Útszéli történetek - Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. · 5 Útszéli történetek Előszó A kutya, aki az ember legjobb barátja. A kutya, akit kölyökként zsákba raknak,

Útszéli történetek

Vak Bob

Joda Vaksi

Mogyoró

RudiMira

Godó Lédi

Roki Gizi és Artúr

ArtúrBernád

Barka Vesta

Maci Vái Ling

5


Előszó

A kutya, aki az ember legjobb barátja.A kutya, akit kölyökként zsákba raknak, kidobnak az út szélén.A kutya, aki megvénült, és gyengén öregen, vakon bóklászik a mezőn.

A kutya, akit láncra vertek.A kutya, akit megkínoztak.A kutya, aki a leghűségesebb társ, és még akkor is ragaszkodik az emberhez, ha az veri, éhezteti, kínozza. Mert a kutya vérében, zsigereiben benne van, ő az ember társa, szolgája.

Róla szól ez a könyv.

Mogyoró még pólyás. Mindössze 2 hónapos. Nem tudom megszámolni, hányadik kutya lehet Ő az éle-temben. Neki még minden új, és szép.

És szerencséje van. Hatalmas szerencséje. Ercsi és Martonvásár között az út szélén találtak rá, és három testvérére. Négy apró lányka, a semmiben. Életük véget is érhetett volna itt, de szerencsére nem így tör-tént. Ma már mindenki biztonságban van.

Mogyoró esélyt kapott az életre, én pedig esélyt kaptam, hogy legyen egy új barátom. Együtt fogjuk el-tölteni az elkövetkező 10-15 évet. Egy szemvillanás döntötte el mindezt. Vallom, hogy a kutya és gazda egymásra találása mindig a kutyától függ. Ha Ő úgy dönt, kiválasztott vagyok, akkor életre szóló barát-ságot köthetünk.

Az Alpha Segítő Kéz Állatkórházi Alapítvány menhelyére érkezett Ő is, mint sokan mások.

6


ASKA

Mi jut eszünkbe ha ezt halljuk: Segítő Kéz?

Egy biztos pontot, egy támaszt, ami odanyúl, ha baj van. Ezért is kapta alapítványunk az Alpha-Segítő Kéz Állatkórházi Alapítvány (ASKA) nevet. Az alapítvány célja a sérült beteg, vagy éppen kóbor álla-tok segítése.

Az elmúlt évek alatt nagyon jó kapcsolat jött létre az Alpha-Vet Állatkórház, és az alapítvány munka-társai között.

Nincs is ezen mit csodálkozni, hiszen a cél közös. Azt mindenki tudta, hogy segíteni kell a bajba jutott állatokon, az elképzelések is pontosan összepasszoltak, és azt is tudtuk, hogy az igazi eredmények, majd csak évek múlva jelentkeznek, ahova csak kemény, kitartó munkával lehet eljutni.

És valóban így történt. Az első lépések, az első kennelek megépítésétől hosszú út vezetett a menhely lét-rehozásáig. Köszönet a dolgozóknak, és az önkénteseknek, akik végig hittek abban, hogy valóban van ér-telme. Az első szárnypróbálgatások idején, még örültünk, ha a befogadott állatoknak a hosszú kóborló élet után egy meleg házikót, takarót, orvosi kezelést, és megfelelő élelmezést tudtunk biztosítani. De láttuk, mindez kevés lesz. A kört tágítani kell, hiszen már minden barátunk, ismerősünk, és természetesen a kór-ház dolgozói is örökbe fogadtak egy-egy árvát. Meg kellett találni a leendő gazdákat, hiszen a célunk nem az volt, hogy életük végéig nálunk éljenek a talált kutyák, hanem az, hogy szerető gazdát találjunk nekik.

Az internet egy csodálatos találmány. Városok, országok határát átlépi, és viszi a híreket, informáci-ókat. Innen jött az ötlet, kell egy web lap, ahol fényképpel együtt tudjuk hirdetni a nálunk élő kutyákat.

Ekkor készült el a www.segitokezalapitvany.hu oldal. És innentől bekerültünk a körforgásba. Kutyás körökben ismerté vált a nevünk, egyre több látogató jött el hozzánk, és fogadott örökbe egy-egy árvát. Az alapítvány szárnyai alól kikerülő kutyák befogadóit ellenőrizzük, biztosítva, hogy valóban megfelelő helyre költözhessenek védenceink.

Az induló alapokat megadjuk. Kutyáink mielőtt elköltöznek új gazdáikhoz, átfogó orvosi ellenőrzésen esnek át az Alpha-Vet Állatkórház jóvoltából. És ez az ellenőrzés nem csak a szükséges orvosi ellátást, oltásokat jelenti, hanem a leendő gazdák is megkapják a szükséges felvilágosítást a kórház orvosaitól, milyen feladatok várnak az új gazdira. Rengeteg sikertörténetünk van, hiszen már több száz kutyánk ke-rült gazdához. De sajnos az utánpótlás folyamatos. A Segítő Kéznek még nagyon sok dolga van, és kere-si a támogató, segítő kezeket, akikkel közösen jobb életet biztosíthat az öreg, megunt, vagy éppen elve-szett kutyáknak.

Vannak szabályok, rendeletek, sőt már törvény is az állatok védelmében. E szerint büntetendő, ha vala-ki nem gondoskodik megfelelően az állatról, tehát ebbe bőven belefér az útszélén felejtett kutyák esete is. Minden működik... papíron, de a fejekben van némi kavarodás. A törvényeknél sokkal erősebb a nevel-tetés, ki mit látott otthon. Nem is oly régen hatalmas vitát váltott ki, egy filmrendező azon filmje, amely-ben egy kiscicát vízbe fojtott. Szerinte ez művészet. A nézők, olvasók szerint mindez állatkínzás, kegyet-lenség.

Igen, valóban az.

De vajon hány ember gondolkodott el azon, hogy mi lesz a sorsa a Cirmos cicák kölykeinek?

Földhöz vágják?

Vízbe fojtják?

Nem rögzíti kamera, de megtörténik. És tudjuk, látjuk, szégyenkezve hallgatunk róla.

Öreg kutya, semmire való. Sokszor hallom ezt a mondatot. Ma már jó esetben nem agyoncsapja az ásó-val, hanem leadja a gondos gazda a menhelybe, ott majd találnak neki gazdát. Milyen rendes a gazdasz-szony. Gondoskodik az öregről.

Valóban gondoskodik, vagy csak áthárítja a felelősséget? Valóban azt gondolja, hogy tolonganak a né-pek az öreg, vak, sánta, és süket kutyákért,? És valóban nem érdemel meg annyit az öreg Bodri, hogy egy fiatal kutya mellett öregecsként elfeküdjön az udvaron, majd később, megköszönve a 10-14 évnyi szolgá-latot a hátsókertben megpihenjen a rózsabokor mellett? Az ilyen eseteknél mindig felvillan Vak Bob em-léke…

7


Vak Bob

Vak Bob 12 éves belgajuhász volt, és ahogy a neve is utal rá, vak.

Gazdája igazi társaként élt de a sors döntése kegyetlen. Meghalt a gazdi. Vak Bob örökség lett. Egy örökség, ami hasznot nem hozott, csak gondot. Az örökösök szemében Ő egy felesleges tárgy lett, amire nincs szükség. Senkinek nem jutott eszébe, hogy gazdája szerette, gondozta, és jó életet biztosított neki vaksága ellenére is. Így hát Bob a menhelyre került, majd biztos örökbe fogadja valaki, felkiáltással.

Hm. Érdekes meglátás. Ha annak az embernek nem kell, akivel együtt nőtt fel, akivel együtt játszott fi-atalon, akkor vajon ki vállalja be a nehéz terhet, a vak kutyát?

Vak Bob lassan megszokta a kennelt, megszokta az új hangokat. Mi pedig elkezdtünk küzdeni érte. Hir-detésekkel zúdítottuk tele az internetet, újságokat, talán valaki… Hónapok teltek el, és kezdtük feladni a remény. De nem csak mi, Bob is. Látszott rajta nem így képzelte öreg napjait.

Aztán egyszer csak megtörtént a csoda. Németországból érkezett egy levél.

Az interneten keresztül találtak rá Bobra, és úgy gondolták, náluk békében leélheti öreg napjait. Az egyeztetések után Bob útra kelt. Három nap elteltével megérkeztek az első fényképek, és a levél. Bob na-gyon okos, jó szándékú, és igazán kedves teremtmény, aki azonnal elfogadta új családját, és társait. A sors még egy boldog évet adott Bobnak. 13 éves korában szeretettei között tért örök nyugalomra.

Oktatás

Egy előadás anyagában a fenti és hasonló esetek negatív példák lennének a felelős állattartásról. Felelős állattartás. Szép és magasztos kifejezés, de mi is ez egyáltalán?

Elég gyakran találkozom iskolai csoportokkal. A gyerekek – és valljuk be őszintén a felnőttek is – sok-kal jobban szeretik és értik az egyszerűbb mondatokat. A srácoknak a felelős állattartás szó helyett csak annyit mondok:- Mindig azt tedd az állattal, amit szeretnél, ha veled is megtennének.

Innentől annyira már nem kell ragozni a dolgokat, hiszen teljesen egyértelmű. Senki sem szeret fázni, éhezni. Senki nem szereti, ha bezárják, és még kevésbé, ha bántják.

A történetek ez után a mondatok után csak úgy zúdulnak ránk. Mert ha nincs is saját kutyája mindenki-nek, de van a mamának, a szomszédnak, az unokatesónak. Minden kissrác tökéletesen tudja, mi a jó a ku-tyának. Mit csinál jól, vagy rosszul a gazda.

Joda

Mogyoró ismerkedik új családjával. Joda ismét vérig van sértve. Mit képzelünk mi, hogy egy újabb ku-tya fekszik a padlón. Dúl, fúl, pufog. Hiszen már régen elfelejtette, azt a több mint 4 évvel ezelőtti napot, amikor a város széli kiserdőben rátaláltunk. Kicsi, bozontos, sáros volt, és első látásra nem is volt egyér-telmű, hogy egy jó méretes kandúrba, vagy egy kistestű kutyába botlottunk.

Hogy miképpen került oda, sose fog már kiderülni. Lehet, hogy kidobták, lehet, hogy csak az augusztus 20-i tűzijáték zaja kergette világgá. Nem tudjuk, senki sem kereste. Csapzott volt, és ijedt, és valami hi-hetetlenül ronda. Ránéztünk és Joda nevet kapta, pedig kislány, jobban mondva már egy középkorú hölgy.

Szóval az ismerkedés a megszokott mederben zajlik. Hogy miért megszokott?

Mert ha nem is végleg, de időnként vannak „albérlők” nálunk, akik 1-2 napra, vagy esetleg 1-2 hétre be-költöznek hozzánk. Vagy azért mert annyira picikék, vagy azért mert annyira öregek, vagy azért, mert ép-pen betegek, vagy éppen babát várnak…

Az ilyen találkozóknál Joda mindig kihangsúlyozza, hogy itt ebben a házban Ő az úrnő, és senki sem tör-het a babérjaira. Apró lábaival toporog, sikongat, de persze soha nem bántja az újonnan érkezőt.

8


Vaksi

Nem egyszerű az ASKA helyzete, ha sérült állat érkezik. Az állattartás már alapjait tekintve is pénzbe kerül. Hiszen az állatoknak enni kell, házikó kell, és gondozók, akik mindezeket a feltételeket teljesítik. Ha sérült érkezik, akkor a költségek megugranak. Az állatgyógyászat bizony nem tartozik a filléres dol-gok közé.

Az állatok műtéti költségeit elő kell teremteni valahonnan. Hogy miből, azt nem mindig tudjuk elő-re. Lehet, hogy éppen van rá keret, de az sem ritka, hogy üres a kassza. Ilyenkor gyorsan kell cselekedni.

Előfordulhat az is, hogy az állatbarátok segítségét kell kérni. Vannak olyan műtétek, amelyek nem tar-toznak ugyan az életmentő műtétek közé, de minőségi változást hozhatnak a kutya életébe. Így történt Vaksival is.

Vaksit egy állatbarát találta, és hozta be a székesfehérvári állatkórházba. Késő este csörgött a telefon, és a telefonáló kérte, fogadja be az alapítvány a talált németjuhász keveréket.

Reggel találkoztunk, és egy valóban kedves, nagyon barátságos kutyát ismertem meg. Nem volt fiatal, 10 év körülire tippeltük. Mindkét szemén hályog volt. Azonnal fotók, internet, várjuk a gazdáját ennek a nagyon kedves jószágnak. De senki sem jelentkezett érte. Három hét elteltével úgy gondoltuk, nem elve-szett, hanem szándékosan elvesztették.

Vaksi mindenki szívébe belopta magát. Olyan hihetetlen báj volt ebben az öreg kutyában, hogy úgy éreztük, meg kell próbálni a lehetetlent is. Lehetőség volt egy műtétre, mely 80.000,- Ft-be került, és visz-szakaphatja a látását. Egy állatvédelmi alapítvány életében a nyolcvanezer forint vizuálisan tápos zsákok formájában jelenik meg. Mennyi kaját lehet ebből venni?

És ekkor vettük igénybe először az egyik közösségi fórumot, ahol anyagi segítséget kértünk. Legna-gyobb meglepetésünkre már másnap érkezett a számlánkra pénz. És ami még inkább megdöbbentett, je-lentkezett a médiák minden formája. Sajtó, rádió, tv. És ettől kezdve Vaksi nélkül nem voltak hírek. Min-dennap szerepelt valahol az Ő története. Ekkor ismét egy forduló ponthoz érkeztünk. Az egyik újságban megjelent cikkre jelentkezett egy zokogó hölgy. Ő azt gondolja, Vaksi az Ő öreg kutyája Szultán lesz, aki még egy ködös januári reggelen tűnt el. És valóban, Vaksi/Szultán hazaköltözhetett. Megkértük a gaz-dákat, hogy járuljanak hozzá a műtéthez, hiszen mi teljesen jó szándékkal kezdtünk el gyűjteni a műtét-re, nem tehetjük meg az adakozókkal, hogy másra használjuk fel a beérkezett összegeket. A hozzájárulást megkaptuk. Így hát Vaksi/Szultán szemműtétje megtörténhetett.

A történetről elmondhatjuk, hogy sikertörténet. Egy hónap kóborlás után Vaksi/Szultán biztonságos helyre került az Alapítvány menhelyén. Majd újabb egy hónap elteltével gazdáját is megtaláltuk, és a har-madik hónap végére a műtéten is átesett. A történet sikeres befejezése az állatbarátoknak köszönhető, hi-szen 16 nap alatt gyűjtötték össze a műtéthez szükséges összeget.

Mira

Mogyoró és Mira cica találkozása is megtörtént. Mira, aki hallgat még a Bubi, Mocskos pepita dög, és újabban a Jumurdzsák nevekre is, erősen nehezményezte, hogy újabb kutyaszagú valami rohangál a lakás-ba. Mostanság alapból is nyűgösebb a macska, ennek az az oka, hogy Mira cica jobb szeme súlyosan meg-sérült. Hogy megbökte, vagy netán egy területi harc végeredménye, nem tudjuk. Már túl vagyunk a nehe-zén, a varratok kiszedésén is, de sajnos a macskánk félszemű lett. A sérült szemével nem lát. .Az élet úgy hozta, hogy egy fedél alatt fognak élni Mogyoróval, így kénytelenek lesznek közelebbről is megszaglász-ni egymást. Ez első körben kissé bonyolult volt, hiszen Mira a kutyaszagot érzékelte, ami nem Jodához tartozott, tehát ellenség.

Kezdtük az alapoknál. Simi Mirának, simi Mogyorónak. Nyugszanak a gyerekek, nincs bunyó. Bunyó nincs, de van helyette fújtatás, köpködés, nyuffantás, ugrálás. No semmi gond, majd a kaja megoldja a helyzetet. És valóban. Egy tányérból esznek, és valószínűleg még majd sokszor összevesznek.

Amikor örökbefogadók érkeznek, előfordul, hogy az örökbefogadandó kutya nem egyedüli kutya lesz,

9


hanem van már otthon egy másik kutya, vagy éppen egy cica. Cicára elég nehezen tudjuk az ASKA men-helyén tesztelni a kutyákat, hiszen mi nem vagyunk cicákra berendezkedve, csak átmenetileg szoktunk el-szállásolni hajléktalanokat, amíg el tudjuk helyezni őket, egy olyan menhelyen, ahol a cicák minden igé-nyét ki tudják elégíteni a gondozók.

Azt mindig elmondjuk, hogy a cica-kutya barátság kialakul-e az otthoni cica, és az új kutya között, az a legtöbb esetben a cicán múlik. Kutyák esetében érdemes előtte találkozniuk a leendő barátoknak. Egy rö-vid találkozó elég ahhoz, hogy lássuk vetélkedés, vagy barátság fog kialakulni.

Erre mindig meg is kérjük a leendő gazdákat. Ha minden rendben, akkor semmi akadálya az új kutya örökbefogadásának.

Tanuljuk a szobatisztaságot. Nem egyszerű a dolog. Mogyorót ezer féle új élmény érte az elmúlt napok-ban. A lakás minden pontján szeretné jelölni, hogy Ő már itt lakik. Erősen nehezményezem ezeket az akci-ókat, de tudomásul veszem, most nekem kell a gyorsabbnak lenni. Figyelnem kell a kutya jelzéseit. Moz-gásán, helyezkedésén látom már, mire készül, és akkor futás ki az udvarra. Okos, értelmes kiskutya, meg-érti az összefüggést a guggoló mozdulata, és az én neeeeee üvöltésem között. A többedik próbálkozásra már hanggal is jelzi, neki bizony dolga akadt, siessünk kifelé.

Rudi

Babéziás, azaz kullancs csípte kutyánk érkezett. Hatalmas kopó keverék, aki nagyon legyengült, nagyon vékony, és már nagyon sárga. Azonnal kórházba került. Pettend mellett egy szeméthalom között próbált eleséget találni magának. Úgy tűnik az utolsó utáni pillanatban érkezett a segítség. Délután még úgy tűnt, esélye szinte egyenlő a nullával. Úgy váltunk el, ha a reggelt megéri…

Már a nevét is tudtuk. Rudi. Rudi is az útszéli csapathoz tartozott, de már egy állatvédő szervezet ráta-lált, és befogadta. Rudi viszont elindult valahová, keresett valakit. Így történhetett, hogy ismét bajba ke-rült. Rudi élni akart. Megérte a reggelt, sőt, a kajás tál láttán, még fel is állt. Itt még időben a helyszínre ért az állatmentő. Sajnos Bulinak 2007. szeptemberében másképpen alakult a sorsa…

Buli

Buliról telefonon jött a hír. A bejelentés úgy szólt, hogy 1 héttel ezelőtt megállt egy autó Zichyújfaluban, és kidobták belőle egy kutyát. Többen próbálták megfogni, és látták, hogy sérült, fel van dagadva a feje, és egy drót lóg ki a nyakából. A tényleges sérülésekről akkor még nem tudtunk.

Késő délután kiment egy autó, de nem sikerült megfogni a rémült állatot, eltűnt a szürkületben.

Másnap délután újra látták, azonnal indultunk. Az információ szerint Buli alszik egy bokor alatt. Meg is találtuk, és már csak 10 cm-re volt a hurok a kutyától, amikor felsikított egy állatbarát: -Ugye nem azzal akarja megfogni? De, azzal szerettük volna, csak a hangra felriadt és futott világgá. Egész délután men-tünk utána, tereltük, majd szürkületkor ismét eltűnt.

A harmadik reggel újra ott kezdtünk. Felajánlottuk Bulinak a gyógyszeres ennivalót. Meg is ette, bebó-dult, így sikerült beszállítani a kórházba. A nyakán lévő sebek minden elképzelésünket felülmúlták.

Szörnyű állapotban volt, az már látszott, hogy a drótot nem tudjuk levágni, ahhoz meg kell nyitni a bőrt. Ahogy beérkezett a kórházba, azonnal a műtőasztalra került. Szinte hihetetlen módon sem a gége, sem a légcső nem sérült a szörnyű sebek alatt. Minden létező kezelést megkapott, és dél körül már békésen aludt.

Nem tudjuk mi okozta a halálát. Megkínzott kis szervezete nem bírta tovább, délután 3 óra előtt meg-halt. Miért kell ismerni Buli történetét? Sokan próbáltak meg segíteni, csak nem találták a jó megoldást. Tudom, hogy a mondatok úgy kezdődnek: - ha...

Ha nem kergeti a fél falu a kutyát, talán előbb elhiszi, hogy segíteni akarnak, és nem bántják…

Ha az állatbarátok elfogadják végre, hogy az állatbefogók, gyepmesterek értik a dolgukat, van felszere-lésük, és segíteni akarnak…

Ha Buli bejelentésével nem várnak 1 hétig,… akkor talán még élne.

10


Adina

Az öreg kutyánk Adina némi morgással veszi szemügyre az izgága Mogyorót

Ő is rutinos versenyző már, tudja, a kutyák száma nálunk állandóan változó. Hiszen Ő is úgy költözött, jobban mondva költöztették hozzánk, mégpedig egy kartondobozba repült át a kerítésen. Mindössze 5-6 hetes lehetett akkor. Szemcsepegtetővel etetgettük, hogy életben maradjon. Ma már 9 éves, és egy igazán kemény kutya. Már apró kölyökként is éber házőrző volt, és senkit sem engedett be a szűk család tagja-in kívül. Persze az ilyen kemény kutyáknak nem árt egy szakember keze, aki valóban hozzáértéssel tud-ja irányítani.

A túlságosan domináns egyedeket jó időben helyretenni, nehogy a későbbiekben esetleg felcserélődjék a falka és a falkavezér szerepköre.

Kutyaiskola

Vannak, akik azt gondolják a kutyaiskola az olyan úri hóbort. A tapasztalataink azt mutatják, hogy egy-re többen tartanak kutyát. Nagyon sok esetben nem a megfelelő fajta, megfelelő egyedét sikerül kiválasz-tani, és ez bizony konfliktusokat okoz nem csak a gazda és kutyája között, de nagyon sok esetben a gaz-da és a szomszédok között is.

A kiválasztásnál nagy szerepük van azoknak a segítő embereknek, akik gondozzák a kutyát. A napi ru-tin mellett az apró jelzésekből látják, tudják mi várható a kutyától, milyen a temperamentuma, hogy rea-gál más kutyákra…

Találkozunk olyannal, hogy, túl hangos, neveletlen, szétrágja a bokrokat, mindent ellop... Ezeket a dol-gokat lehet orvosolni. A kutyakiképző iskolák pontosan az ilyen és hasonló esetekre nyújtanak megoldást.

Az is igaz, hogy érdemes lenne a leendő gazdák számára is egy iskolát nyitni, ahol képbe jönnek azzal, egyáltalán mi várható, ha valaki egy kutyát szeretne tartani.

Van aki úgy kezdi a kutyatartást, mintha egy elemmel működő játékot kapott volna, amiből ha megun-ta a játékot, kikapja az elemet, és máris megszűnik a probléma. Majd mikor rájön, hogy nincs kapcsoló-gomb az apró szőrgombócon, akkor az is világossá válik, hogy bizony egy kölyökkutya gondozása, taní-tása igencsak hasonlatos a gyermekneveléshez.

A másik véglet, amikor valaki tárgyként akarja kezelni a kutyáját. Egy jelzőberendezésnek, ami tökéle-tesen működik akkor is, ha egy hordóban él, ha csak száraz kenyeret kap, és simogatást soha.

Vannak akik hangoztatják társat keresnek, barátot. Ezt a funkciót tökéletesen be tudja tölteni egy meg-felelő kutya egyed, viszont sosem szabad elfelejteni, hogy egy kutya egyedről van szó, akinek a génjeibe be van kódolva a falka. A falka, ahol van falkavezér, vannak falkatársak, és rangsor. Ezt a rangsort kell a kapcsolat legelején tisztázni. Ha ez nem történik meg, akkor …

Hunor

Késő este szólt a telefon. Segítséget kér egy kutyatulajdonos, mert lakásában rátámadt a saját kutyája.

Megérkezésünkkor megdöbbenve látjuk a körülményeket. A kétszobás lakás tulajdonképpen egy kutya-ól, csak nagy méretben.

Szétrágott bútorok, ételmaradékok, és szinte megtűrt személyként a gazda. Elmeséli, nem ez a támadás az első eset. Egy leesett virsli darab okozta a mostani konfliktust. Amíg arra várok, hogy munkatársam megnyugtassa a feldühödött ebet, beszélgetésbe elegyedek az igencsak zaklatott gazdával, hogy megpró-báljuk kideríteni, mi okozta ezt a végzetes törést a kapcsolatukban.

2 évvel ezelőtt találkoztak, amikor a spániel még csak 6 hetes volt. Azóta élnek kettecskén, és a kutyát mindig társként, barátként, tulajdonképpen egy négylábú emberként szerette. Ami első hallásra akár még jónak is tűnhetne, de egyáltalán nem az. Megfordultak a hatalmi viszonyok. Nem tisztázódott le az elején ki a falkavezér. A többszöri támadások nem a leesett virslikről szóltak, hanem az erőfitogtatásról. És ami-kor látta a kutya, hogy a gazda az, aki meghátrál, akkor elkezdte átvenni a hatalmat. Jelen helyzetbe a ku-tya volt a falkavezér, és az embertől várta az engedelmességet.

11


Boni

Mogyoró felfedezőútra indult a kertbe. Apró lábait nem győzi kapkodni a vizes fűben. Szinte fogja a nadrágom szárát, nem távolodik el tőlem. A biztonságot most én jelentem számára. A világ végére is el-jönne velem, hiszen én vagyok a mamapótlék. Tőlem kapja az ennivalót, velem fedezi fel a világot. Bízik bennem. Mint ahogy Boni is bízott gazdájában…

Boni egy év körüli keverék kislány. Nem igazán nyerné meg a kutya szépségverseny, de nem nevezném be a Csufi versenyre se. Egy egyszerű hétköznapi keverék, vagy ahogy a köznyelv mondja utcai vegyes, azaz uv. kutya. Menhelyes élete előtt valószínűleg családban élhetett, imádja a gyerekeket. Mindent elkö-vetett, ha látogató érkezett hozzánk, akkor őt észrevegye. Ugrált, táncolt, énekelt, pacsit adott, és lábacs-káival azonnal átölelte a simogató kezet.

Nyakán mintha egy nyakörv lenne. Pedig nem az. Egy sérülés látható rajta. Egy hosszú seb nyoma. Ége-tő, fájó seb emléke.

Mintha nem is történt volna meg vele ez a szörnyűség. Ugrált, táncolt, játszott, és hálásan nyalta meg az emberi kezet. A kezet, mely most simogatja, eteti, gondozza. Valószínűleg ugyanilyen hálásan nézett gaz-dájára is. Ugyanilyen imádattal, szeretettel. Ugyanígy köszönte a jó falatokat.

Akkor mi történhetett? Mi vezetett oda, hogy egy erdőben, kötéllel a nyakán találjunk rá Bonira? Mit vé-tet, hogy étlen, szomjan magára hagyja gazdája kikötözve. Ment volna a gazda után, szabadult volna a fog-ságból, ordított a kegyelemért, de otthagyta gazdája. Nyakát véresre marta a kötél, ahogy küzdött az éle-téért. A bőrén a nyomok örökre megmaradnak, de a kis szíve nyitott, és képes hinni az emberekben. Elhi-szi, hogy a kéz az simogat, enni ad.

Godó

Mogyorón kitört a kertészkedési hajlam. Nem érdekli egyáltalán, hogy a féltve óvott növényeimet évek, évtizedek alatt nevelgettem. Neki nem jelent mást, mint egy érdekes játékot. Lehet rángatni az ágakat, ki-kaparni a földet, és mindez olyan jóóó.

Eljött az idő, amikor tisztázni kell a sorokat. A növény az enyém, nem a tied! Keressünk más játékot. Előkerülnek a rángatható játékok, a labdák. El kell terelnem a figyelmét, le kell kötnöm a felesleges ener-giáit, mert különben gondok lesznek.

A kölyök nem tud róla, hogy éppen egy ritka növényt akar kigyepálni, és igazából nem is izgatja külö-nösebben. Minden lelkiismeret-furdalás nélkül támadja az ágakat. Kell valami elfoglaltságot találni neki, ami eltereli a figyelmét féltve gondozott zöldjeimről. A tiltás kevés, meg kell rá tanítani mikor és mit sza-bad tenni. Mindig a gazda, jelen esetben az én felelősségem a tanítás. Vannak gazdák, akik azt gondolják, a kutya majd nő, nevelődik, mint a gaz az árokparton. Aztán ha mégse lesz belőle jól nevelt eb, akkor me-net, úgy, mint Godó…

Godó 1 éves fajtatiszta golden retriever kan. Gyönyörű, jó kiállású, okos, és korának megfelelően játé-kos. A játékos kutya, gazdája szemében rossz kutya volt. Valószínűleg Ő is azon kutyák számát szaporí-totta, akiket státuszszimbólumként megvásároltak, mert szép, mert divatos fajta.

Csak éppen elfelejtették, hogy nem kiállítási tárgy, hanem egy élőlény. Kapott enni, úgy tűnik még be-szélgettek is vele, csak éppen nevelni felejtették el. Így hát Godó elkezdett kertészkedni. Ásott, rágott, rombolta a kertet. Még ekkor sem merült fel a gondolat, hogy tán nevelni kéne, vagy esetleg kérni egy szakember segítségét. Nem. Az egyszerűbb megoldást választották. Leadták egy vidéki gyepmesteri tele-pen altatásra.

Szerencséjére egy olyan gyepmesteri telepre került, amivel állandó kapcsolatban állunk, és folyamato-san mentjük az altatásra leadott kutyákat. Így került hozzánk Godó is.

12


Sörmen és Lédi

Igazi kisördög az én kis kölyköm. Kicsattan az egészségtől. Még egy hét, és újra megyünk a doktor bá-csihoz, hogy megkapja a következő védőoltását. Ugyanúgy, mint az embergyerekeknek, neki is meg kell kapni a különböző betegségek elleni védőoltásokat, hogy egészséges felnőtt lehessen belőle. Első oltása a parvo vírus ellen ad védettséget.

Ez a vírus, könnyen maga alá gyűri azokat a kölyköket, akiknek nincs megfelelő védettségük.

Sőt még akkor is megtörténhet a baj, ha a menhelyre bekerült kölykökben már lappang a betegség, de még nincs látható tünete. Vannak esetek, amikor hiába kapják a védőoltást, győz a fránya vírus. Sörment sajnos legyőzte a kór, hiába küzdöttünk…

Sörmen egy szombat este került hozzánk. 3 hónapos bozontos kis keverék kölyök. Mivel teljesen teltház volt, így már nem találtunk máshol helyet, mint Lédi keneljében. Lédi becsületes neve Rozoga Lédi. Út-széli kutya volt ő is, mint sokan mások. Nyolc évesen, rozoga, diszplaziás hátsóval, bozontos, fénytelen szőrrel, csontsoványan rótta az utakat. Aztán egyszer csak lefékezett mellette az alapítvány mentőautója, és betessékelte az öreg hölgyet az egyik szállító kennelbe.

Az tisztán látszott, hogy utálja, ha bezárják, sőt retteg tőle. Mikor beérkezett a menhelyre mind a négy lábával kapaszkodott a földbe, és könyörgött, hogy ott maradhasson az emberek mellett. Engedtük, ma-radjon a külső kifutón, amíg megnyugszik. Lédi ezt egy megbízásnak fogta fel, és azonnal lefeküdt a kapu elé, mint egy komoly őr.

Meglepően okos lányka volt, így hát azt gondoltuk, ha már önként jelentkezett, legyen őrkutya. Ahogy teltek a napok egyre nyugodtabb lett, nem rettent össze minden zajra. Elkezdett gömbölyödni, szőre fé-nye is visszatért. Csak azok a fránya fájós lábak…Az orvosi segítség csökkentette a fájdalmat, így a ked-ve is napról-napra jobb lett.

Szóval Lédit kértük fel, hogy engedje bekvártélyozni Sörment maga mellé. Anyai ösztönei azonnal mű-ködésbe léptek, és elkezdte terelgetni a kölyköt. Sőrmen azonnal átérezte, itt most tanító mesterétől el kell lesnie a házőrzés fortélyait. Jó tanítvány lett belőle.Természetesen beérkezésekor azonnal megkapta a szükséges orvosi kezeléseket, és az első védőoltást. Teljesen egészségesnek látszott. Aztán az oltást kö-vető ötödik napon Sörmen elkezdett kókadozni. Látszott, hogy valami nincs rendben. Azonnal átmentünk a rendelőbe, és a vizsgálat kiderítette a parvo vírussal küzd a kölyök. Infúziót kapott, és reménykedtünk.

Sajnos csak a remény maradt. Sörment oly hevesen támadta a betegség, hogy kis teste feladta a küzdel-met.

Roki

Vannak kutyák, akik nagyon akarnak élni. Küzdenek az életükért, még akkor is, ha olyan sérüléseik van-nak, amiről azt gondolnánk, ennyi volt, nem tudunk segíteni. A menhely életében több ilyen csodával is találkoztunk.

Ilyen volt Roki is. Rokira a síneken találtunk rá. Jobb mellső lábát levágta vonat. Valami csoda történhe-tett, hogy a kutya nem vérzett ki a sérülés következtében. Nagytestű, bozontos, csatakos, úgy is mondhat-nám egy kimondottan ronda kutya volt. Még ha össze is rakjuk, vajon jön-e a megmentő, akinek kell ez a ronda és ráadásul háromlábú kutya? Vagy egy kennelbe zárva éljen éveket? Biztos, hogy Ő is ezt szeretné? Igen, Roki élni akart, de nagyon. Ezt tisztán látszott, amikor ránk nézett nagy barna szemeivel. Nem volt mit tenni, kezeltük és vártunk. Hónapok kellettek, de Roki helyrejött. Tökéletesen közlekedett három lá-bon, sőt ha jókedve volt, még rohangált is. Egy kis fodrászkodással megszabadítottuk hatalmas, csomós bundájától, és kiderült, az új frizurájával, még csinosan is mutat. Roki valószínűleg tudta azt, amit akkor mi még nem. Az Ő élete még tartogat meglepetéseket, csodákat. És a csoda ismét Németországból jelentkezett. Egy család úgy döntött, vállalják ezt a háromlábú rossz-csontot, és gondozzák élete végéig.

13


Chip

Mogyoró szeretné magát átrágni az irodai papírokon. Nem érti miért tiltakozok ez ellen. Meg kell tanul-ni viselkedni, hiszen nem pamlagon fogja tölteni az életét, hanem velem együtt éli majd a mozgalmas na-pokat. Egy kicsit benő a feje lágya, és iskolába fog járni. Nem csak ő fog tanulni, hanem tanítani is.

Az alapítvány nem csak a kóbor állatok begyűjtésével, és gyógyításával, és gazdához juttatásával fog-lalkozik, hanem szeretné kinevelni a jövő nemzedék állatszerető egyedeit is.

Éppen ezért rendszeresen látogatjuk az iskolákat, beszélgetünk a gyerekekkel, a nagyobbaknak órát tar-tunk. A személyes találkozások mindig sokkal többet tudnak nyújtani, mint a leírt, vagy levetített szöveg. Nos Mogyoróra hárul majd a feladat, hogy személyes varázsával, és okos szemeivel tanítsa a gyereket. Sokat leszünk majd együtt emberek, és kutyák között. Bármi megtörténhet, így hát természetes, hogy Mo-gyoró is megkapja egyedi azonosítóját, azaz chipjét.

Többen nem tudják elképzelni sem, mi az, és hogy a csudába tudja azonosítani a kutyát. Ha Mogyo-ró velem van, könnyen bemutathatom mindezt, egy leolvasó berendezés, és egy számítógép segítségével. Rengeteg kutya él a menhelyeken. De még többen vannak az utcán. Jelentős részükről nem tudjuk hon-nan jönnek, és hova tartanak. Ha minden kutyában lenne egyedi azonosító, azaz chip, akkor sokkal oko-sabbak lennénk

Mert mi is ez a herkentyű, amitől mi az okosodást várjuk. A chip egy nagyon aprócska szerkezet, me-lyet a kutya nyakának bal oldalára szúrnak be. Nem műtét, nem egy komoly beavatkozás, egy egyszerű injekció, csak egy kicsit vastagabb a tű. Ez a rizs nagyságú herkentyű tartalmaz egy kódszámot, melyet chip leolvasóval lehet megnézni. Ezek után ez a kódszám, a kutya és gazdája adatai bekerülnek egy or-szágos adatbázisba.

Ha minden kutyában lenne ilyen azonosító, akkor bizony mindenkinek egyszerűbb lenne az élete. Hi-szen a beérkező kutyákat csak ellenőrizni kell, a számot beazonosítani az adatbankkal, és máris értesíthe-tő a gazda. Ha meg szándékosan hagyta magára a kutyáját, akkor meg lehet indítani az eljárást a gondat-lan gazda ellen.

Gizi és Artúr

Állatkínzás. Sajnos még mindig találkozunk ilyen esetekkel, sőt az információ gyors áramlásának kö-szönhetően egyre több ügy kerül napvilágra. Az Alpha Segítő Kéz Alapítvány nagyon sok esetben indít-ványozza az állatok elkobzását, kezdeményezi a hatósági eljárásokat. Egy ilyen kobzási ügy kapcsán ke-rült hozzánk Artúr és Gizi….

Az első találkozásunk alkalmával két nagyon rossz állapotban lévő kuvaszt láttunk. Artúr akkor hat éves volt, Gizi öt. Csont soványan, láncra kötve hagyta magukra gazdájuk őket. Hónapokig éltek úgy, hogy a szomszédok könyöradományokat dobáltak be az udvarra. Inni akkor ittak, ha esett az eső. Bemenni nem tudtak hozzájuk, több okból sem.

Először is működik a birtokvédelem, tehát nem léphettek be csak úgy valakinek az udvarába, másod-szor pedig Artúr támadott. Fájdalmában. Nyakába belenőtt a lánc, minden mozdulatra iszonyatos fájdal-mai voltak...

Mikor tudomást szereztünk az ügyről azonnal megindítottuk az eljárást, és a hatóságok rekord idő alatt, mindössze 10 nap alatt rövidre zárták az ügyet, és a kezünkbe volt az engedély a kutyák elszállítására.

Gizi volt az aránylag egyszerűbb esett. Azért aránylag, mert bár nem akart mindenkit megölni, de annyi-ra rettegett minden mozdulattól, hogy viselkedése egyáltalán nem volt kiszámítható. Félelmében akár tá-madhatott volna. De nem tette. Rettegve kenődött fel a kennel falára, és várta a végzetet.

Artúr már kemény volt. Nem véletlenül maradt életbe a sérülései ellenére. Őt csak úgy tudtuk elszállí-tani, ha elkábítottuk. Kihasználva a bódult állapotot, azonnal elvégezték az orvosok a szükséges beavat-kozást, hogy kínjaitól megszabadítsák. Kitisztították, fertőtlenítették a sebet a nyakán. Azt tudtuk előre, hogy idő kell, mire újra meg tudjuk nézni a sebet, a kutyát előbb meg kell szelídíteni.

Nem tévedtünk. Amíg Gizus, bár még hetekig a falra simulva, de engedte, hogy a kenneljébe belépjünk, addig Artúr határozottan tudtunkra adta, ha ide belépsz, széttéplek.

Oké öreg, majd megnyugszol. Artúr etetése felső rácson keresztül, lapáttal volt lehetséges. Takarítása csak slaggal. Egy hónap eltelt, amikor először hajlandó volt közelebb jönni, és a ketrec elé tartott kezet

14


megszaglászni. És itt indult el a folyamat.

De nehogy valaki azt higgye, megnyalta a kezet, aztán innentől barátok vagyunk. Dehogy. A falka rang-sora még nem volt letisztázva. egy év iszonyatosan hosszú idő, de Artúrnak ennyire volt szüksége ahhoz, hogy elhiggye többé senki sem fogja bántani. Az első sétáját, amikor elhagyhatta a kenneljét, mindannyi-an szorongva figyeltük. Ha most támad, akkor vége a történetnek. Ha ennyi idő alatt nem tudtuk összerak-ni a kutyát, akkor nincs menekvés, el kell altatni.

Nem tudni Artúr ebből mit érzékelt, de nagyon szépen viselkedett. Nem mondom, hogy engedelmes bir-kaként azonnal szótfogadott, de miután kimozogta magát, szépen visszasétált a helyére. A csatát megnyer-te velünk szemben, minket meggyőzött.

Gizi szépen szelídült, úgy ahogy a nagykönyvbe meg vagyon írva. Bár a hírtelen mozdulatoktól még na-gyon sokáig megrettent, de már úgy tűnt elkezdhetjük hirdetni, hogy gazdát keressünk neki. Szépen hely-re jött, kigömbölyödött, szőre újra kinőtt, egyszóval egy mutatós kutya lett belőle. De mégiscsak egy ku-vasz volt, és mégiscsak a hatodik évébe lépett.

Összesen 2 évet élt a menhelyen, mire eljött érte a gazdája. Azóta Giziről rendszeresen érkeznek a hírek, a képek. Nagyon jó kutya lett belőle, imádja az új családját, és ők is őt. Ahogy a gazdája írta, Gizi fokozot-tan ügyel arra, hogy a radiátor nehogy megfázzon, mindig melegíti a szőrével, csak úgy hajlandó elaludni.

Artúr még maradt. Bár minket elfogadott, de a látogatókat még mindig határozottan meg akarta gyilkol-ni. Ebből tudtuk, sose fogjuk tudni új gazdához adni. Ekkor született a döntés, itt marad, ő lesz a telepőr.

Így történt, hogy Artúr megkapta kinevezését az első telepőr posztra, amit nagyon, de nagyon becsület-tel el is végzett. 3 évet élt még velünk. 9 éves korában egy forró nyári éjszakán, amikor kitört a nyári vi-har, megállt a szíve.

Bongyorka

Nekem a liblingjeim a csúnya kutyák. Valami oknál fogja, ők azok, akik megfognak, vonzanak. Mogyo-ró is ebbe a kategóriába tartozik. Boci tarka,, koszos-maszkos a pofija. Hatalmas feje van. Talán egy shar pei keverék lesz belőle, még nem tudni. Értek már meglepetések egy-egy fajta-meghatározás következté-ben. A bozontos szőrzet sokszor a lényeget is eltakarja. Így jártam Bongyorkával is.

Bongyorka egy közepes termetű, koszos fehér, bozontos lányka volt. Lehet, hogy az vonta el a figyel-mem, hogy mindkét számon hályog volt. Dühöngtem, hogy lehet ilyen kegyetlen a gazdája, hogy a Velen-cei strand előtt megáll, és kirakja a vak kutyát. Elkeseredetten hirdettem, hogy valaki fogadja magához ezt a lánykát. Tünemény, csupa bűbáj, kedvesség, csak éppen vak.

Ekkor lépett be a képbe a retriever mentők csapata. A sasszemű lányok szerint van valami golden retriever vér Bongyorkába. Alacsonyabb ugyan, de attól még lehet egy jól sikerült keverék. Ekkor kezdő-dött Bongyorka alaposabb átvizslatása. Fotó elölről, hátulról, oldalról. Ha már ennyit dögönyöztünk, ak-kor következik egy fülpucolás. Ahogy a kosz ürült a füléből számok tüntek elő.

Döbbenet, ez egy tetovált kutya. Tetkoszám alapján azonosítás. Bongyorka 8 éves golden retriever szu-ka. Alacsonyabb a standardnál, de akkor is fajtatiszta golden. Tenyésztőjéig jutottunk el, akinek fogalma sem volt, kinek adta el annak idején a kutyát, mely még mindig az Ő nevén szerepelt. Innentől szabad volt a pálya, a kutya azonnal örökbeadható. A golden mentő csapat közvetítésével Bongyorka felkerült Buda-pestre, ott mindkét szemét megműtötték. Lát. Azóta ő is külföldön találta meg a szerető családot, egy kis-fiúnak lett hűséges barátja.

15


Bernád

Bernád kórházba indult. Ő a negyedik csúnya kutyánk itthon. Immár elmúlt 7 hónapos, és látható rajta hogy domináns egyéniség.

Elérkezett az ivartalanítás ideje. Bár a fél életünket sérült és beteg kutyák között töltjük, azért mégis-csak más érzés, amikor egy olyan kutya kerül a műtőasztalra, akivel együtt élünk. Ez valószínűleg meg is látszott rajtunk. Izgatottan ültünk a műtő előtt, sas szemekkel figyeltük az orvos kezét, ahogy a nyug-tatót adagolta. Óvva, féltve segédkeztünk, amikor az asztalra kellett emelni, majd ijedt szemekkel figyel-tük mi történik.

Kollega látva a feszült helyzetet nyugodt mosollyal megszólalt: - Megkérem az aggódó szülőket, fárad-janak ki a váróterembe, mert itt akadályozzák az orvos munkáját.

Sikerült vigyorgást varázsolnia az arcunkra, és bár ódzkodva, de szótfogadtunk. A műtét sikerült, a gyer-mek békésen alszik. Kora délutánig apuka vigyázott rá, a mami az estét vállalta. Megállapítottuk, hogy nem feltétlenül tartozunk a normális kategóriába, de nekünk ez így jó. A kutyáink szinte a gyerekeink. Családtagok. Ők szerencsések, van családjuk. De nem mindenkinek sikerül. Van aki mellett a nehéz per-cekben nincs család, csak a gondozók, akik ekkor megpróbálják megadni azt a szeretet, ami minden kis egyednek kijár.

Kia

Vannak nagyon nehéz pillanatok. Azok a percek, amikor búcsúzni kell. Amikor nincs már segítség, ami-kor nincs már gyógyír, csak a fájdalom marad. Ezek azok a percek, amikor dönteni kell, és a döntést fel kell vállalni. Ha valaki felvállalta a nehéz döntést, akkor az utolsó útjára is el kell kísérnie védencét. Kia a menhelyen élt másfél éve, amikor dönteni kellett…..

Kia egy nagydarab stafford keverék szuka volt. Jókedvű, játékos, és nem fiatal. Mindezek ellenére ha-talmas pocakkal került be hozzánk. Az ivartalanításhoz már nagyon a vemhesség végén voltunk, így in-kább megvártuk, míg lebabázik. Két tüneményes babája született. Becsülettel felnevelte őket, a kölykök az elválasztás után gazdához kerültek. Kia maradt. Sötét színű, csíkos, a köznyelv szerint harci kutya volt. Emiatt is riadtak el tőle az örökbefogadók. Hiába volt gyönyörű barna szeme, nagyon jó természete, lát-szatra egy harci kutya. És emiatt nálunk maradt. Öreglány volt, elmúlt már nyolc éves is. A rendszeres étkezés meghozta a hatását, Kia szépen kigömbölyödött. Teljesen jól viselte a menhelyi körülményeket. Elégedett volt kenneljével, nem igényelte már az állandó rohangálást. Békésen pihengetett naphosszat.

Aztán egyszer csak láttuk, valami baj van. Valahogy eltűnt a szeméből a fény, a huncutság. Már nem lus-tálkodott, hanem gubbasztott. Az orvosi vizsgálat kiderítette májdaganata van. A daganat küzdött a győ-zelemért, Kia pedig úgy tűnt feladja.

Napról-napra soványabb lett, látszott, hogy fájdalmai vannak. Nagyon nehéz volt kimondani, hiszen már több mint egy éve a lakónk volt, de látva a fájdalmát úgy döntöttünk elengedjük Kiát. Elkísértük a rende-lőbe, elmagyaráztuk, hogy most egy injekció fog kapni, nem fog fájni. Itt Kozma doktort kell idéznem:- A kutyák azok kutyák, és nem hülyék…

Kia mindent értett, és megértett. Simogató kezek között lépett át a holdra.

Műtét után

Bernádunk hazakerült a kórházból. Természetesen a több órás küzdelem sem győzte meg arról, hogy a sebet nem szabad nyalogatni. A fején lévő védőgallérral minden baja volt, ezért próbálkoztam pólóval, leragasztással.

Mindegyik módszer csődöt mondott. Késő délutánra megnyugodott, nem piszkálta többet a sebet.

Viszont egy nagyon érdekes jelenséget figyeltem meg. Adina az öreg kutya, bizalmatlanul szagolgatta, sőt az erőviszonyok fitogtatására még a morrantásokat is lehetett hallani. Nyugtatgattam, azért mert egy kicsikét kórház szaga van, attól még Bendegúzt hoztuk haza, hidd el nekünk. De egyre határozottabban

16


látható volt, hogy itt bizony lesznek viták, mindazok ellenére, hogy már 7 hónapot leéltek együtt.

Mivel Bernád is érezte, hogy most valami más a helyzet, de azt is tudta, hogy Ő még most egy kicsikét gyengébb valami miatt, ezért elbújt, ne is kerüljön Adina közelébe. Milyen érdekes az állatvilág. Elég egy kicsinyke változás egy-egy egyed életében, és az erőviszonyokat újra fel kell mérni. A vezérséget csak a legerősebb kaphatja. És valóban, másnap megtörtént a harc. Csak egy rövid villanás, egy gyors csata, és a sorok újra rendeződtek.

Barka

Minden rezdülést, minden pillantást tökéletesen fog a kutyák antennája. Pillanatok alatt elemzik a sza-gokat, amik számukra fontos információkat tartalmaznak. Sokszor olyan információkat, amiről mi még nem tudunk, nem is sejtjük. Valamit érezhetett, tudhatott Barka is…

Barka 4 év körüli, piszkos fehér, bozontos uszkár keverék lányka volt. Első látásra olyan kis ölbe bújós, akit lehet szeretgetni, simogatni…A megérkezését követő első ijedtség elmúltával Barka elkezdett fur-csán viselkedni. Egy gyakrabban láttuk a fogsorát. Valójában semmi oka nem volt az erőfitogtatásra, még-is úgy gondolta, ahányszor valaki elsétál a kennelje előtt, akkor neki demonstrálnia kell, ki a főnők. Már pedig Barka meg volt győződve róla, hogy a főnők Ő, és senki más. Amikor jöttek az iskolai osztályok látogatóba a gyerekek érdeklődve figyelték ezt az előadást. Ha valaki fél méternél közelebb lépett hozzá, a fogsor feltűnt, ha hátra lépett, Barka nyugodtan ült. Ezt oly tökélyre fejlesztette, hogy már az etetés is gondot okozott. És leginkább az okozott gondot, mi lesz Barka sorsa. Hiszen már ott tartottunk, hogy ve-lünk, akik etetjük, gondozzuk is szembeáll, hogyan engedjük ki gazdához? Egyáltalán ki fog elgondolkod-ni azon, hogy érdemes-e Barkát megszelídíteni.De akadt egy jelentkező, aki az interneten lévő fényképes hirdetést látta, és úgy döntött, Barkát szeretné örökbefogadni. Elmondtam, hogy sajnos Barka nem alkal-mas jelenleg még arra, hogy gazdához adjuk, és ecseteltem a viselkedési gondjait. De a leendő gazda ra-gaszkodott a találkozáshoz. Gondoltam, ha nem hiszi el, majd meglátja.

Meg is érkezett a leendő gazda, és Barkához sétáltunk. Csak néztem, és nem hittem a szememnek. Sem-mi fogsor, semmi morranás. Barka okosan figyelt. A kezdeti óvatos szaglászás után csak nézett hatalmas barna szemeivel. Akkor már látszott, itt valami kötelék kezd fonódni a két egyén között. Bár voltak két-ségeim, előfordulhat, hogy csak egy színjátékot látok, de azért ha a francibottal is, de kihoztam a kennel-ből, vigyázva a leendő gazda, és természetesen a saját a biztonságomra is.

A leendő gazdi guggolva magyarázza Barkának, hogy szeretné, ha együtt utaznának haza, és jó barátok lennének. És ezt Barka megértette. Mintha a vicsorgós Barka sose létezett volna, ott állt, okosan figyelve egy kutyalány. És ez a kutyalány egyszer csak óvatosan közelebb lépkedett a leendő gazdához, és az ölébe hajtotta a fejét. Ekkor a leendő gazdi, előlépett Barka gazdájává. Ők ketten tudták, egymást választották.

Vesta

Vannak láthatatlan kötelékek, amikről nem tudjuk, mikor kezdtek fonódni, Azt csak a gazda és kutyá-ja tudja.

Az alapítvány életének kezdetén az első kobzási ügyünk során több kutya is került hozzánk. Ebből a csa-patból valahogy kilógott egy valamikori fehér szőrgombóc. Ez a szőrgombóc csak gubbasztott naphosz-szat, nem szólt, nem sétált. Amit addigi életéről tudtunk, egy sáros, koszos disznóólba volt bezárva. Faj-táját tekintve egy welsh terrier.

December elején jártunk ekkor. A hidegben csak didergett a csöpp kutya. Jó lett volna, ha a mielőbb gazdához kerül. Érkezett is egy jelentkező, aki kistestű kutyát keresett, mert a gyerekek nagyon várják már. Bár apuka feltételekhez kötötte az új családtag érkezését, de a gyerekek sóvárogtak egy kutya után, így minden próbát kiálltak. A család készen állt az új jövevény fogadására. Így választották ki Vestát. Mivel még nem telt le Vesta karantén ideje, így még nem költözhetett, várni kellett, de a karácsonyt már majd családban töltheti.

Közben Vesta átkerült a kórházba a megszokott kivizsgálásra, ahol megdöbbentő híreket hallottunk. Vesta azért volt ennyire nyugodt, azért nem szaladgált, mert vak volt. Az első döbbenet után, azonnal fel-

17


hívtuk a családot, hogy a kutya nem lát. Végig hallgattak minket, majd jött az elkeserítő válasz: Így saj-nos nem tudják vállalni.

Valójában még mi is tapasztalatlanok voltunk, Vesta volt az első vak kutyánk. Nem igazán tudtunk ér-veket felhozni, tanácsot adni, hogy mégiscsak családban élhessen. Továbbra is hirdettük, hátha valaki tud-ja vállalni ezt a nehéz terhet.

December 23-án délután csörgött a telefon, és jelentkezett a család. Apuka a következőket mondta: A szerelem vak, a kutya is. Máris indulunk érte.

A kötelék fonódott tovább Vesta és gazdái között, egészen addig, amíg olya szorossá nem vált, hogy a karácsonyt már együtt töltötték.

Óvodás korban

Valami hasonló kötelék szövődött köztem és Mogyoró között is. Ezért is volt elég egy pillantás, hogy eldőljön, az a póráz összeköt minket. Persze az együttélés szabályait még folyamatosan alakítgatjuk, hogy mindkettőnk igényeinek megfeleljen.

Ebbe beletartozik, hogy mikor menjünk sétálni, mikor legyen etetés. Igényli a foglalkozást, játékot. És egyre határozottabban látom, hogy vannak saját elképzelései az életével kapcsolatban, ami nem biztos, hogy egyezik az én elképzeléseimmel. Ezeket kell szinkronba hozni.

Hasonlóan gondolkodik Joda is. Nagyon sokat vannak együtt, tanítgatja a kölyköt, játszik is vele. De lá-tom, van egy határ, amikor csöndes morranások jelzik, hogy most egyedüllétre vágyik. Persze ezek a jel-zések még nem mindig egyértelműek Mogyoró számára, ezért bizony időnként egy-egy rövid határozott vakkantás, majd sikkantás jelzi, megbeszélték a dolgot.

A mi kommunikációnk is kezd kialakulni. A „neeee” üvöltésem elérte a kívánt célt, Mogyoró halk nyü-szítéssel az aljtóban állva jelzi, ha dolga akad. Persze csöppenős balesetek még előfordulnak, de igyek-szik, és én ezt megköszönöm. simogatással, dicsérettel.

Bendője hihetetlen mennyiségű ételt képes befogadni. Állandóan éhes. A rendszeres evés meg is látszik rajta. Bár nem álltunk mérlegre, és nem volt még a centi sem használatba, de szemmel is látható, növe-kedése jó ütemben halad. Nem tudom, hogy valójában mire is számítsak a méreteit tekintve. Vannak el-képzeléseim, de lehet, hogy tévedek. Akár belefér abba a kategóriába, amit első látáskor gondoltam, akár nem, az biztos, hogy sosem járhat úgy, mint Maci…

Maci

Maci egy gyönyörű, nagytestű, vörös leonbergi keverék kan volt. Még csak 10 hónapos, amikor bekerül egy gyepmesteri telepre altatásra. Az indok, túl nagy.

Valóban Maci nem tartozott a szobakutyák közé, de aki magához vette, ezt láthatta már az elején is. Úszóhártyás tappancsa egyértelműen utalt arra, hogy nem egy pincsi került a gazda gondozásába. Macit különösebben nem izgatta, hogy a gondozásunkba került. Játszott, futott, evett, mindenkivel nagyon ked-ves, mindenkivel nagyon barátságos. Hiszen még csak 10 hónapos kölyök. Nem csak az emberekkel akart játszani, de a kutyákkal szemben sem mutatott semmilyen agresszivitást. Ahogy a hirdetése felkerült az internetre, szinte azonnal jelentkezett is érte új gazdája.

Amikor valaki vállalja, hogy átutazzon szinte az egész országon, egy kutyával való találkozásért, akkor ott a kötelék már elkezdett fonódni. Maci természetesen kitörő örömmel fogadta a hozzáérkező látogató-kat, akik egy rövid játék után, máris eldöntötték Macit szeretnék magukhoz venni. Élete szinte rekord idő alatt révbe ért. Már csak az ivartalanítási műtéten kellett átesnie, és pár nap múlva indulhatott haza új ott-honába.

18


Foltos

Volt még egy Macink, akiről nem tudtuk, hogy Maci a becsületes neve. Egy boci tarka kutyát találtunk, akit Foltos névre kereszteltünk. Foltos okos, értelmes, de kissé tartózkodó kutya volt. Elfogadta az enni-valót, de nem akart velünk különösebben barátkozni. Látszott rajta, hogy tudja, van gazdája, és azok nem mi vagyunk.

Eltelt egy hét, eltelt a második is. Kezdtünk lemondani arról, hogy megtaláljuk az eredeti gazdákat. El-kezdhettük keresni az új családot, aki majd vigyáz Foltosra élete végéig.

Folyamatosan érkeznek látogatók a menhelyre. Van, aki azért jön, mert szeretne örökbefogadni egy ku-tyát, van, aki azért, mert keresi az elveszett kedvencet. Így érkezett hozzánk egy kétségbeesett házaspár is. Elmondták már az egész várost bejárták, plakátokat ragasztottak, , rádióban hirdettek, de sehol sem ta-lálják elveszett kedvencüket Macit, a boci tarka keveréket. Nem láttuk, vagy nem hallottunk róla valami hírt?

Mondtuk, hogy egy bocitarkánk nekünk is van. Nézzék meg, hátha őt keresik. Ahogy beléptek a kenne-lek közé, Foltos azonnal életre kelt. Ugrált örömében. A gazdák örömkönnyek között ölelték magukhoz az elveszett Macit. Elmondta a gazdája, hogy ez egy drága kutya,több okból is. A szívüknek nagyon drá-ga, és platinából van a lába. Elgondolkodva néztük a boldog a családot. Íme itt vannak a GAZDÁK, csu-pa nagybetűvel, akik valóban nevelik, gondozzák a rájuk bízott állatot. Nyugdíjas házaspár, akik gyerme-kükként szeretik a rosszcsont Macit. Ha beteg volt gyógyítatták, ha elkóborolt, keresték.

A névválasztás nem egyszerű dolog, főleg nem évente ezer név kitalálása, hogy az valóban jellemezze a tulajdonosát. Néha már csak ötletelünk, mégis minek nevezzelek…De van akinek a szerencsés névvá-lasztás hozta el az igazi gazdát.

Vái Ling

Azaz fonetikusan Vájling. Ő egy sharpei keverék legényke volt, vágott szemekkel, csorgó nyállal. Bufla fejével, több számmal nagyobb bundájával valóban érdekes látványt nyújtott. Mindemellett még egy iga-zán játékos, kedves kutya. A fényképes hirdetésre nem igazán érkeztek kíváncsiskodó telefonok. Vájling hosszabb időre készült berendezkedni nálunk. Pár hét elteltével a telefonvonal másik végén egy ifjú női hang érdeklődőtt, egy igencsak érdekes nevű, Vái Ling nevű kutya után. Ki ő egyáltalán, mit kell róla tud-ni. A telefont a személyes találkozó követte. Megtudtuk, valójában az első telefont a névválasztásnak kö-szönhetjük, ez keltette fel a figyelmet.

Ennek butuska, mosolyt fakasztó névnek köszöntette Vájling, hogy megtalálta örökbefogadó családját.

Charlie

Sok féle helyen, és sokféle módon találtunk már kutyát. De moslékos vödörbe csak egyszer Charliet. Teljesen véletlen volt a találkozás. Az állatmentő megállt egy elütött kutya mellett, aki már nem élt. Ekkor hallatszott egy kölyök nyüszítése. A hangot követve egy moslékos vödörre találtunk, melyben egy gom-bóc ült és sírdogált. Talán úgy történhetett, hogy amikor Charlinak és mamájának mennie kellett otthon-ról, útravalónak egy vödör moslékot is kaptak az útszéli bokorba. A mama valószínűleg futhatott az autó után, és közben elütötték. A kölyök pedig éhes volt. Belemászott hát a vödörbe, de kijönni már nem tu-dott. Talán ez volt a szerencséje.

Így hát Charlie is felkerült az autóra, és már be sem került a menhelyre, hiszen nagyon aprócska még, majd egy darabig nevelgetjük, erősítjük itthon. De aztán, mint ahogy az lenni szokott, itt is maradt. Szé-pen felnőtt, és egy csodálatos gyönyörű kutya lett belőle.

19


Rambó

Megkapta a következő védőoltását Mogyoró, és az egyedi azonosítóját, a chippet is. Nagyon okosan vi-selkedett, egy hangja nem volt egyik művelet közben sem. Eddig nem mehettünk más kutyák közé, csak az otthoniakkal játszhatott. Most már elkezdhetünk ismerkedni.

Az autózást a kezdeti kíváncsiskodás és idegeskedés után nagyon jól tűrte. Miután végignyalta a számá-ra elérhető ablakokat, hanyattvágta magát az ülésen, és békésen elszunyókált. Ismerni és szeretni fogja az autózást, akárcsak Rambó…

Késő délután érkezett a hívás Velencéről, hogy egy pitbull van szabadon az utcán, és félnek tőle. A pitbull megnevezést mosolyogva fogadtuk, hiszen minden kutya, amit egy kicsit is ijesztőnek tűnik, a be-jelentők szerint vagy pitbull, vagy veszett kutya. Mikor megérkeztünk egy csodálatos, szép rottweilerrel kannal találtuk magunkat szembe. Besötétedett már, és nem igazán volt látható, és kiszámítható, hogy mi-képpen is fog reagálni a közeledésre, ezért a májpástétom mellé egy enyhe nyugtatót is kapott az enni-valóba. Szépen tartott erőteljes kutya volt Meglepődtünk, hogy egészen közel engedett magához, bár lát-szott, hogy figyel erősen. Ennek okát akkor láttuk, amikor már a póráz végén üldögélt. Rambó, mert ezt a nevet kapta, nem látott. Mindkét szemét hályog fedte. Szófogadóan tűrte a simogatást, és engedte, hogy vezessük a pórázon.

Mikor az autóhoz értünk, azonnal be akart ülni a vezetőüléshez. Megbeszéltük, ha nem haragszik, akkor inkább a szállító ketrecbe kellene befáradni, nem pedig az ülésre. Egyáltalán nem idegenkedett a kocsitól.

Mikor megérkeztünk a menhelyre, hangos horkolástól remegett az autó ponyvája. Rambó a fáradtságtól, vagy a nyugtatótól, de édesdeden szunyókált a ketrecbe. Összenéztünk, hogy most aztán feltűrhetjük az ingujjat, mire kiemeljük ezt a minimum 50 kilós kutyát a ketrecből, és elcipeljük a kenneljéig. Még csak meg se rezzent, békésen aludt, amíg mi lihegve, szuszogva eljutottunk vele a kennelig. Vigyorogva felné-zett, amikor befektettük a ládájába, majd folytatta a horkolást.

Raszta

Persze nem minden kutya viselkedik ennyire nyugodtan. Van, aki fél, és szabadulna a ketrecből, visít, ordít, és rágja a szállító ketrecet, meg persze ha figyelmetlenek vagyunk a mi kezünket. Ilyen volt Raszta is.

Raszta fajta-meghatározása a következő volt. Minipuli Munkatársunk, amikor megérkezett vele, azt mondta, egy bálázó zsinórral kikötött minipulit hoztam, nagyon jópofa kiskutya. Na ezt látni kell. Vagy egy mókásra sikeredett kis keverék, vagy pedig valami őrült szaporító munkájának eredménye lesz. Tel-jes lelki nyugalommal nyúltam a ketrecbe, hiszen egy kedves, jópofa kiskutya érkezett, kézzel lett felrak-va a kocsira, akkor nincs szükség semmilyen pórázra.

Viszont a félelem megtette a hatását, és a kezem felé nem egy kedves, jópofa kiskutya kapkodott, ha-nem egy méregzsák. Óóó, barátom, mi tudjuk, hogy kicsi a bors, de erős, akkor ugorj le a pórázzal, és sé-tálj a lábadon.

Így is történt, és mini méretei ellenére pörgött, forgott, fújtatott. Beraktuk a házába, majd megbékél a kajaosztásnál. De nem így történt. Mindent, és mindenkit apró szilánkokra akart sarabolni. A kedves, jó-pofa kutya, aki, ugye, mint emlékszünk egészen addig nyugodtan viselkedett, amíg nem záródott rá a ket-rec ajtaja.

Egyik önkéntes segítőnk a kistermetű kutyák szerelmese, és eldöntötte, márpedig ezt az apró méregzsá-kot megszelídíti. Először is a frizuráját rendbe rakatja, mert nagyon csúnyán, csimbókosan lógott rajta a túlméretezett bunda. Uccu. Majd csak valahogy eljutunk a kozmetikába, anélkül, hogy a sebészetet is útba kellene ejteni. A szállító kennelbe némi harc árán, de begyűrtük az apróságot, aki igencsak erőteljes vak-kantásokkal, és morranásokkal jelezte, nem tetszik neki ez a helyzet. De a neheze az még majd csak ez-után következik. Szegény kozmetikus, gyorsan kell majd kapkodnia a kezét.

A kennelből kiszállás hasonló gyorsasággal történt, mint a beszállás. Viszont ami ezután következett, az meglepetés volt mindenki számára. Lehet, hogy egy hiu hölggyel álltunk szembe, akit egy jó fürdéssel és egy hajvágással le lehet kenyerezni? Mert így történt. Valószínűleg Raszta járt már fodrásznál, mert telje-

20


sen otthonosan mozgott ebbe a környezetbe, és láthatóan élvezte, ami vele történik. Ahogy kezdett meg-válni csúnya, csatakos bundájától, érkezett a következő meglepetés.

Raszta ugyanis egy törpe uszkár volt. Aki miután megszépült, a csúnya bundájával együtt a modorta-lanságát is kidobta. Pusziszkodott, ölbemászott. Teljesen szocializáltan kezdett viselkedni, egészen ad-dig, amíg ismét elő nem került a szállító kennel, mert akkor elővette a durcásabbik formáját. Ezen ne múl-jék, ha úgy kényelmesebb a hölgynek, akár az ülésen is utazhat. Miután hanyagoltuk a rácsos szállítókat Raszta viselkedése teljesen normalizálódott, így aztán már arra sem kellett sokat várni, hogy megtalálja új gazdáját.

Hercegnő

Egy jó frizura, bizony nagy előnyt jelent. Tudjuk ezt kutyáinkról, ha szépek, csinosak, sokkal hama-rabb rátalálunk leendő gazdájukra. De azt is tudjuk, hogy a torzonborz külső sokszor eltakarja azt is, ami-re nem is számítunk.

Így jártunk Hercegnővel is. Ő egy fiatal, hatalmas, csatakos bundájú koromfekete valamilyen, elsőkörben meghatározhatatlan fajtájú kutya volt. Ilyen esetekben, mikor nincs kiinduló pont, hogy vajon milyen kincsre leltünk, kutyás körökből segítséget kérünk. Fénykép, és a kérdés, miből lehet? Pontosan ez tör-tént Hercegnővel is. A képek alapján jött a tipp, orosz fekete terrier, vagy egy nagyon erős, hatalmas schnauzer lányka a gondozottunk.

Az első látogatója egy küllembíró volt. Szakértő szemmel vizslatta Hercegnőt, és bizony nehéz volt a feladat. De aztán az alapos vizsgálat azt a következtést hozta, hogy nem oroszfekete, hanem egy schnauzer lesz egy a hatalmas macika.

Következő körben érkeztek a schnauzeres csapat tagjai. Átvizslattuk keresztbe-hosszába. Bizony ez egy schnauzer, és nem is akármilyen. Még a régi vágású, erős testalkatú órás schnauzer családból származó egyénke álldogált, békésen tűrve ahogy matatunk rajta. Ha ez így van, akkor bizony szakértő kezekbe kell, hogy kerüljön, és természetesen azonnal ivartalanítani kell, még véletlenül se kerülhessen szaporítók ke-zébe. Megérkezett a család, átautózva az országot, hogy személyesen is találkozhassan Hercegnővel, és ha valóban létezik a kötelék, örökbefogadják.

A találkozás megtörtént, és gondolom már sejthető, hogy ezzel együtt az egymásra találás is. Hercegnő az ivartalanítási műtétet követően elköltözött. Ma már Álom névre hallgat. Egy jó kutyakozmetikus segít-ségével igazi snaci frizurát hord, és bizony az örökbefogadását követően egy kiállításon a kedvenc kate-góriában második helyezést ért el.

Fortuna

Vannak hiperaktív kutyák. Ők akár indiántáncot is képesek lejteni a szűk szállítóban, és egy pillanatig sem képesek megülni a fenekükön. Ilyen volt Fortuna is.

Fortuna egy fehér boxer lányka képében érkezett hozzánk. Fekete fülekkel, apró fekete pöttyökkel. Tel-jesen úgy festett, mint egy boxer testbe oltott dalmata. Mindehhez már csak egy adalék volt a felemás sze-me. Balról kéken kacsintott, jobbról barnán. Zsizsgett ezerrel, egy pillanatra sem pihent. Ha sétáltunk fu-tott volna napokat, ha kennelbe volt, két lábon táncolt, ugrált. Tudtuk neki nagy térre lesz szüksége, mert vagy Ő fog megbolondulni, vagy mi. Kértük a boxer-mentőcsapat segítségét, akik villámgyorsan ideigle-nes helyet kerestek Fortunának. Indulás előtt még futottunk néhány kört, hogy kibírja az utat. Nem volt egyszerű a hazajutása, de szerencsésen révbe ért.

Időnként van olyan gondolatom, hogy Mogyoró is a hiperaktív kutyák táborába tartozik. De mindig megnyugtatom magam, még csak gyerek, majd lehiggad, legalábbis remélem. Folyamatosan igényli a fi-gyelmet. Ha valami oknál fogva véletlenül nem figyelünk rá, vagy netán-tán mással is próbálunk foglal-kozni, mint gyermeki lelkének nevelésével, akkor azonnal elkövet valamit. Elég egy pillanat, hogy leránt-sa az asztalterítőt, ellopja a papucsokat, tövig rágja a virágot. De még arra is képes volt, hogy a számító-gép és köztem lévő kapcsolatot egy laza harapással megszüntesse. Egyszóval nem egyszerű a kölyökku-tya kordában tartása. És ez nem csak a sajátként nevelt kölyökre vonatkozik. A kölykök rosszcsontok, kí-váncsiak akkor is ha a menhelyen élnek…..

21


Telt házas ovi

Az ovis kennelekre szinte állandóan kitehettük a táblát: Megtelt. A tüzelési időszakokat követő harma-dik hónap mindig azt jelentette hogy érkeznek a dobozos gyerekek. Dobozba, mama nélkül. Útszéléről, erdő közepéről, menhely kapujából. Az ovis kennelek építésénél külön figyelni kellett a megfelelő rácso-zásra. Mert ugye az aprónépek mint a kiskígyók úgy tudnak átkúszni egyik helyről a másikba. Mikor már a rácson is rács volt, akkor pedig az ajtó alatt léptek meg a csöppségek. Érdekes módon arra még nem volt példa a menhely életében, hogy akár csak egy csemetét is bántottak volna a felnőtt kutyák.

Athos, a nagyon határozott személyiséggel megáldott kuvasz kan kenneljébe, sőt házába fészkelte be magát egy vándorútját járó babakutya. Biztosra vettük, hogy a kiskutya nagyon komoly veszélyben van, hiszen Athos utált minden kétlábút, és négylábút egyaránt. Valami megérinthette a morcos kuvaszt, amit talán apai ösztönnek nevezhetünk, mert olyan gondosan terelgette, mosdatta, vigyázta a kölyköt, hogy az egy mamakutyának is becsületére vált volna.

Szofi

Előfordul, hogy a mama is együtt érkezik a csemetékkel. Vannak mamák, akik nagyon gondoskodóak, és vállalják, hogy a dobozos gyerekek nevelésében segítenek. Ilyen volt Szofi is. Szofi 10 kiskölyökkel érkezett hozzánk Soponyáról.

Figyelte óvta sajátjait, de nem bántotta, sőt magához engedte az árván maradt kölyköket is. Ha valaki bekukkantott a kennelbe, láthatta nincs egyszerű dolga. Valaki mindig éhes volt, valaki éppen beleesett az etető tálba, valaki éppen kígyóként szeretett volna átkúszni a szomszédba, és bizony az oviban időnként vitatkoztak is a kölykök, amit Szofi bölcs anyaként figyelt, és ha szükségét látta, szétválasztotta a küzdő feleket.

Milyen kutyát választok?

Azt hiszem egy picinykét hibádzik a fajta-meghatározásom, Mogyoró őseit tekintve. Két hét alatt meg-duplázta a méreteit, ami már kizárja, hogy megállunk majd a közepes méretnél. Kezdenek erőteljesen megjelenni rajta egy igencsak nagy méretekkel megáldott kutyafajta ismertető jegyei. Nézegetem a képe-ket, hasonlítgatom a kölyköt, és bizony egyre nagyobb sóhajtásokkal veszem tudomásul, hogy nagy való-színűséggel egy közép-ázsiai juhász keveréket nevelgetek.

Tanulmányozom a fajta viselkedését, és már látom, hogy nem lesz egyszerű dolgom. Egy valóban ke-mény fajtát sikerült bevállalnom, így aztán nem árt felkészülni a komoly, határozott nevelésre. Mert igaz ugyan, hogy a kutya viselkedését nagy mértékben a gazda irányítja, viszont figyelembe kell lenni az faj-ták jellemzőit. A menhelyre élő állatok fajtáját, jellegét tekintve jól követhető, hogy a televízió csatorná-in milyen kutyás filmet vetítettek.

Amikor a Lessie-t adják, mindenki skótjuhászt keres, amikor egy-egy alaszkai témájú filmet adnak, ak-kor mindenki huskyt, vagy malamutot szeretne. És ami nagyobb baj, sokan vásárolnak is, nem tudva, és teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy vannak munkakutyák, akiknek az élete a munka, nem pedig a ka-napé.

Egy-egy ilyen film vetítését követő hónapokban megnövekszik a fajkutyák száma a menhelyen. Vagy azért, mert nem tudta megfelelően kezelni a gazda, és megszökött, vagy azért, mert egyszerűen kezelhe-tetlennek tekintik, és leadják, hogy majd valaki más bír vele. Így járt Fila is…

22


Fila

Fila 1 éves husky kan volt, akit szintén egy film hatására vásárolt meg gazdája. Panellakásba, ahol a de-koratív kutyának annyi dolga lett volna, hogy békésen pihengessen, és néha egy-egy rövid sétára elkísér-je gazdáját. Ami ugye, már a fajtáját tekintve is igencsak megkérdőjelezhető viselkedés lett volna. Mert mit várunk egy olyan kutyától, akinek a vérében a munka, a futás, a küzdelem van. Semmiképpen sem a kanapén alvást.

Fila produkálta is a várható eseményeket. Szétrámolta a lakást, és hangosan tutulva tudatta a lakókkal, hogy unatkozik. Pár hónapig zajlottak a fenti események, majd ezek után hozzánk került. Ez a lépés elke-rülhető lett volna, egy jó kutyaiskolával, és hatalmas sétákkal, futásokkal. Fila a falkában sem érezte jól magát. Még az udvar adta szabadság is kevés volt neki. Igényelte, hogy szolgálhasson, hogy ne egy kutya legyen a sok körül, hanem Ő legyen A Kutya.

Megkínlódtunk vele rendesen. Vitte a vére, ahogy a nap készült lenyugodni, már pattant is át a keríté-sen, és ment vándorútjára. Egyértelmű volt, olyan helyet kell neki keresni, ahol aztán megdolgoztatják rendesen, mert különben egy kóbor vadász lesz belőle. Egy nagyon határozott férfi személyében érkezett a megmentő, akivel azonnal egy hullámhosszra került Fila. Örökbefogadását követő egy hónap elteltével látszott, jó döntés volt a gazda választása. A kutya, aki után repültünk, egy-egy séta alkalmával, úgy tu-dott szaladni, lábmellet, szófogadóan sétált, és imádattal nézet gazdájára, aki csak az övé volt, akit szol-gálhatott, akivel együtt dolgozott.

Kocka

Mogyoró elevensége egy kicsit felgyorsította Jodát is. Az elmúlt években hozzászokott, hogy napjai je-lentős részét békésen pihengetve tölti. Most viszont a kölyök erre ritkán ad lehetőséget. Hemperegnek, ját-szanak. Mogyoró nincs tisztába a méreteivel. Napról napra növekszik, erősödik. Magassága már kétszer akkora, mint játszótársáé. Azt hiszem vele is végigjárjuk majd azt az utat, mint Kockával…

2006. kora tavaszán Komárom megyében találtunk egy hatalmas írfarkas keverék kutyát. Tiszteletet pa-rancsoló méretekkel, amihez olyan bánatos szemek párosultak, amivel azonnal mindenki szívébe belopta magát. Az első napok bizonytalanságát legyűrve, Kocka lassan kezdte elhinni, hogy segíteni szeretnénk, és itt senki sem fogja bántani. Pár nap után már nem ugrott félre, ha nyúlt felé a simogató kéz. Eleinte az ételt sem fogadta el, csak esetleg a vízbe kortyolt bele néha. Látszott rajta, hogy eltűri, ha ott vagyunk, de Ő menni szeretne haza.

Nagyon sok helyen meghirdettük, de sajnos nem jelentkezett eredeti gazdája. Teltek a hetek, és bárki-nek ajánlottuk ezt a hatalmas állatot, senki sem vállalta, hogy Őt fogadja örökbe. Nagytestű, nagy moz-gásigénnyel, és hiába voltak azok a bánatos kutyaszemek, bizony félelmet okozott a hatalmas termet. Mert mi lesz, ha nem fogad szót, ha esetleg megtámad valakit. Így Kocka maradt.

A körülötte lévő kennelek lakóiért érkeztek a gazdik, de Kocka mindig maradt. Ha már úgy hozta a sors, hogy Kockának hosszabb időre kellett nálunk berendezkednie, akkor próbáljuk már megnevelni, hátha ak-kor több esélye lesz új gazdához kerülni. Valós korát nem tudtuk megállapítani. A fogai alapján bizony már egy 8 év körüli kutyára tippeltünk, de ezeknek a tényeknek ellentmondott vidám, játékos, fiatalos ter-mészete. Megtanultunk pórázon sétálni, megtanultuk, hogy nem szabad a kerítésen átmászni. Ha nehezen is, de megtanultuk, hogy mindig van mit enni, nem kell az ennivalóval együtt a tálat is eltüntetni. Megta-nultuk, hogy nem acsarkodunk a kutyákkal.

Egy-két vezényszót is ismert már. Csak egyet nem sikerült neki megtanítani. Azt, hogy Ő egy hatalmas állat, nem pedig egy öleb. Kocka ugyanis valószínűleg úgy gondolta, hogy egy csöpp kutya, mert kedvenc időtöltése volt, hogy amint leültünk séta közben, azonnal az ölünkbe ugrott. De mindezt menet közben is képes volt elkövetni. Aki látott már ír farkaskutyát, tudja, hogy ez mit is jelent. Legalább 50 kg zuhanó testet. És ez lett a következő akadály.

Nem elég, hogy nagy területet igényel, sokat eszik, nem is fiatal, de ki lesz az a gazda, aki eltűri ezt a szokását? Az újabb gazdakereső hirdetésekben már az is szerepelt, csak olyan gazda jelentkezését várjuk, aki fizikailag is képes erre az igencsak emberpróbáló feladatra.

Eltelt 1 év. Kocka számára ez nagyon hosszú idő volt. Még akkor is, ha mindenki szerette, ha sokat ját-

23


szott, ha volt mit enni, és volt fedél a feje felett. De nem volt saját gazdája, akit feltétel nélkül imádhatott. És egyszer csak érkezett egy család. Nem volt semmilyen elképzelésük arról, hogy milyen kutyát is sze-retnének örökbefogadni. Nagy kert van, kamasz gyerekek, és egy üres kutyaház, ami lakóra vár. Elérkez-tünk Kocka keneljéhez, aki mintha érezte volna, most aztán rajta a világ szeme, azonnal bevetette árva ku-tya nézését. Félrehajtott fejjel, karoló mancsokkal azonnal előadta, vigyél haza című repertoárját.

Sikere volt az előadásnak. A leendő gazdi kérte, hogy közelebbről is megismerkedhessenek. Szemünk-szánk tátva maradt, mert Kocka elővette a jól nevelt kutya formáját, és szót fogadóan sétált, leült, játszott. Már minden egyenesbe volt az örökbefogadáshoz, de bizony még be kell vallani, hogy Kocka nincs tisz-tába a méreteivel, is bizony ölbe ugrik azonnal, amint erre lehetősége van.Az új gazdi megadta a lehető-séget, leült, és bizony a túlméretezett öleb, azonnal helyet is foglalt gazduram ölébe, egy hatalmas puszi kíséretében.

Kocka még aznap délután elköltözött új otthonába. Nem elégedett meg a hatalmas kerttel, a házat is bir-tokba vette. Imádta gazdasszonya főztjét, hatalmasakat játszott a gyerekekkel.

Pamacs

Napról-napra erősödik, növekszik Mogyoró. Mivel mindennap együtt vagyunk, csak akkor látjuk a vál-tozást, amikor valami újabb produkcióval áll elő. Az első napokban még a lépcső megmászása is komoly küzdelmet jelentett. Majd két lábra állva, már az apró fogacskák elérték a székeken felejtett tárgyakat, amiket a nagy vadászösztönével azonnal be is spájzolt magának.

A következő kitűzött feladat Mogyoró számára az volt, hogy Ő is székeken és fotelekben ülhessen. Jó-kat kuncogtunk erőlködésén, hiszen hogy is érné már fel ez az éppen 2 hónapos kölyök a foteleket. De az-tán elkövetkezett az idő, amikor már ez sem jelentett akadályt, és megkezdődött az elkövetkezendő évek játéka, melynek címe: Ki ül le előbb a kanapéra. Ismerős ez a játék, hosszú évekig játszottuk ezt az első, és legnagyobb szerelem kutyánkkal, Pamaccsal…

Sok-sok évvel ezelőtt, amikor a gyermekeink már megtanulták a halak, teknősbékák, hörcsögök, tek-nősök, tengerimalacok és madarak gondozását, úgy gondoltuk elérkezett az idő az első saját kutya kivá-lasztására. Voltak elképzeléseink. Kis-közepes termetű, kan legyen, hiszen panellakásba fog majd élni. Eszünkbe se jutott kutyát vásárolni, úgy gondoltuk menhelyről választunk. És elindultunk kölyköt válasz-tani.

Mint már említettem, kutyát úgy kell választani, hogy a szemébe nézünk, és ha pezseg a szerelem első látásra, akkor megköttetett a barátság. A találkozásnál a kölykök között csendesen, bágyadtan, egy téglá-ra kapaszkodva áll egy szürke, fekete foltos aprócska kutya. Ránéztünk, és azonnal tudtuk, szaladgálhat-nak körülötte a szebbnél-szebb kutyák, nekünk ez a kiskutya kell. Az elképzeléssel egyáltalán nem pasz-szolt. Úgy indult, hogy nem kan, hanem szuka, a látszat ellenére nem lesz kicsi, hanem egy hatalmas dog keverék, de éreztük, nekünk Ő kell. Szőre úgy nézett ki, mintha egy szürke kutyára egy ecset pamacsával fekete festéket szórtak volna. Így kapta a Pamacs nevet.

Mindössze hat hetes volt ekkor. Vele együtt tanultuk meg a kutyatartás szabályait a szobatisztaságtól kezdődően a közös sétákig, kirándulásokig. Voltak nehéz pillanatok. Az állandó szőnyegpucolás, mire megtanulta, hogy a lakásba nem szabad pisilni, a szétszaggatott bútor, amit egy egyedül töltött délelőtt alatt apró miszlikekbe szabdalt, a széttépett tapéta… És sorolhatnám, de a kutyatartók mindannyian talál-koztak már hasonlóval. Ezeket az eseteket ma már mosolyogva idézzük fel.

Viszont könnyes szemmel gondolunk azokra a pillanatokra, amikor játszott a gyerekekkel, okosan fi-gyelve minden mozdulatukat. Amikor reggel a gyerekszobába lépve azt láttuk, hogy egymást átölelve al-szik a kutya és a gyerek az ágyba. Az asztalról ellopott palacsinta esetét, amikor a földre cseppenő csoko-ládé jelezte, merre keressük a tolvajt. Amikor kétségbe esve rohantunk a kórházba, mert elütötte egy autó, és ott álltunk a dilemma előtt amputálják-e a lábát, vagy sem.A vese betegséget, a szívbetegséget, hormon-zavart, és az orvos szavait, örüljünk, ha megéri az öt évet.

Mi örültünk minden percnek. Családtagként élt velünk. Közelharcot vívtunk a fotelért, osztoztunk a fi-nom falatokon. Tökéletesen szocializált kutya vált belőle. Mindent megértett, mindent megtanult. Együtt nőtt fel a gyerekekkel, a legkisebb a nyakába kapaszkodva tanult meg járni.

Teltek az évek, eltelt a megjósolt öt év. Egymást követték a napok, hónapok, és mi békésen éltünk együtt.

24


Időközben a panellakásból, családi házba költöztünk, ahol a nagy udvaron kedvére szaladgálhatott. Társat is szereztünk mellé a menhelyről, Csikit. Majd következett Zsemle, és Alex. Pamacs volt a falkavezér. Ha bármi cívódás vette kezdetét, közbeszólt. Sohasem verekedett, csak odament, felhúzta az ínyét, és csön-det parancsolt. Bármikor be tudott volna jönni a házba, hiszen tudta nyitni az ajtókat, nem tette. Jól érez-te magát a többiekkel. Ahogy az évek teltek, egyre inkább látszott a kora. Pofija megfehéredett, háta ki-szélesedett, a járása is nehézkesebb lett, időnként már gyógyszereket szedett. Elteltek az évek felette is.

Aztán egy napon történt valami. Valami, ami arra késztette, hogy kinyissa a kilincset, és bejöjjön a ház-ba. A szuszogására figyeltem fel, ahogy mászott fel a lépcsőn. Láttam, hogy nagyon fáradt, és elesett. Egyenesen a szobába ment, és felmászott az ágyra, ugyanúgy, mint régen. Régen, 14 évvel azelőtt, ami-kor még kölyökként, nehézkesen kapaszkodva, szuszogva, nyögve, de a siker vigyorával a képen, végig feküdt a kanapén.

Megértettem a fájdalmas valóságot, azért jött, hogy elköszönjön. Végigtelefonáltam a családot, siesse-nek, Pami indulni készül. Értesítettem az orvosát is, bár tudtam, nem lesz rá szükség. Mindenki szaladt haza, megérkezett az orvos is. A vizsgálat igazolta, amit tudtunk, csak valahogy még jó lett volna egy kis időt kapni. Májdaganata végső stádiumban volt, innentől már csak a fájdalom vár rá. Ha segítséget kér a békés elmenetelhez, megadjuk. Szerettük és tiszteltük annyira, hogy ne engedjük szenvedni. Még hiány-zott egy fő a családból, Ő messziről indult, de sietett, ahogy tudott. Őt még megvárta Pamacs. Amint meg-érkezett kisgazdája, és megsimogatta, egy nagy sóhajjal elindult a holdra vezető úton.

Tizennégy boldog évet töltöttünk együtt, Ő volt, aki megismertette velünk, milyen érzés azt, amikor a kutya az ember legjobb barátja.

Gyerekszáj

Mogyoró a nevét a mogyoró színű foltjairól kapta, mely a fehér bundáját színezi. A család legkisebb tag-jainak a Mogyoró név kimondása időnként nehézséget okoz. Van aki már tudja szépen mondani, van aki csak Modoló felkiáltással hívja, és van aki egyszerűen csak Vu-vu néven.

És persze az aprónépek szavai több esetben hatalmas kacagásokat váltanak ki.

Így történt, akkor is, amikor egy mogyorós csoki kóstolását kezdtük volna éppen, és az egyik cseme-te érdeklődve szemlélte a csokiban megbúvó mogyoró szemeket. Anyukája mosolyogva kínálta, kóstolja meg nyugodtan, az ott csak egy mogyoró.

A csöppség szeme kitágult, és csodálva nézte a csokit. Majd elképedt arccal, megfogta a mogyoró sze-met, és megszólalt: Vu-vu?

Trixi és Pixi

Trixi és Pixi 2 foxterrier volt. Trixi kislány, Pixi egy fiatal legényke. Csapzottan rótták az utakat ket-ten együtt. Trixi ráadásul még nehezebb helyzetben is volt, hiszen születési rendellenessége következté-ben jobb lába rövidebb volt.

Mikor bekerültek az ASKA menhelyére, hamar megtanulták a játékszabályokat. Köszönettel fogadták a simogatást, a finom falatokat. Fajkutyák voltak, így azonnal értesítettük a Foxi-Maxi foximentő csapa-tot, érkezett hozzánk 2 leendő ügyfelük. Addig is, amíg megfelelő helyet találtak számukra, velünk töl-tötték napjaikat. Összenőttek, összeszoktak, valószínűleg együtt laktak valamikor gazdájuknál. Hogy mi-képpen kerültek utcára, sose derült ki. Két hónapot éltek velünk, mire megtalálták segítőink a megfelelő helyet számukra, ahol megkezdődhetett a szocializálás, a rehabilitáció. Ma már mindketten boldog gaz-datulajdonosok.

25


Hörcsög

A nyári viharok idején többen kerülnek utcára. A félelem az ijedtség futásra kényszeríti a megriadt ku-tyákat. Így járt Hörcsög is, ahogy mi elneveztük az aprócska, de igencsak hörcsög természettel megáldott idős hölgyet. Ránézésre sejtettük, nem tartozik az ifjak táborába, de pontos kormeghatározásra még csak gondolni sem tudtunk, hiszen vérengző cápaként csattogtatta fogait felénk. Reménykedtünk, érkezik érte hamarosan a gazdája, hiszen látszott rajta, nem kóbor kutya, csak elveszett, és nem talált haza.

Szerencsénkre 2 nap után jelentkezett érte a gazda. Kiderült a hölgy nem Hörcsög, hanem a becsületes neve Dorothea Alma. De a gazdák elismerték a név igencsak találó volt, mert a hölgyemény nem tartozik az egyszerű esetek közé, és ez a kora előrehaladtával csak rosszabbodott. Dorothea Alma 11 elmúlt már, és életében először veszett el, és vált el két napra gazdáitól.

Tekila

Vannak a menhely életében olyan egyedek, akiket születésük pillanatától ismerünk, mert amikor belép-tek a menhely kapuján, még a mamájuk pocakjában tették meg ezt az utat. Tekila is nálunk született, Kia fia volt, akiről már meséltem.

Tekila formáját tekintve örökölte mamája fajtáját, látszott a staffordos küllem, de a szőre színe vörös volt. Igazán mutatós, jóformájú legényke lett belőle. Alig múlt 2 hónapos, és máris gazdára talált. Talál-koztunk vele többször is, hiszen örökbeadott kutyáinkat időnként látogatjuk. Így azt is tudtuk, a gazdája beteg, és hosszabb időt fog kórházba, szanatóriumba tölteni.

Az örökbeadásnál mindig felajánljuk a lehetőséget, ha bármi gond adódik, keressenek nyugodtan, segí-tünk a kutyáink elhelyezésében. Tekilával is így történt. Egy éves elmúlott, amikor a gazda már folyama-tos orvosi kezelésre szorult, és nem tudta tovább vállalni a gondozását, így Tekila visszakerült a menhely-re. Több látogató elsétált a kennelje előtt, de valahogy senkinek nem akadt meg a szeme rajta. Már a má-sodik hónapot töltötte nálunk. Furcsa volt a bezártság, hiszen megszokta a nagy udvart, és hogy állandó-an mellette a gazdája. Látszott, nem érzi jól magát ebben a helyzetben.

Mint a legtöbb menhelyi kutyának, egyszer csak neki is jelentkezett az őrangyala. Interneten látta a fény-képét, és többszöri levélváltás után, elérkezett a személyes találkozás ideje. Mivel családba szerették vol-na örökbefogadni, így a teljes család eljött a találkozóra, hiszen ahol gyerekek vannak, ott bizony látni kell, miképpen fogadja a gyermek a kutyát, és viszont. Azonnal lekenyerezte vigyorgásával a családtago-kat, s talán csak a legkisebb családtagban volt egy picinyke tartózkodás, hiszen a kutya és Ő majdnem egy-forma magassággal rendelkeztek.

Tekila érzékeny receptorai ezt a jelzést tökéletesen fogták. Miután már a család nagy részével pacsizott, és pusziszkodott, eldöntötte, meghódítja a legifjabb gazdát is. Hasra fekve, óvatosan kúszva közelítet-te meg az apró legényt. Várt türelmesen, majd óvatosan egyre közelebb, és közelebb merészkedett. Nagy bufla fejét, addig-addig tolta, amíg az a kis kezek alá került. Türelme meghozta az eredményt, a jég felen-gedett, és a fiatalúr megsimogatta a hatalmas kutyát. A barátság megköttetett. A hazafelé vezető úton már egymás mellett ültek az autóban.

Dana

Nem Tekila volt az egyetlen olyan kutyánk, aki megérezte, hogy a gazdához vezető út, a legkisebb gaz-di szívén át vezet.

Dana is ilyen hatalmas empátiával megáldott teremtmény volt. Egy csodálatos argentin dog lányka. Va-lamikor szerethették, hiszen még egy ivartalanítási műtéten is átesett, de ez volt az egyetlen, ami azt mu-tatta, valaha volt gazdája. Semmilyen azonosítója, semmilyen különös ismertető jegye nem volt, és a fény-képes hirdetésekre sem jelentkezett érte eredeti gazdája.

A dogo-mentő csapat segítségét kértük a gazdakereséshez. Rajtuk keresztül kerültünk kapcsolatba a le-endő gazdikkal. A gazdik megérkeztek az előre megbeszélt időpontra, és eljött a nagy találkozás pillanata. A tét nagy volt, mindenki számára. Danának lehetőség adódott egy új, jobb életre, kisgazdája pedig bará-

26


tot, segítőt keresett. Különösen nagy figyelemmel, és óvatossággal figyeltük a találkozót, hiszen a gyer-mek látássérült volt. Nem tudtuk, és nem értettük, hogy Dana fejében mi játszódhatott le, de egy pillanat alatt úgy viselkedett, mint aki mindent tud, és ért.

Elképesztő óvatossággal közelítette meg aprócska gazdáját, és teljes nyugalommal hagyta, hogy a kis-fiú apró kezeivel megnézze, milyen is az a kutyus, akiért ilyen hosszú utat tett meg. Már az első mozdu-latok után látható volt az összhang kettejük között. Szinte hihetetlen, hogy az a kutya, aki virgoncan ug-rál a póráz végén, a felnőtt erős embereket húzza maga után, egy villanásnyi idő alatt felmérte, hogy kis-gazdájával másképpen kell játszani, és védeni, óvnia kell. Barátságuk azóta is töretlen.

Emlékképek

Mogyoró útszéli emlékei nem törlődtek még ki a fejéből. Ezzel akkor szembesültem, amikor az első esti sétánál rettegve ugrott a bokorba az úton közlekedő autók fényétől. Nem akart kijönni a biztonságosnak hitt bokor takarásából, és vonyítva könyörgött ne vigyem a villódzó fények közé. Elképzeltem, vajon mi járhat a fejébe. Valamikori gazdájában is megbízott, mégis ott hagyta a sötétbe, a villódzó fények között, és most velem is itt van. Újra érezte a félelmet. Csak lassan sikerült megnyugtatni, simogatva, beszélget-ve, hogy elhiggye, soha többé nem kell félnie attól, hogy az útszélén, magára maradva kell rettegnie. A fájdalmas, félelmetes emlékek rögzülnek. Emlékeznek rá még akkor is, amikor már kezdik érezni, és él-vezni a biztonságot. Vannak helyzetek, amikor nem egyértelmű, miért is reszket a félelemtől, vagy ép-pen miért támad a kutya. Az ilyen eseteknek mindig van előzménye. Ezt nagyon jól példázta Belfegor…

Belfegor

Belfegor egy teljesen hétköznapi nagytestű keverék kan kutya volt. Igencsak bátortalannak látszott az első találkozásnál. Nem barátkozott, nem engedte magához közel az embereket. Felkenődött a kennelje falára. Amikor közelebbről próbáltam szemügyre venni, láttam, hogy a szeme teljesen be van vérezve. Rá-kérdezve a megtalálás körülményeire, kiderült, Belfegort saját gazdája szállítatta el, mert szerinte a ku-tya a semmirevaló. Neveletlen, rossz, tehát jól meg kell verni. Még amikor megérkezett érte az alapítvány autója, akkor is, ahogy vezette elő a kutyát, még rugdosta, verte a gazda szerencsétlen állatot. Munkatár-saimnak kellett közbelépniük, hogy megállítsák az ütlegelést. Így már érthető volt, miért rettegett ennyi-re Belfegor. Az előzmények tudtával, már azt gondoltuk, tudjuk a helyes utat. De tartogatott még megle-petést.

A meglepetést pedig egy kapa nyele okozta. Miközben a kiskertet próbáltam szépítgetni, kitört a han-goskodás a kennelek lakói között. A kapával a kezembe léptem be a kennelsorra, és ekkor Belfegoron ki-tört a rettenet. A kapanyél láttán őrjöngve támadt volna rám, ha engedik a rácsok. Az első döbbenet után megértettem, nem csak rúgásokat kapott, és nem csak kézzel ütlegelték őt előző lakhelyén. Bizony sok-szor kaphatott a kapa, vagy seprűnyéllel is, ha így reagálta le ennek látványát.

Csufi

Egy menhelyen ritkán fordulnak meg pedigrés, igazán szép kiállású, kiállítási darabok. Jellemzőbbek a csatakos kis keverékek, a sánta, rosszul látó, foghibás kutyák. Vannak időnként csúnyácskák is. De Csufi, mindezeket felülmúlta. Láttam már életemben sok kutyát, de ilyen kutyát, még a karikatúrákban sem raj-zolnak.

Csufi kis-közepes testű, barna, itt-ott némi folttal rendelkező keverék kan volt. Eddig semmi különle-ges. Ami már nem tartozott a megszokotthoz, hogy hátsó lábai rövidebbek voltak, ezáltal mozgása erősen a sakálra emlékeztetett. Farkincája helyett, egy három hosszú szőrszálból álló valami lifegett. Ennyit lát-tunk hátulról a kutyából. Majd felénk fordult. Hááát… Szóval a feje leginkább talán egy majmocskára ha-sonlított, kétoldalt kilógott a szemfoga. Szemei kiguvadtak. Aki ránézett, mindenki csak ámult. A doktor-nő csak annyit mondott: jesszusom!

27


És nem csak a doktornő mondta mindezt, hanem a hozzánk érkező látogatók is. Pedig nekünk Csufi már az a kategória volt, aki annyira csúnya, hogy már szép. Várható volt, hogy nem fognak érte tolongani.

Viszont egy német partnerszervezet képviselője is eljött hozzánk. Természetesen azonnal bemutattam őket egymásnak. Az arcon végigfutó jelek megérnének egy tanulmányt. Az ámulat, döbbenet, ijedtség, mosoly, és kacagás. Mindezt sikerült Csufinak kiváltania Carolból három másodperc alatt. A kacagás ter-mészetesen már a döntés jele volt. Már nyitották is a szállító kennelt Csufinak, aki még aznap délután el-utazott Németországba. És nem is akármilyen életet él. Nyeri a csúnya kutya versenyeket. Az Ő ittlét-ének emlékére szervezte meg az ASKA a Csufi szépségversenyt, melyet minden évben megrendez az ál-latok világnapján.

Füles

Mogyoró előtt, erőteljes növekedése következtében egyre inkább megszűnnek az akadályok. Mindent elér, és mindenhova fel tud már mászni. Még mindig csak a babafogai vannak, és ezek a hegyes kis fogak állandóan rágni akarnak. Nem izgatja egyáltalán, hogy a fogait egy cipőbe mélyíti, vagy éppen az ágy lá-bát rágja. Ha valaki ránéz, nem gondolná, hogy még nem töltötte be életének harmadik hónapját. Hatal-mas tappancsaival, nyurga lábaival úgy fest, mint egy legalább 5 hónapos kölyök. A lépcső hangosan dü-börög lábai alatt, amikor futásnak indul, mert dolga akad. De Ő, még mindig csak egy játékos kölyök, akárcsak Füles..

Füles három hónapos kölyökként került be a menhelyre. Ránézésre egy kölyök németvizslára emlékez-tetett. Előéletéről annyit tudtunk, zacskóba kötötték, és egy önkormányzat udvarába dobták. Az ott dolgo-zók vették pártfogásba, és szép nagy füleire való tekintettel tőlük kapta a Füles nevet. Ahogy teltek a hetek kiderült, Füles nem lesz nagy kutya, hiába a vizslára utaló küllem, maximum egy minivizsla lehet belőle.

Eleven, játékos kölyökként éldegélt, és mint minden védencünk, ő is arra várt, hogy valaki majd neki is ajándékoz egy szép piros nyakörvet, amit majd büszkén viselhet gazdája oldalán. A fényképes hirdeté-sek meghozták a várt eredményt, jelentkeztek Füles örökbefogadói. Azonnal tudta, hogy valami változás következik. Aprócska mancsaival ölelte az érte nyúló kezeket. Pillantok alatt eldőlt, egymásra talált Fü-les és kisgazdája.

Pamó

Pamó volt az egyetlen olyan kutyánk, akit visszavettünk örökbefogadó gazdájától. Az örökbefogadási szerződésünk tartalmazza, cseregaranciások kutyáink, bármi baj van, visszavesszük őket, igaz nem adunk másikat. Azt is kérjük, ha bármi változás van a kutya elhelyezésében azonnal kapjunk értesítést róla, hi-szen látogatjuk védenceinket, szeretjük tudni, valóban jól döntöttünk-e, amikor rábíztuk a gazdára.

Pamót egészen fiatal korától ismertük, hiszen fél éves volt mindössze, mikor hozzánk került. Egy szürke szőrgombóc, aki félve bújt el kennelje sarkában. Hatalmas gomb szemekkel figyelte a világot, várva, va-laki majd úgy dönt, társául választja. Az okát nem tudni miért, talán nagyon beleolvadt a szürke falba, de senki sem akarta őt hazavinni. Eltelt majdnem egy év, és Pamónak a helybentopi jutott gazda helyett. Faj-táját tekintve, talán leginkább egy pumira hasonlított. Így hát a hosszú idő elteltével a pumi mentőcsapat segítségét kértjük, hátha van a tarsolyukban gazdajelölt, aki erre a szürke gombócra várna.

Néhány hét elteltével elérkezett a gazda. A látogatást követően Pamó átesett az ivartalanítási műtéten, majd a gyógyulását követően elköltözött örökbefogadójával, az ország másik felébe. Megnyugodtunk, révbe ért.

A megnyugvás két hónap elteltével izgalomra váltott, hiszen az ország másik felén lévő állatmenhely ér-tesített minket, hogy a gazda a menhelyre akarta leadni kutyánkat. Azonnal felvettük a kapcsolatot a gaz-dával, aki elmondta, Pamó összetűzésbe került a család cicájával, ezért mennie kell. Rendben elfogadjuk, csak akkor haza hozzánk.

Kocsiba ültünk, és négy órai autózás után megérkeztünk Pamóhoz, aki kitörő örömmel fogadott bennün-ket. Hazahoztuk, újra beköltözött a kenneljébe, és nem igazán értette miért történik vele mindez.

De szerencsére Pamónak a sors egy jó utat jelölt ki. Két nap múlva kiskutyát kerestek egy idős hölgy-

28


nek, aki eltemette 14 éves kedvencét. Első gondolatunk Pamó volt. Bár nem szoktunk lakásra kivinni ku-tyát, anélkül, hogy előtte találkozott volna a leendő gazda és a kutya, most kivételt tettünk. Jó döntés volt. Gazdi és Pamó azóta is elválaszthatatlanok.

Tehénke

Nem mindig sikerül végigaludnia Mogyorónak az éjszakát. Vannak napok, amikor már a hajnali órák-ban arra ébredek, hogy a hideg orrocska bökdös, és halk nyöszörgés jelzi, indulni kell az udvarra, mert kü-lönben baj lesz. Ilyenkor villámgyorsan felébredek, és máris vágtázunk lefelé a lépcsőn.

Nem csak Mogyoró hideg orra tartozik a reggeli ébresztő műsorhoz. Ha az éjszakai, vagy hajnali órák-ban szólal meg a telefon, tudom, vészhelyzet van, és ilyenkor pillanatok alatt kell tudni dönteni,, és cse-lekedni. Többször siettünk már autóbalesetekhez, amit vagy egy kutya okozott, vagy a kutya is az utasok között volt. Gyakran előfordul, hogy a mentőszolgálat dolgozói kértek segítséget, amikor egy-egy esethez riasztották őket, de a házőrző nem értette meg a helyzet komolyságát, és kívül rekedt a segíteni akaró or-vos. Másztunk már térdig érő sárban, vízelvezető aknában egy-egy sérült állatért. Kapaszkodtunk már vil-lanyoszlop tetején, hogy segítsünk a kétségbeesett kiscicának. Csüngtünk már a beszorult madárral együtt a kerítésen, de… a legfurcsább esetünk egy sötét téli hajnalon történt.

Hajnali öt órakor a rendőrségi ügyelet kért segítséget. A város egyik forgalmas csomópontján egy tehén rohangál kétségbeesve.

Ez mondjuk egy nagyváros történetében, nem gyakran fordul elő. A kivezényelt rendőrök a négy sávos útról lehajtották a tehenet, de igazából senki sem tudta a választ arra, mit is lehet kezdeni egy kissé ide-ges, vagy akár megvadult is mondható tehénnel. Tehénke erősen nehezményezte, hogy a hajnali szürkü-letben hajkurásszuk. Valójában még ma sem eldöntött tény, hogy melyikünk volt jobban megijedve. A te-hénke, vagy a tehénke megmentésére érkező csapat.

A fiatal rendőrök, talán életükben először álltak szemtől-szembe egy élő tehénnel. A mi állatmentő mun-kánkban sem volt még ilyen eset. Az első gondolat, hogy talán keresni kéne egy olyan embert, aki már lá-tott élő tehenet, sőt talán még közelebbi kontaktusba is került vele. Így hát telefonon elkezdtük hívogatni a környékbeli mezőgazdasági szövetkezeteket, hogy tanácsot, és szakembert kérjünk az állat befogásához.

Nem tudom megmondani, hány hívás után értünk célba. Fülünkön a telefon, és közben kergetőztünk te-hénkével. Valódi látványossággá nőtte ki magát ez a program. Volt aki csak döbbenten állt, volt aki hisz-térikusan sikítozott, és volt aki pánikszerű menekülésbe kezdett.

Miután többször körbefutottuk a várakozó autókat, néha visszasuhantunk a forgalmas útra, átugrat-tunk 1-2 megdöbbent reggeli gyalogoson, rémülten, dermedten álltunk a konditerem üvegajtaja előtt, lel-ki szemeinkkel már látva, milyen állapotok uralkodnak majd, ha tehénke úgy dönt, mégiscsak betöri azt az üvegajtót. Szerencsére meggondolta magát, és az épület mögé kocogott, ahol egy hatalmas kőkerítés védte a mögötte álló házat.

Ekkor következtek a westend filmekbe illő jelenetek, a lasszózás, a villámgyors ugrás a kerítés tetejé-re, és a gyors csomókötés, mellyel végre helyhez kötöttük tehénkét. Munkatársam elégedett vigyorral ült a kerítés tetején, és arra a kérdésre, hogy megfordult-e a fejében, hogy esetleg a túloldalról egy szépen termett kutya tiltakozása jeleként megszaggatja a nadrágját? Csak sápadt nyögésekkel tudott válaszolni.

Természetesen a produkció nagy sikert aratott, akár a cirkuszba is felléphetnénk vele. Nagyvárosban többen nőttek fel úgy, hogy csak fényképen láttak tehenet, vagy max. állatkertben. Egy nagyáruház par-kolójában igazi szenzáció lett tehénke. Így járt ezzel az a kiscica is, aki békésen tért haza éjszakai vadá-szatáról, és döbbenten állt a tehénkénkkel szemben, majd miután nem tudta eldönteni mit lát, inkább me-nekülőre fogta a dolgot. De ugyanígy járt a kőkerítés mögött lakó úr is, aki a reggeli munkába indulása-kor jobbra tekintvén egy szokatlan testet látott a kerítéséhez kötözve.

És végre megérkezett az az ember is, aki már látott tehenet közelről. Az egyik tehenészet dolgozója ér-kezett, hogy segítsen nekünk. Bár azt hittük, itt véget is ér a küldetésünk, nem így történt. A karantén sza-bályok nem tették lehetővé, hogy egy idegen tehénke csak úgy besétáljon egy tehenészetbe. Keresni kel-lett egy olyan gazdát, aki vállalja, hogy gondjaiba veszi ezt a rémült, kimerült állatot.

Tehénke bejelentéséről 3 óra telt el, amikor megérkezett az utánfutó, és vele együtt a szakember. Most már csak az volt hátra, hogy valahogy rábeszéljük tehénkét, ballagjon már fel az utánfutóra, mert a finom

29


falatokat, csak azután kaphatja meg, ha végre beérkezik egy biztonságos istállóba. Persze ez is egy kisebb produkcióvá sikeredett, de megérte, mert tehénke végre biztonságba került.

Innentől már csak annyi dolgunk volt, hogy valahogy kiderítsük, hogy kerülhet egy tehénke egy nagyvá-ros közepére. Mikor már a hivatalokba is beindult az élet, szinte percek alatt megtudtuk a fülben lévő bi-léta alapján, hogy tehénkét Veszprém megyéből lopták el társaival együtt azt éjszaka egy szövetkezetből.

Vilike

A fiatal állatoknak, akik még keveset láttak az életből, ijesztő és félelmetes minden változás. Egyik pil-lanatban még a mama mellett élnek, a másikban már egy családban biztonságban. Majd megszűnik a biz-tonság, és egyedül elhagyatva, éhezve, fázva az utcára. Van akit ezek a megpróbáltatások erőssé, bátorrá tesznek, van akit rettegés tölt el minden mozdulattól.

Mogyoró időben biztonságba került. Még nem kellett megszoknia a rettegést, nem költözött a zsigereibe a félelem. Azt a picinyke ijedtséget, amit a pár napos kalandtól kapott, hamar legyűrte, amikor már a biz-tonságos otthonba ért. Nem úgy, mint Vilike...

Vilike egy drótós vizsla legényke volt. Fiatal kamasz, akiről sosem derült ki, elveszett, vagy eldobták, vagy mi okozta, hogy kóborka lett belőle. Több időt tölthetett már az utcán, és zsigereibe a félsz beköl-tözött. Rettegett mindentől, és mindenkitől. Tudtuk, az az idő, amit mi vele tölthetünk kevés lesz ahhoz, hogy Viliből igazi kutya legyen. Olyan helyet kell keresni neki, ahol a gazda jelenléte állandó biztonsá-got jelent.

Itt léptek be a képbe a Futrinkás lányok, mint már oly sokszor. Viszla-fajtamentő csapatként mindent el-követtek, hogy a megfelelő társat megtalálják Vilikének. Pár hét elteltével sikerült a művelet. Vilikére rá-kerülhetett a saját nyakörv, hogy útnak induljon.

De Vili még ekkor sem hitte, neki is lehet szerencséje. A kenneljétől a kapuig vezető úton szántani lehe-tett volna vele, úgy kapaszkodott négy lábával a földbe. Nem akart menni sehova, őt ne bántsa senki. Vé-gül ölbe tette meg az utat, hogy szállító ketrecében elinduljon a hosszú útra. Hónapok kellett ahhoz, hogy elhiggye, vége a megpróbáltatásoknak. Ma már rá sem lehet ismerni, a valamikor földhöz lapuló, remegő, rettegő vizslagyerekre. Ma már egy magabiztos, határozott kutya kacsint vissza a fényképekről, melyek Németországból érkeznek, tudatva, Vilike valóban biztonságban van.

Véda

Védáról egy igazi csatakos, sáros napon kaptunk bejelentést. Egy szőlőhegyen találtak egy mamakutyát, és valószínűleg a kölykök is életben vannak, mert hallják a sírásukat. Elindult hát a csapat. A bejelentő mutatta az utat, amiről rögtön láttuk, hogy a kocsi bizony el nem tud menni azon a dagonyás úton. Gumi-csizma a lábra, és elkezdtük taposni a sarat a helynek felfelé.

Már láttuk a mamakutyát, és hallottuk a kölyköket, akik élesen visítottak egy elhagyott épület alatt. Szétvált a csapat. Egyik csapat megpróbálta becserkeszné a mamát, a másik csapat pedig megpróbálta ki-ásni a kölyköket a sáros lyukból. Egyik művelet sem volt egyszerű. A kölyköket szerencsésen kiástuk, de a mama menekülőre fogta a dolgot. Hiába mentünk utána, eltűnt a szürkületben. Hátrahagytunk a kölykök helyén egy kis bódítós élelmet, remélve, holnap rátalálunk békésen pihegve a mamára is. Így is történt.

Fajtáját tekintve sárgombóc volt. Csatakos, összeragadt szőrű, ijedt kutya. Annyi látható volt, talán va-lami szetter féle lesz belőle, ha kimosdatjuk. A kimosdatás viszont azt az eredményt hozta, hogy bizony egy csodálatos howavart a fáradt, ijedt mami. A Véda nevet kapta.

Ha már egy igencsak fajtatisztának tűnő hovira leltünk, akkor próbáljuk meg a howavartosok társaságát, hátha valaki szeretné örökbefogadni Védát. És az ötlet bevált. Jelentkeztek is hamar Védáért örökbefoga-dói. Látogatták rendszeresen, míg nevelte babáit. Majd mikor a csemeték kirepültek, átesett az ivartalaní-táson, és elköltözött. Nem egyedül él, barátja is akadt Verno személyében. Gazdáik gyermekeikként sze-retik őket azóta is.

30


Viktoria

Mogyoróval meg kell ismertetni a pórázt. Nagyon bírja utálni. Húzza-vonja, pörög, hisztizik, úgy ahogy kell. De aztán szépen lassan feladja, és kezdi elfogadni, hogy időnként bizony ez a herkentyű rákerül. Fő-leg mostanában az ünnepek közeledtével, amikor számítani lehet petárdára, tűzijátékra.

Kampányolunk. Megpróbálunk mindenki elérni újságon, tévén, rádión keresztül. Aki kutyát tart, figyel-jen. A petárda zajától világgá mehet még a legszótfogadóbb kutya is. Napi 24 órában fogadjuk a bejelen-téseket, információkat. Tudjuk most kezdődik munkánk egyik legnehezebb időszaka.

December 23-án késő este csörgött a telefon. Egy Makó mellett, útszélén elütött kiskutyának kértek se-gítséget. Igazából nem tudtuk milyen sérülései vannak az elütött kutyának, csak annyi információnk volt, hogy Románia franciaországi nagykövete segítséget kér tőlünk. Végig telefonálta már a fél világot, de ka-rácsony előtti éjszaka, szinte lehetetlen elhelyezni egy sérült kiskutyát, senki sem fogadta.

Miközben a kiskutya utazott Budapest irányába, a nagykövet úr és felesége folyamatosan telefonált, hogy végre megnyugtatóan el tudja helyezni a kis balesetest. Mivel Székesfehérvár igencsak távol esik Makótól, mi már a sokadik telefonhívás voltunk.

Útnak indultunk, hogy átvegyük a sérültet, és mielőbb kórházba juttassuk. A találkozáskor elénk táruló látvány sokkoló volt. A rókaforma kislány mindkét lába törött volt, ráadásul egyik lábán egy régebbi, na-gyon ronda, nyílt törés. A kislány meg sem mukkant, amíg óvatosan átraktuk egyik kocsiból a másikba. Pedig tudtuk, bármennyire is vigyázunk, iszonyatos fájdalmakat él át ez a kiskutya. Induláskor Cristina Lapis a nagykövet úr felesége sírva mondta: Viktoria. Így lett az útszéli kiskutya neve Viktoria. Nevé-ben a sorsa. Ennek a lánykának győznie kell, ha már ennyien képesek voltak tenni érte karácsony előt-ti éjszaka.

Miközben robogtunk hazafelé a kórházba, telefonon már értesítettük az ügyeletes orvost, mire számít-hat, mire készüljön. A találkozás után az első tennivaló a fájdalomcsillapítás, a sebek tisztítása, és a lógó lábak rögzítése. Mindezek után Vikinek nem volt más dolga, mint megpihenni, és pár napig csak arra fi-gyelni, hogy megerősödjön, hogy a sorsdöntő műtétre sorkerüljön. Pár nap elteltével, amikor már min-den vizsgálati eredmény az orvosok rendelkezésére állt, megszületett a döntés. Vikinek amputálni kell az egyik lábát.

A kislány átesett a műtéten, a másik sérült láb pedig megerősítésre került. Elképesztő volt az élniakarása. A műtétet követő harmadik órában már lábra is állt. Két hónapot töltött nálunk. Mindenki szívéhez kö-zel került. A kapcsolattartás megtalálóival folyamatos volt. Ők is, és mi is kerestük a leginkább megfele-lő helyet Vuki Viki számára. A gazda megtalálása Cristina Lapis érdeme volt, és ámulva hallgattuk, hova is fog költözni Viktoriánk.

Viki Franciaországban él ma már Brigitte Bardot gondoskodik róla, élete hátralévő részében.

Béééla

Mogyoró időközben kezdi kinőni saját magát. Egyre inkább kiütköznek rajta a közép-ázsiaira jellemző jegyek. Persze mindez ez játékos kölyök ésszel, és szívvel párosítva. Már egyre nehezebb a játék az apró-termetű Jodával, hiszen a hatalmas test játéka időnként visítást eredményez. Szereti ha foglalkoznak vele, imádja a futást, a játékot, akár csak Béééla…

Béééla, csak egy kutya volt a 8 közül, akik csapatostól érkeztek hozzánk gazdájuktól, mivel nem tudott gondoskodni róluk. A csapat tagjai lassacskán mind-mind gazdára találtak, de Béééla valamiért mindig maradt. Nem volt egy különleges szépség, de annyira csúnyácska sem, hogy feltűnő legyen. Egy teljesen hétköznapi kis keverék kan, amiből szinte minden második kertben lehet látni egy hasonlót. Izgő-moz-gó, ezerrel égő kan, aki ha házőrző szerepet kap, házat őriz, ha játszótársra van szükség, akkor kezes bá-rányként simul az ölbe. Valahogy minden látogató tovább sétált a kennelje előtt, úgy tűnt Béééla hosz-szabb időre rendezkedik be nálunk.

Aztán egyszer csak érkezett egy házaspár, akik eltemették kedvencüket, és a gyászidő leteltével úgy döntöttek, kutya nélkül lehet élni, de minek. És jelentkeztek örökbefogadó gazdának. Első gondolatom Béééla volt, hiszen megfelelne a paramétereknek. Kis-közepes testű, és ha lehetséges, akkor kant szeret-nének. Elindultuk a kennelek irányába, és éppen be akartam mutatni Bééélát, amikor a leendő gazdák a

31


belépést követően rápillantottak, és azt mondták, ő az. Mindezt persze Bééélánk is azonnal megérezte, és a legbájosabb mosolyával vigyorogva simult a leendő gazdákhoz. Az árva kutya szemek, azonnali döntést indokoltak. Bééélánk átesett a keresztségen, és Bobiként megkezdte új életét. Ő már biztonságban van, vi-gyáznak rá, nem úgy mint Zizire…

Zizi a zirci rém

Egy nyári vasárnap délután telefonhívás érkezett, hogy Zircen egy kutya kóborol, és rettegésben tart-ja a környéket. Azonnal indult az autó, hogy megfékezzük a dühöngő fenevadat. Megérkezve a megadott helyre, azt az információt kaptuk, hogy megfogták és bezárták a kutyát. Akkor viszont sokkal egyszerűbb lesz minden. Bevezettek minket egy garázsba, ahol egy leragasztott kartondoboz állt, majd közölték, ott a kutya.

Ez kissé meglepő volt, mert micsoda fenevad lehet az, akit egy kartondobozba be lehet zárni? Az biztos, hogy nem fog minket egészben megenni, így hát nekiálltunk kibontogatni a szorosan lezárt dobozt, ami-ből egy fekete kis kölyök kandikált ki logó nyelvvel. Összenéztünk, a vérenző fenevad láttán, majd azon-nal nevet is kapott. Zizi, a zirci rém.

Zizi azóta már megtalálta szerető gazdáját, folyamatosan érkeznek róla a hírek. Bár a keresztségben a Zizi a zirci rém nevet kapta, azóta sem lett belőle vérengző fenevad, csak egy kedves, barátságos, játékos kiskutya.

Hajléktalan kutyák

Sokszor látjuk az utcán a hajléktalan, hontalan embereket, akik egyetlen társukkal a kutyájukkal oszt-ják a falatokat. Ha valaki jobban odafigyel, látja, az első falat a kutyáé, s csak utána eszik a gazdája. Ők azok, akik állandóan együtt vannak. Hidegben, fagyban, nyári hőségben. Összebújva, egymást melegít-ve alszanak, a bánatban egymást erősítve tengetik életüket. Csak ők vannak egymásnak, nincs senki, aki a bajban osztozna velük.

Ez vezette az alapítványt arra a döntésre, hogy amíg vannak szervezetek akik az emberek életét pró-bálják megkönnyíteni, mi az állatokon szeretnénk segíteni. A gondolat hamar nyitott fülekre talált, és az Alpha-Vet Székesfehérvári Állatkórházával közösen felkerestük a Krizis központ dolgozóit. Innentől már csak napok kérdése volt, hogy a terv, tetté váljon. A Krizis központ dolgozói megbeszélték a teajáratok al-kalmával a hajléktalan emberekkel, hogy hozzák el a kutyáikat, hogy orvos megvizsgálhassa őket, és meg-kaphassák a számukra szükséges ellátást, és oltásokat.

Az előre egyeztetett időpontban sorba érkeztek az ügyfelek. Pórázon vezetve, úgy ahogy mindenkinek kellene a kutyáját sétáltatni. A kutyák teltek, egészségesek voltak mindannyian. Mindenki megkapta a szükséges védőoltást, és mellé ajándékba finom falatokat is.

Nyakas

Sajnos még mindig állandóan visszatérő téma az állatkínzás. Sokan azt gondolják, azzal, hogy kikötve otthagyják az állatot étlen-szomjan, azzal nem követnek el bűntettet. Mind ahogy az állatok bántalmazá-sa, ütlegelése is hétköznapi eseménynek számít.

Két eset is került hozzánk egyidőben. Nyakas egy fiatal belgajuhász keverék kislány volt. Mindössze 9 hónapos. Nevét a nyakán lévő kegyetlen sérülésről kapta. Gazdája kikötötte láncra, valószínűleg még egé-szen picinyke korában. Ahogy a kutya nőtt, a lánc eleinte felszakított a bőrét, majd mély sebeket vágva, belenőtt a nyakába. Minden mozdulat kín volt a kutya számára. Bekerült az állatkórházba, ahol azonnal el-látták. Nyakából kiműtötték a láncot, sebei begyógyultak. Szerencsére természete változatlanul a kedves, hálás kiskutyáé maradt, csak a szőrhiány fogja emlékeztetni a szörnyű eseményre.

32


Bum

Bum sebei már begyógyultak, amikor rátaláltunk. Valaki nagyon megverte. Fejének bal fele ellaposo-dott, szeme megsérült. Nem tudjuk, hol történt vele ez a szörnyűség, és azt sem, hogy miképpen sikerült életben maradnia. Talán valakinél őrizte a házat hűségesen, és megkergette a tyúkokat? Vagy kiásta a bok-rokat? Mit véthetett, mi volt a bűne, amiért ezt érdemelte? Az biztos, még ezek után is bízik az emberek-ben. Hálás minden simogatásért, és jó szóért.

Olyan mint egy ördög, mondhatnánk Mogyoróra, pedig csak egy rosszcsont gyerek, aki kissé túlmérete-zett idomokkal rendelkezik. Nincs tisztában azzal, hogy egy farkcsapással tarolja a dohányzóasztalon lévő tárgyakat, hogy egy könnyed ölbeugrással már 25 kg zuhan ránk. Bevetjük a jutalomfalat nevelési mód-szerét. Ennek eredményeképpen, ha bárki eszik, a kutya azonnal felveszi az szabályos, előírt ül formátu-mot, és kunyeráló szemekkel lesi, mikor érkezik a jutalom, hiszen Ő teljesítette a feladatot. Szivét-lelkét odaadja egy simogatásért, egy szerető szóért. Akárcsak Perec.

Perec

Polgárdiból érkezett a segítség kérés, a sínek mellett egy súlyosan sérült kutya fekszik napok óta. Azon-nal indultunk a kutyáért. Döbbenetes látvány fogadott minket. Egy fekete labrador feküdt az életéért küdzve, leszakadt füllel, és súlyosan sérült hátsólábbal.

Azonnal kórházba került, ahol első körben a legfontosabb a fájdalomcsillapás meg is történt, majd ezt követően tudtuk szemügyre venni a sérüléseket. Borzalmas állapotban volt Perec, és ami fájdalmasan megdöbbentő volt, amíg a kutya feküdt az asztalon nem szólt egy szót sem, csak a könnyei csorogtak.

Perec fülét, már csak egy bőrdarab tartotta, így annak amputálása nem okozott különösebb nehézséget. Viszont a lába már okozott némi fejtörést. Legalább 4 napos volt a sérülés, mely már kezdett elfertőződ-ni. Nagy szerencséje volt, hogy a kora tavaszi időjárás, még nem hozott nagy melegeket. Ha melegebb idő lett volna, a fertőzés gyorsabban terjedt volna, és a kutya nem élte volna túl a balesetet.

3 napig infúziókat kapott, megpróbáltuk felerősíteni, hogy szervezete kibírja a nagyműtétet, melyről már tudtuk, bal hátsó lábát el fogja veszíteni. A műtétet követően Perec nagyon hamar gyógyult. Az első napok próbálkozása után, nagyon hamar megtanulta, hogyan lehet három lábbal élni. Az élni akarás se-gített, és egy hét elteltével mintha kicserélték volna a kutyát. Mint a villám szaladt a sétáltatások alkal-mával, röpítve maga után gondozóját. Testi fogyatékosságától eltekintve teljesen felgyógyult. Igazán kü-lönleges kutya vált belőle, hiszen nem mindenki mondhatja el, hogy olyan kutyája van, melynek három lába, és egy füle van.

Patron

Még ki sem tudtuk heverni Perec sérüléseinek sokkoló élményét, megtalálását követően újabb súlyos sé-rült miatt hívták az alapítványt. Egy bűncselekményhez. Lelőttek egy kutyát.

Azonnal indultunk, és a bejelentő családi házának udvarán rátaláltunk Patronra. Nagytestű labrador ke-verék, akinek a nyaka szinte teljesen szétnyílt a lövés következtében. Itt volt a lecke, most vajon mikép-pen vezessük az autóhoz, hogy ne okozzunk neki fájdalmat.

Patron megértette, segíteni jöttünk. Békésen követett minket, és beszállt a kocsiba. Ekkor már riadóz-tattuk a kórházat, készüljenek, lőtt kutyát hozunk. Mire visszaértünk Székesfehérvárra, már az orvos és csapata várta a sérültet. Azonnali vizsgálat, és röntgen igazolta, valóban lövés terítette le Patront. A löve-dékek a jobb honalja alatt hatoltak a testébe, és szétroncsolva a testet a nyak bal oldalán távoztak. Szin-te hihetetlen csoda segítette, de sem a tüdeje, sem a légcsőve nem sérült. A műtét másnapján egy teljesen új kutya állt velünk szemben. Csóvált ezerrel, bújt minden látogatójához, teljesen mindegy, hogy kórhá-zi dolgozó volt-e, aki segített rajta, vagy éppen egy másik beteget látogató gazda. Valószínűleg ez a köz-vetlenség okozta a bajt is, hiszen a hóna alatt csak akkor mehetett be a lövedék, ha kétlábra állt, örülve a simogató kéznek. Az állatkínzó ekkor lőhetett rá.

Patron teljesen felgyógyult. Már csak neve, és a nyakán lévő varratnyomok emlékeztetik a szörnyű nap-

33


ra. Lelkében egy játékos, kedves kutya maradt.

Mogyóval kezdünk ha lassan, és óvatosan is, de leválni egymásról. Egyre több időt tölt nélkülem. A jó idő beköszöntével már órákat kint tölt az udvaron. Élvezi a mozgást, a szabadságot, én viszont egyre ke-vésbé élvezem a rakodási mániáját. Minden mi mozdítható viszi, cincálja. Bokraimat, virágaimat rendsze-resen visszametéli fogaival. Jön az újabb hadicsel. Kert a kertben. Kijelölünk, és lezárunk egy részt ami-ről azt gondolnánk, nem okozhat benne kárt. Persze tévedni emberi dolog…

Csiva és Apró

A jó idő beköszöntével, elérkezett ismét az az időszak, amikor kölykök születnek csodával határos mó-don dobozban, erdőközepén, útszélén. Szinte nincs olyan nap az alapítványnál, amikor nem lelünk apró kutyákat itt-ott elhagyatva. Az örökbefogadásnál ők nagyobb eséllyel indulnak, mint az idősebbek, gyor-sabban találnak gazdára. Mindössze négy napot töltött nálunk Csiva, és Apró is. Talán nevük is utal rá, apró csivava keverékek voltak. Miután megkapták védőoltásaikat, megkezdtük a hirdetésüket, és a telefo-nok azonnal izzani kezdtek. Mindketten nagyon jó gazdához kerültek. Apróért messziről érkezett a gaz-da, hozta magával az új barátot is, akivel majd Apró leéli életét. Csiva a városban maradt, és igazi család-tagként él új gazdájánál.

De érkeztek hozzánk aprócska tacskók, meghatározhatatlan fajtájú gombócok is. Bájos pofijukkal na-gyon meggyőzően tudnak érvelni a látogatóknak, hogy Ők képviselik a főnyereményt. És ezt a leendő gazdák is tudják, hiszen nagyon sokan messze költöznek tőlünk. Vannak gazdák, akik egy fénykép után már tudják, érdemes akár órákat is utazni, hogy megnyerhessék azt a főnyereményt, a vigyorgó pofijával.

Morzsi

Hidas Morzsi is a vigyorgó pofijú kutyák közé tartozott, csak ő már nem volt kölyök, sőt, egy idős öreg-úr. Gazdája meghalt, ezért került hozzánk. Egy aprócska, hosszúszőrű tacskó keverék kan, gyönyörű bar-na szemekkel. Nem igazán értettem, miért csak én látom ezeket a gyönyörű, kedves szemeket, miért élde-gél Morzsi majdnem egy éve nálunk. Csöndes, jólelkű, békés öregúr, aki nem akar már szaladgálni, csak békésen kocogni. Nem akar már hangosan csaholva házat őrizni, csak gazdája lábánál csendben pihenni, és hallgatni a gazdi szavait.

Elképzetem, egy idős gazda kell mellé, vele teljes lenne boldogság. Érkezett is egy idősebb úr, ki fele-sége elvesztését követően egyedül maradt, és társat keresett, akivel együtt élheti le élete hátralévő napja-it. Már előre örültem, de jó, Morzsika gazdája fog megérkezni. De nem így történt. Nem történt meg a va-rázslat. Hiába mutattam be őket egymásnak, nem villant a fény. Az idős úr, tovább sétált, Morzsi pedig visszabújt a házába.

Az idős úr tovább sétált, mert valakit meglátott, valamit megérzett. Egy Morzsihoz igencsak hasonló kiskutya, Maxi keltette fel a figyelmét, és meglepődve láttam, hogy Maxi figyelmét is az úr. Innen már nem is lépett tovább, pár percig csendben szemlélték egymást. Majd jött a közelebbi ismerkedés, egy rö-vid séta. Itt már látszott, jól döntöttek, valóban egymás társai lesznek. Maxi ugyan fiatalabb kutya, de egy régebbi csonttörés miatt sántított, így nem diktált gyors tempót. Együtt mentek haza, és azóta is együtt él-nek. Nagyokat sétálva, szinte kicserélve az idős gazdit, aki újra látta, van értelme felkelni, élni.

Morzsi viszont ismét maradt. Látogatók jöttek-mentek, és senki sem látta azokat a csodálatos barna sze-meket. Ez így ment heteken, hónapokon át, míg érkezett egy család. Idős mama mellé társat kerestek. Ők azonnal meglátták, és onnantól csak a barna szempárt látták. Azonnal kiválasztották Morzsikát, és termé-szetesen Morzsika is azonnal életre kelt. Látszott, ők innentől kezdve egymás társai lesznek.

A fiatal kutyák szeretik felfedezni a világot. Kíváncsiságuk nem ismer határokat. Vonatkozik ez a háza-kat körbevevő kerítésekre is. Ha valami izgalmas dolgot vélnek felfedezni, akkor a kerítés nem akadály, tudni akarják mi van a kerítésen túl. Ez bizony sok esetben bajt okoz.

34


Brúnó

Így járt Brúnó is. Kíváncsisága hajtotta, útra kelt. Szerencséjére egy belebotlott egy családba, akik be-fogadták, és mindent elkövettek azért, hogy megtalálják gazdáját. Napokon keresztül sétáltak vele, hát-ha valaki ráismer. Plakátoltak, felkeresték az állatorvosokat, de senki sem tudta Brúnó honnan jött, vagy hova tartott. Gazdakeresésük nem járt sikerrel, így elhozták az ASKA telepére Brúnót. Megtalálója köny-nyes szemmel vált meg tőle, de nem tudták vállalni az örökbefogadását. Ami ebben az esetben szerencse is volt. Hiszen Brúnóról is, mint mindenki másról fényképek készültek, melyeket weblapunkon és egyéb kutyás oldalakon meghirdettünk. Nem kellett sokáig várni. Másnap már csörgött is a telefon. Egy másik településről elveszett kutyát véltek felismerni Brúnóban. Eljöttek hát, hogy személyesen is láthassák, hi-szen a fénykép csalóka lehet. De szerencsére nem. Brúnó, eredeti neve Alex volt, aki ma már újra otthon lakik, és chippet is kapott, ha esetleg újra világgá indulna, hamarabb haza tudjuk navigálni.

Mogyoró felnőtt. Játékos, kajla, de felnőtt. Nem igényli már, hogy állandóan a lábamnál üljön. Nem akar fotelban feküdni naphosszat, nem akar ágyban aludni, futni akar, ugatni, kergetőzni. Kutya akar len-ni, és hagyom, hogy kutyaként éljen. Fusson, ugráljon, kergetőzzön, ha kedve úgy tartja, őrizze a házat. Én vagyok a gazda, akit örömmel üdvözöl, ha hazaérek, odabújik, elmeséli mi történt, majd rohan tovább, a többi kutyával együtt.

Mogyorónak szerencséje volt. Hatalmas szerencséje. Ercsi és Martonvásár között az út szélén találtak rá, és három testvérére. Négy apró lányka, a semmiben. Életük véget is érhetett volna itt, de szerencsére nem így történt. Ma már mindenki biztonságban van.

Mogyoró esélyt kapott az életre, én pedig esélyt kaptam, hogy legyen egy új barátom. Együtt fogjuk el-tölteni az elkövetkező 10-15 évet. Egy szemvillanás döntötte el mindezt. Vallom, hogy a kutya és gazda egymásra találása mindig a kutyától függ. Ő úgy döntött kiválasztott vagyok, és én köszönöm, hogy a ba-rátja lehetek.

Charlie Raszta

Hercegnő Fortuna

Kocka Pamó

Trixi és Pixi Tekila

Dana Belfegor

Csufi Füles

Tehénke Viktória

Zizi Maxi

Seven

Mogyoró és Joda

Mogyoró és Mandula

Hidas Morzsi

Documents

Útszéli történetek - Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. · 5 Útszéli történetek Előszó A kutya, aki az ember legjobb barátja. A kutya, akit kölyökként zsákba raknak,