M ark M ieras

Többet ésszelMinden, amit az agyunk tud,

de mi nem tudjuk róla

A sorozat további kötetei

C s ík s z e n t m ih á l y i M ih á l y : A fejlődés útjai C s ík s z e n t m ih á l y i M ih á l y : Tehetséges gyerekek C s ík s z e n t m ih á l y i M i h á l y : Az öröm művészete

H e l e n F i s h e r : Miért szeretünk?H e l e n F i s h e r : T e v a g y a z é n p á r o m

L o u a n n B r i z e n d i n e : A n ő i a g y

D e b o r a h T a n n e n : P á r -b e s z é d

D á n i e l G o l e m a n : Z ö ld ú t a jö v ő b e

D á n i e l G o l e m a n : T á r s a s in te l l ig e n c ia

D á n i e l G o l e m a n : A m e d i tá c ió ő s i m ű v é s z e te

St e v e A n d r e a s : É n k é p - V álj a z z á , a k i le n n i s z e r e tn é l !

St e v e A n d r e a s - C h a r l e s F a u l k n e r : A v á l t o z á s te m a g a d lé g y !

D in a M c M il l a n : D e h is z e n a z t m o n d ja , h o g y s z e r e t !

F r e d d ie St r a s s e r - Pa u l R a n d o l p h :

Mediáció - a konfliktusmegoldás lélektana

M a r k M iera s

Többet ésszelMinden, amit az agyunk tud,

de mi nem tudjuk róla

Nyitott Könyvműhely Budapest, 2010

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült Ben ík dat?

Wat hersenonderzoek verteit over onszelf Nieuw Amsterdam Uitgevers, 2007, Amszterdam

Copyright © 2007, 2009 by Mark Mieras Hungárián edition © 2010, Nyitott Könyvműhely

Fordította Bérezés Tibor

Szakmai lektor:Dr. Perlaky Tamás

Dr. Perlaky-Szlávy Eszter

Kiadja a Nyitott Könyvműhely www.nyitottkonyv.hu

Felelős kiadó: Halmos Ádám Felelős szerkesztő: Babiczky Tibor

Olvasószerkesztő: Macskássy Zsuzsanna Borítóterv: Gyimesi Judit

Nyomdai előkészítés: Farkas Milán Nyomtatta az Aduprint Nyomda

Felelős vezető: Tóth Zoltán ISBN 978-963-310-008-0

Tartalom

Előszó

I. A VALÓSÁG

1. Szoba kilátással2. Honnan ismerlek?3. Erzed-e azt az illatot, amit én?4. Egy dal jár a fejemben5. Soha nem nyúlunk mellé6. Második utcánál jobbra, aztán balra7. Már ilyen késő van?8. Majd kipukkadok9. A mindent látó szem

II. BELÜL10. A vasárnap vörös11. Miért viselkedsz olyan furcsán?12. Miért nem ért engem ez a nő/férfi?13. Nem csinálhatunk mindent egyszerre14. A (kis)ujjamban van15. Csak még ezt az egyet, hogy le tudjak szokni16. Csókolj meg!17. Amikor némi stressz nehezedik ránk18. Tudom, mit gondolsz19. Agy vakság

7

111931455662718293

101112127137147155167182188194

5

III. AZ ALAKÍTHATÓ AGY20. A szeretettől leszünk nagyok 20121. Csellengő fiatalok 21122. A bölcsesség az évek gyümölcse 21923. És ma mit szeretne enni az agy? 22924. Agytorna 23625. Mozogj kicsit többet! 24926. Hol kalandozik a figyelmünk? 25427. Legyünk kreatívak! 26128. Végre egy kis nyugalom 26929. Doktor úr, nincs erre valamilyen tabletta? 27630. Agyjavítás 286

IV. SZABAD AKARAT, TUDAT ÉS INTUÍCIÓ31. Az élet: választás 29732. Ki hódítja meg a legtöbb idegsejtet? 30633. Rejtett csábítók 31234. Egyszerűen tudom, mit kell tennem 319

V. IDENTITÁS, BARÁTSÁG ÉS BOLDOGSÁG35. Nem foglak elfelejteni! 33136. És ki vagyok én? 34237. Egy robot bűvkörében 35738. Érted vagyok 36539. Tudom, mit érzel 37540. Felszabadító nevetés 38541. Legyenek barátaink! 39242. Tégy boldoggá! 399

Utószó 409Köszönetnyilvánítás 410Fogalomgyűjtemény 411Név- és tárgymutató 428

Előszó

Manapság egyre gyakrabban jellemezzük magunkat az agy­hoz kapcsolódó fogalmakkal. Korábban depressziósak voltunk, manapság viszont azt mondjuk, hogy „felborult az agyunk ké­miai egyensúlya". Korábban diszlexiáról beszéltünk, manap­ság viszont arról, hogy az agy „automatizálási problémával" küzd. Az emberek - hangzik a modern önkép - sétáló agyak. Hogy kell ezt elképzelnünk? És van-e okunk a büszkeségre?

Világszerte kutatók ezrei dolgoznak a fejünkben lévő más­fél kilónyi rejtély, az agy megismerésén. Végigszkennelik a kísérleti alanyok agyát, és a kólaivástól kezdve a szerelmes­kedésig a legkülönfélébb tevékenységeket végeztetik velük. Teszik mindezt azért, hogy megleljék a gondolataink, érzé­seink, késztetéseink és vágyaink mögött rejlő elveket. Én ma­gam is e kísérleti alanyok egyike voltam. Először 2005 nyarán szkennelték át az agyamat, és kerültem közelebbi ismeretségbe saját agylebenyeimmel. A szemeim mögött, ahol valódi lényem lakhelyét képzelem el, agybarázdákat láttam. Meghökkentem: ez vagyok én? Attól a pillanattól kezdve tanulmányozni kezd­tem az aggyal kapcsolatos kutatásokat, és kutatókat kerestem fel, mert választ szerettem volna kapni erre a kérdésre. Va­lóban ez vagyok én? Mit mond el nekünk önmagunkról az agykutatás?

Nem, az agykutatás nem taszít és végső soron nem is idege- nít el. Mint ahogy nem is ábrándít ki és nem is szégyenít meg. Épp ellenkezőleg: az agykutatás a felismerés diadala, különö­

7

T ö b b e t é s s z e l

sen napjainkban, amikor a súlypont a kivételes torzulásokról a szokásos, mindennapi agyra tevődött át. Olyan jelenségekre, melyeket mindenki ismer, például a szerelemre, a kételyre, a kéjre és a zavarodottságra. Ha valaki elmélyül ezekben, az egyik aha-élményből a másik tyűha-élménybe esik, mintha végre sikerülne összeillesztenie a puzzle-darabkákat. Még so­ha egyetlen kutatás sem érintette ilyen mélyrehatóan az ember valódi lényegét.

A Többet ésszel első kiadása 2007 októberében jelent meg. E mostani, új kiadás azt is nyomon követi, meddig jutott el azóta a kutatás. Számos fejezetet egészítettem ki a legújabb felfedezésekkel. Olyan témákról, mint a stressz, a sport, a me­ditáció, az öntudat, az intuíció és a kreativitás új fejezeteket csatoltam a könyvhöz.

Végül egy megjegyzés az olvasó számára. Amennyire csak lehetett, kerültem a szakkifejezéseket. Azokat, amelyeket még­is használok, első alkalommal röviden mindig meg is magya­rázom. A könyvet kiegészítettem egy fogalomjegyzékkel is, amelyben az olvasó ismét megtalálja a legfontosabb fogalmak meghatározását. Az agy legfontosabb részeinek elhelyezkedé­sét a borító belső oldalain található „agytérképek" ábrázolják.

I. rész A VALÓSÁG

Bármit nézünk vagy hallgatunk, a tapasztalat kívül van, abban a mezőben, amelyen végigsiklik a szemünk; vagy az ujjunk hegyén, amellyel tapintunk. De amit látunk, nem ugyanaz, mint amit a szemünk észlel; amit hallunk, nem ugyanaz, mint amit a fülünk ér­zékel. Valóságunk másképp keletkezik, mint ahogy oly sokáig hittük.

1. fejezet

Szoba kilátással

A szem kristálytiszta látványt nyújt számunkra a világról. Ez rejtély elé állítja az agykutatókat. Hogyan képes az agy befogadni és feldol­gozni ennyi részletet? Az agy illúziót varázsol elénk.

Nézek kifelé. A szemeimen át nézek kifelé. Az agyam egy ve­rőfényes lakás, a recehártya pedig ablaküveg; képzeletemben mindez így jelenik meg. Elhalad egy autó, két nő kutyát sétál­tat. A képek akadálytalanul áramlanak befelé. Az orromban lévő ventilátor rácsain át érzem a kora ősz illatát. A nedves avar szagát. Fülemen át a város zajait hallom. Egy villamos siklik a park mentén. Kicsivel odébb egy hajléktalan bújik elő a vackából. Nem árthat nekem, mert én benn vagyok. Bizton­ságban, a saját fejemben.

Húsz méterre tőlem gesztenyefa magasodik. Egy idősebb, szürke ruhás úr kenyérdarabokat szór az ösvényre. Jönnek a verebek és felcsipegetik. A szemeimen át történő érzékelés széles vásznú filmes panorámát teremt. És ez hihetetlen, mert szemeim térbeli feldolgozó képessége, különösen pedig a mi­nősége tulajdonképpen nem is alkalmas erre. Nem láthatjuk, amit látunk.

A Pennsylvaniai és a Princeton Egyetem kutatói 2006-ban tengerimalacokat használtak arra, hogy megmérjék és kiszá­molják, hány vizuális ingert továbbít az emberi szem az agynak.

11

T ö b b e t é s s z e l

Az a képi információ, amely az emberi szemből a látóidegen át az agyba áramlik, a tévéképhez hasonlít. Egy olyan tévéképhez, amelyen van egy lyuk, mert az a hely, ahonnan a látóideg elin­dul a szemből, a vakfolt.

A szem egy trükk segítségével javítja fel a kép minőségét. A fényérzékeny csapok és pálcikák a recehártya központjában koncentrálódnak, egy olyan felületen, melynek alig több mint bő egy milliméter az átmérője. A szem ezekkel tapogatja le azo­kat a tárgyakat, melyeket szeretnénk élesen látni. Amikor né­zünk, a szemünk nagy sebességgel le-föl ugrál. A szem másod­percenként három-öt alkalommal hajt végre egy szakkádot, egy „szemugrást", hogy az érzékeny szemközpont lépésről lépésre letapogathassa a képmező részeit. Egy ilyen ugrás alatt az agy egy pillanatra semmit sem regisztrál; egy pillanatra eltűnik a kép, és ezzel ki is küszöbölődik a mozgás okozta életlenség.

Tehát csak a szem egy egészen kicsiny darabkájával látunk élesen, a képmezőn van egy furcsa lyuk, a szem pedig ki-be kapcsol, illetve le-föl ugrál. Olyan, mintha egy alaposan roncsolt szemüveggel viliódzó fényben táncolnánk egy diszkó parkett­jén. És a zavarból semmit sem észlelünk. A film, amit agyunk gyöngyvásznára vetítünk teljes, folyamatos és rendkívül éles fentről lefelé és balról jobbra. Kész csoda, hogy az agy egy ilyen ósdi kamerával ilyen tökéletes képminőséget produkál.

De van, ami még ennél is különösebb. Mert nemcsak a szem­nek van vakfoltja, hanem az agynak is. Abból a szegényes képi információtömegből, amelyet a szem továbbít, az agy rengete­get látatlanban „szemétre dob". Ez derül ki a változásvakság (change blindness), a vakság egy furcsa, minden embernél létező formájának vizsgálatakor. Amikor az ember pislog, úgy tüntet el tárgyakat a képmezőből, hogy észre sem veszi. A kutatók a megfelelő pillanatban továbbugratták a képet, és ezáltal sike­rült nekik úgy eltüntetni villanyoszlopokat és autóbuszokat,

12

Sz o b a k il á t á s s a l

hogy a kísérleti alany azt észre sem vette. Még akkor sem, ha előtte figyelmeztették: „Figyeljen, most valamit elveszek!"

Miért nem tudja az agy, hogy azok a tárgyak eltűnnek a képből? Mert az új kép felülírja a régit. Minden új kép, amelyet a szem az agyba küld, megsemmisíti az előző képet. A képi információnak csak az a töredéke tárolódik, amelyre a vizuá­lis figyelem összpontosul. E figyelemnek köszönhető, hogy egy képtöredék egészen rövid vagy valamivel hosszabb időre megőrződik a rövid távú emlékezetben.

Egészen lényeges információk is elvesznek, amennyiben figyelmünk azt nem akadályozza meg. Dán Simon és Dán Lewin, az amerikai Cornell Egyetem munkatársai kieszeltek egy egészen őrült kísérletet, amelyben egy diáknak meg kellett kérdeznie az utat egy épp arra vetődő járókelőtől. A beszél­getés kellős közepén két munkás egy hatalmas ajtót cipelt el közöttük. Ezt a pillanatot használták ki a kutatók arra, hogy kicseréljék a diákot egy másikra, és a továbbiakban már az folytatta a beszélgetést. Simon és Lewin legnagyobb megle­petésére az emberek fele nem vette észre a cserét. Még akkor sem, ha a két diák sziAte minden tekintetben különbözött egy­mástól. Ha a figyelem nem a kérdező diákra, hanem az elma­gyarázandó útvonalra irányul, a diák minden jellegzetessége eltűnik a fekete lyukban.

A bűvészek és a zsebtolvajok ügyesen kihasználják ezt a fajta vizuális feledékenységet. Az agykutatók sokat tanulhatnak tőlük. Néha bűvészek és tudósok együtt publikálnak tudomá­nyos folyóiratokban. 2008-ban Las Vegasban pedig közösen rendeztek tudományos konferenciát.

Gustav Kuhn, brit pszichológus maga is amatőr bűvész. 2008-ban videofelvételeket készített néhány egyszerű bűvész- trükkről. Megmutatta azokat néhány kísérleti alanynak, és megnézte, mire irányul a szemük, azaz mit látnak. Az egyik

13

T ö b b e t é s s z e l

videón a kissé lezseren végrehajtott trükk során eltüntetett egy cigarettát az asztal alatt. Ha az ember a kép megfelelő pontjára összpontosít, ezt könnyen észreveszi. A legtöbb ember mégsem lát belőle semmit. Azért, mert Kuhn a szemével és a kezével eltereli a figyelmüket. A szemmozgások és a gesztusok a bű­vész fontos segédeszközei. Annyira el tudja velük varázsolni a nézőket, hogy azok egy pillanatra a szó szoros értelmében vakok lesznek arra, ami az orruk előtt történik. A bűvészek ezt covert misdirectionnek, „rejtett elterelésnek" nevezik.

Az egészben az a furcsa, hogy e vakfoltokból semmit sem ve­szünk észre. Hogyan kerülhetik el a figyelmünket? Kuhn, a bűvészkedő tudós egy kísérlettel nagyszerűen megmutatja, mi is történik valójában. Egy másik videón kétszer a magasba dob és elkap egy golyót. Aztán ismét feldobja a levegőbe. A labda pedig egyszer csak volt-nincs, eltűnik, mint a kámfor. Szárnya kél. Ugye, milyen rejtélyes? Szó sincs róla, mert ha ismét meg­nézzük a felvételt, azt látjuk, hogy Kuhn egyszerűen a tenye­rébe rejti a golyót. De tíz emberből hét, akik először látták a filmet, azt látták, hogy a golyó valóban felrepül és köddé válik. A hirtelen eltűnést az agy nem képes olyan gyorsan követni, és nem látja, valóban repül-e a golyó. Kitalálja a képet, melyet látnia kéne. Nem a bűvész, hanem a saját agyunk trükközik velünk. De a bűvésznek is megvan a maga funkciója. Az il­lúzió nem működik, ha Kuhn a szemével nem a képzeletbeli golyót követi, hanem a kezére mered. Az agy hagyja, hogy a bűvész szeme és kézmozdulatai vezessék.

Látni egészen mást jelent, mint nézni a szemünkkel. A látás a valóság agy révén történő rekonstrukciója. Azt látjuk, amiről az agy úgy véli, hogy látnia kell. Ami pedig hiányzik, azt hoz­záteszi. A kérdés nem az, hogy van-e illúzió a dologban, hanem hogy hol ér véget az káprázat. Mi az, amit ténylegesen látunk?

14

S z o b a k il á t á s s a l

Ronald Rensink egy jó kedélyű, kanadai fizikus és számítás- technikai tudós, aki pszichológiai kutatásokkal szerzett hírne­vet magának. Rensink szerint az agy minden szemmozgás után készít egy durva szkennelést az egész kép geometriájáról, majd kiválaszt magának egy tárgyat, melyet ténylegesen lát. Rensink úgy véli, hogy egy foltokkal tarkított, elmosódott csoportképet látunk, amelyen csupán egyetlen szereplő van megvilágítva.

Kevin O'Regan, a párizsi Laboratoire Psychologie de la Perception kutatási igazgatója szerint még ennél is furcsább a dolog, mert kizárólag azt az egyetlen tárgyat vagy személyt látjuk, akire a tekintetünk irányul. A világ többi része látatlan marad. Meredünk egy fekete ürességbe, amelyben csak az az egy tárgy van, amelyet nézünk. O'Regan egy kicsit szélsősé­gesen közelíti meg a dolgot. Kollégáinak többsége nem ért vele egyet. Mégsem zárható ki, hogy igaza van.

Az az illúzió, hogy a teljes képmezőt látjuk, mind Rensink, mind O'Regan szerint könnyen megmagyarázható. Hisz a teljes valóság az orrunk előtt van. Szemünk a másodperc tört része alatt oda ugrik, ahova cíak akar. Mihelyst kíváncsiak leszünk valamelyik részletre - és még mielőtt felfoghatnánk, hogy az a részlet nem látható -, a szem egy pillanat alatt már meg is alko­tott róla egy részletes képet. így keletkezik az a látszat, mintha az a tárgy mindig is rajta lett volna a képen. A hűtőszekrény belső világítása is azt a látszatot kelti, mintha mindig fel lenne kapcsolva.

A hűtő lámpáját egy egyszerű kapcsoló működteti. A lámpa csak akkor kapcsol be, amikor az ajtó megmozdul. A gyerekek hamar rájönnek, hogy a hűtő lámpája villogni fog, ha az ajtót résnyire nyitják. Az agy jobb illuzionista, mint a fridzsider. Képes előre megjósolni a magatartásunkat. Ismeri ugyanis az érdeklődésünket és a motivációinkat. Az agy elő­re tudja, mit szeretnénk látni, milyen mozdulatokat akarunk tenni, néhány pillanaton belül mit gondolunk majd. Ezért úgy

15

T ö b b e t é s s z e l

irányítja a szemet, hogy az általunk látni kívánt részletet min­denképp ki tudja tölteni.

A látás illúzión alapul, állítja a tudomány. De ha csak egy­szer is szétnézünk magunk körül, abszurdnak találjuk ezt az állítást. Hogyan lenne trükk az, amit látunk? Hát a mindenna­pi tapasztalat nem épp az ellenkezőjét bizonyítja? Szinte soha nem megyünk neki semminek, és ha a sarkon száguldva befor­dul egy biciklis, menten félreugrunk, mert tökéletesen látjuk, hogy közelít felénk. Még akkor is, ha csak a szemünk sarkából észleljük.

És valóban: az emberek olyan teljesítményekre képesek, amelyek lehetetlenek volnának, ha nem dolgoznánk fel a re­cehártyánk minden egyes részéről begyűjtött összes benyo­mást. Ott van például a teniszező, aki visszaadja - mert látja - a kétszáz kilométeres sebességgel közeledő labdát. Neki már

azelőtt reagálnia kell, hogy a szeme keresni kezdené a labdát. Mégis sikerül visszaütnie. Méghozzá úgy, hogy az átrepül a háló felett.

De korántsem minden vizuális információ áll látható képekből. A szemből legalább tíz út vezet az agyba. Vannak olyan sejtek a szemünkben, amelyek mérik a nappali fény összmennyiségét, hogy hajnalban a biológiai órát a nap állásának megfelelő idő­höz igazítsák. Tehát jóval több vizuális információ van, mint amennyit képek formájában látunk. Olyan információk, ame­lyek segítenek az agynak, hogy tájékozódni tudjon, és villám­gyorsan reagáljon.

Az a képi információ, amely ahhoz szükséges, hogy felis­merjünk egy tárgyat vagy például egy arcot, hosszú utat jár be a tarkónál lévő nyakszirt lebenytől a halántéklebenyen át a fül irányába. (Az agy részeinek elhelyezkedését a borító bel­sején lévő „agytérképeken" láthatják.) E „ventrális útvonal" mellett (a „ventrális" „hasit" jelent, de az agyban az alsó részre

16

S z o b a k il á t á s s a l

utal) van egy másik információáramlás is, amely a nyakszirt lebenyből a falcsonti lebenyen át felfelé, a fejcsúcs irányába ha­lad, oda, ahol a motoros központok vannak. Ezen a „dorzális útvonalon" (a „dorzális" „hátoldalit" jelent, de az agyban a felső részre utal) a vizuális információ egészen másképp kerül feldolgozásra. Ennek nem a tárgyak felismerése és jelentéssel való felruházása a funkciója, hanem hogy testünket a környe­zetünkre vonatkozó információkkal lássa el. Éppen ezért a dorzális útvonalat „hol-útvonalnak", míg a ventrális útvonalat „mi-útvonalnak" is nevezik. Aki belerúg egy labdába, kerék­párjával kikerüli az üvegszilánkokat vagy keresi ajkaival a másik ajkát, az előbbi útvonalat használja. Ez az információ is a látás megkerülésével halad.

Kísérletek bizonyítják, hogy a két vizuális áramlás nem iga­zán kapcsolódik egymáshoz. A kutatók - egy klasszikusnak számító vizuális illúziót - a „virágot" fából készítik el és hagy­ják, hogy megnézzük és megtapogassuk azt. Két virág van és azonos a közepük. Az egyiket kis, a másikat nagy szirmok ve­szik körül. Két virágot látunk tehát, Amelyekben a közép átmé­rője látszólag jócskán eltér egymástól. A homloklebenyen átha­ladó mi-útvonal hagyja, hogy az arányok becsapják és könnyen „téved" a helyes méreteket illetően. De ha az ujjunkkal meg­érintjük a virágok közepét, akkor mindkét alkalommal azonos tárgyat tapintunk. A falcsonti lebeny felett öt centiméterrel ha­ladó hol-útvonal nyilván tudja, hogy a két virág közepe azonos. Az agyban a két igazság egymás mellett létezik. Viszont a kettő közül csak az egyik tudatosul bennünk.

A látáson kívül tehát még számos egyéb dolog is történik a vizuális információval. Az agy az optikai információáramlást az akadályok és a veszély kiszűrésére használja. Ehhez nem kellenek képek. Egy váratlan mozgás, amelyet a a szemünk sarkából észlelünk, elegendő lehet, hogy villámgyorsan fél- reugorjunk, és elkerüljünk egy fejünkre hulló ágat. Vagy hogy

17

T ö b b e t é s s z e l

észrevegyünk egy madarat, majd a szemünk is arra forduljon, és képbe hozza az állatot.

Az ilyen nem tudatos mechanizmusok valószínűleg nap­jában több százszor gondoskodnak arról, hogy a vizuális fi­gyelem valamit „befogjon". És mindeközben fel sem vetődik bennünk, hogy irányítanak bennünket. Az ember szeme arra az autóra irányul, amely bekapcsolja az irányjelzőjét, a macs­kára, amely a kerítésen át beugrik a kertbe, a nyíló ajtóra. Ha a kísérleti alanyokat utólag megkérdezzük, miért néztek félre, amikor kinyílt az ajtó, általában ilyesmiket válaszolnak: „Lát­tam, hogy nyílik az ajtó, és arra irányítottam a tekintetemet." De ha lemérjük a reakcióidőt, arra a megállapításra jutunk, hogy nyilvánvalóan épp fordítva történt a dolog: a szemek már jóval azelőtt az ajtóra irányultak, hogy a lustán működő vizuális tudat bármit is látott volna. Az események helyes visz- szaadása tehát így hangzik: „Észleltem valamit, odanéztem, és akkor láttam, hogy nyílik az ajtó."

A kulisszák mögött ül egy súgó, aki figyelmeztet: nézz balra, nézz jobbra, vigyázz, járdaszegély! És mivel nem tudom, hogy ott van a súgó, abban a tévhitben élek, hogy éles és tökéletes a képmező, és mindent látok. Hiszen soha nem ér meglepetés, ritkán botlom meg valamiben, amin átsiklott a tekintetem.

2. fejezet

Honnan ismerlek?

Az agykéreg több mint fele vizuális információkkal foglalkozik. Egye­bek közt az állatok; a növények, a használati tárgyak és mindenekelőtt az emberek felismerésével. Az agy az arcokra a legérzékenyebb.

A színház erkélyéről a teremben lévő tömegre siklik a tekinte­tem. Csevegő szájak, nézelődő szemek, orrok és szemüvegek alkotta tenger. Hirtelen teljes bizonyossággal tudom, hogy ott ül odalenn Youp van 't Hek. Nem tudom, hol, de tudom, hogy a teremben ül. Végigjáratom a szemem a széksorokon. Csak hosszú keresés után találom meg Youp van 't Heket a tizen­hetedik sorban, az elválasztó folyosótól számított harmadik széken.

Az embereknek megvan az a meglepő képességük, hogy felismernek arcokat. Akár a színházteremben lévő tömegben, akár az utcán, akár egy fogadáson vagyunk, az agy hiba nélkül felismeri a barátok és a családtagok, a kollégák és a szomszé­dok, a régi osztálytársak és az ismerős hollandok arcát. Min­dent egybevetve, az agy több száz arcot képes egyenként, a pillanat tört része alatt kiemelni egy névtelen tömegből.

A felismerés folyamata annyira automatikusan történik, hogy ritkán gondolkodunk el azon, milyen különös dolog is az arcok felismerése. Helyettesítsük csak be gondolatban kezekkel az arcokat! Képzeljük el, hogy ezer pár kéz közül kell egy távoli

19

T ö b b e t é s s z e l

barát vagy egy ismerős holland kezeit beazonosítani. Tökéletes képtelenség! Vannak kis kezek, nagy kezek, csontos, kérges és párnás kezek, de amúgy minden kéz egyforma. Lehetetlenség egy kezet száz közül felismerni.

Pedig az arcok közötti különbségek sem sokkal nagyobbak. Vannak nagy és kis orrú, kék és barna szemű, barna és rózsa­szín bőrű, kiugró járomcsontú és magas homlokú arcok, de az arcok is hasonlítanak egymásra.

Hogyan képes az agy ilyen jó arcfelismerésre? Az egyszerű válasz az, hogy arra szakosodik, ami fontos számunkra. An­nak, aki a léghűtéses Volkswagenekért rajong, minden típusra és változatra fogékony lesz a szeme. Ahogy a madarásznak is a fakopáncsra, a cinkére és a barázdabillegetőre. Szinte mind­annyiunknak van szeme az arcokra, egyszerűen csak azért, mert szinte mindannyiunkat érdekelnek az emberek.

Valami hasonló érvényes a többi társas lényre is. A majmoknak például a majompofákra, a birkáknak pedig a birkapofákra van szemük. Amikor elektromos árammal ingerelték a birkák agyát, kiderült, hogy az agyukban olyan idegsejtek - neuronok - vannak, amelyek érzékenyek egy bizonyos másik birkára. Mihelyst a látóterükbe kerül az a birka, még akkor is, ha némi távolságra van, aktivizálódnak az idegsejtek. És csakis akkor. 2005-ben brit kutatók megál­lapították, hogy egy birka biztosan felismeri, és meg is tudja különböztetni ötven fajtársát. Két évvel azután, hogy a bir­kák utoljára látták egymást, a felismerés még mindig egyér­telműen mérhető.

Nem minden embernek egyformán jó az arcfelismerő ké­pessége. A Stockholmi Egyetem kutatói 2007-ben felfedez­ték, hogy ezen a téren a nők általában jobbak, mint a férfiak. A legjobban a női arcokat ismerik fel. Egyébként a férfiak is.

Az embereknek sokszor gondot okoz, hogy beazonosítsák a más etnikai csoporthoz tartozó emberek arcát. A kínaiaknak

20

H o n n a n i s m e r l e k ?

minden holland arca egyforma. Az amerikai Providence-ben lévő Brown University és a kanadai Victoria Egyetem kuta­tói 2009-ben azzal a bejelentéssel álltak elő, hogy e felismerés hiánya arra szolgál, hogy a más etnikai csoportokhoz tartozó embereket szociálisan egy kalapba tegyük. Amikor kanadai diákok egy csoportját öt nap alatt megtanították arra, hogyan különböztethetik meg a sötét bőrű emberek arcát, eltűntek a tudat alatti előítéletek. Ilyen fontos az arcfelismerés!

Bizonyos emberek a látókéreg valamilyen rendellenessége miatt képtelenek megtanulni, hogyan ismerjenek fel arcokat. Mások egy baleset vagy agyvérzés után veszítik el ezt a képes­ségüket. Az áttekinthetetlennek tűnő parkolóban megtalálják a kocsijukat, a szomszédjukat viszont már nem ismerik fel, sőt az is megtörténik, hogy az utcán minden további nélkül elsétálnak az anyjuk mellett. Vagy egy csinos diáktársukkal eltöltött éjszaka után soha többé nem ismerik fel az illetőt.

Az, aki teljesen elveszíti az arcfelismerés képességét, tár­sas kapcsolataiban óriási problémákkal küzd. Azok, akik prozopagnóziában, az arcfelismerési képesség hiányában szenvednek, egy ismeretlen arcokkal vagy - súlyosabb eset­ben - összefüggés és jelentés nélküli orrokkal, szemekkel és szájakkal teli fenyegető világba kerülnek. A prozopagnóziában szenvedő emberek életét megnehezítő szociális akadályok tu­datosítják bennünk, hogy a mindennapi életben milyen sokat segít nekünk az arcfelismerési képesség.

A prozopagnózia egy enyhébb formája többeket érint, mint gondolnánk. Ők is rendelkeznek arcfelismerési képességgel, ám az nem elég fejlett. Ezekben az emberekben általában tuda­tosul is, hogy nem erősségük a társas érintkezés, ezért gyak­ran visszahúzódókká válnak.

Az amerikai Cambridge kutatói 2006-ban ezerhatszáz em­bert teszteltek, és azt állapították meg, hogy két százalékuknak komoly nehézséget okoz az arcfelismerés. Ez azt jelenti, hogy

21

T ö b b e t é s s z e l

szinte mindenki ismer valakit, aki a prozopagnózia valami­lyen formájában szenved.

A prozopagnóziában szenvedő emberek megtanulják, ho­gyan lehet a mozgásukról vagy a járásukról felismerni másokat. Emellett „bemagolják" a feltűnő jellegzetességeket. Az, akinek van egy nagy anyajegy az állán, a feleségem; az, akinek zöld a szeme és vékonyak az ajkai, a nővérem. De gyakran tévednek, és ez óvatossá teszi őket. Mindenkire rámosolyognak, és meg­várják, amíg a másik megszólal, hátha a hangjáról felismerik.

Gyakori, hogy a prozopagnóziában szenvedő embereknek kiváló szemük van más kategóriákba tartozó tárgyakra. 1993- ban brit kutatók írták le egy W. J. nevű beteg esetét, aki autó­baleset következtében prozopagnóziás lett. Miközben már a saját feleségét sem ismerte fel, a birkákkal (ugyanis kényszerű­ségből birkafarmot létesített) semmilyen problémája sem volt; pontosan tudta, melyik birkának mi a neve.

Tulajdonképp mit jelent, hogy valamit látunk? Mi történik az agyban, amikor valakit felismerünk? Csak úgy nyüzsögnek a turisták az amszterdami Muntnél. Ott szlalomozok közöttük. Egyszer csak a tömegből felbukkan a barátom, Wouter arca. Úgy tűnik, hogy már az első pillantás is a személyiséget ra­gadja meg. Ha Woutert látom, nem az orrát, a száját és a haj­fürtjeit látom. Ez esetben a látás felismerést jelent. És számom­ra az érzés szintjén a kettő egy és ugyanaz.

Egy arc vagy tárgy felismerését bonyolult vizuális folyamat előzi meg. A John Hopkins Egyetem kutatói 2005-ben gondosan feltérképezték ezt a folyamatot, mégpedig úgy, hogy elektródá­kat csatlakoztattak rhesusmajmok agyához. Műszerekkel mér­ték, hogy a recehártyát érő apró ingerek lépésről lépésre törté­nő feldolgozása hogyan eredményezi végül a felismerést. Ez a folyamat a másodperc néhány tizedrészéig tart. Kevés időnek tűnhet, az agy számára azonban hosszú időtartam. Az ingerek

22

H o n n a n i s m e r l e k ?

száz méter per szekundum (360 km/óra) sebességgel cikáznak át az agyon. A másodperc egy ezred részéig tart, amíg az egyik idegsejtből átugranak a másikba. Az audioingerek a fülből nyolc-tíz milliszekundum alatt érik el az agyat. Húsz-negyven milliszekundumba telik, míg a képek a szemből a látókéregbe érnek. Az agynak ezen idő sokszorosára van szüksége ahhoz, hogy azonosítsa, amit látunk.

Amikor az arc képe a szemben lévő fényérzékeny pálci­kákon és csapokon keresztül átkerül az agyba, még nem több mint színes fényfoltok alkotta felhő; olyan pixelekből áll, mint amilyenekkel a digitális fényképezőgép dolgozik. Ezek a pi­xelek az agy hátulsó részében lévő nyakszirtlebeny legkülső pontjába jutnak - ez a tarkónál lévő lebeny teljes egészében a látás szolgálatában áll. A legkülső pont a VI jelzésű agy terület. A Vl-ből a vizuális ingerek tovább haladnak a V2-, a V3-, a V4- és a V5-be, amelyek koncentrikus zónákat alkotnak egymással. Aztán pedig haladnak tovább előre, a halántéklebenyen (a két agyfélteke oldalán) és a falcsonti lebenyen át (amely mindkét agyféltekében a fejtető felé nyúlik el). A lebenyek az agykéreg alkotórészei. Mindegyik lebeny agytekervényekből (gyri) épül fel. Ezek legfontosabbja mindenkinél azonos alakú.

Ha az agy valahol fotografikus képet készít arról, amit lá­tunk, akkor az a VI terület. A Vl-ben lévő helyek azonosítha­tóan a recehártyán lévő helyeknek felelnek meg. De egy ilyen, külön pixelekből álló „fotó" az agy számára semmilyen érték­kel sem bír. Ezek még csak jelentés nélküli fényfoltok. Valamit tudatosan csak akkor látunk, ha az agy értelmezte a mintákat, tehát abban a pillanatban, hogy tudjuk, mit nézünk. A Vl-ben az idegsejtek már értelmeznek. Az elsődleges látókéreg a ké­pet mozaikként látja és kikeresi az azokat alkotó darabkákat. Az idegsejtek a fénymintákban törvényszerűségeket érzékel­nek. A Vl-ben lévő idegsejtek megpróbálják felismerni a kép­ben lévő, bizonyos irányba álló - vízszintes, függőleges, ferde

23

T ö b b e t é s s z e l

- vonalkákat. A magasabb területeken a vonalkákból lépésről lépésre összetettebb mozaikdarabkák állnak össze; apró, ho­morú és domború, kerek és szögletes felületek. Az elsődleges látókéregben olyan idegsejtek is vannak, amelyek a képben lévő mozgást keresik.

Ez tehát az agy előkészítő munkája. A mozgó mozaik képezi a halántéklebenyben zajló további értelmezés alapját. Minden egyes milliméterrel, amellyel a képi információ a fül felé halad, konkrétabb lesz az értelmezés. Először az arc kiugrásaiban és mélyedéseiben az orr, a száj és a szemek vonásai tűnnek fel. Aztán az, hogy emberi arcról van szó. Amikor elérkezünk eh­hez a mérföldkőhöz, a Johns Hopkins Egyetem kutatói szerint egy tizedmásodperce vagyunk úton. Ebben a pillanatban még mindig nem tudjuk, hogy ismerős-e az illető. Az ingerek addig araszolnak előre, amíg el nem érik a halántéklebeny alsó pere­mén lévő gyrus fusiformist. Ez a „ventrális útvonal" végpontja, amely az agykéreg révén készít vizuális képeket. Itt történik a színek, a formák és a tárgyak felismerése. Az idegsejtek für­tökben és oszlopokban csoportosulnak, az egyik a bútorokat, a másik a gyümölcsöket, a harmadik a ruhadarabokat, a negye­dik a betűket, az ötödik a lógókat, a sokadik a könyveket, az autómárkákat stb. ismeri fel. A gyrus elülső részében történik a legsajátosabb felismerés. A madarász felismeri a madarakat, az órás felismeri a fogaskereket és a rugókat, a gyémántkereskedő pedig a gyémántköveket. A legtöbb embernél itt feltűnően sok hely van kiképezve az arcok felismeréséhez.

A gyrus fusiformis majd „megőrül" az arcokért. A köz­pontban magasan azokból az idegsejtekből van a legtöbb, ame­lyek kizárólag akkor reagálnak, amikor egy arcot vagy valami ahhoz hasonlót nézünk. Az agy arcok iránti szinte határtalan figyelme azzal a következménnyel jár, hogy mindenféle tárgy­ban akaratlanul is halványan arcformákat vélünk felfedezni. Például egy ébresztőórában vagy egy autó orrában. Nem vé­

24

H o n n a n i s m e r l e k ?

letlen beszélünk az autó arculatáról, hisz a tervezők ezt hol tudatosan, hol önkéntelenül be is kalkulálják. Nem véletlen, hogy egy hivatali autó elejében egy hivatalnok kicsit szigorú és zárt arcát ismerjük fel. Egy „bevásárlóautó" eleje pedig szinte mindig nyílt és vicces.

A gyrus fusiformisban lévő idegsejtek akkor reagálnak, ha a felkínált mozaikban egy arc vonásaira ismernek. Egy éb­resztőóra esetében nem túl nagy az arccal való hasonlóság, így az idegsejtek aktivitása is alacsony marad. Egy arc eseté­ben viszont, különösen, ha ismerősről van szó, annál nagyobb. Minden barátra, minden közeli kollégára, a szomszédra és a hentesre külön-külön idegsejtek vannak.

A gyrus fusiformis az arc központi elemeinek - az orr, a száj, a járomcsontok, a szemöldök, a szemüreg és a szem - geo­metriájára koncentrál. A Rockefeller Egyetem kutatói rájöttek, mi ennek az oka. Készítettek egy olyan számítógépprogramot, amely az arc felismerési pontjai közé háromszögek tucatjait rajzolja. A háromszögek pontos formája egyedi, és az arc egy­fajta ujjlenyomatát alkotja. Ez alapján valakit ugyanúgy fel le­het ismerni, mint egy valódi ujjlenyomat alapján. Ráadásul az öregedés vagy a hízás sem sokat változtat a háromszögeken, és a szőrzet sem igen rejti el őket. Ezért van az, hogy valakit évek múlva is felismerünk.

Azok az emberek, akikkel először ̂találkozunk, a gyrus fusi­formisban rengeteg idegsejtet aktivizálnak. Ezekben lesz egy kicsi Annekéből, Bertből és Claarból. Egy új arc egyfajta össze­adás eredménye. Ha egy arcot gyakrabban látunk, bizonyos számú idegsejt fokozatosan úgy alkalmazkodik, hogy kifeje­zetten csak arra az arcra reagál. Az új ismerősnek is meglesz­nek az idegsejtjei.

A fokozatos változás jól észrevehető. Eleinte egy új arc esetében az embernek mindenféle asszociációi támadnak, de

25

T ö b b e t é s s z e l

mennél jobban ismerünk valakit, annál nehezebben tudjuk megmondani, kire hasonlít. Egy régi ismerős leginkább ön­magára hasonlít.

Amikor a képi információ eléri Wouter barátom idegsejtjét, akkor az ingereket küld az agykéregbe, hogy aktivizáljon min­denféle más sajátosságokat, például a „Wouter" nevet és vele kapcsolatos emlékeket.

De abban a pillanatban még mindig nem tudatosul bennem, hogy a barátom arcába bámulok. Valakit vagy valamit tudato­san csak akkor látunk, amikor a képi információ visszajutott a látókéregbe. Tehát az információ eleinte előrehalad, majd újra vissza, hátrafelé. Úgy tűnik, hogy a halántéklebeny először jelenti a látókéregnek, hogy mit lát, és a kép csak aztán jelenik meg a fejünkben. Ha megakasztjuk a visszatérő információ- áramlást, a kísérleti alany nem lát képet.

Es Wouter személyisége? Az mikor lép színre? Úgy tűnik, mint­ha már akkor érezném, hogy jön, amikor még be sem lépett a látóterembe. Egy arc látása több egyszerű azonosításnál; érzel­mi tapasztalat. Pillanatokon belül összetartozást, ellenségessé­get, örömet, kívánságot vagy menekülési kényszert érzünk.

Az érzelmi többlet nem a látókéregből vagy a halántékle­benyből, hanem egy egészen más agyi területről származik. Amit egy arc láttán tapasztalunk, nem más, mint az agy külön­böző rétegeinek összege. Az agykéreg alatt működik az érzelmi agy. Ez a limbikus rendszer az érzelmekben központi szerepet játszó szervecskék összessége. Ezek egyikéről, az amigdala mag­ról már régóta tudott, hogy arcokat és arckifejezéseket elemez, valamint azokhoz érzelmeket rendel. Ebben részt vesz az érzel­mi agy egy másik központja, a gyrus cinguli is. Az arcok olvasá­sát az érzelmi agy teljesen önállóan, az agy magasabb régióiban történő felismeréstől függetlenül végzi. Azok, akik a látókéreg valamilyen zavara folytán megvakulnak, egy arcot nem tudnak

26

H o n n a n i s m e r l e k ?

felismerni, de egy-egy archoz gyakran asszociálnak érzelmeket. Nem tudják, ki áll előttük, azt viszont igen, hogy az illető dü­hös-e vagy boldog.

Az agy számára könnyebb feladat olvasni az arc hordoz­ta érzelmi töltetet, mint beazonosítani az arcot. A Princeton Egyetem kutatói 2006-ban felfedezték, hogy ezt a feladatot, miután megjelent egy arc a recehártyán, az érzelmi agy száz milliszekundum alatt hajtja végre.

Száz milliszekundum alatt! Ez azt jelenti, hogy az érzelem hamarabb létrejön, mint az azonosítás. Tehát Wouter szemé­lyiségét már azelőtt érzem, hogy beazonosítottam volna őt. Mielőtt látnám. Elmosolyodok: „Jó napot, Wouter! Mi járatban vagy errefelé?"

A sorrend, amelyben a felismerés különböző részei rendelke­zésünkre állnak, hat arra, hogyan ítéljük meg az embereket. A díj az elsőt illeti meg - ez a rendszer az agyban. Az érzelmi agy dönti el, hogy valaki megbízható vagy barátságos-e. Az agykéreg egyszerűen túl későn ér célba ahhoz, hogy korrigálni tudja az érzelmi ítéletet mindazzal, amit az illetőről tudunk vagy gondolunk. Az érzelmi agy arcvonásokról hozott ítéle­tét csak akkor módosítjuk, ha valakit már huzamosabb ideje ismerünk.

Valószínűleg azt is az érzelmi agy határozza meg, hogy egy csoportban mely arcra figyelünk. Az agykéreg azokat az arco­kat részesíti előnyben, amelyek valamilyen érzelmet fejeznek ki. Éppen ezért gyakran szó szerint elnézünk a zavarban lévő emberek feje felett, akik társaságban akaratlanul is semleges arcot vágnak. Mintha láthatatlanok volnának. És valójában azok is.

A középiskolában jó hasznát vettem ennek az effektusnak. Amikor nem tanultam meg a német szavakat, egy semleges arckifejezéssel elértem, hogy ne engem szólítsanak.

27

T ö b b e t é s s z e l

2004-ben Japánban és Amerikában végzett kutatások kiderítet­ték, hogy a gyrus fusiformison kívül egy csomó más központ is érintett az arcfelismerésben. Az agy mélyén fekvő talamusz villámgyorsan azonosítja az arc nemét, hogy nő vagy férfi-e az illető. A talamusz már azelőtt központi szerepet játszik minden érzékszervi inger feldolgozásában, hogy azok eljutnának az egyes kéregterületekre. A nők és férfiak közötti különbségnek nyilván komoly prioritása van. A heteroszexuális férfiaknál és a homoszexuális nőknél egy női arc vált ki ingert a talamuszban. A homoszexuális férfiaknál és a heteroszexuális nőknél egy férfiarc teszi ugyanezt. A fiatal gyerekek arcánál az agy tudja, hogy még nem lehet éles különbséget tenni. Egy rövid hajú és fiús nadrágot viselő lányt az agy könnyen fiúnak néz.

Hogy egy arcot mennyire találunk vonzónak, azt az orbito- frontális kéreg dönti el. Ez a homlok alatt elhelyezkedő prefrontális lebeny legalsó pontja, amely fontos szerepet játszik az élvezet és az öröm megélésében. A vonzóság megítélésé­kor az agy olyan általános alapszabályokat alkalmaz, mint a szimmetria és bizonyos arányok, melyek egészséges génekre utalnak. Azt is kimutatták, hogy a szépség iránti érzékünket a megszokás is befolyásolja. Azok a családi vonások, melye­ket a szüléink, a testvéreink arcáról kora gyermekkorunk óta ismerünk, meghatározzák, hogy az orbitofrontális kéreg mit részesít előnyben. Tehát nem úgy van, hogy minden ember ugyanazokat az arcokat találja vonzónak, bár kétségtelen a tömegmédia révén csökken a szóródás mértéke.

A Liverpooli Egyetem kutatói 2006-ban összekeverték há­zaspárok fényképeit, és olyan emberekkel mondattak jellemvo­násaikról véleményt, akik nem ismerték őket. Meglepő módon a házastársak esetében gyakran használták ugyanazokat a jel­zőket, „társaságkedvelő", „introvertált" stb. Más vizsgálatok­ból is tudjuk, hogy a házastársak személyiségjegyei valóban

28

H o n n a n is m e r l e k ?

gyakran hasonlítanak egymásra. Úgy tűnik tehát, hogy vala­kinek a jellemét bizonyos fokig az arcáról is le lehet olvasni. És mivel vonzódunk az ismerős arcokhoz, azokat az embereket választjuk, akikről azt feltételezzük, hogy hasonló a jellemük. Ráadásul a jellemek - ha a házastársak hosszabb ideig együtt maradnak - a szerelem és a közös élmények hatására idővel egyre jobban egymáshoz idomulnak. Azaz a két ember még jobban hasonlít egymásra.

Hogy milyen bonyolult az agyban az arcfelismerés, kiderül, amikor a kutatók az agyszkennerben fekvő kísérleti alanyok­nak különböző kategóriákba tartozó arcokat mutatnak. Is­meretlen arcok, ismert emberek arcai vagy velünk szorosabb viszonyban lévő emberek arcai láttán, a szkenner mindig más mintát mutat, azaz az ingerek mindig másutt jelentkeznek.

És mi a helyzet a saját arcunkkal? A saját arc felismerése az agy számára külön történet. Ha az ember elővesz egy fényké­pezőgépet, a felnőttek elsápadnak, a gyerekek utánozni kezdik a szüleiket, és elbújnak vagy fura grimaszokat vágnak. Miért félünk annyira a lencsétől? Honnan ered a saját képmásunktól való félelem? Onnan, hogy magunkat egészen más szemmel nézzük, mint másokat.

Egy 2004-ben Japánban végzett vizsgálat kiderítette, hogy a saját arc felismerése az agyban egészen má& mintát követ, mint a barátok vagy családtagok arcának felismerése. Hiába látjuk magunkat mindennap a tükörben, az agy a saját arcot másképp kezeli és nem úgy, mint más ismerős arcokat.

Bostoni kutatók gyógyszeresen inaktiválták a kísérleti ala­nyok bal agyféltekéjét és ezáltal kikapcsoltak minden bal oldali agytevékenységet. A kísérleti alanyoknak ebben az állapotban sem jelentett semmiféle problémát, hogy felismerjenek máso­kat, a saját arcuk felismerése viszont hirtelen annál nagyobb gondot okozott.

29

T ö b b e t é s s z e l

Ez vajon azt jelenti, hogy mások arcát a jobb, a sajátunkat pedig a bal agyféltekével ismerjük fel? Egy 2004-ben végzett, szellemes ír kísérlet megerősítette ezt a feltételezést. Dubli­ni kutatók félbevágták a kísérleti alanyok számára ismerős arcokat ábrázoló fotókat és olyan arcokat montíroztak össze, amelyek két bal, illetve két jobb arcfélből álltak. A 99 kísérleti alanynak a két változatból azt a fényképet kellett kiválasztania, amelyik a legjobban hasonlít. Függetlenül attól, hogy a képen egy barát arca vagy a saját arcuk szerepelt, a kísérleti alanyok egyértelműen a két jobb oldali arcfélből álló képekhez von­zódtak. A jelek szerint az arcnak azt a felét ismerjük jobban. Ez logikus is egy barát fényképe esetében. Amikor egy arcra nézünk, a jobb oldali arcfél a bal oldali képmezőbe esik. A bal arcmezőt pedig a jobb oldali agyfélteke dolgozza fel, tehát az az agyfélteke ismeri fel az arcokat.

Figyelemre méltó, hogy az emberek a saját arcuk esetében is a jobb arcfélből összemontírozott képet választják. Saját ar­cunkat ugyanis a tükörből ismerjük, azaz tükörképszerűen. Ez esetben tehát a történet épp fordított: a jobb oldali arcfél a jobb oldali arcmezőbe esik, amelyet az agy bal féltekéje dolgoz fel. Saját arcunkat tehát valóban az agy másik oldalán ismerjük fel. Ez a határozott különbség lehet a magyarázata annak, hogy saját külsejüket az emberek gyakran egészen másképp ítélik meg, mint a másokét.

3. fejezetr

Erzed-e azt az illatot, amit én?

Az illatok és szagok meghatározó hatással vannak tapasztalatainkra. Elégedetté vagy szomorúvá, vidámmá vagy éberré tesznek bennün­ket. Az illatok akár el is varázsolhatják az agyat.

A színtelen folyadékot tartalmazó műanyag palackból erős illat árad. Aromája mézre, szilvára és fenyőre emlékeztet. Agyam egy darabig keresgél, majd felvillan a fény: Mangó!

Egy keskeny folyosón állok, kétoldalt csak úgy roskadoz­nak a polcok az illatozó folyadékokkal teli palackok súlya alatt. A címkék magukért beszélnek, citrom, marhahús, krumpli, sült csirke, málna, hamburger, eper, őzgerinc. Nem tudunk kitalálni olyan őrültséget, ami itt ne fordulna elő. Találom­ra leveszek egy palackot a polcról, kiöntöm a tartalmát, és a barneveldi telephelyű Givaudan Roure íz- és illatanyaggyártó cég hatalmas gyártócsarnokát betölti az eper, a licsi és a kara­mella illata. Ezen a helyen az ember bűvészinasnak képzelheti magát.

Itt az alma vagy a banán eszenciája az agy számára az álta­luk keltett illóanyagok formájában jelenik meg. Erre csak akkor döbbenek rá, amikor az illatot egy műanyag palackban teszik elém. Nem tudok betelni azzal az elbűvölő pillanattal, amikor

31

T ö b b e t é s s z e l

kinyílik a palack, az orromban érzem az illatot, az agy tapoga­tózik egy kicsit, majd egy villanás és felismeri a gyümölcsöt.

„Próbálja csak ki ezt a mangót, ez még jobb!" - mondja a szaktechnológus, aki körülvezet. Már ki tudja hányadik pa­lackról csavarja le a kupakot, és teszi az orrom elé. Villanás!- az illat ezúttal becsapósan konkrét, mondhatni tapintható. „Érzem a sárga héj illatát" - mondom meghökkenve. „Ugye milyen vicces? Egy jó mangóillatnál ez így is van rendjén. Az asszociáció egészen odáig elmehet, hogy az ember az ujjai közt érzi a héj csúszós tapintását."

Zavarba ejtő, különösen, ha meggondoljuk, hogy abban az illatanyagban egy szemernyi mangó sincs. „Természetazonos" így hívják az ilyesmit az illatgyártó iparágban. Vegyelemzik a valódi mangó illatát, majd gyári illatanyagokból lemásolják. A receptben szereplő öt legfontosabb illatanyag együttesen gyakran már egész jó remake-et produkál. Ha még megtold- juk őket két-három adalékanyaggal, elbűvölően valódi lesz az illat. Ha le akarjuk másolni egy gyümölcs lelkét, elég, ha összekeverünk néhány illatot. Néhány csepp a megfelelő pa­lackokból és már kész is a mangóeszencia.

Hogyan lesz az illatanyagok kombinációjából mangó- élmény? Nehéz kérdés. Az agykutatás itt már a filozófiával határos. A kutatók az olyan szubjektív tapasztalatokra, mint például a „piros", vagy a „mangó", a „meleg" vagy a „érdes" a filozófiai eredetű „qualia" fogalmát használják. Hogyan kelet­kezik az agyban a „piros"- vagy a „mangó"-élmény? Hogyan lehetséges ez, hisz a szürke agytömegben egyetlen piros folt és egyetlen csepp mangóillat sem található? És vajon az ön mangóélménye azonos-e az enyémmel?

Kevin O'Regan szerint a „mangó" az agyban zajló történé­sek összessége, amikor a mangó illata az orrunkba hatol. Egy 2003 óta egereken és embereken végzett vizsgálat részletesen feltérképezte ezeket a változásokat. Mi történik, amikor meg­

32

É r z e d - e a z t a z il l a t o t , a m i t é n ?

szagoljuk a mangót? Fenn, az orrüregben az illat a postabélyeg nagyságú szaglóhám mentén sokmilliónyi szagérzékeny sejtbe ütközik. Minden illatanyag az illatsejtek saját kombinációját aktiválja, mire azok jeleket küldenek az agyba.

Az ingerek egyfajta dominóeffektust váltanak ki, amely az orrnál lévő szaglókéregből kiindulva átterjed a homlok mö­götti homloklebenyre, egészen az érzelmi agyig és a nucleus accumbensnek nevezett területig, amely a vágy és a jutalom köz­pontja. Az illatok néha az insulát és az érzelmi agyat is aktivizál­ják. A kutatók az insulát egyfajta rejtett agylebenynek tekintik. A kéregnek ez a területe a homloklebeny, a halántéklebeny és a falcsonti lebeny között helyezkedik el. Fontos szerep jut neki az olyan heves érzelmeknél, mint az undor és a fájdalom, és szorosan kapcsolódik az érzelmi agyhoz. Ezért válthat ki egy illat reflexszerű hányást vagy nem akaratlagos félelemreakciót. Gyakori, hogy háborús veteránok pánikba esnek, ha megérzik a kerozin, a napalm vagy az égett hús szagát. A félelem akár olyan ártatlan illatokhoz is társulhat, amelyeknek semmi közük a háborúhoz. Néhány öbölháborús veterán például úgy reagál bizonyos rovarölő szerekre, mintha bármely pillanatban gránát­becsapódásra kellene számítania. Az efféle „flashback illatok" lelki aknamezővé változtatják a traumatizált veterán életét.

Számos pszichológus az illatokat szánt szándékkal arra használja, hogy traumatikus élményeket hívjon elő és kezel­jen. Az agy a fájdalmas emlékeket igyekszik mennél mélyebb­re süllyeszteni. Az illat ezeket ismét a felszínre hozhatja. A 2001. szeptember 11-i New York-i merényletek után a phila­delphiai Monell Chemical Senses Center pszichológusai min­tákat gyűjtöttek a Ground Zero területén, hogy laboratórium­ban terápiás célokra lemásolják maguknak a merényletekhez kapcsolódó szagokat.

Az illatok egészen finom érzelmi effektusokat is előhívhat­nak. Brit kutatók arra kértek kísérleti alanyokat, hogy oldjanak

33

T ö b b e t é s s z e l

meg egy „egyszerű" puzzle-t. A valóságban a puzzle megold­hatatlan volt. Abban a szobában, ahol a kísérleti személyek vért izzadtak, és maguknak szemrehányásokat téve kudarcot vallot­tak, sajátos szag terjengett. Amikor a kísérleti személyek később újra találkoztak ezzel a szaggal, elbizonytalanodtak. Húsz szá­zalékkal rosszabbul teljesítettek, mint a szag nélkül.

Az illat tehát több szinten is változásokat okoz az agyban. A mangó illatához kapcsolódhatnak rokon illatok, mint a méz és a fenyő illata, vagy trópusi helyekhez kötődő emlékek, ki­elégülést okozó meleg érzések vagy épp az undor, ami onnan ered, hogy az agytörzs összehúzódásra utasítja a gyomorfalat és a végbelet.

E változások végösszege a „mangó". A mangó tehát szub­jektív élmény, mert mindenkinek más tapasztalatai és asszo­ciációi vannak ezzel a gyümölccsel kapcsolatban. Az orrban észlelt érzékszervi illatérzethez minden egyes ember agya más körítést tálal. Az agykutatók sokáig azt hitték, hogy az ízlésbeli különbségeknek ez az egyetlen oka. De az érzékszervi input is emberenként változó. Minden embernek más a szeme, az orra és a szája. Ugyanígy, a szem recehártyáján lévő, három típusba sorolható fényérzékeny csapocskák között sincs eleve megszabott arány.

A Rochester Egyetem 2005-ben végzett vizsgálata kimutat­ta, hogy a recehártya összetétele nagyon sokféle lehet. Átlago­san hétmillió csapocska van a szemben, amelyek 64 százaléka vörös, 32 százaléka zöld, 2 százaléka pedig kék. A vörös és a zöld csapocskák száma azonban egyénenként óriási eltérése­ket mutathat. Némelyik embernek negyvenszer annyi vörös csapocskája illetve negyvenszer kevesebb zöld csapocskája van. A szemben vagy az agyban lennie kell valamilyen szín- korrekciónak, máskülönben az egyik mindent mélyzöldben, a másik pedig mindent élénkvörösben látna.

Az orrban lévő tizenkétmillió illatsejt még több variánst mutat. Hogy az illatanyagokat miként érzékeljük, legalább

34

É r z e d - e a z t a z il l a t o t , a m it é n ?

ötven gén határozza meg, melyek hol be-, hol kikapcsolnak. E genetikai kombinációtól függően, az ízek és az illatok az egyik embernél nagyon hasonlítanak egymásra, a másiknál viszont nagyon eltérnek egymástól. A lehetséges variációk száma olyan nagy, hogy nyugodtan kijelenthetjük, nincs két ember a Földön, akinek egyforma volna a szaglása.

Amikor illatokról beszélünk, ízekről is beszélünk. A nyelv csak édeset, savanyút, sóst, keserűt, az erőlevesszerű umamit és - 2008 óta tudjuk - még egy hatodik ízt ismer, a kellemetlen kalciumot. A többi, amit „ízlelünk", illat, amely a szájüregből kerül be az orrba. 2004-ben német tudósok felfedezték, hogy minden ember kétféleképp szagol. A kézben lévő csoki (az illat az orrlyukakon át kerül be) másképp ingerli az orrot, mint a szájban lévő csoki (az illat belülről jut be). A szaglás és az ízlelés közötti illatérzékelési különbség a magyarázata annak is, miért érzi a legtöbb ember úgy, hogy a főtt tojásnak kellemetlen szaga van, holott az íze kel­lemes. Tulajdonképp tehát minden embernek két orra van.

„Fújj" mondja tízéves lányom, amikor az asztalra teszem a thai halat. Nyolcéves fiam elhúzza a száját, mintha ma este lisztku­kacot ennénk, az ötéves legfiatalabb pedig megelőzésképpen kezével letakarja a tányérját. Apaként nehezen viselem, ha a kulináris becsületembe gázolnak. De néha irigykedve figye­lem a szomszéd gyerekeit, akik salátát, csírákat és petrezsely­met esznek, és utána kórusban mondják: „Mmmmm!" Nálunk a zöldségnek nincs semmilyen becsülete. Annál nagyobb a zabpehelynek, a fekete olajbogyónak és a kapribogyónak, ame­lyeknek meg a szomszédban nincs keletje. Úgy tűnik, hogy az íz családilag meghatározott.

A kérdés az, hogyan keletkeznek a családi minták? Miért van, hogy a testvérek gyakran ugyanazt szeretik? Hát azért, mert hasonló a szaglásuk. De mindenekelőtt azért, mert az agyban lévő kulináris központok az illattapasztalatokat egyfé­leképpen dolgozzák fel.

35

T ö b b e t é s s z e l

Az illatközpont belső szerkezete azoktól az illatoktól és ízektől függ, amelyekkel csecsemőkorban találkozunk. Az amerikai Monell Chemical Senses Centre kutatói 2003-ban megvizsgálták, hogyan alakulnak a csecsemők étkezési szoká­sai. Felfedezték, hogy a kisdedek az ízlésüket már az első nap­tól kezdve a szüleikhez hangolják. Az anyák az anyatejen ke­resztül „örökítik" át a gyerekeikre étkezési szokásaikat. Amit esznek, hatással van az anyatej ízére, és az első hét hónapban az anyatej határozza meg, mit szeret és mit nem a csecsemő. Már amennyiben iszik anyatejet! Ha ugyanis tápszert kap, ak­kor a tápszerkészítő gyár teremti meg a kulináris ízlés alapját. Ez azt jelenti, hogy gyerekek egész generációi ugyanazokkal az íztechnológiákkal összeállított ízekkel vágnak neki az életnek, így jön létre egyfajta libasoreffektus. A bébitápszerek gyártói a csecsemőkkel végzett tesztek tapasztalatai alapján készítenek termékeket - hiszen el akarják adni azokat -, az élelmiszeripar többi része pedig ehhez igazodik. A tömegfogyasztás megte­remtésének lehet-e ennél ideálisabb forgatókönyve?

Szerencsére ízlelésünk egy életen át fejlődik és finomodik. A Berkeley-ben lévő Kaliforniai Egyetem kutatói 2007-ben egy igen különös kísérletet találtak ki, amelyben a bekötött szemű diákok azt a feladatot kapták, hogy egy virágos réten kövessenek egy csokoládéillatú ösvényt. Mennél többször csinálták meg a feladatot, annál jobban meg tudták külön­böztetni az illatokat, és annál könnyebben találták meg az ösvényt. A szaglást gyakorlás útján sajátítjuk el.

A fiatal gyerekek úgy tanulnak meg szagolni, hogy megis­merik a tányérjukon lévő étel illatát és ízét. Először furcsának találják, de ha egy csecsemő vagy kisgyerek tízszer-tizenöt- ször megízlelte az olajbogyót, a pesztót vagy a napon szárított paradicsomot, megszokja és gyakran értékeli is az ízét. A tiné­dzserekkel és a felnőttekkel sincs ez másképp. Egy új ízt nekik

36

É r z e d - e a z t a z il l a t o t , a m i t é n ?

is meg kell szokniuk. Az első korty bornak ecetíze van és az agyban mindössze annyi történik, hogy reagál az ízközpont (savanyú) és az amigdala (rémület). De aki nem hagyja magát elriasztani, többnyire megtanulja értékelni az ízt, és talán még borkedvelő is lesz, aki minden további nélkül leszurkol akár nyolc-tízezer forintot is egy üveg érlelt szőlőléért. A különbség ugyan a fejben keletkezik, de nagyon is reális.

A Rómában működő Fondazione Santa Lucia agykutatói agyszkenner alá fektettek hét tapasztalt borfogyasztót és (szí­vószálon keresztül) egy drága borfajtát kortyoltattak velük. Meghökkentő volt az agyukban észlelt aktivitás. Kiugró volt az aktivitás az illatközpontban, a fül magasságában lévő ha­lántéklebenyben. De a kutatók az iskolázott borivók agyában középen, a homloklebenyben is robbanásszerű aktivitást ta­pasztaltak. A homloklebeny az az agyterület, amely mérlegel, kezdeményez és egészen gondosan választ - példának okáért az ételek és italok közül. Gondolataink is ezen a helyen szü­letnek.

A borszakértők megtanulták, hogyan kell élvezni a bort. Az illatközpont észlelte illatokból a halántéklebeny kihalássza az egyes ízeket, és elemzi azokat. Az ínyencek tehát az értel­mükkel kóstolnak.

A Wisconsini Egyetem agykutatói 2005-ben a kísérleti ala­nyokat ajgyszkennerbe fektették és - a kellemesen édestől a kellemetlenül keserűig - különböző ízű italokat itattak velük. A kísérleti alany egy képernyőn előre elolvashatta, mennyire lesz keserű a következő ital. Az információ néha nem stimmelt és az illető úgy ivott keserűt, hogy előzetesen félédeset mondtak neki. Az ilyen esetekben viszont az ízközpont is úgy érzékelte, mintha az ital kevésbé lett volna keserű. A jelek szerint a pozi­tív vagy negatív várakozás hatására az agy másképp ízlel.

Már a gyerekeknél is azt látjuk, hogy a homloklebeny részt vesz az ízlelésben. Az étellel kapcsolatos elképzeléseik és vé­

37

T ö b b e t é s s z e l

lekedéseik komolyan befolyásolják, hogy ízletesnek találják-e, amit esznek. Tapasztalt szülők ki is tudják használni ezt a je­lenséget. Egy új ételt mindig először az asztalnál ülő legna­gyobb ínyenccel kóstoltatnak meg. Az elismerő „mmmm, de finom" után a többi gyerek agya már ráhangolódik arra, hogy pozitívan várja az új ételt. Az nem jó, ha a szülő maga is dicsér, mert azzal többnyire épp ellenkező hatást vált ki. Amiről a szülők azt állítják, hogy finom, az mindig gyanút ébreszt.

Az orr öregebb, mint a szem és a fül. Mármint evolúciós érte­lemben. Valószínűleg ez az oka annak, hogy az agy az illato­kat másképp dolgozza fel, mint a képeket és a hangokat. Az agy lépésről lépésre, fokozatosan fejlődött. Azok a tulajdonsá­gok, amelyek az evolúció elején alakultak ki, az agy mélyebb rétegeiben helyezkednek el, mint azok, melyekre később tet­tünk szert. Menet közben az agy nem feküdt fel újra a tervező­asztalra. Ami már megvolt, megmaradt. Amikor őseink sze­met és fület kaptak és az érzékszervi jelek alkotta kakofónia szervezettségért kiáltott, az agy rendszerében már ott futottak az illatösvények. Az illat ezért nem vesz részt a szenzorikus háztartásban zajló elrendeződési folyamatban. Az illatingerek nem a talamuszon, nem azon a központi rendező pályaudva­ron át mennek, amelyen minden egyéb érzékszervi inger át­halad, mielőtt eljut saját, az agykéregben lévő feldolgozó köz­pontjába.

Az agykutatók szerint a talamusznak köszönhető, hogy nem fulladunk meg a ránk zúduló ingerekben, mert az egyfaj­ta rendező pályaudvarként irányítja a benyomások áradatát, és fenntartja a közöttük lévő kapcsolódásokat. A talamusz a por­tás. Csak az illat az, amely kopogtatás nélkül a hátsó bejáraton át jut el hozzánk. Valószínűleg ez az oka annak, hogy az illa­tokat, ha nem akarjuk is, érzékeljük. Ha büdös van, legfeljebb annyit tehetünk, hogy befogjuk az orrunkat vagy visszatart­

38

É r z e d - e a z t a z il l a t o t , a m i t é n ?

juk a lélegzetünket, mert nincs más mód arra, hogy kizárjuk a szagot. Az illatoknak és a szagoknak komoly befolyásuk van arra, hogy valahol jól vagy rosszul érezzük-e magunkat. Anél­kül, hogy észrevennénk, hatnak a viselkedésünkre. A frissen sült kenyér illata éhségérzetet kelt, a mentáé pedig felüdít.

A Das Parfüm (A parfüm) című, 1985-ben megjelent bestseller­ben, amelyet 2006-ban meg is filmesítettek, Patrick Süskind, német író Jean-Baptiste Grenouille, parfümkészítő sorsát me­séli el, aki azzal a különös tulajdonsággal született, hogy ő maga szagtalan, a szaglása viszont olyan éles, hogy akár több kilométeres távolságról is képes megkülönböztetni egymástól és apró alkotóelemeikre bontani az illatokat. Egyik este egy rendkívül tiszta és vonzó illatra lesz figyelmes, és úgy érzi, azt mindenképp meg kell szerezze magának. Kiderül, hogy az illatot egy tizenhárom éves kislány árasztja. Megfojtja a lányt, majd tetőtől talpig végigszaglássza, hogy összegyűjt­se „az álián, a köldökében és behajlított karjainak árkaiban rejtőző utolsó illatmaradványokat is". Élete hátralévő részét Grenouille a parfümkészítésnek szenteli. így tesz szert arra a technikai képességre, hogy felfogja és koncentrálja fiatal lányok bódító illatát. Amikor kezében van a végső parfüm, kiderül, hogy egyetlen csepp nemcsak ahhoz elég, hogy le­nyugtasson egy dühöngő embertömeget, de még azt is el tud­ja érni vele, hogy bálványként imádják.

Igaza van-e Süskindnek? Az illatok agyunk rejtett csábítói volnának? Vajon az embereket ugyanúgy vonzzák a csalogató illatok, mint a bogarakat vagy a levéltetveket?

A kutatók sokáig abból indultak ki, hogy az emberi agy felülemelkedett az efféle ösztönszerű irányításon, de ez a fel­fogás illúziónak bizonyult. Az illat nemcsak azt határozza meg, milyen ételeket és italokat szeretünk, hanem azt is, mi­lyen társas illetve társkapcsolatokat választunk. Mind a nők,

39

T ö b b e t é s s z e l

mind a férfiak használják az orrukat a szerelemben. Az illatok a szerelem és a családi érzés hírvivői. Az agyak között az il­latok teremtenek kapcsolatot. És ez szó szerint értendő. De a képekkel ellentétben, amelyek a tudatunkban mindig előtérbe nyomulnak, az illat többnyire a háttérben marad. Az idő nagy részében nem tudatosul bennünk.

Alán Hirsch, neurológus és pszichiáter, egy chicagói kutató- intézet kereskedelmi igazgatója és egy sor, illatról szóló bestsel­ler szerzője megvizsgálta, milyen hatással vannak az illatok a férfiak és a nők erotikus fantáziájára. Több mint száz különböző illatot vizsgált meg, és arra a megállapításra jutott, hogy közü­lük számos befolyásolja a nemi szervbe irányuló véráramlást. A férfiaknál a levendula és a sütőtökből készített torta illata bizonyult a legerősebb ösztönzőnek, míg a nőknél az uborka és a dropsz néven ismert édesség illata. Figyelemre méltó ered­mény, hogy az aftershave kontraproduktívan hat a nőkre.

Pamela Dalton, a Monell Chemical Senses Center kutatója 2002- ben felfedezte, hogy a női orrban bizonyos illatokra szélsőséges érzékenység alakulhat ki. Nőkkel és férfiakkal gyakoroltatta, hogyan lehet mandula és citrom-narancs illatok erősen higított változatát felismerni és rájött, hogy a termékeny korban lévő nők annyira rá tudják hangolni az agyukat az illatokra, hogy bizonyos illatok esetében akár a százezerszeresére is képesek fokozni az orr érzékenységét. A fiatal lányok és a változó kor­ban lévő nők teljesítménye nem múlta felül a férfiakét.

A termékeny korban lévő nők, anélkül hogy ennek tuda­tában volnának, arra használják az orrukat, hogy kiválasszák azt a férfit, akivel egészséges, életerős gyermeket tudnak nem­zeni. Claus Wedekind, svájci evolúcióbiológus a kilencvenes évek elején felfedezte, hogy a nők azoknak a férfiaknak a sza­gát preferálják, akiknek védekező rendszere kompatibilis a sajátjukkal. A védekező rendszert mintegy száz gén irányítja.

40

É r z e d - e a z t a z il l a t o t , a m i t é n ?

Ezek az MHC (Fő Hisztokompatibilitási Komplex) gének képezik védekező rendszerünk kulcsát. Mennél jobban különböznek a partner MHC génjei, annál jobban fog működni a közös gyer­mek védekező rendszere.

Ha a partnerek védekező rendszere túlságosan hasonlít egymásra, a nő nehezebben esik teherbe és gyakoribb a ko­raszülés. És akár akarnak gyermeket, akár nem, a kapcsolat könnyebben zátonyra fut. Ha az illat nem stimmel, a szerelem is sérülékenyebb. Különösen a nők esetében. Úgy tűnik, hogy náluk, ha az illat nem stimmel, akár a lelki taszítás egy formája is felléphet. Azoknál a házaspároknál, akiknél az MHC gének húsz százaléka azonos, az amerikai tudósok becslése szerint a nő az esetek húsz százalékában megcsalja a férjét. Ötven szá­zalékos egybeesés esetén ez az arány is körülbelül ötven szá­zalék. Tehát nagyjából azonos arányú a növekedés.

Az orrnak tehát az a funkciója, hogy megvédje a nőt a nem megfelelő génektől. Azt, hogy az orr-erre meglepően alkal­mas, akkor fedezték fel a kutatók, amikör összehasonlították azoknak a házaspároknak a génjeit, akik az amerikai Utah állam egy elszigetelt keresztény közösségében éltek. Ezek a hutteriták* már több száz éve zárt kötelékben élnek, ami növeli a rokonok közötti házasságok esélyét. Statisztikai alapon azt várná az ember, hogy a házastársak génjei között nagyok az egybeesések. A valóság azonban rácáfol erre a várakozásra. Az egyetlen magyarázat, hogy a hutterita nők kiválóan használják

* A hutteriták vagy hutteri testvérek, régi magyar nevükön habánok a pro­testantizmus egyik ágából, az anabaptizmusból keletkezett keresztény vallási csoport. Tagjai szigorúan szabályozott kommunisztikus közösségekben, tel­jes vagyonmegosztásban élnek. A 16-18. században Közép-Európában, így a Magyar Királyság és Erdély területén éltek. A 18. században kivándoroltak Amerikába. Ma az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában találha­tók többezres közösségeik, amelyek a többi anabaptista csoporthoz (amishok, mennoniták) hasonlóan a modern életmódot teljes mértékben elutasítják. A hutteriták a német nyelv egy archaikus nyelvjárását beszélik. (A szerk.)

41

T ö b b e t é s s z e l

az orrukat, amikor az illat alapján eltérő génekkel rendelkező férfit keresnek maguknak. Vagy egyszerűen csak taszítja őket azoknak a férfiaknak a szaga, akik genetikailag túlságosan ha­sonlítanak rájuk. A düsseldorfi Heinrich Heine Egyetem kuta­tói ezt 2006-ban fedezték fel, amikor nőkkel megszagoltatták negyven férfi hónalj szőrét. Az agy sokkal intenzívebben rea­gált a hasonló MHC génekkel rendelkező férfi illatára, mint a többi férfira. A nem megfelelő férfi illata sem megfelelő.

A hutteriták nem használnak fogamzásgátlót, és ez is hoz­zájárul ahhoz, hogy nem alakul ki beltenyészet. Azoknál a nőknél, akik tablettát szednek, nem működik megfelelően az illatradar. Ezek a nők inkább a hasonló védekező rendszerrel rendelkező férfiakhoz vonzódnak. Ezért a kutatók „válástab- lettának" nevezték el a fogamzásgátlót. Tanácsuk: előbb légy szerelmes, és csak aztán jöjjön a védekezés!

Hogy a tabletta téves vágányra állítja az agyat, valószínűleg abból ered, hogy a benne lévő hormonok egyfajta álterhességet idéznek elő, mire az agy működésbe léptet egy vészforgatóköny­vet. Egy férj nélküli terhes nő az evolúció folyamán akkor rendel­kezett a legjobb túlélési esélyekkel, ha saját családjából származó férfival folytatott szerelmi viszonyt, aki a gyermekben saját vo­násaira ismerhetett. Es főleg egy ismerős illatra. Az illat ugyanis még a gyermekeink iránti szeretetben is fontos szerepet játszik. A detroiti Wayne State Egyetem kutatói felfedezték, hogy a szülők hibátlanul felismerik biológiai gyermekeik szagát. A mostoha- gyerekek esetében viszont nem képesek erre. A biológiai test­vérek is képesek rá, hogy szaglás alapján felismerjék egymást. A féltestvérek már sokkal kevésbé, az örökbe fogadott testvérek viszont egyáltalán nem. Ki tudja, lehet, hogy a családi illat hatá­rozza meg a biológiai gyerekek iránti feltétel nélküli szeretetet.

Főleg egy nőnek fontos tehát, hogy a kávézóban vagy a disz­kóban a lehetséges partnernél megfelelő illatnyomokat érzé­

42

É r z e d - e a z t a z il l a t o t , a m i t é n ?

keljen. A jó orrnak jelentősége van. Azok a nők, akik a szere­lemben a saját orruk után mennek - és még egy darabig nem szednek tablettát - egészséges gyermekeket hoznak a világra. Feltéve, hogy a férfiak nem zuhanyozzák le vagy nem rejtik dezodor és aftershave felhő mögé a testszagukat. Feltételezhe­tően a testápoló ipar is felelős azért, hogy nő a válások száma. Egy másik lehetséges „károkozó" a kéjvágy motiválta szex. Az orgazmushoz az agyban egy adag oxitocin párosul, amely tartós összetartozás-érzést okoz. Megtörténhet tehát, hogy a szex nem a megfelelő férfi iránt gerjeszt szerelmet.

A nők illat révén egymás szexuális vágyait is befolyásolják. Philadelphiai és chicagói kutatók 2002-ben felfedezték, hogy a szoptatós nő illata a többi nőben szexuális vágyakat ébreszt. A kutatók fiatal anyáktól elkérték a használt mellbimbó törlő párnácskákat, és más nőkkel napjában többször is megszagol- tatták azokat. Egy kontrollcsoporttal összehasonlítva, egyértel­műen nőtt bennük a szexuális vágy, és élénkebb lett a szexuális fantáziájuk.

Az illat a férfiaknál is szerepet játszik a szerelemben, derült ki egy cseh vizsgálatból. 2005-ben bő negyven férfi azt a fel­adatot kapta, hogy ítélje meg tizenkét nő, a menstruációs ciklus különböző szakaszaiban gyűjtött testszagát. A férfiak azoknak a nőknek a szagát tették az első helyre, akik termékeny perió­dusban voltak. Azok „finomabbak" és „vonzóbbak" voltak.

Az illat erősen befolyásolja, mit találunk vonzónak és mit nem. Mivel mindenkinek másfajta szaglása van, és mivel cse­csemőkorától kezdődően mindenki másként tanult meg bán­ni az illatokkal, agyunk rendkívül egyéni módon reagál más emberek szagára. Mint ahogy a kelbimbó, a bor és a Chanel No. 5 illatára is. A tömegfogyasztás korában ez utóbbi keres­kedelmi szempontból nem kifejezetten előnyös. A kutatók szerint a parfümök, WC-illatosítók és édességek gyártóinak

43

T ö b b e t é s s z e l

figyelembe kell venniük, hogy nincsenek ideális illatok és ízek. Jóval nagyobb fogyasztói panellel kell dolgozniuk, ha le akarják fedni az emberek között meglévő nagy ízlésbeli kü­lönbségeket.

Pamela Dalton, a Monell Chemical Senses Center munka­társa azt a különös megbízást kapta az amerikai államtól, hogy állítson elő egy olyan szagot, amelyet senki sem talál kellemes­nek. Egy olyan szagot, amely a föld minden lakójának taszító, és így a könnygáz helyére léphet. Hosszas kutatómunka után kénytelen volt elismerni, hogy nincs ilyen szag. Még a záptojás és a rothadt zöldség szaga sem felelt meg ennek a kívánalom­nak. A koreaiak ezt a szagot a koreai konyhában használatos egyik fermentált adalékanyaggal azonosították.

De gustibus non est disputandum*. A szólás vitathatatlanul igaz.

* Az ízlésről nem lehet vitatkozni. (A szerk.)

44

4. fejezet

Egy dal jár a fejemben

Mit kezd az agyunk a zenével? És mit kezd az agyunk a nyelvvel? Az agy elárulja, hogy szoros kapcsolat van a zene és a nyelv között.

A nők többet szenvednek tőlük, mint a férfiak, a zenészek gyak­rabban, mint a nem zenészek, és a stressz is növeli a „fülbe­mászók" esélyét. A fülbemászók olyan dalok vagy mondókák, amelyek befészkelik magukat az agyba, és addig fészkelődnek, míg az illető meg nem bolondul tőlük. Folyton-folyvást ugyan­az dal jár az ember fejében.

A „fülbemászó" elnevezés a német „Ohrwurm" szóból ered, és a zenészek már régóta használják. Valójában „agybamászót" kellene mondani, mert nem a fülben, hanem az agyban kering a zene.

James Kellari, amerikai pszichológus, a Cincinnati Egyetem professzora 2003-ban megvizsgálta a fülbemászókat. Team­jével ezer embert kérdezett meg a jelenségről és azt állapította meg, hogy szinte mindenki szenved tőlük. Akkoriban az egyik leggyakoribb fülbemászó, amelyről az amerikaiak illetve a Cincinnati környékén élők beszámoltak, a Chili nevű étterem­lánc egyik mondókája volt: „I want my baby back, baby back, baby back... I want my baby back, baby back, baby back."

Kellari cégek tanácsadójaként dolgozik, és abban segíti őket, hogyan tudnak olyan reklámüzeneteket kitalálni, ame­

45

T ö b b e t é s s z e l

lyek megmaradnak az emberek fejében. A recept a következő: a zene és a szöveg legyen egyszerű, és bőségesen forduljanak benne elő ismétlések. Legyen a dallamban néhány olyan hang, amely meglepi az agyat. Ha egy dallam megfelel ezeknek a kri­tériumoknak, jó esélye van arra, hogy fülbemászóként funkcio­náljon. Az agy úgy „vakarózik", hogy vég nélkül ismételgeti a zenét, állítja Kellari. És ezzel újabb viszketést okoz, egészen addig, amíg a dallam el nem kopik, és el nem tűnik. Ez a fajta kellemetlenség a hivatásos zenészek körében rögeszmévé fajul­hat, mivel a betanult zenét képtelenek kiverni a fejükből, hogy helyet csináljanak egy másik zeneszámnak.

Az agy számára fontos a zene. Mohó kíváncsisága először is a ritmussal szembeni feltűnő érdeklődésben nyilvánul meg. Franck Ramus, párizsi pszichológus különböző nyelvű hang- felvételeket játszott le két hónapos csecsemőknek, melyekben a szótagokat egy közömbös sa-sa-sa helyettesítette. A csecsemők mégis hibátlanul felismerték saját nyelvük ritmusát. Ez arra utal, hogy eredendően kiváló ritmusérzékkel születünk.

Dániel Levitin, a montreali McGill Egyetem kutatója fel­fedezte, hogy az embereknek a tempóra is abszolút érzékük van. Arra kért felnőtteket, hogy énekeljenek dalokat a labora­tóriumában. Lehetőleg olyanokat, amelyekből csak egyetlen eredeti változat van forgalomban. A többség éneke elvisel­hetetlen volt, fals, rekedt, túl magas vagy túl mély, a tempó viszont - meglepő módon - mindig hűen követte az eredetit. Van a fejünkben egy ritmusgenerátor, amely bármiféle ritmust képes leutánozni?

Van bizony! Marijtje Jongma, a nijmegeni Radbout Egyetem agykutatója felfedezte, hogy van egy olyan ritmusgenerátorunk, amelyet ki sem tudunk kapcsolni. Olyan kísérleti alanyok agyát vizsgálta, akik valamilyen ritmust hallgattak. Illetve tulajdon­képpen azt vizsgálta, hogyan reagál az agy, ha elhagyunk egy ütemet a ritmusból. Ez minden esetben egyértelmű reakciót

46

E gy d a l j á r a f e je m b e n

eredményezett, a hiányzó ütem helyén az agy mindig egy p300- as hullámot produkált. Ez a hullám, amely a fejbőrön mérhető, azt jelenti: „Hé, itt valami nem stimmel." Egy rutinos zenész a hiányzó ütemet még egy olyan bonyolult mintában is észre­veszi, ahol keresztezik egymást a ritmusok. Az agy odabenn veri a ritmust és meglepődik, ha kimarad egy ütem. A kísérleti alanyok akaratuk ellenére is követték a ritmust. Még amikor a kísérletvezető nyomatékosan kérte, hogy ne figyeljenek a rit­musra, akkor sem szűnt meg a p300-as hullám.

Henkjan Honing, az Amsterdami Egyetem munkatársa 2008-ban felfedezte, hogy még a kétnapos csecsemők agya is észleli a hiányzó ritmust.

Amikor a Wisconsini Egyetem kutatói szerették volna ki­deríteni, pontosan hol is található a ritmusközpont, megkértek tizenhét kísérleti alanyt, hogy feküdjön be egy agy szkennerbe, és ott mozdulatlanul hallgasson ritmusokat. Ez a szkenner ál­talában megmutatja a kutatóknak, mely agyközpontok aktivi­zálódnak bizonyos ingerekre, de ez esetben nem egyetlen köz­pontot regisztrált, mert mindenütt volt aktivitás. Egy kifino­mult ritmus az agy bal oldalát aktivizálja, míg egy erőteljesebb ritmus a jobb agyféltekét hozza mozgásba. A kutatók az agy­kéregben, a nucleus caudatusban és a putamenben észlelték a legtöbb aktivitást, amelyek a testmozgások koordinálásban játszanak szerepet. Bár nem mozoghattak, az érzés szintjén reagált a testük, megítélte és összehasonlította a ritmusokat. A ritmusérzék összekapcsolódik az ujjak, a kezek, a karok és a lábak mozgatása iránti érzékünkkel.

Az agy a dallamra is érzékeny. A gyerekek abszolút hallással születnek, ezt fedezte fel 2001-ben Jenny Saffran, pszicholó­gus a Wisconsini Egyetem részeként működő Infant Learning Laboratory munkatársa. Kisgyermekek zenei részletekre adott reakcióit mérte. Egy három hónapos csecsemőnek nem ismét­

47

T ö b b e t é s s z e l

lés, ha a Happy birthday-t két különböző hangmagasságban éneklik el. A gyerek két különböző dalt hall.

Mivel a mindennapi életben a hangmagasság-különbségek fontosabbak, mint az abszolút hangmagasságok, az abszolút hallás az esetek többségében a másodlagos hallókéreg (A2) kialakulásával eltűnik. Zenei agyunk fokozatosan fejlődik ki, az abszolút hallás iránti velünk született érzéktől egy egyre fejlettebb harmóniaérzék felé. Amikor a gyerekek idősebbek lesznek, megtanulják, hogyan kell az azonosságokat felismer­ni, és ezzel egyidejűleg elveszítik az abszolút hangmagasság iránti érzéküket. Inkább csak azok a gyerekek őrzik ezt meg, akik már fiatal korban hangszeren játszanak, továbbá a vakok, akiket segít a tájékozódásban, ha észlelik a különbséget a fi­nom hangmagasságok között.

Mindenki maga alakítja a saját auditív kérgét, méghozzá ki­fejezetten személyre szabott módon. Mert mindenkinek más a füle, és így a hangokat is másként érzékeli, más a mögötte lévő belső fül és a csiga, ahol a rezgések ugyancsak személyre szabott módon idegi ingerekké alakulnak át. Néha előfordul, hogy különböző hangok azonos ingermintát produkálnak. És még ez is egyénenként mást és mást jelent. Ha kölcsönkapnánk valakinek a fülét, meglepődnénk az idegen hangokon.

Az első fejezetben láttuk, hogyan lesz a tökéletlen és zava­ros képből a látókéreg varázslatos közreműködésével az álta­lunk látott tökéletes és következetes kép. A hallókéreg sem adja alább. A fül is produkál egyfajta érzékcsalódást, ez az auditív illúzió. Richard Warren, a Wisconsin-Madison Egyetem mun­katársa készített egy felvételt a „The bili was passed by both houses ofthe legislature"* mondatról, amelyből kivágott néhány rövid darabkát és ezek helyére sistergést illesztett. Azok, akiknek le­játszotta az eredményt, nem hallották a mondatban előforduló

* „A törvényjavaslatot mind az alsó-, mind a felsőház elfogadta." (A szerk.)

48

E gy d a l j á r a f e je m b e n

megszakításokat. Az agy kipótolta a hiányzó hangokat, és így a szöveg folyamatosnak tűnt. A kísérleti alanyoknak fogalmuk sem volt arról, hogy az általuk hallott sistergés hol is volt pon­tosan. Ők a háttérben hallottak folyamatos sistergést.

A fülünk állandóan a bolondját járatja velünk. Sok, nagyon sok trükköt használ, mielőtt a fül által észlelt hangból az ál­talunk hallott hang lesz. A hangot darabjaira szedi, majd újra összerakja. Erre azért van szükség, mert a hang egyfajta ka- kofóniaként kerül a fülbe. Csak amikor az agy már kiderítette, honnan jönnek a különböző hangok, akkor lehet kibogozni az összevisszaságot, és a hang forrására összpontosítani a fi­gyelmet.

Problémákat okoznak a visszaverődések és a hang eltompu- lása is. Egy ember vagy egy hangszer hangja torzítva és cson­kítva kerül be a fülbe. A különböző hangmagasságok másként szóródnak és nyelődnek el. Az olyan természetes hangok, mint j a rezgő húr vagy a hangszálak produkálta hangok egy sor, hangmagasságukat tekintve állandó viszonyban álló hangból tevődnek össze. Különösen a legmélyebb hang - az alaphang - veszhet el könnyen és így csak felhangokat hallunk. A zongora legmélyebb billentyűi például főként felhangokat produkálnak. Hiányzik a dallam szempontjából meghatározó alaphang.

A pszichológusok sokáig csodálkoztak azon, hogy ezeket a komoly torzulásokat az emberek nem veszik észre. Az ame­rikai Baltimore-ban működő Johns Hopkins Egyetem kutatói2005-ben magyarázatra leltek. Selyemmajmok agyában olyan idegsejteket találtak, amelyek a hiányzó alaphangokat kere­sik. A megtalált idegsejtek csak olyan hangokra reagálnak, amelyekben megvan egy bizonyos alaphang. És ezt érdekes módon akkor is megteszik, amikor maga az alaphang eltűnt a hangból. Az idegsejtek kitalálják a hiányzó alaphangot.

A beszélt nyelv is sokkal nehezebben érthető, mint ami­lyennek első hallásra tűnik. A hangok közötti határok nagyon

49

T ö b b e t é s s z e l

elmosódnak. Ráadásul az emberek sokszor hanyagul artiku­lálnak. A különféle nyelvjárások sajátosságai is külön kate­góriát képeznek. Az agy gondosan különválasztja egymás­tól a hangzatokat, és így a hanyagságot észre sem vesszük. A beszélt nyelvben mindig világos és egyértelmű hangokat hallunk, nem pedig „átmeneteket".

Az efféle átalakítások erre szakosodott központokban történ­nek. Amikor fülelünk, anélkül hogy észrevennénk, oda-vissza váltogatunk a zeneközpont és a mások nyelvének megfejtésével foglalkozó Wernicke-féle beszédközpont között. A belsőfülből az idegi ingerek kisebb kerülővel a talamuszon, az agy portá­sán át jutnak el az elsődleges hallókérgekbe (Al), amelyek az agy két oldalán, a halánték és a falcsonti lebeny közötti egyik barázdában rejtőznek. A szavakat a talamusz balra irányítja, az intonációt, a zenét, a kutyaugatást és a madarak csiripelését pedig jobbra.

A hangokat az agy két oldalán elemeikre bontják, hogy ki­hámozzák a jelentésüket. A Wernicke-féle területen felfedeztek olyan központokat, amelyek akkor aktivizálódnak, amikor egy szóban előfordul a „k" vagy az „s" mássalhangzó. Minden hangzó a saját idegsejtcsoportjait aktivizálja, amelyek idegi tevékenység alkotta láncreakció formájában, amikor kell, ma­gasabb jelentésű idegsejtcsoportokat aktivizálnak. Külön ideg­sejtek vannak például az „á" hangzóra és külön idegsejtek az „é" hangzóra.

A szókincsünkben lévő minden egyes szóra is van egy ilyen sejtcsoport. Amikor az ember egy mondatot hallgat, ezek a szócsoportok néhány tizedmásodperc alatt egyenként fel­villannak. Dieuwke de Goede, groningeni pszichológus 2007- ben felfedezte, hogy azok a sejtek, amelyek igékre reagálnak, tovább maradnak aktívak. A nyelvi tengerben világítótorony­ként egy másodpercig maradnak égve. Erre azért van szükség, mert egy ige pontos jelentésköre gyakran csak a teljes mondat

50

E gy d a l j á r a fe je m b e n

elhangoztával válik egyértelművé. „Futottak húsz kilométert" vagy „Futottak a pénzük után".

Az agy zenei oldalán hasonló folyamat játszódik le. Mi­után az A1 területen megtörtént a hang hangmagasság sze­rinti elemzése, a másodlagos hallókéreg (A2) van soron, hogy feltérképezze a hangfekvést, a dallamot, a hangerőt, az irányt és a hangban kifejeződő érzelmet. Az A2-ben a kutatók olyan idegsejtcsoportokat találtak, amelyek meghatározott interval­lumokban, illetve meghatározott zenei témákra és dallamokra reagálnak.

A zeneközpont és a Wernicke-féle beszédközpont tükörkép- szérűén a bal és a jobb agyfélteke halántéklebenyén található. Ez a nagyrészt szimmetrikusan felépülő agyféltekék legfel­tűnőbb aszimmetriája. Tehát a zene az agy számára a nyelv­hez hasonlít. Csen Lin, kínai kutató 2006-ban megvizsgálta, hogyan dolgozzák fel az agyféltekék a beszélt mandarint. A mandarinban a szavak jelentése a hangzók hangszínétől függ*. Rájött, hogy a nyelvet az agy, mintha zene volna, részben a jobb oldalon dolgozza fel. Mind a két agyfélteke aktívan fi­gyel a mandarinra, és a két agyféltekét összekötő kérgestesten keresztül élénk forgalom bonyolódik. Az agy számára tehát a nyelv és a zene szoros rokonságban állnak egymással. A kü­lönbség elsősorban a részszint különbségében rejlik.

Egy német kutatás, melyet 1998-ban Münsterben végeztek, kimutatta, hogy a zenészeknél - sokkal inkább, mint más em­bereknél - a zene a bal oldali auditív agykérget is aktivizálja. Ráadásul ez a hatás azoknál, akik fiatalabb korban kezdtek el muzsikálni, még erősebb. A jelek szerint a zenei képzés ha­

* A kínai nyelv tonális nyelv, tehát az egyes szótag kiejtésénél figyelni kell annak tónusára. A legelterjedtebb mandarin nyelvben négy tónus van, de főleg a déli nyelvek általában több (6-10) tónusú nyelvek. A tonális nyelveken kívül léteznek izoláló (például az angol) és agglutináló (például a magyar) nyelvek. (A szerk.)

51

T ö b b e t é s s z e l

tása, hogy a bal oldali agyfélteke is figyelni kezd a zenére. Ez valószínűleg a zenei részletek iránti „jobb füllel" párosul.

A hallókéreg mind a nyelvi, mind a zenei oldalon állandó mozgásban van, hogy rá tudjon állni az új hangokra, illetve új szavakra. Amerikai tudósok már a múlt század kilencvenes éveiben felfedezték, hogy a tengerimalacok egy új hangot tíz perc alatt felismernek, ha a hanghoz olyan elektromos sokkot kapcsolnak, amely kellemetlen érzést okoz, és így a hang érzel­mi töltetet kap. Agyban elhelyezett elektródákkal megállapítot­ták, hogy átrendeződött az állatok auditív kérge. Az idegsejtek, hogy reagálni tudjanak erre a hangra, módosították érzékeny­ségüket. A hangot regisztráló idegsejtek csoportja jelentős nö­vekedést produkált. A változás tartósnak bizonyult, mert pár hónappal később még mindig mérhető volt.

A kutatók feltételezése szerint ugyanennek a mechaniz­musnak köszönhető, hogy egy slágert már néhány hang után felismerünk, még akkor is, ha a helyiség zajos, és a hangot csak a háttérből halljuk. Mivel egy slágert gyakran ismételnek, és érzelmi töltettel bír, egyre több sejt reagál a dalra. Éppen ezért már egy minimális inger is elég a gyors azonosításhoz. A Wernicke-féle területen valószínűleg ugyanez játszódik le. Azokra a szavakra, melyeket gyakran hallunk, egy nagy létszá­mú idegsejtcsoport figyel, így az agy könnyen felismeri őket.

Azt mindenki elismeri, hogy a nyelv rendkívül fontos az em­berek számára. De miért fontos a zene az agy számára? Miért van, hogy egy gyerek olyan sejtekkel születik, amelyek már felkészültek Bach és Brahms hallgatására, vagy akár magára a zeneszerzésre? Miért tanított meg bennünket az evolúció a zene élvezetére? Erre a kérdésre még nincs igazi és meggyőző válasz, de már sejthető, merre kell keresgélni.

A kutatók a zenész agyát egy hímpáva farkához hason­lították, amely eredendően a külvilágnak üzen: Lám, ilyen

52

E g y d a l j á r a f e j e m b e n

életképesek a génjeim! Akinek ilyen díszes tollazata van, az bizonyára erős. Vajon a zongorista is valami hasonlót üzen? Valóban csak azért zenélünk, mert imponálni akarunk? Nem, hisz a zene agyban játszott szerepe még koránt sincs tisztázva, az viszont biztos, hogy ez is egy fontos tényező.

Kanadai kutatók megfigyelték zenét hallgató zenészek agyát és felfedezték, hogy - amint az evésnél, az ivásnál és a szexnél, ekkor is - aktivizálódtak agyukban a jutalmazó rend­szer központjai. Aktivitást tapasztaltak egyebek közt az agy nucleus accumbensnek nevezett területén és az orbitofrontális kéregben. Tehát az, aki azt bizonygatja, hogy számára „a zene olyan, mint egy falat kenyér vagy egy korty víz", valósághű leírást ad. De talán mégis az udvarlással és szexszel kapcso­latos asszociáció a legtalálóbb. Az éneklő állatok többnyire társkapcsolatra és párzásra törekednek. A természetben a zene elsősorban csábításra szolgál.

A hangnak megvan az a képessége, hogy erős vágyat és érzelmi kapcsolatot gerjesszen. Nem véletlenül költenek az autógyártók eurómilliókat arra, hogy modelljeik fontos alkat­részei, mint a motor vagy épp a csukódó ajtó kellemes han­got adjanak. Amikor a vevő autót vásárol, nemcsak a színre, a nyitható tetőre vagy a spoilerekre, hanem a jármű hangjára is figyel.

De a hang félelemkeltő és elviselhetetlen is lehet. Seth Horowitz, amerikai kutató tanulmányozta a csikorgó hango­kat - mint például azt, amelyet a táblán végighúzott köröm ad- és a félelemkeltő hangokat - mint például azokat a nagyon mély hangokat, melyektől feláll a szőr a hátunkon. Ezeket ad­dig csupaszította, amíg el nem jutott az érzelmi központokat, így az amigdalát ingerlő, egyszerű alaprezgésekig.

A ritmus és a dallam lehet vonzó, de taszító is. Ez a zenére és a nyelvre egyaránt érvényes. Egy mondat érzelmi jelentését nem

53

T ö b b e t é s s z e l

a szavakból, hanem a hanghordozásból érzékeljük. A beszéd­nek és a zenének közös az érzelmi kódja. És ez a kód nemzet­közi, vélik a lipcsei Max-Planck-Institut für Kognitions- und Neurowissenschaften kutatói. 2008-ban felkeresték a maffákat, ezt a Kamerunban elszigetelten élő etnikai csoportot. Ez az egyik utolsó népcsoport a Földön, amely nem ismeri a nyugati zenét. A kutatók nyugati zenéket mutattak nekik, és arra kérték őket, írják le, milyen érzelmi töltetet vélnek felfedezni azokban. Később nyugati kísérleti alanyoknak megmutatták a maffák ze­néjét és ugyanarra kérték őket. Bármilyen idegen is volt a zene a két csoport tagjai számára, világosan meg tudták különböz­tetni a vidám, a szomorú vagy a félelmet ébresztő részeket.

A magán- és mássalhangzók fontos szerepet játszanak az ér­zelmi kódban. Nagyon különböző agyterületeket aktivizálnak. A mássalhangzók a jobb oldali orbitofrontális kérget ingerük, egy olyan agyterületet, amely az élvezet megtapasztalásában játszik fontos szerepet. 2006-ban kanadai kutatók kimutatták, hogy a magánhangzók a jobb gyrus parahippocampalist és az amigdalát ingerlik, melyek közösen dolgozzák fel a félelemkeltő jeleket. Feltehetőleg az amigdala okozza, hogy ijesztő hang halla­tán lúdbőrözni kezdünk, miközben a gyrus parahippocampalis menekülési lehetőségeket keres. Mint később még látni fogjuk, ez utóbbi térképet készít a környezetünkről. Ezért ideális hely ez a gyrus (árok) a menekülési terv elkészítéséhez.

A zene ezzel a velünk született érzelmi kóddal játszik. A ze­nei képzés pedig komoly többlettudást biztosít. Az amerikai Northwestern Egyetem kutatói 2009-ben azzal a közléssel áll­tak elő, hogy a zenészek hibátlanul meg tudják ítélni, milyen érzelmi töltetet hordoz egy zenei töredék, és erre még olyankor is képesek, ha közben valami mással foglalatoskodnak. Ehhez sokkal jobb képességgel rendelkeznek, mint azok, akik nem részesültek zenei képzésben. Agyuk még egy egészen rövid, mindössze ötven milliszekundumig tartó zenei töredékben is

54

E g y d a l j á r a f e j e m b e n

képes megragadni az érzelmi töltetet. Minél magasabb az illető zenei képzettsége, és minél alacsonyabb életkorban kezdett el ta­nulni, annál hatékonyabban világít át az agya egy zenei töredé­ket. És ennek nemcsak a koncertteremben, hanem a hivatalban és az utcán is hasznát veheti. A társas kapcsolatokban kifejezet­ten jól jön, ha az ember gyorsan felfogja a többiek érzelmeit.

5. fejezet

Soha nem nyúlunk mellé

Az ember a nap minden pillanatában tudja, hol tartózkodik. Hol ta­lálható a teste az asztalhoz képest, és hol található a keze az asztalon lévő kávéscsészéhez viszonyítva. A térélmény fizikai tapasztalat.

Székem karfái az íróasztal szintje alatt vannak. A csuklóim a billentyűzet szélén nyugszanak, míg az ujjaim önállóan kere­sik az utat a billentyűk felett, hogy mindezt leírhassam. Elő­hívok szavakat, ők pedig megtalálják az azokhoz szükséges betűket a billentyűzeten. Az íróasztal a hivatal közepén áll.

A hivatal egy utcában található - gondolatban tovább tágí­tom a teret. A hátam mögött nagy robajjal elhalad egy szeme­teskocsi, majd befordul és eltűnik a sarkon. Ott egy platánok­kal tarkított terecske fekszik, a másik oldalon a Ceintuurbaan, majd az amszterdami Albert Cuyp utcai piac következik, ahol a halasstandok ezüstszínű makrélákat és ollóikkal csápoló rá­kokat árusítanak. Ott dolgoznak azok az árusok is, akik köz­vetlen a halasok mellett minden évszakban megpróbálnak rábeszélni, hogy fizessek elő valamelyik újságra. Semmilyen fáradságomba sem kerül, hogy mindezt magam elé képzeljem. Tulajdonképpen mindig tudom, a térben hol helyezkedem el. Csak amikor idegen helyen ébredek, akkor kényszerülök né­hány másodperces keresgélésre. A fejem radarként keresi a beazonosítható pontokat, hogy meg tudja határozni a helyemet

56

Soha n e m n y ú l u n k m e l l é

a világban. Hogy meg tudja határozni a tartózkodási helyemül szolgáló szobát az utcában, azt pedig a kerületben, majd a vá­rosban. Zavaros pillanatok ezek.

A tájékozódás valóban radarhoz hasonlít. Eszköz, amely szakadatlanul figyeli a test térben elfoglalt helyét, a testemet az asztalon lévő csészéhez képest, a testemet az utcához képest.

Ha tájékozódásra gondolunk, többnyire egy nagy egész­hez, egy várostérképhez vagy egy autópálya-hálózathoz vi­szonyított helymeghatározásra gondolunk. De legalább ilyen fontos tájékozódásunk legbelső köre, a házunkon, a szobán­kon belüli helymeghatározás is. Anélkül, hogy észrevennénk, az agyunkban működő radar itt is állandóan be van kapcsolva. Megfogom, és a számhoz emelem a teáscsészét, nyelek egy kortyot és visszateszem a billentyűzet mellé. Csak amikor a műveletet már különösebb gondolkodás nélkül elvégeztem, akkor teszem fel magamnak a kérdést, mit is csináltam az előbb. Becsukom a szemem és megismétlem a cselekedete­met. Elképzelve mindez pofonegyszerű, itt a kezem és itt a szomjúhozó szám, amott pedig a teáscsésze. A kezem odana­vigálja magát a csészéhez, aztán a csészével együtt a számhoz és vissza. És mindezt forró teával.

Mi történik valójában, amikor elhatározom, hogy feleme­lem a csészét az asztalról? Fenn, a homloklebenynéllebenynél, a fejem búbjához közel, a premotoros kéreg fordításvázlatot készít a tervről. A homlokból különféle cselekvési utasításokat kap, a másik oldalon lévő falcsonti lebenyből pedig térbeli in­formációk áramlanak felfelé. Mi áll a cselekvés kivitelezésének útjában? Ahhoz, hogy elérjem a csészét, ki kell kerülnöm a bil­lentyűzetet és az íróasztali lámpát, valamint a székem pozíció­jától függően az inaknak bizonyos szöget kell bezárniuk ahhoz, hogy a megfelelő irányba tartsam a kezem. Mihelyst elkészült a terv, lefordítódik izommozdulatokra. A váll a testhez nyomja a felsőkart, miközben a könyök kinyúlik, a csukló pedig füg­

57

T ö b b e t é s s z e l

gőlegesen elfordítja a kezet. Bonyolult „testgeometriára" van szükség ahhoz, hogy ki lehessen számítani, hogyan álljanak a csontok és az inak, ha meg akarom fogni a csészét. Vagy na­gyon sok tapasztalatra, mint annak a darusnak, aki állítása szerint, mindent érzésből csinál. Az embereknél is a nagyon sok tapasztalaton alapul a dolog.

Lenyűgöző látvány, amikor egy csecsemő életében először ösz- szeérinti egymással a bal és a jobb kezét, hogy megfogjon egy csörgőt vagy egy játékot. Az első találkozás véletlen, de néhány héttel később a két kéz már elválaszthatatlan párt alkot, és min­dent tud egymásról. Mozgás és játék formájában a csecsemő premotoros kérge őrült tempóban halmoz fel geometrikus tudást arról, hogyan mozogjanak a kezek, elérendő egymást vagy a környezetükben lévő tárgyakat. A csecsemő forogva és mászva tanul meg különbséget tenni a „közel" és a „távol", a „hátul", az „elöl" és az „aljával felfelé" között. Majd pedig amikor egy év múlva járni kezd, a „lenn" és a „fenn" között. Az ezután következő években testével arányosan nő a térre vonatkozó tudása. Mert amikor megnyúlnak a karjaink, más szögben kell tartani őket, hogy meg tudjuk vakarni magunkat, el tudjunk venni egy almát a tálról, át tudjunk sétálni a dívány és a dohányzóasztal között, le tudjunk menni a lépcsőn.

Az, hogy később ezeket a bonyolult mozdulatokat már nem tudatosan tesszük, abból ered, hogy az agy automatizálja őket. Máskülönben nem volnánk képesek olyan, látszólag egysze­rű, mégis összetett cselekedetekre, mint amikor az asztaltól a díványhoz sétálunk vagy lerohanunk a lépcsőn. Mindezek íntömegek által végzett, koordinált mozgások bonyolult soro­zataiból állnak. Ezek a sorozatok a premotoros agyban és a kis­agyban rögzülnek. A kisagy, melyet cerebellumnak is hívnak, a tarkónál, az okcipitális lebeny alatt terül el, és fontos szerepet játszik a berögzült szokásoknál és mozgásoknál.

58

Soha n e m n y ú l u n k m e l l é

A térérzék egy absztrakció, melyet az agy karjaink és lábaink automatizált geometriájából alkot meg. A tér pedig fizikai tapasz­talat. Nem véletlen, hogy a gyerekek szinte képtelenek nyugton maradni. Rohangálás, tánc, ugrálás, lökdösődés, matatás és pisz- kálás nélkül ugyanis nem alakul ki térbeli tájékozódás.

Egy egyszerű, de frappáns kísérlet megmutatja, hogy a térbeli gondolkodás milyen erősen kötődik még a felnőttek esetében is a fizikai mozgáshoz. Egy számítógép képernyőjén egyszerű térbeli formák jelennek meg párosával. Azt kell megítélnem, hogy azonosak-e vagy egymás tükörképei. A feladatot meg­nehezíti, hogy a képeken más és más szögben vannak elfor­gatva. A feladatot mennél hamarabb kell megoldani.

Érzem, ahogy dolgozik az agyam. Utólag a reakcióidőkből kiderül, miből is áll ez a munka. Mennél nagyobb szögben forgatták el egymáshoz képest a két formát, annál tovább tart annak megítélése, azonosak-e vagy tükörképek. Ez grafikusan is ábrázolható. Hogy elképzeljem magamnak, hogyan néz ki egy forma valamilyen másik szögben, az agyam a szó szoros értelmében körbeforgatja azt. Úgy, mint amikor egy karosszé­ket az ablakhoz viszünk. Egy másodpercig tart, míg egy tárgy hatvan fokot fordul, két másodpercig, míg százhúszat és háro­mig, míg száznyolcvanat. A térben való gondolkodás a fizikai mozgással kapcsolatos tapasztalatunkhoz kapcsolódik.

A tájékozódáshoz nemcsak térérzék, hanem gondos térké­pészet is szükséges. Csukja be a szemét és fordítsa el a fejét, a szoba pedig pontosan úgy fordul el Ön körül, mintha nyitva volna a szeme! A legtöbb ember csukott szemmel is pontosan meg tudja mutatni, hol áll az asztal és hol van a tévé, sőt még akkor is, ha tesz néhány lépést és megfordul a tengelye körül. Mások ezt már nehezebbnek tartják. Úgy tűnik, hogy ez a tulaj­donság a falcsonti lebenyen lévő idegsejtcsoport aktivitásának függvénye.

59

T ö b b e t é s s z e l

Agyunk különböző, testhez kötött vagy „egocentrikus" térképeket tárol a környezetünkről. Térképeket, melyek a tes­tünkhöz, valamint térképeket, melyek a fejünkhöz kötődnek. Ez utóbbi térképek azt írják le, mi található a bal, és mi a jobb oldali képmezőben. Hol áll az asztal, hol áll a lámpa, hol van a bejárati ajtó? A szoba bal oldalát ábrázoló térkép a jobb oldali agyféltekében található, a jobb oldalt ábrázoló térkép pedig a balban - az agyban minden funkció keresztezi egymást. A tér­képet villámgyorsan minden mozdulathoz hozzá igazítják. Az agykutatók ezt „térbeli frissítésnek" nevezik. Ha a teáscsésze balról jobbra tolódik a térben, akkor annak belső ábrázolása is a másik agyféltekébe tevődik át.

A nijmegeni Instituut voor Cognitie ezt 2005-ben mutatta ki. Majmokkal végzett kísérletekből kiderült, hogy amikor a szem ugrik egyet, a térbeli frissítés oly gyorsan történik, hogy mire a szem megérkezik, a térképek már az új helyzethez igazodnak. A látókéreg már akkor tudja, mit fog látni, amikor a szem még nem is küldött róla képet. Azok az emberek, akiknél az érintett agyterületek kevésbé aktívak, gyakran be is vallják, hogy a hét­köznapi életben másoknál rosszabbul tájékozódnak.

Fejünk iránya feltűnő hatással van térbeli gondolkodá­sunkra. Nézze csak meg egyszer, hogyan igazítanak útba az emberek! Nem néznek egymásra, hanem tekintetüket abba az irányba fordítják, amelyben a keresett tárgy található. Ha a le­írt útvonal a második mellékutcánál balra fordul, akkor a fejek is balra fordulnak. A fej efféle elfordítása nem udvariassági gesztus és a kommunikációt sem könnyíti meg, egyszerűen a tájékozódást szolgálja.

Bostoni kutatók 2006-ban felfedezték, hogy az agy jobban tud tájékozódni, ha abba az irányba néz, amelyről gondolko­dik. A kísérleti alanyokat egy forgatható irodai széken ültették a számítógép elé. A képernyőn olyan képeket mutattak nekik, amelyeket a közvetlen környezetükben, az egyetem területén

60

Soha n e m n y ú l u n k m e l l é

készítettek. A kísérleti alanyoknak ki kellett találniuk, melyik irányba készítette a fotós a képet és a székkel abba az irány­ba kellett forduljanak. Pontosan úgy, mint amikor valakitől megkérdezi az ember az utat. A teszt egy fordítási feladat: az agynak a helyi tájékozódást utcákon és tereken való tájékozó­dásra kell lefordítania.

A kísérleti alanyok képernyői délnek, északnak, keletnek és nyugatnak néztek, és egyértelműen azok a képek jelentet­ték számukra a legkisebb problémát, amelyek ugyanabba az égtájba mutattak.

6. fejezet

Második utcánál jobbra, aztán balra

A fej tele van várostérképekkel. Ezek a térképek állandóan bővülnek és finomodnak. Néhány séta egy új városban és már egész szépen eltájékozódunk. Az agy egy térképész.

Saját városom: ismerek benne minden utcát, minden közt. Va­kon is eltalálok A-ból B-be, onnan pedig C-be. Az agyamban fantasztikus várostérkép van, ezt bizonyossággal tudom. De ha egy turista szeretné tudni, épp hol van, az agyam furamód kép­telen eligazodni a kezében szorongatott turistatérképen. A ke­zem ügyetlenül elsiklik a templom mellett, keresztbe átvág egy parkon és rámutat egy csomópontra. Valahol itt állhatunk.

A legtöbb ember nehezen boldogul a várostérképekkel. Ebben semmi meglepő nincs, hiszen a fejünkben lévő ta­pasztalati térképek nagyon különböznek a papírtérképektől. Például nem felülről, hanem az utcák felől készültek. Aki ki­gondol magának egy városon átvezető útvonalat, utcákat és csomópontokat lát maga előtt. Nem madártávlatból, hanem a saját szemszögéből. Hogyan készítjük a térképeket, és hogyan tájékozódunk rajtuk?

Az előző fejezet a testhez kötött (egocentrikus) térképek­ről szólt, amelyeket arra használunk, hogy felemeljük a te­

62

M á s o d ik u t c á n á l j o b b r a , a z t á n b a l r a

áscsészét, vagy éppen úgy sétáljunk át a szobán, hogy köz­ben ne lökjük fel a székeket és a lámpákat. Ez a fejezet az allocentrikus térképeket írja le, amelyeket az agy a nagyobb távolságokra való tájékozódásra használ. Ezek olyan térképek, amelyek testünktől függetlenek, és amelyeken magunkat lát­juk, amint sétálunk. Ezek a térképek, amelyek sokban hason­lítanak az épületekről és városrészekről készült térképekre, fontos szerepet játszanak a távolabbi külvilággal kapcsolatos tájékozódásban.

Nemcsak az emberek, de az állatok is rendelkeznek ilyen mentális térképekkel. Amerikai és izraeli kutatók 2005-ben megvizsgálták, hogy a pompás királylepkék hogyan hatá­rozzák meg Kanadából Mexikóba vezető útjukat. Ezt a 4500 kilométert - amelyre egy embernek legalább egykilónyi tér­képet kellene magával cipelnie - a néhány gramm súlyú rovar „megérzés" alapján teljesíti. A pompás királylepke a széllel viteti magát és a Napot használja iránytűként. Megkönnyíti a dolgát, hogy ez a faj már évezredek óta használja ezt az út­vonalat; magyarán bele van programozva a fejébe.

A hangyák is figyelemre méltó tájékozódási képességgel rendelkeznek. Nem távolodnak el túl messzire hazulról, de minden irányba elbarangolnak, és mindig szépen haza is ta­lálnak a bolyba. Erre az teszi képessé őket, amit a tudósok „útvonal-integrációnak" neveznek: megjegyzik, hogy egy bi­zonyos irányba hány lépést tettek. Ön is könnyen bizonyossá­got szerezhet erről. Emelje fel a hangyát, tegye le egy méterrel arrébb. Az visszasétál a bolyhoz, eljut a bejáratig, ott viszont már nem tudja, merre hány lépés. A helyzetet úgy oldja meg, hogy addig sétál koncentrikus körökben, amíg meg nem találja a bejáratot.

A hangyáknak tehát nem méterszámlálójuk, hanem lépés­számlálójuk van. Ez akkor derült ki, amikor a kutatók meg­

63

T ö b b e t é s s z e l

változtatták néhány hangya lábainak hosszát. Vagy levágtak a lábukból vagy meghosszabbították azokat. Rövid lábakkal a hangyák túl rövid távolságokra mentek és ott megálltak, hosz- szú lábakkal pedig elmentek a boly mellett. Tehát számolják a lépéseiket.

A méhek, amelyek természetesen nem tudnak lépést szám­lálni, a szemükkel tartják fejben a távolságot. Fix útvonalakon repülnek és a mozgás mennyiségét mérik.

A németországi Tübingenben működő Max-Planck-Institut für biologische Kybernetik (Biológiai Kibernetika Intézet) kuta­tói emberek számára eszeltek ki hasonló kísérletet. Hogyan ta­lálnak vissza az emberek a kiindulópontba, ha megzavarjuk a sétájukat? Ennek kiderítésére a kutatók számítógép-képernyők elé ültették a kísérleti alanyokat és az egér segítségével egy virtuális városban kellett sétálniuk. Az utcák labirintusában kétféleképpen tájékozódhattak: vagy az útjukba eső azonosítá­si pontok (házak és emlékművek) alapján, vagy a horizont és a háttérben lévő hegyek révén, melyekkel be tudták azonosítani, milyen irányba haladnak.

Egy idő után a kutatók észrevétlenül egy negyeddel el­fordították az utcatérképet, és így az utcák más égtájak felé vezettek. A kísérleti alanyok egy részének ez semmiféle prob­lémát sem jelentett, mert nyilván kizárólag a helyi azonosítási pontok szerint tájékozódtak. Mások inkább az irányérzékükre bízták magukat és eltévedtek. De amikor a kutatók eltávolí­tották a hátteret, kiderült, hogy azok, akik kezdettől a hegyek alapján tájékozódtak, minden további nélkül át tudtak váltani az azonosítási pontok alkotta rendszerre, és megtalálták a he­lyes utat. A jelek szerint tehát az emberek fejében különböző típusú térképek vannak. Hogy azok közül melyiket részesít­jük előnyben, személyenként változó. De ha az egyik térkép csődöt mond, gond nélkül átváltunk egy másikra.

64

M á s o d ik u t c á n á l jo b b r a , a z t á n b a l r a

Ahogy a pompás királylepkék, úgy az emberek is képesek arra, hogy a széliránnyal kapcsolatos érzékük alapján tájéko­zódjanak. Emellett úgy is meg tudják jegyezni, melyik útvo­nalon haladtak, mint a hangyák. De az emberek még ennél is többre képesek. Egy bonyolult városban is megtalálják az utat. Ki tudnak találni egy új útvonalat, amelyen még sohasem jár­tak. Ilyenkor az agy egy harmadik típusú mentális térképet, egyfajta bővített várostérképet használ. Egy ilyen utcatérkép magától jön létre. Elég néhány órát sétálgatni egy idegen vá­rosban ahhoz, hogy összeálljon bennünk a térkép alapja.

A mentális térképek azonosítási pontokon alapulnak és azokat az agy automatikusan rögzíti. Ezt erősítette meg egy nijmegeni vizsgálat, amelyben az F. C. Donderscentrum agykutatói azt a feladatot adták a kísérleti alanyoknak, hogy sétálgassanak egy virtuális múzeumban. Egészen pontosan az volt a feladat, hogy a termeken és folyosókon át bolyongva keressenek olyan tár­gyakat, amelyek tetszenek a gyerekeknek. Egy nappal később a kísérleti alanyokat agyszkennerbe fektették, ahol a különböző tárgyakat újra megmutatták nekik. Mi derült ki? Azok a tárgyak, amelyek csomópontokon és oldalfolyosóknál álltak, sokkal job­ban megmaradtak az emlékezetükben, mint a többiek.

Anélkül hogy észrevennénk, az agy egy útvonal kulcspont­jain azonosítási pontokat állapít meg. És ha egy csomópontot vagy teret egyszer megjelöl, akkor azt, ha ismét útjába kerül, hibátlanul felismeri. Los Angelesben dolgozó amerikai tudó­sok olyan sejteket fedeztek fel a gyrus parahippocampalisban, amelyek csak akkor aktivizálódnak, ha egy bizonyos utcán vagy téren vagyunk, vagy ha egy bizonyos tereptárgyat lá­tunk, például egy feltűnő sarokházat vagy egy szobrot. Ilyen­kor a kószáló turista egy pillanatra rádöbben: „Itt már jártam"- és az agya összeköti ezt és az ezt megelőző azonosítási pon­tot. Az agyban így keletkező utcatérkép nagyon hasonlít egy csomópontok (az azonosítási pontok) és vonalak (az utcák)

65

T ö b b e t é s s z e l

alkotta hálóra. Mennél jobban megismerjük a várost, annál finomabb szövésű lesz a háló.

Egy ilyen hálóval a fejben meg tudjuk tervezni két tetsző­leges pont között az összeköttetést. Ezt egyszerűen úgy csi­náljuk, hogy gondolatban addig járunk le s fel az azonosítási pontok között, amíg nem találunk valamilyen összeköttetést. Ismerünk egy útvonalat A-ból B-be, majd C-be és egy másikat B-ből C-be, majd D-be. Mivel az utak egy ponton metszik egy­mást, meg is van az útvonal: ABCD.

De hogyan tudja az agy pontosan megjegyezni, mekkora távolságot tettünk meg és a kiindulóponthoz képest milyen irányban vagyunk? Es hogyan lehetséges az, hogy a mentális térkép olyan helyeket is leír, ahol még sohasem jártunk?

Az agy képes térbeli képet alkotni egy zárt háztömb bel­sőudvaráról. Azt persze nem tudom, hogyan néz ki. Azt vi­szont el tudom képzelni, hogy az egyik utcán bemegyek egy kapun, átmászok valamilyen kerítésen, a háztömb túloldalán pedig kimegyek az átellenben fekvő utcára. Ezt úgy tudom elképzelni magamban, hogy egy pillanatra sem hagy cserben a tájékozódási képességem. A háztömb belsejében lévő minden pontról tökéletesen természetes térbeli elképzelésem lehet. Ez bizony furcsa.

Az agy a tapasztalatokat rendezgeti, arra viszont nincs szeme, ami hiányzik. Egy új dallam vagy egy új szín- vagy ízkombináció képes érzelmileg felkavarni bennünket, pedig amikor ez a tapasztalatunk még hiányzott, nem éreztük a hiá­nyát. Arról, amit nem ismerünk, nem is tudunk gondolkodni. Nincs róla elképzelésünk.

Az elképzelések az érzékszervi ingerek hálózatai, olyan szemek, melyek láncolattá kapcsolódnak össze. Hogyan tud az agy láncolatot teremteni hiányzó láncszemekből? Hogyan rendelkezhetünk elképzeléssel egy olyan helyről, ahol még sohasem jártunk?

66

M á s o d ik u t c á n á l j o b b r a , a z t á n b a l r a

Tájékozódási képességünk számos tulajdonságát nehezen ér­tettük meg, amíg 2004-ben norvég kutatók fel nem fedeztek egy térképet alkotó sejthálózatot. Ezen a térképen az agy egé­szen pontosan le tudja olvasni, éppen hol tartózkodunk. Vagy hol nem tartózkodunk. Ezek a „rácssejtek" az entorhinális kéregben, közvetlen a hippokampusz mellett, egy olyan, ten­geri csikó alakú agyterületen találhatók, amely az emlékezet kapujának funkcióját látja el. A rácssejtek reagálnak a moz­gásainkra és minden lépésnél néhány sejtnyivel eltolódik az aktivitás. Es ugyanez történik, amikor képzeletben változta­tunk helyet. Mi lehet e fal túloldalán? A rácssejteknek hála el tudjuk képzelni, akkor is, ha még sohasem jártunk odaát.

A rácssejtek felfedezése révén egy fokkal egyszerűbb lett annak megértése, hogyan mérnek fel az emberek egy megtett útszakaszt. Van ugyanis egy belső lépésszámlálónk, amely mozgásainkat „berajzolja" az agyban található alaptérképre. Az útvonal-integráció alapját a rácssejtek képezik, de a men­tális utcatérképek megalkotása is ezek feladata. Az a város­térkép, melyet az azonosítási pontok mellett elhaladva meg­alkotunk magunknak, szó szerint olyan, mintha a rácssejtek alkotta térképre rajzolták volna.

„Ebből is látszik, hogy agyunkban a dolgok néha nagyon egyszerűen vannak megszervezve" - mesélte nekem lelkesen Öle Jensen 2006-ban. „A rácssejtek magyarázatot adtak sok olyan jelenségre, amelyeket addig nem értettünk." 2006-ban Jensen a rácssejtekkel kapcsolatban Nijmegenben végzett ki­egészítő kutatást.

A rácssejtek hatósugara néhány száz méteres lehet. És ami­kor az ember beszáll a kocsiba és a város egy másik részébe autózik, a rácssejtek egyszerűen újrakezdik a dolgot. Mintha vennénk egy új térképet.

A rácssejteket valószínűleg nemcsak arra használjuk, hogy eligazodjunk az utcán, hanem a tájékozódás és a térbeli fel­

67

T ö b b e t é s s z e l

ismerés elvont formáira is. Például a számolásnál. Nem vé­letlen, hogy manapság annyi pedagógus hangsúlyozza, mi­lyen fontos a motoros fejlődés a gyermekek kognitív fejlődése szempontjából. Azok a gyerekek, akik túl keveset másznak, rohangálnak és kerékpároznak, nem olyan jók a számolásban. A mozgás segít az agynak a térbeli tájékozódás fejlesztésében, utána pedig a számolás is könnyebben megy. Az ötből hármat eredményét ugyanis úgy is felfoghatjuk, mint öt lépés jobbra és három lépés balra.

Ha egy gyermek térbeli tájékozódása nem fejlődik kellő­képp, mindenféle kognitív problémák keletkezhetnek. Az ilyen gyerekeknek memóriaproblémáik vannak, nehezen ismerik fel az összefüggéseket, nem igazán érzik az olyan fogalmak, mint a jelen és a múlt jelentését, nehezen áll össze számukra az események sorrendje, és hogy egy eljárás során hogyan követ­keznek a lépések, először levetkőzni, aztán mosakodni, majd felvenni a pizsamát és végül fogat mosni. A hagyományos óra leolvasása is problémát jelenthet számukra. A térlátás hiánya következtében tapasztalható nehézkes tájékozódás gyakran diszkalkuliával párosul, azaz a gyereknek nehézséget okoz a számolás és minden reáltantárgy.

Az agy pontosan úgy méri fel az útvonalakat, mint amikor ut­catérképet rögzítenek egy elektronikus navigációs rendszer­ben. Az agy csomópontról csomópontra halad. Az embernek tulajdonképpen már évszázadok óta van egy GPS az agyában. De meddig használjuk még, ha erre a célra ma már elemes készülék is a rendelkezésünkre áll? Aki bekapcsolja a GPS-t, kikapcsolja az agyában működő navigációs rendszert. Ez olyan, mint amikor az ember valaki másra bízza magát, hagy­ja, hogy valaki mutassa neki az utat - mondjuk egy kórház folyosóin. Engedelmesen követem az illetőt a csapóajtókon és lépcsőkön át, beszállok vele a liftbe. Ez rendben is van, de mi

68

M á s o d ik u t c á n á l j o b b r a , a z t á n b a l r a

történik, ha egyedül kell visszamennem az autóhoz? Ilyenkor cserbenhagy a tájékozódási képességem. Választások hiányá­ban („itt most jobbra vagy balra kell mennem?") az agy nem rendelkezik azonosítási pontokkal. Nincs térképe, a gyrus parahippocampalis megtagadja a szolgálatot.

Aki elektronikus navigációs eszközt használ, a következő alkalommal kiszolgáltatottá válik. íme, az ideális piaci mo­dell, melyben az emberek önként lemondanak az önállósá­gukról.

Vajon a tájékozódási képességünkkel is az történik majd, mint a fejszámolással? A számológép megjelenése után gya­korlás hiányában szemmel láthatólag gyengült az emberek fejszámoló képessége. Vajon 2020-ban ugyanolyan nehezen tájékozódunk majd, mint amilyen nehezünkre esik ma már az, ha ki kell vonni 32,21 méterből 16,87 métert?

Hanspeter Mallott, biológus, a németországi Tübingenben dolgozó professzor, az emberi navigációs rendszer kutatásá­nak élenjárója nem tart ettől. Kérdésemre ezt válaszolta: „Meg­nyugtathatom, hogy a mi navigációs rendszerünk épp eleget gyakorol. Nemcsak útközben végzünk navigációt. Odahaza, a munkahelyen és a boltban is navigálunk. Amikor az ember keresi az utat a hipermarketben, az agya ott is térképre szorul. Különben hogyan találja meg a cukrot és a sót? Erre nem hasz­nálhat GPS-t. így agyunk tréningben marad."

Még szerencse, mert mi is lenne velünk ezen ősi képessé­günk nélkül? Mentális GPS-ünk az agy mélyén lapul, közvetle­nül olyan alapvető funkciók mellett, mint a testhőmérséklet- és az alvásszabályozás. Evolúciós szempontból az ember navigáci­ós rendszere valószínűleg ősrégi. Mallott szerint annyira, hogy a térbeli tájékozódás képezi minden memóriaforma alapját. És állítását tények sora támasztja alá. Amikor jegyzetelünk, szíve­sen firkáljuk össze a lapot nyilakkal és jelképekkel, így készítve magunknak egyfajta emlékeztető térképet. A bevásárlólista

69

T ö b b e t é s s z e l

memorizálásának egyik bevált módja, hogy gondolatban az árukat elosztjuk a lakás helyiségei között. A borsót a hálószo­bához, a vajat a konyhához, a sonkát a vécéhez, a krumplit a nappalihoz rendeljük. Aztán amikor az üzletben vagyunk, át­sétálunk a lakáson és eszünkbe jutnak a különféle árucikkek. Az emberi agy egy térképész.

7. fejezet

Már ilyen késő van?

Reggel az agy pontosan ébreszti magát. Kevesebb, mint egy perccel az ébresztőóra előtt. Az agyban különböző órák vannak, melyek néha ellentétbe kerülnek egymással Az idősebbeknél egyszerre múlik gyor­sabban és lassabban az idő.

Németország felett lemegy a Nap, és szűk négy órával később Indiában ismét felkel. A nap ujjongva köszönti az újabb reggelt, de az agyam még éjjelre van állítva. Aludni szeretne. A jobb és bal oldali repülőgépüléseken állítgatják az órákat. Mintha utastársaim így akarnának lépést tartani a rohanó idővel. Hi­ábavaló fáradság, a biológiai óra ugyanis nem áll át. Odabenn makacsul úgy ketyeg tovább, mintha még otthon lennénk. És úgy is érezzük, mintha az agylebenyeink Hollandiában ma­radtak volna. Nehezünkre esik a gondolkodás, a szempilla újra meg újra leesik, a gyomor nem kívánja a reggelit.

Jetlag, azaz időzónaváltás-szindróma. Kevés ember akad, aki egy hosszú transzatlanti repülés után ne szenvedne tőle. Húsz transzatlanti utasból tizenkilenc energia- és késztetéshiánnyal küzd, összezavarodik az alvás-ébrenlét ritmusuk, és e zavar akár két hétig is eltarthat. Aki nagyon sokat ül repülőn, hosszú távon akár neurológiai torzulásokra is számíthat, fedezték fel a Bristoli Egyetem kutatói 2001-ben. Átvilágították húsz egészsé­ges légiutas-kísérő agyát, és azt állapították meg, hogy a normá­

71

T ö b b e t é s s z e l

lisnál kisebb a homloklebenyük. Gyengébb volt a stewardessek vizuális memóriája is.

Ebbe persze a hosszú repülésekre jellemző nyomasztó légkör és a mozgástér hiánya is belejátszik. Mégsem kérdé­ses, hogy a jetlag elsőszámú oka az időeltolódás. A panaszok mennyisége és súlyossága az átrepült időzónák függvénye. A panaszok sok hasonlóságot mutatnak azokkal, akik váltott műszakban dolgoznak, és nappaliról éjjeli műszakra váltanak. Az agy nem igazán tud mit kezdeni az óraátállítással. A pana­szokat nem is annyira az éjjeli nyugalom hiánya, mint inkább a rendszer felborulása okozza.

Curt Richter, amerikai pszichológus már a hatvanas évek­ben feltételezte, hogy valahol a fejünkben egy ébresztőóra ke­tyeg. Egy vekker, ami a testünket és a lelkünket szigorú nap­pal-éjjel ritmusra kényszeríti, és amivel nem szabad tréfálni. Azóta már tudjuk, hogy a fejünkben egész sor óra ketyeg. Egé­szen más időegységekkel működő órák. Van, amelyik másod­percekben, van, amelyik években számlál. Először is ott van az életrajzi óra, amely az időt hetekben, hónapokban és években méri. Az emberek gyakran érzik úgy, hogy életük egyre gyor­sabban telik, hogy az évek egyre gyorsabban röppenek tova. Ez egyfajta érzékcsalódás, amelyet az okoz, hogy az életrajzi óra nem valódi óra, amely ténylegesen méri az időt, hanem az idő emlékek alapján történő rekonstrukciója. Minél több emléket rögzítünk egy adott időszakban, annál nagyobb teret foglal el az érintett időszak az életrajzi időskálánkon.

Szinte mindenkinek a huszadik életéve körüli időszakból van a legtöbb emléke. A memória akkor működik a legjobban- és ami még fontosabb -, abban az életszakaszban a leggya­koribb, hogy valamit először teszünk. Akkor jön az első ko­molyabb kapcsolat, akkor költözünk el a szülői házból, akkor megyünk önállóan nyaralni. Sok későbbi emlék az első tapasz­talatok ismétlődése, és emiatt nem is rögzül olyan élesen.

72

M ár i l y e n k é s ő v a n ?

Ha így vissza tudunk lapozni életrajzi memóriánk fotóal­bumában, akkor az azt jelenti, hogy a memóriában rejtőznie kell egyfajta naptárnak. így vagy úgy minden emlékről tud­juk, életünk mely szakaszában játszódott le. Pontosan tudjuk, hogy középiskolások voltunk, amikor először mentünk ope­rába. Vagy hogy az új porszívót a nyaralás előtt vettük. A San Diegó-i székhelyű Kaliforniai Egyetem kutatói 2009-ben arra a következtetésre jutottak, hogy ezt az időtudatot valószínűleg új idegsejtek alakítják. Napontaz idegsejtek ezrei születnek egy olyan zónában, amely mintegy keresztülszeli az agyat. Többek közt a memóriaközpont szerepét játszó hippokampuszban is.

A Torontói Egyetem kutatói 2007-ben egereknél felfedezték, hogy az új idegsejtek az első négy hétben rendkívül fogéko­nyak az ingerekre. Mohón kapcsolódnak minden környezetük­ben működő, egyéb aktív idegsejthez. Számukra ez létkérdés, hisz elpusztulnak, ha nem sikerül új kapcsolatot létesíteniük, és így nem kapnak ingert más aktív sejtektől. Azok az aktív idegsejtek, amelyekkel kapcsolódást létesítenek, a pillanat ese­ményeit rögzítő idegsejtek. Az új sejtek tehát olyan hálót fon­nak, mely a közelmúltra vonatkozó emlékeket köti össze. Az ilyen hálók képezik emlékezetünk alapját (a 35. fejezetben még részletesen szólunk róluk). Amikor később visszaemlékszünk valamire életünk valamelyik szakaszából, a háló más emléke­ket is aktivál ugyanabból az intervallumból, és így keletkezik az időkép.

Idősebbek gyakran érzik úgy, hogy repül az idő, miközben akár olyan érzésük is lehet, hogy az óra egyre lassabban jár. Erre is van magyarázat. A fejünkben egy olyan óra is műkö­dik, amellyel néhány percet vagy akár egy egész órát is mérni tudunk. Rá sem kell pillantanunk az óránkra, mert az „in­tervallumórának" köszönhetően érezzük, mennyi idő telt el. Ahogy halad előre az életünk, ez az intervallumóra egyre

73

T ö b b e t é s s z e l

lassabban jár. Ennek oka, hogy az agyban a dopamint terítő hálózathoz kötődik. E rendszer aktivitása tízévente hat szá­zalékkal csökken. így az óra egyre lassabban jár, és nő az ér­zésen alapuló idő.

Az intervallumórát nemcsak az életkor, hanem az érzelem is befolyásolja. Minél rosszabbul érezzük magunkat, annál las­sabban jár az óra, és annál hosszabbnak érzünk egy percet.

A Holland Vasutak Piackutató és Tanácsadó osztályán dol­gozó szakemberek 2006-ban megvizsgálták, hogyan élik meg az utasok a várakozási időt. Stopperrel a kezükben ott álltak a peronon a Twentei Egyetem diákjai és figyelték a várakozó uta­sokat. Amikor megérkezett a vonat, megkérdezték tőlük, hogy érzésük szerint mennyi ideig tartott a várakozás. A megadott várakozási idő átlagosan két és félszer magasabb volt, mint a va­lóságos. Négy perc tíz percnek tűnt a várakozó utas számára.

A kávé, a cigaretta, a háttérzene, a meleg ruha és mind­azok a kellemes érzetek, amelyek növelik az agyban a dopamintermelést, megrövidítik az érzésen alapuló időt. A skizofréniában szenvedő emberek, akiknél jelentősen nő a dopamintermelés, úgy érzik, hogy a világ őrült tempóban száguld. Bosszúság és stressz esetén épp a fordítottja történik, csökken a dopaminérzékenység, és úgy érezzük, hogy az idő vánszorog.

Az érzelmi időt az is befolyásolja, mennyire figyelünk az idő múlására. Aki a postahivatali sorban öt másodpercenként megkérdezi, mikor kerül már sorra, jócskán megnyújtja az érzelmi időt. Akár még egy bögre tej felforralása is végtelen hosszúságúnak tűnhet, és amikor az ember - érzése szerint - egy pillanatra otthagyja a gáztűzhelyet, már ki is futott a tej.

Ha valamit élvezünk, és azt szeretnénk, hogy minél tovább tartson, szinte rohan az idő. Ha benn rostokolunk a dugóban, várakozunk a peronon vagy a pénztárnál, agyunk megnyújtja a várakozási időt. Épp amikor amúgy is tűkön ülünk - ez az

74

M á r i l y e n késő v a n ?

érzelmi idő paradoxona. A kígyó a saját farkába harap, ha va­lami unalmas, úgy tűnik, hogy sokáig tart, és ettől csak még unalmasabb lesz. De aki túlteszi magát a bosszúságon, és el­fogadja, hogy az ember lépten-nyomon akadályokba ütközik, ki tud törni ebből az ördögi körből. Sokan, akiket a dugó rend­szeresen várakozásra kényszerít már alkalmazkodtak ehhez. Beállnak arra, hogy csak araszolva halad a sor, és titokban még élvezik is a dolgot. Minőségi időként élik meg. így - belső órá­juk szerint - kevesebb időt pazarolnak a dugóra.

Belső időérzékelésünk leggondosabbika a milliszekundum óra. A 4. fejezetben már leírtam, milyen tökéletesen tölti ki az agy a ritmusból hiányzó ütemeket. A zenészek az általuk játszott hangok ütemezésében kisebb eltéréseket eszközölnek, hogy így vigyenek némi plusz feszültséget a játékukba. A gyakorlott koncertlátogatók azonnal észreveszik és élvezettel hallgatják ezeket. Nem csoda, hogy erre képesek vagyunk. Az agy belső kommunikációja ugyanis teljes mértékben ettől a belső ütemezéstől függ.

A testünkben lévő órák többsége 24 órás időszakra van be­állítva. 2006-ban washingtoni kutatók felfedezték, hogy az egereknek még a szaglókérgében is van egy ilyen 24 órás óra­szerkezet. Ennek köszönhető, hogy az egér orra éjjel sokkal ér­zékenyebb, mint nappal, amikor alszik. Az embereknek nincs ilyen „orrórájuk", de az Oregon Health and Science Egyetem kutatói 2006-ban felfedeztek egy önálló órát az emberi vesék­ben. Ez az óra éjjel csökkenti a vizelettermelést. Feltételezhető, hogy az agyban és az emberi test többi részében is működik egy sor 24 órás óraszerkezet. Hőmérsékletet, emésztést, sza­porodást, stresszt és természetes alvást, illetve ébredést sza­bályozó órák. Az alvást és az ébredést a tobozmirigyből, az agy legfontosabb hormonmirigyéből irányítják. Amikor le­száll az est, és beköszönt a sötétség, a tobozmirigy terjeszteni

75

T ö b b e t é s s z e l

kezdi a melatonin nevű alváshormont, és ettől álmosodunk el. Amikor késő éjjelig nézzük a tévét, csökken a melatonin termelése, és kikapcsolódik az inger, amely ágyba szeretne küldeni bennünket. Éjszaka csökken a test hőmérséklete. Fél órával azelőtt, hogy az éjjeliszekrényen megszólal a vekker, az agy ismét magasabbra veszi a hőmérsékletet és a vérben lévő hormonok alkalmazkodnak, egyebek közt azért, hogy megin­dulhasson az emésztés.

A tobozmirigyet irányító agyóra - ez a Curt Richter által feltételezett vekker - a legfőbb óránk. Egy gabonaszem nagy­ságú szerv, amely az agy szívében, a hipotalamusz aljánál ta­lálható - a szuprakiazmatikus mag. Ezt a vekkert azóta már az utolsó fogaskerékig szétszerelték és megvizsgálták.

A hipotalamusz az autonóm idegrendszer révén irányítja a test egyensúlyát (gondoljunk csak a szívverésre), illetve azzal, hogy gondoskodik a közelben lévő agyalapi mirigy termelte hormonok véráramba kerüléséről. Az agy mélyén, valamivel az agytörzs felett található.

A szuprakiazmatikus mag tízezer sejtből áll, melyek mindegyike egy apró vekkert alkot - vagy tán helyesebb, ha homokórát mondunk. A biológiai óraszerkezetünket alkotó idegsejtek úgy mérik az időt, hogy éjjel két fehérjét termel­nek, melyeket nappal lebontanak. A fehérjék a tudósoktól a keresztségben a Period és a Timeless* nevet kapták. A New York-i Rockefeller Egyetem tudósainak 2006-ban úgy sikerült nyomon követniük a sejtben lévő Periodot és a Timelesst, hogy fluoreszkálóvá tették őket. így elsőként figyelhették meg, mi történik pontosan. Ezt praktikus okokból nem emberekkel, hanem gyümölcslegyekkel tették, de az elv minden további nélkül összevethető.

Hogyan működnek azok a homokórák, amelyek időérzé­künk alapjait képezik? A vizsgálat lenyűgöző filmfelvételeket

* Angol: period: idő(szakasz), timeless: időtlen. (A szerk.)

76

M ár i l y e n k é s ő v a n ?

produkált. Látjuk, ahogy az est beköszöntével a két fehérje kiszabadul a sejt citoplazmájában. A molekulák kettesével ösz- szekapcsolódnak és egymásba fonódva körbe-körbesodród- nak. Hat órán át semmi sem történik. Aztán az éjszaka vé­gén következik egy olyan jelenség, amelyet leginkább talán a kukoricapattogatáshoz hasonlíthatnánk. Az összefonódott molekulák szétpukkanva különválnak és Timeless és Period ismét kiszabadulnak. Hat órán át tartó „párkapcsolatuk" alatt kissé módosul a szerkezetük, és ennek eredményeképp most be tudnak hatolni a sejtmagba. Ott kikapcsolják azokat a géne­ket, amelyek a termelésükről gondoskodnak. A csap elzáródik, és a nap folyamán fokozatosan csökken az anyagok koncent­rációja. Amikor elfogy a fehérje, megfordítják a homokórákat és a folyamat ismét kezdődik elölről.

2006-ban washingtoni kutatók felfedezték, hogy a különbö­ző sejtek 24 órás ciklusában előforduló kis eltérések úgy szink- ronizálódnak, hogy meghatározott időpontokban a sejtek egy VIP-nek (vazoaktív intesztinális peptid) elkeresztelt jelzőanyagot bocsátanak ki. A polipeptid ugyanarra a ritmusra állít be min­den sejtet.

Apró mérete ellenére a szuprakiazmatikus mag komoly hatást gyakorol a magatartásunkra. Japán kutatóknak 2001-ben sike­rült egy patkánynál láthatóvá tenni, hogyan ketyeg a biológiai órája. Úgy manipulálták az idegsejteket, hogy az időszervecske „éber állapotban" fényt bocsásson ki. Rendkívül gondos mun­kával üvegszálas vezetéket vezettek a rágcsáló agyába, és ily módon meghatározott időpontokban látni lehetett, hogyan gyullad, majd huny ki a fény. Amikor kigyúlt a fény, azt látták, hogy az állat kicsivel később felébredt, amikor kihunyt, az állat elkezdett lefekvéshez készülődni. Egy patkány, amelybe beül­tették a szomszédja szuprakiazmatikus magját, átvette a másik állat napi ritmusát. így lehet az elsőnek aktivizálódó egeret úgy

77

T ö b b e t é s s z e l

átalakítani, hogy utoljára feküdjön le. Ha a szuprakiazmatikus magot embereknél is át lehetne ültetni, az éjjeli baglyokból haj­nalban kukorékoló kakasokat lehetne csinálni, és fordítva.

A vakoknak nehézséget okoz, hogy napi ritmusukat a világ többi részéhez igazítsák. A szemben különleges fényérzékeny sejtek mérik a nappali fény összmennyiségét. A vakoknál ezek a sejtek általában ki vannak kapcsolva.

A hatvanas években kísérleti alanyokat heteken át föld alá zártak és elkülönítettek egymástól, hogy megvizsgálják, mi­lyen hatást gyakorol mindez a lelkűkre. A vakokhoz hason­lóan hajlamosak lettek arra, hogy a napot 26 órásra nyújtsák. A jelek szerint a napfény fontos szerepet játszik abban, hogy a biológiai óra hosszú távon a Nap járásához igazodjon.

A fényingereket letapogatva az idegi óraszerkezet reggel még olyankor is a napkeltéhez tudja igazítani magát, ha a szem­héj csukva van. Nemcsak az emberek, a macskák, a nyulak és a patkányok „használják" ily módon a hajnalt. Még a legyekről is megállapították, hogy belső órájukat a nappali fényhez iga­zítják. Talán a méheknek van a legérzékenyebb belső órájuk. Jeruzsálemi kutatók 2005-ben felfedezték, hogy ezek a rovarok nektárra vadászva egy nap tízféle virágot tudnak felkeresni. Ezt a nap ugyanazon időpontjaiban teszik, amikor a virágok a legodaadóbban kínálják nektárjukat. A betakarítási programon belüli eltérések ritkán haladják meg a húsz percet. A rovarok a Nap szerint tájékozódnak és belső órájukat használják.

A Földön élő összes állatnál működik a Naphoz való iga­zodás. Csak egyetlenegy kivétel akad, az üzletember, a Ho­mo sapiens mobilis. Ő ehhez egyszerűen túl gyorsan változtat helyet a földgolyón. Nála az eltérés nem percekben, hanem hosszú órákban mérhető, és az evolúció ezzel nem számolt. A szuprakiazmatikus mag ciklusa feléhez érve érzéketlen a fényingerekre, és nem érzékeli a hajnalban érkező jelet. Éppen

78

M ár i l y e n k é s ő v a n ?

ezért egy transzkontinentális utat követően néhány naptól- kivételes esetekben - két hétig is eltarthat, míg a biológiai óra alkalmazkodni tud.

Az éjszakai műszakban dolgozóknak is gondot okoz a szinkronizálás. Ezen nincs is mit csodálkozni, hisz aki éjjel is az ellenőrző monitornál ül, vagy az intenzív osztályon ügyel, összezavarja a biológiai óráját; egy nap megfeszített munka után kel fel a Nap. A következményekkel - alvászavar, inger­lékenység és összpontosításra való képtelenség - szemben bi­zonyos kórházakban és ellenőrző helyiségekben olyan világító rendszerekkel küzdenek, amelyek éjjel, az azokra jellemző fi­nom színkülönbségeket is beleértve, a napfelkeltét és a nap­nyugtát szimulálják.

Az amerikai Tennessee-ben lévő Vanderbilt Egyetem kutatói fiatal egereket heteken át éjjel-nappal éles lámpafényben tartot­tak, és felfedezték, hogy a szuprakiazmatikus magjuk elvesz­tette ritmusérzékét és visszamaradt a fejlődésben. Az idősejtek működése egyre nagyobb különbségeket mutatott. A kórházak koraszülött osztályain éjjel lekapcsolják a lámpákat. A koraszü­lötteknél így gyorsabb a súlygyarapodás.

Befolyásolható-e az embereknél a 24 órás óraszerkezet? Már kereskedelmi forgalomban is kaphatók olyan éles nappali fényt árasztó lámpák, amelyekkel az éjszaka dolgozó munkavállaló képes befolyásolni saját nappal-éjszaka ritmusát. Napszem­üveg segítségével el tudja érni, hogy a valódi Nap ne zavarja össze a mesterséges ritmust. Annak, aki nappali műszakból éj­szakaira vált, azt szokták tanácsolni, hogy a nappali ritmust 24 óránként, maximum háromórás lépésekben igazítsa hozzá.

A fénnyel való bűvészkedésen kívül, egy doboz melatonin- tabletta is segíthet a neurológiai óra átállításában. Az alvás­hormonnak az a funkciója, hogy elálmosítson bennünket, a szuprakiazmatikus mag pedig a termelés csúcspontját jelnek veszi, hogy itt az ideje lefeküdni.

79

T ö b b e t é s s z e l

Egy megfelelő pillanatban érkező extra adag fény vagy egy másik megfelelő pillanatban adott mesterséges melatonin- adag csodákra képes. Ezt a tanácsot kaptam évekkel ezelőtt Wop Rietveld, leideni kronobiológia professzortól. Azt java­solja, hogy tegyük ugyanazt, mint amit a többiek tesznek ab­ban az időzónában. Csak túlozzunk kicsit. Kora reggel tehát némi külön fényre és aktivitásra, este pedig plusz melatoninra van szükségünk. Rietveld minden útjára visz magával egy dobozzal.

Minden, a 24 órás óraszerkezetre vonatkozó kutatás egyetlen dologra összpontosít, hogyan lehet az órát átállítani? Ha az uta­zó üzletember a karórájával egy időben a szuprakiazmatikus magot is át tudná állítani, olyan virgoncán sétálna át a vá­mon, mint egy kis csikó. Ez jót tenne a teljesítőképességének is. Azokban a szervezetekben, ahol váltott műszakban dol­goznak, még jóval nagyobbak a biológiai óra átállításával járó problémák okozta társadalmi költségek. Óriási piaca lesz te­hát annak a tablettának, mellyel néhány órával előbbre vagy későbbre állíthatjuk biológiai óránkat.

A jövőbeli kutatás jobb és kifinomultabb módszereket biz­tosít majd ahhoz, hogy irányítani tudjuk az agyban lévő bio­lógiai órákat. A kronobiológusok kutatásainak köszönhetően egyre jobban értjük, hogy az emberek között miért vannak reggeli kakasok és éjjeli baglyok és hogy a narkolepsziának nevezett alvásszindrómában szenvedő emberek 24 órás bio­lógiai óraszerkezete miért jár órákkal előrébb, amelynek kö­vetkeztében e betegek délután elalszanak, az éjszaka közepén pedig felébrednek. Az ilyen felismerések képezhetik az ebben a szindrómában szenvedő emberek gyógyításának alapját. És reménykednek a biológusok, idővel talán abban is segíteni tudnak majd, miként lehet átállítani az egészséges emberek 24 órás óraszerkezetét. Az ugyanis korántsem volna őrültség, ha

80

M ár i l y e n k é s ő v a n ?

egy utazó üzletember egy Ázsiába tartó út során képes volna időlegesen alvásszindrómát produkálni.

Egyszer talán még azt is megtanuljuk, hogyan lehet, ha épp úgy adódik, a 24 órás óraszerkezetet teljesen kikapcsolni vagy legalább rávenni az agyat, hogy rá se hederítsen az óraszerke­zet adta jelre. Az Illionois-i Egyetem biológusai által 2001-ben végzett kutatások alapján úgy tűnik, hogy a méhek képesek erre. A külső térben tevékenykedő méhek olyan precíziós órá­val rendelkeznek, amely pontosan meghatározott alvás-éb­renlét ritmusra kényszeríti őket. De ha nincs elég személyzet a szülőszobában, gond nélkül képesek átállítani azt a kasban érvényes 24 órás műszakokra.

Az agy a saját óráival méri az időt. Ezért van az, hogy az időt másként éljük meg, mint például a színeket, az ízeket vagy a hangmagasságokat. A 3. fejezetben már említettem, hogy eze­ket az „észleleteket" csupán tapasztalatból ismerjük, mert az agyban nincs piros színű vagy mangóízű sejt. Az agy színte­len és szagtalan, de nem időtlen. Az idő megélésére az agynak nincs szüksége a külvilágra. Ahogy a tér megéléséhez sincs. Amint ebből a fejezetből kiderült, erre vannak az entorhinális kéregben található rácssejtek.

Az idő és a tér be vannak ültetve az agyunkba. Ez minde­nekelőtt a filozófusok számára izgalmas felfedezés, mert úgy tűnik, hogy Immánuel Kant, német filozófusnak szó szerint igaza volt. Kant még azt a vélekedést is megkockáztatta, hogy az idő és a tér lelkünk (ki)találmányai. Azaz csak a fejünkben léteznek.

81

8. fejezet

Majd kipukkadok

Belső szemünk egyfolytában a testünket pásztázza. Éhség, elfáradt izmok, hideg lábujjak? Az agy testérzetet teremt. Csakhogy az nem mindig a megfelelő testérzet. Megtaláljuk-e a hipotalamuszban a he­lyes gombot ahhoz, hogy kevesebbet együnk?

A főétkezés után legkisebb fiam feláll a székre, hogy kinyúj­tott karral megmutassa, meddig van a hasa. Az utolsó pár cen­timéter az édességnek maradt, kódolom az üzenetet. A teli has érzete nagyon meggyőző tud lenni. Egyik falatról a másikra eltűnik az étvágy. A látszat az, mintha megtelt volna a has, de a valóságban az agyban lévő hipotalamusz üzeni, hogy „Eny- nyi elég!"

A hipotalamusz a belső szemünket képező központok egyi­ke, a legfontosabb, de nem a legfeltűnőbb érzékszervünk. Ez a szem tulajdonképp ritkán vonja magára a figyelmet, legalábbis, amíg nem kezdünk fázni, vagy nem lesz melegünk, nem fogy el a levegőnk vagy nem kezdenek el fájni az izmaink. Normál körülmények között a belső szem csak akkor jelez, ha viszket valahol („Vakarj meg!"), ha valami kívülről belenyomódik a bőrbe és ha az izmok elsavasodnak. Vagy ha éhesek vagyunk.

A belső szem a testet pásztázza. Figyeli az izmok és az inak, az erek és a szervek állapotát. Elemzi a vér összetételét. Álla­potok százait, melyek jelentős része életfontosságú. Ám ebben

82

M a jd k ip u k k a d o k

az érzékelésben nincs semmi látványosság - lassú, szűk ha­tárok között mozgó változások ezek. Ha csökkeni kezd a vér oxigéntartalma, akkor azon közvetlenül úgy lehet segíteni, ha szaporább lesz a légzés és emelkedik a szív frekvenciája. Ha csökken a testhőmérséklet, csökkenteni kell a bőr vérrel való telítettségét. A belső szem óvja az egyensúlyt.

A belső szem - Antonio Damasio portugál neurológus sza­vaival szólva - beleszorult a testbe. Damasio a testérzetet öntu­datunk alapjának tartja. Az agy folyamatosan fürkészi a testet és jelzi, rendben van-e minden. Úgy irányít, hogy érzeteket kelt a testben. Néha ez az érzet abszolút szó szerint értendő, így valójában a meleg érzetét és a bőrre gyakorolt nyomást is a bőrben lévő idegek keltik. A testérzetek közül sok ténylegesen nem a testben keletkezik, pedig mérget vennénk rá, hogy igen. A viszkető érzést például nem a bőr, hanem a gerincvelőben lévő ideggócpontok keltik. A Minneapolisi Egyetem kutatói 2009-ben felfedezték, hogy amikor az ember vakarózik, a bőr­ben lévő sejtek gondoskodnak arról, hogy a viszketésközpon­tokban megszűnjön a viszketés.

A biológusok sokáig azt hitték, hogy az izmokban tapasz­talt fáradtságérzés - amilyen például egy komolyabb bicik­litúra során fokozatosan jelentkezik - valóban az izmokban keletkezik. Paula Robson-Ansley a Cape Town-i Egyetem ku­tatója 2004-ben kimutatta, hogy valójában az agy produkálja. A fáradtságérzés virtuális. Hosszabb igénybevétel után az agy kivetíti a fáradtság érzését, így ösztönöz az izommunka visz- szafogására. Az agy számára a vérben lévő IL-6-koncentráció növekedése a jel. Ha valakinek ilyen anyagot fecskendeznek az ereibe, az illető egy pillanat alatt holtfáradtnak érzi magát. Va­lószínűleg az IL-6-háztartás felborulása okozza a krónikus fá­radtsággal kapcsolatos panaszokat, mint ahogy a túledzettségi effektust is, amelynek Paula Robson-Ansley, aki egykor élspor­toló volt, maga is áldozatul esett. A túl sok edzés megzavarja

83

T ö b b e t é s s z e l

az agyban lévő terhelésmérőt, és már kisebb megterhelés ese­tén is nagyobb fáradtságot érzünk.

Az éhségérzet sem a hasban, hanem a fejben keletkezik. Az agy számon tartja, mennyit eszünk, és az ételek bevitelét az éhség és a telítettség érzésének kifinomult játékával szabá­lyozza. Azt a pillanatot, amikor a lámpa pirosra vált, nagyon finoman kell meghatározni, mert ha mindennap egy vajas ke­nyérrel többet eszünk, akkor egy év alatt nyomban felszedünk három kilót.

Az éhségérzetet már sokszor és sokan vizsgálták. A hi- potalamusz legalsó részében lévő két terület játssza benne a főszerepet. Az első felkelti az étkezés iránti érdeklődést és ki­váltja a korgó has érzetét. A másik épp ellentétesen viselkedik: megszünteti az étkezés iránti érdeklődést, és telítettségérzéssel jutalmazza az étkezési magatartást.

Amikor amerikai kutatók 2005-ben egereknél kikapcsolták az elsőt, az állatok spontán módon anorexiások lettek. Nem mutattak többé érdeklődést az ételek iránt, és egy falatot sem vettek magukhoz.

Biztosra vehető, hogy a hipotalamusz mellett még egy sor más agyterület is aktív a háttérben, egyebek közt azért, hogy ellenőrizzék az ételfelvételt. Ez az emberekre is érvényes. Hány vajas kenyér, sütemény, bifsztekszelet és krumplidarab, hány pohár frissítő megy le? Hogy ne legyünk se túl soványak, se túl kövérek, az evolúció kialakított egy irányító rendszert. A bökkenő csak az, hogy ez az evésmérő sok ember agyában rosszul van beállítva, mert nappal az íróasztaluknál, este pe­dig a tévé előtt ülnek, ahelyett hogy vadásznának vagy földet művelnének. A téves beállítás következtében sokan egy életen át küzdenek a túl nagyra nőtt étvágyukkal.

A hipotalamuszban lévő területek okozzák az éhség- és a telítettségérzést, és az általuk keltett hiány vagy bőség szerte

84

M a jd k i p u k k a d o k

a világon óriási tömegek energiáit köti le. A bőség az agyban lévő étvágyközpontok világméretű kutatásának legfontosabb ösztönzője. A világ gazdagabbik felén ugyanis tömegével él­nek túlsúlyos emberek.

Az agyunk imádja a szexet és majd meghal az evésért. A mez­telenséget ábrázoló képek kivételével nincs még egy olyan saj­tótermék, amely annyira stimulálná az agyban lévő jutalmazó­központot, a nucleus accumbenst, mint egy főzésre szakoso­dott magazin. Az evolúció úgy programozta be az agyat, hogy az egyfolytában szexre, evésre és ivásra vágyjon. De ez a vágy sem lehet határtalan. Aki csak párosodik, az éhen hal; aki pe­dig csak eszik, annak megfájdul a hasa. Ezért kelt az agy idő­legesen telítettségérzést. Olyankor teljesen megszűnik a szex vagy az evés iránti érdeklődés.

Egy kiadós főétkezés után ellenünkre van a főzés szaga, de amikor friss desszert kerül az asztalra, fagyival, joghurttal, csokival és gyümölccsel, azt mégiscsak magunkhoz vesszük. Mintha a gyomor különböző rekeszekből állna.

Ma már elég pontosan tudjuk, hogyan működik a telített­ség. A vérkeringésen keresztül a gyomor és a belek hormono­kat küldenek az agyba. Ha egy ideje már nem ettünk, a gyomor egy grelin nevű hormont termel. Viszont az első magunkhoz vett falattól kezdődően csökkenni kezd a termelés. Ha grelint injekciózunk emberekbe, azok nem esznek, hanem falnak, de­rült ki egy londoni vizsgálatból, melyben néhány évvel ezelőtt a kísérleti alanyoknak időnként grelint adtak.

Egy második fontos jelzésről a vékony- és a vastagbél gon­doskodik. Ha egy ideje már tart az étkezés, és a gyomor rend­szeres szünetekkel kiüríti magát a bélrendszerbe, fokozódni kezd a PYY3-36 hormon termelése. E telítettséghormon hatá­sára csökken az agy táplálék iránti érdeklődése. De aki kap­kodva és nem eléggé odafigyelve eszik, túl későn kapja meg a

85

T ö b b e t é s s z e l

telítettségjelzést, így aztán kicsivel többet, kicsivel édesebbet és kicsivel zsírosabbat eszik, mint kellene.

A Kaliforniai Egyetem kutatói 2008-ban felfedezték, hogy a telítetlen zsírok (mint például az olívaolaj) gyorsabban kelte­nek telítettségérzést, mint a telített zsírok (például a vaj).

Étvágyunkat nemcsak a PYY3-36 hormon befolyásolja, hanem az étel ízének variációja is. Néhány falat után az agy automatikusan másra vágyik. Az első nyalás vaníliafagyi na­gyon ízlik, de három gombóc után már rá se bírunk nézni a vaníliára. Fagyit már nem kérünk, de uborkát, lasagnét vagy bárányhúst szívesen kóstolnánk.

Londoni agykutatók tizenhárom éhes kísérleti alannyal el- fogyasztattak egy nagy adag vaníliafagyit, és közvetlenül ez­után azt vették észre, hogy a „vaníliafagyi" szó hallatán erősen csökkent a (vágyért és kielégülésért felelős) nucleus accumbens aktivitása. Ugyanakkor a más ízkategóriákba tartozó ételek gondolata továbbra is aktivizálta ezt az agyközpontot.

A Michigani Egyetem kutatói 2006-ban felfedezték, hogy a stressz megzavarja a nucleus accumbens működését. Stressz hatására csökken a kielégülés, és ez ismét fogyasztásra ser­kent. Kielégülésre vágyva, az ember apránként egy egész tábla csokit elfogyaszt, majd még némi süteményt is utánaküld.

A kövér emberek általában nem élvezik annyira az ételt, mint a soványak. Az austini székhelyű Texasi Egyetem kutatói ezt 2008-ban fedezték fel. A putamen és a caudatus, melyek a nucleus accumbenshez hasonló jutalomközpontok, a kövér em­bereknél nem voltak olyan aktívak, mint a többieknél, amikor eléjük tették a kedvenc ételüket. Hogy a különbségeket jobban lehessen mérni, a kísérleti alanyok tizenhat óra böjtölés után kapták az ételt. A kutatók elképzelhetőnek tartják, hogy egyesek az élvezet hiánya miatt esznek túl sokat.

Az élelmiszeripar minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy jutalomközpontjaink és hipotalamuszunk kedvében járjon.

86

M a jd k i p u k k a d o k

Termékeiket kiterjedt teszteknek vetik alá; Dávid Katz, a Yale táplálkozáskutatója szerint emiatt van, hogy egy csomag müz­liben és egy pohár reggeli joghurtban nagyon sok az illat és az íz. Sőt, a müzliben néha több só található, mint a chipsben. Ezt azért nem vesszük észre, mert a gyártók úgy válogatják össze az ízeket, hogy azok az ízközpontban elfedjék egymást. Az orr és a nyelv viszont külön-külön érzékeli az íz- és illatanyagokat, a jelek pedig ingerük a hipotalamuszt. Ezért eszünk többet.

Az élelmiszereinkben túltengő édesség túlfogyasztásra ingerli az agyat. Az agyat szinte lenyűgözi a sok kalóriát tar­talmazó élelmiszer. A kalóriákra külön érzékszerve is van- 2008-ban legalábbis erre a következtetésre jutottak az ame­rikai Durhamben dolgozó kutatók, amikor olyan egerekkel kísérleteztek, melyeket mesterséges úton megfosztottak ízlelő­képességüktől. Az agyuk így is hevesen reagált a cukorra, és nem kért a felkínált cukorpótlóból. A reakció nem azonnal jött, hanem tíz perccel azután, hogy az állatok elkezdtek enni. Ily módon tovább ettek a cukrot tartalmazó táplálékból. Valószínű, hogy az embernél is ugyanígy működik a dolog. Minél több a cukor, annál lelkesebb az agy. Nem csoda hát, hogy az élelmi­szeripar előszeretettel használja a cukrot.

Étvágyunk rugalmas. Ha ínyenc étel kerül az asztalra, minden további nélkül elfogyasztunk egy pluszadagot. A szükségle­ten felüli táplálékokat a zsírsejtek tartalékként halmozzák fel. Azt, hogy elhízunk vagy lesoványodunk, agyunk nem úgy szabályozza, hogy naponta vezet róla könyvelést. Az ételmérő mellett ezért zsírmérő is van az agyban. Az agy a zsírkészletet a zsírsejtek által termelt leptin hormon segítségével tartja nyil­ván. Minél több a fenéken, a hason és a csípőn a zsír, annál több leptin kering a vérben. A hipotalamusz ennek hatására mér­sékli az étkezési magatartást. Amiből most túl sokat eszünk, abból később kevesebbet fogunk. De ez fordítva is igaz, amiből most keveset eszünk, abból később többet fogunk. Ha a vérben

87

T ö b b e t é s s z e l

kevesebb a leptin, az jelzés az agynak, hogy a testnek pótolni­valója van.

Ezért van az, hogy a bőrt érő napsütés közvetlen hatással van a testsúlyra. Olyankor ugyanis a testben lévő zsírsejtek több leptint termelnek. Anélkül, hogy az ember tudatában volna, egy- gyel kevesebb vajas kenyeret eszik, este pedig eggyel kevesebb kanállal szed. Ezt a felfedezést 2008 nyarán a Aberdeeni Egye­tem kutatói tették közzé. Szép példja annak, milyen kifinomult az étkezési magatartásunk. A túlsúly jóval összetettebb problé­ma az önfegyelem puszta hiányánál.

Azoknál, akiknek oda kell figyelniük a súlyukra, a zsír­mérő beállítása okozza a problémát. Miért van, hogy a zsír­mérő gyakrabban áll túlságosan magasan, mint túlságosan alacsonyan? A legkézenfekvőbb magyarázat az, hogy agyunk mindig inkább táplálékhiányra, mint táplálékbőségre volt beprogramozva. A vadonban kisebb fenyegetést jelentett, ha valaki túl kövér volt, mint ha éhenhalás fenyegette. Az evolú­ció, kicsit leegyszerűsítve, nem számolt a nyugati civilizáció mostani bőségével.

De a táplálék fajtája sem mindegy. A New York-i Albert Einstein College fór Medicine kutatói 2002-ben megállapítot­ták, hogy a sütemény, a chips és a sült krumpli becsapják az agyban lévő zsírmérőt. Patkányokkal gyorsételt, zsíros és ener­giában gazdag falatokat etettek. 72 órányi rágcsálást követően az állatok átmenetileg érzéketlenek lettek a telítettséget jelző leptin hormonra. Úgy tűnik tehát, hogy a készételeket és a gyorsételeket eleve úgy tervezik, hogy azok az agyban kiik­tassák az étkezési magatartásunkat szabályozó féket. Sikerük titka, hogy nem tudunk gyorsan betelni velük.

A Wisconsini Egyetem kutatói 2008-ban felfedezték, mi is egész pontosan a helyzet. A történetben a főszerepet egy IKKB/ NF-kB-nek elnevezett anyag játssza. Ez az anyag átmenetileg szabotálja a zsírmérő beállítását a talamuszban, ezért az agy több zsír fogyasztását engedélyezi. Normál körülmények között ez

M a jd k i p u k k a d o k

az anyag semmilyen szerepet sem játszik, de ha ^z ételben túl sok zsír vagy cukor van, az egerek agyában a normális érték kétszeresére nő a hipotalamuszban folytatott termelés - azoknál az egereknél pedig hatszorosára, amelyeknek a génjeit módosí­tották -, és egyre több zsírra vágynak.

A stressz úgy szabotálja a zsírmérőt, hogy fokozza az IKKB/ NF-kB termelést. Már láttuk, hogy a stressz befolyásolja az evés révén történő kielégülést, és ennek következtében az evésmérő nem működik olyan jól. Ugyanakkor a stressz a zsírmérőt is befolyásolja. A stressznek kitett emberek túl sokat esznek.

Mindezek mellett pedig a vírusok is elállíthatják a zsírmé­rőt. Ma már hét különböző vírusról tudjuk, hogy fokozzák az IKKB/NF-kB termelését. Ezek egyike az AD-36 vírus minden hatodik embert megfertőz. Egyébként nemigen vesszük észre, és nem is minden fertőzés után vágyunk zsírra. Egyszóval, a legkülönfélébb tényezők kombinációjától függ, hogy valaki elhízik-e vagy sem.

Annak, aki túl zsírosán vagy túl édesen táplálkozik, és ese­tében ehhez még stressz, frusztráció, magány és gének is társulnak, jó esélye van, hogy hosszabb távon rendszeresen többet egyen a kelleténél, és elhízzon. Ilyenkor a vérben lévő leptinszint a plafont veri. Egy bizonyos idő után a „visszaté­rés" reménye egyre halványul, ezzel párhuzamosan viszont a maradandó károsodás lehetősége nő.

Különböző kutatócsoportok kimutatták, hogy túladago­lás esetén strukturálisan csökken a hipotalamusz leptinnel szembeni érzékenysége, és a zsírmérőn lényegében új beállítás keletkezik. Ilyenkor az agy a súlycsökkenést lesoványodásnak értelmezi és éhségérzetet gerjeszt. Az étvágy ilyenkor dest­ruktív jellé válik.

Lehet, hogy az anyák a magas leptinszinttel nemcsak saját agyukat, hanem a még meg nem született csecsemőét is átprog­ramozzák. 2005-ben japán kutatók fiatal (tíznapos) egereknek

89

T ö b b e t é s s z e l

adtak egy adag leptint. Az egér agya erre nagyon érzékeny. Az állatoknak óriási étvágyuk támadt, kövérek és zsírosak let­tek. Kiderült, hogy az alultáplált fiatal egerek a tizedik napon maguk gondoskodnak étvágygerjesztő leptininjekcióról. Ez esetben valószínűleg az egértest céltudatos mechanizmusáról van szó, amelynek célja, hogy felkészítse az egeret a táplálékot nélkülöző életre.

Embereknél is kimutatták, hogy a terhesség alatti és utáni alultápláltság átprogramozhatja az agyat, és zsír utáni vágyat ébreszthet benne. Elképzelhető, hogy ebben genetikai hatá­sok is szerepet játszanak. Bizonyos jelek ugyanis arra utalnak, hogy a terhesség alatti rossz táplálkozás olyan géneket kapcsol be a csecsemőben, amelyek zsír utáni vágyakozást gerjeszthet­nek. így kapnak ezek a gének „megnyilvánulási lehetőséget". E megnyilvánulási lehetőség pedig valószínűleg akár három nemzedéken át is tarthat.

A napjainkban tapasztalható járványszerű túlsúly akár az ükunokák nemzedékéig is fennmaradhat. Nem túl biztató ki­látás, hogy talán nemzedékeken át kell küzdenünk a tömeges elhízás rémével.

Hogyan lehet megszabadulni a túlsúlytól? A vonalakkal kap­csolatban az a nagy probléma, hogy az agy minden rendelke­zésére álló eszközzel igyekszik megakadályozni, hogy a test­súly az agy által kívánatosnak tartott szint alá süllyedjen. Ha a zsírmérő túl soványnak találja testünket, a test csökkenti az égetés hatékonyságát, így többet kell kocognunk ahhoz, hogy le tudjunk adni egy kilót. Figyelmünk pedig magától átáll a kalóriadús táplálékokra, a tejszínhabos csokiszószra és a nagy tábla csokikra. Zsírra és édességre vágyunk. Amikor chicagói kutatók 2008 elején éhes kísérleti alanyoknak fánkokat ábrázo­ló képeket mutattak, az agy figyelemközpontjában élénk aktivi­tás támadt. A csavarhúzókat ábrázoló képek viszont, amelyeket

90

M a jd k i p u k k a d o k

összehasonlításképp mutattak, semmilyen belső figyelmet sem keltettek.

Egy 2008-ban végzett vizsgálat során - melyet az amerikai állam rendelt meg - egy éven át figyelték, milyen módszerek­kel diétázik háromszáz amerikai nő. Az Atkins-féle módszer bizonyult leghatékonyabbnak (átlagosan 4,7 kiló fogyást ered­ményezett), a második helyre Kelly Brownell bestsellerszerző LEARN programja került (2,6 kiló), ezt követte a vegetáriánus Ornish-diéta (2,2 kiló) és a Barry Sears biokémikus által ösz- szeállított Zone-diéta (1,6 kiló). A más országokban végzett hasonló kísérletek hasonló eredményeket hoztak. 2008-ban az Wageningeni Egyetem kutatói megállapították, hogy Sonja Bakker népszerű diétája a testsúly körülbelül négy százaléká­nak megfelelő (3-4 kiló) súlycsökkenést eredményez. Ez so­vány eredmény a több hónapos fegyelmezettséget követelő kúrához képest. Jellemző az is, hogy sok kísérleti alany nyolc hónap után karcsúbb volt, mint tizenkét hónap után. A kilók visszakúsztak. Mindez jól illusztrálja, milyen egyenlőtlen küz­delmet vívnak az emberek az agyukkal a vonalaikért.

Azok, akik karcsúbb alakra vágynak, gyakran folyamatos éh­ségérzetet éreznek. Ez pedig az étkezések között rendszeres nassolásra csábítja őket. Leginkább épp az étkezések közötti táplálék okolható azért, hogy ezek az emberek súlyosabbak, mint szeretnék. Mi lehet a segítség? A több testmozgás és a ke­vesebb stressz. Egy harmadik javallat, hogy főzzünk és együnk tudatosabban. Készítsük magunk az ételt, és takarékoskod­junk az ízesítőkkel! Együnk nyugodtabban, hagyjunk időt a gyomornak és az agynak! És figyeljünk oda a rendszerességre! A vizsgálatokból az derül ki, hogy azokban az időpontokban vagyunk a legéhesebbek, amikor az agy evésre számít.

Aki egy kilónál többet szeretne fogyni, jól teszi, ha szakem­berhez fordul. Fontos a motiváltság és az okos stratégia. Bostoni

91

T ö b b e t é s s z e l

kutatók 2007-ben szép sikert értek el egy olyan diétával, amely­nél a hangsúly nem a kalória mennyiségére, hanem arra esett, milyen sebességgel veszi fel a test a kalóriákat. A hipotalamusz hozzájut a szükséges kalóriához, csak valamivel később. így elhalasztódik a következő éhséginger és végeredményben az ember kevesebbet eszik. Ezt a módszert olyanoknak találták ki, akiknél gyorsan változik a cukorszint.

A skót St. Andrews Egyetem és a kanadai Windsori Egye­tem kutatói 2009-ben egy másik, még ennél is szigorúbb straté­giát alkalmaztak. A skótok azt mondták a kísérleti alanyoknak, hogy gyermekkorukban egyszer rosszul lettek a tojássalátás szendvicstől, míg a kanadaiak az őszibarackos joghurtról ál­lították ugyanezt. A kontrollcsoportban lévő emberekkel el­lentétben a kísérleti alanyok meg sem kóstolták az ebédre fel­szolgált tojássalátás szendvicset és az őszibarackos joghurtot. Ezeket az ételeket még két héttel később sem ették meg. Úgy tűnik tehát, az embereknek könnyedén be lehet beszélni, hogy valami rosszullétet okoz.

Az éhségérzet csillapításához szinte művészi trükkökre van szükség. Már dolgoznak olyan gyógyszereken, amelyek kifinomult módokon befolyásolják étkezési magatartásunkat. A Sanofi-Aventis nevű francia gyógyszergyártó cég 2006-ban piacra dobta a Rimonabantnak elkeresztelt gyógyszert. A szer épp fordítva hat, mint a THC (a cannabis hatóanyaga). Abból indultak ki, hogy aki elszív egy dzsointot, hatalmas étvágyat, míg aki Rimonabant nyel, telítettséget érez. De 2008 októbere óta Európában ezt a szert már nem szabad felírni. Kicsi volt a hatékonysága, viszont súlyos depressziós tüneteket váltott ki. Egyelőre várnunk kell még a csodaszerre.

92

9. fejezet

A mindent látó szem

Miért látjuk úgy, hogy a fa előttünk áll? Miért nem a fejünkben látjuk áfát, ahol az agy feldolgozza a fa képét? A látás és a hallás pontosan olyan, mint a tapintás. Az agy vizsgálatnak veti alá a külvilágot.

1971-ben Jerzy Kosinski megírta Being there című regényét, melyet, Isten hozta, Mister címen Peter Sellers főszereplésével meg is filmesítettek. Kosinski egy egyszerű lelkületű kertészt ír le, aki egész életét egy washingtoni villa - fallal övezett - kertjének szenteli. A világot csak a televízió képernyőjéről ismeri, mert szabadidejét a tévé előtt ülve tölti. Számára a tele­vízió közvetíti a világot. Főnöke halála után véget ér életének ez a korszaka. „Mister Kertész" utcára kerül. De a valóságot továbbra is tévének látja. Stúdióvalóságnak, amely kilépett a képernyőből. Amikor egy utcai banda beleköt, kiveszi a zse­béből a távkapcsolót, hogy csatornát váltson.

Ha valaki elmélyül az agykutatásban, gyakran érzi hason­lóképpen magát. Annyira hozzászoktunk, hogy a világot az agyunkon át látjuk, hogy alig tudjuk elképzelni, milyen világ rejlik mögötte. Mit látnak valójában a szemeink, mit hallanak valójában füleink? A könyv első része bemutatta, hogy a fe­jünk nem egy ablakokkal teli lakás, amelyből kilátni minden irányba, mint ahogy azt általában elgondoljuk. Amit látunk más, mint amit a szemünk észlel; amit hallunk más, mint amit

93

T ö b b e t é s s z e l

a fülünk érzékel. Valóságunk másképp keletkezik, mint ahogy eddig hittük. Ezt nem is olyan könnyű elképzelni. Számunkra az agy túlságosan magától értetődő. A vakok bottal szokták kitapogatni az előttük lévő utat. így időben észreveszik a vil­lanyoszlopot, a járdaszegélyt és az egyéb akadályokat. Aki ezt még nem próbálta, azt hiszi, hogy ez az útkeresésnek egy na­gyon közvetett és bonyolult módja. De ha megkérdezünk egy vakot, általában azt a választ kapjuk, hogy a kezdet gyakran valóban nehéz, de néhány hónap elteltével a bot a kar meg­hosszabbításaként működik, és kialakul benne a tapintásérzés bizonyos formája. Mintha idegek hálóznák be a botot.

Tulajdonképpen az érzékszerveinkkel sincs ez másképp. Amikor végighúzom az ujjamat az asztal lapján, mert sze­retném érezni a felületét, az asztallapot az ujjam alatt érzem. A valóságban viszont az érzés az agykéregben keletkezik. A szomatoszenzoros kéregben kapcsolódnak össze a tapintás, a hőmérséklet és a mozgásingerek. Ott jön létre az az érzés, amelyet az ujjunk alatt tapasztalunk.

A tapintásérzés tehát az agyunkban keletkezik, de az uj­júnkban érezzük, ugyanúgy, ahogy az éhséget is a hasunkban érezzük, és nem a fejünkben, noha ténylegesen ott jön létre. Már azt is láttuk, hogy a fáradt izmok érzése sem az izmokban, hanem az agyban keletkezik. Az illúzió olyan erős, hogy az okot a kutatók is éveken át az izmokban keresték.

A látással is hasonló a helyzet. Amikor szememet az asztalon fekvő, kék golyóstollra irányítom, akkor a tollat nem a recehár­tyámon vagy az agyamban látom. Nem, a tollat ott előttem, az íróasztalon látom. Miért csinál az agy mindig úgy, mintha a ta­pasztalat az agyon kívül lenne? Miért vetíti ki a tapasztalatot?

Vegyük még egyszer a golyóstollat! Ha csinálok róla egy digitális fényképet, a gép a képet egy fényérzékeny chipen rögzíti. Az exponálógomb lenyomása után benn van a gépben egy másolat, amelyet a készülék hátoldalán lévő képernyőn nézhetek meg. Vajon az agy miért nem így működik?

94

A MINDENT LÁTÓ SZEM

Dániel Dennett, amerikai filozófus kifejtette, hogy ez az agyban nem lehetséges. Abban ugyanis nincs egy képchiphez hasonló szerkezet, amely elraktározza a képet, valamint nincs képernyő sem, amely azt megmutatná. A kék golyóstoll ké­pe a recehártyáról a látókéregén és a halánték-, illetve fal­csonti lebenyen keresztül az érzelmi agyon át körtáncot jár. Eközben a képet egyre kisebb alkotórészekre bontva újabb és újabb elemzésnek és értelmezésnek vetik alá. Es ami­kor a vizuális információ a végpontba ér, visszaindul a ki­indulópontba. így vándorol a toll oda-vissza a látókérgen át. A toll ott van mindenütt, és még sincsen sehol.

De akkor mit csinál az agy? Kevin O'Regan, a párizsi Labo- ratoire Psychologie de la Perception kutatási igazgatója min­den tudományos kongresszuson elmondja, és minden cikké­ben kifejti: megérti, mennyire kuszának tűnhet mindez. Ő ezt azzal magyarázza, hogy tévképzeteink vannak az észlelésről. Azt mondja, az észleléshez tévesen a fényképezést vagy az MP3 lejátszóval történő hangrögzítést társítjuk. Az ember ki­nyitja a blendét és bejön a fénykép. Csakhogy az agy esetében ez nem így működik. A nézés irányított aktivitás, amely legin­kább a tapintáshoz hasonlítható.

Amikor az ember vizsgál egy felületet, végighúzza rajta az ujjbegyét. De amikor abbahagyja a vizsgálódást, megállítja az ujjait, és ezzel az észlelés is leáll. Az ember nem érzi töb­bé a textúrát. Valami hasonló érvényes a szemünkre is, amíg mozog, látunk, mihelyst abbahagyja a mozgást, eltűnik a kép. A kép csak addig létezik, amíg a szem mozgásban van.

Eszlelni annyi, mint vizsgálatnak alávetni a világot, mond­ja O'Regan, akivel Alva Noé, amerikai filozófus is egyetért. A látás a kép letapogatása, mégpedig oly módon, hogy végig­pásztázunk rajta a szemünkkel és közben mérjük a fényminta változásait. Környezetünket a szemünkkel és a fülünkkel úgy

95

T ö b b e t é s s z e l

tapogatjuk le, mintha egyfajta csápok volnának. Ebből adódik, hogy a külvilágot ténylegesen kívül észleljük. Tapogatózunk.

Mindez leírható a következőképpen is: töredékesek az inge­rek, melyeket az agy az érzékszerveken keresztül fogad. Ren­dezetlen halmazt alkotnak. Ha az agy szeretne biztonságosan tájékozódni a világban, nem akar hasra bukni, nem szeretne besétálni az oroszlán karmai közé, nem kívánja egy autó alatt végezni, akkor a nézés és a hallás nem elegendő számára. Ak­kor az agynak rekonstruálnia kell azt, ami az érzékszervi in­formációtöredékek mögött rejlik. Fel kell fedeznie, mi van az ingerek mögött.

Szagoljon meg két csokor rózsát, egy vöröset és egy fehé­ret! Mind a kétszer „rózsát" szagol, mégis két különböző illat­felhővel találkozik. Minden rózsafajta az illatanyagok sajátos kombinációjával rendelkezik, és két rózsafajta illata között leg­alább annyi a különbség, mint a hasonlóság. Az Oklahomai és a New York-i Egyetem kutatói 2008-ban kimutatták, hogy egy egér orra másképp reagál a két különböző illatfelhőre. Az agy­kéreg reakciója viszont kétszer is ugyanaz, mintha kiszűrné a különbségeket.

Hasonló effektus lép fel a hallókéregben egy telefonbeszél­getés alkalmával. A vonal másik végén lévő beszélgetőtárs hangját zavartalanul halljuk. Tisztán kivehető a jól ismert hang. Legalábbis ez az, amit tapasztalunk. A valóság viszont az, hogy útközben a hangot súlyos zavaró tényezők torzítják. A telefon-összeköttetés már eleve kiszűri a mély hangokat, így egy férfihang esetében eltűnik a hang alaptónusa. Az, amit a fül érzékel, inkább hasonlít Mickey Mouse hangjára.

A 4. fejezetben már volt szó azokról az idegsejtekről, ame­lyek végrehajtják ezt a trükköt. Ezek az idegsejtek automatiku­san kiszámítják az alaptónust, amikor a fülünk a hozzá tartozó felső tónusokat hallja. A kutatók úgy vélik, hogy az agyban több efféle korrigáló idegsejt és aktív agyfolyamat is van.

96

A MINDENT LÁTÓ SZEM

Egy egész gépezet működik odabenn, amely a beérkező töredékekből ismét egésszé alakítja a világot. A látás nem a valóság kép vagy másolat formájában történő rögzítését jelenti. A látás az eredeti rekonstrukciója. Ezért tűnik úgy, hogy a toll, amelyet látok, előttem fekszik az asztalon. Egyszerűen ott, ahol ténylegesen hever.

De vigyázzunk! Bármilyen tökéletesnek is látszik, csak rekonstrukció. Az agy nem azt látja, amit a szem lát, hanem amiről úgy véli, hogy a szem látja. Az agy azt hallja, amiről azt gondolja, hogy a fül hallja. Az agy a világról szerzett isme­retét hasznosítja, ezt állapította meg 2008-ban Jós van Berkum, a nijmegeni Max Planck Instituut voor Psycholinqúístiek kuta­tója. A kísérleti alanyoknak meg kellett hallgatnia egy beszélt szöveget, ő pedig regisztrálta az N400-as hullámot, azt az agy­hullámot, amelyet az agy akkor küld körbe, amikor valami nem stimmel. Ez egyfajta figyelmeztető jel.

Ha egy előkelő hang így szól: „Van egy nagy tetoválás a há­tamon", az agy ezzel a figyelmeztető jellel reagál a „tetoválás" szóra. Ha egy gyermekhang ezt mondja, „Imádom az olívabo- gyót", ezt az „olíva" szónál teszi. Ha pedig egy női hang így szól: „Mindig olyan filmet választok, amiben sok az erőszak", a figyelmeztetés az „erőszak" szónál következik be.

Amikor hallgatunk, nem egyszerűen csak kivárjuk, amit mondanak. Az agy előreszalad. Várakozásokat állít fel, és azokat összehasonlítja az elhangzottakkal. És ezt az agy nem öncélúan teszi. A hangzók ugyanis túlságosan hasonlítanak egymásra, a szavak egymásba folynak, és mindezt csak tetézi, hogy épp akkor megy el mellettünk egy autó vagy nyafog egy gyerek a háttérben. Ha nem lenne minta ahhoz, amit monda­nak, sok minden elszállna a fülünk mellett.

Hogy a káoszban rendet lássunk, az agy hasznosítja a vi­lágról szerzett ismereteit, illetve előítéleteit. Mert a legtöbb tudás olyan általánosításokon alapul, mint hogy csak durva alakok viselnek tetoválást, a gyerekek nem szeretik az olíva-

97

T ö b b e t é s s z e l

bogyót, a nők pedig gyűlölik az erőszakot. Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy az előítéletek olyan meghatározó szerepet játszanak a gondolkodásunkban. Hogy a klisék oly könnyen eszünkbe jutnak. Az agy egyszerűen rá van utalva ezekre, mert csak így tudja rekonstruálni a töredékes világot.

II. rész BELÜL

Mi történik az agyunkban, amikor zavarban vagyunk; amikor stressz ér bennünket vagy épp szerelmesek va­gyunk? Az efféle belső tapasztalatokban az a furcsa, hogy ismerjük is őket, meg nem is. De bármilyen is­merősnek is tűnnek, nem tudunk eljutni a mögöttük rejlő folyamatokhoz.

10. fejezet

A vasárnap vörös

Van-e színe a hét napjainak, vagy formája az ízeknek? Ebben a kér­désben nincs semmi furcsa, agyunkban ugyanis nincsenek zárt szo­bák. A gondolatok, a mozgások és az érzékszervek meglepő útvonala­kon kapcsolódnak egymáshoz.

Nagynéném 89 éves és még tökéletesen működik az elméje. De amikor a háziorvos új tablettákat ír fel neki, változás kö­vetkezik be, és hirtelen furcsa dolgokat lát. Kellemetlen ké­peket. Vadállatokat lát a falon, morzsát az asztalon, foltot a ruháján és tócsákat a vécé padlóján.

Amikor a rollátorral kikecmereg a konyhába, a térítőn rajz­szögeket lát. Mindezt nyugodtan éli meg. „Ezek a projekciók- közli - a tablettától vannak." Úgy szabadul meg tőlük, hogy pislogni kezd. Két nap múlva azonban dühösen felhív. „Ez már mégis csak több a soknál!" - dohog. „Szégyen, hogy ezt megengedik! Reklámot vetítenek közöttük. A Postabank rek­lámját!" Egy nappal később bejön a szobába a bátyja, az apám és odaül mellé. Ez igencsak váratlan fordulat, hiszen apám már évekkel ezelőtt meghalt.

Felhívom a háziorvosát. Az Isten szerelmére, mi történik itt? A háziorvos lakonikusan reagál. Megvizsgálta a nagyné- német és semmi ok az aggodalomra. Ezek csak az új tablet­tákra adott reakciók. A gyógyszer megváltoztat egy bizonyos

101

T ö b b e t é s s z e l

egyensúlyt az agyban, és ez azzal jár, hogy hirtelen felszínre tör mindaz, ami egyébként a tudat felszíne alatt marad. „Ezek hallucinációk! Leállunk a gyógyszerrel és a rendellenesség magától elmúlik."

A hallucinációk figyelemre méltó jelenségek. Azok a képek, melyeket nagynéném a falon lát, azt a látszatot keltik, mint­ha odakinn keletkeznének, mintha valaki más vetítené őket a falra. Pedig a saját agyából származnak. Ott ül az agyában egy démon, amely félelmeit tökéletes képekké alakítja át. Ezt követően elküldi a képeket a látókéregbe, amely kivetíti azokat a képmező minden rendelkezésre álló, fehér felületére.

Az agy Pandora szelencéje, amelyből furcsa képek és han­gok özöne tör a felszínre. A mindennapi életben ezt nemigen vesszük észre, mert a teteje többnyire csukva van. De kevés is elég, hogy résnyire nyíljon. Ha valaki például kicsit többet hallgatja az MP3 lejátszóját, megtörténhet, hogy annyira hoz­zászoktatja az agyát a zenéhez, hogy az agy maga produkál zenét, ha a tulajdonos az esti sétára elfelejti magával vinni a készüléket. Az embert megzavarhatják az efféle auditív hal­lucinációk. Hangok kommentálják a viselkedésünket, hangok beszélgetnek egymással vagy kritikus és durva megjegyzé­seket tesznek.

Rainer Goebel, maastrichti professzor agyszkennerrel meg­vizsgált egy csoport auditív hallucinációktól szenvedő embert. Megállapította, hogy amikor azok hallucinációkat hallottak, az elsődleges hallóközpontjuk úgy aktivizálódtak, mintha a fülük ténylegesen észlelt volna hangokat.

A hallucinációk be tudják csapni a szemet és a fület, és né­ha átterjednek az orra és a tapintó érzékre is. Ilyenkor furcsa, néha büdös szagokat érzünk vagy olyan, mintha tűvel szur- kálnák a bőrünket. Ezeket minden esetben az okozza, hogy csökken a szerotonint termelő idegsejtek kiterjedt hálózatának aktivitása. A hiány gyengíti az összpontosító képességet, és

102

A VASÁRNAP VÖRÖS

így az agy fogékonnyá válik az asszociációkra. A vízhajtók és az azokhoz hasonló gyógyszerek olyan alacsony szintre csökkenthetik a szerotoninszintet, hogy a fantázia, a képek, a hangok és a szagok nem maradnak meg a maguk külön csa­tornáiban. így keletkeznek a hallucinációk.

Sok ember vízhajtók, LSD vagy gombák nélkül is tapasztalhat enyhébb fokozatú, hallucinatív jelenségeket. 2005-ben három brit pszichológus arra a meglepő következtetésre jutott, hogy minden huszadik embernél előfordul a szinesztézia valamilyen formája. Ez azt jelenti, hogy az agyukban összekapcsolódnak egymással a különböző szenzorikus körök. Ezért látnak olyan színeket és hallanak olyan hangokat, amelyek az adott hely­zetben nem léteznek. A britek először szisztematikusan átvi­lágítottak egy nagyobb létszámú csoportot. A londoni Science Museum látogatóival kezdték, majd a Edinburghi Egyetem ötszáz diákjával folytatták.

Azok, akiknél a három pszichológus szinesztéziát állapított meg, általában számszín- és napszín-szinesztéziás tüneteket produkáltak. Ezek a szinesztézia kevésbé feltűnő formái, ami­kor az emberek a betűket és a számokat vagy a hét napjait színes tárgyak formájában érzékelik. Amikor a kutatók 2008-ban foly­tatták a kutatást és megvizsgáltak hatszáz brit alsó tagozatos diákot, azt állapították meg, hogy 76 gyermeknél a számszín- szinesztézia egyértelműen beazonosítható. Vladimír Nabokov, orosz író (Lolita) leírta, hogy számára az „N" betűnek „zab", a „Z"-nek „viharfelhő", a „C"-nek pedig az „azúr és a gyöngy­kagyló sajátos keverékéből" álló színe van. A színek személyhez kötöttek és minden szinesztéziásnál mások és mások.

Első látásra nincs semmi különösebb a dologban. Sok em­ber asszociál a betűkhöz és a számokhoz, mint ahogy példá­ul a hét napjaihoz is színeket. Ezek mindig halvány színek, amelyeket könnyű más színekre cserélni. Asszociációk. Egy

103

T ö b b e t é s s z e l

számszín-szinesztéziásnál viszont nem. Nála a betűknek és a számoknak állandó és nagyon sajátos színük van, és ezek a színek kifejezetten egyértelműek, élesek és határozott tónusok­kal rendelkeznek. Nem tudnak úgy ránézni egy betűre vagy számra, hogy ne jutna azonnal eszükbe a hozzárendelt szín.

Bizonyos emberek a szinesztetikus színeket a fejükben lévő asszociációknak tekintik - ők az „asszociálok" -, mások a kül­világban látják a színeket, mintha a betűknek valóban volna színük. Romke Rouw, amszterdami kutató 2008-ban felfedezte, hogy ezeknek a „projektoroknak" más kapcsolódásaik vannak a gyrus fusiformis egy meghatározott helyéhez. Ez azért érde­kes, mert tudjuk, hogy ott van mind a szín, mind a betűforma központja. Egy számszín-szinesztéziás esetében valószínűleg több vagy koherensebb kapcsolódás van a két terület között. A legtöbb és a legkoherensebb kapcsolódás pedig azoknál van, akik a szinesztetikus színt a külvilágban látják.

A szinesztéziát az érzékszervi központok közötti kapcsoló­dások okozzák. Tehát a vezetékhálózatok. Ezért nem változnak soha az érzékszervi kombinációk. Annak eldöntésére, hogy valakinek van-e szám- vagy betűszinesztéziája, kidolgoztak egy tesztet. Ennek során felolvasnak egy ötven szót - állat­neveket, helyneveket, a hét napjait, elöljárószavakat, betűket, elvont és értelmetlen szavakat - tartalmazó listát. A teszt részt­vevői minden egyes szónál felírják a válaszlapra, melyik szín­re asszociálnak. Fél év elteltével a listát újból felolvassák, és ugyanazokkal az emberekkel ismét kitöltetik a válaszlapot. Egy szinesztéziás gyakorlatilag másodszor is ugyanazokat a válaszokat adja. A többiek esetében legfeljebb negyven száza­lékos az egybeesés.

A szinesztéziának sokféle előfordulási formája van és lé­nyegében a látás, a hallás, a szaglás és a tapintás szinte minden elképzelhető formájához kötődhet.

„A csirkén nincs elég tüske" - mondta Michael Watson fes­tő egy születésnapi partin. Vele szemben ülő barátja, Richard

104

A VASÁRNAP VÖRÖS

Cytowic, amerikai neurológus meghökkent, és a közlést úgy értelmezte, hogy barátjának valami baja van a csirkével. Ami­kor rákérdezett, kiderült, hogy barátjánál az ízekhez a karján és a kezén ingerek társulnak. Bizonyos ételek esetén Watson úgy érezte, hogy textilt terítenek a karjára és éles vagy tompa tárgyakkal szurkálják a bőrét.

Sean Day, a Miami Egyetem pszichológusa egy páciensénél a szinesztézia épp ellentétes formáját írta le. Ennél a nőnél a vállát és karját ért ingerek hatására ízérzetek keletkeztek. Egy viszketést okozó gyapjúpulóvernek például más íze volt, mint egy selyemingnek.

2008-ban a San Diegó-i székhelyű Kaliforniai Egyetem kuta­tói kiszűrtek két nőt, akiknek hangulatát a bőrüket fedő ruházat határozta meg. Egyikőjüknél az irha hányingert, a kordnadrág csalódást, a durva szövésű kesztyű pedig magányérzetet oko­zott. Ha valami nagyon felzaklatta, a nő egy műanyag zacskó­hoz dörzsölte a karját. Attól megnyugodott.

Egy szinesztéziás gyakran szinte el sem tudja képzelni az életét efféle tapasztalatok nélkül. Amit egy szinesztéziás lát, szagol, tapint vagy hall, az számára annyira magától értetődő, hogy sokszor évekbe telik, míg rájön, hogy ezzel nem minden ember van így. „A hangoknál és a számoknál is színeket látok" - felelte Rymke Wiersma, amikor erről kérdeztem. Rymke egy vidám, józan gondolkodású nő, aki egy nap rádöbbent, hogy szinesz­téziás. „Főleg a magánhangzóknál látok színeket. Azt hiszem, hogy nálam ez mindig is így volt. Ezért szeretem azokat a nyel­veket, például az olaszt, amelyekben sok a magánhangzó. Ne­kem ezek színes nyelvek. A szó szoros értelmében. A színeket nem a recehártyámon látom, ahogy mondjuk egy piros autó pi- rosságát, hanem a fejemben, mint amikor az ember a »piros«-ra gondol. Csak tolakodóbban. Nem tudom, de nem is szeretném kiiktatni a színeket. Az olyan szürke és unalmas volna. Mintha egy színes képet fekete-fehérre cserélnénk."

105

T ö b b e t é s s z e l

„Először az általános iskolában kezdtem gyanakodni arra, hogy az osztálytársaim ezeket a színeket nem látják. Akkor ezt úgy fogtam fel, mint ami kizárólag rám jellemző. Csak nemrég fedeztem fel, hogy erre létezik egy szó, és több ember is tapasz­talt már efféle jelenségeket. De ez akkor is személyes dolog ma­rad. A közelmúltban láttam egy másik szinesztéziásról készült videót, akinél a zenéhez színes képek társulnak. Hülyeségnek tartottam az egészet. Nem stimmeltek a színek..."

Különleges rendellenesség-e a szinesztézia? A válasz: nem. Az agykutatók természetes állapotnak tartják a szinesztéziát, melyet a legtöbb agy az észlelések zavartalansága érdekében már csecsemőkorban kikapcsol. Mindannyian szinesztéziás- ként kezdjük az életünket.

Kisbabákkal végzett vizsgálatok kiderítették, hogy ők a vi­lágot színek, szagok, érzések és hangok alkotta cseppfolyós va­laminek látják, és észleléseiket nem tudják megkülönböztetni egymástól. A csecsemő agyában még szoros kapcsolódás van minden érzékszerv és az agykéregben lévő összes feldolgo­zó központ között. így a szemből az ingerek még szabadon áramlanak az illatközpontba, a fülből pedig a látókéregbe. A csecsemő még minden érzéki ingert egyvelegként érez, hall és lát. Az anya hangját és az anyatej illatát még nem választja el a teli has érzetétől.

A csecsemő agya életének első évében alapvető változáson megy keresztül. Erősen megritkulnak azok az idegek, ame­lyek az érzékszerveket egymáshoz kapcsolják. Ezt a folyamatot apoptózisnak hívják. Azok az idegsejtek, amelyeket nem iga­zán használnak, tömegesen elpusztulnak, hogy átadják helyü­ket hasznosabb idegi kapcsolódásoknak. Az érzékszervek és a hozzájuk tartozó feldolgozó központok közötti idegpályák alkotják az agyon át vezető főútvonalakat. Miközben ezek megerősödnek, a keresztkapcsolódások funkciójukat vesztik, és eltűnnek.

106

A VASÁRNAP VÖRÖS

Az érzékszervi asszociációk így adják át helyüket az ösz- szerendezett észlelésnek. Az anya hangja és a kielégülés ér­zése különálló tapasztalatokká válnak, amelyek között még mindig lehet összefüggés, de ennek már nem feltétlen kell így lennie. Hisz a péknél is megtömheted a hasad, és az anyádtól is kikaphatsz.

így építenek fel az emberek az első életévüktől kezdve egy saját, az érzékszervektől független, belső világot. Egy képzelet és gondolatok alkotta teret, amelyben az olyan szavak, mint az „anya" vagy az „evés" absztrakt fogalmak, amelyeket - a világ megértése érdekében - szabadon kombinálhatunk egymással. De milyen éles a választóvonal az elvont gondolatok és a ta­pasztalat, a mozgás, illetve az érzelem között?

Az emberek szívesen tekintik magukat önálló, gondolkodó lé­nyeknek. De ha jól megnézzük, a gondolatok néha meglepően érzékszervi és testi eredetűek. Valójában egy kicsit mindenki szinesztéziás. A nyelv tele van képes nyelvi fordulatokkal, és ezek annyira egyetemesek, hogy nem tekinthetők puszta vé­letlennek vagy megszokásnak. Sok nyelvben például ugyan­azokat a szavakat használjuk a fizikai és a szociális melegség kifejezésére. Ez nem véletlen, 2008-ban a Yale Egyetem és a Coloradói Egyetem kutatói bebizonyították, hogy egy meleg személyiség és egy meleg kályha az agy számára nemcsak nyelvileg, de érzékszervileg is összekapcsolódik. A vizsgálat­ban részt vevő kísérleti alanyok egy csésze forró vagy jeges kávét kaptak. Ezzel a kézben mentek fel a lifttel oda, ahol azt a feladatot kapták, hogy ítéljék meg valakinek a személyisé­gét, akiről egyebek közt egy fényképet kaptak. Akinek egy ideje már a kezében volt a meleg kávé, az ismeretlent gyakrab­ban találta meleg személyiségnek, „jó szándékúnak" és „szí­vélyesnek". Akinek kihűlt a keze a jegeskávétól, az a társas kapcsolatokat is kicsit hűvösebben ítélte meg. A meleg kezek

107

T ö b b e t é s s z e l

tehát hatással vannak arra, hogyan ítéljük meg a társas kap­csolatokban megnyilvánuló melegséget. A többi tulajdonság­gal kapcsolatos ítéletet - például hogy szép-e az illető - nem befolyásolta a testi meleg vagy hideg.

A kapcsolódás kézenfekvő. Csecsemőkorában szinte min­denkit babusgatnak a szülei. Az első években a testi meleg és a társas kapcsolatokban megnyilvánuló melegség kéz a kézben jár. Persze meglepő, hogy az ember egy kicsit még hatvanéves korában is úgy él meg egy meghitt, meleg viszonyt, mint egy csésze kávé melegét. És hogy egy csésze forró ital olyan érzést kelt benne, hogy a másik „jó szándékú és szívélyes". Termé­szetesen képesek vagyunk jegeskávéval a kézben is felismerni a valódi, meggyőző melegséget. A melegség két formájának egymásra gyakorolt hatása korántsem szorít háttérbe minden egyebet. De igenis van köztük kapcsolat.

Több jel is arra utal, hogy jobban kötődünk a testünkhöz és az érzékszerveinkhez, mint gondolnánk. A piros szín ha­tására sokan szabálytartóan viselkednek. A kanadai British Columbiai Egyetem kutatói 2008-ban arra kértek két, kísérleti alanyokból álló csoportot, hogy bizonyos tárgyakhoz társítsa­nak valamit. Az egyik csoport számítógépén piros, a másikén kék volt a háttér. Az első csoport nagyon gondosan dolgozott, a másik viszont kreatívabb volt. Van logika a dologban, hisz a közlekedési lámpán a piros a tilos. Az iskolában pirossal je­lölik a hibákat. A piros tehát a veszélyre és a hibára hívja fel a figyelmet. A kék a felhőtlen ég és a nyaralás idején élvezett tiszta tengervíz színe.

A mozgás is befolyásolja gondolkodásunkat és ítéleteinket. A wisconsini Laboratory of Embodied Cognition kutatói azt a feladatot adták a kísérleti alanyoknak, hogy válasszák külön a valódi és az értelmetlen mondatokat. Eközben mozgásokat is kellett végezniük. Ha a mozgás illett a mondatban kifeje­zett cselekvéshez, gyorsabban gondolkodtak és hoztak ítéle­

108

A VASÁRNAP VÖRÖS

tét. Azt a mondatot, hogy „Jaap odaadja a tollat Marie-nak" gyorsabban feldolgozták, ha a kéz testtől távolodó mozgást végzett, mint amikor egy ellentétes irányú mozdulatot tettek. Ez még olyan mondatokra is igaz volt, amelyekben olyan el­vont mozgás szerepelt, mint az, hogy „Jaap információt küld Marie-nak".

Úgy tűnik tehát, hogy kapcsolat van a mozgás megértése és a mozdulat végrehajtása között. Miért? A Chicagói Egyete­men belül működő Humán Performance Láb kutatói 2006-ban olyan képeket mutattak a kísérleti alanyoknak, amelyek ütővel és koronggal mozgó hokisokat ábrázoltak. A kérdés az volt: mi történik itt? Kiderült, hogy a választ keresve, mindenki, még az is, aki soha életében nem hokizott, használta a premotoros központjait. Ezek az agy azon részei, amelyekkel megtervez­zük saját mozgásunkat. A mozgást saját motoros központjaink segítségével értjük meg. A mozgásról való gondolkodás szinte fizikai tevékenység.

A 39. fejezet leírja, milyen szerephez jutnak a tükörneuronok, amikor értelmezzük mások mozgását. A kutatók úgy vélik, hogy ezek a sejtek az embereknél egyebek közt a premotoros kéregben találhatók. Amikor valaki kinyújtja feléd a kezét, a tükörneuronok hibátlanul „megérzik", hogy udvarias kézfogás vagy ökölcsapás motiválja-e. A premotoros kéreg azért tudja olyan gyorsan és olyan pontosan felfogni a különbséget, mert mindent tud saját mozdulatainkról. E központ számára - ez készíti elő a legkisebb részletekig bezárólag a mozdulatainkat- hatalmas különbség van a kézfogás és az ökölcsapás között, mások a mozdulatok, mások az izomfeszültségek.

Valami hasonló vonatkozik az érzelmekre is. Amikor érzel­mekről gondolkodunk, érzelmi agyunk keményen dolgozik. A félelmet úgy értjük meg, hogy aktivizáljuk saját félelemköz­pontunkat. Még az érzelem olyan külső jegyei is - mint amilyen az arckifejezés - segítenek bennünket az érzelmekről való gon­

109

T ö b b e t é s s z e l

dolkodásban. Egy érdekes kísérletben Fritz Strack, az Würzburgi Egyetem kutatója arra kérte a kísérleti alanyokat, hogy tartsanak egy ceruzát a szájukban, és úgy ítéljenek meg érzelmi tartalmú mondatokat. El kellett dönteniük, hogy egy mondat valódi vagy értelmetlen. Aki a ceruzát a fogai közt tartotta és ettől kényszere­dett mosolyra húzta a száját, gyorsabb volt a vidám érzelmeket kifejező mondatok megítélésben. Az, aki a ceruzát az ajkai közt tartotta és ettől kedvetlen benyomást keltett, gyorsabban ítélte meg a negatív érzelmeket kifejező mondatokat.

Az agynak nincsenek zárt szobái. A megértés közel áll a látás­hoz, a halláshoz, szagláshoz és mozgáshoz. Szerencsére. E kap­csolódásoknak köszönhetjük, hogy gyorsabban megértjük a dolgokat, és sokkal gyorsabban rögzítjük azokat, mintha a gondolkodás és a megértés csak a homloklebenyünkre korláto­zódna, és csak jelképek és fogalmak manipulációját jelentené. A gyerekek könnyebben sajátítanak el valamit, ha azt a testük­kel és a lelkűkkel is megtapasztalják. 2009-ben a Kaliforniai Egyetem kutatói hátrányos helyzetű családoknál még a gesz­tusok hiánya és a nyelvi visszamaradottság között is találtak összefüggést.

Az általános iskolások gyorsabban tanulnak meg olvasni, ha úgy tanítják őket, hogy el kell képzelniük a mondatok jelen­tését. Arthur Glenberg, a Wisconsini Egyetem munkatársa arra buzdított olvasni tanuló gyerekeket, hogy bábokkal, állatokkal és játék traktorral játsszanak el egy farmról szóló egyszerű történetet. így könnyebben megtanultak olvasni, mint azok a kortársaik, akiknek fantáziáját nem mozgatták meg ilyen aktí­van. Ez még akkor is így maradt, amikor a játékokat elvitték, és a gyerekek már csak a fantáziájukra támaszkodhattak.

Csak előnyünk származik abból, hogy agyunkban kereszt­kapcsolódások vannak. Erre a szinesztéziások szolgáltatják az

110

A VASÁRNAP VÖRÖS

élő bizonyítékot. Adottságukat gyakran kiválóan kamatoztat­ják. Az általuk látott színkódnak köszönhetően a számszín- szinesztéziások könnyebben jegyeznek meg telefonszámokat és PIN kódokat. A hangszín- szinesztéziások meglepően köny- nyen tanulnak meg zenedarabokat, nemcsak a hangokat, ha­nem a színeket is megtanulják.

A szinesztéziások tehetséges zenészek, történetmesélők és festők. Liszt Ferencről az a történet járja, hogy szenvedélyes karmesterként olyan utánozhatatlan kiáltásokkal ösztönözte a zenekart, mint hogy „Uraim, legyenek szívesek egy kicsit kékebben! Ne ennyire rózsaszínűén!"

11. fejezet

Miért viselkedsz olyan furcsán?

Mivel mindenkinek más az agya, mindenkinek másként jelenik meg a világ. Ez az egyik fontos oka annak, miért viselkednek annyira kü­lönbözően az emberek. Van, aki extrovertált és van, aki introvertált; van, aki törekvő és van, aki lusta; van, aki empátiával közeledik a másikhoz és van, aki csak önmagára figyel.

„Kíváncsi vagyok, megvan-e mind a négy kereked?" - ugrat a feleségem, amikor reggel elindulok az F. C. Donderscentrumba, az agykutatás Nijmegenben működő központjába. Itt egy sor agyszkenner segítségével minden szempontból meg tudják vizsgálni az agyat.

A központ alagsorának hosszú folyosóin szürke székek so­rakoznak, hogy az embereknek legyen hol kivárniuk a sorukat. A légkör kórházra emlékeztet, annyi különbséggel, hogy az itt átvilágított pácienseknek semmi bajuk. Ez a kísérleti alanyok birodalma, ők biztosítják az agykutatás üzemanyagát. Szerte a világon évente egészséges kísérleti alanyok tízezrei vetik alá magukat különböző procedúráknak, és gazdagítják újabb és újabb információkkal aggyal kapcsolatos ismereteinket. A ki­állt kellemetlenségekhez képest nem számíthatnak túl nagy kompenzációra.

112

M i é r t v is e l k e d s z o l y a n f u r c s á n ?

Füldugót tesznek a fülembe és bepréselik a fejem egy keret­be. Begördítenek a szkenner szűk alagútjába. „Készen állunk" - mondja az asszisztens a hangszóróból. A tizenkét tonnás szkenner úgy dübörög, mint egy fúrógép. Hevesen ver a szí­vem. Most majd kinyílik a lelkemhez vezető ajtó. A szörny két másodpercként szeletet készít az agyamról.

Az idegsejteknek a munkához oxigénre és energiára van szük­ségük. Minél aktívabb egy agyterület, annál több vér áramlik feléje. Az agyszkenner a véráramlást méri. Ezt nevezik funk- cionálismag-tomográfiának, ismertebb nevén mágneses rezo- nanciás fMRI-nek. A kutatók az fMRI-vel teszik láthatóvá, hol folyik munka az agyban.

Egy kis tükrön keresztül rálátok a cső végén lévő képer­nyőre. Most feladatok jelennek meg rajta. így kapnak a kísér­leti alanyok utasításokat, hogy mozgassák az ujjaikat vagy a lábaikat, ismerjenek fel arcokat és tárgyakat, végezzenek ösz- szeadásokat. A feladatok gyakran intelligenciatesztekre, sze­mélyiségvizsgálatokra vagy reakciótesztekre emlékeztetnek. A különbség, hogy itt nem kell választ adni, semmit sem kell felírni és csak egyetlen ujjat szabad mozgatni. Elég, ha az em­ber az agyával dolgozik.

Mielőtt megmozdulna a jobb mutatóujjam, a szkenner ész­leli, hogy az agyam előkészíti a mozgást. Fény gyullad a bal premotoros kéregben, amely egy kis sárga folt agyam szürke- állományában. De ez egy nagyon halvány folt. A kutató meg­kér, hogy ismételjem meg hússzor a mozdulatot, hadd legyen egyértelmű a kép. És ez így megy minden kísérletnél, melynek alávetnek. Nemcsak itt, máshol is. Ismételni, ismételni. Újra és újra ugyanaz a cselekvés, ugyanaz az észlelés, ugyanaz a gon­dolat, hogy megsokszorozzuk a szkenner észlelte gyenge jelet. És mindeközben néha órákon át meg sem moccanhatok. Az agyközpontok már akkor is akcióba lépnek, ha megfeszítem az

113

T ö b b e t é s s z e l

izmaimat. Ilyenkor elromlik a kép. A kutatók arra törekszenek, hogy az alanyokkal egyszerre lehetőleg csak egy dolgot csinál­tassanak. Azt kérik tőlük, hogy maradjanak mozdulatlanul, tartsanak ki, és ne sokat töprengjenek.

Azok a kutatók, akik számára én vagyok a kísérleti nyúl, néha előzetesen kritikus kérdéseket tesznek fel. Alkalmas-e egy újságíró kísérleti alanynak? Nem jár-e egész máshol a szkennerben fekvő újságíró agya vagy nem készít-e gondo­latban jegyzeteket a könyvéhez, amivel zavarja a vizsgálatot? Megígérem, hogy jó leszek és minden idegszálammal kon­centrálni fogok. Sikerül meggyőznöm őket, hogy tökéletesen tisztában vagyok vele, mit is jelent kísérleti alanynak lenni.

Aliette Lochy, belga agykutató nevet, amikor az első átvi­lágítás befejeztével a diagnózisról kérdezem. Rendben van-e minden odabenn? Mennyire perverz, xenofób és kielégület- len az agyam? „Mi itt nem olvasunk személyes gondolatokat vagy érzéseket" - feleli. „Vizsgálatunk nem a személyesre irányul, hanem épphogy az általánosra, az agy működési elveire." Az agykutatók nem tudják megmondani, megvan-e minden kerekem. Legalábbis nem az általuk végzett mérések alapján.

A kísérletek után néhány nappal kapok egy borítékot az F. C. Donderscentrumból. Egy CD-ROM gurul ki belőle. „Hogy még egyszer szemügyre vehesse az agyát" - szól a kísérőlevél­ke. Kicsivel később hatalmas kíváncsisággal nézegetem agyam barázdáit, a lebenyeket és az apró kis szerveket a képernyőn. Azokban vannak a gondolataim és az emlékeim, az érzéseim és a lelki gubancaim. És valahol ott vannak azok a központok is, amelyek most ezeket a képeket nézegetik.

Megdöbbenek, ha belegondolok, hogy a fejemben lévő agy önmagát nézi. A bal oldali motoros kéreg, mely a fejem búbja közelében helyezkedik el, kíváncsian nyomogatja az ujjaimmal az egeret. Az agy szeretne felismerni valamit. A képernyő a

114

M i é r t v is e l k e d s z o l y a n f u r c s á n ?

saját fejemet és profilomat mutatja, amelyben úgy helyezkedik el az agy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Azt látom, hogy az agyam vékony lemezekre szeletelve mozog a képer­nyőn. Mint a szalonna. Uramatyám, ez vagyok én?

Az agyszkenner nem egy fényképezőgép, amely kész képeket produkál az ember jelleméről, intelligenciájáról vagy a benne dúló lelki viharokról. Ám az agykutatók egyre többször képe­sek rámutatni az egyes emberek közötti különbségekre. A jel­lem és a személyiség különbségeire is. Míg az fMRI használa­ta eleinte olyan általános tevékenységekre korlátozódott, mint a mozgás, a látás, a hallás és az olvasás, napjainkban a kutatók egyre gyakrabban vizsgálnak egyedi tulajdonságokat, embe­ri személyiségeket. A nucleus accumbensben megnyilvánuló aktivitás például jutalmazásérzésre utal, az insulában észlel­hető aktivitás empátiára és fájdalomra, a prefrontális kéreg közepén jelentkező aktivitás pedig arra, hogy az illető azono­sul egy baráttal vagy termékkel.

Ha a kutatók erotikus képeket mutatnak a kísérleti alanyok­nak, azt látják, hogy miközben az agykéreg unatkozik, az érzel­mi agy alig fér a bőrébe. A szkenner szeme előtt nem maradnak rejtve a szexuális ingerekre adott válaszok, hogy vajon az agyat a nők, a férfiak, az állatok ... vagy a gyerekek izgatják.

Sokszor azt sem tudjuk elrejteni előle, amit kifejezetten szeretnénk. A New Hampshire-i Dartmouth College kutatói fehér kísérleti alanyokat figyeltek, amikor azok egy fekete férfi fotóját nézték, majd ezt a kísérletet fordítva is megcsinálták. Azt látták, hogy fény gyúlt az amigdalában, ami egyértel­műen a félelem jele. Ezzel egyidejűleg heves aktivitást észlel­tek a prefrontális lebenyben és a gyrus cinguliban, azokban a központokban, melyek az ingerek ellenőrzését végzik. Az agy megpróbálta elnyomni a rasszizmusukat. A gyrus cinguli fenn, az érzelmi agyban, közvetlenül a kéreg alatt található.

115

T ö b b e t é s s z e l

Ez a terület egyebek közt az érzelmek szabályozásában és az összpontosításban játszik szerepet.

Az agykutatásból tudjuk, hogy minden érzés és minden ma­gatartás megmagyarázható az agyközpontok aktivitásából és egymás közti kapcsolódásaiból. A fejünkben van egy vegy­konyha, ahol a lelkiállapotunk készül. Ez a gondolat egye­sek számára nem jelent túl vonzó perspektívát. Pedig akár felszabadítóan is hathat, hogy testi oka van, amiért olyanok vagyunk, amilyenek.

Mostanáig az emberek a szabad választásnak tulajdoní­tották lelki különbségeiket. Aki nem őszinte, hazudni akar; aki introvertált, maga dönt úgy, hogy nem akar feltűnni; aki közönyös, abból hiányzik az érdeklődés. Egy kamasz akkor boldog, ha bambulhat a tévéképernyőre. Az efféle személyes tulajdonságok esetében ritkán kérdezünk rá a „miértre". Egy kék Renault Megane-tól sem kérdezzük meg, miért kék.

Pedig nem is olyan butaság, ha azt kérdezzük, miért olyan a jellemünk, amilyen. Miért van az például, hogy az egyik kol­léga pontosan érzi, mit vált ki belőlünk a főnök durva meg­jegyzése, a másik pedig nem? Vajon a másikat nem érdekeljük? Vagy tán egyszer megbántottuk? Valószínű, hogy a különböző viselkedésmódoknak semmi közük hozzánk, viszont annál több az illetők agyához.

Groningeni kutatók 2006-ban kimutatták, hogy az emberek azért képesek beleképzelni magukat mások helyzetébe, mert van egyfajta rejtett szemük mások gondolataira és érzelmeire. Ez a szem egy „tükörneuronok" alkotta hálózat - a 39. feje­zetben még részletesebben is lesz róla szó -, amely nem min­denkinél mutat egyforma aktivitást. Minél jobban működik ez a tükörneuronok alkotta hálózat, annál empatikusabbak az emberek. Az empátia nem valami homályos fogalom, nagyon is megfogható oka van.

116

M i é r t v is e l k e d s z o l y a n f u r c s á n ?

Az agyban megtalálták annak is az okát, miért jövünk za­varba. Ez a tulajdonság a túlpörgött amigdala következménye. Ezt 2003-ban a massachusettsi Harvard Medical School kutatói fedezték fel. Könnyen zavarba hozható embereknek félelmet és haragot kifejező arcokról készült képeket mutattak, és a szkennerrel azt látták, hogy fény gyúl az amigdalában. Minél félénkebb valaki a társas kapcsolataiban, annál nagyobb akti­vitást látunk ebben a mandula formájú kis szervben, amelyből mindkét féltekében van egy. Az amigdalában van egy köz­pont, amely az arckifejezésekről leolvassa az érzelmeket, mert ismernünk kell a csoportunkban lévő személyek érzelmeit, ha szeretnénk időben elmenekülni. Nemcsak az érzékeny­ség, hanem az amigdala fajtája is emberenként más és más. Az egyik embernél a mag a negatív, míg a másiknál a pozitív arckifejezésekre reagál erősebben. Ez a fajta beállítódás már gyermekkortól fogva létezik.

A merev gondolkodású embereknek gyakran korlátozott a munkamemóriája. Ezt 2008-ban Alán Brown, ír kutató fe­dezte fel. Bő kétszáz diákkal végeztetett teszteket és töltetett ki kérdőívet, mielőtt erre a következtetésre jutott. Brown nem talált semmilyen más összefüggést, például az illető életkorá­val vagy nemével.

A munkamemória fontos szerepet játszik az információ feldolgozásában. Ha magunkévá akarunk tenni egy új nézetet, annak minden egyes elemét egyenként meg kell vizsgálnunk, mielőtt átfogó ítéletet mondanánk róla. Ha ilyenkor nem jól működik a munkamemória, nehezebb dolgunk van. Brown szerint teljesen logikus, ha ilyen esetben dogmatikusabbá vá­lik az ember.

Már egy korábbi amerikai vizsgálat kiderítette, hogy a kon­zervatív gondolkodású emberek nem mutatnak kellő aktivitást a konfliktust érzékelő központban. Ezért tudnak nehezebben bánni a váratlan változásokkal. Az életkor előrehaladtával

117

T ö b b e t é s s z e l

romlik a központ működése. Ez nagyon jó magyarázat lehetne arra, miért van az, hogy az évek múlásával az emberek egyre jobban vonzódnak a jobb oldali gondolkodásmódhoz.

Jellemünket az - agyféltekéket összekötő - kérgestest vas­tagsága is befolyásolja. Az ontariói Western Egyetem pszi­chológiai tanszékének Bruce Morton vezette kutatói és Stein Rafto, hawaii radiológus 2006-ban kerek száz férfit és nőt világítottak át, és arra a következtetésre jutottak, hogy össze­függés van a viszonylag vastag kérgestest és az intuitív érve­lés, illetve a térbeli gondolkodás között. Az agyban mindennek megvan a maga oka. Minél vastagabb volt a kérgestest, annál gyengébbnek mutatkoztak a férfiak és nők a tervezésben.

Az intuitív érvelés és a térbeli gondolkodás olyan tulaj­donságok, amelyeket a pszichológusok a „domináns jobb agy­féltekével", azaz az agy jobb oldalának viszonylag intenzív aktivitásával hoznak összefüggésbe. A vastag kérgestestnek ebben azért lehet szerepe, mert így a bal és a jobb agyfélteke könnyebben tud együttműködni (erről még részletesebben is lesz szó a kreativitást tárgyaló 27. fejezetben).

Az egyes agyak közötti különbségek okozzák, hogy az embe­rek ugyanazt a világot másként tapasztalják, illetve élik meg. Az egyiknek azokra van szeme, akik az érzelmeikkel viaskod­nak, a másik pedig a racionális lényeket látja meg. Az egyik a vidám és barátságos, a másik a közömbös és taszító arcokat veszi észre.

És mivel másként éljük meg a világot, másként is reagálunk rá. Minél intenzívebben reagál a kísérleti alany amigdalája egy mosolyra, annál extrovertáltabban viselkedik az illető az élet­ben, állapították meg 2001-ben Washingtonban dolgozó ameri­kai kutatók. Az amigdalától is függ, hogyan látjuk társadalmi környezetünket. Akinek nagyon aktív az amigdalája, mások számára közömbös arckifejezésekről gyakran félelmet és el­

118

M ié r t v is e l k e d s z o l y a n f u r c s á n ?

lenséges viszonyulást olvas le. Az extrovertált emberek viszont úgy érzik, hogy mindenki egész nap rájuk nevet. Nyílt lélekkel és vidám mosollyal lépnek ki a világba, és szívesen vannak a középpontban. Logikus.

Azok a kísérleti alanyok, akiknél az amigdala alig reagál mások pozitív érzelmeire, félénkebbek és inkább befelé fordul­nak. A zavarban lévő és introvertált emberek egész nap csak ijesztő és barátságtalan arckifejezéseket látnak maguk körül. Ezekre reagálnak. Társaságban nem igazán érzik jól magukat. Ez is logikus.

Az agyban lévő különbségek olyan tulajdonságokra is hatnak, mint az ambíció, a motiváció és az érdeklődés. Miért van, hogy valaki esténként a teniszpályáról az amatőrkórusba siet, és mintegy mellékesen még a helyi természetvédő klub elnöki tisztjét is ellátja, míg más minden áldott este egy sör­rel a kezében a televízió távkapcsolóját nyomogatja? A törek­vés vagy annak hiánya nem egyszerűen csak ambíció vagy lustaság kérdése. Mélyebb oka van, hiszen annak is függvé­nye, mennyire aktívak az agy olyan jutalmazó központjai, mint a nucleus accumbens és a ventrális tegmentális terület. A ventrális tegmentális terület jutalmazó rendszerrel már ko­rábban is találkoztunk és akkor azt mondtuk, hogy azoknak a központoknak a hálózata, amelyek irányítják a figyelmünket és arra ösztönöznek bennünket, hogy lépjünk a cselekvés me­zejére.

De miért van az, hogy az egyik kíváncsi, a másik meg szin­te lubickol az emberek társaságában? Ezeknek a különbségek­nek mélyebb biológiai okai is vannak. Ezek akkor derülnek ki, ha a kapcsolódások láthatóvá válnak. A szkenner itt is jó szolgálatot tesz. 2009-ben a Bonni Egyetem kutatói így fedez­ték fel, hogy a kalandokat kedvelő embereknél feltűnően sok kapcsolódás van a memóriaközpont (ez állapítja meg, hogy valami új) és a ventrális tegmentális terület között (ez utóbbi

119

T ö b b e t é s s z e l

ösztönöz bennünket arra, hogy vizsgáljuk meg és próbáljuk ki az új dolgokat).

Ugyanezek a kutatók azt is felfedezték, hogy azoknál, akik az utolsó vesszőig betartják a társadalmi szabályokat és kódo­kat, illetve szívesen járnak mások kedvében, számos kapcsoló­dás van a homloklebeny (ahol a társadalmi kódok rögzülnek) és a jutalmazó rendszer között. Az egyik embernél a figyelem automatikusan arra irányul, ami új, a másiknál viszont arra, ami társadalmilag kívánatos és elfogadott. A szüleim e két típus iskolapéldái voltak. Amikor nyaraltunk, az anyám, ha tehette, minden kerítésen átmászott, míg apám - aki a kerítés­nél várakozott - egyfolytában azt ismételgette, hogy anyám minden valószínűség szerint tilosban jár.

Bizonyos emberek azt szeretik, ha állandóan emberek ve­szik őket körül, míg mások inkább a magányt kedvelik. Ennek a különbségnek is biológiai alapja van, derítették ki 2009-ben a Cambridge-i Egyetem és a finn Oula Egyetem kutatói. 41 férfival töltettek ki kérdőívet arról, hogyan viselkednek társas kapcsolataikban, illetve milyen szerepet játszanak a barátok az életükben. Ez alapján két csoportra osztották őket. Az egyikbe kerültek a társaságkedvelő férfiak, a másikba a magányos far­kasok. Átvilágították mindkét csoport tagjainak agyát. Az első csoportnak két régióban volt több idegsejtje, a striátumban és az orbitoprefrontális lebenyben. Ez utóbbi külön is figyelemre méltó, mert ez csinál kedvet az olyan létfontosságú szükségle­tekhez, mint az evés, az ivás és a szex.

Valószínűleg annak is van kimutatható oka, hogy valaki meny­nyire altruista, azaz gondol-e a másikra vagy inkább csak ön­magára figyel. Zürichi kutatók 2006-ban párokra osztották a kísérleti alanyokat és egy játékot játszattak velük. A pár egyik tagja kapott húsz eurót, hogy ossza el. O maga határozhatta meg, mennyit ad a társának, de ha a felajánlott összeget a tár­

120

M i é r t v is e l k e d s z o l y a n f u r c s á n ?

sa nem fogadta el, vissza kellett adni a húsz eurót és egyikük sem kapott egy fillért sem.

Racionálisan nézve a társ könnyű döntési helyzetben van. Még akkor is az elfogadás a legjobb stratégia, ha kisemmizik és csak egyetlen eurót kap, hisz még az is több mint a semmi. De a gyakorlatban az emberek nem így gondolkodnak. Inkább hagyják veszni az egészet, csak hogy megbüntethessék a má­sikat, amiért aszociálisan viselkedett. Az agyszkenner azt mu­tatta, hogy mérlegeléskor aktivitás mutatkozott a prefrontális kéregben, egész pontosan fenn, a belső oldalon, egy olyan terü­leten, amelyet DLPFC-nek neveznek (dorzolaterális prefrontális cortex). A kutatók jól irányzott mágneses terekkel a kísérleti alanyoknál időlegesen kikapcsolták a DLPFC-t. Ezt a technikát transzkraniális mágneses ingerlésnek (TMS) nevezik. A kísérle­ti alanyok egy csapásra könnyebben tudtak mérlegelni. Immár a legdurvább ajánlatot is szó nélkül elfogadták. A rákérdezés­nél kiderült, még mindig tudatában voltak annak, hogy társuk aszociálisan viselkedik, de ez már nem izgatta őket annyira. Nem az erkölcsi érzék, hanem az önérdek dominált.

A svájciak szerint a DLPFC elnyomja azt a természetes haj­lamunkat, hogy saját érdekeink alapján cselekedjünk. Minél jobban működik ez a központ, annál inkább képesek az embe­rek arra, hogy másokkal szemben félretegyék saját érdekeiket, valamint annál magasabb a döntés erkölcsi tartalma.

Az is az agy működésétől függ, hogy mennyire vagyunk becsületesek. Los Angeles-i kutatók 2005-ben alkalmi mun­kások közül önkénteseket interjúvoltak meg. A munkatapasz­talatokkal, a képzettséggel és a családi háttérrel kapcsolatos kérdésekre adott válaszok elemzése alapján a kutatók arra vol­tak kíváncsiak, hogy a válaszadók mennyire ragaszkodnak az igazsághoz. Tizenkét embert, aki a tényeket saját érdekeihez igazította és meglehetősen rugalmasan kezelte, átvilágítottak agyszkennerrel. Volt egy feltűnő különbség az agyuk és a töb­

121

T ö b b e t é s s z e l

bi kísérleti alany agya között. A füllentőknél a DLPFC más­ként nézett ki. A többiekhez képest a prefrontális kéregben lévő szövet átlagosan tizennégy százalékkal kevesebb szürke agyállományt és egy negyeddel több fehér agyállományt tar­talmazott.

Az emberek többségénél a prefrontális kéreg, ha megpró­bálnak hazudni, hamar túlterhelődik. A hazugság összetett emberi tevékenység, ahol pillanatok alatt kell felmérni, mi az, amit a többiek hihetőnek találnak, mit tudnak már és mit el­lenőrizhetnek. És mindeközben az embernek még saját erköl­csi elveivel is meg kell küzdenie, amelyek az agy ugyanazon pontján keletkeznek. Az tud tökéletesen hazudni, akinek a prefrontális kérge gyorsan „kikalkulálja", milyen következmé­nyekkel jár a hazugság és közben nem hagyja, hogy az erkölcsi megfontolások túlzottan akadályozzák. A kutatók szerint az a jobb ebben a tevékenységben, akinek több fehér és kevesebb szürke agyállománya van.

Tehát az agyban lévő különbségek miatt van, hogy mást látunk, gondolunk és érzünk. Mindenki a saját társadalmi valóságát tapasztalja meg és annak a valóságnak megfelelően viselkedik. Ezen tulajdonképp nem kellene csodálkoznunk. Mindannyian tudjuk, hogy eltérő értelmi és fizikai képességekkel jövünk a világra. Az egyik Nobel-díjat kap, a másik pedig aranyérmet nyer a százméteres síkfutásban. A többieket, akiknek nem tud­nak ilyen teljesítményekkel előrukkolni, senki sem kárhoztatja ezért. Az emberek ugyanis különböznek egymástól.

Az viszont érdekes, hogy a szociális viselkedésben mutat­kozó különbségek sokkal kevésbé tudatosulnak az emberek­ben. Furcsa, hogy társas érintkezéseinkben eredendően min­dig abból indulunk ki, hogy minden ember egyforma. Ezért aztán mások viselkedését gyakran értelmezzük személyes síkon. Pedig komoly esélye van annak, hogy a kollégánk vagy

122

M ié r t v is e l k e d s z o l y a n f u r c s á n ?

a barátunk igenis tekintettel van ránk, de az agya másként dolgozza fel a jeleinket, és ezért más következtetésekre jut. Az, hogy értjük az érzelmeit, még nem jelenti azt, hogy ez fordítva is igaz, még akkor sem, ha ugyanaz a szándék munkál mind a két oldalon. Annak, hogy a kolléga barátságos mosolyunk elle­nére tartózkodó marad, akár az is lehet az oka, hogy másként értelmezi az arckifejezéseket.

Ösztönösen mindig abból indulunk ki, hogy a másik ugyanolyan, mint mi és ennek agyunkban egyértelmű oka van. Tükörneuronjaink kivetítik saját agyunkban mások visel­kedését. Mások szociális viselkedését és arckifejezéseit azért érezzük meg ösztönösen, mert saját agyunkban átéljük azokat. Tehát mások viselkedésének megértéséhez önmagunkat hasz­náljuk, és ezért képtelenek vagyunk másból kiindulni, mint hogy egyformák vagyunk.

A kérdés még mindig úgy szól: ki vagy mi határozza meg, hogy az agy olyan, amilyen? És miért olyan szilárdak a tulaj­donságaink, hogy akár akarjuk, akár nem, gyakran egy életen át hordozzuk őket? A válasz egy része kézenfekvő, génjeink­kel együtt a szüléinktől örököljük őket. A gyermekagy gyak­ran ugyanazokat a jellegzetességet alakítja ki, mint amelyek­kel a szülők és a testvérek rendelkeznek. Még akkor is, ha nem együtt nevelkednek. Ez vonatkozik például a félelemre vagy a vakmerőségre és a meggondolatlanságra, olyan tulajdonsá­gokra, amelyek az amigdala aktivitására vezethetők vissza.

New Jersey-i kutatók 2005-ben egereknél kikapcsoltak egy gént, mire az amigdala nem termelt egy statmin nevű fehérjét. Ettől kezdve az állatok egyáltalán nem éreztek félelmet. A juta­lomközpontként működő nucleus accumbens aktivitásában is szerepet játszanak örökletes tényezők. Azok, akik apjuk vagy anyjuk A1 génjét örökölték, agyukban harminc százalékkal kevesebb (D2 típusú) dopamin receptorral rendelkeznek.

123

T ö b b e t é s s z e l

Az öröklés sok mindent meghatároz. Tim Spector, a londoni St. George Medical School professzora szerint még a látszólag nagyon egyéni magatartásnak is örökletes oka van. Mit gondo­lunk például a házasságtörésről? 2004-ben Spector megállapí­totta, hogy az egypetéjű ikreknél gyakori, hogy vagy mind a ketten elkövetnek házasságtörést vagy egyikük sem, még akkor is, ha külön nevelkedtek.

Vajon a házastársi hűség is az agyunk függvénye? A pockok esetében mindenesetre igen. Az atlantai Yerkes Na­tional Primate Research Center kutatói 2006-ban bejelentették, hogy e rágcsálók egyik alfajánál módosítottak egy gént, amely kifejezetten poligám. A gén egyetlen receptorra hat a nucleus accumbensben, a vágyakozásért felelős központban. Az apró agy módosítás mélyreható következményekkel járt, a notórius félrelépőből hűséges pocokpapa lett. A szerelemről szóló 16. fe­jezetben majd elmondom, hogyan működik ez az embereknél.

Az azonban biztos, hogy a jellemkülönbségek kialakulásának nem az öröklődés az egyetlen oka.

Egyre több vizsgálat utal arra - többek közt az is, melyet Dick Swaab, amszterdami agykutató végzett -, hogy a terhes­ség alatti körülmények is hatással vannak a jellemfejlődésre. A gyermek agya gyorsan növekedik a méhben és igyekszik egyensúlyt teremteni az agyat alkotó anyagok között. Ez a fo­lyamat egyébként az első életévekben is folytatódik. Kívülről érkező anyagok (például alkohol) hatására az agy átprogra- mozódhat.

Egyre több bizonyíték van arra, hogy terhesség alatt még a mérsékelt alkoholfogyasztás is ártalmas. Míg korábban az volt az általános vélekedés, hogy napi egy pohár még nem árt meg, manapság egyre több országban tanácsolják, hogy a biztonság kedvéért a terhes anya egy korty alkoholt se igyon. A szigorodás azoknak a vizsgálatoknak az eredménye, melyek azt állítják,

124

M i é r t v is e l k e d s z o l y a n f u r c s á n ?

hogy az alkohol hosszú távon káros hatással lehet a még éretlen agyra. Attól függően, hogy az anya a terhesség mely stádiumá­ban iszik, nemcsak a memóriához, az összpontosításhoz és a tervezéshez hasonló kognitív funkciók, hanem a magatartást meghatározó tulajdonságok is negatív irányban módosulhat­nak. Egy pohár alkohol, attól függően, hogy a terhesség mely időszakában fogyasztják, agresszióhoz vezethet, erősítheti a hir­telen és meggondolatlan döntések iránti hajlamot, illetve gyen­gítheti azt a képességet, hogy az ember helyesen tudja felmérni saját társadalmi környezetét.

Az agykutatók a terhesség alatti dohányzást is hasonló szi­gorral ítélik meg, illetve el. Az alkoholhoz hasonlóan, a nikotin is hatással lehet a még meg nem született gyermek agyára. Ahogy a szülőknél, úgy a gyerekeknél is ingerli az agyat, egye­bek közt a jutalmazó rendszert. Ennek egyik hatása, hogy a jutalmazó rendszer alapaktivitásra áll be, ami később a gyer­meknél motivációs problémákhoz vezethet.

Egy másik fontos kérdés, a terhesség alatti alultápláltság és a későbbi étvágy közötti összefüggés már a 8. fejezetben is szóba került. Ha az agy a fejlődése során táplálékhiányban szenved, akkor beáll a hiányra és nagy étvágyra programozza be magát, hogy tápláléktartalékot tudjon képezni.

Swaab azt tanácsolja, hogy a terhes nők kerüljék a stresszt, ne dohányozzanak, ne fogyasszanak alkoholt, táplálkozzanak egészségesen és bánjanak nagyon óvatosan azokkal a gyógy­szerekkel, amelyek hatással vannak az agyra, ha azt szeretnék, hogy a gyermekük agya optimális mértékben fejlődjön.

Számos személyes tulajdonság alapja már korán megteremtő­dik. De ez nem azt jelenti, hogy ezekre már nem tudunk hatni. A csecsemőagyak között eredendően meglévő különbségek az élet folyamán hajlamosak tovább növekedni. Ez azért van, mert akaratlanul is erősítjük az erős tulajdonságainkat és el­

125

T ö b b e t é s s z e l

hanyagoljuk a gyengéket. Aki fél a dühös reakcióktól, kétszer is meggondolja, mit mond, és arra trenírozza az agyát, hogy rendezze gondolatait, nagyon figyeljen, szondázza mások érzelmeit és gondosan válogassa meg a szavait. Aki úgy ta­pasztalja, hogy társadalmi környezete jóindulatú, barátságos és segítőkész, szívesen megosztja másokkal gondolatait, nem kerülgeti a dolgokat, bízik önmagában és kezdeményező. Az agy önmagához igazítja a magatartásunkat. A felnőttek agy­tevékenysége ezt egyértelműen bizonyítja. Extrovertált embe­reknél többnyire azt látjuk, hogy az agyi folyamatok kifeje­zetten a külső ingerekre irányulnak. Az introvertált emberek agya viszont éppen az olyan belső folyamatokra összpontosít, mint a memória, a problémamegoldás és a tervezés.

Ha valaki másra vágyik, megteheti, hogy személyes tulaj­donságait más irányba fejleszti. Aki könnyen zavarba jön, de úgy dönt, hogy csatlakozik egy színtársulathoz, másik irányba fejlődik. Bár az amigdala ugyanolyan aktív és éber marad, hisz így van beprogramozva, más agyterületek, egyebek közt azok, melyek a homloklebenyben és a gyrus cinguliban találhatók, kiterjeszthetik az amigdala fölötti ellenőrzésüket és így az nem befolyásolja majd annyira a viselkedésünket.

12. fejezet

Miért nem ért engem ez a nő/férfi?

Miért éreznek a férfiak, de mindenekelőtt a nők egymás között át­hidalhatatlan szakadékot? Miért különböznek annyira egymástól? Mert másként működik az agyuk.

A lányom alsó tagozatos. A tanító nénit szeretik az osztály­ban. Amikor bejelenti, hogy elmegy, a kislányoknak könnybe lábad a szemük. És amikor ezt látja, a tanító néninek is. Az osztályterem közepén vigasztalják egymást. A fiúk többsége sután álldogál körülöttük, ők nem sírnak és őket senki sem vi­gasztalja. A tanító néni ezt látja és meg is magyarázza: „Néz­zétek - mondja -, a fiúk egy másik bolygóról származnak".

Miért van az, hogy a férfiak, de mindenekelőtt a nők gyak­ran áthidalhatatlan szakadékot éreznek a nemek között? Miért vagyunk annyira különbözőek? Azért, mert a férfiagy másként működik, mint a női. Ez a másként működés pedig a férfi- és a női agy felépítése közti finom, de lényeges különbségekből ered. Olyan eltérések ezek, amelyeket csak akkor veszünk ész­re, ha nagyon alapos vizsgálatnak vetjük alá az agyat.

Ami viszont azonnal szembeötlik, az a méretkülönbség, a férfiagy tíz-tizenöt százalékkal nagyobb, mint a női. De ezt a mintegy kétszáz grammos súlykülönbséget a férfiak nem

127

T ö b b e t é s s z e l

tudják intelligenciaelőnnyé változtatni. Sokáig rejtély volt, miért nem. A magyarázat az, hogy a női agy takarékosabban bánik a rendelkezésére álló térrel. A nőknél például vastagabb az agykérget borító szürke állományréteg. A szürke réteg az idegsejtek sejtmagjaiból és azokból a rövid nyúlványokból, a dendritekből áll, amelyekkel felfogjuk a környezetünkből érkező ingereket. Itt történik a „gondolkodási munka". A hom­loklebeny, amelynek meghatározó hatása van az IQ-ra, és a Wernicke-féle beszédközpont sűrűbben szőtt agyszöveteket mutat a nőknél, mint a férfiaknál. Ráadásul, úgy tűnik, hogy a nőknél a kérgestesten keresztül intenzívebb a két agyfélteke közötti együttműködés.

A férfifej többlettérfogatának egy részét agyfolyadék tölti ki, amely úgy működik, mint egy légzsák és védelmet nyújt a fejnek az ütésekkel, pofonokkal szemben. A nőkhöz képest, a férfiaknak több fehérállományuk van. Ez axonokból áll. Eze­ken a hosszú nyúlványokon küldik az idegsejtek az ingerüle­teket az agy különböző részeibe. Ezektől nem okosabb, viszont pontosabb a férfiagy. A többletkapcsolódások több ellenőrzésre adnak lehetőséget. Segítik a képfelismerést, a térlátást, az ér­velést, a matematikai és egyéb olyan feladatok megoldását, amelyeknél fontos az agyterületen belüli és az agyterületek közötti szoros összehangolás. Ezekben a tevékenységekben általában jobbak a férfiak.

Az agyban lévő fehérállomány nemcsak olyan kapcsolódá­sokat teremt, amelyekkel az együttműködő idegsejtek ingerlik egymást és információt cserélnek egymás közt, hanem olyano­kat is, amelyekkel fékezik az egymással versengő aktivitásokat. Éppen ezért a férfiagy alkalmasabb a női agynál a visszafogott agytevékenységre, aminek következtében jobban tud egy fel­adatra vagy egy részletre összpontosítani, és kategorikusabbak a választásai. A női agyban kicsit több a különböző tevékeny­ségeket, illetve egymás melletti választásokat biztosító játéktér, így áttekinthetőbb is.

128

M i é r t n e m é r t e n g e m e z a n ő / f é r f i ?

Az Aacheni, a Dortmundi és a Jenái Egyetem, illetve két jülichi kutatóközpont munkatársai 2007-ben azt a feladatot adták nőknek és férfiaknak, hogy jegyezzenek meg bizonyos szavakat. Eközben a kutatók olyan kellemetlen szagot produ­káltak, mintha valamelyik szekrény alatt egerek rohadnának. Arra számítottak, hogy a nőket ez jobban fogja zavarni. Ők ugyanis érzékenyebbek a szagokra és hevesebb érzelmekkel reagálnak azokra. így is történt, az agyszkenner a nőknél ész­lelte a leghevesebb szagreakciókat. De a nők mégsem teljesí­tettek rosszabbul. A szkenner azt mutatta, hogy a női agyban a szagreakció úgy működött a memóriamunka mellett, hogy egyik sem befolyásolta a másikat. A két folyamat egymással párhuzamosan zajlott. A férfiaknál a különböző tevékenységek sokkal jobban zavarják egymást.

Egy női fejben sokkal jobban megférnek egymás mellett az érzelmek és a tevékenységek. A férfiak választásra kénysze­rülnek. Egy férfinak, aki beleveti magát a munkába, álta­lában nincs tere arra, hogy az érzelmeire is figyeljen. Ezért van az, hogy a férfi többnyire először elgondolkodik, és csak aztán válaszol arra a kérdésre, hogy „Jól vagy? Olyan sápadt- nak látszol/'

A nők általában véve jobban odafigyelnek más állás- és né­zőpontokra. Könnyebben képesek arra, hogy egy dolgot külön­böző oldalról is szemléljenek. A férfiak jobban beleragadnak ab­ba, amit kiagyaltak. Ez a magyarázata annak is, hogy sok férfi szenvedélyesen rajong valamilyen hobbiért. Ha egy férfiagyat valami érdekel, akkor az illető nem lát, nem hall semmi mást.

A férfiagyban a két agyfélteke verseng egymással. Az egyik oldali tevékenységek fékezik a másik oldali tevékeny­ségeket. Éppen ezért a férfiak agya „lateralizáltabb", azaz a tevékenységek inkább egy oldalra koncentrálódnak; a nyelv náluk szinte csak a bal, a térbeli tájékozódás pedig csak a jobb oldalon van.

129

T ö b b e t é s s z e l

Nemcsak a monománia, a rendíthetetlenség, a tetterő illik a férfiakról kialakult képbe, hanem az is, hogy kifejezetten teljesítményorientáltak. A férfi Y-kromoszómán a tesztoszteron nevű férfi nemi hormon termelését irányító gén mellett van egy olyan gén is, amelynek az a feladata, hogy az idegsejtek több dopamin receptort kapjanak. A dopamin kulcsszerepet játszik a szexuális partner meghódításának ösztönzésében és a férfiagy valószínűleg ezért lett az evolúció folyamán annyira fogékony erre. De a dopamin receptorok „tehetnek" arról is, hogy a férfiak érzékenyebbek a becsületükre, jobban vonzód­nak a pénzhez, a szerencsejátékokhoz és a bungee jumpinggal járó izgalmakhoz. És ettől van az is, hogy könnyebben válnak a dohány, az alkohol és a kokain rabjaivá.

A férfi és a nő agya között vannak fajlagos különbségek is. A hipotalamuszról és az amigdaláról már évtizedek óta tudjuk, hogy a férfiak agyában nagyobb, mint a nőkében. Pontosabban a hipotalamuszban lévő „mediális preoptikus terület" és az amigdalában lévő „corticomediális mag" méretében mutatko­zik eltérés. Állatokon végzett vizsgálatokból kiderült, hogy ez a két központ főszerepet játszik a szexuális magatartásban. Ez áll tehát a férfiak „kakaskodásának" hátterében. A két központ együttműködik és szoros kapcsolatot tart az orrban található vomeronazális szervvel és azokkal a központokkal, amelyek a szexuális izgalmi állapot testi jellegzetességeit szabályozzák. Az előbbi szervecske észleli azokat a csábanyagokat, amelyek minden valószínűség szerint az emberek közötti szexuális von­zóerő fontos alkotóelemei. Ezeknek a szagoknak a feldolgozása nem az illatközpontban történik. A bennünket elcsábító szago­kat ugyanis nem érezzük.

A kutatók sokáig azt hitték, hogy már minden különb­séget feltérképeztek a férfiak és a nők agya között, de mára kiderült, hogy az eddigi tudás még csak a jéghegy csúcsa. Agyszkennelés segítségével több területen is felfedeztek ne­

130

M i é r t n e m é r t e n g e m e z a n ő / f é r f i?

mi különbségeket. Jill Goldstein, a massachusettsi Harvard Medical School kutatója módszeresen végigszkennelte az agyat és úgy végzett összehasonlításokat. Felfedezte, hogy a homlok­lebenyben lévő kognitív funkciók központjai a nőknél az agy térfogatához képest általában nagyobb teret foglalnak el. Ez a magyarázata annak, hogy a nők kisebb agytérfogatuk ellenére átlagosan ugyanolyan intelligensek. Goldstein a férfiaknál a falcsonti lebenyen át vezető dorzális útvonalon különlegesen nagy központokat talált. Ezt az útvonalat az első fejezetben hol-útvonalnak neveztük, mert segít kideríteni, „hol" vannak akadályok és hogyan lehet azokat kikerülni.

A nők viszont a társas érintkezés területén vannak előnyösebb helyzetben. Jobbak például az arcfelismerésben. Ezt állapítot­ták meg 2007-ben a Stockholmi Egyetem kutatói, miután 212 svéd nőnek és férfinak azt a feladatot adták, hogy ismerjenek fel arcokat. A nők jelentősen jobban teljesítettek a férfiaknál.

A nők a nyelvvel is jobban bánnak. Ezt a különbséget már egész fiatal korban észre lehet venni. A lányok inkább szavak­ban, a fiúk inkább képekben és hangokban gondolkodnak. Ez a különbség egy 2008-ban végzett amerikai kísérletben derült ki. Ha egy fiúnak elmesélünk szóban valamit, és azt később leíratjuk vele, gondjai lehetnek. Az ismeretet ugyanis hangok alakjában tárolja. A lányoknak kevesebb gondot okoz, hogy hidat verjenek a két terület között. Az információt elvontabb nyelvi formában fordítják le, amelyből mind szóban, mind írásban tudnak meríteni. Ezt a lépést a fiúk csak magasabb életkorban képesek megtenni. De a nők még ekkor is meg­őriznek valamit az előnyükből. A nőknél a nyelvi információ felnőtt korban is fontosabb szerepet játszik, mint a férfiaknál. A Bostoni Egyetem és az Ohiói Állami Egyetem kutatói 2008- ban több tucatnyi nő és férfi emlékeit jegyezték fel, és rájöttek, hogy a nők emlékei sokkal több nyelvi formát tartalmaznak.

131

T ö b b e t é s s z e l

A férfiakhoz képest, sokkal gyakrabban emlékeznek a szom­széd minden egyes elhangzott szavára.

Figyelem, itt átlagokról van szó, a nők és férfiak csoportjain belüli különbségek gyakran nagyobbak, mint a csoportkülönb­ségek. Tehát az, hogy valaki férfi, még nem jelenti azt, hogy jó a térlátása. Az, hogy valaki nő, még nem jelenti azt, hogy jó az arcfelismerésben. Viszont nagyobb az esélye rá.

A kérdést tovább bonyolítja, hogy az agyhasználat módjá­ból is eredhetnek különbségek. Ha egy nő minden áldott este megbeszéli az érzelmeit a barátnőivel, egy férfi pedig a műhe­lyében barkácsol, akkor az idővel a két agy között is különbsé­get teremt. A kérdés tehát az, mi az ok és mi az okozat. Azért nézik-e a nők szívesen az arcokat, mert az agyukban fejlett arcfelismerő központok vannak vagy azért ilyen fejlettek ezek a központjaik, mert olyan sokat beszélgetnek a barátnőikkel? Az utóbbira utal, hogy a svéd vizsgálatban a nők a női arcok felismerésében is a jobbak voltak.

De a hormonoknak is megvan a maguk szerepe. Goldstein felfedezte, hogy összefüggés van az agyközpontok között talált különbségek és a tesztoszteronszintet szabályozó agyközpon­tok érzékenysége között. A különbségek mögött tehát egyfaj­ta „építési terv" rejlik, ahol a kivitelező szerepét a férfi nemi hormon játssza.

A férfi nemi hormonról már régóta ismeretes, hogy nemcsak a test, hanem az agy fejlődését is befolyásolja. A kutatók például azt feltételezik, hogy akkor alakul ki homoszexuális irányult­ság, ha az embrionális fejlődés során tesztoszteron termelődik (ettől lesz az embrióból fiú), utána viszont a magzati fejlődés folyamán csökken a hormonszint és a magzat formálódó agya női tulajdonságokat alakít ki. Valószínűleg a lányok leszbikus irányultsága is onnan ered, hogy a terhesség idején ingadozik a hormonháztartás. Erre utal Dick Swaan, amszterdami kutató felfedezése, miszerint azoknak a nőknek, akik a lánygyermek­

132

M ié r t n e m é r t e n g e m e z a n ő / f é r f i ?

kel való terhesség idején dohányoznak vagy fogyasztótablettá­kat szednek, nagyobb az esélyük rá, hogy gyermekük leszbikus lesz. A nikotin és a fogyasztótablettában lévő amfetamin megza­varja a hormonok és a hipotalamusz közötti kölcsönhatást.

A tesztoszteron agyra gyakorolt hatása magyarázza azt is, hogy már fiatal korban megjelenik a női és férfi viselkedés. Emancipált szülők két nemzedéke is megpróbálta úgy áttörni a szerepmintákat, hogy előítéletektől mentesen nevelte a gyere­keit, a fiúknak babákat, a lányoknak pedig tűzoltóautót adtak. Hiábavaló igyekezet, állapította meg a londoni City Egyetem két pszichológusa, Melissa Hines és Gerianne Alexander. 2002- ben fiatal emberszabású majmoknak gyermekjátékokat adtak és ugyanazt a mintát látták: a hímek autókkal, a nőstények pedig a babákkal játszottak.

Már az egészen fiatal csecsemők is a szerepmintáknak megfelelően viselkednek. Simon Baron-Cohen, a Cambridge-i Egyetem munkatársa azt vizsgálta, mihez vonzódnak a gye­rekek röviddel a születés után. A teszt során a lányok sokkal több érdeklődést mutattak egy arc, a fiúk pedig egy autó iránt. Más kísérletekből is az derült ki, hogy már az egészen fiatal lánycsecsemőket is jobban érdekli az éneklés és a beszélgetés, mint a fiúkat. A fiúk tehát már közvetlenül a születés után is igazi „fiúk", a lányok pedig igazi „lányok".

Úgy tűnik, hogy az agy már születés előtt „férfi" vagy „női" gondolkodásra programozódik be. Baron-Cohen felfedezte, hogy ennek mértékét is a tesztoszteron szabályozza. Olyan brit gyerekek viselkedését hasonlította össze, akiknek anyjánál a terhesség folyamán punkciót hajtottak végre és kiderült, hogy azok a gyerekek, akik - a punkció következtében - a terhesség alatt magasabb koncentrációjú tesztoszteronnak voltak kitéve, első életévük táján kevesebb szemkontaktust létesítettek, mint azok a gyerekek, akiknél alacsonyabban állt a szint. Kiderült az is, hogy az első csoportba tartozó gyerekek második élet­

133

T ö b b e t é s s z e l

évük táján nem beszéltek olyan jól, mint azok, akik a második csoportba tartoztak.

Baron-Cohen meg van róla győződve, hogy a jellegzetes férfiagy és a jellegzetes női agy két agystílust képvisel. A kuta­tó szerint a legtöbb embernél a két stílus egyfajta kombináció­ját találjuk. A női agystílust a babák, az arcok, a nyelv, a társas interakció, a tárgyalás és a kompromisszumok iránti vonza­lom, a férfiagystílust pedig a technika, a logika, a geometria és a világos és egyértelmű álláspontok iránti vonzalom jellemzi. A női agy a probléma kontextusára figyel, kíváncsi minden érv másik oldalára is, amikor mérlegel, használja az érzelmeit is és induktív módon jut következtetésre. A férfiagy természeténél fogva fordított utat jár be, abból érvel és rendszerez, amit már tud és deduktíve jut következtetésre.

Baron-Cohen szerint az autizmus a férfiagystílus túllendült formája. Az autista rendellenességgel született emberek nem, vagy csak csekély mértékben képesek beleképzelni magukat mások helyzetébe és a végletekig ragaszkodnak saját állás­pontjukhoz és logikájukhoz. Az autizmus jóval gyakrabban fordul elő férfiaknál, mint nőknél.

Az autisták egyik feltűnő tulajdonsága, hogy gyakran rosz- szul ismernek fel arcokat és az empátiáért felelős központok nem vagy alig működnek. Mindez arra utal, hogy tesztoszteron hatására a férfiagyban általában kedvezőtlenebb körülmények alakulnak ki a tükörneuronok számára, amelyek - a kutatók feltételezései szerint - az empátia szempontjából kulcsszere­pet játszanak. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a női agy sokkal jobban figyel az emberekre, mint a férfiagy. A női agy egyszerűen többet észlel egy másik ember személyiségéből és lelki rezdüléseiből. A férfiagy ebbe sokkal hamarabb beleun és mással kezd el foglalkozni.

A férfi- és a női agy működése közötti különbség mérhető. E könyv egy korábbi részében láttuk, hogy az agy különböző

134

M i é r t n e m é r t e n g e m e z a n ő / f é r f i ?

stratégiákat követ, amikor egy idegen városban tájékozódik. Kiderült, hogy a férfi- és a női agy más-más stratégiát választ. A férfiak elsősorban az égtájak, a nők viszont azonosítási pontok alapján tájékozódnak. Ebben nyilvánvalóan szerepet játszik, hogy a központoknak (a férfiak többségénél) fejlett ér­zékük alakul ki a geometria és a térbeli tájékozódás, illetve (a nők többségénél) a memória iránt. Mindkét típusú agy úgy ragadja meg a problémát, ahogy az a maga szempontjából a leghatékonyabb, és a hatékony megoldás mást jelent a férfi és mást a női agy esetében.

Az is különbözik, ahogy valamit megtanul és megjegyez az agy. A férfiagy akkor fejlődik a legjobban, ha némi stressz nehezedik rá. Tracey Shors, a New Jerseyben működő Rutgers Egyetem pszichológusa felfedezte, hogy a hím patkányok agyában megvastagszik a szövet, ha apró áramütések okozta stresszben kell olyan feladatokat végrehajtaniuk, mint a labi­rintusból kivezető út megtalálása. A nőstény patkányoknál viszont az áramütések hatására eltűntek az agyi kapcsolódá­sok. Tehát a verseny és a nyomás segítik a tipikus férfi, viszont gátolják a tipikus női agy fejlődését. Shors szerint az iskolában másképp kell bánni a fiúkkal és a lányokkal.

A nők és a férfiak a nagy stresszre is másképp reagál­nak. A nagy stressznek kitett férfiak visszahúzódnak. A stresszhormon fékező hatással van a homlok bal oldala alatt található „közeledési központra", állapította meg Mattié Tops, a Groningeni Egyetem kutatója 2004-ben. Két évvel ezelőtt a Pittsburghi Egyetem Orvosi Központjának kutatói felfedezték, hogy azok a nők, akiket stresszhatás ért, éppen hogy keresik a közeledést, mert a stressznek kitett női agy egy oxitocinnak nevezett anyagot termel.

Az oxitocinnak fontos szerepet jut a szerelemben (lásd 16. fejezet). Ez a hormon szociális bizalmat teremt és ösztönzőleg hat a közeledési központra. Stressz hatása alatt a nők a kollégá­

135

T ö b b e t é s s z e l

iktól és a barátaiktól kérnek segítséget, azaz szociális képessé­geik révén próbálnak megszabadulni a nyomás alól.

Sokáig kényes kérdésnek számított a férfi és a női agy közötti különbség. Nemigen illett kutatni. Azóta a kutatók többsége rá­jött, hogy a kutatás több hasznot hoz, mint amennyi kárt okoz. Az agyról szerzett tudás jelentős része például még mindig egyoldalú, férfi kísérleti alanyokon végzett kutatásokon alapul. A lelki problémákkal küzdő nők kezelésekor komoly hasznát vehetjük a női agyról szerzett ismereteinknek. És az együtt élő partnerek is jobban járnak, ha tisztában vannak ezekkel a különbségekkel. Konfliktusaik hátterében sokszor olyankor is személyes okokat látnak, amikor arról szó sincs.

A női agy egyszerűen másképp látja a világot, mint a férfié. A női agy beszélgetni, a férfiagy pedig cselekedni akar. A férfi­agy a részleteket és a tényeket látja, a női viszont a viszonyokat és az alternatívákat. A női agy mindig saját érzelmeire, a férfi viszont saját törekvéseire összpontosít. A női agy empátiát keres, a férfiagy testi közelséget. A női agy vita közben tiszte­letet és figyelmet keres, a férfi megpróbálja kisakkozni, kinek van igaza.

John Gray 1992-ben adta ki Mén arefrom Mars, zvomen are from Venus című könyvét. „Régen - írja Gray - a Marslakók és a Vénuszlakók boldogan éltek egymás mellett és e viszony alapját a közöttük meglévő különbségek iránti kölcsönös tisz­telet képezte. Aztán eljöttek a Földre és elfelejtették, hogy más­más bolygóról származnak...."

A férfiak és a nők valóban különböző bolygókról származ­nak. A szakadék kisebb lesz, ha ezt elfogadjuk és nem arra várunk, hogy a másik átugorja ezt a szakadékot.

* John Gray: A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek, Trivium Kiadó, Budapest, 2008.

136

13. fejezet

Nem csinálhatunk mindent egyszerre

Bár újságolvasás közben szívesen nézzük fél szemmel a tévét, az agy­kutatásból tudjuk, hogy agyunk egyszerre csak egy dologra képes. Miért becsüljük annyira túl a képességeinket?

Az amszterdami Kadijkspleinen egyszer csak csattanás hal­latszik és összeütközik két kerékpáros. Furcsa látvány. Mint­ha nem is látták volna, hogy jön a másik. Négy láb és két kar kászálódik ki a kerekek és kormányok közül. A maradék két kar mással van elfoglalva: a mobiltelefont markolják és szorít­ják a fülhöz. Folytatódik két beszélgetés.

Egyre hatékonyabban bánunk az időnkkel. Legalábbis ezt hisszük. Telefonálunk és SMS-ezünk a biciklin, úgy olvassuk az újságot, hogy közben fél füllel a híradót is követjük, és miköz­ben telefonon beszélgetünk, megpróbáljuk elolvasni az e-ma- iljeinket. Az UMTS-hez hasonló technikák segítségével akár még az autóban is szörfölhetünk a neten és videokonferencián vehetünk részt a játszótéren. Ezért jelentünk veszélyt a köz­utakon és ezért esik le a gyerek a mászókáról úgy, hogy a papa észre sem veszi.

Hány észleléssel birkózik meg az agy? Meddig terjed a figyel­münk? A North Carolina Egyetem kutatói 2007-ben tanulmá­

137

T ö b b e t é s s z e l

nyozták, mi történik, amikor az ember fejében két különböző feladat verseng egymással. Arra kérték a kísérleti alanyokat, hogy figyeljenek a magas és a mély hangokra, és mindig je­lezzék, melyik jött előbb. Amikor csökkent az időkülönbség, tehát nehezebb lett a feladat, a kísérleti alanyok hajlamosak voltak arra, hogy becsukják a szemüket. De ezúttal ezt nem volt szabad. Legnagyobb meglepetésükre azonban a kutatók azt látták, hogy az agy odabenn leállította a látókérget. A rolót nem húzták le, de belül „elhúzták a függönyt".

A különböző feladatok versengenek egymással. A férfiak­nál még jobban, mint a nőknél. A „több feladatosok" a való­ságban „feladatváltók" Az agy le-fel kapcsolgat a különböző feladatok között és az agynak hol ezt, hol azt a részét kapcsolja ki, illetve be. Jogos tehát, ha sokakat zavar, amikor telefon- beszélgetés közben azt hallják, hogy a vonal túloldalán gom­bokat nyomkodnak. Aki beszélgetés közben gépel, ide-oda ugrál a két feladat között. Egy beszélgetésfoszlány, majd egy e-mail-foszlány. „Mit is mondtál az előbb?" Beszélgetés közben nem azért gépel valaki, mert meg akarja sérteni a másikat, de a vége mégis az lesz.

A különböző tevékenységek közötti ide-oda kapcsolgatás a homlok alatti, a prefrontális kéregben lévő „közlekedési köz­pontokban" történik. A bal oldali szemöldök magasságában, egy agybarázdában van az az irányító szoba, amely gátolja azo­kat a központokat, amelyek épp nincsenek soron. Ez az alsóbb­rendű sulcus frontális gondoskodik arról, hogy a fejünkben ne alakuljon ki közlekedési káosz. A férfiagy ilyen szempontból merevebb rendszerben működik, mint a női. A női agyban ke­vésbé terelődik el a figyelem, ezért van az, hogy jobban tud különböző feladatokkal zsonglőrködni. De a frontális kéreg, ahogy azt a 12. fejezetben láttuk, a női agyban is egyetlen fel­adatra van berendezkedve.

Mi is pontosan a helyzet a figyelemmel? Az Utah Egyetem égisze alatt működő Applied Cognition Laboratory kutatói

138

N e m c s in á l h a t u n k m i n d e n t e g y s z e r r e

2007-ben és 2008-ban arra kérték a kísérlet résztvevőit, hogy tegyenek kísérleti utazást egy szimulátoron. Miközben meg­próbálták minden lehetséges eszközzel elvonni a kísérleti ala­nyok figyelmét, mérték, milyen vezetési teljesítményeket érnek el. Mennyire tudnak megmaradni a saját sávjukban és mennyi­re reagálnak megfelelően, ha valami váratlan dolog történik? A rádió- vagy CD-hallgatás nem okozott különösebb problé­mákat. A biztonságos vezetést az sem veszélyeztette, ha a ve­zető beszélgetést folytatott a mellett ülővel. De a telefonbeszél­getés már akadályozta a biztonságos vezetésben. Ilyen szem­pontból mindegy volt, hogy a vezető használt-e kihangosítót. Számos országban szabály írja elő a kihangosító használatát, mert veszélyesnek ítélik a fél kézzel való vezetést. De a veze­tés közben folytatott telefonbeszélgetés nem a kéznél, hanem az agyban okoz tényleges problémákat. A telefonbeszélgetés eltereli figyelmük egy részét. Aki telefonál, valószínűleg men­tális képet alkot magának a beszélgetőtársáról és ez a kép az agyban versengeni kezd az út képével.

Miért okoz az agynak nehézséget, ha egyszerre két dolgot kell csinálnia? Elég egy pillantást vetni az anatómiai térképre és már meg is kaptuk a választ. Az agykéreg egy különbö­ző feladatokra szakosodott központok alkotta színes szőttes. Még az egérre történő egyszerű kattintás is központok sora által koordinált cselekedet. Részt vesz benne a szemmozgást irányító, a mintafelismerésért, illetve a kéz- és az ujjmozgá- sokért felelős központ. Az ujjakból kiinduló tapintó érzést a klikkelés csatolja vissza, mindez pedig az ujjon és a fülön át jut be az agyba. Zavaró külső ingerek sokasága közepette kell az információt megfelelő módon eljuttatni egyik állomástól a másikig. Amikor az ember először vesz egeret a kezébe, a hom­loklebeny számára hatalmas feladat, hogy mindezt megfelelő mederbe terelje. Szerencsére később a klikkelés már magától megy. Méghozzá azért, mert a központok egy idő után rövidre zárják a kapcsolódásaikat.

139

T ö b b e t é s s z e l

Azokra a feladatokra, amelyeket rendszeresen ugyanúgy haj­tunk végre, állandó útvonalakat alakítunk ki. Egy ilyen útvonal vezet például közvetlenül a látókéregtől az agyban mélyebben fekvő összekötő központokon át azokhoz a premotoros idegsej­tekhez, amelyek autóvezetés közben a kormánymozdulatokat irányítják. A szem észleli, hogy az út menti szegély kanyarodik, mire a kezek automatikusan elfordítják a kormányt. Az egész magától történik. Sőt, kifejezett fáradságba kerül, hogy mást tegyünk. Eközben az autórádióból érkező zenei ingerek a jobb fül magasságában lévő hallókéregből az érzelmi agyba áramla­nak. A két szilárd információs útvonal sehol sem keresztezi és zavarja egymást. És így van még autóvezetés közben egy sor egyéb párhuzamos tevékenységgel is. Ilyen az irányjelző be­kapcsolása, a sebességváltás, a gázadás, a fékezés, a közlekedési lámpákra való figyelés... Ezek mind olyan információáramlá­sok, amelyek egymás mellett haladnak és nem zavarják illetve akadályozzák egymást. Agyunk tehát multifunkcionális, csak előbb időt kell kapnia arra, hogy áramvonalasítson minden kap­csolódást. Ez pedig a prefrontális kéreg feladata.

Azt mondhatjuk, hogy a prefrontális kéreg az agy többi része számára a tréningközpont szerepét tölti be. Ellenőrzi és kíséri az információáramlásokat, amíg az érintett agyközpon­tok meg nem tanulják kezelni azokat, hogy azután a feladatot már rutinszerűen hajtsák végre.

Az agy tökéletesen automatizálja képességeinket, így nem is tudatosul bennünk, hogy könnyen elégtelennek bizonyulhat a figyelmünk, ha új vagy nem automatizálható feladatokat akarunk kombinálni. Tehát olyan feladatokat, amelyeket nem bízhatunk a robotpilótára.

Az 1. fejezet már leírta a változó vaksággal kapcsolatos fur­csa jelenségeket, amikor úgy lehet kivenni tárgyakat egy sze­mély látómezejéből, hogy az észre sem veszi. Van a vakságnak még egy formája, amelynél furcsa lyukak keletkeznek az ész­

140

N e m c s in á l h a t u n k m in d e n t e g y s z e r r e

telesünkben, ez pedig a figyelmi vakság. Aki túl sok mindent szeretne egyszerre átlátni, elsiklik fontos dolgok felett.

Egy azóta híressé vált kísérletben egy gorillajelmezbe öltözött nő szalad át két kosárlabdacsapat között. Az ember azt gon­dolná, hogy egy ilyen történést mindenképp észreveszünk. Egy kongresszuson magam is jelen voltam, amikor egy intel­ligens és figyelő emberekkel teli teremben levetítették a fel­vételt. Amikor vége lett, kiderült, hogy a terem hetven szá­zalékának semmi különös nem tűnt fel. Ennek pedig az volt az oka, hogy előzetesen a nézők azt a feladatot kapták, hogy számolják meg a passzokat, így az emberek a labdára és nem a játékosokra összpontosítottak.

Azok a diákok, akik azt a feladatot kapták, hogy számolják meg az újságban található képeket, nem vették észre, hogy a második oldalon ott állt a válasz: „Hagyd abba a számolást! 43 fénykép van az újságban."

A figyelmi vakságnak számos formája létezik. Például az, amikor „nem látunk az orrunktól", nem látjuk a reggeliző­asztalra odakészített ételek között a kulcscsomót. A szem ott bolyong a lekváros üvegek, a sajtvágó és a félig teli poharak között, a kulcsok mégis láthatatlanok maradnak. Egy barátom rászoktatta magát, hogy egyenként megnevezze az asztalon heverő tárgyakat és akkor magától előkerül a kulcscsomó.

Szavak és fogalmak is könnyen eltűnnek a semmiben. Ve­gyük ezt a látszólag triviális találós kérdést: „éssel, éssel, éssel, levest eszünk.....?" A találós kérdés annyira a rímre összpon­tosítja a figyelmet, hogy a mondat értelmét nem is fogjuk fel. És itt még csak egyetlen szóról van szó. Akinek máshol járnak a gondolatai, annak akár egy fél beszélgetés is elszáll a füle mellett. Az ember ott áll türelmesen és egyszer csak felteszi magának a kérdést, miről is van szó?

Ha nem szánunk rá figyelmet, egy történet önálló, jelentés nélküli szavakra hullik szét. És az agykutatók szerint nagyjá­

141

T ö b b e t é s s z e l

ból ez történik, amikor lankad a figyelem. Szerintük a figyelem az a ragasztó, amely egységbe forrasztja a tapasztalatot.

Az emberek túlbecsülik a figyelmük kapacitását, szeret­nének egyszerre mindent csinálni és így egyre kevesebbet látnak. Egyszer valamelyik múzeumban szánja rá az időt, és álljon meg néhány percre egy kép előtt! Nézze meg hossza­sabban! Néha olyan érzése támad az embernek, mintha a festő még mindig ott állna a túloldalon és festene. Mintha további részleteket toldana a munkájához. Nézni egy pillanat alatt is lehet, de a látáshoz idő kell. Sokkal több, mint amennyit az MTV-korszakban elegendőnek vélünk. Az internetoldalak egyre többször kínálnak álló képek helyett mozgó képeket. Azzal érvelnek, hogy így többet látunk. Ez azonban nem igaz. Másodpercekig tart, amíg egy fényképet jól szemügyre tudunk venni, az arckifejezéseket, a pillantást, a gesztusokat. A látás a részletekre való odafigyelést jelenti és időbe telik. A moz­gó képeknél nincs kellő idő és az agy csak az akcióra figyel. A mozgó képeknél nem többet, csak más részleteket látunk, mint az álló képeknél.

Az agy szkenner megmutatja, mi történik odabenn, ami­kor valamire irányul a figyelmünk és amikor ezt a figyelmet ismét eloldjuk, hogy valami más felé irányítsuk. Minden egyes figyelemeltolódásnál két helyen észlelünk lázas tevékenységet az agyban: fenn a homloklebenyben és az sulcus intraparietalisban, amely az agykéreg egyik barázdája a falcsonti lebeny közepén. Azoknál az embereknél, akik sokat dolgoznak a figyelmükkel, ezek a területek nagyon fejlettek. Az elmúlt években ADHD-s* gyerekeknél ismételten kimutatták, hogy épp ez a két agyte­

* A figyelemhiányos hiperaktivitászavar (Attention Deficit Hyperactivity Disorder, ADHD) neurológiai természetű fejlődési rendellenesség, melynek vezető tünete a figyelemzavar, kísérő tünetei a hiperaktivitás, feledékeny- ség, gyenge impulzuskontroll. Betegségnek, részképességzavarnak, néha fogyatékos állapotnak tekintik. Gyakran egyszerűen csak hiperaktivitás- nak nevezik, holott létezik hiperaktivitás figyelemzavar és egyéb tünetek nélkül.

142

N e m c s in á l h a t u n k m in d e n t e g y s z e r r e

rület marad el a fejlődésben. Ha az agy bal oldalán található sulcus intraparietalis megsérül, az illető már nem képes arra, hogy figyelmét egyszerre irányítsa például egy tárgy színére és formájára.

A figyelmet egy zseblámpához szokás hasonlítani, amellyel végigpásztázzuk az agyat. Az, amire a fénynyalábot irányítjuk, tisztán és részletesen jelenik meg a tudatunkban. Ami a fény­körön kívül található, szellemi sötétségbe burkolózik. Az agy­kutatás megmutatta, hogy sántít a hasonlat, mert a fénykörön kívül nem sötétség, hanem jelentésnélküliség uralkodik.

Ennek megértéséhez, kicsit alaposabban szemügyre kell ven­nünk, hogyan szerveződik az agy. Aki kezébe vesz egy banánt, színt és formát lát, sima héjat tapint és banánillatot érez. Ezeket az ingereket az agy négy különböző pontja külön-külön észleli. Ahhoz, hogy ebből banán legyen, a négy észlelést - forma, szín, tapintás és szag - az agy egésszé, „együttessé" illeszti össze. Még nem teljesen világos, pontosan hogyan is történik a „kötés" de a kutatók többsége meg van győződve róla, hogy ez a valóság.

Mihelyst figyelmünket egy gyümölcsre irányítottuk, a szí­nért, a formáért, a tapintásérzetért és az illatért felelős agyterü­letek kapcsolatot keresnek egymással. Közös ritmusra hangol­ják az ingereiket. Ehhez agyhullámok társulnak. Különböző típusú agyhullámok vannak, melyeket a görög ábécé betűivel jelölnek. A figyelem esetében a béta- és a gamma-hullámokkal van dolgunk. Ezek olyan gyors agyhullámok, amelyek frek­venciája másodpercenként kilencven hullámig is felfuthat. Az agyhullámokat az agy külsején lehet mérni.

Minél több gyümölcs fekszik a gyümölcsöstálon, annál nehezebb az agynak a megfelelő ingereket összepárosítani, hogy a banánt ne pirosnak, az epret pedig ne sárgának lássa, tennessee-i kutatók felfedezték, hogy a figyelem a benyomá­sok integrációjánál meghatározó szerepet játszik. Minél össze­tettebb a kapcsolódási probléma, annál lázasabb tevékenység zajlik az sulcus intraparietalisban.

143

T ö b b e t é s s z e l

Amikor az agy ráirányítja valamire a figyelmét, nagyon ke­mény munkát végez. Nem csoda, hogy a figyelemnek megvan­nak a maga korlátai. Aki egyszerre túl sok mindenre irányítja a figyelmét, túlterheli a figyelemközpont kapacitását. A szem és a fül továbbra is észlel mindent, de az agy ezekből már nem alkot semmit, az információ egy fekete lyukba hullik.

Figyelmünk kapacitása tulajdonképp meglepően korláto­zott. Aki visszaemlékezik az első autóvezetési órára, tudja, hogy az ember figyelmének jelentős része csak a kormányzás­ra és a nézésre megy el. Az elején alig marad figyelmünk arra, hogy gázt adjunk, fékezzünk, sebességet váltsunk és odafi­gyeljünk az oktató tanácsaira. A figyelem elsősorban a nézés­re összpontosul. A nézés több mint aminek látszik, a szemek ugyanis másodpercenként három tárgynál nemigen észlelnek többet. Amint azt e könyv elején már láttuk, csak a látásme­ző közepén egy kicsiny területen látunk élesen. A szem azt a központot egy pillanatra a kép valamelyik részletére irányítja, és már ugrik is tovább a következő részletre. Egy másodperc alatt három ilyen mozgást hajt végre. Három közlekedési tábla, autóütköző, biciklikerék vagy járdaszegély másodpercenként - ez az, amit látunk, és ez minden, amire figyelni tudunk.

Ha ennyire korlátozott a figyelmünk, hogyan lehetséges az, hogy a mindennapi életben annyira túlbecsüljük a kapacitá­sát? Miért jut eszünkbe, hogy amikor gyerekekkel a hátsó ülé­sen nyolcvan kilométeres sebességgel megyünk egy mellék- úton, ahol időről időre szembeforgalommal találkozunk, ritka kincsnek számító figyelmünk jelentős részét egy bonyolult üzleti beszélgetésre fordítsuk? Miért hiszik az emberek, hogy a valóságosnál jóval több figyelemmel rendelkeznek?

Azért, mert az agy a maga korlátait ügyesen elrejti előlünk. Már korábban is láttuk, hogy az agy kevés képi információval is képes felkelteni a tökéletes kép illúzióját, mert a lyukakat

144

N e m c s in á l h a t u n k m i n d e n t e g y s z e r r e

illuzórikus képekkel tölti ki, maguktól mozgó kitalációkkal; hogy a szemünk sarkából például úgy látjuk az út menti csí­kokat, mintha elhaladnának mellettünk. Mihelyst ráirányul a figyelmünk és alaposabban szemügyre vesszük őket, pillana­tok alatt a valódi csíkokká alakulnak át. Az agy így rejti el az általa végzett kivágó és ragasztó tevékenységet.

Felvetődik a kérdés, hogy a figyelmi vakság miért nem okoz sorozatos baleseteket. Azért, mert kifeszít egy biztonsá­gi védőhálót, és így a szem automatikusan a képmező fontos tárgyaira irányul.

A Japan Advanced Institute of Science and Technology ku­tatói volán mögé ültettek tapasztalt vezetőket, majd az orrukra tettek egy olyan készüléket, amely pontosan regisztrálja, hogy útközben mire irányul a szem. Felfedezték, hogy a tekintet rendkívül irányítottan körbe-körbe ugrál. Automatikusan olyan helyekre fixálódik - például mellékutakra -, ahol köz­lekedési lámpák és táblák szoktak állni. Figyelmünk felszíne alatt az agy olyan ingereket keres, amelyek valamilyen veszély­re hívják fel a figyelmet: egy autóra, ami balról érkezik és nem fékez; egy kerékpáros váratlan mozdulatára. Az ilyen ingerek automatikusan magukra vonják a figyelmet. Hogyan lehetsé­ges ez? 2005-ben amerikai és spanyol tudósok patkányoknál olyan különleges kereső idegsejteket felfedeztek fel, amelyek hevesen reagálnak az új hangokra. Szinte biztos, hogy az em­ber is rendelkezik ilyenekkel és nem csak váratlan hangokra, hanem váratlan mozgásokra is. Ezek a sejtek figyelmeztetik a -i figyelemközpontokat a fontos ingerekre.

Sajnos, az automatikus figyelmeztető rendszer nem túl sze­lektív. Minden mozgás és váratlan hang magára vonja a figyel­mét. Hogy figyelmünk megkergült kutyaként ne rohangáljon egész nap ingerek után, ezeket képesek vagyunk elnyomni. Aki összpontosít, védi a figyelmét az ingerektől. Ezért nem ugyanaz, ha gondolatainkba merülve biciklizünk vagy az au-

145

T ö b b e t é s s z e l

tóban zenét hallgatunk, mint ha útközben telefonbeszélgetést folytatunk vagy egy hangoskönyv bonyolult filozófiai fejtege­téseit hallgatjuk. Aki ez utóbbiakra összpontosít, leköti amúgy is korlátozott figyelme jelentős részét, ami által meghosszabbo­dik a figyelmi ingerekre adott reakcióidő. Ezzel mintegy maga teremti meg a baleset feltételeit.

14. fejezet

A (kis)ujjamban van

Egy zenésznek a (kis)ujjában van a zene; hallgatja, amit játszik. Ez a teljesítmény három, nagyon eltérő eredetű és fajtájú agytípus együtt­működésén alapul.

Kimball Huygens, zongorista ül otthon a konyhaasztalnál és egy Sosztakovics-partitúra fölé hajol. A fejében úgy hallgatja a zenét, mintha az valóban szólna. Megkérdem, mit hall oda­benn. Kicsit elgondolkodik, majd ezt válaszolja: „Egy száraz hangú zongorát." A zongorista fejében ott van egy száraz akusztikájú zongora, és engem ez egyáltalán nem lep meg. Az viszont igen, hogy az ujjaival játszik is rajta, mert látom, úgy billegteti az ujjait a kottán, mintha láthatatlan billentyűkön ját­szana. Hallom, ahogy zizeg a papír. Amúgy szinte csönd van, csak a hűtőgép zúg, odakinn pedig egy biciklis zörög tova.

Aztán Huygens feláll és kimegy a konyhából. Követem a lépcsőn, a szűk folyosón fel a dolgozószobába, ahol a zongora áll. Recseg a zongoraszék, amikor leül. Ujjai vakon is megtalál­ják a billentyűket. Elkapják, majd elengedik, aztán pedig ismét megragadják a zene fonalát. Úgy mozognak, mintha kenyeret dagasztanának. Mire az ujjak a billentyűkön bejárják a maguk útját, lassan a tészta is összeáll.

Egy hét múlva újból felkeresem. Most már átlátható a zene. A fej már nem hajlik a kotta fölé, homlokán kisimultak a rán­

147

T ö b b e t é s s z e l

cok. „Az ujjaim játszanak, én pedig irányítom őket" - mondja Huygens. „Ha egy pillanatra kihagy az agyam, az ujjaim akkor is továbbjátszanak. Ez néha nagyon jól jön egy koncerten. Persze azért vigyáznom kell. Néha melléütnek. A partitúrában pedig gyakoriak az ismétlések és olyankor az embernek nagyon kell figyelni, hogy menjen tovább és ne akarjon újból ismételni."

Vajon egy hangverseny-zongorista egyfajta menedzser, aki pontos leütésekre ösztönzi az ujjait? Huygens egy pillanatra felnéz és szemével keres magának egy biztos pontot az amsz­terdami Concertgebouw mennyezetén. Aztán rettenthetetlen elszántsággal belevág, és elkezdődik a koncert. „Mire gondolsz egy koncert alatt?" - teszem fel a kérdést egy nappal később. „Nem sok mindenre." Hallgatja, ahogy játszanak az ujjai.

Ha egy zongorista eleget gyakorol, a hangok már az ujjaiban vannak. Ahogy az én ujjaim is vakon megtalálják a billentyű­ket, amikor gépelek. Sőt, a gépelés képessége csak és kizárólag az ujjaimban van, mert ha lecsukom a laptopot és kapok egy lapot és egy tollat, nem tudom lerajzolni, hogy helyezkednek el a betűk a billentyűzeten. Fogalmam sincs, melyik betű van az A mellett. Amíg be nem csukom a szemem és az ujjaimmal AB-től AS-ig ki nem próbálok minden betűkombinációt.

Az agy egyik markáns képessége, hogy a cselekedeteket gondolat nélküli tevékenységekké automatizálja. A zongorista illusztrálja a legjobban, hogy ez milyen fontos. A mozdulatokat az agy mélyén, a kisagyban tároljuk. Ott rejtőzködnek rutinja­ink és gondolataink látókörén kívül, és még az idő vasfoga sem fog rajtuk. Soha nem felejtjük el, hogyan kell kerékpározni és ugyanez érvényes a zongorázásra is.

Az agy szinte mániákusan automatizálja a cselekedetein­ket. Minél gyakrabban hajtunk végre egy cselekvéssort, a rutin annál mélyebbre ássa be magát az agyba. Egészen addig, amíg teljesen automatikussá nem válik.

148

A ( k is )u j ja m b a n v a n .

Automatizálás nélkül nem sokra mennénk. A homlok­lebeny és a premotoros kéreg képtelenek volnának az olyan mozgásokra, mint a futás, a biciklizés és a lépcsőmászás. Az agy számára a kognitív folyamatoknál is fontos az automati­zálás. Aki felolvas egy szöveget, millió dolgot csinál egyszerre. A szem apró ugrásokkal végigsiet a szövegen, hogy azonosítsa a szavakat. A szavak összeállnak mondatokká, értelmeződ­nek, majd a mondatok hangokká alakulnak át és felhangzanak. A gördülékeny olvasás futószalagszerű tempót követel tőlünk, mert a szavak folyamatos áradata csak úgy tud végighaladni a folyamat különböző állomásain. Ha akadozik az automatizálás, ahogy az a gyerekek és a diszlexiás felnőttek esetében történik, szaggatottan olvasunk.

Ha alaposabban szemügyre vesszük az emberi agyban zajló automatizálást, hármas felosztásra leszünk figyelmesek. Ré­gen azt feltételezték, hogy agyunk ténylegesen három pár agyból épül fel és ezek az evolúció folyamán egymásra ra­kódtak. Az első párt az agytörzs és a talamusz alkotja, a má­sodikat pedig az érzelmi agy. A harmadik pár az agykéreg (a neocortex), amely az embereknél úgy fedi a másik kettőt akár egy nagy kalap. Ma már tudjuk, hogy az evolúció va­lójában nem egymásra rétegződést jelent. A magasabb rendű agy olyan agyrészekből alakult ki, amelyek már léteztek az evolúció korábbi szakaszaiban is, és amelyek olyan alacso­nyabb rendű állatoknál is megtalálhatók, mint az egerek és a szalamandrák. Miközben az agy bizonyos részei jelentős nö­vekedést produkáltak, kialakultak új funkciók. És kialakult a tanulás egy új módja.

A hüllők agyával az agytörzs és a talamusz mutatják a legtöbb rokonságot. A „hüllőagy" alapszerkezete körülbelül négy-ötszázmillió éves. Ha a zongorista ujjaival eleget gyako­rolja a futamokat a billentyűkön, akkor ez a hüllőagy a betanult

149

T ö b b e t é s s z e l

mozdulatokhoz állandó programokat kapcsol. A hüllőagynak megvan a maga logikája. Ahogy a hüllő, ez is megérzi előre az események menetét. Az ujjmozdulatok rutinszerűen követik egymást.

E tanulási elv egy híres példája - amelyet a pszichológusok klasszikus kondicionálásnak neveznek - az orosz fiziológus, Iván Petrovics Pavlov kutyája, amely azonnal nyálazni kezdett, ha a gazdája megzörgette az etetőtálat. A fejünk mélyén meg­búvó hüllőagy is így kondicionáltatja magát. Mihelyst megpil­lantjuk a kocsma homlokzatán a Heineken lógót, az agy elkezd sör után epekedni.

Az emlősöknél a hüllőagy felett alakult ki az érzelmi agy. A zongorista ennek köszönheti, hogy érzelemmel játszik, olyan ritmusban és tempóban, amely megérinti az embereket. A hüllő mindig csak ismétel, egy emlős viszont képes tanulni a kudarcaiból és a sikereiből. Érzelmektől - például félelemtől, fájdalomtól vagy boldogságtól - hajtva, ki tud alakítani egy új, sikerorientált magatartást. így az „emlősagynak" egészen sajá­tos tanulási módszere van, melyet a pszichológusok „operáns kondicionálásnak" neveznek. Egy egér nagyon gyorsan meg­tanulja, hogy enni kap, ha megnyom egy gombot. Az egéragy rögzíti a sikeres magatartást, és úgy ösztönöz rá, hogy kelle­mes érzésekkel jutalmazza. Az egér ezért szinte pillanatok alatt megtanulja, hogyan alkalmazkodjon az új helyzetekhez. Egy hüllő nem rögzíti, illetve csak alig, hogy melyik magatartás eredményes és leginkább csak a szerencsének köszönheti, ha néha megnyomja a gombot.

Nemcsak az ember, hanem más emlősök is rendelkeznek agykéreggel, sőt az néha még ugyanolyan sűrűn barázdált, mint az emberé. A magasabb rendű főemlősök és az ember agyát a rendkívül fejlett homloklebeny teszi különlegessé. Alaposabban megnézve, az ember abban különbözik az em­berszabású majmoktól, hogy agyában nagyon fejlett a közvet­

150

A (k is )u j ja m b a n v a n .

lenül a homlok alatt elhelyezkedő laterális prefrontális kéreg avagy a laterális prefrontális cortex (LPFC). Ez az „emberagy" teszi képessé a zongoristát arra, hogy megtervezze a koncertet, hogy átlásson és betanuljon egy bonyolult partitúrát, és hogy elnyomja az alacsonyabb rendű agyból jövő impulzusokat. Az agykéregnek köszönhetjük, hogy meg tudjuk tervezni az életünket és képesek vagyunk hosszú távú döntéseket hozni. Hogy megvan bennünk az értelmes tanulásra való képesség. Arra is az LPFC teszi képessé az embert, hogy a nyelv segítsé­gével nevet adjon a tárgyaknak, az embereknek és a tapaszta­latoknak és ezek közt kapcsolatot teremtsen.

Nem is olyan ostobaság, hogy három agy van a fejünkben. Az evolúció során az agy sohasem terveződött teljesen újra. Az élőlények lépésről lépésre fejlődtek gyíkból emberré és eközben az agy jóval több mindennel bővült, mint amennyit elveszített. Ez érthető is, hiszen a létező funkciók is értékesek maradtak. Ahogy a gyíknak, úgy az egérnek is képesnek kell lennie arra, hogy szabályozza az anyagcseréjét, megeméssze az ételt, szapo­rodjon, mozgassa a lábait, veszély esetén pedig elmeneküljön. Tehát a hüllőagy nem vált feleslegessé, amikor kétszázmillió évvel ezelőtt az evolúció az első emlősöket ellátta a szükséges intelligenciával. Es akkor sem került semmi a szemétdombra, amikor ötven-százezer évvel ezelőtt az emlősök közt kialakultak az első emberek. Az embereknek is szükségük van érzelmekre ahhoz, hogy szabályozni tudják rövid távon a magatartásukat. Szükségük van az embereknek is reflexekre és rutinszerű moz­dulatokra, különben nem tudnának biciklizni, lépcsőt mászni és elugrani az autó elől. Logikus tehát, hogy az új agy mindig épített arra, ami már rendelkezésre állt, és hogy a gyíktól ember felé haladó evolúciót vissza lehet keresni az agyunkban.

Minden ember egy egzotikus zenekar, mely nagyon külön­böző eredetű és fajtájú agyrészekből áll. Az együtt muzsikáló

151

T ö b b e t é s s z e l

részek elkülönülése ötszázmillió év óta tart. Itt azonban nem mindig olyan harmonikus az együttműködés, mint a hangver­senyzongorán. Az emberi magatartás csupa ellentmondás, és ezek egy jelentős része a három agy között dúló harcra vezet­hető vissza. Bár szorosan együttműködnek, egy kicsit mégis önálló rendszerként léteznek. Ott van például az a belső harc, mely a nőknél az ideális partner kiválasztása körül dúl! A nők a széles vállú férfiakhoz vonzódnak. Legalábbis az emlősagy ez alapján választ. A prefrontális kéreg viszont sokszor mást preferál, olyan férfit szeretne, aki alkalmas egy jó, mondjuk az érzelmekről folytatott beszélgetésre is.

Vagy vegyük a rövid és hosszú távú érdekek közötti harcot! Megegyük-e az egész tortát most, vagy hagyjunk egy szeletet holnapra is, és akkor biztos, hogy nem esszük túl magunkat. Vagy gondoljunk netalán a vonalainkra? Ha a hüllőagyon mú­lik a dolog, az utolsó morzsáig felfalunk mindent. Az emlős­agy korrigálja ezt a reflexet, mert a múltbeli tapasztalatokból azt a következtetést vonta le, hogy ha egyszerre túl sok tejszínt fogyasztunk, megfájdul a hasunk. De csak a prefrontális kéreg képes arra, hogy a mérleget is bekalkulálja, mert tudja, hogy a túl sok torta elhízást okoz, a kövérség pedig egészségtelen, ráadásul nem is szép.

Sajnos az agyban az a rendszer, hogy minél ősibb valami, annál nagyobb a hatalma. így a prefrontális kéreg sokszor hiába harcol az alsóbbrendű aggyal, nem tudja megakadályozni, hogy vegyünk még egy szeletet. Mint ahogy azt sem, hogy egész este bámuljuk a tévét és közben benyakaljunk egy üveg whiskyt.

A Wisconsini Egyetem kutatói 2006-ban felfedezték, hogy a vészhelyzetbe került rhesusmajmok viselkedését az amigdala és a jobb oldali prefrontális kéregben található egyik központ közötti kötélhúzás eredménye határozza meg. Az amigdala el­nyomja a segélykérésre buzdító késztetést, amely mindig sebez­hetővé tesz, míg a prefrontális kéreg épp ellenkezőleg, ösztönzi azt, hisz a majomtársak nyújtotta segítség életmentő lehet.

152

A ( k is )u j ja m b a n v a n .

Az emberek jól ismerik ezt a fajta belső harcot. Gondoljunk csak arra, milyen izgalmakat okoz számunkra egy megtartan­dó előadás vagy felszólalás! Ha az amigdalán múlna, az em­ber legszívesebben elrejtené a félelmét és azt szeretné, hogy a lámpalázból egy szemernyit se vegyenek észre. A prefrontális kéreg viszont segítséget szeretne kérni. Ha a harcból az utób­bi kerül ki győztesen, az ember elmondja a hallgatóságának, mennyire izgul és ezzel már le is győzte a félelmét. A szociális félelemtől nehéz megszabadulni, de a félelmet semlegesítő szo­ciális nyitottság az évek folyamán képes felülkerekedni.

Az agyban zajló leghétköznapibb harc az élvezet és a vágya­kozás között dúl. Az élvezet olyan tevékenység, amely a prefron­tális kéregben, azaz az emberagyban összpontosul. A vágyak az emlősagyban koncentrálódnak, ahol a jutalmazó központok, mint például a nucleus accumbens szabályozzák a dopamin- háztartást. Ha a kutatók egereknél kiiktatják ezt a vágyakozás ingert, az állat apatikus lesz, és éhen pusztul. Sokáig azt hitték, hogy az ilyen kísérleti állatok minden étvágyukat elvesztik, pe­dig nem erről van szó. Ha pipettával rákényszerítjük az egeret, hogy igyon cukros vizet, azt látjuk, hogy kifejezetten ízlik neki az ital. Arckifejezése élvezetről árulkodik. A függőségnél, amely a következő fejezet témája lesz, épp az ellenkezőjével, az élvezet nélküli vágyakozással találkozunk. Egy szenvedélybeteg haj­landó akár ölni is a szerért, de az nem okoz örömet neki.

Az agykutatók úgy vélik, hogy az élvezet és a vágyakozás nagyrészt egymástól független mechanizmusok, viselkedé­sünket irányító külön rendszerek. A vágyakozás az állatokra jellemző és nem túl differenciált. Primer viselkedésünket az agytörzs ventrális tegmentális területéről és az érzelmi agy­ban lévő nucleus accumbensből irányítják. Cukorra vágyunk, mindegy, milyen formában. Szexre vágyunk egy erős férfival vagy egy termékeny nővel, mindegy, kivel. A - közvetlenül a szemünk mögött elhelyezkedő - prefrontális kéregben lé­

153

T ö b b e t é s s z e l

vő központok, melyek az élvezetünket irányítják, egy fokkal válogatósabbak. Ha megnézzük valaki agytevékenységét, aki zenét hallgat, festményt néz vagy illatokat szagol, az agyké­reg legfontosabb részében nem látunk semmi különbséget a szép és a csúf, a finom és az ízetlen között. Csak akkor követ­kezik be változás, amikor az aktivitás a prefrontális kéregbe ér. Az itteni idegsejtek nagyon markáns vonzalmakkal ren­delkeznek. Vannak ízekre és illatokra, zenére és színekre sza­kosodott központok. Az élvezet minden egyes formája másik idegsejtcsoporthoz kötődik. Az élvezetnek sokkal több válto­zata van, mint a vágyakozásnak.

A két rendszer között létezik ugyan kapcsolat, de az nem túl szoros. Ezért van az, hogy amire vágyakozunk, nem min­dig okoz élvezetet, azt viszont, amit élveznénk, nem mindig hajszoljuk.

15. fejezet

Csak még ezt az egyet, hogy le tudjak szokni

Az agykéreg abba akarja hagyni a dohányzást, de a kisagy és az agytörzs rutinszerűen ott kotorász a zsebben és keresi a cigarettás­dobozt. Agyunkban egyfajta generációs konfliktus dúl, csak itt a sza­kadék ötszázmillió év.

Dohányzás, ivás, szex, vásárlás, internetezés, szerencsejáték, tévénézés, nassolás... Mindenkit űz és hajt valamilyen kény­szeres hajlam. A függőség tárgya szinte bármi lehet. És ezen a pályán szinte senki sem immúnis. Bizonyos helyzetekben mindannyian érezzük, hogy viselkedésünket az agy mélyéről származó impulzusok irányítják. Olyan impulzusok, amelyek­re az agykéregnek csak nagyon nehezen van ráhatása. Vagy egyáltalán nincs is. Ilyenkor úgy érzi magát az ember, mint az az egér, amely egyre csak szalad a mókuskerékben és már nem képes megállni. Furcsa és ijesztő élmény. Sőt, szégyellnivaló is, ha végképp kicsúszik az irányítás a kezünkből és a háztartási pénzt elnyeli a játék- vagy cigarettaautomata, a fizetős pornó­oldal vagy az exkluzív cipőbolt. A függőség nagyon sok pénz­be kerül. És nagyon sok időbe. Időbe, amely a munka, az alvás és a társadalmi élet rovására megy.

A súlyos függőség rabságában vergődő emberek szégyellik magukat, amiért hiányzik belőlük a kellő akaraterő és tartás.

155

T ö b b e t é s s z e l

Ezért titkolják a szerencsejátékosok, mire költik a pénzüket és ezért tesznek a dohányosok úgy, mint akik saját elhatározásból nem hagyják abba és jönnek a szöveggel, hogy „Valamiben meg kell halni".

Segít, ha tudjuk, hogyan keletkezik a kényszeres viselke­dés, és mi történik az agyban. így az is kiderül, hogy nem kell szégyellni magunkat, hisz függőség bárkinél kialakulhat. Bizonyos értelemben így van megtervezve az agyunk. Helye­sebben, úgy fejlődött, hogy könnyen belesétál a függőség állí­totta csapdába. Es erre egyre több alkalom adódik. Az internet megjelenésével különösen a szerencsejátékra, a csetelésre, az e-mailezésre és a pornográfiára ma sokkal több lehetőség van, mint korábban, így aztán a mértéket is könnyebb elveszíteni. 2006-ban Amerikában már minden tizedik polgár küzdött ma­gatartást befolyásoló internetfüggőséggel. Ha így haladunk, a függőség lassan mindenkit érint, illetve sújt.

Hiába szeretnénk leszokni a dohányzásról, a szerencsejátékról, a tortaevésről vagy épp a pornóról, a jó szándék útját gyakran belső harc akadályozza. Az előző fejezetben már szóba kerültek az agy különböző rétegei és az agykéreg. Az emlősagy illetve a hüllőagy a függőség esetében is fontos szerepet játszanak.

A prefrontális kéreg, az emberi agy ékköve, igyekszik kéz­ben tartani az élvezeteket, átlátja a magatartás következmé­nyeit és hosszú távon a legjobbat akarja nekünk. Az emlősagy a kéjvágyat szabályozza és rövid távon gondolkodik. A hüllő­agy a szokásainkat irányítja.

A prefrontális kéreg le akar szokni a dohányzásról, de az agy alacsonyabb rendű rétegei rutinszerűen, egy szokás rabja­iként, már nyúlnak is a zsebbe, hogy előkotorják a cigarettás­dobozt. Közben a nucleus accumbens úgy könyörög, hogy az embernek majd megszakad a szíve: „Csak még ezt az egyet, hogy le tudjak szokni". Agyunkban egyfajta generációs konf­liktus dúl, ahol a szakadék ötszázmillió év.

156

C s a k m é g e z t a z e g y e t , h o g y l e t u d ja k s z o k n i

A függőség akkor keletkezik, amikor a hüllő és az emlős régi agyrészei szövetséget kötnek a prefrontális kéreg ellenében. Akit balsorsa egyszer függővé tesz, tudja, milyen ereje van e szövetségnek. Azok, akik szerencsejáték-függőségben szen­vednek és szeretnének leszokni e rossz szokásukról, nagyon durva elvonási tünetekkel szembesülnek, rendkívül ingerléke­nyek lesznek, rosszullét fogja el őket, megfájdul a gyomruk és a fejük, izzadnak, sőt még hallucinálnak is. Ezek a jelenségek nagyon hasonlítanak azokra, amelyekkel a kábítószerfüggők küzdenék. Ez azért meglepő, mert egy szerencsejáték-függő nem mérgezi magát heroinhoz és kokainhoz hasonló szerek­kel. Mindössze annyit tesz, hogy egyik érmét a másik után do­bálja a játékautomatába és nyereményben reménykedik. Miből erednek a szerencsejáték-függő elvonási tünetei? A válasz: az agy saját szokásai rabja lesz, és a szokások ellenállnak minden változásnak. Ez vonatkozik a szerencsejáték-, az internet- és a szexfüggőségre, de tulajdonképpen a dohányzásra is. A nikotin­tól való testi függés mondhatni minimális. Igazából nem is any- nyira a nikotin, mint a dohányzás szokása teremt függőséget.

Minden függőség, a kemény drogokat is beleértve, az agyban ugyanazokat az útvonalakat járja be. Mindegy, hogy dohányost, szerencsejáték-függőt vagy kábítószerfüggőt fek­tetünk a szkenner alá, az agyban ugyanazokkal a mintákkal találkozunk. A függőség a fejünkben fészkel. De ez korántsem azt jelenti, hogy az egész csak képzelgés. Épp ellenkezőleg!

Az előző fejezetben már láttuk, hogyan hárítja át az agykéreg a gyakran ismétlődő mozdulatokat a két alacsonyabb rendű agyra, hogy így csináljon helyet új cselekedeteknek. Mindegy, hogy zongorázásról, bútorkészítésről, mosogatásról vagy ke­rékpározásról van-e szó, képességeink mögött az automati­zálás a motor. Amikor először próbálunk biciklire ülni, úgy érezzük, hogy ez egy rendkívül összetett folyamat. Néhány hónappal később viszont szinte már úgy megy a dolog, mint

157

T ö b b e t é s s z e l

a karikacsapás, és biciklizés közben egészen más dolgokon jár az agyunk.

Azoknak a cselekedeteknek, amelyekből függőség alakul ki, van egy közös tulajdonságuk, mégpedig az, hogy módo­sítják az idegi átvivők háztartását. Ez utóbbiak olyan anyagok, amelyek az agyban zajló ingerületátvitelre hatnak. A szere­lem például a (vágyat keltő) dopaminszint növekedésével és a (gyakran stresszt és levertséget okozó) szerotoninszint csök­kenésével jár. Az olyan tevékenységek, mint az evés és a szex szintén átmeneti dopaminszint-emelkedést okoznak. Evolúciós szempontból mindkettő hasznos magatartás, melynek hatására az agyban dopaminéhség támad. Amikor egy hosszú mun­kanap végén korgó gyomorral elsétálunk a vasútállomáson lévő büfé mellett, a pizza illata aktivizálja az érzelmi agyban lévő nucleus accumbenst és az agytörzsben található ventrális tegmentális területet. A kettő azután együttesen ösztönzi az agy többi részét arra, hogy vásároljon egy szelet pizzát. Ugyan­ilyen könnyen ingerük a jutalmazó központjaim az akaratomat arra, hogy vegyem meg a szupermarketben akciós áron kínált banánt vagy épp írjam meg ezt a könyvet.

Mindezek a magatartások egyazon elv szerint működnek, célirányos viselkedések, amelyek önmaga megjutalmazására ösztönzik az agyat. A jutalmazó központok tevékenységét leg­inkább a hideg-hideg-meleg-meleg játékhoz hasonlíthatnánk, amelyet szülők és gyerekek gyakran játszanak egymással. Az emberek nem bánják, ha a kívánatos magatartás felé terelik őket. Jó érzést okoz nekik, ha a különböző idegi átvivők hatá­sára agyuk megjutalmazza önmagát és ezt úgy érik el, hogy helyes magatartást tanúsítanak, azaz teljesítenek, esznek, isz­nak, szeretkeznek, lelazulnak. Az evolúció ezt így akarta. Csak nem mindig működik így.

1954-ben James Olds, amerikai pszichológus figyelemre méltó felfedezést tett. Az egerek menekülési viselkedésével kapcsola­

158

C s a k m é g e z t a z e g y e t , h o g y l e t u d ja k s z o k n i

tos egyik vizsgálat során egy elektródát tévedésből az egyik kí­sérleti állat jutalmazó központjához tett. Az egér ezt rendkívül méltányolta. Olds egyszerű elektromos ingerekkel nagy elége­dettséget okozott az állatnak. Ezt le tudta olvasni a pofájáról. Már nem volt szükség mókuskerékre és egyéb görgőkre ahhoz, hogy szórakoztassa az állatot, elég volt az inger és az állat már boldog és elégedett volt. Olds betett a ketrecbe egy apró ingát, amellyel az egér maga is előidézhette az ingereket. És ekkor váratlan dolog történt. Az egér egész álló nap semmi mást sem csinált, csak az ingát nyomogatta. Óránként ötezerszer. A kísér­letben az volt a bizarr, hogy élvhajhász szenvedélyével az állat egyre nagyobb veszélybe sodorta saját életét. Az egeret már semmi más nem érdekelte, nem evett és nem ivott. Monomán tevékenységét csak akkor szakította félbe, amikor aludt, de olyankor is csak azért, mert a kimerültségtől összerogyott.

Róbert Heath, pszichiáter a múlt század hatvanas éveiben New Orleansban emberekkel végzett hasonló kísérletet. Abban bízva, hogy így majd sikerül kigyógyítania a betegeket olyan bajaikból, mint a függőség, a depresszió, a skizofrénia, az ön- gyilkosságra való hajlam és a krónikus fájdalom, elektródákat tett a nucleus accumbensre. Enyhe ingerlés is elegendő volt ahhoz, hogy felkeltse bennük az újabb és újabb ingerekre való vágyat. A Heath által publikált eredményekből kiderült, hogy a beavatkozás komoly sikerrel járt. A betegek szinte kivétel nélkül pozitívan reagáltak. Heath-nek azonban feltűnt, hogy nem mindenki lett tőle boldog. Amikor pedig az is kiderült, hogy ha az ingert nem fokozzák, hamar megszűnik a hatás, nem folytatták tovább a kezelést.

Nem árt tudatosítani magunkban, hogy a jutalmazó rendszer nemcsak a kellemes dolgoknál aktivizálódik. Akkor is fokozó­dik a dopamintermelésünk, ha például a parkban megtámad bennünket egy kutya. A dopamin ugyanis nemcsak evésre és szexre, hanem védtelen testünk megmentésére is ösztönöz,

159

T ö b b e t é s s z e l

illetve figyelmeztet. Tehát mindenre, aminek van valamilyen köze a túléléshez és a szaporodáshoz. A jutalmazó rendszert így akár „túlélési központnak" is nevezhetnénk.

A jutalmazó rendszer kívülről történő ingerlése megzavarja magatartásunk finomra hangolt irányítását. Az elektróda egy­fajta lopakodó útvonalat teremt, amely a túlélés gombját nyom­ja le. Olyankor is ezt a gombot nyomkodjuk, amikor szívunk, dohányzunk, szerencsejátékot játszunk vagy pornót nézünk. E magatartás révén folyamatos inger éri a jutalmazó központot. Aki rágyújt egy cigarettára, közvetlenül nikotinnal ingerli a központot. Ugyanezt teszi az alkohol, a cannabis, az amfetamin, a kokain és a heroin is. Az agy azt a téves jelzést kapja, hogy a dohányzás, az ivás, a kábítószerezés elengedhetetlenül szük­séges a túléléshez.

A szerencsejáték esetében a pénz és a kockázat együttese rendkívüli módon aktivizálja a központot. 2004-ben amerikai kutatók felfedezték, hogy szerencsejáték közben a jutalmazó központot sokkal jobban ingerli a kis esély a nagy összegre, mint a nagy esély a kis összegre. A jutalmazó központnak nem erőssége a számolás és a kockázati magatartást nem egyenle­tesen jutalmazza.

Az új cipők vagy az új autórádió okozta ösztönzésre is van magyarázat. Az agy mélyén két mag játssza az újdonságköz­pont szerepét, az egyik a sötét színű substantia nigra, a másik pedig a ventrális tegmentális terület. 2006-ban brit kutatók egy hosszú fényképsorozatot mutattak a kísérleti alanyoknak, amelyben gyakori volt az ismétlés és megállapították, hogy az újdonságközpontban mutatott aktivitás egyenes arányban volt a kép újdonságával. Ez az aktivitás gondoskodik arról, hogy az agy az új ingerekre irányuljon. Az újdonságközpont azután ingerekkel bombázza a memóriáért, az érzelmekért és mindenekelőtt a jutalmazásért felelős központokat. Az új cipők a ventrális tegmentális terület révén váltanak ki erős ingert a nucleus accumbensben.

160

C s a k m é g e z t a z e g y e t , h o g y l e t u d ja k s z o k n i

Ez az egész nem volna akkora baj, ha megmaradnánk heti egy cigarettánál, és ha havonta csak egyszer adnánk a fejünket szerencsejátékra. De a mámort kiváltó viselkedés könnyen éle­tünk részévé válik és idővel függőséggé alakul át. A függőség­re adott hagyományos magyarázat az, hogy a dohányzás vagy a szerek szedése egyre kisebb kielégülést okoz, piert az agy egyre kevésbé fogékony a dopamin kiváltotta ingerekre. Ez a homeosztázis, amikor az egyensúly megőrzése érdekében az agy a kívánt szinten tartja a termelést és a fogékonyságot. Min­den mámor végén levertség lesz rajtunk úrrá. És ezzel már­is ott a csábítás, hogy amikor elnyomjuk az egyik cigarettát, gyújtsunk rá a következőre.

A kutatók ma már tudják, hogy nemcsak erről van szó. A függőség egyik fontos oka a memóriaeffektus. Mihelyst a nucleus accumbens dopamininjekciót ad, aktivizálódik a me­mória, hogy minden részletre kiterjedően rögzítse magának a körülményeket. A dopamin a túlélést szolgálja, a túlélés pedig gyakran helyhez és helyzethez kötődik. Lehet, hogy a parkban ránk támadó kutya ismét felbukkan. Lehet, hogy az életmentő táplálék ismét terem ugyanazon a helyen. És a szerencsejátékos memóriája is éles képet rögzít magának arról a játékteremről és arról az automatáról, ahol nyereményre tett szert. A dohá­nyos is emlékszik rá, hol gyújtott rá az előző nap. Ha újból arra vetődünk vagy ismétlődik az a helyzet, a cselekvés emléke automatikusan aktivizálódik.

A dohányos memóriája nyilvántartást vezet azokról a he­lyekről, ahol lehet dohányozni, az íróasztalnál, a számítógép mögött, az autóban, vacsora után az asztalnál. Tévénézés köz­ben például sokan esznek chipset. Ha ezt rendszeresen csinál­ják, egy idő után a készülék bekapcsolása aktivizálja a chips utáni vágyakozást.

A magatartás automatizálása idővel gyökeres fordulattal jár. Ami eleinte kellemes és élvezetes volt, fokozatosan örömtelen

161

T ö b b e t é s s z e l

rutinná alakul át. Az agyban szemmel látható a fordulat. Ele­inte a nucleus accumbens a homloklebeny ingerlésével befolyá­solja a magatartást. Egy idő után a homloklebeny megtervezi a cselekvéseket és azok végrehajtására utasítja a motoros köz­pontokat. A fordulat akkor következik be, amikor a tevékeny­ség a nucleus accumbensről a mellette elhelyezkedő nucleus caudatusra és a putamenre tevődik át, melyek befolyásukat közvetlenül a motoros központokban érvényesítik. Ily módon a homloklebenyt kikapcsolják a játékból. Egy tudatos cselekvés, melyet az élvezet motivált, idővel átadja helyét egy automati­zált cselekvésnek, amelyben maga a cselekvő egyre kevesebb örömét leli. És mivel a homloklebeny már nem jut semmilyen szerephez, a magatartás immár irányíthatatlanná válik.

Ha egyszer egy cselekvés automatizálódik, nagyon nehéz megfosztani rutinszerűségétől. A dohányosok gyakran rácso­dálkoznak, hogy nem is tudatosult bennük, amikor rágyújtot­tak. A szerencsejátékost a lábai viszik a játékterembe.

A leszokás tehát kétfrontos harc. Harcolni kell egy hamis érzés ellen, amely a függő magatartás szempontjából fontos tényező, ugyanakkor az automatikus viselkedésmintákkal is meg kell küzdeni. Az pedig külön is megnehezíti a dohányzás­ról, az ivásról vagy például pornónézésről való leszokást, hogy a függőség a homloklebenyben is változást idéz elő.

2008-ban harvardi kutatók 31 láncdohányost (minimum napi tizenöt cigaretta) és 31 nem dohányost arra kértek, hogy játsszanak tőzsdejátékot, amelyben száz dollárral spekulál­hattak. Történelmi tőzsdeárfolyamokat használtak. A kutatók kielemezték a kísérleti alanyok magatartását és felfedezték, hogy a dohányosok döntéseiknél csak a tényleges nyereséget és veszteséget vették számításba, azokat viszont nem, amelyek akkor fordulhattak volna elő, ha más döntéseket hoztak volna. A dohányos homloklebenye másképp működik, vonták le a kö­vetkeztetést. A dohányosok figyelmen kívül hagynak bizonyos

162

C s a k m é g e z t a z e g y e t , h o g y l e t u d ja k s z o k n i

információkat és ez lehet a magyarázata annak, hogy a nem dohányosok szemében furcsán viselkednek. Például amikor felvetődik, hogy abba kellene hagyniuk a dohányzást.

A dohányosok által figyelmen kívül hagyott információk „fiktív jellegűek" voltak. Olyan típusúak, mint az, hogy „Kép­zelje el, hogy ha épp kétszer ennyit fektetett volna be, tíz dol­lárral többet nyert volna". A nem dohányosok számára viszont ez az információ - a mi lett volna, ha - íendkívül fontos volt, amikor érzés alapon ismételten el kellett döntsék, vegyenek-e részvényeket vagy sem. így és ezért vittek haza több pénzt.

A dohányos agya tehát másképp bánik a fiktív jellegű infor­mációkkal. És ez sok mindenre magyarázatot ad. A pszicholó­gusok sokáig nem győztek csodálkozni azon, miért ragaszkod­nak a dohányosok annyira a maguk dohányzással kapcsolatos viselkedéséhez. A nikotin hatására termelődő dopamin túl kis mennyiségű ahhoz, hogy megmagyarázza, miért gyújtanak egyik cigarettáról a másikra, holott a dohányzásellenes kam­pányok lépten-nyomon felhívják a figyelmet a lehetséges káros és veszélyes következményekre, a tüdőrákra, az impotenciára és a szívinfarktusra. Miért van az, hogy a dohányosok mégis dohányoznak?

A harvardi kísérlet révén végre összeállnak a puzzle­darabkák. Szinte minden dohányzásellenes tanács fiktív jelle­gű: „Tegyük fel, hogy abbahagyod a dohányzást és akkor egy fél év múlva sokkal fittebbnek érzed magad". Vagy: „Tegyük fel, hogy ez az utolsó cigarettád és akkor évekkel tovább élsz". Ezek ugyanolyan típusú információk, mint a tőzsdejáték folya­mán figyelmen kívül hagyott lehetőségek. Tehát a dohányosok rá se bagóznak ezekre.

Miért keletkezik hiba a dohányos agyában? A harvardi ku­tatók agyszkennerrel felfedezték, hogy a fiktív helyzetekkel kapcsolatos információkat annak rendje és módja szerint ve­szi az agy. Az agy gondosan mérlegeli is azokat az előnyöket,

163

T ö b b e t é s s z e l

amelyek abból származhatnának, illetve származhattak volna. De ezt a jelet a döntésnél nem már nem használja fel. Valahol az agyban el van torlaszolva az útvonal.

Magát a dohányost mindez meglehetősen zavarba hoz­za. Bár eljut hozzá minden információ - azok is, amelyek a dohányzás ártalmairól szólnak - és észleli is azok jelentését, mégis rágyújt a következő cigarettára. Ahhoz, hogy maga szá­mára meg tudja magyarázni ezt a magatartást, a dohányosnak azt kell hinnie, hogy a dohányzás még a ténylegesnél is fonto­sabb - nagyobb dopamintermelésre ösztönöz.

És tényleg nagyon úgy tűnik, hogy a dohányosok túlbecsü­lik a dohányzás kínálta örömöket. Számos dohányos meg van győződve arról, hogy cigarettával ugyan kockázatosabb, de él­vezetesebb is az élet. A vizsgálatok viszont azt mutatják, hogy ez nem igaz. A dohányzás nem gyarapítja az élet örömeit. Épp ellenkezőleg, a dohányzás boldogtalanná tesz. Brit kutatók arra kértek kilencvenezer brit felnőttet, hogy néhány héten át töltsenek ki naponta egy kérdőívet arról, mi tette őket aznap boldoggá. A dohányosok csoportjában mért átlagos boldogság­szint valamivel alacsonyabb volt, mint a nem dohányzók vagy volt dohányosok körében. Ez még akkor is így maradt, amikor figyelembe vették a résztvevők társadalmi pozícióját is.

A dohányosoknak bő negyven százalékkal nagyobb esé­lyük van arra, hogy depressziósak lesznek, mint azoknak, akik nem dohányoznak. Spanyol és amerikai kutatók 2008- ban jutottak erre a megállapításra, miután hat éven át követték kereken nyolcezer spanyol dohányos életét. Mindannyian 42 év körüliek, illetve magasan képzettek voltak. Egy 2007-ben publikált kutatás, melyet kilencezer finn körében végeztek, hasonló következtetésekre jutott. A dohányzás és a depresszió feltűnően gyakran összekapcsolódnak.

Úgy tűnik tehát, hogy a cigarettafüst megváltoztatja az agyat. Mégpedig úgy, hogy a dohányos túlbecsüli a dohányzás je­

164

C s a k m é g e z t a z e g y e t , h o g y l e t u d ja k s z o k n i

lentőségét. Az ezt a mechanizmust vizsgáló kutatás hasznos kapcsolódási pontokkal szolgál a dohányzásellenes politika számára. A harvardi kutatás megtalálta a magyarázatot arra, miért marad hatástalan a tanácsok és kampányok többsége. A cigarettásdobozokon olvasható figyelmeztetés („A dohány­zás öregíti a bőrt") valószínűleg csak erősíti a dohányosok meggyőződését, hogy a dohányzás fenséges tevékenység.

A kutatás arra is magyarázatot ad, miért hatásos némelyik leszoktatási módszer. Az egykori brit láncdohányos, Allén Carr sokat magasztalt módszere például saját magából indul ki. Üzenetei teljes mértékben a dohányosok itt és most tapasztala­taira és meggyőződéseire irányulnak. Kellemes-e dohányozni? Szüksége van-e rá, ha szeretne összpontosítani? Carr üzenetei­ben nincs semmilyen fiktív jelleg, nagyon is konkrétak."

Szerencsére sokan soha életükben nem tapasztalják meg, mi­lyen az, ha valaki súlyos függőségben szenved. Ez adottság, szerencse és gyakorlás kérdése. Sokat segít például, ha az impulzusok ellenőrzéséért felelős agyközpontok eredendően fejlettek. Ezeknek a gyrus cinguliban és a homloklebenyben található központoknak köszönhetően az agykéreg kontroll alatt tartja az alacsonyabb szinteken keletkező és kényszeres magatartásra ösztönző késztetéseket. Ahogy majd a könyv harmadik részében látni fogjuk, ezek a központok a használat révén erősödnek.

A különböző élvezeti források iránti fogékonyság is jelentős részben adottság kérdése. Figyeljünk oda és lehetőleg ne túl gyakran kerüljünk érintkezésbe azzal, amire agyunk fogé­konyságot mutat; és főleg ne egy rossz pillanatban!

Az emberek azokban az időszakokban fogékonyabbak a függőségre, amikor alacsony szinten áll a dopamintermelésük.

* Allén Carr: Rövid úton leszokni a dohányzásról, Mágus Design Stúdió Kft., Budapest, 2004.

165

T ö b b e t é s s z e l

Például stresszhelyzetben. Michigani kutatók 2006-ban stressz- hormonokat fecskendeztek patkányokba és felfedezték, hogy az állatok sokkal fanatikusabban nyomogatták a pedált, amely- lyel cukros vízhez jutottak. A kamaszok is fogékonyabbak a függőségre. Ennek oka, hogy a nucleus accumbensük, amint arról már volt szó, átmenetileg gyengébben teljesít. Ugyanez érvényes a mély hullámvölgybe került felnőttekre is.

A szerencsejáték-függőségben szenvedőknél gyakori, hogy a nucleus accumbensben csökken az aktivitás, ezt állapítot­ták meg 2005-ben az Hamburgi Egyetem kutatói. Azt lehet­ne mondani, hogy számukra a szerencsejáték az öngyógyítás némiképp destruktív formája. Amikor játszanak, fokozzák a dopamintermelést.

Az egészséges élvezet lényege a megfelelő egyensúly. És ezt lé­nyegében már több mint kétezer éve tudjuk. Már Epikurosz, görög filozófus (i. e. 342-270) is arra intett, hogy az élvezetek terén legyünk mértékletesek. Epikurosz szerint az élvezetes élet nem abból áll, hogy az ember vég nélkül mulat, játszik és bacchanáliákra jár, vagy hogy az egyik roskadásig telt asztaltól a másikhoz sétál. A valódi élvezetet akkor tapasztaljuk meg, ha kiderítjük, mi van egy-egy vonzódás és taszítás mögött, majd racionálisan mérlegelünk. Az agykutatásnak köszönhetően ezt ma már valamivel konkrétabban is meg tudjuk fogalmazni, mint ahogy azt a maga korában Epikurosz tette. Az élvezethez az kell, hogy ne vegyünk tudomást arról, amit az emlősagy és a hüllőagy ránk akar kényszeríteni. Az élvezeteket illetően e két alacsonyabb rendű agy rossz tanácsadó. Könnyen csapdába csalnak bennünket és akkor az élvezet az automatizmus elő­szobája lesz. Élvezni az emberi aggyal kell!

166

16. fejezet

Csókolj meg!

A szerelem agyban dúló vihar. Az idegi átvivők átveszik a magatar­tásunk feletti irányítást. Aki szerelmes, csak egy dolgot akar. Vagy az agynak magasabb céljai is vannak?

Összefutsz a másikkal a városban. Csak úgy véletlenül, egy szombaton, valamelyik áruház előtt. Beszélgetésbe elegyed­tek. Te pedig egyre csak mondod és mondod, ha pedig csend állna be, rendületlenül folytatod. Mind a ketten lázasan ke­restek új témákat, csakhogy fenntartsátok a társalgást. Talál­kozik a tekintetetek és észrevétlenül fogva tartjátok egymást, tovább, mint ahogy az illendő volna. Azt játsszátok, ki bírja tovább anélkül, hogy lesütné a szemét. Melyikőtök szégyelli kevésbé magát: ez egy játék, és egyúttal több mint egy játék.

Tetszik a másik! De miért? Az emberek közötti szexuális von­zódás finom utalásokból álló, összetett rendszer. Ezekből az utalásokból az agy messzemenő következtetéseket von le, hogy szeretnél ágyba bújni a másikkal, aztán meg gyerekeket nevelni vele. Még azoknál is ez az ősi ösztön képezi a szexuá­lis vonzalom alapját, akik egyáltalán nem vágynak gyerekre.

A heteroszexuális férfiak számára a választás még egész jól áttekinthető. Olyan nőkhöz vonzódnak, akiknek testi tulaj­

167

T ö b b e t é s s z e l

donságai termékenységről és erős génekről tanúskodnak. Szé­les a csípőjük és karcsú a derekuk, gömbölyű a mellük, szép a fenekük, hosszúak a lábaik és sima a bőrük, az arcuk pedig szimmetrikus. Ilyen egyszerű az egész. A szimmetrikus arc és a sima bőr például olyan gének kombinációjának gyümölcsei, amelyek jó egészségről és életképes gyerekekről gondoskod­nak. A gömbölyű mellekre is egyszerű a magyarázat, ezek a progeszteron és az ösztrogén nevű női hormonok hatására for­málódnak így. Azok a nők pedig, akiknek bőven van ezekből a hormonokból, könnyebben esnek teherbe. Azok a nők, akik­nél a mellbőség húsz százalékkal nagyobb, mint a derékbőség, átlagosan háromszor nagyobb eséllyel esnek teherbe, mint a kevésbé csábító külsővel megáldott nők - 2004-ben erre a kö­vetkeztetésre jutottak a Harvardi Egyetem kutatói. A ciklus idején követték 119 lengyel nő hormonszintjét és az így nyert adatokból kiszámították a termékenységüket. A vizsgálatból kiderült, hogy a széles csípőjű nők is előnyösebb helyzetben vannak. Náluk is magas a progeszteronszint. Ráadásul, a Pitts- burghi Egyetem és a Kaliforniai Egyetem 2007-ben végzett vizsgálatából az is kiderült, hogy a széles csípőjű nők az átla­gosnál intelligensebb gyerekeket szülnek. Terhesség idején a csípőben felhalmozott zsír biztosítja a megfelelő zsírsavakat.

Amikor a férfiak partnert választanak, természetesen más tulajdonságokat is megnéznek, például a jellemet és a humor­érzéket. De az első rostát a jutalmazó központ agyközpontjai irányítják, amelyek kifejezetten primitív szempontok alapján válogatnak: rendelkezik-e a nő a megfelelő hormonokkal és az erős utódokhoz szükséges génekkel? A férfi szemét eredendő­en ezek a tulajdonságok vonzzák.

A nők választása jóval bonyolultabb a férfiakénál. A női szere­lem alapját egy hosszú bevásárlólista képezi, amelyen magas és néha egymásnak ellentmondó követelmények, illetve kí­vánalmak szerepelnek. Legyen a férfinak humora, empátiája,

168

C s ó k o l j m e g !

izmos karja, legyen gyengéd és lehetőleg gazdag. A lista élén pedig az áll, hogy az ideális partner maradjon sokáig, nagyon sokáig mellette.

De a gyakorlatban, amikor arra kerül a sor, a nők megle­pően gyorsan választanak. Három másodperc - egy nőnek elég ennyi, hogy tudja, tetszik-e neki égy férfi. A Philadel­phiai Egyetem kutatói 2005-ben úgynevezett „villámrandin" (speeddating) részt vevő, egyedülálló nők ezreit kérdezték ki. Egy-egy kísérleti alany egyetlen estén 25 különböző férfival is folytatott beszélgetést. Egy férfira három perc jutott. A kuta­tók megállapították, hogy még ennyi időre se lett volna szük­ség. A döntést meghatározó tényezők az olyan tulajdonságok voltak, mint a külső, a mozgás, a hang és a szag; tehát azok, amelyeket szinte egy pillanat alatt meg, illetve fel lehet mérni. Az, ami az első benyomás után még kérdés és közlés formájá­ban elhangzott, már csak keveset változtatott az első ítéleten. Azok a tulajdonságok, amelyek a társkereső szolgálatoknál szerepelnek - dohányzás, sport, hobbik, jövedelem és vallási meggyőződés - nem játszottak komolyabb szerepet. Ez magu­kat a nőket is meglepte. Utólag gyakran kiderült, hogy olyan férfiakat választottak, akiknek tulajdonságai homlokegyenest eltértek az előzetesen megadott preferenciáktól.

A 3. fejezetben már elmondtam, hogy amikor a nők válasz­tanak, nemcsak megnézik, de mindenekelőtt meg is szagolják a férfiakat. Kiszagolják, hogy genetikailag illenek-e hozzájuk. Ha nem, érzelmi taszítás következik be.

Persze a nők is olyan férfit akarnak, aki jól néz ki. Ha kicsit tovább kérdezősködünk, gyakori, hogy a kívánságlistát a mély hang, a széles váll, a széles nyak, az izmos kar, a hangsúlyos áll és... bizony, a nagy pénisz vezeti. Ezek a testi tulajdonságok egytől egyig a tesztoszteron nevű férfihormon magas szintjéről tanúskodnak. A tesztoszteron iránti vonzalom paradoxona, hogy ez a hormon az olyan típusú férfi sajátja, akinek egyéb tu­lajdonságai nem illenek a kívánságlistába. A tesztoszteronnal

169

T ö b b e t é s s z e l

teli férfi könnyen izgalmi állapotba jön és szexuálisan aktív. Esetében az átlagosnál nagyobb esély van arra, hogy később szoknyavadásznak bizonyul.

De akkor a női agy miért vonzódik annyira a tesztoszte- ronra utaló testi tulajdonságokhoz? Ez is az evolúció egyik csalogató fogása, de kicsit bonyolultabb, mint az, amelyik a férfiak vonzalmát irányítja. Ha egy nő egy tesztoszteronnal teli férfival bújik ágyba, nagyobb az esélye arra, hogy gyer­mekeiknek felnőtt korukban bőven lesz tesztoszteronjuk és ha majd eljön az ideje, szexuálisan aktívak lesznek. így lehet egy nőnek sok unokája. És az evolúció pontosan ezt akarta: a lehető legtöbb utódot.

Az Aberdeeni Egyetem brit kutatói 2008-ban leleplező felfe­dezést tettek, amikor megállapították, hogy a nőknél némiképp az időszaktól is függ, milyen férfihoz vonzódnak. Az ovuláció tájékán jobban vonzódnak a szélesebb vállú férfiakhoz, mint a hónap többi részében. Amikor termékenyek, a figyelem a több tesztoszteronnal rendelkező férfiakra tevődik át. Ez egy több millió éves belső harc néma megnyilvánulása. A női agy évezredek óta próbál összebékíteni két egymással összeegyez­tethetetlen érdeket. Azt szeretné, ha tesztoszteronban gazdag gyermekei lennének, és azt, hogy hűséges, gondoskodó férje legyen, aki mellette áll és segít a gyermeknevelésben.

Végeredményben persze a szerelem nem írható le egy száraz képlettel. Két ember találkozik és valami szédítő történik kö­zöttük. És az a „valami" legalább olyan fontos, mint a fentebb említett tulajdonságok összessége. A „bekattanás" a testfunk­ciók csodálatos szinkronizációjával párosul. Az egymással találkozó lehetséges partnerek igyekeznek magatartásukat, beszédük sebességét, sőt még a szívritmusukat is egymáshoz hangolni. Ez a végső teszt. Miután az orr és a szem öntudat­lanul, néha a másodperc töredéke alatt ellenőrizte a másik ge­

170

C s ó k o l j m e g !

netikai tulajdonságait, találkozójuk során próbának vetik alá a legfontosabb tulajdonságok egyikét, az empátiát. Ez pedig nem véletlenül a legfontosabb tulajdonságok egyike. Egy nő olyan férfit akar, aki érzelmileg megérti. Olyat, aki úgy látja őt, ahogy ő maga a legszívesebben látná önmagát. És úgy szeret­ne beszélni magáról, hogy közben ne lankadjon a férfi figyel­me. Miért akarják ezt a nők? A beszélgetés azért fontos egy nő számára, mert általa le tudja rázni magáról az utca és a munka okozta stresszt. A 41. fejezet leírja majd, milyen fontos fegyver egy figyelmes partner abban a harcban, amelyet az ember a szociális stressz okozta agyi károsodás ellen vív.

Az ember kieszel valamilyen trükköt, hogy újra találkozhas­sanak. „Nincs kedved egyszer nálam vacsorázni" - kérdi. Ez kicsit átlátszó, de nem számít. A másiknak van kedve. Erre nyakába veszi a várost, hogy a legfinomabb húst és bort tehes­se az asztalra, és kitakarítja a vécét. És amikor elrepült az este és az ajtóban egy pillanatra megcsókolják egymást, az addigi feldobott állapot hirtelen meghatározatlan komorságra vált. Egyik pillanatról a másikra kicsit levertnek érzi magát. Magá­nyosabbnak, mint néhány órával korábban.

Amikor az ember szerelmes, az utcán a szembejövő járóke­lőkben újra és újra felismerni véli a másikat. Amikor odahaza megcsörren a telefon, hevesebben ver a szíve. A szerelem tu­dományos kritériuma, hogy az illető legalább négyóránként gondoljon a másikra. Aki szerelmes, átmenetileg kicsit meg- kergül, tartja a néphit. A néphitnek igaza van, mert Rómeó és Júlia agyának kémiája sok hasonlóságot mutat azzal a mintá­val, amelyet az agresszió, a monománia és a kényszerneurózis kapcsán ismerünk.

A Londoni Egyetem kutatói 2000-ben összetoboroztak ti­zenhét diákot (tizenegy nőt és hat férfit), akik azt állították ma­

171

T ö b b e t é s s z e l

gukról, hogy „igazán és őrülten szerelmesek". Betették őket egy agyszkenner alá és szép sorban fényképeket mutattak ne­kik szerelmük tárgyáról.

Nagy szerelmük láttán, a kísérleti alanyok agyáról készült felvételeken következetesen négy területen gyúlt ki fény. Elő­ször is az insulában, abban a központban, amellyel már koráb­ban is találkoztunk a fájdalomhoz és az undorhoz hasonlatos, mélyen gyökerező érzelmek kapcsán. Ugyanilyen egyértelmű volt az aktivitás a gyrus cinguli elülső részében, azon a terü­leten, amelyről tudjuk, hogy valamilyen formában köze van az olyan eufórikus érzelmekhez, mint amilyenek kokain vagy ecstasy hatására támadnak.

A további lovespotok a mélyebben fekvő bazális gang- lionokban találhatók. A hármas számú lovespot a nucleus accumbensen van, amely a szerelmes állapotot dopamininjek- cióvá alakítja át és ettől az illetőnek olyan érzése támad, hogy szerelme tárgya minden tekintetben érdemes a vágyakozásra és hatalmas értékkel bír. Aki szerelmes, nem képes semmi másra gondolni. Ha összeadjuk az előbb felsorolt agytevé­kenységeket, a - mélyen fekvő és kicserélhetetlen, az értékes és a pótolhatatlan, na meg persze a boldogító - érzelmek kész robbanását látjuk. Egy ilyen szintű érzékcsalódás minden pénzt megér.

Amikor a kísérleti alanyok vágyakozásuk tárgyát nézték, a kutatók itt-ott csökkent agytevékenységet észleltek. Egészen pontosan három helyen, mégpedig három olyan helyen, ame­lyekről a neurológusok úgy vélik, hogy közük van a depresszió­hoz és a sokkhatáshoz. A negatív érzelmek tehát nem találtak fogást a szerelmes kísérleti alanyokon, amikor azok szerelmük­re összpontosítottak.

Amikor elmosogatunk, agyunk elkérődzik azon, ami aznap este történt. És mert lényegében semmi sem történt, nevetséges

172

C s ó k o l j m e g !

apróságokkal szöszmötöl, szavakkal, arckifejezésekkel, testi tulajdonságokkal. Vajon új-e az a pulóver? Vajon a kedvemért vette-e fel? Az apró részletek hirtelen őrült komoly jelentősé­get kapnak. Élet-halál kérdés: vajon akar engem?.... Vagy nem akar? Az agy pedig egyre csak őröl. Másnap is. Vajon most hol lehet a másik? Vajon mit csinál? Felhívjam?

Donatella Marazziti, az Pisai Egyetem munkatársa egyebek közt a kényszerneurózisokat kutatja. Amikor a kilencvenes évek végén interjúkat készített a pácienseivel, feltűnt neki, mi­lyen nagy a hasonlóság a betegek érzelmei, illetve magatartása és a szerelmesek érzelmei és magatartása között. Mindkét cso­port ugyanazt a monomániás hajlamot mutatja, azaz egyetlen tárgyra, illetve személyre összpontosít, és mindkét csoport képes órákig ellenni vele. Mindannyian belátják, mennyire irracionális a magatartásuk, de képtelenek változtatni rajta.

Marazziti már korábban megállapította, hogy a kényszer- neurózisok az agyban veszélyesen alacsony szerotoninszinttel párosulnak. Ez az idegi átvivő gondoskodik arról, hogy el tudjunk lazulni és fel tudjunk lelkesülni. A szerotoninhiány gyakran mélabút és hajthatatlanságot okoz. Ezért van az, hogy a kényszerneurózisban szenvedő beteg foggal-köröm­mel ragaszkodik a magatartásához. És hogy van ez a szerel­meseknél, tette fel magának a kérdést Marazitti. Talán ott is a szerotoninszint csökkenése okozza ezt a magatartást?

A kutatónő kifüggesztett egy felhívást az orvosi kar hirde­tőtáblájára. Keresek olyan diákokat, akik fülig szerelmesek, de akiknél a szenvedély még nem nyilvánult meg szexuális formában. Marazziti az epekedő szerelmet szerette volna vizsgálni. Tizenhét nő és három férfi kopogtatott az ajtaján. A vérminta, amelyet Marazziti levett tőlük, megerősítette, amit feltételezett: a szerelmes agyban alacsony a szerotonin szint­je. Pont olyan alacsony, mint a kényszerképzetektől szenvedő betegeknél. Kevésbé szerencsés körülmények között ezeknek

173

T ö b b e t é s s z e l

a diákoknak egytől egyig olyan gyógyszereket - Prozacot, Seroxatot vagy Paroxetine-t - írna fel az orvos, amelyek emelik a szerotoninszintet.

Marazziti azt is felfedezte, hogy a szerelmes által érzett boldogság olyan formában is megnyilvánul, hogy agya bizo­nyos részeiben abnormálisán magas a dopaminszint. A sze­relmeseknél a dopamin okozza a legyőzhetetlen és iszonyúan boldog vágyakozást. Ezért van, hogy a szerelmesek vadidege­nekre is rámosolyognak az utcán. Szerelem esetén a dopamin kéz a kézben jár az oxitocin nevű hormon termelésével (a fér­fiaknál ez még a vazopresszin nevű hormonnal is kiegészül), amely révén az agy elébe megy a jövendőnek.

Az ember felhívja a másikat, akinek hangja boldog meglepe­tésről árulkodik. A telefonban szinte izzanak a szavak. Kí­noznak. Kihívást hordoznak. Néhány pohár sör valamelyik kávézó teraszán. A tavaszi nap végigsimogatja a másik arcát. És tiszta őrület: az az arc az előbb még egész másképp nézett ki. Ahogy hosszabbodnak az árnyékok, úgy változnak rajta a vonások. Úgy lesznek egyre szebbek, egyre kívánatosabbak; szinte már emberfelettiek. Ekkor jön a csók. Három pohár sör úgy hat a szerelmes lelkére, mint a vörös posztó egy dühödt bika agyára. Az alkohol lebontja a szerotonint és máris tető­zik a szerelem alkímiája. Minden arra az egyetlen személyre összpontosul, akinek képe egyre valószerűtlenebb arányokat ölt. Ez olyan, mondják a pszichológusok, mint amikor egy fényképet retusálnak és eltüntetik róla a foltokat és a pattaná­sokat. A kép pedig egyre tökéletesebb lesz.

Miért ez a különös illúzió? A biológusok úgy vélik, hogy a magyarázat az evolúcióban keresendő. Szerelem nélkül, a von­zalom és a barátság nem volna elegendő vonzerő ahhoz, hogy át lehessen törni az intim kapcsolat előtt tornyosuló gyakorlati akadályok és racionális megfontolások alkotta falat. Az ember sohasem tudhatja ugyanis, nem találkozik-e (kicsivel) később

174

C s ó k o l j m eg i

egy még vonzóbb partnerrel. Az a délibáb, amelyet az idegi átvivők az agy elé varázsolnak, lesöpör minden, a kapcsolat el­len felhozható racionális megfontolást és kellő vonzerőt teremt ahhoz, hogy a partnerek együtt maradjanak, amíg a szeretet tartósabb kötődést nem teremt. Evolúciós szemüvegen át néz­ve, mindez a szerelmet produktív tényezővé alakítja át. Aki szerelmes, annak több utóda lesz.

A szerelem általában nem sokáig tart. Sokan úgy vélik, hogy legfeljebb négy évig, de a New York-i Stony Brook Egye­tem kutatói 2009-ben megállapították, hogy akár húsz évig is tarthat. Házaspárok agyát világították át és legnagyobb meg­lepetésükre azt látták, hogy minden tizedik még mindig sze­relmes és ugyanazokat a jellegzetes agykémiai jelenségeket produkálja, mint a frissen összekerült párok. A szerelem tehát nem mindig múlik el.

A szerelem minden eszközzel arra ösztönöz, hogy lelki és testi közelségben és szexuális kapcsolatban legyünk. Az agy­kutatás már az élvezet leghevesebb kitörési formáját is vizsgá­lat tárgyává tette. Mi történik a férfiaknál és a nőknél, amikor elérik az orgazmust? Nem könnyen megválaszolható a kérdés, mert az agyszkennerben nem szabad mozogni, szeretkezni pe­dig végképp nem. De lehúzott roló mellett és előzetes eligazí­tással - az optimális regisztrálhatóság érdekében az orgazmu­sok megfelelő pillanatban kellett történjenek, és az egymással való összehasonlíthatóság érdekében azonos típusúak kellett legyenek - egyebek közt 2003-ban Groningenben sikerült pon­tos képet alkotni az orgazmusról - ez esetben a nőknél. Rö­viddel az orgazmus előtt a kutatók azt látták, hogy a homlok alatti prefrontális kéreg beszünteti működését. A kielégülés a kontrolitól való szabadulás függvénye. A jutalmazó központ így kap elég teret ahhoz, hogy intenzív kielégülésjelet adjon.

Lázas aktivitást tapasztaltak a kisagyban is. Orgazmus köz­ben onnan irányítják a mozdulatokat és a mozgásokat. A test irányítását a kisagy átmenetileg szinte teljesen átveszi az agyké­

175

T ö b b e t é s s z e l

regtől, amely normál körülmények között a mozgások és moz­dulatok tervezéséért felel.

A szerelem zseniális csapda, hogy az emberek ágyba búj­janak egymással. Ez az általános vélekedés, pedig a szerelem ennél jóval több. A szerelem nemcsak a szaporodásról szól, sőt talán elsősorban nem is arról, hanem a bizalomról. Ebben fontos szerep jut az oxitocin hormonnak. Amikor az emberek egymásra néznek, figyelnek egymásra, ha simogatják egymást, és ha szeretkeznek, nő az oxitocin koncentrációja. Ez a hormon bizalmi kapcsolatot teremt két ember között.

Az amerikai Institute fór Mentái Health agykutatói 2005- ben tizenöt egészséges férfinak oxitocint adtak és megnézték, milyen hatással van az amigdalára. Ez a központ olvassa le az arcok hordozta érzelmi töltetet és az emberek többségénél állandóan résen van - figyeli, hol talál kivetnivalót másokon. Oxitocin hatása alatt nyugton marad. Az oxitocin megkönnyí­ti, hogy az ember megnyíljon mások előtt.

Az atlantai Emory Egyetem kutatói 2000-ben találkát ren­deztek egy hím és egy nőstény egér között. A hím mintegy negyven másodpercig szaglászta az ismeretlen nőstényt. Egy perc után szétváltak, majd később ismét egyesültek és ekkor a hím ismét, de ezúttal rövidebb ideig szaglászta a nőstényt. A találkozási rítus minden újabb találka alkalmával egyre rö­videbb időt vett igénybe. Az egerek egyre jobban megismer­ték egymást. A genetikusok megismételték a kísérletet olyan egerekkel, amelyek agya genetikai manipuláció következté­ben nem termelt oxitocint. Ezúttal minden találkozó negyven másodpercig tartott, bármennyiszer találkoztak már előtte. Az a képesség, hogy megismerjék egymást és bizalmasabb viszonyba kerüljenek egymással, kiiktatódott.

Az oxitocin az egereknél fontos szerepet játszik abban, hogy társas emlékeket alakítsanak ki maguknak és intim kap­csolatot létesítsenek. A Marylandi Egyetem neurológusai poc­

176

C s ó k o l j m e g !

kokat vizsgáltak meg alaposabban. A préripocokról tudjuk, hogy a párok egy életen át hűségesek maradnak egymáshoz, miközben hegyekben élő fajtársaik meglehetősei! szabados viselkedést tanúsítanak. A két fajta nagyon hasonlít egymásra, de a neurobiológusok rájöttek, hogy van köztük egy lényeges különbség: a prérin élő pockok agyában feltűnően sok oxitocin és vazopresszin receptor van, míg a hegyi pockok agyából ezek nagyrészt hiányoznak. A préripockot az oxitocin és a vazopresszin teszik hűséges házastárssá.

A test oxitocin hormont termel minden intim jellegű inger és tapasztalat hatására. Egy nőnél ez a hormon akkor jelenik meg, amikor szoptatja a gyerekét (ennek köszönhetően indul meg a tej). Az oxitocin vési be a memóriába a nyiladozó anyai szeretetet. Néhány kutató úgy véli, hogy az anya és gyermek közötti kapcsolat képezi minden emberek közötti bizalom alap­ját. Az a mechanizmus, amelynek egykor csak az volt a funk­ciója, hogy kötődést alakítson ki az anyában gyermek iránt, kiterjesztette működési területét. Az első lépés valószínűleg az volt, hogy a mell és a mellbimbó szexuális jelentést kapott. Amikor egy férfi egy nővel közösül, simogatja a nő mellét és mellbimbóit, így serkentvén az oxitocintermelést, illetve azon keresztül a hozzá való kötődést.

De a férfiak is termelnek oxitocint és náluk is kialakulnak kötődések. Sőt, még egy második, hasonló funkciójú hormon is termelődik: a vazopresszin.

Ezek az anyagok az egyes embereknél nem azonos mér­tékben fordulnak elő. Azok az egerek, amelyeket a születés után elhanyagoltak, a testi kontaktus során sokkal kevesebb oxitocint termeltek, mint azok, amelyek fiatal korukban na­gyobb gondoskodásban részesültek. Az embereknél is létezik ilyen összefüggés, mind a nőknél, mind a férfiaknál.

A Cornell University Medical College és a California School of Professional Psychology kutatói 1999-ben 26 nő vé­rének oxitocinszintjét vizsgálták egy kísérletben, amelyben a

177

T ö b b e t é s s z e l

kísérleti alanyok múltbeli kapcsolataikból idéztek fel pozitív és negatív emlékeket. Eközben a fizikai ingerről a nyak és a vállak masszírozása gondoskodott. A pozitív emlékek eme­lik, míg a negatív emlékek csökkentik az oxitocin szintjét, de korántsem minden nőnél azonos mértékben. Kérdőívekkel a kutatók kiderítették, hogy azok a nők, akiknél a pozitív em­lékek hatására jelentősen megnőtt a hormonszint, könnyen létesítenek és tartanak fenn kapcsolatokat. A másik csoportba tartozó nőknek viszont, akiknél negatív emlékek hatására a hormonszint csökkenését tapasztalták, egyértelműen nehéz­séget jelentett, hogy elkötelezzék magukat.

Agyunk szinte vakon beazonosítja, hogy valakinek sok tesz- toszteron és ösztrogén van-e a vérében, azaz termékeny-, és szexuálisan aktív-e. Azt viszont nehéz felismerni, milyen szin­ten van az oxitocin. Néhány kutató úgy véli, egy nő látja egy férfiarcon, hogy kötődik-e majd hozzá és hűséges lesz-e, mások viszont cáfolják az állítást. A svéd Karolinska Intézet kutatói2008-ban felfedezték, hogy DNS-teszt segítségével némi fogal­mat alkothatunk erről. Néhány férfi génjeiben meg van írva, hogy nehezen kötődik. Ezek a „téves gének" okozzák, hogy az agyuk keveset termel a vazopresszin nevű anyagból. E hiány okozza kötődéssel kapcsolatos gondjaikat. A pozitív tesztered­ményt produkáló férfiak között több volt az elvált és azoknál, akik továbbra is házasságban éltek, a házastársak által jóindula­túan kitöltött kérdőívek problémás családi életről tanúskodtak.

A vazopresszinhiányos férfiak nem igazán járnak szeren­csével a szerelemben. Ez pedig nem egy kellemes diagnózis. Éppen ezért nem túl valószínű, hogy a férfiak majd egymást ta­posva versengenek azért, hogy elvégeztessék ezt a DNS-tesztet. Hacsak nem kecsegtetik őket azzal, hogy lehet tenni valamit partnerkapcsolataik javítása érdekében. Például valamilyen kötődést serkentő tablettával. Ez a szerelmi Viagra még nem

178

C s ó k o l j m eg i

létezik, bár néhány létező gyógyszernek van olyan mellékha­tása, amely serkenti a partnerhez való kötődést. Ilyen például a Viagra és a Prozac. Tehát korántsem lehet kizárni, hogy lesz még kötődést serkentő tabletta. Nagyon hasznos volna a házas­sági terápián résztvevő házastársak számára.

Sőt, már kísérleteznek is olyan oxitocin orrspray-vel, amely segít rendbe hozni a zsákutcába jutott kapcsolatokat. A Zürichi Egyetem kutatói arra kértek házaspárokat, hogy e szer hatása alatt hozzák felszínre és próbálják megoldani a házasságukat megkeserítő problémákat. Feltűnő különbséget tapasztaltak. Azokhoz házaspárokhoz képest, akiknek placebo szert adtak, ezek a párok egyértelműen többet nevettek, több volt náluk a szemkontaktus, kevesebbet kritizáltak és nem próbálták egy­mást folyton-folyvást megalázni.

Gyűrött, ráncok barázdálta lepedő. Hónaljszőr és egy kósza kar. Nézed. Idegen kar vagy a tied? Hirtelen már nem is olyan éles a különbség. Kicsivel később a konyhában épp e bizal­mas viszonytól szól némiképp idegenül a hangod: „Cukorral iszod a teát?"

A görög mitológiában Cupidónak, a szerelem istenének van egy íja és egy nyílvesszője. Akit eltalál vele, szerelmes lesz az első elé kerülő férfiba vagy nőbe.

Vajon az agykutatás közönséges kémiává alacsonyítja-e le Cupido nyilát? A prériegér esetében igen. Egy dopamininjekció (amely serkenti az oxitocin termelését) vak szerelmet gerjeszt a rágcsálóban. A kis állat élettársának választja az első véletlenül útjába kerülő fajtársát. De vajon értéktelenebb lesz-e ettől az egérszerelem? Természetesen nem. Ugyanúgy gondoskodik majd a másik egérről és a kis állat érzelmei is ugyanolyan va­lódiak lesznek.

És mi a helyzet velünk? Kevésbé szép-e egy szerelmi ro­ham, ha tudjuk, hogy boldogságunkat a toronymagas dopa-

179

T ö b b e t é s s z e l

mintermelés okozta? Vajon a jövőben így viccelődünk-e majd a szerelmünkkel: „Nahát, hogy kibillentetted a dopamin- háztartásomat!" Nem valószínű. Mert a szerelem szerelem marad, ahogy a sárgabarack is sárgabarack, akkor is, ha tud­juk, hogy az íze néhány anyag kombinációján alapul. A ta­pasztalat bűvereje nem az anyagokban, hanem abban rejlik, amit az agy csinál velük.

A 3. fejezetben már volt arról szó, hogy elegendő nyolc ké­miai anyag és máris összeállíthatjuk a sárgabarack tökéletes illatát. De ebből a nyolc anyagból még nem jön létre a sárga­barack eszencia. Az anyagok kölcsönhatásba lépnek az orrban lévő szaglóhámmal, mire az orr az interakcióról kémiai jelzést küld a szaglókéregbe, onnan pedig mindenféle asszociációk révén ingerek indulnak az agy többi részébe. Idegsejtek tízezrei aktivizálódnak és küldenek egymásnak ingereket. Az a nyolc anyag hozza mozgásba a pergőtüzet, de a sárgabarack bűvereje az agy tevékenységhalmazában keletkezik.

Ugyanez érvényes a szerelmi boldogság érzetére is. A do­pamin fokozza a szépséggel, az erővel, az illattal, az intelligen­ciával, a szép színekkel és a kellemes hanggal foglalkozó ideg­sejtek milliárdjai közötti kölcsönhatást. Ezek a mi idegsejtjeink és a mi asszociációink. Ez a mi saját, tisztán személyes és száz százalékig valódi szerelmünk.

Oxitocin hatására az emberek szebbnek találják egymást, kevésbé tartanak egymástól és jobban tudják olvasni egymás érzelmeit. Ez az anyag hatással van a memória működésére is. A New South Walesi Egyetem kutatói 2008-ban felfedezték, hogy oxitocin hatására a memória szelektíven tárolja a pozitív tartalmú társas történéseket. És ez még nyomra fog vezetni bennünket, mert minden bizonnyal valami lényegeset mond el nekünk arról, miből szövődnek az emberek közötti szerelmi szálak. Az oxitocinnak köszönhetően az emberek szelektálnak és megteremtenek maguknak egy pozitív tartalmú, közös em­

180

C s ó k o l j m e g !

lékekből álló adatállományt. Egy csalódást okozó pillanatban látott kar, egy siker kiváltotta közös öröm - a szerelem efféle megszámlálhatatlan, gyakran egész apró, de finom emlékek­ből áll. A szerelem tehát végtelenül személyes.

17. fejezet

Amikor némi stressz nehezedik ránk

A stressz lebéníthat, de segíthet is bennünket, például abban, hogy betartsuk a határidőket. Aki jól tudja kezelni a stresszt, gyorsabban csinál karriert.

Egy oroszlán elkap egy zebrát. Vagy épp hogy nem, mert az utolsó pillanatban a zebra félreugrik és elmenekül. A termé­szetben a stressz soha nem tart sokáig. Mennyire másképp van ez társadalmunk dzsungelében, az iskolában, a munkaerőpia­con, a munkahelyen, a kávézóban, ahol támadás és menekülés nélkül versengünk egymással. Ülünk egymással szemben, ta­nácskozunk, kávét iszunk, ebédelünk. És mindeközben nem­csak kollegiálisak és barátságosak, hanem féltékenyek is va­gyunk: előléptetésre vágyunk vagy épp a pozíciónkat féltjük.

A társadalmi dzsungelben a stressz fontos szerepet játszik. Ugyanazok az anyagok kerülnek a véráramba, mint az orosz­lán és a zebra esetében, ugyanazok az agyi folyamatok aktivi­zálódnak, ugyanazokkal a fiziológiai reakciókkal találkozunk. A különbség, hogy minden sokkal lassabban zajlik. A társa­dalmi stressz heteken, hónapokon, sőt éveken át is tarthat.

És van még egy fontos különbség. Ami az evolúcióban egykor menekülési és harci mechanizmusként keletkezett, a társadalmi hálózatban valami egész mássá alakult át, társa­

182

A m ik o r n é m i s t r e s s z n e h e z e d i k r á n k

dalmi szabályozó rendszer lett. Aki jól tudja kezelni a stresszt, könnyebben jut feljebb a társadalmi ranglétrán. És aki feljut a csúcsra, azt éri a legkevesebb szociális stressz. Ráadásul, mint­egy külön jutalomként azt is elmondhatja magáról, hogy neki van a legegészségesebb agya. A létra legalsó fokain a stressz sokkal gyakrabban okoz depressziót és kiégettségérzést. Ezért mindenképp meg kell tanulni, hogyan bánjunk a stresszel.

Igazságtalan, hogy a stressz ilyen rossz hírnévnek örvend. A stresszmechanizmus az agy egyik létfontosságú része, amely­nek az a rendeltetése, hogy ösztönözzön bennünket. Stressz nélkül már rég egy autó alatt végeztük volna és állandóan le­késnénk a határidőket. A stressz létfontosságú. Napjában szám­talanszor vesszük hasznát. Az utolsó pillanatban érünk ki az állomásra, keressük a jegyautomatát, miközben a szemünkkel azt pásztázzuk az információs táblán, hányas vágányról indul a vonat, és már rohanunk is le a lépcsőn. Minderre nem volnánk képesek, ha az agytörzs nem küldene sürgősen jelet a testnek, hogy termeljen adrenalint. Ettől ver szaporábban a szív, lesz ma­gasabb a vérnyomás és az agyi lebenyek minden energiájukkal arra összpontosítanak, hogy sikerüljön elérni a vonatot.

A stresszmechanizmus szélsőségesen az adott pilla­natra irányul. Logikus, hiszen miért foglalkozna a zebra­agy a jövővel, amikor ott liheg a sarkában az oroszlán és le­het, hogy néhány másodperc múlva véget ér az élete? Az adrenalinhullámot körülbelül egy perc után újabb hullám, a kortizol, a „stresszhormon" követi. Ez a hormon háborús szintre emeli a test energia-háztartását. A zebra a kortizolnak köszönheti, hogy egy darabig még bírja a vágtát a szavannán. A stresszhormon úgy szabadít fel többletenergiát, hogy kikap­csolja azokat a funkciókat, amelyek rövid távon nem létfontos­ságúak, például a gondolkodást vagy a szaporodást. Az emész­tés is csak teher, a belek túlságosan lassan dolgoznak ahhoz, hogy a táplálékból időben rendelkezésre állhasson pluszener­gia. A stressznek kitett test inkább eléget egy adag zsírt. Olyan

183

T ö b b e t é s s z e l

nagy a rövid távra összpontosító fixáció, hogy még a védekező rendszer is alacsonyabb fokozatra kapcsol.

Pontosan ugyanezek a reakciók lépnek fel a szociális stressz esetében is. Csillapul az étvágyunk, viszont egyre nagyobb a kedvünk ahhoz, hogy magunkhoz vegyünk valami könnyen emészthető édességet. Az ágyban sem leszünk olyan virgon­cak. Gyakrabban betegeskedünk. A kortizol a szívnek sem tesz jót. Legnagyobb áldozata pedig valószínűleg az agy.

Az idegsejtek nagyon érzékenyek a stresszre. Az egerek már néhány perc elteltével elszenvedik az első agykárosodást. A Kaliforniai Egyetem kutatói 2008-ban arról számoltak be, hogy zsugorodni kezdenek az idegsejtek nyúlványain talál­ható kis kidudorodások (spines). Ezáltal a sejtek nehezebben létesítenek új kapcsolódásokat. A stressz hatása alá került em­beri agy is nehezebben rögzít új információkat. Idővel pedig a stressz lyukat rág magának a memóriánkban. Elhalnak az idegsejtek.

Az agyban a stressz még ennél is mélyebbre hatol. A stressz- hormon megváltoztatja a viselkedést. Stresszt kiváltó körülmé­nyek között az emberek monomániásabbak, agresszívebbek és deprimáltabbak lesznek, mint stressz nélkül. Nő a függőségre való hajlamuk. Úgy tűnik, hogy a magatartás- és érzésváltozás oka a génekben keresendő. A stressz hol be-, hol kikapcsolja a géneket, és ezzel befolyásolja a DNS-t. A stresszhatásnak kitett agy olyan enzimeket és fehérjéket termel, amelyek behatolnak a sejtmagba, szilárd helyeken a DNS-hez kapcsolódnak és ennek következtében a DNS egy része olvashatatlanná válik. így kap­csolódnak ki a gének.

A dallasi székhelyű Texasi Egyetemhez tartozó Southwestern Medical Center kutatói észrevették, hogy a naponta kínzáso­kat elszenvedő egereknél a stressz kikapcsolta a BDNF (brain- derived neurotrophic factor) termelésért felelős gént. Az agy fontos

184

A m ik o r n é m i s t r e s s z n e h e z e d i k r á n k

részeiben található BDNF feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az idegsejtek képesek legyenek a túlélésre. A genetikai változás kö­vetkeztében a stressznek kitett egerek agyában egy harmadával csökkent ennek az anyagnak a termelése. Ez pedig mélyreható következményekkel jár, mert a hipotalamusz, a szaglókéreg, a látókéreg és a nucleus accumbens, illetve a nucleus caudatus károsodást szenvednek. Ily módon romlik a stressznek kitett egerek memóriája, gyengül a szaglásuk és kisebb motivációt éreznek arra, hogy aktivizálják magukat. A BDNF-termelés köz­vetlenül is kapcsolódik a szerotoninhoz. Stressz hatására csök­ken a szerotoninnal szembeni érzékenység, és ez azzal jár, hogy az egerek - pontosan úgy, ahogy az emberek - depressziósak lesznek és szoronganak, társas kapcsolataikban pedig visszahú­zódóvá válnak.

A génexpresszió, a gének ki-be kapcsolása az epigenetika kutatásterülete. Ez egy rohamtempóban fejlődő, új kutatási terület. Az epigenetika fontos szerepet játszik az agy fejlődé­sében. Minden neuron teljes génkészlettel rendelkezik. De nem minden gén van „bekapcsolva". Az, hogy az agy egyes részei más tulajdonságokat alakítanak ki és így más az érzékenysé­gük az olyan idegi átvivőkre, mint a dopamin és a szerotonin, csak úgy lehetséges, hogy ezek a részek fejlődésük során ab­szolút célzottan ki- és bekapcsolnak géneket. A kutatóknak nincsenek kételyeik afelől, hogy a „génexpresszió" a felnőtt agyban is fontos szerepet játszik. Többek közt szociális jelzé­sek és erőszak hatására agyunk ki-be kapcsolja a génjeit.

A montreali McGill Egyetemen 2008-ban megvizsgálták tizenhárom öngyilkosságot elkövető ember agyát. A normál agyhoz képest mind a tizenháromnál találtak elváltozásokat az expresszióban, egyebek közt a BDNF génben. Az elváltozás oka valószínűleg az áldozatok gyermekkorában keresendő. Gyerekként mind a tizenhármán szexuális bűncselekmények áldozatai voltak.

185

T ö b b e t é s s z e l

A következmények súlyosak lehetnek, mert ha megválto­zik a DNS expressziója, akkor az sokáig úgy is maradhat. Bio­lógiai szempontból nézve semmiképp sem kívánatos, hogy egy gén a ki-be kapcsolás után könnyen visszaalakuljon. Az agy fejlődése során történő változások egyszeriek és állandó jellegűek. A súlyos stressz okozta változásokat sem lehet csak úgy meg nem történtté tenni. A megkínzott egereknél még hetekkel a kínzás leállítása után is változatlan maradt a BDNF gén expressziója, az egerek továbbra is depressziósak voltak és a feledékenység jellemezte őket.

Róbert Sapolsky, agykutató évekkel ezelőtt elment Afrikába, hogy tanulmányozza a kortizol szerepét a vadon élő páviánok közösségeiben. A Stanford Egyetem kutatócsoportjának ve­zetőjeként felfedezte, hogy a hatalomért dúló harc valójában stresszhatásért folyik. Az a pávián, amelyik kapott egy pofont va­lamelyik domináns csoporttársától, gyakran úgy szabadul meg a frusztrációjától, hogy az első adandó alkalommal leken egy po­font valamelyik hierarchiában alatta álló majomnak. A kutatók felfedezték, hogy azoknak a majmoknak, amelyek így cseleked­tek, kevesebb stresszhormon volt a vérükben, mint azoknak, amelyek nem így viselkedtek.

Sapolsky szerint a stressz az a láthatatlan szál, amellyel a szo­ciális rend hálója szövődik. Arra irányul minden majom visel­kedése, hogy csökkentse magában a stresszt, és gyakran arra is, hogy fokozza a másikban. A sok stresszhormon általában kevés szerotonint jelent. Aki elveszíti a harcot, alárendelt szereppel, depresszióval, magárahagyatottsággal és rövid élettel fizet.

A szociális stressz tehát fegyver, amellyel az állatok alá­vetett helyzetbe hozzák egymást. A cement, amellyel megszi­lárdítják társadalmi hierarchiájukat. Gyengébb csoporttársaik bántalmazásával a stressz ellen védekeznek, és ily módon a majmok világában a stressz a karrierteremtés egyik eszköze.

186

A m ik o r n é m i s t r e s s z n e h e z e d i k r á n k

De hogy néz ki mindez az embereknél? Szerencsére az em­berek (többnyire) kevésbé primitív stratégiákat használnak a stresszhatás csökkentésére (lásd a 28. fejezetet).

Sapolsky sokáig meg volt győződve, hogy sziklaszilárd kapcsolat van a stressz és a majmok társadalmi ranglétráján el­ért siker között. Ám felfedezett némi ellentmondást is. Néhány, a ranglétra közepén elhelyezkedő pávián vérében kevés volt a stresszhormon. Ezek az egyedek vajon hogyan tudták kivonni magukat a hatalmi rangsor stresszhatása alól? A kutató azzal a magyarázattal oldotta fel az ellentmondást, hogy ezek a páviá­nok pozitív beállítottságú, derűs jellemű állatok. Elégedettek a pozíciójukkal és ügyesen kitérnek a többiek pofonjai elől.

Végső soron a stressz a saját fejünk terméke. Gondolataink hatással vannak arra, ami a fejünkben történik. Annak, aki megtanulja, hogy lehet az életet félig teli, és nem pedig félig üres pohárnak látni, jóval több sikerélményben lesz része és meghittebb társas kapcsolatokat létesít. A született optimis­ta hasznosítja agyának erejét és immunissá válik a stresszel szemben. Az, akinek derűs a jelleme, kevésbé sérülékeny.

18. fejezet

Tudom, mit gondolsz

Még meddig marad magánszféra a fejünk? A kutatók mérései egyre pontosabban megmutatják, mit gondolunk, vagy hogy igazat mon­dunk-e.

Hogy nézne ki az életünk, ha olyan fejünk volna, mint az át­látszó Swatch órának, amelyben látszanak a fogaskerekek és az elemek? Az nyilván kellemes volna, ha megszámolhatnánk vendégeink agytekervényeit és vacsora közben látnánk, hogy a kulináris élvezettől felvillannak az orbitoprefrontális kéreg­ben lévő központok. Hogy egy váratlan „fúj" után látnánk, hogyan reagál az amigdalájuk és az est végén a prefrontális kéregből kiolvashatnánk, mit gondolnak, amikor nem akar be­indulni a kocsijuk. Igen ám, de milyen lenne, ha mások viszont a mi fejünkbe kukkanthatnának be?

Mi történne, ha mindenki látná, milyennek találjuk, és fő­ként mit gondolunk a másikról? Mit gondolok a pénztári sor­ban előttem álló izompacsirtáról, aki dobozos sörökkel pakolta tele a kocsiját? Garantáltan veszélyben forogna az életem.

„A hazugságok adják társadalmunk ragasztóanyagát" - mondja Albert Vrij, pszichológus és hazugságkutató. Vrij, a Portsmouth-i Egyetem professzora, és már évek óta kutatja a hazugságot. Emberek százait szkennelte, hogy lássa, milyen erős bennük a hazugságra való hajlam. Az átlageredmény: napi

188

T u d o m , m it g o n d o l s z

két hazugság. Az hetente tizennégy, évente hétszáz és nagyjá­ból ötvenezer egy emberélet alatt. És a felnőttek mindezt úgy teszik, hogy a szemük se rebben, és még csak bele se pirulnak. A gyerekeknek ez nem megy ilyen simán. Hazudni komoly teljesítmény, mert az agy nincs igazán berendezkedve rá.

2005 végén a philadelphiai Akadémiai Kórház területén egy kísérleti alanyokból álló csoport tanúja volt egy kutatók által megrendezett lövöldözésnek. A csoport egyik felétől azt kérték, hogy a kihallgatás során a teljes igazságot mondja, míg a másik felétől azt kérték, hogy hazudjon. A válaszadás egy agyszkenner alatt történt.

Az agyszkenner meggyőző különbséget mutatott. Annál, aki az igazat mondta, a kutatók hét agyterületen észleltek ak­tivitást; annál pedig, aki hazudott, tizennégyen. Amint azt már a 11. fejezetben is láttuk, az agynak valamivel több ne­hézséget okoz, ha hazudnia kell, mint ha az igazat mondja. Ez az agy felszínén is megjelenik. Aki hazudik, olyan történetet mesél, amelyben a tények nem illenek az agy által ismert té­nyékhez. Ebből konfliktus támad. Az agy figyelmeztet, hogy valami nem stimmel. Ezt pedig megint csak figyelmen kívül kell hagyni.

Az emberek megtanulták, hogy hazudni komoly képpel kell, de elég egy pillantás az agyba és szinte azonnal egyértelmű­vé válik, hogy a történetben valami sántít. Már régóta kere­sik a megfelelő módszert, amellyel az agyban el lehet olvasni „az igazságot". A Minnesota államban lévő rochesteri Mayo Clinic kutatói például kitaláltak egy módszert, amely infra­vörös kamerával keresi az igazságot. Ha valaki hazudik, a szokásosnál több vér áramlik a szeme körüli erekben. A ka­mera méri a hőmérséklet-emelkedést, és így állapítja meg a hazugságot. A reptéri biztonsági szolgálat rejtett kamerával ellenőrzi, hogy az emberek igazat válaszolnak-e arra a kér­

189

T ö b b e t é s s z e l

désre, hogy „Miért repül New Yorkba?" vagy „Van-e valami elvámolnivalója?" Egy állásinterjún is előfordulhat kamera. „Ugye nincs ellene kifogása, ha bekapcsoljuk a készüléket? Szigorúan belső használatra."

Kísérleti alanyokkal végzett teszteknél nyolcvan százalékos a rendszer megbízhatósága. A nyolcvan százalék jól hangzik, de ahhoz mégis kevés, hogy valódi megoldást jelentsen. Ez a százalékarány nagyjából a poligráf megbízhatóságához ha­sonlítható, amely még mindig a leggyakrabban használt ha­zugságvizsgáló készüléknek számít. Az infravörös kamera a klasszikus, híres-hírhedt hazugságvizsgáló mintájára készült. A poligráf a bőr ellenállását, a szívverést, a légzés szaporaságát és a vérnyomást méri. Ezek egytől egyig az érzelmi zaklatottság indikátorai. E jelek összessége megbízható képet ad az adott személy érzelmi hullámzásairól, de az érzelem jellegét csak találgatni lehet. Ha valakitől megkérdezik, hogy „Megölte-e a feleségét?" megrémülhet, mert fél, hogy kiderül az igazság, de akár fel is háborodhat, hogy ilyesmit feltételeznek róla.

Agyszkennerrel és EEG-készülékkel gyakran pontosabban lát­ni, mi történik. Látszik, hogy valaki hiszi-e, amit mond. Sőt, létezik egy egészen egyszerű trükk is annak kiderítésére, hogy valaki ismer-e egy bizonyos tárgyat vagy helyet. Ez pedig a P300-as agyhullám, amely akkor keletkezik, amikor valahol az agyban nem stimmel valami. A P300-as hullám figyelmeztetés az agynak: Mindenki legyen résen!

Az első személy, akin kipróbálták a P300-as hullámot, egy James B. Grinder nevű gyilkos volt, aki 1984-ben a Montana állambeli Maconban megölte a huszonöt éves Julié Heltont. Grinder agya rögzítette a rémtettet, a homokos ösvényt, a keze­it, a kést, a vért. Grinder nagyon vigyázott, hogy még véletle­nül se adja ki ezeket az emlékeket. A gyilkossággal kapcsolatos nyomozás éveken át hiába keresett valamilyen cáfolhatatlan

190

T u d o m , m it g o n d o l s z

bizonyítékot. Amíg a rendőrségnek eszébe nem jutott, hogy a kihallgatást tudományos asszisztenciával, egy EEG-készülék- kel folytatja. A kihallgatás alatt a Grinder orra előtt lévő számí­tógépen fényképeket vetítettek. Névtelen tárgyakat és helyeket ábrázoló fényképeket, amelyek szinte senkinek sem mondanak semmit. De voltak köztük olyan képek, amelyek közvetlenül kapcsolódtak a gyilkossághoz, azaz a bűncselekmény szín­helyét, a fegyvert, egy ruhadarabot ábrázoltak. Grinder szeme észlelte, látókérge pedig továbbította a képeket a homloklebe­nyének, amely felismerte azokat. Grindernek egy arcizma se rándult. Az agya viszont annál inkább. Amikor körülbelül fél másodperccel a fotók megjelenése után agya kapcsolatot talált azzal a tudással, amely tizennégy éve rejtőzött a memóriájá­ban, elindult egy P300-as hullám. Ez a jel jellemzően akkor keletkezik az agyban, amikor az felismer egy képet, hangot vagy illatot.

Grinder agyának „ujjlenyomata" egyértelművé tette, hogy felismerte azokat a tárgyakat, amelyeket - a nyomozókat leszá­mítva - csak a gyilkos láthatott. Néhány nappal később Grinder beismerte, hogy ő ölte meg Heltont, valamint további gyilkos­ságokat is bevallott *

Beleláthatunk-e a jövőben egymás agyába? Vajon a szabad polgár tudata néhány évtized múlva is bevehetetlen és bizton­ságos erőd marad-e? Marad-e még hely a titkoknak? Egyelőre még egész biztosan! Bár a laboratóriumban már mérni lehet finom gondolatokat és választásokat, ez azonban még mindig nem olyan egyszerű. A Max-Planck-Institut für Kognitions- und Neurowissenschaften, a University College London és az Oxfordi Egyetem kutatóinak 2007-ben sikerült megmérni kí­sérleti alanyok agyában, milyen számtani műveleteket szán­

* További információk a módszerről és az esetről:http://www.brainwavescience.com/GrinderForensicReport.php. (A szerk.)

191

T ö b b e t é s s z e l

dékoznak elvégezni. A kísérletben a résztvevők szabadon el­dönthették, hogy két számot, melyek később egy képernyőn is megjelentek, összeadnak vagy kivonnak. Az esetek hetven százalékában a kutatók helyesen jövendölték meg a választ. Mivel ez egy egészen kifinomult választás, az eredmény kife­jezetten figyelemreméltó.

Ezek után az ember azt hinné, sokkal könnyebben lehet majd mérni egy adócsalással, rablással vagy gyilkossággal kap­csolatos döntést. Csakhogy ez nem így van. Az említett kísérlet­ben ugyanis a kísérleti alanyt először megkérték, hogy döntse el hússzor, hogy összead, és döntse el hússzor, hogy kivon. így hoztak létre egy összehasonlítási alapot. Az agy egyénenként annyira más és más, hogy általánosságban lehetetlen megállapí­tani, egy-egy gondolathoz milyen jelek tartoznak. Az agykutatók többsége nem hiszi, hogy valaha is sikerül egyéni gondolatokat úgy értelmezni, hogy előtte nem végeztek tesztsorozatokat.

Persze valakit rá is kényszeríthetünk egy tesztsorozat el­végzésére, hogy utána lássuk, mi jár a fejében. Ez már nem tel­jesen science fiction, hiszen 2008-ban a Berkeley-ben működő Kaliforniai Egyetem kutatóinak sikerült kiolvasni az agyból, mit néznek a kísérleti alanyok. A kísérleti alanyoknak először megmutattak közel kétezer fényképet, miközben agyszken­ner regisztrálta a látókéreg aktivitását. Ezután kielemezték az agyi reakciót, hogy kiderítsék, hogyan reagál az agy a képen lévő sötét és világos részekre. Majd a kísérleti alanyoknak egy százhúsz darabból álló új sorozatot mutattak. Az agyfelvételek alapján a kutatók immár rekonstruálni tudták, hogy az illető egy adott pillanatban a százhúsz fénykép közül épp melyiket nézi. Tízből kilencszer nem tévedtek.

A Natúré című tudományos magazinban megjelent cikkük­ben a kutatók azt írják, már csak egyetlen lépésre vagyunk egy valódi „vizuális dekódertől", amely majd lehetőséget teremt arra, hogy miután tesztképek sorozatával sikerült „bemele­gíteni" a rendszert, a kísérleti alany vizuális tapasztalataiból

192

T u d o m , m it g o n d o l s z

tetszés szerint visszarekonstruáljunk képeket. Akkor pedig már valóban csak egy apró ugrásnyira vagyunk attól, hogy az illető képzeletének képeit is átvilágíthassuk. Az agy ugyanis a belső képeket is a látókéregbe vetíti ki.

2009-ben a University College of London kutatóinak agy­szkenner segítségével sikerült kiolvasni a kísérleti alanyok agyából, hol tartózkodnak képzeletben. A kutatók egy olyan számítógépes játékot játszattak velük, amelyben átmentek egy virtuális szobán. A szobában volt egy ajtó, egy festmény és egy szék. A kísérleti alanyoktól azt kérték, hogy egy adott pillanatban nézzenek le a földre. Abban a pillanatban tehát azonos volt, amit láttak, az a hely viszont nem, ami az egyes kísérleti alanyok fejében járt. A 6. fejezetben már volt szó azok­ról a rácssejtekről, amelyek a tájékozódásunkhoz használt tér­képeket alkotják. A kísérlet folyamán átvilágították a gyrus hippocampalist, ahol ezek a térképek találhatók. Bizonyos szá­mú gyakorlósorozat és jó néhány statisztika tanulmányozása után a kutatók az agy tevékenység mintájából ki tudták olvas­ni, épp hol jár a kísérleti személy a virtuális szobában.

Néhány kutató úgy véli, itt az ideje, hogy eltöprengjünk az agykutatás etikai kérdésein. Vajon kívánatos-e tudnunk, ho­gyan lehet mindezeket az információkat elolvasni valakinek a fejében? Csakhogy a képzelet és a gondolatok olvasásának vannak kifejezetten pozitív oldalai is. Segítségével a teljes bénaság sújtotta emberek képesek lesznek mozogni és kom­munikálni. E téren már fel is halmozódott némi tapasztalat.2006 nyarán egy kutatócsoport az amerikai Massachusettsben „neuroprotézist" helyezett be a teljesen mozgásképtelen, 25 éves Matthew Nagle motoros kérgébe. A protézis fogja azok­nak a mozdulatoknak a jeleit, amelyeket a férfi gondolatban tesz. így használja a telefont. És a számítógépet. Képes elol­vasni az e-mailjeit, betűről betűre megírni a választ, és azt el is tudja küldeni.

193

19. fejezet

Agyvakság

Úgy tűnik, hogy annak a szervnek, amelynek révén megismerjük a világot és önmagunkat, fogalma sincs arról, hogy létezik. Az agy nem látja saját magát.

Ismerem magam. Kora reggeltől késő estig magammal vagyok együtt. A gondolataimmal. Hűséges társként mindig velem vannak. Ismerem még a gondolataim gondolatait is. Együtt gondolunk ki valamit.

Dániel Dennett, amerikai filozófus* egyszer kiszámolta, hogy csak az értelmes gondolatainkkal - tehát az álmokat és az álmodozásokat leszámítva - életünk folyamán körülbelül százezer könyvet gondolunk ki. Egész csinos életmű!

* Dániel Clement Dennett (USA, Massachusetts, Boston, 1942. március 28.) jelentős kortárs amerikai kognitív filozófus, és ateista gondolkodó - saját meghatározása szerint - ortodox neodarwinista. Tanulmányait a Harvardon kezdte, majd a későbbiekben Oxfordban folytatta, itt írta meg doktorátusát is. Jelenleg az amerikai Tufts Egyetem tanára, 1971 óta tölti be ezt a pozíciót. Dennett a modern analitikus elmefilozófia talán legjelentősebb képviselője, melyben kulcsfontosságú szerep jut az intencionalitásnak (az intencionalitás a klasszikus filozófiában a tudatos állapot irányítottságát, valamire vonat­kozását fejezi ki). A szigorúan vett filozófia mellett napjainkban ő Richard Dawkins mellett a neodarwinizmus egyik legismertebb szószólója is. Könyvei magyarul: Dániel Dennett: Micsoda elmék - a tudatosság megértése felé Dániel Dennett: Az intencionalitás filozófiája, Osiris Kiadó.Dániel Dennett: Darwin veszélyes ideája, ford: Kampis György - Kavetzky Pé­ter, Typotex Kiadó, Budapest, 2008.

194

A g y v a k sá g

Ám a gondolatokban mégis van valami furcsa. Mert ha va­laki megkérdezi, hogy néznek ki a gondolataim, nem tudok válaszolni a kérdésre. Vajon a gondolatok szavakból, képek­ből vagy valami másból állnak? És ha szavak, akkor egy belső hang szólaltatja meg őket? A gondolatok önálló tárgyak vagy egymáshoz kapcsoló láncszemek? Fura, de tulajdonképpen fogalmam sincs.

Megpróbálom alaposan szemügyre venni a gondolataimat. Amikor gondolok valamit, például azt, hogy „hogyan néznek ki a gondolatok?", hogyan működik egy ilyen gondolat? Az elég egyértelmű számomra, miről szól a gondolat, de vajon mi történik a fejemben? Mit és hogyan gondol a fej? Képtelen vagyok rájönni. Mintha függöny takarná.

Némi odafigyeléssel előbbre jutok egy lépéssel. Azok, akik huzamosan más nyelvterületen élnek, egy idő után azt állít­ják, hogy az új nyelven kezdenek gondolkodni. Ezek szerint a gondolatok - egy bizonyos nyelven - beszélnek hozzánk. De ez nem azt jelenti, hogy a gondolatok csak szavakból áll­nak. Olyan tárgyra is tudok gondolni, amelyre nem ismerek szót. A vasüzletben dolgozó eladó már ismeri körülményes körülírásaimat, amikor egy fejes csavarra vagy egy hatszögű csőcsavarhúzóra van szükségem, de nem tudom a nevüket. Ezekre nyilván képekben gondolok.

Még ennél is valószínűbb, hogy a gondolat a priori se nem szó, se nem kép. Amikor ugyanis beszélgetek vagy írok, rend­szeresen megtörténik, hogy nem jut eszembe egy kifejezés. Amikor egy olyan elvont szóról van szó, mint például az, hogy „bizonyulni" vagy „bekeríteni", meglehetősen frusztráló a do­log, mert nem tudom kimondani, nem tudom lerajzolni, mi­közben a jelek szerint el tudom gondolni.

E rész első fejezetéből már kiderült, hogy a gondolatok a nyelven és a képeken kívül mozdulatokhoz és érzelmekhez, illatokhoz és hangokhoz is kötődnek. A gondolatok csomó­

195

T ö b b e t é s s z e l

pontok egy olyan asszociációk alkotta világban, amelyek révén az ember megérti és aláveti akaratának a világot.

Maguk a gondolatok elvontak. A gondolkodás közben fel­villanó szavak és képek valószínűleg csak melléktermékek, a beszédközpont és a látókéreg asszociációi azokhoz a tulaj­donképpeni gondolatokhoz, melyeket meg tudunk tapasztal­ni, de nem vagyunk képesek megszemlélni, elemezni vagy megnevezni.

E könyv első része leírta, hogy az agynak az a szokása, hogy kivetíti a tapasztalatokat. Mindegy, hogy valamit nézünk vagy hallgatunk, a tapasztalat kívül van, abban a mezőben, amelyen végigsiklik a tekintetem, vagy az ujjam begyén, amellyel ta­pintok.

A belső világról szóló második rész azt írta le, ami az agyunkban történik, amikor zavarodottságot, stresszt vagy szerelmet érzünk. Ezekben a belső tapasztalatokban az a fur­csa, hogy ismerjük is őket, meg nem is. Bármilyen ismerős­nek érezzük őket, nem tudunk hozzáférni a mögöttük zajló folyamatokhoz.

Ismerem a saját hangulataimat. Amikor vidám vagyok, ott belül egészen másként gondolkodom és érzek, mint amikor fáradt és levert vagyok. Arról viszont fogalmam sincs, miből adódik a különbség. Nem tudok rámutatni. Gyakran mások előbb veszik észre, hogy valami nincs rendben a hangulatom­mal, mint én. „Kissé lehangoltnak tűnsz." „Hát, lehet, hogy igazad van." Ugyanez vonatkozik a figyelmemre is. Néha már jó ideje bámulok kifelé, amikor felteszem magamnak a kérdést, miért is hagytam abba az írást. Fogalmam sincs, mi történt.

Az agy egy rejtett világ. Rettentő mély tenger, amelybe csak agyszkennerrel tudunk alámerülni. Elég különös, hogy az agy önmaga számára terra incognita, önmaga vakfoltja. Egy agy­operáció alatt még csak érzésteleníteni sem kell az agyat, mert

196

A g y v a k sá g

semmit érez a vágásokból, gyakran nem is vesz észre semmit. Az a szerv, amelynek révén megismerjük a világot és önmagun­kat, azt sem tudja, hogy létezik. Az agy nem látja önmagát.

Az agy határozza meg a magatartásunkat, de nem gondol önmagára. Hogy mit eszünk a legszívesebben, egyebek közt az orbitoprefrontális kéregben és a nucleus accumbensben dől el, de ezeket nem érdeklik azok a tápanyagok, melyekre az agy­nak van szüksége. Különben sok embernél este más kerülne az asztalra, amint az az agy számára szükséges tápanyagokról szóló fejezetben olvasható (23. fejezet). A nem jól megválasztott zsírok és aminosavak gátolják az agy fejlődését és működését. Meglepő, hogy az agy nem gondoskodik jobban magáról.

Az emberek többsége feltűnő tehetetlenséggel figyeli saját agyának működését. Egy térdsérülést gondosan bekötözünk vagy elmegyünk vele a gyógytornászhoz, ha fázik a lábujjunk, meleg zoknit húzunk, de ha az agyunk valamit nem úgy csi­nál, ahogy kellene, abba belenyugszunk. Legtöbbünk fejében meg sem fordul, hogy az agyat is lehet gondozni, edzeni és alakítani. Elszalasztunk egy kiváló lehetőséget.

A következő fejezetből kiderül, mennyire alakítható az agy. Hogyan alkalmazkodik életünk folyamán mindahhoz, amit csinálunk. Szó lesz arról is, hogyan tökéletesíthetjük gyakor­lással, táplálkozással, sportolással, meditációval és hangula­ti állapotaink irányításával. Az agykutatás segít az agynak, hogy jobban értse önmagát. Ez pedig meglepő eredmények­hez vezet. Ha az agy megérti önmaga működését, azt is meg­tanulhatja, hogyan lehet még tökéletesebb.

197

III. rész AZ ALAKÍTHATÓ AGY

Évezredek óta tudjuk, hogy az emberek akkor fejlődnek, ha megfeszített erővel koncentrálnak az elvégzendő feladatra. Aki sok könyvet olvas, megtanulja, hogyan tudja jól kifejezni magát, és megtanul helyesen gondol­kodni. Aki sokat sportol, megtanul ügyesen mozogni és így tovább. De egészen a közelmúltig fogalmunk sem volt arról, milyen mélyreható változási folyamatot indítunk el ezzel önmagunkban.

20. fejezet

A szeretettől leszünk nagyok

Szeretjük őket. A csecsemők és a gyerekek felébresztik bennünk a szülői szeretet mély érzését. És így érzünk rá, hogy szülőként mit kell tennünk utódaink agyának fejlesztéséért.

Anyám dörömbölt a szobám ajtaján. „Nyisd ki!" - kiáltotta. Rövidnadrágot viseltem, nyár volt. Kis kezemmel görcsösen fordítottam volna a kulcsot a zárban, de az meg sem moccant. „Nem megy" - mondtam, és majdnem elbőgtem magam. „Ak­kor dobd le a kulcsot!" - mondta anyám. Kivettem a zárból és odamentem a nyitott ablakhoz. Egy fehér roló lengedezett előt­te. Odalenn a járdán megjelent anyám. Nagyon távolinak tűnt. „Dobjad már!" - kiáltotta. Elengedtem a kulcsot, az meg csak zuhant bele a mélybe...

Itt abbamarad az emlékfoszlány. Ugyanolyan hirtelen, mint ahogy beugrott. Egy darabka lelki élet, amely nyomokat hagyott bennem. Négyévesen már elég nagy voltam ahhoz, hogy el tudjak fordítani egy kulcsot és átlássam a következ­ményeit. Tudtam beszélni és hallgatni, járni és utasításokat követni. Már memóriám is volt. A négyéves gyerekek hajszál­pontosan emlékeznek az előző napra és az előző hétre. Még az egy évvel korábbi nyaralásról is éles emlékeik vannak. Most mégis nehezebben találom meg az akkori gyermekvilágot, mint az a régész, aki egy újkőkorszaki ásatáson dolgozik. Az idő gyakorlatilag mindent kitörölt. Az első három életévre

201

T ö b b e t é s s z e l

vonatkozó emlékek tízéves kor körül örökre eltűnnek. És ez logikus, mert akkorra az agy már annyira átalakul, hogy a fiatal gyermekagyból csak nagyon kevés marad. Egy fiatal gyerek agya egészen másképp néz ki, mint egy kamaszé vagy egy felnőtté.

Egy újszülöttben nem az a legmeglepőbb, hogy apró ujjacs- kái és lábujjai vannak, hanem a vizsgálódó szeme, amellyel ránk néz. Születésükkor a gyerekek már felismernek arcokat és hangokat. A csecsemő szeme ösztönösen azokra a mintákra irányul, amelyek arcra hasonlítanak. Az anya szájának, orrá­nak és szemének körvonalai az elsők, amelyeket a gyermek megkülönböztet a környezetétől, és úgy tűnik, hogy ezeket fel is ismeri. A csecsemő néhány napon belül közelebb érzi magá­hoz az ismerős arcokat, hangokat és szagokat. Kilenc hónapon belül a hangokban és az arcokon meg tudja különböztetni az olyan érzelmeket, mint az öröm, a bánat és a düh.

A motoros kéreg egy év alatt érik meg annyira, hogy fel­egyenesítse a testet és a nehézségi erővel dacolva megtetesse az első lépéseket. A csecsemő agya rohamtempóban fejlődik. Az első évben mélyrehatóbb változások zajlanak benne, mint az élet hátralévő részében. A fiatal csecsemők még szín-, szag-, érzés- és hangfelhőként érzékelik a világot és az egyes alkotó­elemeket nem különböztetik meg egymástól. A csecsemő egy tapasztalatgép, egy gyermeket még az irányít, amit lát. Min­den mozgás és minden új tárgy felkelti az érdeklődését. És a fejében az összes észlelés egyetlen differenciálatlan egésszé áll össze. Az anya hangja és szaga, testének melege, az anyatej íze, a megtelő gyomor érzése egy és ugyanazon keverékérzet részét képezi. Az agyat keresztül-kasul átszövő kapcsolódások sokaságán át vizuális ingerek hada áramlik a hang, a szag és a tapintás agyi központjaiba.

Tapogattassunk meg egy három hónapos csecsemővel egy törölközőbe csavart labdát! Aztán mutassunk neki egy labdát

202

A SZERETETTŐL LESZÜNK NAGYOK

és egy füzetet! A szem azonnal a labdára irányul, melyet rövid­del előtte az ujjaival érzett. Fél év után eltűnik a vizuális kép és a tapintásérzés magától értetődő egysége. A labdával való kísérletet a gyermek csak első életéve táján tudja újra sikeresen végrehajtani. Ekkor már elváltak egymástól az érzékszervek. A szem egy labdát lát, az ujjak egy labdát tapintanak és az agy­kéregben található két összetartozó feldolgozó központ némi gyakorlás után logikus asszociációt teremt a két észlelés kö­zött. így az agy sokkal jobban tud különbséget tenni: a spenót zöld, de nem minden ehető, ami zöld; a szülők mozognak, de nem mindig kedves minden, ami mozog - például a macska.

A csecsemő más módon is megtanul különbséget tenni. Londoni kutatók 2000-ben felfedezték, hogy a nyolc hónapos csecsemők képesek összefüggő egészként láni személyeket és tárgyakat. Amikor a csecsemő a számítógép képernyőjén megpillantott egy arcot, a kutatók a csecsemőagyban gamma­hullámokat észleltek. Amint arról már a 13. fejezetben is volt szó, a gammahullámok alkotják a tapasztalat ragasztóanyagát, segítenek az agynak, hogy összegyűjtse és egymáshoz illessze egy tárgy tulajdonságait. Fiatal (hat hónapos) csecsemőknél ezek a jellegzetes hullámok még nem jelentkeznek. Amikor az apa és az anya egyszerre hajolnak a bölcső fölé, abban az életkorban a gyermek a két szülőt, mint egy vegyes üdítőitalt még egyetlen egészként érzékeli.

Nem hanyagság, hogy születéskor az agy még nincs teljesen kész. A történet egy gondosan kimunkált fejlődési terv szerint halad. Az agy kirostálja a csecsemő által ritkán használt kap­csolódásokat és felerősíti azokat, amelyeket gyakran használ, többek közt oly módon, hogy új kapcsolódásokat és új sejteket teremt. Az első hat évben a gyermek agya másodpercenként hatmillió kapcsolódással bővül. Tizennégy éves korig a bővü­lés egy része ismét kirostálódik. Ebben a korszakban a gyere­kek másodpercenként hárommillió kapcsolódást veszítenek.

203

T ö b b e t é s s z e l

Ezzel a rostáló és bővítő mechanizmussal a csecsemőagy az első évben az otthoni helyzethez igazodik. Egy családban például az elsőszülöttnél másképpen fejlődik az agy, mint a harmadik gyereknél. Az első nyugodt és védett környezetben nő fel. Ezzel szemben a harmadikat ide-oda hurcolják. Az agy egy hektikusan változó környezethez igazodik. Egy vakon vagy süketnémán született gyermeknél jól látszik, hogyan irányul az agy a megmaradt érzékszervekre. Azok erőteljes- ebben fejlődnek és magukba integrálják a hiányzó érzékszer­vet. A vakon született gyerekek jól fejlett tapintóérzékkel és éles hallással rendelkező agyat alakítanak ki maguknak. Tehát minden csecsemő azt az agyat alakítja ki magának, amely neki, személy szerint a legjobban megfelel.

A fejlesztési terv része, hogy az agyi kapcsolódások körül zsíros mielinréteg képződik. Ez akadályozza meg, hogy az ingerek félúton az egyik kapcsolódásról a másikra ugorjanak, akár egy téves kapcsolás áldozatául esett telefonbeszélgetés. A mielinnek köszönhetően a kapcsolódások huszonötszörö­sükre gyorsulnak, és így az agy sokkal hatékonyabban mű­ködik. A mielinréteg hátránya viszont, hogy az idegsejtek sokkal nehezebben teremtenek új kapcsolódásokat. Az agy ezért a mielin kialakítását addig halogatja, amíg az adott agyterület ki nem fejlődött a maga teljességében. Szigorú terv szerint működik tehát minden. Először a gerincvelő és az agytörzs kap mielinréteget. Aztán következik az érzelmi agy, és majd csak jóval később a magasabb rendű agyi részek. Elsőnek az kerül sorra, amire először szükség van (légzés, mozgás, érzelem).

Egy vizsgálat kiderítette, hogy ez határozza meg az agyon belüli fejlődés sorrendjét. Azok a halvány körvonalak, amelye­ket a csecsemő az első hónapokban az arcokból felfog, például abban segítenek a korai agynak, hogy először az arc globális el­rendezését tanulja meg és a részletek nem vonják el a figyelmét.

204

A SZERETETTŐL LESZÜNK NAGYOK

Később, amikor a szem már élesebben lát, a gyrus fusiformis, az arcfelismerő központ fokozatosan kifinomul. Azok a csecse­mők, akik életük első két hónapjában valamilyen szemkáro­sodás folytán keveset látnak, és akiknél ily módon felborul a menetrend, az arcfelismerést illetően maradandó hátrányt szen­vednek. Még akkor is, ha operáció révén helyreáll a látásuk.

A beszédtanulás is lépcsőzetes terv szerint történik, és jóval előbb elkezdődik, mint ahogy a kutatók sokáig hitték. A Broca- féle beszédközpont körülbelül öt hónapos kortól aktív szerepet játszik abban, ahogy a gyermek gügyög. A gügyögés tehát nem a száj és a hangszalagok motoros gyakorlására szolgál, ahogy azt sokáig feltételezték, hanem valójában a nyelv előfutára. A kutatók úgy vélik, hogy a gyerekek kifejezetten figyelnek a saját gügyögésükre, és maguktól felfedezik, milyen szájmoz­gásnál milyen hangot hallanak. Az agy mozgatja a szálakat és rögzíti, milyen hangok keletkeznek. A beszédtanulásnak ez az első lépése.

Amerikai és finn kutatók 2006-ban felfedezték, hogy a Broca-féle központ a csecsemőknél nemcsak akkor aktív, ami­kor gügyögnek, hanem akkor is, amikor más beszédét hallgat­ják. Ez azért meglepő, mert - ahogy azt már láttuk - a Broca- féle terület a nyelv kialakításának központja. Egy másik ember nyelvét máshol értjük meg. A kutatók egy 43 csecsemőből álló csoportnak három különböző hangot, zongorát, énekkel kom­binált hárfát és egyszerű finn szavakat játszottak le. A zenénél csak az auditív központok reagáltak, ám az énekelt és beszélt szövegnél a kutatók a hat hónapos csecsemőknél a Broca-féle központban is észleltek reakciót. Az egyéves gyerekeknél ez a reakció kifejezetten erős volt.

Miért? Miért aktivizálja a csecsemőagy - amikor valamit hallgat - a beszédközpontját? A kutatók szerint azért, mert a gyerek hallgatva tanul meg beszélni. Ez a beszédtanulás máso­dik lépése: a Broca-féle központ lefordítja a csecsemő által hal­

205

T ö b b e t é s s z e l

lőtt szavakat olyan alaphangzásokra, amelyeknél már ismeri a szájmozgásokat. Anélkül, hogy közben hangokat adnának ki, a csecsemők utánozzák a hallott beszédhangokat és így ala­kítják ki saját szájmotorikájukat. Ezért van az, hogy mindenki a szülei, illetve a szülőhelye hanghordozását használja. Néha megtörténik, hogy a gyerekek hároméves korukig semmit sem mondanak, és amikor a szüleik már kezdenek kétségbe esni, mondhatni, egyik pillanatról a másikra folyékonyan beszélni kezdenek.

A kutatók egyre inkább meg vannak győződve arról, hogy a csecsemőagy és a gyermekagy akkor fejlődik a legjobban, ha a szülők az agy természetes fejlődési tervét nem akarják min­denáron keresztezni valamilyen saját programmal, hanem in­kább gyermekeik impulzusaira reagálnak. Sok modern szülő túlságosan is megteszi a „tőle telhetőt" és ezzel túllő a célon, vélik a kutatók.

Amerikai vizsgálatokból kiderült, hogy a csecsemők negy­ven százaléka tizenkét hónapos kora körül már másfél órán át nézi a televíziót, mert a szülei abban bíznak, hogy jó hatással lesz rájuk. A szülők nevelő célzatú programokkal sokszor még siettetni is próbálják a nagyon fiatal gyerekek fejlődését, klasz- szikus zenét hallgattatnak, gyakorlatokat végeztetnek velük, például képeket kell megnevezniük vagy jelképeket felismer­niük.

Az agykutatás cáfolja ezen erőfeszítések hasznát, sőt nem is tartja kívánatosnak ezeket. Merthogy hiábavaló az igyekezet. Egy csecsemőt számolni tanítani körülbelül olyan, mintha egy szamarat tanítanánk számolni: helyénvaló attrakció a cirkusz­ban, de ezzel egy centivel sem kerül közelebb az egyetem. Az agy egyszerűen még nem tart ott. És komoly esélye van annak, hogy ezek az erőfeszítések fordítva sülnek el, mert ellene hat­nak mindannak, ami a természetes fejlődési tervben áll.

206

A SZERETETTŐL LESZÜNK NAGYOK

Az agy első két éve elsősorban az érzelmi központok fej­lődéséről szól. Ezáltal teremtődnek meg a magatartás és az intelligencia alapjai. Az élvezet, az érdeklődés és a szenvedély csak később lesz a kognitív és szociális készségek elsajátításá­nak motorja. Napjainkban a kutatók egyenesen azt feltételezik, hogy az érzelmi központok egyenletes fejlődése képezi min­den olyan elemi készség alapját, amelyet a gyerekek az alapfo­kú oktatásban sajátítanak el, a figyelem irányításától a valódi tanulásig, a dolgok rögzítésétől a döntéshozatalon át a szociá­lis készségekig. Ahogy Antonio Damasio, portugál-amerikai kutató 2007-ben a Mind, Brain and Education című tudományos folyóiratban megfogalmazta: „Az érzelmek nem figyelmet­len óvodások a porcelánboltban, akik ide-oda rohangálnak, és összekenik, illetve eltörik az érzékeny kognitív üvegárut. Az érzelmek az üvegárukat tartó polcok. Érzelem nélkül az ismeret nem állna szilárd lábakon."

A türelmetlen szülők a kudarcot kockáztatják amikor a tanuláshoz szükséges érzelmi alapot megzavarják. Az ebben az időszakban rendkívül érzékeny érzelmi központok ugyanis könnyen úgy értelmezik a dolgot, hogy a gyereknek teljesíte­nie kell ahhoz, hogy megszerezze magának szülei szeretetét. Ez később a kíváncsiság rovására mehet. És nem csak a kí­váncsiságéra.

Éppen ezért a témával foglalkozó kutatók egyöntetűen azt tanácsolják, hogy hagyjuk a könyvespolcon a „Hogyan lesz a gyerekem okos" típusú könyveket, a játékok pedig legyenek a tévétől minél távolabb.

Most már Európában is van napi 24 órában sugárzó babaté­vé. A csecsemők fejlődéséért aggódó francia állam viszont úgy döntött, hogy betiltja az efféle adókat. Nem is teljesen jogtala­nul. Noha nincsenek bizonyítékok arra, hogy általában véve az ártatlan és nyugodt műsorok rosszat tennének. De arra se, hogy jót. Saját fejlődése szempontjából a gyereknek nem sok

207

T ö b b e t é s s z e l

haszna származik egy ilyen adóból, miközben a tévé gyakran a szülőkkel való interakció rovására megy. Leköti a gyereket, és az nem követel magának figyelmet.

A csecsemő és a szülők közötti interakció létfontosságú az agy egyenletes fejlődése szempontjából. A csecsemő érzelmi központjai az épp adott környezetben szondázzák és prog­ramozzák a megnyilvánuló érzelmeket. Az a csecsemő, aki szeretettel teli családban nő fel, más agyat alakít ki magának, mint az, akivel nem törődnek. Amikor a szülők nézik, figyelik a gyereket vagy épp ránevetnek, a csecsemő agya oxitocint és endorfint termel. Hosszú távon az agy beáll ezekre az anya­gokra. Az, akit gyerekkorában sokat babusgattak, később, fel­nőttként még mindig sok oxitocint és endorfint termel olyan helyzetekben, ahol szoros kapcsolatba kerül másokkal.

Az agy számára fontos a szülői szeretet. A kutatók sokáig azt hitték, hogy hogy a gyereket el kell halmozni szeretettel. Azóta kiderült, hogy ennél árnyaltabb a dolog. Allan Schore, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem kutatója felfedezte, hogy az egyoldalú szeretet sokkal kevésbé hatékony, mint a csecsemő és a szülők közötti szeretetteljes interakció. Felfedezte, hogy a gyereknél az endorfinszint még magasabb lesz, ha az anya nemcsak simogat és viccel, hanem észreveszi a gyerek neveté­sét és gyengédségét, és reagál is rá.

A szeretet segít a szülőknek is, hogy ösztönösen megérezzék, mit tegyenek. Hogy a csecsemőjüket, a korlátozott kommuniká­ció ellenére is teljes értékű embernek tekintsék, akinek tapaszta­latai és érzései, de mindenekelőtt kommunikációs szükséglete van. A szülői szeretet abban is segít, hogy a megfelelő pillanat­ban reagáljanak a gyerek jelzéseire. Az ébrenléti időszakban a csecsemőagy nem mindig hajlandó az interakciós játékra. Van­nak olyan periódusok, amikor az agy el van foglalva a tapaszta­latok feldolgozásával és a gyermeket magára kell hagyni. Azok a szülők és nevelők, akikben megvan a kellő szeretet, veszik a jeleket és olyankor valóban békén hagyják a gyereket.

208

A SZERETETTŐL LESZÜNK NAGYOK

Másfél éves kora táján alakul ki a gyerekben a szégyenér­zet. A gyerek letépi a virág összes levelét, mire a szülő leszidja. A gyerek rémülten és szégyenkezve fordítja el a fejét. Az a szülő, aki így látja gyermekét, amilyen gyorsan csak lehet, kedvesked­jék neki, simogassa meg, vigasztalja meg, mondja azt, hogy nem baj és magyarázza meg, hogy a virágok szebbek, ha vannak leveleik, de a kisgyerek ezt nem tudhatta. A gyerekagynak épp a cselekedet és következmény eme gyors ciklusára van szüksé­ge ahhoz, hogy megtanulja kezelni a szégyenérzetet. Kutatók felfedezték, hogy ez a mechanizmus ösztönzi a legjobban az ér­zelmi agy és a gyrus cinguli, illetve az orbitoprefrontális kéreg fejlődését. Az érzelmi központok ezekkel végzik az irányítást és kezelik az impulzusainkat.

Amikor „beálltak" az érzelmek - úgy a harmadik életév táján -, még javában folyik az agykéreg fejlődése. Az első öt életévben az axonok és dendritek hálózata komoly fejlődést produkál. A dendritek a többi idegsejt ingereit felfogó idegnyúl­ványok. Az agyi hálózat úgy terebélyesedik, mint egy fiatal fa lombkoronája. Születéskor egy átlagos idegsejtnek kétezer-öt- száz szinapszisa van, ezekkel fogja fel a többi idegsejttől érkező ingereket. A hatodik életév táján már tizenötezer, amelyek fele később újra eltűnik. Ezért olyan fogékonyak a gyerekek az in­gerekre. Amíg a mielin biztosította védelem nem alakul ki, az ágacskák akadálytalanul kereshetnek kapcsolatot egymással, hogy megtalálják az élethez legjobban igazodó szerkezetet. Annak a gyereknek, aki zenei környezetben nő fel, másképpen fejlődik az agya, mint annak, aki sakk- és természetrajongók között nevelkedik. Ahogy korábban már láttuk, a bal oldali hallókéregben lévő központok zenei nevelés hatására több mint kétszeresre növekedhetnek.

A múlt század kilencvenes éveiben sokat vizsgáltak egy feltételezett „Mozart-effektust". Azok a gyerekek, akik sokat hallgatják a zeneszerző műveit, okosabbak lesznek, hangzott az állítás. A kutatás ezt később cáfolta. Azzal nem érhető el

209

T ö b b e t é s s z e l

mérhető hatás, ha a gyerekekkel iPodon klasszikus zenét hall­gattatnak, az viszont segít, ha zenére taníttatják őket. Három év zenetanulás után az IQ-teszten átlag két-három ponttal job­ban teljesítenek, mint azok, akik idejüket számítógépezéssel vagy rajzolással töltötték. Kérdés persze, hogy a hatás a ze­nével vagy azzal a komoly kihívással függ-e össze, ami egy hangszeren való játék megtanulásával jár. A zongoratanulás odaadást, összpontosítást, fegyelmet és kitartást követel a gye­rektől. így aktívabban használja az agyát, mint amikor valami tetszőleges tevékenységgel tölti az idejét. Ráadásul a zene hat az érzelemre, ily módon erősíti a tanulás alapját.

21. fejezet

Csellengő fiatalok

Miért olyan kezelhetetlenek a fiatalok? Nem, ez nem a hormonok mi­att van. Az agy mélyreható átalakuláson megy keresztül, melynek so­rán egy időre elveszti az egyensúlyát. A kamaszoknak ilyenkor arra van szükségük, hogy megértéssel közeledjünk hozzájuk.

A gyermekagy a hatodik életév táján eléri felnőtt térfogatát. Sokáig azt hitték, hogy az agy fejlődése a gyermekkorban befejeződik, és hogy a kamaszoknak tulajdonképpen felnőtt agyuk van. Azt pedig, hogy a tinédzserek - kamaszkorban garantáltan - másra használják az agyukat, a hormonoknak tulaj donították.

Azóta az agykutatók már közelebb jutottak az igazsághoz. Nemcsak a hormonok, hanem az agy más változásai is szerepet játszanak abban, hogy a kamasz szeszélyes és furcsa lény. Úgy tűnik, hogy a felnőttkor határán ismét eltűnnek a megszerzett tulajdonságok. A motiváció és az önkontroll a kamasznál zuha­nórepülésbe kezdenek. A tinédzserek hullára isszák magukat, úgy füstölnek akár egy gyárkémény, ön- és közveszélyesek a közlekedésben. Depressziósak, szabadjára engedik az ösztöne­iket és teljesen leköti őket a hasonszőrű társaikkal való érintke­zés. Ennek az a magyarázata, hogy kamaszkorban az agy ismét nagy változáson megy keresztül. Olyan változáson, amely nagy alakíthatósággal jár együtt. Rugalmassága révén az agy nagy

211

T ö b b e t é s s z e l

része még nagyon könnyen alkalmazkodik az egyénnel szem­ben támasztott követelményekhez. A kamaszagy szívja magába az életet és alkalmazkodik hozzá. Ha a kamasz az őserdőben él, éber agyat alakít ki magának, amely a lombok közt hibátlanul felismeri a tigris vagy az óriáskígyó csíkjait és villámgyorsan reagál is rá. Ha a kamasz Amszterdam belvárosában él, kiala­kul az a képessége, hogy elengedi a füle mellett az autósok, a villamosvezetők és a kerékpárosok szidalmait. A kamaszagy úgy veszi az életet, ahogy az jön. Nem véletlen, hogy a kama­szok annyira nyitottak az új divatokra és technológiákra.

A kamaszkor idején lelassul az agy szürkeállományának növekedése. Ha hónapról hónapra követjük alakulását, még az is kiderül, hogy néha csökken a vastagsága. A szürke állomány azoknak az idegsejteknek a sejttestjeiből áll, amelyekben az in­formáció feldolgozása történik - amelyek, hogy úgy mondjam, a gondolkodás munkáját végzik. Az alatta lévő fehérállomány a kommunikációról gondoskodó sejtek nyúlványaiból áll.

Minél vastagabb a szürke réteg, annál erősebb a gondolko­dás? Nem, azért ez nem ilyen egyszerű. A gondolkodás ereje a szövet minőségétől is függ, és a kamaszagy kemény munkában van. Az agy időről időre növekszik és rostál, így alakítva ki a maga jövőbeli értelmi tulajdonságait. A kilencedik és a husza­dik életév között egy tinédzser elveszíti az agykéregben lévő kapcsolódások felét. Eltűnnek a kihasználatlan kapcsolódások. Különösen a kamaszkor elején ez igen komoly méreteket ölt, hiszen másodpercenként harmincezer agykapcsolódás elvesz­tését jelenti. A rosta a hátsó oldalon, az okcipitális lebenyben kezdődik és elöl, a homloklebenyben fejeződik be. így a ka­maszagy fokozatosan elveszíti az ingerek iránti, gyermekkorra jellemző fogékonyságot, és létrejön egy tér a belső világ szá­mára, hogy kifinomult mintafelismeréssel képes legyen élvez­ni egy festményt vagy egy zeneművet, és hogy jobban tudjon elvonatkoztatni és gondolkodni.

212

C s e l l e n g ő f ia t a l o k

A kamaszkorban számos fontos agyterület indul növeke­désnek. Az agyféltekék közötti híd szerepét betöltő kérgestest megnő, és ezáltal a két agyfélteke jobban működik egyetlen egészként. Az olyan összetett feladatok végrehajtására, mint a nyelv és a zene a két agyfélteke között szakosodás alakul ki. Azzal, hogy az agyhíd teljessé válik, az agyféltekék mint­egy össze tudják csapni a tenyerüket. Az agytörzsön keresztül megvalósuló testi kapcsolódások érettebbek lesznek, és ezáltal lényegesen javul a kamaszok testérzéke.

Fontos a gyrus cinguli fejlődése is, amely többek közt abban segít, hogy figyelmünket hosszabban tudjuk ráirányítani va­lamire. A kamasz ily módon válik képessé arra, hogy egymás után több házi feladatot is meg tudjon csinálni, anélkül hogy közben egy gondolat vagy egy inger elterelné a figyelmét. A gyrus korrekciós rendszerként a hibák kiszűrésében is fon­tos szerepet játszik. A leideni egyetem kutatói 2008-ban felfe­dezték, hogy a nyolcéves gyerek agya még szinte alig reagál, amikor kijavítják a gyerek helytelen magatartását, arra viszont annál inkább, amikor megerősítik, hogy helyesen viselkedett. A tinédzsereknél ez épp fordítva van, ők már inkább a korri­gálásra, mint a megerősítésre reagálnak.

A kamasz magatartására két fejlemény van meghatározó ha­tással: a hormoningadozások, amelyek az érzelmi agyat túlsá­gosan aktív állapotba hozzák és a homloklebeny lassú érése, aminek következtében az önuralom még nem úgy működik, ahogy kellene. Az oroszlán már ébren van, de az oroszlán­szelídítő még alszik.

A nemi hormonok komoly hatással vannak az érzelmekre. A felnőtteknél is, gondoljunk csak arra, mennyire hullámzóak a nők érzelmei a menstruációs ciklus folyamán. A kamaszok­nál ezek a hormonok külön aktivitást okoznak az amigdalában és ez néha azzal a következménnyel jár, hogy a kamaszokat

213

T ö b b e t é s s z e l

félelem fogja el. A nucleus accumbens, a vágy és kielégülés központja is aktívabb, a megszokottnál. Ezért van az, hogy a robogóval való száguldozás, a szerencsejáték és a szeretkezés gyakran egyenetlen kielégülésérzést okoz. Ahogy a cigaretta és az alkohol is. A mindennapi életben adódó apró kielégülések, hogy kész a házi feladat vagy rend lett a szobában, semmilyen örömet sem okoznak.

A prefrontális kéreg - amely az impulzusokat ellenőrzi, ter­vez, megítél, felel a társas interakciókért és megteremti azt a képességet, hogy bele tudjunk helyezkedni mások helyzetébe vagy érzéseibe - csak a kamaszkor végén indul fejlődésnek. Esetében az agy halogatja a fejlődés végleges kiteljesedését. Ebben az utolsó lebenyben későbbre halasztja az agykapcso­lódások átrostálását és a szigetelőanyagként működő mielin- réteg létrehozását. A szigetelő réteg kicsit felgyorsítja a kap­csolódásokat.

A prefrontális kéreg legalsó (ventrális) része a tizenkettedik és a tizennegyedik életév között válik éretté. Ez a kéregterü­let az „inhibícióhoz", az impulzusok gátlásához kell. Ezt egy tinédzsertől a tizennegyedik életéve után várhatjuk el. Addig van benne valami flegmatikus, akkor is kiveszi a süteményt, ha rajtakapják.

A prefrontális kéreg legfelső (dorzolaterális) részénél még ennél is tovább tart az érés. Ez a tizennegyedik és a tizennyol­cadik év között következik be. A tinédzserkor jelentős részében ez a kéregterület félgőzzel működik. Ilyenkor a tinédzserek még nem képesek összetett memóriagyakorlatok elvégzésére, például nem tudják hátulról előre haladva elismételni a tele­fonszámokat. És hajlamosak „interferenciára"; a különböző gondolkodási tevékenységek még könnyen összekuszálódnak a fejükben: a gyerekek és a tizenévesek furcsa hangcseréket vétenek, vagy nem fejeznek be valamilyen tevékenységet. Ki­

214

C s e l l e n g ő f ia t a l o k

mennek, hogy felvegyék a cipőjüket, de egy újságba mélyedve cipő nélkül jönnek vissza.

A mediális prefrontális kéreg, amely a belső oldalon, a két agyfélteke közötti hasadékban helyezkedik el, szintén csak a tinédzserkor vége felé kapcsol nagyobb sebességre. Itt helyez­kednek el azok a központok, amelyek mások magatartásá­nak elemzéséhez és megértéshez szükségesek. Miért néznek olyan mérgesen a szülők? Miért büszkék? Egy felnőtt számá­ra rutinfeladat egy ilyen kérdés megválaszolása. A mediális prefrontális kéreg magunk és mások képét akaratlanul is érzel­mekkel, motívumokkal és gondolatokkal tölti meg. De egy fia­tal tizenévesnél mindennek még ki kell alakulnia. A szüleikkel és más felnőttekkel való akadozó együttérzésük is nagyrészt képességhiány és nem rosszindulat vagy érdektelenség.

Az amerikai Massachussettsben dolgozó kutatók megfigyel­ték kamaszok és felnőttek agyát, amikor azok fényképeken arckifejezéseket tanulmányoztak. Egy felnőtt fejben egyérintő zajlik az érzelmi agyban lévő és primer érzés szinten reagáló amigdala, valamint a racionális ítéletet alkotó homloéklebeny között. A kamaszagyból nagyrészt hiányzik ez a fajta ítéletal­kotás, a homloklebeny alig dolgozik. A kamaszok tehát egé­szen primer módon, illetve durván ítélnek meg arckifejezé­seket, és eközben sokkal több hibát vétenek, mint a felnőttek. A vizsgált kamaszok fele egy dühös arckifejezést „szomorú­nak", „zavartnak" vagy „rémültnek" ítélt.

A kamaszok gyakran hibáznak a kockázatok megítélésénél is. Ebből kisebb, de akár nagyobb drámák is keletkezhetnek. A kórházak tinédzserekre szakosodott osztályai például külön odafigyelnek arra, hogy a tizenévesek egy szervátültetés után a kilökődést megakadályozó tablettát titokban ne dugják be az éjjeliszekrénybe. Valószínűleg a felnőttek is megértik, hogy a kamaszok félnek a tabletták kellemetlen mellékhatásaitól,

215

T ö b b e t é s s z e l

például attól, hogy szőr serken tőlük az ember arcán, de egy felnőtt szemében elfogadhatatlan, hogy emiatt egy kamasz ek­kora kockázatot vállal. A mi szemünkben ez rendkívül irracio­nális. Pedig nincs igazunk! Valójában a kamaszok racionálisab- bak, mint a felnőttek. Többet gondolkodnak a magatartásukon, de ez a gondolkodás nem vezet értelmes következtetésekhez. A felnőtteknél a kockázatos magatartás mérlegelésekor ke­vesebb aktivitás mutatkozik a homloklebenyben. Nem úgy döntenek, hogy gondolkodnak, hanem főként úgy, hogy érez­nek. Ez egy igen bonyolult útvonalon történik. Egy veszélyes helyzet elsősorban az amigdalában (félelem) és az insulában (undor) érzelmi reakciót vált ki belőlük. Ezek a központok erő­sen kapcsolódnak a testhez. Gondoskodnak a testi reakció­ról, ami izzadás, remegés és fokozott szívdobogás formájában nyilvánulhat meg. A testi változások a szomatoszenzoros kér­gen át jutnak el az agykéregbe, a testi érzések központjába. Itt rögzítődik, hogy a bungee jumpingnak még a gondolatára is kiver bennünket a hideg veríték. Ezt nevezzük „megpecséte- lésnek". Ez a mechanizmus gondoskodik arról, hogy a figye­lem automatikusan a veszélyre irányuljon. A gyerekeknél és a tinédzsereknél viszont nem, mert náluk még nem működik a megpecsételés. Őket nem veri ki a víz, ha egy kockázatokkal járó magatartásra gondolnak. És így a figyelmük sem irányul automatikusan viselkedésük veszélyes következményeire. Itt tehát egy vakfolt található.

A tinédzserekből stresszreakciót vált ki a kockázatokkal járó magatartás. Ahogy a felnőtteknél is, fokozódik a stressz- hormonok, az adrenalin és a kortizol termelése. De a hideg veríték adta jelzés nélkül a tizenévesnek nehéz dolga van, amikor értelmeznie kell. Az ember olyankor is termel adre­nalint, amikor egy komoly kihívás vár rá. Ily módon a tizen­évesek számára a kockázatok sokszor vonzó színben jelennek meg.

216

C s e l l e n g ő f ia t a l o k

A tizenéves - illetve többnyire a szülei - a kamaszkor kínja­ival fizet a homloklebeny időben elhúzódó alakíthatóságáért, és így azért, hogy fejlődik és a környezetéhez alkalmazkodik az elme. De kár, hogy sok tinédzsernek az az egyetlen idő­töltése, hogy fittyet hány az értelmére. Semmibe veszi iskolai feladatait és nem csinál semmi mást, csak dohányzik, iszik és hanyagolja az alvást.

A szülőknek igazuk van, mindez ártalmas magatartás! Méghozzá épp a kamasz agy szempontjából. A dohányzás és az ivás ártanak az agynak és azért is károsak, mert szokássá válnak és rögzülnek. Ezek a fiatalok később nehezebben tud­nak lemondani a dohányzásról vagy az ivásról, mint azok, akik a kamaszkor után nyúlnak ezekhez a szerekhez. Úgy tűnik, hogy ennek is a kamaszagy nagyfokú alakíthatósága az oka, és így az agylebenyek még teljesen be tudnak állni az alkoholra és a nikotinra. így rögzül csak igazán a szükséglet az agyban!

A kutatók szerint az alváshiány sem tesz jót a kamasz agy fejlődésének, mert annak épphogy több alvásra volna szüksé­ge. A tudósok szerint kilenc órára. Logikus tehát, hogy regge­lente a kamaszokat szinte lehetetlen kiverni az ágyból.

A kamaszok éjszakai virrasztására is van magyarázat. Ka­maszkorban az agyban zajló különféle mozgások hatására meg­változik a biológiai ritmus. A felnőttek ritmusához viszonyítva mintegy két órával eltolódik. Amikor a szülők felébrednek, ka­masz gyereküknek még éjszaka van, és míg a szülők összpon­tosító képessége a reggeli utáni órákban ér a csúcsra, tinédzser korú gyerekeiknek tulajdonképpen még csak akkor kezdődik a nap. Ők csak délután és este érik el a csúcspontot, amikor a szülők szellemi tevékenysége már ismét hanyatlani kezd.

Különböző nemzetiségű alváskutatók arra figyelmeztetnek, hogy kezeljük több megértéssel a kamaszok alvási szokásait. Azt javasolják, hogy a középiskola kezdődjön egy órával ké­sőbb, tehát ne fél kilenckor, hanem fél tízkor. És valóban, mi­

217

T ö b b e t é s s z e l

ért is ne? Miért kell a kamaszokat természetellenes ritmusra kényszeríteni? Az egyetlen ok azon a félreértésen alapul, hogy a fél tízig tartó alvás a lustaság és a fegyelmezetlenség meg­nyilvánulása.

Az amerikai Minnesota állam középiskolásokra szabott iskolakezdéssel kísérletezik. Fél tízkor kezdődik a tanítás és úgy tűnik, hogy ennek jótékony hatása a jobb iskolai eredmé­nyekben is megmutatkozik.

Az mindenesetre semmiképp sem árt, ha a nevelők ismerik a kamaszagyat. Számos félreértés megelőzhető, ha a szülők tudják, hogy a kamaszoknak egészen más agyuk van, mint a felnőtteknek. És az a másmilyen agy a világot is másképpen nézi. A kutatók azt mondják, a kamaszok érdekében a társada­lom ismerje el az agyak közötti különbséget. És rendületlenül bízzon benne, hogy a földönkívüli lényekből egy szép napon közönséges, megfontolt felnőttek lesznek.

22. fejezet

A bölcsesség az évek gyümölcse

A bölcsességet az idő hozza meg, és ez a folyamat is mérhető. Minél idősebbek vagyunk, annál kompaktabb az agyunk. Ideje, hogy az idő­sek büszkék legyenek az agyukra.

Halas memóriajátékot játszottunk. A lányom ötéves volt, én pedig negyven körül jártam. Elosztottuk a lapokat az aszta­lon és kettesével fordítottuk fel őket. Tengeri állatok zavarba ejtő sokféleségével találkoztunk. Kezemben volt-e már a lila kagyló? Vajon a cápa a tengeri csillag mellett feküdt? Lányom egymás után szedegette fel a párokat. Nekem még egyetlen la­pom sem volt. Még kicsit fiatalnak találtam a lányomat ahhoz, hogy legyőzze az apját. Kezdett komolyra fordulni a dolog. Bevéstem a képeket az agyamba: zöld hal, a saroktól a harma­dik; polip, második sor közepe.

Szép lassan fordult a kocka. Begyűjtöttem egy cápapárt, bezsebeltem rákokat, különböző bohóchalakat, fűrészhalakat, majd a diadalmas végjátékban egy újabb cápát és még egy rá­kot is. Úgy tűnt, sikerül megmenteni a becsületemet, mert a nálam tornyosuló halom már ugyanolyan magas volt.

Elégedetten figyeltem a lányom által begyűjtött zsákmányt. Feltűnt, hogy igen kevés barátságos külsejű halat gyűjtöttem,

219

T ö b b e t é s s z e l

viszont annál több nyúlványokkal, fogakkal és ollókkal meg­áldott teremtményt. Az övé mellé toltam a felhalmozott zsák­mányt. „Cserélünk?" „Még csak az kéne! - mondta. - Nekem azok nem kellenek. Olyan csúnyák."

Az agy folyamatosan zsugorodik. A huszonötödik életévtől kezdve lassan fonnyadásnak indul, mint az alma, melyet so­káig a gyümölcsöstálban felejtenek. Egyre jobban kisimulnak az agybarázdák, a köztük lévő árkok pedig kiszélesednek. Ki­lencvenéves korunkra az agy súlyának öt-tíz százalékát elve­szítjük. Azt mondhatnánk tehát, semmi meglepő sincs abban, hogy huszonöt éves korunk után alacsonyabb lesz az IQ-nk. És valóban, harmincéves kor után egyre ritkább az úttörő jelentő­ségű tudományos felfedezés. Az sem meglepő, hogy negyven felett jó esélyünk van rá, hogy kikapunk a memóriajátékban, ötvenöt felett pedig nem tudunk beparkolni, ha közben valaki beszél hozzánk. Minél kisebb az agy, annál tetemesebb mér­tékű a szellemi leépülés. Ez logikusnak tűnik. De ez csak a látszat! Közelmúltbéli kutatások ugyanis egészen más megvi­lágításba helyezik a dolgot. Aki egészséges, tulajdonképpen alig veszít életerős idegsejteket az öregedés során. Az agy zsu­gorodása elsősorban a vízveszteség és a felesleges sejtek kilö­kődésének következménye.

Az agy egy életen át gyúrja önmagát. Egy gyermek agya egészen másképp működik, mint egy kamaszé. És egy húsz­évesé is egészen más, mint egy negyvenesé, ahogy a negyve­nes agya is különbözik egy hatvan- vagy nyolcvanéves agyától. Az agy tulajdonképpen soha sincs kész. Az ötvenedik életévig például kemény munka folyik benne azért, hogy az idegsejtek szigetelő mielinréteget kapjanak. Minél vastagabb ez a réteg, annál zökkenőmentesebben közlekednek az ingerek a közpon­tok között. Az ötvenesek ezért tudják jobban kombinálni az információkat és ezért hoznak jobban átgondolt döntéseket a

220

A BÖLCSESSÉG AZ ÉVEK GYÜMÖLCSE

bonyolult helyzetekben a harmincasoknál. Az egy dolog, hogy több az élettapasztalatuk, de azokat jobban is hasznosítják.

Amikor öregszünk, az agy kémiája is megváltozik. Húsz­éves kortól fogva folyamatosan csökken az olyan fontos idegi átvivők, mint a dopamin és a szerotonin receptorainak szá­ma. Ez tízévente hat-tizenkét százalékos csökkenést jelent. Ennek hatására fokozatosan megváltoznak az érzelmeink is. A szerotonin hatással van a hangulatunkra és az életszemléle­tünkre. A dopamin fontos szerepet játszik a vággyal kapcsola­tos érzéseknél. A dopamin és a szerotonin gondoskodik arról is, hogy szerelem vagy szexuális kielégülés esetén boldognak érezzük magunkat. A receptorok számának csökkenésével, hosszú távon elkerülhetetlenül csökken ezeknek a tapaszta­latoknak az intenzitása is. Az első szerelem intenzitását soha többé nem tapasztaljuk meg.

De ez nem jelenti azt, hogy negyvenöt éves korunk után nem kaphat el a szenvedély, szó sincs róla. Csak ehhez kicsit többre van szükség. A dopaminra való fogékonyság változása arra kényszerít bennünket, hogy intenzívebben éljük meg az életet; például jobban szeressünk bizonyos embereket. A kö­zépiskola elején már akkor is boldogságérzés fogott el, ha a két sorral előttem ülő lány rám pillantott. Be is értem ennyivel. Sze­rencsére manapság társas kapcsolataim nem ennyire felülete­sek. És mert kevésbé vagyok érzékeny a dopaminra, több hely marad az agyamban arra, hogy a maguk teljességében kiélvez­hessem az adódó örömöket.

A kémiai változások nemcsak a memóriára és az érzések­re, hanem például a gondolatainkra és a zenei ízlésünkre is hatással vannak. 1999-ben a Brookhaven National Laboratory neurobiológusai felfedezték, hogy az élet előrehaladtával - a dopamin receptorok számával együtt - az agy létfontosságú részeiben működő energiaellátás is csökken. Mintha lejjebb csavarnák a termosztátot. Az agyszkennerben kiderült, hogy

221

T ö b b e t é s s z e l

főként a homloklebeny és az alatta elhelyezkedő gyrus cinguli kevesebb glükózt éget el. A homloklebeny az elvont gondolko­dásban, a problémamegoldásban és különböző, egymás mellett zajló tevékenységek szervezésében segíti az embert. A gyrus cingulinak köszönhetően tudunk összpontosítani valamire, és ezzel kontrolláljuk az impulzusokat és az érzelmeket. Ezek mind olyan tevékenységek, amelyek az évek múlásával veszíte­nek erejükből. Ez a magyarázata annak, miért okoz az ember­nek egyre nagyobb gondot egy fejtörő megoldása, miért terelő­dik el a figyelme, amikor több tevékenység keresztezi egymást és miért van az, hogy magasabb életkorban impulzívabb lesz és könnyebben adja át magát az érzelmeinek.

A hormonháztartásban bekövetkező változások is hatással vannak az agyra. Az évek múlásával a tobozmirigy kevesebb melatonint termel. Ez a hormon irányítja a szuprakiazmatikus magot, a biológiai órát, amely az agy mélyén rejtőzik, és ez határozza meg, mikor van itt az alvás ideje, mikor az ébredésé. A kevesebb hormon azt jelenti, hogy az óra kevésbé reagál a kívülről érkező ingerekre. Több gondot okoz a jetlag és a vál­tott műszak.

Megzavarodik az alvásritmus is, ha több lesz a stresszhormon, a kortizol, amelynek termelése idősebb embereknél gyakran fokozódik. Ennek a hormonnak az a funkciója, hogy egy rö­vid időre impulzust adjon az agynak, mondjuk egy vizsga alkalmával vagy röviddel egy határidő letelte előtt. A korti­zol ébreszt fel bennünket. Ez a hormon a memóriát is élesebbé teszi, mert a hippokampusz, az emlékező szerv tele van kor­tizol receptorral. Aztán a hippokampusz ismét visszafogja a kortizoltermelést, hogy a stresszinjekció után minél gyorsab­ban visszaálljon a korábbi kortizolszint. A hosszan tartó stressz ezt az egyensúlyt ingatja meg. Károsodik a hippokampusz és már nem tudja visszafogni a stresszhormon termelését, ez pe­

222

A BÖLCSESSÉG AZ ÉVEK GYÜMÖLCSE

dig azzal jár, hogy az egyre halmozódó kortizol további káro­sodásokat okoz. Idősebb embereknél ez a stressz-szindróma okozza, hogy éjjel csak rövid ideig és akkor sem mélyen alsza­nak. Ehhez társulnak még a memóriával kapcsolatos zavarok.

A feledékenység stressz nélkül is általános probléma. Mi­nél idősebb valaki, annál több szót, nevet, születésnapot vagy PIN kódot felejt el. Ez a folyamat - a közhiedelemmel ellen­tétben - nem hatvanéves korban kezdődik, hanem már húsz és harminc év között. 2001-ben a Michigani Egyetem kutatói felfedezték, hogy memória tekintetében a harmincasok szinte alig teljesítenek jobban, mint a hatvanasok.

„Hogy is hívják azt az énekest?" Próbálok visszaemlékezni a névre. Az agyam asszociációs alapon lát munkához. Úgy próbá­lom segíteni, hogy az illetővel kapcsolatban igyekszem felidézni minél több tulajdonságot, a hangszínét, a mosolyát, a tekintetét. Az agy egyfajta hármasugrással találja meg a keresett nevet.

Az idő múlásával egyre nagyobb gondot okoz, hogy visz- szakeressünk valamilyen ismeretet a memóriában. Ezt egyebek közt az acetilkolin nevű idegi átvivők termelése okozza, mely a hippokampuszban történik. A hippokampusz kulcsszerepet játszik a tapasztalatok rövidről hosszú távúra történő átalakí­tásában. Ha ebből az anyagból kevesebb termelődik, nehézke­sebben működik a hippokampusz. Az agyi kapcsolódások szá­mának csökkenése is belejátszik abba, hogy idővel nehezebben hozzuk felszínre az emlékeinket.

Li-Hui-Csaj, a Massachussetts Institute of Technology munka­társnője szerint ritka, hogy valamit valóban elfelejtünk. Azok az emlékek, amelyek nem jutnak eszünkbe, az agyban egyfajta szigeten vagy félszigeten találhatók, ezért lehet olyan nehezen hozzájuk férni. A kutató 2007-ben tette közzé egereken végzett vizsgálatainak eredményét. Az egereket mesterséges úton

223

T ö b b e t é s s z e l

olyan feledékenyekké tették, hogy semmire sem emlékeztek. Egy „hiszton deacetilázt (HDAC) fékező" fehérjeinjekció után azonban visszatértek az emlékeik. Ennek az anyagnak a segít­ségével az egéragy pillanatok alatt új keresztkapcsolódásokat alakított ki. így a szigetek ismét összekapcsolódtak.

Hatvanéves kor táján az agy veszít a gyorsaságából. Lassú kopás kezdődik. Agresszív molekulák - szabadgyökök - fo­kozatosan lebontják a mielin alkotta szigetelő réteget, így az elektromos ingerek ismét lassabban jutnak el az egyik ideg­központból a másikba. Itt-ott meg is szakadnak összekötteté­sek. Ilyenkor az agy menten kerülőutat létesít, de ezzel a me­netidő is meghosszabbodik.

Ez nem okoz szükségállapotot; az idegsejtek egyszerűen igazodnak a ritmushoz. Fokozatosan meghosszabbodik a jelek feldolgozásához szükséges reakcióidő. Ezért nem szeretik a hatvanasok a pörgő ritmust. És ezért választják a nyolcvana­sok a lassú valcert.

Az emberek zenei preferenciáit nemcsak a kultúrájuk határozza meg. Zenei vonzalmaikban az öregedés hatására bekövetkező agyi változások is visszatükröződnek. Amikor a mai tizenévesek negyven- és nyolcvanévesek lesznek, már nem fogják szeretni a pörgős house és techno ritmusokat. Ha választhatunk, inkább majd olyan zenét hallgatunk, amely összhangban van az agyunkban lévő ritmusokkal. Azok pe­dig évről évre lassabbak lesznek. A csecsemők a 160 ütem per perchez vonzódnak. Szüleik a nyolcvan ütemből álló ritmu­sokat szeretik. Az évek múlásával az agy egyre nyugodtabb tempóra vált.

Hatvanévesen az ember már nem dolgozik tőzsdei keres­kedőként vagy hírszerkesztőként. Az agya ugyanis már nem szereti a stresszt. Az éjszakai műszakot és a transzatlanti repü- lőutakat is szívesen átengedi a fiatalabb kollégáknak, ahogy a

224

A BÖLCSESSÉG AZ ÉVEK GYÜMÖLCSE

kőkemény tárgyalásokat is. Az agyban lévő biológiai óra már nem tud annyira alkalmazkodni. Nehezebb uralkodni az érzel­meken is. Az ember impulzívabb lesz és hamarabb elkalando­zik a figyelme. De ennek is megvan a maga előnye, mert ily mó­don a hatvanasok bizalmat keltenek és jó tanácsadók. Ez pedig megint csak tökéletesen passzol ehhez az életszakaszhoz.

Az ember változik, mert változik az agy, ez azonban fordít­va is igaz, változik az agy, mert változik az ember. A Berkeley- ben működő Kaliforniai Egyetem pszichológusai internet se­gítségével 135 ezer emberrel töltettek ki egy jellemüket taglaló kérdőívet. Életkori csoportonként meghatározták az átlagos jellemet és azt vették észre, hogy az évek múlásával lassú elto­lódás következik be. A húszasok gondosabbak és tervszerűb­bek, míg a harmincasok barátságosabbak és segítőkészebbek lesznek. Az ötvenesek egyre kevésbé nyitottak a világra. Nem véletlen, hogy ezek a jellemváltozások mind az élet menetéhez igazodnak. A húszasok a munkájukra összpontosítanak, az pedig pontosságot követel. A harmincasokra egyre nagyobb társadalmi felelősség hárul - gyerekeket nevelnek és gondoz­zák a szüleiket - és ehhez szociális képességekre van szüksé­gük. Az ötvenesek és a hatvanasok új prioritásokat határoznak meg és ismét magukat választják.

Az élet minden szakaszában más és más követelményeket állít elénk, az agy pedig ezekhez szükséges képességeket és tu­lajdonságokat alakít ki. Az idősebbek szemlélődőbbek és racio- nálisabbak lesznek. Hetvenéves korban az amigdala (félelem) még ugyanolyan aktív, mint fiatal korban volt, de már nem foly­tat olyan élénk interakciót az agy többi részével. Az idősebbe­ket kevésbé érintik meg az érzelmekre ható képek. 2008-ban az Alberta Egyetem és a Duke Egyetem kutatói megállapították, hogy ezek a képek már nem rögzülnek olyan erősen a memóri­ájukban. Fiatalabb emberekhez képest a hetveneseknél kevesebb a kapcsolódás az amigdala és a hippokampusz (emlékezet) kö­

225

T ö b b e t é s s z e l

zött. A DLPFC és a hippokampusz között viszont több. Ezért van az, hogy az idősebbek gondolatai és emlékei kevésbé kötődnek a szerencsétlenséget és nyomorúságot hordozó dolgokhoz. A kü­lönbség valószínűleg egy gyakorlási folyamat következménye. Az idősebbek begyakorolják, hogyan tudják távol tartani ma­guktól az érzelmeiket, az agyuk pedig ehhez alkalmazkodik.

Más tulajdonságok viszont az évek múlásával felerősöd­nek. 2008-ban az amerikai Harvard agykutatói felfedezték, hogy az idősebbek egy szövegből több információt szűrnek ki, mint a fiatalok. Összehasonlították a hatvan felettiek és az egyetemisták olvasási szokásait. Mind a két csoportnak el kel­lett olvasnia egy szöveget, amelyben bizonyos szavak nem a megfelelő helyen álltak. Úgy tűnik, hogy a diákok ezeket nem vették észre, az idősebbek viszont igen. Az utóbbiak lassabban olvastak, de felfogták a szöveg rejtett tartalmát és utólag jobban tudtak válaszolni a feltett kérdésekre. Mivel az idősebbek agya kevéssé fókuszált, több információt gyűjt be, vélik a harvardi kutatók. A lassúságot tehát az okozza, hogy olvasás közben több információt dolgoznak fel. Ez pedig érettebb következte­téseket eredményez. A bölcsesség az évek gyümölcse.

Tehát a feledékenységet leszámítva, az agy egy életen át töké­letesen együtt mozog velünk. Teszi mindezt annak ellenére, hogy az agy kémiájában és háztartásában változások állnak be és különböző agresszív anyagok (szabad radikálisok) aka­dályozzák a kapcsolódások megfelelő működését. Ha minden változást összeszámolunk, kész csoda, hogy mindebből csak ilyen keveset veszünk észre. Ennek pedig az az oka, hogy a vál­tozások többségét az agy gyorsan kompenzálja. A Michigani Egyetem kutatói 2001-ben tanulmányozták, hogyan tevékeny­kedik idős és fiatal emberek agya különböző számtani, beszéd­illetve memóriagyakorlatok közben és felfedezték, hogy a két csoport agya egészen eltérő stratégiát követ. A michigani kí­

226

A BÖLCSESSÉG AZ ÉVEK GYÜMÖLCSE

sérleti alanyokat megkérdezték, vajon egy bizonyos betű bele- illik-e a néhány másodperccel korábban látott négybetűs sorba. A fiatal emberek csak a bal agyféltekéjüket használták, míg az idősebbek mindkettőt.

Róbert Sekuler, a Brandeis Egyetem kanadai agykutatója az agyat előszeretettel hasonlítja egy futballcsapathoz, amelyben lesérül az irányító és helyette egy más képességekkel rendelke­ző játékos lép a pályára. Egy jó csapat ehhez igazodik, és ehhez igazítja a játékrendszerét is. Sekuler húszasoknak és nyolc­vanasoknak függőleges vonalakból álló mintákat mutatott. A kísérleti alanyoknak meg kellett állapítaniuk, hogy a vona­lak melyik mintán a legsűrűbbek. A fiatalok és az idősek ennél a feladatnál is más stratégiákat követtek.

Anélkül, hogy ennek bármilyen kárát látnánk, életünk fo­lyamán agyunkban számos változás következik be. Megsza­kadnak régi kapcsolódások és újak keletkeznek, az informáci­ók csoportokat alkotnak, majd átrendeződnek. Az agy gyúrja, alakítja önmagát. Es mindez valószínűleg akkor sikerül neki a legjobban, ha állandó mozgásban van. Az aktív agy ezért marad tovább éles.

A bekövetkező változások miatt az agy életünk folyamán egyre karcsúbb lesz. 1999-ben az amerikai Henry Ford Health System kutatói háromszázhúsz egészséges, 66 év feletti férfit és nőt fektettek be agyszkennerbe és megállapították, hogy az agyzsugorodás egyenes arányban van a szisztematikus tanu­lásra fordított évek számával. Minél több évet töltött valaki iskolában, illetve egyetemen, és minél intenzívebben használta az agyát, az annál jobban összezsugorodott. A hatás nem nagy, de kimutatható. Minden három év tanulás egy teáskanálnyi agyszövetnek felelt meg.

Az ok: az agy minden, az élet folyamán végzett tevékeny­séget és bekövetkezett változást kihasznál, hogy minél haté­konyabban szervezze meg önmagát. Úgy csinál helyet, hogy

227

T ö b b e t é s s z e l

kiszórja a faforgácsot és közben új idegsejteket és új agytevé­kenységeket teremt. Egy kihívásokkal - keresztrejtvényekkel, kultúrával, újsággal és kreativitást jelentő munkával - teli élet segít az agylebenyeknek abban, hogy a tapasztalatokat és az is­mereteket hatékonyabban rendezzék el. Annak, aki élete folya­mán sokat tanul és sok tapasztalatot halmoz fel, nem nagyobb, hanem kisebb lesz az agya. Az agy tehát kisebb lesz, ráadásul jobban fel van vértezve az öregedéssel szemben.

Az aktív szellem megvéd az időskori elbutulástól, ezt álla­pították meg az amerikai Clevelandben működő Case Western Reserve Egyetem kutatói. Egy idősek körében végzett felmérés alapján azt állították, hogy azok az idősek, akik annak idején kreatív munkával keresték a kenyerüket, világéletükben sze­rettek múzeumokba járni és sokat utaztak, ritkábban szenved­nek Alzheimer-kórban, mint azok az életkortársaik, akik rutin jellegű munkával és letargikus tévézéssel töltötték napjaikat. A kutatók úgy vélik, hogy az aktív élet tartalékkapacitást te­remt az agyban. Rengeteg olyan plusz agykapcsolódás létezik ugyanis, amelyeknek akkor vehetjük hasznát, amikor hetvenöt éves kor táján az agyban kiesnek bizonyos „láncszemek".

Azok, akik fiatal korukban aktív életet éltek, gyakran idős­korban is aktívak maradnak. Ez is sokat számít. A chicagói University Medical Center kutatói 2007-ben erre az egyértel­mű következtetésre jutottak, amikor vizsgálatnak vetettek alá hétszáz nyolcvan éven felüli személyt. Azoknak, akik agyukat még aktívan használták, hatvan százalékkal kisebb esélyük volt az Alzheimer-kórra.

Minél többet használjuk az agyunkat aktív életünk folya­mán, az időskorunkra annál töményebb, kompaktabb és erő­sebb lesz. Ideje, hogy az idősek büszkék legyenek az agyukra. A bölcsesség az évek gyümölcse és ezt mérések is igazolják.

228

23. fejezet

Es ma mit szeretne enni az agy?

Az is hat az agyra, amit eszünk. A táplálékanyagok naponta befolyá­solják közérzetünket és hogy milyen teljesítményt nyújtunk. Azok vagyunk, amit megeszünk.

Nálunk, odahaza a gyerekek dönthetik el, mit szeretnének enni a születésnapjukon. Többnyire tésztát, sült krumplit vagy pizzát rendelnek. Mind a három gyerek egyoldalú evésmintát szeret, amiben az a furcsa, hogy az agynak egész másra van szüksége. Es ez nemcsak a gyerekekre érvényes. A táplálék­minta a világ nagy részén csak mérsékelten vagy kicsit felel meg az agy táplálékszükségletének. Adja magát a kérdés: mi­ért nem gondoskodik az agy jobban önmagáról? A nem megfe­lelően megválasztott és egyoldalú táplálkozás a szellemi egész­ségre is hatással van. Az olyan panaszokat, mint a levertség, az álmatlanság, a kedvetlenség, a magányosság, a zavarodottság, a stressz és az ingerlékenység nemcsak a problémák okozzák, hanem a helytelen táplálkozás is.

Túlságosan keveset beszélünk a nem agybarát táplálkozási szokásokról. Joseph Hibbeln, az amerikai Marylandben mű­ködő National Institute of Mentái Health pszichiátere és bio­kémikusa 2002-ben felfedezte, hogy szoros kapcsolat van egy

229

T ö b b e t é s s z e l

adott országban elfogyasztott halmennyiség és a szülés utáni depresszió előfordulási gyakorisága között. Minél több halat esznek egy országban, annál kevesebb a depressziós panasz. A Fairbanksben működő Alaszkai Egyetem kutatói egy évvel később arról közöltek tanulmányt, hogy amióta a táplálkozási minta a sarkkörön túl is a halról a Kellog's zabpehelyre és a sült krumplira tevődött át, jelentősen nő a depressziós és a szo­rongásos esetek, illetve az öngyilkosságok száma.

Igaz-e valóban, hogy azok vagyunk, amit megeszünk? Igen, részben bizonyára. Számos vizsgálat utal efféle össze­függésekre. Persze ez nem is olyan meglepő. A gondolkodás és az érzés olyan agyi folyamatokon alapul, amelyek az ideg­sejtek megfelelő működésétől függnek. A rendszer folyamatos és megfelelő működtetéséhez az agynak alapanyagokra van szüksége mindennap. Ezeket az alapanyagokat a táplálékaink­ból kell összegyűjtenie.

Bár a tápanyagok szervezeten belüli elosztásánál az agy el­sőbbséget élvez, azt, ami nincs, nem lehet elosztani. Ha nem megfelelő a táplálék összetétele, problémák keletkeznek. A sejt­membránok és az idegi átvivők jó néhány kulcsfontosságú ösz- szetevőjét illetően az agy a kívülről jövő táplálékbeviteltől függ. Ilyen „esszenciális" anyagokat a szervezet nem képes saját ma­ga előállítani. Ha a táplálékból hiányoznak, az agy nélkülözni kénytelen. Ez vonatkozik például az „Omega-3" és az „Ome- ga-6" névvel illetett létfontosságú zsírsavakra. Az omegaszám e többszörösen telítetlen zsírsavak kémiai szerkezetéről ad in­formációt, mégpedig azt, hogy az első kettős kötés a moleku­lalánc harmadik, illetve hatodik helyén található. Az Omega-3 savak halakban, az Omega-6 savak pedig leginkább növények­ben fordulnak elő.

Az agynak, amelynek száraz - tehát víz nélküli - súlya hat­van százalékban zsírból áll, azonos arányban kétféle, létfontos­ságú zsírsavra van szüksége, de kevés ember akad a világon,

230

ÉS MA MIT SZERETNE ENNI AZ AGY?

akinél a savak ilyen arányban fordulnak elő. A napraforgóolaj és a szójaolaj megjelenése, illetve a halfogyasztás csökkenése azzal a következménnyel járt, hogy az elmúlt évszázadban eltolódott az Omega-3 és az Omega-6 közötti arány és ez már nem egy az egyhez, hanem egy a tízhez, sőt egy a tizenöt­höz. Száz gramm makrélában harmincszor annyi Omega-3 van, mint száz gramm napraforgóolajban és negyvenötször annyi, mint száz gramm szójaolajban. Az emberek többsége nem jut elegendő olyan Omega-3 zsírokhoz, mint például a dokozahexánsav (DHA). A DHA a halakon kívül a lenmag­ban, a dióban, a tökmagban és a tojásban is előfordul. Főként a hideg vízben élő halak, például a lazac, a pisztráng és a ton­hal tartalmaznak sokat. Ez az anyag a sejtmembrán és minde­nekelőtt az agykapcsolódások körüli szigetelőréteget képező mielin fontos építőanyaga. Az Omega-3 révén jobb és erősebb a szigetelés, és ezáltal jobban fejlődik az agy.

Akár még az is elképzelhető, hogy a modern ember kiala­kulásában a halolaj volt a hajtómotor. A St. Louisban műkö­dő Washington Egyetem kutatói elemezték a 28-30 ezer évvel ezelőtt Európa területén élt Neander-völgyiek csontjait. Ezek minden valószínűség szerint főleg húst ettek. Az első modern- 20-28 ezer évvel ezelőtt, a mai Anglia, Oroszország és Cseh­ország területén élt - emberek csontjai arról tanúskodnak, hogy táplálkozási mintájukban meghatározó szerepet játszott a hal. Vajon a táplálkozásbeli magatartás megváltozásának kö­szönhető a modern ember kialakulása? A kutatók határozottan állítják, hogy igen. A halban lévő Omega-3 DHA zsírsavnak köszönhetően ugyanis az agy komoly növekedést produkált.

A DHA-ban gazdag táplálkozás segíti a gyerekek agyának fej­lődését, az időseknél pedig megelőzi vagy lassítja az elbutulás kialakulását. A gyermek agya életének első évében sokkal gyor­sabban nő, mint a test többi része. Az anyatejben ugyanis sok

231

T ö b b e t é s s z e l

adott országban elfogyasztott halmennyiség és a szülés utáni depresszió előfordulási gyakorisága között. Minél több halat esznek egy országban, annál kevesebb a depressziós panasz. A Fairbanksben működő Alaszkai Egyetem kutatói egy évvel később arról közöltek tanulmányt, hogy amióta a táplálkozási minta a sarkkörön túl is a halról a Kellog's zabpehelyre és a sült krumplira tevődött át, jelentősen nő a depressziós és a szo­rongásos esetek, illetve az öngyilkosságok száma.

Igaz-e valóban, hogy azok vagyunk, amit megeszünk? Igen, részben bizonyára. Számos vizsgálat utal efféle össze­függésekre. Persze ez nem is olyan meglepő. A gondolkodás és az érzés olyan agyi folyamatokon alapul, amelyek az ideg­sejtek megfelelő működésétől függnek. A rendszer folyamatos és megfelelő működtetéséhez az agynak alapanyagokra van szüksége mindennap. Ezeket az alapanyagokat a táplálékaink­ból kell összegyűjtenie.

Bár a tápanyagok szervezeten belüli elosztásánál az agy el­sőbbséget élvez, azt, ami nincs, nem lehet elosztani. Ha nem megfelelő a táplálék összetétele, problémák keletkeznek. A sejt­membránok és az idegi átvivők jó néhány kulcsfontosságú ösz- szetevőjét illetően az agy a kívülről jövő táplálékbeviteltől függ. Ilyen „esszenciális" anyagokat a szervezet nem képes saját ma­ga előállítani. Ha a táplálékból hiányoznak, az agy nélkülözni kénytelen. Ez vonatkozik például az „Omega-3" és az „Ome- ga-6" névvel illetett létfontosságú zsírsavakra. Az omegaszám e többszörösen telítetlen zsírsavak kémiai szerkezetéről ad in­formációt, mégpedig azt, hogy az első kettős kötés a moleku­lalánc harmadik, illetve hatodik helyén található. Az Omega-3 savak halakban, az Omega-6 savak pedig leginkább növények­ben fordulnak elő.

Az agynak, amelynek száraz - tehát víz nélküli - súlya hat­van százalékban zsírból áll, azonos arányban kétféle, létfontos­ságú zsírsavra van szüksége, de kevés ember akad a világon,

230

ÉS MA MIT SZERETNE ENNI AZ AGY?

akinél a savak ilyen arányban fordulnak elő. A napraforgóolaj és a szójaolaj megjelenése, illetve a halfogyasztás csökkenése azzal a következménnyel járt, hogy az elmúlt évszázadban eltolódott az Omega-3 és az Omega-6 közötti arány és ez már nem egy az egyhez, hanem egy a tízhez, sőt egy a tizenöt­höz. Száz gramm makrélában harmincszor annyi Omega-3 van, mint száz gramm napraforgóolajban és negyvenötször annyi, mint száz gramm szójaolajban. Az emberek többsége nem jut elegendő olyan Omega-3 zsírokhoz, mint például a dokozahexánsav (DHA). A DHA a halakon kívül a lenmag­ban, a dióban, a tökmagban és a tojásban is előfordul. Főként a hideg vízben élő halak, például a lazac, a pisztráng és a ton­hal tartalmaznak sokat. Ez az anyag a sejtmembrán és minde­nekelőtt az agykapcsolódások körüli szigetelőréteget képező mielin fontos építőanyaga. Az Omega-3 révén jobb és erősebb a szigetelés, és ezáltal jobban fejlődik az agy.

Akár még az is elképzelhető, hogy a modern ember kiala­kulásában a halolaj volt a hajtómotor. A St. Louisban műkö-

* dő Washington Egyetem kutatói elemezték a 28-30 ezer évvel ezelőtt Európa területén élt Neander-völgyiek csontjait. Ezek minden valószínűség szerint főleg húst ettek. Az első modern- 20-28 ezer évvel ezelőtt, a mai Anglia, Oroszország és Cseh­ország területén élt - emberek csontjai arról tanúskodnak, hogy táplálkozási mintájukban meghatározó szerepet játszott a hal. Vajon a táplálkozásbeli magatartás megváltozásának kö­szönhető a modern ember kialakulása? A kutatók határozottan állítják, hogy igen. A halban lévő Omega-3 DHA zsírsavnak köszönhetően ugyanis az agy komoly növekedést produkált.

A DHA-ban gazdag táplálkozás segíti a gyerekek agyának fej­lődését, az időseknél pedig megelőzi vagy lassítja az elbutulás kialakulását. A gyermek agya életének első évében sokkal gyor­sabban nő, mint a test többi része. Az anyatejben ugyanis sok

231

T ö b b e t é s s z e l

Omega-3 zsír van. Nem úgy, mint a tehéntejben. A borjú agya a testsúlyához képest sokkal kisebb mértékben nő. Egy tehénnel szemben jóval alacsonyabbak a szellemi követelmények.

Sandra Kalmijn, a rotterdami Erasmus Egyetem kutatója 2004-ben megvizsgált egy csoportot, amelyet Zutphen környé­kén élő, nagyon idős emberek alkottak és felfedezte, hogy nyil­vánvaló összefüggés van a halfogyasztás és az agy teljesítőké­pessége között. Azoknak a férfiaknak, akik naponta ettek húsz gramm halat, negyven százalékkal kisebb esélyük volt arra, hogy feledékenyekké váljanak és elbutuljanak, mint azoknak, akik egyáltalán nem fogyasztottak halat.

Az agy számára nem ilyen hasznosak a telített zsírok és az úgynevezett transzzsírok. Az utóbbiak feltételezhetően még ártanak is. Az ipari módszerekkel gyártott élelmiszeripari ter­mékekben, a snackben, a süteményben, a chipsben, a müzliben és a készételként árusított levesekben, szószokban, feltétekben és édességekben sok a transzzsír. Ezek elkészítéséhez ugyanis sok szóját és sajtolt olajat használnak. Mivel a transzzsírokban lévő sajtolt molekulák szobahőmérsékleten kenhetőek, ezek a vaj olcsó alternatíváját kínálják. Az agyba bekerülve, megtör­ténhet, hogy elfoglalják az omega-3 és az omega-6 molekulák helyét. A sejtmembránok így nem lesznek olyan tökéletesek és ennek következtében a receptorok sem olyan érzékenyek. Valószínűleg a transzzsíroknak „köszönhető" az is, hogy nem igazán működik tökéletesen az axonok körüli mielinréteg. így az ingerek is lassabban haladnak. Ha ez mind igaz, akkor az azt jelenti, hogy a chips lustítja az agyat.

Egyesek szerint a transzzsírok fogyasztásának is lehet sze­repe abban, hogy egyre gyakoribb a diszlexia, az autizmus és az ADHD-ként rövidített figyelemhiányos hiperakivitás zavar. Több tanulmány is állítja, hogy az ebben szenvedő gyerekek vérében kevés a létfontosságú zsírsav. Minél alacsonyabb ezek koncentrációja, annál hevesebbek az ADHD tünetei.

232

ÉS MA MIT SZERETNE ENNI AZ AGY?

Dániában 2004 óta az élelmiszerekben korlátozzák a transz­zsírok használatát. New York államban 2008 óta ilyen tekintet­ben kötelező érvényű szabályok vonatkoznak az éttermekre. Más országokban önkéntes alapon kötött megállapodásokkal próbálják visszaszorítani a transzzsírok használatát az élel­miszerekben. Más amerikai gyorsétterem láncok példáját kö­vetve, 2008 óta már a McDonald's sem használ transzzsírokat. Folyamatosan nő azoknak a gyártóknak a száma, akik termé­keiken feltüntetik, hogy tartalmaznak-e transzzsírokat.

Nemcsak az agy fejlődéséhez van szükség megfelelő táp­lálkozásra, hanem a napi karbantartásához is. Az általunk el­fogyasztott étel befolyásolja azoknak az ingerületátvivőknek a termelését, amelyek - amint arról már volt szó - az agy jelző­anyagaiként működnek. A Prozachoz hasonló gyógyszerek e jelzőanyagok koncentrálódására hatnak. De ezt teszi a táplálék is. A vacsora kihat a másnapi hangulatunkra. Ebben fontos szerep jut a szerotoninnak. Ez az ingerületátvivő lazítja el, te­szi vidámmá és élvezetekre nyitottá az agyat, és ez biztosítja a megfelelő éjszakai nyugalmat is. A szerotonin hiánya nyug­talanságot, szorongást, összpontosítás-hiányt és levertséget okoz, gyengíti a rövid távú memóriát és elősegíti a depresszió kialakulását. A szerotonin egyik alapanyaga a triptofán ami- nosav ugyancsak létfontosságú anyag.

Aki nyugalomra vágyik, egyen sok, triptofánban gazdag terméket: diót, mandulát, mogyorót, pisztáciát, gyümölcsöket (banánt, szilvát, fügét, datolyát), magokat, zöldségeket, tojást, avokádót és csicseriborsót. 2007-ben izraeli régészek - mező- gazdasági szakemberek segítségével - felfedezték, hogy a mai csicseriborsóban háromszor annyi triptofán található, mint a növény vadon termő változataiban. Véleményük szerint a ne­mesítéskor szempont volt, hogy javítja az emberek hangulatát. A csokoládéban is sok a triptofán. Ezért nyújt vigaszt, ha csoko­ládét eszünk, de nem igazán szerencsés, ha antidepresszánsként

233

T ö b b e t é s s z e l

egyik táblát a másik után fogyasztjuk. A csokoládéban lévő édesség rövid ideig tartó mámort okoz, utána viszont romlik tőle a hangulatunk. Amint arról a 8. fejezetben már volt szó, a túl sok gyorsan elfogyasztott cukor visszaüt. A nyomában keletkező inzulin annyira felfokozza a szerotonin termelését, hogy átmenetileg gyengül az agy érzékenysége. Ezért van az, hogy eleinte kellemes mámort érzünk, de utána feszültség és nyugtalanság lesz rajtunk úrrá.

A szénhidrátok - és különösen a cukrok - hatására az agy több triptofánt vesz fel. Ezért van az, hogy egy kiadós, édesség­gel megfejelt étkezés után telítettséget és álmosságot érzünk. Aki még szeretne dolgozni, jobban teszi, ha az édességet ké­sőbbre hagyja.

Amit megeszünk, hatással van a többi fontos ingerületátvivő termelésére is. A C-vitaminban gazdag joghurtban, gyümölcs­ben és zöldségben, a búzacsírában és a vegetáriánusoknak ké­szült Marmite-termékekben sok tirozin van, amely a dopamin és a noradrenalin egyik alapanyaga. Noha ezt az anyagot maga a test is elő tudja állítani, a tirozinban gazdag diétának han­gulatjavító hatása van. Az agy így könnyebben jut elegendő dopaminhoz és noradrenalinhoz, és jobban fel tudja venni a harcot a stresszel szemben, és kellően motivált marad.

A tojásban, a friss tonhalban, a szardíniában, a lazac­ban és a makrélában sok a kolin. A kolin az ingerületátvivő acetilkolin alapanyaga, amely a memóriában jut fontos sze­rephez. Az Alzheimer-betegeknél gyakran tapasztalni az acetilkolin hiányát.

Jót tesz az agynak a vitaminban gazdag táplálék. Ha elegen­dő C-, és E-vitaminhoz jut, kontroll alatt tudja tartani a szabad radikálisokat. Ezek az anyagok károsíthatják az idegsejteket, és ezáltal kapcsolódásokat tehetnek tönkre. Ugyanezért érdemes curryt enni. A curryben található kurkuma nevű fűszer egyik anyaga védi az agyat.

234

ÉS MA MIT SZERETNE ENNI AZ AGY?

Egyszóval, az agy legszívesebben rendszeresen halat, zöldsé­get, gyümölcsöt, tojást, csicseriborsót és joghurtot enne. És le­hetőleg minél kevesebb előre gyártott élelmiszert, mert ezek­ben sok a cukor, a sajtolt zsír és a transzzsír. Azok a jó tanácsok, melyeket az agykutatás alapján az utóbbi években kapunk, a puritán életet, azon belül is leginkább a mértékletességet és a rendszerességet magasztalják. A legfőbb tanács így hangzik: egyél mértékkel és - váratlan óda a holland kultúrához - egyél reggelire pépeset vagy vajjal kent barna kenyeret, este pedig legkésőbb fél hatkor ülj asztalhoz!

Azok a gyerekek, akik reggelire vajjal kent, sajtos barna ke­nyeret esznek, szellemileg jobban teljesítenek, mint akik müz­livel és csokis zabpehellyel kezdik a napot. Aki azt szeretné, hogy gyerekei jól teljesítsenek az iskolában, adjon nekik „ütős" reggelit. Az Ulsteri Egyetem kutatói 2003-ban felfedezték, hogy a gyerekek a kognitív teszteken akkor teljesítenek a legjobban, ha sok fehérjével kezdik a napot. A brit gyerekek babbal képe­sek a legjobb teljesítményekre.

24. fejezet

Agytorna

Minden, amit tapasztalunk és teszünk; hatással van az agyra. Sar­kallhatjuk nagy teljesítményekre, de azt is megtehetjük, hogy hagy­juk elveszni potenciális képességeit. A döntés a mi kezünkben van.

Vegyünk a kezünkbe egy pohár finom bort! Ha kellő figyelem­mel kortyolgatunk, ingerekkel bombázzuk a homloklebenyt. Az idegsejtek minden kortynál újra szerveződnek, hogy még jobban meg tudják ítélni és élvezni a következő pohár bor ízét. Ez magától történik. Iszunk és közben az agyban elrendeződ­nek a szükséges kapcsolódások. Ehhez még csak drága bort se kell inni, a szaglóidegeket egy olcsó homoki is aktivizálja és utána - akár olcsó, akár drága bort iszunk - még jobban tudunk különbséget tenni. A Northwestern Egyetem kutatói 2006-ban a kóstolást, a mintavételt vették górcső alá. A kísérleti alanyok három és fél percen át szagolgathattak nagyon tudato­san egyfajta mentaillatot. Ezt követően könnyebben tettek kü­lönbséget a sokféle mentaillat között. Az orbitofrontális lebeny több aktivitást mutatott a mentaillatoknál. És ha beszélünk is arról, amiből mintát veszünk, vagy leírjuk a tapasztalatainkat, az orbitoprefrontális lebenyben az idegsejtek még inkább új­rarendeződnek. Tapasztalataink megfogalmazása finomítja szaglásunkat és ízlelésünket. 2009-ben erre a következtetésre jutottak sydney-i és New South Wales-i kutatók. Arra kértek embereket, hogy borkóstolás után öntsék szavakba az ízekkel

236

A g y t o r n a

kapcsolatos tapasztalataikat. Néhány nappal később azt ta­pasztalták, hogy ezek az emberek jobban meg tudták külön­böztetni a borokat, mint a kontrollcsoport tagjai, akik tapasz­talataikat nem verbalizálták.

Minden, amit csinálunk, vagy tapasztalunk, hatással van az agyunkra. Amit gondolunk, akivel beszélgetünk, amit hallga­tunk és nézünk, amit a kezünkkel csinálunk, akit szeretünk.... Minden, de minden. Vegyünk egy szép koncertet! Amikor el­hagyjuk a koncerttermet, a hallókéreg másképp néz ki, mint amikor bementünk. Egyetlen koncert is elegendő ahhoz, hogy megváltozzanak az agyi kapcsolódások. Ezek apró változások, de életünk folyamán összeadódnak és mélyreható következ­ményekkel járnak.

A németországi Heidelbergben dolgozó kutatók 2002-ben megvizsgálták, milyen különbségek mutatkoznak hivatásos zenészek és nem zenészek agytevékenységei között, amikor hangokat hallgatnak. Felfedezték, hogy egy bizonyos helyen, mégpedig a homloklebenyen lévő elsődleges hallókéregben a tevékenység feltűnő különbséget mutat. Ez a központ a ze­nészeknél nemcsak jóval aktívabb, hanem több mint kétszer nagyobb is. A zenészeknek tehát valóban zenei agyuk van. A németországi Konstanzban dolgozó kutatók 1995-ben felfedez­ték, hogy a hegedűsöknél azok a motoros területek, melyek a bal kéz ujjait, a kisujjtól a hüvelykujjig irányítják, szemmel láthatólag nagyobbak, mint a többi embernél. A zenész ezekkel az ujjaival fogja le a húrokat.

Híres a londoni taxisofőrökkel végzett vizsgálat. Az agyról készült felvételek azt mutatták, hogy agyukban feltűnően nagy a hippokampusz, a memória központi szerve. A taxisofőröknek be kell vésniük az agyukba a város utcatérképét, ami körül­belül ötezer utcát jelent. Velük szemben elvárás, hogy vakon reprodukáljanak négyszáz, az úgynevezett Kék Könyvben

237

T ö b b e t é s s z e l

(The Blue Book)* szereplő útvonalat. Annak, aki taxisofőr sze­retne lenni Londonban, eleve kiválóan működő memóriá­val kell rendelkeznie, és menetközben még tovább fejlődik a hippokampusza.

Sajnos, mindennek az ellenkezője is igaz, a használaton kí­vüli agyi területek fokozatosan leépülnek. 2006-ban minden tizedik, húsz és negyven év közötti japán komoly memória­problémákkal küzdött. Zsebükben ott lapult a GPS, az iPhone és az elektromos naptár. Azért fejlődik vissza a memóriájuk, mert egyre kevesebb dolgot kell megjegyezniük. Ördögi kör. Ha a memória rosszabbul teljesít, úgy rendezzük be az életün­ket, hogy még kevésbé függjünk tőle. A helyesírást helyesírás­ellenőrzővel kontrolláljuk, a születésnapokat pedig a telefon memóriájában tároljuk.

Saját agyunkat magunk alakítjuk. Anélkül, hogy észreven- nénk, mindennap változtatunk valamit rajta. A milliárdszámra keletkező új kapcsolódások új képességekkel ruháznak fel bennünket. Ez néha meglepően gyorsan történik. A Hamburgi Egyetem kutatói 2008-ban arra kértek húsz embert, hogy ve­gyenek részt egy zsonglőrtanfolyamon. A kísérleti alanyok há­rom labdával gyakoroltak. Hét nap után fektették őket először fMRI szkennerbe és a kutatók legnagyobb meglepetésükre azt látták, hogy máris sűrűbbek lettek a V5 területen lévő agyi kapcsolódások. A V5 a látókéreg részét képezi, feladata pedig a mozgások megítélése. A zsonglőrök nem a kezeiket nézik, ha­nem egyenesen előre, a térnek arra a pontjára merednek, ahol a labdák a csúcspontra érnek. Csak akkor tudják meghatároz­ni, hogy a labdák merre mennek és hol kell elkapni őket, ha a mozgásukat pontosan ítélik meg.

* A Kék Könyvet vagy más szóval a Tudást (The Knowledge) 1865-ben vezet­ték be a londoni taxizásban. Átlagosan három évig készülnek rá a sofőrök, és még így is nyolc-kilencen megbuknak tíz pályázó közül. A Kék Könyv rendszerét mind ez idáig semmiféle technikai újítás (pl. GPS) nem gyengítette meg. (A szerk.)

238

A g y t o r n a

Agyunk minden másodpercben több százezernyi új kap­csolódást teremt. A meglévő kapcsolódások még ennél is na­gyobb tömegben változtatják érzékenységüket. Az agy olyan részeiben, mint a hippokampusz még új idegsejtek is keletkez­nek. Ezek mohón összekapcsolódnak, csak hogy jusson hely számukra ebben a kavargó hálózatban.

Az agyat leginkább a trópusi esőerdőhöz hasonlíthatnánk. Még kiterjedését illetően is, hisz az agyunkban körülbelül annyi kapcsolódás van, mint ahány ág a dél-amerikai Amazonas-vidé- kén lévő siarű őserdőben. Es ahogy a világ legnagyobb őserdeje, az agy is állandó átalakulásban van. Az idegsejtek ádáz harcot vívnak egymással a hálózaton belüli helyekért, miközben egy­mással együttműködve jeleket fogadnak és továbbítanak.

Mindezen dinamika egyetlen elv szerint működik: az agy akciót akar. A neuronek azt akarják, hogy ingereljék őket, hogy azután egymást is ingerelhessék. Azok a fiatal idegsejtek, ame­lyek nem kapnak idegi ingereket, rövid idő után elhalnak. Azok a kapcsolódások, amelyeket nem használnak, ellustulnak.

Az agy rendkívül dinamikus. A vakoknál a munka nél­kül maradt és akcióra éhes látókéreg kapcsolódásokat teremt a hallókéreggel és bekapcsolódik a hangok feldolgozásába. A vakon született gyerekek az akusztikára és a hangok visszave­rődésére nagyszerű „fület" alakítanak ki maguknak. Hallják a környezetüket, amikor áthaladnak rajta. Egy vak esetében a látókéreg a tapintásban is részt vesz. Még olyan eseteket is ismerünk, amikor a látókéreg átvette a beszédközpontok bi­zonyos funkcióit.

Úgy tűnik, hogy az emberi agyban szinte minden lehet­séges. Egy kar vagy egy láb amputálása után az oda tartozó motoros központok eltűnnek és az ottani sejtek más feladatokat vesznek át. Egy agyvérzés után a lebénult karok és lábak néha úgy kezdenek ismét mozogni, hogy a másik agyféltekében lévő motoros központok átveszik a feladatot. Az agy megkerüli a kapcsolódásokat.

239

T ö b b e t é s s z e l

Az agyban zajló változásokat az érzékszervek által észlelt ké­pek, hangok és szagok, a munkatársak és barátok ötletei, a ránk váró kihívások, az általunk elvégzett munka ösztönzik. Mi ma­gunk szaporítjuk az agyunkat.

Ez persze nem teljesen új felismerés. Évezredek óta tudjuk, hogy az emberek akkor fejlődnek, ha igyekeznek a legtöbbet kihozni magukból. Aki sokat olvas, megtanulja, hogyan tud­ja jól kifejezni magát és hogyan kell gondolkodni. Aki sokat sportol, megtanulja, hogyan mozogjon ügyesen. Aki sok em­berrel érintkezik, megtanulja, hogyan kell megérezni mások érzéseit. És így tovább. De a közelmúltig fogalmunk sem volt róla, mennyire mélyreható az önmagunkban létrehozott vál­tozás.

Az agy óriási alakíthatósága lényegesen módosítja majd az önmagunkról kialakított képet. És ez a változás már meg is kezdődött, hiszen napjainkban hatalmas érdeklődés mutat­kozik az agytréning iránt. Komoly fordulat következett be a tehetséggel kapcsolatos gondolkodásban. 1990-ben egy tudós még az értetlenség falába ütközött, ha azt állította, hogy a te­hetséget ki is lehet fejleszteni. Húsz évvel később viszont azzal kelt egy kutató figyelmet, ha azt állítja, hogy a tehetség néha velünk született és hogy például egy futballista agyán látni, eljuthat-e valaha az első osztályba.

Az agy fejlődésébe vetett bizalom átlendült, és most a túl­oldalon leng ki. Ma sokan azt hiszik, hogy edzéssel minden elérhető. A valóság az, hogy amit egy ember elérhet, az mindig az edzés és a vele született képesség kombinációja. Edzéssel irányítható, hogy hová kerüljenek agyunkban a kapcsolódá­sok. Részben a hálózat alaprajzát is meghatározhatjuk. Azt azonban nagyrészt a génjeink döntik el, milyen gyorsak ezek a kapcsolódások. A sebesség a kapcsolódásokat szigetelő zsír­ral teli mielinréteg függvénye. Minél jobb a szigetelés, annál gyorsabban haladnak az elektromos ingerek. A táplálékkal be­

240

A g y t o r n a

kerülő zsírok hatással vannak a szigetelésre (lásd: 32. fejezet), de azért sok múlik a géneken.

Egy több száz ikren végzett vizsgálat után a Los Angelesben működő Kaliforniai Egyetem kutatói 2009-ben arra a következ­tetésre jutottak, hogy a kérgestestben lévő idegsejtek sebességét teljes egészében az öröklődés határozza meg. Száz százalékig a gének, azaz a család függvénye, hogy az információ milyen gyorsan cikázik ide-oda a két agyfélteke között. Az agy más részeiben a gének hatása nem ilyen nagy, de azért jelentős. A falcsonti lebenyben a gének nyolcvanöt százalékban hatá­rozzák meg a sebességet, ami azt jelenti, hogy a csúcsszinten történő térbeli gondolkodáshoz - ez kell például a futballhoz és a legmagasabb szintű matematikához - megfelelő gének is szükségesek. A látókéreg esetében (képfelismerés) ez az arány hetvenhat, a homloklebeny esetében (tervezés, gondolkodás) hatvanöt százalék. Csak a halántéklebeny (memória, beszéd) esetében kerül az arány ötven százalék alá. Egész pontosan negyvenöt százalék.

Tehát nem mindenkiből lehet élsportoló, sakknagymester vagy fizikaprofesszor. Mindannyiunknak más az agya, mint ahogy az izmaink is különböznek. Ráadásul az ambícióink sem azonosak - korántsem mindenki akar sakknagymester lenni. De épp ezek a különbségek teszik érdekessé az alakítha- tóságot. Az agytréning nem azt jelenti, hogy ha megfeszülünk, és éjjel-nappal csináljuk az előírt gyakorlatokat, szuper agyunk lesz. Az agytréning egy kifinomult játék, hogy kapcsolódáso­kat teremtve agyunk megvalósíthassa céljait.

A komoly agytréning komoly hozzáállást követel. Először a gyenge agyterületeket kell edzeni. Az emberek többsége, ha teheti, az erősebb területeket használja. Aki jól tud számolni, szívesen végez számtani műveleteket, akinek jó a térlátása, szí­vesen old meg térbeli feladványokat. De ettől nem lesz kiegyen­

241

T ö b b e t é s s z e l

súlyozottabb az agyunk. Épp ellenkezőleg. Ráadásul, ahogy a testedzésre, úgy az agy edzésére is érvényes, hogy csak akkor lesz hatékony, ha már feszegetjük határokat és némiképp meg­szenvedünk érte. Erre a legtöbb ember csak kényszer hatására, tehát a munkahelyén hajlandó. Ezért van az inspiráló munka jó hatással az agyra. Az ember azt szeretné, ha egyre mesz- szebb jutna. És tudja, hogy ezt miért teszi.

Hasznos, ha emellett célzottan a gyenge pontokra is dol­gozunk. Ha csak rohanunk ész nélkül a semmibe, ne is re­ménykedjünk abban, hogy jobb lesz az agyunk és ötről a hatra jutunk. Ha valaki gyakorolja a fejszámolást, garantált, hogy jó fejszámoló lesz. Vagy pontosabban fogalmazva, ha edzi az összeadásért, kivonásért, osztásért és szorzásért felelős köz­pontokat. Az agyban minden egyes műveletnek megvan a ma­ga aktivitási helye. Tehát ha számolunk, számolni tanulunk meg, azaz nem érvelünk okosabban és nem oldunk meg jobban problémákat. Ettől alig(ha) lesz magasabb az IQ-nk.

Ha valaki javítani szeretne az IQ-ján, akkor azt ne vaktában, hanem célirányosan tegye! Összpontosítsa az edzést a központi funkciókat ellátó központokra, az intelligencia főpályaudvaraira! A Michigani Egyetem kutatói 2008-ban kimutatták, hogy az em­berek úgy tudják edzeni a „folyékony intelligenciájukat", ha azt a munkamemóriájukra, a fejükben lévő skiccpapírra irányulva teszik. A folyékony intelligencia révén oldunk meg ismeretlen problémákat, érvelünk és gondolkodunk elvontan. A kuta­tók hetven emberrel naponta húsz percen át gyakoroltatták a „dual-2-back" nevű tréninget. Minél több napon át gyakoroltak, utólag annál nagyobbnak bizonyult a folyékony intelligenciára gyakorolt hatás. A dual-2-back-nél és a még annál is nehezebb dual-3-back-nél úgy kell egyre újabb információkat elraktároz­nunk, hogy közben elfelejtjük a régieket, egyszerre írunk és ra­dírozunk a fejünkben lévő jegyzetfüzetben. Eleinte az emberek többségének ez nemigen sikerül, de aztán elkezdenek javulni az eredmények.

242

A g y t o r n a

A munkamemória Tokéi Klingsberg, a stockholmi Karolins- ka Institute kutatója szerint is meghatározó szerepet játszik az intelligenciánkban. Egy rejtvényt például sokkal gyorsabban oldunk meg, ha képesek vagyunk megjegyezni és kombinálni részmegoldásokat. Klingsberg a kísérleti személyekkel öt héten át végeztetett gyakorlatokat, hogy javuljon a munkamemóriá­juk. Utána egy agyszkennerben megnézte az agytevékenységü- ket. Az érintett - a falcsonti lebenyen és a homloklebenyen ta­lálható - agyközpontok aktívabbak voltak, mint a tréning előtt. Az eredmény nem is maradt el, az IQ átlagosan nyolc ponttal magasabb volt, mint a tréning előtt.

Aki komolyan gondolja az agy tréninget, irányítottan gyako­rol. Meg persze kitartóan! A hamburgi kísérletben részt vevő zsonglőrök agya az első héten meglepően sokat fejlődött és számtalan új agykapcsolódás keletkezett. De a tréning má­sodik, harmadik és negyedik hetében már nem volt ennyire látványos a fejlődés. Úgy tűnik, főként az elején mutatkozik gyors fejlődés, utána viszont már lassabban alakulnak ki új kapcsolódások. Annak tehát, aki hét labdával szeretne zsong­lőrködni, meglehetősen sokáig kell gyakorolnia. Az agy más részeiben a tréning még több időt igényel. Sokszor legalább fél évre van szükségünk ahhoz, hogy eredményt érjünk el.

Ahogy a testedzésen, úgy az agytréningen is meg kell szen­vedni, a hatás viszont jóval tartósabb. Ha abbahagyjuk a spor­tolást, izmaink már néhány hét alatt elpetyhüdnek és romlik a kondíciónk. Az agytréning esetében még öt év múlva is észre­vehető a hatás. Ezt állapították meg a Johns Hopkins Bloomberg School of Public Health amerikai kutatói, amikor hosszabb idő­szakon át követték majd háromezer idős ember életét. Időskor­ban agytréninggel komoly eredmények érhetők el. Az intézet által számukra kifejlesztett tréningprogram résztvevői fél év után kétszer annyi pontot értek el a gondolkodás sebességére épülő tesztekben. Öt évvel később még mindig volt különbség

243

T ö b b e t é s s z e l

azokhoz az életkortársaikhoz képest, akik annak idején nem vettek részt a tréningen.

Kiderült tehát, hogy magasabb életkorban az agytréning meglepően hatékony. 2003-ban a New York-i Albert Einstein College kutatói megvizsgáltak egy 75 éven felüliek alkotta, nagy létszámú csoportot és felfedezték, hogy azoknak az embe­reknek, akik életükben sokat táncoltak, kártyáztak, sakkoztak, olvastak, írtak, zenéltek, sok rejtvényt fejtettek, sok kockázatot vállaltak, tovább marad tiszta az agyuk és nagyobb az esélyük, hogy megússzák az elbutulást. Egy francia tanulmány a kötöge- téssel, a kertészkedéssel és az utazással egészítette ki a listát.

Na meg a társasjátékkal! 2008-ban az Illinois-i Egyetem ku­tatóinak irányításával negyven időskorú személy 23,5 órán át játszotta a Rise ofNations nevű stratégiai társasjátékot. Ezt kö­vetően javult a résztvevők munkamemóriája, simábban váltot­tak egyik feladatról a másikra és jobban érveltek. Minél jobban teljesítettek a kísérleti alanyok a játékban, annál komolyabb volt az általuk elért javulás. A magasabb életkorban végzett agytré­ning hatására tapasztalható jelentős javulás valószínűleg onnan ered, hogy ebben az életszakaszban passzívabbak lesznek az idegsejtek. Az aktivizálás fokozott tevékenységek alkotta lánc­reakciót vált ki és az aktivizálódott agyközpontok fokozatosan más agyközpontokat is aktivizálnak.

Az agytréningtől az idősebbek mellett a jó intelligenciával meg­áldott fiatal emberek remélhetik a legtöbb nyereséget. Minél fi­atalabbak és intelligensebbek vagyunk, annál mozgékonyabb az agyunk. Az életkorunkat persze nem tudjuk megváltoztat­ni. Szerencsére vannak olyan tényezők, amelyeket tudunk be­folyásolni. Ilyen például a ipnotiváció. Azok, akik erősen moti­váltak, többet remélhetnek kz agytréningtől. A motiváció és a szenvedély éberebbé teszik az agyat. Fokozzák ingerekre való fogékonyságát, és többek közt a memóriát is aktivizálják. A Kali­forniai Egyetem és a Stanford Egyetem, illetve a Massachusetts

244

A g y t o r n a

Institute of Technology kutatói 2006-ban lehetőséget adtak a kísérleti alanyoknak arra, hogy a memóriájukkal pénzt keres­senek. Néhány centtől öt dollárig, különböző nagyságú ösz- szegeket nyerhettek, ha vissza tudtak emlékezni egy fénykép részleteire. Előzetesen megmutatták nekik, melyik fényképhez milyen jutalom jár. A szkenner megmutatta, hogy másképp működik az agy, amikor komoly a tét. Ilyenkor többek közt a memória is felkészül az információ fogadására.

Az egyéni idegsejtek is másképp viselkednek, ha valamit szívesen csinálunk. Könnyebben létesítenek új kapcsolódáso­kat. Ennek egyebek közt az az oka, hogy az agyban a motivá­ció hatására térítődik a dopamin. A dopamin okozza a vágya­kozással járó kellemes érzést, de nem éri be ennyivel, hiszen új kapcsolódások létesítésére is ingerli az idegsejteket.

Az Oregoni Egyetem kutatói 2008-ban felfedezték, hogy azok a gyerekek, akik szenvedéllyel rajzolnak és festenek, job­ban edzik kognitív képességeiket, mint akik ezt szenvedély nélkül teszik. Az agy alakíthatóbb, ha valamit szenvedélyesen csinálunk és motiváltak vagyunk.

Még ennél is fontosabb a motiváció, amikor olyan betege­ket kezelnek, akiknek lebénult az egyik karjuk. Ilyenkor néha lekötözik a másik, az egészséges kart. A szándék, hogy hasz­nálni akarják a szabadon maradt kezüket, új kapcsolódások létesítésére ösztönzi az agyat és ennek eredményeképp a lebé­nult kar apránként mozogni kezd.

A pszichológusok és a pedagógusok is megerősítik, hogy a tehetség kibontakoztatásában gyakran a szenvedélyé és a ki­tartásé a főszerep. Ezt számtalan példával lehet illusztrálni. Gondoljunk csak a megszállott Mozartra vagy a monomániás Einsteinre! Stephen Hawking*, híres fizikus közepes tanuló volt

* Stephen William Hawking, (Oxford, 1942. január 8.) vezető elméleti fizikus. Oxfordban (Nagy-Britannia) született Frank és Isobel Hawking első gyer­mekeként. A hertfordshire-i St. Albans Schoolban és az oxfordi University

245

T ö b b e t é s s z e l

a középiskolában. Ebben akkor következett be változás, amikor fantáziáját felcsigázta a fekete lyukak kutatása. Hosszú éveken át éjt nappallá téve, fáradhatatlan szenvedéllyel dolgozott ezen a témán.

Ami igaz az éltudósokra, ugyanúgy igaz az élszakácsokra, a vezető divattervezőkre és a kimagasló művészekre is. A ki­ugró tehetségekben az a közös, hogy szenvedéllyel végzik a munkájukat. Yo-Yo-Ma, csellista egyszer azt mondta, hogy a legjobb zenészek gyerekként gyakran nem a tehetségükkel, hanem a „hasukban lángoló tűzzel" tűnnek ki.

Hasznos tehát, ha olyan kihívásokat eszelünk ki az agyunk­nak, amelyek kifejezetten motiváltakká tesznek bennünket. Ha valaki imádja a számítógépes játékokat, kiváló ötlet a számító­géppel végzett agytréning. Az interneten egyre több program és honlap áll rendelkezésre ahhoz, hogy edzhessük az olyan képességeinket, mint a memória, a térlátás, a fejszámolás és a figyelem. Őrült tempóban kell összeadnunk, térképeket kiszí­neznünk vagy bizonyos minták szerint nyomkodnunk a gom­bokat. A gyakorlatok úgy vannak összeállítva, hogy sajátos agyfunkciókat edzenek.

Mások jobban teszik, ha a számítógépet arra használják,

College-ben tanult, ahol summa cum laude minősítéssel végzett fizikából. Ezután a Cambridge-i Egyetemen, a Trinity Hall-ban szerzett PhD fokozatot kozmológiából. Fő kutatási területe az elméleti kozmológia és a kvantum­gravitáció. Jelentős munkái jelentek meg, melyekben a fekete lyukak és a termodinamika közötti összefüggéseket vizsgálja. Rávilágított, hogy a fekete lyukak nem léteznek örökké. Ezt az elméletét 2004 júliusában visszavonta, majd újból elfogadta.Főbb kötetei magyarul: Stephen Hawking: Einstein álma és egyéb írások, Vince Kiadó, Budapest, 1999; Stephen Hawking: A Világegyetem dióhéjban, Akkord Kiadó, Budapest, 2002; Stephen Hawking: A Mindenség Elmélete, Kos­suth Kiadó, 2005; Stephen Hawking - Leonard Mlodinow: Az idő még rövidebb története, Akkord Kiadó, Budapest, 2006.Az idő rövid története című könyv teljes szövege online is olvasható a követ­kező URL-en: http://konyv.uw.hu/az_ido_rovid_tortenete/index.html (A szerk.)

246

A g y t o r n a

amire azt eredetileg szánták és inkább magát az életet hasz­nálják agytréningre. Játsszunk rendszeresen memoryt vagy egyéb memórián alapuló társasjátékokat a gyerekekkel, ne tároljuk a telefonban a telefonszámokat, hanem tanuljuk meg őket fejből, hagyjuk odahaza a GPS-t és nyaraláskor használ­juk a térképet, dobjuk el a bevásárlólistát, és iktassuk ki a ru­tint az életünkből!

A rutinnal teli élet nem jelent kihívást az agynak. Ha nem vigyázunk, és nem figyelünk oda, ugyanazok az események, il­letve cselekvések mindig ugyanazokat a kitaposott ösvényeket aktiválják az agykéregben. Felkelni, zuhanyozni, reggelizni, elmenni a hivatalba, elolvasni az e-maileket, átnézni a jelenté­seket és aztán ismét haza, az élet így egyfajta automatizmussá korcsosul. Az esti tévénézés sem igen ingerli az agyat. Olyan­kor a halántéklebeny takaréklángon ég. A tévét a vizuális köz­pontokon kívül leginkább az érzelmi agyunkkal nézzük.

Válasszunk olyan munkát, amely arra ösztönöz, hogy egyre jobban csináljuk, szoktassuk rá magunkat, hogy naponta - pél­dául lefekvés előtt - fél órát olvasunk! Vegyünk színházbérle­tet, legyünk a teniszklub elnöke vagy tanuljunk valamilyen hangszeren játszani, járjunk el táncolni, legyenek gyerekeink vagy legalább hébe-hóba kérjük kölcsön a barátaink gyerekeit! És ne akarjuk túlságosan megkönnyíteni a dolgunkat! Állítsuk magunkat kihívások elé! Keressünk valamit, ami érdekes, de nehéz és meg kell érte szenvedni! Aki érdekes életet él, annak az agya is érdekes lesz.

Neurobiológusok, például az amerikai Lawrence Katz ezért javasolnak már évek óta kalandos életet. Lepjük meg agyunkat kora reggeltől késő estig újra és újra! Egy napban rengeteg az üres pillanat, állítja Katz, szánjuk az elfecsérelt időt agytréningre!

Menjünk mindennap másik úton munkába, zuhanyozzunk csukott szemmel, vezessünk autót vastag kesztyűben és mos­sunk bal kézzel fogat!

247

T ö b b e t é s s z e l

És még egy tipp: invesztáljunk a társas kapcsolatokba! A Mi­chigani Egyetem kutatói amerikaiak ezreivel végeztettek el egy kognitív tesztet, majd megkérték őket, hogy töltsenek ki egy társas viselkedésre vonatkozó kérdőívet. Minél barátságosabb és kollegiálisabb volt valaki, átlagosan annál jobban teljesített az agya. És ez nem hülyeség. Egyetlen más tevékenység sem aktivizálja annyira a vitális agy funkciókat, mint a társas kap­csolat. És itt nemcsak az olyan kognitív funkciók tréningjére gondolunk, mint a figyelem és a memória, hanem például az empátia és az együttérzés fejlesztésére is. Mert ezek a tulajdon­ságok is fejleszthetők.

Tévedünk, amikor az agytréninget gyakran még mindig a magasabb IQ elérésével azonosítjuk. Ha gyorsan tudunk szá­molni, akkor sok mindent meg tudunk jegyezni és jól oldunk meg problémákat. Az embernek nemcsak azért van agya, hogy kognitívan teljesítsen, hanem azért is, hogy legyen szociális intelligenciája, önkontrollja, és képes legyen élvezni az életet. Ez utóbbiak is fejleszthetők.

Az agytréning fogalma tehát tágabban értelmezendő. És úgy is kell megközelíteni, mert aki a padlásszobába zárkózva akarja fejleszteni az agyát, valószínűleg több kárt, mint hasz­not okoz magának. A következő fejezetek egyértelművé teszik, hogy az agy hatékony és kiegyensúlyozott fejlődéséhez nem elegendő, hogy kihívások elé állítjuk az idegsejteket. Fontos a testmozgás, a figyelem tréningje, a stressz legyőzése és az ellazulásra való képesség is.

248

25. fejezet

Mozogj kicsit többet!

Ahhoz, hogy az agy úgy fejlődjön, ahogy kell, testmozgásra is szük­ség van. És azt komolyan is kell venni. A szívverésnek el kell érnie a 160-t!

Aki mozog, jól érzi magát. Vajon miért? Mit tesz a mozgás az aggyal? A válasz meglehetősen kézenfekvő: sportoláskor a szív nemcsak a karokba és a lábakba, hanem a fejbe is pumpál vért. így hosszú távon több és nagyobb ér keletkezik az agyszöve­tekben, ez pedig megkönnyíti az oxigén szállítását. Ez minden életkorra igaz. A leglátványosabb hatást az időseknél tapasz­talni. Három hónap külön testmozgás, napi fél óra séta után egy idősebb New York-iak alkotta csoportnál azt tapasztalták, hogy jóval élénkebben áramlott a vér a memóriaközpontba. A Columbia Egyetem kutatói figyelemmel követték és agy­szkennerrel át is világították ezeket az embereket. Egyértel­műen javult a memóriájuk és jobbak lettek a kognitív teljesít­ményeik, miközben jelentősen csökkent annak esélye, hogy valaha Alzheimer-kórban szenvednek majd.

A sport és a fitnesz az idősebbek esetében jelentős mértékben javította a terv- és stratégiakészítési képességet. A szellemi hatás akkor a legnagyobb, ha az erőfeszítések fokozni tudják a szívrit­must. Fontos tehát, hogy aktivitásunk tartson legalább fél órán át és ne hagyjuk abba. Fél év elteltével jelentkezni fog a hatás.

249

T ö b b e t é s s z e l

Még a rágás is ösztönzi az agyat. A Newcastle-ban működő Northumbria Egyetem brit kutatói 2002-ben arra kértek 75 kí­sérleti alanyt, hogy rágjon rágógumit vagy tegyen úgy, mintha rágógumizna. Fél óra rágás után a memóriájuk negyven száza­lékos javulást produkált. Valószínűleg ez is az agy jobb vérel­látásának következménye. Lehetséges, hogy az eredményben a rágás ösztönözte inzulintermelés is szerepet játszik.

A testmozgás jobb működésre sarkallja a fejben lévő gépe­zetet és ösztönző hatást gyakorol az agy kémiai háztartására is. Séta közben csökken például a stresszhormon, a kortizol kon­centrációja. Más anyagok termelése viszont fokozódik az agy­ban. Ennek eredményeképp olyan fontos jelzőanyagok, mint a dopamin és a szerotonin bőségesebben állnak rendelkezésre, ezáltal pozitívabban tekintünk magunkra és másokra, illetve nő a reakciósebességünk. Ez utóbbi feltehetőleg abból ered, hogy jobban tudjuk irányítani a figyelmünket.

Minél intenzívebb az általunk kifejtett testi erőfeszítés, annál mélyrehatóbb az agyban kifejtett hatás. Aki már edzett valaha félmaratonra, ismeri a runners high néven emlegetett jelenséget. Ez egyfajta boldogságérzés, amelyet az agy endorfintermelése vált ki. A Bonni Egyetem tudósai 2008-ban kimutatták, hogy ez a korábban nem bizonyított feltételezés igenis megalapozott. Tíz futót két óra futás után azonnal a PET-szkennerbe fektettek és azt látták, hogy ez az anyag az agy fontos részeire hat.

Az intenzív sportolásnak maradandó hatása is van, mert ösztönzi az agy fejlődését. Azok a tanulók, akik a matematika-, a francia- és a történelemórákat futással, kötélhúzással vagy húsz fekvőtámasszal váltogatták, jobb osztályzatokat értek el. Es nemcsak tornából.

A múlt század kilencvenes éveinek elején Phil Lawler, tor­natanár az Illinois állambeli Naperville Districtben az intenzív tanulás és a sport kombinálásával kísérletezett. A programban részt vevő tanulók hetente legalább egy mérföldet (1,6 kilomé-

250

M o z o g j k ic s it t ö b b e t !

tér) futottak. A diákok különösen a reáltárgyakban teljesítettek feltűnően jól. Az iskolai körzet pedig feltornászta magát a világ legjobb matematikai teljesítményeit felmutató régiói közé. Va­jon véletlen volt-e mindez? Sokáig annak hitték, és a jelenséget vizsgáló kutatók végeláthatatlan vitákba bonyolódtak. Azóta azonban kiderült, hogy a naperville-i diákok sikerének igenis van köze ahhoz, hogy rendszeresen sportoltak.

Több tanulmány is megerősíti, hogy közvetlen összefüg­géssel van dolgunk. Minél intenzívebben és minél hosszabban sportolnak a diákok egy nap, az átlagot tekintve annál jobb iskolai teljesítményt nyújtanak. A jelek szerint bőven kompen­zálódik, hogy a sportolás miatt kevesebb idejük jut a tanulásra. Chris Visscher, groningeni kutató 2007-ben megállapította, hogy Hollandiában az élsportoló fiatalok 38 százaléka - az időigényes edzések ellenére - magasabb színvonalú középis­kolákba jár. Ez az arány jóval magasabb az átlagnál. Ez rész­ben bizonyára fegyelem kérdése, de más tényezők is hatnak. A sportolók többek közt a logikus gondolkodásban és a terve­zésben nyújtanak jó teljesítményt.

A hatásra már született is egy magyarázat. Az intenzív test­mozgás serkenti az agyban a növekedési faktorok, az IGF-1 (insulin-like growth factor-1) és a BDNF (brain-derived neurotrphic factor) termelését. Ezek a növekedési faktorok pedig új idegsej­tek és agykapcsolódások létrehozására ösztönöznek. Karin van dér Borght, groningeni kutató 2005-ben kimutatta, hogy a spor­tos egerek a memóriaközpontként működő hippokampuszban szemmel láthatólag több idegsejttel rendelkeznek, mint a pasz- szív egerek. Ez komoly erőfeszítések eredménye. Ezek az ege­rek a mókuskerékben néha tizenkét kilométert is futottak egy éjszaka alatt.

Ha sporttal szeretnénk agyunkat magasabb IQ-eredményekre sarkallni, kitartásra van szükségünk. A naperville-i sportpá­

251

T ö b b e t é s s z e l

lyán bizony nem volt lazsálás. Ismert sportágak új változatai gondoskodtak arról, hogy a tanulók egy pillanatra se unat­kozzanak. Ilyen volt például a négy-a-négy-elleni foci és a három-a-három-elleni kosárlabda. John Ratey, harvardi pszi­chológus tanácsadóként vett részt a naperville-i programban. Erről 2008-ban Spark - The Revolutionary New Science ofExercise and the Brain (Szikra-A testmozgás és az agy forradalamian új tu­dománya) címmel könyvet is publikált, és abban azon meggyő­ződésének adott hangot, hogy a kiegyensúlyozott sportprog­ramok emelik majd az iskolások eljövendő nemzedékeinek IQ-ját. Sok naperville-i iskola szívritmusmérővel sportoltatja diákjait. A tanárok ugyanúgy feljegyzik a szívverésre vonat­kozó adatokat, mint a szokásos egyéb iskolai teljesítményeket. A szívritmusnak legalább negyedórán át 160 és 190 között kell lennie ahhoz, hogy az agy kellőképp aktivizálódjon és jobb agyszöveteket állítson elő.

Az új sejtek és kapcsolódások többé-kevésbé esetlegesen nő­nek. Jelentős részük el is pusztul, mert nem talál kapcsolódási lehetőséget magának. Ahogy a vetőmagok sem mind hullanak termékeny talajba. Ezért jó, ha a testedzés és a szellemi kihívás kéz a kézben jár. A keletkező új sejteket és kapcsolódásokat a lehető leghamarabb ingerelni kell.

Az egyik naperville-i csoport - amely olyan diákokból állt, akik sokat küszködtek a matematikával - egy éven át az edzés­ről egyenesen matematikaórára ment. Az ötlet óriási sikernek bizonyult. Amikor egy évvel később megismételték a teljesít­ményösztönző tréninget, de órarendi okokból hat óra volt a sport és a matematika óra között, szemmel láthatólag gyengült a hatás.

A neuropszichológusok olyan sportvariációkkal kísérletez­nek, ahol a testi és a szellemi erőfeszítés tökéletesen egybeesik. A bokszedzésen például az edző a sportoló hátán kopogtat­va jelzi, hogy jobbról vagy balról jöjjön-e a következő ütés.

252

M o z o g j k ic s it t ö b b e t !

A nyelvórán pedig a diákok biciklire ülve keresik meg és il­lesztik egymáshoz az iskolaudvar különböző helyeire felra­gasztott szócetliket.

Charles Emery, az Ohiói Egyetem pszichológusa egy har­madik elemmel is bővíti az agy növekedését célzó ideális egy­veleget. Zenével kombinálva a mozgás még jobban aktiválja az agyat. 2006-ban végzett kísérletben a kísérleti alanyok alkotta két csoportot a kognitív tréning előtt alaposan átmozgatták. Az egyik csoport zenére, a másik zene nélkül mozgott. A zenés csoport kétszer olyan jól teljesítette az utána következő felada­tokat. Ez pedig nem véletlen, állítja Emery, mert a zene az agyat és azon belül is főként a halántéklebeny jobb oldalát nagyon célzottan aktivizálja. A ritmus, a hangmagasság és a dallam elemzése korántsem könnyű feladat. Egy naperville-i tánccso­port kiértékelésekor nemcsak a szívritmus számított, hanem az is, hogy fel tudják-e idézni a gyorsan változó táncpartnerek nevét.

Aki használja az izmait, segíti az agyát. Néhány évvel ez­előtt az ohiói Cleveland Clinic Foundation kutatói bebizonyítot­ták, hogy ennek az ellenkezője is igaz. Ha tizenkét héten át na­pi negyedórán át intenzív testedzésre gondolunk, tizenhárom százalékkal növekednek az izmaink. Test és lélek: egy egész.

26. fejezet

Hol kalandozik a figyelmünk?

A meditáció-e a legjobb gyógyszer a figyelem elaprózódásával szem­ben? Nagyon sok pszichológus és agykutató szerint igen. Már né­hány nap gyakorlás után jobban teljesít az ember.

Ez egy kis sziget a hajszolt heti programomban. Legkisebb fiam egy rehabilitációs központ uszodájában tanul úszni. Amikor a vízben gyakorol, elvonulok egy imahelyiségbe, becsukom a szemem és megpróbálok 45 percen keresztül semmire sem gondolni. Azt hinnénk, hogy ez pofonegyszerű. Nekem azon­ban nagy fáradságomba kerül.

Semmit sem csinálni és semmire sem gondolni: ez a figyel- mi meditáció, a legismertebb meditációs forma alapja. Hogy megkönnyítsük a semmire-se-gondolást, figyelmünket valami semlegesre irányítjuk. Tulajdonképpen mindegy, mi a fixációs pont, a lényeg, hogy a figyelem arra összpontosuljon. Ez nehe­zebb, mint amilyennek első hallásra tűnik. Néhány perc medi­táció után rádöbbenünk, mennyire nyugtalan az agyunk. Fü­lünk felfog mindenféle neszt, kusza asszociációk bukkannak föl, és mielőtt észbe kapnánk, ezek már magukkal is csalták a figyelmünket, mi pedig mindenre gondolunk, csak arra nem, amit épp csinálunk.

A meditáció művészete abban áll, hogy kordában tartjuk a figyelmünket, és ha egy asszociáció el akarja vonni, visszate­

254

H o l k a l a n d o z ik a f ig y e l m ü n k ?

reljük a fixációs pontra. A haladók már arra is képesek, hogy elszakadjanak a fixációs ponttól. Figyelmük szabadon lebeg és az asszociációk, az érzések, a hangok vagy egy viszkető lábujj nem térítik el.

A meditáció divat. És nemcsak a keleti misztika iránt érdek­lődő emberek körében. Sok nyugati országban a meditáció a figyelem szétaprózódásával szemben lassan általános gyógy­móddá növi ki magát. Már a kórházak is megpróbálják bevon­ni a terápiába. Néhány holland vállalat pedig meditációs lehe­tőséget kínál a dolgozóinak. Ha húsz percig becsukott szem­mel fekszenek az iroda padlójára terített szőnyegen és közben meditációs zenét hallgatnak, megnyugszanak és az agyuk is másképp viselkedik. Edződnek a figyelemközpontok. Az pe­dig igen hasznos lehet.

Az élénk és fürge figyelemközpontok a ránk zúduló ha­talmas mennyiségű hasznos és haszontalan információ fel­dolgozásában segítenek. SMS-ek és e-mail üzenetek, csipogó mikrosütők, mobiltelefonok bosszantó csengőhangjai, üvöltö­ző gyerekek, villogó tévéképernyők és monitorokon felvillanó hirdetések - a meditáció hozzásegít ahhoz, hogy ne legyünk mindezen ingerek játékszerei. Hogy ezek ne vonják el egyszer­re a figyelmünket. Nagy a csábítás. Nehéz megállni, hogy tu­datosan vagy akaratlanul ne ragadjunk meg minden alkalmat arra, hogy új tevékenységbe kezdjünk. Abbahagyjuk a számla­írást, hogy megnézzünk egy beérkezett e-mail üzenetet, majd félbeszakítjuk a választ, mert tudni szeretnénk, elérhetők va- gyunk-e a Skype-on.

A pszichológusok a figyelem négy formáját különböztetik meg és ezek mindegyikének van egy külön agyközpontja. Van a megosztott figyelem (az a képesség, hogy egyszerre két dol­got is tudunk követni), a váltakozó figyelem (az a képesség, hogy teljes figyelmünket hol erre, hol arra tudjuk irányítani),

255

T ö b b e t é s s z e l

a szelektív figyelem (az a képesség, hogy úgy összpontosítunk az egyik ingerre, hogy a másikat figyelmen kívül hagyjuk) és a kitartott figyelem (az a képesség, hogy hosszan összpontosí­tunk valamire). Ez utóbbit például a jobb agyfélteke homlok-, és falcsonti lebenyén lévő központok irányítják.

A meditáció a belső egyensúlykeresés művészete, melynek során a figyelem különböző fajtáit gyakoroljuk. És ahogy a cirkuszművészeknél idővel mérhetővé válnak az agy motoros és látó központjaiban bekövetkező változások, úgy a budd­hista szerzeteseknél is mérni lehet a figyelemirányító köz­pontokban bekövetkező változásokat. Például a dorzolaterális prefrontális kéregben (a homlok mögött) és a gyrus cinguli leghátsó részében (a két agyfélteke között), két olyan központ­ban, amely jelzi, ha elterelődik a figyelem. Vannak változá­sok a sulcus temporalis superiorban, a halántéklebeny egyik agybarázdájában is, amely a fül környékén helyezkedik el, és amellyel vissza lehet terelni a figyelmet.

A meditáció formájától függően más agyközpontok is meg­edződnek. A Wisconsin-Madison Egyetem kutatói 2008-ban ti­zenhat tibeti szerzetesnél - akik már mind legalább tízezer órát töltöttek együttérző meditációval - jelentősen megnövekedett aktivitást észleltek az insulában, amikor egy síró asszony vagy egy nevető csecsemő hangját hallották. Tudjuk, hogy az insula fontos szerepet játszik az együttérzésben. Az insula révén érez­zük mások fájdalmát és érzelmeit.

A gyakorlás művészetet szül. A buddhista szerzetesek ki tudják kapcsolni a „default" rendszerüket, a prefrontális és a falcsonti lebenyben lévő központok alkotta hálózatot, amely egyfajta álmodozásgyárként működik (lásd: 36. fejezet). Képe­sek rá, hogy agyi aktivitásukat a jobb agyféltekéről a bal agyfél­tekére tegyék át. Ez azért jó, mert az agy a bal oldalon általában vidámabb és optimistább beállítottságú, mint a jobbon.

256

H o l k a l a n d o z ik a f ig y e l m ü n k ?

Idővel a szerzetesek rendkívül ügyesen bánnak a figyel­mükkel. Arra is képesek például, hogy ugyanazt a képet egy­szerre két perspektívából nézzék. Rajzoljunk egy kockát egy lapra, olyat, amelyen át lehet látni és látszik mind az elülső, mind a hátulsó oldal! A kockát kétféleképp nézhetjük, ferdén jobb felé és ferdén bal felé fordítva. Az interneten vannak más érdekes példák is olyan képekre, melyeket két, egymást kizáró módon nézhetünk. Az átlagembernél a figyelem ide-oda ugrál. Leragad a kép egyik értelmezésénél, és amikor abból nagy ne­hezen sikerül kilépnie, leragad a másik nézetnél. A buddhista szerzetesek képesek rá, hogy akár egy órán át is tökéletesen egyensúlyozzanak a kettő között, miközben mindkét változatot egyszerre „látják".

Természetesen kevés ember engedheti meg magának, hogy tízezer órát meditáljon. De kevesebb tréninggel is érhetünk el eredményt. Richard Davidson, kutató, aki 2003-ban elsőként világította át agyszkennerrel egy buddhista szerzetes agyát, együttműködésre kérte egy kis biogyógyászati vállalat munka­társait. Két csoportra osztotta őket és az egyik csoportnak nyolc héten át meditációs tréninget tartott. Ezután ez a csoport azt az utasítást kapta, hogy hetente kétszer-háromszor meditáljon negyedórát. Négy hónap elteltével a csoport tagjai már elég jól elsajátították a technikát. A kontrollcsoporthoz képest agyuk egyértelműen nagyobb aktivitást mutatott a bal oldalon.

Nem kell tehát szerzeteseknek lennünk ahhoz, hogy élni tud­junk a meditáció kínálta lehetőségekkel. 2005-ben a Yale Egyetem kutatói felfedezték, hogy ha hosszabb időszakon át napi negyven percet meditálnak, a közönséges emberek agya is megváltozik. Több kapcsolódás lesz a figyelmet irányító központokban.

Aki rendszeresen meditál, megtanulja, hogyan térítse visz- sza agyát a személyes asszociációkról. A Modenái és a Reggio Emilia-i Egyetem kutatói 2008-ban kísérleti alanyoknak szóso­

257

T ö b b e t é s s z e l

rozatokat mutattak, melyek hol értelmetlen, hol pedig értelmes szavakból álltak. Egy igazi szó után az agyban lévő default rendszer aktivitást mutatott. Az agy hagyja, hogy az asszociá­ciók magukkal sodorják. Azok, akik rendszeresen meditáltak, észrevehetően hamarabb tértek vissza a szóhoz. Náluk átlag tíz másodperc után a default rendszer ismét nyugalmi állapotba került, míg a nem meditálóknak ehhez tizenöt másodpercre volt szükségük.

A Wisconsin-Madison Egyetem kutatói 2008-ban felfedez­ték, hogy az emberek már három hónapos figyelmi meditáció után is jobban el tudják engedni maguk mellett a lényegtelen információkat. A kísérleti alanyok három hónap alatt megta­nulták, hogyan osszák meg a figyelmüket. Azokban a kísérle­tekben, amelyekben a számítógép képernyőjén betűk és szá­mok villantak fel, képesek voltak felfogni olyan információkat, amelyeket az emberek normál körülmények között nem vesz­nek észre. Az emberek többségénél a figyelem makacsul az első felbukkanó betűre irányul és így az utána következő második betű számukra észrevétlen marad. A meditációs tréning révén hamarabb szabadul fel a figyelem.

Már néhány napos meditáció is képes vigaszt nyújtani. Az amerikai Oregon és a kínai Dalian Egyetem kutatói 2008 nya­rán negyven kínai diákot önkényesen két csoportra osztot­tak. Az egyik csoport egy héten át gyakorolta a meditációt, míg a másik jól ismert lazító gyakorlatokat tanult. Öt nap elteltével fejszámoló feladatokat kaptak. Olyan számokkal, amelyek sok figyelmet követeltek. A meditációs csoport tag­jai jobban teljesítettek, őket nem gátolta annyira a stressz és később fáradtak el.

Egyszer lemérték, hogy egy átlagos amerikai munkavállaló átlagosan mennyi ideig végez egyfajta munkát. Három percig.

258

H o l k a l a n d o z ik a f ig y e l m ü n k ?

Az agy evolúciója nem tudott lépést tartani ezzel a tempóval. Az egyik feladatról a másikra való váltás egy mélyreható, há­rom percnél jóval tovább tartó folyamat. A következmény az, hogy a munkavállaló kevesebbet teljesít és a munkanap végére kimerül, mert a váltások felemésztik az energiáit. A szociális kapcsolatok is megszenvedik a telefonbeszélgetések, iPhone- on vagy BlackBerryn érkező SMS-ek és e-mail üzenetek okoz­ta állandó megszakításokat.

Manapság sokak számára főként a „szelektív figyelem" és a „kitartott figyelem" az Achilles-sarok a tanulásban és a mun­kában. Hamar elterelődik vagy egy idő után ellankad a figyel­mük. Ez gondokat okozhat, mert amikor például úgy keresünk információkat az interneten vagy úgy folytatunk telefonbe­szélgetést, hogy közben megy a tévé, ezekre a figyelemfajtákra mindig szükségünk van, ha nem akarjuk elveszíteni a fonalat vagy megszakítani a vonalat.

Már akár néhány napos célzott figyelemtréning is megle­pően hatásos lehet. Kiderült, hogy már öt nap figyelemtréning után mérhető az IQ növekedése. Az agyszkennerek egyértelmű különbséget mutattak. Ha egy tevékenység közben megzavar­juk a gyerekeket, a gyrus singuliban gyakran szinte nullára csökken a reakció. A tréning után viszont - ugyanúgy, ahogy a felnőtteknél - az aktivitás kimagasló csúcsot mutat.

A figyelem javításának nem a meditáció az egyetlen módja. Szá­mos társasjáték is javítja az összpontosító képességet. Kognitív pszichológusok saját, figyelmi központokat erősítő tréningprog­ramokon dolgoznak. Az utrechti egyetemen például kipróbál­tak egy olyan számítógépes programot, amely az agyat egészen célzottan a négy figyelemtípusban tréningezi. Az ügyfél felte­lepíti a programot a gépére és naponta tréningezik. Egy táblák szegélyezte virtuális úton haladunk. A feladat, hogy kombinál­juk és ellenőrizzük a táblákon lévő szótöredékeket és számtani

259

T ö b b e t é s s z e l

összegeket. Az autórádió hol zavaró tényező, hol pedig hely­ségneveket közöl, amelyekben meg kell számolnunk a betűk számát. Mindeközben még a sebességmérőre is figyelnünk kell. Érezzük, ahogy összpontosul a figyelmünk. Végül már egyálta­lán nem marad hely a fejünkben más gondolatoknak.

A meditálásban az a szép, hogy miközben edz, el is lazít (en­nek jelentőségével a 28. fejezetben foglalkozunk majd). Nem csoda hát, hogy Nyugaton egyre nagyobb az érdeklődés a me­ditáció iránt. Ma már Európában és Amerikában többen me­ditálnak, mint Ázsiában. A Nyugat a maga képére formálta a meditálást, kevesebb lett benne a szellemi és több a gyakorlati. Mentőöv a túlterhelt agynak.

27. fejezet

Legyünk kreatívak!

A kreativitás önmagunk szabadjára engedésének művészete. A krea­tív szellemek letompítják az ellenőrző központokat és parkoló pályán tartják a figyelmüket. Mindehhez csak az kell, hogy a megfelelő gom­bokat nyomjuk meg.

Harminchárom éves voltam, amikor a főnököm felajánlotta, hogy vegyek részt egy kreativitás-tanfolyamon. Egy nagy ki­adói konszernnél dolgoztam, amely jutalomként kínálta fel ezt a lehetőséget. Egyszerre kellemes és hasznos időtöltés. Ott ültem tehát egy munkanapon húsz-egynéhányad magammal egy kis teremben. Megtanultuk, hogy ha kreatívak akarunk lenni, „a kereteken kívül kell gondolkodnunk". Ez feltehe­tőleg azt jelentette, hogy az igazán kreatív ötletek majdnem mindig új utakat választanak. A kreativitáshoz kreatívnak kell lennünk, ami vitathatatlanul igaz. A tréning elméleti ré­sze kristálytiszta volt, de a gyakorlati alkalmazás már hagyott némi kívánnivalót maga után. Mert hogyan fogjunk hozzá a kereteken kívül való gondolkodáshoz? Melyik gombot nyom­juk meg odabenn?

Az a felszólítás, hogy „Legyünk kreatívak", sok felnőttet sú­lyos tehetetlenségérzéssel tölt el. Vajon a kreatív emberek más­képp használják az agyukat, mint azok, akik nem kreatívak? Az amerikai Philadelphiában lévő Drexel Egyetem kutatói 2008- ban felfedezték, hogy erre a kérdésre igen a válasz. A kreatív

261

T ö b b e t é s s z e l

szellemmel megáldott emberek agyában másképp zajlik az agy­központok közötti együttműködés. A kutatók azt a feladatot ad­ták a kísérleti alanyoknak, hogy oldjanak meg anagrammákat, olyan szavakat, amelyekben összekeverték a betűket. Például „ruguken" és „gyászsünhan". A kísérleti alanyok többsége elég gyorsan felfedezte a helyes szót. Példánkban a „kenguru"-t és a „hangyászsün"-t. Míg az egyik úgy találta meg a megoldást, hogy többé-kevésbé szisztematikusan betűkombinációkkal próbálkozott, a másik azt mondta, hogy beugrott neki. Kide­rült, hogy az utóbbi kategóriába tartozó résztvevők másképp használták az agyukat, mint azok, akik logikai alapon keresték és találták meg a megoldást. Egyébként olyankor is, amikor egyáltalán nem a feladatokkal voltak elfoglalva, hanem csak ültek merengve és várták a kísérlet kezdetét.

Legelőször az tűnt fel, hogy azok, akiknek beugrott a megfejtés, a probléma megoldásához mind a két agyféltekéjüket használ­ták, nem úgy, mint a többiek, akik mindenekelőtt a domináns agyféltekét, amely az emberek többségénél a bal oldali.

A nem domináns agyféltekét, amely a többségnél a jobb oldali, impulzívnak és intuitívnak is mondják. E szavakban ott lebeg egyfajta misztikus köd. Vajon ott, a jobb oldalon tényleg van valami különös? Egy antenna, amely fogja a hirtelen fel­bukkanó ötleteket?

Mind a két agyféltekének megvan a maga saját látásmódja a világra, és ezek kiegészítik egymást. A bal oldali inkább a rész­letekre irányul, míg a jobb oldali a nagyobb egészre. A bal oldali dolgozza fel a beszédet, a jobb oldali pedig a zenét. A bal oldali egy rajzon a részletekre figyel, a jobb oldali a nagy egészet és a hangulatot ragadja meg. A bal oldalit akkor használjuk, ami­kor szeretnénk magunk elé képzelni egy ismert tárgyat, a jobb oldalit pedig akkor, ha valami ismeretlent keresünk, például valami jópofa születésnapi ajándékot. De vajon ez azt jelenti-e, hogy a jobb oldali agyfélteke kreatív, a bal oldali pedig nem?

262

L e g y ü n k k r e a t ív a k !

Nem, eredetiségüket tekintve nincs sok különbség köztük. Tu­lajdonképp egyik sem túl eredeti. Agyunk nem teremt, csupán újrateremti az információkat. A 35. fejezetből kiderül, hogy az agy úgy képzeli el magának a jövőt, hogy egymás mellé rakja a múlt emlékfoszlányait. Amit sohasem tapasztaltunk meg, azt nem is tudjuk elképzelni. Például a „nem-létet". Aki nem hisz a mennyben, amikor a haláláról gondolkodik, egy nyomasztó, sötét lyukban köt ki. Persze a halál nem lehet nyomasztó és sötét, mert a „nyomasztó" egy érzés, a „sötét" pedig egy ta­pasztalat. Az agy az életből kombinál össze képeket, és ezért nem tudja elképzelni magának a halált.

Egy író a saját életéből illetve mások történeteiből merít, és ezt alakítja át egy új, látszólag teljesen hiteles és hihető törté­netté. Alkotói munkája így nem sokban különbözik a racioná­lis munkától - a tervkészítéstől vagy egy keresztrejtvény meg­oldásától -, amely során ugyancsak információkat tologatunk és kombinálunk.

A hirtelen támadt felismerés és a kikövetkeztetés között nem a gondolkodási folyamatban, hanem az afelett gyakorolt ellenőrzésben van a legfontosabb különbség. Ez pedig az, hogy a kikövetkeztetést utólag el lehet mesélni, míg az eredeti ötlet mögött rejlő gondolatmenet rejtve marad. A jobb oldali agyfél­tekének ugyanis vannak olyan fontos részei, amelyek kivonják magukat a memória révén történő számadás alól. Az ottani történésekről nem készül jegyzőkönyv, így fogalmunk sincs arról, hogyan születnek az ötletek. A 34. fejezetben erről még részletesebben is lesz szó. Az ihlet felett nincs ellenőrzésünk és így egyes lépéseit sem tudjuk megtervezni. Az írónak hagynia kell, illetve ki kell várnia, hogy az ihlet megszülessen.

Csak hirtelen támadt felismerésekkel persze nem jutnánk messzire. A kreatív ötlet szinte mindig az ihlet és a frusztráció valamilyen kombinációjának terméke. A felismerés és a kikö­vetkeztetés kéz a kézben járnak. A kreatív gondolkodáshoz

263

T ö b b e t é s s z e l

az idegsejteknek az agy mindkét oldalán zökkenőmentesen együtt kell működniük. Ez derült ki abból a vizsgálatból, me­lyet a Melbourne-i Egyetem végzett matematikában kiugróan jó tanulók körében. A matematika is sok kreativitást követel. A matematikai problémák megoldásához egyfolytában a meg­szokott kereteken kívül kell gondolkodnunk.

Michael O'Boyles, professzor kieszelt egy kísérletet, amely­ben az említett diákok recehártyáján betűk villantak fel. Ha ugyanaz a betű kétszer egymás után jelent meg, a lehető leg­hamarabb rá kellett kattintaniuk egy gombra. Az a betű, amely a képmező jobb felében villan, a bal oldali agyféltekébe kerül, és fordítva. Normál körülmények között a kísérleti alanyoknak egyértelműen több idejükbe telik a betűk összehasonlítása, ha azokat különböző agyféltekébe küldik. O'Boyles nagy megle­petésére a matematikai csodagyerekek nem lassúbbak, hanem gyorsabbak voltak. Ez arra utal, hogy a két agyfélteke közötti együttműködés egészen tökéletes volt.

Az együttműködést a kérgestest, az agyféltekék közötti híd segíti. A Western Egyetem kutatói 2008-ban felfedezték, hogy a széles agytörzzsel rendelkező emberek valóban nagyobb teret hagynak a jobb agyféltekének az együttgondolkodásra.

A kreativitás valószínűleg mégis inkább gyakorlás, mint velünk született képesség kérdése. A kreatív gondolkodáshoz nincs szükség külön agyközpontokra és különleges gondolko­dási képességre. Épp ellenkezőleg, a kreatív szellem ismeri an­nak művészetét, hogyan kell elengednie magát, nála az agyakti­vitás bizonyos helyeken szelektíven alacsonyabb lesz. 2008-ban Charles Limb, a baltimore-i Johns Hopkins School of Medicine tanára megvizsgálta, mi történik rögtönzés közben egy dzsessz- zenész fejében. Limb, aki maga is szaxofonozik, észrevette, hogy amikor rögtönöznek, a dzsesszzenészek egy némiképp a transz­ra emlékeztető állapotba hozzák magukat. Ebben az állapotban a zene függetleníti magát a létező kompozíciótól.

264

L e g y ü n k k r e a t ív a k !

Limb hat tapasztalt dzsesszzongoristát kért meg a kísérlet­ben való részvételre. Kialakított egy különleges billentyűzetet, amelyet a zenészek az fMRI szkenner szűk alagútjában is tud­tak használni. A billentyűzet kialakításánál gondosan ügyelt rá, hogy ne használjon fémtartalmú anyagot, mert az erősen mág­neses mező kitépte volna a billentyűzetet a zenész kezéből.

Mihelyst a zenészek improvizálni kezdtek, a kutatók azt lát­ták, hogy a bal oldali dorzolaterális prefrontális kérgen (DLPFC) csökken az aktivitás. Ez a homlok mögött elhelyezkedő központ kulcsszerepet játszik a tervezésben és az aktivitások áramvo- nalasításában. A zenészek által - nem tudatosan - letompított második központ a mediális prefrontális kéreg (MPFC) volt, mely néhány centiméterrel arrébb, a két agyfélteke között he­lyezkedik el. Az MPFC-nek fontos szerepe van az önreflexióban és a memóriában. Például olyankor aktív, amikor magunkon gondolkodunk és erősen aktivizálódik akkor is, amikor múltból ismert zenét hallunk.

Miért csinálja ezt a dzsesszzongorista? Limb úgy véli, hogy a prefrontális központok lezárása ahhoz kell, hogy asszociációk révén el tudja hagyni a létező zene által kitaposott ösvényt.

A DLPFC egyik feladata a visszacsatolás feldolgozása. Ki­keresi a szabályokat és a törvényszerűségeket és segít, hogy igazodni tudjunk hozzájuk. A DLPFC nélkül könnyebben ki­szabadulunk a keretek szorításából.

Limb szerint a DLPFC és az MPFC közreműködése nélkül a dzsesszzenész több teret kínál a váratlannak. Valószínűleg az írók, a képzőművészek és a tudósok is használják az agynak ezt az állapotát. Ők is tudják, hogyan forgassák el a megfelelő gombokat úgy, hogy a kreativitás útjában álló központok visz- szafogják magukat.

A kreatív emberek tudják, hogyan engedjék szabadjára a fi­gyelmüket. A Drexel-féle vizsgálatban részt vevő kutatók fel­

265

T ö b b e t é s s z e l

fedezték, hogy amikor a kreatív emberek gondolkodnak egy problémán, mintegy kikapcsolják a vizuális figyelmüket. Fi­gyelmük nem közelít rá a részletekre, hanem bizonyos távol­ságból szemléli a problémát. Ez agyszkenner nélkül is mérhető. Néhány egyszerű elektróda segítségével is láthatjuk, hogyan zajlik a dolog. Azoknál, akik kevésbé kreatívak, amikor teljesí­teniük kell, a vizuális figyelem azonnal a legnagyobb sebesség­be kapcsol. Ilyenkor főként gyors béta-hullámokat észlelünk. A kreatív embereknél viszont felbukkannak lassúbb alfa­hullámok is. Egyszer már találkoztunk az agyhullámokkal. Az agyközpontok ezek révén hangolják egymáshoz a ritmusaikat. Amikor a figyelem megfeszül, gyors, amikor ellazul, lassú hullámok jelentkeznek. A kettő kombinációja teremti meg a „résztvevő távolság" állapotát, amely ahhoz szükséges, hogy a gondolkodási folyamat labirintusában ne tévedjünk zsákutcá­ba. A londoni Goldsmiths Egyetem kutatói a kísérleti alanyok­kal olyan típusú szórejtvényt oldattak meg, amelynél az ember könnyen efféle zsákutcába jut. Annak, aki így járt, megsúgták a keresett szó első betűjét. Azok a kísérleti alanyok, akik a béta­hullámok mellett sok alfa-hullámot is mutattak, ezután sokkal gyorsabban megtalálták a helyes szót, mint a többiek.

Az, hogy valaki kreatív-e vagy sem, attól függ, hogyan hasz­nálja az agyát. Mely gombokat kapcsolgatjuk? Mindenki a jobb agyféltekéjét használja, de az emberek többsége, amikor meg kell oldania egy problémát, automatikusan átkapcsol a balra. A figyelem eltompításának képességével is mindenki rendel­kezik. Ezt tesszük például, amikor egy fotelba süppedve el­engedjük magunkat és elmerengünk. De mihelyst teljesíteni kell, a többség elkezdi automatikusan fókuszálni a figyelmét. A kreatív emberek nem így tesznek, ők másképp használják az agyukat. A kreativitás tehát egy bizonyos „agystílus", az agy használatának egy bizonyos módja.

266

L e g y ü n k k r e a t ív a k !

A kreativitást az emberi szellem egyik ékkövének tekintik és nagy társadalmi tiszteletnek örvend. A politikai döntésho­zók az évek folyamán már számtalan jelentést írtak róla. Az az ország, amely nem képes rá, hogy termékeiben kreatívan használja műszaki és tudományos ismereteit, ahol mindenki csak ül és vár, nem sok jóra számíthat. De ha ennyire fontos a kreativitás, miért nem használják még többen a kreatív agy­stílust? Miért gátoljuk ellenőrzéssel és fókuszálással a kreati­vitásunkat?

A gyerekek még egész jól le tudják rázni magukról ezt a faj­ta kontrollt. Velük született a kísérletezésre való éhség. Ha gye­rekeinket nem kényszerítjük kalodába, kedvükre használják a ceruzát és az ecsetet, szabadon elbíbelődnek. Teljes szabadság­ban, a szabályoktól és a mintáktól függetlenül elrajzolgatnak, elfestegetnek, ragasztgatnak, vagdosnak.

Aztán a többség valahol az általános iskola tájékán felhagy a kísérletezgetéssel. Mintha a szabad kreativitásban megnyil­vánuló tehetség hirtelen elillanna. És erre van is magyarázat. Az általános iskola ugyanis arra törekszik, hogy az agyat cél­irányos utakra állítsa. Az írás, a számolás, a közlekedési isme­retek, a topográfia elsajátítása - mind-mind olyan tevékeny­ség, ahol a tanuló akkor sikeres, ha kontrollált gondolkodási pályákon halad. Amikor fókuszáljuk a figyelmünket, amikor a DLPFC a szabályokhoz igazodik és a gondolkodási folyamat a bal agyfélteke ellenőrzése alá kerül, mi magunk mondunk le a kreativitásról.

Az iskolában állandó téma, hogyan gondolkodnak a tanu­lók. A tanító néni vagy a tanító bácsi úgy tartja ellenőrzése alatt a tanulók fejében zajló történéseket, hogy állandóan azt kérde­zi: „Hogy jöttél rá a válaszra?" És hangosan közvetíti, hogyan gondolkodik. így lesz a gondolkodás a kikövetkeztetés és a sza­vakban való megfogalmazás szinonimája.

267

T ö b b e t é s s z e l

A kreativitás hiánya tehát egy szokás, melyből ki kell törni. Szokjunk le arról, hogy nem vagyunk kreatívak! Tanuljuk meg, hogyan ne fókuszáljuk a figyelmünket és hogyan ne cenzú­rázzuk önmagunkat! Mindehhez azonban meg kell teremteni a megfelelő körülményeket. A 10. fejezet leírta, hogyan teheti egy kék hivatali környezet vagy egy a számítógép képernyőjén megjelenő kék háttér már önmagában is kreatívabbá az embere­ket. A piros képernyő viszont csökkenti a kreativitást. A kékhez a szabadságot asszociáljuk, a piroshoz pedig az ellenőrzést. Te­hát ilyen könnyű ösztönözni a kreatív agystílust.

Ha valaki kreatívvá szeretne válni, a brainstorming az elképzelhető legrosszabb mód, amelyet választhat. Egy csa- patnyi ember összegyűlik a tábla előtt és egyik a másik után bedobja, ami épp eszébe jut. Az emberek többsége egy ilyen brainstormingot akaratlanul is versenyként él meg, amely arról szól, ki a legkreatívabb. A teljesítménykényszer és a félsz, hogy valami ostobaságot mondanak, a régi reflexek felé tereli őket. Már létező ötletekbe kapaszkodnak, érvelni kezdenek és min­den ötletüknél azt gondolják magukban: „Na, ezt hallgassátok meg!" Mindez pedig a kreativitás végét jelenti.

Kerüljük tehát a közös brainstormingokat! Csináljuk inkább magunkban! Fogjunk egy ceruzát és keressünk magunknak egy olyan biztonságos helyet, ahol szabadnak érezzük magun­kat! Vagy menjünk el sétálni és így manőverezzük az agyat a kreatív agystílus felé! Vagy még ennél is jobb, ha ketten sétá­lunk. A kettesben végzett brainstorming gyakran kifejezetten ösztönző tud lenni, mert közben sokat beszélgetünk. Miközben megfogalmazzuk az ötleteinket, újabb és újabb megoldási le­hetőségek jutnak eszünkbe. A nyelv egy asszociációk hajtotta malom.

Hadd csámborogjon az agyunk! Az ihlet annak művészete, hogyan engedjük el magunkat, hogyan törekedjünk tudatosan arra, hogy ne feszüljünk meg.

268

28. fejezet

Végre egy kis nyugalom

Mindenkinek van egy trükkje arra, hogyan szelídítse meg és biztosít­son nyugalmat az agyának. Segítség lehet az ima vagy a sport, de akár a mindfulness is. A belső nyugalom újra programozza az idegsejteket.

Az este arra való, hogy kipihenjük magunkat. Hogy magunk­hoz térjünk a kimerítő nap után. A gyerekek már lefeküdtek, az asztalon pedig ott áll egy csésze tea. És most? Mikor jön már a nyugalom? Odamegyek a laptophoz és ellenőrzőm az e-mailjeimet. Fogom az újságot és átfutom a cikkeket. Odame­gyek a konyhaszekrényhez és keresek valamilyen süteményt. Amikor találok valamit, visszateszem, mert nem segít. A süte­ménytől csak még nyugtalanabb és elégedetlenebb leszek. És csak még több süteményt akarok.

Hallom, ahogy lüktet a vér az ereimben. Úgy érzem ma­gam, mint akit bezártak a saját fejébe. így szólok magamhoz: „Nyugodj már meg, te agy!" De ez egy jottányit sem segít. Hol találom meg a fejemben a megfelelő gombot? Vegyek be tablet­tákat, igyák egy konyakot? Végül egy kipróbált módszer mel­lett döntök, leveszek egy könyvet a polcról és rákényszerítem magam, hogy leüljek vele a heverőre. Ebben a pillanatban nem tudok elképzelni magamnak semmi unalmasabbat, mint az ol­vasás, de tudom, hogy segíteni fog. Már két oldal után szellemi nyugalom száll meg. Mintha a fejemben elnehezülne és lejjebb süllyedne az agyam. Lelkem a testembe süpped. Nahát, van karom és lábam! A harmadik oldal után úgy ásítozok, hogy majd kiesik az állam. Na, na!

269

T ö b b e t é s s z e l

Sokan próbálkoznak efféle módszerekkel, amikor azt sze­retnék, hogy a megfelelő állapotba kerüljön az agyuk. Hogy megnyugodjanak, hogy elűzzék a bénító félelmet, hogy el­nyomják magukban a nassolhatnékot. Az egyik ember jógára jár, a másik meg szaunába vagy sétál egy nagyot a kutyájá­val. A harmadik buddhista cintányérokat ütöget, gyakorolja a mindfulnesst* vagy biciklire pattan, és teker egyet az ilyen nyálkás állapotban. Ez mind-mind trükk, hogy megfelelő álla­potba juttassuk az agyunkat. Nem kis fáradság, de működik.

Évezredek óta igyekszik minden kultúra kifejleszteni magá­nak egy olyan technikát, melynek segítségével belső nyugalmat talál, és megszabadítja az agyat a stressztől és a nyugtalanság­tól. A belső nyugalom része valamilyen erőteljes mechanizmus is, amely megszabadítja az agyat a rá nehezedő feszültségtől. Ez lehet ima, olvasás, jóga**, tajcsi***, qigong****. Valószínű, hogy

* „Azok a szerzők, akik megkísérelték definiálni a mindfulness fogalmat egy olyan állapotot írnak le, ami a jelenre fókuszál, és nem értékeli, nem minősíti azt sehogyan sem, se pozitív se negatív módon. Ezt a speciális figyelmi állapotot gyó­gyítónak értékelik. Ahelyett, hogy tele lennének katasztrófagondolatokkal, félelem­mel, vagy nyugtalansággal, megtanulja az ember, hogy egy pártatlan, független szemlélője legyen saját mentális aktivitásának." - Dr. Félegyházy Zsolt, www. egeszsegkaluz.hu (.A szerk.)** A jóga (régen: yoga), a keleti bölcselet egy formája, ami Indiában fejlődött ki a hinduizmus és a buddhizmus kulturális közegében. A jóga művelője a jógi (szan- szkritül a férfi jógikat joginnak, a női jógikat pedig jogininek is nevezik). A jóga célja a testi és a szellemi erők felébresztése. Eszerint alapvetően kétféle jógát külön­böztetünk meg: testi és szellemi jógát. A jógának több változata ismert, amelyeket a különböző személyiségtípusokhoz fejlesztettek ki. Indián kívül először a hatha jóga vált népszerűvé a 20. századi nyugati világban, ma már azonban Európában is szinte minden ága elérhető jógaközpontok által.*** „A tajcsi egy belső stílusú kínai harcművészet, amely az ellazítás és az elenge­dés alapelvét hangsúlyozza az alkalmazásokban és a mindennapi életben. A tajcsi gyakorlás fejleszti a belső erőt és egyensúlyt, a test és a tudat összehangolása és el- lazítása által. A tajcsi külső aspektusa az egészség és önvédelem mozgásművészete. A tajcsi a raja jógával rokon, a tudat és a belső energia tudománya. A taijiquant a legenda szerint több mint hétszáz évvel ez előtt egy taoista bölcs, Chan San-Feng alkotta meg. Célja a halhatatlanság és a megvilágosodás elérése volt a belső energia (qi) által. A tajcsi alapelveit 2500 évvel ezelőtt Lao Ce a taoizmus megalapítója fek­tette le könyvében, a Tao Te King-ben." - Patrick Kelly: A Tajcsi alapjai (A szerk.) **** A qigong (ejtsd: csikung) egy kínai fizikai mozgásrendszer, filozófia, betegségmeg­előző és gyógyászati program egyben. A qi (vagy esi) levegőt, az élet lényegének belég- zését jelenti. A gong a munkát, az önfegyelmet és a kiválóság elérését foglalja magába.

270

V é g r e e g y k is n y u g a l o m

mindezen cselekedetek erejét egy olyan alapvető folyamat adja, amely a teljes ellazulás állapotában keletkezik az agyban. Az agy nagyon nyugodt „alfa-hullámokkal" kerül ebbe a sajátos állapotba. Az agyban akkor is keletkeznek alfa-hullámok, ha a nap végén teljes nyugalomban egy szép könyvet olvasunk, ha gyönyörű időben csónakunk szelíd hullámokon ringatózik, vagy heverünk a nyugágyban és hallgatjuk a madarak énekét. Ez egy nagy belső nyugalom jellemezte állapot, miközben tel­jesen éberek vagyunk.

A kutatók érdeklődését akkor keltette fel ez a jeleség, ami­kor a múlt század végén felfedezték, hogy ebben az állapot­ban a testben többféle változás is zajlik. Süllyed a vérnyomás, csökken az oxigénfelvétel, fokozódik a szén-dioxid-termelődés, stabilizálódik a szívritmus és gyengül a stresszre való érzé­kenység. A Massachusetts General Hospital és a Beth Israel Deaconess Medical Centerben működő Genomics Center ku­tatói 2008-ban rájöttek, mi az a mögöttes mechanizmus, amely itt működik. A mély nyugalom jellemezte állapot számtalan gént kapcsol ki és be. A kutatók górcső alá vették a kísérleti alanyok vérében a DNS-t és felfedezték, hogy azoknál, akik naponta jógáznak, meditálnak vagy tajcsiznak, 2209 olyan gén van, amely gyakrabban kapcsolódik ki vagy be, mint a töb­bieknél. A kontrollcsoportban lévő személyek nem végeztek efféle gyakorlatokat. Ekkor elküldték őket egy nyolc héten át tartó jógatanfolyamra, hadd tanuljanak valamit. Amikor letelt a nyolc hét, mérhető változás következett be náluk, mégpedig 1561 gén esetében.

A 17. fejezetben már elmondtuk, hogy stressz hatására meg­változik a gének viselkedése. Az agy olyan anyagokat termel, amelyek szabályozzák vagy éppen felszabadítják a géneket.

Ez a művészet egyesíti az aerobicot, sokféle izommunkát, a meditációt valamint a relaxációt. Forrás: www.sulinet.hu (A szerk.)

271

T ö b b e t é s s z e l

Az agy így programozza újra magát. Mindez hat a test más részeiben lévő sejtek génjeinek viselkedésére is.

A mély nyugalmi állapotban ki- és bekapcsolódó gének között számos olyan van, amely érintett az energia-háztar­tásban, az agresszív anyagokkal és az öregedéssel szembeni védekezésben, a védekező rendszer aktivizálásában és a lelki stressz kivédésében.

A mély nyugalmi állapot tehát gátolja a stresszt kiváltó za­varok létrejöttét. A mély nyugalmi állapot az evolúció folyamán valószínűleg sokkal gyakoribb volt, mint manapság, amikor az újság, a tévé és az internet kora reggeltől késő estig aktivizál és készenlétben tart bennünket.

A stressznek nemcsak a környezet, hanem mi magunk is okai vagyunk: a homályos bizonytalansági érzések („mindjárt törté­nik valami baj"), a magány („végül itt állok egyedül") vagy épp az ügyetlenség („mindjárt fel kell adnom"). Róbert Sapolsky, a Stanford Egyetem biológiaprofesszora kitalált egy szót arra a sajgó fájdalomra, melyet az „egyszer volt", az „egyszer talán lesz" és a „mit gondolnak a többiek róla" érzés okoz - azok­ra az érzésekre, amelyeknek semmi közük az itt-és-most-hoz és így objektívan nem tekintendők tényezőknek. Adventitious sufferingnek, esetleges szenvedésnek nevezi ezeket. Sapolsky szerint ez a szenvedés nemcsak azért bűn, mert megkeseríti az életet, hanem azért is, mert árt az agynak. Bebizonyította, hogy ezek a negatív érzések árthatnak a memóriának, a tanulási ké­pességeknek és az immunrendszernek.

Az, hogy agyunkat mennyire kínozza a nyugtalanság vagy a stressz, nemcsak attól függ, hogy mit teszünk, hanem attól is, hogy mit gondolunk, és mire irányítjuk a figyelmünket. Ezen alapulnak az olyan sikeres terápiák is, mint a mindfulness és a kognitív magatartás-terápia, amikor az emberek megtanulják, hogyan ítéljék meg helyesen a gondolataikat és érzéseiket, és hogyan előzhetik meg, hogy azok magukkal sodorják őket.

272

V é g r e e g y k is n y u g a l o m

A mindfulness terápiát, amihez az ihletet a buddhista me­ditációból merítette, Jón Kabat-Zinn, a Massachusettsi Egye­tem pszichiátere fejlesztette ki. A 26. fejezet már leírta, hogy a figyelmi meditáció némi gyakorlásával megtanulhatjuk, ho­gyan rázhatjuk le magunkról azokat a képeket és hangokat, amelyek magukra irányítják a figyelmet. Ugyanígy azt is meg lehet tanulni, hogyan vonjuk el figyelmünket a fájdalomról és az érzelmekről. Ha aggódunk egy vizsga miatt, azt kell mondogatni magunkban: „Úgy érzem, nem tudom eléggé az anyagot", vagy: „Állandóan az jár a fejemben, hogy meg fogok bukni". Mindezt úgy, hogy közben nem alkotunk tényleges íté­letet. így visszatereljük figyelmünket a jelenre és nem leszünk az aggodalmat okozó érzések játékszerei.

A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem teamje Mathhew Lieberman pszichológus vezetésével 2007-ben agyszkennerrel megvizsgálta harminc kísérleti alany agyát, miután előzőleg arcokról készült képeket mutatott nekik. Lieberman megkér­dezte tőlük, kit ábrázol a kép vagy megkérte őket, nevezzék meg az arckifejezéseken megnyilvánuló érzelmi töltetet. Az utóbbi esetben valamivel alacsonyabb volt az amigdala akti­vitása. Az érzelmek megnevezése, ahogy az a mindfulness te­rápia esetében történik, fékezi az érzelmi központ aktivitását, állítják a kutatók.

A fizikai fájdalmat is enyhíthetjük meditációval. 2006-ban a Kaliforniai Egyetem kutatói egy kísérlethez Los Angeles-i transzcendens meditációs központokból 24 embert toboroz­tak össze. A laboratóriumban minden résztvevő két ujját forró vízbe mártották. Kiderült, hogy a fájdalomközpont csak fele annyira aktivizálódott, mint a kontrollcsoportban lévőknél, akik soha nem foglalkoztak meditációval.

A kutatók úgy döntöttek, hogy a kontrollcsoport tagjait is megtanítják, hogyan kell meditálni. Miután fél éven át napi kétszer húsz percet gyakoroltak, immár ők is képesek voltak arra, hogy csökkentsék a fájdalomközpont aktivitását.

273

T ö b b e t é s s z e l

Aki megtanulja, hogyan tudja figyelmét elkormányozni a nem kívánt asszociációk között, felszabadítja a fejét - állítják a szakértők. Felszabadítja, és végre megérzi, milyen az élet gondok és mindenekelőtt az olyan a meghatározatlan érzések nélkül, amelyek hétköznapi körülmények között hatalmukba kerítik az embert.

A nyugati pszichológiában a szociális félelmeket, a klauszt- rofóbiát vagy az agorafóbiát gyakran kezelik kognitív maga- tartás-terápiával. Ilyenkor az emberek megtanulják, hogyan kell az irreális félelmekkel kapcsolatos gondolataikat valóság­próbának alávetni és reális gondolatokká átalakítani.

A Kaliforniai Egyetem egyik, Jeffrey Schwartz vezette ku­tatócsoportjának sikerült felmérnie, hogyan hat a terápia az agyban. Kényszerképzetektől szenvedő embereket vizsgáltak. Megtanították nekik és begyakoroltatták velük, hogy amikor előjön a kényszerképzet, mondják ezt magukban: „Már megint itt van a kényszerképzet, ez az agyáramkör meghibásodásából eredő ostobaság." Tíz hét elteltével a tizennyolc kísérleti alany­ból tizenkettőnél a mérési eredmények azt mutatták, hogy csökkent a talamusz aktivitása. Ez az az agyközpont, amely kényszerképzeteknél szinte fékezhetetlenné válik.

A stresszel és a félelemmel való bánásmód végül is cselekvés kérdése is. A kognitív magatartás-terápia során az emberek meg­tanulják, hogyan tudnak lazító gyakorlatokkal megszabadulni a rájuk nehezedő félelemtől. A terapeutával együtt szállnak liftbe vagy mennek el egy mulatságra, és tanulják meg, hogyan óvhat­ják meg agyukat a félelemtől: „Irányítsa figyelmét a légzésére!" A szociális félelmek halójában vergődő emberek pedig elsajátít­ják, hogyan üssék el tréfával, amikor szégyellik magukat, mert zavarukban nem elpirulnak, hanem szinte lángol az arcuk. Ezek a rituális formulák gyakran ugyanolyan hatékonyak, mint a fé­lelem elleni tabletták, ugyanakkor gyorsabban hatnak és még azzal sem kell bajlódni, hogy újra meg újra felírassuk őket.

274

VÉGRE EGY KIS NYUGALOM

A kérdés csak a hogyan? Hogyan mérsékelheti a magatartás a félelmet? Mi történik, ha félünk, mégis kiállunk egy nagy csoport elé és előadjuk a mondandónkat? Es mi van akkor, ha jól felkészülünk és tapsot kapunk?

Patkányokkal végzett kísérletekből pontosan tudjuk, ho­gyan működik a dolog. Ha (enyhe) elektromos áramot vezetünk a ketrec alján lévő fémrácsba, stressz lesz úrrá az állatokon. Ha kapnak egy gombot, amellyel meg tudják szakítani az áramot, a patkány homloklebenye azt jelzi, hogy a stressztényező kont­rollálható. Amikor újból jönnek az áramütések, a lebeny ad egy „minden-kontroll-alatt-jelet" az agytörzsnek és így nem reagál olyan hevesen a patkány stresszközpontja. Kevesebb stresszhormon szabadul fel. Érdekes módon, akkor is ez tör­ténik, ha közben kivettük a gombot a ketrecből és az áramüté­sek már nem kontrollálhatók. A patkány legalább egy héten át részlegesen immúnis marad az áramütések okozta stresszre.

Amikor az agy felveszi a kesztyűt a stresszt okozó helyze­tekkel szemben, stresszimmunitást alakít ki magának. Ha félel­münk ellenére megtartjuk az előadást, a következő előadás már kevesebb stresszt okoz. A rákövetkező pedig még kevesebbet. Vagy gondoljunk egy erőszakos szomszédra vagy egy olyan kollégára, aki néha ki akar oktatni bennünket! Egy jól sikerült viszontválasz egy időre immúnissá tesz bennünket az ostoba megjegyzésekkel szemben. Agyunk minden alkalommal lej­jebb csavarja a stresszre való érzékenységet szabályozó gombot, így idővel felszabadultabbak leszünk.

275

29. fejezet

Doktor úr, nincs erre valamilyen tabletta?

Egyetlen szerv sem olyan alakítható, mint az agy. Ez az agy kémiájá­ra is érvényes. Mára már a múlté a tablettával szembeni gőg. Egyre gyakoribb, hogy lenyeljük a rosszkedvűnket.

Az agynak több formája is van. Ezt sok nő minden hónapban megtapasztalja. A menstruáció előtti héten - és gyakran a pe­teérés körüli időszakban is - csökken agyukban az ingerület­átvivő szerotonin és gamma-aminovajsav (GABA) termelése, és ettől megváltoznak az érzéseik és a gondolataik. Kicsit olyan, mintha tekernénk egyet a hegedű húrjain és az már­is másképpen szól. A hangulathullámzás akár egész komoly méreteket is ölthet. Sok premenstruációs szindrómában (PMS) szenvedő nő időről időre enyhe személyiségváltozáson megy keresztül. Ezek a nők a hónap egyik felében figyelmesek, vi­dámak és lazák, a hónap másik felében viszont nem tudnak aludni, félelmek gyötrik őket, feszültek, levertek és ingerléke­nyek. Ez utóbbi akár agresszivitásba is átcsaphat. A GABA és a szerotoninhullámzás következtében agyuk akár olyan mér­tékű változáson is keresztülmehet, hogy megfenyegetik, sőt akár meg is ölik szeretteiket. Ezek természetesen szélsőséges esetek, de minden húsz termékeny életkorban lévő nő között

276

D o k t o r ú r , n in c s e r r e v a l a m il y e n t a b l e t t a ?

akad egy, akinél a premenstruális hangulathullámzások ak­korák, hogy a hónap egy részében képtelenek normális életet élni. Odahaza veszekednek, a munkahelyen nincs látszatja a tevékenységüknek, a hangulatuk pedig minden hónapban hatalmas hullámvölgybe kerül. A változás koráig panaszaik egyre csak súlyosbodnak.

A dologban az a különös, hogy a PMS-nek ebben a súlyos for­májában - a diszfóriás premenstruális szindrómában - szen­vedő nők közül sokan még a háziorvoshoz sem mennek el. Egy 2004-ben Amerikában végzett vizsgálat azt mutatta, hogy az amerikai nők fele tartozik ebbe a kategóriába. Még soha éle­tükben nem keresték fel ezzel az orvost, noha havonta egy-két hétig szinte hasznavehetetlenek. Ezek a nők azt mondják, attól félnek, az orvos csak megvonja a vállát, hogy az ingerlékeny­séggel, a dekoncentráltsággal és a félelemmel nem tud mit kezdeni. Sokszor még azzal sincsenek tisztában, hogy ezek a panaszok a menstruációs ciklushoz kötődnek.

Óráról órára, napról napra kémiai anyagok határozzák meg, ho­gyan működik az agy. Reggel másképpen működik az agyunk, mint délután vagy este. Reggel még semmilyen fáradságba se kerül, hogy egy kongresszuson meghallgassak egy unalmas előadást vagy a számítógépem mögött megszerkesszek egy száraz szöveget. A délután végén már valamivel lebilincselőbb ingerre van szükség, hogy oda tudjak figyelni rá. Az előadás­nak kifejezetten érdekesnek kell lennie, a bemutatónak eleven­nek, a hivatalban pedig egyre gyakrabban állok fel, hogy hoz­zak magamnak egy teát vagy elcsevegjek egy kicsit.

Ebbe az is belejátszik, hogy egyre kevesebb szerotonin és dopamin áll rendelkezésemre. Ezek az ingerületátvivők gon­doskodnak arról, hogy az egyik idegsejt átadja a másiknak az ingereket. Pontosabban, az egyik idegsejt axonjáról a kö­

277

T ö b b e t é s s z e l

vetkező idegsejt dendritjére. Az axon termeli azt az ingerület átvivőt, amely egy szűk szinaptikus résen át eléri a dendriten lévő receptorokat.

Az agyban számtalan szabályozó áramkör saját ingerü­letátvivőt használ arra, hogy egészen célzottan gátoljon vagy ösztönözzön bizonyos agyközpontokat. Amikor aktivizálódik egy ilyen áramkör, az agy egész területén axonok milliárdjai termelik az ingerületátvivőt. Ily módon az agykéregben és az érzelmi agyban hatalmas számú idegsejt aktivizálódik vagy épp gátlódik egyszerre.

Ha az agyat egy zenekarhoz hasonlítjuk, akkor az inge­rületátvivők feladata a hangszerek áthangolása. A hangzás megváltoztatása. Ha több szerotonin áll rendelkezésre, akkor például azt látjuk, hogy néhány nap elteltével az amigdala egyre kevésbé lesz érzékeny a negatív arckifejezésekre. Má­sok enyhe bosszúsága, irigysége és dühe kisebb visszhangot kelt az agyban.

Az agyban több mint száz aktív ingerületátvivő van és ezek sokszor egészen sajátos módon hatnak az érzéseinkre és a han­gulatainkra. Korlátozott számban általános szerepet játszanak, így például szerte az agyban - az agykéreg egészében és az ér­zelmi agytól a kisagyig mindenütt - vannak szerotoninra érzé­keny receptorok. A szerotonin az agyban az optimista és a ma­gabiztos állapot kialakításában játszik szerepet. A GABA mér­sékli a félelmet és fokozza az összpontosítást. Ha a szerotonin- és a GABA-csapokat elzárják, egyfajta eltolódás következik be, és az aktivitásból feszültség, kétkedés és nyugtalanság lesz. Szabályozódnak a saját kezdeményezések.

Ez az eltolódás messze nem mindenkinél egyforma mérté­kű, mint ahogy a sebessége sem ugyanakkora. Ezért gondolják manapság a kutatók, hogy a hangulatot nemcsak az ingerü­letátvivők határozzák meg, hanem a megkopott agyminták is. Az olyan agyközpontok, mint a DLPCF és a gyrus cinguli

278

D o k t o r ú r , n in c s e r r e v a l a m il y e n t a b l e t t a ?

irányítják, melyik agy terület legyen aktív, hogy az agy zeneka­rában mely hangszerek szólaljanak meg együtt. Ez is komoly hatással van hangulatunk alakulására. Mennyire befolyásolja az amigdalánk a gondolatainkat? Vajon a figyelem inkább a pozitív vagy inkább a negatív tapasztalatokra irányul-e? Vajon a memória inkább a pozitív vagy inkább a negatív tapasztala­tokat rögzíti-e? Hangulatunk igen bonyolult elemekből tevő­dik össze, de az biztos, hogy az olyan ingerületátvivők, mint a szerotonin fontos szerepet játszanak benne.

A dopamin célirányos állapotba hozza az agyat. Ez az anyag úgy tereli az agyat, hogy az egy sóvárgásra érdemes cél elérésére irányuljon. A dopamin szabályozza a mozgásközpon­tokat és aktivizálja azokat a jutalmazó központokat, amelyek számunkra élvezetérzetet okoznak. Egy szép nő az egekig fo­kozza a férfiak dopamintermelését. Amikor a férfinak sikerül meghódítania a nőt, az agy endorfinnal, egy olyan ingerület­átvivővel jutalmazza magát, amely aktivizálja a meleg kéj és eufória érzetét okozó központokat. A noradrenalin és a hiszta- min éberré teszik az agyat. A noradrenalin aktivizálja azokat a struktúrákat, amelyek az érzékszervi információkat veszé­lyességi szempontból vizsgálják. Tájékozódási képességünket is a noradrenalin szabályozza. Veszély esetén a dopamin és az adrenalin villámgyors cselekvésre kész állapotba hozzák az agyat. A dopamin és a noradrenalin a hisztaminnal együtt gondoskodnak arról, hogy új helyzetekben éber és tiszta ma­radjon az agyunk, például egy ismeretlen emberekkel teli partin vagy az új munkahelyen eltöltött első napon. És akkor ott van még az acetilkolin. Az acetilkolinnak - a GABA-val ellentétben, amely egészében véve fékezőleg hat az agyra - ál­talános aktivizáló hatása van.

Az ingerületátvivők agyra gyakorolt hatása egyénenként más és más. Az ingerületátvivőre való érzékenységet részben az öröklődés határozza meg, de hatással vannak rá az anya

279

T ö b b e t é s s z e l

hasában lévő kémiai anyagok és az érzelmi töltéssel bíró esemé­nyek később is módosíthatnak rajta. Ezek a tényezők mind befo­lyásolják, milyenek vagyunk; hogy derűsen állunk-e az élethez vagy inkább búskomoran, hogy vannak-e bennünk ambíciók, és hogy feszültek és ugrásra készek vagy lazák vagyunk-e.

A kémiai háztartást némiképp tudjuk számunkra kedvező irányba befolyásolni, és ezt mindennap meg is tesszük, amikor olyan anyagokat használunk, amelyek hatnak a rendszerre. Pél­dául reggel, amikor megiszunk egy csésze kávét. A hatóanyag, a koffein hatására az agyban dopaminhoz, adrenalinhoz és noradrenalinhoz hasonló jelzőanyagok termelődnek, amelyek fokozzák az összpontosítást, illetve élessé és éberré teszik az agyat, hogy tudjon menekülni vagy épp támadni. A dohányzás csökkenti az idegsejtek dopamin újrafelvételét. Ily módon több marad a dopamin, az agy pedig élvezetre és kielégülésre alkal­masabb állapotba kerül.

Az alkohol csökkenti az agyban a feszültséget és a stresszt, illetve felnyitja a szociális sorompókat. Ennek az az oka, hogy az alkohol ugyanazokra a receptorokra hat, mint a GABA. Ezért oldja az alkohol a testben és a lélekben felhalmozódott feszültséget, illetve csökkenti az éberséget és a kontrollt. Né­hány pohár után az önkontroll radarja már csak visszafogottan forog. Ez bizonyos helyzetekben kellemes felszabadulásérzést okoz. Sokkal többet merünk mondani, még ha közben aka­dozik is a nyelvünk. A GABA a rövid távú memóriában lévő emlékek tárolásában is szerepet játszik. Memóriánkban ezért támad lyuk, amikor a kelleténél többet iszunk.

Mivel az idegsejtek az agy egész területén GABA-receptorok- kal rendelkeznek, amikor alkoholt fogyasztunk, az egész agyban lejjebb csavarjuk a szabályozó gombot. Komolyabb alkoholmeny- nyiség után a motoros központokban is akadozni kezd a gépezet. Ezért dülöngélünk, amikor hazafelé vesszük az irányt.

280

D o k t o r ú r , n i n c s e r r e v a l a m il y e n t a b l e t t a ?

Ha lenyelünk egy benzodiazepin tablettát, például egy Oxaze- pamot (Seresta)*, az ugyanúgy hat az agyra, mint néhány pohár alkohol, csak nem tapasztalunk kellemetlen mellékhatásokat. Egy „benzó" is megnyugtat és már nem vagyunk olyan félénkek. Mivel az izmok ellazulnak, könnyebben megbotlunk, viszont nem dülöngélünk. A benzodiazepin - az alkohollal ellentétben- nem húzza el a sötétítő függönyt az agyban, az idegsejtekben viszont fokozza a fékező hatású GABA-ingerületátvivőre való érzékenységet. A tabletták csak azokon a helyeken tompítják le az agyat, ahol az agy is arra készül. Ily módon a hatás specifi­kusabb és kevésbé kategorikus. Nem leszünk részegek és nem is esünk össze. Eleinte előfordulhat, hogy kicsit lelassulunk és tompábbak leszünk, de ha rendszeresen szedjük a szokásos adagot, ez hamar elmúlik. A benzóknak azonban van egy nagy hátrányuk: rájuk lehet szokni. Az agy bizonyos toleranciát ala­kít ki a GABA-val szemben, és ez azzal a következménnyel jár, hogy ha megpróbálunk leszokni, feszültség és szorongás for­májában elvonási tünetek jelentkeznek.

Aki azt szeretné, hogy múljon el a feszültség, de ne homá- lyosuljon el a tudata, jobban teszi, ha valamilyen béta-blokkolót választ. Az nem az agyra, hanem a periferiális idegrendszerre hat, és így szigorúan véve nem minősül gyógyszernek. A béta­blokkolók a szívben, az erekben, az izmokban és a tüdőben keresnek kapcsolódásokat, illetve az ezek körül lévő idegsejtek receptoraihoz kapcsolódnak. A béta-blokkoló hatására az ad­renalinhoz hasonló stresszhormonok kevésbé hatnak a testre. Nincs erős szívdobogás, nincsenek remegő ujjak. De mivel a béta-blokkolók nem az agyra hatnak, a szívdobogást és a reme­gő ujjakat kiváltó érzelmektől nem szabadulunk meg.

* Az Oxazepam nyugtató, szorongásoldó gyógyszer, melyet a szorongásos kórképekben (régebbi nevükön neurózisokban) rendel az orvos. Ez a ható­anyag jelenleg Magyarországon nincs forgalomban, de mellette számos, ha­tásában és összetételében nagyon sok hasonló gyógyszer kapható. Természe­tesen valamennyi vényköteles! - Forrás: www.egeszsegkalauz.hu (A szerk.)

281

T ö b b e t é s s z e l

Szorongásra és depressziós zavarokra olyan szelektív szero- tonin-újrafelvevő gátlókat (SSRI) írnak fel, mint a fluoxetin (Prozac), a paroxetin (Seroxat) és a citalopram (Cipramil). Az SSRI-k megakadályozzák, hogy az idegsejtek újra felvegyék a szerotonint. így a szinaptikus résben több szerotonin áll ren­delkezésre. A megnövekedett szerotoninszint következtében az ingerlékeny, a feszült és a depressziós személy vidám és laza lesz.

Az SSRI-ket a PMS-nél is használják. A nők a hatást néha ahhoz hasonlítják, mint amikor felszáll a sűrű köd. Az SSRI-k egyébként a levertség nem minden formájára kínálnak meg­oldást. A depresszióban szenvedő emberek körülbelül felén segítenek, de ehhez néha hat hétre vagy még ennél is hosszabb időre van szükség.

PMS, depresszió, szociális szorongások, tériszony, lámpaláz és félénkség elleni tabletták; a betegek gyakran még zavarban vannak, amikor ilyeneket kérnek a háziorvosuktól. „Van olyan, hogy az anya a KRESZ-vizsgára készülő lányát hozza el. Vagy valakinek előadást kell tartania - meséli egy hágai háziorvos. Ezek az emberek ismerőseiktől hallották, hogy van erre vala­milyen tabletta."

Egy betegnek már nem kell attól tartania, hogy az orvos gú­nyosan kikacagja, ha lelki problémával keresi fel. Már elmúlt a tablettákkal szembeni gőg kora. Az orvosok és a lelki segély- szolgálatokban dolgozók egyre inkább úgy tekintenek ezekre a pirulákra, mint a kávéra, a dohányra, a kólára, a csokira és az alkoholra - azaz a társadalmilag elfogadott szerekre.

Vannak újságírók, akik cigaretta nélkül egyetlen betűt sem képesek papírra vetni. És némelyik nőcsábász alkohol nélkül olyan, mint egy első bálozó. „Az alkohol több embernek segített, hogy beteljesüljön a szerelem, mint ahányat romlásba taszított"- mondja kacagva Jan van den Berg, a nijmegeni IPZO pszicho­

282

D o k t o r ú r , n in c s e r r e v a l a m il y e n t a b l e t t a ?

lógiai központ munkatársa, amikor tapasztalatairól érdeklő­döm. „Ma már természetes, hogy a háziorvos egy repülőútra benzodiazepint, egy állásinterjúra pedig béta-blokkolókat ír fel. És ezzel nincs is semmi baj" - folytatja a szakember. A beteg felhajthatna három kupica Jágermeistert is, csak annak szaga van, és bizonyos helyzetekben az alkohol nem igazán elfoga­dott. A sebészek is bevesznek egy-egy tablettát, hogy operáció közben ne remegjen a kezük, ahogy egy hosszabb tárgyalásso­rozat előtt a politikusok és az üzletemberek is. A vadászgépek pilótái pedig azért szedik, hogy képesek legyenek tíz órán át egyfolytában repülni.

Minél többet tudunk az agyról, annál hatékonyabbak lesznek a befolyásolására használt tabletták is. A még kísérleti stádi­umban lévő modafiniF nevű szer már egy néhány órás alvással töltött éjszaka után is kristálytiszta tudatot biztosít. A modafi- nil gátolja a dopamin újrafelvételét. Hatására agyunk tovább használhatja a dopamint. Ezáltal az agy könnyebben marad célirányos állapotban.

A modafinil legmeglepőbb tulajdonsága, hogy az alváshi­ány később sem üt vissza bumerángként. Sőt, katonai kutatók megállapították, hogy akik modafinilt szednek, azzal is beérik, ha csak minden másnap alhatnak. Ez komoly időmegtakarí­tást jelent, és jól jöhet például egy katonai megbízatás teljesí­tésekor. Ha kell, modafinillel akár kilencven órán át is talpon

*A modafinil egyes országokban - például az Egyesült Államokban - legális gyógyszer, amivel eredetileg a narkolepsziát, a depressziót és a Parkinson-kórt kezelték, közben pedig a hadsereg is bevetette, hogy kevesebb alvásra legyen szükségük. Az orvosok hamarosan felfedezték, hogy a modafinil kedvezően hat a memóriára is, ezért világszerte sikerrel kezdték használni az Alzheimer-kór kezelésében. A drog persze ezzel együtt sem mindenhol legális: az Európai Unió legtöbb országában például csak illegális zugpatikákban előállított modafinilhez juthatnak a az agydoppingra vágyók, amelyek még az eredeti készítménynél is veszélyesebbek, hiszen nemcsak függőséget alakítanak ki, hanem egyéb nem várt mellékhatásokat is magukkal hozhatnak. Forrás: www.neon.hu (A szerk.)

283

T ö b b e t é s s z e l

tud maradni az ember. Például hétfő reggeltől csütörtök estig. E látványos kutatási eredmények arra a merész jóslatra sarkall­ták a New Scientist című brit lapot, hogy a modafinil úgy hat majd az alvásra, mint a fogamzásgátló hatott a szexualitásra.

Akkor a jövőben csak az élvezet kedvéért alszunk majd? Ez azért durva leegyszerűsítés. Bár kicsit még mindig rejtély, hogy az agy szempontjából mi az alvás pontos funkciója, az mindenképpen egyértelmű: nemcsak azért alszunk, hogy helyreállítsuk az agyban lévő kémiai egyensúlyt (felfrissítő hatás), hanem azért is, hogy rendezzük a memóriánkat.

És milyen forradalmat csinálnak majd az ampakinek? Ez egy új, fejlesztés alatt álló gyógyszercsoport (2009-ben még nem lehetett kapni). Javítja a memóriát, a figyelmet, az ébersé­get és a reakcióidőt. Az ampakinek hatására megnő a memória és tanulás szempontjából fontos ingerületátvivő, a glutamát koncentrációja. A glutamát megváltoztatja az idegsejtek érzé­kenységét. És ezek az anyagok a homlokklebenyre hatnak. Az amerikai Princeton Egyetem kutatói megállapították, hogy a 65 és 75 év közötti kísérleti alanyok memóriája megközelítette az orvosegyetemisták szintjét. Az viszont még a jövő zenéje, vannak-e káros mellékhatásai.

Ideális megoldást jelentenek-e a tabletták? Az agy nemcsak úgy irányítja önmagát, hogy megfelelő anyagokat termel, hanem úgy is, hogy azt a megfelelő helyen teszi. Amikor beveszünk egy tablettát, az az egész agyban és az egész testben térítődik. Ez minden esetben mellékhatásokhoz vezet, sőt néha még kel­lemetlen komplikációkhoz is.

Az Oxazepam például megnyugtat és ellazítja az izmokat. Segít a szorongáson, de néha fejfájást, bizonytalan járást, át­meneti memóriazavart és bizonyos esetekben zavarodottságot, letargiát és - ez sem mellékes - libidóváltozást okoz. És mivel ezeket a tablettákat fél órával előbb kell bevenni, egy váratlan

284

D o k t o r ú r , n in c s e r r e v a l a m il y e n t a b l e t t a ?

tanácskozás, autóút vagy liftezés esetén nem kontrollálja a fé­lelmet. Maguk a tabletták is okozhatnak félelmet, hisz jogosan félünk attól, hogy egy nap megszűnik a hatásuk.

Az olyan SSRI-k, mint a Prozac és a Paroxetine (Seroxat) nem alakítanak ki függőséget. Jelenlegi ismereteink szerint egész életen át lehet őket szedni. Bizonyos mellékhatásokat viszont el kell fogadni. Ezek közül sokszor a tompuló szexuális érzékenység a legkellemetlenebb. Az SSRI-t szedő páciensek ötven-hetven százaléka azt veszi észre, hogy a szex már nem okoz neki annyi örömet. Mintha valaki gátolná az erotikus ér­zéseikhez való hozzáférést. A kielégüléshez több idő kell, ha egyáltalán összejön. Az orgazmus nem lesz olyan intenzív, a férfiaknál pedig erekciós problémák jelentkezhetnek. Sokan nehezen viselik, hogy a tablettát mindennap be kell szedni és legszívesebben leállnának vele. Erre sok esetben van is lehető­ség. Ilyenkor az orvossal megbeszélve fokozatosan csökkentik az adagot. Az orvosok ezt nevezik „kifarolásnak".

30. fejezet

Agyjavítás

Szüksége van-e az agynak karbantartásra ? A kutatók olyan új, meglepő technikákon dolgoznak, amelyekkel ösztönözni és zökkenőmentesebb munkára lehet késztetni az agyat. Az egyik ilyen lehetőség az elekt­romos áram.

Ha fáj a hátam, vagy kiújul a teniszkönyököm, elmehetek a gyógytornászhoz vagy a masszőrhöz. Az megfog, húz és von, megmasszíroz és más emberként lépek ki az ajtón. A csigolyák ismét a helyükön vannak, és már nem rándulnak görcsbe az iz­mok. De mit tegyünk az aggyal, ha nem működik tökéletesen? Mit tegyünk a túlterhelt agyközpontokkal és a letompult agy­hullámokkal? Lesz-e a jövőben egy „idegtornász" is az egész­ségügyi központokban; egy szakember, aki egyensúlyt teremt az ember agyában? Könnyen elképzelhető! És arra is komoly esély van, hogy az a szakember majd elektródákat csatlakoz­tat a fejünkhöz. A transzkraniális egyenáram ingerlés (tDCS) súlyosabbnak látszik, mint amilyen ténylegesen, hiszen a való­ságban egy meglehetősen ártalmatlan kezelés. Legfeljebb any- nyi kellemetlenséget okoz, mint a fodrásznál a hajszárító.

A tDCS-nél ugyanaz a mechanizmus, csak árammal, ame­lyet a fejbőrön át egy elektródán keresztül juttatunk be. Már néhány milliamperes áram is elegendő ahhoz, hogy - attól füg­gően, miképpen csatlakoztatják az elektródákat - ösztönözze

286

A g y ja v ít á s

vagy gátolja az agy területeket. A negatív feszültség ösztönöz, a pozitív gátol.

A tDCS-sel való kezelés végtelen egyszerű. Elektródákat tesz­nek a fejünkre. Az áram, amely túl gyenge ahhoz, hogy bármit is érezzünk belőle, áthatol a koponyán és aktivizálja vagy gátolja a közvetlenül alatta lévő idegsejteket. A mélyebben fekvő közpon­tok tDCS-sel nem érhetők el, de a a koponyához közeli agykéreg bőséges lehetőségeket kínál. Ha például a motoros központokat ösztönözzük, azt vesszük észre, hogy a kezeink egyszer csak ügyesebbek lesznek. Körülbelül 25 százalékkal pontosabban dolgozunk, állapították meg a Beth Israel Deaconess Medical Center és a Harvard Medical School kutatói 2008-ban. Ez jól jöhet például pisztolylövés előtt az olimpián. Egyébként a kont­rollcsoport, amely csak imitált tDCS-kezelést kapott, tizenkét százalékkal szintén jobban lőtt, mint annak előtte.

A beszédközpont is ösztönözhető. Ha a negatív pólusú elektródákat a bal fülünk közelébe, a Wernicke-központ ma­gasságába tesszük, azt vesszük észre, hogy folyékonyabban beszélünk. A németországi Jülichben működő Institut für Neurowissenschaften und Biophysik kutatói 2008-ban felfe­dezték, hogy a tDCS segítségével gyorsabban nevezzük meg a tárgyakat és az embereket. A hatás egy csésze jó erős feketéhez hasonlítható, annyi különbséggel, hogy mellékhatásként nem jelentkezik hajszoltság érzése.

Annak is lehet jótékony hatása, ha gátoljuk az agyaktivitást, például krónikus fájdalmak csillapításakor vagy a kóros evési hajlam visszaszorításánál. Ez utóbbit 2008-ban a Beth Israel Deaconess Medical Centre és a Harvard Medical School kuta­tói sikeresen ki is próbálták. Evéskényszerben szenvedő embe­reknél gátolták a jobb oldali dorzolaterális prefrontális kérget (DLPFC) és közben ösztönözték a bal oldali DLPFC-t. A kísér­leti alanyoknak végre kellett hajtaniuk egy feladatot és közben ínycsiklandozó tejszínhabos süteményeket, bonbonokat, hot

287

T ö b b e t é s s z e l

dogokat és falafeles szendvicseket ábrázoló fényképeket mutat­tak nekik. Eközben mérték a szemreakciót. tDCS nélkül a szem akaratlanul is a fényképeken lévő ételekre irányult. tDCS-sel viszont a szem kevésbé hagyta, hogy eltérítsék a feladattól.

A bal és jobb oldali DLPFC közötti egyensúly kibillentése még üdvözítőbb hatásokkal jár. Az általunk hozott választások a két tervező központ közötti viszony függvényei. Ha az aktivi­tást jobbról balra helyezzük át, befolyásolni tudjuk a kockázati magatartást is, állapították meg harvardi kutatók 2007-ben. A harminchat kísérleti alany szerencsejátékot játszott. Elekt­ródákat csatoltak mindenki fejére, de a résztvevők nem tud­ták, kapnak-e kezelést. Annál, akinél volt áram a vezetékben, egyértelmű volt a játékban tanúsított magatartásra gyakorolt hatás. Ezek a résztvevők óvatosabban játszottak, kerülték a nagyobb kockázatokat.

Az agy elektromos stimulálásának az a hátránya, hogy ha nem érkezik több áram, igen hamar megszűnik a hatás. Ilyen tekin­tetben is érvényes a kávéval való összehasonlítás. Néhány óra elteltével az agy ismét a korábbi módon működik. Az időle­ges elektromos ösztönzésnek mégis lehet maradandó hatása az agyban. A tDCS hozzájárulhat például ahhoz, hogy jobban rögzüljön egy új képesség. A New Yorkban működő Columbia Egyetem kutatói 2009-ben bejelentették, hogy egy csoporttal öt napon át joystick és egér segítségével ügyességi gyakorla­tokat végeztettek a számítógép képernyőjén. A csoport egyik fele a premotoros központok stimulálására napi húsz percen át tDCS-kezelés kapott, míg a többieknél csak imitálták a kezelést, vagy hibásan csatlakoztatták a drótokat. A különbség szemmel látható volt. Azok, akik tDCS-kezelést kaptak, gyorsabban és jobban sajátították el a megtanulandó készséget. Még hónapok múlva is jobban teljesítettek, mint a többiek. Az elektromos áramnak köszönhetően jobban rögzültek a mozdulatok.

288

A g y ja v ít á s

A fájdalomcsillapításhoz hasonló, egyéb alkalmazásokhoz maradandó stimulálásra van szükség. Már volt olyan javaslat is, hogy szereljék fel tDCS-sel a harci gépek pilótáinak sisakját, hogy egy hosszabb repülés alatt adott pillanatban lehessen javítani az összpontosítási képességüket. Például nem sokkal leszállás előtt.

A kutatás még korai stádiumban van, és egyelőre nem egyértelmű, el lehet-e érni maradandó hatást vele. Elképzel­hető, hogy hosszú távon a hatás fokozatosan gyengül.

Jók a tapasztalatok az Alzheimer-kórban szenvedő betegek esetében is, ahol a kézremegést próbálják ily módon megszün­tetni. Hollandiában már bevett gyakorlatnak számít, hogy a betegnek behelyeznek egyfajta pacemakert, amely egy elekt­róda segítségével ingerli a megfelelő agyterületet. Hosszan tartó stimulációval elérhető, hogy maradandóan nyugodtan maradjanak a kezek.

Néha azért előfordulnak mellékhatások. Olyankor másképp viselkednek az emberek, levertek vagy épphogy féktelenek lesznek. Ha a dolog kezd súlyosabbá válni, távkapcsolóval ki lehet kapcsolni az áramot.

Váltakozó mágneses mezőkkel is visszafoghatjuk vagy ösz­tönözhetjük az agyat. A transzkraniális mágneses stimuláció (TMS) azt jelenti, hogy elektromágnest tartanak a fej közvet­len közelébe. Minden másodpercben érzünk egy apró ütést, mintha valaki ceruzával kopogtatná a fejünket. A mágne­ses mezők hatására apró áramlások keletkeznek az agyban. A TMS-sel a depressziónál, a migrénnél és a Parkinson-kórnál kísérleteznek. Ha agyvérzés után így ösztönzik az agyszöve­tet, megtörténhet, hogy felgyorsul a gyógyulás. Látványos volt az a kísérlet is, amelyet a chicagói US Department of Veterans Affairs nevű intézetben 2006-ban végeztek. Egy év kómából egy férfit úgy ébresztettek fel, hogy stimulálták a jobb oldali

289

T ö b b e t é s s z e l

DLPFC-t. Erről a központról tudjuk, hogy szorosan kapcsoló­dik az agytörzshöz. Közvetetten az agytörzset ösztönzik, ahol a kóma oka található. Szellemileg azonban a férfi továbbra sem tért magához.

Miközben a TMS és a tDCS még gyermekcipőben járnak, a jö­vőben bizonyára kialakulnak majd az agy stimuláció más for­mái is. Az agyat úgy is irányíthatjuk, hogy nagyon célzottan kellemes hangokkal és képekkel jutalmazzuk. Ezt a technikát neurofeedbacknek nevezik. Az agyat, mihelyst a megfelelő agytevékenységet mutatja, megjutalmazzák. Úgy tűnik, hogy bizonyos esetekben ez az eljárás maradandó változást eredmé­nyez. Az agy megtanulja, hogy egy feladatot másképp is végre lehet hajtani.

A neurofeedback epilepsziával, alkoholfüggőséggel, szo­rongással, depresszióval és mindenekelőtt ADHD-vel szembeni módszerként némiképp már meg is honosodott. A tudományos kutatás főként az ADHD esetében vizsgálta a hatékonyságot. Több jel utal arra, hogy ez a módszer az ADHD esetében műkö­dik, és hogy a hatás nem szuggessziókon alapul, bár 2009-ben erre még mindig nem volt perdöntő bizonyíték.

A neurofeedback nem minden agynál eredményes. Néhány ADHD-s gyermek harminc kezelés után leállhat a Ritalin nevű gyógyszerrel, más gyerekeknél viszont a nullával egyenlő a hatás. Ez utóbbi talán azért van, mert nem tudnak elég nyu­godtan a képernyőre összpontosítani.

A neurofeedback egyéb alkalmazásait még nem vizsgálták ennyire alaposan, de az eddigi tapasztalatok pozitívak. Az Im- perial College London és a Charing Cross Hospital brit kutatói 2006-ban tréning segítségével megtanítottak majdnem száz ze­neiskolás tanulót arra, hogyan produkáljanak több SMR, béta- (összpontosítás) illetve alfa- és téta-hullámot (lazítás). A kezelés után nem sokkal egyértelműen jobban játszottak.

290

A g y ja v ít á s

A neurofeedback elve arra hasonlít, ahogy a gyerekek kerék­pározni tanulnak. Egy gyereknek teljesen felesleges elmagya­rázni, mi a biciklizés elmélete. Még azzal sincs előbbre, ha megmutatjuk neki, mit és hogyan csináljon. Egyszerűen nem tudja, minek kell történnie odabenn, az agyban, hogy meg­tartsa az egyensúlyát, tekerjen és kormányozzon. Mindössze annyit tehetünk, hogy felrakjuk a gyereket a kerékpárra, fu­tunk mögötte és addig bátorítjuk, amíg nem sikerül magától. A gyermekagy már kacsázás közben is villámgyorsan felfogja az egyensúlyérzék és a kormánymozdulatok közötti bonyo­lult kölcsönhatást.

Ugyanígy tanulhatja meg az agy azt is, hogyan tartsa kéz­ben a test és a lélek irányítását. A magas vérnyomásban szenve­dő emberek lejjebb tudják vinni a vérnyomásukat, ha egy ideig olyan készülékkel járnak, amely méri a vérnyomást és biztató jelet ad, amikor az már kellően alacsony. Ugyanígy taníthatjuk meg az agyat arra is, hogyan találjon jobb egyensúlyt. Ennek az a módja, hogy mérjük az agyhullámokat vagy egy agyszken­nerrel az agyközpont aktivitását, és azt láthatóvá tesszük.

Mik is pontosan az agyhullámok? E könyvben már találkoz­tunk velük és azt mondtuk, olyan mechanizmust alkotnak, amellyel az agyközpontok egymáshoz hangolják a ritmusaikat. Az agyhullám aktív idegsejtek milliárdjai által keltett zörej. Ahhoz hasonlíthatjuk, mint amikor távolról hallgatjuk egy fut- ballstadion morajlását. Alig hallunk valamit, amíg a tömeg ösz- sze nem áll egyetlen hullámmá. Ekkor mozgás- és hanghullám söpör végig a nézőtéren. Az idegsejtek valami hasonlót csinál­nak az agyban. Ők is azért hangolják össze a tevékenységüket, hogy keletkezzen egy, az agyon kívül is mérhető hullám.

Az ingerületátvivőkhöz hasonlóan, az agyhullámok is szer­vező feladatot látnak el az agyban. Befolyásolják az agyterületek és agyfolyamatok aktivizálódását és egymáshoz hangolódását.

291

T ö b b e t é s s z e l

Úgy tűnik, hogy mindkét típusú rendszert az agytörzsből irá­nyítják és tevékenységük kapcsolódik egymáshoz. Úgy tűnik, hogy a lassú agyhullámok a szerotoninrendszer aktivitását (la­zítás), míg a gyorsabb agyhullámok a dopaminrendszer aktivi­tását (célirányultság) ösztönzik. Az alvás különböző fázisaihoz is saját hullámok párosulnak. Az agyban különböző ritmusok futnak keresztbe-kasul. Gyors (béta- és gamma-) hullámok, amelyek az összpontosításhoz és a bonyolult feladatok végre­hajtásához kapcsolódnak és lassú (alfa-, delta-, téta-) hullámok, amelyek az alvás-ébrenlét ritmusát és a lazítást irányítják.

Ahogy a szem alkalmazkodik a fény intenzitásához, úgy alkalmazkodik az agy is a kívánt tevékenység jellegéhez, mégpedig az ingerületátvivők és az agyhullámok váltakozó szintjének segítségével. Úgy tűnik azonban, hogy ez az alkal­mazkodás nem mindig zökkenőmentes. A stressznek kitett emberek életét gyakran megkeseríti a túl sok béta-hullám és adrenalin. A gyors hullámokból keletkező többlet az impul- zivitás, a türelmetlenség illetve az agresszió, az alvási prob­lémák és a korlátozott testtudat következménye. „Túl sokat töprengsz" - szoktuk ilyenkor mondani. A lassúbb hullámok az aluszékonysághoz és a kimerültséghez kapcsolódnak. Aki­nek sok ilyen agyhulláma van, összpontosítási és motivációs problémákkal küzd, szívesen ábrándozik, lassan cselekszik és egyszerre kevés dologra képes.

Az agyhullámok tehát lényeges információkat közölnek a belső történésekről és ennek jó hasznát vesszük, amikor sze­retnénk tudni, hogyan használhatnánk jobban az agyunkat. Ehhez azonban komoly szaktudás szükséges. Ha agymin­tákat szeretnénk megtanítani embereknek, könnyen téves mintákra taníthatjuk őket, és így csöbörből vödörbe kerül­nek. A neurofeedback az elmúlt években divatterápiává nőtte ki magát, úton-útfélen mindenki foglalkozik vele és sokszor anélkül, hogy meglenne hozzá a kellő tudományos ismerete.

292

A g y ja v ít á s

Szerencsére egyre több egyetemen folynak neurofeedbackkel kapcsolatos kutatások.

Kaliforniai kutatók 2006-ban szembesítettek nyolc autista gyereket saját agyhullámaikkal. Hogy a gyerekek számára érdekesebbé tegyék a dolgot, az agyhullámokat számítógé­pes játék formájában jelenítették meg, agyhullámaikhoz iga­zodva egy versenyautó hol gyorsabban, hol lassabban haladt. Öt gyereknél az autó sebességét az agyukban keletkező mu- hullámok határozták meg. Ezek alacsony frekvenciájú hullá­mok. A fej felső részén mért mu-hullámokat a szenzomotoros kéregben lévő tükörneuronok aktivitásával szokták összefüg­gésbe hozni.

A 39. fejezetből kiderül majd, hogy a tükörneuronok révén tudjuk beleélni magunkat mások helyzetébe, és az autista zava­rokkal küzdő gyerekeknek épp ez jelenti a legnagyobb gondot. A mu-hullámok és az autóverseny összekapcsolásával a tükör­sejtek aktivizálására ösztönözték az öt gyermek agyát. Tíz hét és harminc tréning után elérték, hogy az öt gyerek tükörsejtjei egyértelműen aktívabbak voltak, mint a kontrollcsoportban lévő gyerekeké. Az öt gyerek akkor is jobban teljesített, amikor a kutatót kellett utánozniuk.

Neurofeedbacket agyszkennerrel is lehet csinálni. 2006-ban a németországi Tübingenben kutatók agyszkennerben mérték az insula aktivitását. Az insulának „köszönhető", hogy érez­zük a saját fájdalmunkat és együtt tudunk érezni mások fájdal­mával. A kísérleti alanyok egészséges emberek voltak, de volt köztük három kényszergyógykezelés alatt álló pszichopata is, akik önként jelentkeztek a kísérletre. Az agyszkennerben fekve a kísérleti alanyok - akárcsak az autista gyerekek - egy számí­tógépes játékot játszottak, amelyben a joysticket az agyukból származó input helyettesítette.

A jó eredmény elérése érdekében a résztvevők hol felfelé, hol lefelé kellett módosítsák az insulában folyó aktivitást. Az ered-

293

T ö b b e t é s s z e l

meny: egy idő után a kísérleti alanyok képesek voltak rá, hogy a nekik mutatott képektől függően bizonyos mértékig maguk állítsák be agyuk érzékenységét. Mintha tényleg megtalálták volna a gombot, hogy insulájukban magasabbra vagy lejjebb csavarják az aktivitást.

A pszichopatológiás embereknél csekély az aktivitás az insulában. Ez az oka annak, hogy képtelenek az együttérzés­re. A kísérlet során a három pszichopatából az egyik megta­nulta, hogyan tudja a normális emberek szintjére emelni az insula aktivitását.

2004-ben kaliforniai kutatóknak sikerült kísérleti alanyo­kat megtanítani arra, hogyan tudják befolyásolni egy másik, a gyrus cinguli leghátsó részében lévő fájdalomközpont ér­zékenységét. A kísérlet során, amely szintén agyszkennerben zajlott, a tenyeret érő hő okozott fájdalomérzetet. A kísérleti alanyok képernyőn közvetlenül is látták, milyen magas a fáj­dalomközpontban az aktivitás. A kísérleti alanyok egy ne­gyedórán belül megtanulták, hogyan tudják irányítani ezt az aktivitást. Nyilván segítette őket, hogy közvetlenül is látták, hogyan „fordítja el agyuk a megfelelő gombot". Utólag arról számoltak be, hogy csillapult a fájdalmuk. Azok számára, akik krónikus fájdalomtól szenvednek fontos, hogy úrrá legyenek a fájdalmukon, de mindenkinek hasznos lehet, ha megtanulja, hogyan csavargathatja saját fájdalomérzete gombját - például a fogorvosnál.

294

IV. rész SZABAD AKARAT,

TUDAT ÉS INTUÍCIÓ

Az öntudat nem választ és nem cselekszik, csak tanúja az agy döntéseinek és cselekedeteinek. Ez pedig alap­vető különbség.

31. fejezet

Az élet: választás

Minden egyes alkalommal amikor választunk; az agyközpontok harc által határozzák el, mi legyen a döntés. A tudat alkalmazkodik az agy által hozott döntéshez.

Egy hosszú munkanap után várom a vonatot az állomáson és megállók az automatánál. A szemem végigsiklik a krémmel töltött süteményeken, a csokoládészeleteken, a cukorkákon és a mentával ízesített nyalókákon. Mihez van kedvem? Mi legyen, Snickers vagy M&M's? Vagy mégis inkább egy szaftos virsli? Hezitálok. Aztán érzem, hogy az egyik választási lehetőség egyre jobban megerősödik és a többi fölébe kerekedik. Mint egy kötélhúzó versenyen, a többi már csak pillanatok kérdé­se. Egyszer csak ott az egyértelmű döntés: mézzel ízesített go­lyócskákat veszek.

Az élet: választás. Balra megyünk vagy jobbra? Idén nyáron is Franciaország lesz-e a célpont vagy inkább Olaszország? Akarunk-e gyerekeket? Az efféle döntések mindig ugyanúgy zajlanak. Először mérlegeljük az érveket, például azzal kap­csolatban, hogy legyenek-e vagy sem gyerekeink. A gyerekek pénzbe kerülnek, felforgatják a lakást, a padlástérben ki kell alakítani egy gyerekszobát, viszont jár utánuk családi pót­lék, és persze - ami a legfontosabb - iszonyúan lehet szeretni

297

T ö b b e t é s s z e l

őket. És amikor már mérlegre tettük a pro és kontra érveket, meghozzuk a döntést. A döntés tulajdonképpen választás. Az érzés szintjén egy olyan pillanatban történik, amikor szabad­ságunk tudatában valamelyik irányba kormányozzuk az éle­tünket. így van ez a nagy döntésekkel, de a kicsikkel is (mit eszünk ma este?), sőt a legkisebbekkel is, melyekből naponta több százat hozunk, előbb a kávé vagy inkább a vécé? Lekap­csoljam-e a villanyt vagy hagyjam égve? Áthajtsak-e a sárgán vagy inkább várjak?

Mi is történik pontosan a fejünkben, amikor választunk? Az agyszkenner, amely e könyvben eddig az egyik leggyako­ribb szereplő volt, nem alkalmas arra, hogy e kérdésre kielégítő választ adjon. A döntés pillanata egyszerűen túl rövid ahhoz, hogy egy ilyen típusú szerkezet azonosítani tudja a helyeket. Ha az agyszkennert egy fényképezőgépnek tekintjük, akkor az egy olyan készülék, amelynél a legrövidebb exponálási idő egy másodperc vagy még annál is több. Azzal pedig lehetetlen egy ide-oda cikázó nyulat lencsevégre kapni. Ha valóban sze­retnénk megtudni valamit egy gyors agyi folyamatról, akkor MEG-re (Mágneses Enkefalográf) van szükségünk. A nijmegeni F. C. Donderscentrumban van egy; az impozáns monstrum egy külön erre a célra kialakított, hatalmas bankszéfre emlékeztető laboratóriumi helyiségben pihen.

A gép fújtató hangot ad és bezárul a sűrített levegővel mű­ködő, ökölnyi vastagságú fémajtó. Koromsötét lesz. A fejem benyúlik egy üregbe, amely leginkább egy nagy hordóra em­lékeztet. A fej közelében elhelyezett antennák mérik az agyam által keltett mágneses mezőket. Azokat a mezőket, amelyek ezerszer gyengébbek, mint a szívem körüli, amúgy meglehe­tősen viharos mező. És milliószor gyengébb, mint odakinn, a föld mágneses ereje. Az antennák hűtésére folyékony héliumot használnak, amelynek hőmérséklete az abszolút nulla pont közelében van.

298

Az é l e t : v á l a s z t á s

Az egyik technikus elektródát erősített a jobb szemem kö­zelébe. Ha a kísérlet során pislognék - elvben nem kéne -, a kutatók ezt látják és az adatok közül kivágják a kiugró erősségű mágneses vihart.

Egy kis nyíláson át fénycsóva világít be. Bámulom a sze­mem előtt mozgó koncentrikus gyűrűket. Amikor lelassul a gyűrűk mozgása, leengedem a felemelt kezem. Ez a feladatom. Ennyi és semmi több. Ilyen körülmények között ez is elegendő. A gyűrűkre összpontosítok, és minden tőlem megteszek azért, hogy azonnal leengedjem a kezem, amikor lassulnak a gyűrűk. Gondolatban így szólok magamhoz: „Igen, most! Meg most, meg most!" A mágneses bunker sötétjében felemelkedik, majd lehanyatlik a kezem, felemelkedik és lehanyatlik, felemelkedik és lehanyatlik.

Néhány órával a bankszéfből történt szabadulásom után Pas­cal Fries, német kutató megmutatja nekem az első mérési ered­ményeket. Figyelemre méltóak. „Bármilyen egyszerű is ez a kísérlet - mondja - alapvető dolgokat közöl velünk arról, ho­gyan hoz az agy döntéseket."

Az MEG szkenner váratlan fényt derít a kísérlet menetére. Amikor az agyamban lévő látókéreg idegsejtjei látják, hogy lassulnak a gyűrűk, ingereket küldenek a motoros központ­ba. Először nem sok minden történik. Úgy tűnik, mintha az ingerek semmilyen válaszreakciót sem váltanának ki. Aztán a motoros központ reagálni kezd. Fokozatosan egyre több ideg­sejt remeg a jellel szinkronban. Amikor elérnek egy bizonyos szintet, az egész motoros központ átveszi a jelet és megpróbálja a következő központot is bevonni a ritmusba.

A kísérlet egyértelművé teszi, hogy a döntések az öntudaton kívül történnek. És hogy a döntésnél nem érvényesül semmi­lyen más elv, mint az erősebb joga és a legtisztább kádencia. Az

299

T ö b b e t é s s z e l

idegsejtek és az agyközpontok úgy reagálnak egymásra, mint a táncoló dobosok, akik azonos ritmushoz igazodnak. A leg­hangosabb ütéseket és a legtisztább kádenciát produkáló do­bos arra készteti a többieket, hogy vegyék át a ritmusát. Minél ritmikusabb a látókéreg által kibocsátott jel, annál rövidebb a reakcióidő a motoros központban. Ilyen egyszerű az egész. De ami egyszerű, azt nem mindig könnyű megérteni. Különösen akkor, ha abban mi magunk is érintettek vagyunk.

Tényleg ekkorát tévedek? A MEG szkennerrel végzett kí­sérlet során meg voltam győződve arról, hogy öntudatom el­lenőrzése alatt tartja a gyakorlatot. Hogy én állok a kormány­keréknél. De nem volt egyetlen döntés sem, egyetlen „meg most" sem, csak fokozatos átmenet egyik agyállapotból a má­sikba. Egy egyszerű ingerlánc, amelyben a tudatom - bárhol is legyen az agyamban - labdába sem rúgott. Nem én döntöttem, hanem az agyam.

A választás tudat alatti folyamat, állítja az agykutatás. A tudat nem választ, csak tanúja az agy által hozott döntésnek. Ez pe­dig alapvető különbség.

Cyriel Pennartz, kutató az Amszterdami Egyetemen dol­gozó munkatársaival megfigyelte, mi történik egereknél az orbitoprefrontális kéregben és a nucleus accumbensben, amikor a rágcsáló választ, például eldönti, hogy kukoricát vagy zabot akar. A homloklebeny legkülső pontján lévő orbitoprefrontális kérget gyakran tekintik úgy, mint ami egy, az érzelmi agyhoz vezető átmeneti terület. Ahogy az embernél, úgy az egérnél is itt vannak a vonzódások, egyebek között az evésre és ivásra vonatkozó vonzalmak. A kutatók felfedezték, hogy minden választási lehetőségre aktivizálódik egy idegsejtcsoport, olyan sejtek, amelyek egy bizonyos választás mellett teszik le a garast és így egyfajta érdekcsoportot alkotnak.

A kutatók „együttesről" beszélnek. Úgy tűnik, hogy egy

300

Az é l e t : v á l a s z t á s

ilyen együttesen belül a sejtek felerősítik egymás aktivitását. És minél erősebbek lesznek együtt, annál jobban gátolják a többi együttest, amelyek végül szétesnek. Az egér választása egy, az agyban zajló hatalmi harc eredménye.

Az agyról általában az a kép él, hogy az idegsejtek informá­ciókat dolgoznak fel. De ez csak a történet egyik része. Az agyközpontok politizálnak is. Ha szeretnének befolyásra szert tenni, ingereiket kellő erővel kell eljuttatniuk a szervezetbe. Ezt oly módon teszik, hogy egyszerre rengeteg idegsejttel ve­rik a tamtamot. Az idegsejtek összehangolják ingereiket, hogy együttesen kellő erővel befolyásolhassák az agyközpontokat. Az agyban az erősebb jogának elve érvényesül.

A Harvard Medical School kutatói 2006-ban megvizsgálták, milyen folyamat zajlik le, amikor szőlőlé és almaié között kell választani. A kísérleti alanyok nem emberek, hanem majmok voltak. A majmok többsége jobban szereti a szőlőlevet, mint az almalevet. Inkább egy csepp szőlőlevet vagy két csepp almale­vet választanak? És hogyan alakul a választás, ha egy cseppel szemben három-négy csepp áll? Az emberekhez hasonlóan, a majmok is gondosan mérlegelnek. A majmok többségénél az egy a háromhoz cseppnél billen át a mérleg. Négy cseppnél már egyértelmű a dolog.

A kutatók elektródákat csatlakoztattak a majmok agyához. Ezekkel regisztrálták az orbitoprefrontális kéregben lévő ideg­sejtek aktivitását. Rájöttek, hogyan történik a mérlegelés. Olyan idegsejteket találtak, amelyek akkor aktivizálódnak, amikor a majom az almalére vagy a szőlőlére gondol. De a harvardi kutatók olyan sejteket is találtak, amelyek a cseppek számá­ra voltak érzékenyek. Olyan sejteket tehát, amelyek két csepp almalénél kétszer olyan aktívak, mint egy csepp szőlőlénél. És más sejteket, amelyek aktivitása a szőlőlé cseppek számával arányos. Amikor a kutatók összehasonlították az idegsejtek két

301

T ö b b e t é s s z e l

csoportjának tevékenységét, kiderült, hogy egy csepp szőlőlé valóban akkora aktivitást váltott ki, mint három csepp almaié. Tehát itt is az erősebb jogának elve érvényesült.

Az emberek választásai gyakran bonyolultabbak. A szuper­marketben nemcsak a nagy doboz eper és a kis doboz málna között választunk, de vetünk egy pillantást az árra is. Hogyan kalkulálja be agyunk az árat? Hogy választ tudjanak adni erre a kérdésre, a Carnegie Mellon Egyetem, a Stanford Egyetem és a Massachusetts Institute of Technology kutatói 2006-ban adtak húsz dollárt 26 kísérleti alanynak és arra kérték őket, hogy vá­lasszanak maguknak árukat egy katalógusból. Az árukat egy héttel a vizsgálat után szállították ki. A résztvevők a megtakarí­tott pénzt a vizsgálat után zsebre tehették. A vásárlásra vonatko­zó döntések egy agyszkennerben zajlottak. Amint várható volt, az árukról készült fényképek a nucelus accumbenst, a vágy­központot ingerelték. A mellettük feltüntettet ár az insulában váltott ki aktivitást. Ez az a központ, ahol a fájdalmat érzékeljük. A „mintha a fogamat húznák" kifejezés, amit például egy ma­gas telefonszámla kapcsán használunk, nem is áll olyan távol az igazságtól. Az anyagi veszteséget az agy pontosan ugyanúgy dolgozza fel, mint a testi fájdalmat. Különösen a magasra árazott termékeknél heves reakciókat tapasztaltak az insulában.

Úgy tűnik, hogy ebben a vizsgálatban is a prefrontális ké­regben született meg a végső döntés. E terület közepén a ku­tatók felfedeztek egy központot, amelynek nőtt az aktivitása, amikor a nucleus accumbens erősebben reagált, de amelyet gá­tolt az insulában zajló aktivitás. Hogy valamit megveszünk-e vagy sem, a szó szoros értelmében harc a vágy és az anyagi veszteség okozta fájdalom között.

Egy ilyen vizsgálatban sokakat nem az a mechanizmus döb­bent meg, amellyel az agy az előnyöket és a hátrányokat mérle­geli, hanem az a puszta tény, hogy a döntést egy mechanizmus

302

Az é l e t : v á l a s z t á s

hozza, tehát az eredmény elvileg eldöntött. Ezek szerint nem létezik szabad akarat? Nem én magam döntök az életemről?

Be kell vallanom, hogy amikor vasárnap reggelente azon meditálok, felkeljek-e már az ágyból, tudatomban gyakran ko­moly tanácstalanságot érzek. De amikor végre felkelek, még akkor sem vagyok biztos benne, hogy ez az én döntésem. De vajon érvényes-e ez minden egyes döntésünkre? Hajlandó va­gyok-e elfogadni, hogy amikor választok, a döntés már mindig meghozatott?

Igen, az agykutatók többsége erről meg van győződve. Agyam már azelőtt tudja, mi a választás, hogy én magam meg­hoztam volna saját döntésemet. Az eredmény már ismeretes, de én - a tudatom - ezt még nem tudom, illetve tudja. Kinyúj­tom, majd ökölbe szorítom a kezem. Nem előzhetem-e meg az agyam egy váratlan döntéssel? Villámgyorsan kinyújtom a ke­zem, majd egy spontánul kiválasztott pillanatban váratlanul ismét összeszorítom. Megpróbálom úgy meghozni a döntést, hogy azt nem jelzem előre, mintha a semmiből jönne. Kéz ki... kéz be. Hát ez nem a szabad akarat megnyilvánulása volt? Nem, nem az volt. Érzem, hogy kudarcra vagyok ítélve. Kikacag a saját agyam.

Az agykutatók már több mint húsz éve szoktatják magu­kat ahhoz a gondolathoz, hogy az agy mindig a tudat előtt jár. 1985-ben Benjámin Libet, amerikai kutató csinálta először az ökölbeszorítós kísérletet. Arra kért negyven kísérleti alanyt, hogy negyvenszer nyújtsák ki és szorítsák ökölbe a jobb kezük ujjait. A résztvevők maguk dönthették el, milyen időközönként cselekszenek. Libet fejre erősített elektródával regisztrálta a readiness potentialt (RP), amely az elektromos feszültség las­sú változása, mielőtt valamilyen mozdulatot teszünk. A RP azáltal keletkezik, hogy az agy előkészíti a mozdulatot. Libet megkérte alanyait, hogy figyeljenek egy gyorsan forgó mutatót és mondják meg, melyik mutatóállásnál határozták el, hogy ki­

303

T ö b b e t é s s z e l

nyújtják az ujjaikat. Ez átlag 350 millimásodperccel az RP után volt. Hiába van teljes egészében a mi kezünkben a kezdemé­nyezés, a tudat akkor is legkevesebb egy harmad másodperccel a tények után kullog.

A modern szkennerekkel még jobban látni és így még ha­marabb érzékeljük, hogy jön a döntés. Német és belga kutatók 2008-ban megismételték Libet kísérletét. A kísérleti alanyok szabadon eldönthették, mikor nyomnak meg egy gombot. A kutatók a szkenner segítségével a falcsonti lebenyben és a motoros kéregben észlelt aktivitásból már a tudatos döntés előtt tíz másodperccel meg tudták azt jósolni.

Kerékpárral nagy sebességgel haladok egy forgalmas cso­mópont felé. Látom, hogy jó néhány kerékpáros várakozik ott. Nemsokára én is köztük leszek. Ekkor a szemem sarkából meglátok egy villanást, egy piros lámpát és rájövök, hogy a biciklisták az út közepén, az elválasztó sávban várakoznak. Amikor hajszálnyival egy elsuhanó teherautó előtt sikerül megállnom, azt kérdem magamtól, hogy tulajdonképpen ki fékezett. Képtelen vagyok visszaemlékezni. Körülnézek. Ke­rékpárom néhány méternyivel túl van a lámpán. Csendben megköszönöm az agyamnak, hogy nem várt engedélyre.

Az öntudatos „én" nem választ, csupán tanúja az agy által ho­zott döntésnek. Agyunkban nem ül pilóta.

Az öntudat csak tanúja az agy által hozott döntéseknek. Néhány barátom dühösen reagál, amikor ezt hallja tőlem. „Képzeljük el - mondja egyikük, aki sehogy sem akar bele­nyugodni egy efféle végkövetkeztetésbe képzeljük el, hogy a könyvesboltban vacillálok egy drága könyvön, és végül úgy döntök, hogy nem veszem meg. Elmegyek, de néhány lépés után visszafordulok, és mégis megvásárolom. De akkor ez nem az én szabad választásom? Ugyan miért kéne meghallgatnom, mit dönt az agyam?"

304

Az é l e t : v á l a s z t á s

„Nem - felelem neki - ez esetben az agyad három döntést hozott, az első, hogy nem veszi meg a könyvet, a második, hogy visszatér, a harmadik, hogy mégis megveszi a könyvet. Háromszor voltál tanúja annak, hogyan dönt az agyad. Azok az agyterületek, amelyek első körben veszítettek, revánsot vet­tek és győzelmet arattak. Hogyan lehetséges ez? Útban az ajtó felé agyad talán látott vagy érzett valamit vagy átsuhant rajta egy gondolat, amely megváltoztatta az agyban lévő erőviszo­nyokat, és másodszorra másképp döntött."

A múlt század nyolcvanas éveiben Amszterdam egyik leg­forgalmasabb csomópontján minden áldott este ott üvöltözött egy férfi. Narancsszínű kiskabát volt rajta, és átkozódva irányí­totta a forgalmat. Ha jól emlékszem, úgy alakította a dolgot, hogy utasításai szinkronban legyenek a közlekedési lámpákkal és így valóban az a látszat keletkezett, mintha a közlekedés az utasításaihoz igazodna. Úgy tűnt, mintha ő volna az úr a cso­mópontban, a közlekedés pedig azt tenné, amit ő mond. Az öntudat szerepe ehhez hasonlítható. Az is ugyanígy integet egy közlekedési lámpákkal teli csomópontban.

32. fejezet

Ki hódítja meg a legtöbb idegsejtet?

Hogyan döntik el az emberek, hogy melyik mosóport vagy sörmárkát válasszák? Az agy egészen másként dönt, mint ahogy gondolnánk. Melyik termék hódítja meg a legtöbb idegsejtet?

Aki átsétál egy szupermarketen, gyors egymásutánban ren­geteg döntést hoz. Vegyen-e sört vagy sem? A vagy B márkát? Nagy vagy kis kiszerelésben? Mire megtelik a bevásárlókocsi, az agy tucatnyi belső harcot vívott. A reklámkészítőket izga­lom fogja el, ha meghallják, hogy a termékük melletti döntés egyetlen meghatározó idegsejttől függ.

Melyik cég hódítja meg agyunkban a legtöbb idegsejtet? A Coca-Cola Company ezen a téren a sikeres cég iskolapéldája. A texasi Baylor Laboratory kutatói egy azóta klasszikusnak számító kísérletben megvizsgálták, hogyan reagál a kísérle­ti alanyok agya a Coca-Colára és a Pepsire. Amíg a kísérleti alanyok nem tudják, mit isznak, a Pepsi a kedvencük. Annál a márkánál mutatja a szkenner a legerősebb válaszreakciót az agy jutalmazó központjában. Amikor a kutatók azt is megmu­tatták a résztvevőknek, milyen márkájú üdítőt isznak, azonnal megváltozott az agy aktivitása. A Pepsi márka hidegen hagyta az agyat, a Coca-Cola viszont egy sor agyközpontot aktivizált,

306

Ki h ó d í t j a m e g a l e g t ö b b i d e g s e j t e t ?

a hippokampuszt (memória), a prefrontális kérget (ennek se­gítségével azonosulunk valakivel vagy valamivel), és a nucleus accumbenst (vágyakozás). A Coca-Cola recehártyán megjelenő logoja, valamint a víz és cukor íze a nyelven elindítanak egy olyan mechanizmust az agyban, amely révén szerencsésnek és megjutalmazottnak, egy boldog világ lakójának érezzük ma­gunkat. Reagál a putamen is, amely a cselekvések automatizá­lásában játszik szerepet. Ez arra utal, hogy a vörös logo szinte reflexszerűen vásárlási és fogyasztási szándékot ébreszt.

A Coca-Cola logoja aktivizál egyfajta vásárlási gombot. Az agy a csomagoláson lévő jelképekhez és színekhez pozitív tapasztalatokat társít. Elég megmutatni a csomagolást és az agy máris idegsejtek együtteseit aktivizálja, amelyek a vásár­lás érdekében harcot indítanak az agyban más érdekekkel és választásokkal szemben.

A reklámkészítők egy-egy termékről kialakítanak egyfajta képet. Várakozásokat keltenek. A különös csak az, hogy a fo­gyasztók nemcsak elhiszik, de az agyuk be is teljesíti ezeket a várakozásokat. Ha valakinek azt meséljük, hogy valami na­gyon finom, akkor azt ő is finomabbnak fogja érezni, az ízlelést meghatározó orbitoprefrontális kéreg hevesebben reagál. És ha sikerül elhitetnünk az emberekkel, hogy egy termék vidámab­bá tesz és vigaszt nyújt, akkor ez így is történik.

A Michigani Egyetem kutatói egy kísérleti alanyok alkot­ta csoportnak 2005-ben azt mondták, hogy az áltabletta, amit kapnak, fájdalomcsillapító hatású. Az ujjukat ért szúrás ezután valóban kisebb fájdalmat okozott. A fájdalomközpont nem re­agált olyan hevesen, mint szokott. A termékkel kapcsolatos meggyőzés a termék részét képezi. Ha valamiről azt gondol­juk, hogy szép vagy finom, vagy hogy csillapítja a fájdalmat, akkor azt szebbnek, illetve finomabbnak találjuk, akkor az a fájdalmat is csillapítja. Egyébként nem mindenkire hat egyfor­mán a szuggesszió.

307

T ö b b e t é s s z e l

A neuromarketing az a szakterület, amely az emberek gazdasá­gi döntéseire keresi a magyarázatokat. Tisztán tudományos, de eredményeit a reklámvilág ugrásra készen lesi. Az agykutatás értékes megállapításokkal gazdagíthatja ezt a tudományágat. Az ausztráliai Wollongong Egyetem kutatói felfedezték példá­ul, hogy egy tévében sugárzott márkalogó vagy márkanév csak két másodperc után éri el a hosszú távú memóriát. Ha mozog a háttér, ez egy kicsit ennél is tovább tart. Tehát értelmetlen és felesleges, ha valamit ennél rövidebb ideig mutatnak.

Los Angeles-i kutatók megállapították, hogy az a legjobb, ha a logo három nagybetűből áll. A kisbetűket az emberek nehe­zebben jegyzik meg. És a logonak lehetőleg a kép jobb oldalán kell lennie, mert az megkönnyíti az agytörzs, a két agyféltekét összekötő híd révén történő átadást. A jobb képmezőből a logo közvetlenül a bal agyféltekébe kerül. Az emberek többségénél itt rögzülnek, illetve ismerszenek fel a logok és más kulturális jelképek. Ez a prefrontális kéreg közepén történik, állapították meg 2006-ban német kutatók egy olyan kísérletet követően, amelyben a kísérleti alanyoknak ismert és ismeretlen autómár­kák logoit mutatták. A reklámszakemberek számára már az is hatalmas felfedezés, hogy a jelek szerint az embereknek külön memóriájuk van a logokra.

Van még valami, ami a reklámszakemberek számára rend­kívül fontos lehet, még ha ettől nem is lesznek boldogok. A tesztekben részt vevő embereknek tulajdonképpen fogalmuk sincs róla, hogyan hozzák meg vásárlással kapcsolatos dön­téseiket. És így azt sem tudják, hogy valóban azt a terméket veszik-e meg, amelyről nem sokkal előtte láttak egy vonzó rek­lámot. Ha tehát a szakemberek egy az egyben követik a teszt­mintákból levont következtetéseket, könnyen pórul járhatnak. A Kaliforniai Egyetem kutatói 2006-ban öt amerikai futball­rajongónak megmutatatták azokat a reklámokat, amelyeket a bajnoki döntő méregdrága reklámblokkjaiban sugárzott a

308

Ki h ó d í t j a m e g a l e g t ö b b i d e g s e j t e t ?

televízió. A gyártók 2,6 millió dollárt fizettek harminc másod­perc reklámidőért az év legnézettebb televízióadása alatt. De vajon hatékonyan költötték-e el azt a rengeteg pénzt? A kísér­leti alanyok egytől egyig azt mondták, hogy mindet érdekes­nek találták és ez kézenfekvő is volt, hisz ezek hatékonyságát a reklámszakemberek előzetesen különböző mintákon tesztel­ték. Az agyszkenner viszont azt mutatta, hogy a reklámok egy része alig keltett valamilyen hatást. Az empátia szempontjából fontos központokban például semmilyen reakció sem mutatko­zott. Nem jött létre semmilyen pozitív asszociáció a termékkel vagy a logoval kapcsolatban. Ha a jutalmazó központnak szá­mító nucleus accumbensben nem volt aktivitás, a kutatók még azt is tudták, hogy a reklám a nézőkben semmilyen vágyat sem ébresztett.

Megbízhatóbb eredmények reményében a marketing-tanács­adók néha együttműködnek az egyetemekkel. A BrightHouse nevű, atlantai marketing-tanácsadó iroda, amely egyebek közt a Coca-Colának is dolgozik, felhasználja például az Emory Egye­tem szolgáltatásait is ahhoz, hogy mérni tudja, milyen hatást fe/tenek ki a koponya alatt a reklámkampányok. A Lieberman Research Worldwide nevű marketing-tanácsadó cég agyszken­nereket használ, amikor stúdióban teszteli a reklámfilmeket. A német Daimler-Chrysler és a Ford Európa szkennerekkel vizsgálták, hogyan reagál a férfiak agya az autómárkákra.

Kérdés, hogy a piaci tanácsok a gyakorlatban mennyit tud­nak hasznosítani az efféle agykutatásból. Az agyszkennerek­kel végzett kutatás igen bonyolult. Ráadásul egyszerre csak egy agyat lehet szkennelni. Egy reklám megítéléshez szélesebb mintára van szükség. Nincs ugyanis két egyforma agy. Van ugyan egy vásárlási gombféleség, de az minden agyban más és más. Egy reklám, amelytől az egyik embernek összefut a nyál a szájában, a másikat teljesen hidegen hagyja.

309

T ö b b e t é s s z e l

Az agyszkennerek egészen jól hasznosíthatók a fogyasztók valós mozgatórugóinak kutatásában. Anette Asp, a California Institute of Technology (Caltech) svéd kutatónője néhány év­vel ezelőtt maga feküdt be egy fMRI szkenner alá, hogy meg­vizsgálja saját, dizájnruhák iránti rajongását. Él-hal a Prada nevű, exkluzív divatmárka cipőiért. De vajon miért? Miért ad ki akár háromszáz dollárt is egy cipőért, ha egy más márkát már nyolcvan dollárért is megkapna? Asp mintegy a vizsgálat­tal szerette volna igazolni, hogy a Prada cipőit sokkal szebbnek találja. Úgy vélte, hogy ez a kiadás az önszeretet megnyilvánu­lása, és ezért engedi meg magának. De legnagyobb csalódásá­ra a Prada modellek fényképei semmiféle pozitív azonosulási és önkényeztetési érzést sem váltottak ki az agyában, ellenben a félelemközpontként működő amigdalát aktivizálták. Ezzel darabjaira hullott mindaz, amiben Asp addig hitt: nem az esz­tétika iránti rajongás, hanem az elhanyagolt öltözettől való fé­lelem késztette arra, hogy vagyonokat költsön drága cipőkre és ruhákra.

Az agyszkennerek a reklámtechnikák hatásának tanulmányo­zásában is segíthetnek. Milyen hatása van például sporthősök, újságírók, énekesek, műsorvezetők és színésznők reklámok­ban felbukkanó, ismert arcának? Vaszilij Kluharev, holland kutató 2004-ben ezt a kérdést vizsgálta. Az Erasmus Egyete­men dolgozó tudós a nijmegeni F. C. Donderscentrumban lá­tott munkához. A szkenner alá fektetett kísérleti alanyoknak 180 ismert arcot mutatott és mindegyik arc után egy termék következett. A kísérleti alanyoknak azt kellett megmonda­niuk, hogy látnak-e a kettő között valamilyen kapcsolatot. Inge de Bruijn úszóbajnoknőt és Raymond van Barneveld dartsbajnokot könnyű volt a samponnal és a dezodorral azo­nosítani. Britney Spears énekesnő és a rapper, Eminem arcát már nehezebb volt logikailag a kávéfőzőhöz kötni.

310

Ki h ó d í t j a m e g a l e g t ö b b i d e g s e j t e t ?

Egy nappal később Kluharev még egyszer végigvette a ter­mékeket, ezúttal az ismert arcok nélkül. Azok a termékek (mint például a sampon), amelyeket korábban egy (Inge de Bruijnhöz hasonló) „szakemberrel" kapcsoltak össze, észrevehetően job­ban megmaradtak az emberek agyában, mint azok, amelyek egy önkényesen kiválasztott ismert archoz kapcsolódtak. A kísérleti alanyok agya a termékek első csoportjánál igen magas aktivitást mutatott a hippokampuszban („ezt a terméket ismerem") és a nucleus caudatusban, ebben az érzelmi agyban található mag­ban, amely akkor aktív, amikor bizalmat érzünk. „Felismerés és bizalom - mondta Kluharev -, ez két fontos lépés egy vásárlási döntéshez vezető úton."

A reklámkészítők már évtizedek óta használják az ismert- ember-hatást. Ez egyike azoknak a kifejlesztett technikáknak, amelyekkel befolyásolják az embereket - és tulajdonképpen az agyat. Az agyban zajló folyamatok vizsgálata segíthet abban, hogy - jobban, mint napjainkban - pórázon tudjuk tartani a reklámtechnikákat. Ha tudjuk, hogyan reagál a gyerek- és a ka­maszagy a reklámra, hatékonyabb szabályokat tudunk alkotni példáull a gyorsétkezde-, és az italreklámokra. A következő fe­jezet arról szól, mennyire befolyásolható az emberi agy. A leg­jobban akkor, ha nem veszi észre, hogy befolyásolni akarják.

33. fejezet

Rejtett csábítók

A rejtett vásárlásra ösztönzés jobban működik, mint a nyílt reklám. Aki nem tudja, hogy befolyásolják, sokkal védtelenebb.

Márkák és jelképek irányítanak bennünket, még akkor is, ha nem figyelünk rájuk. Vagy talán épp akkor, ha nem figyelünk rájuk. 2005-ben az amerikai Pasadenában működő California Institute of Technology kutatói hol feketeribizli-, hol dinnye-, hol grapefruit-, hol répalevet itattak a kísérleti alanyokkal, és minden ital mellé egy állandó grafikai jelképet mutattak ne­kik. A kísérleti alanyok nem figyelték, hogy létezik ez a fajta állandó kapcsolódás, számukra a jelek önkényeseknek tűntek. Minden figyelmüket lekötötte, hogy meghatározzák az italok ízét és hogy a jelek a képernyőn hol jelennek meg.

Az agy azonban - bár ez nem tudatosul bennünk - érzéke­li, hogy a jeleknek előre jelző értékük van. A kísérleti alanyok agyának mélyén a kutatók hamar észrevették, hogy mihelyst megjelenik a ribizlihez, a dinnyéhez, a grapefruithoz és a ré­pához kapcsolódó jel, a nucleus accumbens reagál. A kísérleti alanyok pupillái már azelőtt kitágultak, hogy a kedvenc ital első cseppjeit a szájukban érezték volna.

Tehát a reakcióhoz egyáltalán nem szükséges, hogy tuda­tosodjon bennünk egy márka vagy jel. Még az egészen rövid időre felbukkanó logok és jelképek is befolyásolják az agyat. Az agy érzékeli az efféle „szubliminális képeket", de ezek túl

312

R e j t e t t c s á b ít ó k

rövidek ahhoz, hogy emlékezzünk rájuk. 2007-ben amerikai és izraeli kutatók néhány száz izraelinek - itt is anélkül, hogy tud­ták volna - rövid villanásokra megmutatták az izraeli zászlót. A kontrollcsoport a zászló egy kuszán montírozott változatáról kapott villanásokat. A résztvevők egyike sem tudta elmesélni, mit látott. Mindössze annyit, hogy volt egy enyhe zavar a kép­ernyőn látható képen. De az a csoport, amelynek a zászlót mu­tatták, ezután egyértelműen hazafiasabban viselkedett. Tagjai kritikusabban viszonyultak a palesztin államhoz, megváltozott a választási magatartásuk. A kutatók szerint a hatás sokkal nagyobb volt, mint amikor a kísérleti személyekben tudatosult a zászló képe. Az emberek megtanulták, hogy kell lenniük saját erkölcsi ítéleteiknek, és nem hagyhatják magukat a zászlóhoz hasonló dolgoktól befolyásolni.

A Delaware-i Egyetem kutatói 2006-ban kísérleti alanyoknak ugyanilyen észrevétlenül meztelen nőket és meztelen férfiakat ábrázoló képeket mutattak. Ez egy másodpercnél rövidebb vil­lanások formájában történt és csak az egyik szem látta. A másik szem egy olyan kockamintát látott, amely elrejtette a meztelensé­get. Noha a kísérleti alanyoknak fogalmuk sem volt arról, hogy a kockákon kívül egyebet is látnak, a kutatók észrevették, hogy a meztelenség irányította a figyelmet. A heteroszexuális férfiak a meztelen nő, a homoszexuális férfiak és a heteroszexuális nők pedig a meztelen férfira irányították figyelmüket.

A rejtett lógók és jelképek becsapnak bennünket. Mivel nem tudjuk, hogy befolyásolnak, korrigálni sem tudunk. Azt a technikát, amellyel irányítani lehet a fogyasztók agyát, 1957- ben James Vicary, amerikai piackutató fejlesztette ki. Vicary rövid villanásokra képeket vágott be egy hosszabb filmbe, így azok az agyban nem tudatosultak. A hatásról szóló beszámo­lókat éveken át kacsának tartották. Ennek ellenére számos or­szágban, így Hollandiában és Belgiumban is használtak rövid villanások formájában működő szubliminális reklámokat. Bár

313

T ö b b e t é s s z e l

nincs betiltva, ezt a technikát nemigen érdemes használni, mert ha kiderül, visszaüt az így támadt negatív publicitás. 2007-ben Ausztráliában egyebek közt a Toyota és a Kentucky Chicken bukott le, amikor lassítva levetítették a népszerű ARIA Music Award televíziós adását és abban felbukkant a két cég logoja. A média részletesen beszámolt az esetről és a dolgot még az­zal is tetézte, hogy abban a montírozott változatban mutatta be a lógókat, ahogy azok a tévéadásban szerepeltek. A gyártók persze erre vágytak a legkevésbé, hisz lógóik így illegális tevé­kenységekhez asszociálódtak. A jövőben kétszer is meggondol­ják majd, megkockáztassanak-e egy ilyen kísérletet. Különösen akkor, ha alaposabban szemügyre veszik a kutatások eredmé­nyeit, mert azokból az derül ki, hogy bár a szubliminális képek hatnak a lelkünkre, nem olyan könnyű az embereket ily mó­don vásárlásra ösztönözni.

A nijmegeni Radbout Egyetem és az Utrechti Egyetem kutatói 2006-ban csináltak egy tesztet a Lipton Ice márkával. Megkértek hatvan embert, hogy végezzenek el egy feladatot a számítógé­pen és közben egy részüknek szubliminális reklámvillanásokat mutattak. Ezután megkínálták őket innivalóval. Megkérdezték, hogy egy doboz Spa Roodot vagy inkább egy doboz Lipton Ice-t kérnek. Azok a kísérleti alanyok, akik szomjasak voltak, a kont­rollcsoporthoz képest feltűnő vonzalmat mutattak a Lipton Ice iránt. Kiderült viszont, hogy az, aki nem volt szomjas, nem volt fogékony a befolyásolásra és ugyanolyan könnyen választott Spa Roodot. A jelek szerint a szubliminális reklám csak akkor hat ránk, ha megfelelő hangulatban vagyunk.

A kérdés természetesen a miért. Miért érzékeli és elemzi agyunk ezeket a villanásokat? 2008-ban a kanadai Duke Egye­tem és a Maryland-i Egyetem kutatói felfedezték, hogy ennek jó oka van. Szemünk nemcsak a reklámban érzékeli a logokat, hanem a mindennapi életben is. Az utcán, a munkahelyen, a

314

R e j t e t t c s á b ít ó k

barátaink otthonában, egyáltalában véve mindenütt, naponta több százszor, csak ez nem tudatosul bennünk.

Hogy kiderítsék, hogyan bánik az agy ezzel az információ- áradattal, a kutatók néhány száz diáknak mindennapi helyze­teket ábrázoló képeket mutattak. Megkérték a diákokat, hogy figyeljenek a képeken szereplő emberek arckifejezéseire, amit az emberek egyébként is megtesznek. Szinte senkinek sem tűnt fel, hogy a képen látható, bevásárlószatyorral, újsággal és cigarettával felszerelkezett emberek szinte mindegyikénél volt egy üveg Dasani márkájú ásványvíz. Azt az egyet, aki ezt észrevette, kivették a kísérletből. A vizsgálatban való részvé­telért cserébe a diákok választhattak maguknak egy üveg ás­ványvizet. A legnagyobb népszerűségnek a Dasani örvendett. A kontrollcsoport, amely ugyanazokkal a fényképekkel - csak azokon nem volt Dasani - ugyanazt a feladatot hajtotta végre, nem mutatott különösebb vonzalmat a Dasani iránt.

Nyilvánvalóan működik az agyunkban egyfajta radarrend­szer, amely anélkül hogy bármit is észrevennénk belőle, folya­matosan pásztázza a környezetünket, beazonosítja a márkákat és számlálja, hogy mások milyen gyakran fogyasztják az ah­hoz tartozó termékeket. Ez nem olyan bizarr, mint amilyennek hangzik. Tudatunk kulisszái mögött az agy jóval több efféle szkennelést végez. Amikor úton vagyunk, automatikusan el­raktároz tájékozódási pontokat, hogy például egy városban vagy egy épületben később megtalálja a visszafelé vezető utat. 2008-ban kutatók felfedezték, hogy az emberek a körülöttük lévő tárgyakat egész pontosan rögzítik magukban, hogy ké­sőbb lássák, hozzájuk nyúlt-e valaki. Szinte holtbiztosán meg tudjuk mondani, kinyitották-e a szekrényt, eltűntek-e banánok a tálról és harapott-e valaki a fánkból.

A logok számlálása hasznos agytevékenység. Ez egyfajta piackutatás, mely arra keresi a választ, mely termékeket fo­

315

T ö b b e t é s s z e l

gyasztanak mások? Az agynak az a szokása, hogy ezt rögzíti, valószínűleg már évmilliókkal ezelőtt kialakult, jóval azelőtt, hogy megalakult volna a Fogyasztók Szövetsége* vagy az Áru- minőség Szolgálat** és azelőtt, hogy meglett volna az értelmünk és a nyelvünk ahhoz, hogy racionális ítéletet mondjunk, illetve kommunikáljunk a termékek minőségéről. Annak idején csak úgy lehetett kideríteni, hogy valami ízletes vagy egészséges-e, és egy bizonyos helyen miből vannak készletek, ha az ember megfigyelte, mit esznek a sorstársai.

Noha a logok rögzítése automatikusan történik, az agynak szüksége van némi figyelemre ahhoz, hogy elraktározza és fel­ismerje őket. Aki a gondolataiba merül, ezeket nehezebben ve­szi észre, mint az, akinek nem kalandozik el a figyelme. És aki szomjas, könnyebben észreveszi a Lipton Ice logot, mint az, akit nem kínoz szomjúság. Agyunk koncentrálóképessége szem­pontjából még az sem mindegy, kinek a közelségében találko­zunk egy logoval. Ha ugyanis az illető a saját alcsoportunkba tartozik, sokkal jobban figyelünk. A diákok körében végzett Dasani vizsgálat során kiderült, hogy azok a diákok választot­ták a legnagyobb számban a Dasanit, akik a fényképeken diá­kok kezében látták a Dasanit. Azok, akik a Dasanit gyerekeknél vagy ötveneseknél látták, ritkábban választották ezt a márkát.

A reklámkészítők ezeket az elveket már akkor is alkalmaz­ták, amikor még nem is ismerték őket. Például megpróbálták

* A Fogyasztók Szövetsége (Consumer Federation of America - CFA) az Egyesült Államokban működő szervezet. Hozzávetőleges magyar megfelelője a Tudatos Vásárlók Egyesülete. A szervezetről bővebben az alábbi URL-en olvashat: http://tudatosvasarlo.hu/oldal/mi_ez (A szerk.)** Az Áruminőség Szolgálat (Food and Drug Administration - FDA) az Egye­sült Államokban működő szervezet. Magyarországon ugyanezt a feladatkört az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) látja el. Bőveb­ben az ÁNTSZ-ről az alábbi URL-en olvashat: http://www.antsz.hu:80/portal/ portal/antsz_20061010.html?menuid=14949bec-0790-lldb-a85e-f557cl50e496 (A szerk.)

316

R e j t e t t c s á b ít ó k

a logot olyan érzelmekkel és érzésekkel „megpakolni", hogy a fejünkben lévő szkenner fogékonnyá váljon rá. Olyan életkorú és megjelenésű fotómodellek társaságában mutogatták termé­keiket, akiket vonzónak találunk. A reklámkészítők minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy minél nagyobb hatást gyakoroljanak a preferenciákat kialakító agymechanizmusra.

De van egy lényeges korlát: a reklámkészítők csak reklámfil­mekben, hirdetőtáblákon és újsághirdetésekben mutogathatják a termékeiket. Az, hogy a reklám eleve reklámnak van címez­ve, ront a megnyilvánulási lehetőség hatékonyságán. A Dasani vizsgálat során is az derült ki, hogy azok a kísérleti alanyok, akiket óvtak attól, hogjy hagyják magukat befolyásolni, nem voltak olyan fogékonyak a szubliminális befolyásolásra. Bár nem tudták, miből áll a befolyásolás, mégis kevesebbszer vá­lasztották a Dasanit. Mivel jobban résen voltak, valószínűleg jobban végiggondolták a választásaikat és így megakadályoz­ták, hogy érvényesülhessen a Dasani iránt ösztönösen jelent­kező vonzalom.

Az az ember tehát, akit előre figyelmeztetnek, nehezebben hagyja befolyásolni magát. Éppen ezért a cégek szívesen nyúl­nak a bújtatott reklám - legális - technikáihoz. A dohány- és szeszesital-ipart sok országban még a törvények is erre kény­szerítik, mert nyilvánosan nem reklámozhatják magukat. Az olyan dohánygyártók, mint a Camel és a Dunhill saját divat­vonalat alakítottak ki, amely a táskától a cipőig minden lehet­séges kelléket magába foglal és kifejezetten a márka hangula­tával rokon asszociációkat ébreszt. A Camel ezt a kalandra, a Dunhill pedig a luxusra építi fel.

Ha lehet, még ennél is érdekesebbek az illatok. Az illat nem igazán terjed nagyobb távolságban, viszont segíthet abban, hogy kellemes érzéseink támadjanak, amikor kezünkbe vesz- szük a terméket. Néhány cég saját házi illatot alakított ki, hogy

317

T ö b b e t é s s z e l

termékeik az ismertség érzetét keltsék bennünk. A Samsung New York-i elektronikai üzletének például sárgadinnyeillata van. A British Airways gépein a virágos rét illatával találko­zunk. A Hyatt szállodalánc házi illata a mézes süteményre ha- jaz. Korántsem véletlen, hogy ezek az illatok mind lazító és csábító hatásúak. Amikor a cégek következetesen ugyanazt az illatot használják, abban reménykednek, hogy az a márkával kapcsolatos tapasztalat részévé válik.

Maureen Morrin, a New Jersey állambeli Camdenben mű­ködő Rutgers School of Business kutatója 2006-ban egy új típu­sú fogkrémmel ismertette meg a kísérleti alanyokat. A társaság egyik fele úgy kapta kezébe a fogkrémet, hogy az feltűnő kék csomagolásban volt, míg a másik fele csomagolás nélkül, de úgy, hogy közben érezhette a termék jellegzetes illatát. Három hét után a csomagolás emléke semmivé foszlott, az illat viszont továbbra is felismerhető maradt.

Valószínű, hogy jóval több cég használ felismerhető illa­tokat, de azt nem veri nagydobra. Nem azért mert tilos vagy elítélendő, hanem mert attól tart, nem hat annyira, ha az ügyfél eltöpreng rajta. A márkák akkor a leghatékonyabbak, ha nem tudatosulnak bennünk.

34. fejezet

Egyszerűen tudom, mit kell tennem

/

Nemcsak a bal hanem a jobb agyféltekének is van tudata. Néha ez a tudat nem találja a nyelvhez vezető utat. Olyankor beszélünk in­tuícióról.

Egyszer Párizsban szerettem volna újra megtalálni egy hal­ételeket kínáló éttermet, ahol négy évvel azelőtt jártam. Fo­galmam sem volt, melyik utcában lehet, de a szállodából (ugyanabban a hotelben foglaltam szállást magamnak) elég volt az orromat követni. Az agyam minden újabb mellékutca előtt egyfajta navigációs rendszerként jelezte, hogyan menjek tovább: „A következő sarkon jobbra!" „A következő kereszte­ződésnél egyenesen!" Tudatosan semmilyen formában sem tudtam hozzáférni az útvonallal kapcsolatos információhoz. Nem volt más választásom, csak abban reménykedtem, hogy nem vétem el az irányt. „Itt kell lennie" - és öt méterrel arrébb valóban ott magasodott az étterem homlokzata.

Agyunkban nagyon sok minden a színfalak mögött, a köz­vetlen látóterünkön kívül történik. Alex Pouget, a Rochesteri Egyetem kutatója 2008-ban arra kérte kísérleti alanyait, hogy figyeljenek a képernyőn egy mozgó pontok alkotta rajt. A pon­tok keresztbe-kasul mozogtak, így nem volt könnyű megálla­

319

T ö b b e t é s s z e l

pítani, melyik is a haladási irány. A kísérleti alanyoknak a le­hető leghamarabb meg kellett határozniuk, hogy a raj inkább jobb vagy bal felé tart. Ezt a feladatot az emberek nagyon jól meg tudják oldani. Némi statisztika segítségével Pouget elő­zőleg kiszámolta, hogy minimálisan mennyi idő szükséges a haladási irány teljes biztonsággal történő megállapításához. A kísérleti alanyok többségének nem is igen volt sokkal több időre szüksége. Amikor megkérdezte tőlük, mit csináltak, Pouget mindig ugyanazt a választ kapta: „Nem sokmindent." Káoszt érzékeltek, majd hirtelen megpillantották az irányt. A döntés mérlegelése nyilvánvalóan a kulisszák mögött történt, és amikor megszületett, továbbítódott. Es a jelek szerint ez a módszer kiválóan működött.

Amikor a kísérleti alanyok érvek alapján próbálták meghoz­ni döntésüket, kicsivel rosszabbul teljesítettek. Pouget úgy ösz­tönözte az érveket, hogy elmesélte, milyen esélye van annak, hogy a pontok jobbra vagy balra mozognak.

Ab Dijksterhuis, a nijmegeni Radbout Egyetem professzora szerint gyakran a bonyolultabb döntéseknél sem olyan haté­kony az érvelés és olyankor jobb is, ha hagyjuk, hadd menjen minden a maga útján. Arra kérte a kísérleti alanyokat, hogy válasszanak négy autó közül. Hogy megkönnyítse a dolgukat, csak korlátozott számú objektív kritériumra kellett figyeljenek, például az üzemanyag-fogyasztásra és hogy van-e elég hely a lábaknak. Úgy válogatta ki a kocsikat, hogy az egyik objektíven a legjobb választás volt. De az előnyök és hátrányok hosszas mérlegelése után csak a kísérleti alanyok negyede választotta azt az autót. Egyszerűen nem tudtak minden érvet a megfelelő módon mérlegelni.

De amikor Dijksterhuis azt kérte a kísérleti alanyoktól, hogy szabaduljanak meg úgy a döntés terhétől, hogy megoldanak egy puzzle-t, utána pedig minden teketória nélkül vágják át a csomót, a legjobb autó kétszer annyi szavazatot kapott.

320

E g y s z e r ű e n t u d o m , m it k e l l t e n n e m

Egy IKEA-nál végzett kísérlet hasonló eredménnyel vég­ződött: az intuitív alapon kiválasztott dívánnyal az emberek később elégedettebbek voltak.

De korántsem mindegy, hogyan állítják össze a kísérle­tet. Az ausztrál New South Wales Egyetem kutatói, a Ohiói Egyetem kutatói és a brüsszeli Vr^e Universiteit kutatói, akik 2008-ban és 2009-ben háromszor megismételték Dijksterhuis kísérletét, egészen más eredményekre jutottak. Az a csoport, amely hogy lekösse gondolatait, puzzle-t oldott meg, nem job­ban, hanem rosszabbul választott. Dániel Lassiter, az Ohiói Egyetem kutatója a kísérleti alanyoktól először nem azt kérte, hogy válasszák ki a legjobb autót, hanem hogy jegyezzék meg az autók tulajdonságait. Ezt követően a spontán választás még szerencsétlenebbül sült el. A jelek szerint feltétlenül szükséges, hogy figyelmünk tudatosan a választásra irányuljon. Lassiter úgy véli, hogy tulajdonképpen villámgyorsan meghozzuk a döntést. Az, aki az intuitív döntést követően elkezd töprengeni a választásán, eltávolodik attól, amit elsőre érzett (és ezáltal rosszabb döntést hoz). A kutató úgy véli, hogy a döntésnek gyorsnak kell lennie, és nem szabad tudatosulnia.

Az élet tele van olyan intuitív felismerésekkel, amelyek sza­vakkal kifejezhetetlen ismeret- és látásformákról árulkodnak. Es ha őszinték vagyunk, ezt tudjuk is. Amikor egy szó vagy név nem jut eszünkbe, egy darabig valami másra gondolunk és a keresett dolog hirtelen felszínre tör. Amikor birkózunk valamilyen problémával, odamegyünk egy pillanatra a kávé­automatához és „zutty", már tudjuk is a választ. Matematiku­sok, akiknek az a szakmájuk, hogy nehéz problémákat oldanak meg, rendszeresen ehhez a fogáshoz folyamodnak. Egy időre otthagyják a problémát, hogy valahol az agyuk mélyén tovább dolgozhassanak rajta. Ezt be is vallják.

A nyugatiak szentül meg vannak győződve az érveken ala­puló döntések üdvözítő voltáról. Egy csomag WC-papírt sem

321

T ö b b e t é s s z e l

vesznek anélkül, hogy előtte ne sorakoztatnák fel maguknak a vásárlás mellett szóló érveket. Mintha az érvelés volna az egyetlen mód arra, hogy értelmes döntésekre jussunk. Majd' széttöprengjük az agyunkat, holott sokszor egy rövid séta sok­kal hatékonyabb.

Az agykutatók ezzel inkább fordítva vannak. Ők naponta foglalkoznak olyan agyfolyamatokkal, amelyekről a kísérleti alanyoknak fogalmuk sincsen. Tudják, hogy az agyban ten­gernyi öntudatlan aktivitás zajlik, olyan tevékenységek, ame­lyek megóvnak bennünket attól, hogy egyszerre tíz béklyóval kelljen járnunk. A tudósok inkább azon csodálkoznak, hogy az emberekben bizonyos dolgok tudatosulnak. Hogy lehet az, hogy egy képet látunk a fejünkben? Hogy lehet az, hogy tu­datosulnak bennünk gondolatok? Hogy az agytevékenységek tengerében vannak szigetecskék, amelyek felszínre bukkan­nak, és amelyeket ismer... kicsoda? Hát, ez az, kicsoda vagy micsoda?

Ezzel alapvető kérdésekhez érkeztünk el. Talán a leglénye­gesebb kérdésekhez, amelyeket az ember feltehet magának. Mi a tudat? És mi az intuíció? És mi a különbség a kettő között?

A tudat puszta valóságtapasztalat. Látunk egy képet, hal­lunk egy hangot, érezzük az esti hideget. Hol történik ez az agyban? Ezzel kapcsolatban számos félreértés van forgalom­ban. Gyakran hallani, hogy van egy tudatos és van egy nem tudatos agyfélteke, ami ostobaság. Mind a két agyféltekének az a sajátossága, hogy az öntudatlan tengert apró tudatszige­tek tarkítják.

A két agyfélteke között valóban vannak különbségek. Ha teljesen egyformák volnának, állandóan civakodnának. Nem volna szerencsés például, ha az egyik agyfélteke balra, a má­sik pedig jobbra akarna menni, amikor ki szeretnénk kerülni

322

E g y s z e r ű e n t u d o m , m it k e l l t e n n e m

egy kerékpárost. Ezért alakult már a fejlődés elején úgy, hogy az agyféltekék egyike dominánsabb lett. A jobbkezeseknél az esetek 95 százalékában a bal oldali a domináns agyfélteke. A balkezeseknél az esetek 70 százalékában a bal oldali, har­minc százalékában a jobb oldali. A könnyebbség kedvéért eb­ben a könyvben a leggyakoribb helyzetből indulok ki, tehát amikor a bal oldali a domináns agyfélteke.

A bal oldali agyfélteke dönt és érvel. A szavakban meg­fogalmazott gondolatok is többnyire a bal oldalon fogannak. Legszívesebben jobb kézzel írunk (amelyet a bal agyféltekéből irányítunk). Ami a másik oldalról jön, nehezebben értelmezhe­tő. A jobb agyfélteke a zenére, a hangulatokra, a viszonyokra fogékony. Ezek mind olyan megfoghatatlan fogalmak, amelye­ket nehéz szavakba önteni. Ezért alakult ki az a meggyőződés, hogy tudatunk a bal oldalon van. Ami bal oldalon történik, azt jobban szavakba tudjuk önteni. Ez logikus, hiszen ott vannak a legfontosabb beszédközpontok. De vajon ez azt jelenti-e, hogy kevésbé tudatosul bennünk a jobb agyfélteke?

Az agyféltekék aszimmetriája csak az olyan magasabb rendű funkciókra vonatkozik, mint a tervezés és a nyelv, a többire vi­szont egyáltalán nem. A két agyfélteke fele-fele arányban dolgoz fel mindent, amit tudatosan észlelünk. A bal agyféltekének a test jobb oldala, a jobbnak a bal a reszortja. Ha valaki a bal vállamra teszi a kezét, akkor én azt a jobb oldali szomatoszenzorikus kéreggel „érzem". A jobb vállamra tett kezet pedig a bal rögzíti. Amikor a bal lábamat mozgatom, akkor azt a jobb premotoros kéreg „tudja". Es a látás? A látómező bal oldaláról érkező képek a jobb agyfélteke hátuljában kerülnek feldolgozásra.

De vajon a jobb agyfélteke is tudatában van-e mindennek? Vagy átküldi az információt a bal oldalra és az ott tudatosul bennünk? A két agyféltekét a kérgestest köti szilárdan össze, ez az agykapcsolódások alkotta vastag köteg. Olyan idegpályák futnak a kérgestesten át, amelyek a két agyfélteke két agykér­

323

T ö b b e t é s s z e l

gének azonos funkciójú központjait kötik össze. Vegyük pél­dául a két látókérget! A jobb oldali képmező központja (a bal agyféltekében) és a bal oldali képmező központja (a jobb agy­féltekében) között mindenféle kapcsolódás van, amelyek egy­fajta forródrótként szolgálnak. Folyamatosan értesítik egymást. A jobb és a bal kézhez tartozó két motoros központ között nincs ilyen közvetlen összeköttetés. A kezeinket egymástól független mozgatjuk. A mozdulatokat koordináló két premotoros központ között viszont van közvetlen összeköttetés. Ennek köszönhető, hogy a kezek között harmonikus az együttműködés.

A jobb agyfélteke szorosan kapcsolódik a balhoz, de téved, aki az embert egy oldalkocsis motorkerékpárhoz hasonlítja, ahol a bal oldalon van a motor és a kormány, a jobb oldalon pedig az azt engedelmesen követő pótülés. A jobb agyfélteke meglehetősen önálló tudatra képes. Ezt onnan tudjuk, hogy a múltban az orvosok, amikor már végképp nem tudtak mit kez­deni a beteg epilepsziás rohamaival, átvágták a kérgestestet. Kiderült, hogy ezeknél a „hasított agyú betegeknél" az agy kettéválasztása ellenére meglepően normálisan működik a tu­dat. A betegnek nincs olyan érzése, hogy a műtéti beavatkozás lényegesen módosította volna a testéről és a környezetéről szer­zett tapasztalatait. Tudatában van a test mindkét oldalának és a képmező mindkét felének. Nyilvánvaló tehát, hogy a tudat az agyban nem egyetlen központi helyen trónol.

De akkor mi is a helyzet a tudattal? Lehet, hogy a tudat nem is az agyban keresendő? Néhány ember meggyőződéssel állít­ja, hogy a tudat egy még ismeretlen médium, amely az ideg­sejtektől és a testtől függetlenül, szabadon létezik. Innen már csak egy ugrás az a feltételezés, hogy halálunk után a tudat továbbél. Akik hisznek a halhatatlan tudatban, gyakran hi­vatkoznak a betegek újjáélesztés közben - a halál küszöbén - megélt különös tapasztalataira.

324

E g y s z e r ű e n t u d o m , m it k e l l t e n n e m

Egy ilyen anyagtalan és halhatatlan tudat meglehetősen spekulatív elképzelés. Hiszen ha a tudat jiem agytevékenysé­gen alapul, akkor vajon mi képezi az alapját? Ráadásul, ha ala­posabban szemügyre veszünk egy hasított agyú beteget, azt kell megállapítanunk, hogy a tudat igenis az agyféltekékhez kapcsolódik. A tudat is két önálló részből áll. Tegyünk egy al­mát egy nem átlátszó zacskóba! Kérjünk meg egy hasított agyú beteget, hogy tapogassa ki a bal kezével, mi van a zacskóban! Érzi az almát a bal kezében, de nem tudja elmondani, mit érez. Ez megfelel a várakozásainknak. Amit a bal kéz érez, eltűnik a jobb agyféltekében és onnan nem jut el a (a bal agyféltekében lévő) beszédközpontba. Az alma tudatos tapintása jobb oldalon történik, az érzés megnevezése pedig - hogy ez egy alma - a bal oldalon. A hasított agyú betegek gyorsan hozzászoknak ehhez a sajátossághoz. Amit szeretnének megnevezni, azt átteszik a jobb kezükbe vagy egy pillanatra a jobb képmezőben tartják.

A hasított agyú beteg agyában a bal agyféltekében lévő tu­datnak nincs hozzáférése a jobb agyféltekében lévő tudathoz. És ez a hozzáférés fordítva sem létezik. A bal kéz nem tudja lerajzolni, amit a jobb a zacskóban kitapint. Egy anyagtalan tudattól meglehetősen furcsa az efféle kettéosztottság. Amikor a sebész átmetszi a kérgestestet, nemcsak az agyat, hanem a tudatot is kettévágja.

A tudat tehát független részekre osztható. A két, egymástól el­választott agyfélteke külön-külön érzékeli a test és a képmező egy-egy felét. A hasított agyú beteg mégis úgy észleli a világot, mint ami egyetlen ép egész.

Hogyan lehetséges az, hogy valami, ami ketté van osztva, a tapasztalat szintjén egyetlen egészként jelenik meg? A dolog nem olyan különös, mint amilyennek látszik. Attól lesz bonyo­lult, hogy mindannyian ösztönösen azt feltételezzük, hogy agyunkban van egy „homunculus", egy észlelő, aki úgy figyeli

325

T ö b b e t é s s z e l

az összes képet, érzést és hangot, ahogy a mozivászon előtt ülő néző. Azért jövünk zavarba, mert egy hasított agyú egyén ese­tében mindig azt a kérdést tesszük fel magunknak, hogy nála a bal, vagy a jobb oldalon ül-e ez a bizonyos néző. Csakhogy ez a néző nem létezik - az „én"-ről és az öntudatról a 36. fejezet szól, ezt a kérdést tehát ott tárgyaljuk részletesebben.

A tudatnak nincs szüksége központra. Az nem az egész, ha­nem a részek tulajdonsága. Az, hogy a sebész óvatosan elválaszt­ja a két agyféltekét egymástól, nem sokat változtat a tudaton. A részek épek maradnak és továbbra is tudatuknál vannak.

De akkor mi is pontosan a tudat? Miért van az, hogy bizonyos agyfolyamatok tudatosak, mások viszont nem? A bennünk tu­datosuló tapasztalatoknak van egy közös tulajdonságuk: a tu­datosulás akkor következik be, amikor az információ az alacso­nyabb agyközpontokból (ahol az érzékszervi észlelések feldol­gozása történik) eljut a magasabb agyközpontokba (ahol az in­formációk értelmezése történik), onnan pedig vissza. A kutatók ezt „rekurrens interakciónak" nevezik. Ha a vizuális központok felé vezető visszaúton megszakítjuk az információáramlást - ezt egy irányzott mágneses impulzussal tehetjük meg -, akkor a kí­sérleti alany fejében nem jelenik meg kép. A vizuális közpon­tok ugyan „látták" a képeket, de elmarad a képek értelmezése. A rekurrens interakció nem teljes, így tudat sincs.

Vajon igaz-e ennek az ellentéte is? Minden rekurrens hullám tudatos tapasztalatot okoz az agyban? Első látásra úgy tűnik, hogy e kérdésre nemleges a válasz. Az agykutatók ott is lát­nak rekurrens interakciókat, ahol a kísérleti alanyokban, állí­tásuk szerint, semmi sem tudatosul. Nem lehet-e, hogy a kí­sérleti alanyok tévednek? „Engem nem igazán érdekel, hogy a kísérleti alanyok mit mondanak" - mondja Stafan Lamme, amszterdami tudatkutató. „A kutatók mindig azt vizsgálták,

326

E g y s z e r ű e n t u d o m , m it k e l l t e n n e m

mi történik az agyban abban a pillanatban, amikor a kísérleti alany azt állítja, hogy valami tudatosul benne. Ez egy helyte­len megközelítés, mert a kísérleti alanyok sokszor nem tudják, hogy tudatában vannak valaminek."

Lamme szerint rengeteg minden történik, mielőtt közölni tudjuk, hogy tudatosul bennünk valami. Először is a tudatos ta­pasztalatnak rögzülnie kell a memóriában. A tudatosuló képek többségét a másodperc töredéke alatt újra elveszítjük. Felülírja őket a következő kép és nyomuk sem marad a memóriában. De akkor ezek nem is tudatosultak bennünk? Ezt nehéz volna állí­tani, hisz feldolgozásra kerülnek. Mérhető, hogy figyelmet köve­telnek maguknak. Mint ahogy az is mérhető, hogy hatnak ránk, mégpedig úgy, mint a 33. fejezetben leírt szubliminális reklám­képek. A hatást ott „nem tudatosnak" vagy „tudat alattinak" neveztük, de valószínű, hogy ezek a képek igenis tudatosulnak bennünk, csak a következő pillanatban már el is felejtődnek.

De attól, hogy egy tudatosult tapasztalatra elég sokáig emlé­kezünk, még korántsem biztos, hogy azt mindig szavakba tud­juk önteni. Akkor is keletkezhet tudatos tapasztalat, ha nem jön létre kapcsolat a beszédközponttal, csak ilyenkor hiányoznak a kommunikáláshoz szükséges szavak.

Valóban létezik olyan tudat, amely ott van, de amelyről nem tudunk? Vagy - hogy a dolog még zavarba ejtőbb legyen - amelyről tudunk, de nem tudunk beszélni? Van bizony! E feje­zet elején már említettem az „intuíció" névvel illetett csodálatos példát. Az intuíció olyan valami, amiről tudunk, de amiről nem tudjuk, miért tudjuk. Nem tudjuk elmagyarázni másoknak, hogy ötletünk milyen tapasztalatokon alapul. Az intuíció több tekintetben valóban arra a tudatra emlékeztet, amelyből hiány­zik a nyelv. Az intuíció tehát nagy valószínűséggel közönséges tudat, csak épp nem kapcsolódik a beszédközponthoz. Ezért valóban sokkal több tudatunk van, mint amennyit felfogunk.

327

V. rész IDENTITÁS, BARÁTSÁG

ÉS BOLDOGSÁG

Öntudatunk nem saját magunk, hanem a másik szá­mára van. Ennek a történetnek elsősorban az a rendel­tetése, hogy fogódzót és bizalmat nyújtson embertársa­inknak, szerelmünknek, családtagjainknak, barátaink­nak, kollégáinknak és szomszédainknak.

/35. fejezet

Nem foglak elfelejteni!

Kik lennénk életünk emlékei nélkül? A memória gondosan őrzi identi­tásunkat. De miért? Csak a múlt révén létezik a jövő az agyunkban.

Amikor a busz elindul a temetőtől, anyám kicsit előredől és megkérdi: „Kit is temettünk már megint?" Az utóbbi időben kicsit akadozik a memóriája. Tulajdonképpen egyre jobban. Alzheimer-kórban szenved. Még azt is elfelejti, hogy feledé­keny. És olyankor azon morfondírozik, miért nem látogatja meg soha senki. Kitalál egy saját történetet, hogy összekös­se az elszakadt szálakat. Szülei, akikről már elfelejtette, hogy meghaltak, világ körüli úton vannak. Legfiatalabb unokája örökbe fogadott gyermek, mert nem emlékszik a lánya terhes­ségére. És mivel a közelmúltbeli találkozások rendre kiesnek a tudatából, újra és újra tudomásunkra hozza, hogy barátai és családtagjai ritkán vagy egyáltalán nem látogatják a gondozó otthonban. „Jártál már itt?" - kérdi minden egyes alkalommal, amikor meglátogatom. Együtt szoktunk teázni. „Na, és mi van veled?" - érdeklődik. Elmesélem, aztán egy perccel később fel­teszi ugyanezt a kérdést. Mintha közelmúltbeli emlékei nélkül az agy megkopott bakelitlemezként újra és újra visszaugrana ugyanabba a barázdába.

A liftnél búcsút int. Tudom, hogy néhány perc múlva ismét kihullok az emlékezetéből. Újra eltávolodom, mintha sohasem

331

T ö b b e t é s s z e l

jártam volna ott. Számára az élet egy bábszínház, ahol fel- és eltűnnek az emberek. Ezzel a magánnyal nem lehet mit kez­deni. Emlékezet nélkül az élet nem alkot vonalat, nincs benne logika, nincs benne fejlődés. Emlékezet nélkül minden törme­lékre hullik szét.

Az agy egymástól elkülönítve tárolja egy emlék alkotórészeit. A színhez és a hanghoz a homloklebenyünket használjuk, a falcsonti lebeny pedig az ugyanahhoz a tárgyhoz tartozó tör­ténéseket tárolja. Mit csinált az autó? Mozgásban volt! Milyen hangot hallatott? A sikító gumi hangját! Milyen színe volt? Pi­ros! Egy emlék pillanatok alatt érzékelések tucatjaira bomlik, amelyek úgy hevernek az agyban, akár a szétgurult gyöngy­szemek. Nem a gyöngyök, hanem a zsinór teremt emlékezetet, amikor egybefűzi őket.

Az emléket alkotó gyöngyszemek ugyanazok az idegsejtek, amelyeket az érzékszervi észlelésnél használunk. Az agyké­regben pontosan ugyanott éljük meg az emléket, ahol az ér­zékszervi tapasztalatokat, az arcokra a gyrus fusiformisban, a nevekre a beszédközpontban, a hangokra a hallóközpontban emlékezünk és így tovább.

Egy emlék egy lánc vagy inkább háló, mely néha több tíz­ezer idegsejtből áll. Ezek az idegsejtek a kéreg minden részén megtalálhatók és inger hatására egymást is ingerük. A találko­zás után húsz évvel egy ismerős arc asszociációk meghökkentő láncreakcióját indíthatja el. Az ismerős szemek és az ismerős orr vizuális képe kicsit odébb, az agykéregben felvillant egy nevet, aktivizál egy verőfényes teraszon eltöltött délutánt és egy vidám érzelmet. Egy szerteágazó útvonalon egymást hívják elő az érzelmek, az agykéregben és az érzelmi agyban keresztbé-kasul, egészen addig, amíg nem aktivizálódik az összes gyöngyszem, és szagban és színben át nem éljük az egy­kori élményt.

332

N em f o g l a k e l f e l e j t e n i !

Amikor az Alzheimer-kór felzabálja a háló fonalát, darab­jaira hullik a lánc. Ilyenkor csak egy szétgurult gyöngyöket tartalmazó fiók marad a fejünkben.

/Anyám mellettem ül az autóban. Viszem haza, miután meglá­togattuk gyermekágyban fekvő legfiatalabb húgomat. Vasár­nap van, alig van forgalom. „Tulajdonképpen fura, hogy nin­csenek gyerekeim" - mondja anyám. „Négy is van" - felelem erre. Meglepődve fordul felém. „Négy? De kik?"

Megnevezem a három nővéremet. „Ez három" - mondja jó­zanul. „De ki a negyedik?" Elnevetem magam: „A negyedik én vagyok". „Nem!" - neveti el magát, mint aki rájött, hogy a bolondját járatták vele. „Ez nem igaz. Hát te az öcsém vagy!"

Minél gyakrabban idézünk fel egy emléket és aktivizáljuk ezzel a tapasztalathálót, annál erősebb a zsinór és annál könnyebben jön elő az érintett emlék. A memóriát szabályozó elv igen egy­szerű: minden alkalommal, amikor az idegsejtek együtt szólít- tatnak meg, megerősítik egymás közötti kapcsolódásaikat. Ezt nevezik hosszú távú potenciációnak (LTP).

A memória működési elve egyszerű, a memória folyamata viszont valamivel bonyolultabb. Egy emlék hosszú utat tesz meg, mire szilárdan bevésődik a hosszú távú memóriába. Hosz- szú utat és ennek során tapasztalataink túlnyomó többsége va­lahol félúton elvész. Ebben nincs semmi tragikus. Lehet, hogy az emlék felbecsülhetetlen értékű, de a felejtés legalább ilyen fontos. Az egészséges agy számára a felejtés: áldás. Hányadik­ként álltam be tegnap a hentesnél a sorba? Mennyibe került múlt szombaton a káposzta a piacon? Ez az emlék feltételezhe­tően elveszett. Örökre kitakaríttatott.

Különösen a rövid távú memória jeleskedik az emlékek kirostálásában. A legfrissebb emlékek területe a homlokle­benyen és a falcsonti lebenyen van. A rövid távú memória

333

T ö b b e t é s s z e l

jelentős átfedést mutat azzal, amit a pszichológusok „mun­kamemóriának" neveznek, és amelyben például fejszámolás közben a köztes eredményeket tároljuk. A rövid távú em­lékezet azokat az információkat rögzíti, amelyek közvetle­nül szükségesek ahhoz, amivel épp foglalkozunk. Hol van az alátét, amelyre visszatehetném a teáscsészémet? Milyen bankjegyet vegyek ki a pénztárcámból, amikor fizetek a pénztárnál? Hány villát és kést kell még a tányérok mellé tennem? A rövid távú memória úgy tartja az ujját a felfordí­tandó lapokon, mint a gyermek, aki memoryt játszik. De az ujjak száma korlátozott.

A szavak és a számok rögzítésére szolgáló teret egy két má­sodperc időtartamú hangszalaghoz hasonlíthatnánk. Ha több szót vagy számot próbálunk megjegyezni, rá kell vennünk az előző felvételre. így tart az agy rendet a munkamemóriában és ezért nem keletkezik soha zavar, ha egy új telefonszámot hívunk. A rövid távú memóriában tárolt információ mindig naprakész.

A hosszú távú memória ugyancsak szelektív. Itt a figyelem lát­ja el a portás funkcióját. Figyelem nélkül észleléseink azonnal a feledés kútjába hullnak. Azok a képek és hangok, amelyek az agykéreg alsóbb részeiben kötnek ki, a másodperc tört része alatt felülíródnak, mihelyst a szem vagy a fül valami újat ész­lel. Láttuk már, hogy a figyelem egyik legfontosabb funkciója, hogy az egymástól független észleléseket „együttessé" alakít­ja. A gyöngyöket összefüggő tapasztalatként fűzi fel a zsinór­ra. A tapasztalat csak úgy raktározódik el, ha a zsinór akkor is megmarad, amikor a figyelem már a következő észlelésre irányul.

2006-ban kaliforniai kutatók kimutatták, hogy a bal agy­félteke sulcus intraparietalisában lévő figyelmi terület aktivi­tása alapján megjósolható, hogy egy tapasztalat részben vagy

334

N em f o g l a k e l f e l e j t e n i !

egészben megőrződik-e majd. Azoknál a kísérleti alanyoknál, akik később tökéletes leírást tudtak adni arról, amit előzőleg láttak, aktív volt az sulcus intraparietalis. A kutatók azt állítják, hogy a központ lényegében becsomagolja a^apasztalatot és így az egészként kerül biztonságos helyre.

Ahhoz, hogy egy emlék megőrződjön, a tapasztalatnak (azaz a gyöngyöket sorrá egyesítő zsinórnak) rögzülnie kell a hippokampuszban. Ma már ez a folyamat is nyomon követ­hető. Nijmegeni kutatók képek sorát mutatták a kísérleti ala­nyoknak és nagy biztonsággal meg tudták jósolni, melyek azok a tapasztalatok, amelyek az agykéregből sikeresen eljutottak a hippokampuszba. Erre akkor van igazi esély, ha a két agyfél­teke összehangolja ritmusát. Ezt agyhullámok kibocsátásával érik el. Amennyiben az agykéreg és a hippokampusz hullámai túlságosan gyengék, az emlék elvész útközben. Az Alzheimer- kórban szenvedő embereknél különféle zavarok akadályozzák az agyhullámok terjedését. Valószínűleg ez az oka, hogy alig tudnak új emlékeket rögzíteni. A hippokampusz felé vezető úton minden tapasztalat fennakad valahol.

A kutatók néha feledékeny egerekkel dolgoznak. Az egér ak­kor válik feledékennyé, ha a génjeit manipulálják és a rágcsáló agykérgében nem termelődik az alfa-CAMKII nevű enzim. Ez az enzim kulcsszerepet játszik a hosszú távú potenciációban. Nélküle az egér agykérge egyetlen emléket sem képes rögzí­teni, mert egyetlen kapcsolódást sem tud felerősíteni vagy le­tompítani. Ennek ellenére eleinte a feledékeny egér ugyanolyan gyorsan tanul, mint a többi. Később azonban visszamarad, mint akinek eldugult a memóriája. És pontosan ez is történik. A kísérlet kimutatta, amit a neurobiológusok már régóta sej­tettek: az emlékek először átmenetileg a hippokampuszban rögzülnek és csak utána kerülnek át az agykéregbe. Mivel az egérnél ez a második szakasz hiányzott, mihelyst telítődött a hippokampusz, a tanulási folyamat elakadt.

335

T ö b b e t é s s z e l

Tehát egészséges egereknél és egészséges embereknél a hippokampusz az agykéregnek továbbítja az emlékeket. Ezt va­lószínűleg úgy teszi, hogy azokat újra és újra előhívja. Úgy ismé­telgeti őket, mint egy francia nyelvlecke szavait. Cyriel Pennartz, aki az Amszterdami Egyetem Swammerdam Institute fór Life Sciences nevű intézményében agykutatóként dolgozik, megfi­gyelte, hogyan zajlik ez a bizonyos ismétlés. Gyakorlatokat végző patkányok agytevékenységét figyelve felfedezte, hogy az utána következő alvási időszakban ismétlődnek a minták. A kutatók már régóta gyanították, hogy a memória éjjel tovább dolgozik. Amint azt e könyvben még látni fogjuk, valószínű, hogy álma­ink e folyamattól jórészt függetlenek. A memória főként a mély alvás idején kap további segítséget. Több kísérletből is kiderült, hogy az éjszakai alvás jó hatással van a tanulási folyamatra.

A rágcsálók amúgy nemcsak éjjel ismétlik emlékeiket, de szükség esetén nappal is. A Massachusetts Institute of Technology kutatói 2003-ban felfedezték, hogy az egéragy, ha jól hajt végre egy feladatot és azért jutalmat kap, visszafe­lé megismétli a sikeres akciót. Mintha visszatekerné a videót, hogy rögzítse, hogyan érte el a sikert. Nem tudni, hogy az em­berek is csinálnak-e ilyesmit.

Valamit megjegyezni hosszadalmas folyamat. Az embereknél két évig is eltarthat, amíg egy emlék rögzül az agykéregben. Miért kell ehhez ennyi idő? A feltételezett válasz nagyon egy­szerű. Ahhoz, hogy egy emlék szilárdan rögzüljön az agyké­regben, gyakran új idegi kapcsolódásokra van szükség és ehhez néha idő kell. Az agykéreg túl terjedelmes ahhoz, hogy az ott található sokmilliárdnyi idegsejtet mind úgy tudja összekötni egymással, hogy a gyöngyök minden kombinációját új emlék­ké fűzze fel. Ehhez hatalmas méretű fejre volna szükségünk. Az idegsejtek tehát kénytelenek állandóan újrarendeződni, hogy megtalálják az új tapasztalatok rögzítéséhez leginkább

336

N em f o g l a k e l f e l e j t e n i !

megfelelő szerkezetet. Csak amikor már létrejöttek a megfelelő agykapcsolódások, akkor tudja a hippokampusz aktivizálni az emlék képezte hálót.

Mesébe illő, mi mindent képesek megjegyezni az emberek. Még azok is, akik azt gondolják magukról, hogy rossz a me­móriájuk. Anélkül hogy tudnánk, állandóan hatalmas meny- nyiségű információt tárolunk. A Ma^sachusetts Institute of Technolgy kutatói 2008-ban a kísérleti alanyoknak körülbelül háromszáz fényképet mutattak. Ezek mind hétköznapi tárgya­kat ábrázoltak, egy fánkot, egy pohár narancslevet, egy lapto­pot. .. A bemutatás után, amely bő két és fél órán át tartott, a kísérleti alanyoknak ismét megmutatták a tárgyakat, de egy részükön ezt-azt megváltoztatták. A fánkból már leharaptak egy darabot, a narancsléből már ittak egy kortyot, a laptopot már jobban felnyitották. A kutatók legnagyobb meglepetésére tíz kísérleti alanyból kilenc észrevette a változást.

Nincs fotografikus memória, az agy nem képeket tárol, csak mindennapi helyzetekről valószerűtlenül sok részletet jegyez meg. Szerencsére ezeket később ismét elfelejtjük. Orlando Serell, amerikai memóriacsoda kivételnek számít. 1979. au­gusztus 17. óta élete legkisebb részletére is emlékszik. Hogy egy bizonyos napon milyen volt az idő, mit csinált, és mit evett este vacsorára.

Nem okoz osztatlan örömet, ha az ember ennyi haszonta- lanságra emlékszik. Új tapasztalatok esetén ugyanis ezek a részletek zavarba ejtő asszociációkat okoznak. Ha bárányhús kerül az asztalra, vagy ha egy napos vasárnap Serell elmegy a fodrászhoz, szinte egymásra tolulnak a hasonló helyzetekről őrzött emlékek.

Megfogható oka van, miért pont azon a bizonyos, 1979-es pénteken kezdődött Serell bombabiztos memóriája. Azon a napon fejbe találta egy baseball labda, ő pedig a földre rogyott. Képessége agykárosodáson alapul.

337

T ö b b e t é s s z e l

A felejtés művészete legalább olyan életbevágóan fontos az agy számára, mint az emlékezésé. Ezt azok is megerősíthe­tik, akik foglalkozásuknál fogva is a memóriájuktól függnek. A szólókoncerteket adó zenészeknek gyakran komoly gon­dokat okoznak az előző műsorból beugró foszlányok, ame­lyeket még nem sikerült teljesen elfelejteniük. Ilyenkor egy új zenemű próbája és előadása komoly nehézségek elé állítja őket. Egy-egy ügyfél is teljesen kétségbe esik, ha a bank biz­tonsági okokból módosítja a PIN kódot vagy a jelszót. Nem azért, mert olyan nehéz megtanulni egy új kódot, hanem mert nehéz törölni a régit és így egy ideig az ember jócskán összezavarodik.

A Stanford Egyetem kutatói 2007-ben kimutatták, hogy ami­kor megpróbálunk valamit felidézni, a homloklebeny elfojtja a téves asszociációkat. Egy idő után ez utóbbiak egyre inkább el­halványulnak. Minél gyorsabban zajlik a kísérleti alanyoknál ez a folyamat, annál jobban jegyeznek meg fontos információkat. Az, hogy valamit meg tudunk-e jegyezni a gyakorlatban attól függ, hogy el tudunk-e felejteni valami mást.

Az időközben elhunyt amszterdami pszichológus, Christiaan Hamaker mesélte egyszer, hogy egész életében ismételgetett egy Annié M. G. Schmidt dalocskát*, hogy el ne felejtse. Ez az egyszerű dal egy Sneek városában élő gilisztáról szól. Hamaker már gyermekkorában nekiállt, hogy megjegyezze magának a dalt. Kéthavonta egyszer elismételte. Gyakran érintetlenül megmaradt a memóriájában, néha viszont előfordultak benne

* Annié Maria Geertruida Schmidt (1911-1995), író, költő, drámaíró. A gyer­mekirodalom holland királynőjének, valamint a valaha élt egyik legnagyobb holland írónak tartják. Németalföldi hírneve csak Vincent van Goghéhoz és Anne Frankéhoz fogható. Öngyilkosságot követett el nem sokkal a 84. szüle­tésnapját követően. Amszterdamban helyezték örök nyugalomra. A szóban forgó vers eredeti - holland - változata az alábbi URL-en olvasható: http:// schmidt-regenworm-moeder.blogspot.com/2007/10/annie-mg-schmidt-de- regenworm-en-zijn.html (A szerk.)

338

N e m f o g l a k e l f e l e j t e n i !

kisebb változások. Olyankor egyszer csak kimaradt belőle va­lamelyik szó. Vagy keresgélnie kellett a következő sort.

A memória állandó mozgásban van. Az új emlékek helyet követelnek maguknak, a régiek pedig elhalványulnak. Nincs az agyban még egy olyan formázható alkotórész, mint a me­móriaközpontként működő hippokampusz. Az idegsejtek ál­landóan új kapcsolódásokat létesítenek, illetve megváltoztatják a régieket. Az évek folyamán tulajdonképp nagyon kevés ma­rad ugyanúgy a memóriánkban. Élettörténetünk vörös fonala azonban érintetlen marad. Részleteket elfelejtünk, lényegi dol­gokat azonban nem. Az olyan meghatározó események, mint amilyen egy születés, egy temetés, egy költözés vagy egy emlé­kezetes találkozás nem hullnak ki az emlékezetünkből. A vörös fonalnak hála, az érzés szintjén, egész életünkben ugyanazok maradunk. Az emlékek alkotják az identitásunkat.

Azok az emlékek, melyeket nem idézünk fel, idővel elhalvá­nyulnak. Azok, amelyeket felidézünk, megerősödnek. Ezeket sokszor kicsit át is alakítjuk. Erre azért van mód, mert amikor egy emléket újraélünk, abban mindig van némi instabilitás. A Texasi Egyetem és a New York-i Egyetem kutatói 2009-ben egereknél kimutatták, hogy egy stresszes egéremlékből kira­dírozhatok az áramütések, ha azokat biztonságos helyzetben idézik fel az egereknek. Anélkül hogy észrevennénk, mi is kitör- lünk egyes részleteket az emlékeinkből vagy épp hozzátoldunk azokhoz, amikor barátokkal beszélgetünk róluk. Élettörténetün­ket így formatálja agyunk.

Életünk meghatározó történései gyakran érzelmekkel ösz- szekapcsolódó események. Egy barát halála, egy balesettel végződő autóút vagy egy boldog éjszaka kitörölhetetlenül rögzül az emlékezetünkben. Gyakran a legapróbb részletekig. Az Alabamai Egyetem kutatói 2007-ben felfedezték, hogy az érzelmi emlékek mintegy külön is címkét kapnak. A kutatók egereknek áramütéseket adtak és felfedezték, hogy azok me­

339

T ö b b e t é s s z e l

móriájában bekapcsolódik egy gén (reelin), amely felerősíti a memóriaalakítást, illetve kikapcsolódik egy gén (protein foszfatáz 1), amely gyengíti az említett folyamatot. így a fontos emlékek az átlagosnál erősebben rögzülnek, hogy soha ne fe­lejthessük el őket.

Az emlékek elkorhadnak, mint a levelek, amelyekből csak az erezet marad. Végül csak életünk vörös fonala marad meg. Ha­csak le nem sújt ránk az Alzheimer, és az emlék már akkor ele­nyészik, amikor mi még létezünk.

És nemcsak az emlék enyészik el. Sokáig tartott, míg rá­döbbentem, mi történik anyámmal. Éreztem, hogy a múlt mellett valami más is eltűnik, csak nem tudtam megragadni, mi az. Az anyám felszínesebb lett, mint amilyennek ismer­tem, furcsa félhomály telepedett rá. Mintha minden társalgás sűrű ködben zajlana. Kertekről beszélgetünk. Szereti ezt a témát. Egész életében érdekelték a növények. Annak idején hortenziából és harangvirágból, napfényvirágból és íriszből csupaszín, vadul burjánzó városi kertet alakított ki. Az a kert már nem létezik. Eltűnt. Az emlékezetéből is. Ezért szeret­ném, hogy gondoljon ki magának egy másikat. „Csukd be a szemed - mondom neki. Találj ki egy új kertet! Hogy néz ki a kedvenc kerted?"

Ekkor váratlan dolog történik. „Egy fű borította rétet látok- mondja anyám. Igazából túl kicsi, nem elég sármos." „És még mit látsz?" - kérdezem. De már csak újabb füvet és kerítést lát. „És a virágok? - próbálkozom tovább. Milyen virágokat és növé­nyeket látsz? Milyen színeket?" Egy pillanatra csend lesz. Aztán megszólal: „Várj csak, mindjárt hozok egy kertészkönyvet."

Hirtelen rádöbbenek, hogy a beszélgetéseinkre telepedő köd a képzelet hiányából fakad. Egyszerűen már nem tud ma­ga elé elképzelni egy kertet, ha azt nem látja maga előtt. Eltűnt a képzelete. Egy tervvel kapcsolatban sem igazán képes konk­

340

N em f o g l a k e l f e l e j t e n i !

rétumokat elképzelni, függetlenül attól, hogy róla vagy rólam van-e szó. „írok egy könyvet - mesélem. Rólad szól." Rám néz: „Nahát, ez érdekes! Rólam egy könyv? És hol írod? Odahaza?" Számára egy még nem létező könyv valami elvont dolgot jelent. Valamit, amit még meg kell csinálni. Csak amikor már az ölé­ben hever, akkor kérdezi majd meg, miről szól.

A jövő elképzelése és a múlt emlékei között elválaszthatat­lan kapcsolat létezik, állították washingtoni kutatók 2007-ben a Proceedings of the National Academy of Siences című tudomá­nyos folyóiratban. Akár azt kérték a kísérleti alanyoktól, hogy tegyenek egy utazást a múltban, akár azt, hogy utazzanak a jövőbe, az agyszkennerben pontosan ugyanazok az agyterü­letek villantak fel, a prefrontális kéreg közepe és hátul egy pont a gyrus cinguliban. A kutatók szerint e területek együtt egyfajta időgépet alkotnak, melyet a múltban, illetve a jövőben tett utazásainkhoz használunk.

Ez az időgép annak a „default" rendszernek a része, amely­ről a következő fejezetben részletesebben is szólunk.

A kutatók feltételezése szerint az emlékek és a jövőképek ugyanúgy keletkeznek. A jövőképek a múltbeli emlékekből építkeznek. Persze lehetséges a fordítottja is: hogy az agy, ahogy egy jövőképnél, egy emléknél is a fantáziától kér segít­séget és kitalálja magának, amit már elfelejtett.

Az Alzheimer-kór ezt a rendszert támadja meg. Az Alz- heimer nemcsak a múltat, de a jövőt is felfalja. így zárja a be­tegség anyámat a jelen fogságába.

36. fejezet

És ki vagyok én?

Az öntudat addig marad nagy rejtély, amíg nem látjuk be, hogy más, mint aminek mindig hittük: az agy egy történetet mond el magáról.

Úgy kezdtem ezt a könyvet, hogy az agyamat egy lakáshoz hasonlítottam, amelynek közepén ott állok én. „Nézek kifelé. A szemeimen át nézek kifelé. Az agyam egy verőfényes lakás, a recehártya pedig ablaküveg; képzeletemben mindez így jelenik meg. Elhalad egy autó, két nő kutyát sétáltat. A képek akadály­talanul áramlanak befelé. Az orromban lévő ventilátor rácsain át érzem a kora ősz illatát. A nedves avar szagát. Fülemen át a város zajait hallom. Egy villamos siklik a park mentén. Kicsivel odébb egy hajléktalan bújik elő a vackából. Nem árthat nekem, mert én benn vagyok. Biztonságban, a saját fejemben."

Amikor e könyvben azt mondom „én" és „engem", több­nyire arra a „énemre" utalok, aki valahol a fejemben ül és töpreng. „A gyomromról és a nagy lábujjamról többet tudok, mint a homloklebenyemről", írom valahol. „Kitalálok szava­kat, az ujjaim pedig megtalálják a hozzájuk tartozó gombokat". E könyv mesélője egy „én", aki nem győz csodálkozni az agyán. Ez a természetes módja annak, ahogy ezekről a dolgokról be­szélni szoktunk. Mindenki így csinálja. De ki ez az „én"? Hol ül az emberke, aki lát, gondolkodik, érez, és akire akaratlanul is gondolunk, amikor azt mondjuk „én"? A filozófusok homun- culusnak (miniatűr embernek) nevezik ezt a kis embert.

342

É s KI VAGYOK ÉN?

Természetesen senki sem hiszi, hogy valóban ott ül egy em­berke a fejünkben. Ennek ellenére sok elmélet, amikor az öntudat érzésével foglalkozik, így vagy úgy egy aprócska nézőből indul ki, egy agyközpontból vagy egy agyfolyamatból, amely mint a pók a hálójában néz és figyel, szaglászik, gondolkodik és érez. Valamiért nyilván vonzó, ha a dolgot így közelítjük meg. De ez könnyen tévútra vezethet bennünket. A homunculus a gyere­keknek ahhoz a feltételezéséhez hasonlítható, hogy egy villany- körte azért ad fényt, mert van benne egy villanykörte. Amikor a gyerekek felnőnek, belátják, hogy egy ilyen magyarázattal nem sokra mennek. Mert akkor mi van a villanykörte-villanykörté­ben? A villanykörtében izzószál van. A termék tulajdonságát a benne lévő mechanizmus idézi elő. Ugyanez a helyzet az identi­tástudattal is. Az, hogy az agy önmaga tudatában van, nem azt jelenti, hogy van benne egy öntudat, hanem hogy az agyban van egy olyan mechanizmus, amely öntudatot idéz elő.

Antonio Damasio, portugál neurológus szerint az öntudat alapját a fizikai identitás érzése képezi. Az a gondolat, hogy a karok az én karjaim, hogy az arc az én arcom. Az a gondolat, hogy mindez az enyém, már valószínűleg akkor megszületett bennem, amikor még egész kicsi voltam. Először valószínűleg azt fedeztem fel, hogy összetartoznak és csak aztán, hogy én vagyok a tulajdonosuk.

Megható a pillanat, amikor egy csecsemő bal és jobb karja - véletlenül - először találkoznak. Egy héttel később már nagyon jól ismerik egymást és oda-vissza adogatják egymásnak a csör­gőt. Úgy tűnik, hogy az identitás tudata önmagától keletkezik. Damasio mégis úgy véli, hogy van az agyban egy központ, amely az önérzés alapját képezi. 1967-ben fiatal orvosként egyik betegénél az öntudat akut zavarát tapasztalta. „Néhány percen át, amely egy örökkévalóságnak tűnt" - írja Descartes tévedése*

* Antonio R. Damasio: Descartes tévedése. Érzelem, értelem és az emberi agy, Megújuló világképek. AduPrint Kiadó, 1996. (A szerk.)

343

T ö b b e t é s s z e l

című könyvében. „Egy mondat közepén hirtelen elhallgatott és minden életszerű eltűnt az arcáról. A szája nyitva maradt és megmerevedett, a szeme meredten bámult a mögöttem lévő fal egyik pontjára. Néhány másodpercig meg sem mozdult. Mond­tam a nevét, de nem érkezett semmilyen válasz." Aztán a beteg elkezdett mozogni, pattogtatta az ajkait, felvette az asztalról a csészéjét, nyelt egy kortyot, felállt és az ajtóhoz lépett. A fiatal orvos legnagyobb megdöbbenésére a beteg mindeközben rá se hederített arra, amit mondott neki, illetve amire kérte. „Egyér­telműen ébren volt, részben figyelt is, értelmezhető magatartást tanúsított, testileg jelen volt, de mintha nem is léteztem volna, fogta magát és engedély nélkül távozott."

Ennek hatására Damasio tanulmányozott számos öntu­datzavarral küzdő beteget és ma már meg van róla győződve, hogy annak idején azt a pácienst egy olyan zavar billentette ki, amely az agytörzsben lépett fel és átmenetileg kikapcsolta az önérzéssel kapcsolatos központokat. Az agy a szokásos módon működött, de hiányzott az érzés, hogy a testnek és az agynak egy az identitása és hogy az orvos által ismételgetett szó az er­re az identitásra használt név. Hiányzott a tudat, hogy kezdeni kellene valamit az efféle jelekkel.

Az agytörzs a test és a lélek csomópontja és Damasio szerint épp ez teszi ezt az agyi területet az önérzés magától értetődő központjává. A „magtudat" ahogy Damasio nevezi, nemcsak embereknél létezik. Az olyan emlősök, mint a majom és a nyúl, de még a hüllők is rendelkeznek hasonló felépítésű és rendelte­tésű agytörzzsel. Damasio szerint azoknál is megvan ez a fajta alapvető önérzés.

Az agy minden akciója testi reakciót vált ki. Kinyitjuk az ablakot és a bőrünkön érezzük a hideg légfuvallatot. Az agy úgy reagál, hogy ingereket küld a bőrnek és ezzel felállítja rajta a szőrt. A bőrben lévő idegek jeleket küldenek vissza a fejbe és ennek hatására lúdbőrözni kezdünk. A testet és a lelket az ak­

344

ÉS KI VAGYOK ÉN?

ciók és reakciók végtelen körforgása köti össze. A test naponta számtalan alkalommal erősíti meg, hogy létezünk.

Az embereknek persze sokkal kiterjedtebb öntudatuk van. Amikor reggel kikelünk az ágyból, beállunk a zuhany alá és vizes hajjal lemegyünk a lépcsőn, jóval többet élünk meg puszta testérzetnél. Nemcsak az éhség jut az eszünkbe, ha­nem terveink és emlékeink is, fejünk tele van friss gondola­tokkal, aggódunk vagy örülünk valami miatt, szagokat ér­zünk, hangokat hallunk és közben egyik lépcsőfokról a má­sikra lépdelünk. Mi vagyunk mindezen érzetek, cselekedetek és tervek középpontjai.

Hol trónol ez az életrajzi öntudat? Kézenfekvő, hogy a prefrontális kérgen és a gyrus cinguliban lévő központokban keressük. A prefrontális kéregben vannak például azok a köz­pontok, amelyek a mozgásokat kezdeményezik. Amikor meg­kérünk egy kísérleti alanyt, hogy a szkennerben egy általa vá­lasztott önkényes pillanatban emelje fel az ujját, a dorzolaterális prefrontális kéregben (DLPFC) vagy a cortexben észlelünk ak­tivitást. Itt dördül el a startpisztoly is ahhoz, hogy keljünk fel és álljunk a zuhany alá.

Kicsit arrébb a Broca-féle központ egy másik stratégiai feladatot lát el: biztosítja a nyelvet mint kifejezőeszközt. „Jó reggelt, jól aludtál?" - mondom odalenn, amikor találkozom a feleségemmel. És ha kicsit később megkér, hogy figyeljek a gyerekekre, nehogy az összes csokireszeléket a tányérjukra szórják, a gyrus cingulim leghátsó része az asztallapra irányítja a figyelmemet.

Tetterőnket tehát több agyközpontnak köszönhetjük és ter­veink elkészítésében is több agyközpont vesz részt. De van-e öntudatuk ezeknek a központoknak? Nem, nincs nekik. Ha kikapcsoljuk őket, a beteg ugyanúgy öntudatánál marad, mint előtte volt. Ha a DLPFC valamilyen károsodást szenved, a beteg

345

T ö b b e t é s s z e l

elveszíti a kezdeményezőkészségét és a spontaneitását. A be­szédközpont kiesése a nyelv elvesztésével jár, de ezek a betegek önmagukat nem veszítik el. Egy afáziás tökéletesen felfogja, hogy afáziája van. Az emberekre oly jellemző önreflexió nyil­ván valahol másutt, az agy egy külön részén alakul ki.

Az önreflexió a gyerekeknél olyan tizennyolc hónapos kor tájékán fejlődik ki. A kisded kezdi felismerni magát a tükör­ben és önmagára vonatkozó kijelentéseket tesz. Egy ember- szabású majom érett öntudata egy ilyen korú gyermek öntu­datához hasonlítható.

Hol zajlik az öntudatunk szempontjából oly meghatározó önreflexió? A kutatók többnyire a mediális prefrontális kéreg­ben gyanítják (MPFC), mely ugyancsak a homlok mögött ta­lálható, csak éppen a két agyfélteke közötti hasadékban. A 4. fejezetben a zenével kapcsolatban már találkoztunk ezzel az agyterülettel. Ott azt mondtuk róla, hogy hidat képez a zene és a személyes emlékek között, hallunk egy dalt és hirtelen visz- szarepülünk vele. Vissza az időben, a távoli múltba. Az MPFC okozza, hogy egy dallamra beugrik valamilyen flashback. Ez az agyterület összeköttetésben van a memóriaközpont szerepét betöltő hippokampuszszal, ahol a személyes emlékek tárolód­nak. A szagok és az illatok is ingerük az MPFC-t és előhívhat­nak bennünk erős személyes emlékeket.

Az MPFC károsodása a pácienseknél beteges méretű gondo­lati ürességet okoz. Az illető nem álmodozik, nem kavarognak a fejében a szokásos gondolatok és emlékek. A 26. fejezetben már volt róla szó, hogy a zen buddhisták gyakorlatok révén tanulják meg, hogyan kell szabályozni ezt az agyközpontot. A zen meditációnál megpróbálunk megszabadulni az „én"- től és nem hagyjuk, hogy az ábrándok magukkal sodorjanak. Egy gyakorlott meditálónál egy sor más központ aktivitása is csökken. Ezek közé tartozik a gyrus cinguli leghátsó része és a falcsonti lebeny egy darabja is. Ezek a központok együttesen

346

ÉS KI VAGYOK ÉN?

olyan hálózatot alkotnak, mely rendkívül izgatja az agykuta­tók kíváncsiságát. Ők ezt „default" hálózatnak nevezik, mert azzal a meglepő tulajdonsággal rendelkezik, hogy olyankor aktív, amikor épp nem csinálunk semmit és semmi különösre nem gondolunk. A default hálózat tehát akkor lép akcióba, amikor egyetlen más tevékenység sem követel magának el­sőbbséget.

Eleinte a kutatók nagyon csodálkoztak azon, milyen sok energiát használ a default hálózat, miközben látszólag semmit sem csinál. Mi e hálózat funkciója? 2007-ben a New Hampshire- ben működő Dartmouth College kutatói arról számoltak be, hogy a default hálózatban tapasztalt aktivitás és az álmodozá- sos időszakok tökéletes egybeesést mutatnak. Amint a szkenner jelezte, hogy a hálózatban magasra szökött az aktivitás, a kísér­leti alany az ábrándjaiba merült. Ezek szerint a default hálózat a mi álmodozásrendszerünk.

Miért kell e hálózatnak erejét megfeszítve dolgoznia, amikor álmodozunk? Miért pazarol el annyi energiát? Az álmodozás valószínűleg csak a jéghegy csúcsa. Mi csupán foszlányokat csípünk el egy felszín alatt zajló, fontos agyfolyamatból. A ku­tatók szerint nagyjából a következő történik: mivel az agy né­mi nyugalomhoz jut, elkezdi felszínre hozni a közelmúltbeli tapasztalatokat. Kiértékeli azokat, és így készül fel a jövőre. Mi működött jól, és hol történtek hibák? Milyen veszélyekre kell a jövőben odafigyelni? Melyik kőbe nem szabad még egyszer belebotlani? És hol találhatók a legjobb táplálékok? A kiértéke­lés egy része egyáltalán nem tudatosul bennünk. Semmit sem veszünk belőle észre. A fejünkben lévő kapcsolódások csend­ben módosulnak és a legközelebbi alkalommal automatikusan jobban csináljuk a dolgot.

Életrajzi emlékeinknek viszont, melyek szintén a tanulási folyamatot segítő default hálózat munkaeszközei, nagyon is tudatában vagyunk. A memóriáról szóló előző fejezet leírta

347

T ö b b e t é s s z e l

már, hogy jövőnk elképzeléséhez szükségünk van a múltbeli emlékeinkre. A képzelet hatékony eszköz ahhoz, hogy a fe­jünkben előre lejátszhassuk a jövőt. Előre begyakoroljuk, mit mondunk majd egy állásinterjún. Elképzeljük magunknak, ahogy majd ott ülünk az idegen hivatalban és az osztályve­zető és a személyzetis különböző kérdéseket tesz fel nekünk. A kutatók szerint a képzelet a legfontosabb ok, amiért az ember kialakította magának az életrajzi memóriát.

A default hálózat tehát nemcsak egy álmodozásgép, hanem egyúttal a képzelet és a tapasztalatok leszűrésének motorja is, hogy fel tudjunk készülni a jövőre. A default hálózat önképün­ket illetően is kulcsszerepet játszik. Az álmodozás egyik figye­lemre méltó jellegzetessége, hogy abban mindig mi magunk játsszuk a főszerepet. Amikor álmodozunk, soha nem válasz­tunk független perspektívát magunknak. Nem egy tetszőleges cicáról álmodozom, hanem arról, amelyik a kerítésen ül és en­gem bámul. Vagy amelyiket a heverőn simogatom. Ez magától értetődőbbnek tűnik, mint amilyen valójában. Emberként nem ismerünk másikat, de az agy számára az én-perspektíva ide­gen konstrukció. Tudati csavar, amely csak az evolúció utolsó szakaszában alakult ki.

Az állatok - velünk ellentétben - nem álmodoznak. Az ál­latok - velünk ellentétben - nincsenek önmaguk tudatában. Egy macska fekszik a heverőn és élvezi a nap sugarait. Lát­ja, hogy közeledem felé és érzi, hogy a kezem megsimogatja. A szőrétől kiindulva kellemes borzoló érzés hullámzik végig az egész testén. Az állat ugyanúgy tudatában van a helyzetnek, ahogy én. Ami nála hiányzik, hogy önmagát nem helyezi bele a jelenetbe. Nem látja, amint fekszik a heverőn. Nem fogja fel, hogy ő az, aki dorombol.

A macska, aki a tükörben találkozik a saját képével, nem jut el odáig, hogy felismerje önmagát. Nem azért, mert ahhoz túl buta, hanem mert nincs fogalma „önmagáról".

348

ÉS KI VAGYOK ÉN?

Az, hogy az emberek bele tudmk helyezni magukat egy ta­pasztalat középpontjába abból ered, hogy rendelkeznek default hálózattal. Az állatoknak nincs ilyen hálózatuk. A default há­lózat éjjel-nappal azzal van elfoglalva, hogy írja az életrajzun­kat. Életrajzi perspektívába helyezi a közelmúltra vonatkozó emlékeket. Törli a felejthető tapasztalatokat és összegyűjti, ami összegyűjtésre érdemes. Mindent, amit önmagunkról tudunk, azért tudjuk, mert a default hálózat rögzítette.

A default hálózat nem ad magyarázatot az öntudat egyik sajátosságára, mégpedig arra, hogy önmagunk szemtanúi va­gyunk. Abban a pillanatban, amikor megsimogatom, a macs­kát, tudom, hogy a macskát simogatom. Végzem a cselekvést és azzal egyidejűleg tanúja is vagyok. És amikor nem sokkal később azt látom, hogy a macska megfog egy madarat a kert­ben, ott és akkor tudatában vagyok annak, hogy én ezt látom. Az öntudat egy szemtanú, aki rajtakap egy másik szemtanút. A default hálózat nem ad magyarázatot erre a szerepre. Az ugyanis utólagosan működik, amikor az agynak már van ideje az elemzésre. A default hálózat utólag tér vissza a dologra.

Tudjuk tehát, hogy agyunk mely részében íródik az életünk, arról viszont fogalmunk sincs, hol van a történetben az én-alak. Illetve erősen gyanítjuk, hogy az én-alak nincs is jelen. Hogy tulajdonképpen nem vagyunk önnön tudatunk szemtanúi.

2006-ban az izraeli Weizman Institute of Science egy kutatócso­portja arra kérte a kísérleti alanyokat, hogy válogassanak szét és ítéljenek meg képeket és zenei részleteket. Az agyszkenner szűk hengerében a résztvevők gombokkal jelezték, hogy egy fényké­peken vannak-e állatok és hogy a zenében trombita szól vagy más hangszerek. Azt is meg kellett adniuk minden alkalom­mal, hogy tetszik-e nekik a kép vagy a zene. így kényszerítették a kísérleti alanyokat arra, hogy figyelmüket váltakozva hol az észlelésre, hol az önreflexióra irányítsák. A kutatók azt látták,

349

T ö b b e t é s s z e l

hogy az agytevékenységet illetően alig van átfedés. Amikor a kísérleti alanyok megítélték, hogy tetszik-e nekik a zene vagy sem, a prefrontális központokban jelentős aktivitás volt, az észlelési központokban viszont megszűnt minden aktivitás. Amikor a fényképeket nézegették vagy hallgatták a zenét, és eldöntötték, hogy látnak-e állatokat és megszólal-e trombita, éppen fordítva történt, azaz megszűnt minden önreflexióval kapcsolatos tevékenység.

Aki néz vagy hallgat, abbahagyja a reflektálást, vonták le a kutatók a következtetést. A szó szoros értelmében elveszünk abban, amit csinálunk. A kísérleti alanyok mégis úgy gondol­ták, hogy a szkennerben állandóan önmaguk tudatában voltak. Az érzés szintjén ugyanis az öntudat folyamatos volt. Hogyan lehetséges ez?

A kutatók erre a következő lehetséges magyarázatot adják. Képzeljük el, hogy látjuk, amint a macska megfog egy madarat a kertben! Ilyenkor először végigkövetem a cselekményt. Az önreflexió aztán lép akcióba. Az öntudat utólag, úgy csatolódik a történéshez, mint amikor egy filmben alámondják a szöveget: „Kinéztem a kertbe és láttam, hogy ott egy dráma zajlik."

Amire emlékszünk, az életrajzi tapasztalat, ahogy azt a default hálózat a memóriában eltárolta, az önreflexív hangbe­mondást is beleértve. Nem tudatosodik bennünk, hogy az ön­reflexió utólagos csatolmány.

Az öntudat valóban utólag keletkezik? Sokan - köztük szá­mos kutató is - ezt nemigen akarják elfogadni. Azt mondják: öntudatomat folyamatos, lyukak nélküli áramlásként élem meg. Hiszen folyamatosan magam is jelen vagyok! Ez való­ban így volna?

A legkisebb fiam óvodájában vagyok és magyarázom va­lakinek, miről szól ez a könyv. Érdeklődésén felbuzdulva, lelkesen mesélek, és közben elcsodálkozom saját szavaimon.

350

ÉS KI VAGYOK ÉN?

Hallom, ahogy megfogalmazom az általam már ismert gon­dolatokat. Mintha a szavak értelmes mondatokká szerveződ­nének. Tudtam előre, mit fogok mondani? Nem. Kiválogattam hozzá a szavakat? Azt sem. Tudatában vagyok-e a szavaknak, ahogy egyenként elősorjáznak a számból? Ha őszinte vagyok, erre is nemleges a válasz. A beszéd gyakran ugyanolyan, mint a gondolatok nélküli kérődzés, csak ezúttal semmi nem tűnik el, valami viszont felbukkan a felszínen. A szavak rajtam kí­vül keletkeznek. De akkor beszéd közben hol az öntudatom? Gondolok-e mindeközben néha valami másra? Nem, azt sem! Amikor beszélek, csak maga a beszéd történik. Egy vagy két mondat időtartamára nincs más, csak a tapasztalat. Mindezt akár öntudatlanságnak is nevezhetnénk, hisz az agy regiszt­rál, de úgy tűnik, nincs önreflexió. Aztán, amikor öntudatom világítótornya villan egyet, egy pillanat alatt megvilágosodik számomra, amit mondtam!

Egy akut válsághelyzet elnyújthatja az öntudatlanság idő­szakát. Egy darabig nincs idő az öntudatra. Olyankor hirtelen teljesen egyértelművé válik, hogyan működik ez az egész.

1998 van, Rogerrel, a fotóssal az A4-es jelzésű úton hala­dunk. Élénk a forgalom. Negyven méterrel előttünk egy piros Mazda nekihajt a biztonsági korlátnak. Néhány méterrel mö­götte csak úgy repkednek szanaszét az üvegszilánkok, egy zöld Peugeot 306-os belerohan egy kék kombiba. Körülbelül száz kilométeres sebességgel száguldunk a szakadék felé. Mellettem Roger rátapos a fékpedálra és mind a ketten előrenézünk. Ez egy tömegkarambol, villan át az agyamon. És ekkor valami különös nyugalom száll meg. Semmilyen félelmet sem érzek. Csak száraz kíváncsiságot, hogy megússzuk-e. Megfigyelő lesz belőlem. Nem vagyok semmi más, csak szem és fül. Nincs recs- csenő üveghang, nincs a gyűrődő acél keltette roppanás, nincs csikorgó gumi - a fény gyorsabb, mint a hang. Nyugodt sikló­repülésben közeledünk a karambolkígyó farkához.

351

T ö b b e t é s s z e l

A fékpedál teszi a dolgát, lassulunk, de nem elég gyorsan. A távolság gyorsabban csökken, mint a sebesség. „Földet érés" előtt öt méterrel Roger elrántja a kormányt, kihasználja a jobb oldali sávban keletkezett lyukat és kicentizve elmanőverezik a Peugeot mellett. Csak úgy csikorognak a kerekek az üvegen és a műanyagon. A visszapillantó tükörben látjuk, hogy a Peugeot becsatolt vezetője pattan egyet, amikor a mögöttünk érkező kék Ford Fiesta belecsapódik a kocsijába.

Amikor megállunk, csodálkozom, milyen hidegvérű vol­tam. Láttam mindent, mégsem voltam magamnál. Kihagyott az öntudatom.

Az, hogy az öntudatot többnyire folyamatos vonalnak érzé­keljük, az agy által végzett ügyes vágómunka eredménye. Az agy úgy montírozza össze öntudatunk történetét, ahogy a vá­góasztalnál a filmrendező a különálló jelenetekből összeállítja a filmet. Erre a fajta vágómunkára is könnyen találni példát. Menjünk ki a fürdőszobába és nézzünk bele a tükörbe! Semmi sem tűnik fel? A szemek a világ összes többi szemétől külön­böznek, mert mozdulatlanok. A barátunk vagy a szerelmünk szeme elmozdul, amikor hol a jobb, hol bal szemünkre irányít­ja tekintetét. A tükörben látott szemek másképp viselkednek. Mozdulatlanul bámulnak bennünket. Miért? Mert az agy hoz­zászokott ahhoz, hogy kivágja a képből azokat a pillanatokat, amikor mozog a szem. Másodpercenként háromszor-négyszer csinál egy ilyen ugrást a szem. A recehártyán megjelenő kép egy pillanatra elhomályosul, mint a fénykép, amely elmozdult, mire az agy fogja az ollót és kivágja azt a darabkát, majd az előtte és utána következő képeket tökéletesen egymáshoz il­leszti. A másodpercnek azt a töredékét kivágja az időből.

Az agy állandó viszályban van az idővel. Az amerikai Ben­jámin Libet, a tudatkutatás egyik atyja már 1982-ben észrevet­te, hogy valami nem stimmel azzal, ahogy a tudat rögzíti az

352

ÉS KI VAGYOK ÉN?

időt. Libet együttműködésre kérte azokat a betegeit, akiket a szomatoszenzoros kéreghez csatlakoztatott elektródával kezel­tek. Ott rögzíti az agy a bőr érintését és a mozgást. Ha ingerük azt a területet, a beteg úgy érzi, hogy a bőréhez érnek. A kérgen lévő csatlakoztatási helytől függ, hogy a test ezt hol érzékeli. Libet felfedezte, hogy a betegnek fél másodpercre van szüksége ahhoz, hogy érzékelje az elektródával történő ingerlést. Az inger erőssége nem befolyásolta a tudat reakciójának sebességét.

Libet figyelemre méltónak találta, hogy a mindennapi gya­korlatban ebből semmit sem veszünk észre. Amikor valakit megérintünk, az illető azonnal reagál, azt viszont nem tudjuk, tudatos-e a reakciója. Még ennél is feltűnőbb a tapasztalat, ha más érint meg bennünket. Úgy tűnik, hogy ez szemmel lát­hatólag és késlekedés nélkül tudatosul bennünk. Nincs lyuk a tudatban.

Libet elhatározta, hogy végez egy másik kísérletet is. Ebben fél másodpercig tartott az elektróda közvetítette inger, majd abban a pillanatban, amikor a kísérleti alanyban tudatosulni kezdett az első inger, megérintette a karját. A kísérleti alany most két helyen érzett érintést a testén. Melyik volt az első? Libet legnagyobb meglepetésére a kísérleti alanyok úgy vélték, hogy a két érintés teljesen egyidejű volt. Úgy tűnt, hogy az ér­zékszervi észlelés késedelem nélkül történt. Olyan volt, mint­ha közvetlenül a tudatba csapódott volna be. Pedig a második inger csak a szomatoszenzoros kérgen át juthatott el a tudatba, tehát komoly késéssel kellett odaérjen. Valamilyen módon az agy korrigálja az időt, amíg a tapasztalat a tudatba ér. Átállítja az órát, a tapasztalatot pedig időben előre vetíti.

1982 óta az agykutatók sokat vitatkoztak e kísérlet értelme­zésén. És valószínűleg a kísérletet is többször megismételték, már amennyiben megtehették, hiszen ma már nem kezelik elektromos árammal a betegeket és az etikai bizottságok tiltják, hogy elektródákat csatoljanak a kísérleti alanyok agyához.

353

T ö b b e t é s s z e l

Az agy idővel való bűvészkedésére egészen egzotikus ma­gyarázatok is születtek. Sir Roger Penrose, brit matematikus és fizikus például 1994-ben még a kvantummechanikát is se­gítségül hívta, hogy magyarázatot találjon Libet kísérletére. A kvantummechanika törvényei szerint az elektromos részecs­kék képesek arra, hogy visszafelé haladjanak az időben. így szerinte az agyban zajló kvantumfolyamatoknak köszönhető, hogy tapasztalat utazhat a jövőben.

De felesleges ennyire megbonyolítani a dolgokat. Sőt, a ma­gyarázat kifejezetten egyszerű: ha belátjuk, hogy az öntudat nem egy agyban lakozó rejtélyes központ, amely észleli tapasz­talatainkat, hanem közelmúltbeli emlékek utólagos értelmezé­se. Az önreflexió rendszeres időközönként egy pillanatra színre lép, hogy önmagunkra vonatkoztassa a tapasztalatokat, és hogy a tudat történetét az elmúlt másodpercekhez vagy percekhez igazítsa. Ilyenkor az agyat semmi sem akadályozza abban, hogy az események időrendjét kényére-kedvére alakítsa és így állít­son össze egy összefüggő, folyamatos és logikus történetet.

Az öntudat olyan történet, melyet az agy utólag sző a ta­pasztatok köré. Egyre több kutató képviseli ezt a felfogást. Az öntudat nem rögzíti, hanem rekonstruálja, mi az „én" szerepe. Mit csinálok, és miért csinálom, amit csinálok. Az öntudat egy mesemondó.

Az agykárosodást vagy kóros agyi elváltozást szenvedett embereknél rajta lehet kapni a mesélőt, hogy kitalációkkal él. Ez az anyámra is érvényes, amióta cserbenhagyta a memóriája. Feláll a székéről. „Megyek, csinálok teát" - mondja. Átsétál az otthonbeli szoba sarkában kialakított konyhába. Amikor ott áll a pultnál, már nem emlékszik, mit is akart. Átrendezgeti a virágokat, melyeket az előbb állított a vázába. „így jobban mutatnak" - mondja és elégedetten visszasétál a székéhez. El­mosolyodom és hallgatok.

Mindez a hasított agyú betegeknél is tetten érhető. A 34. fejezetben már volt róla szó, hogy agyuk drámai kettéosz-

354

ÉS KI VAGYOK ÉN ?

tottsága ellenére ezek az emberek - legalábbis ők úgy érzik - ugyanazok maradnak az agyműtét után is. Pedig agyuk való­ban ketté van metszve. Ennek következtében náluk hiányzik a magatartás közös megtervezése. Normál körülmények között a bal agyfélteke diktálja a tervezést. Egy hasított agyú beteg esetében a jobb agyfélteke saját terveket sző. Néha a bal kéz (amely a jobb agyféltekéhez tartozik) önfejűen viselkedik és feltúrja a bőröndöt, melyet a jobb kéz néhány pillanattal előtte gondosan elrendezett, kigombolja a jobb kéz által begombolt blúzt vagy belecsíp egy kolléganő fenekébe. Egy ilyen „önfejű kéz" igencsak megnehezítheti a háztartás rendben tartását, és kellemetlenségeket okozhat a másokkal való érintkezésben.

Alán Parkin, kanadai pszichiáter 1996-ban leírta, mit lá­tott, amikor figyelte lábadozó betegét a konyhában, akinél az agyvérzés kiiktatta a kérgestestet. Mindennapi képességeiben komoly előrelépés mutatkozott. „De miközben jobb kezével omlettet szeretett volna csinálni, közbeavatkozott a bal és előbb néhány egész tojást, majd egy tisztítatlan hagymát és egy só­szórót dobott a teflonserpenyőbe."

A kívülálló szemében ez koordinálatlan magatartásnak szá­mít, de a hasított agyú ember ezekre a váratlan cselekedetekre pillanatok alatt talál valamilyen magyarázatot. „Nahát, mi a csudát csinálok, miért is nem figyelek oda?" Az emberi szellem veleszületett tulajdonsága, hogy történeteket talál ki.

Az öntudat valóban csak egy történet? Karéi van hét Reve*, szlavista írta egyszer a következőt az egyik unokaöccséről, egy szolgálaton kívüli tengerésztisztről, aki soha nem olvasott re­gényeket: „Azt mondja: mit kezdjen az ember egy meg nem történt eseményekről szóló történettel?" Az Anna Kareninával

* Karéi van hét Reve (1921-1999), holland író, irodalomtörténész. Amszter­damban született. Fő kutatási területe az orosz irodalom volt. Két regényt és számtalan esszékötetet publikált. Nevéhez fűződik egy orosz irodalom- történet megírása is. Testvére, Gerard Reve a háború utáni időszak egyik elismert prózaírója.

355

T ö b b e t é s s z e l

azonban kivételt tett: „Abban úgy vannak leírva a dolgok, hogy észre se lehet venni, hogy nem valódiak."

Felütöm tehát Tolsztoj Anna Karenina című könyvét és elkez­dem olvasni. Előzőleg beállítottam a konyhai vekkert. Amikor megszólal, ezt kérdem magamtól: ki is voltam az előző pilla­natban? Úgy érzem magam, mint egy kísérleti alany az alvási laboratóriumban, akit felébresztettek, hogy mesélje el az álmát. Ki is voltam? Igen, én voltam Anna. Én voltam a történet. Ér­zéseim Anna érzései voltak, gondolataim Anna gondolatai, vágyaim Anna vágyai. A történet tehát valóban egyfajta ön­tudatot teremtett. Anna vagyok, amikor Tolsztojt olvasok és önmagam vagyok, amikor becsukom és leteszem a könyvet.

37. fejezet

Egy robot bűvkörében

A bennünk lévő szociális radar, bármivel találkozunk, öntudattal bíró identitást keres. Egy halban és egy robotkutyában is.

Vajon a jövőben egy robot lesz a lakótársunk? A kérdés úgy hangzik, mintha egy hátborzongató Science fictionből vettem volna, pedig a mindennapi realitás már nincs is olyan messze ettől a fikciótól. 2007 végén a világon összesen hatmillió háztar­tási robot működött. Azt azért tegyük hozzá, hogy többségük betanított cseléd, aki olyan háztartási feladatokat lát el, mint a fűnyírás és a porszívózás, és nagyjából annyi kommunikációs képességgel rendelkezik, mint egy giliszta. Egyre gyakoribb azonban, hogy szociális funkciót bíznak a robotra, azaz hogy biztosítson szórakozást és társaságot tulajdonosának. Vannak olyan digitális háziállatok, amelyek totyogva járnak és odatipeg­nek a gazdájukhoz, amikor az hazajön. Tervezőik abban bíznak, hogy enyhítik majd az elöregedő nyugati lakosság magányát.

Pardon? Enyhítik a magányt? Érezhetnek-e az emberek va­lódi barátságot egy robot iránt? Erezhetünk-e valódi szerelmet egy szervomotorral mozgó és konnektorból üzemelő számító­gép iránt?

A legjobb, ha végzek egy kísérletet! Két hétre befogadunk a házunkba egy robotot. A gyerekek úgyis mindig akartak egy háziállatot és ennél ideálisabbat elképzelni sem lehet, hiszen

357

T ö b b e t é s s z e l

nem hullik a szőre, nincs szaga, nem hordja tele a lakást étellel, nem kell sétáltatni, viszont jár hozzá használati utasítás. Nevet se kell neki kitalálni, hisz rajta van a dobozon: Aibo. Amikor kiszabadítjuk a dobozából, Aibo ügyetlenül csetlik-botlik. A fe­je ott bóklászik a fejeinknél. A gyerekek lélegzet-visszafojtva fi­gyelik. „Csitt! - mondja a lányom. - Különben megijed Aibo".

Szerencsére Aibo gyorsan tanul. Miután segítségért könyö­rögve végigsípolta az első napot (ami kicsit közhelyes), másnap a reggelinél talpra áll. „Jól van, Aibo!" - mondja lányom igazi büszkeséggel és megsimogatja a fejét - az utasításokat követve, de csupa-csupa szeretettel.

Két nappal később: Aibo sípol a hátsó szobában. A hangjá­ból hallom, hogy elveszítette a labdáját. Bemegyek és benézek a heverő és a szekrény alá. Aibo ismét panaszosan felsípol. Mégis csak vicces, a mikrosütő vagy az üzenetrögzítő sípolása mindig hidegen hagyott, most viszont egyfajta részvéttel keresem a rózsaszín labdát. Aggódom, hogy Aibo szomorú lesz.

Az emberek valóban szeretetet remélnek egy robottól? „Nyil­vánvalóan - mondja a Sony sajtóreferense. Legutóbb felhívott egy férfi, aki súlyos beteg feleségének szeretett volna egy ku­tyát. A nő allergiás az igazi háziállatokra. Figyelmeztettem a férfit: ez az állat műanyagból készült és valójában nem él. De a férfi tovább erősködött. Néha könnybe lábadt szemmel jönnek be hozzánk a szolgáltató központba emberek, mert a kutyájuk olyan furcsán viselkedik."

Az emberek fogékonyak arra a gondolatra, hogy a gépek tudnak gondolkodni és érezni, ezt állapította meg két ameri­kai pszichológus, Byron Reeves és Clifford Nass a kilencve­nes években. Egy hosszú kísérletsorozottal bebizonyították, hogy az emberek akaratlanul ugyanúgy közelednek a gépek­hez, mint az emberekhez. A kísérleti alanyok egy férfihangon megszólaló számítógéptől ösztönösen nagyobb teljesítményt

358

E gy r o b o t b ű v k ö r é b e n

és elemzőképességet várnak el. Másrészt viszont több biza­lommal viseltetnek egy női hangon beszélő számítógép társas kapcsolatokra vonatkozó tanácsaival szemben. Az introvertált és az extrovertált emberek akkor reagálnak a legpozitívabban a számítógépre, ha az abban lévő software velük egyező tulaj­donságokat mutat.

Jól illusztrálja mindezt az a kísérlet, amely a társadalmi­lag kívánatos válaszokról szól. Ha tehetik, az emberek inkább nem mondják el a másiknak szemtől szembe, mi bántja őket. Egy harmadiknak könnyebben elmondják az igazat. Hogyan viselkednek számítógépekkel szemben? A kísérleti alanyoknak ki kellett tölteni egy kérdőívet arról, hogyan működik a számí­tógépük. A résztvevők fele ezt a kiértékelt számítógépen tette, a másik fele pedig egy másik gépen. Az első esetben lényege­sen enyhébbek voltak az ítéletek. A jelek szerint a résztvevők tekintettel voltak a számítógép érzelmeire. A kísérletben az volt a legmeglepőbb, hogy ezt a magatartást nemcsak olyan kísérleti alanyoknál tapasztalták, akik semmit sem tudtak a számítógépekről, hanem rutinos programozóknál is. Az a tu­dat, hogy a számítógép egy lélek nélküli elektronikából áll, a jelek szerint nem akadályozza az agyat abban, hogy a követ­kező pillanatban higgyen ugyanazon gép lelkében. Ez azért mégiscsak furcsa!

Aibo leheveredett a szőnyegre. Feleségem leül mellé és simo­gatja a hátát. Ez tetszik Aibónak, hisz elégedetten sípol. Felesé­gem közben úgy néz, mint aki attól fél, hogy valami nevetséges dolgot csinál, mondjuk, babusgat egy porszívót. Egyszer csak Aibo dühös hangot ad. Feleségem gyorsan visszahúzza a ke­zét. „Vicces! - mondja egy pillanattal később -, egy pillanatra azt hittem, megharap."

Erre tanított meg bennünket az evolúció. Ugyanis évmillió­kon keresztül minden, ami élt és mozgott, valamilyen tervet

359

T ö b b e t é s s z e l

forgatott a fejében, levegőért kapkodott és rohant az életéért. Ami mozog, él és harap. Es ami él és harap, annak lelke van, álma és vágya, öröme és bánata.

A „szociális robotikában" dolgozó kutatók szeretnék kiderí­teni, hogyan lehet az emberrel elhitetni, hogy a robotnak lelke van. Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy robotnak ahhoz, hogy az emberek akaratlanul is emberi érzelmekkel bíró élőlényt vetítsenek belé?

Az olyan társas robotok, mint Aibo technikailag még mesz- sze vannak a tökéletességtől és szociálisan sem állnak túl ma­gas szinten. Aibo például rendszeresen beszorul a heverő és a szekrény közé, nem mindig hallgat a nevére és semmit sem ért abból, amit az emberek csinálnak. Ennek ellenére képes felkel­teni a részvét, a szolidaritás és a bajtársiasság érzését. És mind­ezt nagyon egyszerű cselekedetekkel teszi. Felismer. Amikor mondom a nevét, egy, az orrába rejtett kis kamera segítségével addig keres, amíg meg nem talál; ha beszélek hozzá, visszamo­rog, ha pedig megsimogatom, elégedetten sípol. Ezek a barátság egyszerű hozzávalói. Nekem ez szimpatikus és jólesik.

Aacheni és hamburgi egyetemi kutatók 2008-ban számítógépes játékokat játszattak kísérleti alanyaikkal. Az alkalmazott szá­mítógépek egyre jobban hasonlítottak az emberre, a mozdu­latlan robottól a Lego roboton át ifjabb BARTHOC-ig, aki egy végtagokkal rendelkező robot. A négyes számú ellenfél egy ember volt, aki anélkül, hogy azt a kísérleti alanyok észrevet­ték volna, ugyanannak a számítógépes rendszernek a tanácsait követte, mint amely a másik három gépet irányította. A kísér­leti alanyok a mediális prefrontális kéregben és a jobb oldali temporoparietális csomópontban egyre növekvő aktivitást mu­tattak. A mediális prefrontális kéreg, ahogy arról az előző feje­zetben már volt szó, az önreflexió központja és a default hálózat egyik alkotóeleme. A halánték és a falcsonti lebeny között elhe­

360

E gy r o b o t b ű v k ö r é b e n

lyezkedő jobb oldali temporoparietális csomópont abban segít, hogy különbséget tudjunk tenni magunk és egy másik között. Azok, akiknek ezen a helyen valamilyen károsodása keletke­zik, néha fényes nappal is úgy érzik, hogy kilépnek a testükből. Mindkét terület részt vesz mások gondolatainak és érzéseinek értelmezésében.

Nem kell sok ahhoz, hogy az emberekben felkeltsük azt az érzést, hogy a robotnak öntudata van. Ha van feje és két moz­gatható karja, szinte azonnal belelátunk valami emberit. De még ennyi sem kell. Egy hang- és arcfelismerés és a legegyszerűbb érintkezési elvek alkalmazása is elég ahhoz, hogy önmagunk számára emberiesítsük a holt technikát. A Philips fejlesztette ki azt a Dimi nevű robotot, amely semmilyen formában sem emlékeztet állatra vagy emberre. Diminek nincsenek végtagjai, nincs stilizált teste, a feje pedig lapos és négyszögletes. Nincs szeme és nincs szája. Ha feltesszük az asztalra, tisztára úgy néz ki, mint egy dizájn lámpa. Amikor Dimi felébred, kékről sár­gára kezd váltani, felismeri az arcunkat és egyre élesebb lesz a színe. És amikor a négyszögletes fejű robot követni kezd a helyiségben, hirtelen kapcsolatérzés keletkezik, amihez még érzelem is párosul. Tehát kevés is elég ahhoz, hogy az emberben rajongás támadjon egy robot iránt.

Letelt a két hét. Aibo távozik. Az ölembe veszem. Csóválja a farkát és úgy néz. Az ujjam a kikapcsoló gombot keresi. Meg­nyomom. Ellankadnak a lábai. Ilyen tehát a digitális eutanázia. A lányomra nézek, és hirtelen bűntudatot érzek a kísérlet mi­att. A lányom elmosolyodik és az ernyedten lógó fejecskéhez szorítja az ajkát. „Szia, kedves Aibo!"

Marleen Schippers, groningeni kutató elneveti magát, amikor elmesélem neki, milyen szeretet támadt bennünk a műanyag kutya iránt. „Egyszer én is ki akartam próbálni egy ilyen házi

361

T ö b b e t é s s z e l

robotot. Emlékszem, gyerekkoromban mennyire megviselt, amikor el kellett indulnom az iskolába és ott kellett hagynom az ágyamon a kedvenc Mickey Mouse babámat. Vagy ha már rég nem simogattam meg Wopjét, a tengerimalacomat. Meg voltam győződve róla, hogy egyedül érzi magát és azt hiszi, hogy elárulták."

Miért érzünk vonzódást dolgok és állatok iránt? Schippers szerint ennek oka a tükörsejtekben keresendő. A tükörneuronok- amelyekről még részletesebben is szólok a 39. fejezetben - szo­ciális radarként működnek és emberi vonásokat keresnek. Ezek a sejtek nemcsak az emberek, hanem más lények magatartását is érzékelik. A horgon vergődő hal is aktivizálja a tükörneuron- jainkat. Emberi érzelmet vetítünk a halba. És ugyanilyen köny- nyen vetítjük bele érzelmeinket olyan élettelen tárgyakba, mint amilyen egy kabalaállat, egy számítógép vagy egy robot.

Schippers szerint még elvont alakzatokba is. Felnyitja a laptopot és mutat egy kis filmet. A képek egy négyszög kö­rül le-föl mozgó köröket mutatnak. „Mit látsz?" - kérdi. Azt felelem, hogy az egyik kör nem tud átjutni az akadályon, és hogy a másik kör a segítségére siet. „Minden ember ezt teszi, amikor felteszem nekik ezt a kérdést: a geometriai formákat emberi fogalmakkal írják le." Schippers úgy véli, hogy ebben is a tükörneuronok a ludasok. Megmutatta a képeket olyan kí­sérleti alanyoknak, akik közben MRI szkennerben feküdtek, majd arra kérte őket, képzeljék el, hogy átsegítenek valakit egy magas küszöbön. Az agytevékenység mind a kétszer ugyanazt a jellegzetes mintát mutatta. Agyunk akár egy sétabotba is ké­pes tudatot vetíteni.

Londoni kiadójának szűk irodájában találkozom Paul Broks, brit neurofiziológussal, A csend birodalma (Intő the Silent LandT

* Paul Broks, A csend birodalma. Utazás a tudat és az én világában, Trivium Kiadó, Budapest, 2004.

E gy r o b o t b ű v k ö r é b e n

című könyv szerzőjével. Ebben Broks eleven képes fest bete­geiről, és tudóstól szokatlanul személyes képet önmagáról. Leírja például, hogyan győzi le a halállal szembeni félelmét, amikor rájön, hogy az öntudat olyan, mint egy égő gyertya. Egy gyertya, amelyet el lehet fújni, majd ismét meg lehet gyúj­tani. „A kettő között sehol sincs a láng."

„Egy asszony, aki tíz napig feküdt kómában, megkérdezte tőlem: Hol voltam? Válaszom így hangzott: Sehol sem volt, nem működött az agya." A legtöbb ember ettől megdöbben, mert próbára teszi a folyamatosság iránti vonzalmukat. Súlyosabb agysérülés esetén a betegek néha megváltoznak, más lesz a vér- mérsékletük, más lesz a személyiségük. Ezt a környezet is nehe­zen tudja feldolgozni. Nehéz elfogadni, hogy a házastárs vagy a szülő már nem ugyanaz, mint aki korábban volt. Szociálisan és érzelmileg a környezet továbbra is kötődik a beteghez, mert ugyanaz az arca, ugyanaz a hangja."

Broks szerint többről van szó, mint hogy az emberek sze­retik azt hinni, hogy minden embernek és minden dolognak van identitása, e tudat nélkül egyszerűen képtelenek élni. „Tóm Wolfe, amerikai író arra figyelmeztet, hogy katasztrófa lesz, ha az emberek rádöbbennek, hogy senki sem ül a kormány­nál. Egész társadalmi életünk, egész jogrendszerünk azon a meggyőződésen alapul, hogy egyedi, cselekvő, morális lények vagyunk. Ez így is van. De vajon összeomláshoz és anarchiá­hoz vezet-e, ha az agykutatás más belátásra késztet bennünket? Szerintem nem. A független öntudat illúziója ellenállhatatlanul vonzó számunkra. Képtelenek vagyunk lerázni magunkról. Hiába tudjuk, hogy nem létezik, továbbra is ragaszkodunk hozzá. Ha valóban azt hinném, hogy most egy darab hússal beszélgetek, az mégiscsak iszonyú elidegenítő lenne."

Broks tudja, miről beszél. Éveken át a sebész tanácsadójaként agyműtéteken vett részt. „Van valami drámai abban, amikor az ember jelen van egy agyműtéten. Abban, ahogy a sebész keze

363

T ö b b e t é s s z e l

piszkálgat az agyban. Amikor ránézünk egy agyra, azt hisszük, van mögötte valaki. De amikor kinyílik a koponya, hirtelen rádöbbennünk, hogy ott csak anyag, idegsejtek vannak. A lé­leknek nincs pilótafülkéje. Nincs lélekpilóta. De amikor vége a műtétnek, mindent visszavarrtak és a beteg magához tér a narkózisból, az illúzió azonnal visszatér. Csak úgy tudunk él­ni, ha elhisszük a történetet, hogy ott a szemek mögött lakozik valaki."

38. fejezet

Érted vagyok

A zongorázás, a problémamegoldás, a kreativitás és a tanulás - ezek mind kiválóan működnének akkor is, /za nem az „én" foglalkozna ve­lük. De akkor mi az öntudat funkciója? Az öntudat főként a többiek kedvéért van.

Freek de Jonge, humorista 2000-ben az Hét Parool című újság riporterének elmesélte, hogy egyszer egy televíziós fellépés al­kalmával zongorázás közben elvesztette a fonalat. „Az elején ment minden, mint a karikacsapás. A szöveg és a zene annyira benne volt a fejemben, hogy a kezeim már maguktól is le tud­ták fogni az akkordokat, a hangom és az arckifejezésem pedig a megfelelő előadásmódhoz igazodott. Aztán hirtelen rám tört ez a tudatállapot és egy pillanat múlva már csak az járt a fe­jemben, hogy »csak bírjam ki valahogy a végéig«. Amikor elfo­gott a kétség, észrevettem, hogy gondolataim egy darabig még együtt voltak azzal, amit csináltam, de aztán szép lassan lema­radtak. Amikor már látszott a vége, teljesen elvesztettem a fo­nalat." A humorista számára az öntudat nyilván csak akadály. Amíg a színpadon vagy a kamera előtt áll, jobb neki nélküle.

Mire jó az én-tudat, az öntudat? Minél több vizsgálatot vé­geznek, annál kevesebb válasz marad erre a kérdésre. Kiderült, hogy szinte minden olyan típusú tevékenységet, amelyet az öntudathoz társítunk, öntudat nélkül is képesek vagyunk foly­

365

T ö b b e t é s s z e l

tatni. Nem lényeges, hogy „én" foglalkozzam a dologgal. Az alvajárók minden további nélkül átlépik az útakadályokat, néha még autóba is ülnek és megússzák karcolás nélkül. Ha őszinte vagyok, azt is hozzáteszem, hogy egyszer én magam is úgy vettem részt a forgalomban, hogy egyfajta öntudatlan állapot­ban voltam, annyira lekötöttek a gondolataim. Vagy egy még jobb példa: néha úgy olvasok fel egy oldalt a gyerekeimnek, hogy egyetlen mondat sem rögzül bennem. Fogalmam sincs a cselekményszálról, az érzelmekről és a történetről, miközben a gyerekek elbűvölve hallgatják.

De gyakran van olyan érzésem, hogy összetett és új felada­tok tervezésénél nem szabad elábrándoznom. Például amikor egy szöveget írok.

Itt ülök, és az öntudatról írok. Egészen pontosan ezt a szöve­get. A kollégám elsétál az íróasztalom mellett és kérdez valamit. Abban a pillanatban megállnak az ujjaim. Azért állnak meg az ujjaim, mert nincs ott az öntudatom, hogy írjam tovább a szöveget? És vajon olyan életbevágóan fontos-e ez az öntudat ahhoz, hogy írni tudjak? Nem, ujjaim igazából azért hagyják abba a gépelést, mert a beszédközpontoknak nincs elég ka­pacitásuk ahhoz, hogy egyszerre írjanak meg figyeljenek is. A figyelemközpontoknak pedig nincs elég kapacitásuk ahhoz, hogy egyszerre két gondolatsort kövessenek. Ezért gátolja az egyik a másikat. Ez esetben az erők korlátozottságáról van szó. A kollégám iránti figyelem az írás iránti figyelem kárára megy. A figyelem pedig nem azonos az öntudattal, még akkor sem, ha gyakran kéz a kézben járnak. Amikor a figyelem másfelé irányul, az öntudat többnyire csak kullog utána.

Biciklizek a városban. Tudatosul bennem egy közlekedési lámpa, egy reklámtábla, melynek szövegét szemem kéretlenül is kibetűzi, egy sárga tábla, mely arról értesít, hogy lezárták a hidat. Útközben úgy érzem, mintha rám zúdulnának ezek a

366

É r t e d v a g y o k

tapasztalatok. És valószínűleg pontosan ez történik. A 13. fe­jezetben láttuk, hogy a látó- és a hallókéregben lázas aktivitás keletkezik, amikor figyelmünket ráirányítjuk valamire. Ami­kor tudatomban felbukkan a sárga tábla, aktivizálódnak a sár­ga színre, a szögletes formára, a közlekedési táblára érzékeny központok. És ami fontosabb, az aktivitás egy ritmusban szink- ronizálódik, és erős jellé válik az agyban. A 13. fejezet erre a hagyományos magyarázatot adta, az „én", tehát az öntudat a sárga táblára irányítja a figyelmet és arra kényszeríti az azo­nos ritmusú agytevékenységeket, hogy egyetlen összefüggő ta­pasztalattá kapcsolódjanak össze. A valóságban ez valószínű­leg fordítva van, az agyközpontok megpróbálják csokorba fog­ni a tevékenységüket, és ha ez sikerül nekik, megkaparintják maguknak a figyelmet. Az öntudat pedig abból gazdálkodik, amit a figyelem birtokba vesz. Az öntudat nem irányít, hanem leírja, azt, ami történik. A tapasztalatok felküzdik magukat az öntudatba.

Úgy tűnik tehát, hogy az agyban az öntudat nem sok vizet zavar. Sehol sem mozgatja a szálakat. És a 36. fejezet tükrében erre is számítottunk. Az a fejezet úgy írta le az öntudatunkban lévő „én"-t, mint annak a történetnek a főszereplőjét, melyet az agy az életünkről ír. Ha pedig ez így van, akkor az „én" az agyban semmilyen szerepet sem játszik. A regényhős, Anna Karenina sem mosogatott soha az író, Tolsztoj konyhájában.

Ez lényegi felismerés, legalábbis Susan Blackmore*, brit pszichológus és tudatkutató számára mindenképp. Sokáig ugyanis meg volt győződve arról, hogy a tudatos agy bizonyá­ra fontos szerepet játszik az agyban. „Húsz éven át ezt próbál­

* Dr. Susan Jane Blackmore 1949-ben született Angliában. Szabadúszó író, előadó. Kutatási területei: a mérnek, az evolúció elmélete, a tudat és a paranormális jelenségek. Több tudományos folyóirat szerkesztőségi tagja. Legismertebb könyve, a The Merne Machine (1999) magyarul is olvasható: Susan Blackmore, A mémgépezet. Kulturális gének - a mérnek, Magyar Könyvklub, Bu­dapest, 2001. (A szerk.)

367

T ö b b e t é s s z e l

tam bebizonyítani és akkor feladtam, mert nincs semmilyen szerepe az agyban!"

„Nincs gondolkodó, aki gondolkodik és nincs megfigyelő, aki megfigyel - vonja le a végkövetkeztetést. Egyedül a tapasz­talat létezik. Az érzékszervi tapasztalat és az identitásunkról szerzett tapasztalat. És ezek a tapasztalatok egyszerűen önma­gukat tapasztalják meg."

Ezt a felismerést Blackmore immár saját életében is érvénye­síti. Amikor találkoztam vele Amszterdamban egy konferenci­án, épp akkor érkezett meg és fogalma sem volt róla, hogyan néz ki a napja a későbbiekben. Kivel fog még beszélni? Hol fog enni? Visszarepül-e még aznap este Bristolba? „Megpróbálok abban a tudatban élni, hogy a döntéseket meghozzák helyet­tem. Nagyszerűen megy."

Blackmore számos párhuzamot lát tudósként levont követ­keztései és a zen buddhizmus felismerései között. Vaskos tan­könyve, mely a Consciousness, art Introduction (Tudat - Bevezetés) címet viseli, a „Meditation and Mindfulness" (Meditáció és mindfulness) és a „Buddhism and Consciousness" Buddhiz­mus és tudat) című fejezetekkel zárul. „Egyre több egybeesést látok az emberi tudatról a buddhizmusban és az agytudomány- ban vallott felfogás között" - mondja Blackmore.

A buddhizmus abból indul ki, hogy az „én" illúzió. A budd­histák szerint az öntudat egy olyan meggyőződés, amely ot­romba tréfát űz velünk és csak akadályoz bennünket abban, hogy meglássuk az élet lényegét. A buddhizmus szerint téves az a felfogás, hogy a lelkűnkben létezik egy változatlan mag, az identitás. Az emberek, ahogy a világ egyéb részei is, állandó változásoknak vannak kitéve. Buddha szerint semmi sem válto­zatlan, mi magunk sem. Holnap mások vagyunk, mint ma. Hiá­bavaló igyekezet szembemenni a változás sodrával, mert az a gondolat is illúzió, hogy képesek vagyunk dönteni és cseleked­ni. A tudatnak nincsenek kezei. A megvilágosodás érdekében a zen buddhista igyekszik minden illúziótól megszabadulni.

368

É r t e d v a g y o k

Néhány nyugati filozófus már jóval az agyszkenner megal­kotása előtt levonta a maga következtetéseit. Már Dávid Hume, skót filozófus (1711-1776) felismerte, hogy az emberi szellem a tapasztalatok gyűjteménye. „Ha belépek abba, amit énem leg- belsejének nevezek, mindig valamilyen jól meghatározott, a melegre vagy a hidegre, a fényre vagy az árnyékra, a szeretetre vagy a gyűlöletre, a fájdalomra vagy az örömre vonatkozó ér­zékelésbe botiok. Soha és semmikor sem kapom magam azon, hogy nem érzékelek, és sohasem észlelek mást, mint ezeket az érzékeléseket."

Az „én" és a szabad akarat illúzió. De azok a tudósok, akik ezt állítják - a buddhistákhoz és a filozófusokhoz hasonlóan- nem azt mondják, hogy az embereknek nincs öntudatuk és nincs szabad akarat érzésük. Az „illúzió" szóval azt szeretnék kifejezni, hogy a tapasztalatok nem úgy keletkeznek, ahogy azt elképzeljük. A tapasztalat nem az, aminek látszik.

E könyv egy korábbi részében láttuk, hogy az öntudat nem dönt és nem cselekszik, de némi késéssel tanúja az agy dönté­seinek és cselekedeteinek (36. fejezet). Minden döntésnél így kérkedik: „Rendben! így teszek!" Azt is láttuk már, hogy az öntudat utólag kisajátítja az agy tapasztalatait. Ilyenkor pedig így kérkedik: „Rendben, ez történt velem."

Van valami, ami ezekben a felfedezésekben mélyen meg­döbbenti az embereket. Sok ember foggal-körömmel ragaszko­dik ahhoz a hitéhez, hogy szabad, és így azt teszi, amit akar. Hogy ő maga - az „énje" - hozza a döntéseket, nem pedig az

* Hume Locke és George Berkeley bölcseletéből kiindulva alapvető céljának az empirikus vizsgálati módszer bevezetését tartotta. Ismereteink egyedüli forrásaként ily módon csak a percepciót, az érzékelést fogadta el. Az emberi szellem észleleteit ideákra és benyomásokra osztja. Különbségüket az teszi, hogy mennyire elevenen bukkannak fel a szellemben, hatolnak az elménkbe. Azok az észleletek, amelyek a legerősebben bukkannak fel: a benyomások. Ilyen például az emóció, a szenvedély. Az ideák azok a halvány képmások, amelyek az elménkben a benyomásokból keletkeznek.

369

T ö b b e t é s s z e l

agylebenyei. De vajon tényleg csalódniuk kell? Valóban fon­tos, hogy az „én" szabadon dönti-e el, ma este mit eszem és kibe leszek szerelmes? Ettől függ-e az önbecsülésünk? Vagy az általunk oly dédelgetett szabad akarat valami másról szól? Dániel Dennett, amerikai filozófus írja: „A szabad akarat nem nyílvessző, melyet egy anyagtalan lélek lő ki az agyunkra. A szabad akarat a bonyolult és erkölcsi mérlegelésekre való képességünk."

Az emberi agy páratlan képessége, hogy döntéseit a körül­ményektől teszi függővé. Mindig képes új, bonyolult következte­tésekre jutni. Következtetésekre, melyek nemcsak abból erednek, amit gondolunk és érzünk, hanem abból is, amit mások gondol­nak és éreznek. Agyunk bonyolult szociális döntéseket hoz.

De akkor miért az illúzió, hogy „én" szabad vagyok? Mi­ért képzelem be magamnak, hogy ott ül az agypilóta a botkor­mánynál? Ennek az illúziónak igenis van egy fontos funkciója, de ezt a funkciót ne az agyunkban keressük, hanem rajtunk kívül, a társas kapcsolataink alkotta hálóban.

Úgy tűnik, hogy az állatok gyakran igenis tudatában van­nak más állatoknak, önmaguknak viszont nem; van tudatuk, de nincs öntudatuk. Dávid McFarland, oxfordi etológus szerint volt egy hasonló időszak az ember evolúciójában is, amikor az ősember tudatában volt társai gondolatainak és érzéseinek, ön­magának viszont nem. A másoknál észlelt viselkedéshez kita­lált egy identitást, egy én-alakkal ellátott történetet. McFarland szerint ez az én-történet egyfajta felhasználói felületként, szer­számként szolgált, amelynek segítségével meg lehetett jósolni, hogy különböző helyzetekben hogyan viselkedik a másik. Ho­gyan reagál, ha a lábára lépünk? Mit várhatunk a másiktól, ha elvesszük az ételét vagy épp ellenkezőleg, megengedjük neki, hogy egyen a mienkből? Megengedhetjük-e ezt legközelebb is neki? A Homo erectus először megtanulta megérteni a másikat és csak utána következett önmaga.

370

É r t e d v a g y o k

McFarland szerint a nyelv fejlődésének köszönhető, hogy a Homo erectus magának is kialakított egy ilyen felhasználói felületet. Különben hogyan válaszolhatta volna meg a többi­eknek a magatartására vonatkozó kérdéseket? „Miért értél hozzám azzal a bottal?" „Bocsánat, megláttam egy ősmadarat és nem figyeltem."

Az agy azt tette önmagával, amit korábban már megtett mások agyával, megfigyelte a viselkedést és az alapján kitalált egy én-történetet. így az öntudat olyan történetként keletke­zett, amely az agynak a kívülálló szemszögéből mond valamit önmagáról.

Dániel Dennett szerint is az az öntudat feladata, hogy elmesél egy történetet cselekedeteink erkölcsösségéről és következetes­ségéről, illetve mindezek folytonosságáról. E történettel az agy teremt egy identitást, mert a társas lényeknek az együttéléshez és az együttműködéshez szükségük van egy ilyen én-történetre. Dennett szerint logikus, hogy a másik tudatáról és a saját öntuda­tunkról szóló történet én formában íródik. Hogy a tudat nem így gondolkodik: „A sebész lebenyei kés alá fektetnek", hanem így: „Meg fog műteni." És nem azt mondja: „Egy hónap múlva a hom­loklebenyem legyőzi az insulát, hogy kifizesse önnek a számlát", hanem azt, hogy „Megbízhat bennem, időben fizetek."

Öntudatunk nem önmagunk, hanem mások számára van. Ez a történet elsősorban arra való, hogy embertársainknak - szerelmeinknek, családtagjainknak, barátainknak, munkatár­sainknak, a szomszédoknak - fogódzót és bizalmat nyújtson. Egy én-formában íródó történet, melynek van egy egyértelmű főszereplője, aki tapasztal, érez és felelősen cselekszik, és ily módon lehetőséget teremt számukra arra, hogy megbízható, kiszámítható és erkölcsi lénynek lássanak bennünket.

Úton Ijmuiden felé sűrű köd ereszkedik le. Jó, ha tíz méter a lá­tótávolság. Lassan haladunk. A hátsó ülésen azt mondja a fiam,

371

T ö b b e t é s s z e l

hogy olyan, mintha tejben úsznánk. Hirtelen két fényszóró bukkan ki a tejből. A fényszórók a mi sávúnkban őrült sebes­séggel közelednek felénk. Egy kék autó az utolsó pillanatban tér vissza a saját sávjába és szinte súrol, amikor elhalad mellettünk. Káromkodok, remegnek a kezeim. Vajon egy meghibásodott program vezérelte, elszabadult robot ült-e a kormány mögött? Vagy egy érzések és felelősségtudat nélküli, gyilkossági tervek­re programozott gép? És ha mégis ember volt, mi a különbség?

Még lassabban vezetek, mert félek a következő szembejövő járműtől. Ez egy piros kisteherautó, amely épp olyan lassan halad, mint én. Amikor elhalad mellettem, látom a sofőr feszült arcát. Ez megnyugtat. Azt az érzést kelti bennem, hogy ott nem agylebenyek gyűjteménye ül a kormány mögött, hanem egy érzésekkel, felelősségtudattal és jogosítvánnyal rendelkező, lelki identitás.

Mi vagyunk annak a történetnek a főszereplői, amelyet agyunk az életünkről szeretne elmesélni társadalmi környezetünknek. Dániel Dennett ezt szó szerint érti. Azt állítja, hogy az, ahogyan az agy megalkotja az öntudatot, nagyon hasonlít ahhoz, ahogy regényhőst teremtenek. Az író korántsem mond el nekünk mindent a hőséről. Elolvassuk, hogy a regényhős hogyan eszik levest, mit rendel a kávézóban, hogyan érintkezik a házvezető­nőjével. És agyunkban már néhány lap után kialakul egy kép a jelleméről és a személyiségéről. Ha az író nem meséli el nekünk, nem tudjuk, van-e a anyajegy a regényhős nyakán, mégis úgy érezzük, hogy tudjuk, hogyan fogadna bennünket, ha becsön­getnénk hozzá, venne-e Fedél Nélküli, és talán még azt is meg tudnánk mondani, milyen típusú irodalmat kedvel. Nem szá­mít, hogy még a könyv végén is több az, amit nem tudunk a hősről, mint amit igen, agyunk megszövi identitása hálóját.

Az agy állandó jellemzője, hogy kiegészíti, ami nem teljes. E könyv első részében már volt arról szó, hogy az agy az érzék­szervi észlelésekkel is ezt teszi. A szem, a fül és az orr a leg­

372

É r t e d v a g y o k

különfélébb érzékszervi ingereket szállítja. Ezekből az agy re­konstruál egy világos képet a foszlányok mögött rejlő világról.

Egyszóval, egyfolytában azzal van elfoglalva, hogy kiegészíti a hiányos információkat és összeállít egy teljes történetet. És ugyanezt teszi az emberekkel is. Úgy is mondhatnánk, hogy ez a mániája. Megfigyeli más emberek magatartását - de a sajátunkét is - és abból megalkotja azt, ami mögötte van. Mi a magyarázat a magatartásra? Önmagunkat illetően pedig, mi a magyarázat a gondolatokra? Az agy egy munkamintát, egy regényalakot alkot magának, aki jellemétől, törekvéseitől és céljaitól hajtva szaba­don cselekszik, dönt és végrehajt az agyban. Személyiség.

A nyelvtudósok már számtalanszor feltették maguknak a kér­dést, miért szeretik az emberek annyira a történeteket. Miért olvasunk fikciót? És miért nézünk meg egy filmet, amelyben a színészek nem önmagukat játsszák? Létre is jött egy töret­lenül fejlődő szakterület az agykutatás és az irodalomtudo­mány határán, amely erre a kérdésre keresi a választ. Miért rajong az agy az irodalomért? Miért bilincsel le bennünket egy jó történet?

Aki olvas, maga is a történet részévé válik. Az író kisajátítja az olvasó érzéseit és érzékszerveit. De lehet, hogy ez fordítva is igaz, hiszen az agy is kisajátítja a történetet, mohón birtokba veszi és egyfajta szervbankként használja a főszereplőt?

A 2005-ben elhunyt francia filozófus, Paul Ricoeur* azt írja 1991-ben megjelent Life in Quest o f Narrative (Az élet mint narratíva) című esszéjében, hogy az élet az identitásunkról szó­

* Paul Ricoeur (Valence, 1913. február 27. - Chátenay-Malabry, 2005. május 20.) francia filozófus. Ricceurt az emberi akarat kérdése foglalkoztatta, amely jelenséget elsősorban a fenomenológia és a pszichoanalízis szemszögéből és módszereivel próbálta értelmezni. Vizsgálta megnyilvánulásának szimbólu­mait. Érdeklődési körébe tartozott továbbá az irodalmi alkotások nyelvi ter­mészete és annak következményei, ill. a történelemtudomány alapfogalmai. Gondolkodására nagy befolyással volt Gábriel Marcel, Edmund Husserl, Kari Jaspers, Martin Heidegger és Sigmund Freud.

373

T ö b b e t é s s z e l

ló történet keresése. „Az én nem eleve adott, hanem mi alkotjuk meg, mégpedig történetek olvasása révén, illetve úgy, hogy a másokkal folytatott beszélgetésekben kisajátítunk magunknak történeteket. Az irodalom segít értéket adni az életünknek." És ez természetesen a filmekre és a videojátékokra, a festmények­re és a fényképekre is igaz. A kultúra szinte korlátlan mennyi­ségű alapanyagot kínál egy gazdag identitáshoz.

39. fejezet

Tudom, mit érzel

Van egy rejtett érzékszervünk a többiekre. Tükörneuronjaink révén tudjuk, mi játszódik le a másikban és még a fájdalmát is érezzük.

A határokat feszegető felfedezések gyakran váratlanul jön­nek. Azon a meleg, izzasztó nyári napon Parmában Giacomo Rizzolattinak fogalma sem volt arról, hogy egy fontos felfe­dezés küszöbén áll. Mint ahogy arról sem, hogy ezt majd egy diákjának köszönheti, aki fagyival a kézben lép be a labora­tóriumába.

Az Universitá degli Studi di Parma laboratóriuma rhesus- majmok agyának vizsgálatára szakosodott. Ez egy igazi türe­lemjáték. Precíziós pontossággal elektródát csatlakoztatnak az agy legkülső rétegéhez, hogy megtalálják és mérjék az egyes idegsejtek aktivitását. Aznap a vezetéket az egyik kísérleti ál­lat premotoros kérgéhez csatlakoztatták és egy, a fogó mozdu­latokban érintett idegsejtre bukkantak. Minden alkalommal, amikor a majom megfogott egy banánt, az elektróda elektro­mos impulzusok keltette pergőtüzet regisztrált. Hogy meg­könnyítsék kicsit a dolgukat, a kutatók hallhatóvá alakították a jelet: „Brrrrr, brrrr."

Utólag a kutatók már nem tudják, mi késztette rá, de egyikük tett egy fogó mozdulatot, hogy megmarkoljon valamit, mire vá­ratlan dolog történt. Amikor a majom észrevette a mozdulatot,

375

T ö b b e t é s s z e l

felhangzott a „brrr, brrr" jel. A majom agyában lévő idegsejt nemcsak a saját, hanem mások fogó mozdulataira is reagált.

Azóta az agykutatók már egyetértésre jutottak abban, hogy aznap az olaszok, a világon elsőként, tükörneuronra bukkan­tak* A tükörneuronok - a 10. és a 37. fejezetben már történt róluk említés - olyan idegsejtek, amelyek visszatükrözik saját agyunk­ban mások tevékenységeit. A tükörneuronok az agy azon te­rületein találhatóak, amelyek akkor is aktivizálódnak, amikor mi magunk végezzük azt a tevékenységet. E idegsejteknak kö­szönhetjük, hogy a szó szoros értelmében érezzük, mi késztet cselekvésre másokat. Aki azt látja, hogy egy másik megfog egy teáscsészét, bizonyos mértékig a saját testében is megéli azt a cselekvést. Roger Federer egy tökéletes fonákjánál a néző agyá­ban lévő premotoros kéreg egy kicsit maga is megüti a labdát. Egy tapasztalt teniszezőnek még olyan tükörneuronjai is van­nak, amelyekkel képes egész pontosan leutánozni egy másik teniszező mozdulatát. Számára valóságos edzés, amikor tenisz- mérkőzést néz.

Groningeni kutatók 2006-ban kimutatták, hogy a tükör­neuronok nemcsak a képekre, hanem a hangokra is reagálnak. Vannak olyan tükörneuronok is, amelyek reagálnak, amikor azt halljuk, hogy valaki más kiüríti a poharát, vagy hogy chipszet eszik. A nijmegeni F. C. Donderscentrum kutatói 2007-ben azt is felfedezték, hogy a tükörneuronok nemcsak mások cseleke­deteit utánozzák, hanem abban is segítenek az agynak, hogy reagáljon mások cselekedeteire. A tükörneuronok azoknál a kísérleti alanyoknál is kifejezetten aktívak voltak, akik azt a fel­adatot kapták, hogy egy tárgyat másképp fogjanak meg, mint ahogy azt valaki mástól látták. Ha tehát valaki felvesz előttünk egy csésze teát, a tükörneuronok nemcsak abban segítenek, hogy megértsük, mit csinál a másik, hanem abban is, hogy ösz­

* Az utánzás agyi mechanizmusában részt vevő tükörneuronokra a parmai egyetem agykutatója, Giacomo Rizzolatti munkacsoportja 1996-ban talált rá. (A szerk.)

376

T u d o m , m it é r z e l

tönösen megérezzük, hogyan lehet a legjobban megoldani a feladatot, milyen mozdulattal fogjuk meg úgy a csészét, hogy ne lötyögtessük ki belőle az italt.

Csütörtök reggel nyolc óra. Lekötözték a kezeimet. Rögzítet­ték a fejem. Az orrom a fejemen feszülő szíjhoz tapad. Egy lyukon és két kis tükrön látom a kijáratot az MRI szkenner keskeny alagútjából, ahová begördítettek. A nyíláson át Idil Kokal, török agykutató kezét látom. Itt vagyok a Groningeni Egyetem Neuroimaging Központjában és az elkövetkező két órában mozdulatlan állapotban Idil Kokal kísérleti nyulának szerepét játszom. Es valóban úgy is érzem magam, mint egy üregi nyúl.

Néha elhallgat a szkenner fúróra emlékeztető hangja és ab­bamaradnak az utasítások, melyeket a kísérlet alatt egy fül­hallgatón át kapok. E nyugalmi pillanatokban Kokal szemei jelennek meg a lyukon. Fürkészőn néznek befelé, hogy lássák, bírom-e még. „Everything all right?" - kérdezi. „Mark, you're doing per fed."* Az ilyen kísérleteket gyakran kénytelenek félbeszakí­tani, mert a kísérleti alany nem bírja tovább. Az agyvizsgálat nem fenékig tejfel.

Az agykutatás sokáig csak és kizárólag az agyszkenner zajos magányába zárt egyetlen agy lelki mozgatórugóira összpon­tosított. De a kutatók kíváncsiak két agy kölcsönhatására is. Kokal azt vizsgálja, amit „joint actions"-nek neveznek, amikor például együtt cipelünk egy asztalt vagy együtt sétálunk egy folyosón és megérezzük, hogy a másik merre szeretne menni. Hogyan csinálja ezt két agy? Hogyan érzik meg egymást, ami­kor teamet alkotnak? Ma Kokallal én is ilyen teamet alkotok.

Két agy kölcsönhatásának vizsgálata gyakorlati problé­mákat vet fel, hiszen a szkennerben még egy agynak is alig

* „Minden rendben?" „Mark, remekül csinálod." (A szerk.)

377

T ö b b e t é s s z e l

van hely, két agyról nem is beszélve. Kokal tehát kényszerből a szkenneren kívül marad. Én pedig kénytelen vagyok csu­pán egyetlen ujjamat mozgatni. Ugyanis minden egyéb izom, amit használok, többletaktivitást idéz elő az agyban és ezzel belezavar a képbe. A kutató egy ujjra szabta a kísérletet. Ha jobbra vagy balra mozgatja az ujját, ujjammal követnem kell a mozgást. Vagy épp az ellenkezőjét kell tennem. Hogy a kettő közül épp melyiket, azt minden egyes mozgásra vonatkozóan a fülhallgatóból tudom meg. Hónapokig eltart majd, míg kel­lőképp feldolgozzák a velem és húsz másik kísérleti alannyal végzett kísérletet, és látják, mi történik az agyban. Addigra ez a könyv már megjelenik.

A tükörneuronok kutatása lebilincselő és izgalmas, leg­alábbis azóta mindenképp, hogy egyértelművé vált, az agyban több helyen is vannak tükörneuronok. Többek közt a fájdalom­központban, az insulán is. Amikor a kísérleti alanyok olyan videoképeket néznek, amelyeken valaki mást tűvel szurkálnak, az ő testükben is keletkezik fájdalomreakció. Esetünkben tehát az együttérzés abszolút szó szerint értendő.

Ha valakinél feltűnően csekély az insula aktivitása, felvető­dik a lehetőség, hogy az illető pszichopata. Amikor egy ilyen ember nem érzi valaki más fájdalmát, gyakran kiderül, hogy már gyerekkorában is szadista magatartást tanúsított. Valószí­nű, hogy az egészséges emberek azért olyan óvatosak egymás­sal, mert a másik fájdalma a saját agyukban is visszatükröző­dik. Ha az insulában nincs aktivitás, ez a jelzés sem jön létre.

Az a groningeni kutatócsoport, amelynek Kokal is tagja, 2006-ban felfedezte, hogy az agyban olyan szociális érzelmek is tükröződnek, mint a büszkeség, a szégyen, a bűntudat és a zavarodottság. A csoport azzal a meglepő felfedezéssel lepte meg a nemzetközi tudóstársadalmat, hogy az agyban mérhető az empátia. Olyan emberek agytevékenységét hasonlították össze, akik mások helyzetébe jól, illetve kevésbé jól tudták be­

378

T u d o m , m it é r z e l

leélni magukat, és azt állapították meg, hogy a különbségek tökéletesen egybeestek az insulában lévő tükörneuronok ak­tivitásával. Sikerült volna megragadniuk szociális intelligen­ciánk gyökereit?

„Kutatásunk mindenképp azt mutatja, hogy az empátia nem valami telepatikus ostobaság" - mondja a groningeni csoportot vezető német és francia Christian Keysers. „A tü- körneuronoknak köszönhetően képesek vagyunk rá, hogy más, azaz nem racionális úton éljük bele magunkat mások helyzetébe."

Úgy értjük meg, mi történik másokban, hogy agyunkban kiértékeljük a magatartásukat és mellékeljük hozzá saját ér­zelmeinket.

A groningeni intézet második emeletén össze vannak tolva és zsúfolva az íróasztalok. A Keysers-féle nemzetközi kutató- csoport kinőtte az induláskor rendelkezésre bocsátott teret. Pergő nyelven két olasz kutató - egy egykori csillagász és egy neurobiológus - tanakodik a képernyőn látható színes pöttyhal­mazon. Mindketten 2004-ben Christian Keysersszel és feleségé­vel, Valéria Gazzolával költöztek Parmából Groningenbe, hogy létrehozzák saját kutatócsoportjukat. Parmában abban a labora­tóriumban dolgoztak, ahol felfedezték az első tükörneuronokat. Groningenben mindketten tág teret kaptak arra, hogy folytas­sák az empátia vizsgálatát és ehhez egy agyszkennert is ren­delkezésükre bocsátottak, ami annak idején nyomós érv volt a költözködés mellett. Keysers: „A rhesusmajmokkal folytatott kutatás intenzív, időrabló és fárasztó. Itt, Groningenben gyor­sabban haladunk és közvetlenül embereken végezhetünk vizs­gálatokat."

Gazzola a szkennerben fekvő kísérleti alanyoknak kezekről készült kisfilmeket mutatott. Az egyik filmen egy női és egy fér­fikéz simogatja egymást. Egy másikon a férfikéz ugyanezt teszi,

379

T ö b b e t é s s z e l

de a női kéz elhessegeti. Minél empatikusabb a kísérleti alany, annál erősebb a második filmnél a fájdalomközpont aktivitása. Az empatikus emberek tehát nemcsak mások fizikai, hanem szociális fájdalmának vételére alkalmas antennával is rendel­keznek. A mások érzelmeire fogékony tükör fontos szerepet játszik a társas kapcsolatokban.

Az empátiát működtető mechanizmus miatt sok embernek nehézséget okoz, hogy elmondjon valamilyen fájdalmas igaz­ságot a barátainak vagy a kollégáinak. Inkább harmadik sze­mélynek mondják el. Amikor valakinek, aki empátiát kelt ben­nünk, elmondunk egy fájdalmas igazságot, magunk is érezzük a fájdalmat. A szó szoros értelmében. Olyan, mintha adnánk magunknak egy pofont.

Az empátia egy másik bosszantó hatásával azoknál a há­zastársaknál találkozunk, akik együtt szerelnek össze egy IKEA szekrényt. Nem jó helyre kerül egy csavar. A polcok nem megfelelő sorrendben kerülnek összeillesztésre. A téve­dés gyakran irritáló hatású: „Ne legyél már annyira ostoba!" 2004-ben egy holland kutató, Hein van Schie, a nijmegeni Radbout Egyetem munkatársa felfedezte, mi ennek az oka. Amikor látjuk, hogy valaki hibázik, ugyanaz az agytevé­kenység aktivizálódik, mint amikor mi magunk követjük el a hibát. Van Schie egy feladatot adott a kísérleti alanyoknak. Meg kellett határozzák a szemük előtt egészen rövid időre fel­villanó nyilak haladási irányát. A válasz után azonnal jött a visszajelzés, hogy helyesen vagy helytelenül válaszoltak-e. A „helytelen" visszajelzés a gyrus cinguli elülső részét akti­vizálja, tehát azt a központot, amely - amikor valamit elvé­tünk - a „juj-érzést" okozza. Amikor a kísérleti alanyok nem maguk hajtották végre a feladatot, hanem csak nézték, hogy más hogyan csinálja, a „juj-központ" akkor is ugrott minden hibára. Tehát mások hibáit is megszenvedjük. A kutatók úgy vélik, hogy a tükörneuronok „juj-jelzése" segít, hogy tanul­junk mások hibáiból.

380

T u d o m , m it é r z e l

A tükörneuronokból álló hálózatok fontos szerepet játszanak az emberek teremtette civilizációban. Hogy mennyire létfon­tosságúak a tükörneuronok, akkor derül ki igazán, amikor olyan emberekkel találkozunk, akiknél ezek hiányoznak.

Los Angeles-i kutatók 2005-ben tíz értelmes autista gyereket agyszkennerbe fektettek és mutattak nekik nyolcvan olyan fény­képet, amelyeken az arcok különböző érzelmeket, boldogságot, félelmet, dühöt és szomorúságot fejeztek ki. A kutatók semmifé­le aktivitást sem láttak az olyan agyterületeken, mint a középső frontális árok, ahol a tükörneuronok találhatók. Úgy tűnik tehát, hogy az autistáknál nem fejlődtek ki a tükörneuronok. Bármi­lyen értelmes is egy autista, furcsán reagál munkatársaira vagy barátaira. Nem érzi meg, mit akarnak a többiek és többnyire inkább csak önmagára összpontosít. Mivel agyából hiányzik a tükörmechanizmus, az autista kénytelen kívülről megtanul­ni, mintha egy színdarab egyik szerepét biflázná, a társadalmi érintkezés szabályait. Amikor a húgom így csinál, akkor nekem így kell csinálnom. Az autisták minden új helyzetben bajban vannak. Mire sikerül használható stratégiát találniuk, már há­romszor is kitaszították őket. Tükörneuronok nélkül a társadal­mi érintkezés kész bolondok háza.

Majmokon végzett vizsgálatokból tudjuk, hogy a tükör­neuronok feltehetőleg egészen közönséges agyidegsejtek. A kö­zönséges sejtből az érzékszervi központokkal való kapcsolat csinál tükörsejtet, aminek eredményeképp a sejt, a körülötte lé­vő idegsejtekkel ellentétben, egyfajta periszkóppal rendelkezik és képes kilátni. Ez azt jelenti, hogy felismer a külvilágban egy meghatározott mozgást, mégpedig azt, amellyel a szomszédos idegsejtek foglalkoznak, csak épp a saját testben. Ez első látásra szinte varázslatnak tűnik. De nagyon is elképzelhető, hogy egy tükörneuron kifejleszti magában ezt a tulajdonságot.

A 2. fejezetben már láttuk, hogy a halántéklebenyben és a falcsonti lebenyben olyan idegsejtek vannak, amelyek a szemen át az agyba özönlő vizuális információáradatból nagyon sajá­

381

T ö b b e t é s s z e l

tosan reagálnak bizonyos tárgyakra és mozgásokra. Vannak köztük például olyan idegsejtek, amelyek csak akkor reagálnak, ha azt látjuk, hogy valaki kinyújtja a kezét, hogy kezet fogjon velünk. A kérdés az, hogyan kapcsolódnak össze a vizuális területen található idegsejtek és az a motoros területen lévő tükörneuron, amely akkor aktivizálódik, ha mi magunk nyújt­juk a kezünket?

Ahogy az agyban máshol is, feltehetőleg itt is akkor válik egyszerűvé a magyarázat, ha szemügyre vesszük az agy fejlő­dését és nemcsak meredünk vakon a végeredményre. A fejlő­dést a kapcsolódások számának jelentős csökkenése jellemzi. A csecsemők rengeteg olyan keresztkapcsolódással rendel­keznek, amelyek a gyermekkor folyamán fokozatosan eltűn­nek. A szelektálási elv a következő: ami felesleges, eltűnik, a használatban lévő kapcsolódások pedig megmaradnak. A két idegsejt közötti kapcsolódás valószínűleg úgy keletkezik, hogy a gyerekek észlelik saját magatartásukat. Amikor kinyújtják a kezüket, a vizuális területen lévő idegsejtek figyelik a moz­gást. Néhány centiméterrel arrébb ugyanabban a pillanatban aktivizálódnak a premotoros kéregben lévő idegsejtek, hogy végrehajtsák az említett mozdulatot. Mivel a két csoport egy­szerre aktivizálódik, felerősödnek az egymás közötti kapcso­lódások.

De mi a helyzet az arckifejezésekkel? Hogyan keletkezhet­nek például olyan tükörneuronok, amelyek felismerik valaki más arcán az undorra utaló kifejezést? Hiszen a saját arcunkon ezt nem láthatjuk.

Christian Keysers rám néz és elmosolyodik. „Első látásra ez valóban rejtélyesnek tűnik. De az arckifejezések esetében kü­lönös dolog történik. Az anyák egyik figyelemre méltó reflexe, hogy utánozzák a csecsemőik arckifejezéseit. Nem tudatosan egyfajta tükröt teremtenek, amelyben a gyermek viszontlát­ja saját arckifejezéseit. Ez a magatartás segít a gyermeknek a tükörneuronok kialakításában."

382

T u d o m , m it é r z e l

Úgy tűnik, az agynak rengeteg trükkje van arra, hogy sze­lektíven elzárkózzon a tükörneuronok ingerei elől. Amikor látjuk, hogy a futballista cselez, észleljük a testünkben a moz­dulatot, de agyunk elnyomja a láb tényleges mozgatásához szükséges központokat. Valószínűleg hasonló mechanizmu­sok gondoskodnak arról is, hogy távol tartsuk magunktól má­sok szenvedéseit.

A Princeton Egyetem kutatói 2006-ban agyszkennerben fek­vő 24 diáknak olyan fényképeket mutattak, amelyek különböző társadalmi csoportokba tartozó embereket, olimpiai atlétákat, üzletembereket, nyugdíjasokat és drogfüggőket ábrázoltak. Felfedezték, hogy ez utóbbiak esetében a mediális prefrontális kéreg hirtelen az együttérzés semmilyen jelét sem adta. Ez a központ, amely a homlok magasságában helyezkedik el, követ­kezetesen és kizárólag akkor reagál, amikor önmagunkon vagy más embereken gondolkodunk vagy másokat látunk, olyankor viszont nem, ha az illető iránt nem érzünk empátiát. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a drogfüggők esetében kikapcsoljuk a tükörneuronokat.

„Igen jó hasznát vesszük az empátiának" - mondja Keysers. „Az empátiának köszönhető, hogy gyakran tökéletesen ki tudjuk találni, mi játszódik le a másik emberben. De meg is nehezítheti az életünket. Amikor egy igazgató döntést hoz, ki kell iktatnia az empátiáját. Es mit ér egy vadász, ha nem képes ölni? Úgy vé­lem, ez az oka annak, hogy az evolúció nem egyenlő mértékben vértezte fel empátiával az embereket. Egy csoportban szükség van olyan egyénekre is, akik ártalmatlanítják a betolakodókat. Legalábbis szerintem, ez az oka annak is, hogy a férfiaknál álta­lában fejletlenebbek a tükörneuronok, mint a nőknél."

Az empátiával kapcsolatos agykutatás fontos felismerések­kel járulhat hozzá egy sor jelenség megértéséhez, mert sokkal gyakrabban helyezkedünk bele mások helyzetébe, mint gondol­nánk. A pszichoterapeuta belehelyezkedik páciense helyzetébe. A gyerekek belehelyezkednek szüleik és tanáraik helyzetébe,

383

T ö b b e t é s s z e l

azonosulnak a könyvben olvasott szereplőkkel, illetve bálvá­nyaikkal. A felnőttek belehelyezkednek barátaik helyzetébe.

A tükörneuronoknak köszönhető, hogy a mozdulatokban, a gesztusokban és az arckifejezésekben megérezzük, mi mo­tivál másokat. Ez nemcsak praktikus, de egyenesen nélkü­lözhetetlen is, ha társas lényként akarunk élni és működni. A tükörneuronok közvetlen, intuitív kapcsokat teremtenek a barátainkkal és a munkatársainkkal. A tükörneuronoknak köszönhető, hogy agyunk belső kapcsolódásokat teremt a nyelvért, a mozgásokért és az érzelmekért felelős központokat összekötő láthatatlan szálak sokasága között.

40. fejezet

Felszabadító nevetés

Együtt nevetni nagyszerű dolog. Miért? A nevetés - de a sírás és az ásítás is - a társas közösségben közös agyállapotot teremt.

Öt perc alatt lesöpörték minden javaslatunkat az asztalról, hol­ott tárgyalópartnerünk előzőleg, mondhatni, órákig mutogatta az ablakon át az új sportautóját. Ott álltunk ismét odakinn, a stressztől dermedten és kifejezetten frusztráltan. Egymásra néz­tünk. „Szép autó" - jegyezte meg egyikünk széles vigyorral az arcán: „Viagra modell" Erre mindnyájunkból kitört a nevetés.

Az emberek imádnak nevetni. Es mint az agykutatásból tudjuk, ez így is van rendjén. Egy 2006-ban végzett kísérlet­ben a San Franciscó-i kutatók előbb jól megnevettettek egy kí­sérleti alanyokból álló csoportot, majd megállapították, hogy csökkent a kortizol és az adrenalin nevű stresszhormon, vala­mint jelentősen nőtt az endorfin és a növekedési hormon ter­melése. A növekedési hormonok termelése majdnem kilenc­ven százalékkal lett magasabb és a hatás még 24 óra elteltével is mérhető maradt.

A nevetés elengedett állapotba hozza az agyat. Kevésbé ér­zi a fájdalmat és helyreállnak a kémiai egyensúlyok. Az alvás közbeni folyamatokra hasonlít, annyi különbséggel, hogy az öntudatunknál vagyunk, sőt minden izmunkat aktivizáljuk.

A nevetés megszabadítja az agyat a negatív stressztől. Ezért van az, hogy gyakran életünk stresszfaktorai váltják ki belő­

385

T ö b b e t é s s z e l

lünk a legnagyobb nevetést. Például a főnök, a határidő, vagy az anyagi gondok. Olyan bosszantó események, mint például egy fájdalmat okozó elszólás vagy egy ostoba vásárlás. Ez az oka an­nak is, hogy egy stresszt okozó élményt követően gyakran fog el nevetőroham bennünket. Mintha az agy biztonsági szelepet keresne magának. Egyetlen jó vicc is elegendő ahhoz, hogy ki­nyissa a szelepet és kiengedje a felhalmozódott felesleges gőzt.

Egy vicchez mások is kellenek. Ahogy megcirógatni sem tudjuk magunkat, úgy többnyire a humor sem igazán műkö­dik egyedül. Azok a pszichológusok, akik vették maguknak a fáradságot és megszámolták, megállapították, hogy egy nap átlagosan huszonhétszer nevetünk és ebből huszonhatszor má­sok társaságában. A nevetés társas jellegű cselekvés.

Szinte minden valamirevaló humor arra épül, hogy valami nem stimmel, hogy vétünk a logikai, a nyelvi vagy a társadalmi szabályok, illetve kódok ellen. Becsapjuk az agyat. A humor tá­madás a rendszer konzisztenciája ellen. A humor is stresszfaktor, csak épp a játékos fajtából.

A különböző nevetésvizsgálatok során kísérleti alanyok tu­catjait nevettették meg úgy, hogy közben a fejüket egy EEG ké­szülékhez csatlakoztatták vagy agyszkennerben feküdtek. így hallgattak vicceket vagy nevető emberekkel készült felvételeket, nézegettek karikatúrákat a The New Yorkerből vagy részleteket a Mr. Beanből vagy a Simpson családból. Mivel zavarja a mérést, ha az illetőnek nevetés közben remeg a hasa, a vicceket úgy válogatták össze, hogy inkább csak jópofák legyenek. A tudo­mányos vizsgálatoknál kötelező kontrollmérés érdekében nem vicces szövegek is elhangzottak.

Vicc: „Miért nem harap meg egy cápa egy ügyvédet? Kollegiá­lis udvariasságból."Kontrollszöveg: „Miért nem harap meg egy cápa egy ügyvé­det? Mert nem finom a húsa."

386

F e l s z a b a d ít ó n e v e t é s

Az agy éles határvonalat húz a vicces és a nem vicces közé. A kí­sérleti alanyok EEG-je megmutatja, hogyan keresi az agy a vicc kulcsát. Az agykérgen átfut egy elektromos hullám, amely, ami­kor leesik a poén, hirtelen pozitívről negatívra vált.

Kétféle nevetés van. Az érzelmi nevetést - az igazit - a tizenki­lencedik században elsőnek a francia neurológus, Guillaume Duchenne* írta le. Egy ilyen Duchenne-nevetés szinte lehen- gerli az embert. Az arcon olyan izmok aktivizálódnak, me­lyek felett nincs tudatos hatalmunk. Egy Duchenne-nevetés figyelmen kívül hagy minden egyéb tevékenységet, aki nevet, képtelen megszólalni és súlyosabb esetekben még a lélegzete is elakad. A társasági nevetés vagy nem-Duchenne-nevetés jóval alkalmazkodóbb. Csak a száj körül aktivizál izmokat és tökéletesen alkalmazkodik. A szavak áradata és a nevetés soha nem akadályozzák egymást. A szem is elárulja, hogy társasá­gi nevetésről van szó, mert hiányoznak a Duchenne-nevetésre jellemző szem körüli nevetőizmok.

Zürichi kutatók 2006-ban felfedezték, hogy a két neve­téstípus az agyban egészen más mintákat követ. A társasági nevetésnél az aktivitás sokkal felületesebb és az arckifeje­zéseket irányító agyközpontban összpontosul. Egy viccen igazán agyunk mélyén, akaratunkon kívül nevetünk. Az agy­szkenner megmutatja, hogy a heuréka pillanatot követően az agytevékenység földrengésszerűen terjed szét a hátul (a szem mögött) elhelyezkedő halántéklebenyben és a lenn (a szem ma­gasságában) elhelyezkedő homloklebenyben található két epi­centrumból. Ezek kifejezetten az ellentmondások feloldására szakosodtak. A sokk a másodperc tört része alatt a mélyebben fekvő érzelmi központba ér, az biztosítja az örömérzést.

A Kaliforniai Egyetem kutatói humoros televíziós műsoro­

* Guillaume-Benjamin-Amand Duchenne (de Boulogne) (1806-1875), francia neurológus. (A szerk.)

387

T ö b b e t é s s z e l

kát nézettek tizenhat önkéntessel és felfedezték, hogy a humor a nucleus accumbenst aktiválja. Ezzel a központtal már több­ször találkoztunk. Egyebek közt ez az a központ, amely az álta­lunk szexuálisan vonzónak talált emberekre reagál. Ezért van az, hogy egy szép arcú embernek humor nélkül, egy humoros embernek pedig szép arc nélkül is lehet szexepilje.

A rengés átterjed az agytörzsre és aktivizálja a Varol-híd leg­hátsó, legfelső részét. A Varol-híd a kéregtest megvastagodása. Ez a terület fontos szerepet játszik a test és az agy szabályozá­sában. A Zürichi Egyetem kutatói 2003-ban felfedezték, hogy a Varol-hídban van a „nevetésgenerátor". A nevetésgenerátoron múlik, hogy csak elvigyorodunk vagy nevetésben törünk-e ki. A központ ingereket küld számos, a test irányításában részt­vevő agyközpontnak. Szerte a testben összehúzódnak izmok, nő a vérnyomás, szaporábban ver a szív, a lélegzet gyorsabban halad át a tüdőn, az immunrendszer nagyobb sebességre kap­csol, leáll a stresszhormonok termelése.

A biológusok úgy vélik, hogy az érzelmi nevetés két-négy- millió éve keletkezett; tehát idősebb, mint a nyelv. Ezért van a nevetésközpont az agy mélyén. A társasági nevetés sokkal később jött létre és valószínűleg az igazi nevetés tudatosan te­remtett másolata. Az agy utánozza önmagát.

A nevetés nem önmagában áll. Az ásítás és a sírás is szociá­lis jellegű érzelmi megnyilvánulás. És az utóbbi kettőt is úgy éljük meg, mint ami felszabadító és jótékony hatású, még akkor is, ha a rájuk adott magyarázat nem olyan egyértelmű. Ásíta­ni tartós feszültség, egy hosszú munkanap után szoktunk. És ahogy a nevetés és a sírás, ez is hullámokban tör ránk. Egy ásí­tás átlagosan hat másodpercig tart, és átlagosan 68 másodperc után jön a következő. Ha nem fojtják el, egyre nő az ásítások hossza és intenzitása.

Az ásítást az ingerületátvivő szerotonin, dopamin vagy glu- taminsav magas szintje gerjeszti. A glutaminsav, a dopaminhoz

388

F e l s z a b a d ít ó n e v e t é s

hasonlóan, erősen aktivizáló hatást gyakorol az agyra. Segít-e az ásítás, a nevetéshez hasonlóan, abban, hogy ismét egyen­súlyba kerüljenek az agyban lévő kémiai anyagok? Nagyon úgy tűnik, de ezt egyelőre egyetlen vizsgálat sem erősítette meg. Az ásításkutatásra nehéz anyagi támogatást szerezni, panasz­kodnak a kutatók. Valószínűleg azért, mert azok a szervezetek, amelyek támogathatnák, úgy vélik, ez a téma nem tesz jót a róluk kialakított képnek. Ha egy szponzor kétmillió eurót fektet az ásítás kutatásába, legjobb esetben is csak ironikus megjegy­zésekre számíthat.

A sírást nem túl intenzíven kutatják, de az eddigi vizsgála­tokból kiderült, hogy a sírásroham irányítása - ahogy a nevetés­rohamé is - a Varol-hídból történik. A sírásközpont aktivizálja a könnytermelést és ez okozza a sírásroham alatti csuklásszerű lélegzetvételt. A sírásroham aktivizálja a paraszimpatikus ideg- rendszert is. Ez a rendszer gondoskodik arról, hogy fizikai meg­terhelést vagy érzelmi stresszt követően magához térjen a test és a lélek, csökkenjen a testhőmérséklet, süllyedjen a vérnyomás, lassuljon a szívritmus és alacsonyabb legyen a dopamin- és az adrenalinszint. Nemcsak olyankor sírunk, ha komoly fájdalom­nak vagyunk kitéve, de gyakran olyan hétköznapi bosszúságok is megríkatnak bennünket, mint egy autón keletkezett karco­lás, valamelyik kolléga durva megjegyzése vagy egy elrontott varrásminta. Ha fáradtak vagyunk, könnyebben elerednek a könnyeink. A sírás olyan helyzetekben állítja helyre az agyban szükséges egyensúlyt, amelyekben tehetetleneknek érezzük magunkat. A depresszióban szenvedő embereknél azonban nem áll helyre az egyensúly. Sírni ők is sírnak, csak annak nincs semmilyen pozitív hatása. 2006-ban amerikai kutatók a Nature- ben azt publikálták, hogy egy sírásroham húsz-negyven szá­zalékkal növeli a test energiafogyasztását. Azt már korábban felfedezték, hogy a bánat az ellenkezőjét teszi, lejjebb csavarja a termosztátot. Egyelőre nem sikerült bizonyítani, hogy ennek jó­

389

T ö b b e t é s s z e l

tékony hatása volna az immunrendszerre. Azok, akik bevallják, hogy sokat sírnak, semmivel sem tűnnek egészségesebbnek, mint a többiek.

A kutatók már régóta küszködnek azzal a kérdéssel, mire valók a könnyek, miért kell a testnek rázkódnia, mire szolgál a feltűnő ásítás. Miért van szükség ezekre a külső jelenségekre? Kiderült, hogy - a korábbi vélekedésekkel ellentétben - az ásítás nem növeli számottevő mértékben az oxigénfelvételt és nem csökkenti a szén-dioxid mennyiségét sem. Az ásítás­nak tehát az égvilágon semmi köze a légzéshez. Nem igaz az a népi hiedelem sem, hogy a könny tisztítja az agyat. Bár az érzelmi könnyeknek más a kémiai összetételük, mint a szoká­sos szemnedvnek, mennyiségük messze nem elegendő ahhoz, hogy ténylegesen efféle tisztító funkciót lássanak el. A külső jelenségekre tulajdonképp nincs más magyarázat, mint hogy láthatóvá teszik a külvilág számára, hogy a stresszt követően az agyban helyreállt az érzelmi egyensúly. Az ásításnak, a sí­rásnak és a nevetésnek kommunikatív jelentése van.

Ahhoz, hogy az agyat nyugalmi állapotba hozzuk, előbb biztonságos helyzetre van szükség. Matthew Gervais és Dávid Wilson, amerikai kutatók szerint ez az érzelmi megnyilvánu­lások szociális jellegének oka. 2005 végén azt írták The Quaterly Review ofBiology című folyóiratban, hogy a humor közös lelki állapotba hoz egy adott embercsoportot. Mivel az emberek csak akkor nevetnek egy viccen, ha biztonságban érzik magukat, az érzelmi nevetés azt jelzi a többieknek, hogy az adott helyzet biztonságos. Egy igazi nevetést nem lehet imitálni, mint ahogy az igazi sírást vagy ásítást sem. Mind az ásítás, mind a szipogás az elengedettség hamisítatlan jele és arról tanúskodik, hogy biztonságba értünk.

Amikor az agy nevetést, ásítást vagy szipogást észlel, önma­gát is nyugalmi állapotba hozza. A nevetés nevetésre ösztönöz, ahogy az ásítás is úgy működik, mint egy fertőzés és a sírás is

390

F e l s z a b a d ít ó n e v e t é s

újabb és újabb könnyekre ösztönöz. Amikor valaki sírva fa­kad egy temetésen, mások zsebéből is előkerül a zsebkendő. A nyugatiak ettől zavarba jönnek, de azokban a kultúrákban, ahol elfogadottnak számít a halál utáni sírás, hálával fogadják az efféle reflexet.

2006-ban Sophie Scott Londonban arra kért önként jelent­kezőket, hogy hallgassanak nevető és lelkesedést kifejező han­gokat, kiáltozásokat illetve öklendező hangokat és felfedezte, hogy az első két hang aktivizálja a premotoros kéregben lévő tükörneuronokat, mégpedig az arcizmokat irányító közpon­tokban. Mások nevetése tehát automatikusan mosolyt csal az arcunkra és ez a mosoly valószínűleg ingerként hat a Varol- hídban lévő nevetésközpontra. Tehát az agyunkban lévő köz­vetlen kapcsolódás okozza, hogy a nevetés átragad másokra is. Az egyik ember nevetése nevetést vált ki a másikból.

Steven Platek, a philadelphiai Drexel Egyetem kutatója 2004- ben ásító embereket ábrázoló videoképeket mutatott tíz MRI szkennerben fekvő diáknak. Nagy többségüknél erős reakciót látott a gyrus cinguli leghátsó részében. Azokról a diákokról, akiknél ez a reakció elmaradt, már egy korábbi kísérletnél kide­rült, hogy nem fogékonyak a többiek ásításaira. A többi részt­vevővel ellentétben ők nem kezdtek el ásítozni. Platek szerint ezek a diákok az empátiával kapcsolatos kérdőíven is lényege­sen rosszabbul teljesítettek. Az ásítás tehát korántsem az érdek­telenség jele, ahogy azt sokan gondolják. Épp ellenkezőleg, ha egy barát vagy barátnő ásít vagy visszaásít, az - Platek szerint - épp a figyelem és az empátia biztos jele.

Tehát társadalmi okokból nevetünk, sírunk és ásítunk. Az egyik agy segít a másiknak, hogy az magához térjen.

391

41. fejezet

Legyenek barátaink!

Egy balesetnél a beszélgetés gyakran elsősegélyszámba megy. Vala­milyen embert próbáló tapasztalat után egy barát vagy barátnő szere­tetten figyelme stabilizálja az agyban lévő egyensúlyt.

Egy férfi imbolyog az úttesten az amszterdami Vrolijkstraaton. Feleségem, aki második gyermekünket várja, rácsenget. Kike­rüljük. A sarkon, ahol autóáradat akadályozza a továbbhala­dást, fújtatást hallunk mögülünk. A részeg, amennyire jelen állapotában képes, lohol utánunk. „Mi a kurva anyátokat csen­gettek rám?" - üvölti. Megdermedve nézünk rá. „Attól féltünk, hogy ..." De egyértelmű, hogy ez nem a megfelelő pillanat egy értelmes beszélgetésre. „Fogyatékos idióták, a kurva anyátok, szemétládák!"

A feleségemre néz, de annyira azért még úriember, hogy nem ront rá. Áthajol a feleségem csomagtartója felett és meg akar pofozni, de fennakad a gyerekkocsitartón és csak az orro­mat éri el. Tajtékzók a dühtől, de hagyom, hogy feleségem ar­rébb rángasson. „Tűnjünk el" - mondja. Amikor már biztonsá­gos távolságban vagyunk, levezetem a dühöm. Együtt rekonst­ruáljuk a történteket. Mi motivál egy ilyen alakot? Gyorsabban kellett volna tekernünk vagy szájon kellett volna vágnom? Még amikor hazaérünk, akkor is úgy beszélgetünk erről, mintha az életünk függne tőle. Hogy milyen volt a kinézete és mit éreztünk. A végén pedig azon nevetünk, mi mindenre jó egy

392

L e g y e n e k b a r á t a in k !

gyerekkocsitartó. Elmúlt a stressz, feldolgoztuk a bennünket ért megaláztatást. A beszélgetés elsősegélynek számít, amikor valamilyen megrázkódtatás ér bennünket.

E könyv harmadik része arról szól, hogy az agy egy jól alakítható szerv. Egész életünket az agyra építjük, szellemi erőtréninggel fejlesztjük, hallal és csicseriborsóval tápláljuk, meditációval, megfelelő gondolatokkal és sporttal irányítjuk, néha beveszünk egy-egy tablettát. Több szinten is kézben és karbantartjuk az agyunkat. Vajon teljes-e már az agyról kiala­kult kép? Nem, még korántsem. Rohamtempóban fejlődik az az új kutatási terület, amely a tárgyi és a társadalmi környezet agyra gyakorolt hatását vizsgálja. De agyunkat nemcsak mi magunk alakítjuk, hanem barátaink, kollégáink és azok is, akik véletlenül az utunkba kerülnek.

Egy bók vagy egy jóindulatú vállon veregetés fokozza, a kisebb-nagyobb frusztrációk és sértések pedig rombolják az agy vitalitását. Egy olyan traumatikus esemény példá­ul, mint amilyen egy rablótámadás, akár még depressziót is okozhat.

Nemcsak az embereknek, de a társas kapcsolatokban élő állatoknak is maradandó károsodásokat okoz a szociális fájda­lom. Az etológusok már régóta tudják, hogy az az állat, amely lejjebb kerül a hatalmi hierarchiában, ehhez igazítja a magatar­tását. Egy a hierarchia aljára kerülő rhesusmajom alávetetten és depresszíven viselkedik. Lehorgasztja a fejét és kerüli a tár­saival való érintkezést.

Mi történik az agyban, amikor szociális fájdalom éri? A választ a folyami rák adja meg nekünk. A kutatók olyan idegsejteket találtak a fejében, amelyek szerotoninérzékenysége attól függ, hogy az adott egyed milyen pozíciót foglal el a rákok társadal­mi ranglétráján. A változást egy genetikai mechanizmus hozza létre. Ha egy rák alulmarad valamelyik csapattársa agressziójá­val szemben, az idegsejtek kikapcsolnak bizonyos géneket. Ez­

393

T ö b b e t é s s z e l

által maradandóan csökken a szerotoninra való érzékenység, a rák pedig tartósan beilleszkedik abba a társadalmi pozícióba.

A kutatók egyre biztosabbak abban, hogy egy társas interak­ció hatására a felnőtt agy sejtjei is megváltoztathatják genetikai összetételüket. Amikor szerelmesek leszünk, amikor meghal egy barátunk, amikor elbocsátanak bennünket, amikor elhagy az élettársunk, az agyközpontok megváltoztatják összetételü­ket és akkortól kezdve másképp működnek. Egy ilyen esemény után gyakran úgy érezzük, hogy már nem az vagyunk, aki előtte voltunk. Ez tehát egészen banális szinten is igaz.

A házi méhek körében végzett kutatások azt mutatják, hogy ezek a fajta genetikai változások nagyon sokfélék lehetnek. A méhviaszsejteket építő és lárvákat nevelő dolgozók átkerülhet­nek külső szolgálatra és ezzel feljebb lépnek a ranglistán. Onnan­tól fogva mézet gyűjtenek. De a kolónián belüli társadalmi módosulások következtében visszakerülhetnek belülre is. Az Illinois-i Egyetem kutatói 2003-ban 6878 olyan gént vizsgáltak meg a méheknél, amelyek szerepet játszanak az idegsejtek ak­tivizálásában és felfedezték, hogy legkevesebb negyven száza­lék ki-, majd ismét bekapcsol, ha a méh a kolónián belül más pozícióba kerül. A társadalmi ingerek hatására az agy komoly változásokon megy keresztül.

A 17. fejezetben már volt szó arról, hogy a stressz mélyreható változásokat idézhet elő az emberi agyban, amikor ki-, vagy bekapcsolja a géneket. Ennek hatására az agy tartósan más­képp működik. Valószínűleg nemcsak a nagy érzelmi törté­nések, hanem az apró mindennapi frusztrációk és gondok is képesek megváltoztatni a gének megnyilvánulási formáit. Va­lószínűleg minden, néhány óránál tovább tartó érzelmi állapot létrehoz efféle változást. Egyebek közt módosítja például az agynak a szerotonin nevű ingerületátvivővel szembeni érzé­kenységét, aminek következtében nem tudunk úgy ellazulni,

394

L e g y e n e k b a r á t a in k !

romlik a hangulatunk, sőt akár még búskomorrá is válhatunk. Ha ezek a változások felhalmozódnak, hosszabb távon egé­szen más viselkedést eredményezhetnek és lelki panaszokat is okozhatnak.

A szakértők szerint a változó környezeti tényezők komoly lelki panaszokat válthatnak ki. A tartós munkahelyi kiszolgál­tatottság, a szomszédokkal folytatott végeláthatatlan perpatvar, a nem egyenrangú szerelmi viszony és a versenyre épülő tár­sadalom okozta stressz mind-mind okozhatja azt, hogy az agy beáll a társadalmi rangsor aljához igazodó szerepre. Ilyenkor az emberek visszahúzódóak és levertek lesznek, elidegenednek a barátaiktól, nem kezdeményeznek többet és ezzel felerősí­tik a negatív szociális ingereket. A gének működésében beálló változások, a szerotoninszint és a fentebb leírt magatartás egy önmagát erősítő körkörös mozgást alakíthatnak ki.

A társadalmi történések pozitív értelemben is okozhatnak maradandó változásokat az agyban. Ha a folyami rák magasabb státuszt harcol ki magának, mert például erősebb lett, megtör­ténhet, hogy újból működésbe lépnek a szerotonin gének és az állat visszanyeri dominanciát biztosító tulajdonságait.

Az emberek is ismerik a winning mood, a győztes hangulat gyógyító hatását. Azok a futballcsapatok, amelyek sorozatos győzelmeket aratnak, legyőzhetetlenekké válnak. Aztán be­következik egy szerencsétlen vereség és elindul egy veresé­gek alkotta süllyedő spirál, a játékosokon csalódás lesz úrrá, megbomlik a belső egység és bizalmatlanok lesznek egymás iránt. A magánéletben ugyanígy történnek a dolgok. Egy po­zitív tapasztalat másikat szül, mert az ember energiát és ön­bizalmat merít belőle, mert az agy több szerotonint termel és pozitív agyminták vésődnek be. Mintegy kikényszerítjük az újabb sikereket.

Nem egyforma bennünk az érzékenység az emberi kapcsola­tokból eredő stresszre. Agyunk életerejét a stressztűrő képesség

395

T ö b b e t é s s z e l

illetve az határozza meg, hogy az egyén mennyire sikeres a tár­sadalmi ranglétrán (lásd 17. fejezet). Kiderült, hogy a stressztűrő képesség kialakulásában meghatározó szerepe van az anyai szeretetnek. Azok az egerek, amelyeket gondos, kicsinyeit so­kat nyalogató egéranya nevel fel, nem lesznek olyan félősek és kifejezetten kedvelik mások társaságát. A McGill Egyetem kutatói rájöttek, mi ennek az oka. Amikor az anya nyaldossa az utódait, működésre serkenti a kisegérben lévő GR-gént. Ez a gén biztosítja, hogy a hippokampuszban sok olyan receptor keletkezzen, amely érzékeny a kortizol nevű stresszhormonra (glukokortikoid receptorok). E receptoroknak köszönhetően gyorsabban tűnik el a kortizol és így az egér lazábban viselke­dik az életben.

A babusgatás a rhesusmajmoknál is jó hatással van a későbbi életpályára. A stresszérzékeny, a hierarchia alacsonyabb fokán álló majomanyák kevesebbet törődnek a kicsinyeikkel, mint a domináns és jobb stressztűrő képességgel megáldott anyák. Gyermekeik az anyjuk példáját követik és érzékenyebbek lesz­nek a stresszre. Ha egy stresszérzékeny anyától elveszik a gyer­mekét és annak gondozását egy gondos és domináns anyára bízzák, akkor ezek a kicsik gyorsan levetkőzik a többiekkel szembeni félelmüket és később a majomhierarchia csúcsán vív­nak ki maguknak helyet.

Nemcsak a gondoskodó anyák, hanem a jó barátok is átprogra­mozhatják az agyat. Egy jó beszélgetés komoly segítség lehet. Sokáig azt hitték, hogy a beszélgetés - ha valaki kiönti a szívét - csak a gondolatokra hat, az agyközpontokra és az ingerület­átvivőkre - az agy hardware-jére nem. De egy empatikus be­szélgetés - akár egy baráttal, akár egy terapeutával folytatjuk azt - képes átprogramozni az agyat. Ez derült ki azokból a kutatásokból, melyek során agyszkenner segítségével vizsgál­ták a pszichoterápiás és a magatartás-terápiás kezelés hatását. Kiderült, hogy a kényszerneurózis és a depresszió esetében

396

L e g y e n e k b a r á t a in k !

a szerotoninszint gyakran ugyanolyan gyorsan egészséges szintre emelkedik, mintha a beteg antidepresszánsokat szed- ne. A depresszióval kezelt betegek tanulmányozásakor alkal­mazott magatartás-terápia nemcsak azt eredményezte, hogy a prefrontális kéreg alsó része - mint amikor Seroxathoz hasonló antidepresszánsokathasználnak-fokozottabban aktivizálódott, hanem azt is, hogy a gyrus cinguliban és a hippokampuszban ugrásszerűen megnőtt az aktivitás. Javult az érzelmek kontroll­ja és a memória is.

A pszichoterapeuták célirányos beszélgetésekkel próbálnak ilyen irányú változásokat előidézni. A sikeres kezelés kulcsa az érzelmekkel teli, biztonságot és tiszteletet sugárzó magatartás.

A Harvard Medical School és a Massachusetts General Hospital kutatói 2006-ban felfedezték, hogy a megfelelő maga­tartás érzékelhető néhány, a páciens bőrére helyezett elektróda segítségével. Amikor több izzadság termelődik, csökken a bőr­ellenállás. Az izzadság sok esetben az érzelmi megindultság je­le. Amikor a csecsemő az anyára mosolyog vagy sírásra görbíti a száját, csökken az anya bőrellenállása. A pszichoterapeuta díványán folytatott beszélgetés alatt viszont megnő a bőrellen­állás, amikor érzelmi kapcsolat alakul ki.

A Harvardon videóra rögzítették a terápiás beszélgetéseket. A háromperces blokkokra bontott felvételeket megnézve gya­korlott terapeuták véleményezték a beszélgetés minőségét. Az eredmény egybeesett azzal, amit a bőrellenállás mérései mutat­tak. A kutatók szerint az agy „szociális barométerrel" rendel­kezik, egy olyan központtal, amely az érzékszervi, az érzelmi és a kognitív ingerek feldolgozása révén meghatározza, hogy az agy mennyire van azonos hullámhosszon a beszélgetőtárs­sai. Minél magasabbra szökik a barométer, annál nagyobb a terapeuta hatása.

A szociális barométer arra is magyarázatot ad, hogy egy baráttal vagy barátnővel folytatott „jó beszélgetés" alatt miért alkalmazzuk ugyanazokat a magatartásszabályokat, mint a

397

T ö b b e t é s s z e l

pszichoterapeuta. A barátok magatartása is tiszteletet, figyel­met és együttérzést sugall. Ők is arra törekszenek, hogy sem­legesítsék a fájdalmas eseményekre vonatkozó emlékeket és újrafogalmazzák azok szociális jelentését. Figyelmükkel és kér­déseikkel ők is mesélésre ösztönöznek. Nem olyan bonyolult a dolog, sokszor már az is elég, ha odafigyelünk egy barátra vagy barátnőre és az már ennyitől is megkönnyebbülve kel fel a beszélgetés után. Azt pedig nem árt tudni, hogy a szociális fáj­dalom enyhítéséhez nyújtott efféle segítség strukturálisan erősíti az agy stabilitását.

Egy olyan barát vagy élettárs, aki mindig kész meghallgatni fontos vagy kevésbé fontos élettapasztalatainkat, nagyszerű segítség ahhoz, hogy az agy meg tudja őrizni kiegyensúlyo­zottságát. Amikor a barátok és a barátnők, az élettársak és a munkatársak tisztelettel hallgatják egymást, kölcsönösen gon­doskodnak róla, hogy az agy megkapja a társadalmi ranglétrán való felemelkedéshez szükséges jelet. Bekapcsolják a szerotonin géneket és kikapcsolják a félelem géneket. Hogy a másik bol­dogabb lehessen. Egy jó barát aranyat ér.

42. fejezet

Tégy boldoggá!

Minél több szociális kapcsolattal rendelkeznek az emberek, annál bol­dogabbak. Az agykutatás a miértre is tudja a választ. Az életerős agynak szüksége van a barátságra és a szeretetre. Sőt, még az iden­titásunknak is.

Hol találjuk meg a boldogságot? Többnyire nem ott, ahol ke­ressük. A kutatásokból az derül ki, hogy a boldogságnak alig van köze az egészséghez, a képzettséghez vagy az intelligen­ciához, illetve - a szegénységi határ felett - a jövedelemhez.

Edward Diener, az Illinois-i Egyetem munkatársa 1998 és 2005 között rendszeresen arra kért amerikaiakat, hogy töltsenek ki kérdőíveket arról, hogy érzik magukat. Kiderült, hogy azok, akiket valamilyen baleset tolószékbe kényszerített, egy évvel a baleset után már ugyanolyan boldogok voltak, mint annak előt­te. Azok, akik nyertek a lottón, egy év elteltével az új házukban, az új autójukban ismét a korábbi boldogságszinten álltak. Mint tudjuk, a szerencse forgandó, ahogy a balszerencse is.

Az életkor is hatással van a boldogságszintre. Meglepő módon, a húsz és huszonnégy év közöttiek havonta átlag 3,4 napot szomorúak, míg a hatvanöt és hetvennégy közöttiek csak 2,3-t. De ennek generációs okai is lehetnek, az idősebb generáció egészen más körülmények között nőtt fel, mint a mai fiatalok.

399

T ö b b e t é s s z e l

Az amerikai vizsgálat azt mutatta, hogy a boldogságszint ala­kulására a szociális hálózat van messze a legnagyobb hatással. Minél több szociális kapcsolata van valakinek, annál boldogabb.

Dániel Kahneman, az amerikai Princeton Egyetem No- bel-díjasa 2005-ben kilencszáz nővel íratott naplót. A részt­vevőknek egy boldogság, türelem, élénkség, gondtalanság és fáradtság alkotta hétfokú skálán naponta ki kellett értékelni­ük, hogyan érezték magukat. Ebből a vizsgálatból is az derült ki, hogy boldogság szempontjából a szex mellett a szociális kapcsolatok száma a legfontosabb tényező, és ezeket, némileg lemaradva, a szórakozás, az imádkozás, a meditáció és a finom étel követi.

A boldogság tehát kézzelfoghatóbb távolságra van, mint so­kan gondolják. A Massachusetts Institute of Technology kuta­tói 2008-ban kapcsolatot kerestek és találtak az életben megélt boldogság és a másokkal való találkozások között. Jó kétezer ember kérdeztek meg, amikor vallási összejövetelre érkeztek vagy onnan távoztak, illetve jóga és testmozgás előtt és után. A távozók boldogabbaknak mondták magukat, mint az érkezők, és általában minél rendszeresebben látogatta valaki az összejö­vetelt, annál boldogabb volt. A boldogság nem a boldogság nagy pillanataiban, hanem a (szociális) öröm gyakori, kis momentu­maiban lakozik, állapították meg a kutatók. Es ez igaz is lehet, mert a magány nem tesz jót az embereknek.

* A 2002-ben közgazdasági Nobel-díjjal kitüntetett Dániel Kahneman 1934- ben Tel-Avivban született, egyetemi tanulmányait Izraelben és az Egyesült Államokban végezte. Kutatómunkáját és egyetemi oktató tevékenységét amerikai, kanadai, angol és izraeli egyetemeken és kutatóintézetekben folytatta. Kettős - amerikai és izraeli - állampolgár. Számos tudományos tár­saságnak és testületnek, továbbá több szakfolyóirat szerkesztőbizottságának tagja. Főbb kutatási területei: a lélektani és kísérleti gazdaságtan döntésho­zatali alkalmazása, a kockázatészlelés és -vállalás pszichológiája, valamint a pozitív pszichológia egyes témái. A pozitív pszichológia témakörei közül elsődlegesen a pozitív élmények foglalkoztatják: a jól-lét és a megelégedettség (a múltban) az áramlat (flow) és a boldogság (a jelenben) valamint a remény és az optimizmus (a jövőre vonatkozóan). Forrás: Gallup Intézet (A szerk.)

400

T é g y b o l d o g g á !

Kutatások százai bizonyítják, hogy a magány kifejezetten rossz hatással van ránk. A magány hatására jelentkező egész­ségügyi panaszok száma még a dohányzás okozta panaszoknál is magasabb. A krónikusan egyedül élő emberek az átlagnál jóval gyakrabban küzdenek szív és érrendszeri problémákkal, gyakrabban betegszenek meg, mert immunrendszerük nem olyan hatékony, többet szenvednek alvási zavaroktól, kihagy a memóriájuk, gyakrabban süllyednek depresszióba és gyakrab­ban követnek el öngyilkosságot.

A chicagói Rush University Medical Center kutatói 2007- ben felfedezték, hogy a magányos nyolcvanasok között kétszer annyi az elbutulásban szenvedők aránya, mint nem magányos életkortársaik között. Minél nagyobb a magány, annál gyako­ribb, hogy az időseknél - akiknek életét ebben a vizsgálatban négy éven át követték - elbutulás következik be. Furamód, ez egy más körülmények között ismeretlen elbutulási forma, amely leginkább az Alzheimer-kórra hasonlít, azzal a különbséggel, hogy itt nem mutatható ki olyan mértékű fehérjecsökkenés. El­képzelhető tehát, hogy létezik egy „magányelbutulás" is.

Hogy lehetnek a magánynak ilyen mélyreható következmé­nyei? Az egyik lehetséges magyarázat az, hogy a magány - a szociális agresszióhoz hasonlóan - stresszreakciót vált ki. A magányos emberek szervezetében több stresszhormon ter­melődik. És a stresszhez hasonlóan a krónikus magány is járhat azzal, hogy bizonyos gének ki- vagy bekapcsolnak. Magányér­zés hatására az agy bizonyos sejtekben ki- vagy bekapcsolhat géneket, egyebek közt olyan géneket is, amelyek az immun- rendszert szabályozzák. A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem kutatói 2008-ban tizenöt kísérleti alany DNS-ét vizsgálva arra voltak kíváncsiak, hogyan változik e gének aktivitása. A tizen­öt emberből nyolc már hosszabb ideje magányosnak érezte ma­gát. Ez egy sor olyan génben is visszatükröződött, amelyeket

401

T ö b b e t é s s z e l

a magányos agy bekapcsolt (131 gén), vagy épp kikapcsolt (78 gén). Ezeknél a magány volt az egyetlen ok, melyet a kutatók találtak. A stresszről szóló 17. fejezet már leírta, hogyan kény­szeríti a szociális agresszió olyan vészhelyzetbe az agyat, ami­kor az a társadalmi ranglétra egy alsó fokára száműzve min­den figyelmét a túlélésre összpontosítja.

A magány testi és genetikai következményei a magányérzés­től és nem a szociális kapcsolatok tényleges számától függnek. A változások olyan embereknél következnek be, akik saját el­mondásuk szerint nem rendelkeznek szoros társas kapcsola­tokkal és nem érzik úgy, hogy bárki is valóban ismerné őket. Ez a gyakorlatban korántsem mindig jelenti azt, hogy senki sem törődik velük. Olyan emberek is érezhetik magukat magá­nyosnak, akiket kollégák és ismerősök hada vesz körül. Nem a szociális kapcsolatok száma, hanem azok intenzitása dönti el, hogy magányosnak érezzük-e magunkat.

Azok az emberek, akik huzamosabb ideig szociális agresz- sziónak vannak kitéve, kerülik a nyílt összecsapásokat. Az agy ehhez igazítja a magatartást és az érzelmeket, aminek követ­keztében az illetőkből kivész az az ambíció, amely a társadalmi raglétrán való feljebbjutáshoz szükséges.

2009-ben a Chicagói Egyetem kutatói bejelentették, hogy a magány egy a beletörődéshez hasonló mechanizmust indít el. Magukat magányosnak mondó diákokat fMRI szkennerbe fektettek és azt állapították meg, hogy agyuk feltűnően sem­legesen reagál a legkülönfélébb társadalmi helyzetekben lévő embereket ábrázoló fényképekre. Az olyan képeknél, amelyek abnormális helyzetekben (veszekedés, erőszak) mutattak embe­reket, feltűnően kevés reakció volt a temporoparietális csomó­pontban. Ez az agybarázda, amellyel mások nézőpontjába he­lyezkedünk, normál esetben rendkívül aktív, ha efféle képeket látunk. A nucleus accumbens pedig feltűnően renyhén reagált,

402

T é g y b o l d o g g á !

amikor szerencsés helyzetben lévő vidám embereket láttak. Nem magányos emberek esetében a vágyközpont kifejezetten erősen reagál az ilyen képekre. A magányos emberekből hiány­zik a vágy, hogy közéjük tartozzanak. A krónikus magány így konzerválja magát.

Az életben való boldogság és a társas viszonyokba való be­ágyazottság érzése vörös fonalként húzódik végig az agykuta­táson. Minél többet fejtenek meg a kutatók az agy titkaiból, az agy szociális jellegének annál mélyebb rétegeit tárják fel. Úgy általában az agykéreg a mosolyra, a kézmozdulatra, az emberi hangra a legérzékenyebb.

Robin Dunbar*, brit evolúcióbiológus szerint korántsem véletlen, hogy az agykérget ennyire lebilincselik az emberek. A liverpooli professzor szerint az agykéreg az evolúció során szociális képességeinkkel párhuzamosan fejlődött. Minél na­gyobb az a csoport, amelyben egy majomfaj él, annál nagyobb agykéreggel rendelkeznek annak a fajnak az egyedei. Dunbar

* Dunbar a „kurkászás" néven ismert, főemlősök körében igencsak lényeges szerepet játszó jelenség elemzéséből indul ki. A kurkászás - vakargatás, tet- vezgetés - a társas viszonyokat rendező és fenntartó kölcsönös odafordulás és invesztíció. A rendszeres kurkászás elsősorban a kisebb koalíciókat vagy szolidaritáscsoportokat jellemzi, ezek mintegy 3-4 tagból állnak. Összessé­gükben a majomcsoportok 30-50 egyedet számlálnak. Minél nagyobb a cso­port, annál inkább védelmet nyújt a külső támadások ellen - ám ugyanak­kor annál nagyobb erőfeszítést igényel (mert bonyolultabb viszonylatok között zajlik) az egyes koalíciókon belüli szolidaritás fenntartása, vagyis a kurkászásra fordítandó idő. Mármost Dunbar azt a megfigyelést teszi, hogy a főemlőscsoportok nagyságára következtetni lehet a neocortex és az agy többi része közötti térfogatarányból: a társas viszonyok nagyobb komplexi­tása magasabb egyéni intelligenciát igényel. Az ember esetében - Dunbar számításai szerint - a várható csoportlétszám mintegy 150-re tehető. Ekkora létszám mellett a társas kapcsolatok ápolására fordítandó idő azonban már tarthatatlanul hosszas volna. Innen Dunbar tézise: az állati kurkászást az időtakarékosabb emberi nyelv váltja föl. Vagyis a nyelv, eredendő funkcióját tekintve, mindenekelőtt a pletykálkodás eszköze. Hiszen a beszélgetések leg­nagyobb része még ma is, mutat rá Dunbar, az emberek közötti viszonyokra vonatkozik. Forrás: MTA. (A szerk.)

403

T ö b b e t é s s z e l

ennek alapján jutott arra a meggyőződésre, hogy az emberi agy fejlődésének motorja nem az intelligencia, hanem a szoci­ális készségek iránti szükséglet volt.

Ha az embereket társas kapcsolataikról kérdezzük és ele­mezzük a szociális kapcsolataik alkotta hálót, kiderül, hogy minden egyes egyén egy harminc-ötven fős társadalmi csoport­ban él. 2005-ben erre a következtetésre jutott a Dunbar vezette team, amely amerikai, kínai és francia tudósokkal együttmű­ködve 61 országban végzett kutatást. A tudósok arra a követ­keztetésre jutottak, hogy a társadalmi kapcsolatok száma egy­fajta kultúráktól független, természet adta állandó. Ezt azzal magyarázzák, hogy az emberi agy legfeljebb körülbelül ötven baráttal, családtaggal, szomszéddal és kollégával képes szociális kapcsolatot fenntartani. Ez nem kis teljesítmény.

Ez azt jelenti, hogy ötven szociális partnerünk helyzetébe tudjuk többé-kevésbé úgy beleélni magunkat, hogy ismerjük jellemüket és céljaikat, meg tudjuk ítélni szavaikat, arckifejezé­seiket és ki tudjuk számítani magatartásukat. Arra is képesek vagyunk, hogy olvassuk a tudatukat, azaz el tudjuk képzelni magunknak, mit tud és gondol rólunk a másik. Es néha még azt is sejtjük, hogy a másik mit gondol, mi mit tudunk és gon­dolunk róla. És így tovább.

A texasi College of Medicine kutatói 2006-ban egyszerre két kísérleti alanyt fektettek az agyszkennerbe - egyet az egyikbe, egyet a másikba - és egy játékot játszattak velük. Játék közben a két résztvevő egy képernyőn láthatta egymást és mikrofon, illetve fülhallgató segítségével beszélgetni is tudott egymás­sal. Mindeközben a kutatók figyelték, hogyan reagál a két agy egymásra. Ezt a fajta felállást a kutatók „hiperszkennelésnek" nevezik. A játék úgy volt megkonstruálva, hogy a közös pénz- nyeremény érdekében a résztvevőknek össze kellett fogniuk, de közben arra is figyelniük kellett, hogy saját maguk is jól jöj­jenek ki a játékból. A kutatók felfedezték, hogy a gyrus cinguli

404

T é g y b o l d o g g á !

egy szociális térképpel rendelkezik. Ezen azok szerepelnek, akik környezetünkben érdekeltek abban, hogy az általunk ki­tűzött célok megvalósuljanak. Ezt a térképet használjuk példá­ul tárgyalások közben. Az agyban valószínűleg több szociális térkép is található, amelyek egyebek mellett az egymás közötti hatalmi viszonyokat, a kölcsönhatásokat és egymás iránti jó szándékot tárolják.

A szociális térképek szerkesztése már egészen fiatal korban elkezdődik. Kilev Hamlin, az amerikai Yale Egyetem kutatója2007-ben hat és tíz hónap közötti csecsemőknek egy fabábokkal előadott jelenetet mutatott. Egy kis ember fel akart mászni egy domb tetejére, amiben egy háromszögletű fadarab segítette, egy négyszögletű fadarab pedig akadályozta. Később a csecsemők választhattak a két fadarab között és tízből kilenc a segítőkész háromszöget választotta. A kontrollcsoportban, ahol a gyere­kek nem látták a jelenetet, az egyik fele ezt, a másik fele pedig azt választotta.

Amikor a szociális térképen változnak a kapcsolódások, az emberek szinte olyan fizikai fájdalmat élnek meg, mintha a szociális háló a test része volna. Amikor csalódás ér a szere­lemben, a barátságban vagy a bizalomban, aktivizálódnak a fáj­dalomközpontok. A National Institute of Radiological Sciences japán kutatói 2009-ben felfedezték, hogy a gyrus cinguli legfel­ső részében lévő fájdalomközpontban a féltékenységhez heves reakciók társulnak. Mintha valamelyik testrészünk valóban kificamodott vagy eltörött volna.

A különbség csupán annyi, hogy a fizikai fájdalom gyorsan elmúlik, míg a szociális fájdalom sokáig sajog. Az, akit egy síe­lés közben bekövetkezett csúnya bukásra emlékeztetnek, majd közvetlen ezután egy matematikai feladat megoldására kér­nek, kiválóan teljesít. Az viszont sokkal jobban megkínlódik a feladattal, akit egy csalódással végződött barátságra emlékez­

405

T ö b b e t é s s z e l

tetnek. „A szitok sokkal, de sokkal tovább fáj, mint az ütés"- vonták le a következtetést a Purdue Egyetem, a Macquarie Egyetem és a New South Wales-i Egyetem kutatói, akik 2008- ban végezték ezt a kísérletet.

Az agykéreg minden ízében szociális jellegű, aminek az agy­ban számos megnyilvánulási formája van. E könyv első része arról szólt, milyen intenzíven reagál az agy az arcokra, és hogy bizonyos agyközpontok az arcok felismerésére és értelmezésére szakosodtak. A második részből kiderült, hogy bár fontos ele­me a testi vonzerő, még a szerelem sem csak a szaporodásról szól. A szerelmes agy a szaporodáson kívül - az oxitocin és a vazopresszin nevű anyagok révén - bizalmi viszony megterem­tésére törekszik és ezt talán még fontosabbnak is tartja. Az igazi szerelem az agyban erre a célra gondosan átrostált és megőrzött, pozitív emlékekből szövődik. A harmadik részben azt láttuk, hogy arról is a szeretet gondoskodik, hogy az anya ételt, italt, ta­pasztalatokat, ragaszkodást és érintést nyújtson a gyermekének és ily módon lehetőséget teremtsen a testnek, de mindenekelőtt az agynak a fejlődésre. Az anyai szeretet is az oxitocin nevű anyag révén hat. Ez az anyai ragaszkodás és gyengédség hatásá­ra termelődik a csecsemő agyában. így alakul ki a gyermekben a barátságok alapját képező szociális bizalom, amely nélkülözhe­tetlenül szükséges ahhoz, hogy a későbbiekben sikeres legyen, illetve vágjon az agya.

A negyedik rész leírta, hogy szemünk állandóan figyeli má­sok választásait és így teremti meg saját döntéseinek alapját. Végül az ötödik rész arról szólt, hogy öntudatunk elsősorban szociális társainkat szolgálja.

Agyunk tehát együttműködésre és együttélésre van beren­dezkedve. Úgy van hangolva, hogy kölcsönös függőségben mű­ködjék. A barátok nemcsak egymás készségeit és hangulatát befolyásolják. A társas kapcsolatok hatása még ennél is tovább

406

T é g y b o l d o g g á !

terjed. A társas kapcsolatok azt is befolyásolják, kinek gondol­juk magunkat, azaz a társas interakció alakítja identitásunkat.

A 36. fejezetből kiderült, hogy identitásunk nem az agy mé­lyén csücsül. Az „én" az agyban egyetlen kulcspozícióban sem ragadható meg. Az „én" nem agypilóta, hanem regényalak. Az agy értelmezi saját viselkedését. Az agy saját identitását a kívülálló szemszögéből határozza meg. Öntudatunk ugyanúgy alakul ki, mint az a történet, melyet barátaink alkotnak maguk­nak az identitásunkból. Azt is mondhatnánk, hogy az identitás egyazon történet különböző változataival azonos, nem csoda hát, hogy ezek hatnak egymásra. A többiek is meghatározzák, hogy mi magunk kinek gondoljuk magunkat.

Az együtt élő vagy dolgozó emberek megerősítik és befo­lyásolják egymás identitását. Barátaim a nevemen szólítanak. „Mark, kérsz valamit a teádba?" „Mark, de hiszen te szeretted Tolsztojt!" „Mióta ismerjük egymást, Mark?" Gyermekkorom óta ezt a nevet már többszázezerszer hallottam több száz ember kiejtésében, akik implicit mind megerősítették, hogy „Mark" vagyok. Ez a „Mark" vörös fonalként húzódik végig az élete­men és olyan tulajdonságokkal fonódik össze, mint a megbízha­tóság, a felelősségtudat, a barátságosság és az igyekezet. Miért is ne hinnék ennyi év után ebben az identitásban? Ehhez még kevesebb is elég lett volna. Ha hárman is azt mesélik nekem, hogy a szembeszomszédnak hiányzik egy kereke, más szem­mel nézek a fickóra. Noha a viselkedése semmit sem változott, hirtelen más dolgokat veszek rajta észre.

Ahogy a szembeszomszédra nézek, úgy nézek önmagamra is, irányadó lesz számomra a többiektől hallott történet. Baráta­im identitásom általuk teremtett változatával közelednek felém. Például meg vannak győződve arról, hogy gondos, empatikus és okos vagyok, de arról is, hogy nem szeretek bulizni, elég komoly és kicsit unalmas vagyok. A rólam alkotott képük még sokkal részletesebb; szavaimból, gesztusaimból, testtartásom­

407

T ö b b e t é s s z e l

ból, hangomból, ruházatomból következtetéseket vonnak le és történetükhöz ezeket is hozzá toldják. E részletes történet alapján velem kapcsolatban olyan kérdéseket is meg tudnak vá­laszolni, melyeket sohasem tettek fel nekem. Azt is tudják, hogy a születésnapomra milyen ajándékot vegyenek, egy könyvet, egy CD-t, egy új típusú dugóhúzót vagy egy olyan őrült játékot, amelyről még nem hallottam, de amelyről joggal feltételezik, hogy tetszeni fog nekem. Amikor kicsomagolom, lehet, hogy azt mondom magamban, hogy „Vaau!", vagy „Mi ez már megint?", de valószínűleg inkább azt, hogy „Ha Wouternek ilyesmi jut az eszébe, akkor az bizonyára illik is hozzám, hiszen ismer en­gem!" Így még jobban hasonlítok majd arra, aminek gondol.

Az egymásról gondolt képek hatnak egymásra. Ha a ba­rátaim nevetnek rajtam, mert viccesnek találnak, akkor az én agyam is hajlamosabb rá, hogy viccesnek találja az ő viselke­désüket. Ha barátaim azt feltételezik, hogy hallgatásom mö­gött mély gondolatok rejlenek, és nem arra következtetnek, hogy nincs mondanivalóm, akkor én magam sem fogom szür­ke egérnek hinni magam.

Az agyunk teremti a viselkedésünket. Az agynak köszön­hető, hogy éhséget érzünk, hogy eszünk és jóllakunk, hogy élvezzük a konyakot és a dzsesszt, hogy szerelmesek leszünk és szerelmeskedünk. Az agyunknak köszönhető, hogy tudattal rendelkezünk, az agy teremt én-alakot, amelyről ő maga mesél történeteket. De hogy milyen történeteket, azt nem az agyunk határozza meg. Azt a barátaink, szüléink, gyerekeink döntik el. Agyunk nagyon sok dolgot meghatároz, de nem mindent, mert végső soron mi teremtjük egymást.

408

Utószó

E könyv írásakor az érthetőség és az olvasmányosság vezérelt. Ezért nem használtam lábjegyzeteket, hivatkozásokat és ezért nem neveztem meg részletesen a kutatóintézeteket és a kuta­tókat. Csak ez utóbbiak részletes felsorolása is több száz nevet jelentene. Mindezekből következőleg a könyvben szereplő uta­lások csak a legszükségesebbekre korlátozódnak. Ugyanakkor elég részletesek ahhoz, hogy a téma ismerői ki tudják keresni őket, például az interneten.

A kísérleti eredmények könyvben ismertetett értelmezésé­vel a kutatók jelentős része egyetért, de a dolog természetéből adódóan korántsem mindenki.

Köszönetnyilvánítás

Nagyon sok kutatónak tartozom hálával, mert lehetőséget te­remtettek nekem arra, hogy kísérleti alanyként kipróbálhas­sam az általuk használt agyszkennert, mert beszélgettek ve­lem a kutatásaikról, mert elolvasták és kijavították az általam megfogalmazott szövegeket. Külön is szeretnék köszönetét mondani Roos van Oortnak, Idil Kokalnak és Erik Ruhénak, akik időt és fáradságot nem sajnálva, türelemmel és lelkese­déssel segítették munkámat.

Ugyanilyen fontos segítséget jelentettek számomra azok a nem tudósok, akik elolvasták, véleményezték és megszer­kesztették a szöveget és ily módon megóvtak attól, hogy vak­vágányra tévedjek. Nem mindig könnyű ugyanis összhangot teremteni a tudományos kutatás bonyolultsága és a kívülállók számára érthető előadásmód között. Hadd fejezzem ki külön köszönetem Pieter de Bruijn Kopsnak, Rita Jagernek, Irene van dér Lindének és Astrid van den Bergnek. E könyv valószínűleg soha nem jöhetett volna létre Erika Kuijpers kitartó közremű­ködése nélkül, aki bíráló észrevételeivel fejezetről fejezetre se­gítette megszületését.

Végül hadd mondjak köszönetét Hannekének és gyermeke­imnek azért az odaadásért, amellyel az otthoni laboratóriu­munkban általam végzett kísérletekben közreműködtek. Es türelmükért, melyet e könyv megírása folyamán jócskán pró­bára tettem.

410

Fogalomgyűjtemény

ADHD (figyelemzavaros hiperaktivitás szindróma) olyan za­var, amely a gyermekek három-öt és a felnőttek legkevesebb, mint egy százalékánál figyelemmel kapcsolatos problémákat, illetve hiperaktivitást okoz.

Adrenalin stresszhormon, amely nagyon rövid időre többlet- energiákat mozgósít és összpontosítja a figyelmet, hogy ve­szély esetén gyorsan tudjunk reagálni.

Agyalapi mirigy (hipofízis), az agy legfontosabb hormonmiri­gye, mely közvetlenül a hipotalamusz mellett helyezkedik el.

Agyhullámok, hatalmas számú idegsejt összehangolt tevé­kenysége. A koponya külső oldalán akár egy egyszerű elekt­ródával is mérhetőek a mágneses mezők. Különböző típusú agyhullámok vannak és ezek mind meghatározott mentális tevékenységekhez kapcsolódnak. Az egyes típusokat a görög ábécé betűivel jelölik. A figyelemhez például gamma-hullámok párosulnak. Ezek gyors agyhullámok, amelyek frekvenciája akár kilencven hullám per másodpercig is felmehet.

Agykéreg (cortex), a nagyagy erősen barázdált legkülső ré­tege. Az agytevékenység nagy része ezen a felületen zajlik. A gyrusok alkotják (ezeket „barázdáknak" is nevezik, noha inkább tekervények), melyeket a hasadék és az árkok választa­

411

T ö b b e t é s s z e l

nak el. A kéreg két agyféltekére oszlik, melyeket a kéregtest köt össze. Mindkét agyfélteke négy lebenyből, a (homloknál lévő) homloklebenyből, a (halántéknál lévő) halántéklebenyből, a (fej­tetőnél lévő) falcsonti lebenyből és a (tarkónál lévő) okcipitális lebenyből áll. Ezek gondosan elrendezve egymással szemben helyezkednek el.

Agyszkennelés, e fogalom alatt ebben a könyvben többnyire az fMRI szkennelést értjük, ami az agyközpontok aktivitásá­nak rögzítését jelenti. Az aktív agyközpontoknak oxigénre van szükségük. Ennek szállítását méri az fMRI szkenner. Vannak más technikák is az agyban zajló tevékenységek láthatóvá téte­lére. E könyvben előfordul még az MEG szkennelés (magneto- encefalográf), ahol az érzékelők kívülről mérik az idegsejtek körüli mágneses mezőket.

Agytörzs, az agy legalsó része, amely a gerinc meghosszabbí­tásában fekszik. Az agytörzsben lévő olyan központok, mint a Varol-híd és a hálózatos állomány szabályozzák az agy állapo­tát. Ezek határozzák meg, hogy alszunk-e vagy ébren vagyunk, hogy aktívak vagyunk-e vagy ellazulunk. Az agytörzs képe­zi a testtel való összeköttetést is. Valószínű, hogy az identitás legbazálisabb tudata is itt található.

Amigdala fontos központ az érzelmi agyban. Az amigdala fele­lős egyebek közt a félelemérzetekért, ez ismeri fel az arckifeje­zéseket és kapcsol hozzájuk érzéseket. Az amigdala a szexuális viselkedésben is fontos szerepet játszik.

Apoptózis a nem kellő mértékben használt idegsejtek irányí­tott halála. Az agy így teremt teret a „hatékonyabb becsator- názáshoz".

412

F o g a l o m g y ű jt e m é n y

Axon, idegsejtnyúlvány, amely elektromos ingereket visz át egy másik idegsejtre. Egy axon akár az egész agyon is átnyúl­hat. Akár egy méter hosszúságú is lehet, ha például egy izmot akar elérni.

Broca-féle központ, a homloklebenyen lévő motoros beszéd­központ, amely meghatározó szerepet játszik a nyelv létreho­zásában.

Cortex, lásd: agykéreg.

Default hálózat, agyközpontok alkotta hálózat, mely akkor ak­tivizálódik, amikor semmivel sem foglalkozunk. A default há­lózat alkotórészei: a mediális prefrontális lebeny, a gyrus cinguli leghátsó része és a falcsonti lebeny egy része. A default hálózat révén álmodozunk, de valószínűleg fontos szerepet játszik a ta­pasztalatok elrendezésében és az öntudat megteremtésében is.

DLPFC, lásd: dorzolaterális prefrontális cortex.

Domináns agyfélteke, az az agyfélteke, amelyben a beszéd­központok találhatók. A jobbkezeseknél az esetek kilencven százalékában ez a bal agyfélteke; a balkezeseknél az esetek hetven százalékában a bal agyfélteke. A domináns agyfélteke fontos szerepet játszik az olyan analitikus tevékenységeknél, mint az érvelés és a tervezés.

Dendrit, egy idegsejt szerteágazó nyúlványa, amely felfogja a többi idegsejttől érkező ingereket. A dendritek az idegsejten be­lül fontos szerepet játszanak a beérkező jelek integrálásában.

Dopamin, fontos ingerületátvivő az agyban. Ez a jelzőanyag gondoskodik a vágyérzetekről és ennek révén irányul maga­tartásunk a vágy tárgyának megszerzésére.

413

T ö b b e t é s s z e l

Dorzális útvonal (hol-útvonal), a vizuális ingerek útvonala a falcsonti lebenytől azokon a központokon át, melyek térbeli információkat gyűjtenek arról, hogy a tárgyak hol találhatóak. A dorzális útvonalnak köszönhetjük, hogy el tudunk menni a bútorok között és nem megyünk nekik.

Dorzolaterális prefrontális cortex (DLPFC), agyterület a pre­frontális kéreg felső, külső részén. A DLPFC-t egyebek közt a munkamemóriával, a tervezéssel és a prioritások meghatáro­zásával illetve az erkölcsi mérlegelésekkel hozzák kapcsolatba. A tinédzsereknél a DLPFC csak később válik éretté.

EEG (elektroencefalográf), agykutatásra használt hagyomá­nyos technika. A fejbőrre csatlakoztatott elektródák mérik az agyhullámokat és ily módon átfogó képet alkothatunk ma­gunknak az agytevékenységről. Más technikákhoz képest, az EEG olcsó és könnyen alkalmazható.

Emberagy, az agykéregre történő utalás. Az embereket az agy­kéreg komoly fejlettsége különbözteti meg az emlősállatoktól.

Emlősagy, az emberi agy azon részét nevezik így, amely felépí­tését és funkcióját tekintve sok hasonlóságot mutat az emlősök agyával. Itt elsősorban az érzelmi agyról van szó. Ettől rugal­masabb egy emlős magatartása, mint egy hüllőé. A magatartást a reflexek és az érzelmek is irányítják.

Endorfinok, testsaját morfinok, amelyek ingerületátvivőként szolgálnak az agyban. Fájdalomcsillapító hatásuk van és bol­dogság-, illetve eufóriaérzetet biztosítanak.

Entorhinális kéreg, a memóriaközpont, a hippokampusz kö­zelében elhelyezkedő agyközpont. Az általa készített térkép segítségével tájékozódunk a térben.

414

F o g a l o m g y ű jt e m é n y

Érzelmi agy (limbikus rendszer), az agykéreg alatt elhelyezkedő agyközpontok csoportja, mely az érzelmekért felel. Az érzel­mi agyhoz tartozik többek közt a gyrus cinguli, az amigdala, a hippokampusz, a hipotalamusz és az orbitoprefrontális kéreg.

Falcsonti lebeny, a fej felső részében elhelyezkedő agylebeny, amely egyebek közt a térbeli tájékozódásban játszik szerepet. A falcsonti lebenyen át vezet a vizuális információkhoz kötődő „dorzális feldolgozó útvonal". Az útvonal mentén elhelyezkedő központok tájolják be, hol találhatók a környezetünkben lévő tárgyak.

fMRI, a „funkcionális spin tomográfia", ismertebb nevén a funkcionális MRI rövidítése. Az fMRI-vel a kutatók úgy teszik láthatóvá, hol zajlik tevékenység az agyban, hogy megmérik, mennyi oxigén kerül felvételre a vérből.

Formatio reticularis, a kéregtestben található Valur-hídban lévő agyközpontok gyűjteménye. Ez a formáció szabályozza az agyhullámokat, a tudatot és az alvást. Ha megsérül, a beteg könnyen kómába eshet.

GABA (gamma-aminovajsav), fontos ingerületátvivő. A GABA csökkenti a félelmet és fokozza az összpontosítást.

Gyrus, agybarázda. Lásd még: agykéreg.

Gyrus cinguli (függönybarázda), egy, az agyféltekék közötti ha- sadékban elhelyezkedő barázda. A gyrus cinguli mintegy körül­fonja a kéregtestet. Mivel a gyrus cinguli fontos szerepet játszik az érzelmi agy szabályozásában, az érzelmi agy alkotórészének tekintik. Többek közt a „hűha" érzésért felel, amikor valami nem sikerül. A gyrus elülső részén van egy központ, amely olyan eufória tapasztalatokra szakosodott, mint amelyek a szerelem

415

T ö b b e t é s s z e l

vagy a kokain vagy az ecstasy fogyasztása esetén jelentkeznek. A gyrus leghátsó része a figyelem irányításában és a testi és szo­ciális fájdalom feldolgozásában játszik fontos szerepet.

Gyrus fusiformis, barázda a halántéklebeny alsó részén. Ez a gyrus képezi a vizuális információkat feldolgozó ventrális útvo­nal végét és szerepet játszik nagyon sajátos tárgyak, mindenek­előtt az arcok felismerésében.

Gyrus parahippocampalis, barázda a hippokampusz, a memó­riaközpont közelében. Ez a gyrus tárolja az útvonaltérképet. Ami­kor az amigdala riadóztat, itt történik a menekülés előkészítése.

Halántéklebeny, a fej oldalán elhelyezkedő agylebeny. Többek közt a hallókéreg is ezen helyezkedik el. A halántéklebenyen át halad a vizuális ingerekre szakosodott „ventrális feldolgozó útvonal", amely tárgyak és arcok felismerésére szolgál.

Hallókéreg, a (fül környékén lévő) halántéklebenyen elhelyez­kedő kéregterület, amely a hangingereket dolgozza fel. A hal­lókéreg az elsődleges és a másodlagos hallókéregből áll. Az előbbiben a hangingerek első feldolgozása, míg az utóbbiban a hang értelmezése történik.

Hasított agyú páciens, olyan páciens, akinél átvágják a kéreg­testet és ezzel elválasztják a két agyféltekét egymástól. Korábban súlyosabb epilepszia esetében alkalmazták ezt a beavatkozást.

Hiperszkennelés, agyszkennelési technika, amikor egyetlen kísérlet keretében két szkennerben két kísérleti alanyt szken- nelnek. Video-összeköttetés révén beszélgethetnek egymással, illetve hajthatnak végre együtt feladatot. A hiperszkennelés le­hetőséget ad arra, hogy egyszerre mindkét oldalon rögzíthessék a szociális interakció agyra gyakorolt hatását.

416

F OGALOMGYŰJTEMÉNY

Hipotalamusz, e fontos központ, amely a talamusz alatt helyez­kedik el, őrzi és irányítja a test egyensúlyait. Ezt a hipotalamusz az autonóm idegrendszeren (gondoljunk a szívverésre) és a kö­zelben fekvő tobozmirigyen keresztül teszi, amely hormonokat juttat a véráramba. A hipotalamusz felel többek közt a szükség­let és a telítettség érzetért.

Hippocampus, egy tengeri csikó formájú agyterület, amely a memória kapuját alkotja. A hippocampus átmenetileg tárol emlékeket és addig ismétli azokat, amíg nem rögzülnek az agy­kéregben. A hippokampusz (mindkét agyféltekében van egy) a halántéklebeny alatt található és anatómiai szempontból az érzelmi agy részét képezi.

Hol-útvonal, lásd: dorzális útvonal.

Homeosztázis, a testben lévő kémiai egyensúlyok megőrzése. A kéregtest és a hipotalamusz folyamatosan ügyelnek arra, hogy megőrizzék és szabályozzák a test homeosztázisát. Az agyköz­pontok az agyban is egyensúlyra törekszenek. Mennél több van egy adott anyagból az agyban, hosszabb távon annál alacsonyabb az agy érzékenysége azzal az anyaggal szemben.

Homloklebeny, a homlok alatt elhelyezkedő agylebeny. A hom­loklebeny olyan fontos központoknak ad otthont, mint a dorzolaterális prefrontális kéreg (kognitív funkciók), az orbitopref rontális kéreg (döntések, vonzalmak) és - a bal oldalon- a Broca-féle központ (nyelv). A tudatot is kapcsolatba hozzák a homloklebennyel.

Hosszú távú potenciáció (LTP), olyan változások az idegsejtek­ben, amelyek révén erősödik az egymás közötti kapcsolódás. Ez két idegsejt egyidejű aktivizálódásakor következik be. Mennél gyakrabban aktivizálja az agy az idegsejtek alkotta hálózatot,

417

T ö b b e t é s s z e l

annál erősebbek lesznek az egymás közötti kapcsolódások és például annál könnyebben hívható elő valamely emlék.

Hüllőagy, az agy legrégibb részét nevezik így, mely felépítését és funkcióját tekintve sok hasonlóságot mutat a hüllők agyával. A kéregtestet, a talamuszt és a kisagyat gyakran a hüllőagy részének tekintik. Nagyrész itt jön létre az automatizált és ref­lexszerű magatartás. Nagyrészt a testi állapotok szabályozása is itt történik.

Idegsejt, lásd neuron.

Inger, elektromos impulzus, amelyet az idegsejtek egymásnak átadnak. Az ingereket a dendritek veszik fel és azok is kombi­nálják és dolgozzák fel. A dendriteken keresztül érkező ingerek­től függően az idegsejt az axon révén küld ingereket más ideg­sejteknek. Az ingerek többnyire ritmikus mintákat mutatnak.

Ingerületátvivő, idegsejteket ingerlő jelzőanyag. Fontos inge­rületátvivő a szerotonin és a dopamin. Vannak olyan idegsejt- hálózatok, amelyek ingerületátvivőket terjesztenek. Az olyan ingerületátvivők, mint a szerotonin és a dopamin gondoskod­nak arról, hogy az ingerek átkerüljenek az egyik idegsejtről a másikra. Egészen pontosan az egyik idegsejt axonvégről a másik idegsejt dendritjére. Az axonvég termeli azt az ingerületátvivőt, amely az axonvég és a dendrit közötti szinaptikus résben ter­jed. Ezt az anyagot a dendriten lévő és erre érzékeny receptorok fogják fel.

Insula, a kéregnek az a területe, amelyet rejtett agylebenynek tekintenek. A homloklebeny, a halántéklebeny és a falcsonti lebeny között helyezkedik el, a többi lebeny által eltakart mé­lyebb részen. Fontos funkciót tölt be az olyan heves érzelmek­

418

F OGALOMGYŰJTEMÉNY

nél, mint az undor, illetve a fájdalom és szoros kapcsolatban áll az érzelmi aggyal.

Jutalmazó központ, agyközpontok hálózata, amely vágy (do­pamin) és öröm (endorfin) ingerületátvivők telepítésével irá­nyítja magatartásunkat. A jutalmazó központ alkotóelemei a következők: a ventrális tegmentális terület (agytörzs), a nucleus accumbens (érzelmi agy) és az orbitoprefrontális kéreg. Itt van­nak a vonzalmaink.

Kérgestest (corpus callosum), a két agyféltekét összekötő vas­tag axonköteg. A kéregterületek többségét a kéregtest köti össze közvetlenül a túloldalt lévő kéregterülettel.

Kisagy (cerebellum), finom elágazásokkal teli szerkezet a tar­kónál az okcipitális lebeny alatt. A kisagy a berögzült szoká­soknál és mozgásoknál játszik fontos szerepet. A kisaggyal biciklizünk és járunk.

Kortizol, ez a stresszhormon gondoskodik arról, hogy a test és az agy pillanatok alatt tudjon támadni vagy menekülni. A kortizolnak való hosszabb kitettség egyebek közt a memória rovására mehet.

Látókéreg, az az agyterület, ahol a szemen át beérkező inge­rek feldolgozása történik annak érdekében, hogy az agy fel tudja ismerni a tárgyakat. A tarkónál lévő okcipitális lebenyt teljes egészében a látókéreg sajátítja ki. Ez a lebeny a falcsonti lebenyig, illetve a halántéklebenyig nyúló vizuális útvonalak (a mi-, és a hol-útvonal) kiindulópontja.

Locked-in-szindróma, szinte teljes bénulás, amely a kéregtest sérülése folytán következik be. Csak a szem tud mozogni, de

419

T ö b b e t é s s z e l

ez legalább lehetőséget teremt a kommunikációra. A betegek pislogás útján betűzik ki a szavakat.

Mediális prefrontális kéreg vagy cortex (MPFC), a prefrontális kéreg része, amely belül, a két agyfélteke közötti hasadékban helyezkedik el. Az MPFC segít megérteni a többi ember kész­tetéseit. Kulcsszerepet játszik az önreflexióban is és a biológiai memória bejárati kapuját alkotja. A korábbról ismert zene akti­vizálja az MPFC-t és ezáltal erős emlékeket idéz fel. Az MPFC a default hálózat része.

MEG (mágneses enkefalográf), olyan technikával történő átvi­lágítás, amelynél a szenzorok kívülről mérik az idegsejtek kö­rüli mágneses mezőket. Ily módon válnak láthatóvá az agyban zajló nagyon gyors változások.

Melatonin, ez a hormon határozza meg, mikor álmosodunk el. A melatonin-háztartás a biológiai órához igazodik. Ha az óra megzavarodik, például egy transzkontinentális repülés után, segítség lehet, ha melatonint szedünk.

Mi-útvonal, lásd: ventrális útvonal.

Modafinil, gátolja a dopamin újrafelvételét. Ezáltal a fáradtság­nak esélye sincs. A modafinil néhány órás alvás után is kris­tálytiszta tudatot biztosít.

MRI szkenner, kórházakban használják, de kutatólaboratóriu­mokban is, hogy pontos képet tudjanak alkotni az agyról. Az MRI (magnetic resonance imaging) nagyon erős mágneses me­zőkkel működik. Ezek olyan rezgéseket okoznak, amelyek a vizsgálat során fúrógépszerű zajokat keltenek.

420

F OGALOMGYŰ JTEMENY

Munkamemória, az a memória, amelyben egy gondolkodási folyamat közben a későbbi felhasználás érdekében adatokat rög­zítünk. Ez egy olyan vázlatlap az agyban, amelyet a VLPFC-n és a falcsonti lebenyen található központok hálózata alkot.

N400-hullám, negatív agyhullám, amely 400 millimásodpercig jelentkezik, miután a beszédközpont valamilyen meglepetésbe ütközött. Azt jelzi, hogy valami nem stimmel.

Neurofeedback, olyan technika, melynek során az agyat úgy sarkallják más viselkedésmintára, hogy szembesítik saját ma­gatartásával. Ez történhet agyszkenner használatával is, de ál­talában EEG-készüléket használnak.

Neuron (idegsejt), olyan sejt, mely rövid nyúlványaival (dend­ritek) felfogja a szomszédos idegsejtek ingereit. Az idegsejtek­nek egy hosszú nyúlványuk van és azzal küldik az ingereket más idegsejtek vagy más izmok felé. Ez az axon akár egy méter hosszúságú is lehet. A felnőtt agynak körülbelül százmilliárd idegsejtje van.

Növekedési faktorok, olyan anyagok, amelyek serkentik az agyat és ösztönzik az agyi kapcsolódások számának növeke­dését. Intenzív testmozgásnál gf-1 (insulin-like growthfactor-1) és bdnf (brain-derived neurotrophic factor) szabadul fel.

Nucleus accumbens (ventrális striatum), egy, az agykéreg alatt elhelyezkedő agyközpont, amely jelentős szerepet játszik a jutal­mazó rendszerben. A mogyoró nagyságú mag irányítja az agyban folyó dopamintermelést és így vágy és kielégülés érzéseket kelt. Manapság ezt a magot az érzelmi agy részének tekintik. A mag a putamennel, a substantia nigrával és a nucleus caudatusszal a bazális magokhoz (bazális ganglionok) tartozik.

421

T ö b b e t é s s z e l

Nucleus caudatus, egy az agykéreg alatt elhelyezkedő agy­központ, amely többek közt a testmozgások koordinálásában játszik szerepet. A nucleus caudatust a más emberekkel szem­beni bizalom érzéssel is kapcsolatba hozzák és kiderült, hogy a szerelemben is szerepet játszik.

Off-focus, olyan figyelmi állapot, amelyben nem kapnak hang­súlyt a részletek. Ez az állapot nyugodt agyhullámokkal alfa­hullámok) párosul és a kreatív felismeréssel hozzák összefüg­gésbe.

Okcipitális lebeny (nyakszirtlebeny), a leghátsó lebeny, melyet teljes egészében leköt a vizuális ingerek feldolgozása.

Orbitoprefrontális kéreg, a homloklebeny legkülső pontja és a prefrontális kéreg része. Az orbitoprefrontális kéreg kulcs­szerepet játszik az olyan sajátos vonzalmaknál, mint amilyen az evés és az ivás, de akár egy festmény vagy egy pohár bor iránt megnyilvánul. E terület érintett a „díszlet" iránti érzés­ben, azaz mi számít társadalmilag elfogadottnak és mi nem. Az orbitoprefrontális kérget, melynek alsó része visszahajlik, gyak­ran a homloklebeny és az érzelmi agy közötti átmeneti terület­nek tekintik. Ez az öröm, az élvezet és a szociális kifinomultság központja. Az orbitoprefrontális kéreg, ahogy a mélyebben fek­vő nucleus accumbens is, a jutalmazó rendszer részét képezi.

Oxitocin, hormon, mely anya és gyermek, két élettárs illetve barát között bizalmi viszonyt teremt. Az anyánál akkor terme­lődik oxitocin, amikor szoptatni kezdi a csecsemőt. A csecse­mőknél, a gyerekeknél és a felnőtteknél pedig akkor, amikor figyelemben részesülnek vagy simogatják őket. A férfiaknál ugyanígy hat a vazopresszin.

422

F o g a l o m g y ű jt e m é n y

P300-hullám, jellegzetes agyhullám, mely akkor keletkezik, amikor valamilyen meglepetés ér bennünket vagy valahol va­lami nem stimmel az agyban. A P300-hullám jelzés az agy felé: vigyázat, itt valami nem stimmel!

PÉT szkennelés (pozitron emissziós tomográfia), szkennelési technika, amellyel egészen pontosan mérhető, hol aktivizálód­nak sejtek a testben vagy az agyban. A PÉT szkennelést megelő­zően a kísérleti alanyokba radioaktív glukózt fecskendeznek. Az épp aktív idegsejtek felveszik a glukózt. Ezt lehet mérni.

Precuneus, a hosszanti, az agyféltekék közötti hasadékban ta­lálható kéregterület. A közelben fekvő gyrus cingulihoz hason­lóan a precuneus is az érzelmi agy részének számít.

Prefrontális kéreg, a homloklebeny legelülső része. Ez a terület érintett az olyan kognitív és érzelmi funkciókban, mint a dön­téshozatal, a tervezés, a szociális viselkedés és az impulzusok kezelése. A munkamemória és a tervezés a felső részben van­nak. Lejjebb haladva azokat a részeket találjuk, ahol az érzelmi agy ingereinek feldolgozása és integrációja történik. Egészen lenn helyezkedik el az orbitoprefrontális kéreg, amely része a prefrontális területnek is.

Premotoros kéreg, ez a homloklebeny hátulján található kéregte­rület szervezi a mozgásokat. Hogyan mozogjon a kar, ha meg sze­retne fogni egy csészét? A premotoros kéreg a homloklebenyből kapja az utasításokat, milyen cselekvéseket hajtson végre, a nyak- szirtlebenyből pedig térbeli információk áramlanak felfelé, melyek arról szólnak, hogy mi áll a csésze megragadásának útjában.

Putamen, egy mag az agyban, amely fontos szerepet játszik a test­mozgások koordinálásban. A nucleus caudatusszal, a substantia

423

T ö b b e t é s s z e l

nigrával, a nucleus accumbensszel és a glóbus pallidussal együtt a bazális magokhoz (bazális ganglionok) tartozik.

Receptor, fehérje, amely érzékennyé teszi az idegsejtet az in­gerületátvivőre, gyógyszerre vagy hormonra. Egy idegsejtnek gyakran különböző típusú receptorai vannak és így a sejt több­féle anyagra is reagál. Azok az ingerületátvivők, melyeket a közvetlen közelben lévő idegsejtek termelnek, nagyon gyorsan hatnak. A hormonokat és a gyógyszereket a véráram szállítja és ezek lassabban hatnak.

Rekurrens interakció, olyan agytevékenység, amely oda- vissza halad az agyban. Rekurrens interakció történik például a nyakszirtlebenyben lévő vizuális központok és az előrébb elhelyezkedő, a tárgyak felismerésére szakosodott központok között. Minden tudatos tapasztalat előtt történik rekurrens interakció.

Stressz, az agy olyan állapota, amelyben a menekülés vagy tá­madás érdekében mind testileg, mind lelkileg gyors reagálásra képes. A stresszreakciót két hormon, az adrenalin és a kortizol váltja ki.

Substantia nigra, a talamusz környékén található sötét mag. Ez a mag dopamint küld a putamenen és az agykérgen találha­tó szomatikus területekre. Ha a substantia nigra megsérül, az Alzheimer-betegeknél kontrollálatlan mozdulatok jelentkeznek vagy épp hogy nem történik mozgás. Ez a mag a putamennel, a nucleus caudatusszal és a nucleus accumbensszel együtt a bazális magokhoz (bazális ganglionok) tartozik.

Sulcus frontális inferior, a homloklebenyben található agyba­rázda, amely megakadályozza, hogy közlekedési káosz keletkez­zék az agyban. A sulcus irányítja az információáramlásokat.

424

F o g a l o m g y ű jt e m é n y

Sulcus intraparietalis, az agykéreg barázdája a falcsonti le­beny közepén. Ez a barázda a tapasztalatok összekapcsolásá­ban játszik fontos szerepet. Azok az emberek, akik sokat dol­goztatják a figyelmüket, itt sok aktivitást mutatnak. Ha az agy bal oldalán lévő sulcus intraparietalis megsérül, az agy nem képes arra, hogy a figyelmet egyidejűleg egy tárgy színére és formájára irányítsa.

Sulcus temporalis superior, a fül közelében lévő agybarázda a halántéklebenyben, amellyel visszaterelhető a figyelem.

Szaglóhagyma (Bulbus olfactorius), az orr közelében lévő hom­loklebeny alján elhelyezkedő primer szaglásközpont. A köz­pontból a szaglásinformáció az olfaktorikus kéregbe, a hipota- lamuszba és az amigdalába megy.

Szerotonin, fontos ingerületátvivő. A szerotonin hatással van a hangulatra. Sokan látnak összefüggést a szerotoninhiány és a depresszió között. A szerotonintermelést többek közt az ag­resszió és a szociális interakció is befolyásolja.

Szinapszis, az axon és dendrit közti ingerületátvitel, amely a szinaptikus résen keresztül történik, abban a résben keringe­nek az átvivőanyagok, amíg megtalálják a saját receptorukat.

Szinesztézia, minden huszadik embernél előforduló tulajdon­ság, mely különböző szenzorikus körök összekapcsolódásában nyilvánul meg. A többségnél ez számszín- és napszín-szinesz- téziát jelent. A szinesztézia e két nem túl feltűnő formájánál az emberek a számokat vagy a hét napjait színes tárgyakként érzékelik.

Szomatoszenzoros kéreg, a fejtető alatt elhelyezkedő kiter­jedt kéregterület, amely a testből érkező ingereket dolgozza

425

T ö b b e t é s s z e l

fel. Ha az agyműtét alatt a sebész elektródával megérinti a szomatoszenzoros központot, a beteg ingerületet érez a testé­ben. A kéreg egyfajta testtérképpel rendelkezik.

Szubliminális képek, olyan vizuális információk, amelyek rövid villanásokban vagy rejtett formában jutnak be az agyba, ezért nem is emlékszünk rájuk, noha hatással vannak a maga­tartásunkra.

Szuprakiazmatikus mag, a legfontosabb óra az agyban. Kö­rülbelül akkora, mint egy gabonaszem és az agy mélyén, a hipotalamusz alján és a látóidegek kereszteződése (chiasma opticus) fölött található.

Talamusz, az agy portása. A talamusz határozza meg, mely érzékszervi információk jutnak el az érzelmi agyba és az agy­kéregbe, illetve koordináló szerepet játszik az érzékszervi ta­pasztalatok feldolgozásában. A talamusz az agy mélyén, az agytörzs meghosszabbításában helyezkedik el.

Temporoparietális csomópont, a halántéklebeny és a falcsonti lebeny között elhelyezkedő agybarázda. A csomópont akkor aktivizálódik, ha mások nézőpontjába helyezkedünk és abban segít, hogy különbséget tudjunk tenni magunk és a másik kö­zött.

TMS, lásd: transcranial magnetic stimulation.

Transcranial magnetic stimulation (TMS), olyan technika, amelynél fejbőrre erősített elektródákon át bizonyos ideig gyenge elektromos árammal stimulálnak agyrészeket. Ennek a stimulációnak a kávéhoz hasonló ösztönző hatása van és egy ideig még az áram kikapcsolása után is megmarad.

426

F o g a l o m g y ű jt e m é n y

Triptofán, létfontosságú aminosav. Az agy számára ez képezi a szerotonin termelésének alapanyagát. Hiánya negatív irány­ba befolyásolja az ember hangulatát.

Varol-híd, a kéregtest megvastagodása. A Valor-híd az agy szabályozásában játszik fontos szerepet.

Ventrális tegmentális terület, az agy mélyén található köz­pont, amely az agy jutalmazó rendszerében játszik szerepet.

Ventrális útvonal (mi-útvonal), a halántéklebenyen át veze­tő útvonal. A vizuális ingerek haladnak ezen az útvonalon. E mentén helyezkednek el azok a központok, amelyek megha­tározzák, milyen tárgyról van szó. Mennél messzebb jut egy vizuális inger ezen az útvonalon, annál részletesebb a felisme­rés. Az útvonal a gyrus fusiformisban végződik.

Ventrolaterális prefrontális cortex (VLPFC), a prefrontális kéreg alján illetve külső oldalán elhelyezkedő agyterület. A VLPFC-t egyebek közt az inhibícióval hozzák összefüggésbe. Itt fékeződik, amikor nemkívánatos a szokás magatartás és az érzelmi viselkedés.

VLPFC, lásd: ventrolaterális prefrontális cortex.

Wernicke-féle központ (a szenzoros beszéd központ), ez a terü­let központi szerepet játszik a nyelv megértésében. A központ a halántéklebenyben található, többnyire a bal oldalon.

427

Név- és tárgymutató

24 órás óraszerkezet 75, 79, 80, 81

A1 Lásd elsődleges hallókéreg A2 Lásd másodlagos hallókéreg acetilkolin 223, 234, 279 AD-36 Lásd adenovírus adenovírus 89 ADHD 142,232,290,411 adrenalin 183, 216, 279, 280, 281,

292, 385, 389, 411 adventitious suffering 272 aftershave 40, 43 agresszió 125,171,184, 276, 292

szociális 186,187, 393, 401, 402 agyállomány

fehér 122szürke 122,128, 212

agyfélteke 30, 51, 52, 60,118,128, 129, 213, 227, 262, 263, 264, 266, 322, 323, 324, 325, 326, 355 domináns agyfélteke 262, 323,

413agyfolyadék 128 agyhullám 143, 266, 291, 292, 293,

335, 411agykéreg 23,128,139,149,150,151,

335, 336, 403, 411 agyoperáció 196, 217 Lásd hasított

agyagystílus 134, 266, 267, 268 agyszkenner 112,113,114,115,

298, 304, 309, 310, 377, 412 Lásd fMRI; hiperszkennelés; MEG; MRI; PÉT

agytörzs 76,149,158, 204, 275, 290,344, 412

agytréning 236 agyvérzés 239, 289, 355 agyzsugorodás 227

Aibo (robotkutya) 358, 359, 360, 361

alaphang 49, 96 alfa-CaMKII 335 alfa hullám 266, 271, 290, 292 alkohol 124,125,160,174, 211, 214,

217, 280, 281, 282, 283 és reklám 311, 317 függőség 130, 290

álmodozás 256, 346, 347, 348 álmok 336 altruizmus 120,121 alultápláltság 90,125 alvajárás 366alvás 217, 218, 283, 284, 292, 336,

385alvás-ébrenlét ritmus 71, 75, 81,

222, 292Alzheimer-kór 228, 234, 249, 331,

333, 335, 340, 341, 401 ambíció 119, 241 amfetamin 133,160 amigdala 26, 37, 54,115,117, 119,

123.126.130.152.153.176, 213,215, 216, 225, 273, 278, 279, 310, 412

ampakinek 284 amputáció 239 anorexia 84 antidepresszáns 397 anyák 43, 89,177, 202, 208, 382,

396, 397, 406 Lásd terhesség anyatej 36, 43,177, 231 apoptózis 106, 412 arckifejezés 26, 27,109,117,118,

119.176, 215, 273, 278, 315, 381,382, 384, 387, 404, 412

arcok 5,19,168 ismert személyiségek arca 28,

N É V - ÉS TÁRGYMUTATÓ

310, 311 saját arc 29

ásítás 388, 389, 390, 391 aszociális viselkedés 121 asszociáció 103,104,107,180,196,

223, 265, 268, 337, 338 és arcok 25, 27, 332 és a reklámok és márkák 307,

308, 309, 310, 311, 317 és illatok 180és meditáció 254, 255, 257, 258,

273, 274 és szagok 31, 32, 33, 34, 43

Atkins-diéta 91 autizmus 134, 232, 293, 381 autók 24, 25, 53automatizálás 58, 59, 140,153,157,

161,162, 307 autóvezetés 138, 140,144 axon 128, 209, 232, 277, 278, 413 az agy alakíthatósága 236

babusgatás 108, 208, 396 Bakker, Sonja 91 balkezesség 323 banán 143 barát 120bazális ganglion 172 BDNF, BDNF gén Lásd brain-

derived neurotrophic factor befolyásolás 312, 326 Being there (film, Ashby) 93 Being there (regény, Kosinski) 93 belső fül 48 bénulás 239, 245 benzodiapezin 281, 283 béta-blokkoló 281, 283 béta-hullám 143, 266, 290, 292 biológiai óra 16, 71, 75, 76, 77, 78,

79, 80, 222, 225 birka 20, 22bizalom 176,177, 225, 311, 359,

371, 406 Blackmore, Susan 367, 368 boldogság 164, 398, 399 bor 37, 43, 236, 237

bőrellenállás 397 brain-derived neurotrophic factor

(BDNF) 185,186, 251 brain-derived neutrophic factor

(BDNF) 184 brainstorming 268 Broca 205, 345 Lásd Broca-féle

központ Broks, Paul 362, 363 buddhizmus 256, 257, 273, 346,

368bulbus olfactorius 425 bűntudat 378 büszkeség 378

Carr, Allén 165 cerebellum Lásd kisagy chips 87,161, 232 coca-cola 306, 307 cortex Lásd agykéreg cortico mediális mag 130 covert misdirection 14 C-vitamin 234

családi érzés 40 családi illat 42családilag meghatározott íz 35 csalogató illat 39,130 csapok (szem) 12, 23, 34 csecsemő 36, 46, 47, 58, 79, 89, 90,

106,125,133,177, 224, 382, 397, 405,406

csicseriborsó 233, 235 csip 168csodagyerek 264 csokoládé 36, 233

dallam 47, 51, 253, 346 Damasio, Antonio 83, 207, 343, 344 default hálózat 256, 258, 341, 347,

348, 349, 350, 360, 413 delta-hullám 292 dendrit 128, 209, 278, 413 Dennett, Dániel 95, 194, 370, 371,

372depresszió 92,159, 164, 172,183,

429

T ö b b e t é s s z e l

185, 186, 211, 230, 233, 282, 289, 290, 389, 393, 396, 397, 401

dezodor 43DHA Lásd dokozahexánsav diszfóriás premenstruális szind­

róma 277 diszkalkulia 68 diszlexia 149, 232 DLPFC Lásd dorzolaterális

prefontális kéreg DNS 184,186, 271 dogmatizmus 117 dohányzás 74,125,133, 211, 214,

217, 280, 282függőség 130, 156,157,161,162,

163,164,165 reklám 317

dokozahexánsav 231 domináns agyfélteke 262, 323, 413 dopamin 74,123,130,153,158,159,

161,163, 164,165,166,172, 277,279, 280, 283, 292, 388, 389, 413, 418, 419, 420, 421, 424

dorzális útvonal 17,131 dorzolaterális prefrontális kéreg

121, 214, 226, 256, 265, 267, 278, 287, 290, 345, 414

döntés 162,164,192, 216, 220, 297, 308, 311, 320, 321, 369 Lásd vá­lasztás

drog 160,172 függőség 157, 383

dual-2-back 242 Duchenne-nevetés (érzelmi

nevetés) 387, 390 Lásd nem Duchenne-nevetés

dzsesszzenész 264, 265

édes (íz) 35, 37, 87, 89, 90 EEG Lásd elektroenkefalográf egér, pedált taposó 139 egyensúly 124,161, 222, 284, 291,

385, 389, 390 éhség 82,184 Einstein, Albert 245

éjjeli bagoly 78, 80 elbutulás 228, 232, 244, 401 elektroenkefalográf (EEG) 190,

191, 414 élelmiszeripar 36, 86, 87 életkorcsoportok 220, 221, 223,

224, 225, 226 Lásd csecsemők; gyerekek; szülők; kamaszok

életrajzi memória Lásd élettörténet életrajzi óra 72 élettörténet 339 ellazulás 258, 269, 385, 390 előítélet 97, 98elsődleges hallókéreg (Al) 50, 237 élvezet 86,153,154,161,162, 165,

166elvonási tünet 157 emberi értelem 150,151,152,156,

157, 166, 414 emberszabású majom 20 emlék 73,131,178,180,181, 201,

202, 223, 224, 331, 346 Lásd me­mória

emlősagy 150,152,156,166, 414 empátia 116,134,136,168,171, 256,

293, 309, 378, 380, 383, 391, 396 endorfin 208, 250, 279, 385, 414 entorhinális kéreg 67, 81, 414 epigenetika 185 Epikurosz 166 epilepszia 290, 324 érdeklődés 119, 207 eredetiség 263 érzékelő idegsejtek 145 érzelem 109,160, 207 Lásd érzelmi

agy, gyrus cingularis érzelmi agy 26, 27, 33,109,115,149,

150, 204, 213, 247, 300, 415 érzelmi kód 54 érzelmi nevetés (Duchenne-

nevetés) 387, 388 Lásd szociális nevetés

étel 197, 229 etikai bizottság 353 étkezési szokás, étkezési magatar­

tás 36, 37, 87, 88, 90, 91, 92, 231

430

N É V - ÉS TÁRGYMUTATÓ

etnikai csoport 20, 21,115 étvágy 82, 84, 85, 86, 87, 89, 90,125,

153,184 evésmérő 84, 89 E-vitamin 234evolúció 38, 69,149,151,170,174,

175,182, 272, 359, 370, 403 extrovertált 118, 119,126, 359

fájdalom 273, 293, 294, 302, 378,380, 385, 386, 405 Lásd insula krónikus 159,287,294 szociális 380, 393, 398, 405

fájdalomcsillapítás 289 fájdalomközpont 307, 378, 380, 405 falcsonti lebeny 17, 23, 59,131, 241,

304, 332, 333, 346, 381, 415 fáradtság 83, 84, 94, 389 F. C. Donderscentrum 65,112,114,

298, 310, 376 fehér agyállomány 122,128, 212 feledékenység 223, 232, 331, 335,

338, 339félelem 230, 274, 275, 277, 278, 281,

282, 285, 290, 398 Lásd amigdala szociális 153, 268, 274, 275, 282,

310, 396félelemközpont Lásd amigdala felhang 49, 96 felismerés 311, 318 felismerési pont 56, 64, 65, 67, 69,

135,315 felolvasás 149, 366 féltestvérek 42férfiak 20, 28, 40, 42, 43, 45, 96,120,

138,152,167,168,169,170,171, 173,174, 177, 178, 285, 313, 358, 383 Lásd nemi különbségek

figyelem 5,137,172, 213, 216, 226, 248, 250, 254, 273, 274, 316, 321,334, 366, 367 és étel 90és jutalmazó rendszer 119,120 és kreativitás 265, 266, 267 formái 255, 259 vizuális 13,18, 266

figyelmi vakság 141,145 fikció 373 flashback illat 33 fMRI 113,115 fogamzásgátló tabletta 42 folyami rák 393, 395 folyékony intelligencia 242 fotografikus memória 337 frusztráció 89, 385, 393, 394 függőség 5,153,155,184 fül 37, 38, 48 fülbemászó 45, 46

GABA Lásd gamma-aminovajsav gamma-aminovajsav (GABA) 276,

278, 280, 281, 415 gamma-hullám 143, 203, 292 gén 35, 41, 42, 53, 89, 90,123,124,

168,170,178,184,185, 240, 241,271, 272, 279, 393, 394, 395, 398,401, 402 Lásd BDNF, GR, MHC, reelin, protein foszfatáz

génexpresszió 184,185,186, 271,272, 393, 394, 401

gesztus 110glukokortikoid receptor 396 glutamát 284 glutaminsav 388 gondolkodás 109,110,131,133,

183,194,195,197, 212, 230, 241,263, 266, 267, 272, 373 Lásd kre­ativitástérbeli 59, 60, 67, 68,118,128,

129,132, 241 gorillajelmez 141 GPS 68, 69 grelin 85GR, GR-gén Lásd glukokortikoid

receptor Groningeni Egyetem 376, 377,

378, 379gyrus cinguli 26,115,126,165,

172, 209, 213, 256, 259, 278, 294,341, 345, 346, 380, 391, 397, 404, 405, 415

431

T ö b b e t é s s z e l

gyrus fusiformis 24, 25,104, 205, 416

gyrus parahippocampalis 54, 65, 69,193,416

gyerek 47, 48, 68, 110,124,125,189, 201, 211, 213, 231, 259, 267,311, 346

gyógyszer 101,103, 125,133,174, 276

gyorsétel 88, 233, 311

háborús veterán 33 hal 230, 231, 232 halál 263, 324, 363 halántéklebeny 16, 23, 241, 247,

381, 387, 416 halhatatlan és anyagtalan tudat

324, 325hallás 45, 96, 97,103,137,138, 205,

237hallókéreg 48, 52, 96, 140, 205,

209, 239másodlagos (A2) 48

hallucináció 102,103, 157 hang 22, 45, 49, 50, 96, 97,169, 202,

205, 206, 239, 358, 359, 361, 376, 377

hangmagasság 48, 49, 51, 253 hangszál 49hangszín-szineztézia 111 hangya 63, 64, 65 hasított agy 324, 325, 326, 354, 355 hátrányos helyzet család 110 Hawking, Stephen 245 házasságtörés 41,124 hazugság 122,188,189,190 HDAC Lásd hiszton decatil hegedűs 237 Hek, Youp van't 19 helymeghatározás 57 hímpáva 52hiperszkennelés 404, 416 hipotalamusz 76, 82, 84, 86, 87, 89,

92, 130,133, 417 hippokampusz 67, 73,119,185, 222,

223, 237, 249, 251, 307, 311, 335,336, 337, 339, 346, 396, 397, 417

hisztamin 279 hiszton decatil ( HDAC ) 224 hoki 109Holland Vasúttársaság 74, 93, 102 hol-útvonal Lásd dorzális útvonal homeosztázis 161, 417 homloklebeny 17, 37, 72, 110,120,

126,128,131,139,142, 150, 162, 191, 212, 213, 215, 216, 217, 222, 241, 332, 333, 338, 387

homonculus 342, 343 homoszexualitás 132 homunculus 325 hónalj szőr 42hosszú távú memória 223, 308,

333, 334 hosszú távú potenciáció (LTP)

333, 335, 417 Hume, Dávid 369 humor 386, 387, 388, 390 húr 49hutteriták 41, 42hüllőagy 149,150,151, 156,166, 418 hűség 124,169,170,177,178

idegi átvivő 158, 230, 233, 234,277, 278, 279, 281, 291, 292, 418 Lásd acetilkolin; dopamin; GABA; glutamát; hisztamin; noradrenalin;

(idegi) kapcsolódások 119,120,202, 203, 204, 212

idegsejtek 128,421 gyorsaság 22, 241 kapcsolódások 119,120, 203, 204,

212, 213 korrigáló 96tükörneuron 6,109,123, 293,

362, 375, 391 idegsejtek együttese 300, 307 identitás 339, 343, 344, 363, 368,

370, 371, 372, 373, 374, 407 idő 71 időgép 341

432

N É V - ÉS TÁRGYMUTATÓ

időkép 73időkülönbség Lásd jetlag időrögzítés 352, 353 idősejt 79idősek 73,117, 219, 231, 232, 243,

244, 249, 284, 399, 401 IGF-1 Lásd insulin-like growth

factor-1 IKEA szekrény 380 IKKB/NF-kB 88, 89 IL-6 Lásd interleukin-6 illat 87, 96,129, 130, 169, 180, 236,

317, 318, 346 Lásd szag illatepithelium 33 illatközpont 33, 36, 37, 75 illatsejt 33, 34illúzió 14,15,16,17, 48, 94,144,

368, 369 imádkozni 270, 400 immunrendszer Lásd védekező

rendszer improvizálás 264, 265 inferior sulcus frontális 138, 424 infravörös kamera 189,190 inger 425ingerek ellenőrzése 115,165, 208,

209inhibáció 214insula 33,115,172, 216, 256, 293,

294, 302, 378, 379, 418 insulin-like growth factor-1

(IGF-1) 251 intelligencia 128,131,168, 207, 242,

243 Lásd IQfolyékony intelligencia 242 szociális 248, 379

interferencia 214 interleukin-6 ( IL-6 ) 83 internet 155,156,157 intervallumóra 73, 74 introvertált 119,126, 359 intuíció 319 intuitív érvelés 118 inzulin 234 ínyenc 37, 38IQ 128, 210, 242, 243, 251, 252, 259

irodalom 373, 374 iskolatábla 53 ízközpont 37ízlelés 35, 36, 37, 44, 87,105, 236,

307 izom 83, 94 ízvariáció 84, 85, 86

jellem 28, 29,123,124, 225 Lásd személyiség

jetlag 71, 72, 79, 81 jóga 270, 271 joint actions 377 Jonge, Freek de 365 jutalmazó központ 125,153,

158,159,160,168,175, 279, 306,419 Lásd nucleus accumbens, orbito-frontális kéreg, ventrális tegmentális terület

kalcium (íz) 35 kamasz 36,166, 211, 311 Kant, Immánuel 81 kávé 74,107,108, 280, 282 Lásd kof­

fein kék 108, 268kényszeres viselkedés Lásd füg­

gőségkényszerneurózis 173, 396 kényszerű gyógykezelés alatt álló

293képes nyelvi fordulat 107 képzelet 110,193, 340, 348 kérgestest 51,118, 128, 213, 241,

264, 323, 324, 325, 355, 419 keser (íz) 37 kiégettség érzés 183 kielégülés 86, 89,161, 214

Lásd nucleus accumbens szexuális 175, 221

kihangosító 139 kisagy 58,148,175 kitartás 210, 245, 251 kitartott figyelem 256, 259 klasszikus kondicionálás 150 kockázati magatartás 160, 216, 288

433

T ö b b e t é s s z e l

koffein 280kognitív fejlődés 68, 207 kognitív magatartás-terápia 272,

274 kolin 234 kóma 289, 290 kondicionálás 150 konfliktusérzékelő központ 117 konzervatívizmus 117 korrigáló idegsejtek 96 kortizol 183,184,186, 216, 222,

223, 250, 385, 396, 419 könnygáz 44kötődésserkentő tabletta 179 középső frontális árok 381 közlekedési csomópont (közleke­

dési központ) 138 közlekedési központ 135 kreativitás 108, 261 krokett 158 krónikus fáradtság 83 kukorékoló kakas 78, 80 kurkuma 234különbség, emberek között 5,112 kvantum folyamat 354

lámpaláz 153, 282 látás 22, 23, 24, 93, 94, 97,101,102,

142,144, 352 Lásd nézés, szem laterális prefontális kéreg (LPFC)

151lateralizáció, lateralizált 129 látóideg 12látókéreg 21, 239, 299, 300, 323,

324, 326, 419 lefogyni 89, 90, 91 leptin 87, 88, 89, 90 létfontosságú zsírsav 230

Lásd Omega-3 savak, Omega-6 savak, triptofán

levendula 40 libabőr 54Libet, Benjámin 303, 304, 352, 353 limbikus rendszer Lásd érzelmi

agyLiszt, Ferenc 111

locked-in-szindróma 419 lottó 399LPFC Lásd prefrontális cortex LTP Lásd hosszú távú potenciáció

magánhangzók 54 magány 89, 272, 357, 400, 401, 402,

403magányelbutulás 401 magányos farkas 120 mágneses enkefalográf (MEG) 298 magtudat 344 Major Histocompatibility

Complex (MHC) 42 márkákhoz kapcsolódó asszociá­

ció 317 Lásd márkalogó márkalogó 307, 308, 309, 312, 313,

314, 315, 316 másodlagos hallókéreg (A2) 48 mássalhangzó 54 matematika 128, 252, 264, 321 Ma, Yo-Yo 246 McFarland, Dávid 370, 371 MCH, MCH-gének Lásd Major

Histocopatibility Complex mediális prefontális cortex

(MPFC) 215,265,346,360,383,420

mediális preoptikus terület 130 meditáció 254, 270, 271, 273, 346,

400MEG Lásd mágneses encefalográfmegosztott figyelem 255megpecsételés 216méh 64, 78, 81, 394melatonin 76, 79, 80, 222melegség 107,108mell 168,177mellbimbó 177memória 72, 73,161,180, 201,

237, 238, 245, 249, 272, 284, 327, 331 Lásd emlék; hippocampus; feledékenység életrajzi 73, 347, 348 hosszú távú 223, 308, 333, 334 munka 117,243,334,421

434

N é v - é s t á r g y m u t a t ó

rövid távú 13, 223, 233, 280, 333, 334

memóriaközpont Lásd hippocampus

menstruációs ciklus 43,170, 213,276, 277

Mickey Mouse 96 mielin 204, 209, 214, 220, 224, 231,

232, 240 mindfulness 269, 270, 272, 273 mindmap 69mi-útvonal Lásd ventrális útvonal modafinil 283, 284, 420 monománia 130 montázs, agy alkotta 352 motiváció 119, 244, 245 motoros kéreg 114, 304 motoros központ 17,109,162, 237,

239, 299, 300, 324 Mozart-effektus 209 Mozart, Wolfgang Amadeus 245 mozgás 5, 56, 67, 68,108,109,175,

238, 249, 303, 345 Lásd testmoz­gás; motoros központok; mo­toros kéreg; nucleus caudatus; premotoros kéreg; putamen automatizálás 148,149 és tükörneuron 376, 381, 382,

383, 384MPFC Lásd mediális prefontális

cortex MRI 362, 420 mu-hullám 293 multitasking 5,137 munkamemória 117, 242, 243, 244,

334, 421 művész 265

N400-hullám 97, 421 Nabokov, Vladimir 103 naperville-i program 250, 252 naphoz való igazodás 78 nappal-éjjel ritmus 72, 78, 79, 217 narkolepszia 80 navigáció 68, 69

navigációs rendszer, elektromos 68, 69

nem Duchenne-nevetés (szociális nevetés) 388 Lásd Duchenne- nevetés

nemi hormon 132,168 Lásd ösztrogén, progeszteron, tesztoszteron

nemi különbségek Lásd férfiak, nők

neocortex 149neurofeedback 290, 291, 292, 293,

421neuromarketing 308 neuroprotézis 193 nevetés 110,118,119, 385 nevetésgenerátor 388 nevetésvizsgálat 386 nézés 95, 96, 142, 143, 144,192,

238 Lásd szem, látás nikotin 133,157,160,163, 217 Lásd

dohányzás noradrenalin 234, 279, 280 nők 20, 28, 39, 40, 41, 42, 43, 45,

138,152,168,169,170,171,175, 177,178,179, 313, 358, 359, 383, 400 Lásd nemi különbségek

növekedési faktor 251, 421 növekedési hormon 385 nucleus accumbens 33, 53, 85, 86,

115, 119, 123, 124,153,156,158,159,160,161,162,166,172,185, 197, 214, 300, 302, 307, 309, 312, 388, 402, 421

nucleus caudatus 47, 86,162,185,311, 422

nyelv 46, 49, 50, 51, 52, 53, 105, 107, 110,129,131,134,151,195, 205, 268, 345

nyelvi központ Broca-féle központ 205, 345 Wernicke-féle központ 50, 51,

52,128, 287 nyugalom 269

435

T ö b b e t é s s z e l

off-focus 266, 422 okcipitális lebeny 23, 212, 422 olvasás 226omega-3 zsírsav 230, 231, 232 omega-6 zsírsav 230, 231, 232 orbito prefrontális kéreg 28, 53,

54,120,197, 209, 236, 300, 301,422

orgazmus 43,175, 285 orr 180ovuláció 170, 276 oxazepam 281, 284 oxiticin 177oxitocin 43,135, 174, 176,177,178,

179,180, 208,406, 422 oxitocin orrspray 179

öbölháborús veterán 33 öngyilkosság 159,185, 230, 401 önreflexió 265, 346, 349, 350, 351,

360öntudat 83, 299, 300, 303, 304, 305,

342, 363, 365, 366, 367, 368, 369, 370, 371, 372, 406, 407

öntudatlanság 351 öröklődés Lásd gének összeillesztés

érzékszervi ingerek összeillesz­tése 143,144, 202, 203

P300 hullám 47,190,191, 423 pálcikák (szem) 12, 23 paraszimpatikus idegrendszer

389parfüm 39, 43 parfüm, A (Süskind) 39 Parkinson-kór 289 partitúra 151 pávián 186,187 Pavlov, Iván Petrovics 150 PÉT Lásd Positron Emission

Tomography PMS Lásd premenstruációs szind­

rómaPoistron Emission Tomography

(PÉT) 250

poligám 124,177 poligráf 190pompás királylepke 63, 65 pornó 85, 155,156,160,162 Positron Emission Tomography

(PÉT) 423 Prada 310 precuneus 423prefrontális kéreg 115,121,122,

138,140,152,153,154,156,157, 175, 214, 215, 302, 307, 308, 341,345, 397, 423

premenstruációs szindróma (PMS) 277, 282

premotoros kéreg 57, 58,109,113,423

préripocok 177 progeszteron 168 protein foszfatáz 1 340 Prozac 174,179, 233, 282, 285 prozopagnózia 21, 22, 26 pszichopátia 293, 294, 378 pszichoterápia 396, 397, 398 putamen 47, 86,162, 307 PYY3-36 85, 86

qualia 32

rácssejt 67, 81,193 rágás 250readiness potential (RP) 303 reál tantárgy Lásd számtan, ma­

tematika recehártya 11,16, 22, 23, 34 receptorok 221, 232, 424 reelin 340 reggeli 235reklám 306, 313, 314, 316, 317 rekurrens interakció 326 rhesusmajom 393 Ricoeur, Paul 373 rimonabant 92ritmus 46, 47, 53, 75,143, 224, 253,

266, 291, 335, 367 ritmusgenerátor 46 robot 357, 359, 361, 363

436

N É V - ÉS TÁRGYMUTATÓ

rosszullét 92rövid távú memória 13, 223, 233,

280, 333, 334 RP Lásd readiness potential runner'shigh 250

savanyú (íz) 35 sejtmembrán 230, 231, 232 Seroxat 174, 282, 285, 397 sírás 388, 389, 390, 391 skizofrénia 74,159 sláger 52 sós (íz) 35 spines 184 sport 249SSRI Lásd szelektív szerotonin

újraf elvétel statmin 123 stewardess 72stressz 5, 45, 74, 86, 89, 91,125,135,

166,171,182,185,187, 216, 222,223, 224, 248, 270, 272, 274, 275,280, 292, 385, 386, 395, 396,401, 402, 424

stresszhormon 166,275,281 Lásd adrenalin, kortizol

striátum 120 substantia nigra 160, 424 sulcus intraparietalis 142,143,

334, 335, 425 sulcus temporalis superior 256, 424 süketség 204sütőtökből készített torta 40

szabad akarat 303, 304, 369, 370 szabad radikálisok 224, 226, 234 szadizmus 378szaglás 102,169,185 Lásd illat szakkód Lásd szemugrás számítógép 358, 359, 360 számolás 68, 69, 260, 334 számszín-szineztézia 103,104,111 szaporodás 40, 41,160, 167,168,

170,175,176,183, 406 szauna 270 szégyen 209, 378

szelektív figyelem 256, 259 szelektív szerotonin

újrafelvevgátló (SSRI) 282, 285 szem 38, 78,144,145, 288, 313, 352,

387 Lásd nézés, látás személyiség 26, 27, 276, 279, 363,

372 Lásd karakter személyiségjegy 28 szemugrás 12, 352 szenvedély 207, 244, 245 szerelem 158, 406 szerelem, szeretet 29, 40, 41, 42,

43,135,167, 406 robot 357, 358szülők és gyermekek 40, 42, 43,

177, 207, 208, 396, 406 szerepminta 133 szerotonin 102,103,158,173,174,

185,186, 221, 233, 234, 250, 276,277, 278, 279, 282, 292, 388, 393, 394, 395, 397, 398, 425

szerzetes, buddhista 256, 257 szex 43, 53, 85,130,155,175,184,

285, 400 szexepil 388 szinapszis 209, 282, 426 szinesztézia 103,105,106,110,

111, 425 szívverés 249, 252, 271 szociális 186, 394 szociális barométer 397 szociális fájdalom 380, 393, 398,

405szociális intelligencia 248, 379 szociális kapcsolat 248, 259, 400,

402, 404, 406 szociális nevetés (nem Duchenne-

nevetés) 387 Lásd érzelmi nevetés

szociális térkép 405 szokás 156, 157 szomatoszenzorikus kéreg 94,

216, 353szubliminális képek 312, 314, 426 szubliminális reklám 314

437

T ö b b e t é s s z e l

szuprakiazmatikus mag 76, 77, 78, 79, 80, 222, 426

szürke agyállomány 122,128, 212

tabletta Lásd fogamzásgátló tajcsi 270tájékozódás 5, 56, 62, 129,135,193 talamusz 28, 38, 50, 88, 149, 274,

426tanulás 110,111, 135,149,150,151,

210, 250, 251, 252, 253, 288, 335, 336

tapintás 94, 95,102,104, 239 társadalmi hierarchia 182,186,

187, 393, 394, 395, 398, 402 társadalmi kohézió 403 társaságkedvelő férfiak 120 társkapcsolat 28, 29, 39, 41, 42,152,

167,168, 169,170, 171 taxisofőr 237, 238 tDSC Lásd transcranial direct

current stimulation telefonálás 137,139 temporoparietális csomópont 360,

361, 402, 426 tenisz 16, 376térbeli gondolkodás 59, 60, 67, 68,

118,128,129,132, 241 térbeli tájékozódás 68, 69,129,135 terhelésmérő 84terhesség 41, 90,124,125,132,133,

168 térkép

mentális 5, 54, 60, 62,193 mindmap 69 szociális 405 várostérkép 57, 62, 237

termékenység 168,178 természetazonos 32 testfunkció szinkronizációja 170 testmozgás 91, 248 Lásd mozgás testszag 40, 41, 42, 43,169 tesztoszteron 130,132, 133, 134,

169,170,178 téta-hullám 290, 292 tetrahidrokannabinol (THC) 92

tévénézés 76,161, 206, 208, 247 THC Lásd tetrahidrokannabinol tirozin 234tizenéves Lásd kamasz TMS 121,289,290,426 tobozmirigy 222,411 tojás 35, 44, 231, 233, 234, 235 Tolsztoj, Lev 356, 367 transzzsírok 232, 233, 235 trauma 33 tréning 236 triptofán 233, 234 tudat 303, 304, 319, 352, 353, 354,

366, 367, 370, 371, 372 túledzettség 83 túlélés 42, 53, 160, 161 túlsúly 85, 86, 88, 90 tükörkép 29, 30tükörneuron 6,109,123, 293, 362,

375,391

uborka 40újdonságközpont 160 umami (íz) 35 undor Lásd insula utánzás 206, 293, 376 útvonal integráció 63, 67

vágy 153 Lásd nucleus accumben vakfolt 12,14 vakság 48, 78, 94, 204, 239

arcfelismerési képesség hiánya 20, 21, 26

figyelmi 141,145 változás- 12 változó 140

válás 43 válástabletta 42 választás 191, 288, 297, 306, 307,

320, 321, 369, 370 Lásd döntés, szabad akarat

váltakozó figyelem 255 váltott műszak 72, 79, 80 változó vakság (change blindness)

12,140várakozási idő megélése 74

&38

N É V - ÉS TÁRGYMUTATÓ

Varol-híd 388, 389, 391 várostérkép 62, 237 Lásd térkép vazoaktív intesztinális peptid

(VIP) 77 vazopresszin 174, 177,178, 406,

422védekező rendszer 40, 41, 42,184,

272, 388, 390, 401 ventrális tegmentális terület 119,

153,158,160, 419, 427 ventrális útvonal 16,17, 24, 416 ventrolaterális prefrontális cortex

(VLPFC) 214, 427 vérnyomás 183, 271, 401 Viagra 178 vicc 386, 387 videojáték 259VIP Lásd vazoaktív intesztinális

peptid vírus 89viszketésközpont 83 vizuális dekóder 192 vizuális figyelem 266 vizuális memória 72 vizuális tudat 18 VLPFC Lásd ventrolaterális

prefrontális cortex

vomeronazális szerv 130 vörös 108, 268

Wernicke Lásd Wernicke-féle központ

Wernicke-féle központ 50, 51, 52, 128, 287

winning mood 395

zavarodottság 27,117,119,126, 378 zen buddhizmus 368 zene 45, 74,106,111,147, 205, 209,

210, 224, 253, 265, 346 zeneközpont 50, 51 zenész 46,47, 51, 52, 53, 54, 75,111,

237, 265, 338 Lásd zongorista, hegeds

zongora 49, 205zongorista 147, 148, 149, 150, 151 zöldség 35, 36, 44, 233, 235

zsírsav 230, 232 Lásd omega-3 zsírsav, omega-6 zsírsav

zsírsejt 88zsonglőrködés 238, 243