1

Javaslat a

Fülöp Magdolna Judit szellemi öröksége

települési értéktárba történő felvételéhez

Tiszteld a múltat és éltesd tovább!

(Körösi Csoma Sándor)

"A tanári asztalon mindig legyen virág!" (Fülöp Magdi)

Készítette:

Czöndör Mihályné (név)

……………………………………………………. (aláírás)

Pusztaszabolcs, 2015. május 11. (település, dátum)

(P. H.)

2

I.

A JAVASLATTEVŐ ADATAI

1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve:

Pusztaszabolcsi Hagyományőrző és Hagyományteremtő Alapítvány

2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai:

Név: Ádám László

Levelezési cím: 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 1.

Telefonszám: 06-70-32-80-517

E-mail cím: pusztaszabolcsi.hagyomany@gmail.com

II.

A NEMZETI ÉRTÉK ADATAI

1. A nemzeti érték megnevezése

Fülöp Magdolna Judit szellemi öröksége

2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása

agrár- és élelmiszergazdaság

X

és vendéglátás

3. A nemzeti érték fellelhetőségének helye

Pusztaszabolcs, Hagyományok Háza Pusztaszabolcsi Helytörténeti Gyűjtemény

4. Értéktár megnevezése, amelybe a nemzeti érték felvételét kezdeményezik

X

5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása

Fülöp Magdolna Judit szellemi öröksége

Fülöp Magdolna Judit a helyi általános iskola magyar tanáraként a magyar irodalom és

nyelvtan szeretetére, tudására nevelte tanítványait. Közülük többen pedagógusként,

óvónőként, logopédusként és más szakmákban építkeztek arra a stabil alapra, amelyet tőle

kaptak. Szellemiségét ma már ők viszik tovább.

A magyar nyelv és irodalom szeretete összekapcsolódott hagyományőrző munkájával.

Szerette és gyűjtötte a régmúltból származó családi és helyi történeteket, fényképeket.

Intenzív kapcsolatot ápolt családja régi, idős barátaival, valamint a helyi és elszármazott

pusztaszabolcsiakkal. Kapcsolatai közvetlenek voltak, illetve fiatal barátai által, valamint e-

mail és facebook csatornákon keresztül tette élővé, mindennapivá ezeket.

Gazdag helytörténeti világgal rendelkezett, amelyet empátia és jó szervezőképessége által

kiegészített mások élményvilágával. Ezekből a Fejér Megyei Értéktárba felvett

pusztaszabolcsi helytörténeti sorozatban hét maradandó alkotást hozott létre. Elkötelezett,

lelkes pedagógusként Ádámné Farkas Beátával feldolgozták az általános iskola történetét és a

pedagógus elődök életrajzi, pedagógiai munkásságát. Vigyikán Gyöngyvérrel a helyi

református közösség történetét örökítették meg. Vigyikán Klárával a pusztaszabolcsi

színjátszás és kultúra egy szép "szeletét" mutatták be. A két kötetes vasutas családok

történetét kétszáz pusztaszabolcsi vasutat szerető emberrel készítette el.

Fülöp Magdolna teljes mértékben egyetértett és azonosult, magas színvonalra emelte,

3

különösen az utolsó kiadványaiban a helytörténeti sorozatnak azt a legfontosabb alapelvét,

hogy az egyszerű emberekről emlékezünk meg, " azokról, akik egyenességükkel,

kitartásukkal, becsületességükkel példaértékű életet élnek, akik a családjuk, a város, az ország

támaszai." Megvalósította magánemberként azt, ami a közösségi létnek, fejlődésnek az egyik

alapeleme: kitárni a kapukat, ajtókat, beszélgetni egymással és tenni a magunk érdeklődése,

ereje által egymásért, a közösségünkért.

6. Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett

Fülöp Magdolna Judit pedagógiai, helytörténeti, hagyományőrző szellemiségét a szöveges

bemutatás és munkatársai, barátai által leírt referenciák alapján javaslom települési értékké

nyilvánítani.

8. A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe:

www. pusztaszabolcs.hu

III.

MELLÉKLETEK

1. Az értéktárba felvételre javasolt nemzeti érték fényképe vagy audiovizuális-

dokumentációja

"Annyi mindent kéne még elmondanom

Ha nem teszem talán már nem is lesz rá alkalom

Hogy elmeséljem, hogy milyen jó, hogy itt vagyunk

S mint a régi jó barátok egyet mondunk, s egyet gondolunk."

(Nyerges Attila)

4

Amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. A nélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a

tenger."

(Teréz anya)

5

2011. Sorsok, életek, családok Civil Kurázsi Díj átadó 2014

2012. Református könyv bemutató ...............A temetőben pedagógus síroknál

Ballagás 1984. Hagyományok Háza avató 2014.

6

2012. február 21. Civil Kurázsi Nap, könyvbemutató

7

2. A Htv. 1. § (1) bekezdés j) pontjának való megfelelést valószínűsítő dokumentumok,

támogató és ajánló levelek

In memoriam F.M.J.

2015. március 29-én, a kora délelőtti órákban meghalt Fülöp Magdolna Judit, a József Attila

Általános Iskola nyugdíjas magyar - gyakorlati ismeretek szakos tanára. Szinte ijedten írom a

pontot a mondat végére, s nyomában nagy csönd keletkezik. Valami vigasztalót, valami

lélekemelőt kellene most írnom, ami nem is olyan egyszerű.

Azt gondolom, hogy mi pusztaszabolcsiak jól ismerjük pedagógiai pályáját, tanári

tevékenységét, személyiségét, melyet mindig a szerénység jellemzett. Csendben, de óriási

kitartással, tele jószándékkal végezte a hivatásával járó tevékenységeket. Mindig fontos volt

számára a helyi értékek megóvása, a jelen történéseinek, eseményeinek megőrzése a jövő

számára. Nyugdíjba vonulása után energiájának nagy részét különböző témájú településünkről

szóló kiadványok, könyvek írására, szerkesztésére fordította.

Nagyon szeretett beszélgetni. Rengeteg régmúlt történetet tudott, mindig akadt egy-egy

megfontolandó bölcsesség a tarsolyában, s mindnyájunkat lenyűgözött műveltségével,

gondolatainak eredetiségével és szeretetre méltó egyéniségével.

Egy általam írt nekrológ helyett álljon itt Fülöp Magdolna Judit egy olyan írása, melyben így

vallott önmagáról:(12. számú Községtörténeti füzetek - Pedagógus elődeink 2007)

„1949. június 21-én születtem Pusztaszabolcson. Életem minden szála ehhez a faluhoz köt.

Tősgyökeres szabolcsi vagyok.

Édesapám Fülöp Nándor, édesanyám Bebessi Magdolna. Édesapám a MÁV-nál dolgozott,

főfelügyelő, forgalmi szakvizsgabiztos volt. Édesanyám a háztartást vezette. Nagyon szép

gyermekkorom volt, szerető nagy család vett körül.

Az általános iskolát itt helyben végeztem. A szép iránti szeretet kicsi koromtól éltető elemem

volt. Talán ezért is kedveltem annyira mindig a magyar nyelv és irodalom tantárgyat, de

szerettem az éneket is, nyolc évig zongorázni is tanultam. Az igényesség, a szép

megláttatásában nagy segítségemre voltak tanítóim. Az olvasás, az írás szeretetét, a

precízséget Szabó Jenőné Baba nénitől tanultam, akinek négy éven át érezhettem

gondoskodását, segítő kezét. Ötödik osztályban sokat köszönhettem Bánóczi Kálmánné Ili

néninek, aki magyar óráin a pontosságot, az irodalmi művek szépségének felismerését

alakította ki bennem. Hatodik osztálytól Kádár Béláné Ilonka védő szárnyai alá kerültem.

Ekkor tudatosult bennem, milyen nehéz, de egyben szép is tanárnak lenni. Most már biztosan

tudom, övé az érdem, hogy magyartanár lettem.

Középiskolai tanulmányaimat a székesfehérvári József Attila Gimnáziumban folytattam, ahol

szintén sikerült egy nagyszerű ember irányítása alatt ismerkedni tovább a magyar nyelv és

irodalom rejtelmeivel. Ő dr. Halmos István volt. Neki szintén köszönöm, hogy az irodalom

kacskaringós útjain mindig segített eligazodni.

A főiskolát levelező tagozaton Pécsett végeztem. Ott a nyelvészet tanszéken szereztem jó

tapasztalatokat. Szívesen említem dr. Pesti János nevét, akinek előadásai érdekesek, s nála a

vizsgák emberségesek voltak.

Kellettek ezek a tanáregyéniségek ahhoz, hogy végül tanár lettem, de úgy érzem, Édesanyám

nélkül nem biztos, hogy sikerült volna. Az ő álmát, vágyát váltottam valóra, hisz ő a

negyvenes évek közepén a székesfehérvári tanítónőképzőbe járt, de a sors úgy hozta, hogy

nem fejezhette be. Ezért, mikor látta, hogy kicsi koromtól nekem is hasonló az elképzelésem a

jövőt illetően, minden segítséget megadott célom megvalósításához. Az ő legnagyobb öröme

az én diplomám volt, amit kicsit mindig magáénak is érzett. Köszönetemet szavakkal nem

nagyon tudtam kifejezni, de pedagógusnapon a virágokat mindig neki adtam. Teszem ezt

most is, első utam hozzá vezet, s a hála és szeretet virágait az ő sírjára helyezem.

8

E köszönő szavakat le kellett írnom mielőtt életutamat, az elmúlt negyven évet kicsit

bemutatom.

1967. november 1-jén kerültem az általános iskolába. Kezdetben többféle tárgyat tanítottam,

de legjobban mindig a magyar nyelvtant szerettem.

Pályám során tizenkét osztálynak voltam osztályfőnöke. Megtapasztaltam sokféle közösséget:

voltak kiemelkedő képességű osztályaim és átlagosak, voltak jó közösségi munkát végzők,

akikre mindig lehetett számítani, volt csupaszív osztály, akiről az emberi segítőkészség

szobrát lehetne mintázni, voltak nagy mozgásigénnyel rendelkezők, de ahogy a róluk

összeállított fényképalbumomat nézegetem, valamilyen tulajdonságáért valamennyit

egyformán szerettem.

Tanítási óráimon igyekeztem minél többet átadni a tananyagban szereplő ismeretekből.

Visszajelzések évek múlva is jöttek, illetve jönnek, hogy nem volt hiábavaló a munkám.

Szívesen készítettem fel a gyerekeket a különböző versenyekre, ahol többnyire az elsők

között szerepeltek. Én magam is szívesen versenyeztem. Könyvtárhasználati

pályamunkámmal országos első helyezést értem el, legutóbb pedig az ELTE és a Magyar

Nyelvtudományi Társaság Magyartanári Tagozatának ötletpályázatán Vigyikán Klárával

készített pályamunkánk külön-díjban részesült.

Büszke vagyok azokra a tanítványaimra, akik szorgalommal, kitartással szép eredményeket

értek el, becsületes munkával megállják helyüket az életben.

Sok szép órát töltöttünk együtt a kirándulásokon, múzeum-, színház-, mozilátogatásokon.

Nagyon sokfelé jártunk. Sok érdekes tapasztalatot gyűjthettem a táborozásokon. Voltunk

vándortáborban a Pilisben, a Mecsekben, a Börzsönyben…, állótáborban Szentendrén, de

szívesen emlékszem vissza Szlovákiára, a Tátrában töltött napokra is.

Az évek röpültek, és én soha nem éreztem, hogy lassan elmúlik minden.

Csak nyugdíjba vonulásomkor döbbentem rá, hogy már semmi nem hozható vissza, elmúlt.

A munkámat kezdő koromtól fogva elismerték, szakmai és mozgalmi kitüntetéseim is ezt

mutatják, melyért köszönet jár mindenkori igazgatómnak, és külön köszönet a néhai

szakfelügyeletnek. Az ő elismerő szavuk, bizalmuk nagyon sokat jelentett mindig a

munkámban.

Nem tartok a nyugdíjas évektől, nagyon sok fiatal barátra leltem az évek során, s ők továbbra

is velem lesznek, valamint az emlékek is – amik az ötvenkét iskolás év alatt gyűltek, gyűltek

– rendszerezésre várnak.

A költő (Várnai Zseni)

szavaival többször tettem

fel én is magamnak a

kérdést az elmúlt

évtizedekben a

pályámmal kapcsolatban,

s a válaszom is hasonló

az övéhez.”

Sokat fizettem? Nem

tudom,

hiszen mindennek ára

van…

ezerszer újra kezdeném

alázatosan, boldogan.”

Tisztelgünk emléke előtt.

Pusztaszabolcs, 2015.

március 29.

Á. Farkas Beáta

9

Fülöp Magdi – az én szememmel

Fülöp Magdi elment. Végleg. Azaz mégsem, mert itt van velünk a nap minden egyes

órájában. Lénye körbelengi az otthonunkat. Egy-egy tárgy, dolog, kérdés, felvetés kapcsán őt

idézzük, várjuk, hogy váratlanul betoppanjon.

1993. augusztus 31-én találkoztam vele először. Amikor megláttam, kicsit tartottam

tőle. Szigorú tekintettel mért végig, mikor bemutatkoztam. Aztán lassan megismertük

egymást. Közel engedett magához, és ezt kevesen mondhatják el. Engem szeretett, minden

emberi gyarlóságommal együtt. Valamilyen furcsa anya-lánya viszony alakult ki közöttünk.

Aztán a szerepek az idő múlásával felcserélődtek. Családtaggá vált. Hiányzik…

Egészen nyugdíjba vonulásáig egymás melletti tantermekben dolgoztunk, de mindig

együtt. Nem volt rivalizálás, csak feladatok, melyeknek megoldása két embernek könnyebben

ment. Örült sikereimnek, buzdított, lelkesített. Igazi tanáregyéniség volt, még abból a fajtából,

aki erre a hivatásra születik. Egyik kedves rokona mesélte, hogy gyerekként nagyon szép

nyarakat töltött Pusztaszabolcson a Fülöp családnál. Az egyetlen rossz emléke (amin ma már

csak mosolyog) az volt, amikor iskolásat kellett játszaniuk. A tanár persze Magdi volt, a

tanítványok pedig a nála pár évvel fiatalabbak. Először jó mókának tűnt, de a mindennapi

ismétlődések már unalmassá váltak. Cserét akartak, de a tanító néni hajthatatlan maradt.

Magdi jövője már ekkor eldőlt.

Élete az iskola volt. Éjjele- nappala. Emlékszem azokra az időkre, amikor gyerekeket

vittünk versenyekre. Eleinte csak a közeli községekbe merészkedtünk a „biciklivel’’

(Trabanttal), később a Sárga Villámmal (Daewooval) már Dunaújvárosig merészkedtünk. Én

végigizgultam az összes versenyen, a szívem majd kiugrott a helyéről. De ő rezzenéstelen

arccal, összeszorított ajkakkal nézte végig a megmérettetéseket. A jelmondata az volt, ne lássa

a tanuló az izgatottságot, csak azt érezze, hogy a felkészítő a szívét- lelkét odaadta, tehát

minden rendben lesz. A díjak átadása után már dicsért, az elismerő szavakkal sem

fukarkodott. Egy-egy ilyen verseny szertartásosan sütizéssel vagy fagyizással zárult.

Embersége, türelme, konfliktuskezelő- készsége olyan volt, amit lehet tanulni,

megtanulni, de a pillanatnyi szituációban a legmegfelelőbbet alkalmazni csak igazi hozzáértő

tud. Ő ilyen volt. Észrevette, ha egy gyerek rosszul érezte magát, ha örült, ha csak unatkozott,

vagy nem aludt éjszaka. Olyankor magához hívta a nebulót, akit nem kellett faggatnia, annak

nyelve magától megeredt, s csobogott, mint a patak. Ha néha megakadt, mert valami

megállította folyását, Magdi könnyen elgördítette az akadályt. Ha szidott is, szeretettel tette.

Ilyenkor villámokat szórt egyébként békét sugárzó barna szeme, de a hangját nem emelte fel.

Neki erre nem volt szüksége. De soha nem élt volna vissza a megtudott információkkal,

amiket megosztottak vele a diákok.

Tudását csodáltuk. Mi magunk között élő enciklopédiának neveztük. Fogékony volt az

új iránt: a látottakat, hallottakat, tanultakat felhasználta, alkalmazta a tanórákon. Játszva

tanított. Csodálattal néztem a paraván mögötti bábjáték előkészületeit, magát az előadásokat,

melyek annyi örömet okoztak gyereknek, felnőttnek. 5.-ben diafilmet készítettek

gyufásdobozból a János vitéz alapján, dramatizáltak, verset írtak. Már akkor csoportokba,

projekteken dolgoztak, pedig hol volt az még?!

Csak a dolgát tette. Csendben, kellő alázattal. A magyartanítás egy különleges feladat.

A gyerekeket az irodalmi műveken keresztül el lehet varázsolni, megbabonázni. Úgy nevelni

10

emberségre, tisztességre, toleranciára, magyarságra, hogy azt észre sem veszik. Így készítette

fel őket Magdi is a továbbtanulásra, ezzel megalapozva a jövőjüket.

Minden gyerekben észrevette a jót. A sajátjainak tekintette őket, az összes tanítványát.

Nem véletlen, hogy nagy részükkel 8. után is tartotta a kapcsolatot. Időnként felkeresték Őt,

beszámoltak sorsuk alakulásáról. Mindegyiknek tudta a nevét, emlékezett a csínytevéseikre,

az együtt megélt eseményekre. Megannyi történet jutott eszébe. Ilyenkor elérzékenyült:

boldog volt.

A költő, Bárdosi Német János fogalmazta meg:

„ Az vagy, ami a munkád,

nem több és nem kevesebb,

Az eltűnő időből

ez őriz meg,

emberségednek ez ad alapot,

arcod redőibe vési fel nevedet,

amelyet te hordasz,

amely te vagy,

magad, egyedül,

a munkád által örökké.’’

Tisztelet. Megbecsülés. Szeretet. A személyiségeden, a munkádon keresztül ez jut

eszembe nekem és azoknak, akik kapcsolatba kerültek veled. Köszönöm, hogy ismerhettelek!

Vigyikán Klára

Pusztaszabolcs, 2015. május 10.

Mély nyomot hagyott az iskola életében...

1968-tól negyven évig tanítottam együtt Fülöp Magdolnával

A kezdetekben a magyaron kívül oroszt, éneket, mezőgazdasági ismereteket is.

Később a magyar nyelv és irodalom tantárgyra szakosodott, melyet magas szinten művelt.

Munkájára igényes, precíz, a tökéletességre törekvő pedagógus volt. Az iskola vezetői és a

szakfelügyelet véleménye mindig pozitív volt. Pedagógus akart lenni, ezért szerette a

munkáját és a gyerekeket. A tanulók is őt, a szülők pedig tisztelték. Ha a tanítványainak

gondjuk volt, melyet meg kellett oldani, vagy segíteni kellett a tanulásban, versenyre való

felkészülés, soha nem mondta, hogy nem ér rá. Életében a szülei és a gyerekek töltötték be a

központi szerepet. Konfliktuskerülő volt, ha valamiért nyilvánosan felemelte a szavát, akkor

igaz érdekeket védett, vagy a tanítást hátráltató problémák, intézkedések ellen küzdött.

Munkatársaival a kapcsolata kollegiális, baráti volt. Tanórán kívüli tevékenysége (szakkör,

könyvtár, versenyekre való felkészítés, pályaválasztási munka, munkaközösségek irányítása,

úttörőélet, táborok) mély nyomott hagyott az iskola életében.

Pusztaszabolcs, 2015. május 10.

Mányi Lajosné

11

3. A javaslathoz csatolt saját készítésű fényképek, és filmek felhasználására vonatkozó

hozzájáruló nyilatkozat.

Nyilatkozat

Nyilatkozom, hogy a Pusztaszabolcsi Hagyományőrző és Hagyományteremtő Alapítvány

számára a települési értéktárba javasolt helyi értékről átadott fényképek és leírások

felhasználásához hozzájárulok.

Pusztaszabolcs, 2015. május 11.

Czöndör Mihályné