-
V. A RÉZKOR
-
A rézkor történeti vázlata | 125
A RÉZKOR TÖRTÉNETI VÁZLATA(Kr. e. 4500/4400–Kr. e.
2800/2700)
Horváth László András–M. Virág Zsuzsanna
Több mint száz éve az európai õsrégészet talán legvitatot-tabb
kérdése a neolitikumtól (újkõkortól) és a bronzkortólegyaránt
különbözõ, önálló rézkorszak létezése. A magyarkutatás a kezdetek
óta következetesen használja a rézkorfogalmát, és bár annak belsõ
beosztása az idõk során több-ször is megváltozott, a korszak
önállóságát még senki semkérdõjelezte meg. A különálló rézkor
fogalmának megal-kotása Magyarországon elsõsorban Pulszky Ferenc
mun-kásságához kapcsolódik. Õ volt az, aki 1876-ban a Buda-pesten
tartott VIII. Õsrégészeti és Embertani Kong-resszuson, akkor csupán
42 rézbõl készült tárgy ismeretealapján bebizonyította, hogy az
õskor addigi hármas tago-lása – kõ-, bronz- és vaskor – mellé
indokolt a rézkor beik-tatása is. A réztárgyak tanulmányozásán
túlmutató, mármodernnek tekinthetõ kutatások az elsõ temetõk
feltárá-sával és közzétételével, fõként Hillebrand Jenõ és Tompa
Fe-renc nevéhez köthetõk a 20. század elsõ évtizedeiben.
Eztkövetõen Banner János, Bognár-Kutzián Ida és Patay Pál
te-vékenysége hozott alapvetõen új eredményeket. A rézkorbelsõ
hármas tagolásának finomítása – a már említett ku-tatók mellett –
Kalicz Nándor és Torma István érdeme voltaz 1960-as, 1970-es
években. A korszak keleti kapcsolata-it, vallástörténetét,
fémmûvességét fõleg Makkay János,Patay Pál és Ecsedy István
kutatták. Mindezekhez kapcsoló-dik Raczky Pál délkelet-európai
összefüggéseket és abszo-lút idõrendi kérdéseket tisztázó
munkássága. Valamennyikutató munkájának eredménye, hogy az 1980-as
évek ele-jére elõttünk állhatott a magyarországi rézkor jelenleg
is-mert történeti vázlata.
Az újkõkor utolsó szakaszában, a Kr. e. 5. évezred köze-pe táján
jelentõsen megváltozott a Kárpát-medence klímá-ja. Az Atlantikum
földmûvelésre kiválóan alkalmas enyhe
éghajlata véget ért, helyébe a szubboreális hûvös
korszakalépett, amely a természeti környezet átalakulását
hoztamagával. A hárs-, szil-, mogyoró- és tölgyerdõket luc-
ésjegenyeerdõk váltották fel, de a változások leginkább abükkerdõk
terjedésének kedveztek. Mindez nem maradha-tott hatástalan az
újkõkor gazdálkodására és társadalmárasem. A környezeti viszonyok
változásával a gazdálkodássúlypontja a földmûvelésrõl az
állattartás felé tolódott el,annak ellenére, hogy az eke
feltalálása és az igásállatok – ezidõ szerint a szarvasmarha –
vonóerejének kihasználása je-lentõs újdonság volt. Az iga
alkalmazása, melynek révénlehetõvé vált az állatok által vont kocsi
használata is, a he-lyi szállítás és így a gazdálkodás hatékonyabbá
válását segí-tette elõ. Az új gazdálkodási mód a rézkor folyamán a
te-metkezésekben tükrözõdõ szociális különbözõség kialaku-lásához
vezetett. A kiemelt társadalmi helyzetet (presztízst)
1. Sírleletek a tiszapolgár–basatanyai temetõbõl. Korai
rézkor,Tiszapolgár-kultúra
2. Kerámialeletek a késõiLengyel-kultúrazalaszentbalázsi
településérõl.Korai rézkor
-
126 A rézkor
kifejezõ korábbi nyersanya-gok helyébe a réz és azarany lépett.
E két fém tu-datos felhasználásával a réz-kor idõszakára már
valódi,iparszerû fémmûvesség meg-születésének lehetünk
tanúi.Mindezek a gazdaságban ésaz életmódban megmutat-kozó
változások már egy új,a neolitikumtól különbözõönálló korszakot, a
rézkortjelölik.
Bár a természeti feltéte-lek azonos módon hatottak,a neolitikum
és a rézkor át-menete mégis eltérõ módonzajlott a
Kárpát-medencekeleti és nyugati felében. ATisza vidékén a
környezetiváltozások felerõsítették aTisza–Herpály-kultúra bel-sõ
gazdasági és társadalmiellentmondásait, s ez végetvetett az
évszázados egyen-letes fejlõdésnek. Az anyagi
kultúrában és a szakrális elképzelések terén érzékelhetõ
fo-lyamatosság alapján azonban szó sem volt a korábbi népes-ség
kipusztulásáról. A késõ neolitikum települési halmok-ból
(tellekbõl) és síkvidéki falvakból álló laza településirendszerét a
korai rézkori Tiszapolgár-kultúra idején (1.kép), a megváltozott
viszonyokhoz alkalmazkodva, kis lé-lekszámú telepek sûrû hálózata
váltotta fel. Az új kultúra el-terjedési területe is nagyjából
azonos az elõdökével, bár arézkor elején kimutathatók kisebb
elmozdulások. A kor-szak történelmi fontosságú újdonsága az
aranyból készültékszerek és az elsõ súlyos rézeszközök, illetve
-fegyverekmegjelenése volt.
A Dunántúlon a késõ neolitikus és a kora rézkori
tele-pülésrendszerben még ennyi különbség sem mutatható ki.Itt a
Lengyel-kultúra késõi neolitikumba tartozó klasszikusfázisát
töretlenül követte a korai rézkorba nyúló késõi idõ-
szak. Egyes falvak folyamatosan továbbéltek vagy a koráb-bi
település közvetlen közelében épültek újjá. Az anyagikultúrán belül
egyedül az edénymûvességben észrevehetõa változás, de ennek inkább
csak idõrendi, mint kulturálisjelentõsége van. (2. kép)
Eltérõen alakult a fejlõdés a Kárpát-medence keleti ésnyugati
felében a korai és a középsõ rézkor váltásakor is(Kr. e. 4000
körül). Míg az Alföldön, illetve az ahhozközvetlenül kapcsolódó
peremterületeken a nagy sírszá-mú temetõk egyértelmû tanúsága
szerint a Tiszapolgár-kultúrát folyamatosan követi a
Bodrogkeresztúr-kultúra,(3. kép) addig a Dunántúlon a Lengyel- és a
Balaton–La-sinja-kultúrák között már lényegesen több különbség
mu-tatható ki. Teljes lakosságcserére itt sem utalnak régésze-ti
bizonyítékok, de a délrõl, fõként a Balkánról ismertkulturális
sajátosságok nagyarányú térhódítása a Len-gyel-kultúra
közép-európai hagyományaival szemben – akelet-magyarországiakhoz
képest – jelentõsebb változá-sokat jelez. A helyi fejlõdés csak az
ország középsõ ésrészben északnyugati területein folytatódott, ahol
a helyiLengyel-mûvelõdés legkésõbbi egyenes leszármazottja-ként a
szomszédaival szoros kapcsolatokat ápoló Ludani-ce-kultúra
közösségei éltek.
A Bodrogkeresztúr-kultúra korszaka a rézkor igazifénykora: az
aranyból készített hatalmi jelvények és a tö-mör, néha
használhatatlanságig súlyos, ezért már csak jel-képes rézcsákányok
ideje. Az arany- és réztárgyak ritkasá-gából eredõ érték alapján
használóik és/vagy tulajdonosaiksaját közösségük tagjai elõtt
megkülönböztetett tisztelet-ben álló, világi vagy szakrális vezetõk
lehettek.
Jelentõs változások a középsõ rézkor végén következtekbe a
Kárpát-medence történetében. Nyugati, északnyugatiperemvidékén már
a Balaton–Lasinja- és a Ludanice-kul-túrákkal nagyjából egy idõben
megjelent a jellegzetestechnikával díszített edényei alapján
Tûzdelt barázdás kerá-mia kultúrájának nevezett népcsoport, amely a
középsõrézkor második felében, már az Alpok keleti
elõterétõlegészen az Adriai-tengerig érvényesítette kulturális
sajá-tosságait. Terjeszkedésének a Tisza-vidéken a
Bodrogke-resztúr-kultúrát nagyjából azonos idõben felváltó,
kelet-délkeleti irányból érkezõ népesség hatására kialakult
Hu-nyadihalom-kultúra vetett gátat. Ebben a korszakban a tele-
3. A Bodrogkeresztúr-kultúrajellegzetes emlékea
„tejesköcsög”-szerû edény.Pusztaistvánháza, középsõrézkor
4. Agyag kocsimodellekBudakalászrólés Szigetszentmártonból.Késõ
rézkor, Baden-kultúra
-
Települések | 127
pülések száma erõteljesen visszaesett, ami a népesség szá-mának
csökkenésével függhetett össze. Ez a két, a Kárpát-medencében
idegenként megjelenõ mûvelõdés lett a kiin-dulópontja annak az
egységesedési folyamatnak, amely akésõ rézkorban a Baden-kultúra
kialakulásához vezetett. Akét korszakot összekapcsoló
Protoboleráz-horizont a ma-gyarországi rézkor rövid, de igen
határozott jelensége.Néhány emberöltõre becsülhetõ idõszaka alatt
fõként déliés keleti irányból meghatározó hatások érték a
Kárpát-me-dencét. A külsõ befolyás és az elõzõ
évszázadok-évezredekalatt átöröklõdött helyi hagyományok
keveredésébõl addigsoha nem látott, nagy kulturális tömb
keletkezett. Azanyagi és a szellemi kultúra egysége különösen a
Baden-kultúra korai korszakában, a Boleráz-idõszakban feltûnõ.Ma
még nem ismerjük, mi lehetett az az erõ, amely képesvolt az erõsen
különbözõ alapokból a Kárpát-medenceegészére kiterjedõ egységet
kovácsolni. Nem világos azsem, vajon a Baden-kultúra legelején
beköszöntõ újabbklimatikus módosulás – csapadékos és feltehetõen
hûvösidõszak – mekkora szerepet játszott a változásokban. Akultúra
klasszikus idõszakára már az összhang megbomlásaés az egymás
mellett élõ, de anyagi javaikban bizonyos el-téréseket mutató helyi
csoportok megjelenése jellemzõ.Ebben a korszakban lépnek fel a
négykerekû kocsik, ame-lyek forradalmi újítást jelentenek a korábbi
szállítási mó-dokhoz képest. (4. kép) Kisebb mértékben és más
utakonhaladva megfigyelhetõ a középsõ rézkor végén
megszakadtfémmûvesség újraindulása is. Amennyire jól ismert
aBaden-kultúra fejlõdése, annyira bizonytalan a lezáródásaés
különösen a kora bronzkor kultúráihoz való viszonya.Nem ismeretesek
arra utaló jelek, hogy ez a maga nemé-ben páratlan fejlõdés
drasztikus véget ért volna.
A Baden-kultúra idején, a Kr. e. 4. évezred második fe-lében
kezdett beszivárogni a sztyeppei kurgánok népcsoport-ja a
Kárpát-medence keleti, alföldi részére. Egyelõre
csaktemetkezéseiket ismerjük, amelyek kisebb-nagyobb hal-mok
formájában az alföldi táj jellegzetességei. A sírhalmok– kurgánok –
alá a közösség egy vagy néhány tagját temet-ték. Adataink a helyi
Baden-kultúra és a kurgánok népebékés egymás mellett élésére
utalnak. Feltehetõ, hogy sze-repük volt a kora bronzkor
kialakításában.
Hasonló békés együttélés jeleit mutatják a Kostolac-kultúra
népességének nyomai a Baden-kultúra késõi lelõ-helyein a Kr. e. 4.
évezred végén. A nagy folyók, fõként aDuna mentén dél felõl
felszivárgó népcsoportok megjele-nése rövid epizód a késõ rézkor
történetében.
A helyi badeni elõdök jelentõs közremûködésével még arézkor
végén, a Kr. e. 3. évezred elején fõként Horvátor-szág területén
zajlott le a kora bronzkort megérõ Vuèedol-kultúra kialakulása,
amely hazánkban csak a Dunántúl dél-keleti részét népesítette be. A
rézkor többi kultúrájátóltöbb rétegû települései, gazdag
fémmûvessége és különle-ges fazekassága különbözteti meg.
A Kárpát-medencei rézkor évszámokkal kifejezhetõ ab-szolút
kronológiai rendszere ma már a kalibrált radiokar-bon (14C)
adatokon nyugszik. Eszerint a korai rézkor aKr. e. 4500/4400–4000,
a középsõ rézkor a Kr. e. 4000–3600/3500, a késõ rézkor a Kr. e.
3600/3500–2800/2700közötti idõszakot töltötte ki. Ezt az idõrendet
a régészetösszehasonlító módszereivel nyert adatok is
alátámasztják.Példaként a Balaton–Lasinja-kultúra zalavári
településénelõkerült rézkorong említhetõ, mely több más
hasonlótársával együtt a középsõ rézkor folyamán még a
Tûzdeltbarázdás kerámia népe körében is használatos volt. (5.kép)
Hasonló korong látott napvilágot a Bodeni-tó mel-lett is, melyet
faévgyûrûs (dendrokronológiai) kormegha-tározással a 4. évezred
elejére kelteztek. Ez az adat ponto-san igazolja a Kárpát-medence
középsõ rézkori kultúráiramegállapított, kalibrált
radiokarbon-keltezést.
TELEPÜLÉSEKM. Virág Zsuzsanna – Bondár Mária
A rézkori településekrõl korábban alkotott képet az utóbbiidõben
folytatott nagy felületû kutatások jelentõsen átfor-málták.
Különösen igaz ez a Dunántúl területére, aholújabban számos
lelõhelyen vált bizonyíthatóvá a felszínreépített házak használata.
(6. kép) Ez a felfedezés is módo-
5. A Zalavár-Basaszigeten elõkerültrézkorong. Középsõ
rézkor,Balaton-Lasinja-kultúra
6. Légifelvétel rézkori házalapok foltjaival.
Gyõr–Szabadrét-domb, korai és középsõ rézkor
-
128 A rézkor
sította a „gödörlakásokkal” kapcsolatos addigi elképzelést,és
világossá tette, hogy a rézkori településeken talált, ke-mencékkel
vagy más tüzelõberendezésekkel ellátott göd-rök nem feltétlenül
lakás céljára készültek, hanem egyébtevékenységek helyszínei
lehettek.
A korai rézkorhoz viszonyítva a középsõ rézkor elsõ fe-lében
feltûnõen sûrû települési hálózat alakult ki a Dunán-túlon. Ezzel
ellentétben a Tisza-vidéken az egykorú Bod-rogkeresztúr-kultúrának
csak kevés telephelyét ismerjük.
E különös eltérés magyarázatát talán a gazdálkodás jelle-gében
kereshetjük. A Tisza vidéki állattartás gyakoribbhelyváltoztatást
igényelhetett, így a rövid életû telephe-lyek lakói alig hagytak
hátra régészetileg megfogható em-lékanyagot. A Dunántúlon ezzel
szemben a víz közeli, ked-vezõ természeti környezetben gyakran
egymás közelébenlétesítettek településeket, melyek közül egyeseket
a bõsé-gesebb leletanyag tanúsága szerint hosszabb ideig
lakhat-tak. Ezt a feltevést erõsíti meg a masszív,
földfelszínreemelt gerendavázas házak maradványainak elõkerülése
is.
A települések zöme alacsony fekvésû szigeteken, félszi-geteken
létesült, melyek csak különösen száraz idõszakbanvoltak alkalmasak
megtelepedésre. A Dunántúl korai ésközépsõ rézkori kultúráinak
településeit az újabb kutatá-sok fényében ma már részletesebben
ismerjük. Különös je-lentõségû a Zalavár–Basaszigeten csaknem
teljes egészé-ben feltárt 5000 négyzetméter kiterjedésûre
becsülhetõközépsõ rézkori település, amelyet a
Balaton–Lasinja-kul-túra népessége hozott létre a Kis-Balaton
mocsárvilágábabenyúló kicsiny félszigeten. A házalapok, az
egymásbaásott vermek és az anyagnyerõ gödrök tanúsága szerint
akedvezõ körülmények között folyamatos volt a megtelepe-dés. A
településen egyszerre 2-4 ház állhatott. (7–9. kép)
Hasonló eredményre jutunk a Hanság szigetvilágábanGyõr környékén
feltárt lelõhelyek alapján. A középsõ réz-kori népesség kisebb
közösségei itt is néhány házból álló,legfeljebb 1-2 hektár
kiterjedésû, tanyaszerû telepeken él-hettek. A házak körül
elszórtan vermek és idõvel hulladék-kal feltöltõdõ anyagnyerõ
gödrök helyezkedtek el.
Az átlagosan 7 méter szélességû, egy vagy két belsõ te-ret
magukban foglaló épületek hossza a 20 métert is meg-közelítette, de
jellemzõ volt a rövidebb, 10 méter hosszúházforma is. A falazatot
és a tetõt tartó gerendákat általá-ban alapárokba, ritkábban
oszlopgödrökbe állították. A te-lepülések élettartamát az
állattartással összefüggõ életmódhatározhatta meg. A rövid ideig
lakott települések melletta masszív szerkezetû házakat is
tartalmazó települési he-lyek nem lehettek alkalmi szálláshelyek,
bár a hátrahagyottemlékanyag mennyiségébõl ítélve ezek sem voltak
hosszúéletûek. Különös jelenség, hogy a középsõ rézkor elsõ fe-
7. Házalapok feltárás után. Zalavár–Basasziget, középsõ
rézkor,Balaton–Lasinja-kultúra
8. Házrekonstrukció. Zalavár–Basasziget
9. A középsõ rézkori település feltárt részének
összesítõtérképe. Zalavár–Basasziget
-
Korai fémmûvesség a Kárpát-medencében | 129
lében a Ludanice-kultúra népessége Budapest környékénés az
Északkelet-Dunántúlon alkalmilag barlangokban ismegtelepedett.
A középsõ rézkor második felében ismeretlen okból aDunántúlon
erõteljesen csökkent a telepek száma. A meg-ritkult települési
hálózat futólagosnak tûnõ telephelyeit el-szórt
gödör-csoportosulások jelzik. Ebbõl a korszakbólházat jelenleg nem
ismerünk, ellentétben a Tisza-vidék-kel, ahol a középsõ rézkor
második felébõl hosszabb életû,több házat magában foglaló falusias
település létezésérõl isvan tudomásunk. A térség mindmáig
legalaposabban kuta-tott rézkori települése Tiszalúcon vált
ismertté, ahol a Hu-nyadihalom-kultúra népe telepedett meg. A
lakóhely kb.150 méter hosszú, 100 méter széles központi
részétpaliszád fallal – alapárokba szorosan egymás mellé
állítottoszlopokból kialakított kerítéssel – övezték. A
körülvetttérség belsejében a házakat többször megújították és
agödrökben hatalmas mennyiségû hulladékot, edénytöre-dékeket és
fõleg szarvasmarhacsontokat halmoztak fel. A10-12 méter hosszú, 6-7
méter széles, két belsõ térbõl állóépületek falazatát
oszlopgödrökbe állított gerendák tartot-ták. A legutóbb közzétett
adatok szerint a településen azo-nos idõben körülbelül 20-22 ház
állt. (10. kép)
A késõ rézkorban az egész Kárpát-medencét magábanfoglaló
egységesedési folyamat a telepek hasonló megjele-nésében is
tükrözõdik. A Baden-kultúra eddig ismeretestöbb mint 1600
magyarországi lelõhelye viszonylag sûrûtelepüléshálózatra enged
következtetni. E kultúra egykorijelenlétének maradványai a
síkvidéki, a vízparti magaslati
telepektõl a barlangokig szinte mindenütt megtalálhatóak.A kis
kiterjedésû, idõszakosnak tartható telephelyek mel-lett
elõfordulnak a több hektár kiterjedésû faluhelyek
is(Pilismarót–Szobi rév). A feltárások során összefüggõ
ka-vicsréteggel és összetört edénydarabokkal kitapasztott
tûz-helyek, tüzelésnyomok, valamint kisebb kemencék, ver-mek és
hulladékkal megtöltött gödrök jelzik a településihelyet. (11. kép)
A jelenlegi adatok alapján a lakóépüle-tekrõl még nem alkothatunk
világos képet. A házak ma-radványait csak növényi anyagokkal
kevert, égett tapasz-tástöredékek képviselik. A lakóépületek
földfelszínreemelt, régészeti módszerekkel csak ritkán
megfigyelhetõ,sárral tapasztott falú vályogházak, esetleg
gerendákbólösszerótt talpfás boronaházak lehettek.
A Baden-kultúra nagyobb vizek közelében fekvõ késõilelõhelyein a
Kostolac-kultúra népességének egyidejûmegtelepülése is
megfigyelhetõ. Elhelyezkedésük a halá-szat és a vízi közlekedés
jelentõségét hangsúlyozza. A Kos-tolac-kultúra rövid ideig használt
Kárpát-medencei tele-pein alkalmi szállások, kunyhószerû építmények
állhattak.A Baden-kultúra népessége a késõi idõszakban védett,
nemegyszer erõdített magaslati településeket létesített
Észak-kelet-Magyarországon. A több méter vastagságban felhal-mozott
kultúrrétegek huzamosabb megtelepedésre utal-nak. Egyes magaslati
lelõhelyeket a kora bronzkorig folya-matosan laktak
(Salgótarján–Pécskõ). A Kárpát-medencedélkeleti részében nagyjából
ugyanekkor jelentek meg akora bronzkort megélõ Vuèedol-kultúra
többrétegû tele-pülései is.
KORAI FÉMMÛVESSÉGA KÁRPÁT-MEDENCÉBEN
M. Virág Zsuzsanna
A legkorábbi fémek, fémtermékek, megmunkált rézércda-rabok
megjelenése megelõzte a rézkornak nevezett idõsza-kot. Szórványos
nyomaival már az újkõkorban találkozunk,amikor a rezet még
alkalomszerûen és sokféle formában
10. Település összesített alaprajza.
Tiszalúc–Sarkadpuszta,középsõ rézkor, Hunyadihalom-kultúra
11. Edénytöredékekkel kirakott aljú kemence.Sármellék–Égenföld,
késõ rézkor, Baden-kultúra
-
130 A rézkor
használták. Valószínûleg feltûnõ külseje és színe mi-att kezdték
gyûjteni a felszínen található malachit-azurit rézérc- és
termésréz-darabokat, hogy az ér-dekes, ritkaságnak számító
nyersanyagból különfé-le megmunkálási kísérletekkel viselõjük
kiemelthelyzetére utaló, különleges jelentéstartalmakkalfelruházott
presztízstárgyakat, leggyakrabban aprórézgyöngyöket, tûket,
gyûrûket, karpere-ceket készítsenek. Az újkõkor korai sza-kaszaiban
még véletlenszerûen történõrézfelhasználást követõen, a Kr. e. 5.
év-ezred elsõ felében már tudatosan hasz-nálták a rezet. Ezt jelzik
a késõ neoliti-kus Tisza–Herpály–Csõszhalom- és Lengyel-kultúra
sírjaiban és településein megszaporodórézleletek. A termésrézbõl
készített kis tárgyakazonban még ekkor is igen kevés
nyersanyagottartalmaztak és formájuk is a korábban
egyébnyersanyagból, kõbõl, kagylóból, csontból ké-szült ékszereket
és kis eszközöket mintázta. Ké-szítésük alapvetõ technológiája a
kalapálás, an-nak ellenére, hogy már ekkor megjelentek atényleges
fémmûvességi tevékenység elsõbizonytalan nyomai, amelyek már a
rézol-vasztás ismeretét is feltételezik (Zengõvár-kony,
Berettyóújfalu–Herpály).
A korai rézfelhasználásból hosszadalmas,véletlenszerû gyûjtések
és kísérletek eredménye-ként a rézkor kezdetén (Kr. e. 4500/4400
körül) már valódi,módszeres fémmûvesség megszületésének lehetünk
tanúi.Ekkorra kristályosodott ki az érceibõl kinyert,
megolvasz-tott réz formába öntésének technológiája, amely a
nagymennyiségû nyersanyag feldolgozását elõsegítve, nagymé-retû,
súlyos rézeszközök tömeges gyártását és széleskörûelterjedését
tette lehetõvé. A Kárpát-medencei és az észak-balkáni gazdag
felszíni érclelõhelyek kiaknázásával egysé-ges virágzó
délkelet-európai fémmûvesség jött létre. Jel-legzetes termékei, az
egyélû fokosok és különféle balták,Magyarországon a korai rézkori
Tiszapolgár-kultúra ide-jén jelentek meg. Elõállításuk
Délkelet-Európa számospontján történhetett, ahol a korai
fémfeldolgozáshozszükséges „kohászati eljárások” már bizonyíthatóan
is-mertek voltak. Ezt igazolja a magas hõfokot igénylõ
kerá-miatechnikák megjelenése mellett ugyanezen a területena
fejlett edényégetõ kemencék elõkerülése is. A felhasz-nált
rézmennyiség robbanásszerû megnövekedése jelen-tõs hatással volt a
társadalomra is. Az eszközformájúnakkialakított tárgyak nem
egyszerûen használati eszközökvoltak, hanem felhalmozásra szánt
értékmérõként bizo-nyos hatalmi státuszjelzõ szereppel, esetleg
szakrálisfunkcióval is rendelkeztek. (12. kép)
A réz mellett ugyanebben az idõszakban, feltehe-tõleg a két érc
közös elõfordulásának köszönhetõen,megjelent az arany is, mint a
különleges értéket kép-viselõ tárgyak nyersanyaga. A két fém
olvadáspontjaigen közel áll egymáshoz (1083 és 1063 °C), így
egy-idejû, jelentõsebb mennyiségû felhasználásukat amegmunkálás
hasonló feltételei is elõidézhették. Az
arany korábbi alkalmazásáról csak elvétve vanadatunk, nagyobb
mennyiségben a réz-
kor kezdetén kezdték ékszerkéntviselni; ekkor tûnik fel a
sírokbanés az elrejtett kincsleletekben. Akésõ neolitikus
hagyományok foly-
tatódását jelzi az aranykorongok megfor-málása, melyeket a
korábbi, középen lyukas kagyló-ékszerek mintájára kezdtek
készíteni. Az aranytár-gyaknak a nyersanyagban kifejezõdõ értékükön
túlszimbolikus jelentéstartalmuk is volt. Általános fel-fogás
szerint a középen lyukas, két kis domborítottdudorral díszített
aranylemezek a nõi testet jele-nítették meg (l. 14. kép).
Az arany felhasználására a magyarországirézkor korai fázisából
(az alföldi Tiszapolgár-kultúrkörbõl) csak szerény emlékeink
vannak.Kelet-Szlovákiából viszont temetõ is ismertebbõl a
korszakból, ahol a nagyméretû és ki-sebb lemezes aranycsüngõk és
rézfejszék vi-
szonylag nagy számban fordulnak elõ. Magyaror-szágon egyetlen
elrejtett aranykincs került napvilágraHencidáról; ékszerei a
délkelet-európai fémmûvesség
formavilágát idézik.A rézkor idõszakában használatos
rézlelõhelyek a mai
Magyarország területén nagy valószínûséggel a Mátrában(Recsk), a
Mecsekben és a Zempléni-hegységben (Telki-bánya), illetve Rudabánya
környékén lehettek. (13. kép)Ezek egy részét feltehetõleg már az
újkõkorban is ismerték.A magyarországi rézkorban elõször feltûnõ
arany ékszereknyersanyagforrásait nem ismerjük, de a
Kárpát-medenceiaranyelõfordulások alapján az Erdélyi-érchegység, a
Sel-
12. Rézeszközökbõl álló kincslelet. Szeged–Szillér,
középsõrézkor, Bodrogkeresztúr-kultúra
13. Termésréz Rudabányáról
-
Korai fémmûvesség a Kárpát-medencében | 131
meci- és a Körmöci-hegység híres bányavidékei feltételez-hetõk,
ahol a felszín közeli rétegekbõl termelhették ki azércet. Emellett
aranyforrásként számításba vehetõ a Körö-sök, a Maros, a Szamos és
az Aranyos folyók medre is.
A réz és az arany használata a fémmûvesség töretlen
fej-lõdésével a Kárpát-medencei rézkor virágkorában, Kr. e.4000 és
3600/3500 között vált általánossá. Ebben a korbana Kárpát-medence
keleti fele a Bodrogkeresztúr-kultúrá-val egy még egységesebb,
Kelet-Szlovákiától Görögorszá-gig húzódó, szinte már iparszerû
délkelet-európai fémmû-vességi körbe tartozott. Folytatódott a
súlyos réztárgyakelõállítása, sõt feltehetõ, hogy készítésük
központja is aKárpát-medencébe helyezõdött át. A megnövekedett
mé-retben készített tárgyak között új formaként jelent meg akorszak
jellegzetes rézeszköze, a két végén egymásra me-rõlegesen
kialakított élû, ún. ellentett élû csákány. Töret-
lenül folytatódott az aranytárgyak készítése is. A
kelet-kár-páti, délkelet-európai kör formai fémjelzõje a középen
lyu-kas, függesztõ nyúlvánnyal ellátott, ún. karikás aranycsün-gõ,
amelynek szimbolikája, közepén lyukkal, kétoldaltegy-egy dudorral a
korai rézkori példányokat idézi. Anagyméretû, akár 15 centiméter
átmérõt is megközelítõaranylemez-ékszerek fõként kincsekben
(Tiszaszõlõs,Mojgrád), egyesével fordulnak elõ. A kopásnyomok
sze-rint zsinórra felfüggesztett melldíszek lehettek.
Kisebbváltozataik sírokból is elõkerülnek, általában a koponyakét
oldalán; valószínûleg fejdíszre erõsítve viselhettékõket. Ritkább
ékszerek a kis pálcikák és tûk, a csövecskék, adrót spirálisok, az
egymásba hajtott végû gyûrûk, a kettõskúpos gyöngyök és a kúpos
lemezdíszek. (14. kép)
Szerényebb mértékben ebben az idõszakban jelent mega
fémmûvességi tevékenység az Alpok régiójában is. Eb-ben a körben, a
kisebb számban elterjedõ súlyos rézeszkö-zök mellett, a rézékszerek
a helyi fémmûvesség termékeilehettek. A kibontakozó kelet-alpi
fémmûvesség nyers-anyagforrásait Karintia és Salzburg környékének
rézben ésaranyban különösen gazdag nyersanyag lelõhelyein
felté-telezhetjük.
A Kárpát-medence nyugati felében a Balaton–Lasinja-kultúra
legjellegzetesebb fémlelete az alföldiekkel egy idõ-ben készített,
de azoktól eltérõ, leggyakrabban három dom-borított dudorral
ellátott és poncolással díszített nagymére-tû korong, melyet
nemcsak aranyból, hanem ezüstbõl, sõtkisebb méretben rézbõl is
készítettek. A fõleg kincsleletek-bõl ismert korongokat
felerõsítve, melldíszként viselték.Ezek az ékszerek, ha
megformálásuk részleteiben el is tér-nek a Dunától keletre
elõkerülõktõl, szimbolikájukat te-kintve mégis azonos szakrális
jelentéstartalom hordozói le-hettek. (15. kép) A két fémmûvességi
régió jellegzetessége-inek sajátos ötvözete a Hatvanban magányosan
elõkerültaranylemezben ismerhetõ fel. (16. kép)
A középsõ rézkor második felében az addig virágzófémmûvesség
hanyatlásnak indult. A Tisza vidéki Hunya-
14. Aranycsüngõk és pálcikák a jászladányi és a magyarhomo-rogi
temetõbõl. Középsõ rézkor, Bodrogkeresztúr-kultúra
15. kép: Nagyméretû aranykorongok Csáfordról, a középsõ rézkor
elsõ felébõl. Balaton–Lasinja-kultúra.
16. kép: Arany lemezcsüngõ Hatvanból. Középsõ rézkor,
Bodrogkeresztúr-kultúra.
-
132 A rézkor
dihalom-kultúra és a dunántúli tûzdelt barázdás díszû ke-rámiát
készítõ népesség hagyatékában érezhetõen lecsök-kent a fémleletek
száma. A korszakra inkább a kisméretû,kevés nyersanyagot tartalmazó
réztárgyak elõfordulása jel-lemzõ, s valószínûleg már ebben az
idõszakban megszûnt asúlyos rézeszközöket tömegesen elõállító
fémmûves köz-pontok egy része is. A Dunántúlon kismérvû falusi
fémfel-dolgozásra vannak adataink, ahol az alpi
hagyományokkalösszefüggésben a Tûzdelt barázdás kerámia több
települé-sén is kerültek elõ rézsalak maradványait tartalmazó
öntõ-és olvasztótégelyek (Zalavár, Bak, Pusztaszentlászló).
(17.kép)
A fémgazdagság és a fémleletek számának drasztikusvisszaesése a
késõ rézkori Baden-kultúra idõszakárakövetkezett be. Ekkorra
eltûntek az aranyból ké-szített ékszerek is. A virágzó fémmûvesség
ha-nyatlása Délkelet-Európában leginkább azegyre erõsödõ
kelet-európai, észak-pontusisztyeppei eredetû etnikai vándorlás
számlájáraírható, melynek hatására a késõ rézkor idejéremár
teljességgel szétzilálódtak a fémmûvességikörök korábban zavartalan
kereskedelmi éskulturális kapcsolatai. Ehhez járulhatott még
aKárpát-medence végsõkig kihasznált, felszínközeli ércforrásainak
kimerülése is. A rézleletekmennyiségi csökkenése a Baden-kultúra
idõsza-kában a réztárgyakkal kapcsolatos társadalmi ésgazdasági
felfogás megváltozásával is összefügg-hetett, melynek lényege már
nem a mennyiségifelhalmozás volt. A kultúra hatalmas elterjedési
te-rületén is ritkaságnak számító réztárgyak, mint amelldísz, a
spirálkarperec, a nyakperecek és a diadé-mok (l. a fejezet
címlapját) olyan különleges éksze-rek, amelyek csak a társadalmilag
vagy a szakrálisanmegkülönböztetett személyek jelvényei, viseleti
tár-gyai vagy rituális cselekmények kellékei lehettek.Rendkívüli
jelentõségû volt a réztõr is. (18. kép)
Az új típusú, zömmel keleti kapcsolatokra utaló réztár-gyak
mellett a temetkezésekben elõforduló egyszerûbbrézgyöngyök,
huzalgyûrûk, a telepekrõl származó apróárak valószínûleg helyi
fémmûvesség termékei lehettek.A kismérvû helyi fémmûves tevékenység
folytatódását aMecsek hegységben (Lánycsók) és
Kelet-Szlavóniábanelõkerült öntõtégelyek igazolják, amelyek a
korábbi, ke-let-alpi metallurgia hagyományaival való szoros
kapcso-latra utalnak. A Baden-kultúra idõszakában a fémmûves-ség
megváltozását újfajta nyersanyagok alkalmazása is jel-zi. Az újabb
vizsgálatok szerint ebben az idõszakban tûn-tek fel elõször a
keleten és az Alpok vidékén már koráb-ban is megjelenõ,
arzéntartalmú rézbõl készített tárgyaka Kárpát-medencében.
A RÉZKORI HITVILÁG(temetõk, kultuszhelyek, mûvészet)
Bánffy Eszter–Bondár Mária–M. Virág Zsuzsanna
A rézkor kezdetén, a Kr. e 5. évezred második felében
be-köszöntõ változások a hitvilágra is hatással voltak. Bizo-nyos
szakrális elképzelésekben felismerhetõ folyamatosságellenére a
hitvilággal összefüggésbe hozható emlékek lé-nyegi átalakulást
tükröznek.
A változás legfontosabb jele, hogy a nagy, állandó tele-pek
elhagyásával a temetkezési mód is átalakult. A rézkorirövid életû,
ideiglenes kis szálláshelyek nem szolgálhattaktöbbé a halottak
méltó nyughelyéül. Megjelentek tehát atelepektõl független, sok
síros, soros elrendezésû, nagy te-
metõk. A település helyett a temetõk váltak az állan-dóság, a
közösség fennmaradásának fontos jelképé-
vé. Több nagy temetõ, amelyet a korai rézkorbannyitottak, még a
középsõ rézkori Bodrogkeresz-túr-kultúra idején is temetkezési
helyül szolgált(Tiszapolgár–Basatanya, Magyarhomorog,
Ti-szavalk–Tetes).
A Tisza-vidékkel ellentétben ettõl eltérõ fel-fogás tanúi
lehetünk a Dunántúlon, ahol a koraiés a középsõ rézkor idõszakából
hiányoznak a te-metõk. Csak a Ludanice-kultúra területén
találnimagányos vagy kis csoportokban elõkerülõ síro-kat, melyek a
hantolásos temetkezési mód tovább-élését mutatják. A telepeken is
fellelhetõ temetke-zésekben még az újkõkori hagyományokat
ismer-hetjük fel.
A halottakkal való bánásmód hû tükre az élõktársadalmának, de
arról is szól, milyen volt a közös-ségek túlvilággal kapcsolatos
elképzelése, hite. A jólismert Tisza vidéki temetõkben a
legtöbbször olda-lukra fektetett, behajlított végtagokkal
(zsugorítotttesthelyzetben) eltemetett halottak mellé túlvilági
17. Öntõtégely és rézékszerek. Zalavár–Mekenye, középsõ réz-kor,
Tûzdelt barázdás kerámia
18. Réztõr Sármellékrõl. Késõ rézkor, Baden-kultúra
-
A rézkori hitvilág | 133
életre szánt tárgyakat temettek. Nem ritka a többes temet-kezés.
Rézbõl készült fegyvereket, hosszú kõkéseket in-kább férfiak
koponyája mellett találunk, míg a nõk többedényt, rézékszert, apró
kõ- és csontszerszámokat kaptak.A derekat övezõ kõgyöngy-füzérek
(19. kép) a nõi viselet-hez tartozhattak csakúgy, mint az
aranycsüngõk, melyekfejdíszre erõsítve a rangosabb viselet kellékei
lehettek (l.14. kép). Kizárólag férfi sírokba temettek
vadkan-állkap-csokat. Egy-egy férfi, ritkábban nõ sírja
mellékleteinekgazdagságával magasan kiemelkedik az átlagos sírok
közül:a társadalmi különbségeknek ez a tükre már az újkõkor vé-gén
is megfigyelhetõ. Aranyhoz – ritkasága miatt – csak ki-váltságos
helyzetû emberek juthattak, ez tovább növelteértékét, és egyben
meghatározta társadalmi rangjelzõ sze-repét. Az élõk számára is
jelentõs volt az arany birtoklása,amely ünnepek, vallási rítusok
kelléke is lehetett.
Néhány elrejtett kincslelet tanúskodik az aranytárgyakevilági
társadalomban betöltött szerepérõl (Hencida, Ti-szaszõlõs,
Csáford). A korai és a középsõ rézkori, nõalakotszimbolizáló
aranylemezek a leegyszerûsített és mennyisé-gileg is megritkult
emberábrázolás fontos emlékei szá-munkra (l. 14–16. kép). Másfajta
anyagból készült idolokhazánkban csak kis számban maradtak ránk.
Ezek némelyi-ke telt idomaival az újkõkori idolmûvesség
hagyományairaemlékeztet. (20. kép)
Az újkõkori és a rézkori hitvilág folytonosságára utal akultikus
szokásokkal kapcsolatba hozható építmények, je-lenségek köre. Az
újkõkorban az életnek ez a része is a te-lepülésen zajlott, a
rézkor elejére azonban, a temetõkhözhasonlóan, megjelentek a
településtõl független, kultikusjellegû gyülekezõhelyek (áldozati
helyek). Maga az áldoza-ti gödör is változatlan formában él tovább,
mint azt egyKis-Balaton környéki, középsõ rézkori, rituális
gyerekte-metkezés is mutatja. A balatonmagyaródi,
köldökszerûenformált aljú gödörbe öt-hatéves kisfiút temettek
néhányedény és egy eleve használhatatlan õrlõkõ társaságában.
Az„omphalosz” (központi hely, a világ közepe), az õsök világá-tól
még el nem szakadt gyermek holtteste és a szimbolikusõrlõkõ
mind-mind olyan jegyek, amelyeket már azújkõkori áldozati
együttesekbõl is ismerünk.
A rézkor korai és középsõ szakaszában folytatódik akörárkok
hagyománya is. A Dunántúlon a Lengyel-kultúrakorai rézkorba átnyúló
legfiatalabb fázisába (Kr. e. 4300körül) tartozó lelõhelyén
(Balatonmagyaród), a közép-eu-rópai neolitikus hagyományok
folytatásaként, a szokvá-nyos késõ lengyeli település mellett
hatalmas ovális körár-kot létesítettek, melynek egy kapuját is
sikerült feltárni.(21., 22. kép)
Talán még jelentõsebb – mert jóval keletebbre fekszik –
aközelmúltban Füzesabony mellett feltárt, középsõ rézkorikörárok.
(23., 24. kép) Füzesabony–Pusztaszikszó lelõhe-lyen kettõs, enyhén
ovális körárok tûnt elõ, melynek mind-össze 50 centiméter
szélességû, V-metszetû árkai védelmicélokat aligha szolgáltak. Déli
oldalán bizonyosan kapunyílt, a belsõ árok mentén vastag oszlopok
sorakoztak. Eztvalószínûleg egy olyan oszlopsorként értelmezhetjük,
ami-lyen – sokkal késõbb és nem fából, hanem hatalmas kõtöm-bökbõl
– az angliai Stonehenge-ben épült. A lelõhely legje-lentõsebb része
ismét a körárok „köldöke”, központja, aholmajdnem öt méter mély
ál-dozati gödör került napvi-lágra. Az ismételt áldozatoksorán
elsõsorban ép edénye-ket, állatcsontokat, húsáldo-zat-maradványokat
dobtak agödörbe. Az áldozati gödörlegalján egy kecske
teljesanatómiai rendben fekvõcsontváza került elõ, amelymai
fogalmakkal élve a fel-szentelés áldozati ajándékalehetett. Érdekes
az össze-függés az edények és a kö-zép-európai eredetûnek tart-ható
körárokrendszer között,amely bár a tiszántúli
Bod-rogkeresztúr-kultúra terüle-
19. Nõi temetkezés, a derékon többsoros
kõgyöngyfüzérrel.Szihalom–Pamlényi tanya, középsõ rézkor,
Bodrogkeresztúr-kultúra. Jelmagyarázat: 1–7. edény; 8.
állatcsont;9. gyöngyfüzér
20. Agyagidol Tiszafüredrõl.Középsõ rézkor második
fele,Hunyadihalom-kultúra
-
134 A rézkor
21. Körárok alaprajza. Balatonmagyaród–Hídvégpuszta,korai
rézkor, késõi Lengyel-kultúra
22. A balatonmagyaródi körárok profilja,
betöltésénekrétegeivel
23. A körárok feltárásának légifelvétele.
Füzesabony–Pusztaszikszó, középsõ rézkor, Ludanice-kultúra
24. A körárok feltárt részének
alaprajza.Füzesabony–Pusztaszikszó
-
A rézkori hitvilág | 135
tén fekszik, leletanyaga alapján mégis inkább anyugati
Lengyel-kultúra utódainak hagyaté-kához köthetõ. Némileg hasonló
szerkezetû,más tartalmú áldozati hely került elõ Szarva-son. Egyes
feltevések szerint ez véres áldozatszínhelye lehetett.
A helyi hagyományokra épülõ, több iránybólérkezõ hatásoknak
köszönhetõen, a késõ rézkoriBaden-kultúra idõszakában a hitvilág
változatosképe tárul elénk. A vallási élet rítusainak kellé-kei, a
rézkor korábbi szakaszaihoz hasonlóan,ekkor is zömmel mulandó
anyagból készülhet-tek. A kultikus tárgyak közül az ember
alakúurnákat és a nagy területen azonos elvek sze-rint készült, fej
nélküli, lapos testû kis nõi szob-rocskákat mintázták agyagból. A
szertartás so-rán összetört idolok darabjait a telepek
hulla-dékgödreibe dobálták. Töredékeik egyes tele-peken igen nagy
számban (Gyõr–Szabadrét-domb, Tököl), máshol elenyészõ
mennyiség-ben kerültek elõ (Pilismarót). (25. kép) Kultikus
jelentõsé-gû lehetett a magyarországi késõ rézkorban jelenleg
egye-dülálló, töredékesen elõkerült agyagmaszk is. (26.kép)
A korábbi szórványos elõfordulások után a Baden-kul-túra korai
idõszakában terjedt el tömegesen a tûz tisztítóerejének képzetével
összefüggésbe hozható halottham-vasztás szokása. A
Pilismarót–Basaharcon feltárt, 110 sí-ros temetõben a földre szórt
hamvakat a temetési szertar-tás áldozataihoz használt edényekkel
temették el. A szer-tartás végén a sír fölé lapos kõrakást emeltek.
(27. kép)Máskor a hamvakat urnába helyezték. A kultusz különle-ges
kellékei voltak az Ózd–Centerben elõkerült ember-
alakú urnák, melyek „arca” a késõbbi trójaiemberalakú
(antropomorf) edényekéhezhasonlított. (28. kép) A környéken
többlelõhelyrõl is ismertek hasonló edények.
Jelentõs a szlovákiai Méhibõl származó,nõalakú urnákból és egy
ugyanolyan jelleg-
zetességeket mutató kis, tömör agyagidolbólálló temetkezési
együttes. Eszerint az újkõ-kori és a rézkori plasztikában a
különbözõmegjelenési forma – arcos edény és idol –egy és ugyanazon
összefüggõ hitvilág kel-lékrendszeréhez tartozhatott. A termé-keny
nõiség szimbolikája, a nõ (istennõ?)eredendõ kapcsolata a születés
mellett ahalál fogalmával, majd az újjászületés ese-ményével a
Baden-kultúra idejére már leg-alább háromezer éves gondolat.
A hamvasztás mellett mégis inkább a han-tolásos mód (csontvázas
temetkezés) jelle-mezte a Baden-kultúrát. A településektõl el-
különített temetõkben a halottakat a rézkor korábbi szoká-saihoz
hasonló módon helyezték sírba. A 10-12 fõt magukbafogadó kiscsaládi
temetõk mellett hosszabb ideig használt,nagy kiterjedésû temetõket
is létesítettek. Különleges okalehetett annak, hogy egyeseket a
településeken vagy azokközelében temettek el. Elõfordulnak
szabályosan eltemetettvagy egyszerûen csak bedobált tetemeket
befogadó tömeg-sírok is. Valójában nem tudjuk, miért létesítették
ezeket; be-tegségre, járványra gondolhatunk, amelynek
következmé-nye több ember közel egyidejû halála lehetett. (29.
kép)
A Baden-kultúra jelenleg ismert legnagyobb temetõje
abudakalászi, ahol 437 sírt tártak fel. A becslések szerint kb.
26. Emberarcot formázó agyagmaszk. Balatonõszöd–Temetõdûlõ, késõ
rézkor, Baden-kultúra
25. Fej nélküli idol. Zamárdi,késõ rézkor, Boleráz-kultúra
-
136 A rézkor
200 esztendeig használt temetõ legkorábbi sírjai hamvasz-tásos
rítusúak voltak. A hamvakat elföldelésük után itt iskõpakolással
borították. A temetési szertartás során köve-ket dobáltak a
hamvasztás nélkül eltemetett halottak sír-gödrébe is. A temetkezési
csoportok egy-egy család elkü-lönített és tiszteletben tartott
temetkezési helyei lehettek.Az összetartozást az õsöket õrzõ
temetkezési hely jelent-hette, amelyet szent helyként, különös
tisztelettel övezteka késõbbi leszármazottak.
A temetõkben nemcsak emberi tetemeket, hanem tár-gyakat és
állatokat is eltemettek. Különleges szerepe lehe-tett az áldozati
edényként használt agyag-kocsimodellek-nek (Budakalász,
Szigetszent-márton – l. 4. kép) Különlegestisztelet övezte a
szarvasmarhátis, amelyet nem ritkán telepekenvagy a temetõben
gazdájával vagyönmagában, külön sírba is temet-tek. A budakalászi
temetõ egyiksírjában egy férfit és egy nõt kétszarvasmarhával
együtt han-toltak el, amelybõl egyes ku-tatók az állatok által
vontatottfaszekér eltemetésére gondol-tak. Valószínûleg csak a
társa-dalom kitüntetett tagjainakvolt meg az a joguk, hogy az
ér-tékes jószágot a halál után is bir-tokolhassák.
A rézkor végén olyan, a hitvi-lággal kapcsolatba hozható
emlé-kek is felbukkannak, amelyek felte-
hetõleg a Kárpát-medencét keletrõl megközelítõ sztyeppeinépek
hatását tükrözik. A sztyeppei nomádok békésen él-tek együtt a
helyi, Tisza vidéki rézkori népcsoportokkal. Akõsírjelek (sztélék)
állításának szokását a Baden-kultúraemberei minden bizonnyal tõlük
vehették át: MezõcsátonMagyarország eddigi legrégebbi kõsztéléje
egy egész te-metõ nyugalma fölött „õrködhetett”. A sírok közé
állított,csaknem két méter magas sztélé a kõ nyersanyagban
igenszegény alföldi síkságon került elõ. (30. kép) Az északi
he-gyekbõl származó hatalmas, súlyos kõ idevontatása sokember
összefogását feltételezi még akkor is, ha az agyag-kocsimodellek
tanúsága szerint mindehhez már négykere-kû kocsit használtak.
A kurgánok népe nem egyszer a Baden-kultúra temetõi-ben
létesítette jellegzetes temetkezéseit,
ami a temetõk mint szakráliskörzetek közös tiszteletét
éshasználatát jelzi. A halmokhoztartozó sírok gödrét
deszkávalfedték, a mellékleteket szõnye-gek, prémek és textilek
alkották.
(31., 32. kép) A vörös okkerfesték állandó jelenléténekszakrális
vonatkozása lehe-tett. A vörös színnek külö-
nös jelentõsége volt a rézkorihitvilágban is: segítségével
mintegy „életre keltve” indítot-ták a halottat túlvilági
útjára.
27. Kõpakolásos sír. A kövek mellett a temetkezés gödrénekfoltja
látszik. Pilismarót–Basaharc, késõ rézkor, Boleráz-kultúra
29. Többes temetkezés a késõ rézkori
Baden-kultúrasármellék–égenföldi településérõl
28. Az ózd–centeri ember alakú urnák.Késõ rézkor,
Baden-kultúra
-
A rézkori hitvilág | 137
31. Halom (kurgán) látképe és feltárási felvétele.
Kétegyháza,késõ rézkor
32. Kurgántemetkezés feltárási rajza. Kétegyháza, késõ
rézkor
30. A mezõcsáti kõoszlop(sztélé) feltárás közben. Ké-sõ rézkor,
Baden-kultúra
