Michael Wallner

Titkos vérvonal

Az első kiadás a Verlagsgruppe Random House GmbH gondozásában jelent meg 2009-ben.

Originál title: Michael Wallner: Blutherz © 2009 by cbt Verlag München, a division of Verlagsgruppe Random House GmbH, München, Germany.

All rights reserved.

A kötet eredeti címe: Michael Wallner: BlutherzFordította: Barta Tamás

Kiadja az Egmont-Hungary Kft., Budapest, 2010.A kiadásért felel a kiadó ügyvezetője

Szerkesztette: Justh SzilviaA borítót tervezte: Redl Anna

Nyomdai előkészítés: Nóvák TamásNyomdai kivitelezés: Gelbert Nyomdaipari Kft.

Felelős vezető: Gellér Róbert ügyvezető igazgató www.egmont.hu

Tilos a művet vagy bármely részletét bármiféle információhordozón, akár grafikusan, elektronikusan, mechanikusan, fotó- vagy fénymásolati eljárással

vagy bármely más módon sokszorosítani, továbbítani, közvetíteni vagy tárolni a jogadó előzetes írásbeli engedélye nélkül.

1.

Samantha a fiatal lány mellkasán keresztül is látta a hevesen dobogó szívet. Lüktetett és remegett a félelemtől.A lány tudta, mire készül az ellenfele. Egyszerű fehér ruhát viselt, az arca szép volt, ám feltűnően sápadt, mintha végtelen szomorúság ült volna vonásain. Vörös haja szétterült a vállán. A fiatal lány hátrahőkölt a sötét hajú idegentől, aki ezzel mit sem törődve kinyújtotta a kezét. Áldozata melléhez ért, itt azonban nem álltak meg az ujjai, hanem behatoltak a húsba, átnyúltak a bőrön és az inakon, a csontokon és porcokon, míg rá nem fonódtak a lány vadul dobogó szívére. A sötét hajú férfi hideg, fekete pillantása találkozott áldozatának félelemtől tágra nyílt tekintetével. Keze megragadta a szívet, és

egyetlen mozdulattal kirántotta a mellkasból. Az élő szív még dobogott a sötét alak tenyerén, amikor a lány elvesztette eszméletét, és holtan a földre zuhant.

Samantha felriadt. Sosem volt még ilyen mélységesen iszonytató álma. Körülnézett. Hál' istennek szobájának falait látta az éjjeli lámpa zöldes fényében. Keskeny fémágyon feküdt, feje fölött egy akasztófa formájú műanyag fogantyú lógott, ami segített a felkelésben. Az éjjeliszekrény rézből készült, ahogy a sarokban összezsúfolt többi húsz is. Samantha bőröndje egy műszer tetején pihent, amivel valaha ultrahangos vizsgálatokat végeztek, ám már rég nem használták. A szobában mindenre rá lehetett volna tenni a „kiselejtezett" címkét. Régimódi kijelzőkkel és gombokkal teli gépek álltak itt, fölöttük a mennyezeten a műtőkben szokásos, parabola alakú világítás lógott.

- Csak ideiglenesen leszel itt - nyugtatta Samanthát Margret főnővér, a nagynénje, amikor az érkezése napján bekísérte a lányt a szobába. - Csak pár napig.

- Legalább ingyen van - Sam a nénikéje mögött lépett be. - Ez Londonban kisebb csodának számít.

- Tényleg kibírod itt? - Margret körülnézett. Ezeket a gépeket már évekkel ezelőtt ki kellett volna dobni, ehelyett itt porosodtak a mínusz harmadik emeleti pincében a Chelsea és Westminster Kórház alatt, ahol Margret volt az osztályos főnővér. - Megígérték, hogy te kapod az első szobát, ami a személyzeti szálláson felszabadul.

Sam habozás nélkül elfogadta a szállást, mivel Londonban még egy mélyen a föld alatt lévő pincét is a sors ajándékának tekintett. Ma éjjel fordult elő először, hogy félt ezen a szokatlan helyen. A homloka izzadságban úszott. Kiugrott az ágyból, egy művesekészülék mellett átfurakodott a csapig, és hideg vízzel megpaskolta az arcát és a nyakát. A tükörbe pillantva megrémült. Még az éjjeli lámpa zöld fényénél is látszott, hogy mennyire sápadt és kialvatlan. A szeme karikás volt, máskülönben dús haja úgy nézett ki, mint egy szalmakazal. Jobban oda kell figyelned magadra - gondolta -, túlságosan sok erődet veszi el a munka.

Gyorsan visszahuppant az ágyba, a csuklópántok megnyekkentek alatta. Magára húzta a takarót. Az volt a legrosszabb az álmában, hogy nem tudta egyszerűen lerázni magáról, ahogy a többit. Mintha egy neki címzett üzenet lett volna, mintha személyesen köze volna az álombeli lány szörnyű sorsához, neki, Samantha Halbrooknak, a tizenhét éves liargói lánynak.

3

2.

Amikor Sam első alkalommal lépett be a Chelsea és Westminster Kórházba, nagy hatással voltak rá az óriási méretek. Ez volt a legnagyobb kórház, ame-lyet Nagy-Britanniában a társadalombiztosítás, a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat számára építettek. A rekordok kórháza volt. A tízemeletes dél-londoni épület hatalmas belső udvart vett körbe, amely nagyjából tizenhét teniszpálya nagyságú volt. Az előcsarnok volt a kórház központja, tüdeje és égre emelt szeme. Innét indultak a fehér fémjárdák és lépcsők keresztül-kasul az épületen, liftek emelkedtek üvegburákban, és számtalan szobában fogadták a betegeket. Sam a szervátültetéssel foglalkozó részlegen dolgozott, a felettese Sir Alexander Kennock volt. Kennock doktor évekkel

ezelőtt sikeresen kicserélte a királyi ház egy hölgy tagjának tönkrement szívét egy Kuala Lumpur-i taxisofőrével. A királyi méltóság visszanyerte egészségét, hála a malajziai szívnek, Kennock doktort pedig lovaggá ütötték. Részlege gyakorlati okokból közel esett a baleseti osztályhoz, hiszen oda szállították a közlekedési balesetek áldozatait, akik közül kerültek ki a szervadományozók. Az épület Kennock-szárnya végeredményben intenzív osztály volt, itt készítették fel a súlyos betegeket a különleges műtétekre, amelyek során új vesét, máját, tüdőt vagy szívet kaptak.

Samantha a tartályban lévő szívre meredt. Éppen úgy nézett ki, mint álmának élénkvörös színű, lüktető szíve. Ez azonban egy steril módon lezárt műanyag edényben volt, amelyben állandóan keringett a jéghideg konzerválóanyag.

Sam munkakörébe egyáltalán nem tartozott bele, hogy egy beültetésre váró, mélyhűtött szívet tanulmányozzon. Ennél sokkal egyszerűbb feladatokat kapott. Újra kellett húznia az ágyat, ha egy beteg összepiszkította. Az ő dolga volt továbbá az ötliteres teáskanna előkészítése, amelyből a reggeli teáscsészéket feltöltötték. Miután a betegek könnyítettek magukon, az ő dolga volt kivinni az ágytálakat. Ezután fel kellett készítenie a betegeket a vizitre, vagyis megfésülte őket, begombolta a pizsamájukat, és felültette őket, mivel Sir Kennock nem szívesen látogatott valóban betegnek tűnő betegeket.

Mikor Sam aznap reggel megtudta, hogy Thorndyke úrnak végül találtak átültethető szívet, amíg Thorndyke úr mellkasát borotválták a műtéthez, belopakodott a hűtőkamrába, ahol a szervet tárolták. A szívátültetés versenyfutás az idővel, ezzel Samantha tisztában volt. Négy óra a leghosszabb idő, amely eltelhet a donor szívének megállásától a szív újraélesztéséig a befogadó mellkasában. Az átültetések napján az egész osztályon szinte tapintható volt a feszültség. Sir Kennock és csapata egyetlen nagy szervként működött, amelynek minden egyes sejtje tudja, mit csinál éppen a másik. Ebben a helyzetben hajolt Sam az élő szív fölé, ami eszébe juttatta rémálmát.

- Maga mit keres itt?Sam ijedten fordult meg, attól félt, hogy egy orvos áll vele szemben,

ám a taszító külsejű férfit, aki a válla fölé hajolt, most látta először. Nem az osztály szokásos világoskék ruháját viselte a cipőre húzott műanyag papuccsal, hanem szürke öltönyt, ami vagy szörnyen ódivatú vagy nagyon újmódi öltözék lehetett, mégsem a ruhája volt a legfeltűnőbb rajta. A szeme dülledt volt, a pupillája pedig természetellenesen remegett, mindehhez zsíros száj és vastag toka társult, amely rengett, ahogy a fejét mozgatta.

4

- És maga mit keres itt? - vágott vissza Sam, ijedsége ellenére. - Maga nem ezen az osztályon dolgozik.

A férfi elnevette magát.- Persze, hogy nem. Ugyanis ez az osztály az enyém.Egy ilyen zavaros megjegyzésre Sam nem kívánt felelni, és már indult

volna kifelé a hűtőkamrából, ám a gülü szemű elállta az útját.- Engedje meg, hogy bemutatkozzak. A nevem Walter Lockool. Talán

már hallott rólam.Samnek eszébe ötlött a réztábla az osztály bejáratánál. Ez a felirat állt

rajta: „Köszönet a Lockool családnak, amiért alapítványuk jóvoltából létrejöhetett a Szervátültetési Osztály." Vagyis a híres család egy tagja áll előtte. Mégis kellemetlen érzés fogta el a társaságában.

- Elnézést, dolgom van.

Már majdnem az ajtónál volt, ám a férfi megragadta a karját.- Csodálatos vörös haja van.A lány ijedten fordult hátra.- Margret nővér vár rám!-Talán skót a kisasszony? - a békaszempár le-fel járt a lány sápadt,

szeplős arcán.- Olyasmi - mondta a lány, és lerázta magáról a férfi kezét. - Liargóból

jöttem, a skót határ mellől.- Az északra esik Hadrianus falától, ugye? - kuncogott fel a férfi

sokatmondóan.Sam homályosan emlékezett rá történelemóráról, hogy ez a hatalmas

fal jelentette évszázadokkal azelőtt a határvonalat a rómaiak által megszállt Britannia és a skót klánok birodalma közt.

- Igen.- Akkor maga skót, bizony. Vérbeli skót, a régi vérvonalból. - A dülledt

szemű ismét felvihogott.- Miért fontos az magának?- Nekem egyáltalán nem fontos. Magának, kedvesem, annál inkább.Samnek elege lett Lockool úrból és a kérdezősködéséből. Kinyitotta a

hűtőkamra ajtaját, és kisurrant rajta. Épp idejében, mert a folyosó vége felől két maszkos orvos közelített egy guruló asztallal, amin a donorszívet viszik a műtőbe. Sam eltűnt a 4-es teremben, ahonnét Abramovicsné csengetését hallotta. Becsukta az ajtót, megkönnyebbülten felsóhajtott, és engedte, hogy jólesően átjárja a betegszoba melege a hűtőkamra hidege után.

- Segíthetek, Abramovics asszony?Míg odavitte a betegnek a retiküljét, azon tűnődött, mit szólnának az

orvosok, ha nemcsak a fagyasztott szívet, hanem a vacogó Lockool urat is a kamrában találnák.

3.

Aznap este Samantha túl fáradt volt ahhoz, hogy kimozduljon. De végeredményben minden este fáradt volt. A műszak végén ivott egy tejeskávét a büfében, és eltűnt a személyzeti liften a föld alatt. Belépett limlommal teli szobájába, levetkőzött, letusolt az egykori személyzeti mosdóban, átellenben a folyosón, visszaszaladt, feldobta a bőröndjét az ágyra, és kikereste a legjobb cuccait: egy térdig érő farmert, fölülre egy fekete kiskabátot, egy zöld topot vékony pántokkal. A tükör előtt megigazgatta őket, és feltűzte a haját.

5

- Nem is rossz, egy régi vérvonalbeli skót lányhoz képest! - Elmosolyodott, eltette a rúzsát, és a vállára vetette a kabátját. Visszatért a felszínre, végigfutott a kórház fő szárnya mellett az északi kijárathoz, és utolsó felszállóként felugrott a Putney Heathből érkező buszra, ami a Piccadilly Circusig viszi utasait.

Sam kibámult a busz ablakán. A sötétségben látta a város elsuhanó fényeit és saját arcának tükröződését az eső csíkjaitól nedves üvegen. A nagy változás egészen hirtelen állt be az életében.

- Mit tanulhatnék itt? - szegezte szüleinek a kérdést odahaza. - Ez a porfészek lassan el fog néptelenedni. Mióta bezárt a cementgyár, a fiatalok mind elmennek Liargóból. Nincs munka itt sehol.

John, az apja ismerte az elvándorlás problémáját. Sam születése előtt lelkészként érkezett Liargóba, és azóta teljes odaadással gyakorolta papi

hivatását. Samantha anyja, Louise korábban idegenvezetőként dolgozott, ám a lánya születése után nem tudta folytatni a hivatását. A szülés nem ment si-mán, és Louise később sem nyerte vissza régi erejét. Sam többnyire sápadtnak és erőtlennek látta anyját, aki legszívesebben lefüggönyözött szobákban tartózkodott. Amikor az őszi ködök ellepték Liargót, gyógyíthatatlan szomorúság kerítette hatalmába az asszonyt. Az év sötét hónapjai voltak Samantha számára a legrosszabbak. Az unalmas iskola, az otthoni búskomor hangulat, anyja lépteinek hangja, ahogy le-fel járt a szobájában, a csendes apa, aki mindent a szentek szelíd mosolyával tűrt. Sam a tizenötödik születésnapja óta csak kiabálni szeretett volna. Ott akarta hagyni Liargót. Olyan állást kellett találnia, amivel elég pénzt keres ahhoz, hogy a saját lábára álljon. Volt is egy képletes ász a ruhaujjában: az anyai nagynénje, Margret néni, aki Londonban dolgozott főnővérként. Sam felhívta, és Margret néni készségesnek mutatkozott. Megkérdezte tőle, hogy el tudná-e képzelni magát kórházi dolgozóként. London Samantha számára a világ közepét jelentette, mindent megtett volna, hogy ott teremthessen egzisztenciát. így lett belőle segédnővér a Chelsea és Westminster Kórházban.

A Piccadilly térhez érve Sam leugrott a buszról. Esett az eső, és túl hideg volt októberhez képest. A Shaftesbury sugárúton be akart térni egy koreai étterembe, ám a kivilágított étlapot látva visszahőkölt. Az árak elképesztően magasak voltak, még egy leves is drágább volt, mint a kórházi étteremben az egész menü. Miután egy indiai és egy nyugat-afrikai lokálban ugyanígy járt, élelmiszer - felderítő útját egy sült halas bódénál fejezte be. A hal és a krumpli nem ízlett neki különösebben, de legalább jóllakott, és visszatért az életkedve. Átballagott a Leicester téren. Úgy döntött, hogy moziba megy, és egy olyan filmre esett a választása, amelyben a főszereplők elegáns kosztümöket viseltek, és hosszú limuzinokban furikáztak.

Ahogy Sam a film után ismét kilépett az utcára, épp egy ilyen luxuskocsi állt meg előtte. Fekete karosszériáján csillogva tükröződtek a város fényei. Vajon ki ül a felhúzott ablaküveg mögött, ki tekint megvetéssel az egyszerű járókelőkre, akik az éjszakai bár előtt állnak sorban?

Szóval ide lyukadtam ki, állapította meg csodálkozva Sam, ahogy közelebbről szemügyre vette a klubot. A Green Bosniac még Liargóban is fogalomnak számított. Voltak felkapott helyek, és némelyikbe bejutni valóságos csodának számított. Ez utóbbiak közé tartozott a Green Bosniac. A sort látva kicsit elment a kedve az egésztől, mégis elindult, hogy beálljon a végére a szemerkélő esőben.

- Elnézést, tudna segíteni? - szólította meg valaki a háta mögül.

6

Sam még sosem hallott ehhez hasonló hangot. Idegenséget érzett benne, bujkálást, izzást. Mintha a föld is reszketni kezdett volna a lába alatt. Hátrafordult.

- Hozzám szólt?Sötét hajú fiatalember szállt ki a limuzinból, legfeljebb pár évvel

lehetett idősebb a lánynál.- Ne haragudjon, hogy ismeretlenül megszólítom.Fekete köpeny volt rajta, alatta öltöny, fekete ingje nyakig be volt

gombolva, mandzsettája csillogott a sötétben.- Meg fog fázni, hűvös van - jegyezte meg a férfi.- Meleg a kabátom, köszönöm.- Az nem lesz elég, ha itt kint akar álldogálni.A fiatal férfinak széles arccsontja volt és csillogó szeme, bár a pupillája

nem világosnak, inkább koromsötétnek tűnt. Az orrában volt valami ragadozószerű, akár egy sas csőre, ám szájának íve annyira lágy volt, hogy Sam nem tudta levenni róla a tekintetét. A férfi a kígyózó sorra mutatott, ami csak hosszabbra nőtt, mióta beszélgetni kezdtek.

- Visszatérve a kiinduló kérdésemhez, van két jegyem a VIP-szobába, de sajnos nincs senkim, akivel bemehetnék. Nem volna kedve velem tartani? - Ezt olyan egykedvűen mondta, mintha nem ez a klub volna a város legáhítottabb szentélye.

- Honnét veszi, hogy én is... - kérdezte a férfit bizalmatlanul, mivel nem hitte el, hogy ekkora szerencséje lehet.

- Elnézést, biztosan a barátaival jött.- Dehogyis! - tört ki a lányból. - Egyedül.- Milyen szerencsés véletlen - a férfi a klub felé intett. - Indulhatunk?Samantha a sor végére akart állni.- Erre nincs szükség - mondta a férfi, és gyengéden megfogta Sam

karját. - Ismernek engem.Hosszú léptekkel előresietett. Sam szinte futott utána a várakozók

sorfala mellett, míg oda nem értek egy bivalytermetű biztonsági őrhöz.- Jó estét, uram, örülünk, hogy megint meglátogat minket. - Az őr keze

végigfutott a bejáratot elzáró szalagon, kinyitotta a zárat, és beengedte őket.A fiatalember köszönés nélkül ment el mellette, és a lány előtt lépett

be a Green Bosniacba. Sam lélegzete elakadt a hangos zenétől, pedig még egy emelettel a tánctér felett jártak.

- Még be sem mutatkoztam - a férfi Sam felé fordult. - Tad.... Ko... nyi.A lány csak pár szótagot értett a nevéből.- Samantha! - ordította a hangzavaron keresztül. - Samantha Halbrook!

- Követte a férfit a lila fénnyel megvilágított lépcsőn lefelé az alsó szintre.A basszushangok átjárták a testét, éles fények villantak a szemébe, és

hosszú másodpercekre elvakították. Egyébként koromsötét uralkodott a teremben, ahol számtalan test rángatózott a monoton ritmusra. A tizedmásodpercek alatt, míg a fény felvillant, Sam próbált körülnézni a föld alatti birodalomban. Az idegen továbbment a bár irányába, de Sam, akárhogy is furakodott, nem tudta utolérni. Az ugráló, tekergő testek a táncterem közepe felé sodorták. Felhagyott a próbálkozással, hogy lássa vagy hallja, mi történik körülötte, a tömeg részévé vált, végtagjai felvették a zene ütemét, és félig behunyt szemmel ringatózni kezdett. Később újra felfedezte az ismeretlen férfit - magában állt a terem szélén, nem ért hozzá senki, a zene hullámai sem sodorták magukkal. Samantha éppen át akarta verekedni magát hozzá, amikor egy bőr ruhás fickó hátralépett, és meglökte. A lány elvesztette az egyensúlyát, és a földre esett. Egy pillanatig közelített felé a

7

férfi bakancsa, majd a lökdösődő fickó hirtelen a levegőbe emelkedett. Sam nem értette, hogyan lehetséges ez, aztán meglátta, hogy újdonsült kísérője kinyújtott karján lóg, akinek nyilvánvalóan nem volt ínyére a neveletlen magatartás. Sam látta, ahogy a meglepett bőrkabátos nagy kiáltással hátraesik, és eltűnik a táncosok között. Az idegen Sam felé nyújtotta a karját, és felemelte.

- Itt túl nagy a tömeg - mondta. - Nem ülünk le inkább a VIP-szobában?A férfi elegáns páholyba vezette. Fekete borítású dívány állt benne,

erre terítette rá kabátját. Sam, miközben leült, rádöbbent, hogy szabályosan úszik az izzadságban. A VIP- szobában elviselhetetlen volt a hőség, a lány alig kapott levegőt, de a férfi hideg és sápadt maradt, mintha egy láthatatlan hűtőszekrény közepén ülne.

- Meg kellene mosnom a kezem - mondta Sam bizonytalan mosollyal.

A férfi ezt eleresztette a füle mellett.- Honnét származik? Skóciából?Már a második pasi aznap, aki ezzel jön!- A szülővárosom közel van a skót határhoz - Sam legyezni kezdte a

blúzát. - Maga hova valósi?- A családunk már régóta Londonban él.- Az előbb nem értettem jól a nevét.- Szólítson egyszerűen Teddie-nek. - Mélyen a lány szemébe nézett. - Tanul még, vagy dolgozik?- Nővér vagyok a Chelsea és Westminster Kórházban. És maga hol

dolgozik?- Van egy családi vállalkozásunk, nemsokára átveszem a vezetését.A válasz, a férfi modora és a ruhája egyértelműen jelezték, hogy a

kivételezettek kipusztíthatatlan fajtájához tartozik, a gazdagokhoz, akikre más szabályok érvényesek, mint a hétköznapi emberekre, nem metróval utaznak, és napi betevőjük nem a bevásárlóközpontból származik. Sam hirtelen feszélyezve érezte magát a társaságában, csodálta, de tartott is tőle.

- Miért éppen engem szólított meg?- Olyan elveszettnek tűnt ott kint az esőben - közben italokat rendelt,

és egyet a lány elé tolt.- Gyakran szólít le idegeneket?Válasz helyett a férfi megfogta a kezét.- Nem jön táncolni?- Most rögtön?- Hiszen ezért jöttünk ide.Sam nagyot húzott az italából, engedte, hogy a férfi felsegítse és a

tánctérre vezesse. Teddie átkarolta a derekát és kézen fogta, amitől Sam úgy érezte magát, mintha egy fényképhez pózolna. De csak egy pillanatig. A következő percben már a táncparketten voltak, mintha nem egy techno-klubban lennének, hanem a legelőkelőbb bálban. A lány félt, hogy összeütközik az ugráló, pörgő emberekkel, ám Teddy biztosan mozgott közöttük, meglepő lépéseket, fordulatokat mutatott be, és egy pillanatig sem hagyta irányítás nélkül Samet. Mintha láthatatlan pajzs vette volna körül őket. A táncosok szabad teret hagytak nekik, Samet életében még sose táncoltatták meg ennyire. Nem egy, nem tíz számon át, hanem vég nélkül. Teddie nem ismert kimerültséget, és a fantáziája sem látszott lankadni. Sam úgy érezte, hogy egy egész kis életet él le a karjai között, fiatal és érett kort, aztán egy pillanatnyi indíttatásnak engedve lábujjhegyre állt, és száját a férfiéhoz közelítette. Furcsa dolog történt. Habár Sam érezte, hogy Teddie-nek is kedve volna megcsókolni őt, még az ajkai is szétváltak, a mozdulatból

8

mégsem lett összeolvadó és mindkettejüket átmelegítő csók. A férfi a torkát köszörülve hátravetette a fejét, és gyorsan összezárta ajkait.

Reakciója félreérthetetlen volt. Sam biztos volt benne, hogy az otrombaságával ijesztette el. Milyen buta falusi liba is volt! A tánc után jön a csók, így képzeli egy egyszerű lány Liargóból. A férfi abbahagyta a táncot, és visszasietett a páholyba. Sam becsukta a fülét, sem beszélni, sem inni nem volt kedve - tönkretette ezt a csodálatos találkozást! Mormolt valami szabadkozásfélét, hogy késő van, és a reggeli műszakig ki kell pihennie magát. A férfi ajánlatát, hogy a limuzinnal elviszi hazáig, visszautasította, elbúcsúzott, felfutott a lila lépcsőn, el a kidobóember mellett, ki az utcára.

A hideg jót tett neki. Az eső után köd lepte el az utcákat, beburkolta Samanthát, mint egy védelmező felhő, amelyben elrejtőzhet. A sűrű ködben futott a metróig. Rövid, sötét gondolatokkal teli utazás után megérkezett a

kórházhoz, felmutatta a portásnak a belépőjét, és eltűnt föld alatti szobájában. Levetette átizzadt ruháit, és bezuhant az ágyba. Még egyszer fel akart kelni, hogy letusoljon, de a következő pillanatban elnyomta az álom.

4.

Thorndyke úr meghalt. Így kezdődött Samantha napja a kusza éjszaka után. A szívátültetés a tervek szerint zajlott le, a beteg visszanyerte eszméletét, és lélegezni kezdett az idegen szívvel a mellkasában. Állapota nyolc órán át stabilnak mutatkozott, aztán a szervezete elkezdett lázadni az idegen test ellen.

- Mindig hajnali háromkor - morogta Sir Kennock, aki a nagy átültetések után mindig a kórházban éjszakázott. - Mit művel, Thorndyke úr?

Thorndyke úr nem művelt semmit. Immunrendszerének antitestei azonban támadást intéztek a mellébe ültetett idegen szövet ellen. Sir Kennock beadatott neki egy immunrendszert bénító injekciót, hogy leállítsa az antitestek működését. Thorndyke úr állapota azonban tovább romlott. Mire a főorvos elhatározta, hogy eltávolítja a szervezet által visszautasított szívet, már késő volt. Mr. Thorndyke hajnalban elhunyt, a halál okaként gyulladás következtében fellépő érszűkületet jelöltek meg. Sir Kennock visszavonult a szobájába, és töltött magának egy dupla gint.

Sam tompa fejjel tért vissza munkájához. A dobozokba tette a reggeli gyógyszereket, felkeltette a betegeket, lemosta az ágyhoz kötötteket, a járni tudókat kisegítette a vécére. És közben végig az elmúlt estére gondolt.

Teddie! Vajon mi az igazi neve? Teodor, Teofil, Teloniusz? Már az anyja is Teddie-nek nevezte? Mindenki ennyire magas volt a családjában? A sötét haját vajon az anyjától vagy az apjától örökölte? Régi családból származik - gondolt vissza Sam tegnapi beszélgetésükre, miközben kiürítette Abramovicsné ágytálját. Ez mit jelenthet? Talán nemesek a szülei? Vagy egy betelepült kereskedőcsalád, kiterjedt kapcsolatokkal a londoni felső tízezerben? Miért most jutnak eszedbe ezek a kérdések, miért nem tegnap este tetted fel őket? - kérdezte magától Sam a fürdőszoba tükrében. Még Teddie vezetéknevét sem tudta. Hogyan találhatott volna meg így valakit egy ekkora városban?

Sam a vizit félórás idejét arra használta fel, hogy némi kávéval frissítse fel magát. Útközben találkozott Kennock doktorral. Úgy tűnt, ő sem volt a legjobb kedvében. Felszegett fejjel és összeszorított ajkakkal sietett el a lány

9

mellett. Vajon hogyan érzi most magát? - töprengett Sam. - Hatalmában áll, hogy életeket változtasson meg, szerveket épít be az emberekbe, és távolít el, mint egy modern dr. Frankenstein, de a halál néha keresztülhúzza a számítását.

Sam nem a dolgozók konyhájára ment, hanem a kávézóba, ott jobb kávét adtak. A pirítós és a cappuccino mellett már helyrejött annyira, hogy az esti élményt futó kalandként könyvelje el, és szívének naplójában elintézettként tartsa nyilván. Teddie a tegnaphoz tartozott, de London ma is izgalmas és ígéretekkel teli maradt.

A kis Andrew-t dél körül szállították be. A fiú tizenegy éves volt, és fél vesével született. Ez addig nem jelentett problémát, míg az életfontosságú szerv zökkenőmentesen működött. Egy idő óta azonban Andrew veséje nem tisztította meg rendesen a vérét, ezért hozták Sir Kennock osztályára. Most

azon fáradoztak, hogy alkalmas átültethető vesét találjanak, mielőtt Andrew-é teljesen felmondaná a szolgálatot.

Mikor Samantha belépett a szobába, még nem tudta, milyen kevés esélye van Andrew-nak arra, hogy rövid időn belül sorra kerüljön. Csak egy pillantást kellett vetnie a kórlapjára, hogy kiderüljön, a fiú AB negatív vércsoportjával az elenyésző kisebbséghez tartozik. Az ehhez a vércsoporthoz tartozóknak sokat kellett várniuk a nemzetközi adatbankok listáján, amelyek segítségével szétosztották a szerveket.

Andrew szőke volt, komoly, szürke szemekkel, korához képest alacsony, de fürge.

- Miért vagy ilyen szomorú? - kérdezte a lánytól, ahogy belépett.Sam úgy elcsodálkozott, hogy elfelejtette felrázni a fiú párnáját.- Szomorú? Ezt honnét veszed?- Nagyot sóhajtottál - a fiú nem feküdt, hanem az ablakpárkányon ült

világoskék pizsamájában, és a lábát lóbálta.- Jó füled van.- Mindenem jól működik, a vesémet kivéve - a földre ugrott, és a lány

elé állt.- Ezért kell gyorsan visszafeküdnöd - jóízűt nevetett a fiú tüskés, kusza

haján.- Beteg vagyok, jó, de nem ágyhoz kötött.- Azért csak feküdj vissza - az ágyhoz vezette Andrew-t. - Reggeliztél

már?- Nem vagyok éhes - közölte, és engedte, hogy a lány betakarja. - Miért

vagy szomorú?- Olyan nincs, hogy nem vagy éhes - Sam visszatolta egyik kiálló tincsét

a nővéri sapka alá. - Mit szeretnél enni? Idehozom.- Bármit, amit szeretnék?- Szinte bármit. Ez egy különleges osztály.- Akkor zöld zselés pudingot kérek, és mandarinízű sörbetet.Sam a fejét ingatta, hogy lehetett annyira meggondolatlan, hogy ilyen

ajánlatot tegyen neki?- Megkapod a pudingot, ha valami igazi ételt is eszel.Válasz helyett a fiú felhúzta magát az ágy melletti kapaszkodón.- De majd meséld el egyszer, miért vagy olyan szomorú.- Most hozom a reggelidet.- Nem kell sietni - mondta a fiú. - Mindjárt elvisznek, hogy rákössenek a

gépre.Miért nem vette eddig észre Sam a rózsaszín cetlit az ágy mellett? Ez

állt rajta: DL 13:00. A DL dialízist jelentett. Samantha utálta ezt a gépet, még

10

akkor is, ha meghosszabbította a betegek életét. Micsoda szörnyű eljárás ujjnyi vastag injekciós tűket bedugni egy emberbe, kiszívni a vérét, átmosni, és aztán újra visszatölteni bele! Még ha utána egy ideig jobban is érzi magát a beteg, annyira legyengül, hogy nem tud mit kezdeni magával.

- Most először fognak rátenni a gépre? - kérdezte Sam óvatosan.- Először? Többször voltam már a gépen, mint ahányszor fociztam.- Akkor nagyon bátor fiú vagy - mondta komolyan Samantha. - Ha

túlleszel rajta, hozok zselés pudingot és sörbetet.- Mandarinízűt - mondta a fiú, és az oldalára fordult.

5.

Aznap éjjel Samanthát nem kínozta a fehér ruhás nővérről szóló álom, mégsem múlt el az éj megmagyarázhatatlan események nélkül. Már hajnalodott, és a hátán fekve a kis fogantyút himbálta a feje fölött. Az éjjeli világítás különös árnyékokat vetett a falra. Hirtelen úgy rémlett neki, hogy egy cikornyás K betűt lát a falon. Próbált felülni az ágyban, de valami furcsa fáradtság visszahúzta, aztán a K betű eltűnt. Elaludt, nem úgy, mint egyéb-ként, amikor lágyan csúszott át az álmok birodalmába, és elmúlt minden gondja és félelme. Samantha szabályszerűen álomba zuhant, mintha mély tehetetlenség kerítette volna hatalmába. Védtelennek, bénultnak érezte magát, és közben észrevett egy alakzatot, ami a feje fölött lévő fogantyúra hasonlított, másodjára ismerte fel a K betű formáját. Látta, hogy még több betű is rejlik mögötte, úgy tűnt, hogy ezt az írást olyasvalaki festette a falra, aki valahonnan távolról, írás útján megtalálta az utat Samanthához. Egy feneketlen mély lyukat is látott, és ebben egy O betűt ismert fel. A következő betű az elsőre emlékeztetett, ám a tetején görbületet látott, egy R betű rajzolódott ki a szeme előtt. A negyedik betű már szinte kiáltott felé, éles, érthető hangon: Á. Mögötte cikcakkos vonalak tűntek fel, mint egy elhagyott ház körvonalai:N. Most már kíváncsian várta, mi következik, szerette volna megfejteni a betűk értelmét, és egy viharvert, ősrégi Y-t vett észre, mintha ősidők óta nem látta volna senki. Végül ennek szöges ellentéte bukkant fel, egy modern I betű, fényből formálva: bevilágította a betűsort, mint egy lézerszobor.

Korányi, így hangzott a szó, ami az éjben megtalálta hozzá az utat. Az alvó Samantha nemcsak látta a szót, hanem hallotta is. „Korányi!" - suttogta egy hang - „Korányi!" - olyan hangosan zengett, hogy Sam kíváncsisága félelembe fordult át. Jobbra-balra vetette a fejét, hogy a veszélyes szót, ezt a nevet elűzze éjszakai világából.

- Ez az ő neve! - kiáltott fel álmában, kinyitotta a szemét, és felült. - Az ő neve! - mondta a föld alatti szoba csendjében. - Korányinak hívják! - Kábultan felsóhajtott. - Biztos vagyok benne, de fogalmam sincs, honnét veszem.

Samantha már teljesen felébredt, és azon tűnődött, milyen furcsa, hogy a tudatalattija, mélyebb emlékezete pontosan megőrzött egy nevet, amit csak egyetlen alkalommal, foszlányokban hallott.

- Vagyis Teddie Korányinak hívják - felnevetett a sötétben. Ez a név Londonban is annyira ritka volt, hogy könnyen ki tudja nyomozni a címet. Sam átölelte a párnáját, és próbált örülni a megvilágosító álomnak. A lelke mélyén azonban érezte, hogy ezek a betűk többet jelentenek egy szónál. Úgy tűnt neki, mintha hangok szóltak volna hozzá, olyan hangok, amiket jobb lett volna soha meg sem hallani.

11

…

Pár órával később az ébresztőóra hangja visszarántotta Samet a kórház valóságába. Álmosan felhúzta a fürdőköpenyét, átszaladt a folyosó túloldalára, és letusolt. Szárazra törölte a haját, ujjaival megfésülte, és visszasietett a szobájába. A nyitva maradt ajtó résében észrevett egy borítékot. Mielőtt felemelte volna, körülnézett a folyosón, és hangosan kiáltott: „Halló, van ott valaki?" Olyan ijesztő hang jött ki a torkán, hogy gyorsan a szobába surrant a levéllel, és bezárta az ajtót.

A boríték hosszúkás volt, nehéz papírból készült, a lezáró pántnak vörös szegélye volt, amelynek sarkába R betű volt nyomtatva. Az elején gépírással Sam teljes neve állt: Samantha Halbrook. Elővigyázatosan

becsúsztatta ujját a lezáró pánt alá, és kinyitotta a borítékot. Nem személyes levél volt, hanem szabályos meghívó: a díszes betűk ellenére a tartalma igen visszafogott volt:

Beiktatása alkalmából Taddeusz Korányi

tisztelettel meghívja Önt vacsorázni. Október 17-én vasárnap, 21.00 órakor,

Belgravetér 13.

Miután első zavarodottságából feleszmélt, Sam már nem is találta olyan titokzatosnak a dolgot. Hiszen bemutatkoztál Teddie-nek, tudja, hol dolgozol, tehát csak a kórháznak kellett címeznie a levelet. Nincs ebben semmi különös.

De nem tudta becsapni magát - jóval több rejlett mögötte.A különös idegen gondolt rá! Vette a fáradságot, hogy megtalálja a kórház címét, aztán meghívta őt vacsorázni London egyik legjobb éttermébe. Hiszen azt még egy liargói lány is tudja, hogy nincs jobb környék a városban a Belgrave térnél.

Samet elöntötte a boldogság, és annyira izgalomba jött, hogy csak a munkába lépés után jutott eszébe, hogy nincs mit felvennie, és hogy ebben a hónapban 17-én éppen éjszakai ügyeletre van beosztva. Az első szabad percében beszaladt Margret nénikéje szobájába.

- Volna egy kérésem - kezdte, és elmondta, ami a szívét nyomta.- Mióta is vagy nálunk? - kérdezte a főnővér.- Négy hete... talán öt?Margret főnővér mindig ugyanúgy feltekerve hordta a haját, erős ajka

volt, és széltől cserzett bőre, mivel szabadidejében gyakran ment kocogni. Ha Sam jól számolta, az édesanyja nővére 43 éves volt.

- Egyszer, amikor az osztályon egy asszisztens egyéves munkaviszony után az ügyelet módosítását kérte, Sir Kennock olyan dührohamot kapott, hogy megpattant egy ér a szemében. Az a fiatalember azóta sem mert újra ilyesmit kérni. - Margret összevonta a szemöldökét. - Akkor engedem meg valakinek, hogy elcserélje az ügyeletét, ha súlyos beteg rokona van, vagy elöntötte a házát a víz. Más oka aligha lehet, hogy ötheti munka után ilyesmit kérsz tőlem.

- Meghívtak vacsorázni.- Akkor kár erre több szót vesztegetni - mondta Margret néni, és a

papírjai fölé hajolt.

12

- Ez azt jelenti, hogy nem? -Természetesen azt - a főnővér ezután fel se pillantott rá.

Igaz, hogy Sam segédnővérként új munkatárs volt, de dolgozott az osztályon valaki, aki még nála is kevesebb megbecsülésnek örvendett - Harry, a kisegítő ápoló. Vállig érő haja volt, amit munka közben kis sapka alá kellett rejtenie. Sam és Harry kedvelték egymást, mivel mindketten az osztály ranglétrájának alján helyezkedtek el, két senki, akiket a fehér köpenyes istennők alig méltattak figyelemre. Sam nem akarta nénje döntését szó nélkül elfogadni, ezért megkérdezte Harryt, nem cserélné-e el vele az éjszakai műszakot.

- És mit kapok cserébe? - kérdezte kicsit csámcsogó hangján, ami mindig olyan volt, mintha tartogatna valamit a szájában.

- Arra gondoltam, hogy cserébe én is átvenném valamikor az ügyeletet

tőled - felelte a lány ártatlan mosollyal.- Hülyének nézel, vagy mi? - megvakarta fejét a sapka alatt. - Ha a vén

sárkány rájön, az összes éjjeli ügyeletemet kitolja szilveszterig.Sam máskor nem hagyta volna, hogy lesárkányozzák a nagynénjét, ám

szerette volna, ha Harry az ő pártjára áll. - Mi mást tudnék érted tenni cserébe?

- Mit szólnál egy sztriptízműsorhoz?- Felejtsd el! - felelte a lány hidegen.- Akkor csak a készpénz marad hátra - Harry a piszkos anyagiak

nemzetközi jelét mutatta a kezével.- Mennyi kell?A fiú mondott egy összeget, a lány kinevette, és felajánlotta a felét.

Alkudoztak egy ideig, aztán megegyeztek egy összegben, amitől Sam homlokát kiverte a veríték, de még ki tudta fizetni. Úgy egyeztek meg, hogy a lány hétkor felveszi a műszakot, a fiú egy órával később leváltja, és helyettesíti, míg vissza nem ér a vacsoráról. A reggeli váltást már Sam fogadná, mintha végig ő lett volna szolgálatban.

- Ha kiderül, megmondom, hogy a te ötleted volt - biztosította be magát Harry.

Sam gondolatai már a ruha körüljártak. A műszakja végén azonnal leszaladt a pincébe, és pár perccel később civil ruhában bukkant fel újra. Metróval ment a Márvány diadalívig, a Primark divatüzletbe. Még sosem járt itt, csak hallomásból tudta, hogy itt olcsóbb áron kaphatók olyan tervezői ruhák, amelyek eredeti változata csak nemrég hagyta el a kifutókat. Nem tudta pontosan, hogy mit illik felvenni egy hivatalos vacsorához, talán a kihívó és az elegáns keverékét. Ez nehéz feladatnak bizonyult. Ha egy ruha divatos volt, akkor nem illett az alakjához, ha túl hagyományos volt, akkor úgy nézett ki benne, mintha egy templomi kórus tagja lenne. Próbált falatnyi ruhákat élénk színekkel, félhosszú, fehér ruhát, testhezálló nadrágokba tuszkolta bele magát, és merevített melltartót csatolt fel, de még mindig nem volt elégedett.

- Te az a típus vagy, akit Dianának nevezek - mondta egy fekete férfi eladó lágy hangon. Vörös selyemöltönyt viselt, Sam megcsodálta lazán megkötött nyakkendőjét, amit az inge állógallérjának közepén hordott.

- Milyen típus? - kérdezte Sam.- Diana a vadászat istennője. A földszíneket kedveli, a lágy anyagokat,

szívesen hord csizmát.- Vacsorameghívásom van - próbálta Sam megmagyarázni a dolgot.- Tehát éjszakai vadászat - bólintott a férfi. - Akkor éjkék ruha kell, és

krémszínű félcipő.

13

Mivel épp a koktélruhák előtt álltak, a lány megkérdezte:- Hogy állna egy kis fekete?- Jaj nekem! Az egészen meghazudtolná a kisugárzásodat. Te nem a

krokodilbőr táskával rohangáló csinibaba vagy, nem olyan cicamica, aki a papa kocsikulcsa után kapkod. Te magányos vad vagy, a vörös hajad azt mondja a férfiaknak: vigyázat! De a pillantásod meglágyítja őket, mint a friss hegyi patak tisztasága.

Részlegről részlegre vezette az álmélkodó Samanthát. Világoszöld alsóneműt tett elé, fekete harisnyát és egy szomorú novemberi égboltra emlékeztető szürke ruhát. A cipőben, amit ráadott, gyakorolni kellett a járást, de legalább egy fejjel magasabbnak, és vonzóbbnak is tűnt benne.

A tükörben látott kép nagy hatást tett Samre, és elővette pénztárcáját, hogy fizessen, ám kénytelen volt megállapítani, hogy messze nincs nála

elegendő pénz. De mivel alkalmazott volt, és folyószámlát kellett nyitnia, hát hitelkártyája is volt. Hanyag mozdulattal tolta át a kis műanyag lapot az asztalon, figyelte, hogyan nyeli le és adja vissza a gép. Azzal az érzéssel írta alá az elé tett számlát, hogy eljutott a felnőtté válás utolsó lépcsőfokára. A boltból kilépve még hallotta, ahogy az eladó kellemes vacsorát kíván neki, büszkén végigsétált az Oxford Streeten, és két sarokkal arrébb a kávézóban rendelt magának egy gyümölcsturmixot. Ez az igazi London - gondolta a szívószállal a szájában ez az élet, így már szeretem!

6.

Ami azonnal eszébe jutott, az a cikornyás N betű volt az álmából. Az épületnek, amely előtt állt, épp olyan formája volt. A különös épületet magas kovácsoltvas kerítés vette körül. Ahogy Sam elővette a meghívót a táskájából, rájött, hogy nem is szerepelt rajta étteremnév. Honnét vette, hogy a vacsorameghívás egy étterembe szól? Ez nyilvánvalóan Teddie magánlakása volt, a családja ősi lakhelye. Az épület több szárnyból állt, magas viktoriánus ablakokkal, oszlopos ajtókkal, az erkélyeken díszcserjékkel. Bár a középső szárny ki volt világítva, nem hallatszott ki semmilyen hang, a ház hallgatagon várta a lányt, aki bizonytalanul álldogált magas sarkújában a kapu előtt.

Kicsit jobban tanulmányozva a meghívót, rájött, hogy nem is tudja, mit takar a „beiktatás" szó. Voltaképpen milyen alkalomra hívták meg? Nem találta a csengőt. Tett pár lépést a kerítés mentén, ekkor kitárult a dupla szárnyú ajtó, és megnyílt az út a vendég előtt. Sam a bejáratnál nem látott senkit, akinek megmutathatta volna meghívóját, így belépett.

A hallt mindenütt márvány borította, Sam lépései kényelmetlenül hangosan kopogtak a kövön. Végighaladva az előcsarnokon, tizenhárom oszlopot számolt össze mindkét oldalon. A mennyezetet sötét tónusú festmény uralta. A lépcsőház előtt pálma nőtt egy magas emelvényen, bogyói fekete gyöngyökként csillogtak, úgy tűnt, ez az egyetlen élőlény a földszinten. Sam nem értett semmit - ő pontosan érkezett, hol maradnak a vendégek? Nyomasztó csöndben rótta felfelé a lépcsőket, elment egy egész kiállításra való olajfestmény előtt, a képekről rég halott emberek néztek le rá.

A lépcsőház szemben lévő oldalán egyszerre három ajtó nyílt ki, lendületes zene, fények és mozgás zaja szűrődött ki rajta. Sam megkönnyebbülten látta meg az elegáns vendégkoszorút. A hangulat olyan oldottnak tűnt, mintha már régóta ünnepeltek volna. A következő lépések után újabb kétség fogta el Samet. A vendégek ruházata nem volt olyan

14

visszafogott és ünnepélyes, mint ahogy számított rá. Látott sakktáblamintás kalapot, mély kivágású, uszályos piros ruhát, áttetsző anyagból készült nadrágkosztümöt. Ő a szürke kabátkájában egész jelentéktelennek hatott. Ennek ellenére izgatott mosollyal lépett be a terembe. Egy pincér itallal kínálta. Leemelt a tálcáról egy pohár pezsgőt és belekóstolt, ízletesnek találta. Próbált oldottan mozogni az idegen társaságban. Természetesen senkit sem ismert a jelen lévő hölgyek és urak közül. Furcsa is lett volna, ha a Chelsea és Westminster segédnővére ismerős arcot vett volna itt észre.

Aztán mégis akadt egyvalaki: a pulykafejű, gülü szemű Lockool úr lépett elé, hosszú, sötétkék zakóban, és az abból kicsorduló emlékezetes tokával. Sam nem tudott megfelelő üdvözléssel előállni.

- Maga is itt van? - mondta végül gyorsan.- London egy nagy falu - mondta a férfi, és erős ujjaival megszorította a

lány kezét. - A munkaruhája nélkül alig ismertem meg.Sam örült volna a bóknak, ha nem éppen ettől a férfitól származik.- Ezek szerint, uram, maga is ismeri a K.. K... - dadogni kezdett, sehogy

se jutott eszébe meghívója családneve. A név, amelyik megjelent az álmában. Amelyik a meghívón állt. Éjszakai táncpartnere neve nem jutott az eszébe.

- Roppant régi barátság köt ehhez a családhoz - nevetgélt a férfi.K... és hogyan tovább? Idegen, keleti hangzása volt a szónak. Míg a fejét törte, ivott még egy korty pezsgőt.

- Szóval ez egy ünnepi vacsora? - kérdezte a férfit. Félt, hogy a fejébe fog szállni a pezsgő.

- Körbevezetem, és bemutatom pár embernek.Ebben a pillanatban belépett valaki. Nem volt nagy növésű, de a

jelenlététől mégis elnémult a zsivaj. Minden fej felé fordult. A nők önkéntelenül megigazították a hajukat. A férfi nem volt már fiatal, de öregnek sem lehetett mondani. Haja még fiatalosan sötét volt, csak a halántékánál őszült. A tartása és járása egy ragadozóéra emlékeztetett. Fekete öltönyt viselt, a két kezét összekulcsolta a háta mögött. Ide is, oda is bólintott köszönésképpen, pár szót csevegett egy hölggyel, azonban nem állt meg a már ismerős vendégeknél, hanem - Sam ijedten vette észre - éppen feléjük tartott.

- Jó estét, Valerian Korányi vagyok - üdvözölte a lányt. - Örülök, hogy végre megjött.

Sam nyelt egyet, és kinyitotta, majd ismét becsukta a száját.- Tetszik a ruhája, épp olyan, mint általában a londoni égbolt.Valerian kézen fogta, és szelíden arrafelé vezette, ahol az imént

belépett. Egy perce Sam még szürke egérként álldogált a sarokban, most viszont minden szem rá szegeződött. Kihegyezett végű bajszokat látott, rendjeleket és kitüntetéseket, vagyont érő nyakláncokat és fülbevalókat. Suttogó megjegyzéseket hallott, itt egy nevetést, amott egy stóla zizegését. A terem szélén bársonyhuzatú székek sorakoztak.Sam elhaladt az oroszlánnal díszített gyertyatartó mellett, amelyen gyertyák százai égtek. Végül egy nekik háttal álló, fekete hajú férfihoz közeledtek, aki csípőre tette a kezét.

- A fiam sokat mesélt magáról - mondta Valerian Korányi. - Már vártam, hogy megismerhessem.

Az apja, az ő apja, az ő apja! - visszhangzott a lány fejében. - Teddie meghívott a házába, és maga az apja vezet körbe!

15

- Azt hallottam, hogy kitűnően táncol - folytatta a férfi, miközben Sam még mindig nem tért magához az álmélkodásból. Teddie ebben a percben megfordult, és meglátta a lányt.

- Köszönöm a meghívást - ez volt minden, amit Sam mondani tudott, és habozva kezet nyújtott neki.

- Már biztosan megéhezett, Samantha - mondta Teddie titokzatos hangján.

Valeriannak láthatóan tetszett, hogy egymás mellett látja a fiatalokat: - Menjünk az asztalhoz!Mintha nem társalgási hangon mondta volna ezeket a szavakat, hanem

az egész teremben kihirdette volna, az egész társaság egy szárnyas ajtó felé kezdett áramlani, amely kitárult, és egy terített asztal tűnt fel mögötte, a látványától Samnek ismét leesett az álla. A vendégek előreengedték a

házigazdákat, Sam Teddie és az apja kíséretében lépett az ebédlőbe.A bútorok vöröses, lakkozott fából voltak, az asztalt fehér virágok

díszítették, fekete szalvéták álltak körbetekerve a tányérok mellett. Valerian nem várta meg, míg mind leülnek, intett a pincéreknek, akik borosüvegekkel teli kosarakban körbejárták az asztalt, és minden pohárba töltöttek. Sam próbált Teddie közelében maradni, de az apja intett neki, hogy az ő jobbjára üljön, így Taddeusszal szemben foglalt helyet.

- Figyelem, pohárköszöntőt mondok! - kiáltott a házigazda. - „Halj bele, hogy végre élj!" ahogy a költő mondja, vagyis az idős generációt felváltja a következő. Nos - Valerian itt elmosolyodott - mivel nekem ez a bizonyos belehalás kissé nehezemre esik, eltartott egy kis ideig, míg a Korányik következő generációja is teret kapott.

A hallgatóság nevetett, Sam azonban elbűvölten figyelte Valerian arcát. A homloka nem volt magas, két szemöldöke közt mély barázda húzódott. Beszéd közben alig mozgott az ajka, kisebb volt a fiáénál is, ám az álla annál energikusabb. A legfeltűnőbb a sápadtsága volt. Nem betegség lehetett az oka, inkább hosszú visszavonultság elsötétített terekben. Valószínűleg túl sokat dolgozik - gondolta Sam -, miközben Teddie élvezi az életet. Ahogy Taddeuszra pillantott, észrevette, hogy sötét pupillája szinte keresztülfúrja az övét. Kíváncsiság, vágy és valami titokzatos tudás is rejlett ebben a pillantásban.

Egy felszolgáló lépett oda apához és fiához, és két aranyserleget nyújtott át nekik.

- Ma jött el a nagy pillanat. Vállalkozásaim irányítását Taddeusz fiam kezébe adom, aki már régóta foglalkozik a család ügyeivel.

Teddie csak most vette le a szemét Samantháról, amikor az apjával koccintott. - Köszönöm, apám! - Ajkához emelte a serleget, és egy hajtásra kiitta.

Sam megállapította, hogy az ital valószínűleg külföldi bor lehet. Csodálkozott rajta, miért iszik Teddie olyan mohón. Az apja sokkal mértéktartóbb volt. Amikor egy vörös csepp folyt le az ajkáról az álla felé, előbukkant a nyelve, lenyalta a cseppet, majd ismét eltűnt a szájában. Az asztalnál ülők megtapsolták, néhányan felálltak, és az asztalt ütögették, vagy „Teddie!" kiáltásokat hallattak.

- Most, hogy hivatalosan is átadásra került a hatalom a családunkban... - Valerian leintette a tetszésnyilvánítást -, ...csak azt kívánom, hogy Taddeusz fiam megfelelő társat találjon, olyan kísérőt, aki mellette áll a terhek hordozásában.

Sam elpirult, a pillantása Teddie-re siklott. Nem hamarkodják el egy cseppet a dolgot? - töprengett. - Mibe csöppentem bele? Hiszen csak pár

16

napja ismerkedtünk meg. Látszik Teddie-n, hogy szimpatikus vagyok neki, de ahelyett, hogy annak rendje és módja szerint udvarolna, meghív ebbe a kas-télyba, ahol az apja ilyenekkel jön, mielőtt még egyáltalán felszolgálnák a vacsorát!

- Ez utóbbi megjegyzés természetesen csupán egy idős apa érzelgőssége, semmi más. - Valerian mintha olvasott volna a lány gondolataiban, Sam alkarjára tette a kezét. - Élvezze az estét, és mindenekelőtt... - tapsolt egyet - egyen!

Több ajtó is kitárult, tálcákat hordozó felszolgálók bukkantak fel. A menü vörös kaviárral töltött articsókával kezdődött, az asztalnál ülők rögtön nekiláttak, csak Taddeusz tűnt étvágytalannak. Félretolta a tányérját.

- Te nem eszel? - kérdezte Sam, miközben az articsókát tűzte fel a villájára.

- Nincs étvágyam - mosolygott a férfi. - Valószínűleg azért, mert itt vagy.

Samantha nem volt hozzászokva az efféle beszélgetéshez, idegesen igazította meg ruháján a pántot.

- És milyen üzletekkel foglalkozik a családod?- Szállítással foglalkozunk.- Mit szállítatok?Mielőtt Teddie felelhetett volna, az apja egy javaslattal állt elő:- Nem vezeted később körbe Samanthát? Mutasd meg neki a házat.- Szívesen, ha szeretnéd - a két férfi mélyen egymás szemébe nézett.Ebben a pillanatban egy fiatalember lépett a terembe, bizonyosan nem

volt idősebb Samnél. Ügy imbolygott, mintha részeg volna, belekapaszkodott egy szék támlájába, és levegő után kapkodott.

- Legalább megmutatja magát - mormogta Valerian.A fiatalember magas volt és vékony, szinte alultápláltnak tűnt. Szökés

haja volt, szeplős orra tövén vastag szemüveg ült.- Elnézést kérek mindenkitől - mondta. - Megint én vagyok az utolsó. - A

jövevény leült. - Ne haragudj, bátyus - fordult Taddeuszhoz. - Szóval mostantól te vagy itthon a főnök! - felnevetett. - Az Egyesült Királyság fő vérszívója!

Csend lett az asztalnál, mintha jeges fuvallat járta volna be a szobát. Sam annyira el volt foglalva azzal, hogy a jövevény egy újabb Korányi-ivadék, hogy alig vette észre a szavai keltette megütközést. De ő is meglepődött.

- Vérszívó? - Taddeuszra pillantott. - Ezt hogy érti?Az apa megelőzte a válasszal.-A fiatalabb gyermekem, Richard úgy véli, hogy egy menedzser

tevékenysége párhuzamba állítható egy vérszívóéval. - Felemelte a kezét, mint egy karmester, és mindenki egyszerre nevetni kezdett.

Mintha ezzel lezárta volna a kis közjátékot, a pincérek behozták a második fogást.

Az ötszögletű töltött tésztának unalmas íze volt.- Hogy ízlik a tésztánk? - érdeklődött Valerian.- Nem rossz, csak a töltelékből hiányzik valami. Anyám, ha

hústölteléket csinál, mindig tesz bele fokhagymát. Sok fokhagymát.- Hallottam erről a receptről - bólintott Valerian. - A fokhagymát nem

szeretjük túlságosan, rossz leheletet okoz.- Pedig annyi mindennek jó ízt ad, a rossz lehelet miatt csak nem fogok

róla lemondani!Még valakit érdekelt a téma: a fiatalabb fiú hidegen mérte végig

Samet.

17

- Maga... fokhagymát ESZIK? - kérdezte hangosan, megrökönyödve.- Dickie, fogd már be a szád - suttogta neki a bátyja.- De ha fokhagymát eszik, akkor nem... akkor nem is tartozik. .. - többet

nem mondott, a tekintette zavarossá vált, és az asztalra dőlt. Valerian egy intésére két felszolgáló termett mellette, két oldalról közrefogták a fiatal Korányit, és a kijárathoz cipelték. A szemüvege lecsúszott a füléről, és az arca előtt himbálózott.

- A fiam krónikus vérszegénységben szenved - hajolt Valerian aggódó tekintettel Samantha felé. - Sajnos túl hanyag ahhoz, hogy betartsa a diétát.

- Sajnálom. Mennyi idős a fia?- Százhatvan éves - Valerian arca idegesen megrándult.- Miket is beszélek! Richard nemrég töltötte be a tizenhatot.- Akkor fiatalabb, mint én - jegyezte meg Sam. - Én már

megünnepeltem a tizenhetediket.- Ha nem tévedek, Skóciában? - kérdezte Valerian, és kíváncsiság

villant meg a szemében.- Nordenglandban - felelte. A felhajtás az állítólagos skót származásáról

kezdett az idegeire menni. - A szüleim Liargóban élnek. Az nem messze van...- Hogy néz ki az édesanyja? - szakította félbe a férfi. - Van róla esetleg

fényképe?Samet meglepte Valerian érdeklődése. Elővette a pénztárcáját, és

kivette belőle a szülei fényképét.- Hasonlít az anyjára - a férfi figyelmesen nézte a képet. - Az apjára

viszont egyáltalán nem.- Mindenki ezt mondja - nevetett Sam. - Apám mindig azzal jön, hogy

biztos a postás tehet róla.- Nincs fontosabb a családnál - Valerian visszaadta neki a képet.- És szép hely Liargo? - kérdezte Teddie.A lány szerette ezt a kedves kifejezést az arcán.- Szép? Azt nem mondanám. Olyan messze van, hogy ott a madár se

jár.- A madarakról nem tudok - mondta Teddie. - A farkasok talán jobban

szeretik.

…

Alig kezdték el leszedni az asztalt, amikor Teddie kézen fogta Samet, és hívta, hogy körbevezeti a házban. Körútjuk egy fekete gránitból emelt kis templomnál kezdődött, amely bent, az épület közepén állt, egy fekete vizű mesterséges tavacska partján.

Sam kíváncsi pillantást vetett az oszlopok mögé.- Ez micsoda?- Emlékhely a családunk őseinek.- Milyen régi a családod, hogy ilyesmire is szükség van?- Hétszáz éves, ha jól sejtem. Vagy talán már nyolcszáz is?Sam beleborzongott az elképzelésbe, hogy Teddie a lovagok koráig

vissza tudja vezetni a családfáját. Továbbmentek, emeletről emeletre, elegáns, fényűzően berendezett szobákban jártak, amik közül azonban egyik sem volt otthonos. Sam csak ámuldozott az előkelő berendezés láttán: ovális támlájú kerevetek, finom selyemmel bevont karosszékek, homályos portrék díszes aranykeretekben, akkora kandallók, hogy akár több ember is elfért volna bennük egymás mellett állva, azonban mindezzel együtt a szobák különös módon élettelennek hatottak.

18

- Ki lakik itt? - kérdezte egy kisebb, sötétkék tapétás szobában, amely a ház egyik kiugró tömbjében helyezkedett el. - Úgy értem, milyen nagy a családod?

- Nem túl nagy - felelte Taddeusz. - Jelenleg voltaképp csak apám, én és Dickie vagyunk életben.

- Nők nincsenek is? - a lány körülnézett, hátha felfedez valahol egy női holmit, de még egy tükröt sem látott. - Hol van az anyátok?

- Már évszázadokkal ezelőtt meghalt.- Évszázadokkal?- Úgy értem, hogy már alig emlékszem rá, olyan régen.- Igazán sajnálom - Sam hátrébb lépett. - Várjunk csak. Neked

emlékezned kell rá.- Miért?

- Mert az öcséd több évvel fiatalabb nálad.- Jól következtetsz - Taddeusz a lábával megigazította a szőnyeg sarkát.

- Richard nem... nem ugyanaz az anya szült minket.- Ez nekem is eszembe jutott!- Hogyhogy?- Mert nem is hasonlítatok egymásra.

- Nagyon jó megfigyelő vagy - a férfi közelebb lépett hozzá.- Ha csak hárman vagytok, miért laktok ekkora házban?- Milyen igazad van - a férfi beletúrt a hajába. - Néha azt kívánom,

bárcsak egy kis házban élhetnék a folyóparton, és nem volna semmilyen kötelezettségem, ami a Korányi névvel jár. Itt mindenesetre gyakran fogadunk vendégeket.

Sam megborzongott az érintésétől. Míg Teddie végigsimította a haját, ő a férfi mellére hajtotta a fejét. Az első csók - gondolta a lány -, miért nem akar végre megcsókolni? Taddeusz azonban ismét visszahúzódott, és összezárta az ajkát.

- Nem túl korai ez?- Ezt nem nekem kéne kérdeznem? - suttogta a lány, összeszedte a

bátorságát, és szájon csókolta a férfit. Nagyon csábítónak érezte az ajkai érintését. Sam vadabbul megcsókolta, és a nyelvével is felfedező útra indult. Ahogy végigsiklott Teddie fogsorán, felfedezett egy szabálytalanságot: az egyik foga hosszabb volt, és hallatlanul éles. Taddeusz gyorsabban lélegzett, de nem viszonozta a csókot. Sam nem tudta hová tenni ezt a tétovaságot. Egyedül voltak, nem zavarta őket senki, mindketten ugyanazt akarták, ezt érezte, mégis mi ezzel a baj? Szerte a világon mindenütt csókolóznak az emberek, és örömüket lelik benne. Teddie azonban elfordult, és a kályha szegélyének támaszkodott. Lehetséges volna, hogy ennyire félénk? Éppen ő? - gondolta Samantha.Talán a rejtélyes viselkedése, a szótlansága, a távolságtartása csak védekezőmechanizmus, hogy elterelje a figyelmet a félénkségéről? Óvatosan kézen fogta a férfit.

- Ha jobban szeretnéd, akkor vezess tovább a házban.Kiléptek a szobából, és csöndben indultak tovább a folyosón.

7.

Igazából ki kellene téged rúgnom - közölte Sammel Margret főnővér, ahogy Sam frissen vasalt nővérköpenyében belépett az osztályra. Harryt kereste volna, oda akarta adni neki a pénzét, és befejezni az éjszakai műszakot, hogy

19

aztán végre kialudhassa magát. Váratlanul azonban a nagynénjével találta szemben magát.

- Nem akarom tudni, hogy hol voltál - mondta a főnővér. - Nem vagyok kíváncsi a kifogásokra és a mentegetőzésre. De arra kíváncsi vagyok, hogy megérte-e.

Sam földbe gyökerezett lábbal állt, az ajtó becsukódó szárnya a hátának verődött.

- Ezt hogy érted? - A nagynénjének semmi keresnivalója sem volt az osztályon ebben az időpontban; az, hogy mégis itt volt, nem jelentett semmi jót.

- A kis Andrew majdnem meghalt. Éjfélkor bélgörcse volt, és elvesztette az eszméletét. De ez csak húsz perccel később derült ki, és tudod, miért?

Sam sejtette, hogy ez azzal függött össze, hogy ugyanebben az

időpontban ő a Belgrave téren tartózkodott.- Mert az ügyeletes éjszakai nővér nem volt a helyén!- De hisz volt egy helyettesem... - próbálta meg Samantha védeni a

védhetetlent.- A drágalátos helyettesedet Sir Kennock szobájában találtuk meg, a

tévé előtt! Chipset zabált! - Margret szemrehányó hangja úgy fájt neki, mint egy pofon. - A fiatalember már kipakolt a szekrényéből, és elhagyta a kórházat.

- Felmondtatok Harrynek? - tett egy esedező lépést a nagynénje felé.- Még őmiatta aggódsz? Ha dr. Miller nem jár kivételesen körbe az

osztályon, Andrew rég halott volna. - Margret a készenléti szoba felé mutatott. - Itt kellett volna ülnöd, 19.30-tól hajnali ötig, azon a széken! Figyelned kellett volna a monitorokat és a kijelzőket, és minden rendellenes jelet másodperceken belül jelentened az orvosoknak! - Az unokahúga elé lépett. - Tizenöt emberért voltál felelős, akiknek elvállaltuk a gondozását, tizenöt súlyos beteg emberért. De te a sorsukra hagytad őket, sőt, még rosszabb, egy felelőtlen alakra bíztad őket!

- Annyira sajnálom... - Sam érezte, hogy mennyire kevés ez a történtekhez képest. - Hogy van Andrew?

- Stabilizáltuk az állapotát - mondta Margret néni valamivel nyugodtabban. - De a roham következtében a vese eddigi gyenge működése is leállt. A veséje már csak egy haszontalan szövetdarab a testében.

- Ez azt jelenti, hogy... - Sam szemébe könnyek szöktek. Milyen önző fajankó volt!

- Azt jelenti, hogy beültethető vesét kell találnunk neki, olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet. - Margret gondterhelten ingatta a fejét. - Az ő korában a dialízis túlságosan megterheli a szervezetet. Nem fogja sokáig bírni.

- És nem lehet valahogy... meggyorsítani a vese keresését?- Korábban kellett volna aggódnod érte! - torkolta le a nénikéje. - Ma

este itt kellett volna lenned!- Tudom. Elnézést. Akkor... én is pakoljak ki a szekrényemből? - Sam

várta felettese ítéletét.- Mikor beleegyeztem, hogy Londonba gyere, felelősséget vállaltam

érted. És szeretném betartani a szavam.- Ez mit jelent? - Sam lassan felpillantott a nénjére.- Doktor Miller azonnal értesített. Szerencsére a lakásom nincs messze

innét. Meg tudtam akadályozni... - Margret megigazította a főkötőjét. - Senki se vette észre a mulasztásodat.

- Szóval segítettél nekem? - Sam boldogan elmosolyodott.

20

- Nem miattad! - Marget hangja megint hideggé vált. - Szegény anyádnak akartam megspórolni pár álmatlan éjszakát. Mit szólna hozzá, ha öt héttel az indulásod után megint beállítanál hozzá Liargóba?

Az elképzelés, hogy vissza kell térnie Liargóba, olyan szörnyűnek tetszett Sam számára, hogy minden tiszteletet félretéve a nénje nyakába ugrott.

- Ezer köszönet!- Nana! - Margret eltolta magától a túl heves gyakorlónővért. - Ha már

úgyis itt vagy, elkezdheted a reggeli ügyeletet.- És ha arra járok... - Sam alig merte kimondani.- Hogy meglátogathatod-e Andrew-t? - a nénje bólintott. - Nem ártana,

ha ebben az állapotban kicsit fel tudnád vidítani.Sam rögtön el is indult a betegszoba felé, megkönnyebbülten,

izgatottan és nagyon rossz lelkiismerettel.- Jó reggelt. Felkeltél már? - A fiú látványa megdöbbentette. Csövek és

műszerek közt feküdt, felette egy kijelző csipogott, mellette egy gép hidraulikája dolgozott.

- Én korábban felkeltem, mint te - hallotta Sam a fiú halk suttogását. Andrew lassan felé fordította a fejét.

- Mi lesz a reggelivel? - Sam felemelte a tálcát.- Nem vagyok éhes.- Majd leszel, meglátod - óvatosan félretolta az infúzió állványát, és a

csövek közt átfurakodott az ágy széléig.- Hol voltál tegnap este? - kérdezte a fiú félig behunyt szemmel.Sam sötét karikákat látott a szeme körül, az ajka fehér volt. Rájött,

hogy cserben hagytam - futott át agyán a gondolat.- Nézd csak, vaníliapuding friss szederrel - felemelte a tálkát, hogy a fiú

is láthassa.- A szeder túl savanyú.Sam leült az ágy fémperemére, továbbra is a pudingot kínálva. A

szégyentől és a szomorúságtól nem jött ki hang a torkán.-Mit csináltál tegnap?- Ó, igazából semmit... - azon törte a fejét, hogyan kérjen elnézést, de

rájött, hogy nem tesz azzal szívességet Andrewnak, ha csak elnézést kér tőle. - Nem, ez nem igaz. Tegnap őrült éjszakám volt.

- Komolyan? Hol? - a fiú kicsit felemelte a fejét.- Valójában egy nappal azelőtt kezdődött, hogy veled megismertük

egymást - az éjjeliszekrényre tette a pudingot. - Találkoztam egy fiatalemberrel.

- Mennyire fiatal?Sam mérlegelte a dolgot: a kinézete alapján Teddie legfeljebb három-

négy évvel volt idősebb nála, mégis sokkal érettebben viselkedett. - Húsz körül lehet.

- Hol ismerkedtetek meg?- Egy szórakozóhelyen. - Egy pillanatra elhallgatott. Most tényleg

mesélje el az egészet egy tizenegy éves kissrácnak? - Akkora volt a zaj, hogy nem értettem rendesen a nevét.

- És találkoztatok azóta? - a fiú hangja éberebbnek tűnt.- Igen, csak épp nem a szokott módon. A fiú általában meghívja a lányt

egy pizzára vagy moziba.- De vele nem ettél pizzát - Andrew felült, mögé kellett tolni egy másik

párnát.

21

- A második találkánk még szokatlanabb volt, mint az első. Küldött egy meghívót.

- Hová?- Várjál! Előtte tudod mi történt? A neve hívott meg, álmomban. A

nevével álmodtam, és a következő reggelen egy meghívó várt a nevével az ajtómnál.

Sam története mosolyt csalt a fiú arcára, aki nemrég még közel járt a halálhoz.

- Tehát az új barátodnak varázsereje van! - kezével a takaróra csapott, hogy a rá kapcsolt csövek beleremegtek.

- Egy üzletember fia - mesélte tovább Sam. - Egy eszméletlen nagy házuk van a belvárosban. Náluk vacsoráztam.

- És csókolóztatok is? - Andrew összerezzent a fájdalomtól, amit az

egyik testébe szúrt tű okozott.Míg Sam a fiú sápadt arcát figyelte, elgondolkozott rajta, miért is nem

csókolta meg őt Teddie. A félénkség mostanra nem tűnt igazán meggyőző magyarázatnak.

- Mi lehet az oka annak, ha egy fiú nem csókol meg egy lányt, akit szeret?

- Talán mert büdös a lány szája - jött a gyors válasz.- Ne szemtelenkedj - ráfújt a fiúra. - Na, milyen a leheletem?- Mentolos.- Tehát ez a magyarázat nem állja meg a helyét.- Akkor mondok egyszerűbbet: van valakije.Honnét veszi ez a kisfiú az erőt ahhoz, hogy ilyen egyszerűen nevükön

nevezze a dolgokat? Teddie szeret engem - gondolta Sam -, de valószínűleg van már barátnője. Egy olyan jóképű fickó mint ő, minden ujjára talál tízet is.

- Akkor egyáltalán miért hívott meg? - kérdezte. - Tegnap én voltam a tiszteletbeli vendég a vacsorán.

A fiút elfogta a fáradtság.- Talán ennek a gazdag családnak... valami különleges terve van

veled... - Lehunyta a szemét, mélyen lélegzett, és a mondat közepén elaludt.Sam megbizonyosodott róla, hogy a fölötte lévő monitorok megfelelő

értékeket mutattak, és elvette a desszertet az éjjeliszekrényről. Gondterhelten nézte az alvó beteget. Bele se mert gondolni, mi lett volna, ha a gondatlansága miatt meghal. Minél gyorsabban találnunk kell neki egy beültethető szervet - gondolta -, egyszerűen muszáj!

8.

Semmi gond, végső soron szívességet tettél nekem - mondta Harry a telefonban.

Sam dühös szemrehányásokra számított, vagy arra, hogy még több pénzt fog követelni.

- Előttem nem kell a hőst játszanod! - úgy érezte, a fiú csak megjátssza a lazaságot. - Mind a ketten hibáztunk, de...

- ...de akinek van egy befolyásos nagynénje az osztályon, annak nem kell a jövője miatt aggódnia.

- És ahhoz mit szólsz, hogy engem is majdnem kidobtak?- Miattam tényleg ne fájjon a fejed, Samantha - most már valóban

vidámnak tűnt a hangja. - A lázmérés és a fenéktörlés nem az a munka, amire feltenném a jövőmet. Innen csakis felfelé ívelhet a karrierem.

22

- Örülök, hogy ilyen könnyedén veszed a dolgot.- Komolyan Sam, neked sem kéne ott bepunnyadnod. Lécelj le Sir

Kennock mészárszékéről, mielőtt túl késő lenne. Mégiscsak perverz dolog halott emberek szívét kivagdosni, és élő emberekbe beletenni. Aki ilyesmiben részt vesz, az előbb-utóbb maga is szörnyeteggé válik.

Aznap, miközben lelkiismeretesen ellátta a feladatait, Harry szavai jártak a fejében. Természetellenes beavatkozás volna, hogy az emberi testben csak úgy cserélgessék a szerveket? Az emberek leélik az életüket, meghalnak, új emberek születnek. Így folyik az örök körforgás. Miért kell Sir Alexander Kennocknak istent játszania, és azt mondania: neked új vesét adok, neked pedig új szívet - hogy tovább élhess? De ha én magam ebben a helyzetben volnék - jutott Samantha eszébe -, ha nekem volna baj a szívemmel, vajon nem venném igénybe ezt a csodás segítséget? A kis

Andrew ne élje meg a tizenkettedik születésnapját, mert beteg vesével született? Sam kénytelen volt bevallani, hogy Harry egy másik érzékeny pontjára is rátapintott. Mindeddig a munkája, a környezete, még az őrült föld alatti szállása is elviselhetőnek tűnt, mivel lehetővé tették a londoni életet. A kórház vezetősége ugyan még egy szobát is kilátásba helyezett számára a személyzeti szállón, de tegnap óta ez már nem elégítette ki Samanthát. Ismeretlen vágyakozás fogta el, arról ábrándozott, milyen lenne, ha többször találkozhatna Teddie-vel. Talán tartós kapcsolatba is kialakulhat köztük. Talán tényleg szerelmes lettem? - tette fel magának a kérdést a kávészünetben. Egy hang azt mondta benne, hogy igen, mégis furcsa ellenérzése volt a férfival és családjával szemben. Miért vették körül a vacsorán olyan kitüntető figyelemmel? Miért bántak vele, akit Taddeusz alig ismert, jövőbeni családtagként? Hogy került oda Mr. Lockool? Miért lakik a három Korányi ekkora házban, és miért nincs velük egyetlen nő sem? Sam időnként elmerengett ezeken a kérdéseken, ahogy az előző estén is, de csak erősödött benne a vágy, hogy viszontlássa Teddie-t.

Ez a kívánsága azonban nem teljesült. Nem telefonált, és nem küldött SMS-t sem. Este Sam leliftezett a szobájába, azzal a halvány reménnyel, hogy legalább egy levelet kapott a férfitól. Az ágyban kedvetlenül újságot olvasott, a kórházból leszűrődő zajokat figyelte, és végül álom nélküli alvásba zuhant.

A következő reggel folytatódott az egyhangú kórházi szolgálat. Az egyetlen változatosságot az Andrew-val folytatott beszélgetések jelentették. A fiú állapota stabil, bár kritikus maradt. Esténként Sam sétálni ment, hamburgert evett, kikölcsönzött egy DVD-t, és elaludt rajta. Amikor négy nap elteltével Teddie még mindig nem jelentkezett, Sam minden reménye szertefoszlott. Eljött a negyedik éjjel. Elviselhetetlen volt számára a gondolat, hogy megint le kell mennie a dohos szobába. A műszak leteltével egyszerűen kirohant a szemerkélő októberi esőbe. A Fulham úton állt, amikor megcsörrent a telefonja. A következő kapualjba rohant, és a füléhez szorította a telefont.

- Mennyi idő múlva tudunk találkozni? - kérdezte egy férfihang.Nem kellett megkérdeznie, hogy kivel beszél.- Szia, Teddie - próbált nyugodtnak tűnni. - Úgy érted, ma este?- Úgy értem, most azonnal. Érted megyek.- Értem jössz? - a limuzinra gondolt, és a nem megfelelő öltözékére,

arra, hogy csak egy kabátot kapott fel a nővérruhájára. - Jó, mondjuk egy órán belül.

- Mondjuk öt percen belül.- Öt percen.... hogyhogy? Hol vagy most?- Közelebb, mint hinnéd.

23

Sam önkéntelenül megfordult, hátha meglátja valahol az utcán.- Gyere a kórház tetejére. Meglepetés.- A tetőre? Magyarázd meg, légy szíves...- Mióta kell megmagyarázni egy meglepetést?- Na jó - nevetett Sam. - De át kell öltöznöm.- Ugyan már. Öt perc múlva. Viszlát...Sam rekordidő alatt szaladt vissza a főbejárathoz, és legyőzte a

kísértést, hogy mégis felvegyen valami mást, mivel ennyi nap várakozás után nem akarta elszalasztani a randit.

- Hogyan jutok fel a leggyorsabban a tetőre? - kérdezte az információnál álló férfit. Amaz csodálkozva nézett rá, de azért megmondta, melyik liftbe kell beszállnia. Ahogy az üvegfalú kapszula felfelé szállította, feltárult előtte a hatalmas kórház belső élete. A legfelső emeleten

keresztülfutott egy folyosón, és felfedezte a helikopterleszálló felé mutató jelzést. Sam már többször látta, ahogy a sürgősségi betegeket helikopteren a kórházba hozzák. Ahogy azonban kinyitotta a fémajtót, mégis elcsodálkozott. A landolást jelző piros jelen egy fekete helikopter állt előtte, forgó rotorral. Oldalán aranyszínű embléma volt, amit Sam azonnal felismert, a díszes K betű az álmából. K mint Korányi. A helikopter ajtaja kinyílt, és egy kéz nyúlt a lány felé. Sam elfutott a pörgő propeller alatt, megragadta a kezet, és bemászott a szitakötőre emlékeztető gépezetbe. Teddie a pilóta mögött ült, fejhallgatóval a fején. Felajánlotta a maga melletti ülést, és a lánynak is átnyújtott egy fejhallgatót. Abban a pillanatban, ahogy Sam bekapcsolta a biztonsági övet, a gép már fel is emelkedett a levegőbe.

- Dőlj hátra, és élvezd a repülést - Teddie hangja világosan hallatszott a fejhallgatón át. Milyen jó, hogy még nem volt programod estére. - Taddeusz megnyomta a szája előtt lévő kis gombot.

- Igen, nem, még nem... - felelte Sam a mikrofonba. Nem mondott többet, mert a látványtól elakadt a hangja. Természetesen repült már párszor életében, de mindig csak a turistaosztályon, ahol szinte tehéncsorda módjára terelték ki és be az embereket, nem tudta kinyújtani a lábát, és alig látott ki az ablakon. Most azonban egy körös-körül átlátszó fülkében lebegett fölfelé. A kórház kolosszusa egyre kisebb lett, mellette a forgalmas Fulham út vékony szalagnak tűnt, amit fekete és fehér pöttyök borítanak.

- Hová repülünk?- Azt hittem, örülsz, hogy megláthatod, milyen nagyszerű városban is

élsz.Nekem akart örömet szerezni - ismételte Sam magában. - Megérezte,

hogy a kórházban, a börtöncellaszerű fekhelyemen nem érzem jól magam, és csodálatos módon kiszabadított onnét. Elhozott magával repülni!

A pilóta nagy hurkot írt le, a Richmond park felett repültek, ami sötét tónak hatott a város fényei között. A zúgás ellenére Sam érezte a csendet, és hogy Teddie megfigyeli őt.

- Nem is tudtam, hogy van egy helikoptered is.- Egy helikopter? Mi személyszállítással foglalkozunk. Sok helikopterünk

van.- És kiket szállítotok?- Majd máskor elmesélem. Inkább élvezd a kilátást. - Teddie lefelé

mutatott, ahol feltűntek a város jellegzetes építményei. A Kensington utca felett repültek, és Sam felfedezte a Chelsea híd világító csíkját, majd a sínek kötelékét, amik a Victoria pályaudvarra futottak be, mögötte a Westminster-katedrális magasodott. Az a tömb ott netán a Buckingham-palota? A királynő talán éppen a tévé előtt ül? Talán épp kinéz az ablakon, és látja Samantha

24

helikopterét. Amott a New Scotland Yard épülete, jobbra a Westminster-apátság. A szemközti part felé repültek: a Millennium hidat körülvevő fények egyetlen nagy sugárrá olvadtak össze.

- Az ott micsoda? - kiáltotta Sam a mikrofonba. Teddie közelebb hajolt. Nem messze az Oxo toronytól baleset történt, látszott a mentőautók kék fényének villogása. Sam kibámult az üvegkabin falán, lenyűgözte a város egyedisége, habár ilyen rövid idő alatt nem juthatott tartós benyomáshoz róla. Hamarosan megfordultak, nagy ívben visszatértek nyugat felé, érintették a park kijáratát, és egy meglepő kanyar után a Belgrave tér felett találták magukat, ahol a pilóta ügyesen letette a gépet a Korányi-ház udvarán. Sam kioldotta a biztonsági övet, a keze remegett. Teddie segített levenni a fejhallgatót.

- Ez mesés volt! - a motor leállása után túl hangosnak tűnt a beszéde.

- Ez praktikusabb, mint a metró, nem?- Teddie, már annyi szép dolgot kaptam tőled... minek köszönhetem ezt

a sok kedvességet? - nem tudta, hogyan folytassa.- Különleges lány vagy, és különleges bánásmódot érdemelsz.A mondat furcsának, ridegnek hatott az után, amit közösen átéltek.

Sam szívesen hangot adott az érzéseinek, és ezt a férfi szájából is szerette volna hallani, de Taddeusz kiugrott a helikopterből, hogy kisegíthesse őt a helikopterből. Biztos nem akar ilyesmiről a pilóta előtt beszélni - nyugtatgatta magát Sam, és követte Teddie-t a házba.

9.

Pár nappal korábban a ház előcsarnoka elutasítónak és komornak hatott, most azonban minden fényesen ki volt világítva. Mindenütt gyertyák égtek, az állványokon és a fal mélyedéseiben többkarú gyertyatartók álltak.

- Mit ünnepeltek ma este? - a tekintélyes külsőségekhez képest Sam a nővérruhájában némileg közönségesnek érezte magát.

- Különleges este ez a mai - Taddeusz továbbvezette őt, túl a termen, ahol legutóbb vacsoráztak, tovább az ajtókon, amik mögött a szobák rejlettek. A kandeláberek fényében kísérője egyre feljebb vezette. Ahogy a legfelső emeletre értek, szokatlan látvány kényszerítette őket megállásra. Egy ajtó nyitva maradt, és bár Teddie gyorsan el akart előtte rohanni, Sam mégis bepillanthatott a szobába. A szoba meglepően egyszerűen volt berendezve, nem borította márvány a padlót, nem volt díszes mennyezet, sem drága tapéta és függöny, kicsit olyan volt, mint egy diáktanya. A falak aranysárgák voltak, néhány Ikea bútor állt benne, egy rozoga könyvespolc, Sam mindenfelé szétszórt súlyzókat és élénk színű ruhákat látott heverni, és egy plüssállat-gyűjteményt: patkányokat, farkasokat és madarakat. A szoba közepén a tizenhat éves fiú feküdt, akit Sam első látogatásakor olyan különös körülmények közt ismert meg. Itt nyilvánvalóan Richard, Taddeusz öccse lakott, az elválasztott hajú, szemüveges fiú. Miért feküdhet itt? Nővérként Sam rögtön felismerte, hogy infúziót kap. A mozgatható állványon két zacskó himbálózott, a csöveik egy ponton összekapcsolódtak, és a fiú testébe vezettek. Sam meglepődve látta, hogy a cső nem a kezénél ér véget, hanem a hasa alatt. Ez nem szokványos infúzió volt, valaki egy katétert csatlakoztatott rá. A beteg megérezhette Sam jelenlétét, mert felemelte a fejét.

- Helló! - üdvözölte. - Hogy vagy?

25

Sam hirtelen érezte, hogy egy erős kéz megragadja, és továbbrántja.- Gyere - mormolta Taddeusz. - Ez nem neked való látvány.- Mi baja van?- Semmi komoly. - Maguk mögött hagyták a különös szobát. - Dickie

hipochonder, elpuhányodott, ahogy az ősi, gazdag családok sarjai közt gyakran megesik.

- Ezt hogy érted?- Ha rendesen táplálkozna, akkor nem lenne semmi baja.- Anorexiás? - kérdezte Sam csodálkozva. A képzése során úgy tanulta,

hogy ez a betegség a függőségekhez hasonlít, és főleg fiatalokat érint.- Igen, ez helyes leírás volna az állapotára - mosolygott Taddeusz. -

Richard nem hajlandó a megszokott táplálékunkat magához venni. - Elindult felfelé a lépcsőn Sam előtt. - Ettől legyengül és beteg lesz. Ezért kell

rendszeresen... erősítő folyadékot adni neki infúzióban. - Megállt egy kétszárnyú ajtó előtt. - De ne beszéljünk erről többet. Nem szabad ilyen kellemetlen dolgoknak elrontaniuk a mai esténket.

Amint bepillantott az előttük lévő szobába, Sam elfelejtett minden további kérdést. A toronyszobába értek, egy fejedelmi szobába, vastag szőnyegekkel, amelyek elnyelték Sam lépteinek zaját. A szobában minden irányban nyíltak ablakok. így Sam elé rövid időn belül másodjára tárult lenyűgöző kilátás a város fényeire.

- Nahát, Teddie, ez hihetetlen!A szobában volt egy asztal és székek az evéshez, egy sötétkék színű

sarok a beszélgetéshez, és egy hatalmas ágy fekete baldachin alatt. Itt is gyertyák égtek.

- Ki készített itt mindent elő? Honnét tudtad, hogy el fogok jönni?- A mai este a miénk - először hallott gyengédséget a férfi hangjában.- Tényleg?- Lassan már itt az ideje, nem?Sam nem tudta megállni, hogy ne csipkelődjön egy kicsit.- Már kezdtem azt hinni, hogy valami nincs rendben velem.- Hogyhogy veled?- Mert még nem csókoltál meg.Taddeusz átölelte, de még mindig nem csókolta meg, hanem elvezette

az asztalhoz, ahol már tálalva volt a vacsora. Sam hirtelen rádöbbent, hogy mennyire éhes. Reggel óta nem jutott rendes ételhez, és a munkanap végén Teddie azonnal elrabolta őt a helikopterrel. A tányérban szürkésbarna leves volt, nem túl étvágygerjesztő, de Sam nem akart udvariatlan lenni, leült, és kezébe vette a kanalat.

- Te nem is eszel?- Én már vacsoráztam - a férfi leült vele szemben.- Az ember azt hinné, hogy te vagy az anorexiás a családban.- Ó, néha igazi farkas étvágyam van - mosolygott a férfi.Sam megkóstolta a levest. Rettenetes íze volt, keserű, állott, ráadásul

el volt sózva.- Szokatlan, nemde? - a férfi kissé nagyvonalúan értelmezte a lány

undorodó arckifejezését.Sam megpróbálkozott még egy kanállal.- Szokatlan, ez mindenképp igaz... - hirtelen megrázta

a fejét. - Ne is haragudj, de ez ehetetlen. - Elhúzta a száját, és ha már nem nyelte volna le az ételt, biztosan visszaköpte volna a tányérba.

26

- Nem kell megenned - Teddie elhúzta előle a tálat, és tejszínű folyadékot töltött neki. Ahogy az ajkához emelte a poharat, az ital zöldesen csillogott.

Miért nem folyhat normális módon egyetlen este sem Teddie-vel? Miért nem ettek halat sült krumplival, mellé sörrel, miért nem lazulnak együtt egy kicsit?

- Ez micsoda?- Akkordiasz, egy olyan ital, amit kifejezetten az én családom számára

kevernek ki - a férfi bátorította, hogy kóstolja meg.- Mindenesetre úgy néz ki, mint valami váladék - Sam a homlokát

ráncolva nézegette az üveget.- Azt hittem, nem félsz új tapasztalatokat szerezni.Az ajkához emelte a poharat, behunyta a szemét, és egyetlen húzásra

megitta az Akkordiaszt. Égette a torkát. De hogy égette! Még sose ivott ilyen pokolian csípős, ennyire tüzes italt.

- Huh, valahogy mégiscsak lecsúszott - mondta Sam enyhén fuldokolva.- Mi tűzszellemnek hívjuk - Taddeusz hátradőlt a székén.Igen, ez találó elnevezés volt. Sam egyik pillanatról a másikra egészen

felforrósodott tőle: nem tudta megmagyarázni ezt a hangulatváltozást. A szoba mintha kivilágosodott volna körülötte, vele szemben hívogatón ült a széken az áhított férfi. A férfi, aki megígérte, hogy ez az ő estéjük lesz. Sam érezte, hogy ismeretlen erő önti el, felemeli, és arra ösztönzi, hogy közelebb lépjen. Habozás nélkül kigombolta Teddie ingét, keze kíváncsian siklott végig a mellén, érezte a sima bőrt, a feszes izmokat. Elöntötte a vágy. A keze közé fogta a férfi fejét, és megcsókolta. Majd kézen fogta, az ágyhoz húzta, és ledöntötte rá. Simogatta a bőrét, és hozzá szorította a testét. Ebben csak a ruha akadályozta, mi sem volt természetesebb, mint hogy megszabaduljon tőle. Kibújt a cipőjéből, kigombolta a nővérköpenyt, ami a földre hullott. Csak a fehérnemű maradt rajta, amikor újra a kedveséhez simult.

…

Nem csak Samantha volt ezekben a percekben izgatott, és szokatlan tettekre kapható. Két emelettel lejjebb a vele egykorú fiú is hasonló állapotban volt. Richard Korányi még az infúzió csövén lógott, mégis a fiatal lány után akart indulni, hogy megóvja egy életveszélyes ballépéstől. Richard sejtette, hogy miért hozták a fiatal lányt ebbe a házba, és mégsem oszthatta meg a szörnyű titkot egyetlen emberrel sem. Hiszen épp ez volt a probléma: Samantha emberi lény volt! Feltornászta elgyengült testét, érezte a fájdalmat, amit a folyadékot szállító csőnek vágott nyílás okozott. Nagy fá-radsággal a földre tette a lábát, és belebújt régi tornacipőjébe. Csak egy Let the sunshine in! feliratú pólót viselt, és kockás bokszeralsót, de nem törődött a kinézetével: csak azzal, hogy megakadályozza a szörnyű tettet. Megragadta az infúzió állványát, hogy felkapaszkodjon, és ijedten vette észre, hogy mennyire legyengült. Valahogy mégis sikerült feltápászkodnia a mozgatható állvány segítségével. Majdnem felborult a támaszával együtt, ám végül visszanyerte egyensúlyát, és maga mellett tolva a fémrudat, lassan az ajtó felé indult. Dühös volt magára, amiért ilyen lassú. Alkalmi mankójával átküzdötte magát a küszöbön, és a lépcsőházba érve fülelni kezdett, hátha meghall valami zajt a toronyból. Richard tudta, miért volt olyan ünnepélyesen kivilágítva az épület, ismerte az ősi szokást, végrehajtásának módját és eredményét. Félt attól, hogy közbeavatkozzon, de a fiatal lányt még jobban féltette.

27

Richard eljutott a lépcsőig. A fene essen ebbe a házba, hogy annyi évszázad óta, amióta a miénk, nem voltunk képesek beépíteni egy felvonót - gondolta. - Ez apám makacssága, a hajthatatlan akarata, hogy megőrizze a Korányik tradícióját. Ugyan, miféle tradíciót - dühöngött tovább Richard, ahogy felhúzta maga után az állványt a lépcsőn. - Az öreg különben nem habozik, ha a mai korhoz kell igazítani a hagyományainkat.

A lépcsőmászás könnyebben ment, mint gondolta. Felbukkantak a gyertyatartók, mögöttük Teddie fekete faajtaja. Sajnos az infúziós állvány kerekei csikorogtak, ezért lehetetlen volt zaj nélkül előrejutni. Richard óvatosan tekerte el az ajtó gombját, és centiméterenként tolta beljebb az ajtót. Látta az asztalt, a tányér levest, a zöld italt. Rémülten vette észre, hogy a bátyja már megitatta a lánnyal az Akkordiaszt. Előrébb tolta az állványt, ám az beakadt.

Csak egy kis mélyedés volt a márványpadlóba vésve az ajtó alatt, de az állvány kereke beleakadt, és nem mozdult. A fiú rángatni és húzni kezdte, úgy, hogy közben lehetőleg ne csapjon zajt. De ez sem segített - leragadt az ajtóban, és a legrosszabb az volt, hogy végig kellett néznie a fekete brokát borítású ágyon zajló szerelmi jelenetet. Nem lehetett tudni, melyik fél volt a csábító, a lány és a bátyja egészen egymásba voltak gabalyodva. Sam vörös haja lángoló fáklyának hatott, a bőre fehér volt, alakja karcsú és sportos, milyen szép is volt! Richardnak nem volt szokása, hogy másokat szerelmeskedés közben kifigyeljen, más körülmények között vissza is vonult volna, ám a nyavalyás kerék nem engedte. Most mit tegyen, hunyja be a szemét? Vagy kiabáljon rá a szerelmesekre, hogy azonnal hagyják abba? Miért is ne? - gondolta. Ha sikerülne annyira ráijesztenie Samre, hogy elengedje Teddie-t, a legrosszabbat még megakadályozhatná. Richard mély levegőt vett, és felkiáltott. Kiáltása azonban összemosódott Teddie és Samantha boldog hangjaival, akik teljes odaadással feküdtek egymás karjában.

Richard túl későn érkezett. Azon morfondírozott, hogy nem ért el semmit. Ismét csődöt mondott. Ezért marad örökké az, ami eddig: a fehér bárány a Korányik között, a békeszerető, lágy Dickie, miközben apja és bátyja minden küzdelmet felvállaltak - és megnyertek. Richardot olyan szomorúvá tette, ha a sorsára gondolt, hogy nem is kudarcot vallott szabadítónak látta magát, hanem szégyenletes kukkolónak. A szerelmesek szorosan egymáshoz simulva feküdtek, a szenvedélyt követő jóleső lustálkodásban. A gyertyák égtek, a kandallóban is ropogott a tűz, Richardon kívül senki sem sejtette volna, hogy a szobában nem egy szép, romantikus kapcsolat, hanem egy fiatal lány szenvedésének útja vette kezdetét.

Mivel sehogy sem sikerült kiszabadítania az állványt, Richard fogta a csövet meg a katétert összekötő műanyagot, és levette az infúzióról. Mialatt hang nélkül visszavonult a szobájába, a zacskó tartalma csöpögni kezdett - vér volt benne.

10.

Sam egyedül volt, de még mindig a kedvese szobájában.Az ágyban ébredt, a férfi azonban már nem volt mellette. Sam megpróbált felülni, de mintha egy acélos kéz leszorította volna a fejét. A szoba egész másképp festett a nap fényénél, pont olyan volt, mint egy múzeum kiállítóterme. Minden ugyanott volt, ahol tegnap, Sam mégis élettelennek, ridegnek látta Teddie tornyát. Még a függöny, a terítő, a kályhában pislákoló

28

fadarabok is mintha kőből lettek volna. Pár mély lélegzetvétel után sikerült felemelnie a fejét annyira, hogy ki tudjon nézni az ablakon. A komor októberi nap nem tűnt túl ígéretesnek. A terítéket már elvitték. Az ajtónál barnás foltot látott a padlón; feltörölhettek ott valamit. Visszaejtette a fejét a párnára, és felmerült benne az előző éjszaka emléke.

Az egész hihetetlennek tűnt számára, a vadság, a szenvedély, de az is, ami a szenvedélyes órák után maradt benne. Csodálkozott rajta, hogy nem a mély bizalom érzése töltötte el, amit egy ébredező szerelemtől elvárt volna. Ehelyett tele volt kérdésekkel. Kereste a választ arra a kérdésre is, hogy va-jon odaadása helyes, természetes volt-e. Noha emlékei szerint csodálatos órákat élt át, egy mélyebb érzés óvatosságra intette. Még sosem viselkedett így azelőtt! Feltámadt benne a gyanú, hogy szabadossága összefügghet a furcsa itallal, a tűzszellemmel, amit Teddie-től kapott. Hirtelen, maga sem

tudta miért, legkorábbi gyermekkora jutott eszébe, és anyjának akkori állapota. Annak idején azt magyarázták neki a felnőttek, hogy az anyja hamarosan egy kistestvért hoz a világra. Örömnek azonban nyomát sem látta rajta, sápadtnak tűnt és csüggedtnek. Louise később elmondta neki, hogy a terhességnek váratlanul vége szakadt egy baleset miatt. Egy szomszéd azonban elárulta Samnek, hogy anyja valószínűleg szándékosan idézte elő a balesetet - el akarta veszíteni a gyereket.

Micsoda beteges gondolatai támadnak ezen a boldog reggelen! Miért tolakszanak elő ezek a komor emlékek? Az előző éjszaka után természetesen nem volt meglepő a terhesség gondolata, és zavarba jött, amikor eszébe jutott, hogy sem ő, sem Teddie nem gondoltak a védekezésre. Bizonyára mindjárt itt lesz, és reggelit hoz nekem - mondta magában, hogy elhessegesse a félelmet. - Hol van a ruhám? A széken észrevette a rendben összehajtogatott nővérruhát, alatta a cipőjét. Egy pillanatra megijedt, hogy megint lekéste az ügyeletét, aztán eszébe jutott, hogy aznap csak a délutáni műszakra volt beosztva. Van hát ideje, hogy Teddie-vel leüljenek, cse-vegjenek, élvezzék a friss boldogságot. Kár, hogy nem együtt ébredtek, szívesen látta volna a tökéletes frizuráját kócosan, a démoni szemét fáradtan és kialvatlanul, még a fogmosás előtti leheletének is örült volna.

Először is letusolok - határozta el Sam, félrehajtotta a takarót, és talpra ugrott. Hú, az ital hatása még nem múlt el nyomtalanul! Minden forgott körülötte, pedig csak egy pohárral ivott. Kezét a homlokára tapasztva a fürdőszoba keresésére indult.

Akármilyen elegáns is volt a toronyszoba, akármennyi sarkot és szögletet végigjárt benne Sam, fürdőszobát nem talált. Ez a rossz ezekben a régi házakban - gondolta hogy higiéniai szempontból középkori állapotok uralkodnak. Gyorsan magára kapkodta a ruháját, mivel vécére kellett men-nie, az ajtóhoz lépett - semmi kétség, itt valamit biztosan felmostak - és kiszaladt. Csönd és félhomály fogadta. Úgy tűnt, hogy a toronyban ez volt az egyetlen szoba. Egy szinttel lejjebb sietett. Óvatosan nyitotta ki az ajtót, a következőt is, és a mellette lévőt is: sehol sem találta a helyiséget, amire olyan nagy szüksége lett volna. Mit csinál ez a férfi reggelente - gondolta -, csak nem kell neki órákig caplatnia, mire eljut a fürdőszobáig? A lépcsőn megállt: talán az előkelő életmód- juk miatt a Korányik a tapéta mögé rejtik a vécéjüket? Ahogy továbbsietett, még valamin elcsodálkozott, sehol sem látott egy teremtett lelket sem, és egy pisszenést se hallott.

Hirtelen megállt szerelme öccsének szobája előtt. Elhatározta, hogy tőle kér felvilágosítást, kopogott, és belépett. A rendetlenség mit sem változott, csak a lakó hiányzott. Még egy koránkelő - gondolta Sam -, tényleg különleges családdal volt dolgom. Mit művelnek ezek reggelente? Hol van a

29

Korányi papa, és hol vannak az alkalmazottak? - Sam a homlokára csapott. - Elvégre nem gazdag mihasznák laknak itt. Ezek üzletemberek, sok a dolguk, korán kell kelniük. Az idő pénz! Sam elképzelte, ahogy Taddeusz az apja oldalán egy fekete limuzinban a cityben lévő irodájukba hajtott.

Mivel úgy látszott, hogy a gyöngéd együttlétről és a reggeliről le kell mondania, és mivel különben sem talált senkit, aki megmagyarázta volna a család távollétét, Samantha lefutott a földszintre, még egy utolsó pillantást vetett a toronyra, ahol a felejthetetlen éjszakát töltötte, aztán átfutott az bejárati csarnokon, kinyitotta a fekete ajtót, és kiért a szabadba, vagyis a Belgrave térre.

A Hyde Park Corneren talált egy nyilvános vécét, majd felszállt volna a kórház felé induló buszra. De hisz még több órám van az ügyelet kezdetéig - gondolta. Ezért sétálni kezdett a Piccadilly úton a város felé, elment a Ritz

Szálló mellett, rátért a St. James útra, majd később a Pall Mallra. Végigsétált a reggeli Londonon, de nem sokat vett észre belőle, érzései és gondolatai Teddie körül jártak. Ahogy továbbhaladt észak felé, kis asztaloknál ülő, vízipipázó embereket vett észre. Újságot olvastak, vagy valamilyen dobókockás játékot játszottak, szakállasok voltak, és hajukat kis filcsapkák alá tűrték. Az októberi nap hidege egyáltalán nem zavarta őket, csak a pincér fagyoskodott, míg kivitte nekik a kávét. Sam bizonyára a bevándorlók utcáinak egyikére tévedt, egy külön kis világba, ahol valamely nemzet fiai kis csoportba húzódtak össze, hogy az idegen országban ne érezzék olyan árván magukat.

Azonban egyszer csak észrevett valakit, aki valami hosszú kabátfélét viselt és széles karimájú kalapot, alatta az egész arcát eltakaró fátyollal. A férfi kesztyűben volt. Amikor Sam észrevette, gyorsan másfelé fordult. Sam továbbment, majd megállt, mire a férfi is várakozni kezdett. Sam elcsodálko-zott, ki lehet ez, mit akar vajon, és egyáltalán melyik negyedben vannak? A kávét ivók egyike, vagy már régebb óta követi? Furcsa, hogy egy ilyen szokatlan öltözékű járókelő nem tűnik fel senkinek. Igaz, Londonban szinte nyüzsögnek a furcsa kinézetű emberek, ha mindegyik után megfordulna, hamar megfájdulna a nyaka. Sam egy ismert utcát, egy ismerős városrészt keresett, átsietett a negyeden, de a követőjét nem tudta lerázni.

Ez olyan gyerekes dolog! Megállt. Elvégre nem a vadonban vagyunk, ahol menekülni kell az üldözők elől, minden utcasarkon sétál egy bobby, aki segít, ha valaki zaklatja a nőket. Sam körülnézett, hátha meglát valahol egy fekete sisakot. És lám, már előtte is termett egy rendőr.

- Őrmester úr!- Kérem, kisasszony, mit tehetek önért?- Valaki követ! - kicsit drámaian hangzott a mondat, de Sam

határozottan a rendőr szemébe nézett.- Értem, kisasszony. Ki követi?- Az az alak ott - arrafelé mutatott, ahol az előbb a bebugyolált fickó

állt. - Látja?- Igen, asszonyom?- Egy fekete köpenyes alak követett, fekete kalapban, fekete fátyollal,

jaj, minden fekete volt rajta!- Sajnálom, de senkit sem látok, akire ez a leírás illene.- Biztosan bement egy házba - arra az üres pontra meredt, ahol az

idegent eltűnni vélte.- Ez könnyen lehetséges - erősítette meg a bobby.Samantha még hozzá akart fűzni valamit, de amit a szeme sarkából

észrevett, annyira valószínűtlennek tűnt a számára, hogy inkább nem szólt

30

semmit. Már így is nevetségessé tette magát. A rendőr valószínűleg így is azt hitte, hogy egy feltűnési viszketegségben szenvedő tini rabolja az idejét.

- Akkor már nem is vagyok veszélyben - felelte, és köszönetet mondott az egyenruhás férfinak, aki búcsúzóul a sisakjához emelte az ujját, és továbbindult járőröző sétáján. Sam azonban az utca másik végét figyelte. Nem tévedett: egy szemetes mögött félig elrejtőzve egy nagy fekete kutyát látott. Az állat felemelte a fejét, és közömbös tekintettel nézett a lányra. Sietség nélkül megfordult, és eltűnt két ház között a szűk sikátorban. Samantha még sosem látott ilyen állatot, de ha nem tévedett, egy farkas szakasztott mása volt!

11.

Időközben találtak beültethető vesét Andrew számára. Már aznap estére tervezték, hogy Sir Kennock megoperálja, és a fiú új, jól működő vesét kaphat. Ezen az éjszakán az egész részleg a vese érkezését várta, a fősebész személyesen indult el, hogy elhozza a szervet. Pontosabban szólva a derék adományozóért, Mrs. Halifaxért indult, aki egy másik londoni kórházban feküdt, és kész volt a fél veséjéről lemondani Andrew kedvéért.

Sam előkészített egy szobát Mrs. Halifax számára. Nagy gondossággal húzta fel a párnát, az éjjeliszekrényre virágokat tett, és egy tábla csokoládét - Andrew megmentőjét szívélyes fogadtatásban kell részesíteni. Ezután Sam meglátogatta a fiút. Az édesanyja egész nap mellette volt, a csendes és komoly hölgy nem sokkal korábban vált el tőle, telefonálni ment. Andrew nyugodtnak tűnt, és mintha jobb lett volna a kedve, mint az előző napokon.

- Mikor mondták el neked? - Sam kinyitotta az ablakot, az esti levegő hűvösen és jólesően simogatva áradt be a szobába.

- Korábban, mint neked - nevetett a fiú. - Már egy hete elkezdték a vizsgálatokat.

- Teszteket?- Vércukorszint, antitestek, fehérje a vizeletben - úgy sorolta a

szakkifejezéseket, mintha nem is tizenegy éves volna, hanem harmadéves orvostanhallgató. - Mikor ultrahanggal tapogatták a hasamat, már biztos voltam benne. Akkor mérték le a helyet, ami majd az új vesének fog kelleni.

- Miért nem vezeted le inkább az egész műtéted? Adhatnál Sir Kennocknak pár jó tippet.

Összenevettek. - Tudtad, hogy a régi vesémet ki sem veszik? - hencegett a fiú a tudásával. - Az új vese itt lesz... - az ágyékára mutatott. - Pont ide fogják beültetni.

Samantha, bár a kórházban csak az ágyakat húzta és az ágytálakat ürítette ki, nem volt egészen tájékozatlan. - A vese a csípőtarajhoz kapcsolódik, és a nagy vérerekhez. Tudom. A régi vesédet pedig elaltatják, úgy, ahogy téged fognak nemsokára. - A fiú fölé hajolt. - Ha fölébredsz, új élet kezdődik a számodra.

- Új élet... - Andrew reménykedve pillantott rá, és Sam nem tudta megállni, hogy egy puszit nyomjon a homlokára.

- Nem kell többé folyton feküdnöm, nem leszek többé rákapcsolva erre a hülye gépre... - suttogta.

Lépések hallatszottak a folyosóról. Samnek szinte még felállni sem volt ideje, Margret nővér már be is ért a szobába.

- Látogatód jött!

31

Sam természetesen arra gondolt, hogy Andrew-nek érkezett látogatója, de a főnővér egy biccentéssel az unokahúgára mutatott.

- Viszlát az új életedben - mondta búcsúzóul a fiúnak, és követte a nagynénjét.

Hogyan engedheted meg az ismerőseidnek, hogy idejöjjenek? - kérdezte szigorúan a főnővér.

- Ismerőseim? Én nem...- Annyira makacs volt ez a fiú, egyszerűen nem volt hajlandó elmenni. -

Margret nővér megállt. - Samantha, te nem veszed eléggé komolyan a munkádat. Ez a munka felelősségteljes, néha lemondást követel tőled...

- Becsszóra, nénikém, fogalmam sincs, ki akar meglátogatni!- Coranny úr azt mondja, hogy megbeszéltétek!Samanthának tátva maradt a szája a csodálkozástól. Talán Korányira

gondolt a nénje? Lehetséges volna, hogy Teddie itt felkereste? Zavarodottság és öröm egyszerre öntötték el; Sam csak arra vágyott, hogy megszabaduljon Margrettől, és Teddie-hez siessen. - Nem Korányira gondolsz? - kérdezte, hogy biztos legyen benne.

- Korányi, vagy bárki más, mondd meg neki, hogy ez nem vidámpark, itt életeket mentünk! - Azzal a főnővér elviharzott. A válla fölött még hátraszólt: - Tíz percen belül megint legyél az ügyeleten!

Mivel tíz perc nagyon kevés két szerető találkozására, Sam olyan gyorsan futott végig a folyosón, hogy alig tudta bevenni a kanyart, és majdnem nekiment az üvegajtónak. Valóban ott állt egy fekete köpenyes, magas alak, és felé fordult.

- Végre, már azt hittem, a nővér nem fog szólni neked! - mondta Richard Korányi, és gondos pucolás után feltette a szemüvegét.

Samantha túlságosan megdöbbent ahhoz, hogy bármit is válaszoljon.- Sürgősen beszélünk kell - folytatta a fiú, mivel Sam csak némán

bámult rá.- Hogyan... honnét tudta... - eszébe jutott, hogy a fiú szinte vele

egyidős. - Honnét tudtad, hogy itt dolgozom?- Az nem számít. Hol tudunk leülni?- Nincs most erre időm.- Lesz időd, ha megtudod, mit akarok mondani.- Elveszítem az állásomat, ha tíz percen belül... ha kilenc percen belül

nem leszek a nővérszobában.A fiú közelebb lépett.- És ha azt mondom, hogy sötét erők befolyása alá kerültél, akkor lesz

rám időd?- Nem, akkor azt felelném, hogy menj át a pszichiátriára. Ott kezelik az

ilyesmit.A lány szemtelensége mintha elbizonytalanította volna.- Azt hiszed, hogy... csak kitalálom?- Mégis, mit higgyek, ha egyszer csak felbukkansz a semmiből, és

ilyesmiket beszélsz?- Tényleg olyan vak vagy, hogy nem jöttél rá, mit terveznek veled?- Mégis kicsodák?- Várj, ne itt - Richard idegesen a biztonsági kamerára mutatott, amely

mindkettejükre rálátott. Mivel Sam még mindig semmi jelét nem mutatta, hogy vele tartana, a fiú a bejárat melletti emléktáblához rohant, és némán a nevekre mutatott.

- Lockool. Na és? Ismerem Mr. Lockoolt. Mit akarsz vele?

32

- Ő kutatott fel téged! - mondta Richard fojtott hangon. Ő hívta fel rád a figyelmüket!

Bár Samanthában némi sejtelem ébredt afelől, hogy Richard talán mégsem beszél félre, azt felelte:

- Most tényleg nem érek rá. Találkozzunk inkább máskor. - Habozott. Voltaképp mit is csinált, találkát beszélt meg a barátja öccsével, Teddie háta mögött?

- Megegyeztünk! - ragadta meg Richard gyorsan a lehetőséget. - Még ma este!

- Képtelenség. Ma este nagy műtét lesz az osztályon.- Akkor később? Négykor?- Holnap délután négykor?- Nem, holnap reggel négykor. Felőlem lehet öt is, csak még napfelkelte

előtt.- Hajnalban akarsz velem találkozni? - most megint őrültnek tartotta a

fiút.- Akkor te mondj egy időpontot - feltolta a szemüvegét az orrán, és

kérlelően nézett a lányra.- Előbb fel kell hívnom Teddie-t, hogy megkérdezzem, beleegyezik-e.- Ne! - a fiú egy ugrással mellette termett, és megragadta a könyökénél

fogva. - Bármit is teszel, Taddeusznak ne mondj egy szót sem arról, hogy itt jártam. Mert akkor minden elveszett!

- Jaj, menj már, mi ütött beléd! - kirántotta a kezét a fiú szorításából, és a könyökét dörzsölgette. Akármilyen vékony is volt, azért volt erő a kezében.

- Ígérd meg! - Mit?- Hogy nem árulod el neki! - Mintegy bocsánatkérésképpen zsebre

dugta a kezét.- Jól van, nem fogom neki elmondani - titokban az ellenkezőjét

szándékozott tenni: Teddie-nek tudnia kell az öccse őrültségeiről. Az órájára nézett. - Nincs több időm! - mondta.

- Még nem beszéltük meg a találkozót.- Na jó - valahogy le akarta rázni a fiút. - Éjfélkor ér véget az

ügyeletem. Utána találkozhatunk a kórház kávézójában.- Nagyszerű! Éjfélkor, remek, tehát éjfélkor. - Egyik lábáról a másikra

állt félszegségében.Ez tényleg nem százas- gondolta Samantha, és sajnálni kezdte a fiút,

mivel a kávézó éjfélkor már rég zárva lesz.- Akkor viszlát éjjel! - mondta Richard, és a lány köszönését meg se

várva elviharzott.Különös menet közeledett Sam felé: egy asszony hordágyon, akit nem

kisebb személyiség, mint Sir Alexander Kennock tolt. Mögötte a főorvosok vonultak. Az automata ajtó kinyílt, és Sam látta, ahogy Mrs. Halifaxet betolják az osztályra.

- Az a megtiszteltetés érte, hölgyem, hogy a főnök szállítja be személyesen - nevetett a sebész, és már el is tűnt a kanyarban.

Sam a kis Andrew-ra gondolt, akit éppen most készítenek elő a műtétre. Egy sóhajjal űzte el magától az iménti látványt, és visszatért a nővérszobába.

33

12.

Sam egyáltalán nem úgy tervezte, hogy elmegy a Richarddal megbeszélt találkozóra. Azonban röviddel éjfél előtt sokkal több kedvet érzett a társasághoz, mint a megelőző órákban, sőt, egyenesen vágyott rá, hogy valakivel beszéljen. Ennek oka az volt, hogy Mrs. Halifax az utolsó pillanatban meggondolta magát. Sam megtudta, hogy Sir Kennock még utoljára tájékoztatta a szerv adományozóját az operáció kockázatairól, és egyúttal közölte vele azt a nyugtalanító statisztikát, hogy a donorok 0,7%-a a beavatkozás során meghal. Ez a nulla egész héttized százalék éppen elég volt Mrs. Halifaxnek. Először hirtelen rosszullétről panaszkodott, végül aztán kerek perec kijelentette, hogy neki családja van, és mi lesz a gyerekeivel, ha

ő soha többé nem ébred fel az altatásból? Sir Kennock eleinte nem vette komolyan a hangulatváltozást, és azzal érvelt, hogy a kis beteg is gyerek még, akinek megmentheti az életét. Mrs. Halifax azonban tántoríthatatlan maradt, elnézést kért, és távozott az osztályról, nem a hordágyon, hanem gyalogosan. A műtősök csapata tanácstalanul álldogált a kék kötényekben, Kennock mérgében a sarokba hajította a maszkját. Az asszisztensek mindent visszatettek a helyére, és lekapcsolták a villanyt a műtőben. Mivel Sir Kennockkal nem lehetett beszélni, az egyik főorvos vállalta a feladatot, hogy tudassa a kellemetlen hírt Andrew édesanyjával.

Samanthát röviddel éjfél előtt engedte el Margret néni. Lement a szobájába, szomorúan leült az ágya szélére, és maga elé képzelte a fiút, aki még mindig a vesegépre volt kapcsolva, mégsem ért véget a szenvedése. Nem bírt tovább a szűk kis egérlyukban maradni, lecserélte a munkaruháját farmerre és pulóverre, megigazította a haját a fésűvel, és felszaladt. Milyen jó lett volna most, ha ott lett volna Teddie, és a karjában tartva megvigasztalja őt!

A kávézó sötét volt és csendes, a portás kicsit arrébb trónolt kis fülkéjének fénykörében. Ó, hogy senkiben nem lehet megbízni - gondolta Sam. - Először Teddie tűnik el nyomtalanul az együtt töltött éjszaka után, aztán Mrs. Halifax lép le, és most Richard is cserben hagyott! Csalódottan indult el a belső udvart lefedő hatalmas műanyag tető alatt. Felemelte a fejét, hogy megnézze a csillagos eget - ekkor majdnem elbotlott egy hosszú lábban.

Richard egy oszlop árnyékában feküdt, a köpenye fedte. Sam először azt hitte, hogy elaludt várakozás közben, de ahogy lehajolt, meglátta a fiú holtsápadt arcát, beesett szemét - nem volt magánál.

- Richard, mi van veled, ébresztő! - leguggolt mellé, megrázta, de aztán eszébe jutott, mi a teendő akkor, ha valakinek nem jó a vérkeringése. Levette a pulóverét, és a fiú feje alá tette. Kerített egy szemetesvödröt, és arra pakolta fel a fiú lábait. Míg azon tűnődött, hogy megnézze-e a pulzusát, vagy hívjon inkább rögtön orvost, a fiú hirtelen kinyitotta a szemét.

- Jaj, ne, mi történt már megint? - suttogta.- Maradj egy kicsit csöndben - megfogta a csuklóját, hogy kitapogassa

az artériát. Mivel nem találta meg egyből a pulzust, felemelte a fiú karját.- Ne is fáradj ezzel - mondta Richard.- Miért ne?- Nincs pulzusom.Már megint bolondságokkal jön.- Mindenkinek, aki él, van pulzusa. Mindjárt megtalálom.- Pontosan. Mindenkinek, aki él - megpróbált felegyenesedni.

34

- Maradj fekve. Különben megint el fogsz ájulni.A fiú hirtelen elrántotta tőle a kezét.- Samantha, nem lehetsz szerelmes a bátyámba!Tehát innét fúj a szél, a fiú féltékeny a saját bátyjára!- Nem tudom, mi közöd van neked ehhez.- Samantha! A bátyám... nem erről a világról való - suttogta. - Más,

mint a többiek! Nem az ő hibája, így született. De ha nem akarsz te is... mássá változni, akkor jobb, ha nem találkozol vele többet!

- Hallgass ide, kedves ifjabb Korányi - felelte világosan és érthetően. - A bátyáddal nincsen semmi baj! Ha itt valaki nem e világi, az éppen te vagy! Állandóan elájulsz, transzfúziót kapsz, összevissza beszélsz. Rendesen kellene táplálkoznod, akkor mindjárt jobban leszel!

- De hát nem tudok ENNI! - kiáltotta kétségbeesve a fiú. - Bárcsak

tudnék!- Ezt mondja minden anorexiás - felelte hidegen a lány.- Semmire sem vágyom jobban, mint hogy reggel felkeljek, jól

megreggelizzek, és kimenjek a házból a napfényre! Szeretném látni a napot, érezni a meleg sugarait, szeretnék a vakító fényébe nézni, és végre szeretnék egyszer napozni is!

- Akkor miért nem teszed meg?- Mert az elpusztítana!- Aha, szóval nemcsak enni nem tudsz, hanem a napfényre is allergiás

vagy? - kérdezte értetlenül.Ez furcsa módon megnevettette a fiút.- Így is lehet mondani, tényleg. A legsúlyosabb napfényallergiában

szenvedek!Samnek kezdett elege lenni az egészből. Úgy tűnt, Teddie öccse egy

merő betegséggyűjtemény.- Nem kell orvosnak lenni ahhoz, hogy megmondjam, mi hiányzik

neked. Többet kellene friss levegőre menned, és tisztességesen kellene enned. A többi majd rendbe jön magától.

Erre a fiú egyszeriben nagyon komollyá vált.- De én semmiképp sem akarok úgy táplálkozni, ahogy a fajtám. Inkább

elpusztulok.- Aha, és mégis milyen fajtáról beszélsz? Az előkelő házból származó

puhány fiatalokéról?Richard nem törődött legyengült állapotával, térdre állt, és nagy

fáradsággal felkapaszkodott az oszlop mentén. Csak akkor szólalt meg megint, amikor már talpra állt. - Kinevethetsz, felőlem bolondnak is nézhetsz. De akkor is mindent meg fogok tenni, hogy megmentselek a veszélytől. Mert ha nem teszem meg, akkor én is elvesztem.

Samet annyira meglepték Richard szavai, hogy némán várta a folytatást.

- Szeretem a napfényt, akkor is, ha megöl. Én mindig a fényért és a szépségért fogok harcolni, akkor is, ha ebben a harcban az én fajtám sose győzhet.

- A te fajtád? Ezt hogy érted? - kérdezte Sam. A fiú hirtelen nyugalma és határozottsága nagy benyomást tett rá.

- Én csak egy alultáplált vámpír vagyok - felelte Richard. - A legboldogtalanabb vámpír az egész világon. Csak a sötétségben élhetek, hiába szeretem annyira a napfényt. Csak mások vérével táplálkozhatok, de nem tudom rászánni magam, hogy emiatt gyilkoljak. Azért jöttem el, hogy

35

megvédjelek ettől a sorstól, te pedig nem akarsz nekem hinni. De nem fogom tovább rabolni az idődet.

Tett pár bizonytalan lépést a kijárat felé, majd még egyszer visszafordult.

- Ha Taddeusznak egy szót is szólsz a látogatásomról, akkor mindkettőnknek befellegzett.

Richard magára terítette a köpenyét. A portás szigorú pillantásától kísérve kilépett az automata ajtón, és eltűnt az éjszakában. Egy összezavart lányt hagyott hátra, aki ebben a percben úgy érezte, hogy semmit nem ért a világból.

13.

Sam látta saját magát egy sötét ruhás férfival. A férfi köpönyege szárnyként lobogott mögötte, amint átugrattak egy akadály felett. Átugrattak? Még álmában is elcsodálkozott a furcsa kifejezésen. De csak maga elé kellett néznie, hogy lássa a vágtató ló izzadságban úszó fejét, ahogy előre-hátra mozog. A lovas, Samantha a kezében tartotta a gyeplőt, és a ló valóban azt tette, amit ő akart. Ült már párszor életében skót-felföldi pónikon, de azok barátságos kis pacik voltak, nem pedig ekkora, hollófekete csődörök, amilyen most repítette át az éjszakán. Milyen éjszakán? Hol járt egyáltalán? Telihold fénylett az ismeretlen csúcsok és hegygerincek fölött, amelyek hátukon olyan hatalmas erdőségeket hordoztak, amiket angol földön nem látni. Minden nagyobbnak, komorabbnak és ősibbnek tűnt. Nem, Nagy-Britannia kies világához nem volt köze ennek a vidéknek.

Sam nem tudott tovább figyelni a tájra, mert az előtte haladó lovas olyan tempót diktált, hogy figyelnie kellett, ha nem akart lebukni a nyeregből. A hegyoldalon tekergő ösvény ismeretlen cél felé vitte. Sam szerette volna tudni, ki rejlik a lobogó köpeny alatt. Megsarkantyúzta a lovát, hogy utolérje. Magas fickó volt a lovas, a haját kalap rejtette. A lány pillantása a nyeregre esett, a kengyel szíjai ezüstösen csillogtak. A bőrheveder oldalán felfedezte a Korányik cifra K betűjét. Megdobbant a szíve. Teddie az útitársa! A szeretett Taddeusz ismeretlen országban vezeti őt. És miért követi? Nahát, micsoda kérdés - gondolta Sam -, azért követem, mert egy pár vagyunk. Ezek a mézesheteink, egy varázslatos vidéken, nyilván lovaglással töltjük őket. Igen, bizonyára így van! Ó, ha a valóságban is így lehetne!

Ezzel a kívánsággal ébredt fel. Még mindig a szűkös, rossz levegőjű föld alatti szobájában volt. Megint egyedül.

Richard váratlan közlése után zavartan és félve bújt vissza kis szállására, az ágyhoz lépett, és a plafont bámulta. Némi töprengés után arra a következtetésre jutott, hogy bizonyára tett valamit, amivel megbántotta Richardot, ő pedig bosszúból kitalálta ezt a lehetetlen históriát. Szereti a napfényt, még akkor is, ha elpusztítja! Harcolni akar a szépért és a fényért! Komolyan, úgy beszél ez a fiú, mintha a középkorban élne, amikor a rettenthetetlen lovagok szörnyű teremtmények ellen küzdöttek - méltatlankodott magában. - Mi a szép? Az, hogy Londonban élek, hogy van egy tisztességes munkám, és még szerelmes is vagyok - ez a szép. Erre magamtól is rájövök, ehhez nincs szükségem Richard Korányira, aki féltékeny a testvérére, és érthetetlen okokból vámpírnak képzeli magát. Egy

36

hipermodern kórházban találkoztunk, de ez a bolond azt hiszi, hogy egy ősi fajtából származó vérszívó.„A vér nem titokzatos nedv - jutott a lány eszébe Sir Kennock egy előadása, amin az ápolóknak is részt kellett venniük. - A tudomány a vér minden titkát felfedte. A vér azon anyagok hordozója, amik életben tartják a testet, nem több, és nem is kevesebb. Ha tehát valaki a vér misztériumáról fecseg maguknak, akkor térítsék jobb belátásra, mert csak romantikus álmodozó." Ezt mondta Sir Kennock, és ő már csak tudja - morfondírozott tovább Sam. - Naponta vesz vért a betegektől, elemzi, és arra használja, hogy idegen szerveket ültessen be mások testébe. Manapság erre használják a vért. Senkitől sem hallani vérszomjas vámpírokról szóló történeteket!

- Ez a fiú túl sokat fantáziál - mondta ki fennhangon a szobája csendjében. Szóval a Korányiknak van egy őrült gyereke, ez régi családoknál

előfordul néha. Teddie és az apja egész biztosan tudják, mi a helyzet Richarddal, és mindent megtesznek, hogy segítsenek rajta. Sam úgy döntött, nem mond el semmit Teddie-nek Richard látogatásáról, és csak akkor említi meg a témát, ha Taddeusz maga is felhozza.

…

A következő nap reggelén Samantha nem igazán érezte jól magát. Fájt a gyomra, az éjszaka eseményei nem hagyták nyugodni. Ahogy a kávézóban bagettet evett krémsajttal, rosszul lett, és ki kellett hánynia a reggelijét. Megmosta az arcát, a fogát, és visszaült a kávézóba. Itt várt rá Taddeusz, feketében, mint mindig, és egy vérvörös rózsával a kezében.

- Látni akartalak! - mondta, nem törődve a többi nővér sugdolózásával. Sam büszkén vette el tőle a rózsát. Nem ez volt az egyetlen ajándéka, a férfi még egy kis ékszeresládikát is átadott neki, amiben egy lila üvegcse volt. Úgy nézett ki, mintha parfüm volna.

- Aggódom miattad. Túl sok erődet elveszi a munka. Sápadtnak látszol.- Valószínűleg elrontottam a gyomromat. Nem vészes.

Ez a Bariactar-nadragulya elixír - Tadeusz a fény felé tartotta az üvegcsét. - Nagy ritkaság, és rendkívül sokba kerül.

- Bariactar? Még sose hallottam róla. - Sam figyelmesen nézte a lila folyadékot, ami lassan mozgott az üvegben.

- Az elixír erőt fog adni.- Jól vagyok, tényleg - legyintett, de a hasa megint hangosan korogni

kezdett.- Mi étvágyserkentőnek és szíverősítőnek használjuk.Sam kicsit csalódott volt, hogy pusztán egy szíverősítő rejlik a

skatulyában, ő inkább csábító parfümre vágyott volna. Mégis örült a figyelmességnek. Nyugtalan gyomra majdnem véget vetett a meghitt jelentnek. Nyelt egyet, és a szája elé tette a kezét.

- Tényleg nem vagy túl jól - mondta a férfi, és kinyitotta az üvegcsét.Sam meg akarta neki mutatni, mennyire örül az ajándéknak, és

óvatosan megkóstolta. Te jó ég, milyen szörnyű íze volt! Elhúzta a száját, és kis híján kiköpte az egészet.

- Elismerem, hogy kicsit erős íze van - mosolygott Tad- deusz. - De meg fogod látni, hogy segít.

Teddie még be sem fejezte a mondatot, mikor Sam érezni kezdte, hogy megnyugszik a hasa. Egyszerre nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak érezte magát, és a kedve is jobb lett, mintha pezsgőt ivott volna.

37

- Ez csodálatos! - megint az ajkához emelte volna az italt, de Taddeusz visszatartotta.

- Takarékosan kell bánni a Bariactar-lével. Mindennap egy csepp elég.- Miért nem rendeltek belőle többet? - kérdezte Sam, aki felhőtlenül

boldognak érezte magát.- A fekete nadragulya csak kevés földrészen terem - mondta Teddie, és

lezárta az üvegcsét. - Nehéz beszerezni, és egy vagyonba kerül. Ez az utolsó adagom.

- Jó, vigyázni fogok rá - Sam közelebb hajolt, és megpuszilta.- És hogy vagy? Történt valami érdekes azóta, hogy utoljára

találkoztunk?- Érdekes? - rögtön eszébe jutott Teddie öccsének őrült látogatása.- Elég szokatlan a munkahelyed - jegyezte meg a férfi, és a Samantha

osztályát jelző táblára mutatott. - Ott biztosan érdekes dolgok történnek.- Valóban történt valami - elmondta neki a kis Andrew történetét,

akinek új vesét ígértek, de Mrs. Halifax visszakozása miatt mégsem kaphatta meg. - Sajnálom szegény fiút, ez így nem élet. Egy gyerek futkosson és játsszon és verekedjen.... - ahogy Sam elképzelte a kissrácot elektródák és csövek közt fekve, könnyek szöktek a szemébe. - Ne haragudj. Meg kellene tanulnom, hogy a kórház mindennapjait kicsit elválasszam a külvilágtól.

- Teljesen természetes a reakciód - Teddie Sam vállára tette a kezét. - Szeretnéd, hogy segítsek a fiún?

- Te? - Sam igencsak meglepődött. - Hogyan tudnál te segíteni?- Emlékszel, kérdezted, hogyhogy leszállhatok éjjel a kórház tetején.- Igen, nem is értem... - a lány könnyes szemmel nézett rá.- A Chelsea és Westminster leszállóhelyére kizárólag

mentőhelikoptereknek van engedélyük.- Vagyis... ezek szerint neked van ilyen engedélyed? A cégünknek.- Nem azt mondtad, hogy szállítással foglalkoztok?

így is van.- És mit szállítotok?- Olyanokat, akiknek sürgős segítségre van szükségük.- Micsoda? - Sam ámulva nézett barátjára.- Ebben az óriási városban az állami mentőszolgálat nem elegendő

minden beteg elszállításához. Ezért van pár magáncég, mint a miénk is.- Betegeket fuvaroztok? - nem emlékezett rá, hogy a helikopterben

mentőfelszerelést látott volna.- Meglepne, ha tudnád, milyen gyakran dolgozunk például a ti

osztályotoknak is.- Hogyhogy?Válasz helyett kézen fogta, és gyengéden arrébb húzta.- Ne itt. Nem akarom, hogy más is meghallja.Az előcsarnokban álltak meg.- Tudod, hogy Mr. Lockool a családunk barátja.- Igen. Ő támogatta adományokkal a transzplantációs osztályt.Taddeusz bólintott.- Azért ismerjük olyan jól Mr. Lockoolt, mivel az a feladatunk, hogy a

sürgősségi eseteket a megfelelő kórházba szállítsuk. Ha például Bristolban meghal valaki, és Londonban egy azonos vércsoportú ember új szívre vár, akkor a sebésznek minél hamarabb Bristolba kell repülnie, hogy a halott szívét kioperálja. Majd a konzervált szívvel visszarepül Londonba.

- Vagyis...

38

- Vagyis már számos alkalommal szállítottuk a főnöködet.- Sir Kennockot? - Sam nem tudott magához térni a csodálkozásból.- Nem csak őt. Ha egy májat, tüdőt vagy hasnyálmirigyet el kell

szállítani a rendeltetési helyére, akkor minket hívnak. - Mélyen Sam szemébe nézett.- Vagy éppen egy vesét.

A lány végre megértette, hová akart kilyukadni a barátja.- Vagyis tudnál új vesét szerezni Andrewnak? - aztán a fejét ingatta. -

Nem, nem fog menni.- Miért nem?- Mert a bizottság vagy hogy is hívják... ők döntenek az átültethető

szervekről, szigorú szabályozás alapján.- A Brit Transzplantációs Bizottság - mondta komolyan a férfi. - Igen, a

szabályok szigorúak, és ez rendjén is van így. Másrészt azt szeretnéd, hogy a

kis barátod új esélyt kapjon az életre.- Természetesen, de ez mit jelent? - segítséget keresve nézte a férfit. -

Hiszen az illegális szervkereskedelemben szörnyű dolgok történnek. A szegények pénzért kivetetik a fél veséjüket, és gyakran meghalnak a műtét következményei miatt.

- Ilyesmi előfordul, de nekünk semmi közünk hozzá - bizalmasan közelebb húzta magához a lányt. - Ha valahol egy fontos politikusnak sürgősen új szervre van szüksége, gondolod, hogy felveszik a Brit Transzplantációs Bizottság listájára? Nem, akkor ellenőrzik a számítógépen, és leszállítják a kívánt szervet. Sok páciens részesül kiemelt bánásmódban.

Samet zavarta, hogy Teddie ilyen szárazon beszél erről. Ugyanakkor a saját ostoba kis fenntartásai is zavarták. Hiszen Teddie az imént ismét tanújelét adta a szerelmének! Kész volt ekkora áldozatot hozni egy kisfiúért, akit nem is ismert.

- Szeretnéd látni Andrew-t? - kérdezte.- Máskor szívesen, de most nincs több időm.- Kár. És végül is miért jöttél?- Látni szerettelek volna, kedves - a kijárat felé fordult.-Ezenkívül valaki

nevében meg kellett kérdeznem, hogy szereted-e a festményeket.- Igen, persze... mindenki szereti a képeket - futnia kellett, hogy lépést

tudjon tartani a férfival. - Kinek a nevében kérded?- Úgy látszik, apám nagyon odavan érted. Szeretné, ha együtt mennénk

el egy kiállítás megnyitójára.- Milyen megnyitóra?- Én nem értek a festményekhez, de Lockool úr szenvedélyes gyűjtő -

magyarázta Teddie, miközben közeledtek a vastag tüköroszlophoz, amely különlegessé tette a bejárati csarnok terét. - Ráérnél holnapután? Apám is örülne neked.

- Hogy ráérnék...Miért állt meg Samantha a mondat felénél? Miért gyökerezett földbe a

lába, és bámult úgy a búcsúcsókra készülő barátjára, mintha kísértetet látott volna?

A Chelsea és Westminster tüköroszlopa egy különleges építészeti mutatvány volt. A földszinten kezdődött, és az összes emeleten végighúzódott. Teddie éppen mellette ment el. De bármennyire is erőlködött Sam, nem fedezte fel benne a tükörképét. A sötétruhás férfi mása nem jelent meg az oszlopon. Közvetlenül a tükör mellett ment el, de nem látszott belőle semmi! Úgy látszott, siet, mert nem figyelt fel Sam csodálkozására. Már túl is ért az oszlopon, és elért az fotocellás ajtóhoz, ami kinyílt előtte.

39

- Akkor holnapután kilenckor találkozunk - azzal megadott egy címet a Sohóban.

Samnek volt annyi lélekjelenléte, hogy viszonozza a férfi búcsúintegetését. Látta, ahogy a limuzinhoz siet, aminek ajtaját mintha szellemkéz nyitotta volna ki.

14.

Miért is nem jutott eszembe korábban! – korholta magát némán Sam, a hajába túrva, miközben a fejében kavarogtak a gondolatok. A számítógép előtt ült Margret nénikéje irodájában, a keresőprogram előtt. Először a Korányi nevet írta be, és kiderült, hogy Teddie igazat mondott: a családja

szállítócéget működtetett a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat alvállalkozójaként. A Korányikat ezenkívül a londoni társaság befolyásos tagjaiként emlegették, közhasznú alapítványokat támogattak, egy motoros-klubjuk is volt, patronálták a londoni operát, és a királyi ház tagjaival is barátságban voltak. Sam hosszas keresgélés után sem talált semmi jelet, ami megerősítette volna a gyanúját. Nevezhető-e egyáltalán „gyanúnak"? Lehetséges-e a fizika törvényei alapján, hogy egy szilárd tárgy képe ne jelenjen meg a tükörben? Az üveg vékony ezüstrétege visszaveri a fényt. Ott, ahol a fényt egy tárgy eltéríti, megjelenik a tükörképe. Kicsoda vagy micsoda képes arra, hogy megmásíthatatlan törvényeket hágjon át?

- Érzékcsalódás! - próbálta nyugtatgatni magát Samantha immár fennhangon. - Talán kedvezőtlen szögben álltam, vagy talán túl gyorsan ment el az oszlop mellett.

- Milyen érzékcsalódás? - kérdezte a háta mögött Margret főnővér.- Semmi - Sam gyorsan becsukta az árulkodó weboldalt.

- Remélem, hogy részemről is csak érzéki csalódás, hogy már órák óta lefoglalod a számítógépemet, és még csak egy csésze teát sem készítettél nekem - mondta a nagynénje.

Sam kisurrant az irodából, és feltette a teavizet.Később, az éjszakai ügyeletben megint leült a számítógép elé. Innét

szemmel tudta tartani a súlyos betegek állapotát jelző monitorokat, és folytathatta a kutatást is. A képernyők halvány fényénél, egyedül a csendes szobában, Sam lepötyögte a billentyűzeten a hét betűt, ami nem ment ki a fejéből. Látta a betűket megjelenni a keresőben, és megnyomta az entert. A „vámpír" szóra sok millió találat érkezett. A kínálat okkult weboldalaktól a vámpírok történetén át az aktuális horrorfilmek reklámjaiig terjedt. Sam olvasott és kattintgatott, több oldalt ki is nyomtatott, egyre tovább keresett, oldalról oldalra ugrott, míg kimerülten bele nem törődött, hogy a történelem, legenda és horror-reklám keverékéből álló téma kimeríthetetlennek tűnik. Ami történelmi tény, az a hírhedt Vlad Tepes, vagyis Karóbahúzó Vlad Dracul vajda létezése, aki a 15. században rengeteg rémtettet követett el Havasalföldön, hogy megtartsa hatalmát. Vlad Draculnak, a Sárkány Lovagrend patrónusának olyan rossz híre volt, hogy a halála után is rettegéssel emlegették. így születhetett a legenda, hogy Tepes élőhalottként, az éjszaka teremtményeként, vérszívóként folytatja áldatlan tevékenységét. Mivel a 18. és 19. század sok költőjét ihlette meg a vámpír mítosza, végül Bram Stoker Drakula című regényéhez is anyagul szolgált. A szerző maga sosem járt Vlad vajda hazájában. A Karóbahúzó volt a vámpírok létezésének egyetlen történelmi bizonyítéka. Sam hátradőlt Margret székében. Magáról Vlad Tepesről azt hitték, hogy vámpír. Az egész téma felfújt történetekből

40

állt, hogy a rémisztő dolgokra kíváncsiaknak legyen min borzonganiuk. A lány felugrott. Senki nem fogja nekem bebeszélni a szerelmemről, hogy vámpír! - gondolta dühösen.

A haragja nem akadályozta meg, hogy furcsa emlékek merüljenek fel benne, olyan eseményeké, amelyek valóban megtörténtek, és nem lehetett egy kézlegyintéssel elintézni őket. Olvasott például a vámpírok emberfeletti erejéről. És Teddie az első találkozásukkor vajon nem emelt-e fel fél kézzel egy mázsás, kigyúrt férfit, hogy a sarokba hajítsa? Vajon nem egy olyan házban laktak-e a Korányik, aminél tipikusabbat a legjobb vámpírkönyvben se lehetne találni? A rengeteg szoba egyikében sem látott Sam tükröt. A sötétvörös folyadék, amit apa és fia a vacsorán ittak, talán nem csak bor volt. Mi lesz, ha igaztalanul gúnyoltam ki Richard Korányit? - gondolta Sam. - A gyengesége ellenére eljött hozzám, és elmondta a hihetetlen történetét.

- Nem lehet igaz - mormolta magában. - Nem szabad, hogy igaz legyen.Mire hajnalban véget ért az ügyelete, Sam rájött, hogy veszélyes

döntést előtt áll. Ha úgy ítéli meg, hogy komoly a gyanúja, minden kapcsolatot meg kell szakítania Teddie-vei és a családjával. Ha azonban el kell vetnie, akkor semmi sem szól az ellen, hogy elfogadja Valerian meghívását a kiállítás megnyitójára. Persze azt is megteheti - ez a lehetőség már csak a szobájában jutott eszébe -, hogy elmegy a kiállításra, és saját erejéből rájön, hogy mi az igazság. Mert meglepetésére egy dolog minden kétsége ellenére is változatlan maradt: a Taddeusz iránti vonzalma. Annyira rendkívüli volt, annyira magával ragadó, annyira vonzó, hogy nem tudott volna tőle elszakadni, még akkor sem, ha vámpír. Sam félt tőle, iszonyúan félt, ugyanakkor teljesen bele volt habarodva. Ha igaz minden képtelenség, ha Richard valódi veszélyre figyelmeztette, akkor a Korányik sötét titokba rángatták bele, és nem fog egykönnyen megszabadulni. De milyen szándékkal tennék ezt? Szájában a fogkefével, a szája szélén a kicsorduló fogkrémmel nézte magát a tükörben. - Mit akarnak tőlem? - kérdezte a képmásától. - Mégis mit akarnak?

15.

A Soho forgataga ezernyi szórakozásra éhes járókelőből állt össze, akik a nagy múltú, de még mindig felkapott negyedben keresték a kikapcsolódást, próbáltak úgy tenni, mintha jól éreznék magukat. Sam a Tottenham utcánál szállt ki a metróból, és a Soho tértől délre lévő híres, szűk kis utcácskák felé vette az utat. Először nem egyenesen a célja felé indult, sétálni akart egy kicsit, elvegyülni a tömegben. Jókedvű turisták, jólöltözött londoniak, tizenévesek feltűnő divatruhákban, meleg párok, dán és japán turistacsoportok, hétköznapi emberek, mint én - gondolta Samantha. - Ők nem rejtegetnek olyan titkokat, mint aminek ma este talán sikerül utánajárnom. Talán szerelmi bánatuk van, talán az egészségük miatt aggódnak, igyekeznek elfedni a kis hibáikat, fiatalok és mindennap öregszenek egy csöppet, esznek és isznak, megbetegszenek és végül meghalnak. És ha igaz, amit a vámpírok testvériségéről olvastam, az efféle lények nem tudják befejezni az életüket, csak ha valaki megszentelt eszközöket döf a szívükbe, karót vagy keresztet, vagy szenteltvízbe mártott pisztolygolyót lő beléjük. Amíg ez meg nem történik, örökké élik elátkozott életüket. Ez azt jelenti - Sam épp egy karaokebár előtt állt -, hogy Teddie valószínűleg nem 20 éves, hanem legalább 200 vagy 300.

41

- Micsoda hülyeség! - ingatta a fejét, elengedett maga mellett néhány német turistát, és végigsétált a Wardour téren. Ha valóban léteznek vámpírok, elmélkedett tovább, akkor valaki bizonyára megpróbálta már elemezni a testük szövetét, a sejtjeik felépítését, a génekben tárolt információt. Elvégre biológiailag lehetetlen, hogy valaki ne öregedjék. Mindenesetre az lehetséges - ismét megállt egy percre -, hogy a vámpírok lassabban öregszenek az embereknél, és ezért tűnnek halhatatlannak. Talán nincsenek olyan óriási fák, amiknek 2000-nél is több évgyűrűjük van? Már Julius Caesar idejében is a helyükön álltak. Vannak 200 éves teknősök is.

- Mégis mit akarsz bebizonyítani? - tette fel magának a kérdést Sam. - Azt, hogy Teddie nem vámpír, vagy az ellenkezőjét? - összekeveredtek a fejében a gondolatok, így indult tovább, betért a megbeszélt utcába, és máris ott állt a Dont be scaredl nevű galéria bejárata előtt. A termekből nem le-

hetett sokat látni, mivel nagy volt a tömeg kint és bent is. Fehérboros poharakkal álltak a járdán, elegáns öltönyt viselő férfiak, lengébb ruhában didergő nők, úgy tűnt, mindenkinek remek a hangulata. Sam visszafogott ruhát választott, farmert, magas nyakú pulcsit és egy sötét blézert. Ma nem Taddeusz barátnőjeként akart megjelenni, hanem rá akart jönni, vajon jogos volt-e a gyanúja.

Először egyik Korányit sem vette észre, csak Mr. Lockoolt, aki vörös és kék mintás zakóban a házigazda szerepét játszotta. Míg ide-oda biccentett és üdvözölte az embereket, úgy rengett a tokája, mint a pulyka szakálla. Dagadt a büszkeségtől, mintha saját kezűleg festette volna a kiállított képeket. Sam felismerte a művésznőt a bejárathoz akasztott képről. Mirceának hívták, nagyon fiatal lehetett. Szőke haja a válláig ért, szép arca volt, és fehér ruhát viselt. A képei viszont szöges ellentétben álltak alkotójukkal, sötét fantáziavilágból előlépett alakokkal, eltorzult arcú, kék és fekete színekkel megfestett emberekkel. Beesett, sötét szemüregükből meredtek a nézőre. A látogatók azonban nem hagyták, hogy a baljós hangulatú képek elrontsák a jókedvüket, nevetgéltek és cseverésztek, a háttérben egy trió elektromos gitáron futurisztikus zenét játszott.

- Gyermekem, hát itt van!Sam nem hitte volna, hogy őt szólítják ilyen néven, de ahogy

megfordult, Valerian Korányi állt mögötte. Sam megborzongott a gondolatra, hogy egy ősrégi klán családfőjével, a leghatalmasabb és legveszélyesebb vámpírral áll szemben. Pedig Valerian nem úgy nézett ki, mint egy vérszomjas élőhalott, könnyedén öltözött, mintha nem lett volna kedve, hogy kicsípje magát. Öltönye bő volt, nyakkendője lezseren lógott, a zakó alatt Sam egy gyapjúmellényt fedezett fel, ami az októberi hideg ellen védett.

- Jó estét! Köszönöm a meghívást! - Valerian fesztelen viselkedése akaratlanul Samre is átragadt. Micsoda remek, derék apuka - gondolta -, bárcsak az enyém is ilyen lennel

- Teddie már itt van?- Igen, valahol itt kell lennie... - Valerian az általános mozgolódás felé

intett.- És Richard?- Dickie? - az apa egy pillanatra elkomorult. - Ő megint nem jött el -

zavartan elmosolyodott. - Ez a fiú sírba visz engem. Remélem, pár éven belül megtanulja, mit jelent a felelősség.

- Kérdezhetek valamit, Mr. Korányi?- Kérdezz bátran - a férfi barátságosan a vállára tette a kezét.- Maga hány éves?

42

- Ó, te nem köntörfalazol! Hogy tehetsz fel ilyen kérdést egy öregúrnak, aki mindent megtesz, hogy elleplezze a valódi korát! - fenyegette meg tréfásan. - Ezen a télen kerek születésnapot ünnepeltem - folytatta bizalmasan és gondolhatod, hogy nem a negyvenediket.

A válasz után figyelmes szemmel végigmérte Samanthát.- Nem tudom nem észrevenni, hogy megváltoztál, kedves Samantha.- Megváltoztam? Hogy érti?- Kikerekedtél, lágyabb, nőiesebb lettél.- Lehet, hogy pár kilót felszedtem - Sam kisimította a pulcsiját, és

behúzta a hasát.- Nem erről van szó - az öregúr egy lépést hátralépett. - Úgy gondolom,

jól áll neked a Teddie-hez fűző szerelem.- Úgy gondolja? - ez annyira szép dicséret volt, hogy Sam belepirult. -

Korányi úr, miért ilyen figyelmes velem? Tizenhét éves vagyok, egyszerű családból származom, még csak olyan nagyon csinos sem vagyok. Miért bánnak velem Taddeusz és maga is úgy, mintha különleges volnék?

- Mert az vagy - felelte a férfi lágy mosollyal. - Egyedülálló skót lány vagy egy különleges családból. Pontosan ilyesvalakit szerettem volna Teddie mellett látni.

- Honnét ismeri a családomat? - kérdezte Sam gyanakodva.- Most megfogtál - a férfi mosolya még szélesebb lett. - Nos legyen,

elárulom neked a titkomat.Samantha mereven állt mellette. Most következik a vallomás, amitől

annyira félt?- Több üzletfelem él a skót határ közelében. Az egyiket megkértem,

hogy nézzen kicsit körül Liargóban. Ezért tudom, hogy apád egy közösség lelkésze, és egy csinos kis házban lakik a patak mellett. A papád tekintélyes férfi. Több jótékonysági intézményt is alapított, és sokat tesz a munkanélküli fiatalokért, akikből rengeteg van, mióta bezárt a cementgyár. A mamádnak ugyanilyen lángvörös a haja, mint a tiéd. Sajnos nem teljesen egészséges, de az orvosok a mai napig nem jöttek rá a betegsége okára. Az egész faluban hí-res a kertjéről, amit a mamád elültet, az mind virágzásnak indul. Röviden: egy skót lelkész és egy szeretetreméltó kertész lányát igazán boldogan üdvözlöm a családomban.

Sam meghatódott. Még sosem írta le a szüleit senki ennyire pontosan, méghozzá kiemelve a jó tulajdonságaikat. Még anyja betegségét is kíméletesen írta le, ahogy a hobbiját, a kertészkedést, ami elfeledtette vele a bánatát. Samantha tartott tőle, hogy a hízelgés eltéríti attól, hogy ki akarja deríteni, vajon a Korányik vámpírok-e. Ebben a pillanatban ez teljesen abszurdnak tűnt a számára. Csak rá kellett néznie Valerianra, hogy meggyőződjön az ellenkezőjéről. Sam szeme mégis óvatosan körbejárt a teremben, hátha felfedez valahol egy tükröt. Ekkor vette észre Teddie-t. Szmokingot viselt merev gallérral, piros szegfűvel a gomblyukában. Örömmel a lányhoz sietett, kézen fogta, és egy csókot lehelt az ajkára. Bárhogy is igyekezett megőrizni a hidegvérét Sam, ahogy meglátta, forróságot érzett, mosolyogni kezdett, szinte megrészegült.

- Az az érzésem, hogy én itt csak zavarok - mondta Valerian, és a vendégek felé indult. - Mellesleg hogy tetszik az ajándékom? - kérdezte a válla fölött.

- Ajándék?- A Bariactar-nadragulya leve.- Bátran megkóstolta - felelte Teddie. - És jobban is lettél tőle, nem

igaz?

43

Sam gyanakvása azonnal újraéledt. Előző éjjel begépelte a különös ital nevét a számítógépbe, de az egész neten egyetlenegyszer sem említették a nevét. Mi a fenét itattak meg vele a Korányik?

- Annyira csodás a hatása, hogy szívesen beadnám elemzésre a kórházunk toxikológiai osztályára - mondta. - Esetleg van ellene kifogásuk? - Ha kitérő vagy elutasító válaszra várt, akkor csalódnia kellett.

- Nagyszerű ötlet - helyeselt Valerian. - Engem is érdekelne, hogy mi a hatóanyaga. Csak annyit tudni róla, hogy a leve erősít és jó közérzetet kelt. De most magukra hagyom a turbékoló galambokat. - Azzal elvegyült a kiállítás látogatói között.

- Remélem, nem unatkozol - mondta neki Taddeusz. - Én nem kedvelem túlságosan ezeket a művészesteket. Nem lépünk le rövidesen?

- Hová?

- Egy alkonyi búvóhelyre, ahol kettesben lehetünk.Sam érezte, hogy a férfi jelenlétében nehezére esik a detektívkedés.- Miért mindig sötétben kell találkoznunk? - bökte ki.- Ezt hogy érted?

44

- Hát úgy, hogy... szeretnék egyszer egy őszi réten végigfutni veled, vagy bevásárolni menni, vagy egy kávézóban ülni a napsütésben! - Sam azt hitte, a nap emlegetése valami furcsa hatást vált ki Teddie-ből, de a férfi laza és nyugodt maradt.

- Szóval nem szereted, hogy éjjeli bagoly vagyok?- Eléggé egyoldalú éjjeli bagoly - bólintott a lány. - Nem is tudom, hogy

nézel ki a napfénynél.Taddeusz gyors pillantást vetett a hátsó kiállítóterembe. Sam

megfordult. Érzéki csalódás volt, vagy valóban az apjára nézett?De Teddie már vissza is fordult.- Jó, ha szeretnéd, akkor találkozzunk nappal. Miért ne mindjárt holnap?Hogyan hallhatta az öreg Korányi ilyen messziről, amit Taddeusszal

beszéltek? De Sam mégsem tudta elhessegetni a gondolatot, hogy Teddie az imént valami módon engedélyt kért az apjától.

- Holnap? Az jó, csak délután leszek ügyeletes.Míg azon tanakodtak, mi legyen a másnapi program, Sam csodálkozott

a férfi beleegyezésén: nem az áll minden vámpírokról szóló leírásban, hogy mindenáron kerülik a napfényt? Habár az őszi Londonban nem túl gyakran sütött a nap, már egy erősebb napsugár is halálosan megsebesítheti a vámpírt. Talán mégis csak képzelődne?

- A Királyi Botanikus Kert jó lesz? - kérdezte Teddie-t. - Úgy szeretnék kimozdulni kicsit a városból.

- Jó ötlet - egyezett bele a férfi.Megbeszélték, hogy hánykor és hol találkoznak. Samnek semmi más

nem jutott az eszébe, amivel próbára tehetné kedvesét. Tükröt sehol sem látott. Felkapott egy pohár pezsgőt, és a képek felé fordult.- Mondd, belőled milyen érzést váltanak ki? - Sam egy hideg kéz érintését érezte a nyakán, és Mircea lélegzetelállítóan gyönyörű arcát látta felbukkanni maga mellett.

- Milyen érzést? - a torkát köszörülte. - Hát, a színek olyan...- Nem a színek érdekelnek, hanem te. Semmi más nem érdekel. Te,

mint néző. Ha már valaki otthonában lógnak a képek a falon, akkor nem tudom, mit gondol róluk.

Sam nem tudta elképzelni, hogy valaki ezeket a képeket kitenné otthon a falra, de megtartotta magának a véleményét.

- Milyen hatással van ez a kép rád? Mondd el, mit érzel!- Félelmet, ijedtséget, undort.- Félelem, ijedtség, undor - ismételte meg Mircea. - Ezt a nevet kellett

volna adnunk a kiállításnak.Mr. Lockool lépett hozzájuk. - Maga is kellően borzong Mircea

alkotásaitól?Sam annyira taszítónak találta a férfit, hogy a képekről már nem is

jutott több az eszébe.- Egyszerűen csúnyának tartom őket. És nem értem, miért ilyeneket

festesz, miért nem valami mást.- Ez jó kérdés - mondta Mircea hirtelen elkomolyodva. - Bizonyára nincs

minden rendben velem, hogy ilyen sötét dolgokat festek. - A szép arc egyszerre még fiatalabbnak és szomorúbbnak tűnt Samnek. Mintha felismert volna Mirceában egy félős kislányt, aki retteg attól, hogy kilépjen a házból.

Hirtelen zaj vonta magára Samantha figyelmét, valaki bejött a hátsó bejáraton. Mielőtt megpillanthatta volna a jövevényt, Teddie lépett elé.

- Mehetünk?- Még ne. - Megpróbált átpillantani a férfi válla fölött. - Éppen most

kezdtem új arcokkal ismerkedni. - A férfi mosolygott, de a szemében

nyugtalanság látszott. A lány előtt egy lépéssel újra szabad kilátás nyílt az eseményekre. Csak nem egy szemüveg villant fel az imént? Richard mégis eljött volna a megnyitóra? Vajon tudta, hogy Sam is itt van? Mielőtt megbizonyosodhatott volna efelől, a felfordulás okozója ismét eltűnt a szeme elől.

- Az ott nem...- Hol? Ki? - Teddie megfordult.- Azt hittem, az előbb az öcsédet láttam.- Dickie-t? - Taddeusz meglepett arccal vezette hátra a barátnőjét. - Mi

történt itt az imént? - kérdezte a pincért.- Már elintéztük - felelte amaz. - Csak egy csavargó volt, aki el akart

emelni valamit a büféből.Teddie Samanthához fordult.- Bizonyára tévedtél.- Pedig szerintem ő volt az.- Mr. Lockool, látta ma este az öcsémet?- Dickie-t? - a pulykakakas elvigyorodott. - Azt nem fogjuk megérni,

hogy Richard megjelenjen egy kiállításon.A két férfi jót nevetett a feltételezésen, de Samnek nem támadt kedve

nevetni.- Miért érdekel ennyire az öcsém? - Taddeusz egy tele pohár pezsgőt

nyújtott át Samnek.Samnek ebben a percben döntenie kellett. Ha szereti Teddie-t és

teljesen megbízik benne, akkor el kell mondania neki, hogy az öccse milyen szörnyű, kimondhatatlan váddal illette őt.

- Csak szeretném jobban megismerni a családodat - felelte, belekortyolt az italba, és érdeklődést mímelve a képek felé fordult.

16.

Másnap Sam megint rosszul lett, mielőtt elindult volna a Királyi Botanikus Kertbe. Mi a fene történik velem? - töprengett a vécékagyló fölé hajolva. - Alig ettem valamit, a két pohár pezsgő nem okozhat ilyesmit. Ahogy rossz szájízzel visszatért a szobájába, a fogmosópohár mellett felfedezte az üvegcsét Teddie ajándékával. Ne jussanak eszedbe buta gondolatok! Amíg nem tudod, mi az a Bariactar-nadragulya, addig ne is nyúlj hozzá. De a rosszullét nem akart elmúlni, émelygett, a legszívesebben visszafeküdt volna az ágyba. Ám miután elszédült, miközben a farmerét próbálta magára húzni, gyorsan más véleményre jutott. Eltámolygott a mosdóig, kivette a dugót az üvegcséből, és óvatosan belekortyolt. Az ízétől most is megborzongott, ám a jó közérzet és a megmagyarázhatatlan jókedv szinte azonnal jelentkezett. Ha ilyen jó hatása van, aligha lehet káros - talált kifogást a gyengeségére, bekötötte a tornacipőjét, és kiment a szobából.

Az időjárás nem is lehetett volna tökéletesebb a kísérlete szempontjából. Habár november elseje volt, a szél elsodorta a mélyen szálló felhőket, és előcsalogatta a napot. Sam metróval ment, legalább háromnegyed óráig tartott az út, ám csodálatos látvány lett a jutalma. A melegházak, a pálmaházak úgy festettek, mint egy mesebeli kisváros. A nap-fény és az átvonuló felhők játékában a botanikus kert épületei változatosan csillogtak, és a sok zöld növény látványa gyógyír volt egy ilyen késő őszi napon. A sokféle látnivaló ellenére Sam figyelmét egyetlen fa kötötte le, a millenniumi akác, amelynek törzse egy tóból nőtt ki. Ez szinte a Királyi

Botanikus Kert védjegyének számított. Itt beszélték meg a találkozót, itt akarta megvárni Taddeuszt.

Ahogy a széles lombkoronájú fához ért, Taddeusz már ott állt. A halastó szélén ült, és egy ágat húzott végig a vízen. Ma nem a szokásos fekete öltözékében volt, hanem egy világos esőköpenyben, ami a térde fölé ért, és amit az enyhe idő ellenére nyakig begombolt. A napszemüveg feleslegesnek tűnt, de nem volt természetellenes. Ahogy közeledett felé, Sam belső feszültsége feloldódott. Tehát Taddeusz nem az éjszaka teremtménye, nem olyan szörny, aki a mesék szerint koporsóba bújnak a napfény elől. Eljött ide, teljesen hétköznapi találkájuk volt, mint akármelyik másik párnak. Sam boldogan integetett felé, és futni kezdett. Taddeusz eldobta az ágat, és kitárta a karját.

- Nagyon szép itt, nem? - kérdezte Sam, és a nyakába ugrott.- Ha valaki szereti a zöldet, szép - Taddeusz megfordult, a belé

csimpaszkodó Sammel együtt. - Mit terveztél mára?- Nézzünk meg mindent! Ezek a növények iszonyú ritkaságok, néhány

már voltaképp ki is halt a szabad természetben. - Ficánkolni kezdett, hogy a férfi letegye.

- Szóval a szabad természetben... kihaltak - ismételte meg Teddie. - Ez izgalmasnak hangzik. - Letette a lányt a földre. - Kezdjük mondjuk az orchideákkal?

- De miért pont ott?- Mert ők is az éjszaka virágai, mint én - nevetett Teddie.- Akkor irány az orchideák! - ahogy a férfi arcát megvizsgálta, feltűnt

rajta egy kis változás. A bőre színe volt más. - Te... talán szoláriumban voltál?- Á, ugyan - a férfi elfordult, a jó irányt kereste.Sam a másik oldalára futott.- Ma délelőtt úgy nézel ki, mint... - kereste a szót mint egy olasz

szerető!- Csak azért látsz másnak, mert még nem találkoztunk a szabadban.- Ha tudnád, hogy örülök ennek a sétának! - Samnek kettőt kellett

lépnie, míg Taddeusz egyet lépett, közben úgy ugrabugrált, mint egy kislány.- Örülök, hogy ilyen jó kedved van - míg a férfi beszélt, előbukkant a

nap. Taddeusz elfordította a fejét.- Mi a baj?- Csak ez a fény - egy újabb felhő úszott a nap elé. - Elég érzékeny a

szemem.Sam megtiltotta magának, hogy megint gyanakodni kezdjen. Végre be

kell fejeznie önmaga gyötrését! Ha volt egyértelmű bizonyítéka annak, hogy valaki nem vámpír, akkor az bizonyosan az volt, hogy kimerészkedik a napfényre. Teddie kiállta a próbát. Normális fiatalember, akivel kézen fogva sétálhat az orchideák között.

Különös hangulata volt az orchideák félgömb alakú üvegpalotájának. Fülledt meleg volt itt, nehezebb volt a lélegzés. Taddeusz különös változáson esett át. Sam, most először, mióta megismerte, lelkesedést vett észre rajta. Kíváncsian lépkedett a virágok között, az arcán öröm tükröződött.

- Ó, ez az illat! - kiáltott fel. - Érzed ezeknek a növényeknek az erejét? A többi virág csak kinyílik - folytatta Sam nem kis csodálkozására -, de az orchidea szinte izzik. Lüktet, és hívogat, csábító, ugyanakkor halálosan veszélyes. - Közelebb lépett egy szinte teljesen fekete virághoz. - Orchis sangrealis - suttogta, mintha magával a virággal beszélgetne. - A szenvedély nem más, mint vágy a feloldódás iránt, az áldott mámor és az elmúlás iránt. El akarunk veszni a szerelemben, hogy újjászülethessünk. - A virág kelyhe

fölé hajolt, és beszívta az illatát. - Ez a egész szenvedély ott rejlik ígéretként a vérorchideában.

Míg Taddeusz beszélt, Sam érezte, hogy visszatér a reggeli rosszulléte, ennek ellenére a férfi sötét szavai is felizgatták. Hirtelen magához húzta a Teddie-t, és megcsókolta. A nyelve egyszer csak akadályba ütközött. Ez nem a fogsor szabálytalansága volt, ahogy először gondolta, ezek fogak voltak, tűéles fogak. Olyan fogak, amik akár fegyverként is használhatók. Ám az orchideák furcsa, elmúlásra emlékeztető illata, a forróság és Teddie közelsége elhomályosította Samantha gondolkozását. Nemrég még elszántan ki akarta deríteni az igazságot, most azonban már csak arra vágyott, hogy Teddie karjaiban eltűnjön az orchideák között. A férfi elhárította a közeledését, és amikor mégsem hagyott fel vele, gyöngéden a nyelvébe harapott. Sam fájdalmat érzett, nem erőset, de sajátosat. Fájt a harapás, ugyanakkor a csók folytatása volt. Többet, és még többet akart az ilyen harapásokból és fájdalomból.

Teddie eltolta magától.- Hagyd abba! - sziszegte. - Mindenütt emberek vannak.- Az orchideák tehetnek róla - suttogta válaszul a lány.- Csábítóak és veszélyesek. Csodálkozol, ha izgalomba jövök tőlük? -

Hátralépett, és mélyet lélegzett az orrán keresztül, hogy oxigén kerüljön a tüdejébe. Belső zaklatottsága azonban nem szűnt meg. A józanabbik fele, az ápolónő magához akart térni, ugyanakkor a reménytelenül szerelmes lány Taddeusz ölelésére vágyott. Szerette volna, ha magával viszi, ha elcsábítja, sőt, ha még egyszer megharapja...

- Nem kellett volna idejönnünk - a férfit sem hagyták hidegen a történtek, az ajkán játszó sötét mosoly kimutatta a fogait.

Samantha nem tudta róla levenni a pillantását. Ezekben a végtelennek tűnő pillanatokban mindegy volt neki, hogy a férfi vámpír-e, vagy sem. Olyan mélyen és ellenállhatatlanul kívánta őt, hogy akár egy szörnyeteg is lehetett volna, akkor sem engedi el. Lélegzet-visszafojtva álltak egymással szemben, vágyakoztak, szinte szétvetette őket a köztük feszülő érzés, és próbálták visszanyerni az önuralmukat.

- Romlásba viszel engem - mondta a lány.- Nem akartam - dadogta a férfi. - Hidd el, nem az én hibám, de... -

eltakarta arcát a kezével. - Ez így lett számunkra elrendelve. Nem tehetünk ellene semmit!

Samet félelem fogta el, félt a szavakban rejlő mélyebb igazságtól. Egyúttal boldog volt a homályos közlésbe burkolt szerelmi vallomástól. Igen - gondolta Samantha -, mi egymásnak lettünk rendelve, az volt a sorsom, hogy találkozzak vele, hogy részévé váljak a családjának. Miért utasítanám vissza? Hát nem ez a legfelkavaróbb, legőrültebb dolog, ami valaha történt velem?

- Menjünk - a férfi visszaindult a kijárat felé.Kiléptek a szabadba. Mintha kizárólag az orchideák illatától ragadtatták

volna el magukat, a hűvös őszi szellő visszahozta őket a valóság talajára.- Ez... nagyon érdekes volt - Teddie gyors pillantást vetett az órájára. -

Mennem kell. Fontos üzleti találkozóm van. - Körülnézett, merre lehet a főkapu. - Nem haragszol, ha most nem viszlek haza?

Sam, bár csalódott volt a randevú hirtelen félbeszakítása miatt, tudta, hogy az előbbihez hasonló csúcspontot úgyse érnék el még egyszer. - Menj csak, én még sétálok egyet.

A férfi elköszönt anélkül, hogy a lányhoz ért volna, és a kavicsos úton a kijárat felé indult. Sam nézte, ahogy elmegy, és a kabátja, aminek a szélébe bele-belekap a szél, egyre kisebb lesz. Sam egyszerre rémülten vette észre, hogy egy magnóliafa árnyékában ott áll az a néma idegen, aki pár nappal ko-

rábban már alaposan ráijesztett. Még szólhatna Teddie-nek. Ő elkapná a fickó grabancát, berántaná egy bokor mögé, és letépné az álarcát.

Akkor most miért nem kiált, miért nézi némán az orchideaház lépcsőjén állva, ahogy a szerelme eltűnik az egzotikus virágok között? Aztán pillantása a kísértetre siklott, úgy tűnt neki, hogy őt méregeti. Majd ujjával feltolta nap-szemüvegét az orrán. Sam elindult felé. Ez alkalommal nem futott el az idegen elől, hanem egyenesen odalépett hozzá. Az alak először mintha el akart volna menekülni a magnólia sűrűjében, de aztán ismét előbukkant kendőbe burkolt feje. Samantha egyre közelebb ért. Az idegen az útra lépett, és bevárta őt.

- Mi ez a bújócska? Miért nem tudsz megszólítani, mintha normális ember volnál, Dickie?

- Mert nem vagyok normális ember - felelte a bebugyolált. - Hogyan ismertél fel?

- Csak te szoktad így igazgatni a szemüvegedet. - Sam megkönnyebbült, hogy igazolódott a feltevése. - Elég ebből a múmiaszerelésből. Leveheted a maszkodat.

- Ha csak egy kicsit is értenéd, amit mondani akarok, tudnád, hogy ezt nem tehetem! - felelte a fiú dühösen.

- Miért? - kérdezte Sam, és kinyújtotta a kezét Richard sálja felé.- Mert a napsütés elpusztítana engem! - hátrább lépett. - Talán ezt

akarod?- Azt állítod, hogy a napsütés, amit állítólag annyira imádsz, végezne

veled?- Hányszor kell még elmondanom?- Azt állítod, hogy te és a bátyád, meg az egész család, vámpírok

vagytok?- Hiszel nekem végre?- Várj egy percet. Ha a Korányik vámpírok, és el kell bújniuk a napfény

elől, akkor mégis hogy lehet, hogy egy egész órán át sétálgattam Taddeusszal, ebben a szép időben? - diadalmasan nézett a fiúra.

A bebugyolált alak összekulcsolta fekete kesztyűbe dugott ujjait.- Már megint sikerült téged félrevezetnie.- Félrevezetni? Ugyan már!- Egy krémet használ - vonta meg a vállát Richard. - Amit Valerian

kérésére állítottak össze.- Azt akarod bemesélni, hogy létezik egy napolaj vámpírok részére?! -

Samnek kezdett elfogyni a türelme.- Pontosan. Az előállítása bonyolult és nehéz, de ha egy vámpír magára

keni, akár 60 percig is ellen tud állni a nap pusztító erejének. Mit is mondtál, mennyi ideig voltatok együtt Teddie-vel?

- Körülbelül.... - Sam próbált visszaemlékezni - egy órát.- Akkor megvan a magyarázat.Sam csalódott volt, és Dickie-n töltötte ki a dühét.- És te minek futkározol ebben a szerelésben, mint egy kísértet az

álarcosbálon? - kérdezte éles hangon. - Miért nem használod azt a híres krémet?

- Nekem nem adnak belőle.- Miért ne adnának a saját családtagjuknak?- Mert azt akarják, hogy otthon maradjak, nehogy ostobaságot

csináljak. Meg akarják akadályozni, hogy találkozzak veled!- Kikről beszélsz? Teddie-ről és az apjáról?Úgy tűnt, a vita fárasztja Richardot, mert nagy sóhajjal leült a száraz

fűbe.

- Nem tudom, mit kéne még tennem, hogy higgy nekem, mondta. Te vagy a legmakacsabb skót, akit ismerek.

- Miért, hány skótot ismersz? - Sam felnevetett a fűben gubbasztó múmia láttán.

- Csak téged.- Szigorúan véve nem is vagyok skót. De ez nem fontos. Gyere,

meghívlak egy forró csokira! - azzal megfogta a fiú karját.- De nekem nem szabad... - próbált tiltakozni Richard.- Tudom, nem vehetsz magadhoz emberi táplálékot - azzal felsegítette

a fiút. - Akkor csak kapaszkodj bele a csészébe, és mesélj el mindent szép sorjában. - Sam elcsodálkozott azon, hogy milyen magabiztosan bánik a nyakába ömlő kaotikus eseményekkel.

- És... komolyan meg fogsz hallgatni? - kérdezte a fiú hitetlenkedve.- Hogyne - Sam a mezőn túl meglátott egy kis kávézót. - Hogy hiszek-e

neked, az már más kérdés.Belekarolt a fekete kabátos fiatalemberbe, és elindultak a kávézó felé.

17.

Kit ismertél meg előbb, a bátyámat, vagy Lockool urat? - kérdezte Richard. A kávézó félreeső szegletében ültek, ahonnét szép kilátás nyílt a botanikus kertre.

- Lockoolt, azt hiszem - Sam keze a cukortartó mellé tolta a sót. - Véletlenül épp a mi osztályunkon járt.

- Biztos lehetsz benne, hogy nem véletlen volt. - Richard igyekezett a sarokba húzódni, hogy ne keltsen feltűnést különös ruházatával. - És mikor találkoztál először Teddie- vel?

- Várjunk... ugyanazon a napon, este! - csodálkozott.- Gondolom, tiszta véletlennek tartottad a találkozásotokat?- Persze. A városban szólított meg. Mit akarsz ezzel mondani?Richard nyugalomra intette.- Mit akart tőled Lockool a kórházban?- Tudni akarta, hogy skót vagyok-e. Azt mondtam neki, hogy Liargo

Angliában van. Aztán megkérdezte, hogy Hadrianus falától délre vagy északra.

Richard érdeklődve felpillantott.- Hadd találjam ki: északra van.- Igen. Miért fontos ez?- Fontosabb, mint hinnéd. Krisztus után 122-ben Hadrianus római

császár hosszú falat emeltetett Britanniában. Ez jelezte a Római Birodalom északi határát. A fal mentén jól felfegyverzett helyőrségeket alapítottak. Megszakítás nélkül végigért a keleti parttól a nyugatiig. Voltak rajta kapuk és őrtornyok, amik közt nem lehetett nagyobb a távolság egy római mérföldnél. Szóval ez gyakorlatilag egy kommunikációs hálózata volt a rómaiaknak, mert rövid idő alatt el tudták juttatni az üzeneteket az egyik parttól a másikig.

Samantha türelmetlenül összekoccantotta a sót és a cukrot.- És mire volt jó maga a fal?- Védelmet nyújtott Skócia őslakosai, a piktek ellen. Ezek a törzsek

híresek voltak a kegyetlenségükről. Kitépték az élő emberek mellkasából a szívüket, és megették. Felnégyelték vagy karóba húzták a foglyaikat...

Míg a fiú folytatta a véres történetet, Sam elsápadt. Eszébe jutott az álma a fehér ruhás nőről, akinek egy ismeretlen kitépte a szívét. Annak a

nőnek vörös haja volt, és ugyanilyen módon végeztek vele. - Elég! Mi közöm van ehhez az egészhez?

- Sajnos nagyon is sok - felelte Richard gondterhelten. - Lockool kiderítette, hogy skót vagy, ráadásul régi vérvonalból. Az igazi skót határ nem ott van, ahol a mai határ, hanem Hadrianus falánál.

- Na és? Több ezer skót lány van, akik éppen olyanok, mint én.- Ez igaz. Kell, hogy legyen más oka is annak, hogy Lockool kémkedett

utánad... - egy pillanatra elgondolkodott. - A szüleid mivel foglalkoznak?Sam mesélt neki a szüleiről, Johnról és a hívek közösségéről, valamint

Louise-ról, betegeskedő anyjáról.- Ez igazán mindennaposnak hangzik - Richard a pincérnőt figyelte, aki

a pultnál épp kikérte a két csésze forró csokoládét. - Az is eszembe jutott, hogy talán egy ősi skót klánból származol.

Samantha idegességében hangosan felnevetett.- A világ leghétköznapibb családja vagyunk. Hogy volnánk nemesek?- Mivel a skót piktek utódai ősrégi kapcsolatban állnak az egykori dák

birodalommal.- Dák birodalom... az meg hol a csudában van?Sam a sötét szemüveg ellenére észrevette, hogy a fiú tekintete

rátapad.- A mai Erdély területe, és még egy jó darab föld a tengerig.- Várjunk - Samnek ez kezdett kicsit sok lenni. - Úgy érted, hogy a

skótoknak közük van az erdélyi őslakosokhoz... vagy akár a vámpírokhoz? - Sam nem hagyhatta, hogy felültessék, tudott pár dolgot a vámpírok kultuszáról. - A legenda szerint III. Karóbahúzó Vlad volt az első vámpír. Ő Erdélyben született, és a 15. század közepén lett havasalföldi fejedelem, vagyis több mint ezer évvel az után, hogy Hadrianus falát megépítették!

- Ez igaz. De Drakula, a Sárkányrend mestere sajnos nem az első vámpír volt.

- Nem?- Nem ám. A mi fajunk sokkal ősibb. A Megváltótok idejéig vezethető

vissza.Egy pillanatig csend uralkodott, aztán Samantha köhintett egyet.- Vagyis több mint kétezer évvel ezelőttre.

A fiú bólintott.- Az egész a vérről szól, Samantha. Egyszerű az egész. - Összeszedte

magát, mielőtt tovább beszélt. - Miért olyan fontos a ti vallásotokban Krisztus vére? Miért isszák meg a papjaitok Krisztus vérét szimbolikusan minden misén? Mert a vér köt össze minket. A vér dönti el, kik vagyunk, és hová tartozunk.

A lány felkiáltott.- Ugyan már! Hol van itt összefüggés? Azt mondod, a rómaiak építették

Hadrianus falát. És a rómaiak feszítették meg Krisztust. Most meg azzal jössz, hogy a vámpírok ugyanúgy isznak vért, ahogy a keresztény papok?

- Nem - intett a lánynak, hogy halkabban beszéljen, mert a szomszédos asztaloknál ülők közül többen feléjük fordultak. - De gondolj bele: mivel lehet egy vámpírt ártalmatlanítani, sőt, elpusztítani?

- Elé tartasz egy keresztet, meg kell locsolni szenteltvízzel, vagy megszentelt ezüst pisztolygolyóval kell rálőni... - elhallgatott, mert rájött, hogy mire akar kilyukadni a fiú.

- Látod, mennyi köze van egymáshoz a két dolognak. És egyszerre kezdődött minden.

- Két forró csokoládé! - tette le eléjük a csészéket a pincérnő az asztalra. Közben végigmérte a bebugyolált vendéget. - Történt valami az arcával?

- Mi köze hozzá? - Sam annyira felháborodott, hogy nem jutott eszébe udvarias válasz.

A pincérnő tovább bámulta Richard fátylát, és nem volt hajlandó otthagyni őket.

- Talán a vallása miatt öltözik így?- Ő igazából vámpír. Tessék, most már tudja - felelte Samantha. -

Remélem, ezek után békén hagy minket!- Már kérdezni se lehet? - távozott a fejét ingatva a pincérnő.- Köszönöm - sóhajtott fel Richard megkönnyebbülten. - Igen, az is

beleillik a képbe, hogy ilyen talpraesett vagy.- Ez megint mit jelentsen? - Sam megfújta a gőzölgő italt.- Mert egy erős személyiség kell nekik ahhoz, hogy elérjék a céljukat.

Egy gyengébb lelkialkatú valaki nem állná ki ezt a kínszenvedést.- Miféle kínszenvedést állok én ki? - az első meleg korty jólesett.

Samantha most olyan állapotba került, hogy semmi sem tudta többé meglepni.

- Mielőtt erre felelek, még valamit tudni szeretnék: pár nappal az után, hogy Taddeuszt megismerted, ott voltál a vacsoránkon.

A lány bólintott.- Mi történt akkor?- Semmi. Teddie körbevitt a házban. Talpig úriemberként viselkedett.

Még csak meg sem akart csókolni.- Persze, hogy nem - kuncogott Richard. - Túl nagy lett volna a kísértés,

hogy megharapjon. Azután mi történt?- Semmi. Napokig vártam, hogy jelentkezzen.

Richard kicsit oldalra döntötte a fejét, így nézett rá:- Na igen. És ez normális egy újdonsült szerelmespár esetében?- Taddeusz nagyon elfoglalt üzletember - Sam letörölte a kakaót az

ajkáról. - Nem gondolom, hogy ez szokatlan volna.- Mennyi idő telt el, amíg újra jelentkezett?- Négy nap.- És a következő találkán, pontosan négy nap múlva, lefeküdtetek

egymással.- Ezt meg honnét veszed?!- Én csak... találgattam.Sam elgondolkodott.- Na nem azonnal. Először elvitt, körberepültünk a város felett.- Ez nem fontos - intette le Richard. - Teddie négy napra eltűnt, aztán

viszont rögtön a tárgyra tért. így volt?- Igen- Sam véget akart vetni a bizonytalanságnak. - Mit jelent ez az

egész?- Azért várt, mert tudta, hogy a negyedik napon termékeny leszel.Sam annyira felháborodott, hogy egy hang sem jött ki a torkán. Ez nem lehet igaz - suttogta végül.- Taddeusznak olyan érzékeny a szaglása, hogy megérzi, mikor van

menzeszed, és mikor vagy termékeny. Hidd el, a vérrel kapcsolatos ügyekben szakértők vagyunk.Egy percig csöndbe temetkeztek mind a ketten.

- De miért... miért akarna...?- Azt akarják, hogy gyereket szülj neki.

- Gyereket? - Samantha úgy érezte, a bensőjében egy hatalmas hullám indul meg, amelyik bármely pillanatban elöntheti. - Miért akarna Teddie tőlem gyereket? - Olyan halkan beszélt, hogy Richardnak előre kellett hajolnia.

- Bár a vámpíroknak rendkívül magas a várható életkoruk, szinte az örökkévalóságig tart, a klánnak időről időre meg kell újítania magát. Ehhez egy nő friss, élő vérére van szükségünk. Jelen esetben a te véredre, Samantha.

Sam a szája elé kapta a kezét, és elfordította a fejét. Ha kinézett az ablakon a színpompás virágokra, tavacskákra, melegházakra, szinte felfoghatatlan volt, amiről beszélgettek. Eszébe jutott a szerelmes éjszakát követő reggeli félelme, hogy mi lesz, ha teherbe esett.

- Egy ilyen nő vérének fiatalnak kell lennie - folytatta Richard -, egyúttal ősöregnek.

- „Egy valódi, ősi vérvonalból származó skót lány" - idézte fel Samantha Lockool szavait. - Mr. Lockool is vámpír?

- Hasonló. A családom tanítványa. Egykor régen megharapták, és a vér tartja életben őt is. De a belső körbe sosem lesz bejárása. - Richard az asztalra könyökölt. - Kell, kell lennie valami egyéb okának is, hogy téged szemelt ki anyának. Ha a családodhoz nincsen köze...

- Miért nem harapott még meg eddig Teddie?- A harapás után halhatatlanná válnál, akkor nem tudná anyaként

hasznodat venni - Richard ökölbe szorította a kezét. - Élve kellesz nekik, és egészségesen. A meleg véred kell nekik, hogy egészséges vámpírt hozz a világra, hogy fenntartsd a fajtánkat. Miután megszülted a gyereket, Taddeusz meg fog harapni, ez biztos. És akkor elvesztél.

Samnek eszébe jutottak Teddie borotvaéles fogai, a különös mohóság a szemében, ami mindig elfogta csókolózás közben, de az is, hogyan tolta el őt váratlanul magától. Most talán megtudta ennek az okát. Sam kinézett az ablakon, pillantása követte egy tölgy törzsét, fel a koronáig. Noha a lombját már lehullatta, az ágai zöldek voltak. A borostyán felkúszott rá, és teljesen beborította.

18.

Sam kitapogatta a helyet a szájában, ahol Teddie megharapta. Még nem múlt el egészen a furcsa érzés a nyelvén. Mire visszaért a kórházba a Királyi Botanikus Kertből, már kezdődött is a kórházi műszak. Szinte lehetetlen volt a szokott teendőire koncentrálni, de a tevékenység elég erőt adott neki, hogy ne omoljon össze. Ellátta a betegeket, teljesítette a kéréseiket. A legnagyobb gondot Andrew-ra fordította, aki vidáman fecserészett ugyan, de ez nem kendőzhette el, hogy romlott az állapota. A végtagjai hidegek voltak, a pillantása tompa. Miközben lemosta a fiút, Sam észrevette, hogy a karján a számtalan seb, amit a dialíziskészülék csövei okoztak, már nem gyógyul be. Andrew miatti aggódásában Samantha elfelejtette, hogy már elérkezett az esti vizit ideje - és hirtelen Sir Kennock és csapata léptek a szobába. Marg- ret néni megrovó pillantást vetett rá, Sir Kennock levegőnek nézte, mint mindig. Samnek nem jutott jobb az eszébe, mint mozdulatlanul állni. Megint kitapogatta nyelvével a kis harapást a szájában. Míg Sir Kennock Andrew-val társalgott, és leolvasta az adatait, Sam fején átfutott a gondolat, hogy feltétlenül el kellene mennie orvoshoz. De nem a klinikán, tette hozzá. Itt senkinek nem szabad tudnia a helyzetéről. És mitől volna olyan biztos, hogy tényleg terhes, nyugtatgatta magát. Csak mert Richard kitalál mindenfélét.

De az érzése mást mondott: már kétszer is rosszul lett, és a vérzésének meg kellett volna jönnie. És csak képzelte, vagy tényleg érzett valami nyomást a mellében? A tünetek mindegyikére lehetett más magyarázat is; a legjobb lesz, ha végez egy terhességi tesztet.

- Ma estére kérném a kontrasztteszt értékeit.Sir Kennock hangja kiszakította a gondolataiból. Kérése azt jelentette,

hogy Andrew-n egy újabb kellemetlen vizsgálatot kell elvégezni, vérvizsgálatot a nukleáris medicina laborban. A fiú is érezhette, hogy a helyzet komolyra fordult. Máskor gondtalanul kérdezgette volna az orvost, megmosolyogtatta volna a vizitelőket, de most hallgatott, némán fordult az oldalára vagy a hasára, ahogy az orvos kérte.

Sam előrébb lépett.- Találtak már új, átültethető szervet? - kérdezte önkéntelenül. Holott

Mrs. Halifax visszalépéséről Andrew annyit tudott, hogy csak elhalasztották a műtétet. Sam elhallgatott, legszívesebben leharapta volna a nyelvét - de ezt már megtette helyette más.

Sir Kennock olyan kifejezéssel fordította el az arcát, mintha csak egy bogár zümmögését hallotta volna. Elengedte a füle mellett a kérdést, rövid ideig még beszélgetett Andrew-val, majd elvonult. Margret kézen fogta Samet, és a fürdőszobába húzta.

- Ha még egy ilyen hibát elkövetsz, nem fogunk tudni megtartani - mondta szigorúan. - Mi történt veled? Amikor elkezdték nálunk dolgozni, azt hittem, jó ápolónő válik belőled.

- Elnézést kérek, nénikém.- Talán túl sok a munka, az éjszakai ügyelet? Vagy minden este bulizni

mész?- Nem, nénikém, nem erről van szó.Hogyan mondja el neki, mit mondhat el neki? Samantha szívesen

beavatott volna valakit a bizalmába, mégis, lehetetlen volt beszámolni bárkinek is arról, ami az elmúlt napokban történt vele.

- Kimerültnek látszol - a nénikéje nem hagyta annyiban. - Talán beteg vagy?

Ez lett volna a megfelelő pillanat, hogy egy jó orvos után érdeklődjön.- Majd helyrejövök - tért ki mégis Samantha. - Kérlek, ne haragudj rám.

Nagyon szeretem Andrew-t.- Megértelek - a főnővér az unokahúga vállára tette a kezét. - De meg

kell tanulnod elválasztani a munkádat a magánéletedtől. Na menj, szedd össze magad! - egyedül hagyta Samet a beteggel.

- Szeretnéd, hogy elkísérjelek a vizsgálatra? - kérdezte a fiút.- Felőlem - felelte a fiú látszólag közömbösen, de Sam érezte, hogy ez

sokat jelent neki.

…

Sam felemelte a kis csíkot. Kékebb nem is lehetett volna. A szobájában ült, és noha a fűtést a legmagasabb fokozatra kapcsolta, mégis fel kellett húznia a zokniját. Egész testében vacogott. Olyan félelmetes, felfoghatatlan volt az egész. Szertefoszlott minden abbéli reménye, hogy Richard csak egy kitalált történetet mesélt neki. „Az egész a vérről szól, egyszerű az egész" - emlékezett a fiú szavaira. Samantha pontosan tudta, hogy mi történik a vérében. A megtermékenyített petesejt a méhbe került, és így összekapcsolódott Sam vérkeringésével. Teste elkezdte a béta-hCG, a terhességi hormon termelését. Már a vérében keringett.

Ledobta a tesztcsíkot a asztalra, felhúzta a lábát, és a térde közé hajtotta a fejét. Egyszerűen nem tudta megemészteni: Teddie szándékosan ejtette teherbe! Taddeusz, élete első nagy szerelme, aki iránt olyan szenvedélyt érzett, amire egyáltalán nem tartotta képesnek magát. A legzavaróbb mégis az volt, hogy továbbra is érezte ezt az abszurd szenve-délyt. Szerette volna követni Teddie-t a sötétségbe, egészen és örökké eggyé akart válni vele.

- Nővér vagy a Chelsea és Westminster Kórházban! - mondta fennhangon, hogy visszarángassa magát a valóság talajára. - Megtanultad, hogyan működik a test. Vedd is hasznát a tudásodnak!

Terhes volt, ehhez nem férhetett kétség. A következő teendője az volt, hogy keressen egy orvost, aki megvizsgálja az ő és a magzat egészségét. A nőgyógyász vért fog venni tőle. Már megint a vér, mindig a vér! Sam a kezébe temette az arcát. Mit fog mondani az orvosnak? „Ne csodálkozzon a furcsa vérképen, egy vámpír gyerekét várom?" Vajon veszélyeztetett terhesnek minősítené az orvos? Sam egyenesen felült az ágyon. Vajon veszélyeztetett terhesség esetében nincs más megoldás? Elvetethetném - gondolta, és azonnal beleborzongott az ötletbe. Vannak olyan esetek, amikor az orvos ajánlja az elvetetést. Súlyos torzulások, előre látható életképtelenség, az anya egészségének károsítása esetén... eszébe jutottak Richard búcsúzó szavai. Ahogy kijöttek a kávézóból, Sam dacosan azt mondta, hogy nem muszáj kihordania Teddie gyerekét. Richard sötét szemüvege ellenére látta, hogy a fiú sajnálkozva néz rá.

- Apám és a bátyám sajnos ravaszabbak, mint hinnéd - felelte. - Nem véletlenül választottak éppen téged.

- De miért?- Skót vagy, és az édesapád pap.Sam habozva bólintott.- Tényleg rászánnád magad, hogy megöld a magzatot?Habár Samantha a szíve mélyén érezte a választ, azt felelte:- Miért ne? Ha úgyis egy rémség válna belőle?- Sam, nem ismered magad elég jól. - Közben kiértek a mezőre. Richard

összefonta a kezét a háta mögött, és éppolyan óriási lépésekkel haladt, mint a bátyja. - Tudtad, hogy a legfiatalabb lány, aki világra hozott egy gyereket, a perui Lina Medina? Négyévesen lett terhes, a fia születésekor maga is csak öt és fél éves volt. A világon a legidősebb anya, aki mesterséges megtermékenyítés után ikreket szült, hatvanhét éves volt. A legfiatalabb hétgyerekes anyuka egy tizenhat éves argentin lány. Tizennégy éves korában fiút szült, aztán kétszer hármas ikreket, mindegyik lány lett.

- Miért meséled el ezt az egészet? - Samantha érezte, hogy könny szökik a szemébe, és inkább behunyta.

- Hogy lásd, a vér útjai kifürkészhetetlenek. Az élet, ami a vérben születik, annyira sokszínű és titokzatos, mint az a sokféle alkotórész, amikből a vér összeáll. Ami él, az a legfantasztikusabb formákat képes magára ölteni. Ha lehetetlennek tartod, ami veled történik, még nem biztos, hogy valóban az. Nézz meg engem, nem én vagyok a természetellenes lény élő példája?

Samantha érezte, hogy a fiú a fátyol mögött elmosolyodik.- A gyermek, aki a hasadban nő, biztosan rendkívüli teremtmény lesz,

talán valóban rémség válik belőle, de a vér törvénye szerint élnie kell.- Élnie kell - ismételte meg Samantha a szobájában. Felállt és öklével

rávágott a falra. Dickie-nek igaza volt. Egy gyerek! Hiszen ez a lehető legcsodálatosabb, legnagyobb ajándék. Sose tudna ártani egy olyan lénynek, aki a hasában növekszik, megöletni pedig végképp nem tudná.

- De még csak tizenhét éves vagyok... - suttogta maga elé. - Mostantól egész életemben... - elakadt a szava. Vacogva, tele kínzó kétségekkel, az ágyra vetette magát.

19.

A kisfiú aludt, mikor Sam belépett. Halkan leült a látogatók székére. Az Andrew állapotát stabilan tartó gépek zaja ez alkalommal nem szomorúvá tették, hanem egyfajta nyugalmat adott neki. Nem ment el orvoshoz. Mielőtt az orvostudományra bízta volna az életét, beszélni akart valakivel, aki ugyan nem volt szakember, de sokat tudott a fájdalomról és a szenvedésről. Mikor Andrew felébredt, Sam rámosolygott.

- A karácsonyról álmodtam - fordult felé a fiú.- Mostanában én is sokat álmodom, de nem olyan szép dolgokról, mint

a karácsony.- Karácsonykor már halott voltam - mondta a fiú. - És a koporsóm volt a

fa alatt.- Jaj, ne mondj ilyeneket! - Sam megsimogatta a kisfiú beesett arcát.- A papámon piros sapka volt, ő volt a Télapó - Andrew végig akarta

mondani az álmot. - De aztán rájött, hogy nincs egy kisgyerek se, akinek ajándékot adhatna. így elfújta a fán az összes gyertyát.

- Esküszöm neked, sok karácsonyt meg fogsz még élni. Még sokáig nem lesz szükséged koporsóra.

A fiú meglepetten nézett rá.- Mitől vagy ebben olyan biztos?- Mert a barátod vagyok. És mert egyszerűen tudom!- Az esküvel nem lehet viccelődni.

Miért volt Samnek olyan érzése, hogy a fiú átlát rajta? Miért ígért meg neki alaptalanul valamit, holott tudta, ha nem történik hamarosan kisebb csoda, az álomból könnyen valóság válhat, és Andrew nem fogja megélni a karácsonyt. Eszébe jutott Teddie ajánlata. „Szeretnéd, hogy segítsek a kis-fiún?" Taddeusz személyesen ismerte Sir Kennockot, ellentétben Samanthával, akit az orvos figyelemre se méltatott. Megrótta magát amiatt, hogy felelőtlenül ígérgetett a fiúnak. Lehetetlenség, nem fogadhatja el egy vámpír ajánlatát, hogy segítsen valakin!

- Mit csinálsz olyankor - kérdezte a fiútól, anélkül, hogy ránézett volna -, ha teljesen elbizonytalanodsz ?

- Arra gondolok, milyen volna, ha nem volnék beteg.- Az csak álmodozás! - mondta a lány türelmetlenül. - Ha az sem segít,

ha teljesen magad alatt vagy, akkor mit csinálsz?- Ez egyértelmű - Andrew felemelte a karját, a csövek és elektródák

kattogó zajától kísérve. - Azt teszem, amit olyankor mindenki más.- Mit?- Az anyámhoz bújok - Andrew a párnába fúrta a fejét. - És amióta nem

tudok hozzá menni, ő jön el hozzám.A tanács egészen váratlanul érte Samanthát.- A mamádhoz? - kérdezte halkan.- Persze - a fiú behunyta a szemét, mintha minden további beszéd

felesleges volna.- Az anyámhoz, persze - Sam nézte egy darabig a beesett arcot, majd

óvatosan kiosont a szobából.

…

Sam meglepődött Margret nénikéje nagylelkű hozzáállásán.- Észrevettem, hogy milyen sápadt vagy az utóbbi időben. Ha nem

kérnéd, én magam javasoltam volna pár napon belül.- Csak hétvégén mennék. Igaz, rajta vagyok az ügyelet listáján...- Azzal ne törődj! - a nénikéje figyelmesen nézte a beosztást a

képernyőn. - Majd Mary átveszi a helyedet. - Egy gombnyomással felcserélte a két nevet. - Kész is van. - Margret nővér felállt a helyéről. - Utazz haza pár napra, Sam. Bármi is a gondod, ott megoldást találsz rá. Add át az üd-vözletemet Louise-nak.

Sam örömében átölelte a nagynénjét, aki, mint mindig, hidegen reagált a bizalmas közeledésre.

- Hétfőn pontosan kezdd a szolgálatot, hétkor, egy perccel se később! Na szaladj!

És Sam már szaladt is. Elűzte a gondolatot, hogy az ő állapotában már nem szabadna repülni, megvette a legolcsóbb jegyet Newcastle-ba. Felhívta az apját, és bejelentette, hogy a hétvégére hazarepül. Apja szelíd hangon megígérte, hogy készen fogja várni az otthoni szobája.

Samantha hamarosan a gépen ülve figyelte, ahogy a londoni reptér kis ponttá zsugorodik alatta, és örült, hogy csak egy óráig fog tartani az út. Mióta Andrew felvetette a dolgot, Sam csak örömmel tudott gondolni a hazatérésre a családi fészekbe. Emellett azzal is tisztában volt, hogy így Teddie- től és sötét befolyásától is megszabadul pár napra. Ez volt a lehető legjobb dolog, ami történhetett vele.

A kis gép Newcastle-upon-Tyne-ban landolt. Sam felszállt a reptéri buszra, ami kivitte a pályaudvarra, ott pedig átszállt egy másikra Carlisle felé. Nem ült mellette senki, elbóbiskolt fél órát, aztán már az ismerős táj részleteit kereste a szeme. Mi történt vele? Honnét jött ez a jóleső érzés, ez a bizakodás? Megérkezett Liargóba, az ezerfős kis falucskába a dombok között. Már nem tartozott igazából Angliához, de voltaképpen Skóciához sem. Az út a bezárt cementgyár mellett vezetett el, ami rút foltként ékelődött a tájba. A híd még sáros volt a legutóbbi áradás óta. A horgászbolt falát még mindig nem festették újra. A pékség kirakatában ugyanazok a nem túl étvágygerjesztő péksütemények sorakoztak. A főutca túl szűk volt, a járókelőknek félre kellett ugraniuk minden közeledő motor elől. A főtér egyetlen látványossága, ahogy eddig is, a pirosra festett telefonfülke volt. Semmi sem változott itt, de Sam egyszerre mégis otthonosnak, hívogatónak és szépnek érezte Liargót. Leszállt a buszról, aminek olyan gyorsan csukódott be az ajtaja, mintha a sofőr egy percig sem akarna többet időzni Liargóban. Sam a vállára vetette az utazótáskáját, és elindult.

Mint minden évben, Mrs. Hamer kiadta volna a háza alsó szintjét nyaralóvendégeknek, de senki sem akarta itt tölteni a szabadságát. A települést alapító Sir Beathelread szobra tele volt a galambok és sirályok piszkával, a talapzatát benőtte a gaz. Samantha végigment a kis dombocskára vezető úton, amelynek tetején az anglikán egyház temploma állt, és mögötte a szülőháza. Na most biztosan befellegzett a viszontlátás örömének - gondolta magában már ezerszer jöttem haza ezen az úton, és mindig szürkének, szegényesnek és túl kicsinek láttam a házunkat. Miért dobog mégis gyorsabban a szívem, ha látom ezt a düledező házat? Miért látom olyan festőinek a téglára felfutó borostyánt, barátságosnak a kékre festett ajtót? Mert a nagyvárosban idegenebb maradtam, mint képzeltem volna - Samantha a földre ejtette a táskáját. - Mert zavart lelkem semmire sem vágyik jobban, mint az otthonosságra, ezen a helyen, ahol semmi sem ijeszthet meg, és ahol nincsen semmi meglepő. Nyúlt volna a kopogtatóért,

de kinyílt az ajtó, és John Halbrook tiszteletes, az apja állt előtte. Kerti kötény volt rajta, és gondosan félretette a rózsametszéshez használt ollót, mielőtt átölelte a lányát.

- Őszi munka a kertben? - magához ölelte a derék férfit.- Az idén sokat visszametszek a rózsákból - felelte John. - Hideg volt a

nyár, nem tudtak teljesen kinyílni.Az odaadás, amivel John Louise rózsaágyát gondozta, régebben zavarta

Samet, most azonban megnyugtatónak találta.- Szia! - apja vizeskék szemébe nézett. Olyan szelíd volt a pillantása,

hogy Sam úgy érezte, mégis van valami figyelemreméltó ebben a jelentéktelennek tűnő emberben. Rengeteget tett a közösségéért. John halk volt, visszafogott, mégis olyan belső erővel bírt, ami meggyőzően hatott az emberekre.

- Anya fent van?- Nem, ma nekiállt főzni.- Anya? - Sam belépett a homályos házba, tudta, hogy apja beviszi

utána a csomagot. Bekukkantott a konyhába. - Palacsintát sütsz?- Zsályával és mogyoróval - felelte az anyja, és a lány felé fordult, hogy

átölelje. Louis Halbrook nem a megszokott, viseltes pongyoláját vette fel. Samantha érkezése volt annyira fontos a számára, hogy lágy gyapjúruhájába öltözzön. Mikor még gyerek volt, Sam nem értette, miért nem akar anyja hagyományos angol ételeket készíteni, reggelit babbal, tükörtojással és sza-lonnával, vacsorát dinsztelt hússal, oldalassal, sült krumplival és yorkshire-i pudinggal. Louise számára az egészség volt a legfontosabb az életben, ezért mindig friss zöldséget, gyümölcsöt tett az asztalra - persze csak akkor, ha elég erőt érzett magában a főzéshez. A mai nap is ilyen volt. Sam figyelmesen nézte anyját. Néha annyira elfogta a fáradtság és az életundor, hogy szép arca teljesen beesett, szinte csak az orra hegyét és egy ijedt szempárt lehetett látni belőle, és szájának papírvékony vonalát. Ma furcsa lágyság, szokatlan derű ült a vonásain.

- Ülj le, mindjárt készen van - Louise kivette a palacsintát a sütőből, rátette a tölteléket, és feltekerte.

Sam a régi padra huppant, ahol kiskorában sokszor elaludt. Apja leült mellé:

- Egész hétvégén maradsz?- Vasárnap este megy vissza a gépem. - Farkaséhes volt, az utóbbi

napok félelmei és szörnyűségei közepette nem volt túl nagy étvágya. Mivel kezdje? Melyik eseményt kellene először megbeszélnie a szüleivel? A terhességet, vagy a veszélyt, amibe akaratlanul belecsöppent? Egyet megfogadott magának: a vámpírokról nem szól egy szót sem. Most, hogy a szülőháza asztalánál ült, annyira hihetetlennek tűnt az egész történet, hogy rágondolni is nehezére esett.

Megették a különleges palacsintát, ittak John eperborából, aztán keksz került az asztalra. Noha szinte végig Samantha beszélt, mégis megtudta, mi történt a közösségben. Az orgona végre új fújtatót kapott, és John maga akarta felavatni a karácsonyi misén. A délután kellemesen telt, Samnek most nem volt semmilyen kötelezettsége, a kórház és a szervátültető osztály távol volt innét. A Korányi család és maga Ted- die is megnyugtató messzeségbe került.

20.

Lassan besötétedett. Sam kétszer is majdnem eljutott odáig, hogy beszéljen az állapotáról, de mindkétszer úgy döntött, hogy egyelőre vár. Csak addig, amíg John elmegy megtartani az esti misét, és kettesben lesznek az anyjával.

Amint kettesben maradtak, az anyja alaposan kivallatta, hogy valóban jól érzi-e magát a nagyvárosban, feltalálja-e magát, nincs-e szüksége valamire. Louise nagyon aggódott, ezért Sam először meg akarta nyugtatni. Mesélt a kórházi munkájáról, arról, hogy Margret néni erős kézzel, de igazságosan vezeti az osztályt, és mindig rajta tartja a szemét az unokahúgán. Eközben az anyja ételt készített magának. Erőt ad, mondta, minden este ezt eszi.

- Hogyhogy Margret néni nem ment még férjhez?Louise az ételt kevergette.- Vannak, akik jobban érzik magukat egyedül. Egyébként - sandított

hátra a válla felett - egy hobbletoni körhintás összetörte a szívét. Attól tartok, még mindig rá vár.

- Gyerekkorotokban jól kijöttetek egymással? - Sam újabb párnát húzott elő, és kényelembe helyezte magát a padon.

- Mindig Maggie volt a vezér - Louise kis tálba öntötte az ételt, majd a tetejére karikázott egy fél banánt. - Ha kellett, mindkettőnket megvédett az iskolában. Felnéztem rá.

Sam figyelte, ahogy az anyja apró falatokat vesz a szájába. Nem élvezettel, inkább undorral evett.

- Mi ez a vacak?- Egészséges dolgok vannak benne, például... - elharapta a mondatot. -

Csupa egészséges dolog.- Mit szólt Margret, amikor férjhez mentél és terhes lettél?- Londonba költözött, és betegápoló lett - az anyja a tál fölé hajtotta a

fejét. - Én meg idejöttem az apáddal.- És hol volt az esküvő?Egy pillanatra úgy tűnt, mintha az anyja legszívesebben felugrott volna,

hogy kirohanjon a szabadba, de aztán meggondolta magát, és komoly arccal Sam mellé telepedett.

- Amikor Johnnal idejöttünk, én már áldott állapotban voltam.- Micsoda? Csak a teherbeesés után házasodtatok össze?- Az apád... már korábban el akart venni - felelte Louise halkan, mintha

nehezére esne a beismerés. - Rajtam múlt. Én hezitáltam. És aztán... - a lányára pillantott. - Aztán már elkerülhetetlen volt.

- Jó sztori! - Sam nevetve csapott az asztalra. - Az anyám a megesett lány! - abban bízott, hogy így észrevétlenül a saját ügyére terelheti a szót. - Milyen érzés volt, amikor a méhedben hordtál?

Az anyja zavartan tekintett rá.- Miért kérdezed?Sam lesütötte a szemét.- Csak úgy. Milyen érzés volt, amikor mi ketten még egyek voltunk?- Borzasztó - mondta Louise hirtelen. - Nem tudtam, hogy így fáj.- A szülés?- Az egész terhesség - olyan görcsösen szorította össze a kezét, hogy

elfehéredtek az ujjai.- Volt valami komplikáció?- Rosszul feküdtél. Ezért... - habozott - ezért idő előtt,

császármetszéssel vettek ki.- Idő előtt? - Sam az anyjára meredt. Miért várt tizenhét évet ezzel a

közléssel?Louise még halkabbra fogta a hangját.

- Különben nem éltem volna túl.- Vagyis én tehetek róla, hogy...- Nem, nem - megfogta a lánya kezét. - Te nem tehetsz róla. Édes

kisbaba voltál, egy aranyos vörös hajú kislány. Mindenki rögtön a szívébe zárt.

- És mi történt a szülés után? - az anyja gyengéd szavai nem nyugtatták meg.

- John és a templom erőt adtak nekem - Louise szeme tágra nyílt. - Az ima és a Megváltónk állandó közelsége, erre a kettőre volt szükségem, hogy felgyógyuljak a sebeimből. Ma is szükségem van rájuk.

- Milyen sebekből, Anyu?Az anyja gondosan válogatta meg a szavait.- Szívesen tekinteném az életet, amit az Úr ajándékozott nekünk, a

szeretet és az öröm szolgálatának, gyakran mégis inkább tövisekkel szegélyezett útnak látom, kínzó és fájdalmas útnak. Néha elhagyom magam.

- Azt hiszem, ezt én is örököltem tőled.- Dehogy! Te teljesen más vagy! - kiáltott fel meglepődve Louis. - Te

erős vagy és optimista, már az első napokban is éreztem. Nem örökölted tőlem ezt a... - nyelt egyet. - Tőled minden csüggedtség távol áll - Louise arca hirtelen melegen felragyogott. - El sem tudom mondani, hogy megkönnyeb-bültem.

- Miért könnyebbültél meg?- Hogy a fény gyermeke vagy, igen, a szerencse fia vagy, Sam.Samantha úgy érezte, elérkezett a pillanat, hogy előálljon a

vallomással.- Lehet, hogy máris nagy szerencse ért - kezdte óvatosan.- Igen? Mi történt?- Megismertem valakit.- Tényleg? - Louise színtelen arca egy árnyalattal sápadtabb lett. - Egy

férfit?Sam bólintott.- A kórházban? - Nem, nem nálunk dolgozik.- Londoni?Itt kezdődtek a gondok. Teddie tulajdonképpen londoni volt, de Sam

nem ismerte a származási helyét.- Véletlenül futottunk össze - adott kitérő választ.- Hány éves? Hogy hívják? Szőke vagy barna? - az anyjából szinte

dőltek a kérdések.- Sötét hullámos haja van és fekete szeme - nevetett Sam.- Mondj el mindent! - állt fel nyugtalanul Louise. - Hol ismerkedtetek

meg?- Egy klubban. Fiatal, remek táncos, a foglalkozása üzletember... -

félbehagyta a mondatot, előbb-utóbb ki kell böknie. Határozottan az anyjára nézett. - Lefeküdtünk egymással.

- Ilyen hamar?- Anyu! Londonban élek, ott az ilyesmi teljesen normális. De ennél

sokkal fontosabb az... - minden bátorságát összeszedte, megnedvesítette az ajkát, és megköszörülte a torkát. Most egyszerűen kimondja.

Valahol nyitva maradhatott egy ajtó, vagy John nyitotta ki az ablakot, hogy szellőztessen? Másként nem surranhatott be a denevér, amely ebben a pillanatban reppent el a fejük felett. Az étkezőből a nappali irányába repült, körültáncolta a kandallót, majd visszatért a konyhába.

- Ne! - sikoltotta Louise olyan hangon, amilyet Sam még sosem hallott tőle. - Menj innen!

- Mit mondtál?- Gyűlölöm ezeket a szörnyetegeket! - az anyja dermedten a

széktámlához bújt, szemével a behatolót követte.- Meg van rémülve - Sam felállt. - A kiutat keresi.De úgy tűnt, az állatnak semmi kedve távozni. Birtokba vette a

mennyezetgerendát, és szilárdan megkapaszkodott rajta. Sam látta az apró, izzó szemét. Mintha a denevérek általában kisebbek lennének. Kifeszített szárnyai félméteresek is lehettek. De most összehúzódott, mintha a konyhában akarná tölteni az éjszakát.

- Gyere, kinyitom neked az ablakot - ment oda Sam a denevérhez.- Ne fogd meg - Louise hátrált egy lépést. - Hívjuk Johnt! - a folyosóra

támolygott. - Szenteltvíz kell!Sam földbe gyökerezett lábbal állt. Szenteltvíz? Minek? Meredten nézte,

ahogy az anyja az ajtónak esik, de nem tudja kinyitni.- Márpedig ki fogjuk tessékelni a fiatalembert. Fiatalembernek nevezte a denevért? Honnan szedte ezt?

Egy pillanatra felvetődött Samben, hogy odafent, a légyfogó mellett egy Korányi kapaszkodik. Komolyan azt hiszi, hogy Teddie ilyen alakban tesz látogatást náluk? Képes összekeverni az itteni normális életet a vámpírdenevérekről szóló mesékkel? Az anyja viselkedése juttatta ezt az eszébe. De honnan sejthette volna Louise, milyen veszélybe került a lánya?

Az anya észrevette Sam megdöbbenését, és megpróbált úrrá lenni az ijedtségén.

- Miket beszélek? - jött vissza a konyhába. - Az apád majd kikergeti seprűvel. Én csak... Nem is tudom. Nem szeretem ezeket a rusnya dögöket.

- Az lesz a legjobb, ha felkapcsoljuk kint a villanyt - mondta John. Nem is hallották, amikor bejött a hátsó ajtón.

- Bent pedig csináljunk sötétet.- John! - kiáltotta Louise megkönnyebbülten. - Jó ötlet! - Leoltotta a

lámpát.- Ilyen hatalmas denevérek élnek a környéken? - kérdezte Samantha.- Lássuk, hogy tudunk megszabadulni tőle - az apja kinyitotta a bejárati

ajtót, és felkapcsolta a teraszon a világítást. A házra félhomály borult. John fogott egy seprűt, és elindult az állat felé.

- Az Úr nevében... - suttogta. - Jézus Krisztus nevében megparancsolom, hogy hagyd el ezt a helyet - közeledett John a seprűvel a függeszkedő denevér felé.

Sam megérintette a karját.- Hagyd. Majd én.- Te? - fordult felé az apja.Sam a gerenda alá lépett.- Nem kell félned. Minden rendben. Repülj haza - elképzelte, hogy

Teddie-vel beszél. A férfinak nem kell aggódnia, nem fogja újra megkísérelni, hogy beavassa a szüleit a titokba. - Minden rendben - ha tényleg a szeretője lógott ott állatalakban, meg kellett értenie a szavait. Ha pedig csupán eltévedt denevér volt, úgyis mindegy volt, mit mond neki. Mintha megértette volna, amit hallott, az állat pontnyi szeme felizzott. A következő pillanatban kitárta a szárnyát, elengedte a gerendát, elreppent Samantha feje felett, tett egy kört a nappaliban, majd eltűnt az éjszakában. Mindhárman az ajtóra meredtek. Kint jeges köd ereszkedett le, az előszobába is begomolygott. John gyorsan leoltotta a kinti villanyt, és becsukta az ajtót. Bent azonnal felgyúltak a lámpák.

- Micsoda riadalom így késő este! - kiáltott fel Sam, denem sikerült könnyed hangot megütnie. - Biztos fázott kint, és fel akart melegedni.

Louise nem tette túl magát a történteken ilyen hamar.- Azt hiszem, lefekszem - mondta reszkető hangon.- Igen, az lesz a legjobb - karolta át a vállát John. - Felviszem a

gyógyszeredet.- Köszönöm.

Louise hálásan nézett a férfira.

…

Sam éberen feküdt. Ki tudott volna egy szemhunyásnyit is aludni ilyen helyzetben? Ez nem London, ahol mindig különös dolgok történnek - gondolta. A gyerekszobájában feküdt Liargóban, Nagy-Britannia legunalmasabb, legjellegtelenebb településén. Lehetséges, hogy ez az állat idáig követte? Tényleg egy denevérrel társalgott az imént, amit vámpírnak képzelt? És mire vélje anyja szokatlan viselkedését? Mivel továbbra se tudott elaludni, lement, hogy igyon egy pohár tejet. John a színes lámpa fénygyűrűjében ücsörgött, és olvasott. Sam azt hitte, hogy biblia van a kezében, de amikor az apja felemelte a fejét, látta, hogy tévedett.

- Te sem tudsz aludni? - a lelkész szeme vörös volt, ősz haja kócos.- Mit olvasol? - Sam nem akart az esti eseményekről beszélni, csak le

akart ülni mellé, jámbor apja közelségére vágyott.- Történelemkönyvet - az ujját arra a sorra tette, ahol tartott. - A

história tanulmányozása megnyugtat, higgadtabban végig tudom gondolni a jelen dolgait.

- Milyen történelemkönyvet?A férfi megmutatta a címet: Ókori skót történelem.- Skót történelem? Mióta érdekel ez téged?- A skótok a szomszédaink. Ráadásul mi magunk is ősi skót földön

élünk.- Vagy úgy - gondolta Samantha. Pont úgy, mint Richard és Mr. Lockool,

az apja is ismerte az ősi skót mondákat.- A skót őslakosságról keveset tudunk - folytatta a lelkész. - Hogy

melyik világrészről érkeztek ide, vagy hogy miért telepedtek le a szigeten, egyáltalán nem tudjuk. Még a pikt név sem tőlük maguktól származik.

- Hanem kitől? - Sam leült a hintaszékbe az apjával szemközt.- A rómaiak nevezték őket így, a név annyit tesz: festett. Arra a

szokásukra utal, hogy kék színnel tetoválták magukat. Azt nem tudjuk, ők hogy nevezték saját magukat.

- Akkor a mai lakosságot miért hívják skótoknak? - Sam felhúzta a lábát, és a lábujjait kezdte dörzsölgetni.

- Évszázadokkal az után, hogy a piktek életét megzavarták a rómaiak megszálló csapatai, a kelta eredetű skótok törtek be északon. Legyőzték a pikteket, letelepedtek, és magukba olvasztották az őslakosságot. Nagyjából ettől az időtől kezdve nevezik a népet skótnak - John letette a könyvet. - De az őslakók ma is közöttünk élnek.

- Honnan tudod?- Létezik egy kultusz a vidéken. Nincs sok követője, de létezik. Fortriu

Fiainak nevezik magukat. Rituálékat tartanak, pogány szertartásokat természetesen. Fortriu feltehetően egy ősi pikt tartomány volt. Vagy az első pikt király neve.

- Fortriu - ismételte meg Samantha. - Nem hangzik skót névnek.

- A pikt nyelv eredete pont olyan rejtélyes, mint a nép maga. Amikor letelepedtek a szigetünkön, ír-gall és brit jövevényszavak szivárogtak a nyelvükbe. Ezért sokáig úgy gondolták, hogy indogermán eredetűek. De szerintem keletről érkeztek ide.

Samet ámulatba ejtette, milyen lelkesen beszél az apja évszázadokkal ezelőtti dolgokról.

- De miért érdekel ez téged?- Az erőszak érdekel - vette le a szemüvegét a lelkész.- Az erőszak?- A pikteknek különösen kegyetlen szokásai lehettek. És Fortriu Fiai ma

újra gyakorolják ezeket a rítusokat - kutató pillantást vetett Samanthára. - Szerintem téged ez nem érdekel túlságosan.

- Folytasd csak! - hajolt előre a lány.- A piktek egy sor természeti istenségben és védőszellemben hittek. Az

erdő szellemében, folyóistenségekben, még az állatokat is tisztelték. Az istenségeiknek áldozatokat mutattak be, olykor emberáldozatot.

- Ezt honnan tudni? - Sam érezte, hogy a lábujjai megint elgémberedtek, de egyetlen szót sem akart elszalasztani.

- A római történetírók feljegyzései és a keresztény szerzetesek írásai egybehangzóan azt állítják, hogy Fortriu harcosai az ellenségeik levágott fejét fákra akasztották fel, hogy elrettentsék az újabb támadókat. Találtak olyan metszeteket is, melyek embereket ábrázolnak bográcsokban. A piktek nyilvánvalóan hittek abban, hogy ki tudják szívni az ellenségeik erejét.

- Kiszívni? - Samantha teljesen éber lett.- A barbár népeknél hétköznapi szokás volt. Azt hitték,

az ellenség ereje és bátorsága beléjük száll, ha megisszák a vérét. A piktek az ellenségeik szívét is elfogyasztották.

Sam nyelt egyet. Vért ittak és szívet ettek.- De ha Fortriu Fiai más emberek szívét eszik... Miért nem hívják ki

rájuk a rendőröket?John elmosolyodott.- Élénk fantáziád van. Természetesen csak utánozzák a szokásokat.

Nagy tüzet gyújtanak, festékkel kenik be a meztelen testüket, és disznószívet esznek.

- De miért?- Jó kérdés. Miért ugrálnak le emberek hidakról egy gumikötélre kötve?

Miért bilincselik meg és bántalmazzák egymás szórakozásból? Miért esnek egymásnak extrém küzdősportok képviselői? Miért játszanak erőszakos számítógépes játékokat? - odahajolt Samanthához. - Hogy átéljenek egy különös élményt. Hogy feltüzeljék magukat, vagy egyszerűen csak legyőzzék a képzeletbeli ellenfelüket. Ez a borzasztó, ostoba ösztön mindig is az emberi természet sajátja volt.

Sam nem emlékezett rá, hogy valaha ilyen kemény ítéletet hallott volna az apjától, aki mások hibáit mindig megértéssel és türelemmel szemlélte.

- És tervezel valamit ezek ellen a Fortriu-hívők ellen?- Nem követnek el bűncselekményt. De rajtuk tartom a szemem.- Egyébként honnan tudod ilyen pontosan, mit csinálnak a

szertartásaikon?- Elég, elég ebből - szakította félbe az apja. - Ez nem egy éjszakai

beszélgetésre való téma. Fáradt vagyok. Aludnunk kellene pár órát.Felállt, megsimogatta Sam haját, és a szobájába ment. De a könyv, a

skót őstörténet illusztrált kötete az asztalon maradt. Sam mozdulatlanul ült

egy darabig, majd felkapta, és felszaladt a lépcsőn. Lehuppant az ágyára, felkapcsolta a villanyt, és fellapozta a piktekről szóló fejezetet.

21.

Sam hétfőn reggel újra dolgozott. A hazautazás nem hozta meg a kívánt eredményt: nem kapott tanácsot a szüleitől a terhességére vonatkozóan. Ugyanakkor a Liargóban töltött rövid idő kikapcsolódást jelentett számára. Megerősítette benne azt a meggyőződést, hogy nem védtelen, és nem áll egy szál magában a világon, mert ez a két ember feltételek nélkül szereti.

A denevér megjelenése utáni reggelen Louise nem hagyta el a szobáját, John vitte fel neki a reggelit, Sam elkísérte apját a misére, és elámult azon, mennyi hívő gyűlt össze a templomban. Közöttük sok fiatalt is látott. Szóba elegyedett a régi barátnőivel, akik irigyen faggatni kezdték a „londoni lányt". Délután kirándulni ment a szüleivel. A környező táj és a langyos őszi idő kis híján elfeledtették Sammel a gondokat. Ráadásul aznap rosszullét sem gyötörte. Amikor egy pillanatra kettesben maradt Louise-zal, az anyja Sam tudtára adta, hogy legközelebb szeretne mindent megtudni az új barátjáról. Hogy ne rémítse halálra, Sam beleegyezett. Rövid búcsúzkodás után John kivitte őt a repülőtérre.

Visszatérése után Sam újra a szokásos tevékenységeket végezte. A legértelmesebb, amit tehetett, ha olyan mereven ragaszkodik a hétköznapisághoz, amennyire csak lehet, hogy az őrült események ne sodorják magukkal. Megágyazott, kiürítette az ágytálakat, és ebédelni ment.

- Még akár boldog is lehetsz - mondta a tükörképének műszak után. - Egy kivételes fiatalembert szeretsz. Teddie a gyermeked apja. Ő hozott ebbe a helyzetbe. Hogy sötét hátsó gondolatokkal tette-e, vagy sem, mindegy, muszáj vállalnia érted a felelősséget.

Az órára pillantott, odakint már biztosan sötét van, Taddeusz mostanában ébredhet. Sam egy csinos, zöld ruhát és egy fekete kiscsizmát választott. Nem sokkal nyolc előtt elhagyta az osztályt. A 14-es busszal elment a Hyde Park Cornerig, onnan gyalog folytatta útját. Nem hívták meg a Korányi-házba, még csak meg sem próbált telefonálni Teddie-nek. Ha jól mérte fel a képességeit, anélkül is tudni fogja, hogy jön. Az előtt, aki denevérként beállít Liargóba és halálra rémíti a családját, semmi sem maradhat titokban. Mégis tett egy kört a Belgrave téren, hogy úrrá legyen az izgatottságán, majd a K betűs kovácsoltvas kerítéshez lépett. A kapu ezúttal nem nyílt ki magától, Samantha megrántotta a régimódi csengőt. A kaputelefonba egy idegen hang szólt bele.

- Samantha vagyok, Taddeusz barátnője - mondta határozottan. - Ki beszél ott?

Néhány másodpercnyi csend állt be, majd nem a duplaszárnyú kapu nyílt ki, hanem a kis utcaajtó. Sam a bejárathoz ment, és belépett az előtérbe. Egy alkalmazott elvette a kabátját.

- Korányi úr várja önt - mondta a férfi udvariasan.Végiglépdelt a tizenhárom oszloppal szegélyezett folyosón, és elérte a

vörös lépcsőházat. Összerándult a gondolattól, hogy felfelé vezető útján el kell haladnia Richard szobája előtt. Vajon ő is tudta, hogy látogató érkezett? Nem kapott választ a kérdésére, mert már az első emeleten Taddeusz várt rá. Ezúttal nem feketébe öltözött, mint máskor, hanem állógalléros fehér inget viselt. A kezében egy könyvet tartott, az ujja a lapok között.

- Milyen kellemes meglepetés - pillantása végigsiklott a lány ruháján.- Ne hazudj - mondta Sam nyíltan. - Tudtad, hogy jövök.

- Valóban? - leheletnyi gúny csendült ki a hangjából. Egy kézmozdulattal a legközelebbi szobába tessékelte Samanthát, és a lány biztos volt benne, hogy készültek a fogadására. A kandallóban tűz égett, az asztalon édesség és kávé volt.

- Kérsz valamit? - ment előre a férfi.- Ma biztos nem etetsz meg - felelte. - Legfeljebb, ha van egy bontatlan

kólád a hűtőben.- Bánt valami?- Fejezd be ezt a színjátékot - csapott Sam az asztalra, de nem érte el a

kívánt hatást, mert az ütés zaját egy vastag brokátterítő tompította.- Nem tudom, hogy ki vagy, azt meg még kevésbé, hogy MI vagy! -

kezdett bele. - Csak azt tudom, hogy megőrülök érted. Nem tudom eldönteni, hogy ez szerelem-e, mert még sosem voltam igazán szerelmes.

Teddie helyet foglalt a szófán, letette a könyvet, hogy megmutassa, mennyire figyel Samanthára.

- Azt gondolom, nem tehetsz róla, hogy az vagy, ami - folytatta a lány. - De most olyan körülmények merültek fel, amelyek mindkettőnket egyformán érintenek.

Teddie várakozásteljesen nézett rá.- Ezért meg szerettem volna kérdezni, hogy te... hogy tényleg... - Sam

érezte, hogy izzadságcseppek ülnek ki az ajka fölé. Egyszerűen nem tudta kimondani. - Hogy voltál-e mostanában Liargóban.

- Hol?- Hagyd ezt abba! - kiáltotta gorombán. - Voltál, vagy sem?- Igen, rémlik valami... Lehet, hogy voltam.- És a látogatásod alkalmával... - Sam nyelt egyet. - Máshogy néztél ki?Teddie összehúzta a szemét.- Ez miért fontos?- Azért, mert ha... - Sam ismét elakadt.A férfi az ujjai begyét nézegette.- Mondjuk úgy, hogy szeretek az utazásaimon más bőrébe bújni.- „Más bőrébe bújni" - ismételte el a lány. - És azt tudod, hogy miért

kerestem fel a szüleimet?Teddie kapkodás nélkül kinyújtotta a kezét a lány felé.- Gyere ide!- Előbb válaszolj!- Válaszolok. De miért nem beszélhetjük meg ezt ülve?Sam engedett, és leült a szófa másik végére.- Nehéz helyzetbe kerültem - mondta a férfi barátságosan. - Egyrészt

égek a vágytól, hogy elmondjam neked az igazat, másrészt félek, hogy a nyíltságom elriaszthat.

- Nem! - Sam közelebb csúszott hozzá. - Kibírom, bármit mondasz. Kibírom. Bármi jobb, mint ez a bizonytalanság!

- Jaj, Samantha - a férfi elfordította a fejét. - A korodhoz képest rendkívül bátor vagy. De nem akarom, hogy miattam bajba kerülj.

- Már bajba kerültem - habár komolyan gondolta, amit mondott, gyengéden nézett a férfira. - Mondd el az igazat, Teddie, könyörgöm!

- Jól van - Teddie Sam mindkét kezét a jobbjába vette. - Már az első alkalommal, amikor megláttalak, és összeismerkedtünk, fülig beléd szerettem.

Habár semmi sem tehette volna boldogabbá, mint ez a mondat, Sam résen volt.

- Ne beszélj mellé!

- Hadd fejezzem be - mosolygott a férfi szomorúan. - Beléd szerettem, holott azt hittem, hogy egy magamfajta nem képes ilyen érzelmekre.

- Egy magadfajta?- Úgy értem, a mi ereinkben nem folyik vér, a belső hidegséget csak élő

emberek vérével tudjuk legyőzni. Az élet és a halál közötti mezsgyén létezünk. Olyan ez, mint az örökkévalóság - megszorította Sam kezét. - Féltem, hogy megsebezlek, és elkerülhetetlenül a magam sorsára juttatlak. De rá kellett jönnöm, hogy olyan mohón szomjazom a véredre, hogy nem tudok úrrá lenni a vágyon - de képtelen voltam rászánni magam. Nem tudtam ártani neked. Tudod, mit jelent ez?

Sam megrázta a fejét.- Ha az vagyok, aki vagyok, ha egy szörnyeteg vagyok, de téged mégis

megkíméltelek... mi ez, ha nem az igaz szerelem egyértelmű jele?Sam erről az oldalról még nem gondolta végig a helyzetet.- De én azt hittem... Azt gondoltam, azért nem harapsz meg, mert... -

nem akarta Richardot elárulni. Richardot, aki azt mondta, hogy a gyerek megszületése után Samantha minden jelentőségét elveszti a vámpírok számára. - Azt hittem, azért kímélsz meg, mert szükséged van rám - fejezte be bizonytalanul.

- Szükségem is van rád, drágám - egy gyengéd mozdulattal a karjába vonta a lányt. Sam hagyta.

- De már nem erről van szó! - hátrahajtotta fejét, hogy a férfi szemébe nézhessen. - Te jó ég, Taddeusz, gyereket várok tőled.

A férfi szemében megcsillant valami. Zöldesen felragyogott, de aztán rögtön ki is aludt a szikra, az öröm kifejezése elenyészett.

- Tényleg?- Mintha nem tudnád! - komolyodott el a lány. Teddie meghiúsította

Sam minden próbálkozását, hogy megtudja az igazat, és levonja a megfelelő következtetéseket, hogy rájöjjön, hogyan menthetné meg az életét. A csodálatos Teddie, aki úgy tartotta a karjában, mintha teljesen hétköznapi szerelmesek lennének. Kétségbeesetten nézett rá.

- Most hogyan tovább?- Először is ideköltözöl, hogy gondodat viselhessük.- Viselhessük? Mi? Kik? - húzódott el a lány. - Az apád? A klán? Miért

akarjátok a gondomat viselni? Hogy szüljek nektek egy kis szörnyet?!Teddie döbbenten dőlt hátra.- Látod? Ezekre a borzasztó előítéletekre nincs orvosság. Te sem vagy

mentes tőlük.- Előítéletek?! - Samnek nevetnie kellett. - Emberek vérét szívjátok!

Megölitek őket, szörnyeteget csináltok belőlük!- És ha megesküszöm neked, hogy ezer éve egyetlen élő emberben

sem tettem kárt?Sam csodálkozva figyelte, ahogy a férfi a szívére tette a kezét, hogy

megesküdjön.- Ezer éve? Hány éves vagy egyáltalán?- Ha a családi krónikánk nem téved, idén télen leszek... habozott. -

Igen, a ti időszámításotok szerint négyszáztizenkét éves vagyok.Sam nagyot nyelt, és levegő után kapkodott. Az utolsó kétség is

eloszlott. A kedvese, álmai férfija vámpír volt.- Ezek szerint... 1598-ban születtél - mondta ki hangosan, hogy

szembenézhessen a felfoghatatlannal.- Hogy szalad az idő! - Taddeusz a térdei közé szorította a kezét.- Akkor... akkor... I. Erzsébet uralkodása alatt már éltél?

- Egy gonosz vén szipirtyó volt, nekem elhiheted. Akkoriban rettegtek tőle - jelentőségteljesen Samanthához hajolt.

- Ma minden más. A 21. században élünk. Manapság már nem kell gyilkolnunk, hogy táplálékhoz jussunk. Vannak más módszerek.

- Például?- A modern orvostudomány csodálatos. Korlátlan ideig képes életben

tartani az embereket, akik visszavonhatatlanul halottak, bár az agyuk egy része működik.

- A kómában lévő betegekre gondolsz? Ezekből a szerencsétlenekből táplálkoztok?

A lány ellenvetése nem törte meg Teddie lelkesedését.- Észre sem veszik! Első osztályúak a balesetek áldozatai is, akik

meghalnak a kórházba szállítás közben. Néhány percig még meleg és friss a vérük - megvakarta a homlokát.

- Persze ez a módszer azt jelenti, hogy a tevékenységünket egyetlen foglalkozási ágra kell építenünk, arra, amelyik a halálból csinál üzletet.

- A mentőszolgálatra?- Pontosan - mosolygott azon, milyen könnyedén sikerült felvezetnie a

témát. - Láthatod, hogy a Korányi család nagy tekintélyű iparágban tevékenykedik.

- De... de... - annyi mindent akart mondani, hogy nem tudta, hol kezdje. - Halottak vérét szívjátok ki?

- Nem ártunk vele senkinek! Ha megáll a szív, megszűnik a keringés, beáll a hullamerevség, és röviddel azután megindul a bomlás. Innentől kezdve az ember egy darab hús, amit kint felejtettél a napon. Hamarosan férgek lepik el. Hogy is mondta a jó öreg Shakespeare, akit egyébként ismertem? „Fejedelmi Caesar, ha föld röge lett, Lyukat töm, hogy kizárja a szelet" - Teddie felnevetett. - Mindenki erre a sorsra jut, Samantha, mindenki! A magamfajtákat kivéve persze.

- Az ember nem egy darab hús! - ellenkezett. - Van méltósága, és a lelke Istenhez tér vissza! A földi maradványait pedig nem szabad meggyalázni!

- Ha a vallásos neveltetésed felől nézed - felelte fejcsóválva. - Emberek milliárdjai halottak ezen a bolygón. Mi történt velük? Bekebelezte őket a halál és a létezés örökös körforgása. Egy mag kicsírázik, egy teremtmény kifejlődik, növény, állat vagy ember. Az életét szigorú korlátok között éli le. Aztán meghal, elrohad, egyenlővé válik a földdel, amiből aztán újabb mag sarjad. Ezek törvényszerűségek, minden más puszta kitaláció, amire az embernek azért van szüksége, hogy értelmet adjon a létezésének.

- Azt mondod, hogy Isten puszta kitaláció?- Természetesen - felelte Taddeusz szenvtelenül.- Akkor miért rettegtek tőle annyira? - Sam majdnem kiabált. - Miért

rettentek vissza, ha egy keresztet tartanak elétek, és miért haltok meg az Isten nevében felszentelt tárgyak érintésétől?

Teddie idegesen húzta végig a nyelvét a fogain.- Megtaláltad a gyenge pontomat - mosolygott. - Vagy hogy is mondják

ezt szépen? Ördögöd van!- Nem. Csak józan eszem - Sam felállt. Könnyű volt a szíve. Hallotta,

amit hallani akart, a kétségei eloszlottak. Olyan mélységes romlottságot pillantott meg, amelynek fertelmességéről idáig elképzelése se lehetett. Cselekednie kellett. Csak homályosan sejtette, hogy mi lesz az első lépés, és milyen következményekkel jár majd. De egy dolgot biztosan tudott: aki a tudatában van annak, akinek megdönthetetlen bizonyítékai vannak arra,

hogy a mai Londonban vámpírok űzik kegyetlen tevékenységüket, annak tennie kell valamit.

Taddeusz, mintha olvasott volna a gondolataiban, talpra szökkent. Egy pillanatra fölé tornyosult.

- Ha ilyen borzalmasnak találod, amit mondtam - suttogta. - Mit szólnál, ha azt állítanám, hogy találtam egy vesét a kis Andrew-nak?

A mondat ostorcsapásként érte.- Nem akarom - kiáltotta leplezetlen ijedtséggel a hangjában. - Semmit

sem akarok tőled! Se vesét, se szerelmet! És a gyerekedet se akarom!A férfi lehajtotta a fejét, homlokát a lányéhoz nyomta.- Mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz.- Persze, hogy nem igaz - sírta el magát Sam. - Szeretlek, és boldog

vagyok, hogy a szerelmed bizonyítékát hordom a szívem alatt, de... ő egy vámpír! Te is vámpír vagy!

- Ne légy igazságtalan velünk - kezét a lány tarkójára csúsztatta. Sam megrémült. Bármennyire is iszonyodott borzalmas tetteitől, bármennyire is távol akarta tartani magát tőle és a hozzá hasonlóktól, az érintésének nem tudott ellenállni.

- Ismerj meg jobban minket, mielőtt ítélkezel - túrt bele a lány hajába, a mosolya felkavarta Samanthát. A karjába zárta a lányt, és felemelte. Könnyedén, mint egy tollpihét.

- Ne... ne, Teddie... - sóhajtotta.Az ellenkezéssel mit sem törődve, a férfi kivitte a szobából, és felvitte a

lépcsőn a toronyba.- Drága Samantha - suttogta. - Gyere, és maradj velem. Örökre.- Nem lehet - nézett rá Sam.A férfi belépett a szobába, és magukra zárta az ajtót.

22.

Ez nagy butaság volt - a falakról és sarkokból visszaverődő hang csendes volt. - Csak útmutatást kellett volna adnod neki, hogy megnyugodjon. Veszélyes lehet ránk nézve, hogy feltártad előtte a teljes igazságot.

Az éles sziluett egy másik alak fölé tornyosult.- Veszélyes lehet számunkra ez a lány - Valerian Korányi végighúzta a

nyelvét a fogain. - Meg kell szabadulnunk tőle, vagy át kell változtatnunk.- Már most? - az elsőszülött fiú úgy kuporgott az apja Iába előtt, mint

egy rakás szerencsétlenség. - És az utód, akit úgy vártunk?- Ez a te hibád - kulcsolta össze a kezét az öreg vámpír.- Ha most megharapom, a gyerek meghal - próbálta jobb belátásra bírni

az öreget Taddeusz.- Majd lesz másik.- Tudod, hogy ez a lány kivételes - nézett fel Teddie. - Nemes vérből

való. Továbbadhatja a géneket, amit te... - az apja jeges pillantása elhallgattatta.

- Pillanatnyilag csak a te vallomásodat adhatja tovább - Valerian karba fonta a kezét a háta mögött, és ismét járkálni kezdett.

- Kinek adná tovább? És főleg, ki hinne neki?- Mi lesz, ha a főnökének adja tovább ezt a kis történetet?- Sir Kennocknak? - intette le Teddie. - Ugyan, az a fickó még nálunk is

gátlástalanabb.Gonosz mosoly suhant át Valerian arcán.

- Igazad van. Azt hiszem, már régóta gyanítja, hogy a nagyszerű hullák, amikkel ellátjuk, nem mind természetes halállal haltak meg.

- Amíg Frankensteint játszhat velük, neki minden mindegy - bólintott Teddie, és bízott benne, hogy sikerült meglágyítania az apját.

- Ez semmin se változtat. A lány egy időzített bomba - vetett ellen Valerian. - Kétségtelenül szeret téged. És talán hallgat is rád. De mi van, ha hirtelen lelkiismeret-furdalása támad? Ha kitálal a nagynénjének vagy felhívja a Brit Transzplantációs Bizottságot? Ezt akarod? - mondta keményen Valerian. - Jól ismerem a Halbrook családot. Vallásosak, fanatikusak, és ebben a szellemben nevelték Samanthát is - észrevette, hogy a telefonon villog a hívásjelző. - Ezért úgy döntöttem, hogy mihamarabb át kell változtatnod - az íróasztalához lépett. - A lehető leghamarabb.

A fiatalember hallgatott.- Megértetted?- Igen, apám - dörmögte Teddie.Valerian felvette a kagylót.- Jó estét, miniszter úr - a hangja barátságossá vált. Természetesen. Ha

bármiben segítségére lehetek az egészségügyi minisztériumnak, állok a rendelkezésére. Hány helikopterre van szükségük?

Amíg apja a miniszterrel csevegett, Teddie kiment az irodából. Meg volt zavarodva. Ismeretlen volt számára az érzés, ami rátört. Ebben a pillanatban kénytelen volt beismerni, hogy ez a naiv vörös hajú lány különösképp megérintette. Azért volt ez különös, mert egy olyan hideg szívet, amilyen az övé, nehezen lehet megmozgatni. Gombóc volt a torkában. Talán erről a veszélyről beszélt az apám - gondolta. - Samantha megmozgat valamit bennem, amin nem tudok úrrá lenni. Tényleg jobb lesz, ha megharapom, és pontot teszek a kis románcunk a végére.

Egy sóhajtással befordult a folyosóra, ami az irodájába vezetett. Jól van. Akkor megharapom. Alakját elnyelte a félhomály.

Ekkor egy fiatalember bukkant elő a sötétségből. Eddig egy sarokban lapult és hallgatózott. Hallotta, miről tanakodott az apja és a testvére, és hallotta, milyen döntésre jutottak. Várt néhány másodpercet, hogy elmúljon a szédülés, amit a hirtelen felállás okozott. Richard tudta, mire képes a családja, és félt tőle. Fogalma sem volt, hogy ő, a leggyengébb mit tehetne ez ellen. Ugyanazon a folyosón ment végig, amelyiken a testvére. Hogy véletlenül se botoljon meg, a falba kapaszkodott. Lassan őt is elnyelte a félhomály.

…

- Lehetetlen - suttogta Samantha. Aztán némán feküdt, és várt. Egy idő után reménykedni kezdett, hogy az imént tévedett. A feje alá húzta a párnát. Ekkor megismétlődött! Először egy kis kaparászás, aztán egy gyenge rúgás - egy rúgás, kétségtelenül. Felült. Az óra 5.53-at mutatott, még egy fél órát aludhatott volna. Lehetetlen volt. Hogy bizonyosságot szerezzen, kiugrott az ágyból, és a könyvei fölé hajolt. A gyakorlónővér, A műtős nővér, Tanulmányok a szervátültetésről, Nőgyógyászat - olvasta a címeket. Az utóbbi vaskos kötettel bebújt a takaró alá, és felcsapta. Türelmetlenül átlapozta a fogantatásról és a terhesség első két hónapjáról szóló fejeze-teket. Átfutotta, mit írnak a harmadik hónapról, és megállt a második trimeszternél. Közelebb húzta a lámpát, és olvasni kezdte, hogy a terhesség negyedik hónapjában már nincs szükség a petefészek hormontermelésére, mert a méhlepény olyan fejlett, hogy maga is elő tudja állítani a

terhességfenntartó hormonokat. Ezt követően általában elmúlnak a reggeli rosszullétek.

- Ez idáig rendben is lenne -pillantása az oldal aljára tévedt, ahol ezt olvasta: „érezni lehet a magzat első mozgásait". Sam letette a könyvet, és kiszámolta. Október elején ismerte meg Taddeuszt, és nagyjából egy hétre rá feküdt le vele. Rögtön ezután kimaradt a vérzése. Meglepően hamar elkezdődtek a reggeli rosszullétek. Ma november 16-a volt. Mialatt Samantha számolt, újra megismétlődött. Egy rúgás, egy ütés, egy lépés a hasának belső felén.

- De hát még csak a második hónapban vagyok! - kiáltott fel, mintha ezzel el tudná csendesíteni a magzatot. - Még nem mozoghat ilyen erőteljesen!

A könyvbe pillantott:

„A súlygyarapodás havonta körülbelül 1,5 kg-ra tehető. A vöröses terhességi csíkok a kötőszövetek megnyúlása miatt lépnek fel. Gyakran jelenik meg egy sötét vonal a köldök és a szeméremcsont között."

Óvatosan, mintha mérgeskígyó rejtőzne az ágyában, kigombolta a pizsamáját egészen a melléig. Lassan félrehúzta. Nem is kellett a lámpát a hasára irányítania, a sötét vonal egyértelműen felismerhető volt. Úgy nézett ki, mintha valaki egy csíkot festett volna Samantha pocakjára. Pocak? Kétségkívül több volt, egy szabályos golyó. A keskeny csípőn egy sárgadinnye nagyságú, kerek golyóbis ült. A szélein ronda csíkok futottak végig. Riadtan, mintha kiütéseket fedezett volna fel magán, kipattant az ágyból, felkapcsolt minden villanyt, lerángatta a pizsamát, és meztelenül a tükör elé állt.

- Jézusom! - kapta a kezét a szája elé. Nem egy tizenéves lány nézett vele farkasszemet, hanem egy láthatóan terhes nő. A lába kicsit bedagadt, a hasa a köldöke alatt feltűnően kidudorodott, a melle megnőtt, a mellbimbók sötétebbek lettek. Ha vizsgán kérdezték volna, hányadik hónapban van ez a nő, Sam az ötödikre tippelt volna.

- Hogy lehetséges ez? Hogy lehet? - szinte nyöszörgött a félelemtől, hogy elveszíti az ellenőrzést a teste felett. Végre meghozta a döntést, amit már régen meg kellett volna tennie: sürgősen orvoshoz megy.

Az óra 6.12-t mutatott. Ilyenkor éjszakai ügyelet volt a nőgyógyászaton, az orvosok nyolc előtt nem jöttek be. Az ebédszünetben megyek - határozta el. A tudat, hogy itt minden elképzelhető orvosi segítséget megkaphat, valamelyest megnyugtatta.

Az ébresztős rádió bekapcsolt, időjárás-jelentést mondtak, Samantha áttekert egy másik adóra. Csupaszon, ahogy volt, a vállára dobta a törülközőjét, és átszaladt a zuhanyzóba. Később, amikor felöltözött, észrevette, milyen szűk a nővérköpenye. A hasán és a mellén úgy feszült, hogy mindenkinek szemet szúr, milyen állapotban van, ha nem keresi fel még ma a munkaruharészleget, és szerez nagyobb ruhát. Vajon Margret néni észrevette már? - töprengett, majd felhúzta a cipőjét, és felszaladt a földszintre.

A műszak szokásos feladatai elterelték a figyelmét, így Samantha időlegesen megfeledkezett az állapotáról. Csak amikor Andrew szobájába lépett, jutott eszébe ismét Teddie ajánlata. Kinyitotta a zsalugátert, és az alvó kisfiút nézegette. A műszerek közönyösen mutatták az életjeleket, a testéből egy katéter lógott. Tényleg helytelen lenne, egy súlyosan beteg gyereken segíteni? Nem ér meg minden áldozatot az életének a megmentése? Ha igaz, hogy a modern vámpírok nem ölnek embereket, és ha

Taddeusz tényleg talált valakit, aki haldoklik, és a halála után Andrew megmentője lehetne, szabad elutasítani egy ilyen ajánlatot? Sam leült az ágy szélére. Talán mindez igaz - gondolta. - És a halott ember talán tényleg nem más, mint a testrészeinek összessége. Ha Andrew Teddie segítségével örökre búcsút mondhatna a betegágynak, nem kötelességem segíteni? Gyengéden felkeltette a kisfiút, adott neki reggelit, és elbeszélgetett vele egy negyedórát.

Röviddel dél előtt, egy apró jel a hasa tájékán eszébe juttatta, hogy mit tervezett. Lifttel felment a negyedikre. Ebben az időpontban a váróterem rendszerint dugig van, és minden orvos elfoglalt, de Sam bennfentesként jól tudta, hogy egyvalaki mindig szüneten van. Nővérruhájában magabiztosan elsétált a várakozó nők mellett. A gömbölyű hasak, a mindennapos terhesek duzzadt lábai a saját állapotára emlékeztették, mely lehetetlenség volt a második hónapban. Barátságosan odabólintott a betegirányító nővérnek, aki tudomásul vette, hogy Samnek dolga van itt. Rövid keresgélés után rátalált a teakonyhára, ahol egy fiatal doktornő majszolta kedélyesen a sonkás szendvicsét.

- Jó napot. Ráér egy kicsit? Doktor... - kibetűzte a névtáblát. - Dr. Caine.- Ülj le. Mi újság? - kérdezte a doktornő falatozva.Sam nem sokat kertelt, rögtön megmondta, hogy terhes.Az orvos nevetve Sam feszülő köpenyére mutatott.- Ez már nem lehet nagy újdonság a számodra. Ötödik hónap?Sam nyelt egyet. Szóval már ennyire látszik?- Lenne egy kérdésem.- Ki a nőgyógyászod? - dr. Caine hörpintett egy korty teát. Összefogta a

szőke haját, és hátradobta.- Arra gondoltam... talán megvizsgálhatna - látva a doktornő zavart

tekintetét hozzátette: - Amúgy a háziorvosomhoz járok Skóciában. De momentán nem tudok elszabadulni innen.

- Ez így nem jó. Ebben az állapotban itt kell orvost keresned.- Ha ön elvállalná... - Sam reménykedve nézett rá.- Te aztán kitartó vagy - a barátságtalan válasz ellenére dr. Caine

mosolygott. - Hát jó. A többiek várhatnak pár percet.A két fehérbe öltözött nő keresztülsétált az osztályon, mintha valami

közös elintéznivalójuk lenne, és bementek egy üres vizsgálóba. Sam levetkőzött, és fel akart mászni a székbe.

- Ne oda - dr. Caine az ágyra mutatott. - Már ultrahanggal is lehet látni.- Már lehet látni? - feküdt fel Sam.- Ez az első gyereked? - úgy tűnt, a doktornő csak - most veszi észre,

mennyire fiatal Samantha. - Persze, hogy az első. Nos, ebben a fázisban a magzat már meglehetősen aktív. Már van tüdeje, a magzatvizet „lélegzi be", úgy is mondhatnánk, megissza. Már működik a gyomra és a veséje is. Vigyázz, kicsit hideg lesz - a doktornő gélt kent Sam hasára, majd bekapcsolta a készüléket. - Hányadik hónapban vagy?

- Hát... - fojtotta vissza a lány a lélegzetét.- Lélegezz! Az orvosoddal ki kellett számolnotok, mikorra várható a

szülés - dr. Caine elvesztette a türelmét. - Hol a terheskönyved?- Azt... Skóciában felejtettem - Sam érezte, ahogy az érzékelő ide-oda

siklik a hasán, és látta, hogy szürkésfekete árnyak jelennek meg a kijelzőn.- Egy nővérnek talán nem kell elmagyarázni, milyen fontos a

rendszeres felülvizsgálat - a doktornő elhallgatott. - Na, kérem szépen! Minden világos! - a monitor furcsa alakzatai között mocorgott valami. - Az ötödik hónapban vagy, minden kétség kizárva - mosolygott dr. Caine.

- Az ötödik hónapban... - kapta fel a fejét Sam.

- Gratulálok - mondta a doktornő. - Akarod tudni?- Tudni? Mit?- Vannak anyák, akik nem akarják előre tudni, hogy kisfiú lesz vagy

kislány.- Már lehet látni? - Sam nyugalmat erőltetett magára. Valójában a

doktornő csak megerősítette, amire hajnalban már rájött: a terhessége a normálisnál gyorsabban zajlik. Sokkal gyorsabban. De hogyan tudakolja meg az okokat dr. Caine- től anélkül, hogy felfedné a titkot? Századjára is úgy érezte, hogy egy rémálomba csöppent. Miért nem ébredhet fel, és konstatálhatja, hogy ez csak egy rossz álom volt? Mert nem az volt. A képernyőn egy vámpírbaba körvonalai rajzolódtak ki.

- Kisfiad fog születni - folytatta a vizsgálatot a doktornő. - Nagyon erős kisfiú. Úgy is mondhatnám, igazi kis vasgyúró lesz.

A doktornő a betegét mustrálgatta.- Az apja is... nagyon magas - Sam a foltokat nézte a monitoron. A fej

és a törzs egyértelműen felismerhető volt, a végtagok és a köldökzsinór is kirajzolódott.

- Még ilyet... - suttogta. - Kisfiú.Akarata ellenére könnyek tolultak a szemébe. Elfordult.- Felkavaró lehet - dr. Caine a lány vállára tette a kezét. - Bár közöttünk

dolgozol, nagyon fiatal anya vagy. Első alkalommal majdnem minden nő kisebbfajta csodaként éli meg - kikapcsolta a készüléket, letépett egy darab papírt egy hengerről, és letörölgette Sam hasát. - Amennyire vérkép és más vizsgálatok nélkül meg tudom ítélni, minden rendben van - felállt, és kezet mosott. - Szülés március közepe körül - szólt hátra a válla fölött. - Az orvosod is így számolt?

- Március? - Sam próbálta elrejteni ijedtségét. - Hm, elég pontosan eltalálta - gyorsan felállt, és magára kapta a cuccait. - Köszönöm, hogy szánt rám időt! - hirtelen eszébe jutott még valami. - Ó, a betegkártyám...

- Hagyd csak - dr. Caine az ajtóhoz kísérte. - Apró szívesség kollégák között - egy kézszorítással elbúcsúztak, és Sam máris a folyosón állt.

Márciusban - merengett. Ha a lény a méhében két hónap alatt dupla sebességgel fejlődött, abból kell kiindulnia, hogy ez így fog folytatódni. Sam mindenféle számításokba bocsátkozott, majd belátta, hogy egy ilyen képtelen dolgot, mint a vámpírmagzatok fejlődése nem lehet emberi számí-tásokkal előre jelezni. Vajon meddig fog tudni dolgozni? Elmehet szülési szabadságra orvosi igazolás nélkül? Fusson vissza, valljon be mindent dr. Caine-nek, és utaltassa be magát a kórházba? Kétségtelenül veszélyeztetett terhes volt, és még akár el is vetélhet. Nem kellene jobban odafigyelnie magára, az egészségére, és nem kellene törődnie a jövőjével? Tizenhét évesen gyereket szülni nem szokatlan, de egy vámpírt a világra hozni! Sam izgatottan kapkodta a levegőt, a felvonóhoz szaladt, de nem ment vissza az osztályára, hanem lement a mínusz harmadikra. Egyedül akart maradni, hogy mindent át gondoljon, mielőtt megteszi a következő lépést. Semmiképpen sem bízhatja az életét a vámpírokra. A saját kezébe kell vennie a sorsát!

23.

- Nem vetetheted el - mondta Richard. - Már nem. Sam nem erre a válaszra számított.

- Miért nem?A magzat a méhedben már túl erős. Ha megpróbálod megölni, magadat is megölöd.

A lány összehúzta a mellén a dzsekit.- És miért csak most mondod?A szél belekapott Richard kabátjába, és a lába körül táncoltatta. Hűvös

novemberi este volt, jéghideg eső szitált. A Temze alsó rakpartján sétáltak, mert a köd itt volt a legsűrűbb. Elérték a Battersea híd pillérét.

- Nem találkozhatunk többet - nézett Richard bizonytalanul a lányra. - A te érdekedben. Az apámnak erős telepatikus képességei vannak. Bár gyakoroltam, hogyan rejthetem el előle a gondolataimat, de attól tartok...

- De mással nem beszélhetem ezt meg! - Sam hangjában harag és félelem bujkált. - Fussak Teddie-hez, és mondjam el neki, hogy nem akarom ezt a gyereket?

- Teddie-t nem láthatod többé - a fiú megragadta a lány karját. - Az lenne a legjobb, ha eltűnnél. Lépj le, Samantha, rejtőzz el valahol! - a híd pillérei visszhangozták a szavait.

- Miért? - a torkában dobogott a szíve. - Amíg terhes vagyok, nem eshet bajom, te mondtad.

- Normális esetben ez így is van - folytatni akarta, de képtelen volt kimondani. - Tiszta őrültség ez az egész! Mindketten őrültek vagytok! - előreszaladt, bele a ködbe. - Beleszerettél egy vámpírba, Taddeusz pedig...

- Igen? - érte utol Sam. - Mi van Teddie-vel?

Richard szemüvegén vízcseppek ültek, menet közben levette, és megtörölte.- Habár ez szinte lehetetlen, úgy tűnik, érted dobog a szíve.- A szíve? - Sam hirtelen melegséget érzett. A félelem és a veszélyérzet

a tudata szélére szorult, Teddie iránti szerelme mindent elnyomott. - Örül a gyereknek?

- Samantha! - kiáltott rá Richard. - Az előbb még el akartad vetetni! Most meg megint az átkozott testvérem után... epekedsz! - A lányhoz hajolt. - Tudod, miért adott neked Bariactar-elixírt? Mert különben nem tudnád kihordani a lényt. Belehalnál a fájdalomba!

- De a magzat nem is igazi vámpír! - felelte Sam magánkívül. - Egy része, amelyik belőlem származik, emberi!

Richard megrázta a fejét.- A vámpírvér erősebb a tiédnél, akkor is, ha a gyerek most még kicsi.

Innod kell a nadragulyalevet, hogy megvédd magad, és tápláld a vámpírt - a lány hasára mutatott, ami már a vastag dzseki alatt is jól kirajzolódott. - Egyébként tudod, mikor jön a világra?

Megálltak egy kőlépcső előtt, amely a vízbe vezetett.- Mondd meg te! - suttogta Sam.- Nem kilenc hónapra, ahogy gondolnád.- Erre már magamtól is rájöttem. Mikor?

- Habár a vámpírok legendásan magas kort érnek meg, növekedésük az anyaméhben nem tart tovább... - nagy levegőt vett - tizenhárom hétnél.

Sam akaratlanul is nevetésben tört ki.- Ez lehetetlen! - hitetlenkedett, de ő maga is tudta, milyen nagy már a

magzat. Érezte a rúgásait és ütéseit reggelente, és dr. Caine ultrahangos képei is magukért beszéltek. Ma Samantha harmadszorra is utánaszámolt. - Az karácsonyra esik - mondta mintegy mellékesen. - Karácsonyra anya leszek?

- Ha megéred - bámult Richard a fekete hullámokba. - Úgy értem, ha akkor még azt az életet fogod élni, amit ismersz. Lehet azonban, hogy más módon fogsz létezni, ami rosszabb lesz, mint a leggyötrőbb kínok, amit csak el tudsz képzelni.

- De hát mit csináljak? - lassan, szinte öntudatlanul lejjebb ment egy lépcsőfokot a víz felé. - Még nem vagyok vámpír. Ember vagyok. Ha arra kerül sor... - még egyet lépett lefelé. Megölhetem magam...

A fiú nem válaszolt azonnal.- Ez is egy lehetőség - mondta végül, mintha valami jelentéktelen

dologról csevegnének.- A halálom lenne a megoldás? - a következő lépcsőfokon Sam lábait

körülfogták a Temze hideg hullámai.- Nem nevezném megoldásnak, de egy esély lenne, hogy megmenekülj

a családomtól.A lány érezte, hogy a nyirkos hideg a csontjáig hatol. Beleszagolt a

ködbe, mintha a halálba szagolt volna.- Nem tudsz segíteni? - kérdezte suttogva. Ebben a borzalmas

pillanatban azt remélte, hogy Richard megtaszítja, és megkönnyíti számára az elképzelhetetlent. Belezuhan a fekete vízbe, elsüllyed, és az érzéketlen folyó magával ragadja, elsodorja, egészen addig viszi, míg megsemmisül, és vele megsemmisül a rettenetes gyermek is.

- Én? Segíteni? - hallotta Richard hangját. - Én gyenge vagyok. Haszontalan és mindenre alkalmatlan – sóhajtott egyet. - Nem vagyok se

161

fehér, se fekete, se jó, se rossz, még nálad is nyomorultabb vagyok. - Előrelépett. - Ha számít valamit, még előtted beleugrom a vízbe.

Egy jó darabig egyikük sem szólt. Samanthának érdekes gondolat ötlött az eszébe. A vadállatok, amelyeket később rácsok mögé zárnak, kölyökkorukban aranyosak és magatehetetlenek. Az ember ölbe veheti őket, és játszhat velük.

- Kezdetben kicsi vagy és védtelen - mondta Samantha a magzatnak. Hogyan fogja etetni a babát? Anyatejjel? Vagy már rögtön az elején vérrel? Milyen nevet adhatna egy kis vámpírnak, hogy nevezhetné? Észre sem vette, és bal lábbal kilépett a vízből. Habár az apja és a nagyapja neve szlávosan hangzik, a gyerek született brit lesz. Samantha széthúzta a dzsekijét. Micsoda erős legényke! Magáról megfeledkezve simogatta a hasát. Tekintete Richardot kereste.

A fiú tanácstalanul és kétségbeesetten állt néhány lépésre a parttól.- Miért nem várjuk meg, amíg a gyerek megszületik? - kiáltott oda neki

Sam.Richard csak megrázta a fejét. Sam viszont azon csodálkozott,

hogyhogy ez hamarabb nem jutott az eszébe. Ha a fia megszületik, már nem fog fizikai fenyegetést jelenteni a számára. És akkor mi oka lenne Teddie-nek vagy a klánnak, hogy ártson neki? Végül is egy egészséges anyára lesz szük-

ségük, alti törődik a csecsemővel. Sam már kevésbé látta reménytelennek a helyzetét. Bár Teddie vámpír volt, szerette őt, és örült a gyereknek. Ezen a kellemetlen helyen, a Temze köd lepte partján, Samanthának hirtelen nevetnie kellett. Milyen vicces lenne Teddie-vel nekilátni babacuccokat vá-sárolni egy vámpír számára!

Beleborzongott a gondolatba, hogy néhány másodperce még végezni akart magával és a gyerekkel, most meg azon töpreng, milyen babaholmikra lesz szüksége.

- Kell lennie megoldásnak - két nagy lépéssel fenn termett, és maga mögött hagyta a lépcsőt. Lehet, hogy az életnek sajátos humora van, és lehet, hogy teli van veszélyekkel, de még mindig jobb, mint a halál.

- Gyere! - fogta kézen Richardot. - Vizes lett a lábam. Menjünk, különben mindennek a tetejébe még meg is fázom - magával húzta a vámpírt. A lépteik még sokáig visszhangzottak, amikor a köd már elnyelte őket.

24.

Sam jéghideg kőtömbön feküdt, végtagjai a négy égtáj irányába kinyújtva. Kezére és lábára köteleket kötöttek, a kötelek végét szerzetesek tartották. A lány csak a fejét tudta mozgatni. Nem kérdezett, csupán körülnézett. A hely nem templom volt, legalábbis nem olyan, mint az apjáé. Mégis az volt az érzése, hogy valami szentélyben van. Vastag hótakaró borította, ködös, kietlen vidéken át hozták, amíg a jéghidegen ragyogó fényben meg nem pillantotta a robusztus épület körvonalait. Sam ismert britanniai várakat és kastélyokat, de ez az erőd visszataszítónak látszott, fenyegetőnek, és ugyanakkor bevehetetlennek. Az első kaput felvonóhíd és hegyes rács biztosította, a falak több méter vastagok voltak. A második kapu vasból készült. Csak a harmadik, emberi koponyákkal kirakott kapun való belépéskor tűnt fel a főépület, egy megerősített templom. Szerzetesek lógták el, terhes testét csupaszra vetkőztették és egy kőoltárra fektették.

162

Habár a gyertyák sűrű füstjében csak árnyékok látszottak, Sam egy szószéket pillantott meg maga fölött. Egyetlen kőből faragták ki, óriási volt és ijesztő. Egy alak állt benne. Nem fény, hanem sötétség ragyogta be. Samantha nem tudta máshogy körülírni, csak úgy, hogy a lény fekete gyémántként világított odafent. Sem a vonásait, sem az öltözetét nem tudta kivenni, de teljes bizonyossággal érezte a jelenlétét, amelyből a leghátborzongatóbb gonoszság és valami ősi tudás sugárzott. Samnek semmi kétsége sem volt afelől, hogy szüléshez készítették elő. A teste meg fog nyílni, és méhének gyümölcse a világra jön; ezen az oltáron, amelyet nem a keresztény isten szentelt meg. Maga körül az ismerős templomi kellékeket látta. A feje fölött faragott karzat emelkedett, a boltíveket tartó oszlopok mártírok alakjait mintázták, szenvedésüket plasztikusan jelenítették meg. Csak egyetlen dolgot nem tudott sehol sem felfedezni: a kereszt jelét. Eleinte azt hitte, női kórus énekét hallja, de a hangok olyan magasak voltak, hogy emberi torok nem képezhette őket. A szerzetesek mögött, akik Samet lefogva tartották, számtalan más alak körvonalai sejlettek, de sötétség borult rájuk. A szerzetesek egy szót sem szóltak, nem imádkoztak, Sam inkább valami ritmikus sóhajtozást és mormogást hallott. Bár nem ismerte ezt a nyelvet, egy újra és újra visszatérő szót ki tudott venni: Fortriu. Már hallotta ezt a nevet valahol, de emlékezete cserben hagyta. Csak egy dologban volt biztos:

valami borzalmas kötődik hozzá.Valaki hozzálépett, arcát szerzetesi csuha rejtette. De nem volt

egyedül. A társa a kezében áttetsző tálkát tartott, amiben vörös folyadék lötyögött. A szerzetes száraz ágat mártott bele, a levelek hervadtak és szürkék voltak. Amikor az első cseppek Samantha testére hullottak, a lány felkészült a fájdalomra, de a vörös lé szétterült domborodó hasán, mint valami csodatevő olaj. Vérnek vélte - az áldozat vérének. Emberé vagy állaté? De a szag, amit az olajszerű folyadék árasztott, nem vérszag volt.

- Barhyaghtar - dörmögte a szerzetes, és bebalzsamozta vele Samantha hasát.

- Barhyaghtar - ismételte meg a kísérője.Habár a szó máshogy csengett, Sam gyanította, hogy a Bariactar-

nadragulya hatóanyaga lehet. Az üvegcsében, amit a lány a szobájában őrzött, a lé sokszorosára volt hígítva; de itt a szerzetes a nadragulya sűrű kivonatát használta, egy olajat, amit a növényből sajtolhattak ki.

- Mit akartok tőlem? - sikoltotta, és felemelte a fejét. Látta domborodó hasát. Egy szerzetes lépett ki a gyülekezetből, mialatt a másik kettő a tálkával eltűnt a félhomályban. A szerzetes levette a kapucniját, Sam összerándult. Nem más volt, mint Valerian Korányi, a vámpír. Már nem a barátságos apa szerepében tetszelgett, a szeme gonoszan izzott, a fogáról vér csepegett.

- Akarom ezt a gyereket - mondta, és Sam vörös hasára pillantott.- A gyermek az anyjáé - felelte a lány. - Embergyerek, és te nem vagy

ember.- Embergyerek lenne, ha az anyja ember lenne!Máris átváltoztam? - futott át Sam agyán a rémületes gondolat. - A

vámpírok erőszakot tettek rajtam, és átváltoztattak? Gyorsan a nyaki ütőerére szorította két ujját.

- Érzem a szívverésemet! - kiáltotta. - A vérem kering. De a tiéd már régóta dermedt és romlott. Ezért kell az örökkévalóságig mások vérével táplálkoznod!

163

- A gyermek az enyém - a vámpír könyörtelenül közeledett. Sóvárogva meredt a lány feszülő hasára.

Sam kétségbeesésében a sötéten sugárzó lény felé fordította a fejét. A nevét sikoltotta:

- Fortriu!Ebben a pillanatban az épület belsejében szél támadt, a gyertyák

pislákoltak. A szélben egy hang suttogott, minden szegletbe elért - a feketén világító alak hangja. Sam meg akarta érteni, amit mond, de a szél máris elült, a jelenség a szószéken elenyészett. A tálkás szerzetesek közeledtek hozzá ismét, és bebalzsamozták Samanthát, de ezúttal nemcsak a hasát, hanem az egész testét. Az ággal mindenhol bekenték, minden tagját beborította a jótékony olaj. Nem tartott sokáig, s Sam tetőtől talpig vörösen ragyogott. Olyan véresnek látszott, mint az újszülött, aki ki akart bújni a méhéből. Ami-kor a szerzetes visszaadta az ágat a társának, a lány nem hitt a szemének: a levelek kizöldültek, az ág kirügyezett és hajtani kezdett. Ekkor Sam úgy érezte, benne is csírába szökött valami, és örömteli növekedésnek indult, mintha a folyadék ismeretlen erőket kölcsönzött volna neki, legyőzhetetlenné tette volna, képessé arra, hogy ellensége fölé kerekedjen.

- Hol'vagy? - kiáltotta Valeriannak, tekintetével az öreg vámpírt kereste. - Most kiállók ellened! - De Valerian Korányinak nyoma veszett. Hogy

megtalálja a félhomályban, Sam tágra nyitotta a szemét...... és szobájának mennyezetére bámult. Az arca, a nyaka és a mellkasa nedves volt. Tényleg bekenték a vörös folyadékkal? Nem, a könnyei nedvesítették be. Heves zokogás rázta Samet, az öklét a szájába tömte, de nem tudta visszafojtani a sikolyt. Sikított, sikított, sikított három emelettel a föld színe alatt, a sírban, amelyet szoba gyanánt adtak neki. Fel akart ugrani, de a teste nem engedelmeskedett, megbénították a képek, melyek olyan valósnak tűntek, mintha nem is álom lett volna. Képtelen volt józanul gondolkodni, rendet tenni a zűrzavarban, és megnyugtatni magát azzal, hogy már elmúlt, az ilyen álmok a felfokozott félelem miatt vannak, mely így tör felszínre. Samantha úgy érezte, még mindig a gonosz veszi körül, látta a templomerődöt a behavazott táj közepén, a különös szerzeteseket, az oltárkövet és rajta saját magát; képzeletben újra átélte az egész borzalmas rituálét.

Végre sikerült kivennie a szoba tárgyait, a himbálózó kapaszkodót, a felhalmozott éjjeliszekrényeket, a leselejtezett műtőlámpákat a feje felett. Pillantása a világító „Kijárat" feliratra siklott. Az apró emberalak menekülőben volt. Futott. De hova? Nehézkesen felült, mintha hosszú betegségen esett volna át. Lábait a padlóra nyújtotta, talpa alatt érezte a hideg műanyagot, felállt és a mosdókagylóhoz szédelgett. Különös volt, milyen kévésé látszott meg az arcán az átélt sokk. Egy álmos, karikás szemű lány állt előtte, akinek a hasa kidomborodott a pizsama alól. Felemelte a kezét, és hideg vízzel megmosta az arcát. Képtelen volt újra lefeküdni aludni. Az óra hajnali ötöt mutatott. Sam felöltözött, felment a földszintre, és kiszaladt az éjszakába. Nem akart gondolkodni, nem akart tanulságokat levonni az álmából, semmit sem akart, csak érezni, hogy él. A város irányába futott a Fulham utcán, ahol már ebben a korai időpontban is nagy volt a forgalom. Látta, ahogy a lába szaporán lépked, hallotta a lélegzését, érezte, hogy a hideg levegő jót tesz neki. A magasba emelte a karját, halk kiáltásokat hallatott, és egy idő után végre ismét úgy érezte magát, mint egy e világi lény. Fiatal városi lány, aki egy rossz álmot akar elhessegetni.

164

25.

Samantha a műszak felvételekor értesült róla, hogy Andrew-t még reggel megoperálják. Mindenki legnagyobb meglepetésére találtak neki vesét. Sir Kennock már a műtőben volt, hogy kivegye a halottból a szervet. Az egész osztályon ideges feszültség lett úrrá, ahogy azt Sam már többször tapasztalta a nagy műtétek előtt. Habár örült Andrew szerencséjének, először mégsem hozzá ment, hanem Margret nénihez.

- Micsoda véletlen! Andrew vércsoportja nagyon ritka. A főnővér a számítógép előtt ült. Értetlen pillantását látva Sam folytatta:

- Már a második lehetséges donor rövid időn belül. Hol találták ezt a vesét?

- Az adatbank utalta ki. Miért lenne ez véletlen? Gondolj csak bele, hány ezer embert tartanak ott nyilván.

- És honnan származik a donor?Margret nővér türelmetlenül fordult hátra: - Tudom, hogy a szívedbe zártad Andrew-t, de rengeteg dolgom van, be kell regisztrálnom a szervet, mielőtt a műtét megkezdődik.

Sam érdeklődve leste a képernyőt.

- Az adatok szigorúan bizalmasak - fordította el a monitort Margret.De Samnek elég volt ennyi idő: a donor neve Gregory Bull volt.- Miben halt meg Mr. Bull? - kérdezte Sam.A főnővér haragra gerjedt:- Kiosztottad már a reggelit?- A reggeli szervírozva, az ágytálak kiürítve, a párnák felrázva -

kérlelően nézett a nagynénjére. - Margret néni. Gyakorlónővér vagyok. Hogyan tanulhatnék, ha mindig csak ágyazással foglalkozom?

Rövid habozás után Margret visszafordította a monitort.- Jól van. Mr. Bull huszonkilenc éves és...- Ilyen fiatal?!- Minél fiatalabb a szerv, annál jobb.- Mi baja volt?- Baja? - Margret odakattintott, ahol a halál oka és ideje állt. - Nem,

nem volt beteg, baleset érte. Ma reggel öt óra húsz perckor Mr. Bull a motorkerékpárjával nekiment egy fának. Kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni.

- Motorral? - erről Samnek eszébe jutott valami. De egy másik gondolat is áramütésként futott végig rajta: hogyan tudta Teddie két nappal ezelőtt megjövendölni, hogy új vesét fognak találni Andrew-nak, ha a donor csak múlt éjszaka halt meg? Baleset hajnali ötkor - ki motorozik ilyenkor, éjszaka, ködben?

- Hol van a holttest?- Szerencsénk van. Mr. Bull Londonban élt. A baleset helyszínéről

egyenesen a Chelsea és Westminsterbe szállították. Sir Kennock itt veszi ki a szervet a kórházban.

Sam teljesen biztos volt benne, hogy az ügynek semmi köze a szerencséhez.

- Köszönöm, Margret néni. Hagylak dolgozni - elgondolkodva kisétált az irodából, és átment Andrew szobájába. A fiú már kapott nyugtatókat, fáradt szemmel nézett barátnőjére.

- Nagy nap van ma, Andrew - ült le mellé Sam.

165

- Itt leszel, amikor magamhoz térek? - húzta ki apró kezét a takaró alól.A lány megszorította a kis kezet.- Persze, hogy itt leszek. Tudni szeretném, milyen érzés, ha az

embernek vadiúj veséje van.- Nem mondják meg, kitől kapom. Te tudod?- Én? - Sam túl hangosan nevetett fel. - Én kezdő vagyok itt. Nekem

semmit se mondanak.Mialatt beszélgettek, Sam érezte, hogy Andrew keze elernyed, a gyerek

békésen elaludt.Nem sokkal később a team a műtőben gyülekezett. Sam figyelte, ahogy

a gyereket végigtolják a folyosón, majd eltűnik a fertőtlenítőzsilipben. Rögtön ez után Sir Kennock viharzott el mellette kék sebészruhában, majd Margret néni tolta be egy hordágyon a hűtődobozban lévő szervet. A szentély ajtaja bezárult. Samantha halkan imádkozott, hogy a műtét rendben menjen. Aztán hideg fejjel végiggondolta a dolgot. Egy nemrégiben elhunyt ember holttestét rendszerint a patológiára viszik, és ott őrzik, amíg a halottkém ki nem adja, hogy eltemessék. De a szervdonorok esetében nincs vesztegetni való idő, ezért Sam biztos volt benne, hogy Mr. Bull még Sir Kennock osztályán van. Egy emelettel lejjebb volt egy erre kialakított terem. Sam leszaladt a lépcsőn. Miután megbizonyosodott róla, hogy egyedül van, kinyitotta a terem ajtaját.

A neonvilágítás felkapcsolódott, a lány megtorpant egy pillanatra. Sejtette, mi rejtőzik a hosszú műanyag ládában. A falon egy tartó lógott tele gumikesztyűvel. Sam kivett egyet, felhúzta, és óvatosan felnyitotta a doboz fedelét.

A képzése kezdetén tanult anatómiát is, ahol tartósított testrészeket mutattak neki. Ez a test nemrég halt meg, ez az ember néhány órája még élt. Samnek szüksége volt néhány percre, hogy erőt vegyen magán. A test furcsa módon hason feküdt. A lánynak eszébe jutott, hogy a vesét többnyire hátulról veszik ki. Fel is fedezte a hosszú bemetszést, amit néhány öltéssel varrtak össze. De minden olyan nagy sietséggel történhetett, hogy senkinek se jutott eszébe Mr. Bulit a hátára fordítani. A test egy részét zöld lepedő fedte, a lány elszántan félrehúzta. Egy izmos fiatal férfit látott, göndör hajjal, a bőre barna és feszes volt. Sam megérintette a vállát. Még nem volt hideg, a hullamerevség még nem állt be. És most? Elgondolkodott. Mit keresek? Mit akarok bizonyítani? Sam Mr. Bull nyaka fölé hajolt, és kitapintotta a főütőeret mindkét oldalon. Semmi különöset nem fedezett fel rajta. Felemelte a jobb kart, a csukló sértetlen volt. A bal szintén. A lábakat is ellenőrizte. Közben azon merengett, vajon milyen sérülésekbe halt bele egyáltalán a motoros. Mi-vel továbbra se talált semmit, ami a gyanúját megerősíthette volna, nem maradt más választása, minthogy megfordítsa a holttestet. Megfogta a csípőjét és a vállát, és addig rángatta, míg az oldalára nem fektette. Borzalmas látvány tárult elé. Az ütközés során Mr. Bull fejéről nyilván leesett a sisak, a homloka felrepedt. A roncsolódás ellenére fel lehetett ismerni a fiatalember feltűnő bajuszát, melyet hosszúra növesztett és a végeit felfelé pödörte. Sam összeszedte magát.

166

A mellkast és a hasat kezdte vizsgálgatni. Miért nem nyitották fel a mellkasát? - kérdezte magától. Ha egy donor ilyen ritka vércsoporthoz tartozik, általában több szervét is kiveszik.

Hirtelen észrevette a sebet. Olyan jelentéktelen volt, hogy csak az bukkanhatott rá, aki szándékosan kereste. Mr. Bull combjának belső felén két apró szúrás nyoma látszott. Injekciós tűtől vagy kullancstól is származhattak volna. De Samantha tudta, hogy nem így van. Végigsimított a combon. A sérülés az artéria femoralison, a combverőéren volt, amely vérrel látja el a lábat.

- Szóval itt szívták ki a véred.Samanthának bizonyítéka volt rá, hogy a kedvese visszaélt a

pozíciójával, és friss hullák testéből szerzett magának vért. Hogyan és milyen körülmények között ihatta meg Teddie Mr. Bull vérét, nem tudta, de mindegy is volt. Andrew-hoz való jósága, hogy új veséhez segítette, eltörpült az undorító hullagyalázás mellett. Most vallotta be magának először, hogy a szerelme, ami ehhez a férfihoz - ehhez a teremtményhez - fűzi, természetellenes. Ki kell tépnie a szívéből ezeket az érzéseket, ha nem akar belepusztulni.

- Kitépem a szívemből - suttogta a szoba csendjében. Hirtelen eszébe jutott az álma. „Kitépem a szívemből?"

26.

Csak álom volt - suttogta Samantha. - Vagy mégsem?Ezen a délelőttön már másodjára bámulta Margret néni monitorát. Az iroda üres volt, Andrew műtétje még tartott. Sam ujjai fürgén siklottak a billentyűkön. Ahogy legutóbb, most sem talált semmiféle utalást a Bariactar- nadragulyára. Rákeresett az „erősítőszer" kifejezésre, majd a „szív- és keringéserősítő"-re, és amikor ez sem hozott megfelelő eredményt, a „vértisztító"-ra. Gyógynövények hosszú listája jelent meg a képernyőn, Sam lefelé görgetett: angyalgyökér, ártéri veronika, barhyaghtar, csalán, havasi hagyma, mezei zsurló. Csak amikor a nyírfánál járt, fogta fel, mit olvasott korábban. Sietősen visszament az oldal tetejére, ahol ez állt: Barhyaghtarl Izgatottan rákattintott.

Barhyaghtar. A nadragulya (Atropa) alfaja, a burgonyafélék családjába tartozik. Évelő, lágyszárú növény, 80 cm-re is megnő. Hosszú szárú, magányos virága van. Bogyószerű fekete termése miatt „Barhyaghtar-belladonnának" is nevezik. A kültakarón keresztül olajos váladékot bocsát ki. Mivel az utolsó feljegyzések a 19. századból származnak, a hatóanyaga nem ismert. Feltehetően: apoatropin és szkopolamin.

Samantha hangosan olvasott tovább.- Habár a Barhyaghtar-belladonna erősen mérgező, a levéből készült

elixír többezerszeres hígításban vértisztító és szíverősítő hatású. A monda szerint a nadragulyakivonat sárkányerőt kölcsönöz használójának, valamint bizonyos időre sebezhetetlenné teszi.

Sam a növényt ábrázoló rajzot és a leírást nézegette. A legalsó sorban talált egy linket: Fortriu Fiai.

Döbbenten bámulta a képernyőt, a keze megállt mozdulat közben. A vörös lé a bőrömön - gondolta. - A szerzetesek, akik a nadragulya nevét hajtogatták, mint valami imamalom... a különleges erő... szóval mégsem álom volt csupán! Samantha leengedte a kezét, és megnyomta az Entert. Egy

hétköznapi honlap jelent meg. Egy egyesület oldala, ahol címet és telefonszámot is talált. Fortriu Fiai természetkedvelők szövetségeként mutatkoztak be, akik „rég feledésbe merült népszokásokat" elevenítenek fel. Samantha elszántan kutatott további információk után, de ez volt minden, amit talált. Sehol sem volt utalás a Barhyaghtar-nadragulyára, a hatására vagy bármilyen titkos receptre. Ekkor apja szavai jutottak az eszébe, az, hogy a skót őslakosság szokásai minden bizonnyal kegyetlenek voltak, és Fortriu Fiai ma ismét gyakorolják ezeket a rítusokat. Megeszik ellenségük szívét és megisszák a vérét.

Ebben a pillanatban Sam egy rúgást érzett a hasában. A kis lakónak nem tetszett a görnyedt testtartás. A lány kihúzta magát, mélyeket lélegzett, a rugdalózás alábbhagyott. Sam kimerülten dőlt hátra. Hová vezet ez? - kérdezte magától. - Amikor már azt hiszem, rábukkantam egy rejtély nyitjára, egy másik titokba ütközöm. Mi köze van egy kihalt növénynek egy észak-angliai egyesülethez? - bosszúsan rázta meg a fejét. - Csak úgy tudhatod meg, ha megkérdezed. Hosszas töprengés helyett felkapta a telefonkagylót, és tárcsázta a honlapon megadott számot. A körzetszám alapján a hely közel lehet Liargóhoz. Kicsöngött egyszer, kétszer, a hatodik után letette.

Már éppen vissza akart térni a munkájához, amikor megcsörrent a telefon. Talán nem jól tette le, hiszen Margret néni telefonjának kijelzőjén Fortriu Fiainak száma jelent meg. Vagy visszahívnak - villant át az agyán. - Tudják, honnan hívtam őket! Tudják, hogy érhetnek el! A legszívesebben kirohant volna az irodából, de képtelen volt rá. Kíváncsisága győzött, felemelte a kagylót.

- Igen? - szólt bele.- Az egyesületünk iránt érdeklődik? - kérdezte egy barátságos

férfihang.- Én... Nem, én csak véletlenül keveredtem a honlapjukra - felelte olyan

közönyösen, ahogy csak tudta.- De miért kattintott a Barhyaghtar-linkre? - mivel Sam hallgatott, a

férfi folytatta. - Miért érdekli ez a gyógynövény?A lány nyelt egyet.- Csak véletlen volt. Néha csak úgy kattintgat az ember összevissza.

Egyébként mivel foglalkozik az egyesületük?Egy pillanatig nem kapott választ.- Valamelyik újságtól van?- Nem - nevetett fel a lány idegesen. - Igazából elfeledett

népszokásokat tanulmányozok. Részt vehetnék egy rituáléjukon?- Az egyesületünk csupa férfiból áll - felelte a hang.- Tudna mondani valamit a Barhyaghtar-belladonnáról?- Ez a nadragulya több mint egy évszázada kihalt.- De valahol mégis csak léteznie kell, mert ittam... - nagyot hibázott!

Hogy lehetett olyan ostoba, hogy beszélt magáról!- Megtudhatnám a nevét? - kíváncsiskodott a férfi.Samantha riadtan csapta le a kagylót. Bezárt minden

programot, kitörölte a honlap címét az előzményekből, és kikapcsolta Margret számítógépét. Ennek ellenére tudta, hogy nem vágott el minden kapcsolatot. Aki akarja, le tudja nyomozni. Az ijedtség ellenére Sam hirtelen rettenetesen megéhezett. Bár ma még alig evett valamit, a vad éhségérzet szokatlan volt számára. Amikor elhagyta az irodát, majd elájult a gyengeségtől. Erősnek kell maradnod, vigyáznod kell magadra és a kicsire.

A folyosón a jelzőfény azt mutatta, hogy a műtét még javában zajlik. Aggódó gondolatai Andrew körül forogtak, miközben elhagyta az osztályt. Ma nem a büfébe ment, hanem az étterembe. Valami rendeset akart enni.

- Kettőt kérek - az ételkiadó ablaknál két hatalmas marhahússzeletre mutatott, mely még a sütőben volt.

- Két steak - a termetes konyhás be akarta ütni a rendelést a gépbe.- Zsemle, krumpli és hagyma nélkül.- Csak a húst?- Csak a húst - kihívóan nézett rá - És kérem vegye tekintetbe, hogy

mindjárt éhen halok.- De hát ez még majdnem nyers.- Minél véresebb, annál jobb.Megkapta a két gőzölgő hússzeletet, fizetett és leült. Az első

harapásnál kibuggyant a vér, de a lány mohón rágni kezdett, és olyan hangosan csámcsogott közben, hogy a szomszéd asztalnál ülő két doktornő hátrafordult. Ahogy tovább evett, szokatlan elégedettséget érzett: lassacskán felismerte az összefüggéseket. Már nem nézte tétlenül, hogy mások irányít-ják a sorsát. Az álom felnyitott egy ajtót, amely mögött talán a vámpírok elleni szer titka bújt meg. Segítségre lesz szükségem - gondolta Sam. - Be kell avatnom Richardot. Ő is vámpír, és gyenge ugyan, de legalább férfi. És Samnek egy férfira volt szüksége, hogy felvegye a harcot Fortriu Fiaival.

Mialatt éhségét csillapította, észrevette, hogy még valaki örül az ebédnek: a gyermek a hasában. Délelőtt olyan sokat rugdalózott és csapkodott, hogy az anyját verejték lepte el, és begörcsölt. Most azonban a kicsi megnyugodott. A vér miatt - gondolta a lány. - Szereti a vért. Miután az utolsó morzsát is eltakarította a tányérról, előhúzta a mobilját, és Richard számát tárcsázta. Furcsa módon nem csengett ki, és a postafiók sem jelentkezett be. Olyan volt, mintha a szám nem létezne. Ügy érezte, túl sokat evett, ezért felállt, és kissé előregörnyedve kivonult az étteremből.

Az osztály folyosóján több orvossal is találkozott, vagyis a műtét véget ért. Andrew-t még biztos nem vitték vissza a szobájába, az őrzőben kellett lennie, ahol az orvosi team napi huszonnégy órában ügyel rá.

Az őrző ajtaja előtt Sam Margret nénibe botlott.- Hogy ment? Minden rendben volt?A főnővér levette a műtős sapkát, és hátratűrte a haját a homlokából.- Komplikációk voltak, a keringése összeomlott. Majdnem elveszítettük.

De úgy tűnik, már túl van a nehezén.- És a vese működik? - Sam nem tudott elnyomni egy böffentést.- Ez a következő órákban derül ki - Margret Sam hasára pillantott. - És

te hogy vagy?Sam gyorsan megpróbálta begombolni a köpenyét.- Mikor akartál szólni róla?Sam levegő után kapkodott, nem tudott válaszolni.- Miért nem jöttél rögtön hozzám? - kérdezte szemrehányóan a

nagynénje. - A csöppség már legalább öt hónapos. Egyáltalán nem lett volna szabad felvennem téged ide ebben az állapotban.

- Nem akartam gondot okozni...- Pedig pont ezt tetted - Samantha tiltakozni próbált, de Margret néni

felemelte a kezét. - Ne most. Ne itt beszéljük meg. Gyere a műszak után az irodámba.

Samantha megígérte. Vegyes érzésekkel tért vissza dolgozni. A nagynénje joggal volt mérges rá, de alapjaiban véve ez nem is számított, hamarosan mindenki számára egyértelmű lesz a helyzet. Már alig maradt ideje cselekedni. Minden nappal, amit elszalaszt, nehézkesebb lesz a teste, és reménytelenebb a helyzete. Újra hívta Richardot, de megint sikertelenül. Rögtön utána rosszul lett. Azt hitte, a szokatlan ebéd miatt. Amikor már nem tudta elnyomni a hányingert, a szobájába sietett, fogta az elixírt, és ivott egy

apró kortyot. Bámulatos, milyen gyorsan hatott. A fény felé tartotta a folyadékot. Világosvörös és sötét sávok váltakoztak. Milyen arányban hígíthatták, hogy a mérgek nem ártottak Samnek, hanem jótékony hatással voltak rá?

A zsebében rezgett a telefon. Kivette, és elolvasta az üzenetet, ami Richard számáról jött. Egyetlen szóból állt: HELP. Eszébe jutott Richard ijedtsége, a félelme, hogy a családja rájöhet, hogy találkozgat Samanthával. Egy kérdéssel válaszolt: „Mi a baj?" Percekig várt a feleletre, de hiába. Min gondolkodik még? HELP. A barátjának segítségre van szüksége. Sam lekapta a kabátját a fogasról.

27.

Terve akár halálos következményekkel is járhatott. Pusztán pocakja és annak kis lakója adott bátorságot Samnek, hogy meghúzza a Korányi-ház csengőjét.A kapu kitárult, a bejárati ajtó kinyílt. Sam végigment a tizenhárom oszlop szegélyezte folyosón. A lépcsőn egy alkalmazott várta. Ebben a helyzetben csak a pimaszság segíthetett.

- A vőlegényemhez jöttem.- Mr. Korányi nincs itthon - felelte a sápadt szolga udvariasan.- Akkor megvárom.- Igenis. Parancsoljon a szalonba... - a lépcsőre mutatott.- Szükségtelen. Felmegyek a toronyba - el akar sietni a férfi mellett, de

az már a következő lépcsőfoknál utolérte.- Taddeusz úr bizonyára néhány perc múlva megérkezik.Sam kipillantott az ablakon.- Néhány perc múlva? Á, értem. Mindjárt lemegy a nap - nézett

kihívóan az alkalmazottra.A férfi megmakacsolta magát.- Higgye el, a szalon sokkal kényelmesebb.- Jó. Akkor ott várok - felmentek az első emeletre, ahol Sam hagyta,

hogy kinyissák előtte az ajtót, majd elterpeszkedett a legkényelmesebb karosszékben, mintha az egész világ az övé lenne.

- Hozhatok önnek frissítőt?- Forró csokit kérek sok habbal.- Habbal? - köszörülte meg a torkát a szolga. - Nem hiszem, hogy van a

konyhán.- Ebben az állapotban olyan sok tejszínhabot kell ennem, amennyit

csak lehet - megsimogatta a hasát. - Nagyon ízlik neki - mosolygott kérlelően.- Tejszínhab - dörmögte az alkalmazott, és elvonult.Samantha várt néhány másodpercet, majd az ajtóhoz

osont, és hallgatózott. Már a földszintről hallotta a férfi lépteit. Gyorsan lerúgta a cipőjét, kisurrant, és felszaladt a lépcsőn. Sebesen futott emeletről emeletre, amíg kifulladva el nem érte Richard ajtaját. Kopogás nélkül rontott be. A szoba pont olyan rendetlen volt, mint máskor, de valami mégis megváltozott. Dulakodás nyomai látszottak. Az infúziós állvány felborult, az ágy mellett feküdt, a lepedőt félrerángatták, úgy festett, mintha valaki abban akart volna megkapaszkodni. A fiókok kihúzogatva, a polcok összetörve. Sam észrevett egy fél pár tornacipőt, ami kétségtelenül Richardé volt. Ellátták a baját! Hogy tehettek ilyet a saját családtagjukkal? Sam elkésett, már nem segíthetett a barátjának. Elszontyolodva roskadt le az ágyra, és céltalanul nézelődött. Még a plüssállatokat is széttépték és átkutatták. Sam talpra szökkent. Nem, csak úgy tűnik - csak egyetlen állatkát kotortak elő a

gyűjteményből. A plüsspatkány szokatlan helyzetben feküdt a szék támláján, egyik mancsával lefelé mutatott. Sam olvasott olyan beszámolókat, melyek a vámpírokat összefüggésbe hozták a patkányokkal. Richard azt akarta üzenni neki, hogy patkánnyá változott?Maradjunk a tényéknél - járta körbe a plüsspatkányt. - Ha valakit elrabolnak, és az utolsó pillanatban még lehetősége van üzenetet hátrahagyni... - Sam a homlokára csapott... - akkor a tartózkodási helyét próbálja elárulni! Hol lehetnek patkányok' egy házban? A pincében természetesen. És arra mutatott a plüssállat is: lefelé. A pincébe zárták be Richardot!

Sam kirohant a szobából, és ugyanazon az úton, amin jött, távozott. Botladozva leszökdécselt a lépcsőn, olykor a korlátba kapaszkodott, és közben le-lepillantott a lépcsőházba. Riadtan próbálta visszafojtani a lélegzetét, lentről lépések hallatszottak. Kinézett az ablakon, a nap még vérvörösen izzott a horizonton. Vagyis biztos nem Teddie jött felfelé. Másodpercek alatt elérte a szalont, besurrant, és lihegve a kanapéra huppant.

Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó.- Forró csokoládé tejszínhabbal - mondta az alkalmazott nem minden

büszkeség nélkül.- Sokáig tartott. De azért köszönöm - nyújtózkodott Sam, mintha

elbóbiskolt volna. Követte a szolgát, aki az asztalhoz lépett, és letette az ezüsttálcát.

- Tehetek még valamit önért? - kérdezte, miközben töltött a csokoládéból.

Sam nem felelt. A látvány, ami elsőre jelentéktelennek tűnt, foglyul ejtette a tekintetét. A tálaló felett Korányiék bekeretezett képei sorakoztak, közéleti személyiségekkel való találkozásokat megörökítő fotók. Az egyiken Teddie és az apja őfelségével, a királynővel fogott kezet egy gálapremieren. Egy másik felvétel Valeriant mutatta Sir Kennockkal. De nem ez a fotó hökkentette meg leginkább Samanthát, hanem egy csoportkép. Egy motorosklub, a Vérszívók tagjait ábrázolta, akiknek a Korányik voltak a szponzoraik. Középen Taddeusz állt, húsz bőrruhás fickóval körülvéve, előttük motorok sorakoztak. Az egyik motoros vidáman nevetett, élénk szeme volt, és feltűnő bajusza, a végeit felfelé pödörte. Taddeusz bizalmasan átkarolta a vállát. Az illető nem más volt, mint Gregory Bull! Mr. Bull, aki most holtan feküdt a kórház alagsorában egy lepedő alatt, míg a veséje a kis Andrew testében élt tovább.

- Kisasszony? - szólította meg az alkalmazott.Teddie ölte meg - gondolta Sam. - Szívességet akart tenni nekem,

kinyomozta, hogy Mr. Bull vércsoportja AB negatív, és megölte őt. Kiszívta a vérét, a holttestet pedig átengedte Sir Kennocknak további hasznosításra. Ezt tette a kedvesem, a férfi, akinek a gyermekét a szívem alatt hordom!

- Kisasszony? - a szolga az orra alá dugta a gőzölgő csészét. Az ital tetején krémes habréteg úszott.

- Meggondoltam magam - Sam próbálta megőrizni a higgadtságát. Odakint a tetők a nap utolsó sugaraiban fürödtek, perceken belül sötét lesz. - Sajnos el kell mennem.

- De Mr. Korányi bármelyik percben megjelenhet.Egyáltalán nem vagyok rá kíváncsi - gondolta a lány.- Adja át neki üdvözletemet - az ajtó felé indult. - Holnap jelentkezem.- És a csokoládé? - kérdezte az alkalmazott, szemmel láthatóan zokon

véve, hogy nem szenteltek kellő figyelmet az italának.- Biztosan nagyon finom! Köszönöm a fáradozását - szólt vissza Sam

kintről. A hasára szorította a kezét, és lesietett a lépcsőn.

Help! - zakatolt a fejében. - HELP! Ezt üzente Richard. De Samantha belátta, hogy így képtelen segíteni a barátján. A ház alkalmazottai árgus szemekkel figyelték, ráadásul Teddie is bármelyik percben felbukkanhatott. Valószínűtlen, hogy megengedi neki, hogy a pincében bóklásszon. Ha tényleg segíteni akarsz Richardon, jobban elő kell készítened az akciót - gondolta. Egy másik gyanúnak is utána kellett járnia: vajon Taddeusz tényleg gyilkos? Szánt szándékkal áldozta fel Mr. Bulit? Van annak valami esélye, hogy egyszerűen csak tudta a férfi vércsoportját, és a halálos baleset után gyorsan cselekedett? Samnek szélsebesen a kórházba kellett mennie, hogy birtokba vegye Margret néni számítógépét. Végigszaladt a márványfolyosón, ki a szabadba. Megkönnyebbülten látta, hogy a kapu kinyílt, és szabad utat enge-dett neki. Kisietett a Belgrave térre, vissza az emberek közé.

…

Félórás buszozás után Sam odaért arra a címre, amit Margret néni számítógépén nyomozott ki. Az utcában álló sorházak tökéletesen egyformák voltak. Mindegyiknek földszinti terasza, két padlásablaka és barna bejárati ajtaja volt. Mr. Bull a 112-es szám alatt lakott a családjával. Sam erőt vett magán, és becsengetett. Míg a közeledő lépteket hallgatta, átfutott az agyán, hogy Mrs. Bull talán még nem is tud a férje haláláról. Ám a feketébe öltözött asszony látványa az ellenkezőjét bizonyította.

- Elnézést a zavarásért. A Chelsea és Westminster Kórházból jövök - mondta. Az özvegy behívta.

Bullék házának berendezése hasonlított Sam szülőházáéra: a fejtámlás fotelek és a kandalló, amin ott díszelgett az elengedhetetlen fényképgyűjtemény. A színek azonban rémesek voltak. Az ablakokon lila függönyök éktelenkedtek, a kanapé virágmintázata türkizkék volt, a falakat viszont almazöldre festették.

- A holttest kiadása miatt jött? - kérdezte Mrs. Bull, egy teltkarcsú, harminc körüli nő. - Már telefonáltam a kórházba, hogy melyik temetkezési vállalat... - elvesztette az önuralmát, zsebkendőt húzott elő, és alaposan kifújta az orrát.

- Nem a holttest kiadása miatt vagyok itt - mondta a lány.Az özvegy hellyel kínálta. - Azon az osztályon dolgozom, ahol a donorok szerveit kiveszik.

- Aha... vagy úgy... - Mrs. Bull könnyes szemmel mustrálgatta a lányt. - Ahhoz túl fiatal, hogy orvos legyen.

- Ez a baleset, Mrs. Bull - siklott el Sam a megjegyzés fölött. - Az adataink szerint a férje röviddel öt óra után halt meg. Olyan korán ment munkába?

- Gregory? - Mrs. Bull az orrára szorította a zsebkendőt. - Képregényrajzoló... volt. Itthon dolgozott. Ismeri a Szorgos-Morgóst?Sam csak most fedezte fel a falon a bekeretezett rajzokat, amelyek két farkast ábrázoltak szövegbuborékokkal a fejük felett.

- Szorgos-Morgós? Igen, rémlik valami... De miért motorozott a férje ebben az időpontban, méghozzá ködben, Mrs. Bull?

- Én is ezen töröm a fejem már órák óta - sóhajtott fel az özvegy. - Az éjszaka közepén telefonáltak. Greg nem akart felkelteni, ezért itt lent vette fel. Amikor legközelebb felébredtem, már bőrszerelésben állt előttem, a sisakkal a hóna alatt, és azt mondta, valamit el kell intéznie - a nő ismét könnyekben tört ki. - Úgy szakadt, mintha dézsából öntenék! Kérdeztem tőle, mi ez az őrültség. Erre csak annyit mondott: „Nemsokára jövök, csinálj valami finom reggelit." - Az özvegy megállás nélkül szipogott. - Ekkor láttam utoljára.

Sam átült mellé, és megsimogatta a vállát.- Nem mondta, hogy ki hívta?A pityergő nő megrázta a fejét.- Valamelyik haverja a motorosklubból?- Hajnali négykor? Furcsa lenne.Sam megvárta, amíg kisírja magát.- Mond magának valamit a Korányi név?- Természetesen - a kipirult arc váratlanul felderült egy pillanatra. - Az

a család sok jót tett velünk.- Hogy érti ezt, Mrs. Bull?- Greg egy jó ideig nem talált kiadót, amelyik megjelentetné a

képregényeit. Ebben a nehéz időszakban Mr. Korányi segített neki. És amikor nem győztük fizetni a törlesztést Greg új Harley-ja után, akkor is Mr. Korányi adott kölcsön.

- Mikor regisztráltatta magát a férje szervdonornak?- Mindketten regisztráltattuk magunkat - felelte Mrs. Bull büszkén. -

Nagy öröm volt számunkra, főleg azok után, amit Korányiék tettek értünk. Ami azt illeti, Valerian úr valóságos misszionárius. Minden egyes motorostalálkozón az eszünkbe véste, mennyi jót tehet az ember szervadományozóként. Sajnos... - levegőért kapkodott. - Sajnálatos módon néhány klubtag tragikus körülmények között lett szervdonor.

- Úgy érti, hasonló baleset áldozatai lettek, mint a férje?- Mi? Nem, nem - zavartan megrázta a fejét. - Ez egy veszélyes hobbi.

Az egyetlen vigaszom, hogy... - megfogta Sam simogató kezét.- Igen?- Az egyetlen vigaszom, hogy Greg veséje megmentette egy másik

ember életét.Samet nem vitte rá a lélek, hogy megossza a gyanúját ezzel az

asszonnyal. Hadd higgye csak Mrs. Bull, hogy Korányiék a jótevőik. De Sam tudta, hogy ez nem így van.

Mikor adják ki a holttestet? - kérdezte Mrs. Bull búcsúzáskor.- Hamarosan - Sam maga előtt látta a szétroncsolódott holttestet. - De

kérem, ne nyissa ki a koporsót, őrizze meg Gregoryt az emlékezetében olyannak, amilyen a baleset előtt volt.

Az özvegy ijedtségtől elkerekedett szemekkel bámult a lány után. Sam a kertkapuhoz ment.

Az első sarkon megállt.Gyilkos! Gyilkos! - semmi másra nem tudott gondolni. Az ajándékba

adott vesével csupán port hintett a szemébe. Egy ember meghalt, Teddie orvul eltette láb alól hajnalban, hogy egy fiú tovább élhessen. A lány határozott léptekkel indult a buszmegálló felé. Taddeusz szörnyeteg volt. Szörnyeteg, aki attól sem riadt vissza, hogy a saját testvérét bezárja. Samnek már csak egy célja volt: ki kell szabadítania Richardot!

28.

Sam szerette a fokhagymát, mert ízletesebbé tette az ételeket. De az a mennyiség, amit most bevásárolt, évekig elég lett volna. Olyan ostobának érezte ezeket az előkészületeket, hogy közben többször hangosan felnevetett. Például, amikor három fokhagymát összekötött, és öv gyanánt a hasa köré tekerte. Az apjától kapott szentképet a kezébe véve a gyerekkora jutott az eszébe: Jézust ábrázolta az olajfák hegyén, életének legborzalmasabb pillanatában. A kép évekig Samantha legdrágább kincse

volt. A mellényzsebébe dugta, a szíve fölé. Leakasztotta a falról a kis keresztet. Körtefából készült, fehér volt, és nagyon egyszerű. Az apja azt mesélte, hogy évszázadokkal ezelőtt egy nagy kereszt fájából faragták, amit akkoriban keresztes lovagok vittek magukkal a hadjáratokra. Úgy bújtatta bele a kabátujjába, hogy bármikor előránthassa. Mielőtt elhagyta a kórházat, tett egy kitérőt a hűtőkamrák felé. Vérre volt szüksége.

Nem sokkal később a tömött buszon ácsorgott. Tekintete a menetrendre tévedt. Minden megálló emlékeket ébresztett benne: a Notting Hill-kapunál volt a bolhapiac, a Beaufort utcán pedig ismert egy olcsó cipőboltot. Ha Westminsterben szállna le, megcsodálhatná a régi London pompáját. De most a Belgrave térre kellett jutnia. Időközben megutálta ezt az utat. Ha tudta volna, milyen romlást hoz rá ez a tér egy napon, biztosan visszautasította volna Teddie meghívását. Az idegességtől a fogait csikorgatta. Még egyszer be kell lépned abba a borzalmas házba, mert nem hagyhatod cserben a barátodat - mondogatta magának. Sam kétségbeesetten remélte, hogy Richardnak nem esett baja. Amikor a biztonság kedvéért megtapogatta a kabátujjában a keresztet, feltűnt neki, hogy a mellette álló úriember undorodva méregeti. Az orrfacsaró szag, amit Sam fokhagymaöve árasztott, elfordulásra késztette.

A Hyde Park Cornertől gyalogolt néhány utcányit, amíg elérte a kovácsoltvas K betűvel díszített kaput. Mielőtt nekidurálta volna magát, elővette a fokhagymafüzért, és mint egy almába, beleharapott. Kirázta a hideg az undortól. A friss fokhagymalé nem volt rossz, mégis ugyanazt a kellemetlen hatást tette rá, mint amikor az ember a görög gyorsétteremben túl sok tzatzikit eszik. De más is történt: a gyermek a méhében olyan hevesen tiltakozott, hogy Samnek egy pillanatra a rácsba kellett kapaszkodnia. A gyermek rugdosott és öklözött, úgy harcolt, mint egy északi mondahős. Samanthának az volt a benyomása, hogy szabályszerűen ordibál a hasában. Tiltakozott az íz ellen, amit az anyja rákényszerített. Nem akarlak megmérgezni - nyugtatgatta Sam a magzatot hang nélkül. - Légy szíves, hagyd abba, nem harapok bele többet! Eltartott egy darabig, mire a gyerek lecsillapodott. Sam meghúzta a csengőt.

Amikor a főbejárathoz ért, egy magasra nőtt ember körvonalait pillantotta meg. Ott áll a kedvesem - gondolta. - Ott áll Mr. Bull és valószínűleg még sok más ember gyilkosa.

- Ugyanúgy szereted a meglepetéseket, mint én - köszöntötte Taddeusz. Éjfekete sálat és fekete öltönyt viselt. Olyan átkozottul jól nézett ki, és olyan barátságos volt, hogy Sam- nek megint nehezére esett elhinnie, hogy ez csak egy szerep, és a maszk mögött mélységes romlottság bújik meg.

- Elhanyagolsz mostanában - mosolygott Sam erőltetetten.- Igazad van - a férfi arca szomorú lett. - Nem venném a szívemre, ha...

- az ajkába harapott. - Hogy van a kicsi?- Szédítő tempóban nő - Sam a kabáton keresztül megmutatta

domborodó hasát.- Gyere - húzta át a Teddie a küszöbön.Sam kalimpáló szívvel nézte, ahogy a fekete ajtó bezárult mögötte.

Mostantól kezdve magára volt utalva.- Fel akarsz menni a toronyba?- A toronyba inkább nem, Taddeusz - egymással szemközt álltak.

Mindketten tisztában voltak vele, milyen lehetetlen helyzetben vannak. - Jaj, Teddie! Mi lesz velünk?

- Mi lenne? - a férfi hozzá sem ért. - Miért jöttél ide?- Szeretnék többet megtudni rólad. Rólatok.

Ha tudnád, hogy miért vagyok itt igazából - gondolta, és közben hozzásimult.

- Látni szeretném, hol töltöd a napjaidat.Teddie átölelte, de a következő pillanatban elhúzódott.- Mi ez? - egy mozdulattal szétrántotta a lány kabátját, és a

fokhagymaövre meredt.- Félek tőled - mondta őszinte pillantással. - Meg kell értened. Máshogy

nem tudom megvédeni magam.- Ezzel sem - a férfi felnevetett, a szemfogai megvillantak. - Ez nem

sokat ér, egyszerűen csak undorító.- Semmi hatása nincs rád?- Ez a hókuszpókusz már rég a ködös múlté - tett egy lekicsinylő

kézmozdulatot, de Sam észrevette, hogy hátrált egy lépést. Valami oltalmat mégiscsak jelentett a zöldség. Samnek nőtt az önbizalma.

- Akarod látni a hálószobámat? - a ház belseje felé mutatott. - Erre tessék.

Egymás mellett lépkedve vágtak át az előtéren, közben a fokhagymafejek összekoccantak Sam hasán. Nem mentek fel a lépcsőn, mint máskor, hanem bekanyarodtak egy folyosóra a földszinten. A végén feltűnt a fekete gránitból épített kis templom, melyet Taddeusz a lány első látogatásakor mutatott. Előtte terült el a kis tó, melynek víztükre olyan sima volt, mintha olaj lenne. Sam feltételezte, hogy bemennek a visszataszító épületbe, de Teddie visszahúzta.

- Ne oda. A templom csak dísz.Belelépett a vízbe. Habár mélynek tűnt, a fekete folyadék csak bokáig

ért. Sam előrehajolt, és felfedezett egy fémstéget közvetlenül a felszín alatt. Ezen ment Taddeusz a tó közepe felé. Hátrafordult.

- Víziszonyod van?Sam lábujjhegyen követte. A tó közepén Teddie, Sam legnagyobb

meglepetésére, egy mobiltelefont húzott elő, és beütött egy számsort. Ebben a pillanatban egy négyszögletű csapóajtó nyílt ki alattuk. Normális esetben a víznek le kellett volna zúdulnia, de a csatornák megakadályozták.

- Ez mindig kiváltja a kívánt hatást - Teddie kinyújtotta a karját. - Az én ötletem volt ez a szerkezet - látni lehetett rajta, milyen büszke a találmányára. - Addig rágtam a papa fülét, míg beadta a derekát, és nem zárkózott el a modern technikától - egy keskeny lépcsőre mutatott.

Ha lemegyek oda, soha többé nem jövök ki - gondolta Sam. - Miért nem kapom a nyakamba a lábam és rohanok el?

- Nem veszélyes - mondta a férfi, mintha a gondolataiban olvasott volna, és előrement.

Bár nem volt szokása, Sam keresztet vetett, és csak utána követte a mélybe. Egy ősrégi boltívhez értek, ami nem szokatlan egy ilyen házban, és illik is egy vámpírcsalád rangjához.

- Az apám ízlésére vall - Teddie bocsánatkérően vonta meg a vállát. - Ez a hálószoba nem a legmodernebb, tudom, de Valerian ezen a téren nagyon konzervatív.

Sam először nem akart hinni a szemének - de bármilyen hihetetlen volt is, idelent két óriási koporsó állt egy márványravatalon. Végül is a faragott kő boltívek és a gázfáklyák a falakon teljesen megfelelnek a vámpírok nyughelyéről alkotott elképzeléseknek. A koporsók zárva voltak, Sam nem kételkedett benne, hogy ilyenkor, napnyugta után üresen állnak.

- Itt alszol az apáddal? - kérdezte, mintha mi sem lenne természetesebb.

- Csak ha Londonban vagyunk. Ha utazunk, természetesen könnyebb dobozokat használunk.

- Természetesen - Sam kíváncsian járkált a kriptában, a harmadik koporsót kereste.

- A régi szép időkben azonban az utazásokra is elvitték ezeket a hatalmas koporsókat - Teddie fellépett az egyik ravatalra. - Nézd csak! - egy rozsdás rúddal bereteszelte a koporsót. - A reteszt lelakatolták, ami megakadályozta, hogy illetéktelenek felnyithassák. Aztán bepakolták egy hajó rakterébe, és máris útnak indították lefelé a Temzén, ki az óceánra - a történet szórakoztatta a férfi. - Vajon mibe kerülhetett egy egész családot átutaztatni a világ másik felére?

- Valóban az egész világon ott vagytok? - megérintette a tolózárat.- A kultúrák összeolvadnak, az egész világ egyetlen falu. Ez a dolgok

rendje. Miért ne húznának hasznot ebből a magamfajták is?Sam közben észrevett egy sor berácsozott ajtót a falon.- Ezek mögött mi van?Teddie a legközelebbi ajtóhoz lépett, kinyitott egy kis ablakot, az üveg

megcsörrent, a férfi meggyújtott egy fáklyát a rács mögött.- Vendégszerető család vagyunk - a fülkében egy hosszúkás betontömb

magasodott, rajta egy egyszerű koporsó állt. - Ez az egyik vendégszobánk.- És az öcséd hol alszik? - kérdezte Sam olyan ártatlanul, ahogy csak

tudta.Teddie szeme a másodperc egy tört részéig a hátsó fülkére

szegeződött, majd végigsimított az arcán, mintha csak egy rovart akarna elhessegetni. Bár a szája még mosolygott, arca fagyos kifejezést öltött.

Dickie egy megátalkodott álmodozó, aki nincs tisztában a valósággal. Mit mesélt neked?

- Semmit. Ellenkezőleg, rólam akart mindenfélét megtudni.- Mégpedig?Kétségbeesetten kutatott az agyában egy jó kis hazugság után.- Azt kérte, meséljek neki a napról, a naplementéről és arról, hogy

milyen érzés a napfelkeltébe kilépni. Jaj, Teddie... - a zárt koporsók felé fordult. - Mi van velem? Majd meghalok a félelemtől, ha csak eszembe jutsz, borzalmas rémálmok gyötörnek, és mégis... - a ravatalnak támaszkodott. - És mégis rólad álmodom, hogy gyengéd vagy és vad. Vágyom rá, hogy szeressük egymást.

A férfi árnyéka ráesett, magához húzta a lányt.- Van egy szer, amely örökre megszabadít a rettegéstől. Egész idáig

óvakodtam tőle, mert azt szeretném, ha a gyerekünk egészségesen jönne a világra. De talán már eljött az ideje, hogy itt és most vámpírrá változtassalak - a szeme izzott a sóvárgástól. - Akkor örökké együtt lehetnénk. A szerelmünk az örökkévalóságig tartana.

- Igen... - sóhajtott fel a lány. - De ne itt - elhúzódott a férfitól, és fel akarta emelni a koporsó fedelét. Elképzelhetetlenül nehéz volt.

- Mit csinálsz?- Ha eggyé válunk, igazi vámpírmenyasszony akarok lenni!Taddeusz megértette, mit akar, és fél kézzel kinyitotta a koporsót.

Fekete damaszttal volt kibélelve, a fejrésznél egy párna feküdt.- Gyere, kedvesem, gyere...Teddie felugrott a márványtömbre, és felhúzta Samanthát. Belehátrált

a koporsóba, lefeküdt, és magához vonta a lányt.- Vedd ezt le! Gyorsan! - a lány kabátgombjaival vesződött.

- Mindjárt - Sam a Teddie fölé hajolt. - Előbb egy csókot, kedvesem... - Samantha résnyire nyitotta a száját, a férfi ajkai felé közeledett, majd rálehelt.

- Áááááá! - üvöltött fel a vámpír - Mi ez?- Kedvesem! Én vagyok az! - másodszor is az arcába lehelt. A

fokhagymaszag olyan erős volt, hogy Sam gyomra is émelyegni kezdett. Taddeusz undorodva kapkodta a fejét, de nem tudott elhajolni a kellemetlen szag elől, ami a lány szájából áradt. Sam tovább lihegett, olyan erősen, ahogy csak tudott - tényleg úgy tűnt, hogy a fokhagymabűz lassacskán elkábítja a vámpírt. A szeme üveges lett, a szája kinyílt, a feje a párnára hanyatlott. Sam azon nyomban felpattant, és kiugrott a ravatalon álló koporsóból.

- Ez az, kedvesem! Most már tudod, milyen érzés egy nőt megcsókolni! - leszökkent a talapzatról. Mindkét kezével megragadta a koporsófedelet, és nekifeszült. A súlya miatt szinte magától esett vissza.

Ekkor Teddie a résbe csúsztatta a kezét, és megakadályozta, hogy a koporsó teljesen bezáródjon. Elég erő volt a karjában, hogy a fedelet fokozatosan felnyomja. Sam megpillantotta az arcát. A szeme gonoszan villogott, a száját széthúzta, tűhegyes fogai megvillantak. Sam felsikoltott az ijedségtől, kétségbeesetten próbálta lenyomni a fedelet, de Taddeusz erejével szemben tehetetlen volt. Mindjárt kiugrik és legyűri őt!

Sam elengedte a fedelet. Abban a pillanatban, amikor a vámpír már azt hitte, kiszabadult, a lány előrántotta a keresztet a kabátujjából, és az arcába vágta. A felszentelt fa nekicsapódott a férfinak, aki visszatántorodott, és a koporsóba hanyatlott. Sam becsukta a fedelet. Egy pillanat alatt bezárta a reteszt. Reszketve húzta vissza a kezét.

Vajon kitart a tolózár? A fogságba esett vámpír tombolt, vergődött, dobálta magát, hogy felbillentse a koporsót. A fa recsegett, döngött a márványtömbön. Taddeusz olyan hangon üvöltött, amilyet nem formálhatott emberi torok, csak egy szörnyetegé.

Sam lassú léptekkel hátrált, nehezen lélegzett. A lárma, amit a vámpír csapott, egyre dühödtebb lett, sietnie kellett. A leghátsó rácsos ajtón lakat lógott - mögötte fogva tartottak valakit. Sam a másik koporsóhoz rohant, kinyitotta a reteszt, kihúzta a rudat, és azzal próbálta lefeszíteni a lakatot az ajtóról. Minden erejével nyomta, nyomta, nyomta, hangosan nyögött az erőfeszítéstől. Egy lökés, egy reccsenés, Sam a lendülettől elesett - a lakat engedett.

Talpra szökkent, és belépett a fülkébe. Itt nem volt gázlámpa, a sötétben nekiment valaminek, keze sima fafelületet érintett. Villámgyorsan előkapta a mobilját, a kijelző fényénél egy kopott K betűt látott a koporsófedélen.

- Richard? - egy jelre várt. - Hé, Richard! Itt vagy?Semmi sem moccant. Sam kopogott.- Richard, ébredj! - nem kapott választ. Azért csinálta ezt az őrültséget,

hogy most egy üres koporsó fedelén kopogtasson? Kint halkult a dörömbölés, de nem feltételezte, hogy Teddie ereje elfogyott. Egy iszonyú gondolat futott át Sam agyán: mi van, ha Valerian a házban van? Mi van, ha lejön és itt találja? Hogy tudna megküzdeni vele? Sam kiverte a fejéből ezt a borzalmas gondolatot. Ki kell találnia, hogy jut ki innen a leggyorsabban. Kinyitotta a koporsó reteszét, vállal nekifeszült, és felemelte a fedelet. A mobilja fényénél szomorú látvány tárult elé. A fiatal vámpír a fekete damaszton feküdt. Koszos farmerben és pólóban volt, amire egy napot nyomtak, a szemüveg lecsúszott az orráról. Ügy, ahogy elfogták, behajították a koporsóba. De miért aludt még mindig? Már késő éjszaka volt. Samantha megrázta a vállát.

- Dickie! Gyerünk! Mennünk kell!Halk sóhaj hallatszott, de a fiú nem ébredt fel. Sam megfogta a kezét,

jéghideg volt.- Sajnálom, de nincs más választásom - a kabátzsebéből egy tölcsért és

egy tasak vért húzott elő. Amikor a hűtőkamrából ellopta, nem volt ideje a vércsoportot megnézni. Remélte, hogy ez nem számít. Szétfeszítette Richard állkapcsát, egyik kezével a szájába dugta a tölcsért, a másikkal pedig feltépte az infúziós tasakot. A tartalmát a tölcsérbe öntötte. Közben befogta Richard orrát. A fiú levegő után kapkodott, de közben ösztönösen lenyelte a vért. Egyre mohóbban ivott, pillanatok alatt kiürítette a tasakot.

- Jó fiú - Sam kipillantott. Teddie koporsóján még tartott a retesz.- Mmmm, de finom - Richard felült. - Mit itattál velem?- Na végre - hajította félre a lány a tasakot.- Üdítő és ízletes, hmmm! - letörölte a száját, és a kezére meredt. - Vér!

- suttogta. - Mit csináltál?- El kell tűnnünk! - rángatta a fiú ruhaujját.- Vért itattál velem!- Láthatóan segített. Gyere már!- Tudod, mióta tartom az éhségsztrájkot? Tönkretetted a

tiltakozóakciómat!- Sajnálom, hogy meg mertem menteni az életedet! - vágott vissza a

lány. - Talán rosszul értelmeztem az SMS-edet? - az orra alá dugta a mobilját: „HELP!"

Mintha csak most értené meg a helyzetet, Richard elnémult.- Igazad van - kilépett a koporsóból. - Ne haragudj - Samantha

segítségével a talajra ugrott.Amikor elhagyták a fülkét, Richard még inkább meglepődött. Te bezártad Taddeuszt... ? - feltette a szemüvegét. Hitetlenkedő

mosoly suhant át az arcán.- Gyere! Gőzöm sincs, mennyire erős egy ilyen koporsó - ám a diadal

érzését Samantha sem tudta magába fojtani. A koporsóhoz ugrott, és bekiabált: - Ha rajtam múlik, örökre ott maradsz! - rácsapott a fedélre.

Richard nyomában szaladva elérte a vaslépcsőt, egymás után kapaszkodtak fel.

- Amit nem értek... - pillantott hátra a fiú. - Teddie magán kívül lehet a dühtől, különben már rég eszébe jutott volna a ködös trükk.

- Ködös trükk? - Sam lenézett, egy pillanatra megállt a szívverése. A koporsó réseiből füst szivárgott ki, valami kékes gáz. Lassan felhővé alakult, és lesüllyedt a talajra.

- Na igen - bólintott Richard. - Már csodálkoztam, hogy Teddie nem folyamodik ehhez az ősi trükkhöz.

- Tűnés! - Sam átrohant a tavon, minden irányba fröcskölt a víz.- Hova sietsz? - Richard léptei a háta mögött csobbantak.- Mi van? Meg akarod várni, amíg a „köd" nekünk esik? - a templom

előtt bevárta a fiút.- Még egy vámpírnak sem egyszerű a szilárd molekulaszerkezetet gáz

halmazállapotúra, majd a gázt ismét szilárd halmazállapotúra változtatni. El fog tartani egy darabig.

- Én azért nem vagyok olyan nyugodt - megragadta a fiú kezét, és magával rángatta.

- Semmi értelme - kiáltotta a háta mögül.- Minek nincs értelme? - végigszáguldottak folyosón, melyet éppen

tizenhárom oszlop szegélyezett.- Elfutni. Nem tudunk megszökni előle.

- Nagy segítség vagy! - elérték a bezárt ajtót. - Legalább a házból kijuttatnál minket?

- Persze - az ajtó egy gombnyomásra kinyílt. - De ahogy már mondtam, teljesen értelmetlen. Taddeusz és Valerian bárhol megtalálnak minket.

- Gyerünk a kapuhoz - kituszkolta a nyurga fiút a szabadba. Richard kinyitotta a rácsos kaput is, kiszaladtak a halvány fénybe burkolózó Belgrave térre.

- Milyen kellemes, enyhe éjszaka - ujjongott Richard, és felnézett a szitáló esőbe.

- Tiszta bolond vagy - Sam a buszmegálló felé indult. - Várj - egy utcai lámpa alatt megtorpant. - így nem szállhatsz fel - a kabátujjával megtörölte a fiú vértől maszatos arcát.

Richard lenyalta a maradék vércseppeket az ajkairól.- Hamar vissza tudnék szokni erre a vacakra.

29.

Az a jó a szállásomban, hogy nem is szállás - gondolta Sam, miután az éjszakai portás orra előtt becsempészte Richardot. Már a személyszállító liftnél álltak. Az ajtó kinyílt, beszálltak, Sam a zárba dugta a kulcsot. - És kulcs nélkül senki se tudja használni a liftet.

Amikor leértek, kinyitotta a szobája ajtaját.- Isten hozott a birodalmamban!- És még én hittem magamról, hogy rendetlen vagyok.Ahogy Richard végignézett a szobán, Samantha is más szemmel látta

az ott uralkodó káoszt. A cuccai egymás hegyén-hátán hevertek mindenütt, az asztalon pizzásdobozok, szendvicsmaradék és üres kólásdobozok álltak halomban.

- Elfelejtettem szólni a takarítónőnek - dőlt egy sóhajjal az ágyra. - Helyezd magad kényelembe, ahol tudod.

Richard leült az egyetlen bádogszékre, és kinyújtóztatta a lábát. Szokatlan csend zuhant rájuk.

- És most?- Most először is pihennem kell - nyújtózkodott a lány, majd leragadt a

szeme. - Utána elmondom... a tervemet - a feje oldalra billent.Richard felállt. A vértől teljesen éber lett. Tett néhány lépést fel és alá,

majd megtörölgette a szemüvegét. Szeretettel, ugyanakkor aggódva szemlélte az alvó lányt.

Pár óra elteltével Sam újra talpon volt. Az ébresztőóra hajnali négyet mutatott.

- Mit tudsz a Barhyaghtar-belladonna hatásáról? - a kávéját fújogatta, melyet az automatából hozott.

Richard mellette ült az ágyon.- Te mit tudsz róla? - kérdezte.- Hogy mérgező. De ez a méreg, jót tesz nekem - megsimogatta a

hasát. - Megnyugtatja a kis embert odabent. Már most olyan neveletlenül viselkedik néha, mint az apja - kortyolt egyet. - Tudom, hogy hígítva ezt az elixírt vértisztítóként és szíverősítőként használják. De mi a helyzet a tömény kivonattal? - figyelmesen nézett a fiúra. - Mond neked valamit az, hogy sárkányerő, amit az elixír által lehet elnyerni?

Mintha varázsszót mondott volna, Richard elhúzódott tőle.

- Igazi kis boszorkány vagy!- Maradjunk a tényéknél! Mondj el, mindent, amit tudsz!- A Barhyaghtar-belladonna az egyetlen szer a világon, úgy értsd,

ahogy mondom: az egyetlen, amivel legyőzhetsz egy vámpírt. Ez a nadragulya idősebb az emberiségnél. Különös erejét már az őskorban is tisztelet övezte. A Sárkány Lovagrend, ami Vlad Drakulát híressé tette, Barhyaghtar- imádó volt.

- Egy pillanat, nem értem. A nadragulya erőt ad a vámpírok legyőzéséhez, mégis vámpírok teremtették a kultuszát?

Richard felállt.- A szívünk hideg, a vérünk dermedt, mégis bármely halandó embernél

erősebbek vagyunk. Csak a Barhyaghtar-kivonat melegíti át halhatatlan testünket, ismeretlen forróságot áraszt bennünk, úgy hat, mint egy drog. És pont mint a kábítószerek esetében, a túl nagy adag végezhet velünk. Apámnak van egy kis tartaléka. Úgy őrzi, mint valami kincset.

- Az nem elég - Sam felhörpintette a kávéját. - Nagyobb adagra van szükségem. Azt tervezem, hogy véget vetek a hullagyalázók mesterkedéseinek, és megakadályozom, hogy a fiam hozzátok hasonlóvá váljon.

Richard szeme elkerekedett a szemüveg lencséje mögött.- Azt hiszem, mégsem vagy boszorkány. Hanem hiányzik egy kereked.- Megálmodtam - felelte a lány. - Álmomban ismeretlen szerzetesek

balzsamoztak be Barhyaghtar-kivonattal tetőtől talpig. Utána minden képzeletet felülmúló erő költözött belém. Majd én megmutatom nektek! - mialatt kimondta, Sam arra gondolt, hogy a terve kész agyrém. Jelenlegi állapotában jobban tenné, ha ágyban maradna, terhestornára járna vagy legalább terheskönyvet szerezne. Egy leendő anyának ilyesmikkel illik foglalkoznia, nem varázsitalt keresni és vámpírokkal harcolni. Sam az ajtóra pillantott. Richardnak igaza volt, hamarosan itt lesznek. Ha Taddeusznak denevérként sikerült Liargóban a nyomára akadnia, nem lesz nehéz ide sem eljutnia és véget vetni a harcnak, mielőtt még elkezdődhetne.

- Azt mondják, a nadragulya a 19. században kihalt - vette fel újra a fonalat.

- Ezt az elődeink terjesztették el - legyintett a fiú. - Hogy senki se győzhessen le minket a nadragulya segítségével.

- Ez azt jelenti, hogy mégis létezik? Hol?Richard sóhajtva ült le mellé.- Ez olyan titkos, mint a templomos lovagok kincse vagy a Szent Grál

lelőhelye. Még mi sem tudjuk.Sam megragadta a fiú kezét. Nagyobb, erősebb és melegebb volt, mint

várta. A fiatal vámpír viszonozta a szorítását, úgy tűnt, jólesik neki az emberi érintés.

- Mióta Bram Stoker a regényében megírta Drakula történetét, ti, emberek azt hiszitek, hogy Vlad Drakula, a Karóbahúzó a vámpírok legnagyobb és legfelsőbb hatalmassága. Az ősapánk, úgymond. Meghagytunk benneteket ebben a hitben, mert így a halhatatlanok igazi és leghatalmasabb uralkodójának neve titokban maradhatott. Ő már Jézus Krisztus korában is élt, ő kezdett harcolni a kereszténység ellen, halhatatlan, és mindnyájunk vezetője...

- Fortriu - közölte Sam egyszerűen.- Látnok vagy? - kapta vissza Richard a kezét. - Vagy gondolatolvasó?- Nem, de szoktam szörfözni az interneten. Ott mindent megtalálni.

Csak fel kell ismerni az összefüggéseket - csitítóan fogta meg a fiú kezét.- Hallottál Fortriuról és a hagyományáról - suttogta.

- Már fel is hívtam a követőit - vigyorodott el a lány.- Mi? Hogyan? Senki se tudja...- Megadjam a számot? Fortriu Fiainak főhadiszállása azon a környéken

van, ahol születtem. Hadrianus falának közelében.Richard megkönnyebbülten felnevetett.- Ezt a bolondságot! Az csupán pár őrült klubja, akik összeszedtek

néhány mondát és pletykát, nevetséges szertartásokat tartanak, ahol disznóvért isznak.

- Ha csak ártalmatlan idióták, miért van a honlapjukon egy link a Barhyaghtar-nadragulyához?

- Azt... azt nem tudom - felelte a fiú meglepetten. - Valószínűleg azért, mert pont olyan ügyesen keresgélnek az interneten, mint te.

- Ha tovább akarunk lépni, oda kell utaznunk, méghozzá olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet - Sam felpattant, és megfelelő ruha után kezdett kutatni a bőröndjében.

- Mi van? Elment az eszed?- Végül is nem rejtőzködhetünk itt örökké - bepakolt a hátizsákjába. -

Elmegyünk Fortriu Fiaihoz.- Miért nem hívod fel inkább őket megint? - Richard gondterhelten állt

fel.- Telefonon nem mondanak semmit. Ráadásul... - Sam idegesen

fújtatott. - Csak férfiakkal állnak szóba! Eljött a te időd, Dickie.- Tessék?- Szükségem van rád, hogy kapcsolatba lépjek a szektatagokkal.- Nem így értettem - a homlokára tolta a szemüveget. - Dickie-nek

szólítottál. - És? Nem tetszik?- Hát igazából nagyon is tetszik - mosolygott.Sam először fedezte fel a szemében az ismerős korányis villanást. A

testvérének a nyomába se érhet - gondolta. - De ő is nagyon aranyos.- Gyere - kapta fel a hátizsákot. - Tűnjünk el innen, mielőtt megérkezik

a reggeli műszak. Bepakoljak... - nem tudta elnyomni a vigyort. - Bepakoljak neked még egy vérkoktélt?

…

A transzplantációs osztály hűtőkamrájában álltak. Sam négy tasak vért tartott a kezében, és be akarta dobni őket ahátizsákba, amikor Richard felszegte a fejét. Az orrcimpája reszketett.

- Itt van - sziszegte. -Ki?- Az apám.- Hol?- A közelben - idegesen a hajába túrt.- Honnan tudod, hogy itt van? - Sam a melléhez szorította a tasakokat.- Érzem a szagát. És ő is érzi az enyémet.Sam lepillantott a vérre.- A vérszagot is érzi? Akkor kicsit összezavarhatnánk a papádat.Mielőtt Dickie megakadályozhatta volna, Sam feltépett egy zacskót, és

kispriccelte a tartalmát a földre. A kijárat felé szaladt.- Gyere - már a második adagot borította ki a linóleumra. Sietősen

befordult a sarkon.- Ne arra! - ugrott utána Richard. - Egyenesen a karjába rohansz.Sam határozottan megfordult, kinyitott egy ajtót, és magával húzta

Richardot.

- Hol vagyunk? - kérdezte a fiú a szobában, ahol tökéletes sötétség uralkodott.

- Jó reggelt, Andrew - Sam a kis barátja ágyához közelített. - Már fent vagy?

- Abban a lármában, amit odakint csaptatok, nem lehet aludni - a kisfiú felemelte a fejét a párnáról. - Ki ez? És miért vérzel?

Sam végignézett magán. A dzsekije és a farmerje csurom vér volt.- Te jó ég! Ez nem az én vérem - nyugtatta meg And- rew-t. -

Elbújhatunk itt?- Ki elől? - a gyerek kíváncsian ült fel.- Az apám elől - világosította fel Richard.- Ő a barátod? Akiről meséltél?- A barátom? Nem, nem ő az - Sam bocsánatkérően mosolygott

Richardra.- Akkor miért zabos a papája rátok?- Ezt majd máskor elmesélem - Sam idegesen pillantott körül. A

szobában nem látott keresztet. A fokhagymaöve sem volt nála.- Egyszer sem jöttél, hogy megkérdezd, hogy vagyok - tett

szemrehányást Andrew.A lány az ágyához lépett.- Ne haragudj. De az utóbbi időben annyi minden szakadt a

nyakamba... - megsimogatta a kisfiú kócos haját. – - Hogy vagy?- Levettek a gépről - felelte büszkén. - És ha az új vesém továbbra is így

működik, pár hét múlva hazamehetek.Egy pillanatra a halott Mr. Bull képe villant be Samanthának.- Ez szuper! Nem is tudod, mennyire örülök! - a karjába zárta Andrew-t.

- Figyelj! Néhány napra el kell mennem. De ha visszajöttem, megünnepeljük a gyógyulásodat. Benne vagy?

- Mi van a hasaddal? - bökött a kisfiú Sam domborodó pocakjára.- Ezt is elmesélem legközelebb.Kintről lépések hallatszottak. Határozott férfiléptek. Végigkopogtak a

folyosón, elérték Andrew szobájának ajtaját, de továbbmentek, majd megálltak.

- Vissza fog jönni!- Ez az apukád? - suttogta a kisfiú.Sam és Richard bólintottak. Körülnéztek, és egyszerre a fürdőszoba

ajtajához szökkentek.- Várjatok! - suttogta hangosan Andrew. - Inkább az ablakhoz!A léptek közvetlenül az ajtó előttről hallatszottak. Kopogtak. A gomb

elfordult, az ajtó lassan kinyílt. Egy kabátos alak állt kint. A kis beteg nem moccant.

- Jó reggelt - lépett közelebb az alak.A gyerek a szemét dörzsölte.- Már itt a reggeli? - kérdezte álomittas hangon.A látogató haja fekete volt, a szemében sötétség villant.- Hogy van a veséd? - kérdezte olyan magától értetődően, mintha

áttanulmányozta volna Andrew kórlapját.- Maga... maga orvos?- Vigyázz a véredre, kis barátom. A véred értékes és nagyon ritka -

Valerian egy lépéssel a gyerek mellett termett. - Hol vannak?A gyerek riadt pillantása a fürdőajtóra szegeződött. A vámpír

elfordította a fejét.

- El akarod hitetni velem, hogy ott vannak, ugye? Elég jó színész vagy a korodhoz képest.

Andrew nyelt egyet. A látogató sietség nélkül az ablakhoz fordult.- Megkérdezném, hogy kié az a tornacipő ott a függöny alatt. Ügy

rémlik, már láttam valahol - felegyenesedett. - Ha nem tévedek, a kisebbik fiamé.

Andrew visszafojtott lélegzettel figyelte, ahogy a fekete kabátos férfi az ablakhoz megy.

Kinyújtotta a kezét, hogy félrerántsa a vidám virágmintás anyagot.- Ki csinálta ezt a disznóólat? - dörrent egy hang a folyosón. A

következő pillanatban Margret főnővér lépett a szobába.- Hé, maga! Maga volt?A megzavart vámpír idegesen hátrapördült.- Igen, maga! - kiáltott Margret. - Maga locsolta szét a vért odakint?Felkapcsolta a villanyt, és hátrahőkölt a látványtól. Egy elegáns idősödő

férfi állt ott, aki egyik kezével a függönyt markolta. A földön különböző nagyságú véres lábnyomok, melyek az ablakhoz vezettek.

- Mit csinál itt ilyenkor? És ki maga, ha szabad kérdeznem?- Meglátogattam a kis barátomat - mosolygott. - És egy gerlicepárt

kerestem.- Micsoda? - kérdezte a főnővér ingerülten.- Akarja látni? - Valerian egy mozdulattal elrántotta a függönyt.Margrettel együtt az üres ablakra bámultak. Richard tornacipői ott

voltak ugyan, de viselőjüknek nyoma sem volt.- De hát ez... - Valerian az ablaknak esett.- Egy pillanat - a főnővér mellette termett. - Ki maga? Ez egy intenzív

osztály! Ide nem jöhet be akárki, akinek kedve tartja! Hívom a biztonságiakat! - Margret néni előkapta a mobilját.

A menekülők az ablakpárkány két szélén egyensúlyoztak. Hallották a benti ingerült hangokat. Sam megkockáztatott egy óvatos pillantást a kórterembe. Valerian és Margret néni egymással szemközt álltak, és vitáztak.

- Miért nem csinál semmit... semmi vámpírosat? - kérdezte Sam halkan.- Nem teheti - Richard is bekukucskált. - Nyilvánosan nem.Látták, ahogy Valerian és a főnővér elhagyják a szobát, Andrew pedig

az ablak felé fordulva a hüvelykujját mutatja.- Alig hiszem el, hogy ekkora szerencsénk volt - Sam visszaintegetett,

majd lepillantott. - Le tudsz ugrani?Egy földszinti párkányon álltak, innen leugrani az előkertbe nem volt

valami nagy mutatvány.- Ennyire lúzernek nézel?- Nem, csak... - a lábára mutatott. - Zokniban fájhat.- Vámpír vagyok, nagyságos kisasszony! - kitárta a karját. - A magasság

nekem nem gond.Richard elugrott, de nem esett le a talajra, ahogy várni lehetett volna,

hanem egy pillanatra fennmaradt a levegőben, majd elegánsan landolt a bokrok között.

- Nem is rossz egy zoknis fiútól - Sam nevetve leguggolt, a kezével a hasát védve lehuppant. A talpa alatt érezte a szilárd földet, Dickie hozzálépett, és segített felegyenesedni.

- Köszönöm - mondta Sam, és megigazította a fiú szemüvegét. - Gyerünk!

- Egy pillanat - megragadta a lányt. - Teljesen értelmetlen ez a rohangálás. Hova megyünk most?

- Egy automatához. Pénz kell.

- És aztán?- Boltba. Szeretnék megszabadulni ezektől a véres cuccoktól, és te sem

jutsz messzire cipő nélkül.- És aztán?- Attól tartok, nincs elég zsetonom két repjegyre. Vonattal kell

mennünk - kirángatta a fiút az útra.- Szóval tényleg beszélni akarsz azokkal a szektásokkal.- Persze! - Sam kiszaladt a nyüzsgő utcára.- Csak biztosra akartam menni - a fiú ismét megragadta. - A pénz miatt

ne aggódj.- Mi?Richard a szájába dugta az ujját, füttyentett, és leintett egy taxit. A

lány döbbenten nézett rá. Az autó megállt mellettük.- Van elég pénzem - vont vállat.- Hogyhogy? A sírból szabadítottalak ki. A koporsóban csak nem

rejtegettél bankjegyeket.- Ott nem, de itt igen - kigombolta az ingét. A nyakában egy platina

hitelkártya lógott. - Gyerünk vásárolgatni!Sam ámulva méregette a nyúlánk fiút lötyögős cuccaiban és zöld

zoknijában.- Te aztán laza vagy! - mosolygott. - De nem félsz, hogy az apád

letiltatja a kártyát?- Nem. Évek óta titokban tartom a számlámat, erről semmit sem tud a

család.- Beszálltok, vagy mi lesz? - kérdezte a taxis.A hátsó ülésre huppantak.- Ismerek egy non-stop boltot - mondta Sam, majd megadta a sofőrnek

a címet.- Sietnünk kell - Richard kipillantott az ablakon. - Mindjárt világos lesz.

30.

A gyerek nyugtalan volt, csapkodott és rugdosott, Sam alig aludt el, máris felriasztotta mozgolódásával. A hasára szorította a kezét.

- Nyugodj meg. Ketten együtt végig tudjuk csinálni - csitította. - Ha majd világra jössz, kitalálunk valami okosat.

Richard felé fordította a tekintetét:- Alszol?- Gondolkodom - Richard lehúzta az ablak rolóját. Szokásos álcáját

viselte, a kalap a szemébe csúszott.- Min?- Még ha a nagynénéd ki is hívta a rendőrséget, ők nem tudják

Valeriant megállítani.- Persze. Akinek olyan kapcsolatai vannak, mint neki, azt nem

tartóztatják le csak úgy - Sam közelebb húzódott Richardhoz. - A törvény keze még sosem ért el benneteket? Úgy értem, a vámpírok elég feltűnőek...

- Természetesen gyakran üldöztek minket. Az évszázadok során sűrűn kellett váltogatnunk a lakhelyünket. Londonban csak háromszáz évvel ezelőtt telepedtünk meg.

- Csak? - vigyorodott el Sam.- Ne felejtsd el, milyen öregek vagyunk.- Ja, persze. Te hány éves is vagy egyáltalán?A repülőgép zúgása elmélyült, már leszálláshoz készülődött.

- Jövőre leszek száztizenhét.- Száztizén... Ahhoz képest elég jól tartod magad - kuncogott Sam.De Richard nem volt vicces kedvében.- Szeretném látni, te hogy tudnál egy ilyen átokkal együtt élni.- Hogy sikerült ennyi időn át megúsznotok az emberek

hajtóvadászatait?- Börtönbe hiába dugnak minket... Papát például bezárták

Szentpéterváron, és ki akarták végezni. Nagyjából öt percet töltött a cellájában.

- Hogyhogy?- Denevérré változott, és kirepült az ablakon. Mindenesetre a családnak

el kellett menekülnie Oroszországból.Sam kényelmesebb testhelyzetet vett fel.- Magyarázd meg nekem ezt az átváltozós trükköt. Vannak fizikai

törvények. Hogy tudjátok ettől függetleníteni magatokat, hogy tudtok denevérré vagy gomolygó köddé változni?

- A repertoárunkban szerepel még a fekete patkány, a mérgespók, a karórépa, a molylepke és a farkas is...

- Farkas? - Sam kétkedve bámult az álruhás alakra. - Akkor nem csalt a szemem. Amikor először követtél, átváltoztál...?

- Nem tudtam, mi mást tehetnék. Rám akartad küldeni a zsarukat. A farkas a kedvenc állatom.

- Dickie barátom egy farkas - csodálkozás csendült ki Sam hangjából. - Hogyan lehetséges ez?

- Szubmolekuláris alapokon. Az átváltozás során a bennünk tárolt primitív genetikai kódokat használjuk. Minden lény magában hordozza a törzsfejlődése génjeit, de csak a vámpír képes rá, hogy a sejtinformációkat hasznosítsa. Ez azt jelenti...

Richard nem tudta folytatni. Sam előregörnyedt, az öklét a hasára szorította, és fájdalmasan felkiáltott. A mellette ülők összerezzentek.

- Könyörögve kérlek, hagyd abba! Hogy akarsz épségben a világra jönni, ha már az anyaméhben megölöd az anyádat?

- Minden rendben, hölgyem? - a stewardess állt előtte. Samet olyan erős fájdalom gyötörte, hogy képtelen volt válaszolni.

- A feleségem terhes - sietett a segítségére Richard. - De minden a legnagyobb rendben van.

- Valóban? - mustrálgatta a légikisasszony a különös párt: egy elképesztően fiatal állapotos nő és egy tetőtől talpig bebugyolált férfi. - Talán nem kellene ebben az állapotban repülnie.

- Hol vannak a cseppek, drágám? - Richard kinyitotta Sam hátizsákját, kivett belőle egy üvegcsét, és adott neki pár cseppet belőle. A fájdalmak néhány másodperc múlva alábbhagytak. - Látja? Minden rendben - mondta a stewardessnek.

Amikor ismét magukra maradtak, Sam ránézett.- Milyen leleményes vagy vészhelyzetben.- Mit vártál? Hogy gyámoltalan idióta vagyok, aki állandóan elájul?- Először tényleg ilyesmit gondoltam - a fájdalom elmúlt, Sam pedig

megkönnyebbülten Richard vállára hajtotta a fejét. - Az előbb a felségednek neveztél.

- Ne haragudj. Többet nem fordul elő.- Vicces házaspár lennénk mi ketten - mosolyodott el Sam. - Száz

évkorkülönbség!Hirtelen elhallgatott.

- Nem kerülhetnénk a szüleim szeme elé - folytatta egy rövid szünet után. - Halálra rémítenénk szegény mamát. Amikor nemrégiben náluk jártam, még egyáltalán nem látszott, hogy terhes vagyok. És most nézd meg!

- Nekem más probléma jutott az eszembe: hogy megyünk tovább a reptérről?

- Nincs jogsid? - kérdezte Sam meglepetten.- Nincs. És neked?- Épp most töltöttem be a tizenhetet.- Hivatalosan én is - Richard hátratolta a kalapját, és megvakarta a

fejét. - Le akartam vizsgázni, komolyan. Voltam is néhány vezetésórán.- Hát ezzel most nem megyünk sokra.- Tényleg nem. Jogosítvány nélkül aligha tudunk autót bérelni.- Akkor busszal kell mennünk - sóhajtott fel Samantha.- Az nem olyan biztos.

…

Richard egy köteg bankjeggyel tért vissza az automatától, és alkudozni kezdett egy taxisofőrrel. A nagydarab férfi rábámult a bebugyolált fiúra, és megrázta a fejét. Richard egy bankjegyet nyomott a markába, és egy bizonyos irányba mutatott; a sofőr ismét ingatta a fejét. Csak a negyedik bankjegy után nyitotta ki a csomagtartót, ahova Richard üggyel-bajjal bepakolta a hátizsákot, majd segített Samnek beszállni. A repülőtértől nyugatra mentek, a dombok irányába.

Samantha hátradőlt. Elképzelte, milyenek lehetnek a szántók és a lankás hegyoldalak tavasszal. A repce- és a krumpliföldek, a kőfallal körbevett legelők és a tölgyesek gyönyörűek a meleg évszakban. De a vidék fölé most a komor decemberi ég borult. Már advent első hete volt. A palatetők csillogtak az utolsó esőtől. Ha csak néhány fokkal hidegebb lett volna, már havazik.

- Miért éppen Trickletonban rendezték be a főhadiszállásukat Fortriu Fiai? - zökkentette ki Richard a gondolataiból Samet.

- Mert Hadrianus falának romjai ezen a kis településen keresztül futnak. És mivel Fortriu Hadrianus nagy tisztelője, ennek az építménynek különös jelentősége van a szemében.

- A-ha! Azokhoz a bolondokhoz készültök? - fordult meg hirtelen a taxis. - Ha tudtam volna, mást ajánlottam volna magam helyett.

- Miért?- Nem nagyon kedvelik a környéken ezeket az alakokat.- Talán törvénytelen dolgokat művelnek? - hajolt előre Sam.- Törvénytelen... Fogalmam sincs. A bulijaikról mindenesetre

rémtörténeteket mesélnek - a férfi a visszapillantótükörbe nézett.- Talán maga is közülük való? - kérdezte Richardtól.- Ééén? Nekem csak... van egy kis bőrproblémám.Fél óra múlva elérték Trickletont. Sam azt várta, hogy a falu Liargóhoz

fog hasonlítani, de teljesen más volt. A szűk utcácskák elhanyagoltnak tűntek, az útpadkán szemeteszsákok hevertek, a legtöbb bolt zárva volt. Sok házon „Eladó" feliratú tábla lógott, elhagyatottnak látszottak, mintha máris kiköltöztek volna a lakók. A félelem légköre ülte meg a települést; Sam akkor érezte ezt a legerősebben, amikor elérték a templomot. A magas ablakokat betörték, a főbejáratot bedeszkázták. Egy ablakszárny nyikorgott a szélben.

- Van ebben a helyben valami nyugtalanító - morogta a taxis, és olyan hirtelen taposott a fékre, hogy az utasok előrebuktak. - Végállomás. Kiszállás!

- Már megérkeztünk? - Sam a hasát fogta.

- Egy centit sem megyek tovább.Amikor Richard fizetni akart, a taxis leintette:- Tartsa meg, és szálljanak ki.Kis idő múlva Sam és Richard a kereszteződésben állt, és a tovarobogó

taxi után bámult. A gyorsan gyülekező felhők akkora sötétségbe vonták a tájat, hogy Richard lemerte venni a napszemüvegét.

- Az erő hatja át ezt a helyet - suttogta. - Igazad volt. Különös hatalmak működnek itt.

- Milyen hatalmak?- Érzem... - a levegő mintha fojtogatta volna, kigombolta a gallérját. -

Ősi tudás lengi be ezt a helyet. Olyan tudás, ami nem erőt ad az embereknek, hanem szétzúzza őket - felemelte a karját. - Ott van... a fal.

Sam semmi különöset nem látott. A templom közelében egy jelentéktelen dombocska emelkedett, ami mellett nem voltak házak. A megbarnult fűszálak hajladoztak a szélben, már jó ideje nem nyírhatták le őket.

- Mi van ott? A temető?- Nem temető. De sok lelket tartanak fogva ez alatt a domb alatt -

Richard lassan felkaptatott az emelkedőn. -Hadrianus tengerparttól tengerpartig húzódó fala kettészelte az országot. Nagyrészt kőből épült. De amikor a rómaiak kivonultak Britanniából, és az építmény romba dőlt, az emberek elhordták és utcák építésére használták a köveit. Ma már jóformán csak a vályogtéglából készült szakaszai állnak - úgy, mint ez itt.

- Ez a dombocska lenne Hadrianus fala? - Sam csalódott volt.Richard bólintott:- Skócia határán állunk.- Szóval elhiszed nekem, hogy Fortriu Fiainak titkos hatalmuk van?Úgy tűnt, Richard magába mélyedt.- Nem. Nekik maguknak nincs. Ők csak... rabszolgák.

Egy földalatti hatalom foglyai.- Milyen földalatti hatalomról beszélsz? - Tovább kapaszkodtak felfelé a

domboldalon.- Ezen a helyen a Föld erővonalai találkoznak. Az erővonalak az egész

bolygót behálózzák, és földalatti erőkkel állnak összeköttetésben. A metszéspontjaikban az emberek egy különös aura jelenlétét érzik - Richard mély lélegzetet vett, mintha ő maga is csak ebben a pillanatban értette volna meg. - Hadrianus fala az összesűrűsödött erő egy vonala! Ezért lehet itt érezni őt!

- Őt? Kit? - Sam semmi mást nem érzett, csak egy kis bizsergést a lábában. Mégis megváltozott valami: a magzat teljesen elcsendesedett a méhében. Megsimogatta a hasát. - Abbahagyta - suttogta. - Jól érzi magát itt.

- Érzi az apja erejét.- Kiről beszélsz?- Fortriuról - Richard átkarolta társát. - Ez a hely Fortriu uralma alatt áll.

Ez az ő földje. Itt ő az úr.

31.

Vagy másfél kilométert gyalogoltak még a domb gerincén. Idefentről messzire el lehetett látni. A vidék szürkének és különösen elhagyatottnak tűnt. A fal környékén sehol sem álltak épületek, nem legelésztek állatok. Trickleton már elmaradt mögöttük. Ekkor Richard megragadta Samantha kezét.

- Célba értünk.Előttük egy rom magasodott.- De hát ez csak egy halom kő.- Ez egy régi erődtorony Nem olyan roskatag, mint hiszed.Sam is észrevette, hogy az alsó emeletet helyreállították.- Úgy hiszik, királyuk és mesterük ide fog visszatérni - mondta Richard,

és Samre pillantott. - Biztos vagy benne, hogy meg akarod tenni? Amint beléptünk, Fortriu törvénye fog uralkodni rajtunk.

- Mi lehet rosszabb, mint vámpírrá válni? Ha maradt még bármi lehetőségem arra, hogy ezt a sorsot elkerüljem, meg akarom próbálni.

Kéz a kézben beléptek a toronyba. Üres ablakmélyedések bámultak rájuk. Egy villám vagy földcsuszamlás megrepesztette a falat, a tetőpárkánytól az alapzatig nagy hasadás éktelenkedett rajta. Belülről nyílásokat vájtak a vályogba, a bejáratokat masszív rácsokkal zárták el. A lakott részekben azonban függönyök lógtak az ablakok mögött, a szekrényeket frissen mázolták, a virágosládákban muskátlik pompáztak.

- Fortriu Fiai szeretik a virágokat? - lökte meg kísérőjét Sam. - Ezek szerint...

A lábtörlőre meredt. „Isten hozott" - állt rajta. Az ajtókopogtató harkályformájú volt. Mielőtt megfogta volna, Sam még egyszer visszanézett.

- Hát akkor... csapjunk a lovak közé - hármat kopogott.Egy vidám hang felelt az első emeletről: - Iiigen! Azonnal!Valaki letipegett a lépcsőn, az ajtó kitárult.- Igen, tessék? Nocsak! Két vándor!Egy elragadó idős hölgy nézett fel rájuk. Csipkés blúzt viselt,

gyapjúszoknyája a térdéig ért, a lábán rózsaszín papucs volt. Fehér fürtjei az egyik oldalon lelapultak.

- Elnézést, de Fred és én éppen a szépítő alvásunk közepén vagyunk - kuncogott.

Samnek elég volt egyetlen pillantást vetnie Richardra, hogy lássa, ő is elképedt ezen a fogadtatáson.

- Myrtle-Mae vagyok - mondta az idős hölgy, és anélkül, hogy a látogatás okát firtatta volna, betessékelte őket.

- Mi van az arcával? - félrebillent fejjel fürkészte Richardot. - Ebben az időben aligha éghet le - de nem várta meg a választ, hanem egy folyosón át egy hangulatosan berendezett nappaliba vezette őket. A kanapét és karosszéket virágminták díszítették, a szőnyegek puhák voltak, az egyik sarokban zongora állt.

- Milyen szép maguknál - mondta Sam. - Régóta laknak itt?- Ó, dehogy. Csak Fred nyugdíjazása után volt időnk ezt a régi tornyot

átépíteni. El sem tudják képzelni, hogy nézett ki a felújítás előtt.- Az erődítmény üresen áll?- Természetesen. A rómaiak óta mi vagyunk az első lakók - nevetett az

idős hölgy.- És miért költöztek ide?- Mennyi kérdésetek van, gyermekeim. De inkább teázzunk előbb.Az öreg hölgy egy másik folyosó felé sietett.- Uborkás szendvicset kértek vagy inkább teasüteményt? A legjobb

lesz, ha mindkettőt behozom - ezzel kitipegett.Sam a fejét csóválgatva nézett körbe a kedves kis szobában.- Nem hiszem el...A kandalló párkányán néhány bekeretezett képet vett észre, fölötte egy

vas családi címert.- Biztos vagy benne, hogy jó helyen járunk?

- Teljesen - Richard az ablakhoz lépett. - Különben miért nem kérdezte meg, mit akarunk? Miért invitált be minket ilyen szívélyesen? - felnézett a felhős égre. - Talán már tudta, hogy jövünk.

- Jaj már! - Sam a házigazda gyerekeiről és unokáiról készült képeket nézegette. - Ezek idős emberek, akik örülnek, ha valaki rájuk nyitja az ajtót.

- Remélem, nem rólam és Myrtle-Mae-ről beszélnek.Mindketten megpördültek. Az ajtóban egy öregember állt egy botra

támaszkodva. A haja fehér volt, de dús, amitől úgy festett, mint egy megőszült angyal.

- Fred vagyok - mondta. - Isten hozott benneteket. Myrtle-Mae már megkínált titeket teával?

- Igen, volt olyan kedves - Sam a házigazdához lépett, és kezet akart fogni vele. Az öreg, mintha nem értette volna a mozdulatot, mindkét kezével megmarkolta a botot.

- Átláttál a szitán - mosolygott. - Ritkán fordul meg vendég nálunk, ezért mindig nagyon örülünk, ha valaki betoppan. Eltévedtetek?

- Őszintén szólva... - Sam Richardra pillantott. - Diákok vagyunk, és a régi skót szokások érdekelnek minket. Úgy hallottuk...

- Mit tanultok? - az öreg leült a karosszékbe, anélkül, hogy a vendégeket hellyel kínálta volna.

- Néprajzot - felelte Sam rövid habozás után.- Melyik egyetemen?Egy pillanatnyi csend állt be. Fogalma sem volt, hol lehet ezt a

tudományágat tanulni.- Glasgow-ban - vágta rá találomra. - A vidék ősi skót szokásainak

újjáéledését kutatjuk.- Fortriu Fiai - az öreg olyan magától értetődően bólintott, mintha ezt

minden gyerek tudná.- Igen! - kiáltott fel Sam. - Tudna nekünk mesélni róluk?- Természetesen. Mi vagyunk azok.- Maguk... Maguk lennének...? - Samnek elakadt a szava.- Nem beszéltünk telefonon néhány napja? Ismerős a hangja - az idős

ember továbbra is udvarias maradt, de Sam mégis úgy látta, a pillantása szúróssá vált. Amikor maga mellé tette a botot, Sam észrevette, hogy az ezüstfogantyúja fej alakú.

- Telefonon? - kérdezte bizonytalanul.- A hívás azonban nem Glasgow-ból jött, hanem egy londoni számról -

Az öreg előrehajolt. - Nyilván nagyon érdekel benneteket ez a téma, ha ilyen hosszú utat megtettetek.

- Azt mondta a telefonban, hogy a Fortriu Fiai egy csupa férfiból álló egyesülés - felelte Sam. - Hogy állhat most szóba mégis velem?

- Drága gyermekem! A legőrültebb emberek hívnak fel - sóhajtott. - Szélhámosok, akik mindenféle okkult hókuszpókuszt akarnak tőlünk. Telefonon nem is adok felvilágosítást. - Richardra pillantott. - És te, fiam, minek ez a szerelés? Te is olyan bolond vagy, aki ide jön, hogy mindenféle fantasztikus dolgot halljon?

- Egyszerűen csak allergiás vagyok - Richard és Samantha összenéztek. - Hol vannak az igazi Fortriu Fiai?

- Mondom, hogy mi vagyunk azok!Ekkor Myrtle-Mae lépett be egy ezüsttálcával- Drágám, tudnál az asztalon...- A nyugdíjazásom előtt történészként dolgoztam - Fred felállt, és

helyet csinált a dohányzóasztalon. - A szakterületem az őslakosság

történelmének kutatása volt, főleg a brit uralom előtti Skóciában letelepült népekkel foglalkoztam.

Mindeközben Myrtle-Mae teát töltött a kínai porcelánokba - a csészéket sárkánymotívum díszítette.

- Tejet?Sam megrázta a fejét.- De ezek a szokások, amik... a piktek kegyetlen rituáléi... Hol végezték

őket?- Szokások? Rítusok? - az öreg figyelmesen szemlélte a látogatót, aki a

szófa sarkán foglalt helyet. - Miről beszélsz?- A honlapján említi... - Sam váratlanul elhallgatott, mert elárulta

magát. Fortriu Fiainak honlapján egyáltalán nem volt utalás semmilyen rituáléra. Sam ismeretei apja könyvéből és elbeszéléseiből származtak. A teájába kortyolt, hogy elterelje a figyelmet az elszólásról.

- A pikt vad nép volt - hagyta helyben Fred. - De ez a korban normális viselkedésnek számított. A „civilizált" rómaiak is keresztre feszítették az elítélteket, szétzúzták a végtagjaikat, felhasították a hasukat, és izzó vassal vakították meg őket.

- Drágám, ne teázás közben! - szólt rá Myrtle-Mae.- Elnézést, kedvesem - Fred vett egy uborkás szendvicset. - Csak azt

szeretném világossá tenni fiatal látogatóink számára, hogy a kétezer évvel ezelőtti társadalmi viszonyokat nem lehet mai mércével mérni. Akkoriban egy emberélet semmit se számított, és a kínzás volt az egyetlen módszer, mellyel az ellenség fölé kerekedhettek. - Megtörölgette a szája sarkát a szalvétával. - Mit is csináltak pontosan a piktek? Az ellen harcoltak, hogy idegen megszállók leigázzák őket. Mai szemmel nézve a rómaiak hi-tech szuperhatalom voltak. A legmodernebb fegyverekkel harcoltak, a legjobb logisztikával bírtak, és csillapíthatatlan étvággyal vetették magukat idegen országokra.

- Ki volt Fortriu? - Sam egy sós süteményt majszolt. - Miért nevezték el az egyesületüket Fortriu Fiainak? - Bár érdekesnek találta az előbbi előadást, annak semmi köze nem volt az utazásuk céljához.

- Fortriu egy mondahős - mosolygott Fred gyengéden.- Pusztán egy mondahős? - Sam mérhetetlenül csalódott volt.- A pikteknek különböző klánjaik voltak, és mindnek megvolt a saját

vezére. Némelyik a ravaszságáról volt híres, mások különös kegyetlenségükről, megint mások bölcsességükről. Amikor a rómaiak meghódították a pikteket, több vezér történetéből kialakult egyetlen monda a legendás Fortriu királyról, akinek az uralma alatt a piktek még szabadon éltek. Úgy tartják, Fortriu halhatatlan volt.A halála után a Föld gyomrában él tovább, hogy egy napon, amikor a skót klánoknak a leginkább szükségük lesz rá, visszatérjen és újra átvegye az uralmat - Fred megitta a teáját.

- Ez azt jelenti, hogy Fortriu sosem létezett? - kérdezte Sam.- Nincs megbízható történelmi bizonyítékunk a létezésére.Richard egész idő alatt hallgatott.- A Föld mélyén várakozik - ismételte el halkan. - Hogy egy nap ismét

átvegye az uralmat.- Ez csak mese - Fred megfogta a botját, és megdörzsölte a

fogantyúját.- Mit ábrázol ez a fej?- A sétapálcámon? - Fred nevetett. - Ez egy sárkányfej. A sárkány mint

díszítőmotívum nagyon népszerű itt északon.- És ez a címer? - Richard a kandalló fölé mutatott.

- Az is egy sárkányt ábrázol. Ez egy nagyon régi dombormű. - Fortriu címerén nem egy sárkány van? - húzta ki magát Richard.

Fred felállt. Anélkül, hogy a botra támaszkodott volna, a kandallóhoz ment.

- A sárkány olyan címerállat, melyben a legnagyobb erő lakozik. Rangban megelőzi a sast, a farkast és az oroszlánt. Fortriut, a leghatalmasabb uralkodót a leghatalmasabb címerállat illette meg - mosolyogva megfordult. - Ennek ellenére nem több egy mondahősnél.

- De miért vésték a torony építői egy kitalált király címerét a falba? - tudakolta Sam.

Egy pillanatra csend lett. Fred és Myrtle-Mae egymásra néztek.- Kíváncsi fiatalok vagytok - Fred ismét szúrós pillantást vetett rájuk. -

Ezért kivételt teszek veletek és megmutatom nektek, honnan kapta az egyesületünk a nevét.

- Ó, édesem! A lépcsőt ne! - Myrtle-Mae göndör fejét ingatta. - Nem tudom, hogy öreg csontjaim képesek lesznek-e még erre. És azt sem tartom jó ötletnek, hogy ezt az áldott állapotban lévő lányt oda lecipeljük.

- Menni fog - sietett Sam a válasszal, és felállt.Fred felajánlotta Myrtle-Mae-nek a karját.- Erre büszkék lehetnek - mondta Myrtle-Mae a látogatóknak. - Fred

nem mindenkit vezet körbe a várban.A házaspár előrement. Sam a vállára kapta kis hátizsákját, és követte

őket. Richard szorosan mögötte haladt. Befordultak egy folyosóra, ahová nem hatolt be a napfény. Egy fémajtó előtt Fred egy ezüstkulcsot húzott elő, és kinyitotta vele. Felkapcsolta a villanyt. A lámpák egy kacskaringós lépcsőt világítottak meg, mely a mélybe vezetett.

- Majd kétezer évvel ezelőtt odalent a római seregek fegyverraktára, a közkatonák szálláshelye és a börtön volt.

Ahogy Sam a házigazdát követte, észrevette, hogy a falak megváltoztak, fent kőből voltak, idelent vályogtéglából.

- Már a fal belsejében vagyunk?- Kitaláltad! - felelte Myrtle-Mae. - A rómaiak ügyes építőmesterek

voltak.A lépcső egy kis kör alakú föld alatti teremben ért véget. Fred itt is

villanyt gyújtott. Több folyosó indult innen.- Na és? - Sam körbenézett. - Nem azt akarta megmutatni nekünk,

honnan kapta az egyesületük a nevét?- De igen. Meg akartátok ismerni Fortriu Fiait - Fred a középső folyosóra

mutatott. - Erre parancsoljatok - És előreengedte a vendégeket.Néhány méter után eltűnt a vályogfal, és egy vasajtóhoz érkeztek,

amelyet Fred kinyitott. Egy rács tűnt fel. Mögötte vaksötét uralkodott.- Íme! - kiáltott fel Fred egy kis várakozás után. - Fortriu Fiai.A rács mögött fény villant. Olyan volt, mintha a nap betört volna az

erődítmény belsejébe. Olyan volt, mint valami optikai csalódás. A villanás után egy pillanattal Sam kinyitotta a szemét. Richard kezét védekezőn az arca elé emelte. Nem voltak egyedül. Az elzárt teremben emberek voltak. Sam alig hitt a szemének, olyan sokan. A föld alatti csarnok valószínűleg hatalmas volt, mégis úgy tűnt, hogy a rengeteg ember szinte nyomorog. Egyikük sem ült, vagy feküdt, hanem szorosan egymás mellett álltak, álltak és tágra nyitott szemekkel a semmibe bámultak. Egyébként olyanok voltak, mint a normális emberek. Ruházatuk nem volt figyelemfelkeltő, néhányukon kalap és kabát volt, másokon ing, megint másokon csupán fehérnemű. Samnek feltűnt, hogy csak férfiak voltak. Ahogy a lámpák fénye szétszakította a rájuk boruló sötétséget, az emberek mozgolódni kezdtek.

Samantha annyira megijedt, hogy elakadt a lélegzete. Az embertömeg nem csupán felébredt, hanem kínzó nyugtalanság fogta el. Dülöngéltek, leszegték a fejüket, néhányan behúzták a nyakukat, a szemük nyitva volt. Ám a szemükben nem volt nyoma életnek, a véget érni nem akaró halál játékszerei voltak. Ajkukat sötét, zavaros hangok hagyták el, néhányan a fogukat vicsorgatták. Nem voltak maguknál, megmagyarázhatatlan eszméletlenség állapotában voltak.

- Ezek... - Sam alig merte kimondani, mire gondol. - Ezek mind vámpírok?

- Rosszabb - nyögte Richard. - Halottak, de sosem haltak meg. Nem adatott meg nekik a kegyelem, hogy az árnyékvilágba költözzenek. A földi most és az örökkévalóság közötti birodalom fogságába kényszerítették őket. Élőhalottak.

- Már nem sokáig - hallották Myrtle-Mae hangját. - Élni fognak. Küzdeni fognak! Az egyetlen úr dicsőségéért! - A barátságos idős hölgy arcára gyűlölet és visszataszító diadal ült ki.

- Vissza fog térni - Fred a nő mellé lépett, és fenyegetően felemelte az ezüstfogantyús botot. - Új hadsereget állít fel! És vele együtt eljön az erő kora! Fortriu!

Majd együtt ordították: - Fortriu!Grimaszba torzult arccal üvöltöttek. Aztán az élőhalottak csarnokával

szomszédos zárkába taszították Samet és Richardot.Sam szökkent egyet, de már késő volt. Egy rácsos ajtó zuhant közéjük

és a kastélylakók közé, Fred elfordította a kulcsot.- Mi olyan sietős? - vigyorgott az öreg. - Azért jöttetek, hogy lássátok

Fortriu Fiait. Elértétek a célotokat. Most már élvezhetitek a társaságukat. Csak attól félek, a jelenlétük kellemetlen lesz nektek. - A kulcsot a nyakába akasztotta.

Sam kétségbeesetten pillantott Richardra. Majd értelmetlen dühvel esett neki a rácsoknak.

- De hát mi folyik itt? Kutatóúton lévő diákok vagyunk!- Tényleg? - Myrtle-Mae a rácshoz lépett. - A te állapotodban nem

kellene inkább szögre akasztanod a tanulmányaidat és babaruhát kötni? - A nevetésétől Samnek a hideg futkosott a hátán. - A Korányik sarját hordod a méhedben, kedvesem. A gyermek apja, a mi igen tisztelt Taddeusz barátunk nem nagyon örvend neki, hogy ilyen megerőltető útra vállalkoztál - Myrtle-Mae szeme gonoszan villant. - Ezért hamarosan felkerekedik, és érted jön. Kedves tőle, nem?

Sam Richardra bámult.- Ők ezt végig... tudták?- Persze, hogy tudtuk - Fred egy régi fakerékhez lépett. - De miért ne

adtuk volna meg nektek a felfedezés örömét? A rafinált menekülésetek, a blőd mesétek és ez a nevetséges álruha! - Gúnyosan méregette Richardot. - Hogy nem szégyelled magad emiatt a maskara miatt. Hiszen Korányi vagy! Az egész klán szégyene!

Richard lekapta a szemüveget, és egy mozdulattal lerántotta a kendőt.- Ez a legszebb bók, amit csak mondhatott!- És egyben az utolsó, hidd csak el - Fred az óriási fakerékre tette a

kezét. - A rómaiak találékonyak voltak, ha az ellenségeik kínzásáról volt szó. Semmi értelme a menekülésre gondolnotok... - Megtekerte a kereket, ami kifeszített egy acélsodronyt. Az acélsodrony a plafonon egy kampón bújt keresztül, a másik vége a zárkát és a csarnokot elválasztó rácshoz volt rögzítve. Abban a pillanatban, ahogy Fred meghúzta, a rács megemelkedett egy kicsit. A túloldalán pedig mocorogni kezdtek a maguk elé révedő lények.

- A római őröknek sok idejük volt. Azzal ütötték el, hogy a rabokon kívül vadállatokat is bezártak ide. Napokig koplaltatták őket - Fred még egy kicsit feljebb húzta a rácsot. - És amikor nagyon unatkoztak, megforgatták ezt a fakereket. Szórakoztató lehetett nézni a rebelliót.

- De nagy disznóság is egyben - csóválta a fejét Myrtle- Mae. - Légy jó, drágám, és gyere.

- Nem fog bajuk esni - mosolygott az öreg. - Még nem.Sam a falig hátrált. A túloldalon néhány lény lehajolt, és sorvadt

kezeikkel átnyúltak a rács alatt. Túl hosszúra nőtt körmeik a földet kaparták.- Nappal ártalmatlanok - Fred visszaforgatta a kereket. - De amint

lemegy a nap, átváltoznak.A nyúlkáló kezek eltűntek, a fémrudak a talajba vágódtak.- Kik voltak ezek régen? - kérdezte Sam legyőzve undorát.- Környékbeliek - mondta Myrtle-Mae. - Dolgos, békés és jelentéktelen

emberek. Ti raboltátok el őket? - Sam az elátkozottakat méregette. - Valakinek

csak hiányoznak. A családjuk nem hívta a rendőrséget?- Ne legyél ilyen naiv - Fredből valósággal kirobbant a mondat. - Nem

bűnözőknek estek áldozatul. Itt Fortriu jogrendszere és hatalma uralkodik! Azt hiszed, mindenféle vidéki rendőrök képesek lennének legyőzni Fortriut?

- Gyere, drágám. Kezdek fázni - Myrtle-Mae megfogta az öreg kezét. - Fel kell függesztenünk a csevegést, Teddie majd gondoskodik róluk.

- Igazad van - Fred a villanykapcsoló felé nyúlt. - Valószínűleg szívesebben maradnátok világosban, de higgyétek el, sötétben Fortriu Fiai sokkal békésebbek.

Lekattintotta a lámpákat a cellában. Azonnal elhaltak a nyögések és morgások, a tömeg elcsendesedett.

- Még egy kérdés! - kiáltott fel Sam. - A telefonban semmit se akart mondani a Barhyaghtar-egyházról. Miért nem mesél most róla valamit?

- Azt hiszitek, ki tudtok jutni innen? - kérdezte Myrtle-Mae szórakozottan. - Micsoda megingathatatlan idealizmus! - Aztán meggondolta magát: - Az egyház teljesen kihalt. Egyetlen hely van csupán, ahol...

- Ne, szívem - szakította félbe Fred.- Ne aggódj, drágám. Nem árulok el semmit. Csak annyit, egy szegény

ország birtokolja a hatalmas gazdagságot. A hegyekben gyógynövénylikőrt isznak - kuncogott. - Na ezen akár addig is eltöprenghetnek, amíg üt az utolsó órájuk.

Az ősz hajú férfi átkarolta a feleségét.- Te bolond vén gyerek!- Ezért illünk ilyen jól össze - nevettek, és elindultak felfelé. Egy

pillanattal később a folyosón is kialudtak a fények.Sam és Richard vakon és rettegve bújt össze. Richard Samre terítette a

kabátját. így álltak egymás mellett a legnagyobb bajban.

32.

Hagyd abba semmi értelme - Richard fel-alá járkált a cellában.Sam előkotort egy körömvágót a hátizsákból, és kinyitotta a reszelőt.

- Az életben maradásnak ne lenne értelme?A sötétben ideges reszelés, ráspolyozás zaja hallatszott.- Meg kell... próbálnom...! - lihegte a lány. - Különben megbolondulok.

- Taddeusz nem fog megölni téged. Addig legalábbis nem, amíg reménykedik a gyermek megszületésében. Persze engem. .. - Richard öt lépést tett a cella egyik falától a másikig, majd ötöt vissza.

- Azt hittem, a vámpírokat nem lehet megölni - Sam makacsul tovább reszelt.

- Nem úgy, ahogy egy embert - öt lépés előre. - Papa és Teddie kínzó álmot bocsátanak rám, ami olyan, mint a halál. Egy rémálom, egy örökkévalóság - öt lépés vissza.

Őrült reszelés, Sam felkiáltott a fájdalomtól, majd a falnak dőlt.- Bárcsak nálam lenne az a nadragulyalé, azzal...! - Hirtelen

elhallgatott, majd féktelenül nevetni kezdett.- Mi van? - torpant meg Richard.- Hadrianus falának mélyén csücsülök - felelte Sam. - Mellettem

élőhalottak bámulnak a semmibe. Fortriu foglya vagyok és... és... - a hasát fogta nevettében. - Azon gondolkodom, hogy juthatnék nadragulyaléhez! Nadragulyaléhez! - Sam olyan kétségbeesetten és vadul nevetett, hogy a rács mögött újra felerősödött a zihálás és a mormogás.

- Csend! Csend! Ezzel semmire se megyünk - Richard leguggolt és mindkét karjával átölelte Samet. - Lehetetlen, hogy a két öreg tudja, hol nő a Barhyaghtar-bokor. Amióta az eszemet tudom, Papa azt hajtogatta, hogy a nadragulya helye feledésbe merült. Senki sem tudja, kivéve...

- Igen? - Richard érintése meglepően jót tett Samnek.- Senki, Fortriut kivéve.- Hát ez igazán klassz - Sam a vámpírhoz simult. - Egyszerűen

kérdezzük meg tőle. Halló, Fortriu úr? - kiáltott, ahogy a telefonba szól bele az ember. - Hogy van? Szép időnk van ma. Volna olyan kedves, és megmondaná nekünk, hol nő a Barhyaghtar-nadragulya? Lekvárt szeretnénk főzni belőle. Ó, szóval ott és ott? Remek, nagyon szépen köszönjük és vi-szonthallásra! - Sam kétségbeesett vihogása sírásba csapott át, a könnyek végigcsorogtak az arcán, és benedvesítették Richard kabátját. - „Egy szegény ország - suttogta. - Egy szegény ország birtokolja a hatalmas gazdagságot." Mire célzott ezzel Myrtle-Mae?

- Semmire. Mert semmit sem tud.- A legszegényebb országok Afrikában vannak - Sam nem zavartatta

magát. - „A hegyekben gyógynövénylikőrt isznak." Hol vannak hegyek Afrikában? Talán Dél-Ameri- kára gondolt, talán az Andokra? Ott is elég szegények az emberek - megtörölte az arcát. - Persze még sose hallottam róla, hogy az Andokban az emberek...

- ...gyógynövénylikőrt isznak - egészítette ki Richard.Elhallgattak, de Sam érezte, hogy Richard gondolkodóba esett.- Min gondolkodsz?- Semmin - megsimogatta Sam haját.- Mondd már meg.- De ez... annyira valószínűtlen.

- Mondd meg! - Kibontakozott Richard öleléséből, és feltérdelt. Bár semmit sem látott, abba az irányba meredt, ahol Richard arcát sejtette.

- Nem hinném, hogy Myrtle-Mae az Óhazára gondolt volna.- Óhaza? He?- Egyetlen vámpírkönyvet sem olvastál? - kérdezte a fiú hitetlenkedve.- Mindig hülyeségnek tartottam. Mindenki tudja, hogy csupa

idétlenséget írnak bennük.- Idétlenség vagy sem, Bram Stoker szerint az első vámpírok az

Óhazából származtak. Arról a földről, ahol Drakula uralkodott. Havasalföldről.

- Havasalföld? - Sam még közelebb csúszott Richardhoz. - Erről sem hallottam még.

- Ma máshogy hívják. Sőt, ma hozzánk tartozik.- Micsoda? Havasalföld Nagy-Britanniához tartozik?- Nem úgy értem - ujjhegyével megpöckölte Sam orrát. - Mi történt

2007-ben?- Gőzöm sincs, tanár úr - a bordái közé ütött. - Addig kínzói ezzel, amíg

Teddie meg nem érkezik?- 2007-ben Románia belépett az Európai Unióba.- Világos. Románia, Lengyelország, Csehország... és még néhány más

ország - mondta Sam, mivel a politikában nem volt különösebben jártas.- 2007-ben Sibiu még Európa kulturális fővárosa is volt.- Remek. Sibiu. És? - kiáltott fel Sam türelmetlenül. - Mi köze ennek a

mi nadragulyánkhoz?- Sibiut korábban Nagyszebennek hívták. A Déli-Kárpátokban fekszik. Ez

volt Erdély egyik szellemi központja.Sam úgy érezte, gyorsabban ver a szíve.- Erdély?- Minden modernizáció ellenére Románia még mindig egy szegény

ország. És vannak magas hegyei. És a hegyekben van egy őshonos specialitás, amit évszázadok óta csak ott készítenek.

- Gyógynövénylikőr - suttogta Sam.- Egy sötét színű, nehéz likőr - köszörülte meg a torkát Richard. - És

Nagyszeben környéke az Óhaza.Egy darabig hallgattak. Félve ölelték át egymást.- Ha valahogy ki tudnánk jutni innen... - szólalt meg végül Sam. - Talán

tudnánk... hol keresgéljünk.Richard továbbra is szótlan maradt. Igazából Sam sem hitt benne, hogy

kilátástalan helyzetükben valami mentő ötletük támadhat.- Ez nem sokat segít - mondta komoran. - A körömreszelőmmel

semmire se megyek a vasrácsokkal szemben.Richard még mindig hallgatott, ám Sam érezte, hogy a karja idegesen

megrándult.- Mi van? Hozzászólnál te is?- Fogadalmat tettem - morogta Richard. - Nem szabad megszegnem.- Milyen fogadalmat?- Megesküdtem, hogy sosem használom a vámpírerőmet.- Igazán hősies vagy - válaszolta a lány. - De milyen ereje van egy

olyan vámpírnak, mint te?- Képes vagyok... Nem! - Hirtelen felállt, és ismét mászkálni kezdett.- Dickie, megőrjítesz! Mire vagy képes?Richard nem válaszolt. Öt lépés előre, öt lépés vissza.- Honnan tudod egyáltalán, hányat léphetsz anélkül, hogy nekimennél a

falnak?- Ultrahanggal érzékelem - hangzott a higgadt válasz.- Mi?- Sötétben teljesen automatikusan használom – tovább sétált. -

Ultrahangokat bocsátok ki, és a visszaverődésükből tudom, hol van a legközelebbi akadály.

- Úgy, mint a denevérek? - Sam nem hitt a fülének.- Nem. Úgy, mint a vámpírok. Megnézted Teddie fülét közelebbről?- A fülét... Nem, inkább az ajkaival foglalkoztam.

- A fülünkben barázdák vannak, melyek az akadályokról visszaverődő ultrahangot felerősítik. Képesek vagyunk látni az UV fényt is. És ha éjszaka repülünk, a Föld mágneses mezeje alapján tájékozódunk.

- Szóval tudsz repülni is?- Ezer éve nem próbáltam.- De tudsz!- Megfogadtam, hogy sosem csinálom többé.Sam felállt.- Mondd csak! Normális vagy? - A hasát fogta, mert a magzat ismét

felélénkült. - Hamarosan kinyírnak minket, és te azon agyalsz, hogy a gyerekes fogadalmaidat megszegd-e?

Hallotta Richard izgatott zihálását és heves karmozdulatainak neszét.- Gyerünk! Légy igazi vámpír!- Nem fog menni - felelte csüggedten.- Miért?- Túl gyenge vagyok. A vérutánpótlás hatása már csökkent.- Ha csak ezen múlik, ezen tudunk segíteni - Sam a hátizsákjában

kezdett kotorászni, amíg meg nem találta, amit keresett. A következő pillanatban egy puha tárgyat nyomott Richard mellkasához. - Parancsolj! Ez az utolsó. Használd egészséggel.

- Nem tehetem. Különben ismét függővé válok.- Húzd le!Kis híján dulakodni kezdtek; Sam fel akarta tépni a tasakot, de Richard

igyekezett ezt megakadályozni.- Hát jó! - vonakodva elvette Samtől a tasakot. - De kérlek, fogd be a

füled.- Te vagy a legérzékenyebb vámpír, akit ismerek - az ujját a fülébe

dugta. - Befogtam! Semmit se hallok.Samantha csalt. A távolból hallotta, ahogy Richard feltépi a tasakot,

majd lenyeli az első undorító kortyot. Hallotta, ahogy sietősen, mohón iszik, és végül állati hangok kíséretében az utolsó cseppet is felhörpinti.

- Hogy utálom ezt - Richard az üres tasakot a sarokba hajította.- Jobban vagy?- Persze - böffentett egyet. - Persze, hogy jobban vagyok. De utálom

magam ezért.- Erre később is ráérsz - megveregette a fiú vállát. - Most viszont

teljesen szabadon rendelkezem a saját denevérem első röpte felett!- Szórakozz csak rajta!- Sose tenném. De kint már minden bizonnyal sötét van, úgyhogy

csipkedd magad.Richard a legsötétebb sarokba húzódott. Sam olyan zajokat hallott;

melyek leginkább egy iszapbirkózásra emlékeztették.- Már kezded? Egy pillanat. Ha átváltozol denevérré, fogunk tudni

beszélni egymással?- Tisztán és világosan meg fogjuk érteni egymást - szuszogta Richard. -

De most fogd be, koncentrálnom kell.Valami egyre hangosabban bugyogott, fortyogott, mintha valaki egy

fazék kását tett volna oda főni. Az alak a sarokban tekergőzött és hajlongott. Aztán úgy hallatszott, mintha valami kipukkadt volna. Egy kiáltás harsant, de nem olyan hang, mely emberi torokból szakad fel. Néma, hangtalan üvöltés, ami csak a képzeletben létezik. Valami a földön vergődött, majd felágaskodott, aztán ismét a talajhoz lapult. A sötétségből szürcsölés, hörgés hallatszott, valami felemelkedett, kaparászott, a falakat verdeste. Sam közelebb merészkedett egy lépéssel - megcsapta a teremtmény lehelete. A

lény tágra nyitott szeme felizzott, de csak egy pillanatra. Aztán Samantha orra előtt a levegőbe emelkedett. A lány kinyújtotta a kezét, egy szőrös mellkast és széttárt szárnyakat tapintott. A végtagok hihetetlenül sebesen mozogtak. Sam felfogta, hogy a barátja és szövetségese tényleg átváltozott denevérré.

- Láttad, hova tette Fred a kulcsot? Az ezüstkulcsot, amivel minden ajtót kinyitott idelent?

Válasz helyett egy rövid sípolást hallott.- A nyakába. A nyakában hordja! - a denevér előtte csapdosott. -

Szükségünk van rá. El tudod hozni?Újabb sípolás. Valami elsuhant Sam feje felett, a lány haja az arcába

hullt. A denevér a rácshoz repült, átbújt a rudak között, és máris elhagyta a föld alatti zárkát.

- Sok szerencsét, Dickie! - kiáltotta Sam bátor barátja után. Magára maradt.

33.

A falnak támaszkodva ült, mindkét kezét a hasán nyugtatta. Amíg tétlenül kuporgott, és csak a szomszédból átszűrődő zajokat hallgatta, abban remény-kedve, hogy a borzalmas lények, akiktől mindössze egy rács választotta el, nem kelnek újra életre, érdekes gondolatok lepték meg Samanthát. Elképzelte, hogy Londonban szerelmese, a szörnyeteg Taddeusz magas, erős fiatalemberből apró denevérré változik. Elképzelte, hogy bőregérként repdes Anglia felett. Elrepül Cambridge dombjai, Nottingham és Manchester városa felett, a nagy tavak irányába. Sloway Firth-nél átszeli a tengert, leereszkedik Hadrianus falára, és visszaváltozik. Útjának egyetlen célja, hogy Samet átsegítse az élők világából a holtakéba. Mindegy, hogy meghal-e vagy vámpírrá változik, Sam többé nem lehet emberi lény. Taddeusz a legádázabb ellensége volt. Félt tőle, menekült előle. De gyűlölet és undor helyett mégis erősen vágyott utána, lényének egy része már előre örült a viszontlátásnak.

Az ókori római zárka sarkában ülve az arca elé kapta a kezét. Bármi történt is, és bármi fog még az elkövetkezendő órákban történni, megmagyarázhatatlan módon közel érezte magához ezt a vámpírt, és képtelen volt bármi rosszat kívánni neki. Taddeusz gyilkos volt, hullagyalázó, a sötétség visszataszító teremtménye, olyan hatalmaknak parancsolt, melyek ellen minden körülmények között harcolni kell. Valószínűleg uralkodott ezen a két öregen is, akik ezt az erődítményt őrizték és az elátkozottak hadseregét fogva tartották. Mindezek ellenére Sam jól tudta, hogy képtelen lenne gyűlölni Teddie-t. Csupán balszerencsés szerelme miatt, vagy volt közöttük valami titkos szövetség? Samantha megsimogatta a hasát. A kis lakó most megint nyugodt volt, szerette ezt a helyet. A gonosz kapujában, ahol érezni lehetett az erő vonzását, mely a titkos mélyből tört elő, a gyermek jól érezte magát.

Sam nem tudta, mennyi idő telt el, de mások igen. Mintha egy titkos óramű ütötte volna el az egész órákat, Fortriu Fiai mocorogni kezdtek tömlöcükben. Először a lihegés erősödött fel, aztán léptek zaja hallatszott. Ritmikus lábdobogás, amiből Sam arra következtetett, hogy az elátkozottak helyben menetelnek a rács túloldalán. A lények morgása hamarosan egyetlen szóvá állt össze: Fortriu! Az éjszaka teremtményeinek üvöltése harcos, ugyanakkor könyörgő volt, kínzó vággyal hívták uralkodójukat a mélyből.

Sam felállt, és a legtávolabbi sarokba menekült. A menetelő horda egyre vadabb lett, és a vasrácsnak rontott. Rázták a rácsokat, a fém zengett; Sam úgy érezte, az egész föld alatti erődítmény beleremeg.

- Dickie - nyöszörögte. - Dickie, hol vagy?Kétrét görnyedt a fájdalomtól. Úgy tűnt, a gyermek is fellázadt,

dobogott a lábával, belebokszolt Sam hasába, rugdosott, úgy viselkedett, mint egy őrült. A lány megpróbálta elérni a hátizsákját, hogy elővegye a Bariactar-cseppeket, de a gyermek tombolása olyan féktelen volt, hogy a fájdalom leterítette Samet, és eszméletlenül rogyott a földre. A háta mögött dühöngtek a mélység urának vad fiai.

…

A legügyesebben a denevérek mozognak a sötétben, de nem minden denevérnek egyformán jó a tájékozódási képessége. Legalábbis Richard Korányi, aki nem volt tipikus vámpír, nem igazodott el valami jól. Ezenkívül nem volt túl sok repülési tapasztalata sem. A cellából szerencsésen kisurrant ugyan - a rácson nem volt nehéz átrepülni de rögtön ezután akadályba ütközött. A folyosó ajtaja vasból volt, és a szemmagasságban lévő kukucskálón kívül nem volt rajta rés. Dickie háromszor végigpásztázta a négyszögletű nyílást, de végül mindig inába szállt a bátorsága. A szárnyaim túl szélesek - gondolta. - Nekiütközöm, és összezúzom magam. Tanácstalanul repdesett a teremben, míg ereje fogyatkozni kezdett. Miért nem szállsz le a kukucskáló peremén? - gondolta. - Ott összecsukod a szárnyadat, és átbújsz. De ez is kivitelezhetetlennek bizonyult, a denevérek ugyanis nem úgy szállnak le, mint a madarak, hanem körmeikkel a plafonba vagy kiszögellésekbe csimpaszkodva fejjel lefelé lógnak. A sima vasajtón semmi sem volt, amiben megkapaszkodhatott volna. Mindegy, mi történik velem - gondolta a szárnyaival verdeső vámpír. - Ki kell szabadítanom Samet a halálos veszedelemből. Hajrá! Lendületet vett, az apró lyukhoz vitorlázott, és megpróbálta az utolsó pillanatban behúzni a szárnyát. Karmaival megkísérelte elkapni a kukucskáló felső peremét, hogy megkapaszkodjon, de túl gyors volt, fejjel átzuhant a nyíláson, a szárnya fennakadt, és fájdalmasan beütötte. Richard éles hangon felvisított, de a következő pillanatban már a túloldalon is volt. Odaát persze nem sikerült időben kitárnia a szárnyát, nagy sebességgel a kőpadlóra zuhant.

Aki azt hiszi, a repülés örömet okoz, az nem tudja, miről beszél - gondolta Richard. Fájdalmasan nyújtogatta a szárnyait és vékonyka lábait, próbálgatta, hogy képes-e továbbrepülni. De mivel a denevérek nem tudnak felszállni, hanem csak egy magaslatról elrugaszkodva siklani, csupán néhány panaszos szárnycsapásra futotta, ami nem emelte a levegőbe. Egy magasabb pontot kell keresnem! Rövid lábacskáin lépegetve útnak eredt. Mint egy sárkányrepülő a gépét, vonszolta maga után esetlen szárnyait. Elért egy lépcsőfokot, amire felkapaszkodhatott. Megmászott még egyet, onnan pedig felhúzta magát egy falmélyedésbe. Ez biztos elég lesz - gondolta. A felszálláshoz megfelelő testtartást vett fel és ugrott. Vadul csapkodott, talán túl vadul is, mert a következő pillanatban a szemben lévő falnak csapódott. A denevérek szégyene vagyok! Nagy füleit hegyezve éles hangot adott ki. A falakról visszaverődő visszhang segítségével Richard visszanyerte tájékozódási képességét. Átvitorlázott a következő nyíláson. A kör alakú terembe ért, ahonnan a folyosók szerteágaztak. De túl sok folyosó volt. Néhány perccel később Richard menthetetlenül eltévedt. Elképzelés nélkül repdesett a föld alatti labirintusban ide-oda. Mindig is mondtam, hogy egy lúzer vagyok. És sajnos igazam volt. Kétségbeesetten sípolva keresett egy

rést, melyen átbújva a lépcsőhöz jut, ami a két öreghez vezeti. Ha továbbra is így folytatom, elfog fogyni az erőm, mielőtt megszerezhetném a kulcsot Fredtől! Egy kiugró kő felé navigált, röptében megfordult, megkapaszkodott a plafonban, és összezárta a szárnyait. Himbálózva lógott. Miért himbálózom? - kérdezte magától. - Huzat van. Valahol itt kell lennie az átjárónak. Dickie kiterjesztette a szárnyait, elengedte karmaival a plafont, és hagyta, hogy a légáramlat a hátára vegye. Nem sokkal később valóban rátalált a lépcsőre, felvitorlázott, befordult két sarkon, és máris elérte a folyosót, amelyik Fred és Myrtle-Mae hálószobájához vezetett.

Az öregek a kandalló előtt ücsörögtek. De hogy megváltoztak! Fred fekete szalonkabátot, fekete mellényt, nadrágot és cilindert viselt. Myrtle-Mae ódivatú fekete kosztümbe öltözött, kalapot vett, arcát fátyol takarta.

- Megmondtam, hogy nem kell ilyen korán átöltöznünkzsörtölődött az öregember. - Ebben az időben tovább tart Londonból iderepülni.

- Jobb ez így. Különben még akkor is a nadrágtartóddal vacakolnál, amikor lent már csengetnek - az öregasszony oldalvást férjére pillantott. - Ráadásul olyan jól áll neked ez az elegancia.

- Teddie régi ismerős - Fred megpiszkálta a tüzet. - Miatta kár ekkora felhajtást csapnunk.

- Ő a második leghatalmasabb mester! - az asszony a fejét csóválva vizslatta az öregembert. - Csak Valerian előzi meg a rangsorban, őt meg csak... - tiszteletteljes gesztussal mutatott a kandalló fölötti címerre. - Még ha Taddeusz fiatal is, hódolattal kell viseltetnünk az irányába.

- Jól van, öreglány - Fred letette a piszkavasat. - Jól van.Myrtle-Mae az ingaórára pillantott.- Vajon a fiúk már felébredtek?Ebben a pillanatban az óra kilencet ütött.- Igen. Már biztos mozgolódnak.- Szegény kicsikém - Myrtle-Mae felhajtotta a fátylát. - Elég kínosan

érezheti magát. És senki nincs, aki megvédhetné.- Leszámítva ezt a gyengécske Dickie-t - tette hozzá Fred. - Szégyen,

hogy egy ilyen áruló a Korányi nevet viseli.Ekkor tisztán és világosan egy sípolást hallottak. A következő

pillanatban a dühös denevér föléjük reppent. Bár a szája apró volt, és a karmai nem voltak különösebben hosszúak, Richard rávetette magát Fortriu erődítményének őreire. Szárnyával csapást mért Myrtle-Mae-re, amitől a fátyol az öregasszony arcába hullt. Aztán a háziúrhoz libbent, és a fülébe harapott. Fred a vérző sebre szorította a kezét; ekkor azonban Dickie az ujjába mart.

- Csinálj már valamit - nyafogott Myrtle-Mae.- Jó, de mit? - Fred meg akarta ragadni a botját, de a támadó csak erre

várt. Karmait az öregember homlokába vájta, aki a fájdalomtól rázni kezdte a fejét. Dickie így már hozzáfért a nyakához. Minden erejével a zuhanórepülésre koncentrált. Fogaival megragadta a gallér felett megcsillanó láncot. Sikerült elkapnia, de nem tudta az öreg fején átemelni.

- A kulcsot akarja! - az apró asszony hihetetlen lélekjelenléttel ugrott fel, hogy Fred segítségére siessen. Egyik kezével a szemét védte a vámpír szárnycsapásaitól, a másikkal elkapta a láncot. Richard nem eresztette, rángatta, húzta, cibálta.

- Várj. Segítek - Myrtle-Mae felágaskodott, hogy elérje a nála sokkal magasabb férje nyakát. Az ujjai a megfeszített lánchoz közeledtek - ám az ebben a pillanatban elszakadt. Richard a szájában a lánccal és a kulccsal megtántorodott. Habár háttal a kandallónak esett, összeszedte magát,

erősebben megszorította a zsákmányt és ideges szárnycsapásokkal a folyosóra repült.

- Utána! - üvöltött a háziúr.- Utána! - csatlakozott hozzá felesége.De öreg lábaik közel sem voltak olyan fürgék, mint a győzelmében

biztos denevér szárnyai. Richard szárnyalt, szorította a zsákmányt, végigsuhant a lépcső fölött, keresztülzúgott a kerek termen, be az átjáróba, melynek végét a vasajtó zárta le. Behúzta a szárnyait, és átszáguldott a kukucskálón. De ezúttal nem hibázott: odaát gyorsan kitárta a szárnyait. Már alig választotta el valami a cellától, ahol Sam várt rá.

Ám ahogy a rácshoz közeledett, még verdesni is elfelejtett rémületében, mert a szomszédos teremben kitört az őrület. Fortriu Fiai tomboltak, üvöltöttek, vagdosták magukat, céltalan őrjöngésük teljesen kaotikus volt. Talán a világosság megijeszti őket - gondolta Richard. Orrával megbökte a villanykapcsolót. A lámpák megvilágították a jelenetet. A vörös hajú lány halálos félelembe dermedten állt a cella leghátsó sarkában; hátizsákját védekezően a hasa elé emelte. Az imént még ájultan feküdt, de a horda bömbölése magához térítette. Minden idegszálával a fenyegető veszélyre koncentrált. A teljes sereg talpon volt, csak azok nem, akik elestek a tumultusban. Az elöl állókat a rácsnak szorították, üres szemük tágra nyílt, kezüket Samantha felé nyújtogatták. A rács meghajlott a falka nyomása alatt, a plafonról törmelék és por hullott alá. Az erős vasrudak néhány helyen már engedtek az elátkozottak haragjának, a könyörtelenül üvöltő lények itt-ott átpréselték köztük a fejüket és a felsőtestüket.

A denevér megérkezett. A szájában ezüstösen csillant valami. Sam felemelte a fejét, felismerte megmentőjét. A fájdalom és a megkönnyebbülés hangjai szakadtak fel a torkából. Az ezüst tárgy elé pottyant. A lány felkapta a kulcsot, a vállára penderítette a hátizsákot, és az ajtóhoz akart szaladni. De ahhoz, hogy elérje a zárat, közel kellett mennie Fortriu Fiaihoz. Kinyújtotta a karját, hogy a nyílásba csúsztassa a kulcsot. Fortriu hada azonnal követte mozdulatát. A rács remegett, mindenhol kezek és karmok nyúlkáltak, a hát-sók az elsők vállára másztak, csaknem kidöntötték a rácsot. Amikor már majdnem sikerült bedugnia a kulcsot, az egyik élőhalott lábbal indított támadást Sam ellen. A denevér segítsége nélkül a lány elvesztette volna a bátorságát. De Richard berepült a tombolók közé, és karmaival nekik támadt, belemart a végtagjaikba, a szemükbe kapott, és ezzel pillanatnyi meghátrálásra kényszerítette őket. Az ajtó kinyílt, és Sam kirohant.

- Gyere! - kiáltotta vissza barátjának.A szárnycsapásokat már a feje fölül hallotta, a háta mögött a vadak

üvöltöttek dühükben.Sam kábultan tántorodott a vasajtónak, kinyitotta a kulccsal, és

kiszaladt a kerek terembe.Az ezüstfogantyús bot lecsapott. A vállán találta el Samet, aki nyögve a

földre rogyott. A terem bejáratánál Fred állt, Myrtle-Mae a másik oldalon őrizte az ajtót.

- Innen nincs tovább, gyermekem! - rikácsolta az öregasszony.Amikor Sam látta, ahogy a bot vége másodszor is a magasba

emelkedik, a hasát védve odébb gurult. Fred a levegőbe ütött. A lendülettől elvesztette az egyensúlyát, és előretántorodott. Samantha a megfelelő pillanatban talpra ugrott, előrehajolt, és fejjel a szalonkabátos öreg hasának rohant.

- Aaaa... - üvöltött fel Fred. Levegőért kapkodott. Megízlelte egy terhes nő bosszúját. Sam olyan erővel vágott az arcába, hogy lerepült a fejéről a cilinder. Myrtle-Mae nem tudott a férje segítségére sietni, mert azzal volt

elfoglalva, hogy távol tartsa magától a denevért. Az idős hölgy szökdécselt és hadonászott, fél kézzel a kalapját tartotta, de nem tudta megakadályozni, hogy a denevér belé marjon és összekarmolja.

Samantha zihálva arra gondolt, hogy a fárasztó küzdelemtől mindjárt megint elájul, de végül mégis sikerült elérnie a lépcső alját. Hátrafordult.

- Elég lesz - kiáltotta, mivel Dickie tovább folytatta a küzdelmet. Felszaladt a lépcsőn, a feje fölött halotta a denevér szárnycsapásait. Elérték a legfelső emeletet, Sam hangos csattanással esett a pinceajtónak, majd kinyitotta.

- Ezt... megcsináltuk - lihegte, és a kanapéhoz vonszolta magát, hogy lerogyhasson.

Richardot azonban nem nyugtatta meg a kivívott győzelem, izgatottan az ingaórához suhant.

- Most nincs idő pihenni. Mennünk kell. Azonnal el kell tűnnünk! Gyerünk már! - kiáltotta a kimerült lánynak. De Sam ebből semmi mást nem értett, csak szakadatlan sípolást.

- Jól van na. Mindjárt megyek - morogta. - Csak pár perc...Dickie a kandallóhoz repült, és lelökte az egyik képet a párkányról.

Ripityára tört a padlón. Sam a képre bámult. Fred és Myrtle-Mae volt rajta, közöttük pedig Teddie mosolygott a kamerába.

- Ő... - felpillantott. - Mindjárt itt lesz.A denevér idegesen sípolt.Sam felállt.- Sürgősen le kell lépnünk.Richard a kijárat felé vitorlázott.- Állj! - Sam megtorpant, és egy üvegajtóra bökött, mely a garázsba

vezetett. - Gyalog nem sok esélyünk van.Sam kiszaladt a garázsba, ahol több jármű is állt. Egy autó, egy furgon és egy moped. A kulcsok a falon lógtak.

- Nincs idő vezetésórákra - villámgyorsan elhatározásra jutott, felkapta a robogó kulcsát, elrohant az autók mellett, és felpattant a mopedre. Beindította a motort, és egyesbe kapcsolt. A járgány ugrott egyet, Sam kis híján elesett. Megkapaszkodott a kormányban, és a kijárathoz gurult. Meg-rántott egy kötelet, ami kinyitotta a kaput. Hideg éjszakai levegő vágott az arcába, kint Hadrianus fala nyújtózott békésen.

- Szabadok vagyunk - suttogta Samantha.Richard verdesve követte a levegőben. Sam nem nézett hátra. A

járműnek nem volt hátsó ülése.- Tudom, hogy szívesen visszaváltoznál, de félek, ketten túl nehezek

lennénk ennek a rozoga járgánynak. Kibírod még egy kicsit ebben az alakban?

Válasz helyett a denevér belehasított az éjszakába. Sam óvatosan kiengedte a kuplungot, és felemelte a lábát. Döcögve az útra kormányozta a mopedet, majd leszáguldott Hadrianus falán. A lányt és a denevért elnyelte a sötétség.

34.

Richard csupaszon állt Samantha előtt. Anélkül, hogy tüzetesen szemügyre vette volna, Sam kénytelen volt elismerni, hogy a fiú jó testfelépítésű. Még néhány kiló plusz a felsőtestén, és akár megmérkőzhetne izmos fivérével.

- Ezzel az ócskavassal nem jutunk el Glasgow-ba - mondta a metszően hideg szélben reszkető vámpír. A skót éjszaka dermesztő volt.

- Már alig száz kilométer - Sam kinyitotta a hátizsákját, és előszedte Richard cuccait.

- Száz kilométer egy robogóval? - a fiú vacogva bújt a bokszeralsóba, majd felhúzta a zokniját. - Belepusztulunk.

- Azt hittem, a vámpírok halhatatlanok - felsegítette a fiúra az inget.- Egy puszta feltevésre alapozva vállalkozol egy ekkora útra?- Ez az egyetlen esélyünk - Sam Richardra nézett. - Megszöktünk Fortriu

Fiaitól. Na és? Ettől kicsit se lett jobb a helyzet. Én mindjárt szülök egy vámpírt, te meg elárultad a családodat - Anglia összes vérszívója minket fog hajkurászni.

- Figyelj - elfordult, hogy felhúzza a cipzárt a nadrágján. - Elég nagy hülyeség volt, hogy meséltem neked az Óhazáról. Nulla az esélye, hogy ott rábukkanunk a Barhyaghtar- nadragulyára.

- Ellenkezőleg. A lehető legjobban tetted! Meggyőződésem, hogy az Óhazában megtaláljuk a megoldást - határozott léptekkel a mopedhez ment.

- Samantha! Ne áltasd magad! - megragadta a lány vállát. - Hadd vezessek én Glasgow-ig. Ott repülőre teszlek - elrepülsz, mindegy, hova, csak el innen. Elrejtőzöl, megszülöd a gyereket, aztán... - leejtette a karját. - Nem tudom, mi lesz azután.

- Éppen ezért próbálok belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba is - felelte a lány. - Csupán a hitelkártyádra és egy internetkávézóra van szükségem. - Felpattant a robogóra, és indított. Richard tehetetlenül felkászálódott a csomagtartóra.

- A világ bármely pontján rám találnak. Ezt pont te mondtad, Dickie - szólt hátra a válla fölött Sam. - Egyszerűen csak gyorsabbnak kell lennünk náluk.

De amint kiengedte a kuplungot, és a járgány inogva mozgásba lendült, Samanthát is kétség fogta el. Hogy tudnának bárkinél is gyorsabbak lenni ilyen veszedelmek közepette?

- Kapaszkodj! - útnak indultak. Sam érezte, ahogy Richard átfogja a derekát. A keze jólesően meleg volt.

…

- Á t se kell szállnunk - Sam ide-oda mozgatta a kurzort a képernyőn. A településen, ahova érkeztek, nem volt se szupermarket, se benzinkút, csak egy helyi gyapjúruhákat forgalmazó boltot találtak. Elöl sört árultak, hátul pedig volt egy e-pont. - Elég drága a repjegy - fordult Richard felé.

- Mindegy - a fiú Sam kezébe nyomta a hitelkártyát. - Csak azt nem tudom, mihez kezdünk Bukarestben.

- De egy csökönyös szamár vagy! A korai járattal elmegyünk Romániába: ott még éjszaka lesz, és álarc nélkül mászkálhatsz. Már délután az Óhazában lehetünk - megmutatta neki a Google-térképet. - Nézd csak meg! Bukaresttől Nagyszeben csak 450 kilométer. Egy köpésre van.

- És mit akarsz ott csinálni? Bekopogsz az első ajtón, és azt mondod, jó napot, tudnának adni egy kis nadragulyalevet?

- Ezt majd kitalálom, ha az első ajtó előtt állok - az Enter billentyűre tette az ujját. - Mehet?

Richard szó nélkül bólintott. Samantha megadta az adatokat, és lefoglalt két jegyet a Carpatair bukaresti járatára. - A reggeli benne van az árban - vigyorodott el. - Mindjárt éhen halok.

- De előbb el kell jutnunk Glasgow-ba - Richard kedvetlenül meredt a nyomtatóra, amiből éppen kijött a foglalás visszaigazolása.

- Egy egész éjszakánk van rá - Sam bezárta a programot, fogta a papírokat, és kitessékelte barátját a szabadba.

…

Samantha azonban tévedett. Nem volt egy egész éjszakájuk az útra. A Hadrianus falán magasodó erődítménybe időközben megérkezett egy éjfekete denevér, és dühöngő vámpírrá változott.

- Hagytátok, hogy lóvá tegyenek benneteket! -Taddeusz alakja fenyegetően tornyosult a két rettegő öreg fölé.

- Ki gondolta, hogy Dickie... hogy az ön fivére ilyen eszközökhöz nyúl? - védekezett Fred alig hallhatóan. Az állógallérja lekonyult, a füle vérzett. Úgy festett, mint egy szerencsétlenül járt cirkuszigazgató.

- Ez tényleg minden képzeletet felülmúl! - Teddie fel és alá loholt a szalonban. - De Richardnak innia kellett hozzá. Honnan vette a vért?

- Fogalmunk sincs - Myrtle-Mae apró arca szinte teljesen eltűnt a félrecsúszott fátyol mögött.

- Miért nem szabadítottátok rájuk Fortriu Fiait? - torpant meg a kandalló előtt Taddeusz.

- Minden olyan gyorsan történt, kegyelmes uram - Frednem mert a vámpírra nézni. - Ráadásul a robogómat is megfújták.

- Megöregedtetek. Mindketten - Teddie hangja jéghideg volt. - Talán titeket is át kellene változtatnom élőhalottá.

- Ne! - kiáltották az öregek szinte egy emberként. - Ne tedd ezt velünk. Akkor inkább ölj meg minket!

- Gondolkodjatok! - ismét eléjük lépett. - Mit árultatok el nekik? Hova mehetnek?

- Valószínűleg egyszerűen csak meglógtak - mondta Myrtle-Mae. - El fognak rejtőzni.

- Akkor félreismertétek az én Samanthámat - a vámpírarcon halvány, de tiszteletteljes mosoly suhant át. - Bátor, ravasz és találékony. Valamit forgat a fejében, és nekem tudnom kell, hogy mit! Mit kerestek az erődben? - rivallt rá az idős házaspárra.

Fred és Myrtle-Mae a földre szegezte a tekintetét. Egyikük sem mert elsőként megszólalni.

- Ki vele!- Kérdezgettek - morogta Fred.- Miről?- Azt akarták megtudni, hogy hol... hol... - a nyelvébe harapott.- Hol találják meg a nadragulyát - súgta Myrtle-Mae.Taddeusz hátrahőkölt, az arca halálosan komoly volt.- Mit mondtatok nekik?Az öreg Fred szemrehányóan tekintett feleségére.

35.

Glasgow-i repülőtér, öt óra. Borongós, sötét hajnal. Samantha ujjai annyira elgémberedtek, hogy alig tudta leállítani a robogót.Richard lemászott a csomagtartóról.

- Te... hú... makacs... szörnyeteg... - dadogta dideregve.- De megcsináltuk... - Samantha az ujjait tornáztatta, a karját dörgölte,

és ugrabugrált. - Csináld te is, és felmelegszel.- Én... megmoccanni... se... tudok...

- De mamlasz vagy - ahelyett, hogy magát melengette volna, Richard vállát, mellkasát és jéghideg kezét kezdte dörzsölgetni. - Jobb már?

- Igen, sokkal jobb. És most? - a kivilágított repülőtérre nézett.- Most együnk valami meleget - Sam felkapta a hátizsákját. - Két óra

múlva indul a gépünk. Bizakodva a főbejárat üvegajtaja felé indult. A reszkető vámpír követte.Tíz perccel később Samantha az egyik kezében egy kávéscsészét, a másikban pedig egy hatalmas marhahúsos szendvicset tartott. A meleg tej és a hús jót tett neki; élvezettel rágott, és reménykedve gondolt a jövőre. Richard addig a pulthoz ment, hogy megszerezze a beszállókártyájukat. Sam tekintete az épület belsejét fürkészte. A csarnok barátságosan világos volt, mialatt kint szürke hideg eső szitált. Aztán a figyelme befelé fordult. A kis lény a méhében zokszó nélkül csinálta végig az elmúlt huszonnégy óra megpróbáltatásait. Sam érezte a gyermek mocorgását, de fájdalmas életjelei mostanra elmaradtak. Reményteljes nyugalomban növekedett az apróság. Mit készülök tenni? - kérdezte magától a lány. - Egy vámpír társaságában elhagyom Angliát, és Kelet-Európába repülök, anélkül, hogy tudnám, mi vár rám ott Nem kellene kihasználnom az időt, és felkészülni az útra? Mit tudok egyáltalán Romániáról? Semmit. A kávézótól nem messze volt egy könyv- és újságárus. Sam a tekintetével Richardot kereste, de az ügyintézés láthatóan elhúzódott. Csészével a kezében átvágott a folyosón, és belépett a könyvesboltba. Az útikönyveket egy forgó állványra tették ki. Legfelül Sam Algéria és Alaszka nevét olvasta. Lehajolt, hogy keressen egy Románia-útikalauzt.

- Elnézést, hölgyem. Italt nem hozhat be.Azt hitte, egy udvarias alkalmazott szólította meg. Felegyenesedett,

hogy eleget tegyen a kérésnek. Teddie nézett le rá.- Milyen korán kelő vagy - mondta a férfi. - Fáradtnak tűnsz - Fekete

kabátot és napszemüveget viselt; úgy nézett ki, mint egy másnapos menedzser, vagy mint egy rejtőzködő popsztár.

Ezúttal is megtörtént a megmagyarázhatatlan: Sam szíve gyorsabban kezdett dobogni, amint meglátta őt. Bár hűvös nyugalommal állt lesben, és váratlanul bukkant fel a semmiből - a lány nem tudta utálni. Sam olyasvalaki érintésére és melegségére vágyott, aki csak hideget és halált tudott adni. Teddie érezte az örömet és meghasonlottságot, ami kis híján megőrjítette a lányt. Ez a feloldhatatlan kettősség őt magát elszomorította.

- Hogy jutottunk idáig?- Már akkor tudtad, hogy ez lesz, amikor először megszólítottál.- De azt nem tudtam, hogy beléd... - összeszorította az ajkait. - Azt nem

tudtam, hogy ennyire meg fogod nehezíteni.- Sajnálom - Sam kétségbe volt esve, szerette volna megütni és

megcsókolni, az egész világ előtt szidalmazni, a rendőrséget a nyakára küldeni - de egyiket sem tette. A könyvállvány továbbfordult, és amikor megállt, egy Románia-útikönyv volt Sam orra előtt.

- Nyaralni készülsz? - kérdezte Teddie gúnyosan. - Hol?Anélkül, hogy egy pillantással is elárulta volna magát, levette a

könyvecskét, és belelapozott.- Hát ja. Az Óhaza csodaszép. Szívesen megmutattam volna neked

egyszer Erdélyt.- És miért nem teszed meg most?- Ebben az évszakban a Kárpátok meglehetősen barátságtalan -

becsukta a könyvet. - Mindenesetre ismerek egy kis hotelt Nagyszebenben, ahol nagyon otthonosan érezhettük volna magunkat. Ha nem...

- Igen? - érthetetlen okból egy lépéssel közelebb ment a férfihoz.

- Megveszem neked ajándékba - mondta válasz helyett, és a kasszához sietett.

- Miért?- Mert sajnos nem mész Romániába. Nem engedhetem - a pultra tette a

könyvet, és elővette a táskából a pénzét.Ebben a pillanatban, amikor Sam erejét vesztve lebegett a lemondás és

a vágyakozás között, mintha mindegy lenne neki, melyik sorsot választja, ebben a pillanatban, amikor szerelmesében csak a szörnyeteget látta, hirtelen érezte, hogy valaki megragadja a karját. Megpördült a tengelye kö-rül, s ezzel kizökkent a dermedtségből.

Richard állt előtte. Pont olyan magas volt, mint a fivére, de hiányzott belőle a kisugárzás, mégis szeretnivaló volt, lobbanékony, és felettébb feszült. Hangtalanul kicibálta Samet a boltból, vissza a fényáradatban úszó folyosóra. Egy szót sem szólt, nem tett szemrehányást, csak kirángatta a lányt testvére bűvköréből.

Öt másodpercbe se telt, és Taddeusz megkapta a Románia-útikönyvet egy nejlonszatyorban, megfordult, és szembesült a helyzettel. Sam és Richard már a világító „Indulási csarnok" tábla felé igyekezett, ami mögött a biztonsági kapu várta őket. A sor rövid volt, a repülőtéren ebben a hajnali időpontban nem tolongtak az utasok.

Richard egyik kezével Samanthát fogta, a másikkal a beszállókártyákat lobogtatta. Beálltak a sorba.

Taddeusz szökkent egyet, olyan hatalmasat, amilyenre földi halandó nem lett volna képes. Fürgébben, mint ahogy szemmel követni lehet, a beszállókártyákat ellenőrző egyenruhások mellett termett. Habozás nélkül gyomorszájon vágott egy férfit, aki hangtalanul összeesett.

- Gyorsan! Orvost! Ez a férfi rosszul lett - kiáltotta a körülötte állók rémült tekintetének kereszttüzében. Az eszméletlen férfit egy barátságos hölgy vette gondjaiba.

Taddeusz már majdnem elérte a biztonsági kaput. A menekülőktől csak néhány utas választotta el.

- Elnézést! A feleségem itt felejtett valamit - próbált odébb tolni egy testes férfit.

- Találjon ki valami jobbat, és álljon a sor végére!Sam közben a futószalagra tette a hátizsákját. Mivel Richardnak nem

volt csomagja, már a fémdetektoros kapunál járt. Az érzékelő nem sípolt, a vámpír háborítatlanul átjutott.

- Van önnél számítógép? - kérdezte anyáskodva egy fehér kesztyűs tisztviselőnő.

- Számítógép? Nem, nincs - Sam már ment volna tovább a kapu felé.- Valami folyadék? Krém? Sampon? Ital?- Nem... semmi - körülnézett, és megpillantotta a nagydarab férfival

lökdösődő Taddeuszt. A vámpír megpróbált nagyobb feltűnés nélkül előretörni.

- Álljon be a sor végére, mint mindenki más - lihegte a kövér ember, és megmarkolta Teddie karját.

- Aprópénz? Öv? Kulcs? Más fémtárgy? - a tisztviselőt nem lehetett kizökkenteni a nyugalmából.

- Nem hordok övet, nézze csak meg! - Sam felhúzta a kabátját, és megmutatta domborodó hasát.

- És ez mi? - húzta elő a továbbra is barátságos nő a Bariactar-cseppes üvegcsét a hátizsákból.

- Gyógyszer - Sam ki akarta kapni a kezéből az üveget.- Bele kell tennie egy átlátszó, zárható tasakba.

Időközben egy biztonsági tiszt figyelmes lett a felfordulásra: a pultnál egy izgatott terhes nő állt, mögötte pedig egy kövér férfinak és egy sötét ruhába öltözött fiatalembernek támadt nézeteltérése. A biztonsági tiszt a tisztviselőnőhöz lépett.

- Ha csak erről az egyetlen üvegcséről van szó, eltekinthetünk a műanyag zacskótól, Gwen - mondta békítően. Megfogta az üveget, és a fény felé tartotta.

- A gyógyszerem! - Sam könyörögve nézett rá.Taddeusz tudta, hogy már csak másodpercei maradtak. Brutális erővel

térdre kényszerítette a férfit. Az felüvöltött, és Teddie lábába kapaszkodott.- Szerintem rendben lesz - a tiszt átnyújtotta Samnek a Bariactar-

cseppeket. A lány két lépéssel a kapunál termett. A jelzőberendezés nem sípolt, zavartalanul elérte a biztonságos területet.

Mialatt mindenki az ordibáló kövér embert bámulta, Teddie futásnak eredt. Átugrott a kapun, és már majdnem elérte a menyasszonyát. Kinyújtotta utána a kezét...

Teddie öve, karórája vagy mandzsettagombja volt a bűnös? Éles sípolás harsant fel. A biztonsági rendszer jelzett.

- Állj! - kiáltotta a biztonsági tiszt. Békés ember volt, de már régóta vágyott egy riadóra, hogy végre bebizonyíthassa rátermettségét. Amikor a gyanús fekete kabátos, napszemüveges férfi nem állt meg, hanem elrohant az elképedt reptéri alkalmazottak mellett, a tiszt végre kiadhatta azt az uta-sítást, amit pályafutása alatt még soha:

- Hetes kód!A szájába dugta a sípját, fülsiketítőén fújni kezdte, majd ismét azt

rikkantotta:- Hetes kód! Hetes kód!Az edzett, ám a hétköznapok unalmába belefásult alkalmazottak

örömmel teljesítették a parancsot. Előrántották fegyverüket a pisztolytáskából, kibiztosították, és célba vették az állítólagos terroristát. Két erős férfi, akiknek acélos izomzata majd szétfeszítette az uniformist, a behatolóra vetette magát. Jól célzott csapásokkal leterítették Teddie-t. A vámpír emberfeletti erővel védekezett. Ütést mért egyik támadója gégéjére, majd átpenderítette a csarnokon, egy másiknak eltörte a karját. Ám a következő pillanatban Taddeusz jó néhány pisztoly csövével nézett farkasszemet. Látta a támadók ideges arckifejezését, és hallotta, amint valaki parancsszavakat ordít. Sóhajtott egyet, és hagyta, hogy a biztonsági őrök lefogják.

- Félreértés történt - mondta a tisztnek. - Meg tudom magyarázni.- Kénytelen lesz, uram - hangzott a válasz. A pisztolycsövek közelebb

nyomultak. Mögöttük Taddeusz még látta, ahogy fivére és menyasszonya eltűnik az utashídhoz vezető folyosón. De az volt a kisebbik baj, hogy megszöktek előle, hiszen lesz elég alkalma Romániában ártalmatlanná tenni őket.

- Az ügyvédemmel szeretnék beszélni - mondta Taddeusz.Habár Richard ellentmondást nem tűrően vonszolta magával, Sam még

egyszer hátrapillantott. A szerelmesét négy biztonsági őr vezette el. Egy fejjel volt magasabb kísérőinél. Sam nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen. Amikor elérték a megfelelő kaput, már felszólították a bukaresti járat utasait a beszállásra.

36.

Itt minden olyan, mint otthon.Sam a kétórás alvástól felfrissülten mustrálgatta az érkezési csarnokot.

Az arcának megint volt valami színe, a szeme ragyogott.- Mit vártál? - Richard bebugyolálva lépett ki a férfivécéből. - Egy

őserdei repteret, ahol megfújják a poggyászodat, mire kiszállsz a gépből?Óvatosan körülkémlelt. Álcája nem keltett feltűnést az utasok körében,

mivel a bukaresti Henri Coandá repülőtér utazóközönsége meglehetősen nemzetközi volt: nyugati menedzserek, kaftános arabok, színpompás öltözetű fekete-afrikaiak és lefátyolozott muszlim nők.

- De hát mégiscsak... a Balkánon vagyunk - Sam olyan jellegzetességek után kutatott, melyek megkülönböztetik a helyet a nyugati repülőterektől.

- A románok nem szlávok - Richard a szemébe húzta a kalapot. - A nyelvük közelebbi rokonságban áll az olasszal és a franciával, mint a szláv nyelvekkel.

- Te aztán ontod magadból a bölcsességet - Sam oldalvást Richardra pillantott.

- Csak átlapoztam egy brosúrát, amíg aludtál. A Balkán Bulgáriában kezdődik.

- És azok ott miféle emberek? - a kijáratnál egy tarka ruhákba öltözött család ütött tábort. Az apa harmonikázott, az anya énekelt, a gyerekek pedig körülöttük sürögtek-forogtak, és koldultak. A meghökkent utasok igyekeztek a csomagjaikat biztonságba helyezni, mégis egyre-másra potyogtak a pénzérmék a zenészek markába.

- Ők... kivételek - Richard egy információs táblára mutatott. - Kocsit kell szereznünk.

- Ja, de hogy? - Sam próbált lépést tartani a fiúval. - Azt hittem, nincs jogsid.

- Nincs is.Már feltűntek az autókölcsönzők kivilágított ablakai. Richard nem vett

tudomást a jó nevű cégekről, mert odakint jobboldalt egy kis irodát fedezett fel, melyen egy táblácska függött: „Brâncuçi Cars - Best in Romania".

- Jó napot! Mennyibe kerül a legolcsóbb autójuk három napra? - kérdezte az alkalmazottól.

- A legolcsóbbat nem ajánlanám - a turcsi orrú alkalmazott felpillantott az újságjából, és végigmérte Samet. - Tekintettel a felesége állapotára inkább egy kényelmesebb modellt kellene választaniuk, uram. Hova lesz az utazás?

- Nagyszebenbe.- Szép úti cél - bólintott a férfi. - De sajnos csak Piteştiig van autópálya,

és az utak állapota ebben az évszakban... hagy némi kívánnivalót maga után - egy terepjáró fotójára bökött. - Négykerék-meghajtással viszont nem érheti baj önöket.

- Akkor azt kérjük.- A hitelkártyáját és a jogosítványát legyen szíves, uram.A bebugyolált vámpír habozás nélkül a pultra tette mindkettőt.Sam érdeklődéssel pillantott a műanyag tokos kártyára; Richard képe

virított rajta. Alatta ez állt:„Jogosítvány - Vezetés-tanfolyam". A férfi átsiklott afölött, hogy az okmány nem igazi jogosítvány. Lehúzta a hitelkártyát, és felírta Richard adatait. Aztán ismét az állítólagos jogosítványt vette szemügyre.

- Itt nem szerepel a születési dátuma, uram.- Mert nincs rá szükség - Dickie magához vette a kártyát. - A brit

jogosítványok olyan biztonságosak, hogy lehetetlen hamisítani őket.

- Értem - a turcsi orrú a banki kivonatot nézegette, amely a levont összeget mutatta. Vizslatta a fiatal terhes nőt és a bebugyolált kísérőjét, csak a jogosítványnak nem szentelt több figyelmet. Az üzletet megkötötték.

- Legyen kellemes útjuk a Brâncuçi Cars-szal. Nem fogják megbánni, hogy minket választottak - Richard kezébe nyomta a slusszkulcsot, elmagyarázta neki, hol találja az autót, a fiú pedig Sammel az oldalán elhagyta a repülőteret.

- Ebben a kocsiban minden pont fordítva van - mondta Richard, miután a vezetőülést nem azon az oldalon találta, ahol kereste. - A francba! A románok a másik oldalon közlekednek!

Mielőtt nekiindultak volna, újabb gyakorlati kérdést kellett megoldaniuk: hogy kell egy olyan autót vezetni, aminek nem egy, hanem két sebességváltója van. Richard idegesen hajolt a kapcsolók fölé, megijedt a felvillanó figyelmeztetőfényektől, és mogorván odébb tolta Samet, aki bele akart beszélni. Kialvatlanok voltak, egy hihetetlen utazás volt a hátuk mögött, és Sam kezdett megéhezni. Ennek ellenére úgy határoztak, mielőbb elhagyják a várost. Richard végre megtalálta az egyest és az ablaktörlőt, bekapcsolta a fűtést, és lépésben kigurult a szemerkélő esőbe.

- Csak egy kicsit szokatlan - morogta.Az idegen nyelvű feliratok ellenére Samantha segítségével megtalálta

az észak felé vezető autópályát. Az első néhány kilométeren elég döcögősen vezetett: túl kis gázt adott, túl későn váltott sebességet, a motor dadogott, felbőgött és lefulladt. Kétszer rossz sávba sorolt be, és rájuk dudáltak. Sam lenyelte a megjegyzéseit, tudta, hogy Richard minden tőle telhetőt megtesz.

Először egy lepusztult laktanya mellett haladtak el, a homlokzatról pergett a vakolat, az erkélyekről kikandikáló parabolaantennák vigasztalan képet nyújtottak. London külvárosai azért csak szebbek - gondolta Sam, de nem akart elhamarkodott ítéletet hozni. A türelme elnyerte jutalmát: nemsokára olyan vidékre jutottak, mely aligha lehetett volna kellemesebb, szemet gyönyörködtetőbb, vonzóbb. Bár a napsugarak nem tudtak áttörni a ködfátyolon és a szürke esőfüggönyön, az erdő borította dombok, a megművelt földek és a takaros kis falvak váltakozása kedélyes hangulatot árasztott. Sam lerúgta a cipőjét, az ülését egészen hátradöntötte, és kényelembe helyezte magát.

- Szép itt. Olyan érintetlen ez a vidék.- Nem is tudom - Richard egy viharvert kommunista emlékműre

mutatott, melyet már kikezdett az idő vasfoga. Egy vaskos kőkapu volt sarlóval, kalapáccsal és cirill betűs felirattal. Benőtte a tüskés bozót, amit senki sem vágott le.

Richard kikerült egy kátyút, és a gázra taposott.- Lassíts - mosolyodott el Sam. - Sehova se sietünk.- Főleg, mivel azt sem tudjuk, hova megyünk - horkant fel a fiú, a

lélegzete meglebbentette a kendőt az arca előtt.- Igazán levehetnéd azt a vackot, nem is süt a nap - Sam megpróbálta

jobb kedvre deríteni, de Richard kilométerről kilométerre lehangoltabb lett.- Ekkora őrültséget - morgolódott. - Milyen idióta ötlet cél nélkül az

Óhazába utazni! És ott? - dühében a dudára tenyerelt. - A rejtély megoldásához itt ugyanúgy nem fogunk közelebb kerülni, mint Angliában vagy Skóciában. Vagy bárhol máshol.

- Mi bajod van? - Sam résnyire összehúzott szemmel kémlelte útitársát. - Azért loptam vért a véradóállomásról, etettelek, küzdöttem meg az apáddal, hagytam magam Fortriu erődjében dutyiba zárni, ahol Fortriu élőhalottjai kis híján kinyírtak, azért álltam ki a menekülést Teddie elől a jéghideg éjszakában, hogy most a nyavalygásodat hallgassam?! Még nem is vagyunk

az Óhazában; még nem is találtuk meg azokat az embereket, akik a gyógynövénylikőrt csinálják, és felvilágosíthatnának minket arról, hol nő a nadragulya. De még egyben vagyunk, megszöktünk a szörnyetegek elől, még a tesódtól is megszabadultunk! Ez egy gyönyörű vidék, Dickie, nézd csak, nem csúfítják el nagyfeszültségű távvezetékek, szélkerekek és a többi civilizációs marhaság! - A támlának dőlt. - Nem akarok több rosszkedvű nyivákolást hallani. Az egyetlen, amit akarok, egy normális ebéd.

A tüzes szónoklat után csend borult az autóban utazókra.- Annál a vendéglőnél megállhatunk - mondta Richard, amikor észrevett

egy táblát.- Várj csak - Sam egyik pillanatról a másikra elnémult.- Mi van?- Van itt valami - kinyújtotta felhúzott lábait, és kibámult az ablakon. -

Valami új... szokatlan - letekerte az ablakot. - Valami fenyegető.Közel és távol csak dombok látszottak, magányos facsoportok, szántók,

a messzeségben erdők.- Határozottan érzem - karját a hasára tette, a magzat megint

nyugtalankodni kezdett. - Neked is érezned kell.- De hát mit, Samantha? - Richard visszavette a gázt.- Ne lassíts! Gyorsan el kell tűnnünk innen! Itt valami borzalmas van!A következő kanyar után megláttak egy táblát: „Snagov 3 km".- Azon a helyen - bökött Sam a táblára, és hirtelen akadozni kezdett a

lélegzete. A görcsök hevesebbek lettek. A kereszteződéshez értek.Richard szó nélkül hajtott. Előrehajolva mereven bámulta az utat.

- Lehetetlen - suttogta.- Mi? Mi? - Sam összegörnyedt a fájdalomtól.- Sosem olvastál vagy hallottál arról, mi van Snagovban?- Nem! Hogy hallottam volna? - mindkét karjával a hasát fogta. -

Megmondod végre?Az erdő a jobb oldalon ritkulni kezdett, egy tó tűnt fel. A víz kellős

közepén egy sziget feküdt, rajta egy soktornyú épület magasodott. Az mi?- Egy kolostor.- És miért vagyok ilyen pocsékul egy kolostor közelében?- A 16. században építették - Richard lassítás nélkül hajtott tovább. - Az

alapítványi templomot viszont sokkal korábban emelhették...- Aaaaa! - a terhes lány a fájdalomtól a műszerfalat csapkodta.- ...III. Vlad havasalföldi fejedelem uralkodása idején - a terepjáró

száguldott a kanyargós úton.- Vlad ... Karóbahúzó Vlad? - kérdezte Samantha levegő után kapkodva.

- Vlad a Drakula?A fiú bólintott.- Drakulát a templom oltárfalába temették - egy gyors pillantást vetett

a lányra. - De csak a testét. A fejét nem.- Hogyhogy?- Mert már akkoriban is azt tartották a legjobb módszernek egy vámpír

elpusztítására, ha elválasztották a fejét a testétől.Minden méterrel, amivel eltávolodtak a kolostortól, csillapodtak

Samantha görcsei.- És hol a feje? - végre megint az erdők védelmében autóztak.- Mézben.- Mi?- A török szultán, aki a 15. században ezt a vidéket kormányozta,

cáfolhatatlan bizonyítékot követelt, hogy esküdt ellensége, Vlad Drakula

halott. Elvitték neki Vlad fejét, amit mézzel tartósítottak. A szultán a fejet elrettentő példaként egy karóra tűzette, és úgy állíttatta fel, hogy már messziről is jól látható legyen.

A fájdalmat mintha elvágták volna. Samantha megkönnyebbülten lélegzett fel.

- Ezek szerint Drakula tényleg halott.- Már mondtam, hogy Vlad fejedelem a mi törzsünk számára kicsit se

fontos. De az, hogy még ma is ekkora hűhót csapnak Drakula körül, nekünk, vámpíroknak nagyon is jól jön. Az igazi hatalmat ugyanis más képviseli.

Sam komolyan pillantott a barátjára:- Fortriu?Richard a homlokára tolta a napszemüveget, és viszonozta Sam

pillantását.- Arra a helyre tartunk, ahonnan Fortriu származik. Biztos vagy benne,

hogy ez után az eset után is folytatnunk kell az utat?Olyan borongós volt az idő, mintha mindjárt beesteledne, pedig a

délután közepén jártak. Sam szó nélkül Richardhoz hajolt, levette a napszemüvegét és a kendőjét.

- Jobb így?Richard a felhős eget kémlelte, és bólintott.

- Nem értem, hogyan érezhetted Drakula jelenlétét olyan erősen, mintha vámpír lennél.

- Gőzöm sincs.- Csak egy vámpír tudja ilyen biztosan, ha más vámpírok bukkannak fel

a közelben. Ti halandók nem. Ezért rejtőzködhettünk közöttetek évszázadokon át.

- Olyan érzés volt... - megsimogatta a hasát. - Talán nem is én éreztem, hanem a gyerek. Ennek ellenére... - Sam felpillantott. - Most is érzem, hogy közeledünk egy... nem, nem egy, hanem a célhoz.

- Ezt meg hogy érted?- Az erőt érzem. Mintha magához vonzana. Egyszerűen csak tudom,

hogy jó irányba megyünk. Az út végén vár ránk, amit keresünk.- De hogy lehetséges ez, Sam? Egy tizenhét éves skót lány vagy, aki

egyetlenegyszer lefeküdt egy vámpírral. Hogy lehetnek mégis ilyen szokatlan megérzéseid? - majdnem nekicsapódtak egy kőfalnak. Richard elrántotta a kormányt.

- A félelemre hasonlít leginkább. De van egy erősebb érzés is - Sam hezitált. - A hazatérés érzése.

- Ne már! - Richard a fékre taposott, a kerekek megcsúsztak. Megálltak az út közepén. - Nekem meg az az érzésem, hogy lassan becsavarodsz! - megragadta a lány vállát, és megrázta. - Életedben először jársz Romániában, csak egy turista vagy. Szóval ne etess engem ilyenekkel.

- A testemben növekszik egy lény, aki erősen kötődik ehhez a vidékhez - vágott vissza. - Vagy van valami jobb magyarázatod?

Mivel Richard hallgatott, Sam folytatta:- Hidd el, a legszívesebben fognék egy útikönyvet, és bejárnám a

vidéket, megnézném a nevezetességeket, de nem megy. A te Óhazádba megyünk, és nekem van az az érzésem, hogy hazatérek.

Richard nem felelt. A motor mély hangon felbőgött.- Gyerünk tovább - bökte oldalba Sam a fiút. - A vérszívókkal

ellentétben mi, emberek enni szoktunk. Farkaséhes vagyok. Menjünk a legközelebbi benzinkúthoz.

Richard elgondolkodva kapcsolt sebességbe. Előttük kanyargott az út.

37.

Noha a következő órákban semmi szokatlan nem történt, Samnek továbbra is az volt a benyomása, hogy valami vezeti, vagy inkább húzza magához. Nem felfedezőútra induló kíváncsi idegen volt, akit az ismeretlen ország mássága vonz - otthon érezte magát. Soha életében nem látta még ezeket a patkó alakú vonulatokat, a fenyvesek borította magaslatokat, a hó födte ormokat, mégis ismerősnek tűntek a szentek ütött-kopott szobrai a templomajtókban, a cisztercita apátságok romjai, a csupaszon az égre meredő kémények.

Amikor megálltak enni egy benzinkútnál, különös dolog történt. Bármilyen éhesnek is érezte magát Sam, a tányérján sárgálló sült krumplihoz hozzá sem tudott nyúlni.

- Nem kívánom.Richard, aki szintén nem evett, visszavitte a két érintetlen tányért.- Nem ízlett? - kérdezte a büfés. - A lánynak ennie kellene. Az ő

állapotában.Az asszony beszaladta a konyhára, és egy tányér sűrű piros levessel

tért vissza.- Egyél, gyermekem. Ez erőt ad.Sam kedvtelenül pillantott a levesre, és puszta udvariasságból

megkóstolta. Ebben a pillanatban iszonyatos erővel tört rá az éhség. Olyan mohón kanalazott, hogy a ruháját és az asztalt is leette.

- Mi ez? - kérdezte nagyokat nyelve.- Vérleves - nevetett fel a büfés, aki örült, hogy házikosztjának ekkora

sikere van. - Ez az igazi. Bizony ám!Ahogy továbbmentek, Richard egyre hallgatagabbá vált. A borongós

nap lassan szürkületbe hajlott, majd leszállt a sötét éj. Az út rosszabb lett, keskenyebb, kacskaringósabb, és egyre magasabbra vezetett. Kétségtelenül elérték a Kárpátokat. A hegyekben különös nevű városkák sorakoztak: Cingsor, Hárteni, Víldíhid. Az ősi és a modern sajátos keveréke volt ez: az útpadkán ücsörgő parasztok fejét apró kalapok fedték, asszonyaik a kabátjuk alatt hímzett blúzt viseltek, és nagy batyukban cipelték az élelmet. A fiatal nők azonban farmerben és hosszú szárú csizmában jártak, nyugati autók álltak be a felszabadult parkolóhelyekre, a hotdogos bódé előtt kígyózott a sor. Órákkal később, ahogy a nyílt útszakaszon egyre feljebb és feljebb kapaszkodtak, Richard megkérdezte Samanthát, nem fáradt-e, mert talán szállás után nézhetnének.

- Milyen messze van még Nagyszeben? - nézett a lány Richardra éber szemekkel.

- Lassan már meg kell érkeznünk - a bizonyosság kedvéért a térképet kezdte tanulmányozni, amit a Brâncuçi Cars munkatársától kaptak. - Mindig követtem az utat. Csak már el kellett volna érnünk a nagyszebeni elágazást egy ideje.

- Annyi baj legyen - Sam olyan különösen mosolygott, hogy Richard alig ismert rá. - Nyomhatod nyugodtan a gázt, amíg a jobb oldalon mész. - A szűk kanyarban veszedelmesen megközelítették a sziklafalat, Sam elkapta a kormányt, és visszarántotta a kocsit a megfelelő sávba: - Hoppá! - vihogott.

Richard azonban megelégelte a lány furcsa viselkedését. Lehúzódott az út szélére, és megállt.

- Két napja nem aludtunk rendesen. Mindjárt elájulsz a fáradtságtól.- Marhaság! Sose voltam jobban - pimaszul közel hajolt Richardhoz. -

Teljesen éber vagyok, nézd meg - mulatságosan verdesett a szempilláival.

- De ez nem normális! Az emberek estére elfáradnak, és aludniuk kell. Csak azért, mert én és a magamfajták éjjel vagyunk ébren, nem kell neked is áttérned az éjszakai életre.

- „Ééén ééés a magamfajták" - gúnyolódott Sam. - Húúú! A nagy vámpír szólt hozzám! De én nem akarok aludni, én tovább akarok menni. És tudod, miért? Mert tetszik nekem ez a vidék.

- De hogy... - a fiú zavartan kimutatott az ablakon. - Semmit sem látni ebben a tejfehér ködben. Vaksötét van és hideg!

- De jó érzés - Sam megragadta Richard kinyújtott kezét. - Nem kell látnom és hallanom, elég a hatodik érzékemre hagyatkoznom, hogy tudjam, ez a vidék nekem való.

- És milyen új érzék súg neked ilyen hihetetlen dolgokat? - a fiú karba tett kézzel hátradőlt. - Az anyai ösztön?

- Talán - a hasára tette a kezét. - Biztonságban érzem itt magam.- Samantha! - Richard nyugalmat erőltetett magára. - Több ezer

kilométerre vagy Angliától. A Kárpátokban állunk egy isten háta mögötti úton, és szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy nem vettem észre egy elágazást. Hogy mondhatod, hogy biztonságban vagyunk?

- Ha tudnám, megmondanám! - vágott vissza a lány. - És most elég ebből a „Kérdezz! Felelek!"-ből! Menj tovább, vagy maradj itt, feküdj le aludni, csinálj, amit akarsz! - az oldalára fordult, és egészen összehúzta magán a kabátot.

- Hát jó - Richard kicsit beljebb gurult a bozótba, és leállította a motort. - Most pihenünk egyet. Ha felszáll a köd, vagy ha világos lesz, vagy ha rájöttem, mi a fene van veled, továbbmegyünk.

Sam nem válaszolt, befészkelődött az ajtó és a háttámla közötti résbe, becsukta a szemét, de teljesen ébernek érezte magát. A változásokat, amelyek végbementek benne, maga sem tudta megmagyarázni. Félt tőlük, de ugyanakkor élvezte a nyugalmat és a fantasztikus erőt, ami átjárta. Olyan volt, mintha csak el kellett volna hagynia Angliát, és Erdélybe jönni, hogy felismerje a valódi erejét. Már maga a gondolat is kész agyrém - futott át a fején. - Milyen „erőm" van nekem?

Ekkor az álom jutott az eszébe, az az iszonyú rémálom, ami után sikítva futott ki az esőbe. Az álma, hogy megkötözve feküdt egy templomban, ami igazából nem is templom volt, és a szerzetesek Barhyaghtar-nadragulya- kivonattal kenegették. Ebben a kábult állapotban Samanthát ismét a hatalom és erő érzése öntötte el, semmi sem állhatott az útjába, semmilyen veszedelem nem rettenthette el. Mi van velem? - kérdezte magától hevesen dobogó szívvel. - Miért érzem ezt ilyen erősen? Hová tartok?

Az éjszaka közepe volt, túl korán ahhoz, hogy pirkadjon, és a köd sem ritkult. Sam mégis úgy érezte, elvakítja valami. Leginkább valami sötét ragyogáshoz volt hasonló. Felriadt, mert valami közeledett az autóhoz.

- Richard... - suttogta. - Dickie!Oldalra nyúlt, de a fiú nem volt ott!- Úristen! Mi ez? Mi ez?Halálra rémülten forgolódott, mert nem tudta megmondani, honnan jön

az idegen.- A fenébe! Dickie, hol vagy? Miért nem vagy most itt?----- I-s-t-e-n-h-o-z-o-t-t ----Nem emberi hang volt, amit hallott. Minden bizonnyal csak a szél

susogott a fák ágai közt. De kint szélcsend volt. Egy levél sem rezdült.---- M-á-r-n-i-n-c-s-s-o-k-h-á-t-r-a ----Mondta valami. Valami, aminek nem volt teste, nem volt szája, és

mégis beszélt valamilyen nyelven, amit Samantha megértett.

- Ki vagy te? - védelmezőn a hasára tette a kezét, és elkerekedett szemekkel bámult a sötéten ragyogó éjszakába.

---- Hi-szen-is-mersz ---- a beszéd kicsit érthetőbb lett.---- Min-dig-is-is-mer-tél-Mert-én-va-gyok-te-és-te-vagy-én ----- Mi?---- Gye-re-ha-za-A-ha-tal-mam-majd-meg-véd ----- De ki vagy? - kiáltotta teljes rémületben.---- Tu-dod-a-ne-vem-Ős-i-dők-ó-ta-tu-dod -------- Gye-reeeee-gye-reeeee-ha-za-Sa-man-tha ----A hang eltávolodott, a sötétség izzása halványodott, lassan elnyelte az

éjszaka.- Fortriu - suttogta bele a csendbe Sam.Nem volt bizonyítéka, semmiféle bizonyosság, mégsem kételkedett

abban, hogy éppen most beszélt vele, Fortriuval, az ősapával, a leghatalmasabbal, a vámpírok népének urával. Ebben a helyzetben mindenki más a biztonságos autóban maradt volna, bezárkózik, és a napfelkeltét várja, az áldott fényt, amely minden démont visszaűz az árnyékvilágba. Sam azonban feltépte az ajtót, kiugrott a kocsiból, nem törődött az ingoványos talajjal és a tüskés bozóttal, ami útját állta. Oda szaladt, ahonnan az imént hallani vélte a hangot. Izgatottan futott, hajtotta a kíváncsiság, hogy többet tudjon meg. Szaladt, botladozott, elvágódott, de ismét talpra szökkent. Ámokfutása közben egy része biztosan tudta, hogy a démon a hatalmába kerítette, és szenvedélye a romlásba fogja taszítani. Ez a másik Samantha, ez a lény, akit majd szétvetett a szilaj erő, feltartóztathatatlan volt. Egy fiatal erdőn vágta magát keresztül? Egy farönköt ugrott át? Szakadékba vezetett az út? Vagy fel egy csúcsra? Egyre ment. Az ösztön, ami hajtotta, nem hagyott időt a mérlegelésre. Samantha követte a hangot, követte a sötétséget, követte a vért. Igen, a valóságban a saját vére volt, ami kijelölte számára az utat, az élet- elixír, ami az ereiben lüktetett, a fülében pulzált, ami a szívét dobogtatta. Ha most látta volna magát, ahogy lobogó vörös hajával támolyog a semmi közepén, ahogy kezét vágyakozó- an maga elé nyújtja, ahogy elkerekedett, zavaros szemekkel bámul, ahogy torokhangon hörög, nem ismert volna magára. Nem hitte volna el, hogy ez ő, Samantha Halbrook Liargóból, a gyakorlónővér, a leendő anya. De most más volt, egy másik, ismeretlen lány, akinek egyre tovább és tovább kellett rohannia, egy cél felé, ami maga is őrültség volt. A túlvilág volt, ami felé loholt, vagy a végső állomás, a halál? Ordítani kezdett, futtában letépte magáról a kabátot, a sálat, a pulóvert, pólóban vágtázott tovább.

Sam nem tudta, meddig futott, az idő elvesztette a jelentőségét. Amikor szervezete az utolsó csepp tápanyagot is felhasználta, amikor az utolsó lélegzetet is kifújta zihálva, amikor az önmagát megsemmisíteni igyekvő állapotos teste minden tartalékát felemésztette már, mérhetetlen gyengeség öntötte el, és könyörületes öntudatlanságba zuhant. A lápos talajra roskadt, arcát a karjába temette. A köd puha takaróként borult rá.

38.

Samantha vállát egy farkas mancsa érintette meg. Mivel Richard nem bírt tovább nyugton ülni az autóban, kiszállt, és egy rövid időre magára hagyta az alvó lányt. Amikor visszatért, Samanthának hűlt helyét találta. A

nevét kiáltozta, majd az út szélén rábukkant a nyomokra, melyek az erdőbe vezettek. Abban a pillanatban világossá vált számára, hogy emberi érzékszervekkel képtelen lesz Sam nyomát követni. Négykézlábra ereszkedett, és minden erejét megfeszítve megpróbált ismét alakot váltani. Az átváltozás lényének belsejéből indult el, Richard minden egyes sejtje emberiből állativá formálódott át. De Richard sosem volt igazán ember, és most sem lett valódi állattá. Vámpír maradt, aki képes volt a metamorfózisra. Keze fekete manccsá változott, a gerince egy négylábú állat gerincévé alakult át, a hajából sörte lett, fogai egy farkas vicsorgó fogsorává váltak. Mindenekelőtt azonban a szaglása finomult ki. Érezte egy kígyó szagát, mely órákkal ezelőtt tekergőzött erre, és egy menyét ürülékét több kilométer távolságból - de ő Samantha után szimatolt.

A lány már jócskán előtte járt, dombok, szurdokok és egy folyó választotta el tőle. A farkas futásnak eredt. Mancsai alig érintették a talajt, hatalmas ugrásokkal vetette magát a bozótba. Közben fel-felpillantott, a hajnali derengés már megtörte az éjszakát, de nem számított. Egyedül csak Samantha sorsa számított, miatta loholt bele a nappalba.

Akkor talált rá, amikor a horizonton már megjelentek a nap első rózsaszín sugarai, a reggel derűsnek és tisztának ígérkezett. Richard azon a helyen bukkant rá a félmeztelen lányra, ahonnét a következő lépés már a halálba vezetett volna. Egy szakadék sziklás peremén feküdt. A meredek szirtfalon túl, a mélyben köd gomolygott. Vajon hogy vette észre időben a meredélyt, melynek szélét dús növényzet rejtette?

A farkas megkönnyebbülten állt a barátnője mellett, ugyanakkor valami megnevezhetetlen szomorúság lett úrrá rajta. Az ég felé emelte fekete szőrös pofáját, és hátborzongatóan felvonított. A lány nem tért magához. Akkor sem, amikor a farkas a fogaival kicsatolta az övét, és a mocsár biztonságos rejtekébe vonszolta. Az állat fel-alá szaladgált, leveleket és kéregdarabokat gyűjtött, majd Samanthára halmozta őket, mivel a lány bőre néhány helyen már elkékült a hidegtől. Végül ráborult, hogy a saját testével tartsa melegen. Komoly szemekkel tekintett bele a nappalba.

Sam csak akkor kezdte érzékelni a környezetét, amikor a sürgölődés alábbhagyott körülötte. Ez a szakadék még nem a világ vége volt. Mögötte, közelebb, mintsem a farkas gondolta volna, újabb hegyhátak emelkedtek. A szirtfokon egy otromba építmény magasodott. Egyszerre volt vár, erődítmény és kolostor. A belső várat vaskos, megerősített falak vették körbe, és vizesárok védte. A farkas semmi mást nem tudott kivenni belőle, csak egy templomot. Ebben a pillanatban megértette, hová tartott a terhes lány, mi volt utazásának a célja, hová vonzotta őt az erő. Pontosan tudta ezt, és ez a tudás meghasadt szíve legmélyéig megrémítette. A farkas, a vámpír, a fiatalember, aki a terhes lányt a világon minden lénynél jobban szerette, érezte, hogy Samantha sorsa, ahogy az övé is, azok között a falak között fog megpecsételődni.

39.

A lány és a farkas egymás mellett ballagott. Először azt tervezték, hogy visszatérnek a kocsihoz, mégis, amikor a szakadék közelében egy ösvényre akadtak, akaratlanul is követni kezdték. Összenéztek, és egymás pillantásából megértették, hogy semmi értelme rendes utat keresni a céljuk felé. Szükségtelen volt ismét álruhába bújni, és egy hétköznapi turistapár látszatát kelteni. Ahhoz, hogy a szakadék túlsó felén magasodó erődhöz jussanak, másnak, szokatlannak, egyedinek kellett lenniük.

Sam nem lepődött meg azon, hogy nem érzi a hideget.Noha a kabátja és a dzsekije elveszett, december volt és magas hegyek között baktattak - Sam kicsit se fázott. Miközben abban a hitben folytatták útjukat, hogy a hegygerinc valahol lejteni kezd és völgybe megy át, miközben abban reménykedtek, hogy megtalálják az ösvényt az erődhöz, szállingózni kezdett a hó. Sam a magasba nézett; nem az a fajta havazás volt, amit Londonban ismernek, amikor az esőcseppek jégkristályokká fagynak. Itt hatalmas pelyhekben hullt, mintha tollpihék szállnának alá, és olyan hideg volt, hogy Sam vörös hajára pillanatok alatt fehér fátyol fagyott. Kitárt karokkal megállt, és hunyorogva nézte a csodaszép havazást. A farkas is felemelte a tekintetét, a pelyhek elolvadtak lihegő pofáján. Ám az időjárás megint megváltozott. A hó eleinte lágyan, hangtalanul hullt, de aztán a pelyhek kavarogni kezdtek, a szél a vándorok arcába vágta őket. A farkast tömött bundája megvédte a förgetegtől, de Samet a széllökések meg-meg- tántorították. Vacogva, a karját maga köré fonva húzódott egy fa mögé. A farkas szorosan hozzásimult reszkető barátnőjéhez, majd leheveredett mellette a hóba.

- Mi van? - kérdezte a lány összekoccanó fogakkal. - Miért nem mész tovább? - át akarta lépni az állatot, de az fogaival gyengéden megragadta a lábát. - Pihenni akarsz? - kérdezte Sam, és megkönnyebbültséget érzett, mert maga is erre vágyott.

A farkas előreszaladt egy darabon. A sziklás, hófedte szakadékperem itt már közel sem volt olyan magas, mint útjuk elején. Látni lehetett a völgyet. A farkas a gyenge látásával nem tudta kivenni, hogy a völgy mélyén egy házikó áll, de egy sötétszürke felszálló füstoszlop arról árulkodott, hogy odalent valaki tüzet gyújtott.

Sam utolérte.- Ki lakik ilyen elhagyatott helyen? - már nem érezte a karját és a lábát,

az arca megfagyott, és teljesen mindegy volt, ki lakik a völgyben, az odalent álló ház és füstölgő tűz jelentette az egyetlen esélyt a túlélésre.

Amilyen gyorsan csak tudott, Sam elkezdett leereszkedni a völgybe. A farkas körülötte szökdécselt, próbálta távol tartani a sziklaperemtől, nyüszített és vonított, amikor a lány az erőtlenségtől a földre akart rogyni. A völgy egyre közelebb került, a ház körvonalai is kezdtek kirajzolódni, Sam mégis minden kanyarnál csalódottan vette tudomásul, hogy még nem értek útjuk végére. Lehajolt, hogy kilazult cipőfűzőjét megkösse, de ujjai nem mozogtak. Riadtan emelte fagyott kezét a szája elé. Lehelete jégtüskeként fagyott élettelen ujjaira. A hóna alá dugta a kezét, és ritmikusan mozgatni kezdte. A szemét elvakította a hó fehér ragyogása, a szempillái kis híján összefagytak. Richard előreszaladt, visszajött, és pofájával megtaszította a lányt. Felkapaszkodtak a következő emelkedőre. A nővérképzés során Sam megtanulta, hogy az érzéketlenség és az álmosság a fagyhalál legnyilvánvalóbb jele. Az egyetlen ellenszer a gyaloglás folytatása volt. Habár minden dombocska leülésre csábította, és minden kanyarnál azt hitte, már képtelen lesz továbbmenni és összeroskad a hóviharban, továbbvonszolta magát. A cipőit nézte, lépésről lépésre váltakozva lendültek előre. A dac hajtotta. Nem azért rettegett és félt annyit, nem azért vállalkozott erre a megerőltető útra, hogy itt a fehér sivatag közepén lehelje ki a lelkét. A magzatát, aki most súlyosan nyomta a méhét, sosem tenné ki a fagyhalálnak. Meg fog menekülni, és meg fogja menteni a gyermekét...

A düh és a makacsság azonban mit sem segített az előtte tornyosuló sziklákkal szemben, melyeket meg kellett kerülnie, és a csúszós kövekkel szemben, melyeken lépkednie kellett. Már nem hallotta a véget érni nem akaró vihar tombolását. Nem érezte, hogy a bőre több helyen kirepedezett,

és a sebek egy szemvillanás alatt megfagytak. És egyszer csak vége lett. Amikor az egyik kanyarba bepillantott, és még mindig nem látta a házhoz vezető utat, Samantha térdre esett. Hiába rohant oda hozzá Richard, morgott, szűkölt, harapdálta, hogy felkelésre ösztökélje, Sam már semmit sem érzett.

40.

A legfeltűnőbb a szag volt. Szúrósan, nyomasztóan telepedett a szobára. Szoba? Igen, egy alacsony helyiség famennyezettel, a tetőt súlyos gerendák tartották, a vályogfalakat durván pucolták be. Nem igazi ágy volt, amin Sam feküdt, hanem csak egy tábori fekhely, egy szalmával tömött zsák. A feje alá valaki egy pokrócot gyömöszölt párna gyanánt. Egy darab szőrmével takarták be. Amikor végighúzta rajta a kezét, érezte a kötést, valaki bekötözte a sebeit, az ujjai viszkettek. Melege volt, jó érzéssel és álomittasan ébredt. A bűz keltette fel. Olyan szag volt, mintha belsőségeket és valami leírhatatlanul undorító dolgot kotyvasztottak volna. Sam ablakot akart nyitni, ezért óvatosan felült. Ekkor valaki felpattant, közelebb csoszogott, már az ajtóban állt. Nem lát ilyet minden nap az ember. A férfi, vagy inkább fiú koponyája tar volt. Úgy nézett ki, mint akinek lelegelték a haját. A legfeltűnőbbek távol ülő szemei voltak, melyek alatt az orra csaknem eltűnt. Szája természetellenesen széles volt. Arcvonásait szinte elnyelte az alaktalan test, melyet világosszürke csuha borított. Az egyik lábán csizmát viselt, a másik viszont csupasz volt. Látni lehetett elképesztően nagy lábfejét.

- Jó estét - suttogta Sam. - Maga mentett meg?- Khh - krákogta, és megrázta a fejét. - Khh! - ismételte meg

hangosabban.Ekkor újabb lépések zaja hallatszott, Richard jött be. A vámpír ismét

emberalakot öltött, ő is csuhát viselt.- Richard! - Sam mérhetetlenül megkönnyebbült. - Hol vagyunk? Ő

egy... szerzetes? - kérdezte halkabbra fogva, mert nem tudta, hogy a kopasz érti-e.

- Ő Bogdán Voronedz. Az övé ez a majorság. Neki köszönheted, hogy még életben vagy.

- Khh - krákogott Voronedz egyetértően.Sam egyikről a másikra pillantott.- Látta, amikor visszaváltoztál?- Nélküle nem is sikerült volna - Richard a vendéglátójuk mellé lépett. -

Levágott egy bakot a kedvemért.- Milyen bakot?- Baaa...khhh - a szó mosolyt csalt Voronedz arcára. Kicsoszogott, majd

egy kos koponyájával tért vissza. - Baaa... khhh! - kiáltotta diadalittasan.A kos halott szemei a lányra szegeződtek, a szája mintha kiáltásra nyílt

volna. Sam undorodva nézett másfelé.- Miért volt erre szükség?- Elfogyott az erőm. Innom kellett... - Richard lehajtotta a fejét. - De

farkasként sem vetemednék arra, hogy megtámadjak egy élőlényt, és kiszívjam a vérét.

- Akkor Voronedz úr tisztában van vele, hogy... - Sam feltűnés nélkül a házigazdára mutatott. - ... hogy mi is vagy valójában?

- Persze.- Ő is... közületek való?- Nem. Azt nem hagynák - Richard behúzta a kezét a csuhába.

- Nem hagynák? - Sam felkönyökölt.- A rend tagjai. Fortriu Lovagjai.- Lovagok? - Samantha hirtelen teljesen felébredt. - Azt hittem, a

lovagok a halhatatlanok, mint az apád.- Jaj, dehogyis - felelte Richard. - A lovagok mások. Ők... különlegesek.- Ne csigázz! Mielőtt felmegyünk, tudni szeretném, kik ezek.Richard habozott.- Én sem tudom pontosan. Fortriu Lovagjai, hozzánk, vámpírokhoz

hasonlóan olyan magas életkort érnek meg, ami emberi mércével nem mérhető. Ők azonban nem vérrel táplálkoznak, hanem... - megköszörülte a torkát. - ... ők új életet élnek.

- Nem értem. Vámpír vagy, az Óhazában vagyunk, és neked fogalmad sincs, milyen emberek élnek odafent a várban?

- Fortriu Lovagjait mindig is titok övezte. Még papa sem tudja pontosan, mi folyik a várban - Richard Samantha fekhelyének szélére ült, a szalma zizegett. - De te, Samantha, mindezt már régóta tudod.

- Én? - megrökönyödve bámult a fiúra.- Érzed, sejted, hiszen mindig előttem jársz egy lépéssel - ijesztően

komoly volt a hangja. - A bensődben tudtad, hogy ez az utunk végállomása. Tudtad, hogy úti célunk nem Nagyszebenben van, hanem valahol máshol Erdélyben, egész pontosan itt, a Kárpátok kellős közepén. Nagyon jól tudtad. Ismerted ezt a helyet. Ezt a hegyet, aminek a lábánál vagyunk. A legbensőbb éned vezetett egész idő alatt, Samantha - a lány kötésére tette a kezét. - De fel nem foghatom, hogy tudhatod mindezt, és hogy győzöl le minden akadályt. Talán majd egy nap te magad fogod elmagyarázni nekem.

Sam elhúzta a kezét.- Hogy magyarázhatnám el, ha én sem tudom? - a melegben a

fagysérülései sajogni kezdtek. Voronedz kíváncsian kandikált át Richard válla fölött.

- Ebben a tudásban és az álmaidban megtalálod a választ minden kérdésre, Sam, szó szerint minden kérdésre. Arra, hogy miért téged választott a fivérem, és nem valaki mást. Arra, hogy miért vagy áldás nekünk, vámpíroknak, és arra, hogy miért jelentesz mégis fenyegetést a számunkra. Ezért ingadozik apám és Teddie a két lehetőség között, hogy vámpírrá változtassanak-e téged, vagy megöljenek. Te magad vagy a válasz.

- De miért? - Sam nem tudta tovább visszanyelni könnyeit, elkeseredetten sírva fakadt.

- Mert más vagy, különleges vagy. Réges-régen ezt úgy mondták volna: kiválasztott vagy.

- Kiválasztott? Én? A Chelsea és Westminster Kórház pályakezdő alkalmazottja? Egy senki vagyok, akinek olyan pechje volt, hogy kapcsolatba került veletek, vérszívókkal! Ezért lennék kiválasztott?

- Meggyőződésem, hogy ennek semmi köze a pechhez vagy szerencséhez - Richard felállt, szabaddá téve a kilátást az ámuló Voronedz előtt, aki még mindig a kos koponyáját szorongatta.

Sam nem bírt tovább az ágyban maradni.- Rejtvényekkel és agyalással nem sokra megyünk - lerúgta magáról a

medvebőrt. - Mi ez a undorító bűz egyébként?Kipattant az ágyból, de hirtelen elszédült. A falnak tántorodott, majd

megtámaszkodott az ablakpárkányon.- Baaa...khhh - kiáltott fel Voronedz széles vigyorral.- Bogdán azt mondja, kész az ebéd.- Ebéd? - fintorodott el Sam. - Annak van ilyen szaga?

- A kos nem csak egy kiéhezett vámpír táplálékául szolgálhat. Erőt adhat neked is.

- Inkább meghalok, mint hogy megegyek valamit, ami ilyen büdös.- És a gyereked?Sam kedvtelenül megvonta a vállát.- Már nem tudom, mit gondoljak.- Bízz bennem - Richard megsimogatta a lány haját. - Egyél egy

keveset, csupa természetes alapanyagból készült. Igyál valami meleget, aztán meglátjuk, hogyan tovább.

Voronedz az ajtóhoz osont, és eltűnt. Hallatszott, ahogy az edényekkel csörömpöl.

- És ha kihányom a főztjét? - Samantha lassú léptekkel hagyta magát terelgetni.

- Finom gulyás, főtt belsőségek és friss vér...- Pfúj! - Sam undorodva öklendezett. Ha lett volna valami a gyomrában,

azon nyomban kihányja.A szoba elképzelhetetlenül mocskos volt, mégis érződött, hogy a lakója

jól érzi itt magát. Voronedz fatüzelésű tűzhelyet használt, a sarló, a kalapács és a cirill betűs márkanév arról tanúskodott, hogy egy hajdani kommunista üzemben gyártották. A szoba más tárgyai is erre az időre emlékeztettek: a műanyag falvédő a tálaló mögött, a szintetikus anyagból készült függönyök, a fogason lógó szovjet katonai egyenruha.

- Elég furcsán rendezte be a szobáját ez a lovag - ült le Sam az asztalhoz.

- A kormányok jönnek és mennek - Richard a tűzhelyhez lépett. - Bogdán viszont mindig is itt volt. A román királyok idején, a forradalom alatt, és átélte a diktatúrát. Igaz, Bogdán?

Elővett egy mélytányért, és segített Voronedznek szedni az ételből.- Khh - bólintott Voronedz, és egy nagy kanál sötétpiros pépet

loccsantott a tányérra.- Te jó ég - Sam elfordult.- Baaa...khhh - bátorította Voronedz, és egy kanalat dugott az ételbe.- Legalább kóstold meg - Richard leült a lány mellé. - A végén még

megsérted.Samantha vett egy picikét az ételből, és megízlelte. Aztán kicsit többet

vett. Valamivel fűszeresebb is lehetett volna, de nagy általánosságban ehető volt.

- A szükség nagy úr - Sam sóhajtott egyet, majd egy határozott „Hmmm!"-mel jelezte Voronedznek elégedettségét, és enni kezdett.

Befalta az első adagot, majd kért még egy tányérral. Érezte, ahogy a hústól visszanyeri az erejét, a zöldség, a vér és a „ki-tudja-még-mi" jót tettek neki. Érezte, hogy az evéstől a gyermek is megnyugodott.

- Mikor megyünk tovább? - takarította el az utolsó morzsát is a tányérról.

- Előbb pihenj egy kicsit.- De hát jól vagyok. Fel kell másznunk az erődhöz, méghozzá minél

előbb, annál jobb.Richard átnyújtotta az edényeket a házigazdának, aki oda sem figyelve

a teli mosogatóba tette őket.- Teddie már biztos a sarkunkban van - folytatta Samantha. - Talán már

Valerian is. Meg kell előznünk őket.- Nem olyan sürgős - szomorúan, mégis szeretettel nézett a lányra. - Az

erődben már régóta tudják, hogy jövünk.- Mi? Beköpött minket? - feltűnés nélkül Bogdánra mutatott.

- Attól félek, kezdettől fogva tudták.- De hogyhogy? - miközben kimondta a kérdést, már eszébe jutott a

válasz. Emlékezett a suttogó hangra, ami éjjel az erdőben odakúszott hozzá, emlékezett a ragyogó sötétségre, egy sötét hatalom jelenlétére. - Azért vágtunk neki az útnak, hogy megkeressük a Barhyaghtar - nadragulyát, ami megóvhat attól, hogy vámpírrá változzak. És most? - kérdezte halkan. - Mi fog történni velünk az erődben?

- Nem tudom - Richard a lány vállára tette a kezét. - Azt sem tudom, hogy náluk van-e a Barhyaghtar - nadragulya.

- De én igen - határozott tekintetet vetett a fiúra. - Megálmodtam. És te magad mondtad, hogy az álmaimban megtalálom a választ minden kérdésre.

- Igazad van - felelte Richard hirtelen megvilágosodva. - Ha elég erősnek érzed magad, indulhatunk is.

Sam bólintott, és el akart fordulni, de Richard elkapta.- Samantha, én... mondani szerettem volna valamit. Mindegy, mi

történik odafent, én mindig itt leszek neked. Mert én...A lány gyengéden a szájára tette a kezét.- Ne most, Dickie - mosolygott rá. - Ha túl leszünk ezen, mindent

elmondhatsz.- Igen, úgy valóban jobb lesz - nagyot nyelt, és lehajtotta a fejét.Sam az ablakhoz lépett. Elállt a havazás. A fehér takaró

legömbölyítette a hegyek szikláinak éles körvonalát.- Várnak ránk odafent - kimosolygott a fehér tájra, bár hirtelen támadt

bizakodását maga sem tudta megmagyarázni.

41.

A két zarándok felkerekedett. Mivel Sam elhagyta a ruháit valahol a Kárpátok erdeiben, Bogdán neki is adott egy csuhát. De ez még nem volt minden. Szerette volna még inkább megkönnyíteni a fiatalok útját, ezért az istállóba vezette őket. A kosok, tyúkok és nyulak mellett két teherhordó állatot is tartott itt. Sam először azt hitte, hogy lovak, de a fejük túl nagy volt, a lábuk rövid, és elég esetlennek tűntek.

- Khh - jegyezte meg Voronedz magyarázat helyett.- Öszvérek - mondta Richard.Mivel nyerge nem volt, a házigazda egy pokrócot dobott az állatok

hátára, felkantározta őket, és ragaszkodott hozzá, hogy személyesen segítse fel a terhes lányt.

- Nem azt mondtad, hogy tudsz lovagolni? - Richard már az öszvéren ült.

- De igen. Csak nem ilyenen - Sam erősen megkapaszkodott. - A mi pónijainkhoz vagyok szokva.

- Aki tud lovagolni, az minden állatot meg tud ülni - Richard ügyesen kiirányította az öszvért az istállóból, búcsúzóul kezet nyújtott Bogdánnak, és a domb felé ösztökélte hátasát. Samantha az öszvér oldalába vágta a sarkát, és minden sietség nélkül Richard után ügetett. Ezt is megálmodtam - emlékezett vissza. - Bár álmomban egy hollófekete ménen vágtattam bele az éjszakába, és előttem egy sötét ruhás férfi vágtázott. Akkor azt hittem, Teddie-vel lovagolunk keresztül-kasul ezen a pompás vidéken, sőt, azt gondoltam, hogy éppen nászúton vagyunk. Samnek szünet nélkül noszogatnia kellett a tohonya állatot, hogy ne cövekeljen le. Most meg

Románia leglustább öszvérén ülök - gondolta. - És nem Teddie a kísérőm, hanem Richard. A lobogó fekete kabát helyett szúrós csuhában vagyunk, és mégis... - elmosolyodott mindez annyira jó.

Minden emelkedővel, amire felkaptattak, szélesebb panoráma tárult eléjük, Samnek az volt az érzése, lakatlan vidéken lovagolnak. Voltak pillanatok, amikor fel nem foghatta, mire vállalkozott: mindennapos terhesként, akit a hasa már erősen korlátozott a mozgásban, tizenhét évesen, egy idegen országban, ismeretlen terepen, gyakorlatlan lovasként egyre feljebb és feljebb ügetett egy hegyre egy öszvéren. A cél, ami előtte lebegett, valóban elkerülhetetlen volt? Tényleg követnie kell a megérzéseit és álmait, akkor is, ha ilyen veszedelmekbe sodorják? A holdkórosok biztonságával választotta ki ezt az utat, ezt és nem másikat, de hirtelen naivnak és kétségesnek tűnt az egész. Józan embernek ismerte magát, aki nem épít légvárakat, nem kerget délibábot. A tiszta, világos helyzeteket szerette, a nyugalmat, biztonságot, és egy otthonra vágyott. A szüleire gondolt, a két kisvárosi átlagemberre. Ha megkérdezték volna, hol lenne a legszívesebben ebben a pillanatban, azt felelte volna, hogy Liargóban, Egy szóval sem mondta meg Johnnak és Louise-nak, hová tart, ha odafent valami baja esne, szülei sosem tudnák meg.

- Ott van! - Egy sziklapárkányról, ahonnan messzire el lehetett látni, Richard az erődre mutatott, ami már csak egy ugrásra volt tőlük.

Sam felsóhajtott, ámíthatta magát, de ez nem segített: álmában már látta ezt a helyet. Az építmény nyomasztónak és fenyegetőnek hatott, de ugyanakkor ellenállhatatlan vonzerővel bírt. A kapu előtt le volt engedve a felvonóhíd, a rács pedig felhúzva, a rudak tűhegyes végein megcsillant a napfény. Kétségtelenül vártak rájuk.

Richard nem pillantott a sötét bejáratra, a tájat nézte. Levette a kapucniját, és mélyeket lélegzett. Amikor megszólalt, a hangja idegenül csengett.

- Ősidők óta nyugtalanság és szüntelen fenyegető veszély szunnyad ezen a vidéken, ahol népek emelkedtek fel, birodalmak buktak meg - mindez még Krisztus születése előtt kezdődött. De a nyugtalanság átívelt a korokon, meghatározta Erdély érverésének ritmusát, a nyugtalanság törvénye uralkodik itt. Amikor Dzsingisz kán lovas hordái napnyugaton portyáztak, először ezt a hegyvidéket szállták meg. A hunok szintén ezt az utat választották, és innen egészen Róma kapuiig jutottak. Másfél évezreddel később, amikor a szovjet tábornokok döntő csapást készültek mérni a visszavonuló német csapatokra, a legerősebb hadtesteiket Erdély hegyei között vetették be. Az erők metszéspontjában fekszik, koncentrált energiájú hely, és ezt az emberek minden korban megérezték.

- Pont úgy, mint Hadrianus falánál - Samantha Richard mellé léptetett az öszvéren.

- Csak erősebben és közvetlenebbül - felelte a fiú. - Ezt a földet mindig elemi csapások sújtották. Olyan kibékíthetetlen erők csaptak össze az átalakulás jegyében, mint a tűz és a víz.

- Honnan tudod mindezt? - Sam még sosem hallotta így beszélni azelőtt.

- Nem a kisujjamból szoptam ki - a fiú a homlokára tolta a szemüveget, és az égre nézett: a napsugarak nem jelentettek veszélyt a vámpír számára ezen a borús napon. - Olvastam. Egy könyvben, amely egyszerre szólt a múltról és a jövőről. Egy könyvben, amely épp olyan részletesen mesélt az emberiség őskoráról, mint a máról és a holnapról. - Ki írta? - elég volt egy pillantást vetnie Richardra. - Fortriu - Sam magától is tudta a választ.

A fiú bólintott.- Fortriu azt írta: „A vérzivataros háborúk évszázadaiban mindeddig

egyetlen nép sem tudta tartósan megvetni a lábát országunkban. A hegyek gyomrából bukkantak a felszínre, aztán kihaltak, vagy erősebb hatalmak igázták le, semmisítették meg őket. Elsüllyedtek, beleolvadtak az újonnan betörő törzsekbe. És a körforgáshoz mindig újabb és újabb vad, halálmegvető népek fognak csatlakozni, akik a szélrózsa minden irányából érkeznek, hozzánk a Kárpátokba, Erdélybe."Richard felmutatott az erődítményre.

- Hogy ne söpörje el őket minden egyes támadás, az emberek ilyen erődöket emeltek. Kolostorként, lakhelyként és templomként szolgáltak. Minden létező rend menedéket és otthont talált bennük, keresztények, pogányok - és magától értetődően Fortriu Fiai.

- Azt akarod ezzel mondani, hogy a kolostorban ismét az élőhalottak falkája vár ránk, mint Skóciában?

- Nem - megrántotta a kantárt, mert az öszvér nyughatatlanul tovább akart menni. - Hadrianus falának foglyait jogtalanul hívták Fortriu Fiainak. Az csak egy rabszolgahad, melyet a fejedelem bármikor magához szólíthat, vagy hagyhat odaveszni a csatatéren. De odafent a valódi rend él, a lovagrend, mely Fortriu törvényét követi.

- Ő... Ő maga is odafent van?- Ő mindenütt ott van és nincs sehol. Olyan idős, hogy a megjelenési

formái már nem engedelmeskednek az anyag törvényének. Apám azt tanította, hogy a fejedelem időről időre felbukkan a lovagok között, hogy parancsokat adjon nekik, elsimítsa a hatalmi viszályokat, és megülje a vér ünnepét.

A lány kérdő tekintetet vetett rá, így Richard folytatta:- Fortriu Fiainak nem mindegyike vámpír, de minden vámpír köteles

magát Fortriu akaratának alávetni. Mert nincs nála nagyobb törvény.- Vagyis a te apád, a hatalmas vámpír, Valerian Korányi csak... Fortriu

alárendeltje?- A legelső követője - bólintott Richard. - Mindenesetre... -

megborzongott, kezét behúzta a csuha ujjába. - Egyszer kihallgattam egy beszélgetést apám és Teddie között, amelyben Valerian valami hatalmi harcról beszélt.

- Hatalmi harc? - Sam öszvére falatozni akart egy bokorról, de a lány ismét Richard mellé irányította a vonakodó állatot.

- Mi, vámpírok... - egy jó szót keresett. - Úgy szaporodunk, mint a vírusok: a vírus megtámad egy egészséges embert, befészkeli magát a testébe, elszívja az életerejét, és a beteg megfertőz más embereket. A vámpírok a harapásukkal terjesztik a ragályt...

- Igen, ezt már tudom - Sam türelmetlenül rángatta a gyeplőt. Várj - Richard hozzá hajolt. - Az apám akkor szó szerint ezt mondta

Teddie-nek: „Fortriu meg akarja törni az élősködők hatalmát. A vámpírok erejét akarja használni, hogy új nemet teremtsen, a régit pedig elpusztítsa."

- Egy új nemet? - Sam megdörzsölte a fagytól kipirosodott orrát. - De mire lenne jó az élőhalottak új nemzedéke?

- Nem hallottam, mit mondtak ezután. De képzelheted, hogy az apám nem fogja harc nélkül megadni magát. Hogy hol és mikor kerül sor az összecsapásra, nem tudom.

- Ez igazán remek - Sam megrántotta a kantárt, és a nyitott kapu felé kormányozta az öszvért. - De a nagyfőnökök versengése nem érint minket. Nekünk a magunk harcát kell megvívnunk.

Az öszvér véknyába nyomta a sarkát, az állat ügetésbe fogott. Richard vegyes érzelmekkel követte a lányt.

42.

Sam és Richard elérték a felvonóhidat, anélkül hogy egyetlen élőlénnyel találkoztak volna. Sam mégis úgy érezte, hogy minden lépését figyelik. Átkeltek az árok felett átívelő recsegő pallón. Alattuk nem hullámzott víz, csupán a mélység feketéllett. Sam látta a felhúzott rácsot a feje felett, a fal több méter vastag volt. A bejáratot leaszfaltozták. A következő kapu vasból készült, amint Sam belépett, a szárnyak becsapódtak. így fogadják a VIP-vendégeket - gondolta a lány, és megpróbált úrrá lenni érthetetlen biza-kodásán, ami előrehajtotta. A harmadik kapunál emlékezett a legélénkebben az álmára, a kapu ugyanis emberi koponyákkal volt kirakva. Elérték a belső udvart. Ezt már nem borította aszfalt, fonnyadt fűszálak bújtak elő a hótakaró alól. Sam meglepődött, hogy a friss hóban egyetlen lábnyomot sem tudott felfedezni, az öszvérének patái szűz hóban gázoltak. Hátrafordult.

- Még alszanak?Richard arca feltűnően sápadt volt, idegesen pillantott körbe. Az udvart

három oldalról ölelték falak, amiken apró ajtók és ablakok sorakoztak, mellettük lépcsők és korlátok futottak. Az egész olyan volt, mint valami régimódi hotel sok-sok szobával.

- íme a vendégszobák - Sam nem tudta visszafojtani a kuncogást.- Régen, amikor az erődöt megtámadták, a környékbeliek idebent

találtak menedéket - Richard megállította hátasát. - De hogy ma lakik-e itt valaki... - megvonta a vállát.

- Benézünk?- Nem - mondta határozottan a fiú. - Nem szállunk le, ha nem muszáj. Mi? Itt akarsz ülni az öszvéren, amíg halálra fagyunk? - Sam

átlendítette az egyik lábát az öszvér hátán, és le akart ugrani. - Fogadok, hogy van bent fűtés.

A fájdalom olyan hirtelen tört rá, olyan éles és hasogató volt, hogy egy elnyújtott kiáltással elengedte a gyeplőt, elvesztette az egyensúlyát, és minden bizonnyal a földre zuhant volna, ha nem terem ott két alak. Az esés végtelennek tetsző pillanatában csuhák tűntek fel előtte, tisztábban látta őket, mint a sajátját. A kapucnik alól komoly szemek szegeződtek rá, majd erős karok ragadták meg. A szerzetesek úgy kapták el a sikoltó lányt, mint valami lepottyanó érett gyümölcsöt. Habozás nélkül a következő átjáróhoz vitték, ajtók és lépcsők sora előtt haladva el. Minden gyorsan és kísérteties csendben zajlott. Sam a szeme sarkából azt leste, mi történt Richarddal. Az ő öszvére köré is szerzetesek sereglettek. A lány a feje felett egy boltívet látott, de utána megint a fakó ég magasodott fölé. Elérték a következő udvart. A szűnni nem akaró fájdalom elmosott minden értelmes gondolatot, úgy érezte, pillanatnyilag a teste jelenti számára a legnagyobb fenyegetést, a teste, mely embertelen szenvedést okozott. Ezért csak hagyta, hogy történjenek vele a dolgok, a csuhásokban a megmentőit látta, akik hamarosan enyhítik kínjait.

Miután áthaladtak az udvaron, egy épület tűnt fel, mely sötétséget árasztott magából, mintha mindenre árnyékot vetne. Az építmény - Sam résnyire nyitott szemekkel nézte - kétségkívül templom volt. Zene szűrődött ki belőle, idegenszerű zene. Ezt ismerem - villant át az elkínzott lány agyán. - Már hallottam valahol. - De még valami az eszébe jutott: - A zenét az én tiszteletemre játsszák, itt mindenki csak rám várt, én vagyok az imádatuk tárgya, és én vagyok az áldozat is! Elkerülhetetlen sorsára gondolva

felsikoltott, kiáltása az égig zengett. Kétségbeesettebben aligha tudna vergődni emberi lélek, a szerzetesek mégis magabiztosan vitték a temp-lomkapun át be az épületbe. A metsző hideg után, ami kint körülvette, bent jóleső meleg fogadta Samet. Az építmény nyirkos volt, a vízcsepegés elnyomta a muzsikát. Sam nehezen lélegzett a sűrű füst miatt. Nem tudta, hogy a termet bevilágító számtalan gyertya vagy a fémmedencékben égő füstölő okozza-e a homályt.

Amikor kissé felemelte a fejét, a templomhajó másik felében egy hatalmas követ pillantott meg, fekete volt és sima. Ez volt az oltár. Sam arra számított, hogy papok serege fogadja, azt várta, ahogy az álma pontról pontra valóra válik. De semmi nem utalt arra, hogy testét a kövön felravatalozzák, nem készítettek elő áldozati adományt, és a Barhyaghtar - nadragulya sem volt sehol. A kő üres volt és csupasz.

Hirtelen, mintha a falakból léptek volna elő, lovagok vették körbe minden oldalról. Ők is hosszú ruhát viseltek, a köpenyükön és a mellvértjükön Sam a sárkány szimbólumát fedezte fel. Fortriu jelképét. A tizenhárom lovag gyors mozdulatokkal vette át a szerzetesektől a terhes lányt. A fejük fölé emelték, és nyújtott karokkal cipelték tovább.

A lány a szemét forgatta, hogy megkeresse Richardot. A fiú néhány méterrel mögötte lépett a templomba, ahol a szerzetesek lefogták. Sam megértette: egyedül kell végigcsinálnia mindazt, ami most fog történni, senki sem lehet a segítségére, senki sem avatkozhat be az elkövetkezendőkbe.A füstölők homályában újra leengedte a fejét. Azért vállalkoztam erre az útra, hogy elkerüljem nyomorúságos sorsomat - gondolta. - Meg akartam szerezni a szükséges erőt, hogy felvehessem a harcot. És mégis pont odajutottam, ahol mindaz beteljesedik, amit legrosszabb álmaimban láttam. Milyen hatalom hozott ide? ---- A-vé-red-ha-tal-ma ---- hallotta Sam. Nem hang volt, ami hozzá beszélt, hanem a templomhajóban susogó szél, ugyanaz a szél, amivel útja során már találkozott.

- Mit tudsz te az én véremről? - kiáltotta.---- Min-dent ----- felelte a szél. ---- A-vé-red-mi-att-vagy-kü-lön-le-ges -----

Mialatt ezek a szavak elhangzottak, Samet az oltárra fektették. A fájdalom, ami tőrdöféseivel kínozta, most tompa lüktetéssé, nyomássá szelídült. Úgy érezte, a teste szét akar szakadni, úgy érezte, szörnyek szaggatják tagjait. A lovagok elkezdték levetkőztetni.

- Nem akarom! Nem akarom! - kiabálta. Megpróbált a lovagok arcába nézni, de a félhomályban csak szemüregeket látott.

---- Kész-vagy ---- susogta a szél. ---- Most-szül-ni-fogsz ----

- Még túl korai - vergődött. - Még hetek vannak hátra, amíg a gyerek... Még nem vagyok rá kész! - Samantha felpillantott. Azt várta, hogy a szószéken, pont úgy, mint álmában, egy sötéten ragyogó alakot, egy sötétséggel megvilágított lényt fog megpillantani, aki nem lehet más, csak Fortriu. De a szószék üres volt.

- El akarjátok rabolni a gyerekemet! - felült. - El akarjátok venni tőlem, engem pedig tönkre akartok tenni!

---- Neeem ---- zúgta a szél. ---- A-gyer-mek-kü-lön-le-ges-szük-sé-ge-van-az-any-já-ra ----

- Semmilyen különleges gyerekről nem tudok - sikoltotta Sam. - Ez egy átkozott vámpír!

Már nem volt képes tisztán gondolkodni. Elvakította a fájdalom, a saját sikolya, a szakadatlan félelem, hogy mi történik megkínzott testével. Ki beszél hozzá? Ki követel ilyen felfoghatatlan dolgokat tőle?

- Fortriu... vagy? - lihegte a lány.Válasz helyett a kő lábánál, melyen kiterítve feküdt, két szerzetes

bukkant fel. A kisebbik egy hamis gyémántokkal kirakott tálkát tartott, melyben sűrű folyadék lötyögött. A magasabb egy száraz pálmaágat emelt a tálka fölé, majd belemártotta a vörös elixírbe. Szóval minden eldőlt - gondolta Sam. - így kell lennie. Bebalzsamoznak, megtesznek velem mindent, ami az álmaimban történt.

- Még ne! - egy kiáltás zengett végig a templomhajón. - Várjatok! Előbb meg kell értenie!

Már nem a szél beszélt hozzá. Egy férfihang volt, egyszerre ijesztő és hűvös. A pálmaágas szerzetes megállt, a másik is visszahúzta a tálkát, várakozón néztek a közeledőre, akinek sietős léptei egyre közelebbről kopogtak, majd az oltár mellett elnémultak. Sam előtt egy teljesen feketébe öltözött férfi állt. Nem volt magas, mégis volt valami tekintélyt parancsoló a megjelenésében, amit Samantha már az első találkozásukkor észrevett. Kékesfekete haja már őszült a halántékán, merev tartása egy ragadozóra emlékeztetett. A karjában, a kabátja alatt tartott valamit.

- A családod körében vagy - mondta Valerian Korányi.- Te nem tartozol a családomhoz - lihegte Sam utolsó

erejét megfeszítve. - Ne gyalázd azokat az embereket, akik egész életemben csak jót tettek velem!

Nem tudta folytatni. A vámpír hátravetette a kabátját, ami alól egy ember, egy hosszú hajú nő bújt elő. Az az ember, akit Samantha mindenki másnál jobban ismert. Az édesanyja.

- Látod? Nem kell félned - Valerian kíváncsian nézegette a kövön fekvő lányt, aki most teljesen elveszítette a lélekjelenlétét. A meglepetéstől sokkos állapotba került.

- Anyu - suttogta értetlenül. - Anyu... - Csupaszon feküdt ott, mint születése pillanatában, és próbálta felfogni, hogy mi történik. Louise szánalmas állapotban volt. Arca beesettebbnek tűnt, mint valaha, haja csapzottan lógott vállára.

- Mama - ismételgette Sam egyre-másra.- A vámpírok családi élete meglehetősen egyhangú évszázadok óta -

Valerian letette Louise-t, de támogatnia kellett, a nő olyan gyenge volt. - Mindig ugyanazok a sápadt arcok veszik körül az embert, egyetlen hozzátartozója sem hal meg - oldalra billentette a fejét. - Néhanapján szeretnénk új arcokat látni magunk körül. Ilyenkor mindig engedélyezek magamnak egy fiatal szeretőt. Ugye, Louise, büszke skót virágszálam?

A megszólított nem felelt, csak bámulta az áldozati követ, és teljesen elveszettnek tűnt. Amikor Sam az anyja tekintetét kereste, az volt a benyomása, Louise egyáltalán nincs tisztában vele, mi történik.

- Louise és én egymásba szerettünk - mosolyodott el a vámpír. - Azonnal tisztáztam vele, hogy én egy nem mindennapi szerető vagyok. Azt is felajánlottam neki, hogy megosztom vele az örök élet gyönyöreit. - Louise teste akaratlanul összerándult. - Emlékszel az első romantikus esténkre? - Valerian szorosabban ölelte magához. - Látnod kellett volna akkoriban - fordult Samhez. - Sugárzóan fiatal volt, szép és élettel teli, senki sem állhatott ellen a vonzerejének.

Mialatt újabb fájdalmak törtek Samre, eszébe jutott anyjának egy mondata. Amikor utoljára találkoztak, Louise azt mondta, hogy Sam idő előtt jött a világra. „Különben nem éltem volna túl" - tette hozzá.

- Mit nem éltél volna túl a születésemkor, mama? - nyögte Sam fújtatva.

Anyja ekkor felemelte tekintetét, és elkínzott lánya szemébe nézett.

- Nem éltem volna túl, hogy ennek az ördögnek a gyerekét a világra hozom - halkan, mégis határozottan beszélt.

- És a papa? - Sam az anyjára meredt.- Ó igen, a jóságos John - kapcsolódott be a beszélgetésbe Valerian. -

Annak idején a derék John beleköpött a levesünkbe. Megátalkodottan makacs ember.

- De hát mi történt? - kiáltotta Samantha kétségbeesetten.A vámpír a terhes lány hasára tette a kezét. Samet kirázta a hideg az

érintésétől.- Anyád nem nézett boldogan az anyai örömök elébe - mondta. - Mi

több, átkozta a terhességét.- Pont, mint én - szakadt ki Samanthából. - Pont, mint én!- Lehet. Louise valami elképesztő dolgot eszelt ki: a templomba

menekült. A nemes lelkű John templomába, aki már régóta ácsingózott Louise után - Valerian elmosolyodott. - A nevelőapád unalmas jellemét ismerve nehéz megérteni, mit látott benne anyád.

- Az apám nem unalmas - kiáltotta Sam.- Természetesen nem - húzta ki magát Korányi. - Mert én vagyok az

apád!Sam szuszogott és nyögött.- Mit tettél, anyu?- A magzatot a méhemben sosem tudtam volna megölni - válaszolta

Louise. - Mindegy, ki volt az apja. Végül is ő... - nyelt egyet. - Végül is te nem tehettél róla, Samantha.

- Én... én... én nem vagyok... - ide-oda dobálta magát.- De igen, az vagy - hajolt fölé Valerian. - Az én lányom vagy. És furcsa

módon mindig is érezted. Sajnos sokáig nem férhettem hozzád - vicsorgott. - Louise távol tartott tőled. Az egész életét John Halbrook lelkész templomában töltötte. Évekig ki se dugta az orrát. De másodszor már nem követem el ugyanazt a hibát!

A vámpír felegyenesedett.- Kezdjétek - mondta a szerzeteseknek. - Balzsamozzátok be a hasát a

Barhyaghtar-kivonattal, hogy a szülés nehézségek nélkül menjen.A szerzetesek közelebb léptek, hogy elvégezzék a rituális kezelést.- Csak a hasát! - kötötte a lelkükre a vámpír. - Akarom ezt a gyereket,

és meg is fogom kapni!- Anyu! A betegséged... az évekig tartó rosszullét... - Sam félig-meddig

öntudatlanul emelte fel a fejét. - A szülés miatt volt?- A hatalmak harca miatt - felelte Louise alig hallhatóan. - Valerian

mérge és magva a testemben volt... - a vámpír karjaiba hanyatlott. - ...és miután megharapott, a vére is. Örökre átkozott lettem. De Isten erői, az áldás, amely John templomára szállt, gyógyítóan hatott rám. Az Úr szent ere-jének egyetlen démon sem tud ellenállni, legyen bármilyen szörnyeteg is. Most és mindörökké.

- Ámen - gúnyolódott Valerian. - A csökönyösség tett beteggé, szépségem, az tett tönkre. Nézz magadra. Csak árnyéka vagy egykori önmagadnak. Ha ez Isten ereje, akkor jobb, ha az ember távol tartja magát a jó öregtől.

Amíg beszélt, figyelte, hogyan kenik be a szerzetesek a szülő nő hasát, ami már úgy nézett ki, mint egy nagy vörös lufi.

- De te, Samantha, egyszerűbb eset vagy szerencsére - mondta. - Sértetlenül fogod átvészelni a szülést, és egészséges, boldog anya leszel, ugye? - felemelte a karját. - A Korányik legifjabb ivadékának az anyja!

Sam újra felemelte a tekintetét, és azt remélte - valójában minden erejével azt kívánta -, hogy a szószéken megpillantja Fortriut. Az ő védelmében, segítségében bízott. De a szószék továbbra is üres maradt, Sam fölött csak a gyertyák pislákoltak.

- Miért... hoztad... ide? - nedvességet és meleget érzett, túlságosan össze volt zavarodva ahhoz, hogy észrevegye, hogy megindult a szülés.

- Hogy miért hoztam ide Louise-t? - úgy tűnt, Valeriannak elege lett a sápadt nő pátyolgatásából, érdeklődését a most fakadó élet kötötte le. Louise-t maga mögé ültette a padra. - Azt hittem, örülni fogsz, hogy nehéz óráidban egy ismerős arcot látsz magad körül. Ezenkívül... - megint Samantha fölé hajolt. - Ezenkívül olyan lánynak ismertelek meg, aki előszeretettel okoz problémákat.

- Átkozottul igazad van - zihálta a szülő nő.- Látod? - nevetett gonoszan. - És hogy az utódomnak ne eshessen

baja, hogy készségesen és engedelmesen átadd nekem, elhoztam Louise-t.- Istenem... Istenem... Segíts! - sikoltotta a lány, és érezte, ahogy a

gyerek minden erejével kifelé törekszik.- Na ő biztosan nem segít - harsogta túl a vámpír a fájdalomkiáltást. -

Más úr hatalma alatt állsz.A félhomályban a lovagok mozgolódni kezdtek. Előrehajoltak. Egy

emberként formálták ajkaik a szót: „Fortriu!"- Ne! - mondta valaki. - Ne! Ezt ne! - az elfojtott hang, mely ezt mondta,

alig hallatszott az ima egyre duzzadó morajában. - Ez egyszerűen nem lehet!Louise felegyenesedett görnyedt testtartásából. Sőt, felmagasodott,

kezével felnyomta magát, és egyik lábát a padra tette. Az ujjai olyan görcsösek voltak, hogy a bőre alól kilátszottak a csontok.

- Mióta tönkretetted az életemet, mindent elkövettem, hogy ellenálljak neked - mondta Valeriannak. - A küzdelem megbetegített, kimerített. Élőhalottá tett. De sosem voltam a szolgád!

Louise arcán könnyek csorogtak, merev ujjakkal szétnyitotta a bundáját, alatta egyszerű háziruhát viselt.

- Ma sem hagyom, hogy felhasználj, te szörnyeteg! Nem veszem magamra a bűnt, hogy a gyermekemet és a gyermekem gyermekét a kezedre játsszam! - egyetlen mozdulattal kettétépte mellén a blúzt. - Ha áldozat kell, az nem Samantha lesz!

Egy láncon függő hosszúkás tárgyat húzott elő. Egy ezüstkereszt volt, de nem hagyományos alakú, a szokatlanul hosszúra nyúlt függőleges gerenda vége hegyes volt.

- Belül már évek óta halott vagyok - kiáltotta kétségbeesetten. - Azóta hordom magamnál ezt a keresztet - könyörgően felpillantott, de tekintete hiába kereste isten jelképét, az örök fényt és a kereszt szimbólumát. - Mi atyánk! - sikoltotta az átkozott sötétségbe. - A te kezedbe teszem a testemet. Légy irgalmas a lelkemhez! - A boltívek nem feleltek, nem volt hatalom, mely megkönyörülhetett volna rajta. Louise megcsókolta az ezüstkeresztet, a hegyét a mellkasa felé fordította, és előrevetette magát.

- Ne! - Valerian odaszökkent, de elkésett.Louise a földre vágódott, a kereszt a kőpadlónak koppant, az ezüst

feltartóztathatatlanul a mellkasba nyomódott, átszúrta a bőrt és a csontokat. A kihegyezett karó átdöfte a szerencsétlen asszony szívét, mely oly sokáig küzdött az ellen, hogy vámpír legyen. Csak most, a halála pillanatában lehetett ismét tiszta ember, megszabadított lélek. Amikor a kereszt belé fúródott, megmentette őt. A haldokló mosollyal az ajkán lépett át egy másik világba, ahol gyötrelmes élete után békét lelt.

- Ó, Louise - morogta a vámpír. - Louise, te bolond. Miért tetted ezt? - az asszonyhoz hajolt, aki fölött nem volt hatalma többé. Megszökött tőle, és ezzel meghozta a legnagyobb áldozatot.

A szülés pillanata elérkezett, Samantha tudta, erezte. Minden másodpercben megnyílhat az út, hogy a kis lény görcsök és fájdalmak közepette kibújjon a napvilágra. De Samantha rendkívüli ember volt, a legnagyobb veszedelemben sem hátrált meg. Ha igaz volt, amit a vámpír állított, nagyobb hatalma és ereje van, mint gondolja. Hevesen kifújta a levegőt, lehelete melegen gomolygott a szája előtt.Lassan felült. Megmagyarázhatatlan volt, hogyan nyerte vissza uralmát szétnyíló teste fölött. A szétrepedő gátnak megálljt parancsolt: a gyermek még nem hagyhatja el anyja méhét! Sam látta az élettelen testet a kő lábánál. Látta az igazi áldozatot, szánalomra méltó anyja áldozatát. A halála nem lehet hiábavaló. Fürgén, ahogy az ő állapotában nem várná az ember, megfordult, és kitépte a szerzetes kezéből a gyémántos tálkát. A Barhyaghtar-lé meglöttyent, de nem ömlött ki. Egy kézzel a kőre támaszkodva feltérdelt, majd felállt - a szülő nő a fekete oltárkövön tornyosult. Bőszen, de mégis megmagyarázhatatlan nyugalommal szegezte pillantását a vámpírra.

Valerian sejtette, mit tervez, de a lány ereje és határozottsága őt is megdermesztette. Jobbra-balra forgolódott, de egyik lovag sem lépett közbe. Samantha a feje fölé emelte a gyémánttálkát, és kiborította, a tartalma végigcsorgott a testén. Eddig csak a hasa volt bekenve a piros lével, de most egy szemvillanás alatt vörös istennővé változott. A mágikus nadragulyakivonat át- meg átjárta a testét, úgy nézett ki, mintha véres lenne, mint az újszülött, aki szét akarta feszíteni az ölét. Pont úgy, ahogy álmában látta, a száraz ág a szerzetes kezében kizöldült, friss hajtások sarjadtak rajta. Samantha érezte, ahogy a testében is kicsírázik valami, a kivonat hatalma olyan erőket szabadított fel benne, melyekről eddig sejtelme sem volt. Felhördült, olyan hangosan, hogy a lovagok, akik a legközelebb álltak a kőhöz, hátrahőköltek.

- Engem nem rémítesz meg - mondta Valerian. Kilépett a jóságos apa szerepéből, a szeme gonoszan fénylett, szemfogai megcsillantak. - Akarom ezt a gyereket. És meg is fogom kapni.

- A gyermek az anyjáé - felelte Sam. - Embergyerek, és te nem vagy ember.

Tett egy lépést előre, és közvetlenül Valerian fölött megállt. Kezével a hasát simogatta, érezte a vámpír leheletét.

Valerian nevetett, de a kétség szikrája villant meg szemében.- Vér vagy a véremből! - kiáltotta. - Egyszer még büszke leszel rá, hogy

a családomhoz tartozhatsz.Samantha érthetetlen nyugalommal tette két ujját a nyaki ütőerére.- Érzem a szívverésem - felelte. - Kering a vérem. A tied dermedt és

romlott. Ezért kell az örökkévalóságig mások vérével táplálkoznod.A meztelen, vörösen fénylő testű lány egyik lábát a másik elé téve

lesétált az oltárkőről, mintha lebegne, és Valerianhoz lépett.- Nem vagy az apám, és sosem leszel az. Te vagy a vég, én vagyok a

kezdet.Sam kinyújtotta vöröslő karját, és a vámpír mellkasára tette. Valerian

nem akarta elhinni, ami történt. Kajánul vicsorgott, arckifejezése mégis elképedt ámulatról árulkodott, mert Samantha, a lánya, a fia menyasszonya, a sarjának az anyja megérintette a mellkasát. A keze áthatolt a ruha anyagán, de nem állt meg, hanem behatolt Valerian testébe. Sam nem tapintott bőrt, izmot és csontot, mint élő embereknél, hanem nyúlós,

bőrszerű hálót érzett, mumifikálódott szöveteket, melyek régóta halottak, de nem rothadtak el, nem bomlottak le.

- Honnan... honnan tudtad? - lihegte az öreg vámpír. Az ámulata félelembe csapott át, az elkerülhetetlentől való félelembe.

Valerian felemelte a fejét.- Mester, segíts rajtam! - nyögte. - Miért hagyod, hogy ezt tegye?Ismét szél támadt a falak között. De nem az a susogó fuvallat, amiből

Sam a hangot hallotta korábban. Ez a szél hatalmasabb volt, vadabb. Vihar kerekedett a templom belsejében, orkán, mely a mélyből süvített. A szél egyetlen kacaj volt, olyan éles, hogy a lány, kezében a vámpír szívével, meg-merevedett. Felnézett. Fölötte, a szószéken nevetett a feketén sugárzó alak. Ott állt, beragyogta a sötétség, megvilágította a homály, fénylett körülötte a romlás. Ott állt Fortriu.

Nem a vámpír segélykérése vezette ide, nem érdekelte leg-hatalmasabb alattvalója esdeklése.---- E-l-f-e-c-s-é-r-e-l-t-e-d-a-h-a-t-a-l-m-a-d-V-a-l-e-r-i-a-n ----

A szélvész nevetett. Valerian hallotta ezt a kacagást, és a lánya, aki hajlandó volt körömszakadtáig küzdeni, szintén hallotta.---- A-l-á-b-e-c-s-ü-l-t-e-d-ő-t ---- kiáltotta Fortriu.- - - - S-a-m-a-n-t -h-a - - - - P-u-s-z - t - í - t -s -d-e- l -ő- t -m-o-s-t ----

Sam nem gondolkodott, nem mérlegelt. Érezte a sötét lényt maga fölött, és látta a halott anyját a lábainál. Megragadta, megszorította az ősöreg, érzéketlen szívet, és egyetlen rántással kitépte a vámpír mellkasából. Élettel telten, erőtől duzzadóan állt ott - a szív a kezében azonban nem volt más, csak egy löttyedt zsák, szürke, mint a hamu. Amikor Sam a tulajdonosa elé emelte, a szív porrá lett.

Valerian a saját szemével látta megsemmisülni, látta, ahogy a hamu kipereg lánya ujjai közül. Gyűlöletteljes pillantást vetett a leghatalmasabb lény felé, mely kimondta rá a halálos ítéletet. Egyetlen szóra maradt ereje csupán:

- Miért? - amikor kimondta, a hangja vékonyka volt és erőtlen, mint egy gyermeké. Az öreg vámpír köddé vált, a köd párává, és egy pillanattal később Valerian Korányi megszűnt létezni.

Sam kimerülten és döbbenten törölgette a kezét, hogy egyetlen porszem se maradjon rajta - a tulajdon apja testének pora. A harcban a maradék ereje is elfogyott, már a nadragulyalé sem segített, hogy talpon maradjon. Amikor eszméletét vesztette, háttal a kőnek támaszkodva roskadt le. Csukott szemekkel is érzékelte, hogy a gonosz fejedelem még mindig ott áll, és őrködik felette. Érzékelte, hogy egy ismerős lény lép hozzá. A szerzetesek elengedték Richardot, ő sietett oda a lányhoz. Sam érezte a kezét, és tudta, hogy aggódva pillant rá. Már nem kellett erősnek lennie, hagyta, hogy teste megnyíljon. Újabb fájdalom rázta meg, de ugyanakkor öröm ébredt benne, hogy megszabadult a veszedelemből. Végre képes volt örülni az ismeretlen élménynek, végre anya lehetett.

Nem sokkal később a gyermek világra jött. A születését kísérő hangos sírást hideg falak visszhangozták.

43.

A hegyvidéket uraló sötét hatalom parancsára a fiatal anyát, a gyermeket és a vámpírt levitték az erőd-templomból a völgybe, ahol Bogdán Voronedz is-

mét szívélyesen fogadta őket. Hat napig tartott, míg Sam kiheverte az emberfeletti kínokat, melyekkel a szülés járt. Ámulattal és kezdetben némi bizalmatlansággal szemlélte a fiát. Nem volt benne semmi különös - egy kisfiú volt fekete hajjal, nagyra nyílt, kérdésekkel teli szemmel. Apró arcán Sam nem fedezte fel a saját vonásait, sokkal inkább emlékeztette Teddie-re és - kénytelen volt bevallani magának - az öreg Korányira. Sam megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy a kicsi az újszülöttek szokásos táplálékát fogyasztotta: anyatejet. Samantha megszoptatta, látta, ahogy elalszik, majd felébred. Ő maga is sokat aludt ezekben a napokban, és hálás volt, amiért két őrzőjük, Richard és Bogdán ez idő alatt meghatóan törődött a kicsivel. Hogy tanult meg az együgyű Vorodenz, aki a világtól elvonultan, remeteségben él, egyszeriben pelenkázni? Hogy került szerény, de szépen ácsolt babaágy Samantha fekhelye mellé? Honnan voltak a női fehérneműk, zoknik és a hímzett fejfedő? Érthetetlen volt. Sam eleinte nem volt elég erős, hogy ilyesmikről gondolkodjon. Még nevet sem adott a gyermekének. De ahogy visszatért az életereje, egyre-másra jutottak az eszébe az égető kérdések. Visszagondolva teljesen hihetetlennek tűnt mindaz, ami az erődben történt. Ő volt az a tizenhét éves lány, aki megölte az apósát, mi több, a tulajdon apját? Ő volt az, aki természetfeletti erővel és egy megmagyarázhatatlan tudás birtokában megszerezte a Barhyaghtar-kivonatot, hogy legyőzze és elpusztítsa a leghatalmasabb vámpírt, az élőhalottak klánjának uralkodóját? Sam hamar belátta, hogy mindezt nem tudta volna véghezvinni egy nagy hatalmú segítő nélkül. De mi lehetett az oka annak, hogy a sötét fejedelem oltalmába vette, és hagyta, hogy megsemmisítse leghatalmasabb követőjét? De az okoknál is jobban izgatták Samet tettének következményei. Megölte Teddie apját. Vajon a fiú nem fog könyörtelen bosszút állni rajta? Miért nem volt ott Taddeusz a szülésnél? És miért nem jön most, hogy magához vegye a fiát? És hogy fognak alakulni összekuszálódott családi viszonyaik? Samantha Teddie gyermekének az anyja volt, ugyanakkor Teddie féltestvére is egyben. Azon is elgondolkodott, milyen rokoni szálak fűzik Richardhoz, akinek sokkal többet köszönhetett, mintsem szavakkal elmondható lenne. Mindent kockáztatott Samért, az életét is. A lány már régóta érezte és tudta, hogy szerelemből tette. Beismerte magának, hogy elképesztő utazásuk alatt olyan közel került Richardhoz, mint még soha senki máshoz - se emberhez, se vámpírhoz. De nem úgy szerette, mint Taddeuszt, aki nem riadt vissza attól, hogy sötét hatalmát bevesse, aki halandókat használt ki céljai érdekében, aki gyilkolt, hogy táplálékhoz jusson. Vajon szabad egy ilyen lényt szeretnie?

„Minden a vér miatt van - mondta egyszer Richard. - A vér határozza meg, kik vagyunk, és hova tartozunk." De ez nem volt válasz Samantha kérdésére. Tudni akarta, ki is ő valójában - egy vámpír lánya, egy vámpír kedvese és most már az anyja is egy... egy... - egy minek? Sam gondolatai többnyire összezavarodtak, amikor idáig jutott. Érezte, hogy önerőből nem találja meg a magyarázatot.

Egy viharos éjszakán, amikor a hópelyhek kemény jégkristályokká fagyva csapódtak az ablaküvegnek, Fortriu egyik lovagja jelent meg Bogdán birtokán. Kíséretében több szerzetes érkezett, akik egy fehér lepelbe varrt testet cipeltek. A meredély szélére fát hordtak halomba, hogy elégessék a földi maradványokat. Ezen a sötét éjszakán felravatalozták Louise holttestét. Richard meleg szőrmékbe bugyolálta Samanthát, majd a lovag segítségével kitámogatta a szabadba a még mindig gyenge lányt, míg a jámbor Bogdán gyengéd arckifejezést öltve a gyerekágy mellé telepedett. Egy szerzetes meggyújtotta a máglyát, a fa sercegett, szikrázott, a szél felszította a tüzet, és a lángnyelvek hamarosan elborították Louise halandó testét. Sam a

pillantásával követte a magasba szálló füstöt, és megköszönte az édesanyjának, hogy annyi szenvedést vett magára, hogy lányából normális embert neveljen.

---- Nem-vagy-normális-ember ---- zúgta a vihar. ---- Te-vagy-a-kiválasztott-akit-oltalmamba-vettem-akit-szere- tek ----

- Szeretsz? - Sam riadtan fordult Richardhoz és a lovaghoz, de úgy tűnt, rajta kívül senki sem hallja a vihar hangját. Fortriu csak Samanthához szólt. - Hogy szerethetsz te bárkit is? - gondolta a lány a lángnyelvek közé bámulva.

De ekkor a lángok kezdtek hozzá beszélni, tisztán és érthetően azt mondták: ---- Az-emberek-nem-elég- erősek-ah-hoz-hogy-megpillantsák-a-titkos-világot-a-természeti-világ-mögött ---- A-vámpíroknak-megvan-az-erejük- ehhez-de-ők-élet-te-le-nek-nem-emberiek-és-visszaélnek-a- hatalmukkal ----

Sam észre sem vette, de lassú léptekkel közelített a tűzhöz. Megfeszített figyelemmel fülelt, meg akarta érteni.

---- Te, Samantha, képes vagy rá, hogy az emberi melegséget és szeretetet egyesítsd a vámpírok erejével. Nem harapás által váltál vámpírmenyasszonnyá, ahogy az anyád. Egy vámpír nemzett, de egy ember hordott ki és szült meg. Ezért a te létezésed valami merőben új, amilyen korábban nem volt. És ez igaz a gyermekedre is, akit te hoztál a világra, aki szintén ember és vámpír egyszerre, meleg élettel teli és különös erő birtokosa ----

- De miért...?- már veszélyesen közel volt a tűzhöz. - Miért kellett Valeriannak meghalnia?

A lángok folytatták:---- Nem hagyott volna meg téged a jelenlegi állapotodban. A hatalmába von, megharap téged is, és a gyermeket is, hogy teljesen vámpírrá váljatok. De Valerian hatalma már pont olyan élettelen volt, mint ő maga. A sorsa megpecsételődött ----A hőség olyan elviselhetetlenné vált, hogy Sam már alig tudta az arcát a tűz felé fordítani. De egy kérdésre még választ kellett kapnia.

- És Teddie? Mi lesz vele? Mi lesz velünk?----Világok közötti közvetítő vagy, Samantha. Taddeusznak meg kell

értenie! Ha ellenzi, ha ragaszkodik a régi dolgokhoz ---- ezeknél a szavaknál a lángok olyan magasra csaptak fel, hogy Sam kénytelen volt az arca elé emelni a karját ---- akkor tűzzel égetem az agyába ezt a felismerést.

- Ne bántsd! - kiáltotta a lány. - Könyörögve kérlek! Teddie meg fogja érteni, és békén fog hagyni engem és a gyereket. Kérlek, ne bántsd!

A lángok már nyugodtabban lobogtak, a vihar alábbhagyott. Sam arra várt, hátha Fortriu mond még valamit, de a különös hang elnémult. A lány elgondolkodva megfordult, és visszament Richardhoz. Közben a hajába túrt, és érezte, hogy a szálak vége megperzselődött. Richard átkarolta, együtt nézték végig, hogyan válik Louise teste hamuvá, hogyan szállingózik a pernye szerteszét minden égtáj irányába, hogy az asszony végre nyugalmat találjon. Mialatt Sam az anyjára és azokra a szép dolgokra gondolt, amiket együtt csináltak, hirtelen támadt egy ötlete.

- John - suttogta. A fiát Johnnak fogja hívni. Mert bár John Halbrook nem a vérszerinti apja volt, lélekben mindig is az apjának fogja tekinteni. Hálás volt a jóságáért és önfeláldozásáért, hogy boldog gyerekkort biztosított neki, hogy megakadályozta, hogy bármit megtudjon a származását övező sötét titokról. John Halbrook, a jelentéktelen liargói lelkész kivételes, csodálatra méltó ember volt. Soha semmit nem követelt magának, de mindent megtett azért az asszonyért, akit szeretett, és a gyermekért, aki nem a saját gyermeke volt. Tiszteletből Samantha gyermeke az ő nevét fogja viselni.

- Johnnak fogom hívni - pillantott fel Richardra.

A fiatal vámpír korom lepte szemüvegét törölgette.- Hm... a John... szép név.Amikor Sam megfordult, Fortriu lovagjának nyoma sem volt.

…

A következő éjszakán hatalmas lárma kerekedett Bogdán Voronedz udvarán. Egy fényszóró pásztázta végig a tetőt, majd rögtön ez után egy helikopter ereszkedett le a kecskeistálló és az öszvérkarám közé. A rémült állatok ide-oda rohangáltak. Az ajtó kinyílt, és az egyetlen utas kiszállt. Taddeusz még sápadtabbnak látszott, mint máskor, mindemellett nagyon komoly volt.

Richard lépett ki elsőként a házból. A testvérek ellenségesen és éberen vizslatták egymást.

- Nem jön? - kérdezte Taddeusz.- Szoptat - Richard összeszedettnek és férfiasnak tűnt.

Szerzetescsuhája lobogott a rotorok keltette szélvészben.- Akkor megvárjuk - fonta karba a kezét Teddie. Tudta, hogy Samantha

Richard segítsége nélkül nem érte volna el különös utazásának célját, ezért be kellett látnia, hogy testvére nem olyan nyámnyila, amilyennek gondolta. Sok mondanivalójuk lehetett volna egymásnak, meg kellett volna gyászolniuk apjuk halálát... A halál nem megváltás egy vámpírnak? Vajon Teddie tudatában volt annak, hogy Valerian már túl régóta tartotta kezében a hatalmat, és ezáltal gátja volt annak, hogy egy új vámpírnemzedék kora virradjon fel? Valerian alábecsülte Fortriut, és ezért a hibáért az életével kellett fizetnie. Igen, Taddeusz jól tudta mindezt, de még nem érkezett el az idő, hogy beszéljen róla.

Richard viszont csak Samantha jóllétére gondolt. Amikor a lány felöltözve, a gyermekkel a karján megjelent a ház előtt, a fiú védelmezőn mellé lépett. Teddie egy biccentéssel üdvözölte menyasszonyát és féltestvérét. Sötét szeme egy másodpercig sóvárgón szegeződött rá, aztán pillantása a gyerekükre esett. Samantha kicsit lejjebb húzta a takarót, a vámpír tűnődve nézegette az apró fejet, a csukott szemet, az ajkat, amin egy csepp tej maradt - tej, és nem vér. Tiszteletteljesen vezette Samanthát a helikopterhez, és segített anyának és gyermekének beszállni. A fivérek követték. Mindhárman szótlanul kapcsolták be biztonsági övüket. A rotor egyre gyorsabb forgásba lendült, Richard integetett a jóságos Bogdánnak, aki mezítláb toporgott a hóban, vigyorgott, majd berontott a házba, és magára zárta az ajtót.

Nyugat felé hagyták el a Kárpátokat, átrepültek Nagyszeben és Vajdahunyad felett, majd a magyar határ közelében egy kis reptéren egy gyorsabb repülőre szálltak át. A privátgép farokszárnyán Sam az ismerős K betűt, a Korányi család jelét fedezte fel. Felnézett a csillagos égre. Az apró fénypontok egyre közelebbről ragyogtak rájuk, a lábuk alatt süllyedt a föld. Habár Samantha válaszokat és egy megbízatást is kapott Fortriutól, a következő órákban sok kérdés vetődött fel benne a jövővel kapcsolatban. Terhesen kerekedett fel Londonból egy alultáplált vámpír társaságában, de azóta megszülte a gyermekét, és tisztába jött a származásával, ami lehetetlenné tette a visszatérést a megszokott kis életébe. Bár a jövőjét sötét, ismeretlen útnak látta, megkönnyebbültséget érzett, mert megúszta, hogy a sötétség teremtményévé váljon. És éppen Fortriu, a sötétség birodalmának legfőbb hatalmassága tette lehetővé, hogy a fény gyermeke maradhasson. Az azonban nem volt világos a számára, hogy milyen hatása lesz Fortriu jóslatának. A jóslatnak, mely szerint különleges ereje van, és ő a

közvetítő a világok között. Teddie felé fordult, aki egy másik ablakon bámult ki. Nem tudta, hogy a vámpír tisztában van-e azzal, milyen feltételek mellett lehetnek együtt. Tiszteletben fogja tartani őket? Sokkolta Teddie-t, hogy nagy hatalmú apját megölte a tulajdon lánya? Riasztó felismerés árnyékolta be Sam nyugalmát: a küzdelem nem ért véget, csak más dimenzióba került át. Arra vágyott, hogy átlagos lehessen. Lelki szemeivel látta fehér egyenruháját, a kórház barátságos szobáit, Margaret néni szigorú pillantását. Vajon megbocsáthatatlan távolmaradása ellenére visszakaphatja kórházi állását? Bár még el fog tartani egy ideig, mire újra dolgozni tud, eltökélte, hogy új életét emberek megmentésének szenteli. Ha bármi haszna van a különlegességének, rá fog jönni.

- Az első dolgom lesz, hogy keressek egy szép lakást - mondta ki hangosan a repülőgép kabinjában.

- Minek lakás? - nézett rá elképedve Taddeusz.- A kórház pincéjében aligha tudok felnevelni egy kisfiút. Az én

gyerekemnek fényre van szüksége.- Fényre? - Teddie összehúzta a szemét. - Miért pont... - Sam pillantása

észre térítette. - Berendeztem neked és a fiúnak egy lakosztályt nálunk...Sam figyelmét nem kerülte el beszédének gyengéd felhangja, de hűvös

maradt.- Na, egy ilyen lakosztály pont megfelelő lesz. Nincs tükör, és a

függönyök egész nap be vannak húzva. Ez így nem jó, Teddie - ujjával a karfán dobolt. - Nem akarok azok között az ódon falak között élni, ahol huzat van, és nem tudni, John mit kap el. Én inkább... - elgondolkodott. - Egy ked-ves kis új építésű lakást szeretnék a Temze déli partján. Ott megfizethetők a bérleti díjak.

- Bérleti díjak? - Teddie vehemensen előrehajolt. - Nem kell lakbért fizetned, veszek neked egy házat.

- Szó sem lehet róla - összepillantottak. - Amint lehet, újra dolgozni fogok.

- De minek? - kérdezte a vámpír tényleg meglepetten.- Komolyan kérdezed? Mert szükség van rám ápolónőként. És mert

szeretem ezt csinálni - Sam látott valami komor kelletlenséget a pillantásában, felkészült rá, hogy tiltakozni fog, vagy meg is fenyegeti, de Teddie-nek más jutott az eszébe.

- És ki fog vigyázni a gyerekre, amíg dolgozol?- Ez megoldható. A Chelsea és Westminster Kórháznak van egy

bölcsődéje és bébiszittereket is biztosítanak a dolgozók gyerekei számára.- Én is tudnék vigyázni rá - kapcsolódott be a beszélgetésbe Richard. -

Nappal úgy sincs túl sok dolgom. A dohos kriptában való heverészés helyett vigyázhatnék Johnra.

Miközben beszélt, olyan gondolatok villantak át az agyán, amiktől felragyogott az arca.

- Nem tudom, hogy akarom-e - Samantha egyik férfiról a másikra pillantott. Az egyik sötét volt és csábító, kényszeredettségét nehezére esett lepleznie, a másik nyitott volt és segítőkész, olyan férfi, aki nagyon tetszett Samanthának - de mindkettő vámpír volt. - Jobban örülnék, ha a gyerekemnek a lehető legkevesebb kapcsolata lenne veletek.

- De hát az én gyerekem is - nem lehetett nem észrevenni a fenyegetést Taddeusz hangjában.

- Az apádnak sem sikerült elvennie tőlem - felelte élesen Sam. - Azt tanácsolom, meg se próbáld.

Saját magát is meglepte az önbizalom, amivel ezt a vámpír arcába vágta. Talán ebben mutatkozott meg új ereje.

- Világos? - kérdezte, mivel Teddie hallgatott.A férfi rövid habozás után bólintott.- Minél egyértelműbben tisztázzuk ezeket a dolgokat, annál könnyebb

lesz mindnyájunknak - mondta Sam, majd hátradőlt, felhúzta a pulóverét, és szoptatni kezdte a kis Johnt.

44.

Samantha ugyanazon a napon tért vissza dolgozni, amikor Andrew-t hazaengedték. Ez volt az első alkalom, hogy nem pizsamában látta. Ahogy télikabátban kilépett a szobájából, egészen hétköznapi fiúnak tűnt.

- Szia - üdvözölte Sam. - Egy hajszálon múlt, hogy nem kerültük el egymást.

Andrew megállt.- Szóval visszajöttél - az arcára öröm ült ki, de volt benne egy

árnyalatnyi kíváncsiság is. - Mi van veled? - tetőtől talpig végigmérte Samet.- Nem tudom, mire gondolsz - Sam letérdelt kis barátja elé, és át akarta

ölelni.A kisfiú hátralépett.- Más vagy... mintha ragyognál...- Ne hülyéskedj! Gyere! Adj egy búcsúpuszit! - Sam nevetett, de belül

kérdések gyötörték. Amióta visszatért Londonba, tényleg megváltozott valami. Tiszteletteljesebben, figyelmesebben bántak vele, mintha nem is pár hétre, hanem évekre utazott volna el, és érettebben, felnőttebben jött volna vissza. Az emberek ránéztek, és érezték, hogy titkok övezik, és kíváncsiak lettek. Ma reggel, amikor szolgálatba lépett, még Sir Kennocknak is feltűnt. A sebész főorvos figyelmesen szemlélte.

- Új nálunk? - kérdezte.- Nem, uram, csak egy időre elutaztam. Gyakorlónővér vagyok.- Gyakorlónővér? Azt bárki tudja... Magának... - tüzetesen végigmérte

Samet, majd hirtelen azt kérdezte: - Készen áll a következő lépésre?- Milyen lépésre, uram?- Felveszem a továbbképzési programunkra - és mintha ez lenne a világ

legtermészetesebb dolga, az elfoglalt orvos magával vitte Samanthát az irodájába, és különféle könyveket kölcsönzött neki a könyvtárából.

- Tanulja meg ezt - tanácsolta. - És ezt is. De még inkább ezt itt - Sam karján egyre nőtt a könyvkupac. - Magoljon be mindent, akkor biztosan átmegy a vizsgán. Meggyőződésem, hogy magából jó műtős nővér lesz.

- Műtős nővér? Én? - kérdezte Sam döbbenten. Normális esetben egy ilyen képzés évekig tart.

- Természetesen - a főorvos biztatóan megszorította a kezét. - Maga többre képes, mint ágytálakat üríteni.

Többre vagyok képes - gondolta Sam, mialatt átölelte Andrew-t. Ha összeszedi magát, akár Sir Kennock legbonyolultabb műtéteinél is asszisztálhat, vese-, máj- vagy akár szívátültetésnél. Miért is ne? - gondolta mosolyogva. - A magam módján már most szívspecialista vagyok.

- Mit fogsz legelőször csinálni? - kérdezte a kisfiútól.- Természetesen hot dogot eszem - viszonozta az ölelését a gyerek. -

Elegem van a kórházi kajából.- De ne túl sokat! Megígéred? Ha jól bánsz a veséddel, ő is jól fog bánni

veled.- És te? Veled mi történt?

- Ó, történt néhány dolog - mosolygott a lány. - Kibéreltem egy lakást, a város déli részén. Nem túl nagy, de nagyon otthonos.

Sam megpillantotta Andrew anyját az osztály üvegajtaja mögött.- Vigyázz magadra, kicsim - felvette a gyereket, és a kijárathoz vitte.

Nézte, hogyan lép ki kis barátja az új életbe.

…

Amikor délután Sam belépett dél-londoni lakásába, olyan illatok fogadták, mint egykor otthon. Bár a karácsony már rég elmúlt, a sütőben alma sült.

- Kérsz egy kis édességet? - kérdezte John Halbrook. A lelkész fehér inget viselt, mint mindig, de szigorú papi zakóját kényelmes házikabátra cserélte. - A sült alma előtt egyél salátát. Éhes vagy? - Anélkül, hogy Samre pillantott volna, tovább tett-vett a konyhában.

Apja jelenléte kellemes és biztonságos érzés volt Samnek. Amikor újra vissza akart térni dolgozni, értesítette az apját, hogy gyermekfelügyelőt keres. John azonnal szögre akasztotta lelkészi hivatását, és felszállt a következő vonatra, hogy segítségét felajánlja.

- Olyan éhes vagyok, hogy egy lovat meg tudnék enni - Sam kibújt a cipőjéből, és felakasztotta a kabátját a fogasra.

- Egy lovat? - pillantott lányára nikkelkeretes szemüvegén át. - Azt hittem, felhagytál ezekkel a véres dolgokkal. A vegetáriánus étkezés jót tesz neked.

- Jól van, nem kérek lovat - kimerülten roskadt a székre. - Hogy van a kis John?

John összekeverte a salátát.- Úgy alszik, mint a tej.- Most? - nézett Sam az órára. - Éjjel megint nem fog aludni.Szemrehányó pillantással elment az apja mellett.- Pont azt akartuk elkerülni már az elejétől fogva, hogy a kisfiú felvegye

az apja rossz szokásait - belépett a szomszédos szobába, és a gyerekágy fölé hajolt.

- Szia, kincsem! - mondta gyengéden. - Bár az apád éjszakai bagoly, mi nappal szórakozunk és vidámkodunk, éjjel pedig alszunk.

Felkeltette a gyereket, és a karjába vette.- Nézd csak, milyen szép itt - körbepördült az álmos gyerekkel. A

falakon és a plafonon vidám napocskák díszelegtek, Sam sokáig keresgélt tapétát. Végül a gyerekszoba pont olyan barátságos lett, amilyennek lennie kellett. - A napocska jó dolog, tudod? Tulajdonképpen a legjobb.

- Eeekkhh - válaszolta a kis John.- Napocska - ismételgette Sam. - Ez lesz az első szó, amit megtanítok

neked.- Telefonon kerestek - kiáltotta az apja a konyhából.- Fontos ügyben?- Egy fiatalember szeretne viszontlátni.A kis Johnnal a karján Sam visszatért a konyhába.- Kicsoda? - kérdezte tettetett közönnyel.- Úgy hangzott, mintha vámpír lenne - John az asztalra tette a

salátástálat.- És milyen hangja van egy vámpírnak telefonban? - örült, hogy az apja

ilyen könnyedén veszi a dolgot.- Sóvárgó - mosolyodott el. - Mondtam neki, hogy hívjon később.

Leült, és megvárta, míg a lánya helyet foglal vele szemben, majd összekulcsolta a kezét.

- Mennyei atyánk, köszönjük, amit adtál nekünk. Köszönjük, hogy ez a kisfiú egészséges. Köszönjük, hogy megtanítottad, hogyan tegyünk különbséget fény és sötétség között.

Egy pillanatra csend állt be a konyhában.- Eeekkhh - mondta a kis John.- Ámen - mondta Sam, majd elkezdtek enni. - Fenyőmag is van benne?Az apja bólintott.- Hmmm! Lassan mesterszakács lesz belőled.- Köszönöm - John a salátát turkálta. - Akkoriban, amikor Louise

abbahagyta a főzést, mert nem bírta elviselni az ételek szagát... - vett egy mély lélegzetet. - Muszáj volt megtanulnom.

Sam az apja kezére tette a kezét.- Mit csináltál ma?- Találkoztam az ügyvédünkkel. Megbízhatónak tűnik.- A skót Fortriu Fiainak ezek szerint végleg befellegzett? - kérdezte

izgatottan. - Mondd már el!- Azt mondta, hogy a rendelkezésünkre álló anyagok alapján

feljelentést tehet az ügyészségen.- Átkozott papírmunka! - Sam rosszkedvűen rágott tovább. - Miért nem

hívjuk egyszerűen a rendőrséget, hogy rohanják le a Hadrianus-falat, és szabadítsák ki a szerencsétleneket?

- Ezt a türelmetlenséget biztos nem tőlem örökölted - nevelőapja jóságos szemmel nézett rá. - Én lassan végzem a dolgomat, de alaposan.

- Igazad van, papa - habár Sam békülékenynek mutatkozott, nagyon is kedvére lett volna nyíltan szembeszegülni Fortriu követőivel.

John a fejével a fűszertartó felé intett:- Egyébként postád jött.- Már most? - Sam letette a villát. - Csak pár napja lakunk itt. Ki

tudhatja a címünket? Nem néztem meg a feladót - John folytatta az evést, de az arcán

látszott, hogy a kis csomag a füszertartón aggodalommal tölti el.Sam a vállára emelte a gyereket, felállt, és a fény felé tartotta a barna

csomagot.- Ez... Romániából jött.- Hm - apja csak ennyit felelt.- Ki küldhette?- A legjobb módszer, hogy megtudd, ha kinyitod.- Segítenél... - átnyújtotta neki a gyereket, a kicsi készségesen

átvándorolt az anyja karjából a nagyapjáéba.- Gyere, gyermekem. Meg akartuk nézni a képeskönyvet - abban a

biztos tudatban, hogy a lánya jobban szeretne egyedül maradni, John elhagyni készült a konyhát.

Sam felkapta a húsvágó kést, hogy kinyissa a csomagot. Csak a szeme sarkából látta, hogy apja megbotlott a küszöbben. Johnnak már nem sikerült megállítania a zuhanást és megvédenie a kicsit. A nagypapa elvesztette az egyensúlyát, a gyerek kicsúszott a kezéből, és messzire repült. A következő pillanatban a padlóra zuhant volna.

Minden a másodperc tört része alatt történt, mégis Samanthának mindez természetesnek tűnt. Hogy szabaddá tegye a kezét, eldobta a csomagot és a kést. Gyorsabban, mint ahogy emberi szemmel követni lehetne, átugrott a küszöbön, és estében kapta el a gyereket.

A kis John fejjel lefelé, ám sértetlenül landolt az anyja karjaiban, és gőgicsélve örült a repülőmutatványnak, amit bemutatott. Ugyanebben a pillanatban Sam leguggolt, és a szabad kezével felfogta az apja zuhanását, olyan kecsesen és elegánsan, mintha az erős testalkatú ember csupán egy tollpihe lenne. A gyermekkel az egyik, az apjával a másik karjában, Samantha felegyenesedett, és ismét talpra állította Johnt.

- Hoppá - mondta, és csak most fogta fel, mit is tett.Miután apja kiheverte az ijedséget, döbbenten nézett nevelt lányára.- Nincs magyarázat arra, ami veled történt, Samantha - mondta

csendesen. - Az egyetlen, amit tehetsz, ha felelősséggel bánsz új adottságaiddal. A többi majd kialakul.

- A többi? Mire gondolsz, apu?John megigazította a kabátját.- Úgy fest, tényleg nagy dolgokra vagy hivatott, gyermekem. Úgyhogy

élj ennek.- Ezt szeretném, papa - felelte, és úgy érezte magát, mintha kislány

lenne.John gyengéden megcirógatta az arcát, elvette tőle a gyereket, és

átment a gyerekszobába.Sam elgondolkodva, remegő térdekkel tért vissza a konyhába. A kés

beleállt a csomagba. Óvatosan kihúzta, és elvágta a csomagolópapírt. Egy ékszeresládikát talált benne, nem volt különösebben értékes, de egyedi volt. Amíg erőt gyűjtött, hogy kinyissa, az apja hangját hallgatta a szomszédból.

- Ez itt Jolantha, a bárány - olvasta fel a lelkész kis Johnnak. - Jolantha egész nap legelészik.

- Eeekkhh - mondta a gyerek.Samantha tenyere nyirkos volt az izzadságtól. Megtörölte, és felemelte

a ládikó fedelét. Egy flakon volt benne, úgy tűnt, mintha parfüm lenne. De a flakon tartalma vérvörös volt. Sam habozva vette ki.

- Ez Hubert, a farkas - mondta John a gyerekszobában. - Húst eszik. A legnagyobb vágya, hogy Jolantha bárányt megegye. Nézd csak, milyen hatalmas fogai vannak!

Samnek kiszáradt a szája, próbált nyelni. Úgy érezte, mintha egy kéz megragadná és összeszorítaná a szívét.

---- Te-vagy-az-új-élet ---- Fortriu hangja körülfogta Samanthát, a belsejében visszhangzott. ---- Sose-felejtsd-el-ho-vá-tartozol ---- suttogta minden irányból. A zavarodottság könnyei gyűltek Samantha szemében.

- Ki vagyok? - suttogta. - Mi lesz a sorsom?- De Jolantha bárány ravaszabb, mint Hubert, a farkas - olvasta John. -

Csak így tud egy gyenge kis lény megküzdeni egy nagyobbal és erősebbel.- Eeekkhh - mondta kis John a szobájában, ahol számtalan napocska

ragyogta körül.A konyhában Samantha jobban szemügyre vette az üvegcsét. A tetején

a felirat megkopott ugyan, mégis világosan ki lehetett betűzni. „Barhyaghtar" - állt rajta.

Csengettek. Sam megfordult. Csak két ember tudta ezt a címet. Samanthához mindkettejüket sorsszerű kötelékek fűzték. Az iszonytató félelem ellenére, amit Fortriu ajándéka ébresztett benne, egy régi versike jutott eszébe, amit még kislányként tanult az iskolában: „Míg az egyikkel boldogan tudnék élni, a másik nem tudja a szívemet elérni." Vajon melyikük jött látogatóba? Taddeusz, a veszélyes csábító, aki még mindig állandó szereplője volt az álmainak? Vagy a testvére, a nyurga Richard, aki minden elképzelhetőt megtett Samantháért, amit egy vámpír csak szerelemből tenni tud? Melyikük látogatásának örülne jobban? Furcsa előérzettel ment ajtót

nyitni. Odakint egy magas fiatalember állt. Sam rámosolygott, megfogta a hideg kezét, és behúzta a lakásba.

- Semmit se látok - mondta a fiatal vámpír, és levette bepárásodott szemüvegét.

- Gyere be, itt jó meleg van - felelte Samantha. - Épp most fejeztük be a vacsorát.

Bevezette a konyhába, mögöttük becsukódott az ajtó.Sam csupán egyetlen dolgot nem vette észre. Azt a fekete állatot,

amely a gyerekszoba ablaka előtt tárta szét szárnyát. A denevér szeme felizzott, ahogy a kisfiút figyelte.

A kis John felpillantott az ablakra, és a leggyönyörűbb mosolyát villantotta a vámpírra.