1. kép: Zöldcsúcsú susulyka (Inocybe corydalina) preparált példánya

. kép: Feketésvörös galambgomba (Russula atropurpurea) preparált példánya

A BAKONY TERMÉSZETI KÉPE 4.

Dr. Galambos István

GOMBÁK A BAKONYBAN

Bakonyi Természettudományi Múzeum Zirc, 2006.

Szerkesztő: Kasper Ágota Lektor: dr. Vasas Gizella

Angol fordítás: Kishalminé Galambos Anita

Fotók: dr. Galambos István, dr. Ilosvay György, dr. Kutasi Csaba, dr. Tóth Sándor

Címlapon: Fiatal nagy őzlábgomba (Macrolepiota procera) Hátlapon: Fiatal gyapjas tintagomba {Coprinus comatus)

A kötet megjelenést támogatta:

nka Nemzeti Kulturális Alap

Nemzeti Kulturális Alap Veszprém Megyei Önkormányzat

ISSN 1416-8618 ISBN 963-86984-1-1

ISBN 978-963-86984-1-4

Kiadja a Bakonyi Természettudományi Múzeum Felelős kiadó: Kasper Ágota múzeumigazgató

Készült 2006-ban a veszprémi Prospektus Nyomdában

AJÁNLÁS

Tisztelt Látogató!

Az 1972-es alapítású Bakonyi Természettudományi Múzeum - hazánk egyetlen önálló vidéki természet tudományi szakmúzeuma - a zirci Ciszter­ci Apátság barokk épületében található. Fő feladatai közé tartozik a több mint 4 000 k m 2 kiterjedésű Bakony-hegység geológiai, botanikai és zooló­giai ér tékeinek feltárása, dokumentálása és közzététele, de aktív résztve­vője a bakonyi természetvédelmi munkáknak is.

Az egykori "Bakonyerdő" még ma is gazdag és sokszínű világát állandó ki­állításunk és kiadványaink segítségével igyekszünk megismertetni. A hegység természeti értékeinek bemutatása reményeink szerint egyaránt szolgálja a ter­mészettudományi ismeretterjesztést, a természettudatos-természetszerető szemléletformálást, s színvonalas idegenforgalmi kínálatot is nyújt.

"A Bakony természeti képe" c. sorozatunk 1996-ban indult, eddig megjelent füzetei a hegység halait, rovarait és madarait mutatták be. A negyedik kötet a gombák titokzatos, az ember számára élvezetet és veszélyt egyaránt rejtő társa­ságával ismerteti meg az érdeklődőket. A bakonyi gombák tanulmányozása mellett bepillantást ad e mindenütt jelenlévő furcsa élőlények rendszerébe, s egyben kirándulásokon jó szolgálatot tehet. Forgassák haszonnal.

Zirc, 2006. október Kasper Ágota múzeumigazgató

A Bakonyi Természettudományi Múzeum kiállításának alaprajza

Jelmagyarázat: 1: bejárat 2-6: kiállítási terek A-C: gombákat (is) bemutató

diorámák (fekete színnel kiemelve)

A GOMBÁKRÓL ÁLTALÁBAN

A gombák országa - önálló ország

A fenti címben megfogalmazott állítás nem egyszerűen cím, nem csak a leírtak tagolását segíti elő, hanem a tudomány mai állásának megfelelő álláspontot rögzít. A közép- és időskorúak tanulmányaik folyamán a gom­bákat még a növények között - esetleg a mikrobiológia egyik vizsgálati tár­gyaként - taglalták, a napjainkban polgárjogot nyert felfogás szerint a gom­bák a növények és állatok országa (latin szóval: regnum) mellett önálló or­szágot, a gombák országát képezik. A három említett ország közös abban, hogy minden tagjuk valódi sejtmaggal rendelkezik (eukarionta). A gom­báknak a növényekkel közös vonása a sejteket határoló szilárd sejtfal meg­léte, a növényeknél azonban ezt cellulóz, míg a gombák döntő többségénél a rovarok kültakarójából ismerős ki t in építi fel. A gombák spóraképzése (spórákkal tör ténő szaporodása) ugyancsak a növényvilággal rokonítja őket. A Nap fényenergiáját hasznosító (fotoszintetizáló), tápanyagait en­nek segítségével saját maga előállító (autotróf) növényektől megkülönböz­teti, egyben az állatvilággal rokonítja az elhalt élettelen vagy élő, nagy energiájú szerves anyagokra alapozott táplálkozási mód (szaprotrofizmus vagy parazitizmus). Ugyanakkor elválasztja az állatoktól a sejteket határo­ló sejtfal léte (az állatoknál a sejteket sejthártya burkolja) s a táplálkozás módja: a gombáknál ez többnyire külső emésztéssel történik, azaz a táp­anyagra lebontó enzimeket juttatnak, s lebontott, oldott állapotban veszik fel azokat energianyerés céljából. Az állatoknál a táplálkozás bekebelező típusú és belső emésztésű.

A gombák sejtmagvában a kromoszómaszám többnyire egyszeres (hap­loid), ugyanakkor gyakori a két sejtmaggal rendelkező (dikariotikus) sejt. Testszerveződésük, szaporodásuk módja rendkívül változatos, sejtfal nél­küli amöboid (pl. nyálkagombák), mozdulatlan vagy ostorral mozgó egy­sejtű alakokon, egy- és soksejtmagvú fonalas formákon keresztül az álszö-vetes megjelenésig terjed. A fonalas szerveződésű alakok gombafonalát gombahífának, azok szövedékét micéliumnak nevezzük. Számos sajátosság csak a gombákra jellemző: ilyen a sejtpórus szerkezete, továbbá a különle­ges, csak a gombákra jel lemző sejtosztódási folyamatok és egy speciális sejtszervecske megjelenése. Egyes anyagcseretermékek előállítására is csak a gombák képesek. Ezek közé tartoznak a gombák méreganyagai is.

Osztályozzunk tovább

A modern rendszerezés újabb rendszertani fogalmakat alkotva törekszik a fejlődéstörténetet is híven tükröző rendszert alkotni, ezért az élővilágot ma két világbirodalomra (supraregnum) osztja:

- elősejtmagvas (prokarionta)

- valódi sejtmagvas (eukarionta) — ' Az elősejtmagvas (prokarionta) szervezetek önálló sejtmaggal nem ren­

delkeznek, örökítő anyaguk a sejtben szétszórtan (diffúzán) található. Ide tartoznak a baktériumok és a kékalgák. A valódi sejtmagvas szervezetek sejt­jeiben a sejtmag önálló sejtszervecske.

A világbirodalmat világokra (superregnum) tagolják. A valódi sejtmagvas szervezetek négy világot alkotnak:

- egy- és többsejtű algák, ostoros állatok és gombák (Protoctista) - ostor nélküli gombák (Fungi) - növények (Plantae) - állatok (Animalia)

Mint látható, a szélesebb értelemben vett gombák két világba is tartoz­nak, ezért a világokat országokra (regnum), az országokat törzsekre, a törzse­ket osztályokra tagolják. A gombák egyes törzseire a tudományos név utótag­jaként szereplő -mycota végződés, míg az ezen belüli osztályokra a -mycetes végződés utal.

A gombákat (is) tartalmazó országok elnevezése, a hozzátartozó gomba­törzsek száma a következő:

- Protozoa (benne a nyálkagombák 4 törzse) - Chromista (cellulóz sejtfallal bíró nem valódi gombák, nagy valószínű­

séggel a fotoszintézis képességét elvesztett moszatok 3 törzse) - Fungi (valódi gombák 4 törzse: rajzóspórás, járomspórás, tömlős és

bazidiumos gombák).

világbirodalom

A GOMBÁK SZEREPE A TERMÉSZETBEN

A Föld ökológiai rendszerében az élőlényeket felépítő legfontosabb elemek (szén (C), hidrogén (H) oxigén (O), nitrogén (N), kén (S), foszfor (P)), állandó körforgásban vannak. A zöld növények a Nap fényenergiáját felhasználva a ta­lajból felvett egyszerűbb anyagok és víz, valamint a levegő széndioxidjának fel­használásával nagyenergiájú szerves anyagokat hoznak létre (termelők). A zöld növények által létrehozott anyagokat fogyasztják el az állati szervezetek (fo­gyasztók). Az élőlények (növények, állatok, gombák, baktériumok) pusztulásá­val, a testüket felépítő nagyenergiájú szerves anyagokat a lebontó szervezetek (baktériumok és gombák) egyszerűbb vegyületekké bontják, miközben az ener­giatartalom egy részét saját életműködésükhöz használják fel. Ezek az egysze­rűbb vegyületek a zöld növények számára ismét felvehetővé válnak, visszakerül­nek a körfolyamatba. Például az elhalt szervezetek széntartalma a lebontó szer­vezetek légzése során kerül vissza a rendszerbe, ahonnan a zöld növények felve­szik, és ismét beépítik szervezetükbe. Számítások szerint a lebontó szervezetek nélkül a levegő széndioxid tartalma 30 év alatt elfogyna, a földi élet megszűnne.

A termelő, fogyasztó és lebontó szervezetek együttműködése biztosítja a földi élő rendszer (ökoszisztéma) működését. A rendszert a Nap fényenergi­ája - a zöld növények közreműködésével - tartja mozgásban.

Gomba itt - gomba ott, gomba mindenütt

Vízi gombák

A földi élet kialakulása a vízhez kötődik, a szárazföldet csak később hódí­totta meg. A gombák együtt fejlődtek a földi élettel, s táplálékukat követve ju ­tottak ki a szárazföldre. Ennek ellenére a vízhez, mint életközeghez kötődő gombák száma viszonylag csekély. Ezt a szakemberek a gombák nagy oxigén igényével magyarázzák, mely a vízben csak kis mértékben elégíthető ki . A víz­ben élő gombáknak két nagy csoportját különböztetjük meg. A valódi vízi gom­bák szaporító sejtjei ostorral rendelkeznek, míg a másodlagosan - szárazföldi­ből - vízi életmódra áttért gombáknál ez nem figyelhető meg. Természetesen a vízben élő gombafajok is szilárd közeghez - a lebontandó tápanyaghoz - kötőd­nek. A tengerek sós vizéből több mint 500 fajt írtak le, ezek lebontok, élőskö­dők vagy tengeri algákkal együtt élők (szimbionták) lehetnek.

Az áramló édesvizek gombái ostoros sejtekkel mozognak, de jel lemző a részben szárazföldi é le tmódú gombák jelenléte is. Utóbbiak vízi alakja általában négysugarú ( te t raéderes) konídium. Ez a szerkezet lehetővé te­szi, hogy a vízben pergő-forgó képlet szilárd aljzatra lelve gyorsan rögzítse magát, s megkezdje az aljzat lebontását. A szárazföldi alak által lé treho­zott konídiumok a széllel terjednek, s hullnak a vízbe, lehetővé téve a víz­folyások felső szakaszainak utánpótlását . A vízi gombák konídiumai nagy mennyiségben gyűjthetők a vízi akadályoknál képződő habban, amely meg­akasztja, feldúsítja azokat. Az édesvízi tavakban kevesebb gomba él, mivel a víz oxigéntartalma a mozgó vizekhez képest csekély. Állóvizekben gyako­r i , hogy a konídiumok csigaszerűen csavarodottak. A kanyarulatok között megrekedő levegő felhajtó hatása ugyanis az oxigéndúsabb vízfelszínre emeli őket, sötét színük ugyanakkor a vízfelszínen meglevő erős napsugár­zás ellen véd.

Szárazföldi gombák

A szárazföldi gombák számára az oxigén megfelelő mennyiségben áll rendelkezésre. A gombák minden olyan aljzaton megjelenhetnek, amely számukra táplálékot biztosít.

Talajban élők

A talajban élő gombák fontos szerepet játszanak a növényi és állati ma­radványok lebontásában, a talaj termőképességének fenntartásában. A gombák részesedése a talaj élővilágában elérheti a 40%-ot is. A zömében szaprofita fajok mellett ragadozók, paraziták és szimbionták is ismertek e közegből. A ragadozó fajok a mikroszkopikus méretű gombák (mikrogom-bák) közül kerülnek ki , s fogóhifáikkal főként kis fonálférgeket zsákmá­nyolnak és "fogyasztanak". A parazita gombák nem ölik meg áldozatukat, hanem táplálkozásukhoz használják fel azokat. A szimbionta gombák köl­csönös előnyök alapján társulnak más élőlényekkel, ide tartoznak a maga­sabbrendű növények gyökereivel létesített mikorrhiza kapcsolatok is. Az étkezési szempontból fontos nagygombáink is e körből kerülnek k i .

Különleges szárazföldi aljzatok

Faanyagok

A gombák fontos szerepet játszanak az elhalt fás növények faanyagának lebontásában. Tagjai főleg a bazídiumos gombák közül kerülnek ki . A faanyag különleges aljzatnak számít, mivel benne a szén - nitrogén arány erősen elto­lódik a szén irányába, a gomba nitrogén igényének kielégítéséhez különleges - ma sem teljesen ismert - élettani folyamatok szükségesek.

Erdészeti és faipari szakemberek a fák korhadásának három alapvető típusát különböztetik meg: a fehér, barna és lágykorhadást.

A főként keményfáknál megfigyelhető fehér korhadásnál a sejtfal cel­lulóz és lignin tartalma egyidejűleg bomlik, mivel a gomba egyszerre ter­meli a két bontó enzimet. Az ilyen típusú korhadást előidéző fajok a bazídiumos gombák közül kerülnek ki , de kevés tömlős nagygomba is elő­idézheti e korhadástípust .

A puhafákra jellemző barna korhadásnál a sejtfalak cellulóztartalma bon-tódik le, a lignin nem szenved változást. A cellulóz "ragasztóanyag" hiányában a sejtfalak összeomlanak, a keletkező korhadék színe a lignintől barnásvörös, innen ered a korhadástípus neve.

A lágykorhadás ugyancsak cellulózbontással jár együtt, nevét a kéreg alatt megfigyelhető, kilágyuló foltokról kapta.

A farontó gombák az élő fákat is megtámadhatják, különösen akkor, ha a növény valamely oknál fogva legyengül. Fertőzési kapuként gyakran szerepel­nek a növény sérülései (friss ágcsonkok, kéreghántás stb.). Az élő növény vál­tozatos módon védekezik a fertőzés ellen: kalluszszövetet képez, gyantát és mézgát választ ki . A védekezési módok elsősorban a magas oxigénigényű gombahifa oxigéntől történő elzárását igyekeznek megoldani.

A faanyagok helytelen raktározása az anyag károsodásához, minőségé­nek csökkenéséhez vezet. A befülledés, kékülés, lágykorhadás csökkenti a faanyag értékét , felhasználhatóságát.

A beépített faanyagokon is megjelenhetnek gombakárosítók, ha a fa­anyag nedves környezetbe kerül, s előtte nem kezelték le telítő vagy gomba­ölő szerekkel. Különösen veszélyes a könnyező házigomba (Serpula (Merulius) lacrymans), mely a fát átszőve a levegőből is képes elegendő vizet felvenni életben maradásához. Hifafonalai áthatolnak a téglán és a betonon is, a tető faanyagán termőtestet képező gomba micéliumai a pince talajából, nedves falaiból vehetik fel a vizet. Ez történt a kiállításnak otthont adó cisz-

ter apátság világhírű műemlékkönyvtárában is a hatvanas években. Csak a fa­anyagok szétszedésével, fertőtlenítésével, a falak áthevítésével és a pincében található micéliumkötegek elpusztításával sikerült gátat vetni a fertőzésnek.

Trágya

Az anyagcsere végtermékek számos a gomba számára jól hasznosítható, könnyen bontható, magas energiatartalmú anyagot tartalmaznak. A gom­baspórák többnyire már a táplálékkal együtt jutnak az állat bélrendszerébe, ahol az enzimatikus hatások révén sarjadzóképességük megnő, s a trágyán csakhamar megjelennek a gombatelepek. Megfigyelések szerint a különböző gombacsoportok meghatározott sorrendben követik egymást. A mikrogom-bákkal foglalkozó szakemberek az állati ürüléket petricsészébe helyezik, s nedvesen tartva nevelik fel, helyezik gyűjteménybe a mikrogombákat.

Leveleken élő nem parazita gombák

A növények levélfelületére gyakran kiülepednek olyan gombaspórák, me­lyek kihajtva ezt az aljzatot tekintik otthonuknak, anélkül azonban, hogy pa­razitaként viselkednének. E gombák a levél által kiválasztott extraktumokkal (sejtnedvek, nektár, viasz) a levélre kiülepedő vagy oda kerülő szerves anya­gokkal táplálkoznak.

A nem parazita gombák különleges típusát képviselik a növények sejtközöt-ti járatainak anyagait lebontó, endofiton (növények belsejében élő) gombák.

Gombák különleges körülmények között

Magas hőmérséklet

Kevés a magas hőmérsékletet igénylő (termofil) gomba, ezek hőmér­sékleti optimuma 40-50 °C közé tehető . E csoportnak nagy szerepe van a komposztálásnál, ahol a folyamat közben a komposzt tömeg jelentősen fel­melegszik. A termotoleráns fajok elviselik a magasabb hőmérsékletet , fej­lődésük azonban ekkor lelassul, vagy leáll. A 60 °C feletti hőmérsékletet a valódi sejtmagvas (eukarionta) szervezetek már nem képesek elviselni.

Alacsony hőmérséklet

A valódi hidegkedvelő (pszichrofil) gombák száma ugyancsak kevés. A hidegtűrő gombák száma magasabb, ezek fejlődése alacsony hőmérsékle­ten szintén leáll vagy lelassul. Ehe tő gombáink közül hidegtűrő a téli fülőke és a késői laskagomba. Egyes fajok elviselik a fagyasztást, s felen­gedve ismét aktivizálódnak. Ennek gyakorlati jelentősége is van: a felenge­dett mireli tárut veszélyes ismét lefagyasztani, mert az aktivizálódott mikrogombák mérgező anyagokat is termelhetnek, s ezzel együtt fagyaszt­juk vissza őket.

Szá razságtürés

A gombák többnyire erősen vízigényesek, testük 80-90%-át víz alkotja. Ha kis számban is, de vannak olyan gombák, melyek szárazságtűrők. E fa­jok a lakásokban is megélhetnek, s légúti allergiás megbetegedéseket okozhatnak. A szárazságtűrő gombák alacsony nedvességtartalmú tárolt élelmiszereken megtelepedve károsítják élelmiszerkészleteinket.

Só- és cukortűrés

A gombák aljzataként szolgáló közeg magas só- vagy cukortartalma többnyire akadályozza a gombák fejlődését. Hatásukat a vízelvonáson ke­resztül fejtik ki. Van néhány faj, mely sótűrő enzimjei és vizet helyettesítő vegyületei segítségével ilyen körülmények között is képes megélni, esetleg mérgező anyagokat termelni.

Gomba - növény kapcsolatok

A zöld színtestekkel rendelkező élő növények ( termelő szervezetek) és a lebontok közé tar tozó gombák közötti kapcsolat (szimbiózis) lehet köl­csönösen előnyös (mutualizmus) és csak az egyik félnek hasznos, a másik­nak káros (parazitizmus).

Kölcsönösen előnyös gomba - növény kapcsolatok

A fonalas szerveződésű gombák és a zöld növények között két kölcsö­nösen előnyökkel bíró típus jött létre.

1. Gomba - alga kapcsolat A gombafonalak közé betelepülő algák egy sajátos telepes szerveződésű

formát alkotnak, melyet zuzmónak nevezünk. Az együttélés olyan magasabb minőséget hoz létre, mely több az alkotó élőlények puszta összegénél, ezért a zuzmókat az élővilág más fajaihoz hasonlóan önálló névvel látták el. A zuzmók gomba tagja a természetben önállóan nem található meg, ezzel szemben algái önállóan is megélnek. A gomba partner vízzel és szervetlen tápanyagokkal lát­ja el a fotoszintetizáló algákat, azok pedig az előállított szerves anyagból juttat­nak a gomba partnernek is. A zuzmókat sokféleképpen felhasználják, fontos szerepet töltenek be a légszennyezések kimutatásában, mint bioindikátorok.

2. Gomba - edényes növény kapcsolat A gombák és a magasabbrendű (edényes) növények (harasztok, nyitva-

és zárvatermők) közötti kölcsönös előnyök a gyökérkapcsolat (mikorrhiza) formájában valósulnak meg. Elterjedtségét és fontosságát jól mutatja, hogy becslések szerint a hajtásos növények több mint 90%-a rendelkezik ilyen kapcsolattal. A mikorrhiza lényege: az elágazó gombafonalak behá­lózzák a talajt, s a magasabbrendű növények hajszálgyökereihez kapcso­lódva vízzel és szervetlen tápanyagokkal látják el a növényt, közte olyanok­kal is, melyeket a gomba jobb hatásfokkal tud felvenni, s par tnerének át­adni. Cserébe kész tápanyagokat kap a zöld növénytől. A mikorrhizának két alapvető és néhány kisebb jelentőségű típusa ismert, előbbiek a külső és belső mikorrhiza. Első esetben a gombahifa csak a gyökér sejtközötti já­rataiba hatol be, magába a sejtbe nem. Ez a típus főleg a fás növényfajok esetében jellemző. Belső mikorrhizánál a gombafonal a gyökér sejtjeibe hatol. A mérsékelt égövön utóbbi típus elsősorban a lágyszárú növények­nél, pl . fűféléknél figyelhető meg.

Hátrányos gomba - növény kapcsolatok (parazitizmus)

A gombák a zöld növények leggyakoribb kártevői. A folyamat lényege, hogy a kórokozó gomba a növény által termelt szerves anyagokat vonja el, le-gyengíti, s sok esetben el is pusztítja azt.

A gombák és az állatvilág kapcsolata

A gombák - kisebb arányban, mint a növények esetében - de megbetegít­hetnek állati szervezeteket, így az embert is. Csaknem minden állatcsoport­nak vannak gomba parazitái. Az ember esetében megkülönböztetünk a kül-takarót megtámadó, és a test belsejében terjedő fajokat. Utóbbiak a súlyos betegségeket okozó szisztémás mikózisok közé tartoznak.

Itt említhetők a fonálférgeket megtámadó ragadozó gombák is, melyek hifafonalakkal veszik körül az állatot, elpusztítják azt.

Gomba - gomba kapcsolat

A lebontó tevékenységet folytató gombák megtámadhatnak más gombá­kat is. Ennek látványos példája egy nemezestinóru faj, mely a rőt áltrifla ter­mőtestén élősködik. Gyakoribbak a gombákon élősködő penészgombák, pl. a zöldpenészek, melyek a gombtermesztésben nagy veszteséget okoznak.

A gomba és az ember kapcsolata

A társadalomban élő ember kapcsolata a gombákkal nagyon sokrétű, tár­sadalmi-gazdasági tevékenysége során változatos módon felhasználja azokat, ugyanakkor a gombák károkozása is visszahat az emberi tevékenységre. Vizs­gáljuk meg ezeket a hatásokat egy, csak az ember szempontjából értelmezhe­tő felosztás a károkozás és a haszon szempontjából.

A gombák károkozó hatása

- A gombák számos, az ember által élelmiszerként termelt növényt be-tegítenek meg, csökkentve a termés mennyiségét. Ilyen például a gabona­félékben (pl. gabona üszög) vagy a szőlő- és gyümölcstermesztésben oko­zott kár (pl. szőlő peronoszpóra) .

- A gombák megtámadhatják az emberi és az ember által tenyésztett álla­ti szervezeteket (mikózisok).

- A gombák mérgező anyagokat termelhetnek (gombamérgek): ilyenek a mérgező nagygombák, másrészt élelmiszereket károsító, toxikus anyagokat termelő mikroszkopikus méretű gombák.

- Az egészségügyi károsító hatások között szerepet játszanak az allergiát okozó gombák

- A kitermelt, feldolgozott és beépített faanyagokat károsíthatják gombák (pl. könnyező házigomba)

A gombák haszna

- Részt vesznek biológiai átalakítási folyamatokban, pl . cukor alkoho­los erjesztésével sör, bor előállítása

- Olyan hasznos anyagokat termelnek, mint pl. a gyógyításban felhasznált antibiotikumok

- Az alacsonyabbrendű gombák szerepet játszanak a sajt érlelésében és iparilag fontos enzimek előállításában.

- Élelmezési cikkek (ehető gombák gyűjtése, étkezési célú gombatermesztés) - Felhasználhatók a biológiai védekezésben, pl . a rovarkártevők vagy

fonálférgek ellen. - Fontos szerepük lehet a sikeres erdősítésben azáltal, hogy a nagygom­

bákkal mikorrhizált facsemeték életképesebbek. - A gombák felhasználhatók a környezetvédelemben, pl. műanyagok

egyes típusainak lebontásában.

HÁNY GOMBAFAJT ISMERÜNK?

A Földön?

A kérdésre viszonylag könnyű válaszolni, ehhez össze kell gyűjteni az eddig leírt gombafajokat. Természetesen ez nem kis munka, de véghezvi­hető. Ennek alapján megállapítható, hogy a jelenleg leírt fajok száma kö­zel 80 000. A fajszámok csökkenő sorrendjében:

Tömlősgombák: 29 000 Konídiumos gombák: 17 000 Bazídiumos gombák: 16 000 Zuzmók: 14 000 Ostoros gombák: 1 200 Járomspórás gombák: 800 Nyálkagombák: 400

Nehezebb a helyzet akkor, ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy hány gombafaj él a Földön, mert ebbe bele kell számolnunk a még le nem írt, fel nem fedezett gombákat is. Erről természetesen csak becslések áll­nak rendelkezésre. Mér téktar tó számítások 3-400 000-re, de egyes szakem­berek egy millióra becsülik a gombafajok számát. Ezek az adatok azt je l ­zik, hogy számarányban közel állnak az állatfajokhoz (1-2 millió) és a nö­vényekhez (4-500 000).

Az ismert fajok fent felsorolt számaiból jól látható, hogy míg a nyálka-gombák, a járomspórás és ostoros gombák összes faja elférne egy-egy kö­tetben, addig a többi csoporté már több könyvespolcnyi anyagot tenne k i . A leírtakból kiderül hogy mikológusokra, vagyis a gombákkal foglalkozó szakemberekre még igen sok feladat vár, hogy felderítsék a gombavilág többszázezer eddig ismeretlen faját.

És Magyarországon?

A meghatározot t szabályok szerint leírt és Magyarországról kimutatott fajok számát a gombahatározókból és a gyűjteményi adatokból tudjuk megállapítani. Minél frissebb a kiadott munka, annál biztosabb a belőle megállapítható fajszám. Ez nem csak azért módosulhat , mert újabb és újabb fajokat írnak le, vagy mutatnak k i az ország területéről , hanem azért is, mert a gombarendszer állandó változása fajok szétválasztását vagy ép­pen ellenkezőleg összevonását eredményezi . Gyakorlati szempontból a gombákat két nagy mesterséges csoportra a csak mikroszkóppal tanulmá­nyozható mikrogombákra és a szabad szemmel jól látható nagygombákra különítjük el.

A magyarországi mikrogombák három kötetes modern határozója 1985-ben jelent meg. Benne 8400 fajt említenek. A nagygombák vonatkozásában teljes körű határozót jóval korábban adták ki , ezért azóta a fajszám lénye­gesen változhatott. Ebben az esetben a gyűjteményekben elhelyezett fajok száma megbízhatóbb eredményt ad. Eszerint a Magyarországról kimutatott nagygomba fajok száma kb. 3000. A zuzmók tekintetében könnyű dolgunk van: az 1994-ben megjelent határozókönyv szerint hazánkban közel 700 faj él. Ha a három csoport adatait összegezzük, úgy megállapítható, hogy ha­zánk területéről több mint 12 000 gombafajt mutattak k i .

És a Bakonyban?

Erre a kérdésre ma nem adható egyértelmű válasz. A nagy gyűjtemé­nyekben őrzött bakonyi anyag adatai nem állnak rendelkezésre, a Bakonyi Természettudományi Múzeumban őrzött gombagyűjtemény pedig nem képviseli teljességében a hegység területén fellelt adatokat. A nagygombák és zuzmók tekintetében a hegység területén hozzávetőlegesen 270 zuzmó­faj és több mint ötszáz nagygomba faj jelenlétét mutat ták k i .

A BAKONYI GOMBAKUTATÁS TÖRTÉNETE

A magyar gombakutatás kezdetei a Linne-t megelőző időkre nyúlnak vissza. A mohácsi vész évében született Carolus Clusius belga botanikus, a mikológia tudományának megalapítója, aki néhány évet a Nyugat-Dunán­túlon töltött, s szerencsés körülmények között fennmaradt művében leraj­zolta a térség néhány gombáját, feljegyezte magyar nevüket. Arról nincs adatunk, hogy a török-magyar ütközőzónába tar tozó Bakony területén megfordult volna.

Clusius után háromszáz évvel élénkül meg a hazai gombakutatás . Az egymást követő szakember-generációk (Istvánffi Gyula, Hollós László, Moesz Gusztáv, Bohus Gábor , Babos Lórántné , Igmándy Zoltán) és a mai fiatal mikológus nemzedék közös jellemzője, hogy megfordultak és gyűj­töttek ugyan a Bakony területén, de a hegység nem játszott kiemelt szere­pet tudományos tevékenységükben. Két kutató munkásságában azonban a Bakony előkelő szerepet kapott: Tóth Sándor a hegység mikrogombáit , míg Szemere László (1884-1974) nagygombáit kutatta. Mindkét mikológus bekapcsolódott a Bakony Természeti Képe kuta tóprogramba, sőt Szemere László 1960-ban, 76 éves korában, Somogy megyéből a Bakonyba költö­zött, hogy gombáit (kiemelten föl alatti gombáit) kutathassa. Szorgalmas munkával összeállította a Bakony nagygombáinak listáját (446) faj, mely lista a mai mikológus nemzedék révén tovább gyarapodott. Szemere Lász­ló személyét, kiváló mikológiái munkásságát egy önálló vitr in mutatja be a múzeum kiállításában [4A].

A GOMBÁK TUDOMÁNYOS GYŰJTÉSE, PREPARÁLÁSA, TÁROLÁSA

Az élővilággal, életföldrajzzal foglalkozó kutatók egyik legfontosabb munkaeszköze a tudományos gyűjtemény. Erre a gyűjtésre - napjainkban el­sősorban a múzeumok szakosodtak. A gyűjtemények célja: egy-egy földrajzi terület természeti képződményeinek, élővilágának gyűjtése, konzerválása, megőrzése, feldolgozása, publikálása és bemutatása. A gyűjtemény szolgálja a rendszertani és életföldrajzi (növény- és állatföldrajzi) kutatást, ma már nem egy esetben megőrizve az egykori élővilág a területről azóta kipusztult tagjainak bizonyító példányait.

A gyűjtők egyik törekvése az, hogy minél kisebb területen, térfogatban, minél több gyűjtött anyagot tudjanak tárolni, olyan módon, hogy annak meg­őrzése hosszú távon biztosított legyen.

A mikrogomba gyűjtemények alapvető tárolási egysége a papírból hajto­gatott kapszula, mely biztosítja azt, hogy a gyűjtött anyag másokkal ne keve­redjen, ugyanakkor könnyen kibontható, hozzáférhető legyen. Ha a minta tö­rékeny, úgy a kapszulán belül kis dobozokat pl. gyufásdoboz, papírból hajto­gatott dobozt is alkalmazhatunk (33. kép). A kapszulákat egy cca. A3 mére­tű lapon egymás mellé helyezhetjük (32. kép), ha a felületet betölti, újabb la­pot teszünk rá, s folytatjuk a feltöltést. Az A3-as lap - kapszula szendvicsszer­kezetet 2 db dupla A3 méretű ívvel fogjuk össze, s az így kialakított csomago­kat helyezzük el a gyűjteményi szekrénybe (34. kép). Ilyen módon történik a szilárd aljzaton található mikrogombák, zuzmók tárolása. Vizes közegben élő mikrogombákat nedvesen is tárolhatunk, úgy, hogy a vizet olyan anyaggal he­lyettesítjük, mely a gomba bomlását megakadályozza. E célra leggyakrabban valamely alkoholt vagy formalin oldatot alkalmaznak. E nedvesen eltett anya­gokból is készülhetnek száraz preparátumok: a mikroszkópi tárgylemezre csepp formájában felvitt anyagot beágyazzák, fedőlemezzel takarják, melyet a beágyazó anyag, pl. kanadabalzsam rögzít. Ekkor nem lehet elkerülni azt, hogy a preparátumban több faj is előforduljon. A mintában található fajok nevét ezért jegyzőkönyvbe rögzítik, tömegviszonyaikat 1-től 5-ig terjedő rela­tív értékszámokkal jelzik. Az l-es érték nagyon ritka (néhány egyed) az 5-ös érték tömeges előfordulást jelez.

A nagygombák esetében is több módszer alakult ki . Vannak gyűjtemé­nyek, ahol a gombákat egyszerűen megszárítják (aszalják). A gombák össze­töpörödnek, alakjuk, színük megváltozik, tárolásuk a 3 dimenziós térfoglalás

miatt helyigényes. Hazai herbáriumainkban más módszer terjedt el. A friss gombát a laboratóriumban kettévágják, középső részéből, 1-2 db, 2-3 mm vastagságú szeletet, hosszmetszetet vágnak. A megmaradó két fél gomba ka­lapját a tönkről leválasztják, a kalapból és a tönkből a gomba húsát kikapar­ják. Ezt követően a tönk és kalap két felét ismét összeillesztik. A nyers pre­parátumot (két tönkfél kalappal, két metszet) celofán papír közé helyezik. Száradáskor a celofánba ragadó gomba nem tud zsugorodni (31. kép). A pre­parátumot enyhe nyomás mellett szárítják, a vizet a közé helyezett itatóspa-

H E R B A R I U M MUSEI HIST NAT. BAKONYENSIS ZIRC, H U N G Á R I A

Nomen: Metatrichia vesparium (Batsch) Nann.-Brem.

Matrix: Fagus silvatica L. - in ligno putrido. In valle Szarvad-árok prope pag. Bakonybél, montium Bakony hegység, Hungária.

Locus, datum: Bakonybél, 30. V I I I . 1974.

Leg. Dr. S. Tóth et E. Tóth Det. Dr. S. Tóth et Dr. L. Zeller

2. ábra: A 33. képen bemutatott nyálkagomba herbáriumi cédulája latin nyelven

A B A K O N Y I T E R M É S E Z T T U D O M Á N Y I M Ú Z E U M H E R B Á R I U M A ZIRC, M A G Y A R O R S Z Á G

Név: Metatrichia vesparium (Batsch) Nann.-Brem.

Gazdanövény: Fagus silvatica L . - korhadó faanyagon. A Szarvad-árok völ­gyében, Bakonybél mellett, Bakony-hegység, Magyarország.

Gyűjtési hely és idő: Bakonybél, 30. V I I I . 1974.

Gyűjtötte: Dr. S. Tóth et E. Tóth Határozta: Dr. S. Tóth et Dr. L. Zeller

3. ábra: A 2. ábra magyar nyelvű' fordítása

pírok cseréjével távolítják el. Száradás után a celofánt eltávolítják, s a prepa­rátumot vastagabb lapra ragasztják, úgy, hogy a tönköt és kalapot ismét ös­szeillesztik, i l l . melléhelyezik a keresztmetszetet is. A lapot vékony papírból hajtott kapszulába teszik, melyet gyakran vastagabb papírból készített újabb kapszulába vagy borítékba is helyeznek. Erre ragasztják a névcédulát, mely a faj nevét, gyűjtési helyét, idejét, a gyűjtő és meghatározó nevét tartalmazza (2-3. ábra). A névcédula nyelve jelen esetben latin (2. ábra), de lehet vala­mely világnyelv is. Ennek célja az, hogy a gyűjtött anyagot - szükség esetén -más nemzetek kutatói is tudják használni. A latin nyelvű cédula fordítását a 3. ábrán adjuk meg. A preparátumon jól tanulmányozható a kalap és a tönk alakja, felülete. A metszet tartalmazza a gomba lemezeit is, melyekből minta nyerhető a spóra tanulmányozásához. Ugyanakkor a preparátum lapos, rak­tározása kevés helyet igényel (1-2. kép: első borító belső oldal).

A preparátumokat nedvességtől és a rovarkártevőktől óvni kell. Utóbbit a gyűjtemény rendszeres mérgezésével érjük el, mely a száraz szerves anyago­kat fogyasztó készletkártevőket elpusztítja.

A NAGYGOMBÁK BEMUTATÁSÁNAK MODERN MÓDSZERE

A Bakony élővilágát bemuta tó kiállításban nagy hangsúlyt fektettünk a gombákra. Az egyes életképeket bemuta tó vitrinekben található gombá­kon kívül három diorámát e csoport bemuta tására szántunk. A kiállított gombák érdekessége, hogy azok nem festett gipsz vagy műanyag utánza­tok, hanem valódi gombák. Különleges eljárással, a fagyasztva szárítás ( l i -ofilizálás) módszerével készültek. A frissen behozott gombát egyszerű ház­tartási mélyhűtőben -18 °C alá hűtik, majd feldolgozáskor olyan edénybe helyezik, melynek belsejében a mélyhűtésnek megfelelő hőmérséklet van, s e térből a levegőt eltávolítva vákumot idéznek elő. Ilyen alacsony hőmér­sékleten és nyomáson a sejtek megfagyott (szilárd) víztartalma a folyékony fázis kihagyásával gőzzé alakul (elszublimál), a gomba alakját és színét megtartva tökéletesen kiszárad. Megtör ténte után felületét víztaszító és rovarölő vegyszerek keverékével kezelik, s kész a kiállítási tárgy. E mód­szerrel kisebb testű állatok is kikészíthetők. A fagyasztva szárítást az élel­miszertechnikában alkalmazták először, ilyen módon oldják meg az expe­díciós hadseregek és az űrhajósok étkezését is.

GOMBAMÉRGEZÉSEK TÍPUSAI

Az erdőkben, réteken, legelőkön termő nagygombák étkezési szempont­ból három részre oszthatók:

a. az étkezésre alkalmatlan gombák, melyek büdösek, rossz ízűek, nyálká­sak, kemények, fás állagúak, vékony húsúak, illetve apró termetűek. A nagy­gomba fajok többsége ide tartozik.

b. emberi fogyasztásra alkalmas (étkezési) gombák c. az emberi szervezetre mérgező fajok. Figyelem: az ember szervezete

másképpen reagál a gombamérgekre, mint a hidegvérű állatoké! A gyilkos galóca - csak azért, mert a csiga megrágta - még erősen mérgező!

Az ember számára tényleges veszélyt a harmadik csoport jelenti. A gom­bamérgek által okozott tüneteket csoportosítva hazánkban az alábbi kilenc tí­pust különböztetik meg:

1. Gyilkos galóca típusú mérgezés (Phalloides-szindróma) A gombamérgezések legsúlyosabb típusa. Veszélyessége főleg abban

rejlik, hogy a gombamérgezések tünetei csak 8-24 óra múlva jelentkeznek, akkor, amikor a méreganyag nagy része a gyomor bélrendszerből felszívó­dott. A méreganyag hő hatására nem bomlik el, az emésztő enzimek nem bontják le. Ez a mérgezési típus jellemző a gyilkos és fehér gyilkos galócá­ra, a fenyves turjángombára és néhány apró termetű, vörösödő őzlábgom­bára. A központi idegrendszer eredetű hányás az első szakaszban kiszára­dást okozhat, egyéb látható idegrendszeri tünete (pl. hallucináció) nincs. A hányás következményeként fellépő kiszáradás kezelését követően jön a kr i ­tikus szakasz: a méreg anyagok a májat és a vesét károsítják, azokban be­vérzések, sejtelhalások következnek be. A mérgezés kimenetele a szerve­zetbe jutott és felszívódott gombamérgek mennyiségétől, a mérgezést szen­vedett beteg korától, fizikai állapotától függ. Különösen veszélyes, sőt még napjainkban is halálos kimenetelű lehet a mérgezés a gyerekek, és az idős, beteg, legyengült szervezetű emberek esetében.

2. Papsapka gomba típusú mérgezés (Gyromitrin-szindróma) A hosszú lappangási idő és a tünetek tekintetében hasonlít a gyilkosgaló­

ca mérgezéshez, azzal a különbséggel, hogy ez esetben idegrendszeri tünetek is jelentkeznek. A legtöbb méreganyag a nálunk ritka, redős papsapkagom­bában van. A méreganyag a májat és vesét károsítja, ritkán halálos is lehet.

Nálunk a kötelező óvatosság miatt az összes papsapkagomba fajt - szemben néhány európai ország gyakorlatával - nem ajánlják fogyasztásra.

3. Légyölő galóca típusú mérgezés (Muszkarin-szindróma) A mérgezés magyar neve bizonyos értelemben megtévesztő. Igaz ugyan,

hogy a muszkarin méreganyagot először a légyölő galócában mutatták ki , de ebben a gombában, más mérgező anyagok többnyire jóval nagyobb mennyi­ségben vannak jelen. Nagy mennyiségű muszkarint tartalmaz a legtöbb su-sulyka és fehér tölcsérgomba faj.

A mérgezés lappangási ideje rövid 0,25 - 2 óra. Izzadás, remegés, könnye­zés, nyálfolyás, remegés, szűk pupilla jellemző. Nagy dózis esetén kimenete­le halálos is lehet. Hatékony ellenszere az atropin-injekció.

4. Párducgalóca típusú mérgezés (Pantherina-szindróma) A párducgalóca és a légyölő galóca által okozott mérgezések tartoznak ide.

Rövid lappangási idővel (0,5 - 3 óra) bíró mérgezés, hallucinogén reakciók, fel­fokozott motoros mozgások, tér- és időérzékelési zavarok jellemzik. Erre a típu­sú mérgezésre illik a bolondgombát evett kifejezés. A fokozott izgalmi állapot mély alvásban végződik, ilyenkor a mérgezett orvosi felügyelete indokolt.

5. Trágyagomba típusú mérgezés (Pszilocibin-szindroma) Trágyagomba és egyes susulyka fajok fogyasztásakor fellépő, idegrend­

szeri tünetekkel járó, hallucinogén reakciókat okozó mérgezés. Lappangá­si ideje rövid, 0,25-2 óra. A gomba fogyasztása kellemetlen tünetekkel , szé­düléssel, fejfájással, hányingerrel járhat .

6. Gyomor - béltünetes mérgezés (Gasztrointesztinális szindróma) Magyar neve utal a hányással, hasmenéssel, hasfájással járó tünetegyüttesre.

A mérgezés nem köthető egyetlen vegyületcsoporthoz, de jelentős szerepet ját­szanak benne a terpenoid vegyületek. A mérgezés súlyos, ritkán halálos kime­netelű is lehet. Lappangási ideje rövid. 0,25 - 2 óra. Beavatkozni a kiszáradás el­kerülése érdekében kell. Számos rendszertanilag távol álló gomba okozhat ilyen mérgezést. Ez a típus jellemző a csípős ízű galambgomba fajokra is.

7. Mérges pókhálósgomba okozta mérgezés (Orellanus-szindróma) Súlyos kimenetelű mérgezést okoz. Lappangási ideje nagyon hosszú - 1

hónap - lehet, a méreganyag a szervezetben maradva, többszöri fogyasztás so­rán feldúsul. A tünetegyüttes nagyon általános: fejfájás, hidegrázás, láz,

izomfájdalmak, vizelési kényszer stb. A fő problémát a vese károsodása okoz­za. A méreganyag U V fényben fluoreszkál, ez gyanú esetén megkönnyíti di­agnózisát. A súlyos tüneteket egyes, nálunk nem gyakori pókhálósgomba fa­jok, pl. mérges pókhálósgomba (Cortinarius orellanus) okozza.

8. Begöngyöltszélü cölöpgomba mérgezés (Paxillus-szindróma) A mérgezést nem maga a méreganyag, hanem az általa kiváltott im­

munreakció okozza. Fellépése egyéntől függő, s csak többszöri fogyasztás után alakul k i . Bekövetkezésekor a tünetek a fogyasztást követően 1-2 órán belül jelentkeznek hasfájás, véres vizelet és veseelégtelenség formá­jában. A tünetek lényege: a szervezet immunreakciója a vörös vértestek széteséséhez vezet. Kezelésére hánytatás, vérátömlesztés ajánlott.

9. Alkoholfogyasztással kapcsolt gombamérgezés (Coprinus-szindróma) Ehe tő t intagombák (kivétel a gyapjas tintagomba) és alkohol együttes

fogyasztásakor jelentkező tünetegyüttes. A gomba hatóanyagai az alkohol­lebontás egy közbülső vegyületét nem engedik továbbalakulni, s a szerve­zetben felgyűlő vegyület okozza a kellemetlen tüneteket , mely hőhullám, izzadás, remegés, heves szívdobogás formájában jelentkezik, s 2-4 óra múl­tán magától elmúlik. Maradandó károsodás nincs. A gombafogyasztás és a tünetek jelentkezése pszichikai félelmet vált k i .

Fenti gombamérgezésektől határozot tan meg kell különböztetni a nem mérgező gombákból készült, helytelenül tárolt, megromlott gombás étel fogyasztásából e redő ételmérgezést , valamint egyes élelmiszereken megte­lepedett mikrogombák által termelt mérgező vagy rákkeltő anyagok által okozott problémákat .

Az egészségügyi gondok elkerülése érdekében mindenkinek ajánljuk be­tartani a gombaszedés és -fogyasztás tízparancsolatát:

1. A k i vadon termő gombát étkezési célra gyűjt, vagy felhasznál, annak is­mernie kell a gyilkos galócát.

2. A saját szedésű gombát mindig mutassuk meg gombaszakértőnek. 3. Házaló gombaárustól ne vegyünk gombát, a gombával történő házalást

jogszabály is tiltja. 4. A piacon csak a gombaszakértő által kiadott ellenőrzőjeggyel rendelke­

ző árustól vásároljunk gombát.

5. Ne higgyünk a gombafogyasztással kapcsolatos babonákban (nem min­dig a feltűnő színű, színváltozású és alakú gombák a legmérgezőbbek, a hagy­ma és a petrezselyem színeváltozása nem jelzi a mérgező gombát, kipróbálás­ra ne adjunk kóstolót állatnak).

6. Csak friss, egészséges gombát fogyasszunk. 7. Gombát nyersen ne fogyasszunk. 8. Kész gombaételt egy napon túl ne fogyasszunk, nyers gombát 2-3 na­

pon túl hűtőszekrényben se tároljunk. 9. Gombát nagy mennyiségben ne fogyasszunk. 10. Gombamérgezés gyanúja esetén forduljunk orvoshoz.

ÍZELÍTŐ A BAKONY GOMBAVILÁGÁBÓL - A KIÁLLÍTÁS GOMBÁI

A liofilizációs technikával preparál t , kiállításban elhelyezett gombákat e kis füzetben gyakorlati szempontok alapján csoportosítottuk. Ez annyit jelent, hogy a rokonságilag közel álló fajok morfológiai különbségeik alap­ján külön csoportba kerülhet tek. A gombák kiállítási helyét az 1. ábra alapján kialakított, szögletes zárójelbe tett betű-szám kombináció mutatja. Az első szám a kiállítási térre utal, az utána következő betű az ábrán feke­tével jelzett dioráma betűjele, míg a ket tőspont mögötti szám, a d iorámán belüli számozását jelzi.

Galócák csoportja

A gombát fiatalon - tojáshéjszerű - teljes burok burkolja. A fejlődés so­rán a burok sorsa kétféle: ha a kalap csúcsán szakad fel, úgy a gomba tö­vén bocskor formájában marad vissza, ha a tönk tövénél szakad el, akkor maradványai a kalap tetején figyelhetők meg. A csoport tagjainak nagy ré­sze a kalapszél és a tönk között feszülő részleges burokkal is bír, ez a tön­kön gallér formájában marad vissza. Lemezei és spórái fehérek, kivétele­sen sárgák, nem lefutók, sűrűn állók, a kalap szélén a legszélesebbek. Nagy nedvességtartalmú, puha húsú gombák.

Gyilkos galóca (Amanita phalloides) [5B:13] Kalapja félgömbből kiterülő, közepes nagyságú. Színe a zöld valamely ár­

nyalatával, de fehéresre kifakulhat, felülete selymesen szálas. Lemezei sűrűn állók, a tönk előtt felkanyarodók, fehérek. Spórapora fehér. A tönk karcsú, lefelé vastagodó, alul gumós, színe fehér, gyakran márványozott, rajta lelógó gallér található. Bocskora jól fejlett, a tönktől eláll, szedéskor észrevétlenül a földben maradhat. Húsa vizenyős, fehér, édeskés szagú. Többnyire tölgyes­ben, ritkábban fenyvesben élő, gyökérkapcsolt gomba. Halálosan mérgező, különösen ügyelni kell a teljes burokban lévő gomba és a pöfetegek, valamint a csiperkékkel történő összetéveszthetőségre.

Párducgalóca (Amanita pantherina) [5B:18] Kalapja félgömb alakúból kiterülő, barna, szürkésbarna, de lehet csak­

nem fehér is. A kalapon található burokmaradványok fehérek, letörölhetők. Kalapszéle bordás. Lemezei sűrűn állók, a tönköt érintők, fehérek. Spórapo­ra is fehér. Tönkje fehér, karcsú, alul gumós, párkányszerű díszítéssel. Gal­lérja elálló, majd lelógó. Húsa fehér, puha, nyers burgonya illatú. Erdőkben élő, gyökérkapcsolt gomba. Mérgező.

Piruló galóca (Amanita albescens) [5B:17](3-4. kép) Kalapja félgömb alakból laposan kiterülő, 5-18 cm nagyságú, vörösbarna,

változó árnyalatú, rajta szürkésvöröses burokmaradványok láthatók. Leme­zei sűrűn állók, fehérek, sérülés hatására vagy idősebb korban vörösödök. Tönkje zömök, vastag, alul répaszerűen elvékonyodó, rücskös felületű. Színe fehér, majd vöröses futtatású, gallérja jól fejlett, lelógó, csíkolt. Húsa fehér, sérülésre vörösödik, ez leginkább a tönk tövén és rágásnyomokban figyelhe­tő meg. Erdei, gyökérkapcsolt gomba. Ehető, de csak jó gombaismerőknek ajánlják szedni és fogyasztani. Nagy víztartalma miatt gyorsan romlik, elkészí­tése csak frissen javasolt, és alapos hőkezelést igényel.

Őzlábgombák csoportja

Galléros, fehér lemezű gombák, kis és nagytermetű fajok egyaránt előfor­dulnak. Kalapjuk sötétebb teteje felszakadozó, pikkelyes, kúpos, kiterülve középen kis púppal. Lemezeik sűrűn állók, nem lefutók, a kalap szélén a leg­szélesebbek. Spóraporuk fehér. Tönkjük karcsú, hosszú, belül üreges, a nagy-

termetű fajok esetében a kalapból csuklósan kifordítható. Galléros gombák, a nagyobb termetűeknél a gallér nem nő a tönkhöz, azt gyűrűszerűén körül­veszi, elmozdítható.

Nagy őzlábgomba (Macrolepiota procera) [5B: 11] (5-6. kép) Kalapja fiatalon tojásdad, zárt, hosszú tönkjével együtt dobverő alakú. K i ­

terülve ellaposodó, középen kis púppal. Fiatal korban barna bőre a növeke­dés során felszakadozik, s alatta a fehér hús kilátszik, sötét bőre pikkelyek formájában marad meg. Széle a részleges burok maradványaitól rojtos. A le­mezek a tönk körül gyűrűbe nőttek össze, sűrűn állók, fehérek, szélesek, pu­hák. Tönkje magas, karcsú, márványosan díszített, alul gumósán kiszélesedő. Gyűrűszerű gallérja kettős szélű, a tönkön elmozdítható. Húsa puha, a tönk­ben szívós, rostos, gyengén lisztszagú. Erdőkben, cserjés helyeken élő, félár­nyékkedvelő, nyáron megjelenő gomba. Ehető, kalapját rántva ajánljuk elké­szíteni, szívós tönkjét azonban csak gombaporként.

Csiperkék csoportja

Galléros tönkű gombák, lemezeik halvány krémszínűből rózsaszínűek, majd feketésbarnák lesznek. Kalapjuk domború, vastag húsú. Lemezeik sű­rűn állók, nem lefutók, spóraporuk barnás. A tönk zömök, vastag. Talajon te­remnek.

Kerti csiperke (Agaricus campester) [5A:3] Kalapja félgömb alakból kiterülő, 3-15 cm átmérőjű, fehér, idővel kissé

okkeres, sima vagy kicsit pikkelyes. Nyomáshelyeken barnul, vörösödik. A le­mezek sűrűn állók, nem lefutók, a tönköt nem érik el, az érés folyamán fehér­ből rózsaszínen át feketés színűre változnak. Tönkje alul elkeskenyedik, szí­ne fehéres. Gallérja gyengén fejlett, szakadozó, eltűnő. Húsa fehéres. Kelle­mes illatú, ehető, füves helyeken termő, jóízű gomba.

Tőkegombák csoportja

Galléros tönkű, rozsdabarna, sárgásbarna lemezű fajok. A lemezek sűrűn állók, a rostos tönkhöz nőttek, kissé lefuthatnak. A tönk és kalap pikkelyes lehet. Vékony húsú, többnyire fán, ritkán talajon termő gombák.

3. kép: Piruló galóca (Amanita rubescens) fiatal példánya

4. kép: Piruló galóca (Amanita rubescens) kifejlett példánya

5. kép: Nagy őzlábgomba (Macrolepiota procera) fiatal példánya

6. kép: Nagy őzlábgomba (Macrolepiota procera) kifejlett példánya

7. kép: ízletes tőkegomba (Kuehneromyces mutabilis) csoport

10. kép: Talajból kifordított kékhátú galambgomba (Russula cyanoxantha)

11. kép: Piros galambgomba (Russula rosacea)

12. kép: Gyűrűs tuskógomba (Amiillaria mellea) csoport. A tönk felszínének repede-zettségét a nedvdús gomba időjárás-változás hatására fellépő gyors

kiszáradása okozza. Ez a jelenség más gombáknál is előfordul

13. kép: Gyűrűs tuskógomba (Armillaria mellea) alulnézetben

15. kép: Kései laskagomba (Pleurotus ostreatus)

14. kép: Szürke tölcsérgomba (Clitocybe nebularis)

16. kép: Sárga rókagomba (Cantharellus cibarius)

19. Széleslemezű fülőke 20. kép: Mezei szegfűgomba {Oudemansiella platyphylla) (Marasmius oradeas)

földalatti micéliumkötegekkel

23. kép: Nyári vargánya (Boletus reticulatus)

24. kép: Változékony tinóru (Boletus luridus)

25. kép: Változékony tinóru (Boletus luridus) félbevágva

26. kép: ízletes kucsmagomba (Morchella esculenta)

27. kép: Nagy papsapkagomba (Gyromitra gigás)

28. kép: Nagy papsapkagomba (Gyromitra gigás) félbe vágva

29. kép: Rőt áltrifla (Scleroderma vulgaris )

30. kép: Rőt áltrifla (Scleroderma vulgaris) kettévágva

Rozsdasárga tőkegomba (Pholiota aurivella) [5C:15] Csoportosan fán termő, közepes nagyságú gomba. Kalapja élénk arany­

sárga, erősen ragadós, szárazon fényes, rajta sötétebb színű rásimuló pikke­lyekkel mintázott. Lemezei rozsdabarnák. Tönkje sárga, sötétebben szálas, pikkelyes. Pókhálószerű gallérja hamar eltűnő. Húsa sárga, rossz íze miatt nem fogyasztható. Lombos fák elhalt tuskóján élő, étkezésre alkalmatlan gomba.

ízletes tőkegomba (Kuehneromyces mutabilis) [5B:10] (7-8. kép) Kalapja félgömb alakból lassan kiterülő, középen kis púppal. Színe sár­

gásbarna, kávébarna, középen gyakran világosabb, szélén sötétebb sávval. Lemezei sűrűn állók, a tönkhöz nőttek, gyengén lefuthatnak, halvány - rozs­dabarnák, spórapora rozsdabarna. Tönkje karcsú, alul görbe, csoportosan növő, a gyenge gallér felett sima, világos, a gallér alatt sötétebb, pikkelyes. Húsa a kalapban fehér, rugalmas, a tönkben törékeny, alján szívós. Kellemes fűszeres illatú, korhadó fákon élő, csoportosan növő gomba. Tavasztól őszig termő, ehető csemegegomba.

Tavaszi rétgomba (Agrocybe praecox) [5A:2] Talajon termő kis-közepes nagyságú gomba. Kalapja félgömbből kiterülő,

csupasz vagy kissé berepedező. A kalapszélen gyakran láthatók a gallért ered­ményező részleges burok maradványai. Lemezei szürkéssárgák, olajbarnák. A tönk karcsú, vékony, fehér, alján micéliumszálakkal. Gallérja vékony, gyak­ran eltűnő. Húsa fehér, lisztszagú. Ehető, de keserű íze miatt értéktelen gom­ba. Áprilistól a nyár közepéig terem.

Kénvirággombák csoportja

Közepes-kis termetű, vékony húsú, többnyire élénk, sárgás, vöröses színű gombák. Lemezeik általában zöldes árnyalatúak, spóraporuk ellenben bíbor­barna. Csoportos növésű tönkjük rostos. A kalapszél és a tönk között fiatalon vékony fátyol feszül, mely később eltűnik. Faanyagokon termő gombák.

Sárga kénvirággomba (Hypholoma fasciculare) [5B:7] Kalapja félgömb alakúból laposan kiterülő, középen kis, lapos púppal. A

kalap átmérője 2-8 cm, színe kénsárga, középen barnásvörös. Kalapszéle a fá­tyolos burokmaradványoktól sötét pihés. Lemezei sűrűn állók, tönkhöz nőt-

tek, sárgászöld, olajzöldesbarna, öregen bíborbarna árnyalatúak. Spórapora feketésbarna. Tönkje vékony, karcsú, egyetlen tőből sok tönk indul ki . Felü­lete sárga, lefelé sötétebb, szálas mintázattal. Húsa kénsárga, barnára válto­zó. Korhadó faanyagon növő, csaknem egész évben termő gomba. Mérgező, de keserű íze miatt fogyasztását a gombát nem ismerők is kerülik.

Pókhálósgombák csoportja

Vastag húsú, nagy termetű gombák. Nevüket a fiatal korban a kalapszél és a tönk között feszülő pókhálószerű fátyolról kapták, amely később a tön­kön finom szálak formájában látható. Lemezeik rozsdabarnák, fahéjbarnák, sűrűn állnak, nem lefutók. Spóraporuk rozsdabarna. A tönk zömök, tömör, rostos húsú. Erdőben élő, gyökérkapcsolt gombák.

Aranysárga tőkegomba (Gymnopilus junonius) [5C:7] Fel tűnő, nagy termetű, élénk sárgás barna kalapú gomba. Domború ka­

lapja középen púpos, sugárirányú szálakkal díszített. Részleges burka erő­teljes, inkább hártyás, maradványai a kalapszélen mint rojtok, a tönkön mint gallér maradnak meg. Lemezei sárgák, a tönkhöz nőttek, idősebb korban rozsdabarnák. Tönkje lefelé vastagodó, gallérja rozsdabarna. Kor­hadó fákon és környékükön, erdőkben él. Mérgező. Neve arra utal, hogy sokban hasonlít a tőkegombákra - így erőteljes gallérja révén is - egyéb tu­lajdonságai azonban a pókhálósgombákkal rokonítják.

Döggombák csoportja

Termettől függetlenül vékony húsú gombák, lemezeik sűrűn állnak, a tönkhöz nőttek vagy gyengén lefutók, színük rózsaszínes, húsvörös. Spórapo­ruk, húsvörös, spóráik alakja jellegzetesen szögletes.

Tövisaljagomba (Entoloma clypeatum) [2B:2; 5A:11] Kalapja tompán kúpos, középen kis csúccsal, felülete hullámos, széle kajla

lehet. Színe a szürke különböző árnyalataival, sugarasan rajzolt, fénylő, szálas, csíkos. Lemezei sűrűn állnak, fehéresszürkésből barnás rózsaszínűre változók. Tönkje hengeres, felfelé vékonyodó 4-15 cm hosszú, 0,2-2 cm széles, rostos álla­gú, színe fehér, szálas-csíkos felületű. Húsa puha, fehéresszürke, lisztszagú. Er-

re utal magyar neve is, mivel tövises cserjék (kökény, galagonya) alatt terem. Ta­vaszi gomba, április közepétől jelenik meg, és a rózsafélék családjába tartozó, fás szárú fajokkal gyökérkapcsolt faj. Ehető, de mivel súlyosan mérgező, nyáron megjelenő fajokkal, pl. a nagy döggombával könnyen összetéveszthető, május végétől már a jó gombaismerőnek sem ajánlják szedését.

Pereszkék csoportja

Többnyire közepes vagy nagy termetű, vastag húsú gombák. Sűrűn álló le­mezeik nem lefutók. Színük változó, spóraporuk fehér vagy világos. A tönk rostos, szálakra foszló. Erdei talajon, ritkábban fán élő fajok.

Májusi pereszke (Calocybe gambosum) [2B:10; 5A:4] A gombát Szent György-gomba néven is ismerik, mindkét elnevezése

arra utal, hogy április végén -május elején jelenik meg. Kalapja fiatalon fél­gömb alakú, majd kiterülő, középen kissé kúpos, széle fiatalon begöngyölt. Színe fehérkrémszínű, kalapja rozsdásan foltosodó. Lemezei nagyon sűrűn állók, fehérek, tönkhöz nőttek, vékonyak, néha kissé lefutók. Tönkje me­rev, tömör, felfelé vékonyodhat, színe fehér, barnuló. Vastag húsa fehér, erősen lisztszagú. Erdőkben és ir tásréteken egyaránt előfordul. Az előfor­dulási helyeket ismerő gombagyűjtők gyakran nagyon fiatalon, az avar alól szedik k i . Jó ízű ehető, közkedvelt gomba.

Lila pereszke (Lepista nuda) [5C:18] (9. kép) Kalapja kezdetben félgömb alakú, domború, kiterülő, kissé tölcséres is lehet.

A kalapbőr fiatalon ibolyás, majd fokozatosan szürkéslilára, szürkésbarnára fa­kul. A kalap széle fiatalon begöngyölt. Lemezei sűrűn állók, lehetnek gyengén le­futók. Színük ibolyáslila, fokozatosan barnuló, kifakuló. Spórapora ibolyásfehér. Tönkje ibolyáslila, hosszában csíkolt, felül néha fehér korpás, alul lilás nemezes. Húsa merev, nem törékeny, a tönkben rostos. Színe ibolyáslila, barnás vagy fehé­res. Lomberdők vastag avarjában ősszel terem. Jóízű ehető gomba.

Szürkéslila pereszke (Lepista sordida) [2B:11] Kalapja domború majd lapos, végül kissé tölcséres, széle hullámos, szí­

ne lilás- vagy szürkésbarna. Lemezei sűrűn állók, lefutók, lilásak. Tönk kar­csú, hengeres, görbülő, lilásbarna, függőlegesen szálas. Húsa vékony, hal­ványlila. Erdei gomba, nyáron és ősszel terem. Ehe tő , de nem jó ízű.

Szabályosan tönkre és kalapra elkülönülő gombák. Kalapjuk élénk színű, lemezeik világosak, sűrűn állók, vastagok, morzsalékonyak. Húsuk merev, pattanva törő. Tönkjük hengeres, merev, vastag, állaga a kalaphúshoz hason­ló, nem rostos. Gyökérkapcsolt erdei gombák, magányosan vagy seregesen fordulnak elő. Az ide tartozó fajok egy részének húsa csípős, ezek nem ehe­tők, gyomor-béltünetes mérgezést okoznak.

Szenes galambgomba (Russula nigricans) [5B:14] Kalapja dombomból kiterülő, majd középen bemélyedő. Kemény húsú, nagy

termetű gomba. Kalapja fiatalon fehéres, majd barna, sötétbarna színű. Lemezei és tönkje fehéresek, majd megfeketedők. Pattanva törő húsa fehéres, eltörve megvörösödik, majd megfeketedik, végül a gomba teljesen fekete lesz, innen ered magyar neve is. Erdőkben, nyáron és ősszel termő gomba. Nem ehető.

Büdös galambgomba (Russula foetens) [5C:14] Kalapja sárgásbarna, rozsdasárga, szürkéssárga. Nedvesen ragadós, nyál­

kás, szárazon fénylő. Kalapszéle erősen bordás. Lemezei krémszínűek, sűrűn állók, tönkhöz nőttek. Spórapora fehér. Az idős gomba undorító szagú, ezért fogyasztásra alkalmatlan. Erdőkben élő, szárazságtűrő faj.

Kékhátú galambgomba (Russula cyanoxantha) [5C:9] (10. kép) Kalapja félgömb alakúból laposan kiterülő, 5-15 cm széles, vastag húsú.

Színe felhősen változó, lila, kékes, zöldes, sárgásszürke, kékeslila, galamb­szürke. Felülete finoman ráncos, hálózatos. Fehér lemezei közepesen sűrűn állók, gyengén lefutók, puhák, hajlékonyak. Spórapora fehér. Tönkje zömök, vastag, feltűnően merev, néha ibolyásan futtatott. A gomba húsa merev, fe­hér, pattanva törő, nem csípős ízű. Szagtalan. Lomberdők talaján él, ehető.

Dióízű galambgomba (Russula heterophylla) [5C:5] Kalapja domború, majd lapos, idősebb korban közepe bemélyedő, nagy­

termetű. Színe zöldes, barnás vagy sárgászöldes. A kalap felülete finoman rán­cos, eres lehet. A kalapbőr a kalap szélét nem éri el, ezért a lemezek bordásán kilátszanak. Utóbbiak sűrűn állók, a tönköt elérők, üvegszerűen törékenyek, fehérek. Tönkje zömök, vastag, hengeres, fehér színű, tövén rozsdás. Húsa fe­hér, merev pattanva törő. Szaga nem jellemző, nem csípős ízű. Lomberdőkben termő gyökérkapcsolt gomba, kora nyártól késő őszig terem. Ehető.

Varashátú galambgomba (Russula virescens) [5B:20] Nagytermetű, zömök, oszlopos tönkű galambgomba. Kalapja sárgás­

zöld, világoszöld színű. Bőre terecskékre felszakadozó. Lemezei a tönköt érintők, fehérek vagy halvány krémszínűek, töredezők. Spórapora fehér. Tönkje rövid, tömör vastag. Kemény, fehér húsú gomba. Szaga nem jellem­ző, nem csípős ízű. Lomberdei gyökérkapcsolt faj. Ehető , jól szárítható.

Feketésvörös galambgomba (Russula atropurpurea) [5C:3] (2. kép) Kalapja sötét feketésvörös, helyenként világossárgásra kifakulhat, közé­

pen mindig sötétebb, szélén mindig élénk pirosas. Fiatalon gömb alakú, majd kiterülő, végül közepe bemélyedhet, kalapszél aláhajló, idős korban bordás. Lemezei krémszínűek, sűrűn állók, a tönkhöz nőttek, de féllemezek is vannak. Tönkje fehér, idősen szürkés. Húsa fehér, kemény, gyengén csí­pős, fogyasztása nem ajánlott. Lomberdőkben termő gyökérkapcsolt gomba.

Piros galambgomba (Russula rosacea) [5B:15] (11. kép) Közepes termetű galambgomba. Domború kalapja rózsáspiros, élénkvö­

rös, fehérestarka. A kalapbőr bársonyosan nemezes, fénytelen, idős korban repedezett. Lemezei sűrűn állók, halvány krémszínűek. Tönkje egyenletesen hengeres, tömör. Alapszíne fehér, rózsásan futtatott. Húsa merev, pattanva törő. Lomberdei, nyáron és ősszel termő gomba. Nem csípős, de kellemetlen íze és kemény húsa miatt nem ehető. Más mérgező, csípős ízű galambgom­bákkal könnyen összetéveszthető.

Fakósárga galambgomba (Russula ochroleuca) [3A:1] Közepes termetű, kemény húsú galambgomba. A kalap eleinte dombo­

rú, majd ellaposodik, középen be is mélyedhet. A kalapbőr sárgás-okkeres, világosbarna, néha zöldes árnyalattal, nedvesen fénylő. Húsa fehérből szürkésbarnába váltó, gyümölcsillatú, kissé kesernyés-csípős ízű. Fehér-vi­lágossárga lemezei sűrűn állnak, idősebb korban rozsdabarnán foltosak a tönkhöz nőttek, mely alacsony, vastag, töve felé vastagodó. Felülete fehér, sárgán foltosodó, később szürkésre színeződhet. Nyári-őszi gomba, fo­gyasztása nem ajánlott.

Tejnedvet tartalmazó, nagy termetű, tölcsér alakú, rövid tönkű gombák. Lemezeik törékenyek, sűrűn állók, a tönkre lefutók. A tönk nem rostos, hú­sa pattanva törik. Gyökérkapcsolt erdei gombák.

Kenyérgomba (Lactarius volemus) [5B:12] Kalapja 6-15 cm átmérőjű, fiatalon domború, majd ellaposodik, végül be­

mélyül. A kalap széle begöngyölt, színe rozsdabarna, narancsszínű, rókavö­rös, felülete matt. Lemezei gyengén lefutók, sárgásak, a tejnedvtől barnán foltosodók. Spórapora fehér. Tönkje fejlett, tömör, a kalappal megegyező színű, sima. Húsa merev, pattanva törő, bőséges, fehér tejnedve levegőn bar­nul, halszagú. Lomberdőkben élő, ehető gomba.

Begöngyöltszélű tejelő(keserű)gomba (Lactarius insulsus) [2A:16] A gomba magyar neve korábban begöngyöltszélű keserűgomba volt, ez

napjainkban begöngyöltszélű tejelőgombára változott. A kiállításban még ré­gi neve szerepel, ezért itt mindkét névváltozatát megadjuk. Nagytermetű ka­lapja tölcséres, a kalapszél aláhajló, begöngyölt. Színe szalmasárga, körben sávos. Felülete lehet ragadós. Lemezeinek színe a kortól függő, fehéres szín­ből vörösessárgára változó. Tönkje a kalapnál világosabb színű, felületén kis bemélyedések figyelhetők meg. Húsa és tejnedve fehér, csípős ízű, ezért fo­gyasztásra nem alkalmas. Erdőkben, irtásréteken termő őszi gomba.

Daróc tejelőgomba (Lactarius helvus) [3A:9] Kalapja közepes termetű, domború majd kiterülő, középen lehet kú­

pos, színe halvány sárgásbarnás vagy sárgásokkeres. Kalapszéle aláhajló, kalapbőre határozot tan molyhos-nemezes. Lemezei lefutók, keskenyek, krémszínűek, egy részük nem éri el a tönköt. Hengeres tönkje sima vagy f i ­noman molyhos, a kalap vagy a lemez színével megegyező. Húsa krémszí­nű, kevés tejnedve fehér. Savanyú termőhelyeken, nálunk tőzegmohalá­pokban élő, védett faj. Mérgező.

Fakó szőrgomba (Lactarius mairei) [5C:17] Kalapja közepes-nagy méretű, eleinte domború, majd kiterülő, végül

gyengén tölcséresedő, széle sokáig begöngyölt. Színe fakóbarnás-okkerbar­nás, felülete nemezes, széle felé szőrös, idős korban lecsupaszodhat, körkö-

rösen sávos, foltos. Lemezei sűrűn állók, lefutók, egy részük nem éri el a tön­köt. Színük fehéres-krémszínű, majd okkeres. Húsa kemény, törékeny, fehé­res színű, tejnedve fehér, gyümölcsillatú. Lomberdőkben élő, mérgező faj.

Cölöpgombák csoportja

Tölcsér alakú, a tönkre hosszan lefutó lemezű gombák. Lemezeik a kalap húsáról könnyen leválaszthatók. Tönkjük többnyire rövid, vaskos, cölöpsze­rű. Talajon vagy korhadt fák tuskóján növő gombák.

Begöngyöltszélű cölöpgomba (Paxillus involutus) [5C:19] Kalapja domború, majd tölcséressé válik. Széle sokáig begöngyölt marad.

Sárgásbarna kalapszíne nyomásra vörösbarnára változik, nedvesen nyálkás ragadós, szárazon fénylő. A lemezek sűrűn állók, a tönkre mélyen lefutnak, színük zöldessárga, barnássárga. Sérülésre rozsdabarnán foltosodnak. Tönk­je rövid cölöpszerű, néha hosszabb, 3-10 x 1-3 cm. Színe a kalapnál világo­sabb. Sárgás húsa megtörve rozsdabarnás lesz, rostos állagú. Lomberdőkben termő, mérgező gomba.

Tölcsérgombák csoportja

Változó méretű és alakú gombák. Lemezeik sűrűn állók, lefutók, színük változó, többnyire fehér, spóraporuk fehér. A kalap domború, majd lapos, gyakran azonban többé-kevésbé tölcséres. A tönk rostos, néha galléros. Szaprotróf, erdőkben és réteken élő gombák.

Gyűrűs tuskógomba (Armillaria melled) [5C:11] (12-13. kép) Kalapja félgömb alakú, domború, majd lapos, ritkán - idős korban - töl­

cséres. Közepes termetű, vékony húsú gomba. A kalap mézszínű, sárga, sár­gásbarna, gyűrűs mintázatú, közepe lehet sötétebb. Felülete különösen a kö­zepe finoman szálas, pikkelyes, széle néha bordázott. Lemezei a tönkhöz nőt­tek vagy kissé lefutók, nem sűrűn állók, kezdetben krémszínűek, majd barnu­lok, foltosodók. A tönk tömör, karcsú, hengeres vagy lefelé vékonyodó. Szí­ne sárgásfehér, a gallér alatt sötétebb. Gallérja jól fejlett, sárgásfehér, vastag, felül bordás rajzolatú. Húsa sárgásfehér, rugalmas, a tönkben szívós. Szaga

nem jellemző. Ősszel megjelenő, faanyagon csoportosan termő gomba. Lát­szólag talajon termő egyedei is a talajszint alatti korhadó faanyaghoz kapcso­lódnak. Ehető, árusítható gomba, de nyersen vagy kevéssé megfőzve mérge­ző, ezt árusításakor a gomba mellé helyezett cédulán közölni kell.

Világító tölcsérgomba (Omphalotus olearius) [5C.T3] Kalapja kezdetben domború, majd erősen tölcséres lesz. Nagytermetű,

csoportosan növő gomba. Széle fiatalon begöngyölt, színe narancssárga, narancsvörös, vörösbarna, sárgára kifakulhat. Kalapbőre fényes, rajta sö­tétebb sugaras rajzolat figyelhető meg. Lemezek mélyen lefutók, narancs­sárgák, szárazon kifakulok. Spórapora fehér. A tönk megnyúlt, egyenes, le­felé fokozatosan vékonyodó, szálas - csíkos felületű. Húsa sárgás, nedvesen sárgás nedvet engedő. A nedves gomba sötétben kissé foszforeszkálhat, in­nen ered magyar neve. Faanyagokon csoportosan te rmő nyári, kora őszi gomba. Melegigényes. Mérgező faj.

Szürke tölcsérgomba (Clitocybe nebularis) [5C:1] (14. kép) Kalapja domború, majd lapos, ritkán tölcséres. Vastag, kemény húsú gom­

ba. A kalap színe szürke, barnásszürke, rajta a kalap felszínéből kiálló hifavégek miatt hamvas, letörölhető bevonat látható. Feltűnően sűrűn álló le­mezei a tönkhöz nőttek, alig lefutók, sárgás-fehérek. Spórapora fehér. A tönk vastag, merev, felfelé kissé vékonyodó, fehéres szürke, felülete rostos csíkos. Húsa fehér, erősen aromás jellegzetes szagú. Erdei avaron élő gomba. Ehető, de főzéskor erős gombaillata és íze miatt, érzékeny gyomrúaknak megárthat.

Rozsdasárga tölcsérgomba (Lepista inversa) [5C:10] Kis-közepes termetű, tölcsér alakú gomba. Az egész termőtest rozsdabar­

na színű. Lemezei mélyen lefutók, sárgásbarnák. Húsa barnás, szaga savany­kás. Erdőkben élő, őszi ehető gomba, bár ebben a szakemberek véleménye nem egységes.

Laskagombák csoportja

Fán élő, féloldalas, kajla kalapú, csoportosan növő gombák. Húsuk szí­vós, rostos. Lemezeik sűrűn állók, a tönkre mélyen lefutók, színük világos.

Kései laskagomba (Pleurotus ostreatus) [2C:10; 5C:6] (15. kép) Faanyagon csoportosan növő gomba. Kalapja kagylószerű, gyengén

domború majd kiterülő, féloldalas, palaszínű, szürkésbarna, kékesfeketés, hidegebb időben sötétebb. Sűrűn álló lemezei mélyen lefutók, fehérek. Fe­hér spórapora az alul levő kalapokat bevonja. Rövid tönkje tőben elágazó, felülete többé-kevésbé szőrös, világos. Húsa fehér, kalapban puha, tönk­ben szívós, kellemes gombaillatú. Puha- és keményfákon egyaránt előfor­duló sebzési parazita. Őszi-téli gomba, pincékben fűrészporon vagy szal­mán egész évben termeszthető . Ehe tő gomba, de öregen rágós.

Erestönkű laskagomba (Pleurotus cornucopiae) [5A:1] Korhadó fákon, elsősorban kidőlt fatörzseken megjelenő, a kései laska-

gombával szemben tavasztól őszig gyűjthető gomba. A két faj tehát az év fo­lyamán váltja egymást. Csoportos megjelenésű gomba. Kalapjának színe a vi­lágos okkersárgától - barnássárgáig változik. Fehéres lemezei a görbült, el­ágazó tönkre hosszan lefutók, a tönkön hálózatos mintázattal folytatódnak. Húsa fehér, szaga nem jellegzetes. A kései laskagombához hasonlóan ter­meszthető, de kevésbé jó ízű, ehető gomba.

Trombitagombák csoportja

Tölcsér alakú, közepes termetű gombák. Termőrétegük nem lemezes, ha­nem a tönkre mélyen lefutó kiemelkedő bordákból, erekből, ráncokból áll. Spóraporuk fehér.

Sárga rókagomba (Cantharellus cibarius) [5B:4] (16. kép) Közepes-kis termetű gomba, kalapja fiatalon domború, majd tölcsér ala­

kú lesz, széle begöngyölt, idővel hullámossá, fodrosodóvá válik. Sárga színe kifakuló. Termőrétege ráncos, eres, a tönkre lefutó. Spórapora fehér. Tönkje rövid, zömök, lefelé vékonyodó, a kalappal megegyező színű. Húsa merev, tö­mör, fehér, kellemes gyümölcsillatú. Nyári, őszi gomba, savanyú, mészmentes talajon élő, lomberdei faj. Ehető, kedvelt csemegegomba.

Sötét trombitagomba (Craterellus cornucopioides) [5C:8] (17. kép) Kalapja mélyen tölcséres, a tölcsér a talajig ér, átmérője fenn 3-8 cm, szé­

le visszahajló, beszakadozott. Színe a belső oldalon barnásszürke, sötét ké­kesszürke. A külső oldalon elhelyezkedő termőréteg erecskeszerú kiemelke-

désekből áll, hamvas kékesszürke színű. Spórapora fehér. Csoportosan fejlő­dik. Húsa vékony, merev, sötét, ropogós, kékesfekete. Savanyú erdei talajo­kon él. Fűszeres illatú, kiváló csemegegomba, elsősorban gombafű-szerként használják.

Fülőkék csoportja

Közepes termetű, domború kalapú, vékony húsú gombák. Tönkjük ros­tos, szívós, lehet bunkós, megcsavarodó vagy a tövén levő micéliumköteg gyö-kérszerűen folytatódik. Lemezeik világosak vagy barnásak, sűrűn állók, nem lefutók. Erdei gombák, faanyagon vagy talajon élnek, gyakran csoportosan jelenek meg.

Téli fülőke (Flammulina velutipes) [2C:8] Kalapja domború, majd lapos, kicsiny vagy közepes (3-15 cm) átmérőjű.

Színe élénk rozsdasárga, közepe sötétebb, felülete ragadós. Lemezei széle­sek, közepesen sűrűn állók, halvány sárgásak. Spórapora fehér. Csoportosan, faanyagon növő gomba, tönkje megnyúlt, csövesedő, felülről lefelé sárgától -barnásfeketéig fokozatosan sötétedő, felülete kifejezetten bársonyos. Húsa halványsárga, feltűnően heringszagú, a tönk rostos, szívós. Farontó, élősködő gomba, akácon, dión és vadgesztenyén gyakran találjuk. A késő ősz, enyhe tél gombája. Ehető.

Széleslemezű fülőke (Oudemansiella platyphylla) [5B:9] (18-19. kép) Kalapja 6-18 cm széles, félgömb alakúból kiterülő. Középen kúpos, idős

korban bemélyedő lehet. A kalapbőr szürke, barnásszürke, sugarasan szálas, rostos. Kalaphúsa a gomba nagyságához viszonyítva vékony. Fehér lemezei feltűnően szélesek, a tönkhöz nem nőttek hozzá. A tönk karcsú, fehér, hosz-szában szálas, csíkos, és micéliumkötegekben folytatódik. Erdőben élő, gyö­kérélősködő gomba. Tavasztól őszig terem, ehető, de csekély értékű.

Arvégű fülőke (Collybia fusipes) [5B:8] Kúposán domború kalapú, közepes termetű gomba. Kalapjának felülete

egyenetlenül hullámos, színe vörösbarna. Lemezei közepesen ritkán állók, halvány vörösbarnák, sötétebb foltosak. Spórapora fehér. Csoportosan fejlő­dő tönkjei szorosan egymás mellett nőnek, karcsúak, csavarodok, lefelé jel-

legzetesen vékonyodnak, e részük fásán kemény, az aljzatba "gyökerezik". A gomba húsa vékony, fiatalon fehéres, majd barnás, rugalmas, gyengén gom-baszagú. Lombos fák tövén, tönkjén termő gomba. A kemény, fásodott tönk­je kivételével ehető, jól szárítható.

Szegfűgombák csoportja

Apró termetű, domború vagy lapos kalapú gombák. Lemezeik ritkán ál­lók, világosak, spóraporuk fehér. Vékony tönkjük szívós, rostos. Erdőkben, füves helyeken fordulnak elő.

Mezei szegfûgomba (Marasmius oradeas) - [5A:8] (20. kép) Zsemleszínű kalapja púposán domború, majd ellaposodó, középen kis

csúccsal, 2-6 cm. Közepe gyakran sötétebb, széle bordás lehet. Lemezei rit­kán állók, nem lefutók, színük a kalappal megegyező. Spórapora fehér. A tönk karcsú, egyenes, szívós-rostos, letörni nem, csak körömmel elcsípni le­het, kalapszínű vagy kissé sötétebb. Húsa vékony, rugalmas, világos színű. Kellemes szegfűszeg illatú, májustól késő őszig termő, ehető, ízletes gomba. Füves helyeken, legelőkön gyakori, boszorkányköröket alkotó, a fűfélék gyö­kérzetével kapcsolt faj.

Tintagombák csoportja

Kúpos, bordás kalapú, puha húsú, törékeny gombák. Sűrűn álló lemezeik fiatalon fehérek, de hamar feketére színeződnek, tintaszerűen elfolyósodnak, innen ered a csoport neve is. Spóráik barnásfeketék. Tönkjük csöves, fehér, karcsú. Különböző aljzatokon csoportosan teremnek.

Kerti tintagomba (Coprinus micaceus) [5A:5] (21-22. kép) Kalapja fiatalon megnyúlt kúpos, később kúposán szétterülő, 1-6 cm át­

mérőjű. Színe rozsdasárga, rajta fiatalon korpás szemcsék vannak. A kalap­felszín bordás. Lemezei sűrűn állók, nem lefutók, fehéresből megfeketedők. Spórapora fekete. Tönkjei sűrűn egymás mellett állók, vékonyak, karcsúak, fehérek, belül csövesek. Húsa vékony, fehéres, vizenyős. Jó ízű, fiatalon ehe­tő gomba, de figyelemmel kell lenni arra, hogy alkohollal kapcsolt mérgezést okozhat. (Coprinus-szindróma).

Tönkre és kalapra elkülönülő, nagy termetű, vastag húsú gombák. A ka­lap domború, termőrétege csöves, a cső nyílásai a kalap alján nyílnak, színe fajra jellemzőem változó, pórusainak színe a cső belsejétől eltérő lehet. A tönk többnyire vastag, gyakran duzzadt, hasadt. A hús állaga változó, több fajnál sérülés hatására elszíneződik. Gyökérkapcsolt gombák.

Nyári vargánya (Boletus reticulatus) [5B:1] (23. kép) Közepesen nagytermetű gomba, kalapja kifejletten gyengén domború,

bársonyos, nemezes felületű, színe mogyoróbarnától sötétbarnáig terjed. A kalapbőr idősebb korban felrepedezhet, ilyenkor az alatta levő fehér hús k i ­látszik. A termőréteg fiatalon piszkosfehér, idős korban olívzöldes. Tönkje kissé hasas, barnás színű, rajta végig, apró hálózat figyelhető meg. Vastag hú­sa megvágva fehér marad, dió íze és kellemes illata van. Lomb- és fenyőerdő­ben, nyáron és ősszel terem. Kiváló ízű, ehető, árusítható, jól szárítható faj.

Farkastinóru (Boletus calopus) [5B:5] Kalapja félgömb alakú, domború, közepesen nagy. Szürkésbarna színe

kifakulhat, e lmosódot tan foltos is lehet. Felszíne bársonyos, molyhos, ké­sőbb sima. Csöves részének pórusa sárga, később olívzöldes, nyomásra ké­külő. Spórapora olívbarnás. Tönkje megnyúlt, bunkószerű. Színe a kalap alatt sárga, lefelé vörös, amely kifakulhat. Felületén vörös színű hálózat f i ­gyelhető meg. Húsa halványsárga, kemény, sérülésre kékülő, savanykás szagú, keserű ízű. Nyári, kora őszi, savanyú talajú lomb- és fenyőerdőben termő, gyökérkapcsolt gomba. Mérgező.

Változékony tinóru (Boletus luridus) [2A:2](24-25. kép) Kalapja domború, vastag húsú, színe változó (világos barnától - sötét

kávébarnáig), felülete bársonyos, nedvesen kissé ragadós. Termőrétege vö­röses, nyomásra kékülő. Tönkje változó (karcsú, hasas, gumós), alján kihe­gyesedő, gyökerező. Színe sárgás alapon vöröses, rajta nagy szemű hálózat látható. Nyomásra kékül. Húsa sárgás, elvágva gyorsan kékülő. A tönk al­ja kettévágva gyakran vöröses színű. Szaga kellemes gombaszag. Nyáron és ősszel te rmő, lomb- és fenyőerdőben, többnyire meszes talajon előforduló gomba, helyenként seregesen találjuk. Nyersen mérgező, jól átsütve, meg-

főzve fogyasztható, jó ízű. Ennek ellenére fogyasztásra nem ajánlják, s áru­sítani sem lehet, mivel kellő szakértelem híján könnyen összetéveszthető más, súlyosan mérgező fajokkal.

Sátántinóru (Boletus satanas) [2A:3; 5B:2] Kalapja domborúból ellaposodó, feltűnően nagy (30 cm-ig) is lehet.

Színe világos, a fehér különböző árnyalataival. Felülete bársonyos, majd si­ma, nedvesen kissé ragadós. A fiatalon sárgászöld, majd olívzöld színű csö­ves termőréteg pórusa - így a termőréteg látható része - vörös, nyomásra kékülő. Tönkje erősen hasas, zömök, tömör, felül sárga, középen és lenn élénk vérvörös. Recés hálózata változó színű, az alaptól elütő. Húsa fehéressárga, megvágva kékülő. Fiatalon jó illatú, szemben az idősebb gomba kellemetlen illatával, és édeskés ízű. Meszes talajú lomberdőkben élő, gyökérkapcsolt gomba. Nyersen erősen mérgező, de méreganyaga hő­hatásra elbomlik. Ennek ellenére fogyasztása nem ajánlott. Gyomor-béltü­netes mérgezést okoz.

Barna tinóru (Xerocomus badius) [5B:6] Közepes te rmetű gomba. Kalapja egyenletesen gesztenyebarna, fél­

gömb alakú, majd kiterülő, széle fiatalon begöngyölt, később szabályos, felszíne molyhos, nedves időben tapadós, fénylő. Csöves termőrétege fia­talon fakósárga, majd olívzöldes lesz, nyomásra zöldeskékre színeződő. Tönkje sárgásbarna, barna, sima felületű, hálózatos mintázat nélkül. Húsa sárgásfehér, sérülésre enyhén kékülő. Savanyú talajú erdőkben, elsősorban fenyvesekben élő nyári-őszi, ehe tő gomba.

Molyhostinóru (Xerocomus subtomentosus) [5C:1] Kalapja félgömb alakú, domború, közepes nagyságú (5-15 cm). Színe

barnás árnyalatú (sárgásbarna, olívbarna), felülete nemezes, bársonyosan molyhos. A kalapbőr néha berepedezhet, a repedésekben a hús sárgásán kilátszik. Csöves te rmőrétege fiatalon sárga, idősen olívzöldes, nyomásra zöldeskékre színeződhet. A csövek nyílásai tágak, idősebb korban jól lát­hatóan szögletesek. Spórapora olívbarnás. Tönkje karcsú, gyakran csavart és görbe lehet, lefelé kissé vékonyodhat, sárgás alapon vörösbarnán sávo-zott, bordás, de nem recés. A tönk egy részén vörös futtatás is előfordul­hat. Húsa vastag, puha, fehéressárga színű. Megtörve alig kékül, a kalap­bőr alatt nem pirosas, gyümölcsillatú. Nyári - őszi erdei gomba. Ehe tő .

Aranytinóru (Xerocomus chrysenteron) [5C:2] Kistermetű, 5-6 cm kalapátmérőjű gomba. Kalapja domborúból kiterülő,

kalapbőre nemezes, korán berepedező, a repedésekben a pirosas húsréteg látszik. Tág pórusú termőrétege aranysárga - innen ered magyar neve -, idő­sebb korban olívbarnás lesz. Tönkje karcsú, görbülő, barnássárga, rajta vörös sávozottság látható. Fiatalon ehető, az idősebb példányok rossz ízűek.

Gesztenye üregestinóru (Gyroporus castaneus) [5C:16] Kalapja domborúból kiterülő, széle fiatalon aláhajló, színe gesztenyebar­

na, a kalapbőr finoman bársonyos. Termőrétege fehér, idős korban olívbarnás. A csöves rész a tönk körül árkot képez. Húsa kemény, merev, fe­hér, megvágva változatlan marad. Tönkje sima, barna, belsejében emeletes üregek vannak. Lomberdei, mészkerülő faj. Ehető.

Tölgyfa-érdestinóru (Leccinum quercinum) [5B:19] Karcsú gomba. Kalapja 5-15 cm átmérőjű, vöröses rozsdabarna színű. Fi­

atalon félgömb alakú, majd domború, bőre a kalap szélén ránő a termőréteg­re. A vastag, csöves termőréteg a tönk előtt felkanyarodó, krémszínű, majd szürkésbarnás lesz. Tönkje karcsú, szürkésfehér alapon barnásvörös pikke­lyektől érdes. Húsa fehér, sérülés hatására először vörösödik, majd szürkés-ibolyás lesz. Ehető, tölgyesekben élő gyökérkapcsolt gomba.

Lápi érdestinóru (Leccinum holopus) [3A:10J Kalapja fiatalon félgömb alakú, később domború, nem fénylő, kissé bár­

sonyos felületű, fehéres krémszínű, gyakran kékes vagy szürkés árnyalattal. Húsa vastag, lágy, fehér színű, a tönk tövében kékeszöldre színeződő. Tönk­je 5-11 X 1-2 cm, fehéresszürke, felületén világosszürke szemcsékkel. Csöves termőrétege fehér, majd piszkos fehéresszürke, a tönk környékén árkolt. Nyári - őszi, lápokban élő, nagyon ritka gomba.

Taplók csoportja

Fán, faanyagon növő, féloldalas, nyelv, vese, legyező alakú gombák, rit­kán kalapos gomba alkatúak. Termőrétegük csöves, mely a kalap húsáról nem választható el. Szívós, rostos, gyakran fa keménységű gombák.

Pisztricgomba (Polyponis squamosus) [5B:16] Nagytermetű, legyező vagy félkör alakú, fatörzsön fejlődő taplógom­

ba. Felül domború , lapos, tövénél bemélyedően tölcséres lehet. Széle kis­sé behajló, elkeskenyedő. Elénk rozsdasárga színű, felületén sötétebb rá­simuló pikkelyekkel. Termőrétege sárgásfehér, sárgásbarna, likacsos, nyí­lásai fiatalon szűkek, idős korban tágulok, a tönkön hálózat formájában folytatódnak. Tönkje rövid, gyakran elágazó, a termőtest széléhez illesz­kedő, töve barnásfekete . Húsa fiatalon hajlékony, rugalmas, később szí­vós, fűszeres lisztszagú. Lombos fák törzsén növő sebparazita. Fiatal pél­dányaiból levest főznek.

Bükkfa-tapló (Fomes fomentarius) [2C:11] Fák törzsén fejlődő, nagytermetű, kemény állagú tapló. A fához félol­

dalasan növő termőtes te pata alakú, vastag, te rmőré tege alul, közel víz­szintesen helyezkedik el. Szürke, fehéresszürke gomba, te rmőré tege bar­nás. Belsejét a külső résznél puhább, rozsdabarna színű állomány tölti k i . Bükkön, nyíren, r i tkábban más lombos fákon találjuk. Több éven át nö­vekvő termőtestei t régen a toplászok használták fel, akik különböző tár­gyakat, pl. sapkát készítettek belőle. A begyűjtött bükkfa-taplót kemény kérgétől megfosztották, belső részét szeletelték, kézzel megfelelő alakúra formázták. A Bakonyban e foglalkozás korábban ismert volt, képviselői mára kihaltak.

Korallgombák csoportja

A termőtest ágas-bogas, sokszorosan elágazó, de sűrűn tüskés nyúlvá­nyokat nem visel. Ide soroljuk az el térő testfelépítésű bunkó alakú palánk-agombákat is. Húsuk szívós merev, rágós. Spórák fehérek vagy sárgásak.

(Sárga) korallgomba (Ramaria flava) [5C:3] Termőteste vastag tőből sokszorosan elágazó. Töve fehér, az ágak sár­

ga-barnássárga színűek, hengeresek, végükön kétágúan villásak, sárgásfe­hérre kifakulhatnak. Spórapora fehér. Húsa fehér, kemény, merev, töré­keny. Lomb- és fenyőerdőkben talajon, nyáron és ősszel t e rmő gomba. Fi­atalon ehető, az ágak végét javasolják levágni. Az idős gomba hashajtó ha­tású, ezért a gombát le kell forrázni.

Termőtestük csésze, serleg, kehely, tál alakú. Rendszertanilag a tömlős gombák törzsébe tartoznak, azaz spóráik tömlő alakú képletekben nyolcasá­val fejlődnek. Spóraporuk fehér. Korhadó anyagokon vagy talajon teremnek.

Piros csészegomba (Sarcoscypha coccinea) [2C:1] A fiatal korban serleg, kifejletten pohár vagy tál alakú gomba feltűnő

skarlátvörös színével hívja fel magára a figyelmet a kora tavaszi erdőben. Az 1-7 cm átmérőjű termőtest belül élénk narancsvörös, külső oldala és tönksze­rű alsó része fehéres, felülete molyhos. Húsa vékony, viaszszerű. Ehető gom­ba.

Kucsma- és papsapkagombák csoportja

Kucsma- vagy süvegszerű kalapjuk felületén gödrös, ráncos, tekervé­nyes, szabálytalanul lebenyes, világos tönkjük jól elkülönül. A gomba bel­seje rendszerint üreges, az üreg egységes vagy lemezekkel tagolt. Spóráik fehérek, húsuk puha törékeny. Erdőkben, réteken, cserjés helyeken talál­ható tavaszi gombák.

ízletes kucsmagomba (Morchella esculenta) [5A:9] Süvegje tojásdad, gömb alakú, széle a tönkkel teljesen összenőtt. Gö­

dörkés, méhsejtszerű felszíne sárgás, barnás , szürkésbarnás. A gombát kettévágva a süveg belül üreges, az üreg a tönkben folytatódik. Spórpora világos. Tönkje rövid, fehér, sárgásfehér, felülete gödrös-ráncos, finoman lisztes. Húsa fehér, viaszszerű, törékeny, gyengén lisztszagú. Tavaszi gom­ba, erdős - füves helyeken él, helyenként gyakori. Ehe tő , jól szárítható csemegegomba.

Hegyes kucsmagomba (Morchella conica) [5A: 12] Kistermetű, süvegje megnyúlt kúp alakú, felül hegyes. A süveg széle a

tönkhöz nőtt, barnás, felülete gödrös, a gödrök többé-kevésbé sorokba ren­dezettek. A bordák éle sötét. Tönkje krémszínű, egyenletesen vastag, belse­jében az üreg egységes. Erdőkben élő, tavasszal gyűjthető, ehető gomba.

Fattyú kucsmagomba (Mitropora semilibera) [5A:10] Süvegje hegyes, kúpos, közepéig a tönkkel összenőtt. Felületi gödrei

hosszúkásak, sorokba rendezettek, az elválasztó falak éle fekete. Spórapora fehéres. Tönkje fehér, felfelé keskenyedő, felülete árkos - barázdás. Húsa merev, viaszszerű, törékeny. A gomba üreges, ürege egységes. Erdei füves he­lyeken, réteken terem. Lisztillatú, ehető gomba.

Cseh kucsmagomba (Ptychoverpa bohemica) [5A:6] Süvegje harang vagy kucsma alakú, hosszában árkolt, ráncolt, tekervé­

nyes. A süveg a tönkkel csak a csúcsán nőtt össze, tőle elálló. Színe sárgás - vörösbarna, spórapora fehér. Tönkje magas, karcsú, törékeny állagú. Hú­sa viaszosán törékeny, nagy nedvességtartalmú, gyorsan romló. Erdőszéle­ken, erdőkben március közepétől májusig t e rmő gomba. Ehe tő , de forrá­zása ajánlott.

Nagy papsapkagomba (Gyromitra gigás) [5A:7] (27-28. kép) Nagytermetű gomba. Süvege többcsúcsú, görbült lapokból összetett,

felülete ráncolt, tekervényes, barna, vörösbarna színű. Tönkje rövid és vas­kos, fehér színű, barázdás felületű. Húsa törékeny. Lomberdőkben tavasz-szal t e rmő gomba. Mérgező, fogyasztása forrázva sem ajánlott.

Pöfetegek csoportja

Zár t termőtestű, gömb vagy körte alakú, földfelszínen te rmő gombák. Kettévágva belsejük többnyire homogén, fiatalon fehér színű, az áltriflák belseje nagyon hamar márványosan fekete lesz. Az érett termőtest belseje tartalmazza a spórákat , melyek többnyire a termőtest csúcsán keletkező nyíláson keresztül távoznak. Erdőkben és réteken élnek.

Körtealakú pöfeteg (Lycoperdon pyriforme) [2B:1] Alakjára magyar és tudományos neve egyaránt utal. A termőtest kez­

detben fehér, később barnásra változik, felülete finoman korpás, 3-5 cm széles. Korpássága az érés folyamán lekopik. Faanyagon, erősen korhadó tuskókon ősszel növő gomba. Fiatalon fogyasztható.

Rőt áltrifla (Scleroderma citrimim) [5B:3] (29-30. kép) Gömbölyded, burgonya, tojás alakú gomba. Színe piszkos sárgás, okkeres

sárgás. Felszíne táblásán, barnás pikkelyekre repedezik fel. Alján gyökérsze­rű micéliumköteg található. A termőtest külső része merev, a belső termőré­tegnél világosabb. Utóbbi fehéresből szürkésfeketére változik, majd barnás­fekete spóratömeggé alakul, mely a felnyíló szabálytalan hasadékon keresz­tül távozik. Szaga kellemetlen, íze nem jellegzetes. Nyári - őszi erdőkben élő, gyökérkapcsolt gomba. Mérgező. Szarvasgomba hamisításra, kis mennyiség­ben gombapor keverékekben alkalmazzák.

SUMMARY

Fungi are eukaryotic organisms as well as plants and animals. Along with bacteria, fungi are the primary decomposers of dead organic matter in ecosystems. Many fungi have important symbiotic relationships with many other organisms. Mycorrhizal symbiosis between plants and fungi is particularly important; over 90% of all plant species engage in some kind of mycorrhizal relationship with fungi. Fungi are also used extensively by humans. The study of fungi is known as mycology.

Fungi were originally classified as plants, however they have since been separated as they are heterotrophs: they do not fix their own carbon through photosynthesis, but use carbon fixed by other organisms for metabolism. Fungi are now thought to be more closely related to animals than to plants. In the beginning the fungi appear to be aquatic. The first land fungi probably appeared when after the first land plants appeared. Fungi absorb their food while animals ingest it; also unlike animals, the cells of fungi have cell walls. For these reasons, these organisms are placed in their own kingdom, Fungi.

Fungi may be single-celled or multicellular. Multicellular fungi are com­posed of networks of long hollow tubes called hyphae. The hyphae often aggregate in a dense network known as a mycelium. The mycelium grows through the medium on which the fungus feeds. Although fungi lack true organs, the mycelia of ascomycetes and basidiomycetes may become organ­ized into more complex reproductive structures called fruiting bodies, or sporocarps, when conditions are right. "Mushroom" is the common name given to the above-ground fruiting bodies of many fungal species, but they make up only a small portion of the entire fungal body. Fungi occur in every environment on Earth and play a critical role in biogeochemical cycles.

Many fungi are important as partners in symbiotic relationships with other organisms, as mutualists, parasites, or commensalists, as well as in sym­biotic relationships that do not fall neatly into any of these categories. One of the most critically important of these relationships are various types of myc-orrhiza, which is a kind of mutualistic relationship between fungi and plants, in which the plant's roots are closely associated with fungal hyphae and other structures. The plant donates to the fungus sugars and other carbohydrates that it manufactures from photosynthesis, while the fungus donates water and mineral nutrients that the hyphal network is able to find much more effi­ciently than the plant roots alone can, particularly phosphorus.

The fungi also protect against diseases and pathogens and provide other benefits to the plant. Recently, plants have been found to use mycorrhizas to deliver carbohydrates and other nutrients to other plants in the same com­munity and in some cases can make plant species that would normally exclude each other able to coexist in the same plant community. Such myc­orrhizal communities are called "common mycorrhizal networks".

Lichens are formed by a symbiotic relationship between algae or cyanobacteria (referred to in lichens as "photobionts") and fungi (mostly ascomycetes of various kinds and a few basidiomycetes), in which individ­ual photobiont cells are embedded in a complex of fungal tissue. As in mycorrhizas, the photobiont provides sugars and other carbohydrates while the fungus provides minerals and water. The functions of both sym­biotic organisms are so closely intertwined that they function almost as a single organism. Some fungi are parasites on plants, animals (including humans), and even other fungi. Pathogenic fungi are responsible for numerous diseases, such as athlete's foot and ringworm in humans. Some fungi are predators of nematodes, which they capture using an array of devices such as constricting rings or adhesive nets.

Fungi have a long history of use by humans. Many types of mushrooms and other fungi are eaten. Many species of mushrooms are poisonous and are responsible for numerous cases of sickness and death every year. A type of single-celled fungus called yeast is used in baking bread and fermenting alco­holic beverages. Fungi are also used to produce industrial chemicals like lac­tic acid, antibiotics and even to make stonewashed jeans.

AJÁNLOTT IRODALOM

ALBERT L. - L O C S M Á N D I Cs. - VASAS G. (1995): Ismerjük fel a gombákat.

Budapest, Gabo K. 191 p.

GRÜNERT, H . - GRÜNERT, R. (1995): Gombák. Budapest, Magyar Könyvklub 287 p.

EVANS, S. - KIBBY, G. (2005): Gombák. Budapest. Panemex, Grafo K. 296 p.

H A G A R A , L. (1999): Gombák képes enciklopédiája. Budapest, Új Ex Libris K. 256 p.

IGMÁNDY Z. (1991): A magyar erdó'k taplógombái. Budapest. Akadémiai K. 112 p. 15 t.

JAKUCS E. (1999): A mikológia alapjai. Egyetemi tankönyv. Budapest, ELTE Eötvös

KALMÁR Z. (1982): Gombák. 3. kiad. Budapest. Móra K. 63 p. (Búvár zsebkönyvek)

KALMÁR Z. - M A K A R A Gy. (1973): E h e t ő és mérges gombák. 3. átd. bőv.. kiad.

Budapest, Mezőgazdasági K. 379 p. 64 t.

K A L M Á R Z. - M A K A R A Sándor (1981): Ehe tő és mérges gombák. 5. kiad.

Budapest, Natura K. 325 p. 50 t.

K A L M Á R Z. - M A K A R A Gy. - R I M Ó C Z I I . (1989): Gombászkönyv. Budapest.

Natura K. 296 p.

K R É B E C Z J. (1988): Gombaatlasz: Kétszáz közép-európai nagygomba. Budapest. 199 p.

L Á S Z L Ó N . (szerk.) (1981): Mérges gombák, gombamérgezések . Budapest.

Medicina K. 190 p. 46 t.

MONTAG, K. (2004): Gombák. Budapest. Sziget K. 221 p.

R I M Ó C Z I I . (1984): 88 színes oldal a leggyakoribb gombákró l . Budapest.

Mezőgazdasági K. 88 p. (88 színes oldal)

R I M Ó C Z I I . (1992): Gombaválogató. Budapest. Szépia K. 118 p.

R I M Ó C Z I I . (1993): Gombaválogató. 2. köt. Budapest. Szépia K. 118 p.

R I M Ó C Z I I . (1995): Gombaválogató. 3. köt. Budapest. Tudomány K. 128 p.

RIMÓCZI I . (2000): Gombaválogató. 4. köt. Budapest. Mezőgazdasági Szaktudás K 131 p.

RIMÓCZI I . (2004): Gombaválogató. 5. köt. Budapest. Mezőgazdasági Szaktudás K 132 p.

RIMÓCZI I . (2005): Gombaválogató. 6. köt. Budapest. Mezőgazdasági Szaktudás K 149 p.

RIMÓCZI I . (2005): Gombaválogató. 7. köt. Budapest. Mezőgazdasági Szaktudás K 158 p.

SZEMERE L. (2005): Föld alatti gombavilág. 2. kiad. Budapest. Első Magyar

Szarvasgombász Egyesület. 180 p. 12 t.

LATIN FAJNEVEK MUTATÓJA

Agaricus - campester Agrocybe - praecox 25 Amanita - muscaria 20 - pantherina 20, 23 - phalloides 19, 23 - rubescens 23, 3-4. -verna 19 Armillaria - mellea 31, 12-13. Boletus - calopus 36 - luridus 36, 24-25. - reticulatus 36, 23. - satanas 37 Calocybe - gambosum 27 Cantharellus - cibarius 33, 16. Clitocybe - nebularis 32, 14. Collybia - fusipes 34 Coprinus -comatus 21, hátlap - micaceus 35, 21-22. Cortinarius - orellanus 21 Craterellus - cornucopioides 33, 17. Entoloma - clypeatum 26 Flammulina - velutipes 10, 34 Fomes - fomentarius 39 Galerina - marginata 19

Gymnopilus - junonius 26 Gyromitra - esculenta 19 - gigás 41, 27-28. Gyroporus - castaneus 38 Hypholoma - fasciculara 25 Inocybe - corydalina 1. Kuehneromyces - mutabilis 25, 7-8. Lactarius - helvus 30 - insulsus 30 - mairei 30 - volemus 30 Leccinum - holopus 38 - quercinum 38 Lepista - inversa 32 - nuda 27, 9. - sordida 27 Lycoperdon - pyriforme 41 Macrolepiota - procera 24, címlap, 5-6. Marasmius - oradeas 35, 20. Merulius - lacrymans 8, 13 Metatrichia - vesparium 33. Mitropora - semilibera 41 Morchella - conica 40 - esculenta 40, 26.

Omphalotus - olearius 32 Oudemansiella - platyphylla 34, 18-19. Paxillus - involutus 21, 31 Phallus - impudicus 31. Pholiota - aurivella 25 Pleurotus - cornucopiae 33 - ostreatus 10, 33, 15. Polyporus - squamosus 39 Ptychoverpa - bohemica 41 Ramaria - flava 39 Rhodophyllus - lividus Russula - atropurpurea 29, 2. - foetens 28 - cyanoxantha 28, 10. - heterophylla 28 - nigricans 28 - ochroleuca 29 - rosacea 29,11. - virescens 29 Sarcoscypha - coccinea 40 Serpula - lacrymans 8, 13 Scleroderma - citrinum 12, 42, 29-30. Xerocomus - badius 37 - chrysenteron 38 - subtomentosus 37

MAGYAR FAJNEVEK MUTATÓJA

áltrifla keserűgomba tapló - rőt 12, 42, 29-30. - begöngyöltszélű 30 - bükkfa 39 cölöpgomba korallgomba tejelőgomba - begöngyöltszélű 21,31 - sárga 39 - begöngyöltszélű 30 csészegomba kucsmagomba - daróc 30 - piros 40 - cseh 41 tinóru csiperke - fattyú 41 - arany- 38 - kerti 24 - hegyes 40 - barna 37 döggomba - ízletes 40, 26. - farkas- 36 - nagy 27 laskagomba - molyhos 37 érdestinóru - erestönkű 33 - sátán- 37 - lápi 38 - kései 10, 33, 15. - változékony 36, 24-- tölgyfa 38 őzlábgomba 25. fülőke - nagy 24, címlap, 5-6. tintagomba - árvégú 34 papsapkagomba - gyapjas 21, hátsó - szélcslemezű 34,18-19. - nagy 41, 27-28. borító - téli 10, 34 - redős 19 - kerti 35, 21-22. galambgomba pereszke tőkegomba - büdös 28 - májusi 27 - aranysárga 26 - dióízű 28 - lila 27, 9. - ízletes 25, 7-8. - fakósárga 29 - szürkéslila 27 - rozsdasárga 25 - feketésvörös 29, 2. pisztriegomba 39 tölcsérgomba - kékhátú 28, 10. pókhálósgomba - rozsdasárga 32 - piros 29, 11. - mérges 21 - szürke 32, 14. - szenes 28 pöfeteg - világító 32 - varashátú 29 - körtealakú 41 tövisaljagomba 26 galóca rétgomba trombitagomba - fehér gyilkos 19 - tavaszi 25 - sötét 33, 17. - gyilkos 19, 23 rókagomba turjángomba - légyölő 20 - sárga 33,16. - fenyves 19 - párduc 20, 23 susulyka tuskógomba - piruló 23, 3-4. - zöldcsúcsú 1. - gyűrűs 31, 12-13. házigomba szegfűgomba üregestinóru - könnyező 8, 13 - mezei 35, 20. - gesztenye 38 kénvirággomba szömörcsög vargánya - sárga 25 - erdei 31. - nyári 36, 23. kenyérgomba 30 szőrgomba

- fakó 30

46

TARTALOM

A gombákról általában 4 A gombák országa - önálló ország 4 A gombák szerepe a természetben 6 Gomba - növény kapcsolatok 10 A gombák és az állatvilág kapcsolata 12 Gomba - gomba kapcsolat 12 A gomba és az ember kapcsolata 12 Hány gombafajt ismerünk? 13 A bakonyi gombakutatás története 15 A gombák tudományos gyűjtése, preparálása, tárolása 16 A nagygombák bemutatásának modern módszere 18 Gombamérgezések típusai 19 ízelítő a Bakony gombavilágából - a kiállítás gombái 22 Angol nyelvű összefoglaló 42 Ajánlott irodalom 44 Latin fajnevek mutatója 45 Magyar faj nevek mutatója 46

A Bakonyi Természettudományi Múzeum állandó kiállítása

A múzeumba belépő látogatókat Domonkos Béla "Viaskodó szarvasbogarak" című bronz­szobra fogadja. A terem-folyosó diorámáiban a hegység három meghatározó erdőtípusával is­merkedhetnek meg: az őszi Balaton-felvidék cserszömörcétől szinte lángoló karsztbokor­erdeivel, az alacsonyabb térszíneket uraló tölgyesek nyári és a magasabb területek bükköseinek kora tavaszi látványával. Az itt élő jellegzetes lágyszárú növényeket Csapody Vera csodálatos akvarelljeinek fakéregre helyezett másolatai mutatják be. A hegység gazdag rovarvilágából a tölgyesek és bükkösök foltvarrás hatású színes "rovarfala" az ízelítőt. A következő terem ajtajá­nak két oldalát a Bakony őshonos és betelepített fáiból készült törzsmetszetek fogják közre.

A második helyiségben a bazalthegyek apró tavainak tőzegmohás úszólápjait és a híres fenyőfői Ősfenyvest bemutató diorámák következnek, az oldalsó kis ablak mögött a téli ma­dáretető vendégeit láthatják. Megismerkedhetnek a lakott helyek, a legelőerdők és a szur­dokerdők madárvilágának képviselőivel is. Vörös hátterű tárló hívja fel a látogatók figyel­mét a hegységből már kipusztult, illetve a kihalás szélére került madárfajokra. Egy különle­ges, rajzmásolatokkal is szemléltetett összeállítás a vízi és szárazföldi környezetben élő pu­hatestűeket (kagylók, csigák) mutatja be. A Bakonyban előforduló kétéltűek és hüllők egy-egy élőhelyi közösség (vízpartok, erdők, száraz, sziklás területek) apró diorámáiban tekint­hetők meg. Múzeumi környezetben talán szokatlan, de igazi látványosságot nyújtanak az élő kiállítási "darabok", a bakonyi patakok és tavak halai az akvárium vizében, békák, gyíkok a terráriumban és az adott időszak éppen virágzó vagy terméses lágyszárúi, cserjéi.

A következő teremben vadászható állatok - többek között gímszarvas, őz, vaddisznó -pompás példányai láthatók. A mufloncsaládnak helyet adó sziklafal kis barlangot rejt, fala­in a bakonyi denevérekfajokról készült diákkal. A falakat trófeák díszítik, s megismerked­hetnek az elejtésükhöz használt régi fegyverekkel és más vadászati eszközökkel is. Érdemes megfigyelni az egyes állatok talp- és járásnyomait bemutató kis vitrineket. A Sarok-Galéria időszakos bemutatókat kínál a természet ihlette fotókból, képzőművészeti alkotásokból.

A bal oldali terem a bakonyi kisemlősök élőhelyi diorámáinak ad helyet. Megkapó látványt nyújt a rejtett életmódú vadmacska, a befagyott tavon lakmározó vidrapár, a hermelin vagy az apró ékszerként megvillanó jégmadár. Az éjszaka állatainak egy régi erdészház padlása és kör­nyéke nyújt otthont. Mellettük egy föld alatt kotorék és lakói - róka és borz -, valamint egy ha­talmas fa odvából kitekintő macskabagoly látható. Egy-egy tárlóban pedig a tavasz, a nyár és az ősz gombáival ismerkedhetnek meg, a mérges fajokra külön jelzés hívja fel a figyelmet. A nagy­vadas bemutalóból jobbra nyíló mások terem tájak szerinti elrendezésben csodálatos válogatást kínál a Kárpát-medence ásványaiból, kristályaiból - címe méltán "A természet ékszerei".

Amennyiben kiállításunk elnyerte tetszését, kérjük, ajánlja másoknak is! Egész év­ben nyitva tartunk, naponta 9-17 óráig várjuk Kedves Látogatóinkat! Elérhetőségeink: Bakonyi Természettudományi Múzeum 8420 Zirc, Rákóczi tér 1.

Tel./fax: 88/575-300, 575-301 E-mail: btmz@bakonymuseum.koznet.hu Honlap: www.bakonymuseum.koznet.hu

Kasper Ágota múzeumigazgató

31. kép: Erdei szömörcsög (Phallus impudicus)

metszetének szárítása celofán között

33. kép: Nyálkagomba faj (Metarichia ves­parium) a mikrogomba gyűjteményből. A gombát tartalmazó korhadó fa az összeny­

omódás ellen gyufásdobozba ragasztva

32. kép: Választólap a rajta levő három gombakapszulával

34. kép: Gyűjtemény részlete. A papírkap­szulákban tárolt anyagot, választólapokkal

tagolják, s A2 méretű lapok segítségével kötegelik. A köteg neve: fasciculus