30

Lupán Ernő, Sztranyicki Szilárd: Román-magyar. Polgárjog: általános rész, jogalanyok

Embed Size (px)

DESCRIPTION

A polgárjog tanulmányozása kezdetben számos nehézséggel jár úgy a magyar, mint más diákok számára is. Ebből a valóságból kiindulva, a jelen román-magyar terminológiai szószedet szerzőinek célkitűzése, hogy a jogász szakmát választóknak, valamint a polgárjog területén avatott vagy avatatlan olvasóknak egy olyan könnyen kezelhető magyarázó szótárt bocsásson a rendelkezésére, amely elősegíti az általános rész és a jogalanyok elnevezésű tantárgyak alapfogalmainak megértését és elsajátítását. A teljesség hiányának tudatában, megpróbáltuk felölelni mindazt, amiről úgy véljük, hogy a szükségleteknek megfelel. Mindvégig arra törekedtünk, hogy a kifejezések megfogalmazása, úgy román, mint magyar nyelven, tömör és pontos legyen. A jelen könyv a polgárjog mindazon alapköveit tartalmazza, amelyekre a jövőbeli jogi intézményeknek épülnie kell.

Citation preview

Lupán Ernő Sztranyiczki Szilárd

ROMÁN–MAGYAR MAGYARÁZÓ JOGI SZÓTÁR

ÎNDRUMAR DE TERMINOLOGIE JURIDICĂ ROMÂNO-MAGHIARĂ

SaPiEntia ErdÉlyi MaGyar tUdOMányEGyEtEMTErMÉSZETTuDOMánYI ÉS MŰVÉSZETI KAr, KOLOZSVárJOGtUdOMányi tanSzÉk

Lupán ErnőSztranyiczki Szilárd

ROMÁN–MAGYAR MAGYARÁZÓ JOGI SZÓTÁR

POLGÁRJOG: ÁLTALÁNOS RÉSZ, JOGALANYOK

ÎNDRUMAR DE TERMINOLOGIE JURIDICĂ ROMÂNO-MAGHIARĂ

DREPT CIVIL: PARTEA GENERALĂ, PERSOANELE

Scientia kiadókolozsvár · 2011

A kiadvány megjelenését a Sapientia Alapítvány támogatta:

SAPIENTIAERDÉLYI MAGYAR

TUDOMÁNYEGYETEM

SAPIENTIAALAPÍTVÁNY

PARTIUMIKERESZTÉNY

EGYETEM

S A P I E N T I A K Ö N Y V E Ks

Kiadja aScientia kiadó400112 Kolozsvár, Mátyás király (Matei Corvin) u. 4.Tel./ fax: +40-26-593694, e-mail: [email protected]

Sorozatborító:Miklósi Dénes

Első magyar nyelvű kiadás: 2011© Sapientia 2011Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is.

Descrierea CIP a Bibliotecii Naţionale a României LuPáN, ERNő Román-magyar magyarázó jogi szótár : polgárjog : általános rész, jogalanyok = Îndrumar de terminologie juridică româno-maghiară : drept civil : partea generală, persoanele / Lupán Ernő, Sztranyiczki Szilárd. - Cluj-napoca : Scientia, 2011 ISBn 978-973-1970-58-5

I. Sztranyiczki, Szilárd

001.4:34=511.141=135.1 81’374.2:34=511.141=135.1

TARTALOM|CuPRINS

Elöljáróban 7În loc de prefaţă 9

román–magyar magyarázó jogi szótár 11(polgárjog: általános rész, jogalanyok)

Îndrumar de terminologie juridică româno-maghiară 11(Drept civil: partea generală, persoanele)

Magyar–román jogi szakkifejezések 63

Összefoglalás 73

rezumat 74Abstract 75A kötet szerzői 76Despre autori 78

ELÖLJáRÓBAN

Annak éredekében, hogy a Sapientia Egyetem Jogi Karának hallga-tóit, valamint más érdekelt személyeket segítsük, összeállítottuk a jelen román–magyar jogi kifejezéseket tartalmazó útbaigazító tájékoztatót, amely a jogi kifejezések rövid és pontos meghatározását tartalmazza, a polgári jog egyik fontos területén, az általános rész és a személyek vo-natkozásában.

A jelen munka szerkesztésének egy másik célja, hogy a magyar hall-gatókat anyanyelvükön bevezesse a román jogi terminológiába.

A polgári jog ezen területei szakkifejezéseinek rövid meghatározá-sával a jelen útmutató hasznos didaktikai anyag lehet a román anya-nyelvű hallgatók számára is, akik ebben a munkában alfabetikus sor-rendben megtalálják a polgári jog területén használatos kifejezéseket, ezáltal megkönnyíti azok használatát a gyakorlatban.

A kötet végén a magyar jogi szakkifejezéseket betűrendben közöljük a könnyebb tájékoztatás érdekében.

A munka összeállításánál arra törekedtünk, hogy a jogi kifejezéseket minél egyszerűbben határozzuk meg, és hogy a román nyelvű szöveg magyar megfelelőjét minél pontosabban adjuk vissza.

Az új polgári törvénykönyv hatályba lépése, valamint a jelen mun-kával kapcsolatos észrevételek és javaslatok kötelezni fognak egy jövő-beni bővített újrakiadáshoz.

Lupán ErnőSztranyiczki Szilárd

Kolozsvár, 2011. 01. 11.

ÎN LOC DE PREFAŢĂ

pentru a veni în sprijinul studenţilor Facultăţii de Drept din cadrul universităţii Sapientia şi a altor persoane interesate, am întocmit pre-zentul îndrumar de terminologie juridică româno-maghiară, consacrat unei părţi importante a dreptului nostru civil, aceea a părţii generale şi a persoanelor, care cuprinde definiţiile succinte şi precise a termenilor juridici.

publicarea acestui îndrumar este menită, în acelaşi timp, să iniţieze studenţii maghiari în terminologia juridică română.

prin definirea succintă a termenilor din domeniile precizate ale dreptului civil, îndrumarul poate servi ca un material didactic ajutător util şi pentru studenţii români, care găsesc în această lucrare termenii juridici în ordinea lor alfabetică, ce uşurează utilizarea acestora.

pentru o mai bună înţelegere a noţiunilor, la sfârşitul lucrării, ter-menii juridici în limba maghiară sunt prezentaţi în ordine alfabetică.

La întocmirea lucrării am căutat să definim termenii juridici cât mai simplu şi pe înţeles şi să redăm textele din limba română cu fidelitate şi în corespondent în limba maghiară.

Intrarea în vigoare a noului Cod civil, precum şi observaţiile şi su-gestiile legate de această lucrare ne obligă la republicarea ei, cu adău-giri, într-o ediţie viitoare.

Lupán Ernő Sztranyiczki Szilárd

Cluj-napoca, 11. 01. 2011.

www.scientiakiado.ro

www.facebook.com/ScientiaKiado

73

ÖSSZEFOGLALáS

A polgárjog tanulmányozása kezdetben számos nehézséggel jár mind a magyar, mind más diákok számára is. Ebből a valóságból kiin-dulva, a jelen román–magyar terminológiai szótár szerzőinek célkitű-zése, hogy a jogász szakmát választóknak, valamint a polgárjog terü-letén avatott vagy avatatlan olvasóknak egy olyan könnyen kezelhető magyarázó szótárt bocsásson a rendelkezésére, amely elősegíti az álta-lános rész és a jogalanyok elnevezésű tantárgyak alapfogalmainak meg-értését és elsajátítását. A teljesség hiányának tudatában, megpróbáltuk felölelni mindazt, amiről úgy véljük, hogy a szükségleteknek megfelel. Mindvégig arra törekedtünk, hogy a kifejezések megfogalmazása mind román, mind magyar nyelven, tömör és pontos legyen. A jelen könyv a polgárjog mindazon alapköveit tartalmazza, amelyekre a jövőbeli jogi intézményeknek épülnie kell.

Úgy véljük, hogy munkánk minden eddigi ismeret és tanulmány természetszerű következménye, így jelentősen hozzájárul az első tanul-mányi év polgárjogi ismereteinek elsajátításához.

A könyv tartalma az új polgári törvénykönyv és a polgári eljárási törvénykönyv hatályba lépésével előidézett gyors változások kontextu-sában is megőrzi majd általános érvényességét. Mindemellett, jövőbeli kiegészítését és javítását is szem előtt tartjuk.

74

REZuMAT

Începutul studiului dreptului civil în limba română, comportă, în mod firesc, unele dificultăţi pentru studenţii maghiari şi nu numai pen-tru ei. pornind de la această realitate, autorii acestui îndrumar de termi-nologie juridică româno-maghiară şi-au propus să vină în sprijinul celor ce doresc să îmbrăţişeze profesia de jurist, dar şi a altor cititori iniţiaţi sau neiniţiaţi în domeniul dreptului civil, prin punerea la dispoziţie a unui dicţionar cu explicaţii, care să poată fi folosită cu uşurinţă pentru înţelegerea şi însuşirea noţiunilor fundamentale a cursurilor intitulate partea generală şi persoanele. Conştienţi de imposibilitatea de a atinge exhaustivitatea, am încercat să cuprindem ce am crezut că va răspunde necesităţilor şi am avut preocuparea constantă de a menţine o formulare cât mai concisă, în limba română şi maghiară, a termenilor. Cartea de faţă cuprinde acele cărămizi ale construcţiei dreptului civil, care trebu-ie să fie fundamentul solid pe care să se poată clădi instituţiile juridice viitoare.

Considerăm că lucrarea este necesarul corolar al celor citite şi stu-diate din tratate, manuale sau cursuri, iar astfel însuşirea instituţiilor juridice ale primului an de studiu în analele dreptului civil este mult uşurată.

Conţinutul acestei cărţi va rămâne în general valabil şi în condiţiile schimbărilor rapide care vor urma în perspectiva intrării în vigoare a noului Cod civil şi a Codului de procedură civilă. Cu toate acestea, ne propunem să-l îmbunătăţim şi să-l adăugim, într-o ediţie următoare.

75

ABSTRACT

In the beginning, the study of civil law in romanian entails cer-tain difficulties for Hungarian students, and not only for them. Starting from this reality, the aim of the authors of this romanian-Hungarian legal terminology guide is to support those who wish to embrace a legal profession and also other readers who may or may not be acquainted with civil law, by providing an explanatory dictionary which may be easily used for understanding and learning the fundamental notions of the courses entitled General Part and Persons. Bearing in mind the impossibility of being exhaustive, we have tried to include everything required to respond to necessities. Maintaining a concise formulation of the terms, both in romanian and Hungarian, has been our constant endeavor. This book comprises the foundations of civil law which have to be fundamentally solid in order to support future legal institutions.

We consider that this work is the necessary corollary to the infor-mation gained from the study of treatises, manuals or courses, facilitat-ing the comprehension of the study of legal institutions encountered in first-year civil law courses.

The content of this book shall remain generally valid even in view of the changes that will be brought about by the institution of the new Civil Code and of the Civil procedure Code. However, we intend to im-prove and update it in a later edition.

76

A KÖTET SZERZőI

Lupán ErnőKézdivásárhelyen született 1929. január 4-én. 1953-ban érdem dip-

lomával fejezte be a kolozsvári Jogi és Közgazdasági Főiskola Jogi Karát, évfolyamelsőként. Jogi doktorátust 1956-ban szerzett. Szakmai pályafu-tása során egyetemi gyakornokként (1952), tanársegédként (1953–1956), egyetemi adjunktusként (1957–1962), előadótanárként (1962–1972), majd egyetemi tanárként (1972 óta) tevékenykedett a bukaresti Tudo-mányegyetem, valamint a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Jogi Karán. 1965–1981 között a ko-lozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Jogi Karának dékánhelyettese, majd 1991–2005 között doktorátus vezető volt. 1994 óta nyugdíjas. 1990 után, társult oktatóként jogot tanít különböző kolozsvári, marosvásárhe-lyi, nagybányai és nagyváradi magánegyetemeken. Jelenleg polgárjogot oktat a kolozsvári Sapientia Tudományegyetem Jogi Karán. 1973–1994 között a Studia Universitatis Babeş-Bolyai, Ştiinţe Juridice című folyó-irat szerkesztőbizottságának tagja volt, jelenleg pedig a Scientia Iuris Magyar–Román Jogtudományi Közlöny szerkesztőbizottságában tevé-kenykedik.

Számos kézikönyvet, monográfiát, egyetemi tankönyvet és egyete-mi jegyzetet jelentetett meg, egyedüli vagy társszerzőként. Több mint 140 tanulmányt és tudományos munkát publikált tekintélyes romániai (Dreptul, Revista de drept comercial, a kolozsvári, a marosvásárhelyi, a nagyváradi, a temesvári jogi egyetemek szaklapjaiban stb.), valamint külföldi (Budapest, Berlin, pozsony, Moszkva, Brno stb.) szakmai folyó-iratokban.

Sztranyiczki SzilárdKolozsváron született 1970. április 18-án. A kolozsvári Dimitrie

Cantemir Keresztény Tudományegyetem Jogi Karát 1997-ben fejezte be. Doktori címet 2006-ban szerez, tudományos irányítója dr. Lupán Ernő volt. Szakmai pályafutása során a kolozsvári Kataszteri és Ingatlan-nyil-vántartási Hivatalnál földmérő mérnökként, jogtanácsosként és igaz-gatóként tevékenykedett (1992–2007), 2007 óta pedig a Kolozs Megyei Ügyvédi Kamara tagja, végleges ügyvéd. 2006 óta a nemzeti Közigaz-gatási Intézet kolozsvári regionális továbbképző központjánál társult

77

oktató. 2007–2008 között kereskedelmi jogot tanított a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karán, 2008 óta a kolozsvári Sapientia Tu-dományegyetemen társult oktató, a Természettudományi és Művészeti Karon közigazgatási jogból előadásokat és szemináriumokat tart, a Jogi Karon pedig polgárjogból szeminarizál.

Több szakcikket jelentetett meg itthoni folyóiratokban (Dreptul, Analele Universităţii din Oradea – Seria Drept, Romániai Magyar Jog-tudományi Közlöny, Scientia Iuris Magyar–Román Jogtudományi Köz-löny stb.) egyedüli vagy társszerzőként.

78

DESPRE AuTORI

Lupán ErnőS-a născut la 4 ianuarie 1929, în Târgu Secuiesc, jud. Covasna. A

absolvit în anul 1953, ca şef de promoţie cu diplomă de merit, Faculta-tea de Drept a Institutului de Ştiinţe Juridice şi Economice din Cluj. A obţinut titlul de doctor în drept în anul 1956. În activitatea profesiona-lă a fost preparator universitar (1952), asistent universitar (1953-1956), lector universitar (1957-1962), conferenţiar universitar (1962-1972) şi profesor universitar (din 1972) la Facultăţile de Drept a universităţii din Bucureşti, a universităţii „Bolyai” şi a universităţii „Babeş-Bolyai” din Cluj-napoca. Între anii 1965-1981 a fost prodecan al Facultăţii de Drept din cadrul universităţii „Babeş-Bolyai” din Cluj-napoca, iar între anii 1991-2005 a fost conducător de doctorat. Din anul 1994 este pensi-onar. În calitate de profesor asociat, a lucrat, după 1990, la mai multe facultăţi de drept private din Cluj-napoca, Târgu Mureş, Baia Mare şi Oradea. În prezent predă cursuri de drept civil la Facultatea de Drept a universităţii Sapientia din Cluj-napoca. Între anii 1973-1994 a fost membru al Comitetului de redacţie al revistei Studia Universitatis Ba-beş-Bolyai al seriei Ştiinţe Juridice, iar în prezent este membru al cole-giului redacţional al revistei Scientia Iuris, Revista Româno-Maghiară de Ştiinţe Juridice.

A publicat, singur sau în colaborare, numeroase tratate, monografii, manuale şi cursuri universitare. Autor a peste 140 de studii şi articole apărute în reviste de specialitate de prestigiu din ţară (Dreptul, Revis-ta de drept comercial, revistele Facultăţilor de Drept din Cluj-napoca, Târgu Mureş, Oradea, Timişoara etc.) şi străinătate (Budapesta, Berlin, Bratislava, Moscova, Brno etc.).

Sztranyiczki SzilárdS-a născut la 18 aprilie 1970, la Cluj-napoca. A absolvit în anul

1997 Facultatea de Drept a universităţii Creştine „Dimitrie Cantemir” din Cluj-napoca. A obţinut titlul de doctor în drept în anul 2006, îndru-mător ştiinţific fiind prof. dr. Lupán Ernő. În activitatea profesională a fost inginer cadastru, consilier juridic şi director la Oficiul de Cadastru şi publicitate Imobiliară din Cluj (1992-2007), iar din anul 2007 este

79

avocat definitiv în cadrul Baroului Cluj. Din anul 2006 este lector cola-borator în cadrul Institutului naţional de Administraţie – Centrul regi-onal de perfecţionare Cluj. Între anii 2007-2008 a predat cursul de drept comercial la Facultatea de Geografie din cadrul universităţii „Babeş-Bolyai” din Cluj-napoca, iar din anul 2008 este cadru didactic asociat la universitatea Sapientia din Cluj-napoca, unde predă cursuri şi semi-narii de drept administrativ la Facultatea de Ştiinţe şi Arte şi seminarii de drept civil la Facultatea de Drept.

A publicat, singur sau în colaborare, mai multe articole apărute în reviste de specialitate din ţară (Dreptul, Analele Universităţii din Ora-dea – Seria Drept, Revista Maghiară de Ştiinţe Juridice din România, Scientia Iuris, Revista Româno-Maghiară de Ştiinţe Juridice etc.).

89

A SAPIENTIA

ERDÉLYI MAGYAR TUDOMÁNYEGYETEM JEGYZETEI

Megjelent:

BEGE ANTAL

Számelméleti feladatgyûjtemény. Marosvásárhely, Mûszaki és Hu-mán Tudományok Kar, Matematika–Informatika Tanszék. 2002.

BEGE ANTAL

Számelmélet. Bevezetés a számelméletbe. Marosvásárhely, Mûszaki és Humán Tudományok Kar, Matematika–Informatika Tanszék. 2002.

VOFKORI LÁSZLÓ

Gazdasági földrajz. Csíkszereda, Csíkszeredai Kar, Gazdaságtan Tan-szék. 2002.

TÕKÉS BÉLA–DÓNÁTH-NAGY GABRIELLA

Kémiai elõadások és laboratóriumi gyakorlatok. Marosvásárhely, Mûszaki és Humán Tudományok Kar, Gépészmérnöki Tanszék. 2002.

IRIMIA , GEORGE

Noþiuni de foneticã ºi fonologie. Csíkszereda, Csíkszeredai Kar, Hu-mán Tudományok Tanszék. 2002.

SZILÁGYI JÓZSEF

Mezõgazdasági termékek áruismerete. Csíkszereda, Csíkszeredai Kar, Gazdaságtan Tanszék. 2002.

NAGY IMOLA KATALIN

A Practical Course in English. Marosvásárhely, Mûszaki és Humán Tudományok Kar, Humán Tudományok Tanszék. 2002.

BALÁZS LAJOS

Folclor. Noþiuni generale de folclor ºi poeticã popularã. Csíkszereda, Csíkszeredai Kar, Humán Tudományok Tanszék. 2003.

POPA-MÜLLER IZOLDA

Mûszaki rajz. Marosvásárhely, Mûszaki és Humán Tudományok Kar, Gépészmérnöki Tanszék. 2004.

Muradin-NemzetkoziIntezmenekEsSzervezetek.indd 257 2011. 05. 24. 20:33:06korr1

90

FODORPATAKI LÁSZLÓ–SZIGYÁRTÓ LÍDIA–BARTHA CSABA

Növénytani ismeretek. Kolozsvár, Természettudományi és M vészeti Kar, Környezettudományi Tanszék. 2004.

MARCU , ANDREI–SZÁNTÓ CSABA–TÓTH LÁSZLÓ

Logika és halmazelmélet. Marosvásárhely, M szaki és Humán Tudományok Kar, Matematika–Informatika Tanszék. 2004.

KAKUCS ANDRÁS

M szaki h tan. Marosvásárhely, M szaki és Humán Tudományok Kar, Gépészmérnöki Tanszék. 2004.

BIRÓ BÉLA

Drámaelmélet. Csíkszereda, Gazdasági és Humántudományok Kar, Humántudományi Tanszék. 2004.

BIRÓ BÉLA

Narratológia. Csíkszereda, Gazdasági és Humántudományok Kar, Humántudományi Tanszék. 2004.

MÁRKOS ZOLTÁN

Anyagtechnológia. Marosvásárhely. M szaki és Humán Tudomá-nyok Kar, Gépészmérnöki Tanszék. 2004.

GRECU, VICTOR

Istoria limbii române. Csíkszereda, Gazdasági és Humántudomá-nyok Kar, Humántudományi Tanszék. 2004.

VARGA IBOLYA

Adatbázis-kezel rendszerek elméleti alapjai. Marosvásárhely, M szaki és Humántudományok Kar, Matematika–Informatika Tanszék. 2004.

CSAPÓ JÁNOS

Biokémia. Csíkszereda, M szaki és Társadalomtudományi Kar, M szaki és Természettudományi Tanszék. 2004.

CSAPÓ JÁNOS–CSAPÓNÉ KISS ZSUZSANNA

Élelmiszerkémia. Csíkszereda, M szaki és Társadalomtudományi Kar, M szaki és Természettudományi Tanszék. 2004.

KÁTAI ZOLTÁN

Programozás C nyelven. Marosvásárhely, M szaki és Humántudo-mányok Kar, Matematika–Informatika Tanszék. 2004.

Muradin-NemzetkoziIntezmenekEsSzervezetek.indd 258 2011. 05. 24. 20:33:07korr1

91

WESZELY TIBOR

Analitikus geometria és differenciálgeometria. Marosvásárhely, M sza-ki és Humántudományok Kar, Matematika–Informatika Tanszék. 2005.

GYÖRFI JEN

A matematikai analízis elemei. Csíkszereda, Gazdaság- és Humántu-dományok Kar, Matematika–Informatika Tanszék. 2005.

FINTA BÉLA–KISS ELEMÉR–BARTHA ZSOLT

Algebrai struktúrák – feladatgy jtemény. Marosvásárhely, M szaki és Humántudományok Kar, Matematika–Informatika Tanszék. 2006.

ANTAL MARGIT

Fejlett programozási technikák. Marosvásárhely, M szaki és Hu-mántudományok Kar, Matematika–Informatika Tanszék. 2006.

CSAPÓ JÁNOS–SALAMON ROZÁLIA

Tejipari technológia és min ségellen rzés. Csíkszereda, M szaki és Társadalomtudományok Kar, Élelmiszertudományi Tanszék. 2006.

OLÁH-GÁL RÓBERT

Az informatika alapjai közgazdász- és mérnökhallgatóknak. Csíksze-reda, Gazdaság- és Humántudományok Kar, Matematika–Informati-ka Tanszék. 2006.

JÓZON MÓNIKA

Általános jogelméleti és polgári jogi ismeretek. Csíkszereda, Gazda-ság- és Humántudományok Kar, Üzleti Tudományok Tanszék. 2007.

KÁTAI ZOLTÁN

Algoritmusok felülnézetb l. Marosvásárhely, M szaki és Humántu-dományok Kar, Matematika–Informatika Tanszék. 2007.

CSAPÓ JÁNOS–CSAPÓNÉ KISS ZSUZSANNA–ALBERT CSILLA

Élelmiszer-fehérjék min sítése. Csíkszereda, M szaki és Társada-lomtudományi Kar, Élelmiszertudományi Tanszék. 2007.

ÁGOSTON KATALIN–DOMOKOS JÓZSEF–MÁRTON L RINC

Érzékel k és jelátalakítók. Laboratóriumi útmutató. Marosvásárhely, M szaki és Humántudományok Kar, Villamosmérnöki Tanszék. 2007.

SZÁSZ RÓBERT

Komplex függvénytan. Marosvásárhely, M szaki és Humántudomá-nyok Kar, Matematika–Informatika Tanszék. 2007.

Muradin-NemzetkoziIntezmenekEsSzervezetek.indd 259 2011. 05. 24. 20:33:07korr1

92

KAKUCS ANDRÁS

A végeselem-módszer alapjai. Marosvásárhely, M szaki és Humán-tudományok Kar, Gépészmérnöki Tanszék. 2007.

ANTAL MARGIT

Objektumorientált programozás. Marosvásárhely, M szaki és Hu-mántudományok Kar, Matematika–Informatika Tanszék. 2007.

MAJDIK KORNÉLIA–TONK SZENDE-ÁGNES

Biokémiai alkalmazások. Kémiai laboratóriumi jegyzet. Kolozsvár, Természettudományi és M vészeti Kar, Környezettudományi Tanszék. 2007.

GYÖRFI JEN –ANDRÁS SZILÁRD

Valószín ségszámítás és lineáris programozás. A játékelmélet alap-jai. Csíkszereda, Gazdaság- és Humántudományok Kar, Matematika és Informatika Tanszék. 2007.

DIMÉNY GÁBOR

Min ségirányítási rendszerek. Marosvásárhely, M szaki és Humán-tudományok Kar, Kertészmérnöki Tanszék. 2008.

ZSIGMOND ANDREA

Min ségi és mennyiségi analitikai kémia laborkönyv. Kolozsvár, Természettudományi és M vészeti Kar, Környezettudományi Tanszék. 2008.

KÁTAI ZOLTÁN

Gráfelméleti algoritmusok. Marosvásárhely, M szaki és Humántu-dományok Kar, Matematika–Informatika Tanszék. 2008.

CSAPÓ JÁNOS–ALBERT CSILLA–CSAPÓNÉ KISS ZSUZSANNA

Élelmiszer-analitika. Válogatott fejezetek. Csíkszereda, M szaki és Társadalomtudományi Kar, Élelmiszertudományi Tanszék. 2008.

MÁRTON GYÖNGYVÉR

Kriptográfiai alapismeretek. Marosvásárhely, M szaki és Humántu-dományok Kar, Matematika–Informatika Tanszék. 2008.

NAGY IMOLA KATALIN

A guidebook to Language Exams. English for Human Sciences. Ma-rosvásárhely, M szaki és Humántudományok Kar, Humántudomá-nyok Tanszék. 2008.

Muradin-NemzetkoziIntezmenekEsSzervezetek.indd 260 2011. 05. 24. 20:33:08korr1

93

GAGYI JÓZSEF

Örökség és közkapcsolatok (PR). Marosvásárhely, M szaki és Hu-mántudományok Kar, Humántudományok Tanszék. 2008.

FODOR LÁSZLÓ

Szociálpedagógia. Marosvásárhely, M szaki és Humántudományok Kar, Humántudományok Tanszék. 2008.

FODORPATAKI LÁSZLÓ–SZIGYÁRTÓ LÍDIA–BARTHA CSABA

Növénytani ismeretek. Kolozsvár, Természettudományi és M vésze-ti Kar, Környezettudományi Tanszék. 2009.

MURÁDIN JÁNOS KRISTÓF

Nemzetközi kapcsolatok elmélete. Kolozsvár, Természettudományi és M vészeti Kar, Európai Tanulmányok Tanszék. 2009.

BIRÓ GÉZA–SALAMON ROZÁLIA VERONIKA

Élelmiszer-biztonság. Csíkszereda, M szaki és Társadalomtudomá-nyi Kar, Élelmiszertudományi Tanszék. 2009.

ANTAL MARGIT

Java alapú webtechnológiák. Marosvásárhely, M szaki és Humántu-dományok Kar, Matematika–Informatika Tanszék. 2009.

PÁL LÁSZLÓ–MÁTÉ SZILÁRD Alkalmazásfejlesztés Delphiben. Csíkszereda, Gazdaság- és Humán-tudományok Kar, Gazdaságtudományi Tanszék. 2009.

AMBRUS ZOLTÁN–GERGELY ORSOLYA

Családszociológia. Csíkszereda, M szaki és Társadalomtudományi Kar, Társadalomtudományi Tanszék. 2009.

LÁZÁR EDE

Kutatásmódszertan a gyakorlatban az SPSS program használatával. Csíkszereda, Gazdaság- és Humántudományok Kar, Üzleti Tudomá-nyok Tanszék. 2009.

Bálint GyöngyvérStatisztika. Csíkszereda, M szaki és Társadalomtudományi Kar, Társadalomtudományi Tanszék. 2009.

Gagyi JózsefFogyasztói magatartás. Marosvásárhely, M szaki és Humántudomá-nyok Kar, Humántudományok Tanszék. 2009.

Muradin-NemzetkoziIntezmenekEsSzervezetek.indd 261 2011. 05. 24. 20:33:08korr1

94

KOVÁCS D. LEHEL ISTVÁN

Számítógépes grafika. Marosvásárhely, M szaki és Humántudomá-nyok Kar, Matematika–Informatika Tanszék. 2009.

TÓDOR ERIKA MÁRIA

Predarea-înv area limbii române ca ne-matern . O alternativ a lingvisticii aplicate. Csíkszereda, Gazdaság- és Humántudományok Kar, Humántudományok Tanszék. 2009.

GYÖRGY ÉVA

Általános mikrobiológia. Csíkszereda, M szaki és Társadalomtudo-mányi Kar, Élelmiszertudományi Tanszék. 2009.

PAPP ISTVÁN

Mechanizmusok elmélete. Marosvásárhely, M szaki és Humántudo-mányok Kar, Gépészmérnöki Tanszék. 2010.

Gászpor RékaBevezetés a kommunikációelméletbe. A kommunikáció jelensége. Marosvásárhely, M szaki és Humántudományok Kar, Humántudo-mányok Tanszék. 2010.

Germán-Salló ZoltánDigitális Elektronika. Marosvásárhely, M szaki és Humántudomá-nyok Kar, Villamosmérnöki Tanszék, 2010.

Kutasi NimródRendszerelmélet. Laboratóriumi gyakorlatok. Marosvásárhely, M -szaki és Humántudományok Kar, Villamosmérnöki Tanszék, 2010.

Fodor LászlóÁltalános iskoladidaktika. Marosvásárhely, M szaki és Humántudo-mányok Kar, Humántudományok Tanszék. 2010.

Varga AttilaÁltalános jogelmélet. Kolozsvár, Természettudományi és m vészeti Kar, Jogtudományi Tanszék, 2011.

Bodó BarnaKözpolitika. Kolozsvár, Természettudományi és m vészeti Kar, Európai Tanulmányok Tanszék, 2011.

Muradin-NemzetkoziIntezmenekEsSzervezetek.indd 262 2011. 05. 24. 20:33:09korr1

M

M

96

Scientia Kiadó400112 Kolozsvár (Cluj-napoca)Mátyás király (Matei Corvin) u. 4. sz. Tel./fax: +40-264-593694E-mail: [email protected]

Korrektúra:Sztranyiczki Mihály

Tördelés:Sütő Ferenc, Tipotéka Kft.

Tipográfia:Könczey Elemér

Borítóterv: Miklósi Dénes és Koros-Fekete Sándor Imre

Készült a kolozsvári Gloria Nyomdában200 példánybanFelelős vezető: nagy péter

www.scientiakiado.ro

www.facebook.com/ScientiaKiado