X-AKTÁK - Tigris Tigris

8/9/2019 X-AKTÁK - Tigris Tigris

http://slidepdf.com/reader/full/x-aktak-tigris-tigris 1/59

NNCL1979-61Bv1.0

Les Martin

Az X-Akták

A 3. akta: Tigris, tigris



Steve de Jarnatt televíziós forgatókönyve alapján Fordította: Dünyöghy ÁrpádHungarian translation © Dünyöghy Árpád A mű eredeti címe:Les Martin: The X-Files, Tiger, Tiger Based on the television series X-Files,created by Chris Carter based on the teleplay written by Steve de Jarnatt

The X-Files © 1995 by Twentieth Century Fox FilmCorporationAll rights reserved! Minden jog fenntartva!

::y::0878::

ISBN 963 85553 350ISBN 963 85553 6 XHAAL KIADÓ • BUDAPEST 1997

Felelős kiadó: Aradi LajosTipográfia: Szlávik András Nyomdai munkálatok: Ari Print



ELSŐ FEJEZET

– Nem azért fizetnek neked, hogy táncolj, Roberto – szólt rá unokaöccsére FranciscoGarcia. Spanyolul beszélt hozzá, hangjának erejét Roberto zajgépéből

dübörgő latin zenéhez igazítva. – Emlékezz rá, az Isten szemmel tart!Odamutatott a TV-kamerára, ami a terem mennyezetéről szegeződöttrájuk. A terem, ahol dolgoztak, az Idaho Kölcsönös Biztosítási Alap épületében volt. Ezvolt a legnagyobb bank az Idaho állambeli Fairfield-ben, magas termekkel és ragyogómárványpadlóval. Ezeket a padlókat takarította Francisco és Roberto minden éjszaka.

Ami azt illeti, Franciscónak be kellett vallania önmagának, hogy tetszettneki, ahogy Roberto táncolt, kezében a táncpartnerként használthosszúnyelű felmosóval. Végül is jár a fiúnak egy kis szórakozás. Persze,mint Roberto nagybátyjának, mégiscsak kordában kellett tartania őt.

– El fogod veszíteni az állásod és mehetsz vissza El Salvadorba, a dzsungelbe – szólt megintszigorúan Robertóra.Az grimasszal válaszolt. Tett még néhány gyors tánclépést, majd kikapcsolta a zenét és újra

munkához látott.Francisco elégedett mosollyal nyugtázta és ő is folytatta a márványpadló

tisztítását.Hirtelen különös dübörgés remegtette meg a levegőt. Még a

márványpadló is beleremegett.Franciscónak már volt része megtapasztalni El Salvadorban, hogy milyen a földrengés és a

háború hangja.De ez itt most Idaho. Ahol még soha nem volt földrengés. De még háború se folyt. Ez a

béke és a jólét földje volt. így Francisco felismerni vélte a hangokat.A dübörgés, ahogy közeledett, egyre hangosabb lett.Francisco nyugtalanul nézett körül, valami biztonságos hely után kutatva. A

legbiztonságosabb a páncélterem lenne, gondolta, de a hatalmas fémajtók zárva vannak. Akkor talán a pultok mögött...

...de mielőtt egyetlen lépést tett volna, a bank hatalmas portálüvegenagy robajjal betört, szinte szétrobbant. Francisco ösztönösen becsukta a szemét a befelé záporozó szilánkok ellen. Szúrást érzett az arcán. Hirtelen csönd lett.

Addig visszafojtott lélegzetét lassan kiengedte. Kinyitotta a szemét és megérintette az arcát.Amikor elvette kezét, ujjain vér csillogott. De ezen kívül nem esett más baja.

Tekintetével unokaöccsét kereste. Szerencsére ő is sértetlen volt, de úgyremegett, mint egy falevél. Akkor vette észre Francisco, hogy ő maga isegész testében remeg. Keresztet vetett.

Most újra hallani lehetett a dübörgést, de már távolabbról.Francisco a márványpadlót beborító üvegtörmeléken át óvatosan a

bejárat felé vette az útját. Roberto követte. Miután odaértek az óriásitátongó nyíláshoz, ami az előbb még ablak volt, kinéztek rajta.

Szűz Mária! Hát ilyen nem történhetett! – kiáltott fel Francisco.De hát megtörtént. Látták, amint nem messze tőlük egy autó úgygyűrődött össze, mintha egy gigantikus kalapács csapott volna rá. Aztánegy újságosbódé következett, ami egyik pillanatról a másikra szilánkokká



zúzódott.Csak éppen azt nem látták, mi az, ami ezt a rombolást végezte.Az erő, ami lecsapott a bankra, majd az autóra és az újságosbódéra,

láthatatlan volt.Francisco és Roberto egymásra néztek. Mindketten tudták, mit gondol a másik.Talán mégsem volt annyira okos dolog, hogy Idahoba jöttek. Otthon legalább tudták,

honnan leselkedik rájuk a veszély. Most hirtelen idegenekké váltak itt – féltek.

Ray Hines nem volt idegen Idahoban. Itt született és itt nőtt fel. Segítetteaz állam nagy magasföldi síkságain és göröngyös hegységein keresztülvezető autóutak építését. Ma éjszaka élvezte a munkáját. Az útépítővállalat nagy sietségben volt, hogy mielőbb befejezze az új négysávos,Fairfieldbe vezető autópályát. És ez túlórapénzt jelentett.

Hines éppen kávészünetet tartott munkatársaival, amikor dübörgő hangothallottak.

Tekintetével a hang irányába fordult és meredten bámulta a befejezetlen autópályát.Mi az ördög? – nyögött fel, és szája tátva maradt.

Az autópályának azt a sávját, ahol munkatársaival dolgozott, úttorlaszok szegélyezték,hogy elzárják a forgalomtól. A torlaszok jó nehéz fa-alkotmányok voltak, demost úgy fricskázódtak szanaszét, mint könnyű kártyalapok. Egyik a másikután bukfencezett messzire.

Valami nagy és erős közeledett.Hines azt mondta volna, hogy forgószél, de hát leheletnyi szél se mozdult.Nem látott semmit, még akkor sem, amikor az a valami akkorát taszított

rajta, hogy Hines elrepült. Termosza kiesett a kezéből, és a szeme sarkábóllátta, hogy a kávé szétfröccsen belőle. És ez volt az utolsó dolog, ami t Hines

látott. Teste az autópályának pont arra a részére zuhant, amit legutoljára, mégkávészünet előtt terített el.

Ray Hines kávészünete most már örökké fog tartani.Úgy harminc mérfölddel odébb az autópályán Weley Brewer nagyon élvezte az új felületet.

Ha mindegyik út ilyen lenne, mint amin éppen haladt, gyerekjáték volnanagy trélerjét vezetni. Különösen, amikor épp nincs rakománya. Ilyenkorakár teljesen rábízhatná magát hatalmas gépére. Ami Brewert illeti, ő úgyérezte, gépe még repülni is tudna.

Ezzel együtt már elég hosszúnak találta ezt az éjszakai vezetést. Nagyot ásított és bekapcsolta CB-rádióját. – Itt Wesley Brewer a hetes úton. Úgy néz ki, reggel nyolcra odaérek a rakodóhelyre.Amíg a válaszra várt, megdörzsölte a szemét, hogy kiűzze belőle az

álmosságot.De az hirtelen millió mérföldekre került tőle... ahogy az eléje táruló

látványtól kidülledtek a szemei.Előtte az úton, halálos közelségben, csak néhány száz lábnyira, olyasmit

látott, amit eddig csak cirkuszi plakátokon.Egy óriási elefántot.De ez az elefánt nem plakáton volt, hanem egyenesen feléje tartott az autópályán.Brewer beletaposott a fékbe. Imádkozott, hogy az ne hagyja cserben.A hatalmas tréler megfarolt. Brewer úgy érezte, elvesztette az uralmát felette. De aztán az

mégis megállt.



Az elefánt is megállt.A hatalmas gép és a hatalmas állat szemben egymással, csak néhány hüvelyknyi távolságra.Brewer szemei mereven bámultak az elefánt homályosan fénylő

szemébe. A hosszú elefánt-ormány a szélvédőt csapdosta.Brewer csak haloványan halottá a hangot CB-rádiójából. – Közöld ismét az

időpontot. Brewer? Brewer, megismétled?De Brewer nem válaszolt. Kezei elfehéredve markolták a

kormánykereket. Csak akkor lazult görcsös szorításuk, amikor az elefántelfordult a kamiontól. Nehéz, dübörgő léptekkel baktatott el, csapkodófarokkal, a felkelő nap fénylő korongja felé. Aztán hirtelen, minthaáramütés érte volna, futásnak eredt. Amilyen hatalmas volt, olyanmeglepően gyorsan mozgott.

Brewer csak bámult utána, ahogy eltűnt az autópálya kanyarulatában.Várta, hogy szívverése a normálisra lassuljon. Aztán szája elé emelte CB-rádiója mikrofonját.

– Tudom, hogy nem fogjátok elhinni nekem, de ...A nap már magasan járt, amikor a rendőrség az elefánt nyomába ért.

Nem volt szükség vadászatra.Egy motoros talált rá és jelentette.Ugyanazon a helyen feküdt az autópályán még akkor is, mire a

szirénázó, villogó fényű rendőrautók odaértek. Addigra már más autók isvoltak ott. Férfiak, nők, gyerekek nézték az úton fekvő vadállatot.

– Menjenek hátrébb! – utasította a bámészkodókat az egyik rendőr. Mégveszélyes lehet!

Az elefánt még életben volt és fájdalmasan zihálva kapkodta a levegőt.Ormánya erőtlenül csapkodta az aszfaltot. Maradék erejével láthatóan azon

erőlködött, hogy talpra álljon.De az erőfeszítéstől még jobban kimerült. Abbahagyta az erőlködést.Elernyedt hatalmas testén remegős hullámzott végig. Aztán már teljesenmozdulatlanul feküdt.

– Mami, mami, elaludt az elefánt? – kérdezte egy kisfiúcska.Az anya ajkába harapott, ahogy lenézett feléje forduló fiára. – Igen, drágám, elaludt – nyugtatta meg.A fiúcska nővére elég idős volt ahhoz, hogy néhány lépéssel közelebb

merészkedjen a fekvő elefánthoz.

Elég idős volt ahhoz, hogy hosszan nézze.Elég idős volt ahhoz, hogy könnyekben törjön ki attól, amit látott.



MÁSODIK FEJEZET

A médiának jó témául szolgált a történet.Az egyik rádiós műsorvezető így viccelődött: „Az elefánt haza indult, de

eltévesztette az autópályát.”Egy öreg róka a TV-ben viszont így szellemeskedett: „Otthon, otthon, végre otthon, ahol azőzek elefántokkal játszadoznak.”

Egy szupermarketekben árult újság ezzel a főcímmel jelent meg: „Repüljfel, Dumbo! Valódi, élő elefánt kényszerleszállása!”

A helyi rendőrség meg egy gyors vizsgálat után igyekezett elfelejteni azügyet. A pusztítás nyomai, meg az elszabadult elefánt – egyiknek se voltsemmi értelme. Viszont épp elég ügyük volt, aminek volt értelme. Nem voltfelesleges idejük a fejüket fájdítani ilyen üggyel. Tehát eltemették az aktáik

közé. Ha nincs szem előtt, nem emlékezteti őket.De az ügy más nyilvántartások aktáiba is bekerült.Az X-Akták közé.A szupertitkos szoba aktái közé, az FBI-központban Washingtonban.

Jelentések voltak itt mindenféle szokatlan esetről szerte az országból.Olyan ügyekről, amikre senki sem tudott magyarázatot. Olyan ügyekről,amiket még az FBI is boldogan elfelejtett volna. Kivéve egy ügynök párost,akik nem hagyták pihenni az ilyen ügyeket.

– Mikor indul a legközelebbi gép Idahoba? – A kérdést Fox Mulder tette fel DanaScullynak.

– Van egy, amelyik mindjárt indul Boise-ba, pont háromkor – hangzott Scully válasza. – Onnan majd bérelt autóval megyünk tovább Fairfieldbe.

– Hát akkor csomagoljunk! – sürgette Mulder Scullyt. – Én már útra kész vagyok – mosolygott az. – Tudtam, hogy vad elefántoknak nem tudsz

ellenállni.Mulder egy grimasszal válaszolt, de nem űzte el vele Scully arcáról a

mosolyt. Már jó nagy utat tett meg azóta, hogy elkezdett Mulderreldolgozni.

Először azt gondolta, Mulder kicsit őrült, ahogy a főnökeik is gondolták itt

az Irodánál.De ő már nem gondolja ezt.Mostanra már sokkal közelebb áll Mulder nézeteihez. Megtanulta, hogy

történhetnek őrült dolgok a világban. És, hogy valójában az az őrültség, haúgy teszünk, mintha nem történnének.

– Na, most már értem, mire megy el az adóm –jelentette ki Stan Weitz, Camus megyeseriffje, amikor másnap Mulder és Scully megkereste őt irodájában. –Iderepülni Washingtonból egy kis vadkacsavadászatra.Vadelefántvadászatra, pontosabban.

Mulder türelmesen megvárta, amíg a seriff abbahagyja a kuncogást a saját viccén. Kíváncsivolt, hogy még hány elefánt-viccet kell hallania, mire befejezik ezt az ügyet. Túl sokat is, vélte.

Ránézett az órájára. – Nos, azt hiszem, nem vesztegethetjük a közigazgatás idejét – fordult a seriffhez. –



Lássunk munkához! – Persze – válaszolta a seriff. – Gondolom, el akarják olvasni a

jelentésünket. Rögtön előhalászom valahonnan.– Már elolvastuk – nyugtatta meg Mulder. – Idefelé a repülőgépen. – Tudja, megvan a mi aktáink között is – magyarázta Scully. – Megküldték innen az Iroda

központjába, a számítógépes hálózat útján, ami összeköti az összesrendőrségi irodát az egész országban. Ez teszi lehetővé, hogy azonnalreagálni tudjunk. Sürgős esetben – az utolsó két szóra különös hangsúlyttett.

– Ó, igen, elfelejtettem – mondta zavartan a seriff. – Hallottam valamit erről aműszakiaktól. Meg kell mondanom, nem kajálom én ezt az egész újmiskulanciát. Egyetlen számítógépes chip sem ér annyit, mint akármelyik jóemberem.

– Egyetértek! – helyeselt Mulder. – Oda tudna vinni minket, ahol az egész ügykezdődött?

– Oda – vont vállat a seriff. – De úgyse találnak annál többet, amit mi. Vagyis semmit.

Otthagyták hát a Fairfieldi Rendőrkapitányság épületét, hogy a seriff abankhoz vigye őket. Az út nem tartott tovább öt percnél. A bank hatalmasportálüvegét még nem állították helyre. A helyiek szájtátva, értetlenülbámulták az óriási tátongó nyílást. Fairfield nem az a város volt, aholkülönös dolgok szoktak történni. Még egy eltörött utcai lámpa is elég nagyfeltűnés volt errefelé.

Két latin férfi állt portásruhában a bank bejárata előtt. Az egyikközépkorúnak tűnt, míg a másik húszas éveinek elejét taposhatta.

És mindkettőjük szemében félelem tükröződött.

– Idehívattam ezt a kettőt itt, Mulder ügynök, amikor értesített azérkezésükről – mutatott a seriff a két férfira. –Úgy gondoltam, látni akarjaőket. Szemtanúi voltak a .... –keresgélte a seriff a megfelelő kifejezést. –... abárminek is, ami történt – nyögte ki végül.

– Légy szíves, kérdezd ki őket! – fordult Mulder Scullyhoz. – Én meg addigkörülnézek bent.

– Rendben – bólintott Scully. De mielőtt nekilátott volna kérdéseketfeltenni a két férfinak, előbb a seriffhez fordult.

– Nagyon köszönjük, hogy idehozott. Azt hiszem, innen könnyen vissza fogunk találni.

Tudom, hogy Önnek sok más dolga van, minthogy ránk pazarolja az idejét. – Hogyne, persze. Akad – ismerte el a seriff. – Nos, sok szerencsét kívánok a munkájukhoz.Szükségük lesz rá.

A seriff visszaült autójába és elhajtott.Scully megvárta ezt és csak ezután lépett oda a két portáshoz. Ahogy remélte, azok

szemmel láthatóan megkönnyebbültek a seriff távozásától. Arendőregyenruha látványa határozottan feszültté tette őket.

– Hogy hívják magukat? – érdeklődött Scully.– Én Francisco Garcia vagyok, ő meg az unokaöcsém, Roberto –

válaszolta az időse bbik. – Kérem, kisasszony, higgye el, nekünk semmi közünk ahhoz,hogy azaz üveg kitörött. Mi megbízható, gondos munkások vagyunk. Mi soha nem csinálunk semmi rosszat. Mi mindig tiszteletben tartjuk a törvényeket. Igyekszünk jó amerikaiak lenni.Remélem, hogy előbb-utóbb az állampolgárságot is megkapjuk.

– Ne aggódjanak. Semmi okuk félni tőlünk – nyugtatta őket Scully. – Csak



azt szeretnénk tudni, mit láttak azon az éjszakán, amikor az üveg betörött? – Semmit se láttunk! – vágták rá egyszerre. – Semmit. – Senkit sem láttak kint? – Senkit – ismételte Roberto. – Miután kitört az üveg, odarohantunk és kinéztünk, De nem

láttunk semmit sem.– És... hallottak esetleg valamit? – kérdezett tovább a nyomozónő. – Valami... különös zajt. Igen! – borzongott meg Francisco, ahogy visszagondolt

arra. – Olyan volt, mint a mennydörgés – folytatta. – Először nagyon hangosvolt, aztán egyre halkabb lett.

– Semmi más? – faggatózott tovább Scully, miközben lejegyzetelte a két férfi szavait.Mindkettő a fejét rázta. Dana várt még egy kicsit, hátha eszükbe jut még

valami, de mivel látta, hogy tőlük többet már nem tud meg, elköszönt.– Köszönöm a segítségüket! – mondta nekik, de a két férfi nem mozdult.

Látszott rajtuk, hogy kérdezni akarnak valamit. Végül az idősebb kibökte: –Maga is a rendőrségtől van?

– Igen – nézett rájuk a nő. – Az FBI-tól, a Szövetségi Nyomozó Irodától.

– És... most mi fog történni velünk, kérem? – aggodalmaskodott a férfi. – Semmi, egyáltalán semmi – csodálkozott a kérdésen Scully. – Nagyon köszönjük, kisasszony, nagyon köszönjük! – könnyebbültek meg

mindketten. Odahaza El Salvadorban jól megtanulták, hogy annál jobb,minél kevesebb dolga akadt valakinek a rendőrséggel, így hát amilyengyorsan csak tudtak, elmentek onnan, persze vigyázva arra, hogy gyorstávozásuk ne látsszon futásnak.

Addigra éppen visszaért Mulder.– Semmi sincs odabent, kivéve egy nagy halom üvegtörmeléket – közölte

a nővel. – És ők mit mondtak? – mutatott a két férfi után. – Azt mondták, hogy semmit sem láttak – válaszolt Scully. – És azt, hogy csak valamihangos zajt hallottak, amit nem tudtak azonosítani. Az az érzésem, hogy az igazat mondták.

– Valószínűleg – helyeselt Mulder. – A bank benti, biztonsági kamerái semrögzítettek semmit, csak a portál üveg hatalmas robbanását és ahogy azüveg bezúdul. Mintha valami lökéshullámtól történt volna.

– Amitől egyáltalán nem jutunk előbbre – ingatta a fejét Scullyelgondolkodva.

– És mi ebben az új, társam? – mosolygott Mulder rejtélyeskedve. – Az X-Akták világában

vagyunk. Ami azzal jár, hogy üres lappal indulunk. És az benne a mulatság, ahogy az üreslapokat megtöltjük. – Hogyne – bólogatott Scully. – Ami olyan, mintha keresztrejtvényt kellene megfejtened

olyan nyelven, amit nem ismersz. – Olyan nyelven, amin meg kell tanulnod beszélni – replikázott Mulder. – Ha meg akarod

kapni az üzenetet, nem tehetsz mást.



HARMADIK FEJEZET

Scully a jegyzeteibe pillantott. „A rendőrségi jelentés szerint a rombolásezen az utcán ment tovább.”

– Hát akkor kövessük! – hagyta jóvá Mulder. Mielőtt elindultak volna, Scullymég egy pillantást vetett a portálüveg helyén tátongó nyílásra.– Az a bizonyos zaj, amiről a két portás beszélt, hangrobbanás is lehetett.– Igen, nos, nem hiszem, hogy ilyet hangrobbanás okozna – mutatott

Mulder előre az autóra nem messze tőlük, ami elég természetfölöttilátványt nyújtott. A felső részei mind be voltak horpadva, az utastérémélyen. De még az autó oldala is. Egy kicsit távolabb egy fém útjelzőoszlop úgy meg volt tekeredve, mintha csak gyurmából lenne. – Vagy akárilyet – folytatta Mulder, amikor odaértek.

– És ilyet se – mondta, amikor a forgácsokra zúzott újságosbódénál megálltak. – Rendben. Akkor a hangrobbanás teóriáját kipipálhatjuk – egyezett bele Scully. – És itt van ez a fénykép is – mutatta Mulder azt a képet, amit a r endőrségi jelentéssel

együtt továbbítottak az FBI központba.Scully ránézett a képre, hogy felfrissítse emlékezetét. Amit a képen lehetett látni, nem volt

valami kellemes látvány. Egy hulla sem az. – Ennek az embernek a gerince úgy törött ketté, mint egy f ogpiszkáló – emlékeztette

őt Mulder. – És a zúzódások nyoma a testén egy elefánt lábának akörvonalait mutatták. A munkatársai, akik vele dolgoztak, azt mondták,rázkódni érezték a földet. És amikor a dolog történt, állat szagát érezték alevegőben.

– Tudom, hogy mit gondolsz, Mulder – nézett rá Scully. – Az az elefánt,amit holtan találtak, az csinálta az összes rombolást. De erre én nemvagyok vevő – rázta meg Scully a fejét. Ez ellentmond a logikának.Valakinek látnia kellett volna az elefántot.

– Ha látta volna valaki, mi most nem lennénk itt – hangsúlyozta Mulder mosolyogva.De Scully nem viszonozta a mosolyt. Neki megvoltak az ő elgondolásai,

és a saját szemével nézte a dolgokat.Újra figyelmesen megnézte a rombolás nyomait. Az összetört autót. A megcsavart

útjelzőt. A tönkretett újságosbódét.Mulder követte őt. – Ha karambol lett volna, meg lehetne találni a másik autó nyomait – hívta fel Scully

figyelmét. – Például a festékének a nyomait. Vagy valami fém okozta karcolásét. Én egyiket selátom a nyomát. És te?

Scully a fejét rázta. Éppen a megcsavart útjelzőt vizsgálta.– Nem zárom ki, hogy esetleg tornádó lehetett – beszélt tovább Mulder. –

Még ha most éppen nincs is tornádó szezon. De akár azt sem lehet kizárni,hogy egy űrbéli fekete lyuk haladt el éppen erre, ezen terület fölött. De... – Nem

folytatta. Szünetet tartott. Arra várt, hogy Scully megkérdezze: – De, mi, Mulder? Hafogadhatnék, én azt mondanám, hogy...

– ...egy láthatatlan elefánt – fejezte be Scully. – Te mondtad, nem én – szólt Mulder.



– Nem is kellett mondanod – válaszolta Scully. Tudom, hogyan gondolkodsz. – Tudod, egyszer láttam, ahogy a mágus Dávid Copperfield eltünteti a Szabadságszobrot –

mondta Mulder elgondolkodva. Annak, aki ilyen képességekkel rendelkezik, gyerekjáték lenneugyanez egy elefánttal.

– Persze, Mulder – válaszolt kétkedőn Scully. Valami őrült mágus jár ittFairfieldben a füstjével és a tükreivel.

– Talán nem is mágus – folytatta a gondolatát Mulder. És füst meg tükrök nélkül. De valaki,

valami, olyan fajta ...De nem fejezte be.Egy nagy kamion vette be a kanyart éppen, nem messze tőlük.Oldalán egy ugró tigris elhalványodott alakja volt látható, és a felirat: FAIRFIELD ZOO.Megállt velük egy magasságban az út másik oldalán. A vezető kiszállt és

feléjük tartott. Az állatkerti őrök zöld egyenruháját viselte. Őszes haja márigencsak ritkulóban volt, pocakja jócskán kigömbölyödött a nadrágszíjafelett. De erő és büszkeség sugárzott róla, amint a két ügynök felélépkedett.

– Mulder ügynök? – kérdezte köszönés helyett. – Igen – hangzott a válasz.– Ed Meecham vagyok, a Fairfield Állatkertből. Megkaptam az üzenetét,

hogy találkozni akar velem. A serifftől tudom, hogy itt találom Önt.Elnézését kérem, hogy késtem egy kicsit, de nem volt könnyű dologGanesha tetemét ideszállítani az autópályáról.

– Ez itt Scully ügynök – intett Mulder a társa felé. Meecham biccentettegye, mintha csak most vette volna észre Scullyt. Különös, gondoltaMulder, ahogy bizonyos emberek egész egyszerűen nem vesznek észre egy

nőt, ha az FBI ügynök. Még ha az olyan markáns jelenség is, mint Scully. Az ilyenembereknek mindig külön kell szólni. – Hello – toldotta meg a biccentést Meecham, és már fordult is vissza Mulderhez, hogy

folytassa mondandóját.De mielőtt beszélni kezdett volna, Scully kérdése megelőzte: – Sikerült

meghatározni, hogy mitől pusztult el az elefánt?Ganesha – javította ki nyersen Meecham. Egy tizenkét éves indiai

nőstény. Amennyire az első' benyomásaimból meg tudom ítélni, a halálbafutotta magát. A végkimerülésig futott.

– És hogyan tudott elszökni? – tette fel Scully a következő kérdését.Meecham megvakarta az állat. – Hát meg kell vallani, ez rejtély. Amikor telefonhívástkaptam, hogy az autópályán találták meg, azt gondoltam, hogy ketrecének ajtaját nyitva fogomtalálni, vagy valami hasonló. De az ajtó rendesen be volt zárva. Pont úgy,ahogy az előző este a nyitva tartás végén bezártam.

– Van valami elképzelése arról, hogyan szökhet meg egy elefánt a bezártketrecéből és a bezárt állatkertből? – kérdezte most Mulder.

– Nincs, uram – bizonytalankodott Meecham. – És semmi jelét nem találtuk annak se, hogyvalaki babrálta volna a zárakat.

Mulder jelentőségteljes pillantást küldött Scully felé. Meecham közbenvégignézett az utcán, a rombolás nyomain.

– Micsoda rendetlenség – állapította meg. – Azt gondoltam, hogy már eltakarították. – Mi kértük, hogy hagyjanak mindent érintetlenül – világosította fel Mulder. – Hát, gondolom, Önök tudják, mit és hogyan kell csinálniuk – fordult újra Mulder felé



Meecham. Én meg az állatokhoz értek. Már harminc éve dolgozom az állatkertben. – Akkor az elefántokat is jól ismerheti – kapott a közlésen Mulder. – Minden teremtményt ismerek az állatkertben – érzékenykedett Meecham. – Ahogy

mondtam, ez a munkám. – Akkor talán a segítségünkre tudna lenni néhány információval? – érdeklődött

Mulder. – Hát, ha annak van valami köze az állatkerthez – válaszolta készséggel Meecham.

– Nos, olvastam valamiről, amit elefánt-lázadásnak neveztek – kezdteMulder. – Az ország több állatkertjéből is jött ilyen jelentés. És egyregyakrabban érkezik most is erőszakosan viselkedő elefántokról.Megtámadják gondozóikat, szétrombolják lakóterüket. Volt valahaGaneshával ilyen gond?

Meecham arca elkomorult, merevvé vált. – Az elefántok nagyon nagy és akaratos állatok – bökte ki végül.Mulder várt egy kicsit, hátha mond még valamit a férfi; de az egy szót sem szólt. – Tehát voltak problémák? – próbálkozott szóra bírni Meechamet.

Az összeszorította ajkait.– Ne engem kérdezzen erről! – mondta ingerülten – Willa Ambrose-nak

hívják, akivel beszélhet erről.– Ambrose? – kérdezte Scully, miközben a nevet beírta a noteszába. – Ki

ő? Szintén az állatkertben dolgozik?– Aha – nyögte ki kelletlenül Meecham. Olyan képet vágott, mintha

valami kellemetlen íz lenne szájában. – Ő valami olyasmi, amittermészetbúvárnak hívnak. Az Állatkert Felügyelő Bizottsága adott nekimegbízást, még a múlt évben.

– Mi a munkája? – tudakolta Scully.– Az lenne a dolga, hogy korszerűsítse az állatkertet a legújabbkutatásoknak megfelelően – adott felvilágosítást Meecham. – Tudják, ezekaz új dolgok, amikkel mostanában jönnek elő. Hát mostanra már jólbefészkelte magát az állatkertbe Willa Ambrose. Nem mintha előzőlegvalaha is dolgozott volna állatkertben. Könyveken és videókon kívül, nemhiszem, hogy lennének gyakorlati ismeretei az állatokról.

– De Önnek vannak! – kapott a végszón Mulder.– Persze – erősítette meg Meecham.

– Az elefántokról is?– Róluk is – biztosította őt a férfi.– Akkor hallani szeretném a véleményét, erről itt! –mutatott végig az

utcán Mulder. – Erről a rombolásról. Olyanok ezek, amikről gondolná , hogyakár egy elszabadult elefánt is tehette?

– A legőszintébben? – kérdezett vissza Meecham. – Azt mondom, igen! – Biztos benne? – Igen – ismételte meg.– Köszönöm – nyugodott meg Mulder, győztes pillantást vetve Scully felé.Meecham az órájára nézett. – Ha most nincs más, amit tudni akarnak, akkor én visszamennék a munkámhoz. Itt az

etetés ideje.– Nagyon köszönjük a segítségét – hálálkodott Mulder. – Később esetleg

még lehetnek kérdéseink. Tudja, olyanok, amiben Ms. Ambrose nem tud a segítségünkre



lenni. – Csak nyugodtan keressenek! – válaszolt készségesen Meecham. – Bármikor.Mulder megvárta amíg a másik felkászálódik a kamion kormányához és elhajt. Majd térdre

ereszkedett és elkezdett turkálni az össze-vissza papírhalomban, ami a lerombolt újságosbódékörül volt szétszóródva.

– Mit keresel, Mulder? – csodálkozott Scully és megpróbált felkészülni valami Foxosválaszra.

– Egy itteni újságot – mondta Mulder, fel sem nézve. –Meg akarom tudni, járt-e itt DávidCopperfield.



NEGYEDIK FEJEZET

– Nincs valami nagy tömeg ma itt – jegyezte meg Scully, ahogy körülnézett. Úgy döntöttek,hogy itt az ideje meglátogatni az állatkertet.

– Most hétköznap van – magyarázta Mulder. – Hétvégeken biztos többen vannak.– Én is azt hiszem – csatlakozott a nő. – Nagyon kellemes helynek látszik.És jobbnak is, mint több más állatkert, amit eddig láttam. Némelyik,... uhh.Igazán sajnálni kell az állatokat az olyan parkokban.

– Aha – bólogatott Mulder. – Legszívesebben a gondozókat tennéd be azokba a ketrecekbeaz állatok helyett.

A Fairfieldi Állatkert tényleg kellemes helynek látszott. Az állatok ketrecei jó nagyok és rendezettek voltak. A ketreceken kívüli tereket szemetgyönyörködtető növényzet díszítette, ami a szikla-utánzatokkal és

patakokkal, a természetes környezetet próbálta a lehető legjobban pótolni.Az állatok egészségeseknek és jól tápláltaknak tűntek. Ahogy Mulder ésScully gondozó után keresgélve végighaladtak a kanyargó utakon,épületekbe be és ki, oroszlánokat és párducokat láttak, óriáskígyókat, majmokat, sakálokatszabadkifutókban.

Scully egy pillanatra megállt az egyik külső ketrecnél. Egy hatalmasbengáli tigris nézett vissza rá a rácsokon keresztül. Le-föl járkált aketrecében, erős izmai minden mozdulatnál kecsesen dudorodtak. Amikor észrevetteScullyt, kitátotta száját és rámordult, majd morogva folytatta a mászkálást a ketrecében, le-föl.

– Nagyon szép állat! – mondta Muldernek, aki odébb várt rá. – Eszembe juttatja WilliamBlake versét:

Tigris! Tigris! Izzó fény

Az éji erdő mélyén...

– Nagyon szép! – helyeselt Mulder. Bebámult a rácson keresztül a ketrecbe. – És egy kicsitszomorú is.

– Talán emiatt érzem magam mindig furcsán az állatkertben – mondta Scullyelgondolkodva. – Mintha valami nem lenne rendjén. Az egyensúly az, azt hiszem. Nézd, ahogy

a tigris mozog, le-föl járkál, le-föl Ahogy elnéz a távolba, valami furcsa csillogással aszemében, amikor a fordulónál megkell állnia. És ez mindegyik ketrecbe zárt állatnál így van.A természet olyannak alkotta őket, hogy nagy, szabad tér van körülöttük. Deitt az nincs.

– Sok ember ugyanígy érez – reagált a gondolatmenetre Mulder. – Már mozgalom is létezik,amelyik tiltakozik az állatkertnek még a gondolata ellen is.

A tigris megint feléjük fordult, és nagyot mordult. Kitátott szájában gonoszul villogtak hatalmas szemfogai.

– Mégiscsak van hasznuk a rácsoknak – hőkölt hátra Scully és távolabb

lépett a ketrectől.Éppen akkor tűnt fel egy gondozó az egyik távolabbi ketrecnél. Egyidősebb férfi volt, zöld egyenruhában.

– Halló! – kiáltott neki Mulder. – Megtudná mondani, hogy hol találjuk



meg Willa Ambrose-t? Maga az elsőgondozó, akivel először találkozunk,amióta itt vagyunk. Mintha, ma nem túl sokan jöttek volna dolgozni.

– Sajnos egyre kevesebben vagyunk. Pénzhiány, hát tudják. Én se tudom meddig van mégitt helyem, pedig már harminc éve itt dolgozom.

Aztán eszébejutott, mit kérdezett tőle az előbb Mulder.– Willa Ambrose. Az előbb láttam őt a madárház közelében. Ott tovább az

úton, a jegesmedvék mellett. Ott biztos megtalálják. – Köszönjük!– Úgy tűnik, az emberi lényeknek is megvannak itt a maguk gondjai –

jegyezte meg Mulder, majd elindultak abba az irányba, amit a férfimegjelölt.

– Igen – válaszolta Scully. – Elég kilátástalannak érezhetik a helyzetüket.Elhaladtak az elkerített rész mellett, ahol a jegesmedvék voltak láthatók.

A medvék sekély vizű medencéikben pancsoltak éppen, hogyellensúlyozzák a napsütés melegét. A két ügynök onnan már látta azépületet, aminek a homlokán „MADÁRHÁZ" felirat volt olvasható. A ház

tágas és magas épület volt, tele trópusi növényekkel és mesterségessziklatavakkal. Mindenféle színben pompázó, ragyogó tollazatú madarakváltozatos hangjai töltötték meg a levegőt. Bent csak egyetlen emberttaláltak –egy harmincas éveiben járó nőt, aki magas volt és karcsú,ragyogóan fehér inget viselt és kopottas farmert. Mindkét karja tele voltnövényekkel és jegyzettömbökkel. De elfeledkezni látszott róluk, ahogyelmerülten figyelte a tollas teremtményeket.

– Ambrose kisasszony? – szólította meg Scully. – Igen – rezzent össze, majd udvari .an mosolyogva folytatta. – Willa Ambrose vagyok.

– En Dana Scully ügynök vagyok – mutatkozott be, és társa felé mutatott.– És ő Mulder ügynök. Az FBI-tól jöttünk.A mosoly eltűnt Ambrose arcáról. És a melegség is a hangjából. – Igen? – kérdezte. – Feltehetnénk néhány kérdést? – mondta Scully, nem zavartatva magát.– Ganesha-ról van szó? – érdeklődött Ambrose. – Igen – vette át a szót Mulder. – Beszéltünk Mr. Meechammel. Itt dolgozik, ha jól tudom.– Ő az üzemeltetés vezetője – válaszolta Ambrose.– Nos, hát, úgy tűnt, vonakodott néhány kérdésünkre választ adni –

folytatta Mulder. – Azt mondta, forduljunk Önhöz.– Azt mondta? – vonta össze alig észrevehetően a szemöldökét Ambrose.

De mégis elégedettnek látszott a közlés hallatán. Az arckifejezése és a hangja is megenyhült. – Sajnálom, ha hirtelen lettem volna. Váratlanul ért az érkezésük. Miben segíthetnék?

– A Szövetségi Autópálya Igazgatóság egyik munkatársa halálos balesetet szenvedett – kezdte Scully. – Lehetségesnek látszik, hogy az Önök állatkertjébőlelszabadult elefántnak szerepe volt a tragédiában.

Ambrose arcáról ismét eltűnt a mosoly.– Én úgy tudom, a szemtanúk nem tudták megmondani, mi okozta a férfi

halálát – mondta hűvösen.Scully Mulderre nézett. Tekintetével azt mondta neki, hogy innentől

kezdve a továbbiakban az övé a terep. A gyilkos elefánt ötlete tőleszármazik, nem Scullytól. Ő nem hibáztathatta Willa Ambrose-t azért, hogy



elutasít egy olyan ötletet, ami nem csak szokatlan, de hihetetlen is.Mulder egy pillanatnyi kihagyás nélkül vette át a szót Scullytól. – Valójában azt próbáljuk megtudni, hogyan szökhetett meg Ganesha. – Mit mondott Ed Meecham? – kérdezett vissza Ambrose.– Azt, hogy ő zárva találta a ketrecet, ugyanúgy, ahogy előzőleg bezárta

– közölte Mulder.Ambrose vállat vont. – Mi többet tudnék én mondani? – Egy embert halálra tapostak – magyarázta Mulder. –Egy nagyon nagy állat taposta halálra.

Az önök állatkertjének egyik elefántját negyvenhárom mérföldre innen találták meg. Senkinem okol senkit. Csak a tényeket próbáljuk megtalálni, ami a balesethez vezetett.

– Rendben – szólt Ambrose. – Feltételezem, hogy csak a munkájukat végzik.Megmutathatnám Ganesha kifutóját? Talán az többet mond Önöknek, mint amennyit éntudnék.

Csak néhány percnyi séta volt az út az elefánt kifutójáig. Vasrudakbólkészült magas kerítéssel volt három oldalról körbevéve, míg a hátulja egy

magas fal volt. A kerítésen lévő kaput nagy, erős lakattal lezárták. – Ez az a hely, ahol Ganesha tartózkodott, amikor nem a ketrecében volt – mutatott akifutóra Ambrose.

– És hol van a ketrece? – tette fel a kérdést Mulder. – Azok mögött a hatalmas acélajtók mögött, amik a fal másik oldalára vezetnek – válaszolta

Ambrose. – Napközben azon a részen volt, hogy a közönség láthassa. Éjszaka viszont ezen azoldalon. Elég csinos ketrece volt. Meg akarják nézni?

– Most nem, köszönjük – mondta Mulder. – Ez a kifutó az érdekes pillanatnyilag. Ez az,ahonnan az elefánt elszökött, ugye?

– Legalábbis úgy néz ki – egyezett bele Ambrose.– Kinek van kulcsa a lakathoz? – folytatta a kérdezősködést Mulder. – Csak nekem és Ed Meechamnek – hangzott Ambrose válasza.Észrevette, hogy Scully figyelmesen nézegeti a magas vaskerítést. – Az elefántok nem ugranak túl jól – fordult Scullyhoz. –Ha esetleg ez lenne az, amin

gondolkodik. – Igazából azt nézem csodálkozva, hogy miért van ilyen kicsi kifutója egy ilyen nagy

állatnak? – közölte Scully.Ambrose-on látszott, hogy nem hagyta hidegen a kérdés. Szomorúan válaszolt. – Ezt az állatkertet még a negyvenes években építették. A legtöbb kifutó és ketrec

túlságosan kicsi. Engem azért alkalmaztak, hogy segítsek újratervezni az állatok elhelyezését.Szeretném az állatok mozgásterét megnagyobbítatni és a természetes környezetükhözhasonlóvá tenni. De ezek a dolgok sok időt vesznek igénybe.

Muldernek feltűnt, hogy két lánc jön ki a földből. Odamutatott ésmegkérdezte Ambrose-t.

– Azok mire valók?Ambrose mégjobban elkomorult.– Azok amolyan lekötözők. Arra valók, hogy megakadályozzák az állat

mozgását.

– És Ganesha-nál is használták? – érdeklődött Scully. – Nem – hangzott Ambrose határozott válasza. – Amióta én itt dolgozom, megtiltottam a

használatukat. – Kinek tiltotta meg? – kérdezte most Mulder. Ambrose arckifejezése megkeményedett. –



EdMeechamnek – mondta ingerültséggel a hangjában. – Ő az állatgondozók

egy másik generációjába tartozik, módszereinek legtöbbje nem éppenfelvilágosult.

– Milyen Önök között a kapcsolat? – kíváncsiskodott Mulder.Merev mosoly jelent meg Ambrose arcán. – Én a főnöke vagyok, és nő vagyok. Ed

nem kedveli túlságosan ezt a kombinációt, és azt a módot sem, ahogyvezetem az állatkertet. De ez az ő problémája.

– Lehet esetleg annyira dühös, hogy szabotázst kövessen el? – tette fel a kérdést Scully.Annyira dühös, hogy kiengedjen egy elefántot a ketrecéből?

Ambrose csendben mérlegelte a kérdést.A távolból odahallatszott a tigris morgásának a hangja.



ÖTÖDIK FEJEZET

Végül Ambrose megrázta a fejét. – Nem úgy ismerem Ed Meechamet, hogy ilyesmitmegtenne. Nem mintha túlságosan kedvelne engem. Vagy tetszene neki az én elgondolásom,

az, hogy én milyen állatkertet akarok. De szereti a munkáját. És ennek az állatkertnek gondjaivannak, pénzgondjai. A város egyre kevesebbet ad, ezért magán-támogatásokra vanszükségünk. Ha itt bármilyen botrány történne ki, a magán-adakozás abbamaradna, és akkor ez az állatkert egész egyszerűen eltűnne.

– Ön és Meecham beszélgettek egyáltalán Ganesha szökéséről? –tapogatózott Mulder. – Arról, hogy miként történhetett? Mit csinálhatott azelefánt kint, mielőtt elpusztult?

– Nem – mondta Ambrose. – Ed és én nem vagyunk kifejezetten haverok.Éppen, hogy csak beszélő viszonyban vagyunk. Ezenkívül ő most nagyon

elfoglalt. Sok dolga van egy állatvédő szervezettel, a VVSZ-szel. – Mi az a VVSZ? – kérdezte Scully. – Ez a „Vissza a Vadonba Szövetség” – világosította fel Mulder.Scully mosolygott magában. Biztosra vette, hogy Mulder tud erről a

szervezetről is. Nem lehetett akármilyen távoli csoportosulás az országban,vagy bármerre a világon, de akár az egész univerzumban, amiről Mulder netudott volna.

– Kik ők? – kérdezte tőle. – Olyan emberek, akik úgy gondolják, hogy az állatok bármiféle rabságban tartása

merénylet a természet ellen – magyarázta Mulder. – És azt is, hogy minden emberi törvénytáthághatnak, hogy véget vessenek az ilyen bűntényeknek az állatok ellen.

– Tervezik, hogy csinálnak egy akció-napot Ganeshával kapcsolatban –közölte Ambrose. – Illetve már el is kezdték. Az egyik vezetőjük felállítottegy bódét az autópálya mellett, ott, ahol az a munkás meghalt. Ott le kell lassítaniuk az autóknak, az aszfalt szintkülönbsége miatt, és ezt kihasználva mindenkinek ad egyszórólapot.

– Ki az? – kérdezte Mulder. – Kyle Lang – válaszolta komor arccal Ambrose. Scully valami különös színt vélt felfedezni

Ambrose

hangjában, felemás, ingadozó viszony nyomát Kyle Lang-gel kapcsolatban. Ezért tette fel akérdést:

– Ismeri őt?– Mi... – Ambrose összeszorította ajkait. Kis szünet után folytatta. – Volt

már néhány összetűzésünk. – Miféle ember? – Nagyon elhivatott – jelentette ki Ambrose. – Feketefehérben látja a

világot. Semmi átmenet nem létezik a számára a két véglet között. Valakivagy az ő oldalán van, vagy az ellensége. – Itt újabb szünetet tartott. – De

hát meglátják maguk is, amikor beszélni fognak vele, mert –gondolom –megkeresik őt is, nem?Most újra hallani lehetett a távolból a tigris dühödt morgását. – Azt hiszem, meg kell néznem, nincs-e valami baj –mondta nyugtalanul. – Néha azzal



szórakoznak az emberek, hogy ezeket a nagymacskákat piszkál ják. Ez valamiféleerőfitogtatás lehet, mivel szerencsétlenek úgysem tudnak visszavágni.Próbálom megértetni az emberekkel, hogy ne molesztálják az állatokat, denem sok sikerrel – sóhajtott, aztán vállat vont. – De nem szabad feladni.Mindent meg kell tenni, amit csak lehet. A világ lehet, hogy nem tökéletes,de csak ez az egy van belőle.

Mulder és Scully a távolodó Ambrose után nézett, amint az a tigris ketrece felé tartott. – Úgy látom, hogy nagyon fontos számára a munkája –jegyezte meg Scully. – Nagyon

odaadóan csinálja, még ha sok nehézséggel is kell szembenéznie. Pénzügyiproblémákkal, idejétmúlt módszerekkel, dühös öregfiúkkal. Meg ezzel afickóval, Kyle Lang-gel. Azt hiszem, ő okozza neki a legtöbb gondot.Kíváncsi vagyok, hogy miért?

– Hát akkor fogadjuk meg Ambrose kisasszony tanácsát – mondta Mulder. – Nézzük megLang urat. Ha más nem, a szórólapjai biztos érdekesek.

– Előbb lépjünk kapcsolatba Washingtonnal! – javasolta Scully. – Nézzükmeg, van-e róla akta! Az az érzésem, van valami vele kapcsolatban, amit Ambrose

nem mondott el nekünk.– Persze – egyezett bele Mulder. – Még akkor is, ha az aktákban található

„tények", meg a valóság erősen különbözhetnek egymástól.Kyle Lang szórólapokkal a kezében állt az autópálya befejezetlen sávja mellett, ott, ahol

Ray Hines meghalt.Magas volt és ösztövér, flanelinget és farmert viselt. Olyan ember

tartásával sétált le-föl, mint aki jól érzi magát a bőrében, és otthon avilágban. Rámosolygott Mulderre és Scullyra, amikor azok megálltak mellette a befejezetlen autópályasávon és kiszálltak autójukból. Feléjük nyújtotta a szórólapot.

– Köszönjük – fordult hozzá Mulder, és a szórólapot összehajtogatva azegyik belső zsebébe tette. – Majd később elolvassuk. Most beszélgetniszeretnék Önnel. Meg talán a barátjával is ott arrébb:

Mulder egy fiatal, vörös hajú férfi felé mutatott, aki néhány méterrel odébb egyagyonhasznált furgon ajtajának támaszkodott. Alig lehetett túl a tízes évein. Úgy nézett ki, mintaki mindig mérges. Mogorva arckifejezése volt, és ellenségesség a szemében.

– És Önök? – érdeklődött Lang. – Fox Mulder, FBI ügynök és a társam, Dana Scully.Mulder félig meddig azt várta, hogy Lang valahogy reagálni fog a bemutatkozásra. A

legtöbb ember, amikor meghallja, hogy FBI, megfagy legalább egy pillanatra. DeLang nyugodt volt. Sőt, mintha egy kicsit szórakoztatta volna a dolog.– Jöttek, hogy megvizsgálják a bűntény helyszínét? –kérdezte. – De azt

hiszem, nem a megfelelő helyen járnak. Én azt javasolnám, az állatkertbennézzenek szét.

– Már megtettük – nyugtatta meg Mulder. – Akkor láthatták azt a ketrecet, ahol Ganesha-t tartották. Ötven láb hosszú és ötven láb

széles. Egy elefántnak. – Úgy gondolja, hogy ez embertelen? – tette fel a kérdést Scully.– Úgy gondolom, ez bűn. Bűntett egy állattal szemben –hangzott Lang

válasza és a könnyedségnek, a mulatságnak minden nyoma eltűnt azarcáról. – Ez olyan, mintha engem, vagy Önöket arra kényszerítenek, hogyegy hordóban éljünk.

– Ha már bűnről beszélünk – kapott a szón Scully –, az FBI nyilvántartás



szerint Önt, már több tucatszor letartóztatták. Például olyanokért, hogyállatokat rabolt el cirkuszokból, vagy állatkertekből.

– A VVSZ ezt úgy tekinti, hogy kiszabadítottuk őket –mondta nyugodtanLang.

– És részt vett Ganesha kiszabadításában is? – folytatta Scully a kérdéseket. – Akkor halál okozásában lennék részes, ugye? – kérdezte ugyanolyan nyugodtan Lang.De nem kapott választ. Így hát ő folytatta.– Sajnálom. De nem szolgálhatok beismerő vallomással. Egy állatot

bármilyen módon is veszélyeztetni az teljességgel ellentmond annak, ami a VVSZ.hitvallása.

És az elefántok meg különösen nagyon tiszteletben tartandó élőlények.– Tényleg? – szólt Mulder kérdése, szándékosan durva hangnemben. –

Soha nem hittem volna, olyan vastag bőrük van.Scully tudta, hogy Muldernek mi a szándéka. Fel akarta piszkálni Lang-et,

hogy könnyebben beleláthasson. Ez kitűnő módszer volt arra, hogy egygyanúsítottat közlésre kényszerítsenek. Ő is bekapcsolódott a dologba. – Én

mindig azt hittem, hogy csak hatalmas néma állatok, akik mogyoró utánvágyakoznak.

De Lang egyáltalán nem látszott dühbe gurulni. Sőt, láthatóan mindennélfontosabb volt számára, hogy felvilágítsa a két ügynököt.

– Az elefántok hihetetlenül finom, intelligens szellemi lények. A szokásaik és aviselkedésük a messzi múltban gyökerezik, akkor, amikor még ember sevolt a földön. Például tudják-e azt, hogy eltemetik a halottaikat? Hogy többszáz éves temetőik vannak? Hogy ösztönösen tudják, hol nyugszanak őseikcsontjai? És, hogy mi emberek még semmit se tudunk arról, hogy ez miként

működik náluk? – Úgy látom, Ön elég sokat tud az elefántokról – mosolygott Mulder. – Szeretnék igazán sokat tudni róluk – Válaszolta Lang. – Róluk is, meg a többi állatról is.

Minél többet tudunk róluk, annál jobban becsülhetjük meg őket.– De biztos van valami elképzelése arról, hogyan szökhetett meg

Ganesha – tért vissza az eredeti témához Mulder. – És arról, hogy vajonhova tartott? Mi elől menekült?

– Tényleg tudni akarják? – titokzatoskodott Lang. – Hát ezért tettük meg az utat ide – hangsúlyozta Mulder.

– Akkor jöjjenek velem. Jobbat tudok annál, hogy csak beszéljek róla. MegmutatomÖnöknek.



HATODIK FEJEZET

– Kövessék a furgonunkat! – szólt Muldernek Lang. – Körülbelül fél óra alatt odaérünk. – Hova visz minket? – tudakolta Scully.

– Egy videó bemutatóra – hangzott a válasz. – Ismeretterjesztő TVLang odament a furgonjukhoz, mondott néhány mondatot a vörös hajúfiatalembernek, majd mindketten bemásztak a vezetőfülkébe és elindultakFairfield felé. A két ügynök követte őket. Kezdett sötétedni, mire a városközelébe értek, ezért bekapcsolták az autó világítását.

Amikor beértek a városba, már egészen beesteledett. A furgon behajtottegy ház előtti parkolóba. Scully – most ő vezetett – leparkolt a furgonmellett. Miután kiszálltak az autókból, a két férfi odavezette őket a kicsitdüledező, kétszintes épülethez, aminek a homlokzatára nagy tábla volt

erősítve a VVSZ felirattal. Lang kinyitotta a bejárati ajtót és bevezettevendégeit. – Üdvözlöm Önöket az irodánkban. Ahogy látják, a mi szervezetünk nem éppen

egy bőkezűen támogatott intézmény.Felmentek az emeleti irodába, ami agyonhasznált bútorokkal volt

berendezve, több generációval ezelőtti számítógépek voltak az asztalokon,meg egy öreg nyomtató és egy még öregebb másológép. Ezen kívül mindenüttkönyvek, újságok, plakátok és szórólapok voltak. Az egyik sarokbanvolt egy ütött-kopotttelevízió és a tétjén egy ugyanolyan viharvert videomagnó.

– Üljenek le és élvezzék a show-t – fordult a két ügynökhöz Lang, miközben behelyezettegy kazettát a videóba. –Majd kommentálom, amit látni fognak. Talán aVörös is hozzáfűzi majd a saját megjegyzéseit. Vagy nem. A vörös inkább acselekvésben hisz, nem a szavakban.

Amint Mulder és Scully leült, Lang elindította a videót.A képernyőn egy elefánt jelent meg. Az egyik agyarát lánccal kötözték le, úgy, hogy az

egészen közel tartotta a földhöz, és így az elefánt térdre kényszerült. Nagy feje és ormányaelcsavarodva feküdt mellette a földön. Két idomító hosszú rudakkal bökdöste az elefántot.

– A láncot, amivel az elefánt agyarát leszorították, fejfogónak hívják –magyarázta Lang – Ez Ed Meecham egyik kedvenc eszköze, így bánik ő

evvel a csodálatos állattal. Ő egy igazi állatbarát. Az egyetlen dolog azegészben, amit ő szeret, az a hatalma felettük.

Lang kimerevítette a képet, így szólt: – Tudni akarták, mi elől menekültGanesha? Jól nézzék meg ezt a képet. Tudni akarták, hogy hova futott? Egyszótárban megtalálják a választ. A szót, hogy szabadság.

– Még mindig alkalmazzák az ilyen módszereket? – kérdezte Mulder. – Meecham egy barbár – válaszolta Lang. – Hosszú évek óta kínozza az állatokat a fairfieldi

Állatkertben. Biztosak vagyunk benne, hogy nem hagyott fel vele.– Tehát bizonyítékai vannak erre? – érdeklődött Scully. Lang hirtelen felé

fordult, de összeakadt a tekintete a Vörösével. Jéghideg gyűlöletet látott a szemében. Megborzongott tőle. Nem volt

szükség arra, hogy a Vörös egy szóval is jelezze, bármit megtesz azügyükért. Egy igaz hívő szemei néztek Scullyra. Egy fanatikusé.



– Megszerezzük a bizonyítékot, ne aggódjanak – biztosította őket Lang.– Talán nem – ellenkezett Mulder. – Már beszéltünk Willa Ambrose-zal. Ő

azt mondta, hogy egy csomó dolgot megtiltott Meecham régi módszereiközül.

– Willa Ambrose? – mosolygott gúnyosan Lang. – Ő túlságosan elfoglalt ahhoz,hogy féken tartsa Meechamet.

– Mivel van annyira elfoglalva? – kérdezte Scully. – Egy jogi procedúrával küszködik. – Kivel szemben? – Az afrikai Malawi kormányával szemben. – És miért pereskednek? – Sophie-ért. – Sophie-ért? – Sophie egy mélyföldi gorilla – kezdte a magyarázatot Lang. – Tíz évvel

ezelőtt Ambrose mentette meg egy Észak-Afrikái vámházból. Csempészekakarták valamelyik európai állatkertnek leszállítani. Már majdnem

elpusztult a rossz bánásmódtól. Ambrose adta vissza neki az egészségét ésnevelte, mint saját gyerekét. De most bizonyos emberek Malawibólelőszedték az ügyet és visszakövetelik Sophie-t. Azt állítják, hogyrezervátumot hoznak létre és Sophie-nak igazi otthona lesz abban. Amitigazából akarnak, az nem más, csak turista látványosság. Nem nagyonszámíthat sikerre Ambrose. Ő nagyon szereti azt az állatot. – De semmiegyüttérzés nem volt Lang hangjában. Sőt, éppen ellenkezőleg.

– Tehát Ön azt gondolja, hogy Malawi fogja az ügyet megnyerni? – tudakolta Mulder.Lang megvonta a vállát.

– Mit számit az? Akármi is legyen, ez tökéletes példája annak, hogy mitcsinálnak az emberek az állatokkal. Csupán tárgyaknak tekintik őket, sajátönző kedvteléseikhez.

– Nem azt mondta az előbb, hogy Ambrose mentette meg azt a gorillát? – értetlenkedett Scully.

Lang felhorkant. – Megmentette, hogy aztán Sophie rácsok között élje le az életét. Ambrose-nak vissza

kellett volna vinnie a vadonba. Mert minden állatnak szabadon kell élnie.Scully kezdte fárasztónak találni Kyle Lang demagógiáját. Egy jó ügyet támogatni,

az egy dolog. De szentebbnek lenni önmagánál? Ezt egy egészen más jelzővel szokták illetni. Leplezetlen ingerültséggel a hangjában kérdezte:– Akkor is szabaddá kell tenni őket, ha ez azt jelenti, hogy halálra

taposnak egy embert?Attól a pillanattól kezdve, hogy önkéntelenül megfogalmazódott benne a kérdés, igyekezett

nem Mulderre nézni –mivel a kérdésével azt állította, hogy Ganesha ölte meg a férfit azautópályán. Nem akarta látni a diadal megvillanását Mulder szemében. Ezt a villanást mártúl jól ismerte. Néha azt kívánta, bárcsak ne végződnének olyan gyakranúgy a dolgok, hogy elfogadja Mulder teóriáját.

– Talán a fickónak ki kellett volna térnie az útjából –válaszolta idegesítőmagabiztossággal Lang.

– Biztos vagyok benne, hogy így tett volna, ha teheti –jegyezte megcsendesen Mulder, szinte csak magának. Aztán felállt. – Nagyon köszönjüka segítségét, Lang úr. Később, majd újra megkeressük.



Amikor már az utcán voltak, Mulder így szólt társához: – Kezdünk közelebb kerülni a rejtély megoldásához. Akármi is történjék itt, a megoldást az

állatkertben kell keresnünk.– És most már azt is tudjuk, ki van a dolgok mögött –fűzte hozzá Scully.– Lang úr és az ő VVSZ-e? – kérdezte Mulder. – Azt gondolod, ők

engedték szabadjára az elefántot?Scully hallotta az élvezetet Mulder hangjában. Bosszankodva válaszolta:

– Te is hallottad, hogy mit mondott Lang. Minden állatnak szabadon kellélnie. Én csak olyan tényekről beszélek, amiket nem tagadhatsz.

– És akkor hogyan magyarázol néhány más tényt? – tette fel a kérdést Mulder. –A szemtanúk beszámolóit? És a bank biztonsági kamerája által rögzítettképeket? Hogyan magyarázod, hogy az elefántot ténylegesen nem láttasenki, amíg mérföldekre nem került az állatkerttől?

Scully elővette a rendőrségi jelentést, amit már korábban elolvasott, ésgyorsan átlapozta, hogy felfrissítse is mereteit az ügyről, és csak ezutánfogott neki a válasznak.

– Az útépítésnél a világításhoz higanygőz lámpákat használtak, amitízezer Wattnyi fényerőt adott. Vagyis más szavakkal ez vakító fényt jelent.Ami bizonyára épp elég erős ahhoz, hogy ha valaki a megvilágítottterületről kinéz a környező sötétségbe, ne lásson semmit. És a bank biztonsági kamerái elég gyenge minőségű készülékek, így nem kizárt, hogy egyszürke elefánt a rögzített felvételen nem kivehető. Különösen nem abban agyenge világításban a bank előtt. Mulder nem úgy nézett ki, mint akitsikerült meggyőzni.

– Nem tudom, Scully – mondta elgondolkozva. – Azok a fiúk talán csak egy nekik érdekes

játékukról meséltek. De, azt hiszem, pont ez a játékuk, hogy sokat mesélnek. – Nem – ellenkezett Scully. – Ezek a fiúk éppen az ilyen bajkeverést szeretik. Ugye nemakarod azt állítani, hogy ez a Kyle Lang nincs szívvel-lélekkel a mozgalomban? És egyáltalánmegnézted magadnak azt a kölyköt, a Vöröst? Teljesen olyannak látszik, mintaki még a saját anyján is keresztül gázol, ha csak egy mókust ismegmenthet. Azt nem is említve, hogy van néhány jó kis csúcsszínvonalúcuccuk, még ha a szegénységükről sírnak is. Láttad például azt az éjszakaifelvételre szolgáló kamerát az egyik polcon?

– Ha már az éjszakai kémkedésről beszélsz! – intett csak a szemével

felfelé Mulder.Scully is csak a tekintetét fordította óvatosan abba az irányba. Az emeleti ablakból Lang ésa Vörös figyelték őket, összehúzott és elszánt arckifejezéssel. Akedvességben és a jóságban való hitük, úgy tűnik, nem terjedt ki az FBI-rais.

A két ügynök elsétált az épület elől, majd befordult az utcasarkon. Mégtettek néhány lépést, hogy teljesen kikerüljenek a két férfi látóteréből,aztán megálltak.

Scully folytatta mondandóját. – Nem lennék meglepve, ha még rátennének egy-két lapáttal. – Például hogyan? – kíváncsiskodott Mulder. – Hát kiszabadítva egy másik állatot – jelentette ki Scully. – Ahogy Willa Ambrose mondta,

az állatkertnek pénzügyi gondjai vannak. Egy másik nagy látványosság elvesztése biztos azállatkert bezárásához vezetne. És akkor a VVSZ az utcákon táncolna örömében.

Mulder elgondolkodott a dolgon, majd bólintott. – Igazad lehet. Miért ne tartanánk a



szemünket a VVSZ-en? Te maradj itt kérlek, és ha valami akcióra készülnek, hívj fel a mobiltelefonon. Én az enyémet kiveszem az autóból.

– De hát te hova mész? – csodálkozott Scully. – Beszélek az állatokkal – válaszolta sejtelmesen Mulder.



HETEDIK FEJEZET

Az igazi nevük Frohike, Byers és Langley volt. De más néven futottak. Ők„Magányos Fegyveresek”-nek hívták magukat: Az volt a céljuk, hogy a

hivatalos hazugságokat felfedjék, és lerántsák róluk a leplet. Elutasították,hogy higgyenek akár a saját kormányuknak is. Rendületlenül keresték asötét erőket a patyolat tiszta dolgok mögött.

A média összeesküvések fantasztáinak, paranoiás csodabogaraknaktartotta őket, akik mindenhol és mindenben a gonoszt látják.

Fox Mulder mindig megkereste őket, ha olyan információra volt szüksége, amitmáshonnan nem tudott megszerezni.

Ez alkalommal Mulder a fairfieldi úgynevezett „teleház”-ból hívta őket.Szerencséje volt, hogy az utóbbi időben még az ilyen helyek is igyekeztek

lépést tartani a fejlődéssel.Az egymástól üvegfalakkal elválasztott „operációs fül-kék”-ben és ateleházban mindenfele fiatalok nyüzsögtek a telekommunikációs és aszámítástechnikai eszközök körül, így senki nem törődött Mulderrel amikorleült az egyik szabad számítógép elé és bebillentyűzte azt a hívószámot,amit a „Magányos Fegyveresek”-től kapott az ilyen esetekre.

– Bingo! – mondta maga elé Mulder, amikor a képernyőn megjelent kétférfi képe.

Az egyik Frohike volt, össze-vissza nyírt hajával és ki-szuperált oliva drappgyakorlóruhában, csuklóján a haditengerészet órájával. A másik Byers volt, akiúgy nézett ki, mint egy biztosítási ügynök, egy tip-top üzletember, fehéringben és csíkos nyakkendővel.

– Ragyogj rám, Mitugrász! – szellemeskedett Frohike. Ez tipikus bevezetése volt egy beszélgetésnek a „Fegyveresek”-kel, bizarr, izgága és szabados.

Mulder gond nélkül vette a lapot. – Mondták már neked valaha, Frohike, hogy a kameraszeret téged?

– Naná! – dicsekedett Frohike. – A legutóbbi tiltakozó rally-n aletartóztatást végző tisztek.

– Na és te most mennyibe kerülsz az adófizetőknek, Mulder? – vágott

közbe Byers. – Úgy százötven dollárba óránként – válaszolta Mulder.– Huhh! – ujjongott Frohike. – Csakúgy, mint az elnök egyetlen hajvágása.

De közelről sem annyiba, mint a NASA-nál egy WC-ülőke. Nos, nem fogokelfeledkezni erről, amikor a következő adó-visszaigénylésem benyújtom.

– És a legutóbbi mikor volt? – Nem tudott ellenállni Mulder, hogy feltegye ezt a kérdést. – Sajnálom, de ez titkosított információ – vigyorgott Frohike. – De te a

Szövetségieknek dolgozol, így biztos tudod a határidőket.– Egyébként hol van Langley? – érdeklődött Mulder.

– Távol a kamerától – közölte Byers. – Úgy tűnik, ellenvetései vannakavval kapcsolatban, hogy a képét műholdról sugározzák. Ki tudhatja, hogymég ki más figyeli azt. Csak semmi személyes, érted, ugye?

– Ha már itt tartunk, Mulder, te mit keresel Idaho-ban? – vette fel a fonalat Frohike.



– Itt van dolgom. Tudtok valamit Fairfield-ről, fiúk?– Fairfield, Fairfield – tűnődött Byers. – Nézzük csak. Ideggáz gyártás

nincs. Rakétasilók nincsenek. Földalatti atomtemető nincs. De van egyaranyos kis állatkertjük. Egy csomó különös dolog történik ott. Állatokszökése. Nyomtalan eltűnésük.

– Van valami elgondolásotok, miért és hogyan? – kérdezte Mulder. – Hát a hely elég közel van a Belföldi Hegyi Légi Bázishoz – fedezte fel Frohike és szeme

felragyogott. – És!?– Ez az egyik legjelentősebb UFO-hely – rejtélyeskedett tovább Frohike. – Na itt van egy bizarr tény – kapcsolódott be Byers. –Az állatkertben még egyetlen állatnak

se volt soha utódja. – Se egy rókakölyök, vagy medvebocs, de még egy csibe se – egészítette ki Frohike. – Egy igazi rejtély – áradozott Byers. – Tudok valakit, aki talán megválaszolhatja a kérdést. – Ki? – türelmetlenkedett Mulder.– A nőnek, aki az állatkertet vezeti, van egy gorillája, akit Sophie-nak hív

– mesélte Byers. – Sophie ismeri a jelbeszédet. Több mint ezer szónak tudjaa jelét. Van egy fontos tulajdonságuk a gorilláknak: ők mindig igazatmondanak, nem úgy, mint az emberek.

Ekkor megszólalt Mulder mobil telefonja.– Várjatok egy pillanatig, fiúk – mondta képernyőnek –telefonhívásom

van. – Ha az a csodálatosan szép Scully ügynök – kezdte Frohike –, mond meg neki, hogy

teljesen ki vagyok, odavagyok érte. – Rendben – hagyta rá Mulder. – Biztos vagyok benne, nagy örömmel fogja

hallani. Csak éppen meg kell győznöd, hogy nem bolondultál meg. – Ez a te dolgod, Mulder – hárította el Frohike.– Akkor felírom a listámra az elvégzendő dolgaim közé – replikázott

Mulder. – De most hív a kötelesség. Ha megengednétek.Azzal bekapcsolta a telefonját. – Mulder, én vagyok – suttogta a telefonba Scully. – Az állatkert közelében vagyok most

egy sötét helyen. – Mi történt? – kérdezte Mulder izgatottan.– Igazam volt. Idáig követtem a kölyköt a VVSZ-től. – A Vöröst? – Ki mást? Épp most mászott át a kerítésen. – Már megyek is. Várj meg ott! – Semmiképpen. Utánamegyek. Tudni akarom, hogy mit csinál. – De ... – kezdett volna tiltakozni, de aztán úgy találta, hiába való lenne vitatkozni

Scullyval. – Légy óvatos! – csak ennyit mondott. – Viszlát – köszönt el Scully.Gyorsan odament a kerítéshez, ahol az előbb a Vörös átmászott. Ő is

ugyanezt tette. Könnyen és gyorsan, mivel kellőképpen edzett volt.Fájdalmas dolog a testedzés, de ilyen esetekben kifizetődik.

Bentebb az állatkertben rövidesen megtalálta a kölyköt. Hátizsák volt rajta és éppen azegyik nagy sziklafalra mászott fel, ami körül több, az állatok részére elkerített hely, a nappaliketrecek voltak. Scully elismeréssel adózott neki: remekül tudott sziklát mászni.

De avval neki se volt gondja. Várt míg a kölyök elég magasra felért, és csak akkor



lopakodott oda a sziklafal aljához. Megfeszítette izmait, hogy mászni kezdjen a kölyök után.Hirtelen megmerevedett, mivel hátulról egy erős kéz durván megragadta

a vállát. Egy rántással maga felé pördítette.– Mi az ördögöt keres maga itt? – förmedt rá Ed Meecham. Kezével még

mindig fogta Scully vállát. A másik kezében egy veszedelmes kinézetűmarha ösztöke volt. Dühtől hevülő húsos pofáját látva Scully biztos vo ltabban, hogy szívesen kipróbálná rajta.

– Van egy látogatójuk a VVSZ-től – válaszolta. Meecham szemeiösszeszűkültek. Markolása a marhaösztökén még szorosabb lett. Úgynézett ki, mint egy ragadozó, ami zsákmányt szimatol.

– Gyerünk! – lökte előre Scully-t. – Hozzuk ide Willa Ambrose-t. Azt akarom, hogylássa, amikor elkapom azt a fickót. Talán akkor megérti, hogy ezek a dzsungel törvényeiszerint cselekszenek. Vannak alkalmak, amikor kegyetlennek kell lenni.

– A közelben van Ambrose? – tudakolta Scully. – Csak néhány lépésre. A játszóházban van a legjobb barátjával, mint mindig.Meecham odavezette egy ablaktalan kőépülethez, aminek az ajtaján

nagy tábla volt a következő felirattal:

BETEG ÁLLATOK. CSAK MEGHATALMAZOTT SZEMÉLYZET RÉSZÉRE.

– Beteg állatok – fintorgott gúnyosan Meecham. – Az egyetlen valami, amiitt beteg az ő.

Kopogás nélkül kinyitotta az ajtót, és beléptek.Az épület belsejét csak halványan világította meg egyetlen izzó. Az egyik sarokban tágas

ketrec volt, aminek az ajtaja most nyitva állt. Egy tábori ágy volt a ketrec közelében. Willa

Ambrose a tábori ágyon ült. Mellette egy hatalmas gorilla.Ambrose kézjelekkel társalgott az állattal. De amikor Meecham és Scully beléptek,abbahagyták.

– Nincs semmi baj, Sophie – mondta Ambrose az állatnak megnyugtatóan, majd a látogatók felé fordult. –Meecham, mondtam már magának, hogy csak akkor jöjjön ide, ha szükséghelyzetvan.

– Aha. Most az van.És az is volt, ahogy állította.Rémisztő tigrisordítás töltötte be az éjszakát.És ahogy Sophie is felugrott a tábori ágyról és befutott ketrecébe, úgy ébredt fel az egész

állatkert.A párducok és az oroszlánok is felüvöltöttek. Madarak visítoztak és rikácsoltak. Majmok

visongtak, farkasok vonyítottak, hiénák nyüszítettek förtelmesen. Az egész állatkert úgyhangzott, mintha állatok őrültekháza lenne.

– Meg kell tudnunk, hogy mi történt! – kiáltotta Ambrose, és kisietett azépületből. Semmi félelem nem látszott rajta. Scully nyitva tartotta az ajtótMeecham előtt, aki kezében készenlétben tartva a marha ösztökét, Ambroseután sietett.

Scully a nyomukban haladt.

Nem tudta, hogy mit fognak találni. De két dologban biztos volt.Valami köze van a Vöröshöz. És, hogy nem kellemes.



NYOLCADIK FEJEZET

Ameddig csak vissza tud emlékezni eddigi életére, mindig is szerette az állatokat.Amikor még kisgyerek volt, kóbor macskákat és kutyákat vitt haza, és

keményen harcolt az anyjával azért, hogy megtarthassa őket. Sérültmadarakat ápolt, hogy meggyógyítsa őket, és boldogan nézte, amikoregészségesen elrepültek. És rosszul lett, amikor az apja elvitte őt – előszörés utoljára – egy szarvasvadászatra.

Ha bárhogyan is baját okozta egy állatnak, az haraggal töltötte el. Ketrecben látni egyállatot, kínszenvedés volt számára.

Ő és a VVSZ egymásnak teremtődtek. Talán nem tudta elérni az anyjánál, hogymegtarthassa a kóbor állatokat. Talán nem tudta megakadályozni, hogy az apja szarvasravadásszon. De segíthet megmutatni a világnak, hogy az állatoknak biztonságban és szabadon

kell élniük.Ma éjszaka is ezen ügyk ödött. Amikor leereszkedett a sziklafal másik oldalán,levette a hátizsákját. Kinyitotta és egy éjszakai felvételre szolgálóvideókamerát vett ki belőle. Nagyon finom kis készülék volt. Sokkalértékesebb dolog, mint amit a VVSZ megengedhetett magának, de nekiigazi tehetsége volt az ilyen dolgok beszerzésében. Nem mintha különösenélvezte volna, hogy lopnia kell. De az állatok jogai az ő számára sokkalelőbbre valók voltak, mint az emberi törvények betartása.

Kamerával a kezében gyorsan odaosont az egyik ketrechez a hátsó fal tövében. Benézett aketrecbe. Egy bengáli tigris sárga szemei néztek vissza. – Szia, tigris, vicsoríts egyet akamerába – szólt lágy hangon a Vörös a tigrishez. A kamerát a tigrisre irányította ésmegnyomta a start gombot. A mai éjszakai videófelvétel majd bemutatja annak akegyetlenségét, hogy egy ilyen csodálatos macskának rabságban, rácsokmögött kell sínylődnie. Ez majd felnyitja a világ szemét, hogy ez milyenborzalom.

De hirtelen úgy látta, mintha a tigris és a ketrecrácsok alakjai bizonytalanná váltakvolna, szinte lebegtek a szemei előtt.

A forró sivatagi homokból áradóhoz hasonló hőhullámokat érzett, amitőlkönnyezni kezdett. A könnyezésen keresztül egyre bizonytalanabbá váltak

a tigris és a ketrecrácsok alakjai, végül mintha eltűntek volna.Vörös fény villant. Megdörzsölte szemeit. Tekintetét összpontosítani igyekezett oda, ahol a

tigrisnek kellett állnia – de fehér robbanás vakította el.Ahogy kihunyt a fényrobbanás, lassan visszatért a látása.Amit látott, attól leesett az álla.A ketrec üres volt.– Hova tűnt a ... – kezdte magában kérdést.Amit be sem fejezett, amikor a háta mögött felhangzott a válasz.Egy rettenetes tigrisüvöltés.

A Vörös megpördült, de nem látott semmit.Azt gondolta magában: „Valahogy kiszabadulhatott! Itt van valahol a sötétben. Ésnem tudja, hogy én barát vagyok. Ki kell jutnom innen mielőtt...”

Ezt gondolta utoljára, amikor egy iszonyatos erejű ütés taszított rajta.



Mintha egy száguldó autó gázolta volna el.De még mindig nem látott semmit. Kivéve egy vörösen világító pontot a földön

fekvő videókamerán. Kiesett a kezéből, de továbbra is felvételüzemmódban működött.

Kábultan bár, de nagy nehezen sikerült felülnie. Fájdalom égette a mellkasát. Oda fordítottaa tekintetét. A ruhája szét volt szakítva. Óvatosan becsúsztatta a kezét a szakadás alá.

Amikor előhúzta, csupa vér volt a keze.Most újra tigrisordítást hallott, de, ha lehet, ez még sokkal hangosabb

volt, mint az első.Feltápászkodott és bizonytalanul lábra állt. Botladozva elindult.Egy hatalmas ütés azonban újra letarolta.De most nem emelkedett fel. Legalábbis saját magától nem.Elhasználódott rongybabaként kapta fel valami és hajította a levegőbe.Amikor teste földet ért, megint megragadta valami.Aztán újra.És újra.

Míg elege nem lett a játékból.És a Vörös mozdulatlanul feküdt egyszer s mindenkorra.Így találtak rá Ambrose, Meecham és Scully. Meecham zseblámpájának fényében vér

csillogott az egész testén. – Istenem – nyögött Ambrose. – Szegény kölyök. – Asszem, rájött, hogy a tigris nem cirmos cica – morogta Meecham.Scully szörnyülködve rázta a fejét. Sok holttestet látott már eddigi pályafutása során, de ez

volt a legborzalmasabb.Most Mulder bukkant elő a sötétből, és már messziről kérdezte: – Mi

történt?Amikor odaért, észrevette a földön a Vöröst. – Sajnálom, hogy elkéstem. Olyan gyorsan jöttem, ahogy csak tudtam – fordult Scully-hoz.– Kétlem, hogy bármit is tudtál volna csinálni – válaszolta Scully. – Túl

gyorsan történt az egész. Korábban azt gondoltam a kölyökről, hogy köteletkellene adnom neki, hogy legyen mire felakasztania magát. De ilyen véget nem kívántamneki.

– Már semmit se tudunk tenni – szólalt meg Ambrose. –Ki kell hívni arendőrséget. És megakadályozni, hogy ide tóduljon a sajtó.

– És persze elkapni azt az elszabadult macskát – tette hozzá Meecham.– No, és még valamit kell tenni – jegyezte meg Scully. –Amivel, biztos

vagyok, a rendőrség is egyet fog érteni. – Mi az? – tudakolta Mulder. – Meglátogatni Kyle Lang urat.Scully már az első pillanattól fogva utálta Kyle Lang-et.Most, amikor újra találkozni kellett vele, még jobban utálta.Azt mondta Mulder-nek, hogy külön öröm lenne neki, ha

kényszervallatásnak vethetné alá a VVSZ vezetőt. Mulder azt válaszoltaerre. hogy nem sajnálja tőle ezt az örömet. Ő meg más vezetőket intézne

el.Kyle póker arccal fogadta Scully-t és a két seriffhelyet-test, akik

elkísérték a V.V.Sz. irodájába. Az íróasztalánál ült, hátradőlt a székében ésígy fogadta Scully kérdéseit. Láthatóan untatta a dolog,



– Miért volt a Vörös az állatkertben? – kérdezte tőle Scully.– Nem tudom, miről beszél? – válaszolta Lang. – Nem tudta, hogy mire készül? – folytatta Scully. – Nem is sejtettem – mondta a férfi.Scully megmutatta neki a videókamerát, amit a mészárlás helyszínén találtak. – Arra mit válaszol, ha azt mondom, tegnap itt láttam az ön polcán ezt a kamerát? – Asszem, hogy sohase láttam – hangzott Lang válasza igen udvarias hangon.

Scully-nak nagy erőfeszítésébe került, hogy egyre növekvő dühe neérződjön ki a hangjából. – Eltűnt egy tigris. Szervezetének egyik tagjahalott. Egy olyan emberért, aki annyira lágyszívű volt, ön elég kevésegyüttérzést mutat.

Lang vállat vont. – Ha a tigris ölte meg ezt az embert, az természetes cselekedet volt.Scully rámeredt a fickóra. – Ha bizonyítékot találok arra, hogy a Vörös az ön utasítására

engedett szabadon állatokat, biztosíthatom, hogy börtönbe fog kerülni, és egész életét rácsmögött töltheti majd.

Lang rezzenéstelenül állta Scully tekintetét. Már eddig is találkozott nyugodt pasasokkal, de

ez a tag egy egész jéghegy volt.Azon törte a fejét, hogyan tudná ezt a jeges ellenállást megolvasztani, amikor Mulder jelent

meg az irodában.Kezében zacskó volt, amibe a tárgyi bizonyítékokat szokták beletenni.

Scully felé fordulva jelentőségteljesen mutatott rá a zacskóra és intett, hogy jöjjönutána.

– Oké, fiúk, most maguk következnek – szólt Scully a két seriffhelyettesnek. – Nézzük meg,talán maguk meg tudják szorongatni.

Átadta helyét és Mulderrel kiment a szobából. – Ez a fickó tényleg kiborít

– tört ki belőle, és keze ökölbe rándult.Mulder ránézett Scully ökölbe szorított kezére. – Jól vagy?Scully mély lélegzetet vett és szép lassan engedte ki. Aztán ellazította a kezét is. – Most már igen. – Teljesen megnyugodtál? – aggódott Mulder. – Igen, igen, figyelek rád – biztosította Scully. – Rendes, higgadt ügynök leszek. Akkor

most mondhatod. Megtalálták a tigrist?– Nem – válaszolta Mulder. – De megnéztem a kazettát Vörös

kamerájából. Még működött, amikor meggyilkolták. És a felvétel szerintnem tigris gyilkolta meg.

– Micsoda?! – Hacsak nem trükkfelvétel, a kölyköt valami láthatatlan fantom ölte meg – közölte Mulder

nyugodtan. – De hát láttad a testet – tiltakozott Scully. – A kölyök össze-vissza volt marcangolva.

Hatalmas karmolások mély nyomai voltak a mellkasán és a hátán. Ez csak a tigris lehetett. – Nem tudom megmagyarázni – jelentette ki Mulder. –De azt hiszem, tudok valakit, aki

meg tudná válaszolni. – Ki? – Nem találod ki?

– Nem. Mond meg!Mulder mosolygott. – Nem akarom elrontani a meglepetést.



KILENCEDIK FEJEZET

– Azt hiszem, itt fogjuk megtalálni – mondta Mulder Scully-nak.Ott álltak az állatkertben az ajtó előtt, amin a felirat volt:

BETEG ÁLLATOK!C.SAK MEGHATALMAZOTTSZEMÉLYZET RÉSZÉRE!

– Szóval azt gondolod, Willa Ambrose bizonyos információkat megtart magának? – kíváncsiskodott Scully.

De Mulder csak egy mosollyal válaszolt. Felemelte a kezét, hogykopogjon az ajtón, ám előbb Scully megszólalt. – Elárulnád, hogy mire

gondolsz Mulder? Mond azt, hogy bizonytalan vagyok, de amikor egygyanúsítotthoz készülök, szeretném tudni, hogy miért.– Időben rá fogsz jönni – próbálta Mulder megnyugtatni. Majd ismét

kopogásra emelte kezét. De megint hiába. Mielőtt kopogni kezdett volna,az ajtó kinyílt. Willa Ambrose állt velük szemben. Éppen kifelé igyekezettvolna. Amikor meglátta őket, összeszorította ajkait, és teste megfeszült.

– Ambrose kisasszony, válthatnánk egy pár szót önnel? – fordult hozzá udvariasan Mulder.– Nem tudok annál többet, mint amit már elmondtam a rendőrségnek.

Nincs több közölni valóm. – Úgy tudom, hogy ebben az épületben tartja Sophie-t, a gorilláját – folytatta Mulder.– Sophie beteg – hangzott Ambrose kurta válasza. Egyértelmű volt, hogy

nem akarja folytatni a beszélgetést. – Találkozhatnánk vele?Ambrose nem válaszolt, de ellenséges tekintete éppen eleget mondott.– Nem azért jöttünk, hogy elvegyük őt magától. Ambrose keményen

nézett Mulder szemébe. Elbizonytalanodva harapdálta a szája szélét. Végülmegszólalt.

– Rendben. Jöjjenek. – És bevezette őket az épületbe a gorilla ketrecéhez.Sophie a ketrec hátsó részében ült összekuporodva. Gyanakodva nézett

a látogatókra. Ez volt az első alkalom, hogy Scully nyugodtan megnézhetteaz állatot. Csodálkozott, hogy egy ilyen nagy és erős teremtmény ennyirefélénknek látszott. Különös tekintettel arra, hogy mostanra Sophie már hozzászokhatott az emberekhez.

Mintha csak Scully gondolataiban olvasna, Ambrose magyarázni kezdett.– Körülbelül hat héttel ezelőtt kellett őt behoznom a kinti ketrecéből.

Teljesen visszahúzódó és lehangolt lett hirtelen. Csak összegömbölyödve ültketrece leghátsó szegletében és remegett.

– És megkérdezte őt, hogy miért? – reagált Mulder Ambrose közlésére.

Scully éles pillantást vetett Mulderre. Tisztában volt vele, hogy kérdéseigyakran vesznek bizarr fordulatot. De ettől a kérdéstől már hülyét kapott.Ambrose viszont láthatóan nem talált semmi furcsát a kérdésben.

Magától értetődően válaszolt. – Nagyon sokszor megkérdeztem tőle.



– És mi volt Sophie válasza?Ambrose a kezével mutatta. Aztán lefordította a jeleket. – Fény f élni. Ami azt jelenti, hogy fél a fénytől. – Sophie „beszélget" magával? – nyíltak tágra Scully szemei.– Több mint hatszáz szót használ az Amerikai Jelbeszédből. De ezernél

többet ért meg.Ambrose keresgélni kezdett az asztalán, majd egy fénymásolatot nyomott Scully kezébe. – Ezt érdekesnek fogja találni. Ez a legújabb tanulmány ebben a témában.Scully gyorsan végigfutotta az írást. Különböző kísérletekről volt szó

benne mindenféle a világon olyan gorillák-kal, akik valóban megtanulták a jelbeszédet.

Amikor felnézett az olvasásból, tekintete Mulder mosolygásával találkozott. Most már értette ezt a mosolyt.

– Ő az, akivel beszélni akartai? A gorilla? – kérdezte tőle. – Javaslom neked, Scully, hogy olvasd el újra az FBI kiképzési kézikönyvét! – hangzott

Mulder válasza. – Ez alapszabály. Minden lehetséges tanút ki kell kérdezni.

– De egy gorillát?! Mit tud ő mondani?– Talán Ambrose kisasszony segíthet nekünk ebben –fordult a válasszal

Mulder a nő felé. – A gorillák rendkívül fogékony teremtmények – enge-' dett az érdeklődésnek

Ambrose, – És Sophie-t még fogékonyabbá teszi jártassága a beszédben.– De vajon miért félhet a fénytől? – érdeklődött Scully. Ambrose éles

pillantást vetett Scully felé. – Ugye beszéltek Kyle Lánggal? – kérdezte. – Igen, beszéltünk.

– Akkor semmi értelme annak, hogy kerülgessem a kását – kezdteAmbrose. – Biztos vagyok benne, hogy beszélt a problémáról a Malawikormánnyal. Nem lehetetlen, hogy Sophie-t elveszik tőlem. Azt hiszem, eztő tudja. És fél emiatt. Az ő fejében Afrika talán a fény képével kapcsolódik össze.Mindig csodálkoznom kell azon, hogyan kapcsol össze egymással dolgokat.

Scully a gorillára nézett. Sophie még mindig összekuporodva ült a ketrec hátsó részében.Csak most vette észre Scully, hogy az állat milyen éber en figyeli őket és mindent, amikörülötte történt az utóbbi néhány percben. De még mindig nem nagyontudta elhinni, hogy az állatok tényleg tudnak gondolkodni. De ahogy ezt az

állatot nézte, el kellett ismernie, hogy most már nem volt teljesen biztosabban, hogy nem tudnak. – Lehet, hogy magának van igaza – ismerte el. Mulder felé fordult, hogy lássa, egyetért-e.

De Mulder tekintete máshova irányult. A falon függő kréta-rajzokat nézegette.

Olyanok voltak, mintha egy óvodáskorú gyerek rajzolta volna. – Ezeket Sophie rajzolta? – kérdezte Mulder Ambrosetól.– Igen – válaszolta az. – Mindig szeretett rajzolni. De az utóbbi időben

nem csinált egyetlen új rajzot sem. Amióta beteg lett.– Érdekes rajzok – állapította meg Mulder. – Úgy tűnik, egy minta újra és

újra felbukkan mindegyik rajzon. Egy kis barna folt, egy körön belül. Van valamielgondolása, hogy ez mit jelenthet?

– Nem vagyok teljesen biztos benne, de határozott sejtésem van.Egészen a legutóbbi időig, Sophie elszántan akart egy bébit. Az a barna folt



a körön belül, fejezheti ki ezt a vágyát. – És próbálkozott már a pároztatásával? – kérdezett tovább Mulder.– Már elkezdtem neki partnert keresni, de aztán beindult a Malawi

kormány akciója – mondta a nő. – És ebben a feszült helyzetbén, úgygondolom, nem lenne bölcs do-log folytatni. Úgy határoztam, hogyelhalasztóm addigra, mikor már rendeződtek a dolgok.

Mulder bólintott. Nagyon figyelmesen hallgatta a nő minden egyesszavát.

– Hadd kérdezzek vissza, hogy jól értem-e amit mondott! – kérte Ambrose-t. – Sophiehatározott jelét adta annak, hogy bébit akar. Aztán hirtelen úgy látszott,hogy már nem akar. És ezzel egy időben valami fényjelenség kezdtekísérteni.

– Igen, így van – helyeselt Ambrose. – Egy, nem tudom, miáltal keltett feszültség láthatóanmegszüntette vágyakozását, hogy terhes legyen.

– Aha – mondta Mulder. – Ez magyarázat lehet. Az egyik a sok közül, legalábbis. – Aztánelgondolkodva szünetet tartott, majd végül megkérdezte: – Úgy hallottam, hogy itt a Fairfiledi

Állatkertben még egyetlen állatnak sem született utódja.– Tudhattam volna, hogy számolnom kell azzal, hogy Lang mindenről

alaposan tájékoztatta magukat – grimaszolt Ambrose. – Tehát igaz? – ismételte Mulder.– Igen – ismerte el a nő. – De nem hiszem, hogy amiatt, amire Kyle

gondol. Nem azért, mert Ed Meecham bármit is csinált volna ezekkel az állatokkal. – Hát akkor miért? – ragaszkodott a kérdéshez Mulder. – Mert egy állatnak nagyon nehéz fogságban utódokat nemzenie – válaszolta Ambrose. – De az hogyan lehetséges, hogy itt egynek sem sikerült? – ütötte tovább a vasat Mulder.

– Hát, igen – kezdte Ambrose. – Tudom, hogy ez nagyon rosszul néz ki. Éppen ez az egyik dolog, amin változtatnom kell a megbízatásom szerint.Mulder bólintott. Scully ismerős csillogást vélt felfedezni Mulder

szemében. Ezért még jobban figyelt, amikor Mulder folytatta akérdezősködést.

– Tettek valaha kísérletet arra, hogy Ganesha-t egy hím elefánttal pároztassanak? – kérdezte.

– Nem – válaszolta nyugodtan. – Nagyon ritkán sikerül elefántokat pároztatni, a természeteséletterüktől távol. Az utóbbi tíz évben csak hat elefánt-bébi születettrabságban.

Scully látta, hogy Mulder arca felderül. Úgy gondolta, itt az ideje, hogy felkészítse magát,mert még nem sejtette, hova vezet Mulder legújabb ötletrohama. Viszont azt tudta eddigitapasztalatiból, hogy bármire, de fel kell készülnie.

Bármire, kivéve a várhatót, legalábbis. – Van itt valami állatorvosi vizsgáló? – kérdezte Mulder.– Természetesen. Egy egészen kitűnő állatkórházunk van. Az volt az első

dolgom, hogy a lehető legkorszerűbbé tegyem.– Ambrose kisasszony, egy egészen szokatlan kérésem lenne! – kezdte

jelentőségteljesen Mulder – De talán ez segít majd magyarázatot találni

arra, hogy mi is folyik itt.Aztán Scullyhoz fordult. – És a te segítségedre is szükségem lesz – mondta neki. – Megígérhetem, hogy ez lesz a

legérdekesebb kihívás eddigi praxisodban.



Scully úgy találta, hogy még soha eddig nem látta ennyire izgatottnak, tettre vágyónak partnerét. Ezért aztán így válaszolt: – Lemerem fogadni, hogy az lesz!



TIZEDIK FEJEZET

– Mulder, azt hiszem, ez igazán nincs benne a munkaköri leírásomban – jegyezte meg Scully, de csak félig viccelődve.

Átlátszó műanyag védőruhát húzott, tetőtől talpig. A nyakából sebészetivédőmaszk lógott. A kezében tartott szike fémesen megcsillant a műtővakító fényében.

– Ez tévedés! – közölte Mulder. – Mindennel rendelkezel, ami ehhez a munkához kell. Vanorvosi diplomád, van tudományos fokozatod. Mit akarnál még?

– Egy kevés józan észt! – vágott vissza Scully. Mulder négyszemközt elárulta neki, hogymi a célja ezzel a vizsgálattal, de ő még mindig nem akart hinni neki. – Ez aleg-őrültebb dolog, amit valaha is kértél tőlem.

Mulder válaszra nyitotta száját, de hangját fület hasogató sivítás nyomta

el. Egy elektromos sebészeti fűrész hangja.Mindketten lenéztek az állványzatról, aminek a tetején álltak.Lent egy tátongó nyílást láttak. A nyílás egy elefánt hatalmas testén tátongott.Egy halott elefánt testén.Ganesha testén.A sivító hang a test belsejéből jött. Egy kis idő múltán abbamaradt. Egy

szintén műanyag védőruhát és maszkot viselő alak emelkedett ki anyílásból. Fején, lámpával felszerelt sisakot viselt.

– Hogy alakul? – kérdezte Mulder. – Sikerült a bordákat eltávolítanom az útból – válaszolta Ms. Ambrose, kezében a

villanyfűrésszel. – Most már mindkettőnknek van itt hely, Scully ügynök.Scully Mulderhez fordult. – Remélem, tudod, hogy mit csinálsz? – aztán hozzá tette – Illetve, hogy én mit csinálok? – Elég biztos vagyok abban, hogy mit fogunk találni –nyugtatta meg. – Elég biztosnak lenni, nem elég ehhez a munkához –nézett rá Scully

kétkedőén. Aztán sóhajtott. – De remélem, most megteszi.És szikével a kezében lemászott az állványzatról, hogy csatlakozzon Ambrose-hoz. Egymás

mellett dolgozva az elefánt belsejében, szikéikkel vágtak maguknak utat, „sze-letről-szeletre”. Az elefánttetem hátsó feléhez akartak eljutni.

– Örülök neki, hogy tudja az utat itt az állat belsejében– nyögött Scully kínjában, ahogy előre haladtak. – Nagyon utálnám, ha

eltévednénk. – Ami azt illeti, én bizonyos értelemben nem tudom az utat – válaszolta

Ambrose. – Úgy értem, hogy azt megmondták, mit keresnek, de nemtalálom a kulcsot a rejtélyhez. Mire számítanak, mit találnak, majd ott? –előrenyúlt a nyílásba, amit kimetszettek. Kis idő múlva előhúzott egy nagyállati szervet. Odanyújtotta Scullynak.

– Talán most már elárulhatná nekem is a titkot! – kérte

– Tulajdonképpen mit remélnek megtudni Ganesha méhé-ből? – Semmi ötlete sincs? – kérdezett Scully vissza.– Hát, az anyaméh funkciójának megfelelően csak egy lehetőség juthat

az ember eszébe – gondolkodott hangosan Ambrose. – De még csak meg se



merem említeni. Annyira különös ahhoz, hogy komolyan lehessen venni.Körülbelül egy órával később az állatkórház laboratóriumában Scully

felnézett a nagy felbontású mikroszkóp kémlelőjéből. – Igazad van, Mulder! – mondta társának. Ambrose felkapta fejét. – Mit talált? – kérdezte. – Te akarod megmondani neki, Mulder? – fordult ismét a társához Scully. – Vagy

megmondhatom én? – Te vagy az orvos! – hangzott Mulder válasza. – Ganesha terhes volt! – Hogy érti ezt? – döbbent meg Ambrose. – Azt, hogy terhes „volt”? – Úgy, hogy már nem volt az, amikor elpusztult! – magyarázta Scully. – Akkor ezzel azt akarja mondani, hogy nem csak, hogy terhes volt, hanem meg is szülte az

elefánt-bébit? – küzdött Ambrose, szemmel láthatóan azzal, hogy megtalálja az értelmét ennek az egész hihetetlen történetnek.

– Pontosan – szögezte le Scully tömören. – Nem hiszem el! – rázta a fejét Ambrose.

– Akkor nézze meg a saját szemével! – intett neki Scully. Helyet csinált maga mellett amikroszkópnál, hogy Ambrose is beletudjon nézni. – Látja a terhesség nyomait a méh-falon?És látja annak a nyomait is, hogy elhagyta az anyaméhet?

Ambrose felemelkedett a mikroszkóptól és ingerülten jelentette ki.– Nem érdekel, hogy néz ki! Ez egész egyszerűen lehetetlen! – Persze, hogy az – kapcsolódott be Mulder. – De ugyanolyan lehetetlen a láthatatlan elefánt

is. Kivéve, hogyha kész arra, hogy egy egészen más módon lássa dolgokat. – Mi történik itt? – kérdezte a nő egyre értetlenebbül.– Bármi legyen is az, egy jó ideje történik már – folytatta Mulder. – Én azt

hiszem, egy másik bizonyítékot fogunk találni erre, ha előkerül az eltűnttigris. – Szóval már van valami teóriád a dologgal kapcsolatban? – kérdezte Scully.– Szeretnék még néhány további bizonyítékot, mielőtt hivatalosan

előadnám – válaszolta. – Ismered a „nagyfejűeket” a cégnél. Az ilyenügyeket, mint ez, mindig nehezen fogyaszthatónak ítélik.

Ambrose már nem nagyon tudta követni, miről van szó.– Valami tréfa ez az egész? – próbált hihető megoldást keresni. – Attól tartok, hogy semmi szórakoztató sincs ebben az ügyben – mondta neki Mulder.És, mintha csak a szavainak akarnának nyomatékot adni, szirénák sivítása hangzott fel a

távolból.– Tűz van valahol! – pattant fel Ambrose.– Ezek rendőrségi szirénák – vetette ellen Scully. – Azt hiszem, ezt maguk jobban tudják, mint én – adta fel Ambrose. – Teljességgel

szokatlan errefelé ez a hang. Persze eltekintve attól, hogy újabban minden teljességgelszokatlan lett.

– És ez az, ami miatt jobban tesszük, ha szirénák után megyünk rni is –figyelmeztette őket Mulder és elindult az ajtó felé.

Scully és Ambrose alig tudták utolérni a hosszú lábain. nagy leplekkel

béreli autójuk felé siető Muldert.Ahogy az autóhoz értek, Mulder kijelentette: – Én vezetek!Scully az első ülésre ült Mulder mellé, míg Ambrose hátra. – Azzal együtt, hogy hátra ült, jobban jár, ha bekapcsolja a biztonsági övét. Egy olyan



ember számára, aki igyekszik betartani a törvényeket, a társam éppenséggel nem tűnika sebesség-korlátozás megszállott hívének.

Ambrose megfogadta a tanácsot, de az öv csatja így is csak az utolsópillanatban kattant be, amikor is Mulder fülsiketítő csikorgással indult megaz autóval. És már száguldottak is a sziróna-hangok irányába.

– Nem tudja véletlenül, hogy mi található abban az irányban? – kérdezte Mulder. – Mi leheta baj helyszíne?

– Egyetlen helyre tudok csak gondolni, és az az új bevásárló központ – hangzott a válasz.A szirénák sivító hangját egyre közelebbről hallották, úgy tűnt, pillanatokon

belül odaérnek. Már csak egy sarkon kelktt befordulniuk.Amikor Mulder az ő szokásos tempójában kanyarodni kezdett a sarkon az

autóval, Scully hirtelen felsikoltott: Vigyázz:De társa addigra már lefékezte az autót.így sikerült elkerülni, hogy elgázolják azokat az embereket, akik az utcán éppen a

bekanyarodó autó irányába futó tömeg elején szaladtak. A tömeg szinte fejvesztve menekült,mindenkinek az arcán rémület látszott.

– Nézzük meg. mi történt – mondta Mulder, miközben leállította az autót.Szinte egyszerre ugrottak ki az autóból, és a két nő megint rohanhatott a

férfi után.Most mar egyre kevesebb ember futott velük szembe. Egy fiatal nő

karján kis gyermekével meg is állt, hogy figyelmeztesse őket: – Ne abba azirányba menjenek! Erre gyorsan!

De mielőtt bármit is kérdezhettek volna, a fiatal nő már futott is tovább.Az utca végén, arra, ahonnan a nő is menekült, két rendőrségi autó állt,még mindig sivító szirénákkal, és villogó vörös fénnyel.

– Igen, ez a bevásárló központ – szólalt meg Ambrose. –Ott a kétrendőrségi autó mögött.Mulder és Scully futásnak eredt, Ambrose a nyomukban. Az autóknál hat

rendőrt találtak, mindegyik az épület felé irányított pisztollyal a kezébenállt a kocsik fedezékében.

Scully a rendőrök háta mögül végignézett a bevásárló központon.Borzongás futott végig rajta.

Az épület ragyogóan új volt. Drága üzletek sokasága, mindegyik kirakata tele árukkal,hattermes multiplex mozi, mindenfelé gyorséttermek és rendes éttermek, McDo-nalds-tól a

kínai éttermekig. De most mindegyik teljesen üres volt. Az életnek egyetlennyoma az a néhány szétszóródott papírtálca és pohár volt a rozsdaszínűkövekből kirakott gyalogos utakon. Egyedüli mozgás az egyik üzletkirakatában sorakozó TV-készülékek fényesen vibráló színes képernyőitőlszármazott. A hely már-már kísérteties volt avval a temetői csenddel.

– Kérem, távozzanak innen – szólította fel őket az egyik rendőr. – Ez ittlezárt terület.

– FBI – mutatta neki igazolványát Mulder és Scully is követte példáját.– Mi történt itt? Fordult a rendőrhöz Scully. – Semmi olyan, ami miatt az FBI-nak kellene a fejét fájdítania.– Hacsak újabban a Szövetségiek tigris vadászattal is foglalkoznának –

tette hozzá egy másik rendőr.



TIZENEGYEDIK FEJEZET

– Itt látták a tigrist?! – kiáltott fel Ambrose.– Ismeri az ügyet? – kérdezte csodálkozva az egyik rendőr. – Akkor máris

átadjuk maguknak. A Szövetségiek jobban értenek az ilyenekhez. – Én nem tartozom hozzájuk – intett Ambrose Mulder és Scully felé. – Én az állatkertigazgatója vagyok. Én jelentettem a rendőrségnek, hogy eltűnt a tigris.

– Aha – nyugtázta a rendőr. – Jártunk az állatkertben, hogy beszéljünkmagával arról, hogy pontosan mi is történt. De nem találtuk. Merre volt?

– Az állatkert kórházában voltam, egy beteg állattal kellett foglalkoznom. Egysürgősségi eset volt – közölte a nő és gyorsan témát váltott. – Ki fedezte fela megszökött állatot?

– Egy fickó, aki éppen egy Big Mac-kel tömte magát itt az

üzletközpontban – mesélte a rendőr. – Azt mondta, hogy egyszer csak asemmiből termett ott a tigris a bevásárlók tömegének kellős közepén. Afickó azonnal riasztott minket és mi perceken belül itt voltunk. De addigramár kitört a pánik.

– Aha – kapcsolódott be Scully. – Minket is majdnem ledöntött a lábunkról a rémültenmenekülő tömeg.

– Az már csak a menekülők utolsó csoportja lehetett –pontosította arendőr. – Eltartott egy ideig, míg elterjedt a hír.

– És a tigris? – vágott a dolog közepébe végre Mulder. –Az most hol van? – Bárcsak tudnánk – sóha jtott a rendőr. – A központból kivezető összes utat

lezártuk. De lehet, hogy addigra már odébbállt. Úgy tudom, ezek nagyongyorsan mozognak.

– Amikor a helyzet úgy kívánja – világosította fel Ambrose. – Például, amikor vadásznak,vagy éppenséggel menekülnek.

– El fogjuk kapni – jelentette ki az egyik rendőr. – És akkor nem fogunkkéslekedni, hogy kezelésbe vegyük. Élvezettel simogatta meg fegyverét,

– Nem lesz rá szükség – szólt közbe Ambrose és bcíe-nyúlt nagy kézitáskájába. Ezt látva,Scully-nak eszébe jutott, hogy már előzőleg felötlött benne a kérdés, miért vanaz igazgatónőnek ekkora táskára szüksége. Most megkapta a választ. A nő

egy nagy pisztolyt húzott elő.– Köszönjük az ajánlatát, Ambrose kisasszony – mosolygott rá az egyik

rendőr. – De mi jól fel vagyunk szerelve fegyverekkel.– Félreértett – mondta a rendőrnek Ambrose. – Nem kell megölni azért

egy állatot, mert az az ösztöneinek engedelmeskedett. Nem az állat hibája,hogy nem a természetes környezetében él, hogy elvitték onnan. Ez a mihibánk. Semmi szükség arra, hogy golyóval állítsuk meg. Ebben a pisztolyban altató lövedék van. Anélkül vonja ki az állatot a forgalomból, hogy kárt tenne benne.

– Tényleg azt gondolja, hogy meg lehet állítani ezzel? –kételkedett a

rendőr. – Láttam már ezt a tigrist az állatkertben, amikor a srácaimmal ott jártunk. Ezegy monstrum.

– Biztosan tudom, hogy működni fog a dolog – állította határozottan a nő.– Már korábban is használtam ezt a pisztolyt.



– Rendben van, ha ön azt mondja asszonyom – válaszolta a rendőr, dehangjából érződött, hogy Ambrose-nak nem sikerült őt teljesen meggyőzni.

– Hát elég furcsa – szólalt meg ekkor egy másik rendőr.– Az a fickó az állatkertben egy szót se szólt nekünk erről az altató

lövedékes pisztolyról. Sőt, éppenséggel arra kért minket, hogy hadvehessen részt ő is a vadászaton a saját vadászfegyverével.

Mindjárt megnézem a jegyzeteimben, mi is a neve.– Meecham – előzte meg Ambrose. – Ed Meecham. Ő az egyik vezető az

állatkertben. De én vagyok az igazgató. A felettese vagyok neki.– Igen, asszonyom – törődött bele a rendőr. – De, mindenesetre továbbra is készenlétben tartjuk a fegyvereinket – jegyezte meg egy

másik.Ambrose nyitotta a száját, hogy tovább érveljen, de megszólaltak a

rádiók a rendőrségi autókban. – Riadó minden egységnek! Riadó minden egységnek!– kiabált sürgetően a hang a rádióból. – A tigrist a „Dumont és Spencer”-

nél látták! A tigrist a „Dumont és Spencer”-nél látták! Azonnal menjenek ahelyszínre! Azonnal menjenek a helyszínre!

– Gyerünk! – kiáltotta az a rendőr, amelyik vezetni látszott az akciót.– Igyekezzünk! – csatlakozott hozzá egy másik rendőr. –A belváros felé

kell mennünk, úgy húsz saroknyit innen. Ez a tigris úgy megy, mint a szél.– Elvinnének minket is? – kérdezte az előbbi rendőrtől Mulder. – Persze, van hely bőven.A rendőrök gyorsan beugrottak az első ülésekre, míg Mulder, Scully és

Ambrose a hátsó ülésre préselték be magukat. Ambrose továbbra is a

kezében tartotta pisztolyát.Sivító szirénákkal száguldott az autó keresztül a városon, sok másikrendőrautóval együtt a megadott helyszín felé.

– Már itt is vagyunk. Ez itt a „Dumont és Spencer”. De nem nagyon voltszükség a magyarázatra, mert már vagy fél tucat rendőrségi autó állt ott,villogó fényekkel.

– Ez nem túl jó ötlet – nézett körül Ambrose. – Az állat így csak halálra fog rémülni, ígysokkal nehezebb lesz megközelíteni.

– Attól tartók, ez semmiképpen se lesz könnyű dolog –fűzte hozzá Scully.

– Nem tudom a tigris mennyiben különbözik az embertől, amikormegfélemlített állapotban van. Az ember ilyenkor menekül, vagy támad. Desohasem lehet tudni, hogy melyiket választja.

– Egy valami viszont biztos – mutatott körbe Mulder. –A tigrisnek elég sokhelye van itt az elrejtőzésre, vagy vadászatra.

Azon a sarkon, amit körbeálltak a rendőrautók, hatalmas építkezés folyt.A terület egyik részén óriási mélyedés volt: a készülő épület földalattimunkálataihoz. Odébb már acélgerendák tucatjai meredtek, és törtek az égfelé, egy félig kész építmény különböző szintjeiről. Védősisakos munkásokigyekeztek fejvesztve minél távolabb kerülni munkájuk helyszínétől. Scullykénytelen volt megállapítani magában, hogy a fairfieldi hatóságok nem túlrutinosak vészhelyzetek kezelésében.

– Igazad van. Ez tökéletes hely a kalandozáshoz egy tigris részére. Egy ember általlétrehozott dzsungel.



Ambrose nem mondott semmit. Csak készenlétben tartotta nyugtatós pisztolyát ésfigyelmesen nézett körbe a terepen.

Hirtelen megmerevedett az arca.De.ugyanabban a pillanatban elindult egy csoport rendőr felé. Mindegyik

kezében vadászfegyver volt. És velük volt Ed Meecham is. Kezében szorongattavadászpuskáját.

Ambrose odalépett Meechamhez.

– Tegye el a fegyverét, Ed. És szóljon ezeknek a helyi Wyatt Earp-öknek,hogy ők is tegyék el.

De Meecham mégjobban megmarkolta puskáját. – Azt akarja kisasszony, hogy még egy halál száradjon a lelkén? – Azt a macskát meg lehet fogni anélkül, hogy bárkiben is kárt tenne – folytatta nyugodtan

Ambrose.– Ez itt most nem alkalmas hely és idő az ábrándozásra – vitatkozott vele

Meecham. – Mint a felettese, megparancsolom magának! – szólt a nő hangja, mint

kalapács, ami rácsattan egy szög fejére.– A férfi megmerevedett, de aztán megvonta a vállát. Gúnnyal a

hangjában válaszolt: – Igen, asszonyom. Ön a főnők. Ahogy parancsolja.Ambrose még egy kemény pillantást vetett felé. Aztán elindult az építkezési

terület irányába. Egy rendőr megpróbálta megállítani.– Asszonyom, az a macska bármerről leselkedhet magára ott bent. – Ne aggódjon. Fel vagyok szerelkezve, hogy elbánjak vele.A rendőr mégis elindult, hogy szükség esetén védelmére legyen. Mulder

odalépett a rendőrhöz és megmutatta neki az igazolványát.

– Tényleg ne aggódjon, majd Scully ügynök és én védelmet biztosítunk neki.Mindketten az igazgatónő után siettek, miközben elővették pisztolyukat.Scully utolérte Ambrose-t és megkérdezte: – Hány lövedék van abban a pisztolyban? – Egy. – Elég annyi? – Igen. Elégnek kell lennie.Scully egy kicsit lelassított, hogy Mulder beérje őt. – Én teljességgel amellett vagyok, hogy meg kell menteni az állatokat – suttogta Muldernek.

– De, hogy csak egyetlen altató lövedék! Értesz, ugye?Mulder bólintott. Anélkül, hogy bármit is mondtak volna még egymásnak, mindketten

kibiztosították pisztolyukat.Már éppen odaértek a felig kész épülethez, amikor egy megtermett munkás rohant ki onnan

velük szembe. – Ott van bent – lihegte elfehérült arccal. Ambrose bekémlelt az épületbe, lövésre kész

pisztolyával a kezében. – Azt hiszem látom a tigris farkát!Hirtelen berontott, kerülgetve az állványzatokat.A két ügynököt váratlanul érte Ambrose cselekvése, így, mire utánaeredtek az épületbe,

elvesztették szem elöl.

Aztán végül az egyik irányból meghallották suttogó hangját. – Erre jöjjenek.Elindultak a hang irányába, de még mindig nem látták.Aztán újra hallották őt, most már egész közelről.De most nem suttogott, hanem sikoltott.



A két ügynök a hang irányába vetette magát.És akkor, alig egy szemvillanásnyi idővel a sikoltás után, egy másik

hangot hallottak. Füísüketítően visszhangzott a durva betonfelületek közöttegy vadászfegyver dörrenése.

Végre meglátták Ambrose-t.Holt sápadt arccal, remegve állt, lecsüngő kezében pisztolyával.Ed Meecham is ott állt, füstölgő csövű vadászfegyverével.Alig öt lábnyira tőlük hevert a tigris. Vér szivárgott egy golyó ütötte

lyukból a szemei között.– Ott fent rejtőzködött – dadogta remegő hangon Ambrose és felmutatott

a felettük lévő befejezetlen szint egyik részére. – A hátam mögül ugrottfelém.

Annyira remegett, hogy nem tudta tovább folytatni. – Gondoltam, nem árt, ha én is vigyázok magára – dör -mögte Meediam. – Vannak

bizonyos dolgok, amiket én tudok az állatokról, de ön nem. – Helytelenítőenrázta meg a fejét. – Nem mindegyik beszélget és rajzol képeket.



TIZENKETTEDIK FEJEZET

Mulder elolvasta a feliratot az állatkert bejáratán:

TOVÁBBI ÉRTESÍTÉSIG AZ ÁLLATKERT LÁTOGATÁSA SZÜNETEL

Grimaszolt egyet a feliratra, ahogy elment mellette. Ed Meecham megmentette WillaAmbrose életét. De Meecham nem tudta megmenteni Ambrose állását. Vagy a sajátját.

Mulder keresztül ment az állatkerten, hogy megtalálja valahol a nőt. El akartamondani neki, mit talált Scully, amikor megvizsgálta a lelőtt tigrist.

Ő kérte meg Muldert, mondja el a hírt Ambrose-nak ő maga. Neki márelege volt az állatkertekből egy jó időre. Meg egyébként is, rendet kellettcsinálnia az intézmény kórházának laboratóriumában. Azután meg aludni akart egy keveset.

Csak abban reménykedett, hogy nem fog tigrissel álmodni. Milyen szép állat volt és mostmennyire halott. Attól félt, hogy álmában kísérteni fogja.Mulder végül megtalálta Ambrose-t egy csoport elegánsan öltözött férfi és nő

között.A bálnák medencéjének közelében álltak, egy kardszárnyú delfin párt figyeltek. Azok le-föl

úszkáltak a vízben.Időnként nagyra látottak szájukat. Ilyenkor kilátszottak visszataszító

fogaik.A nő körül álló emberek se látszottak sokkal kedvesebbnek. Hideg ténnyel csillogott a

szemük amikor kezet rázva elköszöntek és elmentek.Ekkor az asszony észrevette Misidért. – Hát ez van tárta szét a karjait. Már csak ez a tigris ügy hiányzott Minden támogatás?

elvesztett az állatkert. Ezért az állatokat másik helyre kell elszállítlatnunk. Az az utolsófeladatom itt, hogy ezt megszervezzem.

– Sajnálom – mondta neki Mulder.– Annyira nem sajnálhatja, mim én. Az időzítés már nem is lehetett vojna

rosszabb. – Úgy érti, hogy Sophie miatt?A nő bólintott. – Az egyetlen kedvező dolog a számomra ez az állás voh.

Jó helyet tudtam itt Sophie-nak biztosítani.Az arcán elérzékenyülés jelei kezdtek mutatkozni. Erőt vett magán, és

legyűrte feltörő érzelmeit. – De ezek az én gondja im. Önnek szintén megvannak asaját bajai. Nos, hasonló eredményre jutottak a tigrisnél is?

– Scully azt mondja, hogy a tigris is terhes voh.Ambrose teljes határozottsággal rázta a fejét. – Lehetetlen. Semmiképpen nem lehettek ezek

az allatok terhesek. Ki van zárva. – És ha injekció útján lettek terhesek? Mesterséges megtermékenyítéssel? – Az nagyon bonyolult eljárás.

– Hacsak nem máshol végezték el. Ambrose nem értette.Mulder egy kérdéssel igyekezett segíteni neki. – Mit tud a földönkívüliek révén történteltűnésekről?

– Ugye ugrat engem, hm? Mulder nem válaszolt.



– Valóban azt gondolja, hogy ezeket az állatokat űrhajókra vitték? –hitetlenkedett Ambrose.

De Műidért nem szokta visszariasztani, ha úgy néznek rá, mint akimegörült. Mindegyik ügy esetében van egy pont, amikor el kell mondania atényeket úgy, ahogy ő látja. És ebben az ügyben most elérkeztek ehhez aponthoz.

– Sejtelmem sincs arról, hogy hova vihették ezeket az állatokat – szólalt meg végre. – Azviszont biztosnak látszik, hogy problémák adódtak a visszajuttatásukkal. Talánvalami műszaki rendellenesség, vagy valami probléma a tér-idő-energiaösszefüggésrendszerben. Bárhogyan is, a rendelkezésre álló adatokszámítógépes elemzése szerint az állatok körülbelül két mérföldre azállatkerttől, dél-délnyugat irányba, kerültek vissza.

– Földönkívüliek teszik őket terhessé? – próbálta felfogni a közölteketAmbrose.

– És elveszik az utódokat – egészítette ki Mulder. – De miért?

– Ki tudhatja? Talán régebb óta figyelnek minket. Talán látják, hogy mit teszünk ezzel abolygóval. Hogy mérgezzük a tengereket. Kiírtjuk az erdőket. Felszántjuk alegelőket. Rovarirtó szerekkel árasztjuk el az élelmiszer forrásainkat.Lemészároljuk az állatokat eleiemért, a prémeikért, a bőrükén, azeiefántesonttért, vagy egyszerűen csak szórakozásból. Egész fajokat irtunkki, és a még. élőket bezárjuk.

– .Akkor tegyük fel – pusztán csak az érvelés kedvéért, ezek tudják, hogy mi mit csinálunk – és most nem vitatkozom ezzel – igyekezett Ambrose beleélni magát ebbe a számára teljesenúj megközelítésbe. – És akkor mi van?

– Talán valamiféle „Noé bárkáját'” csinálnak – mondta Mulderelgondolkodva. – Talán meg akarják menteni a még létező állatfajokat akihalástól.

– Micsoda feltételezés! – Csak próbálom kitalálni a céljaikat. De abban teljesen biztos vagyok, hogy ő

miattuk van az, hogy ebben az állatkertben még egyetlen állatnak se voltutódja. Ők voltak itt előbb.

Ambrose csak röpke pillanatig mérlegelte Mulder ragyogó elgondolását. – Azt hiszem ez alegeslegnevetségesebb dolog, amit valaha is hallottam – jelentette ki.

– Ha nem hisz nekem, akkor kérdezze meg .Sophie-t!– Csak nem azt gondolja, hogy ez az, amitől Sophie annyira fél?– Igen azt gondolom, hogy Sophie is terhes, és attól fél, hogy el fogják

tőle venni a bébit. – Nevetséges – ismételte Ambrose, de most remegett a hangja. – Bizonyítsa be – ragaszkodott hozzá Mulder. – Ha van bátorsága.Az utolsó megjegyzés talált. – Jöjjön velem – szólt Ambrose.Odamentek ahhoz a bizonyos épülethez, aminek ajtaján az állt: „BETEG ÁLLATOK".Sophie, mint előzőleg is, ketrece hátsó szegletében ült összekuporodva.

Gyanakvón nézte látogatóit.Csak akkor nyugodott meg, amikor gondozója hangját meghallotta: –

Kérlek, Sophie, gyere ide. Szeretnék megkérdezni tőled valamit.Sophie óvatosan közeledett ahhoz az emberi lényhez, akit a világon a legeslegjobban

szeretett. De a ketrec közepénél megállt és az Ambrose mellett álló Mulderre nézet. Gyors,



ideges jeleket csinált a kezével. – Mit mond? – Azt mutatta a jelekkel, hogy: „Férfi asszony bánt”. Azt hiszem, azt akarja mondani,

hogy úgy véli, maga és a partnere bántani akarják őt. Vagy engem.Ambrose kézjelekkel válaszolt az állatnak, hangosan mondva a jelekkel

formált szavakat. – Férfi asszony lenni itt segíteni neked. Ők akarni tudniSophie birtokolni bébi.

Sophie egy pillanatra megmerevedett, majd gyorsan visszament a ketrechátsó részébe. Újra összekuporodott, fájdalmasan szenvedő, vinnyogásszerű hangot hallatott, szemei tágra nyíltak a félelemtől, hosszú kezeivelvédelmezőn fogta körbe a hasát.

– Úgy tűnik, érti, hogy miről van szó.– És úgy tűnik, hogy magának van igaza. Ő is terhes, akárhogyan is.– Kérdezhetek tőle valamit? Érti az egyszerűbb szavakat?– Valószínűleg. Próbálja meg, és kiderül.Mulder lassan és tisztán tagolva ejtette ki a szavakat:

– Sophie akar elmenni itt messze?Egyik pillanatról a másikra eltűntek Sophie-ról a félelem jelei.Hosszan nézett a férfira, aki nyugodtan nézett vissza rá.Aztán kézjelekkel válaszolt.– Azt mondja: „Fény félni" – fordította a nő, majd megkérdezte. – Sophie

félni mi?Sophie gyors kézjelekkel válaszolt és látszott, hogy remeg a félelemtől.– Azt mondja: „Bébi menni repülni fény" – tolmácsolta rémülten Ambrose.

– Ez azt jelentheti... hogy, ha valóban igaza van magának a

földönkívüliekről, hogy azok megpróbál...Mulder közbe akart szólni, Ambrose felemelte a kezét, hogy hallgatásra intse. Aztán akezével végigdörzsölte a homlokát.

– Hadd próbáljam meg összerakni ezt az egészet – szólalt meg akadozva. – Annyirahihetetlennek látszik. Annyira nehéz...

De ekkor kinyílt az épület ajtaja. Scully lépett be rajta.– Ambrose kisasszony! Gondoltam, hogy itt találom. Félek tőle, hogy

rossz hírt kell mondanom. – Óh, istenem, mi történt már megint?

– A laboratóriumból jöttem ide – kezdte Scully és becsukta maga mögött az ajtót. – Az egyik seriffhelyettes kereste ott magát, hogy átadjon valami iratot. Azt hiszem Sophie-ról lehet szó.

– Jaj, ne! – nézett Scullyra segélykérően Ambrose teljesen elfehéredve.– Itt áll kint az ajtó előtt – folytatta Scully. – Mit csináljak most? – kérdezte a két ügynöktől – Bármit is csinál, Sophie-t nem hagyhatja itt. Nem, ha azt akarja, hogy biztonságban

legyen. – mondta neki Mulder. – De nem tudom sehova se vinni – válaszolta bénultan Ambrose.Kopogás hallatszott az ajtón. A nő hosszan nézett Sophie-ra, aki

összekuporodva ült a ketrecében. Az visszanézett rá. Nem váltottak egyetlen jelet vagy szót se.Mégis, egymás iránti szeretetüket fejezték ki tekintetükkel.

Aztán lassan odament az ajtóhoz.A férfi, aki az ajtó előtt állt, megkérdezte: – Willa Ambrose?



– Igen – hangzott a válasz.A férfi a kezébe nyomott egy iratot. – A bírósági végzést kézbesítem

önnek. Át kell adnia a Sophie nevű gorillát, hogy védőőrizetbe vegyük.Köszönésképpen biccentett és otthagyta, kezében a papírral és kétségbeesett ábrázattal.Aztán lassan visszafordult és újra Sophie-ra nézett, arca megkeményedett.Muldernek ismerősnek tűnt ez az arckifejezés.Ez annak a szerencsejátékosnak az arckifejezése volt, akinek már csak egy lapja maradt. A

tét, amiért játszania kellett, túlságosan nagy volt.Mulder meg tudta fejteni azt a jelet, amit Ambrose inutaictt a kezével Sophie-nak.„Szeretlek.”



TIZENHARMADIK FEJEZET

Kyle Lang türelmetlen kopogást hallott az ajtaján. Felkelt az asztalától és kinyitotta az ajtót.Willa Ambrose állt ott.

– Willa? – csodálkozott Lang. – Mi hozott ide éjnek évadján? Tényleg, mi hozott ideegyáltalán?Ambrose gyorsan belépett a VVSZ iroda ajtaján és becsukta a háta mögött. – Meg kellett várnom, amíg senki nem láthat meg. De beszélnem kell veled. – Willa, meg vagyok hatva. Ennyi idő után még mindig gondolsz rám –

csúfolódott Lang. Aztán hangot váltott. –Mit akarsz tőlem? Hogy énintézzem tovább az állatok bezárását? Vagy hagyjam abba atevékenységemet ellene, most, hogy úgyis megszűnik? Sajnálom, de én biztos akarok lenni abban, hogy ez tényleg megtörténik.

– Kyle, felejtsd el az állatkertet – szólalt meg Ambrose. – Én kérlek téged, hogy segítsnekem. Te vagy az utolsó reményem. – Remény, mire? – kérdezte Lang. – Idejönnek Sophie-ért, hogy elvegyék tőlem – hangzott a nyugtalan,

kétségbeesett válasz. – Ha együttérzésre van szükséged, keresd valahol máshol – közölte hideg elutasító hangon a

férfi.Észrevette a fájdalmat a másik szemében. Csendesen hozzátette. –

Hagyd őt elmenni, Willa. – Egy konténerbe fogják beletenni. Ablak és rács nélkül. És a konténert egy raktárban

helyezik el. Ebbe bele fog pusztulni!– Ez az állat az egész életet rácsok mögött élte le, Hagyd őt hazamenni.

Szabad lesz, ahogy megérdemli. – Szabad lesz? Mire lesz szabad? Arra. hogy orvvadászok megöljék? Levágják a kezét,

hogy turistáknak adják el? – Malawi megígérte, hogy természetvédelmi rezervátumba fogják tenni – mondta

közömbösen Lang.– Jól tudod, mennyit ér az ígéretük. Még annyi rendőrük sincs, hogy a

fővárosukban rendet tartsanak, hát még az erdeikben.

– A szabadság megér egy kis veszélyt – bölcselkedett a férfi.– Könnyű neked ezt mondani – hebegte Ambrose. – De Sophie az enyém.

Nem tudóin elviselni annak a gondolatát, hogy bármi baja eshet. Nemhagyom, hogy ezt tegyék vele.

– Mi egyéb választásod lenne – kíváncsiskodott Lang. – Kérlek, segíts helyet keresni neki itt Amerikában valahol – könyörgött Ambrose. – Egy

titkos helyet, magánrezervátumot.. Te ismersz embereket. – Ez teljességgel ellenkezik mindavval, amiben hiszek –szögezte le Lang. De nem

mert a nő szemébe nézni.

– Csak most az egyszer – a régi idők emlékére – kérlelte Ambrose.– Azok az idők már rég elmúltak – vont vállat Lang. – le is jól tudod, hiszmagad döntöttél így, amikor az állatkertbe mentél dolgozni.

– De én is állatokért dolgozom .



– Erről már vitatkoztunk egyszer. Ami engem illet, azt akkor befejeztük.Ambrose összeharapta a száját. Végül mégiscsak kijátszotta minden aduját. – Terhes, Kyle.– Mi? – vágott kétkedő grimaszt Lang, mint aki kikéri magának, hogy

hülyének nézzék.– Sophie terhes – ismételte meg a nő.Lang meredten nézett rá, aztán megrázta a fejét. – Te reménytelen vagy

Willa, nem gondolod? De sajnálom, nincs üzlet. Erre nem vagyok vevő. – Pedig igaz. – Tegyük fel, hogy hiszek neked, mint ahogy nem. És akkor mi van? A bébi majd szintén

ketrecben fogja leélni az egész életét?Ambrose válaszra nyitotta száját, de Lang megelőzte.– Ő nem tartozik hozzád, Willa. Nem a gyereked. A többi gorilla között

lenne a helye, nem pedig egy állatkert látványosságai között.– Szóval nem segítesz nekem? – tette fel újra a kérdést, de kiérződött,

hogy már tudja a választ. – Nem – közölte Lang. – Inkább keresned kellene magadnak egy másik munkát, engem meg

hagyni, had folytassam a sajátomat.Látta, hogy Ambrose lemondóan lehajtja fejét, válla esetlenül lecsüggedtek.

Csendben nézte, ahogy kibotorkál az ajtón és becsukja maga után. Aztánleült a szövegszerkesztője elé és megnyomta az első billentyűt, amire atekintete esett:

Egy órával később Lang még mindig ott ült az íróasztalánál. De aképernyőn csak ezek a jelek vibráltak, minden különösebb jelentés nélkül.És Lang lelki szemei előtt még mindig ott volt Ambrose képe, ahogyutoljára látta, a legyőzött ember arckifejezésével.

És ez ugyanolyan borzasztó látvány volt neki, mint bármelyik megkínzottállaté, amit valaha is látott. Pedig épp elég sokat látott már. Megpróbáltafelidézni ezeket a képeket. Emlékezni akart eddigi életművére. De hiábaigyekezett, csak Ambrose arcát látta maga előtt. Amilyennek most látta,

annyira sebzettnek.És látta a régebbi Willa-t is, a néhány évvel ezelőttit is, amikor olyan

boldogok voltak együtt.Kikapcsolta a gépét és felállt.Már tudta, mit fog tenni. Volt egy dolog, amit soha nem tudott elviselni, akármi is volt

annak az oka.Egy élő lény, aminek fájdalmai vannak.Felkapta szerszámos-zsákját. Kiment az irodából, beszállt furgonjába, hogy az állatkerthez

hajtson.

Amikor odaért, úgy látta, hogy ott túlságosan is takarékoskodnak a megmaradt pénzzel. Azállatkertben egyetlen lámpa sem égett. Ez neki most nagyon kedvezőnektűnt. Zseblámpája fényénél ügyeskedett, hogy kinyissa a zárat a kapun.

Ha Willa, majd újra tud mosolyogni, tetszeni fog neki ez a tréfa, gondolta. Megtanulta,



hogyan kell ilyen helyekre betörni, hogyan harcoljon olyan emberekkel, mint Willa. De mostnagyon hálás lesz majd neki, hogy ilyen jó ebben a dologban. Amikor bejutott a kapun, már nem volt szüksége a zseblámpára, mert úgy ismerte a kertet, mint a tenyerét. Tudta az utat azépülethez, amelyik ajtaján a „BETEG ÁLLATOK" felirat állt. Egyenesen odatartott. Willa biztosan ott lesz, hogy az utolsó pillanatig Sophie-val maradjon.

De Ambrose tábori ágya üres volt. És a gorilla ketrece is.Lang gyorsan néhány sort írt egy papírra. Épp csak annyit, hogy abból a nő

megtudja, kivel kell holnap felvennie a kapcsolatot.A papírt betette a párna alá, aztán elindult a raktárépület felé.Itt újra kamatoztathatta betörő tudását, mert a nagy ajtót zárva találta.

Közben azon gondolkodott, hogy ekkora állatkertnek, csak van pénzeéjjeliőrre. De ennek eddig semmi jelét nem tapasztalta. Akkor sem látottsenkit, amikor belépett az épületbe. Csak az állatok neszezését,szuszogását hallotta.

Lang a fogát csikorgatta kínjában. Ki akart szabadítani minden egyes teremtményt, amiitt sínylődött a ketrecekbe zárva. Annyira akarta, hogy az már fájt. De ennyi

mindent nem tud elvégezni ma éjszaka.A sötétben szüksége volt a lámpájára. A gyengébb erejű fényt kapcsolta

be és elindult az egymásra helyezett ketrecek útvesztőjében. Figyelte arájuk erősített címkéket.

Hirtelen megállt és előremeredt a tekintete. Egy nagy nyitott fémajtótlátott meg.

Gyorsan odament. Egy hatalmas fémkonténer ajtaja volt. A nyitott ajtón egy cédula lógott:„Gorilla. Neve: Sophie. Nem az Állatkert tulajdona”Lámpájával bevilágított a nyitott ajtón. A konténer üres volt, eltekintve a

padlóján lévő szalmától.Lang odébb lépett az ajtótól és suttogó hangon megszólalt: – Willa, hol vagy? Nem kellfélned. Én vagyok az, Kyle. Azért jöttem, hogy segítsek.

Az volt az érzése, hogy valaki áll a háta mögött. Megfordult és...... akkora ütést kapott, hogy hanyatt vágódott. Forgott körülötte a világ, de azért talpra tudott

állni.Ebben a pillanatban ismét egy hatalmas ütés érte. Nekirepült az egyik csoport egymásra

rakott ketrecnek.Az ütés teljesen elkábította. Csak bizonytalanul hallotta egy farkas

üvöltését. Megpróbálta felemelni a fejét, hogy körülnézzen. Ahogyfelnézett, meglátta, hogy a ketrecrakás legfelső darabja megindul lefelé,iszonyú sebességgel.

– Neeeem! – sikította, ahogy maga elé kapta a kezét. Többre nem maradt ideje.



TIZENNEGYEDIK FEJEZET

– Ambrose ott van még bent? – kérdezte Scully, amint az állatkertkonferencia-terme felé mutatott. Ott kérdez-te ki őt a rendőrség.

– Igen, még bent van válaszolta Mulder. – Találtál valamit a búvóhelyén.Scully azt az épületet vizsgálta át előzőleg, ahol a no Sophie-t tartotta. – Ezt találtam az egyik íróasztal fiókban – mutatta Scully. – Azt hiszem, érdekesnek fogod

találni.Egy újságkivágást nyújtott át társának. Elég régi lehetett, mert a papír már sárgult.– Igazán érdekes – ismerte el Mulder. Az újságkivágáson két fénykép is

volt. Az egyiken Kyle Lang-et és Wiila Ambrose-t lehetett látni, mosolyogvanéztek a fényképezőgép lencséjébe. A kepén sokkal fiatalabbak voltak, Amásik képen egy pici gorilla volt. Az újság tetején a követ-kezö főcím állt:

„EGY FIATAL PÁR GORILLA BÉBIT MENTETT MEG A CSEMPÉSZEKTŐL”Alatta kisebb betűkkei az alcím: „A TERMÉSZETVÉDŐ W1LLA AMBROSEÉS KYLE LANG VISSZAVISZIK AZ ÁLLATOT AZ USA-BA."

– Szóval Ambrose és Lang valamikor együtt jártak – szólt Mulder jelentőségteljesen, felnézve az újságcikkből.

– És azt hiszem, tudom, mi választotta el. őket egymástól – tette hozzáScully. – Lang minden bizonnyal azt akarta, Sophie-t vigyék vissza a társaiközé. A nő viszont nem akarta elengedni.

– Hihetően hangzik – helyeseét Mulder. – Egy klasszikus szerelmiháromszög. Egy férfi, egy nő és egy gorilla.

– Avval a különbséggel, hogy a történet nem fejeződött be akkor –folytatta Scully.

Megmutatta Muldernek azt az üzenetet, amit Lang hagyott Ambrose párnája alatt.– Úgy tűnik, hogy talán Sophie újra összehozta őket –állapította meg

Mulder. – De ezt csak egyvalaki tudja biztosan megmondani. – Rendben – egyezett bele Scully. Kinyitotta a konferencia-terem ajtaját és mindketten

beléptek.Ambrose egy széken ült, egyenes, merev testtartásban és összeszorított ajkakkal. Három

seriffhelyettes állta körül. Már elég fáradtnak látszottak. Ambrose még mindig ugyanazt

hajtogatta. – Már elmondtam néhányszor. Hallottam, hogy az állatok nagy zajt csaptak. Az

ágyamból keltem fel, hogy megnézzem, mi történt. Akkor láttam, hogySophie eltűnt. És aztán megtaláltam Lang-et.

Scully odament a csoporthoz. Mulder inkább a falnak támaszkodott velük szemben. Szerettenézni Scullyt, amikor az nekivág egy ügynek.

Az bekapcsolódott a kikérdezésbe. – Tudja, hogy mit akart itt Lang? – Nem – hangzott Ambrose tömör válasza.

– Valaki látta magát az éjszaka, amikor meglátogatta Lang-et az irodájában – mondtaScully. – Így volt? – Igen – bólintott.– És mit keresett ott? – kérdezte a nyomozónő.



– Hogy megmondjam neki, ő győzött – válaszolta Ambrose. – Hogybezárták az állatkertet, és Sophie-t vissza fogják vinni Afrikába.

– Kérte őt, hogy segítsen magának? – Segíteni nekem? Miben? – kérdezett vissza Willa. – Segíteni megakadályozni, hogy elvigyék a gorillát –válaszolt Scully. – Nem. Ez ellenkezett volna mindazzal, amiben Kyle hitt. Scully hangja megkeményedett.– De azért megkérte őt, mindenesetre! – Ambrose nem hátrált meg. – Nem! – tiltakozott határozottan.– Hát akkor mit keresett itt az állatkertben az éjszaka? És miért hagyta itt

magának ezt az üzenetet? – elővette a papírt és hangosan felolvasta, amirajta állt: „Willa, beszéljünk! Kyle.”

Ambrose vállat vont. – Fogalmam sincs! – Gyakran jött ide az állatkertbe? – folytatta Scully. – Ha jött, akkor az csak éjszaka lehetett. Úgy, hogy átmászott a kerítésen, mint minden

rendes VVSZ aktivista – közölte Ambrose, majd hozzátette: – De miért nem kérdezi meg

Mulder ügynököt, hogy mi tör tént itt? Az ő elképzelése még hihetetlenebb, minta magáé. Ő azt gondolja, hogy az idegenek keze van a dologban.

Minden tekintet Mulder felé fordult. Megköszörülte a torkát, majd nekikezdett: – Azt hiszem, a kihallgatás minden lényeges kérdést érintett. Scully ügynök, beszélhetnénk

egymással – odakint?Scully vágott egy grimaszt, de nem volt más választása, Mulder után

indult. Akár hüvelykszorítót is használhatott volna, Ambrose akkor semmondott volna többet. Ő mégis nagyon indulatba jött attól, hogy nem mentvele semmire. Ahogy kiértek, vádlón támadt Mulderre.

– Szóval szerinted igazat mond? Te tényleg azt hiszed, hogyföldönkívűliek rabolták el Sophie-t és gyilkolták meg Lang-et? – Miért mondod ezt? – miméit csodálkozást Mulder. – Mert Lang halála és az állat eltűnése pontosan ugyanolyan, mini ami a tigris

esetében történt. – Igen – nyugtázta Mulder.De Scully észrevette, hogy valami szokatlan tónus van a hangjában. Kétkedést érzett benne. – Ugye nem azt akarod mondani, hogy mást is gondolsz a világban szabadon

garázdálkodó röldönkívüliekről? –nézett hitetlenkedve Mulderre. – Nem róluk – igazította ki. – De a gorillával történtekben valami nem stimmel. – Micsoda? – türelmetlenkedett Scully.– Ambiose reagálása – válaszolta Mulder, de ettől Scully még nem lett

okosabb. – Reagálása, mire? – értetlenkedett. – Arra, hogy elvesztette azt az állatot, amit annyira szeretett – magyarázta Mulder. –

Semmiképp se tudná palástolni ennyire a fájdalmát. Nem tudna ennyire nyugodt lenni. – Ami azt jelenti, hogy? – noszogatta tovább Scully.– Azt jelenti, tudja, hol van – bökte ki végül. – És Lang csak azért halt

meg, mert tudta, hogy Ambrose milyen messzire képes elmenni, hogy

megtartsa Sophie-t. És meg akarta óvni őt attól, hogy mindent kockárategyen. De nem sikerült neki.

– Szóval azt gondolod, hogy Ambrose ölte meg? – kérdezte óvatosan Scully. – Nem, csak azt gondolom, hogy csinált valamit az állat érdekében – mondta Mulder.



– Akár még azt is, hogy a felhalmozott ketrecek tetején várta, hogy a régi fiúja alájuk sétáljon? – rázta kétkedőén a fejét Scully.

– Nem tudom pontosan, mi történt az éjszaka – közölte a férfi. – De úgy vélem, a holttestalaposabb vizsgálata segíthet, hogy tisztább képünk legyen.

Scully bólintott. – Máris nekilátok! – Én újra körülnézek a raktárban. Kell valaminek lennie, amit eddig még nem vettünk észre.

– Oké! – hagyta rá Scully. – Az autót itt hagyom neked, én majd arendőrökkel megyek a kapitányságra. A hullaház ugyanis pont szembenvan vele.

Mulder elindult a raktár felé. Az ajtaját nyitva találta, belépett és sétálni kezdett a ketrecek közti folyosókon. Majdnem teljes csend volt, csak néha hallatszott valamelyik állat neszezése.Bizonyára az éjszakai izgalmakat most alusszák ki – gondolta.

Odaért a konténerhez, amiben a gorilla volt előzőleg. Kinyitotta az ajtótés belesett. Nem látott semmit.

Visszacsukta és körülnézett a betonpadlón, a konténer környékén.

És valami feltűnt neki.A konténertől az épület ajtajáig vezető, a ketrecek között vezető útonvégig szalmaszálak heverte szétszóródva.

A megoldáshoz nem túl sok, de támpontnak mégis valami. Arra utalhat, hogy a gorilla talánerre vette az útját, amikor megszökött – vagy inkább....

Ezen az úton vonszolták végig, amikor valakik elvitték innen. Továbbnézelődött, és arra a helyre nézett, ahol Lang holttestét megtalálták. A ketrec,amelyik halálra zúzta, még ott volt azon a helyen, mint tárgyi bizonyíték. Azt a farkast,amelyik ebben a ketrecben lakott, már áttették egy másikba, ahol arra várt, hogy elszállítsák

egy kaliforniai állatkertbe.Figyelmesen nézte a helyszínt, próbálta elképzelni, hogyan eshetett le az a ketrec amagasból. Lassan körbehordozta tekintetét.

– Nagyon jó! – mondta ki hangosan, amikor észrevette, nem messze, a falra akasztva EdMeecham marhaösztö-kéjét. – Szóval találtak neki valami munkát, amivelmegdolgozhat a fizetéséért. Az ő dolga volt vigyázni az állatokra – utálattalnézte a marhaösztökét, amikor hirtelen egy kintről jövő zajra lett figyelmes.Gyorsan odasietett a raktár ajtajához és óvatosan kikémlelt rajta.

– Emlegetett szamár – gondolta magában, ahogy meglátta Meecham-et, amint éppen azállatkert garázsába igyekezett.

Mire a férfi kihajtott a garázsból, Mulder már a sajátjában ült, cselekvésre készen. Megvártaamíg a furgon kiér az utcára és akkor a nyomába eredt.

– Ez talán nem olyan élvezetes dolog, mint a földönkívüliek nyomát keresni, de talán mégismegéri a fáradtságot – gondolta, amint kikanyarodott az útra.



TIZENÖTÖDIK FEJEZET

Mulder kellő távolságból követte Meecham furgonját. Csak annyira menthozzá közel, hogy ne tévessze szem elől az autópályán a lemenő nap felé

haladó autót.Már egészen beesteledett, amikor Meecham lehajtott az autópályáról, ésegy igencsak rossz állapotban lévő útón egy még romosabb kinézetűhatalmas épülethez hajtott – a semmi kellős közepén.

Az épület, a kinézetéből ítélve, gyár lehetett valamikor. De most teljesenelhagyatott volt. Autójának reflektora törött ablakokat, lepusztult, koszosfalakat világított meg.

Mulder lekapcsolta autója világítását, úgy gurult észrevétlenül az épület közelébe.Onnan figyelte, ahogy Meecham leállítja furgonját, majd lassan kiszáll

belőle. Látta, amint a férfi lámpát és egy pisztolyt vesz elő akesztyűtartóból, majd eltűnik az épületben.Mulder gyorsan odalopakodott a házhoz, közben elővéve pisztolyát, hogy

szükség esetén kéznél legyen. Belesett az épület nyitott bejáratán.Meecham-et látta, ahogy áthalad a hatalmas, üres csarnokon. Ő is

belépett, majd a férfi után kiáltott. – Tegye le a fegyverét, Meecham!Az riadtan fordult vissza, és lámpájának fényét Mulderre irányította, aki két kézre fogta

pisztolyát és a másik szeme közé célzott vele.– Én azt hiszem, már elég volt az erőszakból, nem gondolja? – Nem én öltem meg Kyle Lang-et! – kiáltotta Meecham. – Tegye le a fegyvert, és akkor beszélgethetünk! – így Mulder.Meecham rámeredt Mulder pisztolyára. Majd lassan leengedte a sajátját. Mulder arrébb

parancsolta onnan és pisztolyát, még mindig a másikra szögezve odament, hogy felvegyeannak fegyverét.

Egy altatólövedékes pisztoly volt. – Csak azt csinálom, amiért Ambrose pénzt ígért – men-tegetődzött. –

Szükségem van a pénzre. Nem kaptam meg a fizetésemet az állatkerttől.Azt mondták, hogy elfogyott a pénzük.

– Együtt érzek magával. Tényleg sajnálom – mondta szárazon Mulder, de nem felejtette elmegkérdezni mi volt Meecham jövetelének célja.

– Hol az állat? – Milyen állat? – kezdte Meecham adni az ártatlant. Aztán Mulder tekintetét látva, mégis

másként folyatta. – Ott a csarnok végében... – Oké, gyerünk, mutassa meg! – szólította fel Mulder. –Menjünk csak oda együtt!Meecham megint Mulder pisztolyára nézett, majd bólintott és elindult. Átmentek a

csarnokon, majd egy másikon is. Meecham zseblámpájával világította magának az utat.Ahogy elhagyták a második csarnokot is, tompa, puffanó hangokat lehetett hallani, mintha

egy dobot ütögetné-nek. – Mi ez? – kérdezte Mulder. – A gorilla. Az ajtónak dobálja magát. Kezd megbolondulni.A puffanások egyre hangosabbak lettek, végül megálltak egy nagy



vastag fémajtó előtt, ami nagyokat rázkódott, amikor a gorilla nekiütődött. – Biztos nagyon fél – mondta Mulder sajnálkozó arckifejezéssel. Szinte érezte az ütközés

minden fájdalmát, minden puffanásnál, amikor Sophie nekirontott az ajtónak. – Hát igen. A végén még elpusztítja magát – tette hozzá a másik.Mulder összerázkódott, amikor a majom ismét teljes erőből nekicsapódott

a fémajtónak. Ez megmozgatta az agyát.– Oké, Ed! Most megfogja őt menteni! – és visszaadta neki az altatós

pisztolyt. – De... – kezdte ijedten Meccham, amit nem tudott befejezni, mert Mulder a szavába vágott.– Amikor először találkoztunk, maga azt mondta, hogy nagyon ért az

állatokhoz. Akkor most bizonyítson!Meecham összeszorította a száját, és megmarkolta a nyugtatópisztolyt. – Adja ide a lámpát! – nyújtotta a kezét Mulder – Majd én világítok magának!Meecham lassan, óvatosan kinyitotta az ajtót. Teste feszült volt a

félelemtől. Úgy mozgott, mintha üvegen kellene mezítláb járnia. Mulderszorosan a háta mögött volt, egyik kezében a lámpa, a másikban a pisztoly.

Sophie nem volt az ajtónál. Legalábbis nem jelent meg a lámpa fényében,ahogy Mulder körbevilágított. Minden bizonnyal valahol a koromsötéthelyiség egyik távoli zugában rejtőzött el.

– Csak egy lövedék van a pisztolyban – suttogta Meecham. – Ha magán a sor, maga nehibázzon, hallja?

– Hol van, Sophie? – kérdezte halkan Mulder, válasz helyett. – Azt hiszem, ott valahol a sarokban – suttogott tovább a másik.Mulder arra irányította a lámpa fényét.A következő pillanatban a lámpa kirepült a kezéből, ő maga pedig

hanyatt esett.Esés közben Sophie dühödt arca villant a szeme elé.Orrát megcsapta a gorilla testének szaga.Hallotta az altatólövedékes pisztoly pukkanását.Amikor Sophie erős, de nem gyilkos szándékú taszításától földet ért, két

kézre markolta pisztolyát.Hosszú – óráknak tűnő – másodpercekig feküdt így mozdulatlanul. De

nem történt semmi. Tökéletes csend és sötétség uralkodott – kivéve azt avékony fénycsíkot a padlón, amit a kezéből kiesett lámpa vetett a betonra.

Nem tudta, merre lehet Meecham és merre a gorilla. Óvatosan felült. – Meecham! – suttogta. De semmi válasz nem jött. – Meecham! – szólt hangosabban. – Hé! – Elhibáztam a lövést! – hallotta Meecham tompa hangját.A fémajtó másik oldaláról jött. Mulder lassan odabotorkált és megpróbálta kinyitni. De az

ajtó zárva volt. – Nyissa ki az ajtót, Meecham! – kiáltotta. – Van fegyvere, hát használja! – hallatszott a tompa válasz. – Hé, figyeljen!De most nem kapott választ.

Mulder nekitámasztotta a hátát az ajtónak és a sötét helységbe meredtek szemei.Szerette volna felvenni a lámpát, de nem látta veszélytelennek. Úgy ítélte meg, hogy

könnyen érheti újabb támadás.Jobb híján, azon imádkozott, hogy a felzaklatott majom talán megérti.



– Sophie – szólalt meg. – Én a te barátod vagyok. Én segíteni akarok neked! – folytattalassan, kimérten. – Én segíteni akarok a bébidnek!

Hosszan tartó morgás volt a válasz a sötétből. Mulder érezte benne adühét és a kétségbeesését.

Már túl sokszor csapták be. Többé már nem bízott az emberekben.Mulder nem tudta hibáztatni ezért. És azért sem, hogy bármit megtenne, amivel

megmenthetné a bébijét. Egyre nehezebbnek érezte a kezében a pisztolyát. Minden másodperc

múltával egyre nehezebbnek.Soha nem bizonytalankodott használni a fegyverét egy bűnözővel

szemben. De egy ártatlannal szemben használni azt, az egészen más dolog.Maga a helyzet elég egyértelmű volt. Gyilkolni vagy meggyilkoltatni.Reménytelenül kívánta, bárcsak ilyen egyértelmű lenne a döntés is.De úgy látszott, kifutott az idejéből ahhoz, hogy döntésre jusson.Újra hallotta a gorilla dühödt morgását. És azt is, ahogy újra támadásba lendül.



TIZENHATODIK FEJEZET

Éles fájdalmat érzett a fején. A gorilla karmai végigszántották a bőrét.A lámpa fehér fénycsíkja, a betonpadlón, hirtelen vérvörös színre váltott

a szemei előtt. Ebben a vöröslő homályban, ahogy megpróbált feltápászkodni, ottlátta maga fölött magasodni a gorilla hatalmas termetét.A gorilla egy utolsó, halálos csapásra emelte gyilkos mancsát. Mulder szorosan markolta

pisztolyát. Megcélozta a gorilla szívét, ujját a ravaszra illesztette.De képtelen volt meghúzni azt. Remegő kezében a pisztoly csöve jobbra-

balra, le-föl táncikált. Szörnyű kötélhúzás zajlott az agyában.Ölni vagy megöletni?Soha nem tudta meg mi lett volna, ha a gorilla újra rátámad. De Sophie

hirtelen leengedte, az előbb még halálos veszélyt sejtető, gyilkos mancsát.

De megfordult és eltűnt a sötétben.Mulder gyorsan és még mindig fegyverét szorongatva nézett körbe, hogymegtudja mi zavarta meg kivégzését, mitől ijedt meg a majom.

Egyszer csak úgy látta, mintha csillogó gőz permete-ződne be valahonnan ahelyiségbe. A ködszerű fényben

Sophie alakja kezdett bizonytalanná válni Mulder szemei előtt.Tekintetük találkozott. Mulder, kétségbe esett, tehetetlen és magányos búcsúpillantást látott

Sophie szemében. Mancsával még néhány gyors jelet mutatott Mulder felé.A következő pillanatban a Sophie-t körbefogó fény, mintha felrobbant

volna... a szemvakító villanás után újra koromsötét borult a helyiségre. – Mulder... Mulder!Mintha több mérföldnyi távolságból hallaná Scully aggódó hangját.Úgy érezte, hogy kőből vannak a szemhéjai, de erőlködött, míg végre ki

tudta nyitni szemeit. A kora reggeli fénytől, ami beragyogta a helyiséget,elvakult, s némi időbe telt, míg újra látta környezetét. Scully arcát ismertefel elsőként, amint a nő fölé hajolt.

– Feküdj nyugodtan, Mulder! – mondta neki. Megfordult és odaszólt azegyik rendőrnek: – Hívjon rádión egy mentőautót.

– Ne, nem kell. Semmi bajom! – szólalt meg Mulder és felült a betonpadlón. Egy kicsit

megrázta fejét, hogy magához térjen, de ez nem okozott túl kellemes érzést, mintha mindenami benne van, össze-vissza keveredett volna belül. Aztán körülnézett. De a majmot nem láttasehol.

– Hol van? – kérdezte. – Ki hol van? – kérdezett vissza Scully. – Sophie. Elvitték – válaszolt Mulder.– Feküdj vissza, még sokk-hatás alatt vagy! – figyelmeztette őt társa.De Mulder felpattant. – Ed Meecham?

– Letartóztatták – kezdte Scully. – Az államhatár felé igyekezett, amikorelfogták. Ő mondta, hogy itt találunk téged. – Willa Ambrose? – érdeklődött tovább Mulder.– Odakint van az egyik rendőrautóban – tájékoztatta Scully. –



Megvizsgáltam Lang-et, és bizonyítékot találtam rá, hogy a halála nem voltvéletlen. A testén a marha-ösz-tökétől származó súlyos ütések nyomaivoltak. Siettem Ambrose-hoz, hogy szembesítsem ezzel az újsággal. Azutolsó pillanatban értem oda, mert már éppen indulásra kész volt, hogyeltűnjön. Szinte alig került erőfeszítésembe, hogy szóra bírjam. Bevallotta,hogy felbérelte Meechamet. Meg azt, hogy Meecham valahol ennek azautópályának a közelében rejtette el Sophie-t egy régi gyárépületben. Scully szomorúan ráztameg a fejét.

– Az elvesztésétől való félelem, tényleg teljesen elvette az eszét – fejeztebe.

– Azonnal beszélnem kell vele – türelmetlenkedett Mulder. – Nem vagy olyan állapotban, Mulder ... De az már kifelé igyekezett.Ambrose az egyik rendőrautó hátsó ülésén kuporgott. Üres,

kifejezéstelen szemekkel meredt maga elé. Ahogy Mulder odaért, felnézettés szemmel láthatóan visszatért belé az élet.

– Hol van Sophie? – kérdezte izgatottan.

– Eltűnt – válaszolta Mulder.Éles, fájdalmas görcs rántotta össze a nő testét. Ahogy újra felnézett,

Mulder izzó gyűlöletet látott a szemében. – Mit tett vele Meecham? – nyögte. – Egészen elment az eszem, hogy hozzá fordultam

segítségért. De nem volt más, akit megkérhettem volna.– Nem ő tette. – Ez az egész egy rémálom – nyögött fel megint Ambrose. – Ennek az egésznek nem lett

volna szabad megtörténnie. Meecham-et pánik fogta el, amikor meglátta Lang-et. Senki semszámított ar ra, hogy Kyle megjelenik – kapkodva szedte a levegőt, egész

testében remegett és zavartan igazgatta a haját. – Már Lang sincs többé.Sophie sincs többé. Mindent elveszítettem! – arcát a kezébe temette. – Ambrose kisasszony, kérem figyeljen rám! – kérlelte Mulder – Szükségem van a

segítségére. Sophie mondani akart nekem valamit.A gorilla nevének hallatára Ambrose felnézett. – Tessék? – fordult Mulder felé.– Mit jelent ez? – és megismételte Mulder azokat a mozdulatokat, amiket

Sophie eltűnése előtt mutatott. – Semmi értelme nincs – jelentette ki Ambrose.

– De mit jelent? – kérdezte Mulder határozottari.– Ember megmenteni embert – válaszolta a nő lemondóan.Hosszan néztek egymásra, mindketten azon igyekeztek, hogy megértsék ezeket a szavakat,

mit akarhatott velük Sophie.Sokáig nem törhették a fejüket, mert megszólalt az autó rádiója: „Minden

egységnek a megjelölt körzetben! Egy elszabadult állatot láttak azállamhatár közelében, a 92-es bekötőúttől nyugatra. Ismétlem!” – ésnéhányszor újra elhangzott.

– Ez ő lesz – szólalt meg Mulder. – Megpróbál visszajutni az állatkertbe – tette hozzá Ambrose. – Lehet.Scully és a két rendőr éppen akkor jöttek ki az épületből. Mulder

odakiabált nekik, hogy siessenek. Míg az az autóhoz értek, gyorsanelmondta a rádióüzenetet.



A két rendőr gyorsan bepattant az első ülésekre, Scully és Mulder hátraültek, szinte maguk közé fogták Ambroset. Csikorgó gumikkal indultak azautópálya felé. Ambrose-nak ez sem volt elég, egyre türelmetlenebbülbíztatta a sofőrt még nagyobb tempóra, pedig már így is száguldottak.

Fél órába sem telt, és a helyszínre értek. Addigra már több másik autó isodaért. Nem messze a parkoló rendőrautóktól, egy felborult civil kocsitláttak az országút közepén. Az egészet, hideg ezüstös fény övezte.

Amint megálltak, Ambrose úgy ugrott ki belőle, mint akit puskából lőttekki.

Mulder és Scully, ahogy csak bírtak, igyekeztek utána.Ambrose odafutott a legközelebb álló rendőrhöz.– Hol van ő? – kérdezte lihegve.– Ő? – kérdezett vissza a rendőr. – Sophie? – válaszolt türelmetlenül Willa. A rendőr továbbra is bambán

nézett rájuk, fogalma nem volt arról milyen Sophie-t keresnek rajta. – A szökött gorilla – szólt közbe Mulder, aki csak most ért oda.

– Miért nem ezzel kezdték? – csodálkozott. – Ott van arrafelé!Egy kisebb csoport fa felé mutatott, amelyek a csupasz horizonton

magányosan ácsorogtak. Ambrose azonnal futásnak eredt. Mulder és Scullyutána. Amire odaértek a fákhoz, már jó csomó rendőrt találtak ott.

– Mi történik itt, uram? – kérdezte a legközelebb állótól, miközben felmutatta neki FBIigazolványát.

– Az állat keresztül akart futni az úton – kezdte a rendőr. – De éppen jöttegy autó és elütötte. A vezető el akarta kerülni az ütközést. Félrerántotta akormányt és felborult, de nem lett a férfinek semmi baja.

– És az állat? – kérdezte Ambrose nyugtalanul, szinte alig tudta kiejteni a szavakat. – Megpróbált tovább menni. Deesak idáig jutott. Egy távolabbi pontra mutatott, ahol álltak néhányan.

Innen úgy tűnt, mintha körbeállnának valamit.Ambrose közéjük rohant. Letérdelt az állat mellé, ami esetlenül feküdt a földön.– Óh, nem, nem ... – siránkozott, maga felé fordítva a gorilla arcát. Aztán

előrehajolt és a fülébe mondogatta, mintha csak álmából akarnáfelébreszteni: – Sophie, Sophie...

A mellette álló rendőr furcsállóan nézett rá.

– Már nem él, asszonyom! – próbálta megértetni a helyzetet a nővel.Az felnézett rá és megkérdezte: – Kérem, mondja meg nekem, hogy milyen irányba futott?A rendőr csodálkozva nézett rá: – Fogalmam sincs, asszonyom!De Ambrose közbe vágott: – Merre felé futott, az állatkert felé vagy az

ellenkező irányba?A rendőr sajnálkozó arckifejezést öltött és széttárta karjait: – Tényleg

nem tudom, higgye el!Mulder és Scully ott álltak Ambrose mellett, tehetetlenül nézve, ahogy az mély

fájdalmában eszméletlenül borult szeretett gorillája testére. Ők se tudtakvolna választ adni kérdésére. Viszont Muldernek saját kérdései voltak.

Tekintete végigjárta a hatalmas testet – és megakadtak annak jobbkezén. A kézen, ami már annyira emberinek tűnt.

A hatalmas kéz egy jelet mutatott. Ezt már ismerte Mulder. Az volt, amit utoljára látottAmbrose-tól, amikor Sophie-nak mutatta.



„SZERETLEK!"



TIZENHETEDIK FEJEZET

Másnap reggel Mulder és Scully, bérelt autójukban a repülőtér felétartott. Csendben ültek, nem volt kedvük beszélgetni.

Az ügy be volt fejezve.A bíróság fog dönteni arról, mi legyen Ambrose sorsa.A városi tanács fog dönteni arról, mi legyen az állatkert sorsa.És senki nem tudja megmondani, mi fog történni az állatokkal, amiket szétosztanak a megye

többi állatkertje között.Scully hirtelen megszólalt: – Tudod, elég furcsa, hogy mi maradt meg annyira az

emlékezetemben. – Mi az? – kérdezte Mulder. – Hát a bevásárló központ, olyan elhagyottan, üresen, minden élet nélkül. Amikor a tigris

elijesztett mindenkit –mondta Scully. – Annyira kísérteties volt. Úgy nézett ki, mint egy olyanvilág, ahonnan minden élet elmenekült. Csak az üres, kihalt épület ott. Különös, mi?– Különös – bólintott Mulder. Majd később azt mondta: – Azt hiszem, be

kellene fejeznem az észrevételeim szalagra mondását. Szükséged leszrájuk a jelentésedhez a nagyfejű-ek részére. – Azzal a szája elé emeltemagnója mikrofonját.

– Fairfield-ben elkövetett bűncselekmények olyan kétségbe esettemberek tettei voltak, akik elsősorban nem egymás ellen harcoltak, hanemegy olyan erő ellen, amiről egyiküknek se volt fogalmuk, még kevésbélehetőségük legyőzni azt.

Egy erő, amelynek céljai meghaladják minden eddigi tudásunkat. Vajonföldönkívüliek próbálnák megmenteni az állatokat, amiket mi a kipusztulásveszélyével fenyegetünk? ítélet lenne ez esetleg, hogy mi magunk nemtudjuk megmenteni őket? Ez reflexió arra a tényre, hogy ebben azévszázadban a fajok kihalásának rátája a normálisnak az ezerszeresérenövekedett? Mi, emberek vajon hamarosan egyedül fogjuk találni magunkatezen a bolygón és saját magunk kipusztulásával kell majd szembenéznünk?Vajon a mi túlélésünk és minden élőlény túlélése ezen a bolygón aföldönkívülieken múlna, akik saját állatkertjeiket kezdhették most

összeszedni? Vagy, egy olyan lénynek az utolsó szavaival, akinek nem sikerült életbenmaradnia: megmenti-e az ember az embert?

Mulder elvette a szája elől a mikrofont. – Azt hiszem, Scully, hogy ez összefoglalja – szólt társához. – Attól félek, hogy igen – válaszolta Scully, tekintetét az úton tartva. – Túl sok kérdés, túl kevés válasz – sóhajtott Mulder és kinézett az autó ablakán arra a

világra, ami semmi választ nem kínált egyáltalán.Kivéve talán azt a hirdetőtáblát, amit Mulder éppen elolvasott, amint

elhaladtak mellette.

Három láb nagyságú betűkkel egy idézet állt rajta a Bibiliából:

„Az ember nem felsőbbrendűbb az állatnál; ez pusztán csak saját hiúsága, mindennek ellenére.”



-oOo-

Documents

X-AKTÁK - Tigris Tigris