Bob Shaw - Régmúlt napok fénye

Elhagytuk a falut, és felfelé igyekeztünk a kaptatón, a lassú üveg hazájába.

Ilyen gazdaságokat még sohasem láttam, és először kissé borzongatóan hatottak

rám, amit a képzelet és a különleges körülmények még csak növeltek. A kocsi

turbinája simán és egyenletesen húzott a párás levegőben, úgyhogy szinte

természetfölötti csendben követtük az út kanyarjait. Jobbra a hegy fenyőkkel

borított, hihetetlenül gyönyörű völgyre nézett le, és mindenütt a lassú üveg óriási

ablakkeretei álltak, és itták a fényt. Néha megcsillant rajtuk a délutáni nap, és ez

a mozgás illúzióját keltette. Az üvegsorok évek óta álltak már a domboldalon, és

néztek le a völgybe; csak éjféltájt tisztították őket, amikor az emberek jelenlétét

nem érzékelte a szomjas üveg.

Ezek az ablakok lenyűgözőek voltak, de sem Selina, sem én nem beszéltünk

róluk. Azt hiszem, annyira gyűlöltük egymást, hogy érzelmi kapcsolatunkba

szándékosan nem engedtünk betolakodni semmi újdonságot. Lassan ráébredtem,

hogy a kirándulás rossz ötlet volt. Azt gondoltam, hogy mindent helyrehoz

közöttünk, de természetesen nem szüntette meg Selina terhességét, és ami még

ennél is rosszabb, az emiatt érzett bosszúságát sem.

Hogy igazoljuk állapota feletti kétségbeesésünket, azt mondogattuk

barátainknak, hogy bár akartunk gyereket, de később, megfelelő időben.

Terhessége miatt Selina kénytelen volt jól fizetett állását feladni; ez azt is

jelentette, hogy le keltett mondanunk az új ház megvételéről, mert ez költői

működésem bevételeiből elérhetetlen volt számunkra. De bosszúságunk igazi

forrása az volt, hogy rá kellett ébrednünk: mindazok, akik azt állítják, hogy csak

később akarnak gyereket, valójában sohasem akarnak. Súlyosbította ezt még az

is, hogy mi, akik olyan különlegesnek tartottuk magunkat, ugyanúgy beleestünk

ebbe a biológiai csapdába, mint a világ bármely más oktalan teremtménye.

Az út Ben Cruachan déli lejtőin vezetett; messze előttünk megpillantottuk a

szürkén elterülő Atlanti-óceánt. Kissé lassítottam, hogy gyönyörködhessünk a

kilátásban, amikor egy kapura erősített cégtáblát pillantottam meg: "Kiváló

minőségű lassú üveg olcsó áron - J. R. Hagan." Egy hirtelen ötlettel az út szélére

kanyarodva lefékeztem, s összerezzentem, amikor a kemény szálú fű

végigsúrolta a karosszériát.

- Miért álltunk meg? - kérdezte meglepetten Selina, ezüstfüstös frizuráját felém

fordítva.

2

- Nézd csak ezt a táblát, ugorjunk be, és nézzünk körül. Biztosan elég olcsó

hely. Selina szemrehányó hangon tiltakozott, de nekem már annyira megtetszett

az ötletem, hogy nem hallgattam rá. Valami esztelen gondolat azt súgta: ha

valami őrültséget vagy különlegességet csinálunk, még minden jóra fordulhat

közöttünk.

- Szálljunk ki - mondtam. - Egy kis mozgás jót fog tenni; ma már túl sokat

hajtottunk. Vállat vont és kiszállt. Nekivágtunk felfelé a fiafal hajtásokkal

szegélyezett, szabálytalanul kivágott agyaglépcsős ösvénynek, amely

kanyarogva kerülgette a nagyobb fákat a lejtő meredek szélén, és eljutottunk

egy alacsony falusi házhoz. A kis kőépület mögött a lassú üveg magas keretei

néztek a Cruachan enyhe lejtőjén át a Linnhe tó vizére. A legtöbb tábla teljesen

átlátszó volt, de akadt köztük néhány sötét is, olyanok, mint a fényezett ébenfa.

A tiszta, kövezett udvaron egy szürke szövetruhás középkorú férfi állt fel és

intett felénk. Az udvart bekerítő alacsony kőfalon ült, és pipával a szájában

nézett a ház felé. Az ablakban narancsszín ruhás fiatal nő állt, karján egy

kisfiúval, de közeledtünkre közönyösen megfordult, és eltűnt a szemünk elől.

- Hagan úr? - kérdeztem.

- Igen. Üvegeket néznek? Nos, jó helyen járnak.

Hagan pattogó, tiszta felföldi kiejtéssel beszélt, amelyet az idegen az írhez

hasonlónak vélhet. Arca azt a nyugodt, beletörődött csalódást mutatta, melyet

idős útjavítókon és filozófusokon lehet látni.

- Igen - mondtam. - Kirándultunk, és megláttuk a cégtábláját.

Selina, aki máskor idegenekkel rögtön megtalálja a hangot, hallgatott.

Szerintem kissé hökkent arckifejezéssel a most már üres ablakot nézte.

- Londonból jönnek? Nos, mint mondtam, jó helyre jöttek, és jó időben is.

Feleségem és magam nem sok embert látunk ilyenkor, az idény kezdetén.

Nevettem. - Ez azt jelenti, hogy vásárolhatunk talán egy kis üveget anélkül,

hogy kénytelenek lennénk eladni a házat a fejünk felől?

- Nézze - mosolygott Hagan gyámoltalanul -, én nem keresek az üzleten. Rose,

a feleségem azt mondja, hogy sohasem fogok beletanulni. De azért üljünk le, és

beszéljük meg a dolgot. - Az omladozó falkerítésre mutatott, aztán

aggodalmaskodva Selina makulátlanul tiszta kék szoknyájára pillantott. -

Várjanak, hozok valami takarót a házból. - Gyorsan a ház felé sántikált, bement,

és behúzta maga mögött az ajtót.

3

- Talán nem is volt olyan pompás ötlet, hogy feljöttünk ide - suttogtam -, de

azért kicsit kedvesebb is lehetnél ehhez az emberhez. Azt hiszem, jó vételt

csinálhatunk.

- Naiv remény - mondta Selina kimért nyerseséggel. - Talán még te is

észrevetted, a felesége milyen ócska ruhát visel! Nem hiszem, hogy nagy

engedményeket tenne idegeneknek.

- Az a felesége?

- Természetesen az.

- Jó, jó - mondtam meglepetten. - Mindenesetre próbálj kissé barátságosabban

viselkedni. Nem szeretem a kínos helyzeteket.

Selina prüszkölt, de halványan mosolygott, mikor az ember újra megjelent, és

megkönnyebbültem kissé. Furcsa, hogy az ember szerethet egy asszonyt, de

ugyanakkor azért is imádkozhat, hogy bárcsak esne a vonat alá.

Hagan kockás takarót terített a falkerítésre, és mi elfogódottan, mint a falura

került városi emberek, leültünk. A tó távoli víztükrén, túl az őrködő lassú üveg

keretein, egy gőzös fehér vonalat húzott maga után dél felé. Az éles hegyi levegő

megtöltötte tüdőnket, és látszólag jóval több oxigént adott, mint amennyire

szükségünk volt.

- Egyes üvegtermelők - mondta Hagan - itt a látogatóknak üzleti reklámból

csodákat mesélnek arról, hogy milyen szép az ősz Argyll vidékén. Vagy a tavasz,

vagy a tél. Én nem élek ezzel a fogással. Mindenki tudja, hogy ha egy táj nem

szép nyáron, nem szép az máskor sem. Mi a véleményük?

Egyetértően bólintottam. - Nézzen Mull felé, Mr…

- Garland.

- …Garland. Ezt kapja, ha megveszi az üvegemet, és máskor sem szebb, mint

most. Az üveg tökéletes szinkronban van a valóságos idővel. Egyik tábla

vastagsága sem kevesebb tíz évnél. Egy négylábnyi ablakot kétszáz fontért

odaadok önnek.

- Kétszáz?! - tiltakozott Selina. - Hiszen ez ugyanannyi, mint a Scenedow

boltban a Bond Streeten.

Hagan elnézően mosolygott, és rám pillantott. Látni akarta, hogy én tudok-e

annyit a lassú üvegről, hogy értékelni tudjam, amit mondott. Az ár, amit

megadott, valóban magasabb volt, mint amennyit gondoltam, no de tíz év! A

Vistaplex vagy a Pane-o-rama üzletekben árusított olcsó üvegek, a negyed inch

vastag közönséges üvegtáblák legfeljebb tíz vagy tizenkét hónapos vastagságúak

voltak.

4

- Nem érted, drágám? - mondtam, és már a vásárlás mellett döntöttem. - Ez az

üveg tíz évig tart, és tökéletes a szinkronitása.

- Ez nem annyit jelent, hogy csak megőrzi az időt?

Hagan Selinára mosolygott, miután látta, hogy miattam már nem kell

aggódnia.

- Ön azt mondja: csak! Megbocsásson, Mrs. Garland, de úgy látszik, hogy nem

értékeli kellően ezt a valóságos csodát, azt a precizitást, ami egy szinkronban

levő üveg elkábításához szükséges. Amikor azt mondom, hogy az üveg tíz év

vastag, ez azt jelenti, hogy tíz évig tart, amíg a fény áthalad rajta. Ez a tíz fényév

több mint kétszer annyi, mint amennyire a legközelebbi csillag van ide, így

egymilliomod inch változás a vastagságában is annyit jelentene, hogy… -

Elhallgatott egy pillanatra és a ház felé fordult. Én is elkaptam a tekintetemet a

tóról, és láttam, hogy a fiatalasszony ismét az ablakban áll. Hagan szeme furcsa

sóvár hódolattal telt meg, ami kényelmetlen érzést váltott ki bennem, és egyben

azt a meggyőződést is, hogy Selinának nincs igaza: tapasztalatom szerint egy férj

sohasem néz így a saját feleségére.

A nő néhány pillanatig az ablaknál maradt meleg színű ruhájában, majd

visszavonult. Hirtelen az a határozott, de megmagyarázhatatlan érzésem támadt,

hogy vak. Mintha Selina meg én pontosan olyan érzelmi közjátékba botlottunk

volna, mint a magunké.

- Elnézést - mondta Hagan -, azt hittem, hogy Rose hív valamiért. Hol is

tartottunk, Mrs. Garland? Igen, tíz év egy negyed inchbe préselve azt jelenti,

hogy…

Nem figyeltem tovább, részben mert már döntöttem, részben pedig mert már

sokszor hallottam a lassú üveg elvének a magyarázatát, mégsem értettem meg

soha. Egy tudományos képzettségű ismerősöm mondta egyszer, hogy próbáljam

úgy elképzelni a lassú üveget, mint egy hologramot, melynél nincs szükség

koherens lézersugárra a vizuális információ visszaadására, és melyben a

közönséges fény minden fotonja egy spirál alakú alagúton halad át, amely az

atomok befogási sugarán kívül van az övégben. Ez nemcsak hogy érthetetlen volt

számomra, hanem arról is újra meggyőzött, hogy ha valakinek oly kevés a

technikai érzéke, mint nekem, az ne törődjön az okokkal, hanem elégedjék meg a

hatásokkal.

A legfontosabb hatás az átlagember szemében az, hogy a fény csak hosszú idő

alatt halad át a lassú üvegen. Az új készítményű lassú üveg mindig koromfekete,

mert még semmi sem haladt át rajta, de ha egy erdei tó mellett tartják egy évig,

5

és azután beteszik egy városi lakás ablakába, ott egy évig az erdei tavat mutatja,

de nem puszta csendéletként, hanem az összes felvett jelenségekkel együtt: a

víz fodrozódik a napfényben, az állatok lejárnak inni a tóhoz, a madarak

átrepülnek az égen, az éj követi a nappalt, évszak az évszakot. Aztán - egy év

múlva - a szubatomok csatornáiban visszatartott szépség kimerül, és az üvegen

át ekkor már csak az ismerős, szürke városi utca képe lesz látható.

Az újdonságon kívül a lassú üveg kereskedelmi sikerét az a tény is ösztönözte,

hogy a föld birtoklásának illúzióját keltette. A legsivárabb pince lakója is ködös

parkra nézhetett ki - és ki mondhatja, hogy az nem az övé? Akinek valóban ápolt

kertje vagy birtoka van, az sem bizonygatja állandóan a tulajdonjogát azzal, hogy

szagolja, ízleli, tapogatja a földet. Csupán a látványát élvezi, az abból kisugárzó

fényalakzatokat, és ezek a lassú üveg segítségével levihetők akár a bányákba, a

tengeralattjárókba vagy a börtöncellákba is.

Több alkalommal próbálkoztam rövid írásokkal erről a varázskristályról, de

számomra a téma oly megfoghatatlanul költői marad, sőt paradox módon a

költészettel - legalábbis az enyémmel - el sem érhető. Egyébként a legjobb

dalokat és verseket a jövőt sejtő ihlettel már réges-rég megírták olyanok, akik

jóval a lassú üveg feltalálása előtt meghaltak. Semmi reményem nem volt arra,

hogy felvehessem a versenyt például Moore alábbi soraival:

Csöndes, varázsos éjben,

míg álmom karjaiba fog,

régen múlt napok fénye

emlékeimből újra felragyog.

A lassú üveg alig néhány év alatt a tudományos különlegességből jelentős

iparrá fejlődött. És mi, költök, kiknek meggyőződésünk, hogy a szépség él, még

ha a liliomok meghalnak is, csodálkozva láttuk, hogy ennek az iparnak a

csábításai sem különböztek a többiétől. Voltak jó üvegek, melyek sok pénzbe

kerültek, és kevésbé jók, melyek olcsóbbak voltak. Az években mért vastagság

az ár fontos tényezőjének számított, de volt még egy tényező: a valóságos

vastagság, vagyis a "szinkronitás".

Ezt a legagyafúrtabb technikai eljárások alkalmazásával is csak találomra

tudták szabályozni, és egy durvább eltérés azt eredményezhette, hogy egy

ötéves ablak öt és fél év vastagra sikerült, miáltal a nyáron felivódott fényt télen

sugározta ki, egy-egy kisebb eltérés miatt pedig a déli napsütést éjfélkor. Ennek

6

is megvolt a maga vonzereje - például sok éjjeli műszakban dolgozó ragaszkodott

a saját időzónájához -, de általában a valóságos idővel szinkronban levő üvegek

többe kerültek.

Selina hitetlenkedve nézett maga elé. Haltan érvei nem győzték meg. Alig

észrevehetően megrázta a fejét, és tudtam, hogy Haltan rossz oldalról közelítette

meg a dolgot. Hirtelen hűvös szél kerekedett, felborzolta Selina hajkoronáját, és

nagy esőcseppek kezdtek hullani a teljesen felhőtlen égből.

- Adok egy csekket - mondtam sietve, de láttam, hogy Selina zöld szeme

haragosan villan rám. - El tudja intézni a hazaszállítást?

- A szállítás nem probléma - mondta Haltan felállva. - De nem vinné inkább

magával? - No jó, ha úgy gondolja. - Meglepett az aláírásomba vetett korlátlan

bizalma.

- Akkor leveszek maguknak egy táblát. Várjanak itt. Nem tart sokáig, míg

bekeretezem. - Hagan sántítva megindult a táblasorok felé, melyek Linnhe

napfényes vagy felhős táját mutatták, de voltak még teljesen feketék is.

Selina felgombolta blúza nyakát.

- Igazán behívhatott volna a házba bennünket. Biztosan nincs nagyon sok

olyan bolond vevője, mint mi, hogy ilyen udvariatlan legyen velünk.

Eleresztettem a fülem mellett a sértést, és a csekk kiállítására fordítottam

figyelmemet. Egy nagy esőcsepp a csuklómról a rózsaszínű papírra cseppent.

- Jól van - mondtam. - Menjünk az eresz alá, míg visszajön. - Dühös voltam,

hogy minden jó szándékom csődöt mond. "Bolond voltam, hogy elvettelek -

gondoltam -, az őrültek őrültje voltam, és most, hogy gyerekünk lesz, sosem

szabadulok meg tőled."

Gyomrom fájdalmas görcsbe rándult, miközben Selina után a házhoz futottam.

Az ablakon át láttuk a csinos szobát a széntüzelése kályhával és a gyermeket a

padlón szétszórt játékaival, kockákkal, rajtuk az ábécé betűivel, és egy

sárgarépaszínű játék talicskát. A kisfiú befutott a másik szobából, és rugdosni

kezdte a kockákat. Engem nem vett észre. Néhány pillanattal később bejött a

fiatal nő is, és vidám kacagással felemelte és hintáztatni kezdte a gyermeket a

karjában. Az ablakhoz lépett, mint előbb. Zavartan rámosolyogtam, de sem ő,

sem a gyermek nem vett rólunk tudomást.

Homlokomon kiütött a hideg veríték. Lehetséges, hogy mindketten vakok?

Félrehúzódtam.

Selina felsikoltott, hozzáugrottam.

- Mi baj? - kérdeztem.

7

- A takaró - mondta. - Átázik.

Átfutott az udvaron az esőben, felkapta a kockás takarót a kerítésfalról, és

visszafutott vele a ház ajtajához.

- Selina! - kiáltottam önkéntelenül. - Ne nyisd ki!

De már elkéstem. Belökte a reteszre zárt faajtót, de kezét szájához kapva

megállt, s nézett be a házba. Odamentem, és kivettem elgyengült kezéből a

takarót.

Miközben becsuktam az ajtót, tekintetem végigfutott a szoba belsején. Az

ablakon át látott csinos lakószoba az asszonnyal és a gyermekkel a valóságban

egy elhanyagolt lomtár volt rozoga bútorokkal, régi újságokkal, ócska ruhákkal és

piszkos edényekkel. Nedves, takarítatlan, bűzös és mérhetetlenül sivár. Az

ablakon át látott tárgyak közül csak a kis játék talicska volt ott, lekopott

festékkel, törötten. Gyorsan bezártam az ajtót, azzal a szilárd elhatározással,

hogy elfelejtem, amit láttam. Az egyedül élő férfiak néha jó házigazdák, de

vannak, akik ehhez egyszerűen nem értenek.

Selina arca falfehér volt. - Nem értem. Nem értem.

- A lassú üveg. Mindkét irányban működik - mondtam gyengéden. A fény kifelé

is terjed, nemcsak befelé.

- Úgy érted, hogy…

- Nem tudom. Nem tartozik ránk. Szedd össze magad. Hagan hozza az

üvegünket. Gyomorgörcsöm kezdett feloldódni. Hagan hosszúkás műanyag

keretet hozott. Átnyújtottam neki a csekket, de ő Selina sápadt arcát nézte.

Kitalálta, hogy avatatlan kézzel beletúrtunk a lelkébe. Selina kerülte a pillantását.

Öreg és csúnya lett egyszerre, és szeme mereven a tájra szegeződött.

- Adja ide a takarót, Mr. Garland - mondta végül Hagan. - Kár volt, hogy gondot

okoztak maguknak miatta.

- Semmi az egész. Tessék a csekk.

- Köszönöm. - Még mindig Selinát nézte különös szemrehányó tekintettel. -

Nagyon örülök, hogy üzletet kötöttünk.

- Én is örülök - mondtam szenvtelen, formális udvariassággal. Felemeltem a

nehéz keretet, és megindultam Selinával az ösvényen az országút felé. Amikor a

most már nedves, csúszós lépcsőkhöz értünk, Hagan megszólalt:

- Mr. Garland!

Kelletlenül megfordultam.

8

- Nem az én hibám volt - mondta feszülten. - Egy ámokfutó autós

mindkettőjüket elütötte hat évvel ezelőtt, lent az obani országúton. A fiam még

csak hétéves volt. Jogom van valamit megtartani, nem?

Szótlanul bólintottam, és továbblépkedtem lefelé az ösvényen, feleségemet

szorosan magamhoz vonva, s rám fonódó karját most drága kincsnek éreztem. A

kanyarból visszanéztem. Hagan ugyanott ült, mint amikor először

megpillantottuk, a falkerítésen.

A ház felé nézett, de az esőn át nem láthattam, hogy van-e valaki az ablakban.

Bars Sándor fordítása