Titkosháború

Prológus

Titkos háborúPrológus

Szöveg: Illés Áron

Képek: Gaszper Viktória Kovács Csilla

Illés Áron

Szerkesztés: Madarász Fanni

A történet a képzelet szüleménye. A benne megjelenő szereplők is kita-lált személyek, valóságos személyekkel való mindennemű hasonlóságuk

pusztán a véletlen műve.

5

Akkor izzottak fel a hegyekben a kohók,

És akkor szállt a füst északon,

Mikor Sarratún király, népek kovácsa,

Birodalmak kovácsa

Az egész földnek kovácsa

Kalapácsát felemelte,

És akkor aludtak ki tüzeik,

És akkor ért véget a füst ideje

Mikor Sarratún király homlokát törölve

Kalapácsát letette.

Tíz évig zengett a pöröly

Sok nép egy lett akkor

Sok ország egy lett akkor

És sok birodalmak szűntek meg.

6

Így esett, hogy ellenségeinek akaratja

Olyan lett, mint a salak,

Ellenségeinek koponyái olyanok lettek, mint az üllő,

Melyhez az izzó vasat verik.

És a király gondolatai ércek voltak,

Melyekből megkovácsolta a Kardot.

És Sarratún király Egy Ország fölött uralkodott,

Számos marhái holta napjáig meg nem fogyatkoztak.

De mikor meghalt, minden elveszett,

Oda marhái, oda asszonya, oda ivadéki,

És elveszett Országa, Kardja is.

Ereje lesz, Tudása lesz, Hatalma lesz,

aki a kardot újra megleli,

de sokan keresték, jaj, rettentő sokan!

az Asz-szabíluni tábla, az Elveszett Kard története

ősi hettita irat

~o~

7

A járatban csak oldalazva lehet haladni, mert nincs egy vállnyi szé-

les. Az elemlámpa fénye a talajon cikázik, a sötétben megbúvó

gödröket keresi. Lépéseim minden zaját elnyeli az évszázados

por. Újabb kanyar után az út lejteni kezd, ellenőrzöm a széndioxid-mérőt.

Minden rendben, normális szint. Ellentétben az elemlámpa bassza meg,

ugyanis kialudt.

Sötétség.

8

9

Istentelen nagy gatyarohasztó meleg volt, bár még dél sem lehetett.

Mentségére szóljon az időjárásnak, hogy Egyiptomban voltam. Máig

jól emlékszem az 2005-es expedícióra- minden akkor és ott- 2005

február 18-án kezdődött. Ali, a 7-es brigád vezetője izgatottan sietett

a hevenyészett sátorszerűséghez, ahol az ásatás vezetői tanácskoztak,

- ha éppen volt miről. Akkor egyedül én voltam ott - borzasztó rosszul

alakult az idei szezon.

Egy agyagdarabot tartott a kezében. Azt magyarázta, hogy az

északi gödörből került elő, ahol egész régi kólásüvegeket is találtunk

jobb napokon. De ez nem olyan nap volt, mint a többi.

A lelet egy egészen szerény kis töredék volt, nem lehetett nagyobb,

mint a tenyerem. Láthatóan sietve írt hettita ékjelek sorakoztak

rajta. Márpedig ezt a nyelvet legalább kétezer kilométerrel arrébb,

Anatóliában beszélték. Mindenképpen felüdítő a kólásüvegekhez képest,

ráadásul végre van valami haszna a hettita-magyar turistaszótárnak,

amit ki tudja, miért hurcoltam magammal Egyiptomba.

…fekete vizek..

…a mélysége nincs harmincegy..

…úgy rohant, akár a sakál fia, ha…

… és olyan lett, mint a törött íj nyáron. Nyugat felől sárga por...

Kelet ura,.. hogy a Vörös Udvarnagy ne…

…de eltemették őket. Ott alusszák álmuk távol Hattuszasz falaitól, túl

a nagy tengeren, az Négy Folyó Medencéjében, amerre a nap lebukik.

Sötét a barlang, és az út meredek. A föld alatti éjszakában a járat tetején

úgy lógnak lelkeik kikötve, mint gyümölcsök Kusszara vadaskertjeiben.

10

Majdnem megégetem az ujjam az elemmel. Az öngyújtó

lángja bátortalanul pislákol, miközben az elemet tartom

bele. Ezzel a trükkel még nyerek öt percet. Ha szerencsém

van, tízet. Sietnem kell.

Furcsa, hogy egyáltalán nem nyirkosak a falak, pedig belegon-

dolni is rossz, hogy milyen mélyen lehetek a föld alatt. Még egy kanyar

jobbra, és igen, most jön egy durva lejtő…sszameg! Minek kell ide ez

a rohadt kő balra! Persze, hogy beleverem a térdemet! Na, jóvan, kezd

véget érni a lejtő, most jön egy elágazás, ha a Kán igazat mondott, itt

meg balra.

A lámpám fénye két bálvány képét hasítja ki a sötétségből az

út két oldalát. Régészként meglep ez a két figura, annyira nem tar-

toznak egyetlen emberi kultúrához sem. Magánemberként viszont

De akik feküsznek, ők mind a mi fiaink, akik elvitték magukkal az

Elrejtett Kardot… és az mindig változik…hogy végigjárja a száz lépés

útját, a Jégcsarnok előtt…

Körülbelül így lehetne fordítani azt a töredéket. Az eleje egy

zavaros hülyeség, talán valami belviszály miatt valakiknek el kellett

menekülniük nyugatra. A végén pedig egy utalás történik egy legendás,

mitológikus hettita fegyverre, az Elrejtett Kardra. Ezen a táblán kívül

csak egyetlenegy másik tábla van, ami a Kardról ír. De az nem mint

konkrét fegyver beszél róla…

~o~

11

jó ismerőseim a Kán leírása alapján. Furcsa, kúpos kőszörnyetegek

szobrai, Fejük félholdat formáz, rajta nyolc-nyolc szemmel. Felém

tartott zavarba ejtően emberi kezeik egy láthatatlan határt jeleznek.

Leoltom a lámpámat és egy kis csomagot rakok ki a hátizsákomból a

két magányos rusnyaság közé.

12

-...aki a kardot újra megleli,

de sokan keresték, jaj, rettentő sokan!- Minden évben felhangzanak ezek

a több mint négyezer éves szavak egy magyar egyetem előadótermeiben.

Nem tananyag. Tulajdonképpen egyetlen más intézményben sem hal-

lani semmit erről.

-De professzor úr, tulajdonképpen miért akarták meg-

szerezni az Elrejtett Kardot?- no igen, régóta taní-

tok, de a hülye kérdésekkel mindig meg tudnak lepni

a diákjaim. Mondjuk, valamennyire igazuk lehet,

soha nem beszéltem senkinek a 2005-ös ásatáson

talált tábláról.

-Nem értitek? A Kard nem Erő, a Kard

nem Tudás, a Kard nem Hata-

lom, A Kard maga a Kard! Persze

mindez csak legenda- tettem hozzá

a “Vén Tudós Nem Hisz A Csodában” hangon.

Mindenki némán ült. Nem, egyszerűen tényleg nem értik.

Beszélhetek nekik bármennyit erről, de nem értik. Az Asz-szabíluni tábla

az nekik lószar. Ez a generáció tulajdonképpen teljesen el van csesződve.

Három év telt el azóta az ásatás óta. És az a sietve írt apró agyagda-

rab kezdett eluralkodni rajtam. Gyakorlatilag minden szabadidőmben

a hettitákkal foglalkoztam és minden energiámat az Elrejtett Kard ku-

tatásának szenteltem. Persze mindezt teljes titokban, szakmai körökben

ugyanis még az ősmagyar piramisűrhajókat is hajlamosak komolyab-

ban venni, mint az Elrejtett Kardot mint kézzelfogható tárgyat.

13

Nekem pedig ügyelnem kell a hírnevemre.

De vegyük sorra, mit tudtam akkor. 2001-ben még nem voltam

benne biztos, hogy a Négy Folyó Medencéje, ahova a hettitáim menekül-

tek a Karddal, pontosan hol is lehet. Sőt tulajdonképpen ez volt a leg-

kisebb problémám- hosszú időre elakadtam a kutatásaimmal.

14

Hosszú percek telnek el, mire meghallom a szuszogást a távol-

ban. Nagyon lassú, kimért légzés, lehetetlen megmondani az

irányát. Egy nehéz, tompa tárgy koppan egy kőhöz. Hosszú

csönd. Nincs más, csak a sötétség, olyan üres, mint legtöbb tanítványom

feje szóbeli közben. A szuszogás újraindul, de csak az elmém tudja, hogy

közeledik -a mi emberi érzékszerveink ide önmagában kevesek lennének.

Ha nagyon fülelek, csosszanó lépteket is hallok, bár valószínűbb, hogy

ezt csak képzelem. Ki tudja, hány perc telik el így. Csak legyen a Kánnak

igaza!

Végre előttem vagy fél méterre két koppanást hallok. Rendben,

minden rendben megy. Óvatosan lehajolok a két fal mentén tapogatózva,

kezemmel végigsimítom a földet valahol a két bálvány között. Tényleg jól

megy minden -a csomag eltűnt, és ott van helyette egy kötélhurok. A Kán

mégsem baszott át. Rákötöm a csuklómra hurkot.

A kötél másik vége szépen lassan elkezd feszülni, egyenesen előre. Csuk-

lómat fejmagasságban tartva haladok előre, nem hagyom, hogy a kötél

túl feszes legyen, de azt se, hogy nagyon meglazuljon. Nemsokára két

rántást érzek a kötélen. Állj. Várok. Újabb rántás -mehetek előre.

15

-Jó napot, valamiféle mesés könyvet keresek. Az unokámnak. –tes-zem hozzá, elvégre furcsa látvány lehetek egy antikváriumban, amint próbálok meséskönyvet szerezni. -Jöjjön, itt vannak ezen a polcon. Van pár egészen régi szarság, van magyar népmese, meg a klasszikus szarságok, ugye. –á, Piroska és a Farkas, kitűnő választás! -Ezt elviszem!

16

Nem tudom, milyen rejtett érzékei fejlődtek ki az embernek év-

milliókkal ezelőtt, de amióta itt állok, biztosra veszem, hogy va-

lami roppant nagy tér van felettem. Lámpát erre természetesen

soha sem kapcsolhatok, így nem tudom, igazam van-e. A visszhangra sem

hagyatkozhatok, az ugyanis sem a járatban, sem itt nem volt. Mégis érzem

azt a leírhatatlan teret, amihez képest minden ember alkotta épület sem-

miség. Ki tudja, itt milyen boltozat tartja a föld kérgét felettem?

Előrelépek, valamiféle meredek pallón fel egy lassan imbolygó alkot-

mányra. Nagy valószínűséggel csónak lehet és alatta valamiféle földmélyi

tó vagy folyó. A víz azonban olyan nyugodt, hogy egyáltalán nem hallok

semmiféle csobbanást vagy lötyögést, ami egy földfelszíni tónál megszo-

kott lehet. A kötél hirtelen ellazul, már nem tartja. Leülhetek.

Az út, ha nem csal az időérzékem, másfél-két órás, de az is lehet,

hogy az egész egy gyors menet, és megvan tíz perc alatt. Sosem lehet tud-

ni és valahogy nem is érdekel annyira, hogy ezen gondolkozzam. Időm

mindenesetre van.

~o~

Mint már említettem, hosszú ideig nem tudtam előrelépni a

kutatásommal. Ez nem vette el a kedvemet; sőt, ha lehet,

csak még megszállottabbá tett. Az előrelépést végül egy

véletlen hozta meg.

2011-ben a restaurátor tanszéken tartottak egy bulit. Bár

akkoriban nem voltam nagy mulatozós, mégis elmentem, ki tudja miért.

Csak a szokásos dolgok történtek: verekedtek, célbahánytak, felújításra

váró ortodox ikonok előtt dugtak és persze fogyott az ital rendesen.

Éjfélre egy harmadéves restaurátor elérkezettnek látta az időt arra,

17

hogy a műteremben lévő pár vegyszert találomra összeöntse- nem volt

még elég edzett a mája, nem bírta kísérő nélkül a denaturált szeszt. Ami

azért valahol szégyen, végül is már harmadéves.

Nos, mint kiderült kísérővel sem bírta. (Még nagyobb szégyen)

Először csak kijelentette, hogy “vaszkikkrvélet” és lefeküdt egy padra,

majd miután megérkezett a felismerés, hogy az elfogyasztott minőségi

vegyszerek kikívánkoznak, felkelt, mint valami megátkozott múmia.

Egyiptológus vagyok, csak tudom hogyan kel fel egy megátkozott múmia.

Az a lényeg, hogy a műterem-vécé távolság ilyen állapotban

legalább fél órás odüsszeia, ami leküzdhetetlen lett volna még egy

feleennyire mátyós hallgatónak is, kétszer jobb májjal. Így vette

a fáradtságot, és belehányt egy alig öt méterre elhelyezett frissen

restaurált hun áldozati üstbe, valahol úgy a terem északkeleti felében.

Én komolyan nem tudom, mit ivott szegény gyerek, de ami kijött

belőle, abban lila csillagok ragyogtak.

Bevallom, akkor már én sem voltam józan, így nem erősíteném

meg esküvel, amit láttam, de miután a műtárgytól arrébbtántorgott

a gyerek, az üst oldalán mint egy szalag, zöld színben felizzottak egy

percre az ezerötszáz éve belekarcolt hun rovásjelek.

18

Másnap szombat volt, így az épület teljesen üresen kongott. Kihasznál-

tam ezt az alkalmat életem egyik legrosszabb macskajaját leküzdve,

hogy utánajárjak annak, amit tegnap este láttam. Nyúzott arcomat lát-

va a portás készségesen elhitte, hogy bent felejtettem a táskámat tegnap

este, így megkaptam a kulcsokat. Izgatottan szedtem a lépcsőfokokat,

a kulcs csikordul, én belépek a terembe.

A s z o k á s o s k u p l e r á j f o g a d o t t ,

mint minden itteni buli után. A

nagyobb hányástócsákat át-

ugrottam, majdnem meg-

csúsztam egy padlón elhe-

lyezett használt gumin.

Odaléptem az üsthöz,

és amit benne találtam,

arra nincsenek szavak.

Az összegöm-

bölyödött kis figura mé-

lyen aludt. Nem lehetett

több egy láb magasnál, és

bőre rücskös, halványzöldes

volt. Arcát először nem láttam, elta-

karta kezeivel, és kócos hajával. Gubancos, ős szakálla körbe-

fonta a testét. Teljesen meztelen volt, egyedül egy meglepően mocskos

ősmagyar süveggel takarta el fejét. Gondoltam felébresztem, -egy kis

vizet öntöttem rá.

A tervem bevált. A kis gnóm fölébredt.

19

-Ebadta mocskos kurafi, ki fattya vagy hogy nem ölt vala tégedet

kecske atyádnak ganéjába, mikor varacsoscsecsű kurvaasszony anyád-

bul kikölkedzettél!

-Jó reggelt magának is!

-Szakállod mint fene trágyábul kibuvó mocsú szőresség, arcod bá-

gyadt, mint ki verhenyes fasszal méne vala baszni!

-Mi a bánat bajod van és mi a fene vagy!?

-Nem ösméred tád fajtám ősi természettyit, rühes

görénye az római császárnak kit gennyen tartott volt fel

istállószolga kurváknak fattyú vazallusa! Minékünk

nincsen e büh fermedvényös lucsokhoz semmi közünk,

különb az mi fajtánk amannál, hogy az

ördög fattyainak seggök szőréből fonott

volna lajtorját a laposképű szuvaskörmű

nagyanyád, a helyett hogy méhében vé-

löd megfogan az kandisznó nagyatyádtól, ki

báttya is volt néki, és saját anyjának…-és

valóban, a lény bőre felhólyagzott és sistergett,

ahogy a vizet öntöttem rá, ezt vakargatta most,

miközben szitkozódott.

-Hallod, kussolj már te hülye gnóm, mert mind-

járt felrúglak!

-Hogy baszta volna seggbe a rőtvillám tenéked

minden fajtáid és pereputtyaid, hogy micsoda káromlásokra nyitod az te

varras szádat, minthogy éngöm becsmérölsz, és oly igen nagy csúfságo-

kat mondasz te reánk és attyonk fiaira, hogy pedig gnómok lennénk!?

20

Sőt, hogy nem esmérsz fel engömet, ki pedig vagyok minden Törpéknek

legfőbb elöljárósága,és igazgatója, Bulcsú Kán! Bitang vagy, hogy nem

tudod nípömnek és nemzetsígömnek eredettyit, a törpék fajtáját tán nem

isméred-é?

-Mi bajod van neked a vízzel, te suttyó szittya?

-A víz az mihaszna emböreknek való, meg a szarban hentergő

disznyóknak, tisztössígös Törpének ahhoz semmi köze is

nincs!

-Csak fel akartalak ébreszteni, Bulcsú!

-Ébresztettél volna inkább pályinkával,

miként az tisztös népekhöz illik. És az te

szádnak én nem Bulcsú vagyok, hanem

ismeg Bulcsú Kán! Szógaember!

-Ha csak pálinka kell, nesze itt van -naná,

hogy mindig hordok magamnál!

-Ejj, a bühkurva csipásan túrós faszát a

menydörgős kurvapecér szarhajtóinak, tán

csak félig vagy így fattyú!

-kiáltotta Bulcsú Kán, és nagyot

húzott a fémflaskából. -Hüjjá, de

kellett ez már, mint a faszrajáró kulacsba a fingás!

Nem ittam volt már mióta… hány éve volt Harkány

hun nagykirály lakodalma, jóember, hogy a jeges-veres faszára húzza rá

az fazíkfelyű zsírossubás vénártány mindenség!

-Hát.. úgy körülbelül olyan… ezerhatszáztizennyolc.

-Hűjj, hát a küszöbrefosó táltos fingot igya meg Bakár vitéz meg az

21

ő bütykösfaszú víg cimborái!

-Mi bajod velük? Egyre kevésbé értelek, Bulcsú!

-Bulcsú Kán, repednének széjjel az összes beleid! Bakár vitéz és

bütykösfaszú víg cimborái nékem addig az estéig igen jó komáim va-

lának, miként az gyakorta megesett az törpék nemzetsége és az derék

hunok népe között. Hanem mikoron Harkány hun nagykirály és ifjú fele-

sége baltákkal, beste nagy furkókkal és agyaglábasokkal megvítták vala

esküvői nászharcukat, éngem Bakár vitéz megragadott az nyakamnál,

bütykösfaszú víg cimborái pedig az lábamnál, és beledobtak eme közepes

üstbe, miben pedig az törpék nemzetséginek

még fortyogó hígfosnál is aljasabb beste

baszomadta lötty vala: víz!!! Mindezt

murugya elméjüknek mulatsága mi-

att tevék egyedül. Ekkora istentelen

gyalázat elkövetése után még nem

elégedtek meg ennyivel, hanem engem

a vízből ki nem eresztvén főznek vala,

hogy csirízzel ragasszák össze őket az

szaros talpuk lapjánál fogva. Ott pedig

én szépen beleoldódtam az vízbe, beleivód-

tam vala az üstbe, rohadjon le az alja, merthogy a

forróságot jobban elviselem, mint bármely betyárkörtével ékített ember-

népség, hanem fajtám a vizet nem állhatja. Így kellett nékem feloldva

lennem az edény falában, mígnem valaki végre nem hajtja rühös bőröm

szabadulására az csudálatos táltos Varázshányást.

22

Azért elég sokáig tartott, hogy a rövidlátó bükkfa szúette belsejit zivatar

kergesse körül az udvaron! Hát nem használjátok már ti az hunok ősi

Hányóüstjeit?

-Nézd el nekünk, mára elég kevesen tudunk varázshányni. -hazud-

tam.

-Azért mond meg még nekem, te hugyvirág, te voltál az Okádó Tál-

tos?

-Hmm, hát persze.

-Mocskos ártány fattyú létedre a pálinkáért hálával tartozom. Bár

nem alítanád rólam, de sok nagy titkoknak vagyok tudója. Kérdez tüllem

kurafi!

És így esett, hogy e trágár, de sokat látott és bölcs törpém beszélt

nekem pár dologról a hettitákkal kapcsolatban, amire egyébként rá nem

jöhettem volna. mert vénebb ő a hunoknál is, sőt a rómaiaknál, görögöknél

és etruszkoknál is. Persze négy mondatnyi káromkodásra jut egy mon-

dat ténylegesen hasznos információ- de az tényleg hasznos. Megtudtam,

hogy én szarmata prostituáltra és egy kétes eredetű kecskére vezethetem

vissza őseim sorát, valamint hogy a Négy Folyó Medencéje alatt a Kár-

pát-medencét kell érteni. Ezekhez a feltételezésekhez én még nem voltam

elég bátor. Sok más mellett bizton állította, hogy a Kard ténylegesen lé-

tezik, sőt mondott még valami érdekeset.

Azt káromkodta el, hogy azoknak a hettitáknak a temetője, akik

ide menekültek a Kárpát-medencébe, itt van pontosan az alatt az épület

alatt, ahol több mint két évtizede tanítok! Miután ezt elmondta, kiugrott

az üstből, elszaladt a folyosó vége felé. Soha többé nem láttam.

23

24

Amit hoztál finom volt- A hang hirtelen szólalt meg.

Tulajdonképpen a határát súrolja a hallható hangnak, inkább

csak fátyolos morajlás. Olyan mintha egy kút fenekéről szólna.

Még az irányát sem tudom megállapítani. Valami elképesztő idiótán tud

suttogni, akármi is legyen a gazdája. –Jó volt nagyon de legközelebb

valami másfélét hozzál tudod hogy az olyat sokkal jobban szeretem hogy

is hívjátok ti az olyanokat amilyet én szeretek

-Mesés könyv? Amit hoztam az mesés könyv. Tudom, hogy azt

szereted.

-Nem ez nem mesés könyv az a mese amit ti úgy hívtok ami nem

történhet meg a valóságban amit nem hiszek el ez viszont nem olyan ez

nem olyan mért ne történhetne meg ilyesmi nálatok ez nem történhet

meg a ti világotok nem igy működik tudod hogy érdekel a ti világotok

-Ennek örülök Kharón. -próbálom elterelni a beszélgetést. Bulcsú

Kán említette ugyan, hogy nehéz figura lesz, azt viszont nem, hogy

ennyire.

-Ne hívj Kharónnak szörnyűek vagytok ti emberek semmi fantáziátok

nincsen csak azért mert egy csónakkal viszlek át egy föld alatti tavon már

rögtön Kharón így Kharón úgy ha meg már lekharónozol légyszives legyél

fölfordulva és rakj két garast a szemeidre ha egy szemem lenne akkor

meg valószínűleg Küklopsz lennék mi -kérdezte Kharón. Semmi tónusa

nincsen, semmi hanglejtése, még csak tagolása sem a mondatainak, ezért

hangzik olyan hülyén, ha humorizálni próbál.

- Ahogy akarod Kharón. Tényleg, van neked egyáltalán szemed?

-Tudod mit nézd meg kapcsold fel a lámpát -mintha most megpróbált

volna valami élcelődést csempészni a hangjába, bár a hangsúlyról és a

25

tagolásról most is megfeledkezett... -alapvetően nekünk lentieknek is

rossz lenne ha égő lámpával járkálnál itt de hidd el te járnál rosszabbul.

Elsősorban a te elméd épségének érdeke hogy sötétségben legyél

-Hogyhogy?

-Ne sértődj meg illetve sértődj meg ha jólesik de a ti agyatokat

nem olyasmire tervezték ami itt látnátok lent nem tudná feldolgozni a

szemetek amit itt lent látnátok azért vannak ezek a helyek a föld alatti

örök éjszakában mert jobb ha a szem ilyenkor vak és az agyatok is félig

viszont a mese amit hoztál nem mese bár finom volt de nem az ilyet

szeretem addig amíg átérünk mondj nekem mesét de olyat amit tényleg

nem hiszek el olyat ami finom

Tudtam, hogy nem úszom meg ilyen könnyen a hülye meséjét.

Vettem egy nagy levegőt, és belekezdtem:

Volt egyszer egy ember. Egy nagyon kíváncsi ember. Egy

kincskereső. De nehogy azt hidd, hogy azért keresett kincseket, hogy

haszna legyen belőlük. Egyszerűen kíváncsiságból tette mindezt.

Érdekelte, hogy mi van a föld alatt elrejtve, érdekelte, hogy mit talál, ha

elkezd ásni. Szeretett elgondolkodni rajta, hogy vajon kié lehetett az a

régi vért, amit talált, miért kellett valakinek elásnia egy ládányi rézpénzt.

Ez volt az élete. Nem gazdagodott meg belőle, mert volt, hogy jobban

érdekelte egy régi, rozsdásodó bronzlemez, mint egy drágakövekkel

díszített korona. És akkor a bronzlemeznek eredt a nyomába és meghagyta

a koronát másoknak.

-Idáig nehezen bár de el tudom hinni a mesédet

-Ne vágj közbe, ha azt akarod, hogy folytassam!

-Rendben

26

-Szóval mint mondtam, nem gazdagodott meg, viszont ez egyáltalán

nem zavarta. Az viszont furcsamód elkezdte bosszantani, hogy minden

kincset képes megtalálni. Egyszerűen túl jó lett. Csak követi a józan eszét,

a tapasztalatát, és minden szépen meglesz. Így elhatározta, hogy valami

olyasminek ered a nyomába, amit talán nem is biztos, hogy létezik…

-Hahahaha ez már finom mese tetszik nekem egy szavát sem hiszem

el egy szavát se –vágott közbe Kharón. Most nem bántam, ugyanis nem

kellett tovább hazudnom.

Az út innentől csendesen telt. Kharón elégedet volt a meséjével.

Bulcsú útmutatásai egyértelműek voltak. Igazából egyedül türelem

kellett hozzá, ugyanis állandóan emlegette valamilyen hozzátartozóját

vagy egy természeti jelenségnek vagy nekem, de én türelmes voltam.

Elmondott mindent részletesen: mit vigyek magammal, az út mely

részén mire számítsak. Nem hiszem hogy érdekében állt volna becsapni.

És idáig végül is minden működött, amit mondott. Mondjuk a pálinkáért

tényleg lehetett is hálás. Igazi szatmári barack volt.

Nem tudom, meddig tartott az utazás a sötétben, de összerezzentem

arra a halk hangra, amikor a csónak gerince egy kőnek ütődött a túlparton.

Pedig az egész nem volt több egy koppanásnál, én mégis harangzúgásnak

éreztem. A túlparton vagyok. Átjutottam. Ha a Kánnal találkozok, annyi

pálinkát adok neki, amennyi abba a rohadt hun üstbe fér. Százhúsz

százalékosat.

Továbbindultam, egyenesen előre. Furcsamód minden térérzetem

megszűnt, egyszerűen úgy éreztem, hogy a Semmiben állok. Semmi sincs

körülöttem, semmi anyagi. A nyakam rettenetesen elkezdett fázni. De

27

továbbmentem. Lámpát még mindig nem szabad használnom. Csak

nehogy átbasszon az a hülye részeges gnóm!

Kilencvennyolc, kilencvenkilenc és száz lépés. Megérkeztem.

Tudom, jól mit kell tennem. Egyszerű. ’78, ELTE, egyiptológia, másodév.

Hogy is tanította az öreg prof?

-VÖÁHÁOHHÖÁÁRRÁRH MUÁH ÖÖÖÖÁÁHUÁ!

AUVÁÁÁHUÁÁÁVÁHRÖHVÁÁÁ ÖÖÉÉHÁÁÁÁ!!!

Az ősi nyelv szavai megtörték pár bűvös másodpercre az évmilliók

óta tartó csendet itt mélyen, valahol a föld alatt. Most eldől minden. Annyi

mindenen elbukhat a dolog. Egy teljesen véletlenül megtalált agyagtábla

töredéke alapján, egy részeges törpefejedelem szava alapján, de mégis itt

állok, ki tudja, hol, és elmondtam a Szavakat. Nincs visszaút. Elképesztő.

Sohasem gondoltam volna, hogy haszna lesz annak a hülye kurzusnak.

„Szellemhadsereg megidézése”? Na persze. És mégis erre a pillanatra

vártam egész életemben.

Hosszú csend következett. Az agyamban, mint a villám, végigcikázik

tizenöt év minden kételye. Egyszerre. De mégis bámulom a földet.

A végtelennek tűnő percek után, sötéthez szokott szememnek

vakító fényességgel fellobban a földön egy zöldes lángnyelv.

Aztán még egy.

Aztán még egy.

És végül több száz, több ezer. Mindenfele körülöttem. Nem világítanak

meg semmit, nem vetnek árnyékot, egyszerűen csak ragyognak. Az

28

agyagtáblának igaza volt. A profomnak igaza volt. Bulcsú Kánnak igaza

volt. És nekem is. Nekem is igazam volt.

A lángok egyre nagyobbak, végül már két méteres magasságba is

felcsapnak. Mindegyik tomboló tűzben ott áll, -ott áll egy hettita harcos.

Teljes fegyverzetben.

29

Több, mint négyezer éven át halottak voltak, és most egy elmeként

ordítanak fel hirtelen az éjszakába.

Másfél óra múlva már kitűnően kijövök a vezetőjőkkel, Hattusilis-

sel. Amikor megkérdem, hogy hogy néz ki az Elrejtett Kard, elmosolyo-

dik rettentő hullavigyorral, és elkezd a levegőbe rajzolni csontos ujjaival.

Amerre mutatóujja vége szántja a levegőt, izzó zölddel csík marad utána.

Mint amikor egy parázsló botot lóbál valaki a levegőben.

Egy vívótőr rajza bontakozik ki. Egy nagyon ismerős vívótőr rajza…

Folytatás következik...