176
PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016. A VESZPRÉMI SZC JENDRASSIK-VENESZ SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA PEDAGÓGIAI PROGRAM MELLÉKLET TÖRTÉNELEM FÖLDRAJZ MUNKAKÖZÖSSÉG Érvényes: 2016. szeptember 1-től 2017 évi módosítással 2018 évi módosítással

Érvényes: 2016. szeptember 1 2017 évi módosítással 2018 ... · munka világában, illetve felkészíti őket a szakirányú felsőfokú tanulmányokra. Hozzájárul ahhoz, hogy

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

A VESZPRÉMI SZC JENDRASSIK-VENESZ SZAKGIMNÁZIUMA ÉS

SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

PEDAGÓGIAI PROGRAM MELLÉKLET

TÖRTÉNELEM FÖLDRAJZ MUNKAKÖZÖSSÉG

Érvényes: 2016. szeptember 1-től

2017 évi módosítással

2018 évi módosítással

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

2

TARTALOMJEGYZÉK

I. SZAKGIMNÁZIUMI KÖZISMERETI HELYI TANTERVEK 12

Földrajz 10-12. évfolyam 13

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 9-12. évfolyam 39

II. SZAKKÖZÉPISKOLAI KÖZISMERETI HELYI TANTERVEK 108

Természetismeret 9. évfolyam 109

Társadalomismeret, Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 9-13. évfolyam 118

Földrajz 13. évfolyam 151

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 12-13. évfolyam 159

Forrás: 176

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

3

Az iskola közismereti óratervei

A következő óratervek a 2016/2017-es tanévtől induló képzésben részt vevő osztályok

óratervei. A kimenő évfolyam óratervét a 2013-ben elfogadott Pedagógiai Programunk

tartalmazza.

A csoportbontásokat „*”-al jelöltük, melynek alkalmazása során a jogszabályi és szakmai

szempontokat vettük figyelembe. A szabad órakeret felhasznált óráit „+”-el jelöltük. Ezeket a

vizsgákra felkészítéshez és az általános műveltség biztosításához kapcsoltuk.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

Szakgimnázium 9-12.; 13 évfolyam közismeret

Közlekedésgépészet XXII ágazat; Közlekedés, szállítmányozás és logisztika XL

Tantárgyak 9. évf. 10. évf. 11. évf. 12. évf.

9–12.

óraszám

összesen

13. évf.

13. évf.

óraszá

m

összese

n

Magyar nyelv és irodalom 4(2+2*) 4(3+1*) 4 4 556 – –

Idegen nyelvek 4* 4* 4* 4* 556 – –

Matematika 3* 3* 3* 3* 417 – –

Történelem 2 2 3 3 345 – –

Etika – – – 1 31 – –

Informatika 2* 2* – – 144 – –

Művészetek*(Ének-zene) – – 0,5 – 18 – –

Művészetek*(Vizuális kultúra) – – 0,5 – 18 – –

Testnevelés 5 5 5 5 695 – –

Osztályfőnöki 1 1 1 1 139 – –

Kötelező komplex

természettudományos tantárgy 3 – – – 108 – –

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

5

Tantárgyak 9. évf. 10. évf. 11. évf. 12. évf.

9–12.

óraszám

összesen

13. évf.

13. évf.

óraszá

m

összese

n

Ágazathoz kapcsolódó tantárgy:

Fizika – 2 2 2 206 – –

A szabadon választható órakeret

felhasználása:

Kötelezően választható tantárgy

vagy Fizika

– – 2 2 134 – –

Pénzügyi és vállalkozói

ismeretek – 1 – – 36 – –

Érettségire épülő (fő)

szakképesítés 8 8 7 7

(1045+453)

1498

31 961

Érettségi vizsga keretében

megszerezhető szakképesítés 3 4 3 3 – –

Rendelkezésre álló órakeret / hét 35 36 35 35 35

Tanítási hetek száma 36 36 36 31 31

Éves összes óraszám 1260 1296 1260 1085 4901 1085 1085

*csoportbontás – csoportlétszámoktól és a rendelkezésre álló humánerőforrástól függően

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

Kereskedelem XXVI., Turisztika XXVIII. Vendéglátóipar XXVII. ágazatok esetében

Tantárgyak 9. évf. 10. évf. 11. évf. 12. évf.

9–12.

óraszám

összesen

13. évf.

13. évf.

óraszám

összesen

Magyar nyelv és

irodalom 4(2+2*) 4(3+1*) 4 4 556 – –

Idegen nyelvek 4* 4* 4* 4* 556 – –

Matematika 3* 3* 3* 3* 417 – –

Történelem 2 2 3 3 345 – –

Etika – – – 1 31 – –

Informatika 2* 2* – – 144 – –

Művészetek*(Ének-

zene) – – 0,5 – 18 – –

Művészetek*(Vizuális

kultúra) – – 0,5 – 18 – –

Testnevelés 5 5 5 5 695 – –

Osztályfőnöki 1 1 1 1 139 – –

Kötelező komplex

természettudományos

tantárgy

3 - - - 108 - -

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

7

Tantárgyak 9. évf. 10. évf. 11. évf. 12. évf.

9–12.

óraszám

összesen

13. évf.

13. évf.

óraszám

összesen

Ágazathoz kapcsolódó

tantárgy: Földrajz - 2 2 2 206 – –

A szabadon választható

órakeret felhasználása:

Kötelezően választható

tantárgy vagy

Informatika

- - 2 2 134 – –

Pénzügyi és vállalkozói

ismeretek – 1 – – 36 – –

Érettségire épülő (fő)

szakképesítés 8 8 8 8 (1045+

453)

1498

31 961

Érettségi vizsga

keretében megszerezhető

szakképesítés

3 4 3 3 – –

Rendelkezésre álló

órakeret / hét 35 36 35 35 35

Tanítási hetek száma 36 36 36 31 31

Éves összes óraszám 1260 1296 1260 1085 4901 1085 1085

*csoportbontás – csoportlétszámoktól és a rendelkezésre álló humánerőforrástól függően

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

8

Szakközépiskola 9-11. évfolyam közismeret

A közismereti órák eloszlása

Tantárgyak 9. évfolyam 10. évfolyam 11. évfolyam

Kommunikáció –

magyar nyelv és

irodalom

2 óra* 1 óra * +0,5

Idegen nyelv 2 óra* 2 óra* 2 óra*

Matematika 2 óra* 1 óra +1

Társadalomismeret 2 óra 1 óra +1

Természetismeret 3 óra +1 –

Testnevelés* 5 óra 3 óra 3 óra***

Osztályközösség-

építő Program 1 óra 1 óra 1 óra

Informatika +1* +1* +1*

Összesen: 18 óra 11 óra 9,5 óra

*csoportbontás – csoportlétszámoktól és a rendelkezésre álló humánerőforrástól függően

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

9

Szakközépiskolások kétéves, érettségire felkészítése nappali és esti tagozat

Évfolyam/

Tantárgyak

12.

Nappali

tagozat

13.

Nappali

tagozat

12.

Esti tagozat

13.

Esti tagozat

Magyar nyelv és irodalom 6 6 3+1 3+1

Idegen nyelv 6* 6* 3*+1* 3*+1*

Matematika 6* 6* 3+1 3+2

Történelem, társadalmi és

állampolgári ismeretek 4 5 3+1 3+1

Természetismeret 2 – 1 –

Informatika 2* 2* 1* 1*

Testnevelés és sport 5 5 – –

Osztályközösség-építő

program 1 1 – –

Szabadon tervezhető órakeret

felhasználása

Földrajz +2 – –

Művészetek +2 – –

Mozgókép- és médiaismeret +2 – –

Etika +1 +1 – –

Összesen (közműveltségi

óraszámok) 35 36 18 18

*csoportbontás - csoportlétszámoktól és a rendelkezésre álló humánerőforrástól függően

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

10

Szakgimnáziumi képzés közismereti óraterv – közismereti és szakmai

óratervek – 2018.09.01-től érvényes valamint a visszamenőleg módosítottak

Közismeret szakgimnázium 2018.09.01-től

Tantárgyak 9. évf. 10. évf. 11. évf. 12. évf.

9–12.

óraszám

összesen

13. évf.

13. évf.

óraszám

összesen

Magyar nyelv és

irodalom 4*(2+2) 4*(1+3) 4* 4* 556 – –

Idegen nyelvek 4* 4* 4* 4* 556 – –

Matematika 3* 3* 3* 3* 417 – –

Történelem 2 2 3 3 345 – –

Etika – – – 1 31 – –

Informatika 2* 2* – – 144 – –

Művészetek(Ének-zene -

Vizuális kultúra) 0,5+05 – – – 36 – –

Testnevelés 5 5 5 5 695 – –

Osztályfőnöki 1 1 1 1 139 – –

Kötelező komplex

természettudományos

tantárgy

3 - - - 108 - -

*Ágazathoz kapcsolódó

természettudományos

tantárgy

2 2 2 - 216 – –

**Kötelezően választható

tantárgy - - 2 2 134 – –

Pénzügyi és vállalkozói

ismeretek – 1 – – 36 – –

Szakmai tárgyak

órakerete 8 12 11 12 1488 31 961

Szabadon tervezhető

órakeret - - - - - 4 124

Rendelkezésre álló

órakeret / hét 35 36 35 35 35

Tanítási hetek száma 36 36 36 31 31

Éves összes óraszám 1260 1296 1260 1085 4901 1085 1085 csoportbontás – csoportlétszámoktól

és a rendelkezésre álló humán

erőforrástól függően

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

11

*Ágazathoz kapcsolódó természettudományos tantárgy

Gépészet IX., Közlekedés, szállítmányozás és

logisztika XL. ágazatoknál: fizika 216

Kereskedelem XXVI., Vendéglátóipar XXVII.,

Turisztika XXVIII.ágazatoknál: földrajz 216

**Kötelezően választható tantárgy:

Gépészet IX., Közlekedés, szállítmányozás és

logisztika XL. ágazatoknál: fizika 134

szakmai 134

informatika 134

Kereskedelem XXVI., Vendéglátóipar XXVII.,

Turisztika XXVIII.ágazatoknál: földrajz 134

szakmai 134

informatika 134

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

12

I. SZAKGIMNÁZIUMI KÖZISMERETI HELYI TANTERVEK

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

13

SZAKGIMNÁZIUMI KÖZISMERETI HELYI TANTERV

FÖLDRAJZ 10-12. ÉVFOLYAM

2016. szeptember 1-jétől

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

14

A módosított 51/2012. (XII.21.) számú EMMI rendelet vonatkozó melléklete alapján dolgozta

ki a történelem-földrajz munkaközösség.

1. Az óraszámok alakulása osztályonként és évfolyamonként földrajzból:

Óraszámok évfolyamonként

ágazat (osztályjel) tantárgy évfolyam

9. 10. 11. 12.

kereskedelem Földrajz 0 2 2 2

vendéglátó ipar Földrajz 0 2 2 2

közlekedésgépészet Földrajz 0 2 2 2

turisztika Földrajz 0 2 2 2

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

15

2. A tantárgyak értékelésének módja, elvei:

Az értékelés az intézmény Pedagógiai programjának alapelvei alapján történik.

A tanárnak a tanulók évközi munkáját folyamatosan figyelemmel kell kísérnie. A tanulók

teljesítményének osztályzattal történő értékelése a tanulói ismeretek, tevékenységek, szóbeli

és írásbeli értékelése alapján történhet például az alábbi feladatok alapján:

- Folyamatos számonkérés szóban, írásban a tanítási órákon ellenőrzés céljából.

- Témazáró dolgozatok (egy-egy fejezet végén), amelyek átfogó ismeretekre irányulnak.

- Kiselőadás, írásbeli vagy szóbeli beszámoló egy-egy témakörben a megadott szempontok,

vagy önálló gyűjtés alapján, ennek értékelése.

- Projektmunkában való részvétel (egyéni vagy csoportos) szóbeli, írásbeli értékelése.

- A témazáró dolgozatok jegyei a félévi és év végi értékeléskor súlyozottan kerülnek

beszámításra, míg minden egyéb számonkérés súlyozás nélkül.

Az írásbeli és szóbeli számonkérés egyaránt fontos, a tantárgy jellegzetességei (érettségi

követelmények) miatt mindkettőnek hasonló arányban kell előfordulnia az értékelés során.

A történelem-földrajz munkaközösség tanévenként meghatározza az adott évfolyamokon a

témazáró dolgozatok számát és tartalmát. Ez összhangban van a tananyag főbb fejezeteivel, a

tanmenetekben meghatározott tematikai egységek, leckék utáni számonkérésekkel.

Kidolgozzák a javítási útmutatókat és a ponthatárokhoz rendelt érdemjegyeket. Témazáró

dolgozat esetén ezek a következők:

Elégséges (2) 40%-tól,

Közepes (3) 55%-tól,

Jó (4) 70%-tól,

Jeles (5) 85%-tól.

A témazáró dolgozatok felépítésükben, logikájukban megegyeznek az írásbeli érettségi

dolgozatok felépítésével (rövid választ igénylő feladatok, rövid esszék).

3. A számonkérés, beszámoltatás formái, rendje, a tanulók tudásának értékelésében

betöltött szerepe, súlya

Legfontosabb feladattípusok:

Frontális kérdésekre rövid válaszok

Egy-egy téma szabatos kifejtése szóban és írásban

Fogalommagyarázat, fogalom-meghatározás

Topográfiai felelet: szóban falitérképnél, írásban kontúrtérképen

Ábra, térkép és grafikon elemzése, következmények levonása

Rajzos feladat megoldása

Videofilm értelmezése

Önálló projekt készítése internet felhasználásával

PPT bemutatók készítése

Tematikus térképek összehasonlító elemzése

Szövegértéses feladatok megoldása

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

16

Ábra/rajz alapján önálló szöveg készítése

Napi sajtó, híradó elemzése, következtetések levonása

Megfigyelések végzése

Zárt végű feladatok: feleletválasztós feladatok, igaz-hamis állítások, asszociációs

feladatok Feleletalkotós, nyílt végű kérdések

szintfelmérés

Alkalmazott módszertani eszközök:

Tanári magyarázat

Előadás

Kooperatív tanulás: csoportmunka

Játék

Digitális tananyag használata

Önálló kutatómunka

4. Részletes tartalmak

A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és

társadalmi-gazdasági, valamint környezeti jellemzőivel, folyamataival, a környezetben való

tájékozódást, eligazodást segítő alapvető eszközökkel és módszerekkel. Vizsgálódásának

középpontjában a földrajztudomány, valamint a társföldtudományok (geológia, meteorológia,

geofizika, planetológia) által feltárt természeti, társadalmi-gazdasági és környezeti

folyamatok, jelenségek, azok kölcsönhatásai, illetve napjaink gazdasági, környezeti

eseményei állnak, lokális, regionális és globális szinten egyaránt, különös tekintettel a

fenntarthatóságra.

A földrajzi tartalmak feldolgozása során fejlődik a tanulók földrajzi-környezeti gondolkodása,

helyi, regionális és globális szemlélete. Megértik, hogy a természet egységes egész, a Föld

egységes, de állandóan változó rendszer, amelyben az ember természeti és társadalmi

lényként él, és ez megköveteli az erőforrásokkal való ésszerű gazdálkodást. A műveltségi

terület minden jelenséget és folyamatot tér- és időbeli változásában, folytonos átalakulásában

mutat be, megláttatva azok okait és lehetséges következményeit. Így fokozatosan kialakulhat

a tanulók felelős magatartása a szűkebb és a tágabb természeti, illetve társadalmi környezet

iránt. A globalizálódó gazdasági, társadalmi és környezeti folyamatok értékelésével lehetővé

válik, hogy a tanulók megismerjék az emberiség egész bolygónkra kiterjedő

természetátalakító tevékenységét, az ebből fakadó, szintén világméretű természeti és

társadalmi problémákat úgy, hogy egyben használható támpontokat kapjanak e problémák

megoldásainak következő évtizedekben várható irányaihoz is.

A tartalmi elemek feldolgozása a szűkebb és tágabb környezetünkről megszerzett ismeretek

bővítése mellett nagymértékben hozzájárul a tanulók képességeinek fejlődéséhez. A különféle

szóbeli és írásbeli ismeretközvetítő, illetve értékelési módszerek alkalmazásával segíti az

anyanyelvi kommunikáció fejlődését. Az Európai Unió, valamint a távoli országok természeti

és társadalmi-gazdasági sajátosságainak bemutatásával hozzájárul az eltérő kultúrák

megismerése iránti igény, a nyitott és befogadó magatartás, illetve szemléletmód

kialakulásához. Mindezt úgy valósítja meg, hogy közben elősegíti a természeti és a kulturális

értékek iránti tisztelet, illetve a következő nemzedékek számára történő megőrzésük iránti

igény kialakulását. Ezzel hozzájárul a felelős és tudatos környezeti magatartás, a jövő

generáció érdekeit is szem előtt tartó gondolkodás fejlődéséhez. A más anyanyelvű országok

és kultúrák megismerése elősegítheti a tanulókban az adott célnyelven történő kommunikáció

igényének kialakulását, ez pedig megkönnyítheti az idegen nyelvi kommunikáció fejlődését.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

17

A természeti, a társadalmi-gazdasági és a környezeti folyamatokban megfigyelhető

kölcsönhatások feltárásával a földrajzoktatás hozzájárul a természettudományos szemlélet és

gondolkodásmód kialakulásához. Szüntelenül változó és globalizálódó világunk természeti,

környezeti és társadalmi-gazdasági folyamatainak megismeréséhez és megértéséhez

elengedhetetlen a folyamatos tájékozódás és információszerzés, valamint a nyitott

gondolkodás. Ezért a tartalmi elemek elsajátítása elképzelhetetlen a tanulók egyre önállóbbá

váló információszerző tevékenysége nélkül. Így a tanítási-tanulási folyamatban nagy

hangsúlyt kap az információszerzés és -feldolgozás képességének fejlesztése, különös

tekintettel a digitális világ nyújtotta lehetőségek felhasználására. A tanítási-tanulási folyamat

kiemelt célja a folyamatos önképzés iránti igény, valamint az élethosszig tartó tanulás

képességének kialakítása. Hazánk és a világ társadalomföldrajzi jellemzőinek bemutatásával a

műveltségi terület elősegíti a szociális és állampolgári kompetencia fejlődését. Napjaink

társadalmi-gazdasági folyamatainak megismertetése nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a

tanulók a gazdasági élet eseményeiben eligazodó aktív, kreatív, rugalmas és vállalkozóképes

állampolgárrá válhassanak.

A tantárgy komplex ismeretanyaga révén segíti a tanulók pályaválasztását, eligazodását a

munka világában, illetve felkészíti őket a szakirányú felsőfokú tanulmányokra. Hozzájárul

ahhoz, hogy az iskolából kilépő tanulók képesek legyenek a felelős döntéshozatalra az

állampolgári szerep gyakorlása során.

Az egyes tartalmi egységek végén található fogalmak, illetve topográfiai követelmények az

általános iskolában elsajátított tananyagra épülnek, és feltételezik azok ismeretét, az ott

megnevezettek közül csak a szakgimnáziumi tananyag feldolgozása szempontjából

meghatározó jelentőségű fogalmakat ismételtük meg. Ezek újbóli felsorolása a fogalmak – a

tanulók életkori sajátosságainak megfelelő – tartalmi-szemléleti elmélyítésére utal.

10. évfolyam

Tematikai egység/

Fejlesztési cél A Föld kozmikus környezete

Órakeret

7 óra (5+1+1)

Előzetes tudás

A Föld mint égitest jellemzői. A Föld mozgásai és azok

következményei (napszakok, évszakok váltakozása, időszámítás).

Alapvető tájékozottság a térbeli és az időbeli nagyságrendekben.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A modellhasználat fejlesztése a Naprendszer keletkezéséről és

felépítéséről alkotott elképzelések tudománytörténeti jelentőségének

megértésén keresztül.

A csillagászati térben való tájékozódási képesség fejlesztése, helyes

elképzelés kialakítása a csillagászati adatok (távolságok)

nagyságrendjéről.

Az elvont gondolkodás fejlesztése az egyedi és közös jellemzők

felismertetésével a Föld és kőbolygó-szomszédainak példáján. A

rendszerfogalom fejlesztése a Naprendszer felépítésében megfigyelhető

törvényszerűségek felismerésével.

A Föld mozgásaiból adódó jelenségek törvényszerűségeinek

felismertetése, bolygónk életére gyakorolt hatásának megértetése.

A tudományos és az áltudományos elméletek közötti különbség

megvilágítása az asztrológia (csillagjóslás) példáján.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A csillagászati ismeretek fejlődése Történelem,

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

18

A geo- és a heliocentrikus világkép, a bolygómozgás

törvényszerűségei.

A csillagképek látszólagosságának megértése, néhány ismertebb

csillagkép mitológiai eredettörténetének ismerete.

A Világegyetem

A Világegyetem (Univerzum), a Tejútrendszer (Galaxis) és a

Naprendszer kapcsolata és méretei.

A Világegyetem keletkezésével kapcsolatos legfontosabb elméletek

bemutatása. A csillagfejlődés áttekintése.

A Naprendszeren kívüli bolygók (exobolygók) kutatásának új

eredményei.

A Naprendszer tagjai, felépítésének törvényszerűségei, az égitestek

osztályozása.

A Nap mint csillag szerkezete, jellemző folyamatainak bemutatása.

A naptevékenység földi hatásai példák alapján.

A Föld-típusú (kőzet-) és a Jupiter-típusú (gáz-) bolygók

jellemzőinek összehasonlítása, a törpebolygó mint égitesttípus

magyarázata, kisbolygók, üstökösök, meteorok, meteoritok

jellemzése.

Az űrkutatás szerepe a Naprendszer megismerésében

Az űrkutatás legfontosabb mérföldköveinek és eszközeinek,

űrkutatás magyar vonatkozású eredményeinek megismerése.

A műholdak gyakorlati jelentőségének példái.

A Föld mint égitest

A tengely körüli forgás és Nap körüli keringés következményeinek

összekapcsolása az ember életére gyakorolt hatásokkal.

A periodikusan ismétlődő jelenségek és az időszámítás

összekapcsolása, a helyi és a zónaidő megkülönböztetése, gyakorlat

jelentőségük belátása, alkalmazása egyszerű számítások során.

A Hold

Jellemzése; mozgásai földi hatásainak, a holdfázisok és a

fogyatkozások kialakulásának magyarázata.

A holdkutatás eredményeinek bemutatása internetről gyűjtött

információk alapján.

társadalmi és

állampolgári

ismeretek:

az ó- és a középkor

tudományos

gondolkodása.

Magyar nyelv és

irodalom:

mitológia.

Matematika:

logika, matematikai

eszközhasználat.

Informatika:

digitális

információforrások

használata,

informatikai eszközök

használata.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Világegyetem, Tejútrendszer, Naprendszer, csillagászati egység,

kőzetbolygó (Föld-típusú bolygó), gázbolygó (Jupiter-típusú bolygó),

tengely körüli forgás, keringés, földrajzi koordinátarendszer, helyi és

zónaidő, holdfázis, nap- és holdfogyatkozás, űrállomás.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél A földi tér ábrázolása

Órakeret

6 óra (3+2+1)

Előzetes tudás

A térkép és a földgömb fogalma, ábrázolása és méretaránya. Szemléleti

térképolvasás.

A földrajzi fokhálózat elemeinek használata, tájékozódás a fokhálózat

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

19

segítségével.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A logikai térképolvasás képességének kialakítása; gyakorlottság

kialakítása különböző típusú térképek információforrásként való

használatában (közölt információk felismerése, értelmezése,

felhasználása).

A modern technikai rendszerek szerepének bemutatása a Föld

megismerésében és gyakorlati célok megvalósításában.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A térkép

A térképkészítés fejlődése, a modern térképkészítés elvei.

A földrajzi fokhálózat értelmezése és használata; a vetület fogalma, a

legelterjedtebb vetülettípusok és jellemzőik összehasonlítása,

alkalmazhatóságuk korlátai.

A térképek csoportosítása méretarány és tartalom alapján; a

domborzat háromdimenziós ábrázolásának lehetőségei.

Térképvázlatok és egyszerű keresztmetszeti ábrák készítése.

Tájékozódás a térképen és a térképpel

Távolság- és magasságmeghatározási és a méretarányhoz kapcsolódó

számítási feladatok megoldása különböző méretarányú térképeken.

Tájékozódási, számítási feladatok megoldása a fokhálózat

használatával.

A terepi tájékozódás eszközei és gyakorlata, a térképi ismeretek

alkalmazása mindennapi tájékozódási helyzetekben.

Távérzékelés és térinformatika

A műholdak csoportosítása pályatípus és feladat alapján,

földmegfigyelő műhold-családok; a műholdfelvételek típusai és

alkalmazásuk lehetőségei, földi képződmények, jelenségek

azonosítása műholdfelvételeken.

A GPS működési elve és jelentősége; a földrajzi információs

rendszer (GIS) fogalma, jelentőségének igazolása mai térbeli

adatbázisok példáin.

Példák gyűjtése a digitális térképi alkalmazások, illetve

térinformatikai rendszerek mindennapi életben való sokoldalú

felhasználhatóságára (pl. veszély előrejelzése, környezet

károsodásának felismerése).

Matematika:

arányszámítás,

mértékegységek.

Informatika:

adat, információ,

adatbázis, digitális

információforrások

használata,

informatikai eszközök

használata.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Vetület, vetülettípus, jelrendszer, topográfiai és tematikus térkép, kis-,

közepes- és nagy méretarányú térkép, abszolút és relatív magasság,

szintvonal, helymeghatározás, távérzékelés.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél A Föld mint kőzetbolygó szerkezete és folyamatai

Órakeret

19 óra (14+3+2)

Előzetes tudás

A Föld alakja, felépítésének egyszerű modellje. A szárazföldek és az

óceánok elhelyezkedése. Elemi tájékozottság a földtörténet időrendjéről.

Az alapvető domborzati és felszínformák felismerése, jellemzőik

ismerete. A leggyakoribb hazai üledékes és vulkáni kőzetek.

A tematikai egység A kőzetbolygó mint összetett, törvényszerűségek alapján változó

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

20

nevelési-fejlesztési

céljai

rendszer bemutatása. Helyes időképzet kialakítása időnagyságrendek

összevetése, az események sorrendiségének felismerése révén.

A környezet iránti felelősségérzet növelése az ásványkincs-készletek

véges hasznosíthatóságának példáján. Olyan képesség és szemlélet

kialakítása, amely a pozitív hatások, a lehetséges környezeti kockázatok

és az egymással ütköző érdekek felismerésére révén hozzájárul, a

tanultakat felhasználni képes, megalapozott érvelés iránti igény

kialakulásához.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A kőzetbolygó gömbhéjainak szerkezete és ásványtani összetétele

A belső gömbhéjak fizikai jellemzői; a tulajdonságok változásában

megfigyelhető törvényszerűségek megfogalmazása.

Az egyes gömbhéjak fő geokémiai és ásványtani jellemzői.

A kőzetlemezek és mozgásaik következményei

A kontinentális és az óceáni kőzetlemezek felépítésének és

legfontosabb tulajdonságainak összehasonlítása.

A közeledő, a távolodó és az elcsúszó kőzetlemez-szegélyek jellemző

folyamatainak és következményeinek leírása konkrét példák alapján;

folyamatábrák elemzése és készítése.

A földrengésveszélyes térségek elhelyezkedésének

törvényszerűségei; a földrengések következményei, a cunami.

A földrengések előrejelzésének lehetőségei és korlátai; a károk

mérséklésének lehetőségei példák alapján, a társadalom felelős

alkalmazkodása a földrengésveszélyes zónákban; a nemzetközi

segítségnyújtás szerepének bemutatása konkrét példa alapján.

A felszín alatti és a felszíni magmatizmus jellemzőinek bemutatása; a

vulkánosság típusai, összefüggésük a kőzetlemez-szegélytípusokkal;

magyarázó ábrák elemzése.

Az ütköző kőzetlemez-szegélyek mentén lejátszódó folyamatok

összehasonlítása. Mélytengeri árok, ülédékfelhalmozódás, szigetív,

hegységképződés (orogenezis).

A geológiai (belső) és a földrajzi (külső) erők felszínformáló

munkájának kapcsolata, szerepük bemutatása kontinentális és óceáni

példák alapján.

Ásványkincsek

A kőzetek csoportosítása, az egyes kőzetcsoportokhoz tartozó főbb

kőzettípusok jellemzése; kőzetvizsgálat, kőzetfelismerés.

A kőzetek hasznosításának bemutatása példák alapján: közvetlen (pl.

terméskő) és átalakítást követő használat (pl. cement, cserép).

Ércek és más hasznosítható ásványegyüttesek: példák gyakori

ércásványokra, felismerésük, elkülönítésük; magmás és üledékes

ércképződés; az ércek gazdasági hasznosításának bemutatása példák

alapján.

Fosszilis energiahordozók: a kőszén és a szénhidrogének

keletkezésének folyamata, gazdasági jelentőségük változása.

A bányászatból, a szilárd földfelszín megbontásából eredő környezeti

problémák.

A nagy tömegű kőzetátalakítás (pl. cementgyártás) és a

Matematika:

térbeli mozgások

elképzelése

időegységek,

időtartammérés.

Magyar nyelv és

irodalom:

szövegelemek

időrendjének

felismerése.

Etika:

az erőforrásokkal való

etikus gazdálkodás,

egyéni és társadalmi

érdek.

Informatika:

digitális

információforrások

használata,

informatikai eszközök

használata.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

21

fenntarthatóság kapcsolatának szemléltetése; az építkezés,

ércbányászat, fosszilis energiahordozók kitermelésének és

felhasználásnak környezeti következményei információgyűjtés és

feldolgozás alapján.

A károkozás mérséklésének lehetőségei, a rekultiváció bemutatása

példákban.

A talaj

A talaj mint a legösszetettebb és a társadalmi-gazdasági folyamatok

miatt legsérülékenyebb környezeti képződmény jellemzése; a

talajképződés folyamatának, összefüggéseinek bemutatása.

A talaj szerkezete, szintjeinek jellemzői; az elterjedt zonális és

azonális talajok jellemzése a kialakításában szerepet játszó tényezők

bemutatásával.

Példák megnevezése a fenntarthatóság és a talaj kapcsolatára

különböző éghajlati övekben; a talaj környezeti hatásjelző szerepének

és a talajpusztulás mérséklési lehetőségeinek bemutatása példák

alapján.

Földtörténet

A kormeghatározás módszerei.

A földtörténeti időskála elemzése; idő, időszak, kor időegységek

rendszere.

A Föld belső és felszíni fejlődésének legfontosabb eseményei, azok

nyomai bolygónkon; az élet elterjedésének legfontosabb lépcsői, az

élet visszahatása a földrajzi, és ezen keresztül a geológiai

folyamatokra, a környezet változásának mérföldkövei; konkrét

példák megnevezése, területi előfordulásuk bemutatása.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Geoszféra, földköpeny, asztenoszféra, geotermikus gradiens, kőzetlemez-

mozgás, hegységképződés, földrengés, vulkanizmus, szerkezeti mozgás;

kőzetalkotó ásvány, magmás, üledékes és átalakult kőzet, ércásvány,

ércképződés, geokémiai körforgás; nagyszerkezeti elem, domborzati

forma, rekultiváció; kormeghatározás, földtörténeti idő, időszak, kor.

Topográfiai

ismeretek

Gondwana, Pangea, Tethys. Ősföldek (pajzsok) tanult példái. A

Kaledóniai-, a Variszkuszi-, a Pacifikus-, az Eurázsiai-hegységrendszer

tanult tagjai.

Fuji, Vezúv, Etna, Hawaii-szigetek, Teleki-vulkán, Mt. Pelée, Mount St.

Helens.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél A légkör földrajza

Órakeret

14 óra (11+2+1)

Előzetes tudás

Időjárási elemek és jelenségek felismerése. A felmelegedés, a víz

körforgása és halmazállapot-változásai. Az időjárási elemek térbeli és

időbeli változásai. A Föld gömb alakjának következményei, az éghajlati

övezetesség kialakulásának okai, az egyes éghajlatok előfordulásának

területi példái. Éghajlati diagram.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

Az oksági gondolkodás fejlesztése a légköri folyamatokat alakító

tényezők közötti kölcsönhatások alapján. A légkör mint rendszer

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

22

céljai folyamatainak a Föld egészére gyakorolt hatásának bemutatása. Igény és

képesség kialakítása a tevékeny, felelős környezeti magatartásra az

emberi tevékenység légköri folyamatokra gyakorolt hatásainak

bemutatásával, a személyes felelősség és cselekvés szükségességének

felismertetésével. A lokális és a globális kapcsolatának beláttatása a

helyi károsító folyamatok globális veszélyforrásokká válásának

példáján. Az időjárás okozta veszélyhelyzetek felismertetése, a helyes

és mások iránt is felelős cselekvés képességének kialakítása.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A légkör anyagai és szerkezete

A légkört felépítő anyagok csoportosítása, az egyes anyagok légköri

folyamatokban betöltött szerepének megismerése.

A légkör tartományainak jellemzése, jellemzőik összehasonlítása,

szerepük értékelése a földi élet és a gazdaság szempontjából.

A levegő felmelegedése

A levegő felmelegedésének folyamata, törvényszerűségei;

folyamatábra elemzése, hőmérséklet változásához kapcsolódó

egyszerű számítási feladatok megoldása.

A felmelegedést meghatározó és módosító tényezők, hatásuk

gazdasági-energetikai hasznosíthatóságának példái.

A felhő- és csapadékképződés

A felhő- és csapadékképződés feltételei, összefüggései, a folyamat

bemutatása.

A levegő nedvességtartalmához és a csapadékképződéshez

kapcsolódó számítási feladatok megoldása.

A talaj menti és a hulló csapadékok típusainak jellemzése, a

csapadék gazdasági jelentőségének ismertetése példákkal.

A levegő mozgása

A légnyomás változásában szerepet játszó tényezők megnevezése; a

légnyomás és a szél kialakulásának összefüggései.

A nagy földi légkörzés rendszerének bemutatása; a szélrendszerek

jellemzése.

A monszun szélrendszer kialakulásában szerepet játszó tényezők

bemutatása, a mérséklet és a forró övezeti monszun

összehasonlítása; a jellegzetes helyi szelek és a mindennapi életre

gyakorolt hatásuk bemutatása példák alapján.

A ciklon és az anticiklon összehasonlítása, az időjárás alakításában

betöltött szerepük igazolása.

Időjárás, időjárási frontok

Az időjárás és a mindennapi élet kapcsolatának bemutatása.

Szöveges és képi időjárás-előrejelzés értelmezése; következtetés

levonása időjárási adatokból.

A hideg és a meleg front összehasonlítása, jellemző folyamataik

bemutatása, példák a mindennapi életet befolyásoló szerepükre.

Felkészülés az időjárás okozta veszélyhelyzetekre, a helyes és

másokért is felelős magatartás kialakítása.

Matematika:

százalékszámítás,

matematikai

eszköztudás

alkalmazása.

Informatika:

digitális

információforrások

használata,

informatikai eszközök

használata.

Etika:

az egyéni felelősség

felismerése, felelős

viselkedés.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

23

A szél és a csapadék felszínformáló tevékenysége

A felszínformáló tevékenységet befolyásoló tényezők összegyűjtése;

a pusztító és építő tevékenység által létrehozott jellemzői formák

felismerése.

A szél és a csapadék felszínformáló tevékenységének gazdasági

következményei.

A légszennyezés következményei

A legnagyobb légszennyező források megnevezése; a szennyeződés

élettani, gazdasági stb. következményeinek bemutatása példák

alapján.

Az egyén lehetőségeinek és felelősségének feltárása a károsítás

mérséklésében, a légköri folyamatok egyensúlyának megőrzésében.

Aktuális légszennyezési információk gyűjtése és feldolgozása.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Állandó, változó és erősen változó gáz; troposzféra, sztratoszféra;

üvegházhatás, a hőmérséklet napi és éves járása, izoterma, izobár,

hőmérsékleti egyenlítő, főnszél, harmatpont, relatív páratartalom,

felhőtípusok, talaj menti csapadék, hulló csapadék; időjárás-előrejelzés,

kibocsátás, szállítás, leülepedés, ózonréteg ritkulása (elvékonyodása),

globális felmelegedés, savas csapadék, a szél pusztító és építő munkája,

erózió.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél A vízburok földrajza

Órakeret

13 óra (11+1+1)

Előzetes tudás

Az óceánok és a jelentősebb tengerek elhelyezkedése. A folyók

felszínformáló munkájának jellemzői példái, az árvíz. A tavak

jellemzői. Hazánk legnagyobb folyói és tavai. Az egyes kontinensek

legjelentősebb folyói, tavai. Talajvíz, hévíz fogalma, hazai

előfordulásuk példái. Vízszennyezés.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A vízburokban lezajló folyamatok társadalmi-gazdasági

következményeinek felismertetése.

Oksági gondolkodás fejlesztése a növekvő termelés és fogyasztás által

a vízburokban bekövetkezett változások, az emberiség további sorsát is

befolyásoló hatások megláttatásával.

A személyes felelősség és cselekvés szükségességének, lehetőségeinek

felismertetése, a felelős környezeti magatartás iránti igény kialakítása.

A környezeti szemlélet fejlesztése a lokális károsító folyamatok

kölcsönhatások révén megvalósuló globális veszélyforrásokká

válásának, valamint az egészséges ivóvíz biztosításának egyre nagyobb

nehézségei miatt elengedhetetlen ésszerű, takarékos vízfelhasználás

beláttatásával. A vízburok folyamatai által okozott veszélyhelyzetek

felismertetése és a helyes, mások iránt is felelős cselekvés

képességének kialakítása.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

24

A vízburok tulajdonságai és mozgásai

A vízburok tagolódása, az elemek kapcsolódásának, egymáshoz való

viszonyának megértése (világtenger, óceánok, tengerek); a tengerek

típusainak, jellemzőinek bemutatása példák alapján.

A sós és az édes víz eltérő tulajdonságai, következményeinek

bemutatása. A tengervíz sótartalmát befolyásoló tényezők földrajzi

összefüggéseinek értelmezése.

A hullámzás kialakulása és jellemzői, kapcsolata a parttípusokkal.

A tengeráramlást kialakító tényezők összefüggéseinek bemutatása; a

hideg és a meleg tengeráramlások példái; a tengeráramlás éghajlat-

módosító szerepének bemutatása példákban. A tengerjárást kialakító

tényezők összefüggései, a jelenség kapcsolata a torkolattípusokkal.

A felszín alatti vizek

A felszín alatti vizek típusai, kialakulásuk folyamatának,

összefüggéseinek bemutatása.

Az egyes víztípusok jellemzése, gazdasági jelentőségük

megismertetése példák alapján; veszélyeztetettségük okainak és

következményeinek feltárása.

A felszíni vizek

A vízgyűjtő terület, a vízállás, a vízjárás és a vízhozam

összefüggéseinek felismerése.

A tómedencék kialakulásának típusai példák alapján; a tavak

pusztulásához vezető folyamatok, illetve azok összefüggéseinek

bemutatása.

A víz és a jég felszínformáló munkája

A tenger és a folyóvíz felszínformáló munkáját befolyásoló tényezők

megismerése; épülő és pusztuló tengerpartok jellemzése; a folyók

építő és pusztító munkája következményeinek bemutatása,

felszínformálási összefüggéseinek megismerése.

A belföldi és a magashegységi jég felszínformáló munkájának

összevetése, jellemzése, jellemző felszínformák felismerése képeken.

A karsztosodás

A karsztosodás folyamatának bemutatása, a tényezők közötti

összefüggések felismerése.

A felszíni és felszín alatti karsztformák jellemzése; a jellemző

felszínformák felismerése képeken, terepen.

A vízburok mint gazdasági erőforrás

A vízgazdálkodás feladatainak értelmezése; az ár- és belvízvédelem

szerepének bemutatása hazai példákon; a veszélyhelyzetek

kialakulásához vezető folyamatok megismerése; helyes és felelős

magatartás veszélyhelyzetekben.

A gazdaság vízigénye: kommunális és ipari vízellátás, öntözés, a

vízenergia hasznosításának lehetőségei és korlátai.

A vízi szállítás jellemzői; a víz mint idegenforgalmi tényező

bemutatása hazai és nemzetközi példákon.

Informatika:

digitális

információforrások

használata,

informatikai eszközök

használata.

Etika:

az erőforrásokkal való

etikus gazdálkodás,

egyéni és társadalmi

érdek, az egyéni

felelősség felismerése,

önkéntes segítőmunka.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

25

A vízburok környezeti problémái

A legnagyobb szennyező források megnevezése; a szennyeződés

élettani, gazdasági stb. következményeinek bemutatása példák

alapján; az egyén lehetőségeinek és felelősségének feltárása a

károsítás mérséklésében, a vízburok egyensúlyának megőrzésében.

Az öntözés okozta környezeti problémák bemutatása.

Az ivóvíz-biztosítás nehézségeinek és következményeinek, a vízzel

való takarékosság lehetőségeinek megismerése információgyűjtés és

feldolgozás alapján.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Világtenger, beltenger, peremtenger, fajhő, talajvíz, belvíz, rétegvíz, hévíz,

vízrendszer, fertő, mocsár, láp, eutrofizáció, lefolyástalan terület, épülő

tengerpart, pusztuló tengerpart, szakaszjelleg, gleccser, moréna,

karsztjelenség, karsztforma.

Topográfiai

ismeretek

Az óceánok és tengerek, tavak, folyók tanult példái.

Karib (Antilla)-tenger, Csád-tó, Niger, Tanganyika-tó, Szt. Lőrinc-folyó;

Eufrátesz, Holt-tenger, Jenyiszej, Léna, Ebro, Elba, Fekete-tenger, Rajna,

Genfi-tó, Gyilkos-tó, Odera, Olt, Szent Anna-tó, Vág, Visztula, Bodrog,

Hernád, Mura, Szamos, Száva, szegedi Fehér-tó, Szelidi-tó. Golf-, Észak-

atlanti-, Labrador-, Humboldt-, Oja-shio-, Kuro-shio-áramlás.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél A földrajzi övezetesség

Órakeret

9 óra (7+1+1)

Előzetes tudás

Az éghajlat és az időjárás fogalma, az éghajlati elemek felismerése. Az

egyes kontinensek tipikus éghajlatainak és Magyarország éghajlatának

jellemzői. Az éghajlati elemek, az éghajlatot alakító és módosító

tényezők szerepe. Éghajlati diagram olvasása. Az éghajlati övezetesség

okai. A földrajzi övezetek egyedi jellemzői, az övezetekhez kötődő

tipikus tájak.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

Az oksági gondolkodás fejlesztése a földrajzi övezetességet kialakító

tényezők közötti ok-okozati kapcsolatrendszerek megértetésével, az

éghajlat más földrajzi tényezők alakításában meghatározó

jelentőségének, a természeti adottságok és a mezőgazdasági tevékenység

közötti, az éghajlat és a táplálkozás, a napi életvitel közötti

összefüggések felismertetésével.

A rendszerszemlélet fejlesztése a földrajzi övezetesség elemeinek

megismerése során.

Annak megértése, hogy az egyes elemekben bekövetkező változások az

egész bolygónkra kiterjedő övezetesség rendszerének megbomlásához is

vezethetnek és átalakíthatják, illetve létében veszélyeztethetik az egyes

társadalmak életterét.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A szoláris és a valódi éghajlati övezetesség

A szoláris éghajlati övezetesség kialakulása törvényszerűségeinek, a

valódi éghajlati övezetességgel való kapcsolatának, az övezetességet

kialakító és módosító tényezők szerepének értelmezése,

összefüggéseinek feltárása.

Az övezetesség rendszerének megerősítése; az éghajlati és a földrajzi

Matematika:

modellek és

diagramok megértése,

adatleolvasás.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

26

övezetesség közötti különbség indoklása.

A talajtípusok övezetes elrendeződésének bemutatása, az egyes

övezetekhez kapcsolódó meghatározó zonális talajtípusok jellemzése.

A forró, a mérsékelt és a hideg földrajzi övezet

Az övezetek kialakulása, elrendeződése, az ebben rejlő

törvényszerűségek és összefüggések feltárása; az övezetek

tagolódásának törvényszerűségei. Az éghajlati jellemzők

változásában megfigyelhető törvényszerűségek feltárása, más

elemekkel való összefüggéseinek bemutatása.

A természetföldrajzi adottságok és az életmód, illetve gazdálkodás

kapcsolatának bemutatása; az összefüggések, ok-okozati kapcsolatok

feltárása.

Övezeteket veszélyeztető környezeti problémák és következményeik

bemutatása.

A függőleges övezetesség

A kialakulás összefüggéseinek, törvényszerűségeinek bizonyítása.

A függőleges övezetességben megnyilvánuló területi különbségek

bemutatása példák alapján.

Magyar nyelv és

irodalom:

szövegegységek

közötti tartalmi

különbségek

felismerése.

Etika:

más kultúrák iránti

érdeklődés.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Szoláris és valódi éghajlati övezetesség, földrajzi övezetesség, övezet, öv,

terület, vidék; zonális talaj, természetes élővilág, függőleges övezetesség,

erdőhatár, hóhatár.

A fejlesztés várt

eredményei az év

végén

A tanulók legyenek képesek a különböző szempontból elsajátított

általános és leíró természetföldrajzi ismereteik szintetizálására.

Rendelkezzenek valós képzetekkel a környezeti elemek méreteiről, a

számszerűen kifejezhető adatok és az időbeli változások

nagyságrendjéről.

Legyenek képesek a térkép információforrásként történő használatára, a

leolvasott adatok értelmezésére. Ismerjék fel a Világegyetem és a

Naprendszer felépítésében, a bolygók mozgásában megnyilvánuló

törvényszerűségeket.

Tudjanak tájékozódni a földtörténeti időben, ismerjék a kontinenseket

felépítő nagyszerkezeti egységek kialakulásának időbeli rendjét, földrajzi

elhelyezkedését.

Legyenek képesek megadott szempontok alapján bemutatni az egyes

geoszférák sajátosságait, jellemző folyamatait és azok összefüggéseit.

Lássák be, hogy az egyes geoszférákat ért környezeti károk hatása más

szférákra is kiterjedhet.

Legyenek képesek a földrajzi övezetesség kialakulásában megnyilvánuló

összefüggések és törvényszerűségek értelmezésére.

Legyenek képesek alapvető összefüggések és törvényszerűségek

felismerésére és megfogalmazására az egész Földre jellemző természeti-

környezeti folyamatokkal kapcsolatosan.

Tudják példákkal bizonyítani a lokális problémák globális

következmények elvének érvényesülését.

Ismerjék az egyén szerepét és lehetőségeit a környezeti problémák

mérséklésben, nevezzék meg konkrét példáit.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

27

Legyenek képesek természetföldrajzi megfigyelések elvégzésére, a

tapasztalatok rögzítésére és összegzésére.

Legyenek képesek különböző nyomtatott és elektronikus

információhordozókból természetföldrajzi tartalmú információk

gyűjtésére és feldolgozására, az információk összegzésére, a lényeges

elemek kiemelésére. Ennek során alkalmazzák digitális ismereteiket.

Legyenek képesek véleményüket a földrajzi gondolkodásnak megfelelően

megfogalmazni, logikusan érvelni.

Tudják alkalmazni természetföldrajzi ismereteiket földrajzi tartalmú

problémák megoldása során, illetve döntéshelyzetekben a mindennapi

életben.

Tudják felhasználni természetföldrajzi ismereteiket más tantárgyak

tanulása során.

Legyenek képesek a társakkal való együttműködésre a természetföldrajzi

tartalmú feladatok megoldásakor.

Ismerjék a tananyagban meghatározott természetföldrajzi topográfiai

fogalmakhoz kapcsolódó tartalmakat.

11. évfolyam

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Társadalmi folyamatok a 21. század elején

Órakeret

10 óra (8+1+1)

Előzetes tudás

A hazai településtípusok legfontosabb jellemzői, a különböző

településtípusokon élők jellemző tevékenységei. Települések és

szerepköreik konkrét példái. Az egyes kontinensek, kontinensrészek,

országok népességének jellemzői, meghatározó jelentőségű települései.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az eltérő kultúrák értékeinek felismertetése, a kultúrák közötti

párbeszéd fontosságának, a vallás kultúraformáló szerepének

megértetése.

Érdeklődés és nyitottság kialakítása más vallások, kultúrák értékeinek

megismerése iránt.

Az idegen nyelvtudás fontosságának belátása.

Bolygónk különböző térségeiben lejátszódó urbanizálódás eltérő

vonásainak felismerése, a társadalmi-gazdasági fejlődéssel való

összefüggésének belátása. A témához kapcsolódó médiahírek kritikus

értelmezése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Demográfiai folyamatok a 21. század elején

A népességszám-változás időbeli és területi különbségeinek, okainak

feltárása, következményeinek megfogalmazása; a fiatal és az öregedő

társadalmak jellemzőinek összevetése, következtés társadalmi

folyamatokra, problémákra.

A népesség térbeli eloszlását befolyásoló tényezők megismerése,

példák megnevezése ritkán és sűrűn lakott területekre.

A népesség gazdasági aktivitás szerinti jellemzői (keresők,

eltartottak), kapcsolata a társadalmi-gazdasági fejlettséggel. A

munkaerőpiaci elvárások változása, a piacképes munkaerő jellemzői.

A demográfiai folyamatokhoz kapcsolódó egyszerű számítási

Történelem,

társadalmi és

állampolgári

ismeretek:

demográfiai

folyamatok; vallás,

nemzetiség, a városok

kialakulása,

urbanizáció jellemzői.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

28

feladatok megoldása, következtetések levonása az eredmények

alapján.

Napjaink migrációs folyamatainak megismerése, konkrét példáinak

bemutatása (pl. hírek, nyomtatott és digitális információforrások

alapján), az okok feltárása.

A népesség összetétele

Az emberfajták (nagyrasszok) területi elhelyezkedésének bemutatása.

Állam, nemzet, nemzetállam, több nemzetiségű állam, nemzetiség

fogalmának értelmezése konkrét példák alapján.

A nyelvi sokszínűség jellemzése, a világnyelvek szerepének

megértése.

A világvallások elterjedésének, a vallás kulturális és a társadalmi-

gazdasági folyamatokban betöltött szerepének megismerése példák

alapján. A vallási és kulturális jellemzők bemutatása

projektfeladatok, tanulói kiselőadások alapján.

Településtípusok – urbanizáció

A települések csoportosítása különböző szempontok alapján

példákkal.

A falu és a város fejlődésének, szerepének, jellemzőinek

összehasonlítása, példák különböző szerepkört betöltő településekre a

szerepkörök átalakulására.

Az egyes településtípusokon élők életkörülményének, az

életmódjának összevetése; a tanya és a farm összehasonlítása.

A városodás és városiasodás fogalmának megismerése, kapcsolatuk

megértése; az urbanizációs folyamatok összehasonlítása a fejlett és a

fejlődő világban; az agglomerációk kialakulásának bemutatása

konkrét példákkal; a nagyvárosi élet ellentmondásainak feltárása a

témához kapcsolódó szemelvények, adatok felhasználásával, projekt

feladatok megoldásával.

Matematika:

logikus gondolkodás,

matematikai

eszközhasználat.

Idegen nyelvek:

a nyelvtanulás

fontossága

(motiváció).

Informatika:

digitális

információforrások

használata,

informatikai eszközök

használata.

Etika:

a vallás szerepe, más

kultúrák értékeinek

elismerése.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Nagyrassz, természetes szaporodás és fogyás, a népesedési folyamat

szakaszai, népességrobbanás, korfa, fiatalodó társadalom, öregedő

társadalom, születéskor várható élettartam, népsűrűség, világnyelv,

világvallás, aktív és inaktív népesség, munkanélküliség, vendégmunkás;

tanya, farm, falu, város, városszerkezet, agglomeráció.

Topográfiai

ismeretek

Nyugat-európai, észak-amerikai és kelet-ázsiai népességtömörülés, a

világvallások központjai.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél A világgazdaság jellemző folyamatai

Órakeret

12 óra (10+1+1)

Előzetes tudás

Alapvető gazdasági fogalmak: gazdaság, ipar, mezőgazdaság,

szolgáltatás, bevétel, kiadás adósság. A család mint a legkisebb

gazdasági közösség működése. A világ meghatározó jelentőségű

országainak alapvető gazdasági jellemzői. Magyarország gazdaságának

fő vonásai.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

A globalizáció fogalmának megértetése, a jellemzők, a mozgatórugók, a

folyamat ellentmondásainak felismertetése.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

29

céljai A pénzvilág alapvető folyamatainak megértetése,

intézményrendszerének megismertetése, az ismeretek mindennapi

pénzügyi helyzetekben való alkalmazási képességének kialakítása. A

hitelfelvétel esetleges veszélyeinek beláttatása.

Érdeklődés felkeltése a napi pénzügyi-gazdasági folyamatok

megismerése iránt. A témához kapcsolódó, médiában megjelenő hírek

kritikus értelmezése. Pénzügyi döntések mérlegelési képességének, a

vállalkozó szellemű, kreatív állampolgárrá válás igényének kialakítása.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Nemzetgazdaságok és a világgazdaság

A nemzetgazdaságok átalakuló szerepének megértése, az állam

piacgazdaságban betöltött szerepének megismerése.

A gazdasági fejlettség összehasonlítására alkalmas mutatók

értelmezése, a területi különbségeinek példái: a centrum és

periféria térségek jellemzői, kapcsolatrendszerük sajátos vonásai.

Különböző típusú statisztikai forrásokból gyűjtött fejlettséget

tükröző adatsorok értelmezése.

A gazdaság szerveződését befolyásoló természeti és társadalmi

telepítő tényezők megismerése, szerepük átalakulásának példái.

A gazdasági szerkezet, az egyes ágazatok változó szerepének

megértése, a gazdasági szerkezet és társadalmi-gazdasági fejlettség

összefüggéseinek bemutatása országpéldákon. A gazdasági és a

foglalkozási szerkezet kapcsolatának felismerése, a foglalkozási

átrétegződés bemutatása példák alapján.

Integrációs folyamatok

Az együttműködések kialakulásában szerepet játszó tényezők

értékelése; az integrációk fejlődési szintjeinek összehasonlítása, az

együttműködés előnyeinek feltárása.

A legfontosabb nemzetközi integrációk jellemzése önálló

információszerzés alapján.

A globalizáció

A globalizáció értelmezése, feltételei, jellemzése; a

transznacionális vállalatok (TNC) működésének, a

termelésszervezés sajátosságainak bemutatása vállalatpéldákon; a

globalizáció és a TNC-k kapcsolatának felismerése.

A globalizáció következményeinek, mindennapi életünkre

gyakorolt hatásának bemutatása. A témához kapcsolódó projekt

feladatok megoldása.

A monetáris világ

A működőtőke és a pénztőke áramlásának jellemzői; a

mindennapok pénzügyi folyamatai, a pénzügyi szolgáltatások

megismerése (folyószámla, hitel, befektetés, értékpapírok, valuta),

a tőzsde működésének jellemzői.

Az infláció kialakulásában szerepet játszó tényezők bemutatása, az

infláció következményeinek mérlegelése.

A hitelfelvétel és az eladósodás összefüggéseinek felismerése az

egyén, a nemzetgazdaság és a világgazdaság szintjén; az

Történelem, társadalmi

és állampolgári

ismeretek:

az eltérő gazdasági

fejlettség történelmi

alapjai, Európa a 20.

század második felében,

gazdaságtörténet.

Matematika: statisztikai

adatok értelmezése,

kamatszámítás.

Etika:

a pénz szerepe a

mindennapi életben.

Informatika:

digitális

információforrások

használata, informatikai

eszközök használata.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

30

eladósodás és az adósságválság kialakulásának folyamata, az

összefüggések feltárása.

A nemzetközi pénzügyi szervezetek szerepének és feladatainak

megismerése.

A gazdasági, pénzügyi folyamatokhoz kapcsolódó hírek, adatok

gyűjtése, értelmezése, vélemények ütköztetése; egyszerű

valutaátváltási feladatok megoldása.

A mindennapi élethez kapcsolódó, pénzügyeinket érintő

élethelyzetek feldolgozása szituációs játékok, helyzetgyakorlatok

segítségével. Pénzügyi döntéseink következményeinek

megértetése.

A pénzintézetek működésének, szolgáltatásainak megismerése pl.

tanulmányi séta vagy meghívott szakértő segítségével.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Gazdasági szerkezet, GDP, GNI, piacgazdaság, költségvetés, integráció,

területi fejlettségi különbség, K+F, globalizáció, pénztőke, működőtőke,

adósságválság, Nemzetközi Valutaalap (IMF), Világbank, WTO, OECD.

Topográfiai

ismeretek

A világ meghatározó jelentőségű tőzsdéinek helyszínei.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Magyarország – helyünk a Kárpát-medencében és

Európában

Órakeret

20 óra (16+2+2)

Előzetes tudás

Magyarország és a Kárpát-medence természetföldrajzi jellemzői.

Magyarország társadalmi-gazdasági jellemzői, területi sajátosságainak

vonásai, értékei és problémái.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A magyarsághoz, a hazához, a szűkebb és tágabb környezetükhöz való

kötődés megerősítése hazánk természeti, társadalmi, kulturális és

tudományos értékeinek megismertetésével.

A kedvezőtlen népesedési folyamatok társadalmi, gazdasági

következményeinek beláttatása.

A kreatív, vállalkozó szemléletű gondolkodás megalapozása az egyén, a

helyi és a regionális közösségek gazdaságfejlődésében betöltött

szerepének, lehetőségeinek felismertetésével.

Az érdeklődés felkeltése a szűkebb és tágabb környezetüket érintő

társadalmi-gazdasági folyamatok, illetve fejlesztések, döntések

megismerése iránt.

A földrajzi ismeretek alkalmazási képességének kialakítása a hazai

földrajzi térben; a hazánkkal, a Kárpát-medencével kapcsolatos

társadalmi-gazdasági tartalmú információk, hírek értelmezése, a kritikai

gondolkodás fejlesztése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A magyarországi társadalmi-gazdasági fejlődés jellemzői

A természeti és társadalmi erőforrások jellemzése.

A gazdasági rendszerváltás következményeinek bemutatása.

Napjaink jellemző társadalmi és gazdasági folyamatainak

megismerése, a társadalmi és gazdasági fejlődésre gyakorolt hatásuk

bemutatása példák alapján.

A magyarországi régiók földrajzi jellemzői

Történelem,

társadalmi és

állampolgári

ismeretek:

Magyarország

történelme.

Vizuális kultúra:

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

31

Az egyes régiók jellemző erőforrásainak megismerése, földrajzi

adottságainak összehasonlító értékelése; a társadalmi-, gazdasági

központok megismerése. Az egyes régiók természeti, társadalmi,

gazdasági és környezeti jellemzőinek bemutatása pl.

csoportmunkában önállóan gyűjtött információk felhasználásával.

A társadalmi-gazdasági fejlődés és fejlettség területi különbségeinek

bemutatása, az összefüggések feltárása, a lehetséges fejlődési utak,

húzóágazatok prognosztizálása.

A gazdaság húzóágazatainak jellemzői – aktualitások gyűjtése,

elemzése.

A védelem alatt álló természeti, kulturális értékek, nemzeti parkok,

világörökségi helyszínek értékeinek rendszerezése, idegenforgalmi

szerepük feltárása tanulói bemutatók, kiselőadások alapján.

Az idegenforgalom társadalmi adottságainak (infrastruktúra,

szolgáltatások) értékelése, a legfontosabb idegenforgalmi célpontok

bemutatása. Tanulói bemutatók, kiselőadások készítése, projekt

feladatok megoldása.

Az országhatáron átívelő kapcsolatok

A regionális szerveződések földrajzi alapjainak feltárása; eurorégiók

a Kárpát-medencében, működésük értelmezése.

Hazánk Európai Unióban betöltött szerepének megismerése,

nemzetközi gazdasági kapcsolataink bemutatása. A témához

kapcsolódó aktualitások gyűjtése, az információk közös értelmezése.

az épített környezet

értékei.

Magyar nyelv és

irodalom:

hazai tájakról készült

leírások.

Informatika:

digitális

információforrások

használata,

informatikai eszközök

használata.

Etika:

kulturális érték, a

hazánkban élő

nemzetiségek

kulturális értékeinek

tisztelete.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Természeti és társadalmi erőforrások, gazdasági rendszerváltozás,

eladósodás, működőtőke-befektetés, területi fejlettségkülönbség,

tranzitforgalom, gazdasági szerkezetváltás, húzóágazat, idegenforgalom,

személygépkocsi-gyártás, vegyipar, ipari park, hungarikum, nyitott

gazdaság, eurorégió.

Topográfiai

ismeretek

Magyarország megyéi, megyeszékhelyei és megyei jogú városai.

Településpéldák az alábbi szempontokból: határátkelőhely, vallási és

kulturális központ, a kitermelés és az energiagazdaság központjai,

élelmiszer-, gép- és vegyipari központ, válságterület települése,

idegenforgalmi központ, védett természeti és kulturális érték helyszíne,

világörökség helyszín.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

A társadalmi-gazdasági fejlődés regionális különbségei

Európában

Órakeret

28 óra (24+2+2)

Előzetes tudás

Az Európai Unióról tagállamai, a közösség működésének alapvető

elemei, az egyes kontinensrészek természeti és társadalmi-gazdasági

jellemzői.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az Európai identitástudat továbbfejlesztése az Európai Unió, illetve a

kontinens országai természeti és társadalmi-kulturális sokszínűségének

felismertetésével, az Unió tagországai által közösen megfogalmazott

értékek iránti tisztelet, a felelős közösségi magatartás iránti igény

kialakításával.

Nyitottság kialakítása az országok természeti és kulturális értékeinek

megismerése iránt.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

32

Az Európai Unióval, illetve a kontinens országaival kapcsolatos hírek,

információk értelmezése, érdeklődés kialakítása a közösséget, a

kontinens országait érintő témák, események megismerése iránt. Az

Európai Unión belüli különbségek okainak felismertetése, az ezek

kiegyenlítődésére irányuló programok, alapok jelentőségének

megértése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Az Európai Unió

Az együttműködés kialakulását és elmélyítését segítő tényezők, az

ágazati és regionális együttműködés területei és konkrét példáinak

megnevezése. Az Európai Unió mint gazdasági erőtér elhelyezése a

világgazdaságban.

A területi fejlettségkülönbség jellemzői, az eltérő gazdasági fejlettség

okainak feltárása; a regionális politika lényegének megértése. A

közösség működésével kapcsolatos hírek, információk gyűjtése,

közös értelmezése.

A területi fejlettség különbségei Európában

Az Európai Unió magterületei: Németország, Franciaország, a

Benelux államok és az Egyesült Királyság gazdaságának szerepe az

Európai Unió gazdaságában.

Fejlett gazdaságú országok Európa közepén: Ausztria és Svájc

gazdaságának összehasonlítása, a fejlődés sajátos vonásainak

kiemelése.

A gazdasági felzárkózás lehetőségeinek és nehézségeinek bemutatása

Olaszország, Spanyolország és Görögország példáján.

Kelet-Közép-Európa és Délkelet-Európa rendszerváltó országai: a

piacgazdaságra történő áttérés társadalmi és gazdasági

következményeinek bizonyítása. Csehország, Lengyelország,

Szlovákia, Románia gazdasági fejlődésének összehasonlítása.

A jugoszláv utódállamok (délszláv országok) eltérő fejlődési útjai, a

fejlődést nehezítő társadalmi-gazdasági tényezők kiemelése.

Kelet-Európa: az elhúzódó gazdasági átalakulás következményei

Ukrajna gazdaságának példáján. Oroszország társadalmi-gazdasági

fejlődésének sajátos vonásai, az ország világgazdasági szerepének

alakulása.

Észak-Európa sajátos fejlődési útjának bemutatása különböző

forrásokból gyűjtött információk alapján projekt munkában.

Egy választott térség/ország megadott szempontok szerinti

bemutatása pl. prezentáció készítésével különböző forrásokból

gyűjtött információk alapján.

Osztálytermi tematizált beszélgetés egy választott témáról, országról/

térségről.

Történelem,

társadalmi és

állampolgári

ismeretek:

Európa a 20. század

második felében, az

Európai Unió

kialakulása,

Szovjetunió,

szocializmus.

Magyar nyelv és

irodalom:

útleírások, tájleírások.

Informatika:

digitális

információforrások

használata,

informatikai eszközök

használata.

Etika:

más kultúrák

értékeinek tisztelete.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Gazdasági unió, eurozóna, Schengeni egyezmény, uniós támogatás, területi

fejlettségkülönbség, regionális politika, magterület, periféria terület,

felzárkózás.

Topográfiai

ismeretek

Európa országai és fővárosai. A magyarsághoz kötődő határon túli

területek központjai.

Antwerpen, Barcelona, Bilbao, Birmingham, Csernobil, Donyeck,

Dubrovnik, Europoort, Fiume (Rijeka), Genova, Gibraltár, Glasgow,

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

33

Göteborg, Lyon, Manchester, Marseille, Milánó, Murmanszk, Nápoly,

Odessza, Rotterdam, Sevilla, Split, Strasbourg, Szentpétervár,

Thesszaloniki, Torino, Várna, Velence, Volgográd.

Bonn, Brassó, Bréma, Brno, Constanţa, Dortmund, Drezda, Duisburg,

Frankfurt, Galaţi, Gdańsk, Genf, Graz, Halle, Hamburg, Hannover,

Karlovy Vary, Katowice, Köln, Krakkó, Linz, Lipcse, Lódz, München,

Ostrava, Ploieşti, Plzeň, Rostock, Salzburg, Stuttgart, Szczecin, Trieszt,

Zürich.

12. évfolyam

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Az Európán kívüli kontinensek, tájak, országok

társadalmi-gazdasági jellemzői

Órakeret

42 óra (36+3+3)

Előzetes tudás

Az egyes kontinensek természetföldrajzi jellemzői, kontinensek, illetve

azok meghatározó jelentőségű országcsoportjainak társadalmi-gazdasági

és környezeti sajátosságai.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

A fejlett országok felelősségének felismertetése a perifériatérségek

problémáinak mérséklésében, a nemzetközi összefogás

szükségességének beláttatása.

A földi gazdasági erőtér folyamatos átrendeződésének felismertetése,

okainak megértetése.

Világunk természeti és társadalmi-kulturális sokszínűségének

felismertetése, az ezekben rejlő értékek megőrzése iránti felelősség

kialakítása.

Nyitottság kialakítása más országok természeti és kulturális értékeinek

megismerése iránt.

A Föld közeli és távoli országaival kapcsolatos hírek, információk

értelmezése, érdeklődés felkeltése a közösséget, az egész emberiséget

érintő témák, események megismerése iránt. Az emberi jogok (pl. az

egészséges környezethez, a tanuláshoz való jog) érvényesülése iránti

elkötelezettség, az emberi értékek iránti tisztelet kialakítása.

A szociális kompetencia fejlesztése a segítő szándékú, az emberi

fejlődést szolgáló karitatív tevékenység tiszteletének, illetve az ebben

való közreműködés képességének alakításával.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Ázsia regionális földrajza (16 óra)

Délnyugat-Ázsia világgazdasági jelentőségének bemutatása; a

szénhidrogénkincs szerepének igazolása a térség fejlődésében.

A kultúrák találkozásának bemutatása Törökország példáján; Izrael

fejlődésének társadalmi-, gazdasági tényezői.

Japán meghatározó szerepe Kelet- és Délkelet-Ázsia gazdasági

fejlődésében. A feltörekvő új gazdasági hatalmak (Kína és India)

Történelem,

társadalmi és

állampolgári

ismeretek:

ókori öntözéses

kultúrák (Egyiptom,

Mezopotámia, India,

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

34

fejlődésének sajátos vonásai.

Délkelet-Ázsia gyorsan iparosodott országainak fejlődési

sajátosságai, az eltérő fejlődési utak magyarázata.

Ázsia elmaradott, szegény térségeinek bemutatása, a társadalmi-

gazdasági problémák értelmezése és magyarázata.

Természeti és kulturális értékek, sajátosságok bemutatása pl.

önállóan gyűjtött információk alapján tanulói kiselőadás,

csoportbemutató formájában.

Aktuális információk gyűjtése és közös feldolgozása.

Amerika regionális földrajza (17 óra)

Az Amerikai Egyesült Államok szerepének bemutatása a világ

gazdasági és pénzügyi folyamatainak alakulásában. A gazdasági

fejlődés sajátosságai, területi jellemzése, az összefüggések

bizonyítása; az országon belüli gazdasági-területi átrendeződés

sajátos vonásainak és okainak bemutatása.

A NAFTA USA-n kívüli tagországai (Kanada és Mexikó), szerepük

az együttműködésben példák alapján.

Latin-Amerika gazdasági fejlődését befolyásoló tényezők,

társadalmi-, történelmi adottságok bemutatása; a fejlettség területi

különbségei, a gazdasági fejlődés gócpontjainak jellemzői. A fejlődés

ellentmondásainak feltárása az adóparadicsomok példáján; az

országok világgazdasági szerepének bemutatása példák alapján.

Brazília feltörekvő gazdaságának jellemzése, a fejlődést elősegítő és

megnehezítő tényezők kiemelése.

Természeti és kulturális értékek, sajátosságok bemutatása pl.

önállóan gyűjtött információk alapján tanulói kiselőadás,

csoportbemutató formájában.

Aktuális információk gyűjtése és közös feldolgozása.

Afrika regionális földrajza (9 óra)

A gazdasági fejlődést befolyásoló természeti és társadalmi tényezők

értékelése; a fejlettség területi különbségeinek bemutatása, az okok

feltárása, a gazdasági fejlődést nehezítő tényezők elemzése.

Észak-Afrika és trópusi Afrika földrajzi adottságainak

összehasonlítása, a társadalmi-gazdasági felzárkózás lehetőségeinek

példái. A Dél-afrikai Köztársaság fejlődésében szerepet játszó

tényezők bemutatása.

Egy választott térség vagy ország megadott szempontok szerinti

bemutatása pl. prezentáció készítésével különböző forrásokból

gyűjtött információk alapján.

Természeti és kulturális értékek, sajátosságok bemutatása pl.

önállóan gyűjtött információk alapján tanulói kiselőadás,

csoportbemutató formájában.

Aktuális információk gyűjtése és közös feldolgozása.

Kína), világvallások,

gyarmatosítás, nagy

földrajzi felfedezések,

az Amerikai Egyesült

Államok

megalakulása.

Magyar nyelv és

irodalom:

útleírások, tájleírások.

Művészetek:

távoli tájak népeinek

kulturális értékei.

Informatika:

digitális

információforrások

használata,

informatikai eszközök

használata.

Etika:

más kultúrák

értékeinek tisztelete.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Világgazdasági centrum-periféria, gyarmatosítás, posztindusztriális

társadalom, technopolisz, hightech ágazat, K+F, duális gazdaság,

demográfiai válság, feltörekvő ország, üdülősziget, adóparadicsom,

ültetvény, farm, eladósodás, adósságválság, éhségövezet, OPEC.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

35

Topográfiai

ismeretek

Fülöp-szigetek, Indonézia, Irak, Irán, Malajzia, Tajvan; Algéria, Csád, Dél-

afrikai Köztársaság, Egyiptom, Guinea, Kenya, Libéria, Líbia, Marokkó,

Nigéria, Tunézia; Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Bolívia, Chile,

Brazília, Kanada, Kuba, Mexikó, Nicaragua, Panama, Venezuela.

Abuja, Alexandria, Fokváros, Johannesburg, Kairó, Tel-Aviv, Pretoria,

Atlanta, Brazíliaváros, Buenos Aires, Caracas, Chicago, Dallas, Havanna,

Houston, Los Angeles, Mexikóváros, Montréal, New Orleans, New York,

Ottawa, Rio de Janeiro, San Francisco, São Paulo, Seattle, Washington.

Adóparadicsomok és üdülő szigetek példái.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Globális kihívások – a fenntarthatóság kérdőjelei

Órakeret

15 óra (13+1+1)

Előzetes tudás

Az egyes kontinensek, országok feldolgozása során megismert konkrét

környezeti problémák. Magyarország környezeti állapota, védendő

természeti és társadalmi– kulturális értékei. A Világörökség részeként

megnevezett értékek megismertetése; a geoszférák környezeti

problémáinak feltárása.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Annak megértése, hogy a természeti és a társadalmi-gazdasági

folyamatok közötti egyensúly megőrzése, a környezettudatos termelés

és fogyasztás elvének érvényesülése Földünk jövője szempontjából

alapvető fontosságú. A lokális folyamat – globális következmény elv

értelemében az egyén és a helyi közösségek felelősségének belátása.

A környezeti témák iránti folyamatos tájékozódás igényének, a

környezetbarát termékek, eljárások megismerése iránti igény

kialakítása, a témához kapcsolódó médiában elhangzó információk

kritikus értelmezése.

Törekvés a fogyasztási szokások környezeti szempontokat szem előtt

tartó átalakítására, a tudatos fogyasztói magatartásra baráti és családi

körben egyaránt.

A természeti környezet, a természetes tájak és életközösségek

sokszínűségében rejlő szépség felismertetése, a megőrzését segítő

magatartásforma kialakítása. A témában megszerzett ismeretek tudatos

alkalmazása a mindennapi életben, és később a munka világában is.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A globálissá váló környezetszennyezés és következményei

A szférákat ért környezetkárosító hatások rendszerezése, az

összefüggések feltárása, a lokális szennyeződés globális

következményeinek igazolása példákkal; a környezetkárosodás

életkörülményre, életminőségre gyakorolt hatásának bemutatása.

A témához kapcsolódó aktuális információk gyűjtése, közös

megbeszélése. Tanulói kiselőadások, tematizált bemutatók tartása.

Demográfiai és urbanizációs válság

A népességrobbanás kialakulása, következményei, a folyamat

összefüggéseinek, területi jellemzőinek feltárása. Eltérő népesedési

folyamatok: csökkenő lélekszámú és intenzíven növekvő társadalmak

Történelem,

társadalmi és

állampolgári

ismeretek:

demográfia,

urbanizáció.

Informatika:

digitális

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

36

jellemzőinek bemutatása példákon.

A nagyvárosok terjeszkedése: az urbanizációs folyamat területi

jellemzőinek, ellentmondásainak, társadalmi-gazdasági

következményeinek feltárása példákkal.

A témához kapcsolódó aktuális információk gyűjtése, közös

megbeszélése. Adatelemzés, prognosztizálás.

Élelmezési válság

Az élelmiszertermelés és -fogyasztás területi ellentmondásainak

felismerése. A fokozódó mezőgazdasági termelés környezeti

hatásainak igazolása példákkal.

A bioszféra és a talaj sérülékenységének felismerése. A genetikailag

módosított termékek előállításának, elterjedésének lehetséges hatásai.

A biogazdálkodás jellemzése. Termékbemutatók összeállítása,

termelési módszerek összehasonlítása.

A témához kapcsolódó aktuális információk gyűjtése, közös

megbeszélése. Adatelemzés, prognosztizálás.

A mind nagyobb mértékű fogyasztás és a gazdasági növekedés

következményei

A nyersanyag- és energiaválság kialakulásának folyamata.

Az energia- és nyersanyag-hatékony gazdálkodás lényegének

megismerése, az alternatív energiaforrások hasznosítási problémáinak

feltárása. Projekt feladatok megoldása.

A környezeti szempontok érvényesíthetőségének bemutatása a

termelésben és a fogyasztásban, a fogyasztói társadalom és a tudatos

fogyasztói magatartás jellemzőinek összegyűjtése, összevetése.

Fogyasztói magatartás tipikus példáinak bemutatása

helyzetgyakorlatokkal, szituációs játékkal.

A hulladékkezelés és a hulladékgazdálkodás fontosságának igazolása,

a különböző megoldási lehetőség összevetése.

A témához kapcsolódó aktuális információk gyűjtése, közös

megbeszélése. Adatelemzés, prognosztizálás.

A környezet- és a természetvédelem feladatai

Az egyén társadalmi szerepvállalásának lehetőségei, a tevékeny

közreműködés példáinak bemutatása. A helyi szerveződések, illetve a

regionális és nemzetközi összefogás példái a környezet védelme és a

fenntarthatóság eléréséért.

A természeti-táji értékek és az emberiség kultúrkincsének

védelmében tett lépések fontosságának, jelentőségének feltárása.

A legfontosabb nemzetközi szervezetek tevékenységének bemutatása,

a főbb egyezmények, irányelvek célkitűzéseinek megismerése.

A megvalósítás eredményeinek és nehézségeinek feltárása.

A témakörhöz kapcsolódó aktualitások bemutatása források

feldolgozásával pl. tanulói kiselőadás tartása, projekt feladat

megoldása, bekapcsolódás témanap szervezésébe és lebonyolításába.

információforrások

használata,

informatikai eszközök

használata.

Etika:

a jövő generációért

érzett felelősség.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Elsivatagosodás, elszikesedés, talajpusztulás, ózonritkulás, globális

klímaváltozás, savas csapadék, radioaktív szennyeződés, biodiverzitás

csökkenése, ivóvízellátás, vízhiány, vízszennyezés, népességrobbanás,

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

37

élelmezési válság, urbanizációs problémák, fogyó és megújuló

energiaforrások, energiahatékonyság, veszélyes hulladék, szelektív

hulladékgyűjtés, hulladék újrahasznosítása, fenntarthatóság.

ENSZ, FAO, UNESCO, WHO, WWF, Greenpeace, kiotói jegyzőkönyv.

Topográfiai

ismeretek

Környezeti világegyezmények aláírásának helyszínei. Regionális és

globális hatású társadalmi-gazdasági és környezeti katasztrófák

kipattanásának helyszínei.

A fejlesztés várt

eredményei a két

évfolyamos ciklus

végén

A tanulók legyenek képesek a különböző szempontból elsajátított

földrajzi (általános és leíró természet-, illetve társadalom-, valamint

gazdaságföldrajzi) ismereteik szintetizálására. Rendelkezzenek valós

képzetekkel a környezeti elemek méreteiről, a számszerűen kifejezhető

adatok és az időbeli változások nagyságrendjéről.

Legyenek képesek a térkép társadalmi-gazdasági információforrásként

történő használatára, a leolvasott adatok értelmezésére.

Legyenek képesek alapvető összefüggések és törvényszerűségek

felismerésére és megfogalmazására az egész Földre jellemző társadalmi-

gazdasági folyamatokkal kapcsolatosan.

Tudják elhelyezni az egyes országokat, országcsoportokat és integrációkat

a világ társadalmi-gazdasági folyamataiban, tudják értelmezni a

világgazdaságban betöltött szerepüket.

Legyenek képesek összevetni és értékelni az egyes térségek, illetve

országok eltérő társadalmi-gazdasági adottságait és az adottságok

jelentőségének időbeli változásait.

Ismerjék a globalizáció gazdasági és társadalmi hatását, értelmezzék

ellentmondásait.

Ismerjék a monetáris világ jellemző folyamatait, azok társadalmi-

gazdasági hatásait.

Ismerjék hazánk társadalmi-gazdasági fejlődésének jellemzőit, a

gazdasági fejlettség területi különbségeit és ennek okait.

Példákkal támasszák alá az Európai Unió egészére kiterjedő, illetve a

környező országokkal kialakult regionális együttműködések szerepét.

Tudják elhelyezni hazánkat a világgazdaság folyamataiban.

Tudják példákkal bizonyítani a társadalmi-gazdasági folyamatok

környezetkárosító hatását, a lokális problémák globális következmények

elvének érvényesülését. Ismerjék az egész Földünket érintő globális

társadalmi és gazdasági problémákat.

Tudjanak érvelni a fenntarthatóságot szem előtt tartó gazdaság, illetve

gazdálkodás fontossága mellett.

Ismerjék az egyén szerepét és lehetőségeit a környezeti problémák

mérséklésben, nevezzék meg konkrét példáit.

Legyenek képesek társadalom- és gazdaságföldrajzi, valamint környezeti

megfigyelések elvégzésére, a tapasztalatok rögzítésére és összegzésére.

Legyenek képesek különböző nyomtatott és elektronikus

információhordozókból társadalom-, gazdaság-, valamint környezeti

földrajzi tartalmú információk gyűjtésére és feldolgozására, az

információk összegzésére, a lényeges elemek kiemelésére.

Legyenek képesek véleményüket a földrajzi gondolkodásnak megfelelően

megfogalmazni, logikusan érvelni.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

38

Tudják alkalmazni társadalom- és gazdaságföldrajzi, valamint környezeti

ismereteiket földrajzi tartalmú problémák megoldása során, illetve

különböző döntéshelyzetekben a mindennapi életben.

Legyenek képesek a társakkal való együttműködésre a földrajzi-

környezeti tartalmú feladatok megoldásakor.

Alakuljon ki bennük az igény arra, hogy későbbi életük folyamán

önállóan gyarapítsák tovább földrajzi ismereteiket.

Legyenek képesek topográfiai tudásuk alkalmazására más tantárgyak

tanulása során, illetve a mindennapi életben.

Ismereteik alapján biztonsággal tájékozódjanak a földrajzi térben, illetve

az azt megjelenítő különböző térképeken. Ismerjék a tananyagban

meghatározott társadalom-és gazdaságföldrajzi topográfiai fogalmakhoz

kapcsolódó tartalmakat.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

39

Veszprémi SZC Jendrassik-Venesz Középiskolája és Szakközépiskolája

SZAKGIMNÁZIUMI KÖZISMERETI HELYI TANTERV

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 9-12. évfolyam

2016. szeptember 1-jétől

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

40

A módosított 51/2012. (XII.21.) számú EMMI rendelet vonatkozó melléklete alapján dolgozta

ki a történelem-földrajz munkaközösség.

1. Az óraszámok alakulása osztályonként és évfolyamonként Történelem, társadalmi és

állampolgári ismeretekből:

Óraszámok évfolyamonként

ágazat (osztályjel) tantárgy évfolyam

9. 10. 11. 12.

kereskedelem

Történelem,

társadalmi és

állampolgári

ismeretek

2 2 3 3

vendéglátó ipar

Történelem,

társadalmi és

állampolgári

ismeretek

2 2 3 3

közlekedésgépészet

Történelem,

társadalmi és

állampolgári

ismeretek

2 2 3 3

turisztika

Történelem,

társadalmi és

állampolgári

ismeretek

2 2 3 3

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

41

2. A tantárgyak értékelésének módja, elvei:

Az értékelés célja a tanuló előrehaladásának, illetve a tanári közvetítés módjainak (a tanítás

eredményességének) vizsgálata.

A fejlesztendő képességek rendszerezve a következők:

Megjegyzés, reprodukció: tények, elemi információk, évszámok megjegyzése,

megértése, fogalmak felismerése, megnevezése és használata, a szaknyelv

alkalmazása, a különböző korokból származó források értelmezése.

Egyszerűbb és bonyolultabb történelmi összefüggések felismerése, megértése.

Ismeretek és képességek önálló alkalmazása ismert vagy új szituációban, szóbeli

(egyéni és társas) és írásbeli kommunikációs képességek továbbfejlesztése,

lényegkiemelő képesség fejlesztése, valamely téma önálló feldolgozása a

felkészüléstől az előadásig.

Önálló véleményalkotás, értékelés jelenségekről, személyekről, problémákról, erkölcsi

dilemmákról és konfliktusokról, aktivitás, a társakkal való együttműködés képessége

(kooperáció), az önálló ítéletalkotás képességének megléte, a felelősségvállalás

attitűdjének kialakítása.

3. A számonkérés, beszámoltatás formái, rendje, a tanulók tudásának értékelésében

betöltött szerepe, súlya

Az értékelés az intézmény Pedagógiai programjának alapelvei alapján történik. A tanárnak a

tanulók évközi munkáját folyamatosan figyelemmel kell kísérnie.

A tanulók teljesítményének osztályzattal történő értékelése a tanulói ismeretek,

tevékenységek, szóbeli és írásbeli értékelése alapján történhet például az alábbi feladatok

alapján:

- Folyamatos számonkérés szóban, írásban a tanítási órákon ellenőrzés céljából.

- Témazáró dolgozatok (egy-egy fejezet végén), amelyek átfogó ismeretekre

irányulnak.

- Kiselőadás, írásbeli vagy szóbeli beszámoló egy-egy témakörben a megadott

szempontok, vagy önálló gyűjtés alapján, ennek értékelése.

- Projektmunkában való részvétel (egyéni vagy csoportos) szóbeli, írásbeli értékelése.

Az írásbeli és szóbeli számonkérés egyaránt fontos, a tantárgy jellegzetességei (érettségi

követelmények) miatt mindkettőnek hasonló arányban kell előfordulnia az értékelés során.

A történelem-földrajz munkaközösség tanévenként meghatározza az adott évfolyamokon a

témazáró dolgozatok számát és tartalmát. Ez összhangban van a tananyag főbb fejezeteivel, a

tanmenetekben meghatározott tematikai egységek, leckék utáni számonkérésekkel.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

42

Kidolgozzák a javítási útmutatókat és a ponthatárokhoz rendelt érdemjegyeket. Témazáró

dolgozat esetén ezek a következők:

Elégséges (2) 40%-tól,

Közepes (3) 55%-tól,

Jó (4) 70%-tól,

Jeles (5) 85%-tól.

A témazáró dolgozatok felépítésükben, logikájukban megegyeznek az írásbeli érettségi

dolgozatok felépítésével (rövid választ igénylő feladatok, esszék).

4. Részletes tartalmak

9–10. évfolyam

A középiskolai történelemtanítás első két éve koncentrikusan bővíti az általános iskolában

tanultakat, ugyanakkor a korábbiaktól eltérő feladatokat is ró a tanulókra. Mivel a

forráskezelés készségeinek fejlesztésében jelentősen túl kell lépniük az általános iskolai

szinten, e két évfolyam feladata a forráskezelés és -elemzés elemi szabályainak, illetve a

tudományos anyaggyűjtés alapjainak elsajátítása. A korábbi, történetek feldolgozásán alapuló,

képszerű történelemtanítást felváltja az elemző, az oksági viszonyokat kutató jellegű munka,

mely – az általános iskolai történelemtanításhoz hasonlóan – csak a tanulók fokozott

tevékenykedtetése révén érhető el. Kiemelt szerepe van a problémaközpontú

történelemtanításnak, amely adott esetben teljesen eltérő nézőpontok ütköztetését is

szükségessé teszi. A kulcskompetenciák közül a hatékony és önálló tanulás készsége

szintjének emelése a legfontosabb feladat.

A történelem tantárgy kiválóan alkalmas az önálló ismeretszerzés és -feldolgozás

képességének kialakítására. A tanulóknak meg kell ismerniük az elsődleges és másodlagos

források kezelésének szabályait. Az anyaggyűjtéshez nélkülözhetetlen a könyvtárakban,

illetve azok anyagában (kézikönyvek, lexikonok, atlaszok, ismeretterjesztő folyóiratok stb.),

valamint az elektronikus adatbázisokban való tájékozódás készségének kialakítása és

fejlesztése. A diákoknak ezen a képzési és életkori szinten el kell jutni az események

elbeszélésétől, a források tartalmi ismertetésétől a problémafelvetés, magyarázat, fejtegetés,

következtetés és érvelés alkalmazásáig, felhasználva a szaknyelvet. Fontos feladat a grafikus

kifejezések (diagramok, grafikonok) elemzése, majd készítése, képi információhordozók

gyűjtése, válogatása, készítése, valamint az időben és térben való tájékozódás fejlesztése.

Tematikai egység Az őskor és az ókori Kelet Órakeret

8 óra

Előzetes tudás

Az őskori ember világa. Ószövetségi (a héber Bibliában olvasható)

történetek.

Ókori keleti örökségünk (időszámítás, írás, tudományos ismeretek,

vallások, építmények).

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A tanuló felismeri, hogy a történelem különböző szaktudományok

módszereit és eredményeit hívja segítségül a múlt rekonstruálásához,

mivel a történelmi források sokszínűek. Tudatosul benne, hogy az emberi

történelem korai időszakára vonatkozó eltérő tudományos

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

43

megközelítések alapvetően a forrásanyag hiányosságából fakadnak.

Felismeri, hogy a közösségek vallási törvényekkel, szokásokkal,

szabályokkal, az államok jogrenddel teremtik meg az együttélés

szükséges feltételeit.

Belátja, hogy az emberi faj fennmaradása a természet és a társadalom

szerves összefüggésében lehetséges. Megérti, hogy az ember az alkotó

munka során állandóan felhasználja tapasztalatait, ismereteit. Felismeri,

hogy a közösség teremti meg az embert, az ember viszont létrehozza és

fenntartja közösséget.

Felismeri, hogy minden társadalomnak megvannak a maga szabályai, a

maga kormányzata, amelyek az emberek életét irányítják, és fordítva, a

kormányzás is hat a társadalomra. A források önmagukban nem adnak

válaszokat a kérdéseinkre. Elemzésre és a forrásokból kiolvasható

információk megszólaltatására van szükség ehhez. Felismeri a természeti

adottságok meghatározó szerepét az első államok, birodalmak

keletkezésében és felbomlásában. Megismeri az ókori keleti vallások

szellemi, társadalmi gyökereit, különös tekintettel az egyistenhitet

hirdető zsidó vallásra, megérti az emberi kultúra fejlődésére gyakorolt

hatásukat. Belátja, hogy a társadalom az ókori Keleten tagolt, melyben az

engedelmesség, az emberek közötti kölcsönös függés és hierarchia

egyaránt fontos.

Képes ismereteket meríteni különböző információforrásokból, és azokat

rendszerezni. Képes időmeghatározásra történelmi időszakokhoz és

konkrét eseményekhez kapcsolódva. Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A történelem forrásai.

Az első társadalmak.

Nők, férfiak életmódja és

társadalmi helyzete,

életformák.

A folyamvölgyi kultúrák.

A Közel-Keletet egyesítő

birodalmak. A földrajzi

környezet.

Az ókori Kelet kulturális

öröksége, a zsidó nép vallási

és történeti hagyományai.

Ismeretszerzés, tanulás:

Forrástípusok

felismerése,

információgyűjtés és azok

rendszerezése. (Pl. az első

civilizációkról

fennmaradt források

csoportosítása különböző

szempontok szerint.)

A földrajzi környezet

szerepe az egyes

civilizációk életében (pl.

nagy folyók, tagolt

partvidék).

Kritikai gondolkodás:

Lényeg kiemelése írott

szövegből, ismeretek

problémaközpontú

elrendezése. (Pl. egy

folyamvölgyi kultúra

sajátosságainak

Biológia-egészségtan:

A homo sapiens egységes faj.

Földrajz:

Kontinensek, rasszok,

térképolvasás.

Magyar nyelv és irodalom:

Bibliai történetek, az írás

kialakulása, jelentősége,

nyelvcsaládok.

Vizuális kultúra:

Az ókori Kelet művészeti

emlékei (pl. Willendorfi

Vénusz, II. Ramszesz

sziklatemploma, Echnaton

fáraó családjával, a gízai

piramisok).

Matematika:

A számegyenes, az idő

A Témák oszlopban dőlt betűvel jelöltük itt és a továbbiakban a Nat azon feldolgozható ismétlődő/visszatérő és

hosszmetszeti témáit, melyek illeszkednek az adott ismeretanyaghoz.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

44

bemutatása Hammurapi

törvényei alapján.)

Társadalmi csoportok,

intézmények

működésének

összehasonlítása. (Pl.

eltérő és hasonló vonások

az ókori Kelet

civilizációinak társadalmi

szerkezetében,

államszervezetében.)

Kommunikáció:

Szóbeli beszámoló gyűjtő-,

illetve kutatómunkával

szerzett ismeretek alapján.

(Pl. az ókori keleti

civilizációk jellegzetes

tárgyi emlékeinek és

kulturális örökségének

feldolgozása.)

Tájékozódás térben és

időben:

Megismert történelmi

események időrendbe

állítása. (Pl. ókori keleti

civilizációk ábrázolása

idővonalon.)

A történelmi tér

változásainak leolvasása

térképekről. (Pl.

Mezopotámia államainak

elhelyezkedése, Egyiptom

területi változásai.)

mértékegységei (nap, hónap,

év, évtized, évszázad).

Informatika:

Glog (interaktív tabló)

készítése az ókori Egyiptom

témájában.

Értelmező

kulcsfogalmak

Történelmi idő, változás és folyamatosság, ok és következmény, történelmi

forrás, tény és bizonyíték.

Tartalmi

kulcsfogalmak

Társadalom, társadalmi csoport, népességrobbanás, életmód, város,

gazdaság, gazdasági tevékenység, gazdasági rendszer, termelés, erőforrás,

gazdasági kapcsolat, kereskedelem,

politika, állam, államforma, egyeduralom, államszervezet, birodalom,

monoteizmus, politeizmus.

Fogalmak,

adatok

Fogalmak: régészet, homo sapiens, őskőkor, újkőkor, zsákmányoló

életmód, mágia, bronzkor, vaskor, nemzetség, despotizmus, városállam,

öntözéses földművelés, buddhizmus, brahmanizmus, egyistenhit, zsidó

vallás.

Személyek: Kheopsz, Hammurapi, Salamon, I. Dareiosz, Mózes, Buddha,

Konfuciusz.

Topográfia: „termékeny félhold”, Mezopotámia, Egyiptom, Palesztina,

Perzsia, India, Kína, Babilon, Jeruzsálem.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

45

Kronológia: Kr. e. 8000 körül (az újkőkor kezdete), Kr. e. 3000 körül (az

első államok kialakulása), Kr. e. XVIII. század (Hammurapi uralkodása),

Kr. e. X. század (a zsidó állam fénykora).

Tematikai egység Az ókori Hellász Órakeret

11 óra

Előzetes tudás Görög istenek, hősök, tudósok, művészek, olimpia, görög-perzsa

háborúk. A demokrácia alapelvei.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A tanuló képes jellemezni a különböző államformákat (királyság,

köztársaság) és a hatalomgyakorlás eltérő formáit (demokrácia,

diktatúra). Megismeri az ókori demokrácia alapelveit, vázlatosan

összehasonlítja a modern demokrácia alapelveivel. Áttekinti a háborúk –

történelmi, politikai, gazdasági, vallási, etnikai, hatalmi – okait,

különválasztva az ürügyektől.

Azonosítja a háborúk egyénekre és közösségekre gyakorolt hatásait.

Elfogadja a közügyekben való részvétel fontosságát. Belátja a

humánum, a szépség és jóság antik eszméje megbecsülésének és a

művészi értékek megóvásának szükségességét.

Felismeri, hogy túlnépesedő területekről általában a népesség

kiáramlására kerül sor. Érzékeli, hogy a gazdaságilag fejletlen és fejlett

területek közötti kereskedelem meglehetősen élénk lehet:

nyersanyagokat, élelmiszereket ad az egyik oldal, míg iparcikkeket a

másik. Átlátja, hogy európai civilizáció gyökerei az antikvitásból

erednek.

Képes az európai civilizáció gyökereinek feltárására, az ókori

demokrácia alapelveinek vázlatos összehasonlítására a modern

demokrácia alapelveivel. Képes a szerzett információk rendezésére és

értelmezésére, kiselőadás tartására. Képes különböző időszakok

történelmi térképeinek az összehasonlítására.

Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A polisz kialakulása.

A földrajzi környezet.

Az athéni demokrácia

működése.

Államformák, államszervezet.

A hatalommegosztás formái,

szintjei.

Spárta.

Kisebbség, többség.

A görög hitvilág, művészet és

tudomány.

Nagy Sándor birodalma és a

hellenizmus.

Birodalmak.

Ismeretszerzés, tanulás:

Ismeretszerzés különböző

médiumok anyagából,

szaktudományi

munkákból. (Pl. a görög

művészet témájában.)

Különböző emberi

magatartástípusok,

élethelyzetek

megfigyelése,

következtetések levonása.

(Pl. a görög-perzsa

háborúk hőseinek

áldozatvállalása.)

Kritikai gondolkodás:

Érvek gyűjtése a saját

vélemény

alátámasztására,

Földrajz:

A Balkán-félsziget déli

részének természeti

adottságai.

Testnevelés és sport:

A sport- és olimpiatörténet

alapjai.

Magyar nyelv és irodalom:

Görög mitológia, homéroszi

eposzok, az antik görög

színház és dráma,

Szophoklész: Antigoné.

Dráma és tánc:

Az ókori színház és dráma.

Vizuális kultúra:

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

46

ellenérvek gyűjtése

meghatározott álláspontok

cáfolására. (Pl. az

arisztokratikus és a

demokratikus kormányzás

előnyeiről, hátrányairól.)

Történelmi-társadalmi

adatok, modellek és

elbeszélések elemzése a

bizonyosság, a lehetőség

és a valószínűség

szempontjából. (Pl.

Spártáról a

történetírásban kialakult

hagyományos kép

árnyalása.)

Különböző szövegek,

hanganyagok, filmek stb.

vizsgálata a történelmi

hitelesség szempontjából.

(Pl. Hellász történelmét

feldolgozó hollywoodi

filmek.)

Kommunikáció:

Folyamatábra, diagram

elemzése/készítése. (Pl.

az athéni demokrácia

kialakulása.)

Vizuális rendezők

(táblázatok, ábrák)

készítése. (Pl.

gyarmatváros és

anyaváros kapcsolata.)

Tájékozódás időben és

térben:

Különböző időszakok

történelmi térképeinek

összehasonlítása, a

változások hátterének

feltárása. (Pl. Nagy

Sándor birodalmának

kialakulása térképek

alapján.)

Egyszerű térképvázlatok

rajzolása különböző

információforrások

alapján. (Pl. a görög

gyarmatosítás fő irányai.)

Az antik görög

képzőművészet (pl. a

Dárdavivő, a Delphoi

kocsihajtó, a Laokoón-

csoport).

Matematika:

Pitagorasz-tétel, Thalész-

tétel, Eukleidész (euklideszi

geometria), görög ábécé

betűinek használata a

matematikában. Pi szám

jelölése [π].

Fizika:

Arkhimédész, ptolemaioszi

világkép, Arisztotelész

természetfilozófiája.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

47

Értelmező

kulcsfogalmak

Változás és folyamatosság, ok és következmény, interpretáció, jelentőség.

Tartalmi

kulcsfogalmak

Társadalom, társadalmi csoport, népesedés, népességrobbanás, migráció,

életmód, város,

gazdaság, gazdasági tevékenység, gazdasági rendszer, termelés, erőforrás,

gazdasági kapcsolat, gyarmatosítás, árutermelés, pénzgazdálkodás,

kereskedelem,

politika, állam, államforma, hatalmi ág, egyeduralom, köztársaság,

demokrácia, polgárjog, államszervezet, birodalom, szuverenitás,

politeizmus.

Fogalmak,

adatok

Fogalmak: polisz, mitológia, arisztokrácia, démosz, türannisz, népgyűlés,

esküdtbíróság, demagógia, sztratégosz, cserépszavazás, filozófia,

hellenizmus.

Személyek: Szolón, Kleiszthenész, Periklész, Pheidiász, Hérodotosz,

Thuküdidész, Platón, Arisztotelész, Nagy Sándor, a legfontosabb görög

istenek.

Topográfia: Athén, Spárta, Olümpia, Peloponnészosz, Makedónia,

Alexandria.

Kronológia: Kr. e. 776 (az első feljegyzett olimpiai játékok), Kr. e. V.

század közepe (Periklész kora), Kr. e. 336-323 (Nagy Sándor uralkodása).

Tematikai egység Az ókori Róma Órakeret

12 óra

Előzetes tudás Az ókori Róma alapítása. Hadvezérek, csaták, uralkodók az ókori

Rómában. Újszövetségi történetek.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A tanuló felismeri, hogy egy több évszázadon keresztül fennálló állam

felemelkedésében és hanyatlásában több tényező együttes hatása játszik

szerepet, valamint, hogy a hosszú életű birodalmak társadalma,

gazdasági élete, politikai berendezkedése folyamatosan változik.

Megismeri a birodalomszervezési elveket, valamint azt, hogy a

kormányzati hatalom sokféle tényezőn nyugodhat: anyagi tényezők –

tulajdon, jövedelem; politikai tényezők – legitimáció, jogok, jogkörök;

társadalmi tényezők – társadalmi támogatottság; kulturális tényezők –

ideológia; egyéb tényezők – erőszak. Látja, hogy a kormányzati hatalom

általában egyének és testületek között oszlik meg. Megérti, hogy a

gazdasági és katonai hatalom birtoklása alapja lehet egy-egy személy

vagy csoport politikai befolyásának, de a politikai befolyás is gazdasági

hatalomhoz juttathat embereket.

Érzékeli a zsidó gyökerekből is táplálkozó kereszténység kialakulásának

és egyházzá szerveződésének hatását a későbbi korok fejlődésére,

valamint felismeri annak civilizációformáló szerepét.

Belátja, hogy az ókori Római Birodalmat a katonai erő, fejlett

jogrendszer és államszervezet jellemezte. Tudja, hogy az antik kultúra a

görög és a római kultúra kölcsönhatása során alakult ki, látja ennek az

európai civilizációra gyakorolt hatását.

Képes források megbízhatóságára vonatkozó kérdések

megfogalmazására, valamint feltevéseket megfogalmazni, közben

vitában tárgyilagosan érvelni. Képes történelmi témákat vizuálisan

ábrázolni (folyamatábra, diagram, vizuális rendező stb.).

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

48

Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Róma útja a köztársaságtól a

császárságig.

A köztársaság és a császárság

államszervezte és

intézményei. Államformák,

államszervezet.

Gazdaság, gazdálkodás, az

életmód változásai.

A római hitvilág, művészet, a

tudomány és a jog.

A kereszténység kialakulása,

tanításai és elterjedése.

A világvallások alapvető

tanításai, vallásalapítók,

vallásújítók.

Pannónia provincia.

A népvándorlás, az antik

civilizáció felbomlása.

Ismeretszerzés, tanulás:

A rendelkezésre álló

ismeretforrások

értelmezése. (Pl. a

köztársaság

államszervezeti ábrái.)

Ismeretszerzés statisztikai

táblázatokból,

grafikonokból,

diagramokból. (Pl.

gazdaság, gazdálkodás a

császárkorban.)

A tanultak felhasználása

új feladathelyzetben. (Pl.

a görög és a római

mindennapi élet

összevetése.)

Kritikai gondolkodás:

Különböző szövegek,

hanganyagok, filmek

vizsgálata a történelmi

hiteleség szempontjából.

(Pl. Róma alapítása,

Jézus élete.)

Feltevések

megfogalmazása

történelmi személyiségek

cselekedeteinek,

viselkedésének

mozgatórugóiról. (Pl.

Caesar és Augustus

intézkedései,

Constantinus reformjai.)

Kommunikáció:

Önállóan gyűjtött

képekből tabló készítése.

(Pl. a római kultúra

emlékei napjainkban.)

Beszámoló készítése

népszerű tudományos

irodalomból,

szépirodalomból, rádió-

és tévéműsorokból. (Pl. a

gladiátorok élete.)

Tájékozódás térben és

időben:

Földrajz:

Az Appennini-félsziget

természeti adottságai.

Magyar nyelv és irodalom:

Bibliai történetek, Vergilius,

Horatius.

Az írás kialakulása,

jelentősége, nyelvcsaládok.

Matematika:

A római számok.

Vizuális kultúra:

Pantheon, Colosseum,

Augusztus szobra.

Etika; filozófia:

A kereszténység története.

Az európai civilizáció és

kultúra zsidó és keresztény

gyökerei.

Informatika:

Multimédia CD-ROM

használatával Pannónia

földrajzi, közigazgatási,

társadalom- és hadtörténeti

emlékeinek bemutatása.

Virtuális utazás az ókori

Rómában.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

49

Történelmi időszakok

jellegzetességeinek

megragadása és

összehasonlítása. (Pl.

hasonló tartalmú görög

és római események

kronológiai párba

állítása.)

Különböző időszakok

történelmi térképeinek

összehasonlítása, a

változások hátterének

feltárása. (Pl. a

kereszténység terjedése.)

Értelmező

kulcsfogalmak

Történelmi idő, változás és folyamatosság, ok és következmény, jelentőség.

Tartalmi

kulcsfogalmak

Társadalom, társadalmi csoport, népesedés, népességrobbanás, migráció,

életmód, város,

gazdaság, gazdasági tevékenység, gazdasági rendszer, termelés, erőforrás,

gazdasági kapcsolat, kereskedelem, pénzgazdálkodás, piac, kereskedelmi

mérleg, piaci egyensúly, gazdasági válság, adó,

politika, állam, államforma, hatalmi ág, egyeduralom, köztársaság,

önkényuralom, diktatúra, politikai párt, polgárjog, államszervezet,

birodalom, szuverenitás,

vallás, politeizmus, monoteizmus, vallásüldözés, vallásszabadság.

Fogalmak,

adatok

Fogalmak: patrícius, plebejus, consul, senatus, dictator, néptribunus,

rabszolga, provincia, triumvirátus, principatus, limes, dominatus, diaszpóra,

apostol, Biblia, egyház, püspök, zsinat, barbár, népvándorlás.

Személyek: Hannibal, a Gracchus-testvérek, Marius, Sulla, Caesar,

Antonius, Augustus, Názáreti Jézus, Péter apostol, Pál apostol,

Constantinus, Attila.

Topográfia: Róma, Karthágó, Actium, Pannónia, Konstantinápoly,

Aquincum, Sopianae, Savaria.

Kronológia: Kr. e. 753 (Róma hagyomány szerinti alapítása), Kr. e. 510 (a

köztársaság létrejötte), Kr. e. 264-146 (a pun háborúk), Kr. e. 44 (Caesar

halála), Kr. e. 31 (az actiumi csata), Kr. u. 70 (Jeruzsálem lerombolása), 313

(a milánói ediktum) 325 (a niceai zsinat), 395 (a Római Birodalom

felosztása), 476 (a Nyugatrómai Birodalom bukása).

Tematikai egység A középkor Órakeret

18 óra

Előzetes tudás

A középkori élet színterei és szereplői. A lovagi életmód és a keresztes

hadjáratok; új mezőgazdasági eszközök és módszerek; a céhek.

A középkori járványok.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A tanuló látja, hogy a felszínen változatlannak tűnő korokban

végbemennek olyan változások, amelyek csak később és hosszabb távon

fejtik ki hatásukat jelentősen az emberek életviszonyaira és életmódjára.

Nyomon követi a középkori keresztény vallásos világkép módosulását a

történelem során. Meghatározó európai fejlődési mozgatórugókként

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

50

értékeli az egyéni érdekeltség kiterjedését, a hatalommegosztás elvének

megjelenését az egyházi és világi, illetve a központi és helyi hatalom

között.

Érti a keresztény vallás szerepét az európai szellemi és hatalmi

expanzióban, azonosítja az egyház társadalomépítő és -szabályozó

tevékenységét, megérti távlatos jelentőségét. Tudatosítja az iszlám

vallás civilizációformáló szerepét. Megismeri a vallási intolerancia

kérdéskörét.

Nyomon követi a középkori keresztény vallásos világkép módosulását a

történelem során. Kimutatja a humanizmus örökségét a modern ember

gondolkodásmódjában. Felismeri a könyvnyomtatás kulturális és

politikai szerepének, jelentőségét.

Azonosítja a rendiséget mint a modern állam középkori gyökerét.

Kimutatja a középkori város továbbélését a modern európai

civilizációban, felméri a városokat megillető közösségi szabadságjogok

és önkormányzatiság értékét. Feltárja a középkori keresztény civilizáció

örökségét és kimutatja a középkori városi civilizáció továbbélését a

modern európai civilizációban. Felismeri a termelés új szervezeti

formáinak társadalomformáló hatását. Különböző szempontok alapján

összehasonlítja Európa eltérő gazdasági fejlődésű régióit. Tudja, hogy a

népsűrűség eloszlásából egy területen sokféle következtetést le lehet

vonni (pl. a gazdaság fejlettségéről, a városiasodás mértékéről, a

háborús pusztításokról).

Képes írott és hallott szövegekből tételmondatokat kiemelni, szövegeket

tömöríteni és átfogalmazni. Képes többféleképpen értelmezhető

szövegek jelentésrétegeinek a feltárására. Képes történelmi helyzetek

dramatizálására.

Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Róma örökösei: a Bizánci

Birodalom, a Frank

Birodalom, és a Német-római

Birodalom létrejötte.

Birodalmak.

A nyugati és keleti

kereszténység. A középkori

egyház és az uralkodói

hatalom Európában.

Szegregáció, bűnbakkeresés.

Nyugat-Európa társadalma és

gazdasága a kora

középkorban.

Erőforrások és termelési

kultúrák.

Az iszlám és az arab hódítás.

Vallások szellemi,

társadalmi, politikai gyökerei

és hatása.

Ismeretszerzés, tanulás:

Ismeretszerzés

szaktudományi

munkákból. (Pl. a

feudalizmus

terminológiája.)

Információk önálló

rendszerezése,

értelmezése és

következtetések levonása.

(Pl. a keresztes

hadjáratok pusztításai;

Európa kultúrájára

gyakorolt hatása.)

Különböző emberi

magatartástípusok,

élethelyzetek

megfigyelése,

következtetések levonása.

(Pl. az iszlám mindennapi

életet szabályozó

előírásainak betartása; a

Földrajz:

Európa természeti adottságai,

az arab világ földrajzi

jellemzői, világvallások, arab

földrajz (tájolás, útleírások),

az ún. kis jégkorszak

Európában.

Magyar nyelv és irodalom:

Lovagi költészet,

vágánsköltészet, Boccaccio,

Petrarca.

Etika:

Hit és vallás, a világvallások

emberképe és erkölcsi

tanításai, az intolerancia mint

erkölcsi dilemma.

Vizuális kultúra:

Bizánci művészet, román

stílus, gótika, reneszánsz

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

51

Gazdasági fellendülés és a

középkori városok születése.

A technikai fejlődés feltételei

és következményei.

A rendiség kialakulása.

Nyugat-Európa válsága és

fellendülése a XIV–XV.

században.

A közép- és kelet-európai

régió államai.

Az Oszmán (Török)

Birodalom terjeszkedése.

Egyházi és világi kultúra a

középkorban.

Korok, korstílusok.

Itália, a humanizmus és a

reneszánsz.

Világkép, eszmék, ideológiák.

Korok, korstílusok.

Hétköznapi élet a

középkorban.

vallási fanatizmus

megjelenési okai,

megjelenési formái.)

Ismeretszerzés

grafikonokból,

diagramokból. (Pl.

Európa lakosságának

becsült növekedését

bemutató diagram

kapcsán.)

Egy történelmi

oknyomozás

megtervezése. (Pl. Jeanne

d’Arc életútja és halála.)

Kritikai gondolkodás:

Kérdések önálló

megfogalmazása. (Pl. az

uradalom felépítésével és

működésével

kapcsolatban.)

Híres emberek, történelmi

személyiségek jellemzése,

feltevések

megfogalmazása a

történelmi személyiségek

cselekedeteinek,

viselkedésének

mozgatórugóiról. (Pl.

Nagy Károly portréja

krónikarészlet alapján.)

Feltevések

megfogalmazása egyes

történelmi jelenségek

hátteréről, feltételeiről,

okairól. (Pl. a

mezőgazdaság

fellendülésében szerepet

játszó tényezők elemzése.)

Különféle értékrendek

összehasonlítása, saját

értékek tisztázása. (Pl. a

középkori ember

gondolkodásának átélése

és megértése; a zsidóság

szerepe az európai

városiasodásban,

antijudaista törekvések az

egyház részéről.)

(Leonardo, Michelangelo,

Raffaello).

Matematika:

Arab számok (hindu eredetű,

helyi értékes, 10-es alapú,

arab közvetítéssel világszerte

elterjedt számírás), arab

algebra.

Fizika:

Arab csillagászat (arab

eredetű csillagászati

elnevezések, csillagnevek,

iszlám naptár stb.).

Középkori technikai

találmányok, a gótikus stílus

technikai alapjai (támív,

támpillér); tudománytörténet,

asztrológia és asztronómia.

Biológia-egészségtan:

Az arab orvostudomány

eredményei.

Ének-zene:

A középkor zenéje; a

reneszánsz zenéje.

Informatika:

Internetes gyűjtőmunka és

feladatlap megoldása (pl. a

keresztes hadjáratok

témájában).

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

52

Kommunikáció:

Vizuális rendezők

(táblázatok, ábrák)

készítése. (Pl. a hűbéri

viszony és hűbéri lánc

bemutatását szolgáló

ábra.)

Mások érvelésének

összefoglalása és

figyelembevétele. A

véleménykülönbségek

tisztázása, a saját

álláspont gazdagítása,

továbbfejlesztése. (Pl.

miért nem nevezhetők a

Nyugatrómai Birodalom

bukása utáni évszázadok

sötét középkornak?)

Események, történetek,

jelenségek dramatikus

megjelenítése. (Pl. egy

középkori vár lakóinak

egy napja.)

Esszé írása történelmi-

társadalmi témákról. (Pl.

a város, mint az egyik

legsajátosabb európai

intézmény.)

Tájékozódás időben és

térben:

Az európai történelem és

a magyar történelem

kölcsönhatásainak

elemzése. (Pl.

összehasonlító időrendi

táblázat készítése a XIV–

XV. századi Nyugat-,

Közép- és Kelet-Európa

legfontosabb politikai

eseményeiről.)

A történelmi tér

változásainak leolvasása

különböző térképekről.

(Pl. az arab hódítás

fontosabb szakaszainak

bemutatása.)

Egyszerű térképvázlatok

rajzolása

információforrások

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

53

alapján. (Pl. Európa

régióinak bejelölése a

vaktérképen.)

Értelmező

kulcsfogalmak

Történelmi idő, változás és folyamatosság, történelmi forrás, ok és

következmény.

Tartalmi

kulcsfogalmak

Társadalom, társadalmi csoport, identitás, társadalmi mobilitás,

felemelkedés, lesüllyedés, népesedés, népességrobbanás, migráció,

életmód, város,

gazdaság, gazdasági tevékenység, gazdasági rendszer, termelés, termelési

egység, erőforrás, gazdasági szereplő, gazdasági kapcsolat, kereskedelem,

pénzgazdálkodás, piac, gazdasági válság, adó,

politika, állam, államforma, hatalmi ágak, egyeduralom, monarchia,

államszervezet, közigazgatás, birodalom, szuverenitás,

vallás, monoteizmus, vallásüldözés.

Fogalmak,

adatok

Fogalmak: ortodox egyház, római katolikus egyház, pápa, szerzetes,

kolostor, bencés rend, kódex, feudalizmus, hűbériség, jobbágy, robot,

majorság, uradalom, önellátás, nyomásos gazdálkodás, iszlám, Korán,

kalifa, invesztitúra, inkvizíció, eretnekség, antijudaizmus, kolduló rend,

rendi monarchia, városi önkormányzat, hospes, céh, levantei kereskedelem,

Hanza, skolasztika, egyetem, lovag, román stílus, gótika, reneszánsz,

humanizmus, szultán, szpáhi, janicsár.

Személyek: Karolingok, Nagy Károly, Justinianus, Mohamed próféta,

Aquinói Szent Tamás, VII. Gergely, Gutenberg.

Topográfia: Egyházi (Pápai) Állam, Bizánci Birodalom, Mekka, Német-

római Birodalom, Szentföld, Velence, Firenze.

Kronológia: 622 (Mohamed futása, a muszlim időszámítás kezdete), 732 (a

frankok győzelme az arabok felett), 800 (Nagy Károly császárrá

koronázása), 843 (a verduni szerződés), 1054 (az egyházszakadás), 1215 (a

Magna Charta kiadása), 1453 (Konstantinápoly elfoglalása).

Tematikai egység A magyarság története a kezdetektől 1490-ig Órakeret

16 óra

Előzetes tudás

Mondák a magyarság vándorlásáról, mondák és történetek a

honfoglalásról, kalandozásokról és az államalapításról. Géza fejedelem

és (Szent) István király műve. Az Árpád-ház uralkodói, szentjei. Nagy

Lajos, a hódító és törvényhozó. Hunyadi János a törökellenes

küzdelmek élén. Hunyadi Mátyás portréja.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A tanuló felismeri és tudatosul benne, hogy a magyarság eredetére

vonatkozó álláspontok különbözősége a források rendkívüli

hiányosságából és az egyes szaktudományok (történettudomány,

régészet, nyelvészet) kutatási eredményeinek egymásnak olykor

ellentmondó adataiból fakad. Felismeri azt is, hogy egy régió vagy

ország gazdasági és demográfiai megerősödése növeli a katonai

potenciált, s ez felerősíti az expanzív törekvéseket, illetve a politikai

megosztottság meggyengíti egy régió vagy egy ország katonai ellenálló

erejét, és agresszióra csábítja a szomszédokat. Látja, hogy a külső

agresszió egységbe forrasztja a megtámadott ország politikai erőit és

lakosságát.

A magyarság korai történetének tanulmányozása során belátja, hogy az

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

54

új tudás elsajátítása, a környező népektől való tanulás, az

alkalmazkodási képesség fontos feltétele volt népünk fennmaradásának.

Megérti, hogy a kereszténység felvétele és az erre épülő államalapítás

teremtette meg a magyar állam megerősödésének és fejlődésének

feltételeit. Felismeri, hogy az Árpád-korban megszilárdult a keresztény

magyar állam. A korszak jelentős uralkodói politikai életpályájának

megismerésén keresztül belátja, hogy a több nemzetiségből álló Magyar

Királyság a közép-európai régió egyik legerősebb államaként fejlődött,

sorsa több ponton összekapcsolódott a környező államok és Nyugat-

Európa fejlődésével. Tudja, hogy az ország fejlődésének lehetőségeit

lényegesen befolyásolta a tatárokkal és az oszmán törökökkel folytatott

küzdelem.

Képes többféleképpen értelmezhető szövegek eltérő jelentésrétegeinek a

feltárására. Álláspontját tárgyilagos érveléssel tudja előadni.

Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A magyar nép eredete,

vándorlása, a honfoglalás és a

kalandozások kora.

Népesség, demográfia

(vándorlás, migráció).

Árpád-házi uralkodók

politikai életpályája (Géza és

Szent István, Szent László,

Könyves Kálmán, II. András,

IV. Béla).

Uralkodók és államférfiak.

A társadalom és a gazdaság

változásai a honfoglalástól a

XIII. század végéig.

A Magyar Királyság mint

jelentős közép-európai

hatalom, az Anjouk,

Luxemburgi Zsigmond és

Hunyadi Mátyás korában.

Fölzárkózás, lemaradás.

A magyar rendi állam és az

Oszmán (Török) Birodalom

párharca.

Társadalmi és gazdasági

változások a XIV–XV.

század folyamán.

A középkori magyar kultúra

és művelődés emlékei.

Ismeretszerzés, tanulás:

Kulcsszavak és

kulcsmondatok keresése

szövegben. (Pl. Szent

István törvényeiben.)

– Információk gyűjtése és

önálló rendszerezése,

értelmezése. (Pl. az

Aranybulla elemzése,

korabeli törvényi

előírások az idegenekről;

középkori városaink

jellemzőinek, a lakosság

összetételének,

rétegződésének kutatása.)

– Tanultak felhasználása új

feladathelyzetben. (Pl.

korstílusok azonosítása

magyarországi

műemlékeken.)

Kritikai gondolkodás:

– Érvek gyűjtése a saját

vélemény

alátámasztására,

ellenvélemények

cáfolására. (Pl. a magyar

honfoglalás lefolyása.)

– Kérdések

megfogalmazása a

források

megbízhatóságára, a

szerző esetleges

elfogultságára, rejtett

szándékaira vonatkozóan.

Magyar nyelv és irodalom:

A magyar nyelv rokonsága,

története, nyelvcsaládok,

régi magyar nyelvemlékek: a

Tihanyi apátság alapítólevele,

Halotti beszéd és könyörgés,

Ómagyar Mária-siralom.

Eredetmondák (pl. Arany

János: Rege a

csodaszarvasról).

Janus Pannonius: Pannónia

dicsérete, Katona József:

Bánk Bán, Arany János:

Toldi.

Vizuális kultúra:

A nagyszentmiklósi kincs, a

honfoglalás korát feldolgozó

képzőművészeti alkotások

megfigyelése, elemzése.

Román, gótikus és reneszánsz

emlékek Magyarországon (pl.

a jáki templom).

Ének-zene:

Reneszánsz zene: Bakfark

Bálint.

Matematika:

Térbeli modellek készítése

(pl. korstílusok

demonstrálásához.)

Informatika,

könyvtárhasználat:

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

55

(Pl. korabeli utazók,

krónikaírók leírásainak

elemzése.)

– Különbségek felismerése

és a változások nyomon

követése egy-egy

történelmi jelenség

kapcsán. (Pl. a jobbágy

fogalom

jelentésváltozása.)

– Híres emberek, történelmi

személyek jellemzése,

feltevések

megfogalmazása a

cselekedeteinek

mozgatórugóiról. (Pl.

Hunyadi Mátyás

külpolitikája.)

– Történelmi jelenetek

elbeszélése, eljátszása

különböző

szempontokból. Erkölcsi

kérdéseket felvető

élethelyzetek

megismerése és

bemutatása. (Pl.

Nándorfehérvár

ostromának

rekonstruálása magyar és

török korabeli források

alapján.)

– Különböző szövegek, kép-

és hanganyagok stb.

vizsgálata történelmi

hitelesség szempontjából.

(Pl. a XIX. századi

historizáló festészet

alkotásai [pl. Feszty-

körkép].)

Kommunikáció:

– Esszé írása történelmi-

társadalmi témákról. (Pl.

I. Károly gazdasági

reformjainak okai.)

– Történelmi, társadalmi

témák vizuális ábrázolása.

(Pl. a magyar társadalom

változásai az Árpád-

korban.)

A Magyar Nemzeti Múzeum

Magyarország története az

államalapítástól 1990-ig című

állandó kiállítása középkori

része Hunyadi Mátyás kori

anyagának feldolgozása

sétálófüzet kitöltésével.

Internetes gyűjtőmunka a

magyarok eredetével

kapcsolatos elméletek

témájában.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

56

Tájékozódás térben és

időben:

Tanult események,

jelenségek topográfiai

meghatározása térképen.

(Pl. a magyarság

vándorlásának fő

állomásai.)

Az európai és a magyar

történelem eltérő időbeli

ritmusának elemzése. (Pl.

a kereszténység felvétele,

államok alapítása.)

Egyszerű térképvázlatok

rajzolása

információforrások

alapján. (Pl. a tatárjárás.)

Értelmező

kulcsfogalmak

Változás és folyamatosság, történelmi forrás, tény és bizonyíték,

interpretáció, történelmi nézőpont.

Tartalmi

kulcsfogalmak

Társadalom, társadalmi csoport, identitás, társadalmi mobilitás,

felemelkedés, lesüllyedés, népesedés, népességrobbanás, népességfogyás,

migráció, életmód, város,

gazdaság, gazdasági tevékenység, gazdasági rendszer, termelés, erőforrás,

gazdasági szereplő, gazdasági kapcsolat, kereskedelem, pénzgazdálkodás,

piac, gazdasági válság, adó,

politika, állam, államforma, hatalmi ág, egyeduralom, monarchia,

államszervezet, közigazgatás, birodalom, szuverenitás,

vallás, monoteizmus, vallásüldözés.

Fogalmak,

adatok

Fogalmak: nyelvrokonság, őstörténet, őshaza, törzsszövetség, kettős

fejedelemség, honfoglalás, kalandozás, királyi vármegye, ispán, nádor,

egyházmegye, királyi tanács, tized, szerviens, várjobbágy, vajda, Szent

Korona, Aranybulla, nemesi vármegye, székely, szász, kun, bandérium,

aranyforint, regálé, harmincad, kapuadó, szabad királyi város, bányaváros,

mezőváros, úriszék, báró, köznemes, kilenced, ősiség, perszonálunió,

végvári rendszer, rendi országgyűlés, rendkívüli hadiadó, füstpénz, fekete

sereg, corvina.

Személyek: Árpád, Géza fejedelem, I. (Szent) István, Koppány, I. (Szent)

László, Könyves Kálmán, Anonymus, II. András, IV. Béla, I. Károly, I.

(Nagy) Lajos, Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás.

Topográfia: Magna Hungaria, Kazár Birodalom, Levédia, Etelköz,

Vereckei-hágó, Augsburg, Pannonhalma, Esztergom, Székesfehérvár,

Pozsony, Horvátország, Erdély, Dalmácia, Muhi, Buda, Visegrád,

Nándorfehérvár.

Kronológia: 895 táján (a honfoglalás), 955 (az augsburgi csata), 972–997

(Géza fejedelemsége), 997/1000–1038 (I. /Szent/ István), 1077–1095 (I.

/Szent/ László), 1095–1116 (Könyves Kálmán), 1205-1235 (II. András),

1222 (az Aranybulla kiadása), 1235–70 (IV. Béla), 1241-42 (a tatárjárás),

1301 (az Árpád-ház kihalása), 1308-42 (I. Károly), 1342-82 (I. /Nagy/

Lajos), 1351 (I. /Nagy/ Lajos törvényei), 1387–1437 (Luxemburgi

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

57

Zsigmond), 1444 (a várnai csata), 1456 (a nándorfehérvári diadal), 1458-90

(I. /Hunyadi/ Mátyás).

Tematikai egység A világ és Európa a kora újkorban Órakeret

12 óra

Előzetes tudás Felfedezők, utazók, reformátorok, a Napkirály udvara, a felvilágosodás

eszméi.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A tanuló érzékeli, hogy az emberek a maguk által leghelyesebbnek

gondolt módon cselekszenek. Az azonban, hogy a különböző korokban

mit tartottak helyesnek vagy helytelennek jelentős mértékben eltért

egymástól. Ahhoz, hogy az emberek tetteit és döntéseit helyesen tudjuk

megítélni, először meg kell érteni a helyzetet, amelyben éltek. Belátja,

hogy a világ különböző civilizációit összeköti az emberi

alapszükségletek biztosításának igénye (élelem, biztonság, világ

megértésének igénye stb.). Megérti, hogy a kultúrák találkozása milyen

esélyeket és veszélyeket hordoz magában.

Képes empatikusan, a leigázottak szempontjából is értékelni a földrajzi

felfedezéseket és az azt követő gyarmatosítást.

A tanuló belátja, hogy Amerika felfedezése gyökeresen megváltoztatta

a világ képét. Felismeri, hogy a kereskedelmi utak feletti ellenőrzés

általában jelentős hatalmi pozíciót is jelent, valamint hogy a

kereskedelemi utak terén lezajló változások átrendezik a régiók közötti

gazdasági erőviszonyokat, hosszú távon jelentős gazdasági, társadalmi

és politikai következményekkel járnak. Átlátja a tőkés gazdaság

működési mechanizmusát, felismeri a termelés új szervezeti formáinak

társadalomformáló hatását. Tudja, hogy a reformáció a katolikus egyház

világi hatalmával való szembefordulás nyomán jött létre, és érti, hogy a

hitélet megújítása mellett a protestáns gondolkodásmód

(önkormányzatiság, hivatásetika) terjesztésével jelentős eszmei és

társadalmi hatást gyakorolt Európára. Megismeri az európai régiók

eltérő fejlődését és egymásra hatását.

Képes összehasonlítani történelmi időszakokat, egybevetni eltérő

emberi sorsokat. Képes a történelmi tér változásainak leolvasására, az

adott témához leginkább megfelelő térkép kiválasztására.

Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Amerika ősi kultúrái, a nagy

földrajzi felfedezések és

következményeik.

Felfedezők, feltalálók.

Függetlenség és alávetettség.

A fanatizmus jellemzői és

formái.

Reformáció és katolikus

megújulás.

Vallások szellemi,

társadalmi, politikai gyökerei

és hatásai.

Ismeretszerzés, tanulás:

– Ismeretszerzés különböző

típusú forrásokból. (Pl. a

95 pontból a lutheri tanok

kimutatása; a barokk

stílusjegyeinek felismerése

képek alapján.)

– Különböző emberi

magatartástípusok,

élethelyzetek

megfigyelése,

következtetések levonása.

(Pl. a polgárosult angol

nemesség és a francia

Földrajz:

Földrajzi felfedezések

topográfiai vonatkozásai, a

holland mélyföld, a

Naprendszer.

Magyar nyelv és irodalom:

Shakespeare, Molière.

Dráma és tánc:

Az angol reneszánsz színház

és dráma, a francia

klasszicista színház és dráma.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

58

Az atlanti hatalmak

(Hollandia és Anglia)

felemelkedése.

Erőforrások és termelési

kultúrák.

Nagyhatalmi küzdelmek a

XVII. században és a XVIII.

század elején.

Kisállamok, nagyhatalmak.

Az angol polgárháború és a

parlamentáris monarchia

kialakulása.

A hatalommegosztás formái,

szintjei.

A francia abszolutizmus és

hatalmi törekvések.

Közép- és Kelet-Európa a

XVI–XVII. században.

A tudományos világkép

átalakulása.

nemesség

összehasonlítása.)

– Információk önálló

rendszerezése és

értelmezése. (Pl. a

harmincéves háború

okainak csoportosítása.)

Kritikai gondolkodás:

– Érvek gyűjtése a saját

vélemény alátámasztására,

ellenérvek gyűjtése

meghatározott álláspontok

cáfolására. (Pl. forradalom

volt-e a XVII. századi

angliai átalakulás?)

– A különbségek felismerése

és a változások nyomon

követése egy-egy

történelmi jelenség

kapcsán. (Pl. az ipari

termelési keretek – céh,

kiadási, felvásárlási

rendszer, manufaktúra –

összehasonlítása.)

Kommunikáció:

– Folyamatábra, diagram

készítése. (Pl. a XVI.

századi világkereskedelem

működése.)

– Vizuális rendezők

(táblázatok, ábrák)

készítése. (Pl. az angol

polgárháború

szakaszairól.)

Tájékozódás időben és

térben:

– A történelmi tér

változásainak leolvasása

térképekről. (Pl. a

reformáció egyes

irányzatainak a

térhódítása.)

Vizuális kultúra:

A barokk stílus.

Ének-zene:

A barokk zene.

Fizika:

A földközéppontú és a

napközéppontú világkép

jellemzői. A Föld, a

Naprendszer és a Kozmosz

fejlődéséről alkotott

csillagászati elképzelések.

Kepler törvényei, Newton.

Filozófia:

Descartes, Bacon, Locke.

Értelmező

kulcsfogalmak

Történelmi idő, változás és folyamatosság, ok és következmény, történelmi

forrás, interpretáció, jelentőség.

Tartalmi

kulcsfogalmak

Társadalom, társadalmi csoport, identitás, társadalmi mobilitás,

felemelkedés, lesüllyedés, elit réteg, népesedés, népességrobbanás,

népességfogyás, migráció, életmód, város,

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

59

gazdaság, gazdasági tevékenység, gazdasági rendszer, termelés, termelési

egység, erőforrás, gazdasági szereplő, gazdasági kapcsolat, kereskedelem,

pénzgazdálkodás, piac, gazdasági válság, adó,

politika, állam, államforma, államszervezet, hatalmi ág, egyeduralom,

monarchia, köztársaság, parlamentarizmus, közigazgatás, birodalom,

szuverenitás, centrum, periféria,

vallás, monoteizmus, vallásüldözés, antijudaizmus.

Fogalmak,

adatok

Fogalmak: ültetvény, tőke, kapitalizmus, világkereskedelem,

abszolutizmus, reformáció, protestáns, evangélikus, református,

ellenreformáció, jezsuita, barokk, manufaktúra, vetésforgó, anglikán,

puritán, Jognyilatkozat, alkotmányos monarchia, merkantilizmus.

Személyek: Kolumbusz, Magellán, Vasco da Gama, V. Károly, Luther,

Kálvin, Kopernikusz, Spinoza, I. Erzsébet, Cromwell, XIV. Lajos, I. (Nagy)

Péter.

Topográfia: Németalföld, London, Versailles, Szentpétervár.

Kronológia: 1492 (Amerika felfedezése), 1517 (Luther fellépése, a

reformáció kezdete), 1618–48 (a harmincéves háború), 1642-49 (az angol

polgárháború), 1689 (a Jognyilatkozat kiadása).

Tematikai egység Magyarország a kora újkorban Órakeret

14 óra

Előzetes tudás A mohácsi csata, a végvári harcok hősei, a hadvezér Zrínyi Miklós,

kuruc mondák és történetek.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A tanuló tudja, hogy a sorsfordító történelmi események nem kizárólag

egy kiváltó okra vezethetők vissza, és következményeik döntően

befolyásolhatják egy adott állam/közösség fejlődésének lehetőségeit.

Értékeli a Rákóczi-szabadságharc idején létrejött széles társadalmi

összefogás mozgósító erejét és a kölcsönös engedményeken alapuló

megállapodás hosszú távú jelentőségét.

Felismeri a kiemelkedő történelmi személyek közösségformáló és

társadalom-átalakító szerepét. Megérti, hogy a reformáció a

bibliafordítás, a magyar nyelvű hitélet és a magyar írásbeliség

fellendülése révén formálta jelentősen a magyar művelődéstörténetet, de

a katolicizmus megújulása során kialakított hagyományok is a magyar

nemzettudat fontos részévé váltak.

Belátja, hogy az oszmán-török katonai fölény mellett a politikai

megosztottság is hozzájárult az ország három részre szakadásához.

Megérti a részekre szakadt ország helyzetét a két nagyhatalom

ütközőzónájában, és belátja, hogy a török kiűzését a hatalmi

erőegyensúly felbomlása tette lehetővé. Átlátja a másfél évszázados

török uralom rövid és hosszú távú következményeit.

Képes elemezni az egyetemes és magyar történelem eltérő időbeli

ritmusát, és ezek kölcsönhatásait. Képes különböző

információforrásokból egyszerű önálló térképvázlatok rajzolására. Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A Jagelló-kor.

Az ország három részre

szakadása.

Ismeretszerzés, tanulás:

– Ismeretszerzés

szaktudományi

munkákból (pl. Erdély

Magyar nyelv és irodalom:

A reformáció kulturális

hatása; Pázmány Péter;

Zrínyi Miklós: Szigeti

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

60

Függetlenség és alávetettség.

Várháborúk kora.

Békék, háborúk, hadviselés.

A három országrész

berendezkedése,

mindennapjai.

A reformáció és a katolikus

megújulás Magyarországon.

Az Erdélyi Fejedelemség.

Kisállamok, nagyhatalmak.

A magyar rendek és a

Habsburg-udvar konfliktusai.

A török kiűzése

Magyarországról.

Népesség, társadalom,

gazdaság és természeti

környezet a XVI-XVII.

századi Magyarországon.

A Rákóczi-szabadságharc.

Egyezmények, szövetségek.

aranykoráról).

– Az internet kritikus

felhasználása történelmi

ismeretek szerzésére. (Pl.

a magyarországi oszmán

– török építészeti

emlékekről.)

Kritikai gondolkodás:

– Különböző történelmi

elbeszélések

összehasonlítása a

narráció módja alapján.

(Pl. Brodarics István és

Szulejmán a mohácsi

csatáról.)

– Feltevések

megfogalmazása egyes

történelmi jelenségek

hátteréről, feltételeiről,

okairól. (Pl. Szapolyai

királyságának szerepe az

önálló Erdélyi

Fejedelemség későbbi

létrejöttében.)

Kommunikáció:

– Vizuális rendezők

(táblázatok, ábrák)

készítése. (Pl. kép

alapján váralaprajz

elkészítése.)

– Mások érvelésének

összefoglalása és

figyelembevétele. A

véleménykülönbségek

tisztázása, a saját

álláspont gazdagítása,

továbbfejlesztése. (Pl. az

ország előtt 1526-ban

álló alternatívák

megvitatása.)

– Esszé írása történelmi

témákról. [Pl. a török

uralom hatása

Magyarország

fejlődésére címmel; valamint Schulhof Izsák

beszámolója Buda

visszavívásáról (Budai

veszedelem, kuruc költészet,

Mikes Kelemen.

Ének-zene:

Szegénylegény katonaénekek

(pl. Csinom Palkó).

Földrajz:

A természeti környezet

változása a török korban.

Matematika:

Képzeletben történő

mozgatás (pl. átdarabolás

elképzelése; testháló

összehajtásának,

szétvágásoknak az

elképzelése; testek különféle

síkmetszetének elképzelése –

váralaprajz készítése).

Informatika:

Törökországi magyar

emlékhelyek keresése az

interneten, virtuális séta.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

61

krónika c. forrás

elemzése).]

Tájékozódás időben és

térben:

– Az egyetemes és a

magyar történelem eltérő

időbeli ritmusának és

kölcsönhatásainak

elemzése. (Pl. a Rákóczi-

szabadságharc és a

spanyol örökösödési

háború eseményei

között.)

– A történelmi tér

változásainak leolvasása

különböző térképekről.

(Pl. az ellenreformáció

térnyerésének nyomon

követése.)

Értelmező

kulcsfogalmak

Változás és folyamatosság, ok és következmény, tény és bizonyíték,

interpretáció, történelmi nézőpont.

Tartalmi

kulcsfogalmak

Társadalom, társadalmi csoport, identitás, társadalmi mobilitás,

felemelkedés, lesüllyedés, népesedés, népességfogyás, migráció,

életmód, város, etnikum,

gazdaság, gazdasági tevékenység, gazdasági rendszer, termelés,

erőforrás, gazdasági szereplő, gazdasági kapcsolat, kereskedelem,

pénzgazdálkodás, piac, adó,

politika, állam, államforma, államszervezet, hatalmi ág, egyeduralom,

monarchia, parlamentarizmus, közigazgatás, birodalom, szuverenitás,

centrum, periféria,

vallás, vallásüldözés.

Fogalmak, adatok

Fogalmak: örökös jobbágyság, hajdú, vitézlő rend, unitárius, kuruc,

trónfosztás.

Személyek: II. Lajos, Szapolyai János, I. Ferdinánd, I. Szulejmán, Dobó

István, Zrínyi Miklós, Károli Gáspár, Bocskai István, Bethlen Gábor,

Pázmány Péter, Zrínyi Miklós (a költő és hadvezér), I. Lipót, Savoyai

Jenő, II. Rákóczi Ferenc.

Topográfia: Mohács, Kőszeg, Buda, Hódoltság, Eger, Szigetvár,

Sárospatak, Ónod, Nagyszombat, Bécs.

Kronológia: 1526 (a mohácsi csata), 1541 (Buda török elfoglalása, az

ország tényleges három részre szakadása), 1552 (Eger sikertelen török

ostroma), 1566 (Szigetvár eleste), 1591–1606 (a tizenöt éves háború),

1664 (Zrínyi Miklós téli hadjárata, a vasvári béke), 1686 (Buda

visszafoglalása), 1699 (a karlócai béke), 1703-11 (a Rákóczi-

szabadságharc), 1707 (az ónodi országgyűlés), 1711 (a szatmári béke).

Tematikai egység Felvilágosodás, forradalmak és a polgárosodás kora Órakeret

15 óra

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

62

Előzetes tudás

A felvilágosodás eszméi; az észak-amerikai gyarmatok függetlenségi

harca; a francia forradalom vívmányai; a terror; Napóleon; az ipari

forradalom találmányai.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A tanuló megérti, hogy a korszakban a társadalmi és gazdasági

átalakulás egymást erősítve bontakozott ki, valamint, hogy az ipari

forradalom máig ható gazdasági, társadalmi folyamatok elindítója volt.

Látja, hogy a felvilágosodás állította középpontba a világmindenség

megértésének igényét, a tudományos megismerés elsőbbrendűségét

állította, és hogy ezzel a tudományok fejlődésének új korszaka

kezdődött. Belátja, hogy a hatalommegosztás és a képviseleti elv

általánossá válása a polgári államokban a demokratikus jogok

gyakorlásának kiterjesztését eredményezte.

Tudja, hogy a felvilágosodás során fogalmazódtak meg a máig is

érvényes demokratikus eszmék és elidegeníthetetlen emberi jogok,

amelyek mind a mai napig a nyugati típusú demokráciák jogrendjének

alapját képezik. Megszületik az állam és egyház szétválasztásának

gondolata. Látja, hogy a korszak forradalmi eszméi – szabadság,

egyenlőség, testvériség – nem egyszer egymást kizáró módon

valósultak meg. Érzékeli, hogy a hatalmi harcot, harcokat konfliktusok

és kompromisszumok egymást váltó sorozataként lehet leírni.

Felismeri, hogy az ipari forradalom, amely új energiaforrások

hasznosítása mellett új technikai eszközök alkalmazásával és a

termelési formák átalakításával létrehozta az ipari társadalmat, a

népesség számszerű gyarapodását, urbanizációt és az ipari munkásság

létszámának növekedését eredményezte. Ismeri a korszakban kialakult

politikai ideológiák – liberalizmus, nacionalizmus, konzervativizmus,

szocializmus – jellemzőit, és átlátja, hogy ezek átalakult formában ma is

léteznek. Látja, hogy a korszak tette az uralkodók és hatalmon levők

feladatává a közjó szolgálatát, amely szélsőséges formájában zsarnoki,

terrorisztikus eszközökkel történő „népboldogításhoz” vezetett.

Tudja az egyes történelmi korszakokat komplex módon elemezni és

bemutatni. Képes a változások megkülönböztetésére.

Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A felvilágosodás.

Világkép, eszmék, ideológiák,

társadalomkritika.

A felvilágosult

abszolutizmus.

Hatalmi átrendeződés a

XVIII. századi Európában.

Egyezmények, szövetségek.

Az Egyesült Államok

létrejötte és alkotmánya.

A hatalommegosztás formái,

szintjei.

A francia forradalom eszméi,

Ismeretszerzés, tanulás:

– Különböző emberi

magatartástípusok,

élethelyzetek

megfigyelése,

következtetések

levonása. (Pl. a tömegek

bekerülése a

politizálásba.)

– Információk önálló

rendszerezése és

értelmezése. (Pl. az ipari

forradalom találmányai

és jelentőségük.)

Kritikai gondolkodás:

– Feltevések

Magyar nyelv és irodalom:

A felvilágosodás és a

romantika, a francia

Enciklopédia, Voltaire:

Candide.

Vizuális kultúra:

Klasszicizmus és romantika.

Ének-zene:

A klasszika zenéje (pl.

Haydn, Mozart, Beethoven),

Marseillaise.

Fizika:

Hőerőgépek, a teljesítmény

mértékegysége (watt).

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

63

irányzatai, hatása.

Forradalom, reform és

kompromisszum.

A napóleoni háborúk

Európája és a Szent

Szövetség rendszere.

Az ipari forradalom és

hatásai.

A technikai fejlődés feltételei

és következményei.

A XIX. század eszméi.

Világkép, eszmék, ideológiák,

társadalomkritika.

megfogalmazása egyes

társadalmi-történelmi

jelenségek okairól. (Pl. a

forradalmi terror és

szükségessége.)

– Történelmi személyiségek

jellemzése, feltevések

megfogalmazása

viselkedésük

mozgatórugóiról. (Pl.

Robespierre, Napóleon.)

Kommunikáció:

– Elsődleges történelmi

források elemzése,

összefüggések

felderítése. (Pl. a

Függetlenségi nyilatkozat

elemzése és a

felvilágosodás hatásának

kimutatása.)

– Folyamatábra, diagram

készítése. (Pl. a

hatalommegosztás

elvének ábrája.)

– Beszámoló, kiselőadás

tartása népszerű

tudományos irodalomból,

(Pl. a szabadkőművesség

témájában.)

– Vizuális rendezők

(táblázatok, ábrák)

készítése. (Pl. a francia

forradalom korszakai.)

– Események, történetek

dramatikus

megjelenítése. (Pl. XVI.

Lajos pere.)

– Esszé írása történelmi,

filozófiai kérdésekről (Pl.

a „Mi viszi előre a

világot? Forradalom

vagy szerves fejlődés”

témájában.)

Tájékozódás időben és

térben:

– Események időrendbe

állítása. (Pl. a 1848-as

forradalmak.)

Erkölcstan, etika:

Állampolgárság és nemzeti

érzés. A szabadság rendje:

jogok és kötelességek.

Magánérdek és közjó.

Részvétel a közéletben. A

társadalmi igazságosság

kérdése.

Földrajz:

Urbanizációs folyamatok és

hatásaik.

Filozófia:

A felvilágosodás filozófusai

(pl. Diderot, Voltaire,

Rousseau), a német

idealizmus (pl. Kant, Hegel),

Marx.

Biológia-egészségtan:

Védőoltások (az

immunológia tudományának

kezdetei).

Mozgóképkultúra és

médiaismeret:

A modern nyilvánosság

kialakulása.

Informatika:

Prezentáció készítése (pl. az

ipari forradalom témájában.)

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

64

– A történelmi tér

változásainak leolvasása

különböző térképekről.

(Pl. Lengyelország

felosztása.)

Értelmező

kulcsfogalmak

Ok és következmény, történelmi forrás, tény és bizonyíték, interpretáció,

jelentőség.

Tartalmi

kulcsfogalmak

Társadalom, társadalmi csoport, identitás, társadalmi mobilitás,

felemelkedés, lesüllyedés, elit réteg, népesedés, népességrobbanás,

népességfogyás, migráció, életmód, város, nemzet,

gazdaság, gazdasági tevékenység, gazdasági rendszer, termelés, erőforrás,

gazdasági szereplő, gazdasági kapcsolat, kereskedelem, pénzgazdálkodás,

piac, gazdasági válság, adó,

politika, állam, államforma, államszervezet, hatalmi ág, egyeduralom,

monarchia, köztársaság, parlamentarizmus, közigazgatás, birodalom,

szuverenitás, centrum, periféria, emberi jog, állampolgári jog,

népképviselet,

vallás, vallásüldözés, vallásszabadság, lelkiismereti szabadság.

Fogalmak,

adatok

Fogalmak: felvilágosodás, racionalizmus, a hatalmi ágak megosztása,

természetjog, társadalmi szerződés, népszuverenitás, szabad verseny,

felvilágosult abszolutizmus, Emberi és polgári jogok nyilatkozata,

ökumenikus gondolkodás, alkotmány, jakobinus, terror, nacionalizmus,

emancipáció, antiszemitizmus, liberalizmus, konzervativizmus,

szocializmus, Szent Szövetség, urbanizáció.

Személyek: Spinoza, Montesquieu, Voltaire, Rousseau, Adam Smith, II.

(Nagy) Frigyes, Washington, XVI. Lajos, Danton, Robespierre, Napóleon,

Metternich, Watt, Stephenson, Marx.

Topográfia: Párizs, Poroszország, Szilézia, Lengyelország, gyarmatok

Észak-Amerikában, Waterloo.

Kronológia: 1776. július 4. (az amerikai Függetlenségi nyilatkozat kiadása,

az Amerikai Egyesült Államok létrejötte), 1789. július 14. (a Bastille

ostroma, a francia forradalom kitörése), 1793-1794 (a jakobinus diktatúra),

1804-1814/15 (Napóleon császársága), 1848 (forradalmak Európában).

Tematikai

egység Az újjáépítés kora Magyarországon

Órakeret

9 óra

Előzetes tudás Magyarország újjáépítése a Habsburg Birodalom keretei között.

Nemzetiségi viszonyok.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A tanuló felismeri, hogy az uralkodó és a rendek egymásra utaltsága, a

központi és a helyi hatalom egyensúlya jelentett garanciát a békés

építőmunkára, ugyanakkor ahhoz, hogy a változások mértékét és

jelentőségét helyesen meg tudjuk ítélni, fontos, hogy jól ismerjük a

változások előtti és utáni helyzetet, és ezt össze tudjuk hasonlítani

egymással.

Átlátja, hogy a modernizációs kényszer nyomán alakult ki közéletünkben a

ma is meglévő „magyar gondolat” és „szabad gondolat” szembenállása.

Látja, hogy mindez egy soknemzetiségű államot eredményezett, amely

később nemzetiségi ellentétek és konfliktusok alapjául szolgált.

Ugyanakkor e nemzetiségek/etnikumok (pl.: német, zsidó) előbb a

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

65

gazdasági fejlődésben, majd a politikai életben is fontos szerepet

játszottak.

A tanuló tudja, hogy az ország újjáépítése együtt járt más népek,

nemzetiségek befogadásával/betelepülésével/betelepítésével. Megérti a

gazdasági, kereskedelmi, kulturális fejlődést. Tudatosul benne, hogy

Magyarország a Habsburg Birodalom részét képezte, megérti a

birodalmiságból fakadó problémák lényegét, és reális képet alkot

Magyarország birodalmon belüli helyzetéről. Érti a vármegyerendszer

szerepét a függetlenség bizonyos elemeinek a megőrzésében. Látja, hogy a

változások kedvezően érintették a mezőgazdaság helyzetét, de bizonyos

értelemben gátját jelentették a hazai ipari termelés kibontakozásának.

Képes statisztikai, demográfiai adatok komplex elemzésére. Ismereteket

tud meríteni szakmunkákból is.

Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Népesség és természeti

környezet: demográfiai

változások, az etnikai arányok

átalakulása.

Népesség, demográfia

(vándorlás, migráció).

Kisebbség, többség,

nemzetiségek.

A Magyar Királyság

újjászervezése és helye a

Habsburg Birodalomban.

A felvilágosult abszolutizmus

a Habsburg Birodalomban.

Társadalmi és gazdasági

viszonyok változásai a XVIII.

században.

A nemzeti ébredés: a kultúra

és művelődés változásai.

Ismeretszerzés, tanulás:

Ismeretszerzés

statisztikai

táblázatokból,

grafikonokból,

diagramokból. (Pl. a

korszakra vonatkozó

demográfiai adatok

elemzése, értékelése.)

– A tanultak felhasználása

új feladathelyzetben. (Pl.

a felvilágosodás

fogalmainak azonosítása

a korszak uralkodói

intézkedéseiben.)

– Egy történelmi

oknyomozás

megtervezése. (Pl.

Martinovics Ignác

perújrafelvétele.)

Kritikai gondolkodás:

– Feltevések

megfogalmazása a

történelmi

személyiségek

cselekedeteinek,

viselkedésének

mozgatórugóiról. (Pl. II.

József politikai

életpályájának

elemzése.)

Kommunikáció:

– Önállóan gyűjtött

képekből összeállítás,

Földrajz:

Magyarország természeti

adottságai.

Magyar nyelv és irodalom:

Nyelvújítás: Kazinczy

Ferenc.

A magyar felvilágosodás

irodalma: Bessenyei György,

Csokonai Vitéz Mihály.

Ének-zene:

A barokk zene (pl. J. S. Bach,

Händel), a klasszika zenéje

(pl. Haydn).

Vizuális kultúra:

Barokk stílusú épületek (pl. a

fertődi Esterházy-kastély),

freskók, szobrok és

táblaképek Magyarországon.

Informatika:

Könyvtártípusok,

könyvtártörténet.

Grafikonok, diagramok

készítése a demográfiai

adatok szemléltetésére.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

66

tabló készítése. (Pl.

nemzetiségek

Magyarországon.)

– Vizuális rendezők

(táblázatok, ábrák)

készítése. (Pl.

jobbágyterheket

szemléltető ábra

készítése.)

Tájékozódás térben és

időben:

– A történelmi tér

változásainak leolvasása

különböző térképekről.

(Pl. Magyarország

etnikai összetételének,

elemzése.)

– Egyszerű térképvázlatok

rajzolása különböző

információforrások

alapján. (Pl. a

népességmozgások

irányainak

megjelenítése.)

Értelmező

kulcsfogalmak

Ok és következmény, tény és bizonyíték, interpretáció, történelmi nézőpont.

Tartalmi

kulcsfogalmak

Társadalom, társadalmi csoport, identitás, társadalmi mobilitás,

felemelkedés, lesüllyedés, népesedés, népességrobbanás, migráció, életmód,

város, nemzetiség,

gazdaság, gazdasági tevékenység, gazdasági rendszer, termelés, erőforrás,

gazdasági szereplő, gazdasági kapcsolat, kereskedelem, pénzgazdálkodás,

piac, gazdasági válság, adó,

politika, állam, államforma, államszervezet, hatalmi ág, egyeduralom,

monarchia, parlamentarizmus, közigazgatás, birodalom, szuverenitás,

centrum, periféria, vallás.

Fogalmak,

adatok

Fogalmak: betelepítés, betelepülés, Pragmatica Sanctio, Helytartótanács,

felső tábla, alsó tábla, vámrendelet, úrbéri rendelet, Ratio Educationis,

türelmi rendelet, jobbágyrendelet.

Személyek: III. Károly, Mária Terézia, II. József, Kazinczy Ferenc.

Topográfia: Határőrvidék, Bácska, Bánát.

Kronológia: 1723 (Pragmatica Sanctio), 1740-80 (Mária Terézia), 1780-

1790 (II. József).

Tematikai egység Reformkor, forradalom és szabadságharc

Magyarországon

Órakeret

15 óra

Előzetes tudás A magyar reformkor képviselői, március 15. mint iskolai ünnepély, a

forradalom és szabadságharc kiemelkedő személyiségei.

A tematikai A tanuló tudja megkülönböztetni egymástól azokat az okokat, amelyek

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

67

egység nevelési-

fejlesztési céljai

már jóval a vizsgált esemény előtt léteztek, azoktól, amelyek az

esemény közvetlen kiváltó okaiként értékelhetők. Látja, hogy az

események bekövetkeztének vannak közvetett és közvetlen okai, ezt

úgy is értelmezhetjük, hogy a dolgok bekövetkeztének mindig vannak

közvetett feltételei és vannak közvetlen kiváltó okai.

Megérti, hogy a közös cél eredményezte a forradalom és szabadságharc

idején létrejövő nemzeti egységet és összefogást, amely számos

politikai, társadalmi és katonai eredménnyel járt, és hogy mindezt csak

két nagyhatalom külső katonai agressziója volt képes leverni.

Érti, hogy a korszakot a nemzeti és a liberális eszme megerősödése,

valamint az európai centrumhoz való fölzárkózás kényszere határozza

meg. Belátja, hogy ezek nyomán fogalmazódott meg a jobbágyi és rendi

viszonyok megszüntetésének, az érdekegyesítés, a közteherviselés,

valamint a nemzeti nyelv és kultúra megteremtésének szükségessége,

amelyek a polgári viszonyok és a nemzeti önállóság megteremtését

célozzák. Tudja, hogy e célok megvalósítása állította középpontba

azokat a nagyformátumú politikusokat, akik túllépve egyéni érdekeiken,

egymást kiegészítve a közösség hosszú távú érdekeit szolgáló

reformprogramok mellé állították a közvéleményt.

Képes felidézni a polgárosodó Magyarország kiépülésének meghatározó

gondolatait, megidézni annak kulcsszereplőit, egyszerűbb biográfiákat

összeállítani. Konkrét példák bemutatása segítségével belátja, hogy a

modern Magyarország többféle etnikumból, nemzetiségből épült fel, és

az átalakulásban a köznemesség mellett jelentős szerepet vállaltak a

közéletből korábban kiszorított társadalmi rétegek (pl. a zsidó-és német

eredetű városi polgárság). Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Az átalakuló társadalom és

gazdaság.

Nők és férfiak életmódja és

társadalmi helyzete,

életformák.

A reformeszmék kialakulása

és terjedése: Széchenyi István

programja.

Fölzárkózás, lemaradás.

A reformmozgalom

kibontakozása.

A nemzeti ébredés és a

nemzetiségi kérdés.

Kisebbség, többség,

nemzetiségek.

A reformkori művelődés,

kultúra.

A forradalom és

Ismeretszerzés, tanulás:

– Különböző emberi

magatartástípusok,

élethelyzetek

megfigyelése,

következtetések

levonása. (Pl. a nemesi

életszemlélet

megismerése Pulszky

Ferenc műve alapján, a

különböző etnikumok

összefogása a közös cél

érdekében.)

– Egy történelmi

oknyomozás

megtervezése. (Pl. Petőfi

Sándor halála.)

Kritikai gondolkodás:

– Híres emberek, történelmi

személyiségek jellemzése,

feltevések

megfogalmazása

Magyar nyelv és irodalom:

A felvilágosodás és a

reformkor irodalma.

Nemzeti dráma, nemzeti

színjátszás kezdetei.

Dráma és tánc:

A XIX. századi magyar

színház és dráma néhány

alkotása: Katona József:

Bánk bán, Vörösmarty

Mihály: Csongor és Tünde.

Vizuális kultúra:

Klasszicizmus és romantika

(pl. Pollack Mihály: Nemzeti

Múzeum).

Ének-zene:

Himnusz, Szózat, Erkel

Ferenc: Hunyadi László – a

nemzeti opera születése, Liszt

Ferenc.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

68

szabadságharc nemzetközi

keretei.

Az 1848-as forradalom és

vívmányai, az áprilisi

törvények.

Forradalom, reform és

kompromisszum.

A szabadságharc története.

Békék, háborúk, hadviselés.

A kisebbségek, nemzetiségek

(pl. németek, szlávok, és

különösen a zsidók) szerepe a

Habsburg udvarral szembeni

harcokban. A zsidó közösség

kiemelt részvétele és az ezért

kirótt kollektív hadisarc.

Egyenlőség, emancipáció

viselkedésük

mozgatórugóiról. (Pl.

Széchenyi István, Görgei

Artúr; az

érdekegyesítéssel és a

törvény előtti

egyenlőséggel

kapcsolatos viták

bemutatása.)

– Különböző szövegek,

hanganyagok, filmek stb.

vizsgálata a történelmi

hitelesség szempontjából.

(Pl. Németh László Az

áruló című történeti

drámája.)

Kommunikáció:

– Elsődleges történelmi

források elemzése,

összefüggések

felderítése. (Pl. Széchenyi

programja a Stádium 12

pontja alapján.)

– Folyamatábra, diagram

készítése. (Pl. a

reformkori rendi

országgyűlés felépítése és

a törvényhozás menete.)

– Események, történetek,

jelenségek dramatikus

megjelenítése. (Pl.

Széchenyi és Kossuth

vitája.)

Tájékozódás időben és

térben:

– Az európai történelem és

a magyar történelem

kölcsönhatásainak

elemzése. (Pl. az 1848-as

forradalmak

kölcsönhatásai.)

Események időrendbe

állítása. (Pl. a pesti

forradalom eseményei.)

Földrajz:

Magyarország természeti

adottságai,

folyamszabályozás.

Informatika:

Glog (interaktív tabló)

készítése Széchenyi István

gyakorlati újításairól.

Az 1848-49-es szabadságharc

számítógépes stratégiai játék

alkalmazása.

Értelmező

kulcsfogalmak

Történelmi idő, ok és következmény, történelmi forrás, jelentőség,

történelmi nézőpont.

Tartalmi

kulcsfogalmak

Társadalom, társadalmi csoport, identitás, társadalmi mobilitás,

felemelkedés, lesüllyedés, népesedés, népességrobbanás, migráció, életmód,

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

69

város, nemzet, nemzetiség,

gazdaság, gazdasági tevékenység, gazdasági rendszer, termelés, erőforrás,

gazdasági szereplő, gazdasági kapcsolat, gazdasági teljesítmény,

kereskedelem, pénzgazdálkodás, piac, gazdasági válság, adó,

politika, állam, államforma, államszervezet, hatalmi ág, egyeduralom,

monarchia, parlamentarizmus, közigazgatás, birodalom, szuverenitás,

centrum, periféria.

Fogalmak,

adatok

Fogalmak: reform, polgári átalakulás, liberális nemesség, centralista,

cenzúra, államnyelv, önkéntes és kötelező örökváltság, közteherviselés,

érdekegyesítés, védővám, márciusi ifjak, nemzetőrség, áprilisi törvények,

felelős kormány, sajtószabadság, népképviselet, cenzusos választójog,

jobbágyfelszabadítás, emancipáció, tavaszi hadjárat, Függetlenségi

nyilatkozat, nemzetiségi törvény.

Személyek: Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Kölcsey Ferenc, Deák

Ferenc, Kossuth Lajos, Metternich, Batthyány Lajos, Szemere Bertalan,

Petőfi Sándor, Jellasics, Görgei Artúr, Ferenc József, Windischgrätz, Bem

József.

Topográfia: Pest-Buda, Vaskapu, Pákozd, Isaszeg, Debrecen, Világos.

Kronológia: 1830 (Széchenyi István: Hitel című művének megjelenése, a

reformkor kezdete), 1832–36 (rendi országgyűlés), 1844 (a magyar nyelv

államnyelvvé nyilvánítása), 1848. március 15. (forradalom Pesten), 1848.

április 11. (az áprilisi törvények), 1848. szeptember 29. (a pákozdi csata),

1849. április 6. (az isaszegi csata), 1849. április 14. (a függetlenség

kimondása), 1849. május 21. (Buda felszabadítása), 1849. augusztus 13. (a

világosi fegyverletétel).

A fejlesztés várt

eredményei a két

évfolyamos ciklus

végén

Az ókori, középkori és kora újkori egyetemes és magyar kultúrkincs

rendszerező megismerésével az egyetemes emberi értékek tudatos

vállalása, családhoz, lakóhelyhez, nemzethez, Európához való tartozás

fontosságának felismerése, elfogadása.

A múltat és a történelmet formáló összetett folyamatok, látható és

háttérben meghúzódó összefüggések felismerése, és ezek erkölcsi-etikai

aspektusainak azonosítása.

A korábbi korokban élt emberek, közösségek élet-, gondolkodás- és

szokásmódjainak azonosítása, a különböző államformák működési

jellemzőinek felismerése.

Ismerje fel a tanuló a civilizációk történetének jellegzetes sémáját

(kialakulás, virágzás, hanyatlás).

Ismerje és mind szélesebb körben alkalmazza a történelem értelmezését

segítő kulcsfogalmakat és egyedi fogalmakat, az árnyalt történelmi

tájékozódás és gondolkodás érdekében.

Ismerje fel, hogy az utókor a nagy történelmi személyiségek, nemzeti

hősök cselekedeteit a közösségek érdekében végzett tevékenységek

szempontjából értékeli, tudjon példákat mondani különböző korok eltérő

értékítéleteiről egy-egy történelmi személyiség kapcsán.

Tudja az egyes népeket vallásuk és kultúrájuk, életmódjuk alapján

azonosítani és megismerni. Ismerje fel, hogy a vallási előírások, valamint

az államok által megfogalmazott szabályok döntő mértékben

befolyásolhatják a társadalmi viszonyokat és a mindennapokat.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

70

Tudja, hogy a történelmi jelenségeket, folyamatokat társadalmi,

gazdasági, szellemi tényezők együttesen befolyásolják.

Ismerje a világ és az európai kontinens eltérő fejlődési irányait, ezek

társadalmi, gazdasági és szellemi hátterét. Tudja azonosítani Európa

különböző régióinak eltérő fejlődési útjait.

Ismerje fel a meghatározó vallási, társadalmi, gazdasági, szellemi

összetevőket egy-egy történelmi jelenség, folyamat értelmezésénél.

Tudja értelmezni az eltérő uralkodási formák és társadalmi, gazdasági

viszonyok közötti összefüggéseket.

Ismerje a keresztény Magyar Királyság létrejöttének, virágzásának és

hanyatlásának főbb állomásait, a kora újkor békés építőmunkájának

eredményeit, valamint a polgári Magyarország kiépülésének meghatározó

gondolatait és kulcsszereplőit.

Legyen képes a tanuló ismereteket meríteni, beszámolót, kiselőadást

készíteni és tartani különböző írott forrásokból, történelmi

kézikönyvekből, atlaszokból/szakmunkákból, statisztikai táblázatokból,

grafikonokból, diagramokból és internetről.

Legyen képes a szerzett információk rendezésére/értelmezésére, és tudja a

rendelkezésre álló információforrásokat áttekinteni/értékelni is. Tudjon

kérdéseket megfogalmazni a forrás megbízhatóságára és a szerző

esetleges elfogultságára vonatkozóan.

Legyen képes különböző magatartástípusok és élethelyzetek

megfigyelésére, ezekből következtetések levonására. Tudja írott és hallott

szövegből a lényeget kiemelni tételmondatok meghatározásával, szövegek

tömörítésével és átfogalmazásával egyaránt. Legyen képes a

többféleképpen értelmezhető szövegek jelentésrétegeinek feltárására.

Legyen képes feltevéseket megfogalmazni történelmi személyiségek

cselekedeteinek, viselkedésének mozgatórugóiról.

Legyen képes történelmi helyzeteket elbeszélni, eljátszani a különböző

szereplők nézőpontjából.

Legyen képes saját véleményét megfogalmazni, közben legyen képes

vitában a tárgyilagos érvelés és a személyeskedés megkülönböztetésére.

Legyen képes folyamatábrát, diagramot, vizuális rendezőt (táblázatot,

ábrát) készíteni, történelmi témákat vizuálisan ábrázolni.

Legyen képes az időmeghatározásra konkrét kronológiai adatokkal,

valamint történelmi időszakokhoz kapcsolódóan egyaránt, és tudjon

kronológiai adatokat rendszerezni. Használja a történelmi korszakok és

periódusok nevét. Legyen képes összehasonlítani történelmi időszakokat,

egybevetni eltérő korszakok emberi sorsait a változások szempontjából, és

legyen képes a változások megkülönböztetésére is.

Legyen képes érzékelni és elemezni az egyetemes és a magyar történelem

eltérő időbeli ritmusát, illetve ezek kölcsönhatásait. Tudja az egyes

korszakokat komplex módon jellemezni és bemutatni.

Legyen képes különböző információforrásokból önálló térképvázlatok

rajzolására, különböző időszakok történelmi térképeinek az

összehasonlítására, a történelmi tér változásainak leolvasására, az adott

témához leginkább megfelelő térkép kiválasztására.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

71

11–12. évfolyam

A középiskolai történelemtanítás második két éve részben már az érettségire való

felkészülés/felkészítés jegyében telik el. A történelemtanítás során szerepet játszó fejlesztési

területeket és kulcskompetenciákat kell kiemelni, elmélyíteni. Ezek közül a legfontosabb a

nemzeti azonosságtudat kialakítása és a hazafias nevelés, valamint az aktív állampolgárságra

és demokráciára nevelés. Fontos, hogy tanulóink hazájukhoz hű, nemzeti, népi kultúránk

értékeit ismerő és becsülő, a demokratikus jogállam iránt elkötelezett, a közügyekben aktívan

részt vevő, a társadalmi és etnikai sokszínűséget értékként kezelő, a kisebbségi, nemzetiségi

kultúrákat ismerő, el- és befogadó állampolgárokká váljanak. Ehhez lehet felhasználni és

tudatosítani a közelmúlt történelmének értékeit (jeles magyar történelmi személyiségek,

tudósok, feltalálók, művészek, írók, költők, sportolók munkásságát), közös társadalmi és

állami sikereinket (pl. a rendszerváltoztatás, a demokratikus jogállam kiépítése, békés

nemzetegyesítés, csatlakozásunk az európai közösséghez és az atlanti katonai szövetséghez),

kitérve történelmünk árnyoldalainak bemutatására, feldolgozására is. Lényeges az is, hogy a

XX. századi népirtások (pl. örmény népirtás, holokauszt, délszláv háború), a tömegméretű

tragédiák és mögöttük rejlő egyéni sorsok feldolgozása megtörténjen, a történelmi átélhetőség

és kritikai gondolkodás fejlesztése érdekében. Fontos a népirtások, háborúk és diktatúrák

során az egyéni és szervezett ellenállás különböző formáinak megismerése, a személyes

magatartásformák megítélése.

A kulcskompetenciák közül a szociális és állampolgári kompetencia játszik szerepet a

demokrácia iránti végső elköteleződésben, valamint nemzeti értékeinken túl a közös európai

gondolat melletti egyértelmű állásfoglalásban is. A tanulói kompetencia fejlesztésének

területei közül első helyen a 11–12. évfolyamokon is a források használata és értékelése

említhető. A forrásokból történő önálló adatgyűjtés mellett elvárt a történelmi háttér

ismeretében következtetések levonása is. Mindehhez nemcsak a szakszókincs alapos ismerete

szükséges, hanem az egyes történelmi fogalmak meghatározása is, annak tudatában, hogy

azok a különböző történelmi korokban változó jelentésűek lehetnek. A történelemtanítás

fontos eleme a középiskolai oktatás záró szakaszában is a tanulók történelmi időben és térben

való tájékozódási képességének fejlesztése. Ez a kronológiai és topográfiai adatok

megismerésén és megtanulásán túl azok egységben látását, az események sorrendjének

(diakrónia) és az egy időben zajló történéseknek (szinkrónia) a felismerését is célozza. Ezen a

szinten már elvárt egyszerű kronológiai táblázatok önálló készítése, valamint kronológiai

munkák használata is. Fontos a történelmi tér változásainak felismerése, a történelmi és

földrajzi térképek összekapcsolása, valamint az ökológiai szemlélet kialakítása a történelmi

jelenségek értelmezésében.

A társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek – mint közvetlen szocializációs

hatású témaköröket átfogó tartalmi terület – természetes módon kapcsolódik a Nat-ban

megfogalmazott valamennyi általános fejlesztési feladathoz. Ez a lehetősége abból adódik,

hogy a jelenben való eligazodásra igyekszik felkészíteni a tanulókat. Olyan tartalmakat visz

be az oktatásba, amelyek a hétköznapokban közvetlenül hasznosítható tudást eredményeznek.

Olyan készségek fejlesztését célozza, amelyek – miként az összes kulcskompetencia – széles

körben hasznosíthatók az iskolán kívüli életben. A témakörök feldolgozása közvetlen módon

járul hozzá a szociális és állampolgári, valamint a kezdeményezőkészség és vállalkozási

kompetencia fejlesztéséhez. Mindez az általános célok közül jelentős mértékben segíti az

állampolgárságra és demokráciára nevelést, a másokért való felelősségvállalás és az

önkéntesség gondolatának elmélyülését a fiatalokban, a gazdasági és a pénzügyi nevelést,

valamint kisebb mértékben a pályaorientációt is.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

72

A társadalmi, állampolgári és gazdasági témakörök feldolgozása fontos szerepet

játszik az önálló és kritikai gondolkodás fejlesztésében, valamint a médiahasználat

tudatosságának kialakításában, ami középiskolában a következő tevékenységi típusokra

épülhet: írott és audiovizuális szövegek önálló gyűjtése, szóban vagy írásban történő

feldolgozása, valamint tudatos és kritikus kezelése, a tanult ismeretek problémaközpontú

elrendezése, a többféleképpen értelmezhető szövegek jelentésrétegeinek feltárása, különféle

értékrendek összehasonlítása, saját értékek és vélemények tisztázása.

A középiskola utolsó évfolyamán megjelenő társadalmi, állampolgári és gazdasági

ismeretek témakörei a történelem tantárgy keretében szintetizálják a diákok

társadalomtudományi ismereteit. Mivel végzős diákokról van szó, fontos, hogy az iskola

közvetlen módon is előkészítse őket a tényleges gazdasági és politikai szerepvállalásra: az

állampolgári jogok és kötelességek felelősségteljes gyakorlására, a munkavállalói, illetve a

vállalkozói szerepre, valamint az országgyűlési és helyhatósági választásokon való

részvételre.

E témakörök szemlélete szorosan kötődik az aktuális társadalmi gyakorlathoz, illetve a

diákok társadalmi tapasztalataihoz. Legfontosabb módszertani sajátossága az induktivitás,

amely a tanulási folyamat gyakorlat közeli jellegében gyökerezik. Ez azért fontos, mert a

diákok társadalmi tapasztalatai sok esetben ellentmondanak az iskolában tanult

eszményeknek, elveknek és fogalmi általánosításoknak. Így mind a tanár, mind a tananyag

könnyen hiteltelenné válhat. Az ismeretek puszta átadása mellett ezért mindenképp szükség

van olyan személyes élményekre építő, készségfejlesztő módszerekre, amelyek

megalapozzák, illetve erősítik a diákok szociális, erkölcsi és jogi érzékét. A tananyag tehát

nem egyszerűen ismereteket közvetít, hanem viselkedési mintákat, szemléletet is, egyfajta

problémamegoldó „társadalmi gyakorlótérnek” tekintve a tanórákat, ahol szimulációs

helyzetekben erősödhet a diákok döntési és problémamegoldó képessége, empátiája,

toleranciája és együttműködési készsége.

Tematikai egység A nemzetállamok és a birodalmi politika kora Órakeret

16 óra

Előzetes tudás

Az egységes Olaszország és Németország létrejötte. Polgárháború az

Amerikai Egyesült Államokban. Birodalmak versenye a világ

újrafelosztásáért, élet a gyarmatokon.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A tanuló látja, hogy az okok közötti összefüggések vizsgálata segít

annak a megállapításában, hogy mely tényezők játszották a

legfontosabb szerepet az események bekövetkeztében. Felismeri, hogy a

történelmi események magyarázata nagyon sok esetben az egyének és

csoportok személyes indítékainak feltárásán és bemutatásán alapul.

Tudja, hogy a modern polgári államszervezet új funkciói kiterjedtek az

oktatásra, az egészségügyre és a szociálpolitikára. Megérti azokat a régi

fejlődési kereteket szétfeszítő törekvéseket, amelyek szükségszerűen

vezettek el egy olyan mértékű hatalmi versengéshez, amely

beletorkollott az első világháborúba.

Felismeri, hogy a nemzetállami keret képes hatékonyan megjeleníteni,

megvédeni egy nemzet érdekeit, melynek tagjainak jogai ekkor számos,

a közösséget összetartó elemmel bővültek.

Érti, hogy a nacionalista eszme terjedése, az ipari forradalom belső

piacteremtő képessége együttesen segítették elő a nemzetállamok

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

73

létrejöttét. Felismeri, hogy a különböző nemzetállamok

megteremtésének igénye és a tőkés termelés állandó bővítésének

kényszere magában hordozta a nemzetek közötti versengés

kiéleződését, amely többek között a gyarmatosítás új szakaszának

megjelenését eredményezte. Belátja, hogy az ipari forradalom újabb

szakaszának eredményei (új iparágak, találmányok stb.) számos

árnyoldallal (környezetkárosítás, társadalmi egyenlőtlenségek

növekedése stb.) jártak.

Képes saját ismeretforrások segítségével történelmi oknyomozásra,

ehhez önálló jegyzetelésre, tudatos és kritikus internethasználatra. Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Nemzetállami törekvések

Európában (Olaszország,

Németország, a balkáni

államok).

Kisállamok, nagyhatalmak.

Az Amerikai Egyesült

Államok polgárháborúja és

nagyhatalommá válása.

Társadalmi és gazdasági

változások a centrum

országaiban.

Szegregáció, bűnbakkeresés

Az iparosodás új szakaszának

hatásai (társadalom,

gondolkodás, életmód, épített

és természeti környezet).

Technikai fejlődés feltételei

és következményei.

A munkásság

érdekképviseleti és politikai

mozgalmai, szervezetei.

A modern polgári állam

jellegzetességei.

Hatalommegosztás formái,

színterei.

Az Európán kívüli világ

változásai a XIX. század

második felében: gyarmati

függés, a birodalmak

versenye a világ

újrafelosztásáért.

Függetlenség, alávetettség,

kisállamok, nagyhatalmak.

Ismeretszerzés, tanulás:

– Ismeretszerzés statisztikai

táblázatokból,

grafikonokból,

diagramokból. (Pl. az

egyenlőtlen fejlődés

fogalmának értelmezése.)

– Önálló információgyűjtés

különböző médiumokból.

(Pl. az ipari forradalom

második szakaszának

találmányai; a Dreyfus-

ügy.)

Kritikai gondolkodás:

– Különbségek felismerése

és a változások nyomon

követése egy-egy

történelmi jelenség

kapcsán. (Pl. szövetségi

rendszerek.)

– Híres emberek, történelmi

személyek jellemzése,

feltevések

megfogalmazása a

történelmi személyiségek

cselekedeteinek,

viselkedésének

mozgatórugóiról. (Pl.

Bismarck politikai

pályája.)

– Önálló vélemény

megfogalmazása

történelmi eseményekről,

szereplőkről,

jelenségekről, filozófiai

kérdésekről. (Pl. a

gyarmatosítás

ideológiája.)

Földrajz:

Kontinensek földrajza,

Európa országai, Balkán, a

városfejlődés szakaszai.

Magyar nyelv és irodalom:

Stendhal, Balzac, Victor

Hugo, Puskin, Zola,

Dosztojevszkij, Verlaine,

Rimbaud, Baudelaire, Keats.

Vizuális kultúra:

Eklektika, szecesszió és az

izmusok meghatározó alkotói

és művei.

Ének-zene:

Verdi, Puccini, Wagner,

Debussy.

Fizika:

Tudósok, feltalálók:

Faraday, Helmholz.

Kémia:

Meyer, Mengyelejev, Curie

házaspár.

Biológia-egészségtan:

Pasteur; Darwin

evolúcióelmélete.

Testnevelés és sport:

Újkori olimpiák.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

74

Kommunikáció:

– Esszé írása történelmi –

társadalmi témákról. (Pl. a

technikai fejlődés hatása a

környezetre és az

életmódra.)

– Mások érvelésének

összefoglalása és

figyelembe vétele. A

véleménykülönbségek

tisztázása, a saját álláspont

gazdagítása,

továbbfejlesztése. (Pl.

rabszolgakérdés, női

emancipáció.)

Tájékozódás térben és

időben:

– Történelmi időszakok

összehasonlítása a

változások mennyisége és

gyorsasága szempontjából.

(Pl. gyarmatbirodalmak

kiterjedése a XIX. század

elején és végén.)

– Események, jelenségek,

tárgyak, személyek

időrendbe állítása. (Pl. az

olasz és a német egység

megvalósulásának fő

területi lépései.)

Értelmező

kulcsfogalmak

Változás és folyamatosság, ok és következmény, tény és bizonyíték,

interpretáció.

Tartalmi

kulcsfogalmak

Társadalom, társadalmi csoport, identitás, társadalmi mobilitás,

felemelkedés, lesüllyedés, népesedés, népességrobbanás, migráció,

életmód, város, nemzet, nemzetiség,

gazdaság, gazdasági tevékenység, gazdasági rendszer, termelés, erőforrás,

gazdasági szereplő, gazdasági kapcsolat, gazdasági teljesítmény,

kereskedelem, pénzgazdálkodás, piac, gazdasági válság, adó,

politika, állam, államforma, államszervezet, hatalmi ág, egyeduralom,

monarchia, köztársaság, parlamentarizmus, demokrácia, népképviselet,

közigazgatás, birodalom, szuverenitás, centrum, periféria,

vallás, vallásüldözés, jogegyenlőség, emancipáció.

Fogalmak,

adatok

Fogalmak: monopólium, futószalagos termelés, polgári állam,

középosztály, városiasodás, emancipáció, politikai antiszemitizmus,

cionizmus, szakszervezet, keresztényszocializmus, szociáldemokrácia,

egyenlőtlen fejlődés, nagyhatalom, hármas szövetség, antant, keleti kérdés.

Személyek: III. Napóleon, Garibaldi, Bismarck, II. Vilmos, Lincoln,

Rotschildok, Herzl Tivadar, Viktória királynő, XIII. Leó.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

75

Topográfia: Piemont, Olaszország, Német Császárság, Szuezi-csatorna,

Elzász-Lotaringia, Balkán.

Kronológia: 1853–56 (a krími háború), 1859 (a solferinoi ütközet), 1861-

65 (az Egyesült Államok polgárháborúja), 1866 (a königgrätzi csata), 1871

(a Német Császárság létrejötte), 1882 (a hármas szövetség megalakulása),

1907 (a hármas antant létrejötte).

Tematikai egység A kiegyezéshez vezető út és a dualizmus kora

Magyarországon

Órakeret

16 óra

Előzetes tudás

Megtorlás, önkényuralom és kiegyezés. Magyarország fejlődése a

dualizmus korában, a Monarchia együtt élő népei, a nemzetiségek

helyzete.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A tanuló megérti, hogy a szabadságharc idegen katonai erővel történt

leverése nem járt együtt az összes vívmány megsemmisítésével, hiszen

azok egy részére (pl. jobbágyfelszabadítás) az új hatalomnak is szüksége

volt saját helyzete stabilizálásához.

Átlátja, hogy az új polgári világ kiépülése Magyarországon számos

vonatkozásban értékteremtéssel és értékvesztéssel járt, így az európai

élmezőnyhöz való felzárkózási kísérlete az eredmények mellett számos

– akár máig ható – társadalmi, gazdasági és szellemi, ideológiai

ellentmondást is magában hordozott. Belátja, hogy Magyarországon a

dualizmus korában következett be a – máig meglévő – szakadás az elit-

és a tömegkultúra között.

Megérti, hogy a kiegyezés reális kompromisszum volt, amely megfelelt

a kor erőviszonyainak. Látja a kiegyezés hosszú távú hatásait

Magyarország fejlődésére, mely folyamatban a hazai zsidó polgárság

kiemelkedő szerepet játszott. Felismeri, hogy a dualizmus korában a

magyar sajtó a modernizálódó magyar állam negyedik hatalmi ágává

alakult.

Képes különböző történelmi elbeszéléseket egybevetni egymással. Tud

jeleneteket elbeszélni, erkölcsi kérdéseket felvető élethelyzeteket

felismerni és bemutatni.

Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A szabadságharcot követő

megtorlás és önkényuralom.

A kiegyezés létrejötte és

tartalma.

Államformák, államszervezet.

A kiegyezéshez fűződő viták,

a kiegyezés alternatívái.

Politikai élet, társadalmi

változások és gazdasági

fejlődés a dualizmus korában.

Fölzárkózás, lemaradás;

Népesség, demográfia.

Ismeretszerzés, tanulás:

– Példák gyűjtése a

szabadságharcot követő

megtorlás és üldöztetés

magyar, valamint más

nemzetiségű áldozatairól,

formáiról, eszközeiről,

méretéről. (Pl. a lengyel,

olasz és német

származású honvéd

tisztek kivégzése, a hazai

zsidó közösségekre kirótt

hadisarc.)

– Ismeretszerzés

különböző írásos

forrásokból, statisztikai

Magyar nyelv és irodalom:

Arany János: A walesi

bárdok, a századforduló

irodalmi élete (pl. a Nyugat).

Vizuális kultúra:

Romantika és realizmus (pl.

Munkácsy Mihály), a

szecesszió és eklektika

jellemzői (pl. Steindl Imre:

Országház).

Ének-zene:

Liszt Ferenc, az operett

születése, Bartók Béla,

Kodály Zoltán.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

76

Budapest világvárossá válása.

A nemzetiségi kérdés

alakulása, a zsidó

emancipáció.

Szegregáció, bűnbakkeresés

A dualizmus válságjelei.

A tudomány és művészet a

dualizmus korában.

Életmód a századfordulón.

táblázatokból. (Pl. a

dualizmuskori gyáripar.)

– Egy történelmi

oknyomozás

megtervezése.

Kritikai gondolkodás:

– Erkölcsi kérdéseket

felvető élethelyzetek

felismerése, bemutatása.

(Pl. az aradi vértanúk

búcsúlevelei, a

tiszaeszlári vérvád

képtelensége.)

– Különböző történelmi

elbeszélések

összehasonlítása a

narráció módja alapján.

(Pl. a kiegyezés mérlege

Eötvös József és Kossuth

Lajos írásai alapján.)

– Feltevések

megfogalmazása egyes

jelenségek hátteréről,

feltételeiről, okairól. (Pl.

a zsidó emancipáció

okai, a zsidóság

részvétele a

modernizációban.)

Kommunikáció:

– Folyamatábra, diagram

készítése. (Pl. a

dualizmus pártviszonyai.)

– Vizuális rendezők

(táblázatok, ábrák)

készítése. (Pl. a dualista

állam.)

– Beszámoló, kiselőadás

tartása történelmi

forrásszövegek alapján.

(Pl. dualizmuskori

színházkultúra.)

– Események, történetek,

jelenségek mozgásos,

táncos, dramatikus

megjelenítése. (Pl.

jelenetek egy pesti

kávéház

mindennapjaiból.)

Földrajz:

Folyamszabályozás,

természetkárosítás, árvizek

kiváltó okai.

Fizika:

Az elektrifikáció, a

transzformátor, a villamos

mozdony, a karburátor.

Testnevelés és sport:

Magyar olimpiai részvétel –

Hajós Alfréd, magyar

sikersportágak (pl. úszás,

vívás).

Informatika:

Internetes forrásgyűjtés pl. a

dualizmus kori élclapok

(Bolond Miska, Borsszem

Jankó, Üstökös) anyagából.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

77

Tájékozódás időben és

térben:

– Az európai történelem és

a magyar történelem

kölcsönhatásainak

elemzése. (Pl. a

kiegyezés létrejöttét

elősegítő külpolitikai

tényezők számbavétele.)

– A történelmi tér

változásainak leolvasása

különböző térképekről.

(Pl. a magyarországi

vasúthálózat fejlődése.)

Értelmező

kulcsfogalmak

Változás és folyamatosság, ok és következmény, történelmi forrás, tény

és bizonyíték, jelentőség.

Tartalmi

kulcsfogalmak

Társadalom, társadalmi csoport, identitás, társadalmi mobilitás,

felemelkedés, lesüllyedés, elit réteg, középréteg, alsó réteg, korfa,

népesedés, népességrobbanás, migráció, életmód, város, nemzet,

nemzetiség,

gazdaság, gazdasági tevékenység, gazdasági rendszer, termelés,

erőforrás, gazdasági szereplő, gazdasági kapcsolat, gazdasági

teljesítmény, kereskedelem, pénzgazdálkodás, piac, gazdasági válság,

adó,

politika, állam, államforma, államszervezet, önkényuralom, hatalmi ág,

egyeduralom, monarchia, parlamentarizmus, közigazgatás, birodalom,

szuverenitás, centrum, periféria, népképviselet,

vallás, jogegyenlőség, emancipáció.

Fogalmak, adatok

Fogalmak: emigráció, passzív ellenállás, húsvéti cikk, kiegyezés,

dualista monarchia, közös ügy, gazdasági kiegyezés, Dunai

Konföderáció, nemzetiségi törvény, horvát-magyar kiegyezés,

Szabadelvű Párt, Szociáldemokrata Párt, választójog, torlódó

társadalom, úri középosztály, dzsentri, kivándorlás, asszimiláció, zsidó

emancipáció, állami anyakönyvezés, polgári házasság, népoktatás,

millennium.

Személyek: Haynau, Alexander Bach, Deák Ferenc, Andrássy Gyula,

Eötvös József, Löw Immánuel, Tisza Kálmán, Baross Gábor, Wekerle

Sándor, Tisza István, Puskás Tivadar, Kandó Kálmán, Ganz Ábrahám.

Topográfia: Arad, Osztrák-Magyar Monarchia, Budapest, Bécs, Fiume,

Bosznia-Hercegovina.

Kronológia: 1849. október 6. (az aradi vértanúk kivégzése), 1865 (Deák

Ferenc húsvéti cikke), 1867 (a kiegyezés, Ferenc József

megkoronázása), 1868 (a nemzetiségi és népiskolai törvény, a horvát-

magyar kiegyezés), 1875-90 (Tisza Kálmán miniszterelnöksége), 1873

(Budapest létrejötte), 1896 (a millennium), 1905 (a Szabadelvű Párt

választási veresége, belpolitikai válság).

Tematikai egység Az első világháború és következményei Órakeret

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

78

16 óra

Előzetes tudás

A tudomány és technika fejlődésének új szakasza. Nagyhatalmi

konfliktusok és a szövetségi rendszerek kialakulása. A keleti kérdés. A

dualista monarchia válsága.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A tanuló megérti, hogy ugyanazzal a történelmi eseménnyel

kapcsolatban az okok és a következmények kiválasztása és logikai

összerendezése között jelentős különbségek lehetnek. Érzékeli, hogy az

okozati összefüggések feltárása közötti különbségek miatt lényeges

eltérések lehetnek ugyanazon történelmi esemény bemutatása,

értelmezése és értékelése között. Látja az első világháború

kirobbanásához vezető okokat, és azok komplex jellegét. Felismeri, hogy

a korábban kialakult nagyhatalmi egyensúly felbomlása, a gyarmatokért

való versengés, a létrejövő katonai szövetségek, a fegyverkezési verseny

és a megoldatlan balkáni helyzet együttesen vezetett a háborúhoz. Érti,

hogy az új hadászati eszközök és módszerek alkalmazása elhúzódó

harcokkal és óriási ember- és anyagi veszteséggel jártak, és minden

állampolgárt érintettek.

Felismeri a háború sajátos, az emberi történelemben ez idáig nem létező

új vonásait. Tisztában van a háború emberiségre gyakorolt romboló

morális hatásaival. Ismeri és érti a trianoni trauma lényegét, máig tartó

hatásainak mozgatórugóit. Megérti, hogy a későbbi győztesek olyan –

sok tekintetben irracionális, megalázó – békeszerződéseket

kényszerítettek rá a legyőzöttekre, melyekkel igazolni lehetett a háborús

társadalmi áldozatvállalás értelmét, ugyanakkor ezek magukban

hordozták egy újabb fegyveres konfliktus kényszerét.

Reálisan értékeli a történelmi tényeket, figyelembe véve a háborút lezáró

békerendszert. Felismeri a békerendszer keltette új ellentmondásokat,

különös tekintettel a kelet-közép-európai régióra. Érti az oroszországi

események társadalmi, gazdasági, ideológiai hátterét és az emberi

történelem további alakulására gyakorolt hatásait. Látja, hogy a

világháború Európa hatalmi pozícióvesztését, az Egyesült Államok

centrális helyzetbe kerülését, a bolsevizmus hatalomra jutását, a

tömegdemokráciák kialakulását, valamint a korábban egységesülő

világpiac felbomlását eredményezte.

Képes különböző szövegek, hanganyagok, filmek stb. vizsgálatára és

megítélésére a történelmi hitelesség szempontjából. Önálló véleményt

tud megfogalmazni történelmi eseményekről.

Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Az első világháború.

Hadviselés.

Magyarország az első

világháborúban.

A februári forradalom és a

bolsevik hatalomátvétel. A

diktatúra kiépülése Szovjet-

Oroszországban.

A háborús vereség

Ismeretszerzés, tanulás:

Ismeretszerzés statisztikai

táblázatokból,

diagramokból. (Pl.

háborús veszteségek.)

Önálló információgyűjtés

adott témához különböző

médiumokból. (Pl.

haditudósítások,

plakátok.)

Információk gyűjtése

múzeumokban. (Pl. a

Földrajz:

Európa domborzata és

vízrajza.

Magyar nyelv és irodalom:

Móricz Zsigmond: Barbárok,

Ady Endre, Babits Mihály

háborús versei.

Kémia:

Hadászatban hasznosítható

vegyi anyagok.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

79

következményei

Magyarországon: az Osztrák-

Magyar Monarchia

felbomlása, az őszirózsás

forradalom, a

tanácsköztársaság.

Az első világháborút lezáró

békerendszer.

A trianoni békediktátum.

Kisebbség, többség,

nemzetiségek.

Új államok Közép-

Európában. A határon túli

magyarság sorsa.

Kisállamok, nagyhatalmak.

korszak helytörténeti

vonatkozásai.)

Kritikai gondolkodás:

Különböző szövegek,

képek, plakátok,

karikatúrák vizsgálata a

történelmi hitelesség

szempontjából. (Pl.

Ferenc József korának

plakátjai, karikatúrái.)

Tanult ismeretek

problémaközpontú

elrendezése. (Pl.

hadicélok, haditervek –

békecélok, békeelvek, és

ezek megvalósulása.)

Kommunikáció:

Esszé írása történelmi-

társadalmi témákról (Pl. a

trianoni békediktátum

hatásai.)

Mások érvelésének

összefoglalása és

figyelembe vétele. A

véleménykülönbségek

tisztázása. (Pl.

Magyarország részvétele

a világháborúban.)

Történetek dramatikus

megjelenítése. (Pl. a

magyar delegáció

részvétele a

béketárgyalásokon.)

Tájékozódás térben és

időben:

Kronológiai adatok

rendezése. (Pl. a háború

kiemelkedő eseményeinek

időrendje.)

Néhány kiemelt esemény,

jelenség topográfiai

adatainak elhelyezése

vaktérképen. (Pl. a

békeszerződések területi

vonatkozásai.)

Mozgóképkultúra és

médiaismeret:

Tömegkommunikáció,

médiumok hatása a

mindennapi életre.

Értelmező

kulcsfogalom

Történelmi idő, ok és következmény, történelmi forrás, tény és bizonyíték,

interpretáció, jelentőség, történelmi nézőpont.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

80

Tartalmi

kulcsfogalom

Társadalom, társadalmi csoport, identitás, társadalmi mobilitás,

felemelkedés, lesüllyedés, népesedés, migráció, életmód, város, nemzet,

nemzetiség,

gazdaság, gazdasági tevékenység, gazdasági rendszer, termelés, erőforrás,

gazdasági szereplő, gazdasági kapcsolat, gazdasági teljesítmény,

kereskedelem, pénzgazdálkodás, piac, gazdasági válság, adó,

politika, állam, államforma, államszervezet, hatalmi ág, demokrácia,

monarchia, köztársaság, parlamentarizmus, közigazgatás, birodalom,

szuverenitás, centrum, periféria,

vallás, monoteizmus, vallásüldözés, antiklerikalizmus.

Fogalmak,

adatok

Fogalmak: villámháború – állóháború/állásháború, központi hatalmak,

frontvonal, hátország, antant, jóvátétel, Népszövetség, revízió, reváns,

bolsevik, szovjet, kommunizmus, őszirózsás forradalom, Kommunisták

Magyarországi Pártja (KMP), egypártrendszer, proletárdiktatúra,

egyházellenesség, vallásellenesség, ellenforradalom, kormányzó,

vörösterror, fehérterror.

Személyek: Lenin, Trockij, Wilson, Clemenceau, IV. Károly, Károlyi

Mihály, Jászi Oszkár, Garami Ernő, Kun Béla, Aponyi Albert, Horthy

Miklós.

Topográfia: Szarajevó, Doberdó, Szentpétervár, Szerb-Horvát-Szlovén

Királyság, Csehszlovákia, a balti államok, Lengyelország, a trianoni

Magyarország.

Kronológia: 1914-18 (az első világháború), 1914. június 28. (a szarajevói

merénylet) 1914. július 28. (az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzen

Szerbiának, a világháború kirobbanása), 1917 (a februári forradalom és a

bolsevikok hatalomátvétele Oroszországban), 1918. október 31. (az

őszirózsás forradalom győzelme), 1918. november 3. (a padovai

fegyverszünet), 1919 (a békekonferencia kezdete, a versailles-i béke),

1919. március 21. – augusztus 1. (a proletárdiktatúra időszaka), 1920.

június 4. (a trianoni békediktátum aláírása).

Tematikai egység Európa és a világ a két világháború között Órakeret

18 óra

Előzetes tudás A gazdasági világválság és következményei az Egyesült Államokban és

Európában, diktatúrák és diktátorok földrészünkön.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A tanuló átlátja, hogy a politikai jogok kiterjesztése több országban a

szociális demagógia felerősödésével járt, így utat nyitott a szélsőséges

elemek hatalomra kerülésének, akik diktatórikus rendszereket vezettek

be. Ismeri a diktatúrák működési mechanizmusát; tudja, hogy faji vagy

osztályalapon, a bűnbakképzés eszköztárát alkalmazva

embercsoportokat bélyegeztek meg, telepítettek ki, vagy gyilkoltak meg,

és a társadalmat „fenyegető veszélyre” való tekintettel mindenkinek

korlátozták a szabadságjogait.

Érti, hogy az emberek élete még akkor is különböző, ha ugyanabban a

korban és ugyanabban az országban éltek, hiszen az adott korban is

különböző gondolkodású emberek léteztek, ezért a korszakra jellemző

általános dolgok nem mindig igazak mindenkire.

A tanuló érti, hogy az Egyesült Államokban az 1920-as évek nagy

gazdasági fejlődést és lényeges életmódbeli átalakulást hoztak (pl. az

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

81

autók elterjedése), amelyet az évtized végi nagy válság követett. Látja,

hogy a válságból való kilábalást különbözőképpen találták meg a világ

vezető hatalmai és országai.

Felismeri, hogy a háborús pusztítás, különösen a vereség és a gazdasági

válságok egyik következménye a szélsőségek térnyerése. Belátja, hogy a

korszakban megtörtént az elitkultúra és a tömegkultúra végérvényes

szétválása. Tudja, hogy a korszakban hatalmas lépés történt a női

emancipáció felé.

Képes társadalmi-történelmi események összehasonlítására, értékrendek

egybevetésére, azok értékelésére, saját álláspont megfogalmazására.

Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Az 1920-as évek politikai és

gazdasági viszonyai.

Demokráciák és

tekintélyuralmi rendszerek

Európában a két világháború

között.

Világkép, eszmék, ideológiák,

társadalomkritika.

Az olasz fasiszta állam és

ideológia jellemzői.

A kommunista diktatúra a

Szovjetunióban.

Az 1929-33-as

világgazdasági válság

jellemzői és következményei.

Az Amerikai Egyesült

Államok válasza a válságra: a

New Deal.

A nemzetiszocialista

ideológia és a náci diktatúra

jellemzői.

Tömegtájékoztatás, sajtó,

propaganda. A fanatizmus

jellemzői és formái.

Szegregáció, bűnbakkeresés

Nemzetközi viszonyok a két

világháború között.

A gyarmatok helyzete.

Tudomány és művészet a két

világháború között.

Korok, korstílusok.

Ismeretszerzés, tanulás:

– Ismeretszerzés különböző

statisztikai táblázatokból,

grafikonokból,

diagramokból. (Pl. a

német választások

eredményei 1928–33

között; a

munkanélküliség

alakulása az Egyesült

Államokban 1929–1937.)

– Különböző emberi

magatartástípusok,

élethelyzetek

megfigyelése,

következtetések

levonása. (Pl. a GULAG

táborainak élete.)

Kritikai gondolkodás:

– Feltevések

megfogalmazása egyes

társadalmi-történelmi

jelenségek okairól. (Pl. az

antiszemitizmus okai.)

– Különböző szövegek,

hanganyagok stb.

vizsgálata a hitelesség

szempontjából. (Pl.

különböző

propagandafilmek

elemzése.)

– Híres emberek, történelmi

személyiségek jellemzése,

feltevések

megfogalmazása a

történelmi személyiségek

cselekedeteinek,

viselkedésének

Magyar nyelv és irodalom:

Az avantgárd (pl. Apollinaire,

Borges, Bulgakov, Faulkner,

Thomas Mann, Orwell,

Szolzsenyicin, Iszaak Babel).

Vizuális kultúra:

A technikai képalkotás:

fényképezés, film

jelentősége.

Az avantgárd: Picasso:

Guernica.

Fényképek értelmezése.

Ének-zene:

Az avantgárd zene, a dzsessz.

Biológia-egészségtan:

Vitaminok, penicillin –

antibiotikumok, védőoltások.

Mozgóképkultúra és

médiaismeret:

A média kifejező eszközei és

ezek hatásmechanizmusa.

A korszak stílusirányzatai.

Testnevelés és sport:

Olimpiatörténet – a berlini

olimpia (1936).

Informatika:

Archív filmfelvételek

keresése az interneten és

elemzésük.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

82

Életmód és mindennapok a

két világháború között.

Nők és férfiak életmódja és

társadalmi helyzete,

életformák.

mozgatórugóiról. (Pl.

Gandhi és a polgári

engedetlenségi

mozgalom.)

Kommunikáció:

– Folyamatábra, diagram

készítése. (Pl. a

világgazdasági válság

jelenségei.)

Tájékozódás időben és

térben:

– A történelmi tér

változásainak leolvasása

különböző térképekről.

(Pl. Kelet-Közép-Európa

nemzetiségi térképének

összevetése az első

világháború előtti és

utáni államhatárokkal.)

– Történelmi időszakok

összehasonlítása a

változások mennyisége

és gyorsasága

szempontjából. (Pl. a

hagyományos női szerep

megváltozása fél

évszázad alatt.)

Értelmező

kulcsfogalmak

Változás és folyamatosság, ok és következmény, interpretáció, történelmi

nézőpont.

Tartalmi

kulcsfogalmak

Társadalom, társadalmi csoport, identitás, társadalmi mobilitás,

felemelkedés, lesüllyedés, népesedés, népességrobbanás, migráció,

életmód, város, nemzet, nemzetiség,

gazdaság, gazdasági tevékenység, gazdasági rendszer, termelés, erőforrás,

gazdasági szereplő, gazdasági kapcsolat, gazdasági teljesítmény,

kereskedelem, pénzgazdálkodás, piac, gazdasági válság, adó,

politika, állam, államforma, államszervezet, hatalmi ág, egyeduralom,

monarchia, demokrácia, parlamentarizmus, diktatúra, közigazgatás,

birodalom, szuverenitás, centrum, periféria, népképviselet,

vallás, vallásüldözés.

Fogalmak,

adatok

Fogalmak: általános választójog, tömegpárt, fasizmus, korporatív állam,

kisantant, Dawes-terv, pártállam, államosítás, kollektivizálás,

tervutasításos rendszer, GULAG, személyi kultusz, koncepciós per, tőzsde,

túltermelési válság, New Deal, totális diktatúra, tömeg propaganda,

nemzetiszocializmus, fajelmélet, zsidóüldözés, Führer, SS, Berlin-Róma

tengely, Anschluss, tekintélyelvű állam, erőszakmentes ellenállás,

magaskultúra (elitkultúra), tömegkultúra.

Személyek: Mussolini, Sztálin, Roosevelt, Keynes, Hitler, Goebbels,

Gandhi.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

83

Topográfia: Kelet-Közép-Európa, Szovjetunió, Brit Nemzetközösség,

Berlin, weimari köztársaság, Moszkva, Saar-vidék, Rajna-vidék, Szudéta-

vidék.

Kronológia: 1922 (fasiszta hatalomátvétel Olaszországban, a Szovjetunió

létrehozása), 1924 (a Dawes-terv), 1925 (a locarnói egyezmény), 1929-

1933 (a világgazdasági válság), 1933 (Hitler hatalomra kerülése), 1936

(Berlin–Róma tengely), 1938 (Anschluss, a müncheni konferencia).

Tematikai egység Magyarország a két világháború között Órakeret

16 óra

Előzetes tudás Politikusportrék a két világháború közötti Magyarországon. Trianon és

következményei – a nemzeti összetartozás napja.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A tanuló felismeri, hogy önmagában az a tény, hogy egy történelmi

beszámolóban nincsenek valótlan tények és hamis állítások, nem

biztosítja azt, hogy a beszámoló hiteles és megbízható képet ad az

eseményekről. Félrevezető lehet például az, ha bizonyos tényeket nem

említ, vagy olyan összefüggéseket sugall az események között, amelyek

valójában nem léteztek.

Érti a kisebbségi lét problémáit, átérzi a határok által elszakított

területeken kisebbségi sorba kényszerített magyarság helyzetét.

Szélsőségektől mentesen értékeli az adott történelmi időszakot, annak

eseményeit és személyiségeit. Tisztában van a külpolitikai

alternatívákkal és képes azonosítani azok mozgatórugóit. Érti, hogy a két

világháború közötti magyar fejlődés legfontosabb mozgatórugója a

trianoni békeszerződés és annak hatásaira való reflektálás volt.

Tudatosulnak benne a trianoni békeszerződés politikai életre, gazdaságra,

társadalomra és közgondolkodásra gyakorolt hatásai.

Képes különböző időszakokat bemutató történelmi térképek

összehasonlítására, a különböző változások (területi, etnikai, demográfiai

stb.) hátterének a feltárására.

Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A konszolidáció kezdete

folyamata, jellemzői,

eredményei és válsága.

Államformák, államszervezet.

A válság és hatása: a

belpolitikai élet változásai az

1930-as években.

Szegregáció, bűnbakkeresés

A magyar külpolitika céljai

és lehetőségei a két

világháború között.

Kisállamok, nagyhatalmak.

A revízió lépései és politikai

következményei

Magyarországon.

Ismeretszerzés, tanulás:

Ismeretszerzés statisztikai

táblázatokból,

grafikonokból,

diagramokból. (Pl.

magyar gazdaság a két

világháború között.)

Különböző emberi

magatartástípusok,

élethelyzetek

megfigyelése,

következtetések levonása.

(Pl. az egyes társadalmi

csoportok

életkörülményei.)

Kritikai gondolkodás:

Feltevések

Földrajz:

Magyarország és Közép-

Európa természeti adottságai.

Magyar nyelv és irodalom:

A Nyugat mint folyóirat és

mint mozgalom; József

Attila; a népi írók; a határon

túli irodalom.

Mozgóképkultúra és

médiaismeret:

Tömegkommunikáció,

médiumok hatása a

mindennapi életre, a magyar

hangosfilmgyártás kezdetei.

propaganda-eszközök

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

84

Társadalom és életmód

Magyarországon a két

világháború között.

Szegények és gazdagok

világa. Egyenlőség,

emancipáció.

Tudomány és művészet a két

világháború között.

Tömegkultúra és -sport.

Tömegtájékoztatás, sajtó,

propaganda.

megfogalmazása a

történelmi személyiségek

cselekedeteinek

mozgatórugóiról. (Pl.

Horthy Miklós politikai

életpályája.)

Történelmi – társadalmi

adatok, modellek és

elbeszélések elemzése a

bizonyosság, a lehetőség

és a valószínűség

szempontjából. (Pl. a

magyar külpolitika

mozgástere, alternatívái.)

Különböző hanganyagok,

filmek vizsgálata a

történelmi hitelesség

szempontjából. (Pl. a

korabeli játékfilmekből

kirajzolódó mindennapi

élet és társadalomkép

összevetése a történeti

valósággal).

– A Horthy korszak

politikai antiszemitizmusa

valamint a kultúra és

tudomány területén

elszenvedett veszteség

közötti kapcsolat feltárása.

Kommunikáció:

Önállóan gyűjtött

képekből összeállítás,

tabló készítése. (Pl. a

korszak helytörténeti

vonatkozásai.)

Beszélgetés egy

társadalmi, történelmi

témáról. Saját vélemény

érthető megfogalmazása.

(Pl. az antiszemitizmus

témában.)

Tájékozódás térben és

időben:

A világtörténet, az

európai történelem, a

magyar történelem eltérő

időbeli ritmusának és

kölcsönhatásainak

Biológia-egészségtan:

Szent-Györgyi Albert.

Vizuális kultúra:

avantgárd – Kassák Lajos.

Informatika:

Anyaggyűjtés tudatos és

kritikus internethasználattal a

revízió, irredentizmus

témájában.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

85

elemzése. (Pl. a német

befolyás erősödése és

hatásai.)

Néhány kiemelt esemény,

jelenség topográfiai

helyének elhelyezése

vaktérképen. (Pl. a

revíziós politika

eredményei 1938–39.)

Értelmező

kulcsfogalmak

Ok és következmény, tény és bizonyíték, interpretáció,

történelmi nézőpont.

Tartalmi

kulcsfogalmak

Társadalom, társadalmi csoport, identitás, társadalmi mobilitás,

felemelkedés, lesüllyedés, elit réteg, középréteg, alsó réteg, népesedés,

népességrobbanás, migráció, életmód, város, nemzet, nemzetiség,

gazdaság, gazdasági tevékenység, gazdasági rendszer, termelés, erőforrás,

gazdasági szereplő, gazdasági kapcsolat, gazdasági teljesítmény,

kereskedelem, pénzgazdálkodás, piac, gazdasági válság, adó,

politika, állam, államforma, államszervezet, monarchia, parlamentarizmus,

közigazgatás, szuverenitás, centrum, periféria, választójog,

vallás, vallásüldözés.

Fogalmak,

adatok

Fogalmak: konszolidáció, antiszemitizmus, numerus clausus, földreform,

népszövetségi kölcsön, pengő, Magyar Nemzeti Bank, revízió,

irredentizmus, kultúrfölény, társadalombiztosítás, agrárolló, népi

mozgalom, nyilas mozgalom, nyílt és titkos szavazás, zsidótörvény, győri

program, első bécsi döntés.

Személyek: Teleki Pál, Bethlen István, Klebelsberg Kunó, Gömbös Gyula,

Imrédy Béla, Szent-Györgyi Albert.

Topográfia: Felvidék, Kárpátalja.

Kronológia: 1920 (a numerus clausus, földreform) 1921-31 (Bethlen

István miniszterelnöksége), 1927 (a pengő bevezetése), 1932-1936

(Gömbös Gyula miniszterelnöksége), 1938. november 2. (az első bécsi

döntés), 1939. március (Kárpátalja visszacsatolása).

Tematikai egység A második világháború Órakeret

15 óra

Előzetes tudás A második világháború jellemzői és következményei. Magyarország a

második világháborúban. A holokauszt Európában és Magyarországon.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A tanuló ismeri az újfajta hadviselés jellegzetességeit és azok hatásait, a

hátországot, a civil lakosságot sem kímélő modern totális háború

jellemzőit és a tömegpusztító hadászati eszközök használatát. Feltárja a

politikai antiszemitizmus megnyilvánulásai megerősödésének

mozgatórugóit, azonosítja veszélyeit,

Elítéli a diszkriminációt, és elutasítja az ún. fajelméletet és annak

következményeit (megkülönböztetés, jogfosztás, elkülönítés, deportálás,

megsemmisítés). Tudja, hogy mennyi áldozattal, pusztítással járt a

második világháború, és hogy a holokauszt az emberiség, valamint az

egész magyarság tragédiája. Belátja, hogy az ország számára

veszteségként értelmezhető a hazai zsidó származású művészek,

tudósok, feltalálók kirekesztése, emigrációba kényszerülése, fizikai

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

86

megsemmisítése (pl. Neumann, Teller, Szilárd, Rejtő, Radnóti, Szerb).

Megismer olyan történelmi helyzeteket, amelyek a háborús viszonyok

közötti népek, népcsoportok vagy személyek megmentését

eredményezték.

Megérti, miként került a háború során Magyarország kényszerpályára,

és ez milyen következményekkel járt az ország sorsát illetően. Tisztában

van a háborús vereség és a megszállás közvetett és közvetlen

következményeivel (pl. malenkij robotra elhurcolt magyar és német

származású civilek, német nemzetiségű lakosság kitelepítése, a

szlovákiai magyarok áttelepítése).

Képes önálló véleményt megfogalmazni társadalmi-történelmi

eseményekről, azok főbb szereplőiről. Képes erkölcsi kérdéseket felvető

élethelyzeteket felismerni és megvitatni, valamint a hatalmon lévők és a

társadalom felelősségének mérlegelésére a hazánkat érintő alapvető

tragédiákban (pl. a doni katasztrófa, a holokauszt).

Belátja, hogy a XX. századi kirekesztésen (bűnbakképzésen) alapuló

népirtások nem mehettek volna végbe a többségi társadalom tevőleges

vagy hallgatólagos támogatása, valamint apátiája nélkül. Különösen

igazolható ez a holokauszt esetében.

Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A második világháború

kitörése. Hadi és diplomáciai

események a Szovjetunió

elleni német támadásig.

Békék, háború, hadviselés.

A fordulat a háború

menetében.

A szövetségesek

együttműködése és

győzelme.

Egyezmények, szövetségek.

A második világháború

jellemzői. A holokauszt.

Szegregáció, bűnbakkeresés.

Magyarország háborúba

lépése és részvétele a keleti

fronton.

Kállay Miklós

miniszterelnöksége.

A német megszállás és nyilas

uralom. Felszabadulás és

szovjet megszállás.

Háborús veszteségeink. A

Ismeretszerzés, tanulás:

– Ismeretszerzés

szaktudományi

munkákból. (Pl.

Magyarország háborús

veszteségeiről.)

– Ismeretszerzés

különböző írásos

forrásokból. (Pl. az első

és második zsidótörvény;

leírások és

visszaemlékezések a

malenkij robothoz,

valamint a

kitelepítésekhez

kapcsolódóan).

– Emberi

magatartástípusok,

élethelyzetek

megfigyelése,

következtetések

levonása. (Pl.

kollaboránsok,

ellenállók, embermentők,

passzív szemlélők a

második

világháborúban.)

– Ismeretszerzés a

holokauszt témájában a

kapcsolódó emlékhelyek

Fizika:

Nukleáris energia,

atombomba.

Etika:

Az intolerancia, a gyűlölet, a

kirekesztés, a rasszizmus.

Magyar nyelv és irodalom:

Radnóti Miklós, Semprun:

A nagy utazás, Kertész Imre:

Sorstalanság.

Személyes történetek, naplók,

memoárok.

Vizuális kultúra:

A technikai képalkotás:

fényképezés, a film

jelentősége.

Fényképek értelmezése (pl.

Capa: A normandiai

partraszállás fényképei).

Mozgóképkultúra és

médiaismeret:

Videó-interjúk,

visszaemlékezések, a videó-

interjú, mint műfaj elemzése.

Informatika:

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

87

zsidóüldözés társadalmi,

eszmei háttere és a

holokauszt Magyarországon.

A fanatizmus jellemzői és

formái.

és múzeumok

segítségével (pl.

látogatás a Holokauszt

Emlékközpontban, illetve

a holokauszt más jelentős

hazai emlékhelyén; az

auschwitz-birkenau-i

haláltábor helyén

létrehozott emlékhely és

múzeum megtekintése).

Kritikai gondolkodás:

– Híres emberek jellemzése

(Pl. Churchill, a brit

elszántság jelképe.)

– Értékrendek

összehasonlítása, saját

értékek tisztázása. (Pl.

Göring-, Höss-idézetek

alapján a náci

gondolkodásról.)

– Történelmi-társadalmi

jelenségek értékelése a

saját értékrend alapján.

(Pl. holokauszt.)

– Filmek történelmi

hitelességének vizsgálata.

(Pl. A halál ötven órája

[1965].)

– Kérdések

megfogalmazása a forrás

megbízhatóságára

vonatkozóan (pl. Horthy

Miklós emlékiratai

kapcsán).

– A zsidótörvények

változásainak felismerése,

az okok megkeresése.

Kommunikáció:

– Események dramatikus

megjelenítése. (Pl.

Churchill és Roosevelt

vitája a második front

megnyitásának

helyszínéről.)

– Érvelés: (pl. a náci

fajelmélet

tarthatatlansága.)

Archív filmfelvételek

keresése az interneten, és

elemzésük.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

88

Tájékozódás időben és

térben:

– A történelmi tér

változásainak leolvasása

térképekről. (Pl. a náci

Németország és a

Szovjetunió terjeszkedése

1939–1941.)

– Kronológiai adatok

rendezése.

Értelmező

kulcsfogalmak

Változás és folyamatosság, ok és következmény, történelmi forrás,

interpretáció, történelmi nézőpont.

Tartalmi

kulcsfogalmak

Társadalom, társadalmi csoport, identitás, társadalmi mobilitás, népesedés,

népességfogyás, migráció, életmód,

gazdaság, gazdasági tevékenység, gazdasági rendszer, termelés, erőforrás,

gazdasági szereplő, gazdasági kapcsolat, gazdasági teljesítmény,

kereskedelem, pénzgazdálkodás, piac, gazdasági válság, adó,

politika, állam, államforma, államszervezet, parlamentarizmus, diktatúra,

közigazgatás, birodalom, szuverenitás, emberi jog, állampolgári jog,

vallás, vallásüldözés.

Fogalmak,

adatok

Fogalmak: háromhatalmi egyezmény, tengelyhatalmak, koncentrációs

tábor, megsemmisítő tábor, népirtás, emberirtás, holokauszt, soá,

porrajmos, genocídium, partizán, totális háború, furcsa háború,

hadigazdaság, Vörös Hadsereg, antifasiszta koalíció, fegyveres

semlegesség, második bécsi döntés, „hintapolitika”, gettó, deportálás,

munkaszolgálat, hadifogság, kiugrási kísérlet, malenkij robot.

Személyek: Hitler, Churchill, Sztálin, Roosevelt, Rommel, Montgomery,

Zsukov, Eisenhower, De Gaulle, Bárdossy László, Kállay Miklós, Szálasi

Ferenc, Wallenberg.

Topográfia: Leningrád, Pearl Harbor, Midway, El-Alamein, Sztálingrád,

Kurszk, Auschwitz, Jalta, Potsdam, Hirosima, Normandia, Újvidék,

Kamenyec-podolszki, Voronyezs, Don-kanyar, Délvidék és Észak-Erdély.

Kronológia: 1939. augusztus 23. (a szovjet-német megnemtámadási

egyezmény), 1939. szeptember 1. (Németország megtámadja

Lengyelországot, kitör a második világháború), 1941. június 22.

(Németország megtámadja a Szovjetuniót), 1942 (a Midway-szigeteknél

lezajlott ütközet, az el-alameini csata), 1943 (véget ér a sztálingrádi csata,

a kurszki csata), 1944. június 6. (megkezdődik a szövetségesek normandiai

partraszállása), 1945. február (a jaltai konferencia), 1945. május 9. (az

európai háború befejeződése), 1945. augusztus 6. (atomtámadás Hirosima

ellen), 1945. szeptember 2. (Japán fegyverletételével véget ér a második

világháború).

1940. augusztus 30. (a második bécsi döntés), 1941. április (magyar

támadás Jugoszlávia ellen), 1941. június 26. (Kassa bombázása), 1942–

1944 tavasza (Kállay Miklós miniszterelnöksége), 1943. január (a doni

katasztrófa), 1944. március 19. (a németek megszállják Magyarországot),

1944. október 15-16. (Horthy Miklós sikertelen kiugrási kísérlete, nyilas

hatalomátvétel), 1944. december 21. (Debrecenben összeül az Ideiglenes

Nemzetgyűlés), 1945. április (Magyarország felszabadítása a náci uralom

alól, a szovjet megszállás kezdete, a háború vége Magyarországon).

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

89

Tematikai

egység Hidegháborús konfliktusok és a kétpólusú világ kiépülése

Órakeret

8 óra

Előzetes tudás

A második világháború eseményei, a sztálinizmus jellemzői, az Amerikai

Egyesült Államok politikai és gazdasági viszonyai, a gyarmatok helyzete a

két világháború között.

A tematikai

egység

nevelési-

fejlesztési

céljai

A tanuló felismeri, hogy a katonai és a gazdasági erőviszonyok között

lehetnek összefüggések. A katonai fölény azonban nem jelent feltétlenül

gazdasági és kulturális fölényt.

Felismeri és elítéli a diktatórikus rendszerek szabadságot korlátozó és

versenyképtelen vonásait. Belátja, hogy a demokrácia a közös döntés

intézményrendszerének az emberi jogokat leginkább biztosító formája.

A tanuló értelmezi a háború utáni helyzetet és a megosztott világ

kialakulásának folyamatát. Felismeri a hidegháború keltette helyi háborúk

máig ható következményeit. Hiteles kép alakul ki benne a két tömbben élők

különböző helyzetéről, mindennapjairól.

Képes társadalmi-történelmi jelenségeket értékrendek alapján mérlegelni,

társadalmi-történelmi témákat vizuálisan ábrázolni, valamint a történelmi

időben történő sokoldalú tájékozódásra.

Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A nyugati országok

gazdasági és katonai

integrációja. Az új

világgazdasági rendszer

kialakulása.

Erőforrások és termelési

kultúrák.

A szovjet tömb kialakulása,

jellemzői.

A hidegháborús

szembenállás, a kétpólusú

világ, a megosztott Európa.

Egyezmények, szövetségek.

A gyarmati rendszer

felbomlása (India, Kína), a

„harmadik világ”.

A közel-keleti konfliktusok.

Izrael Állam létrejötte, az

arab világ átalakulása. Izrael

a Közel-Kelet demokratikus

állama, a Kárpát-medencén

kívüli legnagyobb magyar

ajkú kisebbség otthona.

Ismeretszerzés, tanulás:

Ismeretszerzés különböző

írásos forrásokból,

vizuális rendezők

készítése. (Pl. a két

szuperhatalom

jellemzőinek

összegyűjtése.)

A tanultak felhasználása

új feladathelyzetekben.

(Pl. Kelet-Közép-Európa

országainak

szovjetizálása.)

Kommunikáció:

Folyamatábra, diagram

készítése. (Pl. a két

szuperhatalom katonai

kiadásai.)

Beszélgetés egy

társadalmi, történelmi

témáról. Saját vélemény

megfogalmazása. (Pl. az

iszlám fundamentalizmus

okai, hatásai.)

Tájékozódás térben és

időben:

Múltban élt emberek

Magyar nyelv és irodalom:

Orwell, Szolzsenyicin,

Hrabal, Camus, Garcia

Marquez.

Kémia:

Hidrogénbomba, nukleáris

fegyverek.

Vizuális kultúra:

A posztmodern, intermediális

művészet.

Testnevelés és sport:

Olimpiatörténet.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

90

életének összehasonlítása

a jelennel. (Pl. Közép-

Európa államai a

szocializmus időszakában

és napjainkban.)

Tanult helyek

megkeresése a térképen.

(Pl. a két tömb

meghatározó államai.)

Értelmező

kulcsfogalmak

Történelmi idő, ok és következmény, történelmi forrás, tény és bizonyíték,

interpretáció, történelmi nézőpont.

Tartalmi

kulcsfogalmak

Társadalom, társadalmi csoport, identitás, társadalmi mobilitás, népesedés,

népességrobbanás, migráció, életmód, város, nemzet, nemzetiség,

gazdaság, gazdasági tevékenység, gazdasági rendszer, termelés, erőforrás,

gazdasági szereplő, gazdasági kapcsolat, gazdasági teljesítmény,

kereskedelem, pénzgazdálkodás, piac, piacgazdaság, gazdasági válság, adó,

politika, állam, államforma, államszervezet, parlamentarizmus, emberi jog,

állampolgári jog, diktatúra, birodalom, szuverenitás, centrum, periféria,

népképviselet, demokrácia, diktatúra,

vallás, vallásüldözés.

Fogalmak,

adatok

Fogalmak: Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ), szuperhatalom,

vasfüggöny, hidegháború, fegyverkezési verseny, kétpólusú világ, NATO,

Varsói Szerződés, KGST, Európai Gazdasági Közösség (Közös Piac),

berlini fal, harmadik világ, el nem kötelezettek mozgalma,

újantiszemitizmus.

Személyek: Sztálin, Mao Ce-tung, Truman, Adenauer, Hruscsov, Kennedy,

Ben Gurion.

Topográfia: NSZK, NDK, Izrael, Kuba, Korea, Vietnam.

Kronológia: 1945 (az ENSZ létrejötte), 1947 (a Truman-elv, a párizsi béke,

India függetlensége), 1948 (Izrael létrejötte), 1949 (az NSZK, az NDK, a

NATO, a KGST, a Kínai Népköztársaság létrejötte, a szovjet atombomba),

1950–1953 (a koreai háború), 1956 (az SZKP XX. kongresszusa, a szuezi

válság), 1957 (a római szerződések), 1959 (a kubai forradalom), 1961 (a

berlini fal építése, Gagarin űrrepülése), 1962 (a kubai rakétaválság), 1962-

1965 (a második vatikáni zsinat).

Tematikai egység Magyarország 1945–1956 között Órakeret

10 óra

Előzetes tudás

A szovjet megszállás és a kommunista diktatúra jellemzői. Az 1956-os

forradalom és szabadságharc kiemelkedő személyiségei és céljai. A

határon túli magyarság sorsa. Október 23. mint iskolai ünnepély.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A tanuló felismeri, hogy amikor egy esemény bekövetkeztének az okait

kutatjuk, nemcsak azt a kérdést kell feltenni magunknak, hogy miért

következett be az esemény, hanem azt is, hogy miért nem valami más

történt helyette. Látja a magyar és az egyetemes történelem

összefüggéseit. Átlátja, hogy nehéz történelmi helyzetben az emberek

nézeteit, döntéseit és cselekedeteit élethelyzetük miként befolyásolja.

Megismeri és elítéli a totális kommunista diktatúra emberiség elleni

bűneit. Átérzi a forradalom és szabadságharc hőseinek és áldozatainak a

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

91

sorsát, szolidáris velük. Belátja, hogy a szovjet megszállás és a

kommunista diktatúra a lakosságot szabadságjogaiban korlátozta. A

jogfosztások következményeként számosan emigrációba kényszerültek,

amely az ország szempontjából veszteségként értelmezhető.

Felismeri a szovjet megszállás és az ebből fakadó korlátozott állami

szuverenitás következményeit. Megérti, hogy Magyarországnak 1956-

ban a rendkívül kedvezőtlen nemzetközi helyzetben, az erőegyensúlyra

épülő politikai viszonyrendszerben nem sikerült kiszakadnia a szovjet

tömbből. Felismeri, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc

jelenlegi demokratikus rendünk egyik talpköve.

Képes felhasználni különböző visszaemlékezők adatközléseit, kiszűrve

azok szubjektív elemeit, objektív történelmi kép kialakítása céljából az

adott korról.

Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Magyarország szovjetizálása,

a kommunista diktatúra

kiépítése, jellemzői.

Függetlenség és alávetettség.

Az egypárti diktatúra

működése a Rákosi-

korszakban, valamint a

gazdasági élet

jellegzetességei.

Világkép, eszmék, ideológiák,

társadalomkritika.

Életmód, életviszonyok,

munka, sport, kultúra,

szórakozás.

Az 1956-os forradalom és

szabadságharc okai, háttere,

főbb eseményei, jellemzői,

szereplői.

Forradalom, reform és

kompromisszum.

Ismeretszerzés, tanulás:

Ismeretszerzés személyes

beszélgetésekből és

megfigyeléséből. (Pl. az

1956-os események

résztvevőinek

visszaemlékezéseiből.)

A tanultak felhasználása

új helyzetekben. (Pl.

Magyarország

szovjetizálása.)

Az 1956-os forradalom és

szabadságharc utcai

hőseinek (Pl.: Angyal

István, Pongrácz

Gergely; Mansfeld Péter)

megismerése

elbeszélések,

tanulmányok és

visszaemlékezések

segítségével.

Egy történelmi

oknyomozás

megtervezése. (Pl. Tóth

Ilona ügye.)

Ismeret szerzése a

diktatúra történetéhez

kapcsolódó emlékhelyek

és múzeumok

segítségével (pl. látogatás

a Terror Háza

Múzeumban, a recski

munkatábor területén

létesült emlékhely [recski

Nemzeti Emlékpark]

felkeresése).

Magyar nyelv és irodalom:

Illyés Gyula: Egy mondat a

zsarnokságról.

Mozgóképkultúra és

médiaismeret:

Dokumentumfilmek, híradók

elemzése.

Testnevelés és sport:

Olimpiatörténet, magyar

részvétel és sikerek a korszak

olimpiáin.

Informatika:

Multimédia CD-ROM

használatával Magyarország

XX. századi eseményeinek és

azok hátterének

megismerése.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

92

Ismeretszerzés különböző

írásos forrásokból,

vizuális rendezők

készítése. (Pl. magyar

lakosság kivándorlásának

és emigrációjának

irányai, célállomásai [pl.

Nyugat Európa országai,

USA, Izrael]

létszámadatai, és

következményei.)

Kritikai gondolkodás:

Feltételezések

megfogalmazása híres

emberek viselkedésének

mozgatórugóiról. (Pl.

Nagy Imre/Kádár János

1956-os szerepvállalása.)

Érvek gyűjtése feltevések

mellett és ellen, az érvek

kritikai értékelése. (Pl.

koncepciós perek.)

Többféleképpen

értelmezhető szövegek

jelentésrétegeinek

feltárása. (Pl. a Rákosi-

korszak viccei.)

Kommunikáció:

Beszélgetés egy

történelmi témáról. (Pl. a

Nyugat magatartása

1956-ban.)

Folyamatábra, diagram

készítése. (Pl. az 1945. és

1947. évi választások

eredményei.)

Tájékozódás időben és

térben:

A világtörténet, az

európai és a magyar

történelem

kölcsönhatásainak

elemzése. (Pl. az 1956-os

forradalom és

környezete.)

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

93

Értelmező

kulcsfogalmak

Ok és következmény, történelmi forrás, tény és bizonyíték, interpretáció,

történelmi nézőpont.

Tartalmi

kulcsfogalmak

Társadalom, társadalmi csoport, identitás, társadalmi mobilitás,

felemelkedés, lesüllyedés, elit réteg, középréteg, alsó réteg, népesedés,

népességrobbanás, migráció, életmód, város, nemzet, nemzetiség,

gazdaság, gazdasági tevékenység, gazdasági rendszer, termelés, erőforrás,

gazdasági szereplő, gazdasági kapcsolat, gazdasági teljesítmény,

kereskedelem, pénzgazdálkodás, piac, adó,

politika, állam, államforma, köztársaság, államszervezet,

parlamentarizmus, közigazgatás, szuverenitás, népképviselet, demokrácia,

diktatúra, emberi jog, állampolgári jog,

vallás, vallásüldözés, egyházüldözés, vallásszabadság.

Fogalmak,

adatok

Fogalmak: Szövetséges Ellenőrző Bizottság, földosztás, Független

Kisgazdapárt, Nemzeti Parasztpárt, Magyar Kommunista Párt,

Szociáldemokrata Párt, háborús bűnös, népbíróság, kitelepítés,

lakosságcsere, Magyar Dolgozók Pártja (MDP), államosítás,

népköztársaság, internálás, osztályharc, ÁVH, besúgó hálózat, ügynök,

egypártrendszer, pártállam, reakciós, koncepciós perek, kulák, szövetkezet,

beszolgáltatás, iparosítás, kétkeresős családmodell, aranycsapat, Petőfi

Kör, MEFESZ, intervenció.

Személyek: Mindszenty József, Tildy Zoltán, Nagy Ferenc, Kovács Béla,

Kéthly Anna, Esterházy János, Márton Áron, Rákosi Mátyás, Rajk László,

Kádár János, Nagy Imre, Maléter Pál, Bibó István.

Topográfia: Recsk, Hortobágy, Sztálinváros (Dunaújváros), az 1956-os

forradalom főbb fővárosi helyszínei, Mosonmagyaróvár.

Kronológia: 1945. március (földosztás), 1946 (a forint bevezetése), 1947.

február 10. (a párizsi béke), 1947 (kékcédulás választások), 1948 (a

Magyar Dolgozók Pártjának megalakulása, a nyílt kommunista diktatúra

kezdete, az iskolák államosítása), 1949 (a kommunista alkotmány, a

Mindszenty- és a Rajk-per), 1950 (a szerzetesrendek feloszlatása, a

tanácsrendszer létrejötte), 1953–55 (Nagy Imre első miniszterelnöksége),

1956. október 23. (a forradalom kirobbanása), 1956. október 28. (a

forradalom győzelme), 1956. november 4. (szovjet támadás indul

Magyarország ellen).

Tematikai

egység A két világrendszer versengése, a szovjet tömb felbomlása

Órakeret

8 óra

Előzetes tudás

A kétpólusú világ kialakulása a második világháborút követő években. A

szovjet tömb és a nyugati integráció legfontosabb jellemzői. A

hidegháborús szembenállás. A gyarmati rendszer felbomlása.

A tematikai

egység

nevelési-

fejlesztési

céljai

A tanuló érti és tudja, hogy milyen tényezők vezettek a kétpólusú világrend

megszűnéséhez. Felismeri a kommunista társadalmi-gazdasági

berendezkedés fejlődésképtelenségét.

Érti a két világrendszer közötti versengés legfontosabb mozgatórugóit,

ismeri annak legfontosabb állomásait. Átlátja a leglényegesebb

különbségeket a két szembenálló tömb országai között a politikai rendszer

működése, a gazdaság, a társadalom és az életmód terén. Felismeri, hogy a

modern technológia, a globalizációs folyamatok, a szabadság ideológiája és

a kommunikációs rendszerek milyen szerepet töltöttek be a szovjet típusú

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

94

rendszerek bukásában.

Képes ismereteket meríteni különböző történelmi, társadalomtudományi,

filozófiai és etikai kézikönyvekből, atlaszokból. Ezek tanulmányozását

követően kialakult álláspontját képes vitában megvédeni. Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Szovjet-amerikai

konfliktusok, a versengés és

együttműködés formái,

területei.

Demokrácia és a fogyasztói

társadalom nyugaton –

diktatúra és hiánygazdaság

keleten.

A vallások, az életmód

(szabadidő, sport, turizmus)

és a kulturális szokások

(divat, zene) változásai a

korszakban.

A kétpólusú világrend

megszűnése: Németország

egyesítése, a Szovjetunió és

Jugoszlávia szétesése.

Ismeretszerzés, tanulás:

Különböző élethelyzetek

megfigyelése. (Pl.

mindennapi élet a

vasfüggöny két oldalán.)

Egy történelmi

oknyomozás

megtervezése. (Pl. az

SZKP XX. kongresszusa.)

Kritikai gondolkodás:

Feltevések történelmi

személyiségek

cselekedeteinek

mozgatórugóiról. (Pl.

szovjet és amerikai

politikusok szerepe a

korszakban.)

Elbeszélések, filmek

vizsgálata a hitelesség

szempontjából. (Pl. A

mások élete [2006].)

Mindennapi élethelyzetek

elbeszélése, eljátszása a

különböző szereplők

nézőpontjából. (Pl. a

hippi mozgalom.)

Kommunikáció:

Képi és egyéb információk

elemzése. (Pl. szovjet és

amerikai karikatúrák

elemzése.)

Tájékozódás térben és

időben:

Kronológiai adatok

rendezése. (Pl. a

hidegháború, enyhülés,

kis hidegháború.)

Egyszerű térképvázlatok

készítése.

Mozgóképkultúra és

médiaismeret:

Tömegkommunikáció, a

média és a mindennapi élet.

Informatika:

Neumann János és a modern

számítógépek. Az internet.

Biológia-egészségtan:

A DNS és a géntechnológia.

Fizika:

Az űrkutatás.

Ének-zene:

A beat és a rock.

Szórakoztató zenei műfajok.

Értelmező

kulcsfogalmak

Történelmi idő, ok és következmény, történelmi források, tény és

bizonyíték, interpretáció, történelmi nézőpont.

Tartalmi Társadalom, társadalmi csoport, identitás, társadalmi mobilitás, népesedés,

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

95

kulcsfogalmak népességrobbanás, migráció, életmód, város, nemzet, nemzetiség,

gazdaság, gazdasági tevékenység, gazdasági rendszer, termelés, erőforrás,

gazdasági szereplő, gazdasági kapcsolat, gazdasági teljesítmény,

kereskedelem, pénzgazdálkodás, piac, piacgazdaság, gazdasági válság, adó,

politika, állam, államforma, államszervezet, parlamentarizmus, emberi jog,

állampolgári jog, diktatúra, birodalom, szuverenitás, centrum, periféria,

népképviselet, demokrácia, diktatúra,

vallás, vallásüldözés.

Fogalmak,

adatok

Fogalmak: fegyverkezési verseny, enyhülési politika, szociális

piacgazdaság, ökumené, harmadik világ, beat korszak, hippi mozgalom,

olajválság, iszlám fundamentalizmus, terrorizmus, Cartha ’77 mozgalom,

prágai tavasz, diáklázadások, szolidaritás, Európai Unió, PC, mobiltelefon.

Személyek: Tito, De Gaulle, Brezsnyev, Ceaușescus, Willy Brandt,

Thatcher, Reagan, Gorbacsov, Helmuth Kohl, Lech Wałęsa, Václav Havel,

II. János Pál.

Topográfia: Berlin, Helsinki, Prága, Gdańsk, Csernobil, Temesvár.

Kronológia: 1964-1973 (a vietnami háború), 1967 (a „hatnapos háború”),

1968 (a prágai tavasz, a Brezsnyev-doktrína, párizsi diáklázadások), 1969

(az első Holdra szállás), 1975 (a helsinki értekezlet), 1989 (a kelet-közép-

európai rendszerváltások, a berlini fal lebontása), 1991 (a Szovjetunió

szétesése, a délszláv válság és az Öböl-háború kirobbanása).

Tematikai egység A Kádár-korszak Órakeret

10 óra

Előzetes tudás

A Kádár-korszak legfontosabb politikai, gazdasági, társadalmi és

kulturális jellemzői. A szocialista rendszer válságának okai. A magyar

rendszerváltozás fordulópontjai és főszereplői.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A tanuló családtagjain keresztül tájékozódik a megélt és megírt

történelem különbözőségeiről. Tudatosítja a hatalom által a

társadalomra kényszerített kompromisszum jellemzőit és hatásait.

Átlátja a szocialista időszak Magyarország további történelmére és

jelenére gyakorolt hatásait. Megérti, hogy Kádár János személye és a

nevével fémjelzett korszak miért osztja meg ma is a közvéleményt.

A tanuló megismeri az 1956-os forradalom és szabadságharcot követő

kegyetlen megtorlás tényeit, a törvénytelen bírósági tárgyalások,

ítéletek jellemzőit. Ismeri a Kádár-rendszer jellegét, és tisztában van

annak mozgásterével. Képes sokoldalúan elemezni a Kádár-rendszer

válságának és bukásának okait, körülményeit, felismeri a rendszer

lényegi reformálhatatlanságát. Ismeri a békés rendszerváltozás menetét.

Képes mások érvelésének összefoglalására, értékelésére és figyelembe

vételére, meghatározott álláspontok cáfolására, véleménykülönbségek

tisztázására, valamint a saját álláspont gazdagítására.

Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Megtorlás és a konszolidáció.

Gazdasági reformok,

társadalmi változások a

Kádár-korszakban.

Ismeretszerzés, tanulás:

Ismeretszerzés statisztikai

táblázatokból,

diagramokból. (Pl. a

földterületek

nagyságának változása

Magyar nyelv és irodalom:

Németh László, Nagy László,

Sütő András, Weöres Sándor,

Ottlik Géza, Örkény István.

Mozgóképkultúra és

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

96

Életmód és mindennapok, a

szellemi- és sportélet.

A Kádár-rendszer válsága, a

külpolitikai változások és az

ellenzéki mozgalmak.

A rendszerváltozás

„forgatókönyve”, mérlege,

nyertesek és vesztesek.

Forradalom, reform és

kompromisszum.

Nemzetiségek

Magyarországon a kétpólusú

világ időszakában.

Népesség, demográfia.

A határon túli és a világban

szétszóródott magyarság

helyzete a kétpólusú világ

időszakában.

1956-1980 között.)

Ismeretszerzés írásos

forrásokból. (Pl. a

gazdasági mechanizmus

reformja.)

Emberi

magatartástípusok,

élethelyzetek

megfigyelése,

következtetések levonása.

(Pl. a Kádár-korszak

besúgói; ellenzéke.)

Kritikai gondolkodás:

Feltevések

megfogalmazása egyes

társadalmi-történelmi

jelenségek hátteréről. (Pl.

a magyar társadalom

megbékélése a kádári

hatalommal.)

Tételmondat

meghatározása,

szövegtömörítés. (Pl. a

rendszerváltó pártok

programjai.)

Többféleképpen

értelmezhető szövegek

jelentésrétegeinek

feltárása. (Pl. a Kádár-

korszak viccei.)

Kommunikáció:

– Folyamatábra,

diagram készítése. (Pl. a

parlamenti patkó az

1990-es választás után.)

– Beszámoló,

kiselőadás tartása (Pl.

ifjúsági szubkultúrák a

Kádár-korszakban

címmel.)

Tájékozódás időben és

térben:

– A világtörténet, az

európai és a magyar

történelem

kölcsönhatásainak

elemzése. (Pl.

médiaismeret:

Dokumentumfilmek, híradók

elemzése; stílusirányzatok:

budapesti iskola.

Testnevelés és sport:

Olimpiatörténet, magyar

részvétel és sikerek a korszak

olimpiáin.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

97

összehasonlító

kronológiai táblázat

készítése.)

Értelmező

kulcsfogalmak

Ok és következmény, történelmi forrás, tény és bizonyíték, interpretáció,

történelmi nézőpont.

Tartalmi

kulcsfogalmak

Társadalom, társadalmi csoport, identitás, társadalmi mobilitás,

felemelkedés, lesüllyedés, elit réteg, középréteg, alsó réteg, népesedés,

népességrobbanás, migráció, életmód, város, nemzet, nemzetiség,

gazdaság, gazdasági tevékenység, gazdasági rendszer, termelés,

erőforrások, gazdasági szereplők, gazdasági kapcsolatok, gazdasági

teljesítmény, kereskedelem, pénzgazdálkodás, piac, adó,

politika, állam, államforma, köztársaság, államszervezet,

parlamentarizmus, közigazgatás, szuverenitás, népképviselet, demokrácia,

diktatúra, emberi jog, állampolgári jog,

vallás, vallásüldözés, vallásszabadság.

Fogalmak,

adatok

Fogalmak: Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), disszidens,

amnesztia, új gazdasági mechanizmus, háztáji, második gazdaság, „három

T”, lakótelep, televízió, Rubik-kocka, ellenzéki mozgalmak,

szamizdat,besúgó, ügynök, monori találkozó, lakiteleki találkozó, ellenzéki

kerekasztal, spontán privatizáció, falurombolás, MDF, SZDSZ, FIDESZ,

MSZMP, FKgP, KDNP, MSZP, többpártrendszer, gyülekezési jog,

pluralizmus, jogállam, nemzeti kerekasztal, sarkalatos törvények,

Alkotmánybíróság.

Személyek: Kádár János, Nagy Imre, Pozsgay Imre, Tőkés László, Antall

József, Göncz Árpád, Sólyom László, Teller Ede.

Topográfia: Salgótarján, Szászhalombatta, Monor, Lakitelek, Bős-

Nagymaros.

Kronológia: 1958 (Nagy Imre kivégzése), 1963 (részleges amnesztia),

1968 (az új gazdasági mechanizmus bevezetése), 1971 (magyar-vatikáni

megállapodás, Mindszenty József elhagyja Magyarországot), 1978 (az

Egyesült Államok visszaadja a Szent Koronát), 1985 (a monori találkozó),

1987 (a lakiteleki találkozó), 1980 (Farkas Bertalan a világűrben), 1989.

június 16. (Nagy Imre és mártírtársainak újratemetése), 1989. október 23.

(a harmadik Magyar Köztársaság kikiáltása), 1989 (társasági és egyesülési

törvény), 1990 (szabad országgyűlési és önkormányzati választások), 1991

(a szovjet csapatok kivonása Magyarországról).

Tematikai

egység Az egységesülő Európa, a globalizáció kiteljesedése

Órakeret

8 óra

Előzetes tudás

Az Európai Unió létrejötte és az európai polgárok alapvető jogai.

A vasfüggöny lebontása és következményei a keleti blokk országaiban.

Globális problémák: urbanizáció, környezetszennyezés, terrorizmus,

migráció, klímaváltozás.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A tanuló tisztázza álláspontját a globalizációval kapcsolatban, annak

előnyei és hátrányai ismeretében.

Azonosul a fő morális célokkal (demokrácia, antirasszizmus,

háborúellenesség), felismerve azok esetenkénti ellentmondásait is. Képes

a demokratikus értékek ismeretében a történelmi-társadalmi kérdések,

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

98

folyamatok árnyalt megítélésére, érti a felelős állampolgári magatartás

lényegét. Kialakul benne a környezettudatos magatartás, ismeri az ehhez

kapcsolódó egyéni feladatokat, valamint felismeri a társadalom egészének

érdekeit.

Megismeri a globalizáció fő mozgatórugóit, és tisztában vannak a világ

fejlődésére gyakorolt hatásaival. Képes a globalizációs folyamatok,

kihívások és az egységesülő Európa előnyeinek és hátrányainak sokoldalú

feldolgozására.

Képes önálló esszé készítéséhez önálló kérdések világos

megfogalmazására, és magának az esszének a megírására is. Képes más

iskolai tantárgyak ismeretanyagának a felhasználására is.

Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Az információs – technikai

forradalom és a tudásipar. A

globális világgazdaság új

kihívásai és ellenmondásai.

Technikai fejlődés feltételei

és következményei.

Erőforrások és termelési

kultúrák.

A fenntarthatóság dilemmái.

A civilizációk, kultúrák

közötti ellentétek

kiéleződése.

Az egypólusútól a többpólusú

világrend felé.

A mediatizált világ. A

tömegkultúra új jelenségei

napjainkban.

Tömegtájékoztatás, sajtó,

propaganda.

Az Európai Unió alapelvei,

intézményei, működése és

problémái.

Ismeretszerzés, tanulás:

Az internet felhasználása

történelmi ismeretek

szerzésére. (Pl.

atomfegyverrel

rendelkező országok az

ezredforduló után.)

Vizuális rendezők

(táblázatok, ábrák,

vázlatok) készítése. (Pl. a

mai hatalmi viszonyokat

bemutató ábra.)

Kritikai gondolkodás:

Adatok, modellek,

elbeszélések elemzése a

bizonyosság, a lehetőség

és a valószínűség

szempontjából. (Pl.

globális világ

fejlődésének határai.)

Erkölcsi kérdéseket

felvető helyzetek

felismerése, bemutatása.

(Pl. klónozás)

Kommunikáció:

Tabló készítése önállóan

gyűjtött képekből. (Pl.

globális környezeti

problémák.)

Beszélgetés (vita)

társadalmi, történelmi

témákról. (Pl. Brazília,

Oroszország, India, Kína

megnövekedett szerepe.)

Tájékozódás térben és

Földrajz:

Az EU kialakulása, jellemzői,

tagállamai; globális

világgazdaság napjainkban,

globális környezeti

problémák; népesség,

népesedés, urbanizáció;

fejlődő és fejlett országok

gazdaságának jellemzői;

Kína.

Informatika:

Információk gyűjtése az

internetről. Bemutatók,

dokumentumok készítése.

Információs társadalom.

Információkeresés,

információ-felhasználás.

Etika; filozófia:

Korunk erkölcsi kihívásai.

Ének-zene:

Világzene.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

99

időben:

A világtörténet, az

európai történelem, a

magyar történelem eltérő

időbeli ritmusának és

kölcsönhatásainak

elemzése. (Pl. centrumok

és perifériák

napjainkban.)

Értelmező

kulcsfogalmak

Történelmi idő, változás és folyamatosság, tény és bizonyíték, történelmi

nézőpont.

Tartalmi

kulcsfogalmak

Társadalom, társadalmi csoport, identitás, társadalmi mobilitás,

felemelkedés, lesüllyedés, elit réteg, középréteg, alsó réteg, népesedés,

népességrobbanás, migráció, életmód, város, nemzet, nemzetiség,

gazdaság, gazdasági tevékenység, gazdasági rendszer, termelés, erőforrás,

gazdasági szereplő, gazdasági kapcsolat, gazdasági teljesítmény,

kereskedelem, pénzgazdálkodás, piac, gazdasági válság, adó, centrum,

periféria,

politika, állam, államforma, államszervezet, parlamentarizmus,

közigazgatás, önkormányzat, szuverenitás, népképviselet, demokrácia,

diktatúra,

vallás, vallásüldözés.

Fogalmak,

adatok

Fogalmak: globalizáció, multikulturalizmus, nemzetközi terrorizmus,

vallási fanatizmus, xenofóbia, fogyasztói társadalom, adósságspirál,

globális felmelegedés, ökológiai katasztrófa, fenntarthatóság,

környezetvédelem, fiatalodó és öregedő társadalom, migráció, foglalkozási

szerkezet, diszkrimináció, integráció, euró, internet, tömegkommunikáció.

Személyek: George Bush, Borisz Jelcin, Bill Clinton, Tony Blair, George

W. Bush.

Topográfia: az EU tagállamai.

Kronológia: 1992 (a maastrichti szerződés aláírása), 1993 (Csehország és

Szlovákia szétválása), 1995 (a schengeni egyezmény életbe lépése), 1999

(a NATO bombázza Szerbiát), 2001 (terrortámadás az Egyesült Államok

ellen), 2002 (az euró bevezetése), 2004 (tíz új tagállam csatlakozik az EU-

hoz, köztük Magyarország is).

Tematikai egység A demokratikus viszonyok megteremtése és kiépítése

Magyarországon

Órakeret

6 óra

Előzetes tudás

A magyar rendszerváltozás fordulópontjai és főszereplői. A

demokratikus viszonyok megteremtése és kiépítése Magyarországon. A

szomszédos országokban élő magyarság sorsa.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

A tanuló híve és őrzője demokratikus rendszerünk vívmányainak,

elkötelezettje a továbbfejlesztésének.

Felismeri a közösségi és egyéni érdekek ütközését, kiegyenlítési

törekvéseit a társadalomban. Megérti a kisebbségi lét problémáit a

Magyarországon élő etnikai és kulturális kisebbségek, nemzetiségek,

illetve a határokon túl élő magyar kisebbség szempontjából egyaránt.

A tanuló átlátja a békés rendszerváltozás jelentőségét, és tudatosulnak

benne annak árnyoldalai, ellentmondásai (pl. forradalomszerű

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

100

átalakulások társadalmi egyeztetés nélkül). Belátja, hogy a

rendszerváltozásnak nyertesei és vesztesei egyaránt voltak, nem mindig

a társadalmi igazságosságnak megfelelően. Tisztában van a

rendszerváltozás előtti és az azt követő időszak politikai és gazdasági

rendszere közötti legfontosabb különbségekkel. Reális kép alakul ki

benne Magyarország szerepéről és lehetőségeiről az európai integráción

belül, továbbá ismeri fontosabb külkapcsolatait, és tudatosul benne a

jelentősebb nemzetiségi és emigráns közösségek híd szerepe.

Képes a nemzet, kisebbség, nemzetiség és a helyi társadalmak fogalmak

szakszerű használatára. Érvekkel is alátámasztott véleményt tud

megfogalmazni az elmúlt évtizedek hazai gazdasági-társadalmi

folyamatairól.

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A posztszocialista régió és

Magyarország helyzete,

problémái 1990 után.

A közjogi rendszer jogállami

átalakítása és

intézményrendszere 1990

után.

Hatalommegosztás formái,

színterei.

A piacgazdaságra való áttérés

és az átalakulás

ellentmondásai, regionális

gazdasági különbségek.

Magyarország euroatlanti

csatlakozásának folyamata

Fölzárkózás, lemaradás.

A társadalmi

egyenlőtlenségek és a

mobilitás problémái. A

magyarországi cigányok

(romák). Nők, férfiak

életmódja és társadalmi

helyzete, életformák,

szegények és gazdagok

világa.

Szegregáció, bűnbakkeresés

A határon túli magyarság

helyzete. Magyarok a

nagyvilágban.

Kisebbség, többség,

nemzetiségek.

Ismeretszerzés, tanulás:

Ismeretszerzés statisztikai

táblázatokból,

grafikonokból,

diagramokból. (Pl.

Magyarország

demográfiai helyzete.)

Magatartástípusok,

élethelyzetek

megfigyelése,

következtetések levonása.

(Pl. kisebbségek,

nemzetiségek határon

innen és túl.)

Az internet felhasználása

történelmi ismeretek

szerzésére. (Pl.

Magyarország és az

Európai Unió

kapcsolata.)

Kritikai gondolkodás:

Különbségek felismerése,

a változások nyomon

követése egy-egy

történelmi jelenség

kapcsán. (Pl.

Magyarország

államberendezkedésének

változásai a XX. század

folyamán.)

Kommunikáció:

Beszélgetés (vita) egy

társadalmi, történelmi

témáról. Saját vélemény

megfogalmazása. (Pl.

Informatika:

Információkeresés,

információ-felhasználás.

Matematika:

Diagramok, táblázatok,

grafikonok – adatleolvasás,

készítés, értelmezés,

statisztikai fogalmak

ismerete.

Etika; filozófia:

Korunk erkölcsi kihívásai.

Kirekesztés, fajgyűlölet.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

101

cigányság /romák

integrációja.)

Események, történetek,

jelenségek dramatikus

megjelenítése. (Pl.

hajléktalansors,

munkanélküliség, a

mélyszegénység

problémái.)

Tájékozódás térben és

időben:

Az adott téma

tanulmányozásához

leginkább megfelelő térkép

kiválasztása különféle

atlaszokból. (Pl.

Magyarország népesedési

viszonyainak, az

életkörülmények

változásainak bemutatása.)

Értelmező

kulcsfogalmak

Történelmi idő, változás és folyamatosság, tények és bizonyítékok,

történelmi nézőpont.

Tartalmi

kulcsfogalmak

Társadalom, társadalmi csoport, identitás, társadalmi mobilitás,

felemelkedés, lesüllyedés, elit réteg, középréteg, alsó réteg, népesedés,

népességrobbanás, migráció, életmód, város, nemzet, nemzetiség,

gazdaság, gazdasági tevékenység, gazdasági rendszer, termelés, erőforrás,

gazdasági szereplő, gazdasági kapcsolat, gazdasági teljesítmény,

kereskedelem, pénzgazdálkodás, piac, gazdasági válság, adó, centrum,

periféria,

politika, állam, államforma, államszervezet, parlamentarizmus,

közigazgatás, önkormányzat, szuverenitás, népképviselet, demokrácia,

diktatúra,

vallás, vallásüldözés.

Fogalmak,

adatok

Fogalmak: privatizáció, kárpótlás, migráció, mobilitás, foglalkozási

szerkezet, munkanélküliség, diszkrimináció, szegregáció, kirekesztés,

fajgyűlölet, anti-cionizmus, integráció, népszavazás, ombudsman,

autonómia, magyar igazolvány, kettős állampolgárság.

Személyek: Horn Gyula, Orbán Viktor, Mádl Ferenc, Medgyessy Péter.

Topográfia: a határon túli magyarlakta területek.

Kronológia: 1996 (a magyar honfoglalás millecentenáriuma), 1999

(Magyarország a NATO tagjává válik), 2000 (a magyar államalapítás

millenniuma), 2004 (Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz).

Tematikai egység Társadalmi ismeretek Órakeret

4 óra

Előzetes tudás A társadalmi tagozódással kapcsolatos korábbi történelmi és földrajzi

ismeretek, valamint személyes tapasztalatok.

A tematikai egység A társadalom makro- és mikrostruktúráját alkotó elemek azonosítása.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

102

nevelési-fejlesztési

céljai

A társadalom tagoltságából eredő egyenlőtlenségek felismertetése, ezek

okainak azonosítása.

A társadalmi felelősségvállalás elvi szükségességének megértetése és

néhány gyakorlati módjának megismertetése.

A kisközösségek szerepe a helyi, lokális és országos ügyek

alakításában.

Ismeretek Fejlesztési feladatok Kapcsolódási pontok

Családformák a mai világban.

Kortárscsoport és ifjúsági

szubkultúrák.

A helyi társadalom, a civil

társadalom és az önkéntesség.

Nemzet és nemzetiség.

Kulturális és etnikai

kisebbségek, nemzetiségek

Magyarországon.

Esélyegyenlőtlenség és

hátrányos társadalmi helyzet.

Társadalmi felelősségvállalás

és szolidaritás.

A nagy ellátórendszerek

(egészségügy, társadalom-

biztosítás, oktatás)

megismerése.

Ismeretszerzés, tanulás:

Családtípusok

azonosítása és jellemzése

személyes tapasztalatok

és a médiából vett példák

alapján.

Kritikai gondolkodás:

A nemzeti, a közép-

európai, valamint az

európai identitás

értelmezése.

Kommunikáció:

– Aktuális szocializációs

kérdések, dilemmák és

problémák megvitatása.

– A többes identitás

fogalmának és gyakorlati

érvényesülésének

megvitatása.

– Egy nemzetiség, valamint

egy hátrányos helyzetű

társadalmi csoport

életének bemutatása

szóban vagy írásban.

Földrajz:

Magyarország régiói;

demográfiai mutatók; a

magyar tájak kulturális,

néprajzi értékei.

Etika:

Társadalmi szolidaritás.

Többség és kisebbség.

Kulcsfogalmak Család, társadalom, szocializáció, kultúra, etnikum, nemzet, nemzetiség.

Fogalmak

Szubkultúra, kortárscsoport, helyi társadalom, civil társadalom, kisebbség,

többség, érdekképviselet, érdekegyeztetés, identitás, hátrányos helyzet,

felelősségvállalás, szolidaritás, önkéntesség.

Tematikai egység Állampolgári ismeretek Órakeret

4 óra

Előzetes tudás

A politikai rendszerek és az állampolgárok közötti viszony történelmi

formáinak ismerete. Az iskolai diákönkormányzat működésével

kapcsolatos tapasztalatok.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az aktív és felelős állampolgársághoz szükséges ismeretek és készségek

megerősítése. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának

megismerése.

Az alapvető állampolgári jogok és kötelességek tudatosítása. Az ezek

gyakorlásához kapcsolódó legfontosabb tevékenységi formák

azonosítása.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

103

A magyarországi és az uniós politikai rendszer legfőbb elemeinek

megismertetése, a politikai részvétel jelentőségének tudatosítása.

Az új Alaptörvény szellemiségének és fontosabb pontjainak

feldolgozása.

Ismeretek Fejlesztési feladatok Kapcsolódási pontok

Állampolgári jogok és

kötelességek.

Magyarország és az Európai

Unió politikai

intézményrendszere.

A magyar és az európai

állampolgárság legfontosabb

ismérvei.

A magyar választási rendszer

(országgyűlési és helyhatósági

választások).

A politikai részvétel formái.

A közvetett és a közvetlen

demokrácia eszköztára.

Ismeretszerzés, tanulás:

– A magyarországi

országgyűlési választások

modellezése.

– A hazai helyhatósági

választások működési

mechanizmusának

modellezése.

Kritikai gondolkodás:

– Az állampolgári jogok és

kötelességek kölcsönös

viszonyrendszerének

elemzése.

– A felelősségteljes

választói magatartás

értelmezése.

– A többes állampolgárság

fogalmának értelmezése.

Földrajz:

Az Európai Unió kialakulása

és működésének jellemzői.

Etika:

Törvény és lelkiismeret.

Kulcsfogalmak Állam, állampolgár, politika, intézmény.

Fogalmak

Állampolgári jog, állampolgári kötelesség, politikai intézményrendszer,

választás, választási rendszer, unió, országgyűlés, helyhatóság, politikai

részvétel, közvetett demokrácia, közvetlen demokrácia, önkormányzat,

párt, parlamenti küszöb, alapvető jogok biztosa, Állami Számvevőszék.

Tematikai egység Pénzügyi és gazdasági kultúra Órakeret

5 óra

Előzetes tudás

A bankok működésével kapcsolatos gazdaságföldrajzi ismeretek.

A gazdálkodással és a pénzkezeléssel kapcsolatos személyes

tapasztalatok.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az alapvető pénzügyi és gazdasági fogalmak megismertetése, a

gazdasági folyamatok fő hatótényezőinek megértetése.

A tudatos és felelős állampolgári gazdálkodás elveinek megismerése,

elfogadása.

Ismeretek Fejlesztési feladatok Kapcsolódási pontok

Az állam gazdasági

szerepvállalása és kapcsolata

a gazdaság különböző

szereplőivel. Az állam

bevételei. Az állam

stabilizációs, redisztribúciós

és tőkeallokációs feladatai.

A költségvetési és a monetáris

Ismeretszerzés, tanulás:

– Az adók és járulékok

szerepének megértése a

modern

nemzetgazdaságok

működésében.

– A vállalkozási formák

különbségeinek

megértése, különféle

Földrajz:

A modern pénzügyi

közvetítőrendszer a

világgazdaságban (pénzügyi

piacok, nemzetközi monetáris

intézmények,

nemzetközi tőkeáramlás,

környezeti problémák,

fenntarthatóság és az állam).

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

104

politika eszköztára, szerepe a

gazdaságpolitikai célok

megvalósításában.

A pénzpiac működése,

megtakarítók és

forrásigénylők. A pénzügyi

közvetítők helye a

nemzetgazdaságban.

A vállalkozások helye a

nemzetgazdaságban, szerepük

a GDP megtermelésében.

Vállalkozási formák.

Vállalkozások létrehozása és

működtetése. A vállalkozások

és a piac kapcsolata.

Az üzleti terv.

példák elemzése révén.

– A banki és a nem banki

pénzügyi közvetítők

sajátos gazdasági

szerepeinek azonosítása.

– Néhány hazai vállalkozás

és a vállalkozói életforma

megismerése példákon

keresztül.

Kritikai gondolkodás:

– A tőkeszerzés különféle

lehetőségeinek (tőzsde,

értékpapírok, lízing)

összehasonlítása.

– Az állami szerepvállalás

és az adózás közötti

kapcsolatok feltárása.

– A pénzügyekkel,

gazdasággal foglalkozó

írott vagy audiovizuális

médiaszövegek elemzése

és feldolgozása.

– Vázlatos üzleti terv

készítése szituációs

gyakorlat keretében.

– Vita az adózási morállal

kapcsolatos kérdésekről.

Etika:

A felelősség új dimenziói a

globalizáció korában.

Kulcsfogalmak Állam, gazdaság, piac, pénz.

Fogalmak

Költségvetés, adó, járulék, vállalkozás, személyi jövedelemadó, áfa,

juttatások, társadalombiztosítás, nyugdíjjárulék, költségvetési intézmény,

költségvetési egyenleg, deficit, pénzpiac, monetáris politika, jegybank,

bankrendszer, kereskedelemi bank, megtakarítás, forrás, tőzsde, értékpapír,

rt, kft, kkt, bt, egyéni vállalkozás, szövetkezet, korlátlan felelősség,

korlátolt felelősség, egyetemleges felelősség, biztosító társaság,

lízingtársaságok, pénzügyi közvetítő rendszer.

Tematikai egység Munkavállalás Órakeret

5 óra

Előzetes tudás Diákmunka során szerzett személyes tapasztalatok. A környezet

munkával kapcsolatos mintáinak ismerete.

A tematikai egység

nevelési-fejlesztési

céljai

Az alapvető munkavállalói jogok és kötelezettségek tudatosítása.

A munkába állás folyamatának és az alkalmazotti lét néhány fontos

jellemzőjének megismertetése.

A munkatevékenység emberformáló és értékteremtő erejének

felismerése, elfogadása.

Ismeretek Fejlesztési feladatok Kapcsolódási pontok

A munkaerő és a piac

kapcsolata. Munkaerőpiaci

Ismeretszerzés, tanulás:

– Munkaerőpiaci

Magyar nyelv és irodalom:

Tájékozódás listaszerű, nem

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

105

elvárások itthon és külföldön.

Szakképzettség. Álláskeresési

technikák. Pályakezdés,

beilleszkedés a munkahelyi

közösségbe.

Munkajogi alapok.

Foglalkoztatási formák.

A munkaszerződés tartalma.

A munkaviszonyhoz

kapcsolódó jogok és

kötelezettségek

(munkaszerződés,

bérszámítás, adózás,

egészségbiztosítás és

nyugdíjbiztosítás, kollektív

szerződés).

A munkaviszony megszűnése,

munkanélküli ellátás,

álláskeresési támogatás,

visszatérés a foglalkoztatásba.

információk gyűjtése, a

magyarországi és az

uniós lehetőségek

feltérképezése (állások és

elvárások).

– Egy állás elnyeréséhez

kapcsolódó lépések

megismerése,

tapasztalatok szerzése a

dokumentumok

kezelésével kapcsolatban

(álláshirdetés,

tájékozódás, önéletrajz,

motivációs levél, interjú,

munkaszerződés).

– A munkaviszonyhoz

kapcsolódó adózási,

egészség- és

társadalombiztosítási

teendők modellezése.

– Saját bankszámla

nyitásának, bankkártya

kiváltásának és az

internetes bankfiók

használatának

modellezése.

– Tájékozódás a

munkanélküliek

ellátásáról, átképzési és

visszatérési

lehetőségekről a

területileg illetékes

hivatalokon keresztül.

Kommunikáció:

– A munkahelyi

közösségbe való

beilleszkedés

problémáinak

modellezése szerepjáték

keretében.

– Az egyéni és a vállalati

érdek ütközését

megjelenítő viták

szervezése.

folyamatos szövegekben.

Ismerkedés az olyan,

végrehajtásra szánt,

aktusszerű szövegekkel, mint

a számla, az önéletrajz, a

szerződés és az adóbevallás.

Informatika: Információk

gyűjtése az internetről.

Bemutatók, dokumentumok

készítése.

Kulcsfogalmak Gazdaság, piac, munka.

Fogalmak

Állás, adó, biztosítás, szerződés, munkaerőpiac, munkaadó, munkavállaló,

foglalkoztatás, munkaviszony, önéletrajz, motivációs levél, munkajog,

munkaszerződés, munkaidő, munkabér, adózás, adóbevallás, személyi

jövedelemadó, egészségbiztosítás, társadalombiztosítás, munkanélküliség,

munkanélküli ellátás, álláskeresési támogatás.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

106

Tematikai

egység Rendszerező ismétlés

Órakeret

18 óra

Előzetes tudás A középiskolai történelem, társadalom és állampolgári ismeretanyag.

A tematikai

egység nevelési-

fejlesztési céljai

Az érettségi témakörök rendszerező ismétlése során felkészülés az érettségi

vizsgára.

A fejlesztés

várt

eredményei a

két évfolyamos

ciklus végén

Az újkori és modern kori egyetemes és magyar történelmi jelenségek,

események rendszerező feldolgozásával a jelenben zajló folyamatok

előzményeinek felismerése, a nemzeti öntudatra és aktív állampolgárságra

nevelés.

A múltat és a történelmet formáló, alapvető folyamatok, ok-okozati

összefüggések felismerése (pl. a globalizáció felerősödése és a lokális

közösségek megerősödése) és egyszerű, átélhető erkölcsi tanulságok (pl.

társadalmi kirekesztés) azonosítása, ezeknek jelenre vonatkoztatása,

megítélése.

Az új- és modern korban élt emberek, közösségek sokoldalú élet-,

gondolkodás- és szokásmódjainak azonosítása, a hasonlóságok és

különbségek árnyalt felismerése, több szempontú értékelése.

A civilizációk története jellegzetes sémájának alkalmazása újkori és modern

kori egyetemes történelemre.

A történelem értelmezését segítő kulcsfogalmak és egyéb egyedi fogalmak

rendszeres és szakszerű alkalmazása révén, többoldalú történelmi

tájékozódás és árnyalt gondolkodás.

Ismerje fel a tanuló, hogy az utókor, a történelmi emlékezet a nagy

történelmi személyiségek tevékenységét többféle módon és szempont

szerint értékeli, egyben legyen képes saját értékítélete megfogalmazásakor a

közösség hosszú távú nézőpontját alkalmazni.

Ismerje a XIX-XX. század kisebb korszakainak megnevezését, illetve egy-

egy korszak főbb jelenségeit, jellemzőit, szereplőit, összefüggéseit.

Ismerje a magyar történelem főbb csomópontjait az 1848–1849-es

szabadságharc leverésétől az Európai Unióhoz való csatlakozásunkig.

Legyen képes e bonyolult történelmi folyamat meghatározó összefüggéseit,

szereplőit beazonosítani, valamint legyen képes egy-egy korszak főbb

kérdéseinek problémaközpontú bemutatására, elemzésére.

Ismerje az új- és modern korban meghatározó egyetemes és magyar

történelem eseményeit, évszámait, történelmi helyszíneit. Legyen képes

összefüggéseket találni a térben és időben eltérő történelmi események

között, különös tekintettel azokra, amelyek a magyarságot közvetlenül vagy

közvetetten érintik.

Tudja, hogy a XIX–XX. században lényegesen átalakult Európa társadalma

és gazdasága (polgárosodás, iparosodás), és ezzel párhuzamosan új

eszmeáramlatok, politikai mozgalmak, pártok jelennek meg. Ismerje fel,

hogy az Egyesült Államok milyen körülmények között vált a mai világ

vezető hatalmává, és mutasson rá az ebből fakadó ellentmondásokra.

Tudja a trianoni békediktátum máig tartó hatását, következményeit

értékelni, és legyen képes a határon túli magyarság sorskérdéseit felismerni.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

107

Tudja a demokratikus és diktatórikus államberendezkedések közötti

különbségeket, legyen képes a demokratikus berendezkedés előnyeit és

működési nehézségeit egyaránt felismerni és azokat elemezni.

Ismerje fel a tanuló a világot – és benne hazánkat is – fenyegető veszélyeket

(pl. túlnépesedés, betegségek, elszegényesedés, munkanélküliség,

élelmiszerválság, tömeges migráció). Tudjon élni a globalizáció előnyeivel,

benne az európai állampolgársággal.

Ismerje az alapvető emberi jogokat, valamint állampolgári jogokat és

kötelezettségeket, Magyarország politikai rendszerének legfontosabb

intézményeit, értse a választási rendszer működését.

Legyen képes ismereteket meríteni különböző ismeretforrásokból,

történelmi, társadalomtudományi, filozófiai és etikai kézikönyvekből,

atlaszokból, szaktudományi munkákból, legyen képes ezek segítségével

történelmi oknyomozásra. Jusson el kiselőadások, beszámolók önálló

jegyzetelése szintjére. Legyen képes az internet kritikus és tudatos

használatára történelmi, filozófia- és etikatörténeti ismeretek megszerzése

érdekében.

Legyen képes különböző történelmi elbeszéléseket (pl. emlékiratok)

összehasonlítani a narráció módja alapján. Legyen képes a különböző

szövegek, hanganyagok, filmek stb. vizsgálatára és megítélésére a

történelmi hitelesség szempontjából. Legyen képes történelmi jeleneteket

elbeszélni, adott esetben eljátszani különböző szempontokból. Legyen

képes erkölcsi kérdéseket felvető élethelyzeteket felismerni és bemutatni.

Fogalmazzon meg önálló véleményt társadalmi, történelmi eseményekről,

szereplőkről, jelenségekről, filozófiai kérdésekről. Legyen képes mások

érvelésének összefoglalására, értékelésére és figyelembe vételére, a

meghatározott álláspontok cáfolására, a véleménykülönbségek tisztázására,

valamint a saját álláspont gazdagítására is. Legyen képes történelmi-

társadalmi adatokat, modelleket és elbeszéléseket elemezni a bizonyosság, a

lehetőség és a valószínűség szempontjából. Legyen képes összehasonlítani

társadalmi-történelmi jelenségeket strukturális és funkcionális szempontok

alapján. Legyen képes értékrendek összehasonlítására, saját értékek

tisztázására. Értékelje a társadalmi-történelmi jelenségeket az értékrendek

alapján.

Legyen képes történelmi-társadalmi témákat vizuálisan ábrázolni, esszét

írni (filozófiai kérdésekről is), ennek kapcsán kérdéseket világosan

megfogalmazni.

Legyen képes a történelmi időben történő sokoldalú tájékozódásra. Legyen

képes a különböző időszakot bemutató történelmi térképek összehasonlítása

során a változások (területi változások, népsűrűség, vallási megosztottság

stb.) hátterének feltárására.

Legyen képes a nemzet, a kisebbség, a nemzetiség fogalmának és a helyi

társadalom fogalmának szakszerű használatára, tudjon érvelni a társadalmi

felelősségvállalás, illetve a szolidaritás fontossága mellett.

Legyen képes átlátni a nemzetgazdaság, a bankrendszer, a vállalkozási

formák működésének legfontosabb szabályait.

Legyen képes munkavállalással összefüggő, a munkaviszonyhoz

kapcsolódó adózási, egészség- és társadalombiztosítási kötelezettségek,

illetve szolgáltatások rendszerét átlátni.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

108

A VESZPRÉMI SZC JENDRASSIK-VENESZ KÖZÉPISKOLÁJA

Szakgimnáziumi közismereti helyi tanterv

II. SZAKKÖZÉPISKOLAI KÖZISMERETI HELYI TANTERVEK

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

109

SZAKKÖZÉPISKOLAI KÖZISMERETI HELYI TANTERV

Jendrassik-Venesz Középiskola és Szakiskola

KÖZÉPISKOLAI KÖZISMERETI HELYI TANTERV A

SZAKKÖZÉPISKOLAI TANULÓK SZÁMÁRA

Természetismeret 9. évfolyam

2016. szeptember 1-jétől

TERMÉSZETISMERET

A középiskolai biológiatanítás célja, hogy a tanulók ismereteikre, tapasztalataikra,

valamint készségeikre és képességeikre építve elmélyüljenek az élő természet belső

rendjének, a szerveződési szintek működése fontosabb módjainak és funkcióinak, az ember

testi- lelki egészségét fenntartó tényezőknek a megismerésében. Eközben jártasságot

szereznek tudásunk forrásainak feldolgozásában, érvényességi körének megítélésében és az új

ismeretek önálló megszerzésében, felkészülnek a megértő, és kritikus gondolkodásra,

mindinkább képessé válva a megtévesztés felismerésére és elutasítására. Biológiai ismereteik

a mindennapi élethez kapcsolódva megalapozzák a környező élővilág és saját szervezetünk

jelenségeinek megértését, így a tanulók növekvő mértékben képessé válnak ezek felelős

befolyásolására. Az élő természettel és az emberi szervezettel foglalkozó témakörök tanulása

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

110

közvetlenül fejleszti a fenntarthatóság és a környezettudatosság, valamint a testi- és lelki

egészséggel kapcsolatos kompetenciák alakítását. Tudásuk alkalmazásával a tanulók olyan

cselekvési képességekre tesznek szert, amelyek a másokért való felelősségvállalás, az

állampolgársággal járó demokratikus szerepek gyakorlására is felkészítik őket. Az iskolai

oktatásnak és nevelésnek olyan, természettudományos módszerekkel vizsgálható kérdésekkel

is foglalkoznia kell, amelyeket a társadalom és a gazdaság adott időben és helyen felvet,

amelyek befolyásolják az egyén és a közösség jelenlegi életét, illetve hatással vannak a jövő

alakulására. Cél, hogy a tanulók cselekvő közreműködőivé váljanak a tanulási folyamatnak,

egyben felkészüljenek az aktív állampolgári szerepvállalásra. A közoktatásban folyó

természettudományos nevelés a maga sajátos eszközeivel bepillantást enged a jelen főbb

kutatási tevékenységeibe. Ahhoz, hogy a tudás személyessé váljék, a diszciplínák

tudásrendszereit a tanulók igényeihez, életkori sajátosságaihoz, képességeik fejlődéséhez és

gondolkodásmódjuk sokféleségéhez kell igazítani.

A természetismeret műveltségterület tartalma szerint a természeti folyamatokkal

kapcsolatos ismeretanyagot (azaz az Ember és természet műveltségterületet, illetve a

Földünk-környezetünk természetföldrajzi részét) tárgyalja, és az ehhez kapcsolódó

készségeket, képességeket fejleszti. A természettudományi műveltség az egyén és a

társadalom számára is meghatározó jelentőségű. A természetismeret esetében elengedhetetlen

a természet működési alapelveinek, az alapvető tudományos fogalmaknak, módszereknek és

technológiai folyamatoknak az ismerete, de érteni kell az emberi tevékenységeknek a

természetre gyakorolt hatásait is. Így jut el a tanuló a természeti folyamatok megismeréséhez,

valamint az alkalmazások és a technológiák előnyeinek, korlátainak és kockázatainak

megértéséhez. Az egészség tudatos megőrzése, a természeti, a technikai és az épített

környezet felelős és fenntartható alakítása a természettudományos kutatások és azok

eredményeinek ismerete nélkül elképzelhetetlen. A globális problémák megoldásának fontos

feltétele az állampolgárok természettudományos műveltségen, az ok-okozati összefüggések

felismerésén alapuló, kritikus és konstruktív magatartása. Az egyén tudása társadalmi szinten

szorosan összefügg a gazdasági versenyképességgel és a szűkebb-tágabb autonóm közösségek

fennmaradásával. Ennek ismeretére hangsúlyt helyez a kerettanterv. A kerettantervben

szereplő anyag az érdeklődés felkeltésére és fenntartására szolgál, nem tűzi ki célul egyik

természettudományos tárgy érettségi vizsgájára való felkészítést sem, de hozzájárul azokhoz,

amennyiben a tanuló a későbbiekben mégis ezt választaná. Középpontjában az ember

egészségét, és szűkebb-tágabb közösségeinek fennmaradását lehetővé tevő gyakorlati és

elméleti ismeretek állnak. Szemléletmódja komplex, tehát a fizikai, kémiai, földrajzi és

biológiai ismereteket kölcsönhatásaikban vizsgálja, tárgyalja.

Témakörök

I. Egészség és betegség – belső világunk

A hormonok világa

Idegrendszer

Az immunrendszer

Testi és lelki betegségek. Gyógyszerek és gyógymódok

II. Környezet és egészség – külső hatások

Élelmiszerek

Víz

Levegő

Talaj

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

111

Sugárzás

III. Fenntarthatóság

A növekedés határai

A természetvédelem eszközei

Energiaforrások

Hulladék

Autonómia

Természetismeret

9. évf.

Nappali

tagozat (36 hét)

heti óraszám 3

éves óraszám

(ebből a tematikai egységekhez kötött)

108

(100)

szabad órakeret 8

A fogalmi rendszer

E kulcsfogalmakkal kapcsolatos tudás folyamatos bővítése és elmélyítése az értelmes

tanulás egyik összetevője. A kulcsfogalmak tehát az adott ismeretrendszer fogalmi hálójának

csomópontjait jelentik, amelyek sok más fogalommal kapcsolatba hozhatóak. A

kulcsfogalmak más és más kontextusban, mélységben és egymáshoz való kapcsolódási

lehetőséggel újra és újra megjelennek, segítve ezzel a természetismeret egységes

látásmódjának kialakulását.

A tanulók értékelése:

feladatlapok (rajzok értelmezése, egyszerű feleletválasztás, többszörös

feleletválasztás),

szóbeli felelet,

témazáró dolgozat (nagyobb témakörök végén),

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

112

otthoni munka (gyűjtőmunka),

ppt, kiselőadás.

A tantárgyi eredmények értékelése a hagyományos 5 fokozatú skálán történik. Fontos, hogy a

tanulók

motiváltak legyenek a minél jobb értékelés elnyerésére;

tudják, hogy munkájukat hogyan fogják (szóban, írásban, osztályzattal) értékelni, – ez

a tanár részéről következetességet és céltudatosságot igényel;

számítsanak arra, hogy munkájuk elvégzése után önértékelést is kell végezniük;

hallgassák meg társaik értékelését az adott szempontok alapján;

fogadják meg tanáraik észrevételeit, javaslatait, kritikáit akkor is, ha nem

érdemjeggyel történik az értékelés, tudják hasznosítani a fejlesztő értékelési

megnyilvánulásokat.

Kerettantervi megfelelés

.

A kerettanterv által biztosított 10 %-os szabad mozgástér a megtanított ismeretek

elmélyítésére és a gyakorlásra kerül felhasználásra, tehát új tartalmi elemekkel a témák nem

bővülnek, csak bizonyos résztémákra szánt órakeret került megnövelésre.

Szabad órakeret: 8 óra.

Tematikai egység I. Egészség és betegség Órakeret

20 óra

Előzetes tudás Az emberi szervezetben zajló fő kémiai átalakulások.

A tematikai egység nevelési-

fejlesztési célja

Az emberi szervezet egységét fenntartó rendszerek

működéseinek, kölcsönhatásainak megismerése. A testi és

lelki egészség alapjainak tudatosítása, az egészséges életmód

iránti igény erősítése. A védekező szervezet működéseinek

bemutatása

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Általános célok:

Az önazonosságot

(homeosztázist) fenntartó és

az azt fenyegető főbb hatások

az emberi szervezet szintjén

és a társas kapcsolatokban. A

szabályozás és a vezérlés

néhány formája az emberi

szervezetben. Az idegi-

hormonális és

A homeosztázist fenntartó

mechanizmusok felismerése.

A visszacsatolás

jelenségének bemutatása, élő

és technikai visszacsatolásos

rendszerek összevetése.

Pszichológia, pszichikai

tényezők.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

113

immunrendszer

összefüggései.

Betegségtípusok és

gyógymódok ismerete.

A hormonok világa

A hormonok szabályozó

szerepe az inzulin példáján.

A vércukorszint

jelentőségének értelmezése.

A cukorbetegséghez vezető

okok feltárása

és a kezelés módja.

A rövid távú stresszt kiváltó

tényezők és az adrenalin

hatása.

A stresszhelyzetre adható

válaszok (megküzdési

stratégiák).

Vegetatív reflexek

A feltétlen reflex fogalma.

A szervezetünket védő

vegetatív reflexek: légzés,

nyelés, köhögés, pupilla,

szemhéjzárás.

Az immunrendszer

A betegségekkel szembeni

védettség kialakulása

(természetes és mesterséges,

passzív és aktív immunitás).

A saját és idegen

megkülönböztetésének

módja és következményei

(pl. vérátömlesztés, magzati

immun-összeférhetetlenség).

Testi és lelki betegségek.

Gyógyszerek és

gyógymódok.

Az egészség fogalma.

A betegségek fő okai

(fertőzések, hiánybetegségek,

mérgezések, öröklött

hiányosságok, függőségek,

pszichoszomatikus okok,

szabályozási zavarok,

rizikófaktorok).

A megelőzés, a szűrés, a

A szabályozó szerep

bemutatása és elemzése

konkrét példán.

A cukorbetegség tüneteinek

felismerése.

Kontrollált és hosszú távú

stresszt okozó hatások

felismerése, a tünetek

megkülönböztetése.

Térdreflex kiváltása,

magyarázata.

Pupillareflex kiváltása,

magyarázata.

Általánosságban valamely

életjelenség biológiai

funkciójának

megfogalmazása.

Védőoltásokkal kapcsolatos

érvek megfogalmazása.

A higiéné szerepének

értelmezése.

Betegségek

megkülönböztetése eredetük

szerint.

Az egészséges életvitelre

vonatkozó szabályok

megfogalmazása.

Függőségek kialakulásának

értelmezése.

Történelem, társadalmi és

állampolgári ismeretek:

az antibiotikumok

bevezetésének hatása a

népességszám változására; a

járványok történeti

jelentősége.

Társadalomismeret: a

prevencióra felhívják a

lakosság figyelmét: szűrések

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

114

tüneti kezelés és oksági

kezelés.

Az immunrendszerre ható

testi és lelki tényezők.

.

Kulcsfogalmak

Homeosztázis, hormon, szabályozás, reflex, immunitás, antigén,

ellenanyag, védettség, stressz, rizikófaktor, adrenalin, inzulin,

pszichoszomatikus betegség.

Tematikai egység II. Környezet és egészség –

külső hatások

Órakeret

20 óra

Előzetes tudás A levegő, a víz szennyezésének fő forrásai.

A tematikai egység nevelési-

fejlesztési célja

Egészség és fizikai-kémiai tényezők kapcsolata. Geoszférák

rendszerszemléletű vizsgálata.

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Élelmiszerek

A tartósítás oka és módjai

(hőkezelés, fagyasztás, sózás,

tartósítószerek).

Adalékanyagok szerepe,

kockázatok.

Vegyszeres növényvédelem,

szermaradványok,

élelmiszerbiztonság.

Hiánybetegségek,

túltápláltság.

Víz

A víz kémhatása,

keménysége, ionjai.

A vízszennyezés fő forrásai.

Biológiai víztisztítás.

Az ivóvízkészletek forrásai,

védelmük.

Levegő

A levegő összetétele. A szén-

dioxid, kén-dioxid, ózon,

halogenidek jelentősége. Az

üvegházhatás oka,

fokozódásának lehetséges

következményei. Szmog,

szmogriadó. Por, allergének.

Légúti betegségek,

Adalékanyagok,

tartósítószerek szerepének

felismerése és azonosítása

(E-számok alapján).

A túlsúly kockázatainak

felismerése, magyarázata.

Az ivóvízforrások típusainak

ismerete, védelmük

lehetőségeinek magyarázata.

A vízlágyítás módjainak

ismerete.

A levegőbe jutó

egészségkárosító anyagok

ismerete, adatok, grafikonok

értelmezése.

Üvegházhatást bemutató

ábrák értelmezése. A szmog

keletkezésének magyarázata,

teendők ismerete

szmogveszélyben. A

légszennyezés elhárításának

Élelmiszerismeret: tartósítási

eljárások.

Növénytermesztés:

inszekticidek használata.

Kémia: kémhatás /pH/,

vízlágyítási eljárások.

Kémia: a levegő alkotói.

Környezetvédelem:

üvegházhatás.

Történelem, társadalmi és

állampolgári ismeretek: a

járványok történeti

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

115

járványok.

Talaj

Kialakulása, szerepe, típusai.

Az erózió okai,

következményei,

megelőzése.

Tápanyagutánpótlás:

trágyázás, komposztálás,

vetésforgó.

Sugárzás

A látható fény, mint

elektromágneses sugárzás.

Hullámhossz, frekvencia és

energia összefüggése.

Ultraibolya, röntgen és

infrahullámok felhasználása,

előnyös és veszélyes hatásai.

A radioaktív sugárzás

keletkezése, típusai, biológiai

hatásai.

ismerete helyi szinten (pl. a

szén-monoxid keletkezése, a

műanyagok égetésének

veszélyei).

A talaj szerkezetét és

erózióját bemutató ábrák

értelmezése.

A tápanyag-utánpótlás háztáji

módjainak ismerete, a

hulladékgazdálkodással való

összefüggésének

értelmezése.

A sugárzástípusok

megkülönböztetése fizikai

jellemzőik ismeretében.

Radioaktivitás jellemzőinek

és biológiai hatásainak

kapcsolatba hozása.

Gyakorlati óvintézkedések

ismerete a túlzott UV-

sugárzás kivédésére.

jelentősége.

Növénytermesztés: a talaj

kialakulása, szerepe, típusai.

Az erózió okai.

Növénytermesztés:

Tápanyagutánpótlás:

trágyázás, komposztálás,

vetésforgó.

Fizika: sugárzás

A látható fény, mint

elektromágneses sugárzás.

Hullámhossz, frekvencia és

energia összefüggése.

Ultraibolya, röntgen és

infrahullámok felhasználása.

A radioaktív sugárzás.

Kulcsfogalmak

Kockázat, kémhatás, vízkeménység, talajvíz, rétegvíz, ózon, szén-

dioxid, szmog, üvegházhatás, talaj, erózió, komposzt, humusz,

hullámhossz, frekvencia, energia, elektromágneses sugárzás,

radioaktivitás (alfa-, béta- és gamma-sugárzás), mutáció, rákkeltő

hatás.

Tematikai egység III. Fenntarthatóság

Órakeret: 24 óra

Előzetes tudás Az élőlények szaporodása, a környezetet terhelő hatások.

A tematikai egység nevelési-

fejlesztési célja

A csoportokat fenntartó rendszerek működéseinek,

kölcsönhatásainak megismerése. Tapasztalat szerzése

technológiai, társadalmi és ökológiai rendszerek

elemzésében. Az egyéni vélemények megfogalmazása során

az érvelés, bizonyítás igényének erősítése.

Evolúciós, környezet- és természetvédelmi szempontok

összekapcsolása, az ember természeti folyamatokban játszott

szerepének kritikus vizsgálata.

A fogyasztási szokásokkal kapcsolatos ésszerű és felelős

szemlélet erősítésével törekvés a tudatos állampolgárrá

nevelésre.

A környezet szépsége, az emberi kultúrák fenntarthatósága és

a benne élők testi-lelki egészsége közti összefüggések

megjelenítése. Törekvés kialakítása az alkalmazásra a

fenntarthatóság és autonómia érdekében a háztartásokban és

kisközösségekben.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

116

Ismeretek Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Közös cél:

Az élőlények együttélését

magyarázó feltételek, az

ember szerepének elemzése.

Környezet, egészség és

gazdálkodás összefüggései,

néhány lehetséges megoldási

módszer értékelése.

Környezetszennyezési

források, természetvédelmi

módszerek.

A növekedés határai

Az élőlény-populációk

elszaporodása és

visszaszorulása. Populációs

kölcsönhatások példákkal.

Járványok, kórokozók

rezisztenciája, megelőzés.

A biológiai indikáció. Példák

az életközösségekben zajló

anyagkörforgásra (szén,

nitrogén), az anyag és

energiaforgalom

összefüggésére.

Táplálékpiramis (termelő,

fogyasztó, lebontó

szervezetek). Az ember

hatása a földi élővilágra a

történelem során. Önpusztító

civilizációk és a természeti

környezettel összhangban

maradó gazdálkodási formák.

A természetvédelem

lehetőségei

A természeti környezet

terhelése: fajok kiirtása, az

élőhelyek beszűkítése és

részekre szabdalása,

szennyezőanyag-kibocsátás,

fajok behurcolása,

megtelepítése, talajerózió.

Fajok, területek és a biológiai

sokféleség védelme.

A környezeti kár fogalma,

csökkentésének lehetőségei.

Ökológiai lábnyom.

Környezetszennyezési

források felismerése,

elhárításuk módjának

ismerete.

Környezeti kár,

természetkárosítás okainak

elemzése.

A terjedés és visszaszorulás

okainak értelmezése konkrét

példákon.

A járványt kiváltó és

megszüntető tényezők

vizsgálata.

Megfigyelések értelmezése a

környezet állapotára utaló

biológiai jelzésként.

Körforgást bemutató ábrák

elemzése.

Az élőlények

egymásrautaltságának

magyarázata.

Történelmi esettanulmányok.

A fenntarthatóság

feltételeinek

megfogalmazása.

A természetkárosítás okainak

magyarázata.

Helyi környezeti probléma

felismerése, információk

gyűjtése.

A sokféleség értékének

magyarázata.

Az ökológiai lábnyomot

csökkentő lehetőségek

magyarázata.

Környezetvédelem:

Környezetszennyezési

források, természetkárosítás

okainak elemzése.

Történelem, társadalmi és

állampolgári ismeretek:

esettanulmányok.

Környezetvédelem:

Az ökológiai lábnyom.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

117

Energiaforrások

Fosszilis energiaforrások

(szén, kőolaj, földgáz):

összetétel, keletkezés,

készletek, környezeti hatás.

Atomenergia. A hasznosítás

módja, kockázatai.

Megújuló energiaforrások:

vízenergia, napenergia,

szélenergia, földhő

(lehetőségek, kockázatok).

Bioenergia. Hagyományos és

új formái. Környezeti

terhelés.

Hulladék

Szennyezés, hiány, hulladék

kapcsolata.

Hulladékgazdálkodás.

Az autonómia lehetőségei

Az ökológiai krízis

társadalmi-szemléleti

hátterének fő tényezői

(fogyasztás, városiasodás,

fosszilis energia

felhasználása, globalizáció).

A közlegelők tragédiája: a

klasszikus gazdaságtan és

kritikája.

Szelíd technológiák, a

passzív ház, biogazdálkodás.

Az ökológiai

lábnyomkeletkezésének,

felhasználási ütemének és

lehetőségeinek elemzése

grafikonok, esettanulmányok

alapján.

Az atomenergia és a

vízenergia felhasználásával

kapcsolatos érvek és

ellenérvek összevetése.

Az energianyerés és a

környezet adta lehetőségek

kapcsolatának feltárása.

A hulladékkezelés helyi és

országos lehetőségeinek

elemzése.

Uniós szintű, nemzeti és

helyi lehetőségek ismerete a

fenntartható gazdálkodással

kapcsolatban.

Környezeti szempontból

fenntartható életforma,

lakókörnyezet és fogyasztás

megtervezése a lehetőségek

figyelembe vételével.

Földrajz: Fosszilis

energiaforrások.

Környezetvédelem: A

hulladékkezelés helyi és

országos lehetőségeinek

elemzése.

Kulcsfogalmak

Környezet, eltartó képesség, jelzés (indikáció), Gaia-elmélet,

sokféleség, stabilitás, fenntarthatóság, természetvédelem,

környezettudatosság, alternatív energia, ökológiai lábnyom.

A fejlesztés várt

eredményei az

évfolyam végén

A tanuló ismer nagy léptékű, egyirányú változásokat az élő és élettelen

természetben, tudja ezek bizonyítékait, okait.

Ismeri az élőlény-populációk létszámát és változatosságát csökkentő és

növelő tényezőket, az élőlények önszabályozó közösségeinek fölépítését.

Tud példákat bemutatni az ember környezetfüggésére és környezet-

átalakító szerepére.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

118

Veszprémi SZC Jendrassik-Venesz Középiskolája és Szakközépiskolája

SZAKKÖZÉPISKOLA KÖZISMERETI HELYI TANTERV

TÁRSADALOMISMERET, TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS

ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 9-13. ÉVFOLYAM

2016. szeptember 1-jétől

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

119

A módosított 51/2012. (XII.21.) számú EMMI rendelet vonatkozó melléklete alapján dolgozta

ki a történelem-földrajz munkaközösség.

1. Az óraszámok alakulása évfolyamonként Társadalomismeret és Történelem,

társadalmi és állampolgári ismeretek tantárgyból:

Óraszámok évfolyamonként

Tantárgy megnevezése évfolyam

9. 10. 11. 12. 13.

Történelem, társadalmi és állampolgári

ismeretek 2 1 1 4 5

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

120

2. A tantárgy értékelésének módja, elvei:

Az értékelés célja a tanuló előrehaladásának, illetve a tanítás eredményességének vizsgálata.

A fejlesztendő képességek rendszerezve a következők:

Megjegyzés, reprodukció: tények, elemi információk, évszámok megjegyzése,

megértése, fogalmak felismerése, megnevezése és használata, a szaknyelv

alkalmazása, a különböző korokból származó források értelmezése.

Egyszerűbb és bonyolultabb történelmi összefüggések felismerése, megértése.

Ismeretek és képességek önálló alkalmazása ismert vagy új szituációban, szóbeli

(egyéni és társas) és írásbeli kommunikációs képességek továbbfejlesztése,

lényegkiemelő képesség fejlesztése, valamely téma önálló feldolgozása a

felkészüléstől az előadásig.

Önálló véleményalkotás, értékelés jelenségekről, személyekről, problémákról, erkölcsi

dilemmákról és konfliktusokról, aktivitás, a társakkal való együttműködés képessége

(kooperáció), az önálló ítéletalkotás képességének megléte, a felelősségvállalás

attitűdjének kialakítása.

3. A számonkérés, beszámoltatás formái, rendje, a tanulók tudásának értékelésében

betöltött szerepe, súlya

Az értékelés az intézmény Pedagógiai programjának alapelvei alapján történik. A tanárnak a

tanulók évközi munkáját folyamatosan figyelemmel kell kísérnie.

A 9-11. évfolyamokon a tantárgy jellegzetességei miatt a szóbeli értékelésnek nagyobb

arányban kell előfordulnia az értékelés során. Fontos, hogy a szakközépiskolai tanulók

értékelésekor az órai aktivitást és az órai feladatok megoldását is értékeljük.

A tanulók teljesítményének osztályzattal történő értékelése a tanulói ismeretek,

tevékenységek, szóbeli és írásbeli értékelése alapján történhet például az alábbi feladatok

alapján:

- Kiselőadás, írásbeli vagy szóbeli beszámoló egy-egy témakörben a megadott

szempontok, vagy önálló gyűjtés alapján, ennek értékelése.

- Szituációs játékok (történetek, jelenetek, improvizációk) eljátszása, vitaszituációkban

való részvétel, ennek szóbeli értékelése.

- Számonkérés szóban, írásban és önálló feladatok alapján a tanítási órákon ellenőrzés

céljából.

- Évközi dolgozatok megírása meghatározott szempontok alapján. A tanulóknak

minden félévben egyszer írásban is számot kell adni tudásukról.

- Projektmunkában való részvétel (egyéni vagy csoportos) szóbeli értékelése.

A munkaközösség tagjai nem egységes dolgozatokat használnak a mérések, számonkérések

során, az osztályok képessége és érdeklődése határozza meg a feladattípusokat és témákat.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

121

A társadalomismeret tantárgy ellenőrzésekor és értékeléskor figyelembe vett szempontok:

A tanuló képes-e:

- a különböző világképek jellemzőinek felismerésére;

- a magyar történelem és társadalom alapvető folyamatainak megértésére;

- az egyén szerepének értékelésére és a szűkebb és tágabb közösséghez tartozás

felelősségének elfogadására;

- a társadalmi normák erkölcsi értékének és gyakorlati hasznának felismerésére,

betartására;

- a politika világában való eligazodásra, saját értékeinek és érdekeinek megfelelő

döntések meghozatalára;

- a gazdaság leglényegesebb információinak megértésére, az egyén gazdasági

lehetőségeinek felmérésére és a pénzügyekben való tájékozódásra.

A 12-13. évfolyamokon a tanulók teljesítményének osztályzattal történő értékelése, a tanulói

ismeretek, tevékenységek, szóbeli és írásbeli értékelése az alábbi feladatok alapján történhet:

- Folyamatos számonkérés szóban, írásban a tanítási órákon ellenőrzés céljából.

- Témazáró dolgozatok (egy-egy fejezet végén), amelyek átfogó ismeretekre

irányulnak.

- Kiselőadás, írásbeli vagy szóbeli beszámoló egy-egy témakörben a megadott

szempontok, vagy önálló gyűjtés alapján, ennek értékelése.

- Projektmunkában való részvétel (egyéni vagy csoportos) szóbeli, írásbeli értékelése.

Az írásbeli és szóbeli számonkérés egyaránt fontos, a tantárgy jellegzetességei (érettségi

követelmények) miatt mindkettőnek hasonló arányban kell előfordulnia az értékelés során.

A történelem-földrajz munkaközösség tanévenként meghatározza az adott évfolyamokon a

témazáró dolgozatok számát és tartalmát. Ez összhangban van a tananyag főbb fejezeteivel, a

tanmenetekben meghatározott tematikai egységek, leckék utáni számonkérésekkel.

Kidolgozzák a javítási útmutatókat és a ponthatárokhoz rendelt érdemjegyeket. Témazáró

dolgozat esetén ezek a következők:

Elégséges (2) 40%-tól,

Közepes (3) 55%-tól,

Jó (4) 70%-tól,

Jeles (5) 85%-tól.

A témazáró dolgozatok felépítésükben, logikájukban megegyeznek az írásbeli érettségi

dolgozatok felépítésével (rövid választ igénylő feladatok, esszék).

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

122

4. Részletes tartalmak

9. évfolyam

A 9. évfolyamon a társadalomismeret tantárgyi célja az, hogy a tanulók képesek

legyenek:

– az európai és a magyar történelem és társadalom alapvető folyamatainak

megértésére;

– annak felismerésére, hogy a magyar nemzet történelme sokféle egyéb nemzetiség

és etnikum (pl. német és zsidó etnikum) együttműködésének az eredménye is;

– az egyén szerepének értékelésére, a szűkebb és tágabb közösséghez tartozás

felelősségének elfogadására;

– a társadalmi normák erkölcsi értékének és gyakorlati hasznának felismerésére,

betartására;

– értékelni a tudást, megbecsülni iskolát, az osztályközösséget, osztálytársaikat,

valamint kihasználni a szakközépiskola által biztosított tanulási lehetőségeket.

Fejlesztési feladatok minden tematikai egységre vonatkozóan

Ismeretszerzés, tanulás

A forrásokban és -feldolgozásokban található információk gyűjtése. A történelem tárgyi

emlékeinek felismerése, értelmezése élőszóban vagy írásban. A filmek, filmhíradók

értelmezése. Történelmi esemény, intézmény, szervezet megismerése források alapján.

Tájékozódás kézikönyvekben, az ismeretterjesztő folyóiratokban és az internet valamely

magyar nyelvű keresőprogramjában. Ábra készítése a tankönyv, a munkafüzet, szakirodalom

felhasználásával.

Kritikai gondolkodás

Különböző típusú források elemzése, ellentétes felfogású forrásrészletek összehasonlítása,

értelmezése, feldolgozása. Azonos eseményről, jelenségről készült különböző forrásrészletek

összehasonlítása. A forrásokban fellelhető leegyszerűsítő vélemények kritikus értelmezése

tanári rávezetéssel. A média forrásértékének, jellegének felismerése, elemzése. Eltérő

álláspontok felismerése megadott történelmi források és tudományos feldolgozások

szövegében; az eltérések okainak vizsgálata. Kiemelkedő történelmi személyiségek

döntéseinek értékelése. A történelem meghatározó jelentőségű történelmi személyiségei

szerepének értékelése.

Kommunikáció

A korszakokra vonatkozó történelmi szakkifejezések helyes használata. A történelmi

fogalmak magyarázata. Egy téma bemutatása többféle módszer és eszköz (élőszó, térkép,

kép, filmrészlet, tárgyak stb.) ötvözésével. Egy-egy előre megadott kérdés kapcsán saját

vélemény megfogalmazása, kifejtése. Érvelési technikák ismerete és alkalmazása szóban és

írásban. Előadás készítése (meghatározott terjedelemben) történeti témákról, segédeszközök

felhasználásával. Hosszabb adatsorok, grafikonok, ábrák alapján történelmi változások

felismerése és bemutatása. Szemléletes diagramok és grafikonok készítése gazdasági,

társadalmi, demográfiai folyamatokról. Táblázatkészítés demográfiai, gazdasági és

társadalomtörténeti adatok bemutatásához. Jártasság a feladatlapok kitöltésében;

tájékozottság javítási elveiben és módszereiben.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

123

Tájékozódás időben és térben

Fontosabb folyamatok vagy jelenségek időrendjének összeállítása. Időrendi táblázat

készítése. Az időben való jártasság bemutatása élőbeszédben, írásban és a térképen. A térben

és időben játszódó események közötti kapcsolat felismerése. Időrendi táblázatok és térképek

összehasonlítása, rajzok és térképek készítése. Az egyetemes és a magyar kronológiák

használata. Történelmi jelenségek természeti feltételeinek megállapítása a szaktanár

útmutatása alapján. Történelmi helyek azonosítása mai térképeken. Sematikus rajz készítése

egy-egy történeti táj egységeiről. Tematikus történelmi térképek adatainak összehasonlítása

(pl. gazdasági fejlődés, népsűrűség, nemzetiségi összetétel változása).

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Európa a világban,

Magyarország Európában

Órakeret

4 óra

Előzetes tudás Alapvető topográfiai ismeretek; elemi tájékozódás Európa és

Magyarország térképein.

A tematikai

egységhez

kapcsolódó nevelési

célok

Képes térben elhelyezni saját lakóhelye fontosabb intézményeit,

nagyobb városainkat, Magyarországot, a szomszédos országokat és az

Európai Unió országait a kapcsolódó térképeken.

Azonosítani tudja Magyarország megyéit és úthálózata fontosabb

egységeit.

Felismeri a térkép legfontosabb elemeit (vizek, domborzati jelölések,

államhatárok, települések), azonosítja azokat a térképen.

Ismeretek/Témák Kapcsolódási pontok

Lakóhelyünk és környezetünk a térben.

Magyarország területi tagozódása.

Magyarország és Európa.

Természetismeret: térképhasználat.

Matematika: mennyiségek összehasonlítása.

Idegen nyelv: földrajzi nevek; idegen nyelvű

honlapok, alkalmazások.

Osztályközösség-építés: ismeretek

Magyarországról, az EU-ról.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Közép-Európa, Nyugat-Európa, Kelet-Európa, Dél-Európa, Észak-

Európa, Európai Unió, régió, ország, állam, szövetség, rendszerváltás,

demokratikus berendezkedés, úthálózat, infrastruktúra.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Múlt és jelen képekben és szövegekben I.

Európa bölcsői

Órakeret

8 óra

Előzetes tudás Az általános iskolában tanultak.

A tematikai

egységhez

kapcsolódó nevelési

célok

Képes az európai civilizáció gyökereinek feltárására, az ókori

demokrácia alapelveinek vázlatos összehasonlítására a modern

demokrácia alapelveivel.

A tanuló felismeri, hogy egy több évszázadon keresztül fennálló állam

felemelkedésében és hanyatlásában több tényező együttes hatása játszik

szerepet, valamint, hogy a hosszú életű birodalmak társadalma,

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

124

gazdasági élete, politikai berendezkedése folyamatosan változik.

Tudja, hogy az antik kultúra a görög és a római kultúra kölcsönhatása

során alakult ki, látja ennek az európai civilizációra gyakorolt hatását.

Ismeretek/témák Kapcsolódási pontok

Az európai civilizáció kezdetei.

Vallás, kultúra és sport az antikvitásban.

Természetismeret: tájékozódás a térképen.

Matematika: adatok értelmezése.

Idegen nyelv: földrajzi és személynevek.

Osztályközösség-építés: a személyiség

szerepe, információforrások használata.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Fogalmak: polisz/városállam, demokrácia, rabszolga, egyistenhit, zsidó

vallás, kereszténység, Biblia, Újszövetség, olimpia.

Személyek: Szolón, Jézus, Theodosius.

Topográfia: Balkán-félsziget, Athén, Róma, Júdea, Olimpia.

Kronológia: Kr.e. 776 (első ókori olimpia), Kr.e. 5. század (athéni

demokrácia kialakulása), 395 (a Római Birodalom felosztása), 476 (a

Nyugat-római Birodalom bukása).

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Múlt és jelen képekben és szövegekben II.

A középkor századai

Órakeret

10 óra

Előzetes tudás Az általános iskolai előzmények.

A tematikai

egységhez

kapcsolódó

nevelési célok

Érti a keresztény vallás szerepét az európai szellemi és hatalmi

expanzióban, azonosítja az egyház társadalomépítő és -szabályozó

tevékenységét, megérti távlatos jelentőségét. Tudatosítja az iszlám

vallás civilizációformáló szerepét.

Feltárja a középkori keresztény civilizáció örökségét, és kimutatja a

középkori városi civilizáció továbbélését a modern európai

civilizációban.

A tanuló felismeri és tudatosul benne, hogy a magyarság eredetére

vonatkozó álláspontok különbözősége a források rendkívüli

hiányosságából és az egyes szaktudományok (történettudomány,

régészet, nyelvészet) kutatási eredményeinek egymásnak olykor

ellentmondó adataiból fakad.

Megérti, hogy a kereszténység felvétele és az erre épülő államalapítás

teremtette meg a magyar állam megerősödésének és fejlődésének

feltételeit. Felismeri, hogy az Árpád-korban megszilárdult a keresztény

magyar állam.

A korszak jelentős uralkodói politikai életpályájának megismerésén

keresztül belátja, hogy a több nemzetiségből álló Magyar Királyság a

közép-európai régió egyik legerősebb államaként fejlődött, sorsa több

ponton összekapcsolódott a környező államok és Nyugat-Európa

fejlődésével.

Ismeretek/ témák Kapcsolódási pontok

A középkori Európa birodalmai, társadalom

és világkép.

A magyar honfoglalás és az államalapítás.

Természetismeret: tudósok, felfedezők.

Matematika: adatok értelmezése.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

125

A középkori Magyar Királyság helye

Európában.

Idegen nyelv: földrajzi nevek, személynevek.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Fogalmak: hun, barbár, gróf, lovag, lovagi erény, keresztes háború,

egyház, pápa, Korán, iszlám, finnugor, nyelvrokonság, sztyeppe, törzs,

honfoglalás, pogány, vármegye, Árpád-ház, jobbágy, forint, zsoldos

hadsereg (pl. fekete sereg).

Személyek: Attila, Nagy Károly, I. Ottó, Mohamed, Árpád, Géza,

Vajk/I. István, IV. Béla, III. András, Károly Róbert, I. (Nagy) Lajos,

Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás.

Topográfia: Frank Birodalom, Német-római Császárság, Bizánc,

Konstantinápoly, Szentföld, Kárpát-medence, Vereckei-hágó, Oszmán

Birodalom, Nikápoly, Mohács.

Kronológia: VII. század (az iszlám vallás alapítása), 800 (Nagy Károly

császárrá koronázása), 895 táján (a honfoglalás), 1000 (I. István

megkoronázása), 1054 (az egyházszakadás), 1241–42 (a tatárjárás),

1301 (az Árpád-ház kihalása), 1308 (Károly Róbert királlyá választása),

1342 (I. [Nagy] Lajos), 1453 (Konstantinápoly elfoglalása), 1456 (a

nándorfehérvári diadal), 1458–1490 (I. [Hunyadi] Mátyás uralkodása),

1526 (a mohácsi csata).

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Múlt és jelen képekben és szövegekben III.

Az újkor hajnala

Órakeret

6 óra

Előzetes tudás Az általános iskolai előzmények.

A tematikai

egységhez

kapcsolódó

nevelési célok

Belátja, hogy a világ különböző civilizációit összeköti az emberi

alapszükségletek biztosításának igénye (élelem, biztonság, világ

megértésének igénye stb.). Megérti, hogy a kultúrák találkozása milyen

esélyeket, veszélyeket hordoz magában.

A tanuló belátja, hogy Amerika felfedezése gyökeresen megváltoztatta

a világ képét. Felismeri, hogy a kereskedelmi utak feletti ellenőrzés

általában jelentős hatalmi pozíciót is jelent, valamint, hogy a

kereskedelemi utak terén lezajló változások átrendezik a régiók közötti

gazdasági erőviszonyokat, hosszú távon jelentős gazdasági, társadalmi

és politikai következményekkel járnak.

Belátja, hogy az oszmán-török katonai fölény mellett a politikai

megosztottság is hozzájárult az ország három részre szakadásához.

Megérti a részekre szakadt ország helyzetét a két nagyhatalom

ütközőzónájában, és belátja, hogy a török kiűzését a hatalmi

erőegyensúly felbomlása tette lehetővé. Átlátja a másfél évszázados

török uralom rövid és hosszú távú következményeit.

Ismeretek /témák Kapcsolódási pontok

Felfedezések – a civilizációk találkozása.

Vallási megújhodás Európában.

Államformák és uralkodók az újkori

Európában.

A Magyar Királyság a birodalmak

szorításában.

Természetismeret: tudósok, felfedezők.

Matematika: adatok értelmezése.

Idegen nyelv: földrajzi nevek, személynevek.

Kulcsfogalmak/ Fogalmak: világkereskedelem, selyemút, karavella, gyarmatosítás,

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

126

fogalmak reformáció, evangélikus, református, kapitalizmus, alkotmányos

monarchia, parlament, abszolutizmus, végvár, kuruc.

Személyek: Kolumbusz, Luther Márton, XIV. Lajos, Szapolyai János,

Habsburg Ferdinánd, Dobó István, II. Szulejmán, Zrínyi Miklós, II.

Rákóczi Ferenc.

Topográfia: Anglia, Franciaország, Versailles, Buda, Eger, Szigetvár,

Ónod.

Kronológia: 1492 (Amerika felfedezése), 1517 (Luther fellépése, a

reformáció kezdete), 1541 (Buda török elfoglalása, az ország tényleges

három részre szakadása), 1552 (Eger sikertelen török ostroma), 1566

(Szigetvár eleste), 1703–11 (a Rákóczi-szabadságharc), 1707 (az ónodi

országgyűlés), 1711 (a szatmári béke).

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Múlt és jelen képekben és szövegekben IV.

A modern világ születése

Órakeret

12 óra

Előzetes tudás Az általános iskolai előzmények.

A tematikai

egységhez

kapcsolódó nevelési

célok

Látja, hogy a felvilágosodás állította középpontba a világmindenség

megértésének igényét, a tudományos megismerés elsőbbrendűségét, és

hogy ezzel a tudományok fejlődésének új korszaka kezdődött. Belátja,

hogy a hatalommegosztás és a képviseleti elv általánossá válása a

polgári államokban a demokratikus jogok gyakorlásának kiterjesztését

eredményezte.

Felismeri, hogy az ipari forradalom, amely új energiaforrások

hasznosítása mellett új technikai eszközök alkalmazásával és a

termelési formák átalakításával létrehozta az ipari társadalmat, a

népesség számszerű gyarapodását, urbanizációt és az ipari munkásság

létszámának növekedését eredményezte.

Tudatosul benne, hogy Magyarország a Habsburg Birodalom részét

képezte, megérti a birodalmiságból fakadó problémák lényegét, és

reális képet alkot Magyarország birodalmon belüli helyzetéről.

Érti, hogy a korszakot a nemzeti és a liberális eszme megerősödése,

valamint az európai centrumhoz való fölzárkózás kényszere határozza

meg. Belátja, hogy ezek nyomán fogalmazódott meg a jobbágyi és

rendi viszonyok megszüntetésének, az érdekegyesítés, a

közteherviselés, valamint a nemzeti nyelv és kultúra megteremtésének

szükségessége, amelyek a polgári viszonyok és a nemzeti önállóság

megteremtését célozzák. Tudja, hogy e célok megvalósítása állította

középpontba azokat a nagyformátumú politikusokat, akik túllépve

egyéni érdekeiken, egymást kiegészítve, a közösség hosszú távú

érdekeit szolgáló reformprogramok mellé állították a közvéleményt.

Megérti, hogy a kiegyezés reális kompromisszum volt, amely megfelelt

a kor erőviszonyainak. Látja a kiegyezés hosszú távú hatásait

Magyarország fejlődésére, mely folyamatban a hazai zsidó polgárság

kiemelkedő szerepet játszott.

Ismeretek/ témák Kapcsolódási pontok

Forradalmak kora Európában.

A Magyar Királyság a Habsburg

Birodalomban.

Természetismeret: tudósok, felfedezők.

Matematika: adatok értelmezése.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

127

A reformkor és az 1848–1849-es forradalom

és szabadságharc.

A dualizmus kora.

Idegen nyelv: földrajzi nevek, személynevek.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Fogalmak: felvilágosodás, tolerancia, egyenlőség, szabadság,

enciklopédia, forradalom, Emberi és polgári jogok nyilatkozata,

jakobinus diktatúra, terror, ipari forradalom, belső vándorlás,

betelepítés, Ratio Educationis, nyelvrendelet, jobbágyrendelet,

nyelvújítás, ipari forradalom, gyár, környezetszennyezés,

jobbágyfelszabadítás, áprilisi törvények, honvédség, aradi vértanúk,

dualizmus.

Személyek: Bonaparte Napóleon, Mária Terézia, II. József, James Watt,

Széchenyi István, Kossuth Lajos, Batthyány Lajos, Deák Ferenc.

Topográfia: Bécs, Pozsony, Budapest, Nagy-Britannia, Amerikai

Egyesült Államok, Németország, Osztrák-Magyar Monarchia.

Kronológia: 1789. július 14. (a Bastille ostroma, a francia forradalom

kitörése), 1793–1794 (a jakobinus diktatúra), 1804 (Napóleon császárrá

koronázása), 1740–80 (Mária Terézia), 1780–1790 (II. József), 1825–

1848 (a reformkor), 1848. március 15. (forradalom kitörése Pesten),

1848–1849 (forradalom és szabadságharc Magyarországon), 1867 (a

kiegyezés).

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Múlt és jelen képekben és szövegekben V.

A szélsőségek évtizedei

Órakeret

8 óra

Előzetes tudás Az általános iskolai előzmények.

A tematikai

egységhez

kapcsolódó nevelési

célok

Látja az első világháború kirobbanásához vezető okokat, és azok

komplex jellegét. Felismeri, hogy a korábban kialakult nagyhatalmi

egyensúly felbomlása, a gyarmatokért való versengés, a létrejövő

katonai szövetségek, a fegyverkezési verseny és a megoldatlan balkáni

helyzet együttesen vezetett a háborúhoz. Érti, hogy az új hadászati

eszközök és módszerek alkalmazása elhúzódó harcokkal és óriási

ember- és anyagi veszteséggel jártak, és minden állampolgárt érintettek.

Felismeri a békerendszer keltette új ellentmondásokat, különös

tekintettel a kelet-közép-európai régióra.

Felismeri, hogy a háborús pusztítás, különösen a vereség és a gazdasági

válságok egyik következménye a szélsőségek térnyerése.

Érti, hogy a két világháború közötti magyar kül- és belpolitika egyik

legfontosabb mozgatórugója a trianoni békeszerződés és annak

hatásaira való reflektálás volt. Tudatosulnak benne a trianoni

békeszerződés politikai életre, gazdaságra, társadalomra és

közgondolkodásra gyakorolt hatásai, valamint a bethleni konszolidáció

eredményei, hazai és nemzetközi összefüggései.

Tudja, hogy mennyi áldozattal, pusztítással járt a második világháború,

és hogy a holokauszt az emberiség, valamint az egész magyarság

tragédiája.

Megérti, miként került a háború során Magyarország kényszerpályára,

és ez milyen következményekkel járt az ország sorsát illetően.

Tisztában van a háborús vereség és a megszállás közvetett és közvetlen

következményeivel (pl. malenkij robotra elhurcolt magyar és német

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

128

származású civilek, német nemzetiségű lakosság kitelepítése, a

szlovákiai magyarok áttelepítése).

Belátja, hogy Európában és hazánkban a XX. századi kirekesztésen

alapuló (bűnbakképzésen alapuló) népirtások nem mehettek volna

végbe a többségi társadalom tevőleges vagy hallgatólagos támogatása,

valamint apátiája nélkül.

Ismeretek/ témák Kapcsolódási pontok

Az első világháború és következményei

Európában, valamint Magyarországon.

A totális diktatúrák jellemzői.

Magyarország a két világháború között.

A második világháború és következményei

Európában, valamint Magyarországon.

Természetismeret: tudósok, felfedezők.

Matematika: adatok értelmezése.

Idegen nyelv: földrajzi nevek, személynevek.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Fogalmak: antant, központi hatalmak, jóvátétel, kiegyezés,

kommunizmus, bolsevik, államosítás, diktatúra, Tanácsköztársaság,

ellenforradalom, revízió, általános választójog, gazdasági világválság,

nemzetiszocializmus, egypártrendszer, fajelmélet, antiszemitizmus,

zsidóüldözés, deportálás, haláltábor, holokauszt, soá, porraimos,

kényszermunkatábor, gulág.

Személyek: Ferenc Ferdinánd, Károlyi Mihály, Kun Béla, Lenin,

Sztálin, Adolf Hitler, Horthy Miklós, Bethlen István, Szálasi Ferenc.

Topográfia: Budapest, Szarajevó, Párizs, Trianon, Auschwitz,

Hirosima.

Kronológia: 1914. június 28. (a szarajevói merénylet), 1914–1918 (az

első világháború), 1918 (az őszirózsás forradalom), 1920 (a trianoni

békediktátum aláírása). 1938 (a náci Németország megszállja

Ausztriát), 1939. szeptember 1. (Németország megtámadja

Lengyelországot, kitör a második világháború), 1941 (Magyarország

belép a háborúba), 1943. január (a doni katasztrófa), 1944. tavasz (a

németek megszállják Magyarországot), 1945. május 8. (a második

világháború lezárása Európában), 1945. április (Magyarország

felszabadítása a náci uralom alól, a szovjet megszállás kezdete, a

háború vége Magyarországon), 1945. augusztus (atomtámadás

Hirosima és Nagaszaki ellen).

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Múlt és jelen képekben és szövegekben VI.

A megosztott világ

Órakeret

8 óra

Előzetes tudás Az általános iskolai előzmények.

A tematikai

egységhez

kapcsolódó nevelési

célok

A tanuló értelmezi a háború utáni helyzetet és a megosztott világ

kialakulásának folyamatát. Felismeri a hidegháború keltette helyi

háborúk máig ható következményeit.

Felismeri, hogy a modern technológia, a globalizációs folyamatok, a

szabadság ideológiája és a kommunikációs rendszerek milyen szerepet

töltöttek be a szovjet típusú rendszerek bukásában.

Felismeri a szovjet megszállás és az ebből fakadó korlátozott állami

szuverenitás következményeit. Megérti, hogy Magyarországnak 1956-

ban a rendkívül kedvezőtlen nemzetközi helyzetben, az erőegyensúlyra

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

129

épülő politikai viszonyrendszerben nem sikerült kiszakadnia a szovjet

tömbből. Felismeri, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc

jelenlegi demokratikus rendünk egyik talpköve. Ismeri a Kádár-

rendszer jellegét, és tisztában van annak mozgásterével. Képes

sokoldalúan elemezni a Kádár-rendszer válságának és bukásának okait,

körülményeit, felismeri a rendszer lényegi reformálhatatlanságát.

Képes a globalizációs folyamatok, kihívások és az egységesülő Európa

előnyeinek és hátrányainak sokoldalú feldolgozására.

Tisztában van a rendszerváltozás előtti és az azt követő időszak

politikai és gazdasági rendszere közötti legfontosabb különbségekkel.

Ismeretek/ témák Kapcsolódási pontok

A kétpólusú világ és a megosztott Európa.

Magyarország vasfüggöny mögött.

1956-os forradalom és szabadságharc.

A szovjet tömb felbomlása, a demokratikus

viszonyok kiépülése.

Tudományos és technikai forradalom.

A környező országok, határon túli magyarok.

Az Európai Unió alapelvei és intézményei.

Természetismeret: tudósok, felfedezők.

Matematika: adatok értelmezése.

Idegen nyelv: földrajzi nevek, személynevek.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Fogalmak: hidegháború, szuperhatalom, fegyverkezési verseny,

vasfüggöny, Szovjet Kommunista Párt, berlini fal, ÁVH,

vallásellenesség, centralizáció, választási csalás, koncepciós per,

államosítás, termelőszövetkezet (téesz), kétkeresős családmodell,

kitelepítés, emigráció, gulyáskommunizmus, rendszerváltás, MDF,

SZDSZ, FKgP, FIDESZ, KDNP, MSZP, Európai Unió, schengeni

övezet.

Személyek: Gagarin, Neil Armstrong, Hruscsov, Kennedy, Gandhi,

Rákosi Mátyás, Kádár János, Nagy Imre, Reagen, Mihail Gorbacsov,

Antall József.

Topográfia: Korea, Kuba, Vietnám, Berlin, Afganisztán,

Csehszlovákia, Csehország, Szlovákia, Jugoszlávia, Szlovénia,

Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Koszovó.

Kronológia: 1949 (a kommunista alkotmány), 1961 (a berlini fal

építése, Gagarin űrrepülése), 1969 (az első Holdra szállás), 1956.

október 23. (a forradalom kirobbanása), 1956. november 4. (szovjet

támadás indul Magyarország ellen), 1973 (első olajárrobbanás), 1989.

június 16. (Nagy Imre és társainak újratemetése), 1990 (szabad

országgyűlési és önkormányzati választások), 1991 (Jugoszlávia

bomlásnak indul), 1993 (Csehország és Szlovákia szétválása), 2004

(Magyarország és kilenc másik állam csatlakozása az Európai

Unióhoz).

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

130

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Múlt és jelen képekben és szövegekben VII.

A magyar társadalom a rendszerváltás után.

Órakeret

8 óra

Előzetes tudás Az általános iskolai előzmények.

A tematikai

egységhez

kapcsolódó nevelési

célok

Reális kép alakul ki a tanulóban Magyarország szerepéről és

lehetőségeiről az európai integráción belül, továbbá ismeri fontosabb

külkapcsolatait, és tudatosul benne a jelentősebb nemzetiségi és

emigráns közösségek híd-szerepe.

Képes a nemzet, kisebbség és a helyi társadalmak fogalmak szakszerű

használatára.

Képes a társadalom makro- és mikrostruktúráját alkotó elemeinek

azonosítására, a társadalom tagoltságából eredő egyenlőtlenségek

felismerésére, azok okainak azonosítására.

Ismeretek/ témák Kapcsolódási pontok

Az ezredforduló magyar társadalma.

A mai magyar társadalom jellemzői,

problémái.

Hazánk kiemelkedő tudományos-technikai,

kulturális és sportteljesítményei.

Természetismeret: tudósok, felfedezők.

Matematika: adatok értelmezése.

Idegen nyelv: földrajzi nevek, személynevek.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

szabadpiac, privatizáció, társadalom, munkanélküliség, társadalmi

egyenlőtlenség, gazdagok, középosztály, szegények, népességfogyás,

várható élettartam, elöregedés, korfa, iskolázottság, létminimum,

deviancia (bűnözés, öngyilkosság, kábítószer-fogyasztás, mentális

betegségek, prostitúció), norma, nemzetiségek, cigányság társadalmi

helyzete, felekezeti megoszlás, hungarikum, világörökség.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

131

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Múlt és jelen képekben és szövegekben VIII.

A tanuló társadalom.

Órakeret

6 óra

Előzetes tudás Az általános iskolai előzmények.

A komplex

műveltség-

területhez

kapcsolható

fejlesztési feladatok

A tanuló felismeri az iskola szerepének jelentőségét az egyén és a

társadalom életében.

Tisztában van a tanulással kapcsolatos jogokkal és kötelességekkel.

Látja a tanulás és a munkaerő-piaci szerepvállalás összefüggéseit.

Felismeri és elfogadja a tanulási és munkatevékenység emberformáló és

értékteremtő erejét.

Ismeretek/témák Kapcsolódási pontok

Az oktatás és iskola a múltban.

A tanuló társadalom és az élethosszig tartó

tanulás.

Természetismeret: tudósok, felfedezők.

Matematika: adatok értelmezése.

Idegen nyelv: földrajzi nevek, személynevek.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

oktatás, iskola, tanítás, tudásépítés, tanuló, tanuló felnőtt, képzettség,

képzetlenség, információs társadalom, élethosszig tartó tanulás.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél A tanulók teljesítményének a mérése

Órakeret

2 óra

A fejlesztés várt

eredményei az

évfolyam végén

A tanuló ismerje Magyarország helyét Európában, földrajzi, politikai

elhelyezkedését, a magyar államszervezet főbb szereplőit, az

önkormányzati intézményeket, a tömegmédia fontosabb csatornáit, a

manipuláció eszközeit. Képes legyen értékelni, megbecsülni az egyéni

és közösségi értékeket, a tudást, a tanulást, és értse az egész életen át

tartó tanulás személyes és társadalmi szükségességét.

A tanuló legyen tisztában a társadalom és gazdaság alapvető

tulajdonságaival, ismerje fel a történelemben zajló változásokat és azt,

hogy ezeknek az ismerete nélkülözhetetlen a napjainkban zajló

társadalmi, gazdasági, politikai, művészeti folyamatok (és azok

változásainak) a megértéséhez.

10. évfolyam

A 10. évfolyam programját a tanulók forrás- és tevékenység-központú munkáltatása határozza

meg. A tanév célja, hogy a tanulók képessé váljanak:

– a társadalom és legfontosabb intézményeinek megismerésére, a működésük

megértésére;

– a különböző világképek jellemzőinek felismerésére, a világvallások azonosítására;

– a politika világában való eligazodásra, saját értékeinek és érdekeinek megfelelő

döntések meghozatalára;

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

132

– a gazdaság leglényegesebb információinak megértésére, az egyén gazdasági

lehetőségeinek felmérésére és a pénzügyekben való tájékozódásra.

Fejlesztési feladatok minden tematikai egységre vonatkozóan

Ismeretszerzés, tanulás A forrásokban és -feldolgozásokban található információk gyűjtése. A történelem tárgyi

emlékeinek felismerése, értelmezése élőszóban vagy írásban. A filmek, filmhíradók

értelmezése. Történelmi esemény, intézmény, szervezet megismerése források alapján.

Tájékozódás kézikönyvekben, az ismeretterjesztő folyóiratokban és az internet valamely

magyar nyelvű keresőprogramjában. Ábra készítése a tankönyv, a munkafüzet, szakirodalom

felhasználásával.

Kritikai gondolkodás

Különböző típusú források elemzése, ellentétes felfogású forrásrészletek összehasonlítása,

értelmezése, feldolgozása. Azonos eseményről, jelenségről készült különböző

forrásrészletek összehasonlítása. A forrásokban fellelhető leegyszerűsítő vélemények

kritikus értelmezése tanári rávezetéssel. A média forrásértékének, jellegének felismerése,

elemzése. Eltérő álláspontok felismerése megadott történelmi források és tudományos

feldolgozások szövegében; az eltérések okainak vizsgálata. Kiemelkedő történelmi

személyiségek döntéseinek értékelése. A történelem meghatározó jelentőségű történelmi

személyiségei szerepének értékelése.

Kommunikáció

A korszakokra vonatkozó történelmi szakkifejezések helyes használata. A történelmi

fogalmak magyarázata. Egy téma bemutatása többféle módszer és eszköz (élőszó, térkép,

kép, filmrészlet, tárgyak stb.) ötvözésével. Egy-egy előre megadott kérdés kapcsán saját

vélemény megfogalmazása, kifejtése. Érvelési technikák ismerete és alkalmazása szóban és

írásban. Előadás készítése (meghatározott terjedelemben) történeti témákról, segédeszközök

felhasználásával. Hosszabb adatsorok, grafikonok, ábrák alapján történelmi változások

felismerése és bemutatása. Szemléletes diagramok és grafikonok készítése gazdasági,

társadalmi, demográfiai folyamatokról. Táblázatkészítés demográfiai, gazdasági és

társadalomtörténeti adatok bemutatásához. Jártasság a feladatlapok kitöltésében;

tájékozottság javítási elveiben és módszereiben.

Tájékozódás időben és térben

Fontosabb folyamatok vagy jelenségek időrendjének összeállítása. Időrendi táblázat

készítése. Az időben való jártasság bemutatása élőbeszédben, írásban és a térképen. A térben

és időben játszódó események közötti kapcsolat felismerése. Időrendi táblázatok és térképek

összehasonlítása, rajzok és térképek készítése. Az egyetemes és a magyar kronológiák

használata. Történelmi jelenségek természeti feltételeinek megállapítása a szaktanár

útmutatása alapján. Történelmi helyek azonosítása mai térképeken. Sematikus rajz készítése

egy-egy történeti táj egységeiről. Tematikus történelmi térképek adatainak összehasonlítása

(pl. gazdasági fejlődés, népsűrűség, nemzetiségi összetétel változása).

Tematikai egység/

Fejlesztési cél A tanulók teljesítményének a mérése

Órakeret

2 óra

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

Társadalom és intézményei múltban és jelenben –

Intézményeink működése

Órakeret

10 óra

Előzetes tudás Általános iskolai előzmények.

A tematikai A tanuló képes a hivatalos és magánügyek megkülönböztetésére. Ismeri

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

133

egységhez

kapcsolódó nevelési

célok

a legfontosabb országos intézmények – országgyűlés, kormány,

minisztériumok, bíróságok, adóhivatal – feladatait, működését (a

múltban és a jelenben). Átlátja a helyi intézmények – önkormányzat,

polgármesteri hivatal, az egészségügyi, az oktatási és egyéb funkciójú

helyi intézmények – rendszerét, azok feladatait.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A modern polgári állam funkciói,

intézményei.

A demokratikus berendezkedés, a

hatalommegosztás.

A mai magyar állam főbb jellemzői.

Az önkormányzat intézményei.

Különböző ügyek intézésének gyakorlata, a

kulturált viselkedés gyakorlása.

Különböző emberi élethelyzetek

megfigyelése, következtetések levonása,

magatartásminták elemzése, értékelése.

Mindennapi élethelyzetek elbeszélése,

eljátszása.

Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom:

szóbeli és írásbeli szövegalkotás, hivatalos

stílus.

Osztályközösség-építés: a helyzetnek

megfelelő magatartás.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Állam, államszervezet, önkormányzat, hatalmi ág, demokrácia,

alkotmány – Alaptörvény.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél A világkép

Órakeret

10 óra

Előzetes tudás Általános iskolai előzmények.

A komplex

műveltség-

területhez

kapcsolható

fejlesztési feladatok

A tanuló megismeri a különböző világkép-magyarázatokat, felismeri

jellegzetességeiket és értékeli azokat.

Tisztában van a globalizáció legfontosabb jelenségeivel és

folyamataival, értelmezi azok mindennapi életre gyakorolt hatásait,

képes önálló vélemény megfogalmazására a fentiekkel kapcsolatban.

A tanuló képes feltérképezni a generációk közötti kapcsolódások

(egymásrautaltság, értékrendbeli változások, konfliktusok) jelentőségét,

annak nehézségeit.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

Világmagyarázatok, a világról alkotott kép

változásai. A sokszínű világlátás. Vallások,

világvallások (különös tekintettel a zsidó, a

keresztény és az iszlám vallásra).

A fogyasztói társadalom, a jóléti állam és a

világgazdasági válságok.

Demográfiai problémák Európában és a

világban.

A globalizáció és a fenntartható fejlődés. A

Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom:

különböző megközelítési módok, nézőpontok.

Természetismeret: környezetvédelem,

fenntarthatóság.

Osztályközösség-építés: a tanulás szerepe;

család; vallási közösségek.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

134

globális világ kihívásainak hatása hazánk

fejlődésére. Alapvető globális problémák

tudatosítása. A kulturális globalizáció előnyei

és hátrányai.

Generációk, generációs kérdések,

konfliktusok. Az időskor és a különböző

nemzedékek eltérő életmódja. A nemzedékek

közti szolidaritás. Az együttélés szabályainak

kialakítása és rendeltetése.

A család funkciójának és szerepének

változásai napjainkban.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Világkép, civilizáció, filozófia, vallás, hit, fundamentalizmus, ateizmus,

egyistenhit, többistenhit, világvallás, földrajzi felfedezés, idealizmus,

materializmus, gazdasági, társadalmi, politikai rendszer, berendezkedés,

fejlődő és fejlett ország, globalizáció, fenntartható fejlődés, terrorizmus,

információs társadalom, klímaváltozás, környezetszennyezés, migráció,

nyugdíjrendszer, társadalmi szolidaritás, inaktív korú népesség.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél

A politika világa – a demokratikus politikai

berendezkedés

Órakeret

8 óra

Előzetes tudás Általános iskolai előzmények.

A komplex

műveltség-

területhez

kapcsolható

fejlesztési feladatok

A tanuló ismeri a politikai alapfogalmakat, egyben értelmezi azokat a

mai magyar politikai életre. Történelmi példákon keresztül felismeri a

szélsőséges politikai irányokban rejlő veszélyeket (pl. a

nemzetiszocialista és a kommunista diktatúrák bűntettei [kirekesztés,

megkülönböztetés, holokauszt, Gulág]). Képes a demokrácia

működésének modellálására, a jogok és kötelességek rendszerének

átlátására. Megismeri az Alaptörvény fontosabb részleteit,

rendelkezéseit.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A gazdaság, a társadalom és a politika

kapcsolata.

A politikai berendezkedések: a demokrácia és

a diktatúra.

A rendszerváltás Magyarországon.

Az Alaptörvény főbb pontjai.

A politizálás színterei.

A politikai pártok ma Magyarországon.

Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom:

szövegértés.

Osztályközösség-építés: társadalmi és

közösségi szerepek.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Politika, demokrácia, diktatúra, kirekesztés, fajgyűlölet,

antiszemitizmus, holokauszt, Gulág, párt, politikai jog, rendszerváltás,

alkotmány, Alaptörvény, jogállam.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

135

Tematikai egység/

Fejlesztési cél Gazdaság, gazdálkodás, pénzügyek

Órakeret

4 óra

Előzetes tudás Általános iskolai előzmények.

A komplex

műveltség-

területhez

kapcsolható

fejlesztési feladatok

A tanuló képes közgazdasági és pénzügyi ismeretek, összefüggések

megértésére. Hasznos ismeretekkel rendelkezik az egyéni gazdálkodás

(egyéni költségvetés) terén, valamint tisztában van az ország

költségvetésének legalapvetőbb kérdéseivel (milyen területekből áll,

miből finanszírozzák). Megfelelő tudással, realitásérzékkel

rendelkezzen ahhoz, hogy felelős gazdasági döntést hozhasson –képes a

különböző lehetőségek összevetésére, mérlegelésre, felelős döntések

meghozatalára.

Ismeretek/fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

A legfontosabb közgazdasági fogalmak

(gazdasági ágazatok, gazdasági szereplők,

tőke).

Az egyén gazdálkodása, a háztartások

gazdálkodása.

A legfontosabb pénzügyi ismeretek (bankok,

banki szolgáltatások, számlák, hitel, kamat,

megtakarítás, thm, bankkártyák,

valutaárfolyam, jelzálog).

Egyéni költségvetés készítése. Mindennapi

élethelyzetek elbeszélése, eljátszása.

Kommunikáció – magyar nyelv és irodalom:

szituációs játékok.

Matematika: egyszerű gazdasági számítások.

Osztályközösség-építés: egyéni és családi

költségvetés, tervezés.

Kulcsfogalmak/

fogalmak Gazdasági ágazat, költségvetés, vállalkozás, tőke, banki szolgáltatás,

pénzügyi tranzakció.

Tematikai egység/

Fejlesztési cél A tanulók teljesítményének a mérése

Órakeret

2 óra

A fejlesztés várt

eredményei az

évfolyam végén

A tanuló képes legyen a körülötte lévő társadalmi-természeti környezet

változásait érzékelni, véleményt nyilvánítani a különböző események

kapcsán; tudja, hogy milyen társadalmi normák érvényesek rá, és ezek

betartásával legyen képes saját érdekeinek megfelelően cselekedni.

A tanuló legyen tisztában a társadalom és a gazdaság alapvető

tulajdonságaival, ismerje fel a történelemben zajló változásokat, és azt,

hogy ezeknek az ismerete nélkülözhetetlen a napjainkban zajló

társadalmi, gazdasági, politikai, művészeti folyamatok (és azok

változásainak) a megértéséhez.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

136

12. évfolyam

Tematikai egység A tanulók teljesítményének a mérése Órakeret

1 óra

Javaslat A tanulók előzetes tudásának azonosítása

Tematikai egység Az őskor és az ókor története Órakeret

18 óra

Előzetes tudás A tanulók általános iskolai (vagy egyéb iskolákban szerzett) tudásának

az azonosítása

A tantárgyhoz

(műveltségterületh

ez) kapcsolható

fejlesztési

feladatok a

tanévben

Ismeretszerzési és feldolgozási képességek

A forrásokban és feldolgozásokban található információk gyűjtése.

Azonos eseményről, jelenségről készült különböző forrásrészletek

összehasonlítása. Különböző típusú források elemzése, ellentétes

felfogású forrásrészletek összehasonlítása, értelmezése, feldolgozása.

A forrásokban fellelhető leegyszerűsítő vélemények kritikus

értelmezése tanári rávezetéssel. A filmek, filmhíradók értelmezése. A

média forrásértékének, jellegének felismerése, elemzése. Nemzetközi

szerződések, szövetségi megállapodások, nemzetközi szervezetek

alapokmányainak elemzése. A történelem tárgyi emlékeinek

felismerése, értelmezése élőszóban vagy írásban. Eltérő álláspontok

felismerése megadott történelmi források és tudományos feldolgozások

szövegében; az eltérések okainak vizsgálata. A változás történeti

jellegének értelmezése meghatározott korszakban. A történelem

jelentős személyiségei életútjának bemutatása. Kiemelkedő történelmi

személyiségek döntéseinek értékelése. A változás felismerése a

történelemben: konkrét történelmi példák elemzése, okok,

összefüggések keresése.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

137

Történelmi folyamatok, korszakok felismerése, s az európai régiók

(Nyugat-Európa, Közép-Európa, Kelet-Európa) megkülönböztetése.

Történelmi esemény, intézmény, szervezet megismerése források

alapján. A különböző fejlődési régiók megkülönböztetése,

összehasonlítása. Tájékozódás kézikönyvekben, az ismeretterjesztő

folyóiratokban és az internet valamely magyar nyelvű

keresőprogramjában. Tematikus bibliográfiák készítése az iskolai és

közkönyvtárak felhasználásával. Ábra készítése a tankönyv, a

munkafüzet, szakirodalom felhasználásával, az összefüggések és az

adatok kapcsolatának bemutatásával.

Kifejezőképességek

A történelem meghatározó jelentőségű történelmi személyiségei

szerepének értékelése. A korszakokra vonatkozó történelmi

szakkifejezések helyes használata. A történelmi fogalmak magyarázata.

Érvelési technikák ismerete és alkalmazása szóban és írásban. Egy téma

bemutatása többféle módszer és eszköz (élőszó, térkép, kép, filmrészlet,

tárgyak stb.) ötvözésével. Egy-egy előre megadott kérdés kapcsán saját

vélemény megfogalmazása, kifejtése. Egyes témák nyomon követése a

sajtóban és a tömegkommunikáció egyéb területein (pl. az EU-

csatlakozás). Előadás készítése (meghatározott terjedelemben) történeti

témákról segédeszközök felhasználásával. Hosszabb adatsorok,

grafikonok, ábrák alapján történelmi változások felismerése és

bemutatása. Szemléletes diagramok és grafikonok készítése gazdasági,

társadalmi, demográfiai folyamatokról. Táblázatkészítés demográfiai,

gazdasági- és társadalomtörténeti adatok bemutatásához. Jártasság a

feladatlapok kitöltésében; tájékozottság javítási elveiben és

módszereiben. Jegyzetek készítése előre megadott szakirodalmi

részletek alapján, kiselőadások készítése.

Tájékozódás az időben és térben

Fontosabb folyamatok vagy jelenségek időrendjének összeállítása.

Időrendi táblázat készítése. Az időben való jártasság bemutatása

élőbeszédben, írásban és a térképen. A térben és időben játszódó

események közötti kapcsolat felismerése. Időrendi táblázatok és

térképek összehasonlítása, rajzok és térképek készítése. Az egyetemes

és a magyar kronológiák használata. Történelmi jelenségek természeti

feltételeinek megállapítása a szaktanár útmutatása alapján. Történelmi

helyek azonosítása mai térképeken.

Ismeretek/fejlesztési követelmények

─ Az emberré válás folyamata.

─ A folyamvölgyi kultúrák (Mezopotámia, Egyiptom, India, Kína).

─ Az ókori Kelet kulturális öröksége, a zsidó nép vallási és történeti hagyományai. A

görög kor kezdetei, a spártai állam.

─ A demokrácia kialakulása Athénban, a demokrácia fogalma.

─ A görög–perzsa háborúk. Athén és Spárta párharca.

─ Nagy Sándor birodalma.

─ A görög hitvilág, művészet, tudomány és mindennapok.

─ Róma városállamból birodalommá válik.

─ Az egyeduralom kialakulása. Társadalom, államszervezet, hadsereg.

─ Róma és a provinciák. A köztársaság virágkora és válsága. A császárkor.

─ A római hitvilág, művészet, tudomány és a jog.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

138

─ A mindennapi élet. A kereszténység kialakulása és elterjedése.

─ A köztársaság virágkora és válsága. A császárkor.

─ A népvándorlás, az antik civilizáció felbomlása.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Kronológia:

A homo sapiens megjelenése, Kr. e. 3000 körül, Kr. e. XVIII. század,

Kr. e. X. század, Kr. e. 525

Kr. e. XIII. század, Kr. e. 621, Kr. e. 594, Kr. e. 508, Kr. e. 490, Kr. e.

480, Kr. e. 776, Kr. e. 431–404, Kr. e. 336–323

Kr. e. 753, Kr. e. 510, Kr. e. 367, Kr. e. 287, Kr. e. 264–241, Kr. e.

218–201, Kr. e. 168, Kr. e. 48, Kr. e. 31, 212, 313, 395, 476.

Személyek:

Kheopsz, Hammurapi, II. Ramszesz, Dávid, Salamon, Szolón,

Peiszisztratosz, Kleiszthenész, Miltiadész, Leonidasz, Themisztoklész,

Periklész, Pheidiász, Hérodotosz, Thuküdidész, Szókratész, Platón,

Arisztotelész, Nagy Sándor, Hannibal, Ciceró, Pompeius, Caesar,

Antonius, Augustus, Názáreti Jézus, Pál, Constantinus, Attila, Marius,

Sulla, Spartacus, Hadrianus, Diocletianus.

Fogalmak:

Homo sapiens, vaskor, despotizmus, politeizmus, monoteizmus, zsidó

vallás, Biblia, Ószövetség (héber Biblia), Újszövetség, állam,

hieroglifa, buddhizmus, brahmanizmus, polisz, arisztokrácia, arkhón,

démosz, türannisz, ekklészia, esküdtbíróság, demokrácia, sztratégosz,

cserépszavazás, filozófia, hellenizmus, patrícius, plebejus, cliens,

consul, provincia, senatori rend, lovagrend, triumvirátus, principatus,

limes, legio, colonus, dominatus, zsinagóga, apostol, egyház, püspök,

zsinat, senatus, dictator, néptribunus, censor.

Topográfia:

Rudabánya, Vértesszőlős, Mezopotámia, Egyiptom, Fönícia, Palesztina,

Sumer, Asszíria, Perzsia, India, Kína, Babilon, Izrael, Jeruzsálem,

Athén, Spárta, Olümpia, Marathón, Thermopülai-szoros, Szalamisz,

Peloponnészosz, Makedónia, Alexandria, Róma, Karthágó, Cannae,

Hispania, Gallia, Dacia, Pannónia, Jeruzsálem, Konstantinápoly,

Aquincum, Sopianae, Savaria.

Tematikai egység A középkor századai Órakeret

25 óra

Előzetes tudás A tanulók általános iskolai (vagy egyéb iskolákban szerzett) tudásának

az azonosítása.

Ismeretek/fejlesztési követelmények

─ A nyugati és keleti kereszténység eltérő fejlődése.

─ A Bizánci Birodalom fejlődése. Az iszlám és az arab világ.

─ A Frank Birodalom kialakulása, a gazdaság és társadalom átalakulása.

─ Az államalapítások kora Közép- és Kelet-Európában.

─ A középkori egyház és az uralkodói hatalom Európában (az invesztitúra-harcok).

─ A középkor társadalma.

─ A középkori városok.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

139

─ A lovagkor.

─ A keresztes háborúk (a hadjáratok pusztításai, Európa kultúrájára gyakorolt hatásuk).

─ A szabad költözésű jobbágyság és a vándormozgalmak.

─ A gazdaság fejlődése.

─ A középkor művelődése. Mindennapok a középkorban.

─ A rendi monarchiák.

─ Császárság és pápaság küzdelme.

─ Az eretnekmozgalmak.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Évszámok:

622, 732, 800, 843, 962, 1054. 1066, 1095, 1122, 1215, 1302, 1278.

Személyek:

Nagy Károly, Szent Benedek, Justinianus, Cirill és Metód, I. (Nagy)

Ottó, Mohamed, Klodvig, Martell Károly, Kis Pippin, Karolingok, VII.

Gergely, IV. Henrik, Habsburg Rudolf, Szent Ferenc, Szent Domonkos,

Aquinói Szent Tamás.

Topográfia:

Poitiers, Aachen, Konstantinápoly, Egyházi (Pápai) Állam, Kijev,

Mekka, Bagdad, Szentföld, Genova, Velence, Flandria, Champagne,

Párizs, Oxford, Cambridge, Hanza-városok, a levantei kereskedelem

útvonala.

Fogalmak:

gróf-grófság-őrgrófság, ortodox egyház, római katolikus egyház, pápa,

szerzetes, kolostor, bencés rend, hűbérbirtok, jobbágy, robot, allódium,

iszlám, Korán, kalifa,királyi udvar, kamara, kancellária, kiközösítés,

zarándok, ereklye, keresztes hadjáratok, inkvizíció, eretnekség, vallási

intolerancia, antijudeizmus, kolduló rendek, városi önkormányzat,

nyomásos hospes, céh, skolasztika, egyetem, lovagi kultúra, romantika,

gótika, huszitizmus.

Tematikai egység A magyar nép története az Árpád-ház kihalásáig Órakeret

20 óra

Előzetes tudás A tanulók általános iskolai (vagy egyéb iskolákban szerzett) tudásának

az azonosítása.

Ismeretek/fejlesztési követelmények

─ A magyar nép őstörténete és vándorlása.

─ A honfoglalástól az államalapításig.

─ Géza fejedelem és István király életműve.

─ Az új rend megszilárdítása – Szent László és Könyves Kálmán.

─ Az Aranybulla és a tatárjárás.

─ Gazdasági és társadalmi változások a XIII. században (nem magyar népelemek a

középkori Magyarországon).

─ Az Árpád-kori kultúra.

─ Mindennapi élet a középkori Magyarországon.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

140

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Évszámok:

896, 955, 973, 997–1000–1038, 1077–95, 1095–1116, 1172–1196,

1205–1235, 1222 1235–70, 1241–42, 1301.

Személyek:

Álmos, Árpád, I. István király, Géza fejedelem, Koppány, Imre herceg,

Szent Gellért püspök, I. András, I. László, Könyves Kálmán, III. Béla,

Anonymus, II. András, IV. Béla, Kézai Simon.

Topográfia:

őshaza, Levédia, Etelköz, Esztergom, Pannonhalma, Fehérvár, Pozsony,

Horvátország, Erdély, Dalmácia, Szerémség, Muhi, Buda.

Fogalmak:

Nomadizmus, kettős fejedelemség, nemzetség törzs, székely,

kalandozások, szeniorátus, vármegye, ispán, tized. Várnépek,

várjobbágyok, bán, vajda, nádor, Szent Korona, regálé, serviens,

bandérium, báró, nemes, Aranybulla, familiaritás, székelyek, szászok,

kunok.

Tematikai egység Kora újkor és a polgári átalakulás kora

1490–1848/49

Órakeret

30 óra

Előzetes tudás A korábbi iskolai tanulmányok során szerzett ismeretek felelevenítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények

─ A nagy földrajzi felfedezések és következményei. A modern világgazdasági rendszer

kialakulásának kezdetei.

─ A modern állam kialakulása.

─ A parlamentáris monarchia kialakulása Angliában. Az angol forradalom és polgárháború.

─ Reformáció és katolikus megújulás. A barokk.

─ A tudományos világkép átalakulása. Az európai és Európán kívüli kultúrák találkozása, a

gyarmatosítás.

─ Az atlanti hatalmak felemelkedése.

─ A felvilágosodás. A felvilágosult abszolutizmus jellegzetességei.

─ Az észak-amerikai gyarmatok függetlenségi háborúja. Az USA létrejötte.

─ A polgári forradalom irányzatai Franciaországban. A napóleoni háborúk Európája.

─ Az ipari forradalom és társadalmi hatásai (életkörülmények, környezet).

─ XIX. század eszméi.

─ Az 1848-as forradalmak.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Kronológia:

1492, 1517, 1588, 1618–48, 1640–49, 1689, 1701–1714, 1740–48,

1756–63, 1776, 1783, 1789, 1791, 1794 1804–15, 1848.

Személyek:

Kolumbusz, Magellán, Vasco da Gama, V. Károly, Luther, Kálvin,

Kopernikusz, Galilei, I. Erzsébet, II. Fülöp, Cromwell, Richelieu, XIV.

Lajos, Colbert, Nagy Péter, Nagy Frigyes, Nagy Katalin, Voltaire,

Montesquieu, Rousseau, Diderot, Washington, Jefferson, XVI. Lajos,

Danton, Robespierre, Metternich, Napóleon, Nelson, Kutuzov, James

Watt, Stephenson, Marx.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

141

Fogalmak:

Gyarmatosítás, konkvisztádor, ültetvény, világkereskedelem,

abszolutizmus, reformáció, protestáns, evangélikus, református,

unitárius, ellenreformáció, jezsuiták, manufaktúra, anglikán,

monopólium, puritán, merkantilizmus, Enciklopédia, jogállam, ráció, a

hatalmi ágak megosztása, társadalmi szerződés, felvilágosodott

abszolutizmus, nacionalizmus, liberalizmus, szocializmus,

konzervativizmus, alkotmány, „harmadik rend”, girondiak,

jakobinusok, polgári szabadságjogok, vallási egyenjogúság,

ökumenikus gondolat, parlamenti rendszer (jobboldal, baloldal),

emigráció, reakció, terror, kapitalizmus, tőkés, proletár, civil

társadalom.

Topográfia:

Genf, Németalföld, Antwerpen, London, Versailles, portugál és

spanyol gyarmatok, Poroszország, Lengyelország, angol és francia

gyarmatok Észak Amerikában, Valmy, Vendée, Austerlitz, Trafalgar,

Borogyino, Waterloo.

Tematikai egység Magyarország története (1301–1849) Órakeret

35 óra

Előzetes tudás A korábbi iskolai tanulmányok során szerzett ismeretek felelevenítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények

─ Az Anjouk Magyarországa.

─ Luxemburgi Zsigmond.

─ A Hunyadiak.

─ A Jagellók kora. A Dózsa-féle parasztháború. A mohácsi csata.

─ A török hódoltság. A Habsburgok és a magyar rendek.

─ Az Erdélyi Fejedelemség. Függetlenségi harcok és országegyesítő kísérletek: Bocskai

István, Bethlen Gábor és Zrínyi Miklós.

─ A reformáció és a katolikus megújulás Magyarországon.

─ Gazdasági, társadalmi és kulturális változások a XVII. században.

─ A török kiűzése.

─ A Rákóczi-szabadságharc.

─ Demográfiai változások, az etnikai arányok átalakulása.

─ Gazdaság és társadalom a XVIII. század Magyarországán.

─ A felvilágosult abszolutizmus és a rendek. A magyar királyság a Habsburg Birodalomban.

─ Művelődés, egyházak, iskolák.

─ Új elemek a gazdaságban. Az átalakuló társadalom.

─ A francia forradalom és a napóleoni háborúk hatása Magyarországra.

─ A reformmozgalom kibontakozása, a polgárosodás, nemzetiségi kérdés.

─ A reformkori művelődés, kultúra.

─ Polgári forradalom Magyarországon 1848. március–április.

─ A forradalom belső és külső feltételei, problémái.

─ A nemzeti önvédelem megszervezése és a tavaszi hadjárat.

─ A szabadságharc befejező szakasza és veresége.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Kronológia:

1514, 1526, 1541, 1552, 1566, 1591–1606, 1664, 1686, 1699, 1703–11,

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

142

1722–23, 1740–80, 1767, 1777, 1780–1790, 1795, 1825, 1830, 1832–

36, 1844, 1847.

1848. III. 15., IV. 11., IX. 29., 1849. IV. 6., IV. l4., V. 21., VIII. 13., X.

6.

Személyek:

Dózsa György, II. Lajos, Szapolyai János, II. Szulejmán, Fráter

György, Zrínyi Miklós, Báthory István, Károli Gáspár, Bocskai István,

Bethlen Gábor, Pázmány Péter, Zrínyi Miklós (a költő és hadvezér), I.

Lipót, Savoyai Jenő, II. Rákóczi Ferenc, III. Károly, Mária Terézia, II.

József, Kaunitz Martinovics, Hajnóczy, Kazinczy, Kölcsey, Deák,

Eötvös, Kossuth, Batthyányi Lajos, Széchenyi István, Wesselényi, I.

Ferenc, Jókai, Petőfi, Görgey, Klapka, Bem, Damjanich, Jelačić,

Windischgraetz, Haynau.

Fogalmak:

örökös jobbágyság, hajdú, hódoltság, kuruc, labanc, rendi konföderáció,

trónfosztás, Helytartótanács, betelepítés, etnikum, kettős vámrendszer,

vallási türelem, állandó hadsereg, mágnás, kötelező állami oktatás,

úrbéri rendezés, pátens, nyelvrendelet, „kalapos király”, Pragmatica

Sanctio, osztrák örökösödési háború, hétéves háború, „fordított

Canossa-járás”, jobbágyrendelet, magyar jakobinusok, reform, polgári

átalakulás, cenzúra, államnyelv, örökváltság, közteherviselés,

érdekegyesítés, védővám , márciusi ifjak, nemzetőrség, népképviseleti

országgyűlés, felelős kormány, jobbágyfelszabadítás, választójog,

függetlenség, nemzetiségi törvény, emancipáció.

Topográfia:

Mohács, Eger, Szigetvár, Sárospatak, Győr, Várad, Nagyszombat,

Szentgotthárd, Zenta, Határőrvidék, Bánát, Pest-Buda, Fiume, Vaskapu,

Pákozd, Kápolna, Isaszeg, Komárom, Segesvár, Arad.

Tematikai egység Szabadon felhasználható órakeret Órakeret

14 óra

Javaslat

a. Múzeumlátogatás.

b. A régészek munkája (ásatások látogatása).

c. Projektfeladat.

Tematikai egység A tanulók teljesítményének a mérése Órakeret

1 óra

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

143

A fejlesztés várt

eredményei az

évfolyam végén

A hallgatók legyenek képesek egyszerűbb tárgymásolatokat, íratlan

forrásokról készült fényképeket, vázlatrajzokat (pl. régészeti lelőhelyről)

forrásként értelmezni; rövid (kb. 10-15 sornyi) ókori forrásrészleteket

feldolgozni. Tudjanak anyagot gyűjteni a könyvtárban tanári és

könyvtárosi segítséggel megadott témákhoz. Legyenek képesek egyszerű

elbeszélő források elemzésére tanári irányítással. Legyenek képesek rövid

beszámolók előadására. Tudják alkalmazni a történetiségben a keresztény

időszámítást. Tudjanak történelmi eseményeket, folyamatokat leolvasni a

középiskolában használatos történelmi atlasz megfelelő lapjáról.

A hallgatók ismerjék fel a tananyagban szereplő fontosabb ókori,

középkori és újkori tárgyi emlékeket, legyenek képesek azokat értelmezni

élőszóban vagy írásban. Legyenek képesek a források és a tankönyvi

szöveg egybevetésére, az eltérések okainak feltárására. Tudjanak néhány

címből álló bibliográfiákat készíteni a könyvtárak felhasználásával

kiselőadások, vitaindítók számára, tanári útmutatás alapján. Képesek

legyenek történelmi folyamatokat, korszakokat felismerni,

megkülönböztetni. Tudjanak felépített feleletet vagy előadást tartani

történelmi témákról (lecke, fejezetrész, leckéken átívelő folyamatok,

összehasonlítások stb.). Tudjanak ábrákat, térképeket és egyéb, már tanult

ismerethordozókat értelmezni élőszóban, rövid felkészülés után. Legyenek

képesek az egyetemes és a magyar történelem nagy korszakainak és

fontosabb eseményeinek szinkronban látására. Használják a tankönyvek,

munkafüzetek kronológiáit.

13. évfolyam

Tematikai egység A tanulók teljesítményének a mérése Órakeret

1 óra

Javaslat Az előző évben szerzett ismeretek felelevenítése.

Tematikai egység

A nemzetállamok és az imperializmus kora,

a dualizmus Magyarországa.

Az I. világháború és következményei

Órakeret

36 óra

Előzetes tudás A korábbi iskolai tanulmányok során szerzett ismeretek felelevenítése.

A tantárgyhoz

(műveltségterületh

ez) kapcsolható

éves fejlesztési

feladatok

Ismeretszerzési és feldolgozási képességek

A forrásokban és feldolgozásokban található információk gyűjtése.

Azonos eseményről, jelenségről készült különböző forrásrészletek

összehasonlítása. Különböző típusú források elemzése, ellentétes

felfogású forrásrészletek összehasonlítása, értelmezése, feldolgozása.

A forrásokban fellelhető leegyszerűsítő vélemények kritikus

értelmezése tanári rávezetéssel. A filmek, filmhíradók értelmezése. A

média forrásértékének, jellegének felismerése, elemzése. A történelem

tárgyi emlékeinek felismerése, értelmezése élőszóban vagy írásban.

Eltérő álláspontok felismerése megadott történelmi források és

tudományos feldolgozások szövegében; az eltérések okainak vizsgálata.

A változás történeti jellegének értelmezése meghatározott korszakban.

A történelem jelentős személyiségei életútjának bemutatása.

Kiemelkedő történelmi személyiségek döntéseinek értékelése. A

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

144

változás felismerése a történelemben: konkrét történelmi példák

elemzése, okok, összefüggések keresése.

Történelmi folyamatok, korszakok felismerése, s az európai régiók

(Nyugat-Európa, Közép-Európa, Kelet-Európa) megkülönböztetése.

Történelmi esemény, intézmény, szervezet megismerése források

alapján. A különböző fejlődési régiók megkülönböztetése,

összehasonlítása. Tájékozódás kézikönyvekben, az ismeretterjesztő

folyóiratokban és az internet valamely magyar nyelvű

keresőprogramjában.

Kifejezőképességek

A történelem meghatározó jelentőségű történelmi személyiségeinek

szerepének értékelése. A korszakokra vonatkozó történelmi

szakkifejezések helyes használata. A történelmi fogalmak magyarázata.

Érvelési technikák ismerete és alkalmazása szóban és írásban. Egy téma

bemutatása többféle módszer és eszköz (élőszó, térkép, kép, filmrészlet,

tárgyak stb.) ötvözésével. Egy-egy előre megadott kérdés kapcsán saját

vélemény megfogalmazása, kifejtése. Egyes témák nyomon követése a

sajtóban és a tömegkommunikáció egyéb területein (pl. az EU-

csatlakozás). Hosszabb adatsorok, grafikonok, ábrák alapján történelmi

változások felismerése és bemutatása. Szemléletes diagramok és

grafikonok készítése gazdasági, társadalmi, demográfiai folyamatokról.

Táblázatkészítés demográfiai, gazdasági- és társadalomtörténeti adatok

bemutatásához. Jártasság a feladatlapok kitöltésében; tájékozottság

javítási elveiben és módszereiben. Jegyzetek készítése előre megadott

szakirodalmi részletek alapján, kiselőadások készítése. Kivonat

készítése rövidebb (4-5 oldal) tudományos-ismeretterjesztő

szövegrészletről, feleletterv készítése megadott témáról. A történelem

tárgyi emlékeinek felismerése, azok bemutatása élőszóban.

Tájékozódás az időben

Fontosabb folyamatok vagy jelenségek időrendjének összeállítása.

Időrendi táblázat készítése. Az időben való jártasság bemutatása

élőbeszédben, írásban és a térképen. A térben és időben játszódó

események közötti kapcsolat felismerése. Időrendi táblázatok és

térképek összehasonlítása, rajzok és térképek készítése. Az egyetemes

és a magyar kronológiák használata.

Tájékozódás a térben

Történelmi jelenségek természeti feltételeinek megállapítása a

szaktanár útmutatása alapján. Történelmi helyek azonosítása mai

térképeken.

Ismeretek/fejlesztési követelmények

─ Gazdasági és társadalmi változások, a második ipari forradalom.

─ Az egységes Olaszország és Németország kialakulása.

─ Polgárháború az Amerikai Egyesült Államokban.

─ A „keleti kérdés” és a Balkán.

─ Az orosz reformkísérletek.

─ Gyarmatosítás: a brit gyarmatbirodalom.

─ Hatalmi viszonyok, katonai-politikai szövetségek a századfordulón.

A munkásság politikai erővé szerveződése.

─ A megtorlás, a Bach-rendszer.

─ A kiegyezés.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

145

─ Gazdasági és társadalmi fejlődés a dualizmus korában.

─ Társadalmi csoportok életformái, népesség, nemzetiség.

A városiasodás. A tudományos és művészeti élet fejlődése.

─ A kiegyezés rendszerének belső ellentmondásai.

─ Az első világháború kirobbanása, jellege, története.

─ Az oroszországi politikai változások, bolsevik hatalomátvétel, a bolsevik ideológia és

propaganda, a Szovjetunió létrejötte.

─ A Párizs környéki békék, a versailles-i békerendszer fontosabb pontjai.

─ A gazdaság és a társadalom új jelenségei (pl. a női emancipáció, motorizáció).

─ Magyarország részvétele az első világháborúban.

─ Az őszirózsás forradalom. Kísérlet a kommunista diktatúra megteremtésére: a

Tanácsköztársaság.

─ A trianoni béke, hatása a gazdaságra, társadalomra, az etnikai viszonyokra.

─ A határon túli magyarság sorsa.

─ A Horthy-rendszer kialakulása és konszolidációja. A Horthy-rendszer társadalma és a

revíziós külpolitika.

─ A művelődési viszonyok. Az életmód változásai.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Évszámok:

1853–56, 1861, 1861–65, 1866, 1870, 1871, 1882, 1904, 1905, 1907.

1849. október 6., 1867, 1868, 1875–90, 1896, 1914–18, 1917, 1919, 1922,

1925.

1914. július 2., 1918. október 31., 1918. november 3., 1919. március 21.,

1920. március 1., június 4., 1921–31, 1927.

Személyek:

III. Napóleon, I. Miklós, Cavour, Garibaldi, Bismarck, Viktória királynő, II.

Vilmos, Lenin, Lincoln, Ferenc József, Haynau, Bach, Deák Ferenc, Löw

Emánuel, Andrássy Gyula, Tisza Kálmán, Baross Gábor, Tisza István, Jászi

Oszkár, Herzl Tivadar, Ferenc Ferdinánd, Sztálin, Trockij, Wilson,

Clemenceau, Lloyd George, Stresemann, Mussolini, gróf Károlyi Mihály,

Kun Béla, Horthy Miklós, gróf Teleki Pál, gróf Bethlen István, Klebelsberg

Kunó, Nagyatádi Szabó István, Peyer Károly.

Topográfia:

Krím-félsziget, Piemont, Német Császárság, Szuezi-csatorna, Panama-

csatorna, Elzász-Lotaringia, Románia, Szerbia, Bulgária, Bosznia-

Hercegovina, Budapest, Osztrák–Magyar Monarchia, Szarajevó, Marne,

Somme, Szentpétervár, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, Doberdó, Isonzó,

trianoni Magyarország, Piave, Csehszlovákia, Lengyelország, balti államok,

Curzon-vonal.

Fogalmak:

Internacionálé, keresztényszocializmus, szociáldemokrácia, centrum,

periféria, részvénytársaság, monopólium, középosztály, politikai

antiszemitizmus, dualizmus, villámháború – állóháború, ultimátum,

egyházellenesség, vallásellenesség, központi hatalmak, pacifizmus, szovjet,

fasizmus, korporatív állam, egypártrendszer, kommunizmus,

kollektivizálás, GULAG, kisantant, kisebbségvédelem, őszirózsás

forradalom, etnikai és történeti elv, proletárdiktatúra, Tanácsköztársaság,

vörös- és fehérterror, numerus clausus, antiszemitizmus, irredentizmus,

revízió, társadalombiztosítás, konszolidáció.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

146

Tematikai egység

A világ a nagy gazdasági válságtól a második

világháború végéig. Magyarország a két világháború

között (1929–1945)

Órakeret

30 óra

Előzetes tudás A korábbi iskolai tanulmányok során szerzett ismeretek felelevenítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények

─ Az olasz fasizmus ideológiája és a fasiszta párt hatalomra jutása.

─ Az 1929-33-as világgazdasági válság. Válságkezelés az USA-ban.

─ A nemzeti szocializmus ideológiája, a náci párt hatalomra jutása és a náci diktatúra

jellemzői.

─ A sztálini diktatúra a 30-as években.

─ A második világháború fő eseményei, fordulópontjai. A szövetségesek győzelme.

─ A megosztott Európa.

─ Gazdasági válság és jobbratolódás a magyar belpolitikában.

─ Magyarország háborús részvétele a II. világháborúban. A Kállay-kormány politikája.

─ A német megszállás. A holokauszt Magyarországon.

─ A sikertelen kiugrás. A nyilas hatalomátvétel.

─ Magyarország szovjet felszabadítása és megszállása.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Évszámok:

1929, 1933, 1936, 1938, 1939. szeptember 1., 1941. június 22., 1944.

június 6., 1945. május 8., augusztus 6., szeptember 2. 1938. november 2.,

1939. március 15., 1940. augusztus 30., 1941. június 26., 1943. január,

1944. március 19., 1944. október 15., 1944. december 21., 1945. április.

Személyek:

Keynes, Roosevelt, Hitler, Göring, Churchill, Rommel, Montgomery,

Zsukov, Eisenhower, De Gaulle, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Gömbös Gyula,

Bárdossy László, Kállay Miklós, Szálasi Ferenc, Dálnoki Miklós Béla.

Topográfia:

Brit Nemzetközösség, Szlovákia, Leningrád, Pearl Harbor, Midway,

Sztálingrád, Auschwitz, Hirosima, El-Alamein, Kurszk, Normandia,

Felvidék, Újvidék, Kárpátalja, Voronyezs, Don-kanyar.

Fogalmak:

tőzsde, túltermelési válság, New Deal, tervgazdálkodás, totális diktatúra,

nemzetiszocializmus, politikai antiszemitizmus, Berlin-Róma tengely,

Anschluss, kirekesztés, zsidóüldözés, koncentrációs tábor, népirtás,

holokauszt, soá, porrajmos, genocídium, partizán, totális háború,

antifasiszta koalíció.

Népi-falukutató mozgalom, nyilasmozgalom, zsidótörvények, fegyveres

semlegesség, hadigazdaság, „hintapolitika”, „kiugrás”, gettó, deportálás,

munkaszolgálat, hadifogság.

Tematikai egység A jelenkor és Magyarország a második világháború

után (1945–napjainkig)

Órakeret

50 óra

Előzetes tudás A korábbi iskolai tanulmányok során szerzett ismeretek felelevenítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények

─ Hidegháborús szembenállás és időszakos enyhülés politikája a második világháború után.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

147

─ A kommunista rendszerek kialakulása és bukása.

─ Az Európán kívüli világ (Kína, India, Japán).

─ Az európai integráció története, az EU alapelvei, fontosabb intézményei, azok működése.

─ Az emberiség az ezredfordulón: a globális világ és problémái.

─ Magyarország újjáépítése a II. világháború után, a demokratikus közélet kiépítésének

kísérlete.

─ A párizsi békeszerződés.

─ A kommunista diktatúra kiépítése.

─ A forradalomhoz vezető út. Az 1956-os forradalom és szabadságharc.

─ A Kádár-rendszer kiépülése: megtorlás és diktatúra.

─ Az életmód átalakulása. Demográfiai változások. Társadalmi változások hatásai, a roma

népesség problémái.

─ Az ellenzéki mozgalmak kialakulása és erősödése. A rendszerváltozás.

─ A határokon túli magyarság helyzete.

─ A magyarországi nemzetiségek és vallási csoportok.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Évszámok:

1947, 1948, 1949, 1955, 1956, 1957, 1961, 1968, 1975, 1991,

1946, 1947. február 10., 1948, 1949, 1953, 1956. október 23., november 4.,

1963, 1968, 1989. október 23., 1990, 1991.

Személyek:

Nehru, Gandhi, Csang Kaj-sek, Mao Ce-tung, Ho Si Minh, Truman,

Adenauer, Hruscsov, Nasszer, Kennedy, XXIII. János, Willy Brandt,

Walesa, Reagan, Gorbacsov, Mindszenty József, Nagy Ferenc, Rákosi

Mátyás, Kádár János, Nagy Imre, Antall József, Göncz Árpád.

Fogalmak:

Vasfüggöny, hidegháború, fegyverkezési verseny, Truman-elv, Marshall-

segély, szociális piacgazdaság, európai integráció, NATO, Varsói

Szerződés, római szerződések, Holdraszállás, Ideiglenes Nemzetgyűlés,

SZEB, Háborús bűnös, népbíróság, jóvátétel, kollektív büntetés elve,

kitelepítés, lakosságcsere, beszolgáltatás, ÁVH, pártállam, földosztás,

ötvenes évek, internálás, munkástanács, ellenzéki mozgalmak, Petőfi Kör,

reformszocializmus, második gazdaság, harmadik világ, Brezsnyev-

doktrina, globális világ, enyhülési politika, anti-cionizmus.

Topográfia:

NDK, NSZK, Kelet-Berlin, Nyugat-Berlin, Kuba, Szuezi-csatorna, az új

európai államok (Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Montenegro, Bosznia-

Hercegovina, Lettország, Litvánia, Észtország, Fehéroroszország, Ukrajna,

Moldova, Szlovákia, Csehország).

Tematikai egység Társadalomismeret Órakeret

22 óra

Célok

Alakuljon ki a tanulóban a reális önismeret és önértékelés, a másik

ember személyiségének tisztelete és megértése. Legyen képes

életvitele tudatos alakítására. Alakuljon ki világos kép a tanulókban

az általuk betöltött státusok szerepkészleteiről. Mélyüljön el a

tanulók politikai és jogi szocializációja. Ismerkedjenek meg a

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

148

társadalmi és gazdasági élet alapvető tényeivel, jelenségeivel,

fogalmaival. Alakuljanak ki a tanulókban azok a képességek,

amelyek a társadalom és gazdaság megértéséhez nélkülözhetetlenek.

Fejlődjön a tanulók társadalmi tér- és időszemlélete. Ismerjék meg a

társadalom működési mechanizmusait. Törekedjen a tanuló az

előítéletes magatartás következetes elutasítására. Ismerje meg és

tudja elemezni a különféle tudományok (történelem, szociológia,

jogelmélet, alkotmánytan, politológia, filozófia, közgazdaságtan stb.)

anyagára támaszkodva a társadalom viszonyait, fogalmait,

törvényszerűségeit. Ismerje fel a társadalmi problémákat,

feszültségeket, és a lehetséges kezelési módokról legyenek fogalmai.

Ismerje meg az alapvető állampolgári jogokat, és az állampolgárság

kritériumait. Fejlődjenek ki a tanulókban olyan képességek és

attitűdök, melynek birtokában képesek lesznek állampolgári jogaik

gyakorlására. Erősödjön nemzeti tudata, fejlődjön a humánus,

értékeket védő magatartásuk. Ismerjék meg a tanulók a demokratikus

politikai intézményrendszert. Ismerjék fel a nemzetközi

munkamegosztás szerepét és fontosságát. Legyenek tisztában korunk

globális kérdéseivel, az emberiség közös történelmi felelősségével.

Ismerjék az európai integrációs folyamatok lényeges elemeit.

Ismerjék meg azokat a kapcsolódási pontokat, melyek

Magyarországot Európával összekötik.

A tanuló lássa árnyaltan az embereket; elemezze önmaga és mások

döntéseit; ismerje fel, hogy milyen viszonyok fűzik őt

környezetéhez, és kiért, miben és mennyiben felelős; fedezze fel a

rokoni és baráti kapcsolatok értékeit; család- és gyermekbarát

gondolkodása és attitűdjei alakuljanak ki; ismerje fel, hogy mit tehet

a közjó és az emberi jogok védelmében; becsülje az emberi életet és

a természeti értékeket.

Ismerje az emberi együttélés alapelveit; sajátítsa el a tudatos

belátáson alapuló kritikát; mélyüljön el jogérzéke, társadalmi

felelősségtudata; ismerje az etika alapfogalmait; tudjon érvelni az

ember kilétéről, a jó és rossz mibenlétéről, az erényekről folytatott

vitákban; fogalmazza meg saját maga és környezete számára a helyes

cselekedet alapelveit.

A tantárgyhoz

(műveltségterülethez)

kapcsolható

fejlesztési feladatok

A tantárgy tanításának kezdetekor belépési követelmény nincsen,

amennyiben a tanulócsoport korábbi ismereteinek szintje lehetővé

teszi, egyes modulok átléphetők, sorrendjük felcserélhető. A

tanulócsoport korábbi ismereteinek szintje és szélessége szabja meg

a szintrehozási feladatokat. Javasoljuk, hogy a pedagógus használja

ki a csoport korábbi ismereteiből fakadó előnyöket, és azok

segítségével zárkóztassa fel az előzetes ismeretekkel nem

rendelkezőket.

A tanuló: tudja rendszerezni, elemezni az információt, tudjon

következtetéseket levonni; legyen képes érvelni álláspontja mellett és

megérteni mások álláspontját; legyen képes szemelvények önálló

feldolgozására szóban és írásban; legyen képes megfontolt,

tárgyilagos véleményalkotásra, esetleg véleményváltoztatásra is;

tudjon beszámolni saját tapasztalatairól vagy tömegkommunikációs

eszközökből szerzett ismereteiről, és legyen képes értékelni azokat;

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

149

ismerje a társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretekhez

kapcsolódó általános és konkrét fogalmakat; legyen tisztában a

demokratikus gondolkodási és magatartási mintákkal.

Ismeretek/fejlesztési követelmények

A mai magyar társadalom

Társadalmi csoportok – társadalmi mobilitás.

A társadalom rétegződése és térbeli szerkezete.

Gazdagság és szegénység.

Nemzeti és etnikai kisebbségek.

Szocializáció és társadalmi devianciák

(öngyilkosság, bűnözés, alkoholizmus, vandalizmus, idegengyűlölet, kábítószer).

A szocializáció fogalma, tartalma és színterei.

Problémák a szocializáció folyamatában.

Az iskola világa

A műveltség társadalmi szerepe.

Közoktatás – szakoktatás – felsőoktatás.

A művelődés iskolán kívüli formái és színterei.

Az iskolán kívüli művelődésben, képzésben részt vevők érdekérvényesítési lehetőségei.

A politika világa

A politika fogalma.

Diktatúra és demokrácia.

Az érdekérvényesítés különféle módjai.

Tömegkommunikáció és politika.

Rendszerváltás Magyarországon.

A hazai pártok általános jellemzői.

Érdekképviseleti szervezetek és nyomásgyakorló csoportok.

A közvélemény-kutatás.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Társadalmi mobilizáció, szocializáció, társadalmi rétegződés,

kirekesztés, fajgyűlölet, politika, pártok, pártrendszerek, média,

tömegkommunikáció.

Tematikai egység Szabadon felhasználható órakeret Órakeret

15 óra

Javaslat

a. Múzeumlátogatás.

b. A régészek munkája (ásatások látogatása).

c. Projektfeladat.

Tematikai egység A tanulók teljesítményének a mérése Órakeret

1 óra

Javaslat 1. A tanulók éves teljesítményének értékelése (portfólió).

2. Hagyományos írásbeli/szóbeli vizsgafeladatok.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

150

A fejlesztés várt

eredményei az

évfolyam végén

A tanulók legyenek képesek a források és a tankönyvi szöveg

egybevetésére. Tudjanak bibliográfiákat készíteni az iskolai és

közkönyvtárak felhasználásával kiselőadások, vitaindítók céljára.

Tudjanak felépített feleletet adni a tanult témákról. Tudjanak ábrákat,

térképeket és egyéb ismert és új ismerethordozókat értelmezni élőszóban,

rövid felkészülés után. Tudjanak méréseket készíteni a térképen önállóan,

vagy szaktanári segítséggel (lakosságszám, népsűrűség, gazdasági

fejlettség). Tudják a térképen ábrázolt jelenségeket beépíteni szóbeli és

írásbeli feladatok megoldásába.

Felkészülés az érettségi követelményeinek a teljesítésére.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

151

Veszprémi SZC Jendrassik-Venesz Középiskolája és Szakközépiskolája

SZAKKÖZÉPISKOLA KÖZISMERETI HELYI TANTERV

FÖLDRAJZ 13. ÉVFOLYAM

2016. szeptember 1-jétől

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

152

A módosított 51/2012. (XII.21.) számú EMMI rendelet vonatkozó melléklete alapján dolgozta

ki a történelem-földrajz munkaközösség.

1. Az óraszámok alakulása évfolyamonként Földrajz tantárgyból:

Óraszámok évfolyamonként

Tantárgy megnevezése évfolyam

9. 10. 11. 12. 13.

Földrajz 0 0 0 0 2

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

153

2. A tantárgy értékelésének módja, elvei:

Az értékelés az intézmény Pedagógiai programjának alapelvei alapján történik.

A tanárnak a tanulók évközi munkáját folyamatosan figyelemmel kell kísérnie. A tanulók

teljesítményének osztályzattal történő értékelése a tanulói ismeretek, tevékenységek, szóbeli

és írásbeli értékelése alapján történhet például az alábbi feladatok alapján:

- Folyamatos számonkérés szóban, írásban a tanítási órákon ellenőrzés céljából.

- Témazáró dolgozatok (egy-egy fejezet végén), amelyek átfogó ismeretekre irányulnak.

- Kiselőadás, írásbeli vagy szóbeli beszámoló egy-egy témakörben a megadott szempontok,

vagy önálló gyűjtés alapján, ennek értékelése.

- Projektmunkában való részvétel (egyéni vagy csoportos) szóbeli, írásbeli értékelése.

- A témazáró dolgozatok jegyei a félévi és év végi értékeléskor súlyozottan kerülnek

beszámításra, míg minden egyéb számonkérés súlyozás nélkül.

Az írásbeli és szóbeli számonkérés egyaránt fontos, mindkettőnek hasonló arányban kell

előfordulnia az értékelés során.

A történelem-földrajz munkaközösség tanévenként meghatározza az adott évfolyamon a

témazáró dolgozatok számát és tartalmát. Ez összhangban van a tananyag főbb fejezeteivel, a

tanmenetekben meghatározott tematikai egységek, leckék utáni számonkérésekkel.

Kidolgozzák a javítási útmutatókat és a ponthatárokhoz rendelt érdemjegyeket. Témazáró

dolgozat esetén ezek a következők:

Elégséges (2) 40%-tól,

Közepes (3) 55%-tól,

Jó (4) 70%-tól,

Jeles (5) 85%-tól.

3. A számonkérés, beszámoltatás formái, rendje, a tanulók tudásának értékelésében

betöltött szerepe, súlya

Legfontosabb feladattípusok:

Frontális kérdésekre rövid válaszok

Egy-egy téma szabatos kifejtése szóban és írásban

Fogalommagyarázat, fogalom-meghatározás

Topográfiai felelet: szóban falitérképnél, írásban kontúrtérképen

Ábra, térkép és grafikon elemzése, következmények levonása

Rajzos feladat megoldása

Videofilm értelmezése

Önálló projekt készítése internet felhasználásával

PPT bemutatók készítése

Tematikus térképek összehasonlító elemzése

Szövegértéses feladatok megoldása

Ábra/rajz alapján önálló szöveg készítése

Napi sajtó, híradó elemzése, következtetések levonása

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

154

Zárt végű feladatok: feleletválasztós feladatok, igaz-hamis állítások, asszociációs

feladatok

Feleletalkotós, nyílt végű kérdések

szintfelmérés

Alkalmazott módszertani eszközök:

Tanári magyarázat

Előadás

Kooperatív tanulás: csoportmunka

Játék

Digitális tananyag használata

Önálló kutatómunka

4. Részletes tartalmak

Az általános iskola 5–8. évfolyamának tantervi előzményeire építve elősegíti, hogy a diákok

megismerjék a földrajzi környezet főbb sajátosságait, jelenségeit, folyamatait, a természeti–

társadalmi folyamatokat összefüggéseikben értelmezzék.

A tantárgy tanításának célja, hogy a tanulók el tudják helyezni Magyarországot és Európát a

világ természeti és társadalmi folyamataiban, kialakuljon bennük a nemzeti és az európai

identitástudat. A tantárgy tanításának további célja, hogy megértesse a diákokkal a termelés és

a fogyasztás viszonyát, növekedésük korlátait és következményeit, ezzel együtt a Föld

globális problémáit. A földrajzoktatás célja továbbá felkelteni a tanulók igényét közösségük,

országuk, régiójuk és a világ problémáinak megoldásában való aktív részvételre.

13. évfolyam

Tematikai egység A tanulók teljesítményének mérése Órakeret

E: 1 óra

Javaslat Írásbeli tesztekkel mérni a tárgyi tudást és az ok-okozati

összefüggések feltárásának képességét.

Tematikai egység Természetföldrajz Órakeret

23 óra

Előzetes tudás Az általános iskolai földrajz tantárgy ismeretanyaga.

A tantárgyhoz

(műveltségterülethez)

kapcsolható fejlesztési

feladatok

Tájékozódás a Naprendszert ábrázoló térképeken és az égbolton. A

természetföldrajzi tényeket bemutató tematikus térképek,

adatsorok és diagramok összehasonlító, logikai elemzése. A

különböző mozgásfolyamatokat bemutató modellek alkalmazása a

tanítás során. Ásvány- és kőzetvizsgálati gyakorlatok. A

földtörténet fő eseményeinek időbeli ábrázolása. A hőmérsékleti

adatok grafikus ábrázolása. Éghajlati diagramok elemzése. A

légköri jelenségek felismerése, időjárási térképek elemzése. A

vízállásjelentések értelmezése. Tanulói kiselőadás a természeti

jelenségekről.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

155

Ismeretek/fejlesztési követelmények

A Naprendszer: a Naprendszer kialakulása, felépítése, elhelyezkedése a

világegyetemben; a Föld mint égitest, mozgásai és azok következményei;

tájékozódás a földrajzi térben és időben; űrkutatás;

A kőzetburok: Földünk gömbhéjas szerkezete; a kőzetburok felépítése; a

lemeztektonika alapjai; a kőzetburokban lejátszódó folyamatok: vulkánosság,

földrengés; ásványok és kőzetek keletkezése, tulajdonságaik;

A légkör: anyagi összetétele, szerkezete; az időjárási-éghajlati elemek és változásaik;

a légkör alapfolyamatai (felmelegedés, csapadékképződés, légmozgások); ciklonok,

anticiklonok, időjárási frontok; általános légkörzés;

A vízburok: a vízburok tagolódása, elhelyezkedése, víztípusai; az óceánok és a

tengerek földrajzi jellemzői; a tengervíz fizikai, kémiai tulajdonságai; a tengervíz

mozgásai; folyóvizek, állóvizek; a szárazföldi jég; vízgazdálkodás, árvízvédelem;

Felszínalaktan: a belső és a külső erők szerepe a felszín fejlődésében; a földfelszín

változása: a hőingadozás, a jég, a víz és a szél felszínformáló munkája; domborzati

elemek és formák, kialakulásuk, átalakulásuk;

Éghajlati övezetesség: a szoláris és a valódi éghajlati övezetek és övek kialakulása,

jellemzőik; a forró, a mérsékelt, a hideg övezetek és tagolódásuk; az élővilág, a talaj,

a vízrajzi jellemzők, a felszínformálódás éghajlattól függő övezetessége; a

hegyvidékek függőleges övezetessége; a talaj kialakulása, talajfajták és

hasznosításuk; a levegő, a vizek és a talajok szennyezése.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Galaxis, fényév, csillagászati egység, geoid, holdfázisok, horizont,

fokhálózat, világidő, zónaidő, gömbhéj, geotermikus gradiens,

lemeztektonika, magmatizmus, vulkanizmus, rétegvulkán, pajzsvulkán,

kaldera, szolfatára, gejzír, borvíz, epicentrum, hipocentrum, cunami,

Richter-skála, hegységrendszer, gyűrődés, vetődés, kőzetek körforgása,

állandó és változó gázok, éghajlati elemek, üvegházhatás, izoterma,

izobár, Coriolis-erő, harmatpont, ciklon, anticiklon, csapadékfajták,

futóáramlás, óceán, tenger, hullámzás, tengeráramlás, tengerjárás,

talajvíz, rétegvíz, résvíz, hévíz, gyógyvíz, vízgyűjtő terület,

vízválasztó, vízhozam, vízjárás, tómedence, eutrofizáció, külső és

belső erők, aprózódás, mállás, talaj, humusz, folyók munkavégző

képessége, szakaszjelleg, sodorvonal, hordalékkúp, folyóterasz,

folyótorkolat, jégár, jégtakaró, karsztosodás, víznyelő, dolina, cseppkő,

karsztbarlang, szoláris éghajlati öv, földrajzi övezetek, övek és

területek.

Tematikai egység A tanulók teljesítményének mérése Órakeret

3 óra

Írásbeli tesztekkel, vaktérképekkel és esszé jellegű kérdésekkel

komplexen mérni a tárgyi tudást és az ok-okozati összefüggések

feltárásának képességét.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

156

Tematikai egység Társadalom- és gazdaságföldrajz Órakeret

11 óra

A tantárgyhoz

(műveltségterülethez)

kapcsolható fejlesztési

feladatok

Társadalmi-gazdasági jelenségeket, folyamatokat, tényeket

bemutató tematikus térképek elemzése. A településtípusok

jellemző vonásainak bemutatása képek, térképek, alaprajzok,

leírások alapján. Adatok gyűjtése, majd azok alapján

véleményalkotás az emberi beavatkozás környezetre gyakorolt

hatásairól.

Ismeretek/fejlesztési követelmények

A világ népessége és településtere: a népesség növekedése napjainkig, a népesség

összetétele, eloszlása, sűrűsége, antropológiai, nyelvi és vallási megoszlása; az

emberi települések, a városiasodás dinamikája;

A világ változó társadalmi-gazdasági képe: a gazdasági élet szerkezetének

átalakulása; a gazdasági szektorok jellemzői; a világgazdaság jellemző folyamatai; a

piacgazdaság; a gazdasági ágazatok közötti területi együttműködés lehetőségei; a

multinacionális vállalatok szerepe; a működőtőke és a pénz világa; a tőzsde;

Globális világproblémák: természet- és környezetvédelem; a levegőszennyezés,

a vízszennyezés, a talajszennyezés és -védelem; az élővilág védelme; a demográfiai

robbanás, a túlnépesedés; az urbanizáció; élelmezési gondok; nyersanyag- és

energiaválság; a fenntartható fejlődés.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

A demográfiai szakaszok, korfa, migráció, népességkoncentráció,

emberfajták, világnyelvek, világvallások, tanya, falu, város, urbanizáció,

városiasodás, falusi alaprajztípusok, agglomeráció, megalopolisz,

primer-, szekunder-, tercier- és kvaterner szektorok, államformák,

piacgazdaság, világgazdaság, szabadkereskedelem, protekcionizmus,

GDP, GNP, HDI, fejlett és fejlődő ország (centrum-periféria), TNC,

működőtőke-áramlás, pénz, valuta, deviza, infláció, tőzsde, ENSZ,

integráció, regionális integrálódás lépcsőfokai, Montánunió, EU,

NAFTA, ASEAN, APEC, globalizáció, biodiverzitás, fenntartható

fejlődés.

Tematikai egység Európa és Magyarország.

A kontinensek társadalomföldrajza

Órakeret

23 óra

A tantárgyhoz

(műveltségterülethez)

kapcsolható fejlesztési

feladatok

Önállóan tudja elemezni a tanuló a kontinensek gazdasági és

társadalmi adottságait. Természetföldrajzi tényeket, társadalmi-

gazdasági adatokat bemutató tematikus térképek, adatsorok és

diagramok összehasonlító logikai elemzése. Az egyes régiók

világgazdasági szerepe, ennek okai és változásai.

Ismeretek/fejlesztési követelmények

Európa: Európa helyzete, kialakulása és természeti adottságai; Európa népessége és

települései; az európai integráció folyamata; Európa regionális jellemzői (Észak-

Európa, Nyugat-Európa, Dél-Európa, Kelet-Európa, Nyugat-Közép-Európa és

Kelet-Közép-Európa jelentősebb országai); Európa helye a világban;

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

157

Hazánk helye és kapcsolatai Európában: Magyarország földrajzi helyzete és

természeti adottságai; népességünk földrajzi elhelyezkedése és népesedési

folyamataink; településeink; hazánk gazdasági szerkezete, gazdasági fejlettsége;

iparunk természeti és társadalmi alapja, iparunk főbb ágazatai; mezőgazdaságunk

földrajzi és társadalmi adottságai, főbb ágai; közlekedésünk; idegenforgalmunk

adottságai; nemzetközi kapcsolataink, európai integrációs folyamatokban való

részvételünk; a multinacionális cégek szerepe hazánk gazdaságában;

Kontinensek földrajza: Ázsia, Ausztrália, Afrika, Amerika természeti és

társadalomföldrajzi jellemzői;

A világgazdaságban különböző szerepet betöltő régiók, országok és országcsoportok:

kialakulásuk és változó szerepük a világgazdaságban; USA, Kelet és Délkelet-Ázsia

újonnan iparosodó országai, Japán; a fejlődő országok általános problémái és eltérő

fejlettségű csoportjaik, helyük és szerepük a világgazdaságban;

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Eurázsia, Európa természeti határai, parttagoltság, az éghajlat és a

növényzet, ill. a talajok összefüggése Európában, római szerződések, az

EU bővülési folyamata és intézményei, az EU versenytársai a

világgazdaságban.

Közép-európai földrajzi helyzetünk, medencejelleg, „távvezérelt”

éghajlatunk, természeti erőforrásaink, gazdasági-statisztikai régióink.

Kontinensek nagyszerkezeti egységei, felszíne és éghajlata, ill. vízrajza,

kontinensek meghatározó országai, ill. országcsoportjai.

Tematikai

egység A tanulók teljesítményének mérése Órakeret

3 óra

Javaslat Írásbeli tesztekkel, vaktérképekkel és esszé jellegű kérdésekkel

komplexen mérni a tárgyi tudást és az ok-okozati összefüggések

feltárásának képességét.

A fejlesztés várt

eredményei az

évfolyam végén

A tanuló tudjon helymeghatározási és térképészeti számításokat végezni

és tudjon csillagászati és földrajzi feladatokat megoldani, valamint

ismerje a belső és a külső erők felszínformáló szerepét, a felszínfejlődés

folyamatát. Ismerje a légkör szerkezetét, anyagi felépítését, legfontosabb

folyamatait, és ismerje a Föld és a földi szférák kialakulásának

fejlődését, valamint ismerje a hegységképződés folyamatait, az ásványok

és kőzetek keletkezését. Tudja a tanuló elemezni az éghajlati

diagramokat.

A tanuló tudja értelmezni a világ különböző térségeiben megfigyelhető

integrációs folyamatokat, legyen képes bemutatni a világgazdasági

pólusok helyét, szerepét a világ társadalmi-gazdasági rendszerében., A

tanuló tudja jellemezni a működő tőke és a multinacionális vállalatok

szerepét.

Tudja elemezni a népességrobbanás jelenségeit, az élelmezési gondokat,

azok okait és a megoldásra tett erőfeszítéseket. A tematikus térképek

segítségével tudja bemutatni a környezetkárosító tényezők földrajzi

megjelenését, következtetni a globális veszélyek kialakulására.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

158

A tanuló legyen képes bemutatni az eltérő társadalmi-gazdasági

fejlettségű területeket Európában és hazánkban. Tudja elemezni hazánk

földrajzi helyzetét, természeti adottságait és a medencejelleg

érvényesülését. Tudja elemezni hazánk időjárását, éghajlatát,

vízrendszerét ábrák segítségével.

Tudja jellemezni a világ legjelentősebb országait, országcsoportjait és a

világban elfoglalt helyüket. Legyen képes a kontinensek jellemzésére,

kontinensek, országok, régiók gazdasági különbségeinek feltárására.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

159

Veszprémi SZC Jendrassik-Venesz Középiskolája és Szakközépiskolája

SZAKKÖZÉPISKOLA KÖZISMERETI HELYI TANTERV

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

12-13. ÉVFOLYAM

2016. szeptember 1-jétől

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

160

A módosított 51/2012. (XII.21.) számú EMMI rendelet vonatkozó melléklete alapján dolgozta

ki a történelem-földrajz munkaközösség.

1. Az óraszámok alakulása évfolyamonként Történelem, társadalmi és állampolgári

ismeretek tantárgyból:

Óraszámok évfolyamonként

Tantárgy megnevezése évfolyam

11. 12.

Történelem, társadalmi és állampolgári

ismeretek 4 5

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

161

2. A tantárgy értékelésének módja, elvei:

Az értékelés célja a tanuló előrehaladásának, illetve a tanári közvetítés módjainak (a tanítás

eredményességének) vizsgálata.

A fejlesztendő képességek rendszerezve a következők:

Megjegyzés, reprodukció: tények, elemi információk, évszámok megjegyzése,

megértése, fogalmak felismerése, megnevezése és használata, a szaknyelv

alkalmazása, a különböző korokból származó források értelmezése.

Egyszerűbb és bonyolultabb történelmi összefüggések felismerése, megértése.

Ismeretek és képességek önálló alkalmazása ismert vagy új szituációban, szóbeli

(egyéni és társas) és írásbeli kommunikációs képességek továbbfejlesztése,

lényegkiemelő képesség fejlesztése, valamely téma önálló feldolgozása a

felkészüléstől az előadásig.

Önálló véleményalkotás, értékelés jelenségekről, személyekről, problémákról, erkölcsi

dilemmákról és konfliktusokról, aktivitás, a társakkal való együttműködés képessége

(kooperáció), az önálló ítéletalkotás képességének megléte, a felelősségvállalás attitűdjének

kialakítása

3. A számonkérés, beszámoltatás formái, rendje, a tanulók tudásának értékelésében

betöltött szerepe, súlya

Az értékelés az intézmény Pedagógiai programjának alapelvei alapján történik. A tanárnak a

tanulók évközi munkáját folyamatosan figyelemmel kell kísérnie.

A tanulók teljesítményének osztályzattal történő értékelése a tanulói ismeretek,

tevékenységek, szóbeli és írásbeli értékelése alapján történhet például az alábbi feladatok

alapján:

- Folyamatos számonkérés szóban, írásban a tanítási órákon ellenőrzés céljából.

- Témazáró dolgozatok (egy-egy fejezet végén), amelyek átfogó ismeretekre

irányulnak.

- Kiselőadás, írásbeli vagy szóbeli beszámoló egy-egy témakörben a megadott

szempontok, vagy önálló gyűjtés alapján, ennek értékelése.

- Projektmunkában való részvétel (egyéni vagy csoportos) szóbeli, írásbeli értékelése.

Az írásbeli és szóbeli számonkérés egyaránt fontos, a tantárgy jellegzetességei (érettségi

követelmények) miatt mindkettőnek hasonló arányban kell előfordulnia az értékelés során.

A történelem-földrajz munkaközösség tanévenként meghatározza az adott évfolyamokon a

témazáró dolgozatok számát és tartalmát. Ez összhangban van a tananyag főbb fejezeteivel, a

tanmenetekben meghatározott tematikai egységek, leckék utáni számonkérésekkel.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

162

Kidolgozzák a javítási útmutatókat és a ponthatárokhoz rendelt érdemjegyeket. Témazáró

dolgozat esetén ezek a következők:

Elégséges (2) 40%-tól,

Közepes (3) 55%-tól,

Jó (4) 70%-tól,

Jeles (5) 85%-tól.

A témazáró dolgozatok felépítésükben, logikájukban megegyeznek az írásbeli érettségi

dolgozatok felépítésével (rövid választ igénylő feladatok, esszék).

4. Részletes tartalmak

11. évfolyam

A tantárgyhoz

kapcsolható

fejlesztési

feladatok a képzés

során

Ismeretszerzési és feldolgozási képességek

A forrásokban és feldolgozásokban található információk gyűjtése.

Azonos eseményről, jelenségről készült különböző forrásrészletek

összehasonlítása. Különböző típusú források elemzése, ellentétes

felfogású forrásrészletek összehasonlítása, értelmezése, feldolgozása.

A forrásokban fellelhető leegyszerűsítő vélemények kritikus

értelmezése tanári rávezetéssel. A filmek, filmhíradók értelmezése. A

média forrásértékének, jellegének felismerése, elemzése. Nemzetközi

szerződések, szövetségi megállapodások, nemzetközi szervezetek

alapokmányainak elemzése. A történelem tárgyi emlékeinek

felismerése, értelmezése élőszóban vagy írásban. Eltérő álláspontok

felismerése megadott történelmi források és tudományos feldolgozások

szövegében; az eltérések okainak vizsgálata. A változás történeti

jellegének értelmezése meghatározott korszakban. A történelem

jelentős személyiségei életútjának bemutatása. Kiemelkedő történelmi

személyiségek döntéseinek értékelése. A változás felismerése a

történelemben: konkrét történelmi példák elemzése, okok,

összefüggések keresése.

Történelmi folyamatok, korszakok felismerése, s az európai régiók

(Nyugat-Európa, Közép-Európa, Kelet-Európa) megkülönböztetése.

Történelmi esemény, intézmény, szervezet megismerése források

alapján. A különböző fejlődési régiók megkülönböztetése,

összehasonlítása. Tájékozódás kézikönyvekben, az ismeretterjesztő

folyóiratokban és az internet valamely magyar nyelvű

keresőprogramjában. Tematikus bibliográfiák készítése az iskolai és

közkönyvtárak felhasználásával. Ábra készítése a tankönyv, a

munkafüzet, szakirodalom felhasználásával, az összefüggések és az

adatok kapcsolatának bemutatásával.

Kifejezőképességek

A történelem meghatározó jelentőségű történelmi személyiségei

szerepének értékelése. A korszakokra vonatkozó történelmi

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

163

szakkifejezések helyes használata. A történelmi fogalmak magyarázata.

Érvelési technikák ismerete és alkalmazása szóban és írásban. Egy téma

bemutatása többféle módszer és eszköz (élőszó, térkép, kép, filmrészlet,

tárgyak stb.) ötvözésével. Egy-egy előre megadott kérdés kapcsán saját

vélemény megfogalmazása, kifejtése. Egyes témák nyomon követése a

sajtóban és a tömegkommunikáció egyéb területein (pl. az EU-

csatlakozás). Előadás készítése (meghatározott terjedelemben) történeti

témákról segédeszközök felhasználásával. Hosszabb adatsorok,

grafikonok, ábrák alapján történelmi változások felismerése és

bemutatása. Szemléletes diagramok és grafikonok készítése gazdasági,

társadalmi, demográfiai folyamatokról. Táblázatkészítés demográfiai,

gazdasági- és társadalomtörténeti adatok bemutatásához. Jártasság a

feladatlapok kitöltésében; tájékozottság javítási elveiben és

módszereiben. Jegyzetek készítése előre megadott szakirodalmi

részletek alapján, kiselőadások készítése.

Tájékozódás az időben és térben

Fontosabb folyamatok vagy jelenségek időrendjének összeállítása.

Időrendi táblázat készítése. Az időben való jártasság bemutatása

élőbeszédben, írásban és a térképen. A térben és időben játszódó

események közötti kapcsolat felismerése. Időrendi táblázatok és

térképek összehasonlítása, rajzok és térképek készítése. Az egyetemes

és a magyar kronológiák használata. Történelmi jelenségek természeti

feltételeinek megállapítása a szaktanár útmutatása alapján. Történelmi

helyek azonosítása mai térképeken.

A fejlesztés várt

eredményei a

képzés végére

A tanulók legyenek képesek egyszerűbb tárgymásolatokat, íratlan

forrásokról készült fényképeket, vázlatrajzokat (pl. régészeti lelőhelyről)

forrásként értelmezni; rövid (kb. 10-15 sornyi) ókori forrásrészleteket

feldolgozni. Tudjanak anyagot gyűjteni a könyvtárban tanári és

könyvtárosi segítséggel megadott témákhoz. Legyenek képesek egyszerű

elbeszélő források elemzésére tanári irányítással. Legyenek képesek rövid

beszámolók előadására. Tudják alkalmazni a történetiségben a keresztény

időszámítást. Tudjanak történelmi eseményeket, folyamatokat leolvasni a

középiskolában használatos történelmi atlasz megfelelő lapjáról.

A hallgatók ismerjék fel a tananyagban szereplő fontosabb ókori,

középkori és újkori tárgyi emlékeket, legyenek képesek azokat értelmezni

élőszóban vagy írásban. Legyenek képesek a források és a tankönyvi

szöveg egybevetésére, az eltérések okainak feltárására. Tudjanak néhány

címből álló bibliográfiákat készíteni a könyvtárak felhasználásával

kiselőadások, vitaindítók számára, tanári útmutatás alapján. Képesek

legyenek történelmi folyamatokat, korszakokat felismerni,

megkülönböztetni. Tudjanak felépített feleletet vagy előadást tartani

történelmi témákról (lecke, fejezetrész, leckéken átívelő folyamatok,

összehasonlítások stb.). Tudjanak ábrákat, térképeket és egyéb, már tanult

ismerethordozókat értelmezni élőszóban, rövid felkészülés után. Legyenek

képesek az egyetemes és a magyar történelem nagy korszakainak és

fontosabb eseményeinek szinkronban látására.

Használják a tankönyvek, munkafüzetek kronológiáit.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

164

Tematikai egység A tanulók teljesítményének a mérése Órakeret

2 óra

A tanulók előzetes tudásának azonosítása

Tematikai egység Az őskor és az ókor története Órakeret

18 óra

Előzetes tudás A tanulók eddig megszerzett iskolai tudásának az azonosítása

Ismeretek/fejlesztési követelmények

- Az emberré válás folyamata.

- A folyamvölgyi kultúrák (Mezopotámia, Egyiptom, India, Kína).

- Az ókori Kelet kulturális öröksége, a zsidó nép vallási és történeti hagyományai. A görög

kor kezdetei, a spártai állam.

- A demokrácia kialakulása Athénban, a demokrácia fogalma.

- A görög–perzsa háborúk. Athén és Spárta párharca.

- Nagy Sándor birodalma.

- A görög hitvilág, művészet, tudomány és mindennapok.

- Róma városállamból birodalommá válik.

- Az egyeduralom kialakulása. Társadalom, államszervezet, hadsereg.

- Róma és a provinciák. A köztársaság virágkora és válsága. A császárkor.

- A római hitvilág, művészet, tudomány és a jog.

- A mindennapi élet. A kereszténység kialakulása és elterjedése.

- A köztársaság virágkora és válsága. A császárkor.

- A népvándorlás, az antik civilizáció felbomlása.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Kronológia:

A homo sapiens megjelenése, Kr. e. 3000 körül, Kr. e. XVIII. század,

Kr. e. X. század, Kr. e. 525

Kr. e. XIII. század, Kr. e. 621, Kr. e. 594, Kr. e. 508, Kr. e. 490, Kr. e.

480, Kr. e. 776, Kr. e. 431–404, Kr. e. 336–323

Kr. e. 753, Kr. e. 510, Kr. e. 367, Kr. e. 287, Kr. e. 264–241, Kr. e.

218–201, Kr. e. 168, Kr. e. 48, Kr. e. 31, 212, 313, 395, 476.

Személyek:

Kheopsz, Hammurapi, II. Ramszesz, Dávid, Salamon, Szolón,

Peiszisztratosz, Kleiszthenész, Miltiadész, Leonidasz, Themisztoklész,

Periklész, Pheidiász, Hérodotosz, Thuküdidész, Szókratész, Platón,

Arisztotelész, Nagy Sándor, Hannibal, Ciceró, Pompeius, Caesar,

Antonius, Augustus, Názáreti Jézus, Pál, Constantinus, Attila, Marius,

Sulla, Spartacus, Hadrianus, Diocletianus.

Fogalmak:

Homo sapiens, vaskor, despotizmus, politeizmus, monoteizmus, zsidó

vallás, Biblia, Ószövetség (héber Biblia), Újszövetség, állam,

hieroglifa, buddhizmus, brahmanizmus, polisz, arisztokrácia, arkhón,

démosz, türannisz, ekklészia, esküdtbíróság, demokrácia, sztratégosz,

cserépszavazás, filozófia, hellenizmus, patrícius, plebejus, cliens,

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

165

consul, provincia, senatori rend, lovagrend, triumvirátus, principatus,

limes, legio, colonus, dominatus, zsinagóga, apostol, egyház, püspök,

zsinat, senatus, dictator, néptribunus, censor.

Topográfia:

Rudabánya, Vértesszőlős, Mezopotámia, Egyiptom, Fönícia, Palesztina,

Sumer, Asszíria, Perzsia, India, Kína, Babilon, Izrael, Jeruzsálem,

Athén, Spárta, Olümpia, Marathón, Thermopülai-szoros, Szalamisz,

Peloponnészosz, Makedónia, Alexandria, Róma, Karthágó, Cannae,

Hispania, Gallia, Dacia, Pannónia, Jeruzsálem, Konstantinápoly,

Aquincum, Sopianae, Savaria.

Tematikai egység A középkor századai Órakeret

25 óra

Előzetes tudás A tanulók eddig megszerzett iskolai tudásának az azonosítása.

Ismeretek/fejlesztési követelmények

- A nyugati és keleti kereszténység eltérő fejlődése.

- A Bizánci Birodalom fejlődése. Az iszlám és az arab világ.

- A Frank Birodalom kialakulása, a gazdaság és társadalom átalakulása.

- Az államalapítások kora Közép- és Kelet-Európában.

- A középkori egyház és az uralkodói hatalom Európában (az invesztitúra-harcok).

- A középkor társadalma.

- A középkori városok.

- A lovagkor.

- A keresztes háborúk (a hadjáratok pusztításai, Európa kultúrájára gyakorolt hatásuk).

- A szabad költözésű jobbágyság és a vándormozgalmak.

- A középkori gazdaság fejlődése.

- A középkor művelődése. Mindennapok a középkorban.

- A rendi monarchiák.

- Császárság és pápaság küzdelme.

- Az eretnekmozgalmak.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

166

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Évszámok:

622, 732, 800, 843, 962, 1054. 1066, 1095, 1122, 1215, 1302, 1278.

Személyek:

Nagy Károly, Szent Benedek, Justinianus, Cirill és Metód, I. (Nagy)

Ottó, Mohamed, Klodvig, Martell Károly, Kis Pippin, Karolingok, VII.

Gergely, IV. Henrik, Habsburg Rudolf, Szent Ferenc, Szent Domonkos,

Aquinói Szent Tamás.

Topográfia:

Poitiers, Aachen, Konstantinápoly, Egyházi (Pápai) Állam, Kijev,

Mekka, Bagdad, Szentföld, Genova, Velence, Flandria, Champagne,

Párizs, Oxford, Cambridge, Hanza-városok, a levantei kereskedelem

útvonala.

Fogalmak:

gróf-grófság-őrgrófság, ortodox egyház, római katolikus egyház, pápa,

szerzetes, kolostor, bencés rend, hűbérbirtok, jobbágy, robot, allódium,

iszlám, Korán, kalifa,királyi udvar, kamara, kancellária, kiközösítés,

zarándok, ereklye, keresztes hadjáratok, inkvizíció, eretnekség, vallási

intolerancia, antijudeizmus, kolduló rendek, városi önkormányzat,

nyomásos hospes, céh, skolasztika, egyetem, lovagi kultúra, romantika,

gótika, huszitizmus.

Tematikai egység A magyar nép története 1490-ig Órakeret

28 óra

Előzetes tudás A tanulók eddig megszerzett iskolai tudásának az azonosítása.

Ismeretek/fejlesztési követelmények

- A magyar nép őstörténete és vándorlása.

- A honfoglalástól az államalapításig.

- Géza fejedelem és István király életműve.

- Az új rend megszilárdítása –Szent László és Könyves Kálmán.

- Az Aranybulla és a tatárjárás.

- Gazdasági és társadalmi változások a XIII. században (nem magyar népelemek a középkori

Magyarországon).

- Az Árpád-kori kultúra.

- Mindennapi élet a középkori Magyarországon.

- Az Anjouk Magyarországa.

- Luxemburgi Zsigmond.

- A Hunyadiak.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

167

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Évszámok:

896, 955, 973, 997–1000–1038, 1077–95, 1095–1116, 1172–1196,

1205–1235, 1222 1235–70, 1241–42, 1301, 1312, 1351, 1396, 1456,

1458-1490

Személyek:

Álmos, Árpád, I. István király, Géza fejedelem, Koppány, Imre herceg,

Szent Gellért püspök, I. András, I. László, Könyves Kálmán, III. Béla,

Anonymus, II. András, IV. Béla, Kézai Simon, Károly Róbert, Csák

Máté, I. Lajos, Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi János, Kinizsi Pál,

Hunyadi Mátyás

Topográfia:

őshaza, Levédia, Etelköz, Esztergom, Pannonhalma, Fehérvár, Pozsony,

Horvátország, Erdély, Dalmácia, Szerémség, Muhi, Buda, Rozgony,

Nikápoly, Nándorfehérvár

Fogalmak:

Nomadizmus, kettős fejedelemség, nemzetség törzs, székely,

kalandozások, szeniorátus, vármegye, ispán, tized. várnépek,

várjobbágyok, bán, vajda, nádor, Szent Korona, regálé, serviens,

bandérium, báró, nemes, Aranybulla, familiaritás, székelyek, szászok,

kunok, tartományúri hatalom, kapuadó, harmincad vám, ősiség,

kilenced, főkegyúri jog, királyi tetszvényjog, füstpénz, koronavám

Tematikai egység Kora újkor és a polgári átalakulás kora

1490–1848/49

Órakeret

30 óra

Előzetes tudás A korábbi iskolai tanulmányok során szerzett ismeretek felelevenítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények

- A nagy földrajzi felfedezések és következményei. A modern világgazdasági rendszer

kialakulásának kezdetei.

- A modern állam kialakulása.

- A parlamentáris monarchia kialakulása Angliában. Az angol forradalom és polgárháború.

- Reformáció és katolikus megújulás. A barokk.

- A tudományos világkép átalakulása. Az európai és Európán kívüli kultúrák találkozása, a

gyarmatosítás.

- Az atlanti hatalmak felemelkedése.

- A felvilágosodás. A felvilágosult abszolutizmus jellegzetességei.

- Az észak-amerikai gyarmatok függetlenségi háborúja. Az USA létrejötte.

- A polgári forradalom irányzatai Franciaországban. A napóleoni háborúk Európája.

- Az ipari forradalom és társadalmi hatásai (életkörülmények, környezet).

XIX. század eszméi.

- Az 1848-as forradalmak.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Kronológia:

1492, 1517, 1588, 1618–48, 1640–49, 1689, 1701–1714, 1740–48,

1756–63, 1776, 1783, 1789, 1791, 1794 1804–15, 1848.

Személyek:

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

168

Kolumbusz, Magellán, Vasco da Gama, V. Károly, Luther, Kálvin,

Kopernikusz, Galilei, I. Erzsébet, II. Fülöp, Cromwell, Richelieu, XIV.

Lajos, Colbert, Nagy Péter, Nagy Frigyes, Nagy Katalin, Voltaire,

Montesquieu, Rousseau, Diderot, Washington, Jefferson, XVI. Lajos,

Danton, Robespierre, Metternich, Napóleon, Nelson, Kutuzov, James

Watt, Stephenson, Marx.

Fogalmak:

Gyarmatosítás, konkvisztádor, ültetvény, világkereskedelem,

abszolutizmus, reformáció, protestáns, evangélikus, református,

unitárius, ellenreformáció, jezsuiták, manufaktúra, anglikán,

monopólium, puritán, merkantilizmus, Enciklopédia, jogállam, ráció, a

hatalmi ágak megosztása, társadalmi szerződés, felvilágosodott

abszolutizmus, nacionalizmus, liberalizmus, szocializmus,

konzervativizmus, alkotmány, „harmadik rend”, girondiak,

jakobinusok, polgári szabadságjogok, vallási egyenjogúság,

ökumenikus gondolat, parlamenti rendszer (jobboldal, baloldal),

emigráció, reakció, terror, kapitalizmus, tőkés, proletár, civil

társadalom.

Topográfia:

Genf, Németalföld, Antwerpen, London, Versailles, portugál és

spanyol gyarmatok, Poroszország, Lengyelország, angol és francia

gyarmatok Észak Amerikában, Valmy, Vendée, Austerlitz, Trafalgar,

Borogyino, Waterloo.

Tematikai egység Magyarország története (1490–1849) Órakeret

28 óra

Előzetes tudás A korábbi iskolai tanulmányok során szerzett ismeretek felelevenítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények

- A Jagellók kora. A Dózsa-féle parasztháború. A mohácsi csata.

- A török hódoltság. A Habsburgok és a magyar rendek.

- Az Erdélyi Fejedelemség. Függetlenségi harcok és országegyesítő kísérletek: Bocskai István,

Bethlen Gábor és Zrínyi Miklós.

- A reformáció és a katolikus megújulás Magyarországon.

- Gazdasági, társadalmi és kulturális változások a XVII. században.

- A török kiűzése.

- A Rákóczi-szabadságharc.

- Demográfiai változások, az etnikai arányok átalakulása.

- Gazdaság és társadalom a XVIII. század Magyarországán.

- A felvilágosult abszolutizmus és a rendek. A magyar királyság a Habsburg Birodalomban.

- Művelődés, egyházak, iskolák.

- Új elemek a gazdaságban. Az átalakuló társadalom.

- A francia forradalom és a napóleoni háborúk hatása Magyarországra.

- A reformmozgalom kibontakozása, a polgárosodás, nemzetiségi kérdés.

- A reformkori művelődés, kultúra.

- Polgári forradalom Magyarországon 1848. március–április.

- A forradalom belső és külső feltételei, problémái.

- A nemzeti önvédelem megszervezése és a tavaszi hadjárat.

- A szabadságharc befejező szakasza és veresége.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

169

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Kronológia:

1514, 1526, 1541, 1552, 1566, 1591–1606, 1664, 1686, 1699, 1703–11,

1722–23, 1740–80, 1767, 1777, 1780–1790, 1795, 1825, 1830, 1832–

36, 1844, 1847, 1848. március 15. április 11. szeptember 29.

1849. április 6. április l4. május 21. augusztus 13. október 6.

Személyek:

Dózsa György, Ii. Lajos, Szapolyai János, Ii. Szulejmán, Fráter György,

Zrínyi Miklós, Báthory István, Károli Gáspár, Bocskai István, Bethlen

Gábor, Pázmány Péter, Zrínyi Miklós (A Költő És Hadvezér), I. Lipót,

Savoyai Jenő, Ii. Rákóczi Ferenc, Iii. Károly, Mária Terézia, Ii. József,

Kaunitz Martinovics, Hajnóczy, Kazinczy, Kölcsey, Deák, Eötvös,

Kossuth, Batthyányi Lajos, Széchenyi István, Wesselényi, I. Ferenc,

Jókai, Petőfi, Görgey, Klapka, Bem, Damjanich, Jelačić,

Windischgratz, Haynau.

Fogalmak:

örökös jobbágyság, hajdú, hódoltság, kuruc, labanc, rendi konföderáció,

trónfosztás, Helytartótanács, betelepítés, etnikum, kettős vámrendszer,

vallási türelem, állandó hadsereg, mágnás, kötelező állami oktatás,

úrbéri rendezés, pátens, nyelvrendelet, „kalapos király”, Pragmatica

Sanctio, osztrák örökösödési háború, hétéves háború, „fordított

Canossa-járás”, jobbágyrendelet, magyar jakobinusok, reform, polgári

átalakulás, cenzúra, államnyelv, örökváltság, közteherviselés,

érdekegyesítés, védővám , márciusi ifjak, nemzetőrség, népképviseleti

országgyűlés, felelős kormány, jobbágyfelszabadítás, választójog,

függetlenség, nemzetiségi törvény, emancipáció.

Topográfia:

Mohács, Eger, Szigetvár, Sárospatak, Győr, Várad, Nagyszombat,

Szentgotthárd, Zenta, Határőrvidék, Bánát, Pest-Buda, Fiume, Vaskapu,

Pákozd, Kápolna, Isaszeg, Komárom, Segesvár, Arad.

Tematikai egység Szabadon felhasználható órakeret Órakeret

8 óra

Javaslat

d. Bevezetés s történettudományba, a segédtudományok

e. Múzeumlátogatás

f. A régészek munkája (ásatások látogatása).

g. Projektfeladat.

Tematikai egység Év végi rendszerezés, a tanulók teljesítményének a

mérése

Órakeret

5 óra

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

170

12. évfolyam

Tematikai egység A tanulók teljesítményének a mérése Órakeret

2 óra

Az előző évben szerzett ismeretek felelevenítése.

Tematikai egység

A nemzetállamok és az imperializmus kora,

a dualizmus Magyarországa.

Az I. világháború és következményei

Órakeret

36 óra

Előzetes tudás A korábbi iskolai tanulmányok során szerzett ismeretek felelevenítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények

- Gazdasági és társadalmi változások, a második ipari forradalom.

- Az egységes Olaszország és Németország kialakulása.

- Polgárháború az Amerikai Egyesült Államokban.

- A „keleti kérdés” és a Balkán.

- Az orosz reformkísérletek.

- Gyarmatosítás: a brit gyarmatbirodalom.

- Hatalmi viszonyok, katonai-politikai szövetségek a századfordulón.

- A munkásság politikai erővé szerveződése.

- A megtorlás, a Bach-rendszer.

- A kiegyezés.

- Gazdasági és társadalmi fejlődés a dualizmus korában.

- Társadalmi csoportok életformái, népesség, nemzetiség.

- A városiasodás. A tudományos és művészeti élet fejlődése.

- A kiegyezés rendszerének belső ellentmondásai.

- Az első világháború kirobbanása, jellege, története.

- Az oroszországi politikai változások, bolsevik hatalomátvétel, a bolsevik ideológia és

propaganda, a Szovjetunió létrejötte.

- A Párizs környéki békék, a versailles-i békerendszer fontosabb pontjai.

- A gazdaság és a társadalom új jelenségei (pl. a női emancipáció, motorizáció).

- Magyarország részvétele az első világháborúban.

- Az őszirózsás forradalom. Kísérlet a kommunista diktatúra megteremtésére: a

Tanácsköztársaság.

- A trianoni béke, hatása a gazdaságra, társadalomra, az etnikai viszonyokra.

- A határon túli magyarság sorsa.

- A Horthy-rendszer kialakulása és konszolidációja. A Horthy-rendszer társadalma és a

revíziós külpolitika.

- A művelődési viszonyok. Az életmód változásai.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Évszámok:

1853–56, 1861, 1861–65, 1866, 1870, 1871, 1882, 1904, 1905, 1907.

1867, 1868, 1875–90, 1896, 1914–18, 1917, 1919, 1922, 1925.

1914. július 2., 1918. október 31., 1918. november 3., 1919. március 21.,

1920. március 1., június 4., 1921–31, 1927.

Személyek:

III. Napóleon, I. Miklós, Cavour, Garibaldi, Bismarck, Viktória királynő, II.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

171

Vilmos, Lenin, Lincoln,

Ferenc József, Haynau, Bach, Deák Ferenc, Löw Emánuel, Andrássy

Gyula, Tisza Kálmán, Baross Gábor, Tisza István, Jászi Oszkár, Herzl

Tivadar, Ferenc Ferdinánd, Sztálin, Trockij, Wilson, Clemenceau, Lloyd

George, Stresemann, Mussolini,

gróf Károlyi Mihály, Kun Béla, Horthy Miklós, gróf Teleki Pál, gróf

Bethlen István, Klebelsberg Kunó, Nagyatádi Szabó István, Peyer Károly.

Topográfia:

Krím-félsziget, Piemont, Német Császárság, Szuezi-csatorna, Panama-

csatorna, Elzász-Lotaringia, Románia, Szerbia, Bulgária, Bosznia-

Hercegovina, Budapest, Osztrák–Magyar Monarchia, Szarajevó, Marne,

Somme, Szentpétervár, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, Doberdó, Isonzó,

trianoni Magyarország, Piave, Csehszlovákia, Lengyelország, balti államok,

Curzon-vonal.

Fogalmak:

Internacionálé, keresztényszocializmus, szociáldemokrácia, centrum,

periféria, részvénytársaság, monopólium, középosztály, politikai

antiszemitizmus, dualizmus, villámháború – állóháború,

ultimátum,egyházellenesség, vallásellenesség, központi hatalmak,

pacifizmus, szovjet, fasizmus, korporatív állam, egypártrendszer,

kommunizmus, kollektivizálás, GULAG, kisantant, kisebbségvédelem,

őszirózsás forradalom, etnikai és történeti elv, proletárdiktatúra,

Tanácsköztársaság, vörös- és fehérterror, numerus clausus,

antiszemitizmus, irredentizmus, revízió, társadalombiztosítás,

konszolidáció.

Tematikai egység A világ és Magyarország történelme a nagy gazdasági

válságtól a második világháború végéig. (1929–1945)

Órakeret

30 óra

Előzetes tudás A korábbi iskolai tanulmányok során szerzett ismeretek felelevenítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények

- Az olasz fasizmus ideológiája és a fasiszta párt hatalomra jutása.

- Az 1929-33-as világgazdasági válság. Válságkezelés az USA-ban.

- A nemzeti szocializmus ideológiája, a náci párt hatalomra jutása és a náci diktatúra

jellemzői.

- A sztálini diktatúra a 30-as években.

- A második világháború fő eseményei, fordulópontjai. A szövetségesek győzelme.

- A megosztott Európa.

- Gazdasági válság és jobbratolódás a magyar belpolitikában.

- Magyarország háborús részvétele a II. világháborúban. A Kállay-kormány politikája.

- A német megszállás. A holokauszt Magyarországon.

- A sikertelen kiugrás. A nyilas hatalomátvétel.

- Magyarország szovjet felszabadítása és megszállása.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Évszámok:

1929, 1933, 1936, 1938, 1939. szeptember 1., 1941. június 22., 1944.

június 6., 1945. május 8., augusztus 6., szeptember 2. 1938. november 2.,

1939. március 15., 1940. augusztus 30., 1941. június 26., 1943. január,

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

172

1944. március 19., 1944. október 15., 1944. december 21., 1945. április.

Személyek:

Keynes, Roosevelt, Hitler, Göring, Churchill, Rommel, Montgomery,

Zsukov, Eisenhower, De Gaulle, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Gömbös Gyula,

Bárdossy László, Kállay Miklós, Szálasi Ferenc, Dálnoki Miklós Béla.

Topográfia:

Brit Nemzetközösség, Szlovákia, Leningrád, Pearl Harbor, Midway,

Sztálingrád, Auschwitz, Hirosima, El-Alamein, Kurszk, Normandia,

Felvidék, Újvidék, Kárpátalja, Voronyezs, Don-kanyar.

Fogalmak:

tőzsde, túltermelési válság, New Deal, tervgazdálkodás, totális diktatúra,

nemzetiszocializmus, politikai antiszemitizmus, Berlin-Róma tengely,

Anschluss, kirekesztés, zsidóüldözés, koncentrációs tábor, népirtás,

holokauszt, soá, porrajmos, genocídium, partizán, totális háború,

antifasiszta koalíció.

Népi-falukutató mozgalom, nyilasmozgalom, zsidótörvények, fegyveres

semlegesség, hadigazdaság, „hintapolitika”, „kiugrás”, gettó, deportálás,

munkaszolgálat, hadifogság.

Tematikai egység A jelenkor és Magyarország történelme a második

világháború után (1945-től napjainkig)

Órakeret

50 óra

Előzetes tudás A korábbi iskolai tanulmányok során szerzett ismeretek felelevenítése.

Ismeretek/fejlesztési követelmények

- Hidegháborús szembenállás és időszakos enyhülés politikája a második világháború után.

- A kommunista rendszerek kialakulása és bukása.

- Az Európán kívüli világ (Kína, India, Japán).

- Az európai integráció története, az EU alapelvei, fontosabb intézményei, azok működése.

- Az emberiség az ezredfordulón: a globális világ és problémái.

- Magyarország újjáépítése a II. világháború után, a demokratikus közélet kiépítésének

kísérlete.

- A párizsi békeszerződés.

- A kommunista diktatúra kiépítése.

- A forradalomhoz vezető út. Az 1956-os forradalom és szabadságharc.

- A Kádár-rendszer kiépülése: megtorlás és diktatúra.

- Az életmód átalakulása. Demográfiai változások. Társadalmi változások hatásai, a roma

népesség problémái.

- Az ellenzéki mozgalmak kialakulása és erősödése. A rendszerváltozás.

- A határokon túli magyarság helyzete.

- A magyarországi nemzetiségek és vallási csoportok.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Évszámok:

1947, 1948, 1949, 1955, 1956, 1957, 1961, 1968, 1975, 1991,

1946, 1947. február 10., 1948, 1949, 1953, 1956. október 23., november 4.,

1963, 1968, 1989. október 23., 1990, 1991.

Személyek:

Nehru, Gandhi, Csang Kaj-sek, Mao Ce-tung, Ho Si Minh, Truman,

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

173

Adenauer, Hruscsov, Nasszer, Kennedy, XXIII. János, Willy Brandt,

Walesa, Reagan, Gorbacsov, Mindszenty József, Nagy Ferenc, Rákosi

Mátyás, Kádár János, Nagy Imre, Antall József, Göncz Árpád.

Fogalmak:

Vasfüggöny, hidegháború, fegyverkezési verseny, Truman-elv, Marshall-

segély, szociális piacgazdaság, európai integráció, NATO, Varsói

Szerződés, római szerződések, Holdraszállás, Ideiglenes Nemzetgyűlés,

SZEB, Háborús bűnös, népbíróság, jóvátétel, kollektív büntetés elve,

kitelepítés, lakosságcsere, beszolgáltatás, ÁVH, pártállam, földosztás,

ötvenes évek, internálás, munkástanács, ellenzéki mozgalmak, Petőfi Kör,

reformszocializmus, második gazdaság, harmadik világ, Brezsnyev-

doktrina, globális világ, enyhülési politika, anti-cionizmus.

Topográfia:

NDK, NSZK, Kelet-Berlin, Nyugat-Berlin, Kuba, Szuezi-csatorna, az új

európai államok (Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Montenegro, Bosznia-

Hercegovina, Lettország, Litvánia, Észtország, Fehéroroszország, Ukrajna,

Moldova, Szlovákia, Csehország).

Tematikai egység Társadalomismeret Órakeret

22 óra

Célok

Alakuljon ki a tanulóban a reális önismeret és önértékelés, a másik

ember személyiségének tisztelete és megértése. Legyen képes

életvitele tudatos alakítására. Alakuljon ki világos kép a tanulókban

az általuk betöltött státusok szerepkészleteiről. Mélyüljön el a

tanulók politikai és jogi szocializációja. Ismerkedjenek meg a

társadalmi és gazdasági élet alapvető tényeivel, jelenségeivel,

fogalmaival. Alakuljanak ki a tanulókban azok a képességek,

amelyek a társadalom és gazdaság megértéséhez nélkülözhetetlenek.

Fejlődjön a tanulók társadalmi tér- és időszemlélete. Ismerjék meg a

társadalom működési mechanizmusait. Törekedjen a tanuló az

előítéletes magatartás következetes elutasítására. Ismerje meg és

tudja elemezni a különféle tudományok (történelem, szociológia,

jogelmélet, alkotmánytan, politológia, filozófia, közgazdaságtan stb.)

anyagára támaszkodva a társadalom viszonyait, fogalmait,

törvényszerűségeit. Ismerje fel a társadalmi problémákat,

feszültségeket, és a lehetséges kezelési módokról legyenek fogalmai.

Ismerje meg az alapvető állampolgári jogokat, és az állampolgárság

kritériumait. Fejlődjenek ki a tanulókban olyan képességek és

attitűdök, melynek birtokában képesek lesznek állampolgári jogaik

gyakorlására. Erősödjön nemzeti tudata, fejlődjön a humánus,

értékeket védő magatartásuk. Ismerjék meg a tanulók a demokratikus

politikai intézményrendszert. Ismerjék fel a nemzetközi

munkamegosztás szerepét és fontosságát. Legyenek tisztában korunk

globális kérdéseivel, az emberiség közös történelmi felelősségével.

Ismerjék az európai integrációs folyamatok lényeges elemeit.

Ismerjék meg azokat a kapcsolódási pontokat, melyek

Magyarországot Európával összekötik.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

174

A tanuló lássa árnyaltan az embereket; elemezze önmaga és mások

döntéseit; ismerje fel, hogy milyen viszonyok fűzik őt

környezetéhez, és kiért, miben és mennyiben felelős; fedezze fel a

rokoni és baráti kapcsolatok értékeit; család- és gyermekbarát

gondolkodása és attitűdjei alakuljanak ki; ismerje fel, hogy mit tehet

a közjó és az emberi jogok védelmében; becsülje az emberi életet és

a természeti értékeket.

Ismerje az emberi együttélés alapelveit; sajátítsa el a tudatos

belátáson alapuló kritikát; mélyüljön el jogérzéke, társadalmi

felelősségtudata; ismerje az etika alapfogalmait; tudjon érvelni az

ember kilétéről, a jó és rossz mibenlétéről, az erényekről folytatott

vitákban; fogalmazza meg saját maga és környezete számára a helyes

cselekedet alapelveit.

A

műveltségterülethez

kapcsolható

fejlesztési feladatok

A tantárgy tanításának kezdetekor belépési követelmény nincsen,

amennyiben a tanulócsoport korábbi ismereteinek szintje lehetővé

teszi, egyes modulok átléphetők, sorrendjük felcserélhető. A

tanulócsoport korábbi ismereteinek szintje és szélessége szabja meg

a szintrehozási feladatokat. Javasoljuk, hogy a pedagógus használja

ki a csoport korábbi ismereteiből fakadó előnyöket, és azok

segítségével zárkóztassa fel az előzetes ismeretekkel nem

rendelkezőket.

A tanuló tudja rendszerezni, elemezni az információt, tudjon

következtetéseket levonni,

legyen képes érvelni álláspontja mellett és megérteni mások

álláspontját,

legyen képes szemelvények önálló feldolgozására szóban és írásban;

legyen képes megfontolt, tárgyilagos véleményalkotásra, esetleg

véleményváltoztatásra is,

tudjon beszámolni saját tapasztalatairól vagy tömegkommunikációs

eszközökből szerzett ismereteiről,

ismerje a társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretekhez

kapcsolódó általános és konkrét fogalmakat,

legyen tisztában a demokratikus gondolkodási és magatartási

mintákkal.

Ismeretek/fejlesztési követelmények

A mai magyar társadalom

- Társadalmi csoportok– társadalmi mobilitás.

- A társadalom rétegződése és térbeli szerkezete.

- Gazdagság és szegénység.

- Nemzeti és etnikai kisebbségek.

Szocializáció és társadalmi devianciák

(öngyilkosság, bűnözés, alkoholizmus, vandalizmus, idegengyűlölet, kábítószer).

- A szocializáció fogalma, tartalma és színterei.

- Problémák a szocializáció folyamatában.

Az iskola világa

- A műveltség társadalmi szerepe.

- Közoktatás – szakoktatás – felsőoktatás.

A művelődés iskolán kívüli formái és színterei.

Az iskolán kívüli művelődésben, képzésben részt vevők érdekérvényesítési lehetőségei.

A politika világa

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

175

- A politika fogalma.

- Diktatúra és demokrácia.

- Az érdekérvényesítés különféle módjai.

- Tömegkommunikáció és politika.

Rendszerváltás Magyarországon.

A hazai pártok általános jellemzői.

Érdekképviseleti szervezetek és nyomásgyakorló csoportok.

A közvélemény-kutatás.

Kulcsfogalmak/

fogalmak

Társadalmi mobilizáció, szocializáció, társadalmi rétegződés,

kirekesztés, fajgyűlölet, politika, pártok, pártrendszerek, média,

tömegkommunikáció.

Tematikai egység Szabadon felhasználható órakeret Órakeret

10 óra

Javaslat

d. Múzeumlátogatás.

e. A régészek munkája (ásatások látogatása).

f. Írásbeli/szóbeli vizsgafeladatok gyakorlása

Tematikai egység Tanév végi rendszerezés, a tanulók teljesítményének

a mérése

Órakeret

5 óra

Javaslat 3. A tanulók éves teljesítményének értékelése

4. Projektfeladat

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2016.

176

Forrás:

22/2016. (VIII. 25.) EMMI rendelet a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről

szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet módosításáról http://kerettanterv.ofi.hu