5

Jó napot 0kívánok!

Jó reggelt az égen

fényesedő Napnak,

jó reggelt a korán

kelő madaraknak!

Legyen jó reggele

minden jó embernek,

kik e széles földön

új napra ébrednek.

A jó reggel mindig

csak jó nappá váljon,

mindenki egymásnak

jó napot kívánjon!

Ki együtt a nappal

dolgát jól végezte,

méltó jutalmául

legyen jó estéje!

Jó estét a holdnak

és a csillagoknak,

kívánjunk jó éjt a

pihenni vágyóknak!

Világfa

6

Régtől fogva járja már a

táltosok meséje:

Világhegyen Világfa nőtt

bele a nagy égbe.

Mélyre lenyúlik gyökere,

törzsén fehér kéreg,

ág-bogas lombsátorában

lakója temérdek.

Ott nyugszik le este a nap

ringó nyoszolyára,

holdanyó is ott szunyókál,

ha múlt éjszakája.

Körötte sok fényes csillag

álmodik, és éjjel

a Tejúton sziporkázik

Göncöl szekerében.

A szél is, ha fárasztja már

zűrzavaros léte,

besurran lombsátorába

csendes pihenőre.

Tavasz, nyár, ősz a világfa

örökös lakója,

csak a tél úszi

feneketlen tóba.

7

Hajnalban

Hajnalra virradóra, az első kakasszóra,

felkelt a szellő,

mókás, tekergő.

Kisurrant rejtekéből,

fatorony szögletéből,

és széjjel-szerte

a mezőt szelte.

Harmat hullott, reszketett, tövis szúrta, sziszegett,

épp felhőt kergetett,

amikor reggel lett.

A nap az égre gurult,

a fáradt éj búcsúzott,

elszállt az álom

egy holdsugáron.

A hajnali szellő,

mókás, nagy tekergő,

elült egymagában

fatorony zugában.

8

Különös menyegző

Március havában a télnek vissza kellet térnie oda, ahonnan

jött, a hó birodalmába. Pihenni vágyott. A nálunk töltött hónapok

próbára tették minden csöpp erejét. A nap látta a tél igyekezetét,

és hűséges sugarainak lelkére kötötte, hogy segítsenek a télnek

eltakarítani a hófoltokat. Ha a folyókon jégtáblákat találnak, addig

melengessék, amíg azok teljesen vízzé nem válnak. Amikor a télnek már híre-pora se maradt, Tavasz Tündér

kihirdette, hogy kezdődhet a készülődés a fák menyegzőjére!

Attól a naptól kezdve égen-földön mindenki arra igyekezett, hogy

ez a rendkívüli esemény felejthetetlen ünneppé váljon! A nap

beragyogta a gyümölcsfák koronáját. Az emberek levágták a

fölösleges ágakat, lekefélték a fák törzsét, és permeteztek a

kártevők ellen. A rügyek pedig növekedtek, míg egy áprilisi

reggelen csodálatos látványra ébredt a világ: A barackfák

rózsaszínű rügyecskéi millió apró virággá bontakoztak.

9

Úgy tündököltek a fák a napsütésben, mint arák az oltár előtt.

Elállt a szél lélegzete is, amikor meglátta ezt a csodálatos földi

tüneményt.

Nemsokára a barackfákat követték a cseresznyefák. Majd

szilva-, meggy-, körte- és almafák öltötték magukra hófehér

palástjukat a csodáló tekintetek örömére. Esténként a csalogány is

zengő hangon dicsérte az ünneplő gyümölcsfákat. Tündérlakká

varázsolta a tavasz a kerteket, s e szépség bűvöletében az

emberek örömmel mosolyogtak egymásra. Szívük hálával telt a

csodatevő természet iránt.

Májusban ért véget a mesebeli menyegző. A fák levetették

fehér ruhájukat. Helyébe zöldet öltöttek. Nemsokára a zsenge

falevelek között apró bogyókat láthattak a figyelő szemek, melyek

békésen sütkéreztek a nyár eleji napfényben. A fák nevelték

gyümölcseiket.

10

A csipkerózsa vágya

Egy árva csipkerózsaág

a kis nyírfát nézte,

tetszett neki, epedezett,

hívná vendégségbe!

Eltelt az ősz, majd a tél is,

s hogy a tavasz megjött,

esőtől a fiatal fa

háromarasznyit nőtt.

Beköszöntött május hava,

s egy virágos reggel

csipkerózsához a szellő

repült üzenettel:

Neve napját ünnepeli

szomszédban a nyírfa,

hívja őt is hódolattal

a nagy mulatságba.

Boldogan a vadrózsaág

kúszott, míg elérte,

s föltekeredett a nyírfa

hófehér törzsére,

és amikor a méhecskék

éltették a szép fát,

sok-sok halvány csipkerózsa

bontogatta szirmát.

11

A megbékélt kócsag

Amikor a kócsag leszállt a mocsárba,

s a tájat meglátta, elcsuklott a hangja:

Meditterán földről repültem hazáig,

onnan, hol napsugár kényeztetett máig,

hol kék lagunákban áztattam a lábam,

miközben kedvemre halat vacsoráztam.

Míg tékozló múltját ekképpen siratta,

látta, egy levélről rámered a béka.

Odalett őkelme finnyás kevélysége,

mert a hosszú úttól kínozta éhsége.

Villámként lecsapott, s a védtelen pára,

már csúszott is lefelé üres gyomrába.

A megbékélt kócsag táncolt örömébe’,

s gondolta vidáman: Házasodni kéne!

12

Föld napjára

Fát ültetek neved napján, életünk szerelme,

tiszta vízzel öntözgetem,

hogy tegyek kedvedre.

Erdő-mező szép virágát

a pártádra tűzöm,

minden lélek, kit nemzettél

benned gyönyörködjön.

Istentől, én számodra, most

csak egy kegyet kérek:

Őrizze meg tisztaságát

tengerkék szemednek!

Esőhívogató Ess, eső, szitából a búza tövére, hogy legyen kenyerünk egész esztendőre!

Ess, eső, rostából zsenge fű szálára,

hízik majd a tehén, lesz tej a sajtárban!

Ess, eső, dézsából kertek örömére,

méz gyűl majd, aranyló, méhek bödönébe.

13

Bokréta Szedtem virágokat tűz színűt, fehéret,

lilát, élénk sárgát,

szelíd égszínkéket.

Szedtem virágokat

harmattól gyöngyöset,

erdőn-mezőn nyílót,

virulót ékeset.

Bokréta, bokréta,

halvány virágaid

szirmaik hullatják

csendben mind egy szálig.

Nem szedek, nem szedek

mezei virágot,

nem kötök én többé

színes bokrétákat!

Minden vadvirágnak

egyetlen a vágya,

viruljon kelyhétől

Földanyánk pártája!

14

A rét muzsikál

Nyár derekán, nap hevében, virágtenger közepében

szól a muzsika.

Eláll a szél lélegzete,

elhallgat a fülemüle,

oly harmónia!

Dongó dongja,

méhraj zsongja,

darázs lágyan duruzsolja,

tücsök cérnahangon cirpel,

a fürj pitypalattyol szépen.

Virágszirmon lepke ámul,

fűszálon a bogár bámul,

szöcske táncot jár.

Verőfényes nyári délben

mindenkinek örömére

a rét muzsikál.

15

Mézi virág akart lenni

Az erdő szélén egy kaptárban lakott a méhkirálynő, körülötte

sok-sok méhecskével, akik az ő lányai voltak. A királynő munkára

nevelte lányait. Meg is látszott ennek az eredménye, mert

kaptárukban télen-nyáron mézben fürödhetett a nagy család

apraja-nagyja.

A testvérek közülük legszorgalmasabb Mézi volt, a legkisebb

méhecske. Ő gyűjtötte a virágokról a legtöbb nektárt és virágport.

Ezért is nevezték el őt nővérei Mézinek.

Attól a naptól kezdve, hogy kinyíltak az első tavaszi virágok,

Mézi reggelente elsőként repült ki a közeli rétre. Nővérei

szerettek volna még lustálkodni egy kicsit, de anyjuk mindig rájuk

szólt, hogy kövessék Mézi példáját, és azonnal lássanak

munkához. Ezért ők haragudtak testvérükre, és bosszantották is

őt eleget.

Egy nyári reggelen Mézi Mosolygó Margaretta aranyszínű

ölében sírdogált. Margaretta, miközben hófehér szirmai között

ringatta a bánatos méhecskét, megkérdezte tőle:

– Ki bántott, kedves Mézi, hogy ilyen szomorú vagy?

– A testvéreim csúfolnak engem. Azt mondják, hogy buta

vagyok, mert reggeltől estig csak robotolok, semmi egyéb

nem érdekel csak a munka.

– De hiszen ők is ezt teszik. Egész nyáron itt látom őket a

réten.

– Igen, de mindig azt duruzsolják a fülembe, hogy ha néha

én is együtt lustálkodnék velük, akkor anyánk nem hajszolná őket

annyit. Én azt szeretném, ha nővéreimnek nem kellene többé

bosszankodniuk miattam.

16

– Ó, Mézi, Mézi, ne érezd magad bűnösnek, hiszen, te nem

tettél semmi rosszat – vigasztalta az elkeseredett méhecskét

Margaretta.

Mézi azonban megmaradt a saját elképzelésénél.

– Nem akarok többé méhecske lenni! Ha virág lehetnék, mint

ti, egész nyáron nektárt és virágport termelnék én is, hogy

nővéreimnek segíthessek.

– Mézi – szólt most már gondterhelten Mosolygó Margaretta

–, te nem válhatsz virággá. Neked azt kell tenned, amihez a

legjobban értesz, az pedig a gyűjtögetés. Most rejtőzz el a

legfelső levelem alá, és figyelj. Meglátod, holnaptól kezdve többé

nem lesz okod panaszra. Minden virág hallotta, amiről

beszélgettünk, és készek segíteni neked.

Mézi úgy tett, ahogy Mosolygó Margaretta tanácsolta. Elbújt,

és rejtekhelyén kíváncsian várta, mi fog történni.

Egyszer csak halk morajlás futott végig a mezőn. A virágok

összesúgtak, és hívták a szelet meg a napsugarakat, fogjanak

össze mindnyájan a jó cél érdekében.

Éppen abban az órában érkeztek meg a rétre Mézi nővérei.

Nagyon megijedtek, amikor látták, hogy aznap már semmi

esélyük sincs virágport és nektárt gyűjteni.

A huncut virágok kuncogva hallgatták a fölöttük keringő méhek

panaszos duruzsolását, akiknek munkájuk elvégzése nélkül kellett

visszatérniük a kaptárba. Anyjuk azzal büntette őket, hogy

megvonta tőlük virágpor vacsorájukat. Mert hát a veszteséget ki

kellett spórolni…

Esteledett már, amikor Mézi is visszatért a kaptárba.

–Te se gyűjtöttél ma semmit? – lepődött meg az anyja,

amikor látta, hogy legszorgosabb lánya is üres tarsollyal tért haza.

– Nem – felelte röviden Mézi, és azon az estén ő se

vacsorázott.

17

Másnap reggel alig száradt fel harmat, amikor Mézi

testvéreivel együtt repült ki a teljében pompázó virágos rétre.

Boldog zümmögésük betöltötte a napfényes teret.

18

A hold szomorúsága

Nyári éjszakán a hold lenézett a kútba, de annak sötét mélyén szép arcát nem látta. Sápadtan sóhajtozott: Sehol nincs egy felhő, hol bujkálhat most a szél, felhőket terelő? Esőt, esőt sürgősen – egyre hajtogatta–, kútba hullót, fényeset, hogy arcát láthassa. Álmából kelve a szél, hogy a kedvét töltse, borzos felhőket terelt a hold elé az égre.

19

S mikor ideje jött a hajnali álomnak, zuhogott a zápor, és gyűlt vize a kútnak.

Amikor hatéves lettem Amikor hatéves lettem, zsúrt rendezett anyukám,

fiúk, lányok ünneplőben

jöttek hozzánk délután.

Körülültük a nagy asztalt,

éppen úgy, mint a nagyok,

kerek tortám közepében

hat gyertyaláng lobogott.

Szólt a zene, ettől egyből

jókedvünk kerekedett:

Ma egy évvel nagyobb lettem,

ezt mindenki tudja meg!

Csokoládés tortakrémmel

fülig kentük magunkat,

20

egymás arcába bámultunk,

s nevettünk jó nagyokat.

Amikor tükörbe néztem,

nem hittem a szememnek,

az önfeledt ünneplésben

egy tejfogam kiesett.

Kibékülés

Veszekedik Zsóka, Panni, hogy miért, nem sejti senki.

Egyik duzzog: Örök harag!

soha többé ne lássalak!

Rá a másik: Én se téged,

befejeztük, vége, érted?

Hátat fordítnak egymásnak,

a sorban is mással állnak.

Így telik el egy szűk óra,

tovább egyikük se bírja,

bánja Zsóka, szánja Panni,

szeretnének kibékülni,

latolgatják, nem lehetne,

a békét a másik kezdje?

21

Zsóka jön már, Panni látja,

izeg-mozog zavarába’,

aztán elindul feléje,

máris szent köztük a béke.

Megjött a vakáció

Ió - ció - áció, megjött a vakáció!

Erdő pengeti a lantot,

mező fújja a tilinkót,

ritmust csilingel a patak,

szolmizálnak a madarak:

trillát költ a fülemüle,

benne dobog szíve, lelke,

kakukk szólót énekel,

fecskepáros csivitel,

rigó füttyent, gyere már,

e sok csoda téged vár!

Álmom

Lib-láb laboda, lábam ide meg oda!

22

Fel a dombra, völgybe le,

hogyha szárnyam lehetne,

kéklő hegyek tetejéről,

bárányfelhők közepéről

belátnám a nagyvilágot,

megpördíteném a Napot!

Lib-láb libaláb,

az álmom nem szalmaláng!

A vakáció első napján

Gyuri, vigyázz a húgodra, míg teregetem a ruhát!

Gyuri nézz be a kiságyba,

a húgod elaludt-e már?

Gyurikám, nem hallod, hogy sír,

éhes a kishúgocskád,

cumisüvegben a tápszer,

míg jóllakik, tartanád?

– Mi van veled én kisfiam,

miért vagy olyan kedvetlen?

– Gyűlölöm a vakációt!

mami, kérlek, intézd el,

kezdődjön meg az iskola,

hogyha lehet, már kedden!

23

A réten

Vadvirágok közt a réten

napsugaras szép napon,

míg repültem lepke szárnyán,

szeleburdi huncut szellő

ellopta a kalapom.

Állj meg, szellő, huncut szellő,

add vissza a kalapom!

Így kérleltem, de hiába,

copfom végén kioldotta,

s lengette kék szalagom.

Szántam-bántam veszteségem,

míg ültem egy fa alatt,

s akkor láttam integetni

az útszéli bokorágról

kalapom s szalagomat

24

Gyí, lovam, lovacskám!

Hajnalok hajnalán Pejkóm ezt nem bánta,

vásárba mentem, sörényét megrázta,

vettem egy pejlovat, vidáman nyerített,

s a hátára ültem. s mint a szél röpített.

Keményen megültem,

benne kedvem leltem,

meg-megsarkantyúztam,

szép szóval biztattam:

Gyí, lovam, lovacskám,

vérbeli paripám,

vigyél ki a rétre,

aranyló mezőre,

folyóvíz partjára,

fűzfa árnyékába,

erdő közepébe,

a világ végére!

Hogyha elfáradtál,

állj meg egy forrásnál,

25

annak csobogása

szomjadat eloltja,

zöld fűnek zamatja

erőd visszaadja.

Mikor az éjszaka én lehajtom fejem

ráborul a földre, bársonyos mohára,

betakarózunk majd te füvet ropogtatsz,

sötét köpenyébe, s vigyázunk egymásra.

Egy labda vallomásai

Különleges az eset, amely vélem megesett.

Tudom, tudom, bűnöm

súlyos, hogyan történt,

hát elmondom:

Repültem – ó, de jó is volt –,

be a fényes ablakon,

csilingelő kristályok közt,

- azt hittem, hogy álmodom –,

egy asztal közepén landoltam,

lett is nagy bonyodalom!

És azóta rabságomban

régi erőm egyre fogy,

puhány, lusta labda lettem,

a tétlenségtől nyafogok.

Mondja meg már, aki tudja,

26

mert megöl az unalom,

büntetésből meddig kell még,

sarokban gubbasztanom?

Könyvem Kezemben a kedvenc könyvem, benne sok vers, és mese,

ágbogas fa árnyékában

olvasgatom kedvemre!

Barangolni tanít engem

égen, földön, víz alatt,

varázspálcát ad kezembe,

s elérem álmaimat.

A szívembe fogadtam őt,

mert a legjobb barátom,

örömömben, bánatomban

cserben nem hagy, jól tudom.

Szótörő

Ő, nő, kenő zökkenő,

ez itt most a bökkenő,

27

el, kel ékkel, lékkel,

cifra színházi kellékkel

hogy lesz a sírásból írás,

a sóhajtásból óhajtás,

hát a rókából karó,

az ólomból Komolló,

hány szót bújtat el a hajtás?

Ezen törd a fejed, pajtás!

A fészek Apánk hordott egyenként nyoszolyának venyigét.

Egy szál széna, egy szál szalma –

így készült a fészek alja.

Fészekalja melegében

anyánk oltalmazó teste

idegen szemektől óvott,

s álmodott nekünk jó sorsot.

Álmait dalába szőtte,

ez volt az ő drága kincse,

örökségül hagyta reánk

a világ legszebb madárdalát.

Mondd, és add tovább!

Mondd azt, hogy anyám, Mondjad, hogy álom,

28

mondd azt, virág! hajnal, ébredés,

mondjad, hogy mező, mondd bátran felhő,

tücsök, szarkaláb! villám, jégverés!

Mondd, mert a szó,

ha szájról szájra jár,

nem vész el soha.

Mondd, és add tovább!

Jó szándék

A mesében győz az ifjabbik királyfi,

akit király apja ki akar tagadni.

Támasz nélkül indul üres tarisznyával

visszahozni a fényt apja országába.

Jó szándék vezérli, a bajban meg nem hátrál,

döntés előtt élesebb esze a kardjánál,

bölcs vének tanácsait alázattal kéri,

jó tündérek, varázslók jönnek segíteni.

Együtt a sötét fölött győzelmet aratnak,

s a király országában fénye gyúl a Napnak.

29

Évszakok

Olvad a jég, vizet áraszt, rügyet fakaszt már a napsugár,

a szeszélyes tavasz jötte,

virágok közt, ezer gonddal jár!

Búzaföldön pitypalatty szól,

szénaillat bőven lengedez,

napfényittas nyár az égből

tikkadt földre záport permetez.

Köd szállta meg, sejted csupán

ég alatt a délceg hegytarajt,

kútágason varjú károg,

őszi égen nem delel a nap!

Hó szálingóz, kopár fák közt

kalandozik a dermesztő szél,

áldást szór a tiprott földre,

gondjai közt nem henyél a tél.

30

Madarat hangjáról Kelep-kelep, sarjad a fűszál, gólyamadár kelepelve kéményünkre száll.

Csivit-csivit, virít a tavasz,

ha csicsergő fecskepáros

nálunk fészket rak!

Pity-paty, szól az apró pitypalatty,

forró délben a dús kalász

hűs oltalmat ad!

Csitt-csatt, hallod, ő a csalogány,

bokor alján dalát zengi,

napnak alkonyán.

Fiú-fiú! – rikkant a rigó–

ha szél játszik a lombokkal,

fütyörészni jó!

31

Kakukk-kakukk, egyedül vagyok,

fenyőágon várva párom,

én kakukkolok.

Hátulsó pár, fuss előre!

Egy előre, két kettőre, hátulsó pár, fuss előre!

Szedd a lábad, lépj ki gyorsan,

fogd a kezem jó szorosan!

Átbújunk a kapu alatt,

aki ügyes, le nem marad,

három hatra, hat kilencre

kiérünk a füves rétre,

szárnyat bontunk, felrepülünk,

sok kis madár szárnyal velünk,

mikor delel égen a nap,

s a toronyban kong a harang,

lehuppanunk a zöld fűre,

sóskát rágcsálunk ebédre.

Nyáron

32

Fény csorog a föld ölébe,

tarka-barka kötényébe,

benne fürdik erdő, mező,

a havasi zöld legelő,

onnan mer a rét virága,

attól virít szép orcája.

Váratlan vendég

Nyári este ablakomon egy tücsök kopogott,

beengedtem, s vele együtt

a mezőillatot.

Elmerengve találgattam

jöttének indokát,

néztem, hogy jár-kel a házban,

mint régi jó barát.

Írni kezdtem, s míg figyelte

a billentyűzetet,

a képernyőre kétkedőn

egy pillantást vetett.

– Mi van, koma – szóltam hozzá –

nem tetszik a nótám? –,

tudom, jobban megértenéd,

ha olvasni tudnál!

33

Amíg vártam válaszát, ő

hangolt, és rákezdett,

muzsikája betöltötte

szobámban a csendet.

Nyári dél

Bim-bamm! – szól a harang –, fejünk fölött delel a nap,

dongó darázs döngicséli:

Itt az ideje pihenni!

Vadalmafa árok szélén,

árnyékának hűvös mélyén

kalapját szemébe húzza,

s bóbiskol a vándor, s botja.

A pórul járt szarka

Csön-csön gyűrű karika, ellopta a szarka,

csillog-villog aranya,

felkacag a Napra.

34

Szarka viszi csőrében,

rejtené a fűbe,

perdül-pattan a gyűrű,

csirr-csörög a szarka,

ám az arany karikát

a napsugár felkapja!

Jégaszalók

Nyárittyenben hat áron jég termett a határon,

hogy maradjon frissiben,

összehordták ízibe,

rátették az aszalóra,

nem vették ők fontolóra,

jól fog majd téli estéken

vacsorára terítéken.

Csujogató Aki fázik, békát nyúzzon, a bőrével takarózzon!

Ki didereg, foga vacog,

egyék meg egy marék vackort!

35

Akit csípnek, csípjen vissza,

hogyha viszket, hát vakarja!

Aki duzzog, egyék kását,

válogatósnak, vadalmát!

Aki vidám, csujogasson,

hasát fogja, úgy kacagjon!

Zakota Elszaladt a csend házunktól, evőeszközök zajától.

Zakatolnak hangoskodva,

zeng-bong belé a nagy konyha.

Levest követel a kanál,

hús nélkül a villa ágál,

vagdalózik az éles kés,

nyomában rí sok repedés,

sután csápol a fakanál,

jaj, annak, kit fején talál,

a kiskanál védtelenül

aszalt szilvalébe merül.

Véget vet ennek nagyanyó,

elnyeli őket a kagyló,

forró vizet ereszt rájuk,

csillapítja szilajságuk,

36

majd egyenként kifényezi,

kredencfiókba fekteti.

Elnémul a csengés-bongás,

eszeveszett zakatolás,

rend őrzi a konyha csendjét,

házunk szívében a békét.

Éjszakai kaland

Ráborult az este erdőre, mezőre, a tyúkok is elültek a

kakasülőre. Alszik minden jószág, elnémult az udvar. A hold is

megpihenni egy felhő mögé tart. Koromsötétségbe burkolózott

minden. Egy kutya se vakkant az éjszakai csendben. Erre várt a vörös, csalafinta róka, rég volt már az ebéd,

és korgott a gyomra. Elindult hát csendben erdei lakából,

nesztelenül lépett ki a rókalyukból. Száraz ág se reccsent a lába

nyomában, míg elért az első házhoz a faluban. Addig ólálkodott a

kerítés körül, míg a fényes telihold kibújt a felhők mögül.

Körútjára indult, a magasból figyelte, hogy itt lenn a földön csend

van, minden rendben? Megtorpant és nyomban földhöz lapult a

róka. Várta, hogy az égi őr a lámpáját eloltsa. Majd a palánkon

egy rést megpillantott, rajta át nyomban be is furakodott. Most

légy okos róka, szedd elő az eszed! A tyúkokhoz érned nem lesz

könnyű neked! Ott a ketrec mellett a házőrző Lompos, véle ujjat

húzni bizony nem tanácsos! Töprengett egy percig a szemfüles

róka, míg fondorlatos tervét gyorsan kigondolta. Faltól falig

osont, az ólat megkerülte, hogy az alvó kutya észre ne vehesse.

37

Aztán alattomos módon nekilátott, s a tyúkketrec alá egy mély

gödröt kotort. Ott akart a hamis bejutni az ólba, rátörni az alvó,

ártatlan tyúkokra.

A kakas volt az első, aki megérezte, hogy veszélyben

vannak, s a tyúkokat költötte.

Lompos is felugrott. A zajt megneszelte, a róka kócos

farkát rögtön észrevette. Éppen iparkodott bejutni az ólba, mikor

a jó kutya a farkát elkapta. Odabent a tyúkok, együtt a kakassal,

csőrükkel csípték, vágták a szárnyukkal. Kint a kutya húzta,

dühösen rángatta, azt hitte a róka reng a föld alatta!

Rohant a gazda, kezében vasvilla, felébredt a szokatlan éjszakai

zajra. A ludak is szaladtak, a nyakukat nyújtva sziszegtek,

gágogtak a megrémült tolvajra.

Kellett neked lopni, te, ravaszdi róka, kívánni a másét, járni

a tilosban? Menekült a hamis verve, megtépázva, kergette őt

Lompos, a gazda a nyomában.

Mire gazda s kutyája hazaérkezett, a felbolydult majorság

elcsendesedett. Az udvarban az élet rendben folytatódott, míg a

világ fölött új reggel pitymallott.

38

Furfangos rímek

Íme, itt egy tengerész,

a fejében tenger ész,

a kezében hat alma,

rettentő a hatalma.

Csónak alatt ring a tó,

kellemesen ringató,

víz alá buknak a hattyúk,

ott totyog a parton hat tyúk,

az a gondja mind a hatnak,

hogy ők miért nem úszhatnak?

Ezt kotyogják szóról-szóra,

ám gazdájuk magot szóra,

Játsszunk!

Na na - fejed alatt párna.

39

Om om - te vagy az én párom.

Duc duc - ott száguld egy párduc.

S S – minden szavad kétes.

A fa alatt alma hatvan,

a kosárban csupán hat van.

(Folytasd!)

Tarka nyár

Erdő, mező, vadvirág, Borjú a kapu előtt,

dong dana-dongó, dong dana-dongó,

mézillatú tarka-nyár, bújában szelíden bőg,

dong dana-dongó. dong dana-dongó.

Göndör bárány tekereg, Malac visít éhesen,

dong dana-dongó, dong dana-dongó

kecskegida kesereg, vályúba bök mérgesen,

dong dana-dongó. dong dana-dongó.

Csikó ropja magában, Csibe kapar, szemet vár,

dong dana-dongó, dong dana-dongó,

csengő szóra cifrázza, pipe vízért kiabál,

dong dana-dongó. dong dana-dongó.

Erdő, mező, vadvirág,

dong dana-dongó,

kár, hogy elmúlik a nyár,

dong dana-dongó!

40

Kutyám öröme

Szonya kutyám a ravasz,

fajtája közt már kamasz,

négy lába négy irányba’

süpped száraz avarba,

füle-farka alig éri,

szeme az utat beméri,

nyelve kilóg, lihegve

fut gazdája elébe.

Utazás Száguld a vonat,

belevág a légbe,

csattog a kerék,

szikrázik az éjbe,

pattan az álom,

éjmadár rikolt,

éles a kanyar,

a mozdony sikolt…

41

Kattan a váltó,

szívem zakatol,

sikong a kerék,

lassít vonatom...

Itthon vagyok!

Nyár végén Elszálltak a gólyák,

a nyár is útra készül,

kémleli az eget,

a nap még magasan ül. Mégis-mégis, tudom,

egy szép napon elindul,

viszi emlékeit

a tengereken is túl.

Ó, de jó is lenne, ha

addig még maradna,

míg a földre lehull

virágaimnak magja!

Őszi eső után

Lazul a talaj, az eke mélyre szánt, barázda ringatja a kenyér magját,

42

csírája duzzad, a föld még meleg,

magasban keringnek még a szelek,

az ég is a napnak kedvében jár,

hogy feledni bírja, elmúlt a nyár,

magányában az ősz munkába merül,

könnyíti a tél dolgát önzetlenül.

Levél a tolltartóban

Íróasztal s a könyvespolc roskadásig tele már,

könyvek, füzetek s a táska

indulásra készen vár.

A tolltartó kincsei közt

szomorkodik egy levél,

aki szép betűkkel írta,

azóta választ remél,

és nem sejti, hogy a címzett

két hónapja arra vár,

jöjjön újra el az idő,

mikor iskolába jár!

Kesergő

Ősszel parolázik a nap, más tájra küldik a nyarat.

Sírdogál az árva mező,

43

búsan pipál a vén erdő.

Kopott hárfát hangol a szél,

húrjain kesergőt zenél,

a fáradt lomb színét váltva,

álomba hull rőt avarba.

Ősszel a vadonban

Ősszel a sűrű vadonban Hajnal tájban ballag haza

ne keresd a csendet, zajos sustorgással,

fák között, bokrok aljában zimankós téli napon

eleven az élet. már hallik horkolása.

Nyúl szaladgál ide-oda, Mókus építi a fészkét

nem leli a helyét, moha technikával,

hó, mi szőre színét rejtse, lehullat egy fenyőgallyat

idén nem hullott még. rettenetes zajjal,

Földvárából a torkos borz, mert az esze épp azon jár,

éjszaka leplében éléskamrájába,

beszerző útjára indul mit elrejtett féltő gonddal

vára környékére. vajon megtalálja?

Az öreg erdő titkait

tovább nem regélem,

tölts el nála egy napot,

s megtudsz tőle mindent.

44

Őszi képek

Szürke csendben kóborol a szél,

ropog az avar lépte alatt, álmos fákon kopog a harkály,

reméli, kerül még pár falat.

Sápadt levelek közt egy ágon

néhány elfelejtett alma vár,

ráncosak már a dértől, s a pír

leplében romlottak is talán.

Ólmos ég alatt varjú várja,

jöjjenek újra vidám napok,

magban a csíra fényre vágyik,

mint rejtőzködő gondolatok.

Szeptemberben

Pajkos szellő hancúrozik a mezők fölött,

pók hálóját fonogatja

faágak között.

45

Alma pottyan,

szilva pattan,

kopog a dió,

szőlő érik,

leve csordul,

szüretelni jó!

A nagylelkű ősz

Egy szép napon megjött az ősz gazdag örökséggel, melyet a

nyár hagyott rá, mielőtt elmenne. Szállást keresett, lombsátor

aljában meg is találta, de a sátor zöldjét kopottnak látta. Vette hát

ecsetjét nagy festő létére, és az erdő lombját sárga, piros, barna,

bíborra pingálta. Mindenki csodálta ezt a színváltozást! Boldog volt az ősz, s nagy boldogságában, kincseinek tárát

a tallózók előtt szélesre tárta. Ki a mezőt járta, zsákját alma, dió,

mogyoróval színültig rakta, hogy odújában elraktározza; ki a föld

alá vitt jó sok harácsot, hogy jövő tavaszig ne érjen hiányosságot!

Ám az idő kereke fordult egy nagyot, és az ősz élete zorddá

változott. Vasfogú hideg szél csatangolt a tájon, a rokkant ősz

sátrát cibálta szilajon. Ónos eső csapott sápadó arcába, nem

védte őt más csak ködpalástja.

Földönfutóvá lett az ősz a csupasz vadonban. Mikor megjött

a tél, s az erdőt, mezőt járta, a sokszínű pompának, s a

kifosztott ősznek hűlt helyét találta.

46

Télen Ablakom előtt csipkebokor,

mintha fázna, didereg,

vörös bogyói ráncosodnak,

híre-pora sincs a hónak, hogy betakarja, míg szendereg.

Cinke se jön uzsonnára, nem

vágyik ajándékára, máshoz repül

vendégségbe, hol rá bő lakoma vár.

Csak a varjú rikácsolja: Szomorú

a csipkebokor, milyen kár!

Hópelyhek Pillék szállnak keringve, betakarnak fehérbe.

csiklandozzák orromat,

tüsszentek is nagyokat.

Pille, pille, szállj alá,

47

lenn a búza sarja vár!

melengessed dunnával,

patyolat hóbundával,

melengessed reggelig,

barkát bontó tavaszig!

Az első hó

Azon a decemberi reggelen ólomszínű ég terült el a város

fölött. A levegőben érezni lehetett a tél hóillatú leheletét. Dél felé

a vékony, hideg szél elállt, és a fagy is megenyhült. Osztályuk

ablakából a gyermekek reménnyel pillantottak az égre. Először csak tétova hópihék szállingóztak a levegőben, és

ahová leértek, ott beleolvadtak a borongós szürkeségbe.

Kis idő múlva, mint hasadt párnából a libatoll, ömleni kezdett a

városra az első hó. Zabolátlan rendezetlenségben, mint valami

akrobata égi manók, nagy, formátlan pelyhek keringtek ég és föld

között, míg meg nem találták helyüket a földi világban. Aztán

rendeződött a látványos légi torna, és az ég csendes nyugalommal

ontotta tovább téli áldását.

Ahogy világosodott az ég, úgy vált egyre tisztábbá a földi

világ. A friss hó puhasága tompította az élet zaját, csitulni

látszottak a gondok, s az emberek szemében a mosoly adventi

várakozás örömét sugározta.

Vadonatúj hótakarójuk alatt a fák zsibbadt ágaikat

nyújtóztatták, és cinkos pártfogással tűrték, hogy iskolából

kiözönlő gyerekek dúlják fel a sétányokat beborító friss

fehérséget. Hógolyók röpködtek, s a környező házak falai önfeledt

örömkiáltásokat visszhangoztak. Hóemberek emelkedtek ki a

48

hótakaróból, és békésen pipázgatva szemlélték a körülöttük zajló

nyüzsgést. Egy hangszóró karácsonyi dalokat sugárzott, a korai

estében, és a csillagos ég megkönnyebbülten mosolygott.

A cinege gondja A kék sapkás cinegének igen nagy a gondja,

nehezen kerül ebédje

téli zimankóban.

Ide-oda röppen bátran,

bízik reménykedve,

hogy rátalál a mezőknek

rejtett kincseire.

Keres, kutat földön, fákon,

hát egyszer csak látja,

út szélén egy csipkebokor

hívja uzsonnára.

Tél terefere

Szél jár-kel,

köd száll fel, hó tere szikrázik,

49

nap heve ráfázik,

fagy foga vicsorog,

tél tava jeget fog,

fényed, ha melenget,

hókedved felenged!

Álmos világ

Lenge lépte lankadó,

álmos világba lopta a telet,

bohókás jó kedvében

puha lepellel betakart mindent,

pelyhek közt látta, könnyű

fátyla libegve táncolt a széllel,

pihe palástja, fényes

stólája csillagot szórt az éjben.

Vidám tél

Hócsizmában jár a tél,

hóbundája földig ér,

a kucsmája hófehér,

hóban fekszik, hóban kél.

50

Reggelije hófalat,

vacsorája hó, ha kap!

Havat nassol, ha delel,

ha szomjas, hóbort vedel.

Az esztendő Január jégen fut,

februárnak szele zúg,

márciusban csermely csobban,

április szeszélye lobban,

május fényben tündöklő,

illatával bűvöl ő,

júniusban erő duzzad,

július már kalászt ringat,

augusztus megérett arra,

hogy a nyár legjavát adja,

szeptember, mint őszelő,

bölcs termés-mérlegelő,

október, hogy még kibírja,

édes szőlő levét issza,

november sápadt arcába

esőt csap a szél futtába’,

december fáradt kezével

békét hint az alvó földre.

51

Tündöklő tél

Csendes éjnek sötét leple, csillagokkal ki hímezte,

ki varrta a zsinórt rája

ezüstből font selyemszállal?

Ablakomra fehér csipke

jégvirágát ki lehelte,

délceg fenyők hókucsmáját,

pőre mezők hóbundáját

ki hozta el csengős szánon

messzi Hetedhét országból?

Tél tündére, ki lett volna,

szánját égi szarvas vonta,

gyémánt szeme s az agancsa

hét országnak színaranya.

Hófelhők közt utat vágtak,

hópelyheket bőven szórtak

hegyre, völgyre, a mezőre,

elmerült a világ benne.

52

Majd az éjnek sötét leplét

csillagokkal díszítették,

szép ezüstös paszománya

lett a csorgó hold sugára,

és e bűvös égi fényben

tündökölt a tél az éjben.

Tartalomjegyzék

Jó napot kívánok! .5 Váratlan vendég . 32

Világfa . 6 Világfa . 6 Nyári dél . 33

Hajnalban . 7 A pórul jártszarka . 33

Különös menyegző . 8 Jégaszalók . 34

A csipkebokor vágya . 10 Csujogató . 34

A megbékélt kócsag . 11 Zakota . 35

Föld napjára . 12 Éjszakai kaland . 36

Eső hívogató . 12 Furfangos rímek . 38

Bokréta . 12 Játsszunk . 38

A rét muzsikál . 14 Tarka nyár . 39

Mézi virág akart lenni . 15 Kutyám öröme . 40

A hold szomorúsága . Utazás . 40

Amikor hatéves lettem . 19 Nyár végén . 41

Kibékülés . 20 Őszi eső után . 41

Megjött a vakáció . 21 Levél a tolltartóban . 42

Álmom .21 Kesergő . 42

A vakáció első napja . Ősszel a vadonban . 43

A réten . 23 Őszi képek . 44

Gyí, lovam, lovacskám! . 24 Szeptemberben . 44

Egy labda vallomásai . 25 A nagylelkű ősz . 45

Könyvem. 26 Télen . 46

Szótörő . 26 Hópelyhek . 46

53

A fészek. 27 Az első hó . 47

Mondd, és add tovább! .27 A cinege gondja . 48

Jó szándék. 28 Tél terefere. 48

Évszakok . 29 Álmos világ . 49

Madarat hangjáról . Vidám tél . 49

Hátulsó pár, fuss előre! . 31 Az esztendő . 50

Nyáron . 31 Tündöklő tél . 51