k a r á c s o n y i m e l l é k l e t

Ünnepváró

2 N É P Ú J S Á G 2 0 1 0 . d e c e m b e r 2 3 .

Ünnepváró

Az Isten ember lett. Nem keresett magának privilegizált he-lyet. Nem egy művelt családba lépett be. Nem előkelő szülészeten látta meg a világ fényét. Szegény, názáreti nő testét, az istálló védtelenségét választotta, átadta magát Heródes üldözésének és elmenekült egy idegen országba. A társadalom peremén volt. Úgy, mint sok ember manapság, akik a peremre szorultak.

Áldásos 2011-es új esztendőt!

Tisztelt Hívők!

Ezen az úton testesült meg az Isten.Eszünkbe juthat gyengeség, félelem, mindenfajta megbé-

lyegzés. De tudjuk, hogy az Isten senkiről sem feledkezik meg. Mindegyikünket a szeretet miatt teremtett meg.

Imaközelséget ígérek és Veletek leszek az Úr oltáránál!

dr. Peter Štumpf, püspök

„Üdvözítő született ma nektek, aki az

Úr Krisztus, a Dávid városában”

Az Isten ember lett

Ma este az egész világban ezek a szavak fognak elhangzani, megérintik szívünket és betöltik otthonainkat.

Ez a gyerek nem jólétben született. Szüleinek mindenki megtagadta a vendéglátást. S ennek ellenére tanításával és példájával megtanított minket arra és azzal a feladattal bízott meg bennünket, hogy lehet és muszáj is hinnünk a jó, a szép, a pozitív dolgokban. Az embereknek joguk van boldognak lenni, s ezért kell, hogy minden erőnkkel keressük és próbáljuk megta-lálni a boldogságot és a békét mindenki számára. Azonban ma is lesznek olyan emberek majd közöttünk, akik a Karácsonynak nemigen tudnak örülni. Amikor imára kulcsoljuk össze a keze-inket, ellátogatunk a templomba, találkozunk a barátokkal és ismerősökkel, gondoljunk mindazokra a szegényekre, betegekre, arra a sok fájó szívre, akik semmi mást nem kívánnak, mint meleg otthont, barátságos kézfogást, kedves és biztató szót. A szenvedő emberek iránti jótett azt jelenti, hogy hiszünk a Kará-csonyban. Isten ugyanis az emberek jóságában él és emiatt mi, emberek oly sok szépet tudunk adni egymásnak.

Mindenkinek, bármerre is halad az életútjuk, a hívőknek és nem hívőknek, más egyház hívőinek, a magyar és az olasz kisebbség tagjainak, katonáinknak és rendőreinknek a misszió-kon, valamint testvéreinknek világszerte sok karácsonyi örömöt kívánok azzal az igazsággal, hogy Istennel azért tartozunk ösz-sze, hogy az emberek is összetartozzanak. Mindenkinek kívánok eredményes és áldásos új 2011-es esztendőt!

Geza Erniša, püspök

3N É P Ú J S Á G 2 0 1 0 . d e c e m b e r 2 3 .

ÜnnepváróKrisztus Urunk kegyelme legyen

életükön 2011-ben is!„Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és

az emberekhez jóakarat” (Lk 2:14).

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1:14 ).

„Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet, amely azelőtt az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk” (1Jn 1:2 ).

A fenti igékkel kívánunk minden olvasónak békés, áldott és boldog karácsonyt. Amint az látható, most egy kicsit mi is úgy voltunk a Biblia igéivel, mint máskor az ajándékvásárlással. Annyi minden szépet és fontosat találunk, hogy nehéz válogatni. Ilyenkor olyan sokat szeretnénk elmondani, megtenni, hogy egyszerűen nincsen rá idő. Áradat helyett válogassunk közöttük és tartsuk meg az igazán értékeseket.

Bódis Tamás, református lelkész

KarácsonyokTündérországai

A karácsony – nekünk felnőtteknek – legtöbbször a gyermekkori emlékeinket idézi fel. A kellemeseket, melegeket, szépeket…

Mert – mint gyönyörűen megfogalmazta Juhász Gyula – „Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet. Ilyenkor decemberben.”

Karácsonyfa, ünnepi fények, ajándékok, az aprósü-temény illata… és a hit.

Gyermekként hisszük, hogy a Jézuska hozza a kará-csonyfát és az ajándékot alá. Felejthetetlen gyermekkori élményem, olyan 5 éves lehettem, amikor éppen akkor járt nálunk a Jézuska, amikor a szomszéd Teri néni el-hívott hozzájuk. Arra már nem emlékszem, milyen csel-lel, de arra igen, hogy anyám csodás módon mindjárt beleegyezett az esti vendégeskedésbe, és leírhatatlan meglepetésemre, amikor hazajöttem: ott pompázott a nappaliban a feldíszített karácsonyfa, Jézuska pedig – bizonygatta Anyu – éppen akkor ment el. Még ma is át tudom élni a boldog meglepetés érzését, melyben ugyan ott lapult egy kis szikrányi csalódás, hogy nem láthattam Jézuskát, de – újból Juhász Gyulát idézve – „Szép Tündérország támadt föl szívemben” és érzelmi fénye és melegsége örök maradt.

Még néhány évvel ezelőtt – szülőként – én lopózkod-tam ki késő este az udvarra, hogy az autó csomagtar-tójában elrejtett ajándékot a karácsonyfa alá tegyem. Hogy már karácsony kora reggelén „Tündérországot” szerezzek gyerekemnek…

Tündérországot – nem csak addig, amíg gyermek-ként hisszük, hogy a karácsonyfát és az ajándékokat Jézuska hozza, hanem mindig. Mert a Karácsony a szeretet, a jóság, a béke.

Te tényleg hiszed, hogy van Jézuska és ő hozza nekünk a karácsonyt? Amikor lányom gyereki komoly-sággal intézte hozzám a kérdést, melyben már ott volt tudatban a földi realitás, akkor is „csak” így tudtam válaszolni: hiszem, hogy a földön és a körülöttünk lévő végtelenben van szeretet és jóság – és ez a karácsony és a Jézuska. És a Tündérország.

Kedves Olvasóink! Legyen a karácsonyuk tündéror-szágos, szeretetteljes és békés! Ennek jegyében fogadják szeretettel Ünnepváró mellékletünket.

Király M. Jutka

4 N É P Ú J S Á G 2 0 1 0 . d e c e m b e r 2 3 .

Ünnepváró

Ha nagyszüleink, déd­szüleink karácsonyait sze­retnénk felidézni, nem fe­lejtkezhetünk meg arról, hogy számukra a karácsony nemcsak a december 24­től 26­ig tartó 3 napot jelentette, hanem egy több mint egy hónapot felölelő ünnepkör volt, amely sokféle jelentés­

sel bírt és főként a vallási tartalomra koncentrált. A december népi elnevezé­se karácsony hava. A téli napfordulónak, azaz a Nap születésének ünnepe Krisz­tus világrajövetelében vált valósággá. A természet örök és állandóságot sugárzó kör­forgásában a tél mindenkor a pihenés, a feltöltekezés ideje volt. A hagyományos parasz­ti kultúrákban a munkák elcsitultával kicsit több idő jutott a lelki életre. Így nem véletlen, hogy a népszokások jelentős része a téli időszak­ra, főként decemberre esett.

Az ünnepi alkalmak se­gítségével a test és a lélek megerősödhetett. A téli nép­szokások mágikus előké­születnek is számítanak, amelyek segítségével ked­vezően akarták befolyásolni a család jövőjét, a jószágok egészségét és a föld termését.

Az ünnepre való előké­születi idő: a négy hétből álló ádvent a Szent András napját követő vasárnap előestéjén

A karácsonyi ünnepkör

Boldogulásunk a Mindenhatótól, a természettől és embertársainktól függMint ahogy a sötétség nélkül nem létezik a fény és rossz nélkül a jó, úgy régen élt őseink is igen jól tudták, hogy komoly előkészületek nélkül nem létezhet igazi ünneplés. Ha pedig van ünnep, amelyre ez fokozot-tan igaz volt, az a karácsony.

vette kezdetét. Az ádventi, várakozási idő mentes volt a lakodalmaktól, hangos mulatságoktól, annál inkább a befelé fordulás, a feltölteke­zés szent ideje volt. Elválaszt­hatatlanul hozzátartoztak a roráték, azaz a hajnali vagy aranyos misék.

Az ádventi időben a jele­sebbnél jelesebb szentek ün­nepei sorra követték egymást. Ünnepeik megtartása pedig egyre közelebb vitte az embe­rek lelkét a karácsony méltó megünnepléséhez. Szent Borbálát (december 4.) le­gendája alapján a bányászok, a tüzérek, a harangöntők és a hajadon lányok tartják védő­szentjüknek. Ezen a napon a szobába bevitt gyümölcs­ágakról a Muravidéken is úgy tartották, ha karácsonyra kivirágoznak, az eladó lány jövőre férjhez megy.

Myrai Szent Miklós püs­pököt (december 6.) nem­csak a pékek, gabonakereske­dők, halászok, révészek, ví­zimolnárok, diákok és eladó lányok tartják patrónusuk­nak, a vízparti települések is szívesen ápolják kultuszát. A Mura menti Kótban kisbú­csút tartanak az emléknapját követő vasárnap.

A Gergely­féle naptár­reform előtt (1582) Luca napja (december 13.) volt az esztendő legrövidebb napja, azaz a téli napforduló kezdőnapja és ünnepe. Így nem véletlen, hogy mind a sötétség, mind a világosság megjelenik ezen nap jel­képrendszerében. A magyar néphitben Luca alakja kettős. Egyrészt kapcsolatos a legen­dabeli Szent Lucával, más­részt pedig a lucaasszonnyal, egy boszorkányszerű, rontó alakkal, amely ezen éjszakán és napon az emberek vagy állatok kárát okozhatja. Szá­mos munkatilalom és jöven­dölés, valamint termékeny­ségvarázsló, házasságjósló és gonoszűző rítus fűződik ehhez a naphoz. Luca­nap a tyúkok haszna szempont­

jából is rendkívül fontosnak számított. A gazdasszony­nak például ezen a napon illett otthon maradni, hogy a tyúkjai jó tojók legyenek. A Muravidéken pedig még néhány évtizeddel ezelőtt lucázó gyerekek jártak házról házra, hogy termékenysé­get és bőséget kívánjanak a háziaknak némi adomány fejében, ezt a kedves szokást a közelmúltban a csentei

hagyományőrzők többször fel is újították.

December 21. a hitetlen Tamásnak is nevezett apostol emléknapja. Napját a disz­nóölésre tartották legalkal­masabbnak. A Muravidéken olyannyira, hogy úgy hitték, a gazdának mindenképpen disznót vagy más háziállatot kell ezen a napon vágnia, mert különben Szent Tamás valamelyik állatát elpusztítja.

Így érkezett el az idő a karácsonyi ünnepkör három legnagyobb jelentőségű nap­jához: december 24., 25., 26. A karácsony azon egyházi

ünnepek egyike, amelyek a legtöbb elemet őrizték meg a kereszténység előt­ti idők hiedelemvilágából. Nekünk, keresztényeknek a karácsony Jézus születését jelenti, amely ünnep jelké­pesen összefonódott az év legreményteljesebb napjával, ugyanis az északi féltekén élő ember számára a civilizáció kezdete óta ez a nap a Nap születését, a téli napfordu­

lót, az új életkör eljövetelét jelentette. Egykoron ezzel a nappal kezdődött az új esztendő is.

Ádám­Éva napján (de­cember 24.) nemcsak az ős­szülőket ünnepeljük, hanem elsősorban a közénk születő Istenfiút, aki megvált ben­nünket újra meg újra minden esztendő karácsonyán. A négyhetes ádventi várakozás ezen a napon, karácsony szent éjszakáján teljesedik be. Ádám­Éva napját karácsony böjtjének is nevezik, hiszen a szenteste még a Kisjézusra váró böjtölés jegyében telt.

A böjt miatt szegényesebb ételeket ettek ezen az es­tén, de igyekeztek sokat és sokfélét, hogy a következő esztendőben elegendő és változatos ételük legyen. Kü­lönösen kedvelt volt a bab, a borsó, a tök, a mák, a dió, a tészta, az aszalt gyümölcs, a fokhagyma, a vöröshagyma, a méz, a bor és a pálinka. Természetesen az sem volt mindegy, hogy milyen asztal­ról fogyaasztották el ezeket az étkeket. A karácsonyi asztal elkészítésének emléke szá­mos változatban maradt fenn vidékünkön is. Radamosban például az asztalra terített első abrosz egyik sarkába kenyeret tettek, erre került az a másik abrosz, amin étkeztek, majd a dagasztóteknő a sodrófával. Az asztal alá pedig egy szakaj­tóban magvak, egy kis köteg szalma és az ekevasak kerül­tek. A magvak a következő év jó termését és a bőséget voltak hivatottak biztosítani, így ezeket az ünnep elmúltával hozzákeverték a vetőmaghoz a jó termés reményében, vagy a baromfinak adtak belőle, hogy tojás legyen elegendő. Karácsony után a szalmát az állatok alá tették, a szénát pedig megetették velük, hogy szaporák és egészségesek legyenek. A gazdasági esz­közöket azért helyezték a karácsonyi asztal alá, hogy jól szolgáljanak és hatéko­nyak legyenek. A karácsonyi asztalra helyezett tárgyakat aprószentek napján, újévkor vagy vízkeresztkor szedték le. Az asztalterítőt később vető­ruhának vagy sütőabrosznak használták, hogy a termés bő legyen, a kenyér pedig megkeljen. Az éjféli mise volt a nap csúcspontja, mikor be­teljesült Krisztus születésével az ünnep misztériuma. Mire a család hazatért, már ott állt a szobában, más helyeken pedig a mestergerendáról lógott le a karácsonyi életfa, vagy termő ág, aminek napja­inkban is továbbélő változata a karácsonyfa.

Kepéné Bihar Mária és Lendvai Kepe Zoltán

A karácsony elmaradhatat-lan süteménye, a mézeska-lács az egészségmegőrzés-re utalt. (Szív alakú mézeska-lács-ütőfa. (MNL III. 590.)

Szent Miklós püspök. Kótban kisbúcsút tartanak az emlék-napját követő vasárnapon. (Myrai Szent Miklós. Szárnyasoltár, részlet. Tótlak, 1490 tájáról, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.)

5N É P Ú J S Á G 2 0 1 0 . d e c e m b e r 2 3 .

Ünnepváró

Boldogulásunk a Mindenhatótól, a természettől és embertársainktól függA karácsonyfa állítása

és díszítése német polgári szokás nyomán terjedt el hazánkban a 19. század vé­gén és a 20. század elején. A Kárpát­medencében és a magyarság körében ezt meg­előzően örökzöld gallyakat, termő faágakat akasztottak a ház gerendájára vagy a szoba sarkába. A karácsonyfán lévő csillag a fényt, azaz a Nap születését jelképezi, a gyümölcs, avagy az alma és a dió pedig a bőséget és az egészséget. Ezt váltották fel ma a fénygömbök, a lámpák

és az édességek. A karácsony elmaradhatatlan süteménye, a mézeskalács szintén az egészségmegőrzésre utalt. Legújabban a karácsony­hoz ajándékozás is kötődik, amely egészében új szokás, hiszen csak a 20. század második felétől ismeretes. Ez a szokás régebben egyrészt Szent Miklós kultuszához kötődött, aki köztudottan a szegények és elesettek segítője volt, másrészt pedig a kántálás jutalmazásából eredt. A szeretteinket azért is ajándékozzuk meg, hogy mutassuk és egyben előidéz­zük a jót és a bőséget.

December 25. a családi együttlét ünnepe volt. Kap­cán így meséltek e nap meg­

ünnepléséről: „Karácsony napján nem szoktunk menni más házához, mert az családi ünnep. Szent István napján már igen, de karácsony nap­ján mindenki otthon volt a családdal. Karácsony napján nem söpörtünk. Szent István napján pedig kivittük a sze­metet és az almafák tövibe öntöttük, hogy jobb legyen a termés.”

István az egyház első vértanúja, államalapító kirá­lyunk, Szent István névadó szentje. Ezen a napon (de­cember 26.) élénken élt az

istvánozás, a névnapköszön­tés szokása. Ehhez az alka­lomhoz fűződött egykoron a regölés szokása is. A regölés a legények és házasemberek termékenység­varázsló, pá­rokat összeéneklő köszön­tője volt. A magyarság egyik legarchaikusabb szokása, amely nem más, mint a téli napforduló köszöntésének egyik kereszténység előtti emléke. A néprajzkutatók úgy tartják, hogy e szokás legto­vább Zala megyében maradt fenn. Id. Horváth Károly a Muravidék hagyományőrző csoportjaiban kezdeményezte is e szokás felelevenítését.

Az egykori névadási szo­kásokban az Istvánhoz ha­sonlóan népszerű név volt a

János is. Szent János apostol ünnepén, azaz december 27­én egykoron borszentelést tartottak templomainkban is, és az ő tiszteletére volt szokás fenékig üríteni az utolsó, bú­csúpohár bort is. A szentelt bornak mágikus erőt tulajdo­nítottak, beteg embert, állatot gyógyítottak vele. Göcsej és Hetés népe öntött belőle a boroshordókba is, hogy ne romoljon meg a bor. Szólás­ként él a „szentjános áldása” a búcsúzáskor megivott utolsó pohárral kapcsolatosan.

Aprószentek napja a kis Jézusért vértanúhalált halt betlehemi kisdedek emlék­ünnepe, akiket Heródes zsidó király öletett meg, azt gondol­va, hogy a kis Jézus is köztük lesz, ezért december 28­án gondolnak azokra a csecse­mőkre is, akik bűntelenül, ap­rócska korukban hunytak el.

A polgári év utolsó napja december 31., az újesztendő vigíliája, Szent Szilveszter pápa ünnepnapja. Estéjén evés, ivás, mulatozás régen nem volt, hanem a templo­mokban óévi hálaadást tar­tottak. A népi felfogás szerint szilveszter az újesztendő nap­jával összefüggő nap, ezért e két nap szokásai és hiedelmei gyakran azonosak, illetve mindkét napra érvényesek. Ezek a szokások mind­mind azt a célt szolgálták, hogy az emberek egészségesek, az állatállomány szapora, a termés pedig bőséges legyen. Talán el sem hiszi mindenki, de napjaink tűzijátékaiban is az ősi zajkeltő, gonosz­ és sötétségűző szokások kései utódait tisztelhetjük.

Az antik Rómában az évkezdetet Janus isten tiszte­letére kicsapongással ünne­pelték. Az emberek jókíván­ságokat mondtak és ajándé­kokat adtak egymásnak. A római újév a Julius Caesar­féle naptárreform útján került január elsejére. A középkori Európában többféle évkezdet volt szokásban, így például hazánkban december 25­től, karácsonytól számították az új esztendő kezdetét. A meg­változtatott évkezdetre utal az újév „kiskarácsony” elnevezé­

se is. Csakúgy, mint a legtöbb ünnepi alkalom esetében, ezen a napon is a szerencsét kívánták elősegíteni jóslással, köszöntéssel.

Január 6­án van a három királyok, avagy ahogyan ré­gebben értelmezték, a három bölcsek napja. Ezen a napon emlékezik meg az egyház a keletről érkező három mágus, azaz Gáspár, Menyhért és Boldizsár Jézus előtti tisz­teletadásáról és Jézusnak a Jordán vizében történő megkeresztelkedéséről. A vízkereszt egyik legrégibb

egyházi ünnepünk. A IV. századig ezen a napon ünne­pelték Jézus születésnapját és az évkezdetet. A liturgi­kus vízszentelést vízkereszt vigíliáján, avagy előző nap végezték a templomban. A szenteltvíznek nemcsak a templomi szertartásokban, de a mindennapi életben is mágikus ereje, gyógyító, gonoszűző szerepe volt. A szenteltvíz végigkísérte mu­ravidéki elődeink életének minden fontos eseményét a születéstől a halálig. Ez a nap a házszentelés időpontja is, amelynek sokféle változata

alakult ki. Háromkirályok napján bontották le a kará­csonyfát. Bödeházán úgy tartották, hogy ha a leányok lefekvés előtt háromszor tíz Üdvözletet mondanak és le­fekvéskor fejük alá férfiinget helyeznek, akkor álmukban meglátják, ki lesz a férjük. A Háromkirályok ünnepével, azaz vízkereszttel ért véget a karácsonyi időszak és adta át helyét a farsangnak.

Hagyományainkat évez­redek és nemzedékek alakí­tották, majd adták át a követ­kezőknek örökségül. Bennük

a vallásos és világi tartalmak mögül újra és újra előtűnik az emberiség azon felismerése, hogy boldogulásunk a Min­denhatótól, a természettől és embertársainktól függ. Népszokásaink éppen ezeket a kapcsolatokat hivatottak ápolni. Még ha hajlamosak is vagyunk erről megfelejtkezni, nincs ez másként modern világunkban sem. Szüksé­günk van őseinktől örökölt értékeink megőrzésére és a hagyományok folytatására, hiszen azok az élet lényegét és értelmét hordozzák ma­gukban.

A regölés a legények és házasemberek termékenység-varázs-ló, párokat összeéneklő köszöntője volt. (Regősök. 20. század eleje. Garabonc, Zala vm., A Magyarság Néprajza III. 349.)

Nekünk, keresztényeknek a karácsony Jézus születését jelenti. (Jézus születése, Szárnyasoltár, részlet. Felsőlendva, 1500–1510, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.)

6 N É P Ú J S Á G 2 0 1 0 . d e c e m b e r 2 3 .

Ünnepváró

Bence Lajos

Karácsony, KarácsonyKarácsony, Karácsony,hányszor megírtalak,hányszor kértelek, hányszor letagadtalak.

Selymes tűlevelét őrzöm angyalhajas ágaidnak, pedig vér is folyt körmömalól – nagypénteki előleg – miközben kinn alkonypírbanúsztak a fellegek…

S mindent betakart a puha párna,fenyőillat és mézes-bábáradt a szobára. S ott állt, gyertya-fénybe borulva a szobaközepén, angyal-csöndben, titokzatos magában, csillogó gyermek- szemekben a fönségeséj és Karácsony titka…

Péntek Imre

KarácsonyulTélen hamarbealkonyul…Tudunk-e mégkarácsonyul?Ha táncol annyihópehely,akad akárparányi hely,ahol pihenhetMária,s fázó, didergőkisfia.

Télen, ha öregeste lesz,villognakszupermarketek…Tömeg özönlikki-be, ki-be,és nem törődiksenki se,hogy merre jára szent család,kinél húzhatnámeg magát.

De mégis vanegy titkos éj,fenyőfákonkigyúl a fény!Köréje gyűlnekemberek,és a kisded isszendereg.Csöndes csengettyűhangja hull –megszólalunkkarácsonyul…

Zágorec-Csuka Judit

KarácsonyraAngyal száll tenyeremre,hírt hozott rólad,hóviharban, csillagszórós fenyőfa ajándéka, hogyte legyél a dió, alma,szaloncukor, angyalkahozta, titokban, hópelyhesámulatban, szívembe,betlehemi csoda,hogy megszülessen bennem a szikra.

Zágorec-Csuka Judit

Zarándoklat

Svetlana Makarovič költőnek

Merre menjek, Mária, fájdalomáltal zarándokolva, vérrelverejtékezve, sehova jutva,bűntelenül, elárulva, meggyalázva,nehéz keresztet cipelve, epét iva,kereszten haldokolva, véremmégsem lesz szent.

A zarándoklat szakadékaelé kúszva, átkozott utakon járva,berkeken át vonszolva magamat,menekülve, éjszakákon át,egyedül, lángok és viharokfergetegében meghajolok előtted, e zarándoklat utolsó esélyeként.

6 N É P Ú J S Á G 2 0 1 0 . d e c e m b e r 2 3 .

Ünnepváró

7N É P Ú J S Á G 2 0 1 0 . d e c e m b e r 2 3 .

Ünnepváró

1.Az ünnepek előtti hét

nagyon fárasztó volt. A ta­nulók nyugtalanok voltak, hiszen igazán sok hó esett, amely ki, a szabadba csa­logatta őket. Nehezen tar­tották magukat vissza hat órán át, különösen azok, akik már úgyis hajlamosak voltak a garázdálkodásra. Kedden megkérdeztem tő­lük, miként készülnek az osztályünnepségre. Doris, az osztályközösség elnöke elmondta, hogy minden egyes tanulóval négyszem­közt beszélt, és hogy ne aggódjak semmit. Szavai valóságos megkönnyebbü­lést jelentettek számomra.

Szerdán délután el­kezdtem a meglepetésem megvalósítását. Ennél a két fiam segített. Kettévágtak tizennyolc diót, eltávolí­tották belőlük a dióbelet, én pedig mindegyik dióba egy kis követ rejtettem. A lányoknak ametisztet, a fiúknak pedig apró ónixo­kat választottam. Ősszel az iskolánkban egy ma­gyarországi geológustól vásároltam meg őket ne­vetségesen olcsó áron, és azóta az asztalomon egy üvegtálban ragyogtak. A fiaim azután a diókat ismét összeillesztették, gyengén összeragasztották, majd a lányok részére piros, a fiúknak pedig kék papírba csomagolták őket. Min­den tanulónak készítettem még üdvözlőlapot jókíván­ságokkal, és a meglepetés­sel elégedett voltam.

Csütörtökön reggel erő­sen havazott. A buszok ugyan késtek, de emiatt senki sem izgult igazán, hiszen az év utolsó iskola­napja volt. Számos szülő az iskola küszöbéig hozta ünnepi ruhába öltöztetett gyerekeit. A hangszórókból szólt a zene, a karácsonyi

énekek nyugtatóan hatot­tak a gyerekekre. Körbe­járták az iskolai folyosókat, bekukucskáltak az „ide­gen” tantermekbe, hogy meglessék, nincsenek­e szebben kidíszítve, mint az övék. Az előcsarnokban az énekkar az ünnepélyre gya­korolt, amely fél kilenckor, az uzsonna után kezdő­dik. Számos kíváncsisko­dó csodálattal bámulta az énekeseket és a nagyon elegánsan öltözött karve­zetőnőt. Minden úgy volt, ahogy lennie kell. Ezért én is jókedvű voltam, épp úgy, mint a többi munkatársam, akik már korán reggel a tanáriban viccelődtek.

Gyermekeim ragyog­tak. A lányok majdnem megismerhetetlenek vol­tak a szoknyácskáikban és a szép blúzokban. Ál­talában farmernadrágban látom őket. Most teljesen másképp néztek ki. Rajta­kaptam őket, ahogy smin­kelik magukat a tanterem­ben. Majdnem elnevet­tem magam. Elindultunk uzsonnázni, utána pedig a nagy tornaterembe, hogy üdvözöljük a Télapót, és ének, tánc, újévi szava­lások és vicces jelenetek mellett jót szórakozzunk. Mindenből jutott valami. A gyerekek láthatóan él­vezték. A karácsonyi­újévi rendezvény az egyetlen, amikor a gyerekeket nem kell csitítani, szidalmaz­ni a garázdálkodókat és egész idő alatt feszültnek lenni, mint a gitárhúr.

A rendezvény után mi, osztályfőnökök elvezettük a tanulókat az osztályter­mekbe. Következtek az osztályünnepélyek…

2.Most voltam először

igazán elégedett osztá­lyommal, a 9.b­vel és na­

gyon büszke voltam rájuk. Mondtam nekik: „Kitű­nőek voltatok. Örülök, hogy szebbé tettétek a napomat és meglepetést készítettetek egymás­nak. Most láthattuk, mi mindenre vagyunk képe­sek, ha megvan az akarat. A következő alkalommal még jobb lesz.”

Örültek a dicséretnek. Az asztalra tettem a kar­tondobozt, amelyben az iskolai Télapó ajándékai voltak. A nagy gyerekek­nek a várakozástól ragyo­gott a szemük.

„Először a Télapó, utá­na pedig az én ajándékai­mat osztom szét” – mond­tam. Összegyűltek körü­löttem, mintha félnének, hogy a dobozban nincs elég csomag. Először az én ajándékaimat szeretnék látni, mondták.

„Mi van benne?” – kér­dezte Doris, amikor el­kezdte kibontani a piros csomagolópapírt. Minden­ki őt nézte, saját kis cso­magjukat pedig óvatosan a kezükben tartották.

„Nyisd fel és nézd meg. Valami, ami szerencsét hoz” – mondtam.

A többiek is igyekeztek kicsomagolni az ajándé­kot. Majd hirtelen szétrecs­csent az egyik dió, majd a másik és a harmadik. Borzadtan néztem, mit csinálnak. A fiúk a diókat egyszerűen a földre tették, lábukkal szétzúzták őket és a szemétből kikaparták a köveket. Nem hittem a szemeimnek. Még Anja is letette az ajándékát a földre, hogy rálépjen. Elállt a lélegzetem és egy szót sem tudtam szólni. Tanja észrevette megbotránko­zásomat. Talán ő volt az egyetlen. Felkiáltott: „Nem szép, amit műveltek! Nem szabad így bánni az aján­

d é k k a l . ” Anja gyor­san felvette a dióját. A fiúk egymásra néztek és Tomi vállat vont, mondván: „Hát mi! Hisz csak a kövecs­ke az ajándék, a többi szemét, ugye?”

Tadeja hozzátette: „Meg sem köszöntétek és nagyon neveletlenül visel­kedtek! Disznók!”

És ismét olyan zsivaj lett, hogy azt sem lehetett tudni, ki kiabál és kinek szólnak a csúnya szavak.

„Most pedig elég!” – szóltam kicsit mérgeseb­ben, mint ahogy akartam. „Mindenki üljön a helyére, Tomi, te meg hozd ide a seprőt és seperd fel a tan­termet. Anja pedig ürítse ki a szemétkosarat.”

Mindenki szótlanul megtette. Tanja boldog­talanul felsóhajtott: „Azt hittem, hogy valamit tanul­tatok a beszámolómból, de látom, hogy az osztályunk­ban a törekvésnek semmi haszna.”

„Bocsánat” – mondta Doris a többiek nevében is. Úgy néztem őket, hogy megérezhették a dühömet. A nyelvemen volt az is, amit Tanja mondott. S jobb, hogy ő mondta el. A fiúk bámulták a padlót és zavartan játszadoztak a diókkal. Most már nem nyitogatták őket többé. Hosszú csend lett. Meg­próbáltunk lenyugodni, a

csend mindannyiunknak jót tett.

„Nem akarom, hogy ismét méreggel váljunk szét, mint tavaly” – mond­tam végre nagy nehezen. „Felejtsük el, ami történt, és valami szépet kívánjunk egymásnak a jövő évre. Úgy, ahogy az üdvözlőla­pokban megírtam nektek. Mindezt szívből kívánom. Fel is olvasom, mert nem tudom fejből.”

Meghallgattak, még mindig szomorúan és el­gondolkodva.

Tanja mosolygot t , Doris tapsolt, a többiek pedig követték, és amikor láttam, hogy mindenki megkönnyebbülten fel­lélegzett, az én szoron­gásom is elmúlt. Kezet szorítottunk, boldog új évet kívántunk egymás­nak, és azzal a jó érzéssel búcsúztunk, hogy mi­ránk, a 9.b tagjaira szép idők várnak. Eszembe jutott az az elkopott, de mindig nagyon alkalmas gondolat, hogy az élet az apró sikerek gyűjteménye, amelyek összessége meg­alkotja egy nagy, egységes és pozitív teljesség képét.

A tizennyolc dió(két részlet)

Paušič Olga

8 N É P Ú J S Á G 2 0 1 0 . d e c e m b e r 2 3 .

Ünnepváró

Ne engedjük, hogy a csendes éj varázsa elmenjen mellettünk Anna egy kicsit velünk volt a konyhában, majd elment, de visszajött. Belekóstolt az illatozó teába, vett egy-két darab aprósüteményt a gondosan megrakott tálcáról, és érdeklődve hallgatta, mit mesélnek a nagyszülei, Olga és Albert, valamint szülei, Alenka és Rudi, illetve Borut nagybácsi a karácsonyokról. A Santák és Toplak családnál jártunk Dobronakon, közvetlenül az ádventi koszorú negyedik gyertyájának meggyújtása előtt.

Karácsony előtti látogatás Dobronakon

Dobronakra érkezve az első ház az övék, mely három generáció otthona: Santák Albert és Olga a nagyszülők, velük él a Top­lak család, melyet lányuk, Alenka és vejük, Rudi, il­letve unokájuk Anna alkot, valamint fiuk, Borut, aki igaz nemrégiben elhagyta a családi otthont, de csak azért, „hogy édes legyen visszajönni”, aminek Olga nagyon­nagyon örül. Hogy Santákéknál jól sütnek, szépen kézimunkáznak, a faluban már híre ment, így nem volt meglepetés, hogy az ünnepváró hangulatot gondosan és ízlésesen vá­logatott díszek varázsolják az otthonukba. Ide tartozik a saját konyhában készült, több fajta aprósütemény a kötelező mézeskaláccsal –

ha lehet, akkor már ádvent 1. vasárnapjára. A kará­csonyi sürgés­forgásban a négyéves Anna nagy kedv­vel segít, de most egyszer a papa, majd a mama, végül az anya ölében bújik meg.

– A karácsonyfát An­nával együtt Szenteste dí­szítjük fel, nem délelőtt. A csapatmunka, az igyeke­zet, az ünnep előtti készü­lődés, az izgalom, maga a hangulat felszínre hozza a család együvé tartozásá­nak érzését. A várakozás, a titokzatos, csendes éj, Jézuska, a szeretet a leg­értékesebb támpillérek, s örülünk, hogy a család át tudja élni ezt. Nem szeret­jük a lélektelen fényűzést, mi inkább a meghittséget próbáljuk megtalálni a karácsonyban. Az elcsépelt karácsonyi frázisokat nem szeretjük, ahogy az ünnep­várás kereskedelmi jellegét

sem. Az otthonunkban, a családban meghittségre vá­gyunk, s így is készülünk, annak ellenére, hogy nagy a hajtás karácsony előtt.

Anna elmondta, hogy az ajándékot neki Jézuska

hozza, csengővel jelzi, hogy megérkezett. S úgy, ahogy szülei, nagyszü­lei – és nem olyan rég még a dédszülei –, először imádkozik és énekel a ka­rácsonyfa előtt, majd úgy bontja ki az ajándékot. A házban egy karácsonyfa

van, amit háromkirályokig szoktak megtartani.

Albert papa gyermek­korában a karácsonyfa mindig a nagyszobában állt, almával, sztaniolpapír­ba csomagolt dióval, igazi, kemény szaloncukorral, angyalhajjal és a toronnyal a tetején. Volt ajándék is, de mint mondta, mindig felfigyelt arra, amikor any­ja a „fényespapírt” gyűjte­ni kezdte. Olga mamánál Csentében a karácsonyfa egy fenyőág volt a konyha egyik sarkában, szaloncu­korral, négy­öt díszgömb­bel, betlehemmel. Számára a karácsony mélyebb meg­élését az éjféli mise jelen­ti, amit Dobronakon sem hagy ki soha. A nagyszülők még tudják, milyen titok­ban kilopni a szaloncukrot, majd ezt kukoricaszár­da­rabkával pótolni!

Toplakéknál Kapcán az előszobában állt a kará­csonyfa, Rudinak is meg­voltak a kedvenc díszei, csillagszórót is gyújthat­tak, egyet ő, és egyet a bátyja, Attila.

A mára felnőtt gye­rekeknek, Alenkának és Borutnak is az angyalka – akit annyira szerettek volna látni! – hozta a karácsonyfát Szenteste, Jézuska az aján­dékot. A családban mindig volt szerény megajándéko­zás. Szerény, mert nem ez a karácsony lényege.

– Fékezni kell a dol­gokat, mert karácsonyra annyira kiégünk, hogy nem

tudjuk áhítatban, magunk­ba mélyedve, a családra figyelve megélni az ünne­pet. Nekem ez nem kell – mondta Alenka, majd anyja hozzátette: örül an­nak, hogy ők meg tudták ezt állni, egymásra találni, beszélgetni. Ezt tudatosan kell tenni, mert különben észrevehetetlenül magával ragad a túl nagy elvárások­kal teli mai világ.

– Mi a családi hagyo­mányokhoz ragaszkodunk. Szenteste karácsonyi böj­töt tartunk, halételeket eszünk. Karácsonykor nem hiányozhat a szárnyas­ és a sertéshús, mert ez bőséget jelent. S mi nem bejglit, hanem százrétű bélest ké­szítünk, mint valamikor „pici mami”. S karácsony napján nem megyünk se­hova, ilyenkor a család együtt van. Édes karácsony – várja már Anna is.

A karácsonyt nem az ajándékok és a díszek sokasága jelenti. A család összetartozásá-ért tenni kell – vallja Santák Albert és Olga, Toplak Rudi, Anna, Alenka és Santák Borut.

Szolarics Nađ Kláraklara.solaric@nepujsag.net

9N É P Ú J S Á G 2 0 1 0 . d e c e m b e r 2 3 .

Ünnepváró

Benko József: a nagycsalád az igazi boldogságA karácsony a szeretet ünnepe, a feldíszített fenyő is akkor a legszebb, ha pompáját gyermekmosoly fénye ragyogja be. Manapság azonban egyre ritkább a nagycsalád. Most mégis képzeljük el, milyen is, amikor a gyerekek körbe tudják fogni a karácsonyfát! Hogy manapság már nincs ilyen? De bizony van, nem is olyan messze. Goricskó egy kicsinyke falujában, Kapornakon. Itt él a Benko család, ahol a gyerekek úgy sorakoznak, akár az orgonasípok.

Abraham Klaudiaklaudia.abraham@nepujsag.net

A Benko család háza előtt egy kis karácsonyfa színes égőkkel díszítve hirdeti, közeleg az ünnep. Ádvent negyedik vasár­napján kopogtattunk be hozzájuk, hogy egy igazi nagycsalád karácsonyáról beszélgessünk.

A házban a család ap­raja­nagyja az egyik gye­rekszobában éppen egy vasárnapi filmet nézett. A házban szép rend min­denütt. A lányok hamar a konyhába kísértek, már fel is tették a vizet a kávéhoz és a sütemény is az aszta­lon termett. Amíg a szülők is bejöttek a házba, arról beszélgettünk, milyen is egy ilyen népes családban felnőni, ennyi testvérrel. – Akinek egy vagy két testvére van, az nem tud­ja, milyen, amikor ilyen sokan vagyunk, nekünk ez a normális, megszok­tuk. Könnyebb az életünk így, hogy sokan vagyunk, szeretjük, segítjük egy­mást. Soha nem vagyunk egyedül, mindig van ki­hez szólni – mondja a 19 éves Karolina, s közben a legkisebb testvérkéjét, a 6 éves Éva Marit babusgatja. Lassan a fiúk is csatla­koznak, majd József, az édesapjuk, és Elizabeta, az édesanya. Majdnem teljes a család, össze is állnak a fotóhoz mindannyian, Izabela, Martin, Manuel, Aleksander, Rozmari, Andrejas, Karolina és Eva Marija, aztán a szülők, Elizabeta és József. A fotó­ról Katarina hiányzik, aki

éppen nem volt odahaza, Danijel és Silvia pedig már kirepültek a családi fészekből és saját családot alapítottak. Dani nem is messze, a szomszédos Domaföldön él feleségével és gyermekeikkel, míg nővére, Silvi Dolinán két gyermekével és a párjával. Összesen 5 unoka bővíti a család létszámát.

A közelgő ünnepről, a karácsonyról kezdünk társalogni, József lelkesen

mesél, milyen szokások járnak náluk, miként ün­nepli meg a család a ka­rácsonyt. – 24­én együtt ebédel a család az ebéd­lőasztalnál, ami elég hosz­szúra kihúzható, így mind elférünk körülötte. Este mind elmegyünk a temp­lomba istentiszteletre, ahol a gyerekek szerepelnek a

karácsonyi műsorban. A mise után pedig közösen feldíszítjük a fát.

Régebben, amíg a gye­rekek még kicsik voltak, a Benko családhoz Jézuska hozta a karácsonyfát, ma azonban már a gyerekek maguk díszítik. – Saját ké­szítésű díszeink is vannak – mondják a gyerekek, és valóban, azok a legszeb­bek. Este közös vacsorához ül le a család, akkor már az ünnepi menü kerül az

asztalra karácsonyi süte­ményekkel és az elmarad­hatatlan rétessel.

– Gondolom, nem kis kihívás ennyi személyre sütni, főzni – kérdezem, de a kérdés inkább a csa­ládot lepte meg. – Nem – felelik –, egyáltalán nem kihívás, sőt, a lányok már tudnak főzni, így ők segí­

tenek – mondja az anyu­ka. Az mindjárt látszik, hogy ügyes, takaros lá­nyok mind. Karolina meg is jegyezte, hogy a konyhai teendők mellett mindig ügyelnek arra is, hogy a házban rend és tisztaság legyen mindenhol.

A karácsonyi vacsora után aztán átadják egy­másnak az ajándékokat. Jóska az ajándékozásról sokat mesél, náluk nem az a lényeg, hogy mindenki személyre szóló ajándé­kot kapjon. – Karácsonyra olyat adunk egymásnak, amit a családban többen is tudnak használni, hasz­nosat, praktikusat, játék esetén is ugyanígy gondol­kodunk.

Azt mondják a gyere­kek, hogy különben sem szokott lenni senkinek

külön kívánsága, és nem is az a fontos. – Inkább apró figyelmességekkel lepjük meg egymást, például édességgel, amit mindenki nagyon szeret – mondják. A fán sem marad sokáig ép szaloncukor, ahogy más családoknál sem, csak itt több torkos cseni le a fáról, így pár nap után már csak

az üres papírok zörögnek a fán.

A Szenteste csak a csa­ládé. Odahaza töltik, csak Daniékhoz mennek át. Azt mondják, karácsonykor és újév napján sem sze­retnek a háztól elmenni, magukban ünnepelnek. 25­én aztán két autóval elutaznak Dolinára, a leg­idősebb lányhoz ebédre hivatalosak, ott két kis unoka várja az ajándékot.

A Benko család egyéb­ként gazdálkodással fog­lalkozik, földjeik, kertjeik vannak, a sertések mellett kacsákat és kecskéket is tartanak. Túlvannak már a téli disznóvágáson, amiben mindenkinek megvan a maga szerepe.

Józsefet és Erzsébetet 11 gyermekkel áldotta meg az úr, ahogy Jóska mondta, örül, hogy ennyi gyerek veszi körül. – Ez az igazi boldogság a szülőnek és a testvéreknek is. Én azt mondom, nem bánnám, ha 20 vagy 25 gyerekünk len­ne, de mindegyik nőjön fel, ahogyan én is felnőttem.

Jóska így az ünnepek közeledtével a legszomo­rúbb családi tragédiáról is mesél, egy gyermeküket még csecsemőkorában elveszítették. – Soha nem tudjuk ezt feldolgozni, hogy az a gyönyörű kislány el kellett, hogy menjen, a szívünk majdnem meg­szakadt.

A gyerekekről és az unokákról még sokáig be­szélgetünk. – Mindegyikük más természet – mondják a szülők –, de ahogy mon­dani szokták, az embernek az ujjai sem egyformák, s a gyerekei is mind mások.

A karácsony a szeretet ünnepe, ami a család, a szeretett emberek nélkül fényevesztett és üres. Az ünnepnek a család adja az értelmét, a gyerekek mosolya az ünnep legpom­pásabb dísze, a szeretet pedig a fa alatt a legszebb ajándék.

A család balról : Izabela, Elizabeta, Martin, József, Manuel, Aleksander, Rozmari, Andreas, Karolina, Eva Marija

Ahol a karácsonyfát a gyerekek körbeérik

10 N É P Ú J S Á G 2 0 1 0 . d e c e m b e r 2 3 .

Ünnepváró

A karácsonyi keresztrejtvény megfejtésének sorsolására 2011. január 4-én kerül sor. A sorsolásban kizárólag a kitöltött szelvényen addig beérkező megfejtések vesznek részt.

A nyeremény: 3 szerencsés megfejtő egyenként 50 eurós vásárlási utalványt kap ajándékba.A megfejtést a következő címre kell küldeni:Népújság, Fő utca 124., 9220 Lendva

Megfejtés:

Név: Lakcím:

"

11N É P Ú J S Á G 2 0 1 0 . d e c e m b e r 2 3 .

ÜnnepváróÜnnepváró

11N É P Ú J S Á G 2 0 1 0 . d e c e m b e r 2 3 .

Kedves gyerekek!Most már tudjuk, milyen nehéz dolga is van a Télapónak, amikor a leveleket vá-logatja, ugyanis annyi szép rajzot és írást kaptunk tőletek, hogy szinte az égből hullottak a kívánságok. Köszönjük Nektek és a pedagógusoknak, hogy egész éven át olyan lelkesen közreműködtetek. Azt kívánjuk, hogy mindannyiótok kívánsága teljesüljön és a karácsonyfa alatt minden-ki megtalálja saját hőn áhított csomagját!

Az 1. Számú Lendvai KÁI 3.c osztályos diákjai posztert készítettek, amelyen sokuk kívánsága szerepel.

ÞMagamnak sok szerencsét és szép pillanatokat, családomnak pedig sok békét és szeretetet kívánok. A világban legyen keve­sebb önzés, és segítsünk ember­társainkon. Kellemes ünnepeket és élményekben gazdag új évet kívánok. Somi PeterÞ Kívánom, hogy a karácsony békében és megértésben teljen, az új év pedig legyen kalandokkal teli és vidám. Solarič Patrik ÞLegyen az egész világ minden

A Göntérházi KÁI tanulóinak karácsonyi jókívánságai:ÞA családunknak és a barátaim­nak egészséget, boldogságot kívá­nok! A földön pedig békesség és szeretet uralkodjon! Verbančič Megi ÞAz az egyetlen kívánságom, hogy szüleim szeressék egymást és a csalá­dunk megértésben éljen. Njakas ValentinÞRokonaimnak, barátaimnak és az egész világnak azt kívánom: legyen kellemes és szeretetteljes karácsonyuk! Gal TimÞKarácsonykor azt kívánom, hogy a családunk együtt legyen, fogjunk ösz­sze és segítsünk egymásnak! Ez ne csak a mi családunkban legyen így, hanem az egész világon! Somi TatjanaÞSzüleimnek és a barátaimnak azt kívánom, hogy boldogok és egész­ségesek legyenek! Lőrinc MihaelaÞA karácsony legyen békés, nyu­godt és stressz mentes! Tudjunk köszönetet mondani barátainknak, szeretteinknek! Somi Timotej ÞLegyen az egész világ minden lakója boldog, szerencsés és kedves. Legyen minden családban béke, szeretet és családi megértés. Ne legyen több háború. Legyen a világ összes emberének békés és meghitt karácsonyi ünnepe. Horvat Lara

A Pártosfalvi KÁI tanulóinak karácsonyi kívánságai.ÞLarisa, 1. osztály: játéklovat, Bar­bie­babát, elemes cicátÞMitja, 1. osztály: traktort, kombájntÞLea, 3. osztály: cukrot, kedvenc állatot – hörcsögöt, csizmátÞNina, 3. osztály: cukrot, Barbie­ba bát, hörcsögöt, tengerimalacotÞEmirián, 3. osztály: teknőst, játék­méhecskét, jugio­kártyátÞMaja, 4. osztály: filctollat, lego­kockát, mobilkártyát, színes ceruzátÞDominik, 4. osztály: lego­kockát, Star Wars­játékot

ÞLuna Sarah: útvesztős társasjátékotÞTeo: lego­kockából tűzoltóautótÞDavid: Nikon fényképezőgépetÞSebastjan: lego­koc ká ból tűzol­tóállomást

lakója boldog, szerencsés és kedves. Legyen minden családban béke, szeretet és családi megértés. Ne legyen több háború. Legyen a világ összes emberének békés és meghitt karácsonyi ünnepe. Horvat LaraÞAz én legnagyobb kívánságom, hogy a világon ne legyen több háború. Szeretném, ha a szülők többet foglal­koznának gyerekeikkel. A családom­nak egy társasjátékot, hogy többet játszhassunk! Kovács Botond ÞKívánom, hogy minden ember

boldogan töltse a karácsonyt. Ma­gamnak pedig egy társasjátékot szeretnék, amivel mindannyian játszhatnánk. Neubauer Janet ÞA karácsony az a nap, amikor az egész földön béke és szeretet uralko­dik. Ilyenkor a legnagyobb ellenséggel is kibékülünk. Legyünk barátságosak és békések! Herman BenjaminÞMagamnak egészséget és szeren­csét, a szüleimnek sok­sok mosolyt, a nagyszüleimnek pedig egészséget és vidám életet. Car Luka

A Dobronaki KÁI tanulóinak kívánságai:

Györkös Rudolf, Hodos TI, 1. osztály

A Domonkosfára járó 1, 2. és 3. osztályból is érkeztek levelek:

Kranjec Simona, Domonkosfa, 1. osztály

Karácsonyi Manók – Temlin Samo, Domonkosfa, 3. osztály

Lenti, 2010 december – 2011 január

Az 5. Zalai, Regionális és Határontúli Betlehemi Jászol Pályázat kiállításán látható alkotások