A SZŐTTES ÉS A SZÖVEG TEXTÚRÁJA: ARACHNE

Ovidius: Átváltozások VI, 1 – 145.

KALOCSAI ZITAMAGYAR NYELV ÉS IRODALOM DISZCIPLINÁRIS MESTERSZAK

KONZULENS:

DR. DARAB ÁGNESEGYETEMI DOCENS

ÖSSZEHASONLÍTÓ IRODALOM- ÉS KULTÚTATUDOMÁNYI INTÉZETI TANSZÉK

MISKOLC2010

1

Tartalomjegyzék

TARTALOMJEGYZÉK........................................................................................................................................2

1. BEVEZETÉS.......................................................................................................................................................3

2. MI A MITOLÓGIA? MI A MÍTOSZ?.............................................................................................................4

2. 1. MITOLÓGIA A KÖLTÉSZETBEN..............................................................................................................................5

3. AZ ARACHNE-TÖRTÉNET.............................................................................................................................6

3. 1. A MÍTOSZ MINT SZÜZSÉ, AVAGY KINÉL HOGYAN JELENIK MEG AZ ALAPMOTÍVUM?........................................................63. 1. 1. Az Arachne-történet tartalma Ovidiusnál...........................................................................................7

3. 2. AZ EGYMÁSTÓL ELTÉRŐ VÁLTOZATOKBAN REJLŐ AZONOSSÁGOK ÉS KÜLÖNBSÉGEK......................................................9

4. A SZÖVEG TEXTÚRÁJA, AVAGY ARACHNE.........................................................................................11

5. A SZŐTTES TEXTÚRÁJA, AVAGY MINERVA ÉS ARACHNE KÜZDELME.....................................18

5. 1. MINERVA SZŐTTESE.........................................................................................................................................185. 2 ARACHNE SZŐTTESE.........................................................................................................................................20

6. ÖSSZEFOGLALÁS..........................................................................................................................................22

RÖVIDÍTÉSJEGYZÉK.......................................................................................................................................23

2

1. Bevezetés

Úgy gondolom, hogy Ovidius fő művében, az Átváltozásokban központi szerepet kap

Arachne története. Nemcsak a kiválasztott mítosz tartalma sugallja ezt a központi szerepet,

hanem a mű felépítése, struktúrája is. Átváltozás mítoszról és egyben aitiológiai mítoszról, a

pók eredetmítoszáról, illetve annak költői megfogalmazásáról van szó. Az átváltozás mint az

egész, 15 könyvből felépülő mű egyik fontos strukturáló motívuma egyben annak a

nézőpontnak is a metaforája, hogy minden folyamatos változásban van.

A mítosz ugyanakkor nem csupán aitológiai, hanem vetélkedés-történet is, amelyben a

szövés istennője, Minerva és ennek a mesterségnek felülmúlhatatlan halandó képviselője,

Arachne kel versenyre egymással. Egy istennel vetélkedni az antik ember gondolkodásában

egyenlő volt halandó mivoltunkból ránk szabott határaink átlépésével, amit hübrisznek

neveztek. Az Átváltozások számos ilyen tartalmú történetet is tartalmaz, ezért Arachne

mítosza a hübrisz-történetek kontextusába is beilleszthető, és abban is értelmezésre szorul.

Tovább szűkíti és egyben tágítja az összefüggések körét, hogy az Arachne-történet

művésztörténet. Bár nem ez az egyetlen mítosz, amely vetélkedés- és művésztörténet is

egyben, viszont ez az egyetlen történet, melyben a vetélkedő művészek közül a halandó győzi

le halhatatlan ellenfelét. Minerva csak hatalmával tud Arachnén felülkerekedni, hiszen a

verseny végére kiderül: esztétikailag, művészileg és erkölcsileg a lány egyaránt győzelmet

arat az istennő felett. Számomra azért éppen ez a mítosz a legkiemelkedőbb, mert a mindig

győzedelmeskedő hatalmas isteneken itt mégiscsak diadalt arat egy halandó művész.

3

2. Mi a mitológia? Mi a mítosz?

Ma már teljesen nyilvánvaló, hogy a mitológia nem feltétlenül vallási1 szerepű, de a

mitológiai alapú költészet sem tud teljesen elszakadni a vallástól2 – többnyire ez akkor

következik be, amikor szembefordul a vallással. Viszont az idő előrehaladtával egyre inkább

kimutatható a mitológia függetlenedése. A mitológiából nem vezethető le a vallás, sőt nagyon

is könnyen félrevezethet3 minket. Az „...istenekről és természetfeletti képességekkel

rendelkező, többnyire isteni származású hősökről szóló elbeszélő hagyományokat görög

eredetű szóval mítoszoknak, és ezek összességét, illetőleg a mítoszokkal foglalkozó

tudományt mitológiának nevezzük.”4 A „többnyire isteni származású” hősök kifejezés

mutatja, hogy bár a mitológia főszereplője legtöbb esetben isteni származású, de nem

feltétlenül minden esetben. Az Átváltozásokban (és a költőelődökhöz képest is) Arachne

története ezért is különleges, hiszen hősként éppen egy halandó jelenik meg, de ennek ellenére

mégis győzedelmeskedik egy istennő, Minerva felett.

A mitológia a világ megértésének egyik formája. A különböző szüzsék, melyek a

mítoszokban megfogalmazódnak egyetemes5, ugyanakkor személyes kérdéseket vetnek fel. A

mítoszok jelentős része aitiolgikus jellegű, vagyis eredetmagyarázó.6 Ehhez társulhat egy

paradigmatikus jelleg7 is, melynek lényege, hogy a mítosz az első költői megfogalmazása

révén példaértékű legyen, s mintaként szolgáljon az utódoknak. Harmadik elemként felléphet

a didaktikus jelleg,8 mely tanító szerepet ad a mítosznak. A három tulajdonság természetesen

nem csak együtt jelenik meg, nem kötelező elemei a mítosznak.9

Egyetértek Gloviczki Zoltánnak azzal a megállapításával, miszerint egy-egy adott

szöveg mitikus történetei egyrészt legfeljebb egy „történelmileg adott korszak és csoport, nem

pedig az emberiség egészének elvontabb kérdéseit és válaszait hordozza a valóságról.”10 A

mitológia társadalmi valóságot is kifejezhet.11 Másik lehetőség szerinte az alkotó egyéniség.

1 Bár Kerényi még a vallás és a mitológia viszonyát problematikusnak nevezi.2 TRENCSÉNYI-WALDAPFEL 1960, 9.3 KERÉNYI 1984, 352.4 TRENCSÉNYI-WALDAPFEL 1960, 5.5 Mitológiai Enciklopédia I. 1988, 12.6 HAHN 2000, 7.7 HAHN 2000, 12.8 HAHN 2000, 12.9 HAHN 2000, 15.10 GLOVICZKI 2005, 47 – 53. http://glovizol.hupont.hu/4/legkedvesebb-irasaim#kiallitas (2010. október 21.)11 TRENCSÉNYI-WALDAPFEL 1960, 25.

4

Tehát mindenképpen egy szűkebb viszonylatban kell gondolkozni: korszakban, csoportban

vagy egészen leszűkítve egy egyéniségben, mely kifejti saját nézeteit, személyes gondolatait,

s választ keres a benne megfogalmazódott kérdésekre a mitológián keresztül.

2. 1. Mitológia a költészetben

Annak a kialakítása, rendszerbe és formába öntése, amit görög mitológiának nevezünk,

alapvetően Homéros és Hesiodos12 nevéhez kötődik. Az ő érdemük, hogy a mítoszváltozatok

végtelen lehetőségét kihasználva a költészetben kamatoztatják azt. Korábban a mítoszok

szájhagyomány útján terjedtek, s különböző változatai éltek. Az alkotásoknak köszönhetően

egy-egy változatot megmerevít a költő, s így az alkotás a „megváltoztathatatlanság igényével

lép fel”,13 de ennek ellenére nem veszi el annak a lehetőségét, hogy egy másik költő a

mítoszban új lehetőséget megpillantva új értelmet adhasson a történetnek. Egy-egy mítosz

átformálásával a költő tudatosan is állást foglal,14 hiszen saját meggyőződését,

gondolkozásmódját és érzéseit szövi bele a mítoszba. Azok a mítoszok, amelyek ránk

hagyományozódtak, tulajdonképpen a költői feldolgozások.

A mitológia: szárnyakat ad az emberi öntudatnak, amennyiben pozitív hőseit, sőt

ragyogó istenalakjait is az ember önértékelésének magas fokán teremti meg, ...”15 Az öntudat

szoros kapcsolatban van a lelki szabadsággal, a képzelet szabadságával, az egyéniséggel. Az a

költő, akinek van öntudata, az akarva, akaratlanul megjeleníti ezt műveiben, érzékelteti saját

értékeit. A költői nyelvhasználatban a mai napig jelen van a mitológia mint szimbolikus

rendszer, hiszen az irodalmi szövegek tele vannak tűzdelve mitológiai képekkel, alakokkal,

eseményekkel.

12 SARKADY 1974, 43 – 46.13 TRENCSÉNYI-WALDAPFEL 1960, 9.14 TRENCSÉNYI-WALDAPFEL 1960, 25.15 TRENCSÉNYI-WALDAPFEL 1960, 21.

5

3. Az Arachne-történet

3. 1. A mítosz mint szüzsé, avagy kinél hogyan jelenik meg az

alapmotívum?

Maga a történet, mint ahogyan a neve is mutatja, görög eredetű.16 Az egyik legkorábbi

mű,17 melyet kapcsolatba lehet hozni a mítosszal, a szakirodalom szerint Nikandros Thériaka

című zoológiai tankölteménye. Itt Arachne Phalanx nővéreként jelenik meg, akik mindketten

Minerva tanítványai voltak. Arachnét a szövés mesterségére, Phalanxot pedig a

fegyverforgatásra oktatta az istennő. Viszont „... bűnös viszonyba kerültek egymással, ezért

az istennő meggyűlölte, és olyan rovarrá változtatta őket, amelyet a saját gyermekei falnak

fel.”18 Aristotelés természettudományos műve alapján, mely az állatokról szólt, tudjuk, hogy

tévesen a pók tulajdonságát vélték felfedezni, s így - szintén tévesen - azt következtették ki,

hogy az istennő pókká változtatta a két korábbi tanítványt. Aristotelés megállapítása Plinius

Naturalis Historiá-jában is visszaköszön.

Nikandros megnevez a művében egy tőle is korábbi forrást, amire támaszkodik, ez pedig

Theophilos, aki Zénodotos tanítványa.

Mythographus Vaticanusnál szintén megjelenik Arachne alakja, ő Minerva papnőjének

nevezi a lányt. Szilágyi értelmezése szerint ez jelenthetné egyszerűen azt is, hogy Arachne

mindössze a szövőművészetével szentelte magát az azt képviselő istennőnek.19 De továbbá azt

is megjegyzi Szilágyi, hogy a díszítő funkción túl egy sokkal magasabb igényű, szakrális

funkciót20 töltött be ez a tevékenység, vagyis helyesebben művészet.

Mikor Nikandros azt állítja, hogy a pók a Titánok véréből született, Thériaka című

művében Hésiodost nevezi meg információja forrásaként, de a történetnek már nem találta

meg a nyomát. Hésiodos mellett megemlíti még Akusilaos vélekedését, miszerint a pók

Typhón véréből született; s Apollónios Rhodiosnál a Gorgó véréből született. Ezek mind-

16 SZILÁGYI 1982, 220.17 Az következőkben sorra veszem a mítosz vagy egyes elemeinek korábbi előfordulásait., amelyet a Szilágyi János György tanulmányának megállapításai alapján összegzek. SZILÁGYI 1982, 220 – 230.18 SZILÁGYI 1982, 220.19 SZILÁGYI 1982, 227.20 SZILÁGYI uo.

6

mind ősmitológiai alakok, az „új istenek”, vagyis az Olympos isteneinek ősellenségei. Ezen

mitológiai alakok lénye az ókori görög felfogás szerint a pókok lényében folytatódik tovább.21

Minerva és a pók közötti kapcsolat a fennmaradt irodalmi művek közül legelőször

Vergilius Georgicájában tűnik fel: „...akit gyűlölni Minerva / Nem csillapszik, a pók von bő

hálót kapuikra.”22 Magát a mítoszt nem mondja el, csak azt a tényt említi meg, hogy Minerva

rettentően gyűlöli a pókokat, A Georgica negyedik könyve23 a méhészetről, a méhekről szól, s

Vergilius eközben tesz mindössze két sornyi említést tesz a pók és Minerva viszonyáról. Egy

korábbi mítoszra támaszkodik, mely Minerva pók iránti gyűlöletét őrizte meg. Ahogy az

idézet mutatja, egyértelmű az istennő pók feletti hierarchiája minden tekintetben: mind

hatalmilag, mind pedig tekintélyben.

A mítosz Ovidius Átváltozások című művében, annak Arachne-történetében24 jelenik

meg a legterjedelmesebb és legkidolgozottabb változatban. Viszont fontos megemlíteni, hogy

Ovidius a műveiben, s különösképpen a Metamorphoses-ben, majdnem minden esetben nem a

mítoszra fekteti a hangsúlyt; sőt, sok esetben azt nem is mondja el, hanem az olvasó előzetes

ismereteire építve egy-egy történetet teljesen új kontextusba helyez. A mitológia örök

szüzséje az irodalomnak. Egy mű számos interpretációját utólag kapja meg, hiszen minden

esetben más a befogadó, más szempontból közelítjük meg a művet, s így természetesen más

kontextusba is helyezzük.25 „… minthogy a közeg, amelyben elhangzik, soha nem lehet

ugyanaz, minden újra-elmondása egy-egy új változata még akkor is, ha szó szerint idézi egy

régebben megfogalmazott szövegét, hiszen az állandó a szüntelenül változó akusztikájú

környezetben szólal meg újra és újra; a történet lényege egy, de aktualitástartalma végtelen

számú lehet.” Jelen esetben sem értesülünk arról az okról, hogy Minerva miért gyűlöli a

pókokat, Ovidius számára ez teljesen lényegtelen. Valójában arról van szó, hogy mivel a pók

eredetileg a meggyűlölt lány, Minerva a pók alakjában is őt gyűlöli őt örökre.

3. 1. 1. Az Arachne-történet tartalma Ovidiusnál

Az elbeszélés azzal kezdődik, hogy Minerva arra kéri a Múzsákat, most már ne csak

más diadaláról, vagyis a saját diadalukról énekeljenek, hanem az ő diadaláról is. Majd a

21 SZILÁGYI 1982, 229.22 IV. 246 – 247.23 A méhészetről szóló leírás után bekapcsolja Vergilius Aristaeus, valamint Orpheus és Eurydice történetét is.24 OVIDIUS 1975, VI, 1 – 145.25 SZILÁGYI 1982, 218.

7

továbbiakban a Múzsák énekét hallva értesülünk a történtekről. Az istennő felkeresi Arachnét,

mivel úgy hallja, hogy az „... nem gyatrább gyapjúszövésben nála.”26 A lány nem volt nemesi

születésű, mindössze „csak” a művészete és a szorgalma tette ismertté. Az apja egy Idmon

nevezetű colophoni bíborfestő, anyja pedig már nem él, de társadalmilag szintén

alacsonyrangú. Annak ellenére, hogy kicsiny városban, Hypaepában él, mely szinte falu, a

lány művészetének a híre igen távolra elér. Munkáját gyakran megcsodálták a nimfák is. A

szövésben való ügyessége miatt feltételezték, hogy Minerva tanította meg őt olyan remekül a

mesterségre. Arachnét sérti ez a gondolat, így fennhangon kijelenti, hogy bátran versenyre

kelne az istennővel, akár vállalva annak a következményeit is, ha ő lenne a vesztes. Az

istennő ősz anyó képében jelenik meg Arachne előtt, s próbálja meggyőzni a lányt, hogy

álljon el korábbi kijelentésétől, s ezen felül tegye jóvá gőgjét: könyörögjön bocsánatért az

istennőhöz. Arachne kijelenti, hogy az ő vélekedése nem fog megváltozni. Az intés

eredménytelensége után az istennő leveti az álruháját, s máris készülődnek a versenyhez.

Mindkettejük szőttesén a múltban megtörtént események jelennek meg.

Minerva szőttesének középpontjában a hajdani Cecropsi várért folytatott csata áll,

melynek neve már Athén, s a csata éppen a város feletti uralom megszerzéséért folyt. Az

istennő ábrázolja valamennyi olimposzi istent, akik között Jupiter ül középen. A szőtt jelent

témája Minerva és Neptunusz küzdelme az Athén fölötti hatalomért. A tenger istene vizet

fakaszt a kemény szirtből. Minerva válaszként olajfát sarjaszt a földből, s ezzel ő

diadalmaskodik. A szőttes négy sarkában négy harcot sző. Az első sarokban láthatjuk

Rhodopét és Haemost, a másodikban pedig „pygmaeus anyát”27 láthatjuk, a harmadikban

Antigonét, a negyedikbe Cinyrast hímzezte Minerva, amint a szentély lépcsőjét s a lányait

öleli át. A szőttest körben olajág díszítette.

Arachne Europe elrablásával kezdi a munkáját, s megannyi isten szerelmi kalandja

látható a művön. Sorrendben a következő alakokat jelenteti meg a gőgös lány: Asteriét, Ledát,

Jupitert, Nycteist, Tirynthiát, Danaét, Asopist, Mnemosynét, Deoist, Neptunust, Aloidákat,

Bisaltist, Melanthót, Phoebust, Issét, Libert, Erigonét, Chiront, valamint Saturnust. Az ő

szőttesének a szélén tarka virágkoszorú fonódik repkényfutamokba.

Sem Minerva, de még az Irigység sem tud kivetnivalót találni a szőttesben. Az istennő

dühében széttépi Arachne munkáját, majd fejbe veri a lányt, aki már éppen készülne

felakasztani magát, de megkönyörül rajta az istennő, s pókká változtatja.

26 OVIDIUS 1975, 153, VI, 6 – 7.27 OVIDIUS 1975, 155, VI, 90.

8

3. 2. Az egymástól eltérő változatokban rejlő azonosságok és különbségek

A legnyilvánvalóbb azonosság az ovidiusi Arachne figurával a lány mestersége. Több

forrás28 is úgy őrizte meg, hogy a szövőmesterséggel foglalatoskodott. Egyes változatok

Minerva tanítványaként beszélnek róla, míg Ovidius éppen ezt tagadja: „… vélnéd: maga

Pallas volt tanítója. / Sérti e gondolat is, letagadja e nagy tanítót is.”29 Viszont tagadni csak

akkor tudunk valamit, ha az igaz; különben a hamisat cáfolni szokás.

Már Nikandrosnál megjelenik Arachne és Minerva ellenséges30 viszonya: a lány valami

olyat tesz,31 amely nem tetszik az istennőnek, ezért megbünteti. Ezeket a főbb vonásokat

Ovidiusnál is megtaláljuk. Vergiliusnál konkrétan nem Arachne és Minerva kapcsolatáról van

szó, hanem arról, hogy Minerva gyűlöli a pókokat. De mint tudjuk, Arachnét Minerva „...

olyan rovarrá változtatta ..., amelyet a saját gyermekei falnak fel.”32 Bár téves az, hogy a

pókra vonatkoztatják ezt a megállapítást, de az azonosítás fogalmi alapon mégis a pókra

vonatkozik, így közvetetten utalhat Vergilius az istennő és a lány kapcsolatára, s így érthető

az a gyűlölet, melyet Minerva érez a pókok iránt; hiszen tanítványát (aki ne feledjük el

magára haragította), Arachnét változtatta éppen pókká.

Több forrás megemlíti, hogy a pókok egyik-másik ősmitológiai lény véréből születtek.

Ókori görög felfogás szerint a pókok lényében folytatódik ezeknek a mitológiai alakoknak a

lénye33, s az egymástól eltérő isten nemzedékek harca is folytatódik ezzel együtt. Így a

Vergiliusnál látott változat magyarázata az is lehet, hogy Minerva a pókok iránti gyűlölete, az

új isteneknek a régiekkel való harcát jelenti;34 s így két különböző generáció harcának is

tekinthetjük Arachne és Minerva viszonyát.

Hatalmas ovidiusi újítás, hogy a mítosz személytelen vetélytársából egy hús-vér eleven

karaktert formál. Tehát Arachne mesterségén túl azt látjuk, hogy Ovidius olyan Arachne

figurát teremt, aki saját értékeivel teljesen tisztában van; s habár az istennőtől tanulta

mesterségét, mégis letagadja azt, mivel sértőnek érzi, hogy az ő művészi képességeit

akárkihez is viszonyítsák. Az ellentétes viszonyt és Minerva gyűlöletét Ovidius vetélkedéssé

gyúrja át; tehát tulajdonképpen a két fél viszonyának alapvonásai megmaradnak, viszont

28 Nikandros elsőként Thériaka című tankölteményében, majd pedig maga Ovidius az, aki Arachnét szövőlányként jeleníti meg.29 VI, 23 – 24.30 A kezdeti tanítvány-mester viszony utáni időszakot tekintve.31 „... bűnös viszonyba kerültek egymással, ezért az istennő meggyűlölte...”. SZILÁGYI 1982, 220.32 SZILÁGYI 1982, 220.33 SZILÁGYI 1982, 229.34 SZILÁGYI UO.

9

Arachnét művészet és bátorság viszonylatában felemeli az istennőhöz. Az más probléma,

hogy ez sajnos nem elegendő az istennő tényleges legyőzéséhez. A két generáció harcának

viszonylatában viszont – a pók mint ősi isteni lény és Minerva mint az új isteni nemzedék

képviselője– éppen az ellenkező tendenciát láthatjuk Ovidiusnál: Minerva egy korábbi

nemzedéket képvisel, míg a pókká zsugorított Arachne - s Arachne lényén keresztül

természetesen Ovidius maga35 - egy újabb feltörekvő nemzedéket.

35 Ovidius természeténél fogva vetélkedett az őt megelőző költőnemzedékkel. ADAMIK 2001, 257.

10

4. A szöveg textúrája, avagy Arachne

Minerva helyénvalónak tartja a Múzsáknak a Pierisek iránt érzett haragját, s így nyilván

elismeri azok büntetésének jogosságát. Az istennő szívesen hallgatja a Mnemosyne lányainak

énekét. Bizonyára azért, mert kedveli a művészetet (hiszen ő is művész). Másrészt

valószínűleg azért, mert azok behódolnak neki – nemcsak viselkedésben, hanem szavakban is

kifejezik ezt – („»Ó, te, ki, hogyha a bajnok-erény nem emelne fölébünk«…”36), s Minerva

sem érzi őket konkurenciának. Jól tudjuk, az istenek ugyanolyan irigyek tudnak lenni, mint az

emberek. De jelen esetben Minervának nincs oka irigykedni ezekre a félisten Mnemonisekre,

hiszen amint már kifejtettem, azok egyrészt behódolnak neki, másrészt azért, mert Minerva a

saját művészetét valószínűleg magasabb színvonalúnak37 tartja (habár a két más típusú

művészet – éneklés és szövés – nem összehasonlítható). Mindezekből következik, hogy nincs

oka arra, hogy ne tudja élvezni az Aonisok művészetét,38 és fordítva is igaz, mivel élvezi

(„Adta fülét szivesen Tritonia szózataiknak…”39) a Múzsák előadását, ezért nyilvánvalóan

nem irigykedik rájuk. Azon kívül éppen ők jogosultak és képesek arra, hogy megénekeljék az

ő diadalait is („»Dícsérni kevés, dícsérjenek engem is«…”40). „… »istenségünket sose tűrjük

semmibe venni«”41 kijelentésével sorsközösséget vállal a Múzsákkal, akik éppen az imént

énekelték el saját vetélkedés-történetüket Minervának a Pierisekkel kapcsolatban.

Összekapcsolva és értelmezve az előbbi két idézetet42 a következővel: „Sújtani kész

végzettel Arachnét…”,43 egyértelműen nemcsak, hogy megjósolható, hanem már előre

nyugtázható is a történet végkimenetele. Már a történet indítása megadja egyben a zárást is.

Az indokokra természetesen nagyon is kíváncsiak vagyunk,44 hiszen a legizgalmasabb

válaszokat sosem a mi történtre adott válaszok, hanem leginkább a hogyanra és a miértre adott

válaszok produkálják. Hacsak a mítoszok alaptermészetéből indulunk ki, akkor egy mítoszt el

lehet mondani úgy, hogy magán a történéseken nem változtatunk, csak bizonyos elemeken. S

éppen ezek az apróságnak tűnő elemek lesznek a legfontosabb, sőt kulcsszerepű

36 V, 269.37 A későbbiekben Arachne szőttesének széttépésében lesz szerepe.38 A legkisebb irigység is beárnyékolja a felhőtlen élvezet átélését.39 VI, 1.40 VI, 3.41 VI, 4.42 „»Dícsérni kevés, dícsérjenek engem is…«”. VI, 3. Valamint: „… »istenségünket sose tűrjük semmibe venni«”. VI, 4.43 VI, 5.44

11

komponensek ahhoz, hogy megértsük ezek segítségével a költő gondolatvilágát, valamint a

világhoz való viszonyát.

Mégis milyen indokok magyarázzák azt, hogy Minerva okozza Arachne végzetét? Mi

lesz Arachne végzete? Az utóbbi kérdést később vizsgálom, időrendiségének megfelelően. Az

előző kérdésre a választ szintén megadja maga a szöveg, a következő szövegrészekben

érhetjük ezeket tetten: „… istenségünket sose tűrjük semmibe venni”;45 „Sújtani kész

végzettel Arachnét…”;46 „... mert hallotta: e lány nem gyatrább gyapjuszövésben / nála.”47. Az

első idézet azt mutatja, hogy Minerva és Arachne viszonya hatalmi alapokon nyugszik.48 A

második pedig igen jól szemlélteti, hogy Minerva eleve a haragját akarja kitölteni Arachnén, s

így Arachne helyzete predesztinált.49 Minerva egyik legfőbb oka arra, hogy Arachét leigázza,

hogy a lány nem tiszteli őt kellőképpen; istenségét alapjaiban hagyja figyelmen kívül, s ez

sérti az önérzetét. Valamint az istennő félti a saját hírnevét: ha nem bünteti meg a

szentségtörőt, veszíthet a tekintélyéből. Ezek már éppen elegendő okot szolgáltatnak a

bosszúállásra, viszont ezen kívül mást is rejteget még az istennő. A hatalomvágy is hajtja az

istennőt, s az, hogy a hatalmát fitogtassa. Arachne híre igen távolra elér, még a szövés

mesterségének istennőjéhez, Minervához is. Talán a legváratlanabb indok az, hogy Minerva

féltékeny Arachne mesterségbeli tudására. A harmadik idézet szerint a vetélytárs nem

rosszabb az istennőnél („... nem gyatrább ...”50), tehát legalább olyan jó, mint az istennő. De

természetesen nem zárja ki azt, hogy jobb az istennőnél. Sőt maga az istennő sem cáfolja meg

azt, amit hall: hogy létezik nála tehetségesebb a szövésben; s ez pedig éppen egy halandó. Ez

annyira felkelti az istennő érdeklődését, s annyira feldühíti, hogy ő maga látogatja meg a

lányt, s jár utána a híreszteléseknek.

„Neves nem volt sem rangról sem születésről, / csak művészetről.”51 „Idmon, colophoni,

az apja…”52. Az anyja nem élt, alacsonysoru volt, az urával / egyenrangú.”53 Első olvasásra

talán lényegtelennek tűnhetnek ezek az életrajzi elemek, de nem véletlen, hogy közli velünk

45 VI, 4. Elemzésemben első idézetként utalok rá vissza.46 VI, 5. Második idézetként utalok rá vissza.47 VI, 6 – 7. Harmadik idézetként utalok rá vissza.48 GLOVICZKI 2008, 61.49 GLOVICZKI 2008, 61. Gloviczki úgy gondolja, hogy Arachne „... a Pierisekhez hasonlóan predesztinálva van a pusztulásra.”Úgy vélem, hogy értelemzavaróan, illetve félreérthetően fogalmaz, hiszen a pusztulás szó leginkább a halálra utal, de legalábbis a teljes ellehetetlenítésre. Igaz, hogy Gloviczki értelmezésében Arachne fizikai ellehetetlenítését kell értenünk – úgy, mint a Pieriseknél, s „... képes vesztessé tenni ...” őt. Az előbbiek Calliope éneke kapcsán hangzanak el. A későbbiekben Arachne kapcsán (GLOVICZKI 2008, 65.) Arachne haláláról beszél, ami szerintem teljes mértékben téves, hiszen Arachne semmilyen értelemben nem hal meg. Bár tény, hogy pókká változik, de élőlény marad.50 VI, 6.51 VI, 7 – 8.52 VI, 7.53 VI, 10 – 11.

12

ezeket Ovidius, s az sem elhanyagolható, hogy épp a következőkkel állítja oppozícióba: „De a

lány lyd városokon nemenyésző / hírre jutott szorgalmával, noha póri családból / lett, s noha

városa is kicsi volt, falu szinte, Hypaepa.”54 Többféleképpen lehet valaki híres. Egyrészt a

szülei55 lehetnek istenek, félistenek. Másrészt pedig, ha az illető szülei valamely előkelő

családi származással dicsekedhetnek, s így a gyermekük is.

Ezek közül Arachnét egyik sem érinti, hiszen apja is és anyja is egyszerű emberek. Apja

bíborfestő, anyja már nem él. A szövőlány kicsiny városban él, melyet akár falunak is

tekinthetnénk mérete alapján, s a család ráadásul szegény is; ennek ellenére szorgalma és

leginkább a tehetsége miatt híre egészen a szövés istennőjéig, Minerváig is eljut. S így

Arachne egy harmadik kategóriát képvisel − melyek csak kevesek mondhatnak el magukról −,

azokét, akik művészetük révén nyertek maguk számára hírnevet. S méltán el kell ismernünk,

hogy ezt a legnehezebb, s egyben legjogosabb is elnyerni.

„Hogy csoda-munkáját láthassák, gyakran esett meg: / szőlőskertjüket elhagyták a

timolusi nimfák… ”56. „Pactolus folyamát odahagyták gyakran a nimfák.”57 „Nemcsak az

elkészült szövetet volt nézni mulatság; / azt is, ahogy készült: mert bájjal tette a dolgát.”58 A

két idézetből egyértelműen kiderül, hogy a nimfák – akik jelen esetben a természet alkotó

erőinek és a szépségnek a megtestesítői – sűrűn látogatják meg Arachnét, csak azért mert kész

munkája gyönyörű, sőt az alkotás folyamatát is élvezik nézni. A nimfák idejük nagy részét

mulatozással töltik, ösztönösen azt keresik, ami jókedvre deríti őket, s ami esztétikus, s éppen

ezért a szőlőskertjüket, s Pactolus folyamát is felcserélik Arachne szövésének látványával.

Arachne szövésének folyamata gyönyörködtet, mely a művészet egyik legfontosabb

alappillére.

„ha akár nyers gyapjúját gyűjtötte gomolyagba…”59 „… vagy hímzett, vélnéd: maga

Pallas volt tanitója.”60 Mesterségét tekintve Arachne olyan szépen dolgozott, mintha Minerva

személyesen tanította volna neki a szövés minden apró csínját-bínját. „Sérti e gondolat is,

letagadja e nagy tanítót is, /» Versengjen velem ő; érhet «szól» bármi, ha vesztek «.”61

Arachnét sérti az a gondolat miszerint az istennő volt az ő mestere; így dölyfösen kijelenti,

hogy ő bátran versenyre kelne az istennővel, akár vállalva annak a következményeit is, ha ő

maradna alul. De természetesen Arachne teljesen biztos abban, hogy az ő képessége

54 VI, 11 – 13.55 Ha az anya vagy az apa isteni származású, akkor a születendő gyermek félisten.56 VI, 14 – 15.57 VI, 16.58 VI, 16 – 17.59 VI, 19.60 VI, 23.61 VI, 24 – 25.

13

felülmúlja még az istennőét is, ezért úgy érzi, hogy nincs mitől tartania, s teljes mértékben

jogos a vélekedése.

„Pallas, anyó-képet s vendéghajat öltve, fehéret, / megjelenik, bottal lépdel, vén s

gyönge tagokkal…”62 Az Átváltozásokban csak kevés olyan eset van, amikor az istenek nem

istenként jelennek meg, hanem valamilyen más alakban. Ehhez a cselhez leginkább hódítás

céljából folyamodnak a férfi istenek: legtöbbször valamilyen természeti jelenséggé változnak,

valamint a kiszemelt hölgy kedveseként jelennek meg, vagy női istenként ébresztenek

bizalmat. Az is előfordulhat, hogy állati alakot öltve próbálják az istenek magukhoz édesgetni

a kiszemeltet. Például az Europa63 című mítoszban, ahol Jupiter „bika-álorcát”64 ölt, annak

érdekében, hogy Europa ne féljen tőle. Próbál nagyon szelíd lenni, hogy a lány ne

gyanakodjon, így bizalma legyen felé, majd mikor már a lány a bika képében kacérkodó

Jupiter hátán ül, nyomban viszi is el magával a vízen a lányt. Jelen esetben Minerva jelenik

meg anyó képében. Ha a két alakot összehasonlítjuk, a bikát és az anyót; azt látjuk, hogy az

egyik esetben egy erős, fiatal, játszadozó állatot látunk, míg a másik esetben egy ősz hajú,

botra támaszkodó, gyenge öregasszonyt. Az első esetben a cél az, hogy bizalmat keltsen az

isten Europában, s így elrabolhassa őt. Ezzel szemben Minerva azért anyó képében jelenik

meg Arachne előtt, hogy korral együtt járó tapasztalattal („»A magas kor nemcsak ijesztő /

dolgokkal gazdag: nagy idő – s a tapasztalat eljő.«”65) érveljen amellett, hogy a lány jobban

teszi, ha nem firtatja tudását. Ha azt vizsgáljuk, hogy Jupiter erős bika képében jelent meg, s

szándéka célt ért, Minerva pedig gyenge öregasszony képében áll kihívója elébe; s a

küzdelem végén esztétikai és erkölcsi szempontból alulmarad ellenfelével szemben; az erős

bika és a gyenge öregasszony előrevetítheti a végkimenetelt. Minerva, mint Arachnéhoz

képest magasabb hatalmi pozícióban levő istennő; megalázkodik a halandó művész előtt, csak

azért, hogy Arachné kedélyeit lecsendesítse (arra hivatkozva, hogy nem érdemes egy

istennővel versengenie), s a lány elálljon az istennővel való versenytől. „»Hallgass rám, le ne

nézz: csak légy te a földilakók közt / legjobb gyapjuszövő, hírednek ez épp elegendő; /

istennőt versenyre ne hívj ki, de merszed esengő szókkal tedd jóvá; könyörülni fog ő a

könyörgőn.«”66 A szabadszellemű művész, akinek nincs szüksége mesterre már az első két

szónál67 megütközik. Minerva arra szólítja fel Arachnét, hogy érje be azzal, hogy halandók

közül ő tud a legszebben szőni, s ne akarjon egy istennőt versenyre hívni. Ez az istennő

62 VI, 26 – 27.63 II, 833 – 860.64 II, 850.65 VI, 28 – 29.66 VI, 30 – 33.67 „»Hallgass rám…«” VI, 30.

14

részéről a legmagasabb elismerés, hiszen hajlandó elismerni, hogy minden bizonnyal a

halandók között Arachne a legtehetségesebb gyapjúszövő. Másrészt viszont az istennő a már

korábban Arachnéról hallottak68 alapján próbálja kikerülni a számára akár csúfos vereséggel

végződő küzdelmet. Továbbá az istennő anyóként inti a lányt, hogy lássa be a vétkét, s még

időben engesztelje ki Minervát, s biztos lehet benne, hogy az istennő megszánja őt. „Rá a

leány görbén pillant, … fékezi még a kezét, de arcán lángol a méreg, / s adja az álcázott

Pallasnak e szókkal a választ: / »Gyöngeeszű, te, nagyon fölemésztett már az öregség, / s túl

sokat élni megárt. Az ilyen szót, hogyha menyed van, / hallja csak az; s a lányod ha akad csak

hallja a lányod. Nékem eszem van elég; sose hidd, hogy tőled az intés / használhat nékem,

sose lesz más a vélekedésem. Miért nem jön maga el? Mért fél vállalni a versenyt?«”69

Arachne előtt nem tekintély a kor, épp ellenkezőleg, mint ahogy Minerva gondolta. Arachne

nem éri be azzal, hogy ő csak a halandók között lehet a legjobb. Minerva szavaira a lányban

hatalmas harag gerjed, mely hatására arca teljesen lángba borul. Méltán büszke a tehetségére,

s éppen ezért a halandó művészekkel való versengéssel nem éri be; ő a legjobbnak mondottal

kívánja megméretetni tudását, még pedig éppen azért, hogy bizonyítsa tudásának

önállóságát70. Arachne nem kételkedik az anyó jó szándékában; viszont gyöngeeszűnek

nevezi az anyót, s éppen azért, mert az koránál fogva nem értheti, hogy mi a jó egy fiatal

művészléleknek. Az anyó a menyének vagy a lányának nyugodt szívvel tanácsolhatná

ugyanezt, s a legfőbb különbség az, hogy ki hogyan vélekedik a művészetről, s rendelkezik-e

művészi öntudattal. Arachne tudja, sőt érzi, hogy neki nem az a sorsa, hogy elsüllyedjen a

névtelenségben, s ez őt nem is tenné boldoggá. Bár bizonyára rögösebb utat választ, mikor

kihívja az istennőt („»… de sose lesz más a vélekedésem… «”71) de ezt a tettét nem bánja

meg. „»Eljött« - mondja az istennő, veti messze a vénkort, / s Pallasként ott áll. Leborulnak

előtte a nimfák s lányai Mygdoniának; a szűz egyedül riadatlan. Elpirosult mégis, nem akarja,

de fénylik is, ég is, / tűnik is ujra a pír arcáról…”72 „Megmakacsolja magát, mást nem vágy,

csak diadalmát, / és vesztébe rohan; Jupiternek lánya se hátrál, / inteni már nem akar,

párharcuk nem halogatja.” Minerva nem tűrve ezt a hübriszt, megjelenik Arachne előtt isteni

mivoltában, álruha nélkül. Kezdetben próbálta inteni őt, hogy ne akarjon ő lenni minden áron

a legjobb, érje be a halandók közötti dicsőséggel. Majd mikor látja, hogy a lány nem tágít

gőgjétől, az istennő már csak a rajta esett sérelem megbosszulásával foglalkozik, s nem akarja

tovább jobb belátásra bírni Arachnét. Mindenki fejet hajt az istennőnek Arachne kivételével. 68 „… hallotta: e lány nem gyatrább gyapjuszövésben / nála.” VI, 6,69 VI, 34 – 42.70 A kifestést ld. később.71 VI, 41.72 VI, 43 – 47.

15

Bár tény, hogy az ő arca is elpirul, de nem hajlandó behódolni az istenségnek, hiszen úgy érzi,

hogy nagyszerű művészként neki is van olyan értéke, mint az istennőnek. Vélekedését,

láthatjuk, nem módosítja, kiáll amellett, hogy ő megküzd az istennővel.

Ezután már az istennő sem halogatja a küzdelmet, hiszen (bár anyó képében), de

személyesen hallotta Arachne nyílt kihívását. Gyávaság lenne részéről, ha nem fogadná el a

kihívást. „S ők igyekeznek, a mellük alatt megkötve ruhájuk, / jár ügyesen karjuk, könnyebbé

kedv teszi dolguk.”73 A verseny stresszes helyzetét maga a művészet mívelése oldja.

„… Tyrus üstjében főtt bíbor-szál szövetik be, / egymástól alig is különült piciny

árnyalatokkal…”74. A két versengő fél számára ugyanazok a lehetőségek adottak, ugyanolyan

szövet áll mindkettejük rendelkezésére, így ez biztosítja, hogy a két szőttes közti különbség

nem az anyag milyenségéből fakad. „… szőttesüket beszövik hajdan megesett dolgokkal.”75

Szőtteseiken mindketten csak olyan eseményeket szerepeltetnek, melyek a múltban

megtörténtek.76

„Pallas sem, s az Irígység sem tudhatta e művet / ócsárolni. A szőke Leányt e siker

dühösíti: / tépi az égnek e sok vétkét mutató szövedéket / rögtön szét, s a cytorusi fát fogván,

a vetélőt, / három-négyszer az Idmon-lányt veri fejbe, Arachnét.”77 A küzdelem végén

Minervának is rá kell döbbennie, hogy bizony Arachne csodálatos szőttest alkotott. Sem az a

szövés istennője, sem az Irigység nem talál a szőttesben kifogást, pedig Minerva irigységéből

kifolyólag éppen azt szerette volna tetten érni, hogy Arachne jogtalanul kérkedik tehetségével,

s nem jobb nála. Minervát éppen ez dühösíti fel a legjobban, s a tehetetlenség a kiváló

művésszel szemben, s már nem tudja türtőztetni tovább féltékenységét, ezért teljes önkívületi

állapotban megsemmisíti Arachne határtalan tehetségének bizonyítékát. Ezen felül a lányt is

fejbe veri néhányszor, bár ezzel csak saját erkölcsi lefokozását éri el. „Ezt a szerencsétlen

nem tűrte, nyakára kesergőn / köt kötelet. De mikor fenn függ, megszánja Athena, / és» Élj

csak, de azért mégiscsak függj, gonosz;«így szól /» és ez a bűnhődés – a jövőbe se vesd a

reményed - / nemzetségedet és késő unokáid is érje «. Arachne nem tűri ezt a megaláztatást,

inkább felakasztja magát; nem tudja elviselni, hogy nem értékelik a művészetét. Később,

miután már a fizikai bántalmazás megtörtént, az istennő egy józanabb pillanatában megszánja

a lányt (az segíti hozzá, hogy látja, Arachne már-már majdnem felakasztja magát), s

nemzettségére is kiterjedő büntetést szab ki. „… hecatéi növény nedüjével hinti meg őt / hinti

meg őt; ahogy éri a mérges nedv, a leánynak / már hajafürtje lehull, füle tűnik, tűnik az orra, / 73 VI, 59 – 60.74 VI, 61 – 62.75 VI, 69.76 A szőttesről szóló elemzést ld. a következő fejezetben.77 VI, 129 – 133.

16

lesz feje pöttömmé, lesz teljes teste kicsinnyé: / oldalt, lába helyett, vékony kicsiny ujjai

nőttek, / minden egyéb has lesz; hanem ebből küldi tovább is / szálait és szövi, szorgos pók,

szövetét szakadatlan.”78 Minerva mérges nedűt hint Arachnéra, s apránként minden testrésze

átváltozik, mostantól pókként éli űzi a szövés mesterségét.

78 VI, 139 – 145.

17

5. A szőttes textúrája, avagy Minerva és Arachne küzdelme

Mindkét fél ugyanolyan esélyekkel indul, ugyanolyan anyagok közül választhatnak. „…

Tyrus üstjében főtt bíbor-szál szövetik be, / egymástól alig is különült piciny

árnyalatokkal…”.79 A két szőttes alapvető megjelentetett elemeit tekintve nincs eltérés, hiszen

mindkét fél isteneket sorakoztat fel, s mellettük halandók is szerepelnek. „… szőttesüket

beszövik hajdan megesett dolgokkal.”80 A szüzsét tekintve ugyanazon elemek állnak

rendelkezésükre, s ezekből kedvük és gondolkodásmódjuk szerint válogathatnak.

5. 1. Minerva szőttese

Először Minerva szőttesének a leírását láthatjuk. „Cecropsi várban a Mars dombját

hímezte be Pallas / s a hajdani híres pört, mely e földnek folyt a nevéről.”81 Az istennő

művének középpontjába a saját maga által vívott harcot állítja, ezzel is mintegy sugallva,

hogy ez a küzdelem sem érhet másként véget, mint az ő győzelmével. Ebből az idézetből

kiderül, hogy az istennő legfőbb célja nem az, hogy méltó módon győzze le ellenfelét, hanem

hogy minden áron ő legyen az, aki diadalmaskodik. Mars dombját, vagyis a háború mezejét

hímzi. Komolyan veszi a harcot, s győzelmének jogosságát Minerva egy korábbi győzelmével

támasztja alá, ami valljuk be, igencsak gyenge indoknak bizonyul. „Égbeli kétszer hat, Jupiter

közepütt, ül a trónon, / mindjük fenséges; mindnek jól látni az arcán, / hogy melyik is

közülük; Jupiternek képe királyi.”82 Jupiter az istenek között a legelső; ez Minerva előtt sem

kérdéses. Minden istent fenségesen jelenít meg a szövés istennője, mindegyiket fel lehet

ismerni attribútumáról. „Tengerek istene - így szövi - áll, meredő szigonyával / szirtbe csap,

és a kemény szirtből, szigony adta-sebéből / tenger szökken elő, bizonyítja: övé ez a város; /

ámde magát pajzzsal, fegyverzi heves kelevézzel, / hord a fején sisakot, mellét fedi-óvja az

aegis: / s hímzi a földet, mely, megütötten az ő gerelyétől, / fölsarjasztja bogyó-terhelten a

szőke olajfát, / ámul rajta az ég: diadal koszorúzza a művét.”83 A jelenet azt ábrázolja, amikor

79 VI, 61 – 62.80 VI, 69.81 VI, 70 – 71.82 VI, 72 – 74.83 VI, 75 – 82.

18

Minerva és Neptunus megküzd egymással az Athén fölötti hatalomért. A tenger istene

szigonyával vizet fakaszt a kemény szirtből; a vízfakasztás révén próbálja szemléltetni, hogy a

városnak rá nagyobb szüksége van, mint az istennőre. Minerva válaszként olajfát sarjaszt a

földből, s ezzel ő diadalmaskodik.

„És, hogy a példákból versenyző társa megértse, / mily jutalom vár rá merszéért,

őrületéért, / négy sarkába a szőttesnek négy harcot is iktat, / színnel szembetünőek mind, noha

csak piciny ábrák.”84 Minerva a négy apró ábrával azt kívánja szemléltetni, hogy földi halandó

semmi eshetőségre sem múlhat felül egy istent. Minervát végig sértettsége vezérli, alkotás

közben is csak erre tud gondolni, s így alkotásának tárgya is nem más, mint sértettségének

képi megformálása.

„Thrák Rhodope s Haemos látszik sarkán a szövetnek, / most hólepte hegyek, hanem

egykoron emberi testek, / kik nevüket merték elorozni az égi nagyoknak.”85 Az első sarokban

két hegyet látunk: Rhodopét és Haemost, kik korábban emberek voltak, s isteni büntetésként

szenvednek mostani alakjukban. Bűnük az volt, hogy versenyre mertek kelni az istenekkel.

„Más szeglet pygmaeus anyának mostoha sorsát /ábrázolja, akit Juno győzött le harcban,

/ s váltott át daruvá, maga népét öldöklővé.”86 A második sarokban egy darut látunk. Geranát

Juno változtatta át, mert az istennő helyett az önmagát tisztelte.87

„Antigonét hímezte be még, ki a nagy Jupiternek / versengett feleségével, s kit az égi

királynő / szárnyassá bűvölt; nem használt Ilion akkor / néki, se Laomedon, nemzője: de tolla

fehérlik, / s csattogó csőrrel tapsol, mint gólya, magának.”88 Antigone Junóval vetekedett,

hosszú hajára volt oly büszke.89 Büntetése az lett, hogy gólyává változtatta az istennő őt, s

gólya képében csőrével tapsolhat tovább magának, amely már nem olyan szórakoztató, mint

emberként ujjongani.

„Hátra csak egy szeglet van még: Cinyras, az elárvult, / rajta a szentélynek lépcsőjét s

lányai testét, / fonja körül karral, könnyezve s a kőre borulva.”90 Az utolsó sarokba Cinyrast

hímzi Minerva, - akinek az öntelt lányait Juno templomlépcsőkké változtatja91 -, s árván öleli

át immár a lépcsőket. „Hátra csak egy szeglet van még…”92 Már csak egy szeglet maradt,

csak egy szeglet áll a művész rendeltetésére. Kijelöli a helyet: ettől se többet, se kevesebbet

84 VI, 83 – 86.85 VI, 87 – 89.86 VI, 90 – 92.87 Jegyzetszótár 1975, 523.88 VI, 93 – 97.89 Jegyzetszótár 1975, 494.90 VI, 98 – 100.91 Jegyzetszótár 1975, 499.92 VI, 98.

19

nem alkothat. Túlságosan is lekorlátozza a művész alkotási felületét s egyben alkotói

szabadságát. Egy igazi művész nem tud határokban és korlátokban gondolkodni, mert abban a

pillanatban megszűnik igazi művész lenni.

„Hímzi körül végül békés olajággal a szőttest, / s végzi is így a saját szentelt fájával a

munkát.”93 Egyrészt az istennő saját maga attribútumával bélyegzi meg a szőttest. Másrészt

viszont azt jelzi itt az istennő, hogy a Neptunus ellen folytatott küzdelemben is az olajfa hozta

neki a dicsőséget, most is a dicsőség megszerzésére vágyik.

5. 2 Arachne szőttese

Arachne szőttesének leírását rögtön Minerváé után olvashatjuk. „Ez meg a maeoni lány,

Europe elcsalatását / hímezi: hinnéd, él a bika, s hullámzik a hullám. / Látszik a lány, Europa,

amint néz vissza a partra, / társnőket hivogat, s a szökellő hab, mikor éri, / megriad és félénk

talpát fölhúzza előle.”94 Jupiter, a főisten bika képében rabolja el Europát. Arachne ábrázolása

nem statikus, hanem dinamikus, szinte magunk előtt látjuk, ahogy hullámzik a hullám, szinte

a szemünk előtt zajlik az egész esemény.

Arachne szőttesén öt istenalakot láthatunk, s így az istenalakok mentén

csoportosíthatóak a szőtt események. Az első csoportba a főisten, Jupiter, és az ő csábításai

sorolhatóak. A második csoportban a tengeristen, Neptunus hódításait láthatjuk. A harmadik

csoportot Apollón és az ő csábításai képviselik. A negyedik csoportot Bacchus nyitja. Az

ötödik csoport képviselője Saturnus.

„Asteriét is hímzi, amint a sas égberagadja; / s hattyui szárnyak alatt feküvő szerelemteli

Ledát; s hogy Jupiter satyrus képében mint lepi bájos / Nycteist, mint tölti iker-nemzéssel a

méhét; / s Amphitryonként mint ejt meg, Tirynthia, téged, / és Danaét arany, Asopist tűz ejti

meg – ő az! -, / Mnemosynét pásztor, Deoist többszinű kígyó.”95 Arachne Jupiter hódításainak

körét Asteriével nyitja; őt sas képében ragadta el az isten, s úgy tette magáévá. Ledát

hattyúként környékezte meg. Nycteist szatírként tette magáévá. Tirynthiát pedig saját férjének

a képében látogatta meg. Danaét aranyesőként, s Asopist tűzesőként tette magáévá.

93 VI, 101 – 102.94 VI, 103 – 107.95 VI, 109 – 115.

20

Mnemosynével folytatott nászából születnek a Múzsák. Deoist, vagyis Cerest96 kígyó képében

csábítja el a legfőbb isten.

„Téged, Neptunus, haragos bika-képben az aeol / lányra ki törsz, hímez; s az Aloidákat

Enipeus / képében nemzed; s kosnak Bisaltis, a szűz, hisz; / érzett mint csődört gabonák szelid

anyja, a szőke, / érzett mint madarat a kígyóhaju anyja a szárnyas / ménnek téged, s mint

delphint fogadott be Melantho.”97 Neptunust először bika képében ábrázolja Arachne, amint

egy aeol lányra veti magát. Majd azt láthatjuk, amint Enipeus98 képében az Aloidákat nemzi.

Bisaltist Neptunus kosként ostromolja. Medusát madárként teszi magáévá, s Melanthót pedig

delfin képében.

„Mindezek arcát és a helyet, hol a nász megesett volt, / mind odahímezi…”99

„… földmívesként Phoebus amott áll, / s ölyvtollban meg oroszlánbőrben, s pásztor-

alakban, / úgy, ahogyan Macareus lányát ejtette meg, Issét…”100 Arachne Apollónt

földművesként ábrázolja, még pedig olyan öltözetben, ahogyan Issét tette magáévá:

pásztorként oroszlánbőrben.

„… amott áll…”101 „… Liber is, Erigonét aki mint fürj vonja magához…”102 Baccus

Erigonét fürj képében ragadja magához.

„… s kétalakú Chiront aki ménként nemzeni tudta, / Saturnus.”103 Arachne szőttesének

utolsó istenalakja Saturnus, aki Philyrét104 ló képében termékenyíti meg; Chiron a közös

gyermekük

„Leheletszerű szál szegi szőttese szélét: / tarka virágkoszorú, repkényfutamokba

fonódva.”105 Arachne a művét zárásként repkénnyel szövi körbe.

96 Jegyzetszótár 1975, 501.97 VI, 115 – 120.98 Jegyzetszótár 1975, 503. Folyó Thessaliában.99 VI, 88.100 VI, 122 – 124.101 VI, 89. 102 VI, 92.103 VI, 93.104 Jegyzetszótár 1975, 521.105 VI, 127 – 128.

21

6. Összefoglalás

A két szőttes, Minerva és Arachne szőttese alapjaiban tér el egymástól. Az istennő keze

munkája szemmel láthatóan rendezett, precízen megszerkesztett, minden egyes elemnek

megvan a maga helye, szinte már-már a görcsös változtathatatlanság bélyege pecsételi meg.

Minerva az isteneket fenséges pozícióban ábrázolja, s attribútumaikról mindjük felismerhető,

ebből látható, hogy Minerva mélyen szabálykövető. Saját magát, illetve győzelmét állítja

művének a középpontjába, ezzel azt sugallva, hogy ez most sem lehet másként. Az istennő

célja a minden áron való győzelem, hogy diadalmaskodhasson Arachne felett. Elrettentő

példaként négy ábrát helyez el Minerva a sarkokban, minden sarokba egyet-egyet helyez el.

Ezzel jelezve, hogy nyilvánvaló, hogy egy istennel szemben egy halandó csakis veszthet; s

ebből kifolyólag ez most sem lesz másként. Mind a négy példa átváltoztatással végződik,

melyet a halandók kapnak büntetésképpen attól az istentől, illetve istennőtől, akit

megbántottak. Minerva a klasszikus stílus képviselője.

Arachne szőttese - szemben Minerváéval – nem tartja tiszteletben az isteneket; s

nemcsak, hogy a leghétköznapibb alakjukban mutatja be őket, hanem leemeli arról a

piedesztálról, amelyre az elődök helyezték őket. A szőttes a valóságot híven tükrözi, tehát az

isteneket nem magasztos mivoltukban jeleníti meg, hanem az olykor igencsak esendő, emberi

arcukat ismerteti meg velünk. Arachne szembefordul a hagyománnyal, éppen ezért műve

eredeti. Ábrái dinamikus mozzanatokat tükröznek. Arachnét nem korlátozza sem, szabad

szellemű művész. Látszólag találomra szövi azokat az eseményeket, amit a szőttesen látunk,

de ha utólag jobban megvizsgáljuk mégis rendszerezetten - de nem merev szabályszerűséggel

– jelennek meg alakjai.

22

Rövidítésjegyzék

1, ADAMIK 2001 – ADAMIK Tamás, Római irodalom az aranykorban, Bp., Magyar Könyvklub,

2001, 139 – 176, 239 – 268.

2, GLOVICZKI 2005 – GLOVICZKI Zoltán, Ovidius: Metamorphoses = Átváltozások, szerk. ANDRÁS

Edit, Budapest, 2005, 47 – 53. http://glovizol.hupont.hu/4/legkedvesebb-irasaim#kiallitas

(2010. október 21.)

3, GLOVICZKI 2008 − GLOVICZKI Zoltán, Ovidius ars poeticája, (Apollo Könyvtár), Bp.,

Akadémiai Kiadó, 2008.

4, HAHN 2000 – HAHN István, Mítosz és történelem = Mitológia, összeáll. KELEMEN Hajna, Bp.,

Holnap Kiadó, 2000, 11 – 15.

5, Jegyzetszótár – Publius OVIDIUS Naso, Jegyzetszótár, összeáll., SZEPESSY Tibor =

Átváltozások, ford. Devecseri Gábor, Bp., Helicon, 1975, 487 – 531.

6, KERÉNYI 1984 – KERÉNYI Károly, Mi a mitológia = Uő., Halhatatlanság és Apollón-vallás,

Bp., Magvető Könyvkiadó, 1984, 352 – 369.

7, Mitológiai Enciklopédia I., 1988 – Mitológiai Enciklopédia I., főszerk. Szergej

Alexandrovics TOKARJEV, magyar kiadást szerk. HOPPÁL Mihály, Bp., Gondolat Kiadó, 1988,

11 -21.

8, OVIDIUS 1975 – Publius Ovidius Naso, Átváltozások, ford. Devecseri Gábor, Bp., Helicon,

1975.

9, SARKADY 1974 – Görög vallás, görög istenek, összeáll., előszó, magyarázatok, jegyz.,

SARKADY János, Bp., Gondolat Kiadó, 1974.

10, SZILÁGYI 1982 – SZILÁGYI János György, Arachné = Uő., Paradigmák, Tanulmányok antik

irodalomról és mitológiáról, Bp., Magvető Kiadó, 1982, 217 – 233.

11, TRENCSÉNYI-WALDAPFEL 1960 – TRENCSÉNYI-WALDAPFEL Imre, A mítoszok eredete, fejlődése,

és jelentősége = Uő., Mitológia, Bp., Gondolat Kiadó, 1960, 5 – 27.

12, VERGILIUS 1967 – P. VERGILIUS Maro, Vergilius összes művei, ford. LAKATOS István, Bp.,

Magyar Helikon, 1967.

23