke kilépett volna a testéből, mint egyruhából, és hagyta volna azt a földre hullani. De ő nem vált porrá. Az élet telen test ot t feküdt aföldön, és lát tuk, ahogy Twyla kiemelkedik belőle csillogva, majd egyre halványulva, végül pedigteljesen át tetszővé, páraszerűvé vált .

Aztán a köd kezdett eloszlani, a részecskék újrarendeződtek, míg végül újra megjelent, éselevenebbnek tűnt, mint életében. Bármit is hagyott maga mögött ebben az életben, azlezárult . Tudtuk, ha lesz még valaha dolga ezen a világon, az csak ezért lesz, mert ő úgy dönt.Nincs többé ideláncolva; szabaddá vált . Arca a bölcsek békéjét tükrözte.

Felemelkedett a mennyezet i rés irányába, a Hold felé, de félúton megállt .

Lebegett , és nem voltam biztos benne, hogy mi történik.

- Viszlát , cher!Nem vettem egészen biztosra, hogy kimondta; lehet, hogy csak képzeltem.

Viszont lát tam, hogy kinyújt ja fénylő kezét, és mosolyog. Az ég felé emeltem a kezem, ésnéztem, ahogy Twyla alakja a holdfénybe olvad.

És akkor új csillag jelent meg az Igézők egén, melyet csak egy másodpercre ugyan, de én isláthattam. A Déli Csillag. Újra megtalálta az őt megillető helyet az égen.

Lena meghozta a döntést .

Kiválasztot ta magát.

Noha nem voltam benne biztos, hogy ez most mit is jelent, azt tudtam, hogy velem van. Nemveszítet tem el.

Válaszd ki magad!

Arra gondoltam, Anya milyen büszke lenne ránk.

JÚN. 21.

Sötétség és Fény

Lena kihúzta magát, a holdfényben sötéten rajzolódott ki magas termete. Nem sírt , nemkiabált . Már biztosan állt a földön, egy-egy lábával a barlang közepén megjelent óriási repedéskét oldalán.

- Mi történt? - nézett Liv kérdőn Ammára és Areliára. Követtem Lena tekintetét , ésmegértet tem hallgatásának okát.

Mély megdöbbenéssel meredt egy ismerős arcra.

- Úgy tűnik, Abraham megzavarta a Dolgok Rendjét .

Macon állt a barlang bejáratában; alakját kirajzolta a Hold, mely lassan kezdett visszatalálniszokott formájához. Leah és Bade mellet te volt . Nem tudtam biztosan, mióta állhatot t ot t , deaz arckifejezéséből í télve mindent látot t . Lassan lépkedett ; még szoknia kellet t az érzést,hogy a lába éri a földet. Bade lépést tartot t vele, Leah pedig a karjánál fogva támogatta.

Lenát egészen megindítot ta halot tnak hit t nagybátyja hangja. Hallot tam a gondolatát ,szinte csak egy suttogást. Alig merte elhinni.

Macon bácsi?Az arca egészen elfehéredett . Hasonlóan érezhette magát, mint én, amikor meglát tam

Anya szellemét a temetőben.

- Elismerem, lenyűgöző kis t rükköt sikerült bemutatnotok, nagyapa! - visszhangzott Maconhangja a barlangban. - Idő előt t megidézni a Kiválasztás Holdját? Szavamra, felülmúltadönmagad!

Feszült csend uralkodott , csak a hullámok moraját lehetet t hallani.

- Természetesen, amikor hallot tam, hogy jöt tök, okvet lenül meg kellet t jelennem.

Macon várt egy darabig, de amikor nem kapott választ , csett intet t az ujjával.

- Abraham! Tudom, hogy a te kezed is benne volt !

A barlang rázkódni kezdett . A mennyezet i hasadékból szikladarabok hullot tak a talajra. Úgytűnt, mindjárt ránk szakad a mennyezet. Az égbolt is sötétebbnek látszott . A zöld szeműMacon, a Fényhozó - már ha valóban az volt -, még erősebbnek bizonyult korábbi, Incubusénjénél.

Kongó nevetés visszhangzott a sziklafalakról, majd Abraham lépett ki az árnyak közül.Fehér szakállával és hozzáillő fehér zakójával cseppet sem emlékeztetet t a Vérincubusoklegsötétebbikére; inkább úgy festet t , mint egy templomba tartó kedves öregapó. Hunt ing ot tállt mellet te.

Abraham megállt Sarafine fölöt t , aki még mindig a földön hevert . A nő teljesen fehér volt ,testét zúzmara borí tot ta vastag rétegben, bebábozódott rovarhoz hasonlí tot t .

- Szóval meglátogattál, fiam? - harsant fel ismét az öregember éles kacaja. - Ah, fiatalság,bolondság! Még száz év, és megtanulod, hol a helyed, unokám!

Próbáltam magamban kiszámolni, hány generáció választhat ja el őket egymástól - négy,talán öt?

- Én nagyon jól tudom, hogy hol a helyem, nagyapa. Sajnálatos és ret tentően kínos is, de azthiszem, nekem kell, hogy helyre tegyelek téged!

- A kis Macon Ravenwood - simítot t végig Abraham a szakállán. - Mindig is el voltál tévedve.De te tehetsz róla, nem én! A vér nem válhat vízzé, ahogyan a Sötét sem Fénnyé! Nem let tvolna szabad megfeledkezned arról, hogy hová tartozol! - It t szünetet tartot t , majd Leah-hozfordult . - Te is nagyon ígéretesnek indultál, kedvesem. De hát, hiába, ha aztán egy Igézőnevelt fel - sóhajtot t , és megborzongott .

Leah arcán dühöt lát tam, melybe némi félelem is vegyült . A Vér-falkával szemben hajlandóvolt próbára tenni az erejét , de Abraham-mel nem óhajtot t szembeszállni.

- Jut eszembe a tévelygő fiúról, hol van John? - fordult az öregember Hunt inghoz.

- Rég lelépett . Gyáva alak.

Abraham megpördült , és rámeredt.

- John képtelen a gyávaságra! - sziszegte. - Idegen a természetétől. És az ő élete többetjelent nekem, mint a t iéd, úgyhogy azt ajánlom, sürgősen kerí tsd elő!

Hunt ing lesütöt te a szemét, és bólintot t . El sem tudtam képzelni, John Breed miért olyanfontos Abraham számára, aki nem úgy tűnt, mintha bárkivel is törődne!

Macon elgondolkodva figyelte Abrahemet, majd megjegyezte:

- Igazán megindító, hogy ennyire aggódsz a fiadért ! Őszintén remélem, hogy megtalálod.Tudom, milyen fájdalmas dolog elveszíteni egy gyereket.

A barlang ismét megrázkódott , és újabb szikladarabok zuhantak a lábunk elé.

- Mit tet tél Johnnal?

A dühös Abraham már nem tűnt ártalmat lan öregapónak, sokkal inkább látszott annak aDémonnak, aki valójában is volt .

- Hogy én? A kérdés inkább az, hogy te mit műveltél vele!

Abraham fekete szeme összeszűkült , Macon azonban csak mosolygott .

- Incubus, aki képes a napfényben járni, és táplálkozás nélkül fenntartani az erejét ...Rendkívül körültekintő párosí tást igényel, hogy egy ilyen gyerek szülessen, nem gondolod?Ehhez alapvetően Halandó tulajdonságokra van szükség, de ez a fiú az Igézők képességeivelis rendelkezik. Három szülője nem lehet, így kizárólag arra következtethetünk, hogy az anyja...

- Evo volt - állapí tot ta meg döbbenten Leah.

Az Igézők felkapták a fejüket a szóra, meglepetten néztek össze. Egyedül Amma arcamaradt szenvtelen. Karjait szorosan összefonta maga előt t , és olyan tekintet tel meredtAbraham Ravenwoodra, mintha csak egy csirke volna, amit hamarosan levág, megkopaszt,kibelez, és ütöt t -kopott fazekában feltesz főni.

Próbáltam felidézni, mit mondott Lena korábban az Evokról. Ezek a lények alakváltók, azazképesek emberi formát ölteni. Nem úgy, hogy belépnek egy Halandó testébe, mint Sarafine,hanem rövid ideig maguk is Halandóvá válnak.

- Pontosan - mosolyodott el Macon. - Egy Igéző, aki annyi időre, míg a gyerek megfoganbenne, képes Halandó formát ölteni. Az utód pedig rendelkezik anyai részről emberi és Igéző,apai részről pedig Incubus génekkel.

De te mindig olyan elfoglalt voltál, nem, Nagyapa? Nem is tudtam, hogy szabadidődbent itkos kísérleteket folytatsz!

- Te vagy az, aki megzavarta a Dolgok Rendjét ! - vádaskodott Abraham az eddiginél issötétebb tekintet tel. - Először belehabarodtál egy Halandóba, aztán meg, hogy megvédd, asaját fajtád ellen fordultál!

Abraham úgy ingatta a fejét , mintha Macon mindössze egy zabolát lan kölyök lenne.

- És hova vezetet t mindez? - folytat ta. - Most a Duchannes lány felhasítot ta a holdat! Vanfogalmad róla, hogy ez mit jelent, micsoda veszélybe sodor mindannyiunkat?

- Az unokahúgom sorsa nem rád tartozik. Neked ot t van ez a gyerekes kísérletezgetés agénekkel. Ugyanakkor kérdés, hogy mihez akarsz kezdeni a fiúval.

Macon szeme izzott , miközben e szavakat kimondta.

- Vigyázz a szádra, nem beszélhetsz így vele! - lépett előre Hunt ing, de Abraham kezétfelemelve megállí tot ta. - Már megöltünk egyszer, nem lesz gond másodszor sem! - vetet teoda a falkavezér Maconnek, aki azonban nem ijedt meg.

- Dajkamese, Hunt ing! Ha Nagyapa talpnyalójaként akarsz karriert befutni, még javí tanodkell a retorikádon! - Macon unott sóhajt hallatot t , majd így folytat ta: - Most pedig húzd be afarkad, és kullogj szépen haza a gazdival! Jó kutya!

Hunt ing állkapcsa megfeszült , de nyugton maradt.

- Nagyapa - fordult Macon újra Abrahamhez -, fölöt tébb érdekfeszí tő lenneösszehasonlí tani a laboratóriumi feljegyzéseinket, mégis azt gondolom, ideje távoznod!

Az öregember felkacagott . Hideg szél kavarodott körülöt te, csak úgy süvítet t a sziklák közt.

- Azt hiszed, parancsolgathatsz nekem, mint egy kifutófiúnak? Sírva fogsz még könyörögni,miközben elfolyik az utolsó csepp véred! - A szél felerősödött , és játékosan tekergette aDémon zsinórnyakkendőjét . - Miután meghaltál, az én nevem ret tegni fogják, a t iéd megfeledésbe merül!

Macon, a félelem legcsekélyebb jele nélkül nézett Abraham szemébe.

- Ahogy kiváló matematikai képességekkel megáldott fivérem az imént emlí tet te, én máregyszer meghaltam. Igazán kitalálhatnál valami újat , szenilis vénember! Kezdesz fárasztani,ezért engedd meg, kérlek, hogy kikísérjelek!

Macon intet t a kezével, mire hasadás hangját hallot tam, és mintha az éj nyí lt volna megAbraham mögött . Az öreg úgy tet t , mintha habozna, aztán elmosolyodott .

- Valószínűleg a kor átka, de majdnem elfelejtet tem indulás előt t összeszedni a holmimat!

Kinyújtot ta a kezét, mire hátul, az egyik sziklahasadékból valami kiemelkedett . Eltűnt, majdAbraham kezében jelent meg újra. Amikor meglát tam, mi az, elakadt a lélegzetem.

A Holdak Könyve.A Könyv, amiről azt hit tük, Greenbrier-ben hamuvá égett ! A Könyv, ami önmagában is felért

egy átokkal.

Macon elkomorult arccal kinyújtot ta kezét a könyvért .

- Ez nem téged illet , Nagyapa!

A könyv megrándult Abraham kezében, de csak mélyebb let t a körülöt te terjengő sötétség,és az öregember mosolyogva vállat vont. Újabb hasadó hang remegtet te meg a barlangot.Abraham eltűnt, és magával vit te a Könyvet, Sarafine-nel és Hunt inggal együtt . Mire avisszhang elhalt , a hullámzó víz még a nyomot is elmosta, amit a nő teste hagyott ahomokban.

A hasadás hangjára Lena futásnak eredt. Mire Abraham felszívódott , ő már félúton járt . Aférfi a falnak támaszkodva várta unokahúgát, aki odaérve a karjaiba vetet te magát. Maconmegingott , majdnem elesett .

- Meghaltál - motyogta Lena a bemocskolódott , elszakadt ingbe temetve arcát.

- Nem, édesem! Nagyon is életben vagyok! - bizonygatta Macon, és felemelte a lány arcát. -Nézz rám! It t vagyok!

- De a szemed... Zöld! - vet te észre döbbenten Lena, és megérintet te nagybátyja arcát.

- A t iéd pedig nem - viszonozta szomorúan a gyengéd gesztust Macon. - De így is gyönyörű.Az egyik zöld, a másik arany.

Lena hitet lenkedve rázta a fejét .

- Hiszen megöltelek. Használtam a könyvet, és az végzett veled!

Macon megsimogatta a haját .

- Mielőt t át léptem volna, Lila Jane megmentett . Egy Fénygömbbe zárt , ahonnan Ethanengedett ki. Nem a te hibád volt , Lena! Nem tudhattad, mi fog történni!

A lány zokogásban tört ki, Macon pedig unokahúga fekete fürt jeit simogatva próbáltamegnyugtatni.

- Ne sírj! Minden rendben! Már vége!

De nem mondott igazat. Lát tam a szemén. A fekete tükör, mely elrejtet te lelkének t itkait ,odalet t . Nem értet tem mindent, amit Abraham az imént elmondott , de abban biztos voltam,hogy nem légből kapott hazugság. Bármi is történt, mikor Lena Kiválasztot ta magát, az nemoldotta meg a gondjainkat. Épp ellenkezőleg, egy újabb problémát szült .

A lány elhúzódott a nagybátyjától.

- Macon bácsi, én nem tudtam, hogy ez lesz belőle! - mondta. - Az egyik percben a Sötét ésa Fény járt a fejemben, és azon gondolkodtam, mit is akarok igazán. De csak azt éreztem,hogy nem tartozom sehová. Azok után, amiken keresztülmentem, nem vagyok igazán seFényhozó, se Sötét Igéző. Mindkettő vagyok egyszerre.

- Semmi baj, Lena! Minden rendben van.

Macon újra unokahúga felé nyúlt , de a lány most már megállt a saját lábán.

- Nem, semmi sincs rendben - ingatta a fejét . - Nézd, mit műveltem! Twyla néni és Ridleyodavesztek, és Larkin is...

Macon úgy nézett Lenára, mintha most látná őt először.

- Csak azt tet ted, amit kellet t : Kiválasztot tad magad! De nem foglaltad el egyik felkínálthelyet sem a Dolgok Rendjében, hanem megváltoztat tad azt !

- És ez mit jelent? - kérdezte a lány félve.

- Azt, hogy immár önmagad vagy! Erős és egyedi! Mint a Nagy Gát. A hely, ahol nincs Fényés nincs Sötétség, csak a színt iszta mágia. De a Nagy Gáttól eltérően te Fényhozó is vagy, ésSötét is, egyszerre! Akárcsak én. És mint Ridley, ahogy ma éjjel lát tam.

- De mi történt a holddal? - fordult Lena a Nagyihoz, de Amma volt az, aki felelt asziklapárkányról.

- Kettéhasítot tad, gyermekem. Melchizedeknek igaza van, a Dolgok Rendje felborult .Fogalmam sincs, hogy mi lesz ezek után.

A hangsúly, amivel kiejtet te a „felborult ” szót, világossá tet te, hogy ezzel valaminemkívánatos dolog történt.

- Nem értem. Mind it t vagytok, de Hunt ing és Abraham is túlélték. Hogyan lehetséges ez?Az átok... - Lena hangja it t elhalt .

- Te magadban hordozod mind a Fényt, mind a Sötétséget, és az átok ezzel a lehetőséggelnem számolt . Ahogyan mi sem.

Nagyi hangjában fájdalom volt . Úgy tűnt, t itkol valamit , és éreztem, hogy a dolgokbonyolultabbak annál, mint ahogyan mutatni akarja.

- Örülök, hogy jól vagy! - zárta rövidre.

Ekkor vízben csobbanó léptek zaja ütöt te meg a fülemet. Amikor megfordultam, Ridleyszőke és rózsaszín haját pillantot tam meg. A lányt Link követte.

- Úgy néz ki, tényleg Halandó vagyok - jelentet te ki Ridley szokott gúnyoshanghordozásával, de érezhetően megkönnyebbülve. - Neked meg, Lena, muszáj örökösenmásnak lenned, ugye? Folyton összekuszálod a dolgokat, nem?

Hallot tam, hogy a lány lélegzete elakad. Egy ideig mozdulni sem tudott .

Ez már túl soknak bizonyult számára. Kiderült , hogy Macon életben van, holot t azt hit te,megölte. Kiválasztot ta magát, és egyszerre maradt Fényhozó és Sötét . Ráadásul úgy tűnik,ket tétörte a holdat. Éreztem, hogy Lena bármelyik pillanatban összeomolhat. De, ha így islesz, most már it t vagyok, hogy hazavigyem.

Lena olyan szorosan magához ölelte Ridley-t és Macont, hogy kis hí ján megfojtot ta őket.Sajátos Igéző kört formáltak, ami nem tartozott egyik oldalhoz sem. A lány nagyon kimerültvolt , de már nem volt egyedül.

JÚN.22.

Hazafelé

Nem tudtam aludni. Előző éjjel csak eldobtam magam Lena szobájának ismerősfenyőpadlóján. Mindketten kidőltünk, elaludtunk úgy ruhástól, ahogy voltunk.

Huszonnégy órával később fura volt a saját szobámban, újra ágyban feküdni, miután olysokszor aludtam az erdőben sáros földön, kiálló fagyökerek közé préselődve. Túl sokat lát tam.Felkeltem, és a hőség ellenére becsuktam az ablakot. Úgy gondoltam, túl sok minden ólálkodikodakint , amitől félni kell, túl sok, hogy megküzdjek vele.

Fel sem fogtam, hogy képes Gat linben bárki is aludni!

Lucille-nak persze ismeret len volt ez a probléma. Ott dagasztot t a sarokban egy halomnyipiszkos ruha tetején, ahol megágyazott magának éjszakára. Az a macska bárhol képes voltszunyókálni.

Én viszont nem. Forgolódtam, furcsálltam, hogy ilyen nehezen szokom meg a régótanélkülözött kényelmet.

Én is.Elmosolyodtam. Megnyikordultak a padlódeszkák, és kinyí lt az ajtó.

A küszöbön Lena állt , a kopott Ezüst Utazós pólómban, mely alól kilátszott a pizsamánakhasznált rövidnadrág alja. Haja még vizes volt , és kibontva hagyta, ahogyan a legjobbanszeret tem.

- Ez csak álom, ugye?

Lena becsukta maga után az ajtót , és mindkét szeme megvillant .

- Úgy érted, az a fajta álom, amit rólam szoktál álmodni? - kacsintot t , majd felhajtot ta atakarót , és bebújt mellém. Rozmaring, cit rom és szappan illatát árasztot ta. Sok mindenenmentünk keresztül mindketten. A vállamra hajtot ta a fejét , és közelebb húzódott hozzám. Deéreztem, nem vagyunk magunkban, takarónk alat t ot t lapultak köztünk a kételyei és a félelmeiis.

Mi a baj, Lena?A mellkasomba fúrta az arcát.

Gondolod, hogy valaha képes leszel megbocsátani nekem? Tudom, hogy már semmi nemlesz ugyanaz...

Még szorosabban öleltem magamhoz, és felidéztem azokat az időket, amikor azt hit tem,örökre elveszítet tem őt. A szörnyű napok emléke fojtogatón tört rám, úgy éreztem, kiszorí t jabelőlem a lelket . El sem tudtam képzelni nélküle az életem; nem volt kérdés, hogymegbocsátok-e neki!

Semmi sem lesz ugyanaz, mert minden jobbra fordul!De nem vagyok Fényhozó, Ethan! Valami más vagyok. Én... bonyolult vagyok...A takaró alá nyúltam, kitapogattam a kezét, és a számhoz emeltem.

Megcsókoltam a tenyerét , melyről nem tűntek el a kacskaringós fekete minták.

Úgy nézett ki, mintha filctollal rajzolták volna, de tudtam, hogy nem fog lejönni soha.

- Tudom, mi vagy, és szeret lek! Ezen semmi sem változtat !

- Bárcsak visszafordí thatnám az időt , bárcsak...

- Nem kell! - t iltakoztam, és homlokomat az övéhez szorí tot tam.

- Önmagad vagy, azt választot tad, hogy önmagad leszel.

- De ez olyan félelmetes! Egész életemben abban nőttem fel, hogy létezik a Sötét és létezika Fény. Furcsa érzés, hogy nem tartozom sehova!

Sóhajtot t , és hátradőlt .

- Mi van, ha kiderül, hogy semmi vagyok?

- Mi van, ha kiderül, hogy rossz a kérdés?

- Na ne mondd! - mosolyodott el. - És akkor mi a jó kérdés?

- Te önmagad vagy. De ki ez it t? És ki akar lenni? És hogyan vehetném rá, hogymegcsókoljon?

Felkönyökölt , és fölém hajolt , haja az arcomat csiklandozta. Ajka az ajkamhoz ért , és újraátcikázott rajtunk az elektromosság. Már hiányoltam, pedig égette a bőröm.

De valami más is hiányzott .

Előrehajoltam, kihúztam az éjjeliszekrényem fiókját , és kivet tem belőle valamit .

- Azt hiszem, ez a t ied!

Lena tenyerébe ejtet tem a láncot, emlékeink az ujjai közé hullot tak: a gemkapocsra tűzöttezüstgomb, a vörös fonal, meg a filctoll, amit a víztorony tetején adtam neki...

A lány döbbenten nézett a kezére.

- Én is hozzátet tem pár dolgot - mondtam, és kiemeltem a tárgyak közül a Macontemetéséről származó ezüstverebet, ami immár új jelentést hordozott . - Amma azt mondja,hogy a verebek messzire elrepülnek, de mindig hazatalálnak.

Mint te is.

- De csak, mert eljöt tél értem!

- Volt segítségem! Ezért adom neked ezt is!

Azzal felemeltem a Lucille nyakörvéről származó bilétát , amit egész végig a zsebembenhordtam, miközben Lenát kerestük; azt , aminek segítségével a macska szemén keresztüllát tam őt. Az illetékes a sarokban nagyot ásí tot t , és szelíden nézett rám.

- Ez egy csatorna, mely lehetővé teszi, hogy a Halandók egy Igéző állathoz kapcsolódjanak.Macon ma reggel magyarázta el.

- Ez mindvégig nálad volt?

- Igen, Prue nénitől kaptam. Csak akkor működik, ha nálad a biléta - mondtam.

- Várj csak, hogy került a nénikédhez Igéző macska? - csodálkozott Lena.

- Arelia adta Prue nénikémnek Lucille-t , hogy segítsen neki tájékozódni a Járatokban.

Lena bogozni kezdte az időközben kissé összegubancolódott nyakláncot.

- El sem tudom hinni, hogy megtaláltad! Amikor magam mögött hagytam, nem gondoltamvolna, hogy valaha is viszont látom!

Szóval nem elveszítet te, hanem szándékosan vette le. Legyűrtem a késztetést , hogymegkérdezzem, miért tet t ilyet .

- Hát persze, hogy megtaláltam. Rajta van minden, amit neked adtam!

Lena a tenyerébe szorí tot ta a láncot, és elfordí tot ta a fejét .

- Azért nem minden - állapí tot ta meg szomorúan.

Rögtön tudtam, mire gondol: Anya gyűrűjére. Amit szintén lehúzott az ujjáról, de azt nem

találtam meg.

Egészen ma reggelig, amikor is észrevettem az íróasztalomon, mintha mindig is ot t let tvolna! Ismét benyúltam a fiókba, és Lena kezébe nyomtam az elveszettnek hit t gyűrűt . Amikora hideg fém a tenyeréhez ért , a lány a szemembe nézett .

Te találtad meg?Nem. Anya lehetett. Mire felébredtem, ott volt az asztalomon.Nem utál engem?Ilyent is csak egy Igéző lány kérdezhet! Megbocsátot t -e neki a halot t anyám szelleme? De

tudtam a választ . A gyűrűt egy könyvben találtam meg, melyet még Lena adott kölcsön. PabloNeruda Kérdések könyve című kötetében a következő sorok alat t szolgált könyvjelzőül: „Aborostyán valóban, mondd meg nem más, mint szirénkönnyek?”

Anya inkább Emily Dickinson költészetéért rajongott , de Lena imádta Nerudát. Olyan volt ez,mint amikor tavaly karácsonykor találtam egy rozmaringágacskát Anya kedvencszakácskönyvében. Az egyik Anyát jut tat ja az eszembe, a másik Lenát, és együtt mintha aztjeleznék, mindkettőjüknek jut hely a szívemben.

Azzal feleltem a lánynak, hogy visszatet tem a láncot, ahová való. A nyakába.

Megérintet te, majd zöld és arany pillantásával az én barna szemembe nézett .

Tudtam, nem számít , milyen színű a szeme, még mindig ugyanaz a lány, akit szeretek. Ésnincs az a szín, mellyel lefesthetnénk Lena Duchannest: ő egyszerre a piros pulóver és a kékég, a szürke szél és az ezüstveréb, és a rakoncát lan fekete t incsek.

Most, hogy ismét együtt voltunk, most értem csak igazán haza.

Lena hozzám hajolt , és először csak gyengéden súrolta ajkával az ajkamat. De aztán olyhevesen csókolt , hogy forróság bizsergett végig a gerincemen.

Éreztem, hogy visszatalált hozzám, testünk a régi meghit tséggel simult össze.

- Oké, ez egész biztosan az én álmom - mosolyodtam el, ahogy elképesztően kócos hajábatúrtam a kezemmel.

Én nem lennék ebben olyan biztos!Végighúzta ujjait a mellkasomon, én pedig mélyen belélegeztem az illatát . A szám az ajkáról

a vállára tévedt, majd olyan közel húztam magamhoz, hogy a csípőcsont ja az oldalamhoznyomódott . Olyan régóta, oly sokáig vágytam az ízére, az illatára! Két kezembe fogtam azarcát, és még szenvedélyesebben csókoltam. A szívem egyre hevesebben vert , míg végülmeg kellet t állnom, mert elakadt a lélegzetem is.

Ekkor, vigyázva, hogy egy ideig ne érjen hozzám, hátradőlt a párnán, és a szemembe nézett .

Most már jobb? Fájdalmat okoztam?Nem. Semmi baj.A falra szegeztem a tekintetem, és magamban számoltam, hogy csillapí tsam a

szívverésemet.

Hazudsz!Köré fontam a karom, de elfordí tot ta a fejét .

Sosem fogunk tudni igazán együtt lenni, Ethan!Már most is együtt vagyunk.Lágyan végigsimítot tam a karján, és néztem, ahogy érintésem nyomán libabőrös lesz.

Te tizenhat éves vagy, én pedig két hét múlva leszek tizenhét. Van még időnk.Valójában, Igéző időszámítás szerint már tizenhét vagyok. Holdakban számítva. Idősebb

vagyok nálad!

Elmosolyodott , én pedig újra átöleltem.

Akkor tizenhét, mindegy. Talán mire tizennyolc leszel, erre is találunk megoldást, Lena.Lena.

Hirtelen felültem az ágyban, és rámeredtem.

Most már tudod, ugye?Mit?Az igazi nevedet! Most, hogy megtörtént a Kiválasztás, már tudod, nem?Lena erre halványan elmosolyodott , és kissé oldalra billentet te a fejét . A karjaimba kaptam,

arcunk majdnem összeért .

Nocsak! Talán nem szeretnéd velem megosztani?Nem jöttél még rá, Ethan? A nevem Lena. Ezzel a névvel ismertél meg, és soha nem fognak

másképp hívni!Valójában tudta, de nem akarta elárulni. Azt is tudtam, miért : újra Kiválasztot ta magát.

Eldöntöt te, hogy ki akar lenni. És a közös emlékeink által újra összekötöt t minket.Megkönnyebbültem, mert tudtam, nekem ő mindig Lena marad.

A lány, akivel először az álmaimban találkoztam.

A fejünkre húztam a takarót . Noha egyik álmomban sem kerültünk ilyen közel egymáshoz,pár perc múlva mindketten mélyen aludtunk.

JÚN. 22.

Új vér

Kivételesen nem álmodtam: arra ébredtem, hogy Lucille dühödten fúj.

Megfordultam. Lena összegömbölyödve aludt mellet tem. Még mindig alig tudtam elhinni,hogy velem van, és nem fenyeget i veszély. A világon semmi mást nem kívántam jobban, ésmost beteljesült . Milyen gyakran történik ilyesmi? A fogyó hold fényénél még a szempillája ívétis lát tam.

Lucille leugrot t az ágyam végéből. Észrevettem, hogy az árnyak közt mozog valami. Egysötét alak. Valaki van az ablak előt t !

Ez csak egyvalaki lehet, aki viszont nem ember. Hirtelen mozdulat tal felültem.

It t áll a szobámban, Lena pedig mellet tem fekszik az ágyban! Macon meg fog ölni!

- Ethan?

Azonnal felismertem a hangját , pedig suttogott . Kiderült , hogy hívat lan látogatóm nemMacon, hanem Link.

- Mi a francot keresel a szobámban az éjszaka közepén? - vontam kérdőre halkan, vigyázva,fel ne ébresszem Lenát.

- Bajban vagyok! Segítened kell rajtam! - felelte a barátom, és csak ekkor vet te észre amellet tem szuszogó lányt. - Jesszus, nem tudtam, hogy t i... úgy értem...

- Hogy alszunk?

- Legalább valaki tud aludni! - mondta, majd zaklatot tan járkálni kezdett fel s alá. Begipszeltkarja ide-oda himbálózott , és még a halovány fénynél is feltűnt , hogy sápadt arcát kiverte averí ték. Hogy rosszul fest , az enyhe kifejezés volt !

- Mi történt veled, ember? És egyáltalán, hogy jöt tél be?

Link leült az asztalomhoz, aztán mégis felállt . Pólóján egy hot dog volt ,

„Harapj belém!” felirat tal. Még nyolcadikos korában vette, azóta is hordta.

- Ha elmondanám, nem hinnél nekem!

Az ablak nyitva volt mögötte, a szellő meglebbentet te a függönyt. Ismerős érzés tört rám,görcsbe rándult a gyomrom.

- Azért tegyünk egy próbát - javasoltam idegesen.

- Emlékszel, amikor a Pokoli Éj alat t a Vámpírcsóka nekem rontot t?

A Tizenhetedik Hold éjszakájáról beszélt , így emlegette azt a napot, egy horrorfilm címeután, amitől t ízévesen halálra rémült .

- Igen, és?

- Ugye tudod, hogy meg is ölhetet t volna? - kérdezte, és újra járkálni kezdett .

Akkor már nem voltam benne biztos, hogy hallani akarom a történet végét.

- De nem tet te, és most valószínűleg halot t , mint Larkin! - mondtam.

John akkor éjjel eltűnt , és senki sem tudta, mi történt vele.

- Igen, talán meghalt , de előt te még adott egy búcsúajándékot! Azaz, ket tőt ! - hajolt Link azágyam fölé, mire én ösztönösen hátrahőköltem, és közben meglöktem Lenát.

- Mi az? - mormogott a lány félálomban.

- Semmi - csit í tot tam, miközben Link odanyúlt a fejem mellé, és felkapcsolta az éjjeli lámpát.

- Szerinted ez it t micsoda?

Amikor a szemem hozzászokott a fényhez, két apró sebhelyet pillantot tam meg Linknyakán, melyekben minden kétséget kizáróan szemfogak nyomára ismertem.

- Szóval megharapott? - rémültem meg, és hogy megvédjem a fenyegetéstől, egészen afalhoz nyomtam Lénát a hátammal.

- Szóval akkor jól sejtet tem? - hüledezett Link. - Atyaég...!

Lehuppant az ágyamra, és két tenyerébe temette az arcát. Nagyon le volt törve.

- Most én is olyanná fogok változni, mint azok a vérszívók? - kérdezte az időközbenteljesen felébredt Lenát, bár tudta, hogy csak megerősítésre számíthat a gyanúját illetően.

- Tulajdonképpen igen. Valószínűleg már most megkezdődött az Átalakulás, de ez nemjelent i azt , hogy Vérincubus leszel - magyarázta a lány. - Leküzdheted a késztetést , mintMacon bácsi, és vér helyet t táplálkozhatsz álmokkal, emlékekkel - folytat ta, miközbenkifurakodott mögülem. - Nyugi, Ethan! Nem fog minket megtámadni, mint a vámpírok a bénaHalandó horrorfilmjeidben, ahol minden boszorkány fekete kalapot visel!

- Legalább nekem jól áll a kalap - sóhajtot t Link. - Meg a fekete is.

Lena erre odaült mellé az ágy szélére.

- Úgy tűnik, ez még mindig Link - mondta.

- Biztos vagy benne? - kérdeztem.

Minél tovább figyeltem Linket, annál rosszabbul nézett ki.

- Igen, tudhattam volna... - rázta a fejét , miután rátört a keserű felismerés, hogy veszítet t .Szegény, eddig nyilván abban reménykedett , hogy Lena előáll majd valami megnyugtatóbbmagyarázattal.

- Basszus, ha ezt anyám megtudja, kidob ot thonról! - gondolt bele elkeseredetten ajövőjébe. - Kénytelen leszek majd a Roncsban lakni!

- Nem lesz semmi baj! - csit í tot tam. Persze ez nyilván hazugság volt , de mi mástmondhattam volna?

Lenának igaza volt . Link továbbra is a legjobb barátom maradt. Velem tartot t a Járatokba, ésemiatt ül most it t két lyukkal a nyakán, gondoltam bele keserűen.

- Hallod, anyám bapt ista - rágódott tovább Link, és idegesen a hajába túrt . - Szerinted befog engedni a házba, ha rájön, hogy én meg Démon vagyok? Még a metodistákat sem bírja!

- Hátha nem veszi észre - vigasztaltam. Tudtam, hogy ez hülyeség, de más nem jutot teszembe.

- Ó, hát persze. Hátha nem veszi észre, hogy soha nem mozdulok ki napközben, és hamégis, leég rólam a bőr! - motyogta Link, és mintha már most érezné a szörnyű kínt ,megdörzsölte sápadt karját .

- Nem biztos - szólt közbe Lena, miközben erősen morfondírozott valamin. - John nem voltát lagos Incubus! Félvér volt . A bácsikám még mindig nem tudja, mit tet t vele Abraham.

Eszembe jutot t , mit mondott Macon a félvérekről, amikor Abrahammel veszekedtek a NagyGátnál. Mintha száz év telt volna el azóta! Szeret tem volna John Breedet kitörölni azemlékezetemből, de hiába. Újra és újra eszembe jutot t , ahogy Lenát a karjaiban tart ja.

A lánynak viszont egészen másutt járt az esze.

- John anyja Evő volt . Az Evők képesek átalakulni, bármilyen faj alakját felölteni, akár még aHalandókét is. Ez az oka annak, hogy míg az Incubusoknak kerülniük kell a napfényt, Johnszámára ez nem okozott gondot.

- Igen? Akkor én csak negyedrészben vagyok vérszívó?

- Elképzelhető - bólintot t Lena bár biztosan nem tudom megmondani!

- Ezért nem voltam benne biztos - ingatta a barátom a fejét . - Egész nap kint voltam, éssemmi sem történt. Akkor abban bíztam, hogy megúsztam.

- De miért nem szóltál nekünk azonnal?

Hülye kérdés volt . Ugyan ki dicsekedne el a barátainak, hogy Démonná fog változni?

- Először nem is törődtem vele, hogy megharapott . Csak az bántot t , hogy alulmaradtam averekedésben; később viszont furán éreztem magam, és észrevettem a nyomokat.

- Óvatosnak kell lenned, ember! Nem valami sokat tudunk John Breedről.

Ha tényleg félvér, akkor nem tudhat juk, mire vagy képes!

- Én viszont - szólalt meg Lena, miután megköszörülte a torkát, és mindketten felé kaptuk afejünket -, elég jól ismerem. Azaz - csavargatta zavarában a nyakláncát - nem teljesen, detudok egy s mást, mivel elég sok időt töltöt tünk együtt a Járatokban.

- És mit tudsz róla? - kérdeztem, és éreztem, hogy elönt i a vér az agyamat.

- Elképesztő ereje volt , és bárhol jártunk, valami mágikus, őrjí tő módon vonzotta a lányokat!

- Mint például téged? - mondtam ki önkéntelenül.

- Fogd be! - bökött meg Lena a vállával.

- Na, ez egyre jobban hangzik - vélte Link, és még egy mosoly is kitelt tőle.

Lena igyekezett magában számba venni John tulajdonságait ; én pedig reménykedtembenne, hogy nem lesz túl hosszú a lista.

- Látása, hallása, szaglása sokkal élesebb volt , mint az enyém.

Link erre mélyet lélegzett , majd fuldoklást színlelt .

- Haver, rád férne egy fürdés! - nézett rám.

- Most, hogy végre kivételes erők birtokában vagy, csak ennyi telik tőled? - löktem meg. Ővisszalökött , mire én kirepültem az ágyból, és elterültem a földön.

- Mi a fene...? - ültem fel döbbenten, korábban mindig fordí tva alakultak az erőviszonyok.

- Ez az! - nézett Link a kezeire, majd elégedetten bólintot t . - Vasöklöm van, mindig ismondtam!

Lena felvet te Lucille-t , aki kissé megrökönyödve kuporgott a sarokban.

- És elvileg tudnod kell Utazni - folytat ta, miközben a macskát simogatta. - Tudod,megjelenhetsz bárhol, ahol csak akarsz! Nem muszáj többé az ajtót használnod, bár Maconbácsi szerint az sokkal illedelmesebb megoldás.

- Át tudok menni a falon, mint egy szuperhős? - kérdezte Link teljesen felvillanyozva.

- Biztosan remekül fogod érezni magad az új lét formádban, leszámítva, hogy - Léna it t mélylélegzetet vet t , és próbálta könnyedén előadni a rossz hírt -, nem fogsz többet enni. És - márha abból indulunk ki, hogy inkább Macon bácsit tartod követendő példának, mintsem Hunt ingot- az emberek álmaival és emlékeivel kell táplálkoznod. Macon bácsi ezt hallgatózásnaknevezte. De ne aggódj, lesz rá időd bőven, ugyanis többet nem fogsz aludni.

- Nem ehetek? - hökkent meg Link. - De hát mit mondjak az anyukámnak?

- Mondd azt , hogy vegetáriánus let tél - vont vállat Lena.

- Vegetáriánus?! Megőrültél? Az még a negyedvér Démonnál is rosszabb!

Link hirtelen abbahagyta a járkálást .

- Hallot tátok?

- Mit?

Odament a nyitot t ablakhoz, és kihajolt .

- Ez komoly?

A külső falról néhány koppanást hallot tunk, majd Link besegítet te Ridley-t az ablakon.Udvariasan elfordultam, ugyanis miközben a lány átmászott a párkányon, kilátszott azalsóneműje. Meg kell hagyni, lehetet t volna elegánsabb is a belépője.

Ridley szemlátomást rendbe jöt t , és bár már nem volt természetfelet t i lény, visszatértkorábbi, Szirén külsejéhez. Lejjebb húzta a miniszoknyáját , és megrázta rózsaszín csíkokkalfeldobott szőke haját .

- Tisztázzuk már a dolgokat! - méltat lankodott . - Ti it t buliztok, én meg maradjak csak abörtöncellámban a kutyával, mi?

- A szobámra gondolsz? - sóhajtot ta Lena.

- Nevezd, ahogy akarod! Már csak az hiányzik, hogy t i hárman nélkülem lógjatok, éskibeszéljetek a hátam mögött ! E nélkül is van épp elég bajom!

Macon bácsi és Anya úgy döntöt tek, hogy mivel már nem jelentek veszélyt senkire, újraiskolába kell járnom.

Olyan letörten mondta ezt , hogy azt hit tem, menten sírva fakad.

- De ha egyszer tényleg ártalmat lan vagy - mondta Link, miközben odahúzta neki azíróasztalomtól a széket.

- Épp elég veszélyes vagyok! - makacskodott Ridley, és ügyet sem vetve a barátomudvariasságára, lehuppant az ágyamra. - Majd meglát játok! - bizonygatta, mire Linkelvigyorodott . Az biztos, hogy kíváncsian várja, mi lesz.

- Nem kényszerí thetnek rá, hogy oda járjak, arra az iskolának nevezett eldugottszeméttelepre! - dühöngött a lány.

- Egyébként nem rólad beszéltünk - közölte Lena, miközben leült az unokatestvére mellé.

- Rólam volt szó - mondta Link, és visszatért a járkáláshoz.

- Miért , mi van veled?

A barátom félrenézett , de Ridley így is észrevehetet t valamit , mert egy szempillantás alat tLink mellet t termett .

- Nézz rám! - ragadta meg az arcát.

- Minek?

Ridley erre egy Szibilla szúrós tekintetével meredt rá.

- Nézz rám! - követelte.

Amikor Link engedelmeskedett , sápadt, nyirkos bőrére rávetült a szobába besütő haloványholdfény, ami éppen elég volt ahhoz, hogy a lány észrevegye a harapásnyomokat.

Nem engedte el a barátom arcát, keze azonban megremegett .

- Rid... - fogta meg Link a csuklóját .

- Ezt ő tet te veled? - kérdezte a lány összevont szemöldökkel.

Még ha immár kék is volt a szeme arany helyet t , és nem tudott senkit rávenni arra, hogyugorjon le a szikláról, hirtelen nagyon úgy festet t , hogy lelöknie viszont egyáltalán nem esnenehezére egy bizonyos valakit . Nem volt nehéz magam elé képzelni, ahogy megvédi Lenát aziskolában, mikor még kicsik voltak.

Link megfogta Ridley kezét, és magához húzta a lányt , majd átkarolta a vállát .

- Rá se ránts! Legalább most, hogy már nem kell aludnom, hátha néha megcsinálom a házi

feladatomat!

Mosolygott , de Ridley nem viszonozta.

- Ez nem vicces! John valószínűleg az Igéző világ legerősebb Incubusa, persze Abrahamtőleltekintve, és ha Abraham keresi, annak komoly oka van! - aggodalmaskodott , majd az ajkátharapdálva kinézett az ablakon át a fákra.

- Túl sokat agyalsz, kicsim!

- Ne hívj kicsimnek! - rázta le Ridley magáról Link kezét.

Hátradőltem az ágy fejtámlájának, és néztem őket. Most, hogy Ridley Halandó, Link pedigIncubus, a lány továbbra is elérhetet len marad a barátom számára, aki, feltételeztem, továbbrais csak őrá fog vágyni. Érdekes tanévnek nézünk elébe, gondoltam.

Incubus a Jackson gimiben!

Link lesz a legerősebb srác az iskolában, és valahányszor belép majd az osztályba,Savannah Snow el fog olvadni tőle Ridley nyalókái nélkül is. Maga Ridley pedig, az egykoriSzirén, egészen biztos, hogy megleli a bajkeverés módját akár nyalókával, akár a nélkül. Mégkét hónap volt szeptemberig, és életemben először, tűkön ülve vártam az első tanítási napot!

Nem Link volt az egyet len, aki nem tudott aludni azon az éjjelen.

JÚN.28.Napfelkelte

- Nem tudtok gyorsabban ásni?

Link és én dühösen néztünk fel Ridley-re onnan, ahol álltunk: vagy egy méter mélyről, Maconsírjából, melyben a feltételezett halot t soha, egyet len percet sem töltöt t . Már alaposanleizzadtam, pedig még fel sem kelt a nap. Még Linknek is, újonnan szerzett ereje dacára, megkellet t állnia, hogy letörölje homlokáról a verí téket.

- Nem, nem tudunk! - felelte epésen. - És igen, mondanod sem kell, hogy milyen hálás vagy,amiért szívességet teszünk neked! - rázta a lány felé a lapátot .

- Ugyan mi tart ilyen sokáig? - fintorgott Ridley Lena felé fordulva. - És miért ilyenfáradékonyak a Halandók, meg miért ilyen dögunalmasak?

- Te is Halandó vagy, majd te megmondod! - feleltem, és egy lapát földet dobtam apiszkálódó ex-Szirénre.

- Nincs ezek ellen valami Igézeted? - bukott le Ridley Lena mögé, aki keresztbe tet t lábbalült a sírgödör mellet t , és egy Incubusokról szóló régi könyvet lapozgatot t .

- Hogy tudtátok kivenni ezt a könyvet a Lunae Libri bői?

Link azt remélte, hogy Lena majd talál benne valamit a félvérekről.

- Nincs is munkaszünet i nap!

E nélkül is elég bajba keveredtünk már a könyvtárban az elmúlt év során.

Ridley olyan pillantást vetet t Linkre, amivel Szirénként annak idején minden bizonnyal térdrekényszerí tet te volna.

- Protekciója van a könyvtárosnál, Észlény!

Alighogy ezt kimondta, a Lenánál levő könyv lángra kapott .

- Jaj, ne!

A lány elkapta a kezét, mielőt t megégette volna magát, Ridley pedig a könyvre taposott .

- Sajnálom - sóhajtot ta Lena. - Nem tehetek róla, csak úgy megtörténik!

- Csak eszébe jutot t Marian - mondtam mentegetőzésül.

Kerültem a lány tekintetét , és inkább visszatértem a lapátoláshoz.

Lena és köztem ismét rendben mentek a dolgok. Egyfolytában arra gondoltam, hogy milyenérzés a kezét fogni, arcommal az arcához simulni. Ha ébren voltam, szüntelenül hallaniakartam a hangját a fejemben, hiszen oly sokáig kellet t nélkülöznöm! Esténként velebeszéltem utoljára, reggel pedig szintén hozzá intéztem az első szavaimat. Azok után, aminkeresztülmentünk, örömmel cseréltem volna még Booval is, annyira kétségbeesetten akartamlátni őt a nap minden pillanatában.

Ammának már szokásává vált , hogy Lena számára is odatet t egy terí téket az asztalra,Ravenwoodban pedig Del néni egy párnát és egy takarót készítet t ki nekem a földszint iheverőre. Nem szabták meg, mikorra kell hazaérnünk, nem akartak minket szabályok közészorí tani, nem rót ták fel, hogy túl sokat vagyunk együtt . Senki nem várta el, hogybiztonságban tudjuk a másikat akkor is, ha nincs velünk.

De a nyár ennél többről szólt . Bizonyos dolgokat nem lehetet t meg nem történtté tenni: Liv,John és Abraham, Twyla és Larkin, Sarafine és Hunt ing - őket nem tudtam csak úgy kiverni afejemből. Végül is, vigasztaltam magam, az iskola ugyanolyan lesz, mint volt , persze ha

figyelmen kívül hagyom a tényt, hogy a legjobb barátom egy Incubus, az iskola másodiklegdögösebb csaja pedig a karmaitól megfosztot t Szirén lesz. Lee tábornok, Harper igazgató,Savannah Snow és Emily Asher nem változnak.

Lena és én viszont már soha nem leszünk olyanok, mint rég.

Link és Ridley pedig annyira mások, mintha két külön bolygón élnének.

Liv elrejtőzött a könyvtárban, örült a polcok közt lelt biztonságnak. A Tizenhetedik Holdéjszakája óta csak egyszer találkoztam vele. Már nem tanult Őrzőnek, de úgy tűnt, nem bánja.

- Mindketten tudjuk, hogy sosem értem volna be a kívülálló szemlélő szerepével - mondta,és nem is kételkedtem ennek igazságában. Tudtam, hogy Liv csillagász, mint Galilei, felfedező,mint Vasco de Gama, és kutató, mint Marian. Talán még őrült tudós is, mint Anya.

Úgy éreztem, mindannyiunknak új életet kell kezdenie.

Ráadásul azt vet tem észre, Liv éppúgy megkedvelte az új tanárát is, mint a régit . Továbbioktatásának feladata ugyanis egy bizonyos volt Incubusra hárult , aki mások szeme elől rejtvetartózkodott Ravenwoodban, vagy kedvenc dolgozószobájában, a Járatok egyik odújában, ésa Halandók közül csak Livet és az Igézők főkönyvtárosát fogadta el társának.

Nem egészen így terveztem a nyarat , az biztos. De ismét rá kellet t ébrednem, hogy haGat linről van szó, sosem tudni előre, mi fog történni. Egy idő után már a találgatással isfelhagytam.

Ne agyalj, inkább áss!Kidobtam a lapátot , és felhúzódzkodtam a sírgödör szélén. Lena a hasán fekve, viseltes

Converse cipőjével kalimpált a levegőben. Átkaroltam a nyakát, és magamhoz húztam egyszenvedélyes csókra, amitől az egész temető forogni kezdett körülöt tünk.

- Ugyan, gyerekek, ne most! - fanyalgott Link. - Elkészültünk! - jelentet te be, majd a lapát járatámaszkodva gyönyörködött a művében. Macon sírja nyitva állt , noha egy koporsó nem sok,annyi sem volt benne.

- És most?

Azt akartam, hogy mielőbb túlessünk ezen. Ridley egy fekete selyembe csomagolt tárgyatvett elő a zsebéből, és maga elé tartot ta.

- Hé, vigyázz! - hőkölt hátra Link, mintha a lány fáklyát tartot t volna az arcába. - Vidd azt azizét a közelemből! Olyan az Incubusoknak, mint a kryptonit , nem emlékszel?

- Bocsi, Superman, hirtelen kiment a fejemből!

Azzal a lány, egyik kezében óvatosan tartva a csomagot, leereszkedett a gödörbe, ésMacon Ravenwood üres sírjába tet te a baljós tárgyat. Lehet, hogy Anya megmentette veleMacont, de lát tuk, hogy alapjában véve milyen veszélyes. Márpedig én nem akarom, hogy alegjobb barátom egy ilyen természetfelet t i börtönben raboskodjon!

Úgy döntöt tünk, hogy a Fénygömbnek hat láb mélyen a helye, és Macon parcellájánálbiztonságosabb sírt el sem tudtunk képzelni számára.

- Csakhogy megszabadultunk tőle! - mondta Link, miközben felhúzta Ridley-t a gödörből. -Nem ezt kell mondani, mikor a film végén a jó legyőzi a gonoszt?

- Olvasni nem szoktál, ember? - néztem rá kérdőn.

- Földet rá! Én legalábbis ezt mondom - közölte Ridley, miközben leporolta a kezét.

Link visszalapátolta a földet a gödörbe, a lány pedig le sem vette a szemét a sírról.

- Kész - állapí tot tam meg.

Lena bólintot t , és zsebre dugta a kezét.

- Gyerünk innen!

A nap első sugarai rásütöt tek a magnóliákra Anya sírján. Már nem zavart a látvány, mert

tudtam, hogy ő nincs it t . Valahol máshol van, ahonnan még mindig vigyáz rám. Macon t itkosdolgozószobájából, vagy Marian levéltárából, vagy a dolgozószobából a Wate-lakban...

- Gyere! - fogtam meg Lena karját . - Rosszul vagyok már a sötétségtől, nézzük meg anapfelkeltét !

Megindultunk, és vidáman leszaladtunk a füves domboldalon, akárcsak a gyerekek; cikázvaa magnóliával beültetet t sírok között , kerülgetve a spanyolmohával borí tot t tölgyeket éslegyezőpálmákat, elsuhanva az emlékművek, a síró angyalok és a régi kőpad mellet t . Éreztem,hogy Lena didereg a hűs hajnali levegőtől, de egyikünk sem akarta megtörni a varázst. Nem istet tük, és mire - szinte zuhanva, repülve - leértünk a domb aljába, már-már boldognak éreztükmagunkat.

Nem lát tuk a hátborzongató aranyszín izzást, ahogy át tör a Macon sírjára halmozott földapró szemcséi közt .

És nem néztem meg a zsebemben lévő iPodot sem, melynek lejátszólistáján új dal várt .

Tizennyolc Hold.De nem néztem meg, mert nem érdekelt . Senki sem hallgatózott , senki sem leskelődött , nem

is létezett senki más a világon, csak mi ket ten...

Mi ket ten, meg a fehér öltönyös, zsinórnyakkendős öregember, aki ot t állt a domb tetején,míg megjelentek az első napsugarak, és az árnyak visszatértek a kripták mélyére.

Nem lát tuk őt , mert csak az éjszaka fakuló sötét jét figyeltük, az eget, ahogy egyre kékül.Nem a hálószobám ege, hanem az igazi. Még ha másképp is lát tuk.

De már abban sem voltam biztos, hogy láthat ja-e két ember egyformának az eget,tartozzanak bár ugyanahhoz a világhoz.

Hogyan is lehetne erről bizonyosságot szerezni?

Az öregember távozott .

Nem hallot tuk az átrendeződő tér és idő jól ismert hangját , ahogy Abraham, kivárva alegutolsó pillanatot , eltűnt a pirkadatot megelőző félhomályban.

Tizennyolc hold, tizennyolc ég Onnan, hol az idő nem számít rég Valaki nem választ, születés, halál?A Földre megtört nap vár...

UTÓSZÓ

Szirénkönnyek

Ridley ot t állt ravenwoodi szobájában, mely azelőt t Maconé volt . De a falakon, a padlón, amennyezeten és talán a párnázott ajtón kívül semmi sem maradt a régi.

Utóbbit a lány nagy csattanással bevágta, és rátolta a reteszt is. Hátát az ajtónak vetve aszoba felé fordult . Macon úgy döntöt t , másik helyiséget választ magának, mert az ideje nagyrészét úgyis a Járatokban tölt i. Így hát a szoba Ridley-é let t , ő pedig a vastag, bolyhos,rózsaszín szőnyeg alat t megbúvó csapóajtót gondosan zárva tartot ta. A falakat telefújtagraffit ivel, többnyire fekete és neonrózsaszín firkával, helyenként rikí tó zölddel, sárgával ésnarancsszínnel tarkí tva. Nem szavakat mázolt , inkább csak mindenféle szabálytalanformákat, krikszkrakszokat. Düh, a Summerville-i áruházban beszerzett festékbe zárva. Lenaajánlkozott , hogy kidekorálja a falakat, Ridley azonban, rendes Halandóhoz méltón,ragaszkodott hozzá, hogy maga végezze el a munkát. A festékszagtól megfájdult a feje,ráadásul a színek oda is fröcsögtek, ahova nem kellet t volna, jó nagy felfordulásteredményezve. Márpedig Ridley éppen ezt akarta, mert ez tükrözte leghívebben alelkiállapotát .

Mindent felforgatot t .

Nem szavakkal. Ridley utálta a szavakat, mert tudta, hogy a legtöbbjük hazugság. A két hét,amit Lena szobájába zárva töltöt t , épp elég volt ahhoz, hogy egy életre elmenjen a kedve aköltészettől.

Lüktetőszívemvérzikésszükségemvanrád Tőlem aztán, gondolta.

Ridley megborzongott . ízlésről persze felesleges vitát nyitni, főleg családon belül. Ellöktemagát az ajtótól, és a szekrényhez lépett . Alig ért hozzájuk, a fehér faajtók kinyí ltak, feltárvaaz élete során nagy gonddal összeállí tot t ruhakollekciót , Szirén voltának egyik legfőbbismertetőjegyét.

Amiről rögtön eszébe jutot t , hogy ő többé már nem Szirén.

Az egyik rózsaszín zsámolyt odahúzta a polchoz, és rózsaszín csíkos zoknis lábán,telitalpú rózsaszín lábbelijében egyensúlyozva felállt rá. Eszébe jutot t , micsoda parádékerekedett a megjelenéséből. Az ostoba tekinteteken, amelyek a Tejponállóban szegeződtekrá, jót szórakozott magában. Ezzel is eltelt egy délután.

Egyet. De még mennyi van hátra?Addig tapogatózott a legfelső polcon, míg megtalálta, amit keresett : a cipősdobozt

Párizsból. Elmosolyodott , és leemelte. Lila bársony, nyitot t orrú, t ízcent is sarkú, ha jólemlékszik. Hogyne emlékezett volna jól, hisz mennyi mindent élt át ebben a cipőben!

A doboz tartalmát a fekete-fehér ágytakaróra borí tot ta.

Ott volt , a selyembe csomagolva, maradt még rajta egy kis föld is.

Lecsúszott a földre, és az ágy szélének támaszkodott . Nem ment el az esze; csak nézniakarta, ahogyan tet te minden éjjel, immáron két hete. Csak érezni akart valamilyen mágikuserőt , ha már neki többet sosem lesz.

Ridley nem volt rossz ember. De még ha az is let t volna, mit számít az? Nem volt hozzáhatalma, hogy bármit is tegyen. Félretolták, mint egy tavalyi farsangról maradt jelmezt.

Ekkor megszólalt a telefonja. Amikor felemelte az éjjeliszekrényről, Link képét pillantot ta mega kijelzőn. Kinyomta a hívást, és a készüléket a szőnyegre dobta.

Ne most, Cukipofa!Most egy másik Incubus járt a fejében.

John Breed.

Ridley visszaült a helyére, és fejét oldalra billentve nézte, ahogy a gömb finom rózsaszínárnyalatban izzik.

- Mit csináljak veled?

Elmosolyodott , mert végre egyszer ő hozhatta meg a döntést .

három

A gömb egyre erősebben ragyogott , míg végül élénk ciklámen fényárban úszott az egészszoba. Minden eltűnni látszott mellet te, mint a félig kiradírozott ceruzavonások.

kettőRidley lehunyta a szemét, mint egy kislány, aki épp elfújja a gyertyákat a születésnapi

tortáján, miközben kíván valamit ...

egy

Kinyitot ta a szemét.

A döntés megszületet t .

Köszönetnyilvánítás

Könyvet í rni nehéz, és mint kiderült , folytatást í rni kétszer olyan nehéz.

Köszönjük mindazoknak, akik átsegítet tek minket a Tizenhetedik Holdunk fázisain. Ők akövetkezők: Szeretet t ügynökeink, Sarah Burnes és Courtney Gatewood, valamint RebeccaGardner, akik olyan ismeret len, messzi vidékekre vit ték el Gat lin megye lakóit , melyeketpekándiós sült csirke még nem látot t .

Sarah Wilcox a CAA-tól, aki olyan helyre vit te a gat linieket, ahol senki még csak hozzá semnyúl a sült csirkéhez.

Nagyszerű csapatunk a Lit t le & Brown Kiadó ifjúsági részlegében, melynek tagjai:szerkesztőink, Jennifer Bailey Hunt és Julie Scheina, művészet i igazgatónk, David Caplan,értékesítési gurunk, Lisa Ickowicz, a Könyvtárosok Királynője, Victoria Stapleton, a terjesztésigurunk, Melanie Chang, újságírónk, Jessica Kaufman. Mindannyian olyan hatékonyak amunkájukban, mint Amma a keresztrejtvényfejtésben.

Nagyszerű külföldi partnereink és szerkesztőink, különösen Amanda Punter, CecileTerouanne, Susanne Stark, Myriam Galaz, és mindazok, akikkel még csak ezek után fogunkmegismerkedni - mindazok, akik kiadójukba és országukba fogadtak minket. Spanyol olvasóinklegkiválóbbja, Javier Ruescas író, aki nemcsak hogy megírta a spanyol kiadás fülszövegét, de aterjesztésben is sokat segítet t .

Kedvenc olvasónk, Daphne Durham, akinek sokat köszönhetünk mi is, és ami mégfontosabb, Ethan és Lena is. Nincs az az ínyenctál a világon - még ha kukoricapehely, apróravágott sült hagyma és vékony burgonyaszeletek is díszelegnek a tetején ami kifejezhetné ahálánkat.

A klasszikus nyelvek szakértője, állandó segítőnk, Emma Peterson, aki, miközben lázasankészült a lat invizsgájára, időt szakítot t arra, hogy az Igézeteket lefordí tsa nekünk. Az ifjúságirészleg zord szerkesztője, May Peterson, aki biztosan számtalan íróra fog még ráijeszteni ajövőben.

Fotósunk, Alex Horner, akinek a képei egyáltalán nem a valós kinézetünket tükrözik, ígyfölöt tébb meg vagyunk velük elégedve. Vania Stoyanova, aki gyönyörű előzetest készítet t ,bámulatos fényképekkel, és az amerikai rajongói oldalunk egyik adminisztrátorának feladatát isbetölt i. Yvette Vasquez, aki a kézirat korábbi változatai közül vagy százat elolvasott , továbbásegít a blogunk, valamint az amerikai rajongói oldalunk működtetésében. Francia, spanyol ésbrazil rajongói oldalaink készítői. Ashly Stohl, aki borí tókat és meghívókat tervezett ,weblapokat szerkesztet t és fényképeket tet t közzé, megelevenítve általuk az amerikai Délvilágát a külföldi olvasóink számára. Anna Moore, aki megszerkesztet te a gyönyörű Beaut ifulCreatures 2.0 honlapot. Gabriel Paul í ró, aki zseniális online játékokat talált ki a műveinkhez.

A 12-es, 13-as, 14-es, 15-ös, 16-os, 17-es, 18-as és 25-ös számú Igéző lányainknak. Tivagytok az Igéző Krónikák lelke, és ez így marad mindörökre.

Mentoraink az ifjúsági irodalmi részlegben, fülszövegírónk, ismertetőkészítőink, fansiteüzemeltetőink, kezdő írótársaink és blogger barátaink, barátaink a Ningen és a Goodreadsen,és mindazok, akik követnek minket a twit teren. Nekik köszönhetően éppen olyan jól értesültekvagyunk, mint Carlton Eaton, a gat lini postás. És mi is jól tudjuk, akár jó hírről van szó, akárrosszról, jobb, ha nem idegentől tudjuk meg. El sem tudjátok képzelni, mekkora örömetszereztek nekünk, még a kézirat let isztázásának megerőltető szakaszában is.

Családjaink: Alex, Nick és Stella Garda, valamint Lewis, Emma, May, továbbá Kate Peterson,anyukáink, apukáink, testvéreink, unokatestvéreink, sógornőink, bulikat rendező rokonaink ésbarátaink. Mary nagynénitől kezdve Jane unokahúgig, mindannyian, mindig ot t álltatokmellet tünk. A Stohl, a Racca, a Marin, a Garcia és a Peterson család: most már minden okotokmeglenne, hogy utáljatok minket, de furcsamód nem teszitek.

Deby Lindee, Susan és John Racca, akik szállást biztosí tot tak nekünk a számtalan déliterepszemle során. Bili Young és David Golia, csillogó fegyverzetű dicső lovagjaink. India ésNatalia apukája, aki segítet t nekünk, amikor nekünk kellet t volna segítenünk neki. SaundraMitchell, köszönünk mindent, mint mindig.

Olvasóink, tanáraink, könyvtárosaink, Igézők és Halandók, akik felfedezték maguknak aBeaut iful Darknesst, és megszeret ték annyira, hogy legyen kedvük újra útra kelni velünk aJáratokban. Nélkületek csak szavak üres (és jó nagy) halmaza lenne a szöveg.

Mentorunk, Melissa Marr, és terapeutánk, Holly Black. Jól tudják, miért . Dr. Sara Lindheim, azŐrzőnk, aki még nálunk is jobban ismeri az Igézeteinket.

És végül Margaret Miles könyvtáros, az észak-karolinai Wilming-ton New Hanover MegyeiKönyvtár ifjúsági részlegének igazgatója. Elvégre nem Ashcroft az egyet len Igéző Könyvtáros.