1

Pozitív és negatív energia – az Isteni teremtés egyenlete

Balogh László Imre vagyok, Magyar létezéskutató parapszichológus, író. Édesanyám halála óta, 1988-tól figyelem a Lélek rejtelmeit. Számos egyedi felismerésre jutottam, amiket sikerrel kamatoztatok az emberi psziché kihívásainak megoldására, 2007 óta, mint tanult parapszichológus. Egyedi módszeremmel még a 20 éves depresszió is feloldható, akár tíz óra alatt.

Már a ’90-es évek elején megalkottam a Polaritás Mérlegét, amely a duális világ megértését és a konfliktusok feldolgozását segíti, a harmónia helyreállításával. A mérlegen a Jin és a Jang minıségő energiákat elemezzük. Majd, bevezetve a harmadik forráserı fogalmát, az ısi szimbólum a mérlegen egy három-ismeretlenes egyenletté alakul. Ez a képlet, a kettısség összetartozása, fejlıdése és ciklikussága által az egység tökéletességét igazolja. A kétpólusú agyi kódoltságunk szintén a megismerés-megértés készségét, lehetıségét és jogát igazolja, igen szemléletesen!

Kezdetben e különleges mérlegen a psziché buktatóira összpontosítottam, mint például az elıdök problémás örökségének feldolgozása, vagy a nyomasztó múlt rendbe tétele. Ám fokozatosan ráeszméltem, hogy a Polaritás Mérlegének egyenlete nemcsak a psziché dimenziójában mőködı leleplezı formula, de érvényes a teljes teremtett fizikai létezésre is – politika, tudomány, gazdaság.

Nem véletlenül használtam a „teremtés” szót; ugyanis, ahol az eredmény tudatos, ott az oknak is tudatosnak kell lennie, ez az ok-okozat szabálya! Ne csak valljuk, hogy „Mi hiszünk Istenben”, bizonyítsuk is, és éljünk e szerint, tudatosan. E tanulmány tehát túlmutat az iskolai fizikaoktatás egyes téveszméinek kijavításán: a pozitív és negatív energiák egyensúlyának tisztázása révén a teremtés alapvetı kérdéseit igyekszik igazolni; akár új energiahordozók feltárásának irányát tőzve ki! A teremtett világ élısködık módjára való kiaknázását pedig váltsa fel a tiszteletteljes elfogadás!

Az elv: a hagyományos mérleggel szemben, e virtuális készülékre nem a gravitáció hat. Amikor

a Jin és Jang páros egyikére figyelek, azt kiemelem a tudat szintjére. Az elválaszthatatlanságuk miatt, a párja azonnal lekerül a tudatalattiba – az elfojtás feszültsége az egyensúly helyreállítását követeli. Az egyik oldal feltárása megkönnyíti a másik, nehezebben megismerhetı fél megértését is.

2

A teremtett világban nincs egyetlen folyamat, egyetlen dolog, ami pár nélkül létezne. A psziché területén a mérleg lépései segítenek az elengedés, illetve a megbocsátás elérésében, eljuttatva a pácienst a tiszteletteljes elfogadás harmóniájához. Azonban most vonatkoztassunk el az emberi Lélek világától, és alkalmazzuk a Polaritás Mérlegét a fizika visszásságainak leleplezésére.

Az elsı teendık mindkét oldal serpenyıiben azonosak: a megismerés-megértés lépései a tisztán látás útja. Nézzük, mi a helyzet az olyan kérdésekkel, mint az anyag-sötét anyag páros? Vagy a fizika olyan területeivel, ahol úgy tőnik, hogy csak az egyik serpenyıben van valami, mint a pár nélküli gravitáció! Ne feledkezzünk el egy még misztikusabb jelenségrıl, a vákuumról, amit a legtöbb tudós egyik serpenyıben sem lát szívesen, mert a megértést számos folyamat akadályozza!

Mivel félkarú mérleg nincs, ha a megismerés-megértés folyamatát a polaritás figyelembe vétele nélkül akarjuk lefolytatni, könnyen választjuk inkább azt a téves utat, hogy a fogas kérdés tárgya nem is létezik: nincs is gravitáció, hanem az anyag körül a tér görbül el; vákuum meg aztán pláne nincs, hanem a külsı nyomás fejti ki a hatását… még a lélegzésünkkor is! Sarkalatos tévedések!

A Polaritás Mérlege rendet tesz ezen ellentmondásos nézeteltérések között. Nem lévén fizikus, egyszerő mezei gondolkodóként e tanulmányt mentesítem a képletektıl,

ellenben több, könnyedén elvégezhetı kísérlettel fogok igazolni, és lesz néhány megvalósításra váró gondolatkísérletem is. Az eredményeimre összpontosítok, és a kezdeti téves következtetéseim fokozatos tisztulásának hosszú folyamatát mellızöm. Csak egy dolog: a kísérleteimben a vákuumtér negatív erejét, a vákuumerıt a gravitáció kísérıjelenségeként észleltem, ez kezdetben téves útra vitt – a vákuumerıt a gravitáció párjának gondoltam. A Polaritás Mérlege egy egyenlet: ha ismerem az egyik serpenyıt, tisztában leszek a másik térfél szereplıjével is. Így derülhetett ki, hogy mindkét erı negatív elıjelő (Jin jellegő), és eltérı, különálló párral kell, hogy rendelkezzenek!

A kísérletek elıtt röviden a kutatásaim szikrájáról. Egy tévé mősorral kezdıdött, egy természetfilmmel. Egy mélytengeri sárga kis tengeralattjáró

merülését mutatták. Egy kétszemélyes gömb volt, tíz cm-es falvastagsággal, kihangsúlyozva, hogy az iszonyatos víznyomás ellen tervezték. 3000 m mélyen egy robotkar segítségével apró puhatestő rákokat győjtöttek be, majd a jármő oldalán fityegı hálóban tárolva ıket, a felszínre emelkedtek. Egy akváriumba helyezték a parányokat, akik ugyanolyan jól érezték magukat 30 cm mélységben, mint a 3000 méteres vízoszloppal a hátukon. Ez lehetetlen – gondoltam! Vagy mégis?

Hát persze, hogy lehetséges, ugyanis a tengerfenéken nincs többletnyomás! Mindezt a jól ismert Arkhimédész törvénye igazolja. A folyadékokba és gázokba merített testek annyit veszítenek a saját súlyukból, amennyi folyadékot, illetve gázt kiszorítanak. Tehát, ha egy, a felszínen 3 tonnát nyomó, 3000 méteres képzeletbeli vízoszlopot visszahelyezünk a saját közegébe, éppen a saját súlyával lesz könnyebb, tehát a súlya lenullázódik, így nem gyakorol nyomást a környezetére! A köztudottan ránk nehezedı légoszlop nyomásával ugyanez a helyzet: miért nem érezzük? Mert nem is létezik!

Akkor valójában mi történik a tengerek és a bányák mélyén, (keszon jelenség) illetve ezek ellentéteként a magasban? A kérdés pontosabban így hangzik: mit eredményez, ha közelebb kerülünk a Föld gravitációs középpontjához, illetve ha távolodunk tıle?

Nézzük a víz alatti nyomás cáfolatának kísérleteit.

Egy 2 literes, gyenge falú mőanyag palackot alkalmazok és egy vékony léggömböt (csak óvszerrel mőködik). A lufit a palack szájára erısítem, majd a palackot belemerítem egy 200 literes tartály vizébe, kétféleképpen.

Elıször a palackot a szájával lefelé helyezem a vízbe, csak ameddig a karom leér. Szinte semmi nem történik. A léggömb, a benne lévı levegı miatt felemelkedik, és odasimul a palackhoz, ami szintén szeretne kiemelkedni a vízbıl. A tanultak szerint mindez a víz nyomása által keltett felhajtó erı okozata. Tévedés!

Ha a víznek lenne nyomása, a palackot összenyomná, alul kipréselve a levegıt. Az erı, amit a palack kifejt a karomra valójában antigravitációs erı, ami egyenlı az adott mélységben kiszorított vízmennyiség súlyával.

3

A második kísérletben a palackot szájával felfelé húzom a víz alá. Annak ellenére, hogy a víznek nincs nyomása, most a palack hirtelen mégis összeroppan.

Ha lenne víznyomás, az elızı esetben is logikus lett volna, hogy ugyanez történjék, elvégre a palack szája valójában nyitott volt, a lufi nem akadályozta a levegı kiszabadulását. Csakhogy a gravitáció ellenében ható erı csak függılegesen hat, felfelé, ezért nem tud a levegı lefelé távozni.

Jelen esetben a levegı már felfelé ki tud áramolni, meg is teszi, és felfújja a léggömböt. A palackot pedig a szívó vákuumerı összeroppantja.

A felhajtóerı kérdését a víz alatti kísérleteim teljesen új megvilágításba helyezik. Ezt az erıt a fizika egyértelmően a víz minden irányból egyformán ható hidrosztatikai nyomásának tulajdonítja. Azonban, Arkhimédész törvénye igazolja, hogy sem a folyadékoknak, sem a gázoknak, önmagukon belül nincs sem súlyuk, sem nyomásuk – hisz a közegen kívül egyébként mérhetı súly (például egy kiemelt vízoszlopé) nyomban lenullázódik, mihelyt az adott térfogatú egységet visszahelyezem a saját közegébe, és ott próbálom megmérni.

Immár nyugodtan átfogalmazhatjuk az ismert Arkhimédész törvényt: Folyadékba, vagy gázba merülı test súlya a kiszorított folyadék, vagy gáz súlyának mértékével

csökken. Hogyha a bemerülı test súlya negatív értékő, vagyis kisebb az általa kiszorított közeg súlyánál a testre antigravitációs erı hat, és a test, a gravitációval ellentétes irányban gyorsulva elhagyja a közeget. A felhajtó erı fogalmát tiszta szívvel át lehet nevezni antigravitációnak!

Haladjunk tovább, szintén vizes közegben, most leginkább a vákuumtér energiájára koncentrálva.

Mi lesz a 2000 cm3 őrtartalmú mőanyag flakonnal a tenger mélyén? Ezt a bizonyítást csak gondolatkísérlettel tudom elvégezni, nem lévén mélytengeri lehetıségeim. A Föld gravitációs középpontjától távolodva minden anyag sőrősége csökken, közeledve pedig megnı – e tény az alap! Az anyagtömörülés tehát a gravitáció okozata, és nem valami túlnyomásé!

Jelen gondolatkísérletben a két flakon szájával lefelé merül a tenger mélyére. Az egyik nyitott, míg a másikon rajta van a kupakja. A megnıtt gravitáció miatt a 2000 cm3 levegı, egy adott mélységben 1000 cm3 térrészre tömörül. Ekkor a tér fölöslegessé váló 1000 cm3-ében vákuumerı lép fel. A nyitott flakonban a vákuumerı vizet szív a feleslegessé vált térrészbe, így kiegyenlítve a tér energetikai egyensúlyát.

A zárt flakonban a fölösleges teret a vákuum nem képes semmivel kitölteni, ezért a tér határait összerántja, a tömörült levegı által igényelt 1000 cm3-es méretre. Az egyensúly ekkor is beáll.

Nem a nem létezı víznyomás dolgozott, hanem a vákuumtér negatív energiája. Egyszer láttam egy tudományos filmet, melyben a tenger fenekén vashordók összeroppanásával

igyekeztek a víz nyomását igazolni. A hordókat a felszínen zárták le, így a bennük lévı levegı a tengerszinti gravitációnak megfelelı sőrőségő volt. Amint a hordókat erıvel a víz alá nyomták, több ezer méterrel közelebb a Föld gravitációs középpontjához, a hordók levegıjének részecskéi, az erısödı gravitációban fokozatosan közelítettek egymáshoz, összesőrítve a levegı állagát, így az sokkal kisebb teret igényelt. A kisebb térigényő, sőrőbb levegı hatalmas negatív energiát keltett, ami a hordók falát összerántotta. Ekkor megszőnt a feszültség.

Térjünk vissza a lufis palackhoz, és

lássuk, a negatív szívóhatás irdatlan ereje képes-e akkor is hatni, amikor a vákuum-tér kiterjedése nulla.

Ezúttal a léggömb legyen igazi, erıs anyagú, a palack pedig vastagabb falú.

4

Most a léggömböt beledugom a palackba, és a nyílását kívül ráfordítom a palack szájára. Belül a lufit megtöltöm nagy nyomású vízzel, ami így teljesen felveszi a palack alakját. Fontos, hogy a léggömb és a palack fala közül minden levegı távozzon. Ezt úgy érem el, hogy a palack fenekének közepén, ahol vastagabb a mőanyag, fúrok egy kis lyukat. Ezt a levegıztetı nyílást, a feltöltést követıen egy kis csavarral elzárom, majd kiöntöm a vizet. A lufi mozdulatlan marad szorosan hozzásimulva a palack belsı falához. A semmi, a tér nélkül is ható negatív energia tartja ott, és nyilván nem az a 800 szor ritkább levegı, ami a kiömlı vizet felcserélte.

A palackot szemlélve, benne a falához simuló lufival, a rendszer nyugalmi állapotát látjuk, ugyanakkor tudjuk, hogy a léggömb gumi anyagában a befektetett energia feszültsége folyamatosan dolgozik. A léggömb minden részecskéje a belsı tér közepe felé törekszik, hogy visszanyerje eredeti alakját, de a külsı felületét megragadja a vákuumerı, és nem ereszti, hanem visszatartja.

A fürdıszobai fogast szintén a tér nélküli vákuumerı tapasztja a csempéhez, és

nem a nem létezı légnyomás! A lefordított, vízzel teli pohár rejtélye is feloldódik a vákuumerı elfogadásával:

Azt tanultuk, hogy a légnyomás nem engedi a vizet kiszabadulni: a levegı alulról odapréseli a papírt a pohár szájához. Mivel nincs légnyomás, a vizet, a fordított pohár feneke és a víz között létrejövı vákuum-energia tartja benn, a gravitáció ellenhatásaként. A víz súlya nem képes légüres teret létrehozni, ezért nem tudja letolni a papír-cetlit.

A pohár felülre került alja és a víz részecskéi között nincs tér, és mégis jelen van a vákuumerı. Figyelemre méltó, hogy a kísérlet úgy is mőködik, ha a poharat nem töltjük színültig. Megfordítva így sem folyik ki a víz. A fölötte lévı légrétegben kialakuló vákuumerı semlegesíti a gravitációt.

A különleges szerkezető, (éppen ezért életet adó) víz esetében az elıbbi kísérletnél a vákuum-erı mellett figyelembe kell vennünk az üveg részecskéi és a víz között fennálló adhéziós erıt, de számoljunk az anyag bensıjében mőködı kohéziós erıvel is, amely az anyagot összetartja. Tehát, amikor bármilyen jelenséget a gravitációs térben vizsgálunk, igen összetett erıkkel számolunk.

A víznél 13,5 szer sőrőbb higany már elmozdítja a papírt, és kifolyik. A Torricelli-féle méteres

üveg kémcsıben meg is figyelhetjük, hogy a nehéz higanyoszlop miként hoz létre légüres teret a kémcsı tetejében. Valójában mi is történik az állítólagos légnyomást mérı, Torricelli-féle higanyoszloppal? Függıleges irányban emelkedve a tengerszinttıl, vagyis a Föld középpontjától eltávolodva, a higanyoszlop egyre könnyebb lesz, – a gravitációs erı csökkenése által – így a tengerszinten kialakult üres vákuumtér energiája feljebb húzza a higanyt. A világőrben pedig teljesen visszahúzódik a helyére, hiszen itt a gravitáció elenyészı mértékő. Tehát, valójában a gravitáció változásait mutathatjuk ki, és semmiképpen sem a nem létezı légnyomást!

Hogyha a mőszer tengerszinten, nyugalmi állapotban jelez légköri eseményt, akkor minden esetben a levegı mozgásából, torlódásából és hımérsékleti változásaiból adódó sőrőségváltozást és tolóerıt jelzi – ám ez a többkomponenső változó jelenség nagyon távol áll a köztudattal elhitetett állítólagos légnyomástól.

5

Az anyag sőrősége hımérsékletingadozáskor is változik, ami a korlátolt térben szintén képes vákuumerıt kelteni. A bizonyítást szintén egy vékonyfalú mőanyag palackkal végezhetjük el. Töltsük fel meleg levegıvel, például egy hajszárító segítségével, majd csavarjuk rá a kupakját.

Szobahımérsékleten azonnal látjuk az eredményt, de hőtıszekrényben a jelenség még látványosabb: a palack összezsugorodik. Mivel a meleg levegı ritkább, ezért az egységnyi teret kevesebb részecske töltötte ki. Ahogyan hőlni kezdtek, a részecskék sőrősödtek és kisebb lett a térigényük, ezért összerántották a palack vékony falát.

Ez a gyakorlatban elvégzett kísérlet egy adott állandó gravitációs szinten történt. De folytassuk a mőveletet elméletben, és a lehőlt, összezsugorodott palackot vigyük fel 3000 méter magasba. Legyen -10 oC a külsı hımérséklet. A palack újra visszanyeri eredeti alakját. Sokkal hidegebb van ugyan, mint a tengerszinten, ahol a szobahımérsékleten lehőlt levegı összerántotta a palackot, de 3000 méteren a gravitációs hatás miatt az egységnyi levegı sokkal ritkább, és talán éppen annyi térre lesz szüksége, mint a palack eredeti mérete volt.

Egy bicikli pumpával is érdemes kísérletezni. Ha a dugattyús szár teljesen benyomott

állapotában befogom a pumpa nyílását (a dugattyú és az ujjam között nincs tér) és megpróbálom kihúzni a szárat, az ujjamban érezni fogom a vákuum hatalmas szívó erejét. Amikor a pumpa egyharmad részét levegıvel telítve hagyom, és a nyílást befogva így kezdem kihúzni a dugattyús szárat, akkor is érezni fogom a vákuum szívását, de ekkor már sikerül kijjebb húznom a szárat, lényegesen kitágítva a légritka teret. Ha elengedem a pumpa szárát, a vákuum visszahúzza azt, és a levegı sőrősége visszaáll az eredeti nyugalmi állapotába.

Helytelen úgy fogalmazni, hogy a pumpa belsejében helyreáll a külsı légnyomással egyezı, eredeti állapot. A levegınek itt sem nyomása van, hanem sőrősége, ez állhat helyre, de nem kiegyenlítıdés folytán, hiszen a pumpa belsı tere a külsı levegıtıl elzárt, nem érintkeznek, hogy bárminemő sőrőségbeli kiegyenlítıdésrıl lehetne szó. Az adott gravitációs állapotnak megfelelıen beáll a levegı részecskék sőrősége, ami így egyenlı lesz a környezetével.

A tengeralattjáróban a fellépı vákuum-feszültséget beáramoltatott levegıvel semlegesítik. A

mélyben ugyanazt a teret több levegı tudja kitölteni. Ugyanakkor a levegı jóval sőrőbb is lesz, mint a felszínen. Ez a sőrőbb levegı oldódik fel az ember vérében. Ha túl gyorsan emelkedünk a felszínre, a levegıfölösleg buborékok formájában kiválik a vérben, és halált okoz.

A keszon jelenség valós, de az oka nem a víz nyomása, hanem a gravitációs sőrőségváltozás. Arkhimédész, Krisztust 200 évvel megelızı kutatásaiból tudhatnánk, hogy minden anyagon

belül a nyomás semlegesítıdik. A keresztény világ úgynevezett tudósai, amikor 1500 év kábulatból végre felocsúdhattak, félredobva a görögök korai bizonyításait, teljesen téves utakon kezdtek botorkálni. 1620-ban például, látványos kísérletekkel igyekeztek igazolni a légnyomást, holott a vákuumtér negatív energiáját demonstrálták. A súlyokkal, vagy lovakkal szét nem húzható légüres félgömbök 400 éve szolgálják valami megmagyarázhatatlan félrevezetés háttérérdekeit! Érthetetlen!

6

A kísérleteimben többször elıfordult, hogy a gravitációs hatások mellett lépett fel vákuumerı. A Polaritás Mérlegén elhelyezkedı erık ellentétes párjainak keresésekor elkövethetjük azt a hibát, hogy e két rejtélyes erıt egymás kiegészítıjeként kezeljük, hisz a vákuum egyensúlyt teremtett. Csakhogy mind a gravitáció, mind a vákuum negatív elıjelő vonzóerı, tehát más párt igényelnek!

A vákuumnak könnyő meglelni a párját. A válasz közelebb van hozzánk, mint azt gondolnánk:

a légzésünk csodásan igazolja a keresett erıpárt. Belégzéskor a bordáink szétfeszítik a tüdınk terét, így hozva létre a negatív vákuumteret, ami beszívja a levegıt, majd összepréselve a tüdı terét, a kifújás ereje lesz az ellentétesen ható pozitív erı. Szívás-fújás. A porszívó hasonló képességekkel igazol. Nem véletlen az angol elnevezés: „vákuumtisztító”! A porszívó egyszerre szív és fúj!

A Polaritás Mérlegén elhelyezkedı Jin és Jang erıknek van egy érdekes tulajdonsága, amit csak

a „harmadik, forráserı” fogalmának bevezetése után érthettünk meg teljesen tisztán. Ez a Jangra jellemzı szabad áramlás, szabad önmegvalósítás és a Jin jellemzıje, a korlátoltság, önkorlátozás.

A Jin és a Jang forrásaként belép az egyenletbe a harmadik ismeretlen – megalkotva a teljesség természetes „szentháromságát”. Lássuk az igazolást a Napfény földi elemzése révén:

Tény, hogy a két ellentétes minıségő erı, a Jin és a Jang minden esetben egy harmadik erı teremtı eszközének okozata, eredménye. Minden (szent) hármas egységben a forrás-erı tökéletes, megbonthatatlan EGY, nincs elkülönülı Jin vagy Jang jellege. A teremtı energiájának hatása, a szétválás, a rajta (látszólag) kívülálló fizikai dimenzióban valósul meg! Jang oldalon a forráserı teremtı eszközét a „külsı” rendszer szabadon áramoltatja, míg a Jin térfélen önkorlátozást folytat.

A forráserı minden esetben semleges – nem foglalkoztatja, hogy a külsı rendszerek miként lesznek boldogok az ı szabadon áramló energiáitól, avagy okoznak maguknak szenvedést az erı önkorlátozása révén. Mielıtt túlzottan kitérnénk bizonyos vallásfilozófiai kérdésekre, kanyarodjunk vissza a vákuum rejtélyéhez, és a Polaritás Mérlege révén tegyük még inkább tisztába a fizikát.

7

A Mérlegen az elsı lépéskor (megismerés) nyomban kiderül, hogy a fogalmat nem használjuk helyesen: a latin „vacuum” szó légüres teret jelent, és nem energiát! Tehát, nincs igaza azoknak, akik azzal érvelnek, hogy „vákuum nem létezik!” – légüres tér igenis van, a világőr nagyjából ilyen hely, de a légritka tér szivattyúval is elıállítható. E kifejezés ellentéte a „telitett tér” (lat. „plenum”).

A vákuum-plenum terek energia-párját a közismert takarítógép látványosan szemlélteti. A porszívó ventillátora a tisztítandó felület közelében vákuumteret hoz létre, azzal, hogy

minden levegımolekulát áthajt, átlapátol egy másik térrészbe. A nagysebességő „átlapátolás” kelti a szívás energiáját. A levegımolekulák a részecskék között fennálló adhéziós erı miatt nemcsak a szomszédos levegırészecskéket viszik magukkal, hanem a finom porszemeket is. A porszívó erıs szívó viharában a levegımolekulák, az adhézió révén nagyobbacska tárgyakat is képesek magukkal ragadni. Ugyanakkor a porszívó másik felén a megszőrt levegı szabadon távozik – ez a fújás.

Gondolatban különítsük el a két teret. A takarítógépünk a szívó hatását fejtse ki az egyik szobában, míg a kifújás (mondjuk egy másik csövön keresztül) egy másik helyiségben történjék. Ha kivesszük a szőrıt, a jelenség még izgalmasabb lesz. A tisztítandó szobában a levegı, a por, és a kisebb tárgyak a szők csıbe kényszerülve igen korlátolt helyzetbe kerülnek, de a másik szobában szabadon szétrepülnek. Ha hermetikusan zárt helyiségekben dolgozunk, a megtisztuló szoba tere egyre ritkább lesz, elıbb utóbb kialakul a vákuumtér, míg a másik helyiség nemcsak szemetesebb lesz, de a levegıje kétszer sőrőbb is – az egy „plenum” terő, telített szoba lesz!

Légzéskor, szerencsére sokkal kisebb energiával ugyan, de hasonló jelenség zajlik. A levegıvel együtt bizony port, füstöt, spórákat és számtalan más mikroszkopikus szemcsét is beszívunk. Nem véletlenül szükséges néha a tüdı nagy erejő kitakarítása, tüsszentéssel. Egészségünkre!

A tökéletes harmadik forráserı mindenkor fellelhetı: ez a porszívó motorja, illetve a szívünk.

Fontos megemlítenem, hogy a forráserıt mindig egész egyként kell kezelnünk. Megbonthatatlanságát jelzi, hogy amennyiben az oly elutasítandónak beállított negatív pólust ki akarjuk iktatni, például a porszívó motorja esetén, a folyamat azonnal megáll, a takarítás abbamarad. A szívünk negatív fázisát kiiktatva a tüdımőködés megszőnik, de azonnal leáll az agy rezgése is, sıt, az egész szervezet elhal. Ezért hiba a „negatív” energiák ellen harcolni – megszőnik az egység harmóniája! Ellenben a tökéletes teremtés tiszteletteljes elfogadása semlegesít minden ártó energiát (még a pozitívokat is – mert bizony ezen a térfélen is léteznek ártó hatások!)

Összegzés. Közelítve a Föld középpontjához, a gravitáció erısödése összesőríti a részecskéket,

amik korábban a zárt teret kitöltötték. A sőrősödı részecskék egy belsı plenum térrészt alkotnak, létrehozva körülötte a vákuumteret, amiben negatív szívó energia gerjesztıdik. Ez a csökkent igényhez mérten összerántja a tér határait. A helyreálló egyensúly egy új teret eredményez, amelyben a részecskék sőrősége nagyobb ugyan, mint a tér feltöltésekor (tartály, hordó, palack), ám ebben a sőrőbben kitöltött térben már nincs feszültség. Az új, egyensúlyi helyzetben a vacuum-plenum terek gerjesztett párosa megszőnt létezni – marad a sőrőbb részecskékkel teli kisebb tér.

A hımérsékletváltozás szintén vacuum-plenum térgerjesztést eredményez. Ugyanezt érjük el külsı szívóenergia-befektetéssel is. Ám megfigyelhetı, hogy a vákuumtér szívó energiája akkor is megjelenik, ha a tér terjedelme nulla. A Polaritás Mérlege szerint ez természetes: amíg a plenum térnek kell lennie valamennyi terjedelmének, addig a vákuumtér lehet semennyi (0) kiterjedéső is!

Valamennyi kísérletbıl a következı megállapítások szőrhetık le: • Amikor a teljesen behatárolt (akadályozott) térbıl kivonunk, kiszívunk minden anyagi részecskét, a létrejövı zárt vákuumtérben semmi nem marad, csak a befektetett negatív szívóenergia. • A szívóenergia negatív adhéziós erıként kötıdik a vákuumteret határoló anyagrészecskékhez. • Ha a teret határoló anyag enged, a szívóhatás összerántja a tér falait, amíg helyreáll az egyensúly (a mőanyag flakon terét akár tüdıvel is képesek vagyunk nullaterjedelmőre összezsugorítani!) • Ha a térben bennmarad ugyan minden részecske, de a növekvı gravitáció miatt kisebb térfogatra sőrősödnek, ekkor az anyagi részecskék plenum terét körülvevı térrész alakul szívó vákuumtérré. • A részecskesőrősödés megnövekedett kohéziós erı – ez a környezetben negatív adhéziós erıként hat, vagyis minden részecskét a középpont felé szív, (vonz) a tér határait zsugorodásra késztetve.

8

* * * A vákuumtér negatív szívó energiájának van egy különlegessége: a benne lévı független

plenumtér határfalát megkeményíti. Ebbıl kiindulva sokan kételkednek a Hold-utazásokban, vagy hogy az őrhajósok képesek a légüres térben dolgozni, hisz az őrruhának meg kellene keményednie.

Egyik amerikai szkeptikus érvelését kísérlettel is alátámasztotta, amit valamelyik tévécsatornán volt szerencsém látni. Egy áttetszı mőanyag dobozból kiszívta a levegı nagy részét és bemutatta, hogy a dobozba hermetikusan belógatott őrkesztyőt nem lehet megmozdítani, a dobozban kialakult vákuumtér szívóhatása miatt. Szerinte a világőr vákuumterében nyilván nem lehet őrsétát végezni.

Csakhogy köztudott, igenis lehet őrsétálni, és (talán) még a Holdon is járt ember, többször is! Kijelenthetjük tehát, hogy a világmindenség tere nem szokványos (földi körülmények között elıállítható) vákuumtér, valamiért nem lép fel benne negatív szívóerı. Ez hogy lehet?

Tehát, a vákuumtér szívó hatása a benne vizsgált független plenumtér (kesztyő, vagy ruha) külsı falát mozdulatlanságra dermeszti, ez tény! Ne feledjük azonban, hogy minden Földi vákuumkísérletet csakis határolt térben tudjuk elvégezni. A világőr (nem egészen) üres terének különlegessége egyetlen magyarázattal érthetı meg: a világőr határok nélküli végtelen tér!

Hogyha a világmindenségnek lennének határai, a gravitáció sőrítı energiájától, a gerjesztett vákuumtérben minden részecske (a létrejövı anyagi plenum-terekben) mozdulatlan dermedtségben szunnyadna. Következésképpen a világőr tere nem közönséges vákuumtér!

* * * Nyilvánvaló, a határtalan univerzumban a Polaritás Mérlegén egészen más tereket és energiákat

fogunk kutatni, és nem a vákuum-plenum tér szokványos negatív szívó-vonzó, és pozitív fújó-taszító energiáit! A világmindenség rendkívül hosszadalmas folyamatait emberi léptékkel csak sejthetjük. Mióta az őrtávcsöveink távolabbi, részletesebb kitekintést is megengednek, a szupernóva robbanásokkal párhuzamosan, máshol, égitestek születésére is következtetni lehet. Tehát az anyag destrukturálódásával egyidejőleg zajlik a struktúra-építés, vagyis az anyag keletkezése!

Nézetem szerint, e kettıs jellegő teremtési folyamat a határtalan térben kezdet és vég nélküli – és természetesen tudatos intelligencia okozata…! A végtelen Isteni teremtés, mint kutatási alap, az ısrobbanás-dogma törlését eredményezi, a világmindenség korának cáfolatáról nem is beszélve! – Ebben a tanulmányban ezekkel a kérdésekkel nem foglalkozom.

Térjünk vissza a mindenséget formáló energiákhoz. Egyes kísérleteimben, amikor vákuumtér-

gerjesztés következett be, okként a gravitáció növekedését állapíthattuk meg. Ugyanez a jelenség nagyban is igaz. Vagyis bárhol is közelítsünk egy rendszer (csillag, bolygó, vagy éppen formálódó égitest gázfelhıjének) közepe felé, fokozatosan erısödı gravitációt találunk. Ez a struktúra, vagyis az érzékelhetı anyag világa. A Polaritás Mérlege nyomban megkívánja az ellentétes „serpenyı” kitöltését. Számolnunk kell tehát a destrukturáló antigravitációval, és máris kézzelfoghatóvá tettük a modern tudomány nagy talányát, az antianyag kérdését is, megtalálva magát az „antianyagot”!

Az antianyag nem valami veszélyes szörny, ami, ha találkozik az anyaggal, katasztrófa történik – a Jang, például a Földön a világosság, soha nem konfrontálódik a Jin sötétséggel, pedig egyszerre léteznek, sıt, egymást követve fejlıdnek – a nappal és az éjszaka között mindig ott lesz az átmenet, a derengés szürkülete. És semmi nem történik, ha éjszaka lámpát gyújtunk, nappal pedig árnyékot vetünk valamire. A 24 órás napi ciklusok két fordulópontja, az, ami soha nem találkozik: a dél, amikor a fény a legerısebb, és az éjfél, amikor a fény a leginkább korlátozott.

Az anyag-antianyag párost az óceánban úszó jéghegy jól szemlélteti: a jéghegy megváltozott

halmazállapotú óceán, azaz szilárd víz. A durva anyag átmenetileg megszilárdult tiszta antianyag. Csillagászati léptékben, a mindenség színterén az anyagi égitestek az érzékelhetetlen antianyag

energiaóceánban úsznak, így a rendszer tökéletes egyensúlyban van. A gravitáció-antigravitáció páros egyidejő jelenléte és a tökéletes egyensúlyuk szintén fennáll. Késıbb ezt a bolygók ellipszis pályájával szemléltetni is fogom, de elıbb foglaljuk össze egy táblázatban a teremtés két fázisát, az Isteni energia Jin jellegő besőrősödését, majd a Jang visszaalakulását tiszta energiává.

9

A TEREMT İ GRAVITÁCIÓ

JIN – Destrukturálódás Strukturálódás

visszarendezı taszító repulzív antigravitáció

szerkezetépítı vonzó impulzív gravitáció

induláskor, áteséskor GGYYOORRSS ÉÉSS FFOORRRRÓÓ (az anyag szétrobban)

induláskor, áteséskor LASSÚ ÉS HIDEG

(az antianyag sőrősödni kezd) szabad áramlás a végtelen

térbe, a semmi állapotig

belsı akadályoztatottság

a maximális sőrőségig

mozgás belülrıl kifelé mozgás kívülrıl befelé a térfogat tágul a térfogat csökken

a részecskék szétszélednek a részecskék közelednek a Jinbe való áteséskor,

az alsó holtponton teljesen eltőnik az anyag

a Jangba való áteséskor, a felsı holtponton megjelenik

a gyors rezgéső anyag Tehát, a folyamat eredménye:

LEHŐLÉS hideg, anyagtalan semmi; érzékelhetetlen energia; a láthatatlan antianyag

Tehát, a folyamat eredménye: FFEELL MM EELL EEGGEEDDÉÉSS

meleg, anyagi valami; érzékelhetı energia;

a látható anyag Az átesést az ısprincípium kódja,

az Isteni Intelligencia Rendezıelve irányítja (a Tai Chi jelképében ezt a pötty fejezi ki)

Mivel az univerzumot, illetve az anyagot alkotó molekulát véletlenek nélküli, kiszámítható, tehát intelligens törvények mozgatják, tény, hogy a törvényalkotó tervezı is intelligens!

Mivel az okozat intelligens, természetesen az ok is intelligens!

10

A két ellentétes energia ciklikus fejlıdése; egymásba való átfordulásuk; a durva anyag megjelenésének és az antianyag finom energiájának holtpontjai, és természetesen a forráserı csodálatosan szemléltethetı a Polaritás Mérlegén is:

A rendszerben két átesési holtpont van, felül, a Jin csúcsán megjelenik az anyag, alul, a Jang folyamat kiteljesedéseként pedig antianyaggá alakulva teljesen eltőnik. Ez a két fordulópont az idısíkon évmilliárdokig tart. Mindkét holtponton nyomban megkezdıdik az átfordulási szakasz is, vagyis az anyag folytatja a besőrősödést, mígnem bekövetkezik a Jang szétvetıdés (< – ezt az átesési fázist a Jin és a Jang sárga határvonala jelzi. Az antianyag pedig az abszolút fagyott dermedtségállapotban idız, mígnem elkezdıdik újra anyaggá sőrősödni >). Ez a két átfordulási szakasz és a csúcspontjukon az átesési folyamat emberi idıfogalmakkal leírhatatlanul hosszú.

A függıleges zöld szaggatott vonalon, középen, az anyag és az antianyag egyaránt különleges minıséget nyer: tökéletes bennük az Isteni jelleg, vagyis nincs elkülöníthetı elıjelük! Az elıjel a szomszédos térfélre való átbillenéskor jelenik meg, és elkezdıdik lassú megsemmisülésük!

Kicsiben az emberi élet ugyanezt az átfordulási-átesési jelenséget mutatja: a megszületett csecsemı (testet öltı Lélek) egy életen keresztül haldoklik, majd leveti anyagi béklyóit és feltámad egy új Lelki egyed (kiszabadulva testi korlátaiból visszaalakul tiszta Isteni energiává)…

A mérlegen látványos az emberi sajátság. A negatív Jin térfél nıi jellege egyértelmővé teszi, hogy miért ez az anyagteremtı erı. A pozitív tüzes férfi energiák oldalán a Jang hatás pedig pusztít. Csakhogy ez a pusztítás nem ártó szándékú: visszaállítja a kezdeti teremtı, eredet-állapotokat.

Ez a megközelítés igencsak átértékeli a „teremtés koronája” dogmát is – a nı javára…

11

A teremtés kettıs energiái A teret homogén antianyag, részecskejelleg nélküli, elıjelmentes Intelligens Energia tölti ki. Ez

az érzékelhetetlen Isteni energia a holtponton elkezdi önmagát besőríteni – ezt a negatív fázist homogén háttérsugárzásként már mőszeresen érzékelhetjük. Majd a következı szakaszban beindul a részecske-mozgás, tömören megjelenítve a rezgı durvaanyagot. Ezer és ezer trillió év alatt…

A mindenséget a teremtı gravitáció formálja. Csakhogy, félkarú mérleg nem lévén, a teremtı gravitáció törvényszerően kettıs jellegő. Akár egy permanens mágnes, amely egyszerre vonz és taszít, az égitestek energetikai töltöttsége is egyszerre negatív gravitációs és pozitív antigravitációs. Tehát a teret pozitív és negatív energiák töltik ki.

Van a modern fizikának egy elképesztı megállapítása: A kvantum-vákuumban lezajló energia fluktuáció tömeg-egyenértékét 1061 és 1093 gr/cm3 közé becsülik. Nem tévedés. A tér egyetlen cm3-ében a vákuum-erı tömegegyenértéke lényegesen nagyobb a világmindenség összes anyagának a tömegénél??? Persze tudják, hogy itt valami nagyon nem ok. Hiszen, ha így lenne, az üres világőr szerkezete keményebb lenne a gyémántnál!

Emlékezzünk arra az amerikai kétkedıre, aki szintén úgy hiszi, hogy a világőrben a vákuumerı megkeményíti a teret, éppen ezért nem lehet őrsétálni.

A vákuumtér szívóereje a tér határai által akadályozott erı, vagyis a gravitáció hatására

fellépı energia. Ez a gravitációs vákuumgerjesztés! – Mivel a világőrnek, a végtelenségénél fogva nincs határa, így ott az energiákat nem akadályozza semmi, tehát nem alakulhat ki vákuumtér!!!

A laboratóriumi határolt térben elıidézett kvantum-vákuum megfigyelések reálisak, de nem

lehet ıket a mindenség végtelen terére vonatkoztatni. A zárt térben mért kvantum-vákuum tömege az őrben nem egy létezı érték, de a részecske-, illetve az energia fluktuációja (ingadozás, áramlás) sem vonatkoztatható az akadálytalan őr viszonyaira. És minket most leginkább ez foglalkoztat, ugyanis a vákuumban valami döbbenetes dolog figyelhetı meg: negatív energiájú részecskék képzıdnek, és tőnnek el. Ezt a klasszikus fizika nem teszi lehetıvé: számára nincs negatív energia!

Éppen ezért erıltetik inkább a térelhajlás Einsteini abszurditását, mivel a gravitációt negatív elıjelőnek kellene elismerni, sıt, mint vonzóerıt, magát az anyagszületés folyamatát is!

1928-ban Paul Dirac publikálta relativisztikus hullám egyenletét, amellyel képes volt

elektronok viselkedését leírni. Számítási mőveleteinek meglepı eredménye volt, kiderült, hogy léteznie kell negatív energiájú részecskének. Egyenlete alapján állította, hogy az egész vákuumtér tele kell legyen ezekkel a negatív energiájú részecskékkel.

Dirac elméletét kezdetben képtelen spekulációnak vélték, de 1932-ben sikerült kísérletekkel igazolni az antirészecskék létezését. Az anti-elektron (pozitron) után 1956-ra már volt anti-proton, anti-neutron. Sıt, kiderült, hogy minden részecskéhez tartozik antirészecske.

Teslához hasonlóan a tömegvonzást sok tudós ma is tagadja, és a gravitációt az őrbıl jövı

tolóerınek gondolja! Azzal érvelnek, hogy a graviton negatív tömegő, negatív sebességő, azaz negatív energiájú kellene legyen, s mindez a klasszikus fizika értelmében lehetetlenség. Zavarodott elgondolásuk szerint a gravitáció a vákuumtérben van, és a Földön lévı objektumokra felülrıl nyomóerıt fejt ki. Nevetséges!

A kvantum-vákuumban megfigyelt antirészecskék igazolják, igenis létezik negatív erıtér, tehát a gravitáció igenis vonzóerı. Azonban a vákuummal az a gond, hogy kísérleti körülmények között folyton ingadozik. A vákuumtérben, a semmibıl virtuális fotonok villannak fel, majd elektron-pozitron párképzıdés során hirtelen eltőnnek. A vákuumtér antirészecskéi rendkívül instabilak, a megjelenésüket követı pillanatban meg is semmisülnek.

A Dirac féle vákuum-tenger, fotonokkal és antirészecskékkel telített rendszer, amely az Univerzum terét képezi – Dirac-nak csak részben volt igaza. Az Univerzum tere nem szokványos vákuum-tenger, mivel végtelen, tehát nincs határa!

12

Míg a kísérleti körülmények között, a határolt vákuumtérben az energia-antienergia struktúra határozatlan és instabil, a világmindenség kettıs erıtere igenis stabil és

kiszámítható – mert a tér végtelen és a kódolás, a tudatosság forrása Isteni! Isten az anyagon belüli intelligencia, és természetesen nem egy személy!

Az antianyagot, és az antienergiát ne valami párhuzamos világként képzeljük el, egy másik dimenzióban. A finom, láthatatlan antianyag erıtere minden anyagi struktúrát áthat és körbevesz. Mindez részecskeszinten ugyanúgy igaz, mint makrokozmikus szinten.

Az eredmény egy látványos energiapáros, ami magának az anyagnak ad kettıs hangoltságot, tudományosabban fogalmazva, kettıs töltöttséget – ez a gravitációs és antigravitációs töltöttség.

Hogyan mőködik például egy égitest gravitációs és antigravitációs töltöttsége? A gravitációs erı az égitest közepe felé ható negatív erı, ez összetartja az égitest anyagát és építi a szerkezetét. Ellenben ha ez az erı nem lenne kiegyenlítve, igen hamar bekövetkezne a megsemmisítı átfordulás a destrukturáló Jangba. Az égitesteket besőrítı negatív gravitációt az ıt körülvevı antienergia erıtér tarthatja vissza, és szabályozza a sőrősödés sebességét – ez eredményezheti az égitest (illetve minden anyagi megnyilvánulás) pozitív antigravitációs töltését. Nézetem szerint, amekkora egy test negatív gravitációs tömege, ugyanakkora pozitív antigravitációs tömegegyenértékkel bír.

Amennyiben az elıbbi felvetés igaz, érthetıvé válik, hogy miért stabil az őrobjektumok Nap körüli keringése. Megérthetjük, hogy a Nap miért nem vonzza magához a bolygóit, vagy ık a holdjaikat; vagy miért nem eresztik el egymást; továbbá, hogy a keringési pályák miért ellipszis alakúak, s hogy egy bolygó miért éppen az ismert helyén kering, s nem közelebb/távolabb.

A válaszok az erıterek töltöttségi arányában rejlenek. A gravitációs és antigravitációs erıtérben a vonzóerı mellett ugyanolyan értékő taszítóerı is jelen van. Mint egy gumikötél, kifelé nyújtva is rugalmas, de befelé préselve is az. Vizsgáljuk meg az ellipszis pályát: Nézetem szerint, két nagymérető őrobjektum azért képes kapcsolatban maradni egymással, mert erıtereikben váltakozva Jang, majd Jin kvantumgerjesztés zajlik.

Az adott pályán való keringés a test tömegébıl adódó kettıs erıtér és a sebesség eredménye. Az erıterük intenzitásától és a sebességüktıl függıen minden bolygónak van egy, a Naptól számított kritikus távolsága. Akár az említett gumikötélben: ha a bolygó a kritikus távolságon belül kerül, a Jin sőrítı hatás átesik Jang taszításba, ami az objektumot a Naptól való távolodásra készteti, ami a maximális kritikuspontig nyúló ellipszis pályát eredményez. Ekkor bekövetkezik a Jinbe való átesés, és a bolygó újra közeledik a Naphoz.

A rendszer igen érzékeny, a kritikus távolság rendkívül finom hangolású. A Föld, illetve a többi bolygó ellipszis pályája, a szabályos körtıl alig eltérı.

Mindez kicsiben. Például, földközelben egy alma erıtere elenyészı, így a Föld vonzó hatása becsapódásra készteti azt. A tereptárgyak szintén az energetikai hátrányuk miatt rögzülnek. Ám, távolodva a Föld középpontjától, a csökkenı gravitáció miatt minden tárgynak meg lesz a kritikus keringési távolsága. Hogy a csökkenı gravitáció mégis képes a Holdat fogságban tartani, ez annak köszönhetı, hogy a Hold gravitációs energiája hozzáadódik a Földéhez.

A Nap-Föld-Hold gravitációs-antigravitációs fluktuáció eredménye a ciklikus árapály-jelenség. Az óceánok víztömegének ide-oda mozgására számos vízerımővet építtettek már. Miért nem építünk erımőveket az óceánokat mozgató gravitációs-antigravitációs fluktuációra???

Már a XX. század elején voltak ilyen kísérletek, s ma is vannak, akik ebben látják az ingyen-energia legfontosabb lehetıségeit! Bízom abban, hogy a tanulmányom akár segítséget is adhat ezen új energiák kinyeréséhez, ám figyelmeztetni is szeretnék a mértékletességre: a Naprendszer érzékeny energia-fluktuációjának egyensúlyát tudatosan tisztelnünk kell! Ha a mai kapzsiságunkkal szabadulunk rá erre az „ingyen” energiára, a Föld keringési pályájának katasztrófáját is okozhatjuk!

Balogh László – Magyarország +36/20/5801956

aquarius-2010@hotmail.com